ORSZÁGGYÜLÉS HIVATAL A T/4662/117 . szám
Érkezet'
2011 NOV O 4 .
Az Országgy ű lés Számvevő széki és költségvetés i bizottságána k
Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságának
Egészségügy i bizottságána k
Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságána k
Fenntartható fejl ődé s bizottságána k
Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságána k
Fogyasztóvédelm i bizottságának
Gazdasági és informatika i bizottságána k
Ifjúsági, szociális, családügy i és lakhatási bizottságának
Kulturális és sajtóbizottságána k
Mező gazdaság i bizottságána k
Oktatási, tudományos és kutatási bizottságána k
Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának
Sport- és turizmusbizottságának
ajánlás a egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló T/4662. számú törvényjavaslat
részlete s vitájához I . KÖTET
2
Tisztelt Országgyűlés!
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetési bizottsága (továbbiakban : Költségvetés i bizottság) - első helyen kijelölt bizottságként -, Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a (továbbiakban : Alkotmányügyi bizottság), Egészségügyi bizottsága, Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottsága (továbbiakban : Emberi jogi bizottság), Fenntartható fejlődés bizottsága , Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága (továbbiakban : Foglalkoztatási bizottság) , Fogyasztóvédelmi bizottsága, Gazdasági és informatikai bizottsága (továbbiakban : Gazdasági bizottság), Ifjúságí, szociális, családügyi és lakhatási bizottsága (továbbiakban : Ifjúsági bizottság) , Kulturális és sajtóbizottsága (továbbiakban : Kulturális bizottság), Mezőgazdasági bizottsága , Oktatási, tudományos és kutatási bizottsága (továbbiakban : Oktatási bizottság), Önkormányzati é s területfejlesztési bizottsága (továbbiakban: Önkormányzati bizottság), valamint Sport- és turizmusbizottsága (továbbiakban: Sport bizottság), valamint a megvitatta az egyes adótörvénye k és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló, T/4662 . számon beterjesztet t törvényjavaslatot, továbbá az ahhoz benyújtott T/4662/11-115. számú módosító javaslatokat . Az Emberi jogi, a Gazdasági, az Ifjúsági, valamint a Sportbizottság az ajánlást várhatóan a 2011 . november 7-i ülésén tárgyalja meg . Az ajánlásban használt rövidítés : Szja tv. : a személyi jövedelemadóról szóló 1995 . évi CXVII. törvén y Innovációs tv.: a kutatás-fejlesztésről és a technológiai innovációról szóló 2004 . évi CXXXIV . törvény Tao tv. : a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996 . évi LXXXI. törvén y Ekho tv. : az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005 . évi CXX. törvény Rega. tv. : a regisztrációs adóról szóló 2003 . évi CX . törvény Jöt .: a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különö s szabályairól szóló 2003 . évi CXXVII . törvény Kertv. : az egyszerűsített adóraktárban vagy az egyszerű sített adóraktár engedélye s tulajdonában, használatában lév ő üzlethelyiségben a saját termelés ű szőlőbornak elvitelre vagy borkóstolás céljából helyben fogyasztásra, nem a kereskedelemről szóló 2005 . évi CLXIV. törvény Art. : az adózás rendjéről szóló törvény Get. : a földgázellátásról szóló 2008 . évi XL. törvény Áfa tv. : az általános forgalmi adóról szóló 2007 . évi CXXVII . törvény Vtv. : a közösségi vámjog végrehajtásáról szóló 2003 . évi CXXVI . törvény Itv.: az illetékekről szóló 1990 . évi XCIII. törvény Htv.: a helyi adókról szóló 1990 . évi C . törvény Tao tv .: a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996 . évi LXXXI. törvény Kknyt. : a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999 . évi LXXXIV . törvén y Neta tv .: a népegészségügyi termékadóról szóló 2011 . évi CIII. törvén y Gjt.: a gépjárműadóról szóló 1991 . évi LXXXII . törvény Tbj. : a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamin t e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997 . évi LXXX . törvény
3 Eho.: Szt.: Kkt. : Gt.: Hpt. : Art. : Ctv.: KTIA tv.: Különadó tv. : Szjtv.:
az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998 . évi LXVI. törvén y a számvitelr ől szóló 2000 . évi C. törvény a Magyar Könyvvizsgálói Kamaráról, a könyvvizsgálói tevékenységr ől, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletr ől szóló 2007 . évi LXXV. törvény a gazdasági társaságokról szóló 2006 . évi IV. törvény a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII . törvény az adózás rendjéről szóló 2003 . évi XCII . törvény a cégnyilvántartásról szóló 2006 . évi V. törvén y a Kutatási és Technológiai Innovációs Alapról szóló 2003 . évi XC . törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról szóló 2006. évi LIX. törvény a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991 . évi XXXIV . törvény
Megjegyzés : A törvényjavaslat szövegéből elhagyni javasolt szöveget [ ] zárójel közé téve, az új szövegrészeket pedig aláhúzással jelöljük. Ha a módosító javaslatban ett ő l eltérő jelölési mód szerepel - az egysége s elbírálás megkönnyítése érdekében - az ajánlásban a javaslatot ehhez a jelölési módhoz igazítottuk annak szó szerint i tartalmára figyelemmel . Ahol az ajánlás a bizottságok állásfoglalásaként a "nem támogatja" megjegyzést használja, ott a módosít ó javaslat a jelenlévő képviselő k egyharmadának támogatását megkapta . Ahol az ajánlás a bizottság nevét nem tartalmazza, ott az adott bizottság a módosító javaslatról nem foglal t állást . A nyelvhelyességi javaslatokat — a szavazás megkönnyítése érdekében — a szokásostól eltér ő módon tesszük közzé az ajánlás végén. Amennyiben a módosító javaslat a törvényjavaslat §-ainak, illetve a §-ok bekezdéseinek számozására, vagy a pontok jelölésére is vonatkozik, a javaslat elfogadása esetén ezek értelemszer űen megváltoznak a törvényjavaslat minden érintett rendelkezésében, hívatkozásában, az erre történ ő külön utalás nélkül is. A Házszabály 145 . § (1) bekezdés b/ pontja szerinti, a módosító javaslatokra vonatkozó észrevételeket a z ajánlás érintett pontjaihoz fűzött keretes megjegyzések tartalmazzák . Módosításra irányuló törvényjavaslat esetén az ajánlás-tervezet akkor tartalmaz utalást a HSZ . 94 . § (3 ) bekezdésére, ha a benyújtott módosító javaslat a módosítandó törvény törvényjavaslattal nem érintett §-ára vonatkozik , és ezért a módosító javaslat házszabályszerűségéről bizottsági döntés szükséges . Az ajánlás abban az esetben tartalmazza a fenti joghelyre történ ő utalást, ha az els ő helyen kijelölt bizottság megállapítja, hogy a módosító javaslat ellentétes a HSZ . 94 . § (3) bekezdésében foglaltakkal . A módosító javaslatok közötti összefüggésekre akkor utalunk, ha ugyanazon képvisel ő által benyújtott módosító javaslatokról vagy több képviselő által közösen benyújtott módosító javaslatokról egyszerre célszer ű dönteni.
1 . Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselő k a törvényjavaslat 3 . § kiegészítését javasolják a következő új (4) bekezdésben a Szja tv . 8. § (1) bekezdés felvételével : „(4) Az Szja tv . 8. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „8. § (1) Az e törvény hatálya alá tartozó jövedelem után az adó mértéke — ha e törvény máskén t nem rendelkezik a) ha az adóalap nem haladja meg a 3,5 millió forintot, az adóalap 16 százaléka , b ha az adóala , me • halad 'a a 3 5 millió forintot de nem haladja me a 7 millió forinto t 560 000 forint és a 3,5 millió forintot meghaladó rész 36 százaléka ,
4 c ha az adóala . me alada a 7 millió forintot 2 660 000 forint és a 7 millió forintot me alad ó rész 40 százaléka.",, Megjegyzés: A módosító javaslatot nyelvhelyességi szempontokra figyelemmel pontosítottuk . Indokolás a T/4662/16/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az El ő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
2 . Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ő k a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 4. §-ban az Szja tv. 8. § felvételével : „4. § Az Szja tv. 8 . -a helyébe a következő rendelkezés lép : „8 . § (1) Az e törvény hatálya alá tartozó jövedelem után az adó mértéke – ha e törvény máskén t nem rendelkezik – az adóalap 16 százaléka . (2) Az összevont adóalapot képező jövedelmek után fizetendő adó, a) ha az összevont adóalap nem haladja meg az 5 millió forintot, az összevont adóalap 16 százaléka; b) ha az összevont adóalap meghaladja az 5 millió forintot, 800 ezer forint és az 5 millió forinto t meghaladó rész 32 százaléka . (3) Belföldi illet őségű magánszemély által megszerzett jövedelem esetében az adót csökkenti a jövedelem után külföldön megfizetett adó . Ha e törvény másként nem rendelkezik, a fizetendő adó – nemzetközi szerz ődés hiányában – a külföldön megfizetett adó beszámítása következtében ne m lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál, és nem vehet ő figyelembe külföldön megfizetet t adóként az az összeg, amely nemzetközi szerz ődés rendelkezése vagy külföldi jog alapjána jövedelem után fizetett adó összegéb ől a magánszemély részére visszajár.",, Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 4. , 11. , 18. , 19 . , 20. , 22 . , 24 . , 29. , 31. , 32. , 33 . , 35 . , 36 . , 37. , 38 . , 39. , 40. , 56. , 57. , 58. , 62. , 63. , 64. , 65. , 66 . , 67. , 68. , 69. , 71 . , 73. , 75 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/48/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
5 3 . Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 6. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Szja tv. 27. § felvételével : „(2) Az Szja tv . 27. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: 27. • A nem önálló tevéken sé • b ől származó bevételt az adóala me álla . ítása előtt csökkenti a munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére az adóévben levont (befizetett) tagdí j összege, ideértve az önálló tevékenység hiányában költségként el nem számolható kamarai tagdí j címén befizetett összegetis. ” ndokolás a T/4662/13. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
4. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 7. § elhagyását javasolják : „7. [(1) Az Szja tv . 29. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép: „(3) Az (1) bekezdésben említett adóalap-növel ő összeget a) az (1) bekezdés szerinti jövedelem 2 millió 424 ezer forintot meg nem haladó része utá n nem kell megállapítani, b) az (1) bekezdés szerinti jövedelem 2 millió 424 ezer forintot meghaladó része után 2 7 százalékos mértékkel kell megállapítani (a továbbiakban : adóalap-kiegészítés) . (2) Az Szja tv. 29. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(S) Az (1) bekezdésben említett adóalap-növelő összeg a 2012 . évet követ ően nulla ."]” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
5. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 7 . § (1) bekezdésben az Szja tv. 29. § (3) bekezdés elhagyását javasolják :
6 „7. § [(1) Az Szja tv . 29. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(3) Az (1) bekezdésben említett adóalap-növel ő összeget a) az (1) bekezdés szerinti jövedelem 2 millió 424 ezer forintot meg nem haladó része utá n nem kell megállapítani, b) az (1) bekezdés szerinti jövedelem 2 millió 424 ezer forintot meghaladó része után 2 7 százalékos mértékkel kell megállapítani (a továbbiakban : adóalap-kiegészítés).]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 9. pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/16/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
6 . Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 7 . § (1) bekezdésben az Szja tv . 29. § (3) bekezdés a) pont módosítását javasolja : /7 . § (1) Az Szja tv. 29 . § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :/ „a) az (1) bekezdés szerinti jövedelem [2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forintot meg nem haladó része után nem kell megállapítani, ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 7 . , 8. pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/4662/36. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
7. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 7 . § (1) bekezdésben az Szja tv. 29. § (3) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /7. § (1) Az Szja tv . 29 . § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : / „b) az (1) bekezdés szerinti jövedelem [2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forintot meghaladó része után [27] 75 százalékos mértékkel kell megállapítani (a továbbiakban : adóalap-kiegészítés) .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 6. , 8. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/36 . számon.
7 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
8. Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 7. § (2) bekezdésben az Szja tv. 29. § (5) bekezdés elhagyását javasolja : „[(2) Az Szja tv . 29. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(5) Az (1) bekezdésben említett adóalap-növelő összeg a 2012 . évet követ ően nulla ."]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 6. , 7. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/36. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
9. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 7 . § (2) bekezdésben az Szja tv . 29. § (5) bekezdés módosítását javasolják : 1(2) Az Szja tv . 29 . § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :/ „(5) Az (1) bekezdésben említett adóalap-növel ő összeg a 2012 . évet követ ő [en nulla] mértékére a z Országgyűlés nem ad előrejelzést, tekintve, hogy korábbi hasonló kísérlete is kudarccal végződött.” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 5. pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/16/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
10. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 8. § kiegészítését javasolják a következő új (1) bekezdésben a Szja tv . 29/A. § (2) bekezdés felvételével : „(1) Az Szja tv. 29/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :
8 „(2) A családi kedvezmény jogosultsági hónaponkén t a) egy kedvezményezett eltartott esetén 37 500 forint, b) kettő kedvezményezett eltartott esetén 75 000 forin t b) legalább három kedvezményezett eltartott esetén 112 500 forint . ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 14. pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/15 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
11 . Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat S. § kiegészítését javasolják a következő új (1) bekezdésben a Szja tv . 29/A. § (2) bekezdés felvételével : „8 . § (1) Az Szja tv . 29/A . § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(2) A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függ ően - kedvezményezett eltartottanként és jogosultsági hónaponként a) egy eltartott esetén 62 500 forint, b) kettő eltartott esetén 125 000 forint , c) három és minden további eltartott esetén 206 250 forint .",, Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a TJ4662/48/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
12 . Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésben az Szja tv . 29/A. kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdés felvételével : „8. § (1) Az Szja tv . 29/A. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(2) A családi kedvezmény - az eltartottak lélekszámától függ ően - kedvezményezett eltartottankén t és jogosultsági hónaponkén t a) egy eltartott esetén 62 .500 forint, b) kettő és minden további eltartott esetén 206 250 forint .",, Indokolás a T/4662/35. számon.
9 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
13. Baráth Zsolt és Vágó Sebestyén képviselők a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésben az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés a) pont nyitó szövegrész módosítását javasolják : /8. § (1) Az Szja tv . 29/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (3) A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult/ „a) az a magánszemély, aki a családok támogatásáról szóló törvény szerint gyermekre tekintette l családi pótlékra jogosult, vagy aki e magánszemélynek a vele közös háztartásban él ő házastárs a vagy élettársa (a továbbiakban: magánszemély), kivéve azt a magánszemélyt, aki a családi pótlékot ” /kapja;/ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 15 . pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/34. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
14. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésben az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdés b) pont módosítását javasolják : /8. § (1) Az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(3) A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult/ „b) a várandós nő és a vele közös háztartásban él ő házastársa vagy élettársa;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 10. pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/15 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
10 15 . Baráth Zsolt és Vágó Sebestyén képviselők a törvényjavaslat 8. § (1) bekezdésben a z Szja tv . 29/A . § (3) bekezdés b) pont módosítását javasolják : /8 . (1) Az Szja tv. 29/A. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : (3) A családi kedvezmény érvényesítésére jogosult/ „b) a várandós nő és a vele közös háztartásban élő házastársa vagy élettársa;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 13 . pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/34. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Elő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
16. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 8. § kiegészítését javasolják a következő új (5) bekezdésben a Szja tv . 35. § (3) bekezdés felvételével: „(5) Az Szja tv . 35 . §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki : „(3) Az (1) bekezdésben említett összevont kedvezményalapba - a 36-38 . rendelkezéseit i s figyelembe véve - az adóévben felmerült következ ő igazolt kiadások alapján megállapítot t kedvezményalapként beszámíthatók figyelemmel a 37 . § (4)-(6) bekezdéseire is, 500 000 forintos összeghatárig — a magánszemély által közcélú adomány céljára történt befizetés 5 0 százaléka, tartós adományozás esetén 20 százalékkal növelt összegben .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 17 . pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
17 . Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 8 . javasolják a következő új (6) bekezdésben a Szja tv. 36. § felvételével :
kiegészítését
„(6) Az Szja . tv. a következő 36 . §-sal egészül ki : 36. § (1) A 35 . § (3) bekezdésében említett összeget a közcélú adomány kedvezményezettje álta l kiadott igazolás alapján lehet figyelembe venni . (2) A 35 . § (3) bekezdésének g) pontja alkalmazásában
11 a) közcélú adomány : aa) a közhasznú szervezetekr ől szóló törvényben meghatározott tevékenységet (tevékenységeket ) folytató közhasznú szervezet, kiemelked ő en közhasznú szervezet közhasznú tevékenységének céljára, ab) a külön törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő egyház számára, az ott meghatározott tevékenység támogatására , ac) az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár támogatására , ad) a közérdekű kötelezettségvállalás (ideértve a költségvetési szervnek alapkutatásra, alkalmazot t kutatásra vagy kísérleti fejlesztésre adott támogatást is) céljára befizetett (átadott) pénzösszeg; b) tartós adományozás :a közhasznú szervezetekr ől szóló törvényben meghatározott módon és feltételekkel történő adományozás. (3) Nem min ősül közcélú adománynak és nem jogosít a kedvezmény igénybevételére az olya n igazolt összeg, amellyel összefügg ő jogügyletre vonatkozó dokumentum, körülmény alapjá n megállapítható, hogy annak befizetése nem történt meg vagy a befizetés nem a közcélú adomány fogalmába sorolt célokat szolgálja vagy az adókedvezménnyel elérhet ő vagyoni előny megszerzés e mellett az adományozó magánszemély vagy annak közeli hozzátartozója további vagyoni el őnyben részesül . Ilyen esetekben az igazolás kiállítása valótlan adatszolgáltatásnak min ősül. (4) Nem számít vagyoni el őnynek az adományozó nevére, tevékenységére történő utalás, továbbáa közoktatási törvény hatálya alá tartozó oktatási intézményben folyó képzésben való részvétel ." Megjegyzés : A módosító javaslatot nyelvhelyességi szempontokra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 16. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Kulturális bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
18. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 8. § kiegészítését javasolják a következő új (6) bekezdésben a Szja tv . 29/A. § (7) bekezdés felvételével : „(6) Az Szja tv. 29/A. §-a a következő (7) bekezdéssel egészül ki : „(7) Amennyiben a magánszemély a jogosultsági hónapban a (2) bekezdés szerinti kedvezmény t teljes egészében azért nem tudja érvényesíteni, mert arra a tárgyid őszakkal együtt az adóévben megszerzett addigi jövedelme nem nyújt fedezetet, akkor a magánszemély az érvényesíteni ne m tudott részösszeg után számított adó összegét az erre rendszeresített nyomtatványon a lakóhelye szerinti illetékes adóhatóságtól igényelheti, amelyet az a kérelem kézhezvételét ől számított 30 napon belül a magánszemély részére kifizet .” " Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban.
12 Indokolás a T/4662/48/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
19. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 9. §-ban az Szja tv. 33. § felvételével : „9 . § Az Szja tv . 33 . §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép : „33 . § (1) A számított adót adójóváírás csökkenti, amel y a) az adóévben megszerzett bér és az arra tekintettel megállapított adóalap-kiegészítés együtte s összegének 16 százaléka, de legfeljebb jogosultsági hónaponként 16000 forint, feltéve, hogy a magánszemély összes jövedelme az adóévben nem haladja meg a (3) bekezdésben meghatározot t jogosultsági határt, vagy b) az a) pont alapján meghatározott összegnek a jogosultsági határ feletti éves összes jövedelem 1 2 százalékát meghaladó része, ha a magánszemély éves összes jövedelme az adóévben meghaladja a jogosultsági határt, de nem éri e1 a jogosultsági határ 1 millió 600 ezer forinttal növelt összegét . (2) Jogosultsági hónapnak az a hónap számít, amelyre a magánszemélyt az adóévben bér illett e me . Az a hóna . amel ben többször va • több kifizetőtől illette me_ bér a ma_ánszemél e jogosultsági hónapnak számít . Egy adóévben legfeljebb 12 jogosultsági hónap vehet ő figyelembe . (3) A jogosultsági határ az adóévre 3 millió 188 ezer forint .",, Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a T/4662/48/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
20. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 10 . §-ban az Szja tv. 42.§ felvételével : „10 . § Az Szja tv . a következő 42 . §-sal és azt megelőző alcímmel egészül ki : „A családi kedvezmény korlátozása
13 42. & Ha a magánszemély összes jövedelme az adóévben az e rendelkezés a)-e) pontjai szerint i értékhatárt meghaladja, a családi kedvezmény összegéb ől az értékhatárt meghaladó rész 1 5 százalékát meghaladó részt érvényesítheti . E rendelkezés alkalmazásában értékhatár : a) 7 millió 620 ezer forint, ha az eltartottak száma az adóév egyetlen napján sem haladta meg a három fő t, b) 8 millió 255 ezer forint, ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a három főt, de egyetlen napján sem haladta meg a négy főt., c) 8 millió 890 ezer forint, ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a négy f őt, de egyetlen napján sem haladta meg az öt főt, d) 9 millió 525 ezer forint, ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta az öt f őt, de egyetlen napján sem haladta meg a hat főt, e) 10 millió 160 ezer forint, ha az eltartottak száma az adóév bármely napján meghaladta a hat főt."„ Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a T/4662/48/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
21. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 10. § (3) bekezdésben a Szja tv. 47. § (5) bekezdés a) pont módosítását javasolja : /(3) Az Szja tv. 47. § (5) bekezdés a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : A (2) bekezdés alkalmazásában/ „a) az adóalap-kiegészítés összege az adóel őleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem utá n [27] 75 százalékkal megállapított összeg, ” Indokolás a T/4662/37/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
22. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 10. § (4) bekezdésben az Szja tv. 47. § (5) bekezdés a) elhagyását javasolják : „[(4) Az Szja tv. 47. § (5) bekezdés a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /A (2) bekezdés alkalmazásában/
14 „a) az adóalap-kiegészítés összege az adóel őleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem — figyelemmel a (6) bekezdés rendelkezésére is — után 27 százalékkal megállapított összeg,"] ” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban . Indokolás a T/4662/48/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
23. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 10. § (4) bekezdésben az Szja tv. 47. § (5) bekezdés a) módosítását javasolja: 44) Az Szja tv. 47. (5) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : A (2) bekezdés alkalmazásában/ „a) az adóalap-kiegészítés összege az adóel őleg-alap számításnál figyelembe vett jövedelem — figyelemmel a (6) bekezdés rendelkezésére is — után [27] 75 százalékkal megállapított összeg, ” Indokolás a T/4662/37/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
24. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 10. § (5) bekezdés elhagyását javasolják : „[(5) Az Szja tv . 47. §-a következő (6)—(10) bekezdéssel egészül ki : „(6) Nem kell az adóalap-kiegészítést alkalmazn i a) az adóköteles társadalombiztosítási ellátás adóel ő legének a megállapításakor, ha a kifizető nem a magánszemély munkáltatója is egyben , b) ha a bevétel adóel őleg megállapítására nem kötelezett kifizetőtől, kifizetőnek nem minősülő személytől származik, és annak összege más, az összevont adóalapba tartoz ó jövedelmekkel együtt sem haladja meg a 2 millió 424 ezer forintot , c) az adóköteles munkanélküli ellátás adóel őlegének a megállapításakor . (7) Nem kell az adóalap-kiegészítést alkalmazni az adóel őleg számításánál figyelembe vett jövedelem azon része után, amely nem haladja meg a 2 millió 424 ezer forintot akkor, ha a magánszemély a kifizetést megel őzően írásban nyilatkozik a kifizetőnek, hogy az összevont adóalapba tartozó várható éves jövedelme az adott kifizetéssel együtt sem haladja meg a z adóalap-kiegészítés alól mentesített jövedelmet . A kifizető a magánszemély nyilatkozatától
15 függetlenül alkalmazza az adóalap-kiegészítést az általa juttatott, az adóév elejétől összesített adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelmei azon részére, amely az értékhatár t meghaladja. (8) A munkáltató és az adóelőleg szempontjából munkáltatónak min ősülő kifizető az adóelőleg megállapítása során az adóalap-kiegészítést az általa juttatott, összevont adóalapba tartoz ó jövedelem azon részére alkalmazza, amely meghaladja az adóalap-kiegészítési kötelezettsé g alól mentesített jövedelmet . A munkáltató által juttatott jövedelemnek min ősül a korább i munkáltató által a munkaviszony megszüntetésekor igazolt összeg is . A rendszeres jövedelem esetén az adóalap-kiegészítés az adott kifizetés azon hányadára nem alkalmazható, amilye n hányadot a 2 millió 424 ezer forint a magánszemély munkáltatótól származó várható éve s rendszeres összevont adóalapba tartozó jövedelmében képvisel . A nem rendszeres jövedelem esetén a munkáltató az adóalap-kiegészítést az adott kifizetés azon részére alkalmazza, amel y a várható éves rendszeres és az adóév során már kifizetett nem rendszeres összevon t adóalapba tartozó jövedelem együttes összegét figyelembe véve az értékhatárt meghaladja . (9) A magánszemély az előző bekezdésekben foglaltaktól eltérően köteles a kifizető vagy további munkáltató részére adott írásbeli nyilatkozatában kérni az adóalap-kiegészíté s alkalmazását akkor, ha a várható éves összevonás alá es ő jövedelme – a (8) bekezdés szerinti munkáltatótól származó jövedelmet is beszámítva – a 2 millió 424 ezer forintot meghaladja . A nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása esetén a magánszemély a 48 . § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott különbözeti bírság fizetésére köteles. (10) A magánszemély írásbeli nyilatkozatban kérheti a munkáltatótól, kifizet őtől, hogy az adott kifizetés adóelőlegének a megállapítása során a jövedelem egészére vagy annak a nyilatkozatban megjelölt részére alkalmazza az adóalap-kiegészítést ."]" Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
25. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 10. § (5) bekezdésben az Szja tv. 47. § (6) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /(5) Az Szja tv . 47. §-a következ ő (6)–(10) bekezdéssel egészül ki: (6) Nem kell az adóalap-kiegészítést alkalmazni/ „b) ha a bevétel adóelőleg megállapítására nem kötelezett kifizetőtől, kifizetőnek nem minősülő személytől származik, és annak összege más, az összevont adóalapba tartozó jövedelmekkel együtt sem haladja meg a [2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forintot, ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 26. , 27. , 28. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/37/3 . számon.
16 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
26. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 10. § (5) bekezdésben az Szja tv. 47. § (7) bekezdés módosítását javasolja : /(5) Az Szja tv. 47. §-a következő (6)—(10) bekezdéssel egészül ki :/ „(7) Nem kell az adóalap-kiegészítést alkalmazni az adóel őleg számításánál figyelembe vet t jövedelem azon része után, amely nem haladja meg a [2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forintot akkor, ha a magánszemély a kifizetést megel őző en írásban nyilatkozik a kifizet ő nek, hogy az összevont adóalapba tartozó várható éves jövedelme az adott kifizetéssel együtt sem haladja meg a z adóalap-kiegészítés alól mentesített jövedelmet . A kifizető a magánszemély nyilatkozatátó l függetlenül alkalmazza az adóalap-kiegészítést az általa juttatott, az adóév elejétől összesített adóelőleg-alap számításánál figyelembe vett jövedelmei azon részére, amely az értékhatárt meghaladja.” Lásd a T/4662/37 . sz. összefiggéseit a 25 . pontban. Indokolás a T/4662/37/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
27. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 10. § (5) bekezdésben az Szja tv. 47. § (8) bekezdés módosítását javasolja: /(5) Az Szja tv. 47. §-a következ ő (6)—(10) bekezdéssel egészül ki :/ „(8) A munkáltató és az adóelőleg szempontjából munkáltatónak min ősülő kifizető az adóelőleg megállapítása során az adóalap-kiegészítést az általa juttatott, összevont adóalapba tartoz ó jövedelem azon részére alkalmazza, amely meghaladja az adóalap-kiegészítési kötelezettség aló l mentesített jövedelmet. A munkáltató által juttatott jövedelemnek min ősül a korábbi munkáltató által a munkaviszony megszüntetésekor igazolt összeg is . A rendszeres jövedelem esetén az adóalap-kiegészítés az adott kifizetés azon hányadára nem alkalmazható, amilyen hányadot a [ 2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forint a magánszemély munkáltatótól származó várható éve s rendszeres összevont adóalapba tartozó jövedelmében képvisel . A nem rendszeres jövedelem esetén a munkáltató az adóalap-kiegészítést az adott kifizetés azon részére alkalmazza, amely a várhat ó éves rendszeres és az adóév során már kifizetett nem rendszeres összevont adóalapba tartoz ó jövedelem együttes összegét figyelembe véve az értékhatárt meghaladja .” Lásd a T/4662/37 . sz. összefüggéseit a 25 . pontban.
17 Indokolás a T/4662/37/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
28. Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 10. § (5) bekezdésben az Szja tv. 47. § (9) bekezdés módosítását javasolja : /(5) Az Szja tv . 47. §-a következő (6)—(10) bekezdéssel egészül ki :/ „(9) A magánszemély az el őző bekezdésekben foglaltaktól eltérően köteles a kifizető vagy tovább i munkáltató részére adott írásbeli nyilatkozatában kérni az adóalap-kiegészítés alkalmazását akkor , ha a várható éves összevonás alá es ő jövedelme — a (8) bekezdés szerinti munkáltatótól származ ó jövedelmet is beszámítva — a [2 millió 424 ezer] 4 millió 200 ezer forintot meghaladja . A nyilatkozattételi kötelezettség elmulasztása esetén a magánszemély a 48 . § (4) bekezdés b) pontjában meghatározott különbözeti bírság fizetésére köteles .” Lásd a T/4662/37 . sz. összefüggéseit a 25. pontban. Indokolás a T/4662/37/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
29. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 18 . §-ban az Szja tv . 64/A.§ (6) bekezdé s c) pont felvételével: „18 . § Az Szja tv. 64/A. § (6) bekezdés c) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lém 1(6) Az (1)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazása helyett pénzben folyósított életjáradékról szóló szerz ődés esetében - a szerz ő déskötés id őpontjában - választható, hogy/ „c) az adó mértéke ca 16 százalék ha az a sontban említett 'övedelem az 5 millió forintot nem halad'a me illetv e cb) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha az a) pontban említett jövedelem az 5 millió forintot meghaladja,", , Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/7 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
18 - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
30. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 18 . §-ban az Szja . tv. XII. fejezet 648 . § és az azt megelőző alcím felvételével : „18 . § Az Szja . tv. XII. fejezete a következ ő 64/B. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki : „A tőkejövedelmekre vonatkozó közös szabályok 64/B. § A tőkejövedelmek után az adó mértéke az adóalap 20 százaléka .” ndokolás a T/4662/14 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
31. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 18. kiegészítését javasolják a következ ő új (2) bekezdésben az Szja tv . 65. § (9) bekezdés felvételével: „(2) Az Szja tv . 65 . §-a a következő (9) bekezdéssel egészül ki : „(9) A belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett, külföldön is adóztatható kamatjövedelem esetében az adót csökkenti a kamatjövedelem külföldön megfizetett adója . Nemzetközi szerz ődés hiányában a külföldön megfizetett adó beszámítása következtébena kamatjövedelem után fizetend ő adó nem lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál, és nem vehet ő figyelembe külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely nemzetközi szerz ődés rendelkezésez viszonosság vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéb ől a magánszemély részére visszajár.”" Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
19 32. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 19 . §-ban az Szja tv. 65/A. § (2) bekezdés felvételével : „19. § Az Szja tv . 65/A. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(2_) Az értékpapír-kölcsönzésből származó jövedelem után az adó mérték e a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetv e b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
33. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 20 . §-ban az Szja tv . 658.§ (2) bekezdés felvételével : „20 . § Az Szja tv . 65/B . § (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép „(2) A csereügyleti jövedelem után az adó mértéke a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
34. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 20. § (3) bekezdésben az Szja tv. 70. § (3) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új f) pont felvételével : „(3) Az Szja tv . 70. § (3) bekezdése a következ ő e) és f) pont[t]okkal egészül ki :
20 (Egyes meghatározott juttatásnak min ősül) f) a kifizető által szervezett vetélked ő verseny nem pénzben kapott díja amennyiben nem min ősüle törvény 76. §-ban meghatározott jövedelemnek . " Indokolás a T/4662/49. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
35 . Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21 . §-ban az Szja tv . 66. § (2) bekezdés felvételével : „21 .
Az Szja tv . 66. & (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :
„(2) Az adó mértéke az (1) bekezdés szerinti jövedelem esetében a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban . Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
36. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21. §-ban az Szja tv. 66.§ (5) bekezdé s felvételével : „22. § Az Szja tv. 66.
(5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :
„(5) A belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett, külföldön is adóztatható osztalékbó l származó jövedelem esetében az adót csökkenti az osztalék külföldön megfizetett adója. Nemzetközi szerz ő dés hiányában a külföldön megfizetett adó beszámítása következtében a z osztalék után fizetendő adó nem lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál, és nem vehető figyelembe külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely nemzetközi szerz ő dés rendelkezése,
21 viszonosság vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéb ől a magánszemély részére visszajár."" Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
37. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21. §-ban az Szja tv. 67.§ (2) bekezdé s felvételével : „23. § Az Szja tv . 67. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(2) Az árfolyamnyereségből származó jövedelem után az adó mértéke a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
38. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21 . §-ban az Szja tv. 67. § (10) bekezdé s felvételével : „24. § Az Szia tv. 67 . § (10) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(10) A belföldi illetőségű magánszemély által megszerzett, külföldön is adóztatható árfolyamnyereségb ől származó jövedelem esetében az adót csökkenti az árfolyamnyeresé g külföldön megfizetett adója. Nemzetközi szerződés hiányában a külföldön megfizetett ad ó beszámítása következtében az árfolyamnyereség után fizetend ő adó nem lehet kevesebba jövedelem 5 százalékánál, és nem vehető figyelembe külföldön megfizetett adóként az az összeg,
22 amely nemzetközi szerződés rendelkezése, viszonosság vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéb ől a magánszemély részére visszajár ."" Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban . Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
39. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21 . §-ban az Szja tv. 67/A. § (2) bekezdés felvételével : „25. § Az Szja tv. 67/A. § (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(2) Az ellenőrzött tőkepiaci ügyletből származó jövedelem után az adó mértéke a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” " Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
40. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hitler István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 21. §-ban az Szja tv. 68. § (6) bekezdés felvételével : „26 . § Az Szja tv . 68 . § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(6) A vállalkozásból kivont jövedelem után az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka : ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja . Belföldi illet őségű magánszemély által megszerzet t jövedelem esetében az így megállapított adót csökkenti a jövedelem után külföldön megfizetett adó . A fizetendő adó - nemzetközi szerződés hiányában - a külföldön megfizetett adó beszámítás a következtében nem lehet kevesebb a jövedelem 5 százalékánál, és nem vehet ő figyelembe
23 külföldön megfizetett adóként az az összeg, amely nemzetközi szerz ődés rendelkezése, viszonosság vagy külföldi jog alapján a jövedelem után fizetett adó összegéből a magánszemély részére visszajár." Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
41. Dr. Kiss Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 21 . § (1) bekezdésben az Szja tv. 71. § (1) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /21 . § (1) Az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b)–c) pontja helyébe a következ ő rendelkezésnek lépnek : Béren kívüli juttatásnak min ősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak/ „b) fogyasztásra kész étel, valamint annak vásárlására jogosító utalvány formájában juttatot t jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgál ó jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5 ezer] 18 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Indokolás a T/4662/42/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
42. Bertha Szilvia képviselő a törvényjavaslat 21 . § (1) bekezdésben az Szja tv . 71. § (1 ) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /21 . § (1) Az Szja tv. 71 . § (1) bekezdés b)–c) pontja helyébe a következ ő rendelkezésnek lépnek :/ /Béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak/ „b) fogyasztásra kész étel, valamint annak vásárlására jogosító utalvány formájában juttatot t jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgál ó jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 18 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 46. , 49. , 52 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/44 . számon.
24 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
43. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat 21 . § (1) bekezdésben az Szja tv. 71. (1) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /21 . § (1) Az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b)–c) pontja helyébe a következ ő rendelkezésnek lépnek : /Béren kívüli juttatásnak minő sül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak// „b) étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 47 . , 50. , 53. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/79. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
44. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 21 . § (1) bekezdésben az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b) pont módosítását javasolja: /21 . (1) Az Szja tv . 71 . (1) bekezdés b}-c) pontja helyébe a következ ő rendelkezésnek lépnek : /Béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak// b) a munkavállaló választása szerint ba) munkahelyi étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás formájában juttatott jövedelemből a havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó rész (ideértve a kizárólag az adott munkáltatónál működő munkahelyi étkez őhelyen felhasználható utalványt is), vagy bb) étkez őhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősül ő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a
25 juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot me g nem haladó rés z azzal, hogy a munkavállaló az adott hónapra e juttatások közül csak az egyik fajtát (vagy a ba),vag y a bb)pont szerintit) választhatja ; Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 48. , 51 . , 54 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/112 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
45. Dr. Kiss Sándor képviselő a törvényjavaslat 21 . § (1) bekezdésben az Szja tv. 71. (1) bekezdés c) pont kiegészítését javasolja a következ ő új cd) alpont felvételével : /21 . § (1) Az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b)–c) pontja helyébe a következ ő rendelkezésnek lépnek: (Béren kívüli juttatásnak min ősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak ) c) az adóévben Széchenyi Pihenő Kártya/ „cd) a b) és c) pontok együttes összege nem haladhatja meg az 510 ezer forintot .” Indokolás a T/4662/42/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
46. Bertha Szilvia képviselő a törvényjavaslat 21 . § (2) bekezdésben az Szja tv. 71 . § (1) bekezdés b) módosítását javasolja : /(2) Az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :/ /Béren kívüli juttatásnak minősül – ha a juttató a munkáltató – a munkavállalónak / „b) fogyasztásra kész étel, valamint annak vásárlására jogosító – kormányrendeletbe n meghatározott kibocsátó által kibocsátott – utalvány formájában juttatott jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minde n megkezdett hónapjára a havi [5] 18 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Lásd a T/4662/45 . sz. összefüggéseit a 42. pontban.
26 Indokolás a T/4662/45 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
47. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 21. § (2) bekezdésben az Szja tv . 71. § (1) bekezdés b) módosítását javasolja : /(2) Az Szja tv. 71 . § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : Béren kívüli juttatásnak minősül — ha a juttató a munkáltató — a munkavállalónak/ / „b) étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító — kormányrendeletben meghatározott kibocsátó által kibocsátott — utalvány formájában juttatot t jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot meg nem haladó rész ; ” Lásd a T/4662/79 . sz. összefüggéseit a 43 . pontban. Indokolás a T/4662/79. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
48. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 21 . § (2) bekezdésben az Szja tv. 71 . § (1 ) bekezdés b) módosítását javasolja : 1(2) Az Szja tv . 71 . § (1) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Béren kívüli juttatásnak minő sül — ha a juttató a munkáltató — a munkavállalónak/ / b) a munkavállaló választása szerint ba) munkahelyi étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás formájában futtatott jövedelemb ől a havi 12 ezer 500 forintot meg_nem haladó rész (ideértvea kizárólag az adott munkáltatónál működő munkahelyi étkezőhelyen felhasználható utalványt is), vagy bb) étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a
27 juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot me g nem haladó rés z azzal, hogy a munkavállaló az adott hónapra e juttatások közül csak az egyik fajtát (vagy a ba),vag y a bb)pont szerintit) választhatja ; Lásd a T/4662/112 . sz. összefüggéseit a 44 . pontban . Indokolás a T/4662/112 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
49. Bertha Szilvia képviselő a törvényjavaslat 21 . § (3) bekezdésben az Szja tv. 71 . § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /(3) Az Szja tv. 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :/ (Béren kívüli juttatásnak min ősül) „b) a szakképz ő iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint – ha a juttató a volt munkáltató (vagy annak jogutódja) – a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek fogyasztásra kés z étel, valamint annak vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minde n megkezdett hónapjára a havi [5] 18 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Lásd a T/4662/46 . sz. összefüggéseit a 42. pontban. Indokolás a T/4662/46. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
50. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 21 . § (3) bekezdésben az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : 43) Az Szja tv. 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Béren kívüli juttatásnak minősül/I „b) a szakképző iskolai tanulónak, kötelez ő szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint – ha a juttató a vol t munkáltató (vagy annak jogutódja) – a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek étkezőhelyi
28 vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek min ősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatot t jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgál ó jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot meg nem haladó rész ;" Lásd a T/4662/79 . sz. összefüggéseit a 43 . pontban. Indokolás a T/4662/79. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Oktatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
51. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 21 . § (3) bekezdésben az Szja tv . 71. § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /(3) Az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Béren kívüli juttatásnak minősül — ha a juttató a munkáltató — a munkavállalónak/ / b) a szakképz ő iskolai tanulónak, kötelez ő szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatá s alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint — ha a juttató a vol t munkáltató (vagy annak jogutódja) — a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek választása szerint ba) munkahelyi étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztá s formájában juttatott jövedelemb ől a havi 12 ezer 500 forintot meg nem haladó rész (ideértve a kizárólag az adott munkáltatónál működő munkahelyi étkez őhelyen felhasználható utalványt is), vagy bb) étkez őhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek min ősül ő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot me g nem haladó rés z azzal, hogy a munkavállaló az adott hónapra e juttatások közül csak az egyik fajtát (vagy a ba),vag y a bb)pont szerintit) választhatja; Lásd a T/4662/112 . sz. összefüggéseit a 44. pontban. Indokolás a T/4662/112 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
29 52. Bertha Szilvia képviselő a törvényjavaslat 21 . § (4) bekezdésben az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : 1(4) Az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ /Béren kívüli juttatásnak min ősül/ „b) a szakképz ő iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint — ha a juttató a vol t munkáltató (vagy annak jogutódja) — a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek fogyasztásra kés z étel, valamint annak vásárlására jogosító — kormányrendeletben meghatározott kibocsátó álta l kibocsátott — utalvány formájában juttatott jövedelemből (utalvány formában az adóéven belü l utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a hav i [5] 18 ezer forintot meg nem haladó rész ; ” Lásd a T/4662/47 . sz . összefüggéseit a 42. pontban. Indokolás a T/4662/47 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Oktatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
53. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 21 . § (4) bekezdésben az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /(4) Az Szja tv. 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : /Béren kívüli juttatásnak minősül// „b) a szakképz ő iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint — ha a juttató a vol t munkáltató (vagy annak jogutódja) — a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek étkezőhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretébe n megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilye n szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító — kormányrendeletben meghatározott kibocsátó által kibocsátott — utalvány formájában juttatott jövedelemb ől (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minde n megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot meg nem haladó rész ;” Lásd a T/4662/79 . sz. összefüggéseit a 43 . pontban. Indokolás a T/4662/79. számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
30
54. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 21 . § (4) bekezdésben az Szja tv . 71 . § (2) bekezdés b) pont módosítását javasolja : /(4) Az Szja tv. 71 . § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Béren kívüli juttatásnak minősült/ b) a szakképz ő iskolai tanulónak, kötelező szakmai gyakorlatának ideje alatt a hallgatónak a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára, valamint – ha a juttató a volt munkáltató (vagy annak jogutódja) – a nyugdíjban részesül ő magánszemélynek választása szerint ba) munkahelyi étkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás formájában juttatott jövedelemből a havi 12ezer 500 forintot meg nem haladó rész (ideértve a kizárólag az adott munkáltatónál működő munkahelyi étkez őhelyen felhasználható utalványt is), vagy bb) étkez őhelyi vendéglátásnak, munkahelyi étkeztetésnek vagy közétkeztetésnek minősülő szolgáltatás keretében megvalósuló ételfogyasztás vagy fogyasztásra kész étel formájában, valamint [annak] az ilyen szolgáltatás igénybevételére, ilyen termék vásárlására jogosító utalvány formájában juttatott jövedelemből (utalvány formában az adóéven belül utólagosan adva is) a juttatás alapjául szolgáló jogviszony minden megkezdett hónapjára a havi [5] 7 ezer forintot meg nem haladó rés z azzal, hogy a munkavállaló az adott hónapra e juttatások közül csak az egyik fajtát (vagy a ba),vag y a bb)p4nt szerintit) választhatja ; Lásd a T/4662/112 . sz. összefüggéseit a 44. pontban. Indokolás a T/4662/112. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Oktatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
55. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 22 .§ban az Szja tv . 72. § (4) bekezdés o) pont felvételével : 22. § Az Szja tv. 72. § (4) bekezdése a következ ő o) ponttal egészül ki : /A jövedelem megállapításánál – az (1)–(3) bekezdésben foglaltaktól függetlenül– nem kell figyelembe venni a következ ő jogcímeken és a következ ő feltételekkel fennálló követelések utáni kamatkedvezményt:/ „o) a munkáltató által munkavállalójának a hitelintézetekr ől és a pénzügyi vállalkozásokról szól ó 1996. évi CXII. törvény 200/B . § (1) bekezdésében meghatározott végtörlesztéshez kamatmentese n nyújtott kölcsön, feltéve, hogy a magánszemély a hitelintézet által kiadott igazolással bizonyítja a kölcsönt biztosító munkáltató felé a végtörlesztésként kiegyenlíteni kívánt tartozás fennáll ó összegét .”
31 Megjegyzés: A módosító javaslat összefiigg az ajánlás 59. , 60. , 336. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/100/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
56. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következ ő új 22 .§-ban az Szja tv. 72/A-74.§ felvételével : „22. § Az Szja tv . 72._§-át követően a következő alcímekkel és 72/A-74 . §-sal egészül ki : „Adómentes kifizetések korlátozás a 72/A. § (1) Az önsegélyez ő feladatot is vállaló társadalmi szervezet, önsegélyező egyesület (e§ alkalmazásában: érdekképviselet), ha érdek-képviseleti tagdíj, hozzájárulás címén bevételt szed é s arról közvetlenül vagy közvetve magánszemély vagy társaság a jövedelme csökkentésére vag y költségelszámolásra jogosító igazolást, bizonylatot kapott, akkor az érdekképviseletnek 54 százalék adót kell fizetnie a magánszemély(ek)nek az adóévben adómentes jogcímen kifizetett összeg azo n része után, amely meghaladja az adóévi tagdíj-, hozzájárulás-bevétel és alapítványtól, má s érdekképviselett ől az adóévben kapott bevétel 40 százalékának és az adóévben keletkezett bármel y más bevételének együttes összegét. (2) A kifizetőnek 54 százalék adót kell fizetnie a magánszemély(ek)nek adómentes jogcímen az adóévben kifizetett (juttatott) összeg (nem pénzbeli vagyoni érték) azon része után, amel y meghaladja érdekképviselettől, más alapítványtól kapott bevétele 40 százalékának és az adóévbe n keletkezett bármely más bevételének együttes összegét . (3) Az e § szerinti adót az adóévet követ ő év február hónapban kell a kifizetőnek az általa levont jövedelemadó befizetésének szabályai szerint megfizetnie . (4) E § alkalmazásában nem kell figyelembe venni a munkavállalói érdek-képviseleti tagdíjat akkor , ha az nem haladja meg a bér kettő százalékát. Ha meghaladja, akkor teljes egészében figyelembe kell venni . (5) Nem kell e § rendelkezéseit alkalmazni az olyan adómentesen kifizetett (juttatott) összegre (ne m pénzbeli vagyoni értékre), amely a kifizet ő elszámolási kötelezettsége mellett - akár közvetetten isaz államháztartás valamel alrendszeréből e . házi forrásból nemzetközi szerződés ala • 'á n folyósított támogatásból, segélyb ő l származik. Kisösszegű és egyéb kifizetések, egyösszeg ű járadékmegváltások
32 73 . (1) Az önálló tevékenységből származó, egy szerz ődés alapján 15 000 forintot meg nem haladó összeg kifizetése esetén a magánszemély választhat, hog y a) a jövedelem utáni adót a kifizet ő állapítja meg, vonja le, fizeti be, vagy b) írásban nyilatkozik arról, hogy összevont adóalapjának részeként adózik utána . (2) Az (1) bekezdés a) pontjában említett esetben a bevétel egésze jövedelem, és az adó mértéke a z adó mértékére vonatkozó rendelkezés szerinti legmagasabb adókulcs (százalékos adómérték) . (3) Az (1) bekezdés b) pontjában említett esetben a magánszemélynek és a kifizetőnek a Második rész önálló tevékenységből származó jövedelem megállapítására vonatkozó rendelkezései szerint kell az adókötelezettséget teljesítenie . (4) A magánszemélyt cs őd, felszámolás, végelszámolás keretében megillet ő tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék és más hasonló járadékjellegű követelés, valamint a magánszemélyt megillet ő,a jövedelmet helyettesít ő felelősségbiztosítási kártérítés egy összegben való megváltása esetén a kifizetett összeg teljes egészében jövedelem, és az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 2 4 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja, azzal, hogy a jövedelem utáni adót a kifizető állapítja meg, vonja le, és fizeti be. (5) Az (1)-(2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatók az egyéni vállalkozói, a mez őgazdasági ő stermelő i tevékenység ellenértékeként kifizetett összeg esetében. (6) A külföldi illet őségű magánszemély részére - ha a magánszemély illet ő sége szerinti állam ésa Magyar Köztársaság között nincs hatályos egyezmény a kett ős adóztatás elkerülésére a jövedelem és vagyonadók területén - kamat, jogdíj, szolgáltatási díj címen fizetett (juttatott) bevétel egész e jövedelem, amely után az adó mértéke 30 százalék . Az adót - ha a bevétel kifizet őtől származik -a kifizető állapítja meg, vonja le, fizeti meg és vallja be azzal, hogy nem pénzben történ ő juttatás esetén a juttatást terhel ő adó megfizetésére a kifizető köteles. E rendelkezést nem kell alkalmaznia Magyar Állam, az államháztartás alrendszere, a Magyar Nemzeti Vagyonkezel ő Zártkörű en működő Részvénytársaság, a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen működő Részvénytársaság,a Magyar Export-Import Bank Zártkörűen működő Részvénytársaság, a Magyar Exporthitel Biztosító Zártkörűen működő Részvénytársaság vagy a Magyar Nemzeti Bank által fizetett, jóváír t kamatjövedelemre, a hitelintézet által fizetett, jóváírt kamatjövedelemre, továbbá a késedelm i kamatra . E rendelkezés alkalmazásában szoláltatási dí'nak min ősül az Euró•ai Parlament és a Tanács gazdasági tevékenységek statisztikai osztályozása NACE Rev . 2 . rendszerének létrehozásáról szóló 1893/2006/EK rendelet besorolása szerinti üzletvezetés, üzletviteli tanácsadás , reklám, piac-, közvélemény-kutatás, valamint máshová nem sorolt egyéb szakmai, tudományos , műszaki tevékenységből az üzleti ügynöki tevékenység díja . Az ingatlan bérbeadásából származó jövedelem 74. § (1) Ha e törvény másként nem rendelkezik, a magánszemély term őföld-bérbeadásbó l származó bevételének (ideértve a földjáradékot is) és más ingatlan bérbeadásából származ ó bevételnek az egésze jövedelem, amely után az adó mérték e a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja. (2) Mentes az adó alól a term őföld-bérbeadásból származó bevétel, ha a term őföld haszonbérb e adása alapjául szolgáló, határozott id őre kötött megállapodás (szerződés) alapján a haszonbérle t időtartama az 5 évet (az adómentesség feltételéül szabott időtartam) eléri .
