Ikt.sz.: 23846/2012
ENGEDÉLYEZŐ OKIRAT Készült az Emberi Erőforrások Minisztériuma által 2012.10.11-én kiírt „Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” pályázati felhívásra beérkezett pályázatok formai ellenőrzését, majd szakmai bírálatát követő, nyertes pályázatok összesítése után, 2012.12.17-én megtartott Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsülése alapján.
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
PR-kód
IFJ-GY-12-D-9142 IFJ-GY-12-D-8676
IFJ-GY-12-D-8686 IFJ-GY-12-D-8885
IFJ-GY-12-D-9066 IFJ-GY-12-D-9327 IFJ-GY-12-D-8939 IFJ-GY-12-D-8952
IFJ-GY-12-D-8601
IFJ-GY-12-D-9059
IFJ-GY-12-D-9083
IFJ-GY-12-D-9340 IFJ-GY-12-D-9006 IFJ-GY-12-D-8653
IFJ-GY-12-D-8955
IFJ-GY-12-D-9335 IFJ-GY-12-D-9342
A szervezet neve Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ Gyermekvasutasokért Alapítvány Hódmezővásárhelyi Szent István Alapítvány „ Velünk Mozdulj” DSE Tolna Megyei Intézményfenntartó Központ Szín-Báb Egyesület Radnóti Miklós Általános Iskola Vác MRE Újváros Drogambulancia A Fogyatékos Gyermekeinkért Alapítvány Piarista Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium HÓD-TRIATLON SE
Projekt címe Kutyával a hátrányos helyzetű gyermekek lelki egészségéért Gyermekvasutasok téli táborozása
Kért összeg (Ft) Megítélt összeg (Ft)
539 600
377 720
600 000
420 000
Zöldegészség
600 000
420 000
Szikrázó havas fennsík
597 900
418 530
Tábortalálkozó Bábtavasz Barangolás Börzsönyből a Bükkbe Jég veled cigi, üdv egészség! Zemplén – évszázadok történelmi és kulturális öröksége
540 000 459 000
378 000 321 300
522 090
365 463
600 000
420 000
275 971
193 180
540 000
378 000
600 000
420 000
600 000
420 000
500 000
350 000
600 000
420 000
600 000
420 000
416 094
291 266
594 000
415 800
Téli sport, egészség, vidámság Fedezd fel! Balaton környéki élmény- és kalandtábor Sárközi Fazekas „Néphagyomány Hagyományok Ápolása Tárgyainkban Éljen és Meghonosítása Tovább”-„Sárközi Fazekas Bátán Alapítvány Népművészeti Hagyományőrző Tábor ” SORS BONA ALAPÍTVÁNY Együtt egymásért Kerek Világ Alapítvány Egerben is Kerek a Világ Móra Ferenc Felnőttoktatási Szakközépiskola és Fedezd fel a természet Gimnázium titkait! Herman Ottó Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény A Sport élet, erő , egészség Csodacsalád Halas Kistérségi Egyesület „Életrevaló gyerek” tábor
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 2
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) IFJ-GY-12-D-9361
IFJ-GY-12-D-8483
IFJ-GY-12-D-8537
Pécsi Szín-Tér Egyesület Szeged-újszegedi Református Egyházközség Vasutas Sporthorgász és Természetvédő Egyesület Napkerék Egyesület
IFJ-GY-12-D-8660 Akadálymentes IFJ-GY-12-D-8720 Tanulásért Alapítvány Robert Baden-Powell Alapítvány IFJ-GY-12-D-8745 Lorántffy Zsuzsanna Református Általános IFJ-GY-12-D-9192 Iskola Mocsáry Antal Körzeti Általános és Művészeti IFJ-GY-12-D-8819 Iskola Kompánia Alapítvány IFJ-GY-12-D-8972 Madárdal Alapítvány IFJ-GY-12-D-9124
IFJ-GY-12-D-9332
IFJ-GY-12-D-9357
IFJ-GY-12-D-8766 IFJ-GY-12-D-8817
IFJ-GY-12-D-9016
IFJ-GY-12-D-9171 IFJ-GY-12-D-9181 IFJ-GY-12-D-9296
NaturArte -alkotó természetünk Hétköznapi küzdelmeink természetjáró ifjúsági bibliatábor Horgászat és természetvédelem - kéz a kézben Rákóczi Ferenc és Czinka Panna nyomában Zempléni barangolások A 121. Dr. Vetéssy Géza cserkészcsapat téli cserkésztábora Téli tábor Tiszakeszi 6. osztály Kis palócok a Tisza-tónál Kortárssegítő tábor Hagyományőrző madarásztábor a Pelikánházban
Gaal Gaston Gyermek és Ifjúsági Közhasznú alapítvány Kányavári fészekrakás Bálint Gyula Gyermekvédelmi Fiatalok bűnmegelőzési Alapítvány tábora Budapest XII. ker. Hegyvidéki Önk. Családsegítő és Gyermekjóléti Központ Talpra kamasz! Búzaszem Alapítvány Varacskos Röfögés tábora Tarkabarka Alapítvány - A Kreatív Kikapcsolódásért Télen is együtt Czékus Tamás A 768. sz. Csepellény Egyesület György Cserkészcsapat téli táborozása a környzeti fentarthatóság jegyében Zrínyi Miklós Történelem és természet Gimnázium iskolai tábor Csökölyi Romákért Egyesület Patcai tavasz
600 000
420 000
264 875
185 413
598 970
419 279
600 000
420 000
600 000
420 000
507 093
354 965
595 000
416 500
599 855 527 370
419 899 369 159
394 200
275 940
300 000
210 000
590 000
413 000
328 440 552 600
229 908 386 820
600 000
420 000
150 000
105 000
502 000
351 400
526 340
368 438
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 3
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-9336
IFJ-GY-12-D-9343 IFJ-GY-12-D-8960
IFJ-GY-12-D-9036
IFJ-GY-12-D-8474
IFJ-GY-12-D-8559
IFJ-GY-12-D-8560 IFJ-GY-12-D-8595
IFJ-GY-12-D-9037
IFJ-GY-12-D-8522 IFJ-GY-12-D-8664
IFJ-GY-12-D-8755 IFJ-GY-12-D-9344
IFJ-GY-12-D-8962
IFJ-GY-12-D-9045
Budapest József utcai Baptista Gyülekezet (MBE származtatott Kilépés a természetbejogi személy) csapatépítő téli tábor Alapítvány a Társadalmunk Egy/Másért: fejlesztő tábor Fenntartható fogyatékkal élő gyermekek Fejlődéséért számára Gandhi Egyesület Pünkösdre készülünk Fejér Megyei Intézményfenntartó Központ „Itt élsz, így élsz, így élj!” Csete Balázs Általános „Egyenlő esélyekkel”Iskola bentlakásos fejlesztő és hátránykompenzációs természetismereti és környezetvédelmi tábor a Csete Balázs Általános Iskola tanulói számára Garay János Általános Megyei Vonószenekari Iskola és Alapfokú Tábor - Együtt az ifjúság Művészeti Iskola zenei neveléséért Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Most mutasd meg! Zalai Hazatérők Egyesülete Télen is aktívan Ezredéves Készségfejlesztő Óvoda, Általános Iskola és Speciális Szakiskola „Gánton piros a Föld” Tihanyi Alapítvány (Mathias Corvinus Collegium) MCC KP Tábor Oltalom Karitatív Családi értékteremtés, Egyesület hagyományos húsvétvárás BÁRKA Kőbányai „Felfedezők”-barangolások Szociális és az Országos Kéktúra Gyermekjóléti Központ útvonalán Magyar Csillagászati Csillagászhétvége a felhők Egyesület felett Hajdú-Bihar Megyei Intézményfenntartó Kaland-élmény Központ Szilvásváradon Drámapedagógiai Nevelést Segítő Alapítvány Balatoni Karnevál
