Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2/2013. számú jegyzőkönyve Készült: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. január 31-én megtartott üléséről. Jelen vannak: Boriszov Zoltán Szeleczkyné Szabó Katalin Becsei Andrásné Pintérné Bernyó Piroska Dr. Mayer András dr. Herczeg József Tóthné Dr. Kolumbán Ottilia Pruch Lászlóné Gózonyné Szekeres Ildikó
polgármester jegyző alpolgármester képviselő képviselő képviselő képviselő pénzügyi főelőadó tankerületi igazgató
Indruck Zoltánné
jegyzőkönyvvezető
Távol maradt: Szücs Norbert
képviselő
Boriszov Zoltán: Köszönti a tisztelt megjelenteket. Megállapítja, hogy a képviselő-testület 6 fővel határozatképes, hiányzik Szücs Norbert képviselő. A napirendi pontok a meghívóban megjelölt napirendi pontok lennének. Az egyebek napirendi pontban pedig a következő napirendek szerepelnének: orvosi rendelőkbe mozgássérült WC biztosításának megtárgyalása, irattári helység kialakításának megtárgyalása, a Baracska, Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlanhoz vezető út járhatóvá tételének megtárgyalása, az Aradi utca végének síkosság-mentesítésére vonatkozóan érkezett lakossági bejelentés megtárgyalása, a Faluházban könnyűzenei rendezvények tartására érkezett javaslat megtárgyalása, a jegyző tájékoztatójáról, és a a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 1/2005. (I.28.) önkormányzati rendelet módosítása. Más napirendi pontra nem érkezett javaslat, szavazásra bocsátja az elhangzott napirendi pontok elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012.(I.31.) határozata Napirendi pontok elfogadásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a napirendi pontokat az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1. Az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megtárgyalása 2. A Baracska-Kajászó-Vál Viziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulás 2013. évi költségvetésének megtárgyalása 3. A helyi vagyonrendelet felülvizsgálata 4. A közép és hosszú távú vagyongazdálkodási terv jóváhagyása 5. Az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által ellátott járóbeteg szakellátási feladat további működtetésének megtárgyalása
1
6. A civil szervezetek támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat felülvizsgálata, valamint a civil szervezetek részére pályázat kiírása 7. Az Önkormányzat és a Baracskai Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálata 8. Az Önkormányzat gazdasági programja felülvizsgálatának megtárgyalása 9. A hulladékszállítási közszolgáltatási szerződés jóváhagyása 10. Az iskolai vagyonátruházási szerződés jóváhagyása 11. A 2013. évre vonatkozó teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározása 12. Tájékoztató a jegyző teljesítményértékeléséről 13. A képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervének jóváhagyása 14. Egyebek o orvosi rendelőknél mozgássérült WC biztosítása o irattári helység kialakításának véleményezése o a Baracska, Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlanhoz vezető út járhatóvá tételének megtárgyalása o Az Aradi utca végének síkosság-mentesítésére vonatkozóan érkezett lakossági bejelentés megtárgyalása o Faluházban könnyűzenei rendezvények tatására érkezett javaslat megtárgyalása o jegyző tájékoztatója o a közterületek és ingatlanok rendjéről , a település tisztaságáról szóló 1/2005. (I.28.) önkormányzati rendelet módosítása A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Boriszov Zoltán: Javasolja az első napirendi pontot második napirendi pontként tárgyalni, és első napirendi pontként pedig – a 10. napirendi pontot – az iskola vagyonátruházási szerződésének megtárgyalását. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 5/2012.(I.31.) határozata Napirendi pontok sorrendjének felcseréléséről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a napirendi pontok sorrendjét az alábbiak szerint módosítja: 1. Az iskola vagyonátruházási szerződés jóváhagyása
2. Az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megtárgyalása A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali
2
1. napirendi pont: Az iskola vagyonátruházási szerződés jóváhagyása Boriszov Zoltán: Bemutatja a képviselő-testületnek a tankerületi igazgatónőt, majd átadja a szót Gózonyné Szekeres Ildikónak. Gózonyné Szekeres Ildikó: Megköszöni a meghívást a polgármester úrnak, valamint a konstruktív együttműködést mindenkinek, amit az utóbbi időben a munkája során tapasztalt. Elmondja, hogy alapvégzettségét tekintve pedagógus, és 31. éve van ezen a pályán. Sokféle tapasztalat van mögötte. Igyekezni fog, és arra törekszik, hogy ilyen módon minden település elégedett legyen a tevékenységükkel. Szeretne, ha az iskola minden ügyében egy párbeszéd alakulhatna ki köztük. Azt gondolja, és nem csak ő, hanem a KIK is, attól, hogy állami kézbe került az iskola, attól még baracskai gyerekek járnak ide. Itt ismerik legjobban a problémákat, és mindenképp közös gondolkodással juthatnak előbbre. Várja a további kérdéseket. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy a PIT bizottsági ülésen felvetődött egy-két kérdés bennük. Megkérdezi, hogy mi a helyzet az átvett dolgozók étkezési jegyével? Gózonyné Szekeres Ildikó: Erre nem tud válaszolni, csak azt tudja elmondani, hogy mi a törekvés. A törekvés az, hogy mindenki kapja meg azt, amit eddig kapott. Az alapgondolat az, hogy senkinek ne csökkenjen a jövedelme. Az is törekvés, ahol eddig nem kaptak étkezési jegyet, ott is kapjanak. Az nem lehetséges, hogy egy fenntartó által egyes pedagógusok kapjanak étkezési utalványt, mások pedig nem. Az alaptörekvés az volt, hogy január 1. napjától ez egységes legyen minden dolgozó vonatkozásában. Viszont úgy tudja, hogy a szakszervezeti tárgyalások során történt egy olyan döntés, hogy senkinek sem lehet kevesebb a bére. Elképzelhető, hogy a tanév végéig úgy fog működni, hogy a tanév végéig annyit fognak kapni, mint eddig. Erről azonban még nincs konkrét állásfoglalás. Úgy gondolja, hogy itt is úgy működött, hogy március tájékán kapták meg a dolgozók visszamenőleg ezeket az étkezési jegyeket a költségvetés kialakulása után. A KIK-nél ugyanez a helyzet. Készül egy költségvetés, tárgyalások folynak. Ebben, amit mondott azonban semmi biztos sincs. Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy reméli így lesz. Másik kérdése, ami szintén országos szinten probléma, hogy mi a helyzet a decemberi közüzemi számlákkal? Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy ezek decemberi teljesítésűek, és akkor még az intézményfenntartó központnak semmi köze nem volt az iskolákhoz. A kérés, hogy lehetőleg ezek a számlák kerüljenek teljesítésre. Itt ezzel kapcsolatban esetleg van valami probléma? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy igazából itt egy speciális helyzet van, mert az általános iskola kistérségi fenntartású, és a kistérségnek vannak más intézményei is. Elsősorban óvodák és családsegítő szolgálat is. A kistérségből csak Baracska vitte be az iskoláját, és szeretné a kistérség visszahárítani rájuk. Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy ő úgy tudja, hogy ment a Bíró úrnak egy levél ezzel kapcsolatban, és nem gondolja, hogy ő ellene lett volna ennek a dolognak. Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy nem is a Bíró úr van ellene, mert ő úgy jön a társulási tanács elé, hogy a baracskai általános iskolánál jelentkezett ennyi és ennyi kiadás. Erre a tanács többi tagja azt reagálja le, hogy miért adjanak a közös pénzből, hiszen ez az összeg Baracskáé. Gózonyné Szekeres Ildikó: Megkérdezi, hogy mennyi ez az összeg?
3
Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy olyan 1 millió forint. Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy maradjanak abban, hogy beszél a Bíró úrral, hogy ő miképp gondolkodik erről, mert ezt ilyen formában nem látja helyesnek. Boriszov Zoltán: Megkérdezi, hogy az ünnepségek a jövőben hogyan fognak alakulni? Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy ugyanúgy, ahogy eddig. Az igazgatónőnél ott marad minden munkáltatói jogkör, kivéve az elbocsátás, kinevezés, és fegyelmi jogkör, ami a KIK elnökénél van. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy néhány évvel ezelőtt Baracska község a külterületen lakókra tekintettel pályázatot nyújtott be egy tanyabuszra, melyet végül is kistérségi címszóval sikerült megnyerni. Ezzel a busszal hozzák be a külterületről az iskolás gyermekeket. Mivel Kajászón az iskola megszűnt, onnan is szállítja ez a busz a gyermekeket. Gózonyné Szekeres Ildikó: Megkérdezi, hogy ez a busz nem azonos azzal a busszal, ugye, amivel a gyermekek Kajászóról járnak a martoni Beethoven iskolába? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy nem, ez teljesen más. Elmondja, hogy milyen területekről szállítja a tanyabusz a gyermekeket. Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy biztosan lesz megoldás, de eddig erről ő nem tudott. Ezt már elő kellett volna készíteni, már az alap megállapodásba bele kellett volna venni. Megkérdezi, hogy mi ennek a költsége, és hány gyermeket érint? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy erre a tanyagondnoki buszra évente kapnak 2 millió forintot, amivel bizonyos tanyagondnoki feladatokat látnak el. Ebben az összegben benne van a busznak a költsége, a sofőrnek a bére. Baracska község önkormányzata szokott átadni a Többcélú Kistérségi Társulásnak közel 2 millió forintot a busz üzemeltetéséhez, amely a Segítő Szolgálatnak a fenntartója. Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy ennek az átadás-átvételi törvénynek talán a 23.§-ban van egy olyan rész, ami az iskolabuszokra vonatkozik. Abban van egy olyan rész, hogy a költségeket a központ fizeti azzal az önkormányzattal kötött megállapodás alapján, akinek a területéről bejárnak a gyerekek. Ezek szerint a kistérségi társulás üzemelteti a buszt, a kistérségi társulások oktatásra vonatkozó része pedig megszűnt. Igazából ez okoz problémát. Becsei Andrásné: Elmondja, hogy az már annak idején látható volt, hogy abból a normatívából, amit ad az állam a tanyabusz üzemeltetésére, csak a tanyagondnoki részt fedezi. Baracska község önkormányzata vállalta, hogy a többletüzemeltetési kiadásokat fedezi. Ezt azért vállalta akkor Baracska, mert normatívát kapott a bejáró gyerekek után. Most viszont Baracska nem kérhet normatívát a bejáró gyerekek után, a bejáró tanulók utaztatását pedig továbbra is ellátja. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy összesen olyan 30-35 főről van szó. dr. Herczeg József: Javasolja, hogy a Kistérségi Szociális intézménnyel egyeztessenek, hogy egy üzemeltetési szerződés keretében adja át az üzemeltetést Baracskának. A tulajdonjog nem változna. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy akkor a feladatot is át kellene adnia.
