Nyugat-magyarországi Egyetem Apáczai Csere János Kar Gyógypedagógia Intézeti Tanszék Gyógypedagógia, Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány
Záróvizsga tételsor Gyógypedagógia, Tanulásban akadályozottak pedagógiája szakirány 2012/2013. tanév
1. A tanulásban akadályozott gyermekek
nevelési szükséglet, különleges nevelési igény a tanulónépesség meghatározása, a tanulási nehézség, zavar, akadályozottság fogalma a tanulásban akadályozottság és az enyhén értelmi fogyatékosság fogalmának viszonya a fogyatékosság humánbiológiai vonatkozásai
Szakirodalom: BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TR meghatározásokkal (2004). Animula Kiadó, Budapest, 134-150. Bass László (2008): Amit tudunk, és amit nem… az értelmi fogyatékos emberek helyzetéről Magyarországon. Kézenfogva Alapítvány, Budapest. Englbrecht, A. - Weigert, H. (1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Budapest. Gaál Éva (2000): A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában In: Illyés S. (szerk.): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 429-460. Gordosné Szabó Anna (szerk., 2006): Gyógyító pedagógia: nevelés és terápia. Medicina Könyvkiadó, Budapest. Göllesz Viktor (szerk., 1998): Gyógypedagógiai kórtan. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Illyés Sándor: A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 17-38. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Szabó Ákosné dr. (1996, 1998): Szegénység és iskola. Kor- és kórkép a tanulásban akadályozott népesség iskoláztatásáról. Trezor kiadó, Budapest.
2 2. A beiskolázás
a beiskolázási folyamat jogszabályi háttere, a beiskolázási gyakorlat történetének áttekintése a beiskolázási folyamat pedagógiai, pszichológiai, orvosi szempontjai a komplex beiskolázási vizsgálat tükrében, történeti áttekintés a beiskolázás helyzete napjainkban, statisztikai adatok
Szakirodalom: 4/2010-es (I. 19.) számú OKM rendelet a Pedagógiai Szakszolgálatok működéséről. Bánfalvy Csaba (2006): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE BGGYFK, Budapest. Englbrecht, A. - Weigert, H.(1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Budapest. Az 1998. évi XXVI. törvény a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról. Gaál Éva: A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 429460. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Nagy Gyöngyi M.: Közoktatási intézmények és szolgáltatások a fogyatékos gyermekek számára. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 357-376. Forray R. Katalin (szerk., 2000): Ciganológia - Romológia. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Meleg Csilla (szerk., 2003): Iskola és társadalom. Dialóg Campus Kiadó, Pécs.
3. A tanulásban akadályozott gyermekek intézményes nevelésének múltja, jelene, jövője hazánkban és külföldön
szegregatív és integratív differenciáló megoldások a szegregált intézményhálózat kialakulása a jelenlegi intézményhálózat: általános iskola, tagozat, összevont osztály, szakiskola, gyermekotthon, kollégium, lakásotthon, lakóotthon a tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelésének hazai és külföldi tapasztalatai, jogi háttere, pedagógiai feltételei az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények és az Egységes Pedagógiai Szakszolgálat szerepe és feladatai az integrált oktatásban-nevelésben
3 Szakirodalom: Bánfalvy Csaba (2008): Az integrációs cunami: tanulmányok a fogyatékos emberek iskolai és társadalmi integrációjáról. ELTE BGGYFK, Budapest, 11-74. Csányi Yvonne (2000): A speciális nevelési szükségletű gyermekek és fiatalok integrált nevelése-oktatása. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 377-408. Gaál Éva (2000): A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában. In: Illyés Sándor (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 429-460. Gaál Éva (2000): Tanulásban akadályozott gyermekek szegregált és integrált nevelésének jelene és jövője. In: GYOSZE 2000/2. 98-109. Gordosné Szabó Anna (2000): A gyógypedagógiai iskoláztatás fejlődése. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 331-356. Illyés Sándor (2000): A magyar gyógypedagógia hagyományai és alapfogalmai. In: Illyés S. (szerk., 2000): Gyógypedagógiai alapismeretek. BGGYTF, Budapest, 15-38. Kőpatakiné Mészáros Mária - Singer Péter (2005): Módszertani kaleidoszkóp az együttnevelés gyakorlatához. OKI, Budapest. Kőpatakiné Mészáros Mária (é.n.): Új szakmai igények, új működési forma: az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények. Letölthető innen: http://www.om.hu/letolt/esely/utolso_padbol/KMM_egymi.pdf Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. M. Nádasi Mária (2008): Adaptivitás az oktatásban. ELTE Eötvös Kiadó Kft., Budapest. M. Tamás Márta (szerk., 2006): Integráció és inklúzió. Trefort Kiadó, Budapest. Papp Gabriella (2004): Tanulásban akadályozott gyermekek a többségi általános iskolában. Comenius Bt., Pécs. Réthy Endréné (2007): Integráció, inklúzió Európában. In: Bábosik István – Torgyik Judit (szerk., 2007): Pedagógusmesterség az Európai Unióban. Eötvös Könyvkiadó, Budapest. Teller, S. (2006). Inkluzív osztályok: a tanítás és tanulás modelljei, dilemmák és kihívások. Iskolakultúra, 2006/10, 36-43. Torda Ágnes (2004): Az integrált iskoláztatás hatása a gyermek személyiségfejlődésére. In: Gordosné Szabó Anna (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Kiadó, Budapest. Tölgyszéky Papp Gyuláné (2004): Egy kibontakozó új iskolamodell a gyógypedagógia intézményrendszerében. In: Gordosné (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 237-253. Tölgyszéki Papp Gyulánné (szerk., 2006): A tanulási nehézségek kezelése. Logopédia Kiadó, Budapest.
