2.1. A magyar nyelv tanításának tanterve az I – IV. osztályban A tantárgyi tanterv országos hatókörű egységes tantervéből mutat be részleteket a modul első része. Jól elkülöníthető benne az anyanyelvi nevelésnek az iskolai rendszer egészére érvényes általános követelményrendszere. Ennek az összetevői az általános fejlesztési követelmények: 1. A szóbeli közlés megértése 2. A szóbeli kifejezőképesség fejlesztése 3.A szövegolvasás képességének fejlesztése 4. Irásbeli kifejezőképesség (fogalmazás) fejlesztése A négy fejlesztési követelményben jól megragadható az anyanyelvi nevelés egyik – már korábban taglalt – alapelve, a felfogó- és közlőképesség együttes fejlesztésének igénye. A szóbeli közlés megértése, valamint a szövegolvasás képességének alakítása a felfogó képesség fejlesztéséhez sorolható, míg a szóbeli kifejezőképesség fejlesztése, valamint az írásbeli kifejezőképesség (fogalmazás) fejlesztése a közlőképesség fejlesztéseként értelmezhető A következő alfejezet az osztályokra / évfolyamokra lebontott részletes követelményeket, illetve a tanulási tevékenységeket mutatja be. Ez utóbbi rész azokat a lehetőségeket, módozatokat tartalmazza, amelyek révén megvalósíthatók az adott osztály számára, az adott nyelvhasználati módot érintő részletes fejlesztési kovetelmények. Az első rész, a tantárgyi tanterv részleges, csak az I. és a III. osztályra vonatkoztatott tervet tartalmazza. Ennek logikáját nemcsak a helyszűke, hanem az is magyarázza,
1
hogy ez utóbbi két osztályra vonatkozó évi, ill. félévi pedagógus terveket mutatok be a következő alfejezetekben.
I. OSZTÁLY RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK ÉS TANULÁSI TEVÉKENYSÉGEK 1. A szóbeli közlés megértése Részletes követelmények I. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 1.1 a szóbeli közlés jelentéstartalmának megértésére
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai •a beszédviselkedés megfigyelése konkrét kommunikációs helyzetben • párbeszéd megfigyelése, megértése, folytatása és kezdeményezése a kommunikáció szabályai szerint, helyzetgyakorlatok végzése • 2-3 mondatos szövegekbe foglalt eseménymozzanatok felismerése bemutatott képsorok alapján • a megértést igazoló tevékenységi formákban való részvétel (visszamesélés, dramatizálás, bábjáték, rajz ) • a nonverbális eszköztár (gesztusok, mimika, tekintet és testbeszéd) felfedezését, megértését, elsajátítását szolgáló gyakorlatok • az elhangzott szöveg tartalmához nem illő verbális és nonverbális elemek felismerése • hibás nyelvtani szerkezetű mondatok kijavítása feladatok során (szórend, szünettartás, toldalékolás, egyeztetések: személy, szám, igeidők) • szavak jelentéstartalmának megváltoztatása hangok, illetve szótagok kicserélével • szavak helyettesítése rokon értelmű megfelelőikkel • adott mondatban tartalmilag nem odaillő szó felismerése (a szómagyarázat különböző lehetőségeivel) • szavak szótagokra bontása • játékos gyakorlatok a szótagok helyének felismerésére különböző szavakban
1.2. nyelvtanilag helyes mondatok felismerésére, az elhangzott mondatban előforduló nyelvhelyességi hibák érzékelésére 1.3. a mondatok szavakra bontására, meghatározni a szavak jelentéstartalmát megadott mondatban
1.4. a szavakat szótagokra, a szótagokat pedig hangokra bontani
2
• hangleválasztási gyakorlatok szavakban, a hallott hang helyének megállapítása • magánhangzók és mássalhangzók köznyelvi normának megfelelő ejtése • hangösszevonási gyakorlatok • párbeszéd: tanuló-tanuló, tanulótanító • szerepjátékok: beszéló-hallgató • helyzetjátékok : időszerű témával • csoportjáték: megadott témával
