FORD B-MAX
Látnoki. Zseniális. Figyelemre méltó. Minden autó magán hordozza kézjegyét.
Extra tartalom: használja a megfelelő alkalmazást okostelefonján vagy táblagépén és fényképezze le a brosúrában található QR kódokat.
2
3
4
5
A B-MAX teret ad.
Többet, mint gondolná.
1.5 m
Az első ajtó és a hátsó tolóajtó kinyitásával mindkét oldalon akadálymentes, 1,5 m széles nyílás könnyíti meg a ki- és berakodást vagy a ki- és beszállást. A B-MAX egyedi rendszere ezt úgy éri el, hogy a középső karosszériamerevítő oszlopot ügyesen az ajtóba rejtették, ahelyett, hogy a karosszéria oldalpanel rögzített részét képezné.
A rugalmasság magas foka. Próbáljon ki legalább egyet a megannyi üléskombináció közül. A dizájnerek álmai rejtőznek a tervezés mögött, hogy Ön a praktikusság innovatív formájával találkozhasson. A síkba hajtható első utasülés és hátsó ülések segítségével pillanatok alatt 2,35 m hosszú rakteret is nyerhet.
8
Használja a hangját kezei helyett.
“C all Da d”
A Ford SYNC AppLink-kel* lehetővé teszi - egy
“Shu ffle”
is” r h lC l a “C
egyszerű hangparanccsal - a zene lejátszását, a hívások kihangosítón keresztül való kezdeményezését és fogadását és még az okostelefonján lévő alkalmazások kezelését* is. Ezen felül a Ford vészhelyzeti asszisztens* funkció célja, hogy segítse az utasokat a segélyhívásban a legtöbb európai országban, hogy a segélyhívó szolgálatokat a saját nyelvükön téjékoztassa a jármű tartózkodási helyéről.
“Read message”
e” offic l l a “C
” a n n a h i R t rtis a y a l “P 10
“Call home”
(Választható)
“List mob ile ap ps” “Wh at’s play ing? ”
*Kompatibilis mobiltelefon szükséges. (A SYNC AppLink 2014 nyarától elérhető). Az AppLink-kel kompatibilis alkalmazások listáját letöltheti a iOS és Android alkalmazásboltokban. A SYNC AppLink és vészhelyzeti asszisztens funkció nem minden európai nyelven támogatott.
11
Alacsony sebességen működő biztonsági rendszer. Arra tervezték, hogy a fékek alkalmazásával, amennyiben egy ütközés esélyét észleli a rendszer, csökkenteni lehessen annak valószínűségét illetve következményeit, hogy gépkocsija összeütközzön az Ön előtt haladó járművel. (Csomagban érhető el)
12
Érezze a külvilágot.
A nyugalom szigete. A magas üléspozíciók kiváló rálátást biztosítanak az útra, míg a tető teljes hosszában végighúzódó panorámatető beengedi a napfényt és kitágítja a teret. A páratlan komfortérzet titka a belső kialakításban rejlik.
16
Ford EcoBoost A “2013-as Nemzetközi Év Motorja” A gyémánt keménységű bevonat a dugattyúgyűrűkön csökkenti a kopást, valamint a turbófeltöltő, a közvetlen befecskendezés és a változó szelepvezérlés növeli a hatékonyságot. Az eredmény: figyelemre méltó teljesítmény egy rendkívül környezetbarát motortól. A motor elérhető 100 és 120 lóerős kivitelben. Az 1 literes Ford EcoBoost motor az év motorja lett 2012ben, ahogy 2013-ban újra.
Powered by 18
FORD EcoBoost 19
Kevesebb üzemanyag, több erő. A Ford ECOnetic technológiával a B-MAX legújabb motorjai kiemelkedően gazdaságosak. Az 1,0 literes 125 LE-s EcoBoost benzinmotor 38 százalékkal több maximális teljesítményt nyújt, mint a nagyobb kapacitású 90 LE-s 1,4 literes motorunk, és mégis körülbelül 18 százalékkal gazdaságosabb az üzemanyag-fogyasztása és alacsonyabb a CO2-kibocsátása. Az 1,6 literes 95 LE-s Duratorq TDCi dízelmotor még ennél is takarékosabb: CO2-kibocsátása csak 104 g/km.
109 g/km CO 3,8 l/100km 2
21
Kö rü lm én ye
. s é t e ez v ó d o z ga i z e kh A Ford B-MAX kifinomult elektromos szervokormányzása (EPAS) olyan kiegyensúlyozottságra képes, amelyet a hagyományos szervokormányzás rendszerekkel egyszerűen lehetetlen elérni. Parkoláskor az egyszerű manőverezés érdekében a kormányzás pehelykönnyűvé válik. Autópályán nagy sebességnél a kormány elforgatása nehezebb lesz a stabilabb úttartás végett. (Alapfelszereltség)
Modellváltozatok
Ambiente ■ ■
■
■ ■
■
Színrefújt lökhárítók ESP elektronikus fékerőelosztóval, vészfékasszisztenssel és visszagurulásgátlóval Vezető- és utasoldali első légzsákok, oldallégzsákok és függönylégzsákok, vezetőoldali térdlégzsák és utasoldali légzsák deaktiválás Defektfigyelő rendszer (DDS) Ford Easy Fuel tanksapka nélküli üzemanyag betöltő rendszer Elektromosan állítható külső visszapillantó tükrök integrált irányjelzőkkel
■
Távirányítós központi zár
■
Hazakísérő fény
Motorok Benzin: 1.0 EcoBoost (100 LE), 1.4 Duratec (90 LE), Dízel: 1.5 Duratorq TDCi (75 LE) 24
Trend
Titanium
Titanium X
Az Ambiente felszereltségen felül
A Trend felszereltségen felül
A Titanium felszereltségen felül
■ ■
Színrefújt ajtókilincsek Elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök színrefújt házzal és integrált irányjelzőkkel
■
15" 8x2 küllős könnyűfém keréktárcsák
■
LED automatikus menetfény
■
Első ködfényszórók
■
Sötétített hátsó oldalüvegek
Távirányítós központi zár - 2db behajtható kulccsal
■
Sebességtartó automatika
■
Magasfényű első hűtőrács króm csíkkal
■
■
16"-os egyedi kialakítású 5 küllős könnyűfém keréktárcsa
■
Bőrbevonatú kormánykerék
■
Globálzár
■
Fedélzeti számítógép
■
Fűthető első ülések, bőr üléskárpit
■
Elsötétülő belsőtér világítás
■
Króm díszítőcsík az övvonalon
