zeti Színházban. Tout Budapest egyszerre hallgatta a közvetítést a Vigadó koncerttermében. A közvetítés minősége jobb volt a párizsinál. A villanyvilágításban kissé őrülten festettek a tekintélyes emberek. – De hol van Tesla? – suttogta elégedetlenül Szigeti fülébe Puskás. Nikola előző nap még a legnagyobb lelkesedéssel tervezte a közvetítést, egyre csak sürgetvén Puskást: – A munka hozta létre az embert. Pusztítsa is el! – mondogatta. Nikola egyre-másra fokozta az iramot, míg szét nem pattant a fejében egy hajszálér. Úgy látszik, azon az éren csüngött a lelke. E különös eset után a fiatalember fellobbant ideghálóvá változott át. Várnai asszony lakásában feküdt, súlyos függönyök mögött. Mikor beszámoltak neki a közvetítés sikeréről, mosolyogni sem volt ereje.
29. A dekadens És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki! János, 11. 43
Tévedne, aki Várnai asszony műveltségét a gyermekkönyvei alapján ítélné meg. Tesla szállásadónője eredeti nyelven szavalta Verlaine verseit. Megkérdezte az albérlőjét, hogy olvasott-e már Baudelaire-t, és kiderítette, hogy Nikola csak egyetlen verssorra emlékezett: „Ó Sátán, könyörülj ínségem hosszú kínján”6 A romlás virágai egyidős volt Teslával. Már felcseperedett az a költőnemzedék, melyet ez a könyv indított útjára. A karikás szemű költők és festők kifejlesztették a morbid érzékenysé6
Babits Mihály fordítása
86
get s a nagyvárosok kultuszát. Az európai művészet Borsószem hercegnővé változott. Várnai asszony tudta, hogy ezek közül a művészek közül, akik a hasishoz és az abszint zöld szelleméhez imádkoztak, egyik sem volt érzékenyebb s nem volt dekadensebb Nikola Teslánál. Az operaközvetítés előtti időkben Tesla napi öt órát pihent, de csak két órát aludt. Pirkadat előtt ébredt, és sietett az irodába. Nem tudta eldönteni, hogy egészségének romlásáért Budapestet vagy a sorsot okolja-e. – Ez a város ingerültté tesz – írta a naplójába. – Haladjunk! Gyorsabban, fiacskám! – kiabálta Puskás Ferenc. Tesla viszonzásul szintúgy ösztönözte Puskást, és lelkesen felgyorsult. Aztán megrepedt benne valami. Rezgett a világ, és Nikola is rezgett, de ahelyett hogy nesztelenül illeszkedtek volna, a frekvenciák ütötték egymást. A rezgés mögötti csönd mélyén beszéd hallatszott, melyet csak a gyengélkedő hallott. Nikola elemeire bontotta a hallucinációt. A világ távoli és a közeli moraja elmosódott szavakra hasonlított. A világ összes zaja alatt vonultak a lassú, eee–ll–nyúúújtott szavak. Vajon ezek Isten szavai voltak, vagy valamilyen szörnyetegé, aki a dolgok mögött rejtőzik? A külvárosban robogó gőzmozdony füttye megingatta a padot, amelyen ült. A harmadik szobában úgy vert az óra, akár a kalapács az üllőn. Tesla még a padlón mászó hangyákat is hallotta. Ha egy légy repült az asztalra, koponyájába hasított a fájdalom. Képes volt a sötétben megérezni egy tárgyat több méteres távolságból, mert az megborzongatta a homlokát. – Te denevér vagy – mondta meggyőződéssel Szigeti. A budapesti közlekedés vibrálása, mely átterjedt az épület csontvázára, az ágyon és széken keresztül összerázta a denevér egész testét. A napsugarak átkúsztak a szobanövények levelein, és elkábították. Hálás volt Várnai asszony súlyos függönyeinek. Gumit rakott az ágylábak alá. Nyolc emelettel lejjebb szeretett volna feküdni, annyira kimerült. – Mi történik velem? – reszketett a fiatal mérnök. 87
