A 2011évi CXC köznevelési törvény, 20/2012. EMMI rendelet, 110/2012. Korm. rendelet és az 51/2012. EMMI rendelet alapján
Készítette: Horváth János igazgató
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Mottó: "Olyan embereket kell az iskoláknak kibocsátaniuk, akik megtalálják helyüket az életben, és szemüket a táguló horizontra függesztve szilárdan megállnak a lábukon. Ez a feladat az iskolát minden szinten a legfontosabb közintézménnyé, és a tanítót a legfontosabb közéleti alakká teszi. Ahogyan ma tanítunk, olyan lesz a holnap."
Szentgyörgyi Albert
2
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Bevezető Az iskola épülete 1970-ben épült és az évek során többször megújult. Elhelyezkedése kevés intézménynek ilyen kedvező. A település központjában, tágas parkban, szép és esztétikus környezetben biztosítja a nyugodt, egészséges feltételeket az oktatáshoz és neveléshez. A beiskolázási körzetünkben élő családok szociális, anyagi és kulturális helyzete egymástól nagymértékben eltér, ezért nevelő és oktató munkánk ehhez a helyzethez igazodik: tanórán és tanórán kívül megpróbáljuk segíteni a nehéz körülmények között élő, hátránnyal induló tanulók felzárkóztatását, ugyanakkor kiemelt fontosságú feladatnak tekintjük a tehetséges, jó képességű gyermekek fejlesztését is. A társadalom, a pedagógusok és a szülők célja azonos: gyermekeinkből művelt, jól képzett, az életben boldogulni tudó embereket szeretnénk nevelni. Iskolánk hosszú múltja alatt többször változtak az iskola falai, épületei, de nem változott a bennük munkálkodó pedagógusok fő célja: családias légkörben emberséget és használható tudást adni. A Körzeti Általános Iskola intézmény pedagógiai programja az egyeztetési kötelezettségek betartásával készült, kikérve az érintett testületek véleményét. Elsősorban a nevelés-oktatás fő vonalait, a prioritást élvező célokat, az órakeretek felhasználását, a szabadon választható oktatási tartalmakat és azok időkereteit széleskörű véleményelemzés alapján terveztük meg a programban. Fentiek között a szülői kör elvárásait a szülői munkaközösség közreműködésével alapoztuk meg. A tervezés során kiemelten ügyeltünk arra, hogy az iskola hagyományait, eredményeit maradéktalanul megtartva alakítsuk ki az új elvárásoknak megfelelő célkitűzéseket és a megvalósítás útját. Figyelembe vettük a rendelkezésre álló szellemi és tárgyi erőforrásokat, a térség gazdasági lehetőségeit is. A program minden elemét áthatja a törekvés, hogy az iskola mindent megtegyen az itt tanuló fiatalok életútjának lehető legjobb megalapozása érdekében. Művészeti szakköreink mindig fontos szerepet játszottak községeink és a környező települések kulturális és társadalmi életében. A szereplési lehetőség, a sikerélmény pozitívan befolyásolja tanulóink motivációját, közösségi magatartásának fejlődését, teljesítményét. A következőkben az ebből fakadó célkitűzésekkel kiegészítve fogalmazzuk meg a Helyi nevelési program és a Helyi Tanterv által megvalósításra kijelölt célokat, eszközöket.
3
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Tartalomjegyzék I. Az iskola nevelési programja 1. az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei, értékei, céljai, feladatai, eszközei, eljárásai ....................................................................................... 7 1.1. pedagógiai alapelveink ........................................................................................ 7 1.2. az iskolában folyó nevelő és oktató munka célja, értékei, feladatai, eszközei, eljárásai ....................................................................................................................... 10 2. a személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok ................................. 15 3. a teljes körű egészségfejlesztéssel és környezeti neveléssel összefüggő feladatok . 17 3.1. egészségnevelési és egészségfejlesztési program ................................................ 17 3.1.2. az egészséges életmód, életszemlélet, magatartás lényeges területei ............... 18 3.1.3. együttműködés az egészségügyi szolgálattal .................................................... 18 3.1.4. a mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítása ......................................... 19 3.1.5. a tanulók fizikai állapotának méréséhez használt módszerek ........................... 19 3.2. iskolai környezeti nevelési program .................................................................... 20 3.2.1. helyzetelemzés, helyzetkép ............................................................................... 20 3.2.2. az iskola környezeti nevelési tevékenységének kiemelt feladatai .................... 20 3.2.3. tevékenységi formák ......................................................................................... 21 3.2.4. erőforrások ........................................................................................................ 21 3.2.5. környezeti nevelés a tanórákon ......................................................................... 23 3.2.6. a környezeti nevelés értékelése és minőségének fejlesztése ............................. 25 4. a közösségfejlesztéssel, az iskola szereplőinek együttműködésével kapcsolatos feladatok ...................................................................................................................... 26 4.1. alapelveink ........................................................................................................... 26 4.2. személyiség fejlesztés és a közösség fejlesztés feladatainak megvalósítását szolgáló tevékenységi rendszer és szervezeti formák ................................................. 28 4.2.1. tanulói személyiség fejlesztés ........................................................................... 28 4.2.2. tanítási órán kívüli tevékenységek .................................................................... 29 5. a pedagógusok helyi intézményi feladatai, az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai ................................................................................................. 32 5.1.1. pedagógusok alapvető feladatai ........................................................................ 32 5.1.2. tanóra és a tanórán kívül oktató-nevelő munka ................................................ 32 5.1.3. tehetséges tanulók gondozása ........................................................................... 33 5.1.4. hátrányos helyzetű, halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési magatartási és tanulói nehézséggel küzdő tanuló, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók gondozása, eredményes fejlesztése ................................................................ 33 5.1.5. a tanuló tanórán kívüli foglalkoztatása ............................................................. 34 5.1.6. az iskolai diákönkormányzat működtetésében való aktív részvétel ................. 34 5.1.7. munkafegyelem a munkához való viszony ....................................................... 34 5.1.8. folyamatos aktív részvétel a nevelőtestület és szakmai munkaközösség tevékenységében ......................................................................................................... 34 5.1.9. továbbtanulásban, továbbképzésekben való részvétel, önképzés ..................... 35 5.1.10. az iskolai munka feltételeinek javítása ........................................................... 35
4
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5.1.11. részvétel a nevelőtestület szakmai életében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában ........................................................................................................... 35 5.1.12. az iskola képviselete ....................................................................................... 35 5.1.13. megfelelő kapcsolat kialakítása a tanulókkal, szülőkkel és pedagógus kollegákkal .................................................................................................................. 35 5.2. az osztályfőnöki munka tartama, az osztályfőnökök feladatai ............................ 36 5.2.1. az osztályfőnök feladatai .................................................................................. 36 5.2.2. az osztályfőnöki munka tervezése .................................................................... 38 5.2.3. az osztályfőnök által készített statisztikák, jelentések az osztályról ................ 38 5.2.4. az osztályfőnöki órák témái .............................................................................. 40 6. kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsolatos pedagógiai tevékenység helyi rendje .......................................................................................................................... 41 6.1. sajátos nevelésű igényű tanulók ........................................................................... 41 6.2. beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségek enyhítését szolgáló tevékenységek ............................................................................................................. 42 6.3. a tehetséggondozás............................................................................................... 43 6.4. a hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló integrációját segítő tevékenység .. 43 6.5 lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók ............................................................. 44 6.6. ifjúságvédelmi feladatok ellátása ......................................................................... 44 7. a tanulóknak az intézményi döntési folyamatban való részvételi jogai gyakorlásának rendje .................................................................................................. 44 8.a szülő, a tanuló, a pedagógus és az intézmény partnerei kapcsolattartásának formái .......................................................................................................................... 46 8.1. az iskola közösségeinek együttműködése ............................................................ 46 8.2. az iskola vezetésének és közösségének külső kapcsolatai, együttműködés az iskolán kívüli intézményekkel .................................................................................... 50 9. a tanulmányok alatti vizsgák ................................................................................... 51 10. a felvétel és az átvétel helyi szabályai .................................................................. 54 11. az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv ..... 55 II. Az iskola helyi tanterve 1. a választott kerettanterv megnevezése, a választott kerettanterv által meghatározott óraszám feletti kötelező tanórai foglalkozások, továbbá a kerettantervben meghatározottakon felül a nem kötelező tanórai foglalkozások megtanítandó és elsajátítandó tananyaga, az ehhez szükséges kötelező, kötelezően választandó vagy szabadon választható tanórai foglalkozások megnevezése, óraszáma ....................... 58 2. az oktatásban alkalmazható tankönyvek, tanulmányi segédletek és taneszközök kiválasztásának elvei ................................................................................................... 62 3. a Nemzeti alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának szabályai ........................................................................................ 64 3.1. tanulási kudarcnak kitett tanuló felzárkóztatását segítő program ........................ 64 3.2. a tehetséggondozási programunk ......................................................................... 68 4. a mindennapos testnevelés, testmozgás megvalósításának módja ......................... 72 5. a választható tantárgyak, foglalkozások, továbbá ezek esetében a pedagógusválasztás szabályai .................................................................................... 72
5
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
6. a tanuló tanulmányi munkájának írásban, szóban vagy gyakorlatban történő ellenőrzési és értékelési módja, diagnosztikus, szummatív, fejlesztő formái, az iskolai írásbeli, szóbeli, gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje73 7. a csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezésének elvei ......................... 76 7.1. csoportbontások ................................................................................................... 76 7.2. napközi, tanulószoba ............................................................................................ 76 8. a tanulók fizikai állapotának méréséhez szükséges módszerek .............................. 81 9. az egészségnevelési és környezeti nevelési elvek .................................................... 83 10. az esélyegyenlőségét szolgáló intézkedések .......................................................... 85 10.1. a hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képesség kibontakoztató felkészítésének programja az alkalmazás elemei........................................................ 85 10.2. sajátos nevelésű igényű, érzékszervi beszédfogyatékos tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók együttnevelési programja az iskolában ....................... 92 11. a tanuló jutalmazásával összefüggő, a tanuló magatartásának, szorgalmának értékeléséhez, minősítéséhez kapcsolódó elvek ....................................................... 100 11.1. a tanulók magatartásának értékelése ............................................................... 100 11.2. a tanulók szorgalmának értékelése ................................................................. 101 11.3. jutalmazási elvek ............................................................................................. 103 11.4. büntetések elvei ............................................................................................... 104 12. az egész napos iskola kiváltása .......................................................................... 105 13. az iskolaváltás, valamint a tanuló átvételének szabályai .................................. 105 14.sajátos pedagógiai módszereket, a projektoktatás ............................................. 105 15. az otthoni, napközis, tanulószobai felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei ........................................................................... 106 15.1. kötelező házi feladat ....................................................................................... 106 15.2. szorgalmi házi feladat ..................................................................................... 107 16. a könyvtár pedagógiai programja ..................................................................... 109 17. Az iskola helyi tantervei ..................................................................................... 114 18. A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala ............................................... 115 19. Jóváhagyási, egyetértési, véleményezési záradék .............................................. 115 I. számú melléklet: Módosítások
6
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
I. N E V E L É S I P R O G R A M
1.Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelveit, értékeit, céljait, feladatait, eszközeit, eljárásait, 1.1 Pedagógiai alapelveink Iskolánkban olyan légkört kívánunk teremteni, ahol tanulóink otthon érezhetik magukat.
-
Ennek keretében: a tanuló személyiségét tiszteletben tartjuk, a gyerekeket bevonjuk saját iskolai életük megszervezésébe, a tanulók egyéni képességeit az oktatás során figyelembe vesszük, diákjaink előre megismerhetik a velük szemben támasztott követelményeket, így tudhatják, mit várunk el tőlük, minden gyermek számíthat a pedagógusok jóindulatú segítségére tanulmányi munkájában és életének egyéb problémáiban, az iskola életében szeretetteljes emberi kapcsolatok kialakítására törekszünk: tanuló és tanuló, tanuló és nevelő, szülő és nevelő, nevelő és nevelő között.
Iskolánkban a tanulók teljes személyiségének fejlesztése, valamint a tanulók korszerű ismereteinek, képességeinek, készségeinek kialakítása és bővítése a legfontosabb pedagógiai feladat. Nevelőink szellemileg, erkölcsileg és testileg egészséges nemzedéket kívánnak nevelni a ránk bízott gyermekekből. Ennek érdekében: - a tervszerű nevelő és oktató munka a tanulók alapkészségeit fejleszti, és számukra korszerű, a mindennapi életben hasznosítható, továbbépíthető alapműveltséget nyújt, - iskolánk olyan – az emberre, a társadalomra, a művészetekre, a természetre, a tudományokra, a technikára vonatkozó – ismereteket közöl, melyek megalapozzák a tanulók műveltségét, világszemléletét, világképük formálódását és eligazodásukat szűkebb és tágabb környezetükben, - az iskola oktató tevékenységének célját a gyermeki személyiség széleskörű fejlesztésében látjuk, - fontosnak tartjuk, hogy diákjaink elsajátítsák az egyéni tanulás módszereit, - szeretnénk elérni, hogy tanulóink körében a szorgalomnak, a tudásnak és a munkának becsülete legyen, 7
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
törekszünk a humánumra, az egyén és a közösségek iránti tiszteletre, segítünk diákjainknak észrevenni és értékelni a jót - megelőzni, felismerni a rosszat, törekszünk az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció elfogadott normáinak és helyes formáinak kialakítására, szeretnénk tanulóinkat megismertetni nemzeti kultúránk és történelmünk eseményeivel, kiemelkedő személyiségeivel és hagyományaival, hogy mindezek megbecsülése révén tápláljuk a gyermekekben a haza, a szülőföld iránti szeretetet.
Iskolánk – elsősorban a szülőkkel ápolt kapcsolatok révén – folyamatosan részt kíván venni lakóhelyünk életében. Ennek érdekében: - rendszeres kapcsolatot tartunk a tanulók szüleivel, a családokkal, - igyekszünk lehetőséget teremteni arra, hogy iskolánk életéről, tevékenységéről, eredményeiről minél többet megismerhessenek a szülők - ápoljuk és bővítjük eddigi kapcsolatainkat - nevelőink fontos feladatnak tartják, hogy iskolánk – eddigi hagyományaihoz híven – továbbra is képviseltesse magát a különféle rendezvényeken, illetve a tanulók számára szervezett városi,megyei és országos szintű megmozdulások szervezésében. Iskolánk minden tanuló számára biztosítani kívánja az esélyegyenlőséget. Ennek érdekében
-
biztosítjuk a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók számára a képességkibontakoztató foglalkozásokat, melyek lehetővé teszik számukra a sikeres integrációt, illetve azt, hogy képesek legyenek megfelelni a sikeres társadalmi beilleszkedés követelményeinek.
Eszményeinkben olyan tanuló képe él, aki a közös családi és iskolai nevelés eredményeképpen egyesíti magában az alábbi tulajdonságokat: - humánus, - erkölcsös, - fegyelmezett, - művelt, - kötelességtudó, - érdeklődő, nyitott, - kreatív, alkotó, - becsüli a szorgalmas tanulást, a munkát, - képes a problémák érzékelésére és megoldására, - gyakorlatias, - képes eligazodni szűkebb és tágabb környezetében, - jó eredmények elérésére törekszik (játékban, munkában, tanulásban), - van elképzelése a jövőjét illetően, - becsüli a tudást, - öntevékenyen, aktívan vesz részt a tanulásban, - ismeri a tanulás helyes és hatékony módszereit, 8
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
-
Nevelési program Helyi tanterv
képes tudását tovább fejleszteni és önállóan ismereteket szerezni, tudását folyamatosan gyarapítja, bővíti, képes az értő olvasásra, gondolatait helyesen és szabatosan tudja megfogalmazni szóban és írásban, a mindennapi életben felhasználható képességekkel rendelkezik, ismeri, tiszteli, óvja, ápolja: nemzeti kultúránkat, történelmünket, anyanyelvünket, a természet, a környezet értékeit, más népek értékeit, hagyományait, az egyetemes kultúra legnagyobb eredményeit, a társadalmilag elfogadott normák szerint viselkedik az emberi és a természeti környezetben, ismeri és alkalmazza a közösségben éléshez szükséges magatartásformákat, ismeri és betartja a különféle közösségek (család, iskola, társadalom) együttélését biztosító szabályokat, ismeri és alkalmazza az emberek közötti érintkezés, a kommunikáció elfogadott formáit és módszereit, viselkedése udvarias, beszéde kulturált, társaival együttműködik, szüleit, nevelőit, társait szereti és tiszteli, képes szeretetet adni és kapni, szereti hazáját, megérti, tiszteletben tartja a sajátjától eltérő nézeteket, szellemileg és testileg egészséges, edzett, egészségesen él, szeret sportolni, mozogni, megjelenése és személyes környezete tiszta, ápolt, gondozott.
Tudjuk, hogy ezen tulajdonságok mindegyikét nem vagyunk képesek kialakítani minden egyes hozzánk járó tanuló személyiségében. Nevelőink mindennapi nevelő és oktató munkája azonban arra irányul, hogy a lehető legtöbb diákunk rendelkezzen végzős korára minél több itt felsorolt személyiségjeggyel.
9
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
1.2.Az iskolában folyó nevelés és oktató munka céljai, értékei, feladatai, eszközei, eljárásai A legfontosabbnak ítélt nevelési - oktatási célok az iskolában a szülői kör által kialakított rangsor alapján: - Az illem, a tisztelet, az emberség elmélyítése. - A fegyelem. - A legjobb továbbtanulási esély biztosítása. - A legtöbb megszerzett tantárgyi tudás. - A közösségi kapcsolatok, tolerancia, egymás segítésének igényére való törekvés. - Az élet hétköznapi dolgaiban való jártasság. - A közösségi élet, állampolgári technikák, demokrácia megismerése. - A teljesítőképesség, az akaraterő fejlesztése. - Vallási-, erkölcsi nevelés.