33 (3) A magánszemély köteles a (2) bekezdés szerinti mentesség alapján korábban meg nem fizetet t adót késedelmi pótlékkal növelt összegben a szerz ődés megszűnése éve kötelezettségeként me álla ~ ítani bevallani és me . fizetni ha a mentessé ala . 'ául szol • áló szerz ődés az adómentess é feltételéül szabott id ő tartamon belül bármely okból (ide nem értve a szerz ődő feleken kívül álló okot, valamint a haszonbérleti szerz ődés azonnali hatályú felmondását) megsz űnik. (4) Az (1) bekezdés rendelkezése nem alkalmazható, ha a magánszemély e tevékenységét egyén i vállalkozóként végzi . (5) A termőföld-bérbeadásból származó jövedelem adókötelezettségére vonatkozó szabályokat a z adózás rendjér ől szóló törvény határozza meg . (6) Más ingatlan bérbeadása esetén az adót a kifizet ő állapítja meg, vonja le, fizeti be. Nem kell az adót levonnia a kifizetőnek akkor, ha a magánszemély igazolja, hogy ingatlan bérbeadás i tevékenységét egyéni vállalkozóként végzi, valamint - a társasház kivételével - közös tulajdonban lévő ingatlannak tulajdontársak közössége által történ ő bérbeadása esetén. Ha a jövedelem nem kifizetőtől származik, illet ő leg a kifizető bármely ok miatt az adót nem vonta le, az adóta magánszemélynek kell megállapítania, és negyedévenként az adózás rendjér ől szóló törvénynek az adóelőlegre vonatkozó rendelkezései szerint kell megfizetnie. (7) Más ingatlan bérbeadása esetén a magánszemély az adóévi összes ilyen bevételre vonatkozóa n az (1) bekezdés rendelkezése helyett választhat, hogy a bérleti díjból származó bevételére az önáll ó tevékenységb ől származó jövedelemre vonatkozó rendelkezéseket (ideértve az adóel őleg megállapítására vonatkozó szabályokat is) alkalmazza. Ha a bevétel kifizet őtől származik, ésa magánszemély választásáról a kifizetést megelőzően nyilatkozik, a kifizet ő e rendelkezései helyett az önálló tevékenységb ől származó jövedelemre vonatkozó adóel őleg-levonási szabályokat alkalmazza . Ilyen nyilatkozat hiányában a kifizető által levont adó, vagy egyéb esetbena magánszemély által e & szerint megfizetett adó adóel őlegnek minősül, ha a magánszemélya választását az adóbevallásában érvényesíti . (8) Ha az ingatlan fekvése szerinti állammal a Magyar Köztársaságnak nincs hatályos egyezmény e a kettős adóztatás elkerülésére a jövedelem- és a vagyonadók területén, akkor az ingatla n bérbeadásából, haszonbérbeadásából származó jövedelem - a (7) bekezdésben foglaltaktó l függetlenül - a magánszemély önálló tevékenységb ől származó jövedelmének minősül. (9) Az ingatlan bérbeadásából származó bevételb ő l levonható az ugyanazon ingatlan utána vagyonadóról szóló törvény szerint az adóévben az el őírt határidőig megfizetett adó ." Megjegyzés: A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban.
Indokolás a T/4662/48/10 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
34
57. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 23 . §-ban az Szja tv . 75.§ (8) bekezdés felvételével : „23. § Az Szja tv. 75. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki : „(8) Ha a társasház a (6) bekezdés rendelkezése szerint levont, illetve megfizetett adó után fennmaradó jövedelmet, vagy annakegyrészét a tulajdonostársak között a tulajdoni hányado k arányában osztja fel, akkor az a magánszemély tulajdonostárs olyan bevétele, amelynek egész e jövedelem és az adó mérték e a) 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve b) 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot meghaladja.” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/10 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
58. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következ ő új 24. §-ban az Szja tv . 778. § (10) bekezdés a) pont felvételével : „24 .
Az Szja tv . 77/B . § (10) bekezdésének a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép :
1(10) Ha a jog alapítása, megszerzése, valamint gyakorlása bárki számára azonos feltételek mellet t megvalósuló ügyletben történt, / „a) a (6) bekezdés rendelkezését ől eltérően az (1)-(3) bekezdésben meghatározott jövedelem után az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 eze r forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forinto t meghaladja . ” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/10 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ;
35 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
59. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 25 . §-ban az Szja tv . 84/S . § (1) bekezdés módosítását javasolja: „84/S . § (1) E törvénynek az egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló 2011 . évi . . . törvénnyel megállapított, illetve módosított rendelkezéseit a hatálybalépés napjától megszerzett jövedelmekre kell alkalmazni a (2)–[(5)](6) bekezdésbe n foglaltak figyelembevételével : Lásd a T/4662/100 . sz. összefüggéseit az 55 . pontban. Indokolás a T/4662/100/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
60. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 25. §-ban az Szja tv. 84/S. § kiegészítését javasolja a következő új (4) bekezdés felvételével: (4) A 72 . & (4) bekezdésének az egyes adótörvények és azzal összefüggő egyéb törvények módosításáról szóló 2011 . évi... törvénnyel megállapított o) pontját az otthonvédelemme l összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2011 . évi CXXI . törvény hatálybalépését követően a munkáltató által végtörlesztéshez nyújtott kamatmentes kölcsön adókötelezettségéne k megállapítására is alkalmazni lehet . Lásd a T/4662/100 . sz. összefüggéseit az 55 . pontban. Indokolás a T/4662/100/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
61. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 26. § módosítását javasolja : 26. § Az Szja tv. 1 ., 3 . és 11 . számú mellékletei e törvény 1 . 2. és 3 . mellékletei szerint módosulnak . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 334. , 356. , 357. pontjaiban foglaltakkal .
36 Indokolás a T/4662/89/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
62. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következ ő új 6 . pont felvételével : „6. 58 . (6) bekezdésében az „az adót” szövegrész helyébe az „az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forinto t meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja . Az” szöveg;” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/11 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
63. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következő új 7. pont felvételével: „7 . 63 . §, (1) bekezdésében az „az adót” szövegrész helyébe az „az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forinto t meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja . Az” szöveg ;",, Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/11 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
37 64. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következő új 8. pont felvételével: „ 8. 64/A. § (1) bekezdésében az „adóköteles jövedelem megállapítására” szövegrész helyébe a „jövedelem — ha az nem adómentes — után az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 milli ó forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka , ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja, egyebekben pedig” szöveg ; (4) bekezdésében az „Az adót” szövegrész helyébe az „Az (1) bekezdésben említett adót” szöveg ;” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
65. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következ ő új 9. pont felvételével : 9 . 65 . § (2) bekezdésében a „kamatjövedelem után az adót” szövegrész helyébe a „kamatjövedele m után az adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 80 0 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forinto t meghaladja, ennek megfelelően az (1) bekezdés c) pontjában említett esetben az adó a vagyon i érték szokásos piaci értékének (nyereménybetét esetében a nyereményalap) egynegyede . Az adót” szöveg;" Lásd a T/4662/48 . sz . összefüggéseit a 2. pontban . Indokolás a T/4662/48/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
66. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következ ő új 10 . pont felvételével : „10. 75 . § (5) bekezdésében a „kell tekinteni” szövegrész helyébe a „kell tekinteni, amely után a z adó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer
38 forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forinto t meghaladja" szöveg;" Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban . Indokolás a T/4662/48/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
67. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 27. § kiegészítését javasolják a következő új 11 . pont felvételével : „11 . 76 . § (2) bekezdésében az „adót” szövegrész helyébe az „adó összege 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint és az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja, amelyet” szöveg ;” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
68. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 27 . § kiegészítését javasolják a következ ő új 12 . pont felvételével : „12 . 77. § (1) bekezdésében a „jövedelem” szövegrész helyébe a „jövedelem, amely után az ad ó mértéke 16 százalék, ha a jövedelem az 5 millió forintot nem haladja meg, illetve 800 ezer forint é s az 5 millió forintot meghaladó rész 24 százaléka, ha a jövedelem az 5 millió forintot meghaladja .” szöveg” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban . Indokolás a T/4662/48/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ;
39 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
69. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 28. § 2. pont elhagyását javasolják : /28. Hatályát veszti az Szja tv ./ „2 . [11/A. § (4) bekezdés 5. pontja ;] ” Lásd a T/4662/48 . sz . összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a T/4662/48/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
70. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 28. § 4. pont elhagyását javasolják : /28 . § Hatályát veszti az Szja tv./ „4 . [33 . §-a és az azt megelőző alcím;] ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 72 . , 74. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/16/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
71. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 28. § 4. pont helyébe a következő rendelkezést javasolják : /28 . § Hatályát veszti az Szja tv ./ A. [33. §-a és az azt megel őző alcím ;]29. & (5) bekezdése ;"
40 Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a TJ4662J48112. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
72. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 28. § 5. pont elhagyását javasolják : /28 . § Hatályát veszti az Szja tv ./ „5 . [48. § (2) bekezdés b) pontja, (3) bekezdésében és a (4) bekezdés b) pontjában a z
„adójóváírás,” szövegrész ;] ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 70. , 74. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/16/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
73. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 28. § 5. pont elhagyását javasolják : /28. § Hatályát veszti az Szja tv ./ „5. [48. § (2) bekezdés b) pontja, (3) bekezdésében és a (4) bekezdés b) pontjában a z „adójóváírás,” szövegrész;]” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2 . pontban. Indokolás a T/4662/48/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
41
74. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 28. § 6. pont elhagyását javasolják : /28. § Hatályát veszti az Szja tv ./ „6. 149. § (2) bekezdés a) pontja ;] ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 70. , 72. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/16/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
75. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 28. § 6. pont elhagyását javasolják : /28. § Hatályát veszti az Szja tv ./ „6 . [49. § (2) bekezdés a) pontja ;]” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 2. pontban. Indokolás a T/4662/48/12 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
76. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 30. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Tao tv . 7. § (1) bekezdés d) pont felvételével : „(2) A Tao tv. 7.
(1) d) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :
/(1) Az adózás el őtti eredményt csökkenti/ „d) értékcsökkenési leírásként az 1 . és 2 . számú mellékletben foglalt el őírások szerint az adóévre megállapított összeg – kivéve a személygépjárművek értékcsökkenési leírása –, továbbá a z immateriális jószág, a tárgyi eszköz állományból bármely jogcímen történő kivezetésekor – kivéve z
42 ha az kedvezményezett eszközátruházás miatt következik be, és teljesülnek a 16 . § (13)-(15 ) bekezdésében el őírt feltételek –, a forgóeszközök közé való átsorolásakor, valamint egyszere s könyvvitelt vezetőnél az eszközhöz kapcsolódó kötelezettség részleges vagy teljes elengedésekor , átvállalásakor az eszköz számított nyilvántartási értékének a készletre vett hulladék anyag , haszonanyag értékét meghaladó része, feltéve minden esetben, hogy az eszköz értékcsökkenését a z adózó a számvitelről szóló törvény szerint az adózás el ő tti eredmény terhére számolta Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 78. pontjában foglaltakkal . Indokol ás a T/4662/25/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
77. L. Simon László képviselő a törvényjavaslat 30. § kiegészítését javasolja a következ ő új (3) bekezdésben a Tao . tv. 7.§ (1) bekezdés z) pont felvételével : (3) A Tao tv. 7. § (1) bekezdésének z) _pontja helyébe az alábbi szöveg lép: /Az adózás el őtti eredményt csökkenti :/ „z) a kiemelked ő en közhasznú besorolással rendelkez ő szervezetnek vagy közhasznú, kiemelked ően közhasznú besorolással rendelkező közhasznú szervezettel kötött tartós adományozási szerződés keretében, a közhasznú szervezetekr ől szóló törvényben nevesített közhasznú tevékenység, a kiemelked ően közhasznú besorolást megalapozó közfeladat támogatására, vagy a Magyar Kárment ő Alapnak, illetve a Nemzeti Kulturális Alapnak az adóévbe n visszafizetési kötelezettség nélkül adott támogatás, juttatás, térítés nélkül átadott eszköz könyv szerinti értékének, térítés nélkül nyújtott szolgáltatás bekerülési értékéne k 1. 50 százaléka kiemelked ően közhasznú szervezet és a Magyar Kármentő Alap, illetve a Nemzeti Kulturális Alap támogatása esetén , 2. 20 százaléka tartós adományozási szerződés esetén, de együttesen legfeljebb az adózás el őtti eredmény összege, ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 86. pontjában foglaltakkal . Indokol ás a T/4662/95/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
78 . Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 31 . § kiegészítését javasolják a következ ő új (4) bekezdésben a Tao tv. 8. § w) pont felvételével : „(4) A Tao tv. 8. §-a a következő w) ponttal egészül ki :
43 /(1)Az adózás el ő tti eredményt növeli / „w) az adóévben költségként elszámolt, a személygépkocsi-üzemeltetéséhez kapcsolódó költségek közül wa)az üzemanyag-költség, wb) a javítás, karbantartás költsége, wc) a magánszemély saját személygépjárm űvének hivatali célú használatáért adott ellenérték, wd) a személygépkocsi bérleti vagy lízingdíja jogcímén kifizetett, költségként elszámolt összeg.”„ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 76. pontjában foglaltakkal . Indokol ás a T/4662/25/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
79. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 37 . § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Tao tv. 19. § (2) bekezdés felvételével: „(2) A Tao tv. 19 . § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(2) A társasági adó mértéke a pozitív adóalap 50 millió forintot meg nem haladó összegéig 1 0 százalék .” Indokolás a T/4662/29 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
80. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 37. § kiegészítését javasolják a következ ő új (2) bekezdésben a Tao tv. 22. § (1) bekezdés felvételével : ,,,(2) A Tao tv. 22. § (1) bekezdés helyébe a következ ő rendelkezés lép : 1 Az adózó a 4. 36. és 38. •onta szerinti részére kiadott támo atási i azolásban szerelő össze 50 %- áig - döntése szerint - a támogatás juttatásának adóéve és az azt követő három adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe, függetlenül attól, hogy e támogatással nem növeli adózás el őtti eredményét az adóalap megállapításakor .",, Indokolás a T/4662/28. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, Kulturális bizottság ;
44 Az Előterjesztő képviselője nem ért egyet .
81. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következ ő új 38 . § Tao tv . 19. § felvételével : „38. § (1) A Tao tv . 19 . §-ának helyébe a következő rendelkezés lép : „19. § (1) A társasági adó - a (2) és (9) bekezdésben foglalt eltéréssel - a pozitív adóalap 1 9 százaléka. (2) Az (1) bekezdés rendelkezését ől eltérően a (3) bekezdésben foglaltak teljesítése esetén a társasági adó mértéke a pozitív adóalap 50 millió forintot meg nem haladó összegéig 10 százalék, a z e feletti összegre 19 százalék. (3) A 10 százalékos adókulcsot az adózó akkor alkalmazhatja, h a a) nem vesz igénybe az adóévben e törvény alapján adókedvezményt, é s b) az adóévben legalább egy fő a foglalkoztatottainak átlagos állományi létszáma, é s c) az adóalapja vagy az adózás el őtti eredménye az adóévben és az azt megelőző adóévben - a (8 ) bekezdésben foglaltakra is figyelemmel - legalább a jövedelem- (nyereség-) minimum összegéve l egyezik meg, kivéve, ha az adózó a 6. § (6) bekezdésének hatálya alá tartozik, é s d az államháztartásról szóló törvén ben me . határozott a rendezett munkaü i ka s csolatok követelményének való megfelelés hiányát az adóévben és a megel őző adóévben a munkaügyi hatóság, az adóhatóság vagy az egyenl ő bánásmód követelményének ellen őrzésére jogosult hatóság joger ő s és végrehajtható hatósági határozata, illetőleg - a határozat bírósági felülvizsgálata esetén joger ős bírósági határozat nem szabott ki munkaügyi, vagy az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenl őség előmozdításáról szóló törvényben meghatározott bírságot vagy az adózás rendjéről szóló törvény szerinti mulasztási bírságot , e) az adóévben legalább az adóév els ő napján érvényes minimálbér kétszeresének - ha az adóz ó székhelye a jogszabályban megnevezett leghátrányosabb térségek, települések valamelyikében van , akkor a minimálbér - adóévre évesített összege és a foglalkoztatottak átlagos állományi létszáma szorzatának megfelel ő összegre vallott be nyugdíj- és egészségbiztosítási járulékot . (4) Az adóalap 50 millió forintot meg nem haladó részének, illetve, ha az adóalap nem éri el az 5 0 millió forintot, akkor az adóalapnak a 9 százaléka az állami támogatásokra vonatkoz ó rendelkezések alkalmazásában a) az elsődleges mezőgazdasági termelést is végz ő adózónál az EK-Szerz ődés 87 . és 88. cikkéneka mezőgazdasági termékek előállításával foglalkozó kis- és középvállalkozásoknak nyújtott állam i támogatásra történő alkalmazásáról szóló 1857/2006/EK rendelet 4 . cikkében foglalt - az adóévben igénybe vett - támogatásnak min ősül, ha az (5) bekezdés szerint lekötött tartalékot kizáróla g beruházásra, vagy beruházás céljára felvett hitel törlesztésére használja fel ; b) más adózónál csekély összegű (de minimis támogatásnak min ősül, vagy ha az adózó az (5 ) bekezdésben foglaltaknak megfelel ő lekötött tartalékot kizárólag beruházásra, vagy beruházás céljára felvett hitel törlesztésére használja fel, akkor - választása szerint - a kis- é s közé • vállalkozásoknak n tott állami támo _atásra vonatkozó bizottsá rendeletben fo _lalta k szerinti támogatásnak tekintendő. (5) Az adózó a (3) bekezdés alkalmazásával meg nem fizetett adónak megfelel ő összeget az adóév utolsó napján - az eredménytartalékból történ ő átvezetéssel - lekötött tartalékként köteles kimutatn i és azt a lekötése adóévét követ ő négy adóévben a) megvalósított beruházás - ide nem értve a (6) bekezdésben felsorolt beruházást - bekerülési értékének megfelelően, és/vagy
45 b) a 7. § (3) bekezdésében foglaltak szerint korábban munkanélküli személy, illetve a legalább 5 0 százalékban megváltozott munkaképességű munkavállaló vagy pályakezd ő foglalkoztatásár a tekintettel elszámolt személyi jellegű kifizetésre, feltéve, hogy az említettek foglalkoztatása 2007 . december 31-ét követően kezd ődött, és/vagy c) a pénzügyi intézménnyel kötött hitelszerződés alapján (ideértve a pénzügyi lízinget is) fennáll ó kötelezettség csökkentésére oldhatja fel, kivéve, ha a feloldást - ideértve azt is, ha a feloldás nem a (4) bekezdés szerinti elszámolásnak megfelel ően történt - követő 30 napon belül megfizetia feloldott résszel azonos összegű adót. Az adózó megfizeti továbbá a lekötött tartaléknak a leköté s adóévét követ ő negyedik adóév utolsó napjáig fel nem használt részével azonos összeg ű adót,a lekötés adóévét követő negyedik adóévet követ ő adóév első hónapja utolsó napjáig, illetvea jogutód nélküli megszűnése napjáig fel nem használt részével azonos összegű adót, a jo ug tód nélküli megsz űnése napját követő 30 napon belül . Az adót késedelmi pótlékkal növelten kel l me fizetni . A késedelmi • ótlékot a 10 százalékos adókulcs érvén esítését tartalmazó adóbevallá s benyújtása esedékességének napját követő naptól a feloldás napfáig, illetve a felhasználásra rendelkezésre álló időpontig kell felszámítani és az adóval együtt a megfizetés esedékességé t követő els ő társaságiadó-bevallásban kell bevallani . (6) Az adózó az (5) bekezdés alapján lekötött tartalékot nem használhatja fel a fejlesztési tartalé k terhére elszámolt beruházásra, továbbá a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásként, a térítés nélkü l átvett eszköz címen, valamint az olyan tárgyi eszközzel kapcsolatban elszámolt beruházásra, amel y tárgyi eszközre nem számolható el vagy nem szabad elszámolni terv szerinti értékcsökkenést , kivéve a fejlesztési tartalék terhére el nem számolt m űemlék, illetve a helyi egyedi védelem alatt álló épületet, építményt . (7) A (2)-(5) bekezdés alkalmazása eseté n a) a csekély összegű (de minimis) támogatás összege az adóévben ilyen jogcímen adózás el őtti eredmény csökkentésként érvényesített összes kedvezmény együttes összegére a (2) bekezdé s szerinti adómértékkel számított értékkel egyenl ő, b) a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámát azon személyek nélkül kell figyelembe venni , akiknek a jövedelme alapján kizárólag egészségügyi szolgáltatási járulék kötelezettség áll fenn . (8) A jogutódnak,jogel őd nélkül alakult adózónak az els ő adóévében a _(3) bekezdés c) pontjában foglaltak alkalmazásakor a megel őző adóévre vonatkozó rendelkezést nem kell alkalmaznia . E§ alkalmazásában a külföldi személy abban az évben minősül jogel őd nélkül létrejött adózónak, amelyben 2000. december 31-ét követ ően külföldi vállalkozóként az állami adóhatósághoz el őször be kellett jelentkeznie . E alkalmazásában az egyéni cég az alapításakor jogel őd nélkül létrejött adózónak min ő sül . (9) A külföldi szervezet jövedelme után az adó mértéke 30 százalék . (10) A (3) bekezdés d) pontja szerinti, az államháztartásról szóló törvényben meghatározot t rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének való megfelelés hiányát nem érinti, ha az egyéni vállalkozó a jogerős közigazgatási határozatban vagy jogerős bírósági határozattal elbírált közigazgatási határozatban foglalt kötelezettségét az el őírt határidőben vagy határnapon teljesíti . " Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 85. , 87. , 88. , 89. , 90. , 91 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/48/13 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
46 82. Dr. Kiss Sándor képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 38 . § Tao tv . 19. § felvételével : „3 8 . & A Tao tv . 19. & a következők szerint módosul : /A társasági adó mértéke/ „19 . § (1) A társasági adó mértéke — (2) és (4) bekezdésben foglalt eltéréssel — a pozitív adóala p 22 százaléka. (2) A társasági adó mértéke a pozitív adó alap 500 millió forintot meg nem haladó összegéig 1 2 százalék . (3) A társasági adó mértéke a pozitív adóalap 200 millió forintot meg nem haladó összegéig 8 százalék .” Indokolás a T/4662/76. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
83. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 38. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Tao tv. 22. § új (2a) bekezdés felvételével : „(2) A Tao tv . 22/B . §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki : „(2a) Az (1) bekezdés a), b), c), h) és j) pontjai alapján adókedvezményre az a beruházás jogosít, amelyre a környezetvédelmi hatóság a) a külön jogszabály szerint elkészített környezetvédelmi hatástanulmánya alapján meghatározta a széndioxid-kibocsátás legmagasabb mértékét, valamint a külön jogszabály szerinti egyéb környezetvédelmi követelményeket, és b) az a) pont szerinti követelményeknek való megfelelést tanúsította .",, Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai és nyelvhelyességi szempontokra figyelemme l pontosítottuk . Indokolás a T/4662/27 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
47 84. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 38. § kiegészítését javasolják a következ ő új (3) bekezdésben a Tao tv. 22/D. § és az azt megelőző alcím felvételével : „(3) A Tao tv. a következ ő 22/D. §-sal és az azt megelőző alcímmel egészül ki : „A Zöld Beruházási Alapba történő befizetés adókedvezménye 22/D . § (1) Az adózó a Zöld Beruházási Alapot kezel ő szerv által részére kiadott támogatás i igazolásban szerepl ő összegig — döntése szerint — a támogatás juttatásának adóéve és az azt követő három adóév adójából adókedvezményt vehet igénybe, függetlenül attól, hogye támogatással nem növeli adózás el őtti eredményét az adóalap medállapításakor. (2) A Zöld Beruházási Alapot kezelő szerv által egy adóévre kiadott, a kedvezményre val ó jogosultságot igazoló támogatási igazolások összértéke nem haladhatja meg a Kormány álta l rendeletben meghatározott mértéket .",, Indokolás a T/4662/26. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
85. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 40 . § kiegészítését javasolják a következő új 1. pont felvételével : „40. § A Tao tv. 1 . 4. § 11 . pontjának nyitó szövegrészében és c, alpontjában a „10 százalékot” szövegrész helyébe a „19. § (1) bekezdésében előírt mérték kétharmadát” szöveg ; Lásd a T/4662/48 . sz . összefüggéseit a 81 . pontban. Indokolás a T/4662/48/14 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
86. L. Simon László képviselő a törvényjavaslat 40. § 1. pont módosítását javasolja : /A Tao . tv . /
48 1 . 7 . § (7) bekezdésében a „kiemelten közhasznú szervezet” szövegrész helyébe a „kiemelked ően közhasznú szervezet” szöveg, az „Alap” szövegrész helyébe „Alap vagy a Nemzeti Kulturáli s Alap” szöveg;
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 77 . pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/95/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
87. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 40. § kiegészítését javasolják a következ ő új 2. pont felvételével : „40. § A Tao tv . „2. 6. § (3) bekezdésében az „adó alapja az” szövegrész helyébe az „adó alapja a külföld i szervezetnél a 15 . §-ban, az” szöveg ;” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 81 . pontban . Indokolás a T/4662/48/14 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
88 . Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 40. § kiegészítését javasolják a következő új 3. pont felvételével : „40 . § A Tao tv. „3 . 7. & (12) bekezdésében a „19 . & szerinti” szövegrész helyébe a „19 . szöveg;”
(1) bekezdése szerinti”
Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 81 . pontban. Indokolás a T/4662/48/14 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ;
49 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
89. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselő k a törvényjavaslat 40. § kiegészítését javasolják a következő új 4. pont felvételével : „40. § A Tao tv. „4. 7. § (17) bekezdésében a „19 . _§ szerinti” szövegrész helyébe a „19 . § (1) bekezdése szerinti” szöveg; ” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 81 . pontban. Indokolás a T/4662/48/14 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mező gazdasági bizottság ; Az El ő terjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
90. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 40. § kiegészítését javasolják a következő új 5. pont felvételével : „40. § A Tao tv . „5 . 7. § (20) bekezdésében a „19. § szerinti” szövegrész helyébe a szöveg;”
§ (1) bekezdése szerinti”
Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 81 . pontban. Indokolás a T/4662/48/14 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
91. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 40. § kiegészítését javasolják a következ ő új 6. pont felvételével : „40 . § A Tao tv.
50 „6 . 15/A. § (6) bekezdésében a „19 . § szerinti” szövegrész helyébe a „19 . § (1) bekezdése szerinti ” szöveg;” Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 81 . pontban. Indokolás a T/4662/48/14 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az El ő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
92. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat 43 . § (1) bekezdés kiegészítését javasolj a a következő új 12 . pont felvételével : /43 . § (1) Hatályát veszti a Tao tv ./ 12. 5 . számú melléklet 12 . pontja . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 93. , 119. , 120. , 134. , 185. , 188. , 283. , 284. , 290. , 304. , 305 . , 306. , 307. , 308. , 309 . , 310. , 318. , 331 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/86/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
93. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 50. § felvételével : 50. § Hatályát veszti az Ekho tv . 3 . § (5) bekezdése. Lásd a T/4662/86 . sz . összefüggéseit a 92 . pontban. Indokolás a T/4662/86/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
51 94. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 50 . § módosítását javasolják : „50. § A regisztrációs adóról szóló 2003 . évi CX. törvény [(a továbbiakban Rega. tv.) 2. §-a a következ ő 14. ponttal egészül ki: (E törvény alkalmazásában ) „14 . elektronikus eljárás : a vámhatóság által üzemeltetett informatikai rendszeren vagy a központi elektronikus szolgáltató rendszeren (ügyfélkapun) keresztül kezdeményezett, az ad ó megállapítására irányuló els őfokú adóigazgatási eljárás ."]hatályát veszti.” Indokolás a T/4662/56/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
95. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselő k a törvényjavaslat 51. §-ban a Rega . tv. 8. § (2) bekezdés elhagyását javasolják : „51 .
[A Rega. tv. 8. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :
„(2) Átalakítás esetén az átalakított gépjárm ű forgalomba helyezésekor az adó összegét az átalakítás utáni és az átalakítás el őtti állapot közti adó különbözeteként kell megállapítani ."]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 96. , 97. , 98. , 100. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/56/2 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
96. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 52. §-ban a Rega . tv. 9. § (8) bekezdés elhagyását javasolják : „52. § [A Rega . tv. 9. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki : „(8) Adóigazgatási eljárásban képvisel ő ként vámjogi képviselőként eljáró személy is jogosult eljárni."] ” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 95 . pontban.
52 Indokolás a T/4662/56/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
97. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 53 . §-ban a Rega . tv. 10. § elhagyását javasolják: „53. § [A Rega . tv. kiegészül az alábbi új címmel és a 10 . §-sa h „Az elektronikus eljárás szabálya i 10. § (1) Elektronikus eljárás a Regisztrációs Adó Adatlap (a továbbiakban : RAA) elektronikus beküldésével kezdeményezhet ő. (2) Nincs helye elektronikus eljárásnak : a) az adó különös szabályok szerinti megállapítására irányuló eljárásban , b) az adó-visszaigénylésre irányuló eljárásban , c) jogorvoslati eljárásban. (3) Elektronikus eljárást az kezdeményezhet, aki – az elektronikus adatküldéssel összefügg ő azonosíthatóság érdekében – a vámhatóság által üzemeltetett informatikai rendsze r igénybevétele esetén a vámhatóságnál, az ügyfélkapu igénybevétele esetén az okmányirodáná l és a vámhatóságnál regisztráltatta magát . Az elektronikus RAA-t a regisztrált személy a vámhatóság által közzétett tájékoztatás szerint küldi be ."]” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 95 . pontban . , Indokolás a T/4662/56/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
98. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 54. § elhagyását javasolják: „54 . § [(1) A Rega. tv . 13. § (1) bekezdése a következ ő d) ponttal egészül ki : (A forgalomba helyezés előtt megfizetett adó a vámhatósághoz benyújtott kérelemmel visszaigényelhető, ha) „d) a közlekedési igazgatási hatóság a gépjármű forgalomba helyezésére irányuló kérelmet elutasította .”
53 (2) A Rega. tv. 13. § (2) bekezdése a következő bd) ponttal egészül ki : /Az (1) bekezdés a) pontjában említett esetben a kiszállítás, kivitel tényét b) egyéb, az a) pont alá nem tartozó esetekben pedig/ „bd) a Közösség más tagállamában történ ő forgalomba helyezés esetén a forgalmi engedély vagy törzskönyv eredeti példányának bemutatásával ” /kell igazolni./]" Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 95. pontban. Indokolás a T/4662/56/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
99. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 55 . §ban a Rega . tv. 4. § (6) bekezdés felvételével : 55 . § A Rega tv. 4 . § (6) bekezdésében a „belföldön lakóhellyel vagy székhellyel rendelkez ő,” szövegrész helyébe a „belföldön lakóhellyel vagy székhellyel rendelkez ő üzembentartót, vagy” szöveg lép . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 101. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/106. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
100. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 55 . § elhagyását javasolják : „55 . § [A Rega . tv. Melléklete e törvény 4 . melléklete szerint módosul .] ” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 95 . pontban . Indokolás a T/4662/56/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
54
101 . Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 56 . §ban a 2011 . évi XCVI. törvény 46. § felvételével : 56. § Az egyes gazdasági tárgyú törvények módosításáról szóló 2011 . évi XCVI. törvény 46 . §-ában „az adózó e törvény kihirdetése napjától” szövegrész helyébe az „adózó, vagy ha az adóalan y székhelye, állandó telephelye vagy lakóhelye, illetve szokásos tartózkodási helye külföldön van, a z adózó, vagy az adó alanya által az adókötelezettség teljesítése érdekében megbízott belföldö n lakóhellyel vagy székhellyel rendelkező üzembentartó vagy, az Art .-ban meghatározott pénzügyi képviselő 2011 . november 1-jétől” szöveg lép . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 99. pontjában foglaltakkal . Indokol ás a T/4662/106 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
102. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 64. § kiegészítését javasolja a következő új (1) bekezdésben a Jöt . 50. § (2a) bekezdés felvételével : 64. § (1) A Jöt. 50. §-a a következő (2a) bekezdéssel egészül ki : „(2a) Ásványolajnak minősül továbbá e törvény alkalmazásában az 1512 11, valamint az 1514 1 1 vámtarifaszám alatti olyan termék, amelyet üzemanyagként történ ő saját célú felhasználásr a állítanak elő és használnak fel .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 103. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/73/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az El őterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
103. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 65. § kiegészítését javasolja a következő új (1) bekezdésben a Jöt . 52. § (1) bekezdés d) pont felvételével : 65 . § (1) A Jöt 52 . § (1) bekezdés d) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :
55 /Az adó mértéke – figyelemmel a (3)-(4) bekezdés rendelkezéseire is – :/ „d) a 2710 19 41 vámtarifaszám alatti üzemanyag célú gázolajra valamint az 50 . § (2a) bekezdés e szerinti termékre 110 350 Ft/ezer liter, ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 102. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/73/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
104. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 65. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Jöt. 52. § (2) bekezdés felvételével : „(2) A Jöt. 52 .
(2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :
„(2) Az adó mértéke az 50 . § szerinti, de az (1) bekezdésben nem említett ásványolajr a a) bioüzemanyag esetében az üzemanyagkénti felhasználásnak megfelel ően az (1) bekezdés a), d) , f) vagy g) pont szerinti ásványolajok közül a hozzá legközelebb álló ásványolajra meghatározot t adómérték, illetve a 2207 vámtarifaszám alá tartozó alkoholtermék bioüzemanyag esetében a 64 . (2) bekezdés szerinti adómérték, b) benzin, illetve gázolaj adalékakéntí, h gítóanyagakéntí beszerzés, ímportálás, kínálás, értékesíté s vagy felhasználás esetén az (1) bekezdés a), illetve d) pont szerinti adómérték , c) az a)-c) pont alá nem es ő ásványolaj esetében — az üzemanyagkénti vagy a tüzelő-, fűtőanyagkénti előállításnak, beszerzésnek, importálásnak, kínálásnak, értékesítésnek vagy felhasználásnak megfelel ően — az 1 bekezdés a -d va_ . ont szerinti ásván ola'ok közül a hozzá legközelebb álló ásványolajra meghatározott adómérték, figyelemmel a (3) bekezdé s rendelkezéséreis.” lndokolás a T/4662/24 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
105. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 65. § kiegészítését javasolja a következ ő új (2) bekezdésben a Jöt . 52. § (2) bekezdés b) pont felvételével : (2) A Jöt. 52. § (2) bekezdés b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép
56 /Az adó mértéke az 50 . § szerinti, de az (1) bekezdésben nem említett ásványolajra / „b) - figyelemmel a (3) bekezdés rendelkezésére is - az E85 esetében a termék bioetanolon kívül i kom • onenseinek térfo • atra számított menn isé . ' részarán a a százalékérték századrészében kifejezve) és az (1) bekezdés a) pont szerinti adómérték szorzatának, valamint a termék bioetano l tartalmának térfogatra számított mennyiségi részaránya és 70 000 Ft/ezer liter szorzatának együtte s összege, ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 332 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/87/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottság a - egyharmada sem támogatja : a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
106. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 67. javasolják :
elhagyását
„67. § [(1) A Jöt. 57/C. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) A beszerzéskor megfizetett adóbó l a) az üzemanyagtöltő-állomáson forgalmi rendszámra szóló üzemanyagkártyáva l megvásárolt , b) a (2) bekezdés szerinti adó-visszaigénylésre jogosult magyarországi telephelyé n üzemanyagtárolásra rendszeresített - a tankolt mennyiséget rendszámonként, valamint a tankoló jármű kilométeróra állását rögzít ő - üzemanyag-tankoló automatával ellátot t üzemanyagtartályból elektronikus mérőeszközön keresztül betöltött kereskedelmi gázolaj után literenként 17 Ft visszaigényelhet ő.” (2) A Jöt. 5'7/C . §-a a következ ő (7) bekezdéssel egészül ki : „(7) Az adó-visszaigénylés a csoportmentességi rendelet 25 . cikke alapján környezeti adó k csökkentése formájában nyújtott támogatásnak min ősül."]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 117 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/22-1, 23-1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
57 107. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 72 . §ban a Jöt. 64. § (2) bekezdés felvételével: 72. § A Jöt. 64. & (2) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép : „(2) Az adó mértéke a szeszes italok meghatározásáról, megnevezéséről, kiszereléséről, címkézéséről, és földrajzi jelzéseinek oltalmáról, valamint az 1576189JEK tanácsi rendelet hatályo n kívül helyezéséről szóló 2008 . január 15-i 110/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet ( a továbbiakban: 110/2008/EK rendelet) II. mellékletében felsorolt termékek, valamint az olya n szeszes italok esetében, amelyek alkoholtartalma kizárólag a 110/2008/EK rendelet II. mellékletének 6 . és 9 . pontja szerinti termékből származik, és ízesítésükre mézet, vagy a z élelmiszerekben és azok felületén használható aromákról és egyes, aroma tulajdonságokka l rendelkez ő élelmiszer-összetevőkről, valamint az 1601/91/EGK tanácsi rendelet, a 2232/96/EK ésa 110/2008/EK rendelet, valamint a 2000/13/EK irányelv módosításáról szóló 2008 . december 16- i 1334/2008/EK európai •arlamenti és tanácsi rendelet 3 . cikke 2 bekezdésének c és d •ontaiba n meghatározott aroma anyagot használnak, továbbá a nem szeszes italnak min ősülő alkoholtermék esetében - a (3) bekezdésben foglalt eltéréssel - az (1) bekezdés szerinti adóalapra 289 900 forint , egyéb szeszes italok esetében 414 150 forint . ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 116. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/104/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
108. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 77 . § elhagyását javasolja: 77. § [A Jöt. 80. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép és a § a következ ő (4)—(5) bekezdéssel egészül ki : „(3) Adómentes a) a saját m űvelésben álló szőlőterületen termelt sz őlőből és/vagy legfeljebb az értékesítet t saját sz őlőtermés mennyiségével azonos mennyiségben vásárolt sz őlőből a természetes személy által előállított, gazdasági évenként és háztartásonként összesen legfeljebb 1000 liter sajá t fogyasztásra szánt szőlőbor, b) a szőlőterülettel nem rendelkező természetes személy által gazdasági évenként é s háztartásonként legfeljebb 500 kilogramm vásárolt sz őlőb ől előállított, saját fogyasztásra szánt szőlőbor, c) a természetes személy által el őállított és az előállító, annak családtagjai vagy vendégei álta l elfogyasztott, naptári évenként és háztartásonként 1000 litert meg nem haladó mennyiség ű egyéb bor, feltéve hogy értékesítésre nem kerül sor.
58 (4) A (3) bekezdés c) pont szerint el őállított egyéb borról előállításonként, az előállítás tervezett megkezdési id őpontjának megjelölésével, az azt megel őző harmadik napi g bejelentést kell tenni a vámhatósághoz, megadva : a) az előállító nevét , b) az előállító lakcímét, c) az előállítás címét, ha az a lakcímt ől eltér, é s d) az előállítani kívánt egyéb bor mennyiségét . (5) Gazdasági év alatt e fejezet alkalmazásában a tárgyévet megel őző év december 1-jétől tárgyév november 30-áig terjed ő egyéves időszakot kell érteni ."] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 114 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/102/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
109. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 79. § kiegészítését javasolja a következ ő új (2) bekezdésben a Jöt. 85. § (5) bekezdés felvételével: (2) A Jöt . 85 . §-a az alábbi (5)-(6) bekezdéssel egészül ki : „(5) a palackos és kannás kiszerelésű bor a) szállítása és értékesítése, b) belföldi forgalom számára történ ő forgalomba hozása, vámkezelése feltéve, hogy az importáló nem az adóraktárba szállítja a terméket, kizárólag zárjeggyel történhet. Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 110. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/103 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
110. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 79. § kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdésben a Jöt . 85. § (6) bekezdés felvételével : (6) A zárjegy felhasználó részére történ ő átadása és a zárjegy értéke külön jogszabályban foglalta k szerint kerül szabályozásra .
59 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 109. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/103 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
111 . Dr. Höresik Richárd képviselő a törvényjavaslat 83 . §-ban a Jöt. 98/A. § kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdés felvételével: (2) Adómérték-változás hatálybalépését követ ő a) 30. napon túl a jövedéki engedélyes keresked ő, az importáló b) 60. napon túl a nem jövedéki engedélyes kereskedő kizárólag a hatályos adómértéknek megfelel ő adójeggyel ellátott dohánygyártmányt értékesíthet, birtokolhat . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 112 . , 113 . , 325. , 337 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/101/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
112. Dr. Hörcsik Richárd képviselő a törvényjavaslat 83. §-ban a Jöt. 98/A. § kiegészítését javasolja a következő új (3) bekezdés felvételével : (3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltér ően, a lövedéki engedélyes keresked ő, az importáló az adómérték-változás hatályba lépését követő 31 . naptól a 60 . napig terjedő időszakban az adómérték változás hatályba lépését megelőzően hatályos adómértékeknek megfelel ő adójeggyel ellátott– kizárólag nem jövedéki engedélyes keresked őtől visszaszállított (visszáru) – dohánygyártmányt birtokolhat, és adóraktár, bejegyzett keresked ő, importáló részére visszaszállíthat . Lásd a T/4662/101 . sz . összefüggéseit a 111 . pontban . Indokolás a T/4662/101/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ;
60 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
113. Dr. Hörcsik Richárd képvisel ő a törvényjavaslat 83. §-ban a Jöt. 98/A. § kiegészítését javasolja a következő új (4) bekezdés felvételével : (4) A más tagállamból beszerzett dohánygyártmányra az adójegyet a bejegyzett keresked őnek legkésőbb a dohánygyártmány fogadásának napján kell átvennie, és legkésőbb a dohánygyártmány fogadásának napját követő öt munkanapon belül kell felhelyeznie . Lásd a T/4662/101 . sz. összefüggéseit a 111 . pontban. Indokolás a T/4662/101/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
114. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 91. § (1) bekezdésben a Jöt . 114. § (2) bekezdés 1) pont módosítását javasolja: /91 . § (1) A Jöt. 114 . § (2) bekezdés k) pontja helyébe a következő rendelkezés lép és a bekezdés a következ ő 1) ponttal egészül ki : /Az (1) bekezdés alá tartozónak kell tekinteni – nem értve ide a 115 . § (3) bekezdésében említett termékeket –// „1) a 76. § (4) bekezdésben el őírtak megsértésével el ő állított, értékesített vagy a 76 . (5) bekezdés szerint bejelenteni elmulasztott sört[, a 80 . § (3) bekezdés c) pontjában el őírtak megsértéséve l előállított, értékesített vagy a 80 . § (4) bekezdés szerint bejelenteni elmulasztott egyéb bort] és a 89. (3) bekezdésben előírtak megsértésével előállított, értékesített vagy a 89 . (4) bekezdés szerint bejelenteni elmulasztott pezsgőt (a továbbiakban az a)–1) pontban megjelölt termék : adózás alól elvont termék). ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 108. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/102/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
61 115 . Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 95. § kiegészítését (1) bekezdésben a Jöt. 129. § (1) bekezdés a) pont felvételével :
javasolja a következ ő új
95. § (1) A Jöt 129 . § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Felhatalmazást kap a Kormány arra hogy rendeletben határozza meg/ „a) a mezőgazdasági ágazatban a szántó, a kert, a gyümölcsös, a sz őlő, a gyep, a halastó művelés i ágban, valamint az erdő felújításban felhasznált, de évente hektáronként lomfeljebb 97 liter gázolaj , valamint az 50 . § (2a) bekezdése szerinti termék jövedéki adója 82 százalékának a külön jogszabál y szerint nyilvántartásba vett mez őgazdasági termelő részére történ ő visszatérítését, a visszatéríté s feltételeit és szabályait,” Indokolás a T/4662/73/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
116 . Font Sándor
képvisel ő a törvényjavaslat 96. § kiegészítését javasolja a következ ő új
(5) bekezdés felvételével: (5) A Jöt . 1 . 52. § (2) bekezdés c) pontjában a „64 . § (2) bekezdés szerinti adómérték” szövegrész helyébe a „64 . § (2) bekezdés szerinti alacsonyabb adómérték” szöveg, 2. 59. § (6) bekezdés b) pontjában a „64 . § (2) bekezdése szerinti — adómérték” szövegrész helyéb e a „64 . § (2) bekezdése szerinti alacsonyabb adómérték” szöveg, 3 . 66. § (7) bekezdésében a „64 . § (2) bekezdése szerinti adómértékkel” szövegrész helyébe a „64 .§ (2) bekezdése szerinti alacsonyabb adómértékkel” szöveg , 4. 74. § (3) bekezdésében a „64 . § (2) bekezdésében megjelölt adómérték” szövegrész helyébea „64. § (2) bekezdésében megjelölt alacsonyabb adómérték” szöveg , 5 . 114 . (5) bekezdésében a „64. (2) bekezdésében meghatározott, a bírság megállapításako r hatályos adómérték” szövegrész helyébe a „64 . § (2) bekezdésében meghatározott, a bírság megállapításakor hatályos alacsonyabb adómérték” szöve g lép. Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 107. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/104/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ;
62 Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
117. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 97. § (2) bekezdés kiegészítését javasolják a következ ő új 2. pont felvételével : /(2) Hatályát veszti a Jöt ./ „2 . 57/C . §-a, ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 106. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/22-2, 23-2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
118. Dr. Hörcsik Richárd képvisel ő a törvényjavaslat 97. elhagyását javasolja :
(2) bekezdés 3. pont
/(2) Hatályát veszti a Jöt ./ 3 . [99. § (2) bekezdése,] Indokolás a T/4662/105 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
119. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 99. §-ban az Áfa tv. 3. § felvételével : 99 . § Az általános forgalmi adóról szóló 2007 . évi CXXVII . törvény (a továbbiakban : Áfa tv.) 3 . § a helyébe a következő rendelkezés lép : „3 . § E törvény rendelkezéseit a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különö s szabályairól szóló törvény (a továbbiakban : Jöt.) hatálya alá tartozó, adójeggyel ellátot t dohánygyártmányokra abban az esetben kell alkalmazni, ha arról a Jöt . kifejezetten rendelkezik.”
63 Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban. Indokolás a T/4662/86/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
120. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 99. § nyitó szövegrész módosítását javasolja : 99. § Az [általános forgalmi adóról szóló 2007 . évi CXXVII. törvény (a továbbiakban : ]Áfa tv.[)] 7. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
121. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 103. §-ban az Áfa tv. 80. § (2) bekezdés nyitó szövegrész felvételével : „103 . § Az Afa tv . 80. § (2) bekezdésének felvezető szövege helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(2) Az alkalmazandó árfolyam az az (1) bekezdésben meghatározott id őpontot megelőző napon utolsó érvényes, az adott külföldi pénznem valamely egységének forintban kifejezett ára, amelyet” " Indokolás a T/4662/53 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
122. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 103. § kiegészítését javasolja a következ ő új (2) bekezdésben az Áfa tv. 78. § (3) bekezdés felvételével: „(2) Az Áfa tv. 78. § (3) bekezdésének helyébe a következő rendelkezés lép : 3 Abban az esetben ha az adó ala fának utólagos csökkenése a korábban fizetend ő adóként me álla . ított és bevallott adót is csökkenti a kötelezett 'o . osult azt mint a 131 . 1 bekezdése
64 szerint megállapított fizetendő adót csökkentő tételt legkorábban abban az adómegállapítás i időszakban figyelembe venni, amelyben a) az eredeti számlát érvénytelenítő számla vagy az azt módosító számla a jogosult személye s rendelkezésére áll vagy azt a kötelezett postára adta ; b) a kötelezett a jogosultnak az ellenértéket visszatéríti, az el őleget visszafizeti, vagy a betétdíjat visszatéríti az a) pont alá nem tartozó esetekben .",, Indokolás a T/4662/55. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
123. Dr. Nyikos László képviselő a törvényjavaslat 104. §-ban az Áfa tv. 82. § (1) bekezdés elhagyását javasolja : „104. § [Az Áfa tv . 82. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés Iép : „(1) Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka ."]” Indokolás a T/4662/33 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
124. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 104. §-ban az Áfa tv. 82. § (1) bekezdés elhagyását javasolják : „104. § [Az Áfa tv. 82. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(1) Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka ."]” Indokolás a T/4662/48/15 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
125. Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 104. §-ban az Áfa tv. 82. § (1) bekezdé s elhagyását javasolja :
65 104. § [Az Áfa tv. 82. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(1) Az adó mértéke az adó alapjának 27 százaléka ."] ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 127 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/57/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
126. Kepli Lajos képviselő a törvényjavaslat 104. § kiegészítését javasolja a következ ő új (2) bekezdésben az Áfa tv . 82. § (3) bekezdés felvételével : (2) Az Áfa tv . 82 . § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép „(3) A 3/A. számú mellékletben felsorolt termékek, szolgáltatások esetében az adó mértéke az adó alapjának 18 százaléka, kivéve a kereskedelmi szálláshely-szolgáltatást, amely esetében az ad ó mértéke az adó alapjának 7 százaléka. ” Indokolás a T/4662/77. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
127. Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 105. §-ban az Áfa tv. 83. § a) pon t elhagyását javasolja : „105. § [Az Áfa tv. 83. § a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: (Ha a juttatott vagyoni el őny pénzben kifejezett összegét úgy kell tekinteni, mint amel y fizetendő adót is tartalmaz, annak megállapításához ) „a) a 82. § (1) bekezdésében említett adómérték esetében 21,26 százalékot, ” (kell alkalmazni.)] " Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 125 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/57/2 . számon.
