NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK
100/2013. (IV.25.) számú határozata
Nyíregyháza Megyei Jogú Város 2012. évi környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tervében
A
szereplő
feladatok
teljesítéséről
és a 2013. évre vonatkozó terv jóváhagyásáról
Közgyűlés
Nyíregyháza
Környezetvédelmi
Programjához
készített
2012.
évi
környezetvédelmi
környezetgazdálkodási tényének beszámolóját elfogadja és a 2013. évre vonatkozó tervet jóváhagyja.
k.m.f.
I!~
Dr. Kovács Ferenc polgármester
,
12
-
L
~
•
*
Dr. Szemán Sándor címzetes főjegyző
A határozatot kapják :
1.
Közgyűlés
2.
A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek vezetői,
3.
Nyírvv Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője,
4.
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft.
5.
Nyírségvíz Zrt . vezérigazgatója,
6.
Nyírtávhő
7.
Közterület-Felügyelet
tagjai,
Kft.
ügyvezetője , vezetője .
ügyvezetője,
1. számú melléklet al00/2013.(IV.25.) számú határozat-tervezethez
CSELEKVÉSI TERV 2012. évi beszámoló Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek
1. Érkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP) pályázat
"Az érkerti lakótelep nagyvárosias lakókörnyezetének minőségi megújítása" című pályázati program fő célja, érkerti lakótelep épületállományának és köztereinek megújítása, valamint közszolgáltatások fejlesztése. A terület köztereinek megújítása elsősorban a városi funkciók bővítése és az élhető város megteremtése szempontjából bírnak jelentőséggel. A városrész központ kialakítása keretében fontos fejlesztésekre kerülhet sor, mint például játszótér fel~jítás, hangulatos sétányok létrehozása, az Érpatakon átvezető hidak építése, zöldfelületi rehabilitáció. 2. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás éves hozzájárulás A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szilárdhulladék-gazdálkodási Társulás célja a Társulás működési
területét átfogó, térségi, regionális hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása,
mely magában foglalja a szilárd települési hulladék gyűjtését, válogatását, újrahasznosítását, a válogatási maradványanyagok
korszerű,
az EU szabályozásnak
megfelelő
lerakón való
elhelyezését; az ehhez kapcsolódó technikai és technológiai rendszerek kialakítását, az eszközök beszerzését, a szükséges beruházások megvalósítását, az illegális hulladéklerakók felszámolását, a felhagyott hulladéklerakók rekultivációs munkáit. Az éves hozzájárulást társulási megállapodás alapján fizeti az Önkormányzat. 3. Folyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Állami)
Minden évben az állami költségvetés támogatási összeget biztosít a lakossági eredetű
folyékony hulladékgyűjtés kompenzáCiójára, mely összeg a szippantás és szállítás díjának
csökkentésére szolgál.
4. Folyékony hulladékgyűjtési kompenzáció (Önkormányzati) A folyékony hulladék (a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz) gyűjtése, önkormányzati kompenzációs rendszer előirányzata keretében a szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programmal érintett városlakók folyékony hulladékának elszállításához biztosít a város támogatást. A támogatási rendszer eredményeként a 2010. évben még mintegy 20 ezer m3 -es folyékony hulladék szállítási mennyiség 2012. évben meghaladta a 70 ezer m3_t, jelentősen csökkentve ezzel az iIIegálisan elszállított és elhelyezett szennyvizek környezeti kártételét.
5. Helyi védettségű természetvédelmi területek éves fenntartása és monitorozása 2012. évben tovább folytak az Oláh-rét és az Igrice mocsár természetvédelmi területek természetvédelmi kezelési munkálatai, melynek során a területen található természeti
értékek felmérése és nyilvántartása (kutatás, monitoringL valamint a védett noveny és állatfajok állományainak vizsgálta, feltérképezése, változásainak kielemezése történt. Az elmúlt évekhez hasonlóan a természeti értékek bemutatása keretében iskolás csoportok szakvezetésben vettek részt a természetvédelmi területeken. 8. Borbányai volt hulladéklerakó kármentesítése (KEOP) A projekt átfogó célja az életminőség javítása, valamint az értékvédelem és megőrzés. A szennyezések mértékének csökkentése a felszín alatti vizein k védelm éhez is hozzájárul. A terület földtani-hidrogeológiai adottságai, a szennyeződés összetétele, elhelyezkedése kiválóan alkalmasak egy innovatív rekultivációs technológia a fitoremediáció alkalmazására, a terület tájba illesztésére és hosszabbtávon a terület általános használati feltételeinek biztosítására. 9. Nyíregyháza város zajtérkép készítése (KEOP) A NvíRINFO Nyíregyházi Informatikai Nonprofit Kft. a Környezet és Energia Operatív Program támogatási rendszeréhez kapcsolódóan vissza nem térítendő támogatást nyert a KEOP 6.3.0/Z/10-2010-0002 azonosítószámú, "Stratégiai zajtérképek és zajcsökkentési intézkedési tervek készítése Nyíregyháza közigazgatási területére" megnevezésű projekt megvalósítására. Sikeres közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a zajtérkép és az intézkedési terv elkészítésére a megbízást a "Nyíregyháza zajtérkép 2012" Konzorcium nyerte el. A konzorciumot a VIBROCOMP Kft. (konzorciumvezetőL a Geodéziai és Térképészeti Zrt. és a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. alkotják. A szerződés 2012. november végén került aláírásra. A Konzorcium által elkészített Nyíregyháza stratégiai zajtérképe a beszámoló készítésének időpontjára már elfogadásra került. Jelenleg a zajtérképhez kapcsolódó intézkedési terv előkészítése zajlik. 10. Repülőtér környezeti hatásvizsgálata A Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a 378 9/2003. számú határozatában a nyíregyházi repülőtér (helyrajzi szám: 0430/6) területén a talajban és a talajvízben fellelhető szénhidrogének környezetre gyakorolt hatásának feltárása érdekében elvégzett tényfeltárás záródokumentációját és a műszaki beavatkozási tervet elfogadta és műszaki beavatkozás elvégzésére kötelezte Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatát. A kármentesítési záródokumentáció benyújtás ra került a környezetvédelmi hatósághoz, a hatóság ellenőrző mintavételezést készített a területen, a kármentesítés eredményét elfogadta. A területen a jogszabályi előírásoknak megfelelően 4 éves utómonitoring vizsgálati időszak betartása kötelező, ezért néhány működő monitoring kutat meg kellet hagyni a területen. Az utómonitoring lezajlott, záródokumentációja elkészült, mely benyújtásra kerület a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség részére. A Felügyelőség az önkormányzatot további utómonitoring tevékenység elvégzésére kötelezte.
