TERVEZET A nemzetgazdasági miniszter …/2015. (….) NGM rendelete az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet, valamint az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet módosításáról
A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 12. § (2) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 90.§ 9., 10., 19. és 20. pontjában foglalt feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el: 1. Az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet módosítása 1. § Hatályát veszti az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet Melléklet IDEGENFORGALOM fejezete. 2. Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet módosítása 2. § Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet melléklete helyébe az 1. melléklet lép. 3. Záró rendelkezések 3.
§
Ez a rendelet a kihirdetését követő ötödik napon lép hatályba.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter
TERVEZET
1. melléklet a .../2015. (...) NGM rendelethez „Melléklet a 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelethez 1. ELEKTRONIKA, MŰSZERIPAR
Tevékenység
Vagyonvédelmi rendszerek 1 telepítése, üzemeltetése, felügyelete*
Választható szakképesítések (a 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendelet szerinti Országos Képzési Jegyzék alapján)
Korábbi jogszabályban előírt szakképesítés
Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő, Mechanikus vagyonvédelmi szerelő
Biztonságtechnikai szerelő, kezelő Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
2
Elektronikus vagyonvédelmi Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő rendszerek telepítése, üzemeltetése*
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
3
Mechanikus vagyonvédelmi rendszerek telepítése, üzemeltetése*
Mechanikus vagyonvédelmi szerelő
Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
Elektronikus vagyonvédelmi rendszerszerelő Mechanikus vagyonvédelmi szerelő
Biztonságtechnikai-kezelő Elektronikus és mechanikus vagyonvédelmi rendszerszerelő
Vagyonvédelmi rendszerek 4 üzemeltetése*
Háztartási gépszerelő Kereskedelmi, háztartási és vendéglátóipari gépszerelő Háztartás-elektronikai műszerész
5
Háztartási berendezések, üzembe helyezése, karbantartása, javítása*
6
Kötőipari gépek, varró- és Kötő- és varrógép-műszerész szabászgépek karbantartása, javítása
7
Műholdvevő rendszerek, antennarendszerek telepítése, műszeres beállítása, karbantartása, javítása*
Kötő- és varrógép-műszerész
Távközlési technikus
Távközlési és informatikai hálózatszerelő
Távközlési üzemeltető
Távközlési kábelszerelő
Távközlési és informatikai hálózatszerelő
Távközlési műszerész
Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszerüzemeltető technikus
Antenna szerelő Elektronikus műsorközlő és tartalomátviteli rendszertechnikus Műholdas és kábeltelevíziós vételtechnikai műszerész
Műszerek, műszerjellegű gépek mechanikus egységeinek szét- és összeszerelése, a berendezések 8 karbantartása, javítása, finommechanikai alkatrészek megmunkálása*
Finommechanikai műszerész
Mechanikai műszerész
Elektromechanikai műszerész
Orvosi elektronikai technikus Gyógyászatban alkalmazott elektronikus berendezések gyártása, 9 üzembe helyezése, karbantartása, javítása*
Orvostechnikai elektroműszerész Orvosi elektronikai technikus Orvoselektronikai műszerész
TERVEZET 10
Mechanikai orvosi műszerek gyártása, karbantartása, javítása*
Finommechanikai műszerész
Orvosi műszerész Finommechanikai műszerész
Elektronikai műszerész Rádió adó- és vevőberendezések, hangtechnikai eszközök (erősítő, 11 mikrofon, hangszóró stb.) karbantartása, javítása*
Szórakoztató elektronikai műszerész Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész Rádió- és hangtechnikai műszerész
Informatikai rendszergazda
Informatikai műszerész
Számítógép-szerelő, karbantartó
Informatikai hálózattelepítő és- üzemeltető IT biztonság technikus
Számítógépek, perifériáik 12 összeszerelése, karbantartása, javítása*
IT kereskedő Számítógéprendszerkarbantartó Webmester Számítógép szerelő, karbantartó Számítástechnikai műszerész Elektronikai műszerész
Szórakoztató elektronikai 13 berendezések szerelése, üzembe helyezése, karbantartása, javítása*
Televízió- és videó készülékek 14 szerelése, hangolása, beállítása, karbantartása, javítása*
Szórakoztatóelektronikai műszerész Elektronikai műszerész Szórakoztatótechnikai műszerész Szórakoztató elektronikai készülék szerelő
Elektronikai műszerész,
Szórakoztató elektronikai műszerész
Távközlési technikus
Elektronikai műszerész Televízió- és videotechnikai műszerész
2. ENERGETIKAI BERENDEZÉS KEZELÉS, SZERELÉS, ÜZEMELTETÉS 290 kW és az ezt meghaladó 1 teljesítményű gáz- és olajtüzelőberendezések kezelése*
Ipari gáz- és olajtüzelőberendezések, illetve azok 2 szerelvényeinek szerelése, karbantartása, javítása
Max. 1400 kW teljesítményű, illetve 2 t/h tömegáramú kazán 3 (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése* Max. 7200 kW teljesítményű, illetve 12 t/h tömegáramú kazán 4 (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) kezelése*
Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő
Ipari gáz- és olajtüzelőberendezés kezelő
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
Gáz- és tüzeléstechnikai műszerész Ipari gáz- és olajtüzelőberendezés szerelő, javító, karbantartó Ipari olaj- és gáztüzelő berendezés szerelője, üzembe helyezője
Kis teljesítményű kazán fűtője
Kis teljesítményű kazánfűtő
Kazánkezelő (2-12 tonna között)
Kazánfűtő
TERVEZET Max. 21 MW teljesítményű, illetve 30 t/h tömegáramú kazán (töltettől, 5 tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése* 21 MW-nál, illetve 30 t/h tömegáramúnál nagyobb kazán 6 (töltettől, tüzelési módtól, nyomástól függetlenül) és segédberendezéseinek kezelése
Kazángépész (12 tonna felett)
Kazánkezelő
Kazángépész (12 tonna felett)
Kazángépész (12 tonna felett)
Erőművi kazángépész
Erőművi kazángépész Kazángépész
Nyomástartóberendezés-kezelő szaktanfolyami képzettség,
Nyomástartóberendezéskezelő szaktanfolyami képzettség
A legfeljebb II. kategóriába sorolt nyomástartó edények és az egyszerű nyomástartó edények kezelése 7 Kőolaji vegyipari rendszer üzemeltetője (töltettől, nyomástól Pébégáz töltetű nyomástartó berendezés kezelője függetlenül)***,szakirányú végzettség esetén*
Nyomástartóberendezéskezelő
Nyomástartó edény-gépész Vegyipari technikus A III. és IV. kategóriába sorolt nyomástartó edények, 8 edénycsoportok üzemben tartása, kezelése (mérettől, töltettől, nyomástól függetlenül)* Nyomástartó berendezés és 9 egyszerű nyomástartó edény vizsgálata*** Veszélyes folyadékok és olvadékok 10 tartályainak javítása és karbantartása***
11
Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályainak vizsgálata***
Nyomástartóedény-gépész