600 000
420 000
600 000 515 360
420 000 360 752
476 394
333 476
563 400
394 380
593 796
415 657
594 000
415 800
562 018
393 413
600 000
420 000
570 000
399 000
588 956
412 269
400 000
280 000
485 620
339 934
542 610
379 827
379 620
265 734
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 4
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-9047 IFJ-GY-12-D-9201 IFJ-GY-12-D-9225
IFJ-GY-12-D-8504
IFJ-GY-12-D-8566
IFJ-GY-12-D-8597
IFJ-GY-12-D-8763
IFJ-GY-12-D-8808
IFJ-GY-12-D-8907 IFJ-GY-12-D-9084
IFJ-GY-12-D-9125 IFJ-GY-12-D-9147 IFJ-GY-12-D-9167
IFJ-GY-12-D-8479
IFJ-GY-12-D-8860 IFJ-GY-12-D-8991 IFJ-GY-12-D-9023
IFJ-GY-12-D-9034
A bicskei József Attila Általános Iskola Tanulóiért Alapítvány Fürkész program Váci Egyházmegye Múltmutató a jövőnek Baranya Megyei Tehetséggondozó ifjúsági Cigány Önkormányzat tábor Erdőspusztai Kistérségi Ifjúsági közösségépítő téli Humánfejlesztő tábor a Hajdúbagosi IKSZT Egyesület gesztorságával. Mikrokozmosz „Felvétel indul!” Filmzenei Művészeti Alapítvány koncertek a Kaposvári Fúvószenekarral Dorog és Térsége Családsegítő és Gyermekjóléti S.T.O.P Spórolj! Tervezz! Szolgálat Okosan! Pontosan! Hencida Népművészeti „Fiatalok Palócországban” Egyesület a Hencida Népművészeti Egyesület népművészeti tábora Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumért Tiszta fejjel- Határvonal Alapítvány Béta-m Menedékház CoolTúra - Értékek mentén Alapítvány Tábor átmeneti gondozásban élő gyermekek számára Városi Gyermek és Képben vagyunk – Ifjúsági Önkormányzat Csapatépítő tábor Magyar Evangéliumi ÉN, TE… MI!? Keresztyén Individualizmusból Diákszövetség közösségbe az Y generációban Élményakadémia Közhasznú Egyesület Télménypedagógia Szivárvány Törzs Közhasznú Egyesület Téli berek Bajai Kistérségi Családsegítő és Gyermekjóléti Táborozás a kincses Szolgálat Baranyában Élettér Közösség- és Településfejlesztő Táborozás az IKSZT-k Egyesület ifjúsági szervezeteivel II. Rákóczi Ferenc Diák Sportegyesület „Télen se légy rest!” Belvárosi Római Hegyen-völgyön Katolikus Plébánia énekszóval Civilek a Környezetünkért Egyesület „Nyáron már voltunk...”
400 000 600 000
280 000 420 000
570 200
399 140
600 000
420 000
600 000
420 000
594 000
415 800
595 400
416 780
600 000
420 000
540 000
378 000
590 000
413 000
587 148
411 004
600 000
420 000
600 000
420 000
510 810
357 567
600 000
420 000
600 000
420 000
533 334
373 334
450 000
315 000
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 5
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) IFJ-GY-12-D-9068 IFJ-GY-12-D-9217 IFJ-GY-12-D-9366
IFJ-GY-12-D-8444
IFJ-GY-12-D-8692
IFJ-GY-12-D-8719
Családsegítő Alapítvány Szent Imre Katolikus Általános Iskola Komárom Környéki Civil Társulás Szociális és Egészségügyi Szolgáltató Központ ZOLTEK NYERGESÚJFALU SE. Piarista Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület
IFJ-GY-12-D-8982
IFJ-GY-12-D-9012
IFJ-GY-12-D-9138 IFJ-GY-12-D-9164 IFJ-GY-12-D-9246 IFJ-GY-12-D-8649
IFJ-GY-12-D-8780
IFJ-GY-12-D-8940
IFJ-GY-12-D-8945 IFJ-GY-12-D-8985
Edelényi Görög Katolikus Egyházközség Tököli Általános Iskoláért Alapítvány
Téli táborok a Vértes Ifjúsági Táborban Nekünk 8, hogy lesz tovább, elhagyjuk az iskolát Helyi kötődés erősítése az ÁCSIFI-vel
598 000
418 600
600 000
420 000
600 000
420 000
Erdei tábor Somogydöröcskén
389 578
272 705
Csapatépítő sporttábor 2013
600 000
420 000
356 911
249 838
600 000
420 000
544 000
380 800
594 000
415 800
600 000
420 000
600 000
420 000
435 300
304 710
600 000
0
555 000
0
600 000
0
400 000
0
Kollégiumi Téli Túra Nagybörzsöny 2013 A Zöld Sziget Kör Természetvizsgáló Közhasznú Egyesület Téli Táborozási Programja TTT, azaz Téli Tábor Tapolcán Nyitunk a vilARTra (Népek kultúrája fogyis szemmel) Négy évszak az Országos Gyermek Kéktúrán
Omnivagus Túra- és Szabadidő Egyesület Superbook Club Alapítvány Mentorképzés TEVE-knek Jó Munkát! Cserkészek Csillaghegyi cserkészek Alapítvány portyája Vidám Aprófalva Közhasznú Alapítvány a Gyermekek Fejlődésének Elősegítésére Telelés a Fecskepalotában „AMI” Közhasznú Kerek erdő táncos tábor. Alapítvány „Ami” Közhasznú Alapítvány által felkarolt tánccsoport táboroztatása Magyarországi KIMM A SZABADBAN Református Egyház Értékközpontú családi Kallódó Ifjúságot életre nevelés Mentő Misszió szenvedélybeteg Drogterápiás Otthona fiataloknak és szenvedélybetegek gyermekeinek Alternatíva Egyesület Kreatív Közösségi Médiatábor
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 6
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-9017 IFJ-GY-12-D-9046 IFJ-GY-12-D-9116 IFJ-GY-12-D-9179
IFJ-GY-12-D-9188
IFJ-GY-12-D-9264 IFJ-GY-12-D-9286 IFJ-GY-12-D-8517
IFJ-GY-12-D-8648
IFJ-GY-12-D-8773 IFJ-GY-12-D-8784
IFJ-GY-12-D-8797
IFJ-GY-12-D-8815 IFJ-GY-12-D-8909 IFJ-GY-12-D-8973
NyíregyházaKertvárosi Ágostai Hitvallású Evangélikus Egyház Izsák Imre Általános Művelődési Központ Press Dance TáncSport Egyesület Gyulai Úszókért Alapítvány Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium Berkesdi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat 304. Kőrösi Csoma Sándor Cserkészcsapat Tiszavasvári Sport Klub Kaland-Vár Turisztikai és Ifjúsági Programszervező Közhasznú Egyesület Corvin, az Emberközpontú Nevelésért Alapítvány Erdei Iskola Egyesület Zempléni Fiatalok Határok Nélküli Együttműködéséért Egyesület „KAKUSEI” Kulturális Szabadidő és Sportegyesület Munka Világa Közhasznú Egyesület Cecei Általános iskola
Téli táborozás Nyíregyháza és a tanyai területen élő fiatalok részére
501 800
0
Zalai heves-jeges A táncosok barangolása Göcsejben
600 000
420 000
593 000
415 100
Túrázás a hegyekben
600 000
0
600 000
0
587 600
0
286 000
200 200
596 600
0
Téli tábor komplex projekt - „Kalandra Fel! Hív a vadregényes Mátra!”