Kiemelt célok, alapfeladatok - Iskolánk fontos feladata, hogy hozzájáruljon a tanulók személyiségének, képességének és készségeinek kibontakoztatásához, segítse a szellemi, testi fejlődésüket és az egészséges életmód kialakulását. Fel kell készíteni a fiatalokat arra, hogy természeti és társadalmi környezetünket megismerjék, védjék és formálják. Tudjanak élni jogaikkal, s teljesítsék kötelezettségeiket. - Ki kell alakítanunk a társadalmi együttéléshez, az önműveléshez, a munkavégzéshez, a testi és lelki fejlődéshez, valamint a továbbtanuláshoz szükséges alapvető képességeket és készségeket. - Gondoskodnunk kell a különböző képességű, illetve az eltérő ütemben fejlődő tanulók egyéni fejlesztéséről. A tananyag kiválasztásában, feldolgozásában a tanórai és órán kívüli munkában nélkülözhetetlen módszerként kell alkalmaznunk a differenciálást. -A magyar nyelv műveltségünk feltétele, kultúránk hordozója. Ezért nagyon fontos feladat a nyelvi-kommunikációs nevelés, az alapkészségek, az írás, olvasás, a helyes beszéd és a nyelvtani ismeretek elsajátítása, folyamatos fejlesztése. Minden tantárgy tanításánál nagy gondot kell fordítani a magyar nyelv helyes használatára, a tanultak értelmes kifejezésére, a szabadosság, a trágár beszéd elleni küzdelemre. -A matematikai nevelés területén is alapkészségek kialakítására kell törekedni, szem előtt tartva a tehetséggondozást is. A matematikatanítás célja a gondolkodás műveletek, az emlékezet, a megfigyelés, a megértés, a következtetés, a logikai ítélőképesség és az absztrakciós képesség fejlesztése. A célok eléréséhez a matematika órák hatékony kihasználása mellett segítséget nyújtanak a versenyek, a számítógépes foglalkozások és a különböző logikai játékok. A tantárgyi munka fokozatosan bontakoztassa ki a tehetséget, alapozza meg a továbbtanuláshoz elengedhetetlenül szükséges tárgyi tudást és jártasságot. Nem mellőzhető ezért a tanulmányi versenyeken 10
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
való széleskörű részvétel sem. Ez egyben jó visszacsatolása munkánk eredményességének. - A német nyelvi képzésünk célja, hogy a tanulók hétköznapi helyzetekben a nyelvet tudják használni. Szerezzék meg a fejlesztéshez szükséges alapismereteket, legyen általános ismeretük az adott nyelvet beszélő országról. A szóbeli és írásbeli kifejezőkészség és a nyelvtani rendszer elsajátítása mellett előtérbe kell helyezni a nyelvtanulási kedv felkeltését, a játékos formákat. A kezdő szakaszban, szakköri keretben, kisebb óraszámban tervezzük a nyelvtanulás megszerettetését, játékos módszerekkel motiváció kialakítását. Később a negyedik évfolyamtól emelt óraszámmal differenciált szinteken történő továbbhaladással kell a legnagyobb hatékonyságra törekednünk. - Az esztétikai nevelés terén fontos feladat az iskola külső és belső rendjének, tisztaságának, otthonosságának a megteremtése és megőrzése. A tanulók által készített ízléses gyermekmunkák, rajzok, tárgyak kerüljenek felhasználásra a folyosók és tantermek díszítésekor. Törekednünk kell arra, hogy a gyermekekben alakuljon ki a szép iránti igény, és minél több irodalmi valamint művészeti alkotást ismerjenek meg. Ezért rendszeressé kell tennünk a színházlátogatásokat, a könyvtári és rendhagyó irodalmi órákat, a múzeumok és kiállítások látogatását. A tanulók ízlésére a pedagógusok példáján keresztül tudunk a legjobban hatni. Az esztétikai nevelés hatásosságát a közvetett környezeti tényezők mellett direkt eszközök is biztosítják. Fontos szerepet szánunk a kötelező és választható foglalkozások mellett a rendezvényekre való felkészülés folyamatának, az e célt szolgáló szakköröknek valamint a képzőművészet-rajz szakkörnek. - Az iskolai testnevelés és sport feladata a szellemi megterhelés ellensúlyozása, a mozgáshiány pótlása, az egészség megőrzése. Az egészséges életmód, a fizikum fejlesztése olyan tevékenységrendszer, amelynek célja az optimális testi-lelki fejlődés elősegítése. Ennek érdekében fontos feladatunk, hogy a testnevelés órákon és sportkörökön mindennap lehetőséget biztosítsunk a mozgásigény kielégítésére. El kell érni, hogy minden tanuló legalább napi egy alkalommal intenzív mozgással járó foglalkozáson vehessen részt, lehetőség szerint szabadban. - Kisgyermekkortól kezdve biztosítsunk nagy szerepet a testi és mentális higiéné kérdéseinek, törekedjünk a helyes életés napirend kialakítására. - Megfelelő figyelmet kell szentelni a családi életre nevelésre, és a nemek közötti társas kapcsolatok kultúráltságának javítására. A különböző összejövetelek, rendezvények erősítsék a kulturált viselkedési szokásokat, és szilárdítsák meg az egymás iránti tiszteletet. - Minden oktató - nevelő tevékenységet át kell hasson a fegyelmezett magatartás kialakításának szándéka, a fegyelemre nevelés. - Valamennyi érdeklődő számára biztosítanunk kell a versenyzés, a sportolás, a játék örömét, a kirándulások, túrák, táborozások pozitív hatását. - Történelmünk, hazánk tájainak, emlékhelyeinek megismerése, nemzeti ünnepeink megünneplése szilárdan kell szolgálja a hazafiságra nevelést, a büszke magyarságtudat kialakulását. - Az erkölcsi nevelés, mint cél minden tevékenységben meg kell jelenjen. A társas kapcsolatok, a felelősséggel végzett munka, egymás iránti emberséges viselkedés,
11
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
tisztelet, szeretet mind az erkölcsből fogant. Mindezeket közvetíti a hit megfogó erején keresztül a valláserkölcsi nevelés. A valláserkölcsi nevelés iskolai színtere a hitoktatás. -A tánc iránt érdeklődő tanulók mozgáskultúrájának sokirányú fejlesztése, az egészséges életmódra, ügyességre, magabiztosságra való nevelés. Fejlessze a tanulók fizikai állóképességét, ritmusérzékét, tér- és formaérzéküket. Járuljon hozzá ahhoz, hogy a gyermekek személyisége nyitottá váljon a közösségi alkotó tevékenységek és általában a művészetek iránt. Időtálló értékek közvetítésével járuljon hozzá a gyermekek ízlésének, kritikai érzékének fejlesztéséhez. Adjon teret a gyermeki fantázia kibontakozásának, a tanulók kreatív megnyilatkozásainak, fejlessze improvizációs készségüket. -A rajz és vizuális kultúra oktatás célja, hogy a vizuális kultúra ágait, a műfaj sajátosságait, a művészeti kommunikáció megjelenítési módjait megismertesse a tanulókkal. Segítsen a hagyománytisztelet megteremtésében és a tanulók életkorának megfelelő vizuális műveltség kialakításában. Készítse fel a tanulókat a látvány megfigyelésére, értelmezésére, analízisére, a vizuális információra, közlemények megértésére, a tapasztalat, képzelet, emlékezet utáni ábrázolásra, a legfontosabb kifejezési eszközök, kompozíciós eljárások ismeretére, használatára. - Nevelő-oktató munkánk során nagyon fontos, hogy a szellemi és testi fejlesztés mellett a tanulóknak minél több praktikus ismeret elsajátítására adjunk lehetőséget. A technika tantárgy, ennek kiváló színtere lehet. A gyakorlati készségek és ismeretek az általános alapműveltség részeivé váltak. Ezért az informatikai, számítástechnikai, háztartási, gazdálkodási, műszaki, mezőgazdasági, technikai alapismeretek közvetítése, a mindennapi élethez szükséges gyakorlati készségek kialakítása nélkülözhetetlen a személyiség fejlesztésében.
Az iskolánkban folyó nevelő és oktató munka feladata, hogy a felsorolt értékek elsajátítását elősegítse. Ezt szolgálják a nevelési program különböző fejezeteiben később meghatározásra kerülő tanórai és tanórán kívüli nevelési tevékenységek, valamint az e tevékenységekhez kapcsolódó folyamatos értékelés. Nevelési céljaink megvalósítását segítik az iskola pedagógusai által alkalmazott személyiségfejlesztésre irányuló eljárások, nevelési módszerek. Nevelési módszereink két nagy csoportra oszthatóak: 1. Közvetlen (direkt) módszerek azok, amelyeknek alkalmazása során a nevelő közvetlenül, személyes kapcsolat révén hat a tanulóra. 2. Közvetett (indirekt) módszerek azok, amelyekben a nevelő hatás áttételesen, a tanulói közösségen keresztül érvényesül.
12
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Iskolánk pedagógusai által alkalmazott közvetlen és közvetett nevelési eljárások: 1. Szokások kialakítását célzó, beidegző módszerek.
Közvetlen módszerek - Követelés. - Gyakoroltatás. - Segítségadás. - Ellenőrzés. - Ösztönzés.
2. Magatartási modellek - Elbeszélés. bemutatása, közvetítése. - Tények és jelenségek bemutatása. - Műalkotások bemutatása. - A nevelő személyes példamutatása. 3. Tudatosítás (meggyőződés kialakítása).
- Magyarázat, beszélgetés. - A tanulók önálló elemző munkája.
Közvetett módszerek - A tanulói közösség tevékenységének megszervezése. - Közös (közelebbi vagy távolabbi) célok kitűzése, elfogadtatása. - Hagyományok kialakítása. - Követelés. - Ellenőrzés - Ösztönzés. - A nevelő részvétele a tanulói közösség tevékenységében. - A követendő egyéni és csoportos minták kiemelése a közösségi életből. - Felvilágosítás a betartandó magatartási normákról. - Vita.
Célok és eszközök az intézmény oktatási folyamatában - Intézményünk helyi tanterve – az óraszámok emelésével – előírja a természettudományok súlyának növelését. Az említett műveltségi területnek különös figyelmet adunk az oktatási folyamatban, és a vonatkozó kompetenciákat a többi tantárgyhoz kapcsolódó tevékenységek során is fejlesztjük. A kidolgozandó tanmenetekben átjárókat és kapcsolódási pontokat keresünk a többi tantárgyhoz. - Tantervünk fontos pedagógiai célnak tekinti a játékosság fokozását a bevezető és kezdő szakaszban. Pedagógiai módszereinket és tanmeneteinket olyan irányban módosítjuk, hogy a tanulók iskolai motivációját ezzel az eszközzel is növelhessük. Szükségesnek tartjuk ennek a játékosságnak a révén megkönnyíteni az átmenetet az óvoda és az iskola között, és a tanulás okozta nehézségek oldására is figyelmet kívánunk fordítani ebben az érzékeny és meghatározó életkorban. - Tantervünk elengedhetetlen pedagógiai követelménynek tekinti a terhelésnek a képességekhez való igazítását. Tantervünk - az oktatási folyamatot irányító dokumentumként – előírja az egyéni képességek figyelembe vételét, és a differenciálás révén megvalósítható egyéni terhelés követelményét, gyakorlatát.
13
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
- Intézményünk fontosnak tarja, hogy fokozza a lemaradó vagy gyengébb képességű tanulók állandó és rendszerszerű felzárkóztatását. Nevelési céljaink megvalósulását illetően akkor tekintjük nevelő és oktató munkánkat sikeresnek, ha iskolánk végzős diákjainak legalább a kilencven százaléka a nyolcadik évfolyam végén: - minden tantárgyból megfelel az alapfokú nevelés-oktatás kerettanterveiben meghatározott továbbhaladás feltételeinek. Természetesen elsődleges célunk az, hogy tanulóink többsége a minimális követelmények teljesítésén túl az egyéni képességei alapján elvárható legjobb szinten feleljen meg az iskolánk helyi tantervében megfogalmazott követelményeknek. - rendelkezik olyan bővíthető biztos ismeretekkel, készségekkel, képességekkel és jártasságokkal, amelyek képessé teszik őt arra, hogy a középiskolás követelményeknek a későbbiekben megfeleljen, - ismeri a kulturált viselkedéshez, az emberek közötti kapcsolatokhoz, valamint a közösségben éléshez szükséges viselkedés- és magatartásformákat, - határozott elképzeléssel bír saját közelebbi és távolabbi jövőjét és sorsát illetően. Az iskola sajátos arculata, hagyományai, értékei: Kialakult a rendezvények hagyományának rendszere, amelyet a tanulók, szülők és a helyi társadalom igényel, számon tart, és tevékenyen támogat (kirándulás, diákönkormányzati nap, iskolabál, Mikulás, advent,karácsonyi ünnepi hét, anyák napja, gyermeknap, társastánc, néptánc, környezetvédelmi,angol, gitár,foci, kézműves és sport szakkör, amatőr rádiózás stb.) A tehetségek kibontakoztatása és az egészséges lokálpatriotizmus sarkall arra bennünket, hogy a különböző sport, kulturális és tanulmányi versenyekre nagyon alaposan felkészüljünk és törekedjünk dicséretes eredményekre. Az iskola tartalmi munkáján belül az oktatás színvonala megfelelő, a középfokú intézményekbe bekerülő diákjaink jól megállják a helyüket. Iskolánkat nem jellemzi valamely oktatási, vagy nevelési cél markáns kiemelése. Erre a program szerkesztése során sem törekedtünk. A cél a sokarcúság. Lehetőséget kell teremtsünk arra, hogy minél többen találják meg ugyanabban az iskolában egyéniségük, tehetségük szerint a legmegfelelőbb képzést, találjanak jó közösségre. A környezet és természet óvása, védelme és szeretete mindenki feladata, a felnőtteké, az ifjúságé egyaránt. Faültetés, madáretető készítése, lombtalanítás, szemétösszeszedés, stb. A munkára nevelés legfontosabb célja pedig a munka megszervezése, megszerettetése, az emberi munka megbecsülése. Ösztönző erőt jelent a pontos cél megjelölése, a tevékenység fontosságának kiemelése, a rendszeres értékelés és a jól megszervezett versenyek.
14
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
2.A személyiségfejlesztéssel kapcsolatos pedagógiai feladatok - Az iskola Pedagógiai Programja, nevelési, tanítási-tanulási folyamata adjon teret a színes, sokoldalú iskolai életnek, tanulásnak, játéknak, munkának, közösségi életnek. - Fejlessze a tanulók önismeretét, együttműködési készségüket, tanulásuk hatékonyságát, eddze akaratukat, kitartásukat, önértékelésüket. - Járuljon hozzá életmódjuk, motívumaik, szokásaik, az értékekkel történő azonosulásuk kialakításához, megszilárdításához. - A helyi tanterveket is magába foglaló Pedagógiai Programunk olyan közös gondolkodást kíván az iskolafenntartó és iskolahasználó részéről, amely középpontjában a tanulók tudásának, képességeinek, egész személyiségének fejlődése, fejlesztése áll. - Figyelembe kell vennünk, hogy az oktatás, nevelés színtere nemcsak az iskola, hanem a társadalmi élet és tevékenység számos egyéb fóruma is. Célkitűzéseink alapján az alábbi feladatok köré csoportosítjuk személyiségfejlesztéssel kapcsolatos teendőinket: -A tanulók erkölcsi nevelése. Az alapvető erkölcsi értékek megismertetése, tudatosítása és meggyőződéssé alakítása. - A tanulók értelmi nevelése. Az értelmi képességek, illetve az önálló ismeretszerzéshez szükséges képességek kialakítása, fejlesztése. A világ megismerésére való törekvés igényének kialakítása. - A tanulók közösségi (társas kapcsolatokra felkészítő) nevelése. Az emberi együttélés szabályainak megismertetése. A társas kapcsolatok fontosságának tudatosítása, az együttműködési készség kialakítása. A kulturált magatartás és kommunikáció elsajátítása. - A tanulók érzelmi (emocionális) nevelése. Az élő és élettelen környezet jelenségeire, a tanulók közösségeire és önmagukra irányuló helyes, cselekvésre és aktivitásra késztető érzelmek kialakítása. - A tanulók akarati nevelése. Az önismeret, a tanulók saját személyiségének kibontakoztatására vonatkozó igény felébresztése. A kitartás, a szorgalom, a céltudatosság, az elkötelezettség kialakítása. - A tanulók nemzeti nevelése. A szülőhely és a haza múltjának és jelenének megismertetése. A nemzeti hagyományok, a nemzeti kultúra megismertetése, emlékeinek tisztelete, ápolása, megbecsülése. A hazaszeretet érzésének felébresztése. - A tanulók állampolgári nevelése. Az alapvető állampolgári jogok és kötelességek megismertetése. Az érdeklődés felkeltése a társadalmi jelenségek és problémák iránt. Igény kialakítása a közösségi tevékenységekre, az iskolai és a helyi közéletben való részvételre.
15
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
- A tanulók munkára nevelése. Az emberek által végzett munka fontosságának tudatosítása. A tanulók önellátására és környezetük rendben tartására irányuló tevékenységek gyakoroltatása. - A tanulók egészséges életmódra történő nevelése. A tanulók testi képességeinek fejlesztése, a testmozgás iránti igény felkeltése. Egészséges, edzett személyiség kialakítása. Az egészséges életmód és az egészségvédelem fontosságának tudatosítása, az egészséges életmód iránti igény kialakítása.
16
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
3. Teljes körű egészségfejlesztéssel és környezeti neveléssel összefüggő feladatok 3.1.Egészségnevelési és egészségfejlesztési program - Az iskola egészségnevelési tevékenységének kiemelt feladatai: a tanulók korszerű ismeretekkel és az azok gyakorlásához szükséges készségekkel és jártasságokkal rendelkezzenek egészségük megőrzése és védelme érdekében; tanulóinknak bemutatjuk és gyakoroltatjuk velük az egészséges életmód kialakulását szolgáló tevékenységi formákat, az egészségbarát viselkedésformákat; a tanulók az életkoruknak megfelelő szinten – a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások keretében – foglalkoznak az egészség megőrzésének szempontjából legfontosabb ismeretekkel - Az egészségnevelés az iskola minden pedagógusának, illetve minden tanórai és tanórán kívüli foglalkozás feladata. - Az iskolai egészségnevelést elsősorban a következő tevékenységformák szolgálják: - a mindennapi testedzés lehetőségének biztosítása: - testnevelés órák; - játékos, - egészségfejlesztő testmozgás az első-negyedik évfolyamon; - az iskolai sportkör foglalkozásai; - úszásoktatás; - az ötödik-nyolcadik évfolyamon az osztályfőnöki órák tanóráin feldolgozott ismeretek; - az egészségnevelést szolgáló egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások: - szakkörök (környezetvédelmi és elsősegélynyújtó; csecsemőápolási,) - minden évben osztályonként egy-egy gyalog- vagy kerékpártúra szervezése; -A felnövekvő nemzedék egészséges életmódra nevelése, mentális és fizikai képességének növelése, a testkultúra igénylésének kifejlesztése rendkívül fontos feladat. Iskolánk egyik deklarált célja, hogy testileg, szellemileg egészséges, edzett ifjúságot neveljen. Fontos, hogy tanulóink kevés szabadidejüket ésszerűen használják fel, hasznosan töltsék el. - Az egészség meghatározó eszköz életcéljaink megvalósítása során. Az egészség pozitív fogalom, amely a társadalmi, közösségi és egyéni erőforrásokat, valamint a testi és lelki képességeket hangsúlyozza. - Az egészségfejlesztés az összes nem terápiás egészségjavító módszer gyűjtőfogalma, tehát magába foglalja a korszerű egészségnevelés, az elsődleges prevenció, mentálhigiénia és az önsegítés feladatait, módszereit.
17
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
- Az egészségfejlesztés az a folyamat, amely képessé teszi az embereket arra, hogy a saját egészségüket felügyeljék és javítsák. - A gyerekek és fiatalok hosszú éveket töltenek az iskolában. Ebben az időszakban érdemi hatást lehet gyakorolni a személyiségfejődésükre, amely meghatározza az életmódjukban később kialakuló szokásokat, életideálokat.
3.1.2 Az egészséges életmód, életszemlélet, magatartás lényeges területei az iskola pedagógiai rendszerében:
önmagunk és egészségi állapotunk ismerete az egészséges testtarás, a mozgás fontossága az értékek ismerete az étkezés és táplálkozás egészséget befolyásoló szerepe a betegség kialakulása, a gyógyulási folyamata a barátság, a szexualitás szerepe az egészségmegőrzésben a szenvedélybetegségek elkerülése (dohányzás, alkohol, drog) a tanulási környezet kialakítása a bántalmazás és az iskolai erőszak megelőzése a természethez való viszony, az egészséges környezet jelentősége a testi higiénia a tanulók fizikai állapotának mérése, minősítése Az iskolai egészég nevelés összefügg a tanári magatartással, gondolkodással, az intézmény szervezettségével. Iskolánk lehetőségeihez mérten mindent megtesz azért, hogy tanulóink megfelelő osztálytermekben, jó megvilágítás mellett, korszerű padokban, gyermekbarát napi munkarendben szerezzék meg ismereteiket. Az ismereteket, a helyes életvitel gyakorlását a tanulók elsősorban tanórákon, azon belül osztályfőnöki foglalkozások keretében, illetve környezet és természetismereti valamint biológia és egészségnevelési órán szerzik meg. Ezeken a tantárgyakon kívül a technika és életvitel, a testnevelés és a kémia tantárgyak is foglalkoznak az egészséges életmód és lakókörnyezet kialakításának fontosságával. Tanórán kívüli foglalkozások tartoznak a sportrendezvények, kirándulások és a környezetvédelmi és elsősegélynyújtó szakköri tevékenység. Az egészségnevelés szempontjából meghatározó szerepet vállal a vöröskeresztes szakkör, amely a felső tagozatos tanulók közül azokkal a gyerekekkel foglalkozik, akikhez közel áll a segítségnyújtás érzése és a betegségek megelőzésének gondolata. A szakkör keretében elsősorban az elsősegélynyújtással, káros szenvedélyek elleni küzdelemmel és a betegségek korai tüneteinek felismerésével foglalkozunk. A szakkör tagjai lelkesen és eredményesen vesznek részt a munkában, amit országos eredményeik is jeleznek.