Kőolaji vegyipari rendszer üzemeltetője
Vegyipari technikus
Nyomástartó edény-gépész
Nyomástartó berendezés vizsgáló szaktanfolyami képzettség
-
Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályait javító és karbantartó szaktanfolyami képzettség
-
Veszélyes folyadékok és olvadékok tartályvizsgáló szaktanfolyami képzettség
-
12 Tankállomás kezelése***
Tankállomás- és kútkezelő szaktanfolyami képzettség
Veszélyes termékek szállításával kapcsolatos ADR előírásokból 13 eredő feladatok végrehajtása, kötelezettségek ellenőrzése
Veszélyesáru-ügyintéző
Veszélyesáru-ügyintéző
ADR ügyintéző
ADR ügyintéző
Létesítményi energetikus
Hőközpont és -hálózatkezelő
14
Hőerőművek vízelőkészítőjének üzemeltetése
Erőművi kazángépész Kazángépész (12 tonna felett)
Erőművi kazángépész Villamosművi vízelőkészítőgépész
Létesítményi energetikus Pótvíz előállítása és biztosítása 15 erőmű hőberendezéseinek számára
3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) Élelmiszer értékesítés a zöldség és 1 gyümölcs kivételével*
Hőközpont és -hálózatkezelő
Erőművi kazángépész
Erőművi kazángépész
Kazángépész (12 tonna felett)
Kazángépész (12 tonna felett)
Élelmiszer-, vegyiáru és gyógynövény eladó
Kereskedő
TERVEZET Boltvezető Kereskedő Eladó Élelmiszer-, vegyi áru és Boltvezető
Élelmiszer és vegyi áru eladó
Kereskedő Eladó Élelmiszer-, vegyi áru és Boltvezető
Élelmiszer és vegyi áru kereskedő
Kereskedő Kereskedő,
Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó
Élelmiszer-, vegyi áru és gyógyövény eladó,
Élelmiszer és vegyi áru kereskedő
Bolti hentes
Baromfifeldolgozó
2 Hús-és hentesáru, hal értékesítés*
Halfeldolgozó Bolti hentes Húsipari termékgyártó
3
Étrend kiegészítők, gyógynövények értékesítése*
Kereskedő
Kereskedő Drogériakereskedő
Eladó Élelmiszer-, vegyi áru és gyógyövény eladó Boltvezető Kereskedő Gyógy- és fűszernövénytermesztő
Élelmiszer és vegyi áru eladó
Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Gyógynövénykereskedő Eladó Élelmiszer-, vegyi áru és gyógynövény eladó 4
Kozmetikai termék, háztartási-vegyi cikk értékesítés* Boltvezető Kereskedő Kereskedő,
5 Jármű, járműalkatrész értékesítés*
6
Kertészeti cikk, növényvédőszer értékesítés*
Eladó
Kereskedő Élelmiszer és vegyi áru eladó Élelmiszer és vegyi áru kereskedő Autó- és motorkerékpárkereskedő Autó- és motorkerékpáreladó, kölcsönző
Műszakicikk-eladó
Járműalkatrész-kereskedő
Műszakicikk-eladó
Járműalkatrész-eladó
Eladó Élelmiszer-, vegyi áru és gyógyövény eladó, Műszakicikk- eladó Boltvezető Kereskedő Virágbolti eladó Virágkötő és virágkereskedő
Agrokémiai és növényvédelmi kereskedő Kertészeti gazdabolti eladó
TERVEZET Kertész Műszaki cikk kereskedő Épületgépészeti anyag-és alkatrészeladó
Gépek, gépi berendezések, 7 épületgépészeti berendezések, villamossági cikkek értékesítése*
Gépészeti anyag- és alkatrészeladó Eladó Műszakicikk-eladó Boltvezető Kereskedő
Villamossági anyag- és alkatrészeladó Épületgépészeti anyag- és alkatrész-kereskedő Villamossági anyag- és alkatrész-kereskedő Kazetta-és lemezeleladó, kölcsönző
Fegyver-és lőszer, pirotechnika 8 értékesítése*
Műszakicikk eladó
-
Műszakicikk-kereskedő Műszaki cikk eladó, 9 Építőanyagok értékesítése*
10
Üzemanyag, gázpalack értékesítése*
Boltvezető, Kereskedő
Építőanyag-kereskedő
Töltőállomás kezelő
Töltőállomás kezelő és eladó
Gázcseretelep-kezelő
PB-cseretelep-kezelő
Eladó 11 Sportszer, játék értékesítése*
Telepi építőanyag-eladó Tüzelő- és építőanyag kereskedő
Boltvezető, Kereskedő
Kultúrcikk-kereskedő Sportszer- és játékkereskedő, Kultúrcikk kereskedő
Boltvezető vagy Kereskedő
Kultúrcikk-kereskedő
Becsüs, Ékszerbecsücs
Óra-ékszer és díszműáru eladó
Ékszerbecsüs
Drágakő-meghatározó
12 Óra, ékszer értékesítése* Ékszerbecsüs Becsüs (ékszer szakirány) Becsüs 13 Fotó cikk értékesítése *
14
Optikai cikkek értékesítése, szemüveg készítése és javítása*
15
Kedvtelésből tartott állatok, és állateledel értékesítése*
Zálogházi, aukciós tevékenység, 16 régiségek, műtárgyak értékesítése*
Fotógráfus és fotótermék-kereskedő vagy Látszerész és fotócikk-kereskedő
Fényképész és fotótermék kereskedő Látszerész és fotócikk kereskedő
Látszerész és fotócikk kereskedő
-
Hobbiállat-tenyésztő és forgalmazó
Kereskedő-boltvezető
Kereskedő, Ékszerbecsüs
Drágakő-meghatározó
Bútor és szőnyegbecsüs
Bútor- és szőnyeg becsüs
TERVEZET
Ékszerbecsüs
Ékszerbecsüs
Festménybecsüs
Festménybecsüs
Műtárgybecsüs
Műtárgybecsüs Régiségkereskedő
17 Hulladék kereskedelem*
Meleg és hideg ételek, italok készítése (kivétel: külön jogszabályban meghatározott Büfétermékek elkészítése)* 18 műszakonként legalább egy, szakképesítéssel rendelkező személy állandó jelenléte szükséges*
Hulladékfelvásároló és -telepkezelő
Hulladék felvásárló Hulladékgyűjtő
Szakács
Szakács Diétás szakács
Vendéglátásszervező, vendéglős
Vendéglős
Cukrász
Cukrász Étkezdés Mixer
Vendéglátásszervező, vendéglős Meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt, Vendéglátó eladó italok kiszolgálása (kivétel: külön Pincér jogszabályban meghatározott 19 Büfétermékek forgalmazása)* műszakonként legalább egy, szakképesítéssel rendelkező személy állandó jelenléte szükséges
Cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt készítése* 20 műszakonként legalább egy, szakképesítéssel rendelkező személy állandó jelenléte szükséges
Vendéglős Vendéglátó-eladó Pincér Étkezdés Gyorséttermi és ételeladó Mixer
Cukrász
Cukrász
Édesipari termékgyártó
Édesipari termékgyártó
Pék
Cukorkagyártó
Mézeskalács-készítő
Csokoládétermék-gyártó Kávé- és pótkávégyártó Keksz- és ostyagyártó Pék-cukrász Mézeskalács-készítő
4.1. BŐRIPAR
Bőr- és cipőipari termékek 1 alkatrészeinek szabása*
Bőrfeldolgozóipari technikus Bőrdíszműves Cipőkészítő Cipőfelsőrész készítő Cipőgyártó Ortopédiai cipész
Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Bőripari szabász
TERVEZET
2
Bőrdíszmű és cipőfelsőrész alkatrészek varrása*
3
Cipő alsó alkatrészek gépi megmunkálása*
4 Meghibásodott lábbelik javítása*
Szíjgyártó és nyerges termékek, 5 szíjak, idomító felszerelések készítése, javítása*
Tartósított szőrmés bőrök 6 kikészítése, készítése*
Bőrdíszműves
Cipőfelsőrész készítő
Cipőkészítő Cipőfelsőrész készítő Cipőgyártó Ortopédiai cipész
Bőripari varrómunkás (tűző)
Cipőkészítő Cipőgyártó Ortopédiai cipész
Cipőösszeállító Cipőipari gépkezelő
Cipőkészítő Cipőgyártó
Cipész, Cipőkészítő, Cipőjavító
Ortopédiai cipész
Cipőösszeállító
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Bőrdíszműves Szíjgyártó és nyerges
Szíjgyártó és nyerges Szíjgyártó
Bőrdíszműves Bőrtárgy készítő
Tímár, bőrkikészítő
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Szőrmeipari megmunkáló, Szőrmefestő Szőrmekikészítő
Cipőkészítő Ortopédiai cipész 7
Lábbelik készítése gépi műveletekkel*