11. Aranyhangya 2011. évi pályázat Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata az Aranyhangya díj elnyeréséből ilKi tud többet a szelektív hulladékgyűjtésről" címmel Környezetvédelmi vetélkedőt szervezett, valamennyi Nyíregyházán működő alapfokú oktatási intézmény részére. A pályázati felhívás 2012. április 8-án került meghirdetésre. A nevezés során a csapatoknak korosztályonként egy szelektív hulladékgyűjtéssel kapcsolatos tesztet kellett kitölteniük. A vetéikedőre határidőn belül 18 általános iskolából összesen 359 csapat nevezése érkezett be. A fordulókra beérkezett pályamunkákat 5 tagú szakmai zsűri bírálta el. Korosztályonként a legjobb 5 csapat között egy-egy korosztályos döntővel zárult a vetélkedő, melynek időpontja 2012. június 05-e (környezetvédelem világnapja) volt. A döntőbe a fordulókon nyújtott összteljesítmény alapján kerültek be a csapatok, ahol különféle, a környezetvédelemmel kapcsolatos feladatokat kellett megoldaniuk. 12. Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút építés (ÉAOP) Nyíregyháza - Nyírszőlős kerékpárút építése befejeződött. A műszaki átadásra 2011-ben került sor. Jelenleg még csak az első szakasz - Vasvári Pál utcától a hídig - ideiglenes forgalomba helyezése történt meg, a lakosok mégis birtokba vették a teljes szakaszt. 13. Nyíregyháza Kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése A meglévő kerékpárút fejlesztésére Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot nyújtott be az ÉAOP - 3.1.3/A-2011. számú konstrukcióra. A tervezett szakaszok megépítésével a város körútjának egy része, valamint a Sóstóhegy, Sóstófürdő településrész kapcsolódik be a kerékpáros közlekedés hálózatába. A program célja a településrészekről a városközpont irányába és a városközponton belüli biztonságos kerékpáros közlekedés megteremtése.
Környezetvédelmi Alap célfeladatok 16. Környezetvédelmi civil pályázat A helyi önszervező közösségek számára meghirdetett Városfejlesztési és Környezetvédelmi Alap felhívásra 20 db pályázat érkezett, melyből a Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság - a formai és szakmai elbírálást követően 5 db pályázat megvalósítását támogatta. A rendelkezésre álló támogatási keret 1.500.000,- Ft volt, melyből az elbírálást követően a Bizottság 685.000,- Ft támogatásra tett javaslatot. 17. Környezetvédelmi oktatási program, előadások szervezése,,,fenntartható fejlődés" képzés Az Európai Unió fejlesztési támogatásai során az önkormányzatnak külön figyelmet kell fordítania a fenntartható fejlődés, mint horizontális elvárás érvényesítése. A fenntartható fejlődés témakörében 2012. december 10-én a Felső-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség munkatársai előadást tartottak Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzat dolgozói részére.
19. Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenítés. Jeles Napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás A környezetvédelmi beruházásokról, programokról, akciókról, aktualitásokról a lakosság széles körű folyamatos tájékoztatást kapott az írott sajtón és egyéb médián keresztül. Környezeti adatok, információk aktualizálása céljából a Város a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséggel szerződést kötött negyedévenkénti adatszolgáltatás kötelezettségére. 20. Hulladék kommandó
működésének
támogatása
A Hulladék kommandó fő feladata az előző évekhez hasonlóan továbbra is az illegális szemétlerakó helyek felderítése, felszámolása, újabb lerakóhelyek keletkezésének megakadályozása. A hulladék kommandó működésével a város külterületein jól érzékelhető javulás mutatkozik. Jelentősen csökkent a szennyezettség mértéke, ugyanakkor jól behatárolható területen (Keleti lakótelep, Huszár telep) folyamatos az illegális szemételhelyezés. 21. Lakossági veszélyes hulladékgyűjtő akció 2012. évben két alkalommal került meghirdetésre veszélyeshulladék gyűjtő akció. 2012. május 12-én szombaton, 10 helyszínen 1634 kg veszélyes hulladék gyűlt össze. 2012. szeptember 29-én 2573 kg veszélyes hulladékot adtak át a lakók 11 helyszínen. Új helyszín ként a Kerék u. 1. szám alatti Hulladékudvarban is leadhatták a lakók a veszélyes anyagaikat. Az
összegyűjtött
hulladékokat az Oros Szállási u. 72. szám alatti Regionális
Hulladékkezelő
Üzembe szállítottuk, ahonnan átmeneti tárolás után kerültek végleges ártalmatlanítási helyükre. A gyűjtésbe az ÉVISZ Szakközépiskola diákjait is bevontuk.
22. II Szelektív szombat" - Környezetvédelmi Családi Nap rendezvény, vetélkedő 2012. szeptember 22-én szombaton új helyszínen, a Kossuth téren szerveztük meg a "Szelektív szombat"
elnevezésű
hulladékgyűjtésről,
Nagy
érdeklődés
családi napot. Egy egész napos
vetélkedősorozat
szólt a szelektív
ahol gyerekek és szüleik mutathatták be ügyességüket és tudásukat.
övezte a vetélkedőnap 9 állomását, ugyanis több száz család gondolta úgy,
hogy hasznos lehet saját maga és gyermekei számára, ha ellátogatnak a Kossuth térre, ezzel is erősítve elkötelezettségüket a környezettudatos gondolkodás mellett. A játékok közben a tapasztalatok mellett ajándékokkal is gazdagodhattak a
jelenlévők.
A
díjakat illetően, a legügyesebb család nyereménye egy notebook volt, a második helyezett család jutalma egy wellness hétvége, a harmadik helyezett család pedig kerékpárutalványt vihetett haza. Emellett azok az iskolák és óvodák is díjazásra kerültek, akik a legtöbb családot mozgósították a vetélkedőn való részvételre.
A tanulságos és gyakorlatias játékok mellett lufis bohóc, be~utató
arcfestő,
kukás-konténeres autó
és még sok-sok érdekes program várta a résztvevőket.
