3. RÉSZ A JUBILEUMI 10. ÉV
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Nick Hornby Arsenal fanatikus író, mikor az Arsenal 18 év után a Liverpool ellen az anfieldi stadionban az utolsó forduló 92. percében lőtt góllal megnyerte a bajnokságot a Liverpool előtt: “Mi a helyénvaló hasonlat egy ilyen pillanatra?… …Az orgazmussal, mint metaforával itt az a baj, hogy az orgazmus, bár nyilvánvalóan kellemes érzés, ismerős, ismételhető (akár néhány órán belül, ha az ember sok zöldségfélét eszik), és előre látható, különösen a férfiaknál – ha az ember szeretkezik, tudja, hogy jönni fog, ahogy mindig. Talán ha tizennyolc éve nem szeretkeztem volna, és már feladtam a reményt a következő tizennyolc évre is, és akkor hirtelen, teljesen váratlanul adódna egy lehetőség…talán ilyen körülmények között lehetséges volna megközelíteni annak az anfieldi pillanatnak a gyönyörűségét. És bár kétségtelen, hogy a szex a dolgok hétköznapi menetében kellemesebb tevékenység, mint a meccsnézés (nincsenek nulla-nullás döntetlenek, nincs lescsapda, nincsenek kupacsalódások és nincs fagyoskodás), az általa gerjesztett érzések egyszerűen nem lehetnek annyira intenzívek, mint amiket egy utolsó percben szerzett, az életben egyszer előforduló, bajnoki címet eldöntő gól tud kiváltani. Számomra egyetlen olyan pillanat sem tűnik ehhez foghatónak, amit az emberek általában életük legszebb pillanatának neveznek… …Milyen boldogság van még, ami ilyen hirtelen szakad rá az emberre? Talán egy hatalmas totónyeremény, de az a pszichének egy teljesen más részét érinti, és nincs benne semmi a futball közösségi eksztázisából. Egyszóval a szó szoros értelmében nincs semmi, amihez ezt a pillanatot hasonlíthatnánk… …Nem tudok mondani semmi mást, amire húsz éven át vágytam (ugyan mi más lehetne, amire az ember ilyen sokáig vágyhat?), mint ahogy olyasmit sem, amire férfiként éppúgy vágyódtam, mint gyermekfejjel. Ezért hát kérem bocsássanak meg azoknak, akik életük legszebb pillanatának valamilyen sporthoz kapcsolódó örömüket mondják. Ez nem a fantáziánk szegényességére vall, és nem élünk szomorú, sivár életet; egyszerűen arról van szó, hogy maga az élet halványabb, unalmasabb, és kevesebb lehetőséget nyújt váratlan, őrült örömökre.” (Nick Hornby: Fociláz)
Nem sok idő telt el az előző Krónika megszületése óta. Hála istennek minden évben van mirő l írni, továbbra is sikerek kísérik a Senninger pályafutását. Persze, hiszen folyamatos vereségekről, nagy zakókról, kiesésrő l azt hiszem nem írnék ilyen szívesen. Jelen Krónikának két okból is érdemes volt nekilátni: - idén 10 éves fennállását ünnepli a Senninger - az utóbbi egy évben annyi minden történt, ami elég volt ahhoz, hogy megtöltsön egy újabb Senningeres kiadványt. Talán nem is lesz meglepetés a folytatás, hiszen már szinte elvárásként éreztem az igényt arra, hogy - ha már megfelelő alkalom is adódott rá – írásban is rögzítsük a csapat körül zajló eseményeket, s azok ismét a könyvespolcra kerülhessenek. Történetünk 1998 nyarán ért véget, a győri kispályás labdarúgó bajnokság megnyerésével. Innen folytatjuk. Jó szórakozást!
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
MIT (T)ESZNEK A BAJNOKOK ? Az 1997/98-as bajnokság végeredménye a Kisalföld című újságban is megjelent, a csapat fényképével. A képrő l hiányzott Boros Gábor, ez abból adódott, hogy két szálon indítottuk el a fotó megjelentetését, az egyik képen rajt volt Borisz barátunk, a másikon nem. Na, ez az, amelyik megjelent. Sokat elárul a sikerről az a tény is, hogy nem csak a legjobb csapat lett a Senninger a bajnokságban, hanem a játékvezetők egész éves értékelése alapján a legsportszerűbb is. 1998. július 3-án ünnepelte a Senninger csapata, szurkolótábora és szponzorai a bajnoki cím elnyerését a Kovalter vendéglőben. A remek hangulatú estén kiosztásra kerültek a bajnoki aranyérmek, némi értékeléssel összekötve, majd jöttek a meglepetések. Minden csapattag kapott egy szelet Túró Rudit (“Csak tudnám, mit esznek a bajnokok?”), és egy példányt a Senninger Krónika II. részébő l. A vacsora után mindenki megkóstolhatta a sárga-fekete Senninger tortát, majd spontán fergeteges táncbemutató következett Edvi Flórától. Mint alább is látható, több nagyhírű futballista kolléga is elismerését fejezte ki a Senninger teljesítményéhez. Pazarul sikerült az este, a bajnoki címet rangjához méltóan sikerült megünnepelni. Nem ültünk sokáig a babérjainkon, elkezdődtek az edző mérkőzések az SVU csapatával, és egy falusi kupa színvonalának emelése érdekében Szilbe utaztunk. Mint győri bajnok, nem titkolt szándékunk volt, hogy elhozzuk a kupát. Azonban a dolgok nem a tervek és az erőviszonyok szerint alakultak.
Suzuki Molnár Kupa
Szil 1998. június 27-28.
