Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság 61/2014. (X. 02.) TVB határozata L. S. I. és R. F. által benyújtott fellebbezés tárgyában ________________________________________ 61/2014. (X. 02.) TVB. HATÁROZAT A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság (továbbiakban: TVB) L. S. I. és R. F. által benyújtott fellebbezés tárgyában meghozta a következő határozatot: A TVB a fellebbezésnek részben helyt ad, és Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Bizottsága (továbbiakban HVB) 108/2014. (IX.26.) sz. határozatát megváltoztatja oly módon, hogy kizárólag az alábbiakban állapítja meg a jogsértést: A Nemzeti Fórum Egyesület és annak helyi elnöke, R. F., mint a kifogásolt szórólap kiadója a 2014. szeptember 22. napján megjelent választási szórólappal megsértették a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (a továbbiakban: Ve.) 2. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának, valamint a Ve. 2. § (1) bekezdésének e) pontjában foglalt, jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal, hogy szórólapon feltüntetett „Nem véletlen tehát, hogy a 2014. júniusában a szabályoknak megfelelően lezajlott polgármester-jelölő választáson a helyi Fidesz elnöksége és tagságának többsége is Cs. J.-et támogatta, akárcsak L. S., városunk országgyűlési képviselője.” mondat után nem utalt arra, hogy a Fidesz végül nem Cs. J.-et állította Kiskunfélegyházán polgármesterjelöltként a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 2014. október 12. napjára kitűzött választásán. A TVB a Nemzeti Fórum Egyesület jelölő szervezetet, valamint R. F.-et, mint a szórólap kiadóját eltiltja a további jogsértéstől, azaz a jogsértő szórólapok további terjesztésétől. A TVB a bírság tekintetében is megváltoztatja a HVB 108/2014. (IX.26.) sz. határozatát az alábbiak szerint: A TVB R. F.-el és a Nemzeti Fórum Egyesület jelölő szervezettel szemben mellőzi a bírság kiszabását. A határozat ellen a meghozatalától számított 3 napon belül az ügyben érintett természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet személyesen, levélben, vagy elektronikus dokumentumként a Szegedi Ítélőtáblához címzett bírósági felülvizsgálati kérelmet nyújthat be a Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottságnál (levélcím: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.; e-mail:
[email protected]). A bírósági felülvizsgálati kérelmet úgy kell benyújtani, hogy az legkésőbb 2014. október 05én 16.00 óráig megérkezzen. A bírósági eljárásban az ügyvédi képviselet kötelező. A jogi szakvizsgával rendelkező személy saját ügyében ügyvédi képviselet nélkül is eljárhat. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem elektronikus dokumentumként való benyújtása esetén a kérelem benyújtójának jogi képviselője minősített elektronikus aláírásával látja el a kérelmet. Az elektronikus dokumentumként benyújtott kérelem mellékleteit oldalhű másolatban elektronikus okirati formába kell alakítani. A bírósági eljárás nem tárgyi illetékmentes. A bírósági felülvizsgálat iránti kérelem benyújtóját tárgyi illetékfeljegyzési jog illeti meg.