■
Egyedi prémium velúr padlószőnyegek
■
Vezetőoldali napszemüveg tartó
■
Magasfényű első hűtőrács
■
Küszöbborítás 'B-MAX' felirattal
■
Manuális légkondicionáló berendezés
■
Bőr sebességváltó gomb
■
Hátsó kiegészítő 12V-os csatlakozó
■
Első és hátsó velúr padlószőnyegek
■
Vezetőülés, állítható deréktámasszal
Motorok Benzin: 1.0 EcoBoost (100 and 125 LE AutoStart-Stop rendszerrel), 1.4 Duratec (90 LE), 1.6 Duratec Ti-VCT (105 LE) Dízel: 1.5 Duratorq TDCi (75 LE), 1.6 Duratorq TDCi (95 LE)
Motorok Benzin: 1.0 EcoBoost (100 and 125 LE AutoStart-Stop rendszerrel), 1.0 EcoBoost (125 LE), 1.4 Duratec (90 LE), 1.6 Duratec Ti-VCT (105 LE) Dízel: 1.5 Duratorq TDCi (75 LE), 1.6 Duratorq TDCi (95 LE)
Motorok Benzin: 1.0 EcoBoost (100 and 125 LE AutoStart-Stop rendszerrel), 1.4 Duratec (90 LE), 1.6 Duratec Ti-VCT (105 LE) Dízel: 1.5 Duratorq TDCi (75 LE), 1.6 Duratorq TDCi (95 LE)
25
Ambiente ■
■
■ ■
Elektromosan állítható külső visszapillantó tükrök integrált irányjelzőkkel Elektromos menetstabilizáló rendszer (ESP) elektronikus fékerőelosztóval, vészfékasszisztenssel és visszagurulásgátlóval
Titanium
Az Ambiente felszereltségen felül
A Trend felszereltségen felül
■ ■
Távirányítós központi zár Defektfigyelő rendszer (DDS)
■
Állítható magasságú és dőlésszögű csomagtéri álpadló
■
Hazakísérő fény
26
Trend Színrefújt ajtókilincsek Elektromosan állítható és fűthető külső visszapillantó tükrök színrefújt házzal és integrált irányjelzőkkel
■
Bőrbevonatú kormánykerék
■
Globálzár
■
Elsötétülő belsőtér világítás
■
15"-os 8x2 küllős könnyűfém keréktárcsák
■
Magasfényű első hűtőrács
■
Vezetőoldali napszemüveg tartó
■
LED automatikus menetfény
■
Bőr sebességváltó gomb
■
Manuális légkondicionáló berendezés
■
Első ködfényszórók
■
Első és hátsó velúr padlószőnyegek
■
Hátsó kiegészítő 12V-os csatlakozó
■
Távirányítós központi zár - 2db behajtható kulccsal
■
Vezetőülés, állítható deréktámasszal
■
Fedélzeti számítógép
■
Króm díszítőcsík az övvonalon 27
Titanium X A Titanium felszereltségen felül ■
16"-os egyedi kialakítású 5 küllős könnyűfém keréktárcsa
■
Sötétített hátsó oldalüvegek
■
Sebességtartó automatika
■
Magasfényű első hűtőrács króm csíkkal
■
Fűthető első ülések, bőr üléskárpit
■
■
Egyedi prémium velúr első és hátsó padlószőnyegek Küszöbborítás 'B-MAX' felirattal
29
Az apró részletekben rejlő öröm.
MyKey® MyKey® egy innovatív programozható szolgáltatás, mely technológiát a biztonságos vezetés érdekében fejlesztettek ki. Segítségével személyre szabhatóvá teheti autója beállításait. A beállítások között szerepel a sebességkorlátozásra figyelmeztetés, az audiorendszer maximális hangerejének beállítása, és a vezetést segítő funkciók hatástalanításának megakadályozása is. A MyKey® rendszer minden alkalommal automatikusan aktiválódik, amikor programozott kulcsot használ. (Ambiente szérián nem elérhető)
Sebességtartó automatika Kormánykerékbe épített kezelőkkel az extra komfort és kényelemért. (Választható)
Tolatókamera
Defektfigyelő rendszer
Kapcsoljon hátramenetbe és a tolatókamera automatikusan bekapcsol a középső kijelzőn, lehetővé téve Önnek, hogy lássa az autó mögötti tárgyakat. A kormányzási szögön alapuló speciális grafika az autó szélességét és középvonalát jelzi, így biztonságosabbá és könnyebbé teszi a manőverezést. (Sony audiorendszerek esetén választható)
Figyelmezteti Önt, ha a gumiabroncs nyomása túl alacsonnyá válna. (Alapfelszereltség)
31
Frozen White Alapszín*
Moondust Silver Metálfényezés*
Race Red Alapszín*
Burnished Glow Speciális metálfényezés*
Mi a Burnished Glow-t választottuk. Ön melyik színt választja? A Ford B-MAX egy speciális, többlépcsős fényezési
Midnight Sky Metálfényezés*
eljárásnak köszönheti tartós és gyönyörű külsejét. Az üregviaszolt acél karosszériaelemektől a vízbázisú
Mars Red Metálfényezés*
Tectonic Silver Speciális metálfényezés*
fedőlakkrétegig, az új anyagok és alkalmazási eljárásoknak köszönhetően gyakrolatilag oldószermentes és vonzó külsejét sok éven át megőrzi.
Blazer Blue Alapszín
Panther Black Metálfényezés* *A metálfényezés feláron, választható jellemzőként elérhető.
Nautical Blue Metálfényezés*
32
A Ford B-MAX modellre a Ford átrozsdásodás elleni garanciája az első regisztrációt követő 12 évig érvényes. A kikötések és feltételek fenntartásával. Megjegyzés: A képek célja kizárólag a karosszériaszínek illusztrálása. Előfordulhat, hogy egyéb területeken nem az érvényes specifikációnak megfelelőek, illetve nem kaphatóak bizonyos országokban. A füzetben látható színek és belső kárpitok az alkalmazott nyomtatási eljárások korlátozottsága miatt eltérhetnek a valóságos színektől.
Deep Impact Blue Speciális metálfényezés*
33
1
A kényelem érzése. Bal oldalon: Capretto bőr üléshuzat Basketweave bőr üléspárnával Ebony színben 1. Ambiente/Trend: Gecko üléshuzat Ebony színben 2. Trend: Gecko üléshuzat Sterling Grey színben 3. Titanium: Lux üléshuzat Ebony színben 4. Titanium: Lux üléshuzat Medium Light Stone színben
2
Jobb oldalon: Lux üléshuzat Ebony színben, Carpetto bőr üléspárna Ebony színben (Választható, Titanium szérián alapfelszereltség)* *Felár ellenében.