4 4. Pedagógiai tervezés (a tanulásirányítás, tanulásszervezés akadályozott gyermekek csoportjaiban) Az alsó fokú oktatást szabályozó dokumentumok
a
tanulásban
törvényi szintű szabályozás (közoktatási-, esélyegyenlőségi-, gyermekvédelmi-, szociális törvény, NAT, Irányelvek) intézményi szintű szabályozás (alapító okirat, pedagógiai program, helyi tanterv, kerettanterv) tantervek (történeti áttekintés) az integráció dokumentumai (egyéni fejlesztési terv, egyéni fejlődési lap) a műveltségtartalom kiválasztása, az ismeretszerzés folyamata (irányelvek alkalmazása) a tanulás-tanítás folyamatának tervezése, a tanulói értékelés a habilitatív, rehabilitatív munka tervezése (pedagógiai dokumentumok) a ciklikus fejlesztés dinamikája, a gyermek állapotának és igényeinek ismerete), hatékonyság és eredményesség mérés alternatív iskolák, projektmódszer, szabad tanulás, kooperatív technikák
Szakirodalom: Báthory Zoltán (2000): Tanulók, iskolák – különbségek: egy differenciált tanuláselmélet vázlata (3., átdolgozott kiadás.) Okker Kft., Budapest. Booth, T. – Aincow, M. (2002/2009). Inklúziós index: útmutató az inkluzív iskolák fejlesztéséhez. Centre for Studies on Inclusive Education, Bristol, UK (2002). Magyarországi Kiadó: Csefkó Monika, Csepregi András, és a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete (2009). Paulik és Társai Nyomdaipari Bt., Békéscsaba. Falus Iván (szerk., 2002): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Hunyady Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Lappints Árpád (2002): Tanuláspedagógia. Comenius Bt., Pécs Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Papp Gabriella (2006): A differenciálás megközelítésének néhány szempontja. In: Fejlesztő pedagógia, 2006/6, 12-16. Hortobágyi Katalin (2002): A pedagógiai projekt mint sajátos műfaj. In: Fejlesztő Pedagógia 2002/6, 4-15. Hunyadi Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Madarász Edina (2005): Egyéni fejlesztési terv egy tanulási nehézséggel küzdő gyermek részére. In: GYOSZE 2005/3. 222-228. Mesterházi Zsuzsa (2004): A gyógypedagógiai folyamatról. In: Gyógyító pedagógia. Nevelés és terápia (szerk.: Gordosné Szabó Anna). Medicina Könyvkiadó, Budapest, 19-40. Tölgyszéki Papp Gyuláné (szerk., 2001): Tanulási nehézségek kezelése. Kézikönyv a habilitációs programcsomag használatához. Logopédiai Kiadó, Budapest. Gaál Éva - Jaksa Éva (2002): A pedagógiai diagnózis értelmezése. In: Fejlesztő Pedagógia 2002/6. 55-56. Lányiné Engelmayer Ágnes (2004): Szakmaközi együttműködés lehetőségei és terepei a gyógypedagógia új feladatai között. In: Fejlesztő Pedagógia 2004/3. 4-7.
5 Gaál Éva – Horváth Miklós (1997): Szabad tanulás. In: Fejlesztő Pedagógia. 1997/4-5. 49-51. Horváth Miklós (2005): Nyitott tanulási formák alkalmazása a tanulási és kommunikációs képességek, valamint a szociális kompetencia fejlesztése területén, tanulásban akadályozott gyermekeknél. GYOSZE 2005/2, 121-128. Közoktatási, esélyegyenlőségi, gyermekvédelmi, szociális törvények. Gordosné Szabó Anna (2004): Bevezető általános gyógypedagógiai ismeretek. 3. A gyógypedagógiai hatásrendszerről. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 151-168. Hunyady Györgyné - M. Nádasi Mária (2004): Pedagógiai tervezés (2., átdolgozott kiadás). Comenius Bt., Pécs. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Közoktatási törvény és módosításai. Gyermekvédelmi Törvény. Esélyegyenlőségi Törvény. NAT. 2/2005. (III.1.) OM rendelete a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelésének, iskolai oktatásának irányelveiről (1. és 2. számú melléklet).
5. A tanulási képesség fejlesztése
a tanulás értelmezése biológiai, pszichológiai, pedagógiai szempontból az iskolai tanulás eredményességét befolyásoló tényezők rendszere (családi és iskolai környezeti hatások) a képesség értelmezése és rendszerezése a tanulási képesség és az intelligencia értelmezése, összehasonlítása a tanulási képesség és teljesítmény kapcsolata a tanulási képesség fejlődésének zavarai tanulási stílusok tanulási stratégiák
Szakirodalom: Balogh László Gábor (2003): Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Csapó Benő (1990): A gondolkodás műveleti képességének fejlesztése. In: Új Pedagógiai Szemle 1990/4. 31-41. Csapó Benő (2003): A képességek fejlődése és iskolai fejlesztése. Akadémiai Kiadó, Budapest. Hegyiné Ferch Gabriella – Rostás Rita (2001): Lépések a siker felé: Tanulási stratégia fejlesztése csoportban. Corvinus Kiadó, Budapest (A hét szabad művészet könyvtára: Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola sorozata). Illyés Sándor (1980): Tanulás és értelmi fogyatékosság (bevezető tanulmány). Tankönyvkiadó, Budapest, 9-29. Illyés Sándor (2000): Nevelés és fejlődés. In: Gyógypedagógiai Lexikon, 132-134.
6 Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Metzig, W. – Schuster, M. (2003): Tanuljunk meg tanulni! : A tanulási stratégiák hatékony alkalmazásának módszerei. Medicina Könyvkiadó, Budapest. Nagy József (2000): XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó, Budapest. Oroszlány Péter (2006): Könyv a tanulásról. FPI Tankönyvcentrum, Budapest. Roeders, P. – Geffert Éva (2008): A hatékony tanulás titka: A hatékony tanítás és tanulás dinamikája. Trefort Kiadó, Budapest. Szászné Csikós Klára – Varga Katalin (2004): Segítőkészség: A tanulás sikerességéhez szükséges pszichikus funkciók megfigyelése és fejlesztése. Ec-Pec Alapítvány, Budapest. Szitó Imre (2005): A tanulási stratégiák fejlesztése. Trefort Kiadó, Budapest.
6. A kognitív képességek fejlesztése
az érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás fiziológiai és pszichológiai alapjai a kognitív műveletek struktúrája a kognitív folyamatok mozgásának irányítása (absztrahálás, strukturálás, transzferálás, kombinálás) a kognitív képességek fejlődésének zavarai a kognitív képességek diagnosztikus eljárásai az érzékelés, észlelés, figyelem, emlékezet, gondolkodás fejlesztési lehetőségei
Szakirodalom: Baddeley, A., - Eysenck, M.W. – Anderson, M.C. (2010): Emlékezet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Balogh László Gábor (2003): Tanulási stratégiák és stílusok, a fejlesztés pszichológiai alapjai. Debreceni Egyetem, Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen. Csapó Benő: Képességfejlesztés az iskolában – problémák és lehetőségek. In: Új Pedagógiai Szemle, 1999/12, 4-13. Csapó Benő (2003): A képességek fejlődése és iskolai fejlesztése. Akadémiai Kiadó, Budapest. Illyés Sándor (szerk.) (1980): Tanulás és értelmi fogyatékosság. Tankönyvkiadó, Budapest, 115-132., 177-217. Krausz - Marót – Szabó - Rózsáné (1999): Pszichopedagógia. Korrekciós nevelés I. Szöveggyűjtemény. BGGYTF, Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Mesterházi Zsuzsa (1998): A kognitív képességek nevelése. In: A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, 153-190. Nagy József (2000): A kognitív kompetencia fejlesztése. Értelmi nevelés: értelmezésre nevelés. In: XXI. század és nevelés. Osiris Kiadó, Budapest. [kiemelten a 2. rész (63173.) fejezetei és a 18. fejezet]. Nagy József (2010): A kognitív kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (V. fejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Pléh Csaba (2010): Tudás és kompetencia viszonya a tanulás és tanítás tudományában. In: Iskolakultúra. 2010/4, 37-42.
