2014. január 2014 – 01 - 01 A ló évének első napja * (*majd csak február 4-én lesz ez így igaz)
ki tudhatja előre milyen lesz a „ló éve”? most csak annyit látok ez afféle ápolatlan szürke inkább szamár mint ló jó de talán ha a nap - kicsit gyengén kótyagosan – a szilveszterezés után felkel beragyogja ezt az első napot is reménnyel s jókedvvel 2014 – 01 – 01 Sorsunk vállalása Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban
a Tejút-fa lábánál áll a két ló a fehér előre néz a fekete visszaforduló és előttük kavarog szinte füzérként leng táncol a nők kara karjukkal láncot alkotva s a negatív forma szívként lüktet megteremti és föntről a lenti világba küldi a megváltó tanítót és mindenki láthatja ha akarja de van akinek hiába mutatja az értelmes utat mert aki nem a ló népéből való annak az ingyen kegyelem sohasem lesz természete ez igaz és csak sajnálható 2014 – 01 – 01 Tudtátok ezt? ti talán nem is sejtitek mért vagyok még lélekben mindig kisgyerek aki csak játszik folyton meséskönyvet keres a polcon ám falovai messze járnak füstté lettek tovaszálltak földbe ásva maggá váltak megeredtek kicsíráztak és megnőttek jó magasra
lombos ágú szép kamaszra s tavaszra majd kirügyeznek szélben hajlongva táncba mennek kényes águk mint ló nyakak majd zöld lombsörényt hajtanak 2014 – 01 – 01 Koraeste közben eltelik az első nap az évből s már holnaptól belendül a mókuskerék a hétköznapok sorjáznak majd csak a tél hoz valami változást mert nem úszhatjuk meg ennyivel ez szinte biztos s tavaszig még lesz sok hófúvás szinte mindegy hideg fagy vagy enyhe idő csak ez a borongós szürkeség takarodjon el és ha lehet ne is jöjjön elő 2014 – 01 – 02 Rágalom ária vedd észre ha ellened készül valami rettenet apró jelekből már sejtheted először csak legyintesz és föl sem veszed ennyire kicsinyes dolgokkal minek törődni de mikor már idegenektől is ezt hallod magadról akkor már hiába mondod hogy nevetséges rágalmazás az egész ne önmagadhoz mérd azokat akikből elszállt a józanész már rég talán nekik nem is volt ilyen csak a sunyi hazugság öntömjénezés és tagadás mindarról amiről pontosan tudják hogy te a valót tudod s pont ezért rád sütik saját mocskuk bélyegét s ők tiszták maradnak és talapzatukra állva föléd magasodnak önmaguk szobraként
2014 – 01 – 02 Kérdések az elvakult „hívőkhöz” ugye már tudjátok nem csak sejtitek egy idő óta hogy ő egy idióta s titeket az orrotoknál fogva vezet hajdani nagy tetteit nem vitatja senki el de akinek ennyi vaj van a fején az miért nem marad méltósággal csendben miért megy a rivaldafénybe s ha kitudódnak és nyilvánosságra kerülnek róla a kellemetlen tények akkor is mellette maradnak azok akik most vele s fényében villognak nem lesz ez nekik nagyon kellemetlen ha egyszer kiderül hogy dicső királyuk már évek óta mezítelen 2014 – 01 – 05 Egy újabb edzőtábor után az időjárás kegyes enyhet ad és néha napsütést ez nem jellemző a januárra de a léleknek ez külső fény jóleső átélve az ünnepek viruló és könnyes perceit megajándékozott még gyerekek és lovak között eltöltött pár boldog nappal csivitelő verébzajos zsivajjal nevetés és tanulás jól megfért egymással mert csak az álságos öntömjénezők hiszik hogy a tudás átadásában az öröm- és szeretetáramlás nélkülözhető
