38. DEBRECENI JAZZNAPOK A nők jegyében 2009. szeptember 3-6.
A 38. évében járó Debreceni Jazznapok Magyarország legrégibb, folyamatosan működő jazzfesztiválja, amelynek közönsége legendás hangversenyek, sok kiváló külföldi és magyar muzsikus játékát őrizheti emlékezetében. A szeptember eleji kellemes időjárás ideális feltételeket kínál a délutáni, jamboree-hangulatú, szabadtéri koncertekhez. A belvárosban található Baltazár tér érdeklődők ezreivel telik meg, akik hallgatják a zenét, korzóznak, és a kitelepült pavilonokban könyvek, CD-k között tallóznak. Este a szomszédos Kölcsey Központ hangversenytermében a műfaj világhírű előadóinak játékát élvezheti a közönség. A rendezvényt jelentős sajtóvisszhang kíséri, az MR3 Bartók Rádió – a hazai fesztiválok közül egyedüliként – minden évben sorozatban játssza le a koncertek felvételeit. A neves külföldi vendégeken kívül a magyar jazz élvonalbeli előadóival is találkozhatnak az érdeklődők. Az igényesen összeállított, stilárisan sokszínű műsorban a hagyományos jazz művelőin kívül helyet kapnak az újabb irányzatok fiatal képviselői is. A korábbi tematikus programsorozat folytatásaként a 2009.évi jazznapok ismét egyedülálló kezdeményezéssel rukkol elő: hangsúlyos bemutatkozási lehetőséget kínál a női jazzmuzsikusoknak. Éjszakai zenélések, megterhelő utazások, szellemileg és fizikailag kimerítő lemezfelvételek – a jazz elsősorban férfias zeneként él a köztudatban. Pedig a jazzlexikonok szép számban tartalmazzák női előadók nevét is, csak rájuk mindig kevesebb fény vetül a megérdemeltnél. Ella Fitzgeraldról vagy a mostanában sztárként reklámozott Diana Krallról sokan hallottak, de ki ismeri nálunk például Mary Lou Williams nevét? Holott a kitűnő zongorista-zeneszerzőről kapta nevét a Washingtonban évtizede rendszeresen megrendezett női jazzfesztivál. Jazzénekesnők Magyarországon is bőven akadnak, a nagyobb jazzmúltú országokban azonban egyre jelentősebb szerepet játszanak a hangszeres női előadók is. Közülük ismerkedhet meg néhánnyal a 38. Debreceni Jazznapok közönsége. Eliane Elias, Amina Claudine Myers bármelyik nemzetközi fesztiválon húzónév volna, de tegyük melléjük Cynthia Liao, Asja Valcic, Pocsai Kriszta, Szolnoki Dóra, Fábián Juli, Pozsár Eszter nevét is. Ma még talán kevesen ismerik őket, de akik eljönnek meghallgatni fellépésüket, meggyőződhetnek arról: a zenében nem a gyengébbik nemet képviselik..