7 Radnainé Szendrei J. és mtsai (1994): Tanulási nehézségek a matematikában. IFABTF-MKM, Budapest. Sekuler, R., - Blake, R. (2000): Észlelés. Osiris Kiadó, Budapest. Tálas Józsefné (1997): Matematika. Helyi tanterv leírása. „Iskola – elemekből” című sorozat, 3. kötet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Zsoldos Márta (2004): Kognitív fejlesztő terápia a modern gyógyító pedagógiában. In Gordosné (szerk.).: Gyógyító Pedagógia. Medicina, Budapest. 7. A szociális képességek fejlesztése és a társadalmi integráció
a szociális képesség, szociális kompetencia fogalma a szociális képességek fejlesztésének célja szociális képességek és iskolai beválás viselkedési szokások megtanulása, szexuális nevelés a szociális képességek, szociális kompetencia fejlődése a szocializációs folyamatban és színtereken a szociális képességek diagnosztikus eljárásai a szociális képességrendszer fejlesztése (szociális kommunikáció, szociális érdekérvényesítés)
Szakirodalom: Nagy József (1996): Nevelési kézikönyv. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged, 81-133. Nagy József (2002): A XXI. századi nevelés. Osiris Kiadó, Budapest. Zsolnai Anikó - Nagy József (2006): A szocialitás fejlesztése 4-8 éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged. Nagy József (2010): A szociális kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (IV. fejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Zsolnai Anikó (1995): A szociális kompetencia fejlődése gyermekkorban. In: Új Pedagógiai Szemle, 1995/1. 68-74. Zsolnai Anikó (1998): A szociális kompetencia fejlettsége serdülőkorban. In: Magyar Pedagógia, 1998/3. 187-210. Zsolnai Anikó - Kasik László (szerk., 2010): A szociális kompetencia fejlesztésének elméleti és gyakorlati alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 8. A kommunikációs képességek fejlesztése
a nyelvelsajátítás fejlődéspszichológiája a kommunikáció és a képesség fogalma a kommunikációs képességek a kommunikációs kompetencia a beszédfejlődés zavarai a kommunikációs képességek diagnosztikus eljárásai a kommunikációs képesség fejlesztésének lehetőségei
8
Szakirodalom: Cole, M.- Cole, S. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Döbör Ágota (2009). Amit a hallgatónak tudni illik: az olvasás és a szövegértés pszichológiai alapjairól. Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, Szeged. Fazekasné Fenyvesi Margit - Nagy József (2006): A beszédhanghallás fejlesztése 4-8 éves életkorban Mozaik Kiadó, Szeged. Gaál Éva - Hámor Jánosné - Papp Gabriella (2000): Anyanyelv és irodalom. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Horváth Miklós (2005): Nyitott tanulási formák alkalmazása a tanulási és kommunikációs képességek, valamint a szociális kompetencia fejlesztése területén, tanulásban akadályozott gyermekeknél. GYOSZE 2005/2, 121-128. Józsa Krisztián (szerk., 2006): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Budapest. Macher Mónika (2007a): Tanulásban akadályozott gyermekek aktív szókincsének vizsgálata. In: Beszédkutatás, 15. kötet, 142-160. (a kötet letölthető innen: http://fonetika.nytud.hu/letolt/Bkut%202007.pdf). Macher Mónika (2007b): Tanulásban akadályozottak beszédészlelési és beszédmegértési vizsgálata. (letölthető innen: http://www.nytud.hu/alknyelvdok07/proceedings07/Macher.pdf.) Meixner Ildikó (1993): A dyslexia prevenció, reedukáció módszere. BGGYTF, Budapest. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Nagy József (2010): A kognitív kommunikatív kompetencia fejlődéssegítésének alapjai (V.20 alfejezet). In: Nagy J.: Új pedagógiai kultúra. Mozaik Kiadó, Szeged. Nemesné Kis Szilvia – Sajtosné Csendes Gyöngyi (2010): Hátrányos helyzetű tanulók szövegértési problémái. Anyanyelv-pedagógia, 2010/4 (letölthető innen: http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=242). Pléh Csaba – Palotás Gábor – Lőrik József (2007): Egy nyelvfejlődési szűrővizsgálati módszer, a PPL bemutatása. In Racsmány M. (szerk.): A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei. Akadémiai Kiadó, Budapest. Steklács János (2009). Az olvasás kis kézikönyve szülőknek, pedagógusoknak. A funkcionális analfabetizmustól az olvasási stratégiákig. Okker Kiadó, Budapest. Steklács János – Szabó Ildikó – Szinger Veronika (2010): Teaching Adolescent Struggling Readers. Európai országok hatékony gyakorlatainak összehasonlító tanulmánya. Értékelő összefoglaló. Anyanyelv-pedagógia, 2010/4 (letölthető innen: http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=292). Szabó Ferenc (2010): A kommunikatív kompetencia fogalma. Anyanyelv-pedagógia, 2010/2 (letölthető innen: http://www.anyanyelv-pedagogia.hu/cikkek.php?id=257). Tancz Tünde (2009): Népmesék az óvodai anyanyelvi-kommunikációs nevelésben. Anyanyelv-pedagógia, 2009/2 (letölthető innen: http://www.anyanyelvpedagogia.hu/cikkek.php?id=161).
