5 Í
M . i l - o »
«
B p a a t
K r i a z t i n a lerb Budapest, 1932 március 27.
IV. évfolyam. 6. szám.
A MAGYAR GÖRÖG-KATOLIKUSOK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGÉNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE Szerkesztőség é s kiadóhivatal >
Budapest,
VIII., Múzeum-utca
19. fdsz. 3.
Postatakarékpénztári csekkszámla M A G O S z : 44.980. Megjelenik kéthetenkint.
Főszerkesztő:
G R Ó H ISTVÁN
Felelős szerkesztő: M I K U L I C H
*
M E L L E S
KÁROLY
Előfizetési árak: Egész évre 8 P, félévre 4 P, Amerikában egész évre 16 P. MAQOSz tagjainak egész évre 5 P.
Egyes szám ára 20 fillér, Amerikában 40
fillér.
EMIL
s z e g s z & r d i c. a p á t . m . R i r . K o r m á n y f ő t a n á c s o s , K i é r d , s z a t m á r v á r m e g y e i f ő e s p e r e s , a b u d a p e s t i KatoliKus magyar egyházKözségneK első lelKésze, úgyszólván alapítója
görög-
1932. évi március hó 19-én, áldozárságának 53-ik, pesti hitközségünk plébánosi tisztének 20-ik, s mindenképen példás életének 76-ik évében hűséges és áldásos földi szolgálat után megtért az Istenhez. A hivatott lelkész, a tisztes polgár és a lelkes, áldozatkész hazafinak is mintaképe fejezte be működését. A z Anyaszentegyház szent és egyetemes valóságát a naptáregyesítés korszerű gondolatának elindításával, .. nemzeti egységet pedig a magyar szertartási nyelv hagyományos gyakorlásával, majd az elismertetés kegyes és bölcs tényének kikérésével szolgálta teljes eredménnyel. Életének e legkimagaslóbb érdemei túlnőnek Egyházunk és szűkebb egyházközségünk keretein, — a történelem lapjain tartanak elismerésre számot. Benne a budapesti Hitközségünk megteremtőjét, majd mindvégig jó pásztorát, atyai meleg jóságos szívét és gondos pártfogó értelmét, de a katolicizmusnak és a magyar nemzeti gondolatnak lelkes vezérét is gyászolja.
T Melles ILmiL
Betlehemtől a Golgotáig. Az égboltozat csillagmilliárdjai ünnepi fényben ragyogtak, a hold halovány képe tűzben égett, a lég valami csodás illattal telt meg, melyet egy tündöklő üstökös hozott magával — ki t u d j a honnan j ö t t ? — s az éter hullámain keresztül, a világ minden t á j a felé szállt a mennybéli hír, hogy megszületett a Megváltó. Betlehem városában, egy rongyos istállóban, egy kis jászolban, ott f e k ü d t az isteni kisded, aki eljött megváltani a bűnös emberiséget. És o t t térdelt a jászol előtt a szerető Anya, akinek szívét leírhatatlan öröm töltötte be s nem is sejtette, hogy egyszer, egyik bitó tövében fogja siratni, akit világra hozott. És az isteni gyermek születésének hírére rendíthetetlen hit s biztató remény szállja meg a szegények, árvák, elhagyatottak szívét, de a hitetlenek, a cézárok, földiistenek lelkét megdöbbenés, félelem fogja el, m i n t h a látnák t r ó n j u k és h a t a l m u k összeomlását. S a z t á n a gyermek rálép az élet a m a ú t j á r a , amelyen a megaláztatás, üldöztetés, megtagadás s a halál leskelődnek rá. És a harminchárom évig j á r t földi ú t j á n a k egyik oldalán ott állnak sort a hatalmasok, a cézárok, földiistenek és hitetlenek s f a r a g j á k számára a b i t ó f á t ; a másik oldalon ott térdel a hívők, koldusok, betegek serege ; szívükben hittel, reménnyel és szeretettel, hogy az Üdvözítő egyetlen érintésére, egyetlen szavára meggyógyuljanak testben és lélekben. És a Mester jóságos, szelíd arccal és tekintettel j á r j a a földi élet ú t j á t , de lelke még akkor is bánatos, szomorú, amikor ünneplik, amikor virágot, pálmát szórnak lábai elé, mert sejti, érzi és t u d j a , hogy a halál küszöbén mindenki elhagyja, megt a g a d j a . . . még a tizenkettő is.
És Jézus keservesen szól: «A rókáknak barlangjuk van, az égi m a d a r a k n a k fészkük, de az Ember Fiának nincs hová fejét lehajtania!» Oh, mily borzalmas, mily rettenetes, mikor a világ megváltója csalódik az emberiségben! S azután elérkezik földi életének utolsó órája, amikor vért izzadva, súlyos kereszttel vállain kell felmennie a Golgotára s elszenvedni a legkínosabb és legszörnyűbb h a l á l t : a kereszthalált. És a halál végső perceiben csak a szerető, f á j dalmas Anya karjai kulcsolják át a golgotai keresztet s csak az Ő könnyei folynak össze Fiának a keresztfáról lecsurgó vérével. És beteljesednek a s z a v a k : «Kell, hogy az E m b e r Fiát bűnös emberek kezébe a d j á k , megfeszítsék és h a r m a d n a p o n f e l t á m a d j o n » . . . És a Mester f e l t á m a d o t t ! Közel kétezer esztendővel ment előre azóta az Idő ó r á j á n a k m u t a t ó j a . És a feltámadás napján az élet mesgyéjének egyik oldalán ú j r a ott térdelnek a szegények, árvák, elhagyatottak, megalázottak Istenbe v e t e t t hittel, reménnyel és szeretettel. És a másik oldalon újra ott állanak a hitetlenek, hatalmasok, e l n y o m ó k ; ott állanak a cézárok, földiistenek, akiknek kezébe a d a t o t t a hatalom, hogy a népek, nemzetek sorsát intézzék s ítélkezzenek elevenek és holtak fölött. O t t állanak ú j r a a f e l t á m a d t Mester meggyalázói. Vigyázzatok, sáfárok, mert a f e l t á m a d o t t Mester m o n d o t t a : «Szerezzetek m a g a t o k n a k b a r á t o k a t a gonosz Mammonból, hogyha az végére jár, b e f o g a d j a n a k titeket az örök hajlékokba». Mikulich Károly.
Virágvasárnapja, az Ür diadalmenetének ünnepe, szomorúságot hozott reánk, a főváros gör.katolikus magyarságára. Elvesztettünk ismét egy kiváló embert, akinek lehettek bírálói, ellenfelei, — melyik m a r k á n s egyéniségnek ne volnán a k ? — de akinek koporsójánál fegyvertárs és ellenfél egyaránt igaz szomorúsággal áll meg, t u d a t á b a n a veszteségnek, mely halálával mindn y á j u n k a t ért. T u d a t á b a n annak, hogy a Feltámadás közelgő nagy ünnepén már nem az ő szikár, galambősz p á t r i á r k a a l a k j a fog megjelenni a királyi a j t ó e l ő t t ; nem az ő hangja, mely a hosszú életen át megharcolt jó harcban elveszthette ércét, de nem vesztette el erejét, fogja betölteni kis templom u n k a t , hogy n y á j á t az őskeresztény üdvözléssel köszöntse, hirdetve neki a F e l t á m a d á s t . . . T u d a t á b a n annak, hogy kiváló embereink a m ú g y sem túlságosan népes csoportja ismét kevesebb lett e g g y e l . . . *
Melles Emil budapesti parochus, szekszárdi c. a p á t , kormányfőtanácsos 1857 március 16-án született Napkoron s Ungvárott és Szatmárnémetiben végzett középiskolai tanulmányai után Ungvárott és Esztergomban végezte a theológiát. Ezután 1879 december 3-án bold. eml. Pásztélyi-Kovách J á n o s püspök p a p p á szentelte az előző év augusztus l-e óta mellette püspöki t i t k á r k é n t m ű k ö d ö t t i f j ú t , aki titkári állását 1881 április végén a zemplénmegyei kisdobrai lelkészi állással cserélte föl. Itt működött 1899 j a n u á r 1-éig — az utolsó nyolc évben már mint a bodrogközi kerület esperese, amikor is Szatmárnémetibe helyeztetett át ugyancsak esperesül, míg már a következő évben főesperessé
GÖRÖG-KATOLIKUS
2 nevezetetett ki s mint ilyen működött 1905 márciusáig. Erre az időre esik kiterjedt irodalmi működésének javarésze, melyet azonban már sokkal előbb megkezdett. így első műve : A görög-katolikus egyház szertartásainak értelmezése U n g v á r o t t 1878b a n s A gör. szert. kat. egyház ünnepeinek értelme-
zése Egerben ugyanez évben jelent meg. Négy évvel utóbb ugyanott a Vasárnapi és ünnepnapi Apostolok és Evangéliumok, 1883-ban pedig A di-
cséret áldozata, míg N. Szent Bazil atya szent és isteni liturgiája 1890-ben H a j d ú d o r o g ó n , a Görög
szert, katolikus liturgika 1891-ben ismét Ungvárott, valamint A naptáregyesítés (1898) és az
Olvasmányok, Apostolok és Evangéliumok (1902) is, az Anthologion szeptember és október hónapokra
1905-ben Szatmárnémetiben. Ezenkívül kiadta 1893-tól 1905-ig a Szentkereszt Naptárá-1 (az első magyarnyelvű g.-k. naptárt, mely később Máriapócsi Naptár címen jelent meg) és szerkesztője v o l t 1 8 8 7 — 8 8 - b a n a Görög szert, katolikus szónoknak.
Hit-
Ennek az irodalmi működésnek és a magyar liturgia érdekében kifejtett küzdelmekben való részvételének méltó elismerése volt az a választás, mellyel az újonnan alakult budapesti egyház első Ielkészeül őt hívta meg Budapest székesfővárosnak, mint kegyúrnak törvényhatósági bizottsága, néhai I. Ferenc József királyunk pedig ugyanakkor a szekszárdi c. apáti méltósággal ruházta föl. Nagy körültekintéssel, óvatossággal és eréllyel látott az ú j állásában reá váró nehéz feladathoz : az új egyházközség lelki megszervezéséhez. Tízezernyi tömegű hívő, de mindennemű szervezet híján, akik a legkülönbözőbb társadalmi osztályokhoz, sőt nemzetiségekhez tartozva, magukkal hozták szülőföldjük legkülönbözőbb tradícióit, ezek által s a főváros roppant területén való szétszórtságuk folytán egymástól elkülönítve éltek, alkották az anyagot, melyből egységes egyházat kellett építeni. Kiváló képességei azonban túlsegítették minden nehézségen s negyedszázaddal utóbb, 1929 dec. 15-én, aranymiséjének megünneplése alkalmából, népes, tekintélyes egyház fordult feléje meleg üdvözléssel. Erdemei felsőbb helyen is méltánylásra t a l á l t a k : ugyanazon év május 20-án kormányfőtanácsossá neveztetett ki. A következő évben negyedszázados fennállását ünnepelte a fővárosi görög-katolikus magyar egyház s ez az ünnep volt az utolsó kiemelkedőbb mozzanata tevékeny életének. A jelenleg dühöngő influenza-járvány már hónapokkal előbb megtámadta, de az agg főpap szívós ter-
TÁRCA RÁDGONDOLOK:
KEDVES.
Révész O.-nak. Na, itt az ezerarcú város Kellős közepén Rádgondolok: kedves! Belebeszélek a magányodba. Belekocogok a selymes csendbe, amely körülvesz. Csillagcipellőt húzok és úgy lopakodom be az éjtszakádba. Meglesem a gondolatodat is, barna hajadban megsétáltatom ujjaimat. Akárhová mégy, megtalállak; erdők sűrűjén hatolok, Vizek mélységén kutatok utánad. És ma.roppant szerencsés vagyok, akárhová bújsz, rád találok. Elindulok a gondolat szárnyán és az erdő eligazít, a virág elvezérel hozzád! Ma ügyes vagyok: mindenféleképen fondorkodom, furfangos dolgokat eszelek ki, hogy meglephesselek. S piros hajnal-szandálban együtt sétálunk majd a Végtelenbe. Ez az éjjel dús lesz számomra! Mert ma fellellek, akárhol vagy, megtalállak és csodálkozó szemet nyit rád a szívem . . .