Cipőfelsőrész készítő Cipőgyártó
Cipész, cipőkészítő, Cipőjavító Cipőfelsőrész készítő Cipőösszeállító Cipőgyártó
8
Felsőruházat és kiegészítőinek készítése szőrmés bőrből*
Bőrdíszműves Bőrtárgy készítő Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Szűcs, szőrme és bőrkonfekcionáló
9
Táskák, apróáruk, bőröndök készítése*
Bőrdíszműves
Bőrdíszműves
Cipőkészítő Ortopédiai cipész
Cipész, Cipőkészítő, Cipőjavító
Cipőfelsőrész készítő
Cipőfelsőrész készítő
Cipőgyártó
Cipőösszeállító
Bőrdíszműves Kesztyűs
Kesztyűs
10
11
12
Lábbelik készítése kézi műveletekkel*
Utcai, sport- és védőkesztyűk készítése, bőr felhasználásával*
Tartósított bőrök cserzése, kikészítése*
Cipőfelsőrész alkatrészek szabása, 13 előkészítése és összeszerelése*
Bőrdíszműves Bőrtárgy készítő
Tímár, bőrkikészítő
Bőrfeldolgozó-ipari technikus
Szőrmeipari megmunkáló, szőrmefestő
Cipőkészítő Ortopédiai cipész
Cipőfelsőrész-készítő
Cipőfelsőrész készítő
Cipész, Cipőkészítő, Cipőjavító
TERVEZET 14
15
16
Bőrdíszműipari tárgyak tervezése, szabásmintáinak készítése*
Cipőipari termékek tervezése, minták elkészítése*
Kesztyűipar területén szükséges alapvető minták elkészítése**
17 Felsőruházat készítése bőrből*
Bőrdíszműves Bőrfeldolgozó-ipari technikus Cipőkészítő Cipőfelsőrész készítő Cipőgyártó Ortopédiai cipész
Bőrdíszműipari mintakészítő Cipész, cipőkészítő, cipőjavító
Bőrfeldolgozóipari technikus
Bőrfeldolgozó-ipari technikus Cipőipari mintakészítő
Bőrdíszműves Kesztyűs
Kesztyűs Kesztyűipari mintakészítő
Női szabó Férfi szabó
Bőrruha-készítő, -javító
4.2. FAIPAR Fényezési, pácolási eljárások 1 végzése, lakkszóró-, lakköntőgépek kezelése* Mobil és beépített bútorok, mozgó alkatrészek, falburkolatok, 2 válaszfalak, nyílászáró szerkezetek szerelése, javítása, cseréje*
Famegmunkáló gépeken faipari 3 termékek előállítása*
Asztalos
Bútorasztalos
Műbútorasztalos
Fa- és bútoripari gépkezelő Műbútorasztalos Asztalosipari felületkezelő
Asztalos
Bútorasztalos
Asztalosipari szerelő
Asztalosipari szerelő
Asztalos
Bútorasztalos
Faipari gépkezelő
Fa- és bútoripari gépkezelő
Famegmunkáló
Faipari gépmunkás Faesztergályos Fatermékgyártó
4
Faaljzatok, alapépítmények készítése*
Asztalos
Épületasztalos
Famegmunkáló
Famegmunkáló Fapadlózó és burkoló
Asztalos
Bútorasztalos
Faipari gépkezelő
Faesztergályos
Famegmunkáló
Fatermékgyártó Fatömegcikk- és eszközgyártó
Asztalos
Bútorasztalos Asztalos
Kádár, bognár
Bognár
Kishajóépeítő, -kabantartó
Csónaképítő
Asztalos
Bútorasztalos
Faipari gépkezelő
Faesztergályos
Kádár, bognár
Kádár
5 Faipari tömegcikkek készítése*
6 7
8
9
10
Bútorok, nyílászárók, burkolatok, belsőépítészeti munkák készítése* Fából készült szerszámok, szerszámnyelvek és különböző faeszközök készítése, javítása Fából és műanyagból különféle hajótestek, felszerelések, berendezések készítése, karbantartása, javítása Fából, ipari, lakberendezési, iparművészeti, háztartási cikkek, dísztárgyak és egyéb esztergályozással előállítható cikkek készítése* Fából készült hordók, edények, eszközök előállítása, javítása kézi munkával
TERVEZET Bútorok javítása, újrakárpitozása, 11 járművek ülőbútorainak készítése, épületek belső terének kárpitozása*
12
Kárpitos
Kárpitos Bútorkárpitos Járműkárpitos
Műbútornak minősülő berendezések Műbútorasztalos készítése, helyreállítása
Műbútorasztalos Műbútorasztalos és restaurátor
4.3. NYOMDAIPAR 1
Szitanyomtatással és filmnyomással kapcsolatos teendők ellátása**
2 Kisofszetnyomógépek kezelése*
Kivágógépek kezelése, 3 karbantartása*
Nyomdaipari gépmester
Szita, tampon és filmnyomó Szitanyomó, filmnyomó
Nyomdaipari gépmester
Nyomdai gépkezelő Kisofszetgép-kezelő
Könyvkötő és nyomtatványfeldolgzó
Könyvkötő
Nyomdaipari gépmester
Nyomtatványfeldolgozó Kivágógép-kezelő
Nyomdaipari gépmester
Nyomdai gépkezelő Mélynyomó segédgépmester
Ofszet-, flexo-, magasnyomógépek 5 segédgépmesteri teendőinek ellátása*
Nyomdaipari gépmester
Gyorsnyomdai gépkezelő
Nyomdai gépek nyomóhordozóval 6 való kiszolgálása*
Nyomdaipari gépmester
Gyorsnyomdai gépkezelő Nyomdai kezelő Nyomdai berakó
Kiadványszerkesztő
Kiadványszerkesztő Nyomdai szövegrögzítő
Nyomdaipari gépmester
Gyorsnyomdai gépkezelő Nyomdai fénymásoló Nyomdai kezelő
4
Mélynyomógépek üzemeltetésében való közreműködés*
Fényszedő gépek kezelése, 7 szövegbevitel a tipográfiai előírásoknak megfelelően*
8 Nyomdai fénymásoló*
9
Nyomdai kezelő Segédgépmester
Könyvkötészeti termékek előállítása Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó kézi, gépi műveletekkel* Kézi könyvkötő
Könyvkötő
Nyomtatványoldalak kialakítása 10 szedési, tördelési, tipográfiai szabályok figyelembevételével*
Kiadványszerkesztő
Kiadványszerkesztő Szövegfeldolgozó
11 Tekercsnyomógépek üzemeltetése*
Nyomdaipari gépmester
Nyomdai gépmester Tekercsnyomó gépmester
Nyomdaipari technikus
Nyomdaipari technikus
12 Nyomóforma készítése
13
Könyvkötészeti termékek, nyomtatványok gépi feldolgozása*
14 Nyomdai eredetik feldolgozása*
15 Ívnyomógépek üzemeltetése*
Nyomóforma készítő Könyvkötő és nyomtatványfeldolgozó
Nyomtatványfeldolgozó Nagyüzemi könyvgyártó Könyvkötő
Kiadványszerksztő
Kiadványszerkesztő Képfeldolgozó
Nyomdaipari technikus
Nyomdaipari technikus
Nyomdaipari gépmester
Nyomdai gépmester Ívnyomó gépmester
TERVEZET 4.4. RUHAIPAR 1 Férfiruha-készítés**
2 Fehérnemű-készítés**
3 Nőiruha-készítés**
4 Gyermekruha-készítés**
Férfiszabó Ruhaipari technikus
Férfiszabó Férfiruha-készítő
Fehérnemű-készítő és kötöttáru összeállító
Fehérnemű készítő Kötőipari konfekciós
Női szabó
Női szabó Nőiruha-készítő
Ruhaipari technikus Női szabó
Csecsemő- és gyermekruhakészítő
Férfiszabó
Gyermekruha-készítő
Ruhaipari technikus Ruhaipari technikus
Ruhaipari technikus
Férfiszabó
Csecsemő- és gyermekruhakészítő
Női szabó
Férfiszabó Szériázó
5 Szériázás*
Női szabó Női szabó
Szabász
Férfi szabó
Konfekcióipari szabász
Ruhaipari technikus Csecsemő- és gyermekruhakészítő
6 Ruhadarabok kiszabása**
Férfiszabó Női szabó Ruhaipari technikus
4.5. TEXTILIPAR 1 Fonás, zsinórfonás*
Fonó
Zsinórfonatoló
2 Kötés*
Textilanyaggyártó Kötő
Kötő
3 Kötöttáru-készítés*
Textilanyag gyártó Kötő Fehérnemű készítő és kötöttáru összeállító
Kötő Kötöttáru-készítő
4 Nemszőttkelme-készítés
Nemszőtt termék gyártó
Nemszőtt-termék gyártó
5 Szövés*
Textilanyaggyártó Szövő
Szövő
Töltőállomás-kezelő
Propán-bután-gáz-lefejtő és töltőberendezés kezelő szaktanfolyami képzettség
5. MŰSZAKI BIZTONSÁG PB lefejtő és töltőberendezések 1 kezelése, palackok töltése és lefejtése*** 2
Ipari robbanóanyagraktár kezelése***
Ipari robbantási tevékenység 3 tervezése, kivitelezése, irányítása, ellenőrzése
Robbanóanyagraktár kezelő szaktanfolyami képzettség Épületrobbantó mester Épületrobbantó mester Bányászati robbantómester
Robbantásvezető
TERVEZET 4
Robbanásbiztos berendezések kezelése*
