20/2013. (IX.2.) számú határozat A taggyűlés a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának 2013. évi prémiumfeladatait az alábbiak szerint határozza meg: A taggyűlés a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója 2013. évi prémiumának mértékét a kitűzési (jogosultsági) időszakban kifizetésre kerülő személyi alapbér 80 %-ában határozza meg, amely az alábbi feladatok teljesítése esetén és a hozzájuk tartozó mértékben – az elérhető legnagyobb prémium összegét 100%-nak tekintve – fizethető ki: Társasági szintű mutató teljesítéséhez kötött prémium feladatok (40%) 1. A Társaság közhasznú bevételeinek kétharmadát jelentő járóbeteg és a fekvőbeteg tevékenység bevételének túlteljesítése úgy, hogy az elérhető prémium összege a tervezett 3.247.402 eFt bevétel felett teljesített 1.650 eFt-onként 1%-kal nő, azaz 33.000 eFt-os túlteljesítés esetén éri el a maximális 20%-ot. Határidő: 2013. december 31. Mértéke: a 2013. évre kitűzött prémium maximum 20%-a. 2. A Társaság üzleti tervében szereplő vállalkozási bevételi tervének túlteljesítése úgy, hogy az elérhető prémium összege a tervezett 987.239 eFt bevétel felett teljesített 500 eFt-oként 1%-kal nő, azaz 10.000 eFt túlteljesítés esetén éri el maximális 20%-ot. Határidő: 2013. december 31. Mértéke: a 2013. évre kitűzött prémium maximum 20%-a. Egyéni szakmai feladatok (összesen 60%) 1. számú szakmai prémiumfeladat: A 2012-es tapasztalatok alapján indokolt a fogorvos praxisokra kialakított belső audit rendszer továbbfejlesztése, kiegészítése a következő tevékenységekkel: -
A monitoring kiterjesztése: o az anyagfogyás és a bevétel arányának vizsgálatára, o Az ellátottak (azaz nem az OEP által teljesített) ún. fizetős bevételek tevékenységszintű (beavatkozás szintű) gyűjtésére, majd az azokból levonható tapasztalatok vizsgálatára, o új szakmai tevékenységek bevezetésére, azok változásainak követésére.
-
A tevékenység követése, további rendszeres (negyedévenkénti) kommunikációja a fogorvosok felé. Ehhez sajnos nem elegendő az értékelések visszajuttatása, minden divízióban jelentési rendszer fenntartása, hanem a tapasztalatok alapján szükséges személyes értékelés megtartása is. A szakmai feladat része tehát legalább 1 értékelő egyeztetés megtartása minden divízióval, a lehetséges javítások feltérképezésének átbeszélésével az érintett praxisokkal.
A tevékenységet az ügyvezető igazgató maga végzi, a belső munkatársak támogatását felhasználva, külső erőforrás igénybevétele nélkül. Teljesítést ellenőrzi: portfólió menedzser, a beküldött dokumentumok alapján. Eredményesnek akkor tekinthető a projekt, ha az átadott dokumentumok tartalmazzák a Társaság számára fontos előrelépéseket is (finanszírozási visszavonás kockázatának elkerülése, bevételi mutatók javulása, fedezeti javulás). Eredménycél: az egy szerződött fogorvosi órára jutó fogászati pontban mért bevétel 3%-os növelése a 2012. évi 1.108 pontszámú bázisadathoz képest. Határidő: 2013. december 31. Mértéke: a 2013. évre kitűzött prémium 30%-a. 2. számú szakmai prémiumfeladat: A Társaság évek óta sikeresen építi be működésébe a betegelégedettségi kérdőívek értékelését: azokat a vezetői értekezleten megbeszélik, azok alapján intézkedési tervek készülnek divíziónként, azok végrehajtását ellenőrzi a központi és a lokális menedzsment. A betegelégedettség értékelését, annak felhasználhatóságát javítaná, ha lenne lehetőség a betegelégedettségi kérdőívek összehasonlítására intézmények között. Jelen helyzetben a különböző intézmények kérdőívei formai és tartalmai eltéréseket mutatnak, így még megfelelő feldolgozás, kiértékelés és az alapján történő minőségfejlesztési intézkedések megtétele esetén sem tudja összemérhetővé tenni az egyes szolgáltatókat, intézményeket. Kihasználva, hogy a Társaság ügyvezetője a Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnöke is egyben, projektet indít más intézmények bevonásával a kérdőívek összehasonlíthatóságának megteremtésére, a következő lépések megtételével: 1. 2. 3. 4.
