Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2014. (I. 29.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó helyi közszolgáltatásról Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 44/C. § (2) bekezdésében és 45. § (6) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § 11. pontjában és a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény 4. § (2) bekezdés d) pontjában biztosított feladatkörében eljárva, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (3) bekezdésében biztosított véleményezési jogkörében eljáró Déldunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség véleményének kikérésével, a következőket rendeli el: 1. Általános rendelkezések 1. § (1) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselőtestület) a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatás) tart fenn. (2) A közszolgáltatás kiterjed mindazon Somogyszob község közigazgatási területén valamennyi ingatlan tulajdonosára, vagyonkezelőjére, vagy egyéb jogcímen használójára (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos), melyeken háztartási szennyvíz keletkezik. (3) A rendelet hatálya nem terjed ki azon ingatlantulajdonosokra, akik a) a háztartási szennyvíz ártalmatlanításáról vízjogi létesítési és vízjogi üzemeltetési engedéllyel rendelkező, az előírásoknak megfelelő módon működtetett egyedi biológiai tisztítást végző közműpótló kisberendezés útján gondoskodnak, b) az ingatlanon keletkező háztartási szennyvizet kiépült szennyvíz-közműhálózatba bocsájtják ki. 2. § E rendelet alkalmazásában: a) begyűjtés: a Vgtv. 1. melléklet 38. pontja szerinti háztartási szennyvíz átadása; b) háztartási szennyvíz: a víziközmű-szolgáltatásról szóló 2011. évi CCIX. törvény végrehajtásáról szóló 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet 1. § 15. pontja szerint meghatározott szennyvíz; c) időlegesen használt ingatlan: az olyan ingatlan, ahol sem lakóhelyet, sem tartózkodási helyet nem létesítettek, szálláshely üzemeltetési tevékenységet nem folytatnak és az ingatlanban életvitelszerűen nem tartózkodik senki; d) nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz: a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vgtv.) 1. melléklet 37. pontja szerinti háztartási szennyvíz.
2. A közszolgáltató megnevezése, és működési területe 3. § (1) Somogyszob község közigazgatási területén a közszolgáltatás teljesítésére kizárólagosan a Lábod Községi Önkormányzat (székhelye: 7551 Lábod, Kossuth u. 57., a továbbiakban: Közszolgáltató) jogosult – amely kötelező közszolgáltatónak minősül. A Közszolgáltató, Somogyszob község közigazgatási területén az (1) bekezdésben foglalt kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett. (2) Somogyszob község kijelölt ártalmatlanító helye a Közszolgáltató által üzemeltetett 7551 Lábod, Szennyvíztisztító Telep (hrsz: 0479/8 és 0480; S.LXI/96 Vksz.). Ha valamilyen okból a közszolgáltatás ezen ártalmatlanító helyen akadályba ütközik, egyéb ártalmatlanító hely kijelölésére a Közszolgáltató jogosult. 3. A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja 4. § (1) Valamennyi ingatlan tulajdonosa, használója köteles gondoskodni az ingatlanán keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szakszerű gyűjtéséről. (2) Ahol a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz közcsatornán történő elvezetésének lehetősége nem biztosított, a keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz megfelelő gyűjtését, rendszeres elszállíttatását annak begyűjtésére feljogosított Közszolgáltatónak történő átadással az ingatlantulajdonosnak kell biztosítani. (3) A (2) bekezdése hatálya alá tartozó ingatlan tulajdonosa, használója az ingatlanán keletkező nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elhelyezéséről az e rendeletben meghatározott módon, a közszolgáltatás igénybevétele útján köteles gondoskodni. 4. A közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó szerződés egyes tartalmi elemei 5. § (1) A Közszolgáltatóval, a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésével kapcsolatos kötelező közszolgáltatás teljesítésére Somogyszob Községi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) egy évre köt közszolgáltatási szerződést. (2) A közszolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésére Vgtv. foglaltak az irányadó. (3) A közszolgáltatási szerződés részletes feltételeire és tartalmi követelményeire a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatási tevékenység szabályairól szóló 455/2013. (XI. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) rendelkezéseit kell alkalmazni. (4) A közszolgáltatási szerződés megszűnésének eseteit, és az azt követő eljárás rendjét a Korm. rendelet 9. §-a tartalmazza. 2
(5) A közszolgáltatói szerződés önkormányzat részéről csak Vgtv. 44/G. § (3) bekezdése alapján mondható fel. (6) A teljesítés megkezdését követően a Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződést a Vgtv. 44/G. § (4) bekezdése alapján mondhatja fel. 5. A Közszolgáltató jogai és kötelezettségei 6. § (1) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz szállítása az erre a célra készített különleges rendeltetésű, zár rendszerű, gépi üzemeltetésű, csepegés, bűz- és szaghatást kizáró eszközzel, a Vgtv.-ben 44/F. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelő módon végezhető. (2) A közszolgáltatás teljesítéséből eredő szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a Vgtv. 44/F. (6) bekezdésében foglalt szerint eljárni. (3) A Közszolgáltató mindenkor köteles a szolgáltatást a bejelentéstől számított 5 munkanapon belül - igénylővel egyeztetett időpontban - elvégezni. (4) A Közszolgáltató a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve, ha a szippantandó anyagról érzékszervi megállapítás alapján, vagy egyéb módon feltételezhető, hogy a közcsatornába a vonatkozó jogszabályi megállapítás alapján nem engedhető. (5) A közszolgáltató az ingatlantulajdonostól a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet az ingatlantulajdonos előzetes bejelentése alapján veszi át és gondoskodik az ideiglenes gyűjtésére szolgáló létesítmény befogadóképességtől függő elszállításáról. (6) A közszolgáltató köteles a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz gyűjtésére, szállítására vonatkozó eredetét igazolni és az erre vonatkozó ehhez kapcsolódó iratokat öt évig megőrizni. 7. § (1) A közszolgáltatónak rendelkeznie kell: a) nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére és szállítására a területileg illetékes környezetvédelmi felügyelőség által nyilvántartásba vett, b) ügyfélszolgálati és ügyeleti feladatokat ellátó szervezettel, c) a közszolgáltatás ellátásához kapcsolódó nyilvántartási rendszerrel. (2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtése és szállítása kizárólag úgy történhet, hogy szennyezést ne idézzen elő sem a gyűjtőterületen, sem azon kívül, sem közterületen. (3) A Közszolgáltatót a Vgtv. 44/H. § (1) bekezdés szerinti beszámolási kötelezettség terheli az Önkormányzat felé.
3
6. Az ingatlantulajdonos jogai és kötelezettségei 8. § (1) Az ingatlantulajdonos köteles az ingatlanán keletkező, a közüzemi csatornahálózatba, vagy a helyben való engedélyezett módon történő tisztítás után a befogadóba nem vezetett háztartási szennyvizet a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV.29.) Korm. rendeletben meghatározott módon gyűjteni és az ingatlanán a 16/2002.(IV.10.) EüM rendeletben meghatározott közműpótló berendezésben ideiglenesen elhelyezni. (2) Az ingatlantulajdonos az ingatlanán elhelyezett közműpótló berendezésbe csak háztartási (kommunális vagy kommunális jellegű) szennyvizet vezethet és tárolhat. Az ingatlantulajdonos köteles a közműpótló berendezést úgy használni, hogy azzal sem más személyek vagyonát, vagy testi épségét, sem a környezetet nem károsítja. A közműpótló berendezések szabályszerű létesítését az azt engedélyező hatóság, működését az érintett szakhatóságok ellenőrzik. (3) Az ingatlantulajdonos köteles a (1) bekezdés szerint gyűjtött nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz tekintetében a közszolgáltatást igénybe venni és a jelen rendelet 3. § (1) bekezdésében megjelölt Közszolgáltatónak átadni és részére a közszolgáltatás ellenértékét az e rendeletben szabályozott módon kiegyenlíteni. 9. § (1) Az ingatlantulajdonos és a Közszolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye hozza létre. A jogviszony kezdődő időpontja az a nap, amelyen a közszolgáltató a közszolgáltatás teljesítésének megkezdéséről és lényeges feltételeiről az ingatlantulajdonost írásban értesítette, illetve felhívás közzététele útján tájékoztatta. (2) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását az ingatlantulajdonosnak kell a közszolgáltatást ellátó Közszolgáltatónál megrendelni. (3) Az ingatlantulajdonos köteles biztosítani a gyűjtőhely megközelíthetőségét a szállítójármű számára oly módon, hogy az elláthassa feladatát. (4) A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz elszállítását arra jogosulatlan személlyel az ingatlantulajdonos nem végeztetheti. (5) Az ingatlantulajdonos köteles megfelelő rendszerességgel és időben elvégeztetni a közszolgáltatást és az elvégzéséhez a szükséges feltételeket biztosítani. (6) Az időlegesen használt ingatlanok tulajdonosai az Önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatást kötelesek igénybe venni, kivéve, ha az adott ingatlanon nem keletkezik szennyvíz.
4
7. A közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettségek, a közszolgáltatás igénybevételének módja és feltételei 10. § (1) Az ingatlantulajdonos a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvizet az ingatlana területén belül, zárt, vízzáró kivitelű közműpótló létesítményben köteles gyűjteni. (2) A közműpótló létesítménybe csak háztartási szennyvíz vezethető. Tilos a közműpótló létesítménybe mérgező-, tűz és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző vagy más személyek élet- és testi épségét, egészségét, valamint a szennyvíztisztító telep rendeltetésszerű működését és a műtárgyainak állagát. (3) Az ismeretlen összetételű szennyvizet veszélytelenségének, vagy veszélyességének megállapításáig veszélyes hulladéknak kell tekinteni, amely esetekben a közszolgáltató a mindenkori jogszabályi előírások figyelembevételével megfelelő intézkedések mellett megtagadhatja annak elszállítását. (4) A közszolgáltató a háztartási szennyvíz elszállítását nem tagadhatja meg, kivéve az (3) bekezdésben foglaltakat és azt az esetet, ha a szennyvíz az önkormányzat által kijelölt átadási helyen szennyvízelvezető törzshálózatba vagy szennyvízelvezető műbe a külön jogszabályok szerint nem helyezhető el. 8. A közszolgáltatás díja, megfizetésének rendje 11. § (1) A közszolgáltatás díját Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Vgtv. 44/D. §-ban foglaltak figyelembevételével határozza meg. (2) Az egységnyi díjtétel a közszolgáltató által elszállításra átvett hulladék 5m3-ében kerül kifejezésre. (3) A közszolgáltatás díja egytényezős, melyet az 1. melléklet tartalmaz. (4) A közszolgáltatási díjat annak az ingatlantulajdonosnak kell megfizetni, aki a rendeletben foglaltak szerint a közszolgáltatás igénybevételére köteles. (5) A közszolgáltatási díj fizetésére kötelezett a díjat a közszolgáltatás elvégzését követően azonnal, számla ellenében köteles megfizetni. 9. A közszolgáltatással összefüggő személyes adatok kezelése 12. § (1) A rendelet alapján a közszolgáltatás igénybevételére köteles ingatlantulajdonosokról a Közszolgáltató nyilvántartást vezet az azonosításához szükséges adatok feltüntetésével.
5
(2) Az ingatlantulajdonos a Vgtv. 44/C. § (2) bekezdés g) pontja alapján személyes adatait köteles a Közszolgáltató felhívására, valamint a személyes adatainak változását követően 15 napon belül bejelenteni. (3) A Közszolgáltató a személyes adat kezelése során köteles az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően eljárni. (4) A (3) bekezdés alkalmazásában a Közszolgáltató köteles a) megteremteni az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit, b) gondoskodni az adatok biztonságáról, c) meghatározni azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek. 13. § (1) Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően a közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek személyének és kilétének megállapításához, valamint a közszolgáltatással összefüggő jogok és kötelezettségek gyakorlásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése. (2) A Közszolgáltató az ingatlantulajdonos személyes adatait – az adatok tárolása kivételével – a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti. A jogviszony megszűnését követően a Közszolgáltató a kezelt adatokat köteles megsemmisíteni. (3) A Közszolgáltató a feladatának ellátása érdekében nyilvántartott adatokat – a behajtásra jogosult adóhatóságon kívül - harmadik félnek nem adhatja ki. 10. Záró rendelkezések 14. § E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. 15. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. Eller János polgármester
Nagy Zoltán Sándorné jegyző
Kihirdetési záradék: A rendelet kihirdetve: 2014. január 29. Nagy Zoltán Sándorné jegyző 6
1. melléklet a 3/2014. (I. 29.) önkormányzati rendelethez
A nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz közszolgáltatás díja 2014. január 1. napjától 2014. december 31. napjáig
Lakosság általi megrendelés esetén: Gazdasági szervezet általi megrendelés esetén:
9.496 Ft/5m3 + ÁFA 10.945 Ft/5m3 + ÁFA
Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2013. (V. 8.) önkormányzati rendelete
a hulladékról (a módosításokkal egységes szerkezetben)
Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: képviselő-testület) a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 35. §-ában és 88. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 6. § c) pontjában, 13. § (1) bekezdés 19. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
7
1. Általános rendelkezések 1
1. §
(1)
Somogyszob Községi Önkormányzat (a továbbiakban: Önkormányzat) hulladékgazdálkodási közszolgáltatást (a továbbiakban: közszolgáltatást) tart fenn a közigazgatási területén az ingatlanhasználónál rendszeresen keletkező, települési (szilárd) hulladék begyűjtésével, szállításával, elhelyezésével és ártalmatlanításával, valamint a települési (szilárd) hulladék egyes összetevőinek elkülönített gyűjtésével (beleértve a begyűjtő helyek közszolgáltatás keretében történő működtetését), anyagok begyűjtésével, valamint azok hasznosításával és ártalmatlanításával, az ezzel kapcsolatos közszolgáltatói feladatok e rendelet szerinti ellátásra.
(2)
A rendelet területi hatálya Somogyszob község közigazgatási területére terjed ki.
(3) A rendelet személyi hatálya azokra a természetes személyekre, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki, akik Somogyszob község közigazgatási területén a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Ht.) 2. § (1) bekezdés 34. pontja szerint ingatlanhasználónak minősülnek (a továbbiakban: ingatlanhasználó), valamint az Önkormányzatra és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatóra. (4)
A rendelet tárgyi hatálya a (3) bekezdés szerinti ingatlanhasználónál keletkező települési hulladék gyűjtésére, szállítására és kezelésére, valamint az erre vonatkozó közszolgáltatásra.