2014 – 01 – 05 Ez is, az is kinti és benti világom gyakran keveredik jobbik énem a rosszal összeverekedik és ahogy birkózva hempereg a két külön élet filmkockáiból felvillan egy pár perces részlet már nagyon fáj és mindenütt vérzek mert én vagyok aki üt és az is akit ütnek 2014 – 01 – 05 Fura szólánc a közhelyek mindenütt csapdák amikbe belezuhan aki ír és nem skót élő és nem holt sorokat sorol egymás után topán bután botladozva megint útjába kerül egy kocsma vagy tegnap az lehet hogy más talán egy bár volt bár ha meggondolom jobb ha kigombolom mert elázik a nadrágom eleje és ilyen szégyen ne érjen s a nagyképűség vádja mint az egyszeri részeget aki a dúc mellett állva a villanyoszlopot akarta visszagyömöszölni a nadrágjába 2014 – 01 – 06 Vízkereszt ki szívemben karácsonykor otthonra lelt vele a szeretet is a földre érkezett növekedik napról napra segít mindennapjaimba hogy döntéseim a megértés irányítsa jelenlétét gyakran érzem sugárzónapként melegít ragyogón világító fényt ad azóta nem vagyok egyedül
s én vagyok a három király akinek ő utat mutat s a továbbéléshez tanácsot ad 2014 – 01 – 06 Megtörténtek sétál veled a saját történeted nem hagyhatod el egy padon mint egy ottfelejtett könyvet akárhol lapozod föl belezuhansz a felidézett pillanatba és már ott vagy és akár jó volt vagy szörnyűség s már friss élményként érzed újra 2014 – 01 – 07 Múzsámnak ez egy szenvedély amit legyűrni nem tudok írni rólad de nem nyíltan rejtve benne vagy minden jelzőben szóban igékben főnevekben és szimbólumokban vágyak ezek a megléphetetlen tettek helyett csak az nyújt vigaszt ha másoknak is megérintem a lelkét ezekkel a verssorokkal tudom hogy hol a helyem magamnak nem hazudhatok mert rögtön hamisan szólnak akkor a szép fogalmakba burkolt dallamok 2014 – 01 – 07 Aki verset ír varázslat ez vagy csak látszat és ha tud a gondolattal játszhat szétszakadt papírokat ragasztgat össze épít kártyavárakat s ha megrebben egy gondolat már összeomlik az egész építménye s ott fekszenek mint a pusztulás törmeléke a szétszórt szavak
2014 – 01 – 07 „Első” látásra elzárva a sorok közé a szavak résein átsüt a gondolat világosan megfogalmazza az érzést az örömöt a meglepetést hogy újra láthatlak szebb vagy mint emlékeimben te vagy valóban teljes valódban 2014 – 01 – 08 Olvasás rejtőzködik előlem a valóság az igazi tudás soha nem lehet enyém (akár csak te) egyforma a létezés minden akadálya itt kint is akár a lélek rejtekén odabent ahol valami pislákoló fény néha kigyúl de kihuny mert a külvilág mesterséges csillogása elhalványítja az égi fényt s a csillagok is csak ott látszanak éjjel ahol körbeölel az ősi természet és egészen a földig ér le az ég 2014 – 01 – 08 Karácsonyfabontás az ünnepek szívünkben már egyre halkulón zsongnak a kapott ajándékok még együtt vannak felidézik a kedveseket akik adtak és kaptak áramló szeretetet jelképeznek velünk maradnak ezek a tárgyak és már a dobozba visszazárva pihennek a díszek áramló napok sodornak az újabb karácsonyvárásba de addig még jön tél és hideg meg a tavasz s a megváltás üzenetét hozó nagyhét most a megkezdett farsang idején sem baj ha az ember az előtte álló és megtett útjára visszanéz
2014 – 01 – 08 Rövid és céltalan (Rejtő Jenő mondatra)