5.
Munkacsoport kialakítása az érdeklődő intézmények küldötteivel. A csatlakozó intézmények betegelégedettségi kérdőíveinek értékelése, egységesítése a nemzetközi szakirodalom által javasoltak alapján. Közös alkalmazási módszertan kialakítása (miképpen osztják, gyűjtik). Közös kiértékelésének módszertan kialakítása, annak folyamata és a kiértékelt elemek alapján történő visszacsatolások rendszere (a válaszok alapján kinek, hogyan, mit mondanak). A kérdőív továbbfejlesztése (új kérdések, esetleges integráció dolgozói elégedettség standardizált mérésével).
A tevékenységet az ügyvezető igazgató maga végzi, a belső munkatársak támogatását felhasználva, a Társaságnak költséget jelentő külső erőforrás igénybevétele nélkül. Teljesítést ellenőrzi: portfólió menedzser, a beküldött dokumentumok alapján. Eredményesnek akkor tekinthető a projekt, ha az átadott dokumentumok tartalmazzák a társaság számára fontos megállapításokat, az partner intézményekkel történő összehasonlítás alapján látható eltéréseket, a menedzsment teendőit. Határidő: 2013. december 31 Mértéke: a 2013. évre kitűzött prémium 30%-a.
Prémium kifizetést kizáró tényezők: a) b) c) d) e)
az üzleti tervben meghatározott 2.070.127 e Ft bértömeg (számviteli bérköltség) túllépése, ha a társaságnak lejárt köztartozása (adó, TB, vám, stb.) áll fenn az üzleti év végén, ha a vezető munkaviszonya a munkáltató részéről azonnali hatályú felmondással kerül megszüntetésre, vagy ha a vezető a munkaviszonyát jogellenesen szünteti meg, a Társasági Szerződésben rögzített döntési hatáskörök megsértése, ha a Társaság tárgyévi beszámolójának független könyvvizsgálói jelentése a Társaság ügyvezetésének intézkedési, döntési hatáskörébe tartozó ok miatt korlátozó, elutasító könyvvizsgálói záradékot tartalmaz, vagy a záradék megadásának elutasítását tartalmazza.
Prémiumcsökkentő tényezők: a) jogszabály alapján, vagy az MNV Zrt. felé fennálló és az MNV Zrt. által előírt adatszolgáltatási kötelezettség nem, vagy nem az előírt formában és tartalommal illetve nem határidőre történő teljesítése a kifizethető prémium 20%-ának mértékéig, b) ha a Társaság az MNV Zrt. általi felkérés ellenére nem vesz részt az MNV Zrt. által kezdeményezett és finanszírozott közös beszerzési tenderen és az eredményes tendereztetési eljárást követően a nevezett szolgáltatást/árut a tenderen elért árnál magasabb értéken szerzi be. Ez esetben a kifizethető prémium összegét tenderenként 10%-kal csökkenteni kell, kivéve, ha a társaságra irányadó jogszabályi rendelkezések, a társaság létesítő okirata vagy a társaság szerződéses kötelezettségei nem tették lehetővé a beszerzési tenderen való részvételt, c) a munkáltatói jog gyakorlójának döntése alapján a tulajdonosi elvárásoknak nem megfelelő munkavégzés, mely bekövetkezése esetén a kifizethető prémium összege legfeljebb 15 százalékkal csökkenthető, e) a peres, nem peres és más hatósági eljárásokkal összefüggésben a jogszabályban előírt határidők elmulasztása (így különösen, de nem kizárólagosan a cégeljárásban előírt határidők be nem tartása, bírósági vagy más hatósági eljárásokban jogorvoslati határidők elmulasztása), f) a taggyűlési határozatokból eredő kötelezettségek vagy határidők elmulasztása, g) az üzleti terv és a beszámoló MNV Zrt. által előírt határidőre és előírt tartalommal történő beküldésének elmulasztása. Az e), f), g) pontok esetén a kifizethető prémium mértéke esetenként legalább 10%-kal csökkenthető. Ha a prémiumkitűzésben meghatározott, a társaság szempontjából kiemelt fontosságú, élőmunka hatékonyságát (nettó árbevétel/átlagos statisztikai létszám a közmunkások nélkül) mutató, stb.) jelző mutató optimális értéke (optimális értéknek