3.1.3 Együttműködés az egészségügyi szolgálattal Az egészségügyi szolgálat gyermek és ifjúságvédelmi feladatai összekapcsolódnak az intézmény egészségügyi céljaival. A védőnői szolgálat és a területileg illetékes háziorvos valamint az iskola minden évben együttműködési megállapodásban rögzíti az éves rendszeres 18
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
tennivalókat. Ennek keretében történik, a tanulók hallás és látásvizsgálata, általános belgyógyászati vizsgálata, valamint higiéniai állapotának felmérése. Az iskolafogászatot ellátó szakorvos az aktuális szűréseket helyben végzi. Ezzel csökkennek a ráfordított költségek, és könnyebb a szervezése. Feladataink a következő időszakban: a helyes táplálkozás, elsősorban az otthoni reggelizés szokásának kialakítása figyelmeztetés az ételekben és italokban levő élelmiszeradalékokra, élelmiszerszínezékekre a szabadidő helyes, egészséges eltöltése, programok szervezése fokozott figyelem a dohányzás, alkoholfogyasztás és a kábítószer megjelenésére a ruházat és a hajas fejbőr tisztaságának megőrzésére Az iskola egészségnevelő hatásának fokozásához szükség van a szülők segítségére, együttműködésére. Szülőértekezleteken, család-látogatásokon juttatjuk el a szülőkhöz az információkat és kérhetünk segítséget munkánk jobbításához.
3.1.4 A mindennapos testnevelés feltételeinek biztosítása. Az egész országra kiterjedő vizsgálatok szerint a gyermekek fizikai állapota, erőnléte, állóképessége minden eddiginél is rosszabb. Ez a tény és a törvényi előírás együttesen ráirányítja a figyelmet a problémára. Az iskolai programban kitüntetett helyet kap a testmozgás, a sportos életmód. A heti 5 óra kötelező testnevelést valamennyi osztályban felmenő rendszerben kerül kialakításra. 2012. szeptember 1-től az 1. és 5. osztályokban felmenő rendszerben heti 5 a testnevelés órák száma.
3.1.5. A tanulók fizikai állapotának méréséhez használt módszerek. A méréseket és módszereket a testnevelés helyi tantervében szabályozzuk.
19
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
3.2. Az iskolai környezeti nevelési program 3.2.1.Helyzetelemzés, helyzetkép Az iskola épülete 1970-es években épült egy park közepén. Helye befolyásolja a környezeti nevelési munkánk tartalmát és lehetőségeit. Iskolánkba összesen kilenc község tanulói járnak, ezért nevelési programunk kialakításakor figyelmet kell fordítani a települések természeti és társadalmi, kulturális jellegzetességire, adottságaira, helyi értékeinek és problémáinak feltérképezésére. Tagintézményünk szintén tágas zöldövezettel rendelkezik és három település tanulóit fogadja. A környezeti nevelés iskolánkban többnyire: hagyományos tanórai oktatásszervezésben és tanórán kívüli programok keretében (szakkörökön, délutáni szabadidőben) zajlik. Itt készülünk fel olyan versenyekre, ahol a környezet és természetvédelem fontos téma, így elmélyítjük elméleti tudásunkat. Évente osztálykeretben megemlékezünk a jeles napokról: Föld napja, Víz világnapja, Madarak és fák napja Délutáni szabadidőben, tanulmányi sétákon ismerkednek tanulóink a környék jellegzetes életközösségeivel. (Zalasárszeg Természetvédelmi Területe, Nagybakónak az Árpád-forrás, Csibiti-tó és környéke, Pati Halastavak, Horgásztó Miháld)
3.2.2 Az iskola környezeti nevelési tevékenységének kiemelt feladatai: -
a tanulókban a környezettudatos magatartás, a környezetért felelős életvitel elősegítése; a természetet, az embert, az épített és a társadalmi környezetet tisztelő szokásrendszer megalapozása;
-
tanulóinknak bemutatjuk és gyakoroltatjuk velük azokat a környezet megóvásához szükséges képességeket és készségeket, amelyek a természeti és a társadalmi környezet zavartalan működését elősegíthetik;
-
a tanulók az életkoruknak megfelelő szinten – a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások keretében – foglalkoznak a környezet megóvásának szempontjából legfontosabb ismeretekkel: a környezet fogalmával, a földi rendszer egységével, a környezetszennyezés formáival és hatásaival, a környezetvédelem lehetőségeivel, lakóhelyünk természeti értékeivel, lakóhelyünk környezetvédelmi feladataival kapcsolatosan.
20
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
3.2.3 Az iskolai környezeti nevelést elsősorban a következő tevékenységformák szolgálják: - A környezeti nevelés az iskola minden pedagógusának, illetve minden tanórai és tanórán kívüli foglalkozás feladata, ami a helyi tantervben tantárgyi szinten van szabályozva. - A környezeti nevelést szolgáló egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások: -
minden évben osztályonként egy-egy gyalog- vagy kerékpártúra a környékre a környezeti értékek felfedezésére;
-
évente a „Föld napja” alkalmából megemlékezünk a környezetvédelemről, természetvédelemről faliújságon, gyalogtúrán, irodalmi művekkel.
-
minden tanévben egy alkalommal „környezetvédelmi őrjárat” szervezése a településen és környékén;
-
a szelektív hulladékgyűjtés megszervezése az iskolában.
Az iskolai környezeti nevelés az a pedagógiai folyamat, melynek során a gyerekeket felkészítjük környezetük megismerésére, tapasztalataik feldolgozására, valamint az élő és élettelen természet érdekeit is figyelembevevő cselekvésre. A környezettudatos nevelésre nagy hangsúlyt fektetünk intézményünkben. Ezt indokolttá teszi, hogy megjelentek olyan törvények, jogszabályok, amelyek betartását minden iskolában fontos betartani.
3.2.4 Erőforrások A környezeti nevelési munkánk céljainak eléréséhez elengedhetetlen feltétel, hogy az iskolai élet részvevői egymással, más intézményekkel, szervezetekkel jó munkakapcsolatot, együttműködést alakítsanak ki. Iskolán belüli együttműködés, feladatmegosztás: Tanárok: Az iskola minden tanárának feladata, hogy környezettudatos magatartásával, munkájával példaértékű legyen a tanulók számára. Diákok: Az iskola minden diákjának feladata, hogy vigyázzon környezetére és figyelmeztesse társait a kultúrált magatartásra. Nem pedagógus munkakörben foglalkoztatottak: az iskola adminisztrációs és technikai dolgozók munkájukkal aktív részesei környezeti nevelési programunknak. Adminisztráció területén csökkentjük a papírfelhasználást, kétoldalas fénymásolásra törekszünk, környezetkímélő, egészségre nem ártalmas tisztítószereket vásárolunk. Szülők: Fontos, hogy a szülők megerősítsék gyermekükben a környezettudatos magatartást, és a tanulók a szülői ház felé továbbítsák a tanult környezetvédő viselkedési formákat. 21
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Iskolán kívüli együttműködés Fenntartó: Mivel fenntartó határozza meg a fenntartott intézmények profilját és költségvetését, ezért célunk, hogy lehetőség szerint a kötelező támogatáson túl is finanszírozza a környezeti nevelési programot. Környezeti neveléssel is foglalkozó intézmények: Helyi kultúrház A tanulók iskolai tanulmányaik során vegyenek részt környezettel foglalkozó előadásokon, diafilmes bemutatókon. Anyagi erőforrásaink szűkösek, mivel csak a költségvetésre támaszkodhatunk, de pályázatok figyelése is új lehetőséget jelenthet számunkra. Általános célok, alapelvek: Természetismereti, Természetvédelmi, környezetvédelmi problémákkal kapcsolatos ismeretek átadása. Globális környezeti problémákkal kapcsolatos érzékenység kialakítása Helyi környezeti, természeti problémákkal kapcsolatos érzékenység kialakítása, ezek felismeréséhez szükséges kompetenciák kialakítása, fejlesztése. A természet szeretetére nevelés A globális és a helyi környezeti problémákkal kapcsolatos aktivitásra, tevőleges magatartásra nevelés A mindennapi életben való környezettudatos gondolkodásra és magatartásra nevelés A fenntartható fejlődéshez szükséges kompetenciák kialakítása, fejlesztése Rövid távú céljaink tervezésében figyelembe vesszük, hogy a hosszabb távú célok megvalósításához milyen lépések vezetnek. Konkrét célok: Témanap: új környezeti nevelési forma, mely egy helyi vagy globális probléma feldolgozását jelenti szakköri vagy egész iskolai közösség számára. Hétköznapi környezeti problémák megjelenítése a szakórákon. PL.: A környezetszennyezés hatása a természeti és épített környezetre, az emberre. Jeles napok: ezek a természet napjai, amikor előadásokkal, rajzpályázattal, irányított megfigyelésekkel tesszük emlékezetessé a Víz, a Föld világnapját ,,Madárbarát iskola” program, melyet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület hirdetett meg. Ehhez a programhoz kapcsolódó tevékenység madárodúk kihelyezése, téli madáretetés, a kert madártani szempontú vizsgálata és a mindezzel kapcsolatos ismeretterjesztés, szemléletformálás. Környezetvédelmi versenyekre való felkészítés, melynek során elméleti és gyakorlati feladatokat, szituációkat kell a tanulókkal megismertetni. A helyi és a környező települések természeti és környezetvédelmi gondjainak, lehetőségeinek feltárása, továbbgondolása, cselekvő megoldása. Környezetvédelmi akciók szervezése.
22
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Öko iskolai cím megtartása. A környezeti nevelés színterei Az iskolai oktató-nevelő munka nem szorítkozik a tantárgyak óráira, de a feladatok zömét mégiscsak órai keretek között valósítjuk meg. Tanórákon történik azon ismeretek megalapozása, szemlélet formálása, amely során lehetőség van a helyes értékrend, természethez fűződő viszony kialakítására. Ez minden szaktanár feladata, a megvalósítást viszont nagymértékben befolyásolja, hogy milyen tantárgyról is van szó. Több tantárgy oktatását többé-kevésbé a környezeti nevelési komponensek eddig is tartalmazták, de ezek tervszerű alkalmazása, összehangolása gondos tervezést igényel.
3.2.5 Környezeti nevelés a tanórákon A környezeti nevelés átfogja az alsó tagozatos tárgyak teljes körét, valamennyi tantárgy ismertanyagába beépítve, integrált módon történik. Az első és második osztályban inkább az érzelmi beállítódás alakítása, a természettel, a környezettel való ismerkedés és „környezetbarát” szokások formálása a fő cél, később fokozatosan alakul ki a tudatosság és elkötelezettség szintje. A környezetismeret tantárgy az elemi környezeti nevelésnek a fókuszpontja azáltal, hogy óráin tervszerűen és intenzíven történik a tanulók környezeti attitűdjének és ismereteinek fejlesztése. Személyes tapasztalatokra, élménygyűjtésre épül. Integrálja a természeti és társadalmi jelenségeket. A tanulói tevékenységek állnak az órák középpontjában. A tantárgy koncentrációd lehetőségeket kínál: lehetővé teszi az anyanyelvi, matematikai, esztétikai és környezeti nevelés összehangolását. A magyar nyelv és irodalom órákon környezeti neveléshez kapcsolódó tevékenység lehet, pl. a mindennapi életből, természeti környezetből vett témán alapuló szépirodalmi művek, versek, prózai alkotások, ismeretterjesztő szövegek tanulmányozása, elemzése. Néhány példa az alkalmazható módszerekből: Kapcsolat keresése az olvasott szöveg és tanuló saját élményei, tapasztalatai között Szereplők cselekedeteinek értékelése Érzelmek és tulajdonságok megfigyelése, kérdések és válaszok megfogalmazása Emberi kapcsolatok felismerése, több szempont figyelembevétele Matematika: Szöveges feladatokban valódi adatokat felhasználva a tanítás során, például egyes vadon élő fajok egyedszámának, vagy az emberi népesség számának alakulása. Keressék meg más adatok hozzáférési forrásait, és az adatokat használják fel különböző típusú feladatok (algebrai műveletek, grafikonok készítése, stb.) megfogalmazásánál. Jelentős szemléletformáló hatása lehet valós, a saját meteorológiai mérőállomáson gyűjtött adatsorok alapján összeállított feladatoknak is. A testnevelés eszköze lehet, pl. a mozgás örömének, a szabad levegőn tartózkodás fontossága. Az időjárás elemeinek közvetlen megtapasztalása. Lehetséges témák, tevékenységek, pl.: Gyalogos, kerékpáros túrák 23
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A természeti környezet sajátosságai Helyes viselkedés a természetben Tájékozódás terepen A zaj is szennyezi a természetet A Rajz és vizuális kultúra tantárgy lehetőségei alkalmasak a kérdéskör érzelmi megközelítésére, a természet és az ember alkotta környezet szépségeinek művészi bemutatására. E tárgyak hatásosan fel tudják hívni a figyelmet az értékvesztésre, az uniformizálódásra, kulturális örökségünk megőrzésének fontosságára (módszer lehet, pl. hulladékok felhasználása „művészi” alkotások létrehozásához, virágok, csigaházak, termések gyűjtése, lenyomatok készítése). A technika-életvitel tantárgy nagy lehetősége, hogy gyakorlati szempontból elemezzék a környezetbarát létformát és követendő, helyes példákat keressenek és mutassanak be. (Lehetséges témák: ismerkedés az anyagokkal, érzékszervi tapasztalások, a közlekedés környezetszennyezése: lég és zaj. Ember és környezete. Természeti és ember alkotta környezet. Kézműves technikák, környezetbarát fogyasztói szokások, hulladékkezelés, takarékosság.) A környezeti nevelés alapvető pillérei a természettudományi tantárgyak: biológia, földrajz, fizika, kémia, matematika. E tantárgyak tanulása során szerzi a tanuló a természetre vonatkozó ismereteket, összefüggések, kölcsönhatások sokaságát. Védeni, szeretni csak azt lehet, amit ismerünk. Környezetünk élővilágának ismerete nemcsak tananyag, hanem a szemlélet formálás nagyon fontos eszköze is. A társadalomtudományi tantárgyak feladata, hogy a társadalomszerveződés, valamint az emberi viselkedés és kultúra irányából közelítse meg a kérdést. Környezeti válság megoldása nem képzelhető el a jelenlegi társadalmi viszonyok meghaladása nélkül. A korábbi döntések elemzése segíti a jelenben való eligazodást, növeli a jövő iránti felelősséget. Ezek a tárgyak útmutatást adnak a környezeti gondok felismeréséhez és megoldásához, a közügyekben való részvételhez. A humán tárgyak feladatai közé tartozik az is, hogy bemutassák a fogyasztói modell helyett javasolt utakat, a környezeti válság kezeléséhez és megoldásához szükséges világképet, erkölcsi értékrendet, valamint a rendelkezésre álló gazdasági és jogi eszközöket. Az idegen nyelvek oktatása során környezeti nevelés lehetősége lehet, pl.: újságcikkek elemzése, fordítása, amelyek környezeti problémákkal, a sikeres megoldásával foglalkozik, szituációs játékok játszása, a megszerzett ismeretek környezetvédelmi szakterületen való alkalmazásának bemutatás, ill. ilyen témájú gyakorlati példák alkalmazása. Módszerek A környezeti nevelésben a hatékonyság növelése érdekében módszertani megújulásra van szükség. Olyan módszereket kell választanunk, amelyek segítségével céljainkat képesek leszünk megvalósítani. Néhány, munkánk során alkalmazott módszercsoport: kooperatív (együttműködő tanulási technikák) terepgyakorlati módszerek- -térképkészítés, mérések játékok – kapcsolatteremtő, memóriafejlesztő érzékelést fejlesztő 24
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
közösségépítés – csoportszervezés szervezett, szelektív hulladékgyűjtés szituációs tevékenység fejlesztése Internet, számítógép adta lehetőségek használata
Taneszközök Az iskola rendelkezik azokkal az alapvető oktatási eszközökkel, amelyek a környezeti nevelési munkához szükségesek. Folyamatosan frissíteni kell a „Zöld könyvtárat” és új lehetőségként bővíteni kell a cd tárat. A pedagógiai program végrehajtásához szükséges, hogy a nevelő-oktató munkát segítő eszközök- és felszerelések jegyzékébe beépüljön a környezeti nevelés speciális eszközigénye is. Kommunikáció A kommunikáció nélkülözhetetlen a környezeti nevelésben. Fontos, hogy tanulóink az értékes információt meg tudják az értéktelentől különböztetni. Meg kell tanítani őket a fellépésre, szereplésre, az előadás módszertanára: kiselőadások tartása poszterek készítése faliújságon információk közzététele szórólapok készítése környezetvédelmi problémák feldolgozása, értékelése tudományos cikkek, rádió-televízió hírek alapján közvetlen környezet problémáinak felmérése, értékelése, együttműködés az illetékes önkormányzattal
3.2.6 A környezeti nevelés értékelése és minőségének fejlesztése A tevékenységek eredményességének, hatékonyságának mérése a környezettudatos magatartás, szemléletváltozás mérése, jellemző paramétereinek meghatározása nagyon nehéz. A célok elérésének minősítésének során a tevékenységek hatását vizsgáljuk, a tevékenységekhez hozzárendelt megfelelési kritériumok tükrében. Az elemzés eredménye alapján világossá válik, hogy mennyire lehetünk elégedettek. Az elemzés alapja lehet: célzott megfigyelések interjúk kérdőívek kitöltése versenyeredmények A mérések, elemzések eredményeit feldolgozzuk, értékeljük a tevékenység hatékonyságát. A program minőségfejlesztési elemei garanciát jelentenek arra, hogy az- az energia, amit testületünk az iskola környezeti nevelési tevékenységébe fektet, minél hatékonyabban szolgálja megfogalmazott céljainkat.
