2Móz 12, Eltakarítani a kovászt

1

2Móz 12,1-4. 8-11. 14-20. 24-28. 43-50. Eltakarítani a kovászt „Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, mondván: Ez a hónap légyen néktek a hónapok elseje; Első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között. Szóljatok Izráel egész gyülekezetének, mondván: E hónak tízedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt. Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz.” „A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű fűvekkel egyék meg azt. Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábaszáraival és belsejével együtt. És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy a mi megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg. És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az.” „És legyen ez a nap néktek emlékezetűl, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból, mert valaki kovászost ejéndik az első naptól fogva a hetedik napig, az olyan lélek irtassék ki Izráelből. Az első napon pedig szent gyűléstek legyen és a hetedik napon is szent gyűléstek legyen; azokon semmi munkát ne tegyetek, egyedül csak a mi eledelére való minden embernek, azt el lehet készítenetek. Megtartsátok a kovásztalan kenyér innepét; mert azon a napon hoztam ki a ti seregeiteket Égyiptom földéről; tartsátok meg hát e napot nemzetségről nemzetségre, örök rendtartás szerint. Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedik napján estve egyetek kovásztalan kenyeret, a hónap huszonegyedik napjának estvéjéig. Hét napon át ne találtassék kovász a ti házaitokban; mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiirtatik Izráel gyülekezetéből, akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen. Semmi kovászost ne egyetek, minden lakóhelyeteken kovásztalan kenyeret egyetek.” „Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre. És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, a mint megmondotta vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást. Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborúla. És menének és úgy cselekedének az Izráel fiai, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak; úgy cselekedének.” „És mondá az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a Páskha rendtartása: Egy idegen származású se egyék abból. Akárkinek is pénzen vett szolgája akkor egyék abból, ha körülmetélted. A zsellér és a béres ne egyék abból. Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban. Izráel egész gyülekezete készítse azt. És ha jövevény tartózkodik nálad, és páskhát akarna készíteni az Úrnak: metéltessék körűl minden férfia, és úgy foghat annak készítéséhez, és legyen olyan, mint az országnak szülötte. Egy körűlmetéletlen se egyék abból. Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, a ki közöttetek tartózkodik. És Izráel fiai mindnyájan megcselekedék; a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak, úgy cselekedének.”

2 Bevezetés Egyiptom népére az volt a tizedik csapás, hogy Isten minden elsőszülöttet megölt közülük, „…a Faraónak elsőszülöttétől fogva […] a tömlöczbeli fogolynak [és a szolgának] elsőszülöttéig és [még] a baromnak is minden első fajzását” (2Móz 12,29). Izráel népét úgy kerülte el az öldöklő angyal, hogy egy bárányt kellett levágni. Annak a báránynak a vérét ki kellett kenni az ajtófélre és a szemöldökfára. Isten látta a vért, és ezért az öldöklő angyal elkerülte azt a házat (2Móz 12,22-23). Izráel népének nemcsak a bárány vérét kellett a szemöldökfára és az ajtófélre kikenni, hanem a báránynak a húsát is el kellett fogyasztani. Isten meghatározta, hogyan kellett azt elfogyasztani, és hogy amikor majd bemennek az ígéret