a 2012. évi 5.773 mutató szám tekinthető) nem teljesül, akkor a kifizethető éves prémium összege 10%-kal csökkenthető. A prémiumfeladatok kiértékelése és az elszámolás az üzleti évet lezáró beszámoló elfogadásakor történik. A prémiumfeladatok részteljesítését nem lehet figyelembe venni. Amennyiben a Társaságnál bármilyen tulajdonosi, bírósági vagy más hatósági eljárás van folyamatban a vezető jogviszonyának fennállása alatt kifejtett tevékenységével összefüggésben, a prémium kiértékelése, illetve annak kifizetése az eljárás lezárásig felfüggeszthető.
Ebben az esetben a prémium kiértékelésére az eljárás lezárását követően kerül sor. Ha az eljárás eredményeképpen a vezető felelőssége megállapításra kerül, az az eljárás lezárását követően prémium-kifizetést kizáró tényezőnek minősül. Az ügyvezető igazgató munkaviszonyának évközben történő megszűnése esetén a prémium időarányos része számolható el a tárgyévet lezáró taggyűlési határozat kiadását követően. Kivételesen indokolt esetben, amennyiben a feladat jellege és az elvégzett teljesítmény azt lehetővé teszi, a prémium kitűzésére jogosult mérlegelési jogkörében a szakmai prémium egészének vagy meghatározott részének elszámolását a munkaviszonynak a felek közös megegyezéssel történő megszűntetésekor is jóváhagyhatja. Prémiumelőleg nem fizethető. Az elháríthatatlan külső körülmények (természeti csapások, piaci katasztrófák) és egyéb indokolt esetek miatti prémiumkiesések korrekciójára kerülhet sor. A szabályozási, jogszabályi környezetben az év során bekövetkező jelentős változások figyelembevételéről, a prémium kiértékelésénél, a Taggyűlés egyedileg határoz. Abban az esetben, ha a Taggyűlés év közben az üzleti terv módosításáról dönt, és az érinti az üzleti tervhez kötött prémiumfeladatot, illetve a kifizetés egyéb feltételeit, az üzleti terv módosítása automatikusan – a prémium kitűzés külön módosítása nélkül – módosítja a prémium kitűzésben szereplő, üzleti terv teljesítéséhez kötött tervszámot, illetve feltételt. Ezt a tényt a prémium feladatok kiértékelésénél figyelembe kell venni. Amennyiben a Társaság a 2013. évben veszteséges gazdálkodású (a 2013. évi adózás előtti eredménye negatív mértékben realizálódik), úgy az ügyvezető igazgató elérhető prémiumának legmagasabb összege legfeljebb az éves alapbére 50%-a lehet azzal, hogy a kiértékelést a 80%-os mértékűre kitűzött feladatok teljesítésének kiértékelésével kell megtenni. 21/2013. (IX.2.) számú határozat A Vasútegészségügyi NKK Kft. Taggyűlése az Even Balance Kft-t (székhely: 2030 Érd, Hunor u. 53, cégjegyzékszám: 13-09-156426, adószám: 23926376-2-13, MKVK nyilvántartási szám: 004136) választja meg a Társaság könyvvizsgálójának 2013. szeptember 2. napjától 2015. május 31. napjáig 7. 500 000 Ft. + ÁFA megbízási díjjal. Az Even Balance Kft. által kijelölt – könyvvizsgálat elvégzéséért személyében felelős – Helyes-Pongó Ágnes úrhölgy (MKVK nyilvántartási szám: 006824) helyettesítésére – tartós távolléte esetén – Nagy Judit úrhölgy (MKVK nyilvántartási szám: 007070) jogosult. A Taggyűlésnek felhatalmazza a Gt. 41. § (1.) és 42. § (3.) bekezdésére tekintettel a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, hogy az új könyvvizsgálóval a megbízási szerződést a határozatban foglaltak figyelembe vételével megkösse. 22/2013. (IX.2.) számú határozat A Vasútegészségügyi Nonprofit Kiemelten Közhasznú Kft. Taggyűlése jóváhagyja a Társasági Szerződés alábbiak szerinti módosítását:
Jelenleg hatályos Társasági Szerződés 10. A Taggyűlés hatásköre: … A számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyását kivéve a tagok taggyűlés tartása nélkül is határozhatnak a Gt. 147. §. rendelkezései szerint.