Orvosok mentek keresztül a rododendronokkal és kísérteties tükrökkel teli szobákon. Szigeti kikísérte az öntelt cvikkereket és kecskeszakállakat. Nikola az orvosi vizitek után sem lett jobban. Két hét után az ujjai úgy liffegtek a kezén, mintha le akarnának esni. A két karja úgy ingott, mintha le akarna hullani a válláról. – Hogy vagy? – kérdezte Szigeti a betegszoba ajtajából. – Mint Szent Sebestyén – suttogta búsulva Tesla. Szent Sebestyént nyilak sebezték, Nikola bőrén pedig szemek nyíltak: egy a feje tetején, egy másik a vállán, egy harmadik a hasán. Megnyúzta őt az érzékelés. Teljes mivoltában szemmé és szájjá változott át. – Szükségünk van a segítségére – mondta Szigeti Várnai aszszonynak. A lakásadónő együttérzőn és részvéttel hunyorított. Ezután mindennap benyitott a besötétített szobába, és hallotta Nikolát félrebeszélni: – Dane, hagyjál! Kérlek, hagyjál! Mézes kamillateát vitt be neki, meg süteményt. – Egyél! – suttogta. Nikola mosollyal próbálkozott, de csak a szemfoga villant ki. Várnai asszony összefont ujjain kifehéredtek a porcok, annyira imádkozott érte. Nagyon szerette volna megsimogatni a sokat szenvedett arcot. Egyszer, miközben Tesla aludt, megcsókolta a homlokát. A fiatalember úgy tett, mintha nem vette volna észre. Lopva ránézett az asszonyra, de megbánta. A nő egész lelke a tekintetében volt. Mikor Várnai Lajos megérkezett Szarajevóból, hogy meglátogassa az édesanyját, meghallgatta Tesla szabálytalan pulzusát, és nagy adag kálium-bromidot írt fel neki. – A halál kapujában áll – mondta, és konzultációt kért. Rosenzweig doktor, a tekintélyes specialista eljött, bosszúszomjasan becsukta a táskáját, és leszögezte: – Az orvostudomány semmit sem tehet érte. – Ördög vigye azt a tudományt! – mérgelődött Szigeti. Ha már nem sikerült Teslát bordélyba csábítania, legalább némi testmozgásra rá kell vennie! 88
– Higgy nekem! – kérlelte Teslát, miközben felsegítette a gumialapzaton álló ágyból. Hát nem azt mondta Aranyszájú Szent János, hogy az emberek szétpukkanó szappanbuborékok árnyai? Nikolán zsibbadás lett úrrá, süketség és émelygés rohamai kínozták. Saját rémületében lüktetett, mint egy amőba. Úgy lépkedett az utcán, akárha jégen járna. A zúgó világban úgy elnyújtott minden lépést, mintha az utolsó lenne. Szigeti bátorította: – Tarts ki! Elmúlik. Szigeti volt az egyetlen, aki hitte, hogy a barátja átvészeli ezt a betegséget. Csalódott az orvosokban. – Az emberek vakok – mormogta. – Semmit sem látnak. Semmit nem értenek. Legalábbis a többség. Szó szerint rákényszerítette Nikolát, hogy éljen. Minden nap elvonszolta sétálni. A szél porhóval játszott a tetőkön. A fagy illata isteni köszöntés volt. Nikola csöndben szidta az idegbajos harangokat. Ha híd alatt találta magát, úgy érezte, hatalmas súly nyomja a koponyáját. Ezért nyílt tereken sétáltak. Szigeti rábeszélésére lassan a tornát is hozzáadták a sétákhoz. Nikola megmarkolta a súlyzókat, és fejmagasságba emelte a karját. Rosszul volt, s ilyenkor zenét hallott a fejében. Ekkor gondolta először, hogy túl fogja élni, és úgy érezte magát, mint egy hajótörött, ha megpillantja a part körvonalát. A következő napon ez már nem sejtés volt, hanem vitathatatlanul maga a part. Mi több, elhitte, hogy a fájdalmas bebábozódásnak vége. Valami ketyegett a hártya túlsó oldalán. Közelgett a rejtély megoldásának pillanata.