földjére, hogyan emlékezzenek meg a szabadulásnak erről a napjáról (7-8.17. v). Láttuk, hogy ez a bárány az Isten Bárányára Jézus Krisztusra, és a vére az Ő vérére mutat. Az Úr Jézus véréért Isten megbocsát minden bűnt. Pál apostolnak a Korinthusiakhoz írott levelében azt olvassuk, hogy „…a mi húsvéti [páska] bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (1Kor 5,7). Azonban azoknak is van tennivalójuk, akik elfogadták, hogy Jézus Krisztus vére elég az ő bűneikért is. 1.) A mi páskabárányunk Jézus Krisztus János evangéliumának a 6. fejezetében az Úr Jézus Krisztus beszélt arról, hogy „…nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret” (Jn 6,32). Ez a mennyei kenyér az Ő teste, amelyet odaadott a világ életéért. „Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért. Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy azt együk? Monda azért nekik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek. A ki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital” (Jn 6,51-55). Tehát nemcsak a vér fontos, jól figyeljük meg, hanem a test is, ahogyan a páskabáránynak a húsát is el kellett fogyasztani. Aki nem eszi az ember Fiának a testét, és nem issza az Ő vérét, abban nincs élet (Jn 6,54). „Mert az én testem bizony étel…” (Jn 6,55) mondja az Úr Jézus. Tehát a vérnek is, és az Úr Jézus testének is megvan a maga szerepe és jelentősége. Minden vasárnap megtörjük a kenyeret, és a Korinthusiakhoz írott levélben azt olvassuk, hogy „…az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret, És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre” (1Kor 11,23-24). 2.) Hogyan kellett elfogyasztani a bárányt? Mit üzen ez nekünk? Ez arról beszél, hogyan kell élni azoknak, akik a Jézus Krisztus vére alatt, az Ő védelme alatt vannak. A báránynak a húsát a következőképpen kellett elfogyasztani: (1) Tűzön sütve A 8. versben azt olvastuk: „A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve…” Ez volt az első rendelkezés, hogy tűzön sütve kellett a húst megenni. Aztán részletezi az Úr, hogy nem volt szabad nyersen, és úgy sem, hogy vízben megfőzték, sem reggelre nem volt szabad hagyni belőle. Ha reggelre hagytak, akkor azt nem dobhatták el, nem adhatták másnak, hanem meg kellett tűzön égetni (9-10. v.). Tehát a tűznek jelentősége volt.

3 Mit jelent a tűz? Először is a próbák tüzét, amin Isten átviszi minden gyermekét. Amikor az Úr Jézus Krisztus a földön járt, Ő is megpróbáltatott. Amikor bemerítkezett a Jordánba, a Szent Szellem azonnal kivitte a pusztába, és megkísértetett az ördögtől (Mt 3,13-17; 4,1). Azután is sok próbán ment keresztül, amelyekben bebizonyosodott az, amit sok helyen olvasunk a prófétáknál, hogy az igazi arany és ezüst nem ég el a tűzben, hanem a tűz megmutatja, hogy valódi volt, és nem volt benne salak. Nem volt ál-arany, vagy ál-ezüst. Nem ólom volt, nem holmi értéktelen valami, hanem igazi arany és ezüst (Ez 22,20; Zak 13,9). Az Úr Jézus Krisztusnál is ez bizonyosodott be a próbák tüzében, hogy igazi, valódi, szent, Isten gyermeke volt, akiben nem volt semmi hiba. A tűz ítéletet is jelent. Egyik helyen azt olvassuk, hogy „…a te Istened megemésztő tűz…” (5Móz 4,24). Isten tűz által tart ítéletet (Ám 7,4;). Ezt a világot is tűzzel fogja megítélni: „…A mostani egek pedig és föld [tehát nemcsak a föld, hanem az egek is] ugyanazon szó által […] tűznek tartatván fenn…” (2Pt 3,6-7). Az Úr Jézus Krisztus, mint Isten Báránya, az Isten ítélete alá esett. Nem a saját bűneiért, mert a tűz megpróbálta, hogy nem volt Benne. De amikor felvette a világ és a mi bűneinket, akkor Isten lesújtott Rá, és az ítéletet a mi bűneinkért elhordozta. Ezért kellett a páskabárányt tűzön megsütve