2013. szeptember 2-án hatályos Társasági Szerződés (32. számú módosítás) 10. A Taggyűlés hatásköre: … A bekezdés törlésre kerül. A taggyűlés határozatait ülésein hozza meg, kivéve, ha a tagok a Társasági Szerződés által meghatározottak szerint taggyűlés tartása nélkül határoznak a Gt. 147-148. §ban foglaltak alapján. A taggyűlés nélküli határozathozatal kizárt a Társasági Szerződés 10. b); c); h); k); n); o); p); q) pontjait érintő témakörökben. A taggyűlés nélküli határozathozatalt az ügyvezető, a Társasági Szerződés 13.2. pontjában rögzített jogkörében eljárva a FB, valamint a leadható szavazatok legalább 5%-ával rendelkező tagok kezdeményezhetik. A FB kezdeményezése elutasítása esetén a Társasági Szerződés 13.2. pontjában rögzített jogaival élhet. A szavazatok legalább 5%-ával rendelkező tagok által kezdeményezett ülés tartása nélküli határozathozatalra irányuló kezdeményezés elutasítása esetén a tagok a Gt. 49. §-ában írtak szerint járhatnak el. Az ülés tartása nélkül döntésre bocsátott határozatok tervezetét és a napirendek megvitatásához szükséges dokumentumokat az ügyvezetőnek írásban és a döntésre legalább tizenöt napot biztosítva kell a tagokkal közölni oly módon, hogy a taghoz történő megérkezés időpontját a tag elektronikusan visszaigazolja. Amennyiben ez a küldést követő napon nem történik meg, abban az esetben az ügyvezető titkársága telefonon felveszi a kapcsolatot a visszajelzést nem küldő taggal. A döntésre biztosított határidő (15 nap) ettől az időponttól (küldés napját követő következő nap) indul.
A megküldött „Szavazati Lap” című irat tartalmazza a határozat tervezetek szó szerinti szövegét, és ezt követően a szavazat leadására alkalmas rovatot a támogatás, tartózkodás, illetve ellenzés lehetőségének megjelölésével. A tagok szavazatukat a szavazati rovatban történő jelöléssel adják le, és azt írásban, az eredeti példányt postai úton megküldve, valamint – a gyors ügyintézést elősegítve –, döntésük bizonyítására alkalmas módon, elektronikus levél útján a kitöltött és aláírt Szavazati Lapot szkennelve visszaküldik az ügyvezető részére. Az ülés tartása nélküli döntéshozatal során is irányadók a tagok szavazati jogának gyakorlására és a határozattervezet elfogadásához megkívánt szavazatarányra vonatkozó rendelkezések. Az ülés tartása nélküli döntéshozatal esetében a határozatot az utolsó szavazat beérkezését követő napon kell meghozottnak tekinteni. A szavazás eredményéről az ügyvezető a tagokat az utolsó szavazat beérkezését követően tizenöt napon belül írásban tájékoztatja. Bármely tag kérésére a taggyűlés ülését az eredetileg ülés tartása nélkül döntésre bocsátott ügyekben is össze kell hívni. A taggyűlésről az ügyvezető jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyv tartalmazza a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket és az általuk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat és a határozatokat, az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, illetve a szavazástól tartózkodókat, vagy az abban részt nem vevőket.