66 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
128. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 108. § kiegészítését javasolják a következő új (1) bekezdésben az ÁFA tv . 142. § (1) bekezdés i) pont felvételével : „108 . § (1) Az Áfa tv. 142 . § (1) bekezdése a következ ő i) ponttal egészül ki : /(1)Az adót a termék beszerz ője, szolgáltatás igénybevevője fizeti:/ „i) 1905 és 2008 VTSZ szám alá tartozó gabona és olajos magvak értékesítése esetén .” Indokolás a T/4662/17. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
129. Dr. Aradszki András képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 111 . §-ban az Áfa tv. 165 . § (1) bekezdés c) pont felvételével : „111 . § Az Áfa tv. 165 . § (1) bekezdése a következ ő c) ponttal egészül ki : (165. § (1) Mentesül a számla-kibocsátási kötelezettség alól az adóalany abban az esetben, ha ) „c) ha a termékértékesítést vagy szolgáltatásnyújtást mint munkáltató saját munkavállalóinak végzi , feltéve, hogy az ellenértéket a munkáltató a munkavállaló munkabéréb ől vonja le, amely levonása munkavállaló bérjegyzékén feltüntetésre kerül és a munkáltató gondoskodik olyan, az ügyle t teljesítését tanúsító okirat kibocsátásáról, amely a Számv . tv. rendelkezései szerint számvitel i bizonylatnak minősül;” " Indokolás a T/4662/54. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
130. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 114. § módosítását javasolják:
67 „114. § Az Áfa tv. 3 . számú mellékletének I . része, valamint4. és 5 . számú melléklete e törvény 5 .1 6 . és [6 .]7 . melléklete szerint módosul .” Indokolás a T/4662/48/16 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
131 . Dr. Heintz Tamás képviselő a törvényjavaslat 114 . § módosítását javasolja : 114. Az Áfa tv . 3 ., 4. és 5 . számú melléklete e törvény 4., 5. és 6. melléklete szerint módosul. Megjegyzés : Az Egészségügyi bizottság ülésén az El ő terjeszt ő részéről az NGM nem ért egyet, a NEFMI egyetért . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 358. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/93/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság - egyharmada sem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
132 . Rogán Antal és dr. Seszták Miklós képviselők a törvényjavaslat 115. §-ban az Áfa tv. 275. § (6) bekezdés módosítását javasolják : (6) A törvény 124. (1) bekezdés c) pontja, 124 . § (2) bekezdés b) pontja és 124. § (2) bekezdés a) pontja 2011 . december 31-én hatályos szabályát továbbra is alkalmazni kell azokra az elszámolás i idő szakokra, amelyeknek a kezd ő napja 2012 . január 1 . napját megel őz ő napra esik . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 135. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/108/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
68
133 . Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 117. § módosítását javasolják : „117 . § Hatályát veszti az Áfa tv . 124 . § (2) bekezdés a) pontja, és 3/A. számú melléklete I. része .” Indokolás a T/4662/48/17 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
134. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 117. § módosítását javasolja : 117. § Hatályát veszti az Áfa tv . [124 . § (2) bekezdés a) pontja] a) 124. & (2) bekezdés a) pontja , b) 120. & a) pontjában az „- ideértve az Eva . hatálya alá tartozó személyt, szervezetet is -, z szövegrész, c) 142 . & (4) bekezdése . Lásd a T/4662/86 . sz . összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
135. Rogán Antal és dr . Seszták Miklós képvisel ők a törvényjavaslat 117 . § módosítását javasolják: 117 . § Hatályát veszti az Áfa tv . 124. § (1) bekezdés c) pontja, 124 . & (2) bekezdés b) pontja és 124. § (2) bekezdés a) pontja . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 132 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/108/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság;
69
Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
136. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 131 . § kiegészítését javasolják a következ ő új (2) bekezdésben az Itv . 12. § (1) bekezdés felvételével : (2)AzItv.12 . §(1) bdtezdésehelyébeakővetkező rendelkezés lép: snak 'utott öröksé klési az ajándékozási illeték összegét — az e =-e örökösnek h (_'‘.z öröklési mexi:.ijés ándékozotlnak íuttatott ajándék tisztaértéke alapnlyételév e! _ a következő 1,blgizatolhan foglalt kulcsok alkalmazásával kell kis ~mi : a) Öröklés esetén :
os
Lakástulajdonszerzés illetékéne k
Az illeték általános mérté ke
on
l
la/. 18 millió o rintt 25°f . Az orök ~g 18 mi l'piijl ltoo' forinti g bti '-ttrs'L 8 millió forint feletti rész u . alamj_nt itl 8 millió Ion n feletti rész u aztáttasájlán 15°1 5 ó forintimil eltartott szülői35 orirai! rlélkn . i ui ol , áj a j e l h é t te 5 '11'ó f o r i n t f e l e t t i rész után 21% g 5 millió forint f e l e t t i rész után 1 A
Az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermelvér szerinti ttyormgkkéL az orókbe iadó a ,ntostoh ne‘st Jőszü lő a yér szerinti szülóve l egy tekintet alá forintig illió forintig t l8 millió millió forint f rész ntaa l8 millió forint f- etti rész millió millió. 21'Y. 5 , r 5 t Jinoa i tl 30% 35 milf' forint felcerl rész 15% millió foimt feletti ,
18
II Az örökhagyó I . csoportba ne tartozó unoká'a n 'szül ő ' testvére terhére III .
inden más örökös terh>
18
forintig
21% 18
millió
utál % ,
farttlttu
b Ajándékozás esetén: ~so,port
Az illeték általános mértéke
Lakó tul 'do szeress illet kének mértéke
L Az aí4.ndékozó ~eke 8 millió forintig 1 a millió forinti haza) tára__s valamint 18 minin forint feletti rész után 1 s minin f t háztartásában eltartott szUll*,g millió forinti 1 °1° 35 millió forint qélkuli unokája tantér 5 millió forint féle ti rész után 21 °f° 35 tnillio forint el tti rész unni 12 A Az orokhe fogadott, a mostoh a neveit gyermek A vér s prin t ermelkel, az örök foad ' ostohaz velő ü ve 'seri rat, sz I egy tekintet alj ik ) II .
a — dékozb s art unokáa na s estvére terhére lll, Mindet] más ine a nd k erhre
ii l ője 18
mi irati °/ 18 millió forinti millió farittt feletti rész u 1$ tri llió fornt r fafetti rész trillió 2I°f 35 tttifliá farirati forinti 5 rttiflin 5 millió forint fafetti rész .„ isin 16°/@ _ forint fafetti gesz utón 3t)°10
18 millió forinti!. 21
8°1 utó 1£l f
inti lil*i fel z utó forinti 21 % z után 30%""
70 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 148. pontjában foglaltakkal . Indokolás a T/4662/18/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
137. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselő k a törvényjavaslat 133. §-ban az Itv . 24. § (1) bekezdés elhagyását javasolják: „133 . § [Az Itv. 24. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték alapja a jármű hajtómotorjána k hatósági nyilvántartásban feltüntetett teljesítménye, kilowattban kifejezve az alábbia k szerint: Jármű hajtómotorjának teljesítménye (kW) Járm ű gyártástól számított kora 0—3 év 4—8 év 8 év felett 0—40 600 Ft/kW 480 Ft/kW 300 Ft/kW 41—80 720 Ft/kW 600 Ft/kW 480 Ft/kW 81—120 900 Ft/kW 720 Ft/kW 600 Ft/kW 120 felett 1200 FtIkW 900 Ft/kW 720 Ft/kW Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjárm ű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve , akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani és az eredményt a kerekíté s általános szabályai szerint egész számra kell kerekíteni. Ha a hatósági nyilvántartás a gépjármű teljesítményét nem tartalmazza, akkor az adóhatóság a gépjárm ű azonosító adataival megkeresi az illetékes közlekedési hatóságot a gépjárm ű teljesítménye közlés e végett . Ez esetben ezt az adatot kell a gépjárm ű tulajdonjogának megszerzése után fizetend ő illeték alapjának tekinteni."]” Indokolás a T/4662/56/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
138. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 133. §-ban az Itv. 24. § (1) bekezdés módosítását javasolja : (1) Gépjármű tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték [alapja] mértékét a jármű hajtómotorjának hatósági nyilvántartásban feltüntetett — kilowattban kifejezett - teljesítménye , [kilowattban kifejezve] és a jármű gyártástól számított kora alapján kell meghatározni az alábbiak szerint:
71 Jármű hajtómotorjának teljesítménye (kW) Jármű gyártástól számított kor a 0—3 év 4—8 év 8 év felett 0 10 [600]550 Ft/kW 4[8]50 Ft/kW 300 Ft/kW 41—80 [720)650 Ft/kW [600]550 Ft/kW 4[8]50 Ft/kW 81—120 [900]750 Ft/kW [720]650 Ft/kW [600]550 Ft/kW 120 felett [1200]850 Ft/kW [720]650 Ft/kW [900]750 Ft/kW Ha a hatósági nyilvántartásban a gépjármű teljesítménye csak lóerőben van feltüntetve, akkor a lóerőben kifejezett teljesítményt 1,36-tal kell osztani és az eredményt a kerekítés általános szabálya i szerint egész számra kell kerekíteni. Ha a hatósági nyilvántartás a gépjármű teljesítményét nem tartalmazza, akkor az adóhatóság a gépjárm ű azonosító adataival megkeresi az illetékes közlekedés i hatóságot a gépjármű teljesítménye közlése végett . Ez esetben ezt az adatot kell a gépjármű tulajdonjogának megszerzése után fizetend ő illeték alapjának tekinteni . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 139. , 140. , 145. , 146. , 147. pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/110/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
139. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 133 . § kiegészítését javasolja a következ ő új (2) bekezdésben az Itv. 24. § (7) bekezdés felvételével : 2) Az Itv. 24.
az alábbi új (7) bekezdéssel egészül ki:
7 A 120kW-nál na . obb tel' esítmén hatómotorral rendelkez ő autóbuszok teher l é ,kocsik és vontatók tulajdonjogának megszerzése esetén az illeték mértékét úgy kell meghatározni, mintha a gépjármű 120 kW teljesítményű hajtómotorral rendelkezne." ' Lásd a T/4662/110 . sz. összefüggéseit a 138 . pontban . Indokolás a T/4662/110/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
140. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 134. § kiegészítését javasolja a következő új (3) bekezdésben az Itv. 26. § (1) bekezdés új v) pont felvételével:
72 (3) Az Itv . 26 . § (1) bekezdés kiegészül az alábbi új v) ponttal : /Mentes a visszterhes vagyonátruházási illeték alól :/ „v) kizárólag elektromos hajtómotorral ellátott gépjárm ű tulajdonjogának L illetve ilyen gép' áL rműre vonatkozó vagyoni érték ű jog megszerzése ;” Lásd a T/4662/110 . sz. összefüggéseit a 138 . pontban. Indokolás a T/4662/110/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
141. Dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselő a törvényjavaslat 137. §-ban az Itv. 42. § (1 ) bekezdés a) pont módosítását javasolja : /137. § Az Itv . 42. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : /A 39-41 . §-ban meghatározott illetékalap után – ha e törvény másként nem rendelkezik – az illeté k mértéke :// „a) peres eljárásban 6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb [1 500 000] 1 000 000 forint;” Indokolás a T/4662/65. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
142. Dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselő a törvényjavaslat 138. § (2) bekezdésben az Itv . 43. § (3) bekezdés elhagyását javasolja : „(2) [Az Itv. 43. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép: „(3) A közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti eljárás illetéke – ha törvén y másként nem rendelkezik, és a határozat nem adó-, illeték-, adójelleg ű kötelezettséggel , társadalombiztosítási járulék- vagy vámkötelezettséggel, versenyüggyel, sajtótermékkel é s médiaszolgáltatással – kivéve a panaszügyeket –, elektronikus hírközléssel vag y közbeszerzéssel kapcsolatos – 30 000 forint ."]” Indokolás a T/4662/64. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság;
73 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
143. Dr. Gaudi-Nagy Tamás képviselő a törvényjavaslat 139. §-ban az Itv . 46. § (1 ) bekezdés módosítását javasolja : /139. § Az Itv. 46. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ „(1) A 39-41 . szerint megállapított illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni fellebbezé s esetében [8]6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb [2 511 200 000 forint .” Indokolás a T/4662/66 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
144. Dr. Gaudi-Nagy Tamás képvisel ő a törvényjavaslat 141. §-ban az Itv. 50. § (1) bekezdés módosítását javasolja : /141 . § Az Itv . 50 . § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :/ „(1) A 39-41 . § szerint meghatározott illetékalap után az illeték mértéke ítélet elleni felülvizsgála t esetén [10]6%, de legalább 10 000 forint, legfeljebb (3]2 500 000 forint . ” Indokolás a T/4662/67. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
145. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 147. §-ban az Itv . 99/D. § (2) bekezdé s módosítását javasolja: (2) A 16 . § (1) bekezdése g) pontjának, a 16 . (6) bekezdésének, a 17 . (1) bekezdése b) pontjának, a 17/C . (1) bekezdése b) pontjának, 23/A . (1), (3) és (4) bekezdéseinek, a 23/D . § (1)–(2) és (4)–(5) bekezdéseinek, a 24 . § (1) [és] (6) és (7) bekezdésének, a 26 . § (1) bekezdése a) , 1) [és] p) és v) pontjának, a 26 . (5), (9), (10) és (13) bekezdésének, a 29 . § (1) és (3) bekezdésének, a 33 . § (2) bekezdése 23 . és 35 . pontjának, a 42 . § (1) bekezdése a) pontjának, a 43 . § (1), (3) és (8) bekezdésének, a 46 . § (1) bekezdésének, a 47 . § (3) bekezdésének, az 50 . § (1 ) bekezdésének, a 74 . §-ának, a 91 . § (6)-(7) bekezdéseinek, valamint a Melléklet XXI . Címének 1 . pontjának az egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló 2011 . évi . . . törvénnyel megállapított szövegét a hatálybalépést követ ő en illetékkiszabásra bemutatott
74 vagy más módon az állami adóhatóság tudomására jutott vagyonszerzési ügyekben, illetv e kezdeményezett eljárásokban kell alkalmazni . " Lásd a T/4662/110. sz. összefüggéseit a 138. pontban. Indokolás a T/4662/110/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
146. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 149. § kiegészítését javasolja a következő új 5. pont felvételével : 5. 24. § (3) bekezdésében az „(1) és (2) bekezdésben” szöveg helyébe az „(1), (2) és (7 ) bekezdésben” szöveg , Lásd a T/4662/110. sz . összefüggéseit a 138 . pontban . Indokolás a T/4662/110/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
147. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 149. § kiegészítését javasolja a következő új 6. pont felvételével : 6. 24 . § (4) bekezdésében az „(1)-(2) bekezdések” szöveg helyébe az „(1)-(2) és (7) bekezdések ” szöveg, Lásd a T/4662/110 . sz. összefüggéseit a 138. pontban. Indokolás a T/4662/110/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
148. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 150. § 1. pont módosítását javasolják : /150. § Hatályát veszti az Itv./
75 „1 . 16. § (1) bekezdésének g) pontjában a „Lakóházépítési szándékáról az örökös legkés őbb az illetékfizetési meghagyás joger őre emelkedéséig nyilatkozhat az állami adóhatóságnál ;” szövegrész, az Itv. 16. § (1) bekezdés i) pontja, 17 . § (1) bekezdése) és q) pontja, valamint 26 . (1) bekezdés t) és s) pontja,” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 136. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/18/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
149. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselő k a törvényjavaslat 150. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdés felvételével : „(2) Hatályát veszti az Itv . 18 . § (1) bekezdés d) pontja, 24 . §-a és az azt megel őző alcíme, valamint 26. § (1) bekezdés 1) pontja.” Indokolás a T/4662/56/4 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
150. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 153. §-ban a Htv . 3. § (5) bekezdé s módosítását javasolja : /153 . § A Htv. 3 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép :/ (5) [A törvény hatálya – a 34 . §-ban foglaltak kivételével – nem terjed ki] Valamennyi adó esetében mentes a bejelentkezési, bevallási és adófizetési kötelezettség alól a Magyar Állam[ra], a helyi önkormányzat[ra], az országos és helyi kisebbségi önkormányzat[ra], a költségvetés i szerv[r]e, az egyház[ra], a Magyar Nemzeti Bank[ra], a Magyar Nemzeti Vagyonkezel ő Zrt.[-re] , az Államadósság Kezel ő Központ Zrt[-re], a büntetés-végrehajtásért felelős miniszter felügyelete alá tartozó büntetés-végrehajtási gazdálkodó szervezet[re] . Indokolás a T/4662/114/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, az Önkormányzati bizottság;
76 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
151. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 154. §-ban a Htv. 7. § c) pont módosítását javasolják : /154. § A Htv. 7. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :/ „(Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy :) „c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az e törvény 6 . § c) pontjában é s 16. &, 22 . §, 26 . § és 33 . &-aiban meghatározott adómaximumnál, építmény és telekadó esetén 2 amennyiben az adóalap számítás e törvény 15 . § b) és 21 . § b) pontjai alapján történik, úgy pedig az adótárgy forgalmi értékének (az illetékekr ől szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalm i érték) 3 %-ánál. [Ha az adóalany terhére kivetett építményadó vagy telekadó összeg e magasabb, mint az adótárgy forgalmi értékének 3%-a, akkor az adótárgy forgalmi értékéne k 3 %-át meghaladó építményadó vagy telekadó összegét nem kell megfizetni,]” " Indokolás a T/4662/11/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
152. Dr . Kiss Sándor képviselő a törvényjavaslat 154. §-ban a Htv. 7. § c) pont módosítását javasolja : /154. § A Htv. 7. § c) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy :)/ „c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az adómaximumnál, építmény é s telekadó esetén pedig az adótárgy, jelzáloghitellel csökkentett forgalmi értékének (az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték) 3 %-ánál . Ha az adóalany terhére kivetett építményadó vagy telekadó összege magasabb, mint az adótárgy forgalmi értékének 3%-a , akkor az adótárgy forgalmi értékének 3 %-át meghaladó építményadó vagy telekadó összegét ne m kell megfizetni,” Indokolás a T/4662/43 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Onkormányzati bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
77
153. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 154. §-ban a Htv . 7. § c) pont módosítását javasolják : 154.§ A Htv. 7. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy:) „c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az adómaximumnál, építmény é s telekadó esetén pedig az adótárgy forgalmi értékének (az illetékekr ől szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték) [3] 0 5 %-ánál . Ha az adóalany terhére kivetett építményadó vag y telekadó összege magasabb, mint az adótárgy forgalmi értékének [3] 0 5%-a, akkor az adótárg y forgalmi értékének 3 %-át meghaladó építményadó vagy telekadó összegét nem kell megfizetni, ” Indokolás a T/4662/48/18 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : :egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
154. Volner János és dr. Kiss Sándor képviselők a törvényjavaslat 154. §-ban a Htv. 7. § c) pont módosítását javasolják : /154. § A Htv. 7. § c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép :/ „(Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy :) „c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az adómaximumnál, építmény é s telekadó esetén pedig az adótárgy jelzáloghitellel csökkentett forgalmi érték[én]e[k] 15 millió forint fölötti részének (az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték) [3] 05 %-ánál. Ha az adóalany terhére kivetett építményadó vagy telekadó összege magasabb, mint a z adótárgy jelzáloghitellel csökkentett forgalmi érték[én]e[k] 15 millió forint fölötti részének [3] 5 0 %-a, akkor az adótárgy jelzáloghitellel csökkentett forgalmi érték[én]e[k] 15 millió forint fölötti részének [3] 05 %-át meghaladó építményadó vagy telekadó összegét nem kell megfizetni, ” Indokolás a T/4662/58 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
155. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 154. §-ban a Htv. 7. § c) pont módosítását javasolja :
78 154. § A Htv. 7 . § c) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : /Az önkormányzat adómegállapítási jogát korlátozza az, hogy :/ „c) az általa bevezetett adó mértékeként nem állapíthat meg többet az adómaximumnál[, építmény és telekadó esetén pedig az adótárgy forgalmi értékének (az illetékekr ől szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték) 3 %-ánál . Ha az adóalany terhére kivetet t építményadó vagy telekadó összege magasabb, mint az adótárgy forgalmi értékének 3%-a , akkor az adótárgy forgalmi értékének 3 %-át meghaladó építményadó vagy telekadó összegé t nem kell megfizetni,] . Ha az önkormányzati rendelet adómértéket megállapító rendelkezéséne k változása miatt a vállalkozások által fizetendő helyi adó (helyi önkormányzati adó és települési adó ) tervezett összege legalább 20%-kal meghaladná a települési önkormányzat el őző évről szól ó költségvetési rendelet szerinti, vállalkozóktól származó helyi adóbevétel összegét, akkor a z építményadóban, a telekadóban, az iparűzési adóban adómértéket megállapító rendelkezés csak az adópolitikáért felel ős miniszter előzetes jóváhagyását tartalmazó levél kézbesítését követ ően léptethető hatályba .” Indokolás a T/4662/114/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
156 . Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következ ő új 155. §-ban a Htv . 7. § e) pont felvételével : „155 . § A Htv. 7 .§ e) pontja helyébe a következő rendelkezés lép : „e) a vállalkozó (52 . § 26 . pont) üzleti célt szolgáló épülete, épületrésze utáni építményadó, telke utáni telekadó és a helyi iparűzési adó megállapítása során - ha e törvény eltér ően nem rendelkezika 6. d) pontja nem alkalmazható . A helyi iparűzési adó esetén e törvény 40. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése alapján egy-egy adómérték alkalmazható .” ndokolás a T/4662/11/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
157. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 155. §-ban a Htv. 9. § (1) bekezdés módosítását javasolja :
79 /155 . § A Htv. a következő 9. §-sal egészül ki :/ „9. § (1) A települési önkormányzat (a fővárosban a kerületi önkormányzat) rendelettel település i adót állapíthat meg . A települési adó nem állapítható meg[ : a)] törvényben szabályozott közteher tárgyára, így különösen a jövedelemre, az adózás el őtti eredményre, az árbevételre[ , b) a Magyar Állam, a költségvetési szerv, az egyház, a közszolgáltató szervezet terhére] . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 158. , 159 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/114/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, az Ónkormányzati bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
158. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 155. §-ban a Htv . 9. § (2) bekezdés elhagyását javasolja: /155. § A Htv. a következő 9 . §-sal egészül ki :/ [(2) A vállalkozó által az adóévben fizetend ő települési adó nem haladhatja meg a vállalkozó adóévi helyi iparűzési adójának összegét.] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 157. , 159 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/114/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, az Önkormányzati bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
159. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 155. §-ban a Htv . 9. § (3) bekezdés elhagyását javasolja : /155 . § A Htv. a következő 9 . §-sal egészül ki : / [(3) Ha az adóalanyt terhelő (megállapított) települési adó adóévi összege magasabb az adóalany által az adóévet megelőző évben megfizetett települési adó 20 százalékkal növel t összegénél, akkor az el őző adóévben megfizetett adó 20 százalékkal növelt összege feletti adót,
80 az adóalanynak nem kell megfizetni . Ha az önkormányzat illetékességi területén els ő ízben vezet be települési adó, akkor az adóalanyt terhel ő települési adó összege nem haladhatja me g a 10 000 forintot.] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 157 . , 158. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/114/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
160. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 156. §-ban a Htv . 17. elhagyását javasolják : „156 . § [A Htv. 17. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép: „17. § Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lév ő telek."]” Indokolás a T/4662/48/19 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
161. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 157. §-ban a Htv. 19. § elhagyását javasolja : 157 .
(A Htv. 19. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép :
„19 . Mentes az adó alól : a) az épület, épületrész hasznos alapterületével egyez ő nagyságú telekrész, b) az erd ő művelési ágban nyilvántartott belterületi telek, c) az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének 50 %-a.”] Indokolás a T/4662/114/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
81
162. Dr. Kiss Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 157. §-ban a Htv . 19- § c) pont módosítását javasolja : /157. A Htv. 19. §-a helyébe a következő rendelkezés lép : „19. § Mentes az adó alól :/ „c) az építési tilalom alatt álló telek adóköteles területének [50] 100 %-a.",, Indokolás a T/4662/40. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
163 . Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 158. §-ban a Htv . 20. elhagyását javasolják : „158 . § [A Htv. 20. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép : „20. § (1) Az adókötelezettsé g a) belterületi, aranykorona-értékkel nyilvántartott telek esetében a telek ténylege s mez ő gazdasági m űvelésének a megszüntetését és/vagy a m űvelési ág törlését követő év első napján, b) külterületi telek esetében a művelési ág törlését követő év els ő napján, c) tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterület esetében a tanya megnevezé s ingatlan-nyilvántartásból való törlését és/vagy a kizárólagos mezőgazdasági célú hasznosítás megszüntetését követő év els ő napján, d) az épület megsemmisülése, lebontása esetén a megsemmisülést, lebontást követ ő félév els ő napján keletkezik. (2) Az adókötelezettsé g a) belterületi telek esetében a telek m űvelési ágba sorolása és/vagy tényleges mez őgazdasági m űvelésének megkezdése évének utolsó napján sz ű nik meg, b) külterületi telek esetében annak term ő földként vagy tanyaként történő ingatlannyilvántartási bejegyzése évének utolsó napján sz űnik meg, feltéve, hogy a tanyához tartoz ó földterület ténylegesen mezőgazdasági m űvelés alatt áll . (3) Az adókötelezettségben bekövetkez ő – (1)–(2) bekezdésben nem említett – változást a következő év első napjától kell figyelembe venni ."] ” Indokolás a T/4662/48/20 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
82 - egyharmada sem támogatja :. a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
164. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 162. §-ban a Htv. 40/A . § elhagyásá t javasolja : 162 . § [A Htv. a 40. §-t követ ően a következ ő alcímmel és 40/A. §-sal egészül ki : „A települési adó beszámítás a 40/A. § Az adóévben fizetend ő (megállapított) települési adó összege csökkenti az adóév i iparűzési adó összegét .”] Indokolás a T/4662/114l5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
165. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 162. §-ban a Htv. 40/A. § módosítását javasolják : „162. § A Htv. a 40. §-t követően a következ ő alcímmel és 40/A . §-sal egészül ki : „A települési adó beszámítás a 40/A . § Az adóévben fizetend ő (megállapított) települési adó összege csökkenti az adóévi iparűzési adó és a kommunális adóösszegét .” Indokolás a T/4662/48/21 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : -.. egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a z Önkormányzati bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
166. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv. 52. kiegészítését javasolják a következő új 9. pont felvételével :
83 „163 . § A Htv. 52. 9., 13 .,16 ., 22 ., 25 ., 32 ., [és] 40 ., és 45 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidej űleg a § a következ ő 17 . ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában :) „9. hasznos alapterület : a teljes alapterületnek olyan része, ahol a belmagasság legalább 1,90 m .A teljes alapterületbe a lakáshoz, üdülőhöz tartozó kiegészítő helyiségek, melléképületek , melléképületrészek kivételével valamennyi helyiség összegzett alapterülete, valamint a többszinte s lakrészek belső lépesőjének egy szinten számított vízszintes vetülete is beletartozik . Az épülethez tartozó fedett és három oldalról zárt küls ő tartózkodók (lodzsa, fedett és oldalt zárt erkélyek), ésa fedett terasz, tornác alapterületének 50%-a tartozik a teljes alapterületbe . A lakások esetébena pinceszinten (a csatlakozó terepszint alatt) kialakított helyiségek alapterületének 70%-át kell a telje s alapterületbe számítani . (Az egy helyrajzi számon lévő épület, épületrész esetén ezek összesítet t hasznos alapterületét kell hasznos alapterület alatt érteni) ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 167. , 175 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/11/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
167. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv. 52. § kiegészítését javasolják a következ ő új 13 . pont felvételével : „163 . § A Htv . 52 . § 9., 13 . 216., 22., 25., 32., [és] 40 ., és 45 . pontjai helyébe a következ ő rendelkezések lépnek, egyidej űleg a a következő 17 . ponttal egészül ki : /E törvény alkalmazásában :/ „13 . forgalmi érték : az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték ;” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 166. , 175. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/11/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
84 168. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv . 52. § 16. pont elhagyását javasolják : „163 . § A Htv . 52 . § [16 .,] 22 ., 25 ., 32 ., és 40 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a § a következ ő 17 . ponttal egészül ki : (E törvény alkalmazásában :) „16 . [telek : az épülettel be nem épített földterület, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásba n művelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott és ténylegesen mez őgazdaság i művelés alatt álló belterületi telket, a külterületi term őföldet, valamint az ingatlannyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületet, feltéve, ha a z ténylegesen mez őgazdasági m űvelés alatt áll, továbbá a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett főldterületet;]”„ Indokolás a T/4662/48/22 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja :. a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság, az nkormányzati bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
169. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv . 52. § 16. pont módosítását javasolja : „163 . § A Htv . 52. § [16 .,] 22 ., 25., 32 ., és 40 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a § a következő 17. ponttal egészül ki : /E törvény alkalmazásában : / „16. telek: az épülettel be nem épített földterület[, ide nem értve az ingatlan-nyilvántartásba n művelési ág szerint aranykorona-értékkel nyilvántartott és ténylegesen mez őgazdaság i művelés alatt álló belterületi telket, a külterületi term őföldet, valamint az ingatlan nyilvántartás szerint tanyaként nyilvántartott ingatlanhoz tartozó földterületet, feltéve, ha a z ténylegesen mezőgazdasági művelés alatt áll, továbbá a közút területét, a vasúti pályát, a vasúti pálya tartozékai által lefedett földterületet] ;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 170 . , 171 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/114/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mez ő gazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
85
170. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv. 52. § 17. pont elhagyását javasolja : „163 . § A Htv . 52. § 16., 22 ., 25 ., 32 ., és 40 . pontjai helyébe a következ ő rendelkezések lépnek[ , egyidej űleg a § a következő 17. ponttal egészül ki: ] /E törvény alkalmazásában :/ 17. [termőföld : az ingatlan-nyilvántartásban aranykorona értékkel és m űvelési ággal nyilvántartott, a termőföldről szóló törvény szerinti term őföldnek minősülő földterület;”] Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 169. , 171. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/114/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mez őgazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
171. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv . 52. § 22. pont c) pont módosítását javasolja: /163 . § A Htv. 52. § 16., 22 ., 25 ., 32 ., és 40 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek , egyidejűleg a § a következ ő 17. ponttal egészül ki : 22 . nettó árbevétel :/ c) biztosítóknál : a biztosítástechnikai eredmény növelve a nettó m űködési költségekkel, a befektetésekb ől származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítéséne k árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), a z életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel , valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával ésa Kártalanítási Alappal szemben ráfordításként elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel és a biztosítottaknak visszajuttatandó befektetési eredménnyel . Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartoz ó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjelleg ű különbözete tartozik a nettó árbevételbe . A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azo k eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjelleg ű, Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 169. , 170 . pontjaiban foglaltakkal .
86 Indokolás a T/4662/114/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Mez őgazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
172. Csenger-Zalán Zsolt képviselő a törvényjavaslat 163 . §-ban a Htv. 52. 31 . pont kiegészítését javasolja : „163 . § A Htv. 52 . § 16., 22., 25.,31 ., 32 ., és 40 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek , egyidejűleg a a következő 17. ponttal egészül ki : /E törvény alkalmazásában :/ „31 . telephely : a) az adóalany olyan állandó üzleti létesítménye függetlenül a használat jogcímét ől, ahol részben vagy egészben iparűzési tevékenységet folytat, azzal, hogy a telephely kifejezés magában foglalja különösen a gyárat, az üzemet, a m űhelyt, a raktárt, a bányát, a k őolaj- vagy földgázkutat, a vízkutat, a szélerőművet (szélkereket)1 a vezeték nélküli távközlési szolgáltató k átjátszó állomását (MSC állomásom az irodát, a fiókot, a képviseletet, a termőföldet, a hasznosított (bérbe vagy lízingbe adott) ingatlant, az ellenszolgáltatás fejében igénybe vehet ő közutat, vasúti pályát, b) azon távközlési tevékenységet végz ő vállalkozó esetén, amelynek az adóévben a számvitel i törvény szerinti nettó árbevételének kevesebb, mint 75%-a származik vezeték nélküli távközlés i tevékenységb ől (TEAOR'08 61 .2) (vezetékes távközlési tevékenységet végz ő vállalkozó), azon önkormányzat illetékességi területe, ahol az adóév első napján el őfizetőjének távközlési szolgáltatást nyújt (vezetékes távközlési szolgáltatást igénybe vevő előfizető), valamint - haa vállalkozó vezeték nélküli távközlési tevékenységet is végez - azon önkormányzat illetékesség i területe, ahol a vezeték nélküli távközlési szolgáltatást igénybe vev ő előfizetőjének adóév első napján a számlázási címe található , c) a villamos energiáról szóló törvény szerinti egyetemes szolgáltató, villamosenergia-keresked ő é s villamos energia elosztó hálózati engedélyes, továbbá a földgázellátásról szóló törvény szerint i egyetemes szolgáltató, földgázkereskedő és földgázelosztói engedélyes esetén azon önkormányza t illetékességi területe, ahol villamos energia vagy földgáz értékesítése, illetve a villamos energi a vagy földgáz elosztása a végs ő fogyasztó, a végs ő felhasználó (a továbbiakban együttesen : a végső fogyasztó) részére történik, feltéve, hogy a villamosenergia-kereskedő , a földgázkeresked ő,a villamos energia egyetemes szolgáltató, a földgáz egyetemes szolgáltató, illetve a villamosenergi a elosztó hálózati engedélyes, a földgázelosztói engedélyes adóévet megel őző adóévi számviteli törvény szerinti nettó árbevételének legalább 75%-a közvetlenül a végs ő fogyasztónak történő értékesítésből, illetve a végs ő fogyasztó számára történ ő elosztásból származik ;",, Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 190. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/91/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
87 - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
173. Kósa Lajos képviselő a törvényjavaslat 163 . §-ban a Htv. 52. § kiegészítését javasolj a a következő új 36. pont felvételével : 163 . § A Htv . 52 . § 16 ., 22 ., 25 ., 32 ., 36.,és 40. pontjai helyébe a következ ő rendelkezések lépnek, egyidejűleg a § a következ ő 17. ponttal egészül ki : „36. eladott áruk beszerzési értéke : a kett ős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt és változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelr ől szóló törvény szerint az eladott áruk beszerzési értékeként elszámolt - bekerülési (beszerzési) értéke . Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó - pénzforgalmi nyilvántartást vezet ő vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentve a kifizetett árukészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár szerinti nyit ó értékével . Az e ont szerinti értékkel az adóalan akkor csökkentheti a nettó árbevételét ha azzal a 22 . pont a) alpontja szerint jogdíjként, a 32 . pont szerint alvállalkozói teljesítések értékeként . a 37 . ont szerint an a öltsé _ként va a 40 . . ont szerint közvetített szol áltatások értékeként nett ó árbevételét nem csökkentette ;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 174 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/115/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
174. Kósa Lajos képviselő a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv. 52. § kiegészítését javasolj a a következő új 37 . pont felvételével : 163 . § A Htv. 52 . § 16 ., 22., 25., 32 ., 37., és 40 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek , egyidejűleg a § a következő 17 . ponttal egészül ki : „37. anyagköltség : a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak -a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke . Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó pénzforgalmi nyilvántartást vezető vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordítot t kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetet t anyagkészlet leltár szerinti nyitó értékével . Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásba n vé ! tett beruházáshoz felhasznált an a . ok bekerülési beszerzési értéke . Az e . ont szerinti értékke l az adóalany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 22 . pont a) alpontja szerint jogdíjként,
88 a 36. pont szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a 32 . pont szerint alvállalkozói teljesíté s értékeként, a 40 . pont szerint a közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét ne m csökkentette." Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 173 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/115/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
175. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr . Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 163. §-ban a Htv. 52. § kiegészítését javasolják a következő új 45. pont felvételével : „163 . § A Htv. 52. § 9., 13 .,16., 22., 25., 32., [és] 40., és 45 . pontjai helyébe a következő rendelkezések lépnek, egyidej űleg a § a következő 17 . ponttal egészül ki : /E törvény alkalmazásában :/ „45. egyéb nem lakás céljára szolgáló épület : az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjá n kereskedelmi üzletnek, boltnak, abc-nek, üzletháznak, játékteremnek, csárdának, bisztrónak, borozónak, sörözőnek, büfének, cukrászdának, kávézónak, kávéháznak, teaháznak, fagylaltozónak , étteremnek, vendégl őnek, presszónak, irodának, műteremnek, szállodának, hotelnek, panziónak , fogadónak, motelnek, szállónak, vendégháznak, vadászháznak, rendelőnek, kórháznak , szanatóriumnak, gyógyszertárnak, garázsnak, gépjárműtárolónak, raktárnak, üvegháznak , műhelynek, szerviznek, üzemnek, üzemcsarnoknak, pincének, présháznak, h űtőháznak, gyárnak minősülő vagy ilyenként feltüntetésre váró épület, épületrész;” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 166. , 167 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/11/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
176. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 1. pont elhagyását javasolja:
89 /164. § (1) Hatályát veszti a Htv . / 1 . [5. §] Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 182. , 183 . , 191 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/l 14/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
177 . Habis László, Kósa Lajos, Borkaí Zsolt, dr . Cser-Palkovícs András, Szalay Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 164 . § (1) bekezdés 2 . pont elhagyását javasolják : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „2 . [6. § c) pontjában „a 16 . § a) pontjában, a 22. § a) pontjában,” szövegrész,] ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 178. , 179 . , 180 . , 181 . , 184 . , 186 . , 187. , 189. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
178 . Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képvisel ők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 3. pont módosítását javasolják : /164 . § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „3 . 7. § b) pontjában a „korrigált” és a „vagy a számított érték alapján” szövegrészek, ” Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban.
90 Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
179. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 4. pont elhagyását javasolják : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv./ „4. [7. § e) pontjában a „funkciója (használati módja),” szövegrész,] ” Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban. Indokolás a T/4662/11/4 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
180. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc és dr . Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 5. pont módosítását javasolják : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „5. 7 . § f) pontjában a „a számított érték alapú és” a „korrigált” szövegrészek,” Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban. Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
91 181. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc és dr . Láng Zsolt képvisel ők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 7. pont elhagyását javasolják : /164. (1) Hatályát veszti a Htv ./ „7. [16 . §,] ” Lásd a T/4662/11 . sz. összefiiggéseit a 177 . pontban. Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
182. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 8 . pont módosítását javasolja : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ 8. 13 . § [b), d) és f) pontja, ] Lásd a T/4662/114 . sz. összefüggéseit a 176 . pontban. Indokolás a T/4662/114/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
183. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 164 . § (1) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új 9. pont felvételével : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ 9.19. Lásd a T/4662/114 . sz. összefüggéseit a 176 . pontban. Indokolás a T/4662/114/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
92 - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
184. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képvisel ők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 9 . pont elhagyását javasolják : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „9 . [22 . §'] ” Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban . Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az El őterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
185. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új 10 . felvételével: /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ 10. 39/B .§, Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
186. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr. Láng Zsolt képvisel ők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 11 . pont elhagyását javasolják : /164 . § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „11 . [52. § 9. pontjának utolsó mondata,]”
93 Lásd a T/4662/11 . sz. összefiiggéseit a 177. pontban. Indokolás a T/4662/11/4. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
187 . Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr. Cser-Palkovics András, Szala y Ferenc és dr . Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következő új 14. pont felvételével : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv./ „14. 52 . § 46-47 . pontjai, ” Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban.
Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Onkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
188. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés 14. pont módosítását javasolja : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv . / 14. 52. § 39. pontja, 52-54. pontja . Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban . Indokolás a T/4662/86/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Elő terjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
94
189. Habis László, Kósa Lajos, Borkai Zsolt, dr . Cser-Palkovics András, Szalay Ferenc és dr. Láng Zsolt képviselők a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következő új 15 . pont felvételével : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv ./ „15 . A 15.§ b), 16. § b), 21 . § b) és 22 . & b) pontokban szerepl ő „korrigált” szövegrészek . ” Megjegyzés: A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Lásd a T/4662/11 . sz. összefüggéseit a 177 . pontban .
Indokolás a T/4662/11/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Onkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
190. Csenger-Zalán Zsolt képviselő a törvényjavaslat 164. § (1) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új 15 . pont felvételével : /164. § (1) Hatályát veszti a Htv. / 15 . 3 . számú mellékletének 2 .4.1 . pontja . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 172 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/91/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja: a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
191. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 164. § (2) bekezdés kiegészítését javasolja a következ ő új 2. pont felvételével : /(2) A Htv./
95 2. 5. §-ában a „Az önkormányzat rendeletével :” szövegrész helyébe „Az önkormányzat rendeletéve l adóként :” /szövegrész lép . / Lásd a T/4662/114 . sz. összefüggéseit a 176 . pontban . Indokolás a T/4662/114/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, az Önkormányzat i bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
192 . Kósa Lajos képviselő a törvényjavaslat 164. § (2) bekezdés 7. pont elhagyását javasolja : /(2) A Htv./ [7. 52. § 36. pontjában „a 40 . pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként” szövegrés z helyébe „a 32 . pont szerint alvállalkozói teljesítés értékeként, a 40 . pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként", ] /szövegrész lép ./ Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 193. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/115/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
193 . Kósa Lajos képviselő a törvényjavaslat 164. § (2) bekezdés 8 . pont elhagyását javasolja : /(2) A Htv./ [8. 52. § 37. pontjában „a 40 . pont szerint a közvetített szolgáltatások értékeként” szövegrés z helyébe „a 32. pont szerint alvállalkozói teljesítés értékeként, a 40 . pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként”]
96 /szövegrész lép ./ Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 192 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/115/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
194. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 165. §-ban a Gjt . 1 . § elhagyását javasolja : „165. [A gépjárm űadóról szóló 1991 . évi LXXXII . törvény (a továbbiakban : Gjt.) 1 . §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép: „1 . § (1) A magyar hatósági rendszámtáblával ellátott gépjárm ű, pótkocsi (a továbbiakban együtt: gépjárm ű) után gépjárműadót, míg a nem kizárólag magánhasználatú személygépkocsi után – a gépjárm űadó fizetési kötelezettségt ől függetlenül – a IV. fejeze t szerinti adót (cégautóadó) kell fizetni. (2) E törvény hatálya nem terjed ki a magyar hatósági rendszámtáblával ellátott mező gazdasági vontatóra, a lassú járm űre és a lassú járm ű pótkocsijára, a négykerekű segédmotoros kerékpárra, a külön jogszabály szerinti „méhesházas” gépjárm ű re, a munkagépre, a CD, a CK, a DT, az OT és a Z betűjelű rendszámtáblával ellátot t gépjárm űre."]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 197. , 199. , 202. , 205. , 207 . pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/62. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
195. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 165. §-ban a Gjt. 1. § módosítását javasolják : „165 . A gépjárműadóról szóló 1991 . évi LXXXII . törvény [(a továbbiakban : Gjt.) 1 . §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép:
97 „1 . § (1) A magyar hatósági rendszámtáblával ellátott gépjárm ű, pótkocsi (a továbbiakba n együtt: gépjármű ) után gépjárműadót, míg a nem kizárólag magánhasználat ú személygépkocsi után — a gépjárm űadó fizetési kötelezettségtő l függetlenül — a IV. fejeze t szerinti adót (cégautóadó) kell fizetni . (2) E törvény hatálya nem terjed ki a magyar hatósági rendszámtáblával ellátott mezőgazdasági vontatóra, a lassú járm űre és a lassú járm ű pótkocsijára, a négykerekű segédmotoros kerékpárra, a külön jogszabály szerinti „méhesházas” gépjárm űre, a munkagépre, a CD, a CK, a DT, az OT és a Z bet űjelű rendszámtáblával ellátot t gépjárműre."]hatályát veszti.” Megjegyzés: A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Indokolás a T/4662/56/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem értegyet.
196. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 166 . §-ban a Gjt. 9. § (1) bekezdés elhagyását javasolják : „166 . § [A Gjt. 9 . § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(1) Az adóztatási feladatokat — a (3) bekezdésben foglalt kivétellel — a magánszemély adóalanynak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992 . évi LXVI . törvény szerinti nyilvántartásba bejegyzett lakóhelye, annak hiányában tartózkodás i helye (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban együtt : lakcím), míg a nem magánszemély adóalanynak — ideértve az egyéni vállalkozót is — a hatósági nyilvántartás címadat-rovatáb a bejegyzett székhelye vagy telephelye szerint illetékes települési, a f ővárosban a kerület i önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban együtt: adóhatóság) látja el . Ha a nyilvántartásban a lakcím, a székhely, illet őleg a telephely megváltozik, az adóztatás i feladatok ellátására a változást követ ő év első napjától az új lakcím, székhely, illetőleg telephely szerint illetékes adóhatóság jogosult. Gépjármű tulajdonátruházása esetén, ha a tulajdonváltozással érintett felek egyike sem tesz eleget a külön jogszabály álta l meghatározott bejelentési kötelezettségének, akkor a tulajdonváltozás bejelentése événe k utolsó napjáig a 2 . § (1) bekezdés szerinti tulajdonos nyilvántartásba bejegyzett lakcíme , székhelye, illet őleg telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság az illetékes a tulajdonváltozással érintett gépjármű adóztatására."]” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 198 . , 200 . , 204. , 206. foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/56/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
pontjaiban
98 - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
197. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 166. §-ban a Gjt. 9 . § (1) bekezdé s elhagyását javasolja : „166. § [A Gjt. 9. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép: „(1) Az adóztatási feladatokat — a (3) bekezdésben foglalt kivétellel — a magánszemély adóalanynak a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992 . évi LXVI. törvény szerinti nyilvántartásba bejegyzett lakóhelye, annak hiányában tartózkodás i helye (e bekezdés alkalmazásában a továbbiakban együtt : lakcím), míg a nem magánszemély adóalanynak — ideértve az egyéni vállalkozót is — a hatósági nyilvántartás címadat-rovatáb a bejegyzett székhelye vagy telephelye szerint illetékes települési, a f ővárosban a kerületi önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban együtt: adóhatóság) látja el . Ha a nyilvántartásban a lakcím, a székhely, illet őleg a telephely megváltozik, az adóztatás i feladatok ellátására a változást követ ő év els ő napjától az új lakcím, székhely, illet ő leg telephely szerint illetékes adóhatóság jogosult. Gépjármű tulajdonátruházása esetén, ha a tulajdonváltozással érintett felek egyike sem tesz eleget a külön jogszabály álta l meghatározott bejelentési kötelezettségének, akkor a tulajdonváltozás bejelentése événe k utolsó napjáig a 2 . § (1) bekezdés szerinti tulajdonos nyilvántartásba bejegyzett lakcíme , székhelye, illet őleg telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság az illetékes a tulajdonváltozással érintett gépjármű adóztatására."]” Lásd a T/4662/62 . sz. összefüggéseit a 194 . pontban. Indokolás a T/4662/62. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
198. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 167 . §-ban a Gjt . 17/E. § elhagyását javasolják : „167. § [A Gjt. 17/E. § helyébe a következ ő rendelkezés lép : 17/E. § Az adó havi mértéke személygépkocsinként, a személygépkocsi kW-ban kifejezet t teljesítménye és környezetvédelmi osztály-jelzése alapján a következ ő: gépjárm ű hajtómotorjának teljesítménye (kW) Környezetvédelmi osztály-jelzé s „6"—„10” osztályjelzések esetén „0"—„4” osztályjelzések esetén 15” osztályjelzések esetén 0—50 16.500 Ft 8.800 Ft 7.700 Ft 51—90 22.000 Ft 11.000 Ft 8.800 Ft
5"• „14—
99 91—120 120 felett
33.000 Ft 44.000 Ft
22.000 Ft 33.000 Ft
11 .000 Ft 22.000 Ft] "
Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 196 . pontban . Indokolás a T/4662/56/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
199 . Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 167. §-ban a Gjt . 17/E. § elhagyását javasolja : „167 . § [A Gjt. 17/E. § helyébe a következő rendelkezés lép : 17/E. § Az adó havi mértéke személygépkocsinként, a személygépkocsi kW-ban kifejezet t teljesítménye és környezetvédelmi osztály-jelzése alapján a következ ő: gépjárm ű hajtómotorjának teljesítménye (kW) Környezetvédelmi osztály-jelzé s „0"—„4” osztályjelzések esetén „6"—,,10” jelzések esetén osztály 5"• „14 — 15” osztályjelzések esetén 0—50 16.500 Ft 8.800 Ft 7.700 Ft 51—90 22.000 Ft 11.000 Ft 8.800 Ft 91—120 33.000 Ft 22.000 Ft 11.000 Ft 120 felett 44.000 Ft 33.000 Ft 22.000 Ft]" Lásd a T/4662/62 . sz. összefüggéseit a 194 . pontban. Indokolás a T/4662/62 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
200. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 168. § elhagyását javasolják : „168 . § [A Gjt . 17/G . § (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép, és a következő (2a) bekezdéssel egészül ki : „(2) Az adóalany naptári évben keletkez ő adófizetési kötelezettségét a) a január 1 . napján a nem magánszemély tulajdonában álló, belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után január 20-ig,
100 b) január 2-a és november 30-a között a nem magánszemély tulajdonába került, belföld i rendszámtáblával ellátott személygépkocsi után a tulajdonszerzést követ ő hónap 20. napjáig, c) az a)—b) pontban foglalt feltételeknek nem megfelel ő személygépkocsi után december 20-i g teljesíti. (2a) Az adóalany a naptári év egészére vonatkozó bevallási kötelezettségét december 20-i g teljesíti."] " Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 196. pontban. Indokolás a T/4662/56/6 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
201 . Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 168. § elhagyását javasolja : „168. § [A Gjt . 17/G . § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép, és a következ ő (2a ) bekezdéssel egészül ki : „(2) Az adóalany naptári évben keletkező adófizetési kötelezettségé t a) a január 1 . napján a nem magánszemély tulajdonában álló, belföldi rendszámmal ellátot t személygépkocsi után január 20-ig, b) január 2-a és november 30-a között a nem magánszemély tulajdonába került, belföld i rendszámtáblával ellátott személygépkocsi után a tulajdonszerzést követ ő hónap 20. napjáig, c) az a)—b) pontban foglalt feltételeknek nem megfelelő személygépkocsi után december 20-i g teljesíti. (2a) Az adóalany a naptári év egészére vonatkozó bevallási kötelezettségét december 20-i g teljesíti."]” Indokolás a T/4662/99/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
202. Volner János képviselő a törvényjavaslat 168. §-ban a Gjt. 17/G. § elhagyását javasolja : „168. [A Gjt. 17/G . (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép, és a következ ő (2a) bekezdéssel egészül ki : „(2) Az adóalany naptári évben keletkező adófizetési kötelezettségét
101 a) a január 1 . napján a nem magánszemély tulajdonában álló, belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után január 20-ig, b) január 2-a és november 30-a között a nem magánszemély tulajdonába került, belföld i rendszámtáblával ellátott személygépkocsi után a tulajdonszerzést követő hónap 20. napjáig, c) az a)—b) pontban foglalt feltételeknek nem megfelel ő személygépkocsi után december 20-i g teljesíti . (2a) Az adóalany a naptári év egészére vonatkozó bevallási kötelezettségét december 20-i g teljesíti ."] " Lásd a T/4662/62 . sz . összefüggéseit a 194 . pontban. Indokolás a T/4662/62. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
203. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 168. §-ban a Gjt . 17/G . § (2) bekezdé s módosítását javasolja : /168 . A Gjt. 17/G . § (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép, és a következ ő (2a) bekezdéssel egészül ki :/ (2) Az adóalany naptári évben keletkez ő adófizetési kötelezettségét a) a január 1 . napján a nem magánszemély tulajdonában álló, belföldi rendszámmal ellátott személygépkocsi után [január 20-ig] minden negyedév els ő hónapjának 20 . napjáig négy egyenlő részletben , b) január 2-a és november 30-a között a nem magánszemély tulajdonába került, belföld i rendszámtáblával ellátott személygépkocsi után a tulajdonszerzést követ ő [hónap 20. napjáig] negyedévek első hónapjának 20 . napjáig egyenlő részletekben, c) az a)—b) pontban foglalt feltételeknek nem megfelel ő személygépkocsi után december 20-ig teljesíti. Indokolás a T/4662/70 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
204. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 169. §-ban a Gjt . 18. § 29. pont elhagyását javasolják : „169. [A Gjt. 18 . §-a a következő 29. ponttal egészül ki: (E törvény alkalmazásában:)
102 „29. környezetvédelmi osztály-jelzés: a közúti járm űvek forgalomba helyezésének é s forgalomban tartásának m űszaki feltételeiről szóló 6/1990 . (IV. 12.) KöHÉM rendelet 2011 . augusztus 15-én hatályos 5 . számú melléklete II . alpontja szerinti környezetvédelmi osztály jelzés (kód) ."] ” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 196 . pontban. Indokolás a T/4662/56/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, az Onkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
205. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 169. §-ban a Gjt . 18. § 29. pont elhagyását javasolja : „169 . § [A Gjt. 18. §-a a következ ő 29. ponttal egészül ki: (E törvény alkalmazásában:) „29 . környezetvédelmi osztály-jelzés: a közúti járm űvek forgalomba helyezésének é s forgalomban tartásának mű szaki feltételeir ől szóló 6/1990 . (IV. 12 .) KöHÉM rendelet 2011 . augusztus 15-én hatályos 5 . számú melléklete II. alpontja szerinti környezetvédelmi osztályjelzés (kód)."]” Lásd a T/4662/62 . sz. összefüggéseit a 194 . pontban. Indokolás a T/4662/62. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, az Onkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
206. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 170. § elhagyását javasolják : „170. [Hatályát veszti a Gjt. 1 . 8. § (4)—(7) bekezdése , 2. 10—17. §-ai és azok alcímei, 3. 18. § 8., 17., 21., 22. és 23. pontja.]” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 196 . pontban.
103 Indokolás a T/4662/56/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada.. sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, az nkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
207. Volner János képviselő a törvényjavaslat 170. § elhagyását javasolja: „170 . § [Hatályát veszti a Gjt. 1. 8. § (4)—(7) bekezdése , 2. 10—17 . §-ai és azok alcímei, 3. 18. § 8., 17., 21 ., 22. és 23. pontja.] ” Lásd a T/4662/62 . sz. összefüggéseit a 194 . pontban. Indokolás a T/4662/62. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
208. Manninger Jenő képviselő a törvényjavaslat 170. § 2. pont helyébe a következ ő rendelkezést javasolja : /170. § Hatályát veszti a Gjt./ 2. [10—17 . §-ai és azok alcímei] 13 . § (3)-(4), (6), (8) bekezdése , Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 209. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/90. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
209 . Manninger Jen ő képviselő a törvényjavaslat 170. § 3. pont helyébe a következő rendelkezést javasolja :
104 /170 . § Hatályát veszti a Gjt./ 3 . [18. § 8 ., 17., 21., 22 . és 23. pontja] 16. § . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 208. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/90. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság - egyharmada sem támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága; Az Elő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
210. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 171 . § (2) bekezdésben a Kknyt . 9. (6) bekezdés módosítását javasolja: /(2) A Kknyt . 9. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki : / „(6) 3,5 tonna össztömeget meghaladó tehergépjárm űvet, autóbuszt üzemeltet ő tulajdono s (üzembentartó) az (1) bekezdés f) pontja szerinti székhely, telephely címként csak olyan település i cím bejegyzését kérheti, amelyet a [e járművek] cégjegyzék [szerinti telephelyéül] tartalmaz és e járművek számára ténylegesen tárolási [és karbantartási] hely[é]ül szolgál . Azt a tényt, hogya települési cím szerinti ingatlan alkalmas a járművek tárolására [utóbbi feltétel teljesülését a z ügyfél kérelmére] a települési önkormányzat jegyzője [által kiadott] igazol[ás]fa [tanúsítja] .” Indokolás a T/4662/99/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
211. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 172 . §-ban a Neta tv. az 1 . Értelmező rendelkezések alcímet megelőző fejezet cím elhagyását javasolja : „172 . § [A népegészségügyi termékadóról szóló 2011 . évi CIII . törvény (Neta tv.) az 1 . Értelmező rendelkezések alcím előtt a következő fejezet címmel egészül ki : „I. fejezet NÉPEGÉSZSÉGÜGYI TERMÉKADÓ"] ” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 212 . , 213. , 223 . , 226 . pontjaiban foglaltakkal.
