Beszámoló a MOB/640‐4/2015. számú szerződéshez
24 444 586 forint – olimpiai felkészülés – 2. részelszámolás A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) részére a MOB által megítélt támogatás mértéke 2015. évben összesen 44 millió forint volt. A szerződés értelmében 8 millió forintot működési kiadásokra, 36 millió forintot pedig az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos kiadásokra költhettük. Jelen beszámoló az olimpiai felkészülés kiadásainak 36 millió forintos keretének 2. részelszámolásához, 24 444 586 forintos támogatáshoz kapcsolódik. *** A támogatás keretében az olimpiai szakágaink – országút, pálya, MTB XC, BMX – versenyzőinek olimpiai pontszerző versenyeinek költségére, illetve pontszerző versenyek rendezésével kapcsolatos kiadásokra fordítottunk. Az alábbiakban szakágak szerint számolunk be a támogatásnak köszönhetően létrejött programokról.
1 EUB biztosítás A szövetség által az EUB Biztosítóval kötött egyedi megállapodás keretében az EUB Biztosítótól előre megvásárolt BBP (baleset, betegség és poggyász) felelősséggel kombinált biztosításból vásárolt keretnapokat a külföldre utazó versenyengedéllyel rendelkező sportolóknak, kísérőknek, versenybíróknak a külföldre utazásukhoz. A szakágvezetők által javasolt kiemelt élversenyzésre, edzésre kiutazók számára (főként a szakágak válogatottjainak) a biztosítási díjat a szövetség átvállalta. Egyéb szolgáltatások vásárlása
148 2016.03.11
EUB Zrt.
2 Országút Országúti szakág versenyeztetés és edzőtábor: Egyéb országúti és sportdiplomáciai költségek: Összesen:
3 683 616 Ft 271 250 Ft 3 954 866 Ft
BBP biztosítás
452 400 Ft
2.1
2015. március
2015 márciusában az országúti válogatott készült a szezonra, helyi edzéseket és teljesítménydiagnosztikai teszteket végezve, valamint részt vettek két felkészítő versenyen is, a tihanyi Félsziget Kupán március 22‐én, valamint a debreceni Területi Évadnyitón március 29‐én. A szezon első hazai országúti kerékpáros megmérettetését, a tihanyi félszigeten kijelölt szokásos körben zajló 84,6 kilométeres nyílt országúti versenyt, a Félsziget Kupát Pelikán János nyerte meg. Erősen szeles, enyhén borult időben került megrendezésre a Hajdú‐Bihar Megyei Kerékpáros Szövetség hagyományos versenye, a Területi Évadnyitó, egyben Balla Viktor Emlékverseny. Színvonalas körülményeket, és ami a legfontosabb, színvonalas versenyt hozott a megyei szezonnyitó, hiszen a legnevesebb hazai csapatok részvételével zajlottak a futamok. 124 km‐en az igazolt felnőttek (elit) és az U23‐mas korúak szerepeltek. U23‐ban 1. Filutás Viktor (Utensilnord), 2. Móricz Dániel (Utensilnord), 3. Rózsa Balázs (Utensilnord) lett. Elit felnőttek mezőnyében 1. Sipos Zoltán (Utensilnord), 2. Molnár István (Mugenrace), 3. Holló Botond (Utensilnord). szállítási utazási költségek
2
2015.04.03
Bocsi Zsombor
kiküldetési rendelvény
39 265 Ft
szállítási utazási költségek
3
2015.04.03
ifj Stubán Ferenc
kiküldetési rendelvény
27 476 Ft
szállítási utazási költségek
4
2015.04.03
Lóki Zoltán
kiküldetési rendelvény
30 828 Ft
szállítási utazási költségek
20 2015.04.03
Dér Zsolt
kiküldetési rendelvény
47 571 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 24 2015.03.15
Principino Kft
étel
72 000 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 25 2015.03.22
Principino Kft
étel
4 500 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 31 2015.03.15
Principino Kft
szállás
105 000 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 32 2015.03.22
Principino Kft
szállás
14 000 Ft
Összesen:
293 069 Ft
2.2
2015. április
Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. Az áprilisi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek
5
2015.05.06
Veres Csaba
kiküldetési rendelvény
130 502 Ft
szállítási utazási költségek
6
2015.05.06
Lóki Zoltán
kiküldetési rendelvény
116 731 Ft
szállítási utazási költségek
8
2015.05.06
Bocsi Zsombor
kiküldetési rendelvény
112 765 Ft
szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
9 44
2015.05.06 ifj Stubán Ferenc 2015.05.06 Tóth István
kiküldetési rendelvény kiküldetési rendelvény
177 389 Ft 24 591 Ft
szállítási utazási költségek
46
2015.05.06
Rábel Károly
kiküldetési rendelvény
31 365 Ft
szállítási utazási költségek
48
2015.05.06
Szalai Attila
kiküldetési rendelvény
47 642 Ft
Összesen:
605 094 Ft
2
2.2.1 2015.04.05 GP Adria Mobil UCI 1.2 Első alkalommal került megrendezésre a GP Adria Mobil UCI 1.2‐es besorolású egynaposa Szlovéniában 2015. április 5‐én, amelyen nyolc magyar kerékpáros is képviselte hazánk színeit (Kusztor Péter külföldi csapatával versenyzett). Az erős mezőnnyel, körpályán zajló versenyt végül mindössze 107 kerékpáros abszolválta, akik közül a szlovén Marko Kump bizonyult a legjobbnak. A legjobb magyar eredmény Dér Zsolté lett, aki a 12. helyen fejezte be a versenyt. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak Veres Csaba (5) és Lóki Zoltán (6) áprilisi kiküldetési rendelvényei (ld. fent), valamint Dér Zsolt és Sipos Zoltán étkezési és szállás költsége a Kisherceg Fogadóban (Principino Kft.) a verseny előtt és után, Dér Zsolt utazási költsége Szerbiából Budapestre és vissza, valamint a csapat szállásköltsége a versenyen. Résztvevők: 8 + 2 fő – Dér Zsolt, Molnár István, Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Holló Botond, Kriván András, Lóki Bence, Ruttkay Zoltán versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők. szállítási utazási költségek egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása Összesen:
21 2015.05.06 Dér Zsolt
kiküldetési rendelvény
30 646 Ft
27 2015.04.25 PRINCIPINO KFT
étel
11 000 Ft
29 2015.04.08 PRINCIPINO KFT
étel
3 000 Ft
30 2015.04.08 PRINCIPINO KFT
szállás
7 000 Ft
33 2015.04.05 PRINCIPINO KFT
szállás
14 000 Ft
40 2015.04.05 JOZE RAVBAR ‐ SOBODAJALEC
szállás
66 742 Ft
101 742 Ft
2.2.2 2015.04.05 Trofeo Piva UCI 1.2 Szintén április 5‐én rendezték a 67. Trofeo Piva országúti versenyt Olaszországban, Col San Martino‐ ban. Az U23‐as korosztály számára ez UCI 1.2‐es kategóriájú verseny volt, azonban a négy magyar versenyzőnek – Pelikán János, Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Filutás Viktor – sajnos nem sikerült befejeznie a versenyt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódnak Radonics Máté (7) és ifj. Stubán Ferenc (9) áprilisi kiküldetési rendelvényei. Résztvevők: 4 + 3 fő – Pelikán János, Rózsa Balázs, Móricz Dániel, Filutás Viktor versenyzők, Radonics Máté, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. 2.2.3 2015. 04.11 Magyarország Hegyi Bajnoksága
3
A Tour de Pécs versenysorozat keretében rendezték Magyarország 2015. évi Hegyi Bajnokságát április 11‐én. A tökéletes kerékpáros időben népes mezőnyök álltak rajthoz. A női kategóriák, haladók, serdülők, ifik és szeniorok távja 15,8 km volt, míg az elit, U23, master1, és hobbi mezőnyök 23,3 km‐es távon küzdöttek, a Pécs‐ Üszögpuszta – Lapistető útvonalon. Az elmúlt évi bajnokok közül Kanti Dorottya és László Tamara tudta bajnoki címét megvédeni, míg Fábián Csongor, Karl Ádám, Dian Ábel, Zathureczky Márk, Istlstekker Zsolt, Oettl Netta, Karl Bianka és Fejes Gábor ismét dobogóra állhattak. A felnőtt nők futamában Király Mónika biztos győzelmet aratott, míg az elit férfiak mezőnyében Pelikán János nyert óriási hajrában az ismét kiválóan felkészült Fejes Gábor és Holló Botond előtt. Az U23‐as dobogósok az elitek között is az élmezőnyben érkeztek. Ehhez a versenyhez is kapcsolódnak Radonics Máté (7), Bocsi Zsombor (8) és ifj. Stubán Ferenc (9) áprilisi kiküldetési rendelvényei. 2.2.4 2015.04.18‐19 Belgrade Banjaluka I‐II UCI 1.2 Április 18‐19‐én került megrendezésre a Belgrade Banjaluka verseny két egymást követő 1.2‐es besorolású viadallal, mindkét napon részt vett a magyar válogatott, az Utensilnord, a Team Veloki és a Mugenrace csapatokkal, összesen 17 versenyzőnkkel. Az első versenyen a Belgrád és Brcko közötti 169 kilométeres távot 11 magyar versenyzőnek sikerült abszolválnia, a legjobb Popovics Gergely lett, aki a 13. helyen fejezte be a versenyt. A második napon valamivel hosszabb, 199 kilométeres táv várt a versenyzőkre Teslic és Banjaluka között. A versenyt minden magyar versenyzőnek sikerült befejeznie, a legjobb Kusztor Péter lett a 25. helyen, azonban ő külföldi csapata képviseletében vett részt a versenyen, mögötte a 30. helyen Ruttkay Zoltán volt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Bocsi Zsombor (8) áprilisi kiküldetési rendelvénye, valamint a csapat szállás költsége, illetve Dér Zsolt és Sipos Zoltán szállás és ellátás költsége a Kisherceg Fogadóban (Principino Kft) a verseny előtt. Résztvevők: 17 + 6 fő – Ruttkay Zoltán, Holló Botond, Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Molnár István, Kriván András, Varga Péter, Kiss Gergely, Popovics Gergely, Lengyel Zoltán, Dér Zsolt, Pelikán János, Rózsa Balázs, Lóki Bence, Tóth Attila, Hartmann József, Mogyorosi Máté versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. egyéb szolgáltatások vásárlása
38
2015.04.18 Szerb Kerékpáros Szövetség szállás
181 290 Ft
2.2.5 2015. 04.23‐29 Mátraszentimre edzőtábor 2015. április 23. és 29. között az országúti válogatott egy része hazai edzőtáborban vett részt Mátraszentimrén. Ehhez az edzőtáborhoz is tartozik Lóki Zoltán (6) kiküldetési rendelvénye, valamint Dér Zsolt utazási költsége Szerbiából Budapestre és vissza, illetve a csapat szállásköltsége az edzőtáborban. Résztvevők: 5 + 1 fő – Dér Zsolt, Holló Botond, Molnár István, Solymosi Márton, Lóki Bence versenyzők, Lóki Zoltán kísérő.