30. A liget A budai hegyek mögött lenyugvó nap megvilágította a befagyott folyót, a nagyvárost meg a két elegáns fiatalembert, akik a liget kavicsos ösvényén sétáltak. 1882 februárjában fagyott, de hó nem esett. Az egyik fiatalember állig begombolt fekete kabátot viselt, 89
a másik sárga teveszőr kabátba burkolózott. A sötét kabátos fiatalember haja fekete volt, hátrafelé fésülve. A barátja kövérkés volt, szőke bajszú, és gyakran önkéntelenül elfintorodott. Tesla jó hangulatban volt, Vivalditól fütyült valamit a Télből. Szigeti ajkán a „játékos erósz mosolya” bujkált. – Ebben a ligetben játszódik egy jelenet Wilhelmina SchröderDevrient Egy német énekesnő emlékiratai című regényében – tájékoztatta Teslát, aki nem sok érdeklődést mutatott ez iránt. Két tollas női kalap vonult el mellettük. A kalapok egy híres hegedűművészről társalogtak. Szigeti és Tesla megtudták: „… a külseje semmi különös, de a játéka mámorító.” Két cselédlány jött mögöttük. Az egyenes hajú, szögletes állú szőke leányzó belekarolt a kisebbik szőkébe, aki olyan volt, mint egy képviselőfánk. – Rosszak a fogaim. Mindig sírok, ha édességet eszem – panaszkodott csengő, vidám hangon. – Pedig úgy szeretem… Egy kisfiú, akit kislánynak öltöztettek, lehuppant a fenekére, mire a rossz fogú szolgálólány lábra állította: – Jöjjön, Ernő! Ne tessék kényeskedni! Pimasz veréb ugrándozott az ösvényen: hipp-hopp! A szelíd kacsák remegő csőrrel szedegették föl a fűből a magokat, amivel etették őket. – Csaknem elfelejtettem, hogy mindez létezik – lélegzett fel Tesla. Szigeti is elfelejtette, hogy létezik a világ. Rita ajkára gondolt, amint az övére tapad! Arról ábrándozott, hogy térde szelíd nyomásával behatol a lány combjai közé, és – beleborzongott a gondolatba – a lány harisnyája felvisít, az arca táncol. Segíts, Múzsa, hogy leírjam annak az arcnak a táncát! Vajon undorodik? Vagy elolvad? Vagy dühös, ámde tehetetlen az erővel szemben, mely magával ragadja őt… – Nézd! – rázta meg Tesla a barátja karját. – Nézd ezt a naplementét, az Istenért! A fiatal magyar felemelte a tekintetét, és sötétkék felhőket látott, melyek mögött aranyszínű diszkosz úszott a bíbor fényben. 90
Tesla Goethe Faustjából szavalt izgatottan, ezzel kísérte ki a Napot: A kertes kunyhók izzó esti Nap fényében nézd, miként ragyognak! Hőköl, zuhan, túlélik-e a Napot, de messze lenn új életet gerjedeztet!7 Szigeti szétnézett maga körül: – Ni, az egész park piros lett a napsugaraktól! − hebegte. − Minden arc rézbőrűvé változott. Tesla nem válaszolt. – Nézd a puszpángokat! Sakkfigurákká szabták őket! Nézd ezeket a tomboló színeket! Tesla megint nem válaszolt. Arany villanás játszott minden pesti ablakban. A látóhatárt madarak pöttyözték, akár a borsszemek, mögöttük süllyedt el a Nap. Mikor a madársereg átrepült a parkon, Szigeti rájött, hogy a barátja még mindig mozdulatlanul szemléli a naplementét. – Mi van? – rökönyödött meg Szigeti. Nikola szemrebbenés nélkül bámulta a lángoló gömböt. – Nézz rám! – szólongatta őt Szigeti. – Nézz rám! – ismételte meg Tesla. De továbbra is szemrebbenés nélkül bámulta a Napot, és így szólt: – Nézd, hogy forgatom. Szigeti jobbra-balra tekingetett, a legközelebbi padot keresve. – Meggyújtom, klikk!, mire fordul egyet. Aztán megint klikk!, mire az ellenkező irányba fordul. – Na, még csak ez hiányzott! – gondolta Szigeti kétségbeesve. Óvatosan megérintette Tesla könyökét: – Gyere, pihenjünk egy kicsit – javasolta. Teslának földbe gyökerezett a lába.