rövid és céltalan akár az élet miért küzdünk mégis folyton miatta és érte megérte? kérdenénk ha lenne folytatás de akinek mire válaszolna már gödröt ásnak és többen körbeállják sírva miközben már nem szólhat semmit csak egy más dimenzióból nézi éppen mi történik vele ott lent ő kérdi - de furcsa minek kell ilyet írni annak aki még itt van 2014 – 01 – 08 Énjeink egyik éned itt maradt a másik ott hogy melyik az igazi valód jobb ha nem is tudod az a kopott szürke alak akit naponta a tükörben látsz vagy az a másik aki álmaidban mindent elér s amikor szembe jönnek velem mindkettőről tudom hogy őket valahonnan ismerem de azt nem is sejtem hogy melyikük leszek majd ha felébredtem 2014 – 01 – 08 Férfikönny Rejtő Jenő tiszteletére
fényesen csillog a szeme egy parányi csillogás elválik a többitől és csendben legördül akár egy színdarab végén a függöny de ez dráma nem egy hisztis dáma hanem egy komoly férfi könnye hull kopott zubbonyára
2014 – 01 – 08 Krimi egy átcsapó hullám átsiklott a hullán és dobálta jobbra balra s végül kidobta a partra ott meg megtalálták és többen is látták hogy magától sétált bele a folyóba mert tele volt már ezzel az élttel az összes hócipője 2014 – 01 – 08 Reménykedő költemény remény nélkül nem is érdemes élni sem halni meg miért kellene akinek van annyi jelleme tudja hogy a tisztesség a legfőbb erény s ha van egy erről szóló költemény azt meg kell hallgatni és tanulni belőle valami vigasztalót amiből születhet új remény 2014 – 01 – 09 Mellékszál mikor olyat olvasol amit átéltél már egyszer szinte megbénít a valóság ahogy agyadban a felszínre tör az emlék újra átéled és fáj bár eltelt nyolc év már mégis annyira frissen átfon az érzés menekülnél de már benned létezik újból feléledt hiába teszed le a könyvet és tudod hogy benne nem a te történeted van megírva ez nem vigasz hogy lám másnak is van volt lesz ilyen problémája s gondja 2014 – 01 – 09 Értékmentés mennyi titok lappang a múltban s a távoli összefüggések szövevényében elvesznek fontos értékek amik meghatározzák létezésünk
morális útját bár a sok elénk szórt új ismeret tájékoztat és vezet ha hagyom de az alapvető erkölcsi értékeimet semmi friss információ hatására nem változtatom 2014 – 01 – 09 Hitvita önmagammal valóban milyen lenne ha ő újra visszajönne itt sétálna közöttünk figyelve vigyázva erre a szétomlásra készülő világra ránk emberekre a hívőkre s a hitetlenekre de egyezne az ő hitével a mienk? milyen volt valójában az övé és mostanra mivé lett mire alakították át a közvetítők a tömegeket formáló vallások talán mindkettőnknek jobb így ha szívemben őrizem tovább is 2014 – 01 – 10 K v és a vágy az álom karjából kiszabadulva marad az írás és mellé a friss kávé ami világosan tejes gyenge és sima és olyan színe van mint neked ha nyáron a nyaralásból visszaérkezel és szemem végigsimíthat újra minden reggel megérint ez az emlék pedig oly rég volt már nyár és az amikor ha csak egy pillanatra is de láthattalak naponta éreztem közelséged a falakon át mint az udvari bolond aki tudja a királynőt soha nem érheti el de legalább egy fedél alatt él vele 2014 – 01 – 10 A szerelem újrakezdés a szerelem újrakezdés az elveszett boldogság visszaszerzésének egyetlen lehetősége az anyai gyengédség utáni