A kupára szokás szerint nem sikerült összeállni, több vendégjátékost is kellett hívnunk. Máté Balázst, Sebők Zsoltot és Németh Ottót a Presidenttől, Csiszár Zsoltot és Mikóczi Ferencet az SVU-tól. Reggel az öltözőben a helyi erősség tagjai kérdezték egymástól: “Milyen a gyöp?” A Senningeres fiúk összenéztek: Miért, ők is indultak a kupán? De nem, a válaszból – “Nedves, csúszós” - végül kiderült, hogy a kérdés a fűre vonatkozott. Rögtön meglepő vereséggel – sőt ami meglepőbb, Sebők potyagóllal – kezdtünk. A folytatás azonban már jól sikerült, még gólt sem kaptunk. Csoportmeccsek: Fc. Senninger - Hardtech
0-2
Fc. Senninger – 1. Fc. Luftvaffe Gsz.: Farkas P., Horváth P.
2-0
Fc. Senninger – Szil II. Gsz.: Farkas P. 3, Máté B. 2
5-0
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Fc. Senninger – Sopronnémeti Mászok Gsz.: Edvi Sz. 2, Farkas P., Máté B.
4-0
Az utolsó mérkőzésen Boros Gábor rosszul esett, a könyökét kórházban kellett helyrerakni. A másnapi folytatásban már nem lehetett rá számítani, sőt Máté Balázs, Mikóczi Ferenc és Nagy Csaba sem jött el. Még a megfogyatkozott létszámunkhoz mérten is meglepően rosszul sikerült a másnapi szereplés. Fc. Senninger - Farád
0-0
x
Fc. Senninger - Csorna
0-1
Fc. Senninger - Poncichter Gsz.: Csiszár Zs. Fc. Senninger – Sopronnémeti Mászok Gsz.: Edvi Sz., Török M. Fc. Senninger – ? Gsz.: ?
1-2
2-2
x
3-0
Az utolsó mérkőzéseknek már nem volt jelentősége, ennek megfelelően el is hülyéskedtük. A kupa után csak egy dologban értettünk egyet, ha nem tudunk rendesen kiállni, akkor nem szabad elmenni egy kupára, mert csak égetjük a Senninger nevet. Folytatódtak az edzőmérkőzések az SVU csapatával, melyek eleinte bosszantó vereségekkel értek véget. Messzemenő következtetéseket persze ebbő l nem szabadott levonni, hisz nem az edzőmeccseken kell nyerni. Ismert mondás, ha a főpróba nem sikerül, jó lesz az előadás. Közel egy hónappal a szili kudarc után következett a Soproni Ászok Kupa, melyen önmagunknak is bizonyíthattuk, hogy az csak egy véletlen kisiklás volt.
Ászok kupa
Sopron
1998. augusztus 20-22.
Ebben az évben is megdöbbentően sok, 168 csapat nevezett a kupára. A már szokásos négyes csoportokban kezdődtek a küzdelmek. Fc. Senninger - Poncichter SC (Sopron) Gsz.: Szabó G., Farkas P. Fc. Senninger – Korál Kft. (Pécs) Gsz.: Horváth P. Fc. Senninger – Top Door (Budapest.) Gsz.: Farkas P. 2, Török M.
2-0 1-0 3-2
Csoportelsőként jutott a 64 közé a Senninger. Innentől egyenes kieséses rendszerben folytatódott a kupa. Fc. Senninger – Tataszén (Tatabánya) Gsz.: Szabó G., Zsédenyi G.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
2-0
Szabó Gabi első és Zsédenyi Gábor utolsó percben lőtt góljával szépen keretbe foglaltuk a mérkőzést. Ezután már a 16 közé jutásért kellett játszani. Fc. Senninger – Kóbor-Ló-Korona Shop (Tatabánya) Gsz.: Boros G., Szabó G., Farkas J.
3-1
A legjobb 16 között a korábban már ismert (pl. Nagykanizsáról) Rutinmix csapatával hozott össze a sors, de cseppet sem szeppentünk meg. Mint mindig, ha nagyhírű ellenféllel kerültünk össze, megkettőzött erőbedobással küzdöttünk. Fc. Senninger – Rutinmix (Budapest) Gsz.: Farkas P. Hetesekkel továbbjutó a Rutinmix (3-4)
1-1
x
Török Miki szinte üres kapura ziccert hibázott, ami a későbbiekben végzetesnek is bizonyult. A döntetlen utáni hetesrúgásoknál egyetlen rontott hetessel kiestünk, a Rutinmix pedig a döntőig jutott. A tradícióknak megfelelően ismét vereség nélkül estünk ki a kupasorozatból, de a szereplés bebizonyította, hogy továbbra is ott vagyunk azért a legjobbak között. A 16 közé jutással egyébként a megyébő l a legjobb eredményt sikerült elérni. Az Ászok Kupát végül a tatabányai Euro-Trans csapata nyerte, aminek lesz még később jelentősége. Az 1998/99-es bajnokság őszi idénye elég korán, augusztus 13-án elkezdődött még a Soproni Ászok Kupa előtt. Ennek, mint a bajnoki cím védője indultunk neki és ahogy az minden sportban megszokott, mindenki a bajnok ellen akar bizonyítani. Ez nagyon nehéz évet jósolt a Senninger számára. Szerencsére a sorsolás érdekességeként a frissen feljutott gárdákkal kellett kezdeni a küzdelmeket. Ez lehetett előny, de akár lehetett hátrány is, hiszen a sikerre éhes újoncok meglepetést is okozhattak. Lássuk, hogyan történt.