Robbanásbiztos berendezés kezelője
Robbanásbiztos berendezések 5 karbantartása javítása,szerelése és üzembehelyezése***
Robbanásbiztos berendezés karbantartói és üzembehelyezői szaktanfolyami képzettség
Robbanásbiztonságtechnikai tanfolyami képzés szaktanfolyami képzettség
Robbanásbiztos berendezések 6 tervezése,karbantartóinak és javítóinak műszaki vezetője***
Robbanásbiztos műszaki vezetői szaktanfolyami végzettség
Robbanásbiztos műszaki vezetői szaktanfolyami képzettség
Gázüzemű emelőtargonca, rakodógép, mezőgazdasági és erdészeti traktor, közúti járműnek 7 nem minősülő kerekes jármű gázüzemanyag-ellátó berendezésének beszerelése, beszabályozása, hibás berendezés javítása
Autószerelő Gázautószerelő Gázautószerelő
Hegesztő
Hegesztő
Bevontelektródás kézi ívhegesztő
Bevontelektródás hegesztő
Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő Fémhegesztő munkák végzése 8 meghatározott eljárással (gáz, ív, fogyóelektródás ív stb.)*
Gázhegesztő
Egyéb eljárás szerinti hegesztő Fogyóelektródás hegesztő Gázhegesztő Hegesztő-vágó gép kezelője Volframelektródás hegesztő
Műanyaghegesztő munkák végzése 9 meghatározott eljárással (tompa, tokos, elektrofúziós stb.)* Polgári pirotechnikai termékek 10 gyártásának irányítása, működtetése*
Műanyag hegesztő
Műanyag hegesztő, hőformázó
Pirotechnikus
Pirotechnikus (terméküzemeltető szakirány)
Gépi forgácsoló
Esztergályos
CNC gépkezlő
Gépi forgácsoló Fémforgácsoló
Szerszámkészítő
Fogazó Gyalus-vésős
6.1. FÉMMEGMUNKÁLÁS, KOHÁSZAT
CNC-forgácsoló NC-, CNC-gépkezelő 1 Fémmegmunkálás*
Szerszámkészítő Szerszámélező Szikraforgácsoló Fémnyomó Fémipari megmunkálógépsor és berendezés üzemeltető Köszörűs Fűrészipari szerszámélező Marós
TERVEZET Ipari gépész
Géplakatos
Finommechanikai műszerész
Építő-és szállítógép-szerelő
2 Ipari gép, berendezés javítása *
Finommechanikai műszerész Finommechanikai gépkarbantartó, gépbeállító
3 Fémszerkezet gyártása*
Épület- és szerkezetlakatos
Szerkezetlakatos
4 Szerszámgyártás*
Szerszámkészítő
-
Fémöntés, formázó anyagok, 5 öntőszerszámok, gépi berendezések használata*
Olvasztár és öntő
Öntő
Kohászati technikus
Öntőtechnikus
Víz-, csatorna- és közmű- rendszerszerelő;
Vízvezeték- és vízkészülék szerelő Vízvezeték- és központifűtés-szerelő
Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő
Központifűtés- és csőhálózat-szerelő
Csőhálózatszerelő
Vízvezeték- és központifűtés-szerelő
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő;
Hűtő- és klímaberendezésszerelő, karbantartó
Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő;
Szellőző- és klímaberendezés szerelő
6.2. GÉPSZERELÉS, -KEZELÉS
Vízvezeték- és vízkészülék 1 szerelés*
Központifűtés- és csőhálózat2 szerelés*
3
Hűtő- és klímaberendezés-szerelés, karbantartás*
Ipari és kereskedelmi hűtőgép szerelő Hűtőgépkezelő
4 Felvonószerelés Kerékpár, mozgássérültkocsi 5 szerelése* Kompresszorok, légtartályok, szivattyúk üzemeltetése, kivéve a 6 fluidumbányászati és szállítóvezetékek berendezéseit 7 Motorkerékpár, -alkatrész javítása*
Felvonószerelő
Felvonószerelő
Kerékpárszerelő
Kerékpárszerelő
Hűtéstechnikai berendezés üzemeltető
Kompresszorkezelő Kompresszor-, légtartály- és szivattyúkezelő
Motorkerékpár-szerelő
Motorkerékpárszerelő
7. NEM FIZIKAI FOGLALKOZÁS Gépipari minőség-ellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok 1 ellenőrzése, eltérések Gépipari minőségellenőr dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése) Építőanyag-ipari minőségellenőrzés (rögzített minőségi kritériumok 2 ellenőrzése, eltérések Építőanyag-ipari minőségellenőr dokumentálása, javító intézkedések kezdeményezése) 3 Közraktár vezetője
Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség
Minőségellenőr
Minőségellenőr
Közgazdasági, állam- és jogtudományi, agrártudományi egyetemi vagy főiskolai végzettség
TERVEZET 8. SZOLGÁLTATÓIPAR Aktuális divatirányzatnak, 1 alkalomnak megfelelő frizura és hajszín készítése Az egészséges test és bőr kozmetikai célú kezelése, ápolása, masszírozása, szépséghibáinak 2 megszüntetése. Elektromos kezelések, szőrtelenítés, tartós make-up (tetoválás) 3 Kéz- és lábápolás, műkörömépítés Fénykép- és videofelvételek 4 készítése kidolgozása, és fotótermékek értékesítése* Időmérő eszközök javítása, új órák értékesítése* Üveg, valamint műanyag 6 alapanyagokból szemüveglencsék készítése* 5
Fodrász
Fodrász
Kozmetikus Gyakorló kozmetikus
Kozmetikus
Kézápoló és műkörömépítő, Lábápoló
Kéz- és lábápoló, műkörömépítő
Fotográfus és fotótermék-kereskedő
Fényképész és fotótermék kereskedő Fényképész
Órás
Órás
Optikai üvegcsiszoló
Optikai üvegcsiszoló
Ötvös, fémműves
Ötvös Aranyműves Cizellőr
Nemesfémből készült ékszerek, 7 használati tárgyak készítése, díszítése, javítása*
Drágakőfoglaló Ezüstműves Fémműves Lánckészítő
Kések, ollók és egyéb szerszámok élező köszörülése, nagyoló, tisztító, 8 daraboló köszörülés palástköszörülési, furatköszörülési, síkköszörülési móddal*
Késes, köszörűs, kulcsmásoló
Késes és köszörűs
9 Vegytisztítás, textiltisztítás*
Textiltisztító és textilszínező
Vegytisztító, kelmefestő, mosodás
Galvanizáló
Galvanizáló
9. VEGYIPAR 1 Galvanizálás*
Abroncsgyártó 2 Gumigyártás, gumifeldolgozás*
Gumigyártó és -feldolgozó
Formacikk-gyártó Gumiipari technikus Ipari gumitermék előállító
3 Műanyagfeldolgozás*
Műanyagfeldolgozó
Műanyag-feldolgozó
Fröccsöntő
Egyéb műanyagtermék gyártó
Műanyag hegesztő
Fröccsöntőgép-kezelő
Műanyagfeldolgozó technikus
Hőre keményedő műanyagok feldolgozója Műanyag hegesztő, hőformázó Műanyagextruder-kezelő
TERVEZET
4 Kőolaj-feldolgozás*
Fluidumkitermelő Fluidumkitermelő technikus
Kőolaj- és vegyipari géprendszer üzemeltetője Kőolaj-feldolgozó
5 Fotóanyaggyártás*
Vegyipari technikus
Fotóanyaggyártó
6 Lakk- és festékgyártás*
Vegyipari technikus
Lakk- és festékgyártó
Üdítőital-ipari termékgyártó
Szikvíz- és szénsav üdítőitalkészítő Szikvízgyártó Szénsavtermelő és feldolgozó
7 Szénsavtermelés és -feldolgozás
Üdítőital- és ásványvízgyyártó 8 Biolaboráns tevékenység*
Biotechnológus technikus Gyógyszerkészítmény gyártó
9 Gyógyszerhatóanyag-gyártás*
Gyógyszeripari laboratóriumi technikus
Biolaboráns Gyógyszerkészítménygyártó Gyógyszerhatóanyag-gyártó Gyógyszeripari laboratóriumi technikus Farmakológus Farmakológus szakaszisztens
10 Gyógyszer- és tápszerkészítés*
Gyógyszeripari laboratóriumi technikus
Gyógyszeripari laboratóriumi technikus
Gyógyszerkészítmény gyártó
Gyógyszer- és tápszerkészítő Farmakológus Farmakológus szakaszisztens
11 Vegyianyaggyártó*
Vegyianyaggyártó
Vegyianyaggyártó
12 Növényvédőszer-gyártás*
Vegyipari technikus
Növényvédőszer-gyártó
Épületrobbantó-mester
Robbanóanyag-gyártó
13 Robbanóanyag-gyártás*
Drogok és toxikus anyagok 14 előállítása, vizsgálata*