1.5. érdeklődéssel követni a konkrét kommunikációs helyzeteket és azokban aktívan résztvenni
2. A szóbeli kifejezőképesség fejlesztése Részletes követelmények I. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 2.1. helyesen és érthetően beszélni meghatározott beszédhelyzetekben
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • személyes élmények elmesélése • szövegalkotási gyakorlatok konkrét helyzetekben (képek alapján, megadott szavakkal), helyes hangsúlyozás • versmondás, dramatizálás, visszamesélés • hangszín, hangerő, hanglejtés, beszédritmus fejlesztését célzó játékos gyakorlatok végzése • mondatok szavakra bontása • szavak mondattá fűzése, játékos gyakorlatokkal • a mondat jelentéstartalmának megváltoztatása (tömörítés, bővítés) • mondatalkotás az új szavakkal • szóalkotási gyakorlatok • játékos gyakorlatok rokon éretelmű és ellentétes értelmű szavakkal • saját vélemény megfogalmazása az olvasott szöveggel kapcsolatosan
2.2. a beszédhelyzetnek megfelelő mondatok alkotására
2.3. az új szavak integrálására az aktív szókincsbe
2.4. érdeklődéssel részt venni a konkrét beszédhelyzetekben 3. A szövegolvasás képességének fejlesztése Részletes követelmények I. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 3.1. elsajátítani az olvasás jelrendszerét, szavak, szószerkezetek olvasására
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • hang és betű megfeleltetése • a beszéd hangjainak és azok írásjegyeinek megismerése (kisbetűk, nagybetűk, írásjelek) • szóképek és tárgyképek megfeleltetése 3
• szótagok, szavak hangsorának és betűsorának elemzése, a hangzók helyének pontos jelölése • hangösszevonási gyakorlatok • egytagú valamint több tagból álló szavak, szószerkezetek olvasása előzetes felkészüléssel és első látásra • rövid mondatok olvasása játékos olvasási gyakorlatok • elolvasott mondatok jelentésének visszajelzése rajzban • kérdés, válasz megfogalmazása rövid szöveg és azt kísérő képsor alapján • egyéni ritmusban helyesen olvasni rövid szöveget • szövegek közötti eltérések észlelése • rövid mesék olvasása, visszamesélése kérdések alapján • versek, prózai szövegek olvasása • versek, prózai alkotások közötti különbségek megfigyeltetése • helyesejtési normáknak megfelelő olvasási gyakorlatok
3.2. mondatok olvasására, megértésére
3.3. rövid szöveg olvasására, globális megértésére
• tájékozódási könyvekben • beszélgetés könyvtárlátogatás, bemutatása
3.4. érdeklődéssel olvasni
gyakorlatok a egyéni
a
könyvről, könyvtár
4. Irásbeli kifejezőképesség (fogalmazás) fejlesztése Részletes fejlesztési követelmények I. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 4.1. az írott betűk alakítására, kapcsolására, szótagok, szavak írására
4
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • előkészítő, formafelismerő gyakorlatok • a folyamatos kézcsúsztatás és betűíráshoz szükséges mozgáselemek, testhelyzet gyakorlása • írófelületen való tájékozódás • az íráselemek vázolása, írása, kapcsolása • betűkapcsolás gyakorlása, szótagok, szavak írása • a beszédhangok időtartamának írásban való helyes jelölése • másolás, átírás, látó-halló tollbamondás