(5) Somogyszob község közigazgatási területén a települési (szilárd) hulladék gyűjtésére, elszállítására, kezelésére és ártalmatlanítására kizárólagosan jogosult a Viridis - Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Kft. (8800 Nagykanizsa, Vár utca 5.) – amely közszolgáltatónak minősül – (a továbbiakban: Közszolgáltató). A Közszolgáltató Somogyszob község közigazgatási területén a települési szilárd hulladékokkal (háztartási hulladékkal, a háztartási hulladékhoz hasonló hulladékkal, elkülönítetten gyűjtött hulladékokkal) kapcsolatos közszolgáltatás teljesítésére jogosult, illetőleg kötelezett a közszolgáltatási szerződés alapján.
(6)
Somogyszob község kijelölt hulladéklerakó-helye Marcali, Cserhátpuszta 097 hrsz. alatti Regionális Hulladéklerakó. Ha valamilyen okból a begyűjtött hulladék ezen lerakón történő elhelyezése és ártalmatlanítása akadályba ütközik, egyéb hulladéklerakó kijelölésére a Közszolgáltató jogosult.
2
1/A. §
1
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
8
Az e rendeletben használt fogalmakat a Ht. és végrehajtási rendeletei szerinti tartalommal kell alkalmazni, értelmezni.
2. A közszolgáltatás tartalma 2. § A közszolgáltatás az alábbiakra terjed ki: a) 3az ingatlanhasználó által a Közszolgáltató szállítóeszközeihez rendszeresített és a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényben, vagy a rendeletben megjelölt egyéb módon, az ingatlanon gyűjtött és a Közszolgáltató rendelkezésére bocsátott települési hulladék begyűjtésére és rendszeres, illetve alkalmi elszállítására; b) az ingatlanon összegyűjtött lomtalanítás körébe vont nagydarabos hulladék évente kétszeri - a Közszolgáltató által meghatározott időpontban és helyen, erre a célra biztosított szállítóeszközén - történő begyűjtésére és a Közszolgáltató általi elszállítására; c) a gyűjtőhelyek és a hulladék ártalmatlanítását szolgáló létesítmények létesítésére, működtetésére és üzemeltetésére; d) az a) és b) pontokban foglaltak szerint gyűjtött, begyűjtött és elszállított települési hulladék ártalmatlanítására; e) a elkülönített gyűjtött hulladék begyűjtésére, f) háztartásokban keletkező veszélyes hulladék évi egyszeri összegyűjtésére és elszállítására, g) az illegális hulladéklerakók felszámolására.
3. A közszolgáltatás ellátásának rendje és módja 3. § (1)
A hulladék begyűjtésének és elszállításának rendjét és gyakoriságát e rendelet határozza meg. A közszolgáltató jogosult az útvonal és a rendeletben meghatározott kötelező gyakoriság mellett a napi vagy a heti időpontok meghatározására. Az útvonal és az időpont változásáról a közszolgáltató értesíti a szolgáltatást igénybe vevőket, a lakosságot.
(2)
A hulladékszállítás gyakorisága a Községben a következő: évi 52 ürítés – minden héten (kedden) egy alkalommal.
(3)
4
E
rendeletben
meghatározott
gyakoriságú
hulladékszállítás
mellett,
ha
az
2
Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 4 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 3
9
ingatlanhasználónak többlet települési hulladéka keletkezik a közszolgáltatónál megvásárolt és erre a célra rendszeresített hulladékgyűjtő zsákba helyezheti el. 3.1 Speciális rendelkezések a hulladékszállítás idejére 4. § (1)
Ha a közszolgáltató által megállapított rendszeres szállítási nap ünnep vagy munkaszüneti napra esik, és az önkormányzat a szállítóval másban nem állapodnak meg a hulladékot a Közszolgáltató az eredeti ürítési napon szállítja.
(2)
5
Ha a gyűjtőedényzet ürítése az ingatlanhasználók hibájából marad el, akkor az ürítésre csak a következő szállítási napon kerül sor. Ilyen esetben azonban soron kívüli szolgáltatás is rendelhető díj ellenében a közszolgáltatótól. 3.2 Hulladékgyűjtő edényzet rendelkezésre bocsátása 5. §
(1)
6
(2)
7
(3)
8
Az ingatlanhasználó az ingatlanán keletkező vagy birtokába került települési hulladékot a környezet szennyezését megelőző, károsítását kizáró módon köteles gyűjteni, és ahhoz a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, a Közszolgáltató által biztosított gyűjtőedényt köteles igénybe venni. A közszolgáltató által biztosított gyűjtőedények mérete 120 literes és 240 literes lehet. A gyűjtőedény kiválasztása során figyelemmel kell lenni a közszolgáltató hulladékgazdálkodási tevékenységéről és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás végzésének feltételeiről 438/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 6. § (2) bekezdésében foglaltakra.” Ha a hulladék mennyisége rendszeresen meghaladja az átvett gyűjtőedény űrtartalmát, a közszolgáltató a köztisztaság biztosítása érdekében felhívja az ingatlanhasználót megfelelő űrtartalmú edényzet igénylésére. Az ingatlanhasználónak a felszólítás kézhezvételét követően 10 napon belül megfelelő űrtartalmú edényzetet kell igényelni. A közszolgáltató, a szállítóeszközéhez rendszeresített gyűjtőedényeket a kérelem kézhezvételéről számított 15 napon belül az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátja. Az ingatlanhasználó, meghatalmazottja, illetve nagykorú, vele egy lakcímen lakó hozzátartozója, közös edényhasználat esetén a közös képviselő köteles írásban igazolni a gyűjtőedényzet átvételét. 6. §
(1)
9
Az ingatlanhasználó köteles gondoskodni a gyűjtőedények használatáról, valamint környezetük tisztán tartásáról.
rendeltetésszerű
5
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 7 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 8 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 9 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 6
10
A gyűjtőedény rendeltetéstől eltérő használata, valamint a gyűjtési időn túli időben való eltűnése vagy megsemmisülése miatt keletkezett kárt az az ingatlanhasználó köteles megtéríteni. A Közszolgáltató kárát az ingatlanhasználó a Közszolgáltató felszólításának megfelelően, de legfeljebb a kár bekövetkeztétől számított harminc napon belül köteles megtéríteni. (2)
10
(3)
11
A Közszolgáltató az ingatlanhasználó rendelkezésére bocsátott és rendeltetésszerűen használt gyűjtőedények szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról az ingatlanhasználó bejelentése alapján a Közszolgáltató köteles gondoskodni. A hulladékok gyűjtése során történő szennyezés esetén az ingatlanhasználó, míg a szabályszerűen kihelyezett gyűjtőedényekből történő hulladék begyűjtése, szállítása során a közterületen okozott szennyezés esetén a Közszolgáltató köteles a szennyezett területet megtisztítani.
3.3 A hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedények elhelyezésével, használatával és kezelésével kapcsolatos kötelezettségek
7. § (1)
12
(2)
Ha a gyűjtőedényzet közös használatáról állapodnak meg az (1) bekezdésben meghatározottak, az edény térfogatának meg kell felelnie a képződő hulladék mennyiségének az ürítés gyakoriságát is figyelembe véve.
(3)
A gyűjtőedényzet közös használatára megállapodást kötők, közös képviselőjének írásban kell nyilatkoznia a közszolgáltató felé arról, hogy a gyűjtőedényt hol tárolják, és adják át ürítésre, továbbá a díjfizetésre kötelezett személyéről.
A hulladék gyűjtésére szolgáló edényzetet több ingatlanhasználó közösen is használhatja, ha egy ingatlanon több egyéni vagy társas vállalkozás, vagy jogi személy szervezete működik, és valamennyi érintett írásban közös edényhasználatban állapodott meg.
8. § (1)
13
(2)
14
Az ingatlanhasználó köteles az átvett gyűjtőedényeket a hulladék elszállítása céljából a Közszolgáltató által megjelölt időpontban, a közterületen, a begyűjtést végző gépjárművel megközelíthető és ürítésre alkalmas helyen az ingatlan bejárata közelében elhelyezni, kivéve a tartósan engedélyezett elhelyezést. Ha az ingatlanhasználó a gyűjtőtartály tárolási helyéről az edényzet ürítésére való átadásának helyére történő mozgatás és visszaszállítás céljából a Közszolgáltatót
10
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 12 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 13 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 14 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 11
11
kívánja igénybe venni, a Közszolgáltató az ingatlanhasználóval kötött külön megállapodás alapján határozza meg a többletszolgáltatásért fizetendő díj mértékét.
(3)
15
(4)
A hulladék elszállítása céljából kihelyezett gyűjtőedény fedelének a közterület szennyezésének elkerülése érdekében lecsukott állapotban kell lennie. A hulladékot a gyűjtőedényben úgy kell elhelyezni, hogy az, az edény mozgatásakor és ürítésekor ne szóródjon, valamint a gépi ürítést ne akadályozza.
(5)
A kihelyezett gyűjtőedény nem akadályozhatja a jármű és gyalogos forgalmat és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
(6)
16
Az ingatlanhasználó a települési hulladékát kizárólag a Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített, és e rendeletben meghatározott gyűjtőedényben, valamint az e célra rendszeresített zsákban adhatja át.
Az ingatlanhasználó a gyűjtőedényt - kivéve a közterületeken tartósan elhelyezett nagy űrtartalmú konténereket - az ingatlanán belül köteles elhelyezni. úgy, hogy ahhoz illetéktelen személyek és állatok ne férjenek hozzá. 9. §
(1)
17
(2)
18
(3)
19
(4)
20
Télen az ingatlanhasználó az átvételi hely megközelíthetőségéről, valamint a gyűjtőedényzet kezelése érdekében érintett útszakasz (1 méter széles átjáró az úttest és az átvételi hely között) hó- és síkosság elleni védelméről gondoskodni köteles. A Közszolgáltató köteles gondoskodni a gyűjtőedényzet ürítéséről. A közszolgáltató hulladékgyűjtő edények ürítését a szállítási napokon 6.00 óra és 20.00 óra között végzi. A gyűjtőedényt – tartósan a közterületre kihelyezett konténerek kivételével – a szállítás napján (kedden) lehet kihelyezni a közterületre 6.00 óráig. A tulajdonos kötelezettsége a hulladék elszállításának napján az elszállítást követően az edényzet tárolási helyre történő visszahelyezése. A Közszolgáltató akkor tagadhatja meg a hulladék begyűjtését, ha a) a hulladék nem a rendeletben meghatározott, szabványos gyűjtőedényben vagy rendszeresített zsákban kerül átadásra, b) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a gyűjtőedény a hulladékkal együtt nem gyűjthető, szállítható illetve ártalmatlanítható anyagot tartalmaz, c) az edényben elhelyezett hulladék a rendszeresített gyűjtőedény térfogatát meghaladja.
15
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 17 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 18 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 19 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 20 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 16
12
3.4 Hulladékgyűjtő edényzet használatával, megőrzésével, tisztántartásával kapcsolatos előírások 10. § (1)
21
(2)
22
Az ingatlanhasználó feladata gondoskodni a hulladékgyűjtő edények megőrzéséről, valamint arról, hogy az edényzet hozzáférhető helyen legyen és azt rendeltetésszerűen használják. Az e rendeletben meghatározott háztartási hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedények tisztántartásáról, fertőtlenítésről az ingatlanhasználó köteles gondoskodni. A Közszolgáltató szállítóeszközéhez rendszeresített konténerek mosásáról és fertőtlenítéséről a közszolgáltató gondoskodik. 11. §
(1)
A hulladékgyűjtő edényeket csak annyira szabad megtölteni, hogy azok tömörítés nélkül zárhatóak legyenek. A gyűjtőedényzetet teljesen ki kell üríteni. Nagyobb terjedelmű hulladékot a gyűjtőedényzetbe helyezés előtt a megfelelő méretűre fel kell darabolni.
(2)
23
A gyűjtőedényzet mechanikai védelme érdekében az edényben elhelyezhető hulladék maximális súlya: a) 120 literes gyűjtőedény esetén b) 240 literes gyűjtőedény esetén
36 kg, 72 kg.
(3)
Tilos a külön jogszabályokban meghatározott veszélyes hulladékot a települési hulladékkal összekeverni és azt a települési hulladék gyűjtésére szolgáló rendszeresített gyűjtőedényben elhelyezni.
(4)
A gyűjtőedényzetben tilos olyan hulladék elhelyezése, amely az edényzetet, a szállítóeszközt, vagy a szállító személyzet testi épségét veszélyezteti.(Különösen tégla, beton, vas, stb.) Tilos a gyűjtőedényzetbe folyékony, mérgező, tűzveszélyes és robbanásveszélyes anyagot, állati tetemet vagy egyéb olyan anyagot elhelyezni, amely veszélyeztetheti a begyűjtést, ürítést végző személyek, vagy mások életét, testi épségét, egészségét.
(5)
24
Ha a gyűjtőedényben olyan nedves hulladékot helyeztek el, amely az edényben összetömörödött vagy befagyott, illetve a tiltás ellenére az edényben levő hulladékot úgy összepréselték, hogy emiatt az edényt üríteni nem lehet az ingatlanhasználó a közszolgáltató felhívására köteles az edényt üríthetővé, illetve használhatóvá tenni.
21
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 23 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 24 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 22
13
Köteles e fenti tevékenysége miatt bekövetkező kárt megtéríteni. (6)
Tilos a gyűjtőedényzetbe betenni azokat a hulladékokat, amelyeket az e rendelet 2. mellékletében meghatározott hulladékszigeteken elhelyezett hulladéktárolókban kell elhelyezni. 12. §
(1)
A települési hulladék szállítását a Közszolgáltatónak zárt konténerben vagy a kiporzást és kiszóródást megakadályozó ideiglenes takarású konténerben, vagy e feltételeket biztosító célgéppel, szállítójárművel úgy kell elvégezni, hogy annak során a környezet ne szennyeződjék. Szállításból eredő szennyeződés esetén a Közszolgáltató a hulladék eltakarításáról, a terület szennyeződés-mentesítéséről, valamint az eredeti környezeti állapot helyreállításáról köteles gondoskodni.
(2)
A Közszolgáltató a települési hulladék ártalmatlanításáról előkezelést követően hulladéklerakóba történő lerakással és tömörítéssel gondoskodik. 3.5 A nagydarabos hulladékra vonatkozó rendelkezések 13. §
(1)
25
(2)
A Közszolgáltató kizárólag a lakosságnál, a háztartásokban képződött, de a rendszeres hulladékszállításra használatos gyűjtőedényekben el nem helyezhető nagydarabos hulladék elszállítására köteles. A Közszolgáltató által a közszolgáltatás keretében szervezett lomtalanítási szolgáltatás semmilyen más hulladékra (így pl. inert hulladék, építési törmelékre, járműroncsra, biohulladékra, rendszeres háztartási hulladékra) nem terjed ki.
