GYÖRGYI CSABA ÖRMÉNYEK PEST MEGYÉBEN1
Egy rendhagyó oral history interjú margójára Dolgozatomban a történetírás egyik leginnovatívabb irányzatának, 2 az oral historynak az eszköztárát alkalmazva közelítettem kitűzött témámhoz. Az oral history Károly Anna meghatározásában: „…egy tudatosan megszervezett interjú két ember között, amelynek célja történeti jelentőségű esemény, cselekvés felidézése.”3 Ez kétségkívül igaz, de érdemes még egy lépést tenni egy másik definíció segítségével: az oral history „személyes kikérdezésen alapuló kutatási, felmérési, ismeretszerzési módszer, amelynek készítője a közlő személyes élményanyagát kívánja rögzíteni”.4 Miért az oral history eszközkészletét és módszerét hívtam segítségül? Milyen szellemi hasznot reméltem abból, hogy levéltári források híján 5 interjút készítek egy örmény kisebbségi vezetővel a Pest megyei örménység múltjával és jelenével kapcsolatban? Szerettem volna szubjektív árnyalatok feltárásával több egyediséget, közvetlenséget vinni a múlt tanulmányozásába.6 Egy pillanatképet akartam rögzíteni, azt, ahogyan egy Pest megyében élő magyarörmény7 egy történész elmélyültségével és ihletettségével tárja fel, s engedi magában élni saját és népe történelmét.8 Másképpen megfogalmazva: a témára pillantva nagy szükségét éreztem a látószög megsokszorozásának,9 hiszen olyan információkat is felszínre szerettem volna hozni, amelyeket egy pusztán írott forrásokra épülő tanulmány nem mutatott volna meg.10 1
Jelen tanulmány a Pest Megyei Levéltár 2011. november 24-ei konferenciáján elhangzott előadás szerkesztett változata. 2 Vértesi Lázár: Oral history. A szemtanúként elbeszélt történelem lehetőségei. In: Aetas, 2004/1. szám, 171. o., vö. Tóth Eszter Zsófia: Munkásság és oral history. In: Múltunk, 2005/4. szám, 78–99. o. 3 Károly Anna: Az oral history mint kutatási módszer. In: Magiszter, 2007/5. szám. 59. o. 4 A 2721-06 Közösségszervezés II. modul követelményeinek részletező leírása (Közösségi-civil szervező szakképesítés), Pénzügyminisztérium, 2010. http://www.kormany.hu/download/f/c3/30000/Utmutató Közösségi-civil szervező 2721-06 Közösségszervezés II._2010.pdf [2011. 07. 04.] 5 A Pest Megyei Levéltárban sajnos kevés örmény kisebbségre vonatkozó dokumentum található. 6 Vö. Gyarmati Gyöngyi: Az oral history kézikönyve. In: Múltunk, 2005/4. szám, 198. o. 7 Fancsali Jánosról van szó, aki a Budaörsi Örmény Önkormányzat, illetve a Magyar–Örmény Kulturális Egyesület elnöke, 2002 és 2006 között az Országos Örmény Önkormányzat képviselője, zongoraművész, zenetörténész, az örménység kutatója, akinek hálával tartozom a közreműködéséért. 8 Mindenki a maga történésze – Everybody is his own historian: Carl Beckernek ezen a címen jelent meg könyve 1935-ben. 9 Gyáni Gábor: Hamis és igaz a történelemben. In: Debreceni Disputa, 2003/1. szám, 7. o., vö. Gyáni Gábor: A történetírás újragondolása. In: Híd, 2006/9. szám, 3–15. o. 10 Károly, 60. o.
1
Miért szerepel a dolgozat címében az oral history interjú jelzőjeként a rendhagyó kifejezés? Tartalmilag nemcsak személyes élmények, tapasztalatok kerültek rögzítésre, 11 hanem interjúalanyom tudományos érdeklődése, valamint kutatási eredményei is át meg átszövik az interjú végső, szerkesztett változatát, amelyet az oral history gyakorlatától ugyancsak eltérő módon, kiegészítettem néhány szakirodalmi hivatkozással is.12 Az interjú felvétele, majd később a tanulmány elkészítése során felmerült bennem, hogy talán érdemes lenne az oral history, azaz a történeti interjúkészítés műfaját az állami levéltárakban is alkalmazni olyan esetekben, amikor a maradandó értékű történeti forrás nem más, mint az adott levéltár gyűjtőterületén belül élő, gazdag élettapasztalattal, eleven élményanyaggal rendelkező személyek emlékezete, amely nyilvánvalóan és sürgetően … archiválásért kiált.13
A történeti interjú múltja és jelene Magyarországon Lénárt András "Történetgyűjtés" – Oral history archívumok Magyarországon című tanulmányában remek összefoglalását adja a magyarországi oral history gyűjtemények interjúkészítési és feldolgozási gyakorlatának. 1962-ben a Párttörténeti Intézet keretei között hozták létre az ún. Visszaemlékezés-gyűjtő Csoportot, röviden a VEGY-et. A cél ekkor még a magyarországi munkásmozgalom történetére vonatkozó adatgyűjtés volt. Az eseményeket, illetve életutakat sokszor folyóiratokban, újságokban jelentették meg, de később gyűjteményes kötetek is napvilágot láttak. A legreprezentatívabb kiadványsorozat a Tanúságtevők címet viselte.14 Az 1960-as évek második felétől kezdve a visszaemlékezések gyűjtése „össznépi programmá terebélyesedett, és a helytörténetírás foglyává vált”.15 A VEGY szakemberei, a beérkező nagy számú, nem megfelelő szakértelemmel elkészített interjú hatására végül is úgy döntöttek, hogy megyei szinten szervezett képzést nyújtanak az érdekelt intézmények munkatársainak.16 A legszélesebb körben ismertté vált hazai oral history gyűjtemény a Történeti Interjúk Tára (TIT). A Soros Alapítvány segítségével Hanák Gábor történész, a Budapest Stúdió vezetője kép- és hangrögzítő berendezéseket kapott történeti értékű videó-emlékiratok elkészítésé11