• a mondatok szerkezeti felépítésének megfigyelése, szóhatárok jelölése, írásjelek használata • szóhalmaz mondattá fűzése • mondatkiegészítés előzetes megbeszélés vagy kép alapján • a különböző mondatfajták jelölését, az írásjelek helyes használatát célzó feladatok • a mondat tartalma és írott formája közötti összefüggés felismerését célzó gyakorlatok végzése • másolás, átírás, tollbamondás (kijelentő, kérdő mondatok) • betűk, szavak kalligrafikus írása, (forma, mérettartás) • az írásmunka formai elemeinek betartását szolgáló gyakorlatok (sorkihasználás, szóköz betartása, vonalhatárok követése, tetszetős elhelyezés a lapon) • szabályos írásminta utánzása, nyomtatott írásminta átírása • helyesírást, önellenőrzést, önálló hibajavítást fejlesztő gyakorlatok • írásmunkák bemutatása, kiállítása, pozitív értékelése • rejtvények megoldása, üdvözletek, üzenetek közös megfogalmazása, leírása, keresztrejtvények
4.2. nyelvtanilag helyes mondatok írására, szerkesztésére
4.3. szabályos betűalakításra és kapcsolásra, lendületes vonalvezetésre, gondos íráskép kialakítására
4.4. az írás hasznosságát megérteni és elfogadni
Szóbeli kommunikáció ¾ Közlés: a mindennapi érintkezés nyelvi fordulatainak alkalmazása konkrét helyzetekben (csoporttevékenységek, gyermekjátékok, helyzetgyakorlatok) ¾ A beszéd elemei (mondat, szó) fogalmak megalapozása (elméleti meghatározás , szabálymegfogalmazás nélkül) ¾ A szó-mint kommunikációs elem (az elsajátított szavak beépítése a köznyelvi beszédbe a tanulási tevékenységek, illetve a játékok során ) ¾ A mondat. Egyszerű és bővített mondatok. ¾ A párbeszéd, beszélgetés két vagy több személy között ¾ Szöveg utánmondása, reprodukálása Megnyilvánulási formák: A tanuló – kérdezzen, illetve válaszoljon kérdésekre - vegyen részt csoportos beszélgetéseken 5
-
használja a helyes köszönési és megszólítási formákat tudjon röviden bemutatkozni és bemutatni családját (családnév, keresztnév, lakhely, szülők foglalkozása) vegyen részt csoportjátékokban legyen képes egyéni véleménynyilvánításra
Az írott beszéd ¾ Az írástanulás folyamata
Az előkészítő időszak: az óvodában tanult betűelemek felidézése, új betűelemek vázolása, írása Betűtanulás: a magyar ábécé kis-, és nagybetűinek írása Szavak írása: egytagú és többtagú szavak írása, szótagolási gyakorlatok (szavak elválasztása a sorok végén) Kijelentő és kérdő mondatok írása Írásminták elhelyezése a lapon (keltezés, cím, bekezdések) Helyesírás: hangok időtartamának helyes jelölése a szavakban, mondatkezdő nagybetű alkalmazása, személynevek, állatnevek, helységnevek Írásjelek használata: pont, kérdőjel, párbeszédjel
¾ Megvalósítási módok -
másolás, átírás: betűk, szótagok, szavak, mondatok, párbeszéd tollbamondás: szavak, rövid mondatok (legtöbb 15 szó)
Nem használjuk a tanév folyamán az alábbi fogalmi megnevezéseket: rokon-, ellentétes értelmű, azonos alakú szavak, kijelentő-, kérdő-, felkiáltó-, felszólító mondat, tulajdonnév .
6
III. OSZTÁLY RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK ÉS TANULÁSI TEVÉKENYSÉGEK 1. A szóbeli közlés megértése Részletes követelmények III. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 1.1.a szóbeli közlés lényeges információinak felismerésére, igazodni a köznyelvi kiejtés normáihoz
1.2. a kommunikációs célnak megfelelő mondatok felismerésére
1.3. értelmezni a hallott szöveg szavait különkülön és szövegösszefüggésben
1.4. érdeklődéssel követni a konkrét 7