25
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
4. A közösségfejlesztéssel kapcsolatos feladatok A közösség olyan emberi együttélés, amelyet a közös érdek, cél, értékrend és tudat tart össze. A közösség egyénekből áll, az igazi közösség fejlődésével hozzájárul tagjai fejlődéséhez, így több lesz, mint tagjai egyszerű együttese. 4.1 Alapelveink: Az iskolai közösségek biztosítják a fejlődést tagjaik számára. Az emberi élethez, a társadalomban való eligazodáshoz elengedhetetlen a közösségben való nevelés, amely a társas viselkedési szabályok, a tolerancia, az önérvényesítés gyakorlásának színtere, az emberi, kulturális, szociális értékek hordozója. Értékrendje tagjai tudatos elfogadásán, megállapodásán és betartásán alapul. Célunk az iskolánkra eddig is jellemző pozitív légkör megtartása, amely a közösségi nevelés eredményeként alakult ki. Iskolánk közösségei nyitottak a társadalomból, a közvetlen környezetből érkező igények, ötletek, egyéni kezdeményezések felé, amennyiben ez saját értékrendjükkel nem ütközik. Nevelőmunkánk sikerének egyik záloga az egységes pedagógiai szemlélet, a közösen, az iskola egyes fórumai által is megvitatott és elfogadott értékrend. Továbbá pedagógusaink hiteles magatartása, saját személyiségük vállalása, pozitív tulajdonságaik fejlesztése. Az iskola demokratikus légkörének megtartása alapvető célkitűzésünk. Törekszünk arra, hogy az egyes tantárgyak nevelési céljaihoz igazodva a tanulók elsajátítsák a fogyasztóvédelemmel, a társadalmi bűnmegelőzéssel, az áldozattá válás elkerülésével kapcsolatos ismereteket. Gyakoroltatjuk az erőszakmentes konfliktuskezeléssel kapcsolatos technikák alkalmazását. A tanulók közösségben, illetve közösség által történő nevelésének megszervezése, irányítása iskolánk nevelő-oktató munkájának alapvető feladata. A tanulói közösségek fejlesztésével kapcsolatos feladataink: -A különféle iskolai tanulói közösségek megszervezése, nevelői irányítása. Az iskolai élet egyes területeihez (tanórákhoz, tanórán kívüli tevékenységekhez) kapcsolódó tanulói közösségek kialakítása, valamint ezek életének tudatos, tervszerű nevelői fejlesztése. -A tanulók életkori fejlettségének figyelembevétele a tanulóközösségek fejlesztésében. Az 1-4. osztályos közösségekben a programokat, tevékenységi formákat a tanári irányítás szabályozza. Fontos az érzelmi kötődés, a nyitott, elfogadó légkör. Megjelennek az öntevékenység elemei, ezek fejleszthetők, de nem válnak általánossá. Az 5-8. osztályban felerősödnek az öntevékeny mozzanatok, különböző érdeklődési irányok szerint alakulnak ki, új, baráti csoportok, párok, más kapcsolatrendszerek. - Az önkormányzás képességének kialakítása.
26
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A tanulói közösségek fejlesztése során ki kell alakítani a közösségekben, hogy nevelői segítséggel közösen tudjanak maguk elé célt kitűzni, a cél eléréséért összehangolt módon tevékenykedjenek, illetve az elvégzett munkát értékelni tudják. -A tanulói közösségek tevékenységének megszervezése. A tanulói közösségeket irányító pedagógusok legfontosabb feladata, a közösségek tevékenységének tudatos tervezése és folyamatos megszervezése, hiszen a tanulói közösség által történő közvetett nevelés csak akkor érvényesülhet, ha a tanulók a közösség által szervezett tevékenységekbe bekapcsolódnak, azokban aktívan részt vesznek, és ott a közösségi együttéléshez szükséges magatartáshoz és viselkedési formákhoz tapasztalatokat gyűjthetnek. -A közösség egyéni arculatának, hagyományainak kialakítása. A tanulói közösségre jellemző, az összetartozást erősítő erkölcsi, viselkedési normák, formai keretek és tevékenységek rendszeressé válásának kialakítása, ápolása.
27
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
4.2 A személyiségfejlesztés és a közösségfejlesztés feladatainak megvalósítását szolgáló tevékenységi rendszer és szervezeti formák
4.2.1 A tanulói személyiség fejlesztésének legfontosabb színtere a hosszabb tanítási-tanulási folyamatba illeszkedő tanítási óra. Az iskola nevelői a tanítási-tanulási folyamat megszervezése során kiemelten fontosnak tartják a tanulók motiválását, a tanulói aktivitás biztosítását és a differenciálást. a) A motiválás célja, hogy tanulóinkban felébresszük azokat az indítékokat, amelyek a gyermekeket tanulásra ösztönzik, és ezt a tanulási kedvet a tanulás végéig fenn is tartsuk. b) A tanítási órák tervezésénél és szervezésénél minden esetben előtérbe helyezzük azokat a módszereket és szervezeti formákat, amelyek a tanulók tevékenykedtetését, vagyis állandó aktivitását biztosítják. c) Az iskolai tanulási folyamat során kiemelten fontos feladat a differenciálás, vagyis az, hogy a pedagógusok nevelő-oktató munkája a lehetőségekhez mérten a legnagyobb mértékben igazodjon a tanulók egyéni fejlettségéhez, képességeihez és az egyes tantárgyakból nyújtott teljesítményéhez. A nevelők az egyes szaktárgyak tanítási óráin előnyben részesítik az egyéni képességekhez igazodó munkaformákat, így - elsősorban a gyakorlásnál, ismétlésnél - a tanulók önálló és csoportos munkájára támaszkodnak. Az egységes alapokra épülő differenciálás - Intézményünk pedagógiai tevékenysége teret enged a színes, sokoldalú iskolai életnek, a tanulásnak, a játéknak, a munkának; fejleszti a tanulók önismeretét, együttműködési képességét, akaratát; hozzájárul életmódjuk, motívumaik, szokásaik, értékekkel való azonosulásuk fokozatos kialakításához, megalapozásához. - A kulcskompetenciák hatékony fejlesztésének egyik feltétele a fejlesztési céloknak megfelelő tanítási folyamat, tanulási tevékenység. - A tanítás nem más, mint a tanulók tanulásának szervezése: tervezése, irányítása, szabályozása és értékelése. A differenciált tanulásszervezés terén különösen a következő szempontokra kell figyelemmel lenni: -
Olyan szervezési megoldásokat kell előnyben részesíteni, amelyek előmozdítják a tanulás belső motivációinak, önszabályozó mechanizmusainak kialakítását, fejlesztését. 28
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
-
A tanulásszervezés kibontakoztatása.
meghatározó
szempontja
a
tanulók
aktivitásának
-
Az oktatási folyamat megszervezése segítse elő a tanulók előzetes ismereteinek, tudásának, nézeteinek feltárását, adjon lehetőséget esetleges tévedéseinek korrigálására és tudásának átrendeződésére.
-
Az oktatási folyamat alkalmazza az együttműködő (kooperatív) tanulás technikáit, formáit.
-
Az iskolai tanítás-tanulás különböző szervezeti formáiban (az osztálymunkában, a csoportmunkában, a tanulók páros és egyéni oktatásában) a tanulók tevékenységét, önállóságát, kezdeményezését, problémamegoldását, alkotóképességét kell előtérbe állítani.
-
A tanulásszervezés egyik fő elve és teendője a tanulókhoz alkalmazkodó differenciálás a feladatok kijelölésében, azok megoldásában, a szükséges tanári segítésben, az ellenőrzésben, az értékelésben.
-
A feladathoz illeszkedő tanulásszervezési technikák, alkalmazása nélkülözhetetlen a hátrányos helyzetű tanulók egyéni képességeinek fejlesztése érdekében.
4.2.2 Az iskolában a nevelési és oktatási célok megvalósítását az alábbi egyéb (tanítási órán kívüli) tevékenységek segítik: Diákönkormányzat. A tanulók és a tanulóközösségek érdekeinek képviseletére, a tanulók tanórán kívüli, szabadidős tevékenységének segítésére az iskolában diákönkormányzat működik. Az iskolai diákönkormányzat munkáját az 5-8. osztályokban megválasztott küldöttekből álló diák-önkormányzati vezetőség irányítja. A diákönkormányzat tevékenységét az iskola igazgatója által megbízott pedagógus segíti. Diákétkeztetés. A tanulók számára – igény esetén – napi háromszori étkezést (tízórai, ebéd, uzsonna) vagy ebédet (menzát) biztosít az intézmény,az önkormányzatok segítségével. Tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások. Az egyéni képességek minél jobb kibontakoztatását, a tehetséges tanulók gondozását, valamint a gyengék felzárkóztatását az egyes szaktárgyakhoz kapcsolódó tanórán kívüli tehetséggondozó és felzárkóztató foglalkozások segítik. A felzárkóztató foglalkozások sajátos formái az egyéni foglalkozások. Az egyéni foglalkozásokon a köznevelési törvény előírása alapján heti két órában elsősorban azok a tanulók vesznek részt, - akiknek az első-negyedik évfolyamon az eredményes felkészülése ezt szükségessé teszi, - akik második vagy további alkalommal ismétlik ugyanazt az évfolyamot. 29
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs felkészítés. Iskolánk a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szociális helyzetéből és fejlettségéből eredő hátrányainak ellensúlyozása céljából képességkibontakoztató és integrációs felkészítést szervez. A képesség-kibontakoztató és integrációs felkészítés keretei között a tanulók - egyéni képességének, tehetségének kibontakoztatása, - fejlődésének elősegítése, - a tanuló tanulási, továbbtanulási esélyének kiegyenlítése folyik. Integrációs felkészítésben vesznek részt azok a képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók, akik egy osztályba, osztálybontás esetén egy csoportba járnak azokkal a tanulókkal, akik nem vesznek részt a képességkibontakoztató felkészítésben. A képesség-kibontakoztató felkészítésben részt vevő tanulók nevelése-oktatása, tudásának értékelése az oktatásért felelős miniszter által kiadott program alkalmazásával történik. Iskolai sportkör. Az iskolai sportkör foglalkozásain részt vehet az iskola minden tanulója. Az iskolai sportkör a tanórai testnevelési órákkal együtt biztosítja a tanulók mindennapi testedzését, valamint a tanulók felkészítését a különféle sportágakban az iskolai és iskolán kívüli sportversenyekre. Szakkörök. A különféle szakkörök működése a tanulók egyéni képességeinek fejlesztését szolgálja. A szakkörök jellegüket tekintve lehetnek művésziek, technikaiak, szaktárgyiak, de szerveződhetnek valamilyen közös érdeklődési kör, hobbi alapján is. A szakkörök indításáról – a felmerülő igények és az iskola lehetőségeinek figyelembe vételével – minden tanév elején az iskola nevelőtestülete dönt. Szakkör vezetését – az igazgató beleegyezésével – olyan felnőtt is elláthatja, aki nem az iskola dolgozója. Versenyek, vetélkedők, bemutatók. A tehetséges tanulók továbbfejlesztését segítik a különféle (szaktárgyi, sport, művészeti stb.) versenyek, vetélkedők, melyeket az iskolában évente rendszeresen szervezünk. A legtehetségesebb tanulókat az iskolán kívüli versenyeken való részvételre is felkészítjük. A versenyek, vetélkedők megszervezését, illetve a tanulók felkészítését a különféle versenyekre a nevelők szakmai munkaközösségei vagy a szaktanárok végzik. Tanulmányi kirándulások. Az iskola nevelői a tantervi követelmények eredményesebb teljesülése, a nevelőmunka elősegítése céljából a tanulók számára gyalogos vagy kerékpáros tanulmányi kirándulásokat szerveznek a lakóhely és környékének természeti, történelmi, kulturális értékeinek megismerése céljából. Osztálykirándulások. Az iskola nevelői a tantervi követelmények eredményesebb teljesülése, a nevelőmunka elősegítése céljából az osztályok számára évente egy alkalommal osztálykirándulást szerveznek. Az osztálykiránduláson való részvétel önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Az iskola nevelői a
30
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Táborozások. Az iskola nevelői a pályázati lehetőségek minél jobb kihasználásával törekednek arra, hogy ezeken a programokon a nehezebb szociális körülmények között élő családok – elsősorban halmozottan hátrányos helyzetű – gyermekei is részt tudjanak venni. Múzeumi, kiállítási, könyvtári és művészeti előadáshoz kapcsolódó foglalkozás. Egy-egy tantárgy néhány témájának feldolgozását, a követelmények teljesítését szolgálják a különféle közművelődési intézményekben, illetve művészeti előadásokon tett csoportos látogatások. Az e foglalkozásokon való részvétel – ha az költségekkel is jár – önkéntes. A felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Szabadidős foglalkozások. A szabadidő hasznos és kultúrált eltöltésére kívánja a nevelőtestület a tanulókat azzal felkészíteni, hogy a felmerülő igényekhez és a szülők anyagi helyzetéhez igazodva különféle szabadidős programokat szervez (pl. túrák, kirándulások, táborok, színház- és múzeumlátogatások, klubdélutánok, táncos rendezvények stb.). A szabadidős rendezvényeken való részvétel önkéntes, a felmerülő költségeket a szülőknek kell fedezniük. Iskolai könyvtár. A tanulók egyéni tanulását, önképzését a tanítási napokon látogatható iskolai könyvtár segíti. Az iskola létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata. A tanulók igényei alapján előzetes megbeszélés után lehetőség van arra, hogy az iskola létesítményeit, illetve eszközeit (pl. sportlétesítmények, számítógép stb.) a tanulók – tanári felügyelet mellett – egyénileg vagy csoportosan használják. Hit- és vallásoktatás. Az iskolában a területileg illetékes, bejegyzett egyházak – az iskola nevelő és oktató tevékenységétől függetlenül – hit- és vallásoktatást szervezhetnek. A hit- és vallásoktatáson való részvétel a tanulók számára önkéntes.
31
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5.A pedagógusok helyi intézményi feladatai, az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnök feladatai 5.1.1 A pedagógusok alapvető feladatai -
-
-
-
A magasabb jogszabályokban, a pedagógiai programban, a szervezeti és működési szabályzatban, házirendben, munkaköri leírásban valamint az intézmény más belső szabályzatában és vezetői utasításában előírt pedagógiai és adminisztratív feladatok ellátása. Heti teljes munkaidejének nyolcvan százalékát (kötött munkaidejét) az intézményvezető által meghatározott feladatok ellátásával töltse. Heti teljes munkaidejének ötvenöt–hatvanöt százalékában (nevelésseloktatással lekötött munkaidejében) tanórai és tanórán kívüli (egyéb) foglalkozásokat tartson. Kötött munkaidejének neveléssel-oktatással lekötött munkaidején felüli részében a nevelést-oktatást előkészítő, a neveléssel-oktatással összefüggő egyéb feladatokat, tanulói felügyeletet, továbbá eseti helyettesítést lásson el. A tanítási órák és a tanórán kívüli (egyéb) foglalkozások pontos és eredményes megtartása. Aktív részvétel a nevelőtestület értekezletein, valamint a szakmai munkaközösségek munkájában. Aktív részvétel az éves munkaterv szerinti rendezvényeken. A tudomására jutott hivatali titkot megőrizze. A jogszabályokban meghatározott határidőkre megszerezze az előírt minősítéseket. Az iskola céljainak képviselete a tanulók és a szülők előtt. A pedagógusra bízott osztályterem, szaktanterem gondozottságának és pedagógiai szakszerűségének figyelemmel kísérése.
5.1.2 A tanórai és a tanórán kívüli oktató-nevelő munka, tanulásirányítás -
Tanórai és a tanórán kívüli (egyéb) foglalkozások megtartása. A tanórai és a tanórán kívüli (egyéb) foglalkozások éves tervének elkészítése (tanmenetek, éves programok). Előzetes felkészülés a tanítási órákra és a tanórán kívüli (egyéb) foglalkozásokra. A motiválás, a differenciálás, a tanulói aktivitás változatos formáinak alkalmazása a tanítási órákon,következetesség alkalmazása. Változatos szervezeti formák alkalmazása a tanítási órákon A tanulók életkorához és a didaktikai feladatokhoz megfelelően illeszkedő módszerek, szemléltetés, ellenőrzés és értékelés alkalmazása a tanítási órákon.
32
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
A tanulók aktív munkájának és megfelelő magatartásának biztosítása a tanítási órákon és a különféle iskolai foglalkozásokon. Az eredményes tanulás módszereinek, technikáinak elsajátíttatása, gyakoroltatása a tanítási órákon. A helyi tanterv követelményeinek elsajátítása a nevelő által tanított tanulók körében.
5.1.3 A tehetséges tanulók gondozása -
Egyéb (tanórán kívüli) fejlesztő foglalkozások szervezése a tehetséges tanulók részére. Iskolai tanulmányi, sport és kulturális versenyek, vetélkedők, bemutatók, pályázatok önálló szervezése, segítség a szervezésben. Részvétel az iskolai tanulmányi, sport és kulturális versenyeken, vetélkedőkön, bemutatókon. A tehetséges tanulók részvételének biztosítása és felkészítése a különféle iskolán belüli versenyekre, vetélkedőkre stb.
5.1.4 A hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók gondozása, eredményes fejlesztése -
-
-
-
-
Egyéb (tanórán kívüli) fejlesztő foglalkozások szervezése a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók részére. A gyermekvédelmi feladatok ellátása a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók körében. A hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók korrepetálása, segítése, mentorálása. A hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, illetve a felzárkóztatásra szoruló tanulók felkészítése javító vagy osztályozó vizsgára. Az eredményes középiskolai felvétel elősegítése a hátrányos helyzetű, a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a beilleszkedési, magatartási és tanulási nehézségekkel küzdő tanulók körében.
33
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5.1.5 A tanulók tanórán kívüli foglalkoztatása -
Szabadidős programok szervezése iskolán kívül (pl. színház-, múzeumlátogatás, kirándulás). Szabadidős programok szervezése iskolán belül (pl. klubdélután, karácsonyi ünnepség). Iskolai rendezvények, ünnepélyek, évfordulók megrendezése. A nevelők, gyerekek és szülők együttműködését, kapcsolatát erősítő (közös) programok (gyereknap,kölyök atlétika program).
5.1.6 Az iskolai diákönkormányzat működtetésében való aktív részvétel -
Az iskolai diák-önkormányzati munka egy-egy részterületének irányítása, segítése. Az iskolai diákönkormányzat programjainak önálló szervezése, segítség a programok szervezésében, részvétel a programokon. Iskolai szintű kirándulások, táborok önálló szervezése, segítség a szervezésben, részvétel a kirándulásokon, táborokon.
5.1.7 Munkafegyelem, a munkához való viszony -
A munkaköri kötelességek teljesítése. Az ügyeleti munka pontos, felelősségteljes ellátása az óraközi szünetekben. Pontos adminisztrációs munka. A formai követelmények, a határidők betartása. Az egyes tanév közben adódó feladatok pontos, határidőre történő megoldása.
5.1.8 Folyamatos, aktív részvétel a nevelőtestület és a szakmai munkaközösség tevékenységében -
Feladatvállalás a munkaközösség, a nevelőtestület aktuális feladataiban, tantervi munkában, szabályzatok kidolgozásában. Részvétel a különféle feladatok megoldására alakult nevelői munkacsoportokban. Oktatási segédanyagok, szemléltető és mérőeszközök kidolgozása, közreadása. Belső továbbképzések, előadások, bemutató órák szervezése, megtartása. A pályakezdő (gyakornok) vagy az iskolába újonnan került nevelők munkájának, beilleszkedésének segítése. Önkéntes feladatvállalások a nevelőtestület közösségi életének; rendezvényeinek szervezésében, a szervezés segítése. Részvétel a nevelőtestület közösségi életében, rendezvényekein.
34
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5.1.9 Továbbtanulásban, továbbképzésekben való részvétel, önképzés -
Továbbképzéseken való részvétel. A továbbképzéseken tanultak átadása a nevelőtestület tagjainak. Publikációk szakmai (pedagógiai, szaktárgyi) témákról folyóiratokban, kiadványokban.
5.1.10 Az iskolai munka feltételeinek javítása -
Pályázatok összeállítása, pályázatokon való részvétel. Bekapcsolódás az eredményes pályázatok megvalósításába. Az iskolai munka javítása új ötletekkel, az ötletek kivitelezése megvalósítása (innováció). Az oktatáshoz kapcsolódó szemléltető eszközök tervezése, kivitelezése. Az iskola épületének, helyiségeinek dekorálása.