4
egyéb szolgáltatások vásárlása
23 2015.04.30 Móczárné Szász Julianna szállás
271 800 Ft
2.2.6 2015. 04.28 Carpathian Courieres UCI 2.2 Április 28. és május 3. között került megrendezésre a „Carpathian Couriers Race” elnevezésű 5 szakaszos országúti kerékpárverseny, mely az egyik legrangosabb megmérettetés a 23 év alatti korcsoport számára Európában. A versenyen 30 csapat vett részt szerte Európából és Ázsiából. A 200 fős mezőnyben a jövő nagy versenyzőit köszönthettük, többek között két magyar csapat tagjait is. Az Utensilnord színeiben Filutás Viktor, Gönczy Gergő, Lengyel Zoltán, Móricz Dániel és Pelikán János, míg a MugenRace csapat mezében Ruttkay Zoltán, Kriván András, Mogyorósi Máté, Varga Péter és Lóki Bence neve szerepelt a rajtlistán. A versenynek idén a végső állomása Veszprém volt, a két lengyel, illetve a két szlovák helyszín után. Az első szakaszon egy nagyon rövid, 1,8 kilométeres prológ volt, ahol nem alakultak ki nagy időkülönbségek a versenyzők között. A magyarok közül senki nem végzett az első húszban, legjobb magyar Pelikán János lett a 34. helyezésével. A második napon 131 km várt a mezőnyre. A MugenRace csapatából Varga Péter és Mogyorósi Máté nem értek célba, Lóki Bence pedig időlimiten túl érkezett kilenc másik versenyzővel, Ruttkay Zoltán 8 percet kapott, a 113. lett. Az Utensilnordból Móricz Dániel, Filutás Viktor és Lengyel Zoltán is a lista végén találhatóak, komoly időkülönbséggel. A csapatukból Pelikán János és Rózsa Balázs a főmezőnnyel értek célba, akik 26 mp‐el futottak be az élen tekerő hét fős szökés után. Összetettben a 35. és a 82. helyet szerezték meg. A harmadik szakaszon 136 km várt a mezőnyre, melyet a győztes, Twan Brusselmann 42.886‐os átlaggal teljesített. Nyolcan értek célba a főmezőny előtt, majd a kilencedik helytől a 90. helyig egy nagyobb főmezőny jött meg, a győztes mögött 10 mp hátrányban. Ebben a bolyban volt Pelikán János, Rózsa Balázs, Filutás Viktor, Móricz Dániel, Lengyel Zoltán és Ruttkay Zoltán is. A versenyben lévő magyarok közül csak Lóki Bence érkezett nagyobb hátrányban, ő a 116. helyen zárt, negyedóra hátrányban. A Carpathian verseny ötödik szakaszának eleje Pelikán János szökéséről szólt. Az Utensilnord versenyzője a nap eleji körpályán (melyen három kört mentek) rendre elvitte a hegyi hajrák maximális pontjait, így a hegyi összetettben a negyedik helyre lépett előre. Miután a szökést megfogták, mezőnyhajrá döntött, a leggyorsabb a szlovák Erik Baska volt. A magyarok közül egyedül Lengyel Zoltánnak sikerült a főmezőnyben érkeznie, 38. helyen, a győztessel azonos idővel. Összetettben mindenki más hátrébb csúszott a mieink közül a vasárnapi, veszprémi záró szakasz előtt. Május 3‐án, a veszprémi Óváros térről rajtolt a mezőny, majd 110 km megtétele után ugyanide futottak be. Az esős időben nagy tempóban kezdődött a szakasz, 10 km után egy 16 fős szökevénycsoport került az élre. Tapolcához érve előnyük elérte a másfél percet. Az összetettben viszont kicsik voltak a különbségek, így a sárga trikós csapata nem engedte túl távolra a szökevényeket. Nyírád után fél percre megközelítette a főmezőny a szökést, de nem tudtak felérni. Brutálisan magas, 48 km/h‐ás átlagot
5
hajtott a mezőny aznap, a mieink jól tartották magukat. Veszprémbe visszaérve a szökevények előnye még mindig 20 mp volt. Az utolsó kilométeren belül egy éles balkanyarban a mezőny elején bukás történt, több tucat bringás elesett a csúszós utakon. A szökevények végül 7 mp előnnyel értek haza, a szakaszt a belga Remy Mertz nyete, a holland Tim Ariesen pedig összetettben vette át az elsőséget. A versenyzők közül többeket kórházba kellett szállítani, de nagyon súlyos sérülése senkinek nem lett. A csapatok kiemelték a kiváló útvonalbiztosítást, melyet a Veszprém Megyei Rendőrség és Polgárőrség szolgáltatott az Útvonalbiztosítás motorosainak segítségével. Az összetettben a következő eredmények születtek: 68. Rózsa Balázs, 73. Pelikán János, 84. Lengyel Zoltán, 88. Móricz Dániel, 89. Ruttkay Zoltán, 96. Filutás Viktor, 113. Lóki Bence. Ehhez a versenyhez tartoznak áprilisi kiküldetési rendelvények – Veres Csaba (5), Radonics Máté (7), Bocsi Zsombor (8), ifj. Stubán Ferenc (9) ‐ májusi kiküldetési rendelvények (ezeket ld. a májusi fejezetben) – Veres Csaba (10), Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13), ifj. Stubán Ferenc (14). Résztvevők: 10 + 5 fő – Filutás Viktor, Gönczy Gergő, Lengyel Zoltán, Móricz Dániel, Pelikán János, Ruttkay Zoltán, Kriván András, Mogyorósi Máté, Varga Péter, Lóki Bence versenyzők, Veres Csaba, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. 2.2.7 2015.04.30‐05.03 Gracia Orlova UCI 2.2 Az április 30. és május 3. között, 29. alkalommal került megrendezésre a Gracia Orlova viadal, ahol a magyar női országúti válogatott tagjai vettek részt, Benkó Barbara MTB versenyzővel kiegészülve. A többnapos versenynek 5 szakasza volt, első nap egy 101,2 kilométeres országúti versenyt kellett teljesíteni, második nap egy 100 kilométerest, harmadik napon egy 13,5 kilométeres egyéni időfutam versenyt, negyedik napon egy 63,5 kilométeres mezőnyt, utolsó napon pedig egy körpályás, 100,2 kilométeres versenyt. Az öt napos verseny összesítésében Bankó Barbara az 56. helyen, Király Mónika a 69. helyen, Pulsfort Diána a 77. helyen végzett. Al Saidi Leila és Kormos Veronika nem teljesítették a versenyt. A legjobb szakasz eredményt Pulsfort Diánának sikerült elérnie az ötödik napon a 22. helyen végzett. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak áprilisi kiküldetési rendelvények – Tóth István (44), Rábel Károly (46), Szalai Attila (48), valamint májusi kiküldetési rendelvények (ld. 1.3. május fejezetben) – Tóth István (45), Rábel Károly (47), Szalai Attila (49), illetve a csapat szállás költsége. Résztvevők: 6 + 3 fő – Király Mónika, Kormos Veronika, Al Saidi Leila, Mester Dóra, Szurominé Pulsfort Diana, Benkó Barbara versenyzők, Szalai Attila, Tóth István, Rábel Károly kísérők. egyéb szolgáltatások vásárlása 50
2015.04.29
Organizatni Vybor Gracia Cez‐Edé
szállás
162 864 Ft
2.3
2015. május
6
Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. A májusi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek
10 2015.06.04
Veres Csaba
kiküldetési rendelvény
79 459 Ft
szállítási utazási költségek
11 2015.06.04
Lóki Zoltán
kiküldetési rendelvény
56 991 Ft
szállítási utazási költségek
13 2015.07.02
Bocsi Zsombor
kiküldetési rendelvény
129 496 Ft
szállítási utazási költségek
14 2015.07.02
ifj Stubán Ferenc
kiküldetési rendelvény
156 088 Ft
szállítási utazási költségek
45 2015.05.06
Tóth István
kiküldetési rendelvény
40 130 Ft
szállítási utazási költségek
47 2015.05.06
Rábel Károly
kiküldetési rendelvény
48 371 Ft
szállítási utazási költségek
49 2015.05.06
Szalai Attila
kiküldetési rendelvény
65 037 Ft
Összesen:
575 572 Ft
2.3.1 2015. 05.04‐11 Tour de Azerbajian UCI 2.1 2015. május 6. és 10. között került megrendezésre 2.1‐es UCI kategóriájú Tour d’ Azerdaidjan, ahol a magyar országúti válogatott Sipos Zoltán, Solymosi Márton, Lovassy Krisztián, Holló Botond, Molnár István, Dér Zsolt összeállításban vett részt. Nagyszerűen, a vártnál jobban teljesített a válogatott, az utolsó napi teljesítménnyel a 17. helyre jött fel csapatunk. Összesen 23 csapat állt rajthoz. Összesen a táv 867,2 km volt, összesen 146 kerekes állt rajthoz. Egyéniben: Lovassy Krisztián 54. helyen, Dér Zsolt az 56. helyen, Holló Botond a 82. lett, hárman DNF‐t kaptak. Ez az egyik legnagyobb verseny volt, melyen 2015‐ben a magyar csapat rajthoz állt, a kevés verseny‐kilométer ellenére megállták helyüket a kimagaslóan erős, profi mezőnyben. Ehhez a versenyhez kapcsolódnak Lovassy Krisztián repülőjegyei (Viva Travel), Tarapcsák Péter, Sarkadi‐Nagy Zsigmond és Dér Zsolt kiküldetési rendelvényei, valamint prágai parkolási díj, masszázs szerek, szállás és étkezés a verseny előtt (Dér Zsolt, Sipos Zoltán és Molnár István részére) a Kisherceg fogadóban, illetve az azeri vízumot és ruhatisztítás. Résztvevők: 5 + 3 fő – Dér Zsolt, Holló Botond, Solymosi Márton, Lovassy Krisztián, Sipos Zoltán versenyzők, Somogyi Miklós, Tarapcsák Péter, Sarkadi Nagy Zsigmond kísérők. szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
41
2015.04.30
Viva Travel Group Kft
repülőjegy
41 300 Ft
42
2015.05.11
Viva Travel Group Kft
repülőjegy
42 680 Ft
53
2015.05.11
MKSZ
kiküldetési rendelvény (Tarapcsák Péter)
23 216 Ft
54
2015.05.11
Veres Csaba
kiküldetési rendelvény
111 502 Ft
56
2015.05.11
MKSZ
57
2015.05.11
MKSZ
kiküldetési rendelvény (Sarkadi Nagy Zsigmond) kiküldetési rendelvény (Dér Zsolt)
44 082 Ft 14 500 Ft
7
szállítási utazási költségek egyéb dologi kiadások egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb dologi kiadások egyéb szolgáltatások vásárlása Összesen:
58
2015.05.11
Parstav s.r.o
parkolási díj (1200 CZK ‐ 11,1 HUF/CZK)
59
2015.05.03
Szondi Bt. Teréz Patika
masszázs szerek
60
2015.05.12
Principino Kft.
szállás (Dér Zsolt, Sipos Zoltán, Molnár István)
21 000 Ft
61
2015.05.12
Principino Kft.
étkezés (Dér Zsolt, Sipos Zoltán, Molnár István)
7 500 Ft
62
2015.05.04
Vámhivatal Azerbajdzsán
vízum (Azerbaijdzsán) (315 EUR ‐ 303,65 HUF/EUR)
95 650 Ft
63
2015.05.08
M & G Collection Kft.
ruhatisztítás
15 770 Ft
13 296 Ft 6 980 Ft
427 476 Ft
2.3.2 2015.05.10 Trofeo Citta di San Vendemiano UCI 1.2 2015. május 10‐én rendezték az U23‐as korosztály számára a Trofeo Citta di San Vendemiano UCI 1.2 országúti versenyt Olaszországban, San Vendemiano‐ban. Öt magyar versenyző indult a UCI 1.2‐es egynaposon – Filutás Viktor, Lengyel Zoltán, Lóki Bence, Móricz Dániel, Rózsa Balázs – de sajnos egyiküknek sem sikerült befejeznie a versenyt. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13) és ifj. Stubán Ferenc (14) májusi kiküldetési rendelvénye, illetve a csapat szállásköltsége a versenyen. Résztvevők: 5 + 4 fő – Filutás Viktor, Lengyel Zoltán, Lóki Bence, Móricz Dániel, Rózsa Balázs versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. egyéb szolgáltatások vásárlása
39
2015.05.11
Hotel CALIFERNO
szállás
29 852 Ft
2.3.3 2015.05.16 V4 Csehország & 2015.05.23 V4 Magyarország & 2015.05.24 V4 Szlovákia Szakadó esőben vágott neki 2015. május 23‐án délben a WestEnd főbejáratától a V4 – Visegrádi Négyek – nemzetközi besorolású országúti kerékpáros versenysorozat magyarországi futamának mezőnye, hogy Dobogókőnél átszelve a Pilist elérjék a Győr városában kijelölt célt. Érdekesség, hogy a – viszonylag rövid – 124 kilométeres távon kijelölt viadal egyben a 2017‐ben hazánkban megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál tesztversenye is egyben, aminek ugyancsak Győr ad majd otthont két év múlva. Az időjárás alakulása következtében végül nem csak a dobogókői hegymenet, hanem a szakadó eső és a rendkívül csúszós utak is komoly kihívás elé állították a kerékpárosokat.
8
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour naptárában szereplő – így az olimpiai kvalifikáció szempontjából fontos – versenyen a környék legjobb kontinentális csapatai mellett a magyar UCI‐bejegyzésű gárda, az Utensilnord, a magyar válogatott, valamint a Veloki Team és a Mugen Race gárdája is részt vett. Kijelenthetjük, hogy gyakorlatilag mindenki, aki hadra fogható a hazai országúti kerékpársportban. A hazai szakasz legjobb magyar versenyzője Popovics Gergely lett, aki a 12. helyen végzett. A magyar csapatok részt vettek a V4 kerékpárverseny cseh szakaszán is május 16‐án, valamint a szlovák szakaszán is május 24‐én. A V4 versenysorozathoz kapcsolódnak a májusi kiküldetési rendelvények – Veres Csaba (10), Lóki Zoltán (11), Radonics Máté (12), Bocsi Zsombor (13), ifj. Stubán Ferenc (14.), valamint a csapatok szállás és ellátás költsége a magyar szakasz előtti napon. Résztvevők: 13 + 6 fő – Pelikán János, Holló Botond, Lengyel Zoltán, Rózsa Balázs, Fejes Gábor, Lóki Bence, Lovassy Krisztián, Molnár István, Pályi Csaba, Solymosi Márton, Gönczy Gergő, Móricz Dániel, Lóki Zoltán versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. egyéb szolgáltatások vásárlása
28
2014.05.22
PRINCIPINO KFT
étel
61 600 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
34
2015.05.22
PRINCIPINO KFT
szállás
84 000 Ft
Összesen:
145 600 Ft
2.4
2015. június
Az országúti válogatott szállítási és utazási költségei egy hónapos intervallumra szólnak, és tartalmazzák az összes autós utazási költségüket, edzéskísérést, hivatalos versenykísérést. A júniusi versenyeket az alábbiakban részletezzük, a kiküldetési rendelvények a következők: szállítási utazási költségek
15 2015.07.02 Veres Csaba
kiküldetési rendelvény
142 714 Ft
szállítási utazási költségek
16 2015.07.02 Lóki Zoltán
kiküldetési rendelvény
153 375 Ft
szállítási utazási költségek
18 2015.07.02 Bocsi Zsombor
kiküldetési rendelvény
83 013 Ft
szállítási utazási költségek
19 2015.07.02 ifj Stubán Ferenc kiküldetési rendelvény
100 442 Ft
Összesen:
479 544 Ft
2.4.1 EYOF: 2015.05.07‐10 GP Matousek Jevicko & 2015.06.05‐07 Kisbéke verseny Lanskroun A május elején rendezett GP Matusek volt az év első komoly nemzetközi verseny a serdülő korosztályban, amely az egyik válogató verseny volt az EYOF indulóinak. A több napos verseny egy 1,8 kilomáteres időfutammal indult, ahol a legjobb magyar versenyz Karl Ádám lett a 33. helyen. Délután egy 75 kilométeres távnak indult neki a mezőny. Ezúttal a legjobb magyar bringás Dian Ábel lett 0:03:34 hátránnyal. Május 9‐én egy 22 kilométeres körversenyen vettek részt a versenyzők. A mezőny hamar szétszakadt, de Karl Ádámnak és Dian Ábelnek sikerült az élmenyőzzel tartania. Dian megpróbálta a sprintet a végén, de sajnos a kanyarban elcsúszott, így hátrasorolták. Karl viszont a kiváló 7. helyen végzett. A harmadik szakaszra délután került sor, a táv 75 kilométer volt 4 hegyi hajrával és 2 gyorsasági hajrával. Ezen a szakaszon Molnár Gábor feladta a versenyt, azonban Karl a nagyszerű 4. helyet
9
szerezte meg. Az utolsó szakasz május 10‐én egy 15,5 kilométeres időfutam volt. Ez a szám nem a mieink erőssége, a tisztes helytállás volt a cél. Karl Ádám itt az 50. helyet szerezte meg a leggyorsabb magyarként. Összetettben Karl a 33., Dian az 52., Schneider a 110., Hakk Bence a 120., Kármán Örs a 131., Tüske Dávid a 136. és Kiss Hunor pedig a 139. lett. Résztvevők: 8+3 fő ‐ Dian Ábel, Karl Ádám, Molnár Gábor, Kiss Hunor, Hakk Bence, Kármán Örs, Tüske Dávid, Schneider Sebestyén versenyzők, Kaló Viktor, Schneider Konrád, Rusovszki Gábor kísérők Június 5. és 7. között került megrendezésre a 45. Kis Békeverseny Csehországban, Lanskrounban. A három napos, négy szakaszos versenyen nyolc országból, összesen 143 versenyző állt rajthoz. Az első szakaszon Fábián Csongor (Szekszárdi SZKE) az 5. helyen ért be, végül összetettben Csongor a tizedik, hegyi összetettben a 3. lett. A magyar U15 csapat a 6. lett. A Kis Békeversenyek 45 éves történetében először állt dobogón magyar, mégpedig a harmadik szakaszon, ahol Füri Márton, a Bikeexpress versenyzője a 3. lett. Résztvevők: 4+2 Fő – Fábián Csongor, Füri Márton, Lévai Barnabás, Hájos Dániel, Genzler Tamás, Forró Lajos, László Tamara, Varga Bálint, Polyák Gábor, Fábián Zalán, Karl Bianka, Oetl Dana versenyzők, Kaló Viktor, Schneider Gábor, Rusovszki Gábor kísérők egyéb szolgáltatások vásárlása
215
2015.06.07
Kaló Viktor EV
sportszolgáltatás
60 000 Ft
2.4.2 2015.06.10‐14 Tour of Slovakia UCI 2.2 2015. június 10. és 14. között rendezték Šahy és Bratislava között a UCI 2.2 kategóriás Szlovák Körversenyt, amelyen a magyar csapat öt fővel vett részt. A Tour of Slovakia a UCI Europe Tour egyik állomása, amely kvalifikációs esemény volt a riói olimpiára és a 2015‐ös világbajnokságra is. Sajnos mondhatjuk, hogy a verseny az év legbalszerencsésebb versenye volt a magyar csapat számára, hiszen az ötnapos viadalt csak Lengyel Zoltán tudta értékelhetően befejezni, pedig jól indult a verseny Pelikán János első szakaszon elért top 20‐as helyezésével. Sajnos ő másnapra belázasodott és nem tudta folytatni a versenyt. A szintén jó formában lévő Rózsa Balázs a 2. és 3. napon is folyamatos technikai problémákkal küzdött, végül kerékpárja működésképtelensége miatt a verseny feladására kényszerült. A 19 éves Filutás Viktor számára túl nagy falatnak bizonyult ez a viadal, ezért a 3. napon ő is kiszállt a további küzdelmekből. Az utolsó napra már csak Holló Botond és Lengyel Zoltán maradt versenyben, de sajnos Botond kevéssel az utolsó szakasz befejezése előtt hatalmas bukásba keveredett és számára a verseny a pozsonyi kórházban ért véget. Ehhez a versenyhez Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye kapcsolódik. Résztvevők: 5 + 4 fő – Lengyel Zoltán, Filutás Viktor, Holló Botond, Pelikán János, Rózsa Balázs versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc, Stubán Ferenc kísérők. 2.4.3 2015.06.13‐22 I. Európai Játékok Baku
10
Az első Európai Játékokat 2015. június 12. és 28. között rendezték meg Bakuban, Azerbajdzsán fővárosában. A Baku European Games Operation Committee (BEGOC) döntése alapján a magyar kerékpársport öt főt kvalifikált az eseményre, országúti (mezőnyverseny) szakágban 2 férfit és 1 nőt, mountain bike szakágban 1 férfit, valamint BMX szakágban szintén 1 férfit. Országúti szakágban a bakui versenyre való kijelölés már februárban megtörtént, a férfiaknál a három legjobb versenyző lett beválogatva, Kusztor Péter, Dér Zsolt és Lovassy Krisztián. A hölgyeknél ugyanezen elvek alapján Pulsfort Diána, Király Mónika és Kormos Veronika. Mivel Kusztort nem engedte el csapata a válogatottal, ezért Lovassy és Dér képviselte hazánkat a versenyen, illetve Király Mónika. Az elit férfiaknál 38 nemzet 125 indulója állt rajthoz a több mint 200 kilóméteres versenyen. Dér Zsolt az 57. helyen végzett, Lovassy Krisztiánnak nem sikerült befejeznie értékelhetően a versenyt. Az elit nők mezőnyében 30 nemzet 67 kerekese indult, Király Mónika kiválóan versenyzett, a 26. helyen végzett. Eddig „A” kategóriás női elit mezőny világversenyen nem szerepelt jobban senki. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Lovassy Krisztián repülőjegyei (Viva Travel és Tensi), Dér Zsolt szállásköltsége a verseny előtt, Dér Zsolt kiküldetési rendelvénye Szerbia és Budapest között. Résztvevők: 3 + 1 fő – Király Mónika, Dér Zsolt, Lovassy Krisztián versenyzők, Somogyi Miklós kísérő. szállítási utazási költségek egyéb szolgáltatások vásárlása szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek Összesen:
43
2015.05.14
Viva Travel Group Kft
repülőjegy
41 950 Ft
51
2015.06.12
Aszpik Kereskedelmi és Vendéglátó Kft.