600 000
0
Ifjú népzenei tehetségek fejlesztése Erdei Iskola Kostoló
600 000 595 400
0 0
Ifjúsági sporttábor Zemplénben
600 000
0
260 000
0
600 000
420 000
600 000
0
520 000
0
600 000
0
336 520
0
580 000
0
600 000
0
Síelés és kalandozás a vadregényes Mátrában Tábor a hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok részére Téli cserkésztábor - 2012 Tehetségsegítő és esélyteremtő tábor (TET)
Velence, újra jövünk! Közösen egy jobb jövőért ifjúsági tábor Faluról városra - Síkságról hegységre Szigetközi természeti és kulturális értékek
Győri Waldorf Egyesület Ady Endre Gimnázium IFJ-GY-12-D-9224 és Szakközépiskola Haza és haladás Egy Más jövőÉrt „Egészségesen élni jó!”Alapítvány természet-és életmód tábor hátrányos helyzetű IFJ-GY-12-D-8451 fiataloknak Regionális Ifjúsági IFJ-GY-12-D-8452 Szolgáltató Központ Borsodi Téli Berek Gold Dance Club IFJ-GY-12-D-8476 TáncSport Egyesület „Együtt egymásért!” IFJ-GY-12-D-9186
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 7
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat IFJ-GY-12-D-8661 Prevenciós Központ Pálferi, Teljes életért IFJ-GY-12-D-8697 közhasznú Alapítvány Kék Világ Alapítvány
IFJ-GY-12-D-8769
IFJ-GY-12-D-8828 IFJ-GY-12-D-8844
IFJ-GY-12-D-8849
IFJ-GY-12-D-8872
IFJ-GY-12-D-8946
IFJ-GY-12-D-9069 IFJ-GY-12-D-9080 IFJ-GY-12-D-9094
IFJ-GY-12-D-9203 IFJ-GY-12-D-9269
IFJ-GY-12-D-9354 IFJ-GY-12-D-8926 IFJ-GY-12-D-8994
IFJ-GY-12-D-9191
IFJ-GY-12-D-9236
NAGYÍTÓ - A természet testközelből
Pálferi Junior Építsünk hidakat minden szinten - Fiatalok az Egyesült Világért vezetőképző Dél-alföldi Ifjúsági ÖQ-CAMP Életmód és Szabadidő Fenntarthatósági Tábor Alapítvány Fiataloknak Vasasért Egyesület Helyben vagyunk Fony Község Telkibányai táborozási Önkormányzata program a fonyi gyermek és ifjúsági közösség részvételével Ökológiai Intézet a Fenntartható Faluhelyen otthon -érzések, Fejlődésért Alapítvány hangulatok Református Rehabilitációs Alapítvány Tiszta túra Vajda Péter „Távol a plázáktól – közel a Evangélikus hazához” Komplex oktatási Gimnázium és nevelési célokat megvalósító tábor. Szolnok Városi Fedezzük fel Medves Kollégium vadregényes tájait Zempléni Árpád ÁMK „Irány a természet” Sorsunk és Jövőnk Kiemelten Közhasznú Hátrányos helyzetű fiatalok Alapítvány közösségépítő táborozása Delvideki Roma Fórum Közösség és kreativitás gyermek- és ifjúsági tábor Weöres Sándor Oktatási, Kulturális és Szabadidős Egyesület „Kamasz-panasz” Megszólaló Kezek Művészeti, téli táborozás Közhasznú Alapítvány Diósgyőrben Katolikus Karitász Közösségépítő kizökkentő Caritas HUngarica táborok Debrecen-Bánki Református Egyházközség „Fagyban is melengető” Öveges József Szakképző Iskola, Gimnázium és Kollégium csipetke utánpótlás
396 098
0
600 000
0
600 000
0
600 000 545 300
0 0
356 000
0
538 480
0
600 000
0
584 980
409 486
540 000 600 000
0 0
600 000
0
587 600
0
519 550
0
600 000
0
550 000
0
600 000
0
510 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 8
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) IFJ-GY-12-D-9239
IFJ-GY-12-D-9287
Tiszaújvárosi DSE (diáksport egyesület) Novajidrányi Református Egyházközség Szamoskér Község Önkormányzata
IFJ-GY-12-D-8423 Alsózsolca Város Önkormányzata IFJ-GY-12-D-8607
Téli tábor Konfirmáló fiatalok történelmi értékőrző kerékpáros tábora Együtt a Szatmárban programsorozat értékelése a fiatalok szemszögéből „ Táncra, lábam! „ tánctábor az alsózsolcai Ritmus Táncegyüttes tagjai számára
Budakeszi Város IFJ-GY-12-D-8949 Önkormányzata Táborozás Bakonyjákón Győri Vízisport Vizesek téli táborozása a IFJ-GY-12-D-8990 Egyesület Magas-Bakonyban Belvárosi R. K. IFJ-GY-12-D-9126 Plébánia Gyűrűk Ura tábor Napraforgó Egyesület a Egyensúly tábor Ceglédi Gyermekekért harmóniában önmagunkkal IFJ-GY-12-D-9193 és környezetünkkel Szent Mór Cserkész IFJ-GY-12-D-8508 Alapítvány Hótaposót fel! Béri Balogh Ádám IFJ-GY-12-D-8735 Általános Iskola Bakonyi élmény Tépei Kulturális és IFJ-GY-12-D-8924 Szabadidős Egyesület Fiatalságé a jövő MRE Válaszút Misszió IFJ-GY-12-D-8959 Drogkonzultációs Iroda Tábor a fiatalok jövőjéért Szent György Plébánia Esztergomi Szent György Plébánia gyermekközösségének téli IFJ-GY-12-D-8986 táboroztatása Németh László Kulturális és Ifjúsági IFJ-GY-12-D-9003 Egyesület A tél szépségei Parádfürdőn Fiatalokért Gyermek-és IFJ-GY-12-D-9060 Ifjúsági Egyesület GALY-ra megyünk Fejér Megyei Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Diákotthon és IFJ-GY-12-D-9096 Gyermekotthon Balatoni b-álom Komló Város Cigány Nemzetiségi Komlói roma fiatalok IFJ-GY-12-D-9211 Önkormányzata táborozása Kamasztér Alapítvány IFJ-GY-12-D-9315 Egyensúly Tábor Táncolj és Mulass TÉLTEMETÉS IFJ-GY-12-D-8531 Velünk TAVASZVÁRÁS
360 000
0
578 000
0
537 680
0
453 000
0
540 000
0
600 000
0
324 600
0
600 000
0
110 000
77 000
599 000
0
596 185
0
600 000
0
502 930
0
600 000
0
593 580
0
592 100
0
567 000 600 000
0 0
539 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 9