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • a beszéd megfigyelése konkrét kommunikációs helyzetben • különböző beszédhelyzetek felismerése, kérdések és válaszok megfogalmazása • párbeszéd megfigyelése, megértése, folytatása és kezdeményezése a kommunikáció szabályai szerint, helyzetgyakorlatok végzése • a megértést igazoló tevékenységi formák (visszamesélés, dramatizálás, bábjáték, rajz ) alkalmazása • a nonverbális eszköztár felfedezését, megértését, elsajátítását szolgáló gyakorlatok (gesztusok, mimika, tekintet és testbeszéd) • magánhangzók és mássalhangzók köznyelvi kiejtés normái szerinti hangejtése • beszédlégzés, artikuláció, gyorsasági gyakorlatok, időtartam, ritmusgyakorlatok, hangsúly • mondatszerkesztés, átalakítás megadott szempont szerint • mondatok, találós kérdések, mondókák kiegészítése megfelelő szavakkal • témához kötött szavak, szókapcsolatok gyűjtése • szóalkotási gyakorlatok megadott szótagból kiindulva • rokon értelmű szavak, hangutánzó szavak, jelzős szerkezetek • adott mondatban tartalmilag nem odaillő szó felismerése a szómagyarázat különböző lehetőségeivel • szavak helyettesítése azok rokon értelmű megfelelőivel • szavak jelentéstartalmának megváltoztatása hangok, illetve szótagok kicserélével • párbeszéd rögtönzése
• szerepjátékok, helyzetjátékok, csoportjátékok megadott témával • önálló véleményalkotás
kommunikációs helyzeteket
2. A szóbeli kifejezőképesség fejlesztése Részletes követelmények III. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 2.1. megfelelő nyelvi formában kifejezni gondolataikat
2.2. a verbális szövegalkotásban a logikai/időrendi/térbeli sorrend felismerésére, alkalmazására
2.3. nyelvtanilag helyes mondatok alkotására, az új szavak értelmezésére, integrálására az aktív szókincsbe
2.4. aktívan résztvenni a konkrét kommunikációs helyzetekben
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • szövegalkotási gyakorlatok konkrét helyzetekben (képek alapján, megadott szavakkal) • versmondás, dramatizálás, visszamesélés • köszönés, bemutatkozás, kérés, tudakozódás stb. gyakorlása • személyes élmények elmesélése • képek, képsorok időrendi sorrendbe való állítása • ok-okozati összefüggések felismertetését szolgáló gyakorlatok • leírás alkotása • visszamesélés • átélt események időrendi sorrendben való elmondása • a hallott témától tartalmilag eltérő mondatalkotás az új szavakkal • a mondat jelentés tartalmának megváltoztatása (tömörítés, bővítés) • megadott szavakkal tartalmilag összefüggő mondatok alkotása • szógyűjtés, szómagyarázat, szemléltetés, szótárhasználat • dramatizálás, bábozás • szóbeli megnyilvánulás valós élethelyzetekben • saját vélemény megfogalmazása
3. A szövegolvasás képességének fejlesztése Részletes követelmények III. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 3.1. szövegek olvasására megszakítás nélkül
8
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • szöveghű olvasás • egyéni ritmusban helyesen olvasni rövid szöveget • hangos olvasási gyakorlatok figyelembe véve a helyesejtést
• olvasási tempó fokozását célzó gyakorlatok • szövegértést bizonyító gyakorlatok megoldása • szövegértést bizonyító gyakorlatok megoldása • lényeges gondolatok kiemelése, összefüggések felfedezése • szöveg tagolási gyakorlatok sajátos szerkezetük szerint
3.2. a szöveg tartalmi összetevőinek felismerésére
• műfajt felismertető gyakorlatok (elbeszélő, ismeretterjesztő, lírai alkotások) • tartalmi és formai, jellegzetességek vizsgálata • prózai és lírai alkotások kifejezőeszközeinek megfigyeltetése • szöveg tagolása szereplők, a fontosabb események vagy ezek helyszíne, időrendje figyelembe vételével • gondolategységek lényegének megfogalmazása, ok-okozati összefüggések felismerése • beszélgetés a könyvről, könyvtárlátogatás, egyéni könyvtár bemutatása • olvasónapló vezetése • irányított ismeretszerzés (gyermeklexikonok, szótárak használatával)
