2016. október 20-án 11.00 óra BM központi épület, márványaula OKTÓBER 23-AI ÜNNEPSÉG TISZTELT MINISZTERHELYETTES ÚR, ÁLLAMTITKÁR URAK, KABINETFŐNÖK ÚR, TÁBORNOK URAK, HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES VENDÉGEINK! BEJELENTEM, HOGY ÁDER JÁNOS, MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE - A BELÜGYMINISZTER ELŐTERJESZTÉSÉRE KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A, AZ 1956. ÉVI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC KEZDETÉNEK 60., VALAMINT A KÖZTÁRSASÁG KIKIÁLTÁSÁNAK 27. ÉVFORDULÓJA ALKALMÁBÓL ELŐLÉPTETI NYUGÁLLOMÁNYBA VONULÁSA ALKALMÁBÓL RENDŐR ALTÁBORNAGGYÁ TASNÁDI LÁSZLÓ r. vezérőrnagy urat, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkárát KINEVEZI TŰZOLTÓ DANDÁRTÁBORNOKKÁ DÁNYI BÉLA tű. ezredes urat, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetőjét
2
KINEVEZI BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI DANDÁRTÁBORNOKKÁ DR. BUDAI ISTVÁN bv. ezredes urat, a Balassagyarmati Fegyház és Börtön parancsnokát A tábornoki beiktatási ünnepségre október 19-én a Sándor Palotában került sor.
DR. PINTÉR SÁNDOR, MAGYARORSZÁG BELÜGYMINISZTERE NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A ALKALMÁBÓL KIEMELKEDŐ HELYTÁLLÁSA, BÁTOR MAGATARTÁSA ELISMERÉSÉÜL BÁTORSÁGÉRT ÉRDEMJELET ADOMÁNYOZ EGYBEN JUTALOMBAN RÉSZESÍTI BOGDÁNY JÓZSEF c. tű. zászlós urat, a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság különlegesszer kezelőjét, aki egy robbanást követő tűzeset során, – szabadnapján – testi épsége veszélyeztetése árán három alkalommal tért vissza az égő házba, hogy a bent tartózkodó idős hölgyet kimentse, a gázpalackokat az épületből kivigye, valamint megakadályozza a tűz továbbterjedését. HARSÁNYI GERGŐ c. tű. főtörzsőrmester urat, a Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját, aki egy kiterjedt lakástűz során kiváló helyzetfelismerő képességéről tett tanúbizonyságot, így késlekedés nélkül meg tudták kezdeni a nehezen megközelíthető lakás oltását, jelentős anyagi károkat és veszélyhelyzetet előzve meg ezáltal, majd megtalálta a sűrű füstben a bent tartózkodó férfit, és komolyabb sérülések nélkül mentette ki.
3
HORVÁTH TAMÁS KRISTÓF tű. őrmester urat, a Szigetvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját, aki egy tűzeset során, – szabadnapján – kiemelkedő helyzetfelismeréssel és szakszerűséggel járt el a lakásban tartózkodó idős hölgy értesítése, az esetleges személyi sérülések megakadályozása, valamint a tűz lokalizálása érdekében.
MAGYAR ISTVÁN c. tű. főtörzsőrmester urat, a XI. kerületi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság, Budafoki Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét, aki egy tűzeset során a folyamatos életveszély és a felderítést és beavatkozást jelentősen nehezítő körülmények ellenére is tűzoltástaktikailag tökéletesen hajtotta végre a feletteseitől kapott utasításokat, és több, erős hőhatásnak kitett gázpalack biztonságba helyezéséről is gondoskodott.
MÁRTA SZABOLCS c. r. törzszászlós urat, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály körzeti megbízottját, és SZARVAS PÉTER c. r. törzsőrmester urat, a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányság, Közlekedésrendészeti Osztály járőrét, akik bejelentést követően érkeztek egy tűzeset helyszínére, ahol a bejárati ajtót betörve egy bajba jutott asszony segítségére siettek, kimentették őt a füsttel telítődött otthonából, majd további személyek felkutatására indultak, és csak akkor hagyták el a lakást, amikor meggyőződtek arról, hogy senki nem tartózkodik már bent.
MOLNÁR DÁNIEL c. tű. zászlós urat, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Megyei Műveletirányítási Ügyelet referensét, aki szolgálati helyére tartva füstre lett figyelmes, és azonnal a helyszínre sietett, ahol egy átforrósodott személygépkocsit kézi erővel az udvar biztonságos részére tolt, elhárítva ezzel egy esetleges robbanást, és gondoskodott arról, hogy a kiérkező szerek mielőbb megkezdhessék a tűz oltását.