szállásköltség
12 000 Ft
55
2015.06.22
MKSZ
kiküldetési rendelvény
14 904 Ft
133 2015.06.17
TENSI Kft.
repülőjegy
15 000 Ft
83 854 Ft
2.4.4 2015.06.14 GP Sarajevo UCI 1.2 2015. június 14‐én került megrendezésre a GP Saravejo. A 150 kilométeres UCI 1.2‐es versenyen a Veloki és a Mugen Race csapata vett részt a magyarok közül. Az utóbbi alakulat versenyzője, Molnár István a győztes Gašper Katrašnik (Sava Kranj) mögötti második csoport hajráját nyerte meg, s így 8. lett, ami 3 UCI pontot jelentett Magyarországnak. A magyar versenyzők közül mindenki sikeresen befejezte a versenyt. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Veres Csaba (15) és Lóki Zoltán (16) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: 9 + 2 fő – Molnár István, Kisko Gábor, Hartmann József, Lóki Bence, Hemmert János, Pajko András, Mogyorósi Máté, Monostori Ákos, Tóth Attila versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők
11
2.4.5 2015.06.18‐21 Tour de Serbie UCI 2.2 2015. június 18. ás 21. között került megrendezésre Zajecar és Belgrád között a Szerb Körverseny. A UCI Europe Tour 2.2 kategóriás, négy szakaszos versenyén a magyar válogatott a Molnár István, Hartmann József, Varga Péter, Kenyeres Ábel, Mogyorósi Máté összeállításban vett részt. Molnár István egészen kiváló versenyzéssel összetettben a 19. helyen végzett. Rajta kívül Hartmann Józsefnek és Varga Péternek sikerült befejeznie a versenyt, Hartmann a 48., Varga az 51. helyen végzett. A legjobb magyar szakasz eredmények szintén Molnár nevéhez fűződnek, versenyzése a negyedik szakaszon érte el csúcspontját, amikor a 16. helyen futott be. Ehhez a versenyhez kapcsolódik Veres Csaba (15) és Lóki Zoltán (16) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: 5 + 2 fő – Molnár István, Hartmann József, Varga Péter, Kenyeres Ábel, Mogyorósi Máté versenyzők, Veres Csaba, Lóki Zoltán kísérők 2.4.6 2015.06.26 Időfutam Országos Bajnokság Két külföldön kerékpározó versenyző, Kormos Veronika (Keukens Redant Cycling Team) és Lovassy Krisztián (Team Differdange – Losch) nyerték Debrecenben Magyarország 2015. évi országúti időfutam bajnokságot június 26‐án. A bajnokságra borult időben, időnként eleredő esőben került sor Debrecentől északra, a 354‐es út teljesen lezárt 10 kilométeres szakaszán, tüköraszfalton, gyakorlatilag szintkülönbség nélkül. A szélviszonyok következtében a kifelé vezető szakasz hátszeles volt, visszafelé jobban kellett küzdeni a pofaszél ellen. Magyar időfutam bajnoksághoz képest az amatőr, master, senior és utánpótlás kategóriákkal együtt sokan, közel 200‐an vettek részt az eseményen, utóbbiaknak és a nőknek a 9,5 kilométeres pályán fordítóval két hosszt kellett teljesíteni, az U23‐as és elit felnőtt férfiaknak kétszer két hosszt, azaz 38 kilométert kellett abszolválni az óra ellen. A hölgyek között az előzetes várakozásoknak megfelelően a Kormos Veronika Anna (Keukens Redant Cycling Team), Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE), Király Mónika (ARBOE – ASKOE Graz – Radsport Steierm) hármas döntötte el az érmek sorsát, végül ebben a sorrendben futottak be. Az elit férfiaknál is papírforma eredmény született, Lovassy Krisztiánt kontinentális csapatunk, az Utensilnord két versenyzője, Dér Zsolt és Róka Tibor próbálták megszorítani, de nem bírtak londoni olimpikonunkkal, aki végül 47‐es átlaggal nyert. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: 4 + 3 fő – Dér Zsolt, Róka Tibor, Filutás Viktor, Lengyel Zoltán versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc kísérők. 2.4.7 2015.06.28 Hosszútávú Országos Bajnokság
12
Az időfutam bajnoksághoz hasonlóan Debrecen közelében rendezték a mezőnyversenyeket is, a nők között Szurominé Pulsfort Diána (Szerpentin KE) mesterhármast ért el, azaz zsinórban harmadik bajnoki trikóját nyerte. A férfiak között Molnár Istvánra (Mugenrace) került a trikolór mez, bár a célba érkezés után kisebb vita alakult ki a sportolók között. A második helyezett Kusztor Péter (Almplatz BMC), a harmadik Pályi Csaba (DKSI) lett. A férfiakra 150 kilométer várt, jó minőségű aszfalton, egy sík, 30 kilométeres körben, Debrecentől nyugatra. Az első két körben a kósza akciókat a Mugenrace csapata próbálta kontrollálni, majd egyre gyorsabbra váltott a tempó, Kusztor Péter (BMC‐Amplatz), Dér Zsolt (Utensilnord) is több támadást indított. Végül az utolsó előtti körben Kusztornak, Molnár Istvánnak (Mugenrace) és Holló Botondnak (Utensilnord) sikerült megszökni. Az utolsó kör első, oldalhátszeles egyenese végén 100‐200 méter híján majdnem felért a mezőny, de nem volt egyetértés, újra távolodni kezdtek a szökevények. A célvonalon végül Molnár haladt át először Kusztort lesprintelve (a harmadik a debreceni Pályi Csaba lett a mezőnyből), de miután félreállva kifújták magukat, egy bajnokságon ritka közjátékra került sor. Kusztor ugyanis – ahogy az a kerékpársportban egy szökevénybolyban szokás – megkérdezte Molnárt, hogy jó‐e neki a második hely és akkor összedolgoznak a célig. Molnár elismerte, hogy többször is mondta, hogy „jó”, ennek ellenére a végén mégis hajrázott a bajnoki címért. Ehhez a versenyhez is kapcsolódik Radonics Máté (17), Bocsi Zsombor (18) és ifj. Stubán Ferenc (19) júniusi kiküldetési rendelvénye. Résztvevők: 4 + 3 fő – Dér Zsolt, Róka Tibor, Filutás Viktor, Lengyel Zoltán versenyzők, Radonics Máté, Bocsi Zsombor, ifj. Stubán Ferenc kísérők.
2.5
2016. április
2.5.1 2016.04.16‐17. Einzelzeitfahren időfutam és Nemzetközi Kirchblütenrennen mezőny Április 16‐17‐én osztrák kupafutamokon versenyeztek az országúti bringásaink: szombaton Ybbs városában a 28. Einzelzeitfahren időfutam versenyen, vasárnap pedig az 55. Nemzetközi Kirchblütenrennen mezőnyversenyen Welsben. Kiváló eredmények születtek, két magyar is dobogóra állt a hétvége folyamán – a szombati időfutamon a junior nők között Kapott Szonja (Tipográfia TE) bronzérmes lett, a vasárnapi versenyen Peák Barnabás (Tipográfia TE) a junior fiúk kategóriájában ezüstérmes lett. Elit férfiak között Pelikán János, az Amplatz – BMC versenyzője az előkelő 4. helyen végzett vasárnap.
egyéb szolgáltatások vásárlása szállítási utazási költségek
212
szállítási utazási költségek
230
szállítási utazási költségek
231
217
2016.04.1 6 2016.04.1 5 2016.04.1 8 2016.04.1 8
Jagendherberge Wels
szállás
OMV Hungária Kft.
autópályamatric a kiküldetési rendelvény kiküldetési rendelvény
Somogyi Miklós Rusovszki Gábor
80 943 Ft 2 990 Ft 34 585 Ft 38 563 Ft
13
szállítási utazási költségek
232
szállítási utazási költségek
233
szállítási utazási költségek
234
Összesen:
2016.04.1 8 2016.04.1 8 2016.04.1 5
Tóthfalussy Tivadar
35 381 Ft
OMV Hungária Kft.
kiküldetési rendelvény autópályadíj
OMV Hungária Kft.
autópályadíj
2 990 Ft
2 990 Ft
198 442 Ft
2.6
2016. május
2.6.1 2016.05.05‐08 Course de la Paix Junior világkupa Csehország Május 5. és 8. között a Course de la Paix Junior világkupa versenyen vett részt az ifi országúti válogatott a csehországi Terezinben. Országunkat Peák Barnabás és Karl Ádám (Tipográfia TE), Istlstekker Zsolt (Szekszárdi Kerékpáros SE), Beke Marcell (KSI‐Csepel SE), Szöllősi Ferenc (Szingó Balaton Team) és Kiss Hunor (DKSI‐Kontent) képviselte. 21 ország 22 csapata indult a négy napos versenyen, a rajtnál 132 versenyző sorakozott fel. A négynapos versenyen a magyar kerékpárosok derekasan helyt álltak, az összetettben Peák Barnabás a 22. lett, Karl Ádám a 73., Istlstekker Zsolt a 87., Szöllősi Ferenc a 96., Beke Marcell a 98. Kiss Hunornak nem sikerült sajnos befejeznie a versenyt. Nemzeti Útdíjfizetési Szolg Zrt.
szállítási utazási költségek
238
2016.05.04
szállítási utazási költségek
239
2016.05.08 Rusovszki Gábor
Összesen:
autópálya díj kiküldetési rendelvény
4 200 Ft 63 217 Ft 67 417 Ft
2.7
Egyéb országúti és sportdiplomáciai költségek
Az országúti válogatott egyéb, nem versenyhez kapcsolódó költségei az alábbiak voltak. Stubán Ferenc olaszországi útja (sofőr ifj. Stubán Ferenc), amely során a csapat autóját szervizeltette, valamint szponzori tárgyalásokat folytatott. A válogatott számára fali kerékpártartót, táplálékkiegészítőket, valamint kerékpáros kesztyűket vásárolt a szakág. Az országúti utánpótlás versenyzők márciusi edzőtáborában Rusovszki Gábor edző vizes edzőnapot tartott és ennek a belépőjegyét biztosította a szakág Az országúti utánpótlás versenyzők erőnléti és sprintkészséggel fejlesztése érdekében pályakerékpáros edzéseken vettek részt. Négy alkalommal zajlottak edzések a Millenárison, a BVSC‐Zugló biztosította a pályakerékpárokat, melyek beállítását, átszerelését, valamint a pályaedzői feladatokat Kaló Viktor edző végezte. Az MKSZ sportdiplomáciai tevékenységéhez kapcsolódik továbbá James Carr, az UCI nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetőjének jelenléte a szövetség május 29‐i reform közgyűlésén. Carr úr Polony István MKSZ elnök meghívására érkezett hazánkba, hogy a nemzetközi kerékpáros szövetség támogatásáról személyesen is biztosítsa a megújult MKSZ‐t. A UCI képviselő szállását az AST‐American Services Kft‐n keresztül vásárolta a szövetség.