4
Boriszov Zoltán: Herczeg úr javaslatára elmondja, hogy a Családsegítő ezt a buszt más célra is használja. Onnantól fogva, hogy átkerülne ide üzemeltetésre, akkor minden megfordulna. Gózonyné Szekeres Ildikó: Javasolja, hogy a polgármester úr kezdeményezzen egy találkozót, melyen jelen van a Családsegítő vezetője, a polgármester úr, és a kistérség elnöke, és ő. Ezt valahogy jogilag helyre kell tenni. Szeleczkyné Szabó Katalin: Úgy gondolja, hogy ez egyik megállapodásnak sem lesz része, hanem külön szerződés lesz. Tóthné Dr. Kolumbán Ottilia: Elmondja, hogy ő azon van ledöbbenve, hogy januártól már ez az új felállás van, és erről még a tankerületi igazgató nem tud. Valahol az információáramlás megakadt. Gózonyné Szekeres Ildikó: Elmondja, hogy ő erről semmit sem tudott. Pintérné Bernyó Piroska: Megjegyzi, hogy ez egy kis probléma, az egészhez képest semmi. Gózonyné Szekeres Ildikó: Nem szeretné a saját felelősségét kikerülni. A törvény január 1-jétől él, innen fogja kezelni, de nyilvánvalóan visszamenőleg. Addig pedig a dolognak működnie kell. Még nincsenek elkésve, mert a végső határidő április 30., csak annyiban vannak elkésve, hogy visszamenőleg kell kezelni. Boriszov Zoltán: Megkérdezi, hogy onnan kapják a pénzt, ahonnan bejárnak a gyerekeke? Gózonyné Szekeres Ildikó: Válaszol, hogy nem, rosszul mondta. Ahonnan behozzák a gyerekeket, arról a településről hozzájárulás kérhető, de ez már a tankerület ügye lesz. Megkérdezi, hogy Baracska és Kajászó között nincs tömegközlekedés? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy nincs, és nem is megoldás. Útközben van egy pár zártkerti ingatlan, és ott is megáll a busz, és az külterület. Gózonyné Szekeres Ildikó: Véleménye szerint az lenne a legjobb, ha az önkormányzatnak lenne saját személygépkocsija erre a célra, amennyiben 7-8 gyermekről lenne szó. dr. Herzceg József: Elmondja, hogy itt egy szolgáltatási kötelezettségről is szó van Annamajor miatt. Gózonyné Szekeres Ildikó: Megkérdezi, hogy az egyeztetés részét felvállalja a polgármester úr? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy igen. Megkérdezi, hogy valakinek kérdése van-e? Kérdés nem érkezett, szavazásra bocsátja a vagyonkezelési szerződés elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
5
Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012.(I.31.) határozata Baracska Község Önkormányzata és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ között kötendő Vagyonkezelési Szerződés elfogadásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja az Önkormányzat és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ között kötendő Vagyonkezelési Szerződést. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Gózonyné Szekeres Ildikó a napirend tárgyalása után távozott az ülésről. Boriszov Zoltán szünetet rendel el. A szünet után megállapítja, hogy a képviselő-testület továbbra is 6 fővel határozatképes. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy érkezett egy jelzés, és szeretné, ha a képviselő-testület napirendi pontjai közé felvenné a Baracska Kossuth u. 18. szám alatti ingatlan megvásárlásának a lehetőségét. Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselőtestület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012.(I.31.) határozata Napirendi pont felvételéről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Kossuth u. 18. szám alatti ingatlan megvásárlási lehetőségét felveszi a tárgyalandó napirendek közé. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali 2. napirendi pont: Az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének megtárgyalása Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy az anyagot a PIT Bizottság ülésén elhangzottak alapján a pénzügyes kolleganő átdolgozta. Átadja a szót Pruch Lászlóné pénzügyes kolleganőnek. Pruch Lászlóné: Tájékoztatja a képviselő-testületet az előterjesztés alapján a PIT Bizottsági ülés után elvégzett módosításokról. Boriszov Zoltán: Megjegyzi, nagy probléma az állampolgároknak, és nekik is az utcarészek és házszámok kérdése. Itt az Aradi utca, Tompa utca, és ebbe tartozik még a Templom utca egy része is, amit át kellene nevezni. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy kért árajánlatot táblákra, és nagyobb utcanévtáblára is. Ez olyan 300-400 Eft-os problémát jelent, tehát nem sok. Ami problémát jelent, az hogy az állampolgárokat belekeverik egy félelmetes adminisztrációba. Két fontos okiraton kellene változtatni minden egyes állampolgár esetében. Ez pedig az ingatlan nyilvántartási lap, és a személyi igazolvány vagy lakcímkártya. Ennek az idei évben meg kellene történni, hiszen át kell futnia az adatoknak a népesség nyilvántartási rendszeren. Mindent nem tudnak megtenni, de ezt a két bejegyzést igen. Javasolja, hogy a képviselő-testület így pénz nélkül hatalmazza fel arra a
6
költségvetés elfogadása után, hogy megkereshesse a Földhivatalt, mert a hivatalvezető megígérte, hogy segítséget nyújt. Az állampolgárokat meg kellene keresni, tegyenek javaslatot, hogy milyen utcanevet szeretnének. Utána tudna csak összeget mondani, és akkor lehetne dönteni az összegről. Az Aradi utcába nem talál be a mentő, mert több helyről megközelíthető. Ilyen a Templom utca, a Petőfi utca, Tompa utca, Rákóczi köz is. Dr. Mayer András: Megjegyzi, hogy az útlevél, és a jogosítvány, és a forgalmi engedély is ott van még. Pintérné Bernyó Piroska: Bízzanak abban, hogy nincs cég az érintett utcákban, mert a cégbírósági átírás nem kevés pénz. dr. Herczeg József:: Véleménye szerint most kellett volna ezt elvégezni, amíg ingyenes volt a cégbírósági átírás. Boriszov Zoltán: Igazából 30-40 éves térképekből dolgoznak, utcák, telkek megosztása nincsenek feltüntetve. Megjelölnék azokat az ingatlanokat, akik vállalkozásban érdekeltek. Amennyiben olyan utcarészt találnak, ahol vállalkozó lakik, akkor azt az utcarészt megpróbálják kikerülni. dr. Herczeg József: Javasolja a választás után elhalasztani ezt a feladatot. Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy már 12. éve halogatják. Pintérné Bernyó Piroska: Válaszol, hogy ne a választás előtti évben kezdjék már el. Itt akkora káosz lesz emiatt. Dr. Mayer András: Az állampolgároknak ebben anyagilag mindenképp segítséget kell nyújtani. Maximálisan egyetért azzal, hogy ezt már rég el kellett volna intézni, de most nem javasolja. Elég kevés összeg maradt a tartalékkereten is. Pintérné Bernyó Piroska: Támogatja a doktor úr által elhangzottakat az anyagiakon kívül, időben azonban nem fér bele. Januárban már kijön a választási jegyzék, úgy tudja. Az összes érintett lakosnak erre az időre már mindennel rendelkeznie kell. Boriszov Zoltán: Természetesen tiszteletben tartja a testület döntését, de úgy gondolja, hogy két hónap egy ilyen dolognak az átfutása. Szeleczkyné Szabó Katalin: Megjegyzi, hogy van egy áthidaló javaslata. Pintérné Bernyó Piroska: Válaszol, hogy nem kell áthidaló javaslat, a polgármesternek volt egy javaslata, nekik is volt egy javaslata, kéri szavazzanak. Becsei Andrásné: Vannak későbbi dolgok, amik a pénzügyet érintik, de a költségvetést most tárgyalják. A jegyző asszonynak a PIT Bizottság javasolt illetményeltérítést. A jegyző asszony a köztisztviselőit is értékelni fogja. A képviselő-testület arra nem gondolt, hogy a hivatal köztisztviselői részére valami illetményfejlesztést adjon, mivel évek óta nem kaptak egy fillért sem. Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság nem kapott felkérést arra vonatkozóan, hogy véleményt mondjon, ezért a PIT Bizottság erről nem nyilatkozott. Képviselőként úgy gondolja, hogy amennyiben marad a bérükből, vagyis takarékosan gazdálkodnak, akkor tőle annyit oszt ki a
7
jegyzőnő, amennyit akar. Semmi közük hozzá, ő a munkáltató. Jutalomkeretet évek óta nem tudtak egyetlen intézménynek sem, és egyetlenegy dolgozónak sem biztosítani. Becsei Andrásné: Megjegyzi, konkrétan ő az illetményeltérítésre gondolt, az csak egy évre működik? Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy az értékelést követően egy adott évre vonatkozik. Januártól december 31-ig, és utána visszaáll. Dr. Mayer András: Megkérdezi, hogy negatív értékelés van? Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy igen. Dr. Mayer András: Megkérdezi, hogy a Cafeteriában mennyi a kötelezően adható? Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy bruttó 200 ezer forintot állapítottak meg. Becsei Andrásné: Javasolja, hogy amikor lesz a beszámoló, és meglátják a maradványt, akkor beszéljenek róla, hogy esetleg jutalmazásra legyen lehetőség. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, miszerint a tartalékkeret terhére a polgármester kapjon felhatalmazást, utcanév és házszám változtatási költségekre. Megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 2 igen és 4 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 8/2012.(I.31.) határozata Utcanév, és házszám változtatásról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetés tartalékkerete terhére nem tervez be összeget utcanév és házszám változtatási költségekre. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a költségvetési rendelet elfogadását. Pintérné Bernyó Piroska: Megkérdezi, mivel a költségvetésbe egy csomó olyan dolog van betervezve, ami külön megszavazásra került, nem fordítva működik ez? Úgy gondolja, hogy a költségvetés a vége a szavazásoknak. Előtte van még egy jó pár pénzügyet érintő dolog. 3. napirendi pont: A Baracska-Kajászó-Vál Viziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulás 2013. évi költségvetésének megtárgyalása Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolta az előterjesztés szerinti határozatot azzal a kiegészítéssel, hogy a képviselő-testület évi bruttó 100 Eftban állapítsa meg azt a költséget, amelyet a B-K-V könyvelése a hivatalnak okoz. Az összeg kerüljön kiszámlázásra Vál és Kajászó községek önkormányzatának. dr. Herczeg József: Kiegészíti, hogy ez az összeg már kidolgozásra került, és 219.870 forint lett a vége. Javasolja 200.000 forintban megállapítani az összeget.