A TIZEDIK BAJNOKSÁG
1998. Ősz I. osztály A nyári kupákon való részvételt és a heti edzőmeccseket figyelembe véve sem volt túl intenzív a nyári felkészülésünk - az edző meccsek szerény látogatottságáról nem is beszélve -, ám az mindenképp pozitív elő jelnek volt mondható, hogy a bajnokcsapat összeállítása nem változott. Hujber László Bodó Lajos Boros Gábor Edvi Szabolcs Edvi István Farkas János
Farkas Péter Horváth Péter Szabó Gábor Szebik Szabolcs Török Miklós Zsédenyi Gábor Pogány Attila
augusztus 13. Barátság park Fc. Senninger – Buda 33 8-0 Gsz.: Szabó G. 3, Török M. 2., Edvi Sz., Edvi I., Öngól Sportszerű mérkőzésen könnyű győzelmet arattunk.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
augusztus 29. Barátság park Fc. Senninger - Dinamó 3-2 Gsz.: Szebik Sz., Zsédenyi G., Farkas P. Az első forduló alapján meglepően nehezen született meg a győzelem a végig szemerkélő esőben. szeptember 01. Városgazdálkodás-pálya Volán - Fc. Senninger 1-9 Gsz.: Zsédenyi G. 2, Szabó G., Farkas P., Edvi Sz., Edvi I., Török M., Szebik Sz., Horváth P. Az Ászok Kupa miatt halasztott időben játszotta a két csapat a mérkőzést. Az eredmény nem tükrözi az eleinte szoros és kemény küzdelmet és a Volán sok helyzetét. szeptember 03. Barátság park Irreál - Fc. Senninger 1-5 Gsz.: Szabó G. 2, Boros G. 2, Edvi Sz. Akár nagyobb arányú is lehetett volna a győ zelem, ami meglepő, hisz a két gárda mindig szoros mérkőzést vívott egymással. szeptember 10. Grabo sátor Fc. Senninger - Unicentrál 6-5 Gsz.: Farkas J. 2, Szabó G. 2, Edvi Sz., Török M. Ha már a szoros meccseknél tartunk, itt bejött a gyakorlat, gólgazdag mérkőzésen egy gólos Senninger siker született. szeptember 17. Barátság park SVU - Fc. Senninger 2-6 Gsz.: Horváth P. 2, Farkas J., Farkas P., Török M., Edvi I. Ahogy az korábban is szóba került, az éles meccs eredménye számít, s nem az edző meccsek vereségei. Az első Senninger gólnál Hori nagyot esett a betonon, s mint később kiderült, keze eltörött, hosszabb időre gipszkötést kapott. A következő meccseken nem is tudott játszani. Két nappal az SVU meccs után Komáromba indult a csapat kupaszereplésre. Az elő jelek most sem voltak túl jók, ismét sok volt a hiányzó. Ahhoz, hogy egyáltalán ki tudjunk állni, a fiatal Tóth Szilárdot hívtuk segítségül, aki korábban még nem szerepelt a Senningerben.
Brigetio kupa
Komárom 1998. szeptember 19.
32 induló csapattal, csoportmeccsekkel kezdődött a kupa, nedves, csúszós füvön. Fc. Senninger - Csurgó ABC (Komárom) Gsz.: Török M., Boros G., Tóth Sz., Farkas J.
4-1
Fc. Senninger – Samu (Vértesszőlős) 4-0 Gsz.: Szabó G. 2, Boros G., Tóth Sz. Farkas Peti bokája a mérkőzésen megsérült, de szerencsére időközben Szebik Szabi megérkezett, így folytatni tudtuk a szereplést a legjobb 16 között: Fc. Senninger – Piruett (Mór) Gsz.: Szabó G., Farkas J., Boros G.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
3-2
Nagyon jó csapatot sikerült legyőzni, úgy, hogy az ellenfél jobban játszott a fáradó, egy cserével játszó gárdánk ellen. A következő meccs előtti hosszabb szünetben sikerült elmenni Németh Balázsért és Bodó Lajosért, úgyhogy velük kiegészülve már több eséllyel folytathattuk a kupát. 8 között: Fc. Senninger – Tűzoltóság (Komárom) 2-2 x Gsz.: Szabó G. 2 Hetesekkel továbbjutó a Senninger (4-2) A nagyon fáradt Senninger ellen két perccel a vége előtt 2-0-ra vezetett az ellenfél. Sikerült az egyenlítés, majd Boros Gábor és Szabó Gabi belőtte a heteseket, Bodó Lajos pedig kettőt hárított. Ezzel a legjobb 4 közé jutottunk, ahol a Soproni Ászok Kupát nyerő Euro-Trans csapatával kerültünk össze. (Korábban egyébként már játszott a két gárda egymással: 1997. februárjában Nagykanizsán, 3:2-es Euro-Trans győzelem lett a vége). A fáradtságon túlesett csapatunk nem ijedt meg a neves ellenféltő l és csodálatos győzelmet arattunk. Fc. Senninger – Euro-Trans Bt.