3.3. a szövegfeldolgozás műveletrendjének alkalmazására tanítói segítséggel
3.4. érdeklődést mutatni az olvasás iránt
4.Irásbeli kifejezőképesség (fogalmazás) fejlesztése Részletes követelmények III. osztály végére a tanulók legyenek képesek: 4.1. egyéni írásmód kialakítására, az íráshasználat általános elveinek tiszteletben tartásával (dőlés, betűarányok, olvashatóság, gazdaságosság)
9
Tanulási tevékenységek A megvalósítás lehetséges módozatai • az írás eszközszintű használatát fejlesztő gyakorlatok • prózai szövegrészek, versszakok írása • szövegek másolása meghatározott időtartam alatt • betűk, szavak kalligrafikus írása, (forma, mérettartás) • az írásmunka formai elemeinek betartását szolgáló gyakorlatok • az írástempót fokozó gyakorlatok
4.2. rövid terjedelmű szöveg alkotására tanítói segítséggel (elbeszélés, leírás)
• mondatkiegészítés előzetes megbeszélés alapján • hiányos szövegek kiegészítése megfelelő szavakkal • a szöveg lényeges gondolatainak leírása • tömörítés, bővítés, egyéni vélemény megfogalmazása • megfigyelés alapján személyek, tárgyak, állatok leírása • levélírás, a levél formai jellemzőinek ismeretében
4.3. az írásjelek és a nyelvhelyességi szabályok alapszintű alkalmazására
• mondatfajták felismerését és rendszerezését szolgáló gyakorlatok • mondatvégi írásjelek helyes használatára irányuló gyakorlatok • a tanult szófajok helyesírása • helyesírást, önellenőrzést, önálló hibajavítást fejlesztő gyakorlatok • hibák irányított javítása az egyezményes javítási jelek használatával • írásmunkák bemutatása, kiállítása, pozitív értékelése
4.4. érdeklődést tanusítani az írás iránt
TANULÁSI TARTALMAK (III. OSZT) 1. Olvasási készség fejlesztése ¾ A könyv: címlap, lap, oldal, számozás, tartalomjegyzék, különböző betűtípusok ¾ Szövegek műfaja: leírás, elbeszélés, ismeretközlés, történelmi tárgyú olvasmányok, lírai alkotások ¾ Szövegek olvasása (legtöbb 150-175 szót tartalmazó szöveg) ¾ Szereplők felismerése, csoportosítása ¾ Szövegek tagolása, logikai egységekre bontása, lényeges gondolatok kiemelése, tömörítés ¾ A szövegtartalom megértése (logikai, időbeli, térbeli összefüggések) 2. Kommunikációs képesség fejlesztése 2.1.Szóbeli kommunikáció ¾ Közlés – igazodás a köznyelvi kiejtés normáihoz ¾ A párbeszéd – beszélgetés két vagy több személy között - párbeszéd kezdeményezése, folytatása, befejezése - párbeszéd konkrét helyzetekben ¾ Szövegek utánmondása, reprodukálása és alkotása ¾ A kommunikációs szempontnak megfelelő, helyes mondatok alkotása ¾ Az új szavak tisztázása és beépítése az aktív szókincsbe Megnyilvánulási formák: 10
tudjon köszönni, bemutatkozni, bemutatni más személyt és tárgyakat, kérni, tudakozódni kérdezzen, illetve válaszoljon kérdésekre kezdeményezzen, vegyen részt csoportos beszélgetésben legyen képes egyéni vélemény nyilvánításra tudjon rövid történetet mondani/mesélni képek, képsorok, vázlatpontok alapján
2.2 Az írott beszéd ¾ Elhelyezés Egyéni írásmód kialakítása az íráshasználat általános elveinek tiszteletben tarásával Az írás elhelyezése a lapon (keltezés, cím, szerző, bekezdések, szóköz betartása) Kijelentő, kérdő, felkiáltó, óhajtó, felszólító mondatok, rövid szövegek írása Szótagolás sorvégeken ¾ Helyesírás A hangok időtartamának helyes jelölése a szavakban, szóvégeken A névszók helyesírása – A névszók (főnév, melléknév, számnév) fogalma, fajaik A –ból, -ből, -ról, -ről, -tól, -től, -ba, -be, -ban, -ben, -ja, -je helyes alkalmazása Az ige helyesírása – Az ige fogalma, igeidők, igeragozás, igekötős igék Az –ul. –ül, -ít, - dt, -dj helyes alkalmazása A j-ly helyes jelölése ¾ Írásjelek