Bányászati robbantómester Drog- és toxikológiai technikus
Drog- és toxikológiai technikus Drog- és toxikológiai laboratóriumi technikus
15 Laboratóriumi műveletek végzése*
Általános laboráns
Vegyészlaboráns
17 Textilfestés és -kikészítés*
Textiltisztító és textilszínező
Textilszínező és -kikészítő Textilfestő és -kikészítő
18 Kozmetikumok előállítása*
Vegyipari technikus
Kozmetikai termékgyártó
Pirotechnikus
Robbanóanyag-szállítmány kísérő
19 Robbanónyagok szállítása Pirotechnikus raktárkezelő szakirány 20 Biológiai termékek előállítása*
Biotechnikus technológus
Ipari biológiai termékgyártó
TERVEZET 21
Gyógynövényipari termékek előállítása*
Drog- és toxikológiai technikus
Gyógynövényipari technikus
Elektromos gép- és készülékszerelő
Elektrolakatos és villamossági szerelő
Villamosgép és készülék üzemeltető
Elektromos gép és készülék szerelő
10. VILLAMOSENERGIA IPAR
Villamos gépek és készülékek 1 karbantartása, üzemeltetése, telepítése
Villamosgép és készülék üzemeltető Háztartási gépgyártó
Épületek erősáramú és 2 gyengeáramú áramköreinek kivitelezése, javítása, karbantartása
Kis- és nagyfeszültségű villamos hálózatok* tartószerkezeteinek 3 szerelése, kábelfektetés, kábelek szerelésre való előkészítése
4
Fogyasztásmérők javítása, szabályozása, hitelesítése
Lakó- és kommunális épületek, 5 ipari létesítmények érintésvédelmi vizsgálata Erősáramú berendezések 6 felülvizsgálása, minősítő nyilatkozat megtétele Lakó, kommunális és ipari 7 létesítmények villámvédelmi berendezésének felülvizsgálata
Nagy-, közép- és kisfeszültségű 8 villamos berendezéseken feszültség alatti munkavégzés
9
Közép- és kisfeszültségű kábelhálózatok szerelése, javítása
Üzemi mérő-vezérlő és szabályozó 10 berendezéseken feszültség alatti munkavégzés Villamos gépek és kisfeszültségű 11 berendezések kezelése villamosműben Nagy-, közép- és kisfeszültségű 12 távvezetékek szerelése
Villanyszerelő
Villanyszerelő
Elektronikai technikus
Elektrotechnikai technikus
Erősáramú elektrotechnikus
Erősáramú elektrotechnikus
Villamoselosztóhálózat -szerelő, -üzemeltető
Villamoshálózat -szerelő, üzemeltető Áramszolgáltatói hálózatszerelő
Villamos távvezeték építő, üzemeltető
Villamos távvezeték építő és karbantartó
Villanyszerelő
Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló
Villamos hálózat és alállomás üzemeltető Villamoshálózat-szerelő, üzemeltető Villamosművi fogyasztásmérő-javító, szabályozó Érintésvédelmi, erősáramú berendezés szabványossági felülvizsgáló Villámvédelem felülvizsgálója
Erősáramú berendezések felülvizsgálója
Erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója
Villámvédelmi felülvizsgáló
Villámvédelmi felülvizsgáló
Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő Középfeszültségű FAM szerelő Kisfeszültségű FAM kábelszerelő Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő
FAM-szerelő (feszültség megjelölésével)
Középfeszültségű kábelszerelő Kisfeszültségű kábelszerelő
Kábelszerelő (a feszültségszint megjelölésével) Kábelszerelő
Szakszolgálati FAM szerelő
Szakszolgálati szerelő
Villamos gép és -készülék üzemeltető
Villamosgép- és berendezéskezelő
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető
Villamoshálózat-szerelő, üzemeltető
TERVEZET
13
14
Villamosművek villamos berendezésének kezelése
Villamosművi berendezések, állomások szerelése
Villamos távvezeték építő, üzemeltető
Villamos-távvezeték építő, szerelő, karbantartó
Villamos hálózat kezelő Villamos alállomás kezelő
Villamos hálózat és alállomás üzemeltető Villamosmű kezelő
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető
Villamoshálózat-szerelő, üzemeltető Villamosművikészülékszerelő
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető
Villamoshálózatszerelő
TERVEZET INDOKOLÁS 1. §
A turizmushoz kötődő tevékenységekhez kapcsolódó képesítési előírásokat jelenleg a következő jogszabályok határozzák meg: a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, az egyes ipari, kereskedelmi és idegenforgalmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 5/1997. (III. 5.) IKIM rendelet (a továbbiakban: 5/1997 IKIM rendelet), az utazásszervezői szakmai minősítő vizsgáról szóló 3/1992. (I. 13.) IKM rendelet, valamint a lovas szolgáltató tevékenységről szóló 14/2008. (XII. 20.) ÖM rendelet. A turizmus szakterület az érintett szakmai szövetségekkel folytatott egyeztetések eredményeképpen a felülvizsgálat során egyszerűsítésre tett javaslatot, annak alapján, hogy az egyes tevékenységek végzése során milyen kockázat, veszély merül fel, vagy a tevékenység végzése milyen speciális szaktudást igényel, a szükséges ismeretek belső képzés útján elsajátíthatók-e. A képesítési követelmények ésszerű csökkentésével kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 2054/2013. (XII. 31.) Korm. határozat 1. melléklete alapján az alábbi turisztikai tevékenységek esetében nem indokolt a jövőben kötelező szakképesítési előírás: - szállodai üzemben portai és szobafőnöki tevékenység; - utazásszervezés és –közvetítés; - rendezvényszervezés; - utazási irodai ügyintézés (valutaváltás, szálláshely- és program közvetítés, menetjegyek, valamint egyéni társasutak értékesítése); - ügyfélszolgálat, információ; - szabadidő-szervezés. Az „idegenvezetés” tevékenységhez előírt kötelező szakképesítés (idegenvezető) fennmarad, ugyanakkor az 5/1997-es IKIM rendeletből törlésre kerül, mivel azt az idegenvezetői tevékenységről szóló 33/2009. (XII. 18.) ÖM rendelet 1. § (1) bekezdése határozza meg 2. § Az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010. (V. 14.) NFGM rendelet (a továbbiakban: 21/2010 NFGM rendelet) jelenleg 10 (a részterületekkel együtt összesen 17) területen tartalmaz összesen 209 tevékenységre vonatkozóan képesítési előírást. Ezen előírások közül a képesítési követelmények ésszerű csökkentésével kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 2054/2013. (XII. 31.) Korm. határozat által kijelölt feladatok végrehajtásának eredményeképpen törlésre kerül 33 tevékenység képesítési előírása, továbbá egyszerűsödik 29 képesítési követelmény. Az átfogó felülvizsgálat során valamennyi, a rendeletben található képesítési követelményhez megjelölt képzés is áttekintésre került abból a célból, hogy a rendelet a legfrissebb, az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 150/2012. (VII. 6.) Korm. rendeletben aktuálisan szereplő képzéseket tartalmazza az egyes tevékenységekhez rendelten. Az áttekintés nyomán 85 tevékenység esetén került sor a megjelölt képzések hatályosítására. Mindezek alapján változatlan formában csupán 62 képesítési követelmény szerepel a 21/2010 NFGM rendelet mellékletében, így a legcélszerűbb megoldás a rendelet mellékletének teljes lecserélése volt, amelynek helyébe a továbbiakban e rendelet melléklete kerül.