(3)
Az (1) bekezdésben meghatározott szolgáltatás időpontjáról minden évben a közszolgáltató és a polgármester állapodik meg.
(4)
Az elszállítandó hulladékot úgy lehet a közterületre kihelyezni, hogy az a jármű és a gyalogos forgalmat ne akadályozza, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével, a begyűjtő szállítóeszköz által jól megközelíthető legyen, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, illetve ne járjon baleset vagy károkozás veszélyének előidézésével.
A nagydarabos hulladék (lom) gyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról a Közszolgáltató évente egy alkalommal a hulladékkezelési közszolgáltatás keretében külön díj felszámítása nélkül - gondoskodik. Lebonyolításáról és megszervezéséről, a hulladék elszállításáról és ártalmatlanításáról a Közszolgáltató gondoskodik.
3.6 Lakossági veszélyes hulladékok gyűjtése és szállítása 14. §
25
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
14
(1)
A külön jogszabályokban kihirdetett hulladékjegyzékekben nem szereplő, vagy ismeretlen összetételű hulladékot veszélytelenségének, illetve veszélyességének megállapításáig veszélyes hulladéknak kell tekinteni.
(2)
Minden tevékenységet, amelynek végzése során veszélyes hulladék keletkezik, úgy kell végezni, hogy a veszélyes hulladék mennyisége, illetve veszélyessége a lehető legkisebb legyen, illetve a hasznosítását minél nagyobb mértékben segítse elő.
(3)
A veszélyes hulladék birtokosa köteles megakadályozni, hogy tevékenysége végzése során a veszélyes hulladék a talajba, a felszíni, a felszín alatti vizekbe, a levegőbe jutva szennyezze vagy károsítsa a környezetet.
(4)
26
(5)
A háztartásokban keletkező veszélyes hulladékokat évente egyszer a közszolgáltató térítésmentesen gyűjti és szállítja, valamint gondoskodik az ártalmatlanításukról.
(6)
A veszélyes hulladékgyűjtés időpontjáról a polgármester és a közszolgáltató évente állapodik meg.
Az (1)-(3) bekezdésben meghatározott követelmények teljesítése érdekében a háztartásokban keletkezett veszélyes hulladékokat az ingatlanhasználó köteles a települési hulladék más összetevőitől elkülönítetten gyűjteni és a veszélyes hulladék átvételére feljogosított hulladékkezelőnek átadni, illetve az egyes veszélyes hulladékoknak a többi hulladéktól való elkülönített gyűjtését biztosító gyűjtőhelyeket igénybe venni.
3.7 Karácsonyfa gyűjtése 15. § A közszolgáltató a karácsonyi ünnepeket követően a lakossági gyűjtőedényzet mellé kihelyezett karácsonyfákat külön díj felszámolása nélkül szállítja el.
3.8 Építési-bontási hulladék elhelyezésére vonatkozó előírások 27
16. §
Az építési-bontási hulladék elszállítására, elszállíttatására az ingatlanhasználó, illetve az köteles, akinek a tevékenysége során a hulladék keletkezett.
3.9 Az elkülönítetten gyűjtött hulladékra vonatkozó szabályok 26 27
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
15
17. § (1)
A környezet fokozott védelme, a hulladék összetevők újrafeldolgozásának, visszanyerésének elősegítése, az energetikai hasznosítás előmozdítása érdekében a képviselő- testület a helyi feltételekhez igazodva bevezette az elkülönítetten gyűjtött hulladék, a hasznosítási lehetőségeknek megfelelő begyűjtésének kombinált rendszerét.
(2) A települési hulladék elkülönített gyűjtésével, illetve begyűjtésével összefüggő tevékenységek teljesítéséhez szükséges feltételeket az önkormányzat a Közszolgáltató közreműködésével biztosítja. (3)
Az elkülönített gyűjtött hulladék begyűjtésének részletes Községi feladatait a Hulladékgazdálkodási Terv állapítja meg, elősegítve a hulladékfajta szerinti, illetve az egyes hulladékalkotók újrafeldolgozását, visszanyerését és hasznosítását, továbbá az ártalmatlanítandó hulladék mennyiségének csökkentését. 18. §
(1)
28
(2)
29
(3)
Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló szabványos gyűjtőedények elhelyezéséről, az edények ürítéséről, karbantartásáról és fertőtlenítéséről a Közszolgáltató, a gyűjtőedények, gyűjtőszigetek és környékük tisztán tartásáról, a hó és síkosság mentesítéséről az önkormányzat gondoskodik. A begyűjtést szolgáló szabványos gyűjtőedényt jelöléssel, piktogrammal, más színnel, felirattal vagy speciális kialakítással meg kell különböztetni az egyéb gyűjtőedénytől.
(4)
30
(5)
A gyűjtőhelyen elhelyezett elkülönítetten gyűjtött hulladékgyűjtés alá tartozó hulladék fizikai előkezelésről a Közszolgáltató gondoskodik. Az elkülönítetten begyűjtött hulladék hasznosítható összetevőinek előkezelése, hasznosításra előkészítése hulladékkezelő telepen végezhető. A gyűjtőhelyeken elhelyezett gyűjtőedényzet szükség szerinti ürítését, a hulladék válogatását és kezelését a közszolgáltató végzi. Jogosult a közszolgáltató az így gyűjtött hulladék értékesítésére is. Az elkülönítetten gyűjtött hulladék értékesítéséből befolyó tiszta bevételét a hulladékszállítási díj megállapítására vonatkozó javaslata során köteles díjcsökkentő tényezőként számításba
Az ingatlanhasználó a települési hulladék más összetevőitől elkülönítetten gyűjthető papírt, fehér és színes üveget, műanyagot a Közszolgáltató által működtetett hulladékgyűjtő szigeteken köteles elhelyezni. Az elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtőszigetre történő szállításáról az ingatlanhasználó gondoskodik. A hulladékot a kijelölt helyen - a Közszolgáltató előírásaira is tekintettel - úgy kell elhelyezni, hogy az más hulladékfajtával ne keveredjen és a környezetet ne szennyezze.
Az elkülönítetten gyűjtött hulladék elhelyezésére szolgáló gyűjtőedények, illetve a gyűjtőszigetek használatának rendjéről a Közszolgáltató rendszeresen köteles tájékoztatást adni az ingatlanhasználóknak.
28
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 30 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 29
16
venni. 4. A Közszolgáltató közszolgáltatással kapcsolatos jogai és kötelezettségei 19. § (1)
A Közszolgáltató a közszolgáltatást a Ht.-ben és végrehajtási rendeletben, e rendeletben és a közszolgáltatási szerződésben foglaltak szerint köteles ellátni.
(2)
A Közszolgáltató a közszolgáltatási szerződésben foglaltak alapján a közszolgáltatás teljesítésére, valamint a közszolgáltatási díj beszedésére közreműködőt vehet igénybe a képviselő-testület egyetértésével.
(3)
31
Közszolgáltató biztosítja a közszolgáltatás teljesítéséhez szükséges személyi és tárgyi feltételeket, valamint az ügyfelek számára könnyen hozzáférhető ügyfélszolgálati rendszert (kizárólag magyar nyelven).”
32
5. Az ingatlanhasználók közszolgáltatás igénybevételével kapcsolatos jogai és kötelezettségei 20. §
(1)
33
(2)
Gazdálkodó szervezet a Ht. 39. § (3) bekezdésében foglaltak szerint gondoskodik a hulladék kezeléséről.
(3)
34
Az ingatlanhasználó köteles az Önkormányzat által szervezett közszolgáltatás igénybevételére: az ingatlanán keletkező települési hulladék e rendeletben előírtak szerinti gyűjtésére, a Közszolgáltatónak történő átadására, valamint a közszolgáltatási díj megfizetésére.
Az ingatlanhasználót nem terheli az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség az olyan beépítetlen ingatlana tekintetében, ahol senki sem tartózkodik, és ahol települési hulladék nincs, vagy nem keletkezik. 21. §
(1)
35
Az ingatlanhasználó alapvető kötelessége, hogy: a) a települési hulladékot elkülönítetten gyűjtse, szétválogassa,
31
Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 33 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 34 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 35 Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet 32
17
b) a rendelet 2. mellékletében felsorolt gyűjtőhelyen elhelyezett edényzetekbe a külön gyűjtendő fehér, színes üveg, papír és műanyag hulladékát elhelyezze, c) a veszélyes hulladékot külön gyűjtse és a közszolgáltatónak a veszélyes hulladék gyűjtési napokon átadja, d) a maradék (elkülönítetten gyűjtött és szétválogatott, valamint veszélyes hulladéktól mentes) hulladékot az elszállításra való átvételig gyűjtse, tárolja, e) az ingatlanán keletkező települési hulladék kezelésére az önkormányzat által szervezett közszolgáltatást igénybe vegye, és a hulladékot az e rendeletben feljogosított hulladékkezelőnek adja át, illetve a közszolgáltatási díjat megfizesse, f) a hulladék gyűjtése során megfelelő gondossággal járjon el annak érdekében, hogy a hulladék mások életét, testi épségét és egészségét, valamint jó közérzetét ne veszélyeztesse, a Község természetes és épített környezetét ne szennyezze, a növény és állatvilágot ne károsítsa, a közrendet és a közbiztonságot ne zavarja, g) az ingatlanán keletkező hulladékot alacsony szinten tartsa, feleslegesen hulladékot ne bocsásson ki. (2)
(3)
(4)
36
Az ingatlanhasználó köteles a közszolgáltatónak bejelenteni, ha tulajdonos változás vagy egyéb ok miatt a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté válik. A bejelentésben meg kell jelölnie az ingatlanon keletkező rendszeres települési hulladék becsült mennyiségéhez igazodó edény űrméretét, valamint a közszolgáltatást igénybevevő Ht. 35. § g) pontja meghatározott azonosító adatai 37
Amennyiben a közszolgáltatásba bevont ingatlanon nem biztosított a Közszolgáltató által küldött küldemények átvétele, úgy az ingatlanhasználó kötelezettsége olyan magyarországi postai címet megadni a Közszolgáltató részére, ahol maradéktalanul biztosított a Közszolgáltató által küldött küldemények átvétele.
38
A gyűjtőedény űrméretét, darabszámát e rendeletben foglaltak szerint, valamint úgy kell meghatározni, hogy a képződő vegyes hulladék a gyűjtőedény(ek)ben minden esetben tárolható legyen.
39
(5)
A szabvány gyűjtőedényen az ingatlanhasználó beazonosításához szükséges adatokat az ingatlanhasználónak fel kell tüntetnie (utca, házszám) úgy, hogy az a későbbiek során eltávolítható legyen az edényzetről.
(6)
40
Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató számára a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére rendelkezésre áll.
36
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től 38 Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től 39 Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től 40 Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től 37
18
6. Közszolgáltatási szerződés egyes tartalmi elemei
41
22. §
A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási szerződés tartalmi elemeire a Ht. 34. § (5) bekezdése, a Ht. 37. § - a, valamint a 317/2013. (VIII. 28.) Korm. rendelet 4. §-a az irányadó.
42
7. A közszolgáltatási díj megfizetésének rendje 23. §
(1)
A közszolgáltatási díjat annak az ingatlanhasználónak kell megfizetni, aki a rendeletben foglaltak szerint a hulladékkezelési közszolgáltatás igénybevételére köteles.
(2)
A közszolgáltatási díj fizetésére kötelezettek a hulladékszállítás díját számla ellenében, a) természetes személy ingatlanhasználó negyedévente, b) gazdálkodó szervezet ingatlanhasználó havonta, kötelesek megfizetni. 24. §
(1)
A közszolgáltatási díj rendelkezésre állási díjból és ürítési díjból áll.
(2)
A rendelkezésre állási díj a) a számlázási, díjbeszedési költségek, b) a környezetvédelmi kiadások és ráfordítások, különösen a környezetvédelmi hatóság eljárásáért fizetett illeték, vagy igazgatási szolgáltatási díj, a jogszabályon alapuló környezetvédelmi kötelezettségek teljesítése érdekében végzett beruházások, illetve mérések és vizsgálatok költségei, c) a közszolgáltatás teljesítéséhez használt létesítmények, eszközök elhasználódásából eredő, azok felújítását, pótlását, korszerűsítését, bővítését, rekonstrukcióját szolgáló kiadások és ráfordítások ellenértékéből áll.
(3)
A rendelkezésre állási díj éves díj, amelyet a közszolgáltatás igénybevételére kötelezett ingatlanhasználó önálló ingatlanonként, a szolgáltatás igénybevételének mértékétől függetlenül köteles megfizetni.
(4)
Az ürítési díj a hulladékkezelés és hulladékszállítás teljes folyamatának a rendelkezésre állási díjban nem fedezett minden egyéb költsége és indokolt ráfordítása ellenértékéből áll.
41 42
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
19
(5)
Az ürítési díj a díjfizetési időszak ürítési száma, a választott tárolóedény térfogata (liter) és az egységnyi díjtétel szorzata. 25. §
(1)
Amennyiben a közszolgáltatásba bekapcsolt ingatlannak több tulajdonosa van, akkor a tulajdonosoknak kell közölni, hogy közülük kinek a nevére és címére kerüljön kiállításra a szolgáltatási számla. Ha a tulajdonosok a Közszolgáltatóval ezt nem közlik, akkor a Közszolgáltató vagy a legnagyobb tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonos, vagy az azonos tulajdoni hányaddal rendelkező tulajdonosok közül az ingatlan-nyilvántartásban első helyen bejegyzett tulajdonos nevére és címére állítja ki a szolgáltatási számlát.
(2)
A közszolgáltatás díját a számlán feltüntetett fizetési határidőig kell kiegyenlíteni. A közszolgáltatási díj késedelmes megfizetése esetén a Közszolgáltató késedelmi kamatot érvényesíthet.
(3)
A közszolgáltatási díjat tartalmazó számla adataival és összegével kapcsolatban az ingatlanhasználó a Közszolgáltatónál írásban kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettség teljesítésére halasztó hatálya nincs. A kifogásra, annak kézhezvételétől számított 15 napon belül a Közszolgáltató válaszolni köteles. Amennyiben a Közszolgáltató nem válaszol, vagy az nem felel meg, úgy az ingatlanhasználó a Ht. 83. § (1) bekezdése szerint a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhat. 26. §
(1) Túlszámlázás esetén a többletösszeget és annak időarányos kamatait a Közszolgáltató visszafizeti vagy az ingatlanhasználó írásbeli kérelmére azt a soron következő, esedékes díjfizetési kötelezettségbe beszámítja. (2) Nem tagadhatja meg a közszolgáltatási díj megfizetését az, aki a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelezettségeit nem teljesíti, feltéve, hogy a Közszolgáltató a közszolgáltatást felajánlja, illetve a közszolgáltatás teljesítésére vonatkozó rendelkezésre állását igazolja. (3) Nem tagadható meg a közszolgáltatás díjának megfizetése, ha a Közszolgáltatót a közszolgáltatással kapcsolatos kötelezettsége teljesítésében az időjárás vagy más, a Ptk. szerinti elháríthatatlan ok akadályozta és a Közszolgáltató az akadály elhárítását követően a legközelebbi gyűjtési napig pótolta a mulasztását.