meghatározhatatlan éteri érzékelhetetlen vágy ami a gyermekkor biztonságával együtt elveszett s ahhoz amit akkor éreztünk amikor még a világgal békében éltünk és most itt vele benne mindezt újra élve megleltük 2014 – 01 – 10 Lovak között ilyenkor a mindenséget tudom hogy körbeérem ha átölelem egy ló nyakát csöndesen odasimítom a fejem és beszívom illatát a békét érzem s a szuszogó csöndet hallgatom a szabad öröm átömlik rajtam s áramlik bennem a megtisztulás 2014 – 01 – 11 Lélekvándor mit csak a jámbor vándor láthat ki a hegytetőről a megtett útra visszanéz olyat láttam önmagamba nézve az álom és ébrenlét peremén megnyílt a zárt felhőtakaró mi odalent megülte sűrűn a völgyet de szép is ha idefönt az ember a naphoz közelebb érhet végtelen terek ameddig ellát a szem nem áll előtte toronyház és szürke panelépület csak a tágas tér a zakatoló szív tremolóját a fülemben is hallom 2014 – 01 – 11 Szergej Rachmaninov III. zongoraverseny 1.tétel csatangoló dallamok kóborló hangulatok elülő csendben vibráló hangzatok
verdeső szárnyú kolibri seregek cikáznak a zongora is beleremeg rázkódik a hullámzástól ahogy a húrok pengnek előreszalad és visszatér a melódia mint egy elkószált figyelmetlen gondolat amely később újra fölerősödik visszaszalad és a csörgedező hangokhoz hozzásimul a fuvola és áramlik mint víztükrében a fény végigszaladnak a billentyűkön az ujjak hang cseppenésekből vízesés születik majd távolodón csobogó patak 2014 – 01 – 12 Kiutat keresve néha az ember magában elsüllyedve a kétségbeesés mocsarából nem találja a kiutat hiába keres nincs senki és semmi mi segítene már mindennel kiegyezne ha kicsi vigaszt lelne kapaszkodna valami biztos pontba ami lehet egy jó szó egy felé nyújtott kéz már ez is segítség volna 2014 – 01 – 12 Egy élőnek tűnő égi csoda ott túl a horizonton máskor végtelen a semmi s most felhőkből jó ízléssel és humorral ügyesen pár felhőből rajzolt vonallal a Zengő csúcsa mögött ezüstösen csillogó mint a kanyargó Tisza egy folyó teremtődött oda egy élőnek tűnő égi csoda
2014 – 01 – 12 Az ablakon túl látod kint a felhők lassan összeérnek egymásba olvadnak egyéni formájuk elvész s ebben a tömörülésben ahogy vonulnak nyugat felé a korai januári alkonyatban fehér csíkként kötik össze a toronyházakat levegőből készített puha finom híd s átballag rajta ábrándozó gúzsba kötött gondolatként a magányos vasárnap 2014 – 01 – 13 Örökölt magány kevés vagyok hogy valaki lehessek de senki szolgája nem vagyok a szüleim úgy neveltek hogy tiszteltem kicsit és nagyot nem válogattam kinek mi jár bár azokkal szemben akiket szerettem többet megengedtem magamnak gyakran pimasz és főkép szemtelen de őszinte maradtam és nem hazudtam szerepelni tudtam mégsem alakoskodtam eladva a hamis érzést igaznak ezt sohasem tettem s most hogy megöregedtem visszanézve gyerek mivoltomra akkor is önmagam legjobb játszótársa voltam 2014 – 01 – 13 Születés inkább csak foszlányok nem áll össze semmiképp hiába próbálom megérteni saját érzéseimet felkavaró emlékek sora robbantja szét a feltoluló képeket gazzal és ráhordott törmelékkel borított ösvények ezek sejtem hogy már jártam erre
vagy inkább csak képzelem a megérzés sokszor kevés hogy megeredjen a gondolat néha semmi sem segít aztán megszületik a vers egy pillanat alatt 2014 – 01 – 13 Titkos Stabat Mater áll az anya meggyötört testű fiát könnyein át nézve kristályprizma csillog így a napfényben de ő csak a halál vajúdását s a csorduló vért látja szenvedése mit sem ér nem születik belőle új élet a mostanit lopja el az enyészet a vonagló fájdalom deleje mint villámlás szivárványa ível át a kereszten a halál kezdete vagy ez már a vég a megváltáshoz mennyi kell még? már elég! így is sok tiszta lélekkel ilyen kínok között ennyit szenvedni miért hagyod a fiad veszni nem is az apja vagy te csak a haragvó Isten! 2014 – 01 – 14 Rigódalra ébredtem egy hímrigó zengte szerelmes dalát ezen a januári sötét hajnalon mikor négy óra is alig múlt és a csöndben mi körbeölelt mindent úgy szólt a dal hogy az álom részének hittem