megenni, s ami megmaradt, tűzben megégetni (9-10. v.). Mind ez azt jelképezte, hogy Krisztust Isten megpróbálta, igaznak, valódinak, bűntelennek, épnek találta, majd felvette a világ bűnét, és miatta Isten ítélete sújtotta. (2) Kovásztalan kenyérrel kellett megenni A kovásztalan kenyér már nem a bárány húsából való volt, külön kellett elkészíteni. Nagyon lényeges, hogy kovásztalan legyen. A 14. verstől egészen a 20. versig a kovász nagyon sokszor előfordul: kovász, kovászos, kovász, kovásztalan. „Hét napon át ne találtassék kovász a ti házaitokban; mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiirtatik Izráel gyülekezetéből, akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen” (19. v.). A kovász a Bibliában mindig a bűnnek a jelképe A bárányban nem volt kovász, Krisztusban nem volt bűn, ez világos. „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkűl valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk. Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában” (1Kor 5,7-8). Tehát a mi páskabárányunk, Krisztus megáldoztatott érettünk. Nekünk pedig azt mondja, hogy „…legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkűl valók vagytok…” (1Kor 5,7). Mert Krisztushoz, a húsvéti bárányhoz ilyen élet illik, kovásztalan élet, bűn nélküli élet. Legyünk új tésztává, kovásztalan kenyérré, ez ránk vonatkozik, akik Krisztusból élünk, Vele életközösségben vagyunk. „Tisztítsátok el azért a régi kovászt…” (1Kor 5,7), a bűnnek a kovászát! Hét napig kellett kovásztalant enni A hét a tökéletességnek, a teljességnek a száma. A mi életünkben ez azt jelenti, hogy amíg csak itt járunk a földön - egészen életünk végéig - folytonosan tisztítanunk kell a bűnt, hiszen ezen a földön a testünkben benne van a rossz. Aki azt mondja, hogy nincs benne bűn, magát csapja be. „…nem lakik én bennem, azaz a testemben jó…” (Róm 7,18). A testünkben van a bűn, de ne jöjjön elő. Ne törjön fel. Ne cselekedjék bűnt, ne éljen bűnben aki új tésztává lett, aki Krisztusé lett. Nem lehet az életünkben egy kis lazítást sem megengedni. Sajnos tapasztalható, hogy amikor valaki már hosszú ideje hívő, öreg korára, az élete vége felé megenged magában bűnöket. Ez rossz bizonyság.

4 Nem azért kellett eltakarítani a kovászt, hogy megmeneküljenek A vér által már megmenekültek, már megszabadultak az öldöklő angyaltól, életben maradtak, és azután kellett a kovászt eltakarítaniuk, mert az illett a tiszta bárányhoz (2Móz 12,6.13.18). Tehát egy hívő embernek nem azért nem szabad az életében megtűrnie semmiféle bűnt, mert az által üdvözül. Isten nem azért ad örök életet, mert valaki megöldökölte a bűnt magában. Erre úgy sem képes az ember. Örök élet, üdvösség csak Krisztus véréért van, Isten kegyelmi ajándéka, amit hittel elfogadhatunk (Róm 6,23). De ha egyszer valaki már megmenekedett Krisztus vére által, úgy illik, hogy ne tűrje meg az életében a bűnt. „…járjatok úgy, mint illik elhívatástokhoz, melylyel elhívattatok” (Ef 4,1). Mi lesz a következménye, ha Isten gyermeke vétkezik? Ha valaki mégis kovászost evett, akkor mi történt vele? Azt olvastuk az Igében, hogy az ilyen lelket ki kell irtani Izráel közösségéből, Izráel gyülekezetéből (19. v.). Ez a mai nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy akit megmentett az Úr az Ő vére által, de bűnben él, vagy valami bűnt megtűr az életében, annak megszakad a közössége Istennel és Isten népével, amit itt Izráel gyülekezete jelképez. Úgy, mintha meghalt volna. Ez nem azt jelenti, hogy elkárhozik, de azonnal megszakad az Úrral és a testvérekkel a kapcsolata. Ez azt jelenti, hogy az ilyen embernek, aki bűnt tűr meg az életében, oda lesz az öröme, oda lesz a belső lelki és szellemi nyugalma, egy nagy belső nyomorúságba jut. Pontosan úgy, ahogy Dávid mondja, miután vétkezett: „Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt. Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében…” (Zsolt 32,2-3). Ellankad az életerő, oda lesz a békesség, az ember szomorúvá, panaszkodóvá, kötekedővé, kibírhatatlanná válik. A környezete is látja, hogy valami nincs rendben. Ellankadt az életerő. „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak – és te elvetted rólam bűneimnek terhét…” (Zsolt 32,5). Így olvassuk János apostol levelében: „Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől” (1Jn 1,7). Tehát bevallani a vétkem, világosságra hozni a bűnöm, ez a világosságban járás. Ekkor az Úr vére eltörli a bűnt. Csak ez után állhat vissza a közösség. De hogyha újból vétkezünk, akkor újból kezdődik elölről. Megszakad a kapcsolat, szomorúságba, mély válságba, nyomorúságba jutunk, és újból napfényre kell hozni. Az Úr vére aztán eltörli a bűnt. Azonban az nem jó, ha egy életen keresztül így megy. Hét napig kovásztalanul (19. v.). Egész életünkön keresztül kovásztalanul. Ez illik az Úrhoz. Mi lesz a következménye, ha nem járunk világosságban? Ha valaki nem hozza nyilvánosságra a bűneit, hanem benne marad, akkor az lesz vele, amit a kenyértöréssel kapcsolatban olvasunk a Korinthusiakhoz írott levélben: „…a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét” (1Kor 11,29). Akkor lesz az ember méltatlan, mikor a szent és tiszta Bárány, Krisztus mellett kovászos, bűnös életet él. Az ilyen hívő nem becsüli meg az Urat, „Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan” (1Kor 11,30), vagyis megítéli az Úr. Itt sem kárhozatról van szó, mert azt mondja, hogy „…mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk” (1Kor 11,32). De milyen nyomorult az ilyen hívő élet, aki beszennyezi magát, ott a kovász, a méltatlanság, jön az Úrhoz, de alighogy megtisztította, újból ott a bűn, újból ott a kovász. (3) A bárányt keserű füvekkel kellett megenni A harmadik rendtartás szerint nem csak kovásztalan kenyérrel, hanem keserű füvekkel kellett megenni (8. v.). Tehát a bárány húsához, amit megsütöttek, két dolog kellett: kovásztalan kenyér és keserű fű. A keserű fű szoros kapcsolatban van a bűn nélküli élettel, a

5 kovásztalan kenyérrel. Mi a jelentése? Krisztus szenvedéseivel és halálával való közösségünket jelenti. Ez a régi természetünknek, a régi életünknek nagyon keserű, mert a legkeserűbb a halál. Agág azt gondolta Sámuel próféta idejében, hogy eltávozott tőle a halálnak a keserűsége. De nem távozott el, Sámuel megölte Agágot (1Sám 15,32-33). A Római levél 6. részének 6. versében azt olvassuk: „Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele [együtt] megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek a teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek.” Vele együtt megfeszíttetni (hogy a halálban van), ez keserű az óembernek, a régi természetnek. Isten az óembert halálra ítélte, és Krisztusban az ítéletet végre is hajtotta. Azt írja ott Pál apostol: „Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus…” (Gal 2,20). Krisztussal együtt megfeszíttettem, ez a régi természetre vonatkozik, aki voltam. Ez keserű dolog. Aztán a Galatákhoz írott levél 6. részének 14. versében azt olvassuk: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk, Jézus Krisztus keresztjében, a ki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.” Ez is keserű dolog. Mert nem úgy van, hogy azt teszünk, amit szeretnénk, ami édes lenne a mi édes-kedves énünknek, régi vágyainknak és természetünknek. „Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak [...] Mert mindaz a mi