23. Környezetvédelmi Világna p alkalmából egy napos szelektív hulladékgyüjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyüjtó lakossági akció A környezetvédelmi világnap alkalmából 1 napos akciót hirdetettünk a Korányi F. u. 3. sz., és Kerék utca 1. sz. alatti Hulladékudvarokban 2012. június 5-én. Az akció ideje alatt az átadott hasznosítható
anyagokért
cserébe
jelképes
ajándékokkal
lettek
gazdagabbak
a
kőrnyezettudatos polgárok. Összesen 89 lakó kereste fel a Korányi F. u. 3.,15 fő pedig a
Kerék utcai Hulladékudvarokat. 24. Karácsonyfa gyüjtó akció 2012. év 2012. január 6-a és január 21-e között
karácsonyfagyűjtést
szerveztünk IIKarácsonyfáért
ajándék" elnevezéssel. Az akció két hete alatt minden egyes fáért 1 nyereményszelvényt kaptak a lakosok, amelyek közül az akciót lezáró sorsoláson - január 21-én - 6 db került kihúzásra. Akisorsolt szelvényeken kívül különdíjat kapott az a
résztvevő
is, aki a legtöbb karácsonyfát
hozta be a Hulladékudvarba. Összesen 751 db fa gyűlt össze az akció ideje alatt. 25. Hulladékért virágot akció A 2012. évben két alkalommal, két héten át
gyűlt
a Hulladékudvarban a különválogatotott
szelektív hulladék, melyekért cserébe utalványt, vagy komposztot kaptak a résztvevők. A tavaszi akció
időpont ja:
2012. február 27.- március 10., az
őszi
akció
időpont ja:
2012.
szeptember 10. - szeptember 22. volt.
Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés: 26. Állategészségügyi feladatok Állategészségügyi (Gyepmesteri) telep
A telep elsődleges feladata a város közigazgatási területén a kóbor ebek befogása, őrzése,
gondozása, gazdához juttatása, a hatóság által elkobzott ebek elszállítása, elhelyezése, a
veszettségre aggályos eb 14 napos hatósági megfigyelése.
A telep szintén fontos feladata a város közigazgatási területén elhullott állati tetemek, állati
eredetCi hulladékok, átvétele, begyűjtése, elszállítása, ártalmatlanításáról történő
gondoskodás, feldolgozó telepre szállíttatása.
2012. évben is legfontosabb feladat volt, hogy minden telepre bekerült állat a lehető
legrövidebb időn belül örökbeadásra kerüljön, gazdára találjon.
Gyepmesteri telepre bekerüIt állatok száma 2012. évben:
357db
Örökbeadott állatok száma:
328db
Megfigyelés, karantén alatt elhullott állatok száma:
21 db
A telepről örökbeadott állatok nagyobb százalékban külföldi, jellemzően német, holland családokhoz kerültek az állatvédő szervezetek közreműködésével. Sajnos a hazai örökbefogadás még nem eléggé elterjedt. A folyamatos állatorvosi ellátás és felügyelet ellenére is történt fertőzés miatti elhullás a karantén ideje alatt, a már betegen befogott, kóbor állatok esetében. A nyíregyházi Gyepmesteri telepen altatás 2012. évben sem volt. A kutyák külföldre történő örökbeadása hosszadalmas, ami esetenként az állatok tartási idejét, és természetesen a vele járó tartási költségek, munka, ellátási feladatok növekedését eredményezi. 2012. évben az átlagos tartási napok száma 23,7 nap/kutya volt. Az előző évhez képest {201I. évben 33,S nap/kutya} jelentősen csökkent a tartási napok száma, valószínűsíthetően az örökbeadási folyamatok felgyorsulása is szerepet játszott a csökkenésben. A kutyák átmeneti telepi tartózkodását igyekeztek komfortosabbá tenni, igényeiket az adott körülményekhez és a szűkös lehetőségekhez mérten maximálisan kielégíteni. A nyári hónapok kirívó hőmérsékleti maximumait (360 C} ivóvíz folyamatos biztosítása mellett, a pala épület falainak és padozatának rendszeres hűsítő locsolásával, a téli fagyos időszakot az épület zártabbá, a ketrecek védettebbé tételével, valamint a kutyák részére bőséges táplálék biztosításával igyekeztek biztosítani, illetve átvészelni. A munkálatokat önkéntes állatvédők is segítették: melyet az állatok alá téve, csökkent a hideg érzet.
szőnyegpadlót, ruhaneműket
hoztak,
A NvíRVV Nonprofit Kft. a PCAS állatvédő szervezettől ezen felül ponyvát és kisméretű kutyaházakat kapott, mely a ketrecekhez erősítve biztosított védett helyet a rövidszőrű, kistestű kutyusoknak. Az ebek mozgásigényeinek kielégítésére a dolgozók rendszeresen sétáltatták a kutyákat. A Gyepmesteri telep tevékenysége a közszolgálati szféra részeként a lakosság igényeinek kielégítésére koncentrálódik, ezért nagyon fontosnak tartják a marketing stratégia kiépítését, mely bemutatja a telep valódi működését, megismerteti a lakosságot az eddig elért eredményeinkkel. Ennek szellemében a média adta lehetőségeket kihasználva tájékoztatást kapott a lakosság az elért pozitívumokról. Ezen kívül örökbefogadó napokat szervezésével, ismeretterjesztő plakáton, szórólapokon, hívták fel a lakosság figyeimét a hazai örökbefogadások fontosságára, megismertetve az örökbefogadási folyamatokat, lehetőséget. 2012. június 17-én részt vettek aKisherceg Állatmentő Egyesület által szervezett, az erdei tornapályán kutya barátok részére megrendezett Családi napon, ahol külön sátorban a
gyermekeket, felnőtteket egyaránt megszólítva népszerűsítették a felelős állattartást, illetve lehetőség nyílt a gyepmesteri telepi kutyusok helyszíni örökbefogadásra is. 2012. évben több alkalommal bonyolítottak szervezett begyűjtést a Közterület Felügyelet, valamint a Nemzetiségi Önkormányzat közreműködésével a Huszár lakótelepen, a Keleti lakótelepen, Kistelekiszőlőben. A szervezett begYűjtéseken felül, az elmúlt évben is több lakossági, rendőrségi bejelentés érkezett, kóbor veszélyes ebekről, melyek azonnali intézkedést, a kutyák befogását, telepre szállítását igényelték. A szolgáltatási díjtételekben, 2012-ben bevezetett módosítás a kistermelők felé kedvezőbb díjtételeket érvényesít. Ennek eredményeként nőtt az egyéni beszállítók által leadott veszélyes hulladék mennyisége, mely azt eredményezte, hogy csökkent a közterületen illegálisan elhelyezett állati eredetű veszélyes hulladék, melyet korábban saját költségen a NvíRW Nonprofit Kft. gyűjtött össze. Állati eredetű hulladékok forgalma 2012. évben: Egyéni beszállítók által leadott mennyiség: Gyepmesteri tevékenységből származó hulladék mennyisége: ATEV által elszállított mennyiség összesen:
20.434 kg 15.142 kg 35.576 kg
A Gyepmesteri teleprő" az állati eredetű hulladékot szállítási szerződésben rögzített feltételek alapján az ATEV heti rendszerességgel elszállította megsemmisítésre. Rovar-rágcsáló mentesítés 2012. évben 283 ha területen szúnyog lárva gyérítést egy alkalommal, ezt követően két alkalommal további 1617 ha területen csípő szúnyog elleni védekezésre került sor földi és légi úton. A kezelésbe bevont terület nagysága összesen 1900 ha volt. Kiemeit figyelmet fordítottak az idegenforgalmi területek, valamint a sűrűn lakott területek szúnyog m entesítésé re. 27. Zöldfelület fenntartás A virágágyások beültetésére 106.200 db növényt használtak fel, jellemzően a leginkább várostűrő fajokból összeállítva (canna, bársonyvirág, árvácska, gazania, kakastaréj, tulipánhagyma). A Társaság évek óta elmaradt feladatot pótolta az őszi talaj-előkészítés során elvégzett tápanyagpótlás és talajfertőtlenítés végrehajtásával. Külön kiemelendő, hogyatápanyagpótlást környezetbarát módszerrel, a város területéről származó zöldhulladékokból készített komposzttal végezték el. Tápanyagpótlás céljából 50 m3 komposzt került bedolgozásra virágágyásaink talajába. Szintén sikerült javítani a dézsás növények téli tárolási körülményein, a teleltetésre megfelelő hely biztosításával.