2014 – 01 – 14 Olga Kern - Szergej Rachmaninov III. zongoraversenyét játssza lehet e szóval leírni bennem zengő dallamot mi visszhangként átitatja lelkemet már napok óta minden helyzetre érzelemre van benne egy melódia ami megzenésíti a pillanatot most is cseng bong bennem egy zongora viszem magammal mindenhova úgy belefészkelt a lelkembe agyamba nem mintha kellemetlen volna de szabadulni tőle nem tudok mert elmond mindent zenében amit én versben akarok 2014 – 01 – 15 Gyere, már vártalak az esőcsepp halkan koppan az ablak bádogperemén mint bebocsájtást kérő finom jelzés - gyere már vártalak mondom és persze rád gondolok annyira szép vagy megint látványod emléke megérint pár másodpercre visszanézve rám szemedbe meglátom arcomat eltűnik a folyosó és égbenyúló bimbózó fák között járva veled a lombokon átsütő fény tavaszi viruló örömöt ígér 2014 – 01 – 15 Formáló jelenléted mennyire kellene egy olyan pillanat mikor megállna a rohanó idő volna arra is lehetőség hogy beszélgethessek veled mint egykor rég mikor nem volt ekkora a távolság és egy láthatatlan de érezhető átjáró ívelt át közöttünk (biztos azt mondod ilyen sohasem volt)
de ez nekem akkor is sokat jelentett tudom nem jön vissza ami elveszett vagy szerinted nem is létezett de belőlem ez az idő formálta ki mint sziklát a folyó s a szél azt az alkotó embert aki most vagyok 2014 – 01 – 16 Váltakozás mennyi zavaros és furcsa érzés szövi át a perceket van amikor azt hiszed most minden rendben máskor meg hogy ennél rosszabb már alig lehet váltják egymást mert önmagammal összezárva kire figyeljek ezért hol elsápad hol mosolyog bennem az angyal 2014 – 01 – 16 Szunyókálás lesz e új kezdet és lehetőség vagy így megy már ez tovább csúszni a leejtőn míg az aljára érsz azután ott majd elpihenhetsz mint ma délután és visszatérsz a régi házba ahol újra érzed mint akkor a fölötted lévő szobába alszik a család csak te maradtál itt belőle s meddig álmodban az átjáró felé haladsz de még felébredsz hogy rád szakadjon a magány már mindörökre 2014 – 01 – 16 Mosolygó angyalszobor megfejteni a múlt titkait a látható maradványokból sokszor nem lehet mögéjük nézve fedik föl rejtőző jelentésüket összefüggéseket és rendszereket csak az vesz észre aki ilyet keres másnak tovább álcázzák a faragott kövek sokszor mosolygó arccal igazi értelmüket
2014 – 01 – 17 Gyáva ember fohásza te végtelen hatalmú ki uralkodsz mindenek fölött tekints le rám mint szegény fiadra bár oly messze vagyok tőle is mint tőled de érzem te a bajban is velem maradsz kétségek mardosnak folyton és a kishitűség rám telepedve kúszik rajtam mint a kígyó szorongatva tekeregve ledönt mint öreg szuvas fát mit már szétrágtak a férgek lelkem göcsörtös kéreg és az elmúlástól félek akár a többi halandó ki szeretne még kicsit itt maradni gyönyörködni abban amit tőled kap ez a bolygó bár lassanként sokak szerint már lakhatatlan de én örömmel vagyok itt nézem köröttem a tájat téged áldva eged alatt állva 2014 – 01 – 17 Profán naphimnusz alig másfélóra alatt a torony túloldalára ballagott a nap először rejtőzött a felhők mögött mint döntés előtt a bizonytalankodó előbújjon vagy senkivel nem törődve kússzon tovább elrejtőzve de szerencsénkre felragyogott örömöt és fényt is hozott és mint hajdan az ősi időkben Ekhnaton most én zengek hozzád fohászt imát tele hódolattal mert felfedve teljes valód isteni arcod megmutattad