14
egyéb dologi kiadások
36
2015.04.27
egyéb dologi kiadások
37
2015.02.26
52
2015.07.22
anyagköltség, készletbeszerzés egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása Összesen:
VitaSport Italia Kft FÜLÖP Kerékpárcentrum
táplálékkiegészítő
Bringaland Kft.
kerékpáros kesztyű
19 600 Ft
211 2016.03.23.
Büki Gyógyfürdő Zrt.
uszodajegy
38 000 Ft
216 2015.10.03
Kaló Viktor EV
sportszolgáltatás
60 000 Ft
szállás
31 000 Ft
136 2015.05.21
AST‐American Service Kft
fali tartó
116 700 Ft 5 950 Ft
271 250 Ft
3 Pálya Szalontay Sándor projekt: Pálya szakág válogatott versenyeztetés: Összesen:
3.1
445 493 Ft 1 279 293 Ft 1 724 786 Ft
Szalontay Sándor projekt
A pálya szakág kiemelt versenyzője, Szalontay Sándor felkészülésének fókuszában a 2015‐ös évben az olimpiai kvóta megszerzése volt. 2015. elejétől kezdve a UCI World Cycling Center (WCC) központjában, Svájcban készült a versenyekre, de júniusban egy házirendi vétséget követően eltanácsolták a WCC‐ ből, és ezt követően egy ideig a litván pályakerékpáros válogatottal edzett. Az alábbi tételeket a 2015 június‐júliusi litvániai kint tartózkodásának költségei, amelyeket a támogatás terhére kívánunk elszámolni.
egyéb dologi kiadások
64
2015.06.24 Maxima Lt, UAB
étkezés
9 400 Ft
anyagköltség, készletbeszerzés
65
2015.07.05 Decathlon Targowek 272 rövid nadrág
egyéb szolgáltatások vásárlása
66
2015.07.13 UAB Aukstaiciu
étkezés
szállítási utazási költségek
67
2015.08.04 West Express
repülőjegy
egyéb szolgáltatások vásárlása
68
2015.07.12 UAB Aukstaiciu
étkezés
6 028 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
69
2015.07.11 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 751 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
70
2015.07.10 UAB Aukstaiciu
étkezés
8 747 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
71
2015.07.09 UAB Aukstaiciu
étkezés
5 290 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
72
2015.07.07 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 142 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
73
2015.07.06 UAB Aukstaiciu
étkezés
2 477 Ft
egyéb dologi kiadások
74
2015.07.06 Interselas
étkezés
1 562 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
75
2015.07.08 UAB Aukstaiciu
étkezés
5 763 Ft
egyéb dologi kiadások
76
2015.07.03 Biedronka
étkezés
550 Ft
egyéb dologi kiadások
77
2015.07.01 Interselas
étkezés
2 853 Ft
17 494 Ft 4 507 Ft 89 651 Ft
15
egyéb szolgáltatások vásárlása
78
2015.07.02 Dominimum S.A.
étkezés
13 198 Ft
egyéb dologi kiadások
79
2015.06.30 Interselas
étkezés
1 307 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
80
2015.06.27 UAB Aukstaiciu
étkezés
2 969 Ft
egyéb dologi kiadások
81
2015.06.24 HDS Polska Sp z.o.o.
étkezés
2 463 Ft
egyéb dologi kiadások
82
2015.07.02 Biedronka
étkezés
589 Ft
egyéb dologi kiadások
83
2015.07.08 UAB Aukstaiciu
élelmiszer
5 763 Ft
egyéb dologi kiadások
84
2015.07.06 UAB Palink
élelmiszer
5 715 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
85
2015.07.05 Ikea retail SP. Z.o.o.
étkezés
8 794 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
86
2015.07.08 UAB Palink
étkezés
584 Ft
egyéb dologi kiadások
87
2015.07.08 Interselas
étkezés
368 Ft
egyéb dologi kiadások
88
2015.07.09 Iki
élelmiszer
2 173 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
89
2015.07.09 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 494 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
90
2015.07.09 UAB Aukstaiciu
étkezés
5 291 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
91
2015.07.09 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 494 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
92
2015.07.10 UAB Aukstaiciu
étkezés
8 637 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
93
2015.07.10 Pizza Hut
étel ital
3 436 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
94
2015.07.11 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 751 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
95
2015.07.11 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 529 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
96
2015.07.11 UAB Aukstaiciu
étkezés
3 248 Ft
egyéb dologi kiadások
97
2015.07.11 UAB Palink
élelmiszer
egyéb szolgáltatások vásárlása
98
2015.07.12 UAB Aukstaiciu
étkezés
6 029 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
99
2015.07.13 UAB Aukstaiciu
étkezés
4 507 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása
100 2015.07.02 Pruszkov
étkezés
17 988 Ft
Összesen:
749 Ft
278 285 Ft
Az MKSZ vezetése az átmeneti időszakban is azon dolgozott, hogy a sprinter vissza kerülhessen a svájci edzőközpontba, amelyre végül szeptemberben sor is került, azonban a pálya szakági tanács úgy döntött, hogy Szalontay Sándort visszahívja a WCC‐ből. Sándor november 6‐án érkezett haza Svájcból és november 9‐én utazott tovább Litvániába, ahol felkészülését a litván válogatottal folyatta tovább. A döntést az indokolta, hogy válogatott sprinterünk által az Európa‐bajnokságon és a Világkupa‐sorozat első állomásán mutatott teljesítmény elmaradt a várttól, formája visszaesést mutatott. A teljesítménycsökkenés fő okaként Szalontay maga is a WCC‐ben végzett munkát jelölte meg, kérése és a szakágvezetés szakmai javaslata alapján az MKSZ úgy döntött, hogy jóváhagyja a változtatást. Ehhez a litvániai tartózkodáshoz kapcsolódik az alábbi költség, amikor Szalontay a pályakerékpáros világbajnokság előtt éppen Litvániában készült, és a litván csapatnak nem volt lehetősége elszállásolni. Résztvevők: 1 fő – Szalontay Sándor egyéb szolgáltatások vásárlása
163
2016.02.29
ROMANTIC BOUTIQUE Hotel&Spa
167 208 Ft
Szalontaynak végül nem sikerült megszereznie az olimpiai kvótát, de nem sokon múlott, hiszen az év során először megszerezte a jogot a világkupa sorozatban való részvételre, majd a kupafutamokon összegyűjtött pontjainak köszönhetően a világbajnokságra is.
16
3.2
2015.10.14‐18 Pályakerékpáros Európa‐bajnokság
Szalontay Sándor, Lovassy Krisztiánnal kiegészülve részt vett a Pályakerékpáros Európa‐bajnokságon 2015. október 14. és 18. között a svájci Grenchenben. Válogatott sportolóink versenyzését a helyszínen Venczli Krisztián és Berkesi András segítette. Lovassy Krisztián remekül szerepelt az EB‐n, 7. helyezést ért el scratch versenyszámban, 11. lett a pontversenyen, a 4000 méteres egyéni üldözéses versenyszámban pedig új abszolút magyar csúcsot futott. Szalontay Sándor számára az olimpiai kvalifikáció szempontjából kiemelkedő megmérettetés volt az EB; sprintben a 17. lett, keirin versenyszámban pedig a 30. Az alábbi tételek a magyar csapat EB szerepléséhez kapcsolódnak. Résztvevők: 2 + 2 fő – Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián versenyzők, Venczli Krisztián, Berkesi András kísérők anyagköltség, készletbeszerzés egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb szolgáltatások vásárlása Összesen:
203
2016.01.15
Köllő és Társa Bt.
sportruházat
370 815 Ft
202
2015.10.08
Danu Travel Utazásszervező Bt.
utazásszervezés
545 740 Ft
204
2015.10.17
Coop Restaurant
étkezés
312 338 Ft
1 228 893 Ft
3.3
2016.05.03‐04 GP Prostejov UCI CL2
2016. május 3‐án és 4‐én került megrendezésre Csehországban a UCI CL2 kategóriás GP Prostejov pályakerékpáros verseny, ahol a Dr. Bátorfi‐Agria KTK és a BVSC‐Zugló bringásai képviselték Magyarországot. Az első napon, május 3‐án kedden Szalontay Sándor (Dr. Bátorfi‐Agria KTK) sprintben az 5. helyen került a futamokba, az első futamot az 1000 méteres világbajnoki 8. helyezett, cseh Robin Wagner‐rel szemben megnyerte. A második futamában a litván Vasilius Lendel‐lel szemben vereséget szenvedett, így az 5‐8. helyért mérkőzhetett. Ebben a négyes futamban sajnos megcsúszott a kanyarban és kisodródott. Mivel így akadályozta a futam többi résztvevőjét és ezért hátra sorolták és így a 8. helyen végzett. Az első nap tartották az elit férfiak selejtező és pontversenyét is, ahol Lovassy Krisztián (BVSC‐Zugló / Team Differdange – Losch) kiválóan teljesített, a selejtezőben a 3. helyet szerezte meg, majd körelőnnyel és a mellé szerzett pontjaival az 5. helyen végzett a pontversenyben. A versenyszám győztese az Európa‐bajnok Pszczolarski Wojciech lett. Holló Botond, a Dr. Bátorfi‐Agria KTK bringása az elit férfi selejtezőben a 18. helyen zárt, a pontversenyben pedig a 19. helyet szerezte meg. Az elit hölgyeknél első nap a scratch versenynek volt magyar résztvevője, Szeghalminé Kenyó Anita (Dr. Bátorfi‐Agria KTK) kiválóan helytállt, és az Európa‐ és világbajnokokkal tarkított mezőnyben a 9. helyen végzett.
17
A verseny hazai sztárja azonban a junior Molnár Gábor (BVSC‐Zugló) volt, aki már az első nap, a pontversenyben kimagasló teljesítményt nyújtott, körelőnyt szerzett egy öt fős elmenéssel, az utolsó hajrát is megnyerte, és összesítésben a 4. helyen végzett. Az aznapi pontverseny másik junior versenyzője Hajdú Máté Olivér (BVSC‐Zugló) volt, aki a 10. helyen zárta a versenyt. A második napon Molnár Gábornak sikerült felülmúlnia keddi eredményét, óriási teljesítményt nyújtott scratch‐ben: a mezőny sok támadás után három részre szakadt, Molnár elmenésben volt Edelbauer Tobias, osztrák versenyzővel, de a véghajrában a magyar bringás volt a gyorsabb és erősebb, élete első UCI kategóriás győzelmét szerezte meg! Másik juniorunk, Hajdú Máté Olivér ebben a számban a kiváló 6. helyen ért célba. Az ifi bringásoknak azonban még ez sem volt elég aznapra! A Hajdú‐Molnár páros először próbálta ki magát a madison versenyszámban, és kiváló versenyzéssel a 3. helyen végeztek, amely szintén UCI pontokat ér a ranglistán. Az elit férfiaknál Szalontay Sándor keirinben versenyzett és az első kör utáni remény futamból sajnos nem került tovább. Lovassy Krisztián scratch‐ben nem bírt a cseh és lengyel túlerővel, egy száll magában és több meghiúsult szökési kísérlet után a véghajrában a 26 indulóból az előkelő 7. helyen ért célba. Ugyanebben a számban Holló Botond a 20. helyet szerezte meg. Szeghalminé Kenyó Anita a második napon selejtezőben indult és a 10. helyen végzett. Résztvevők: 6 + 2 fő – Szeghalminé Kenyó Anita, Szalontay Sándor, Lovassy Krisztián, Molnár Gábor, Hajdu Máté Olivér, Holló Botond versenyzők, Pataki Ibolya, Molnár György egyéb szolgáltatások vásárlása 164 2016.05.02
Danu Travel Utazásszervező Bt. szállás
50 400 Ft
4 MTB MTB szakág versenyeztetés és edzőtábor: Válogatott versenyeztetés szakmai támogatása: Összesen:
4.1
11 958 202 Ft 5 424 000 Ft 17 382 202 Ft
2015.03.28‐29 Langenlois‐Zöbing UCI C1
2015. március 28‐29‐én került megrendezésre Ausztriában a klasszikusnak számító, C1‐es Langenlois/Zöbing‐i XCO verseny. A magyar utánpótlás válogatott teljes kerettel képviseltette magát, továbbá női olimpikonunk, Benkó Barbara, a Focus XC Elite Team színeiben szintén tervezte az indulást, sajnálatos módon mégsem láthattuk a rajtvonalnál. Elite férfi kategóriában Vigh Zoltán, a Waberer’s Areus MTB Team versenyzője indult a megmérettetésen. Szombaton elsőként az U17‐es korcsoport rajtolt el, ahol 3 lány és 5 fiú válogatott kerettagnak lehetett szurkolni. Hamar megszületett az első magyar győzelem, Fetter Eriknek köszönhetően, aki egy igen szoros befutó után lett a leggyorsabb, majd 5.helyen Kádi Tamás, 6. Kovács Dániel, 7. Hajas Dávid
18
Vendel ért célba. A lányok szintén kitettek magukért Buzsáki Virág a 2. helyen, Schmidel Regina pedig a 9.helyen zárt. Az U17‐ek eredményei után az U15‐ös keret sem akart lemaradni. 1 lány és 3 fiú indulónk még rátett egy lapáttal, és mindkét nemben sikerült elsőként célba érni, köszönhetően Vass Kata Blankának és Bíró Dávidnak. Baranyi Áron a 3. helyen, Varga Dániel Bence pedig a 4. helyezésnek örülhetett. A szombati eredmények talán ösztönzőleg hatottak a vasárnap rajthoz álló junior (U19) kerettagoknak. 4fiú és 1lány vette fel a versenyt a túlnyomóan Közép Európai csapatok versenyzőivel. A korcsoportban bemutatkozóként, egyben meglepetésként Valter Attila mindjárt a dobogó második fokára állhatott fel, míg csapattársa Kádi József a 6., D.Kovács Dávid a 10., Dina Dániel pedig a 12.helyen ért célba. Résztvevők: 17 + 5 fő – Csikány Bianka, D. Kovács Dávid, Dina Dániel, Kádi József Krisztián, Valter Attila, Bukovácz Kata, Buzsáki Virág, Schmidel Regina, Fetter Erik, Hajas Dávid, Hetényi Gergő, Kádi Tamás, Kovács Dániel, Vas Kata Blanka, Baranyi Dávid, Biró Dávid, Varga Bence versenyzők, Hetényi Orsolya, Cser Gábor, Fetter György, Kádi József, Benkó László kísérők szállítási utazási költségek 200
2015.03.28
MOL NYrt.