2012. évben 167 db fát vágtak ki, 1198-at gallyaztak, ami koronaalakításból és ifjításból, épületeket és légvezetékeket veszélyeztető ágak, űrszelvények és beláthatósági "háromszögek" területére belenőtt fák ágainak vágási feladataiból állt. A fakivágások nagy részben kiszáradt és beteg, emiatt életveszélyessé vált, valamint gyenge állékonyságú fákból és kis számban közműveket veszélyeztető fákból állt. A NvíRVV Nonprofit Kft. elvégezte a növényvédelmi beavatkozásokat is, fentieknek köszönhetően igen szép növényeket tudtak kihelyezni. Erdőfenntartás:
A NvíRVV Nonprofit Kft. tartozik a városi parkerdő fenntartása is, amely mintegy 52 ha erdőt jelent. Az erdő területére az év folyamán 11.000 db facsemetét ültetett el. Az erdőgazdálkodás során rekreációs és véderdő funkciót helyezték városlakók pihenését, szabadtéri sport tevékenységét szolgálja elsősorban.
előtérbe,
ami a
A faállomány igen vegyes, 2012. év őszétől igyekeztek új módszerek bevezetésével egy fenntarthatóbb, tartamos erdőgazdálkodást megvalósítani. A következő években a gyöngyvirágos őshonos kocsányos tölgyes helyreállítását tervezték, 2 aminek első lépéseként a Sóstófürdő kilátó melletti erdőben végeztünk 2.000 m erdőfelújítást.
A jövőben kerülni kell a nagy területű erdőfelújításokat, helyette a tartalmas és változó faj és korösszetételű erdők kialakítása az indokolt. Bujtosi tó fenntartása: Nádvágást terveztek a tavon, illetve a körúton belüli tórészletek elburjánzott növényzetének (nád) visszaszorítását. Ezen belül a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt - mivel a tó nem 3 fagyott be - a kaszálás helyett gépi nádtakarítást végeztek. A tó partvonaláról közel 10 m hulladékot takarítottak el.
Szökőkutak
üzemeletetése
A feladat a közterületi szökőkutak üzemeltetése, állagmegőrzése és karbantartása volt. 7 db városi szökőkút üzemeltetését látták el 2012. évben. A Kossuth téren az Életfa szökőkút helyén új, látványában a környezethez jobban illeszkedő szökőkút üzembe helyezésre került. A karbantartásokat és a téliesítést az évszaknak megfelelően elvégeztük. 28. Belvízelvezetés Csapadékvíz és belvízelvezető rendszerek üzemeltetése, karbantartása: Közbeszerzési eljáráson nyertes vállalkozó végezte el a zárt csapadékcsatornák, csapadékvíz átemelők tisztítását, ami dugulás elhárításra és tervezett, ütemezett tisztításra terjed ki. A 21 db csapadékvíz átemelő aknáinak tisztítása 4 alkalommal megtörtént.
Az Érpataki-főfolyás FETIVIZIG által felújított szakaszán a NvíRVV Nonprofit Kft. elvégezte a városi csapadékvíz hálózatból bekötött csővezetékek környezetének burkolását, surrantók építését 24 helyszínen. Butyka, Vay Ádám utcán árokburkolási és csatlakozó vezetéképítési munkát végeztek. Átereszeket szélesítettek, támfalat építettek Butykán, Sóstóhegyen a Cseresznyés úton. A Csongor és a Mikszáth K. utcán újra burkolták a vízelvezető árkokat. A Szélsőbokori utcán víznyelőket helyeztek el, amiket a meglévő rendszerre rá kötöttek. A belvízelvezető rendszerek közül kotrási munkákat végeztek el Oros - Sóstó i szivárgó Fő u. Deák F. u. között 300 fm hosszban, Oros - Sóstói szivárgón a Pásztor utcától északra 500 fm hosszban, Kertváros 669/40 hrsz.-ú csatornán 400 fm hosszban, Butyka 1374/16. hrsz.-ú belvízelvezető árokban 210 fm hosszban, 1363. hrsz.-ú árokban 280 fm hosszban. A közcélú foglalkoztatottak és a BV. Intézet fogvatartottjai a belvízelvezetők kaszálását, burkolt árok takarítását végezték. Mederburkolást végeztek a Vaskapu u. - Tégla u. között 2011. évben kialakított belvízelvezető árkon az üzemeltetési és fenntartási feladatok megkönnyítése céljából. A VIII/l-es; VIII/2-es és a Csalóközi csatornákon kézi iszaptalanításra került sor. Kőlaposon
szikkasztóárkokat létesítettek.
29. Település vízellátás A vezetékes vízzel el nem látott magán ingatlanok (beleértve a szolgáltatásból kizártakat is)
esetében a vonatkozó rendelet alapján 150 m-es távolságon belül kell biztosítani az ivóvíz
ellátást közkifolyóról illetve szállított vízből. Az üzemeltetett létesítmények darabszámában
bázis évhez képest jelentős változás nem történt.