Interjúalanyomnak szerencsére már a beszélgetésünk elején sikerült elszakadnia az előre egyeztetett vázlattól (l. a mellékletet). 12 Ezek a részek dőlt betűvel szerepelnek az interjú szövegében. 13 Sajnos ennek „az anyagnak az állományvédelme” nagyobb problémát jelent a papíralapú dokumentumokénál, s ha megsemmisül, már nem reprodukálható más módon. 14 Lénárt András: "Történetgyűjtés" – Oral history archívumok Magyarországon. In: Aetas, 2007/2. szám, 11–12. o. 15 Lénárt, 12. o. 16 Lénárt, 12. o.
2
hez. Az elkészült interjúk feldolgozását és archiválását az Országos Széchényi Könyvtár Magyarságkutató Csoportja vállalta.17 A legjelentősebb, s leghosszabb ideje fennálló, tudományos igényességű, szakemberek által is hasznosítható oral history gyűjtemény Magyarországon az Oral History Archívum (OHA), amelyet ellenzéki értelmiségiek az 1980-as évek elején azzal a céllal hoztak létre, hogy az 1956-os forradalom, valamint az 1968-as új gazdasági mechanizmus hivatalos, állampárti értelmezésével szemben dokumentáljanak egy „másik történetet”.18 Mivel akkoriban a korabeli, ’56-os adatok s dokumentumok közelébe csak a rendszerhez hű kutatók férhettek, az igazság feltárásához egyéb eszközöket kellett keresni: kézenfekvőnek bizonyult tehát oknyomozó-tényfeltáró interjúk készítése. 19 Az OHA vezetője, Kozák Gyula az első intézeti évkönyvben a következőképp indokolja az interjúzás értelmét: „A magnetofonra mondott élettörténetet eszköznek tekintettük, amelynek segítségével viszonylag átfogóan ismerhetjük meg az egyes sorsokon keresztül a történelemben szerepet játszó ember gyakran spontán módon, az interjúkészítői beavatkozás nélkül nem verbalizálható szubjektív tapasztalatait, illetve a történettudomány számára forrásértékű, másutt nem fellelhető ismereteit.”20 Az 1990-es évek közepétől az OHA-ban új kutatási program kezdődött. Kőrösi Zsuzsanna és Molnár Adrienne az ezredfordulón publikálta Titokkal a lelkemben éltem című kötetét, amely mérföldkövet jelentett a magyarországi oral historyban. A szerzők kiválasztottak egy jól körülhatárolható célcsoportot, az 1956 után meghurcolt személyek közvetlen leszármazottait, és megvizsgálták, hogy a mindennapokban hogyan vetett rájuk árnyékot a megbélyegzett múlt. Lénárt András 2007-es tanulmányában úgy véli, hogy „az ígéretes módszertani váltás után az úttörő kötetet nem követték hasonló kidolgozottságú munkák”.21 Az újabb keltezésű, nagyobb szabású magyarországi oral history archívumok közül, a teljesség igénye nélkül, következzék négy jellemző példa. Az egyik a Centropa Alapítvány, amelynek on-line adatbázisában 220 zsidó család története, és több mint 5000 digitalizált fénykép, illetve dokumentum található.22 A másik a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Emlékpontok – Audiovizuális emlékgyűjtés” elnevezésű, 2009. október 29-én indult 17
Lénárt, 18. o. Lénárt, 21. o. 19 Lénárt, 21. o. 20 Kozák Gyula: Az Oral History Archívumról. In: Évkönyv I. 1992. Budapest, 1956-os Intézet, 1992. 256. o. közli: Lénárt, 23. o. 21 Lénárt, 25–26. o., vö. Bögre Zsuzsanna: Személyes történelem. In: Molnár Adrienne – Kőrösi Zsuzsanna – Keller Márkus (szerk.): A forradalom emlékezete. Személyes történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 224–226. o. 22 Centropa – A zsidó emlékezet interaktív adatbázisa, http://www.centropa.hu/ [2011. 07. 04.] 18
3
projektje, „mely a történelmi közelmúltnak a totalitárius rendszerek által megszakított történetmondását, a családok, a kisközösségek megélt történelmi tapasztalatainak, élményeinek átadását, megőrzését, a generációk közötti ismeretek átadását szolgálja, oly módon, hogy az érintettek információs önrendelkezési jogát biztosítja.”23 Harmadrészt, mivel jelen tanulmány témájához szorosan kapcsolódik, meg kell emlékezni egy kisebb gyűjteményről is, amely a Garaboncziás Tartalomfejlesztő Stúdió által 2002ben megjelentett, „Örmények a Kárpát-medencében” címet viselő cd-romon található tizenhat, magyarörményekkel készült oral history interjút foglal magában.24 Végül, de nem utolsó sorban fontos megemlíteni egy Pest Megyei Levéltárhoz köthető, oral history riportra alapuló tanulmányt. Héjjas Pálnak, a Pest Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatójának Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel címmel 2007-ben jelent meg cikke, amely egy 1974-ben, a történeti interjúk hőskorában, kalandos körülmények között készült, és a sokáig dobozba zárt oral history interjú szerkesztett változatát tartalmazza.25
Interjú Fancsali Jánossal Készült: 2011. március 22-én, Budapesten. Szerkesztett változat.26 Dőlt betűvel az interjún kívüli, egyéb forrásból származó kiegészítéseim szerepelnek.