8
Pruch Lászlóné: Elmondja, hogy a Kincstári elektronikus rendszerben azt a költségvetést kell majd felvinniük, amit a Társulás fogad el. Javasolja az eredeti határozati javaslat elfogadását, és javasolja, hogy a polgármester úr a társulási ülésre vigye be a testület javaslatát. Ő még annyit tenne hozzá, hogy az önkormányzatok tulajdoni hányaduk arányában fizessenek. Pintérné Bernyó Piroska: Úgy gondolta a PIT Bizottság. Becsei Andrásné: Megjegyzi, hogy a 13. szakaszban viszont az szerepel, hogy a képviselő-testületek kizárólagos hatáskörébe tartozik a módosítása. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy akkor javításra kerül. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a B-K-V Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulás 2013. évi költségvetésének előterjesztés szerinti elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 9/2012.(I.31.) határozata Baracska-Kajászó-Vál Víziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulás 2013. évi költségvetéséről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Baracska-Kajászó-Vál Víziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulás 2013. évi költségvetését az előterjesztés szerinti tartalommal elfogadja. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, hogy Kajászó, Vál községek a Baracskai Polgármesteri Hivatal részére az elvégzett munkáért vagyonarányaiban összesen bruttó 200 eFt hozzájárulást fizessenek. Megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 10/2012.(I.31.) határozata A Baracska-Kajászó-Vál Víziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulással kapcsolatos ügyviteli költségekről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete – a Baracska- Kajászó-Vál Víziközmű Beruházást Lebonyolító és Üzemeltető Intézményi Társulásban végzett munkáért – a Baracskai Polgármesteri Hivatal részére Kajászó és Vál községek önkormányzataitól vagyonarányaikban, összességében bruttó 200.000 forint hozzájárulást állapít meg. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Pruch Lászlóné a napirend tárgyalása után távozott az ülésről.
9
4. napirendi pont: A helyi vagyonrendelet felülvizsgálata Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és javasolta a rendelet előterjesztés szerinti elfogadását. Boriszov Zoltán: Megkérdezi, hogy kérdés, észrevétel van-e. Észrevétel nem érkezett, szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi rendeletet hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 1/2013.(II.01.) önkormányzati rendelete Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének az önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 6/2012. (III.28.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet szövegezése a jegyzőkönyv 1. számú mellékletét képezi. 5. napirendi pont: A közép és hosszú távú vagyongazdálkodási terv jóváhagyása Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és azzal a kiegészítéssel javasolta elfogadásra, hogy az előterjesztés 2. oldalán a határozatszám kerüljön beírásra, ill. a 3. oldal b. pontjában foglaltakról a februári bizottsági ülésen tárgyaljanak, továbbá a 2. pont b. résznél egy elgépelés szerepel, ami kerüljön kijavításra. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a PIT Bizottság javaslatát, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselőt-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 11/2013.(I.31.) határozata Baracska Község Önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervéről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete Baracska község önkormányzata közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási tervét az alábbiak szerint hagyja jóvá: 1. Középtávú vagyongazdálkodási terv a) Baracska Község Önkormányzat legfőbb célkitűzése, hogy az önkormányzati vagyon a Képviselő-testület ciklusa alatt tartósan ne csökkenjen. Csak olyan fejlesztéseket szabad vállalni, amelyekkel a megvalósuló eszközöket, programokat a működtetés során zökkenőmentesen finanszírozni lehessen. b) Az önkormányzati vagyonnal – mint nemzeti vagyonnal – felelős módon, rendeltetésszerűen kell gazdálkodni. c) A vagyongazdálkodás feladata az önkormányzat teherbíró képességéhez igazodó, elsődlegesen a közfeladatok ellátásához és a mindenkori társadalmi szükségletek kielégítéséhez szükséges, egységes elveken alapuló, átlátható, hatékony és költségtakarékos működtetése, értékének megőrzése, állagának védelme, értéknövelő használata, hasznosítása, gyarapítása, továbbá a feleslegessé váló vagyontárgyak elidegenítése.
10
d) Az önkormányzati vagyonfejlesztés (létrehozás, bővítés, felújítás) céljait a képviselőtestület egyedi döntései és az éves költségvetési rendelet határozza meg. e) Az önkormányzati vagyon hasznosításának alternatívái: A nemzeti vagyon alapvető rendeltetése a közfeladat biztosítása, hasznosításának célja a kötelező és önként vállalt feladatok hatékony és eredményes ellátása. A hasznosítás formái: a) a feladatok ellátásához szükséges vagyon elidegenítése: A rendelkezésre álló szabad vagyon értékesítését a forgalmi értékbecsléssel megalapozva, nyilvános pályázati kiírás alapján, a vagyonrendelet előírásai szerint a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény alapján kell lefolytatni. A vagyonhasznosítás bevételeit minél nagyobb arányban a vagyontárgyak megóvására, megújítására, illetve ingatlanfejlesztésre, fejlesztések önerejére kell fordítani. b) használatba adása, bérbeadása: A lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, önkormányzati tulajdonban lévő termőföldek, valamint telkek hasznosítása elsősorban bérleti szerződés keretében tehető meg. A bérlet útján nem hasznosított ingatlan esetében törekedni kell arra, hogy minél rövidebb ideig legyen kihasználatlan állapotban, ennek elkerülése érdekében folyamatos pályáztatás szükséges. c) önkormányzati vagyontárggyal vállalkozási tevékenység folytatása: Az önkormányzati feladatok ellátásához nélkülözhetetlen vagyonnal vállalkozási tevékenység folytatható, azonban az önkormányzati vállalkozás az alaptevékenységet nem veszélyeztetheti. Az önkormányzat csak olyan gazdálkodó szervezetben vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét. 2. Hosszú távú vagyongazdálkodási terv a) Alapjául szolgál a középtávú vagyongazdálkodási terv. b) Az önkormányzatnál a vagyon megőrzésének elsődlegessége elérvényesül a hosszú távú működési stabilitás biztosítása érdekében. c) Az önkormányzat intézményei energia hatékonyságának növelése d) Az önkormányzat szempontjából kedvező pályázati lehetőségek maximális kihasználása. e) A vagyonhasznosítás során a bevételszerzés, illetve a kiadáscsökkentés mellett szem előtt kell tartani azt, hogy az ne vagyonfelélést eredményezzen. A piaci helyzet ismeretében évente felül kell vizsgálni az értékesítendő, valamint a más módon hasznosítható vagyonelemeket. A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester 6. napirendi pont: Az Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által ellátott járóbeteg szakellátási feladat további működtetésének megtárgyalása Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolta a határozat szerinti döntési javaslatot azzal, vagyis a képviselő-testület 2013. április 30-át követően ne folytassa a járóbeteg-szakellátási feladat ellátását. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az előterjesztés szerinti döntési javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
11
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013.(I.31.) határozata Ercsi Város Önkormányzata többségi tulajdonban lévő Ercsi Járóbeteg-szakellátó Egészségügyi Központ Közhasznú Nonprofit Kft. által ellátott járóbeteg-szakellátási feladat 2013. április 30-a utáni ellátásáról 1. Baracska Község önkormányzata Képviselő-testülete 2013. április 30-át követően nem kívánja folytatni a járóbeteg-szakellátási feladat ellátását. 2. Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a döntésről tájékoztassa az egészségügyért felelős minisztert, – többségi tulajdonos lévén – Ercsi Város önkormányzatát, illetve a Kft. taggyűlését legkésőbb 2013. február 15. napjáig. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: 2013. február 15. Becsei Andrásné: Megkérdezi, hogy amennyiben Ercsi tovább szeretné működtetni, akkor az Baracskára nem ró kötelezettséget, ugye? dr. Herczeg József: Válaszol, hogy szerinte nem. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy megnézték a társulási megállapodást, a szavazati arányokat. dr. Herczeg József: Válaszol, hogy ez most szerződésmódosításnak minősül a törvény erejénél fogva. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy igazából a Kft. meg fog szűnni. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy jogszabály szerint mindent átvesz az állam, a szerződéseket jogfolytonossá teszi. 7. napirendi pont: A civil szervezetek támogatásáról szóló 13/2012. támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat felülvizsgálata, valamint a civil szervezetek részére pályázat kiírása Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy ezzel kapcsolatban a Bizottságnak 4 határozati javaslata van. Először is javasolta a Bizottság, hogy a pénzügyi keret kerüljön 1 millió forinttal megemelésre a 2013. évi költségvetés tartalékkerete terhére. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 13/2013.(I.31.) határozata A civil alap összegének megemeléséről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a civil alap pénzbeli keretösszegének összegét 1 millió forinttal megemeli a 2013. évi költségvetés tartalékkerete terhére.