43
7/A. A Közszolgáltatás szüneteltetése
43
Beiktatta: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatályos: 2015. január 1-től
20
27. §
(1) A természetes személy ingatlanhasználó – részére történő közvetlen számlázás esetén - legalább 30 nappal a kívánt időpont előtt írásban kérheti a Közszolgáltatótól a hulladékkezelési közszolgáltatás szünetelését távolléte idejére, ha legalább 90 napig megszakítás nélkül nem tartózkodik lakóingatlanán, és ez idő alatt az ingatlanban senki sem lakik. Ezen feltétel teljesülését az ingatlanhasználó utólag – nullás, vagy csak alapdíjat tartalmazó, a szüneteltetés időpontjára vonatkozó közmű számlával - igazolni köteles az időszakot követő 90 napon belül. Utóbbi hiányában a természetes személy ingatlanhasználó a díj megfizetésére kötelezett. Szüneteltetni csak aláírt Hulladékelszállítási Közüzemi Megállapodás megléte esetén lehetséges. A szüneteltetés megkezdése előtt az ingatlanhasználónak nem lehet 180 napot meghaladó lejárt tartozása.
(2) Ha a szünetelés (1) bekezdés szerinti feltételeiben változás következik be, az ingatlanhasználó ezt írásban, haladéktalanul köteles a Közszolgáltatónak bejelenteni. (3) A szüneteltetés idejére már kiszámlázott ürítési díjat a Közszolgáltató a közüzemi számlákkal való igazolás benyújtását követően, utólag írja jóvá. (4) A szüneteltetés idejére a természetes személy ingatlanhasználót alapdíj fizetési kötelezettség terheli.
44
8. A közszolgáltatatással összefüggő személyes adatok kezelésére vonatkozó szabályok
28. §
(1)
44 45
45
A rendelet alapján a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás igénybevételére köteles ingatlanhasználókról a Szolgáltató nyilvántartást vezet az azonosításához szükséges adatok feltüntetésével.
Számozását módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
21
(2)
46
(3)
A közszolgáltatási szerződés megkötéséhez a Gazdálkodó szervezet és Társasház a közszolgáltatást igénybe vevő nevét, adószámát, cégbírósági bejegyzés számát, a közszolgáltatás igénybevételének helyét valamint a számlázási és postázási címet köteles a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani.
Az ingatlanhasználó a Ht. 38. § (3) bekezdése alapján személyes adatait és – amennyiben az nem azonos a szolgáltatás igénybevételének helyével - a számlázási címet köteles a Szolgáltató felhívására, valamint a személyes adatainak változását követően 15 napon belül bejelenteni.
(4) A Szolgáltató a személyes adat kezelése során köteles az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően eljárni.
(5) A (4) bekezdés alkalmazásában a Szolgáltató köteles a) megteremteni az adatkezelés személyi és tárgyi feltételeit, b) gondoskodni az adatok biztonságáról, c) meghatározni azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
29. §
(1)
Az adatkezelés célja a közszolgáltatással összefüggően a közszolgáltatás igénybevételére kötelezettek személyének és kilétének megállapításához, valamint a közszolgáltatással összefüggő jogok és kötelezettségek gyakorlásához szükséges és arra alkalmas adatbázis létrehozása és működtetése.
47
(2)
A Szolgáltató az ingatlanhasználó személyes adatait – az adatok tárolása kivételével – a szerződéses viszony létrejöttétől annak megszűnéséig, díjhátralék esetén a tartozás fennállásáig kezelheti. A jogviszony megszűnését követően a Szolgáltató a kezelt adatokat köteles megsemmisíteni.
(3)
A Szolgáltató a feladatának ellátása érdekében nyilvántartott adatokat – a behajtásra jogosult adóhatóságon kívül - harmadik félnek nem adhatja ki.
46 47
Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet Módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
22
48
9. Záró rendelkezések 30. §
E rendelet 2013. június 1-én lép hatályba.
31. §
E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. 32. § Hatályát veszti a) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 12/2004. (VII. 6.) rendelete, b) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 12/2004. (VII. 6.) rendelet módosításáról szóló 17/2009. (IX.9.) rendelete, c) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló 12/2004. (VII. 6.) rendelet módosításáról szóló 7/2012. (IV.26.) rendelete.
Eller János polgármester
48
Nagy Zoltán Sándorné jegyző
Számozását módosította: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet
23
49
49
1. melléklet a 6/2013. (V. 8.) önkormányzati rendelethez
Hatályon kívül helyezte: 16/2014. (XII. 31.) önkormányzati rendelet, hatálytalan: 2015. január 1-től
24
2. melléklet a 6/2013. (V. 8.) önkormányzati rendelethez
Elkülönítetten gyűjtött hulladék gyűjtőhelyek elhelyezkedése
1. 2. 3. 4.
Eötvös u. 1. szám alatti lakóházas ingatlan előtti közterület MÁV, Vasútállomás Rákóczi u. 1. szám alatti lakóházas ingatlan előtti közterület Sport utca elején
Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2013. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete a közterület használatáról
Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében és a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 37. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény 34. § (5) bekezdésében és az egyes törvényeknek a közigazgatási hatósági eljárásokkal, az egyes közhiteles hatósági nyilvántartásokkal összefüggő, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2013. évi LXXXIV. törvény 98. §-ában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el:
1. Általános rendelkezések
1. § 25
(1) A rendelet tárgyi hatálya kiterjed: a) Somogyszob Községi Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) tulajdonában álló és az ingatlan-nyilvántartásban közterületként nyilvántartott belterületi földrészletekre, b) az Önkormányzat tulajdonában álló belterületi földrészlet, vagy építmény közhasználatra átadott részére, c) az Önkormányzat tulajdonában álló közutak, járdák nem közlekedési célú igénybevételére, d) az a) - c) pontokban meghatározott ingatlanokon – a jogszabályok által nem kötelező jelleggel előírt – mobil és immobil felépítményekre és berendezésekre, valamint azok használatára, (2) Nem terjed ki a rendelet hatálya a piacokra.
2. Értelmező rendelkezések
2. §
E rendelet alkalmazásában: 1. Építési munkaterület: építési, felújítási munkálatokkal kapcsolatos állvány, konténer, építőanyag, törmelék, felvonulási épület elhelyezése. 2. Helykijelölési dokumentáció: az arra jogosított tervező által készített műszaki dokumentáció, amely a pavilon- elhelyezést községképi, építészeti, közlekedési, közmű- és zöldfelületi szempontból bemutatja, kapcsolatát a közterület elemeivel tisztázza, megoldja. 3. Ideiglenes alkalmi árusítás: ünnepekhez kötődő rendezvények és társadalmi események idején 20 napot meg nem haladó ideig tartó közterületi árusítás (pl. karácsonyi, szilveszteri termékek, fenyőfa értékesítése, illetve halottak napjához kapcsolódó virág-és kegytárgy értékesítés). 4. Ideiglenes idényjellegű árusítás: az időszakonként megismétlődő szezonális termékek közterületi árusítása (pl. zöldség, gyümölcs, virág).
5. Járműtárolás: járműtárolásnak minősül a rendelet hatálya alá tartozó közterületen a közúti járművel a folyamatos le- és felrakáshoz, az okmánykezeléshez, illetve
26
indulás előtt vagy érkezés után a gépjárművezető 4 órás pihenőideje alatti tartózkodáshoz szükséges időn túli egy helyben maradás. 6. Kitelepült árusítás: a közterülettel határos üzletek közterületen történő árusítása, mely árusító hely az üzlet homlokzati síkjától mért 2 méter széles területnagyságot nem haladhatja meg. 7. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván. Közterületnek minősül továbbá e rendelet alkalmazásában az önkormányzati tulajdonú belterületi földrészletek, és építmények közhasználatra átadott része. 8. Közterület-használat: az 1. pontban meghatározott földterületek használata. 9. Közút: a gyalogosok és a közúti járművek közlekedésére szolgáló közterület. 10. Közút része: a járda, az útpadka és a járdasziget. 11. Közúti jármű: a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 47. § c) pontjának megfelelően: közúti szállító-vontató eszköz, ideértve az önjáró vagy vontatott munkagépet is. 12. Mobil tájékoztató, megállító tábla: 150 cm magasságot és 80 cm szélességet meg nem haladó méretű, a talajra nem rögzített reklámhordozó. 13. Mozgó árusítás: mozgással járó, de mozgóboltnak (kosár, tricikli, fagylaltos-kocsi) nem minősülő közterületen folytatott kereskedelmi tevékenység. 14. Mozgóbolt: önjáró, vagy gépjárművel vontatott, az üzlet feltételeinek megfelelő árusítóhely. 15. Önkormányzati hirdetőhely: az önkormányzat által készített helyhez kötött hirdetőállvány. 16. Pavilon: tartós elárusítóhely 17. Reklám, hirdetmény: minden olyan figyelemfelhívásra alkalmas közlés, információ, tevékenység, amely valamely áru kelendőségének növelésére, szolgáltatás igénybevételére vagy ennek fokozására irányul vagy valamely tevékenységet népszerűsít. 18. Szervező: aki a közterület-használatra vonatkozó kérelmet, vagy bejelentést előterjeszti, illetve teszi. Nem természetes személy esetén a szervezet képviselője. 19. Tömegrendezvény: közterület-használattal járó olyan kulturális, szabadidős, sport, továbbá karitatív, vagy egyéb társadalmi rendezvény, amelyen a résztvevők száma – az adott terület adottságaira is figyelemmel – várhatóan meghaladja az 1000 főt, és amelynek a megtartására nem a gyülekezési jogról vagy a sportról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 20. Üzemen kívül helyezett jármű: Érvényes hatósági engedéllyel és jelzéssel, vagy hatósági engedéllyel egyáltalán nem rendelkező olyan jármű, amely közúti forgalomban csak ilyen engedéllyel és jelzéssel vehet részt. 21. Üzemképtelen jármű: Hatósági engedéllyel és jelzéssel rendelkező, de nyilvánvalóan mozgásképtelen, közúti közlekedésre alkalmatlan jármű. (pl.: futómű-hiányos, motorhiányos stb.) Ilyen járműnek minősül a baleset folytán megsérült és elhagyott jármű is. 22. Vendéglátó-ipari egységek kitelepült árusítása: a közterülettel határos vendéglátóipari egységek közterületen történő árusítása.
27
3. A közterület-használat létrejötte
3. §
(1) E rendelet által szabályozott közterület-használatok esetében az igénybevevő által közterületet használni a polgármesterrel kötött megállapodás (a továbbiakban: megállapodás), vagy e rendeletben foglalt esetekben előzetes bejelentés alapján lehet.
(2) Megállapodás legfeljebb egy évre köthető.
(3) Építési engedélyhez kötött közterület-használat esetében a polgármester közterülethasználati megállapodást csak az első fokú építési hatóság jogerős engedélyező határozata alapján, az abban meghatározott feltételekkel köthet.
4. Előzetes bejelentés alapján létrejövő közterület-használat
4. §
(1) Somogyszob Község Polgármesteréhez intézett előzetes bejelentés alapján létrejövő közterület-használat esetei: a) távbeszélőfülke, postai hírlapszekrény elhelyezése, b) közterületbe benyúló védőtető (előtető) és ernyőszerkezet, c) gazdálkodó szervezeteknek, a hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedények, konténerek 24 órát meghaladó elhelyezése, d) az üzletek bejárata melletti hulladékgyűjtő elhelyezése, e) az önkormányzat megbízásából, a nemzetiségi önkormányzat, valamint az önkormányzat vagy intézményei által szervezett kulturális és sportrendezvényekkel kapcsolatos közterület-használat, f) Somogyszobi székhelyű társadalmi szervezetek kulturális, karitatív és szociális célú közterület-használata, g) ingatlanon (épületen) elhelyezett, a közterületbe benyúló 1 m2-nél nem nagyobb cégér, falikar, 28
h) az üzlet bejárata melletti közterületen elhelyezett, összességében 1 m 2 területet meg nem haladó, reklámot nem tartalmazó, maximum 2 db virágtartó edény, valamint hamutartó kihelyezése, i) közterületen, illetve közúti járműre szerelt hangosító berendezés alkalmazásával történő reklámozás, j) a fegyveres erők, a fegyveres testületek, a rendészeti szervek, a mentők, továbbá a vízügyi szolgálat létesítményei elhelyezése, k) közműveknek (elektromos-, gáz-, víz-és csatornázási művek), valamint a köztisztasági, postai és távközlési tevékenységgel foglalkozó szerveknek üzemviteli feladatok ellátását szolgáló közérdekű berendezések elhelyezése, l) az országos és helyi közforgalmú vasutaknak, továbbá a közforgalmú közúti-, közlekedési vállalatoknak a feladatuk ellátását szolgáló létesítményei elhelyezése, m) a közvetlen életveszély elhárításának céljára szükséges területhasználat. (2) Az (1) bekezdés m) pontja kivételével a közterület-használatot, a használatot megelőzően a Somogyszobi Közös Önkormányzati Hivatalhoz (a továbbiakban: hivatal) legalább 15 nappal korábban be kell jelenteni.
(3) Az (1) bekezdésben felsorolt bejelentés-köteles közterület-használatok esetében a használat időtartama maximum 1 év lehet. Amennyiben a használó a lejáratot követően is igénybe kívánja venni a közterületet, azt ismételten be kell jelentenie a hivatalnak.
(4) Az (1) bekezdésben felsorolt közterület-használat – amennyiben ez a rendezvények és az egyéb közterületi tevékenységek koordinálása miatt szükséges – az önkormányzat írásbeli szakmai utasításának betartásával és a rendelet 13. § (2) bekezdésében foglalt szabályok alkalmazásával történhet.