Turi Gábor művészeti tanácsadó
PROGRAM
0. nap: Debreceni este Szeptember 2. (szerda) Belga Söröző 19:00: Debrecen Dixieland Jazz Band Szeptember 3. (csütörtök) Baltazár tér 18.00: Dresh Quartet (H) 19.30: Szolnoki Dóra Zamique (H) 21.00: radio.string.quartet.vienna (AUT) Kölcsey Központ 17.00: "Egy másodperc jazz"- Máthé András jazzfotó kiállításának megnyitója A kiállítás a Kölcsey Központ nyitvatartási idejében, naponta 10.00-19.00 óráig ingyenesen megtekinthető. Szeptember 4. (péntek) Baltazár tér 14:30: Out of Mercy (H) Neumann Balázs - zongora; Bertalan László - dob; Kasza Zsolt - billentyűs hangszerek; Máthé László "Zebi" - basszusgitár; Rontó attila - gitárok; Szendi Gábor - ütőhangszerek, vokál 16.00: Trans-formation (H) 17.30: Gadó Gábor Trio (H-SE) 19.00: Tóth Viktor – Henry Franklin – Robert Ikiz Trio (H-USA-SE) Kölcsey Központ 20.30: Benny Golson Quartet (USA) Perényi 1. Zenei Klub: KÉJ (Kis Éji Jazz) 23.00: Fábián Juli Jazz Riff (H) Szeptember 5. (szombat) Baltazár tér 16.00: Debreceni Jazzegyüttes + Szalóky Béla (H) 17.30: Pocsai Kriszta Kvartett (H) 19.00: Matthias Schriefl’s 6, Alps and Jazz (D) Kölcsey Központ 20.30: Eliane Elias Quartet (USA) Perényi 1. Zenei Klub: KÉJ (Kis Éji Jazz) 23.00: Band of Gypsys Reincarnation (H) Szeptember 6. (vasárnap) Református Nagytemplom 16.00: Amina Claudine Myers – orgona (USA)
Baltazár tér 18.00: Bacsó Kristóf Kvartett (H) 19.30: Deseő Csaba Szextett (H)
RÉSZLETES MŰSOR 0. nap: Debreceni este Szeptember 2. (szerda) Belga Söröző 19:00: Debrecen Dixieland Jazz Band Kovács János – trombita, zenekarvezető; Gyarmati Zoltán – szaxofon, Gyarmathy István: klarinét – Kónya Sándor – harsona, Erdei Kálmán – zongora, Tikász Sándor – bendzsó, Gombos Géza – bőgő, Pataji Géza – dob, Ittzés Tamás – zongora, hegedű A fennállásának negyedszázados évfordulóját ünneplő Debrecen Dixieland Jazz Band 1984ben alakult, azóta számos hazai és külföldi meghívást kapott, és 1985 óta a Debreceni Jazznapok résztvevője. A zenekar két évvel megalakulása után, 1987-ben az Európai Rádió Unió Tonderi Fesztiválján (Dánia) sikerrel képviselte Magyarországot, és már 1989-ben eljutott az európai oldtimer zene kiemelkedő ünnepére, a Drezdai Dixieland Fesztiválra. Két alkalommal a jazz őshazájában, az Egyesült Államokban is megfordultak. 2005-ben nagy sikert arattak a New Orleans Jazz and Heritage Fesztiválon. 2006-ban meghívást kaptak a párizsi tradicionális fesztiválra, 2007-ben ismét egy francia dixie-fesztiválon szerepeltek. 2003-ban a Magyar Rádió Debrecen-napja keretében Európa 15 országában közvetítették játékukat. Repertoárjukon dixieland-örökzöldek és lendületes swing-számok szerepelnek. Az együttes vendégszólistája Ittzés Tamás, a kecskeméti Bohém Ragtime Band vezetője. Szeptember 3. (csütörtök) Baltazár tér 18.00: Dresh Quartet (H) Dresch Mihály – szaxofon, furulya; Lukács Miklós – cimbalom; Szandai Mátyás – bőgő; Baló István – dob Ki nyithatná a 38. Debreceni Jazznapokat, mint a magyar zenei alapokon nyugvó jazz emblematikus képviselője? Dresch Mihály sokszor szerepelt már Debrecenben, mindig nagy sikerrel. Stílusa az utóbbi években kikristályosodott, benne van mindaz a szépség, erő, öröm és fájdalom, ami a magyar népzenét is jellemzi. Muzsikája egyszere elemi és korszerű, helyhez kötött és egyetemes: személyességével magával ragadó, őszinte jazz. Ahogy egyik kritikusa írta Árgyélus című lemezéről: “Dresch úgy zenél, ahogy él. S ma másként él, mint tíz vagy húsz évvel ezelőtt élt. Akkor több volt benne a feszültség, a lázadó dacosság, önmaga elfogadtatásának erős vágya. Aztán rátalált arra a csapásra, amelyen már nem a különbözni akarás indulata, hanem az azonosság megtalálásának harmóniája vezette lépéseit. Játékában egységbe simulnak a pentatónia, a huszadik századi magyar zene és a jazz elemei. Ez a szintézis mély törvényszerűségek jegyében valósul meg. Dresch Mihály szaxofonjátéka az idővel egyre líraibbá, személyesebbé vált. Bensőséges, jelentéses, felemelően szép zene szól a korongról. A mi zenénk.”