12
A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság második javaslata az volt, hogy a Civil Szervezetek támogatásáról szóló határozat módosításának szövege a következő ponttal egészüljön ki: „ A polgármester a képviselő-testület döntése alapján előleget biztosíthat a Civil szervezetek részére.” Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14/2013.(I.31.) határozata A Civil Szervezetek támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat módosításának véleményezéséről (1) Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Civil Szervezetek támogatásáról szóló határozat módosításának szövegezését a következő ponttal egészíti ki: „ A polgármester a képviselő-testület döntése alapján előleget biztosíthat a Civil szervezetek részére.” A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Becsei Andrásné: Elmondja, hogy most a Baba-mama klub írt az újságba, és megnézte az egyesülési jogról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvényt. Ebben a törvényben meg van határozva, hogy mi minősül civil szervezetnek. A civil szervezeteknek alapító okirattal kell rendelkeznie, könyvvezetési kötelezettsége van. Tudomása szerint se a Dalkör, sem a Baba-mama klub, stb. ezek alapján nem civil szervezet. Ez alapján a Sportkör, a Szevasz Alapítvány, és a Polgárőrség tartozik bele. Dr. Mayer András: Javasolja, hogy akkor nevezzék másképp. Becsei Andrásné: Válaszol, hogy pontosan erre gondolt, hogy egészítsék ki a szabályzatot azzal, hogy klubokat, és szakköröket is támogatnak. Tóthné Dr. Kolumbán Ottilia: Kiegészíti, hogy vagy civil szerveződéseket. dr. Herzceg József: Elmondja, megakadt azon, hogy a civil szervezet közös gazdasági tevékenységet folytat. Becsei Andrásné: Elmondja, ha esetleg kapnak egy ellenőrzést, nehogy az legyen, hogy kifizettek összeget olyan civil szervezeteknek, akinek nincs létesítő okirata, és nincs könyvvezetése. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az alpolgármester asszony javaslatát, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2013.(I.31.) határozata A Civil Szervezetek támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat módosításának véleményezéséről (2)
13
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Civil Szervezetek támogatásáról szóló szabályzatba a támogatandói kört kiegészíti a szakkörökkel (körök) és klubokkal. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, a Bizottság javasolta, hogy a 2. sz. döntési javaslat (ami az előterjesztés szerint 3. sz.) alapján a pályázat kerüljön kiírásra. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2013.(I.31.) határozata Civil szervezetek részére pályázat kiírásáról Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT ír ki a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló SZABÁLYZAT-ban foglaltak alapján. (A többször módosított SZABÁLYZAT egységes szerkezetét a képviselő-testület 18/2013. (I.31.) határozata tartalmazza.) A hivatkozott Szabályzat megtekinthető Baracska Község önkormányzata „www.Baracska.hu” elnevezésű honlapján, Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalában (2471 Baracska, Kossuth u. 29.), illetve a KIDOBOLÓ c. helyi önkormányzati lap 2013./2. számában. A pályázati kiírás célja: a baracskai székhelyű civil szervezetek, szerveződések, klubok szakkörök (körök) számára, azok helyi működéséhez és tevékenységéhez önkormányzati költségvetési vagy természetbeni támogatás biztosítása. Az Alap keretösszege: 4.000.000 Ft., azaz Négymillió forint A pályázati dokumentáció benyújtásának határideje: 2013. március 12. (a pályázati kiírást követő 40. nap) (mely határidő elmulasztása jogvesztő) A pályázatot benyújtásának helye: Baracska Község Polgármestere, 2471 Baracska, Kossuth u. 29. A pályázat benyújtásának módja: A pályázatot a pályázati kiírásban megjelölt határidőben, a Szabályzat 1. sz. mellékletében foglalt „PÁLYÁZATI ADATLAP” kitöltésével, valamint az abban felsorolt dokumentumok becsatolásával, az átvételt igazoltatva (ajánlott postai küldemény, személyes benyújtás stb.) lehet. A pályázat elbírálásának rendje: Képviselő-testülete bírálja el.
a Pályázatokat Baracska Község Önkormányzat
A pályázat elbírálása: a pályázat benyújtását követő képviselő-testületi ülésen történik.
14
A pályázat eredményéről történő értesítés időpontja, módja: A képviselő-testület döntését követő 3 munkanapon belül, írásban. A támogatásban részesített szervezettel az önkormányzat Támogatási szerződést köt. A Támogatási Szerződés megkötésének időpontja: a támogatásban részesített szervezet írásbeli tájékoztatását követő 8 napon belül. A támogatás folyósítása: a Támogatási Szerződés aláírását követően, a támogatási kérelemben megjelölt ütemezésben történik. A támogatás felhasználásának és a beszámolás, elszámolás rendjének alapvető szabályai: a támogatásban részesített a Támogatási megállapodásban rögzített határidőn belül a támogatás felhasználásáról pénzügyi és szakmai beszámolót készít, melyek elfogadásáról a Pénzügyi,- Informatikai és Településfejlesztési Bizottság a tárgyévre benyújtott pályázatok elbírálásakor dönt. Egyéb előírások: Nem részesülhet 2 éven keresztül támogatásban, illetve a már folyósított támogatás visszafizetésére kötelezett – a tudomásszerzéstől számított két éven belül – az a civil szervezet, amely a) az Alaphoz benyújtott korábbi pályázati dokumentációjában megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott, b) az Alapból kapott támogatást a vonatkozó Támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérően használta fel, c) szerződésben vállalt kötelezettségét nem vagy nem határidőben teljesítette. Bármilyen sport tevékenység céljára megállapított támogatás csak a Baracskai Sport Egyesületen keresztül folyósítható. A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester
Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottságnak volt egy utolsó módosító javaslata a szabályzathoz, mely szerint az 1. számú döntési javaslat 9. pontjának szövegezése az alábbiak szerint módosuljon: :” …a Kozma Ferenc Általános Iskola igazgatója, és a Szent László Völgye Önkormányzatai Társulás működtetésében lévő Szent László Regionális Óvoda baracskai Bóbita Tagóvoda vezetője kérelmére – pályázat benyújtása nélkül évi egy alkalommal ingyenesen kapja használatba a Faluházat.”
Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta:
15
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2013.(I.31.) határozata A Civil Szervezetek támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat módosításának véleményezéséről (3) Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete az előterjesztés szerinti 1. számú döntési javaslat 9. pontjának szövegezését az alábbiak szerint módosítja: „A Kozma Ferenc Általános Iskola az igazgató, a Szent László Regionális Óvoda baracskai Bóbita Tagóvodája pedig a tagóvoda vezető kérelmére – pályázat benyújtása nélkül – évi egy alkalommal ingyenes használatba kapja a Faluházat.” A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a Civil Szervezetek támogatásáról szóló szabályzat módosításokkal egységes szerkezetben történő elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18/2013.(I.31.) határozata A Civil Szervezetek támogatásáról szóló 13/2012.(II.10.) határozat módosításával egységes szerkezetben történő elfogadásáról Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Civil Szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló szabályzatot – a módosítással egységes szerkezetben - az alábbi tartalommal fogadta el: SZABÁLYZAT a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról Baracska Község Önkormányzatának Képviselő-testülete elismeri azt a tevékenységet, amelyet a községben működő civil szervezetek az önkormányzati feladatok megvalósításában vállalnak, ezért a civil szervezetek átláthatóbb és kiszámíthatóbb működéséhez támogatást nyújt. A támogatás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek pártpolitikától mentes társadalmi szerepvállalásának segítése, az önkormányzat és a civil társadalom közötti partneri viszony és munkamegosztás előmozdítása az önkormányzati feladatok hatékonyabb ellátása érdekében. A kitűzött célok elérése és a civil társadalmi önszerveződés elősegítése érdekében Baracska Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi szabályzatot alkotja:
1. A szabályzat célja A baracskai székhelyű civil szervezetek, szerveződések, illetve országos, regionális, megyei szervezetek baracskai szervezettel is rendelkező civil szervezetei, helyi klubok, szakkörök (körök) számára, azok helyi működéséhez és tevékenységéhez önkormányzati költségvetési vagy természetbeni támogatás biztosítása.
16
(1)
(2) (3) (4)
2. A szabályzat hatálya A szabályzat hatálya alá tartoznak azon civil szervezetek, szerveződések, helyi klubok, szakkörök (körök), (kivéve a pártok, tömegmozgalmak, a munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, valamint a biztosító egyesületek), amelyek Baracskán folytatják tevékenységüket, a baracskai közéletben tevőlegesen részt vállalnak. Nem támogathatók a civil szervezetek azon tevékenységei, amelyek támogatását törvény vagy más jogszabály tiltja. A szabályzat hatálya nem terjed ki a Faluház (mint intézmény) által szervezett klub és szakköri foglalkozásokra. Bármilyen sport tevékenység céljára megállapított támogatás csak a Baracskai Sport Egyesületen keresztül folyósítható. 3. A civil szervezetek támogatásának módja
(1)
(2)
(3)
(4) (5)
a) pénzbeli, b) természetbeni (önkormányzati tulajdonban lévő épület/helyiség használata, autóbusz használat), melynek pénzben kifejezhető értéke a megállapodási szerződésben meghatározásra kerül) 4. Önkormányzati Civil Alap Az Önkormányzat költségvetésében e szabályzatban meghatározott célokra és a civil szervezetek számára elkülönített alapot, Önkormányzati Civil Alapot (a továbbiakban Alapot) hoz létre. Az Alap felhasználásáról a képviselő-testület dönt. Az Alapból az alábbi célokra teljesíthetők kifizetések: a) civil szervezetek közhasznú tevékenységének támogatása; b) civil szervezeteket érintő évfordulók, fesztiválok, hazai rendezvények támogatása; c) hazai rendezvényeken, fesztiválokon történő részvétel támogatása; d) civil szférával kapcsolatos szolgáltató, tanácsadó, oktatási, fejlesztő, segítő tevékenységek támogatása; e) civil szférát bemutató kiadványok, elektronikus és írott szakmai sajtó támogatása; f) civil szervezetek pályázati önrészének támogatása; g) civil érdekképviseleti tevékenységek támogatása; h) egyéb, a költségvetési rendeletben meghatározott községpolitikai célok érdekében végzett tevékenység támogatása, i) civil hálózatépítő tevékenység, illetve abban (tevékenység szerinti szakmai szervezetekben, szövetségekben stb.) való részvétel támogatása. Az Alapból támogatás e szabályzatban foglaltaknak megfelelően pályázati úton igényelhető. A pályázatot a képviselő testület írja ki és bírálja el. A pályázat kiírása a költségvetésről szóló rendelet elfogadásakor történik. Az Alap nagyságának módosítására és új pályázati kiírás kibocsátására a féléves költségvetési beszámoló elfogadásakor van lehetőség. A pályázat benyújtási határideje: a pályázati kiírást követő 40. nap, mely határidő jogvesztő.