SZEMLE
mészete sokáig ellenállott és gyakran úgy látszott : sikeresen. Utóbb azonban különböző szövődmények jelentkeztek a tüdőben, lassan aláásva a szervezet ellenálló erejét s végül március 19-én reggel 8 órakor, születésnapja után harmadnapra, beállott a halál. *
A mindvégig zavartalanul boldog házasságból, melyet 1879 november 4-én kötött Nátolya Ilonával, két f i ú : Tivadar, az Államvasutak főfelügyelője és Géza az egyházmegye kanonokja származott és három l e á n y : Berta, özv. Vargha Gézáné ; Janka, dr. Papp Emil, az orszgy. naplószerkesztőség főnökének neje és Jolán, akinek férje dr. Krajnyák Gábor szsz. tanácsos, ma a budapesti egyház s.-lelkésze élő unoka és két dédunoka — dr. Kiss Andor budapesti hitoktató gyermekei gyászolják a megboldogultat. *
A megboldogult apát-parochus földi maradványai hétfőn a Szegényház-téri templomban, negyedszázadot meghaladó működésének színhelyén kerültek fölravatalozásra. Ide zarándokolt sűrű csoportokban híveinek serege, utolsó pillantást vetni az oly jól ismert arcra. A magyar társadalom, kiváltképen pedig a görög-katolikusság részvéte egyébként is impozánsan nyilatkozott meg a főváros első görögkatolikus magyar lelkészének elhúnyta alkalmából. Nemcsak a gyászoló családhoz érkezett részvét-levelek és táviratok özönében mutatkozott ez meg, hanem abban a tömeges megjenésben is, mely a szegényháztéri templom minden talpalatnyi helyét elfoglalta a gyászszertartás alatt. A fekete posztóval teljesen bevont templom hajójának közepén koszorúkkal egészen beborított lépcsőről impozánsan emelkedett ki a magas katafalk, rajta a díszes fekete koporsóval, melynek ezüst szemfedője csillogott a két oldalt felállított hatalmas gyertyák fényében. A koporsó két oldalán a Vasvári Pál-kör tagjai állottak díszőrséget a felravatalozás egész ideje alatt. Kedden, a temetés napján, már jóval kilenc óra előtt megtelt a templom, mely csakhamar szűknek bizonyult a gyászolók befogadására úgy, hogy már a gyászmise kezdetén csak abban a mértékben bocsáthatták be a díszruhás rendőrök s a temetkezési intézet emberei a később érkezőket, amint a gyér távozók helyet adtak. A végtisztességen megjelentek Bednárz Róbert apátplébános, a görögkeleti szerb és bolgár lelkészek, a kegyúr főváros képviseletében dr. Szlovák Pál tanácsnok, dr. Sipó'cz Jenő polgármester Vigyázz! készülj a nagy találkozásra. Nem szeretném, ha csalódnánk egymásban . .. .. . Csitt! — Most indulok! — Oláh Zoltán József.
Panasz-felvétel. Kárász Palkó, a szórakozott rendőrdíjnok, egy adag székelykáposztát, meg három deci csopakit rendelt. Egyben lelkére kötötte a fehérkabátos pincérnek, hogy amennyire csak lehet, siessen. A pincér egy-kettőre Palkó elé varázsolta az ételt-italt. Barátunk jóízűen elköltvén az ízletes ebédet, a teli gyomor jóleső érzésével nyúlt zsebébe. Már nyelvén ült a bűvös ige : « f i z e t e k » . . . midőn meghökkenve konstatálta, hogy pénztárcáját otthon felejtette. A korcsma órája háromnegyed kettőt mutatott . . . — Amíg kimagyarázkodom, félóra telik el. Elkésem az ügyeletről — morfondírozott Pali. S ekkor, mint valami deus ex machina, mentő ötlete támad. Kalapját s botját ügyesen átcsempészi a kerthelyiséget szegélyező leánderbokrokon. Egy óvatlan pillanatban átlépi a k e r í t é s t . . . Majd megragadván kalapot s botot, rohamlépésben igyekezett a főkapitányság felé. A központi ügyelet vezetője a panaszfelvételhez osztotta be. Egymásután vette fel a panaszokat. * Végre kis szünet támadt. Kárász visszagondol a pincérekre, akik álmukban sem gondolnak arra, hogy ki tette lóvá őket. Nyílik az ajtó. — Alázatos szolgája! — Szent Habakuk ! . . . A pincér a vendéglőből . . .
1932 március 27. képviseletében Doroghy-Farkas Ákos dr. polgármesteri titkár, rajtuk kívül a főváros társadalmának még számos előkelő egyénisége.Miskolc város görög-katolikus egyházközsége képviseletében Schirilla Andor kanonok, esperes-lelkész és dr. Hodobay Sándor polgármester jelentek meg. A fővárosi magyar görög-katolikus értelmiség majdnem teljes számban jelen volt. Dr. Bud János és dr. Szabó Oreszt ny. minisztereken kívül az egyháztanács tagjai úgyszólván kivétel nélkül, aminthogy egyáltalán az intelligencia soraiból csak azok maradtak távol, akiket magukat is a járványos időre való tekintettel egészségi állapotuk gátolt meg, hogy a derült, de feltűnően hűvös időben megjelenjenek. Reggel kilenc órakor kezdetét vette a gyászszertartás, melyet Bányay Jenő pápai prelátus, e. m. nagyprépost végzett, Papp János c. kanonok, esperes, hajdúdorogi és Volovcsák Miklós esperes, újfehértói lelkészek és nagyszámú lelkészség segédletével s a papnövendékek és az egyházi énekkar közreműködése mellett. A gyászbeszédet Papp János kanonok tartotta, az apostol szavait vévén a l a p u l : Megharcoltam a jó h a r c o t . . . Tizenegy óra is elmúlt, mikor a szertartás véget ért s a templom harangjai megkondultak, szavukba csakhamar belevegyült a téren álló latin szertartású templom harangjainak mély hangja is s a temetési menet gyalog megindult a Kerepesitemető felé, ahol a megboldogult utolsó lakhelye, a főváros által felajánlott díszsírhely várt hosszú, munkás életében kifáradt, pihenni vágyó lakójára. Itt a beszentelés után az egyháztanács részéről a világi elnök, Répásy Miklós államtitkár, a pesti lelkészi kar nevében dr. Baulovics Zoltán hitoktató, a MAGOSz nevében a betegsége miatt távolmaradt elnök helyett Medvigy István ítélőtáblai bíró, társelnök, a Vasváry Pál-kör részéről, dr. Csopey Dénes s a grékus diákság részéről a Kör ifjúsági elnöke vett búcsút a megboldogulttól. Eltemettük ismét egy kiváló emberünket, — akiknek amúgy sem népes csoportja lassan fogyatkozik, egyre fogyatkozik. OOOOOflOOO
«
Ne küldjünk a MAGOSznak, a Szemlének magáncfmekre pénzt! Ne használjunk erre utalványt! Az zavart okozhat és drága. Használjunk «csekklapokat». Számlaszám; 44,980. Csalás miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A díjnok hivatalos komolysággal vette fel a panaszt. Csak a személyleírásnál sápadt el kissé, mivel az némileg ő reá is illett. Mázsányi kő esett le szívéről, midőn végre a feljelentő kilépett a kapun. Másnap első dolga az ebédszámla kifizetése volt.
László
Vladimír.
EGYEDÜL. Leülök egy nagy fekete köre, Terveket szőni egy szebb jövőre És messze nézek, kék hegyek fele... Szemembe csapkod vad, csípős szele, Csak visszanézek s látom a multam, Látom: mikor még kisgyerek voltam, Hogy integetett az élet felém, És én meg mentem balga kis legény, Csak mentem-mentem rossz utakon át, — Vihar törte ki előttem a fát — Nem néztem jobbra, nem néztem balra, Mindég előre, mindég csak arra . . . S ma már itt vagyok, szótalan vendég, Úgy vagyok, mintha hívatlan lennék, Most is egyedül, — egyedül várok, Nem ér szerencse, nem érnek károk És mégis várok valami olyat, Ami reménnyel, fénnyel csalogat Egyesegyedül üres az élet! — Csábító szava meg úgy kísérget, Ej! — hazamegyek legényszobámba, Nem vagyok azért egészen árva, Jó meleg kályhám mellé leülök, Lobogó lánggal vígan fütyülök És várok hosszú téli estéket, Hogy olvassam a hazug meséket. Farkas
Antal
1932 március 27.
Mult és jelen. A Szemle harmadik születésnapját üljük s íme gyász borítja el visszaemlékezésünket. A mi pesti papunk, egyike a MAGOSz újjáépítőinek, a görög-katolikus sajtó megteremtőinek, meghalt. Elhagyott az az ember, aki minden társadalmi megmozdulásunkban azt nézte: igazán magyarok-e azok, akik csinálják, magyarok-e a céljaik s ha csak a legkisebb gyanús jelet látta, visszahúzódott, nem némán, hanem messzehangzó kritikával. De ez az acélember, aki szikrákkal felelt azoknak, akik támadták nézeteiért, erőt vett magán, ha a görög-katolikus magyarság ügyének előbbreviteléről esett szó. Emlékszem, ezelőtt majd négy esztendővel vetődött fel a MAGOSz újjászervezésének eszméje a mi lapunk megteremtésének gondolatával. Abban az időben szerte volt hasogatva társadalmunk (ma már túl vagyunk ezen, Istennek hála), szerte váltak az öregek az ifjaktól, egy ember bízott csak a megteremtendő egységben : Bacsinszky Vladimír. Ő hívta össze a nagy engesztelő gyűlést és aki legbuzgóbb propagálója lett a grékus egység, a grékus renaissance gondolatának, az Melles Emil apátunk volt. Szerette az ügyet az önzés legkisebb nyoma nélkül. Lenézte és megmosolyogta a strébereket, az a pátriárkái életkor tisztává tette látását s hiába alakoskodtak előtte a nagyképűek. Inkább őszinte volt, mint gyöngéd és lelkének ereje áthatotta minden kijelentését. *
A három esztendő elmúlt. Nem éppen tengeridő, a régi, háborúelőtt énekelt ujoncnóta szerint : nem a világ az a három esztendő . . . Hanem aki grékus lap szerkesztésére vállalkozik, igenis új világot ismer meg, új embereket, akik teljesen mások, mint első látásra mutatkoztak. Voltak, akik buzgón indultak velünk, aztán félreálltak, kedvüket vette a inegnemértés, a gyanúsítás, az óhajtott végcél szörnyű messzesége. Voltak közömbösek, falubéli tanult testvéreink, akik megbújtak a fizikai jómód melegében és únottan dobták félre a Szemle 8—9 számát ; a tizediknél aztán föleszméltek és lelkes hirdetőivé lettek mindannak, ami lapunk előtt kedves és nemes. Azóta is legbuzgóbb munkatársaink. Büszkék vagyunk rájuk, mert mi ébresztettük fel őket, mondhatni a mi neveléseink. Aztán akad ravaszkodó, akinek első kérdése az volt már meginduláskor:'vájjon használnak-e ezek nékem, mert ha nem, akkor ellenségeim. Tudakol, kémet, beugrasztót küld, ágál és nem leli helyét végkép azon a kicsiny jégtáblán, ami ragadja őt az ismeretlen jövő felé; igyekeznék biztosítani magát, mielőtt elolvadna talpa alatt. Vagy ott van latin testvérünk, aki szinte véletlenül ismer meg és szeret meg bennünket. A lélek, a hazafiság hozza közénk, nagy alapítványt tesz, méreteiben szinte főpaphoz méltót s úgy érzi, nem adhatná jobb helyre. A mi írásunk, a mi betűink vonták őt hozzánk, a mi tűzünk melegsége érzik az ő orcáján, amikor felénk fordul és felénk n y ú j t j a áldott terhes kezét. Hát ezek csak a legfelötlőbbek, de mennyi lélek, mennyi karakter vonul el a szerkesztő asztala előtt. Sokan 'adják a zárkózottat, a kiismerhetetlent, pedig leplezetlenek, őszinték kétségbeejtően és minden betűjük pirul meztelenségében. De menjünk tovább. A három első esztendő az ifjúság kora egy görög-katolikus lap életében. Ami ezután jön, az a férfikor, a fokozott önállóság kora. Gróh István.