2014 – 01 – 18 Titkos tettek sejted és elhiszed a feltevéseket kifent kések ezek támadóak és elvetve mint a mezőn sarjadó vetés kis zöld késekként merednek mindenfelé kikerülni csak úgy lehet ha tudod a valóságot és fel is ismered félhet aki többet megtud mint amit kellene mert aki tette retteg hogy tette kitudódik az gátlástalanná válva tenne és tesz is ellene 2014 – 01 – 18 Mozart rejtélyes halála a művészet kutatja és megfejti a létezés titkait ha néha olyan mezsgyékre téved amin a hatalmasok járnak amiről tudni és főleg beszélni veszedelmes kísérlet s mégis megteszi úgy jár mint az Isten Muzsikusa Mozart akit a sok tudás és fölfedett titok tömegsírba juttatott mert aki lentről jut a magasba annak az odaszületettek nem nyitnak ajtót soha 2014 – 01 – 19 Ha mégis megtudod fölszakadó sebek ezek amelyekről azt gondoltad behegedtek az idő varratai alatt de elég egy emlékező pillanat és újra lüktetve mint a szív élnek és nincs menekvés csukott szemmel befelé fordulva önostorozó magad elől futva nyílt a terep nem rejtenek bozótok bokrok a fehérpapíron mint frisshavon a nyomok láthatók a leírt gondolatok
2014 – 01 – 20 Hétfő hajnal töprengve ülni a gép előtt kint a sötét titkolja még a jövőt itt bent ketyegnek az órák kattogva robognak a másodpercek a folytatásra készülünk s közben elszalad mellettünk a lényeg 2014 – 01 – 20 Létezés morzsák ellátni le a városon túlra a sötétben messze a világító lámpák sok aprópontja jelzi hogy tiszta a levegő s az ablakom alatti parányi tócsák felszíne is mozdulatlan csillog a toronyházak között feszülő égen már sejtetően megjelenik a derengés néhány halvány foltja múlik az éj csak magányom súlya változatlan 2014 – 01 – 20 Angyali rend mint elgázolt városi galambok szétzúzott szárnnyal hevernek a földre hullt angyalok szerte a szobámban könyvekből versekből kipotyogva fekszenek emlékeim álmaim kusza romjain összezúzva pár vérzőtoll még fog a papírra ezzel írom a következő fohászt de ki olvassa el a folytatást már a kezdetkor sem érdekelt senkit sem a rajz sem a vers most már nem is érdekes csak ülök itt közöttük és sorra fölszedem s mindet megsimítva a régi helyére visszateszem
2014 – 01 – 20 Parányi esély kevés az esély de talán még van egy parányi hova visz a sors robogása szakadék felé vagy sima lesz a röpte zuhanok vagy felszáll velem a mennybe de addig még sok lesz a megpróbáltatás és a hordani való kereszt többször is elbukom majd s vérző sebek jelzik amerre vonszolom magam titkos tudásukat elrejtik előlem akik előttem jártak ezen az úton de már holtak s csak voltak 2014 – 01 – 20 Készültség állandó a készültség az ember születésétől kezdve az elmúlás útjára indulásra kész de merre halad és mikor jut oda ez egy örök és kiismerhetetlen rettegés 2014 – 01 – 21 Belső hajsza a vadász és a vad is magam vagyok keresem és bujdosom kergetek és elfutok de csak bennem zajlik ez a hajsza mit sem lát ebből aki nézi jó mélyen rejtem és szenvedek tőle és vele közben távolodik a valódi cél ez értelmetlen és hiábavaló üldözőt és űzöttet is tönkretesz mert itt a győztes is vesztes