17
(1)
(2)
(3)
(4)
(5) (6)
(7)
(1) (2)
5. Az Önkormányzati Civil Alapból nyújtott pénzügyi támogatás igénylése A támogatás elnyerésére kiírt pályázati felhívást a pályázat benyújtásának határideje előtt legalább 20 nappal közzé kell tenni Baracska Község hivatalos internetes honlapján, a Kidoboló c. újságban, valamint az önkormányzat hirdetőtábláin. A pályázati felhívásnak tartalmaznia kell a pályázat célját, a támogatás feltételeit, az odaítélhető támogatás összegére vagy kereteire vonatkozó rendelkezést, a támogatás felhasználásának és a beszámolás, elszámolás rendjének alapvető szabályait, a pályázati dokumentáció benyújtásának határidejét, helyét és módját, az elbírálás rendjét, határidejét és az eredményről történő értesítés módját. A pályázati dokumentációnak tartalmaznia kell (1. sz. melléklet): a) a pályázó nevét, székhelyét, bejegyzett szervezet esetén az adószámát, bírósági nyilvántartásba vétel számát, valamint közhasznú jogállás esetén az erről szóló rendelkező végzés számát, a nyilatkozattételre jogosult személy megnevezését, b) a pályázó számlavezető pénzintézetének megnevezését és a pályázó számlaszámának megjelölését, ahová a támogatás összege átutalható, valamint nyilatkozatot arról, hogy a pályázó szervezetnek köztartozása (NAV, önkormányzati adóhatóság) nincs. c) az igényelt támogatás célját, a felhasználás módját és az igényelt összeget; d) a támogatás felhasználására vonatkozó költségszámítást, megjelölve a pályázati cél megvalósításához rendelkezésre álló saját és egyéb forrás összegét; e) a pályázati cél megvalósításának kezdő és befejező időpontját; f) írásbeli hozzájárulást a pályázatban foglalt közérdekű adatok kezeléséhez és Baracska Község hivatalos internetes honlapján való közzétételéhez. A pályázatot a pályázati kiírásban megjelölt határidőben és módon, az átvételt igazoltatva (ajánlott postai küldemény, személyes benyújtás stb.) a polgármesternek címezve kell benyújtani A kiíró a pályázókat egy esetben 5 napos határidő kitűzésével felhívhatja a hiányosan beadott pályázat kiegészítésére. Nem részesülhet 2 éven keresztül támogatásban, illetve a már folyósított támogatás visszafizetésére kötelezett – a tudomásszerzéstől számított két éven belül – az a civil szervezet, amely a) az Alaphoz benyújtott korábbi pályázati dokumentációjában megtévesztő vagy valótlan adatot szolgáltatott; b) az Alapból kapott támogatást a vonatkozó támogatási szerződésben megjelölt céltól részben vagy egészben eltérően használta fel; c) szerződésben vállalt kötelezettségét nem vagy nem határidőben teljesítette. A kizárt szervezetekről Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala nyilvántartást vezet. 6. A támogatási szerződés E szabályzat 3. pontjában meghatározott forrásokból támogatásban részesített szervezettel az Önkormányzat támogatási szerződést köt. A támogatási szerződésnek tartalmaznia kell (2. sz. melléklet): a) támogatás összegét; b) a támogatás konkrét célját; c) a támogatás folyósításának feltételeit és ütemezését; d) a támogatás felhasználásának és elszámolásának határidejét, módját;
18
e) a kedvezményezett kötelezettségvállalását a hatályos jogszabályok előírásainak betartására; f) a kedvezményezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy hozzájárul a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának jegyzője, vagy a Képviselő-testület által ellenőrzéssel megbízott személyek és szervezetek általi ellenőrzéséhez; g) a szerződésszegés eseteit és szankcióit, h) amennyiben a képviselő-testület döntése alapján a polgármester előleget biztosít, az előleg összegét és beszámításának módját.
(1) (2) (3)
(4)
(5)
(1)
(2)
(3)
(4)
7. A támogatások folyósítására a támogatási kérelemben megjelölt ütemezés szerint kerül sor, utólagos elszámolási kötelezettség mellett. A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról az Önkormányzattal kötött szerződés és a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni. A támogatott civil szervezet a szerződés teljesítéséről szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást köteles a szerződésben megjelölt határidőben és módon, az átvételt igazoltatva (ajánlott postai küldemény, személyes benyújtás stb.) a polgármesternek címezve benyújtani. Az előző évi elszámolások elfogadásáról a Pénzügyi-, Informatikai és Településfejlesztési Bizottság a tárgyévre benyújtott pályázatok elbírálásakor dönt, mely döntéséről a Képviselő-testületet annak soron következő ülésén tájékoztatja. Az Önkormányzat által nyújtott támogatások kedvezményezetteinek neve, valamint a támogatási összeg Baracska Község önkormányzat hivatalos internetes honlapján, és a Kidoboló c. újságban közzétételre kerül. 8. A Képviselő-testület által a költségvetés elfogadásakor megállapított pénzügyi támogatás kifizetéséről a döntést követően Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala gondoskodik a támogatottal kötött támogatási szerződés alapján. A kedvezményezettek a támogatás felhasználásáról az Önkormányzattal kötött megállapodás, valamint a gazdálkodásukra vonatkozó előírások szerint kötelesek számot adni. A támogatott civil szervezet, szerveződés a szerződés teljesítéséről szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást köteles a szerződésben megjelölt határidőben benyújtani. A támogatás felhasználásáról készített elszámolást a kedvezményezettek postai úton ajánlott küldeményként a polgármesternek címezve, vagy személyesen kötelesek benyújtani. A támogatás felhasználásáról szóló beszámolót a Képviselő-testület a költségvetési rendelet elfogadásával egyidejűleg tárgyalja.
9. A Kozma Ferenc Általános Iskola az igazgató, a Szent László Regionális Óvoda baracskai Bóbita Tagóvodája pedig a tagóvoda vezető kérelmére – pályázat benyújtása nélkül – évi egy alkalommal ingyenes használatba kapja a Faluházat. 10. A szabályzatban foglaltakat első alkalommal az önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadását követően lehet alkalmazni.
19
A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos A határozat végrehajtásáért felelős: polgármester
1. sz. melléklet PÁLYÁZATI ADATLAP
Szervezet adatai: 1. SZERVEZET, SZERVEZŐDÉS NEVE:
2. SZERVEZET, SZERVEZŐDÉS CÍME:
3. KÉPVISELŐJÉNEK NEVE:
4. SZERVEZET ADÓSZÁMA:
5. SZERVEZET SZÁMLASZÁMA:
6. SZERVEZET JOGÁLLÁSA:
7.SZERVEZET BÍRÓSÁGI BEJEGYZÉSRŐL SZÓLÓ VÉGZÉS SZÁMA:
8. NYILVÁNTARTOTT TAGOK SZÁMA:
Támogatási információk: 1. IGÉNYELT-E AZ ELŐZŐ ÉVBEN PÉNZÜGYI TÁMOGATÁST?
IGEN
NEM
A TÁMOGATÁS J JELLEGE: a, PÉNZBELI b, TERMÉSZETBENI 2. A JELEN PÁLYÁZATBAN KÉRT TÁMOGATÁS ÖSSZEGE:
20
3. A KÉRT ÖSSZEG FELHASZNÁLÁSA (CÉL):
4. A TERVEZETT CÉL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK EGYÉB FORRÁSAI: (EGYÉB PÁLYÁZATI FORRÁS, TÁMOGATÁS, ÖNERŐ STB.)
5. A PÁLYÁZATI CÉL MEGVALÓSÍTÁSÁNAK KEZDŐ ÉS BEFEJEZŐ IDŐPONTJA: A PÁLYÁZATHOZ CSATOLANDÓ MELLÉKLETEK:
BEJEGYZETT SZERVEZETEK ESETÉBEN: a. a bírósági bejegyzésről szóló – 30 napnál nem régebbi - végzés másolata; 1 b. az alapszabály másolata;2 c. az előző támogatás felhasználásáról készített, a szabályzat 7. pontjában meghatározottak szerint elkészített szakmai és pénzügyi beszámoló d. az előző évi tevékenységről szóló tájékoztató e. a szervezet által megpályázott összeg felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve; f. írásbeli hozzájárulás a pályázatban foglalt adatok (pályázó neve, igényelt támogatási cél és összeg) kezeléséhez és Baracska Község hivatalos internetes honlapján való közzétételéhez; g. nyilatkozat arról, hogy a pályázó szervezetnek köztartozása (NAV, önkormányzati adóhatóság) nincs. SZERVEZŐDÉS ESETÉBEN: a. az előző támogatás felhasználásáról készített, a szabályzat 7. pontjában meghatározottak szerint elkészített szakmai és pénzügyi beszámoló b. az előző évi tevékenységről szóló tájékoztató c. a szervezet által megpályázott összeg felhasználásának tervezete, a várható költségek szerint részletezve; d. írásbeli hozzájárulás a pályázatban foglalt adatok (pályázó neve, igényelt támogatási cél és összeg) kezeléséhez és Baracska Község hivatalos internetes honlapján való közzétételéhez; e. nyilatkozat arról, hogy a pályázó szervezetnek köztartozása (NAV, önkormányzati adóhatóság) nincs.
Kelt: ………………., …………………………….
………………………………………………….. A szervezet képviselőjének aláírása 1 2
A fenti dokumentumok benyújtása csak abban az esetben kötelező, amennyiben az előző pályázat benyújtását követően a dokumentumokban található adatokban változás történt.
21
2. sz. melléklet
Ikt. sz.:
/ 201…. TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS
mely létrejött egyrészről … Község ÖNKORMÁNYZATA; képviseli: … polgármester, továbbiakban, mint Támogató, másrészről {szervezet neve} (, {címe}; képviseli: {név}), mint Támogatott között a {cél általános megjelölése}{év} évi támogatásáról.
1. A Támogató … Község Önkormányzata Képviselő-testületének
/ . (
.