TERVEZET RÉSZLETES INDOKOLÁS A 21/2010 NFGM rendeletben módosuló képesítési követelmények indokai a következők az egyes tevékenységi területek szerint:
1. Elektronika, műszeripar Ezen a területen a 21/2010- NFGM rendelet 14 képesítési követelményt tartalmaz. 10 képesítési előírás hatályosításra kerül a 2012-es OKJ-nak megfelelően, 4 követelmény változatlan marad.
2. Energetikai berendezés kezelés, szerelés, üzemeltetés A területen jelenleg 15 tevékenységhez társul képesítési követelmény. A tervezett módosítással 3 követelmény hatályosításra kerül az új OKJ-val összhangban, 2 előírás egyszerűsítésen ment keresztül (a nyomástartó edények kezelésével kapcsolatos 2 tevékenységtípus). 10 követelmény változatlan formában marad fenn. A legfeljebb II. kategóriába sorolt nyomástartó edények és az egyszerű nyomástartó edények kezelése, valamint a III. és IV. kategóriába sorolt nyomástartó edények, edénycsoportok üzemben tartásával és kezelésével kapcsolatos tevékenységek a módosítás következtében egyszerűbbé válnak, mivel bővül a tevékenységekhez elfogadható képesítések köre (ezek a jövőben vegyipari technikusi végzettséggel is folytathatóvá válnak), továbbá az OKJ alapján a hatályosításuk is megtörténik.
3. Kiskereskedelem (vendéglátás) Ezen a területen jelenleg 26 képesítési követelmény található, ezek közül 14 követelmény hatályosításra kerül a legújabb OKJ-ban szereplő képzéseknek megfelelően, 7 követelmény eltörlésre kerül, 3 esetében pedig a szakterületekkel kialakított szakmai álláspontnak megfelelően tartalmi egyszerűsítés történik. 2 képesítési követelmény változatlan tartalommal marad fenn. A kereskedelmi szakképesítési előírások, azaz az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010 NFGM rendelet 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) fejezetében meghatározott tevékenységek és szakképesítések áttekintése, valamint a szakképesítéssel járó előnyök és hátrányok, továbbá a szakképesítés megszüntetése felmerülő esetleges kockázatok mérlegelése alapján három tevékenység esetén látszik lehetségesnek a jelenlegi szakképesítési előírásnak az egyszerűsítés jegyében történő megszüntetése, amelyek: -
-
az 5. sorszámú „elektromos háztartási cikk, háztartási kisgépek értékesítése*” tevékenység, amelyhez a rendelet alapján műszaki cikk eladó, műszakicikk-kereskedő, vas-műszaki kereskedő szakképesítés szükséges, a 9. sorszámon szereplő „számítógép, szoftver, számítógép alkatrészek értékesítése*” tevékenység, amelynek folytatásához a rendelet jelenleg műszaki cikk eladó, műszakicikk-kereskedő, IT kereskedő, vas-műszaki kereskedő szakképesítést ír elő, valamint a 10. sorszámon szereplő „telekommunikációs cikkek értékesítése*” tevékenység, amelyhez a hatályos szabályozás szerint műszaki cikk eladó, műszakicikk-kereskedő, vagy vas-műszaki kereskedő szakképesítéssel folytatható.
TERVEZET E három tevékenység esetén igen csekély a kockázata annak, hogy a jelenleg előírt szakképesítés hiányában a vásárlókra, fogyasztókra, a közbiztonságra, vagy a termékbiztonságra vonatkozóan bármilyen veszély jelentkezzen tekintettel arra, hogy az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek, a számítógépek, szoftverek, számítógép alkatrészek, valamint a telekommunikációs cikkek esetén maguk a gyártók és a nagykereskedő cégek biztosítják a megfelelő felkészültséget, vagyis a termék értékesítéséhez és megfelelő használatához szükséges információkat az értékesítő vállalkozások és kereskedők számára, amelyeket, az elektromos háztartási cikkek és háztartási kisgépek piacának, valamint a számítástechnikai és telekommunikációs termékek dinamikus fejlődésére, továbbá az új termékek megismeréséhez szükséges jelentős anyagi forrás szükségességére tekintettel az államilag szervezett OKJ-s szakképesítések feltehetően nem képesek olyan mértékben követni, mint a forgalmazók és gyártók által biztosított képzések, szakmai iránymutatások. Emellett mindhárom termékkör esetén a termékek megfelelő használatához szükséges részletes használati és kezelési útmutató áll a vásárlók rendelkezésére, amely szinte valamennyi termék esetén elektronikusan is elérhető. A vendéglátáshoz kapcsolódó tevékenységek végzéséhez szükséges képesítési követelményeket a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény, valamint az egyes ipari és kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről szóló 21/2010 NFGM rendelet a kereskedelmi tevékenységek között szabályozza (R. Melléklet 3. KISKERESKEDELEM (VENDÉGLÁTÁS) fejezet 21-26. sor). A 1589/2012. Korm. határozatban szereplő felülvizsgálati elveket alapul véve (minimálisan szükséges védelem elve, maximálisan szükséges garancia elve) a kizárólag termelési tevékenységek esetében (21. sor: meleg és hideg ételek, italok készítése és 23. sor: cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt készítése) az élelmiszer-biztonsági, valamint a fogyasztóvédelmi kockázatokra figyelemmel, továbbá helyettesítő garanciák és biztosítékok hiányában nem támogatható a képesítési követelményeken való változtatás, egyszerűsítés. Egyértelműsítendő egyúttal, hogy a tevékenységek végzése során legalább egy, szakképesítéssel rendelkező személy jelenléte szükséges, tekintettel a tevékenységek élelmiszerbiztonsági kockázatára. Ugyanakkor fennmaradó feladat, hogy a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet bizonyos rendelkezéseivel összhangba kell hozni a meghatározott tevékenységek szabályozását. Ennek első lépéseként a tevékenységeknél kivételként már a fenti kormányrendeletben meghatározott ún. Büfétermékek körét nevesítettük. A kizárólag értékesítő / kiszolgáló tevékenység (22. sor: meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, italok kiszolgálása) esetében, annak relatíve alacsonyabb kockázatára tekintettel elfogadható, ha csak a melegkonyhás vendéglátóhelyek esetében marad fenn szigorúbb képesítési követelmény. Ezzel a megoldással biztosított továbbra is, hogy a melegkonyhás egységekben az ételkészítéshez elengedhetetlenül szükséges szakképesítéssel rendelkező munkavállaló végezze a tevékenységet, ugyanakkor a nem melegkonyhás üzletekben (pl. kávézó, eszpresszó, büfé) elegendő legalább egy személynek egyéb, vendéglátóipari (rész-)szakképesítéssel rendelkezni. Mindkét tevékenység során kivételt képeznek az ún. Büfétermékek készítésével, ill. kiszolgálásával kapcsolatos feladatok, amelyekhez nem szükséges szakképesítés megléte. A fenti két kategóriába azonban besorolható a jelenleg hatályos három másik, egyszerre termelő- és értékesítő tevékenységek, ezért ezek törlését javasoljuk az alábbiak szerint.