3
4
Kerekek
17"-os 5 küllős könnyűfém keréktárcsa (Választható Titanium és Titanium X esetén, nem elérhető mini acél pótkerékkel) Titanium X
16"-os 15 küllős könnyűfém keréktárcsa (Választható Titanium esetén)
Titanium
16"-os 11 küllős könnyűfém keréktárcsa (Választható Trend és Titanium esetén)
Trend
16"-os 5 küllős könnyűfém keréktárcsa (Alapfelszereltség Titanium X esetén)
Acélkerék – 15"-os acélkerék Trend 12 küllős dísztárcsával és 195/60R15 gumikkal
(Alapfelszereltség Ambiente esetén)
i
–
–
Könnyűfém felni – 15"x6" 5x2 küllős könnyűfém felni 195/60R15gumikkal
(Alapfelszereltség Trend esetén)
j
–
–
Könnyűfém felni – 15"-os 8x2 küllős könnyűfém felni 195/60R15 gumikkal
–
i
–
Könnyűfém felni – 16" x 6 ½-os 5 küllős könnyűfém felni 195/55R16 gumikkal
–
–
i
Könnyűfém felni – 16"x6½"-os 15 küllős könnyűfém felni 195/55R16 gumikkal
–
j
–
Könnyűfém felni – 17"x7"-os 5-küllős könnyűfém felni 215/50R17-es gumikkal (nem elérhető 1.4l 90LE motorral)
–
j
j
Pótkerék – Mini acél pótkerék T125/90R16 98-as gumival
i
i
i
Keréktárcsa-választék
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras. *A választott kerék a fentiekben jelzett méretű gumiabronccsal lesz felszerelve. A gumiabroncs márkája nem választható.
87
x
Megszállottan vezetni Fejlesztése során a B-MAX egy tesztvezetésen vett részt, ahol a távolság megegyezett a Föld kerületének 87-szeresével. A B-MAX-ot úgy terveztük, hogy a legapróbb golyóscsapágyig számíthasson rá. 37
Trend
Titanium
Titanium X
Külső jellemzők
Króm díszítőcsík az övvonalon
–
i
i
Lökhárító – Színre fújt első-hátsó lökhárító
i
i
i
Ajtókilincsek – Színrefújt
i
i
i
Külső tükrök – Elektromosan állítható, fűthető külső visszapillantó tükrök integrált irányjelzővel
i
i
i
Külső tükrök – Elektromosan állítható és behajtható, fűthető külső visszapillantó tükrök integrált irányjelzővel
–
f
f
Ajtók – Hátsó tolóajtók
i
i
i
Panoráma napfénytető – Napfényrolókkal és gyermekfigyelő tükörrel
j
j
j
Első/alsó hűtőrács – Fényes fekete, króm kerettel
–
i
–
Első/alsó hűtőrács – Fényes fekete, króm kerettel és króm díszitőcsíkokkal
–
–
i
Első ködfényszórók
f
i
i
Sötétített üvegezés a B-oszloptól hátrafelé
j
j
i
Színrefújt csomagtérajtó nyitó
i
i
i
Hátsó spoiler – Színrefújt
j
j
j
Külső stílus elemek
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras.
1.5m
38
Színrefújt hátsó spoiler Aerodinamikus jelleget kölcsönöz a tetőkontúrnak. (Választható és kiegészítő)
Titanium X
Trend
Titanium
Titanium X
i
City csomag I – Hátsó parkolóradar, elektromosan behajtható tükrök
j
j
j
"Minden a helyén" csomag – Megfordítható velúr/gumi csomagtér szőnyeg, tároló rekeszek a csomagtérben, rakodóháló a hátsó ülések háttámláján
j
j
j
f
Stílus csomag Titanium II – Fűthető első ülések bőr-szövet kárpittal, 17"x7" 5 küllős könnyűfém felni 205/45R17 gumikkal ( nem elérhető mini acél pótkerékkel és 1.4 l 90 LE motorral)
–
j
–
i
Stílus csomag Trend I – Első ködfényszórók, első és hátsó szőnyeg
j
–
– –
Titanium
Opcionális csomagok
Trend
Külső jellemzők
FordEasyFuel – tanksapka nélküli üzemanyagbetöltő nyílás
i
i
Automatikus menetfény
i
–
–
Automata fényszóróvezérlés – Tartalmazza az esőérzékelős ablaktörlőt és automatikusan elsötétülő belső tükröt
–
f
i
i
Külső kényelmi elemek
Opcionális csomagok
Hazakísérőfény LED automatikus menetfény
–
i
i
Stílus csomag Trend II – Első ködfényszórók, első és hátsó szőnyeg, 15"x6" 5x2 küllős könnyűfém felni 195/60R15 gumikkal
j
–
Parkolóradar – Első és hátsó
–
f
f
Kontroll csomag – Automata légkondicionáló berendezés, ICE csomag 6
j
–
–
Tolatókamera (kizárólag ICE csomag 8-cal)
–
f
f
Titanium Plusz csomag – Automata légkondicionáló berendezés, automatikus esőérzékelős ablaktörlő, automata fényszóróvezérlés, automatikusan elsötétülő belső tükör, ICE csomag 8
–
j
j
i
i
i
j
j
f
f
j
j
j
Technológia csomag – Automata légkondicionáló berendezés, automata fényszóróvezérlés, automatikus esőérzékelős ablaktörlő, automatikusan elsötétülő belső tükör, ICE csomag 12: SONY AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó/navigációs rendszer + audio aljzat és USB csatlakozó, duál AM/FM + GPS antenna, színes 5"-os TFT kijelző, 8 prémium hangszóró, kormányról vezérelhető, nyugateurópai térkép SD kártyán, SYNC Gen 1, vészhelyzeti asszisztens
–
–
Technológia csomag III – Hátsó parkolóradar, ICE csomag 12: SONY AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó/navigációs rendszer + audio aljzat és USB csatlakozó, duál AM/FM + GPS antenna, színes 5"-os TFT kijelző, 8 prémium hangszóró, kormányról vezérelhető, nyugat-európai térkép SD kártyán, SYNC Gen 1, vészhelyzeti asszisztens
j
j
j
Technológia csomag II – Hátsó parkolóradar, ICE csomag 10: AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó/navigáció rendszer + audio aljzat és USB csatlakozó, duál AM/FM + GPS antenna, színes 5"-os TFT kijelző, 6 hangszóró, kormányról vezérelhető, nyugat-európai térkép SD kártyán, SYNC Gen 1, vészhelyzeti asszisztens
j
j
j
Téli csomag – Fűthető első szélvédő, fűthető ülések
Ablaktörlő – Szakaszos ablaktörlő utántörlés funkcióval Ablaktörlő – Automatikus esőérzékelős ablaktörlő (tartalmazza az automatikusan elsötétülő belső tükröt) Szélvédő – Fűthető első szélvédő
Minden harmadik percben valaki a világon rossz üzemanyagot tankol autójába. Erre találtuk fel a Ford Easy-Fuel rendszert.