(Tatabánya) 3-0 Gsz.: Tóth Sz., Szabó G., Boros G. Tóth Szilárd és Boros Gábor ritkán látható gólt lőtt szinte félpályáról a kifutó kapust átemelve. Ereje utolsó tartalékait szedte össze mindenki a mérkőzésen, folyamatosan cserélni kellett az éppen görcsöt kapott játékosokat. Kemény csata volt. Döntő: Fc. Senninger – Kaktusz (Esztergom) 1-1 x Gsz.: Szabó G. Hetesekkel nyert a Senninger (7-6) Ismét a fáradtság számlájára írható, hogy 1-0-ás vezetés után nem lett nagyobb arányú győzelem a vége. A döntetlen ismét hetesrúgásokat jelentett, amit 6-5-re a Senninger nyert. Boros Gábor mindkét hetesét berúgta, Tóth Szilárd, Farkas Jani és Bodó Lajos egyet-egyet, Szebik Szabi kihagyta, Szabó Gabi pedig első hetesét kihagyta, majd az utolsót belőtte. Fantasztikus siker volt, az Ászok Kupa győztes Euro-Trans skalpjának begyűjtése, pedig komoly fegyvertény annak tükrében, hogy nagyon hiányosan és kevés cserével álltunk ki. A rövid kiruccanás után tovább folytatódott a bajnokság. szeptember 24. Barátság park Fc. Senninger - KSK 4-1 Gsz.: Edvi Sz. 2, Török M., Boros G. A korábbi nagy csaták után meglepően könnyen nyertünk, bár akár nagyobb is lehetett volna a különbség. október 01. Barátság park Pedagógus - Fc. Senninger 1-2 Gsz.: Farkas J., Szabó G. A Pedagógus szerzett vezetést a meccs elején. Már úgy tűnt, hogy nem sikerül az egyenlítés, de Farkas Jani távoli lövése beakadt a bal alsó sarokba, majd az utolsó percben Szabó Gabi Zsédenyi Gábor passzából - megszerezte a győztes gólt. A játékvezető a középkezdés után rögtön lefújta a mérkőzést.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
október 08. Bem-tér Fc. Senninger - Apor 3-3 x Gsz.: Horváth P., Szabó G., Zsédenyi G. Eddig tartott a jó sorozat (nyolc meccs-nyolc győ zelem), nagyon rossz játékkal, Bodó Lajos bravúrokkal úgy lett döntetlen a meccs, hogy – igaz érdemtelenül, de - az utolsó percig vezettünk. Az utolsó pillanatokban egy Farkas Peti öngóllal egyenlített az Apor. október 15. Grabo-sátor Szabadhegy - Fc. Senninger 5-0 Itt szakadt félbe a szili kupa utolsó meccsétől 22 tétmérkőzésen (közte az ország élvonalához tartozó Rutinmix és Euro-Trans ellenin) át, tartó veretlenségi sorozatunk. A mérkőzés elején még úgy tűnt, hogy csak az a kérdés, milyen arányban nyerünk, ám a helyzetek sorra kimaradtak. A Szabadhegy két jól eltalált lövéssel megnyugtató előnyt szerzett, s végül csúnyán elvert bennünket. október 22. Fc. Senninger - Korona Calcio 1-3 Gsz.: Öngól A Korona nagyon készült erre a meccsre, ugyanis a tavalyi bajnokság utolsó fordulójában játszott Senninger-Fiskális meccsen múlott, hogy dobogóra kerül-e a Korona. A mérkőzés döntetlen lett, s így a Fiskális lett a harmadik. A Korona itt akart elégtételt venni, s sajnos ez sikerült is. Kezdődött azzal, hogy a Korona nem túl sportszerűen nem járult hozzá, hogy Horváth Péter - mint az előző két fordulóban – kezén gipsszel szerepeljen. Itt is Senninger fölénnyel indult a mérkőzés, ám a kimaradt helyzetek után most is az ellenfél szerzett vezetést. A Korona rendkívül agresszíven védekezett, mi pedig továbbra is gólképtelennek bizonyultunk. Jellemző, hogy a lőtt gólunk öngólból született. Ekkor a vereségek ellenére továbbra is a tabella élén álltunk. október 29. Sörkert Fiskális - Fc. Senninger 0-4 Gsz.: Farkas J. 2, Farkas P., Edvi Sz. Végre sikerült túljutni a rossz szérián, és könnyűnek mondható győzelmet arattunk. november 05. Grabo-sátor Fc. Senninger - Kaméleon 10 - 1 Gsz.: Szabó G. 3, Farkas J. 2, Edvi I. 2, Farkas P., Török M., Zsédenyi G. Az őszi utolsó fordulóban újabb sima győzelmet arattunk, a tavalyihoz képest jócskán meggyengült Kaméleon ellen. Az őszi idény vége, csakúgy, mint a tavalyi bajnokságban (amit végül meg is nyertünk) 3 pontos Senninger elő nyt hozott. Ez azt jelentette, hogy ez volt zsinórban a harmadik bajnoki idény, melynek végén nem sikerült leszorítani minket a dobogó legfelső fokáról.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Az 1997/98. évi kispályás labdarúgó bajnokság őszi eredménye 1. Fc. Senninger 2. Pedagógus 3. KSK 4. Szabadhegy I. 5. Korona Calcio 6. Fiskális 7. Dinamó 8. Buda 33 9. Apor 10. Irreál 11. SVU 12. Kaméleon Fc. 13. Unicentrál 14. Volán
13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13 13
61 : 59 : 40 : 61 : 53 : 35 : 42 : 45 : 49 : 48 : 16 : 32 : 40 : 37 :
25 31 20 20 42 39 36 53 46 53 50 78 70 85
31 28 27 26 23 22 20 17 16 16 13 12 8 3
A téli szünetben annak érdekében, hogy foci nélkül ne maradjunk, hetente a Zöld Iskolában tartottunk edző meccseket, melyen sajnos igen kis számban jelentek meg a játékosok. Az első téli kihívás a lébényi Mikulás Kupa volt, melynek megnyerésére a korábbi évek jó szereplése alapján mindenképpen esélyesnek voltunk mondhatók (Korábbi eredmények: 3. hely, , 2. hely, 4. hely, , ). Ki mást hívott volna a csapat vendégül, mint az edző meccsekre is lelkesen ellátogató Tóth Szilárdot és a volt Senninger játékost, Németh Balázst kapuba, pedig Marczali Zoltánt.
Mikulás Kupa
Lébény
1998. december 5-6.