Indokolás
I. H. Zs. a Fidesz-KDNP képviselő jelöltje 2014. szeptember 25. napján kifogást nyújtott be Kiskunfélegyháza Város Helyi Választási Bizottságához. H. Zs. kifogásában előadta, hogy Kiskunfélegyházán a választópolgárok postaládájában 2014. szeptember 22. napján megjelent, R. F., a Nemzeti Fórum helyi elnöke által kiadott, a Nemzeti Fórum Egyesület színeiben induló képviselőjelöltek és Cs. J. polgármesterjelölt választási szórólapján olyan megtévesztő kifejezések szerepelnek, melyek használatától a Helyi, a Területi, sőt a Nemzeti Választási Bizottság is több határozatában eltiltotta a jelölő szervezetet. A kifogásolt szórólapot és a hivatkozott határozatokat a kifogástevő a kérelméhez csatolta. H. Zs. kifogásolja a szórólap 2. oldalának 4. bekezdésében az alábbi szövegrészt: „Látva a tudatos programra épülő jövőképet eddig nem tapasztalt összefogás keretében egyesületek, gazdakörök, civil szervezetek, a város jelentős munkaadói és felelősséget érző polgárai, Cs. J. programjában látják a jövőt.” Álláspontja szerint a „gazdakörök” kifejezés használata megtévesztő, különös tekintettel arra, hogy a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének Bács-Kiskun Megyei elnöke, D. G. írásban nyilatkozta, hogy a 2014. október 12-i helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek általános választásán a FIDESZKDNP jelöltjeit támogatja. Ennek alátámasztására a kifogástevő a fenti nyilatkozatot mellékletként csatolta. Kifogásolja továbbá a szórólap 2. oldalának 4. bekezdésében az alábbi tényállítást: „Nem véletlen tehát, hogy a 2014. júniusában a szabályoknak megfelelően lezajlott polgármesterjelölő választáson a helyi Fidesz elnöksége és tagságának többsége is Cs. J.-et támogatta, akárcsak L. S., városunk országgyűlési képviselője.” A fenti mondat a kifogás szerint minden mondatrészében megtévesztő állításokat tartalmaz, annak egyes mondatrészeit egyenként cáfolta. A 2014. június 11-én lezajlott jelöltválasztással kapcsolatban H. Zs. előadta, hogy a jelenlevők elmondása szerint az nem a párt alapszabályának megfelelően zajlott, ugyanis olyan személyek is szavazati joggal vettek részt rajta, akik a párt alapszabálya alapján - és K. L., mint a Fidesz Országos Választmányának elnöke által is megerősítetten - nem voltak tagjai a pártnak. Példaként említette B. Z. személyét, aki 2011. március 1-én kilépett a képviselő-testület Fidesz-frakciójából, így a Fidesz Alapszabályának 105. § (1) bekezdése szerint B. Z. Fidesz tagsága és Fideszes önkormányzati képviselői minősége 2011. március 1. napján automatikusan megszűnt. Másik példaként felhozta H. G.-t, aki 2012. október 23án kilépett a képviselő-testület Fidesz-frakciójából, így a Fidesz Alapszabályának 105. § (1) bekezdése szerint H. G. Fidesz tagsága és Fideszes önkormányzati képviselői minősége 2012. október 23. napján automatikusan megszűnt, melynek alátámasztására a kifogástevő két újságcikket csatolt. A kifogáshoz mellékelt tanúkkal megerősített nyilatkozatban D. J., mint a Fidesz helyi szervezetének ügyvezető alelnöke és J. Z., mint a helyi Fidesz alelnöke előadták, hogy a 2014. június 11-i gyűlésen szavazati joggal vett részt többek között B. Z. és H. G. is, akik szavazatukat leadták. H. Zs. véleménye szerint a szórólap fent hivatkozott szövege megtévesztő módon azt sugallja, hogy Cs. J. a Fidesz helyi szervezetének döntése alapján a párt polgármesterjelöltjévé vált. Álláspontja szerint a helyi szervezet pusztán javaslatot tehetett a polgármester-jelölt személyére, melyet azonban a párt valódi döntéshozó fórumai (BácsKiskun Megyei Választmány, Országos Választmány) nem támogattak, azaz Cs. J. soha, egy percig sem volt a Fidesz polgármester-jelöltje. A 2014. június 11. napján lezajlott