GÖRÖG-KATOLIKUS
3
SZEMLE
H o g y a n is l e h e t n e ? Nem tagadhatom el, de nem is dicsekvésből mondom, hogy állandóan foglalkoztat jövőnk és egyházmegyénk sorsa. Azok a jelenségek és azok a törekvések, melyekről a Szemle hasábjain is olvashattunk, bizonyos aggodalommal tölthetnek el. Közel 20 esztendő telt el egyházmegyénk megalapítása óta. És ha körülnézünk, be kell hogy valljuk, vajmi keveset csináltunk. Azt is lehetne mondani, hála Istennek, csak hogy még vagyunk! ilyen körülmények között ez is valami! Tényleg nehéz időket éltünk és élünk önálló létezésünk óta. De ez nem mentség. Be kell látnunk, ez nem lehet így örökké ! Ha tényleg életképtelenek vagyunk, ha semmit sem tudunk alkotni, ha mindent csak mástól várunk, megérdemeljük, hogy halotti tort üljenek felettünk. Akkor megérdemelnők, hogy reánk is vonatkozzék ama titokzatos írás értelme, melyet Dániel próféta magyarázott meg Boldizsár királynak : Számbavette Isten a te országodat és véget vet annak. Megmérettél a mérlegben és hiányosnak találtattál. Elosztatik a te országod s a médusoknak és perzsáknak adatik. Dániel 5, 25 . . . Nem látjuk, hogy elleneink erre törekesznek? Azok a cikkek, melyek a Kárpáti Figyelő után a mi lapjainkban is napyilágot látnak, erről győznek meg bennünket. Ügy látszik, a bombákat nemcsak Debrecenbe küldik, hanem mindenütt aknákat készítenek ellenünk. Hát csakugyan megértünk már a pusztulásra? Hát ezért volt őseinknek századokra menő küzdelme? Nem, ez lehetetlen. Hiszen a «Mi» kezdetű legutóbbi cikkünk írója minden szomorúságunk mellett is valóban örvendetes jelenségekre mutat rá, amelyek létjogosultságunkat igazolják a nap alatt. Csak vakmerően bizakodók ne legyünk. Erőinket, ha még szunnyadók is azok, valamiképen működésbe kell hoznunk, fel kell használnunk. És itten elsősorban intézmények alapítására kell gondolnunk. Mik legyenek azok, hol kezdjük a dolgot? Megvallom, engem egyénileg most leginkább az internátus kérdése foglalkoztat, de látom, hogy másokat is. Helyes. Ez nagyon fontos dolog. Mindenesetre örömmel tölt el a hír, hogy az Internátus Egyesületnek 20.000 pengő vagyona van. Hála és köszönet azoknak, kik ezt összehozták. Szóval alapunk már van. Miért nem lehetne már internátusunk is? Én is azt mondom, hogy megfontolás tárgyává kellene tenni azt a kérdést: lehet-e valamit, akármilyen kezdetleges alakban is, a már meglevő tőkével megteremteni? Mert, hogy ilyen tempó mellett csak 30—40 év múlva lesz internátusunk, azt elgondolni is szörnyűséges. Az egyházmegyei alapon való létesítés módjára csak a mult alkalommal kifejtett eljárást tartom még most is legmegfelelőbbnek. Nyilatkozzék a papság és tanítóság és döntsön belátása szerint. Püspök urunknak ezirányú erkölcsi, sőt anyagi támogatását szinte biztosnak veszem. És ha Ő veszi kezébe a papságot és tanítóságot annyira érdeklő ügyet, nagy lépéssel jutottunk előre. Tehát csak fejezzük ki Őnagyméltósága előtt egyetemlegesen ezen irányú kérésünket és Ő, ha nem is úgy, mint én gondoltam, valamiképen megtalálja a kivezető utat. És ami fődolog, ne felejtkezzünk meg a jó Isten segítségéről. Mert sem az, aki ültet valamit, sem az, aki öntöz, hanem, aki növekedést ad, az Isten. Isten segítsége az, mire legbiztosabban kell számítanunk. Hogy az egyetértés, a kölcsönös jóakarat az Isten segítségével éppen az internátus ügyében mit eredményez, azt a máramarosszigeti Szent Mihály Internátus történetével akarom bizonyítani. 1900-ban történt. Egynehány máramarosi pap és világi hívőnk agyában fogamzott meg a gondolat, hogy az ottani szegénysorsú, jótehetségű grékus ifjak kiképzésének lehetővé tételére valamilyen nevelő, illetőleg tápintézetet kellene létesíteni. Az annyira elhagyatott, de különben jóindulatú nép vezetése volt az így kiképzett és kiképzendő nemzedék hivatása. Hogy ez a gondolat mennyire nemes és szükséges volt, azoknak, kik a felvidéki és különösen a máramarosi rutén népet csak valamennyire is ismerik és ismerték, magyarázni fölösleges. Balogh Mihály m.-szigeti vikárius, Demjanovics Emil, Balogh Szilárd és társaik voltak a papok részéről a gondolat harcosai, míg a világiak részéről az m.-szigeti egyházközség lelkes
tagjai Kubek Elek törvényszéki bíró, Valkovszky Elek és még egynéhányan, kik a gondolatot megvalósították. Áldott legyen e m l é k ü k ! Szeptemberben megnyílt a tápintézet. A m.szigeti hitközség jóvoltából az iskola, illetőleg a tanítói udvaron nyert elhelyezést. Egy mellékhelyiséget alakítottak át erre a célra. Abban nyert elhelyezést az első öt növendék. Egy ötöd^imnázista volt köztük a felügyelő. Maga a helyiség nem volt valami nagyszerű, nem volt nyugateurópai kényelemmel berendezve, de volt. És a növendékek tanulhattak. Nem mondom, hogy a mi felállítandó internátusunk ne legyen megfelelő, de nem helyeslem a túlságbavitt kényelmet sem. Mikor olvastam és képekben láttam az utóbbi években, a háborút és országrablást követő időkben létesült egynehány nevelő intézetet, teljes és minden kényelemmel berendezve, elgondolkoztam, mi is lesz az onnan kikerülő nemzedékkel, ha a mostani, kényelmesnek egyáltalán nem mondható életbe belekóstol! Bizony csak elégedetlenség, meghasonlás. Nekünk, letiport magyaroknak és minekünk, még szegényebb görögkatolikusoknak most nem kényelemre, hanem csak a legszükségesebbekre van szükségünk. Nem baj, ha megedződik a fiatalság, jobban bírja az élet t e r h é t ! Szóval megvolt az internátus. Áldott lelkű vikáriusunk volt az intézet mindene. Mindennap meglátogatta. Mindent ő intézett. Vagyon semmi, pénz dehogy is volt 20.000 pengő, csak éppen hónapról-hónapra valami kevés és mégis megvolt az intézet, pedig a növendékeknek majdnem 50%-a kedvezményes, vagy ingyenes volt. Hogyan lehetett így, a jó Isten t u d j a ! Elmúlt az első iskolai év. A következőkben már 12 növendék nyert a kissé bővített helyiségben elhelyezést, majd több. De ezek már nem fértek el a régi helyen, három év múlva ú j épületbe költözött az intézet, ekkor már külön telke és háza is volt. A növendékek száma 30-ra szökött fel, most már nemcsak a nép fiai, hanem papok, tanítók és mások is beadták gyermekeiket. Hogyan, miből lett ez, ki t u d j a , de terebélyesedett folyton. Joghallgatók, majd Ungvárról kirendelt papnövendékek voltak az úgynevezett tanulmányi felügyelők. A növendékek száma folyton nőtt, 50—60-ra emelkedett és a m.-szigeti Szent Mihály Internátus p á r é v alatt versenyzett az ottani régebbi román és ref. internátusokkal. Csak a kezdet nehéz. Bármilyen szerény keretek közt is, de ha egyszer megnyitjuk az első magyar görög-katolikus internátust, hiszem, hogy az csak fejlődni fog és nagy lesz, mert szükséges. "Áldott, ki az Ür nevében j ő ! Örökké áldott lesz, aki ennek az intézetnek alapjait lerakja. Sajnos, a példának felhozott és szépen fejlődő, nagy célokat szolgáló szigeti internátus is osztozott édes hazánk sorsában. Trianon ezt is megfojtotta. De keletkezése, fejlődése m u t a t j a , hogy jóakarattal mi is alkothatunk. G. 0{H>(H>00<)
Az az e g y g o n d o l a t még mindig nem hagy nyugodni. Ha már el méltóztattak feledni — nem vagyok oly szerénytelen, hogy ezt fel ne tételezzem — kissé talán emlékezetükbe idézem. Megtörtént a dolog, hogy a főszerkesztő úr felszólított, hogy írjak egy cikket s abban a d j a k kifejezést annak a gondolatnak, hogy egy, a mi embereink tollából kikerülő, a mi problémáinkkal foglalkozó tudományos értékű évkönyvvel a d j u n k életjelt magunkról. Megírtam a cikket, a homlokára odaírtam : Egy félénk gondolat. A f ő s z e r k e s z t ő a félénk szót
törölte, — a cikk pedig a Szemle karácsony előtti számában megjelent. Hetek multán egyszer beléptem a szerkesztőségbe érdeklődni. Egy szabad délutánt arra szántam, hogy — h a a szerkesztő urak megengedik — átböngészem azt a hatalmas köteg írást, amely a felvetett félénk gondolatot bírálja, korrigálja, kritizálja, megdicséri vagy lecsepüli — legfőképen pedig jobb, kivihetőbb ötletet ad. S ehelyett a szerkesztő urak á t n y ú j t a n a k nekem egy levelet, melyben Kozma János (az ő nevének említése nem az én tollamtól származik) elhárítja magától a szerkesztést s magánál alkalmasabb embereket ajánl, — bár kifejezi, hogy a munkától nem idegenkedik. Délutánomat tehát nem a szerkesztői asztal mellett — lelkes vagy fölényes, helyeslő vagy
4 gyanúsító, lesajnáló vagy vállveregető levelek olvasásával, hanem a Dunapart zúzmarás köveit róttam s elmélkedtem . . . Eszembe j u t o t t többek között egy mese, amit valamikor valahol olvastam. Meghalt egy különcködő, embergyi'lölő agglegény. A halálos ágyán is arra gondolt, hogy összeveszejti, megtréfálja, vérig gúnyolja majd az embereket. Végrendeletet írt s hatalmas vagyonát a világ legostobább emberére hagyta, megnevezte a zsűrit s mint aki jól végezte dolgát, meghalt. A végrendeletet felbontották, de aztán megindult a versengés. Először is a város polgármestere lépett a zsűri elé s másfél órán át bizonygatta, hogy ő a világ legostobább embere. A zsűri azonban kimondta a d ö n t é s t : nálad is sokkal ostobábbak azok, akik téged polgármesterükké választottak. J ö t t erre testületileg a városi magisztrátus, de a zsűri még ostobábbnak deklarálta a választópolgárokat. J ö t t e k az egyetemi professzorok, híres jogtudósok, szakállas orvosprofesszorok, világhíres kémikusok s maguknak vindikálrák az ostobaság pálmáját, de a zsűri kérlelhetetlen volt: még ostobbábbak azok, akik a ti praelectióitokat hallgatják. J ö t t e k persze az egyetemi ifjak, de leforrázva t á v o z t a k : nálatok is sokkal ostobábbak, akiket ti fogtok vezetni. Óriási volt a vetélkedés és tülekedés, amikor a városba érkezett egy idegen. Csodálkozva kérdezte a nagy nyugtalanság okát s mikor meghallotta a történteket, magából kikelve dörgedelmes szónoklatot mondott az érdemes polgárság e l ő t t : hogyan süllyedhettetek ennyire, — a hitvány arany üres csengését többre becsülitek, mint a szellemet, a gondolatot, a t u d á s t ! . . . Szava élesen sivított, meghallották azt a zsűritagok, — egymásra néztek s kimondták az egyhangú h a t á r o z a t o t : jámbor idegen, tied az örökség, ilyen ostobaságot még sohasem hallottunk. Ez j u t o t t nekem eszembe a zúzmarás Dunaparton. Mellettem kényelmes pompás autók suhantak el, bizonyára nem a tudás arisztokratái ültek bennük. A dunaparti szállók készültek a fényes farsangi estékre, bizonyára nem a szellem hősei fognak itt ma pezsgőt durrogatni. A tudás: kincs — nagy bankópénz, manapság nem lehet felváltani apróra. Hát ez bizony mind igaz. De akkor elfogott a rettenetes gondolat: hát már a grékus társadalmon is úrrá