A tornára 27 csapat nevezett, az itt megszokott hármas csoportokban kezdődött a kupa. Fc. Senninger - Botlábúak 8-4 Gsz.: Horváth P. 4, Boros G., Török M., Tóth Sz., Zsédenyi G. Fc. Senninger - EBFC 13 - 2 Gsz.: Horváth P. 4, Boros G. 3, Török M. 2, Németh B., Tóth Sz., Zsédenyi G., Farkas J. A továbbiakban egyenes kieséses rendszerben folytatódott a torna. Fc. Senninger – AC. Párna Gsz.: Németh B. 3, Tóth Sz., Szabó G. 9 között: Fc. Senninger – Rutintalanok Gsz.: Török M. 2, Farkas J., Tóth Sz., Szabó G. A tavaly elszenvedett vereségért itt sikerült elégtételt venni. 4 között: Fc. Senninger – Aston Kanál Gsz.: Szabó G. 2, Tóth Sz., Farkas J., Németh B.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
5-3
5-2
5-5
x
A hetesekbő l egy sem ment be, ezzel a szerény eredménnyel nem jutottunk döntőbe. Még volt lehetőség a javításra, a harmadik helyért játszott mérkőzésen. 3. helyért: Fc. Senninger – Classic 75 7-7 x Gsz.: Horváth P. 3, Szabó G., Boros G., Zsédenyi G., Németh B. Ismét hetes rúgásokra került sor, itt a háromból “csak” egy hetes maradt ki, de mivel az ellenfél mindet belőtte, meg kellett elégedni a 4. helyezéssel. Ez szép eredményként könyvelhető el, de figyelembe véve, hogy az egész torna során senki sem tudott megverni minket, a 4. hely semmiképp sem nevezhető hízelgőnek. A kupa statisztikája: 4. hely FC. Senninger
6m 4gy 2d 0v 44-23
Az előzetes megbeszélések szerint ezen a télen az egyik legrangosabb győri kupán, a Kábeltv Kupán újból elindultunk. A Brigetio Kupa és a lébényi Mikulás Kupa után jó döntésnek tűnt, hogy Tóth Szilárdot ezúttal is Senninger mezbe bújtassuk. A sorsolás alapján erős csoport jött össze, a sorsoláson viccelődtek az emberek, hogy akár a kupa végeredménye is lehetne. A csoport:
Fc. Senninger President Buborék
Kábeltv Kupa
Győr
1998. december 18-21.
Elsőként a két csoportbeli ellenfél játszott egymással. President – Buborék Az eredmény alapján a könnyebb csapattal kezdhettünk.
4-1
Fc. Senninger – Buborék 4-1 Gsz.: Horváth P. 2, Zsédenyi G., Tóth Sz. Azonos gólaránnyal nyert tehát mind a Senninger, mind a President, ez azt jelentette, hogy a továbbjutáshoz mindenképp nyernünk kellett a következő összecsapáson. Fc. Senninger – President 1-5 Gsz.: Tóth Sz. Nem úgy indult a mérkőzés, hogy ilyen nagy vereség lesz belő le. Sokáig vezettünk, és nem is hagytunk lehetőséget a Presidentnek a gólszerzésre. A félidő végén aztán Hajszán Gyula majd félpályás bomba lövése beakadt a pipába, a kezdés után, pedig egy védelmi hibából már az ellenfél vezetett. Innentől rohanni kellett az egyenlítésért, így kontrákból sorra kaptuk a gólokat. A President kapuja - mint később kiderült, szinte az egész kupa során - Sebők Zsoltnak “köszönhetően” bevehetetlennek bizonyult. Ismét fájdalmas búcsút kellett vennünk a kupától. Azt mondják senki, sem lehet próféta a saját hazájában, ez úgy tűnik igaz a Senningerre is.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
Egy héttel később Tényőre utaztunk, egy kevésbé rangos mezőnyt felvonultató kupára, feledtetni kívánva a sikertelen szereplést.
Farsangi Kupa
Tényő 1998. december 27.
A kupa 4+1 játékossal és teremlabdával zajlott, ami olyan volt, mint egy felfújt teniszlabda. Ide – már említeni sem kellene – Tóth Szilárd tartott a csapattal. Fc. Senninger - Öregfiúk 6-1 Gsz.: Boros G. 2, Szabó G., Farkas J., Horváth P., Tóth Sz. Fc. Senninger - Kodály Gsz.: Farkas J. 2, Farkas P., Zsédenyi G.
4-3
Fc. Senninger - ? 6-2 Gsz.: Tóth Sz. 2, Szabó G. 2, Farkas P., Farkas J. 8 között: Fc. Senninger - Véndiófa Gsz.: Farkas J., Szabó G., Boros G.
3-2
4 között: Fc. Senninger - Alex Gsz.: Tóth Sz. 3, Szabó G., Török M., Öngól
6-1
Döntő: Fc. Senninger - Fc. Wacker Gsz.: Farkas P. 2
2-1
Végre ismét kupagyőzelemnek örülhettünk, mégpedig 100%-os teljesítménnyel. A következő állomás, az újév első megmérettetése Pannonhalmán következett.
Pannon Kupa
Pannonhalma
1999. január 23-31.
Tóth Szilárdon kívül Feix Tamás (Husi) kapusként érkezett a segítségünkre. A kupán 16 csapat szerepelt, négyes csoportokban kezdődtek az összecsapások. Fc. Senninger - Győrasszonyfa B 11 - 1 Gsz.: Boros G. 3, Török M. 2, Farkas J. 2, Szabó G., Horváth P., Husi, Öngól Érdekesség, hogy Husi kapusként a tőle megszokott koreográfia szerint, félpályáról, egy visszagurított labdából lőtt gólt. Fc. Senninger - Győri Dózsa Ifi Gsz.: Tóth Sz. 2, Horváth P., Szabó G.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
4-1
Fc. Senninger - Pannonhalma A Gsz.: Szabó G. 3, Horváth P. 2, Husi 2, Farkas J.
8-3
Csoportelsőként jutottunk tovább a legjobb nyolc közé. A folytatásra egy hét múlva került sor, melyen Szabó Gabi nem tudott ott lenni. Itt újra négyes csoportban folytatódott a kupa. A kapuban Husi helyett Hujber Laci állt. Fc. Senninger - Nyúl B
6-3
Fc. Senninger - Győrasszonyfa
1-3
Fc. Senninger - Kiskút Vendéglő
3-2
Az utolsó mérkőzésen 2 gólos győzelemmel mi lettünk volna a továbbjutók, ám sajnos nem jött össze. Egyetlen gólon múlott. Nem ért véget a téli kupasorozat, a már megszokott ÁB Kanizsa Kupára utazott volna Nagykanizsára a csapat, ám a havazások miatt a szervezők két héttel elhalasztották a tornát.