7
Lator László fordítása
91
– Lekapcsolom. Megáll! És… – Tesla ihletetten, fájdalmasan elmosolyodott. – Látod, most nem szikrázik. – Micsoda? – Hát a motor. Szigeti megdörzsölte az arcát: – Várjunk csak! – kiáltott. – Hol itt a motor? – Itt van – mutatott a levegőbe Tesla. – Bekapcsolom, klikk!, és megoldódik a probléma. Szigetinek az volt a szokása, hogy beszélgetés közben lehunyta fél szemét, nem volt könnyű eldönteni, vajon türelmetlenségből, avagy mert így összpontosított. Most is lehunyta fél szemét, és megkérdezte: – Miféle problémát oldottál meg? – A váltóáramú motoromét! Nézd, milyen nesztelenül működik! A szél fú, ahová akar, és te annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jő és hová megy, mondta Jézus a farizeus Nikodémusnak. Szigetit hirtelen megmagyarázhatatlan izgalom fogta el. Rögvest elhitte, hogy ez, ami még mindig félrebeszélésnek tűnik, korántsem lázbeszéd. Eszébe jutott az ábra, mely Ptolemaiosz rendszerét ábrázolja, a Földet az égi szférákkal körülvéve. Ezen az ábrán egy nagyfejű fiúcska áthúzza a fejét a szférákon, és kinéz a világmindenségbe. Szigeti úgy érezte magát, mint az a kölyök. Megborzongott. Tesla arcát bronzszínűre festették a lemenő nap sugarai. Ihletetten szenvedő ábrázata volt, pont olyan, amit az édesapja annyira utált rajta. – Megoldottam! Boldogan halhatok meg! – Kérlek, magyarázd el! Tesla összeszedte magát, és sétabotjával diagramokat rajzolt a kavicsos ösvényre. – Látod – kezdte magyarázni –, mindeddig egyetlen áramkört használtak azok, akik meg akarták oldani ezt a kérdést. Én minimum kettőt használok. Hogy miért? Azért, mert a váltakozó áram ugyanabban a generátorban nagyobb mágneses teret hozhat létre
92
a motor több tekercsében. Minden tekercsnek azonos a frekvenciája, de a hullámaik nincsenek szinkronban. Szigeti elképzelt egy hölgyet meg egy urat, akik táncolnak, de sehogyan sem tudnak összehangolódni. – Az ütközés felváltva történik – folytatta Tesla. – Ennek hatása olyan, mintha még egy cilindert hozzáadtál volna a motorhoz. Két irányított mágneses tér vektorosan összeadódik, és a létrejövő mágneses tér forgásba lendül… Tesla szájából kozmikus szél fújt, és absztrakt koncepciókat hozott, melyek testetlen motorokká változtak. A kavicsos útra rajzolt a botjával. Beszélt, közben párát lélegzett ki. – Úgy forog, ahogy az áram folyása váltakozik. Így forgó mágneses örvény keletkezik, mely szorosan körülöleli a rotort. A továbbiakban egyáltalán nincs szükség kommutátorra. Nyílt arccal nézett Szigetire: – Hát nem szép? Nem egyszerű? – De egyszerű – nyugtázta Szigeti, az elektrotechnikus. – Az áram így nagy távolságokra is átvihetővé válik! – kiáltott fel Tesla. – A motor, amelyet feltaláltam, varázslámpa. Ebben a lámpában lakik a szellem, s ha egyszer kiszabadul, hatalmas szolgálatot tesz majd az emberiségnek. Nikola könnyes szemmel állt a ligetben, mintha tüsszenteni készült volna. Vad öröm hulláma tombolt a mellkasában. Szigeti figyelmesen hallgatta a szavait, az ő arcát is beszínezték a lemenő nap sugarai. Amikor fölfogta, miről van szó, remegés futott végig a lábán. Fellázadt a bőrébe varrt, megsebzett állat. Féltékenységet érzett, és többet nem akarta hallani Teslát. – A motorod… A világ … – gondolta Szigeti. – Szépek ezek a kozmikus szavalatok. Még hogy Aladdin lámpása! És mi lesz velem? A nyugati ég a legmegrázóbb vörös színben vérzett. Két fiatalember nézett szembe egymással az út közepén, melyre egyikük a motor ábráját pingálta. Nikola barna szemében meleg ködpára örvénylett. A fagy illatozott, akár a virág. Szigeti sokáig nézte a lerajzolt forgó teret.
93
Aztán a lemenő napra vetette tekintetét, és, mint Jákob az angyalt, legyőzte egoizmusát. Végre felfogta a teljes jelentőségét annak, amit a barátja mondott. Az ő szeme is felragyogott, akárcsak Tesláé, és diadalmasan suttogta: – Lehetetlen!
94
95