5. Közterület-használati megállapodással létrejövő közterület-használat
5. §
29
(1) A megállapodást átruházott hatáskörben a polgármester, mint használatba adó köti meg az igénybevevővel, mint használóval (a továbbiakban: használó):
(2) Megállapodást kell kötni: a) pavilon elhelyezésére, ideiglenes alkalmi árusításra, ideiglenes idényjellegű árusításra, valamint kitelepült árusításra, b) reklámhoz, mobil tájékoztató és megállító táblák kihelyezésére, c) önkormányzati hirdetőhelyen történő hirdetés elhelyezésére, d) építési munkaterület 48 órát meghaladó igénybevételére, e) tüzelőanyag 48 órát meghaladó elhelyezésére, f) mozgóbolti és mozgó árusításra, g) bank-automaták elhelyezésére, h) vendéglátó-ipari előkert kihelyezésére, i) tűzijátékhoz, kiállításhoz, vásárhoz, politikai-, sport-, és kulturális rendezvényekre, kivéve a 4. § (1) bekezdés e) és f) pontjában foglaltakra, j) üzlet homlokzata előtti területen árubemutató, göngyöleg elhelyezésére, k) alkalmi javító és szolgáltató tevékenység üzleti célú folytatása céljából, l) a közterületek, zöldterületek építése, fenntartása, karbantartása, javítása vagy az alatta fekvő közművezeték építése, felújítása, hibaelhárítása céljából történő igénybevételre. (3) Nem köthető megállapodás: a) a községképi, műemléki- és környezeti követelményeket ki nem elégítő közterülethasználatra, b) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló jogszabályok szerint kizárólag üzletben árusítható termékek forgalomba hozatalára, c) a közlekedés biztonságát zavaró (utak és útkereszteződések, csomópontok beláthatóságát, közúti jelzőlámpákat takaró) berendezések és tárgyak elhelyezésére, d) dohányáru, szeszesital forgalmazására, kivéve az alkalmi rendezvényeken a jogszabályi feltételek szerinti árusítást, e) sátorgarázs elhelyezésére.
6. A közterület-használati kérelem, bejelentés és a közterület-használati megállapodás tartalma
6. §
30
(1) A közterület-használati kérelmet, bejelentést annak kell előterjesztenie, aki a közterületet használni kívánja.
(2) Ha a közterület ideiglenes jellegű használata építési munka végzésével kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék, stb. elhelyezése céljából szükséges, a kérelmet a kivitelezőnek kell előterjesztenie.
7. §
A közterület-használatra vonatkozó kérelmet, bejelentést a hivatalhoz, a polgármesternek címezve kell benyújtani. A kérelem, bejelentés formanyomtatványát az 1. melléklet tartalmazza. A megállapodás megkötéséről – vagy annak megtagadásáról – a kérelem benyújtásától számított 30 napon belül kell dönteni.
8. §
(1) A bejelentésnek, megállapodás iránti kérelemnek tartalmaznia kell: a) a kérelmező nevét, lakóhelyének (székhelyének, vagy telephelyének) címét, jogi személyek, egyéni vállalkozók, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok esetén bankszámlaszámát és a számlavezető pénzintézet nevét, b) a közterület-használat célját és időtartamát, az igénybe venni kívánt közterület nagyságát, helyét és a használatának módját, a napi árusítás időtartamának pontos meghatározását. (2) A bejelentéshez, kérelemhez csatolni kell: a) a kérelmező által folytatni kívánt tevékenység gyakorlására való jogosultság hitelt érdemlő igazolását, b) zöldterület, közpark használata esetén a terület helyreállítására vonatkozó nyilatkozatot, c) forgalmat befolyásoló közterület-használat esetén egy M = 1 : 1000, vagy M = 1 : 500-as méretarányú forgalomszabályozási tervet, a rendőrség hozzájárulását, valamint az érintett útvonalon tömegközlekedést lebonyolító szervezet hozzájárulását, d) közterületen történő felépítmény elhelyezése esetén a felépítmény konkrét helyének megállapítására alkalmas, lehetőleg szakember által készített M=1:500-as 31
(esetleg M=1:1000-es) méretarányú helyszínrajzot, illetve a megjelenést ábrázoló tervet vagy fényképet, e) kulturális rendezvény, vásár, mutatványos tevékenység, vagy egyéb, több ember részvételével járó hasonló rendezvény esetében a terület takarítására vonatkozó nyilatkozatot, f) a 4. § (1) bekezdés e) és f) pontjaiban meghatározott kulturális, karitatív és szociális célú közterület-használat kivételével, az ilyen tárgyú bejelentéshez csatolni kell a rendezvény programját, g) az engedélyhez kötött termék árusítására, vagy más ilyen tevékenység folytatására vonatkozó kérelemhez ezen engedélyek, bizonyítványok meglétéről szóló nyilatkozatot. 9. §
(1) A megállapodásnak tartalmaznia kell: a) a használó nevét és állandó lakóhelye, telephelye címét, b) a közterület-használat célját és időtartamát, c) a közterület-használat helyének, módjának, mértékének és feltételeinek pontos meghatározását, d) építési engedély köteles közterület-használat esetében a jogerős építési engedély kibocsátójának megnevezését, az engedély keltét és ügyiratszámát, e) a megállapodás használatba adó részéről történő azonnali felmondása eseteit és az eredeti állapot helyreállítására vonatkozó kötelezettség előírását, f) a közterület-használati díj mértékét és fizetésének módját, g) a közterületen szervezett rendezvény jellegétől függően a szükséges pótlólagos mobil szeméttárolók és illemhelyek elhelyezésére vonatkozó előírást. (2) Építési munka végzésére kötött megállapodásnak tartalmaznia kell: a) a közlekedés útjában álló oszlopok és ezek alátéteinek fehérre való festését, b) a járda- és útburkolatok, kertészeti létesítmények, fák, csatornák, árkok, korlátok, építmények, úttartozékok, stb. kímélését, továbbá a közterület folyamatos tisztántartásának és visszaadás előtti feltakarításának kötelezettségét, c) a törmelék konténerben történő tárolását. 10. §
Amennyiben egy közterületi helyet több kérelmező kíván használni, a kérelmeket érkezési sorrendben kell elbírálni.
32
11. §
A megállapodást meg kell küldeni a használatra jogosultnak, továbbá a közterülethasználati díj beszedésével megbízott pénzügyi ügyintézőnek (a továbbiakban: pénzügyi ügyintéző).
7. Közterület-használati díj
12. §
(1) A használó a közterület-használatért díjat köteles fizetni. A díj mértékét a 3. melléklet tartalmazza.
(2) A negyedéves és annál rövidebb időtartamra szóló használat esetén a díj egy összegben, ennél hosszabb időtartam esetén, kérelem alapján félévente, negyedévente fizethető.
(3) A díjat a közterület-használatot megelőzően, de legkésőbb a megállapodásban megállapított fizetési határidőig kell megfizetni.
(4) A közterület-használati díj megállapítása szempontjából minden megkezdett m 2 egésznek számít.
(5) A használó a közterület-használati díjat a tényleges üzemeltetésre tekintet nélkül köteles megfizetni.
(6) A közterület-használati díjat a megállapodáshoz csatolt készpénz átutalási megbízással vagy átutalással kell megfizetni, az önkormányzatnak a megállapodásban megadott bankszámlájára, melyről a hivatal számlát bocsát ki. 33
(7) A közterület-használati díjak befizetését a pénzügyi ügyintéző folyamatosan figyelemmel kíséri. Díjfizetés elmaradása esetén intézkedik a hátralék behajtásáról.
8. Mentesség a közterület-használati díj fizetése alól
13. §
(1) Nem kell közterület-használati díjat fizetni a 4. § (1) bekezdésében foglalt, bejelentés alapján történő használat esetén.
(2) Az (1) bekezdés szerinti közterület-használat esetén is köteles a használó a használattal kapcsolatosan felmerülő – így különösen a közműfogyasztás díjaira, a terület helyreállítására, a takarításra, az irányító táblák elhelyezésére vonatkozó – költségeket, valamint a rendezvény helyszínén és közvetlen környezetében a rendezvény kapcsán bekövetkezett károkat megtéríteni.
9. A közterület-használat megszűnése és a szabálytalan közterület-használat jogkövetkezményei
14. §
(1) A közterület-használat megszűnik: a) a megállapodásban meghatározott idő lejártával, vagy feltétel bekövetkezésével, b) a megállapodásnak a használó által történő azonnali hatályú, illetve legfeljebb 8 nap felmondási idővel történő felmondásával, vagy c) a megállapodásnak a használatba adó részéről történő azonnali hatályú, illetve 15 napra szóló felmondási idővel történő felmondásával.
34
(2) Használó a megállapodást határozatlan tartamú szerződés esetén 8 napos felmondási idővel indokolás nélkül, felmondhatja.
(3) A használatba adó a megállapodást azonnali hatállyal felmondhatja, ha: a) a használó a közterületet nem a megállapodásban meghatározott célra és módon használja, vagy díjfizetési kötelezettségének kétszeri felszólításra nem tesz eleget, b) a használó a közterületen folytatott tevékenységére jogosító okirat érvényessége megszűnt, c) a közterület-használatot közérdekből kell megszüntetni. (4) A használatba adó a határozatlan időre szóló megállapodást 15 nap felmondási idővel felmondhatja, amennyiben a terület más célú hasznosítása (községrendezés, községkép javítása, vagy egyéb ingatlanhasznosítás, stb.) azt indokolja.
(5) A (2) bekezdés szerinti megszűnés esetében a már esedékessé vált és befizetett közterület-használati díjat visszakövetelni nem lehet.
(6) Nem köthető megállapodás azzal, akinek a használatba adóval szemben lejárt tartozása áll fenn.
(7) A közterület-használat megszűnéséről értesíteni kell a pénzügyi ügyintézőt.
15. §
(1) A megállapodást átruházni csak az erre vonatkozó megállapodás alapján lehet.
(2) A közterület-használat megszűnése esetén a használó saját költségén köteles az eredeti állapotot helyreállítani. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni az előzetes bejelentés alapján folytatott közterület-használat esetén is.
35
(3) A közterület-használat megszűnése esetén a pavilont - közterület-használati díjfizetési kötelezettség mellett - akkor nem kell eltávolítani a közterületről, ha ott az építési szabályok szerint továbbra is fennmaradhat.
16. §
(1) A 4. §-ban felsorolt esetek kivételével a megállapodás nélküli, valamint a megállapodásban meghatározott időtartam lejárta utáni használat esetén a jogosulatlan használó köteles: a) a használatot azonnal megszüntetni és a közterületet eredeti állapotában saját költségén - minden kártalanítási igény nélkül - helyreállítani a megadott határidőn belül, b) az igénybevett közterületnagyság és igénybevételi időtartam figyelembevételével a rendelet alapján meghatározott díjakat és pótdíjakat, valamint a jogérvényesítés igazolt költségét köteles megfizetni. (2) Amennyiben a felhívásra a jogosulatlan használó a használatot nem szünteti meg, az egyéb jogkövetkezményeken túl a használatba adó vagy megbízottja a közterületen elhelyezett dolgokat a jogosulatlan használó költségére és veszélyére eltávolíthatja.
(3) Az eltávolított dolgok őrizetére a Polgári Törvénykönyv (a továbbiakban: Ptk.) felelős őrzésre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
(4) A jogosulatlan használó csak az eltávolítás, a tárolás és a jogtalan használat miatti egyéb költségek megfizetése után veheti át az eltávolított dolgokat.
(5) Ha az eltávolított dolog tulajdonosa 5 napon belül nem jelentkezik, írásban értesíteni kell a tárolás helyéről. Ha közterületen elhelyezett dolog tulajdonosa ismeretlen, a felszólítást a helyben szokásos módon kell közzétenni.
(6) Ha a dolog tulajdonosa az eltávolítást követő 3 hónapon belül nem jelentkezik, a dolgot a használatba adó értékesítheti. Ha az értékesítés eredménytelen volt, a használatba adó a megsemmisítést is elrendelheti.
36
17. §
(1) Aki a közterületet megállapodás nélkül vagy attól eltérő célra használja, a rendelet alapján meghatározott közterület-használati díjon felül pótdíjat köteles fizetni. Amennyiben a használó a díj és pótdíjfizetési kötelezettségének a megadott határideig nem tesz eleget, a használatba adó a 14. § (3) bekezdés a) pontja szerint jár el.
(2) A pótdíj a 3. mellékletben meghatározott közterület-használati díjjal megegyező összeg, de minimum 20.000 Ft. A közművezetékkel kapcsolatos burkolat vagy zöldterületek felbontása esetére a pótdíj minimum 5.000 Ft.
(3) Jogtalan közterület-használat az is, ha a használó megkötötte a megállapodást, de a közterületet nem az engedélyezett célra használja, vagy nagyobb területet vesz igénybe. Ilyen esetben a pótdíjfizetés alapja az Önkormányzat által meghatározott megállapodás szerinti, és a tényleges használat szerint fizetendő díj különbsége.
(4) A rendeletben meghatározott mértékű közterület-használati díjat és annak egyszeres pótdíját köteles megfizetni, aki a közterületet megállapodás nélkül használja.
(5) A rendeletben meghatározott közterület-használati díjon felül háromszoros pótdíjat tartozik megfizetni, aki a közterületet olyan célra vesz igénybe, amelyre nem köthető megállapodás.
(6) A rendeletben meghatározott díjon felül ötszörös pótdíjat tartozik megfizetni, aki: a) a közterületet engedély nélkül bontja fel, b) a közterületet a megállapodásban meghatározott lejárati határidő után is használja, c) a megállapodásban a helyreállításra előírt minőségi feltételeket nem tartja be. (7) A pótdíjfizetés nem teszi jogszerűvé a szabálytalan vagy engedély nélküli közterülethasználatot. 37
(8) Az Önkormányzat a közterület-használati díjak és pótdíjak jogi úton történő érvényesítése során igényelheti költségeinek megtérítését és – a díj és pótdíj késedelmes fizetése esetén – a Ptk.-ban megjelölt késedelmi kamatot is.
(9) Somogyszob község közigazgatási területén közterületi munkák végzésére addig nem köthető megállapodás a kérelmezővel, amíg az a korábban általa végzett közterület helyreállítási munkáival kapcsolatos garanciális kötelezettségeit felszólításra nem, vagy nem megfelelő minőségben teljesítette.
(10) A 4. § (2) bekezdésben meghatározott bejelentési kötelezettség elmulasztásával, késedelmes teljesítésével megtartott közterületi rendezvények esetén a szervező, ennek hiányában a közterületet ténylegesen használó az Önkormányzatnak e rendelet 3. mellékletében meghatározott közterület-használati díjon felül a használatra vonatkozó közterület-használati díj 25 %-ának megfelelő, de legkevesebb 5.000 Ft pótdíjat köteles megfizetni.