ÁB Aegon Kupa Nagykanizsa 1999. február 27-28. A részt vevő 50 csapat hármas csoportban, míg mi kivételként négyes csoportban kezdtük a tornát. Bognár Attila a Hajtsatokból és Komjáti Tamás az Apor csapatából utazott a Senningerrel. Fc. Senninger - Aero Pack (Csurgó) Gsz.: Farkas P., Horváth P., Szabó G.
3-1
Fc. Senninger - Konzultax (Nagykanizsa) Gsz.: Farkas J., Horváth P., Szabó G.
3-1
Fc. Senninger - Zsigmondy Winkler (Nagykanizsa) Gsz.: Horváth P., Boros G. Hetesekkel nyert a Senninger (5-4) Boros G., Horváth P., Farkas J.
2-2
x
Mondanom sem kell, hogy továbbra is érvényben volt az a szabály - melyet csak itt alkalmaztak -, hogy döntetlen esetén, a csoportmeccseken is el kell dönteni a győzelmet, hetes rúgásokkal. A hetespárbaj megnyerésével csoportelsőként jutottunk tovább a legjobb 18 közé, ahol hármas csoportok következtek. Fc. Senninger - Suzuki (Nagykanizsa) Gsz.: Bognár A., Komjáti T. Hetesekkel nyert a Suzuki (4-5) Boros G. , Horváth P., Szabó G.
2-2
x
Az ellenfél 2:0-ra vezetett pár perccel a vége előtt, mikor Bognár Attila kapásból óriási bombagólt lőtt, majd pillanatokkal a lefújás előtt Komisz egyenlített. Hiába voltunk pszichésen nyert helyzetben – hisz vert helyzetbő l álltunk fel az utolsó pillanatban -, mégis elvesztettük a hetespárbajt.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
A Suzuki nyert a csoport harmadik résztvevő je ellen, így már csak formalitás volt az utolsó mérkőzés. Fc. Senninger - Produkt (Szepetnek) 9-0 Gsz.: Szabó G. 3, Komjáti T. 2, Bognár A., Farkas P. Horváth P., Boros G. Hiába iskoláztuk le az ellenfelet, másodszor estünk ki a Kanizsa kupából amiatt a szokatlan szabály miatt, hogy nem lehet döntetlen az eredmény a csoportmeccseken. Sajnos így történt, ezen a télen a hetesek nem hoztak szerencsét. Egy hónappal később elkezdődött a bajnokság tavaszi felvonása, sőt ezzel párhuzamosan egy, új kezdeményezésnek köszönhetően a bajnokságban szereplő csapatok részére kiírt Győri Városi Kupán is helyt kellett állni.
1999. Tavasz I. osztály Nézzük a folytatást, melyben a Senninger összeállítása nem változott. március 25. Grabo sátor Buda 33 - Fc. Senninger 1-6 Gsz.: Farkas P. 2, Szabó G., Farkas J., Török M., Edvi Sz. Közel egy hónapja nem léptünk pályára, mégis jól játszottunk. Nagyon “bekezdtünk”, az első negyedóra végén már 4-0 volt az eredmény, ennek köszönhetően több felállást kipróbálhattunk. Ekkor kicsit kiegyenlítettebb lett a küzdelem, de a gólkülönbség még így is hízelgő az ellenfélre nézve. Két nap múlva az első kupameccsünket játszottuk. A kupán 84 csapat indult, a Senninger a 64 között szállt be a küzdelmekbe. március 27. Barátság park KUPAMECCS Fc. Senninger - Stoplee 94 4-2 Gsz.: Boros G. 2, Szabó G., Török M. Az ellenfél 4+1 fő vel jelent meg a mérkőzésen, mi rendkívül sportszerűen szintén ennyi játékossal léptünk pályára. Félidőben két elfutásból 2-0-ra vezetett az ellenfél, de lassan sikerült feltörni a Stoplee zárt védelmét. április 01. Bem tér Fc. Senninger - Volán 7-3 Gsz.: Farkas P. 2, Horváth P. 2, Farkas J, Edvi I., Szabó G. A korábbi évek rossz tapasztalatai ellenére meglepően sportszerű mérkőzésen magabiztos, jó játékkal gyűjtöttük be a három pontot. április 08. Sörkert Dinamó - Fc. Senninger 6-8 Gsz.: Szabó G. 3, Horváth P. 2, Farkas P., Farkas J, Zsédenyi G. A mérkőzés elején hamar több góllal elmentünk. Már 4-0 volt az eredmény és a játék képe alapján is mindenki elkönyvelhette a sima győ zelmet. Ekkor “elcseréltük” magunkat, megtört a lendület, az ellenfél gyors gólokkal szorossá tette a végét, s ha 7-6-os állásnál ziccerben nem
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
a felső kapufát találják el – a kipattanó labdából szereztük nyolcadik gólunkat – meglepetést is okozhattak volna. április 15. Bem tér Fc. Senninger - Irreál 5-4 Gsz.: Szabó G. 2, Farkas J. 2, Boros G. Itt is végig vezettünk, 2-3 gólos előnynél nem koncentráltunk eléggé, a vendégcsapat pedig kihasználta a lehetőségeit. A vége szoros lett, s izgulni kellett a győzelemért. április 22. Grabo sátor Unicentrál - Fc. Senninger 4-5 Gsz.: Szabó G. 2, Farkas P., Farkas J, Török M. Az előző mérkőzések forgatókönyvét másoltuk le újra. Már megnyert meccset engedtünk ki a kezünkbő l, s végül szerencse is kellett hozzá, hogy az utolsó percben Farkas Jani egy potyagóllal megszerezze a győzelmet. Egy fontos tanulsága mindenképpen volt ennek a három mérkőzésnek, mégpedig az, hogy, nincs lefutott meccs, hiába vezet a csapat akár fölényesen, a Senninger ellen mindenki kettőzött elánnal küzd, tehát a