9 9. Az orientációs képességek fejlesztése
az orientációs képességek meghatározása az orientációs képességek diagnosztikus eljárásai az orientációs képességek zavarai, fejlesztésének céljai az orientációs képességek fejlesztésének célja a térbeli és az időbeli orientációs képességek fejlesztése az orientációs képességfejlesztés megvalósulása az iskolai műveltségtartalomban lateralitás, balkezesség problémaköre
Szakirodalom: Csala Istvánné Dr. Ranschburg Ágnes (2000): A kronológiai és topográfiai képesség fejlesztését szolgáló program 11-12 éves gyermekek számára. OKI PTK, Budapest. Csíkos Csaba: Metakogníció a tanulásban és a tanításban. Iskolakultúra, 2004/2, 3-11. F. Földi Rita (2005): Tanulási zavart okozó funkciózavarok differenciáldiagnosztikája, neuropszichológiai eljárások. Fejlesztő Pedagógia, 2005/1, 5-12. Gyarmathy Éva: Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, 1998/11, 68-76. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest, 210-213. Nagyné Réz Ilona (1996): Téri tájékozódás - fejlesztő program. BGGYTFK, Budapest. Tölgyszéky Papp Gyuláné - Papházy Éva (1999): Ember és természet, Földünk és környezetünk. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Verseghi Anna – Gerván Patrícia – Donauer Nándor (2007): A téri komplex ábra. In: Racsmány M. (szerk.): A fejlődés zavarai és vizsgálómódszerei. Akadémiai Kiadó, 40-70. Zuckrigl, A. (1999): A balkezes gyermek. Akkord Kiadó, Budapest.
10. A motoros képességek fejlesztése
a mozgás fejlődésének folyamata a mozgás értelmezése a különböző tudományokban zavarok a pszichomotoros fejlődés során a nagymozgások és a finommozgások fejlesztési lehetőségei az egyensúly, mint motoros intelligencia, az egyensúly fejlesztésének szerepe a különböző terápiákban
Szakirodalom: Cole, M. - Cole, S. (2006): Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. Englbrecht, A. - Weigert, H. (1996): Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? avagy Nem jelenthet akadályt a tanulási akadály! BGGYTF, Budapest. Falvay Károly (1994): Ritmikus mozgás énekes játék. OPI, Budapest.
10 Farmosi István (2011): Mozgásfejlődés (3., bővített kiadás). Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Farmosi István – Gaál Sándorné (2007). Óvodások és kisiskolások testi és mozgásfejlődése. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Hirtz, P. – Hotz, A. – Ludwig, G. (2004). Mozgáskompetenciák, egyensúlyozás: Gyakorlatok, ötletek, technikák. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Huba Judit (1996): Pszichomotoros fejlesztés a gyógypedagógiában. I. kötet. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Huba Judit (2010): A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve. Logopédia Kiadó, Budapest. Kuhn Gabriella (2008): Dinamikus gyakorlatok az írás előkészítésére - ...hogy az írás ne legyen sírás!. Trefort, Budapest. Mesterházi Zsuzsa (1998): A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. Nagy József - Miskolcziné Radics Katalin (2005): Az írásmozgás-koordináció fejlesztése 4-8 éves életkorban. Mozaik Kiadó, Szeged. Ozsváth Ferenc (1992): Testnevelés. Tankönyvkiadó, Budapest. Rétsági Erzsébet (2004): A testnevelés tantárgypedagógiája. Dialóg Campus Kiadó, Budapest, Pécs. Valett, R. E. (1996): A tanulási zavarok terápiája. BGGYTF, Budapest.
11. A tanulási zavarok korai felismerése és ellátása a tanulási zavar meghatározása (nemzetközi és hazai terminológiák) lehetséges elméleti háttér (neuropszichológiai megközelítés, neurolingvisztikai megközelítés, szenzomotoros elmélet) a tanulási zavarok korai felismerése, tünetek, gyakoriság, diagnosztizálás a tanulási zavar és az intelligencia a tanulási zavarral küzdő gyermek az iskolai oktatása Szakirodalom: BNO-10 (2004) BNO-10 zsebkönyv DSM-IV-TR meghatározásokkal. Animula, Budapest. ISBN: 9789639410619 Bozsikné Víg Mariann (szerk.)(2008). Fejlesztő tervek gyűjteménye. Borsod-AbaújZemplén Megyei Pedagógiai Szakmai, Szakszolgálati és Közművelődési Intézet, Miskolc. Csanády Gabriella (1998). Bevezetés a korai fejlesztés témakörébe. Comenius Bt., Pécs. Danis, I. - Farkas, M. - Herczog, M. - Szilvási, L. (szerk., 2011). Biztos Kezdet Kötetek II. A koragyermekkori fejlődés természete - fejlődési lépések és kihívások. Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, Budapest. Dubecz Dorottya (szerk., 2000). Korai fejlesztés. Fejlesztő Pedagógia különszám. Mentor-Szanator Kft., Budapest.
11 Fazekasné Fenyvesi M. - Józsa K. - Nagy J. - Vidákovich T. (2004). DIFER Programcsomag Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer 4-8 évesek számára. Mozaik Kiadó. Fehérné Kovács Zsuzsanna – Mácsainé Hajós Katalin – Szebényiné Nagy Éva (2002). Együtt lenni jó…: Mozgás-, ritmusérzék- és beszédfejlesztő feladatgyűjtemény 3-7 éves gyermekek részére. Logopédiai Kiadó, Budapest. Fejlesztő pedagógia. (1999). Különszám.