105 Indokolás a T/4662/59 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
212. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 173. §-ban a Neta tv. 1. § elhagyását javasolja : „173 . § [A Neta tv . 1 . §-a 4. pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép, egyidejűleg a § a következ ő 8–10. pontokkal egészül ki: (E törvény alkalmazásában) „4. előrecsomagolt termék: a termék és az azt tartalmazó egyedi csomagolás kombinációja, h a a) a terméket nem a fogyasztó vagy a végs ő felhasználó jelenlétében csomagolják , b) a csomagolásban található termék mennyisége el őre meghatározott, c) a b) pont szerinti mennyiség a csomagolás felbontása vagy észrevehet ő módosítása nélkü l nem változtatható meg, é s d) a terméket olyan névleges mennyiség ű egységekben értékesítik, amelye k da) megegyeznek a csomagoló által előre meghatározott értékekkel (ideértve bármely olyan hozzáadott mennyiséget, amelyre a jelölésen hivatkozás történik) , db) tömeg- vagy térfogategységekben vannak meghatározva . Előrecsomagolt terméknek min ősül az az a)–c) pontokban foglalt feltételeknek megfelel ő termék is, amelyet darabonként csomagolnak, függetlenül attól, hogy azt a fogyasztó részér e milyen módon (darabonként vagy tömeg alapján) értékesítik ; 8. teljesítési id őpont: az Áfa törvény szerinti teljesítési id őpont; 9. taurin : a H2N-CH2-CH2-SO2-OH kémiai képlettel leírható vegyület (2-aminoetánszulfonsav); 10. sör : a 2203 VTSZ szám alá tartozó termék ."] ” Lásd a T/4662/59 . sz. összefüggéseit a 211 . pontban . Indokolás a T/4662/59. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
213. Volner János képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2. § elhagyását javasolja: „174 .
[A Neta tv . 2. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép :
106 „2. § Adóköteles terméknek minősül az el ő recsomagolt termékként forgalomba hozott, a) a 2009, 2202 VTSZ szám alá tartozó termék, a legalább 25% gyümölcs, illetv e zöldséghányadot tartalmazó s űrítmények, koncentrátumok, szörpök, nektárok , gyümölcslevek és zöldséglevek kivételével, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és cukortartalm a meghaladja a 8 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : üdítő ital) ; b) a 2009, 2202 VTSZ szám alá tartozó termék, h a ba) koffeint tartalmaz, feltéve hogy koffeintartalma meghaladja a 10 milligramm koffein/100 milliliter mennyiséget, ideértve azt az esetet is, ha a koffeint a termék valamely összetev ője tartalmazza é s bb) taurint tartalmaz, feltéve, hogy taurintartalma meghaladja a 100 milligramm/10 0 milliliter mennyiséget, ideértve azt az esetet is, ha a taurint a termék valamely összetev ője tartalmazza (a továbbiakban : energiaital) ; c) a 1704, 1905, 2105 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és cukortartalma meghaladja a 25 gramm cukor/100 gramm mennyiséget, továbbá az 180 6 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és cukortartalma meghaladj a a 40 gramm cukor/100 gramm mennyiséget és kakaótartalma 40 gramm/100 gram m terméknél alacsonyabb (a továbbiakban együtt : elő recsomagolt cukrozott készítmény) ; d) a c) pont hatálya alá nem tartozó 1905, 2005 20 20, 2008 VTSZ szám alá tartozó, gabona , burgonya vagy olajos magvak felhasználásával készült, sütött vagy pörkölt, ízesített é s azonnali fogyasztásra alkalmas termék, ide nem értve a kenyeret és a pékárut, ha sótartalm a meghaladja az 1 gramm só/100 gramm mennyiséget (a továbbiakban : sós snack) ; e) a 2103, 2104 VTSZ szám alá tartozó - gyermektápszernek, fogyasztásra kész levesnek vagy mártásnak nem min ő sülő - termék, ha sótartalma meghaladja az 5 gramm só/100 gram m mennyiséget (a továbbiakban : ételízesít ő), kivéve a mustár, a ketchup és az olyan, ne m szárított, aprított vagy pépesített, sózott ételízesít ő zöldség készítményt, amelynek sótartalm a nem haladja meg a 15 gramm só/100 gramm mennyiséget ; f) az a) pont hatálya alá nem tartozó olyan ital, amely sört és hozzáadott cukrot tartalmaz , ideértve azt az esetet is, ha valamely összetev ője tartalmaz cukrot, feltéve, hogy a termé k cukortartalma meghaladja az 5 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : ízesített sör) ; g) a 2208 VTSZ szám alá tartozó olyan ital, amely üdít őitalt tartalmaz, feltéve, hogy a termék cukortartalma meghaladja az 5 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : alkoholos frissít ő);"] ” Lásd a T/4662/59 . sz. összefüggéseit a 211 . pontban. Indokolás a T/4662/59. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
214. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 174 . §-ban a Neta tv. 2. § a) pont módosítását javasolja : /174. § A Neta tv . 2 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép :
107 /2. Adóköteles terméknek minősül az el őrecsomagolt termékként forgalomba hozott,//
„a) a 2009, 2202 VTSZ szám alá tartozó termék, a legalább 25% gyümölcs, illetve zöldséghányado t tartalmazó sűrítmények, koncentrátumok, szörpök, nektárok, gyümölcslevek és z őldséglevek kivételével, ha [hozzáadott cukrot ]tartalmaz és cukortartalma meghaladja a 8 gramm cukor/10 0 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : üdítőital);” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 217 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/74. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
215. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2. § a) pont módosítását javasolja : /174. § A Neta tv . 2. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép : /2. Adóköteles terméknek minősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott,// „a) a 2009, 2202 VTSZ szám alá tartozó termék, a legalább 50 %-ban tejalapanyag felhasználásáva l készült termékek, valamint a legalább 25% gyümölcs, illetve zöldséghányadot tartalmaz ó sűrítmények, koncentrátumok, szörpök, nektárok, gyümölcslevek és zöldséglevek kivételével, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és cukortartalma meghaladja a 8 gramm cukor/100 millilite r mennyiséget (a továbbiakban : üdítőital);” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 218. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/75 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottsá g - nem támogatja : az Egészségügyi bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
108 216. Koncz Ferenc képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2. § c) pont módosítását javasolja : /2 . § Adóköteles terméknek min ősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott, / „c) a 1704, 1905, 2105 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott cukrot tartalmaz é s cukortartalma meghaladja a 25 gramm cukor/100 gramm mennyiséget, továbbá az 1806 VTS Z szám alá tartozó termék, a 1806 10 VTSZ alá tartozó termékek kivételével, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és cukortartalma meghaladja a 40 gramm cukor/100 gramm mennyiséget é s kakaótartalma 40 gramm/100 gramm terméknél alacsonyabb (a továbbiakban együtt : előrecsomagolt cukrozott készítmény) ;” Indokolás a T/4662/69 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
217. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2. § c) pont módosítását javasolja : /174. § A Neta tv. 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép : /2 . § Adóköteles terméknek minősül az el őrecsomagolt termékként forgalomba hozott,/ / „c) a 1704, 1905, 2105 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott [cukrot tartalmaz és ]cukortartalma meghaladja a 25 gramm cukor/100 gramm mennyiséget, továbbá az 1806 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott [cukrot tartalmaz és ]cukortartalma meghaladja a 4 0 gramm cukor/100 gramm mennyiséget és kakaótartalma 40 gramm/100 gramm termékné l alacsonyabb (a továbbiakban együtt : előrecsomagolt cukrozott készítmény) ;” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 214 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/74. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
218. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv . 2. § c) pont módosítását javasolja:
109 /174 . A Neta tv . 2. §-a helyébe a következő rendelkezés lép : /2 . Adóköteles terméknek min ősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott,// „c) a 1704, 1905, 2105 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott cukrot tartalmaz é s cukortartalma meghaladja a 25 gramm cukor/100 gramm mennyiséget, továbbá az 1806 VTS Z szám alá tartozó termék, kivéve a 1806 10 VTSZ alá tartozó termékek, valamint a legalább 50 % ban tejalapanyag felhasználásával készült termékek körét, ha hozzáadott cukrot tartalmaz é s cukortartalma meghaladja a 40 gramm cukor/100 gramm mennyiséget és kakaótartalma 4 0 gramm/100 gramm terméknél alacsonyabb (a továbbiakban együtt : előrecsomagolt cukrozott készítmény);” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 215. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/75 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - nem támogatja : az Egészségügyi bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért e•yet .
219. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2 . § d) pon t módosítását javasolja : /174. § A Neta tv . 2 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép : 2. § Adóköteles terméknek minősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott, / d) a c) pont hatálya alá nem tartozó 1905, 2005 20 20, 2008 VTSZ szám alá tartozó, gabona, burgonya vagy olajos magvak felhasználásával készült, sütött vagy pörkölt, extrudált z ízesített és azonnali fogyasztásra alkalmas termék, ide nem értve a kenyeret és a pékárut (kiflit, zsemlét), ha sótartalma meghaladja az 1 gramm só/100 gramm mennyiséget (a továbbiakban : sós snack) ; Indokolás a T/4662/113 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
220. Bödecs Barna képvisel ő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv. 2. § f) pont módosítását javasolja :
11 0 /174. § A Neta tv . 2. §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép : „2. § Adóköteles terméknek minősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott, / „f) az a) pont hatálya alá nem tartozó olyan ital, amely sört és hozzáadott cukrot tartalmaz, ideértv e azt az esetet is, ha valamely összetev ője tartalmaz cukrot, feltéve, hogy a termék cukortartalma meghaladja az [5] 8 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : ízesített sör) ;” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 221 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/38. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
221. Bödecs Barna képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv . 2. § g) pont módosítását javasolja : /174. § A Neta tv . 2. §-a helyébe a kővetkező rendelkezés lép : „2 . Adóköteles terméknek min ő sül az el őrecsomagolt termékként forgalomba hozott, / „g) a 2208 VTSZ szám alá tartozó olyan ital, amely üdít őitalt tartalmaz, feltéve, hogy a termék cukortartalma meghaladja az [5] 8 gramm cukor/100 milliliter mennyiséget (a továbbiakban : alkoholos frissít ő);” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 220. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/38. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
222. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 174. §-ban a Neta tv . 2. § kiegészítését javasolja a következő új h) pont felvételével : /2. § Adóköteles terméknek minősül az előrecsomagolt termékként forgalomba hozott,/
11 1 „h) a 2007 VTSZ szám alá tartozó termék, ha hozzáadott cukrot tartalmaz és gyümölcshánya d tartalma kevesebb, mint 45 gramm gyümölcs/100 gramm termék (a továbbiakban : gyümölcsíz) .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 224 . , 225. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/94 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
223. Volner János képviselő a törvényjavaslat 175. §-ban a Neta tv . 6. § elhagyását javasolja : „175.
[A Neta tv. 6. §-a helyébe a következő rendelkezés lép :
6. Az adó mértéke a) üdítőital esetében 7 forint/liter, b) energiaital esetében 250 forint/liter, c) előrecsomagolt cukrozott készítmény esetében 150 forint/kilogramm , d) sós snack esetében 250 forint/kilogramm, e) ételízesítő esetében 250 forint/kilogramm, 1) ízesített sör és alkoholos frissítő esetében 20 forint/liter."] ” Lásd a T/4662/59 . sz. összefüggéseit a 211 . pontban. Indokolás a T/4662/59. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
224. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 175. §-ban a Neta tv. 6. § a) pont módosítását javasolja : /6 . § Az adó mértéke/ „a) a sűrítmény, koncentrátum vagy szörp formában értékesített üdít őital esetében 200 forint/liter, más üdítőital esetében 7 forint/liter,”
11 2 Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 222 . , 225 . pontjaiban foglaltakkal . Indokolás a T/4662/94. számon. A módosító javaslatot a bízottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
225. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 175. §-ban a Neta tv . 6. javasolja a következő új g) pont felvételével :
kiegészítését
/6. § Az adó mértéke/ „g) gyümölcsíz esetén 500 forint/kilogramm .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 222 . , 224 . pontjaíban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/94. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
226. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 176. §-ban a Neta tv . 11. § elhagyását javasolja : „176 . § [A Neta tv . 11 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép : „11. § A népegészségügyi termékadóból és a baleseti adóból származó bevétel a z Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi."]” Lásd a T/4662/59 . sz. összefüggéseit a 211 . pontban. Indokolás a T/4662/59 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
11 3
227. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 176. §-ban a Neta tv. 11 . § módosítását javasolják : „176. § A Neta tv . 11 . §-a helyébe a következ ő rendelkezés lép : „11 . A népegészségügyi termékadóból származó bevétel egésze és a [baleseti] gépjárm űadóból származó bevétel központi költségvetési törvényben meghatározott része az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi .” Indokolás a T/4662/56/7 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
228 . Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 176. §-ban a Neta tv . 11 . § módosítását javasolja : /176 . § A Neta tv . 11 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép : / 11 . § A népegészségügyi termékadóból származó bevétel 95%-a és a baleseti adóból származ ó bevétel az Egészségbiztosítási Alap bevételét képezi, a népegészségügyi termékadóból származ ó bevétel 5%-a a központi költségvetés bevétele . Indokolás a T/4662/72 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Mezőgazdasági bizottság - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
229. Volner János képviselő a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv. II. fejezet elhagyását javasolja : „177 . § [A Neta tv . a 11 . § után a következő II. fejezettel egészül ki : „II. fejezet BALESETI ADÓ 1. Az adókötelezettség, az adó alanya
11 4 11/A. § (1) A kötelező gépjármű-felel ősségbiztosításról szóló törvény (Kgfb . tv.) szerinti biztosítási kötelezettség után baleseti adót (a továbbiakban e fejezet alkalmazásában a baleset i adó : adó) kell fizetni. (2) Az (1) bekezdés szerinti adókötelezettség a Kgfb tv . szerinti biztosítási id őszak els ő napján keletkezik és utolsó napján sz űnik meg. (3) Ha a biztosító a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjának meg nem fizetése miat t kezdeményezi a gépjármű forgalomból való kivonását, az adókötelezettség – a (2 ) bekezdésben foglaltaktól eltér ően – a gépjármű forgalomból való kivonása napján sz űnik meg. 111B. § Az adó alanya az a személy vagy szervezet, akit vagy amelyet a Kgfb . tv. szerint i biztosítási kötelezettség terhel . 2. Az adó alapja, mértéke 111C. § (1) Az adó alapja az éves kötelez ő gépjármű-felelősségbiztosítási díj, ide értve a Kgfb . tv. szerint megállapított fedezetlenségi díjat is (a továbbiakban együtt : biztosítási díj) . (2) Határozott tartamú Kgfb. tv. szerinti biztosítási szerződés esetén az adó alapja a határozott id ő tartamra megállapított egyszeri biztosítási díj . (3) Az adó alapj a a) a Kgfb. tv. szerinti fedezetlenségi időtartamra, tovább á b) a Kgfb. tv. szerinti türelmi id őre és – biztosító kockázatviselésével nem érintett –, a gépjármű forgalomból való kivonásának napjáig terjedő időtartamra (a továbbiakban : biztosítási díjjal le nem fedett id őtartam) a Magyar Biztosítók Szövetsége által közétett – a Kgfb . tv. szerinti türelmi id ő els ő napján érvényes – fedezetlenségi díj napi összege és a fedezetlenségi id ő tartam, valamint a biztosítás i díjjal le nem fedett időtartam napjai számának szorzata . 11/D. § Az adó mértéke az adóalap 30 %-a. 3. Az adó megállapítás a 11/E. § (1) Az adót – a 11/F. §-ban foglalt kivétellel – a beszedésre kötelezett állapítja meg , vallja be és fizeti meg. (2) Az adó beszedésére kötelezett a Kgfb. tv. szerinti kötelez ő felelősségbiztosítási szolgáltatás t nyújtó biztosító (a továbbiakban : biztosító) . (3) A biztosítónak az általa megállapított adót az esedékes biztosítási díjjal, díjrészlettel együt t kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban a z adó alanyának a biztosítási díjfizetési kötelezettségének eleget kell tennie. (4) Ha az adó alanya a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbe t fizetett, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy a megállapított adót fizette meg, feltéve, hogy a z általa fizetett összeg a megállapított adó összegét meghaladja . (5) A biztosító a fizetend ő baleseti adót akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedésé t elmulasztotta .
11 5 (6) Ha a Kgfb . tv . szerinti biztosítási jogviszony díjnemfizetés miatt szűnik meg és a Kgfb. tv. szerinti türelmi id őben esedékes biztosítási díj után a biztosító az adót (a továbbiakban e bekezdés alkalmazásában : adó) megfizette, a biztosítási jogviszony megsz űnését magában foglaló hónapról szóló bevallásában a fizetend ő adó összegét a biztosító az adóval csökkentheti. 11/F. § (1) A Kgfb . tv. szerinti határon átnyúló szolgáltatás esetén az adót az adó alany a önadózással, a biztosítási díj esedékességével egyidejűleg állapítja meg . (2) A biztosítási díjjal le nem fedett időtartamra az adó alanya az adó összegét önadózássa l állapítja meg a gépjárm ű forgalomból való kivonását követő hónap 15. napjáig. 11/G. § Ha a biztosítási díj az adó-alany számára visszajá r a) a beszedéssel megfizetett adó esetén a visszajáró díj alapulvételével számított adót a biztosító köteles az adóalanynak a visszajáró díj visszafizetésével egyidej űleg visszafizetni . A díj visszafizetésének hónapját követő 15. napig benyújtott bevallásában a biztosító jogosult a visszafizetett adóval az általa beszedett, bevallott adót csökkenteni , b) önadózással megfizetett adó esetén az adó alanya a visszajáró díj alapulvételével számított adót az adózás rendjér ől szóló törvény szabályai szerint a díj visszafizetését követ ő hónap első napjától kezdődően az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon visszaigényelheti. 4. Eljárási rendelkezések 11/11. § (1) Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el . Rendelkezése k (2) A beszedésre kötelezett, illetve — a 11/F . § szerinti esetben — az adó alanya az adót az ad ó megállapítására előírt határnapot követ ő hónap 15. napjáig vallja be és fizeti meg az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon . 5. Átmeneti rendelkezése k 11/1 . § (1) Ha a biztosítási id őszak 2012 . január 1-jét megelőzően kezd ő dött, akkor a z adókötelezettség a biztosítási id őszaknak a 2012 . január 1-jét követ ő részére áll fenn. (2) Ha az adó alanya 2012 . január 1-jét követő időszakra 2012 . január 1-jét megelőzően má r fizetett biztosítási díjat, akkor a 2012 . január 1-jét követő időszakra — napi id őarányosítással számított — biztosítási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a biztosítással le nem fedet t időtartamra megállapított adóalap utáni adót a beszedésre kötelezett vagy — önadózás esetén — az adó alanya 2012 . február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állam i adóhatósághoz ."]" Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 239. , 240 . , 241 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/63 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ;
11 6 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
230. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet II. fejezet címe módosítását javasolják : /177. § A Neta tv. a 11 . § után a következ ő II. fejezettel egészül ki:/ „,,II . fejezet [BALESETI] GÉPJÁRM ŰADÓ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 231 . , 232 . , 233 . , 234 . , 235 . , 236. , 237. , 238 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
231. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv. II. fejezet 1. cím 11/A . § (1) bekezdés módosítását javasolják : „11/A. § (1) A kötelező gépjármű-felel ősségbiztosításról szóló törvény (Kgfb . tv.) szerint i biztosítási kötelezettség esetén a gépjármű után [baleseti] gépjárműadót (a továbbiakban e fejeze t alkalmazásában a [baleseti] gépjárműadó: adó) kell fizetni . Az e fejezet szerinti adókötelezettség a külföldi üzembentartó által az adóév legalább felében Magyarország területén használt gépjármű után is fennáll .” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
232. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet 1. cím 11/A . § (3) bekezdés módosítását javasolják : „(3) Ha a [biztosító a kötelező gépjárm ű felelősségbiztosítás díjának meg nem fizetése miat t kezdeményezi a] gépjárm űvet a forgalomból [való] az adóév közben kivon[ását]ják, az
11 7 adókötelezettség – a (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően – a gépjármű forgalomból való kivonás a napján szűnik meg." Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
233 . Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet 1. cím 118 . § módosítását javasolják : „11/B . § Az adó alanya az a személy vagy szervezet, akit vagy amelyet a Kgfb . tv. szerinti biztosítási kötelezettség terhel, valamint a külföldi üzembentartó .” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
234. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv. II. fejezet 2. cím 11/C . § (1) bekezdés módosítását javasolják: „11/C . § [(1)] Az adó alapja [az éves kötelez ő gépjárm ű-felelősségbiztosítási díj, ide értve a Kgfb. tv. szerint megállapított fedezetlenségi díjat is (a továbbiakban együtt : biztosítási díj) .] a gépjármű e törvény szerint számított forgalmi értéke, amely az adózó választása szerint a) az adott járműtípus eladáskori átlagára inflációval növelt, és avulásnak a regisztrációs adóró l szóló 2003 . évi CX . törvény 2011 . december 31-én hatályos szabályai szerinti mértékéve l csökkentett értéke, vagy b) az eurotax adatbázisból lekérdezett adat.” Lásd a T/4662/56 . sz . összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
11 8 235. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ő k a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet 2. cím 11/C. § (2) bekezdés elhagyását javasolják : [(2) Határozott tartamú Kgfb . tv. szerinti biztosítási szerz ődés esetén az adó alapja a határozott időtartamra megállapított egyszeri biztosítási díj .] Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
236. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képviselők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv. II. fejezet 2. cím 11/C . § (3) bekezdés elhagyását javasolják : „[(3) Az adó alapj a a) a Kgfb. tv. szerinti fedezetlenségi időtartamra, tovább á b) a Kgfb . tv. szerinti türelmi id ő re és – biztosító kockázatviselésével nem érintett –, a gépjárm ű forgalomból való kivonásának napjáig terjed ő idő tartamra (a továbbiakban : biztosítási díjjal le nem fedett időtartam) a Magyar Biztosítók Szövetsége által közétett – a Kgfb . tv. szerinti türelmi id ő első napján érvényes fedezetlenségi díj napi összege és a fedezetlenségi id őtartam, valamint a biztosítás i díjjal le nem fedett id őtartam napjai számának szorzata .] ” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
237 . Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ő k a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet 2. cím 11/D . § módosítását javasolják : „11/D. § (1) Az adó mérték[e]ét a következő képlet alapján kell kiszámítani : [az adóalap 30 %-a.] GJadó = É *Ml * M2 *K ahol É az adóalap, Ml, M2 a módosító kulcsok, K pedig az adókulcs . (2) Az Ml módosító kulcs a gépjárm ű meghajtási módja és környezetvédelmi besorolása szerint a következők szerint alakul :
11 9 a) benzinmotoros hajtás esetén az egyes európai környezetvédelmi besorolásokhoz tartozó módosít ó kulcsok : aa) Euro 0 - 200% , ab) Euro I - 150%, ac) Euro II - 125% , ad) Euro III - 100% , ae) Euro IV - 100% , af) Euro V - 75% , ag) Euro VI - 50% b) dízelmotoros hajtás esetén az egyes európai környezetvédelmi besorolásokhoz tartozó módosít ó kulcsok : ba) Euro 0 - 200%, bb) Euro I - 175% , bc) Euro II - 150% , bd) Euro III - 125% , be) Euro IV - 100% z bf) Euro V - 75% , bg) Euro VI - 50% , c) gázüzemű hajtás esetén a módosító kulcs : 75%, d) elektromos hajtás esetén a módosító kulcs : 25%, e) hibrid hajtás esetén a belsőégésű hajtáselemhez rendelhető módosító kulcsnak a szorzataa belsőégésű hajtáselem teljesítményének az összteljesítményb ő l való százalékos arányával, de legalább 25% . (3) Az M2 módosító kulcs a gépjármű összteljesítménye alapján a következ ők szerint alakul : a) összteljesítmény 80 lóerő alatt: 75%, b) összteljesítmény 80-150 lóerő között: 100%, c) összteljesítmény 150-250 lóerő között : 125%, d) összteljesítmény 250 lóerő felett : 150%. (4) Az K adókulcs a gépjármű funkciójától és tömegétől függően: a) személygépjárm űvek és tehergépjárművek 3,5 tonnáig : 3 % b) tehergépjárművek 3,5-7,5 tonna közt : 1 % c) tehergépjárművek 7,5 tonna felett : 0,5% . (5) Az éves adó mértéke az (1) bekezdésben foglalt számítás eredményét ől függetlenül is legalább 15 ezer forint . A jelenleg is törvényben definiált és kivétel tárgyát képez ő muzeális értékű autóka minimális díjat fizetik ." Lásd a T/4662/56 . sz . összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
238. Scheiring Gábor és Vágó Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 177. §-ban a Neta tv . II. fejezet 4. cím 11/H. § kiegészítését javasolják a következ ő új (3) bekezdés felvételével :
120 „(3) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a külföldi üzembentartó e fejezet szerinti adókötelezettségének teljesítésére vonatkozó külön szabályokat .” Lásd a T/4662/56 . sz. összefüggéseit a 230 . pontban. Indokolás a T/4662/56/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
239. Volner János képviselő a törvényjavaslat 178. § elhagyását javasolja : „178. § [Neta tv. 7. § (3) bekezdésében „az állami adóhatóság” szövegrész helyébe a „ a vámhatóság” szöveg, 8 . § (1) bekezdésében a „10 . § (1) és (2) bekezdése” szövegrészek helyéb e a „10 . § (2) és (3) bekezdése” szöveg, 10 . § (2) bekezdésében a „(2) bekezdésben” szövegrés z helyébe a „(3) bekezdésben” szöveg lép.] ” Lásd a T/4662/63 . sz . összefüggéseit a 229 . pontban . Indokolás a T/4662/63 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság ; Az El ő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
240. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 179. § elhagyását javasolja : „179. § [Hatályát veszti a Neta tv . 12. § (2) bekezdése.]” Lásd a T/4662/63 . sz . összefüggéseit a 229 . pontban. Indokolás a T/4662/63. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
241 . Volner János képviselő a törvényjavaslat 180. § elhagyását javasolja : „180. § [A Neta tv. 7. § (4) bekezdése nem lép hatályba .]”
12 1 Lásd a T/4662/63 . sz. összefüggéseit a 229 . pontban . Indokolás a T/4662/63 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
Az Országgyűlés Számvevőszéki és költségvetés i bizottságána k
Alkotmányügyi, igazságügy i és ügyrendi bizottságána k
Egészségügyi bizottságának
Emberi jogi, kisebbségi, civil és vallásügyi bizottságána k
Fenntartható fejl ő dés bizottságának
Foglalkoztatási és munkaügyi bizottságána k
Fogyasztóvédelm i bizottságána k
Gazdasági és informatika i bizottságána k
Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottságána k
Kulturális és sajtóbizottságának
Mezőgazdasági bizottságána k
Oktatási, tudományos és kutatás i bizottságána k
Önkormányzati és területfejlesztés i bizottságának
Sport- és turizmusbizottságának
ajánlás a egyes adótörvények és azzal összefügg ő egyéb törvények módosításáról szóló T/4662. számú törvényjavaslat
részlete s vitájához
II. KÖTET
123 242. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 181 . § (1) bekezdés nyitó szövegrész módosítását javasolja : „181 . § (1) A társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetér ő l szóló 1997 . évi LXXX . törvény (a továbbiakban : Tbj .) 2. §-ának (1)- (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek :” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 243. , 244 . , 245 . , 246. , 247. , 248. , 249. , 250. , 260. , 261. , 263 . , 264. , 266. , 267. , 268. , 270 . , 271 . , 276 . , 282 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/98/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
243. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 181. § (1) bekezdésben a Tbj . 2. § kiegészítését javasolja a következő új (1) bekezdés felvételével : „(1) A társadalombiztosítás Magyarország állampolgárait és e törvény külön rendelkezése alapjá n más természetes személyeket az e törvényben meghatározott szabályok szerint magába foglaló , valamint — az e törvényben, a társadalombiztosítás egyes ellátásaira irányadó más törvényekben és a felhatalmazásuk ala . ' án kiadott 'o .szabál okban me g atározott szabál ok szerint — ala vetően biztosítási elven működő, társadalmi szintű kockázatközösség .” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban . Indokolás a T/4662/98/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
244. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 181 . kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdés felvételével :
(1) bekezdésben a Tbj. 2. §
„(2) A társadalombiztosításban való részvétel a társadalombiztosítási ellátásra jogosultak számár a kötelező .” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban .
12 4 Indokolás a T/4662/98/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
245. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 181 . § (1) bekezdésben a Tbj . 2. § (3) bekezdés módosítását javasolja : „(3) A társadalombiztosítás rendszerében a biztosított[ak egyes társadalombiztosítási ellátások igénybevételére való jogosultságát a társadalombiztosításban való részvételi kötelezettségük , és — törvényben meghatározott ellátások kivételével — egyéni járulékfizetési kötelezettségü k teljesítése alapozza meg] - e törvény vagy a társadalombiztosítási ellátást megállapító törvén y eltérő rendelkezése hiányában- az egyéni felel ősség elvének megfelelő en, az e törvényben meghatározott járulék megfizetésével szerez jogot saját maga és törvényben meghatározot t hozzátartozója javára az egyes társadalombiztosítási ellátásokra. A pénzbeli társadalombiztosítás i ellátás[ok] összege — ha törvény kivételt nem tesz - arányban áll a biztosítottnak az ellátás fedezetére szolgáló járulék[fizetésének] alapjául szolgáló jövedelmével [arányosak] .” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
246. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 181. § (2) bekezdésben a Tbj . 2. § (6a) bekezdés módosítását javasolja : 1(2) A Tbj . 2 . § a következ ő (6a) bekezdéssel egészül ki :/ „(6a) [A foglalkoztató és az egyéni vállalkozó által fizetett társadalombiztosítási járulé k közvetlen ellenszolgáltatással nem járó fizetési kötelezettség, amelynek teljesítésével a fizetésr e kötelezett — a] A társadalmi szolidaritás elvének megfelel ően — [hozzájárul a közfinanszírozot t ellátórendszerek pénzügyi fedezetéhez] a szociális biztonsághoz, valamint a testi és lelk i egészséghez való jog érvényesítése, valamint az egységes állami nyugdíjrendszer fenntartás a érdekében - törvény a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak költségvetését egészben vagy részben megillető olyan fizetési kötelezettséget is megállapíthat, amelynek megfizetése társadalombiztosítási ellátásra való jogot nem keletkeztet .” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/1 . számon.
125 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
247. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 182. §-ban a Tbj . 4. § d) pont 5. alpon t nyitó szövegrész módosítását javasolja: /182. § A Tbj. 4. § d) pontja a következ ő 5. alponttal egészül ki :/ /E törvény alkalmazásában : d) [pont] Társas vállalkozó :/ „5. a betéti társaság, a közkereseti társaság és a korlátolt felel ő sségű társaság olyan természete s személy tagja, aki a társaság ügyvezetését nem munkaviszony alapján látja el, kivéve, ha az 1 . alpont szerint társas vállalkozónak minősül.” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242. pontban. Indokolás a T/4662/98/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
248. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 182. § kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdésben a Tbj . 4. § h) pont felvételével : (2) A Tbj. 4. § h) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : „h) Megbízási jogviszony, munkaviszony : a magyar jog hatálya alá tartozó megbízási jogviszony é s munkaviszony, továbbá a külföldi jog_ hatálya alá tartozó olyan megbízási jogviszony é s munkaviszon amely alapján a munkát Magyarország vagy a szociális biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó másik tagállam területén végzik .” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/2 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
126
249. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 182. § kiegészítését javasolja a következő új (3) bekezdésben a Tbj . 4. § 1) pont felvételével : 3 A Tb 4.
ont a hel ébe a következő rendelkezés lép
„1) Járulék: az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék (a természetbeni egészségbiztosítás i járulék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék és a munkaer őpiaci járulék), a nyugdíjjárulék, a magán-nyugdíjpénztári tagdíj, a táppénz-hozzájárulás, az egészségügyi szolgáltatási járulék és a korkedvezmény-biztosítási járulék.” Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
250. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 183. §-ban a Tbj . 4. § h) pont elhagyását javasolja : [183 . § A Tbj. 4. § h) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép : „h) Megbízási jogviszony, munkaviszony : a magyar jog hatálya alá tartozó megbízás i jogviszony és munkaviszony, továbbá a külföldi jog hatálya alá tartozó olyan megbízás i jogviszony és munkaviszony, amely alapján a munkát Magyarország vagy a szociáli s biztonsági rendszerek koordinálásáról szóló közösségi rendelet hatálya alá tartozó mási k tagállam területén végzik.”] Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
251. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 184. § kiegészítését javasolják a következő új (1) bekezdésben a Tbj . 19. § (1) bekezdés felvételével :
127 „i 84. § (1) A Tbj . 19. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : (1) A foglalkoztató és a biztosított egyéni vállalkozó által fizetend ő társadalombiztosítási járulék mértéke 24 %, ebb ől a nyugdíj-biztosítási járulék 21,5 %, az egészségbiztosítási járulék 2,5 % . Az egészség biztosítási- és munkaerő-piaci járulékon belül a természetbeni egészségbiztosítási járulé k 1,5 %, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 0,5 %, a munkaer ő-piaci járulék 0,5 % .”" Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 253 . , 255 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/48/23 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
252. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ő k a törvényjavaslat 184. § kiegészítését javasolják a következő új (1) bekezdésben a Tbj . 19 . § (2) bekezdés felvételével : „184. § (1) A Tbj. 19. § (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(2) A biztosított által fizetendő nyugdíjjárulék mértéke a) kizárólag a társadalombiztosítási nyugdíj hatálya alá tartozó biztosított esetében 10 százalék , b)magánnyugdíjpénztár tagja esetében 2 százalék . A saját jogú nyugdíjas foglalkoztatott, valamint a kiegészítő tevékenységet folytató egyéni és társa s vállalkozó magán-nyugdíjpénztári tagsága esetén is 10 százalék nyugdíjjárulékot fizet .",, Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 254. , 256 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/32 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
253. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 184. § (1) bekezdésben a Tbj . 19. § (3) bekezdés elhagyását javasolják : „184. § [(1) A Tbj. 19. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép:
128 „(3) A biztosított által fizetend ő egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék mértéke 8,5 százalék. Az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulékon belül a természetben i egészségbiztosítási járulék 4 százalék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék 3 százalék, a munkaer ő-piaci járulék 1,5 százalék."] ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 251 . , 255 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/48/23 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
254. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 184. § (1) bekezdésben a Tbj . 19. § (3) bekezdés módosítását javasolják : /184 . § (1) A Tbj . 19. § (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ „(3) A biztosított által fizetendő egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék mértéke [8,5] 6 5 százalék. Az egészségbiztosítási- és munkaer ő -piaci járulékon belül a természetbeni egészségbiztosítási járulék [4] 3 százalék, a pénzbeli egészségbiztosítási járulék [3] 2 százalék, a munkaerő-piaci járulék 1,5 százalék .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 252. , 256. pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/32. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
255 . Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 184. § (2) bekezdésben a Tbj . 19 . § (4) bekezdés elhagyását javasolják : „[(2) A Tbj 19. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészít ő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39 . § (2) bekezdésében meghatározott személy által fizetend ő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 5400 forint (nap i összege 180 forint) ."]”
129 Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 251 . , 253 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/48/23 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
256. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 184. § (2) bekezdésben a Tbj . 19. § (4) bekezdés módosítását javasolják : 1(2) A Tbj 19 . § (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ „(4) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészítő tevékenységet folytat ó társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39. § (2) bekezdésében meghatározott személy által fizetend ő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege [5400] 4200 forint (napi összege [180] 140 forint) .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 252 . , 254 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/32 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
257. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 184. § (2) bekezdésben a Tbj . 19. § (4) bekezdés módosítását javasolja : (2) A Tbj_ 19 . § (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(4) A kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó, a kiegészítő tevékenységet folytató társas vállalkozó után a társas vállalkozás, valamint a 39 . § (2) bekezdésében meghatározot t személy által fizetend ő egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege [5400] 6390 forint (napi összege [180] 213 forint) .” Indokolás a T/4662/84. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) :
130 - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
258. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 184. § kiegészítését javasolják a következ ő új (3) bekezdésben a Tbj . 21 .§ (2)-(3) bekezdés felvételével : „(3) A Tbj . 21 . §-a a következő (2)-(3) bekezdéssel egészül ki, egyidej űleg a § jelenlegi szövege a z (1) bekezdés jelölést kapja : (2) Nem képezi a társadalombiztosítási járulék, a nyugd jjárulék(tagdíj) és az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulék alapját : a) a 8 általános iskolai évfolyamot elvégzett vagy annál alacsonyabb végzettséggel foglalkoztatot t személyeknek kifizetett, az (1) bekezdés alá nem tartozó juttatása a foglalkoztatásra irányul ó jogviszony létesítését követő első tizenkét hónapban, b) a 8 általános iskolai évfolyamot elvégzett vagy annál alacsonyabb végzettséggel foglalkoztatot t személyeknek kifizetett, az (1) bekezdés alá nem tartozó juttatásának 50 %-a a foglalkoztatásr a irányuló jogviszony létesítését követő második tizenkét hónapban . (3) A (2) bekezdésben meghatározott foglalkoztatott számára e jogosultság igazolására a külön jogszabályban meghatározottak szerinti START 8 kártyát kell kiállítani .” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 275 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/30/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
259. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 184. § kiegészítését javasolják a következő új (3) bekezdésben a Tbj . f)-g) pont felvételével : „(3) A Tbj. 21 . -a a következ ő f) és g) ponttal egészül ki: (2_L_§ Nem képezi a társadalombiztosítási járulék, egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulék alapját :)
a nyugdíjjárulék
(tagdíj)
és
az
„fl a harminchárom legelmaradottabb, a Kormány által rendeletben felsorolt területfejlesztési kistérségben 8 általános iskolai évfolyamot elvégzett vagy annál alacsonyabb végzettséggel foglalkoztatott személyeknek kifizetett, az a)-g) pont alá nem tartozó juttatása,
13 1 g) a harminchárom legelmaradottabb, a Kormány által rendeletben felsorolt területfejlesztés i kistérségben szakmunkás vagy annál alacsonyabb képzettséggel foglalkoztatott, az f) pont hatály a alá nem tartozó szeméi eknek kifizetett az a - • ont alá nem tartozó 'uttatások 50 %-a .",, Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 274 . , 348. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/31/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
260. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 185. § kiegészítését javasolja a következ ő új (1) bekezdésben a Tbj. 24. § (1) bekezdés felvételével : 185.* (1) A Tbj . 24. & (1) bekezdésének felvezet ő rendelkezése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) A foglalkoztatott a 19 . § (2) bekezdésében meghatározott nyugdíjjárulékot (tagdíjat) és a 19 . (3) bekezdésében meghatározott egészségbiztosítási- és munkaer ő- piaci járulékot a 4 .& k) pontja szerinti jövedelme (kivéve a 21 . § szerinti jövedelmét) után fizeti meg . A foglalkoztatott nem fizet ”
I Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242. pontban. Indokolás a T/4662/98/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
261. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 186. § kiegészítését javasolja a következ ő új (1) bekezdésben a Tbj . 26. § (3) bekezdés felvételével : 186 . § (1)A Tbj. 26. & (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(3) Az egyházi személy után az egyház a minimálbér alapulvételével a 19 . & (2)-(3) bekezdésében meghatározott mértékű nyugdíjjárulékot, magán-nyugdíjpénztári tagdíjat (a továbbiakban : tagdíjat) és természetbeni egészségbiztosítási járulékot fizet. A járulékot és a tagdíjat központilag, egy összegben az Art . szabályai szerint kell az állami adóhatóságnak bevallani és megfizetni .”
13 2 Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontokra figyelemmel pontosítottuk . Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban.
Indokolás a T/4662/98/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
262. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 186. §-ban a Tbj . 26. § (7) bekezdés elhagyását javasolja: „186. § [A Tbj. 26. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(7) A külön jogszabály szerinti felszolgálási díj után a foglalkoztató 15%-os mérték ű nyugdíjjárulékot fizet . A vendéglátó üzlet felszolgálója a fogyasztótól közvetlenül kapot t borravaló után 15% nyugdíjjárulékot fizethet. A felszolgálási díj, valamint a borravaló utá n magán-nyugdíjpénztári tagdíjat pénztártagság esetén sem kell fizetni . A vendéglátó üzlet felszolgálója a borravaló után fizethető járulékot a személyi jövedelemadóról benyújtot t bevallásában vallja be, a bevallás benyújtására előírt határidőig fizeti meg, továbbá a bevallásában adatot szolgáltat a 15% nyugdíjjárulék alapjáról és összegér ől."]” Indokolás a T/4662/60 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az El őterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
263. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 186. §-ban a Tbj . 26. § (7) bekezdé s módosítását javasolja : A Tbj . 26 . § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(7) [A külön jogszabály szerinti felszolgálási díj után a foglalkoztató 15%-os mérték ű nyugdíjjárulékot fizet.] A vendéglátó üzlet felszolgálója a fogyasztótól közvetlenül kapott borravaló után 15% nyugdíjjárulékot fizethet . Az árak megállapításáról szóló törvény felhatalmazása alapján kiadott miniszteri rendeletben meghatározott felszolgálási díj, valamint a borravaló után magán-nyugdíjpénztári tagdíjat pénztártagság esetén sem kell fizetni . A vendéglát ó üzlet felszolgálója a borravaló után fizethető járulékot a személyi jövedelemadóról benyújtot t bevallásában vallja be, a bevallás benyújtására el őírt határidőig fizeti meg, továbbá a bevallásában adatot szolgáltat a 15% nyugdíjjárulék alapjáról és összegér ől.”
13 3 Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontokra figyelemmel pontosítottuk. Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban.
Indokolás a T/4662/98/4 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
264. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 187. § (1) bekezdés nyitó szövegrés z módosítását javasolja : 187 . § (1) A Tbj . 27. § [(1) és] (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés[ek] lép[nek] : Lásd a T/4662/98 . sz . összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
265. Volner János képvisel ő a törvényjavaslat 187. § (1) bekezdésben a Tbj . 27. § (1) bekezdés elhagyását javasolja : „187. § (1) A Tbj . 27. [(1) és] (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek : [41) A társas vállalkozás a biztosított társas vállalkozó után fizetend ő társadalombiztosítás i járulékot a társas vállalkozó személyes közrem űködésére tekintettel kifizetett (juttatott) járulékalapot képez ő jövedelem alapulvételével fizeti meg, azzal az eltéréssel, hogy a nyugdíj hozzájárulás alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapja havonta legalább a tárgyév els ő napján érvényes minimálbér másfélszerese .]",, Megjegyzés : Az elhagyás a törvényjavaslat 187 . (1) bekezdésében csak a Tbj . 27. § (1 ) bekezdésére irányul, ezért a felvezető mondat is pontosításra került. Indokolás a T/4662/61 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság;
134 Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
266. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 187. § (1) bekezdésben a Tbj . 27. § (1) bekezdés elhagyását javasolja : /187. § (1) A Tbj . 27. [(1) és] (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés[ek] lép[nek] :/ „[(1) A társas vállalkozás a biztosított társas vállalkozó után fizetend ő társadalombiztosítási járulékot a társas vállalkozó személyes közrem űködésére tekintettel kifizetett (juttatott ) járulékalapot képező jövedelem alapulvételével fizeti meg, azzal az eltéréssel, hogy a nyugdíj hozzájárulás alapja havonta legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapja havonta legalább a tárgyév els ő napján érvényes minimálbér másfélszerese .] Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
267. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 187. § (1) bekezdésben a Tbj . 27 . § (2 ) bekezdés módosítását javasolja : /187. § (1) A Tbj . 27 . § [(1) és] (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés[ek] lép[nek] :/ (2) A biztosított társas vállalkozó a 19 . § (2) bekezdése szerinti nyugdíjjárulékot (tagdíjat) és a 19 . § (3) bekezdése szerinti egészségbiztosítási- és munkaerő-piaci járulékot [fizet] a társas vállalkozástó l személyes közreműködésére tekintettel megszerzett járulékalapot képez ő jövedelem alapulvételével fizeti meg. A nyugdíjjárulék (tagdíj) alapja [megegyezik a nyugdíj-hozzájárulás] havonta legaláb b a minimálbér összege, az egészségbiztosítási- és munkaer ő -piaci járulék alapja [megegyezik az (1 ) bekezdésben meghatározott egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapjával] havonta legalább a tárgyév első napján érvényes minimálbér másfélszeresével egyezik meg . A társas vállalkozó nyugdíjjárulékot (tagdíjat) legfeljebb a járulékfizetési fels ő határig fizet.” Lásd a T/4662/98 . sz . összefüggéseit a 242 . pontban. , Indokolás a T/4662/98/5 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
13 5 268. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 188. § (1) bekezdésben a Tbj . 29. § (1) bekezdés elhagyását javasolja : 188. § (1) [A Tbj. 29. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) A biztosított egyéni vállalkozó a 19 . § (1) bekezdésében meghatározott mérték ű társadalombiztosítási járuléko t a) vállalkozói jövedelem szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét , b) átalányadózás esetén az átalányban megállapított jövedelem alapulvételével fizeti meg, azzal az eltéréssel, hogy a nyugdíj-hozzájárulás alapja havont a legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapja havont a legalább a tárgyév els ő napján érvényes minimálbér másfélszerese .”] Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
269 . Dr. Bóka István képviselő a törvényjavaslat 188. § (1) bekezdésben a Tbj . 29. § (1) bekezdés záró szövegrész módosítását javasolja : /(1) A biztosított egyéni vállalkozó a 19 . § (1) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási járulékot/ „alapulvételével fizeti meg, azzal az eltéréssel, hogy a nyugdíj-hozzájárulás alapja [havonta] havi átlagban legalább a minimálbér, az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapja [havonta] havi átlagban legalább a tárgyév első napján érvényes minimálbér másfélszerese . ” Indokolás a T/4662/71 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottsá g - egyharmada sem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
270. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 188. § (2) bekezdésben a Tbj . 29. § (3) bekezdés módosítását javasolja : [(2)] A Tbj . 29. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép : „(3) A biztosított egyéni vállalkozó a 19 . § (2) bekezdése szerinti nyugdíjjárulékot (tagdíjat) és a 19 . § (3) bekezdése szerinti egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulékot vállalkozói jövedelem
136 szerinti adózás esetén a vállalkozói kivét, átalányadózás esetén az átalányban megállapítot t jövedelem után fizeti meg. A nyugdíjjárulék (tagdíj) alapja [megegyezik a nyugdíj-hozzájárulás ] azonban havonta legalább a minimálbér összege, míg az egészségbiztosítási- és munkaer ő-piaci járulék alapja [megegyezik az (1) bekezdésben meghatározott egészségbiztosítási- és munkaer őpiaci járulék alapjával] havonta legalább a tárgyév els ő napján érvényes minimálbé r másfélszerese. Az egyéni vállalkozó nyugdíjjárulékot (tagdíjat) legfeljebb a járulékfizetési felső határig fizet ." Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/6 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
271. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 189. §-ban a Tbj . 29/A. § (1) bekezdé s módosítását javasolja : 189. § A Tbj . 29/A . § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) Az a biztosított egyéni vállalkozó, aki az egyszer űsített vállalkozói adó alanya (a továbbiakban : eva adózó), a 19. § [(1)](2)–(3) bekezdésében meghatározott járulékokat (tagdíjat) fizet. A [nyugdíj-hozzájárulás és a] nyugdíjjárulék alapja havonta a minimálbér, az egészségbiztosítási- é s munkaerő-piaci járulék alapja havonta a tárgyév els ő napján érvényes minimálbér másfélszerese .” Lásd a T/4662/98 . sz . összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
272. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 190. §-ban a Tbj . 30/A. § (2) bekezdés 2 . mondat módosítását javasolják : „190. § A Tbj . 30/A. § (2) bekezdés második mondata helyébe a következ ő rendelkezés lép : „A magán-nyugdíjpénztári tag mezőgazdasági őstermelő [10]95 százalék tagdíjat fizet.” ndokolás a T/4662/48/24 . számon.
13 7 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
273. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 191 . §-ban a Tbj . 33. § (1) bekezdés módosítását javasolják : „191 . § A Tbj . 33 . §-ának – a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefügg ő egyes törvénymódosításokról szóló 2010. évi CLIV . törvény 34 . § (2) bekezdésével megállapított – (1) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba: „(1) A magánnyugdíjpénztár tagja [10]95 százalék tagdíjat fizet . A tagdíj alapjának meghatározására a nyugdíjjárulék-alapra vonatkozó rendelkezések irányadók .”" Indokolás a T/4662/48/25 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
274. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 199. §-ban a Tbj . 58. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következ ő új 1) pont felvételével: „199. § A Tbj . 58. (1) bekezdés h) pontja helyébe a k ővetkez ő rendelkezés lép, egyidejűlega bekezdés a következ ő 1) ponttal egészül ki : (A Kormány felhatalmazást kap arra, hogy rendeletben szabályozza) „1) a 21 .
f) és g) pontjában meghatározott kistérségek felsorolását .",,
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 259. , 348. pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/31/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
13 8 275. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat 199. § kiegészítését javasolják a következő új (2) bekezdésben a Tbj . 58. § (2a) bekezdés felvételével : „(2) A Tbj . 58 .
a következő (2a) bekezdéssel egészül ki :
2a Felhatalmazást ka . a Kormán ho _ a START 8 kárt a kiállítására vonatkozó részlete s szabályokat rendeletben állapítsa meg . ” Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 258. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/30/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
276. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 200. (1) bekezdés helyébe a következő rendelkezést javasolja : 200. § [(1) A Tbj 1. 18. § (1) bekezdés b) pontjában a „nyugdíj-biztosítási járulékot” szövegrész helyébe a „nyugdíj-hozzájárulást” szöveg, 2. 22. § (1) bekezdésében a „nyugdíjbiztosítási járulék” szövegrész helyébe a „nyugdíj hozzájárulás” szöveg, 3. 26. § (4) bekezdésében a „nyugdíj-biztosítási járulékot” szövegrészek helyébe a „nyugdíj hozzájárulást” szöveg, 4. 26. § (6) bekezdésében a „nyugdíjbiztosítási járulék” szövegrész helyébe a „nyugdíj hozzájárulás” szöveg, 5. 30/A. § (1) bekezdésében és 50. § (4) bekezdésében a „nyugdíj-biztosítási” szövegrész helyébe a „nyugdíj-hozzájárulást” szöveg] 1. 3 . §-a (1) bekezdésének b) pontjában az „a foglalkoztatókat és a biztosítottakat terhel ő” szövegrész helyébe a „szolgáló” szöveg , 2. 3 . §-a (1) bekezdésének c) pontjában az „a hozzájárulás, a járulék közteherként való” szövegrés z helyébe az „a b) pont szerinti fizetési kötelezettség” szöveg, 3. 27. §-ának (5) bekezdésében az „a társadalombiztosítási járulék alapjának alapulvételével — a társadalombiztosítási járulékon felül —„ szövegrész helyébe a „nyujdíjjárulékJtagdíj) alapjána k alapulvételével” szöveg , 4. 29 . §-ának (8) bekezdésében az „a társadalombiztosítási járulék alapjának alapulvételével — a társadalombiztosítási járulékon felül —„ szövegrész helyébe a „nyugdíjjárulék (tagdíj) alapjának alapulvételével” szöveg , 5. 31 . §-ának (6) bekezdésében a „29. (1) bekezdése” szövegrész helyébe a „29 . § (3) bekezdése ” szöveg, 6. 34 . §-ának (1) bekezdésében és (5) bekezdésének felvezető rendelkezésében a „34 százalék nyugdíjbiztosítási és nyugdíjjárulék” szövegrész helyébe a „19 . § (2) bekezdésében meghatározot t nyugdíjjárulék” szöveg,
139 7. 56/A. §-ának (1) bekezdésében a jövedelem után a külföldi vállalkozás a 19. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű társadalombiztosítási járulékot fizet, és a jövedelemb ő l" szövegrész helyéb e a „jövedelemből a külföldi vállalkozás” szöve g lép. Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242 . pontban. Indokolás a T/4662/98/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
277. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hitler István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 200. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következő új 2. pont felvételével: /200. § (1) A Tbj/ „2 . 19. § (2) bekezdésében a „10 százalék” szövegrészek helyébe a „9,5 százalék” szöveg,” /lép . / Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 278. , 279 . , 280 . , 281 . foglaltakkal .
pontjaiban
Indokolás a T/4662/48/26 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
278. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 200. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következ ő új 6. pont felvételével : /200 . § (1) A Tbj / „6. 30/A . (2) bekezdésében a „10 százalék” szövegrész helyébe a „9,5 százalék” szöveg, a „7, 7 százalék” szövegrész helyébe a „7,2 százalék” szöveg,”
140 /lép./ Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 277 . pontban. Indokolás a T/4662/48/26 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
279 . Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 200. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következő új 7. pont felvételével: /200. § (1) A Tbj / „7. 30/A. § (3) bekezdésében a „19 . (1J bekezdésében meghatározott nyugdíj-biztosítási ) természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, a 19 . § (3) bekezdésében meghatározott természetbeni és pénzbeli egészségbiztosítási járulékot, valamint a nyugdíjjárulékot (tagdíjat)” szövegrész helyébe a „19 . § (1)-(3) bekezdés szerinti járulékokat (tagdíjat)” szöveg, ” /lép. / Lásd a T/4662/48 . sz . összefüggéseit a 277 . pontban. Indokolás a T/4662/48/26 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
280. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 200. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következ ő új S. pont felvételével : /200. § (1) A Tbj / „8. 34. § (1) és (5) bekezdésében a „34 százalék” szövegrészek helyébe a „33,5 százalék” szöveg, ” /lép./ /lép./ Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 277 . pontban.