autópálya matrica
2950 Ft
szállítási utazási költségek 201
2015.03.28
MOL NYrt.
autópálya matrica
2950 Ft
Összesen:
5 900 Ft
4.2
2015.04.10‐12 Trofeo Delcar UCI HC
Olaszországban, Brescia közelében állt rajthoz 2015. április 10‐12‐én az U17 és U19‐es válogatott keret a Trofeo Delcar HC minősítésű XCO versenyen. A 2000‐es születésűek közt a rajtot Fetter Eriknek (PCCC) sikerült a legjobban elkapnia, aki szinte az utolsó sorból indulva ért föl az élbolyba, és a három kör alatt a dobogó alsó fokáig küzdötte magát! Az 5km hosszú és 170m‐es szintkülönbségű pálya nagyon változatosan került kialakításra. Sajátos hangulatot adott a történelmi belváros kellős közepén kialakított rajt/cél terület. A pálya első része szűk, kanyargós utcákon vezetett, majd ezt követően kanyarodott föl a közeli domboldalra, egy kápolnához, ahol kanyargós ösvényeken kerültek a technikás részek kialakításra. A kör végén ismét visszatértek a város, nézőktől zsúfolt utcáira. A hatalmas érdeklődés a hangulaton, de legfőképpen az indulók magas létszámán volt érzékelhető. Érthető is volt, hiszen többek közt az olasz kupafutam egyik állomása is volt egyben. Érdekesség volt, hogy az U17‐es kategória, nem a nálunk megszokott formában került kiírásra, hanem 1999 és 2000es születés szerint, volt külön‐külön megosztva, így is több mint 70 induló volt mindkét korcsoportban. Ebben a kategóriában 1 lány és 5 fiú versenyzőnk vette fel a küzdelmet a szinte kizárólag olasz mezőnnyel. U19‐es kategóriában már sokkal színesebb volt az indulók hovatartozása, itt már több nemzeti válogatott is képviseltette magát, csak néhányat említve a közel 200 indulóból, spanyolok, svájciak, angolok, németek, olaszok. Ennek a korcsoportnak hozta létre az UCI a Junior Series nemzetközi sorozatot, melynek köszönhető az erős mezőny. 4 versenyzőnk képviselte hazánkat ezen a futamon. 10.00kor rajtoltak elsőként az 1999‐es fiúk, majd 2percel később a lányok, majd a 2000‐es fiúk és
19
utánuk a lányok. Mivel korábban még nem vettek részt ezen a versenyen, így a mezőny utolsó harmadába lettek beszólítva. Ebben a nem szokványos közegben végzett az 1999‐es fiúk közt Kovács Dániel (Cube Csömör) a 27., Hetényi Gergely (PCCC) pedig az 50. helyen. A 2000‐es születésűek közt a rajtot Fetter Eriknek (PCCC) sikerült a legjobban elkapnia, aki szinte az utolsó sorból indulva ért föl az élbolyra és a 3 kör alatt a dobogó alsó fokáig küzdötte magát. Kádi Tamás (Cube Csömör) szintén jelentős rajt hátrányát ledolgozva végzett a 14.‐ik, Hajas Dávid Vendel (Dr. Bátorfi Agria KTK) pedig a 18. helyen. A lányok között Buzsáki Virágnak (PCCC) szurkolhattunk, aki a legnagyobb ámulatunk közepette vezette a 2000‐es lányok mezőnyét. Sajnos nem tudta megőrizni vezető pozícióját a befutóig, mivel az utolsó kör felénél elszakadt a lánc és így a 6. helyen tudott csak célba érni. Az U19‐ek közel 200 indulója valóságos áradatként zúdult végig a szűk Montichiri utcákon. Valter Attila (Cube Csömör) óriási erővel és akarattal egészen a 20. hely környékére küzdötte föl magát, ezt azonban nem tudta megtartani így a 29. helyen ért célba. Figyelembe véve, hogy ebben az évben mutatkozott be korcsoportjában figyelemre méltó teljesítmény és biztató a jövőre nézve. Jó versenyzéssel az 59. helyen végzett Kádi Pepi (Cube Csömör), azonban technikai problémák akadályozták a futam során. Dina Dani (Cube Csömör) a 83. helyen fejezte be a versenyt. D. Kovács Dávid (Fillari Team) defekt végett kénytelen volt föladni a versenyt. Résztvevők: 10 + 2 fő – Buzsáki Virág, Fetter Erik, Hajas Dávid, Hetényi Gergely, Kádi Tamás, Kovács Dániel, D. Kovács Dávid, Dina Dániel, Kádi József, Valter Attila versenyzők, Hajas Attila, Benkó László kísérők szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
170 172 174 171 173
2015.04.10 2015.04.10 2015.04.10 2015.04.12 2015.04.12
Autostrade Brescia MOL Slovenia Autostrade Brescia S.P.A.Autovie Venete Autovie Venete s.p.a.
autópálya díj autópálya díj autópálya díj autópálya díj autópálya díj
6 557 Ft 17 882 Ft 6 557 Ft 6 557 Ft 6 557 Ft
Összesen:
44 110 Ft
4.3
2015.04.24‐27 Ötztaler Mountainbike Festival XCO UCI HC
2015. április 25‐26‐án rendezték Ausztriában a Ötztaler Mountainbike Festival elnevezésű HC (High Class) besorolású olimpiai krossz versenyt, ahol igen komoly nemzetközi mezőny gyűlt össze. Szép tavaszi időben, porzó pályán, mini világkupa mezőnyben a Waberer’s Areus MTB Team olimpiai kvótafutója Juhász Zsolt, a 18. helyen végzett, ezzel 8 UCI kvalifikációs pontot szerzett. A másik elit versenyző, Csielka Márk megfázás miatt nem volt versenyképes állapotban, így feladni kényszerült a versenyt. A versenyen részt vevő junior fiúk között Valter Attila végzett a legjobb helyen, ő a 20. lett. Csapattársai közül Kádi József a 62. helyen, Dina Dániel a 89. helyen és D. Kovács Dávid a 94. helyen végzett.
20
Résztvevők: 6 + 2 fő – D. Kovács Dávid, Dina Dániel, Kádi József, Valter Attila, Juhász Zsolt, Csielka Márk versenyzők, Bodrogi Bence, Benkó László kísérők. egyéb szolgáltatások vásárlása 140
2015.04.22
Malév Air Tours Kft
szállás
szállítási utazási költségek
192
2015.04.24
OMV Hungária Kft.
autópálya díj
2 950 Ft
egyéb dologi kiadások
191
2015.04.25
Haibike Racing Team
nevezési díj
7 220 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 193
2015.04.26
Ötzlal Back
étel
8 409 Ft
Összesen:
62 550 Ft
81 129 Ft
4.4
2015.04.26 XCO Croatia Cup Vodice UCI C2
2015. április 26‐án Horvátországban egy C2‐es horvát hupán állt rajthoz Benkó Barbara, Dina Márton, Vigh Zoltán és Buruczki Szilárd. A versenynapon mindenki egyszerre rajtolt 13 órakor. A fiúknál Dina Márton nagyot ment, szinte végig vezetett, de az utolsó körben nagyon elfáradt és visszaesett a 3. helyre. A felnőttek között Vigh Zoltán az utolsó körben a 4. helyről láncot szakított, de egy futóversenyt imitált a végén és az 5. helyen ért be. Buruczki előtt a rajtnál bukások történtek, így eléggé hátulról kezdte a versenyt, de folyamatosan jött fel és végül a 6. helyen futott be. A lányoknál Benkó Barbara magabiztosan végig vezetett, simán nyerte a versenyt. Résztvevők: 4 + 1 fő – Benkó Barbara, Dina Márton, Vigh Zoltán, Buruczki Szilárd versenyzők, Valter Tibor kísérő szállítási utazási költségek
167
2015.04.27
Wilu Kft.
autó kölcsönzés
60 198 Ft
4.5
2015.06.05‐06 Junior Series XCO Gränichen UCI CH
A 2015‐ös év negyedik Európában rendezett UCI Junior Series XCO versenyen vett részt a szűkített U19‐ es válogatott keret a svájci Gränichen‐ben. A pályát versenyzőink már ismerték, 2014‐ben is részt vettek ezen a futamon. A 120 induló létszám kissé túlterhelte a pályát, d ez nem okozott gondot a magyar bringásoknak, mert mindketten jó rajtpozícióból indulhattak. Valter Attila végül a 24. helyen, Kádi József pedig a 36. helyen zárta a versenyt. Résztvevők: 2 + 1 fő – Kádi József Krisztián, Valter Attila versenyzők, Benkó László kísérő. szállítási utazási költségek
194
2015.06.04 Normbenz Magyarország Kft.
autópálya díj
2975 Ft
szállítási utazási költségek
195
2015.06.05 MOL Nyrt.
autópálya díj
2975 Ft
Összesen:
5 950 Ft
4.6
2015.06.27 XCM Világbajnokság
2015. június 27‐én került megrendezésre a 2015. évi Maraton Világbajnokság Olaszországban, ahol Magyarországot Vigh Zoltán képviselte. A 123 fős elit férfi mezőnyben Vigh az 50. helyen futott be. Résztvevők: 1 + 2 fő – Vigh Zoltán versenyző, Bodrogi Bence, Bogár Gábor kísérők
21
egyéb szolgáltatások vásárlása
137
2015.06.22
AST‐American Service Kft
szállás
155 200 Ft
4.7
2015.07.10‐11 Cseh Kupa #5 Brno UCI C1
Brno‐ba rendezték 2015. július 10‐11‐én a cseh kupasorozat 5. fordulóját, melyen a magyar MTB utánpótlás válogatott U15‐ös és U17‐es kerete állt rajthoz, illetve az U13‐as lányok között is láthattunk magyar résztvevőt. Fontos állomása volt ez az augusztusi Ausztriai EB‐re készülő keretnek. Ez a verseny eredetileg nem szerepelt a versenynaptárban, de mivel több külföldi versenyre sajnos nem jutottak el, így szezon közben jelölte ki Benkó László, az MTB utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya. Brno belvárosától nem messze, a város egyik zöldövezetében került kialakításra a 4,5km hosszúságú, 180m szintkülönbségű pálya. Az indulók nagy részét a hazai versenyzők jelentették, hazánkat 14 fiatal képviselte, a hasonló létszámú lengyel válogatott mellett. Jelentős hátrányt jelentett, hogy minden korcsoportban az utolsó helyekről voltak kénytelenek indulni fiataljaink. Elsőként, az U13‐as lányok között Bokros Csenge (VKE Nelson) rajtolt, aki a 14. helyen ért célba a 22 fős mezőnyből. Az U15‐ös lányok következtek, a salakmotoros versenyek hangulatát és porfelhőit idéző futópályán, melyről egy rajtkör megtétele után lehetett a pályára kimenni. Vas Kata Blankának és Fördös Katának szurkolhattunk a 28fős mezőnyben. Vas Kata a nagyszerű rajtot követően szinte azonnal a mezőny elejébe került, ahol a futam alatt sorra előzte le ellenfeleit. Csupán az előző évi cseh bajnok tudott „meglépni”, így csupán 17másodperces hátránnyal a másodikként ért célba. Fördös Kata láncszakadás miatt volt kénytelen föladni a versenyt. A fiúk versenyében hárman indultak, Bíró Dávid, Baranyi Áron és Varga Dániel Bence. 38 fős, tisztán cseh mezőnyben kellett bizonyítaniuk erejüket, ügyességüket. Baranyi Áron nagyszerű 8.helyezése, igen sokat mondó. Első éves U15‐ként sikerült ezt elérnie, tehát jövőre ugyanebben a kategóriában még szebb eredmények várhatóak. Varga Dániel Bence a 16. helyen ért célba. Bíró Dávid a jó rajtot követően a mezőny elejéről volt kénytelen később kiállni. A délelőtti futamok között indult a fiú U17‐ es mezőny, melyben a legnagyobb létszámmal voltunk érdekeltek. A rajtot követő porfelhőből Fetter Erik jött ki a legjobban, aki a belső íven a mezőny elejére „lopakodott”. Kádi Tamás, Hajas Dávid, Kovács Dániel, Hetényi Gergő és Baranyi Attila (Mátéhegyi Ökopark Borsodnádasd) inkább megvárta míg „tisztul a levegő” és a stadionból kiérve kezdtek bele az ellenfelek lehagyásába. Az első kör megtétele után Erik hátsóváltója föltekeredett így feladni kényszerült. Tomi nagyszerű iramban a 8., míg Dávid a 18., Dani a 28., Gergő a 29.‐en helyen futott be. Baranyi Attila szintén váltóprobléma miatt volt kénytelen föladni a versenyt. Erik, Tomi és Dávid első évesek az U17‐es kategóriában, tehát jövőre ismét ebben a kategóriában indulnak. Délután indították az U17‐es lányok mezőnyét, ahol a magyar utánpótlás mezőny két igen jeles női versenyzője indult, Buzsáki Virág és Schmidel Regina. A rajtkört követően Virág az első három között tudta megkezdeni az emelkedőket. A verseny többi része azonban nem az elképzelései szerint alakult, így a 10. hellyel kellett megelégednie. Regina két hellyel később, a 12. helyen futott be a 21 fős mezőnyben. Virág jövőre is ebben a kategóriában indulva bizonyíthat. A verseny rangját nagy
22
mértékben emelte, hogy azon részt vett Jaroslav Kulhavy is, akit hihetetlen népszerűség és elismertség vesz körül Csehországban. Résztvevők: 14 + 3 fő – Bokros Csenge, Fördős Kata, Vas Kata Blanka, Baranyi Áron, Bíró Dávid, Varga Dániel, Buzsáki Virág, Schmidel Regina, Fetter Erik, Baranyi Attila, Kádi Tamás, Kovács Dániel, Hajas Dávid Vendel, Hetényi Gergő versenyzők, Baranyi Attila, Hajas Attila, Benkó László kísérők. szállítási utazási költségek