F. Földi R. (2004). Hiperaktivitás és tanulási zavarok, Comenius Bt., Pécs. Gaál Éva (2000). A tanulásban akadályozott gyermekek az óvodában és az iskolában In: Illyés Sándor (szerk) Gyógypedagógiai alapismeretek BGGYTF, Budapest, 429460. Gerebenné Várbíró K. (1996) A tanulási zavar jelenségkörének gyógypedagógiai pszichológiai értelmezése. In: Zászkaliczky Péter: “Önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudmányainak köréből. BGGYTF, Budapest. 216-245. Gósy Mária (1994). A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése iskolásoknak. Nikol Kkt. Gósy Mária (2005). A beszédészlelés és a beszédmegértés fejlesztése óvodásoknak. Nikol Kkt. Gósy Mária (2007) GMP-diagnosztika – A beszédészlelés és a beszédmegértés folyamata. Nikol Kkt. Gyarmathy Éva (1998). Tanulási zavarok szindróma a szakirodalomban. Új Pedagógiai Szemle, XLVIII. évf. 1998/10. 59-68. Gyarmathy Éva (1998a) Tanulási zavarok azonosítása és kezelése az óvodában és az iskolában. Új Pedagógiai Szemle, XLVIII. évf. 1998/11. 68-76 Huba Judit (1991). Pszichomotoros fejlesztés I-III. Tankönyvkiadó, Budapest. Marton Dévényi Éva (2002). Az Alapozó Terápia elmélete és gyakorlata. In: Martonné Tamás Márta (szerk.). Fejlesztőpedagógia. Eötvös Kiadó, Budapest Mesterházi Zsuzsa (1998). Életkérdések, tudományos kérdések. In: Mesterházi Zsuzsa (szerk). A nehezen tanuló gyermekek iskolai nevelése. BGGYTF, Budapest. 1. fejezet: 13-58. ISBN 963-7151-23-6 Nagyné Réz Ilona (szerk., 2001). A korai fejlesztés-gondozás és a fejlesztő felkészítés elméletét és gyakorlatát bemutató információhordozók gyűjteménye. BGGYTF, Budapest. Sarkady K. – Zsoldos M. (1992/93). Koncepcionális kérdések a tanulási zavar körül. Magyar Pszichológiai Szemle XLVIII.-XLIX. évf. 3-4. sz. 259-270. Szvatkó A. (2002). Hiszen ez játék! - Szenzoros integrációs terápiák a fejlesztésben In: Martonné Tamás Márta (szerk.). Fejlesztőpedagógia. Eötvös Kiadó, Budapest Vargáné Mező Lilla (2009). A pedagógiai diagnosztika és az együttnevelést segítő szakmaközi együttműködés lehetőségei. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Tudástár. 2009. június 17. http://www.ofi.hu/tudastar/egyuttneveles-szakmai/vargane-mezo-lilla Zsoldos Márta (2009). A tanulási és magatartási zavarok kognitív terápiája -- A Sindelar-program. Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, Tudástár. 2009. június 17. http://www.ofi.hu/tudastar/tanulasi-magatartasi
12 12. Az olvasási nehézség
történeti háttér a diszlexia definiálása (nemzetközi és hazai meghatározások) a diszlexia kialakulásának lehetséges oka, tünetek, gyakoriság a diszlexia csoportosítása diagnosztizálás Meixner Ildikó: A diszlexia prevenció és reedukáció c. munkájának bemutatása. a Játékház tankönyvcsalád bemutatása
Szakirodalom:
http://www.diszlexia.hu/ Meixner Ildikó: A diszlexia prevenció és reedukáció módszere. Gyarmathy Éva munkái. Csépe Valéria (2000): Az olvasás és írásképesség zavarai. In: Gyógypedagógiai alapismeretek. ELTE Bárczi Gusztáv Főiskolai Kar http://www.diszlexia.info/szakirodalom.htm Csépe V. (2012): Hogyan váljunk olvasóvá? Tanítás-tanulás 9: (5) 6-7. Csépe V. (2012): Nem minden olvasási zavar diszlexia, Tanítás-tanulás 9: (8) 5. Blomert L. – Csépe V. (2012): Az olvasástanulás és –mérés pszichológiai alapjai. In.: Csapó B. – Csépe V.: Tartalmi keretek az olvasás diagnosztikus értékeléshez. 17-86. Tóth D., Csépe V. (2009): Az olvasásfejlődés kognitív idegtudományi nézőpontból. Pszichológia 29. (4) 357-375. Csépe V. (2008): Az olvasás. In.: Csépe V. – Győri M. – Ragó A.: Általános pszichológia 3.: Nyelv – tudat - gondolkodás. Osiris Kiadó, Budapest. 155-178.
13. A számolási nehézség
történeti háttér a diszkalkulia meghatározása (nemzetközi és hazai meghatározások) a diszkalkulia kialakulásának lehetséges okai, tünetek, gyakoriság a diszkalkulia csoportosítása diagnosztizálás Dékány Judit: A diszkalkulia vizsgálata és terápiája
Szakirodalom: https://sites.google.com/site/krajcsi/Home/kurzusok/numerikus-megismeres Stanislas Dehaene (2003). A számérzék. Budapest: Osiris. Dékány, J. (1999). Kézikönyv a diszkalkulia felismeréséhez és terápiájához. Budapest: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola.
13 Márkus, A. (1998). Számolási zavarok a neuropszichológia szemszögéből. Fejlesztő Pedagógia, 3-15. Márkus, A. (2000). A matematikai képességek zavarai. In S. Illyés (Ed.), Gyógypedagógiai alapismeretek (pp. 279-308). Budapest: ELTE, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolai Kar. http://kognit.edpsy.u-szeged.hu/numlab/diszkalkulia/ http://dyscalculiaport.blogspot.hu/2011/07/diszkalkulai-diagnosztika.html https://sites.google.com/site/dyscalculiawo/hazai-irodalom http://prezi.com/llxy6lyhquxa/diszkalkulia/ http://www.youtube.com/watch?v=zdTjbOiMdSA http://www.fovpi.hu/tanulmanyok/diszkalkulia.html
14. A terápiák alkalmazásának szerepe a gyógypedagógiai munkában
a terápiák helye a gyógypedagógiai munkában a játékterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei a mozgásterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei a zeneterápia fogalma és alkalmazási lehetőségei egyéb terápiás lehetőségek (meseterápia, bábterápia, stb.)
Szakirodalom: Mérei F. – Binét Á. (2006): Gyermeklélektan. Budapest. Medicina Kiadó. Polcz Alaine 1999: Világjáték. Dinamikus Játékdiagnosztika és játékterápia. Budapest, Pont Kiadó. Stöckert Károlyné (szerk.) 2011: Kis játékpszichológia. Budapest, Eötvös József Kiadó. Takács Bernadett: Gyermek, játék, terápia. Okker Kiadó, Budapest. 2001. Kaduson, Heidi – Schaefer, Charles: 101 Játékterápiás technika. Animula Kiadó, Budapest, 2009. Kádár Annamária - Bodoni Ágnes: Az óvodás-és kisiskoláskor játékai elméleti és módszertani megközelítésben. Ábel Kiadó (Kolozsvár), 2010. Maszler Irén: Játékpedagógia. Comenius Bt. Pécs. 2002. Vass Zoltán 2006: A rajzvizsgálat pszichodiagnosztikai alapjai. Budapest, Flaccus Kiadó Huba Judit (2010): A pszichomotoros fejlesztés gyakorlati kézikönyve. Logopédia Kiadó, Bp. Kulcsár Mihályné (2009): A tanulás öröm is lehet. Magánkiadó. Lakatos Katalin (2005): Az állapot és mozgásvizsgáló teszt. HRG Alapítvány, Budapest. Lakatos Katalin: A szenzoros integrációs terápia alkalmazása viselkedési zavaros gyermekeknél. In: Fejlesztő Pedagógia Különszám: diszlexia, diszkalkulia, … p. 190193. M. Tamás Márta (szerk., 2002): Fejlesztő pedagógia. ELTE Eötvös Kiadó, Bp. Dr. Marton-Dévényi Éva: Alapozóterápia. In: Fejlesztő Pedagógia Különszám: diszlexia, diszkalkulia, … p. 80-107. Németh Erzsébet - S. Pintye Mária (2002): Mozdul a szó. Logopédiai Kiadó, Bp.