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-8591 IFJ-GY-12-D-8641 IFJ-GY-12-D-8654 IFJ-GY-12-D-9219
IFJ-GY-12-D-9371
Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezete Bólyi Ifjúsági Egyesület Ongai Kulturális Egyesület Vásárhelyi Pál Általános Iskola Szívvel-Lélekkel a Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány Petőfi Tömeg és Szabadidősport Egyesület
IFJ-GY-12-D-8454 Csajági Református IFJ-GY-12-D-8520 Általános Iskola Szilágyi Táncegyüttes Alapítvány IFJ-GY-12-D-8710 Pátyi Keresztyén Ifjúsági Csapat IFJ-GY-12-D-8752 Egyesület Terne- Cserhájá Egyesület IFJ-GY-12-D-8794 Gyermekeinkért IFJ-GY-12-D-8904 Közalapítvány Ifjúsági Elsősegélynyújtók IFJ-GY-12-D-8928 Országos Egyesülete Miskolci Kortárs IFJ-GY-12-D-8943 Művészeti Alapítvány Római Katolikus Plébánia Murakeresztúr IFJ-GY-12-D-8971 Dögei Tanköteles Korú Gyermekekért IFJ-GY-12-D-8987 Közalapítvány Farkaskölyök IFJ-GY-12-D-9074 Alapítvány Délvidéki Magyarok IFJ-GY-12-D-9075 Ifjúsági Szervezete BIT Egyesület IFJ-GY-12-D-9132 Debreceni Siketek IFJ-GY-12-D-9156 Futball és Sport Klubja Körzeti Általános IFJ-GY-12-D-9197 Iskola és Óvoda
Ki hiányzik? ÖNKÉN_ _ S!! 40 nap alatt Magyarország körül Média tábor Várhosszúréten Hátrányos helyzetű gyerekek sítalpon „Tedd jobbá a világot!” - 7. Életfonal tábor Fedezd fel az értéket! Tél végi energia tábor állami gondoskodásban élő, hátrányos helyzetű fiatalok részére A Kincses Bakony Közösségépítő, hagyományőrző edzőtábor néptáncosoknak A Pátyi Keresztyén Ifjúsági Csapat téli tábora Dombóvári hátrányos helyzetű roma gyermekek téli táboroztatása Patcán Zemplén szívében járva, egy csodára találva Márciusi ifjak Ho-ho-ho-hó - Sítábor Bánkúton A zalai téli táj felfedezése! - „Híres felfedezők nyomában!” Fiatalok téli táborozás a Zemplénben Farkaskölykök téli kistáborai Fejleszd önmagad! „múlTúra” - Kalandozások a magyar történelemben Futsal Tábor Hallássérült Fiataloknak Ismerjük meg a Zemplén értékeit!
600 000
0
471 000
0
600 000
0
597 900
0
599 680
0
534 000
0
500 000
0
540 000
0
399 750
0
600 000
0
595 000
0
190 000
0
600 000
0
600 000
420 000
594 000
0
307 000
0
587 400
0
561 960
0
539 590
0
600 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 10
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-9207
IFJ-GY-12-D-8470 IFJ-GY-12-D-8655
IFJ-GY-12-D-8744 IFJ-GY-12-D-8786
IFJ-GY-12-D-9035
IFJ-GY-12-D-9050
IFJ-GY-12-D-9114
IFJ-GY-12-D-9341
IFJ-GY-12-D-8449
IFJ-GY-12-D-8513 IFJ-GY-12-D-8674
IFJ-GY-12-D-8770 IFJ-GY-12-D-9064
IFJ-GY-12-D-9148 IFJ-GY-12-D-9270 IFJ-GY-12-D-9329
„Segíts, hogy segíthessünk” Szentgyörgyvári Alapítvány Hagyományörző Tábor Art Misszió Nemzetközi Művészeti és Hagyományőrző Kiemelkedően Értékközpontú táborozás a Közhasznú Alapítvány Bükkben Magyar Zsonglőr Aktivitás10 - Mindenki Egyesület örömére zsonglőrködünk! Kárpátia 2000 Szociális és Kulturális Egyesület HÓ-RUKK Rügybázis Kulturális Egyesület Sok hű, hó mindenkiért József Attila Általános Iskola, Egységes Pedagódiai Szakszolgálat Kalandozás a Bükkben Diák-és Ifjúsági Újságírók Országos „Állati jó” regionális Egyesülete kistábor Szent Orsolya Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda Egymásra hangolva „GyermekeinkértSátoraljaújhely” Téli táborozás a Zemplén Alapítvány Kalandparkban Dunai Sárkányok Sárkányhajós és Természetjáró Téli Egészségtábor - Tanulj Egyesület Vác meg ÉLNI! Budakeszi Cserkészekért Háromnapos próba Alapítvány budakeszi cserkészeknek Kerekerdő Egyesület Börzsönyi barangolás Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium, Szakközép-, Szakképző Népszokások húsvéttól Iskola és Kollégium pünkösdig Laurus Alapítvány Táborozás Álmosvölgybe Kisfaludy Sándor Művelődési Központ, Könyvtár és Emlékház Önismereti és tánctábor TKD SPIRIT Egyesület SPIRIT Egészségtábor TVK Mali Triatlon Triatlonos sportolók Klub sítalpon
537 800
0
597 600
0
596 300
0
590 000
0
600 000
420 000
600 000
0
560 000
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
320 000 180 000
0 0
292 878 532 800
0 0
531 800
0
600 000
0
600 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 11
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Miskolci Keresztyén Testvér Gyülekezet
Nyitott szemek - kinyújtott kezek, avagy ismerd meg magadat és vegyél észre másokat
600 000
0
IFJ-GY-12-D-8480
Magiszter Tábor
540 000
0
581 250
0
594 000
415 800
IFJ-GY-12-D-9178
Tavaszi zsongás! Nagycsaládos IFI tagozat utánpótlás szervező közösségépítő tábor Esztergomi U19/U16/U14/U12 rögbisek téli alapozó edzőtábora
600 000
0
Tavaszi ébredés Tánccal a társas kapcsolati készségekért Kell egy csapat - Ismerd meg Aggteleket! Lelkigyakorlat iskolánk 910. osztályos tanulóinak részvételével Fogyatékkal élő fiatalok társadalomba, közösségbe történő integrációját elősegítő együttlét
533 000
0
300 000
0
535 000
0
600 000
0
340 000
0