14 1 Indokolás a T/4662/48/26 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
281. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter, Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 200. § (1) bekezdés kiegészítését javasolják a következő új 9. pont felvételével : /200. (1) A Tbj / „9. 47 . § (3) bekezdésében a „levont járulékok” szövegrész helyébe a „tárgyévre, illetve a tárgyévtől eltérő időre levont járulékok” szöveg” /lép./ Lásd a T/4662/48 . sz. összefüggéseit a 277 . pontban. Indokolás a T/4662/48/26 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
282. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 201. § módosítását javasolja : 201 . § Hatályát veszti a Tbj . 1 . 4. §-ának ba) alpontja , 2 .4 . §-ának g) pontja, 3. 5. §-a (1) bekezdésének g) pontjában a „, segítő családtagként” szövegrész, 4. 18 . §-a (1) bekezdésének b) pontja, [4.]5. 19. §-ának (1) és (7) bekezdése, 6. 20. §-a, 7. 21 . §-ának felvezető rendelkezésében az „a társadalombiztosítási járulék,” szövegrész , 8. 22 . §-a, 9. 26. §-ának (4), (8) és (10) bekezdése, 10. 26. §-ának (6) bekezdésében az „, illetve nyugdíjbiztosítási járulék” szövegrész , 11. 26 . §-ának (9) bekezdésében az „a foglalkoztató az e törvény szerinti társadalombiztosítási, ” szövegrész, 12. 27. §-ának (1) bekezdése , [5.]13 . 29. §-ának (1) és (7) bekezdése, 14. 29. §-ának (4) bekezdésében a „társadalombíztosítási járulékot,” szövegrész,
142 15 . 30/A. §-ának (1) bekezdésében, 30/A .'-ának (3) bekezdésében és 50 . §-ának (4) bekezdésében az „a 19 . & (1) bekezdésében meghatározott nyugdíj-biztosítási, természetbeni és pénzbel i egészségbiztosítási járulékot,” szövegrész , [6116. 30/A. §-ának (2) bekezdésében az „ – a nyugdíj-biztosítási járulékot is magában foglaló – ” szövegrész, [7.117. 30/A. §-ának (5) bekezdése, 18. 31 . §-ának (1) bekezdésében az „a társadalombiztosítási járulékot,” szövegrész , [8119. 31 . §-ának (3) bekezdése , 20. 31 . §-ának (4) bekezdésében a „társadalombiztosításí járulék, a” szövegrész , [9.]21 . 33 . § (3) bekezdése , [10.]22. 34. § [(1) bekezdés b) pontjában,] (4), [(5),] (6) és (7) bekezdésében a „nyugdíjbiztosítási és” szövegrész , [11 .]23 . 35. §-ának (3) bekezdésében a „nyugdíjbiztosítási járulékot,” szövegrész , 24. 51 . §-ának (1)-(2) bekezdésében az „a társadalombiztosítási járulékot” szövegrész , 25 . 51 . §-ának (5) bekezdésében az „az általa megfizetett társadalombiztosítási járulékról, ” szövegrész, 26. 51 . §-ának (8) bekezdésében az „, a 29 . § (1) bekezdésében” szövegrész , [12.]27. 52. §-ának (3) bekezdése, Lásd a T/4662/98 . sz. összefüggéseit a 242. pontban. Indokolás a T/4662/98/9 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
283. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 201 . § kiegészítését javasolja a következő új 6. pont felvételével : /201 . § Hatályát veszti a Tbj ./ 6. 29/A. & , Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/8 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
284. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 201. § kiegészítését javasolja a következ ő új 12 . felvételével :
143 /201 . § Hatályát veszti a Tbj ./ 12. 37.
(2) bekezdése,
Lásd a T/4662/86. sz. összefüggéseit a 92 . pontban. Indokolás a T/4662/86/9 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
285. Mesterházy Attila, dr. Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr. Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat 202. §-ban az Eho tv . 3. § (1) bekezdés nyitó szövegrész módosítását javasolják : /202 . § Az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998 . évi LXVI. törvény (a továbbiakban: Eho .) 3 . § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép :/ „,,(1) A kifizet ő, – kifizető hiányában, vagy ha a kifizető az adó (adóelőleg) alapját képező jövedelem után adót (adóelőleget) nem köteles megállapítani – a jövedelmet szerz ő magánszemély [27]24 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet az adóévben kifizetett, juttatott, a személyi jövedelemadóról szóló 1995 . évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szja tv.) szerinti” Indokolás a T/4662/48/27 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
286. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 202. következ ő új (2) bekezdésben az Eho. 3. § (4) bekezdés felvételével :
kiegészítését javasolja a
(2) Az Eho. 3 . §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki : „(4) A kifizet ő a béren kívüli juttatás (Szja tv. 71 . §Zadóalapként meghatározott összege után 1 0 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulást fizet.” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 287. , 288. , 289. , 330 . foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/85/1 . számon.
pontjaiban
144 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
287. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 202. § kiegészítését javasolja a következ ő új (3) bekezdésben az Eho . 3. § (6) bekezdés felvételével : (3) Az Eho. 3. §-a a következő (6) bekezdéssel egészül ki : „(6) Az Szja tv . 70 . § (4) bekezdés második mondata szerinti egyes meghatározott juttatás utáni 2 7 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás összegét az adóévet követ ő év május hónapjának kötelezettségeként kell bevallani és megfizetni, azzal, hogy fizetési kötelezettséget csökkenti a z ugyanazon alap (Szja tv. 70. § (4) bekezdés második mondata) után számított, a (4) bekezdés alapján megállapított 10 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás .” Lásd a T/4662/85 . sz . összefüggéseit a 286 . pontban . Indokolás a T/4662/85/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
288. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 204. § felvételével : 204 . Az Eho. 11 . § (6) bekezdésében a „béren kívüli juttatásnak nem minősülő” szövegrész helyébe a „béren kívüli juttatás és a béren kívülijuttatásnak nem min ősülő” szöveg lép . Lásd a T/4662/85 . sz. összefüggéseit a 286 . pontban. Indokolás a T/4662/85/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
289. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 205. § felvételével :
145 205 . § Hatályát veszti az Eho . 5 . § (1) bekezdés g) pontja . 1
Lásd a T/4662/85 . sz. összefüggéseit a 286. pontban. Indokolás a T/4662/85/2 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
290. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 235. § kiegészítését javasolja a következő új 1. pont felvételével : /235. § Hatályát veszti az Szt ./ 1. 2/A.§, Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/10 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért .
291. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 262 . § (1) bekezdésben az Art . 24/A. § (1) bekezdés e) pont módosítását javasolja : /262. § (1) Az Art . 24/A. § (1) bekezdés e) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ „(Az állami adóhatóság az adószám alkalmazását felfüggeszti, ha ) „e) az adózóval szemben] azonos üzletében elkövetett jogsértéssel kapcsolatban az állam i adóhatóság 60 napos üzletlezárást ismételten rendeli el, illetve az üzletlezárást helyettesít ő bírságot ismételten szabja ki,” " Indokolás a T/4662/52. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok): - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
146 292 . Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 267/A . §-ban az Art. új cím új 33/A. § felvételével : 267/A.
kiegészítését javasolja a következ ő új
Az Art. kiegészül a következ ő címmel és a cím utáni 33/A . §-sal: „Bizonytalan adójogi helyzet bejelentés e
33/A. § (1) Az adózó (ideértve az adóbevallást benyújtó más személyt is) a bevallás benyújtásár a előírt határidőig benyújtott adóbevallásában bejelentheti az állami adóhatóságnak, ha vélemény e szerint elképzelhet ő , hogy az adó fizetend ő vagy visszagényelt összegét az adóbevallásban hibásan tüntette fel, feltéve, hogy ennek oka kizárólag az adó megállapítása szempontjából meghatároz ó tényállásra irányadó jogszabályi rendelkezés általa elfogadott értelmezése . E határidő elmulasztás a esetén igazolási kérelem előterjesztésének nincs helye. Önellenőrzés keretében nincs lehet ő séga bejelentés megtételére. A bejelentésnek nem lehet a tárgya az általános forgalmi adó és a z innovációs járulék, továbbá a szokásos piaci ár megállapítása nem szolgálhat a bejelentés alapjául . (2) Több jogcímen fennálló adókötelezettség bevallására alkalmas nyomtatvány esetébena bejelentést adónként külön-külön kell megtenni. Az adóra vonatkozóan tett bejelentés hatály a kiterjed az adónak az ugyanazon a bevallási nyomtatványon feltüntetett vagy feltüntethet ő el őlegére is. (3) A bejelentés nem bizonyítja, hogy az adózó által elfogadott jogszabály-értelmezés téves . Téve s jogszabály-értelmezés esetében a bejelentés az adózót nem mentesíti az adóhiány megfizetése alól . (4) A bejelentésre az adózó akkor jogosult, ha legkés őbb az adóbevallás benyújtásának napjá n ügyvéd, adótanácsadó, adószakért ő vagy okleveles adószakértő által ellenjegyzett jegyz őkönyvben rögzíti a bejelentés alapjául szol álg ó tényállást és az arra irányadó jo sg zabályi rendelkezéseket , valamint az általa az adóbevallás elkészítése során elfogadott jogszabály-értelmezést és e jogszabály-értelmezés elfogadásának indokait . A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni az adózó és a jegyzőkönyvet ellenjegyző ügyvéd, adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakért ő, valamint az adóbevallás azonosításához szükséges adatokat is. A jegyz őkönyvben hivatkozott vagy ahhoz csatolt irat, dokumentum csak akkor tekinthet ő a jegyzőkönyv részének, ha az a jegyz őkönyv ala. 'án e' értelműen azonosítható . Az ellene . zett e őkön et és az abban hivatkozott va _ ahhoz csatolt iratokat a bejelentést követ ő 15 napon belül be kell nyújtani az állami adóhatósághoz . E határid ő elmulasztás a esetén igazolási kérelem el őterjesztésének nincs helye . (5) A bejelentés díjköteles . A díj mértéke a bejelentés tárgyát képez ő adónként az adó adóbevallásban feltüntetett fizetend ő vagy visszaigényelt összege abszolút értékének 0,5 százaléka , de legalább 100 ezer és legfeljebb 5 millió forint . A díjat az adóhatóság által e célra kijelöl t beszedési számlára a bejelentést tartalmazó adóbevallás ben "tásának na .'ái• kell mefizetni• e határidő elmulasztása esetén igazolási kérelem el őterjesztésének nincs helye . (6) Ha az adóhatóság a bejelentéssel érintett bevallás utólagos vizsgálata során adókülönbözetet állapít meg, az (5) bekezdés szerint megfizetett díjat az adózónak ki kell egészítenie a megállapított adókülönbözet azon részének 0,5 százalékáig, de legfeljebb 5 millió forintra, amely rész az adóz ó által elfogadott (a jogszerű bejelentés alapjául szolgáló jegyzőkönyvben rögzített) téves jogszabályértelmezés következménye . A díj kiegészítésére az adóhatóság az ellen őrzés megállapításairól szóló határozatban kötelezi az adózót . (7) Az adózó bejelentése nem jogszer ű, ha a) az adózó a díjat az el ő írt határidőig hiánytalanul nem fizette meg ;
147 b) a bejelentés vagy az azt alátámasztó jegyz őkönyv nem felel meg az e törvényben foglalt bármel y feltételnek ; c) az adózó az adóbevallás elkészítése során nyilvánvalóan téves jogszabály-értelmezést fogadott el ; d a be' elentés ala . 'ául szol áló tén állás ol an let következmén e amel ellentétes a rendeltetésszerű joggyakorlás e törvényben meghatározott alapelvével ; e) az adózó a bejelentés alapjául szolgáló, ellenjegyzett jegyz őkönyvet a bejelentést követ ő 1 5 napon belül nem nyújtja be az állami adóhatósághoz . (8) Az adóhatóság a bejelentés jogszer űségét az azt tartalmazó adóbevallás utólagos vizsgálatár a irányuló ellenő rzés keretében megvizsgálja . A bejelentés jogszerűségének vizsgálata során az adózó kizárólag a bejelentésre, az azt alátámasztó jegyz őkönyvben foglaltakra és a jegyz őkönyv részét képez ő bizonylatra, igazolásra, szakért ői véleményre vagy más iratra, dokumentumra, valamint a díj megfizetését igazoló bizonylatra hivatkozhat . A bejelentés jogszer űségéről az adóhatóság az ellenőrzés megállapításáról hozott határozatában dönt. " Indokolás a T/4662/111/1 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
293. Kósa Lajos képviselő a törvényjavaslat 270 . § (1) bekezdésben az Art. 43 . § (3 ) bekezdés módosítását javasolja:
/270. § (1) Az Art . 43 . (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép :/ „(3) Ha az adóhatóságnál az adótartozást az adózó csak részben egyenlíti ki, az adónkénti befizetés t az esedékesség sorrendjében kell elszámolni . Ha az adótartozást az adóhatóság hajtja be , végrehajtott összeget az adók esedékességének sorrendjében, azonos esedékesség ű adóknála tartozás arányában kell elszámolni . Az állami adóhatóság által történ ő végrehajtás esetén a végrehajtott összeget els őként a magánszemélyek jövedelemadójának előlegére, a levont jövedelemadóra, vagy a kifizető által a magánszemélytől levont járulékokra esedékességük sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozás arányában kell elszámolni . A fennmarad ó összeget az egyéb adótartozásokra az esedékességük sorrendjében, azonos esedékesség esetén a tartozás arányában kell elszámolni.” Indokolás a T/4662/115/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
294. Kósa Lajos képvisel ő a törvényjavaslat 270 . § (2) bekezdésben az Art. 43 . § (5) bekezdés módosítását javasolja :
148 (2) Az Art. 43 . § (5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(5) Ha az adózó vagy az adó megfizetésére kötelezett személy (35 . § (2) bek .) az adott adóra adótartozásánál nagyobb összeget fizetett be az adóhatósághoz (túlfizetés), az adóhatóság a túlfizetés összegét az adózó kérelmére az általa nyilvántartott más adótartozásra számolja el . A túlfizetés visszaigényléséhez való jog elévülését követően az adóhatóság a túlfizetés összegét hivatalból vagy kérelemre az általa nyilvántartott, az adózót terhelő más adótartozásra számolja el , vagy adótartozás hiányában azt hivatalból törli. Az ugyanazon adóhatóságnál nyilvántartott, d e téves adószámlára fizetett adót teljesítettnek kell tekinteni . A csőd-, felszámolási és végelszámolás i eljárás kezd ő napját, illetve amennyiben az adózót a cs ődeljárás elrendelését megelőzően ideiglenes fizetési haladék illeti meg, az ideiglenes fizetési haladék kezd ő időpontját megelőző napon fennáll ó túlfizetés, valamint a jogutód nélkül megszűnt adózó adószámláján fennálló túlfizetés összegét az adóhatóság hivatalból számolja el az általa nyilvántartott, az adózót terhel ő adótartozásra . A felszámolás alatt álló adózó túlfizetés kiutalása iránti kérelmét legkorábban a záró adóbevallássa l egyidejűleg nyújthatja be az [állami] adóhatósághoz . ” Indokolás a T/4662/115/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
295 . Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 274 . § (3) bekezdésben az Art . 54. § (5) bekezdés kiegészítését javasolja a következő új g) pont felvételével : (3) Az Art. 54. § (5) bekezdés a) pontja helyébe a következ ő rendelkezés lép, valamint a bekezdé s kiegészül a következ ő g) ponttal : „g) a bizonytalan adójogi helyzet bejelentés alapjául szolgáló jegyz őkönyvet ellenjegyző ügyvéd , adótanácsadó, adószakértő vagy okleveles adószakértő nevét, adóazonosító jelét, valamint aze jogállását eredményez ő hatósági nyilvántartási számát, továbbá a mulasztási bírság kiszabásáró l jogerősen rendelkez ő határozat számát, ha terhére a bizonytalan adójogi helyzet nem jogszerűen megtett bejelentése miatt jogerősen mulasztási bírságot szabott ki ; a közzétételre legkorábbana határozat bírósági felülvizsgálatára irányuló kereset benyújtására előírt határidő leteltét követő 8. napon, a kereset benyújtása esetén legkorábban a bírósági eljárás joger ős befejezésének napját követ ően kerülhet sor.” Indokolás a T/4662/111/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
296. Dr. Kiss Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 283. §-ban az Art. 92. § (9) bekezdés módosítását javasolja :
14 9 /283 .
Az Art.
92 .
§-a helyébe a következő rendelkezés lép :/
„(9) Abban az esetben, ha az adózó az ellen őrzést a megjelenési kötelezettség elmulasztásával, az együttműködési kötelezettség megsértésével vagy más módon akadályozza, az akadál y fennállásának időtartama[, de legfeljebb 90 nap] az ellenőrzés határidejébe nem számít bele. Az adóhatóság az akadály fennállásának id őtartama alatt az ellenőrzést — azokban a kérdésekben , amelyek tisztázását az adózó magatartása nem akadályozza — folytathatja . Az adóhatóság az akadály észlelését követően haladéktalanul kötelezi az adózót az akadály megszüntetésére.” Indokolás a T/4662/41 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
297. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 292. § kiegészítését javasolja a következő új (2) bekezdésben az Art . 115 . § (5) bekezdés felvételével : (2)
Az Art. 115 . § a következő (5) bekezdéssel egészül ki :
„(5) A bizonytalan adójogi helyzet jogszer ű bejelentése hatálya alá tartozó adómegállapítás i időszakra vonatkozó adóbevallás utólagos ellenőrzésével lezárt időszak ismételt ellenőrzésérea bejelentés tárgyát képez ő adó tekintetében az (1) bekezdés c) pontja alapján csak akkor kerülhet sor, ha az ellátás jogosultja az adózótól eltér ő személy (ide nem értve az adózó jogutódját), tovább á felülellenőrzésére csak az Állami Számvev őszék elnökének elrendelése alapján, vagy akkor van lehetőség, ha az adóhatóság az adó megállapítását befolyásoló olyan új tényr ő l, adatról , bizonyítékról szerzett tudomást, amely a korábbi ellen őrzéskor nem volt ismert .” Indokolás a T/4662/111/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
298. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 313 . § kiegészítését javasolja a következő új (la) bekezdésben az Art. 170 . § (5) bekezdés felvételével : (la) Az Art . 170 . §-ának (5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(5) Nem állapítható meg adóbírság : a) a magánszemély terhére az adóhiány olyan része után, amely a munkáltató vagy a kifizet ő valótlan adóigazolása miatt keletkezett ; b, az adó megfizetésére az adózó örököseként, vagy az általa megajándékozottként kötelezett személy terhére az adózónál keletkezett adóhiány után ; c) a bizonytalan adójogi helyzet jogszerű bejelentése hatálya alá tartozó adómegállapítás i időszakban a bejelentés tárgyát képező adó tekintetében keletkezett adóhiány olyan része után,
150 amely az adózó által elfogadott (a bejelentés alapjául szolgáló jegyz őkönyvben rögzített) téve s jogszabály-értelmezés következménye . " Indokolás a T/4662/111/4 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
299. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 314 . § kiegészítését javasolja a következ ő új (2b) bekezdésben az Art. 172 . § (14) bekezdés felvételével : (2b) Az Art . 172 . §-ának (14) bekezdése kiegészül a következ ő rendelkezéssel : „A bizonytalan adójogi helyzet jogszerű bejelentése hatálya alá tartozó adómegállapítási időszakr a vonatkozó adóbevallás ellen őrzése alapján az adólevonási, illetőleg az adóbeszedési kötelezettség elmulasztása esetében a mulasztási bírság kiszabásának nincs helye, ha a mulasztás kizárólag a z adózó által elfo adott a bevallás ala . 'ául szol áló 'e _ őkön ben rö zített o szabál -értelmezé s következménye. ” Indokolás a T/4662/111/5 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
300. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 314 . § kiegészítését javasolja a következő új (5) bekezdésben az Art . 172. § (20c) bekezdés felvételével : (5) Az Art. 172 . §-a kiegészül a következ ő (20c) bekezdéssel : „(20c) Az adóhatóság az adózót, valamint a bejelentést alátámasztó jegyz őkönyvet ellenjegyz ő ügyvédet, adótanácsadót, adószakért őt vagy okleveles adószakért őt mulasztási bírsággal sújtja, ha megállapítja, hogy az adózó bizonytalan adójogi helyzetét nem jogszer űen jelentette be. Az ellenjegyz ő terhére kizárólag akkor van helye bírság kiszabásának, ha a bejelentés a 33/A . § (7) bekezdésének b -d . ont'ában me atározott okok miatt 'o .szerűtlen. A mulasztási bírsá össze e az adózó esetében a bejelentés díjának 20 százaléka, az ellenjegyz ő esetében a bejelentés díjának 5 0 százaléka, de mindkét esetben legalább 200 ezer forint. ” Indokolás a T/4662/111/6 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
15 1
301. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 321. §-ban az Art . 179. § (1) bekezdés felvételével : 321 . § Az Art . 179 . § (1) bekezdése következő képpen változik : „(1) Ha törvény másként nem rendelkezik, az adóztatás és az adóigazgatási eljárás költségeit a z állam, illetve, — ha az önkormányzat rendeletében másképp nem rendelkezik — az önkormányza t viseli, kivéve a lefoglalt dolog elszállításának és meg őrzésének és a végrehajtás költségeit.” Indokolás a T/4662/82 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
302. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 323 . §-ban az Art . 189. § kiegészítését javasolja a következ ő új (11) bekezdés felvételével: (11) E törvénynek a bizonytalan adójogi helyzet bejelentésére irányadó rendelkezéseit a 2011 . december 31-ét követ ően benyújtott adóbevallásra (ide nem értve az önellen őrzést) lehet alkalmazni . A 2011 . január 1-jét megelőz ően lezárult adómegállapítási időszakra vonatkozó bejelentését az adózó — az adóbevallás helyett, de az azonosításához és az adóbevallá s azonosításához szükséges adatokat is feltüntetve — legkés őbb a bejelentés hatálya alá tartozó adóbevallás benyújtásának napján írásban is megteheti . E bejelentés esetében az adózó a bejelenté s díját — az adóhatóság által e célra kijelölt beszedési számla helyett — az adóhatóság által az eljárás i illetékhez kapcsolódóan kijelölt beszedési számlára is teljesítheti . A 2011 . január 1-jét megelőzően lezárult adómegállapítási időszakra vonatkozó bejelentés hatálya alá tartozó adóbevallás utólago s vizsgálatára irányuló ellenőrzést az adózónál kötelező lefolytatni . A kötelező ellenőrzést az adóhatóság a bejelentés alapjául szolgáló jegyz őkönyv benyújtását követő 30 napon belül megkezdi. Indokolás a T/4662/111/7 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
303. Ughy Attila képviselő a törvényjavaslat 324 . § (1) bekezdés 52 . pont módosítását javasolja : /324. § (1) Az Art ./ 52. 161 . § (1) bekezdésében a „negyedévenként, a negyedévet követ ő hó 15 . napjáig keresi meg az adóhatóságot” szövegrész helyébe a „a fizetési határid ő lejártát követő 15 nap elteltével megkeresi
15 2 az adóhatóságot" szöveg, az „5000 forintot” szövegrész helyébe a „10000 forintot”, a „300 0 forintot” szövegrész helyébe az „5000 forintot” szöveg;
Indokolás a T/4662/92. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
" 304. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325 . § kiegészítését javasolja a következ ő új 3. pont felvételével : /325. § Hatályát veszti az Art ./ 3. 22 . § (5) és (6) bekezdésében a „valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanya” szövegrész , (9) bekezdése , Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban . Indokolás a T/4662/86/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
305. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325. § 13. pont módosítását javasolja : /325. § Hatályát veszti az Art./ 13 . 52 . § (7) bekezdés f) pontjában a „ valamint az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény hatálya alá tartozó kiegészítő tevékenységet folytató egyéni vállalkozó által az eva-bevallásban bevallott” szöveg, g) pontjában a „illetve a magánnyugdíjpénztárat,”, és a „Az állami adóhatóság tájékoztatja továbbá a magánnyugdíjpénztárat arról a tényr ől is, hogy a mezőgazdasági őstermelő a tárgyévben kezdte-e meg őstermelői tevékenységét, illetve tárgyévet megel őző évben elért bevétel e meghaladta-e a Tbj . 30/A. § (2) bekezdése szerinti értékhatárt,” szövegek ; Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
153
306. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat 325 . § 14. pont módosítását javasolja : /325. § Hatályát veszti az Art./ 14. 54. § (5) bekezdés a) pontjában az illetve az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó adózó," szöveg, (15) bekezdésében az „, illetőleg magánnyugdíjpénztári tag esetén az illetékes magánnyugdíjpénztár részére is” szöveg ; Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban . Indokolás a T/4662/86/12 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
307. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325. § kiegészítését javasolja a következ ő új 16 . pont felvételével : /325. § Hatályát veszti az Art. / 16. 79. (1) bekezdés g) pontjában a „ valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanya” szöveg , h) pontjában az „illetve az egyszerűsített vállalkozói adó alanya,” szöveg , Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/13 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
308 . Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325 . § kiegészítését javasolja a következő új 17 . pont felvételével : /325 . § Hatályát veszti az Art. / 17. 125. § (1) 1_12~ ontiában a „vagy az egyszerűsített vállalkozói adó alanya,” szöveg, d) pontjában az ,illetve az egyszer űsített vállalkozói adó alanya" szöveg , Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/14 . számon.
15 4 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
309. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325 . § kiegészítését javasolja a következ ő új 27 . pont felvételével : /325 . Hatályát veszti az Art ./ 27. I. számú melléklet B) Az egyes adóbevallások határideje 3 . Az adóbevallás benyújtására vonatkozó különös rendelkezések c) pontjában az „ illetve az egyszerűsített vállalkozói adóalany” szöveg, e) pontjában a „ valamint az egyszerűsített vállalkozói adó alanya” szöveg ; Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban. Indokolás a T/4662/86/15 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
310. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 325 . § kiegészítését javasolja a következ ő új 33 . pont felvételével : /325. § Hatályát veszti az Art./ 33. 8. számú melléklet 2 . ont'ában a valamint az e
szerűsített vállalkozói adó alan a" szöve
Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/16 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
311 . Dr. Kiss Sándor képviselő a törvényjavaslat 329. § kiegészítését javasolja a következő új (8) bekezdésben a Ctv. 50. § (7) bekezdés felvételével: „(8) A Ctv . 50. §-a az alábbi (7) bekezdéssel egészül ki : „(7) A cégbíróság nem adhat helyt a tulajdonosváltással járó változásbejegyzési kérelemnek, ha :
15 5 a) a változásbejegyzési kérelemmel érintett cégnek hat hónapot meghaladó köztartozása van , b) a változásbejegyzési kérelemmel érintett cég egyéb lejárt tartozásának fennállását bíróság jogerős ítélete megállapította, és a cég ezen tartozását a változásbejegyzési kérelem benyújtásáig ne m egyenlítette ki .",, Indokolás a T/4662/39 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, az Alkotmányügyi bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
312 . Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 25. cím módosítását javasolja: 25. Egyéb eljárásjogot érintő és más törvények módosítás a Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 314 . , 328 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/78/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
313. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 25. cím módosítását javasolja : 25 . Egyéb eljárásjogot érintő és más törvények módosítás a Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 315. , 329 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/81/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
314. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 335. § felvételével :
156 „335 . § (1) A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991 . évi IV. törvény (5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(5) A rehabilitációs hozzájárulás mértéke 1 millió 206 ezer forint/fő/év.” (2) Az Flt. 41/A. (1) bekezdésében a „20 főt meghaladta” szövegrész helyébe a „25 főt meghaladta” szöveg, az „5 százalékát” szövegrész helyébe a „4 százalékát” szöveg lép .” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 312 . , 328 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/78/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
315 . Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 335. § felvételével : 335 . § Hatályát veszti az Önkéntes Kölcsönös Biztosító Pénztárakról szóló 1993 . évi XCVI. törvény 1. 51/B. § (1) bekezdés e), 1), m) és n)pontjaí, (2) bekezdése ; 2. 51/C. § b) és d) pontjai . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 313 . , 329 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/81/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
316. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 31. címben új 351-386 . §-ban a Ktdt . felvételével : „31 . A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011 . évi LXXXV . törvény módosítása és eltérő szöveggel történő hatályba léptetés e 351 . § A környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011 . évi LXXXV . törvény (a továbbiakban : Ktdt.)1 alcíme a következő szöveggel lép hatályba :
157 „1 . A törvény hatálya 1 .& (1) E törvény céljának elérése érdekében környezetvédelmi termékdíjat (a továbbiakban : termékdíj) kell fizetni . 2 E törvén hatál a a termékdíjköteles termékre és a termékdíjköteles termékkel kaecsolato s tevékenységre terjed ki. (3) E törvény alkalmazásában termékdíjköteles termék : a) az akkumulátor; b) a csomagolóeszköz, az egyéb csomagolószer (a továbbiakban együtt: csomagolószer) ; c) az egyéb kőolajtermék ; d) az elektromos, elektronikai berendezés ; e) a gumiabroncs; f) a reklámhordozó papír . (4) A (3) bekezdés a és c)—f) pontja szerinti termékdíjköteles termékek vámtarifaszámok alá osztályozott körét a 2010 . január 1-jén hatályos Kombinált Nomenklatúra szerint az 1 . melléklet határozza meg. A (3) bekezdés b) pontja szerinti termékdíjköteles termékek az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben szereplő csomagolószer-katalógus kódszámaiva l kerülnek meghatározásra.” 352. & A Ktdt. 2. &-a a következ ő szöveggel lép hatályba : „2. § E törvény alkalmazásában : 1 . anyagában történő hasznosítás: a hulladéknak a hulladékgazdálkodásról szóló törvény ( a továbbiakban : Hgt .) szerinti újrafeldolgozása vagy visszanyerése, illetve biológiailag lebomló szerves anyagok aerob vagy anaerob lebontása és további felhasználásra alkalmassá tétele ; 2. anyagáram : az egyes termékáramokon belül elkülönül ő önálló hasznosítási kötelezettségge l rendelkező anyag, illetve termék ; 3. ártalmatlanítás : a hulladék Hgt . szerinti ártalmatlanítása; 4. belföld : a Magyarország területe, ideértve a vámszabad és tranzitterületeket, valamint a vámszabad raktárakat is ; 5. bérgyártás : a megrendel ő (bérgyártató) által a Magyarországon letelepedett természetes, vag y jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkez ő gazdasági társaság (a továbbiakban együtt : bérgyártó) részére ellenszolgáltatás nélkül - részben, vagy egészben - rendelkezésére bocsátot t anyagokból, félkész termékekből ellenszolgáltatás ellenében termékdíjköteles termék el őállítása; 6. csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett: legfeljebb tárgyévi a) 3000 kg üveg , b) 300 kg — a műanyag bevásárló-reklám táska nélkül számított - műanyag, c) 75 kg műanyag bevásárló-reklám táska , d) 300 kg társított vagy rétegzett , e) 500 kg papír, fa, természetes alapú textilt f) 300 kg fém , g) 300 kg egyéb , azonban a b - . •ontok esetén mindösszesen legfeljebb 1000 k csomagolást kiskereskedelm i értékesítés során a fogyasztó számára forgalomba hozó vagy saját célra felhasználó kötelezett ; 7. csomagolás :
15 8 a) valamennyi olyan tétel, amelyet a termel ő vagy a felhasználó valamely termék (a nyersanyagtól a feldolgozott termékig) befogadására, megóvására, kezelésére, szállítására és bemutatására (csomagolási funkció) használ, ideértve az ugyanilyen célra használt egyszer használatos tételt , b) az a) pontban meghatározottaknak - a csomagolás által biztosított egyéb funkciók sérelme nélkül - megfelel ő tételek, kivéve, ha az adott tétel a termék szerves részét képezi és a termék tárolásához , eltartásához vagy megő rzéséhez annak teljes élettartama alatt szükséges, és az egyes alkotóelemeke t együttes felhasználásra, fogyasztásra vagy értékesítésre szánták , c) a forgalmazás helyén történő megtöltésre tervezett és szánt, illetve a forgalmazási helyen eladot t vagy megtöltött, csomagolási funkciót ellátó egyszer használatos tételek, d) a termékre közvetlenül ráakasztott vagy ahhoz rögzített, csomagolási funkciót ellátó kiegészít ő elemek, kivéve, ha azok a termékek szerves részét képezik, és az egyes alkotóelemeket együtte s fogyasztásra vagy értékesítésre szánták ; a csomagolásba beépül ő egyéb összetevőket és kiegészítő elemeket azon csomagolás részének kell tekinteni, amelyikbe azokat beépítették :, 8 . csomagolóanyag: a csomagolóeszközök el őállítására, illetve az ideiglenes védőburkolat kialakítására közvetlenül alkalmazható szerkezeti anyagok gyűjtőfogalma ; 9 . csomagolóeszköz : a termék vagy a kisebb csomagolás befogadására, egységbe fogására kialakított, meghatározott anyagú, szerkezetű - általában ipari, vagy szolgáltató jellegű tevékenysé g keretében el ő állított - ideiglenes védőburkolat, továbbá a raklam 10 . csomagolási segédanyag : a csomagolás kiegészítő vagy járulékos részeként felhasználható - íg y különösen záró, rögzítő, párnázó, díszít ő - elemek, valamint kellékek, így különösen címke , páralekötő anyag, hordfogantyú, ragasztó gy űjtőfogalma ; 11 . egyéb csomagolószer : csomagolóanyag, csomagolási segédanyag ; 12 . egyéni hulladékkezelés : az 1 . § (3) bekezdés a) és b), valamint d) és e) pontfa szerinti termékdíjköteles termék termék- és anyagáramából keletkezett hulladék a) magánszemély vevőtől a kötelezett telekhelyén történ ő saját gyűjtése, ideértve a kötelezettneka termék forgalmazását végző kereskedelmi egységgel ténylegesen, közösen, az értékesítés helyén történő gyűjtését, illetve b) saját célú felhasználás esetén kötelezett telephelyén történő gyűjtése és az a) és b) pont szerint gyűjtött hulladék hasznosítása vagy hasznosíttatása ; 13 . elektromos, elektronikai berendezés : legfeljebb 1000 V váltakozó feszültség ű, illetve 1500V egyenfeszültségű árammal működő berendezés, amelynek rendeltetésszerű működése elektromágneses mez őktől vagy villamos áramtól függ, ideértve az elektromágneses mez ő, illetve villamos áram el őállítását, mérését, átvitelét biztosító eszközöket is ; 14. forgalomba hozatal : termékdíjköteles termék tulajdonjogának els ő belföldi ingyenes vagy visszterhes átruházása, ideértve a más termék tartozékaként vagy alkotórészeként való átruházást, továbbá a csomagolószer csomagolás részekénti átruházását, nem minősül forgalomba hozatalnaka termékdíjköteles terméknek a természetes személy által nem gazdasági tevékenység keretébe n végzett átruházása ; 15 . harmadik ország : az Európai Közösségen kívüli állam ; 16 . hasznosítás : a termékdíjköteles termékb ől képződő hulladéknak vagy valamely összetev őjének termelésben vagy szolgáltatásban a Hgt. szerinti hasznosítása; 17 . hasznosíttatás: a kötelezett I . § (3) bekezdés a), b), d), e) pontja szerinti termékdíjköteles terméknek a termék- és anyagáramából keletkezett — 12 . pont a-b) alpontjai szerint gyűjtötthulladéka vállalkozási szerz ő dés keretében más, erre feljogosított gazdálkodó szervezetnél történ ő hasznosítása; 18 . jármű: a légi közlekedésről szóló külön törvény szerinti légi jármű, valamint a motorral meghajtott közúti szállító- vagy vontatóeszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is , kivéve a kerekes szék; 19 . kereskedelmi csomagolás : a vám- és a statisztikai nómenklatúráról, valamint a Közö s Vámtarifáról szóló, a Tanács 1987 . július 23-i 2658/87/EGK tanácsi rendelete 2009 . január 1-jén hatályos I. melléklete szerinti
15 9 a) 2009 vámtarifaszámú gyümölcslé (beleértve a sz ő lő mustot is) és zöldséglé, nem erjesztve , hozzáadott alkoholtartalom nélkül, cukor vagy más édesít őanyag hozzáadásával is , b) 2106 90 20, 2106 90 30, 2106 90 51, 2106 90 55, 2106 90 59 vámtarifaszámú ízesített vag y színezett cukorszirup , c) 2201 vámtarifaszámú (emberi fogyasztásra alkalmas) víz, beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsavas vizet is, cukor vagy más édesítőanyag hozzáadása é s ízesítés nélkül, kivéve a jég, a hó és a laboratóriumi vizsgálati vízminta , d) 2202 vámtarifaszámú víz (beleértve a természetes vagy mesterséges ásványvizet és a szénsava s vizet is) cukor vagy más édesít ő anyag hozzáadásával vagy ízesítve és más alkoholmentes ital,a 2009 vtsz . alá tartozó gyümölcs- és zöldséglevek és a 657/2008/EK bizottsági rendelet I . melléklete I. és II . kategóriájába tartozó készítmények kivételével , e) 2203 vámtarifaszámú malátából készült sör, f) 2204 vámtarifaszámú bor friss szőlőből, beleértve a szeszezett bort is ; szőlőmust, a 2009 vtsz . al á tartozó kivételével, g) 2205 vámtarifaszámú vermut és friss sz ő l őb ől készült más bor növényekkel vagy aromatiku s anyagokkal ízesítve, 2206 vámtarifaszámú más erjesztett ital (pl . : almabor, körtebor, mézbor) ; erjesztett italok keverékei, és erjesztett italok és alkoholmentes italok másutt nem említet t keverékei, a 2207 10 00 vámtarifaszámú nem denaturált etil-alkohol legalább 80 térfogatszázalé k alkoholtartalommal, valamint a 2208 vámtarifaszámú nem denaturált etil-alkohol, kevesebb mint 8 0 térfogatszázalék alkoholtartalommal ; szesz, likőr és más szeszes ital , a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezelésének részletes szabályairól szóló külö n jogszabály szerinti fogyasztói (els ődleges) csomagolása - a címke, kupak és az egyszer használato s ivópohár kivételével -, továbbá a m űanyag bevásárló-reklám táska; 20. kereskedelmi csomagolószer : olyan csomagolószer, amely alkalmas kereskedelmi csomagolás létrehozására; 21 . kiskereskedelmi értékesítés : a kereskedelemr ő l szóló törvény szerinti kiskereskedelm i tevékenység ; 22. környezetvédelmi termékdíj nettó összege : a termékdíj megállapítási id őszakban keletkezett termékdíj-fizetési kötelezettség és a visszaigényelhet ő termékdíj különbözete ; 23 . közvetítő : olyan gazdálkodó szervezet, amely más nevében szervez hasznosítást, ideértve azta közvetítőt ís, aki nem lesz a közvetítés tárgyát képező dolog tényleges birtokosa; 24. külföld: az Európai Közösség Magyarországon kívüli állama és a harmadik ország ; 25. műanyag bevásárló-reklám táska : a csomagolásról és a csomagolási hulladék kezeléséne k részletes szabályairól szóló jogszabály szerinti fogyasztói "elsődleges) vagy gyűjtőcsomagolt , illetve csomagolatlanul forgalmazott termékek, áruk, reklámanyagok szállítására szolgáló , hajlékonyfalú műanyag hordtasak vagy hordtáska; 26. reklámhordozó papír: a gazdasági reklámtevékenység alapvet ő feltételeiről és egyes korlátairól szóló törvényben meghatározott gazdasági reklámot tartalmazó, a médiaszolgáltatásokról ésa töme . kommunikációról szóló törvén által me • határozott sa'tótermékek közül az id őszaki la . egyes lapszámai, a röplap és az egyéb szöveges kiadvány, a grafikát, rajzot vagy fotót tartalmazó kiadvány — beleértve azt is, ha mindezek más, nem termékdíjköteles kiadvány külön mellékleté t ké • ezik - továbbá a térké • Nem tartozik a reklámhordozó . a. ír fo _ almába : a) a kiadványonként, annak teljes nyomtatott felületére vetítve legalább 2/3-ában nem gazdaság i reklám terjesztésére szolgáló kiadvány, id őszaki lap , b) a közhasznú szervezet, állami, önkormányzati szerv által, alapfeladata körében kiadott kiadvány , időszaki lap , c) a könyv, tankönyv; 27. rétegzett italkarton : az a legalább 75%-ban papír alapanyagú (karton) csomagolószer, amely alkalmas folyékony élelmiszer csomagolására; 28. termékáram : az egyes termékek hulladékgazdálkodási szempontok alapján képzet t termékcsoportonkénti összessége;_ 29 . termékdíj-kötelezettség : termékdíjköteles termékkel, illetve a termékdíjjal összefüggő
a
160 a) bejelentkezési , b) bejelentési, változás-bejelentési , c) termékdíj-megállapítási, termékdíj-előleg megállapítási ., d) termékdíj-bevallási, termékdíj-el őleg bevallási, e) termékdíj-fizetési, termékdíj-el őleg fizetési , f) bizonylat kiállítási, -meg őrzési, számlameg őrzési, számlán történ ő feltüntetési , g) nyilvántartás-vezetési , h) adatszolgáltatási, ideértve a nem csomagolószerként forgalomba hozott, az e törvényhez tartoz ó végrehajtási rendeletben meghatározott csomagolószer katalógusban szerepl ő árukra vonatkozóan is i) nyilatkozattétel i kötelezettség ; 30. termékdíjátalány : a csekély mennyiségű csomagolást forgalomba hozó kötelezett, továbbáa 73/2009/EK tanácsi rendelet szerinti mezőgazdasági termel ő kötelezett számára meghatározot t díjfizetési kötelezettség ; 31. újrahasználat : a terméknek az eredeti célra történő ismételt felhasználása, mely során a többszö r felhasználható, újratölthető termék a forgási ciklusból történő kilépésekor válik hulladékká." 353 . § (1) A Ktdt. 3 . §-a a következ ő szöveggel lép hatályba: „3 . § (1) A környezetvédelmi termékdíj-fizetési kötelezettség a termékdíjköteles termék forgalomb a hozatala vagy saját célú felhasználása esetén keletkezik . (2) A termékdíj-kötelezettség a) az első belföldi forgalomba hozót vagy els ő saját célú felhasználót, b) belföldi előállítású egyéb kő olajtermék esetében az els ő belföldi forgalomba hozó els ő vevőjét, vagy a saját célú felhasználót , c) bérgyártás esetén a bérgyártatót (a továbbiakban a)-c) pontok együtt : kötelezett) terheli. Reklámhordozó papír esetében az a) pont szerinti els ő belföldi forgalomba hozatalnak— belföldi el őállítás esetén - a nyomdai szolgáltatás teljesítése (nyomtatás és átadás) minősül. (3) Saját célú felhasználásnak min ősül a termékdíjköteles termék, ideértve más termé k tartozékaként vagy alkotórészeként, továbbá a csomagolószer esetében a csomagolás részeként : a) a kötelezett saját vagy alkalmazottja magánszükséglete kielégítésére való felhasználása ; b) a számvitelről szóló törvényben meghatározott ba) alapkutatás., bb) alkalmazott kutatás, be) kísérleti fejlesztés , bd) beruházás, be) felújítás, bf) karbantartás keretében való felhasználása ; c) megsemmisítése, alaktalanítása, elfogyasztása ; d) minden más, az a)-c) pontokban nem említett használata, ami nem a számvitelről szóló törvényben meghatározott saját termelésű készlet létrehozását eredményezi . (4) Külföldi előállítású csomagolás esetén a csomagolószer saját célú felhasználásának min ősüla csomagolás elválasztása a termékt ől. (5) Saját célú felhasználás címén keletkezik termékdíj-kötelezettség : a) a kötelezett jogutód nélküli megszűnése esetében a törvény végrehajtására kiadott rendeletbe n meghatározott időpontban tulajdonában tartott, vagy vagyonában nyilvántartott termékdíjkötele s termék után, amelyre a termékdíj nem került megfizetésre .,
16 1 b) a termékdíjköteles termék mennyiségében bekövetkezett, a törvény végrehajtási rendeletébe n meghatározott elszámolható hiányt meghaladó hiány és a termékdíjköteles termék megsemmisülés e esetén - az elháríthatatlan külső okból bekövetkezett megsemmisülés kivételével - a megsemmisül t mennyiségre. (6) A csomagolószer termékdíját nem kell megfizetni, ha — e törvény végrehajtási rendeletébe n meghatározottak szerint — nyilatkozik a kötelezett első vevője (a továbbiakban : nyilatkozó) arról , hogy a) a csomagolószert csomagolás el őállítására használja fel és a 15 . § (4) bekezdés szerinti termékdíjátalány fizetésére jogosult, vagy b) a csomagolószert csomagolás előállítására a 27 . § (2) bekezdése feltételeinek megfelelő újrahasználható csomagolóeszközként használja fel . (7) A (6) bekezdés szerinti nyilatkozó kötelezettnek min ősül, ha a nyilatkozatával ellentétesen jár el, egyébként a kötelezett ellenőrzésére vonatkozó szabályokat kell rá alkalmazni . (8) Amennyiben a (6) bekezdés szerinti nyilatkozó a csomagolószert nem, vagy nem a nyilatkozat tartalma szerinti mértékben, nem a nyilatkozat tartalma szerint használja fel, illetőleg a felhasználá s tényét nem tudja igazolni, az erre es ő termékdíjat, és a csom golószer beszerzésének id őpontjátó l számított késedelmi pótlékot köteles megfizetni ." 354. § A Ktdt . 5. §-a a következő szöveggel lép hatályba : „5. § (1) A termékdíj-kötelezettség — ha e törvény másként nem rendelkezik - az els ő belföldi forgalomba hozatalkor a számlán, vagy számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsít ó egyéb okiraton feltüntetett teljesítés napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napjá n keletkezik . (2) A termékdíj-kötelezettség a belföldi el őállítású egyéb kőolajtermék esetében az els ő belföldi forgalomba hozó első vevője által kiállított számlán feltüntetett teljesítés napján vag y számlakibocsátás hiányában az ügylet teljesítését tanúsító egyéb okiraton feltüntetett teljesíté s napján, ezek hiányában az ügylet teljesítésének napján, vagy a saját célú felhasználás költségkén t történ ő elszámolásának napján keletkezik . (3) A termékdíj-kötelezettség — ha e törvény másként nem rendelkezik - saját célú felhasználáskor a saját célú felhasználás költségként való elszámolásának napján keletkezik . (4) A termékdíj-kötelezettség a) a 3 . § (5) bekezdésének a) pontja esetén legkésőbb a végelszámolás utolsó napján , b) a 3 . § (5) bekezdésének b) pontja esetén a hiányról, vagy a termékdíjköteles termé k megsemmisülése tényéről felvett okirat alapján, annak könyvelése napján keletkezik .” 355. A Ktdt. 7.
(2)_(3) bekezdései a következő szöveggel lépnek határ
„(2) A termékdíj tételeit — a (3) bekezdésben foglalt kivétellel — a törvény 2. melléklete állapítja meg. (3) Egyéni hulladékkezelés esetén a termékdíj tételeit és kiszámításának módját a törvény 3 . melléklete tartalmazza .” 356. § (1) A Ktdt . 8 . § (1) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba:
162 „(1) Az e törvényben nem szabályozott, termékdíjkötelezettséggel kapcsolatos, a (4) bekezdésben nevesített hatóság hatáskörébe tartozó eljárási kérdésekben az adózás rendjéről szóló 2003 . évi XCII . törvényt (a továbbiakban: Art) kell alkalmazni .” (2) A Ktdt. 8 . § (4) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba : „(4) Ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vámszerve (a továbbiakban : vámhatóság) jár el a termékdíj bevallása, befizetése, kiszabása , visszaigénylése, adó- és hatósági ellen őrzése során .” 357.
(1) A Ktdt. 9. § (1) bekezdése a következő szöveggel léi hatályba :
„(1) A kötelezettet kizárólag az Art. szerinti vagy termékdíj ügyintéző szakképesítésű állandó meghatalmazással rendelkez ő képviselő képviselheti : a) a bejelentési kötelezettség teljesítése ; b) a bevallási kötelezettség teljesítése ; c) az igazolások kérése ; d) a termékdíj-visszaigénylési eljárás ; e) az ellen őrzés, hatósági eljárás jogorvoslati eljárás ; f) a nyilvántartás-vezetéssel kapcsolatos kötelezettségek teljesítése ; g) a fizetéshalasztás, részletfizetési engedélyezési eljárások; h) a termékdíj befizetés e során.” (2) A Ktdt. 9. § (2) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba : „(2) Az (1) bekezdés h) pontja szerinti kötelezettséget teljesítő képviselő a termékdíj-fizetés i kötelezettség teljesítéséért a megbízóval egyetemlegesen felel .” 358. § (1) A Ktdt . II. Fejezete a következő szöveggel lép hatályba : „II. Fejezet A TERMÉKDÍJ-KÖTELEZETTSÉG TELJESÍTÉS E 8. A bejelentési és nyilvántartásba vételi kötelezettség 10. § (1) A kötelezett a termékdíjköteles termékkel végzett tevékenységét a vámhatóságnál annak megkezdését ől számított 15 napon belül bejelenti, továbbá nyilatkozik arról, ha a termékdíj kötelezettségét egyéni hulladékkezelést teljesítőként vagy termékdíjátalány-fizetésre jogosultként teljesíti. (2) Az (1) bekezdés szerinti nyilatkozatot az egyéni hulladékkezelést teljesít őnek termék- é s anyagáramonként kell megtennie . (3)_A vámhatóság a kötelezettet, továbbá a képvisel őt, pénzügyi képvisel őt az általa adott azonosít ó szám (a továbbiakban : VPID szám) alapján nyilvántartásba veszi és nyilvántartja. (4) Az egyéni hulladékkezelőként való teljesítésre valamint a termékdíjátalány-fizetésre vonatkozó , az (1) és a 40 . § (5) bekezdésben el őírt határidő elmulasztása jogvesztő .
163 (5) A termékdíj-kötelezettségre kiható bármely változást a kötelezett, annak bekövetkeztét követ ő 15 napon belül köteles bejelenteni . 8/A. Nyilvántartás-vezetési kötelezettség 10/A . § A kötelezett – e törvényben, a Hgt-ben, valamint ezek felhatalmazása alapján kiadot t jogszabályokban meghatározottak szerint – a termékdíjköteles termékekkel, hulladékaikkal, tovább á a nem csomagolószerként forgalomba hozott, e törvény végrehajtási rendeletében meghatározot t csomagolószer-katalógusban szereplő árukkal kapcsolatos kötelezettségek teljesítésének ellenőrizhet ősége céljából a valóságot (tényhelyzetet) tükröz ő nyilvántartást vezet . (2) A kötelezett a befizetendő termékdíj nettó összegét negyedéves bontásban tartja nyilván . 9. A bevallási kötelezettség 11 . § (1) A kötelezett – a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel - a nyilvántartása alapján a vámhatósághoz – annak honlapján közzétett – elektronikusan támogatott formanyomtatványon , elektronikus úton és formában, negyedévente a tárgynegyedévet követő hónap 20. napjáig bevallást nyújt be. (2) A termékdíjátalány-fizetésre jogosult kötelezett, a tárgyévet követő év január hónap 20. napjáig teljesíti bevallási kötelezettségét. 10. A befizetési kötelezettség 12 . § (1) A kötelezett a termékdíjat a bevallás benyújtására meghatározott határid őig az e célra vezetett központi költségvetési számlaszámra (a továbbiakban : termékdíjszámla) forintban fizeti be . (2) Ha a bevallásban a termékdíj összege az ezer forintot nem éri el, továbbá az Art . szerinti ellenőrzés vagy önellenőrzés során a termékdíj-különbözet az ezer forintot nem éri el, azt nem kel l megfizetni . A vámhatóság az ezer forintot el nem érő termékdíj-visszatérítést nem utalja ki . (3) Nem kell megfizetni a termékdíjat : a) az egyéb kőolajtermék alapanyagként történ ő felhasználása , b) a Magyarországon hulladékká vált egyéb kőolajtermékből a hulladékgazdálkodásról szóló törvényben meghatározott R9 eljárással előállított termékdíjköteles termékforgalomba hozatal a esetén . 10/A. Termékdíj-előleg megállapítási, bevallási, fizetési kötelezettsé g 12/A. §(1) A kötelezettet - a 3 . § (7) bekezdése, valamint a 15 . § (2) bekezdése szerinti kötelezett kivételével – a tárgyév (adóév) negyedik negyedévére nézve – e törvény, valamint a végrehajtásár a kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint - termékdíj-el őleg_megállapítási, bevallási és megfizetési kötelezettség terheli . (2) A termékdíj-előleg mértéke a tárgyév (adóév) els ő három negyedéve után fizetett termékdíj harmadának a 80 %-a. (3) A kötelezett a termékdíj-el ő legre vonatkozó bevallási kötelezettségének a harmadik negyedévre vonatkozó bevallás benyújtásával együtt tesz eleget . (4) A kötelezett a termékdíj-előleget a tárgyév december 20-ig fizeti meg.