19.30: Szolnoki Dóra Zamique (H) Szolnoki Dóra – ének; Eőry Attila – ének; Cseh László – szaxofon; Somos András – zongora; Hudák Zsófi – bőgő; Varga Bendegúz – dob; Somló Iván – ütőhangszerek A fiatal énekesnőről egyre több szó esik manapság. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzének-előadóművész, -tanári szakán végzett. Énekel duóban, vezeti jazzkvintettjét, és ő a Zamique lelke és háziasszonya. Szeret improvizálni, különleges, füstös alt hangjával és kreativitásával járul hozzá a csapat egyedi megszólalásához. A Zamique fiatalokból álló együttes, amelynek repertoárja az alternatív jazz kategóriájába sorolható. A felállás különlegessége a két énekhang hangszerszerű jelenléte. Az énekesek nem mindennapi bravúrra: ’scat’, azaz szöveg nélküli improvizációkra is vállalkoznak. Alapvetően instrumentális dalokat dolgoznak fel, ezekre írnak dalszöveget. Ezzel a hangzással egyfajta „filmes álomvilágba” kalauzolják el hallgatóikat. A 2004-ben alakult Zamique az idők során sok helyen fellépett: Godot Café, Lipótvárosi tehetségkutató verseny döntője, 2006Nagykanizsai Jazzfesztivál, Benczúr klub, 2006 - Benczúr Jazzfesztivál, Gödör klub, 2007 Fringe fesztivál, Francia napok, Benczúr Fesztivál, 2009 - Jazz Showcase. 21.00: radio.string.quartet.vienna (AUT) Bernie Mallinger – hegedű; Johannes Dickbauer – hegedű; Cynthia Liao – brácsa; Asja Valcic – csello; Klaus Paier – tangóharmonika Korunkhoz illő elnevezés. A négy fiatal bécsi hegedűs a Kronos Quartet és a Turtle Island String Quartet nyomdokain járva a klasszikus zenében bevett hangszerek és a jazz társítására vállalkozott. A kvartett a 2006-os berlini jazzfesztivál legnagyobb meglepetését szerezte a Mahavishnu Orchestra szerzeményeit energikus hangszerelésekben feldolgozó műsorával, a német Act kiadó gondozásában megjelent lemeze pedig átütő nemzetközi sikert aratott. Az előzmények 2000-ig nyúlnak vissza, amikor Klaus Paier osztrák zeneszerző-tangóharmonikás megkérte Bernie Mallinger hegedűst, hogy állítson össze egy vonósnégyest Moviemiento című CD-jének felvételéhez. A mű kedvező fogadtatása folytatásra ösztönzött, így született meg az együttes, amely különböző programok és személycserék révén nyerte el mai formáját. Az elnevezésben a rádió szó a kortárs zenére, a sokszínűségre és a szórakoztatásra utal. A kvartett Debrecenbe legújabb, Joe Zawinul szerzeményeit is tartalmazó lemezének anyagával érkezik. A különleges zenei csemegének ígérkező műsorban Klaus Paier is közreműködik. szeptember 4. (péntek) Baltazár tér 16.00: Trans-formation (H) Pozsár Eszter – fuvola, szaxofon; Eichinger Tibor – gitár; Frey György – basszusgitár; Mogyoró Kornél – ütőhangszerek A 2005-ben alakult zenekart szokatlan hangszer-összeállítás jellemzi, ami egyedi hangzást eredményez. A ritmusszekciót a gitár, a basszusgitár és az ütőhangszerek alkotják, amihez a fuvola és a szaxofon társul. A kvartett Eichinger Tibor modern hangvételű szerzeményeit szólaltatja meg. Mindegyik muzsikus sokféle zenét játszott már, ez a bőséges tapasztalat összegződik, transzformálódik zenéjükben. A zenekarvezető Pozsár Eszter furulyázni, majd fuvolázni tanult. A szaxofont középiskolás korában Borbély Mihály hatására vette a kezébe. 1994-ben végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetem jazz-szaxofon szakán. Figyelme egyetemista korában az indiai klasszikus zene felé fordult, megtanult játszani az indiai bambuszfuvolán, fél évet ösztöndíjjal Új-Delhiben töltött. A végzés után saját jazz-zenekart alapított, ezzel jelentette meg 1999-ben első lemezét Városi mesék címmel. 2000-ben megalapította a Coolactive zenekart, amely 2004-ig működött. Legújabb együttese, a Trans-