14 Oroszné Kosik Gabriella: Mozgásterápia, mint kiegészítő terápia a beszédfejlesztés terén. In: GYOSZE 2010/3. p. 237-243. Sally Goddard Blythe (2006): Reflexek, tanulás és viselkedés. Medicina Könyvkiadó, Budapest. Sófalvi Sándor (2009): A szenzomotoros integrációs terápiáról. Beszédjavító Intézet, Székesfehérvár. Szabó Borbála (2005): Mozdulj rá! Logopédia Kiadó, Budapest. Valett, Robert E. (1996): A tanulási zavarok terápiája. ELTE BGGYFK, Budapest. Kiss Jenőné (1994): Alternatív lehetőségek a zenepedagógiában. Tárogató Kiadó, Budapest. Kokas Klára (1992): A zene felemeli a kezeimet. Akadémiai Kiadó, Budapest. Sáry László (1999): Kreatív zenei gyakorlatok. Ars Longa Jelenkor Kiadó, Pécs. Lindenbergerné Kardos Erzsébet (2005): Zeneterápiai Szöveggyűjtemény. Kulcs a Muzsikához Kiadó, Pécs. Boldizsár Ildikó (2010): Meseterápia. Mesék a gyógyításban és a mindennapokban. Magvető Kiadó, Budapest.
15. Az integrált nevelés kérdései. Az inkluzív nevelés
az integráció történeti alapjai az integráció jogi háttere (nemzetközi és hazai) az integráció alapelvei az integrációs munka iskolai megjelenési formái
Szakirodalom:
Vojnitsné Kereszty Zsuzsa - Kókayné Lányi Marietta: Könyv a differenciálásról Lisa Delpit: Mások gyermekei Bernáth Gábor (szerk.): Esélyegyenlőség - deszegregáció, integráló pedagógia Kézdi Gábor - Surányi Éva: Egy sikeres iskolai integrációs program tapasztalatai Zágon Bertalanné (szerk.): Differenciálás heterogén csoportban Csányi Yvonne (szerk. 1993.): Együttnevelés – Speciális igényű tanulók az iskolában. (Az integrált fejlesztés lehetőségei ) Altern füzetek 5. IFA Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001.): A hallássérült gyermekek integrált oktatása-nevelése. ELTE – BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk. 2001): Értelmileg és tanulásban akadályozott gyermekek integrált nevelése és oktatása. ELTE – BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001): Látássérült gyermekek integrált oktatása-nevelése. ELTE – BGGYFK Bp. Csányi Yvonne (szerk.2001.): Mozgáskorlátozott gyermekek integrált neveléseoktatása. ELTE – BGGYFK Bp. Dr.Torgyik Judit (szerk.): Multikulturális tartalmak a pedagógiában Dr.Torgyik Judit (szerk.): Kulturálisan érzékeny iskola Michael S. Knapp és munkatársai: Hogyan tanítsuk hatékonyan a hátrányos helyzetű tanulókat? Radnóti Katalin (szerk.): Projektpedagógia mint az integrált nevelés egy lehetséges eszköze
15
Dr.Torgyik Judit (szerk.): Minden nap ünnep - Multikulturális gyakorlatok itthon Dr.Torgyik Judit (szerk.): Világjáró - Szempontok a multikulturális neveléshez Karlowits Juhász Orchidea (szerk.): Utak a projektpedagógiához Karlowits Juhász Orchidea (szerk.): Ha a hangyák az égre néznek - Utak a tevékenység-központú iskolákhoz L.Ritók Nóra: Projektpedagógia a hátrányos helyzetű tanulók oktatásában Vojnitsné Kereszty Zsuzsa - Zilahiné Gál Katalin (szerk.): Az óvoda-iskola átmenet problémái Polyák Teréz- Sófalvi Anna: Családbarát iskola - szülői együttműködés Arató Ferenc (szerk.): Kooperatív tanulás szervezés az integráció szolgálatában A fentebb említett könyvek letölthetőek az alábbi helyről: http://www.educatio.hu/hefop_projektek/project_4
16. NAT –Humán tanegység
az anyanyelvi nevelés elvei és feladatai az anyanyelvi kommunikáció kulcskompetencia a Magyar nyelv és irodalom műveltségi terület az olvasás és írástanítás az olvasás (szövegértő olvasás) az ember és társadalom műveltségi terület a történelem tanítás feladatai az Irányelvekben megjelenő speciális elvárások
Szakirodalom: Józsa Krisztián (szerk., 2006): Az olvasási képesség fejlődése és fejlesztése. Dinasztia Tankönyvkiadó, Budapest. Adamikné – Kálmánné – Kernya - H.Tóth: Az anyanyelvi nevelés módszerei. Csokonai V. M. Tanítóképző Főiskola és Móra F. Ifjúsági Könyvkiadó Rt. Zsigmond István (2008): Az értő olvasás fejlesztése. Editura Ábel Kiadó. Kolozsvár. Nemzeti Alaptanterv Kerettanterv Irányelvek Fercsik Erzsébet - Kaátz Judit (2004): Kommunikáció szóban és írásban. Krónika Nova Kiadó, Budapest. Adamikné Jászó Anna (2002): Anyanyelvi nevelés az ábécétől az érettségiig. Trezor, Budapest. Adamikné Jászó Anna (1999): Az írás és az olvasás története képekben. Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, Budapest. Baloghné Zsoldos Julianna (1991): A Nyelvi, Irodalmi és Kommunikációs Nevelés tantárgy-pedagógiája. Tankönyvkiadó, Budapest. Montágh Imre (1989): Nyelvművesség: A beszéd művészete. Múzsák Kiadó, Budapest. B. Nagy Ágnes - Szépe György szerk (2005): Anyanyelvi tanulmányok. Iskolakultúra. Pécs. Hernádi Sándor (1989): Beszédművelés. Tankönyvkiadó, Budapest.