1. Az örménység Pest megyei betelepülésének hullámai A Pest megyében élő örmények egyértelműen az erdélyi magyarörmény közösségből származnak, s érkezésük első hullámában Pest vármegyében elsősorban az 1850 utáni hivatalnoki tisztviselő réteget gazdagították. A második nagy hullámban a Trianon utáni menekültáradattal érkeztek a megyébe örmények. 23
A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Emlékpontok – Audiovizuális emlékgyűjtés” elnevezésű projektje. http://www.emlékpontok.hu [2011. 07. 04.] 24 http://www.friweb.hu/garabonczias/ [2011. 07. 04.] 25 Héjjas Pál: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. In: Halász Csilla – Tóth Judit (szerk.): Tanulmányok Pest megye múltjából II., Pest Megyei Levéltár, Budapest 2007. 75. o. A tanulmány alapját képező régi hangszalag a Pest Megyei Levéltár leendő oral history fondjának első darabja. 26 Amennyire lehetett, a szövegben megőriztem a szóbeli közlés jellegzetességeit, amely emiatt néha darabosnak, egyenetlennek mutatkozik.
4
Trianon után számos, egzisztenciáját vesztett magyarörmény települt át Magyarországra, ahol ennek hatására fellendült a magyarörmény közösségi élet: „egyesületek alakultak, különböző kereskedelmi társaságok, még részvénytársaság is, valamint megkezdődött az Erdélyből elszármazott magyarörménység egyházi szerveződése, hitélete gyakorlására.27 A harmadik nagy csoport az 1980-as éveket követő ún. „nagy hazatéréshez” köthető. Egyértelmű, hogy az első hullám idején a tisztviselők közül voltak, akik elég gyorsan meggazdagodtak, ennek megfelelően nem kizárólag Budapesten éltek, hanem egész Pest megyében találunk kúriákat, birtokokat, amelyeknek nagy része sajnos a II. világháború után az ún. „népharag” következtében elpusztult. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni az örmény eredetű karátsonyfalvi és beodrai Karátsonyi családot,28 amelynek első, ismert őse, a nemes Gratianus a családi hagyomány szerint 1591-ben érkezett Franciaországból a moldvai Badocsányba. Később a család Erdélybe telepedett át, ahol felvette a Karátson nevet. A korabeli iratokban az új név mellett még a régi is ott szerepel, igaz, már csak zárójelben. A család egyik kiemelkedő tagja, gróf Karátsonyi Guidó (1817–1885), a pest megyei Solymár, Pilisvörösvár és Pilisszentiván földbirtokosa, nagy művészetpártoló hírében állott. 1848-ban honvédőrnagyként a pesti nemzetőrök parancsnoka volt, így birtokelkobzás terhe mellett menekülnie kellett. Miután kegyelemben részesült, 1867-ben országgyűlési képviselő, császári és királyi kamarás lett. 1858-ban birodalmi grófi rangot nyert, amelyet 1874-ben Magyarországra is kiterjesztettek. Karátsonyi Guidó elsősorban alapítványai és tekintélyes pénzadományai révén vált ismertté, amelyeket – Tóth K. József szavaival élve – civilizátori 29 küldetésének szolgálatába állított. 1858-ban például kétezer forintot adományozott a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának, illetve irodalmi célokra harmincezer forintos alapítványt tett a Magyar Tudományos Akadémiának. Irodalmunk számos kiemelkedő alkotása jöhetett létre e mecénási tevékenység eredményeképpen. Többek között Arany János számára is a Karátsonyi-féle akadémiai támogatás tette lehetővé az 1880-ban megjelent Arisztophanész vígjátékok lefordítását. 27
Issekutz Sarolta: A magyarörménység reneszánsza az évezred végén. Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület. In: Issekutz Sarolta (szerk.): A 300 éves örmény szertartású római katolikus egyház és közösségei Magyarhonban régen és ma című konferencia. Budapest, 2000. szeptember 29.–október 1., Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest, 2001. 59. o. 28 Lásd részletesebben: http://www.karatsonyi.hu/ [2011. 07. 04.] 29 Tóth K. József: Örmények a történeti Magyarországon. (Szakdolgozat.) Szeged, é.n., 17. o.