formation Az egér mosolya 2007-ben címmel adta ki kortás- és világzenei hatásokat is mutató első lemezét. 17.30: Gadó Gábor Trió (H-SE) Gadó Gábor – gitár; Barcza Horváth József – bőgő; Joe Quitzke – dob Régi adósságát törleszti a fesztivál Gadó Gábor meghívásával. Az egyéni hangzást kialakító gitáros-zeneszerző a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola Jazz Tanszakán végzett 1983-ban. Első zenekarát Joy névvel szervezte meg. Saját nevén 1991-ben jelent meg első albuma, a Special Time. 1995-ben Franciaországba költözött, később egy ideig Londonban is élt. Öt év múltán Párizsban alakult meg a Gadó Gábor Quartet, melynek tagjai: Matthieu Donarier (tenorszaxofon), Sébastien Boisseau (nagybőgő), Joe Quitzke (dob). Francia társaival a BMC kiadásában megjelent Greetings from the Angel című albumon játszott először, amit a Homeward és a kimagasló sikerű Orthodoxia követett. 2003-ban Unknown Kingdom, 2004-ben Modern Dances for the Advanced in Age és The Second Coming, 2005ben Psyché, 2008-ban Byzantinum címmel jelent meg szólóalbuma. Zeneszerzője és közreműködője volt Winand Gábor Corners of My Mind című albumának, amelyet a francia Jazzman magazin a 2002-es év legjobb jazzlemezei közé választott. 2003-ban elnyerte a francia L’Académie du Jazz által az év európai jazzművészének évente odaítélt Bobby Jaspar életműdíjat. 19.00: Tóth Viktor – Henry Franklin – Robert Ikiz Trio (H-USA-SE) Tóth Viktor – szaxofon; Henry Franklin – bőgő; Robert Ikiz - dob Tóth Viktor, a fiatal magyar nemzedék kiemelkedő képviselője otthonosan mozog a mainstream, standard jazz világában, de a kísérletezőbb, az írott és a szabad zene határán mozgó világ sem áll távol tőle. 2003-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazzszaxofon szakán, több formációban játszott, majd megalakította saját együttesét. Szandai Mátyás bőgőssel, Hamid Drake chicagói dobossal és Todd Williams előadóművésszel készített Climbing with Mountains című albuma a Gramofon kritikusainak szavazatai alapján az év lemeze címet nyerte el 2007-ben. Debrecenben nemzetközi trióval lép fel: a Count Basie-vel, Freddie Hubbarddal és Archie Shepp-pel is játszott Henry Franklin jétákában, habitusában egyesíti a jazz múltját és jelenét, míg Robert Ikiz, a Svédországban élő török dobos a jelen hangjait szólaltatja meg. "A hangzáshoz, melyet kompozícióimban megálmodtam, olyan zenészek összjátékára van szükség, akik maguk is kreatív szólista egyéniségek. A kompozíciók előadásában az improvizativitás dominál, a témák és rögtönzött részek 'on cue' jelzésre váltakoznak, kapcsolódnak egymáshoz.” – mondta zenéjéről Tóth Viktor. Kölcsey Központ 20.30: Benny Golson Quartet (USA) Benny Golson – szaxofon; Kirk Lightsey – zongora; Gilles