szavazás nézete szerint nem polgármesterjelölt választás volt, hanem polgármesterjelölt jelölés, mely törvénytelen és alapszabály-ellenes volt. A kifogástevő szerint azon állítás is valótlan, miszerint a „helyi Fidesz elnöksége… is Cs. J.et támogatta…”. Szerinte mindez azt sugallja, hogy az elnökség minden tagja Cs. J. polgármesterjelöltté történő jelölését támogatta, azonban az elnökség, mint minden egyéb tag titkos szavazással adta le voksát. H. Zs. véleménye szerint a „tagság többsége” is megtévesztő kifejezés, mert nem volt jelen a teljes tagság és olyanok is szavaztak, akik nem voltak tagjai a pártnak (kizárás vagy tagsági jogviszony tagdíjnemfizetés miatti megszűnése okán). A beadvány szerint L. S. nem a város országgyűlési képviselője, hanem a Bács-Kiskun Megyei 04. országgyűlési egyéni választókerület képviselője, melyhez Kiskunfélegyházán kívül további 23 település tartozik. Mindezzel a kifogástevő véleménye szerint a Nemzeti Fórum, mint jelölő szervezet és R. F., mint a szórólap kiadója és a jelölőszervezet helyi elnöke ismételten megsértették a Ve 2. § (1) bekezdés a) és e) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét azzal, hogy a választópolgárok megtévesztésére alkalmas módon valótlan tényállítást tettek. H. Zs. kérte a Választási Bizottságot, hogy állapítsa meg a jogsértés tényét, tiltsa el a jogsértőt a további jogsértéstől, illetve - tekintettel arra, hogy ismételt jogsértés elkövetéséről van szó - szabjon ki bírságot a választási kampány szabályainak megsértése miatt. A HVB 108/2014. (IX.26.) sz. határozatában a kifogásnak helyt adott, és megállapította, hogy a Nemzeti Fórum Egyesület, mint jelölő szervezet és annak helyi elnöke, R. F., mint a kifogásolt szórólap kiadója a 2014. szeptember 22. napján megjelent választási plakáttal megsértették a Ve. 2. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvása, valamint a Ve. 2. § (1) bekezdés e) pontjában foglalt, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét a plakáton (szórólapon) szereplő alábbi utalásokkal: „Látva a tudatos programra épülő jövőképet eddig nem tapasztalt összefogás keretében egyesületek, gazdakörök, civil szervezetek, a város jelentős munkaadói és felelősséget érző polgárai, Cs. J. programjában látják a jövőt.”, valamint „Nem véletlen tehát, hogy a 2014. júniusában a szabályoknak megfelelően lezajlott polgármester-jelölő választáson a helyi Fidesz elnöksége és tagságának többsége is Cs. J.-et támogatta, akárcsak L. S., városunk országgyűlési képviselője.”. A HVB R. F., mint a szórólap kiadóját, valamint a Nemzeti Fórum Egyesület jelölőszervezetet eltiltotta a további jogszabályértéstől, azaz a jogsértő szórólapok valótlan tényállításokat tartalmazó tartalommal történő további terjesztésétől, tehát a Fidesz név megtévesztő használatától, valamint a gazdakörök kifejezés szórólapon történő további felhasználásától. A Nemzeti Fórum Egyesület jelölő szervezetet, valamint R. F.-et, mint a szórólap kiadóját egyetemlegesen 253.750 (azaz kettőszázötvenháromezerhétszázötven) forint bírság, ezen felül a Nemzeti Fórum Egyesületet, mint jelölőszervezetet további 1.015.000 (azaz egymilliótizenötezer) forint bírság megfizetésére kötelezte. II. L. S. I. és R. F. 2014. szeptember 29. napján 15 óra 40 perckor határidőben elektronikus úton fellebbezést nyújtott be a HVB 108/2014. sz. határozata ellen.
Fellebbezésükben előadták, hogy a kifogást benyújtó által kiragadott mondatok nem tartalmaznak valótlan, sem megtévesztő állítást, ezért a határozatban tett megállapítások nem alaposak. A „gazdakörök” kifejezés kis betűvel és egy felsorolás részeként szerepel, ezért nem nevesítették azokat. Grammatikai szempontból kollektív főneveket használtak, ami igazán nem téveszthet meg senkit. Fellebbezésükhöz mellékelték két gazdakör támogató nyilatkozatát. Vitatják a kifogás benyújtójának azt a megállapítását, hogy nem a Fidesz-MPSZ alapszabályának megfelelően zajlott le a polgármester-jelölő választás, és azon véleményük szerint csak szavazati joggal rendelkező személyek vettek részt, mivel csak olyan személyek kaptak meghívást, akik a Fidesz-MPSZ központi tagnyilvántartásában szerepeltek. Álláspontjuk szerint tény, hogy a Fidesz kiskunfélegyházi szervezete Cs. J. jelöltségét támogatta határozatával, illetve hogy a Fidesz helyi elnöksége egyhangúan döntött Cs. J. támogatásáról. Kifogásolják H. Zs. azon állítását, hogy „L. S. nem a város országgyűlési képviselője…”, és mellékelik a Nemzetési Választási Iroda weboldaláról elérhető adatot, amelyen a következő szerepel „Bács-Kiskun…04… Kiskunfélegyháza… L. S. I.