j
j
–
Komfort Titanium csomag VI – Ford kulcsnélküli ajtónyitó- és indítórendszer, első és hátsó parkolóradar, Active City Stop - alacsony sebességen működő biztonsági rendszer, fűthető szélvédővel, elektromosan behajtható tükrök (nem elérhető 1.4 l 90 LE motorral)
–
j
j
City csomag III – Első és hátsó parkolóradar, tolatókamera, elektromosan behajtható tükrök (kizárólag ICE csomag 8-cal rendelhető)
–
j
j
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras. *A választott kerék a fentiekben jelzett méretű gumiabronccsal lesz felszerelve. A gumiabroncs márkája nem választható. **A Ford Vészhelyzeti Asszisztens 30 európai országban működik. Amennyiben a bluetoothos telefon csatlakoztatva van és a rendszer balesetet érzékel (légzsák és a vészhelyzeti üzemanyag elzáró-vezeték akitválódása esetén) automatikusan működésbe lép. További részletekről érdeklődjön márkakereskedőjénél. ***A fekete részleges spoiler készlet elérhető Frozen white, Race Red, Burnished Blow, Moondust Silver és Tectonic silver metálfényezéssel. Az ezüst részleges spoiler készlet elérhető Deep Impact Blue, Mars Red, Midnight Sky, Nautical Blue és Panther Black metálfényezéssel.
Napközben a kék égbolt, éjszaka a csillagok.
Mennyei kilátás Ford Easy-Fuel tanksapka nélküli üzemanyagbetöltő rendszer Nem kell többé hozzáérnie a koszos tanksapkához. A Ford Easy-Fuel rendszer egyedülálló módon megakadályozza a rossz üzemanyag tankolását. (Alapfelszereltség)
A tető teljes hosszában végighúzódó panoráma napfénytető világos, tágas belsőteret eredményez. A fényvisszaverő bevonat segít az utasteret hűvösen tartani, miközben a belső napfényroló árnyékot és privát szférát biztosít, amikor csak szükség van rá. (Választható)
41
Szőnyeg – Velúr első-hátsó szőnyeg
–
–
j
i
i
ICE csomag 8 - SONY AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó + audio aljzat és USB csatlakozó, GPSM Antenna, színes 4,2"-os TFT kijelző, 8 prémium hangszóró, kormányról vezérelhető, SYNC Gen 1 (Bluetooth®, kéznélküli, hangvezérléssel működő kommunikációs és információs rendszer), vészhelyzeti asszisztens
j
j
j
ICE csomag 10 - AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó/Navigáció rendszer + audio aljzat és USB csatlakozó, duál AM/FM + GPS antenna, színes 5"-os TFT kijelző, 6 hangszóró, kormányról vezérelhető, nyugat-európai térkép SD kártyán, SYNC Gen 1 (Bluetooth®, kéznélküli, hangvezérléssel működő kommunikációs és információs rendszer), vészhelyzeti asszisztens
j
j
j
–
i
–
Titanium X
i
ICE csomag 6 - AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó + audio aljzat és USB csatlakozó, GPSM Antenna, 3,5"-os mátrix kijelző, 6 hangszóró, kormányról vezérelhető, SYNC Gen 1 (Bluetooth®, kéznélküli, hangvezérléssel működő kommunikációs és információs rendszer), vészhelyzeti asszisztens
i
Titanium
ICE csomag 2 - AM/FM rádió, CD/MP3 lejátszó + audio aljzat és USB csatlakozó, 2 soros kijelző, 6 hangszóró, kormányról vezérelhető
i
Belső kialakítás Ajtókilincsek – Fekete
Trend
Titanium X i
Titanium
Belső jellemzők
Trend
Belső jellemzők
Audio- és kommunikációs rendszerek
Szőnyeg – Első és hátsó prémium velúr szőnyeg
–
–
i
Sebességváltó gomb – Bőr sebességváltó gomb (manuális váltó esetén)
–
i
i
Első és hátsó küszöbvédő sín
j
j
–
Kormánykerék – 3 küllős, bőr kormánykerék
i
i
–
Kormánykerék – 3 küllős, multifunkcionális, bőr kormánykerék
i
i
i
Klímarendszer
Kormányoszlop – 4 irányban állítható kormányoszlop
i
i
i
Légkondicionáló berendezés – Manuális légkondicionáló pollenszűrővel
i
i
i
Légkondicionáló berendezés – Automata légkondicionáló berendezés (EATC)
f
j
j
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras. A Bluetooth® márkanév és védjegyek Bluetooth SIG, Inc. tulajdonát képezik és ezek a Ford Motor Company általi használatát licenc szabályozza. Az egyéb márkajegyekről és márkanevekről az illető tulajdonos rendelkezik. *A Ford Vészhelyzeti asszisztens több mint 30 európai országban működik. Ez a funkció akkor működik, ha a rendszerhez egy kompatibilis mobiltelefon párosítva van, amely a járműben van, amikor egy légzsák kiold vagy az üzemanyag-szivattyú lekapcsol. További információkat a helyi Ford weboldalon tudhat meg.
Töltse idejét luxuskörnyezetben.
Első és hátsó küszöbborítás 'B-MAX' felirattal Üdvözli Önt a fedélzeten és védi a fényezést. (Alapfelszereltség a Titanium X-en, más modelleken kiegészítő)
Elektronikus automata klímaberendezés (EATC) A belső hőmérsékletet a beállított szintnek megfelelően tartja, a külső időjárásváltozástól függetlenül.
Kapcsolódjon össze a világgal Beépített csatlakozási lehetőség az elektronikai eszközökhöz: töltse meg B-MAX autóját a kedvenc zenéivel – és csatlakozzon a külvilághoz – az audio-, navigációs és szórakoztató rendszerek remekbeszabott választékával.
Sony rádió/CD/SD-navigációs rendszer 4,2"-os, színes, többfunkciós TFT-kijelzővel CD/SD-navigációs rendszer, jellemzője egy emelt szintű, kombinált műszerfalban található navigációs kijelző, könnyen követhető útvonalvezetéssel. Sony rádió/CD-lejátszó alap audiojellemzőkkel, választható DAB technológiával. (Nem elérhető) USB-interfész Beépített csatlakozóhely iPod®-jához, MP3lejátszójához vagy USB adathordozójához. Segítségével meghallgathatja és működtetheti a lejátszót a gépkocsi audiorendszerén keresztül. (Választható) Audio távvezérlés Kezeket a kormányra az MP3 lejátszót pedig a kedvenc számra.