5
Budán, a Krisztinavárosban az 1850-es évek második felében épített fényűző Karátsonyi-palota egyedülálló, főleg barokk festők műveit tartalmazó magánképtárnak adott otthont. A romantikus és neobarokk elemeket ötvöző épület egy rövidlátó politikai gondolkodás áldozata lett: 1938-ban lebontották, hogy egy birodalmi német iskola építésével Hitler jóindulatát elnyerjék. Az iskola a háborús körülmények miatt végül is nem épült meg. Gróf Karátsonyi Guidó 1881-ben negyvenezer koronás alapítványt hozott létre, amelynek nyomán Solymáron, Pilisvörösváron és Pilisszentivánon német és francia30 mintát követve meghonosodott az ún. „rózsalány-szokás”: minden évben, településenként évenkénti váltással, az alapítványi kamatok egy-egy erényes leány hozományául szolgáltak, így azok kiházasítását segítették elő.31 Az arra méltó ifjú hajadont a községi elöljáróság terjesztette fel. A feltételek szerint rózsalány szegény sorsú, erkölcsös, a magyar nyelvben járatos, 17-19 éves római katolikus leány lehetett.32 A rózsaleány-esküvő, amelyet első alkalommal 1882-ben Solymáron tartottak, nagy eseményt jelentett, ahol világi és egyházi előkelőségek mellett maga a gróf is megjelent. Szám szerint összesen harminchárom rózsalányt adtak férjhez. Az utolsó rózsaesküvő 1914 májusában volt Pilisszentivánon. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a rózsalányokkal az esetek egy részében bizonyára érdekházasságokat kötöttek, hiszen a hozományba kapott ezerkétszáz korona valóságos kis vagyont jelentett akkoriban: két hold jó föld vagy egy kisebb lakóház is kitellett belőle.33 Amikor 1885 szeptemberében gróf Karátsonyi Guidó elhunyt, többek között Mikszáth Kálmán is megemlékezett róla. Nemrégiben a nagy mecénás nevét vette fel egy krisztinavárosi társasház, amelyet gróf Karátsonyi Jenő, Guidó középső fia, az egykori Karátsonyi-palota melletti telken építtetett 1896–1897-ben, Hofhauer Elek tervei szerint. Guidó halála után 125 évvel a társasház közgyűlése a Karátsonyi-család emlékének megőrzése céljából egyhangúlag úgy döntött, hogy a társasház felveszi a „Karátsonyi Guidó társasház” nevet.34
30
A rózsalány-szokást La Coussaye márki abból a pénzből alapította 1860-ban, amelyet eredetileg az erények útjáról letért leányának szánt hozományul. Fogarasy-Fetter Mihály: Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár, 1998., 443. o., vö. Mirk Mária: Pilisszentiván történelme. In: Tózsa István (szerk.): Pilisszentiván társadalmi értékei. Pilisszentiván, 2000. 31 Fogarasy-Fetter, 447. o. 32 Fogarasy-Fetter, 444. o. 33 Fogarasy-Fetter, 445. o. 34 http://www.pilisvorosvar.hu/vorosvariujsag/2010/december/13.php [2011. 07. 04.]
6
2. Örmények a magyar kultúráért A kiegyezés utáni politikai helyzetben több miniszterelnököt, belügy-, illetve pénzügyminisztert, valamint számos országgyűlési képviselőt35 adott a magyarörménység a hazának. Érdemes megemlíteni például dr. Molnár Antal nevét, aki az Országgyűlés jegyzője volt, és éppen egy ülés során hunyt el egy váratlan szívroham következtében. Jellemző, hogy őt nem Budapesten, hanem Szamosújvárott temették el, mivel ő is a már említett erdélyi örménység leszármazottja volt. Zenészek, színészek és írók (például Kacsóh Pongrác [1873–1923], aki anyai ágon volt örmény) körében is sok magyarörménnyel találkozhatunk. Említésre méltó a Kazacsay család, amely muzsikusokkal, orvosokkal és pszichológusokkal gazdagította Pest megyét. Az egyetlen Kossuth- és Erkel-díjas magyarörmény zeneszerzőt, Viski Jánost (1906–1961) is érdemes még ebbe a sorba állítani. Tóth K. József találóan így jellemzi a dualizmus-kori magyarörménységet: „A dualizmus korában az egyre inkább asszimilálódott örménység egyes értelmiségi köreiben örmény kulturális reneszánsz jött létre: foglalkozni kezdtek saját történelmükkel, kultúrájukkal, ezért Arménia néven folyóiratot hoztak létre. Magukat magyarörményként határozták meg, azaz politikai és anyanyelvi értelemben magyarként, de örmény szociokulturális örökséggel kiegészítve.”36 A politikusok tekintetében az I. világháború végéig terjedő időszakot érdemes leginkább vizsgálni a Pest megyei örménység szempontjából, mivel ezt követően a viszonyok jelentősen megváltoztak. Trianon a magyarörményeket is drasztikusan érintette, mivel földbirtokaik elsősorban a Romániához, illetve a Jugoszláviához csatolt területeken helyezkedtek el.37 Ezzel kapcsolatban egy érdekes epizódot feltétlenül meg kell megemlíteni: az ún. országzászló-mozgalmat, amely Urmánczy Jeromos, gazdag gyergyói magyarörmény fakereskedő nevéhez fűződik.38 A szóban forgó mozgalom képviselői Trianon emlékére ún. ereklyés országzászlókat állítottak fel, amelyen félárbocon magyar zászló lobogott; az ereklye a zászlórúd tövében elhelyezett régi magyar vármegyék, történelmi emlékhelyek, valamint fontosabb városok földjeinek kis gyűjteményét jelentette. 35
Tóth K., 12. o. Tóth K. József kutatásai során negyvenhárom örmény származású személyt talált, akik 1867 és 1918 között hosszabb-rövidebb ideig országgyűlési képviselők voltak. 36 Tóth K., 14. o. 37 Tóth K., 16. o. 38 Urmánczy Jeromos azok közé tarozott, akik Trianon után elvesztették erdélyi birtokaikat.