TERVEZET A „Gyorséttermi, büfé szolgáltatás tevékenység” (24. sor) végzése során kiemelten jellemző a munkavállalók magas fluktuációja, valamint idény-, vagy diákmunka jelleggel történő végzése. Ugyanakkor az előírt szakképesítés megszerzésére fordított idő nem arányos a munkaszerződés átlagos időtartamával. Tekintettel arra, hogy az éttermek rendszerint az adott tevékenység végzéséhez szükséges belső képzésben részesítik a munkavállalóikat, ami megadja adott feladatok elvégzéséhez elengedhetetlen szaktudást, így egyes munkakörök esetében, ahol egyszerűbb feladatok ellátása történik, ott nem szükséges a szakképzés során elsajátítható ismeretek nagy része. Mindezek ismeretében e tevékenység végzésénél indokolt a képesítési előírás hatályon kívül helyezése. Megjegyzendő, hogy a jelen sor törlésével tehát az ételkészítési vagy kiszolgálási tevékenység szükségszerű elkülönítése alapján vagy a 21. („Meleg és hideg ételek, italok készítése”) sorban, vagy a 22. („Meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, sütemények, fagylalt, italok kiszolgálása”) sorban meghatározottak lesznek irányadóak, de főszabályként továbbra is legalább egy, szakképesítéssel rendelkező személy jelenléte szükséges. A „Munkahelyi, intézményi főzőkonyhás, konyhai szolgáltatás” (25. sor) képesítéshez kötött tevékenység külön nevesítése - szakmai vélemények szerint - szintén okafogyott, mivel gyakorlatilag ez esetben is melegkonyhás vendéglátás folyik. A tevékenység NFGM rendeletben való külön nevesítésének megszüntetése azonban nem jelenti a kapcsolódó képesítési követelmények eltörlését, mivel a szolgáltatás az NFGM rendelet „Meleg és hideg ételek, italok készítése […]” elnevezésű tevékenysége keretében továbbra is meghatározott végzettséghez lesz kötve. A „Munkahelyi, intézményi büfé” (26. sor) tevékenyég külön szabályozásának nincs kézzelfogható, gyakorlati indoka, mivel a Gyorséttermi, büfé szolgáltatás tevékenységgel nagyrészt megegyező gyakorlati tevékenységről van szó. Így javasolt a képesítési követelmény megszüntetése, és a „Meleg és hideg ételek, cukrászati készítmények, italok kiszolgálása” (22. sor) tevékenység körben történő egységes szabályozása.
4.1. Bőripar Ezen a területen az 21/2010 NFGM rendelet eddig 18 tevékenységet szabályozott. Jelen rendeletmódosítás alapján az itt található tevékenységek közül 7 képesítési követelmény a jelenlegi képzésekkel összhangban hatályosításra kerül. Ezen technikai módosításokon túlmenően egyszerűsítésre kerül 4 képesítési követelmény: a „bőrdíszmű és cipőfelsőrész alkatrészek varrása”, a „cipő alsó alkatrészek gépi megmunkálása”, az „utcai, sport- és védőkesztyűk készítése, bőr felhasználásával”, valamint a „kesztyűipar területén szükséges alapvető minták elkészítése” tevékenységek a korábbiaknál többféle képesítés birtokában is folytathatóvá válnak. Összevonásra és hatályosításra kerül 2 képesítési követelmény: a „szíjak, idomító felszerelések készítése, javítása”, illetve a „szíjgyártó és nyerges termékek készítése”. Ez utóbbi 2 tevékenység összevonásának indoka, hogy a hatályos OKJ szerint ugyanaz a 2 képzés fedi le mindkettőt (bőrdíszműves, illetve szíjgyártó és nyerges képzések), így külön soron történő szerepeltetésük a továbbiakban nem indokolt. Az új, összevont tevékenység megnevezése a módosítást követően „Szíjgyártó és nyerges termékek, szíjak, idomító felszerelések készítése, javítása” lesz. Az érdekelt szakmai szervezetek jelezték, hogy ezen két tevékenység képesítési követelményének fenntartásához fontos minőségbiztosítási, ezen túlmenően pedig egészségügyi indokok fűződnek, azonban az összevonásuknak akadálya nincsen.
TERVEZET 4.2. Faipar A faipar területén jelenleg a 21/2010- NFGM rendeletben szabályozott 15 képesítési követelményből 8 kerül hatályosításra a legújabb OKJ-val összhangban, 2 követelmény eltörlésre kerül, 3 pedig – az elfogadható képesítések körének bővítése által – egyszerűsítésre. Változatlan formában marad fenn 2 képesítési követelmény. A „fajátékok készítése” tevékenység törlésének indoka, hogy a gyermekjátékok gyártásával kapcsolatos kiemelt kockázatokat a gyártó felelőssége kiiktatni, egyúttal megfelelni az érintett uniós irányelvnek. Az, hogy a játék fizikai elkészítését végző személy rendelkezik-e képesítéssel, nem releváns a gyártási folyamatban rejlő kockázatok szempontjából, a játék tervezését más, komplex szabályozás alatt álló folyamatok során végzik. „Dísz- és használati tárgyak készítése népi hagyományok alapján” olyan tevékenység, amelyben a kulturális, művészeti, generációkon keresztül átadott hagyományok szerepe meghatározó, az ilyen ismeretekkel rendelkezőket nem indokolt jogszabály által megkövetelt képesítés előírásával korlátozni tevékenységük során. Továbbá ennek a tevékenységnek semmilyen egészségügyi, vagy gazdasági kockázata nem mutatható ki, így a képesítési követelmény fenntartása a továbbiakban nem indokolt.
4.3. Nyomdaipar Ezen a területen a jelenlegi 15 képesítési követelmény közül hatályosításra kerül 8 követelmény, míg 5 változatlan formában marad fenn. A korábbiaknál többféle képesítés birtokában végezhetővé válik 2 tevékenység, a „könyvkötészeti termékek előállítása kézi, gépi műveletekkel”, valamint a „kivágógépek kezelése, karbantartása”, így ezek az előírások egyszerűbbé válnak.
4.4. Ruhaipar A ruhaipar területén a jelenleg a 21/2010 NFGM rendeletben szabályozott 10 képesítési követelményből 4 kerül eltörlésre, 2 kerül hatályosításra, 4 esetben pedig egyszerűsítés történik az elfogadható képesítések körének bővítése által. Bővül az elfogadható képesítések köre a „férfiruha-készítés”, a „nőiruha-készítés”, a „gyermekruha-készítés”, valamint a „ruhadarabok kiszabása” tevékenységek esetében. A „textiljáték-készítés” tevékenység törlésének indoka, hogy a gyermekjátékok gyártásával kapcsolatos kiemelt kockázatokat a gyártó felelőssége kiiktatni, egyúttal megfelelni az érintett uniós irányelvnek. Az, hogy a játék fizikai elkészítését végző személy rendelkezik-e képesítéssel, nem releváns a gyártási folyamatban rejlő kockázatok szempontjából, a játék tervezését más, komplex szabályozás alatt álló folyamatok során végzik. A „lakástextil-konfekcionálás”, a „jelmez- és alkalmiruha-készítés”, valamint a „kalap- és sapkakészítés” tevékenységek jellegükből adódóan művészeti tevékenységek, amelyek végzését nem indokolt képesítéshez kötni, így a rendelet által a képesítési előírásuk eltörlésre kerül.