16 Fábián – Gledura – Nagy - Zsolnai (1986): Anyanyelvi tantárgypedagógia. Tankönyvkiadó, Budapest. Katona András – Sallai József (2002): A történelem tanítása. (Tantárgy-pedagógiai összefoglaló) Szerk.: Katona András. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Szabolcs Ottó – Katona András (2006): Történelem tantárgy-pedagógiai olvasókönyv (Dokumentumok a történelemtanítás történetének és módszertanának tanulmányozásához). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. (Egy fejezet behatóbb ismerete.) Katona András (2005): A történelem és állampolgári ismeretek tanulása. In: Tanuljunk, de hogyan!? Szerk.: Katona András, Ládi László és Victor András. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 42-73. l. Fisherné Dárdai Ágnes (2010): Történelemtanítás Magyarországon a XX. század elején (Helyzetkép és perspektívák). Történelemtanítás, 2010/1. sz. www.folyoirat.tortenelemtanitas.hu Balázs Györgyné (1970): Korkép kialakítása a történelemoktatásban. Akadémiai Kiadó, Budapest (2. kiad. 1978.; 3. kiad. 1984.). F. Dárdai Ágnes (2006): Történelmi megismerés – történelmi gondolkodás. I.-II. kötet. A történelemtanári továbbképzés kiskönyvtára XLI., Budapest. Sávoly Mária (2004): A történelemoktatás erkölcs nevelő szerepéről, Mester és tanítvány 2004/1. szám. Knausz Imre (2001): Évszámokon innen és túl... Megújuló történelemtanítás. Műszaki Könyvkiadó, Budapest.
17. NAT – Természetismereti tanegység
a matematika kulcskompetencia az ember és természet műveltségterület földünk - környezetünk műveltségterület a matematika műveltségterület az Irányelvekben megjelenő speciális elvárások
Szakirodalom: Nemzeti Alaptanterv dr. Ceglédy István (2000): Matematika tantárgypedagógia I-II., Főiskolai Jegyzet. Nyíregyháza. Galsi György (2001): A matematika tanítás mestersége. Dávid Oktatói és Kiadói Bt., Kaposvár. C. Neményi Eszter (1995): Tantárgypedagógiai füzetek - Matematika (Gondolkodási és megismerési módszerek, Nyitott mondatok). R.R. Skemp (2005): A matematikatanulás pszichológiája. Edge 2000 Kft. Budapest. A tanulásban akadályozottak tankönyvei (Környezetismeret, Természetismeret, Földrajz) Fehér J. (1985): A földrajztanítás módszertana. – Tankönyvkiadó, Budapest. Makádi M. (2005): Földönjáró - Módszertani kézikönyv gyakorló földrajztanárok és hallgatók részére 1. – 2. - Stiefel, Budapest. 200 p. Bodzsár Éva (2005): Kézikönyv a biológia tanítás módszertanához. Trefort Kiadó, Budapest.
17 Dávid János (szerk., 1999): A környezetismeret tanításának módszertana. Dávid Oktatói és Kiadói Bt., Kaposvár. Balogh B. A. – Teperics K. (1996): A középiskolai földrajztanítás módszertana. – KLTE TTK, Debrecen. Bárdossy Ildikó – Dudás Margit – Pethőné Nagy Csilla – Priskinné Rizner Erika (2002): A kritikai gondolkodás fejlesztése. Pécsi Tudományegyetem, Pécs. Falus Iván (szerk., 1998): Didaktika. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Ollé János – Szivák Judit (2006): Mód-Szer-Tár. OKKER, Budapest. Pethőné Nagy Csilla (2005): Módszertani kézikönyv. Korona Kiadó, Budapest.
18. A tanulási esélyek társadalmi meghatározottsága a tanulásban akadályozottság fogalmának kialakulása, bevezetése a hazai szakterminológiába a hátrányos helyzet fogalma a tanulók szocio-kulturális és szocio-ökonómiai háttere, ennek lehetséges szerepe a tanulási problémák kialakulásában a rejtett tanterv szerepe a tanulók iskolai teljesítményében a különleges bánásmódot igénylő gyermekek Szakirodalom: Bánfalvy Csaba (2006): Gyógypedagógiai szociológia. ELTE BGGYFK, Budapest. Meleg Csilla (szerk., 2003): Iskola és társadalom. Dialóg Campus Kiadó, BudapestPécs. Réthy Endréné - Vámosi Ágnes: Esélyegyenlőtlenség és méltányos pedagógia. (http://mek.niif.hu/05400/05467/05467.pdf). Tanulmányok a tanulásban akadályozottak pedagógiája és határtudományai köréből. Educatio Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság Budapest, 2008. (http://www.sulinet.hu/tanar/kompetenciateruletek/ovodai_neveles/dokumentumok/foi skolai_tanulmanykotet.pdf) Kertesi Gábor, Kézdi Gábor: Általános iskolai szegregáció - okok és következmények (http://mek.oszk.hu/02500/02510/) OKI : Hátránykompenzálás (http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=kulcskeres&kat=main&kulcs=65) Romák és oktatás (http://mek.oszk.hu/01900/01964/) Hátrányos helyzet, második esély (http://www.oki.hu/showKiadvanyszulo.php?kod=12) Pierre Bourdieu: Vagyoni struktúrák és reprodukciós stratégiák. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs. Denis Lawton: Társadalmi osztály és az iskoláztatás esélye. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs. Basil Bernstein: Nyelvi szocializáció és oktathatóság. In.: Meleg Csilla (szerk., 1996): Iskola és társadalom. Campus Kiadó, Pécs.