196
2015.07.10 Hídfő‐Mol kilépő 1.
autópálya díj
egyéb dologi kiadások
197
2015.07.10 Sport Pro Brno
nevezési díj
34 530 Ft
Összesen:
57 630 Ft
23 100 Ft
4.8
2015.08.01‐02 Junior Series XCO Naestved
Az európai UCI Junior Series XCO egyik futama Dániában került megrendezésre augusztus 1‐2‐án, ahol Valter Attila (CUBE‐Csömör) a hetedik, Kádi József Krisztián (CUBE‐Csömör) a 17. helyen végzett. Először rendeztek Dániában Junior Series futamot, így versenyzőink nem ismerték a pályát, illetve tekintettel arra, hogy Európa egyik legerősebb utánpótlás versenyzői közé tartoznak a házigazdák, erős mezőnyre számítottak a magyar bringások. Jól is kezdték a versenyt a jó rajtpozíció miatt, Valter folyamatosan az élmezőnyben ment, Kádi a második csoportban. Az utolsó körben szakadt szét csak a mezőny, és mindketten kiváló, pontszerző helyen értek célba. Résztvevők: 2 + 1 fő – Kádi József, Valter Attila versenyzők, Benkó László kísérő. egyéb szolgáltatások vásárlása
198
2015.07.31
Bella Vista Restaurante Italiano étkezés 11 890 Ft
4.9
2015.08.01‐02 XCO World Cup Mont‐Sainte‐Anne & 2015.08.08‐09 Windham
A 2015‐ös világkupa sorozat európai fordulói után, augusztus 1‐2‐án és augusztus 8‐9‐én tengerentúli világkupákra került a sor. Augusztus első hétvégéjén Kanadában, Mount Saint Anne‐ben álltak rajthoz a világ legjobbjai egy borzasztóan kemény, technikás pályán. Magyar részről Juhász Zsolt és Parti András, a Waberer’s Areus MTB Team válogatottjai képviselték hazánkat. Partinak az 50. helyezést sikerült megszereznie, Juhásznak pedig az 58. helyezést. Nem sokkal később, augusztus 8‐9‐én az Egyesült Államokban, a New York állambeli Windham városában rendezték az év utolsó előtti világkupáját. Juhász Zsolt pályafutása legjobb világkupa eredményét produkálva a 33. helyen ért célba, közvetlenül a londoni olimpiai bajnok Jaroslav Kulhavy mögött. Parti Andrásnak kevésbé jött ki jól a forma, ennek ellenére ő is pontot érő 51. helyen ért célba. Résztvevők: 2 + 1 fő – Juhász Zsolt, Parti András versenyzők, Bodrogi Bence kísérő bérleti díjak
138
egyéb szolgáltatások vásárlása 139 egyéb szolgáltatások vásárlása 214
2015.07.03 AST‐American Service Kft autóbérlés
245 500 Ft
2015.07.09 AST‐American Service Kft szállás
163 000 Ft
2015.07.03 AST‐American Service Kft szállás
221 000 Ft
23
Összesen:
629 500 Ft
4.10 2015.08.10‐14 Ifjúsági Mountain Bike Európa‐bajnokság Augusztus 10. és 14. között került megrendezésre Ausztriában az Ifjúsági Mountain Bike Európa‐ bajnokság, ahonnan a magyar utánpótlás válogatott kiváló eredményekkel tér haza. Az U15‐ös korcsoportban a lányok között Vas Kata Blanka (Merida Maraton SC) a nagyszerű 8. helyen végzett, a fiúk között Bíró Dávid (Cube‐Csömör) a 27., Baranyi Áron Dávid (Mátéhegyi Ökopark) pedig a 31. helyezéssel zárta a bajnokságot. Az U17‐es korosztályban Buzsáki Virág (PCCC) a 22. lett, Schmidel Regina (Focus Team) a 44., a fiúknál Fetter Erik (PCCC) a 16., Kádi Tamás Benjámin (CUBE‐Csömör) a 17, Kovács Dániel (Cube‐Csömör) az 51., Hajas Dávid Vendel (Dr. Bátorfi‐Agria KTK) pedig az 55. helyen végzett. A csapatversenyeken is jó remekeltek a fiatal bringások, az U15‐ös csapatunk (Vas Kata Blanka, Bíró Dávid, Baranyi Áron Dávid) a 10., egyik U17‐es csapatunk (Buzsáki Virág, Kádi Tamás Benjámin, Fetter Erik) a kiváló 6. helyen zárta a versenyt, a másik U17‐es csapat (Schmidel Regina, Kovács Dani és Hajas Dávid Vendel) a 24. lett. Résztvevők: 9 + 4 fő – Kádi József, Baranyi Attila, Setter György, Benkó László kísérők szállítási utazási költségek
169
2015.08.10‐14
Benkó László
kiküldetési rendelvény
38 128 Ft
4.11 2015.10.02‐04 Salamina Island MTB Stage Race UCI S2 2015. október 2. és 4. között került megrendezésre Görögországban a három szakaszból álló, UCI S2‐ es pontszerző MTB verseny, a Salamina Island MTB Stage Race, ahol Benkó Barbara, a Focus XC Team versenyzője a pénteki XCT időfutamon ezüst érmet szerzett, a vasárnapi XCP futamon pedig bronz érem került a nyakába, így összetettben a harmadik helyen zárta a hétvégét! Október 2‐án, a verseny első napján egy kört kellett teljesíteni az óra ellen a mountain bike XC pályán. A női elit kategóriában Benkó Barbara a második lett, mindössze 13 másodperccel maradt el az Andorrában vb‐harmadik ukrán Yana Belomoina mögött, és maga mögé utasította a kétszeres világbajnok, orosz Irina Kalentyijevát. A magyar különítményből Cseh Veronika (Alpinbike Team Giant SE) a 10. helyen zárt, az elit férfiak között Parti András (Waberer’s Areus MTB Team) szintén 10. helyen kezdte a versenysorozatot, Juhász Zsolt (Waberer’s Areus MTB Team) pedig a 28. lett az első napon. Szombaton került sor az XCO futamra, ahol Benkó Barbara a 4., Cseh Veronika a 9. lett a női elitben. A férfiaknál Parti András a 6., Juhász Zsolt pedig a 17. helyen zárta a napot. Vasárnap egy 26 kilométeres point to point versenyre került sor, nehéz, technikás pályán, ahol Barbinak sikerült harmadikként befutnia, és csak kis különbséggel, négy másodperccel maradt le az aranyért meccselő osztrák Lisa Mitterbauer és Belomoina mögött. Összetettben maradt a harmadik
24
hely, ami tekintve, hogy az ellenfelek között volt az idei XCO világbajnokság 2. és 3. helyezettje (előbbit sikerült felülmúlnia Barbinak), kiváló eredmény így a szezon végére. Cseh Veronika, aki az idei szezonban igen szorgalmasan gyűjtötte az UCI‐ranglista pontokat, vasárnap a 10. lett, és az összetettben is ez a szám áll végül a neve mellett. A férfiak között Parti Andrásnak a vasárnapi futamon sikerült a 8. helyen zárnia, így összetettben a 7. lett, Juhász Zsolt a harmadik szakaszon a 26. lett, összetettben pedig a 21. helyen végzett. Résztvevők: 4 + 1 fő – Benkó Barbara, Cseh Veronika, Juhász Zsolt, Parti András versenyzők, Benkó László kísérő. szállítási utazási költségek
177
2015.10.01
Attikh AE
autópálya díj
877 Ft
szállítási utazási költségek
185
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
313 Ft
szállítási utazási költségek
186
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
313 Ft
szállítási utazási költségek
187
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
313 Ft
szállítási utazási költségek
188
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
313 Ft
szállítási utazási költségek
189
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ sofőr
156 Ft
szállítási utazási költségek
190
2015.10.01
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ autó
1 769 Ft
szállítási utazási költségek
178
2015.10.05
Attikh AE
autópálya díj
873 Ft
szállítási utazási költségek
179
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
312 Ft
szállítási utazási költségek
180
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
312 Ft
szállítási utazási költségek
181
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
312 Ft
szállítási utazási költségek
182
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ utas
312 Ft
szállítási utazási költségek
183
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ sofőr
156 Ft
szállítási utazási költségek
184
2015.10.05
Agiosz Nikolaosz
kompjegy ‐ autó
1 747 Ft
Összesen:
8 078 Ft
4.12 Felkészítő edzőtáborok: 2016.01.09‐23 Alicante & 2016.02.01‐15 Tenerife & 2016.02.23‐ 03.07 Ciprus A MTB‐os kvótafutó csapat 2016 januárjában melegégövi edzőtáborozással kezdte a felkészülést a szezonra. Először január 9. és 23. között Alicante‐ba utazott a válogatott (Parti András, Juhász Zsolt, Vigh Zoltán, Szatmáry András) Bodrogi Bence kíséretében, ahol állóképességi edzéseket folytattak. Az edzőtábor alatt körülbelül 1400 kilométert tekertek a sportolók, 58 óra edzés alatt (12.000hm szintkülönbség). A csapat felkészülése február 1. és 15. között Tenerifén folytatódott, ahol erőállóképességi edzőtáborban vettek részt. A tenerifei edzőtábor alatt szintén körülbelül 1400 kilométert tekert a csapat, 58 óra edzéssel (30.500hm szintkülönbség). Február 23. és március 7. között Ciprusra utazott a válogatott, ahol a február 27‐28‐án megrendezett Salamina Siland MTB XCO Cup versenyre is készültek többek között.
25
Részvevők: 4 + 1 fő ‐ Parti András, Juhász Zsolt, Vigh Zoltán, Szatmáry András versenyzők, Bodrogi Bence kísérő. egyéb szolgáltatások vásárlása
206
2016.03.20
Sport Vision &Solution Kft.
edzőtáboroztatás
3 962 400 Ft
4.13 2016.02.07‐08 Salamina Island MTB XCO UCI C1 Valter Attila, a Cube‐Csömör junior mountain bike cross‐country versenyzője remekül kezdte a szezont, Görögországban, Hellas‐Salamina szigetén nyert UCI‐pontszerző versenyt. A másodéves junior versenyző számára fontos volt a UCI‐pontszerzés, hiszen a ranglistán elfoglalt pozíciótól függ majd a rajthely a következő minősített versenyeken, majd a világkupákon, a jó starthely pedig kulcsfontosságú a minél jobb eredmény elérésében. Valter Attila szombati második helyét követően vasárnap magasba emelhette a kezét, és a két szép eredménynek köszönhetően pontszámok tekintetében is eredményes volt az utazás. A versenyen nem csak Valter Attila állt rajthoz Görögországban, hanem női elit kategóriában a szombati és a vasárnapi UCI C1 minősítésű pontszerző versenyen Cseh Veronika és Göltl‐Zelenij Linda is. A szombati versenyen Cseh Veronika 12. lett, ami 6 UCI pontot ér, Gölt‐Zelenij Linda pedig a 16. helyével éppen lecsúszott a pontszerzésről. Másnap Cseh Veronika a 10. helyezért érte el, ami 10 ranglista pontot jelentett, Gölt‐Zelenij Linda 17. helyével nem szerzett pontot. Résztvevők: 3 + 1 fő – Cseh Veronika, Gölt‐Zelenij Linda, Valter Attila versenyzők, Benkó László kísérő
egyéb szolgáltatások vásárlása
101
2016.02.08
Central European AviationSolutions
szállítási utazási költségek
102
2016.02.09 Benkó László
szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
103 104 105 106 107
2016.02.05 2016.02.06 2016.02.08 2016.02.08 2016.02.05
szállítási utazási költségek
108
2016.02.05 Koinopraeia
szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
109 110 111 112
2016.02.05 2016.02.05 2016.02.05 2016.02.08
szállítási utazási költségek
113
2016.02.08 Aposz Nikolaosz
szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek egyéb dologi kiadások
114 115 116 117
2016.02.08 2016.02.08 2016.02.08 2016.02.05
Attikh Odoz Attikh Odoz Attikh Odoz Attikh Odoz Koinopraeia
Koinopraeia Koinopraeia Koinopraeia Aposz Nikolaosz
Aposz Nikolaosz Aposz Nikolaosz Aposz Nikolaosz Proteas Cycling Club
kerékpár szállítás kiküldetési rendelvény autópálya díj autópálya díj autópálya díj autópálya díj kompjegy autóra kompjegy autóvezetőre kompjegy utasra kompjegy utasra kompjegy utasra kompjegy autóra kompjegy autóvezetőre kompjegy utasra kompjegy utasra kompjegy utasra nevezési díj
34 400 Ft 5 190 Ft 867 Ft 867 Ft 869 Ft 869 Ft 1 703 Ft 155 Ft 310 Ft 310 Ft 310 Ft 1 737 Ft 155 Ft 310 Ft 310 Ft 310 Ft 222 955 Ft
26
egyéb dologi kiadások
131
2016.02.05
Összesen:
Hellas Salamina Island MTB Race
nevezési díj
104 924 Ft 376 551 Ft
4.14 2016.02.27‐28 Salamina Island MTB XCO UCI C1 Február utolsó hétvégéjén a női elit válogatott két tagja ismét visszatért Benkó László kíséretében a görög szigetre, hogy részt vegyenek a következő Salamina kupafutamon. A pontszerzés itt igen jól alakult, Cseh Veronika 8. helyével 14 pontot szerzett, Gölt‐Zelenij Linda 10. helyével pedig 10 UCI ponttal gyarapította hazánk ranglista pontjait. Résztvevők: 2 + 1 fő – Cseh Veronika, Gölt‐Zelenij Linda versenyzők, Benkó László kísérő bérleti díjak
118
2016.02.26
GoldCar
gépjármű bérlés
31 045 Ft
szállítási utazási költségek
119
2016.02.26
CEAS
kerékpár szállítás
34 200 Ft
szállítási utazási költségek
120
2016.02.26‐29.