lett ez a borzalmas, lelket fagyasztó «józanság ? . . . » Hát már nálunk is ostobaságnak deklarálják, ha valaki fel meri emelni szavát a gondolat, a tudás szolgálatában (ami csak a mesében kap dús örökséget, a valóságban kopoghat a szeme). Nem, ez egyszerűen lehetetlen. Ennyire nem süllyedhettünk. De hogyan magyarázzam hát ezt a jéghideg h a l l g a t á s t ? . . . Ha talán jólétben élnénk, ha talán népünket felvetné a bőség, ha embereink nem t u d n á k elkölteni pénzüket, akkor talán megérteném, hogy az arany csengése elnémítja a gondolatot, de amikor a sors oly kegyetlen volt hozzánk anyagiakban — magunknál szegényebbeket talán már képzelni sem t u d n á n k — akkor legalább meneküljünk a tudáshoz, hogy ott rakjuk meg tetősen a tarisznyánkat. . . Kelet értékeivel, problémáival foglalkozni ma tudományos csemege, — nehéz, fáradságos, de annál hálásabb f e l a d a t ; — tudósok hatalmas gárdája foglalkozik vele, nyugati nemzetek fiai ássák bele magukat a számukra teljesen idegen világba s emberfeletti munkával hozzák felszínre értékesebbnél-értékesebb megállapításaikat. A nyugati, kizárólag a latin kereszténység kultúrköréhez tartozó nemzetek egyetemi kathedrákat állítanak fel, folyóiratok egész r a j á t alapítják s úgyszólván napról-napra jelentetik meg francia, német, angol, olasz nyelveken könyveiket a keresztény Kelet csodálatos világáról, a keleti lélek mélységeiről, filozófiájáról, egyházi életéről, liturgiájáról. Pirulok, ha egy-egy ilyen könyv véletlenül a kezembe kerül, mert úgy érzem, hogy ezt a mi nagyjainknak kellett volna megírniok a nyugatiak számára s olyan bántó érzés az: ha egymás között vitatkozunk a saját dolgainkról, az csakis latin tudósok véleménye által dönthető el. A mieinknek kellene őket tanítaniok — s a h e l y e t t vájjon vittük-e annyira, h o g y h a m á r ő k ü l n e k fel a k a t h e d r á r a , mi legalább beüljünk a hall-
gatóság padjaiba!? Szégyenkezve írom le, de nem tehetek máskép : ennyire sem vittük! Mert leszámítva az auláinkban, városi helyeinken vagy falusi eldugottságban dolgozó egy-két pap vagy világi hittestvérünket, ugyan ki az közülünk, aki,
GÖRÖG-KATOLIKUS
SZEMLE
elolvassa ezeket a folyóiratokat és könyveket vagy akárcsak egyet is azok közül, amelyeket idegenek írnak rólunk és nekünk ? . . . Az ellenvetés persze magától adódik : Hogyan jussak én ilyen könyvekhez ott Szatmár megye csücskéjében — mondjuk Penészleken? Hát ez igaz. Ebből azonban az következik, hogy percnyi haladék nélkül fogjunk hozzá a szervezkedéshez, hozzunk létre egy organizációt, amely mindenikünk számára lehetővé teszi ezeknek a tudományos értékeknek a hozzáférhetését. Kispapjaink — ú g y tudom — m i n d e n hónapban lefizetnek 20—20 fillér «egyházközségi adót» s ha már csörög valami a kasszában, akkor elkezdik bújni az antiquáriumokat s vásárolnak értékes könyveket. A görög társadalom zsebében is valószínűleg ott szerénykedik az a 20—20 fillér Vagy talán fölösleges ez a megmozdulás is? Minek zavarni azt az édes álmot? Tanúin- és tanítani, — mire való az? Nem elég, hogy Keletről jött a világra az üdvösség — e x Oriente lux— nem elég, hogy minden reggel Keleten kél fel a nap? — «tőlünk» már ez is elég teljesítmény, most már következnek a latinok, mi pedig alszunk n y u g o d t a n . . . Egy angol utazó — jóval a háború előtt — útirajzában azt í r t a : «So as Asia beginns at Budapest». Azóta megváltozott a világ, Ázsia határai is eltolódtak. Ma már, úgy látszik, Hajdudorognál kezdődnek. Ázsia? — kérem, az nem is olyan kulturálatlan hely ! Nem a nagyszerűen megkonstruált bombavető repülőgépekkel egymást pusztító sárgák «kultúrájáról» beszélek én most. Egymást pusztítani mi is nagyszerűen t u d j u k , ha nem is ilyen drasztikus eszközökkel. Gondolok pl. a mi keleti ritusú kat. hittestvéreinkre, az India déli részében, Ernaculum környékén lakókra. Nincsenek olyan túlságosan sokan — katolikusok és schizmatikusok összesen tesznek ki vagy 700.000-et. Ennek jó fele unitus. Mi innen vagyunk a 300.000-en, ők túl vannak rajta. S az unitus «kald-malabárok» kiadnak összesen 8 — nyolc — folyóiratot. Ügy-e, kissé hihetetlenül hangzik. Ne is méltóztassék elhinni — nekem, hanem inkább Wolkenberg professzornak, aki a «kat. világmisszió könyvében» az 530—31. lapokon mondja ezt. Ne tessék ám gondolni, hogy ezzel ki is merül hitsorsosaink irodalmi és tudományos ambíciója; egész sereg könyvük jelenik meg évente, amiről talán tájékoztat bennünket az a tény, hogy nem kevesebb, 6 — hat — könyvnyomdájuk van. Olyan, amilyen nekünk egy — volt, az is elveszett. Hát nem furcsa ez, kérem: hinduk is, keleti ritusúak is, és ahelyett, hogy Gandhi-öltözetben kifeküdnének a homokra — rotációs gépek zúgásával teszik tönkre álmukat. Hát nem találhattak volna már kellemesebb muzsikát?. . . ők bizony nem alusznak, hanem az ólombetűk rendezett csatasorával kemény harcot vívnak a — tespedtség ellen s ez a harc épít. Épít szemináriumokat (nem kevesebb, mint öt szemináriumuk van), árvaházakat (összesen hét), iskolákat (van nekik 695 elemi iskolájuk, 30 magasabb elemi iskolájuk és 9 középiskolájuk. Hogy az a sok elemi iskola nem lehet olyan magas nivójú, mint a mienk? — az valószínű. De olvasni mégis csak megtanulnak bennük a gyermekek — ha egyebet nem, hát a bibliát — meg a saját Szemléiket, mert hát egyébként ugyan kiknek is írnának belőlük egyszerre nyolc darabot?) Építenek továbbá templomot és kápolnát is, 500-on felül van a számuk. S végül — uram bocsá' — még főiskolai internátusuk is van, nem is egy, hanem két nagyszerűen berendezett kollégiumuk! Pedig nem is a nyugdíjalapból épült. Van egész sereg szerzetházuk, apácazárdájuk s kiépített III. rendi szervezetük! Ügy-e, kedves olvasóm, kissé hihetetlenül hangzik mindez? De csak üsd fel bátran Wolkenberg professzor könyvét s ha minderről meggyőződtél, csípj nagyot a karodba, mert nem álom ez, hanem valóság, — sajnos, tőlünk oly távol eső valóság. Akik ezt létrehozták — s én úgy sejtem, az ő munkájukban igen nagy szerepe volt a 8 folyóirat és 6 könyvnyomda által mozgósított sok-sok ólombetűnek — azokat méltán nevezhette Wolkenberg professzor előadásaiban «derék, tetterős, lelkes, ideális, mindenkinek példát mutató» papságnak. Pedig a nagynevű professzor elismerése sokat ér, teológusai a megmondhatói, hogy nem szokta pazarolni a dícsé; retet.
1932 március 27. Hol kezdődik hát Ázsia? Bárcsak Hajdudorogon kezdődne ez az Ázsia! Folytassam tovább? Beszéljek talán az örményeknek jelenleg megjelenő kb. 250 (kétszázötven) különféle lapjáról és folyóiratáról? (V. ö. Ávedik F . : Az örmény nép múltja és jelene. 36 1. Bpest, 1922.) Beszéljek a bécsi örmény mechitaristákról? Kb. 200 örmény él Bécs városában csupán — igaz, hogy gazdag és áldozatkész kereskedők — de a mechitaristák világhírű nyomdája immár több, mint 100 éve ontja az örmény vonatkozású művek r a j á t ! S az a néhány praktikus, kalmárszellemű bécsi örmény kereskedő tud súlyos összegeket áldozni arra, hogy a könyvekben és kéziratokban felbecsülhetetlen értékeket tartalmazó mechitarista kolostori könyvtár mélyén életüket kizárólag a tudománynak szentelő szerzetesek hozzák felszínre az örmény kultúra értékeit. (V. ö. Hovhannesian : Az örmények. 35 1. Bpest, 1921.) És ugyanezt mondjam-e el a velencei kis szent Lázár-szigetről, arról a kis örmény paradicsomról, hatványozottabb mértékben ? . . . Egy pillantást vessünk még talán a mi örményeinkre s aztán jobb lesz ezt az örvendetes — csak mireánk oly siralmas tanulságú szemlét befejezni. A napokban, jártam a kápolnájukban. Az Andrássy-út egyik előkelő házában van. Végighallgattam a miséjüket, melynek végeztével átvonultak a hívők az egyházközség fényesen berendezett «társalgójába». Az asztalon mindenféle — örmény és modern nyelvű folyóiratok hevernek. Jobbra nyílik egy másik terem, benne értékes könyvek. A magyarországi örmények Trianon előtt sem voltak sokan. Hat paróchiájuk volt összesen. De mégis van nagyszerű irodalmuk, volt előkelő, tudományos folyóiratuk, az Armenia. Ma nincs egy paróchiájuk sem, számukra Budapest is missziósterület — P. Tiroyan velencei mechitarista vezeti őket — számukat nem sikerült megtudnom, a statisztikák odacsapják őket az «egyéb» felekezetűek közé, de a fényes múltról még sem feledkeztek meg. A h á b o r ú
utáni időkben is megjelentették sorozatalakban kiadványaikat az örmény nép múltjáról, történelmi jelentőségéről, művészetéről, költészetéről, népéletéről, liturgiájáról stb. Lehetnek kb. ezren. Mi kétszázszor annyian vagyunk — s vájjon tudunk-e ennyit felmutatni? Nem folytatom tovább. Talán csípősebbé válnék a tollam s valaki esetleg megbántva érezné magát. Ezt pedig a világért sem akarom. Nem csipkelődni akarok én, hanem magunk elé tárni a valóságot: az elmúlás réme fenyeget bennünket. A gondolat ö r ö k ; kapaszkodjunk fel hát a gondolat szárnyaira s akkor nem tűnünk el nyomtalanul. Van nekünk értékes papságunk, amely a legnehezebb időkben is bámulatosan megállotta helyét. De ne felejtse el a papság, hogy három rétegből áll ez a világ. Legalul van a matéria, fölötte a szellem és a tudás birodalma s legfelül a kegyelmiek világa. Egymáson nyugosznak, egymáson épülnek fel. A természetfölötti feltételezi a természetest. Ha azt akarja a főt. papság, hogy a kegyelmiek érdekében kifejtett igazán nehéz, áldozatos, apostoli munkája teljes eredménnyel járjon, ne felejtse el, hogy a középső réteget kell alapul vennie. Ha ő megveti a tudást, hogyan várja akkor, hogy hívei kellően értékeljék a kegyelmieket. A matéria világából a szellem, a gondolat, a tudás segít a kegyelmiek rendjébe... És van nekünk értékes nagyszerű világi társadalmunk. Látunk sorainkból kikerülni olyanokat, akikre büszkeséggel tekintünk fel, látunk az ikonosztázionok tövéből elinduló, egyetemi kathedrákon, legmagasabb bírói székeken, fontos állami érdekeket intéző hivatalokon, sőt miniszteri bársonyszékeken keresztül ívelő pályákat, — látunk éhezve-fázva dolgozó, de minden reményre jogosító grékus ifjúságot s végül látunk összeszoruló szívvel 8—10—14 gyermekes zsellérházakban elkallódni őserőtől duzzadó grékus tehetségeket s akkor csodálkozva kell f e l k i á l t a n u n k : ennyi érték, ennyi nagyság, ennyi kiválóság! S a mi dolgainkkal még sem foglalkozik senki, problémáink hidegen hagynak mindenkit. Mikor jön már el az eljövendő, aki munkába állítja a papságot és világi társadalmat egyaránt; aki elindítja hódító ú t j á r a az ólombetűk millióinak rendezett csatasorát a szebb, a hozzánk méltóbb, elevenebb, tudományosan is felvértezett — grékus jövőért való harcba. Sc.
1932 március 27.