7
Az Urmánczy család nevéhez fűződik például a gyergyószentmiklósi római katolikus templom felépítése is. Erről Romániában hosszú ideig nem lehetett beszélni, de ma már emléktábla örökíti meg ezt az eseményt. Érdekes történet lenne az erdélyi magyarörmény római katolikus papok életrajzi adatainak vizsgálata, nem különben a kisebb létszámú örmény katolikus papság élettörténeteinek a kutatása. Volt például egy érdekes rokonszenvi kapcsolat az örmény katolikusok és a minoriták között, amely méltó tárgya lenne a történeti kutatásoknak. Az 1800-as évek elejére datálható örmény kripták találhatóak a kolozsvári minoritáknál. Ugyanez a kapcsolat az aradi minorita gimnáziummal kapcsolatban is megfigyelhető, ahol számos örmény család taníttatta a gyermekét.39 3. Az örmény kisebbség és az örmény vallás kapcsolata A Trianon után kialakult helyzetben a Pest megyei örmények számára az örmény katolikus egyház intézménye,40 valamint a plébános személye jelentette azt a biztos fogódzót, amelyben, akiben megbízhattak. A Pest megyébe áttelepült diaszpóra tagjainak körében felmerült tehát az igény, hogy legyen egy saját egyházuk, továbbá saját papjuk, aki természetesen magyarörmény származású kellett, hogy legyen. Nagyon hosszú ideig különböző budapesti római katolikus templomok adtak otthont az örmény katolikus közösségnek. Az 1960-as években Kádár Dániel örmény katolikus pap, bécsi mechitarista szerzetes41 elindított egy akciót, amely során egyfelől feláldozta összes családi ingatlanát, s adományokat gyűjtött a magyarországi, valamint a nyugat-európai örmények körében. Így sikerült megvásárolni egy villát az Orlay utcában, ahol örmény katolikus lelkészi hivatal, kápolna, múzeum és könyvtár került kialakításra. Kádár Dániel halála után sajnos az ingatlan körül tulajdonvita alakult ki a magyarországi örmény apostoli egyház híveivel, amely azonban végül is rendeződött. Fontos sarokköve a magyarörmény katolikus vallásosságnak, hogy az elmagyarosodott erdélyi örménység 250 éves hagyományainak megfelelően az istentiszteletek már magyar nyelven folynak. Ezt a tényt sajnos támadta egy nemrégiben az örmény egyházról megjelent monográfia. Az asszimilációs nyelvvesztés nem erőszakkal történt, hanem egy szükségszerű42 integrálódási folyamat részeként. Olyannyira, hogy ezt nem is integrálódásnak nevezem, ha39
Például Czárán Gyula, az egyik első magyar turisztikai szakember, útépítő, barlangkutató és szakíró is itt tanult. Bővebben lásd: Kovács Bálint: Az erdélyi örmény katolikus egyház és a Sacra Congregatio de Propaganda Fide a 18. század első évtizedeiben. In: Őze Sándor – Kovács Bálint (szerk.): Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében. Piliscsaba, 2006. 47–68. o. 41 Örmény katolikus szerzetesrend – Ordo Mechitaristarum, amelynek tagjait örmény bencéseknek is nevezik: Antoniani Benedictini Armeni, azaz Antalos Bencés Örmények. 42 Az interjúban itt a logikus jelző szerepelt. 40
8
nem szimbiózisnak, hiszen az örmény és a magyar gondolkodás a nemzetközpontúság, a vallás, a család s egyéb értékek mentén közelséget, rokonságot mutat. A betelepülő örmények hamar megérezték ezt a befogadó közeget, amelybe érdemes asszimilálódni. Ezzel szemben például az 1915–1920 között érkezett keleti örmények 1945-ben szinte kivétel nélkül tovább vándoroltak Magyarországról, mert ők nem érezték annak a fontosságát, hogy ebben a közegben maradjanak. 