Benkó László
kiküldetési rendelvény
szállítási utazási költségek
121
2016.02.26
Attikh
autópálya díj
szállítási utazási költségek
122
2016.02.29
Attikh
autópálya díj
szállítási utazási költségek
123
2016.02.26
Salaminas
kompjegy‐ autó
1 707 Ft
szállítási utazási költségek
124
2016.02.26
Salaminas
kompjegy‐sofőr
155 Ft
szállítási utazási költségek
125
2016.02.26
Salaminas
komjegy ‐ utas
310 Ft
szállítási utazási költségek
126
2016.02.26
Salaminas
kompjegy ‐ utas
310 Ft
szállítási utazási költségek
127
2016.02.29
Salaminas
kompjegy‐ autó
1 436 Ft
szállítási utazási költségek
128
2016.02.29
Salaminas
Kompjegy ‐ sofőr
310 Ft
szállítási utazási költségek
129
2016.02.29
Salaminas
Kompjegy ‐ utas
155 Ft
szállítási utazási költségek
130
2016.02.29
Salaminas
Kompjegy ‐ utas
Összesen:
5 190 Ft 869 Ft 870 Ft
155 Ft 76 712 Ft
4.15 2016.03.19‐20 Salcano Izmir MTB XCO Cup UCI C1 2016 márciusában volt a nagy hajrája a férfi hegyikerékpárosok olimpiai kvótafutásának, ezért a magyar válogatott ideje nagy részét külföldön, versenyzéssel töltötte. A Waberer’s evopro MTB Team és a Cube‐Csömör versenyzőinek márciusi eredményei: 4 versenyen, a férfiaknál összesen 158 UCI pont. A Salcano Cup törökországi fordulóján Juhász Zsolt 4. helyezést, Dina Márton 8. helyezést, Szatmáry András 13 helyezést ért el, ezzel összesen 43 UCI pontot gyűjtöttek. A hölgyeknél Cseh Veronika 6. helyezésével, Gölt‐Zelenij Linda pedig a 9. helyezésével, összesen 30 UCI pont szerzésével segítették az esetleges kvótaszerzést. Résztvevők: 7 + 2 fő ‐ Gölt‐Zelenij Linda, Cseh Veronika, Juhász Zsolt, Dina Márton, Szatmáry András, Vígh Zoltán versenyzők, Bogár Gábor és Bodrogi Bence kísérők.
27
szállítási utazási költségek
159
2016.03.01 AST‐American Service Kft repülőjegy
484 000 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 160
2016.03.01 AST‐American Service Kft szállás
448 700 Ft
szállítási utazási költségek
2016.03.05 AST‐American Service Kft repülőjegy
157
egyéb szolgáltatások vásárlása 158 szállítási utazási költségek
141
szállítási utazási költségek
142
Összesen:
2016.03.07 AST‐American Service Kft szállás kerékpár 2016.03.21 Turkish Airlines szállítás kerékpár 2016.03.18 Turkish Airlines szállítás
60 500 Ft 107 900 Ft 65 184 Ft 65 800 Ft 1 232 084 Ft
4.16 2016.03.23‐04.03 Salcano MTB Cup China Town XCC & Salcano MTB XCO Cup Vojvodina & Salcano MTB Cup Collage Race & Salcano MTB XCO Cup Novi Sad A kvótafutás tovább folytatódott március utolsó napjaiban és április elején is, a törökországi C1‐es sikerek után magyar hegyikerékpárosok Szerbiába tették át székhelyüket. Itt előbb egy városi city cross versenyen vettek részt március 24‐én, ahol Vigh Zoltán 5., Juhász Zsolt 6., Parti András 9., Buruczki Szilárd 14., Szatmáry András 18., Dina Márton pedig a 19. lett. Március 25‐27‐én egy több napos S1‐es versenyen szerepeltek, a Salcano MTB Cup vojvodinai fordulóján, ahol az elit férfiak összesen 106, az elit nők pedig összesen 205 UCI pontot szereztek. Parti András 13., Dina Márton 16., Juhász Zsolt 17., Buruczki Szilárd 23., Vigh Zoltán 29. lett. A hölgyeknél Benkó Barbara bronz érmet szerzett, Cseh Veronika a 6. helyet, Gölt‐Zelenij Linda pedig a 7. helyet szerezte meg. A Salcano MTB Cup a következő héten is folytatódott, ezúttal egy C3‐as versennyel Novi Sad‐ban március 31‐én, ahol Juhász Zsolt ezüst érmet szerzett, Vigh Zoltán 4., Buruczki Szilárd pedig a 6. lett. Az elit nők közül Gölt‐Zelenij Linda vett részt a versenyen, az 5. helyet sikerült megszereznie. Április első hétvégéjén ismét Novi Sad, ismét Salcano MTB Cup. Az elit férfiak összesen 122 UCI pontot gyűjtöttek – a Waberer’s evopro MTB Team versenyzői közül Parti András a 7., Juhász Zsolt a 10., Szatmáry András a 14. és Vigh Zoltán a 17. helyen végzett, Buruczki Szilárd (Cube‐Csömör) a 16 lett, Dina Márton (Cube‐Csömör) pedig a 22. Az elit nők futamában Gölt‐Zelenij Linda (Pilis Cross Country Club) 5. helyezést ért el, ezzel 50 UCI pontot szerzett. Résztvevők: 9 + 3 fő – Parti András, Juhász Zsolt, Vigh Zoltán, Szatmáry András, Buruczki Szilárd, Dina Márton, Benkó Barbara, Cseh Veronika, Gölt‐Zelenij Linda verenyzők, Valter Tibor, Bodrogi Bence, Tóth Ádám. egyéb szolgáltatások vásárlása
146
2016.03.16
AST‐American Service Kft
szállás
672 000 Ft
4.17 2016.04.02 UCI Junior Series XCO #6 & UCI Junior Series XCO #8 2016. április elején Valter Attila egy remek lehetőséget kihasználva az USA‐ban versenyzett két hétig, a UCI versenyek és a világbajnokság indulási pozícióinak javítása érdekében. Az április 2‐i hétvégén a
28
Fontana Junior Series versenyen állt rajthoz, ahol a kiváló 3. helyen végzett, nagy ellenfele az amerikai bajnok és egy cseh versenyző mögött. Április 9‐én a második amerikai versenyén is remekül szerepelt, az 5. helyen ért célba. Erre a versenyre több külföldi is ellátogatott, az amerikaiak mellett Kolumbia, Mexikó, Kanada is képviseltette magát. Az amerikai bajnokot most sem tudta senki megszorítani, kicsit lemaradva két kolumbiai végzett a 2. és 3. helyen, egy kanadai versenyző lett a 4., majd Valter. Résztvevő: 1 fő – Valter Attila versenyző szállítási utazási költségek
154
2016.03.03 AST‐American Service Kft
repülőjegy
233 100 Ft
egyéb dologi kiadások
227
2016.03.16 Active Team Big Bear
nevezési díj
16 860 Ft
egyéb dologi kiadások
228 229
Összesen:
nevezési díj kerékpár szállítás
16 860 Ft
szállítási utazási költségek
2016.03.16 Active Team Big Bear KLM Holland Király 2016.03.28 Légitársaság
62 800 Ft 329 620 Ft
4.18 2016.04.02‐03 Kamptal‐Klassik‐Trophy UCI C1 & XCO Premantura Rocky Trail Szintén április 3‐án, a válogat ott egy másik része az XCO Premantura Rocky Trail versenyen vett részt Pulában, Horvátországban, ahol Benkó Barbara (Focus XC Team) a 4. helyen futott be, Cseh Veronika (Alpinbike Team Endura GIANT High5) pedig a 14. helyen, amivel összesen 27 UCI pontot gyűjtöttek. Az elit hölgyeket junior fiúk kísérték Pulában: Hetényi Gergely (Pilis Cross Country Club) a 8. helyezést szerezte meg, Hajba Gergő (Speed‐Way Team) pedig a 14. helyen zárta a versenyt. Résztvevők: 4 + 1 fő – Benkó Barbara, Cseh Veronika, Hajba Gergő, Hetényi Gergely versenyzők, Benkó László kísérő bérleti díjak
166
2016.04.04 Wilu Kft.
autó kölcsönzés
86 563 Ft
szállítási utazási költségek
147
2016.04.14 Benkó László Bina Istra 2016.04.01 d.d. Autocesta 2016.04.01 Rijeka‐ Zagreb Hrvatske 2016.04.01 autoceste d.o.o. Kompas 2016.04.02 Shop d.o.o. Shell Station 2016.04.02 Rosenberger
kiküldetési rendelvény
33 479 Ft
szállítási utazási költségek
219 220
szállítási utazási költségek 221 szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek szállítási utazási költségek
222 223
autópályadíj
3 340 Ft
autópályadíj
5 302 Ft
autópályadíj
2 589 Ft
autópályadíj
9 406 Ft
autópályadíj
2 759 Ft
29
egyéb dologi kiadások
226
Bina Istra d.d Restaurante 2016.04.01 „Da Giovanni” 2016.04.02 Rocky prails
Összesen:
szállítási utazási költségek egyéb szolgáltatások vásárlása
224 225
2016.04.02
autópályadíj
2 756 Ft
étkezés
16 450 Ft
nevezési díj
23 515 Ft
246 357 Ft
Szerbiából tovább utazott a csapat Ausztriába, ahol az utánpótlás válogatottal kiegészülve vettek részt a KAMPTAL‐KLASSIK‐TROPHY C1‐es versenyen, az alábbi remek eredményeket produkálva: Elit nők: Benkó Barbara 11. hely – 8 UCI pont Junior fiúk: Hajba Gergő 23. hely, Hetényi Gergely 27. hely Junior lányok: Schmidel Regina (Focus Team Hungary) 6. hely, Bukovácz Kata (Cube‐Csömör) 8. hely U17: Kádi Tamás (Cube‐Csömör) 1. hely, Fetter Erik (Pilis Cross Country Club) 2. hely, Biró Dávid (Cube‐ Csömör) 9. hely WU17: Buzsáki Virág (Pilis Cross Country Club) 1. hely, Vas Kata Blanka (Merida Maraton Team‐CST) 5. hely, U15: Baranyi Áron Dávid (Borsodnádasd Decathlon Mátéhegyi BT) 2. hely WU15: Bokros Csenge Anna (VKE‐Nelson Pepperl+Fuchs MTB Team) 8. hely Résztvevők: 12 + 3 fő – Benkó Barbara, Hajba Gergő, Hetényi Gergely, Schmidel Regina, Bukovácz Kata, Kádi Tamás, Fetter Erik, Biró Dávid, Buzsáki Virág, Vas Kata Blanka, Baranyi Áron, Bokros Csenge versenyzők, Benkó László, Bodrogi Bence kísérők egyéb dologi kiadások egyéb szolgáltatások vásárlása Összesen:
153 2016.04.03 UNION Radclub Sparkasse nevezési díj
14 568 Ft
145 2016.03.22 AST‐American Service Kft
szállás
102 900 Ft
117 468 Ft
4.19 2016.04.16 Salcano MTB Cup Novi Sad & 2016.04.17 Dani Beograda – Trofej Cukarice Április 16‐17‐én ismét Szerbiában versenyzett a magyar MTB válogatott, szombaton a Salcano MTB Cup hatodik fordulóján Novi Sad‐ban, vasárnap pedig Dani Beograda – Trofej Cukarice versenyen Belgrádban. Parti András mindkét versenyen ezüst érmet szerzett, Cseh Veronika pedig mind a kétszer a dobogó harmadik fokára állhatott a hétvégén! Április 16‐án került megrendezésre a Salcano MTB hatodik fordulója Szerbiában, Novi Sad‐ban, ahol kiválóan teljesítettek a magyar montisok. Az elit nők között Cseh Veronika, az Alpinbike Team Endura GIANT High5 versenyzője harmadik helyezést ért el (15 UCI pont). Az elit férfiak között is kiváló eredmények születtek szombaton, a Waberer’s evopro MTB Team versenyzői szinte elfoglalták az egész dobogót, Parti András ezüst érmet (20 pont), Szatmáry András pedig bronz érmet szerzett (15pont). Őket követte Dina Márton (Cube‐Csömör) a negyedik (12 pont), Buruczki Szilárd (Cube‐ Csömör) az ötödik (10 pont), Vigh Zoltán (Waberer’s evopro MTB Team) a hatodik (8 pont) és Dina Dániel (Cube‐Csömör) a 8. helyen (4 pont). Az elit férfiak így összesen 69 UCI pontot gyűjtöttek szombaton.
30
Vasárnap, április 17‐én a magyar csapat Belgrádban folytatta a versenyzést, a Dani Beograda – Trofej Cukarice XCO versenyen, ahol Parti András ismét ezüst éremmel (20 UCI pont), Cseh Veronika pedig ismét bronz éremmel (15 UCI pont) zárta a versenyt. Negyedik lett Dina Márton (12 UCI pont), ötödik Buruczki Szilárd (10 UCI pont), hatodik Szatmáry András (8 UCI pont), nyolcadik Vigh Zoltán (4 UCI pont), 12. pedig Dina Dániel. Az elit férfiak így összesen 54 UCI pontot gyűjtöttek vasárnap. Résztvevők: 7 + 2 fő – Cseh Veronika, Parti András, Szatmáry András, Dina Márton, Vigh Zoltán, Dina Dániel, Buruczki Szilárd versenyzők, Valter Tibor, Bodrogi Bence kisérők. egyéb szolgáltatások vásárlása egyéb dologi kiadások
144
2016.04.08 AST‐American Service Kft
szállás
159 300 Ft
161
2016.04.11 Mountain Bike Club CUKARICKI
nevezési díj
174 283 Ft
egyéb dologi kiadások
162
2016.04.16 Biciklisticki Klub Novi Sad
nevezési díj
182 064 Ft
Összesen:
515 647 Ft
4.20 2016.04.24 UCI MTB Marathon Series #9 Míg a válogatott egyik fele a hazai rendezésű Pili Kupán (C1) szerzett értékes pontokat, addig a másik része – hogy ne egy versenyen, egymástól vegyék el a pontokat – két romániai versenyen vett részt: szombaton a NapoCup XCO C2‐es versenyen, vasárnap pedig a UCI MTB Marathon Series 9. fordulóján vett részt. Mindkét verseny Kolozsváron volt. Az XCO futamon Vigh Zoltán 5. helyezésével 10 UCI pontot gyűjtött, Szatmáry András a 6. hellyel 8 pontot tett hozzá a kvótaszerzéshez. Vasárnap néhány kilométerrel arrébb volt a UCI MTB Marathon Series‐be tartozó Faget Maraton, ami C3 XCO besorolású verseny. Itt XCO világranglista pontokat nem szereztek a magyar versenyzők, de maraton ranglista pontokat igen, ami előnyt jelent a júniusi maraton világbajnokság kiosztásánál. Vigh Zoltán a 14. helyen végzett, Szatmáry András pedig a 8. helyen zárta a versenyt. Résztvevők: 2 + 1 fő – Szatmáry András, Vigh Zoltán versenyzők, Bodrogi Bence kísérő egyéb szolgáltatások vásárlása
156
2016.04.13 AST‐American Service Kft
szállás
49 200 Ft
4.21 2016.05.02‐08 European Continental Championships 2016. május 2. és 8. között került megrendezésre a UEC EB Svédországban, Huskvarna‐ban. Felnőtt válogatottunk a Benkó Barbara, Juhász Zsolt, Parti András, Vigh Zoltán összeállításban vett részt a megmérettetésen. Az érettségi miatt kisebb csapattal szerepelt a fiatalabb korosztály, két U19‐es versenyző állt csak rajthoz Schmidel Regina és Kovács Dániel személyében. Az U23‐as versenyző hiánya miatt váltót sem tudott indítani a magyar csapat idén. A felnőtteknél Benkó Barbara a kiváló 17. helyen végzett, Parti András a 34. lett, Juhász Zsolt a 42. és Vigh Zoltán pedig az 59. A junioroknál Schmidel Regina a 30. helyen végzett, Kovács Dániel az 55. lett.