Az iPod® és az iPhone® az Apple Inc. védjegyei. 44
Trend
Titanium
Titanium X
Belső jellemzők
Sebességtartó automatika (bőr kormánykerékkel)
j
j
i
Középső konzol – Tartalmaz tárolórekeszeket, 12 voltos első és hátsó csatlakozóaljzatot
i
i
i
Gyermekfigyelő tükör, a fej feletti konzolban elhelyezve
–
i
i
Dohányzó csomag
j
j
j
Megvilágított kesztyűtartó
i
i
i
Belső visszapillantó tükör – Automatikusan elsötétülő (automatikus esőérzékelős ablaktörlő tartalmazza)
–
f
f
Ablakok – Elektromos első és hátsó ablakemelők, kényelmi funkcióval
i
i
i
Ablakok – Távirányítóval az összes ablak egy időben történő nyitása/zárása (globál zár)
i
i
i
Napszemüvegtartó – vezető oldalán
i
i
i
Fedélzeti számítógép
j
i
i
Belső kényelmi elemek
Ülések Első ülések – Vezetőülésbe integrált kartámasz
–
i
i
Első ülések – Síkba hajtható első utasülés merev háttámlával
i
i
i
Első ülések – Térképzseb a vezetőülés háttámláján
i
i
i
Első ülések – Manuálisan állítható deréktámasz a vezetőülésen
–
i
i
Első ülések – 4 irányban (előre/hátra/fel/le) manuálisan állítható vezetőülés
i
i
i
Első ülések – 2 irányban manuálisan állítható első utasülés
i
i
i
Első ülések – Fűthető első ülések
j
j
i
Ülések – Bőr/szövet kárpit (tartalmazza a fűthető első üléseket)
–
f
–
Hátsó ülések – Egy kézzel síkba hajtható hátsó ülések
i
i
i
Hátsó ülések – 60/40 arányban osztott ledönthető hátsó üléstámla
i
i
i
Hátsó ülések – Hátsó középső kartámasz
–
i
i
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras.
47
Trend
Titanium
Titanium X
Belső jellemzők
i
i
i
Csomagtér Állítható magasságú és dőlésszögű csomagtéri álpadló Tároló rekeszek a csomagtérben – (a csomagtéri álpadló alatt)
f
f
f
Megfordítható velúr/gumi csomagtérszőnyeg
f
f
f
Csomagrögzítő háló a második üléssor mögött – Nem rendelhető együtt a "Minden a helyén" csomaggal
j
j
j
Rakodóháló a hátsó ülések háttámláján
f
f
f
Csomagrögzítő fülek
i
i
i
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras.
Intelligens technológia A B-MAX számos intelligens funkcióval rendelkezik, melyeket arra terveztek, hogy könnyebbé tegyék az életet és nyugalmat biztosítsanak. 1. Alacsony sebességen működő biztonsági rendszerØ # A fékek alkalmazásával, amennyiben egy ütközés esélyét észleli a rendszer, csökkenti annak a valószínűségét illetve következményeit, hogy gépkocsija összeütközzön az Ön előtt haladó járművel. (Csomagban érhető el)
2,35 m raktérhossz
3. Parkolási távolság érzékelők
2. Ford SYNC AppLink-kel*
A távolságérzékelők hangjelzéssel segítik a parkolást szűk helyen. Elérhető első és hátsó, vagy csak hátsó érzékelővel. (Választható és kiegészítő)
Élvezze a kéznélküli kommunikáció és szórakozás előnyeit a Ford SYNC-kel. A hangvezérlésű rendszer lehetővé teszi Önnek a zene lejátszását az MP3-lejátszón keresztül, vagy szintén hangvezérlés által, utasítást adhat Bluetooth®-képes telefonjának vagy az USBmeghajtónak, továbbá kezelheti okostelefonján található alkalmazásait is. Ezen felül a vészhelyzeti asszisztens funkció automatikusan hívja a mentőket szükség esetén. (Választható)
4. Defektfigyelő rendszer Arra tervezték, hogy figyelmeztesse Önt, ha valamelyik gumiabroncs nyomása túl alacsonnyá válna. (Alapfelszereltség)
5. Beépített navigáció és tolatást segítő kamera A beépített navigációs rendszerek kiküszöbölik az előzetes útvonalterv szükségességét. Kapcsoljon hátrameneti fokozatba és a tolatást segítő kamera automatikusan bekapcsol a Sony vagy navigációs kijelzőn, láttatva ezzel a gépkocsi mögött elhelyezkedő tárgyakat. (Választható, Ambiente szérián nem elérhető)
1
2
4 5 Valóban kihasználható tér Hét különböző üléslehajtási kombináció, nagyvonalú, 2,35 m-es maximális raktérhossz és az állítható csomagtérpadló biztosítja, hogy a B-MAX készen álljon bármiféle rakományra. 48
Ø #
3
4
Érzékelőket használ.
30 km/h alatti sebesség esetén működik.
*A Ford vészhelyzeti asszisztens több mint 30 európai országban elérhető. Ez a funkció akkor működik, ha a rendszerhez egy kompatibilis mobiltelefon párosítva van, amely a járműben van, amikor egy légzsák kiold vagy az üzemanyag-szivattyú lekapcsol (kivéve a térdlégzsákot). A szöveg funkció és Vészhelyzeti asszisztens nem elérhető minden európai nyelven. További információkat a helyi Ford weboldalon tudhat meg. Megjegyzés: A Bluetooth® márkanév és védjegyek a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonát képezik, és ezek Ford Motor Company Limited (Korlátolt Felelősségű Társaság) és társvállalatai általi használatát licenc szabályozza. Az egyéb márkajegyekről és márkanevekről az illető tulajdonos rendelkezik. Az a gépkocsivezető, aki kézben tartott mobiltelefont vagy hasonló készüléket használ vezetés közben, szabálysértést követ el. 49
Intelligens védelmi rendszer (IPS)Ø A Ford B-MAX korszerű intelligens védelmi rendszere (IPS) egy sor kifinomult technológiát alkalmaz az Ön védelme érdekében, beleértve az ultraerős acél biztonsági cellát, az elektronikus menetstabilizáló rendszert (ESC), valamint az első- és függönylégzsákokat.
4
A Ford B-MAX IPS a következőket tartalmazza: 1. 2 3. 4. 5.
Vezető- és első utasoldali légzsákok utasoldali légzsák-kikapcsoló gombbal; Vezető- és utasoldali első oldallégzsákok Vezetőoldali térdlégzsák Függönylégzsákok az első ill. a hátsó külső üléseken utazók számára Masszív, számítógéppel optimalizált karosszériafelépítés ultramerev biztonsági cellával és gyűrődőzónákkal 6. Továbbfejlesztett, öl fölött átívelő és rézsútos automata biztonsági öv minden ülésen. Előfeszítők és terhelés-határoló felcsévélő-mechanizmusok az első üléseken 7. ISOFIX gyermekülés-rögzítési pontok a külső, hátsó üléseken 8. Alácsúszásgátló ülésalapok
3 6
1
2
7
Megjegyzés: Soha nem szabad gyermekülést helyezni az első utasülésre, ha a Ford gépkocsi működőképes első utaslégzsákkal felszerelt. A gyerekek számára legbiztonságosabb hely, megfelelő rögzítettség mellett, a hátsó ülés.