Naturel – bőgő; Douglas Sides – dob Kevés meghatározó muzsikus él még a modern jazz ‘40-es években kialakult alapvető stílusát, a bebopot megteremtő nemzedékből. Az idén 80 éves Benny Golson az úttörők egyike, nagy idők részese, megtestesítője: szaxofonos, zeneszező, hangszerelő, zenekarvezető, aki korát meghazudtoló frissességgel lép ma is a színpadra. A philadelphiai születésű muzsikus a jazz olyan meghatározó személyiségeivel játszott, mint Benny Goodman, Dizzy Gillespie, Lionel Hampton, Earl Bostic, Art Blakey. Több mint 30 önálló albumot jelentetett meg, és számtalan lemezen közreműködött. Mintegy 300 számot szerzett, köztük olyan örökzölddé vált darabokat, mint a Killer Joe, I Remember Clifford, Blues March. Temérdek filmhez és tévéműsorhoz írt kísérőzenét. Több egyetem díszdoktorrá fogadta, megannyi neves
intézményben tartott előadásokat. Az USA kulturális követeként bejárta Kelet-Ázsiát, a világ minden részén koncertezett. Nyolcvanadik születésnapja alkalmából Amerika újra felfedezte és ünnepelte az idős művészt, akivel – nagyszerű muzsikusok társaságában – egy darab jazztörténelem lép a Kölcsey Központ színpadára. Perényi 1. Zenei Klub: KÉJ (Kis Éji Jazz) 23.00: Fábián Juli Jazz Riff (H) Fábián Juli – ének; Csejtey Ákos – szaxofon; Sárik Péter – zongora; Papesch Péter – basszusgitár; Födö Sándor – dob A legfeketébb hangú magyar jazzénekesnő – írta a fiatal előadóról több kritikusa. Fábián Julit nemcsak hangja, hanem műsorválasztása is az afro-amerikai zenékhez kapcsolja, hiszen a jazz, a blues, a soul és az újabb irányzatok is közel állnak hozzá. Budapesten született 1980ban, a Külkereskedelmi Főiskolán szerzett diplomát, majd felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, ahol 2009-ben végzett. Énekelt a Soft Jazz Bandben, Gyárfás István együttesében, az Erik Sumo Bandben, Barabás Lőrinc Eklektric nevű együttesében, saját, Just in Time nevű együttesében, és többször bejutott a montreux-i énekverseny döntőjébe. Érett, átélt előadásmódja mellett kiemelkedő fejlett stílusérzéke és improvizatív készsége. Önálló lemezének megjelenése őszre várható, amiből most ízelítőt kaphatnak a jazzbarátok. A Jazz Riff jó hangulatú, stílusgazdag, jazz alapú zenét játszik sok saját számmal, néhány feldolgozással és pár standarddel. Az előadás az egymással folytatott kommunikációra épül, amely lehetőséget kínál a kitűnő muzsikusok képességének bemutatására is. Szeptember 5. (szombat) Baltazár tér 16.00: Debreceni Jazzegyüttes + Szalóky Béla (H) Gyarmati Zoltán – szaxofon; Zakar Zoltán – harsona; Erdei Kálmán – zongora; Fazekas Csaba – bőgő; Mátyás Ferenc – dob; Szalóky Béla – trombita, szárnykürt A fesztivál feladatának tartja a helyi muzsikusok pártfogását, akikre fontos szerep hárul a jazz ügyének képviseletében. A jazznapok állandó közreműködője az ország egyik legrégebbi zenekara, a Debreceni Jazzegyüttes. A több mint 40 évvel ezelőtt Kiss Ernő zongorista vezetésével alakult formáció a műfaj debreceni zászlóvivője. Az eleinte kvartettként működő csapat fennállása során több hazai és külföldi fesztiválon (San Sebastian, Kassa, Szeged) szerepelt sikerrel, játékát önálló hanglemez, iletve rádiófelvételek sora örökítette meg. A