5.1.11 Részvétel a nevelőtestület szakmai életében, a döntések előkészítésében és végrehajtásában -
Részvétel az adott tanév munkatervében meghatározott feladatok ellátásában. Részvétel a nevelőtestület szakmai (pedagógiai) döntéseinek előkészítésében. Önkéntes feladatok vállalása a nevelőtestületi feladatok megoldásában.
5.1.12 Az iskola képviselete -
A szülői szervezet által szervezett rendezvények segítése. Részvétel a szülői szervezet által szervezett rendezvényeken. Tudósítások közreadása a helyi társadalom számára az iskola életéről, eredményeiről a helyi médiában. Bekapcsolódás az iskolán kívüli szakmai-pedagógiai szervezetek tevékenységébe. Bekapcsolódás az iskolán kívüli érdekképviseleti szervezetek tevékenységébe. A település rendezvényein, eseményein való részvétel. Aktív részvétel, tisztségek vállalása a település társadalmi, kulturális, sport, stb. életében, civil szervezeteiben.
5.1.13 Megfelelő kapcsolat kialakítása a tanulókkal, a szülőkkel és a pedagógus kollégákkal -
A tanulók, a szülők és a pedagógus kollégák személyiségének tiszteletben tartása. Elfogadást, figyelmet, megértést, jóindulatot sugárzó stílus, hangnem és viselkedés a tanulók, a szülők és a pedagógus kollégák felé. 35
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
Pedagógiai tanácsadás a tanulóknak és a szülőknek. Kellő figyelem érdeklődés, megbecsülés és jóindulat a nevelőtársak felé (a pedagógus kollégák segítése, a tapasztalatok átadása, észrevételek, bírálatok elfogadása).
5.2 Az osztályfőnöki munka tartalma, az osztályfőnökök feladatai 5.2.1Az osztályfőnök feladatai -
-
-
Megfelelő magaviseletű; az iskolai diák-önkormányzati munkában és az iskolai rendezvényeken aktív osztályközösséget alakít ki az osztályközösség megfelelő irányításával. Fejleszti a tanulók személyiségét, elősegíti egészséges lelki és testi fejlődésüket. Elősegíti a társadalmi normákhoz és az iskolai elvárásokhoz igazodó értékrend kialakítást és elfogadását. Tanórákon kívüli – szükség esetén – iskolán kívüli közösségfejlesztő, szabadidős programokat (pl. osztálykirándulás, túra, színház-, múzeumlátogatás) szervez. Az osztályszintű és az iskolai rendezvényeken kíséri osztályát, felügyel a tanulókra. Megismeri a tanulók családi és szociális körülményeit. Rendszeres kapcsolatot tart és együttműködik a tanulók szüleivel. Rendszeres kapcsolatot tart együttműködik az osztályban tanító nevelőkkel. Tájékoztatja a tanulókat és a szülőket az őket érintő kérdésekről. Érdemi választ ad a szülők és tanulók iskolai élettel kapcsolatos kérdéseire. Figyelemmel kíséri a diákok tanulmányi előmenetelét, és erről rendszeresen – legalább havonta – tájékoztatja a szülőket. A bukásra álló tanulók szüleit a félév vége és az év vége előtt legalább egy hónappal írásban értesíti. Ha a tanuló az év végén tanulmányi kötelezettségeinek nem tesz eleget, a szülőket tájékoztatja a tanuló továbbhaladásának feltételeiről. Figyelmezteti a szülőket, ha a gyermekük jogainak megóvása vagy fejlődésének elősegítése érdekében intézkedést tart szükségesnek. A szülők figyelmét felhívja a szociális és egyéb juttatásokra. Támogatja és segíti az osztályban működő szülői szervezet munkáját. A szülők tájékoztatására szülői értekezleteket és fogadó órákat szervez. Fokozott törődéssel foglalkozik az osztályába járó kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal. Az osztály tanulóinál ellátja a gyermekvédelmi feladatokat, együttműködik a gyermekvédelmi felelőssel, szükség esetén a gyermekjóléti és családsegítő szolgálattal. Segíti a tanulási, beilleszkedési, magatartási nehézséggel küzdő tanulók iskolai munkáját.
36
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
-
-
-
-
-
Nevelési program Helyi tanterv
Támogatja a tehetséges tanulók fejlődését. Tájékozódik a tanulók iskolán kívüli tevékenységeiről. Az iskolaorvosi szolgálat bevonásával figyelemmel kíséri a tanulók egészségi állapotát, és erről szükség esetén tájékoztatja az osztályban tanító nevelőket.(pl. tartós betegségek, fogyatékosságok, gyógyszerérzékenység). Minden hó végén érdemjeggyel értékeli a tanulók magatartását és szorgalmát, kollégái véleményének figyelembe vételével. Az első félév végén és a tanév végén javaslatot tesz a nevelőtestületnek a tanulók magatartás és szorgalom osztályzatára. Az első félév végén és a tanév végén javaslatot tesz a nevelőtestületnek a tanulók egész tanévi munkájának dicsérettel történő elismerésére. A házirendet megsértő vagy feladatait elmulasztó tanulót először szóbeli figyelmeztetésben, majd írásbeli figyelmeztetésben, intőben részesíti. Súlyosabb esetben javaslatot tesz a tanuló elleni fegyelmi eljárás lefolytatására. Figyelemmel kíséri a tanulók hiányzásait, vezeti a mulasztási naplót, a mulasztásokat az osztálynaplóban havonként összesíti. Igazolatlan mulasztás esetén a jogszabályokban előírt rendelkezések alapján jár el. A tanév elején elkészített osztályfőnöki tanmenet szerint vezeti az osztályfőnöki órákat, azokra előre felkészül. Segíti és ösztönzi a tanulók középiskolai továbbtanulását, megismerteti őket a pályaválasztási és továbbtanulási lehetőségekkel. A nyolcadik évfolyamban a szülők döntése alapján ellátja a tanulók középiskolai jelentkezésével kapcsolatos feladatokat, elkészíti az ehhez szükséges dokumentumokat. Elkészíti az osztálystatisztikákat és ezekhez kapcsolódó elemzéseket. Elkészíti a félévi és tanév végi értékeléseket az osztályközösség fejlődéséről. Betartja az alapvető erkölcsi normákat a tanulókkal, a szülőkkel és a nevelőtársakkal szemben. Kitölti és vezeti az osztálynaplót, hetente ellenőrzi a szükséges beírásokat, és szükség esetén gondoskodik azok pótlásáról. Felfekteti és vezeti a tanulói törzslapokat és bizonyítványokat. Tanév elején kitölti, kitölteti a tanulók tájékoztató füzetét, tanév közben havonta ellenőrzi tájékoztató füzet vezetését (érdemjegyek, egyéb beírások, szülői aláírások). Figyelemmel kíséri az osztály tantermének gondozottságát és pedagógiai szakszerűségét.
37
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5.2.2 Az osztályfőnöki munka tervezése Az osztályfőnök osztályfőnöki nevelő munkáját a minden tanév elején összeállított osztályfőnöki munkaterv alapján végzi. Az osztályfőnöki munkaterv felépítése a) A tanév elején összeállított munkaterv - Az előző tanév végi értékelés az osztályközösség fejlődéséről. - Tanév eleji statisztikai adatok az osztályról. - Osztályfőnöki tanmenet (az osztályfőnöki órák éves terve). - Tervezett tanórán kívüli programok az adott tanévre havi bontásban. - Tervezett fogadó órák és szülői értekezletek az adott tanévre. Az egyes szülői értekezletek tervezett témái. - Az osztály diákközösségének vezetői. - Az osztályban működő szülői szervezet vezetői. b) Az osztályfőnöki munkatervhez csatolt dokumentumok a tanév folyamán - Első félévi és tanév végi osztálystatisztika. - Első félévi és tanév végi értékelés az osztályközösség fejlődéséről. - Jelenléti ívek és feljegyzések a szülői értekezletekről.
5.2.3 Az osztályfőnök által készített statisztikák, jelentések az osztályról Tanév eleji statisztikai adatok az osztályról - Tanulók száma, ebből leány - Állami nevelt (gondozott) - Hátrányos helyzetű, ebből halmozottan hátrányos helyzetű tanuló - Tanulási, magatartási, beilleszkedési zavarral küzdő tanuló - Sajátos nevelési igényű tanuló - Az iskolában étkező, ebből normatív támogatásban részesülő tanuló - Az étkezőkből csak ebédelő, illetve háromszor étkező tanuló - Az iskolába járás alól felmentett tanuló (magántanuló) - Egyes tantárgyakból az értékelés alól felmentett tanulók - Más településről bejáró tanuló - Nem magyar állampolgár - Évfolyamismétlő Statisztikai adatok az első félév és a tanév végén az osztályról - Tanulók száma - Osztályozott tanulók száma és aránya - Osztályozatlan tanulók száma és aránya - Az egyes tantárgyakban elért osztályzatok száma és a tantárgyak osztályátlaga - Az osztály tanulmányi átlaga - Kitűnő tanulók száma és aránya - Szaktárgyi dicséretek száma tantárgyanként a tanév végén - Példamutató magatartásért adott dicséretek száma a tanév végén 38
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
Példamutató szorgalomért adott dicséretek száma a tanév végén Egy tantárgyból bukott tanulók száma és aránya Két tantárgyból bukott tanulók száma és aránya Három vagy több tantárgyból évfolyamismétlésre bukott tanulók száma és aránya A bukások száma tantárgyanként A tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyek eredményei Iskolán belüli versenyek eredményei (iskolai versenyeken részt vett tanulók száma és az elért helyezések) Iskolán kívüli versenyek eredményei (iskolán kívüli versenyeken részt vett tanulók száma és az elért helyezések) Nyolcadik évfolyamon a középiskolai továbbtanulás jellemzői A középiskolai felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgán elért eredmények (magyar, matematika) Középiskolai felvétel a tanulók választása alapján A választott középiskolák közül az elsőként megjelölt iskolába felvett tanulók száma és aránya A választott középiskolák közül a másodikként megjelölt iskolába felvett tanulók száma és aránya A választott középiskolák közül a harmadikként megjelölt iskolába felvett tanulók száma és aránya Továbbtanulás iskolatípusok szerint Gimnáziumba felvett tanulók száma és aránya Szakközépiskolába felvett tanulók száma és aránya Szakiskolába (szakmunkásképzőbe) felvett tanulók száma és aránya Egyik középiskolába sem felvett tanulók száma és aránya
A tanulói közösségek (osztályközösségek) tevékenységének, fejlődésének értékelési szempontjai az első félév és a tanév végén - Az osztályközösség életét jellemző legfontosabb adatok (létszám, fiúk-lányok aránya, új tanulók, távozók). - Az osztály szociális összetétele (a családok szociális helyzete, a családok kulturális elvárásai, hátrányos és halmozottan hátrányos tanulók, gyermek- és ifjúságvédelmi munka). - A tanulási teljesítmény (tanulmányi átlageredmények, tanulási nehézségekkel küzdő tanulók, a bukások, a tehetséges tanulók eredményei). - Az osztályközösség társas szerkezete, a közösség rétegződése, struktúrája. - Neveltségi szint (magatartás, társas viselkedés, beilleszkedési és magatartási nehézségekkel küzdő tanulók). - A közösségi tevékenység (önkormányzás szintje, közös programok és rendezvények felsorolása, egyéb (tanórán kívüli) foglalkozásokon való részvétel). - A szülői házzal való kapcsolat (a családlátogatások és a szülői értekezletek tapasztalatai, a szülők nevelési elvei, a szülők kapcsolata az iskolával). - Minden felsorolt területen belül meg kell határozni az alapvető pedagógiai feladatokat: Milyen változások történtek az előző értékelés óta eltelt időszakban? Milyen új problémák jelentkeztek az előző értékelés óta eltelt időszakban?
39
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A problémák megoldásának érdekében milyen beavatkozás látszik célszerűnek?
5.2.4 Az osztályfőnöki órák témái a) Kötelezően minden osztályban feldolgozásra kerülő témák a tanév legelső osztályfőnöki óráin - A házirend szabályainak megbeszélése. - Az osztályközösség belső szabályainak megbeszélése, rögzítése. - Balesetvédelmi, tűzvédelmi szabályok ismertetése, visszakérdezése. - Az osztályközösség gyermekvezetőinek megválasztása. - Az iskolai munkatervből az osztályt érintő feladatok ismertetése. - Az iskola környékére vonatkozó közlekedési ismeretek és veszélyhelyzetek megbeszélése. - A kerékpáros közlekedés főbb szabályai. b) Kötelezően minden osztályban feldolgozásra kerülő témák - Félévente egy alkalommal egészségvédelmi téma (helyes táplálkozás; az alkohol- és kábítószer fogyasztás, a dohányzás káros hatásai a szervezetre; a személyes higiénia; a szexuális fejlődés) az iskolai egészségügyi szolgálat (iskolaorvos, védőnő) segítségének igénybe vételével. - Az osztály félévi munkájának és magatartásának, szorgalmának értékelése az első és a második félév végén. - Megemlékezés nemzeti ünnepeinkről október 23-án és március 15-én. - Megemlékezés a magyar kultúra napjáról, a kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapjáról, a költészet napjáról, a holokauszt áldozatainak emléknapjáról, a Föld napjáról és a Nemzeti Összetartozás Napjáról. - Osztálykirándulás előkészítése. - Az ötödik-nyolcadik évfolyamon az osztályfőnöki órák tanóráin feldolgozott elsősegély-nyújtási ismeretek: teendők közlekedési baleset esetén, segítségnyújtás baleseteknél; a mentőszolgálat felépítése és működése; a mentők hívásának helyes módja; alkohol mérgezés, kábítószer túladagolás, cukorbetegség(kóma); valamint az iskolai egészségügyi szolgálat (iskolaorvos, védőnő) segítségének igénybe vétele félévente egy alkalommal az ötödiknyolcadik évfolyamon egy-egy osztályfőnöki óra megtartásában az elsősegélynyújtási alapismeretekkel kapcsolatosan.
40
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
6. Kiemelt figyelmet igénylő tanulókkal kapcsoslatos pedagógiai tevékenység helyi rendje
Iskolai nevelő és oktató munkánk egyik alapvető feladata a kiemelt figyelmet igénylő tanulók fejlesztése, melynek alapja a tanulók egyéni képességeinek, fejlettségének, ismereteinek figyelembe vétele, a differenciálás; valamint különféle egyéni fejlesztő módszerek és szervezeti formák alkalmazása a tanítási folyamatban. Munkánk során kiemelten kezeljük - a sajátos nevelési igényű; - a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő; - a kiemelten tehetséges; - a hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók egyéni fejlesztését.
6.1 Sajátos nevelési igényű tanulók -
-
-
-
Iskolánkban a sajátos nevelési igényű tanulók nevelése, oktatása a többi tanulóval együtt, integrált formában folyik. A sajátos nevelési igényű tanulók nevelését-oktatását a 32/2012. (X. 8.) EMMI rendelet 2. sz. mellékleteként kiadott Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve alapján szervezzük meg. A sajátos nevelési igényű tanulók a tanítási órákon túl gyógypedagógus vezetésével – habilitációs, rehabilitációs fejlesztést szolgáló órakeretben – egyéni fejlesztési terv alapján terápiás fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. Iskolánk a sajátos nevelési igényű tanulók neveléséhez-oktatásához igénybe veszi az illetékes pedagógiai szakszolgálati, illetve pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmények szolgáltatásait. A sajátos nevelési igényű tanulók fejlesztéséhez biztosított feltételek: gyógypedagógus végzettségű pedagógus alkalmazása, az Irányelvek figyelembevételével készített eltérő tanterv része az iskola helyi tantervének, a fogyatékosság típusának megfelelő tankönyvek, tanulási segédletek, a tanulók képességének megfelelő differenciált foglalkoztatás, képességfejlesztő játékok, eszközök, számítógépek fejlesztő programokkal.
41
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
6.2 A beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségek enyhítését szolgáló tevékenységek: A beilleszkedési, magatartási, tanulási nehézségek enyhítése,
-
Az iskolánkba járó gyerekek egy része jelentős szociális, művelődési, műveltségi hátránnyal érkezik az intézménybe. Gyakorta csonka családból, munkanélküli felnőttekkel, hozzátartozókkal körülvéve, az elégségessel épphogy átbukdácsoló, kudarcélményekkel bőven felvértezett fiatalok számára a család normái és a számukra idegen iskola feloldhatatlan kettősséget eredményeznek. Ennek következménye pedig a helyenként devianciába átcsapó magatartás, a túlkorosság és a lemorzsolódás. A pedagógusoknak mindenekelőtt a család, a szülők meggyőzését, nevelőmunkába történő bevonását kell megoldania. Ennek leghatékonyabb eszköze a rendszeres találkozás, beszélgetés, kapcsolatteremtés (családlátogatás, szülői értekezlet, stb.). A sikeres oktató-nevelő munka hatékonysága érdekében a tanórai munkán túl építeni kell a tanórán kívüli, szabadidős tevékenységre is. Ennek két fő területe van: a felzárkóztatás és az önművelés. A felzárkóztatást, valamennyi rászoruló tanulónak biztosítanunk kell a továbbhaladás szempontjából fontos tantárgyakból, melyek a legtöbb nehézséget okozzák a tanulóknak. A nevelőtestület minden tagjának, a diákönkormányzatnak és a szülői szervezetnek egyaránt őrködnie kell fenti célok megvalósítása felett. A program minden elemének megvalósítása során kiemelt figyelmet kell fordítani arra, hogy: - Semmilyen okból se szenvedhessen el egyetlen tanuló sem hátrányos megkülönböztetést. - Ne sérülhessen a gyermekek egészséges életmódhoz való joga. Ezt biztosítja a program rendszeres sportolási lehetőséggel, az intézményi környezet megfelelő szabad területtel, az életkornak megfelelő étkeztetési lehetőséggel. - A gyermek és ifjúságvédelmi törvényben meghatározott kedvezmények biztosításán túl az önkormányzatok eseti szociális támogatásában is részesülhessenek. (Étkeztetés, tankönyvtámogatás) - Az egyéni és kollektív jogok szervezett körülmények között való gyakorlását illetve érvényesülését hivatott biztosítani a diákönkormányzat működtetése is. A pedagógus kiemelt feladata, hogy őrködjön a tanulók emberi méltóságának, személyiségjogainak érvényesülése felett. Tanulószobai ellátást kell biztosítani minden tanulónak, különös tekintettel a szociális, vagy tanulmányi okból rászoruló gyermeknek.
42
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
6.3 A tehetséggondozás, a képességek kibontakoztatását az alábbi tevékenységek segítik: E tevékenység első és egyben nagyon fontos fázisa, hogy a pedagógusok minél előbb felismerjék a tehetségeket. Ehhez ismerni kell azokat a tulajdonságokat, amelyek a tehetségígéretre utalnak (testi, fizikai, idegrendszeri, intellektuális, értelmi affektív, emocionális, stb.). Fontos tehát, hogy a pedagógusok ezen a területen is megfelelő pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel rendelkezzenek (önképzés, munkaközösségi továbbképzés, stb.). A felismerést tetteknek kell követni, amely során mindenekelőtt a tehetség kibontakoztatásának környezeti feltételeit kell megteremteni. A szülőkkel történt megbeszélés, egyeztetés során a helyi és külső lehetőségeket kell számba venni. A TEHETSÉGGONDOZÁS FŐBB TERÜLETEI: Tanulmányi versenyekre való közvetlen felkészítés Magasan kvalifikált szakköri munka Kiemelkedő sporteredmények fejlesztése A tehetséges tanulók oktatása során elkerülhetetlen a differenciálás módszerének alkalmazása. A tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon (szakkör, önképzőkör, kiscsoport, stb.) túl biztosítanunk kell a tehetséges tanulók pályázaton való részvételét, versenyeztetését, versenyekre történő (individuális) felkészítését. Nyilvános, helyi illetve térségi rendezvényeken való fellépések, kiállításokon való megjelenés biztosítása, ennek szervezett támogatása. A szaktanárok részéről olyan differenciált foglalkozások biztosítása, melyeknek személyre szabott, a megmutatkozó tehetséget fejlesztő, a tanulót, növendéket további sikerélményhez juttató, motiváló elemei vannak. A hagyományokhoz híven mind a sport, mind a kulturális, művészeti és tanulmányi versenyekre fokozott figyelemmel kell felkészíteni a tehetséges tanulóinkat.