A közkifolyók működését folyamatosan felülvizsgálták, az ivó kutak és dísz kutak megbízható
és takarékos üzemeltetésére kiemeit figyelmet fordítottak. 2012. évben az ivó kutak
üzemeltetését, karbantartását a Társaság szakemberei végezték. Sajnos több ivó kutat
meghibásodás miatt ideiglenesen a javítás idejére le kellett szerelnünk, mert megrongálták,
ezért a legmelegebb napokon több bejelentés is érkezett a városlakók részéről az ivó kutak
hiányára panaszkodva.
Az ivó kutak javítását a Társaság dolgozói végezték el.
A városban 6 db mélyfúrású kút van, melyek megfelelő műszaki állapotát fenntartották.
30. Illegális szemétlerakók felszámolása A város területéről mindösszesen 140 tonna hulladékot gyűjtötte k be. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az első mennyiségi csökkenése k óta az így lerakott hulladékok mennyiségében további csökkenés nem tapasztalható. Ennek elsődleges oka a telepszerű lakóövezetekben felmerülő sorozatos és ismétlődő nagyszámú illegális hulladéklerakás. 32. "NYíTÁS" program A rekonstrukciós programban résztvevő lakások száma 2012. év végén 92 %-os volt.
A Nyírtávhő Kft. 2012. évre a I1NvíTÁ5" program keretében 72 lakás fűtéskorszerűsítését hajtották végre a beérkezett pályázatok figyelembe vételével. Ezek az épületek a Nyíregyháza, Stadion u. 16. és 40. szám alatt lévők, illetve az Északi krt. 7-11. sz. alatti fogyasztási helyek. A
fűtéskorszerűsítési
programban
résztvevő
fogyasztók energia megtakarítása 10-30 %
körüli, mely ugyanilyen mértékű csökkenést jelent az üvegházhatású gázok kibocsátásában.
33. Integrált minőség- és környezetirányítási rendszer
működtetése
2012. január és február hónapban az ISO 9001:2008 szabvány szerinti
minőségirányítási
rendszer, illetve az ISO 14001:2004 szabvány szerinti környezetirányítási
rendszer
felülvizsgálati auditja sikeresen megtörtént. 2012-ben is, az
előző
évek gyakorlatának
májustól október végéig sikeresen szabvány
előírásainak
megfelelően
befejeződött.
3
Audit során
belső
auditot tervezték, ami
ellenőrizték
a kulcsfolyamatok
való megfelelését, illetve a kapcsolódó korrekciók,
helyesbítők
végrehajtását. A Társaságnál meghatározott folyamataink felülvizsgálatra kerültek, kiemeit hangsúlyt helyezve a működésünket nagymértékben befolyásoló folyamatokra. 34. Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás Kazánházi technológia felújítása keretében a Vécsey utcai Fiókkönyvtár, Házigondozó és Gyermekjóléti Központ kazánházának rekonstrukciója történt meg. A teljes körű kazánház rekonstrukciókat a meglévő technológia életkora és kritikus műszaki állapota indokolta. Valamennyi kazánházba korszerű, energiatakarékos kondenzációs elven működő gázkazán került beépítésre a szükséges gépészeti- és villamos átalakításokkal együtt. A fejlesztés eredményeként az üzembiztonság mellett hatékonyabb energiaellátás valósítható meg, az intézmények energia felhasználásának csökkenésével csökken a füstgáz és szén-dioxid kibocsátás is. A fentieken kívül a szolgáltatás minőségének javítása érdekében öt kazánházba használati melegvíz tárolót, hat kazánházba vízlágyító berendezést építettek be. A kazánházak üzembiztos működéséhez szükséges főberendezések javítása-felújítása, a rendeltetésszerű üzemeltetés ellenére meghibásodott egységek és berendezések szükségszerű, nagyobb értékű felújítási munkáit elvégezték. 35. Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlésének döntése alapján a megváltozott hidro meteorológiai helyzet miatt volt szükség a 2003. évben elkészített csapadékvíz-elvezetési koncepció felülvizsgálatára és új tanulmányterv elkészítésére. Beszámolónk készítésének időszakában az új koncepció elfogadásra került, tanulmány- és engedélyes tervek készítése a következő feladat. 36. Ivóvízhálózat fejlesztés Az ivóvízhálózat fejlesztések támogatásáról a Környezetvédelmi és Városstratégiai Bizottság hoz minden évben döntést. Ez alapján Szabadságbokorban már megvalósult a hálózat fejlesztés. Antalbokorban ezt követően kerül sor a vezeték kiépítésére. Megépítésükkel
csökken a fúrott kútból ellátott ingatlanok száma. További fejlesztések - a beérkezett igények alapján - 2013. évben lesznek. 37. Vízbázisvédelem
Nyírtelek Víztermelő telep kutak vízszintmérés korszerűsítése
A korábban alkalmazott analóg szintmérők működése bizonytalan, sok esetben gyakorlatilag
működésképtelen,
a természetes elhasználódáson kívül a környezet erős korrózióhatásnak is
ki vannak téve az eszközök.
A megvalósítás során a Nyírségvíz Zrt. kicserélte az analóg távadókat, ezért paraméterezni kellett
a PLC-t az új távadó értékeinek megfelelően, illetve egyes esetekben a PLC cseréje is szükségessé
vált.
A korszerűsítés jelen üteme 12 db kutat érintett.
Paszab Víztermelő telep kutak vízszintmérés A korábban alkalmazott analóg működésképtelen,
korszerűsítése
szintmérők működése
bizonytalan, sok esetben gyakorlatilag
a természetes elhasználódáson kívül a környezet
erős
korrózióhatásnak is
kitett az eszközök.
A megvalósítás során cserére kerültek az analóg távadók, ezért paraméterezni kellett a PLC-t az
új távadó értékeinek megfelelően, illetve egyes esetekben a PLC cseréje is szükségessé vált.
A korszerűsítés jelen üteme 10 db kutat érint.
38. Ivóvíz gerinc- és bekötő vezetékek rekonstrukciója
Nvíregyháza, Tamási Áron u. komplex rekonstrukció:
Áthúzódó beruházásként 2012. évben fejeződött be a komplex rekonstrukció.
Nyíregyháza Bekötő
bekötő
vezeték rekonstrukció:
vezetékek rekonstrukcióira került sor a Fácán utcában, a Szent István utcában, a
Szeder utcában, az Orosi úton, a Krúdy Gy. utcában, a Tófürdő előtti közkifolyónál, a
Derkovits utcában, a Legyező utcában, a Fürdő utcában, az ív utcában és az Őz közben
értékben.