Tél a tanyán „Sport az Egészséges Gyermekekért” Alapítvány téli tábora Közösségépítés a különböző korosztályok között! Életjel Alapítvány Irány Dél-Korea! Kárpátikum Közhasznú Építsünk jövőt a alapítvány hagyományos helyi termékekkel Keresztény Önkéntesek Szövetsége az Ifjúságért és Gyermekekért „Hall engem valaki?” - A Egyesület 4. Téli Berek tábor CLAUDIUS TÁNCSPORT Bújjunk egy nagy köpeny EGYESÜLET alá Egri Autista Az Egri Autista Alapítvány Alapítvány 2012 téli táboroztatása
540 000
0
585 000
0
600 000 600 000
0 0
586 000
0
598 280
0
538 000
0
600 000
0
IFJ-GY-12-D-9356 Magyarországi Magiszter Alapítvány Szimbiózis a Harmónikus EgyütIFJ-GY-12-D-8532 Létért Alapítvány Família Nagycsaládosok IFJ-GY-12-D-9105 Egyesülete Esztergomi Vitézek Rugby Sportegyesület
IFJ-GY-12-D-9184 IFJ-GY-12-D-9322 IFJ-GY-12-D-8578
IFJ-GY-12-D-8603
Veszprémi BEST Bizottság Misina Kulturális és Táncegyesület A Parasznyai Ifjúságért Egyesület Piarista Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Református Egyházközség
IFJ-GY-12-D-9104 IFJ-GY-12-D-9177
IFJ-GY-12-D-9259
IFJ-GY-12-D-9260 IFJ-GY-12-D-9280
IFJ-GY-12-D-8422
IFJ-GY-12-D-8481
IFJ-GY-12-D-8562 IFJ-GY-12-D-8600
Segítő Kéz 2003 Szociális Egyesület Sport az Egészséges Gyermekekért Alapítvány Független Egyesület
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 12
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) B-A-P MOK II. Géza Gimnázium
IFJ-GY-12-D-8638
IFJ-GY-12-D-8642
IFJ-GY-12-D-8741 IFJ-GY-12-D-8765 IFJ-GY-12-D-8848
IFJ-GY-12-D-8899
IFJ-GY-12-D-9053
Pangea Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezete Főegyházmegyei Karitász Központ Körösnagyharsányért Egyesület Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség Az emberség erejével CUM VIRTUTE HUMANITATIS Alapítvány Kooperáció Egyesület
IFJ-GY-12-D-9107
IFJ-GY-12-D-9159
Szerencsi Görög Katolikus Egyházközség Karinthy Frigyes Gimnázium
IFJ-GY-12-D-9257 IFJ-GY-12-D-9297
Pálmajori Beások Egyesülete Pestszentimrei Római Katolikus Plébánia
IFJ-GY-12-D-8459 Bartók Béla Alapfokú Művészetoktatási Intézmény IFJ-GY-12-D-8527 Eurolife Életmód és Sportegyesület IFJ-GY-12-D-8999 Tokaji Ferenc Gimnázium Diáksport IFJ-GY-12-D-9119 Egyegület Kecskeméti Spartacus Sportkör és Közösségi Tér
IFJ-GY-12-D-8696
Az Északi-középhegység természeti, kultúrtörténeti értékeinek megismerésére és közösségünk erősítésére szervezett tábor
600 000
0
Télen is van természet
499 720
0
Alap a játék
600 000
0
Szevasz tavasz
579 000
0
Táborozzunk együtt!
500 000
0
„KINCSKERESŐK A ZÖLD ERDŐBEN”
544 500
0
318 000
0
329 000
0
600 000
0
597 600
0
526 340
0
400 000
0
600 000
0
530 000
0
589 800
0
564 600
395 220
Keleti Város RACE Kapaszkodjunk személyiségünk létráján! Szerencsi Görögkatolikus tábor a Hit évében Német nyelvi tábor és az Alsó-Duna árteri életének megismerése Patcai pünkösdölés Önismereti napok fiataloknak - Férfi és női spiritualitás Mi, így muzsikálunk , táncolunk, rajzolunk és színészkedünk /Összművészeti tábor/ Egészségmegőrző aktív tábor hátrányos helyzetű fiataloknak Természetismereti és életmód tábor Mátrában járt a tél! - A Kecskeméti Spartacus látóterébe került hátrányos helyzetű gyerekek és fiatalok közösségépítő tábora
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 13
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-8858 IFJ-GY-12-D-8859 IFJ-GY-12-D-8981
IFJ-GY-12-D-9176
Lónyay Menyhért Szakközép- és Szakképző Iskola Kerecsen Ifjúsági Egyesület Taktaszada Község Önkormányzata Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség Ormánsági Reformátusokért Egyesület
IFJ-GY-12-D-9255 Páli Szent Vince Katolikus Általános IFJ-GY-12-D-9363 Iskola és Óvoda „Teljes Élet Társaság” Közhasznú Egyesület IFJ-GY-12-D-8477 Székely Mihály Szakképzésért IFJ-GY-12-D-8581 Alapítvány Esély Kövessi Erzsébet Szakképző Iskola és IFJ-GY-12-D-9062 Gimnázium Bartók IFJ-GY-12-D-9151 Néptáncegyesület „A” Cserkészetért IFJ-GY-12-D-9172 Alapítvány Esélyt az állami gondoskodásra IFJ-GY-12-D-9198 szorulóknak Kaposvári Tenisz Club IFJ-GY-12-D-9220 Sárközi Alapítvány IFJ-GY-12-D-9265 ALBA REGIA IFJÚSÁGI ÉS SZABADIDŐS IFJ-GY-12-D-9267 EGYESÜLETE Tét a Lét Betegségmegelőző IFJ-GY-12-D-9290 Alapítvány MBE Filadelfia IFJ-GY-12-D-9334 Alapítvány IFJ-GY-12-D-8441 Roma Láng Egyesület Nyírség Női Sport Club IFJ-GY-12-D-8551 EUROSZÍNVONAL IFJ-GY-12-D-8636 ALAPÍTVÁNY
Garabonciás tábor Összefogva nagyok vagyunk! Taktaszadai fiatalok táborozása
536 800
0
591 000
0
600 000
0
Ne legyél jeges-egyedül! MAGYAR TAVASZVÁRÁS márciusi ünnepeink gyermekszemmel
600 000
0
540 000
0
Sísuli magyar lejtőkön Őseink nyomában személyiségfejlesztés őseink kultúrájával
600 000
0
536 000
0
508 250
0
A Dunakanyar értékei Bartókos csoportok tánctábora
600 000
0
600 000
0
Irány a tavaszi természet
596 000
0
Esélyt-Híd Táborozás a Kaposvári Tenisz Clubnál Sítábor a Mátrában
600 000
0
596 340 599 350
0 0
600 000
0
600 000
0
600 000 518 000
0 0
600 000
0
540 000
0
„Hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe”
Ifjúsági sport és életmód tábor Sajános nevelésű igényű gyermekek táboroztatása Egészséges testben egészséges lélek Sor/s/vezető Tábor Téli táborozás Tiszaújvárosban Kortárssegítők a jövőért!