6.4 A hátrányos és a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók integrációját segítő tevékenységek -
képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs felkészítés, mely a pedagógiai program mellékletét képező „Intézményi integrációs program” alapján folyik; szoros kapcsolat a helyi óvodai intézményekkel, nevelési tanácsadóval, és gyermekjóléti szolgálattal, az egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezése; felzárkóztató órák, fejlesztő foglalkozások; egyéni foglalkozások; a tanulók háromhavonkénti fejlesztő értékelése a szülőkkel közösen; nevelők és a tanulók személyes kapcsolatai; az iskolai könyvtár, valamint az iskola más létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata; a középiskolai továbbtanulás irányítása, segítése;
43
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
iskolai sportkör, szakkörök; a tanulók szabadidejének szervezése (tanórán kívüli foglalkozások, szabadidős tevékenységek, szünidei programok); szabadidős foglalkozások (pl. színház- és múzeumlátogatások); a tanulók szociális helyzetének javítása (segély, természetbeni támogatás); a szülőkkel való együttműködés; családlátogatások; szülők és a családok nevelési gondjainak segítése; szülők tájékoztatása a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatokról, szolgáltatásokról.
6.5 Lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók Lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: az a tanuló, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása válik szükségessé. A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulónak minősülés részletes feltételeit, a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer létrehozását, működtetését, és az ennek keretében történő adatszolgáltatás rendjét, a megjelenő rendeletnek megfelelően kezeli intézményünk.
6.6 Ifjúságvédelmi feladatok ellátása A gyermek és ifjúságvédelemmel kapcsolatos feladatok ellátásának feltételeiről az intézmény vezetője köteles gondoskodni, végrehajtása minden pedagógusnak, de kiemelten az osztályfőnököknek a feladata. Az intézmény keretein belül nem kezelhető veszélyeztetettség keletkezése, vagy fennállása esetén az intézmény vezetője köteles felvenni a kapcsolatot a gyermek és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezettel, hatósággal, elsősorban a tanuló lakhelye szerint illetékes gyermekjóléti szolgálattal, önkormányzat jegyzőjével, annak beavatkozását kérve. (Segélyezés, gyámügy, stb.) Megfelelő rászorultság esetén lehetőleg minden tanulót be kell kapcsolni a „hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képesség-kibontakoztató felkészítésének programjába.” További szabályozás az ifjúságvédelmi munkatervben található.
7. A tanulók az intézményi döntési folyamatban való részvételi jogai, gyakorlásának rendje
44
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
1. A tanulók érdekeinek képviseletére az iskolában diákönkormányzat működik. 2. A diákönkormányzat feladata, hogy tagjainak érdekeit képviselje, az érintett tanulók érdekében eljárjon. 3. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. 4. A diákönkormányzat a tanulói érdekképviseleten túl részt vesz az iskolai élet – tanórán kívüli – alábbi területeinek tervezésében, szervezésében és lebonyolításában: - a tanulmányi munka (versenyek, vetélkedők, pályázatok stb.); - tanulói ügyelet, iskolai felelősi rendszer; - sportélet; - túrák, kirándulások szervezése; - kulturális, szabadidős programok szervezése; - a tanulók tájékoztatása (iskolaújság, iskolarádió, iskolai honlap). 5. Ezekben a kérdésekben - az osztályközösség véleményét az osztály éves munkatervének összeállítása előtt az osztályfőnököknek ki kell kérniük; - a diákönkormányzat iskolai vezetőségének véleményét az iskola éves munkatervének összeállítása előtt az igazgatónak ki kell kérnie. 6. Ezekben a kérdésekben a tanév folyamán az osztályközösségek, illetve a diákönkormányzat iskolai vezetősége javaslatokkal élhet az osztályfőnökök, a nevelőtestület és az igazgató felé. 7. A magasabb jogszabályok alapján a diákönkormányzat véleményét ki kell kérni: - az iskola szervezeti és működési szabályzatának jogszabályban meghatározott rendelkezéseinek elfogadása előtt, - a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározása előtt, - a pedagógiai program elfogadása előtt - a házirend elfogadása előtt. 8. A diákönkormányzatot az iskola igazgatóságával, a nevelőtestülettel, illetve más külső szervezetekkel való kapcsolattartásban (a tanulók véleményének továbbításában) a diákönkormányzat iskolai vezetőségének diákvezetője (elnöke) vagy a diákönkormányzatot segítő nagykorú személy képviseli. 9. Egyéb kérdésekben (egyéni és kollektív jogok) a házirend rendelkezései a meghatározók
45
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
8. A szülő, a tanuló, a pedagógus és az intézmény partnerei kapcsolattartásának formái 8.1 Az iskola közösségeinek együttműködése Az iskola vezetés és a nevelőtestület együttműködése 1. A nevelőtestület különböző közösségeinek együttműködése az igazgató segítségével a megbízott pedagógus vezetők, illetve a választott képviselők útján valósul meg. 2. Az együttműködés fórumai: - az iskolavezetőség ülései, - a különböző értekezletek, - megbeszélések, - stb. 3. Ezen fórumok időpontját az iskola éves munkaterve határozza meg. 4. Az igazgatóság az aktuális feladatokról a tanáriban elhelyezett hirdetőtáblán, valamint írásbeli tájékoztatókon keresztül értesíti a nevelőket. 5. Az iskolavezetőség tagjai kötelesek: - az iskolavezetőség ülései után tájékoztatni az irányításuk alá tartozó pedagógusokat az ülés döntéseiről, határozatairól, - az irányításuk alá tartozó pedagógusok kérdéseit, véleményét, javaslatait közvetíteni az iskolavezetőség felé. 6. A nevelők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg vagy munkaköri vezetőjük, illetve választott képviselőik útján közölhetik az iskola vezetőségével. A szakmai munkaközösségek együttműködése 1. Az iskolában tevékenykedő szakmai munkaközösség folyamatos együttműködéséért és kapcsolattartásáért a szakmai munkaközösség vezetője a felelős. 2. A szakmai munkaközösség vezető a munkaközösség éves munkatervének összeállítása előtt közös megbeszélésen egyeztetik az adott tanévre tervezett feladataikat különös tekintettel a szakmai munka alábbi területeire: - a munkaközösségen belül tervezett ellenőrzések és értékelések, - iskolán belül szervezett bemutató órák, továbbképzések, - iskolán kívüli továbbképzések, - a tanulók számára szervezett pályázatok tanulmányi, kulturális és sportversenyek. 3. A szakmai munkaközösség vezetője az iskolavezetőség ülésein rendszeresen tájékoztatják egymást a munkaközösség tevékenységéről, aktuális feladatairól, a munkaközösségen belüli ellenőrzések, értékelések eredményeiről.
46
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A nevelők és a tanulók kapcsolattartása és együttműködése 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős vezetője és az osztályfőnökök tájékoztatják: - az iskola igazgatója legalább évente egyszer a diákközgyűlésen, valamint a diákönkormányzat vezetőségének ülésén, - a diákönkormányzat vezetője havonta egyszer a diákönkormányzat vezetőségének ülésén és a diákönkormányzat faliújságján keresztül, - az osztályfőnökök folyamatosan az osztályfőnöki órákon. - iskolagyűlések 2. A tanulót és a tanuló szüleit a tanuló fejlődéséről, egyéni haladásáról a szaktanárok folyamatosan (szóban, illetve a tájékoztató füzeten keresztül írásban) tájékoztatják. 3. A tanulók a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított jogaiknak az érvényesítése érdekében – szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján – az iskola igazgatójához, az osztályfőnökükhöz, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 4. A tanulók kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg, illetve választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatójával, a nevelőkkel, a nevelőtestülettel. A nevelők és a szülők kapcsolattartása és együttműködése 1. A szülőket az iskola egészének életéről, az iskolai munkatervről, az aktuális feladatokról az iskola igazgatója és az osztályfőnökök tájékoztatják: - az iskola igazgatója legalább félévente egyszer a szülői szervezet iskolai vezetőségének ülésén vagy az iskolai szintű szülői értekezleten, - az osztályfőnökök folyamatosan az osztályok szülői értekezletein. 2. A szülők és a pedagógusok együttműködésére az alábbi fórumok szolgálnak: a) Egyéni megbeszélések Feladata a szülők tájékoztatása gyermekük iskolai életéről, magaviseletéről, tanulmányi eredményeiről; segítségnyújtás a szülőknek a gyermek neveléséhez; valamint az együttes, összehangolt pedagógiai tevékenység kialakítása a szülő és a pedagógus között. b) Családlátogatás Feladata, a gyermekek családi hátterének, körülményeinek megismerése, illetve tanácsadás a gyermek optimális fejlesztésének érdekében. b) Szülői értekezlet. Feladata: - a szülők és a pedagógusok közötti folyamatos együttműködés kialakítása, - a szülők tájékoztatása az iskola céljairól, feladatairól, lehetőségeiről, az országos és a helyi közoktatás-politika alakulásáról, változásairól,
47
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
a helyi tanterv követelményeiről, az iskola és a szaktanárok értékelő munkájáról, saját gyermekének tanulmányi előmeneteléről, iskolai magatartásáról, a gyermek osztályának tanulmányi munkájáról, neveltségi szintjéről, az iskolai és az osztályközösség céljairól, feladatairól, eredményeiről, problémáiról, a szülők kérdéseinek, véleményének, javaslatainak összegyűjtése és továbbítása az iskola igazgatósága felé. c) Fogadó óra. Feladata a szülők és a pedagógusok személyes találkozása, illetve ezen keresztül egy-egy tanuló egyéni fejlesztésének segítése konkrét tanácsokkal. (Otthoni tanulás, szabadidő helyes eltöltése, egészséges életmódra nevelés, tehetséggondozás, továbbtanulás stb.) d) Nyílt tanítási nap. Feladata, hogy a szülő betekintést nyerjen az iskolai nevelő és oktató munka mindennapjaiba, ismerje meg személyesen a tanítási órák lefolyását, tájékozódjon közvetlenül gyermeke és az osztályközösség iskolai életéről. e) Írásbeli tájékoztató. Feladata a szülők tájékoztatása a tanulók tanulmányaival vagy magatartásával összefüggő eseményekről, illetve a különféle iskolai vagy osztály szintű programokról. 3. A szülői értekezletek, a fogadó órák és a nyílt tanítási napok időpontját az iskolai munkaterv évenként határozza meg. 4. A szülők a tanulók és a saját – a jogszabályokban, valamint az iskola belső szabályzataiban biztosított – jogaiknak az érvényesítése érdekében szóban vagy írásban, közvetlenül vagy választott képviselőik, tisztségviselők útján az iskola igazgatóságához, az adott ügyben érintett gyermek osztályfőnökéhez, az iskola nevelőihez, a diákönkormányzathoz fordulhatnak. 5. A szülők kérdéseiket, véleményüket, javaslataikat szóban vagy írásban egyénileg, illetve választott képviselőik, tisztségviselőik útján közölhetik az iskola igazgatóságával, nevelőtestületével. 6. A szülők és más érdeklődők az iskola pedagógiai programjáról, szervezeti és működési szabályzatáról, illetve házirendjéről az iskola igazgatójától, valamint nevelőitől az iskolai munkatervben évenként meghatározott igazgatói, igazgatóhelyettesi fogadóórákon kérhetnek tájékoztatást. 7. Az iskola pedagógiai programjának, szervezeti és működési szabályzatának és házirendjének előírásai nyilvánosak, azt minden érintettnek (tanulónak, szülőnek, valamint az iskola alkalmazottainak) joga van megismernie.
48
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
8. A pedagógiai program, a szervezeti és működési szabályzat, illetve a házirend egyegy példánya a következő személyeknél, illetve intézményeknél tekinthető meg: - az iskola honlapján; - az iskola fenntartójánál; - az iskola irattárában; - az iskola könyvtárában; - az iskola nevelői szobájában; - az iskola igazgatójánál;
49
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
8.2Az iskola vezetésének és közösségeinek külső kapcsolatai, együttműködése iskolán kívüli intézményekkel A gyermekeink nevelésének hatékonysága érdekében maximálisan jó együttműködésre kell törekednünk a szülőkkel, a családokkal. Ezért a már hagyományosnak mondható formák (szülői értekezlet, családlátogatás, "nyílt nap") mellett újabb lehetőségekkel is nyitnunk kell: - iskolai és osztály szinten is minél több közös rendezvényt, ünnepséget kell tartanunk (farsang, Mikulás, advent, karácsonyi ünnepi hét, anyák napja, gyermeknap, közös kirándulás, túra, tábor, színházlátogatás, szülői bál, stb.). Nevelési céljainkat, különösen az erkölcsi normák közvetítését és elfogadtatását szolgálja a szervezett hitoktatás. A hitoktatás szervezését, feltételeinek biztosítását az iskola, az oktatást az egyház hitoktatója végzi. Kiemelt fontosságú ezért az egyház helyi vezetőjével, illetve hitoktatójával kialakult folyamatos és korrekt együttműködés fenntartása. Az intézmény, mint a település szerves része jelentős szerepet kell vállaljon környezete kulturális életében. Iskolai rendezvényeink színvonalas megrendezésével, azok egy részének a falu kultúrházában való megrendezésével, tanulóink munkáinak kiállításával működünk együtt a kultúrházzal. 1. Az iskolai munka megfelelő szintű irányításának érdekében az iskola vezetésnek állandó munkakapcsolatban kell állnia a következő intézményekkel: - Az intézmény fenntartójával és működtetőjével: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nagykanizsai Tankerületével - A területileg illetékes önkormányzatok képviselőtestületeivel és polgármesteri hivatalokkal (Nagyrécse, Miháld, Csapi, Kisrécse, Nagybakónak, Pat, Sand, Zalasárszeg, Zalaújlak) - A Zala Megyei Önkormányzat Pedagógiai Intézetével - A területileg illetékes Térségi Pedagógiai Szakszolgálat Nevelési Tanácsadójával 2. Az eredményes oktató- és nevelőmunka érdekében az iskola rendszeres munkakapcsolatot tart fenn az alábbi intézményekkel, szervezetekkel, gazdálkodókkal: - A falut, iskolát támogató alapítvány kuratóriumával. - Az alábbi közművelődési intézményekkel: Kultúrház - Az alábbi társadalmi egyesületekkel: Polgárőrség, Vöröskereszt… - Az egyházak helyi gyülekezeteivel - A tanulók egészségi állapotának megóvásáért az iskola vezetése rendszeres kapcsolatot tart fenn az illetékes egészségügyi dolgozókkal, és segítségükkel megszervezi a tanulók rendszeres egészségügyi vizsgálatát. 3. A tanulók veszélyeztetettségének megelőzése, valamint a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok eredményesebb ellátása érdekében az iskola rendszeres kapcsolatot tart fenn a gyermekjóléti szolgálattal. A munkakapcsolat felügyeletéért az igazgató a felelős. 50
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
9. A tanulmányok alatti vizsgák szabályai A tanuló osztályzatait évközi teljesítménye és érdemjegyei vagy az osztályozó vizsgán, a különbözeti vizsgán, valamint a pótló és javítóvizsgán nyújtott teljesítménye (a továbbiakban a felsorolt vizsgák együtt: tanulmányok alatti vizsga) alapján kell megállapítani. A kiskorú tanuló érdemjegyeiről a szülőt folyamatosan tájékoztatni kell. 1.Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: - osztályozó vizsga, - pótló vizsga, - javítóvizsga. - különbözeti vizsga 2.Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha -
-
a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve, engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy tanévben vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget, ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven tanítási órát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet, ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet.
3.Pótló vizsgát tehet a vizsgázó, ha - a vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné. A vizsgázónak fel nem róható ok minden olyan, a vizsgán való részvételt gátló esemény, körülmény, amelynek bekövetkezése nem vezethető vissza a vizsgázó szándékos vagy gondatlan magatartására. Az igazgató hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott vizsganapon vagy a vizsgázó és az intézmény számára megszervezhető legközelebbi időpontban a vizsgázó pótló vizsgát tegyen, ha ennek feltételei megteremthetők. A vizsgázó kérésére a vizsga megszakításáig a vizsgakérdésekre adott válaszait értékelni kell. 4.Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha - a tanév végén – legfeljebb három tantárgyból – elégtelen osztályzatot kapott. Ha az osztályozó vizsgáról, a különbözeti vizsgáról számára felróható okból elkésik, távol marad, vagy a vizsgáról engedély nélkül eltávozik.
51
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A vizsgázó javítóvizsgát az iskola igazgatója által meghatározott időpontban, az augusztus 15-étől augusztus 31-éig terjedő időszakban tehet. 5.A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni. 6.A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett tanulók szüleivel - osztályozó vizsga esetén a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal, - javítóvizsga esetén a tanév végén (bizonyítványosztáskor) közölni kell. 7.Az osztályozó és javítóvizsgák követelményeit az iskola helyi tantervében (a kerettantervben) szereplő minimum követelmények alapján a nevelők szakmai munkaközösségei, illetve a szaktanárok állapítják meg. 8.A tanulmányok alatti vizsgákon az alábbi tantárgyakból kell írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsgarészeket tenniük a tanulóknak: 9.A magasabb évfolyamra lépés feltételei - 1. osztályból a tanuló a második osztályba léphet, kivéve,
ha igazolt és igazolatlan mulasztás miatt a tanulmányi követelményeket nem tudta teljesíteni. A továbblépés feltételét kizárhatja szakértői és rehabilitációs bizottsági, vagy nevelési tanácsadói szakvélemény. A szülő kérésére évfolyamot ismétel. Ha a tanuló az első évfolyamon első alkalommal nem szerzi meg a továbbhaladás feltételeit, munkája előkészítő jellegűnek minősül, és tanulmányait ismét az első évfolyamon folytatja. - Felsőbb évfolyamba léphet, ha teljesítette tantárgyanként a minimum elvárást. Az osztályozó (értékelő) vizsga tantárgyai: 1. évfolyamon: Anyanyelv és matematika, környezet. 2 - 4. évfolyamon: Anyanyelv, matematika, környezetismeret,német nyelv. 5 - 6. évfolyamon: Anyanyelv, irodalom, matematika, történelem és társadalomismeret, természetismeret, német nyelv, informatika. 7 - 8. évfolyamon: Anyanyelv, irodalom, matematika, történelem és társadalomismeret, fizika, kémia, biológia, földrajz, német nyelv, informatika. Vizsgák jellege, illetve a készségtantárgyaknál tantárgyi hiányzáskor alkalmazott vizsga formája.