a világban van, a test kívánsága…” (1Jn 2,15-16). A test kívánságát, ami addig édes volt, nem viszem végbe: „…a szemek kívánsága, és az élet kérkedése [ez] nem az Atyától van, hanem a világból” (1Jn 2,16). Ez is keserű a régi természetemnek, amikor erre nemet kell mondanom. Akármennyire is „…vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága” (Jak 1,14) az embert, ahogy Jakab apostol mondja, a hívő ember válasza: nem. Nem, mert én a Krisztussal közösségben vagyok, Aki az életét adta értem. Az Isten tüzét hordozta el értem. És Őhozzá kovásztalan kenyér illik keserű füvekkel, azért mondok nemet erre is, arra is. Sokan érdeklődnek Isten dolgai iránt, manapság is. Régebben is, Pál apostol idejében is így volt. „Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hívatlak téged” (ApCsel 24,25). Azt szívesen hallgatják az emberek, hogy Krisztus meghalt a bűneikért, de amikor a kovásztalan kenyérről és a keserű füvekről, vagyis az önmegtartóztató életről van szó, akkor most is sokan mondják, hogy „…majd máskor…még visszatérünk erre…”. De legtöbben soha nem teszik. Az önmegtartóztató élet keserű a régi természetünknek és a testünknek. „Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot, és a fösvénységet, a mi bálványimádás, Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira; Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban. Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat, haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet” (Kol 3,5-8). Amikor azt mondja az Ige, hogy öldököld meg, vesd el, ezek keserű dolgok. De az igaz, ártatlan, szeplőtelen Bárányhoz csak kovásztalan kenyér illik, azt pedig csak keserű füvekkel lehet megenni (8. v.). (4) A bárányból nem volt szabad reggelre hagyni „…ne hagyjatok belőle reggelre…” (10. v.). Ha megmarad, akkor tűzzel meg kell égetni (10. v.). Azon az éjszakán mindet el kellett fogyasztani. Most szellemileg éjszaka van. A bűnnek, a sötétségnek az éjszakája. Akkor jön el a reggel, amikor Jézus Krisztus majd megjelenik. Ezt mindaddig kell cselekednünk, amíg eljön az Úr. Utána már nem lesz szükség keserű füvekre, mert a mi testünket átváltoztatja, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez (Fil 3,21). Kovásztalan kenyereket sem lesz olyan nehéz sütni, mert ott Nála nem ez a testünk lesz, hanem dicsőséges, amiben nem lesz bűn. Az Ő szentségében, jelenlétében,

6 tisztaságában minden bűn nélküli lesz. A kenyértörést (úrvacsorát) is addig kell gyakorolni, amíg eljövend. „…ne hagyjatok belőle reggelre…” (10. v.). Reggel már egészen más lesz. Amikor felkel a Nap, és eljön Krisztus, az egészen más lesz. Ez az éjszakára vonatkozik: „…azon éjjel…” (8. v.). (5) A bárányt útra készen kellett elfogyasztani „…ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitok felövezve, saruitok lábaitokon, és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az” (11. v.). Mikor eljött a reggel, Izráel népének azonnal indulni kellett. Nem volt arra idő, hogy éjjel leüljenek lakmározni az asztalok köré, edényeket széjjelpakolni, és majd ha eljön a reggel, akkor kezdjenek felöltözni, és a cókmókot összeszedni. Nem volt rá idő! Úgy kellett enniük, hogy amit csak vinni akartak magukkal, minden legyen összepakolva. És sok mindent vittek, még a szomszédoktól is kértek edényeket (2Móz 12,35). Derekuk felövezve, útra készen. Felöltözötten. Saru a lábukon. Pálcájuk a kezükben. Tehát úgy, hogy mihelyst eljött a reggel, és megették a bárányt, azonnal útnak tudjanak indulni. Nagy sietséggel. Nem komótosan. Vannak olyan dolgok, amelyekben nem jó a sietség. De vannak dolgok, amit nem lehet csak úgy, lazán venni, hogy majd lesz valahogy. Az egész életünk