31
Résztvevők: 6 + 2 fő – Benkó Barbara, Juhász Zsolt, Parti András, Vigh Zoltán, Schmidel Regina, Kovács Dániel versenyzők,illetve Benkó László és Bodrogi Bence kísérő. egyéb szolgáltatások vásárlása 151
880 350 Ft
egyéb szolgáltatások vásárlása 218
2016.04.15 AST‐American Service Kft szállás félpanziós 2016.05.02 AST‐American Service Kft ellátás 2016.04.28 AST‐American Service Kft szállás
szállítási utazási költségek
152
2016.03.09 AST‐American Service Kft repülőjegy
504 400 Ft
szállítási utazási költségek
149
2016.04.27 AST‐American Service Kft kompjegy
173 500 Ft
Összesen:
egyéb szolgáltatások vásárlása 150
289 100 Ft 320 300 Ft
2 167 650 Ft
4.22 2016.05.22 XCO World Cup Albstadt & 2016.05.29 XCO World Cup La Bresse 2016. május 22‐én került megrendezésre az XCO világkupa sorozat németországi futama Albstadt‐ban, ahol hazánkat a legjobb hegyikerékpárosok képviselték: Benkó Barbara (Focus XC Team), illetve Parti András és Juhász Zsolt, a Waberer’s evopro MTB Team versenyzői. Barbi az elképesztő 9. helyet szerezte meg, ami 100 UCI pontot jelent. Ő az első magyar elit felnőtt versenyző, aki bekerült a top10‐ be a sportág legmagasabb szintű sorozatában. Az elit férfiaknak a héten lezárul az olimpiai kvalifikációs időszak és június 1‐jén az UCI is kihirdeti, mely országok nyertek indulásra feljogosító kvótát az ötkarikás játékokra. Parti András a 46. lett, amivel 22 UCI pontot gyűjtött, Juhász Zsolt eredménye sajnos elmaradt a várakozásoktól, 115. lett. Egészségügyi problémái miatt nem tudott úgy teljesíteni, ahogy szeretett volna. Résztvevők: 3 + 1 fő – Benkó Barbara, Juhász Zsolt, Parti András versenyzők, Bogár Gábor kísérő A felnőtteken kívül a teljes U23 és junior keret is részt vett a versenyen, ami egyben a UCI Junior Series XCO egyik futama is volt, és amit a VB felkészülés fontos állomásának tekintett a szakág. Dina Márton U23‐as kategóriában indult és a 27. helyezést sikerült elérnie. A juniorok között Valter Attila a 35. lett, Kovács Dániel pedig a 87. helyezett. Junior lányoknál Schmidel Regina a 37., Bukovácz Kata pedig a 48. lett. Résztvevők: 5 + 1 fő – Dina Márton, Valter Attila, Kovács Dániel, Schmidel Regina, Bukovácz Kata versenyzők, Benkó László kísérő. Május 29‐én került megrendezésre a mountain bike XCO világkupa harmadik fordulója Franciaországban (La Bresse), ahol Magyarországot Benkó Barbara (Focus XC Team) és Parti András (Waberer’s evopro MTB Team) képviselték. Az elit női futam 11:20‐kor startolt, Barbi a 33. helyet szerezte meg, ami 40 UCI pontot jelent. A férfiak délután 14:20‐kor indultak neki a pályának, Parti András a 110. helyen érkezett célba, amiért 3 UCI pont járt. Résztvevők: 2 + 1 fő – Benkó Barbara, Parti András versenyzők, Bogár Gábor kísérő egyéb szolgáltatások vásárlása 143
2016.04.19 AST‐American Service Kft szállás
529 000 Ft
32
egyéb szolgáltatások vásárlása 210 155 szállítási utazási költségek Összesen:
2016.05.05 AST‐American Service Kft szálláshely
705 000 Ft
2016.04.14 AST‐American Service Kft repülőjegy
57 300 Ft
1 114 800 Ft
4.23 Válogatott versenyeztetés szakmai támogatása A MTB XC versenyzők versenykísérete, felkészítés és taktikai tanácsadás, versenyek utáni értékelés, elemzések elvégzése a válogatott versenyzők részére. A szervezési költségek a következő részfeladatokból állnak: Szerelő biztosítása a teljes tartózkodás alatt. A szerelő feladata a kerékpárok folyamatos karbantartása, tisztítása, alkatrészek cseréje esetleg beszerzéssel együtt. Frissítés biztosítása versenyek alatt. A versenyzők képviselete a technikai értekezleten. A csapat szállítóeszközének vezetése és az ehhez szükséges feladatok elvégzése. A szakmai kíséret (Bodrogi Bence) a következő versenyek alkalmával segítette válogatott versenyzőink versenyzését, felkészülését: Dátum
Napok száma Verseny
Napidíj
2015.02.21‐02.28
8
Andalúz Bike Race
484 909 Ft
2015.03.20‐03.23
4
Izmir C1
242 455 Ft
2015.05.07‐05.10
4
Bitlis S2, C2
242 455 Ft
2015.05.15‐05.17
3
Halkidiki
181 841 Ft
2015.05.22‐05.24
3
Nové Mesto VK
181 841 Ft
2015.05.28‐06.01
5
Albstadt VK
303 068 Ft
2015.06.06‐06.07
2
Samobor C1
121 227 Ft
2015.06.11‐06.14
4
Alpen Tour
242 455 Ft
2015.07.01‐07.06
6
Lanzerheide VK
363 682 Ft
2015.07.21‐07.27
7
Alpago EB
424 295 Ft
2015.07.29‐08.04
6
Mont Sant Anne VK
363 682 Ft
2015.08.04‐08.10
7
Windham VK
424 295 Ft
2015.08.20‐08.24
5
Val di Sole
303 068 Ft
2015.08.22‐08.23
2
Wintersdorf C2
121 227 Ft
2015.08.24‐09.07
15
Andorra VB
909 205 Ft
2015.09.11‐09.13
3
Cappadocia
181 841 Ft
2015.09.18‐09.21
4
Istambul C1
242 455 Ft
Összesen:
88
Egyéb szolgáltatás
2016.05.02
5 334 000 Ft Sport Vision &Solution Kft.
5 334 000 Ft
4.24 Bírói díj
33
A versenyrendszer szabályos és zökkenőmentes lebonyolítása érdekében a szövetség a MTB XC és DH szakág bírói karának működését támogatta. A programban elszámolni kívánt bírók a versenyszezon alatt összesen 5 versenyen vettek részt, jelenlétükkel biztosították a versenyek szabályos lebonyolítását, jelentéseikkel pedig nagyban segítették a szakágak vezetőségének tájékozódását arról, hogy melyik versenyrendező, mennyire vette komolyan a munkáját, mennyire felelt meg a szövetség által előírt kritériumoknak. A versenyek: Crosskovácsi Maraton, Csömör XCO Nagydíj, Gravity Hall DH OB, Mátra Maraton, Elimina Tour XCO Nagydíj. egyéb szolgáltatások vásárlása
205
2015.09.13 Crosskovácsi SKE
versenybírói díj
90 000 Ft
5 BMX BMX szakág versenyeztetés: 812 891 Ft Összesen: 812 891 Ft A BMX szakágban az olimpiai kvóták számát tekintve 2016 elején lehetőség még lehetőség volt egy férfi kvóta megszerzésére. A felnőtt keret felkészülési versenyei közé tartoztak a UCI által meghatározott C1‐es és Európa‐kupa versenyek, valamint az országos bajnokság, magyar kupa és az öt ország versenyzőit tömörítő Alpok‐Adria Kupa sorozat. Alapvetően a felnőtt válogatott keret versenyeztetésének idei elsődleges célja az volt, hogy minél több UCI ranglista pontot tudjanak szerezni a versenyzők, mert a VB‐n való szereplésen kívül lehetőség volt még szabadkártyával kijutni az olimpiára, amennyiben az országonkénti ranglista második harmadában végez. Ez sajnálatos módon végül nem sikerült. Az alábbiakban részletezett három, kvalifikáció szempontjából fontos esemény vonatkozó költségeit kívántuk elszámolni a támogatás terhére.
5.1
2015.05.16 3° Prova Circuito Italiano UCI C1
2015. május 16‐án került megrendezésre az UCI C1 ranglista pontszerző BMX Cross verseny Rivignanoban, Olaszországban, ahol a magyar felnőtt és utánpótlás keret 35 ranglista pontot szerzett. Mind a felnőtt, mind az utánpótlás válogatott keret számára fontos volt ez a verseny – az elit versenyzőknek (Szoboszlai Patrik és Vincze Gergely) pontszerzési lehetőség volt a kvótához, a fiatal korosztálynak (Borbély Ferenc Benedek és Pichler Igor) pedig felkészülési verseny az Európa‐ bajnokságra. Az eredménylistára végül Szoboszlai Patriknak sikerült felkerülnie, a kiváló 4. helyezéssel. Résztvevők: 4 + 1 fő – Szoboszlai Patrik, Vincze Gergely, Borbély Ferenc Benedek, Pichler Igor versenyzők, Borbély Ferenc szövetségi kapitány egyéb szolgáltatások vásárlása
134
2015.05.16
Osteria Istriana
étkezés
21 153 Ft
5.2
2015.09.19 Klatovy C1 Csehország
Szeptember 19‐én volt Csehországban, Klatovyban a nemzetközi, C1‐es kategóriájú UCI pontszerző BMX Cross verseny, ahol két elite versenyző, Szoboszlai Patrik (Lőrinc 2000 SE) és Vincze Gergely
34
(Gencsapáti KSE) képviselte a magyar BMX sportot. Vincze Gergely a hatodik helyen végzett, amivel 28 ranglista pontot szerzett Magyarországnak, ennek köszönhetően lett magyar résztvevője a 2016. évi kolumbiai világbajnokságnak. Résztvevők: 2+1 fő – Szoboszlai Patrik, Vincze Gergely versenyzők, Szoboszlai Károly kísérő szállítási utazási költségek
132
2015.09.19
Szoboszlai Károly
kiküldetési rendelvény
48 553 Ft
5.3
2015.06.20‐21 King of Prague UCI C1
2015. június 20‐21‐én fontos pontszerző versenyen vett részt ismét magyar BMX válogatott keret. Első nap a 8 éves korcsoportban Borbély Ferenc Benedek meggyőző versenyzéssel a középdöntőbe, majd a döntőbe került. A nyolcas pálya maradt számára. Kiválóan rajtolt és negyedik helyen ért célba. A 15‐16 éves korcsoportban Herczeg Sándor szintén a legjobb nyolc versenyző közé került, viszont a döntőben leesett a lánc a kerékpárról és nyolcadikként ért célba. Elit korcsoportban Bujáki Bence nem jutott a legjobb 16 versenyző közé. Második nap Borbély két második és egy első hellyel került a legjobb 16 versenyző közé. A döntőbe kerülésért az 5‐ös pályáról indult és az első kanyarban 2., 3. helyen tekert. A második szakaszon azonban két pozíciót is visszaesett és 5. helyen ért célba. 2015‐ben először nem került a döntő futamba. A 15‐16 éves korcsoportban két selejtező csoport volt és Herczeg Sándor nem került a legjobb nyolc versenyző közé. Az elit korcsoportban Bujáki szintén nem jutott tovább a legjobb 16 versenyző közé. Résztvevők: 3 + 1 fő – Bujáki Bence, Herczeg Sándor, Borbély Ferenc Benedek versenyzők, Borbély Ferenc szövetségi kapitány egyéb szolgáltatások vásárlása
135
2015.06.19
HOTEL u HVEZDY
szállás
61 826 Ft
szállítási utazási költségek
213
2015.06.21
Borbély Ferenc
kiküldetési
43 259 Ft
Összesen:
105 085 Ft
5.4
2016.05.25‐29 UCI BMX World Championships
2016. május 25. és 29. között került megrendezésre a BMX világbajnokság Medellin‐ben, Kolumbiában, ahol Szoboszlai Patrik képviselte hazánkat. A magyar versenyző és Borbély Ferenc szövetségi kapitány, a kinti felkészülés és aklimatizálódás érdekében május 17‐én érkezett a dél‐amerikai országba. A világbajnokság első napjaiban edzésekre került sor, a bajnokság 28‐29‐én zajlott, ahol Szoboszlai végül a 74. lett. Ez az eredmény sajnos nem volt elegendő ahhoz, hogy Magyarország BMX kvótát is szerezhessen. A Malév Air Tours számlája a versenyző és kísérője repülőjegyét, szállását és autóbérletének költségeit tartalmazza. Résztvevők: 1 + 1 fő – Szoboszlai Patrik versenyző, Borbély Ferenc szövetségi kapitány
35
egyéb szolgáltatások vásárlása 207 szállítási utazási költség szállítási utazási költség
2016.05.31 Malév Air Tours Kft. utazás szervezés Taxi Aerppuerto 235 2016.05.17 szállítás Acoa 236 2016.05.17
egyéb szolgáltatások vásárlása 237
2016.05.19
Összesen:
Air France Pargueadero Lavautos Palace
569 400 Ft 10 000 Ft
kerékpárszállítás
31 700 Ft
autóparkoló
27 000 Ft
638 100 Ft
6 Parasport Paraspor szakág versenyeztetés: Összesen:
6.1
62 525 Ft 62 525 Ft
2016.05.05‐08 Belgian Tandemrace B&VI
2016. május 5. és 8. között került megrendezésre a Belgian Tandemrace B&VI, amelyre már két éve Butu Arnold Csaba révén meghívást kapunk. A többnapos országúti verseny Belgium legnépszerűbb és Európa egyik legrangosabb versenye, továbbá az egyetlen több szakaszos sorozat terhelést nyújtó verseny, amelyen a Butu Arnold Csaba és pilótája Garamszegi László páros kilométer gyűjtés céljából érkezett. Az összetettben végül a 19 párosból a 17. helyen végeztek, de több szakasz is 100 kilométer közeli távon zajlott, és az időfutamban is sokkal jobb átlagot mentek. Résztvevők: 2 + 1 fő, Butu Arnold Csaba, Garamszegi László versenyzők, Puskás Krisztián kísérő egyéb szolgáltatások vásárlása
240
Belgische 2016.05.12 Tandemraceclub Vige v.z.w
nevezési díj
62 525 Ft
*** Kérjük a beszámoló elfogadását! Budapest, 2016. október 13. ‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐‐ Polony István elnök Magyar Kerékpáros Szövetség
36