4.5. Textilipar Ezen a területen a jelenlegi 12 képesítési követelményből eltörlésre kerül 6 követelmény, hatályosításra kerül 1 db előírás, illetve 2 követelmény egy soron összevontan fog szerepelni a rendeletmódosítást követően. További 2 képesítés a jelenleginél többféle képesítés birtokában lesz végezhető.
TERVEZET A törlések indoka, hogy a textilipar területén a népi kézműves szakmákat a továbbiakban már nem indokolt képesítéshez kötni, tekintettel arra, hogy ezeket a szakmákat ma már elsődlegesen magánúton, mesterektől, illetve családon belül tanulják a szakemberek, hozzárendelt képzés ezeknél a tevékenységeknél a hatályos OKJ-ban már nem is szerepel. A népi hagyományok megőrzését támogatandó, ezen tevékenységek ismerőit nem is indokolt szabályozott követelményekkel korlátozni, annál is inkább, mivel ezen tevékenységeknél a művészeti jelleg a meghatározó, egészségügyi, illetve egyéb kockázat nem merül fel a folytatásuk során. E megfontolások alapján a rendeletmódosítás következtében már képesítés nélkül is végezhetővé válnak a következő tevékenységek: „különböző hímzésfajták készítése kézzel és géppel”; „gyapjúból, rongyból szőnyegek, tarisznyák, futók, gyapjútakarók, viseleti kiegészítők készítése, javítása”; „szőnyegek, kárpitok kézi csomózása, szövése, javítása”; „pamut, len és kender szőttesek szövése hagyományos takács szövőszéken”; „műstoppolás”; „gombkötés, paszománykészítés”. Összevonásra kerül a „zsinórkészítés”, valamint a „fonás, zsinórfonás” tevékenység, tekintettel arra, hogy a hatályos OKJ-ben mindkettő esetén ugyanaz a képesítési követelmény („fonó”), továbbá a két tevékenység szorosan össze is kapcsolódik.
5. Műszaki biztonság Az ide tartozó 19 képesítési követelmény közül hatályosításra kerül 3 képesítési követelmény, 5 előírás változatlan marad. A sújtólég- és robbanásbiztos villamos berendezésekkel kapcsolatos 3 tevékenységi kör egyszerűsítésre, illetve összevonásra kerül oly módon, hogy a kezelői tevékenység több képesítéssel végezhető. Ugyanakkor e tevékenység irányítása, illetve tervezési feladatok terén a korábbi követelmény fennmarad. További egyszerűsítésként az „építési anyagelőkészítő gépek kezelése” tevékenységbe, valamint egy új külön soron az építő- és anyagmozgató gépek karbantartása, szerelése” tevékenységbe beolvadnak az eddig külön soron szereplő résztevékenységek, így az „emelőgép kezelése”, az „energiaátalakító-berendezés kezelése”, a „földmunkagép kezelése”, a „targoncavezetés”, illetve az „útépítőgép kezelése”, ezáltal a képesítési követelmények átláthatóbbá válnak. Az R. Melléklete 5. MŰSZAKI BIZTONSÁG fejezet 15. sorának hatályon kívül helyezésére arra való tekintettel kerül sor, hogy a gázszerelők engedélyezéséről és nyilvántartásáról szóló 30/2009. (XI. 26.) NFGM rendelet teljes körűen szabályozza a képesítési követelményeket. A hivatkozott sor hatályon kívül helyezésének célja a párhuzamos szabályozás megszüntetése. Ugyancsak törlésre kerül a „PB cseretelep kezelése” tevékenység, tekintettel arra, hogy a tevékenység alapvetően kereskedelmi jellegű, a telepek töltése nem tartozik hozzá, így a szükséges biztonsági ismereteket tűzvédelmi vizsga keretében bármely alkalmazott megszerezheti, valamint az egyéb biztonsági előírások megfelelő biztonságot nyújtanak.
6.1 Fémmegmunkálás, kohászat Az ezen a területen található 5 tevékenységhez rendelt képesítési követelmény közül 4 esetben hatályosítás történt a rendelettervezetben a legújabb OKJ-nak megfelelően, 1 pedig változatlan formában marad fenn.
6.2 Gépszerelés, -kezelés
TERVEZET Az ezen a területen található 7 képesítési követelmény közül 3 hatályosításra kerül, 2 pedig egyszerűsítésre. A „központifűtés- és csőhálózat-szerelés” tevékenység a korábbinál többféle képesítés birtokában lesz végezhető. A „kerékpár, mozgássérült-kocsi gyártása” tevékenység pedig oly módon kerül egyszerűsítésre, hogy a továbbiakban a gyártási tevékenység már nem, csak a szerelési munkálatok lesznek képesítéshez kötve, tekintettel arra, hogy ezen eszközök gyártása automatizált, nagyüzemi körülmények között zajlik, így a szükséges gyakorlati képesítést a gyártók belső képzésekkel biztosíthatják.
7. Nem fizikai foglalkozás Ezen a területen a 21/2010 NFGM rendeletben jelenleg 3 szabályozott tevékenység található, ezek változatlan formában maradnak fenn.
8. Szolgáltatóipar Ezen a területen jelenleg 14 képesítési követelmény szerepel a 21/2010 NFGM rendeletben. Ezen követelmények közül eltörlésre javasolt 5 db, hatályosításra 4 db, egyszerűsítésre 1 db, változatlan marad 3 db. A „népi kézműves”, valamint a „fazekas”, a „vesszőből, szálasanyagból dísz- és használati tárgyak készítése”, a „hangszer-, ékszer- műszertokok és díszdobozok készítése”, és a „kefe, ecset és seprűkészítés, értékesítés” tevékenységek folytatásának képesítéshez kötését azért nem indokolt a jövőben fenntartani, mert olyan hagyományos, népies elemeket is hordozó szaktudást igényelnek, amelyet generációk egymásnak adnak át, továbbá ezek elsődlegesen művészeti tevékenységek, amelyek nem hordoznak olyan kockázatot, amely a képesítés meglétének jogszabályi előírását indokolná. Ezekhez a tevékenységekhez a hatályos OKJ sem kapcsol már képzést. Az „időmérő eszközök javítása, új órák értékesítése” tevékenység egyszerűbbé válik azáltal, hogy az órás végzettségen túl más hasonló végzettséggel is folytathatóvá válik. Az értékesítési tevékenységelem képesítéshez kötöttségének fenntartását indokolja, hogy az órás mesterség kereset-kiegészítő eleme, hasonlóan a fotócikk értékesítéshez, amelyet nem indokolt leválasztani a javítási tevékenységről.
9. Vegyipar Az itt található 22 képesítési követelmény közül a tervezett módosítás szerint eltörlésre kerül 2 képesítési követelmény („kékfestés”, valamint „vegyipari termékek minőségbiztosítása”), hatályosításra kerül 7 követelmény, változatlan marad 13 előírás. A „kékfestés” tevékenység folytatásának képesítéshez kötését azért nem indokolt a jövőben fenntartani, mert olyan hagyományos, népies elemeket is hordozó szaktudást igényel, amelyet generációk egymásnak adnak át, továbbá ez elsődlegesen művészeti tevékenység, amely nem hordoz olyan kockázatot, amely a képesítés meglétének jogszabályi előírását indokolná. A „vegyipari termékek minőségbiztosítása” tevékenység képesítéshez kötésének megszüntetését indokolja az, hogy az előírás a piaci szereplők számára nem egyértelmű tartalommal bír, továbbá eme termékkör minőségbiztosítását a gyártók rendszerint maguk garantálják, igen szigorú belső szabályzatok alkalmazásával, magasan képzett belső ellenőrök alkalmazásával. Ellenőrzés során pedig a külső ellenőröknek laboros képzettséggel is rendelkezniük kell.
TERVEZET 10. Villamos energia ipar A villamos energia-ipar területén jelenleg található 14 képesítési követelmény közül 10 hatályosításra kerül, 4 pedig változatlan formában marad fenn.