kvartett Zakar Zoltán belépésével néhány éve kvintetté bővült, ami gazdagabb megszólalást és változatosabb hangszerelési megoldásokat tett lehetővé. Vezetője, Gyarmati Zoltán szaxofonos munkásságát Debrecen város Önkormányzata 2004-ben Csokonai-díjjal ismerte el. Az együteshez a jazznapokon szólistaként a régi barát, a trombitán és szárnykürtön is játszó, sokféle stílusban jártas Szalóky Béla csatlakozik. A szextetté bővülő kvintett műsorán modern jazz standerdek és saját szerzemények szerepelnek. 17.30-18.30: Pocsai Kriszta Kvartett (H) Pocsai Kriszta – ének; Cseke Gábor – zongora; Barcza Horváth József – bőgő; Mohay András – dob Az újabb magyar jazz – a magas szintű képzésnek is köszönhetően – bővelkedik kiváló énekesnőkben. Pocsai Kriszta, akinek bársonyos hangját a Bartók Rádió műsorvezetőjeként is ismerhette a közönség, néhány év kihagyás után új együttessel tért vissza a hazai jazzéletbe. Az énekesnő a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolát klasszikus zongora szakon végezte el Miskolcon, majd 1998-ban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazz Tanszékén
jazzének szakon diplomázott. Különböző városok művészeti, illetve zeneművészeti iskoláiban tanít jazzéneket. Számos hazai könnyűzenei lemezen szerepelt vokalistaként, a pop és a funky stílusokban tett kirándulásainak eredménye az a három album, melyen szerzőként és főként szövegíróként közeműködött. 2004-ben megjelent But Beautiful című balladalemezén társai a magyar jazz nagyformátumú alakjai, Szakcsi Lakatos Béla és Tomsits Rudolf, illetve és a fiatal generáció tehetséges képviselői, Orbán György és Lakatos András voltak. Hamarosan napvilágot lát új kvartettjével készített első szerzői-előadói jazzlemeze, amelyet Debrecenben élőben mutat be a fesztivál közönségének. 19.00: Matthias Schriefl’s 6, Alps and Jazz (D) Niels Klein – klarinét, basszusklarinét, tenor- és baritonszaxofon; Florian Trübsbach – oboa, fuvola, piccolo fuvola, altszaxofon; Federico Aluffi – fagott, tenorszaxofon; Jeffrey McGuirre – kürt; Peter Heidl – fuvola, piccolo fuvola, tenorszaxofon; Matthias Schriefl, trombita, szárnykürt, szuzafon A kortárs német jazz fenegyereke 1981-ben Dél-Németországban született, 11 éves korában megnyerte az „Ifjú muzsikus” országos vetélkedőt, 15 évesen a Bajor Állami Jazz Zenekar legfiatalabb tagja lett, 17 évesen Sidewinders nevű együttesével elnyerte az „Ifjú Jazzmuzsikusok” címet, és azóta sincs év, hogy valamilyen regionális vagy országos díjban ne részesülne. Vendégszólistaként és szerzőként dolgozott a Dél-német Rádió big bandjével, az Európai Jazz-zenekarral, számtalan német, európai és amerikai muzsikussal. SCHREEFPUNK nevű együttesével 2007/8-ban a világ 15 országában turnézott. Új formációja klasszikus fafúvós kvintettet és szaxofonkvartettet is magába foglal, és képes teljes fúvósegyüttes hangzását kelteni. A szextett alpesi népdalokat és Schriefl hasonló stílusban fogant kompozícióit szólaltatja meg szellemes, szórakoztató átiratokban, modern harmóniákkal, groove-okkal, jó adag iróniával. Kölcsey Központ 20.30: Eliane Elias Quartet (USA) Eliane Elias – zongora, ének; Marc Johnson – bőgő; Rubens de la Corte – gitár; Rafael Balata – dob Az