52
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
TANTÁRGY Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelv Matematika Erkölcstan Környezetismeret Ének-zene Vizuális kultúra Testnevelés Technika Magyar nyelv Magyar irodalom Idegen nyelvek Matematika Erkölcstan Történelem Természetismeret Fizika Kémia Biológia Földrajz Ének-zene Hon- és népismeret Vizuális kultúra Informatika Technika Testnevelés
Nevelési program Helyi tanterv
ÍRÁSBELI
SZÓBELI VIZSGA ALSÓ TAGOZAT ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI
FELSŐ TAGOZAT ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI ÍRÁSBELI SZÓBELI SZÓBELI SZÓBELI
GYAKORLATI
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI GYAKORLATI
53
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
10. A felvétel és átvétel helyi szabályai 1. Iskolánk a kötelező beiskolázási körzetéből – melyet a Kormányhivatal határoz meg – minden jelentkező tanköteles korú tanulót felvesz. 2. Az első osztályba történő beiratkozás feltétele, hogy a gyermek az adott naptári évben a hatodik életévét augusztus 31. napjáig betöltse. 3. Az első évfolyamba történő beiratkozáskor be kell mutatni: - a szülő személyi igazolványát; - a gyermek lakcímkártyáját; - az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító óvodai igazolást; - a gyermek egészségügyi könyvét a gyermekorvos felvételi javaslatával; - szükség esetén a szakértői bizottság véleményét. 4. A második-nyolcadik évfolyamba történő felvételnél be kell mutatni: - a gyermek lakcímkártyáját; - a szülő személyi igazolványát; - az elvégzett évfolyamokat tanúsító bizonyítványt; - az előző iskola által kiadott átjelentkezési lapot. 5. Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók átvételéről a szülő kérésének, a tanuló előző tanulmányi eredményének, illetve magatartás és szorgalom érdemjegyeinek, valamint az adott évfolyamra járó tanulók létszámának figyelembe vételével az iskola igazgatója dönt. 6. Ha az átvételt kérő körzeten kívüli tanuló előző tanév végi osztályzatának átlaga 3,5 alatt van, illetve magatartása vagy szorgalma rossz, hanyag vagy változó minősítésű, az igazgató a tanuló felvételéről szóló döntése előtt kikéri az igazgatóhelyettesek és az érintett évfolyam osztályfőnökeinek véleményét. 7. Az iskolába beadott felvételi kérelmeket a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendeletben meghatározott sorrendben kell teljesíteni. 8. Amennyiben iskolánk – a rendeletben megadott sorrend szerint – az összes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, akkor az érintett csoportba tartozók között sorsolás útján kell dönteni. 9. A halmozottan hátrányos helyzetű tanulók felvételi, átvételi kérelmének teljesítése után sorsolás nélkül is felvehető a sajátos nevelési igényű tanuló, továbbá az a tanuló, akinek ezt különleges helyzete indokolja. Különleges helyzetnek minősül, ha a tanuló - szülője, testvére tartósan beteg vagy fogyatékkal élő, vagy
54
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
- testvére az adott intézmény tanulója, vagy - munkáltatói igazolás alapján szülőjének munkahelye az iskola körzetében található, vagy - az iskola a lakóhelyétől, ennek hiányában tartózkodási helyétől egy kilométeren belül található 10. A második-nyolcadik évfolyamba jelentkező tanulónak – az iskola helyi tantervében meghatározott követelmények alapján összeállított – szintfelmérő vizsgát kell tennie azokból a tantárgyakból, amelyeket előző iskolájában – a bizonyítvány bejegyzése alapján – nem tanult. Amennyiben a tanuló bármely tantárgyból a szintfelmérő vizsgán az előírt követelményeknek nem felel meg, a vizsgát az adott tantárgyból két hónapon belül megismételheti. Ha az ismételt vizsgán teljesítménye újból nem megfelelő, az évfolyamot köteles megismételni, illetve tanév közben az előző évfolyamra beiratkozni.
11. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos iskolai terv 1. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításának célja, hogy a tanulók -
ismerjék meg az elsősegélynyújtás fogalmát;
-
ismerjék meg alapfogalmakat.
-
ismerjék fel a vészhelyzeteket;
-
tudják a leggyakrabban előforduló sérülések élettani hátterét, várható következményeit;
-
sajátítsák el a legalapvetőbb elsősegély-nyújtási módokat;
-
ismerkedjenek meg a mentőszolgálat felépítésével és működésével;
-
sajátítsák el, mikor és hogyan kell mentőt hívni.
az
élettannal,
anatómiával
kapcsolatos
legfontosabb
2. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos kiemelt feladatok: - a tanulók korszerű ismeretekkel és az azok gyakorlásához szükséges készségekkel és jártasságokkal rendelkezzenek elsősegély-nyújtási alapismeretek területén; - a tanulóknak bemutatjuk és gyakoroltatjuk velük elsősegély-nyújtás alapismereteit; - a tanulók az életkoruknak megfelelő szinten – a tanórai és a tanórán kívüli (egyéb) foglalkozások keretében – foglalkoznak az elsősegély-nyújtással kapcsolatos legfontosabb alapismeretekkel.
55
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
3. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátításával kapcsolatos feladatok megvalósításának elősegítése érdekében -
az iskola kapcsolatot épít ki a Mentőszolgálattal, a Vöröskereszttel.
-
tanulóink bekapcsolódnak az elsősegély-nyújtással kapcsolatos iskolán kívüli vetélkedőkbe;
-
támogatjuk a pedagógusok részvételét 30 órás, elsősegély-nyújtási ismeretekkel foglalkozó továbbképzésen.
4. Az elsősegély-nyújtási alapismeretek elsajátítását elsősorban a következő tevékenységformák szolgálják: -
a helyi tantervben szereplő alábbi tantárgyak tananyagaihoz kapcsolódó alábbi ismeretek: TANTÁRGY biológia
kémia
fizika testnevelés Környezet 2.3.4.osztály
-
ELSŐSEGÉLY-NYÚJTÁSI ALAPISMERETEK rovarcsípések légúti akadály artériás és ütőeres vérzés komplex újraélesztés mérgezések vegyszer okozta sérülések savmarás égési sérülések forrázás szénmonoxid mérgezés égési sérülések forrázás áramütés magasból esés helyzet felismerés, kezelés sebellátás törések felismerése
Osztályfőnöki óra Az ötödik-nyolcadik évfolyamon az osztályfőnöki órák tanóráin feldolgozott elsősegély-nyújtási ismeretek: teendők közlekedési baleset esetén, segítségnyújtás baleseteknél; a mentőszolgálat felépítése és működése; a mentők hívásának helyes módja;alkohol mérgezés, kábítószer túladagolás,cukorbetegség(kóma); valamint az iskolai egészségügyi szolgálat (iskolaorvos, védőnő) segítségének igénybe vétele félévente egy alkalommal az ötödik-nyolcadik évfolyamon egy-egy osztályfőnöki óra megtartásában az elsősegély-nyújtási alapismeretekkel kapcsolatosan.
56
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
5. Az egészségnevelést szolgáló egyéb (tanórán kívüli) foglalkozások: -
szakkörök (elsősegély-nyújtó);
-
minden évben egy alkalommal egészségvédelemmel,vagy helyes táplálkozással, vagy elsősegély-nyújtással foglalkozó alkalom szervezése az alsó és a felső tagozatos tanulók számára, az Országos Mentőszolgálat,vagy a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt vagy az Ifjúsági Elsősegélynyújtók Országos Egyesületének vagy az ÁNTSZ bevonásával;
57
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
II. H E L Y I
TANTERV
1. A választott kerettanterv megnevezése, a választott kerettanterv által meghatározott óraszám feletti kötelező tanórai foglalkozások, továbbá a kerettantervben meghatározottakon felül a nem kötelező tanórai foglalkozások megtanítandó és elsajátítandó tananyaga, az ehhez szükséges kötelező, kötelezően választandó vagy szabadon választható tanórai foglalkozások megnevezése, óraszáma. 1. Iskolánk helyi tanterve az emberi erőforrások minisztere által kiadott kerettantervek közül a nem emelt szintű tantervekre épül. Iskolánk miniszter által kiadott kerettantervben szereplő választható („A változat” illetve „B változat”) kerettantervek közül az alábbi tantervek alapján tanít: ÉVFOLYAM 5-8. évfolyam 5-8. évfolyam 7-8. évfolyam 1-8. évfolyam 7-8. évfolyam 7-8. évfolyam
VÁLASZTOTT KERETTANTERV Magyar nyelv és irodalom A változat Matematika A változat Fizika B2 változat Ének-zene A változat Biológia A változat Kémia B változat
A jelenlegi központi kerettanterv-változatok a korábbi OM kerettantervektől eltérően két évfolyamra határozzák meg a tananyagot és a követelményeket. Így a legfontosabb feladatnak azt tartottuk, hogy az ajánlásunkban javaslatot tegyünk a tananyagok évfolyamonkénti bontására és az egyes tematikai egységekhez tartozó órakeret meghatározására. Természetesen úgy állapítottuk meg a felosztást,hogy illeszkednek a választott tankönyvkiadó ajánlásával. 2. Iskolánk helyi tantervében a kötelező tanítási órák keretében tanított tantárgyak tananyagai és követelményei teljes egészében megegyeznek az oktatási miniszter által kiadott kerettantervekben meghatározott tananyaggal és követelményekkel. 3. A tantárgyon belüli 10 %-os szabadon felhasználható órakeretet minden esetben ismétlésre és gyakorlásra fordítottuk. 4. A miniszter által kiadott kerettantervben meghatározott szabadon tervezhető órák számával az alábbi tantárgyak óraszámát növeltük meg azzal a céllal, hogy e tárgyból a készségfejlesztésre, az ismeretek gyakorlására több idő jusson,ezen döntésnél figyelembe vettük a szülői munkaközösség és a szülők véleményét:
58
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
ÉVFOLYAM 1. évfolyam 1. évfolyam 2. évfolyam 2. évfolyam 3. évfolyam 3. évfolyam 3. évfolyam 4. évfolyam 4. évfolyam 4. évfolyam 5. évfolyam 5. évfolyam 6. évfolyam 6. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 7. évfolyam 8. évfolyam 8. évfolyam 8. évfolyam 5.
Melyik tantárgy óraszáma lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Környezetismeret Magyar nyelv és irodalom Környezetismeret Német Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Magyar nyelv és irodalom Matematika Kémia Földrajz Matematika
Fizika Biológia-egészségtan
Nevelési program Helyi tanterv
Hány órával lett megnövelve a szabadon tervezhető órák óraszámából? 1,5 óra 0,5 óra 1,5 óra 0,5 óra 2 óra 0,5 óra 0,5 óra 1,5 óra 0,5 óra 1 óra 1 óra 1 óra 1 óra 2 óra 1 óra 1 óra 0,5 óra 0,5 óra 1 óra 1 óra 1 óra
Iskolánk az ötödik évfolyamon választható Dráma és tánc, illetve Hon- és népismeret tantárgyak közül a Hon- és népismeret tantárgyat tanítja.
6. Iskolánkban a tanulók az idegen nyelvi órákon a német nyelvet tanulják, angolt szakköri keretben. 7. Kötelező tantárgyak és óraszámok az 1–8. évfolyamon, bevezetése felmenő rendszerben 1. és 5. évfolyamon a 2013/2014-es tanévtől
59
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Kötelező tantárgyak és óraszámok az 1–4. évfolyamon
a helyi tantervünkben Óraterv a helyi tantervben 1–4. évfolyam Tantárgyak Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek Matematika Erkölcstan Környezetismeret Ének-zene Vizuális kultúra Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Rendelkezésre álló órakeret
1. évf. 8,5 4,5 1 1 2 2 1 5 25
2. évf. 8,5 4,5 1 1 2 2 1 5 25
3. évf. 8 4,5 1 1.5 2 2 1 5 25
4. évf. 7,5 3 4 1 1,5 2 2 1 5 27
Kötelező tantárgyak és óraszámok az 5–8. évfolyamon
a helyi tantervben Óraterv a kerettantervekhez – 5–8. évfolyam Tantárgyak Magyar nyelv és irodalom Idegen nyelvek Matematika Erkölcstan/Hit- és erkölcstan Történelem, társadalmi és állampolgári ismeretek Természetismeret Fizika Kémia Biológia-egészségtan Földrajz Ének-zene Hon- és népismeret Vizuális kultúra Informatika Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport Osztályfőnöki Rendelkezésre álló órakeret
5. évf. 5 3 5 1
6. évf. 5 3 5 1
7. évf. 4 3 4 1
8. évf. 4 3 4 1
2
2
2
2
2
2
1
2 1,5 2 1,5 1
2 2 2 2 1
1 1 1 5 1 28
1 1 1 5 1 31
1 1
1 1 1 1 5 1 28
5 1 31
60
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A helyi tanterv bevezetésének ütemezése TANÉV 20132014 20142015 20152016 20162017
1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
2013 2007 2007 2007
2013 2007 2007 2007
2013 2013 2007 2007
2013 2013 2007 2007
2013 2013 2013 2007 2013 2013 2013 2007 2013 2013 2013 2013 2013 2013 2013 2013
A táblázatban használt jelölések az alábbi pedagógiai programokat, illetve tantervi változatokat jelentik: 2007 = a 2007-ben felülvizsgált és módosított NAT (202/2007. (VII. 31.) Korm. rendelet a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló 243/2003. (XII. 17.) Korm. rendelet módosításáról) alapján elfogadott – jelenleg is használt – pedagógiai program és helyi tanterv. 2013 = a 2012-ben felülvizsgált és módosított NAT, a köznevelési törvény, illetve a 2012-ben kiadott új kerettantervek alapján elkészített 2013 szeptemberétől érvényes pedagógiai program és helyi tanterv.
61
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
2. A tankönyvek és más taneszközök kiválasztásának elvei A tanulók által használt tankönyvek kiválasztása: A helyi tantervek elkészítése során minden esetben figyelembe vettük, hogy a választott tantervhez létezik-e alkalmas tankönyv. A helyi tantervekhez a kiadók megfelelő NAT kompatibilis tankönyveket kínálnak. A tantervekben megfogalmaztuk a tankönyvkiválasztásának szempontjait. A tankönyv kiválasztás a szaktanár joga, de ezzel akkor élt, amikor a helyi tanterv adaptálása során meghatározta az alkalmazásra kerülő tankönyvet. A helyi tantervek bevezetésének időszakában felmenő rendszerben folyamatosan cserélődik a tankönyvállomány. Az alkalmazott tankönyvek, eszközök kiválasztási szempontjai a következők: - Feleljen meg a NAT követelményeinek. - Szerepeljen tankönyvjegyzékben. -Szerkezete és tartalma kövesse a helyi tanterv felépítését, követelményrendszerét. - Lehetőség szerint több éven át használható legyen. A csak egyszer használható munkatankönyvek számát csökkenteni kell. -Kivitele esztétikus legyen, segítse a szépérzék kifejlesztését, támogassa az esztétikai nevelési célkitűzéseinket. - A tankönyvrendelésnél az iskolába belépő új osztályok tanulóinak várható, becsült létszámát is figyelembe kell venni. A tankönyvrendelést oly módon kell elkészíteni, hogy – a tankönyvtámogatás, a tankönyvkölcsönzés, a tankönyv tanórán kívüli elhelyezése – az iskola minden tanulója részére biztosítsa a tankönyvhöz való hozzájutás lehetőségét. - Amennyiben a hivatalos tankönyvjegyzéken a matematika műveltségterület kivételével bármely tantárgy, műveltségterület vonatkozásában van olyan tankönyv, amelyet az e rendeletben a tartós tankönyvre meghatározott szabályok alapján hagytak jóvá és az ilyen tantárgyhoz vagy műveltségterülethez az iskola tankönyvet rendel, az iskola a tankönyvrendelés során a tartós tankönyvek közül választ. - A tankönyvrendelés végleges elkészítése előtt az iskolának lehetővé kell tenni, hogy azt a szülők megismerjék. - A tankönyvrendelés elkészítésénél a szülői szervezet – különösen a tankönyvek grammban kifejezett tömegére tekintettel – véleménynyilvánítási joggal rendelkezik. - A szülő nyilatkozhat arról, hogy gyermeke részére az összes tankönyvet meg kívánja-e vásárolni, vagy egyes tankönyvek biztosítását más módon, például használt tankönyvvel kívánja megoldani.
62
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
- Az egyes osztályokba beiratkozott tanulók szüleit tájékoztatni kell az adott osztályban használni szándékozott tankönyvek össztömegéről. - Az 1–4. évfolyamokra beiratkozott tanulók heti órarendjét úgy kell kialakítani, hogy az egyes tanítási napokon használt tankönyvek tömege a három kilogrammot ne haladhassa meg. - Az iskolának legkésőbb május 31-ig – a helyben szokásos módon– közzé kell tennie azoknak a tankönyveknek, ajánlott és kötelező olvasmányoknak a jegyzékét, amelyeket az iskolai könyvtárból a tanulók kikölcsönözhetnek. - Az iskola igazgatója a Nemzeti alaptanterv felmenő rendszerű bevezetésével érintett iskolai évfolyamokon bármely tantárgyhoz, műveltségi területhez csak olyan tankönyvet rendelhet az iskolai tankönyvrendelés kereti között, amelyiknek a tankönyvvé nyilvánítása a kerettantervi rendelet kihirdetését követően történt feltéve, hogy az adott tantárgyhoz, műveltségi területhez a kerettantervi rendelet alapján került kiadásra vagy jóváhagyásra kerettanterv, továbbá szerepel ilyen tankönyv a hivatalos tankönyvjegyzéken. - A nyomtatott taneszközön túl néhány tantárgynál a tanulóknak egyéb eszközökre is szükségük van. Ezek a testnevelés, a vizuális kultúra, valamint a technika, életvitel és gyakorlat. - Az egyes évfolyamokon a különféle tantárgyak feldolgozásához szükséges kötelező tanulói taneszközöket a nevelők szakmai munkaközössége,illetve a szaktanárok határozzák meg az iskola helyi tanterve alapján. -A kötelezően előírt taneszközökről a szülőket minden tanév előtt (a megelőző tanév májusában szülői értekezleteken) tájékoztatjuk. A taneszközök beszerzése a tanév kezdetéig a szülők kötelessége. - A taneszközök kiválasztásánál a szakmai munkaközösségek a következő szempontokat veszik figyelembe: -A taneszköz feleljen meg az iskola helyi tantervének. -Az egyes taneszközök kiválasztásánál azokat az eszközöket kell előnyben részesíteni, amelyek több tanéven keresztül használhatóak. -A taneszközök használatában az állandóságra törekszünk: új taneszköz használatát csak nagyon szükséges, az oktatás minőségét lényegesen jobbító esetben vezetünk be. - Az iskola arra törekszik, hogy saját költségvetési keretéből, illetve más támogatásokból egyre több nyomtatott taneszközt szerezzen be az iskolai könyvtár számára. Ezeket a taneszközöket a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók ingyenesen használhatják. Az iskola tankönyvellátási rendszere: A tankönyvek ára jelentősen befolyásolja az ellátás rendszerének kialakítását. A tankönyvellátást az iskola szervezi. A megrendelés és egyéb szervezési munkák a tankönyvfelelős pedagógus feladatát képezik. Az erre szolgáló központosított állami keret, e célra átadott forrásból évente tartós tankönyveket vásárolunk. Az így évente növekvő készletet oly módon hasznosítjuk, hogy az ezt igénylő és arra 63
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
rászoruló tanulók az iskolai könyvtárból vehetnek fel egy évre, ingyenes használatra tankönyveket. Az egy évig használható munkatankönyvek, munkafüzetek beszerzését továbbra is az iskola bonyolítja le, a szülők költségére, illetve az ingyenes tankönyvek esetében az erre szolgáló keret terhére. Minden olyan tankönyvet, amelyet az intézmény ingyen bocsát rendelkezésre a tanulóknak a tanév utolsó napján az iskolai könyvtár részére vissza kell szolgáltatni anyagi felelősség terhe mellett. A kölcsönözhető könyvek beszerzési aránya évente a rendelkezésre álló forrásoktól függ. Az iskolai könyvtár által kezelt tankönyveket a könyvtár állományán belül elkülönített leltárban tartunk nyilván, azok beszerzése és sejtezése is elkülönítetten történik. A 2013-14-es tanévtől az állam felmenő rendszerben ingyenes tankönyveket biztosít, először az 1. évfolyam tanulóinak.