4
A BELÜGYMINISZTER KIMAGASLÓ SZOLGÁLATI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL, NEMZETI ÜNNEPÜNK, OKTÓBER 23-A ALKALMÁBÓL ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL RENDŐR EZREDESSÉ PINCZÉSNÉ KISS KLÁRA r. alezredes asszonyt, a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ, Képzés-igazgatási Központ igazgató-helyettesét
ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL TŰZOLTÓ EZREDESSÉ BÁN ATTILA tű. alezredes urat, a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei tűzoltósági főfelügyelőjét VERES PÉTER tű. alezredes urat, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetőjét
ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁSI EZREDESSÉ DANICSKA ÉVA bv. alezredes asszonyt, a Szegedi Fegyház és Börtön gazdasági vezetőjét FÜLÖP ISTVÁN ANDRÁS bv. alezredes urat, a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön parancsnokhelyettesét
5
ELŐLÉPTETI SORON KÍVÜL NYUGÁLLOMÁNYÚ RENDŐR EZREDESSÉ POMIKÁLSZKY GYULA ny. r. alezredes urat, a volt Köztársasági Őrezred, Delegációs és Rendezvénybiztosító Osztály, Védelmi Alosztály egykori vezetőjét
TŰZOLTÓSÁGI FŐTANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ DR. TÓTH FERENC c. tű. dandártábornok úrnak, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelőjének
A MIGRÁCIÓS HELYZETBEN NYÚJTOTT KIMAGASLÓ SZAKMAI TEVÉKENYSÉGE ELISMERÉSÉÜL RENDŐRSÉGI TANÁCSOSI CÍMET ADOMÁNYOZ BOROS ISTVÁN c. r. főtörzszászlós úrnak, a Nagykanizsai Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály, Körzeti Megbízotti Alosztály csoportparancsnokának GROSCH TAMÁS r. őrnagy úrnak, a Terrorelhárítási Központ osztályvezető-helyettesének KÓTNER ZOLTÁN c. r. főtörzszászlós úrnak, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság, járőrvezetőjének
LÁSZLÓ ZOLTÁN JÓZSEF c. r. törzszászlós úrnak, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság, Informatikai Osztály, Informatikai Üzemeltetési Csoport technikusának
6
NÉMETH PÉTER c. r. főtörzszászlós úrnak, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, Informatikai Osztály technikusának TÓTH ÁRPÁD c. r. főtörzszászlós úrnak, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság, Idegenrendészeti Osztály, Légitolonc Alosztály referensének TÓTH TIBOR c. r. főtörzszászlós úrnak, a Miskolci Rendőrkapitányság, Közrendvédelmi Osztály járőrvezetőjének
SZENT GYÖRGY ÉRDEMJELET ADOMÁNYOZ KISS ANDREA r. ezredes asszonynak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Nemzeti Adó- és Vámhivatal Főosztály vezetőjének SIMON SÁNDOR r. ezredes úrnak, a Készenléti Rendőrség, Bevetési Főosztály vezetőjének
A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL ARANY FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA HEGEDŰS OSZKÁR JÓZSEF úrnak, a Magyar Autóklub országos elnökének HOLECZ MAGDOLNA asszonynak, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság gazdasági igazgatóhelyettesének HRUBI ORSOLYA asszonynak, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala gazdasági elnökhelyettesének
7
SOMOGYI ISTVÁNNÉ asszonynak, Alsónémedi Nagyközség Polgármesteri Hivatala igazgatási ügyintézőjének, anyakönyvvezetőnek TRUKA ISTVÁN úrnak, a győri Közterület Felügyelet és Mezei Őrszolgálat intézményvezetőjének
A KÖZ SZOLGÁLATÁÉRT ÉRDEMJEL EZÜST FOKOZATÁT ADOMÁNYOZZA BOCZ JÁNOSNÉ asszonynak, Hosszúhetény Község Polgármesteri Hivatala nyugalmazott igazgatási főmunkatársának KÁRPÁTI MIKLÓS JÁNOS úrnak, a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. biztonsági igazgatójának SZABADOS ZITA r. alezredes asszonynak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság, Engedélyügyi és Regisztrációs Osztály vezetőjének
ARANYLÁNC ARANYMEDÁLLAL EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ DR. TOMIN SZILVIA r. dandártábornok asszonynak, a Nemzeti Védelmi Szolgálat, Polgári Titkosszolgálatok Védelmi Szolgálata Igazgatóság vezetőjének, főigazgató-helyettesnek
DÍSZTŐR EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ HARHAI ZSOLT r. alezredes úrnak, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Észak-alföldi Regionális Igazgatóság vezetőjének
8
NAGY LAJOS úrnak, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala közszolgálati elnökhelyettesének TÓTH ISTVÁN úrnak, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala informatikai elnökhelyettesének FESTMÉNY EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ DR. DOLEVICZÉNYI PÉTER úrnak, a BM Kórház volt főigazgatójának DR. HAUTZINGER ZOLTÁN úrnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar oktatási dékánhelyettesének, a Kriminalisztikai Intézet vezetőjének DR. SIMON ATTILA r. ezredes úrnak, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Rendészettudományi Kar, Rendészeti Kiképzési és Nevelési Intézet vezetőjének, a Rendvédelmi Tagozat parancsnokának, mesteroktatónak SEIKO ÓRA EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ LÁDI GYÖRGY c. r. főtörzsőrmester úrnak, a Terrorelhárítási Központ, Objektumvédelmi Osztály objektumőrének MÉSZÁROS LÁSZLÓ c. r. főtörzszászlós úrnak, a Terrorelhárítási Központ, Személyvédelmi Igazgatóság helyszínbiztosítójának ZSOLNAY KÉSZLET EMLÉKTÁRGYAT ADOMÁNYOZ ERŐSNÉ OLÁH LÍDIA asszonynak, a Közép-dunántúli Országos Büntetés-végrehajtási Intézet ügykezelőjének