idén 70 éves Blue Note lemezkiadó sztárja későbbi férje, Randy Brecker trombitás kvartettjének tagjaként 1984 nyarán már járt Debrecenben. Az itteni koncert után New Yorkba visszatérve csatlakozott a Step Ahead együtteshez. A brazil születésű zongorista Sao Paulóban tanult klasszikus zenét, de már korán érdeklődni kezdett a jazz iránt. Egy európai koncertút során 1981-ben találkozott Eddie Gomez bőgőssel, aki rávette, hogy New Yorkba költözzön. Elias 1986 óta saját együtteseit vezeti. Azon kevés muzsikus közé tartozik, akik a klasszikus zenét és a jazzt egyaránt művelik. Technikájáról nagy elismeréssel írnak méltatói. 1989-ben készített Plays Jobim című lemeze óta rendszeresen énekel is felvételein. 1995-ös Solos and Duets című albumán Herbie Hancock volt a partnere. Legújabb, Bossa Nova Stories című albuma tisztelgés a fél évszázada keletkezett irányzat előtt. Ezt az anyagot mutatja be a fesztiválon kvartettjével, amelyben jelenlegi férje, a kiváló Marc Johnson bőgőzik. Eliane Elias fellépése kivételes élményt ígér, hiszen a kortárs jazzben aligha akad a brazil zenének nála hitelesebb tolmácsolója. Perényi 1. Zenei Klub: KÉJ (Kis Éji Jazz) 23.00: Band of Gypsys Reincarnation (H) Halper László – gitár; Rácz László – cimbalom; Oláh Péter – bőgő; Kőszegi Imre – dob; Fekete István – trombita
Halper László gitáros nevét viszonylag kevesen ismerik, pedig több, mint két évtizede jelen van a magyar zenei életben. Muzsikusdinasztia tagjaként a hegedűt cserélte fel a gitárral. 1991-ben szerzett diplomát a budapesti jazz tanszéken, majd Ausztriában és Ausztráliában képezte magát tovább, ahol többek között Orszáczky Jackie-vel muzsikált. Játékáról elismerően nyilatkozott John Scofield. 2002-ben megalapította Urban Noises nevű együttesét, amellyel két CD-t is kiadott. Két évig Deák Bill Gyulával is dolgozott. 2006-ban létrehozott Off Abbey Road nevű együttesével Beatles- és Jimi Hendrix-feldolgozásokat játszott. Halper László fontosnak tartja a cigányzenei örökség bemutatását: könyvet jelentetett meg híres cigány muzsikusokról, és zenei műsort vezet a Rádió C-ben. A blues-ban és a jazzben egyaránt otthonos muzsikus Band of Gypsys Reincarnation nevű rendhagyó formációjával a modern blues-rock gitározás zsenijének, Jimi Hendrixnek állít emléket. Az elektromos gitár és a cimbalom párosítása különleges hangzást ígér a jazznapok korábbi örömzenéléseiről ismert Perényi 1. Zenei Klub hallgatóságának. Szeptember 6. (vasárnap) Református Nagytemplom 16.00: Amina Claudine Myers (USA) Amina Claudine Myers – templomi orgona Különleges előadó, különleges program, különleges helyszín. A Texasban nevelkedett Amina Claudine Myers templomi kórusok mellett tanult zongorázni és orgonálni, s jóllehet a jazz kísérletező irányzatai mellett kötelezte el magát, játéka erősen gyökerezik a gospel- és a blues-hagyományokban. A 60-as években Chicagóba költözött, ahol csatlakozott az AACM elnevezésű fekete avantgárd mozgalomhoz, és olyan vezető személyiségek lemezein közreműködött, mint Lester Bowie és Muchal Richard Abrams. 