4. Örmények a rendszerváltás után Példátlan az a lehetőség, amit a magyarországi kisebbségek kaptak az 1993-as kisebbségi törvény által. Amikor az Amerikai Örmény Újságírók Szövetségének elnöke magyarországi látogatást tett, csodálkozott a hazai örmény kisebbség támogatottságán és mozgásterén, amelyhez még az USA-beli sem volt fogható. A szóban forgó gazdasági lehetőségeket tehát a magyarörménység felismerte, élt vele, s azokat kulturális célokra használta fel. Pest megyében ez Budaörs, illetve a budapesti központ vonatkozásában figyelhető meg. Sajnos az is előfordult, hogy ez a gazdasági lehetőség sokakat könnyen arra csábított, hogy magyarörménynek vallják magukat. Olyan személy is akad, aki ma a román kisebbséget képviseli a médiában, annak ellenére, hogy korábban országos örmény képviselő volt. Érthető, hogy ilyen esetben az érintett kisebbségben megjelennek a védekezési reflexek. Ebből a megfontolásból hoztuk létre 1997-ben a budaörsi genealógiai központot, amely kísérletet tesz az erdélyi, illetve a magyarországi örménység feltérképezésére, elsősorban az erdélyi gyökerek után kutatva, s főként az örmény katolikus anyakönyvek adatai alapján. Kutatásaink elsősorban abba a nehézségbe ütköznek, hogy a román állam 1947–48 környékén rajtaütésszerűen lefoglalta a plébániák, valamint a püspökségek levéltárainak anyakönyvi anyagát, amit a mai napig nem szolgáltatott vissza, s úgy tűnik, hogy ezt nem is akarja megtenni ezután sem. Az indoklás szerint ezeknek az anyakönyveknek levéltári szinten nem biztosított a megfelelő tárolása. A Gyulafehérvári Érsekség emiatt kezdeményezett egy olyan mozgalmat, amely az egyes esperesi központokba próbálja meg összegyűjteni az eredeti anyakönyveket. A túlterhelt plébánosok sajnos valóban nem mindig képesek kellő figyelmet fordítani az anyakönyvek megfelelő tárolására, de azt mindenképpen biztosítani kellene, hogy legalább másolat formájában hozzá lehessen férni az anyakönyvi adatokhoz a plébániákon is. Ez végül nemrég megvalósult Szamosújvárott egy örmény katolikus gyűjtőközpont létrehozatalával.
9
Kutatásunkat tovább nehezíti, hogy az erdélyi örménység nem csak az ún. elsődleges diaszpórában, tehát Csíkszépvízen, Gyergyószentmiklóson, Erzsébetvárosban és Szamosújvárott élt, hanem a másodlagos diaszpórában is, tehát gyakorlatilag szerte egész Erdélyben. Általános örmény diaszpórai jelenség a gyors elmagyarosodás: azaz célként jelent meg az, hogy minél hamarabb fölvegyék a nagyobb, befogadó közösség család- és keresztneveit. Ebből az következik, hogy az örmény származást csak anyakönyvek segítségével lehet bizonyítani vagy éppen cáfolni. Ma a kisebbségi törvény még szabad identitásválasztásról beszél, de véleményem szerint az örmények esetében anyakönyvekkel kellene alátámasztani és igazolni a származást. 5. A Budaörsi Örmény Kisebbségi Önkormányzat létrejötte és tevékenysége 1993-ban, amikor a kisebbségi törvény életbe lépett, megjelent a II. kerületi önkormányzati újságban egy felhívás: jelentkezzenek azok, akik örmény családi gyökerekkel és kötődéssel rendelkeznek. Mivel akkoriban ebben a kerületben laktunk, természetesen válaszoltunk a felhívásra. Muzikális család lévén a fővárosi örmény klubban számtalan alkalommal felléptünk, valamint zenetörténeti előadásokat is tartottam. Később úgy alakult, hogy Budaörsre költöztünk, ahol a helybeliek, ismerve munkásságomat és családi kötődésemet, megkerestek egy helybeli örmény kisebbségi önkormányzat létrehozásának gondolatával. Ezek után 1996-ban meg is alakult az önkormányzat, bizonyítottan magyarörmény származású tagokkal. Sajnos egyik tagunk, Jakab Andor, hirtelen elhunyt. A mai napig nagyon érezzük hiányát. Lelkes volt és nagyon aktív, rengeteg jó ötlettel: például a magyarörmény könyvtársorozat gondolatát is ő vetette fel. Később létrehoztunk egy honlapot43 is magyar, német, francia és olasz nyelven. Azért ezt a négy nyelvet választottuk, mert igen fontosnak tartjuk mind a francia, mind pedig az olasz diaszpórával való kapcsolatunkat. Azok felé a közösségek felé próbálunk nyitni, amelyek egyáltalán nem tudnak a magyarországi örmény diaszpóráról. Így például a velencei örmény közösség vezetője is örömteli meglepetéssel értesült rólunk és tevékenységünkről. Különösen jó kapcsolatokat ápolunk a lengyelországi örmény diaszpórával is. Kötelességünknek tartjuk elődeinkkel szemben, hogy az európai diaszpóra tudjon rólunk.
43
http://www.csdcua.hu/ [2011. 07. 04.]
