SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. H-1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3 „C” TORONY TELEFON: +36 1 880-8788 • FAX: +36 1 880-8787 WWW.SOLARCAPITAL.HU •
[email protected]
N Naappii E Elleem mzzééss
29. Hét – 2010. július 21. Szerda Összegzés A pénteki esés után hétfőn még nem sok pozitívumot mutattak az amerikai piacok, azonban a tegnapi kereskedés elején már észre lehetett venni, hogy a héten a negatív lenyitásokat követően folyamatos erősödések következnek, tehát a pesszimista piackezdet után megjönnek a vevők. E kedvező jel aztán a kereskedés második felére már ki is teljesedett és technikailag szép, bár százalékos mértékét tekintve még relatív gyenge emelkedés kerekedett belőle. Egyelőre a középtávú eső trend sehol sem sérült – ennyire azért ne szaladjunk előre – éppen csak megkezdődött egy újabb negatív hullám, de nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a beinduló esést rögtön megakasztotta egy (valójában két) emelkedő nap. Tegnap ráadásul napi csúcsuk közelében zártak a piacok, így borítékolható a pozitív piacnyitás ma is. A kezdeti pesszimizmust táplálták a munkaerőpiacról érkező adatok, de végül feledni tudták mindezt a befektetők és inkább a gyorsjelentésekre koncentráltak. A Yahoo számai kedvezők lettek – bár ez az árfolyamán egyáltalán nem látszott meg. 0,66%-os emelkedéssel zárt, amivel cseppet sem lépett ki az elmúlt időszak eső trendjének vonalából. Piaczárás után látott napvilágot az Apple gyorsjelentése, mely részvény a legutóbbi gyorsjelentés óta – az igen hektikus piaci környezetben – egy széles sávban tudott oldalazni, jelenleg azonban ezen belül eső ágban tartózkodott a sáv aljának közelében. A kedvezőnek ítélt gyorsjelentés (bár részletes elemzések csak mára várhatók) fordítani tudott ezen és ismét a sáv teteje, 280 felé vette az irányt. Európában enyhe eséssel zártak a piacok, amit ma emelkedés követhet.
Indexek Nasdaq Composite S&P 500 Russell 2000 DJ Stoxx 50E DJ Stoxx TMI DAX CAC40 Devizák EUR/HUF USD/HUF
Érték Napi vált. (%) 2222,49 1,1% 1083,48 1,14% 624,24 1,82% 2627,28 -0,28% 239,66 0,05% 5967,49 -0,69% 3468,02 -0,53% Érték Napi vált. (%) 286,15 -1,34% 221,85 -0,91%
©SolarCapital A Solar Capital Markets Zrt. által nyilvánosságra hozott valamennyi szöveg, így például az elemzések, tanulmányok, kommentek és tájékoztatók, illetve bármely egyéb információs adattartalom véleménynek minősülnek és tájékoztató jellegűek, azok semmilyen körülmények között nem jelentenek üzletkötésre való felhívást, illetve bíztatást, továbbá az előbbiek pontosságáért, helytállóságáért, illetve az adatok felhasználásából eredő esetleges károkért a Solar Capital Markets Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal. A Társaság tájékoztatja továbbá Tisztelt Ügyfeleit, hogy jelen befektetési elemzésben foglaltak, illetve az abban közölt megállapítások objektív és független magyarázatokat tartalmaznak, melyek elkészítése során a Társaság a CXXXVIII Tv. 110.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint járt el.
SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. H-1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3 „C” TORONY TELEFON: +36 1 880-8788 • FAX: +36 1 880-8787 WWW.SOLARCAPITAL.HU •
[email protected]
S&P500 (USA) Bizonytalankodás látszott a pénteki esés után az indexen, ami hosszú napi kanócokban mutatkozott meg, mígnem tegnap a kereskedés eleji esésből emelkedés kerekedett. Vegyes képet rajzolt így az index, a középtávú trend folytatódásán belül a friss lefordulást egy viszonylag erős emelkedő nap akasztja meg már az elején. Pozitív: Vissza 1100-ra? Ilyen gyorsan? Negatív: Középtávú eső trend, rövidtávú lefordulással. Összegzés: Elhamarkodott lenne bármilyen optimizmus, de tény, hogy hamar megakadni látszik az esés, legalábbis a tegnapi nap nem illik a negatív lendületbe. Különösen zavarja a képet, hogy 1080 felett tudott zárni, amivel a korábbi – most már ellenállás – sávba is belépett 1080-1100 között.
©SolarCapital A Solar Capital Markets Zrt. által nyilvánosságra hozott valamennyi szöveg, így például az elemzések, tanulmányok, kommentek és tájékoztatók, illetve bármely egyéb információs adattartalom véleménynek minősülnek és tájékoztató jellegűek, azok semmilyen körülmények között nem jelentenek üzletkötésre való felhívást, illetve bíztatást, továbbá az előbbiek pontosságáért, helytállóságáért, illetve az adatok felhasználásából eredő esetleges károkért a Solar Capital Markets Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal. A Társaság tájékoztatja továbbá Tisztelt Ügyfeleit, hogy jelen befektetési elemzésben foglaltak, illetve az abban közölt megállapítások objektív és független magyarázatokat tartalmaznak, melyek elkészítése során a Társaság a CXXXVIII Tv. 110.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint járt el.
SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. H-1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3 „C” TORONY TELEFON: +36 1 880-8788 • FAX: +36 1 880-8787 WWW.SOLARCAPITAL.HU •
[email protected]
Russel2000 (USA) – 60 perces grafikon A napon belüli bontású grafikonon fedezhető fel az elmúlt két nap egyedüli pozitívuma, mely szerint a rendre erősen negatív nyitásokat napközben vételi erő és emelkedés követte. Ez végül a tegnapi kereskedés közepére érett be és viszonylag jelentős további emelkedéshez vezetett. Pozitív: Rövidtávú zavar az eső trendben. Negatív: Relatív gyengeség. Összegzés: Nem tudta elérni a 620-as szintet, bár jó lett volna e felett zárnia. A napi minimum a hétfői felett maradt, ami technikailag kis relatív erő (hosszú idő óta az első), így ez némi pozitív szellőcske az index mögött. A zárás alapján ma is pozitív folytatásra lehet számítani.
©SolarCapital A Solar Capital Markets Zrt. által nyilvánosságra hozott valamennyi szöveg, így például az elemzések, tanulmányok, kommentek és tájékoztatók, illetve bármely egyéb információs adattartalom véleménynek minősülnek és tájékoztató jellegűek, azok semmilyen körülmények között nem jelentenek üzletkötésre való felhívást, illetve bíztatást, továbbá az előbbiek pontosságáért, helytállóságáért, illetve az adatok felhasználásából eredő esetleges károkért a Solar Capital Markets Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal. A Társaság tájékoztatja továbbá Tisztelt Ügyfeleit, hogy jelen befektetési elemzésben foglaltak, illetve az abban közölt megállapítások objektív és független magyarázatokat tartalmaznak, melyek elkészítése során a Társaság a CXXXVIII Tv. 110.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint járt el.
SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. H-1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3 „C” TORONY TELEFON: +36 1 880-8788 • FAX: +36 1 880-8787 WWW.SOLARCAPITAL.HU •
[email protected]
Arany (Árupiac) – heti grafikon Kulcs szintet közelít az arany árfolyama, amely a többszöri sikertelen kitörési kísérlet után határozott esésbe ment át és immár az elmúlt hetekben meghatározó oldalazásból is letört. Pozitív: Nem említhető. Negatív: Támaszra rendeződik - letörhet. Összegzés: Egy 1175 környékéről történő letöréssel az elmúlt két hónap árfolyamsávja tetőt képezne, ami komoly akadálya lenne bármiféle későbbi emelkedésnek. A letöréssel egyben megnyílna az út a további esés előtt is, amelynek ugyan a közelben még gátja az 1150-es támasz, de az irány középtávon is ki lenne jelölve.
©SolarCapital A Solar Capital Markets Zrt. által nyilvánosságra hozott valamennyi szöveg, így például az elemzések, tanulmányok, kommentek és tájékoztatók, illetve bármely egyéb információs adattartalom véleménynek minősülnek és tájékoztató jellegűek, azok semmilyen körülmények között nem jelentenek üzletkötésre való felhívást, illetve bíztatást, továbbá az előbbiek pontosságáért, helytállóságáért, illetve az adatok felhasználásából eredő esetleges károkért a Solar Capital Markets Zrt. semmilyen felelősséget nem vállal. A Társaság tájékoztatja továbbá Tisztelt Ügyfeleit, hogy jelen befektetési elemzésben foglaltak, illetve az abban közölt megállapítások objektív és független magyarázatokat tartalmaznak, melyek elkészítése során a Társaság a CXXXVIII Tv. 110.§ (3) bekezdésében foglaltak szerint járt el.
SOLAR CAPITAL MARKETS ZRT. H-1062 BUDAPEST, VÁCI ÚT 1-3 „C” TORONY TELEFON: +36 1 880-8788 • FAX: +36 1 880-8787 WWW.SOLARCAPITAL.HU •
[email protected]
Dow Jones Greece Stock Index (EU) A grafikon alapján látványosan megnyugvó kedélyek képét két apró negatívum zavarja mostanában. Az egyik a tegnapi beesés, ami ugyan egyelőre csak szabályos visszateszt és forgalom nélküli, de akkor is határozott. A másik zavaró tényező, az az emelkedő forgalom tökéletes hiánya – nem látni, hogy valaki komolyabban is venné a piacot, ami eleve bizonytalanná tesz minden akciót. Pozitív: Bázis és emelkedés. Negatív: Nincs forgalom. Összegzés: Kizárólag nagyon óvatos játékra alkalmas terep egyelőre a görög piac, mivel bármikor jöhet nagyobb eladó a pattanásig feszült idegű befektetők közül. Említésre azért érdemes, mert hosszú ideje az első pozitívumok látszanak a grafikonon. A tartós emelkedéshez viszont nagy, jelen esetben több hónapos bázis szükséges.
Solar Capital Markets Zrt.