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 14
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-8691
IFJ-GY-12-D-8738
IFJ-GY-12-D-8871 IFJ-GY-12-D-8929 IFJ-GY-12-D-8934
IFJ-GY-12-D-8941
IFJ-GY-12-D-8966 IFJ-GY-12-D-9026 IFJ-GY-12-D-9109
IFJ-GY-12-D-9141 IFJ-GY-12-D-9157
IFJ-GY-12-D-9194 IFJ-GY-12-D-9247
IFJ-GY-12-D-9302 IFJ-GY-12-D-9369 IFJ-GY-12-D-8558
IFJ-GY-12-D-8717
Trefort Ágoston Általános Iskola Csabacsűd-Örménykút Kikelet citeratábor Göcsej Környezetvédő, Tájékozódási és Futó Egyesület Életmódedzőtábor Óbudai Családi Tanácsadó és Gyermekvédelmi központ Tavaszi ébredés 802.számú Szent Korosztályos cserkész Korona cserkészcsapat portya Deák Ferenc Általános Summáját írom Eger Iskola és Óvoda várának Somogy Megyei Interaktív élménytábor Minoritas Egyesület hátrányos helyzetű Somogy megyei fiataloknak Bocskai István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat Élménytábor a Bükkben Mozgás Öröm Téli kalandtábor Sportegyesület Nyíregyháza Egy Út Közhasznú Alapítvány Tél a hegyen Szent László Katolikus Szakközépiskola, Általános Iskola, Kollégium és Óvoda Kőbérc Erdei Iskola „Jó szóval oktasd...” Sítalpakkal a Mátra Alapítvány szívében Miskolci Nagycsaládosok Egyesülete Mozdulj a jövődért! Alba Bianca Tennis Club Csillag Torna ÁlomVilág Ismeretterjesztő ÁlomVilág tavaszi élő Közhasznú Alapítvány szerepjáték tábor Gyermekek Háza Arrabona Diákszínpad téli tréning Kozármislenyi Ifjúsági Mislenyi betyárok a Szövetség Bakonyban Aranykezek Egészségnevelő A „Tini Masszőr Közhasznú Egyesület Tanodások” táboroztatása
593 953
0
499 800
0
540 000
0
429 000
0
600 000
0
600 000
0
540 000
0
594 600
0
598 570
0
600 000
0
600 000
0
594 000
0
519 500
0
600 000
0
339 500
0
581 000
0
600 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 15
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Alpokalja Szabadidő és Extrémsport Klub IFJ-GY-12-D-8977 IFJ-GY-12-D-9054
Magyar Rögbi Szövetség Tarzicius Alapitvány
IFJ-GY-12-D-9337 Hegypásztor Kör IFJ-GY-12-D-9339 Móra Ferenc Általános IFJ-GY-12-D-8768 Művelődési Központ Versenytánc Alapítvány IFJ-GY-12-D-8996 Kecskeméti Református Egyházközség IFJ-GY-12-D-9041 IFJ-GY-12-D-9086 IFJ-GY-12-D-9117
IFJ-GY-12-D-9128
IFJ-GY-12-D-9243 IFJ-GY-12-D-9206
IFJ-GY-12-D-8823
IFJ-GY-12-D-8892 IFJ-GY-12-D-9227
IFJ-GY-12-D-8516 IFJ-GY-12-D-8711
IFJ-GY-12-D-8716
KAPTÁR Kateketikai és Pedagógiai Társulás Diego VSK Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Óvoda és Általános Iskola Nagyberki Megújulás Egyesület Roma Nemzetiségi Önkormányzat Szigetszentmiklós Besenyőtelki Berze Diáksport Egyesület
Hagyományörzés és természetjárás a Bakonyban! Magyar U18 Rögbi válogatott edzőtábora Pomázi cserkészcsapat: „téliportya” Fiatalok társadalmi szerepének erősítése Oszkóban és térségében Nyírturai fiatalok téli táborozása Több, mint puszta tánctanulás TÁNCTÁBOR Keresem a helyem (A Kecskeméti Református Egyházközség konfirmandusainak táborozása)
540 000
0
600 000
0
300 000
0
594 000
0
600 000
0
600 000
0
598 050
0
Kaptábor a Jégen Utánpótlás edzőtábor
600 000 600 000
0 0
Mozdulj rá!