…FIDESZ-KDNP”. Sérelmezik azt is, hogy a HVB bírságot kiszabó határozatát nem kézbesítették megfelelően. Annak ellenére a HVB csak az
[email protected] címre küldte meg a határozatot, hogy korábban szintén küldtek részükre elmarasztaló határozatokat. A fenti cím nincs napi használatban, annak folyamatos ellenőrzése nem történik, hivatalos ügyintézésre pedig meg sem lett jelölve. Érthetetlennek minősítik azt, hogy H. Zs. kifogásait, amelyek nincsenek megfelelő módon, bizonyítékokkal alátámasztva, alaposnak ítéli a HVB. Megkérdőjelezik a Helyi Választási Iroda pártatlanságát, és tevékenységét úgy minősítik, mint amely pártfelügyeleti szervként, pártügyekben dönt és szab ki bírságot, és panaszt tesznek a helyi választási irodával szemben. III. A fellebbezés részben alapos. A Ve. 2. § (1) bekezdése a) és e) pontja értelmében a választási eljárás szabályainak alkalmazása során érvényre kell juttatni a választás tisztaságának megóvása és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. A Ve. 140. §-a szerint kampányeszköznek minősül minden olyan eszköz, amely alkalmas a választói akarat befolyásolására vagy annak megkísérlésére, így különösen a plakát, jelölő szervezet vagy jelölt által történő közvetlen megkeresés, politikai reklám és politikai hirdetés, választási gyűlés. A Ve. 141. §-a alapján a kampánytevékenység a kampányeszközök kampányidőszakban történő felhasználása és minden egyéb kampányidőszakban folytatott tevékenység a választói akarat befolyásolása vagy ennek megkísérlése céljából. A választási eljárásban részt vevő személyek kötelesek a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét érvényre juttatni. A választásban érintettek akkor gyakorolják jóhiszeműen és rendeltetésszerűen jogaikat, ha a választópolgárokat az őket érintő minden helyi politikai és társadalmi kérdésben a valóságnak megfelelően tájékoztatják.
A kialakult joggyakorlat szerint abban az esetben valósul meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás, valamint a választás tisztaságának megóvása alapelvek megsértése, ha a választásban érintett résztvevők a választással kapcsolatos jogaikat ezek között a kampánytevékenység folytatásának a jogát – oly módon gyakorolják, hogy egyes tények elhallgatásával, vagy elferdítésével megkísérlik a választókat megtéveszteni és ezáltal politikai ellenfeleik választási esélyeit csökkenteni. A TVB megállapította, hogy a kifogásolt szórólapon a „gazdakörök” kifejezés teljesen más szövegkörnyezetben szerepel, mint a korábbi, elmarasztaló határozatok alapjául szolgáló szórólapokon, politikai hirdetésben, és amelyekre vonatkozó határozatokra a HVB a határozatának indokolásában is hivatkozott. A TVB álláspontja szerint a „gazdakörök” kifejezésnek a kifogásolt szórólapon való módon és értelemben, kisbetűvel (köznévként), egy felsorolás részeként történő szerepeltetése a mondat nyelvtani értelmezése alapján nem megtévesztő, mivel nem lehet arra következtetni, hogy a jelölt a gazdakörök támogatását általánosságban élvezi. Ebben a szövegkörnyezetben az a jelentése, hogy vannak olyan gazdakörök, amelyek támogatják a jelöltet. Az is megállapítható, hogy a kifogásolt mondat valós tényállítást tartalmaz a gazdaköröket illetően, figyelemmel a Haleszi Gazdakör (Kiskunfélegyháza) és a Nagyszőlő-úti Gazdakör (Kiskunfélegyháza) elnökének a fellebbezéshez bizonyítékként becsatolt