Nyíregyháza Tünde u. DN 300 ivóvíz vezeték szakaszos rekonstrukciója:
A vezetéken szakaszos rekonstrukcióra került sor, mely főleg a kapubejárókban lévő, erős
mechanikai hatásnak kitett szakaszok kiváltását, illetve átépítését jelentette.
Nyíregyháza Holló u. ivóvíz hálózat rekonstrukció:
Itt a rekonstrukció teljes körű volt, a korrodált acél gerinc és bekötő vezetékek PE vezetékre lettek cserélve. 39. Nyíregyháza I. számú szennyvíztisztító telep új gázmotor létesítése Nyíregyháza, I. számú szennyvíztisztító telep új gázmotor telepítése Az új gázmotor telepítése befejeződött. Az üzembe helyezés és az energiatermelés szeptember hónapban megindult, a projekt lezárására november végén került sor.
40. Szennyvíz bekötő vezetékek rekonstrukciója Szennyvíz bekötő vezeték rekonstrukció A törött, gyökérzettel benőtt, használhatatlan bekötések rekonstrukcióját végezte el az Üzemeltető Nyíregyházán, a Csillag utcában, a Síp utcai ZSinagógánál, a Fazekas J. téren, a
Toldi utcánál, az Árok utcai tömbbelsőben, a Körte utcában, a Sarló utcában és a Toldi utcában. 41. Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (KEOP) Nyíregyháza és Térsége szennyvízelvezetési és szennyvíztisztítási programja keretében a komposztáló telep építési munkái elkészültek, a próbaüzemi eljárás lezárult. A II. számú szennyvíztisztító telep építési munkái is a befejezésükhöz közelednek. A telep főbb műtárgyai elkészültek, azonban az Anaerob és Anoxikus medence meglévő beton szerkezetének vízzárósági problémái miatt a létesítmény javítása szükséges. A javítási technológia kiválasztását követően kerülhet sor a létesítmény befejezésére, a műszaki átadás-átvételi eljárás megtartására, majd a próba üzem megindítására. A készültségi fok mintegy 80 %-os. Meglévő és új szennyvízátemelők szaghatás-kezelésének a kiviteli tervei készülnek. A csatornahálózati munkákra megkötött szerződések alapján valósíthatók meg szaghatás-kezelési munkák. A csatornahálózati munkák esetében a vállalkozók benyújtották a munkakezdési jelentéseiket, illetve folyamatosan nyújtják be jóváhagyásra a kiviteli terveket. A beszámolási időszakban mind a négy rész vonatkozásában megkezdődtek a kivitelezési munkák. Jelenleg is folynak a tervellenőrzések a Mérnök és az Üzemeltető bevonásával és ütemezett tervjóváhagyásokat követően kezdődhet meg a kivitelezés az egyes területeken. 42. Környezetszennyező, illegális tevékenységek bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele 2012. évben a környezetvédelmi hatósági feladatokra nem lett külön költség beállítva. zajvédelmi, hulladék, vízügyi hatáskörben a lakossági bejelentések, panaszok kivizsgálását a Közterület-Felügyelet folyamatosan végezte.
43. ParlagfOvei kapcsolatos lakossági bejelentése k kivizsgálása, intézkedések 2012. évben 36 lakossági bejelentés érkezett gazos, parlagfűvel szennyezett ingatlan miatt. Valamennyi esetet kivizsgálásra és továbbításra került az eljárással és hatáskörrel rendelkező szervhez. 44. Ingatlan
előtti
zöldfelület tisztántartásának
ellenőrzése
Ingatlan előtti zöldfelület gyommentesen tartása, gondozása az ingatlan tulajdonosának a kötelessége. 111 fő ingatlan tulajdonossal szemben kellet intézkedni kötelezettségük elmulasztása miatt. A többség a terület rendbetételét a felszólítást követően elvégezte, viszont 28 esetben kénytelen volt eljárást kezdeményezni. 45. Intézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatban Az előző évek intézkedéseinek köszönhetően a város területén minimalizálódott a roncs jellegű járművek száma. 2012. évben 12 intézkedést követően 1 esetben kellett gépjárművet elszállítani. 46. A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzése Az előző éveknek megfelelően a Térségi-Hulladék Gazdálkodási Kft. felkérésére fokozott ellenőrzést végeztek a kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás alól kibújó elkövetők felderítésére. Az év folyamán a vállalkozói szemétszállítási szerződések ellenőrzése során 37 esetben intézkedtek, eljárást 6 esetben kezdeményeztek. Ezen túlmenően lakossági szemétszállítási szerződés megkötése miatt 28 esetben kellett eljárást kezdeményezni.
47. Tavaszi lomtalanítás guberálóinak ellenőrzése, a szemét széthordásának megakadályozása A Térségi-Hulladék Gazdálkodási Kft., a Közterület-felügyelet, a mezőőrök, a NvíRVV Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő Nonprofit Kft. és a rendőrség összefogásának és fokozott ellenőrzésének köszönhetően évről-évre csökken a tavaszi lomtalanítás alakalmával keletkező illegális szemétlerakások száma. Ez a tendencia volt tapasztalható a 2012. év tavaszán megtartott lomtalanítás alkalmával is. A lomtalanítási akció alkalmával két hétvégén 3 gépjárművel teljesítettek szolgálatot. 48. Csapadékvíz ingatlanról közterületre történő illegális kivezetésének ellenőrzése A 2012-es év időjárási viszonyából adódóan az ingatlantulajdonosokkal szemben nem kellett intézkedni.
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény 2012. év
Feladat, cél
Felelős
és együttműködl? fél
2012. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
(e Ft)
2012. évi tény (e Ft)
Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
806092
10085
3500
3490
1.
Érkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP)
2.
Sz-Sz-B megyei Szilárd hulladék Társulás éves hozzájárulás
3.
Folyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Állami)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
2500
10813
10813
4.
Folyékony hulladékgyűjtés kompenzáció (Önkormányzati)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
84 OOO
115340
105992
5. 6. 7. 8.
Helyi védettség ű természetvédelmi területek éves Városfejlesztési és Osztály fenntartása és monitorozása Városfejlesztési és Környezetvédelmi Program felülvizsgálata Osztály Városfejlesztési és Hulladékgazdálkodási program felülvizsgálata Osztály Városfejlesztési és Borbányai volt hulladéklerakó kármentesítése Osztály (KEOP)
Városüzemeltetési Városüzemeltetési Városüzemeltetési Városüzemeltetési
9.