.) sz.
határozata alapján a {cél konkrét megjelölése a pályázatra történő hivatkozással} támogatása céljából Támogatott részére a./
….,- Ft, azaz ……. forint összeg célzott támogatást nyújt b./
………………………………………………… természetbeni célzott
támogatást nyújt (melynek értéke forintban kifejezve…………Ft) a 20….. évben a ……./ 20…évi ( ……..) sz. önkormányzati rendeletben szereplő Önkormányzati Civil Alap terhére. 2. A Támogató a támogatást legkésőbb (dátum} a Támogatott bankszámlájára: ……………………………………………… átutalja, illetve Baracska önkormányzat házipénztárából kifizeti.. 3. A Támogatott a támogatás felhasználásáról legkésőbb {dátum}-ig írásos szakmai és számlamásolatok csatolásával – pénzügyi és szakmai beszámolót készít, melyet {név} polgármesternek címezve kell a polgármesteri hivatalhoz benyújtani. Az eredeti számlákon fel kell tüntetni jelen támogatási szerződés számát, illetve „A számla összegéből …… forint kizárólag a …….. sz. pályázat elszámolásához került felhasználásra.” feliratot. A támogatási összeg kizárólag az 1. pontban felsorolt tevékenységekkel kapcsolatban felmerülő költségek fedezetéül használható fel. 4. A beszámolót a képviselő-testület P.I.T. Bizottsága {hónap}-i ülésén tárgyalja és fogadja el, illetve szükség esetén hiánypótlásra szólítja fel a Támogatottat, amely köteles azt 5 napon belül a 3. pont szerint benyújtani. Ez esetben a beszámolóról a Bizottság {hónap}-i ülésén dönt.
22
5. Amennyiben a szerződés 3. pontjában jelzett beszámoló a megállapodásban szereplő határidőig nem érkezik meg, illetve azt a képviselő testület a hiánypótlást követően sem fogadja el, a Támogatott köteles a támogatás teljes – a jogszabályban meghatározott kamattal növelt - összegét legkésőbb {dátum}-ig az önkormányzat számlájára visszautalni. A beszámoló nem megállapodás szerinti teljesítése a visszafizetési kötelezettségen túl a következő két évben a támogatási forrásokból történő kizárást vonja maga után. 6. A Támogatott hozzájárul a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala jegyzője,
valamint a Képviselő-
testület által ellenőrzéssel megbízott személyek és szervezetek ellenőrzéséhez. 7. A támogatás felhasználására vonatkozó egyéb rendelkezéseket a civil szervezetek önkormányzati támogatásáról szóló ……./ 20…. ( ……..) sz. képviselő-testületi határozattal elfogadott szabályzat, a Ptk. szerződésre vonatkozó rendelkezései, valamint
az
államháztartási
törvény
végrehajtásának
szabályait
tartalmazó
368/2011.(XII.31.) sz. Korm. rendelet 68-100 %-ai tartalmazzák.
Baracska, 2013................................................................ …………………………………….. Támogató
…………………………………… Támogatott
8. napirendi pont: Az Önkormányzat és a Baracskai Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálata Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság elfogadásra javasolta az előterjesztés alapján az együttműködési megállapodást. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2013.(I.31.) határozata Az Önkormányzat és a Baracskai Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás felülvizsgálatáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező tartalommal jóváhagyja az Önkormányzat és a Baracskai Roma Nemzetiségi Önkormányzat közötti Együttműködési Megállapodást. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali
23
9. napirendi pont: Az Önkormányzat gazdasági programja felülvizsgálatának véleményezése Pintérné Bernyó Piroska: Felolvassa a PIT Bizottsági ülésen elhangzott módosító javaslatokat. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy az alpolgármester asszony javasolta neki, hogy az ingatlan vásárlással egészüljön ki a gazdasági program. Véleménye szerint nincs olyan gazdasági program, ami előre lefedne mindent. Szavazásra bocsátja a PIT Bizottság javaslatát, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község önkormányzata képviselő-testületének 20/2013. (I.31.) határozata Baracska Község Önkormányzat 2011-2014. évi – egységes szerkezetű – gazdasági programjának elfogadásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2011-2014. évi gazdasági programját felülvizsgálta, és a felülvizsgálatot követően azt, a határozat mellékletében szereplő tartalommal, egységes szerkezetben jóváhagyta. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: folyamatos 10. napirendi pont: A 2013. évre vonatkozó teljesítménykövetelmények alapját képező célok meghatározása Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és az elhangzott kiegészítésekkel javasolta elfogadásra. Felolvassa a PIT Bizottság határozatát. Becsei Andrásné: Megjegyzi, délután vette észre, hogy el vannak csúszva a számozások. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy ki lesz javítva. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a PIT Bizottság javaslatának elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2012.(I.31) határozata Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztviselőire, 2013. évre vonatkozó teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokról
Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete Baracska Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatala köztisztviselőire, 2013. évre vonatkozó teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célokat az alábbiakban foglaltak szerint hagyja jóvá:
24
1. Általános célok 1.1. A Polgármesteri hivatal tekintetében: - a polgármesteri hivatal és az államigazgatási szervezetrendszer átalakításával létrejövő szervezetek elhelyezésének megoldásában való közreműködés, - a képviselő-testület és szervei üléseinek, döntéseinek előkészítésekor és végrehajtása során a hatékony, eredményes és jogszerű működés biztosítása, a tisztségviselők és képviselők munkájának segítése, - az önkormányzati tevékenység ellátása során a jogszabályok betartása, a jogszabályváltozások folyamatos figyelemmel kisérése, az új rendelkezések mielőbbi elsajátítása és szakszerű alkalmazása, törekvés az egységes jogértelmezésre, - informatikai alapstruktúra megerősítése, az informatikai biztonság fejlesztése - a számítógépes hálózat fejlesztése, - közelítés az egységes hivatali arculat megteremtéséhez, 1.2 A szolgáltató jelleg javítása érdekében: - az ügyfélbarát, szolgáltató közigazgatás, kulturált ügyfélfogadás feltételeinek további javítása, az ügyintézés folyamatának áttekinthetővé, követhetővé válása, az ügyfélelégedettség növelése, - az elektronikus közigazgatás és az internetes szolgáltató rendszer továbbfejlesztése, - törekvés a telefonközponti rendszer kiépítésére,telefonos elérhetőségek feltüntetése honlapon, helyi újságban - a fogyatékos, vagy bármely okból hátrányos helyzetben lévő ügyfelek kiemelt segítése az ügyintézés során, - törekvés az elektronikus adóbevallás bevezetési lehetőségeinek kihasználására 2. Ágazati célok - az önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló beszámoló szabályszerű, határidőre történő elkészítése, - a 2013. évi költségvetés határidőre történő előkészítése a költséghatékonyság figyelembevételével, - önkormányzati helyiségek, területek hatékonyabb hasznosítása, - a költségtakarékos, költséghatékony gazdálkodás szem előtt tartása, - a költségvetési célok teljesülése érdekében a 2013-as adómértékek szerinti előírások realizálása, az adóhatósági ellenőrző munka erősítése, a követelések beszedéséhez hatékonyabb eszközök rendszerszerű alkalmazása, - az adó és egyéb hátralékosokkal szembeni hatékonyabb lépések megtétele, - az új nemzeti köznevelési törvényből eredő feladatok ellátása, - jegyző által készített ütemterv alapján történő átfogó helyszíni ellenőrzések szervezése, ezen belül a hatósági ellenőrzés fokozása, - a vagyon-kataszeri rendszer jogszabályoknak megfelelő folyamatos karbantartása, aktualizálása, - a közfoglalkoztatás rövid és hosszabb időtartamú pályázati lehetőségeinek maradéktalan kihasználása, - a helyi önkormányzati rendeletek folyamatos jogharmonizációja, honlap aktualizálása, rendeletek egységes szerkezetben történő megjelenítése - minden területen segíteni kell az állampolgárok eligazodását a járási hivatalok felállásával kapcsolatos új helyzetben, folyamatosan tájékoztatni kell őket a változásokról. 2.1. Szakmai követelmények a polgármesteri hivatalban: 2.2. a köztisztviselők szakmai ismereteivel kapcsolatos követelmények: az alkalmazás jogszabályi feltételeit képező képesítéssel rendelkezzenek, szakmai ismereteiket folyamatosan bővítsék.
25
2.3. a jegyző: törekedjen az irányítási, szervezési munkához kapcsolódóan minél több szakmai ismeret megszerzésére, folyamatos jogszabálykövetésre és annak továbbítására a köztisztviselők felé, egyenletes leterheltség biztosítására 2.4. a köztisztviselők szakmai jártasságával kapcsolatos követelménye: jogszabálykövetés fontossága, szakmai ismeretek folyamatos bővítése. 2.5. a köztisztviselők pontosságával kapcsolatos követelmények: határidők betartása, a köztisztviselő a munkáját úgy végezze, hogy a rendelkezésére álló iratokból, dokumentumokból más, adott szakterületen jártas ügyintéző is el tudjon igazodni, így az esetleges helyettesítés, munkaszervezési feladatok zökkenőmentesen legyenek végrehajthatóak. 2.6. a köztisztviselők írásbeli és szóbeli kifejező képessége egyértelmű, közérthető legyen, feladatukat felelősséggel, megfelelő segítőkészséggel lássák el, esküjükhöz méltóan viselkedjenek. 2.7.. a köztisztviselők kapcsolatteremtő, fenntartó készségével kapcsolatos követelmények: teremtsenek gyorsan kapcsolatot, illetve jó kapcsolatot tartsanak fenn az ügyfelekkel, azon szervekkel, személyekkel, akikkel mindennapos munkavégzésük során kapcsolatban kell lenniük, a hivatalon belül megfelelő csapatszellemmel, összetartással dolgozzanak. A határozat végrehajtásának határideje: 2013. december 31. napjáig folyamatos A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester és a jegyző 10. napirendi pont: A hulladékszállítási közszolgáltatási szerződés jóváhagyása Boriszov Zoltán: Javasolja a hulladékszállítási közszolgáltatási szerződés napirendi pontról történő levételét. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 22/2013.(I.31.) határozata Napirend elnapolásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a hulladékszállítási közszolgáltatási szerződés jóváhagyása napirendi pontot elnapolja. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Becsei Andrásné: Megjegyzi, a kormányrendeletben az szerepel, hogy a szállítónak kétféle edényzetet kell felajánlani. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy igen, még küzdenek ezzel. Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy ez nem lesz egyszerű, mert majd mindenki a 80 literes kukába akarja majd beletuszkolni a szemetét. Egyrészt nagyon jó lenne, mert akinek nincs szemete, annak nagyon jó lenne.