nyilatkozatában foglaltakra, amelyek szerint e két gazdakör támogatja Cs. J. polgármester jelöltségét, a Nemzeti Fórum kiskunfélegyházi képviselőjelöltjeit és Cs. J. vezetésével megfogalmazott „Félegyháza Program”-ot. A fentiek alapján a TVB nem minősítette jogsértőnek a szórólapnak gazdakörökre utaló részét. A HVB határozata szerint jogsértő a szórólapon lévő alábbi mondat: „Nem véletlen tehát, hogy a 2014. júniusában a szabályoknak megfelelően lezajlott polgármester jelölő választáson a helyi Fidesz elnöksége és tagságának többsége is Cs. J.et támogatta, akárcsak L. S., városunk országgyűlési képviselője.” A TVB megállapítja, hogy nem a Fidesz név használatával valósult meg a Ve. 2. § (1) bekezdés a) és e) pontjai szerinti alapelvek sérelme, hanem azzal, hogy a fenti mondatot a szórólap anélkül tartalmazza, hogy szerepelne a szórólapon az a tény is, hogy a Fidesz végül nem Cs. J.-et állította Kiskunfélegyházán polgármesterjelöltként. Ennek a ténynek az elhallgatásával a szórólapon szereplő fenti mondat alkalmas arra, hogy elbizonytalanítsa, megtévessze a választópolgárokat abban, hogy Cs. J. polgármester jelöltet tulajdonképpen melyik jelölőszervezet állítja. Erre tekintettel a jogsértés megállapítása szempontjából nincs annak relevanciája, hogy a 2014. júniusában lezajlott polgármester jelölő választás szabályosan került-e megtartásra, illetve az elnökség és a tagság többsége támogatta-e Cs. J.-et, így az ezekre vonatkozó tényállításokat a TVB nem vizsgálta, de nincs is hatásköre a vizsgálatára. A TVB a megállapított jogsértéshez igazodóan rendelkezik a további jogsértéstől történő eltiltásáról. H. Zs. kifogása szerint L. S. nem Kiskunfélegyháza város országgyűlési képviselője, hanem a Bács-Kiskun megyei 04. országgyűlési egyéni választókerület képviselője, melyhez Kiskunfélegyházán kívül további 23 település tartozik. A HVB a kifogásolt állításról nem döntött, a fellebbezők viszont a kifogásnak ezt a részét is vitatták fellebbezésükben. Az állítást a Nemzeti Választási Iroda weboldaláról elérhető adattal támasztották alá. A TVB megállapítja, hogy L. S. valóban a Bács-Kiskun megyei 04. országgyűlési egyéni választókerület képviselője, amely választókerületbe beletartozik ezen országgyűlési egyéni választókerület székhelytelepülése, Kiskunfélegyháza is, így Lezsák Sándor nyilvánvalóan Kiskunfélegyháza országgyűlési képviselője is.
A fentiek alapján ez az állítás a valóságnak megfelel, nem sérti a Ve. alapelveit. A HVB bírságot szabott ki a szórólapot kiadó R. F.-el szemben és a Nemzeti Fórum, mint jelölő szervezettel szemben. A Ve. 219. § (1) bekezdése szerint a választási bizottság annak eldöntésében, hogy indokolte a bírság kiszabása, illetve a bírság mértékének megállapításában az eset összes körülményeit - így különösen a jogsértéssel érintettek körének nagyságát, a jogsértés súlyát és területi kiterjedtségét, a jogsértés ismétlődő jellegét - veszi figyelembe. A bírság összegének megállapításakor figyelembe kell venni azt is, ha a jogsértés nyilvánvalóan szándékos volt. E § (2) bekezdése szerint a bírság legmagasabb összege természetes személy esetén a kötelező legkisebb munkabér havi összegének ötszöröse, egyébként a kötelező legkisebb munkabér havi összegének tizenötszöröse. A TVB nem tartotta indokoltnak bírság kiszabását a következők miatt: R. F. első alkalommal került elmarasztalásra, így az ő esetében fel sem merülhet a jogsértés ismétlődő jellege. A Nemzeti Fórum Egyesület jelölő szervezet esetében jelen választás kampányidőszakában több ízben került sor a Ve. alapelveivel összefüggésben jogsértés megállapítására, ezekhez kapcsolódóan egy alkalommal pedig bírság kiszabására. A TVB álláspontja szerint azonban a jogsértés ismétlődő jellegét jelen esetben nem lehet megállapítani, mivel nem a korábban használt kampányeszközök újbóli használatáról van szó. Nem a fizetett politikai hirdetést közzétevő időszaki kiadvány újbóli megjelenésére került sor. Figyelembe vette a TVB a bírság mellőzésénél azt is, hogy a szórólap megszövegezéséből megállapítható azon szándék, hogy a korábbi döntések figyelembe vételével jogszerűen kerüljön megfogalmazásra a szórólap szövege. A fentiek alapján az eset összes körülményeire tekintettel a TVB sem a Nemzeti Fórum Egyesülettel, sem R. F.