Nyíregyháza város zajtérkép készítése (KEOP)
Nyírinfo Kft.
10.
Repülőtér
Városfejlesztési és Város üzemeltetési Osztály
környezeti hatásvizsgálata
11. Arany Hangya 2011 . évi pályázat 12. 13.
Nyíregyháza-Nyírszőlős
2500
857
500 2 OOO 502845
42184
58200 300
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
219 1 OOO
963
(ÉAOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
141 165
127928
Nyíregyháza kerékpárforgalmi úthálózatának fejlesztése (ÉAOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
67881
419
kerékpárút építés
14. Kerékpárutak burkolatfelújítása 15. Kerékpár parkolók létesítése
Összesen
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Városfejlesztési és Város üzemeltetési Osztály
15 OOO 4 OOO
1 690483
127153
302950
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény 2012. év
Felelős
Feladat, cél
és
együttműködő
fél
2012. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
(e Ft)
2012. évi tény (e Ft)
Környezetvédelmi Alap célfeladatok Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
1 500
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
200
Környezetvédelmi oktatási program, előadások szervezése, "fenntartható fejlődés" képzés
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
100
Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenés , Jeles 19. Napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
500
500
500
500
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
1 500
1 500
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
3600
3600
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
200
200
200
200
100
100
16. Környezetvédelmi civil pályázat (Civil Alapban) 17. 18.
Nyíregyházi
Főiskola
együttműködési
Botanikus KerUel való környezetvédelmi programok
20. Hulladék kommandó
működésének
támogatása
Nyírvv Nonprofit Kft. Civil szervezetek Közterület -Felügyelet Polgárőrség
685
Mezőőrök Rendőrség
21 . Lakossági veszélyes hulladék
22.
gyűjtő
akció
"Szelektív Szombat" - Környezetvédelmi Családi Nap rendezvény, vetélkedő lA t\.ornyezelVeaelml vIlagnap alKalmaool egy
23 .
napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő II;:Jknc:c:::íni ;:Jkr.in
24.
Karácsonyfagyűjtő
25.
Hulladékért virágot akció 2012. év
Összesen
akció 2012 . év
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
8400
O
7285
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény 2012. év
Felelős
Feladat, cél
és
együttműködő
fél
Módosított
2012. évi terv (e Ft)
2012. évi tény (e Ft)
előirányzat
(e Ft)
Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés 26. Állategészségügyi feladatok
Nyírvv Nonprofit Kft.
36668
36667
27. Zöldfelület fenntartás
Nyírvv Nonprofit Kft.
138916
138916
28. Belvízelvezetés
Nyírvv Nonprofit Kft.
134154
134155
29. Település vízellátás
Nyírvv Nonprofit Kft.
11 239
11 239
30 . Illegális szemétlerakók felszámolása
Nyírvv Nonprofit Kft.
7979
7979
Összesen
328956
O
328956
~-
Energiagazdálkodás, fejlesztés 31 .
Panel pályázatok lakóépületek energiatakarékos felújításának támogatása
32. "Nyitás" Program 33. 34.
Integrált
minőség-
és környezetirányítási rendszer
működtetése
Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás
Vagyongazdálkodási Osztály
35743
Nyírtávhő
Kft.
3 OOO
4242
Nyírtávhő
Kft.
3200
4658
28 OOO
20914
Nyírtávhő Kft. Vagyongazdálkodási Osztály
Összesen
69943
O -
Ivóvíz-, csapadék-, szennyvízhálózat
29814
~
bővítés
35 . Icsapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása
IVáro~fejlesztési és Városüzemeltetési Osztaly
1
1000001
I
221
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény 2012. év
Feladat, cél
Felelős
és
együttműködő
fél
2012. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
(e Ft)
2012. évi tény (e Ft)
36 .
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
5 OOO
17
37. Vízbázisvédelem
Nyírségvíz Zrt.
3843
3589
Nyírségvíz Zrt.
32040
14880
Nyírségvíz Zrt.
56763
72 062
Nyírségvíz Zrt.
4 OOO
3966
10632839
2730412
bekötő
38.
Ivóvíz gerinc- és rekonstrukciója
39.
Nyíregyháza I.sz.szennyvíztisztítÓ telep új gázmotor létesítése
vezetékek
40 . Szennyvíz bekötő vezetékek rekonstrukciója 41 .
Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (KEOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
Összesen
Hatósági,
ellenőri
10834485
44.
2825147
feladatok
Környezetszennyező , illegális tevékenységek 42 . bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele
43.
O
Parlagfűvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása , intézkedések
Ingatlan előtti zöldfelület tisztántartásának ellenőrzése
Építési Osztály Nyírvv Nonprofit Kft. , KözterületFelügyelet
Közterület- Felügyelet
45 .
Intézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatosan
Közterület- Felügyelet
46 .
A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevétel ének ellenőrzésre
Közterület- Felügyelet
47.
Tavaszi lomtalanítás guberálóinak ellenőrzése , a szemét széthordásának megakadályozása
Közterület- Felügyelet
3739
3739
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási tény 2012. év
Felelős
Feladat, cél
48 .
Csapadékvíz ingatlanról közterületre illegális kivezetésének ellenőrzése
történő
Összesen Mindösszesen:
és
együttműködő
fél
2012. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
(e Ft)
2012. éví tény (e Ft)
Közterület- Felügyelet
3739
O
3739
12936006
127153
3497891
2. melléklet a 19Y2013. (IV.25.) számú határozat-tervezethez
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2013. év Feladat, cél
Felelős
és
együttműködő
fél
2013. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
Je Ft)
2013. évi tény (e Ft)
I
Környezetvédelmi fejlesztések, közterületek i
1.
Érkerti lakótelep rekonstrukciója (ÉAOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
2.
Sz-Sz-B megyei Szilárdhulladék Társulás éves hozzájárulás
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
3500
3.
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz Városfejlesztési és Városüzemeltetési kompenzáció (Állami) Osztály
5500
4.
Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz Városfejlesztési és Városüzemeltetési kompenzáció (Önkormányzati) Osztály
100 OOO
5.
Helyi védettségű természetvédelmi területek éves Városfejlesztési és Városüzemeltetési fenntartása és monitorozása Osztály
2500
6.
Borbányai volt hulladéklerakó kármentesítése (KEOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
1 227368
7.
Repülőtér
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
300
8.