Érzékelőket használ.
Ø
50
8
5
i
i
Fékrendszer – Fékenergia visszanyerés (nem elérhető 1.4l Duratec és 1.6l Duratec Ti-VCT benzin motorokkal)
Menetstabilizáló rendszer (ESC) visszagurulásgátlóval (HLA)
i
i
i
Kormányzás
Visszagurulásgátló (nem elérhető 1.4 Duratec benzin motorral)
i
i
i
Szervokormány (EPAS)
Vészfékezéskor figyelmeztető lámpa
i
i
i
Technológia
Légzsák – Vezető- és utasoldali első légzsákok
i
i
i
Ford Eco Mode – információs rendszer a vezető részére
f
i
i
Légzsák – Utasoldali légzsák deaktiválás
i
i
i
Start-Stop indítórendszer (1.0 EcoBoost (125 LE) motoron alapfelszereltség)
–
i
i
Légzsák – Vezető- és utasoldali függönylégzsákok, vezetőoldali térdlégzsák
i
i
i
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében.
–
f
f
i
i
i
Távirányítós központi zár – 2db behajtható kulccsal
j
i
i
Riasztó berendezés
j
j
j
–
f
f
Titanium X
i
Biztonság és technológia
Titanium
Titanium X
Intelligens Védelmi Rendszer (IPS)
Trend
Titanium
Mechanikai jellemzők
Trend
Biztonság és védelem
i
i
i
i
i
i
Fékek
Active City Stop – Alacsony sebességen működő biztonsági rendszer, fűthető szélvédővel Defektfigyelő rendszer (DDS) Biztonsági rendszer
Ford kulcsnélküli ajtónyitó- és indítórendszer
i = Alapfelszereltség, j = Választható, felár ellenében, f = Csomag részeként elérhető, feláras. u Megjegyzés: tilos az első utasülésre gyerekülést helyezni, ha a Ford jármű működőképes első utasoldali légzsákkal van felszerelve. A gyermekek számára a legbiztonságosabb, ha megfeleően rögzítve a hátsó ülésen utaznak.
Másodpercenként százszor képes az útviszonyokra reagálni
Integrált biztonság és erő A Ford B-MAX karosszériája többek között 55 százalék nagyszilárdságú acélból és 26 százalék ultraszilárdságú bóracélból áll. Ez könnyebbé, erősebbé és merevebbé teszi a karosszériát. Ez egy hihetetlenül merev alapot jelent, amire felépíthető a Ford Easy Access ajtórendszer®. Csukott állapotban az első és hátsó ajtók átfedik egymást, ezzel stabil középső merevítőoszlopot hozva létre. Ez azt is megakadályozza, hogy egy oldalütközésnél kinyíljanak.
Nyomatékvektor szabályozásØ Arra tervezték, hogy kanyarodáskor javítsa a tapadást, az úttartást és a gyorsaságot. Mindezt úgy éri el, hogy folyamatosan optimalizálja az adott első kerék rendelkezésére álló tapadásnak megfelelő forgatónyomatékot. Az eredmény egy sokkal kielégítőbb vezetési élmény. (Alapfelszereltség) Érzékelőket használ.
Ø
Nyomaték (Nm)
CO2 kibocsátás (g/km)
Városban
Városon kívül
Vegyes
Végsebesség (km/h)
0-100 km/h (mp)
1.0 GTDi EcoBoost (100 LE (74 kW))
Euro V
M5
100 (74)
170
119
6.6
4.3
5.1
175
13.2
12.1
1.0 GTDi EcoBoost (125 LE (91 kW)) Start-Stop indítórendszerrel
Euro V
M5
125 (91)
200
114
6.0
4.2
4.9
189
11.2
9.7
1.4 Duratec (90 LE (66 kW))
Euro V
M5
90 (66)
128
139
7.9
4.9
6.0
171
13.8
20.4
1.6 Duratec Ti-VCT (105 LE (77 kW))
Euro V
A6 automataváltó
105 (77)
150
149
8.6
5.1
6.4
180
12.1
n/a
1.5 Duratorq TDCi (75 LE (55 kW))
Euro V
M5
75 (55)
190
109
4.8
3.8
4.1
157
16.5
16.5
1.6 Duratorq TDCi (95 LE (71 kW))
Euro V
M5
95 (71)
215
104
4.7
3.6
4.0
173
13.9
14.2
50-100 km/h* (mp)
Maximális teljesítmény (LE (kW))
Teljesítmény
Sebesség- váltó
Üzemanyagfogyasztás
Emiszsziós szint
Üzemanyag, teljesítmény és kibocsátás
PowerShift = automata váltó kényelme + manuális váltó teljesítménye
5-ajtós
*Negyedik fokozatban. ØFord tesztadatok. ØØA közölt üzemanyag-fogyasztási és CO2 kibocsátási adatok mérése megfelel a technikai követelményeknek és specifikációnak, melyeket az Európai Irányelv 80/1268/EEC vagy az Európai Irányelv (EC) 692/2008 tartalmaz. Az üzemanyag-fogyasztási és CO2 kibocsátási adatok a gépjárműtípusra és nem egy kifejezett modelltípusra vonatkoznak. Az alkalmazott standard tesztek lehetővé teszik a különböző gépjárműtípusok és a különböző gyártók közötti összehasonlítást. Ez az információ nem része semmilyen ajánlattételnek. A valós fogyasztás eltérhet a fenti adatoktól, mivel ezt befolyásolhatja (egyedi) gépjárműbeállítás, vezetési stílus és technikai felszerelések használata, mint pl. légkondicionáló és egyéb tényezők. Megjegyzés Minden motor Durashift 5-sebességes manuáls váltóval felszerelt, az ettől való eltérés jelezve. BP Ultimate, a fejlett üzemanyagok széles skálája. A BP Ultimate, összehasonlítva más hagyományos üzemanyagokkal, növelheti a teljesítményt és gyorsulást, ugyanakkor alacsonyabb károsanyag-kibocsátást biztosíthat és javíthatja az üzemanyag gazdaságosságot.