(11) Az Önkormányzat a 4. § (4) bekezdés szerinti szakmai utasításokkal ellentétes, valamint a jogosulatlanul díjmentesen igénybe vett közterület-használat esetén a használattal okozott kár megtérítésén túl a használó az e rendelet 3. mellékletében meghatározott, a használatra vonatkozó közterület-használati díjat, de legkevesebb 10.000 Ft-ot köteles megfizetni.
10. Különös rendelkezések
18. §
38
(1) Pavilont elfogadott helykijelölési dokumentációban megjelölt helyen lehet létesíteni. A helykijelölési dokumentáció elfogadásáról a polgármester előterjesztése alapján a képviselő-testület dönt.
(2) Pavilon létesítésére a közterület-használati megállapodást maximum 5 éves időtartamra lehet kötni, mely időtartam - indokolt esetben közös megegyezéssel meghosszabbítható.
19. §
Idény-jellegű kitelepüléssel történő közterület-használatra csak egy szezonra köthető megállapodás.
20. §
(1) A közút területének közlekedésre szolgáló részén – a járda kivételével – kereskedelmi és egyéb nem közlekedési célú tevékenység nem folytatható. A közút területének egyéb részén, és a közút mellett a közút forgalombiztonságát érintő kereskedelmi tevékenység csak a közút kezelőjének hozzájárulása esetén végezhető.
(2) Az üzlettel nem rendelkező vállalkozóval (kereskedővel) üzletportál előtti közterületen – 5 m-en belül - az érintett (szomszédos) üzlettulajdonosoktól azonos profilban csak akkor köthető megállapodás, ha ahhoz az érintett üzlettulajdonosok hozzájárultak.
(3) Göngyöleg tárolására vonatkozó megállapodást legfeljebb 1 hét időtartamra lehet kötni.
21. §
39
(1) A mobil tájékoztató és megállító tábláknak meg kell felelniük a községképi követelményeknek. A rajtuk elhelyezett információ közízlést, más kereskedelmi érdeket és jogszabályt nem sérthet.
(2) A mobil tájékoztató és megállító tábla a gyalogos közlekedést nem akadályozhatja.
22. §
Gyepfelületre, parkosított területre gépjárművel behajtani, beállni tilos.
23. §
Önálló hirdető-berendezések maximális táblafelülete 2 m2 lehet. Az utca fölé kifeszített molinó (reklámfelirat) csak kivételes jelentőségű közérdekűnek minősíthető országos-, területi- és községi rendezvényekre történő figyelemfelhívás céljából helyezhető el.
24. §
A tömegrendezvény megtartására vonatkozó közterület-használati megállapodást a zenés, táncos rendezvények működésének biztonságosabbá tételéről szóló jogszabályokban meghatározottak szerint kell megkötni.
11. A közterület használójának kötelezettségei
25. §
40
(1) A közterület használója köteles az igénybe vett területet és környezetét folyamatosan tisztán és rendezett állapotban tartani és a keletkezett hulladék, szemét elszállíttatásáról, továbbá a zöldterületen lévő reklámtábla 1 m-es környezetében a zöldterület karbantartásáról gondoskodni. Közterületen szervezett alkalmi rendezvény esetén a használó e kötelezettségének a rendezvény befejezését követő 12 órán belül köteles eleget tenni.
(2) A használó köteles a megállapodást, valamint a tevékenység folytatásához szükséges engedélyeket (többek között: vállalkozói, működési engedély) a helyszínen tartani és azokat az önkormányzat ellenőrzéssel megbízott képviselője, a szakhatóságok, vagy a rendőrség ellenőrzése esetén kérésre felmutatni.
12. A közterület-használat ellenőrzése
26. §
(1) A közterület használatát az Önkormányzat megbízott képviselője jogosult és köteles ellenőrizni.
(2) A közterület használója köteles az ellenőrzésre jogosultak kérésére a használatra jogosító okiratokat (megállapodás, befizetést igazoló pénzügyi bizonylat) bemutatni.
(3) Mentesül a használó a megállapodás megszegésének – e rendeletben meghatározott – jogkövetkezményei alól, ha az említett okiratokat az ellenőrzésre jogosultnak 48 órán belül bemutatja.
13. A közterület filmforgatási célú használata
27. §
41
(1) A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény (a továbbiakban: Mgtv.) szerinti filmalkotás forgatása céljából történő közterület-használat (a továbbiakban: filmforgatás célú közterület-használat) vonatkozásában a rendelet szabályait az e szakaszban foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.
(2) A filmforgatás célú közterület-használattal összefüggő, Mgtv.-ben meghatározott képviselő-testületi hatásköröket a polgármester gyakorolja.
(3) Mentesség kizárólag közérdekű célokat szolgáló filmalkotások forgatása esetén adható. Közérdekű célokat szolgálnak különösen az oktatási, a tudományos és az ismeretterjesztő témájú filmalkotások.
(4) A közterület-használati díjkedvezmény mértéke legfeljebb 50 % lehet.
28. §
(1) A filmforgatás célú közterület-használat nem haladhatja meg az egy hét időtartamot.
(2) Vasárnapra és ünnepnapra vonatkozó közterület-használat nem hagyható jóvá. A közterület-használat naponta 7 és 21 óra közötti időtartamra vonatkozhat.
(3) A forgatást akadályozó, de a kérelmezőnek nem felróható, valamint a rendkívüli természeti események bekövetkeztekor a közterület-használati engedélyt olyan időtartamban kell meghosszabbítani és a közterület-használatot engedélyezni, ameddig a filmforgatás akadályozott volt. A közterület-használatot ilyen esetben az akadály elhárulása után azonnal, természeti csapás esetén az esetleges kárelhárítást és helyreállítást követően újból biztosítani kell.
(4) A képviselő-testület turisztikailag kiemelt területet nem jelöl meg.
42
(5) A filmforgatás során a szomszédos lakóingatlanok gyalogos vagy gépkocsival történő megközelítését a közterület-használó köteles folyamatosan biztosítani. E kötelezettséget nem tartalmazó hatósági szerződés nem hagyható jóvá.
(6) Amennyiben az Mgtv. szerinti hatósági szerződés megküldésének időpontjában a közterületre érvényes közterület-használati szerződés van, a közterület-használat jóváhagyását meg kell tagadni.
14. Az üzemen kívül helyezett járművekre vonatkozó előírások
29. §
(1) Közterületen 30 napot meghaladóan tárolt üzemen kívül helyezett jármű tulajdonosával, vagy üzembentartójával (a továbbiakban: tulajdonos) szemben a rendőrhatóság, vagy az út kezelője a közúti közlekedés szabályairól szóló jogszabályokban meghatározott eljárást folytatja le.
(2) A közút kezelőjének az (1) bekezdés szerinti intézkedése esetén a jármű elszállítását megelőzően az intézkedés kezdeményezőjének és szakember jelenlétében jegyzőkönyvet kell felvenni, melynek tartalmaznia kell a jármű műszaki állapotának leírását, annak alvázés motorszámát, a járműben található tárgyak felsorolását és a járműről készített fényképet, vagy videó felvételt.
(3) Az elszállított jármű tárolását tároló helyen kell biztosítani.
(4) A tároló helyre történő szállítást követően az ismert tulajdonost értesíteni kell és egyben írásban fel kell szólítani arra, hogy a járművét a tároló helyről 15 napon belül szállítsa el, és a felmerült költséget fizesse meg. Ismeretlen tulajdonos esetén a felszólítást a helyben szokásos módon kell közzé tenni.
43
(5) A tároló helyen a járművek tárolásáról és őrzéséről a beszállítástól számított 90 napig kell gondoskodni. A szállítás és a tárolás költségei a tulajdonost terhelik. A tárolással megbízott csak a felmerült költségek megtérítését követően köteles a járművet a jelentkező tulajdonosnak átadni.
(6) Az üzemképtelen járműben talált dolgok értékesítésére vagy megsemmisítésére a Ptk. találásra vonatkozó előírásait kell alkalmazni.
15. A közút nem közlekedési célú igénybevétele
30. §
(1) A közút nem közlekedési célú igénybevételének részletes szabályait a közúti közlekedésről szóló törvény és végrehajtási rendeletei határozzák meg.
(2) A közút igénybevételéért fizetendő díjakat a 4. melléklet tartalmazza.
16. Záró rendelkezések
31. §
Ez a rendelet a kihirdetését követő első napon lép hatályba.
32. §
44
E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.
33. §
E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja. 34. § Hatályát veszti a) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról, a közterület használati díj megállapításáról szóló 10/1994. (VII. 1.) számú rendelete, b) Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselő-testületének a közterület használatáról, a közterület használati díj megállapításáról szóló 10/1994. (VII. 1.) számú rendelet módosításáról szóló 7/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelete.
Eller János
Nagy Zoltán Sándorné
polgármester
jegyző
Kihirdetési záradék:
45
A rendelet kihirdetve: 2013. augusztus 28.
Nagy Zoltán Sándorné jegyző
46
1. melléklet a 7/2013. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
Közterület használatára vonatkozó bejelentés/megállapodás iránti kérelem
Somogyszob Község Polgármestere
Kérelmező (gazdasági társaság esetén cégneve, és a felelős ügyintéző neve): …………………….……….azzal a kérelemmel fordulok Somogyszob Község Polgármesteréhez, hogy az alábbi tevékenységre a megjelölt helyen, a megjelölt időtartamra és célból a közterület-használatát engedélyezni szíveskedjen. 1. Kérelmező állandó lakóhelye, telephelye, telefonszáma:……………………………………. 2. Közterület-használat célja, módja (tábla, asztal, 2 (m ):………………………………..……………………………………………………………
stb.)
és
mértéke
3. Közterület-használat időtartama:……………………………………………………………. 4. Közterület-használat helye (igénybe venni kívánt közterület pontos meghatározása, egyértelmű leírással vagy helyszínrajzzal):…...…………………………………………………………………………………………. 5. Ha a kérelmező gazdasági társaság vagy egyéni vállalkozó, adószáma:……………………. 6. A közterület-használati díjat egy összegben negyedévente/félévente kívánom megfizetni (a megfelelő aláhúzandó). 7. A kérelemhez mellékelni kell: a) a kérelmező által folytatni kívánt tevékenység gyakorlására való jogosultság hitelt érdemlő igazolását, b) zöldterület, közpark használata esetén a terület helyreállítására vonatkozó nyilatkozatot, c) forgalmat befolyásoló közterület-használat esetén egy M = 1 : 1000, vagy M = 1 : 500-as méretarányú forgalomszabályozási tervet, a rendőrség hozzájárulását valamint az érintett útvonalon tömegközlekedést lebonyolító szervezet hozzájárulását. d) közterületen történő felépítmény elhelyezése esetén a felépítmény konkrét helyének megállapítására alkalmas, lehetőleg szakember által készített M=1:500-as (esetleg M=1:1000-es) méretarányú helyszínrajzot, illetve a megjelenést ábrázoló tervet vagy fényképet,
47
e) kulturális rendezvény, vásár, mutatványos tevékenység, vagy egyéb, több ember részvételével járó hasonló rendezvény esetében a terület takarítására vonatkozó nyilatkozatot, f) a közterület használatáról szóló 5/2013. (III. 29.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdés e) és f) pontjaiban meghatározott kulturális, karitatív és szociális célú közterület-használat kivételével, az ilyen tárgyú bejelentéshez csatolni kell a rendezvény programját, g) a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló hatályos jogszabályokban engedélyhez kötött termék árusítására, vagy más ilyen tevékenység folytatására vonatkozó kérelemhez, az ezen engedélyek, bizonyítványok, stb. meglétéről szóló nyilatkozatot. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a közölt adatok a valóságnak megfelelnek.
Somogyszob, 20….. …………………….. ..………………………………… kérelmező aláírása
48
2. melléklet a 7/2013. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
Közútkezelői hozzájárulás iránti kérelem közút nem közlekedési célú igénybevételhez (közműépítéshez és útterület foglalásához)
1. Az igénybevétel a) helye:........................................................................................................................ ........ b) célja:.......................................................................................................................... ........ 2. A beruházásra (jogosult) neve: ………………………………………...……………………. címe:………………………………………………...………telefonszáma:……………………. 3. Az elfoglalni kívánt útterület közterület a) hosszúsága: ………………………………………………………………...…………… b) szélessége: …………………………………………………………………...…………. c) nagysága (m2): ……………………………………………………………..…………... 4. Az igénybevétel a) kezdetének tervezett időpontja: ....................................................................................... b) befejezésének tervezett időpontja: .................................................................................. 5. A kezelői hozzájárulásban foglalt feltételek betartásáért felelős személy a) neve: ................................................................................................................................ b) címe: ................................................................................................................................ c) telefonszáma: ................................................................................................................... d) aláírása:…………………………………………………………………..……………... 6. Az igénybevétel eredményeként a közút területén (az alatt vagy felett) elhelyezett építmény (létesítmény) a) tulajdonosának neve: ........................................................................................................ 49
címe: ................................................................................................................................. b) üzemeltetőjének neve: ...................................................................................................... címe: ................................................................................................................................. 7. Az útvonalat lezárják: kétirányú forgalmat biztosítjuk egyirányú forgalmat biztosítjuk 8. A bontandó útburkolat fajtája:..........................................területe.................... m 2 9. A bontandó járda fajtája: .................................................területe …………….m 2 10. A bontandó zöldterület, földút, földpadka: .................... m2 11. A bontási helyek száma:...................................................db 12. Nyomvonalas bontások hossza: ......................................fm 13. A kivitelező neve: .................................................................................................................. címe:...............................................................................................telefonszáma:................ ........
Somogyszob, ……….. év …………………hó …….. nap
............................................. (cégszerű) aláírás Melléklet: - az igénybevételt feltüntető terv (helyszínrajz, vázlat, műszaki leírás) 3 példányban - a közút érintett szakaszának hossz- és keresztszelvénye 3 példányban - az igénybevétel miatt szükséges forgalomszabályozás (korlátozás, forgalomelterelés) terve 3 példányban
50
3. melléklet a 7/2013. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
Közterület-használati díjak
A közterület használat módja
Díj
1. Pavilon elhelyezése, ideiglenes alkalmi- és ideiglenes idényjellegű árusítás, kitelepült árusítás, reklámtábla, mobil tájékoztató és megállító tábla kihelyezése, bank-automaták elhelyezése
1.500 Ft/m2/hó
2. Önkormányzat által készített, helyhez kötött hirdető állványon történő hirdetés elhelyezése
2.500 Ft/m2/félév
3. 48 órát meghaladó építési munkával kapcsolatos állvány, építőanyag, törmelék elhelyezése (közút, járda, egyéb közterület igénybevételével) 1. 2.
családi ház építésnél egyéb építésnél
20 Ft/m2/nap 40 Ft/m2/nap
4. 48 órát meghaladó tüzelőanyag elhelyezése
40 Ft/m2/nap
51
5. Mozgóbolti és mozgó árusításra
1.000 Ft/gk/nap
6. Vendéglátó-ipari előkert
1.500 Ft/m2/hó
7. Tűzijáték, kiállítás, vásár, alkalmi vásár, politikai rendezvények, (közút, járda, egyéb közterület igénybevételével)
250 Ft/m2/nap
8. Sport és kulturális rendezvények
25 Ft/ m2/nap
belépődíjas rendezvény esetén
35 Ft/m2/nap
9. Áru és göngyöleg elhelyezése, képzőművészeti, alkalmi javító és szolgáltató tevékenység
50 Ft/m2/nap
10. Filmforgatási célú használat 1. 2.
3.