GÖRÖG-KATOLIKUS
Egy nagy író imája a betlehemi Kisdedhez.
sét. A kertek között vág át, a rövid úton, a bodzákban szépítkezik, lesimítja a haját, bajszát s odaáll a harmadosztályosok a j t a j á b a idején. Olykor, ha sokan vannak, segít a rendezkedésben, szelíden tereli hátra az ifjúságot és figyelmezteti az anyákat, ügyeljenek: a harmadik vágányon jár be a vonat. Vásár idején az előcsarnokban áll, a jegypénztár előtt és ügyel, nehogy előbbre furakodjék valaki a sorból. Ilyenkor keserű vitába keveredik, durva szóval illeti őt a paraszt, van, aki meg is lökdösi, de nem enged. Tavaly, amikor nagy csapat túrista érkezett és a fiákkerosok nyolc forintot kértek Váraljáig — épp a dupla árát — közbeszólt keményen és nyitogatta a pestiek szemét. Akkor megverték a kocsisok nagyon, három napig nem is jött a torony alá, de nem panaszkodott senkinek. Nem bírta elviselni az igazságtalanságot és úgy érezte, kötelessége óvni a gyengét, az ártatlant. Bíráskodott a reggeli etetésnél — a Kompektorné malacait moslékolta, kukoricázta — kivált arra az egyre haragudott nagyon, amelyik a vályúba állott a két első lábával, amikor elmarta maga mellől a gyengébbeket. De p á r t j á t fogta az eltévedt ebnek is, ha kergették az idevalók és elosztotta délben a szalonnabőrt a kövön ülve, igazságosan juttatván belőle négylábú híveinek. Ugrattuk olykor mi gimnazisták, űzőbe vettük a legkisebbet színből, az meg f u t o t t feléje sivalkodva. Az ilyen felháborította. — Kérem, k é r e m ! ekkora ember ellen enynyien — ilyen szóval állott elénk hadonászva, mi meg röhögve fenyegettük az üldözöttet, aki a kopott kabát hóna alatt lelt menedéket. A gyermeksírás izgatta, nyugtalanul forgatta fejét, hogy merről jön és megdorgálta a dajkákat érette. Pedig egyébként gavallér volt, lovagja minden nőfélének. Este, amikor vincározó cselédlányok állták körül a piaci csurgókat, ott volt ő i s ; nélküle ki tudja, mit műveltek volna a legények, — de csak addig, míg a színészek meg nem jöttek. Attólfogva a színháznak élt. Igaz, mi sem voltunk jobbak. Dacoltunk osztályfőnökkel, direktorral, tiltotta a színházat mind a két igazgató, de a Fehér-papok még erősebben — és megvesztegettük a pedellust, csak hogy ne vegyen észre az állóhelyek homályában. Végre is engedniök kellett a tanárainknak, a két direktor megegyezett Polgárral (ez igazgatta a színtársulatot) valami klasszikus ciklusban, annak nézésére bátorsággal bocsáthatják a diákokat. Az igaz ember velünk volt. Emlékszem, Othellót a d t á k ; ott állott az utolsó padsor mögött, két keze a szék karját markolta, hosszú nyaka mind előbbre hajolt és alá-fel mozgó ádámcsutkája mutatta, hogy nyel egyre, talán a haragot, ami meggyülemlett szájában a Desdemona szenvedéseinek láttára. Nem ügyeltem őt végig, siettem is haza előadás után s csak másnap hallottam az iskolában, hogy Menyus megverte Jágót mindjárt az utolsó felvonás után, a kapu alatt, szinte szemeláttára a városi hajdúknak. Nagy kavarodás volt, Menyust bevitték a rendőrszobára s ott fogták éjfélig. Másnap reggel aztán virágcsokrot leltek a Desdemona kilincsén, a merénylő kötötte oda, hitvány fonálon lógott. Nevette egész Rozsnyó Jágót, hogy ím megrakta a város bolondja, mi meg körülálltuk a kövét a torony tövében, faggattuk, miért cselekedte, de ő elnézett felettünk és ette szó nélkül a pattogatott kukoricát. A szombat különben is nehéz napja v o l t ; délután seperték a cigányok a hetivásárosok szemetjét a piacról, ezzel szolgálták meg azt a kis putrinak való helyet, amit vagy kétszáz esztendő előtt kaptak a várostól a Koplaló alatt. Az ilyen robot nagy veszekedés közt ment végbe és Menyusnak sok dolgot adott a békítgetés, amíg meglettek. Estére teli lett a színház s őt nézte mindenki — a Coriolánust adták éppen, de veszteg maradt, bár rángatózott orcája és üresen rágott a két fogsora. Eltelt még két nap s már szinte megfeledkeztek róla, amikor a III. Richárd meghozta a bajt. Shakespeare koronázott gonoszát még fönt a lépcsőn fogta el Menyus és megverte ököllel úgy, hogy feldagadt a képe. Zúgott érette színész meg közönség, hogy ezt már mégse lehet engedni, ha így lesz tovább, nem akad színész az intrikus szerepekre, a Polgár truppjában.
Egyik leghíresebb olasz író, Papini, aki évtizedeken át volt istentagadó, szocialista, anarchista, a háború után megtért s miután 15 hónapra a magányba vonult, megírta megható szép k ö n y v é t : «Krisztus t ö r t é n e t é i t . Könyve végén ez a volt istentagadó megrendítő imával fordul az Ür Jézushoz s kéri, hogy jöjjön el újra az emberek közé : Krisztus! kitaszítottunk magunk közül, mert nagyon tiszta voltál nekünk. Elfordultunk Tőled, mert nagyon szent voltál nekünk! Elítéltünk, megfeszítettünk, mert Te elítélted bűnös életünket. És most? Most, amikor így szemétdombra kerültünk, most látjuk, érezzük, mint fojtogat a vágy utánad, csupán Teutánad. Krisztus, nincs nekünk semmi bajunk, csak az, hogy Te hiányzol nekünk. Aki éhes, azt hiszi, hogy kenyér után vágyódik. — Nem! Te hiányzol neki. Aki szomjas, azt hiszi, hogy italra szomjazik. — Teutánad szomjazik. Aki beteg, azt hiszi, hogy egészsége hiányzik. — Te hiányzol neki. Aki a szépet keresi a világban, nem is tudja, hogy Téged keres, az örök szépséget. Aki igazságra vágyik, Utánad vágyik: örök igazság után. Aki békét szomjazik, Utánad szomjazik, akiben egyedül nyugszik meg a nyugtalan szív. Ég és föld, jólét és balsors, öröm és szenvedés, síró és mosolygó ember, mind Utánad kiált, édes Krisztusunk. Nézd, milyen Betlehem a lelkünk! Hogy vár, hogy vár Téged. Jöjj, Uram Jézus! *
így könyörög Papini, a mai legnagyobb írók egyike! I 00(HHHHH»0<>00 LEHULLOTT LEVELE ... Lehullott levele az árnyékos fának Szomorú ágai kikeletre várnak, Őszi szellő fújja, fújja-fujdogálja, Sóhajom, bánatom kísérik útjára. Lehullott levele — s a lombtalan ágak Az égre mutató karjai a vágynak; Szép tavaszi álmok csonka, béna karja. . . Lehullt lombjait most fehér hó takarja; Mint egykor lángoló meleg ifjú szívem, Azt hittem, az álom országába viszen, Most meg a reményem, hitem mirtuslombja Emlékekből fonott töviskoszorúja, Mint egy sírhalomnál korhadt fakereszten, Úgy fonódik által csalódott szívemen: Átok koszorúja! — könnyem a harmatja ... Ifjú vágyaimat fájdalom takarja. Farkas
Antal.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
Az i g a z e m b e r . Mikor engem az első gimnáziumba vittek Rozsnyóra, ott ült a torony alatt, de a nyolcadikosok is ott látták már — hallottam emlegetni — s ugyanaz a hosszú raglán-féle volt rajta nyolc év előtt is. Nyúlánk, magas ember volt ha felkelt, szikár, szakállas orcája csupa komolyság s a k a b á t j a hajtókájából ritkán hiányzott a virág, vagy valami gyom. Olykor felgyűrt gallérral jelent meg a piacon, kampós tűvel tűzte össze az álla alatt, ilyenkor mosták otthon az ingét, de nem görbedt le a nyaka akkor sem. Egyébként keveset beszélt és lehúnyt szemmel melegedett a napon, nekifordulva ültében a1 Berzéti-utcának. Az idevalók Menyu^nak hívták, de volt, aki doktor úrnak szólította s ő vállalta. Mondják, teológus volt valaha Eperjesen vagy jogász, de az régen lehetett, hisz negyven felé jár és szakállában meg-megcsillanik az ősz szál. Nem néz ránk, pedig megállunk e l ő t t e ; elereszti magamellett a kocsikat szónélkül, aztán felkel ő is, megnézi a torony óráját és indul ki a pesti vonathoz. El nem mulasztaná egy gőzös érkezé-
5
SZEMLE
Sulán, a kapitány meg kemény parancsolatot adott, hogy be ne eresszék többet a színházba a félkegyeiműt. Nem is bocsátották be, pedig nagyon vágyakozott oda szegény és keserű dölyffel fordított hátat a kasszának. Az Aranyember előadására mégis becsempésztük, mi diákok. Az öregek intézték, ők vettek páholyt a számára, de segítettem én is. A padláslépcsőn rejtegettem színház nyitásig, a nyolcadikosok meg odabenn a padlóra nyomtákültették, hogy ne lássék a feje előadás kezdéséig. Boldog volt nagyon és nyugodt, úgy, hogy nem gondoltunk semmi rosszra, amikor elhagyta a páholyt harmadik felvonás után. Rettentő ordítozás riasztott fel néhány perc múlva. Menyus oda osont a színészek ajtajához, rávetette magát Krisztyán Tódorra, leteperte és talán megfojtja, ha le nem szedik róla. Öten fogták, de alig bírtak véle. A dolgot nem lehetett annyiban hagyni. Lázadozott a trupp ; elvégre is az az ember mégsem egész bolond, nincs gyámság alatt, feleljen a törvény előtt gazságáért, adózzék az okozott fájdalomért, hisz van valami örökölt viskója fönn a Pallagon.
Emlékszem : Panyiti járásbíró elé került*1 az ügy, ott lestük mi is néhányan gimnazisták a tárgyalást. A vádlott meg a panaszosok már odabenn voltak és vártak, amíg elvégződnek a borzovai vásári tolvajok dolgával. Panyiti, ez a halkszavú aggodalmas jogász, nagy emberbarát hírében állott. Nem szívesen ítélt, inkább egyeztetett, békített. — Mért cselekedte ezt Menyus — így szólott jó szívvel a bűnöshöz — hisz művészemberek ezek, beleélik magukat egy szerepbe, lejátszák, aztán lesznek amik voltak: e m b e r e k . . . — A borzovaiak is eljátszották az övéket, emberek lettek ők is, miért bünteted hát őket. Azt tettem én is. — így felelt Menyus nagy méltósággal és Panyitit megdöbbentette a válasz. Nézte szó nélkül azt a nyurga, rongyos embert, csak az ujjai mozogtak sebesen, tologatván a ceruzát egyik kézből a másikba. Gondolkodott soká, aztán ítélet nélkül metszette el a tárgyalás menetét. Menyus eltűnt. Azt mondták, elvitték a bolondokházába ; de nem ült a kövére senki a város tornya alatt. Mire visszakerült, már állott a háború s én hetedikes voltam. Sebbel-lobbal rendeztek valamit idő előtt való érettségi vizsgafélét és vittek ki a frontra. Megharcoltam, raboskodtam, mint ezren mások s nem is kerültem többé vissza Rozsnyóra. Esztendők múlva akadtam össze az odavaló gyerekekkel fehér asztalnál s kérdezgettem őket mohón, hogy mi újság a piacon, ül-e még a kövén Menyus. Ingatták a fejüket, hogy nem, meghalt, úgy, ahogy én itt leírom az ő szavuk után. Ha tévedtem, kifelejtettem volna valamit, rozsnyai olvasóim igazítsanak ki. Ezerkilencszáztizenkilenc januárjában jöttek ránk a csehek s ott maradtak június közepéig, akkor f u t o t t a k északnak, a vörösök elől. Mi magyaroknak néztük szabadítóinkat, háromszínű zászlóval fogadtuk őket s ők nem ellenkeztek. Június derekán támadott újra a cseh, ágyúzta a várost, Betlér felől és a mieink elhagyták Rozsnyót egy reggel. Egyetlen magyar katona maradt benne, hogy mi fogta ott, álom-e, szerelem-e, nem tudni. Ezt, mikor jöttek a légionáriusok, valami ólfélébe b u j t a t t á k és szalmát hánytak rá, egész boglyára valót. Nem mentette meg ez se a nyomorultat. A légionáriusok végigjárták a házakat — Menyus követte őket vagy tíz lépésnyire — felfedezték, kihúzták nagy kiáltozással és döfködték, vágták nyomban. Egyetlen ember ugrott a védelmére a boldogtalannak: Menyus. Kézzel kapta meg a bajonetteket és félreütötte a pisztoly-sütögető kezeket, mert rettentően dolgoztak a hősök. Nem állottak meg a bolond szavára s megölték őt is ugyanazon fegyverekkel. . . Az Ür pedig bevette őt a maga országába és helyezte a boldog együgyüek közé, de szélről, arra az oldalra, ami már határos a bölcsek gyülekezetével. Gróh István. III==III=HI=III=III=III=III=III=III5III=III=III=IH=I!I5III=IIIHIII
A M A G O S z postatakarékp. csekkszámlája 44.980.
GÖRÖG-KATOLIKUS
6 ERDŐJÁRÁS. Erdő, magány, kis őzike: Meghalni jár az ősz ide. Vigyázva jöjj szép kedvesem, Az őzikénket meglesem: — Ha ing, ha ring a karcsú láb, Sír az útjelző culáp. Galoppba, lopva rám tekint, S utat mutat az ág megint. Kopog, ropog járatlan út, Komor, bokor utána búg. — Bolond kaland, szép kedvesem, Menjünk mi csak szép csendesen. Ha leng, ha reng a gyenge ág: Vigyázz, megfogja a ruhád. — Csönd guggol fönt a lombokon, Lecsuklik büszke homlokom. Jó e magány, mely ránkborul... S érzem, fölénk hajol az Űr! — Oláh Z.
József.
XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX
EGYHÁZMEGYEI •
ÉLET
Püspöki értekezlet nyílt meg a napokban a budapesti Vár-beli prímási palotában. Az értekezleten mindkét egyházfejedelmünk is részt vett. Budapesti lelkigyakorlatok. A közelgő húsvét alkalmából ez évben dr. Baulovics Zoltán és dr. Ruttkay Miklós hittanárok március hó 7—10. napjain t a r t o t t a k lelkigyakorlatokat a székesfővárosi tanulóifjúság részére, mely teljes számmal és elismerésre méltó buzgalommal vett azokon részt. — A felnőtt hívek részére dr. Krajnyák Gábor szsz. tanácsos, s.-lelkész t a r t o t t lelkigyakorlatokat a hó 17—20. napjain, szintén a hívek nagy részvétele mellett. Halálozás. Főtisztelendő Hanulya Józsefet, a Cleveland 0 . 2408. W. 25. Str. lévő Szent Háromságról nevezett gör.-kat. rutén hitközség lelkészét súlyos csapás érte, feleségének, szül. Hvozdovics Máriának febr. hó 12-én bekövetkezett halálával. Az elhunytat epekővel operálták meg. Az operáció sikerült és már jól érezte m a g á t ; örült a család és minden ismerős, hogy nemsokára egészségesen térhet haza. Ámde egy nem várt komplikáció hirtelen halálát okozta, gyászbaborítva a szerető férjet és gyermekeket, az ismerősöket és jóbarátokat pedig mélységesen megdöbbentette. — Temetése február hó 16-án ment végbe Cleveland és környékének nagy részvéte mellett. A temetésen 42 pap jelent meg, ezzel kifejezve kollégájuk iránt érzett őszinte részvétüket. A temetési szertartást Tabakovich Ödön esperes-lelkész végezte fényes segédlettel. A ruthén nyelvű szentbeszédet Andrejkovich Mihály, Jersey City-i, az angol nyelvűt pedig Gulyássi István clevelandi lelkész mondotta.
Tanügyi hirek.
folyamodványok
iktatás és tárgyalás nélkül
kérvényező esetleges magánvagyonáról, vagy ösztöndíjáról, továbbá a családtagok számáról, azok életkoráról s a gyermekek számáról; 5. Akik ez évben iskolába nem jártak, erkölcsi magaviseletük kifogástalanságáról községi előljárósági bizonyítványt tartoznak mellékelni. Minden melléklet 20 filléres okmánybélyeggel látandó el. Akinek újkeletű hiteles szegénységi bizonyítványa van, annak folyamodványa és mellékletei bélyegmentesek. A felsőbb évfolyamokba rendszerint a megfelelő alsóbb osztályból fellépő intézeti rendes növendékek vétetnek fel. Azok a tanulók, akik gimnáziumi, (reálgimnáziumi), vagy reáliskolai érettségit tettek, az intézet V. évfolyamába folyamodhatnak, ha tanulmányi előmenetelük legalább jórendü. A felvettek az iskolai év elején sikeres különbözeti vizsgálatot tesznek a következő tárgyakból: test- és élettan, nevelés-, tanítás- és módszertan, a földrajz IV. osztálybeli anyagából, a szerves kémiából (e tárgyból a reáliskolát végzett tanulók felmentetnek), a gazdasági ismeretekből, énekből, zenéből, kézimunkából ; rajzból azok a gimnáziumi tanulók, akik a rajzot, mint rendkívüli tárgyat nem tanulták. A felvétel csak e különbözeti vizsgálat sikere esetén válik véglegessé. A felső kereskedelmi és felső mezőgazdasáfgi iskolának sem osztály-, sem pedig érettségi bizonyítványa az intézetbe való felvételt illetőleg semmiféle előnyt nem nyújt. Az intézettel kapcsolatos internátusban a tartásdíj havi 50 P, amelyet rendkívül indokolt esetben a vall. és közokt. Miniszter úr (legfeljebb a tartásdíj felére) mérsékelhet. E díjak havonként és előre fizetendők. A beiratkozáskor egyszerre befizetendő különböző díjak összege bentlakóknál kb. 95—100 P, bejáróknál kb. 75—80 P. Felvételért csak azok folyamodjanak, akik az iskolai év elején fizetendő díjakat és a tartásdíjat pontosan be t u d j á k fizetni, továbbá tankönyvekkel és írószerekkel (melyeknek ára kb. 60—70 P) magukat el t u d j á k látni. A felvételről, az esetleges kedvezményekről, a jelentkezés idejéről, valamint a fizetendő díjakról és kötelező felszerelésekről a folyamodók értesítést kapnak, felvételük azonban csak a f. isk. év végén az intézetben tartandó orvosi, zenehallási és színérzéki vizsgálat kedvező eredményének megállapítása után válik véglegesen érvényessé. Az érdeklődőknek a felvételre vonatkozó, vagy azzal kapcsolatos bármilyen természetű felvilágosítást az intézet igazgatósága ad, tehát minden irányú tájékoztatásért az igazgatósághoz kell fordulni. A megkeresésekhez válaszbélyeg csatolandó. Lukács Béla igazgató. X=lll=lll=lll=!ll=lll=HI=lll=lll=lll=lll=lll=lll=ill=IH=IM=lll=
Onnan-tulról. „Mentsétek meg a kárpátaljai ruténséget az éhhaláltól!" «A ruszinszkói
Pályázati hirdetmény. A nyíregyházi áll. tanítóképző I. évfolyamába az 1'932—33. évre felvételért pályázhatnak azok a kifogástalan erkölcsi magaviseletű tanulók, akik a 14. életévet már betöltötték, de a 16. évet még nem lépték túl és a polgári vagy középiskola IV. osztályáról szóló félévi értesítőjük, illetőleg bizonyítványuk általános jeles, vagy legalább általános jó előmenetelt igazol. Általános jeles bizonyítvány e szempontból az, amelyben legfeljebb egy jó, általános jó, ha legfeljebb egy elégséges fordul elő. A pályázat folyamodás ú t j á n történik. A kérvényeket a vall. és közokt. Miniszter úrhoz címezve legkésőbb f. évi április hó 30-ig az intézet igazgatóságához kell benyújtani. Más úton benyújtott vissza-
küldetnek. Akik előző tanulmányaik során valamely tantárgy tanulása alól fel voltak mentve, felvételük esetén sikeres felvételi vizsgát tartoznak tenni a tanév elején. A 2 pengős okmánybélyeggel ellátott kérvényhez csatolandók: 1. Születési anyakönyvi k i v o n a t ; 2. Üjkeletű hatósági orvosi bizonyítvány arról, hogy az illető éptestű és érzékszervei, beszélőszerve és színérzéke hibátlan ; 3. Iskolai bizonyítvány a polgáriiskola vagy középiskola IV. osztályáról fentebb jelzett eredménnyel, esetleg a III. osztálybeli bizonyítvány és a IV. osztálybeli félévi értesítő ; 4. Üjkeletű hiteles községi bizonyítvány a családfő polgári állásáról, vagyoni állapotáról, jövedelméről és a
SZEMLE
földmívesek pártjának kiáltása.»
segély-
Ezen a címen a «Magyarság» e hó 3-iki számában cikket közölt, mellyel akkor már —sajnos — nem foglalkozhattunk legutóbbi számunkban. És — ismét sajnos — azóta sem, egészen jelen számunkig. Most azonban egész terjedelmében adjuk: «A régi Máramaros, Bereg és Ugocsa vármegyék Csehország fennhatósága alá került részeiben, az úgynevezett Ruszinszkóban nagyon rossz volt a mult évi termés. Ehhez járult, hogy a magyar—cseh vámháború következtében megszűnt a legnagyobb részben magyar piacra irányuló tűzi- és haszonfa kitermelése is úgy, hogy az erdős hegyvidéken lakó rutének közt ma már az éhínségig fokozódott a nélkülözés. A különben csendes természetű és a nélkülözéshez a cseh uralom alatt hozzászokott rutén nép között naprólnapra nő az elégedetlenség. Ezt a Csehországban engedélyezett és nemrégiben még hatóságilag támogatott kommunistapárt igyekszik minél jobban kihasználni. Az erős izgatás következménye sok helyen a karhatalommal való véres összeütközés volt. A cseh kormány ugyanis nem Egán-akcióval, nem kenyérmagvak osztogatásával, hanem szuronnyal akarja elfojtani az éhségokozta lázongó
1932 március 27. elkeseredést. Valóságos ostromállapot van most a Turja-völgyében és csendőrhadsereg táborozik a ruténlakta hegyvidéken, amelyről néhány évvel ezelőtt a «Berliner Tageblatt» kiküldött tudósítója — a cseh kormány nagy bosszúságára — m i n t az örök éhség hónáról s z á m o l t be. E g y fel-
vidéki lap így jellemzi a mostani helyzetet: «Itt a túrjai havasok alatt elterülő éhségfronton kenyérért ordít a lakosság, éheznek az emberek, a letarolt erdőrengetegben csak fát tudnak lopni az őslakók, de jószáguk, földjük, terményük, eledelük már nincsen. Itt félreverik a harangokat, ha egy nadrágos egyén érkezik a falujokba, mert rettegnek a végrehajtótól. Egy adott jelre, mint a vakondok bújnak elő rejtekhelyükből az emberek, vasvillákkal, kapákkal és kaszákkal felfegyverkezve. Forradalmi terrénuma ez a lázítóknak, felbujtóknak és fizetett ágenseknek.» Az Ungváron megjelenő «Ruszkij Visztnék» február 18-iki számában megrázó képet fest a nyomornak arról a borzalmas állapotáról, amelybe a magyar Alföldtől elszakított Ruténföld a cseh uralom alatt került. «Mentsétek meg a kárpátaljai
ruténséget az éhhaláltól)) cím
alatt
mondja el a rutén újság, hogy a Kurtyák Iván képviselő vezetése alatt működő «rutén földmívesek pártja», minthogy a cseh kormánytól megfelelő támogatást, terményben való ellátást kieszközölni nem sikerült, a szomszéd államokban és az Amerikában élő testvérekhez fordul, hogy segítsenek a szörnyű nyomorral küzködő rutén népen. Lehetetlen, hogy rutén testvéreinknek, Rákóczi leghűségesebb népének, segélykiáltását meg ne hallják Csonka-Magyarországon, amellyel ez a terület a történeti, vérségi, érzelmi és gazdasági kötelékek ezeresztendős szálaival elszakíthatatlanul össze van fűzve. Hiszen, ha valaha, most leginkább érzi a ruténség, hogy mit vesztett azzal, hogy elszakították az anyaországtól. Eszükbe jut, hogy a szorgalmas rutén arató- és famunkás mily szívesen látott volt Szabolcsban, Szatmárban, Hajduban, Biharban és hogy mindig a téli hónapokra elegendő élelmiszerrel tért vissza az Alföldről hegyi kunyhóiba. Ma még vágyakozóbban tekint át a rutén testvér azon a mesterséges határon, amely őt megélhetésének forrásától kegyetlenül elválasztja. Bármily nehéz sorban vergődünk mi is, a testvérek segélykiáltásának nem szabad nálunk süket fülekre találni. A magyar társadalomnak ki kell nyújtania segítő kezét. K ö t e -
lessége elsősorban az ugyanazon hitet valló görög szertartású katolikus testvéreknek, azután mindenkinek, akinek kapcsolata van a Felvidékkel és magyarul érez. A magyar kormány, természeszetesen, ma nem tehet semmit, de a társadalom igenis segítséget tud nyújtani. Vegye kezébe.a társadalmi mozgalmat a görög-katolikus főpapság, papság és intelligencia és remélhető, hogy gyorsan össze fog gyűlni néhány vágón rozs és burgonya arra a célra, hogy azzal a rutén nép nyomorán enyhítsenek. Ha keveset tud is adni a nyomorban szenvedőknek a mai szegény magyar társadalom, bizonyára jó szívvel adja és az a fontos, hogy gyorsan adja. Hadd lássa a rutén nép, hogy a testvéri kapcsolatok a trianoni határ által nem szakadtak meg és hogy az első segítség nem a vörös M o s z k v á b ó l , h a n e m a testvér magyar néptől jön.n *
Nem tudjuk, a vidéken minő visszhangja támadt a felhívásnak. Itt, a fővárosban, mindössze a «Magyarság»-hoz befutott két adományt jegyezhettünk föl, összesen 2.50 P értékben. A néhai való rutén ügyosztály élénk ügyforgalma mellett ez az összeg némileg szerénynek látszik. Lehet azonban, hogy a «Magyarság» nem jutott el minden érdekelthez; azért sietünk a Szemlének grékus viszonylatban talán szélesebb publicitásával az ügy segítségére. Lehet viszont, hogy egyeseket visszatart az, hogy adakozásuk esetleg nemzetiségi velleitások gyanújára adhatna alkalmat. Ebben a tekintetben teljes megnyugtatással szolgálhatunk minden irányban. Akik a csonka országban az ügyet
1932 március 27.