rövid. És rövid az éjszaka is. Az Úr bármikor megjelenhet, és készen kell lenni. Készen. Nem készülgetni. Mihelyst indultak, mindenki készen volt. Nem akkor kapkodtak. Ez arra biztat bennünket, amit az Úr Jézus mondott: „…legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jön el az embernek Fia” (Mt 24,44). Legyetek készen! Ne csak készülgessetek. Ez az, ami sietteti az embert. Siettet, mert vannak az életünkben dolgok, amit az Úr már öt évvel ezelőtt is megmutatott, hogy azt le kellene tenni, azt már el kellene hagyni, emezt meg már másképpen kellene tenni. De öt év óta vitában állok az Úrral. Uram, csak még ezt engedd meg, csak még azt. Halogatom. Majd hűségesebb leszek, ha… Még elrendezem ezt. Még felnevelem a gyerekeimet. Útra bocsátom őket. Még valamit gyűjtök az unokáknak is. Még ezt csinálom, még majd befejezem az iskolát. Majd ha férjhez megyek. Majd… Valami miatt mindig halogatunk valamit. Nem, azt mondja az Úr! „…legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok…” (Mt 24,44). Hirtelen jön a hajnal. Megjelenik az Úr. És akkor, aki készen van, indul, és bemegy. Már semmi nem kötötte őket Egyiptomhoz Útra készen ették a páskabárányt (11. v.), és ezzel azt is kijelentették, hogy Egyiptomban már nincs helyük. Ott már ők idegenek, már nem akarnak tovább ott maradni, nincs semmi, ami odavonzaná őket, már senkit nem lehet visszatartani, ők már búcsút mondtak Egyiptomnak. Nem köti már őket oda a szívük. Semmi szál nem köti oda. Nekünk is mondja az Ige, hogy idegenek és vándorok vagyunk (Zsid 11,13). A mi országunk nem itt van. „Mert a mi országunk a mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk” (Fil 3,20). De visszhangzik-e a szívünkben, hogy tényleg nem köt ide semmi? Készen vagyunk? Minden maradhat, csak jöjjön az Úr? (6) Körülmetéletlen nem ehetett a páskából Aztán még egy rendelkezés volt. „És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a Páskha rendtartása: Egy idegen származású se egyék abból. Akárkinek is pénzen vett szolgája akkor egyék abból, ha körűlmetélted” (43-44. v.). Az volt Izráelben a nem idegen, aki test szerint Ábrahám leszármazottja volt. Az idegen más nemzetből való volt. Itt két dolgot mond az Ige: aki idegen, nem ehet a páskából. De ha körülmetélték, akkor igen. Mit jelent ez most?

7 Mit jelentett a körülmetélkedés? Körülmetélkedés a szövetségnek volt a jele. Azt jelentette, hogy akit körülmetéltek, az a testén hordozta annak a jelét, hogy ő az Isten népéhez tartozik. Akit nem metéltek körül, az nem tartozott Isten népéhez. Idegen volt. Most, a mai időben mit jelent az, hogy valaki idegen, vagy az, hogy Isten népéhez tartozik? Mitől függ? Van, aki úgy gondolja, hogy most a körülmetélkedésnek megfelel a keresztség vagy a bemerítés. Maga a keresztség külsőleg semmit nem jelent. Az új élet a döntő Azt, hogy valaki Isten népéhez tartozik-e vagy nem, egy dologról lehet megtudni: vane új élete vagy nincs? Ez a döntő. Új élet vagy új élet hiánya. Akinek új élete van, akiben a Krisztus élete van, az a Krisztus családjához tartozik. Akiben pedig nincsen a Krisztus Szelleme, nincs a Krisztus élete, az nem az Övé. „A kiben [tehát Krisztusban] körűl is metéltettetek kéz nélkűl való körűlmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körűlmetélésében; Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, a ki feltámasztá Őt a halálból. És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körűlmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket, Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nékünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára” (Kol 2,11-14). Krisztusban lenni Milyen keresztségről van itt szó? „Eltemettetvén Ő vele együtt […] a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által…” (Kol 2,12). Tehát arról a keresztségről van szó, amikor Krisztusba helyezett, Krisztusba merített bele Isten, nem pedig a vízbe. Akkor Krisztusban vagyunk. És mit olvasunk erről? „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden [...] Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban…” (2Kor 5,17; 1Kor 1,30) Krisztus körülmetélésében metéltek körül. „…levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körűlmetélésében” (Kol 2,11). Amikor Ő meghalt, a mi óemberünk Vele együtt megfeszíttetett. Amikor Ő feltámadt, akkor mi is feltámadtunk az Isten ereje által, hogy új életben járjunk. Tehát akinek új élete van, az meghalt a Krisztussal, és feltámadt együtt a Krisztussal. Aki Krisztusba keresztelkedett meg, annak az embernek Őbenne van az élete. Ez jelenti a határvonalat. A páskából csak ilyen ember ehetett. Krisztussal csak ilyen embernek lehet közössége. Csak ilyen ember tudja eltakarítani a kovászt, hogy kovásztalan életet éljen. Csak az ilyen ember tudja enni a keserű füvet, felövezni a derekát, pálcáját a kezébe venni. Nagy sietséggel, mert tudja, hogy itt mindennel leszámolt, itt már minden csak a múlté. Jön a Nap, felkel reggel, és indulunk az új haza felé, a mennyei felé. Befejezés „Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre. És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, a mint megmondotta vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást. Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok? Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, a ki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborúla” (24-27. v.). Mikor majd bementek a földre. Most ezt így mondanám: mikor egy ember kiszabadult Egyiptomból, megtette a háromnapi járóföldet. Mikor új életben jár, krisztusi életben. És akkor majd visszaemlékezik, mint, ahogy a kenyértörésben is visszaemlékezünk, hogy mit tett velünk az Úr. És akkor, ha majd megkérdezik, hogy ezt mire teszed, mire jó ez? Ha tőlünk

8 megkérdezik a gyerekeink, amikor látják, hogy minden vasárnap úrvacsoráztok: mire jó ez? Mit mondunk? Mert sok mindent lehet mondani, az Igéből is. Mert lehet olyat is mondani, hogy: fiam, én ezt azért teszem, mert az Úr Jézus azt mondta, hogy ezt cselekedjétek (1Kor 11,24-25), és én ezt a parancsot meg akarom tartani, mert az Úr Jézus parancsolta. Azt is lehet rá válaszolni, hogy azt mondta az Úr Jézus, hogy aki nem eszi az ember Fiának testét, és nem issza a vérét, abban nincs élet (Jn 6,53). Hát én ezért teszem. De ez egyáltalán nem az, amiről szól az Ige. Ha egy Izráelita azt mondta volna a fiának, hogy fiam, azért teszem, mert ezt parancsolta Mózes, mert meg van írva a törvényben, hogy ezt kell tenni: kielégítő felelet lett volna? A gyerek tovább kérdez: de miért parancsolták? De miért mondta ezt Jézus Krisztus? De miért, hát mi jelentősége van ennek? Valami oka csak van? És ekkor jön a nagy kérdés, hogy tudunk-e rá felelni: fiam, azért, mert én a halált érdemeltem volna, de elkerült a halál. Mert helyettem a Bárány Krisztus Jézus halt meg. Az Ő vére mentett meg engem a kárhozattól. Mivel Ő megmentett engem, az a méltó Őhozzá, hogy úgy járjak: kovász nélkül, keserű füvekkel. És az Ő halálába Isten egyúttal a világot is megítélte. Nekünk nincs itt maradandó városunk (Zsid 13,14). Ez a világ is ítélet alatt van. Megyünk innen, azért vagyunk útra készen. A Báránynak az erejével és a kovásztalan kenyér erejével megyünk, mert a mi országunk a mennyekben van. Adja az Úr, hogy megértsük a vérnek, a kovásztalan kenyérnek, a keserű füveknek és a készenlétnek a jelentőségét (7-8. v.). Ámen. 1995. május 28.