164 (5) A termékdíj-előleget a kötelezett a negyedik negyedévi bevallásban a ténylegesen megfizetend ő termékdíj mértékéig kiegészíti, vagy a különbözetet visszaigényli ._ 11 . A számlán történő termékdíj-feltüntetési kötelezettség 13. § A számlán a) számlán történő átvállalás esetén, vagy b) a kötelezett és vevőinek visszaigénylésre jogosult vevő partnerei által igényelt esetbe n az e törvény végrehajtására kiadott rendeletekben meghatározott számla záradékkal megegyez ő szöveget kell feltüntetni." 359 . § A Ktdt . 14 . § (5) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba; „(5) Szerződés alapján a termékdíj-kötelezettséget a kötelezettől a) az első belföldi vevő, ha a kötelezettől megvásárolt termékdíjköteles termék legalább 60%-á t külföldre értékesíti , b) a bérgyártó , c) a 1234/2007/EK rendelet szerinti mez őgazdasági termel ői szervez ődésen keresztül forgalomba hozott termékdíjköteles termék esetén a termelői szerveződés, d) a csomagolószer első belföldi vev ője, ha csomagolást hoz létre a csomagolószerből, e) csomagolóanyag esetében az azt csomagolóeszköz előállítására felhasználó első belföldi vevő átvállalhatja. Átvállalás esetén a termékdíj-kötelezettség az átvállaló általi belföldi forgalomb a hozatalkor, vagy saját célú felhasználáskor keletkezik .” 360. § A Ktdt . 15. § (7) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba: „(7) Ha a termékdíjátalány-fizetést választó kötelezett a 2 . § 6. pontjában meghatározott mennyiség i határt, vagy határokat túllépte, termékdíjátalány-fizetésre már nem jogosult . A túllépés id őpontját követően termékdíj-kötelezettségének az általános szabályok szerint tesz eleget .” 361 . § A Ktdt. 16. §-ának (1) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba : „(1) Az egyéni hulladékkezelést teljesítő és a 19. § szerinti szervezet – e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott feltételek szerinti – hulladékkezelési teljesítményéne k meghatározása során – a hasznosításának helyét ő l függetlenül - kizárólag azt a Magyarorszá g területén gyűjtött hulladékot veheti figyelembe, amelynek hasznosításra történ ő átvételét az átvev ő hasznosító a tárgyévben folyamatosan, a teljesítéssel egyidej űleg kiállított és átadott átvételi elismervénnyel igazol és a tényleges hulladékhasznosítás megtörténtét a tárgyévet követ ő év június 30-ig a kötelezett számára leigazol . Amennyiben az egyéni hulladékkezelést teljesítő saját maga hasznosít, az erre vonatkozó adatokat a saját nyilvántartása tartalmazza.” 362. § A Ktdt . 17-18 . §-ai a következő szöveggel lépnek hatályba : „17. § A Termékdíj Bizottság (a továbbiakban : bizottság) a környezetvédelemért felel ős miniszter termékdíj-kötelezettség, termékdíjköteles termékek hulladékgazdálkodási stratégiája szakma i megalapozásának, valamint az ezekhez kapcsolódó társadalmi érdekegyeztetési, illetve konzultatív feladatainak hatékony ellátását segít ő szakmai javaslattevő országos testülete. 18. § A bizottság működésével kapcsolatos részletszabályokat a környezetvédelemért felel ős miniszter rendeletben határozza meg .”
165 363. § A Ktdt. 19. § (3) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba : „(3) Az OHÜ — a veszélyes hulladéknak min ősülő csomagolási hulladékok kivételévelkizárólagosan jogosult a termékdíjköteles termékekb ől képződött hulladékok hulladékkezelési rendszerében közvetítői feladatkör ellátására . A veszélyes hulladéknak min ősülő csomagolási hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetít ő i feladatok ellátásának rendjét — az egyes veszélyes hulladékfajtákra vonatkozó eltér ő szabályozásra figyelemmel — e törvény végrehajtásár a kiadott rendeletben a Kormány határozza meg . ” 364. § A Ktdt. 20. § helyébe a következ ő rendelkezés lép : „20 . § (1) Az OH Ü a) közvetíti és szervezi a termékdíjköteles termékekb ől keletkező hulladékok gyűjtését és hasznosítását ; b) előkészíti az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet (a továbbiakban : OGyHT) és gondoskodik a jóváhagyott OGyHT végrehajtásáról ; c) nyomon követi és értékeli a hulladékgazdálkodás - tevékenységi körébe tartozó - folyamatait ; d) támogatja a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodás fejlesztését ; e) közreműködik a lakosság környezettudatos nevelésével kapcsolatos teend ők ellátásában ; fl ellenőrzi a vele szerz ődéses kapcsolatban állók, illetve a pályázatok, illetve szolgáltatás megrendelések kedvezményezettek által a termékdíjköteles termékb ől képződött hulladékokkal kapcsolatban folytatott tevékenységét ; g) közreműködik — a törvény végrehajtására kiadott rendeletben foglaltak szerint -a kötelezettek,ellenőrzésében ; tevékenységet termékekkel kapcsolato s h) innovációs folytat a termékdíjköteles hulladékgazdálkodási tevékenység fejlesztése érdekében . (2) Az OHÜ az (1) bekezdés e) pontjának teljesítése érdekében a 37. § (1) bekezdése alapján befolyt összeg szerinti hulladékgazdálkodási feladatok támogatásának legalább 7%-át a lakossá g környezettudatos nevelésére fordítja . (3) Az OHÜ az (1) bekezdés f) pontjában foglalt ellen őrzése során, az ellenőrzés alá vont az ellenőrzés tűrésére, illetve az ellenőrzést végzőkkel való együttműködésre, az ellenőrzés eredményes végrehajtásának segítésére köteles . (4) Az (1) bekezdés f)pontja keretében végzett ellenőrzés során az OHÜ jogosult : a) az ellenőrzött székhelyére, telephelyére, az ott található építményekbe, műszaki létesítményekbe belépni , b) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékokgyűjtésére, begyűjtésére, szállítására, hasznosításra előkészítésére, hasznosítására szolgáló eszközöket, létesítményeket, műtárgyakat , berendezéseket, gépeket, illetőleg rendszereket megvizsgálni , c) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékok fizikai, kémiai, fizikai-kémiai tulajdonságait — szükség szerint mintavételezéssel — megvizsgálni és elemezni, továbbá az íg y képződött adatokból idősorokat képezni, monitoring tevékenységet folytatni , d) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékokkal összefüggő munkafolyamatokat megtekinteni, e) a termékdíjköteles termékkel kapcsolatos hulladékokra vonatkozó nyilvántartásokat , okiratokat, bizonylatokat megtekinteni, arról feljegyzést, másolatot készíteni , olyan adatgyűjtést, feldolgozást elvégezni, amelyb ől a tevékenységet jellemző anyagmérleg f) meghatározható .
166 (5) Az OHÜ a (4) bekezdés alapján tudomására jutott üzleti titkot köteles meg őrizni, azt – arr a feljogosított hatóság, ügyészség, vagy bíróság kivételével – másnak nem adhatja át, annak tartalmáról tájékoztatást nem adhat. (6) Az ellen őrzés részletes szabályait e törvény és végrehajtására kiadott jogszabály és az OHU , valamint az ellen őrzött közötti egyedi szerz ődés, illetve a szerz ődési feltételek tartalmazzák . 7 Az OHÜ a körn ezetvédelmi termékdí'akkal ka•csolatos el őírások érvén esítése érdekébe n vizsgálati (így különösen mérési, értékelési) módszereket, eljárásokat dolgoz ki . A kötelezően alkalmazandó módszereket, eljárásokat a környezetvédelemért felel ős miniszter rendeletben kihirdeti. " 365 . & A Ktdt . 21 . &-a helyébe a következő rendelkezés lép : „21 . & (1) Az OGyHT – e törvény végrehajtására kiadott miniszteri rendeletben meghatározotta k szerint— a) a középtávon elérendő, az európai közösségi és hazai jogszabályokon, valamint az Országo s Hulladékgazdálkodási Terven alapuló országos gyűjtési és hasznosítási mennyiségeket, arányokat (stratégiai célérték) ; b) az OHÜ által a tárgyév során elérend ő országos gyűjtési és hasznosítási mennyiségeket , arán okat a továbbiakban : célérték termék- és an a_áramonkénti hulladéktísusonként i bontásban; c) a tárgyévet megelőző évben szétosztható mennyiséget (a továbbiakban : induló érték), amelya tárgyévi célérték legfeljebb 75%-a lehet ; d) az OHU által tárgyév során a fenti célok elérését szolgáló prioritási sorrendet és az ezekhe z rendelt eszközrendszert tartalmazza. (2) Az OGyHT tervezetét – a rendelkezésére álló saját és hatósági nyilvántartás adatai alapján,a külön jogszabályban meghatározottak szerint – az OHU készíti el ő, és az OHU vezetőjének javaslatára a környezetvédelemért felel ős miniszter hagyja jóvá . Az OGyHT-t – a (3) bekezdésbe n foglalt eltéréssel - az OHU vezet őjének javaslatára a környezetvédelemért felel ő s miniszter a tárgyévben módosíthatja . (3) Az OGyHT-ben meghatározott célértéket a tárgyév október 31-ig az OHÜ vezet őjea környezetvédelemért felelős miniszter jóváhagyása nélkül az induló érték egyharmadával módosíthatja. (4) Az OHÜ vezet ője az OHÜ üzleti tervének elkészítése és jóváhagyása során az OGyHT-ba n foglaltakat köteles figyelembe venni, az ebb ő l adódó veszteségért csak akkor tartozik felelősséggel , ha azt szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte el ő.” Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 317 . , 333. , 350. , 364. , 366. pontjaiban foglaltakkal.
Indokolás a T/4662/88/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ;
167 Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
317 . Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 31 . címben új 351-386 . §-ban a Ktdt . felvételével : 366. & A Ktdt . 22. & (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) Az OHÜ a 20.& (1) bekezdésében meghatározott feladatai teljesítése érdekében — szüksé g szerint - pályázatokat ír ki, illetve szolgáltatás-megrendeléseket végez, valamint pályázatokon ves z részt . A szolgáltatás-megrendelés — ha törvény eltérően nem rendelkezik - a közbeszerzési eljárásr a vonatkozó jogszabályok szerint történik. Közbeszerzési eljárásban az ajánlatkér ő az OHÜ .” 367. & A Ktdt . 16. alcíme a következő 22/A-B . §-okkal egészül ki : „22/A. & (1) Az OHÜ a 22 . & (1) bekezdésében foglaltak, valamint e törvényb ől fakadó szervezési feladatai teljesítése érdekében — közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül - 2011 . november 30-ig írásban, a szerződési feltételekkel és szerz ő déskötési ajánlattal megkeresi a válogatott, illetv e szelektív települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatást ellátó közszolgáltatókat (a továbbiakban : közszolgáltató). (2) A közszolgáltatónak az ajánlat elfogadására, visszautasítására, vagy az egyezteté s lebonyolítására és lezárására az (1) bekezdés szerinti megkeresés (ajánlat) kézhezvételét ől számított 30 nap áll rendelkezésére . (3) Amennyiben a közszolgáltató a (2) bekezdésben meghatározott határid őn belül nem nyilatkozik, az OHÜ a nyilatkozat hiányát úgy tekinti, hogy a közszolgáltató nem kíván a szerz ődéskötés lehető ségével élni (az ajánlatot visszautasítja) . (4) A közszolgáltató az ajánlat írásos vagy ráutaló magatartással történ ő /(3) bekezdés/ visszautasítását követ ően bármikor írásban kezdeményezheti a szerz ődés megkötését . (5) A közszolgáltatókkal az OHÜ - szerződési feltételekben meghatározottak szerint, azono s szerződési feltételekkel — közbeszerzési pályázat kiírása nélkül szolgáltatásvásárlási szerz ődést köt. (6) A közszolgáltatóval kizárólag az általa közszolgáltatás keretében ellátott válogatott, illetv e szelektív települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásra (gy űjtés, begyűjtés, szállítás, hasznosítás, vagy hasznosítást előkészítő tevékenység) köthető az (1) bekezdés szerinti szerződés. A szerződés legfeljebb arra az időtartamra köthető meg, ameddig a közszolgáltató a közszolgáltatási feladat ellátására jogosult . (7) Közszolgáltatónak kizárólag az a szervezet tekinthet ő , akit a települési önkormányzat rendeletében a) közbeszerzési eljárás nélkül, mint teljesen önkormányzati tulajdonban lév ő szervezetet; b) külön jogszabályban meghatározott eredményes pályázat alapján ; c) közbeszerzési eljárás eredményes lefolytatását követően; d) egyéb törvényes jogcíme n válogatott, illetve szelektív települési szilárd hulladékkezelést ellátó közszolgáltatóként kijelölt . Kétség esetén az OHÜ megkeresésére a települési önkormányzat jegyz ője nyilatkozik arról, hogy az adott településen ki tekinthet ő közszolgáltatónak .
168 8 Az 1 bekezdés szerinti szerződési feltételekben ob'ektíven me . atározott feltételeken ala•uló eltérő környezetvédelmi, hulladékgazdálkodási színvonalat teljesít ő közszolgáltatók tekintetében – az eltérés mértékével arányos – eltér ő díj határozható meg . A szerz ődési feltételekben, vagy az egyedi szerződésekben meghatározott egyéb díjeltérés semmis . (9) Az (1) bekezdés szerinti szerz ődési feltételeket az OHÜ készíti elő és a környezetvédelemért felelős miniszter adja ki . 22/B. § (1) A törvény hatálybalépését követően közszolgáltatói jogállást elnyerő szervezetek bármikor írásban kezdeményezhetik az OHÜ-nél a 22/A . § szerinti szolgáltatás-vásárlási szerz ődés megkötését. (2) Ebben az esetben az OHÜ – a 22/A . § (1) bekezdésben meghatározott tartalmú – ajánlattal – a kezdeményezés kézhezvételét ől számított 30 napon belül - megkeresi a közszolgáltatót.A megkeresés alapján induló szerződéskötési eljárásra a 22/A . § szerinti szabályokat kell megfelelően alkalmazni." 368 . § A Ktdt . 23 . §-a a következő szöveggel lép hatályba :, „23 . § (1) A 24 . § szerinti adatokat az OHÜ, valamint a vámhatóság a kötelezett termékdíj kötelezettségének keletkezésétől számított 6 évig tartja nyilván. 2 Az OHÜ az e törvén és vé eha'tására kiadott o_szabál ok ala .'án birtokába kerül ő hulladékgazdálkodással, termékdíj-kötelezettséggel kapcsolatos adatok – beleértve a határozatokban, szerződésekben, egyéb iratokban szerepl ő személyes adatokat – kezelésére az adatvédelmi jogszabályok betartásával jogosult ." 369. § A Ktdt . 24. §-a a következő szöveggel lép hatályba : „24. § (1) Az OHÜ, a vámhatóság, valamint a környezetvédelmi hatóság a termékdíj kötelezettséggel, továbbá az OHU tevékenységével összefüggő és a nyilvántartásában szerep adatokat, a kiadott engedélyek, határozatok adatait a hulladékhasznosítás és termékdíj-fizeté s ellenőrzése céljából – e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározottak szerint -a másik fél rendelkezésére bocsátja . (2) A vámhatóság a környezetvédelmi termékdíj-bejelentésben, bevallásban a kötelezett álta l feltüntetett a termékdí'-kötelezettsé . el ka • csolatos feladat- és hatáskörei kapcsán részére érkez ő adattartalmat kezeli, amelyet legalább negyedévente átad az OHU részére . (3) Az OHU a tevékenysége során keletkez ő adatokat kezeli, és a termékdíj-kötelezettséget érintő adatokat legalább negyedévente átadja a vámhatóság részére . (4) A bevallásban közölt adatok valódiságát a vámhatóság ellen őrzi .” 370. § A Ktdt. 25. § (1) bekezdése a következ ő szöveggel lép hatályba: „(1) A befizetett termékdíj a) a termékdíjköteles termék külföldre történő igazolt kiszállítása ; b) a termékdíjköteles termék változatlan formában, illetve változatlan formában és állapotban má s termékbe beépített külföldre történ ő értékesítése ., c) a nemzetközi szerz ődés szerint köztehermentes beszerzéssel összefüggő tevékenység ;
169 d) az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja megvalósításával összefüggő tevékenység ; e) a termékdíjköteles termék gyártásához közvetlen anyagként (alapanyag) felhasznált termékdíjköteles termék felhasználása ; fl a 27 . (3) bekezdésben meghatározott csomagolószer termékdíj-megállapítási id őszakon túl i külföldre történő igazolt visszaszállítás a esetén visszaigényelhet ő." 371 . § A Ktdt . VII. Fejezete a következ ő szöveggel lép hatályba : „VII . FEJEZET AZ EGYES TERMÉKDÍJKÖTELES TERMÉKEKRE VONATKOZÓ KÜLÖNÖ S RENDELKEZÉSE K 19. A gumiabroncs termékdíja 26. (1) A felújított (újrafutózott) gumiabroncs termékdíját nem kell megfizetni a felújítást (újr a futózást) végző belföldi gyártónak (újra futózónak), amennyiben a gyártáshoz (újra futózáshoz) igénybevett gumiabroncs után a termékdíj megfizetésre került . A termékdíj megfizetését igazolni kell a gumiabroncs a) behozatala esetén a behozatal mennyiségét igazoló, a belföldi eladó VPID számát tartalmaz ó számlával, továbbá a saját célú felhasználás utáni termékdíj-befizetési bizonylattal; b) belföldi gazdálkodó szervezettől történt vétel, átvétel esetén a mennyiséget igazoló számlával ; c) belföldi lakossági gyűjtés esetén, a felújításra átadó nyilatkozatával az átadott mennyiség lakossági eredetérő l. 2 A Ma. arorszá on be_ " "tött használt • miabroncs passzív feldolgozás keretében történő felújítást követ ően a felújított gumiabroncsnak az országba történ ő behozatala esetén nem keletkezik termékdíj-kötelezettség . A passzívfeldolgozást végrehajtónak rendelkeznie kell ország a vámhatósága által kiállított bevitelt és a kivitelt igazoló dokumentumokkal . 20. A csomagolószer környezetvédelmi termékdíj a 27. § (1) Összetett vagy társított csomagolószer esetén a fizetend ő termékdíj megállapítására, a) ha az fizikai módon összetev őire szétválasztható, az egyes összetev őkre vonatkozó termékdíjtételt, b) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és legalább 90%-ban egynemű anyagból áll, a csomagolószer teljes tömegére a f ő összetev őre vonatkozó termékdíjtételt, c) ha az fizikai módon összetevőire szét nem választható és nincs olyan összetev ő, amelya csomagolószer tömegének 90%-át eléri, a társított anyagokra vonatkozó termékdíjtételt kell alkalmazni. (2) Az újrahasználható csomagolószert belföldi el őállítású csomagolás részeként forgalomba hozó vagy csomagolásra felhasználó kötelezettnek nem keletkezik termékdíj-kötelezettsége, ha a termékdíjköteles termék az újrahasználható csomagolószerek — a törvény végrehajtási rendeletébe n meghatározott — nyilvántartásában szerepel, és a csomagolást végz ő a csomagolószerre betétdíjat alkalmaz . A betétdíjas újrahasználható csomagolást kibocsátót és a betétdíjas újrahasználat i rendszer mű ködtetésében közreműködőket a vámhatóság hatósági ellenő rzés keretében ellenőrizheti. (3) A külföldről behozott csomagolás részét képez ő újrahasználható csomagolószer után ne m keletkezik termékdíj-fizetési kötelezettség, amennyiben a kötelezett nyilvántartásával,
170 bizonylatokkal alá tudja támasztani, hogy az újrahasználható csomagolószert a behozata l időpontjának a termékdíj-megállapítási id őszakában a kötelezett megbízása alapján közvetlenü l külföldre visszaszállították . 20/A. A reklámhordozó papír termékdíj a 27/A. § (1) Belföldi előállítású reklámhordozó papír esetén a megrendel őnek – a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint – a megrendelés, de legkés őbb a szerz ődéskötés során nyilatkoznia kell a termékdíj-kötelezettséget meghatározó feltételekr ől. (2) Amennyiben a termék egyidej űleg csomagolószer és reklámhordózó papír funkciót is betölt , akkor a termékdíj-kötelezettség a csomagolószer jelleg alapján áll fenn." 372. § A Ktdt . VIII. Fejezete a következ ő szöveggel lép hatályba : „VIII .FEJEZET ELLEN ŐRZÉ S
21 . Az ellen őrzés általános szabályai 28 . § (1) A vámhatóság a termékdíj-kötelezettség teljesítését hatósáli ellen őrzés, illetve adóellen őrzés keretében vizsgálja . (2) A vámhatóság hatósági ellenőrzés keretében vizsgálhatja: a) a termékdíj-kötelezettség fennállását és azt, hogy a kötelezett a termékdíjköteles termékke l kapcsolatos tevékenységét bejelentette-e; b) a termékdíj számlán való megjelenítésére vonatkozó szabályok betartását ; c) a számlán átvállaló az átvállalásra vonatkozó záradékolási kötelezettségének helyesen tett- e eleget ; d) a nyilvántartások adattartalma megfelel-e az el őírásoknak; e) korábbi hatósági ellenőrzés keretében hozott jogerős határozatban foglalt kötelezettsége k teljesítését . (3) A hatósági ellenőrzést a Ket . hatósági ellenő rzésre vonatkozó rendelkezései szerint kel l lefolytatni az alábbi eltérésekkel : a) a kötelezettet a hatósági ellenőrzésr ől nem kell előzetesen értesíteni ; b) termékdíjköteles tevékenységgel összefügg ő jármű,jármű rakománya is megvizsgálható, illetve leltárfelvétel is végezhető; c) a hatósági ellenőrzés során a kötelezett részér ől jelen lévő személy köteles a vámhatósággal együttműködni, az ellenőrzés feltételeit biztosítani . (4) A hatósági ellenőrzésről a vámhatóság jegyzőkönyvet készít. (5) A termékdíj-kötelezettség ellen őrzését az Art . adóellenőrzésre vonatkozó szabályai szerint kel l lefolytatni . A termékdíj-kötelezettség ellen őrzése során a (2) bekezdés alapján korábban má r vizsgált kötelezettségek is ellenőrzés alá vonhatók. 28/A. § (1) Az ellen őrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a vámhatóságga l együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a helyszíni ellenőrzés alkalmával biztosítani, az ellen őrzés alá eső tevékenységével kapcsolatos bizonylatot könyvet, nyilvántartást és egyéb iratot, adathordozót, más tárgyi bizonyítékot teljes körű en a vámhatóság rendelkezésére bocsátani .
17 1 (2) Az elrendelt ellenőrzéssel összefüggésben a vámhatóság kapcsolódó vizsgálatot végezhet olya n személynél, amely az ellenőrzés alanyával közvetett, vagy közvetlen kapcsolatban áll, feltéve, hogy az elrendelt ellen őrzés tényállásának teljes körű tisztázása érdekében e vizsgálat lefolytatás a szükséges . (3) Az ellen őrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a vámhatóság kérésére a szolgáltatott adatok és a rendelkezésre bocsátott dokumentációk teljességéről nyilatkozatot tenni . (4) Az ellenő rzött személynek vagy szervezetnek joga van az ellenőrzés során keletkezett iratokb a betekinteni . Minden olyan iratba betekinthet, arról másolatot készíthet, vagy saját költségére készíttethet, amely jogainak érvényesítéséhez, kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges. (5) Nem tekinthet be az ellen őrzött személy vagy szervezet a) a vámhatóság belső levelezésébe, b) a tanú vagy az eljárásban részt vev ő más személy természetes személyazonosító adatai t tartalmazó jegyzőkönyvbe (iratba), ha a vámhatóság ezen adatokat zártan kezeli , c) felhasználói vagy megismerési engedély hiányában a min ősített adatot tartalmazó iratba vagy az ilyet tartalmazó iratrészletbe , d) az iratnak azon részébe, amelynek megismerése a más személyre vonatkozó, adó- vagy vámtitko t érintő rendelkezésbe ütközik, e) törvény által védett egyéb adatot tartalmazó iratba, ha azt az érintett adat védelmét szabályoz ó törvény kizárja . (6) A vámhatóság az ellenőrzései során mintát vehet . A mintát és a mintavételhez szükséges edényt díjmentesen az ellenőrzött személy vagy szervezet bocsátja rendelkezésre . (7) A vámhatóság a mintavételr ől jegyzőkönyvet készít . (8) A mintavételi jegyzőkönyv tartalmazza : a) a mintavételi jegyzőkönyv sorszámát, vagy más jelét , b) a mintát vevő személy megnevezését , c) a mintavételben közvetlenül részt vevők nevét, azonosítását, d) a mintavétel helyét és időpontját, e) a mintavétel indoklását, a me mintázott tétel mennyiségét és minden, az azonosításhoz szükséges adatát, g) a vett minták mennyiségét és azonosítási jeleit, h) a mintavev ők aláírását és bélyegzőlenyomatát . 9 A mintavételi 'e . zőkön et 3 • éldán ban kell kiállítani mel ek eredeti • éldán a a vámhatóság példánya, másodpéldánya a mintát kíséri, harmadpéldánya az ellen őrzött személy vagy szervezet példánya. 22 . A termékdíjköteles termékből képződött hulladékokkal kapcsolatos hulladékgazdálkodá s ellenőrzése 29 . § A vámhatóság az egyéni hulladékkezelést teljesít ő kötelezett és az ennek érdekében vel e szerződött hulladékkezelők által teljesített ügyletek tényleges megvalósulását, illetve azok végrehajtásának szabályszerűségét ellenőrzi. 29/A. § (1) A vámhatóság az OHÜ által finanszírozott hulladékhasznosítási szolgáltatások köréb e tartozó ügyletek tényleges megvalósulását, illetve azok végrehajtásának szabályszer űségét ellenőrzi.
172 Az ellenőrzést azon személyek vonatkozásában indítja meg, amelyek számára az OHÜ a kifizetés t teljesítette (a továbbiakban : kifizetés jogosultja). (2) Az OHÜ által történ ő kifizetés költségvetési támogatásnak (továbbiakban : támogatás) minősül . Az (1) bekezdés szerinti ellenőrzésre az Art. szabályait az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni . (3) A támogatás igénybevételének jogszer űsét a vámhatóság - a kifizetések alapjául szolgál ó bizonylatok adatai alapján - támogatásonként (kifizetésenként) vagy meghatározott id ő szak tekintetében is vizsgálhatja. (4) A megbízólevél tartalmazza különösen : a) az ellenőrzést lefolytató vámhatóság megnevezését, vezetőjének aláírását, valamint a vámhatóság adatait, bélyegzőlenyomatát , b) az ellenőrzött személy vagy szervezet megnevezését, székhelyét, adóazonosító számát , c) az ellenőrzéssel érintett időszakot, d) az ellenő rzés alapját képező jogszabályok megnevezését , e) a vizsgálatot végzők nevét, megbízásuk tartalmát , f) az ellenőrzés megkezdésének, tervezett befejezésének időpontját, g) a megbízólevél keltét . (5) Az OHÜ a vámhatóságot az e törvény szerinti szerz ődés megkötésér ől a szerz ő déskötést követ ő, kifizetés esetén a kifizetéstől számított 15 napon belül elektronikus úton tájékoztatja a szerz ődés, illetve a teljesítés (kifizetés) alapjául szolgáló bizonylatok adatainak egyidej ű megküldésével . (6) Az ellenőrzött személy va•y szervezet ellen őrzés alá eső tevékenységével kapcsolato s bizonylatot, könyvet, nyilvántartást és egyéb iratot, adathordozót, más tárgyi bizonyítékot — tételesen részletezett átvételi elismervény ellenében - a vámhatóság bevonhatja . Az irat, adathordozó, tárgyi bizonyíték a vámhatóság hivatali helyiségben történ ő tanulmányozás céljából i s bevonható, ilyen esetben 60 napon túl, de legfeljebb az ellen őrzés lezárásáig csak az illetéke s vámszerv vezetőjének engedélyével, végzéssel tartható a vámhatóságnál . (7) Az iratokról bevonásuk el őtt az ellenőrzött személy vagy szervezet saját költségére másolato t készíthet . Az ellenőrzött személy vagy szervezet kérelmére, a vámhatóság az eredeti okmányo k helyett az ellenőrzött személy vagy szervezet által készített és általa eredetivel egyez őként elismert másolatot is bevonhatja. (8) A vámhatóság az ellenőrzés megkezdése el őtt, valamint az ellenőrzés ideje alatt bármikor helyszíni szemlét tarthat . A szemle szükség esetén megismételhető. A szemle esetében az ellenőrzést végző - az ellenőrzött szervezet működési rendjét figyelembe véve - üzleti, üzemi vag y egyéb helyiségekbe beléphet, iratokat bevonhat, próbagyártást rendelhet el, a mintavéte l szabályainak megfelel ő módon mintát vehet, felvilágosítást kérhet, tárgyakat, munkafolyamatoka t vizsgálhat meg, adathordozók adattartalmát rögzítheti és leltárfelvételt készíthet . Az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles a helyszíni szemle során a vámhatósággal együttműködni .A helyszíni szemle megkezdésekor az ellenőrzést végző szolgálati igazolvánnyal igazolja magát . (9) Ha az ellen őrzött személy vagy szervezet vállalkozási tevékenységét magánszemély lakásába n végzi, vagy e tevékenységéhez más személy ingatlanát veszi igénybe, az ellen őrzés megkezdés e elő tt a vámhatóságnak tisztázni kell, hogy az ellen őrzött személy vagy szervezet tevékenységéta más tulajdonában levő lakás vagy ingatlan mely helyiségeiben, részeiben végzi. Az ellenőrzést csak az ellenőrzött személy vagy szervezet által használt helyiségekben, helyeken lehet lefolytatni, a helyiség használatára vonatkozó adatokat elsősorban a tulajdonos és az ellen őrzött személy vagy szervezet között létrejött szerződés alapján kell megállapítani .
173 (10) A helyszínen tartott ellenőrzést az ellenőrzött személynél vagy szervezetnél a tevékenysége idején (munkaid őben), más személynél napközben, 8 és 20 óra között lehet lefolytatni . Ettől akkor lehet eltérni, ha az ellenőrzött személy vagy szervezet kéri, vagy ha a késedelem az ellenőrzés eredményességét veszélyeztetheti . (11) Az ellen őrzés során az ellenőrzött személy vagy szervezet köteles különösen a bizonyítékokat ideértve szükség esetén a magyar nyelv ű szakfordítását is - a vámhatóság által meghatározott időpontra az ellenőrzést végzők rendelkezésére bocsátani, illetve az ellenőrzéshez szükséges tények , körülmények és egyéb feltételek megismerését biztosítani, szóban vagy írásban tájékoztatást, magyarázatot adni, és a dokumentációs anyagokba a betekintést lehetővé tenni . (12) A vámhatóság az ellen őrzött személyt vagy szervezetet, illetve az ellen őrzés alanyával közvetett, vagy közvetlen kapcsolatban álló személyt az elrendelt ellen őrzés tényállásának teljes körű tisztázása érdekében felhívásban nyilatkozattételre kötelezheti az általa ismert, illetv e nyilvántartásában szerepl ő adatról, tényr ől, körülményről . (13) A nyílatkozattétel megtagadható, ha a személy az eljárásban tanúként nem lenn e meghallgatható, vagy a tanúvallomást megtagadhatná . (14) Az ellenőrzött személyt vagy szervezetet, illetve az ellenőrzés alanyával közvetett, vagy közvetlen kapcsolatban álló személyt ki kell oktatni jogairól és kötelezettségeir ől, valamint figyelmeztetni kell a nyilatkozattétel megtagadásának következményeire . Az ellenőrzés alanyáva l közvetett, vagy közvetlen kapcsolatban _álló személy nyilatkozattételr ől az ellen őrzött személyt vagy szervezetet nem kell értesíteni. (15) A vámhatóság az ellenőrzött személy vagy szervezet, illetve az ellen őrzés alanyával közvetett , vagy közvetlen kapcsolatban álló személy szóbeli nyilatkozatáról jegyz őkönyvet készít .A jegyzőkönyv tartalmazza különösen a vámhatóság_ megnevezését, a jegyz őkönyv készítésének helyét, idejét, a nyilatkozattev ő azonosításához szükséges adatokat és lakcímét, a jogokra é s kötelezettségekre történő kioktatást, a jogkövetkezményekre való figyelmeztetést, a nyilatkozatot , valamint a nyilatkozattev ő és a jegyz őkönyvvezető aláírását. (16) Amennyiben jelen §-ban meghatározott kötelezettségét az ellen őrzött személy vagy szervezet , illetve az ellenőrzés alanyával közvetett, vagy közvetlen kapcsolatban álló személy megszegi,a vámhatóság az Art .-ben meghatározott mulasztási bírságot szab ki . (17) Az ellenő rzésről a vámhatóság jegyzőkönyvet készít, amely tartalmazza különösen : a) az ellenőrzést végz ő vámszerv megnevezését, a jegyzőkönyv iktatószámát, az ellenőrzést végzők nevét, b) az ellenőrzött személy vagy szervezet nevét, székhelyét, adóigazgatási számát, a közrem űködő személy nevét, adóigazgatási számát/adóazonosító jelét, c) az ellenőrzés kezdő időpontját, d) az ellenő rzés tárgyát, az annak alapját képez ő jogszabályok felsorolását, az ellen őrzéssel érintett időszakot, e) az ellenőrzést végzők meállapításait, a tisztázott tényállást a vonatkozó jo szabályok megjelölésével, és annak bizonyítékait, az ellen őrzött személy vagy szervezet által felajánlott és visszautasított bizonyítékok felsorolását, annak indokait , f) utalást arra, hogy a jegyzőkönyvben foglaltakra az ellenőrzött a törvényben meghatározot t határidőn belül észrevételeket tehet , g) az ellenőrzést végzők aláírását.
174 (18) Az ellenőrzési határidő kezdő napja a megbízólevél kézbesítésének, a kézbesítés mell őzése esetén a megbízólevél átadásának napja . Az ellen őrzés befejezésének határideje — beleértve a z ellenőrzés megkezdésének és befejezésének napját - 60 nap . Indokolt esetben az ellen őrzés t lefolytató vámszerv vezet ője - az ellenőrzött személy vagy szervezet értesítésével - a határidő t e •y alkalommal, 30 nappal meghosszabbíthatja. (19) Az ellenőrzésre előírt határidőt, ha a tényállás további tisztázása szükségessé teszi, a vámhatóság másodfokú szerve egyszer, legfeljebb további 30 napig terjed ő időtartammal meghosszabbíthatja . (20) Ha a vámhatóság a vizsgálat megállapításait más személynél végzett kapcsolódó vizsgálat eredményével támasztja alá, az err ől szóló jegyzőkönyvnek, illetőleg határozatának az ellenőrzött személyt vagy szervezetet érint ő részét az ellen ő rzött személlyel vagy szervezettel részletese n ismertetni kell. (21) A vámhatóság az ellenőrzésről a jegyzőkönyv alapján határozatot hoz. (22) Amennyiben a vámhatóság megállapítja, hogy az ellenőrzött személy vagy szervezeta támogatást jogosulatlanul vette igénybe, úgy a határozatban jogosulatlanul igénybe vett támogatá s összege kétszeresének megfizetését rendeli el . A támogatási összeg kétszeresének megfizetésére a támogatást igénylő a határozat kézhezvételét ől számított 15 napon belül köteles . (23) Jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén a vámhatóság az ellen őrzött személy vag y szervezet terhére a támogatási összeg kétszerese megfizetésének el őírása mellett 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki. 23 . Hatósági felügyelet 30. § (1) A hatósági felügyelet gyakorolható folyamatos jelenléttel és vizsgálattal vagy helyszíni , eseti vizsgálattal . (2) Hatósági felügyelet keretében vizsgálható : a) környezetvédelmi termékdíjköteles termék el ő állítása, raktározása, szállítása, felhasználása ; b) környezetvédelmi termékdíjköteles termékből keletkezett hulladék előkezelése, feldolgozása, ártalmatlanítása, hasznosítása; c) környezetvédelmi termékdíjköteles termékkel kapcsolatos tevékenység, a készleten lév ő környezetvédelmi termékdíjköteles termék utáni adófizetési kötelezettség rendezéséig . (3) A hatósági felügyeletet a Ket . hatósági ellenőrzésre vonatkozó rendelkezései szerint kel l végrehajtani . (4) A vámhatóság folyamatos jelenlét elrendelése esetén köteles a kötelezettet el őzetesen értesíteni . (5) A vámhatóság döntése alapján készletfelvétellel megállapíthatja a tényleg_es készletet, amelyet jegyzőkönyvbe kell foglalni ." 373 . § A Ktdt . 35 . § (2) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba: „(2) Amennyiben a lefoglalt termék azonosítása (így különösen mennyisége, fajtája, min ősége)a vámhatóság részér ől kétséget kizáróan nem állapítható meg, azt els ősorban az OHÜ bevonásával , ha nem rendelkezik a szükséges szakértelemmel, akkor szakért ői vizsgálattal kell tisztázni .”
17 5 374. § (1) A Ktdt . 36 . & (2) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba : „(2) Az elkobzott termékdíjköteles terméket a keletkezett fizetési kötelezettségek teljesítése ésa költségek megtérülése érdekében a vámhatóság_ az állam javára az Art . szerinti végrehajtásra vonatkozó szabályok alapján értékesíti, ennek meghiúsulása esetén megsemmisíti .” (2) A Ktdt. 36. § (3) bekezdése a következő szöveggel lép hatályba: „(3) Az elkobzott terméket nem kell megsemmisíteni, ha a vámhatóság, mint az állam nevében a z elkobzott termék felett rendelkezésre jogosult, az OHU egyetértésével a terméket : a) a külön jogszabály szerinti katasztrófa esetén az illetékes védelmi bizottság elnökének, illetve IIII. fokú árvíz- és belvíz-védekezési készültsé . esetén az érintett terület települési önkormányzat polgármesterének vagy a vízügyi igazgatási szervezet területi szerve vezetőjének, b) a szellemi alkotáson fennálló jog jogosultja hozzájárulásával karitatív tevékenységet végz ő szervezet vezetőjének az egyes elkobzott dolgok közérdek ű felhasználására vonatkozó külö n jogszabály rendelkezései szerint , c) az anyagában vagy energetikai célra hasznosítható termékdíjköteles termék esetében hasznosítás i céllal a hasznosító üzem vezetőjének átadja és a kedvezményezettek azt elfogadják, továbbá az a)-c) pontokban meghatározott célokr a használják fel.” 375 .
A Ktdt. 27. Alcíme a következ ő szöveggel lép hatályba : „27. A termékdíjakkal kapcsolatos állami feladatok finanszírozás a
37 . § (1) Az OHÜ a működéséhez és a hulladékgazdálkodási feladatainak elvégzéséhe z költségvetési támogatást kap az e célra szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatokból .A hulladékgazdálkodási feladatokra az OHU által kifizetett összegek költségvetési támogatásna k minősülnek . (2) A befizetett, behajtott környezetvédelmi termékdíj összegének 5%-a, de legfeljebb 3 milliár d forint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos feladatok ellátásához szükséges m űködési költségeinek a fedezetére szolgál. ” 376. § A Ktdt . 38 . §-a helyébe a következő rendelkezés lép : „38. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben állapítsa meg a) a termékdíj-kötelezettség, a termékdíj átvállalásának, visszaigénylésének, a készletre véte l részletes szabályait , b) a termékdíjköteles termékekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási pályáztatás, illetve szolgáltatás-megrendelés, szerz ődéskötés, felbontás, felmondás részletes szabályait , c) az OHU által folytatott ellen őrzések, valamint az OHU ellenőrzésekben szakértői, szaktanácsadói részvételére vonatkozó részletes szabályokat, továbbá a közvetítésre vonatkozó részlete s szabályokat, d) a veszélyes hulladéknak minősülő csomagolási hulladékok hulladékkezelési rendszerében a közvetítői feladatok ellátására jogosult szervet és a közvetít ői feladatok ellátásának rendjét , e) a csomagolószerként is felhasználható áruk katalógusáticsomagolószer-katalógus) és a besorolá s és alkalmazás részletes szabályait , f) a hulladékhasznosítási szolgáltatások körébe tartozó, és az egyéni hulladékkezelést teljesít ő kötelezett által teljesített ügyletek megvalósulására, azok végrehajtása szabályszerűségére vonatkozó ellen őrzési szempontrendszer szabályait .
17 6 (2) Felhatalmazást kap a környezetvédelemért felel ős miniszter, hogy rendeletben állapítsa meg a) a hulladékkezelési teljesítmény megállapításának részletes szakmai feltételeit és elfogadásána k rendjét, b) a környezetvédelmi termékdíjakkal kapcsolatos el őírások érvényesítése érdekében kötelező en alkalmazandó vizsgálati, mérési, értékelési módszereket, eljárásokat, továbbá az anyagmérle g készítésének és elfogadásának részletes szabályait rendeletben állapítsa meg1 c) az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv részletes tartalmi követelményeit és el őkészítésének eljárási rendjét , d) az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség_ által a válogatott, illetve szelektív települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatást ellátó szervezetekkel kötendő szerződések feltételeit, e) az egyéni hulladékkezelésre, annak bejelentésére, bevallására, illetve teljesítésére vonatkoz ó részletes szabályokat , f) a Termékdíj Bizottság m űködésével kapcsolatos részletszabályokat ." 377. § (1) A Ktdt. 40. § (1) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(1) Az OHÜ a 2012. évre vonatkozó OGyHT-t — a vámhatóság, környezetvédelmi hatóság által rendelkezésére bocsátott adatok, valamint saját adatgy űjtése alapján - készíti el . A törvény 21 . & (1 ) bekezdésének c ont'ában szer- .lő 75 %-os arán a 2012 . évre vonatkozó tervezés és az OG HT végrehajtása során nem kell figyelembe venni . A 2012 . évre vonatkozó OGyHT-t az 2012 . év els ő félévének tén adatai ala .'án az OHÜ felülvízs_ál'a és az OHÜ vezet ő 'e — saját hatáskörében a környezetvédelemért felel ős miniszter egyidej ű tájékoztatása mellett — az év során módosíthatja. ” (2) A Ktdt. 40. & (2) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : 2 Az OHÜ 2011 . december 31- i ir a ki a 2012 . évi induló értékre vonatkozó pályázatokat , illetve szolgáltatás-megrendeléseket ." (3) A Ktdt. 40. & (3) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(3) A 2012-es teljes évre vonatkozó pályázaton nyertes pályázókat és a közbeszerzési eljárá s nyerteseit 2012 . február 28-ig kell kihirdetni .” (4) A Ktdt. 40. & (4) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(4) Az OHÜ 2012 . március 15-ig köti meg a 2012-es teljes évre vonatkozó szerz ődéseketa pályázatok, illetve a közbeszerzési eljárás nyerteseivel . ” (5) A Ktdt. 40. § (5) bekezdése helyébe a következ ő rendelkezés lép : „(5) Az e törvény szerinti egyéni hulladékkezelést teljesítő, vagy a készletre vétellel fizetés t választó (6 . § (1) bekezdés) kötelezett 2012-ben január 15-ig bejelentést tesz a vámhatóságnál .A 2012 . január 15-í határid ő elmulasztása j_ogyeszt ő . A további kötelezettek a bejelentést 2012 . április 20-ig teljesítik.” (6) A Ktdt. 40. § a következő (8)-(11) bekezdésekkel egészül ki : „(8) E törvény szerinti kötelezettnek tekintend ő az is, aki 2012. január 1 . előtt szerezte be és 2012 ben vagy azt követ ően fogja forgalomba hozni, felhasználni a csomagolószert, illetvea reklámhordozó papírt. Termékdíj befizetési kötelezettségét — az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározottak szerint - úgy kell teljesítenie, hogy a 2012 . január 1 . elő tt hatályos jogszabályok szerinti, ténylegesen megfizetett termék-, és hasznosítási díjat a 2012 . évi
177 termékdíjtételek alapján számított és fizetend ő termékdjból – legfeljebb 2012 . első negyedévébenlevonhatja és csak a különbözetet köteles megfizetni . (9) A 2012. január 1 . előtt hatályos jogszabályok szerinti csomagolásra vonatkozó számlá s átvállalás esetére, a (8) bekezdés rendelkezéseit - a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben meghatározott eltérésekkel – kell megfelel ően alkalmazni . (10) A környezetvédelmi termékdíjról, továbbá egyes termékek környezetvédelmi termékdíjáró l szóló 1995 . évi LVI . törvény (a továbbiakban : Kt .) hatálya alá tartozó kötelezett a 2011 . évre vonatkozó, de 2012-ben teljesítend ő termékdíjjal kapcsolatos kötelezettségét a Kt . és végrehajtására kiadott jogszabályok szerinti tartalommal, határidőre és fizetési kötelezettség mértékével teljesíti. (11) A Kt. és végrehatására kiadott jogszabályok, valamint a külön jogszabályok szerinti hasznosítást koordináló szervezet a 2011 . évre vonatkozó és 2011-ben hatályos jogszabályo k szerinti kötelezettségét ezen jogszabályok szerinti tartalommal és határidőre teljesíti. Az adatszolgáltatási, tájékoztatási, bevallási kötelezettséget – ezen határidőn belül – az OHU felé i s teljesíti." 378. § A Ktdt. 2. és 3 . mellékelte e törvény 11 . és 12. melléklete szerinti szöveggel lép hatályba. 379.
A Ktdt.
w
1. 8 . § (3) bekezdésében „a Ket.-nek a kérelemre indult eljárásban” szövegrész a „az Art .-nek a 42. § (2) bekezdését, a Ket.-nek a kérelemre indult eljárásban” szöveggel , 2. 13 . § b) pontjában a „rendeletekben” szövegrész a „rendeletben” szöveggel , 3. 3 . § (1) bekezdésben, 4 . § (2) bekezdésben, 6 . 1(1)-(4} bekezdéseiben, 14. § (1) bekezdésébena „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel , 4. 25. § (2) bekezdésében az „átadás-átvételének tényét vagy a hasznosítás tényét” szövegrész a z „átadás-átvételének tényét és a hasznosítás tényét” szöveggel , 5. 31 .§ (2) bekezdés c) pontjában a „tárgyévre el őírt” szövegrész a „bevallott” szöveggel, 6. 31 . § (2) bekezdés b) és e) pontjaiban az „1 . melléklet” szövegrész a „2 . melléklet” szöveggel 7. 31 . § (3) bekezdésében a „csomagolás” szövegrészek a „csomagolószer” szöveggel 8. 33 . § (3) bekezdés zárójelben lév ő „a továbbiakban : termék” szövegrész „a továbbiakban együtt _ termék” szöveggel , 9. a 3 . §-t megelőző címben, a 3. § (1) bekezdésében, a 4 . § (2) bekezdésében, az 5 . §-t megelőző címben, a 6. § (1)-(4) bekezdéseiben, a 9 . § (2}bekezdésében, a III . fejezet címében, illetve az azt követő címben, a 14 . (1)-(4) bekezdéseiben, a 15 . § (1) bekezdésében, a 16. § előtti címbena „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész helyébe a „termékdíj-kötelezettség” szöveggel 10. 1 . melléklet 23 . sorában az „elektromos és elektronikai” szövegrész az „elektromos , elektronikai” szöveggel, 11. 1 . melléklet 109 . sorában a"8423*" szövegrész a „8423” szöveggel , 12. 1 . melléklet 96-121 . sorának számozása a 92-117. számozással lép hatályba. f2) A Ktdt. a 40. § (7) bekezdésében a „termékdíj-fizetési kötelezettség” szövegrész helyébe a „termékdíj-kötelezettség” szöveg lép . 380. § Nem lép hatályba a Ktdt . 1. 7. § (1) bekezdéséb ől az „- ideértve a belföldi előállítású csomagolást alkotó csomagolóeszközt - ” szövegrész, 2. a 8 . § (6) bekezdése,
178 3. a 14. & (3) bekezdése , 4. a 14. § (6) és (7) bekezdései , 5. a 15 . & (2) bekezdéséb ől az „és kis” szövegrész , 6. a 15 . (3) bekezdéséből „a kis mennyiség ű csomagolást forgalomba hozó kötelezet t termékdíjátalánya 60 000 Ft/év” szövegrész, 7. a 15 . & (6) bekezdése , 8. a 19. & (4) bekezdése , 9. a 42. & és az azt megelőző cím, az 1 . melléklet felvezető részében „A* jelzéssel ellátot t elektromos és elektronikai berendezés termékcsoportban a legfeljebb bruttó 200 kg súlyú, vag y legfeljebb 4 kW teljesítmény felvételű termékek termékdíjkötelesek.” mondat, valamint a 122.-124. sora . 381 . § A Ktdt . 1. a 39. (1) bekezdésben az „és (3)” szövegrész , 2. a 39. § (3) bekezdése, hatályát veszti . Lásd a T/4662/88 . sz. összefüggéseit a 316 . pontban . Indokolás a T/4662/88/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
318. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 31 . címben új 351-353 . §-ban az Eva tv . felvételével : 31 . Az egyszer űsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII. törvény hatályon kívül helyezésével kapcsolatos rendelkezések 351. & Hatályát veszti az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII . törvény (a továbbiakban: Eva tv .) . 352. § Az egyszer űsített vállalkozói adó szerinti adókötelezettség 2011 . évre vonatkozó teljesítésénél az Eva tv .-nek az adóalanyiság megszűnésével összefüggő — 2011 . december 31-én hatályos — rendelkezéseit alkalmazni kell . 353. & Hatályát veszti 1. a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993 . évi III . törvény 4. § (1) bekezdés ab) pontjában az „az egyszerűsített vállalkozói adóról, illetve” szöveg, (lb) bekezdésében a z „egyszerűsített vállalkozói adó vagy” szöveg ; 2. a szakképzési hozzáárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló 2003 . évi LXXXVI . törvény 2 . & (4) bekezdése; 3. a kis- és középvállalkozásokról, fejl ődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV . törvény 5 . (1) bekezdésének harmadik és negyedik mondata; 4. az ágazati párbeszéd bizottságokról és a középszint ű szociális párbeszéd egyes kérdéseir ől szóló 2009. évi LXXIV. törvény 26 . & 12. pontjának c) alpontja ;
179 5 . az egyes ágazatokat terhel ő különadóról szóló 2010 . évi XCIV . törvény 1 . § 5 . pontjában az „ a számviteli törvény hatálya alá nem tartozó egyszerűsített vállalkozói adóalany esetében a z egyszerűsített vállalkozói adóról szóló törvény szerinti, általános forgalmi adó nélküli bevétel ;” szöveg. Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92. pontban. Indokolás a T/4662/86/17 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
319. Dr. Seszták Miklós képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 31. címben új 351-352. §-ban az EVA felvételével : 31 . az egyszer űsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII . törvény módosítása 351. § Az egyszer űsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII. (továbbiakban : EVA) törvény 2 . § (4) bekezdés a) illetve b) pontjában a „25 millió forintot” szövegrész helyébe „30 millió forintot ” szöveg lép . 352. § Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII. (továbbiakban : EVA) törvény 3 . d) pontjában a 25 millió forintot" szövegrész helyébe „30 millió forintot” szöveg lép. Megjegyzés : A módosító javaslat jogtechnikai szempontokra figyelemmel pontosításra került . Indokolás a T/4662/68 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
320. Dr. Seszták Miklós képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 31. címben új 351 . §-ban az EVA felvételével : 31 . Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII . törvény módosítása 351 . § Az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002 . évi XLIII . törvény 9. § (1) bekezdésébena „ 30 százaléka” szövegrész helyébe a „35 százaléka” szöveg lép . Indokolás a T/4662/97. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság
180 - egyharmada sem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
321. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 31. címben új 351 . §-ban az egyes ágazatokat terhelő különadóról felvételével : „31 . Az egyes ágazatokat terhel ő különadóról szóló 2010 . évi XCIV. törvény módosítása „351 . § Az egyes ágazatokat terhel ő különadóról szóló 2010 . évi XCIV. törvény 1 . §-ának 1 .pontj a helyébe a következ ő rendelkezés lép, egyidejűleg a § kiegészül a következ ő 6. ponttal: /E törvény alkalmazásában :/ 1 . bolti kiskereskedelmi tevékenység: a 2009 . január, 1-jén hatályos Gazdasági Tevékenységek Egységes Osztályozási Rendszere (a továbbiakban : TEAOR' 08) szerint a 45 .1 ágazatba - ide nem értve a lé . 'ármű •ótkocsi na kereskedelmét - 45.32 45 .40 á_azatba - ide nem értve a motorkerék 0 ár avítását na_ kereskedelmét - továbbá a 47 .1-47 .9 á azatokba sorol t tevékenységek, azaz minden olyan kereskedelmi tevékenység, melynek folytatása esetén a vev ő a vállalkozónak nem minősülő magánszemély is lehet,” „6 . vállalkozó : a helyi adókról szóló törvény szerinti vállalkozó .",, Indokolás a T/4662/83 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
322. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új IX. fejezetben új 351-361 . § felvételével : „IX. Fejezet A SZOCIÁLIS HOZZÁJÁRULÁSI ADÓRÓ L Az adó 351 . (1) Az adó a kifizet őt természetes személlyel fennálló egyes jogviszonyaira, az egyén i vállalkozót, a mez őgazdaságiőstermelőt e jogállására tekintettel, más szemégi e fejezet külö n rendelkezése alapfán terhel ő, százalékos mértékű fizetési kötelezettség. (2) Az adóból származó államháztartási bevétel a központi költségvetésr ől szóló törvénybe n meghatározott arányok szerint oszlik meg a társadalombíztosítás egyes pénzügyi alapjaí és a törvényben meghatározott elkülönített állami pénzalapok költségvetése között . (3) Az adóval összefüggő hatósági ügyben az eljárás az állami adóhatóság hatáskörébe tartozik .