GÖRÖG-KATOLIKUS
fölkarolták, egyáltalán nem rutének, még nem is görög-katolikusok. Sőt jórészben nem is katolikusok, — valamint a segélyre szorultak sem mind kivétel nélkül ruténok. Hála a cseh rablógazdálkodásnak, vannak köztük elég szép számmal magyarok is ; grékusok és nemgrékusok. Ami leginkább kívánatos, az a természetbeni a d o m á n y : élelem. Annak idején közölni fogjuk, hogyan és hova lesznek irányítandók úgy ezek, mint az esetleges készpénzadományok, melyeket egyébként a «Magyarság» is elfogad. Miután a dolgot mások vették kézbe, a MAGOSz és a Szemle már csak az akció támogatására vállalkozhatik. *
Jellemző különben, hogy hír szerint a rutén autonómia törvénytervezete már el is készült. Amire nem volt elég egy tucat év, most egyszerre elég volt úgyszólván ugyanannyi nap. Vájjon ez a nagy sietség nem annak akar-e jele lenni, hogy valahonnan nagyon sürgősnek vélik ezt a kérdést? Mondjuk, talán úgy — Páris irányából? Nem arra mutat-e vájjon ez a nagy buzgalom, hogy valahonnan valakinek kifelé áll a szekere rúdja s búcsúzóban szeretne jó emléket hagyni maga után? Mit lehet t u d n i ! Ebben a nagy diplomáciai tolongásban . . . Mikor Angliából is annak híre jön, hogy a Daily Express hosszabb intervjut f o l y t a t o t t f G e r a l d Hamiltonnal, az angol külügyi hivatal tagjával, aki a legborzalmasabb színekkel ecsetelte az Erdős-Kárpátokban dühöngő éhínséget. A ruténföldi nyomor elhomályosítja az indiai és kínai éhínségek és a német háborús blokád rémségeit. Európa kellő közepén egy egész tartomány éhen hal, a segélyakciók teljes csődöt mondtak. Ungvár környékén a kilakoltatott parasztok disznóólakban laknak, vagy vadállatok módjára az erdőben tanyásznak. Nők mezítláb járnak a hóban félmeztelen gyermekeikkel"; hat-nyolcéves gyermekek a rossz táplálkozás miatt csecsemőknek látszanak. A háború előtt — így folytatja az intervju, — midőn az Erdős-Kárpátok az osztrákmagyar birodalom része volt, a parasztok ezrei vándoroltak évenként dél felé, ahol könnyen kaptak munkát és élelmiszert. Most azonban sem egyikre, sem másikra nincs kilátás, a lakosság teljesen magára van hagyatva, elvesztette utolsó reményét. («p. //.») 0<M><>0-0-0OQO-tM>0-0 OQ OOOOOOO OO-GOO
HÍREK
^ ^
Kedves olvasóinknak, barátainknak, törzselőfizetőnknek, hűséges munkatársainknak, a lelkészi és tanító karnak, összes szeretett hittestvéreinknek itthon és otthon s a tengeren túl igaz szívből kívánunk kellemes húsvéti ünnepeket. Krisztusi eltámadt! *
*
*
Jelen számunkkal a folyó évnegyed utolsó számát j u t t a t j u k el nb. olvasóinkhoz s egyúttal az utolsó számot mindazoknak, akik a mult év végével lejárt előfizetésüket még nem újították meg. Részükre egyúttal befizetési lapot is csatolunk azzal a kéréssel, hogy előfizetésüket lehetőleg még a következő szám lapzárta —ápr. 5. — előtt megújítani szíveskedjenek, hogy a lap megküldésében megszakadás ne következzék be. Az előfizetési d í j a k : MAGOSz tagoknak : Negyedévre 1.25 P Félévre 2.50 « Az év végéig 3.75 « Nem tagoknak : Negyedévre 2.—« Félévre 4.—« Az év végéig 6.—« A Vasvári Pál Kör februári kultúrestélyével kapcsolatos adományok sorából pótlólag a következőket nyugtázzuk még és mondunk értük nyilvánosan is hálás köszönetet: 20 P-t adományozott : dr. Novak Miklós; 15 P-t: Szalontay Elek; 10 P-t: özv. dr. Bacsinszky Vladimirné; 5 P-t : Rusznák Imre ; 4 P-t: dr. Dankó J á n o s ; 2 P 80 fill.-t: Zékány Z o l t á n ; x P-t: N. N. és N . A.
Dr. Krajnyák
Gábor.
SZEMLE
Márciusi ünnepélyek. Zemplénagárdi hittestvéreink két tanítójuk, Pákh M. és Mudri J . vezetése alatt iskolai ünnepély keretében ülték meg március 15-ének ünnepét. Az ünnep műsorában közreműködött Csopey Jenő lelkész, iskolaszéki elnök is. —Révleányvárott a közös katolikus iskolában szintén szép ünnepély volt, melynek műsorán több hazafias darab, jelenet és szavalat szerepelt. A tantermet zsúfolásig megtöltő közönséget igen kellemesen érintette, hogy Csopey Jenő lelkészük, aznapi többoldalú elfoglaltsága s a zord időjárás dacára is megjelent távoleső leányegyházának hívei között. — Budapesten a Vasvári Pál-emléktáblánál a Vasvári Pál Kör részéről esetleg rendezett emlékünnepről ez alkalommal sem kaptunk semminemű értesítést.
7
egész céllövészetet rendeznek. Legutóbb egy asszony és kis gyermeke megfagyott a befagyott folyó közepén, mert az orosz határőrök lelőtték a lovakat, megsebesítették az asszonyt, aztán nem törődtek tovább vele ; a román őrség pedig nem mert segítségre menni, nem lévén benne bizonyos, hogy a kérdéses terület Romániához tartozik-e már vagy még Oroszországhoz? Állítólag a szovjet is megelégelte a dolgot és ki akarja üríteni 30 kilométer távolságra az egész határszélt, hogy így megakadályozza a folytonos szökési kísérleteket. — Szabadságjogokat, nevezetesen pedig a sajtószabadság helyreállítását követelték a belgrádi szkupstina ülésén, persze eredmény nélkül. — A ráckevei gyilkost, Tichy Árpádot, aki meggyilkolta dr. Miklós Zsigmond ottani közjegyzőhelyettest, a statáriális bíróság Dr. jur. Csopey Dénes hittestvérünket, Csopey halálra ítélte és kivégeztette. — Elrabolták LindDénes kúriai bíró fiát 1932 április 2-án (szombabergnek, az Óceán átrepülőjének kis fiát, hogy ton) d. e. 11 órakor a budapesti Pázmány Péter váltságdíjat zsarolhassanak ki tőle. Egész hadegyetem Aulájában (egyetemtéri központi épüseregre menő detektív vetette magát a rablók let) sub auspiciis Gubernatoris avatják államnyomára, Lindbergh maga a banditacsoportoktudományi doktorrá. kal keresett összeköttetést, hogy azok közvetíA Szemle jubiláris vacsorája'f április 2-án, tésével kaphassa vissza a gyermeket, azonban szombaton este 8 órai kezdettel lesz a Szent minden eredmény nélkül. Attól is félnek, hogy István-vendéglő különtermében (Buda, Alagút- a kis baba, aki influenzában szenvedett, esetleg utca ; villamos- és autóbusz-megálló : Krisztina- meg is halt azóta. Lindbergh soffőrjét másodtér). A vacsorára szeretettel várjuk a Görög- ízben tartóztatta le az ügy miatt a rendőrség; Katolikus Szemle minden barátját, jóakaróját, a felháborodás egész Amerikában óriási. — mindazokat, akik az immár teljes három év alatt Kemény télutó van Erdélyben és Romániában. jóindulatú támogatásban részesítették lapunkat. Erdélyben két méter magas hó akadályoz minFőként pedig mindazokat szeretnők együtt látni, dennemű közlekedést; a regátban pedig Szulina akik közreműködésükkel igyekeztek segítsé- városát, a Duna torkolatánál, jég- és hótorlaszok günkre lenni abban, hogy a Szemlét lehetőség napokra elzárták a világtól. Élelmiszerhiány melszerint azzá tegyük, aminek lennie kell: az egye- lett különösen az súlyosbította a lakosság helytemes görög-katolikusság szószólójává. Isten zetét, hogy a petróleum már az első napokban hozza őket körünkbe minél nagyobb számban ! kifogyott s a város napokig teljes sötétségbe volt Keresztényszocialista zászlóbontás Hajdúdoro- borítva, ami a közbiztonsági viszonyokat is nagon. A Hajdúságra kiterjedő erős mozgalom gyon megrontotta. — Targyő ( í r v a : Tardieu), eseménye volt a vasárnap megrendezett kato- az ú j francia miniszterelnök, gazdasági meglikus nap. A katolikus napon a görög-katolikus egyezést szeretne létesíteni Magyar-, Osztrákegyház magyar részéről Mihalovits Sándor dr. és Csehországok között. A terv azonban némi nyíregyházai kanonok jelent meg. Délelőtt ün- ellenkezést váltott ki úgy Német-, mint Orosznepi szentmise volt. Délután a Katolikus Kör országban, míg az osztrákok és csehek nagyon óriási helyiségében kultúrelőadást rendeztek, mérsékelt melegséggel fogadták. Nálunk itthon amelyet Papp János tb. kanonok nyitott meg. lassan az a vélemény alakul ki, hogy a megegyeMihalovits Sándor kanonok az egyház nagy zéssel nem sokat érnénk, — vagy éppen semmit. hivatásáról beszélt a mai kuszált társadalmi és A mi nagy kérdésünk ugyanis a mezőgazdasági gazdasági viszonyok között. Utána Tóbler János termények eladásának megnehezedése; szakországgyűlési képviselő foglalkozott a mai mo- értők véleménye szerint pedig Ausztria és Csehdern ember azon törekvéseivel, hogy a család- ország ma már nem vehetné át a mi feleslegeinban, a társadalomban, a politikában s a gazda- ket még abban a mértékben sem, mint a háború sági életben Istentől s parancsolataitól függet- előtt, mert azóta mindkettő nagy mértékben kilenítse magát. A mai gazdasági krízist csak a fejlesztette mezőgazdaságát s most nem áldozkeresztényszocializmus gyakorlati megvalósítása h a t j a föl az abba befektetett nagy tőkéket. t u d j a megváltoztatni, azért erős keresztény- Mindenesetre a kérdés valószínűleg még május szocialista szervezkedést ajánl. A gyűlésen, me- folyamán a három ország között megbeszélésre lyen 1000 ember vett részt, feltűnést keltett a fog kerülni, az általános vélemény azonban székesegyházi énekkar Bába László tanító veze- Európaszerte az, hogy a tárgyalások nagyon netésével. A gyűlést Gyúró Imre munkás felszóla- hezen fognak menni, noha mindhárom állam lása fejezte be. A gyűlésen megjelent Tóth Pál nagy gazdasági nehézségekkel küzd, — újabban főszolgabíró, Bohus László főjegyző, Nóvák Géza Csehország is, amelyen talán éppen segíteni plébános, Fülöp Géza hajdúnánási plébános, akar a Tardieu terve. — Légrády Imre, a Pesti Legeza Sándor hitoktató, Kiss Antal dr., Nagy Hirlap szerkesztője, aki a kommün alatt vak Béla, Lengyel János igazgató, Oláh Imre orvos, volta dacára is, túszként fogva volt — m e g h a l t . — Stima Gyula tűzoltóparancsnok, Oncsák Gyula Felmentett a bécsi szocialista esküdtszék egy postamester, Lelesz György kántor, Oláh Ist- gyilkost, aki a szovjet parancsára egy áruló ván dr. ügyvéd stb. A nap rendezése Galamb szovjetügynököt Ausztriában lelőtt. — Meghalt György hitoktatót dicséri. A gyűlés után este a Deibler, a francia hóhér, akit Franciaországban Katolikus Kör helyiségében 150 terítékes va- «Mr. de Paris»-nak neveztek, a nemesi neveket csora volt, melyen a jelenlevők elhatározták a utánozva, vagy méginkább a «Párisi gróf» címet, Keresztény Gazdasági és Szociális Párt, valamint amelyet legutóbb a francia király unokaöccse a keresztényszocialista földmunkások helyicso- viselt. Nem szertartásos megszólítása ugyanis portjának megalakítását. A keresztényszocializ- ennek a hercegnek is «Párisi úr» volt, olyan formus sikerült zászlóbontása előreláthatólag az mán, mintha valaki Andrássy úrról, vagy Bethegész Hajdúságra ki fog terjedni N. U. len úrról beszélne nálunk. — Budapest rendőrfőkapitánya, Bezzegh-Huszágh Miklós lemondott. Főiskolai Internátus-Egyesületünk javára cle- Lemondásával kapcsolatban egy kis hírlapi vita velandi hittestvéreink 68.46 P (12.— $) adomá- is volt közte és fölöttese, a belügyminiszter könyát nyugtázzuk köszönettel. zött. Utódát még nem nevezték ki. — Brian Sajtóalapunkra legutóbb özv. Kömmerling ( í r v a : Briand) Arisztid, Franciaországnak több Jánosné úrnő (Hdorog) adományát nyugtáz- mint egy tucatszor volt külügyminisztere és tuk köszönettel. miniszterelnöke meghalt. Temetése a legnagyRendes községben, a Balaton zalai partján szerűbb külsőségek között ment végbe, az ornyaralónak alkalmas telek megvásárlásához tár- szággyűlés kimondotta, hogy «Briand polgár érsak kerestetnek. Cím a kiadóban. demeket szerzett a haza iránt,» ami körülbelül * * * annyit jelent, mintha nálunk valakinek érdemeit Ország dolga, világ sorja. Lelőtte a saját sógora, törvénybe iktatják. — Öngyilkos lett Szepessy Boros István műegyetemi hallgató dr. Eperjessy Zoltán encsi főszolgabíró, P u t t y Lia ismert volt István fővárosi tanácsjegyzőt szóváltásból ki- filmszínésznő elvált férje. — Csökkent az Egyefolyólag. — Elnapolták március 31-ig az ország- sült Államok külkereskedelmi forgalma másfél gyűlést. — Szovjethatáró'rök embertelen véreng- milliárd dollárral — mintegy tíz milliárd pengővel. zéseiről hoz hírt majdnem naponként a sajtó. Ennyivel kevesebbet adott el és vásárolt a külA határőrök a szovjetparadicsomból a Dnyesz- földtől Amerika az elmúlt évihez képest. — teren át Romániába menekülő szerencsétlenekre