2014 – 01 – 21 Esőben hazafelé könnyek tava az arcom vízesésként patakzik esővel vegyül minek ez az egész eddigi küzdelem ha most minden veszve amiből az életem felépült lerombolja most a sötét ködbevesző jövő csak a sejtés és a gyávaság marad egyik sem az a megőrizendő tulajdonság amitől büszkének érezhetném magam 2014 – 01 – 22 Bizakodás szeretnék megnyugodni végre csendesen szemlélődni a messzeségbe elmerengve ülni zenét hallgatva hátha megcsendül bennem egy dallam ritmusa hangja és vers lesz belőle vagy csak egy parányi gondolatcsíra ami majd később kihajt és terem valami másnak is hasznosat szépet ezért az égtől még kis időt kérek az itt maradásra A felborult egyensúly versei (pszichoszomatikus ciklus) 2014 – 01 – 21 állandó a készültség az ember születésétől kezdve az elmúlás útjára indulásra kész de ez számára örök és kiismerhetetlen titok marad merre halad és mikor jut oda 2014 – 01 – 22 tudja az én uram mit miért tesz néha úgy érzem értem a tetteit bár ez túlzás és nagyképű fogalmazás de a hit erősebb ilyenkor ha fogytán a remény és távolinak tűnik a gyógyulás
2014 – 01 – 22 itt süvít az ablakon túl és belopózik a réseken azt hinnéd a télről vagy a szélről írok de nem inkább amit érzek megérkezik feltartóztathatatlanul már szinte itt van és érzem megsimítja arcom jeges fagyos keze lehet hogy költői túlzás de ő az elhívás hírnöke 2014 – 01 – 24 behavazott jelenünk álcája alatt lapulnak csapdák és eltakart falak buktatóink a jövőt elgáncsolva otthagynak a hóba fekve ha elolvad majd tisztán látunk de nem lesz e akkor már késő arra hogy megtegyük azt amit már a havazás előtt meg kellett volna 2014 – 01 – 25 meg kellene erősödni újra hogy tehessem a dolgaimat amiket félbehagytam pihennek a tárgyak magukba zárva s türelmesen várnak hogy leküzdjem önmagamat és hozzájuk visszatérve megkezdett küldetésem folytassam végre 2014 – 01 – 25 sejtheti e aki ír hogy a kóborló gondolat érző s értő befogadókra talál s a sötétben ami körülölel majd fellobban egy parányi pislákoló fény és valaki hangosan olvasni kezdi a versem ami belőlem sarjadt itt a földön mint egy zsenge alig életrevaló növény oly szerény de gyökere alkotója szívéig leér
2014 – 01 – 25 nehéz kilábalni a magad ásta gödörből hova folyton visszacsúszva érzed ez már nem az amit megszoktál nem kívánt folytatása ez dolgaidnak létednek küszöbe akkorára nőtt csak átmászni lehet átlépni nem és annyira megrémít ez az akadály hogy leblokkolva előtte állsz és már tudod is nem csak sejted abban a sorban állsz akik kívül rekedtek 2014 – 01 – 26 van amihez már késő van és van amihez még korán a jeges hideg égen rózsaszín felhőpászmák úsznak s ahogy följebb kúszik a nap a fények kifehéredve havas mezőket rajzolnak odafönt is mint idelent dermedt fagyos a csend 2014 – 01 – 26 hóban rekedt menekülők a fák a bokrok gyökereik idekötik őket s nem mehetnek soha vissza oda hol az elmúlt héten még bimbók és rügyek pattantak elő a januári tavaszban marad e még belőle valami zöldellő remény vagy őszi lombhullással kezdődik majd a jó idő? 2014 – 01 – 26 már megint egy újabb este s nem történt semmi csak a csöndek váltakoztak hallgatásból némaságba döngő léptekkel haladt az idő aztán lábujjhegyen hogy fel ne ébressze alvó szörnyeimet miket őrzök vagy ők engem kitudja csak az a hatalom ki a parancsot kiadta