26
11. napirendi pont: Tájékoztató a jegyző teljesítményértékeléséről Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság az előterjesztés végén tett javaslatot a jegyző alapilletményének eltérítéséről megtárgyalta, és javasolta, hogy a képviselő-testület biztosítson keretet az önkormányzat 2013. évi költségvetésében a jegyző bérének bruttó 20%-kal történő eltérítésére. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 23/2013.(I.31.) határozata illetményeltérítéshez forrás biztosításáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete az önkormányzat 2013. évi költségvetésének tartalékkerete terhére - 2013. január 1. napjától 2013. december 31. napjáig terjedő időszakra - forrást biztosít a jegyző illetményének 20 %-kal történő eltérítése fedezetére. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: 2013. januártól december 31-ig folyamatos. Becsei Andrásné: Elmondja, az egyik ülésen megjegyezte, hogy ne a pénzügyes kolleganő menjen környezettanulmányra. Utána furán néztek rá a hivatalban. Nem érdekli, hogy mi hogyan jutott hozzá vissza, nem a személyét kifogásolta, hanem pontosan ilyen dolgokat. Ott az egyik kolleganő, főleg ő a jolly jokere a Polgármesteri Hivatalnak, meg az Önkormányzatnak, és akkor még ő járt ki környezettanulmányra, és még a szabadságát sem tudta kivenni. Tóthné Dr. Kolumbán Ottilia: Támogatja ezt az illetményeltérítést, csak annyit szeretne a jegyzőnőtől kérni, hogy negyedévente a szabadságokról adjon tájékoztatást. Év végén ilyen ne legyen. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy az ütemtervet február 15-ig kell elkészíteni. Becsei Andrásné: Megkérdezi, hogy az nem lenne logikus, hogy az iktató végezze az irattározást is? Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy most nem. Becsei Andrásné: Úgy látja, hogy most megint az Évi lett annyira leterhelve. Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy ezt meg is akarta kérdezni, mert egyszer-kétszer betelefonált, és az Évi vette fel a telefont. Tegnapelőtt rákérdezett, hogy ugyan már hogyan gépeli a jegyzőkönyveket. Tehát iktat, jegyzőkönyvet gépel, levelezéseket bonyolít le, telefont kezel, szaladgál, és erre azt volt a válasz, hogy át szoktuk venni a telefont. Szeleczkyné Szabó Katalin: Kiegészíti, hogy nem iktat. Kéri, hogy ezt egyelőre bízzák rá.
27
Pintérné Bernyó Piroska: Válaszol, hogy jó rendben, de akkor nem tudja, hogy fognak jutalomkeretet vagy bármit is adni, ha minden problémára ez a válasz. Szeleczknyé Szabó Katalin: Úgy gondolja, hogy tegnapelőtt egy elég hosszú PIT Bizottsági ülés volt, és 1 nap volt arra, hogy a testületi ülést így előkészítsék, hogy forogjon. Ez is bizonyítja, hogy működik a dolog. dr. Herczeg József: Megjegyzi, hogy elnézést, de sok mindent nem kellett előkészíteni. Pintérné Bernyó Piroska: Megjegyzi, hogy a jegyző asszony egyvalamiben még mindig nem tud előrelépni, az pedig az, hogy bizonyos esetekben még mindig nem tud „ oda dörrenteni ” amennyiben szükséges. Még mindig nem látja azt, hogy bizonyos emberek nem irányítanak ott bent. Tóthné Dr. Kolumbán Ottilia: Elmondja, hogy ne vegye a jegyző asszony sértésnek, de a jó vezető kiosztja a feladatot. Javasolja a jegyző asszonynak egy négy napos tréningen való részvételt, ahol megtanítják, hogy ki mire alkalmas. Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy igaza van a doktornőnek. A jegyző asszony inkább megszakad, és van még a Hivatalban egy pár ember, aki inkább megszakad – és ez a szerencséje – és nem tudja, hogy miért azokat az embereket tudják mindig pótolni, akik kerülik a munkát. Mindig olyanok mennek el, akik a munkájukat rendesen végzik, akik meg érdemi munkát nem végeznek, azok mindig maradnak, és igen, most is ott vannak, és irányítanak. A jegyző teljesítmény értekéséről szóló polgármesteri tájékoztatót a képviselő-testület tudomásul vette. 12. Egyebek o orvosi rendelőkbe mozgássérült WC biztosításának véleményezése Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és az azóta eltelt időszak változtást hozott. Javasolja, hogy a képviselő-testület hozzon olyan döntést, hogy a polgármester úr írjon egy levelet az ÁNTSZ-nek, hogy a festés és meszelés április hónapig elvégzésre kerül csempepótlással, a mozgássérült wc-t anyagi okok miatt nem tudja megépíteni, de a következő évben megépítésre kerül. A költségvetésben ezen a rovaton tervezett összeg pedig kerüljön lecsökkentésre. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2013.(I.31.) határozata Orvosi rendelőkbe mozgássérült wc biztosításáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy írásban tájékoztassa a Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tiszti főorvosát arról, hogy a fogorvosi rendelő és a hozzá tartozó kiszolgáló egységek tisztasági meszelését a képviselőtestület 2013. júliusában elvégezteti, viszont anyagi okok miatt a mozgássérült wc kialakítását nem tudja az idei évben megoldani.
28
A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali o irattári helység kialakításának véleményezése Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és elfogadásra javasolta az előterjesztés szerinti határozati javaslatot. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy a pénzügyes kolleganő 300 ezer forintot tervezett be a költségvetésbe erre a célra. Szavazásra bocsátja a PIT Bizottság javaslatát, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 25/2013.(I.31.) határozata Irattári helység kialakításáról 1. Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Kossuth u. 34. szám alatti, valóságban az orvosi rendelő feletti üres, használaton kívüli helyiséget jelöli ki a Polgármesteri Hivatal részére irattározási célra. 2. A helység berendezéséhez (polc, szék, asztal, stb.) szükséges összeget kb. 300.000 forintot a képviselő-testület a 2013. évi költségvetésből biztosítja. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali Becsei Andrásné: Elmondja, hogy az irattár költözésénél jó lenne a selejtezést is megejteni. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy folyamatban van. o a Baracska, Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlanhoz vezető út járhatóvá tételének véleményezése Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és javasolta, kérjen be a polgármester kérjen be árajánlatot a Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlanhoz vezető út előterjesztés szerinti javítási munkálataira. Dr. Mayer András: Javasolja kiegészíteni a PIT Bizottság határozatát azzal, hogy májusig kérjen be a polgármester úr árajánlatot, mert úgyis akkor lehet csak a munkákat elvégezni. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja a PIT Bizottság javaslatát az elhangzott kiegészítéssel, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 26/2013.(I.31.) határozata A Baracska Széchenyi u. 23. szám alatti önkormányzati ingatlanhoz vezető út járhatóvá tételéről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, kérjen be árajánlatot az önkormányzat tulajdonában lévő, Széchenyi u. 23. szám alatti ingatlanhoz vezető út előterjesztésben szereplő javítási munkálataira.
29
A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: 2013. májusig folyamatos o Az Aradi utca végének síkosság-mentesítésére vonatkozóan érkezett lakossági bejelentés véleményezése Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta a napirendi pontot, és javasolta, hogy az önkormányzat helyezzen ki útszóró anyagot, melyet az érintett lakók felhasználhatnak. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2013.(I.31.) határozata Az Aradi utca végének síkosság- mentesítésére vonatkozóan érkezett lakossági bejelentésről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete felkérdi a polgármestert arra, hogy az Aradi utca síkosság-mentesítéséhez helyeztessen ki útszóró anyagot, melyet az érintett lakók felhasználhatnak. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali o Faluházban könnyűzenei véleményezése
rendezvények
tatására
érkezett
javaslat
Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a PIT Bizottság megtárgyalta, és javasolta, hogy a kérelemnek úgy adjon helyt, hogy a bérleti díj óradíjban kerüljön megállapításra. Dr. Mayer András: Javasolja kiegészíteni a határozatot azzal, hogy 1 alkalomra. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattak az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 28/2013.(I.31.) határozata Faluházban könnyűzenei rendezvények tartására érkezett javaslatról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Faluházat ingyenesen nem bocsátja a kérelmező rendelkezésére, a bérleti díjat pedig 2000 Ft/óra díjban állapítja meg. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali
30
o a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 1/2005. (I.28.) önkormányzati rendelet módosításáról Pintérné Bernyó Piroska: Felolvassa a PIT Bizottsági ülésen elhangzott módosító javaslatokat. Dr. Mayer András: Azt javasolja átfogalmazni, hogy amennyiben a jogosult meghal, akkor be kell jelenteni. Ha már meghalt, akkor nem tudja bejelenteni. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy megszűnik. Az elhalálozás az megszüntető ok. Boriszov Zoltán: Véleménye szerint az ingatlant lakó személyében történő változás nem jó, mert nekik mi közük az ingatlant lakó személyhez? Becsei Andrásné: Van olyan hely, ahol a szülők lakják az ingatlant, ők jogosultak a kedvezményre, és a gyermekük nevén van az ingatlan. dr. Herczeg József: Válaszol, hogy a közszolgáltatási szerződés alapján jogosultak arra. Valószínű, hogy nem a gyermek kötött közszolgáltatási szerződést a hulladék begyűjtésére. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az elhangzottak alapján a rendelet elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi rendeletet hozta: Baracska Község önkormányzata Képviselő-testületének 2/2013.(II.01.) önkormányzati rendelete Baracska Község önkormányzata képviselő-testületének a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 1/2005.(I.28.) önkormányzati rendelet módosításáról A rendelet szövegezése a jegyzőkönyv 2. számú mellékletét képezi. o A Kossuth u. 18. szám alatti ingatlan vásárlása Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy készült egy előterjesztés a Baracska, Kossuth u. 18. szám alatti ingatlan megvásárlására vonatkozóan. A PIT Bizottság megtárgyalta, és a 2013. évi költségvetés az elvégzett változtatásokkal fedezetet biztosít. Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testületének 29/2013.(I.31.) határozata A Baracska, Kossuth u. 18. szám alatti ingatlan megvásárlásáról 1. Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a Baracska Kossuth u. 18. szám alatti ingatlant a Református Egyháztól 9 millió forintért megvásárolja úgy, hogy az ingatlan jelenlegi állapotáról az eladó készíttessen értékbecslést, és az ingatlant üres állapotban adja át.