1
A honlap tanúsága szerint a Budaörsi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat, tizenöt esztendős fennállása során, figyelemre méltóan gazdag kulturális tevékenységet folytatott, amelyet megemlékezések, könyvbemutatók, kiállítások, koncertek és képzőművészeti tárlatok sora fémjelez. A magyarörmény közösség nagyon hálás a Magyar Államnak a kisebbségi törvény által teremtett lehetőségekért, hiszen a segítségnyújtás idejére a kisebbség életének szempontjából már gyakorlatilag az utolsó órában jártunk, s reméljük, hogy ezt a támogatást továbbra is megkapjuk. Igyekezni fogunk, hogy mindezt megháláljuk, nemcsak azzal, hogy a magyarörménység történelmét kutatjuk, hanem azzal is, hogy a magyar kultúrát a társadalom egyéb területein továbbra is gazdagítjuk. Még néhány fontos dátum, amely a Pest megyei, illetve budapesti magyarörménység kulturális, valamint közösségteremtő tevékenységéhez kapcsolható: Az 1990. évi népszámlálás során 37 fő vallotta magát örmény anyanyelvűnek. Az Armenia Népe Kulturális Egyesület 3500-ra, az 1995-ben létrejött Országos Örmény Önkormányzat viszont már 10 ezer főre becsüli az örmény származásúak számát Magyarországon.44 1996 márciusában megalakult a Fővárosi Örmény Klub. 1997. február 14-én, huszonhárom alapító tag közreműködésével, létrejött az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, amely első konferenciáját Az Örmény-katolikus egyház története és művészete címmel még abban az esztendőben, november 20–22. között meg is tartotta.45 2007-ben létrejött az Örmény Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ, amely többek között összefogja és szervezi az örmény civil szervezetek, nemzetiségi önkormányzatok kulturális tevékenységét, elősegíti és összehangolja a magyarországi örménység társadalmi-kulturális törekvéseinek megvalósítását (történelmi múlt és kulturális örökség ápolása, valamint a hagyományos ünnepek és nemzetiségi rendezvények szervezése), biztosítja az örmény nemzetiség kulturális hagyományainak ápolását, megőrzését és a különböző közösségek működését.46
44
Örmények a Kárpát-medencében. (Oktató cd-rom.) Nemzetiségek a Kárpát-medencében. Garaboncziás Tartalomfejlesztő Stúdió, 2002. http://www.friweb.hu/garabonczias/ [2011. 07. 04.] 45 Issekutz Sarolta: Előszó. In: Fancsali János – Issekutz Sarolta (szerk.): Az örmény katolikus egyház története és művészete című konferencia. Budapest, 1997. november 20–22., Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest, 1999. 3. o. 46 Az Örmény Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ Szervezeti és Működési Szabályzata. 2011. május 24. www.orszagosormenyonk.hu/doc/intezmeny_szmsz.doc [2011. 07. 04.]
1
Kitekintés Tanulmányomban először röviden áttekintettem a Pest megyei örménység bemutatására kiválasztott tudományos módszert, az oral historyt, megemlékezve annak jelentősebb magyarországi határköveiről. Ezt követően a dolgozat gerincét képező, rendhagyó oral history következett, amelyet Fancsali Jánossal, a Budaörsi Örmény Önkormányzat elnökével készítettem el. A riportot később kibővítettem néhány rövid, értelmező és magyarázó megjegyzéssel, amelyeket az egyszerűség kedvéért a szövegbe integráltam. Reményeim szerint tanulmányom egy nagyobb kutatás előszava csupán. Mivel a téma hálás, így több irányú vizsgálódás alapját teremti meg számomra. Először is méltó feladatnak kínálkozik az örmény származású karátsonyfalvi és beodrai Karátsonyi család történetének a változatos történeti korszakok, valamint különböző földrajzi sajátosságok kereteibe ágyazott, lehető legteljesebb méretű, szakértő feltárása. Ugyancsak motiváló kihívásnak mutatkozik a gróf Karátsonyi Guidó által 1881-ben külföldi mintára Solymáron, Pilisvörösváron és Pilisszentivánon meghonosított rózsalány-alapítvány alaposabb kutatása, amelyet a XIX –XX. századi Pest megyei vallásos egyesületek rendszerében elhelyezve „illene” vizsgálni. Végül, de nem utolsó sorban, a hagyományos levéltárosi munka kereteit kitágítva, egy folyamatos, átgondolt és tervszerű archiválás gondolata is foglalkoztat: megfelelő riportalanyok felkutatása Pest megyében, oral history interjúk készítése, illetve a források feldolgozása, s önálló levéltári fond alá történő rendezése.