mérkőzés első percétől az utolsóig koncentrálni kell. A kupában a legjobb 16 közé jutásért a Sörkert csapatával kerültünk össze. A Sörkert nagyon készült a mérkőzésre, ami a meccs keménységén tükröződött is. Nem voltak illúzióink a durva játékstílussal kapcsolatban, egy Sörkerttel játszott téli edzőmérkőzés emléke még mindig kísértett. április 24. Barátság park KUPAMECCS Fc. Senninger – Sörkert 3-2 Gsz.: Szabó G. 3 Végig kemény aprítás folyt a Sörkert részéről, amit a bíró erélytelensége csak fokozott. A meccs vége előtt pár perccel 3:1-es vezetésnél gólt kaptunk, így izgalmas lett a vége. április 29. Barátság park Fc. Senninger - SVU 7-0 Gsz.: Farkas P. 2, Farkas J. 2, Szabó G., Horváth P., Edvi Sz. Nehezen kezdődött meg a gólgyártás, a negyvenedik percig érintetlenek voltak a hálók, de egy kiállítás után beindult a henger, és csúnyán elpáholtuk nyári edzőpartnerüket. Horváth Péter gólja a 200., Edvi Szabolcsnak, pedig a 100. bajnoki gólja volt a Senninger színeiben. Szabó Gabi a meccsen rásérült a térdére, a következő két meccsen nem tudott játszani. május 06. Ady iskola KSK - Fc. Senninger 1-1 x Gsz.: Farkas J. Két, a tavasz során 100%-os gárda találkozott a következő mérkőzésen: a tabella élén álló Senninger és a második KSK. Óriási tétje volt a meccsnek, tudtuk, aki ezen a találkozón nyer, komoly lépést tesz a bajnoki cím felé. Nagy csata jellemezte a mérkőzést, melyet eleinte mi irányítottunk, s sorra Senninger helyzetek maradtak ki. Farkas Jani szerzett vezetést egy szögletből, s ez egy kicsit kihozta a KSK-t is. Nagy iramú, változatos, sok helyzetet hozó összecsapás alakult ki KSK mezőnyfölénnyel, de remekül védekeztünk és kontráztunk, Bodó Lajos pedig nagyon jól védett. A második félidő derekán egyenlített a KSK, mely után három nagy gólhelyzetet puskáztunk el. Akkor vált igazán kritikussá a helyzet, mikor a játékvezető –
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
túl szigorúan ítélve meg egy szabálytalanságot – 5 percre kiállította Farkas Jánost. Az emberelő nyben elhibázta helyzeteit a KSK, s végül a magas színvonalú, rangadóhoz méltó mérkőzésen igazságos döntetlen született. Az eredmény nekünk volt jobb, hisz a KSK nem tudott pontszámban közelebb kerülni. Később úgy értékeltük a mérkőzést, hogy a Senninger legnagyobb győzelme ebben a bajnokságban a KSK elleni döntetlen volt. május 14. Bem tér Fc. Senninger - Pedagógus 3-0 Gsz.: Boros G., Farkas J.,Török M. A szemerkélő esőben a vártnál könnyebben nyertünk, ez persze annak is volt betudható, hogy a Pedagógus legjobbja, Horváth Péter sérülés miatt nem játszott. Végre biztató jel volt, hogy nem kaptunk gólt. A KSK ebben a fordulóban meglepetésre kikapott a Volántól, ez azt jelentette, hogy ha a következő két mérkőzésünket nyerni tudjuk, akkor ismét bajnokok vagyunk. Másnap ismét kupameccset játszottunk, a legjobb 8 közé jutásért. május 15. Barátság park KUPAMECCS Fc. Senninger - Nyúl Kings 4-7 Gsz.: Horváth P., Szabó G., Boros G., Farkas J. Fáradtan, rosszul játszottunk, az ellenfél fürgébb, frissebb volt, és majd minden támadásából gólt lőtt. Sajnos búcsúzni kényszerültünk a kupától, ráadásul egy harmadosztályú csapat búcsúztatott bennünket. Pozitívan nézve a dolgokat, mondhatjuk, hogy legalább teljes erővel az immár karnyújtásnyira lévő bajnoki cím megnyerésére tudtunk koncentrálni. május 20. Grabo sátor Apor - Fc. Senninger 2-4 Gsz.: Farkas J. 2, Boros G., Edvi Sz. Az Apor egyel kevesebb létszámban jelent meg. Épp a bajnokság állása miatt úgy döntöttünk, hogy nem tesszük meg azt a gesztust, hogy mi is egyel kevesebben állunk ki. Az Apor emberhátránya rányomta bélyegét a küzdelemre, a saját hatosa köré sündisznóállásba rendezkedett be az ellenfél és innen próbált kontrákat játszani. Az emberelőny inkább minket zavart meg, végig a kapujuk elé szegeztük az ellenfelet, de a helyzeteket sorra kihagytuk. Nem játszottunk jól, ennek köszönhető, hogy az Apor még így, egyel kevesebben játszva is meg tudott szorongatni minket. május 27. Bem tér Fc. Senninger – Szabadhegy 7-2 Gsz.: Edvi Sz. 2, Szabó G., Török M., Farkas J., Öngól, Zsédenyi G. Fűtötte a bizonyítási vágy a csapatot, hisz a győ zelem a bajnokság megnyerését jelentette, másrészt az őszi 5:0-ás vereségért is elégtételt akartunk venni. Nagyon jó mérkőzésen, remekül futballozva, csodálatos gólokat lőve sikerült az előző leg kapott “zakót” “visszaszabni”. Szabó Gabi a 250. bajnoki gólját lőtte ezen a mérkőzésen, méghozzá hatalmas bombagólt. A meccs végén egy hatalmas 3 literes pezsgőt bontottunk, és locsoltunk szét a hazai pályán, a Bem téren. Ezzel a győzelemmel az Fc. Senninger három fordulóval a bajnokság vége előtt gyakorlatilag bajnoknak volt tekinthető. Ez persze nem jelentette azt, hogy a hátralévő mérkőzéseket elbohóckodjuk, szépen akartuk zárni az idényt, na meg persze volt még hátra törlesztenivaló.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