31
2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy készíttesse el az ingatlan adásvételi szerződés-tervezetét, és tárgyaljon az eladóval az ingatlan esetleges lefoglalását illetően. 3. A Képviselő-testület az adásvételi szerződés-tervezet ismeretében – akár rendkívüli testületi ülést összehívása útján – legkésőbb február 28-ig a témát újra tárgyalja. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali dr. Herczeg József: Javasolja, hogy a Református Egyházzal kössenek megállapodást, hogy az összes ingatlanára vonatkozóan az önkormányzat kapjon elővásárlási jogot. Becsei Andrásné: Megkérdezi, hogy fix az összeg, vagy az értékbecsléstől függ? Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy most patthelyzetben vannak. Először 11 millióra volt hirdetve az ingatlan. Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy mindenképp le kell foglalózni. Boriszov Zoltán: Az elhangzott módosításokkal, kiegészítésekkel szavazásra bocsátja az Önkormányzat 2013. évi költségvetésének elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi rendeletet hozta: Baracska község Önkormányzat Képviselő-testületének 3/2013.(II.01.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2013. évi költségvetéséről A rendelet szövegezése a jegyzőkönyv 3. számú mellékletét képezi. o A képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervének jóváhagyása Pintérné Bernyó Piroska: Javasolja, hogy az SZMSZ és a gyermekvédelemről szóló rendelet napirendi pont a márciusi ülésre kerüljön át, februárról a Polgármesteri Hivatal beszámolója és a beszámoló az adóztatásról napirendi pont kerüljön át márciusra. Megkérdezi, hogy februárban a 4. napirendi pont mit takar? Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy van egy olyan lehetőség, miszerint május 31-ig dönthet a képviselő-testület, hogy mit szeretne az oktatási intézményeivel kezdeni. Pintérné Bernyó Piroska: Véleménye szerint felesleges ezzel foglalkozni. Boriszov Zoltán: Javasolja benne hagyni a napirendi pontot, mert a műfüves pálya bérleti díjával is kell foglalkozni. Becsei Andrásné: Javasolja februárra betenni a Kidoboló Szabályzat felülvizsgálatát. Szeretné márciusra a Falunap megrendezésének előkészítését, valamint a népművelői feladatok ellátásának helyzetét beletenni a munkatervbe. A május 28. ülésnél pedig az 1. napirendi pontot javasolja kiegészíteni.
32
Boriszov Zoltán: Javaslatot tesz a közmeghallgatás időpontjára, február vége és március elejei időpontra. Pintérné Bernyó Piroska: Elmondja, hogy a testületi ülés február 28-án, csütörtökön lesz. Dr. Mayer András: Javasolja március 1-jére a közmeghallgatás időpontját 18 órai kezdettel. Boriszov Zoltán: Szavazásra bocsátja az elhangzott módosítások alapján a képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervének elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 30/2013.(I.31.) határozata A képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervéről Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a képviselő-testület 2013. I. félévi munkatervét az alábbiak szerint állapítja meg: A képviselő-testületi ülések tervezett időpontja és a javasolt napirendi pontjai: Ülés napja: 2013. február 28. (csütörtök) 17.00 óra Napirendi pont javaslatok: 1. A rendőrség beszámolója Baracska község közbiztonsága érdekében 2012. évben végzett munkájáról 2. A Szent László Völgye Többcélú Kistérségi Társulás és Kistérségi Fejlesztési Tanács beszámolója a 2012. évben végzett munkájáról 3. A Civil Szervezetek beszámolóinak tárgyalása (2012-ben hozott támogatási szerződések alapján) 4. A nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával, átalakításával, stb. kapcsolatos döntés előkészítése (Kozma Ferenc Általános Iskola, Szent László Regionális Óvoda Bóbita Tagóvoda) 5. A Kidoboló Szabályzat felülvizsgálata 6. Egyebek Közmeghallgatás időpontja: 2013. március 01. 18.00 óra Ülés napja: 2013. március 28. (csütörtök) 17.00 óra Napirendi pont javaslatok: 1. Az önkormányzati lakások bérleti díjának felülvizsgálata 2. A helyi közbeszerzési szabályzat szükség szerinti felülvizsgálata és az éves közbeszerzési terv jóváhagyása 3. A gyermekvédelemről szóló helyi rendelet felülvizsgálata 4. A képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálata (a magasabb szintű jogszabályok változása miatt) 5. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal 2012-ben végzett munkájáról 6. Beszámoló az adóztatásról 7. Falunap megszervezése 8. Népművelői feladatok ellátása 9. Egyebek Ülés napja: 2013. április 25. (csütörtök) 17.00 óra
33
Napirendi pont javaslatok: 1. A Szent László Völgye Segítő Szolgálat településünkön végzett 2012. évi munkájának értékelése 2. A 2012. évi gyermekvédelmi beszámoló megvitatása 3. Az önkormányzat 2012. évi zárszámadásának elfogadása 4. Beszámoló a községi könyvtár 2012. évi munkájáról 5. A belső ellenőrzésről szóló beszámoló megvitatása 6. A nevelési-oktatási intézmény fenntartói jogának átadásával, átalakításával stb. kapcsolatos döntés meghozatala (Kozma Ferenc Általános Iskola, Szent László Regionális Óvoda Bóbita Tagóvoda) A döntést legkésőbb május utolsó munkanapjáig kell meghozni!!) 7. Egyebek Ülés napja: 2013. május 30. (csütörtök) 17.00 óra Napirendi pont javaslatok: 1. Baracska Közéletéért Emlékérem adományozásának megtárgyalása 2 . Lakástámogatási kérelmek elbírálása 3. Egyebek
Ülés napja: 2013. június 27. (csütörtök) 17.00 óra Napirendi pont javaslatok: 1. Beszámoló a védőnői munkáról 2. A képviselő-testület II. félévi munkatervének elfogadása 3. Tájékoztató a háziorvosi szolgálatról 4. Helyi esélyegyenlőségi program felülvizsgálata 5. Egyebek A képviselő-testület a Szervezeti és Működési Szabályzatának felülvizsgálatakor módosítja az ülések napjait. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: 2013. június 30. Boriszov Zoltán: Elmondja, hogy megkereste egy fiatalember, aki esküvőt tartana a Faluházban, és érdeklődött az után, hogy a hangosítást bérbe tudná-e venni. Pintérné Bernyó Piroska: Nem javasolná, mert mindenki vonja, húzza. Dr. Mayer András: Megkérdezi, hogy márciusra engedélyezték a rendezvény megtartását, de azt ki fogja ellenőrizni, hogy ép állapotban kapják vissza a Faluházat? Boriszov Zoltán: Válaszol, hogy a hivatalsegéd. Becsei Andrásné: Kiegészíti, hogy ne a hivatalsegéd, hanem ott van a megbízott személy. dr. Herczeg József: Javasolja, hogy erre majd a szerződésben térjenek ki. Boriszov Zoltán: Válaszol, eddig sosem volt probléma, hogy esetleg tönkreteszik a Faluházat. Mennyi rendezvény volt eddig? Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, arra
34
vonatkozóan, hogy a hangosító berendezést a Képviselő-testület ne adja bérbe. Megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 4 igen és 2 nem szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 31/2013.(I.31.) határozata Erősítő berendezések bérbe adásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete rendezvények tartásához nem adja bérbe az önkormányzat tulajdonában lévő hangosító berendezést. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali o Tájékoztató a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, és a két ülés között történt eseményekről Becsei Andrásné: Kiegészíti a két ülés között történt eseményekről szóló beszámolót azzal, hogy január 15-én a polgármester úr bíróságon volt, ő volt helyette a Martonvásári Járás Helyi Védelmi Bizottsága alakuló ülésén. Boriszov Zoltán: Az elhangzott kiegészítéssel szavazásra bocsátja a polgármesteri beszámolók elfogadását, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 32/2013.(I.31.) határozata A lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, és a két ülés közötti eseményekről szóló tájékoztató elfogadásáról Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a polgármester írásos tájékoztatóját – a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, és a két ülés között történt eseményekről – elfogadja. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali o Tájékoztató a Baracska, Kossuth u. 28.szám alatti „Presszó Büfé” elnevezésű vendéglátó üzlet működéséről Pintérné Bernyó Piroska: Kéri a jegyzőnőt, ha legközelebb a lakosságnak burkoltan fogalmaz is, de a képviselő-testület legyen tájékoztatva arról, hogy mikor mi történik, mert tőlük kérdezgeti a lakosság. Szeleczkyné Szabó Katalin: Válaszol, hogy rendben. A képviselő-testület az elhangzott kiegészítéssel tudomásul vette a vendéglátó üzlet működéséről szóló jegyzői tájékoztatót.
35
Boriszov Zoltán polgármester tájékoztatja a Képviselő-testületet, hogy az 1/1. hrsz-ú ingatlanon tervezett közpark és parkoló építési beruházások a költségvetésben nem kerültek betervezésre, és a képviselő-testület így fogadta el a 2013. évi költségvetését. Tájékoztatja a képviselőket, hogy erre a területre megnyert pályázatuk van, illetve erre a területre park és pihenőhely kialakításához hozzájárulását adta a „SZEVASZ” Alapítványnak. Szavazásra bocsátja az elhangzott javaslatot, és megállapítja, hogy a 6 fővel jelenlevő Képviselő-testület 6 igen szavazattal az alábbi határozatot hozta: Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 33/2013.(I.31.) határozata Hozzájárulás pályázat benyújtásához Baracska Község Önkormányzata Képviselő-testülete a 1003304008 regisztrációs számon nyilvántartott támogatási határozatban szereplő baracskai 1/1 hrsz-ú ingatlanon a közpark és parkoló építési beruházást anyagi erőforrás hiányában nem tudja vállalni. Egyben hozzájárul ahhoz, hogy fenti ingatlanon a SZEVASZ, a Baracskai Faluházért Kh. Alapítvány közparkot és pihenőhelyet alakítson ki pályázati segítséggel. A határozat végrehajtásáért felelős: a polgármester A határozat végrehajtásának határideje: azonnali
Mivel több hozzászólás nem érkezett, a polgármester az ülést berekesztette. Jelen jegyzőkönyv Baracska Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2012.(III.28.) önkormányzati rendelete 49.§.(2) bekezdése alapján hangfelvételről készült.
Boriszov Zoltán polgármester
Szeleczkyné Szabó Katalin jegyző
36