A taggyűlésről az ügyvezető jegyzőkönyvet készít. A jegyzőkönyv tartalmazza a taggyűlés helyét és idejét, a jelenlévőket, taggyűlés tartása nélküli határozathozatal esetén a szavazásban részt vevőket, és az általuk képviselt szavazati jog mértékét, továbbá a taggyűlésen lezajlott fontosabb eseményeket, nyilatkozatokat és a határozatokat, az azokra leadott szavazatok és ellenszavazatok számát, illetve a szavazástól tartózkodókat, vagy az abban részt nem vevőket.
A jegyzőkönyvet az ügyvezető és egy — a A jegyzőkönyvet az ügyvezető és egy — a taggyűlésen jelenlevő, hitelesítőnek taggyűlésen jelenlevő, hitelesítőnek megválasztott — tag írja alá. megválasztott — tag írja alá. Az ülés tartása
nélküli határozathozatal útján elfogadott határozatokat tartalmazó jegyzőkönyvet az ügyvezető és a jegyzőkönyvvezető írja alá, valamint a társaság jogi képviselője ellenjegyzi. 14.1. A Társaság könyvvizsgálója
14.1. A Társaság könyvvizsgálója Hiteles Könyvvizsgáló és Gazdasági Tanácsadó Kft. (1149 Budapest, Róna u. 105/A. I/14., MKVK 000162); természetes személy képviselőjeként Michelbergerné Tóth Györgyi (2040 Budaörs, Öntő u. 13., an.: Horváth Györgyi Anna, MKVK 001268); helyettes könyvvizsgálójaként Paróczai Anna (2112 Veresegyház, Tas u. 8., an.: Hopka Anna, MKVK 004044)
Even Balance Kft. (2030 Érd, Hunor u. 53. MKVK 004136); természetes személy képviselőjeként Helyes-Pongó Ágnes (lakcíme: 8086 Felcsút, Arany János utca 1/B., an.: Kántor Mária, MKVK 006824); helyettes könyvvizsgálójaként Nagy Judit (lakcíme: 1161 Budapest, Sashalom utca 29., an.: Felber Judit, MKVK 007070)
A könyvvizsgáló megválasztása 2011. június 1. napjától 2013. május 30. napjáig szól.
A könyvvizsgáló megválasztása 2013. szeptember 2. napjától 2015. május 31. napjáig szól. … 22. Egységes szerkezetbe foglalási nyilatkozat: 32. számmal egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés 10. pontja a Társaság Taggyűlésének ülés tartása nélküli határozathozatal szabályozását, valamint a 14.1. pont a könyvvizsgáló megválasztását, tartalmazza Jelen egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés aláírására a Gt. 18. §, a Ctv. 51. §, valamint a tagok 2013. szeptember 2. napján hozott határozatára tekintettel – ügyvédi ellenjegyzés mellett – a társaság ügyvezetője jogosult. Budapest, 2013. szeptember 2.
… 22. Egységes szerkezetbe nyilatkozat: 32. Jelenleg ilyen pont nincs.
foglalási
Jelen egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés aláírására a Gt. 18. §, a Ctv. 51. §, valamint a tagok 2013. május 28. napján hozott határozatára tekintettel – ügyvédi ellenjegyzés mellett – a társaság ügyvezetője jogosult. Budapest, 2013. május 28.
A Társasági Szerződés módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak. Egyidejűleg a Taggyűlés felhatalmazza az ügyvezető igazgatót az egységes szerkezetbe foglalt Társasági Szerződés ügyvédi ellenjegyzés melletti aláírására, és a változás iratainak a Cégbíróságnak való beterjesztésére.