Forgatási helyszín Technikai kiszolgálás Stáb parkolás
200 Ft/m2/nap 150 Ft/m2/nap 100 Ft/m2/nap
52
4. melléklet a 7/2013. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
A közút területének igénybevételéért fizetendő díjak
1. számú táblázat
Az igénybevétel módja
Díj
1. Közterület-bontás, közlekedési területen
50 Ft/m2/nap
2. Közterület-bontás, közlekedési területen, teljes útlezárással
100 Ft/m2/nap
3. Közterület-bontás zöldterületen
50 Ft/m2/nap
Amennyiben az 1. számú táblázat alapján kiszámított igénybevételi díj nem éri el a 2. számú táblázatban meghatározott összegeket, abban az esetben – a megvalósításra kerülő létesítmény működési funkciója figyelembevételével – a 2. számú táblázatban meghatározott minimális díjak alkalmazandók.
2. számú táblázat
53
Az igénybevételmódja
Lakossági (egyéni) célú létesítmény esetén fizetendő díj
Vállalkozás (üzleti) és egyéb nem lakossági célú létesítmény esetén fizetendő díj
1. Részleges útlezárás esetén
4.000 Ft/igénybevételi hely
8.000 Ft/igénybevételi hely
2. Teljes útlezárás esetén
8.000 Ft/igénybevételi hely
16.000 Ft/igénybevételi hely
3. Zöldterület bontás esetén
4.000 Ft/igénybevételi hely
8.000 Ft/igénybevételi hely
Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 9/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelete a talajterhelési díjról Somogyszob Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvény 21/A. § (2) bekezdésében, valamint a 26. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CVXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 11. pontja szerinti feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet hatálya 1. § A rendelet hatálya Somogyszob Községi Önkormányzat közigazgatási területén a helyi vízgazdálkodási hatósági engedélyezés hatálya alá tartozó szennyvízelhelyezést - ideértve az egyedi zárt szennyvíztározót is - alkalmazókra terjed ki, akik a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára nem kötöttek rá (továbbiakban: kibocsátó).
54
2. A díj mértéke 2. § A kibocsátó köteles a környezetterhelési díjról szóló 2003. évi LXXXIX. törvényben (a továbbiakban: Ktdt.) meghatározott talajterhelési díjat fizetni. Mérési lehetőség hiányában az átalány számítása az állami tulajdonú közüzemi vízműből szolgáltatott ivóvízért, illetőleg az állami tulajdonú közüzemi csatornamű használatáért fizetendő díjakról szóló 47/1999. (XII. 28.) KHVM rendelet 3. mellékletében meghatározott mennyiségek alapján történik. 3. A díjfizetési kötelezettség keletkezése 3. § A kibocsátó a talajterhelési díj fizetési kötelezettségének keletkezését a vízszolgáltatás igénybevételét követő 15 napon belül jelenti be az 1. melléklet szerinti formanyomtatványon. 4. Bevallás és a díj megfizetése 4. § (1) A talajterhelési díj megállapításáról, bevallásáról és megfizetéséről a Ktdt. 20 §-a, 21. §-a és a 21/A. §-ának (1) bekezdése rendelkezik. (2) A bevallást a 2. melléklet szerinti formanyomtatványon kell teljesíteni. (3) A talajterhelési díjat Somogyszob Községi Önkormányzat 67000045-11025612 számú Talajterhelési díj számlájára kell megfizetni. 5. Díjmentesség 5. § (1) Mentes a talajterhelési díj megfizetése alól a) a rákötés évének első napjától az a kibocsátó, aki a műszakilag rendelkezésre álló közcsatornára ráköt, b) az a kibocsátó, akinek a közcsatornára történő rácsatlakozása műszakilag megvalósítható, de csak kerti csappal rendelkezik, és a lakóingatlanban a vízvételi lehetőséget fali csap jelenti, c) a vízvezeték meghibásodása (csőtörés) következtében elfolyt, elszivárgott vízmennyiség feltéve, hogy a kibocsátó a meghibásodás a szolgáltatónak történő bejelentését hitelt érdemlően, a szolgáltatótól kapott igazolással bizonyítja. (2) Az (1) bekezdés c) pontja esetében a vízvezeték-meghibásodás hónapjára eső vízmennyiség a szolgáltatóval igazoltatható úgy, hogy az a vízvezeték meghibásodásának hónapja előtti egy éves időszak teljes vízfogyasztásának 1/12 részével (havi átlagvízfogyasztás) egyezik meg. 55
6. Adatszolgáltatási és eljárási szabályok 6. § (1) Az önkormányzati adóhatóság (a továbbiakban: adóhatóság) részére az ivóvíz-hálózatot üzemeltető közszolgáltató a kibocsátó azonosítása, a talajterhelési díj megállapítása és ellenőrzése érdekében adatot szolgáltat a) a tárgyévet követő év február 28. napjáig a kibocsátók tárgyévi vízfogyasztásáról, korrigálva a locsolási kedvezmény mennyiségével, valamint az ivóvízvezeték meghibásodása következtében elszivárgott vízmennyiséggel, b) minden negyedévet követő hónap 5. napjáig a kibocsátók körében bekövetkezett változásokról. (2) Az adóhatóság a talajterhelési díj megállapításával összefüggő személyes adatokat kizárólag a kibocsátó azonosítására, a bevallások ellenőrzésére használhatja fel. (3) A talajterhelési díj fizetésére kötelezett kibocsátókról, valamint a talajterhelési díj fizetésére vonatkozó díjmentességben részesülő személyekről az adóhatóság nyilvántartást vezet. (4) A rendeletben nem szabályozott kérdésekben a Ktdt., az adózás rendjéről szóló 2003. évi CXII. törvény, valamint az ágazati jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni.
7. Záró rendelkezések 7. § E rendelet 2014. október 1-jén lép hatályba. 8. § Hatályát veszti c) Somogyszob Község Képviselő-testületének a talajterhelési díjról szóló 13/2004. (VII.8.) számú rendelete, d) Somogyszob Község Képviselő-testületének a talajterhelési díjról szóló 13/2004. (VII. 8.) számú rendelete módosításáról szóló 18/2009. (IX. 9.) önkormányzati rendelet. 9. § E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
56
Eller János polgármester
Nagy Zoltán Sándorné jegyző
Kihirdetési záradék:
A rendelet kihirdetve: 2014. augusztus 28. Nagy Zoltán Sándorné jegyző
57
1. melléklet a 9/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
BEJELENTÉS talajterhelési díj fizetésére kötelezett kibocsátók számára az önkormányzati adóhatósághoz történő nyilvántartásba vételhez I. Adóalany: Magánszemély kibocsátó 1. Neve: ...................................................... Születési neve: ................................................ 2.
Születési helye: ........................................., ideje: ............. év ...................... hó ...... nap
3.
Anyja neve: ......................................................................................................................
4.
Adóazonosító jele: ............................................................................................................
5.
Lakcíme: ...........................................................................................................................
Nem magánszemély kibocsátó 1. Neve, elnevezése: ............................................................................................................. 2. Rövidített cégneve: .......................................................................................................... 3. Adószáma: .................................................. Cégjegyzék száma: ..................................... 4. Statisztikai számjele: ........................................................................................................ 5. Címe: székhelye: .............................................................................................................. telephelye: .............................................................................................................. 6. Képviselőjének neve, címe, telefonszáma: ...................................................................... ..........................................................................................................................................
II. Azon ingatlan címe, helyrajzi száma, amelyre tekintettel a talajterhelési díjfizetési kötelezettség keletkezett: 7563 Somogyszob, .............................................. utca, út, tér,stb. ................ hsz. ............ hrsz. IV. Az ingatlan tulajdonosa (akkor kell kitölteni, ha nem azonos a díjfizetővel): Neve: ............................................................. Születési neve: ................................................ Születési helye: ............................................., ideje: ............. év ...................... hó ......... nap Anyja neve: .............................................................................................................................. Adóazonosító jele: ................................................................................................................... Lakcíme: ..................................................................................................................................
58
Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bejelentésben közölt adatok a valóságnak megfelelnek. ..............................., 20........ év ......................... hó ........... nap
......................................................................... adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
59
2. melléklet a 9/2014. (VIII. 28.) önkormányzati rendelethez
BEVALLÁS a helyi vízgazdálkodási hatósági jogkörbe tartozó szennyvízelhelyezéshez kapcsolódó TALAJTERHELÉSI DÍJHOZ ................. évről I. Adóalany: Magánszemély kibocsátó Neve: ............................................................. Születési neve: ................................................ Születési helye: ............................................., ideje: ............. év ...................... hó ......... nap Anyja neve: .............................................................................................................................. Adóazonosító jele: ................................................................................................................... Lakcíme: .................................................................................................................................. Nem magánszemély kibocsátó Neve, elnevezése: ................................................................................................................... Rövidített cégneve: ................................................................................................................ Adószáma: .................................................. Cégjegyzék száma: ........................................... Statisztikai számjele: .............................................................................................................. Címe: székhelye: .................................................................................................................... telephelye: ................................................................................................................... Képviselőjének neve, címe, telefonszáma: ............................................................................ .................................................................................................................................................
II. Azon ingatlan címe, helyrajzi száma, amelyre tekintettel a talajterhelési díjfizetési kötelezettség keletkezett: 7563 Somogyszob, .............................................. utca, út, tér,stb. ................ hsz. ............ hrsz.
III. Bevallási időszak: 20...... év ........................... hó .......... napjától – 20........ év .......................... hó ........ napjáig.
60
IV. Az ingatlan tulajdonosa (akkor kell kitölteni, ha nem azonos a díjfizetővel): Neve: ............................................................. Születési neve: ................................................ Születési helye: ............................................., ideje: ............. év ...................... hó ......... nap Anyja neve: .............................................................................................................................. Adóazonosító jele: ................................................................................................................... Lakcíme: ..................................................................................................................................
V. Díjfizetéssel kapcsolatos adatok: 1. A tárgyévben felhasznált vízmennyiség (vízmérő/átalány alapján):
................... m3
2. Külön jogszabály alapján locsolásra felhasznált vízmennyiség:
................... m3
3. Szennyvízszállításra feljogosított szervezet által igazoltan elszállított szennyvíz számlákkal igazolt mennyisége: 4. Talajterhelési díj alapja (1. sor csökkentve a 2.+3. sorok összegével):
................... m3 ................... m3 1.200 Ft/m3
5. Talajterhelési díj egységmértéke: 6. Területérzékenységi szorzó:
1,5
7. A számított talajterhelési díj: (4. sor*5. sor*6. sor)
.................. Ft
8. Az önkormányzati rendelet szerinti díjmentesség:
.................. Ft
9. Fizetendő tárgyévi talajterhelési díj (4. sor*5. sor):
.................. Ft
Felelősségem tudatában kijelentem, hogy a bevallásban közölt adatok a valóságnak megfelelnek. ..............................., 20........ év ......................... hó ........... nap
......................................................................... adózó vagy képviselője (meghatalmazottja) aláírása
61
SOMOGYSZOB KÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
15/2003.(XI.14.) számú
rendelete
a közterületek tisztántartásáról.
(a módosításokkal egységes szerkezetben)
Somogyszob Község Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi LXV. törvény 8. §. (1) bekezdése, valamint a 16. §. (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az alábbi rendeletet alkotja:
I. fejezet
1. §.
Általános rendelkezések
62
Az önkormányzati rendelet iszabályozés célja Somogyszob község közigazgatási területén a köztisztaság fenntartása, mely elsőrendű érdek, ezért ennek előmozdításában mindenki köteles hatékonyan közreműködni.
2. §.
Értelmező rendelkezések
1. Közterület: közhasználatra szolgáló minden olyan állami vagy önkormányzati tulajdonban álló földterület, amelyet a rendeltetésének megfelelően bárki használhat és az ingatlan-nyilvántartás ekként tart nyilván, továbbá egyéb ingatlanoknak a közhasználat céljára átadott területrésze. 2. Járda: gyalogos közlekedésre szolgáló útterület, amely általában az ingatlan telekhatárától az úttest széléig terjed. 3. Járdához tartozó terület: a járda területén kívül a szilárd útburkolattal ellátott területrész és a járdaszegély között változó szélességű és minőségű (pl. még üres, füves rész vagy virágos) sáv. 4. Úttest: járművek közlekedésére szolgáló útterület, függetlenül annak szélességétől és az útburkolat minőségétől. 5. Tisztántartás: az egyes ingatlanok és közterültek tisztaságának megőrzése, takarítása, hó- és síkosság mentesítése, portalanítása. 6. Ingatlantulajdonos: természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, bérlő, kezelő, használó, haszonélvező. 7. Háztartás: emberek közös életvitele, amelyben közös gazdálkodással biztosítják életük fenntartását, így az étkezést, lakhatást, a tisztálkodást stb. 8. Kerti hulladék: a kerti művelés során keletkező éghető növényi hulladékok (ágak, lekaszált száraz gaz, fú, növényi részek, kukoricaszár, stb.). 9. Avar: a növények életciklusa során elhullatott, keletkezett száraz növényi részek (ágak, levelek, stb.).
II. fejezet
3. §.
63
Közterületek tisztántartása, takarítása és téli hó eltakarítási, síkosság mentesítési feladatok ellátása
(1)
Tilos a hulladékot elhagyni – a gyűjtés, begyűjtés, lerakás szabályaitól eltérő módon – felhalmozni, ellenőrizhetetlen körülmények között elhelyezni, kezelni.
(2)
A község köztisztaságának megőrzése érdekében mindenki köteles hatékonyan közreműködni és tartózkodni minden olyan tevékenységtől, magatartástól, mellyel a települési környezetet szennyezné, fertőzné.