1976-ban New Yorkba települt át, azóta saját együtteseit vezeti. Játszott többek között Charlie Haden, Archie Shepp, David Murray, Ray Anderson együtteseiben. A 80-as évek elején néhány évig Európában élt. Zeneszerzői munkássága is jelentős, számtalan színdarabhoz komponált zenét Off-Broadway produkciók számára. Gyakran megfordul kontinensünkön, a fesztiválok kedvelt szereplője, jelenleg is többféle projekttel turnézik. Templomi orgonahangversenye az élő afro-amerikai zenei hagyományokba vezeti be a hallgatót. Ilyen zene még sohasem szólalt meg a Nagytemplom orgonáján, s a patinás terem sem szolgált még soha a jazznapok helyszínéül. Rendkívüli találkozás. Baltazár Dezső tér, 18:00 18.00: Bacsó Kristóf Kvartett (H) Bacsó Kristóf – szaxofon; Fekete-Kovács Kornél – trombita; Szandai Mátyás – bőgő; Baló István – dob Nem filmrendező édesapja nyomdokaiba lépett, hanem önálló utat választott Bacsó Kristóf, amikor a jazz-zenével jegyezte el magát. 1999-ben első helyen végzett a rádió szaxofonos tehetségkutató versenyén, majd Párizsban és Bostonban, a híres Berklee intézetben tanult. 2003-ban haza tért, ma a legsűrűbben foglalkoztatott muzsikusok közé tartozik. Játszik többek között Oláh Kálmán, Szandai Mátyás, Lukács Miklós, Szalóki Ági, Kőszegi Imre együttesében és a Modern Art Orchestrában. 2008-ban megjelent Alterego című lemezét, amelynek anyagát a fesztiválon megszólaltatja, felső fokban méltatta a Gramofon: “A felállás Ornette Coleman klasszikus kvartettjét idézi – két fúvós hangszer a harmóniai támaszt nyújtó zongora nélkül –, de a párhuzam ezzel véget is ér. Bacsó szabadsága nem a kötöttségek elvetésében, hanem azok megválasztásában jut kifejezésre. A trombita és a szaxofon szólamai oly módon egészítik ki, díszítik, kommentálják, ellenpontozzák egymást, amire kevés példa van a jazz történetében. Játékosságával kedves, komolyságával felemelő, kreativitásával lenyűgöző Bacsó Kristóf bemutatkozó albuma.”
19.30: Deseő Csaba Szextett (H) Deseő Csaba – brácsa; Szaniszló Richárd – vibrafon; Gyárfás István – gitár; Cseke Gábor – zongora; Oláh Péter – bőgő; Jeszenszky György – dob Szálfa termet, ezüstös haj, a jazzben ritka hangszer: az idén 70 éves Deseő Csaba a magyar jazz jól ismert, népszerű személyisége. Klasszikus zenét tanult, 1961-ben diplomázott, 1966 és 1991 között a Magyar Állami Hangversenyzenekar tagja volt Ferencsik János és Kobayashi Ken-Ichiro irányítása alatt. Első jazz-zenekarával 1963-ban a legendás Dália Klubban mutatkozott be, azóta változó felállású együteseivel és vendégszólistaként sok hazai és külföldi fesztiválon szerepelt. Debrecenben rendszeresen visszatérő, szívesen látott vendég. Az eltelt évtizedekben négy LP-t és hat CD-t készített magyar és külföldi zenészekkel. Olyan partnerei voltak, mint a jugoszláv Bosko Petrovics, a német Walter Kurowski, itthon Kovács Andor, Kruza Richárd, Gyárfás István, a Benkó Dixieland Band. A hegedűn és mélyhegedűn játszó Deső Csaba az évfordulóra fiatal, remek erőkből álló csapatot szervezett maga köré, amelyben mindenki kiemelkedő hangszeres teljesítményre képes. A modern hangzású, lendületesen szvingelő program a 38. Debreceni Jazznapok méltó zárásának ígérkezik.
Belépőjegy: Baltazár tér: díjtalan Református Nagytemplom: díjtalan Kölcsey Központ: 1800 Ft (bérlet a két estére: 3000 Ft) Perényi 1. Klub: 1000 Ft
www.fonixinfo.hu