18 1 (4) Az adó megfizetése az államháztartási forrásból fedezett ellátásra (ideértve különösen a társadalombiztosítási ellátást és a munkanélküli ellátást), vagy az államháztartási forrásbó l folyósított támogatás igénybevételére való jogot nem keletkeztet, valamint az adó alapja és összeg e az ilyen ellátás, illet őleg támogatás összegét nem befolyásolja . Az adóalany 352 . § (1) Az adó alanya : a) a kifizető; b) az egyéni vállalkozó t c) a mez őgazdaságiőstermelő ; d) a társadalombiztosítási ellátásra törvény rendelkezése szerint kötött megállapodás hatálya alatta megállapodást megköt ő személy . (2) Kifizető a természetes személlyel e fejezet rendelkezése alapján adófizetési kötelezettsége t eredményező jogviszonyban álló más személy (természetes személy, jogi személy, egyé b szervezet) . (3) Az adófizetési kötelezettséget eredményez ő jogviszonyban elrendelt kirendelés alapján. foglalkoztatott természetes személlyel fennálló jogviszonyra tekintettel fizetendő adó alanyaa kirendelést elrendelő kifizető. A természetes személyt a kirendelés alapján foglalkoztató személ y minősül azonban (kifizetőként) az adó alanyának, ha a kirendelést elrendel ő, de belföldön állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyeh székhellyel, kereskedelmi képviselettel vagy a jogszabályban előírt belföldi nyilvántartásába bejegyzésre kötelezett más hasonló teleppel ne m rendelkező kifizetővel me . álla • odott arról ho a természetes személ fo lalkoztatásához kapcsolódó közterhekőt terhelik. (4) Az adófizetési kötelezettséget eredményez ő jogviszony alapján munkaer ő -kölcsönzés keretében kölcsönbe adott munkavállalóval fennálló jogviszonyra tekintettel fizetend ő adó alanya a kölcsönb e adó kifizető . A munkavállalót kölcsönbe vevő személy minősül azonban (kifizetőként) az adó alanyának, ha a kölcsönbe adó kifizető nem rendelkezik belföldön állandó lakóhellyel, szokáso s tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel, kereskedelmi képviselettel vagy a jogszabályban előírt belföldi nyilvántartásába bejegyzésre kötelezett más hasonló teleppel _ (5) Az adónak nem alanya:_ a) a saját jogú nyugdíjas egyéni vállalkozó:, b) az özvegyi nyugdíjban részesül ő olyan egyéni vállalkozó, aki a rá irányadó öregséginyugdíj korhatárt már betöltötte ; c) a mezőgazdaságiőstermelő abban az adóévben, amelyet megelőző adóévben általa megszerzett őstermelői tevékenységb ől származó bevétele nem haladta meg a személyi jövedelemadóról szól ó törvényben a mezőgazdasági kistermelőre előírt értékhatárt ; d) a saját jogú nyugdíjas mez őgazdaságiőstermelő, e) az özvegyi nyugdíjban részesül ő olyan mezőgazdaságiőstermelő, aki a rá irányadó öregséginyugdíj-korhatárt már betöltötte; f) azőstermelői tevékenységet közös igazolványalapján folytató kiskorú mez őgazdaságiőstermelő; g) a gazdálkodó család kiskorú tagja . A kifizető által fizetend ő adó alapja 353 . § (1) A kifizetőt terhelő adó alapja :,
182 a) a kifizetőnek a természetes személlyel fennálló, adófizetési kötelezettséget eredményez ő jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben a természetes személy részére juttatott , kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerinti adókötelezettség alá es ő nem önálló tevékenységb ől származó bevételb ől az adóelő leg-alap számításánál a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint figyelembe vett jövedelem, növelvea munkavállalói érdekképviseletet ellátó szervezet részére levont (befizetett) tagdíj összegével ; b) a kifizetőnek a természetes személlyel fennálló, adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben a természetes személy részére juttatott , kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerinti adókötelezettség alá es ő önálló tevékenységből származó bevételb ől az adóel őleg-alap számításánál a személy i jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint figyelembe vett jövedelem , c) a tanulószerz ődés alapján a tanulót a szakképzésről szóló törvény szerint megillet ő pénzbel i juttatás ; d) a nevelőszülőt a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény szerin t megillető nevelési díj ; e az árak meálla •ításáról szóló törvén felhatalmazása ala .'án kiadott miniszteri rendeletbe n meghatározott felszolgálási díj 55,5 százaléka ; f) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvényben meghatározott ápolási díj 8 9 százaléka; g) az a)-b) pont hatálya alá tartozó bevétel hiányában az adófizetési kötelezettséget eredményez ő munkaviszonyt, a szövetkezeti tag részére munkavégzési kötelezettséget eredményez ő más jogviszonyt szabályozó munkaszerz ődésben, illetőleg más szerződésben meghatározott személyi alapbér, illetőleg díjazás, ha az kifizetése esetében a személyi jövedelemadóról szóló törvén y szerinti adókötelezettség alá esne . (2) Adófizetési kötelezettséget eredményez ő jogviszony: a) a munkaviszony (ideértve az országgyűlési képvisel ő e jogviszonyát is) :, b) a szövetkezet és természetes személy tagja között fennálló, a tag részére munkavégzés i kötelezettséget eredményez ő vállalkozási és megbízási jogviszony, kivéve az iskolaszövetkezet és a nappali rendszer ű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanuló, hallgató tagja között fennáll ó ilyen jogviszonya c) a közkereseti társaság, a betéti társaság, a korlátolt felel ősségű társaság, a közös vállalat, a z e esülés az euró s ai • azdasá_i e • esülés a szabadalmi ü ivői társasá • a szabadalmi ü • iv ői iroda és természetes személy tagja között fennálló, a tagnak a jogi személy, az egyéb szerveze t tevékenységében való személyes közrem űködési kötelezettséget eredményez ő tagi jogviszony (id e nem értve a megbízási jogviszonyt, de ideértve a nem munkaviszony keretében ellátott vezet ő tisztségviselői jogviszonyt is) ; d) az ügyvédi iroda, a közjegyzői iroda, a végrehajtói iroda, az egyéni cég és természetes személ y tagja között fennálló tagi jogvíszony ; e) a gazdálkodó szervezet és a tanuló között tanulószerz ődés alapján fennálló jogviszony ; f) az álláskeresési támogatást folyósító szerv és az álláskeresésí támogatásban részesül ő között fennálló, az álláskeresési támogatás folyósításának alapjául szolgáló jogviszony ; g) a gyermekgondozási segélyt, a gyermekgondozási díjat, a gyermeknevelési támogatást, a z ápolási díjat folyósító szerv és az említett ellátásban részesül ő között fennálló, az ellátás folyósításának alapjául szolgáló jogviszony ; h) az egyház és a saját jogú nyugellátásban nem részesülő, egyházi szolgálatot teljesítő egyházi személy között fennálló, az egyházi szolgálat teljesítése alapjául szolgáló jogviszony ; i) a szerzetesrend és a saját jogú nyugellátásban nem részesülő tagja között fennálló tagi jogviszony ; i) a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti nem önálló tevékenység vagy önáll ó tevékenység (ide nem értve a közérdekű önkéntes tevékenységről szóló törvény hatálya alá tartozó közérdekű önkéntes tevékenységet) végzésének alapjául szolgáló, az a)-i) pont hatálya alá ne m tartozó jogviszony, feltéve, hogy az arra tekintettel, vagy azzal összefüggésben a természetes
183 személy részére egy hónap alatt kifizetett, juttatott összes bevételb ő l a személyi jövedelemad ó előlegének alapját képező rész(ek összege) eléri a hónap els ő napján érvényes minimálbér 3 0 százalékát, vagy a jogviszony fennállása naptári napjaira számítva annak harmincad részét . (3) A kifizetőt terhelő adónak nem alapja : a) a külföldi állam Magyarországra akkreditált diplomáciai és konzuli képviselete személyzeténe k külföldi állampolgárságú tagja részére kifizetett, juttatott bevétel ; b) a külföldi állam Magyarországra akkreditált diplomáciai és konzuli képviselete személyzeténe k külföldi állam ol • árrá_ " ta • a által munkaviszon keretében háztartási alkalmazottkén t foglalkoztatott külföldi állampolgár részére kizárólag_ e jogviszonyára tekintettel, vagy azzal összefüggésben kifizetett, juttatott bevétel :, c) a nemzetközi szervezet nemzetközi szerz ődés alapján mentességet élvez ő tisztvisel ője, alkalmazottja részére kifizetett, juttatott bevétel ; d) a belföldön állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel, székhellyel, kereskedelm i képviselettel vagy a jogszabályban előírt belföldi nyilvántartásába bejegyzésre kötelezett má s hasonló teleppel nem rendelkező kifizető által Magyarországon kiküldetés, kirendelés vag y munkaerő-kölcsönzés keretében munkaviszonyban foglalkoztatott olyan külföldi illetőségű magánszemély részére kifizetett, juttatott bevétel (ideértve a munkaszerz ődésben meghatározott személyi alapbért is), aki harmadik állam állampolgára, feltéve, hogy a foglalkoztatás id őtartama nem haladja meg a két évet, valamint az említett feltételek szerinti korábbi foglalkoztatásátó l számítva a foglalkoztatás ismételt megkezdéséig legalább három év már eltelt; e) a kifizető által megállapított és folyósított társadalombiztosítási ellátás, valamint az által a folyósított szociális ellátásból a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló törvén y szerint nem a kifizetőt terhelő rész; f) a szerz ő i jogi védelem, találmányi szabadalmi oltalom, védjegyoltalom, földrajzi árujelz ők oltalma, mintaoltalom alatt álló mű , alkotás, valamint az újítás hasznosítására irányul ó felhasználási, hasznosítási, használati szerződés alapján a vagyoni jog (védelem alatt álló jog i oltalmi jog) felhasználásának ellenértékeként kifizetett díj , g) a késedelmes teljesítéshez kapcsolódó kamat . h az euró .ai arlamenti k' viselő részére kizárólag e o~ iszon ára o_állására tekintettel va azzal összefüggésben juttatott jövedelem. A nem a kifizető által fizetendő adó alapj a 354. § (1) A személyi jövedelemadóról szóló törvény rendelkezései szerint a vállalkozói jövedele m szerinti adózást alkalmazó e•yéni vállalkozót saját maga után terhel ő adó alapja a vállalkozói kivét , az átalányadózást alkalmazó egyéni vállalkozót saját maga után terhelő adó alapja az átalányban megállapított jövedelem. (2) Az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősülő egyéni vállalkozót, valaminta mezőgazdaságiőstermelőt saját maga után havonta terhelő adó alapja: a) a magasabb összegű társadalombiztosítási ellátások megszerzése érdekében az adóévre törvén y rendelkezése szerint az adóévre tett nyilatkozat esetében a nyilatkozat szerinti összeg ; b) az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . (3)-(4) bekezdés) szerint meghatározott összeg . (3) Az egyszerűsített vállalkozói adó alanyának minősülő egyéni vállalkozót saját maga után terhelő adó alapja az egyszerűsített vállalkozói adó alapjának 4 százaléka, ha az adóalap megállapításána k különös szabályai alkalmazása alól legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszonyára , vagy közép- vagy fels őfokú oktatási intézményben nappali rendszer ű oktatás keretében folytat tanulmányaira tekintettel mentesül (356 . § (5) bek .).
18 4 (4) A társadalombiztosítási ellátásra törvény rendelkezése szerint kötött megállapodás hatálya alat t a megállapodást megköt ő személyt terhelő adó alapfa a megállapodás szerinti összeg (de le alább a hónap első napján érvényes minimálbér) . Az adóalap megállapításának különös szabálya i 355. & (1) A közkereseti társaságot, a betéti társaságot, a korlátolt felelősségű társaságot, a közö s vállalatot, az egyesülést, az európai gazdasági egyesülést, a szabadalmi ügyviv ői irodát, az ügyvéd i irodát, a közjegyz ői irodát, a végrehajtói irodát, az egyéni céget a tagjával fennálló adófizetés i kötelezettséget eredményez ő jogviszonyára (353 . & (2) bekezdés c)-d) pont) tekintettel havont a terhel ő adó alapja legalább a hónap első napján érvényes minimálbér 112,5 százaléka . Az adó alapja legalább az adófizetési kötelezettséget eredmén ező jogviszony fennállása minden napfára számítva a hóna . első na 'án érvén es minimálbér 112 5 százalékának harmincad része ha a 'o iszon nem áll fenn a hónap minden napján . (2) Az egyházat és a szerzetesrendet az egyházi személlyel, illet őleg a tagjával fennálló adófizetés i kötelezettséget eredményez ő jogviszonyra (353 . § (2) bekezdés h)-i) pont) tekintettel havont a terhel ő adó alapja a hónap első napján érvén es minimálbér. Az adó ala .'a az adófizetés i kötelezettséget eredményez ő jogviszony fennállása minden napjára számítva a hónap els ő napjá n érvényes minimálbér harmincad része, ha a jogviszony nem áll fenn a hónap minden napján . (3) Az egyéni vállalkozót saját maga után havonta terhel ő adó alapja legalább a hónap els ő napján érvényes minimálbér 112,5 százaléka. Az adó alapja az egyéni vállalkozói jogállás fennállás a minden na 'ára számítva legalább a hóna első napján érvényes minimálbér 112,5 százalékána k harmincad része, ha a természetes személy ejogállással nem rendelkezik a hónap minden napján . (4) A mezőgazdaságiőstermelőt saját maga után havonta terhelő adó alapja legalább a hónap első na .'án érvén es minimálbér . Az adó ala .'a a mező gazdasági őstermel ő i 'o_állás fennállása minden napjára számítva legalább a hónap els ő napján érvényes minimálbér harmincad része, haa természetes személy e jogállással nem rendelkezik a hónap minden napján . (5) Az (1)-(4) bekezdés alkalmazásakor az egy hónapra fizetend ő adó alapjának megállapításkor a kifizet ő , valamint az egyéni vállalkozó, a mez őgazdaságiőstermelő nem veszi számításbaa hónapnak azt a napját, amelyre az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyára, illetőleg egyéni vállalkozói, mező gazdaságiő stermel ői jogállására tekintettel e fejezet külön rendelkezés e alapján mentesül az adófizetés különös szabályainak alkalmazása alól . Ilyen esetben az adó alapja a hónap többi napjára számítva egyház és szerzetesrend, valamint mez őgazdaságiőstermelő esetében legalább a hónap els ő napján érvényes minimálbér harmincad része, más kifizet ő és egyéni vállalkozó esetében legalább a hónap els ő napján érvényes minimálbér 112,5 százalékának harmincad része. Mentesülés a különös szabályok alkalmazása aló l 356. (1) A kifizető a tagjával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhel ő adó alapjának az e_ éni vállalkozó a mez őgazdasági őstermelő az őt saját ma a után terhelő adó alapjának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . &) hatálya alá tartozó esetben nem veszi számításba a hónapnak azt a napját, amelyre a tagja, illetőleg maca az egyéni vállalkozó, a mez őgazdaságiőstermelő a) táppénzben, baleseti táppénzben, terhességi-gyermeknyi segélyben, gyermekgondozási díjba n részesül ;
18 5 b) gyermekgondozási segélyben, gyermeknevelési támogatásban, ápolási díjban részesül, kivéve, h a annak tartama alatt a tag személyes közreműködését, az egyházi személy egyházi szolgálatát, illetőleg az egyéni vállalkozó, a mező gazdaságiőstermelő e tevékenységét személyesen folytatja ; (2) A kifizető a tagjával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhelő adó alapjának, az egyéni vállalkozó, a mez őgazdaságiőstermelő azőt saját maga után terhelő adó alapjának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . §) hatálya alá tartozó esetben nem veszi számításba a hónapnak azt a napját, amelyre a tagja, illet őleg maga az egyéni vállalkozó, a mező gazdaságiőstermelő a) önkéntes tartalékos katonaként katonai szolgálatot teljesít ; b) fogvatartott . (3) Az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyviv ői iroda, a szabadalmi ügyviv ői társaság, a közjegyzői iroda a tagjával fennálló jogviszonya alapjánőt terhelő adó alapjának megállapításakor az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . ) hatálya alá tartozó esetben — az (1)-(2) bekezdésbe n meghatározottakon túlmenően — nem veszi számításba a hóna . nak azt a na . 'át amel en ta • ' a ügyvédi kamarai, szabadalmi ügyvivői kamarai, illetőleg közjegyzői kamarai tagsága szünetel . Az ügyvédi, szabadalmi ügyvivői vagy közjegyz ő i tevékenységet fogyató egyéni vállalkozó azőt saját maga után terhel ő adó alapjának megállapításakor az adóalap megállapításának különös szabálya i (355 . §) hatálya alá tartozó esetben — az (1)-(2) bekezdésben meghatározottakon túlmen ően — nem veszi számításba a hónapnak azt a na át, amelyen ügyvédi kamarai, szabadalmi ügyviv ői kamarai , illetőleg közjegyzői kamarai tagsága szünetel . (4) Az egyéni vállalkozói nyilvántartásban szerepl ő egyéni vállalkozó azőt saját maga után terhel ő adó alapjának megállapításakor az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . §) hatálya al á tartozó esetben — az (1)-(2) bekezdésben meghatározottakon túlmenően — nem veszi számításbaa hónapnak azt a napját, amelyen egyéni vállalkozói tevékenységét szünetelteti . (5) A kifizető a tagfával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhel ő adó alapjának, az egyéni vállalkozó, a mez ő gazdasáliőstermelő azőt saját maga után terhelő adó alapfának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai (355 . hatálya alá tartozó esetben — az (1)-(4) bekezdésben meghatározottakon túlmenően — nem veszi számításbaa hónapnak azt a napját, amelyen tagja, illetőleg az egyéni vállalkozónak, a mez őgazdasági őstermelőnek minősülő természetes személy legalább heti 36 órás foglalkoztatással jár ó munkaviszonyban áll, vagy közép- vagy fels őfokú oktatási intézményben nappali rendszer ű oktatá s keretében folytat tanulmányokat. Az egyidej űleg fennálló több munkaviszony esetében az egye s munkaviszonyokban előírt munkaidőt a heti legalább 36 órás foglalkoztatás megállapításánál össze kell adni . (6) A kifizető a tagjával (ideértve az egyházi személyt is) fennálló jogviszonya alapján őt terhel ő adó alapjának megállapításkor az adóalap megállapításának különös szabályai 1355 . §) hatálya al á tartozó esetben — az (1)-(5) bekezdésben meghatározottakon túlmenően — nem veszi számításbaa hóna pnak azt a na át amel en ta_a más kifizet ővel is az adóala . meálla p ításának különö s szabályai hatálya alá tartózó adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban áll, feltéve , hogy a másik kifizető e napot a taggal fennálló jogviszonyalapján őt terhel ő adó alapjának megállapításkor számításba veszi . (7) Az (5)-(6) bekezdésben foglaltak alkalmazásának feltétele, hogy a kifizető részére a természetes személy nyilatkozatot tesz a legalább heti 36 órás foglalkoztatással járó munkaviszony a fennállásáról, tanulmányai folytatásáról, illetőleg a más kifizetővel fennálló, az adóalap megállapításának különös szabályai (355. § hatálya alá tartozó jo iszonyáról . A természetes személy az olyan változásról, amely az (5)-(6) bekezdésben foglalt rendelkezések alkalmazását
18 6 érinti, haladéktalanul újabb nyilatkozatot tesz a kifizet ő részére . A nyilatkozat tartalmazzaa természetes személy természetes személyazonosító adatait, valamint adóazonosító jelét, enne k hiányában a személyazonosító okmánya típusának megjelölését és számát . Az újabb nyilatkozat megtételének elmulasztása miatt keletkezett adóhiány és jogkövetkezményei megtérítését a kifizető a nyilatkozatot elmulasztó természetes személyt ől igényelheti. Ha az újabb nyilatkozat megtételének elmulasztása miatt keletkezett adóhiányt a kifizet őtől nem lehet behajtani, az adóhiány és jogkövetkezményei megfizetésére az állami adóhatóság a nyilatkozatot elmulaszt ó természetes személyt határozattal kötelezheti. (8) Az adóalap megállapításának különös szabályai 355 . §) hatálya alá tartozó esetben az egyéni vállalkozó és a mez őgazdaságiőstermel ő azőt saját maga után terhelő adó alapjának megállapításkor_— az (1)-(5) bekezdésben meghatározottakon túlmen ően — nem veszi számításbaa hónapnak azt a napját, amelyen kifizet ővel az adóalap megállapításának különös szabályai hatály a alá tartozó adófizetési kötelezettséget eredményez ő jogviszonyban áll, feltéve, hogy a kifizet ő e napot az egyéni vállalkozónak, illet őleg a mez őgazdaságiő stermelőnek minő sülő természetes személlyel fennálló jogviszonya alapjánőt terhelő adó alapjának megállapításkor számításba veszi . Az adó mértéke és fizetend ő összege 357. § _1) Az adó az adóalap 27 százaléka. (2) Az adó (1) bekezdés szerint kiszámított összegéb ől az adó fizetésére kötelezett külön törvény rendelkezése alapján kedvezményt vehet igénybe . A kedvezmény_ célja els ősorban a munkaerő-piaci szempontból kedvezőtlen helyzetű társadalmi csoportok és a munkaerő-piacról tartósan távollévők foglalkoztatása, munkaerő-piaci versenyképességük kiegyenlítése, valamint a pályakezdő fiatalok gyakorlati munkatapasztalat-szerzésének megkönnyítése lehet . Eljárási szabályo k 358. § (1) Az adót az adóalany az adózás rendjér ő l szóló törvény rendelkezései szerint havont a meálla .ít'a bevallja és me_fizeti . A kifizető az adót ma_ánszemél hez nem köthető kötelezettségként vallja be és fizeti meg, valamint az adó összegét természetes személy részére kiállított igazoláson nem tünteti fel . (2) Az egyéni vállalkozó az átalányban megállapított jövedelem figyelembe vételével fizetett adó t az átalányadó előlegének és a személyi jövedelemadónak a bevallására és megfizetésére el őírt határidőig (negyedévente, évente) állapítja meg és fizeti meg, valamint a személyi jövedelemadóra vonatkozó adóbevallásában az esedékességének megfelelő részletezettséggel bevallja . (3) Az egyéni vállalkozó az egyszer űsített vállalkozói adó alapja figyelembe vételével fizetett adó t az egyszerűsített vállalkozói adó el őlegének (ideértve az el őleg-kiegészítést is) és az egyszerűsített vállalkozói adónak a bevallására és megfizetésére elő írt határidőig (negyedévente, évente) állapítja meg és fizeti meg, valamint az egyszer ű sített vállalkozói adóra vonatkozó adóbevallásában az esedékességének megfelelő részletezettséggel bevallja . (4) A belföldön állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel, székhellyel, telephellyel , kereskedelmi képviselettel vagy a jogszabályban el ő írt belföldi nyilvántartásába bejegyzésr e kötelezett más hasonló teleppel nem rendelkező kifizető az adóval összefüggő adókötelezettségeit személyesen vagy pénzügyi képvisel ője útján teljesíti . A kifizető adókötelezettségeit személyesen csak akkor teljesítheti, ha bejelentkezése alapján az állami adóhatóság adózóként nyilvántartásb a vette.
187 (5) Ha a belföldön állandó lakóhellyel, szokásos tartózkodási hellyel, székhellyel, kereskedelm i képviselettel vagy a jogszabályban előírt belföldi nyilvántartásába bejegyzésre kötelezett má s hasonló teleppel nem rendelkező kifizető az adó megállapítását, bevallását vagy fizetését elmulasztja, az ebből keletkező adóhiány megfizetésére az állami adóhatóság a kifizet ővel az adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszonyban álló természetes személyt kötelezi, kivéve , az adónak e fejezet külön rendelkezése alapján más kifizet ő az alanya . A természetes személy terhére jogkövetkezményként csak késedelmi pótlék megállapítására kerülhet sor. (6) A kincstár számfejtési körébe tartozó költségvetési szervek képvisel őjeként az adó megállapítására bevallására és megfizetésére a kincstár kötelezett . (7) Az adónak a központi költségvetésr ől szóló törvény rendelkezései szerint a Nyugdíjbiztosítás i Alapot megillet ő részét a gyermekgondozási segély, a gyermeknevelési támogatás, a munka rehabilitáció keretében folyósított munka-rehabilitációs díj és a rehabilitációs járadék esetében a központi költségvetés, a gyermekgondozási díj esetében az egészségbiztosítási szerv állapítja me g és fizeti meg. 8 Az adónak a köz • onti költsé etésről szóló törvén rendelkezései szerint a N dí'biztosítási Ala •ot me illető része ala • 'án a • rémiumévek • ro 9 amról és a különle _es fo _ lalkoztatási állományról szóló 2004 . évi CXXII . törvény 4/A . §-a szerinti prémiumévek programhoz kötődőena külön jogszabályban meghatározottak szerint megállapított különbözetét a Munkaer őpiaci Alap foglalkoztatási alaprésze fizeti . A megttérítésre évente utólag, azon prémiumévek programban rész t vevő munkavállalók járuléka vonatkozásában kerül sor, akiknek a külön jogszabály szerint i kiegészítésre való jogosultsága az adóévben megszűnt (ide nem értve az elhalálozás miatti megszűnés esetét). (9) Az adó megállapítására, bevallására és megfizetésére kötelezett adózó olyan nyilvántartás t köteles vezetni, amelynek alapján az adó alapja és összege, valamint az annak megállapításáná l figyelembe vett mentesség és kedvezmény összege, továbbá az adó megfizetésének napj a ellenőrizhető . E nyilvántartási kötelezettségét a számvitelről szóló törvény hatálya alá tartoz ó kifizető a számvitelről szóló törvény szerinti nyilvántartása (könyvvezetése) megfelelő részletezésével, más kifizet ő a személyi jövedelemadóról szóló törvény vagy az egyszer űsített vállalkozói adóról szóló törvény rendelkezése alapján vezetett külön nyilvántartás révén teljesíti . Más jogszabályok alkalmazás a 359. § (1) Az adózó az adóval összefüggő adókötelezettségeí teljesítése során az adózás rendjér ől szóló törvény rendelkezéseit e fejezet rendelkezéseit figyelembe véve alkalmazza . (2) Az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról, valamint az egyszer űsített foglalkoztatásró l szóló törvény hatálya alá tartozó adófizetési kötelezettséget eredményező jogviszony esetében az adózó az adóval összefüggő adókötelezettségeit az érintett törvény rendelkezéseit figyelembe vév e teljesíti . (3) Az Európai Unió kötelez ő jogi aktusának vagy a nemzetközi szerz ődésnek a rendelkezését kel l alkalmazni, amennyiben az adóra kiterjed ő hatályú jogi aktus, illet őleg nemzetközi szerződése fejezettől eltérő rendelkezést tartalmaz . Értelmező rendelkezések 360. § E fejezet alkalmazásában :
188 1. álláskeresési támogatás : az álláskeresési járadék, a keresetpótló juttatás, a vállalkozói járadék , valamint a munkanélküli-járadék, az álláskeresést ösztönz ő juttatás és nyugdíj el őtti álláskeresési segély; 2. egyéni vállalkozó : a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint egyéni vállalkozóna k minősülő természetes személy (az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégr ől szóló törvény szerint i egyéni vállalkozói nyilvántartásban szerepl ő természetes személy akkor is, ha a nyilvántartásba n rögzített tevékenysége ingatlan-bérbeadás vagy egyéb szálláshely-szolgáltatás) ; 3. egyházi személy : az egyház belső törvénye vagy szabályzata alapján ilyennek min ősülő természetes személy; 4. harmadik állam : a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetér ől szóló törvényben ilyenként meghatározott állam ; 5. külföldi illetőségű magánszemély: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint külföldi illetőségű magánszemélynek minősülő természetes személy; 6. mezőgazdaságiőstermelő: a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint mezőgazdasági őstermelőnek min ősülő természetes személy, feltéve, hogy a rá irányadó öregséginyugdíj-korhatári g még hátralévő ideje és már megszerzett szolgálati ideje együttesen legalább húsz év ; 7. minimálbér: a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetér ől szóló törvényben ilyenként meghatározott összeg ; 8. saját jogú nyugdíjas : a társadalombiztosítás ellátásaíra és a magánnyugdíjra jogosultakról , valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló törvény szerint saját jogú nyugdíjasnak min ősülő természetes személy. Átmeneti rendelkezések 361 . & Ahol jogszabál y a) a társadalombiztosítási járulékra, b) a foglalkoztatót, a biztosított egyéni vállalkozót terhel ő egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékra (természetbeni egészségbiztosítási járulékra, pénzbeli egészségbiztosítási járulékra , munkaerő-piaci járulékra) , c) a foglalkoztatót, a biztosított egyéni vállalkozót terhel ő munkáltatói nyugdíj-hozzájárulásr a (nyugdíj-biztosítási járulékra) irányadó rendelkezést tartalmaz, azon – jogszabály eltér ő rendelkezése hiányában – az e fejezetben meghatározott adót kell érteni ." Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 335 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/98/10 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
323. L. Simon László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új IX. fejezetben új 351-359. § felvételével : IX. Fejezet
189 KULTURÁLIS AD Ó Értelmező rendelkezés 351. § E fejezet, illetve a 11 . számú melléklet alkalmazásában : a) pornográf tartalomnak min ősül az olyan tartalom, amelynek célja a szexuális ingerkeltés, é s amely a szexuális cselekményeket nyíltan, kend őzetlenül ábrázolja, b filmvetítés : 59.14.10 TESZOR számú szoláltatás ide nem értve a orno áf tartalmú film vetítését. Adókötelezettsé g 352. § Adóköteles a 11 . számú mellékletben felsorolt pornográf tartalmú termékek és szolgáltatások értékesítése, továbbá a filmvetítés (a továbbiakban együtt : adóköteles tevékenység) . Az adó alany a 353 . § Az adó alanya az adóköteles tevékenységet folytató személy, szervezet . Az adó alapja és mértéke 354. § (1) Az adó alapja az adóköteles tevékenységb ől származó számviteli törvény szerint elszámolt árbevétel . (2) A személyi jövedelemadó törvény hatálya alá tartozó adófizetésre kötelezett egyéni vállalkozó , valamint önálló tevékenységet végz ő magánszemély esetében az adóköteles tevékenységnek a személyi jövedelemadó alapjába beszámító bevétele. (3) Az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya alá tartozó vállalkozók esetében a kulturális adó alapj a az adóköteles tevékenységnek az egyszer űsített vállalkozói adó alapjába számító bevétele . 355.
Az adó mértéke az adóalap 25 %-a, filmvetetés esetén az adóalap 3%-a . Az adó megállapítása, nyilvántartás-vezetési kötelezettség
356. § Az adó alanya az adót önadózással állapítja meg. 357. § Az adóalanynak olyan nyilvántartást kell vezetnie, amelyből a kulturális adó alapjának, mértékének számítása egyértelm űen megállapítható . Eljárási rendelkezése k 358. § (1) Az adó alanya bevallási kötelezettségét — a (2) bekezdésben foglalt eltéréssel — a r á irányadó általános forgalmi adó bevallási id őszak szerint teljesíti, az általános forgalmi ad ó bevallására el őírt határid őig az e célra rendszeresített nyomtatványon az állami adóhatósághoz . (2) Az általános forgalmi adóban alanyi mentességben részesül ő adóalany vagy a bevallás benyújtására nem kötelezett általános forgalmi adó alanya, továbbá az általános forgalmi ad ó alanyának nem min ősülő adóalany bevallási kötelezettségét az adóévet követ ő év második hóna . ának 25 . na .'ái~ telesíti az e célra rendszeresített n omtatván on a hatósági oz . (3) Az adóalany adófizetési kötelezettségét a bevallás benyújtására előírt határnapig teljesíti.
190 (4) Az e törvényben nem szabályozott eljárási kérdésekben az adózás rendjéről szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni . 359. § A kulturális adóból származó bevétel a Nemzeti Kulturális Alap bevételét képezi . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 365. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/96/1 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
324 . Dr. György István, Rogán Antal, Németh Zoltán, Bagdy Gábor és Riz Levent e képvisel ő k a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új IX . fejezetben új 351-359 . § felvételével : IX. Fejeze t KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉSI AD Ó Értelmező rendelkezések 351 . § E fejezet alkalmazásában : 1 . nettó árbevétel: a) a számviteli törvényben meghatározott értékesítés nettó árbevétele (egyszeres könyvvitelt vezet ő vállalkozó esetében : a pénzügyileg rendezett nettó árbevétel és a nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevételének együttes összege), csökkentve a társasági adóról és az osztalékadóró l szóló törvény szerinti jogdíjból származó, árbevételként elszámolt ellenértékkel, a jövedéki ad ó fizetésére kötelezett vállalkozó esetében az adóhatósággal elszámolt – az egyéb szolgáltatáso k értékeként, illetve az egyéb ráfordítások között kimutatott – jövedéki adó összegével, továbbá a z egyéb ráfordítások között kimutatott, az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó, energiaad ó összegével, feltéve ha az így elszámolt regisztrációs adó, energiaadó összege az értékesítés nett ó árbevételét növelte, valamint a külön jogszabály szerinti felszolgálási díj árbevételként elszámol t összegével, a b)–g) alpontokban foglalt eltérésekkel , b) a hitelintézeteknél és pénzügyi vállalkozásoknál : a kapott kamatok és kamatjelleg ű bevételek csökkentve a fizetett kamatokkal és kamat'elle~ ráfordításokkal növelve az e_ éb •énzü_ i szolgáltatás bevételeivel, a befektetési szolgáltatások bevételeivel és a nem pénzügyi és befektetés i szolgáltatás bevételével . Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe . A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nett ó árbevételbe, ha az nyereségjellegűt
19 1 c) biztosítóknál : a bíztosítástechnikai eredmény növelve a nettó m űködési költségekkel,a befektetésekb ő l származó biztosítástechnikai ráfordításokkal (csak életbiztosítási ágnál), az egyéb biztosítástechnikai ráfordításokkal, a kapott kamatokkal és kamatjelleg ű bevételekkel, a biztosítási állományhoz kapcsolódó tárgyi eszközök bevételeivel, a befektetések értékesítésének árfolyamnyereségével és az egyéb befektetési bevételekkel (nem életbiztosítási ágnál), a z életbiztosításból allokált befektetési bevétellel, valamint a nem biztosítási tevékenység bevételeivel , valamint csökkentve a Kártalanítási Számlával és a Kártalanítási Alappal szemben ráfordításkén t elszámolt összeggel, a tűzvédelmi hozzájárulásként elszámolt összeggel és a biztosítottakna k visszafuttatandó befektetési eredménnyel . Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének és az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségfellegű különbözete tartozik a nettó árbevételbe . A számviteli törvény szerinti kereskedés i célú származékos ügyletek esetében azok eredményének összevont különbözete tartozik a nett ó árbevételbe, ha az nyereségfellegű, d) befektetési vállalkozásoknál : a befektetési szolgáltatási tevékenység bevételei növelve a ne m befektetési szolgáltatási tevékenység bevételeivel, valamint a kapott kamatokkal és kamatjellegű bevételekkel . Fedezeti ügyletek esetén az alapügylet (fedezett tétel) nyereségének/veszteségének é s az ahhoz tartozó fedezeti ügylet veszteségének/nyereségének nyereségjellegű különbözete tartozika nettó árbevételbe . A számviteli törvény szerinti kereskedési célú származékos ügyletek esetébe n azok eredményének összevont különbözete tartozik a nettó árbevételbe, ha az nyereségjelleg ű, e) a külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi fióktele . énél valamint a külföldi székhel európai részvénytársaság és európai szövetkezet magyarországi telephelyénél, továbbá egyéb má s külföldi székhelyű vállalkozás magyarországi telephelyénél : a fióp (p ykeletelehel) számviteli beszámolója (ha a telephelynek számviteli beszámoló-készítési kötelezettsége nincs, akko r nyilvántartásai, bizonylatai) alapján kimutatott, az a) pont — illetve, ha a külföldi székhely ű vállalkozás a b c és d al ontok valamel ikében említett szervezet akkor az ott me . atározottak — szerinti nettó árbevétel, f) lakásszövetkezet, társasház, (köz)alapítvány, társadalmi szervezet, köztestület, egyesület , önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, iskolaszövetkezet, a büntetés-végrehajtásért felel ős miniszter felügyelete alá tartozó, a fogvatartottak kötelez ő foglalkoztatására létrehozott gazdálkod ó szervezetek, a kizárólag a fogvatartottak foglalkoztatása céljából közhasznú, kiemelked ően közhasznú non .rofit .azdasá•i társasá_ a TIG Tartalék g azdálkodási Non p rofit Kft. a KHVT Közlekedési, Hírközlési, Vízügyi Tartalékgazdálkodási Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Kft. esetében a vállalkozási tevékenységb ől származó, a) pont szerinti nettó árbevétel . Nem minősül vállalkozási tevékenységb ő l származó nettó árbevételnek a társasház és a lakásszövetkezet belső szolgáltatásból származó árbevétele , g) a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó, a 26. pont a) és b) alpontja szerinti vállalkozónál : a tevékenységvégzéssel (termékértékesítés, szolgáltatásnyújtás) közvetlen összefüggésben kapott — általános forgalmi adó nélküli — ellenérték, növelve a kompenzáció s felárral és csökkentve az adóhatósággal elszámolt regisztrációs adó összegével, feltéve, hogy azt bevételként elszámolta, továbbá azon bevétellel, amelyet a számvitelről szóló törvényalapján egyéb bevételként kellene elszámolni :, 2. eladott áruk beszerzési értéke: a kettő s könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt é s változatlan formában eladott anyagoknak, áruknak - a számvitelr ől szóló törvény szerint az eladot t áruk beszerzési értékeként elszámolt - bekerülési (beszerzési) értéke. Az egyszeres könyvvitelt , valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá _tartozó - pénzforgalm i nyilvántartást vezet ő vállalkozók esetében a tárgyévi árubeszerzésre fordított kiadás, csökkentvea kifizetett árukészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetett árukészlet leltár szerinti nyitó
192 értékével. Csökkenti az eladott áruk beszerzési értékét az az érték, amellyel az adóalany a 37. pont szerint anyagköltségként, a 40 . pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételé t csökkentette; 3. közvetített szolgáltatások értéke : az adóalany által saját nevében vásárolt és a harmadi k személlyel (a megrendel ővel) írásban kötött szerz ődés alapján, a szerző désben rögzített módo n részben vagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgáltatá s értéke. Közvetített szolgáltatásnál az adóalany vev ője és nyújtója is a szolgáltatásnak, az adóalany a vásárolt szolgáltatást részben vagy egészben közvetíti úgy, hogy a megrendel ővel kötött szerződésből a közvetítés lehet ősége, a számlából a közvetítés ténye, vagyis az, hogy az adóalan y nemcsak a saját, hanem az általa vásárolt szolgáltatást is értékesíti változatlan formában, de ne m feltétlenül változatlan áron, egyértelm űen megállapítható . Az e pont szerinti értékkel az adó alany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 22 . pont a) alpontja szerint jogdíjként, a 36 . pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként, a 37 . pont szerint anyagköltségként vagy a 32 . pont szerint alvállalkozói teljesítések értékeként nettó árbevételét nem csökkentette ;" 4. alvállalkozói teljesítések értéke : az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozó i teljesítés értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendel őjével, mind alvállalkozójával a Polgári Törvénykönyv (Ptk .) szerinti — írásban kötött — vállalkozási szerz ődéses kapcsolatban áll . Ide értend ő annak a — közvetített szol áltatásnak nem min ősülő — szoláltatásnak az ellenértéke is, amelyet az adóalany az általa értékesített új (a használatbavételi engedély joger őre emelkedését megelőzően vagy azt követően els ő ízben értékesített) lakás el őállításához a Ptk. szerinti, írásban megkötött vállalkozási szerződés alapján vesz igénybe . Az e pont szerinti értékkel az adóalany akkor csökkentheti a nettó árbevételét, ha azzal a 22 . pont a) alpontja szerint jogdíjként , a 36. pont szerint eladott áruk beszerzési értékeként, a 37 . pont szerint anyagköltségként vagy a 40. pont szerint közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét nem csökkentette ;" 5. anyagköltség: a kettős könyvvitelt vezető vállalkozások esetében a vásárolt anyagoknak -a számvitelről szóló törvény szerint - anyagköltségként elszámolt bekerülési (beszerzési) értéke . Az egyszeres könyvvitelt, valamint - a személyi jövedelemadóról szóló törvény hatálya alá tartozó pénzforgalmi nyilvántartást vezet ő vállalkozók esetében a tárgyévi anyagbeszerzésre fordítot t kiadás, csökkentve a kifizetett anyagkészlet leltár szerinti záró értékével, növelve a kifizetet t anyagkészlet leltár szerinti nyitó értékével . Csökkenti az anyagköltséget a saját vállalkozásban végzett beruházáshoz felhasznált anyagok bekerülési (beszerzési) értéke, továbbá az az érték , amellyel az adóalany a 36. pont szerint az eladott áruk beszerzési értékeként, a 40 . pont szerinta közvetített szolgáltatások értékeként nettó árbevételét csökkentette; 6. alapkutatás, alkalmazott kutatás, kísérleti fejlesztés közvetlen költsége : a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996 . évi LXXXI. törvény (a továbbiakban : Tao tv .) 4. § 32 . pontja szerinti saját tevékenységi körben megvalósított K+F tevékenység közvetlen költsége, figyelemmel a Tao tv. 31 . §-a (2) bekezdésének c) pontjában foglaltakra, 7. agglomerációs település : a budapesti agglomeráció területrendezési tervér ől szóló törvény 1/1 . számú melléklet szerinti települések. Az adókötelezettség, az adó alanya 352. § A külön törvényben meghatározott közösségi személyszállítási szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítése céljából az e törvényben meghatározot t közösségi közlekedési adót kell fizetni . 353 . § (1) Adóköteles minden Magyarország területén végzett vállalkozási tevékenység ( a továbbiakban : vállalkozási tevékenység) .
193 (2) Az adó alanya a vállalkozó . (3) E törvény alkalmazásában vállalkozó : a gazdasági tevékenységet saját nevében és kockázatár a haszonszerzés céljából, üzletszerűen végző: a) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott egyéni vállalkozó , b) a személyi jövedelemadóról szóló törvényben meghatározott mez őgazdaságiőstermelő , feltévez hogyőstermelői tevékenységéből származó bevétele az adóévben a 600 000 forintot meghaladja , c) a jogi személyiségű, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, az egyéni cég, szövetkezet , lakásszövetkezet, európai szövetkezet, európai részvénytársaság, egyesülés, európai gazdaság i egyesülés, az európai területi együttműködési csoportosulás, a vízgazdálkodási társulat, a z erdőbirtokossági társulat és a végrehajtói iroda . Az adó alapj a 354 . § Vállalkozási tevékenység esetén az adó alapja a nettó árbevétel, csökkentve az eladott áru k beszerzési értékével, a közvetített szolgáltatások értékével, az alvállalkozó teljesítések értékével, az an a ' költsé n • el továbbá az ala • kutatás alkalmazott kutatás kísérleti fe'lesztés adóévben elszámol t közvetlen költségével . Az adó mértéke, adókedvezmén y 355 . § (1) Az adó évi mértéke az adóalap a) 1%-a a fővárosban és az agglomerációs településeken , b) 0,5%-a minden más településen (2) A vállalkozó az általa foglalkoztatottak részére a személyi jövedelemadóról szóló törvén y rendelkezései szerint a helyi közlekedés céljára biztosított utazási bérletek ellenértékét a fizetend ő közlekedési adó összegéb ől levonhatja. Az adóelőleg megállapítása és az adó megfizetés e 356. § (1) A vállalkozó - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - adóel őleget köteles a (3 ) bekezdésben foglalt esetekben a bejelentkezéssel egyidej űleg az adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon bejelenteni, illetve minden más esetben a bevallás-benyújtással egyidej űleg bevallani . A benyújtott - adóel őleget tartalmazó - bejelentkezési nyomtatvány végrehajtható okiratnak min ő sül. (2) Az el őlegfizetési időszak - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - a bevallás-benyújtás esedékességét követ ő második naptári hónap els ő napjával kezdődő 12 hónapos időszak. (3) Az adóköteles tevékenységét az adóév közben kezd ő, valamint az átalakulással létrejött vállalkozó esetén, az el őlegfizetési id őszak az adókötelezettség, átalakulás, adóbevezetés kezd ő napjától az azt követ ő adóév első félévének utolsó napjáig terjedő id őtartam . (4) Nem kell adóel őleget bejelenteni, bevallani : a) az adóköteles tevékenységet jogel őd nélkül kezdő vállalkozónak az adókötelezettsé g keletkezésének adóévében, b) az adóalanyként megszűnő vállalkozónak, tovább á c) arra az el őlegfizetési időpontra, amelyre a vállalkozó már vallott be adóelőleget. (5) A (2) bekezdés szerinti esetben az adóelőleg-részletek összege :
194 a) ha az adóévet megel őző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb, akkor az el őlegfizetési időszakra fizetendő adóel őleg els ő részletének összege az adóévet megelőz ő adóév adójának és a z adóév harmadik hónapjának 12. napjára már bevallott, bejelentett adóel ő leg-részlet pozití v különbözete, az el őlegfizetési id ő szakra fizetendő adóelőleg második részletének az összege az adóévet megelőző adóév adójának fele z b) ha az adóévet megelőző adóév 12 hónapnál rövidebb, akkor az előlegfizetési időszakra fizetendő adóelőleg első részletének az összege az adóévet megel őző adóév adójából az adóévet megelőző adóév naptári napjai alapján 12 hónapos id őszakra számított összeg és az adóév harmadi k hónapjának 12 . napjára már bevallott, bejelentett adóel ő leg-részlet pozitív különbözete, az előlegfizetési idő szakra fizetend ő adóelőleg második részletének összege az adóévet megel őző adóév adójából az adóévet megel őző adóév naptári napjai alapján 12 hónapos id őszakra számított összeg fele. (6) A (3) bekezdés szerinti esetekben az adóel őleg-részletek összege a vállalkozó által az adókötelezettsége keletkezésének adóévére várható adó figyelembevételével az el őlegfizetési idő szakra időarányosan megállapított - az ezen id őszak alatt esedékes egyes adóelőleg-fizetési időpontokra egyenl ő arányban megosztott - bejelentett összeg . 357. § (1) Az adóelőleg megfizetésének id őpontja az adóév harmadik hónapjának 12 . napja és kilencedik hónapjának 12 . napja. (2) Az adó bevallásának és megfizetésének időpontja az adóévet követ ő év 150 . napja. 358. § (1) Az e fejezetben nem szabályozott kérdésekben az Art . rendelkezéseit kell alkalmazni . (2)37 A közösségi közlekedési adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatósá g látia el. 359 . (1) A városok és megyei jogú városok esetében a települési önkormányzat és a törvénybe n meghatározott agglomerációja területén tevékenységet végző vállalkozásoktól beszedett közösségi közlekedési adót legalább 90%-ban az adott település és törvényben meghatározott agglomerációj a közösségi közlekedésének fenntartása érdekében a helyi önkormányzatnak a közösségi közlekedés fenntartására szolgáló támogatására kell felhasználni, amennyiben az önkormányzat helyi közösség i közlekedést fenntart. (2) Az (1) bekezdés szerinti támogatást Budapest és törvényben meghatározott agglomerációj a esetében a Fő városi Önkormányzatnak a közösségi közlekedés fenntartására szolgáló támogatásár a kell felhasználni . (3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti támogatás nem lehet több, mint a bevételekkel nem fedezet t indokolt költségtérítés mértéke . (4) A közösségi közlekedési adóból befolyó, az (1)-(3) bekezdés szerint átengedett adóbevétel feletti bevételek a mindenkori költségvetési törvényben meghatározottak szerint kizárólag a közösségi közlekedés fenntartására és fejlesztésére fordíthatók . (5) A befizetett közösségi közlekedési adónak az (1)-(2) bekezdés szerinti hányadát a z önkormányzat javára az adóhatóság folyamatosan utalja át . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 339 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/109/1 . számon.
195 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottsá g - nem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
325. Dr. Hörcsik Richárd képviselő a törvényjavaslat 351 . § (2) bekezdés módosítását javasolja : (2) A 83 . 181 . §, 186 . §, 190. §, 200 . § (1) bekezdése és a 324 . § (2) bekezdés 2011 . december 1 jén lép hatályba . Megjegyzés: A módosító javaslatot nyelvhelyességi szempontokra figyelemmel pontosítottuk . Lásd a T/4662/101 . sz. összefüggéseit a 111 . pontban.
Indokolás a T/4662/101/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
326. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351. § (2) bekezdés módosítását javasolja : (2) A 72. §, 96 . (5) bekezdése 18[1]2 . §, 18[6]7 . §, 19[0]1 . §, 20[0]1 . § (1) bekezdése 32[4]5 . § (2) bekezdés 2011 . december 1-jén lép hatályba. Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 338 . , 340 . , 341 . , 342 . , 343 . , 344. , 345. , 346. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/104/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
327. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja :
196 „351 . § (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67 . § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83. §, 84 . § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92 . §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §-180 . § , 182 . §-185 . §, 187 . §-189 . §, 192 . §, 193 . §, 196 . §, 198 . §-199 . §, 200 . § (2) bekezdés, 201 . §-207 . §, 209 . §-226 . §, 228 . §-232 . §, 234 . §-237 . §, 242 . §, 246 . §-248 . §, 252 . §-316 . §, 318 . §-323 . § , 324 . § (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, 337. §-344 . §, valamint az 1 . melléklet [2] 3 pontja, a 2-10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba.” Indokolás a T/4662/51/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
328. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67. § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83 . §, 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92. §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §-180 . §, 182 . §-185 . §, 187. §-189 . §, 192 . §, 193 . §, 196. §, 198. §-199 . §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §-207 . §, 209. §-226 . §, 228 . §-232 . §, 234. §-237 . §, 242. §, 246 . §-248 . §, 252. §-316 . §, 318 . §-323 . §, 324. § (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, [337]338 . §-[344]345 . §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2-10. mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 312. , 314 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/78/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
329. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67 . § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83 . §, 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92 . §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99 . §, 101 . §-180 . § , 182. §-185 . §, 187. §-189 . §, 192. §, 193 . §, 196 . §, 198 . §-199 . §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §-207 . §, 209 . §-226 . §, 228. §-232 . §, 234 . §-237 . §, 242 . §, 246. §-248 . §, 252 . §-316 . §, 318. §-323 . § , 324 . § (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, [337]338 . §-[344]345 . §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2-10. mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba .
197 Megjegyzés : A módosító javaslatot jogtechnikai szempontra figyelemmel pontosítottuk . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 313 . , 315 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/81/3 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság ; Az El ő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
330. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1—9. §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §—20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §—59 . §, 60. § (1) és (2) bekezdése, 61 . §—63 . §, 67. § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §—83 . §, 84 . § (1) és (2 ) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §—92. §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §—180. § , 182 . §—185 . §, 187 . §—189 . §, 192 . §, 193 . §, 196 . §, 198 . §—199 . §, 200 . § (2) bekezdés, 201 . §— [207]209 . §, [209]211 . §—[226]228 . §, [228]230 . §—[232]234 . §, [234]236 . §—[237]239. §, [242]244. §, [246]248 . §—[248]250 . §, [252]254 . §—[316]318 . §, [318]320 . §—[323]325 . §, [324]326 . § (1 ) bekezdés, [325]327 . §—[335]337 . §, [337]339 . §—[344]346. §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2—10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/85 . sz. összefüggéseit a 286 . pontban. Indokolás a T/4662/85/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
331. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1—9 . §, 10. § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §—20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §— [59]60 . §, [60]61 . § (1) és (2) bekezdése, [61]62 . §—[63]64. §, [67]68 . § (1) bekezdés, [69]70. §, [71]72 . §—[83]84. §, [84]85 . § (1) és (2) bekezdése, [85]86 . §, [88]89 . §, [90]91 . §—[92]93. §, [96]97 . § (1) bekezdése, a [97]98 . § (1) bekezdése, [99]100. §-101 . §, [101]103 . §—[180]182 . §, [182] 184. §—[185] 187. §, [187] 189. §—[189] 191 . §, [192] 194. §, [193] 195 . §, [196] 198 . §, [198]200 . §—[199]201 . §, [200]202 . § (2) bekezdés, [201]203 . §—[207]209. §, [209]211 . §—[226]228. §, [228]230 . §—[232]234 . §, [234]236. §—[237]239. §, [242]244 . §, [246]248 . §—[248]250 . §, [252]254 . §—[316]318 . §, [318]320 . §—[323]325 . §, [324]326 . § (1) bekezdés, [325]327. §—[335]337 . §,
19 8 [337]339 . §-[344]346 . §, 353. § - 355 . §, valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2–10 . melléklete i 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/86 . sz. összefüggéseit a 92 . pontban . Indokolás a T/4662/86/18 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - nem támogatja: a Költségvetési bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
332. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20 . §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §–59 . § , 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 65 . § (2) bekezdése, 67. § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83 . § , 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92 . §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . (1) bekezdése, 99 . §, 101 . §–180 . §, 182 . §-185 . §, 187 . §-189 . §, 192 . §, 193 . §, 196 . §, 198 . §–199 . §,200. (2) bekezdés, 201 . §–207 . §, 209 . §-226 . §, 228 . §-232 . §, 234 . §–237 . §, 242 . §, 246 . §–248 . §, 252 . §-316. §, 318. §-323 . §, 324. (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, 337. §–344 . §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2-10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 105. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/87/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Fenntartható fejlődés bizottsága - egyharmada sem támogatja : a Mezőgazdasági bizottság ; Az Elő terjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
333. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1–9. §, 10 . (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §–63 . §, 67 . (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §–83 . §, 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §–92 . §, 96 . (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §-180 . § , 182. §-185 . §, 187. §-189 . §, 192 . §, 193 . §, 196. §, 198 . §-199 . §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §–207. §, 209. §-226 . §, 228. §–232 . §, 234 . §-237 . §, 242 . §, 246. §-248 . §, 252 . §–316. §, 318. §-323 . § , 324. (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, 337 . §-344 . §, 351 . §-363 . §, 368 .§-375 . §, 378. §-379 . 381 .§ , valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2–[10 .112 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/88 . sz . összefüggéseit a 316 . pontban.
199 Indokolás a T/4662/88/2 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ődés bizottsága, a Mezőgazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért .
334. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60. § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67. § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83 . §, 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92. §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §—180. §, 182. §—185 . §, 187 . §—189. §, 192. §, 193 . §, 196. §, 198. §—199. §, 200 . § (2) bekezdés, 201 . §-207 . §, 209 . §—226 . §, 228 . §—232 . §, 234 . §-237 . §, 242 . §, 246 . §—248 . §, 252. §—316. §, 318 . §—323 . §, 324 . § (1) bekezdés, 325 . §—335 . §, 337 . §—344 . §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2—[10.]12 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/89 . sz . összefüggéseit a 61 . pontban. Indokolás a T/4662/89/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
335. Rogán Antal képvisel ő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1—9. §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20 . §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59 . §, 60. § (1) és (2) bekezdése, 61 . §—63 . §, 67. § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §—83 . §, 84 . § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §—92. §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §—180. §, 182. §-185 . §, 187. §—189. §, 192 . §, 193 . §, 196. §, 198. §—199 . §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §—207. §, 209 . §—226 . §, 228. §-232 . §, 234 . §-237 . §, 242 . §, 246. §-248 . §, 252 . §-316 . §, 318 . §—323 . §, 324. § (1) bekezdés, 325 . §—335 . §, 337. §-344 . §, a 351 . §-361 . § 1 valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2-10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 322 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/98/11 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Foglalkoztatás i bizottság, a Mez őgazdasági bizottság;
200 Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
336. Rogán Antal képviselő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §—20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 2[2]3 . §— [59160. §, 6[011 . § (1) és (2) bekezdése, 6[112 . §-6[314. §, 6[718. (1) bekezdés, [69170. §, [71172 . §-8[3]4. §, 8[4]5 . § el)és 12) bekezdése, 8[5]6 . §, 8[8]9. §, 9[0]1 . §-9[2]3 . §, 9[6]7 . § (1) bekezdése, a 9[7]8 . § (1) bekezdése, [99]100 . §, 10[1]2 . §—18[0]1 . §, 18[2]3 . §—18[5]6 . §, 18[7]8 . §—1 [89]90 . §, 19(2]3 . §, 19[3]4 . §, 19[6]7 . §, 19[8]9 . §-[199]200 . §, 20[011. § (2) bekezdés, 20[1]2 . §-20[718 . §, 2[09110. §-22[611. §, 22[819. §-23[213. §, 23[415 . §-23[718. §, 24[211. §, 24[6E . § 24[8]9 . §, 25[2]3 . §-31[612 . §, 31[819 . §—32[3]4. §, 32[4]5 . (1) bekezdés, 32[5]6 . §—33[5]6. § , 33[7]8 . §-34[4]5 . §, valamint az 1 . melléklet 2. pontja, a 2—10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/100 . sz. összefüggéseit az 55 . pontban. Indokolás a T/4662/l00/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság, a Fogyasztóvédelm i bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
337. Dr. Hörcsik Richárd képviselő a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolja : (3) A 1—9. §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §—20. §, 21 . (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60. § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67 . § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §—[83]82 . §, 84 . § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92. §, 96 . § (1) bekezdése, a 97 . (1) bekezdése, 99 . §, 101 . §-180 . §, 182. §-185 . §, 187. §-189 . §, 192 . §, 193. §, 196 . §, 198 . §—199. §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §—207 . §, 209 . §—226. §, 228. §-232 . §, 234 . §-237 . §, 242. §, 246 . §—248. §, 252 . §—316 . §, 318 . §—323 . §, 324 . (1) bekezdés, 325 . §—335. §, 337 . §—344 . §, valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2-10. mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/101 . sz. összefüggéseit a 111 . pontban. Indokolás a T/4662/101/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
338. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351. § (3) bekezdés módosítását javasolja :
201 (3) A 1-9 . §, 10 . (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59 . § , 60 . § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67 . § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §, 73 . §-8[314. §, 8[415 . § (1 ) és (2) bekezdése, 815]6 . §, 8[8]9. §, 9[0]1 . §-9[2]3 . §, 9[6]7 . § (1) bekezdése, a 9[7]8 . § (1 ) bekezdése, [99]100 . §, 10[1]2 . §-18[0]1 . §, 18[2]3 . §-18[5]6 . §, 18[7]8 . §-1[89]90 . §, 19[2]3 . §, 19[3]4 . §, 19[6]7 . §, 19[8]9 . §-[199]200 . §, 20[0]1 . § (2) bekezdés, 20[1]2 . §-20[7]8 . §, 2[09]10. §22[6]7 . §, 22[8]9 . §-23[2]3 . §, 23[4]5 . §-23[7]8 . §, 24[2]3 . §, 24[6]7 . §-24[8]9 . §, 25(2]3 . §31[6]7 . §, 31[8]9 . §-32[3]4 . §, 32[4]5 . § (1) bekezdés, 32[5]6 . §-33(5]6 . §, 33[7]8 . §-34[4]5 . § , valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2-10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Elő terjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
339. Dr. György István, Rogán Antal, Németh Zoltán, Bagdy Gábor és Riz Levente képviselők a törvényjavaslat 351 . § (3) bekezdés módosítását javasolják : (3) A 1-9 . §, 10 . § (1), (2), (4) és (5) bekezdése, 12 . §-20. §, 21 . § (1) és (3) bekezdése, 22 . §-59. §, 60. § (1) és (2) bekezdése, 61 . §-63 . §, 67 . § (1) bekezdés, 69 . §, 71 . §-83 . §, 84. § (1) és (2) bekezdése, 85 . §, 88 . §, 90 . §-92. §, 96 . (1) bekezdése, a 97 . § (1) bekezdése, 99. §, 101 . §-180 . §, 182. §-185 . §, 187. §-189 . §, 192 . §, 193 . §, 196 . §, 198 . §-199 . §, 200. § (2) bekezdés, 201 . §-207 . §, 209 . §-226 . §, 228 . §-232 . §, 234. §-237 . §, 242 . §, 246. §-248 . §, 252. §-316 . §, 318 . §-323 . §, 324. § (1) bekezdés, 325 . §-335 . §, 337 . §-344 . §, 351-359. § valamint az 1 . melléklet 2 . pontja, a 2-10 . mellékletei 2012 . január 1-jén lép hatályba . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 324. pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/109/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Önkormányzati bizottság - nem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet.
340. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 351. § (4) bekezdés módosítását javasolja : (4) A 34[7]8 . § 2012. január 2-án lép hatályba . Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon.
202 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mez őgazdasági bizottság; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
341 . Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 351. § (5) bekezdés módosítását javasolja : (5) A 19[4]5 . § 2012. február 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban . Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
342. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351 . § (6) bekezdés módosítását javasolja : (6) A 9[6]7 . § (3) bekezdése 2012 . május 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
343. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351 . § (7) bekezdés módosítását javasolja: (7) A 6[0]1 . § (3) bekezdése, 6{4]5 . §, 6[5]6 . § (1) bekezdése, 6[8]9 . §, 7[0]1 . §, 8[4]5 . § (3 ) bekezdése és 8[6]7 . §, 8[7]8. §, [89]90 . §, 9[6]7. § (4) bekezdése és 9[7]8 . § (2) bekezdése 2012 . július 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban . Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
203
344. Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351 . § (8) bekezdés módosítását javasolja : (8) A 2[1]2 . § (2) és (4) bekezdése 2012 . október 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mez őgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
345. Font Sándor képvisel ő a törvényjavaslat 351 . § (9) bekezdés módosítását javasolja: (9) A 22[7] . §, 233 . § (1) bekezdése, 2[49]50 . §-25[1]2. §, 31[718 . § 2013 . január 1-jén lép hatályba. Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
346 . Font Sándor képviselő a törvényjavaslat 351 . § (10) bekezdés módosítását javasolja : (10) A 20[8]9 . § és 23[3]4. § (3) bekezdése 2014 . január 1-jén lép hatályba . Lásd a T/4662/104 . sz. összefüggéseit a 326 . pontban. Indokolás a T/4662/104/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
347. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr. Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képvisel ők a törvényjavaslat 351. § (11) bekezdés elhagyását javasolják :
204 „[(11) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a nettó munkabérek e törvény rendelkezése i miatti esetleges csökkenésének ellentételezése, a munkabérek nettó értékének meg őrzéséhe z szükséges béremelések ösztönzése érdekében szükséges kompenzáció szabályait rendeletben állapítsa meg .]” Indokolás a T/4662/48/28 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
348. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat 351. § kiegészítését javasolják a következő új (12) bekezdés felvételével : „(12) E törvény, valamint a Tbj . 21 . jén hatályát veszti . ”
f) és g) pontja és 58 .
(1) bekezdés 1) pontja 2015. január 1-
Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 259 . , 274 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/31/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet.
349. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 352. § felvételével : „352 . § (1) 2013 . január 1-jén az Szja tv. 1 . számú melléklet 2 .7. pontjában „a teljes építési költség vagy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerinti végtörlesztés sorá n fizetendő vaggfizetett összeg” szövegrész helyébe a vagy a teljes építési (öltség” szöve rg ész lép. (2) 2013 . január 1-jén hatályát veszti az Szja tv . I. számú melléklete törvénnyel megállapított 9 .3.1 . pont e) alpontja 9 .3 .2. pont d) alpontja, 9 .3 .5. és 9.3 .6. pontja.",, Indokolás a T/4662/51/4 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
205
350. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 352 . § felvételével : 352 . § A környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény tervezetének a műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira vonatkozó szabályok teré n információszol áltatási el'árás me_álla .ításáról szóló - a 98/48/EK euró . ai . arlamenti és tanácsi irányelvvel módosított - 1998 . június 22-i 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8-10 . cikkében előírt egyeztetése megtörtént. Lásd a T/4662/88 . sz. összefüggéseit a 316 . pontban. Indokolás a T/4662/88/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mező gazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
351. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet 1.pontban az Szja tv. 1 . számú melléklet 4 . pont 4.22. alpont helyébe a következő rendelkezést javasolja : [1 . Az Szja tv. 1 . számú melléklet 4 . pontja a következő új 4.22. alponttal egészül ki : (Egyes tevékenységekhez kapcsolódóan adómentes : ) „4.22. a Rezidens Támogatási Program keretében folyósított ösztöndíj, továbbá a z egészségügyi fels őfokú szakirányú szakképzési rendszerr ől szóló kormányrendelet alapján az első szakképesítés megszerzésére irányuló képzésben történő részvétel során a támogatott jelöltnek a szakképzéssel kapcsolatos kiadások, dologi költségek megtérítésére az adott évr e vonatkozó költségvetési törvényben meghatározott mérték ű , utólagosan folyósított támogatás.”] „1 . Az Szja tv .l . számú melléklet 2 .7. pontja helyébe a következő rendelkezés lép : (2. A lakáshoz kapcsolódóan adómentes :) „2 .7 . a munkáltató által lakáscélú felhasználásra a munkavállalónak hitelintézet vagy a Magya r Államkincstár út'án annak i _azolása ala án n ' 'tott vissza nem térítend ő támo _ atás ideértve a munkáltató által lakáscélú felhasználásra nyújtott kölcsön elengedett összegét is) a vételár, a telje s építési költsék vagy a hitelintézetekr ől és a _pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény szerint i végtörlesztés során fizetendő vagy megfizetett összeg 30 százalékáig, de több munkáltató esetén is a folyósítás évét megel őző négy évben ilyenként folyósított összegekkel együtt legfeljebb 5 milli ó forintig terjedő összegben, feltéve, hogy a lakás nem haladja meg a lakáscélú állami támogatásokró l szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigényt (lakáscélú munkáltató i támogatás) .” " Indokolás a T/4662/51/1 . számon.
206 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
352. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 1 . melléklet kiegészítését javasolj a a következő új 2. pont felvételével : 2. Az Sz a v . I. számú melléklet 8 .6 . ont' ának d al . ont a hel ébe a következ ő rendelkezés l é (A nem pénzben kapott juttatások közül adómente s 8.6. az ingyenesen vagy kedvezményesen juttatott ) „d) a foglalkozás-egészségügyi ellátás, valamint a munkáltató által szervezett és ingyenese n biztosított egészség-meg ő rzési célú szűrő vizsgálatok és más juttatások (így például tartásjavító torna, munkahelyi pszichológia) .", , Indokolás a T/4662/50. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
353. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet kiegészítését javasolj a a következő új 3. pont felvételével : „4. Az Szja tv . 1 . számú melléklet 9 .3 .1 pontja a következ ő e) alponttal egészül ki : (9 .3.1 . Lakáscélú felhasználás :) e a hitelintézetekről és a énzü_ i vállalkozásokról szóló 1996 . évi CXII . törvén 200/B . ának rendelkezései szerinti végtörlesztés . ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 354. , 355 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/51/2 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
207 354. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet kiegészítését javasolj a a következő új 4. pont felvételével : 5 Az Szia tv . 1 . számú melléklet 9 .3 .2.pontja a következ ő d) alponttal egészül ki : /9.3 .2. A lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességét az összeg elévülési id őn belül történő lakáscélú felhasználására vonatkozó következ ő okiratok, bizonylatok igazolják :/ d) végtörlesztés esetén a végtörlesztésre vonatkozó, a bank által befogadott jgénybejelentés, valamint a hitelfelvevő végtörlesztéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségének teljesítését hitelt érdeml ően igazoló dokumentum (pl . banki átutalást igazol ó bankszámlakivonat)",, Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 353 . , 355. pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/51/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
355. Dr. Aradszki András képviselő a törvényjavaslat 1. melléklet kiegészítését javasolj a a következő új 5. pont felvételével : „6. Az Szja tv .l.számú melléklet a következ ő 9.3 .5 és 9.3 .6 ponttal egészül ki : „9.3 .5. Végtörlesztésre nyújtott munkáltatói támogatás esetén a támogatás adómentességéne k feltétele, hogy a lakás a munkáltatói támogatás folyósításának időpontjában nem haladja mega méltányolható lakásigényt . A méltányolható lakásidény meghatározásához azonban a lakásnak a vé• örlesztéssel érintett kölcsön fol ósítása id ő pontjában fennálló telekárat nem tartalmazó ésítés i költsége (vételi ára) is figyelembe vehet ő. 9 .3 .6. Végtörlesztésre nyújtott munkáltatói támogatás esetén amennyiben a munkavállalóa végtörlesztés teljesítéséhez értékesíti azon lakóingatlanát, melyen a végtörlesztett kölcsö n fedezeteként a hitelintézetekr ől és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996 . évi CXII. törvény 200/B. § (1) bekezdésében megjelölt zálogjogot alapították, és 2012 . december 31-ig új lakóingatlant épít vagy vásárol, a méltányolható lakásigénynek történ ő megfelelés szempontjából ez utóbbi lakóingatlan is figyelembe vehet ő. ” Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 353 . , 354 . pontjaiban foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/51/2 . számon.
208 A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fogyasztóvédelmi bizottság ; Az El ő terjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
356. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 2. melléklet felvételével : 2. melléklet a 2011 . évi. . . ..törvényhe z 1. Az Szia tv. 3 . számú melléklet I . Jellemz ően előforduló költségek fejezet 17 . pontfa helyébe a következ ő rendelkezés lép : (Költségként elszámolható kiadások különösen a következ ők: ) „17. a hivatali, üzleti utazás esetén az utazásra, a szállás díjára, külföldi kiküldetés esetén a z utazásra, a szállás díjára fordított kiadás, továbbá a 3 . számú melléklet II . Igazolás nélkül elszámolható költségek fejezetének 7 . pontja szerint elszámolható költség azzal, hogy e pon t rendelkezése nem alkalmazható abban az esetben, ha az utazásra vonatkozó dokumentumok é s körülmények (szervezés, reklám, hirdetés, útvonal, úti cél, tartózkodási id ő, a tényleges szakmai és szabadid őprogram aránya stb.) valós tartalma alapján, akár közvetve is megállapítható, hogy a z utazás csak látszólagosan hivatali, üzleti ;” 2. Az Sza tv. 3 . számú melléklet II . I . azolás nélkül elszámolható költsé • ek fejezet 7 . . ont a helyébe a következ ő rendelkezés lép : Az e törvényben elismert költségek esetében, ha törvény vagy kormányrendelet (a továbbiakban : jogszabály) költségtérítésről rendelkezik, akkor a ténylegesen felmerült és igazolt kiadás érvényesítése helyett a jogszabályban meghatározott mértékig igazolás nélkül számolható el az adott címen költség azzal, hogy akkor ezt a költséget teljes egészében elszámoltnak kell tekinteni . Ilyen költségnek minősül különösen) „7 . külföldi kiküldetés esetén a) a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó elismert költségekr ől szóló kormányrendelet szerint naponta elszámolható összeg a nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban gépkocsivezetőként és árukísérőként foglalkoztatott (a közúti közlekedési szolgáltatásokról é s közúti járművek üzemben tartásáról szóló külön jogszabály, illet őleg más, err ől szóló jogszabályok rendelkezései szerint engedélyhez kötött nemzetközi közúti közlekedési szolgáltatást végz ő, illetőleg abban árukísér őként közrem űködő), külföldi kiküldetés (külszolgálat) címén bevétel t szerz ő magánszemélynél — kizárólag az e tevékenysége tekintetében — feltéve, hogy az említett kormán endeletben fo ! laltak ala .'án kizáróla agy é .'ármű külföldön történő üzemeltetéséhe z közvetlenül kapcsolódó és számlával, más bizonylattal igazolt költségek elszámolására jogosult, é s ezt az elszámolási módszert alkalmazza; b) az a) pontban nem említett esetben a külföldi kiküldetésre tekintettel megszerzett bevétel 3 0 százaléka, de legfeljebb a külföldi kiküldetéshez kapcsolódó elismert költségekrő l szóló kormányrendelet szerint naponta elszámolható összeg ; Lásd a T/4662/89 . sz . összefüggéseit a 61 . pontban. Indokolás a T/4662/89/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság;
209 Az El őterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
357. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 3. melléklet felvételével : 3. melléklet a 2011 . évi. . . ..törvényhez Az Szia tv . 11 . számú melléklet I . Jellemzően el őforduló költségek fejezet 19 . pontja helyébea következ ő rendelkezés lép : (Költségként elszámolható kiadások különösen a következ ők: ) „19. a hivatali, üzleti utazás esetén az utazásra, a szállás díjára, külföldi kiküldetés esetén a z utazásra, a szállás díjára fordított kiadás, továbbá az err ől szóló kormányrendelet szerint naponta számított igazolás nélkül elismert költség azzal, hogy e pont rendelkezése nem alkalmazható abba n az esetben, ha az utazásra vonatkozó dokumentumok és körülmények (szervezés, reklám, hirdetés , útvonal, úti cél, tartózkodási idő, a tényleges szakmai és szabadid őprogram aránya stb.) való s tartalma alapján, akár közvetve is megállapítható, hogy az utazás csak látszólagosan hivatali , üzleti ;” Lásd a T/4662/89 . sz. összefüggéseit a 61 . pontban. Indokolás a T/4662/89/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Foglalkoztatási bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
358. Dr. Heintz Tamás képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következ ő új 4. melléklet felvételével : „4. melléklet a 2011 . évi. . . törvényhez Az Áfa tv . 3 . számú melléklet I . része a következ ő 19. ponttal egészül ki : (A 82. § (2) bekezdésének alkalmazása alá tartozó termékek, szolgáltatáso k I. rész : termékek) 19 . Gluténmentes élelmiszerek 19 05 90-ből 19 05 31-ből, 1905 32-b ől 19 02 11-ből
19 01 20-bó l
Megjegyzés : Az Egészségügyi bizottság ülésén az El őterjesztő részérő l az NGM nem ért egyet, a NEFMI egyetért . Megjegyzés : A módosító javaslat összefügg az ajánlás 131 . pontjában foglaltakkal .
21 0 Indokolás a T/4662/93/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság - egyharmada sem támogatja : a Foglalkoztatási bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjeszt ő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
359. Rogán Antal és dr. Seszták Miklós képviselők a törvényjavaslat 4. melléklet 1 . pontban a Rega tv. Melléklete I . rész 1 . pont módosítását javasolják : 4. melléklet a 2011 . évi . . . törvényhez 1 . A Rega tv . Melléklete I . rész 1 . pontja helyébe a következ ő táblázat lép :
Adókategória
Adótétel [A személygépkocsi környezetvédelmi osztályba sorolása a közúti járművek forgalomba helyezésének és forgalomban tartásának műszaki feltételeir ől szóló 6/1990 . (IV . 12 . ) KöHÉM rendelet 5. számú mellékletének II . pontja szerint]
A személygépkocsi műszaki tulajdonságai
Otto-motoros
személygépkocsi
1100
cm3 -ig és dízelmotoros személygépkocsi 2.
1300 cm3 -ig Otto-motoros személygépkocsi 11011400 cm3 •rg és dízelmotoro s
3.
személygépkocsi 1301-1500 cm3 -ig Otto-motoros személygépkocsi 1401. 1600 cm3-ig és dízelmotoro s
4.
személygépkocsi 1501-1700 cm3 -ig Otto-motoros személygépkocsi 1601• 1800 cm3-rg és dízelmotoro s
5.
személygépkocsi 1701-2000 cm3 -ig Otto-motoros személygépkocsi 1801• 2000 cm3-rg és dízelmotoros
6.
személygépkocsi 2001-2500 cm 3 -ig Otto-motoros személygépkocsi 2001• 2500 cm3 rg és dízelmotoro s
11-nél jobb [250 000] 220 000 Ft/db
9-11 [290 000] 260 000 Ft/db
350 0001 320 000 Ft/db
1400 0001 380 000 Ft/db
1500 0001 420 000 Ft/db
6-8 [500 000] 450 000
4 [750 000] 650 000 Ft/db
4-nél rosszabb [1000 000] 900 000 Ft/db
Ft/db 1700 0001 650 000 Ft/db
11 100 000] 1 000 000 Ft/db
[1 400 000 1 1 300 000 Ft/db
1580 000] 550 000 Ft/db
[1 000 000] 850 000 Ft/db
11 500 000] 1 250 000 Ft/db
12 000 000] 1 700 00 0 Ft/db
1750 000] 720 000 Ft/db
1860 000] 950 000 Ft/db
[1 500 000] 1 450 000 Ft/db
12 500 000] 2 150 000 Ft/db
13 000 000 ] 2 900 00 0 Ft/db
11 000 000] 1 020 000 Ft/d b
11 150 000] 1 350 000 Ft/db
12 000 0001 2 050 000 Ft/db
13 000 0001 3 050 000 Ft/db
14 000 000 1 4 100 00 0 Ft/db
11 500 0001 1 400 000 Ft/db
11 730 0001 1 850 000 Ft/db
13 000 000] 2 800 000 Ft/db
14 500 0001 4 200 000 Ft/db
16 000 000 ] 5 600 00 0 Ft/db
2 000 000 Ft/db
[2 300 000] 2 600 000 Ft/db
4 000 000 Ft/db
6 000 000 Ft/db
8 000 00 0 Ft/db
személygépkocsi 2501-3000 cm 3 -ig 7.
8.
9.
3 Otto-motoros személygépkocsi 2500 cm felett és dízelmotoros személygépkocsi 3000 .3 felett A 6/1990 . (IV . 12 .) KöHÉM rendelet 5 . számú mellékletének II . pontja szerinti 5 környezetvédelmi osztályba tartozó elektromos meghajtású személygépkocsi A 6/1990 . (IV. 12 .) KöHÉM rendelet 5 . számú mellékletének II . pontja szerinti 5 környezetvédelmi osztályba tartozó hybrid (elektromos és Otto-, vagy elektromos és dízelmotoros) hajtású, illető leg a 8 . pont alá nem tartozó egyéb személygépkocsi
0 Ft/db
[380 000] 190 000 Ft/db
21 1 Indokolás a T/4662/107. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejl ő dés bizottsága ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
360. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képviselők a törvényjavaslat javasolják a következ ő új 5. melléklet felvételével :
kiegészítését
„,,5 .melléklet a 2011. évi. .. törvényhez Az Áfa tv . 3/A. mellékletének II . része hatályát veszti .” Indokolás a T/4662/19. számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
361. Vágó Gábor és Scheíring Gábor képviselők a törvényjavaslat javasolják a következő új 5 . melléklet felvételével:
kiegészítését
„5. melléklet a 2011 . évi ... törvényhez 1 . Az Áfa tv. 3 . számú melléklet I . részének 1 . pontja helyébe a következő rendelkezés lép . (Sor- Megnevezés vtsz .) szám Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvénye k módosításáról szóló törvény hatálya alá tartozó olyan vényköteles humán gyógyszerek, amelyeke t külön jogszabályban meghatározott hatóság forgalomba hozatalra engedélyezett, valamint a nem kereskedelmi jellegű áruforgalomban az erre jogosult hatóság engedélyével importált vénykötele s gyógyszerek ; Humán gyógyászati célú magisztrális készítmények .” 1. Az Áfa tv. 3 . számú melléklet I . része a következő 19. ponttal egészül ki : Sor- Megnevezés szám 19 . Zöldség- és gyümölcsfélék . vtsz .) 2001 - 2005"
21 2 Indokolás a T/4662/20 . számon . A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, az Egészségügyi bizottság, a Mező gazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képvisel ője a módosító javaslattal nem ért egyet .
362. Vágó Gábor és Scheiring Gábor képvisel ők a törvényjavaslat javasolják a következő új 5. melléklet felvételével :
kiegészítését
„,,5 . melléklet a 2011 . évi... törvényhe z 1 . Az Áfa tv. 3/A. mellékletének II. része hatályát veszti .” Indokolás a T/4662/21 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
363. Mesterházy Attila, dr . Szekeres Imre, dr . Hiller István, Iváncsik Imre, Kiss Péter , Kovács László, dr . Lamperth Mónika, Szabó Imre és Varga Zoltán képviselők a törvényjavaslat kiegészítését javasolják a következő új 5. melléklet felvételével :
„5. melléklet a 2011 . évi. . . .törvényhez „13 .számú melléklet a 2007. évi CXXVII. törvényhez A 82. .$' (2)bekezdésének alkalmazása alá tartozó terméke k I.rész: termékek/
SorMegnevezés szám 1. Az emberi alkalmazásra kerülő gyógyszerekről és egyéb, a gyógyszerpiacot szabályozó törvények módosításáról szóló törvén y hatálya alá tartozó olyan humán gyógyszerek, amelyeket külö n jogszabályban meghatározott hatóság forgalomba hozatalra engedélyezett, valamint a nem kereskedelmi jelleg ű áruforgalomban az erre jogosult hatóság engedélyével importált gyógyszerek; Humán gyógyászati célú magisztrális készítmények . 2. Hagyományos gyógynövény közvetlen lakossági drogok fogyasztásra, kiskereskedelemben szokásos kiszerelésben 3. Az arra feljogosított hatóság által engedélyezett humán célra felhasználásra kerül ő diagnosztikai reagensek
vtsz.
121190 1302-b ől 3002 3002 3006
98-ból 10-ből 90-ből 20-ból
213
4. 5.
6.
7. 8. 9. 10. 11 . 12. 13 . 14. 15. 16 . 17 . 18. 19.
20.
21 .
22 .
30-ból 3006 3 821-b ől 3822-b ől Orvosi radioaktív izotópok 2844 40 20 00-bó l Speciális gyógyászati célra szánt tápszerek, valamint anyatej- 1901 10 00 02 ő 90 92 01 helyettesít és anyatejkiegészítő tápszerek 2106 2106 90 98 0 1 Egészségügyi oxigén (max . 10, ill. 20 liter űrtartalmú, 150, ill. 200 2804 40-b ől bar nyomású palackban kiszerelve vagy cseppfolyós formában , kizárólag gyógyszerkönyvi minőségű termék ) Braille-tábla műanyagból 3926 90-b ől Fehér bot vakoknak 6602-b ől Pontozó vakoknak 8205 59 90-b ől Braille-tábla fémb ől 8310-b ől Braille-írógép vakoknak 8469 30-ból Információátalakító egység vakok és hallássérültek részére (a 8471-b ől szövetség által a tagok felé beszerzési ár alatt forgalmazott termék) Telefonkezel ő adapter vakok számára 8517 80 90-ből Braille-óra vakoknak 9102-ből Könyv 4901-b ől 4903 Napilap (hetenként legalább négyszer megjelenő kiadvány) ; 4902 Egyéb újság, folyóirat (évente legalább egyszer megjelen ő kiadvány) Kotta 4904 A 15. és 17. pontban meghatározott termékek bármely más fizika i adathordozón r- .rodukált forma: a Tej és tejtermékek (kivéve az anyatejet) 0401-b ől 0402 0403 10 0404 ől 0406-ig 0405-t Tejtermékek (kivéve az italként közvetlen fogyasztásra alkalmas, tej 0404 90-ből pótlására szolgáló olyan imitátumokat, amelyek általában tej é s permeátum - esetenként savó és/vagy tejszín - különböz ő arányú keverékéb ől állnak, és amelyek minősége, mennyiségi összetétel e különbözik a természetes tejétől, tejfehérje tartalma lényegese n alacsonyabb a természetes tejénél ) 2202 90 91-ből Ízesített tej 2202 90 95-ből 2202 90 99-b ől 190 1 Gabona, liszt, keményít ő vagy tej felhasználásával készült termék (kivéve : 1901 10 00 02) 1903 1904 1905 10 1905 40 1905 90"
21 4 Indokolás a T/4662/48/29 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - egyharmada sem támogatja : a Költségvetési bizottság, a Mezőgazdasági bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal nem ért egyet .
364. Koszorús László képvisel ő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 11. melléklet felvételével:
215 11 .
melléklet a 2011 . évi . . . törvényhe z
,, 2. melléklet a 2011 . évi LXXXV. törvényhez Azegyes
termékdíiköteles termékek termékdíjtétele i
a) Gumiabroncs Termékáram Gumiabroncs
Termékdíjtétel (Ft/kg) 52
b) Csomagolósze r ba)Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer) Anyagáram Műanyag Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) Társított rétegzett italkarton Fém Papír, fa, természetes alapú textil Üveg Egyéb
Termékdíjtéte l (Ft/kg) 42 50 28 20 20 17 50
bb)Kereskedelmi csomagolószer Anyagáram Műanyag (kivéve műanyag bevásárló-reklám táska) Műanyag bevásárló-reklám táska Üveg Társított (kivéve társított rétegzett italkarton) Társított rétegzett italkarton Fém Egyéb anyagok
Termékdíjtéte l (Ft/kg) 60 1800 17 300 130 300 _300
c) Egyéb kőolajtermé k Termékáram Kenőolaj
Termékdíjtétel (Ft/kg) 11 2
d) Akkumulátor Termékáram Elektrolittal feltöltött akkumulátor Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor e) Reklámhordozó papír
Termékdíjtétel (Ft/kg ) 60 80
21 6 Termékáram Reklámhordozó papír
Termékdíjtétel (Ft/kg) 64
f)Elektromos,elektronikai berendezé s Termékáram Háztartási nagygépek Háztartási kisgépek Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék Szórakoztató elektronikai cikkek Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok Játékok, szabadidős és sportfelszerelések Ellenőrző, vezérlő és megfigyel ő eszközök Adagoló automaták Rádiótelefon készülék
Termékdíjtétel (Ft/kg) 50 50 50 100 50
50 50 100 50 0
Lásd a T/4662/88 . sz. összefüggéseit a 316 . pontban . Indokolás a T/4662/88/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mező gazdasági bizottság, az Önkormányzati bizottság ; Az Előterjesztő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
365. L. Simon László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 11 . melléklet felvételével : ,, 11 . melléklet a 2011. évi . . . törvényhez I. TERMÉKEK TESZOR 58 .11 .19-ból 58.11 .20-ból 58.11 .41-ből 58.11 .42-ből 58 .13 .10-ből 58.13 .31-ből 58.13 .32-ből 58 .14.19-ből 58 .14.31-b ő l
Termékkör I _ éb orno ! áf tartalmú n omtatott kön brosúra rö .la . kataló s I' ornográf tartalmú könyv lemezen, kazettán, más fizikai hordozón I' ornográf tartalmú hirdetési hely nyomtatott könyvben I' ornográf tartalmú hirdetési hely elektronikus könyvben I' ornográf tartalmú nyomtatott napila p I' ornográf tartalmú hirdetési hely nyomtatott napilapban I' ornográf tartalmú hirdetési hely elektronikus napilapba n I' ornográf tartalmú egyéb nyomtatott folyóirat, id őszaki kiadvány I' ornográf tartalmú hirdetési hely nyomtatott folyóiratban, időszaki
21 7 iadványban 58 .14.32-b ő l I' ornográf tartalmú hirdetési hely elektronikus folyóiratban , időszaki iadványban 58 .19 .11-b ől Iornográf tartalmú nyomtatott képeslap, üdvözlő- és más hasonló kártya 58 .19.12-ből I' ornográf tartalmú nyomtatott kép, minta, fényké p 58 .19 .13-ból ' ornográf tartalmú nyomtatott öntapadó papír (matrica), naptá r 58 .19.15-ből I' ornográf tartalmú nyomtatott üzleti reklámanyag, katalógus, prospektus , eklámposzter és hasonló k 58 .19.19-ből I gyéb pornográf tartalmú nyomtatott anyag 59.11 .23-ból I' ornográf tartalmú film, videó lemezen, kazettán, más fizikai hordozó n 59.11 .24-ből ornográf tartalmú letölthető film, vide ó I' ornáf tartalmú hirdetési hely, id ő értékesítése filmben, video- é s 59.11 .30-ból elevízió-m űsorban 59.20.34-ből I' ornográf tartalmú egyéb hanglemez, szala g 58 .21 .10-ből I' ornográf tartalmú csomagolt számítógépes játékszoftve r 58 .21 .20-ból I' ornográf tartalmú letölthető számítógépes játékszoftver 60.10.12-ből I' ornográf tartalmú eredeti rádióm űsor 60.10.20-ból I' ornográf tartalmú rádióm űsor-összeállítá s 60.10.30-ból I' ornográf tartalmú rádiós reklámidő 60.20.20-ból ' ornográf tartalmú eredeti televízió-m űsor .20.31-b l 60 ő I' ornográf tartalmú televízióműsor-összeállítás az el őfizetéses televízi ó ivételéve l 60.20 .32-ből I' ornográf tartalmú el őfizetéses televízióműsor-összeállítá s 60.20 .40-ből I' ornográf tartalmú televíziós reklámid ő 26.40.60-ból Iornográf tartalmú videojáték-berendezés (televízió-vevőkészülékhez I apcsolható, vagy beépített képernyővel rendelkez ő), egyéb játékok ektronikus kivetítővel 63 .11 .21-ből I' ornográf tartalmú letöltött videotartalo m 63 .11 .22-ből I' ornográf tartalmú letöltött hangtartalo m 63 .11 .30-ból I' ornográf tartalmú internetes reklámhely, -id ő Szerzők, zeneszerz ők és egyéb művészek pornográf tartalmú eredet i 90 .03 .12-ből .lkotásai, kivéve : előadóművészeké, festőké, grafikusoké, szobrászok é 90.03 .13-ból I estők, grafikusok, szobrászok pornográf tartalmú eredeti alkotása i II. SZOLGÁLTATÁSO K 58 .11 .50-ből Pornográf tartalmú könyvkiadás a díjazásért vagy szerző déses alapo n 59 .11 .11-ből Pornográf tartalmú film gyártás a 59 .13 .12-ből Pornográf tartalmú film-, video- és televízió-műsor terjesztés e 59 .14 .10-ből Pornográf tartalmú film vetítése 60.20.12-ből Egyéb pornográf tartalmú televízió-műsor összeállítása és közvetítése a z előfizetéses műsor kivételével 60 .20.14-ből Pornográf tartalmú egyéb el őfizetéses televízió-m űsor összeállítása é s közvetítés e 59 .20.11-ből Pornográf tartalmú hangfelvétel készítése 59 .20.12-ből Pornográf tartalmú él őhangfelvétel-készíté s 59 .20.21-ből Pornográf tartalmú rádióműsor-készítés 60.10.11-ből Pornográf tartalmú rádióműsor-összeállítás készítése, terjesztés e 77 .22.10-ből Pornográf tartalmú videokazetta és lemez kölcsönzése 46 .18 .12-ből Pornográf tartalmú játék, könyv, újság, folyóirat, papíráru ügynöki nagykereskedelme 46.14.11-ből Pornográf tartalmú szoftver ügynöki nagykereskedelm e 46.43 .13-ból Pornográf tartalmú műsoros hanglemez, hang- és videokazetta, CD, DVD I
21 8 46.49.21-ből 46.49.22-ből 46.51 .10-ből 73 .12.11-ből 73 .12.12-ből 73 .12.13-ból 73 .12.14-ből 73 .12.19-ből 90.01 .1 0-ből 90 .02.12-ből 90 .03.11-ből »
nagykereskedelm e Pornográf tartalmú könyv nagykereskedelme Pornográf tartalmú újság, folyóirat nagykereskedelme Pornográf tartalmú szoftver nagykereskedelme Reklámfelület értékesítése nyomtatott médiában díjazásért vagy szerz ő déses alapon pornográf tartalom számár a Reklámfelület értékesítése televízióban és rádióban díjazásért vagy szerző déses alapon pornográf tartalom számár a Reklámfelület értékesítése az interneten díjazásért vagy szerz ő dése s alapon pornográf tartalom számára Sporteseményhez kapcsolódó reklám értékesítése pornográf tartalom számára Reklámfelület értékesítése egyéb helyen díjazásért vagy szerz ődéses alapon pornográf tartalom számára Előadóművészek pornográf tartalmú tevékenysége, előadása Pornográf tartalmú el őadó-művészeti események hírverése, szervezés e Szerz ők, zeneszerzők, szobrászok és egyéb m űvészek pornográf tartalmú tevékenysége, kivéve el őadóművészeké
Megjegyzés: A módosító javaslat összefügg az ajánlás 323 . pontjában foglaltakkal .
Indokolás a T/4662/96/2 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja : a Költségvetési bizottság, a Kulturális bizottság ; Az Előterjeszt ő képviselője a módosító javaslattal egyetért.
366. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat kiegészítését javasolja a következő új 12. melléklet felvételével :
219 12. melléklet a 2011 . évi. . . törvényhez
v 3 .melléklet
a 2011 . évi LXXXV törvényhe z
Az egyéni hulladékkezelést teljesít őkre vonatkozó egyes termék- és anvaÁáramo k termékdíj tételeinek meghatározás a Egy termékdíjköteles termék- és anyagáramban az egyéni hulladékkezelést teljesít ő kötelezett teljesítési hányada qe, az OHÜ országos átlagos teljesítési hányada qOHÜ, az adott termék- é s anyagáramra jellemző felső hasznosítási arány pedig qf. A qf és qOHÜ értékeket 2012 . évtől az alábbi táblázat tartalmazza : a) Gumiabroncs Termékáram
qf felső hasznosítási arány
Gumiabroncs
0,75
goxü OHÜ országos átlagos teljesítési hányad 0,75
b) Csomagolószer ba)Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer) Anyagáram
g fels ő hasznosítási arány
Műanyag Társított [kivéve társított rétegzett italkarton) Társított rétegzett italkarton Fém Papír Fa, természetes alapú textil Üveg Egyéb
0,65 0,65
goxü OHÜ országos átlagos teljesítési hányad 0,25 0,25
0,65 0,65 0,65 0,65 0,65 0,65
0,40 0,60 0,65 0,20 0,60 0,2 5
bb)Kereskedelmi csomagolósze r Anyagáram
q felső hasznosítási arány
Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska] Műanyag bevásárló-reklám táska Üveg Társított [kivéve társított rétegzett italkarton] Társított rétegzett italkarton Fém Egyéb anyagok
0,65
goxü OHÜ országos átlagos teljesítési hányad 0,30
0,65
0,1 5
0,65 0,65
0,32 0,1 6
0,65 0,65 0,65
0,1 6 0,1 7 0,3 0
220 c) Akkumuláto r Termékáram
qf felső hasznosítási arány
Elektrolittal feltöltött akkumuláto r Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor
0,85
~oxü OHÜ országos átlago s teljesítési hányad 0,8 5
0,85
0,8 5
Termékáram
~f felső hasznosítási arány
Háztartási nagygépek Háztartási kisgépek Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék Szórakoztató elektronikai cikkek Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok , kivéve a helyhez kötött., nagyméretű ipari szerszámok Játékok, szabadidős és sportfelszerelése k Ellenőrző, vezérlő és megfigyelő eszközök Adagoló automaták Rádiótelefon készülék
0,65 0,65 0,65
Soxü OHÜ országos átlago s teljesítési hányad 0,3 3 0,1 8 0,3 3
0,65
0,30
0,65
0,05
0,65
0,05
0,65
0,05
0,65 0,65
0,0 5 0,20
dl) Elektromos, elektronikai berendezés
Az egyéni teljesítő által az adott termék- és anyagáram esetén fizetend ő termékdíjat az alábbi általános formula határozza meg : T=R+E 1 +K1 ahol T a megfizetendő fajlagos termékdíj ., R a megfizetendő fajlagos rendszerirányítási alapköltség, E 1 a megfizetend ő fajlagos externális költség , Kl pedig_a megfizetend ő fajlagos kezelési költség A megfizetendő fajlagos rendszerirányítási alapköltség (R) mértékét a különféle termékdíjkötele s termék- és anyagáramok esetén az alábbi táblázat tartalmazza : a) Gumiabroncs Termékáram
Fajlagos rendszerirányítási alapköltség
221 (Ft/kg) 30
Gumiabroncs b) Csomagolószer ba)Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer).
Anyagáram Műanyag Társított [kivéve társított rétegzett italkarton] Társított rétegzett italkarton Fém Papír, fa, természetes alapú texti l Üveg _Egyéb
Fajlagos rendszerirányítási alapköltsé g (Ft/kg) 24 26 17 12 12 10 26
bb)Kereskedelmi csomagolósze r
Anyagáram Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám ttáska Műanyag bevásárló-reklám tásk a Üveg Társított [kivéve társított rétegzett italkarton ] Társított rétegzett italkarto n Fém Egyéb anyago k
Fajlagos rendszerirányítási alapköltsé g (Ft/kg) 36 1100 10 150 78 150 150
c) Akkumulátor Termékáram Elektrolittal feltöltött akkumulátor Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor
Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg ) 36 48
d) Elektromos, elektronikai berendezé s Termékáram Háztartási nagygépek Háztartási kisgépek Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék Szórakoztató elektronikai cikkek Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok Játékok, szabadid ős és sportfelszerelések Ellenőrző, vezérlő és megfigyel ő eszközök
Fajlagos rendszerirányítási alapköltség (Ft/kg) 30 30 30 60 30
30 30
222 _Adagoló automaták Rádiótelefon készülék
60 300
A megfizetendő externális költség (E 1) számítása aclg esetben az
E. képlet szerint történik, minden más esetben E 1 = 0. A képletben szereplő E fajlagos externáli s alapköltség értékét a különféle termékdíjköteles termék- és anyagáramok esetén az alábbi tábláza t tartalmazza: a) Gumiabronc s Fajlagos externális alapköltsé g (Ft/kg) 30
Termékáram Gumiabroncs b) Csomagolószer ba)Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)
Anyagáram Műanyag Társított [kivéve társított rétegzett italkarton] Társított rétegzett italkarton Fém Papír, fa, természetes alapú textil Üveg Egyéb
Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg) 16 17 11 8 8 7 17
bb)Kereskedelmi csomagolósze r
Anyagáram Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska Műanyag bevásárló-reklám táska Üveg Társított [kivéve társított rétegzett italkarton] Társított rétegzett italkarton Fém Egyéb anyagok
Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg) 24 700 7 12 0 52 120 120
c) Akkumulátor Termékáram Elektrolittal feltöltött akkumulátor
Fajlakos externális alapköltsé g (Ft/kg) 24
223 Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor
32
d) Elektromos, elektronikai berendezé s Fajlagos externális alapköltség (Ft/kg) 20 20 20
Termékáram Háztartási nagygépek Háztartási kisgépek Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék Szórakoztató elektronikai cikkek Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok Játékok, szabadid ős és sportfelszerelések Ellenő rző , vezérlő és megfigyel ő eszközök Adagoló automaták Rádiótelefon készülék
40 20
20 20 40 200
A megfizetend ő kezelési költség (K I) számítása aqe
qf minden más esetben K 1=0. A képletben szerepl ő K fajlagos kezelési alapköltség értékét a különfél e termékdíjköteles termék- és anyagáramok esetén az alábbi táblázat tartalmazza : a) Gumiabroncs Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg) 22
Termékáram Gumiabroncs b) Csomagolószer ba)Csomagolószer (kivéve kereskedelmi csomagolószer)
Anyagáram Műanyag Társított [kivéve társított rétegzett italkarton]
Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg) 20 20
224 Társított rétegzett italkarton Fém Papír, fa, természetes alapú textil Uveg Egyéb
10 10 10 10 20
bb)Kereskedelmi csomagolószer
Anyagáram Műanyag [kivéve műanyag bevásárló-reklám táska Műanyag bevásárló-reklám táska Uveg Társított [kivéve társított rétegzett italkarton) Társított rétegzett italkarton Fém Egyéb anyagok
Fajlagos kezelési alapköltsé g (Ft/kg) 40 400 10 100 100 10 0 10 0
c) Akkumulátor Termékáram Elektrolittal feltöltött akkumulátor Elektrolittal fel nem töltött akkumulátor
Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg) 20 20
d) Elektromos, elektronikai berendezé s Termékáram Háztartási nagygépek Háztartási kisgépek Információs (IT) és távközlési berendezések, kivéve a rádiótelefon készülék Szórakoztató elektronikai cikkek Elektromos és elektronikus barkácsgépek, szerszámok, kivéve a helyhez kötött, nagyméretű ipari szerszámok Játékok, szabadid ős és sportfelszerelések Ellen őrző, vezérlő és megfigyel ő eszközök Adagoló automaták Rádiótelefon készülék
Fajlagos kezelési alapköltség (Ft/kg) 20 20 20 20 20
20 20 70 20
Lásd a T/4662/88 . sz. összefüggéseit a 316 . pontban. Indokolás a T/4662/88/3 . számon. A módosító javaslatot a bizottság(ok) : - támogatja: a Költségvetési bizottság, a Fenntartható fejlődés bizottsága, a Mező gazdasági bizottság, az Onkormányzati bizottság ;
225 Az El ő terjesztő képvisel ője a módosító javaslattal egyetért.
367. Koszorús László képviselő a törvényjavaslat 34. § (2) bekezdés módosítását javasolja : (2) Az (1) bekezdés e) pontjában megállapított, a gazdasági kamarák közfeladatainak ellátásáho z kapcsolódó költségvetési támogatás[t azon költségvetési fejezetekben kell megtervezni , amelyekben feltüntetett költségvetési szervek feladatköréhez kapcsolódóan végzik a gazdaság i kamarák közfeladataikat .] felhasználásáról a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Küldöttgy űlés e dönt, amelynek lehetséges célját, módját és ellen őrzését a gazdaságpolitikáért felel ős miniszter ésa Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által kötött szerződés határozza meg . Megjegyzés : A törvényjavaslat nem tartalmazza a módosító indítványban szerepl ő jogszabályi rendelkezést .
Megjegyzés : A Házszabály 94 . § (3) bekezdésére tekintettel vizsgálandó a módosító javasla t házszabályszerűsége (un. „túlterjeszkedés") .
Első helyen kijelölt Költségvetési bizottság döntése : - a módosító javaslat nem házszabályszerű
Indokolás a T/4662/80. számo n
Osszeállította: az Országgy űlés Hivatalának Jogi főosztálya
Budapest, 2011 . november 4 .
dr. Nyikos László s .k., a Számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke
dr. Salamon László s .k., az Alkotmányügyi, igazságügyi é s ügyrendi bizottság elnök e
dr. Kovács József s .k., az Egészségügyi bizottság elnöke
dr. Lukács Tamás s .k., az Emberi jogi, kisebbségi, civil- é s vallásügyi bizottság elnöke
226 Jávor Benedek s .k. , a Fenntartható fejlődés bizottságának elnöke
Gúr Nándor s.k., a Foglalkoztatási és munkaügyi bizottság elnöke
Simon Gábor s.k., a Fogyasztóvédelm i bizottság elnök e
Rogán Antal s.k., a Gazdasági és informatika i bizottság elnöke
Sneider Tamás s.k., az Ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság elnöke
L. Simon László s .k., a Kulturális és sajtóbizottsá g elnöke
Font Sándor s .k., a Mezőgazdaság i bizottság elnöke
Pokorni Zoltán s .k., az Oktatási, tudományos és kutatási bizottság elnök e
Dr. Láng Zsolt s .k., az Önkormányzati és területfejlesztés i bizottság elnöke
Bánki Erik s.k., a Sport- és turizmusbizottsá g elnöke