1
Melléklet Az „Örmények Pest megyében” című tanulmányhoz kapcsolódó interjú gondolatébresztő vezérfonala 1/a Néhány jellemző, személyes élmény a rendszerváltás utáni időszakból (1989–2011) •
a Pest megyei örmény kisebbség megváltozott helyzete (mozgástér és konfliktusok), összetétele
•
útkeresés a közösségen belül, az identitás változásai: a hagyomány és az alkalmazkodás régi, illetve új stratégiái, ezek ütközése
•
kapcsolat az anyaországgal, az erdélyi örménységgel, illetve más, bel- és külföldi örmény közösséggel
•
az Örmény Katolikus Egyház, illetve a hívő közösség kapcsolata az ortodoxiával
•
az örmény írás, nyelv és zene továbbélése
1/b Korábbi, személyes élmények 2. Interjúalany (szemtanú) által, időben távoli eseményről történt elbeszélések emlékei - például nagypapa történetei az I. világháborúról, esetlegesen örmény vonatkozásokkal 3. A család, valamint a közösség körében áthagyományozott történet/legenda az örmény őshazával, és/vagy egy jelentős személyiséggel kapcsolatban - a történet esetleges variációi, s ezek eltérései - a különböző történetek ismétlődő elemei
1
Felhasznált irodalom BÖGRE ZSUZSANNA: Személyes történelem. In: Molnár Adrienne – Kőrösi Zsuzsanna – Keller Márkus (szerk.): A forradalom emlékezete. Személyes történelem. 1956-os Intézet, Budapest, 2006. 224–226. o. FOGARASY-FETTER MIHÁLY : Pilisvörösvár története és néprajza. Pilisvörösvár, 1998. GYARMATI GYÖNGYI: Az oral history kézikönyve. In: Múltunk, 2005/4. szám, 196–200. o. GYÁNI GÁBOR: Hamis és igaz a történelemben. In: Debreceni Disputa, 2003/1. szám, 5–9. o. GYÁNI GÁBOR: A történetírás újragondolása. In: Híd, 2006/9. szám, 3–15. o. HÉJJAS PÁL: Megkésett riport nagybaczoni Nagy Vilmos (1884–1976) ny. vezérezredes volt honvédelmi miniszterrel. In: Halász Csilla – Tóth Judit (szerk.): Tanulmányok Pest megye múltjából II., Pest Megyei Levéltár, Budapest 2007. 75–138. o. ISSEKUTZ SAROLTA : Előszó. In: Fancsali János – Issekutz Sarolta (szerk.): Az örmény katolikus egyház története és művészete című konferencia. Budapest, 1997. november 20–22., Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest, 1999. 3–7. o. ISSEKUTZ SAROLTA : A magyarörménység reneszánsza az évezred végén. Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület. In: Issekutz Sarolta (szerk.): A 300 éves örmény szertartású római katolikus egyház és közösségei Magyarhonban régen és ma című konferencia. Budapest, 2000. szeptember 29.–október 1., Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Budapest, 2001. 59–64. o. KÁROLY ANNA: Az oral history mint kutatási módszer. In: Magiszter, 2007/2. szám, 59–68. o. KOVÁCS BÁLINT: Az erdélyi örmény katolikus egyház és a Sacra Congregatio de Propaganda Fide a 18. század első évtizedeiben. In: Őze Sándor – Kovács Bálint (szerk.): Örmény diaszpóra a Kárpát-medencében. Piliscsaba, 2006. 47–68. o. LÉNÁRT ANDRÁS: "Történetgyűjtés" - Oral history archívumok Magyarországon. In: Aetas, 2007/2. szám, 5–30. o. MIRK MÁRIA: Pilisszentiván történelme. In: Tózsa István (szerk.): Piliszentiván társadalmi értékei. Pilisszentiván, 2000. TÓTH ESZTER ZSÓFIA : Munkásság és oral history. In: Múltunk, 2005/4. szám, 78–99. o. TÓTH K. JÓZSEF: Örmények a történeti Magyarországon. (Szakdolgozat.) Szeged, é. n. VÉRTESI LÁZÁR: Oral history. A szemtanúként elbeszélt történelem lehetőségei. In: Aetas, 2004/1. szám, 158–173.
1
Internetes források Örmények a Kárpát-medencében. (Oktató cd-rom.) Nemzetiségek a Kárpát-medencében. Garaboncziás Tartalomfejlesztő Stúdió, 2002. http://www.friweb.hu/garabonczias/ [2011. 07. 04.] Az Örmény Kulturális, Dokumentációs és Információs Központ módosított Szervezeti és Működési Szabályzata, 2011. május 24. www.orszagosormenyonk.hu/doc/intezmeny_szmsz.doc [2011. 07. 04.] A 2721-06 Közösségszervezés II. modul követelményeinek részletező leírása. (Közösségi-civil szervező szakképesítés.) Pénzügyminisztérium, 2010. http://www.kormany.hu/download/f/c3/30000/Utmutató Közösségi-civil szervező 2721-06 Közösségszervezés II._2010.pdf [2011. 07. 04.] A Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Emlékpontok – Audiovizuális emlékgyűjtés” elnevezésű projektje. http://www.emlékpontok.hu [2011. 07. 04.] Centropa – A zsidó emlékezet interaktív adatbázisa. http://www.centropa.hu/ [2011. 07. 04.] A Karátsonyi család honlapja. Készítette: Fogarasy Attila Künikosz helytörténeti kutató, Pilisvörösvár, 2006. http://www.karatsonyi.hu/ [2011. 07. 04.] A Vörösvári Újság (Pilisvörösvár Város Önkormányzatának közéleti havilapja) online változata. http://www.pilisvorosvar.hu/vorosvariujsag/2010/december/13.php [2011. 07. 04.]
1