június 03. Bem tér Korona Calcio - Fc. Senninger 2-6 Gsz.: Edvi I. 2, Farkas J., Farkas P., Szebik Sz., Öngól A meccsnek szintén az őszi vereség adott igazi pikantériát. Csakúgy, mint az elő ző találkozón, itt is sikerült elégtételt venni és bebizonyítani, hogy ki a jobb, s mindez úgy történt, hogy mindkét csapat kapus nélkül állt ki, vagyis mezőnyjátékos lett a hálóőr. Horváth Péter állt a Senninger kapujában, s a szerencsével sem állva hadilábon remek teljesítményével agyára ment a Korona csatároknak. Farkas Jani itt lőtte 100. bajnoki gólját a Senninger színeiben. június 10. Bem tér Fc. Senninger - Fiskális 5-5 x Gsz.: Török M. 2, Farkas P., Horváth P., Szebik Sz. A tavasszal veretlen két csapat – a már bajnok Senninger és a kupagyőztes Fiskális – összecsapásán igazán felszabadultan, látványosan és talán a bajnokság alatt legjobban játszottunk, mégis döntetlen lett az eredmény. A kapuk felváltva forogtak veszélyben, hatalmas iramban követték egymást a jobbnál jobb megoldások, váratlan húzások. Jellemző a gárda küzdőszellemére és akaratára, hogy még emberhátrányban is képesek voltunk bevenni a nagynevű játékosokkal (Horváth Zsolt, Hannich Péter) teletűzdelt Fiskális kapuját. A közönségszórakoztató mérkőzésen közelebb álltunk a győzelemhez. Természetesen meccs után ismét pezsgőbontás következett. május 20. Grabo sátor Kaméleon - Fc. Senninger 2-4 Gsz.: Farkas P., Horváth P., Szebik Sz., Boros G. Az utolsó forduló is tartogatott izgalmakat. A sok szurkolónak köszönhetően igazi presztízs csata alakult ki a meccsen – talán még a tavalyi találkozóhoz hasonló hangulat idéződött fel mindenkiben, s ettől “harapott” mind az ellenfél, mind a Senninger. Jó játékkal és győzelemmel tettük fel egész éves teljesítményünkre a koronát. A meccs végén persze pezsgőbontásra és fényképezésre került sor. Az Fc. Senninger hatodik első osztályú évében – megalakulásának tizedik évfordulóján – másodszor is megnyerte a győri kispályás labdarúgó bajnokságot! Még egy évig “Bajnok”nak szólíthattuk egymást, és ehettük két pofára a Túró Rudit. Házi góllövő-lista 1998/99.: Szabó Gábor Farkas János Farkas Péter Edvi Szabolcs Török Miklós
24 22 16 14 13 Öngól
Horváth Péter Zsédenyi Gábor Boros Gábor Edvi István Szebik Szabolcs 4
Szabó Gabi immár ötödször lett a Senninger házi gólkirálya.
Click here to get your free novaPDF Lite registration key
11 7 7 6 5
Az 1998/1999. évi bajnokság végeredménye: 1. Fc. Senninger 2. Fiskális 3. Kommunális SK 4. Korona-Calcio 5. Szabadhegy I. 6. Dinamó 7. Pedagógus 8. Buda 33 9. Apor 10. Kaméleon 11. SVU 12. Irreál 13. Volán SC 14. Unicentrál
26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26 26
129 : 57 90 : 66 107 : 54 100 : 79 103 : 65 99 : 80 93 : 75 93: 114 95 : 101 81 : 135 76 : 100 93 : 132 95 : 139 65 : 122
66 pont 55 54 47 45 41 40 35 31 31 21 20 20 13
ZÁRSZÓ
Az 1998-99-es idényben 26 mérkőzésbő l 21 győzelemmel, 3 döntetlennel és 2 vereséggel végződött. Ez a megszerezhető pontok 84,6%-a. A Senninger meccsenként átlag 4,96 gólt lőtt, és 2,19 gólt kapott. Talán a sikerek hatására soha nem tapasztalt érdeklődés mutatkozott a csapat iránt a támogatók részéről. Immár hat komoly szponzor segíti a Senninger szereplését az üzleti élet minden szegmensébő l. Név szerint Pannon-Reklám, Fliegl-Abda Kft., For-Top Kft., Bilux Kft., Tio Pepe Étterem, A+B Munkaruha Bt. Tehát sikerült a bravúr, amiről a csapat körül mindenki álmodott. Mert ugye az ember telhetetlen, mindig többet akar. Még ki sem ünnepeltük magunkat az első bajnokság után, már a második megnyeréséről beszélgettünk. Ugyanígy történt ez most is, már a harmadik bajnoki cím lebeg a szemünk előtt, ami érthető, hiszen még egyetlen csapat sem tudott háromszor egymás után első lenni a győri kispályás labdarúgó bajnokságban. Bízunk benne, hogy a Senninger lesz az, aki bebizonyítja, hogy ez is lehetséges. Biztos, hogy nagyon nehéz év előtt áll a csapat, de tudjuk, hogy mit akarunk elérni és szurkolóink, szüleink és barátaink erkölcsi és anyagi támogatásával el is tudjuk érni. Ha meg nem sikerül? Legalább jól éreztük magunkat egymással. És ez így legyen az idők végezetéig…
Click here to get your free novaPDF Lite registration key