A Ford PowerShift az automata váltó kényelmének és a kézi kapcsolású váltó hatékonyságának tökéletes kombinációját képezi. Ez a 6 fokozatú automata sebességváltó kiválasztja a következő megfelelő sebességfokozatot és a megfelelő időben, a nyomatékátvitel megszakítása nélkül villámgyorsan vált. A kézi kapcsolási móddal pedig gombnyomásra válthat – nincs szükség a tengelykapcsoló használatára. (Választható)
EcoBoost = több erő + kevesebb üzemanyag Ford EcoBoost motor A gyémánt keménységű bevonat a dugattyúgyűrűkön csökkenti a kopást, valamint a turbófeltöltő, a közvetlen befecskendezés és a változó szelepvezérlés növeli a hatékonyságot. Az eredmény: figyelemre méltó teljesítmény egy rendkívül környezetbarát motortól. Az 1 literes EcoBoost motor elérhető 100 és 120 lóerős kivitelben. A Ford EcoBoost motor nyerte a “Nemzetközi Év Motorja“ díjat 2012-ben és 2013-ban. 54
55
Max. vontatható tömeg (fékezetlen) (kg)
Max. vontatható tömeg (fékezett) (12%) (kg)
Max. vontatható tömeg (fékezett) (8%) (kg)
Járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege (12%) (kg)
Járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege (8%) (kg)
Megengedett legnagyobb össztömeg (kg)
Saját tömeg (kg)
Emiszsziós szint
Tömegek és terhelhetőség
5-ajtós 1.0 GTDi EcoBoost (100 LE (74 kW)), 5-sebességes manuális
Euro V
1279
1760
n/a
2510
n/a
750
635
1.0 GTDi EcoBoost (125 LE (91 kW)) Start-Stop indítórendszerrel, 5-sebességes manuális
Euro V
1279
1760
n/a
2510
n/a
750
635
1.4 Duratec (90 LE (66 kW)), 5-sebességes manuális
Euro V
1275
1745
2495
2345
750
675
635
1.6 Duratec Ti-VCT (105 LE (77 kW)), A6 automataváltó
Euro V
1308
1780
2530
2180
750
480
480
1.5 Duratorq TDCi (75 LE (55 kW)), 5-sebességes manuális
Euro V
1307
1780
2530
2280
750
575
575
1.6 Duratorq TDCi (95 LE (71 kW)), 5-sebességes manuális
Euro V
1310
1780
2530
2280
750
575
575
A vezető súlyának 75kg-ot, maximális folyadékszinteket és 90%-os üzemanyag-szintet feltételezve a legkisebb önsúlyt jelzi, amely a gyártási toleranciák és a beszerelt extrák, stb. függvénéyben változhat. Vontatható tömegek azt a legnagyobb vontatható tömeget jelzik, amellyel a megengedett legnagyobb össztömegig terhelt jármű tengerszinten egy 12 százalékos emelkedőn képes elindulni. Vontatáskor minden modell teljesítménye és fogyasztási adatai romlanak. A vonóhorog csúcsán mért terhelhetőség minden modell esetében maximum 75 kg. Járműszerelvény megengedett legnagyobb össztömege magába foglalja a vontatmány tömegét. #
Alumínium tetősínek Stílusos tetősínek, melyek kihangsúlyozzák a Ford B-MAX megjelenését és sokoldalúságát, ill. szükségesek a tető-keresztrudak rögzítéséhez. (Kiegészítő) Zárható tetőcsomagtartó-keresztrudak Aerodinamikus, maximális terhelhetősége 60 kg. Ez az alapja az összes bemutatott tetőrögzítő elemnek. Tömör alumíniumból készült. (Kiegészítő) Thule® síléc-/snowboard-tartó+ Hat pár síléc befogadására képes. A képen a Thule® Deluxe 727 látható. (Kiegészítő)
Levehető vonóhorog
Thule tetődoboz
Extra szállító és vontató kapacitást tesz lehetővé. (Választható és kiegészítő) Rögzített változatban is kapható. (Kiegészítő)
®
Az állítható csomagtéri álpadló teljesen kivehető vagy ahogy a kép mutatja, alacsonyabbra állítható, hogy ezáltal mélyebb csomagteret biztosítson. 56
Továbbá magasabbra állítható, hogy egyenletes rakodási felületet biztosítson alacsonyabbra állított hátsó ülésekkel, így a csomagok a látótéren kívülre kerülhetnek.
+
Különböző méretű dobozok széles választéka kapható. A képen a Thule Dynamic 800 látható. (Kiegészítő) ®
Hátsó lökhárítóvédő borítás Rozsdamentes acél, magasfényű, polírozott. (Kiegészítő)
Thule® tetőre szerelt kerékpár-tartó+ Különböző tartók választhatóak. A képen az Euroride 940 látható. (Kiegészítő) +A készülékre egy harmadik fél garanciája vonatkozik. A részleteket illetően kérjük, olvassa el a hátlapot. 57
4077
Teljes szélesség külső tükrökkel (mm)
2067
Teljes szélesség bahajtott külső tükrökkel (mm)
1857
Teljes szélesség külső tükrök nélkül (mm)
1751
Teljes magasság (max) (mm)
1604
Minimális távolság a kerékjárati ívek között (csomagtérben) (mm)
996
Fordulókör – szegélytől szegélyig (m)
10.4
Csomagtér kapacitás (l)
Titanium X
Titanium
Teljes hosszúság (mm)
Szín és kárpit Trend
5-ajtós
Méretek
Üléshuzat
Hexagon Ebony színben Hexagon Sterling Grey színben
New York Ebony színben
New York Medium Light New York Ebony Stone színben színben
Capretto/Basketweave bőr Ebony színben*
Üléskárpit anyaga és színe
Gecko Ebony színben szürke varrással
Gecko Ebony/Sterling Grey színben
Lux Ebony színben
Lux Medium Light Stone színben
Torino bőr Ebony színben*
Capretto bőr Ebony színben*
Ajtóborítás anyaga és színe
Gecko Ebony színben
Gecko Ebony színben
Ambassador Ebony színben
Ambassador Ebony színben
Taurus Ebony színben
Vinyl Ebony színben*
Műszerfal borítás/Belső ajtókilincsek
Stratos/Black
Stratos/Black
Royal Black Gloss/Royal Royal Black Gloss/Royal Royal Black Gloss/Royal Royal Black Gloss/Royal Black Gloss Black Gloss Black Gloss Black Gloss
Műszerfal felső része
Ebony/Ebony
Ebony/Ebony
Ebony/Ebony
Ebony/Medium Light Stone
Ebony/Ebony
Ebony/Ebony
Modell
5 üléses változat (kerékjavító szettel)
318
5 üléses változat (mini acél pótkerékkel)
304
Alapszín
2 üléses változat (kerékjavító szettel)
1386
Blazer Blue
i
i
i
i
i
–
2 üléses változat (acél pótkerékkel)
1372
Frozen White*
j
j
j
j
j
j
Race Red
i
i
i
i
i
i
Üzemanyagtartály kapacitása (l) Benzines
48
Metálfényezés
Dízel
47
Burnished Glow
j
j
j
j
j
j
Deep Impact Blue
j
j
j
j
j
j
Mars Red
j
j
j
–
j
j
Midnight Sky
j
j
j
j
j
j
Moondust Silver
j
j
j
j
j
j
Nautical Blue
j
j
j
–
j
j
Panther Black
j
j
j
j
j
j
Tectonic Silver
j
j
j
j
j
j
ISO 3832 módszerrel mérve. A méretek felszereltségi szintenként eltérhetnek.