18 19. A gyógypedagógiai tanácsadás
a tanácsadás fogalma, modelljei, folyamata a tanácsadás története az egyéni konzultáció elmélete és gyakorlata pszichodinamikai irányzatok (Freud, Adler, Erikson) affektív irányzatok (Rogers, May, Frankl) kognitív és behaviorista irányzatok (Beck, Ellis, Berne, Skinner) a csoportos konzultáció a konzultáció alkalmazási formái a gyógypedagógiában a konzultáció jelenlegi trendjei
Szakirodalom: Fonyó Ilona – Pajor András /Gladding/ (szerk., 2000): Fejezetek a konzultáció pszichológiájának témaköréből, Budapest. Ritoókné Ádám Magda (szerk., 1992): A tanácsadás pszichológiája (Szöveggyűjtemény). Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Rogers, Carl R. (2003): Valakivé válni - A személyiség születése. SHL Könyvek: Budapest. Super, D. E. Önmegvalósítás munkában és szabadidőben. In: Ritoók (szerk.) Pályalélektan (Kézirat). Nemzeti Tankönyvkiadó. Horányi A. - Kósáné Ormai V. (szerk., 1985): A nevelési tanácsadás elmélete és gyakorlata. Szöveggyűjtemény I-II. Tankönyvkiadó, Budapest. Klaniczay Sára (1992): Esetek a gyermekpszichoterápia területéről. BGGYTF, Budapest. Torda Ágnes (1995): „Ellenállás a fejlesztéssel szemben.” Fejlesztő Pedagógia, 1995/ 2-3. szám. Torda Ágnes (1990): „Szülők és szakemberek a dyslexiás gyermekekért.” Gyógypedagógiai Szemle, 1990/ 4. 300-303. Zászkaliczky Péter – Viktor Lechta-Ondrej Matuška (szerk., 1999) – A gyógypedagógia új útjai - Rendszerfejlesztés, tanácsadás, integráció. BGGYTF, Budapest. Egan, Gerard (2011): A képzett segítő: a segítés problémamegoldó és lehetőségkibontakoztató megközelítése. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Egan, Gerard (2009): A segítő készségek fejlesztése: gyakorlatok és munkafüzet a képzett segítő című könyvhöz. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Fournier, Jean Louis (2009): Hova megyünk, papa? Ab Ovo Kiadói Kft., Budapest. Kálmán Zsófia (1994): Bánatkő. Bliss Alapítvány, Keraban Kiadó, Budapest. Kálmán Zsófia (2005): Beszélgetések a konyhában – Sérült gyermeket nevelő családok speciális problémái. Bliss Alapítvány, Budapest. Dass, Ram – Gorman, Paul (1999): Hogyan segítsek? Ursus Libris Kiadó, Budapest. Singer Magdolna – Szabolcs Judit (2011): Sorsfordító gyerekek: speciális nevelést igénylő gyerekek útja az „egész”-ség felé. Jaffa Kiadó, Budapest. Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (2008): Ő-szintén. Szülők és szülősegítő szolgáltatások szervezőinek tapasztalatai. Budapest. Gácser Magdolna (2007): A csodatévő virág. Gyermekpszichiátriai esettanulmányok pedagógusoknak. APC Stúdió, Gyula. Kedl Márta – Borbély Sjoukje (szerk., 1997): Szemelvénygyűjtemény a korai gyógypedagógiai gondozás-fejlesztés témaköréből. I. kötet: Szemléleti kérdések.
19
Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola jegyzete. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Kezünkben a diagnózissal – Útmutatás sérült kisgyermekeket nevelő családok számára (2008). Kézenfogva Alapítvány, Budapest. Kolozsváry Judit (2002): Más gyerek, más szülő, más pedagógus. Okker Kiadó, Budapest. Schäffer, Franziska (1998): Munka – Szórakozás – Fejlesztés (Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola, Budapest.) Vanier, Jean (1999): Hazatérésünk (ford.: Ménesiné Mezősi Krisztina). Vigília Kiadó, Budapest.
20. A tanulásban akadályozottak pedagógiája szakos gyógypedagógus kompetenciája. Az együttműködés lehetőségei a gyógypedagógiában
együttműködési formák pedagógusok körében szülőkkel való konzultáció (sérülés/fogyatékosság trauma feldolgozás) a szülők jogai, tanácsadás együttműködés szakszolgálatokkal (TKVSZRB, EGYMI, Nevelési Tanácsadó) a szupervízió szerepe a gyógypedagógiai munkában a gyógypedagógiai kompetencia alkotóelemei, határterületi problémák és megoldási módozatok
Szakirodalom: Artiles, A.J. (2006): A gyógypedagógia változó identitása: Paradoxonok és dilemmák a kultúra és a tér nézőpontjából. Iskolakultúra, 2006/10, 3-35. Bod - Gallai - Mózes - Topolánszky – Zsindely (2003): Segítő szakemberek és a szülők kapcsolata. In: Fejlesztő Pedagógia, 2003/1. 56-62. Fonyó Ilona (2004): A konzultáció (counseling) és a gyógypedagógia. In: Gordosné Szabó Anna (szerk.) (2004): Gyógyító pedagógia. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 105-114. Fonyó Ilona – Pajor András (szerk., 2000): Fejezetek a konzultáció pszichológiájának témaköréből. BGGYTF, Budapest. Jászberényi Márta: Gyógypedagógiai terápiák és szupervízió. In: Gordosné (szerk., 2004): Gyógyító pedagógia. Medicina, Budapest, 115-130. Kálmán Zsófia: A szülő és a szakember együttműködésének buktatói. In: Kálmán Könczei (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest, 407421. Kálmán –Könczei (2002): A Taigetosztól az esélyegyenlőségig. Osiris Kiadó, Budapest. Képzési és Kimeneti Követelmények http://www.nefmi.gov.hu/kkk Mittler, P. (1999): A szülők és szakemberek közti kapcsolat újragondolása. In: Zászkaliczky - Lechta - Matuska (szerk., 1999): A gyógypedagógia új útjai. ELTE BGGYFK, Budapest, 81-102. Pálhegyi Ferenc (szerk., 2006): A gyógypedagógiai pszichológia elméleti problémái. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 93-121.
20 Pálhegyi Ferenc: A sérült gyermek családi helyzete. In: Zászkaliczky P. (szerk., 2002): „…Önmagában véve senki sem…” Tanulmányok a gyógypedagógiai pszichológia és határtudományainak köréből. ELTE BGGYFK, Budapest, 246-256. Tunyogi Erzsébet (1995): Gyógyító játék a családban. Tárogató Kiadó, Budapest, 1048.
A záróvizsgán a minimális elvárás az alábbi jogszabályok ismerete: 1993. évi LXXIX. Törvény a közoktatásról 243/2003. (XII. 17.) Korm. Rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról 2/2005. (III.1.) OM rendelete a sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók óvodai nevelésének, iskolai oktatásának irányelveiről (1. és 2. számú melléklet) 4/2010-es (I.19.) számú OKM rendelet a Pedagógiai Szakszolgálatok működéséről.
Megjegyzések:
A tételek rövid tartalmi leírása segíti a hallgatót a tanult ismeretek rendszerezésében. A szakirodalmak listája is a felkészülést kívánja segíteni. Nem korlátozza más irodalmak használatát. A hallgató másképpen is felépítheti tételét, integrálhatja az anatómia-kórtan, illetve a gyógypedagógiai pszichológia stúdiumok során tanult ismereteit, a konzultációk anyagát és a gyakorlatok során szerzett tapasztalatait is.