-el szemben nem tartotta indokoltnak bírság kiszabását. A TVB megjegyzi, hogy a HVB 108/2014. sz. határozat rendelkező részében a bírság befizetésre szolgáló bankszámlaszám tévesen került megjelölésre, mivel a bírságokat a Nemzeti Választási Iroda 10032000-00333616-00000000 számú bankszámlaszámára kell megfizetni. A fellebbezésük befejező részében a fellebbezők a Helyi Választási Irodával szemben tesznek panaszt, és döntéshozó szervként hivatkoznak rá (pedig ilyen hatáskörrel nem rendelkezik), illetve korábban a HVB tevékenységét kifogásolják. Ennek alapján a TVB megállapítja, hogy a HVI megjelölése feltehetően csak elírás, és a HVB tevékenységét kívánták a fellebbezésben kifogásolni. A Ve. 14. § (1) bekezdése alapján a választási bizottságok a választópolgárok független, kizárólag a törvénynek alárendelt szervei, amelyeknek elsődleges feladata a választási eredmény megállapítása, a választások tisztaságának, törvényességének biztosítása, a pártatlanság érvényesítése és szükség esetén a választás törvényes rendjének helyreállítása. A Ve. 43. § (5) bekezdése alapján a választási bizottság a bizonyítékokat egyenként és összességükben értékeli, és az ezen alapuló meggyőződése szerint állapítja meg a tényállást. A Ve. 231. § (4) bekezdése alapján a fellebbezés, illetve a bírósági felülvizsgálati kérelem alapján a fellebbezés elbírálására jogosult választási bizottság, illetve a bíróság a
sérelmezett határozatot, valamint az azt megelőző eljárást megvizsgálja. A Ve. 231. § (5) bekezdése alapján a választási bizottság, illetve a bíróság a megtámadott határozatot a) helybenhagyja vagy b) megváltoztatja. A TVB rögzíti, hogy a Ve. HVB-vel szembeni panasz intézményét nem ismeri. A fentiek alapján a TVB megállapítja, hogy a választási bizottságok független, kizárólag a törvényeknek alárendelt szervek, amelyek a bizonyítékok értékelése után, az az alapján kialakított meggyőződésük szerint állapítják meg a tényállást. A TVB a – fellebbezéssel megtámadott - HVB által meghozott határozatot, valamint az azt megelőző eljárást megvizsgálta, de a hatásköre csak a megtámadott határozat megváltoztatásra terjed ki, a HVB tevékenységét nem minősítheti. A választási bizottságok döntése lehet helyes vagy helytelen, a jogszabály ezért biztosítja ellenük a jogorvoslat lehetőségét, melynek során a helytelen döntés reparálható. A fellebbezők sérelmezték azt is, hogy a HVB a határozatot az
[email protected] email címre küldte meg, holott korábban más e-mail címre küldte meg részükre a határozatokat. A TVB megállapítja a HVB előtt folyamatban lévő ügyben a fellebbezők részéről e-mail cím megadására nem kerülhetett sor, így ennek hiányában nem kifogásolható, hogy a HVB az általa ismert egyik, valós e-mail címre küldte meg a határozatot, amelyről egy korábbi ügyben a Nemzeti Fórum Egyesület fellebbezése érkezett a TVB-hez. Fentiekben rögzített indokok alapján a TVB – a Ve. 231. § (5) bekezdés b) pontjában foglalt jogkörében eljárva – a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. IV. A határozat a Ve. 2. § (1) bekezdése a) és e) pontján, 140. §-án, 144. § (1) bekezdésén, 219. § (1) és (2) bekezdésén, 231. § (5) bekezdés b) pontján, a jogorvoslatról szóló tájékoztatás a Ve. 222. §-án, a 223. §-án, a 224. §-án, az illetékekről szóló tájékoztatás az 1990. évi XCIII. törvény 37. § (1) bekezdésén, a 62. § (1) bekezdés s) pontján, valamint a Legfelsőbb Bíróság 2/2010. (III. 23.) közigazgatási jogegységi határozatán alapul.
Kecskemét, 2014. október 02.
Dr. Jobbágy Lajos s.k.