600 000
0
Hazánk szíve - Budapest
599 985
0
Tavaszi túra
455 840
0
594 000
0
360 000 490 000
0 0
500 000
0
600 000
0
521 700
0
Tavaszi hagyományőrző művészeti tábor TÉLI SÍTÁBOR ÉS TÚRÁZÁS MÁTRASZENTLÁSZLÓN ÉS KÖRNYÉKÉN Postás Sport Egyesület Táborozás- csapatépítés Pest Megyei Szabadidősport Szövetség Téli sporttábor a Bükkalján Gönc Város Önkormányzata Sítábor a Magas-hegyen Ágacska Alapítvány az Örökbefogadott gyermekek Örökbefogadásért és a pszichodráma és Családokért élménytáborozása
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 16
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Felsővízivárosi Szent Anna Plébánia IFJ-GY-12-D-8845
IFJ-GY-12-D-9072
IFJ-GY-12-D-9073
IFJ-GY-12-D-9089 IFJ-GY-12-D-9095 IFJ-GY-12-D-9266
IFJ-GY-12-D-8693
IFJ-GY-12-D-9103
Miskolc Város Közoktatásáért Közalapítvány Gyermekláncfű Kézműves, Oktatási és Környezetnevelési Egyesület Nord Sport 2011 Sífutó és Biatlon Közhasznú Sportegyesület Csiga-Ház Alapítvány Bagaméri Romákért Egyesület Vörösmarty Mihály Általános Iskoláért Alapítvány Alapítvány a Molnár Ferenc Általános Iskoláért TIT Stúdió Egyesület
IFJ-GY-12-D-9273 IFJ-GY-12-D-9372
IFJ-GY-12-D-8461
IFJ-GY-12-D-8643 IFJ-GY-12-D-8774
IFJ-GY-12-D-9242 IFJ-GY-12-D-9330 IFJ-GY-12-D-8933
IFJ-GY-12-D-9328 IFJ-GY-12-D-9174 IFJ-GY-12-D-8539
Gomba Község Önkormányzata Nyitott Szemmel - a Dél-alföldi Régió Gyermekeiért Egyesület Belváros-Lipótváros Roma Nemzetiségi Önkormányzat
FelsővÍzivárosi Szent Anna Plébánia 2013. évi téli hittanos tábor
355 000
0
Együtt Egymásért
320 000
224 000
HÉT-SZÍN-VILÁG TÁBOR - FELKÉSZÍTŐ TÁBORA
585 402
0
545 000 600 000
381 500 0
570 000
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
570 000
0
600 000
420 000
600 000
0
597 500
0
598 500
0
585 000 560 000
0 0
600 000
0
580 000
0
600 000
0
Tanuljunk meg síelni! Bakancsos Ház „Okosabban kéne élni,annyit mondhatok...!” Hajdúböszörményi gyermekművészeti tábor Históriás tábor Tudni jó - kísérletezni élmény Gombázis 2.0 avagy téli táborok Gombán Nyitott Szemmel a Téli sportolási lehetőségekért! Hétvégi Művészeti Evangélikus Gyermek Kavalkád - A hétvégén majd felmegyünk a hegyekbe Barangolás kulcsos házak mentén
Szentistvántelepi Iskola Diáksport Egyesület Magyar Mérnökhallgatók Egyesülete IAQUESTE tábor 673. számú Pius cserkészcsapat Tavaszi portya Mezőgép SE. Szolnok Együtt a sportért VÁROSI KOLLÉGIUM DIÁKSZÖVETSÉGE Zempléni vár-tábor Nyíregyházi Szabolcsi sportoló fiatalok Kosárlabda Klub téli táboroztatása Movet SE Tavaszi egészségre nevelő tábor
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 17
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-8542 IFJ-GY-12-D-8543
Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola SZÉNA Egyesület a Családokért Kapcsolat Alapítvány
IFJ-GY-12-D-8806 Vackor Vár Alapítvány IFJ-GY-12-D-8958 IFJ-GY-12-D-9014
IFJ-GY-12-D-9088
IFJ-GY-12-D-9291
IFJ-GY-12-D-9323
IFJ-GY-12-D-8662 IFJ-GY-12-D-9241
IFJ-GY-12-D-8855
IFJ-GY-12-D-9261 IFJ-GY-12-D-8900 IFJ-GY-12-D-8992 IFJ-GY-12-D-9282
IFJ-GY-12-D-9218 IFJ-GY-12-D-9039 IFJ-GY-12-D-9040
Van Esély Közhasznú Egyesület Volt Állami Gondozottak Országos Egyesülete Magyar Ilona Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány Fiatalok az Élhető Környezetért Egyesület (F.É.K. Egyesület) Fővárosi Önkormányzat Béke Gyermekotthona és Általános Iskolája Földváry Károly Általános Iskola Lilla Téri Általános Iskola Lilla Téri Elementary School Szent István Római Katolikus Általános Iskola Rábaköz Néptáncegyesület BEA ICE DANCE TEAM EGYESÜLET Natura Diákszövetség Álmosdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Mester-Diák Alapítvány Szentírás Szövetség Alapítvány
Táborozás a Bükkben
600 000
0
Életmód tábor fiataloknak Állatasszisztált élményterápiás tábor sajátos nevelési igényű gyermekek számára Természetismereti tábor a Vackor Várban ALKOSS TE IS, ALKOSSUNK EGYÜTT!
600 000
0
599 000
0
580 000
0
600 000
0
Télen is állati jó!
540 000
0
Palócok nyomában
600 000
0
Alkossunk a Haza jegyében!
204 000
0
Téli tábor állami gondozott fiataloknak
542 900
0
Mesevilág - Magyarország
600 000
0
Mozdulj, csússz! Intenzív sportolás és német nyelv tanulás a Bakony szívében
594 000
0
600 000
0
Farsangi tábor
306 850
0
KORI TÁBOR Életmód tábor
600 000 462 000
0 0
Szülőfalum!Földkerekség!
360 000
0
Barangolások Palócföldön Téli Keresztény Angol tábor középiskolásoknak
597 580
0
396 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 18
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Patrona Hungariae Általános Iskola, Gimnázium, Diákotthon és Alapfokú Művészetoktatási Tehetségtábor az Aggteleki IFJ-GY-12-D-8762 Intézmény Nemzeti parkban Hajdúszoboszló Jövőjéért Közhasznú Ifjúsági téli táborozás a IFJ-GY-12-D-9162 Egyesület Mátrában Harangláb Kulturális és Sítábor a Harangláb Faluszépítő Egyesület Egyesület legaktívabb IFJ-GY-12-D-8512 fiataljai részére Csengey Gusztáv IFJ-GY-12-D-8778 Általános Iskola A Csengey csapata Tárt Karokkal IFJ-GY-12-D-8938 Alapítvány Tárt Karokkal Kóspallagon Arany János Református Gyakorló IFJ-GY-12-D-9077 Általános Iskola Magyarország tetején Tamási Koppány Utánpótlás súlyemelők IFJ-GY-12-D-9303 Sportegyesület edzőtáborozása Tatán Magyarszecsőd Fiatalok társadalmi Sportegyesület szerepének erősítése Magyarszecsőd és IFJ-GY-12-D-9312 térségében Szabolcs Diáksport IFJ-GY-12-D-8458 Egyesület JÉGVIRÁG IFJ-GY-12-D-8865 Piarista Gimnázium Ép testben ép lélek E-misszió TermészetTermészetismereti és Környzetvédelmi kirándulás a beregi IFJ-GY-12-D-8997 Egyesület tiszaháton Vác Városi Evezős Váci evezősök téli IFJ-GY-12-D-8565 Club táborozása Görgey Artúr Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Honismereti tábor IFJ-GY-12-D-9030 Intézmény Hernádszurdokon Szegedi Katolikus Ha a hegy nem megy IFJ-GY-12-D-9065 Egyetemi Lelkészség Szegedre... IFJ-GY-12-D-9384 Család-Vár Alapítvány Születés-mese Janus Pannonius Közgazdasági Téli szakmai és IFJ-GY-12-D-9232 Szakkollégium közösségfejlesztő tábor Simonyi Károly Szakközépiskola és Tavaszváró táborozás a IFJ-GY-12-D-8751 Szakiskola Zemplénben Hodászi Görögkatolikus Cigány IFJ-GY-12-D-8672 Egyházközség Teremtés védelmi Tábor