Írásjelek használata: pont, vessző, kérdőjel, felkiáltójel, párbeszéd jele
Megvalósítási módok: - tollbamondás - rövid terjedelmű szövegalkotás képek/képsorok, kérdések, vázlatpontok alapján - levélírás
11
2.2. A pedagógus tantervei
ÉVI ÜTEMTERV ANYANYELVBŐL -- III. OSZTÁLY – 2003/2004-ES TANÉV Tanítási egység
I.„ A pirosító kedvű oda már” II. „Csak tiszta forrásból”
Fejlesztési követelmény 1.1 , 1.3 ,1.4 2.1 , 2.4 , 2.2 3.1 , 3.2 , 3.3 1.1 , 1.3 , 1.4 2.1 , 2.2 , 2.3 , 2.4 , 3.1 , 3.2 , 3.3 , 3.4
III. „Mesék útján barangolva” 1.1 , 1.3 , 1.4 2.1 , 2.2 , 2.3 , 2.4 , 3.1 , 3.2 , 3.3 , 3.4 IV. A mese nem hal meg soha 1.1 , 1.3 , 1.4 2.1 , 2.2 , 2.3 , 2.4 , 3.1 , 3.2 , 3.3 , 3.4 V. „Száll a madár ágról ágra” 1.1 , 1.3 , 1.4 2.1 , 2.2 , 2.3 2.4 , 3.1 , 3.2 3.3 , 1.1 , 1.2 , 1.3 VI. Mese vagy valóság? 2.1 , 2.3 , 3.1 3.2 , 3.3 VII. „Ha a világ rigó lenne”
1.1 , 1.3 , 2.1 3.1 , 3.2 ,3.3
Tartalmak -verstani ismeretek (költő, versszak, verssor, hangulat, szóképek, stílusalakzatok) -természetleírások – a prózai alkotások nyelvi kifejező eszközei -vers és próza összehasonlítása -magyar népmesék tartalmi és formai jellegzetességei (cím, mesefaj, mesehős, mesei fordulat, meseszám) -esemény tagolása, mesemondás -közmondások, szólások -más népek meséi tartalmi-formai jegyeinek vizsgálata: hely, idő, cselekmény, szereplők -magyar népmesékkel való összevetés -tagolás,egys. bontás, kiemelés, tömörítés -műköltészet tartalmi-formai sajátosságai, a népköltészeti alkotásokkal való összehasonlítás, szövegtart. megértése -magyar népmondák valóságtartalma és mesei elemei -mondák fajtái: eredetmonda, történelmi és természetmagyarázó mondák -ismerettartalmú szövegek globális és szintetikus elemzése -természetleírások, földrajzi felfedezések, történelmi és tudományos érdekességek,... -logikai egységre bontás -változatos tematikájú gyermekversek: családról, állatokról, történelmi alakokról, … -a jó versmondás követelményei
8
8
12 10
9
15
12 10 5 6
VIII. Ismétlés, rendszerezés IX. Felmérés X. Nyelvi játékok XI. Házi olvasmányok XII. Beszédünk és írásunk Szöveg, mondat
Óra szám
2.4 , 3.4 1.1 , 1.2 , 2.3 4.1 , 4.3
Szó
12
Csipike,Kincskeresö kisködmön -szöveg - nem szöveg -mondat tartalmi felosztása -mondat fő részei, bővítményei -mondatbővítés-szűkítés -szófajok: névszók(fn, mn ,szn- fogalma, faja, helyesírása) ige- fogalma, ideje, ragozás , igekötő
10 12 14 9 9
Tanítási egység
XIII. Helyesírási gyakorlatok
XIV. Ismétlés, felmérés XV. Helyes beszéd
XVI. Szövegszerkesztés
Fejlesztési követelmény 4.3 , 4.1
Tartalmak -Szavak, mondatok helyesírása -szótagolás sorvégeken -a –ból, -ből, -ról, -ről, -tól, -től, -ba, -be , ban, -ben, -ja, -je helyes alkalmazása -az –ul, -ül, -ít, -dt, -dj helyesírása -a j,-ly helyes jelölése -a . , ? ! _alkalmazása
14 Óra szám 4
8 1.1 , 2.1 , 2.4
4.1 , 4.2 , 4.3 4.4
-köznyelvi kiejtés normái -élménybeszámolók, köszönés, bemutatkozás, kérés, tudakozódás, vers- és mesemondás,párbeszéd -elbeszélő fogalmazás szerkezeti és tartalmi elemei: -címadás, előzmény, esemény, következmény, szerkezet -leírás: növény, állat, eseménysor elemei -a levél: megszólítás, elhelyezés, hangnem, elköszönés
5
25
5
XVII. Javítás, értékelés
13