2014 – 01 – 27 miben különbözik a jó a rossztól az igaz szó a hazugtól sokszor nehéz ezt kideríteni hisz melyik oldalon állsz az dönti el minek ítéled meg ugyanazt a tényt 2014 – 01 – 27 magad neveld át és ne játszd tovább az önmagát sajnáló ostobát hisz csak te teheted jóvá amit vétkeztél lelkeddel a tested ellen mert aki elmerül a saját mocsarában annak ki segíthetne más a betegség is onnan ered ahonnan a gyógyulás 2014 – 01 – 28 mikor elszalad a szememből az álom és forgolódva próbálom megtalálni újra de nem sikerül mert körbevesznek titokzatosnak gondolt jövőm szörnyei félelmetes képek egy magányos gyáva lénynek aki annyira elmerült saját mocsarába hogy nem mer már csukott szemmel mélyre nézni önmagába csak az írás nyújt ilyenkor vigaszt még akkor is ha hiába keresem benne régi önmagam 2014 – 01 – 28 elcsépelt önámítások vagy mély igazságok billeg a mérleg serpenyője a sors szövőszékéről letépett fonalakból kárpitot már senki sem sző csak szavak ezek miket egymásmellé dobáltam vagy mély értelmű gondolatok melyeket mindig is csodáltam
2014 – 01 – 28 a múltról ki tudhatja az igazságot a megmaradó örökség csak a gonosz rágalom ez soha nem dől romba egybetartja a hazugság megkövesedett fala mint a páncél olyan szilárd pedig ezernyi repedés tátong már likacsos oldalán 2014 – 01 – 29 tiszta és friss a lélek s a test is jót pihenve felébredt egy új reggelre kint szállong a hó festi fehér ecsetjével a tájat most lent világosabb van mint fönt mert még sötét az ég de a remény világít már idelent 2014 – 01 – 29 a beszélgetés s az egymásra figyelés öngyógyítás is segíteni másnak tenni érte odafigyelve ki nem a saját terheit sorolja folyton egyre az rájött már hogy - bár véges mégsem mindegy mivel töltöd ki földi létezésed 2014 – 01 – 30 A visszatérés reménye örömöt szerezni jó még úgy is ha sohasem kapod vissza az ajándékozás emléke annak marad aki a másiknak odafigyelő szeretetet ad hisz ezért is születtünk hogy megítéljék a megtett úton tetteinket és kiderüljön kik vagyunk és honnan jövünk s milyen létbe érkezünk majd reinkarnálódva ide vissza az új lehetőség idején
2014 – 01 – 30 A születéssel kapott kincs csak a fehéren behavazott papírnak adhatom át ezt a rejtőző csodás látomást ami lenyűgöz folyton ha anyanyelvünk szépségeire harmóniájára ráérezve lelkemből kiszökött szavakat szedek össze ösztönösen mert a tudásom kevés de folyton meglep mennyi lelemény és egyértelmű tisztaság sugárzik belőle a világ működésének nagyszerűségét az isteni teremtés logikáját sejtetve feltárja felfénylőn a kozmosz csendjét nem pletykál és nem fecseg de az angyalok dalát magyarul jegyzi le 2014 – 01 – 31 Viszonylatok nem szolgalelkűség az alázat csak pontosan felismert értékrend megítélni annak nehéz akiben nincs belső rend ezért nem tudja hogy mindig van ott tanítvány is ahol mester 2014 – 01 – 31 Januári napfény vánszorgó januári napok kint fúj a szél de néha a nap fölragyog kibukkan a felhők takarásából mint a remény (mikor láthatlak újra én) akár tavasz amit annyira várok de hiszen alig volt tél mondják s ez így igaz de napsütésben a várakozás öröme is vigasz