504 400
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
443 000
0
600 000
0
387 900
0
594 000
0
473 000 597 400
0 418 180
540 000
0
257 400
0
580 000
0
156 400 600 000
0 0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 19
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) Royal Club Kulturális és Sport Közhasznú IFJ-GY-12-D-8437 Egyesület Játék = Tanulás Frankel Zsinagóga IFJ-GY-12-D-8524 Alapítvány Talmud Tóra tábor Gyermekekért Baráti Ismerkedés a téli Kör természettel, a téli IFJ-GY-12-D-9160 sportokkal Arnót-Újcsanálosi Teremtés- és Evangélikus örökségvédelmi tábor 11-18 Társgyülekezet éveseknek a Borsod-Hevesi evangélikus IFJ-GY-12-D-9383 egyházmegyében Szentistvántelepi Cserkész téli túra a IFJ-GY-12-D-9031 Cserkész Alapítvány Börzsönyben HEMO Winner Mozgás - Szépség IFJ-GY-12-D-8889 Versenytánc Egyesület Egészség Tánctábor Kyos Harcosok IFJ-GY-12-D-9099 Sportegyesület Téli tábor Gyulaházán Utánpótlás Csiga-ház IFJ-GY-12-D-9133 Sportegyesület Téli Örömök Civil Európai Téli táborunk Valentin napi IFJ-GY-12-D-9199 Egyesület és Farsangi ünnepe Zhutipe Hátrányos Helyzetűeket Segítő Téli táborozásunk IFJ-GY-12-D-8420 Alapítvány Nyírbátorban Eger Megyei Jogú „Kell egy csapat...” - A Város Önkormányzata Városi Diáktanács IFJ-GY-12-D-8463 közösségfejlesztése Mozgáskorlátozottak „Kutasói Kalandozás” Egymást Segítők kortárssegítő fiatalok IFJ-GY-12-D-8499 Egyesülete csapatépítő programja. Torna Club Békéscsaba Tornászlányaink edzőtáborozási IFJ-GY-12-D-8879 lehetőségének bővítése Szent Ignác Jezsuita IFJ-GY-12-D-8993 Szakkollégium Történelmi emléktábor Csizmazia Alapítvány a jövő ígéretes IFJ-GY-12-D-8998 gyermekeiért SoseVolt Verstábor Triatlon a természetért A Jövő Fáklyái IFJ-GY-12-D-9025 Sportegyesület gyerektábor Hajnalpelika Kisszínpad Kulturális A népi színjátszás és IFJ-GY-12-D-9027 Egyesület nemzeti identitás Kulturális és „Hógolyó” - téli táborozás a IFJ-GY-12-D-9038 Szabadidős Egyesület Kisalföldön 550 Márton Áron Együtt Török Bálinttal a IFJ-GY-12-D-9044 Cserkészcsapat Hazáért! Wesselényi Miklós Romák és nem romák IFJ-GY-12-D-9055 Szabadidős Egyesület együtt a hegyen.
598 800
0
500 000
0
550 000
0
592 000
0
350 000
0
597 405
0
450 000
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
540 000
0
600 000
0
600 000
0
600 000
0
599 900
0
579 000
0
544 800
0
375 000
0
471 500
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 20
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D)
IFJ-GY-12-D-9070
Országos Diákszínjátszó Egyesület Vasas Sport Club
IFJ-GY-12-D-9079 Ásotthalmi Gyermekekért Alapítvány IFJ-GY-12-D-9087
IFJ-GY-12-D-9106 IFJ-GY-12-D-9111
IFJ-GY-12-D-9113
IFJ-GY-12-D-9122 IFJ-GY-12-D-9127 IFJ-GY-12-D-9143
IFJ-GY-12-D-9145
IFJ-GY-12-D-9158
IFJ-GY-12-D-9185
IFJ-GY-12-D-9250 IFJ-GY-12-D-9251
IFJ-GY-12-D-9275
Ködvelők a Mátrában Birkózó utánpótlás táborok a Vasasban Erdei iskola Cserháton tananyaggal és palóc vendégszeretettel fűszerezve
Wadrózsa Pedagógiai Műhely Közhasznú Egyesület Wadrózsa tábor Derecskei Kézilabda Kör Sportegyesület Mozgás az éltünk DebrecenKerekestelepi Református „Szedjünk együtt Egyházküzség jégvirágot!” Buda-Cash Békéscsabai Atlétikai „Hóban-sárban Club csúcsformában” Sajóvölgyi Tájszépítő Apró kezek nagy tettei a Egyesület környezetért Veszprémi Egyetemi és Ismerd meg az atlétikát, Diák Atlétikai Club ismerd meg önmagad! Weöres Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Menjünk együtt a hegyekbe Intézmény Ruzsáról! Egyenlő Esélyért Tanulmányi kirándulás Alapítvány Tata, Komárom és Tatabánya térségében a Pannon Oktatási Központ Gimnázium tanulói részére Jász - Nagykun Szolnok Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társaság Csillagász tábor Dunaújváros „Közös teher-hordozás” a Református Dunaújvárosi Református Egyházközség Egyházközség ifjúsági körében Nyíregyházi Vasutas Tájékozódási Képességek Sport Club Fejlesztése Edzőtábor Jászdózsai Iskoláért, Óvodáért és Közösségformálás a Közművelődésért jászdózsai Alapítvány diákönkormányzatban
304 600
0
600 000
0
594 000
0
410 100
0
596 185
0
600 000
0
600 000
0
540 000
0
526 000
0
600 000
0
594 653
0
521 201
0
378 000
0
600 000
0
530 460
0
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 21
„Gyermek és fiatalok közösségeinek, valamint ifjúsági civil szerveztek téli táborozási programjának támogatása” (IFJ-GY-12-D) IFJ-GY-12-D-9277
812 sz Csaba Vezér Cserkészcsapat Kaposvári Fiatalok a Városért
IFJ-GY-12-D-9292 IFJ-GY-12-D-9293 IFJ-GY-12-D-9300 IFJ-GY-12-D-9314 IFJ-GY-12-D-9333
IFJ-GY-12-D-9358
Bocskai István Általános Iskola Seizan Karate-Do Sportegyesület Istenhegyi Szent László Plébánia Fénymag Közhasznú Egyesület Sülysáp I. Római Katolikus Egyházközség „Templom Téri Iskoláért” Alapítvány
IFJ-GY-12-D-9364 IFJ-GY-12-D-9373 Tatabányai Sport Club Összesen:
Cserkésztábor-”A keleti végek becserkészése” Kaposvàri Fiatalok a Vàrosért egyesület tavaszi tovàbbképzèse
533 700
0
540 000
0
Katica tábor
600 000
0
IX. Seizan Téli Tábor 2012. Szent László nyomában téli ifjúsági lelki tábor
600 000
0
504 000
0
Égigérő fa
532 000
0
7RÉGIÓS 7VÉGE Magyarország, szeretlek! Ökoiskolai barangolás a Zemplénben Birkózó edzőtábor
599 662
0
600 000 600 000 197 600 840
0 0 34 983 783
Kelt: Budapest, 2012. december „ „
Téglásy Kristóf
Soltész Miklós
főosztályvezető
szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár
Ifjúságügyi Főosztály
Dr. Tóth Tibor főigazgató Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet 22