8
GÖRÖG-KATOLIKUS
Polgári nőt vett feleségül Lénárd svéd herceg. A svéd királyi család Bernadott marsalltól, Napoleon egyik tábornokától származik. Házassága előtt a herceg lemondott a trónra való jogairól. — Öngyilkosságot követett el Európa leggazdagabb embere, Kreuger, a svéd «gyufakirály». Vállalatai behálózták úgyszólván az egész világot, vagyona oly nagy volt, hogy államoknak is a d o t t kölcsönöket, így Magyarországnak is 36 millió dollárt, mintegy 170 millió pengőt. Vállalatainak összeomlását éppen ezek a kölcsönök okozták, mert az adós államok a nagy pénzügyi válságban képtelenek voltak a törlesztéseket fizetni. — Az aranytól igyekszik mindenki szabadulni Angliában, ahol most, hogy az ország letért az aranyalapról, az a r a n y n a k fölment az ára. A közönség arra számít, hogy az a r a n y á é r t most k a p o t t sok papírpénz nemsokára értékében növekedni fog s így jó üzletet csinál. A jelek arra látszanak m u t a t n i , hogy ez a számítás be fog válni. — A német köztársasági elnökválasztás nem hozott d ö n t é s t : a jelöltek egyike sem k a p o t t általános többséget. Hindenburg 17 millió, Hittler 11 millió szavazatot k a p o t t s k e t t e j ü k közt április 10-én ú j választás lesz. —Öngyilkos lett Isztmen ( í r v a : E a s t m a n n ) amerikai milliomos, a Kodakfényképezőgépek gyárosa, aki már évek óta betegeskedik. Állítólag a Kreuger öngyilkossága h a t o t t volna reá ; ha így van, akkor ez a negyedik öngyilkosság, amelyet a Kreugeré vont maga u t á n . H á r m a n ugyanis a svéd gyufakirály vállalatainak igazgatói közül szintén véget vet e t t e k életüknek. A vállalatok vesztesége ugyanis eddig mintegy 400 millió pengő. — Családi civakodásból kifolyólag lelőtte férjét — a látszat szerint önvédelemből — Baghy Károly fővárosi tisztviselő neje. — Nyolcvan éves báró Wlassics Gyula, a felsőház s a Kúriával egyenrangú másik legfelsőbb bíróságunknak, a közigazgatási bíróságnak elnöke. — Bankrablást kísérelt meg három ismeretlen fiatal ember Budapesten a Községi T a k a r é k Lipót-körúti fiókjában. Kovács Gábor, a b a n k altisztje azonban egy irodai gépet h a j í t o t t a rablók felé, mire ezek megzavarodtak s kirohanva egy — előzőleg lopott — automobilon elmenekültek. — Lelőttek motorkerékpártolvajok egy állatorvosi főiskolai hallgatót, aki tetten érte őket. Az áldozat sebeibe belehalt, a gyilkosoknak még nincs nyoma. XXKXXKXXXXXXKKXKXXKKXKKXXKXXXKKXXK
FETEMavSBBYXiqSO •
HERNÁD
MENTÉN
...
Foly a Hernád, foly csendesen, Hozza a sok üzenetet, Sárguló lombleveleket, Megolvasni hej! — ki tudja? Aki tudja, az megunja, A Hernád is partra mossa, Nincsen, aki elolvassa, Nincsen senki, — hacsak nem én Olvasgatom bús magyarok üzenetét. Foly a Hernád, vígan csobog, Ki tudja, mit összelocsog, Mikor átkél a határon, Nem kér tőle senki vámot, Nem kérik az útlevelét, Tudják, vissza sohase mén, Ugyan minek? — hacsak nem én Bandukolok valamikor Kassa felé. A kanyargó Hernád mentén! Farkas
Gárdaparancs: Vedd elő a f á j d a l m a s Szűzanya képét és gondolj arra, hogy a te jó anyád is sokszor f á j d a l m a s anya. Olyankor, amikor csapások érik a családot, amikor te megszomorítod. Húsvétkor szeretettel boruljatok édesa n y á t o k n y a k á b a és m o n d j á t o k s z e r e t e t t e l : «Megígérem, hogy ahányszor látom, hogy édesa n y á m szomorú, akkor mindig elimádkozom egy «Üdvözlégyet» a Szűzanyához, hogy ő vigaszt a l j a meg, mert ő t u d j a , mi a fájdalom».
gyónásukat és másnap közös szentáldozásukat, mely alkalomból az egyesület t a g j a i t külön meghívó által értesítette a vezetőség. A nagypénteki sírbatételi szertartáson először vettek részt díszruháikban iparostanonc cserkészeink, kiket mint iparostársadalmunk jövő gerincét örömmel látt u n k t e m p l o m u n k b a n . A nőegylet, kongregációdiákság, szívgárda tagjai beosztott rendben a szent sírnál szentségimádást végeztek. •OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO-OOOOOOOOO
Gazdálkodás.
Nagypénteki legenda. J á n o s és András jeruzsálemi gyermekek voltak. Ismerték' és szívből szerették Jézust, aki nem egyszer megáldotta őket. Amikor meghallották, hogy Jézust meg a k a r j á k ölni, szívből felháborodtak : — Nem, ezt nem lehet megengedni ! — szólt János. — Gyere, m e n t s ü k meg a jó Mestert. András készséggel csatlakozott hozzá, sőt a húga is, ki tiszta gyolcskendőt vett magához, hogy ha a jó Mester megsebesülne, akkor bekötözhesse sebeit. Biztosra vették, hogy csata lesz. J ó lelkük el sem t u d t a képzelni, hogy Jézust elhagyja mindenki és senki sem fog küzdeni érte . . . így nekikészülve b ú j t a k el egy csak bojtorjánt termő tövises bokorba. Nem volt ez jó búvóhely, de nem volt más azon az úton, amerre Jézust vitték. Ugyanis készülődés közben hallották a nagyoktól, hogy elítélték Jézust és a Kálvária-hegyre fogják vinni keresztrefeszíteni. E l b ú j t a k t e h á t a Kálvária-hegy lejtőjén. — J a j , nagyon szúr a b o j t o r j á n — szólt János. — Engem már véresre karcolt a tövis, de nem b a j — súgta vissza András. — A jó Jézusért most el kell viselnünk mindent. Csak azt nem értein, hol v a n n a k a hívei? — Te, András, én azt hiszem, csak mi ketten készültünk az ő segítségére, más senki — szepegett a kis Kató. S alighogy e szavakat kimondotta, máris közelségükben volt a tömeg.Ordítozás, káromlás, gúnyszavak . . . csupa ellenség . . . sehol egy j ó b a r á t ! És ott a középen véresen, tépett köntösében, roskadozva viszi halálkeresztjét : Jézus ! A három gyermek kővé meredten nézte. J á n o s felemelte b o t j á t , de a tömegtől mozdulni sem t u d o t t , belökték arccal a tövises bokorba. De ime . . . csoda ! Nem szúrta meg semmi. Mintha p u h a bársonyba esett volna. Percekre elbódult és erős rózsaillatot érzett. Azután m i n t h a egészen közelről l á t t a volna Jézus arcát, a m i n t rámosolygott szeretettel. Mire magához tért a kis harcos János, a tömeg messze j á r t . A kis Kató állott mellette sírdogálva s kérdezte: — Mi t ö r t é n t veled? — Nem t u d o m . . . talán elkábultam. De olyan jó volt. Nem f á j t semmi és Jézus reám nézett. A tövis sem szúrt meg. — S ekkor v e t t e észre, hogy a bokorról eltűnt minden tövis és b o j t o r j á n , helyette csupa p u h a zöld levél van és gyönyörű rózsák nyiladoznak ott. András szintén csak most v e t t e észre a csodát és nem t u d t á k ezt megérteni. De megértették évek multával, amikor mint jó keresztények nevelkedtek az apostolok híveinek t á b o r á b a n . Az Isten Fia, akinek h a t a l m a van, a tövist á t v á l t o z t a t t a rózsákká ott, ahol a sok ellenség között a szerető gyermekszívek Ő érette dobogtak. Kedves p a j t i k ! elmélkedjetek e legenda felett és ennek értelmét magyarázzátok meg önmagatok számára. *
Antal.
1932 március 27.
SZEMLE
Sátoraljaújhelyen a MAGOSz férfi- és nőtagjai virágvasárnap délután végezték húsvéti szent-
Időjárás. — Lassan enyhülő, csapadékra hajló, szeles időjárás valószínű. Terményárak március 22-én budapesti paritásban, métermázsánként pengőben. — Búza, tiszavid. 77 k g : 13.00—14.00; 78 k g : 13.16— 14.15; 79 k g : 13.30—14.30; 80 k g : 13.40— 14.40; ftiszai 77 k g : 12.50—12.70; 78 k g : 12.66—90 ; 79 kg : 12.80—13.05 ; 80 kg : 12.90— 13.20 ; más 77 k g : 12.60—90; 78 k g : 12.75— 13.05; 79 k g : 12.90—13.20; 80 k g : 13.00— 13.30. — Rozs: 15.40—15.60. — Árpa: 16.25— 20.00. —Zab: 22.60—23.00. — Tengeri: 16.20— 16.40. — Vágómarha: Élősúly kilója fillérben. — Felhajtás 81, eladatlan 36. Bika tarka : 36—38.— Ökör t a r k a : 30—55, magyar 30—31. — Tehén m a g y a r : 42—46, t a r k a 33—41. — Növendék 38. — Sertés: felhajtás 4994, eladatlan : 609. — Szedett, közép : 84—94. — Könnyű: 78—86. — Silány:
68—76. — Süldő: 70—73. Zsír: 120. —
000«004HmKHH>0<MHHHHH>0
SZERKESZTŐI
ÜZENETEK
Hdrg. Nem értjük, hogyan t ö r t é n h e t e t t ; pótlást mindenesetre küldöttünk. Sz. kösz. — Sz. E. Pújhely. A magyarázat az, hogy a fedezetlen mult év II. felére k ö n y v e l t ü k ; ha azonban parancsolja, helyesbítőnk. — V. J. Bdrgkrtr. Ha 5 P-t szíves lesz beküldeni, ez év teljesen rendben lesz. — Lapzárta: április 5.
Kiadja a M A G O S z . A kiadásért felelős: Dr. Sztankay István. ssssssssssssssssssssssssssssssssss
hirdetéseket úgy a fővárosból,
mint a vidékről fölvesz a
Qőrő$~focLtoeibus kiadóhivatala,
Szemfe
Budapest,
19. sz.
VIII., Múzeum-utca
Hirdetési díjainkat kívánatra írásban közöljük.
OBERBAUER A. UTÓDA Magyarországlegrégibb miseruhák, egyházi szerek, zászlók, oltárépítő és templomberendező vállalata BUDAPEST, IV., VÁCI UTCA 41. SZ. Alapítási év: 1863. Telefon: Aut. 833-44.
Felonok, Plascsenicák, kelyhek stb. stb. nagy választékban. Vállalom, mennyezetes oltárok, ikonosztázok építését és javítását.
stb.
Kívánatra nagy képes árjegyzékemet d í j m e n t e s e n küldőm.
Figyelem!
Mindenkit érdekel!
Dr. KRAJNYÁK GÁBOR:
Gyűjteményes Nagy Énekeskönyv a görögszertartású katholikus hívek használatára megjelent és kapható. Gyönyörű nyomdai kiállításban, művészi képekkel, színes keretnyomással készült mű, díszes vászonkötésben, tokban P 12.— Megrendelhető:
RÓZSA KÁLMÁN és NEJE könyvkiadónál Budapest. VIII., Szentkiráiyi-utca 30. Az összeg előzetes beküldése esetén bérmentve küldjük.
Stephaneum nyomda r. t. Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28. sz. — Nyomdaigazgató: K o h l F e r e n c .