Nyíregyháza-Nyírszőlős kerékpárút (ÉAOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
650
9.
Nyíregyháza kerékpárforgalmi hálózatának fejlesztése (ÉAOP)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
25477
10.
Nyírszőlős
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
65 OOO
környezeti hatásvizsgálata
kerékpárút csapadékvíz rendezése
Összesen
1 047 OOO
2477 295
Környezetvédelmi Alap célfeladatok 11 . Környezetvédelmi civil pályázat (Civil Alapban)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
1 500
Környezetvédelmi oktatási program , előadások szervezése, "fenntartható fejlődés" képzés
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
50
12.
--
I
i
O
O
2. melléklet a !~2013 . (IV.25.) számú határozat-tervezethez
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2013. év Felelős
Feladat, cél
Lakossági tájékoztatás, környezeti adatok aktualizálása, honlap, média megjelenés, Jeles 13. Napok szervezése, rendezvényeken való részvétel, szponzorálás
14. Hulladék kommandó
működésének
támogatása
és együttműködő fél
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Nyírvv Nonprofit Kft. Civil szervezetek Közterület -Felügyelet Polgárőrség
2013. évi terv (e Ft)
200
500
Mezőőrök Rendőrség
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
1 600
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
6500
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
350
akció 2013 . év
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
150
19. Hulladékért virágot akció 2013. év
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
100
"Madarak és fák napja" alkalmából 20. környezetvédelmi rajzpályázat "Óvjuk meg környezetünket" címmel
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
400
21 . Autómentes nap
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
250
Fakopp 3D akusztikus favizsgáló készülék 12 22 . csatornás , 160cm-es digitális ollós átaló, Samsung laptop
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
3 OOO
15. Lakossági veszélyes hulladék
16.
gyűjtő
akció
"Szelektív Szombat" - Környezetvédelmi Családi Nap rendezvény, vetélkedő
A Környezetvédelmi Világnap alkalmából egy napos szelektív hulladékgyűjtést szorgalmazó 17. akció a hulladékudvarban, E-hulladék gyűjtő lakossági akció 18.
Karácsonyfagyűjtő
Módosított előirányzat
(e Ft)
2013. évi tény (e Ft)
2. melléklet a (:~)2013 . (IV.25.) számú határozat-tervezethez
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2013. év Felelős
Feladat, cél
23. Környezetvédelmi
24 .
25.
Városszépítő
(Környezetszépítő
verseny
pályázat) Parlagfű ért
26. Bujtosi tó
virágot akció
élővilág
együttműködő
fél
Térségi Hulladék-Gazdálkodási Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
vetélkedő
akció
és
rehabilitációja
Nyírvv Nonprofit Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Nyfrvv Nonprofit Kft. Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Nyírvv Nonprofit Kft. Városfejlesztési és Város üzemeltetési Osztály
Összesen
2013. évi terv (e Ft)
Módosított előirányzat
(e Ft)
2013. évi tény (e Ft)
1 OOO
1 OOO
500
1 OOO
18100
O
O
- - - _.
Környezetgazdálkodás, városüzemeltetés Városszépítő
Nyírvv Nonprofit Kft.
3000
28 . Állategészségügyi feladatok
Nyírvv Nonprofit Kft.
43340
29 . Zöldfelület fenntartás
Nyírvv Nonprofit Kft.
245887
30 . Belvízelvezetés
Nyírvv Nonprofit Kft.
160670
31 . Település vízellátás
Nyírvv Nonprofit Kft.
12586
32 . Illegális szemétlerakók felszámolása
Nyírvv Nonprofit Kft.
7980
27 .
akció
Összesen
473463
I
i
I
O
O --
IEnergiagaZdálkodáS, fejlesztés
2. melléklet a !.C(]2013 . (IV.25.) számú határozat-tervezethez
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2013. év Felelős
Feladat, cél
33. 34 .
Integrált
minőség-
és környezetirányítási rendszer
működtetése
Önkormányzati intézmények energetikai auditja és hatékonyság javító beruházás
Nyírtávhő
és együttműködő fél
Kft.
Nyírtávhő Kft. Vagyongazdálkodási Osztály
Ivóvíz-, csapadék-, szennyvízhálózat
36. Ivóvízhálózat fejlesztés 37. Vízbázisvédelem 38.
Ivóvíz gerinc- és rekonstrukciója
39.
Nyíregyháza I.sz.szennyvíztisztítÓ telep új gázmotor létesítése
40 . Szennyvíz 41 .
bekötő
vezetékek
vezetékek rekonstrukciója
Nyíregyháza és térsége szennyvízelvezetési és tisztítási program megvalósítása (KEOP)
Összesen
F~;ÓSági,ellenőri feladatok
(e Ft)
2013. évi tény (e Ft)
23 OOO O
O
O
O
bővítés
Csapadékvíz elvezetési koncepció végrehajtása 2013
bekötő
Módosított előirányzat
6850
29850
Összesen
35 .
2013. évi terv (e Ft)
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
170 OOO 5 OOO
Nyírségvíz Zrt.
11 600
Nyírségvíz Zrt.
29630
Nyírségvíz Zrt.
60 OOO
Nyírségvíz Zrt.
4 OOO
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Osztály
10214151
10494381
2. melléklet a lt:12013 . (IV.25.) számú határozat-tervezethez
Környezetvédelmi-környezetgazdálkodási terv 2013. év Felelős
Feladat, cél Környezetszennyező, illegális tevékenységek 42 . bejelentésének kivizsgálása a szükséges hatósági intézkedés megtétele
43.
44 .
Parlagfüvel kapcsolatos lakossági bejelentések kivizsgálása , intézkedések Ingatlan
előtti
zöldfelület tisztántartásának
ellenőrzése
és
együttműködő
Nyírvv Nonprofit Kft. , KözterületFelügyelet
Közterület- Felügyelet
46 .
A kötelező hulladékszállítási közszolgáltatás igénybevételének ellenőrzésre
Közterület- Felügyelet
47.
Tavaszi lomtalanítás guberálóinak ellenőrzése , a szemét széthordásának megakadályozása
Közterület- Felügyelet
48.
Csapadékvíz ingatlanról közterületre illegális kivezetésének ellenőrzése
Mindösszesen:
Módosított előirányzat
(e Ft)
2013. évi tény (e Ft)
3739
Közterület- Felügyelet
Intézkedés a roncsautók elszállításával kapcsolatosan
Összesen
2013. évi terv (e Ft)
Építésügyi Osztály
45.
történő
fél
Közterület- Felügyelet
3739
O
13496828
O
O Ol