(3)
Az egyes ingatlanok tisztántartásáról az ingatlan felett rendelkezni jogosult tulajdonos, másnak a használatában, bérleményében lévő helyiség, terület tisztántartásáról pedig a használó, bérlő köteles gondoskodni.
(4)
Bármely építési, tatarozási, vagy bontási munkánál természetes személy építtető esetén a tisztántartás az építtetőt, egyéb építtető esetében a kivitelezőt terheli.
(5)
Az ingatlanokkal (építési telkekkel, épületekkel) közvetlen érintkező járdaszakasz tisztántartásáról, a járdaszakaszok melletti nyílt árok és ennek műtárgyai (kiépített beton vagy egyéb átereszek), valamint a járdához tartozó folyókáknak és víznyelő rácsoknak folyamatos tisztántartásáról, a telek előtti híd jó állapotban tartásáról, a hó eltakarításáról és a síkosság elleni védekezésről az ingatlan tulajdonos köteles gondoskodni.
(6)
Közös tulajdonban álló – ideértve a társasházi lakásokat is – épületek esetében a tisztántartásért a tulajdonosok egyetemlegesen felelősek.
(7)
A szórakozó-, vendéglátó- és elárusítóhelyek, üzletek, intézmények előtti járdaszakaszt elsősorban az ingatlan használója, bérlője, ezek hiányában tulajdonosa köteles tisztán tartani és az ott keletkezett hulladékot eltávolítani.
(8)
Ha a tisztántartási kötelezettség teljesítésének kérdésében a kötelezettek között vita van, a vita eldöntésében az önkormányzat közreműködik.
(9)
Az ingatlanok előtti járdaszakaszt tekintet nélkül arra, hogy beépített, vagy beépítetlen, vagy használaton kívüli ingatlanról van-e szó, reggel 7 óráig kell megfelelően letisztítani, majd napközben a tisztántartással kapcsolatos munkákat szükség szerint el kell végezni. A síkosság 64
elleni védekezés körében az ónos esőtől, hótól vagy jégtől síkossá vált járdát közegészségügyileg veszélytelen környezetkímélő anyaggal (homok, zúzalék, salak, stb.) csúszásmentessé kell tenni és a járdáról a havat le kell takarítani, s ezt az időjárástól függően napközben is meg kell ismételni. A járda felszórására bomló szerves, vagy burkolatra káros anyag nem alkalmazható.
(10) A járdáról letakarított havat 8 m-nél szélesebb közút esetén az úttest két szélén, a folyókat és a víznyelő szabadon hagyásával kall elhelyezni. A 8 m-nél keskenyebb közút esetén a járdaszélen kell összegyűjteni, úgy, hogy a gyalogos közlekedés számára megfelelő szabad terület maradjon.
(11) A gyalogos és a közúti forgalom zavartalanságának biztosítása érdekében hórakást tilos elhelyezni: – – – – –
útkereszteződésben, úttorkolatban (8 m-en belül), kijelölt gyalogátkelő helyen, kapubejáró elé annak teljes szélességében, tömegközlekedési jármű megállójában, ott az úttest és a járda közé.
(12) A községben lévő utak, utcák árkainak, az ingatlan előtti zöld sáv kaszálásáról az ingatlan tulajdonosa köteles gondoskodni, évente legalább 4 alkalommal.
(13) Amennyiben az ingatlan tulajdonosa, vagy bérlője az ingatlant rendeltetésszerűen nem használja (elhagyott), akkor is köteles azt gyomtalanítani, karbantartani, úgy, hogy a település arculatát ne rontsa és a szomszédos ingatlanok rendeltetésszerű használatát ne zavarja.
(14) A (8) bekezdésben meghatározott köteles az ingatlan előtti, melletti járdán a felburjánzott zöld növényzetet (gazt) a burkolat rongálása nélkül kiirtani. Köteles az úttest vagy a gyalogjárda terébe benyújtó ágat, cserjék és egyéb növényzet nyeséséről, vágásáról gondoskodni.
(15) Ha bármilyen jármű üzemelése során a közterült szennyeződik, vagy a szennyeződés egyéb módon (pl. kereskedelmi, vendéglátó, stb. tevékenység) következik be, a jármű üzemben tartója, üzemeltetője köteles a szennyeződés haladéktalan eltávolításáról gondoskodni.
III. fejezet
65
Közterületek szennyezésének megelőzése
4. §.
(1)
Tilos a közterületeket beszennyezni, a közterületeken bárminemű szemetet, vagy elhasznált tárgyat (pl. háztartási hulladékot, papírt, gyümölcshéjat, üveget, flakont, stb.) elhelyezni, elszórni, eldobni, szőnyeget, lábtörlőt az utcára kirázni.
(2)
Tilos a közterületeken elhelyezett berendezési tárgyakat, felszereléseket, műtárgyakat, műalkotásokat beszennyezni, megrongálni.
(3)
Tilos a dugulás, vagy rongálódás okozására alkalmas anyagot, tárgyat (törmeléket, homokot, hulladékot, papírt, tűz- és robbanásveszélyes anyagot, stb.) a közcsatorna víznyelőjébe, csapadékelvezető csatornába vagy árokba szórni, önteni vagy bevezetni.
(4)
Állati tetemet, valamint olyan szerves vagy szervetlen anyagot, mely a környék levegőjét szennyezheti, a szomszédos terület lakóinak egészségét veszélyezteti, sem közterületen, sem magánterületen elhelyezni nem szabad.
(5)
A közterületen elhullott állatok eltávolításáról, amennyiben ismert, a tulajdonosnak, ennek hiányában az önkormányzatnak haladéktalanul gondoskodni kell.
(6)
Az üzletek és egyéb árusító helyek, vendéglátó egységek, vállalatok, intézmények bejárata mellett az épület (ingatlan) tulajdonosa(i), kezelő(i), használó(i) kötelesek a község más közterületén is rendszeresített közterületi hulladékgyűjtő edényzethez hasonló, megfelelő, az utcaképet és a járdán közlekedés feltételeit nem rontó hulladékgyűjtőt (csikktartó) elhelyezni és azoknak az ingatlanhoz tartozó szemétszállításra rendszeresített edényzetbe való ürítéséről rendszeresen, naponta gondoskodni.
(7)
Építésnél, bontásnál vagy felújításnál a munkálatokat úgy kell végezni, valamint az építési, bontási anyagot, földet tárolni, hogy más ingatlanon por és szennyeződés indokolatlanul ne keletkezzen.
(8)
Közterületen építésből, bontásból származó törmeléket, hulladékot szabadon tárolni tilos.
66
(9)
Az építést, felújítást végző tulajdonos, kivitelező az építési területen és közvetlen környékén (az építés körüli közterületen) a közterület tisztaságát és a biztonságos közlekedés lehetőségét köteles biztosítani.
(10) Közterületen anyagot lerakni és tárolni csak előzetes engedély alapján lehet, tüzelő vagy egyéb ömlesztett anyag szállítása esetén – amennyiben az azonnal nem szállítható be az ingatlanra – engedély 48 órát meghaladó tárolás esetén kell kérni. Az engedélyt a körjegyzőség adja ki. Ügyelni kell arra, hogy a közterületen lévő berendezések, felszerelési tárgyak, fák, növények szabadon maradjanak és ne rongálódjanak meg. A rongálódásból keletkezett kár értékét annak okozója köteles megtéríteni vagy az eredeti állapotot visszaállítani.
(11) Közterületet használni csak a vonatkozó hatályos önkormányzati rendeletben fogalmazottak szerint lehet.
(12) Az építést, felújítást végző tulajdonos, kivitelező az építési területen és közvetlen környékén (az építés körüli közterületen) a közterület tisztaságát és a biztonságos közlekedés lehetőségét köteles biztosítani.
IV. fejezet
Közterületen különböző tevékenységet végzők kötelezettségei
5. §.
(1)
Az utcai árusok kötelesek a részükre kijelölt helyet és annak közvetlen környezetét tisztán tartani, az árusításból keletkezett hulladékot összegyűjteni és elszállításáról, elszállíttatásáról gondoskodni.
67
(2)
A szórakoztató, vendéglátó egységek, árusító helyek, üzletek előtti, körüli járdaszakaszt – közterületi részt – a tulajdonos, üzemeltető (használó, bérlő) az időjárási viszonyoktól függően köteles a nyitva tartás ideje alatt tisztán tartani, nyitás előtt és zárás után feltakarítani.
(3)
Az alkalmi vásárok, kirakodások, búcsúk és egyéb közterületet igénye vevő rendezvények ideje alatt és után a közterület rendben tartását, takarítását az azt engedélyező köteles előírni és a végrehajtást ellenőrizni.
(4)
Közterületen gépjárművek javítása, szerelése és mosása tilos, kivéve a hirtelen fellépő hibák elhárítását célzó javítást.
(5)
Szennyvizet, vagy más szennyezett folyadékot, szennyező vagy más egészségre ártalmas anyagot közterületre elszórni, kiönteni vagy eldobni nem szabad.
(6)
Tilos a közterületre zárt csapadékrendszerben, valamint nyílt árokba szennyvizet vagy szennyezett folyadékot kiönteni, vagy kivezetni.
(7)
A közterületet emberi és állati ürülékkel szennyezni tilos.
(8)
A közforgalom céljára szolgáló területek (tömegközlekedési megállók, pályaudvar, parkok, sétányok, stb.) berendezéseit, növényzetét, közforgalmú területek burkolatát, forgalomszabályozó berendezéseket, jelzéseket, táblákat, lánckorlátokat megrongálni tilos.
Közterületek tisztántartására, a hó eltakarítására és síkosság-mentesítésre vonatkozó rendelkezések ellenőrzése
6. §.
(1)
A közterületek tisztántartásával kapcsolatos kötelezettségek teljesítését az önkormányzat köteles ellenőrizni és szükség szerint eljárni.
(2)
Az (1) bekezdésben foglaltak nem érintik a rendőrség általános feladat és hatásköréből fakadó ellenőrzési és intézkedési jogkörét.
68
Közterületen szeszesital fogyasztás tilalma
7. §.
(1)
Somogyszob község Közigazgatási területén a közterületeken a szeszes ital tilalom nem vonatkozik: a) a vendéglátó egységnek az önkormányzattal kötött közterület-használati megállapodás alapján használt teraszra, kerthelyiségre, b) községi rendezvények során (búcsú, falunap, egyéb ünnep vagy rendezvény, stb.) a rendezvény területén felállított sátrak, elárusító pavilonok környékére, a rendezvény helyszínére.
Avar és kerti hulladék égetésének szabályozása
8. §.
(1)
A szabadban tüzet gyújtani, tüzelőberendezést használni csak úgy szabad, hogy az a környezetére tűz- vagy robbanásveszélyt ne jelentsen.
(2)
A szabadban a tüzet és az üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad. Veszély esetén vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.
(3)
Szabadban a tüzelés, a tüzelőberendezés helyszínén olyan eszközöket, illetve felszerelést kell készenlétben tartani, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.
(4)
Az égetés feltételeinek szabályai: – csak szélcsendes időben végezhető, – az égetés közben feltámadó szél, vagy más veszélyhelyzet esetén a tüzet azonnal el kell oltani, – az égetés megkezdése előtt az avart és növényi hulladékot az égetés helyén össze kell gyűjteni, 69
– – – – – –
(5)
összegyűjtés nélkül a levágott, vagy lehullott összefüggő nagy kiterjedésű kerti hulladékot, avart meggyújtani tilos, csak olyan mennyiségű éghető anyagot szabad egyszerre meggyújtani, illetve égetni, hogy a tűz a rendelkezésre álló erőkkel, eszközökkel bármikor eloltható legyen, az avar és kerti hulladék égetési helyének átmérője 1,5 m-nél nagyobb nem lehet, az égetés helyszínén megfelelő mennyiségű, az oltáshoz szükséges szerszámot, oltóanyagot kell készenlétben tartani (lapát, ásó, kapa), a tüzet felügyelet nélkül hagyni nem szabad, az égetés befejeztével el kell oltani, a tűzrakás helyét úgy kell megválasztani, olyan védőtávolságokat kell tartani, hogy a tűz környezetére veszélyt ne jelentsen.
Minimum betartandó védőtávolságok:
Védendő tűzszakasz megnevezése
Védőtávolságok (m)
Lakóépület, melléképület, pince épület, illetve egyéb épületek
10
Szalma és szálas takarmány tároló
20
Faáru (tűzifa, fűrészáru)
15
Propán-bután kistartály, illetve cseretelep
25
Közművek (gázfogadó, gázmérő, elektromos főkapcsoló, transzformátor stb.)
25
Fasorok, facsoportok
20
Szomszédos telek
5
Kerítés
5
(6)
A védőtávolságoknak éghető anyagtól mentesnek kell lenni, hogy a tűz terjedést megakadályozza.
(7)
Az égetés befejezése után vagy amennyiben az égetést meg kell szakítani, a tüzet el kell oltani, a helyszínt át kell vizsgálni és a még meglévő izzásokat, parázslásokat meg kell szüntetni (a tüzet földdel kell letakarni).
(8)
A biztonságos intézkedések betartása mellett is égetni csak világos nappal, a rendeletben meghatározott időintervallumban szabad.
70
(9)
A település bármely lakójának tudomására jutó tűzesetet, még ha azt el is oltották (környezetére veszélyt már nem jelent) kötelessége a tűzoltóság felé jelenteni.
Parlagfű irtásának szabályozása
9. §.
(1)
Somogyszob község közigazgatási belterületén a földhasználó és a termelő (természetes és jogi személy) köteles a parlagfű irtásáról egész éven át folyamatosan gondoskodni, szükség szerinti ismétlésekkel.
(2)
A parlagfű irtás elmulasztása esetén a jegyző annak végrehajtását elrendelheti, illetve az e rendeletben meghatározott összegű szabálysértési bírsággal sújtható.
Szabálysértések
10. §.50
Hatályba léptető rendelkezések
11. §.
(1) 50
E rendelet kihirdetése napján lép hatályba.
Hatályon kívül helyezte: 7/2012. (IV. 26.) önkormányzati rendelet, hatálytalan: 2012. április 27-től
71
(2)
Hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti Somogyszob Község Képviselő-testületének többször módosított 10/1991.(X.21.) számú rendelete köztisztaság fenntartására vonatkozó rendelkezései.
(3)
A rendelet kihirdetéséről a helyben szokásos módon – hirdetőtáblán való közzététellel – a körjegyző gondoskodik.
(4)
A rendelet egy-egy példányát a körjegyzőség hivatalában, valamint a községi könyvtárban hozzáférhető helyen kell elhelyezni.
E l l e r János sk. polgármester
P i n t é r Rezső sk. körjegyző
72