‡
i = Alapfelszereltség, *Választható, felár ellenében.
2067 mm
1857 mm
1604 mm
4077 mm
58
59
Motor: Sebességváltó: Szín: Kárpitok: Kerekek: Audio: Választható felszereltségek:
Opciós csomagok:
Felszereltség:
Válassz Használd a szemközt található üres mezőket, és specifikáld új autódat egészen a kerekekig, az audio-rendszerig, az opcionális felszereltségig és tartozékokig, majd vidd el Ford márkakereskedődhöz. A Ford Konfigurátorral online is meghatározhatod új autód felszereltségét. Segítségével bármely szögből azonnal megnézheted hogy fog kinézni autód – kívülről és belülről is. A kiválasztott tételek és áraik nyilvántartásával, még a pénztárcádba is segít beférni. Látogass el a. www.ford.hu/SBE/ConfigureVehicle weboldalra.
A Ford Biztosítás olyan átfogó gépjármű-biztosítás, mely kizárólag Ford gépjárművek és tulajdonosaik számára elérhető. Kedvező áron biztosítunk magas színvonalú szolgáltatásokat, ezzel is hozzájárulva a gondtalan autózás élményéhez. Kérj ajánlatot Ford márkakereskedődtől, vagy látogass el részletes információkért honlapunkra: www.fordbiztositas.hu
Finanszírozás
Finanszírozás:
i
1 év/km korlátozás nélküli* Ford Assistance – Országúti Segélyszolgálat (Európa)
i
2+3 év/100 000km* Ford Extra Garancia
j
2 év/km korlátozás nélküli* Fényezési garancia
i
12 év/km korlátozás nélküli* Ford átrozsdásodás elleni garancia
i
i = Alapfelszereltség, j= Választható, felár ellenében. *Az első forgalomba helyezés dátumától számítva. A kikötések és feltételek fenntartásával.
Biztosítás
Kiegészítők:
Biztosítási árajánlat:
2+3 év/100 000km* Ford Optimum Garancia
Képek, leírások és specifikációk. A füzetben szereplő információk a nyomdába kerülés időpontjában megfeleltek a valóságnak. Azonban a Ford politikája a folyamatos fejlesztés. Fenntartjuk a jogot a specifikációk, a bemutatott és leírt modellek színeinek és árának bármikor bekövetkező változtatására. A legfrissebb részletekért mindig kérdezze meg Ford márkakereskedőjét. Választható felszereltség. A kiadványban ‘Opció’, ‘Opcionális berendezés/csomag’ megjelöléssel ellátott felszereltségi elemek esetén feltételeznie kell, hogy azok az alapmodellhez képest felárral vehetők igénybe, kivéve, ha annak ellenkezője külön közlésre kerül. Valamennyi modell és színösszeállítás az elérhetőség függvénye. Megjegyzés. A füzetben található képek némelyike a gépkocsi gyártás előtti modellt ábrázolja és/vagy számítógéppel szerkesztett, így a gépkocsi végleges változata formatervezés/jellemzők szempontjából számos tekintetben eltérhet ettől. Továbbá a gépkocsin megjelenő egyes jellemzők a választható felszereltségi elemek körébe is tartozhatnak. Megjegyzés. Ez a kiadvány tartalmaz eredeti Ford és beszállítóink termékeiből válogatott tartozékokat is. A ✚-jellel megjelölt tartozékok gondosan válogatott termékek más beszállítóktól, melyeket saját márkanevük alatt forgalmazunk, és amelyekre nem a Ford garanciája, hanem az adott beszállító által meghatározott garancia érvényes; ezek részletei Ford Márkakereskedőjétől beszerezhetők. Megjegyzés. A Bluetooth® világmárka és védjegyek a Bluetooth SIG, Inc. tulajdonát képezik, ezeket a Ford Motor Company általi használatát licenc szabályozza. Az iPod márkanév és logók az Apple Inc. tulajdonát képezik. Egyéb védjegyek és márkanevek a vonatkozó tulajdonosoké. Megjegyzés. Néhány, ebben a prospektusban leírt vezetéstámogató és biztonsági jellemző működése érzékelőkkel történik, melyek teljesítményét bizonyos időjárási és környezeti körülmények befolyásolhatják.
Annak eldöntése, hogyan finanszírozd új autódnak vásárlását legalább olyan fontos, mint magának az autónak a kiválasztása. Ford márkakereskedőd segít Neked eligazodni a finanszírozási ajánlatok útvesztőjében. Nézzétek meg együtt, mit tehet Érted a Ford Credit, a gépjármű-finanszírozás szakértője. Pénzügyi csomagjaink széles választéka lehetővé teszi, hogy autód kiválasztása kompromisszumok nélkül történjen. www.fordcredit.hu
Vezess Attól kezdve, hogy elindultál új autóddal, egész úton Veled leszünk. A Ford hivatalos szervizhálózata lefedi Magyarország teljes területét, hogy autód megőrizze gyári minőségét. Amennyiben Ford autód valaha is javításra szorulna, a Ford márkaszervizei a legjobb helyek arra, hogy autód visszanyerje eredeti állapotát, és amint lehet újra az utakon legyen.
Ha üzleti felhasználó vagy, látogass el a www.ford.hu weboldalra.
Ha a brosúrára már nincs szüksége, kérjük, adja át újrahasznosításra.
További információkért, kérjük, látogasson el a www.ford.hu, illetve a www.frodcredit.hu weboldalakra. Kapcsolat: Ford értékesítés ügyfélszolgálat: 06-40-200-024 Ford szerviz ügyfélszolgálat: 06-40-200-181 Ford flotta vonal: 06-26-802-641
Ford autód online konfigurálásához látogass el a www.ford.hu/SBE/ConfigureVehicle weboldalra. Ford autód finanszírozását megtekintheted a www.fordcredit.hu weboldalon. CRSINF
MY 2014 HUN hu
Karosszéria-típus:
Minden B-MAX modell
Ford Garancia-és Szerviz
Ford Credit: 06-26-802-500 Ford ügyfélszolgálat email cím:
[email protected]
Published by Ford Motor Company Limited, Brentwood, Essex, England. Registered in England No. 235446. BJN 202993. FoE U54E. PN 379504/1013/2m/HUN hu. 2013. szeptember © Ford Motor Company Limited.
www.ford.hu