3. A Nemzeti Alaptantervben meghatározott pedagógiai feladatok helyi megvalósításának szabályai
3.1 A tanulási kudarcnak kitett tanulók felzárkóztatását segítő program A tanulási kudarcban többféle, a tanulással kapcsolatos zavar összegződik. Az egyes típusokat külön kell választani ahhoz, hogy a velük kapcsolatos teendők megfogalmazhatók legyenek. A különválasztást diagnosztikus felmérések alapján végezzük. Az egyik típusba azokat a tanulókat soroljuk, akik a tanulási képesség fejlődési zavara következtében feltűnően nehezen tanulnak, akiknél biológiai-pszichológiai és kedvezőtlen környezeti hatások együttesen okozzák a tanulási kudarcot. E csoportba tartoznak az SNI tanulók, akiről a tanulási képességet vizsgáló bizottság ad ki szakvéleményt. Nehézségeik enyhítéséhez, felzárkóztatásukhoz egyéni fejlesztési tervre, és megfelelő végzettségű szakemberre van szükség. Ehhez biztosítjuk az elfogadó, támogató környezetet, fejlesztjük önértékelésüket, megpróbáljuk önbizalmukat növelni. Differenciált tanítási módszerek alkalmazásával is segítjük fejlődésüket. A tanulási kudarcnak kitett tanulók másik csoportját képezik azok, akiknek tanulási zavarát: a tanulmányi előmenetelben való gátoltság jellemzi akiknél e gátoltság következménye az alacsony tudásszint, a gyenge tanulmányi teljesítmény és rossz tanulmányi eredmény 64
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
akiknél a sikertelenség együtt jár a tanulási kedv és tanulási aktivitás hiányával, helytelen tanulási szokásokkal akik gyakran „unatkoznak” órákon. Külön csoportban kezeljük az alulteljesítő tanulókat, azokat, akik messze lehetőségeik, képességeik alatt teljesítenek. A továbbhaladás feltétele a tanulók felzárkóztatása. A tanköteles tanulónak, ha ismétli a tanévet, akkor egyéni foglalkozásban részesül. A felzárkóztatás alapvető célja: - a megismerő, munkavégző, és alkalmazási képességek kialakítása - a felkészültségbeli hiányok pótlása - a kudarcélmények csökkentése - a gondolkodási képességek fejlesztése - a tantárgyi tartalmak elmélyítése Feladataink: A tanév elején szintfelmérésekkel kiszűrjük azokat a tanulókat, akiknek egy-egy tananyagból vagy egy-egy tantárgyból felzárkóztatásra van szükségük. A diagnosztizálás megállapítja a következőket: a tanulási képesség hiányát a motivációs zavarokat a magatartásbeli, szocializációs problémák társulását, a tanulási képességhiányokat. Rávilágít e nevelési hiányosságokból fakadó egyéb hátrányosságokra is, mint: kifejezőkészség és szókincs hiánya kommunikációs és kapcsolatteremtő készség hiánya beszéd és nyelv helytelen használata A második lépés a tanórai és tanórán kívüli segítségadás. A különböző tanulási nehézségek esetén a következő módszereket alkalmazzuk a felzárkóztatás során: Tanulási képesség hiánya Magatartásbeli zavarok esetén esetén -csoportbontás -korrepetálás -differenciált foglalkozások -csoportmunka -könyvtári óra -felzárkóztató tantárgyi
-ifjúságvédelmi felelős, osztályfőnök és a szülők közös tevékenysége - a probléma kezelésére alkalmas szakemberek bevonása
Rosszul tanulóknál
motivált
- egyénre szabott feladatok adásával sikerélményhez juttatjuk a tanulókat - tanulási kedv felkeltése - aktivitás fokozása - tanulmányi módszerek
65
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
program alkalmazása
Nevelési program Helyi tanterv
változtatása
A lemaradó tanulók érzelemvilágával, annak alakulásával mélyrehatóan foglalkozva rávilágítunk arra, hogy csak a tanuláshoz való pozitív viszonyulással érhető el a siker. A tanulmányi munkában sikertelen tanulók magatartásában konfliktusok mutatkoznak, frusztráltakká válnak. A sikerélmény, az elismerés, a tudás motiváló tényezővé válásával a hátrányok jelentősen csökkenthetők. A felzárkóztató program célja a tanulási szokások áthangolása, a tanuláshoz szükséges alapképességek fejlesztése. A fejlesztéshez a szabadidős tevékenységek széleskörű felhasználására van szükség. A tanulók képessé válnak önálló feladatmegoldásra, döntéshelyzetbe hozhatók, a sikerélmény fokozza önbecsülésüket, önállóan képesek a céljaikhoz szükséges eredmények elérésére. A felzárkóztató foglalkozásokon megvalósítandó feladatok: 1. Tudatos tanulásszervezés 2. Egyénre szabott tanulási módszerek kimunkálása 3. Beilleszkedési nehézségek csökkentése 4. Cselekvő tanulás módszerének alkalmazása 5. Közös tevékenységek színvonalának emelése 6. Gyakorló órák számának növelése 7. Tanórán kívüli művelődési, kulturális tevékenység bővítése 8. Magyar és egyetemes kultúra értékeinek megismerése 9. Kifejezőkészség javítása 10. Igényes beszédkultúra fejlesztése 11. Következetes számonkérés
A felzárkóztatás során alkalmazott tevékenységformák: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Tanórai felzárkóztatás otthoni feladatok adásával Tanórán kívüli felzárkóztató foglalkozások Rendszeres ellenőrzés Tanulószoba biztosítása Közös színház- és múzeumlátogatás Előadások tartása Szituációs játékok.
66
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Iskolánkban a fejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat az alábbiak szerint tervezzük: 1. 2. 1 csoport (3 óra)
SNI fejlesztő fogl. Beill.,tan.,mag. 3óra nehézség Differenciált fejlesztést biztosító (1-3 fős ) fog. Felzárkóztatás 1óra Összesen
3.
4.
5. 6. 1 csoport (4óra)
3óra
3óra
3óra
2óra
1óra
1óra
1óra
1óra 35 óra
7.
8.
2óra
2óra
2óra
1óra
1óra
1óra
Tagintézményi fejlesztő és felzárkóztató foglalkozásokat az alábbiak szerint tervezzük:
Beill.,tan.,mag. nehézség Differenciált fejlesztést biztosító (1-3 fős ) fog. Felzárkóztatás Összesen
-
1. osztály 3óra
1óra
2.3.4. osztály 3óra
1óra 8 óra
További feladatok: szoros kapcsolat a helyi óvodai intézményekkel, nevelési tanácsadóval, és gyermekjóléti szolgálattal, az egyéni képességekhez igazodó tanórai tanulás megszervezése; felzárkóztató órák, fejlesztő foglalkozások; egyéni foglalkozások; képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs felkészítés; nevelők és a tanulók személyes kapcsolatai; az iskolai könyvtár, valamint az iskola más létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata; a középiskolai továbbtanulás irányítása, segítése; iskolai sportkör, szakkörök; a tanulók szabadidejének szervezése (tanórán kívüli foglalkozások, szabadidős tevékenységek, szünidei programok); szabadidős foglalkozások (pl. színház- és múzeumlátogatások); a tanulók szociális helyzetének javítása (segély, természetbeni támogatás); a szülőkkel való együttműködés; családlátogatások, találkozás a családokkal; szülők és a családok nevelési gondjainak segítése; szülők tájékoztatása a családsegítő és a gyermekjóléti szolgálatokról, szolgáltatásokról.
67
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
3.2 Tehetséggondozási programunk E tevékenység első és egyben nagyon fontos fázisa, hogy a pedagógusok minél előbb felismerjék a tehetségeket. Ehhez ismerni kell azokat a tulajdonságokat, amelyek a tehetségígéretre utalnak (testi, fizikai, idegrendszeri, intellektuális, értelmi affektív, emocionális, stb.). Fontos tehát, hogy a pedagógusok ezen a területen is megfelelő pedagógiai és pszichológiai ismeretekkel rendelkezzenek (önképzés, munkaközösségi továbbképzés, stb.). A felismerést tetteknek kell követni, amely során mindenekelőtt a tehetség kibontakoztatásának környezeti feltételeit kell megteremteni. A szülőkkel történt megbeszélés, egyeztetés során a helyi és külső lehetőségeket kell számba venni. Cél: Tanulóink tehetségének kibontakoztatása, fejlesztése. Tehetségesnek az a tanuló tekinthető, aki - átlag feletti általános képességei, - átlagot meghaladó speciális képességei, - kiemelkedő kreativitás és - feladat iránti elkötelezettsége alapján magas szintű teljesítményre képes az élet valamely tevékenységi területén. Feladat: A tehetségek felderítése, a szunnyadó tehetségek kibontakoztatása érdekében: - biztosítani a megfelelő érzelmi fejlődés feltételeit /a szülőkkel együttműködve/ - fejleszteni az általános képességeket, a kreativitást /a kompetencia alapú oktatás kiterjesztésével/ - folyamatosan működő, változatos programokat szervezni /a Pedagógiai Program értékrendje szerint/ A tehetségesnek mutatkozó tanulók fejlesztése érdekében: - kialakítani a szükséges speciális szervezeti formákat /szakkörök, órabontások, 1-3 fős csoportok/ - speciális képességek fejlesztését biztosítani - megsegíteni a tehetséges diák gyenge oldalát, hogy az ne akadályozza fejlődését - megteremteni a megfelelő „légkört” saját korosztályában, környezetében - megfelelő szabadidős, lazító programokat szervezni - tanácsadás biztosítása /iskolapszichológus, pályaorientáció/ További feladatok: - a tehetséggondozó, fejlesztő foglalkozások; - képesség-kibontakoztató felkészítés és integrációs felkészítés; - iskolai és iskolán kívüli versenyek, vetélkedők, bemutatók (szaktárgyi, sport, kulturális stb.);
68
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
-
Nevelési program Helyi tanterv
az iskolai könyvtár, valamint az iskola más létesítményeinek, eszközeinek egyéni vagy csoportos használata; a középiskolai továbbtanulás irányítása, segítése; iskolai sportkör, szakkörök; a tanulók szabadidejének szervezése (tanórán kívüli foglalkozások, szabadidős tevékenységek, szünidei programok); szabadidős foglalkozások (pl. színház- és múzeumlátogatások).
A tehetséggondozás főbb területei: Tanulmányi versenyekre való közvetlen felkészítés Magasan kvalifikált szakköri munka Kiemelkedő sporteredmények fejlesztése A tehetséges tanulók oktatása során elkerülhetetlen a differenciálás módszerének alkalmazása. A tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokon (szakkör, önképzőkör, kiscsoport, stb.) túl biztosítanunk kell a tehetséges tanulók pályázaton való részvételét, versenyeztetését, versenyekre történő (individuális) felkészítését. Nyilvános, helyi illetve térségi rendezvényeken való fellépések, kiállításokon való megjelenés biztosítása, ennek szervezett támogatása. A szaktanárok részéről olyan differenciált foglalkozások biztosítása, melyeknek személyre szabott, a megmutatkozó tehetséget fejlesztő, a tanulót, növendéket további sikerélményhez juttató, motiváló elemei vannak. A hagyományokhoz híven mind a sport, mind a kulturális, művészeti és tanulmányi versenyekre fokozott figyelemmel kell felkészíteni a tehetséges tanulóinkat. Eszközök: A tehetségazonosításhoz: - szakképzett pedagógusok tapasztalataira épülő felmérés - együttműködés a családdal - különböző, változatos programokkal történő „helyzetbehozás” - Tehetségsegítő szakkönyvtárunkat folyamatosan bővítjük. Tehetséggondozás szinterei Iskolánkban érdeklődő tanulók esetén levelezős versenyek szervezését, a feladatlapok összegyűjtését, beküldését és kiosztását is felvállalják a pedagógusok. Internetes tanulmányi versenyek. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az egyéni versenyzés mellett megtapasztalhassák tanulóink a közös cél érdekében való együttműködést, együttgondolkodást. Tehetséges tanulóink szervezett iskolai, területi, regionális versenyek alkalmával mérhetik össze tudásukat. Ennek érdekében évek óta rendszeresen szervezünk iskolai versenyeket, eredményesen veszünk részt tantárgyi tanulmányi versenyeken. Az elméleti tudáson kívül a tehetség számos területen megmutatkozik, ezért kiemelt figyelmet fordítunk az alábbi területekre 69
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Zene Kézügyesség Tánc Sport
Iskolánkban a tehetséggondozó foglalkozásokat az alábbiak szerint tervezzük:
Tantárgyi
Foci Kézműves Néptánc Német Angol Ping-pong Környezetvédel mi és elsősegély szakkör Gitár Társastánc Csoportbontás
1. 1 ór a
2. 3. 1 1 ór ór a a 1 óra 1 óra
4. 1 ór a
5. 1 óra
6. 1 óra
7. 1 óra
8. 1 óra
2 óra technika – matematik a
2 óra technika – matematik a
2 óra német – matematik a
2 óra informatik amatematik a
2 óra informatik amatematik a
2 óra informatik amatematik a
1 óra 2 óra
1 óra 4-8 óra 1 óra 1 óra
1 óra 1 óra 2 óra technikamatemati ka
70
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Tagintézményben a tehetséggondozó foglalkozásokat az alábbiak szerint tervezzük
Tantárgyi Kézműves
1. 2.osztály 1 óra 1 óra
3.4. osztály 1 óra 1 óra
Német Népi játék Csoportbontás
2 óra 1 óra óra magyar, matematika, környezetismeret
71
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
4. A mindennapos testnevelés, testmozgás megvalósításának módja 1. Az iskola a mindennapos testnevelést a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 27. § (11) bekezdésében meghatározottak szerint szervezi meg. 2. Ennek alapján - az iskola minden osztályban, megszervezi a mindennapos testnevelést heti öt testnevelés óra keretében a 2012-13-as tanévtől felmenő rendszerben, 1.és 5. osztálytól - amelyből a tanuló legfeljebb heti két órát az alábbi módok valamelyikével teljesíthet: a kerettanterv testnevelés tantárgyra vonatkozó rendelkezéseiben meghatározott tanórán való részvétellel, iskolai sportkörben való sportolással, kérelem alapján – sportszervezet, sportegyesület által kiállított igazolás alapján kiadott igazgatói engedéllyel – sportszervezet, sportegyesület keretei között szervezett edzéseken való sportolással. Iskola otthonba heti 4 órában testnevelés órán és sportkörön vesznek részt a tanulók, az 5. óra játékos formában valósul meg Az iskola a kötelező tanórai foglalkozás keretében gondoskodik a könnyített testnevelés szervezéséről Az iskola helyet biztosít a gyógytestnevelés ellátásához, amit a nagykanizsai Térségi Pedagógiai Szakszolgálat, biztosít.
5.A választható tantárgyak, foglalkozások, továbbá ezek esetében a pedagógusválasztás szabályai Az iskolában a helyi tanterv alapján kell megszervezni a tanulók, az egyes évfolyamok, ezen belül az egyes osztályok, valamint az osztályokon belüli csoportok tanítási óráit. Az igazgató minden év április 15-éig a tantárgyfelosztás előkészítésének első lépéseként elkészíti a tájékoztatót azokról a tantárgyakról, szakkörökről amelyekből a tanulók választhatnak,illetve arról ki tanítja ezeket az órákat, szakköröket. A tájékoztató véglegesítése előtt be kell szerezni a szülői szervezet és az iskolai diákönkormányzat véleményét. Az iskolának minden év május 20-áig fel kell mérnie, hogy a tanuló milyen szabadon választott tanítási órán, továbbá melyik egyház által szervezett hit- és erkölcstan órán, vagy - kötelező erkölcstan órán kíván-e részt venni. A tanulónak, vagy kiskorú tanuló esetén a szülőnek írásban kell bejelentenie, ha a tanuló a következő tanítási évben már nem kíván részt venni a szabadon választott tanítási órán, továbbá ha jelentkezni kíván a szabadon választott tanítási órára.
72
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az érintett tanulók illetve tanulói közösségek május 20-áig jelenthetik be a tantárgy választásával kapcsolatos igényeiket. Kiskorú tanuló esetén a tantárgyválasztás jogát a szülő gyakorolja. A tanulói csoportok, osztályok igényeiket az osztályfőnökökön és a diákönkormányzaton keresztül juttatják el az igazgatóhoz, valamint az érintett tanulók szüleinek képviseletével megbízott szülők útján. A rendelkezésre álló órakeretek alapján, a folyamatosság biztosítása mellett a választható tantárgyakat a fentiek mérlegelésével, a jelentkezők számának figyelembe vételével határozza meg az igazgató. Kiemelt szempont kell legyen az, hogy minél több tanuló érdekét megjelenítő, az oktatás színvonalát minél jobban szolgáló választható tantárgyak oktatása legyen biztosított. A tanév elején megkezdett választott tantárgy tanulása a tanév tartamára a tanulóra nézve kötelező. Ha a tanuló iskolakezdés, illetve iskolaváltás miatt nem tud élni a választási jogával, felvételi kérelmének elbírálása előtt egyezteti elképzeléseit az iskola igazgatójával, illetve az igazgató által kijelölt pedagógussal.
6. A tanulók tanulmányi munkájának irásban, szóban, vagy gyakorlatban történő ellenőrzési értékelési módja, diagnosztikus, szummativ , fejlesztő formái, az iskolai irásbali, szóbeli gyakorlati beszámoltatások, az ismeretek számonkérésének rendje A tanulmányi munka ellenőrzése, és értékelési rendszere. Az értékelésnek minden évfolyamon fontos eleme a tanulónak a tanulási folyamatban való részvétele, hozzáállása a tanulmányi munkához. Ez egyben a munkára nevelés egyik pillére is. Teljesítményét mindig komplex módon, erőfeszítéseivel összhangban kell értékelnünk. Az értékelésnél figyelembe kell venni az írásbeli, szóbeli produktumot, az órai aktivitást, a tanórán kívüli tevékenységet, a versenyeken elért eredményeket is. 1. Az előírt követelmények teljesítését a nevelők az egyes szaktárgyak jellegzetességeinek megfelelően a tanulók szóbeli felelete, írásbeli munkája vagy gyakorlati tevékenysége alapján ellenőrzik. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult tananyaghoz kapcsolódó követelményekre is. 2. A magyar nyelv, magyar irodalom, matematika, környezetismeret tantárgyakból az első-negyedik évfolyamon a tanév végén a tanulók a követelmények teljesítéséről átfogó írásbeli dolgozatban is tanúbizonyságot tesznek. 3. A következő elméleti jellegű tantárgyak: magyar nyelv és irodalom, idegen nyelv, matematika, környezetismeret, természetismeret, történelem, fizika, kémia biológia, földrajz ellenőrzésénél: 73
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
a nevelők a tanulók munkáját egy-egy témakörön belül szóban és írásban is ellenőrizhetik; az egyes témakörök végén a tanulók az egész téma tananyagát és fő követelményeit átfogó témazáró dolgozatot írnak. 4. A tanulók szóbeli kifejezőkészségének fejlesztése érdekében a nevelők többször ellenőrzik a követelmények elsajátítását szóbeli felelet formájában. az ének-zene, a rajz, az informatika, a technika tantárgyból félévente, valamilyen gyakorlati tevékenységgel összekapcsolva, a többi tantárgy esetében pedig egy-egy témakörön belül. A testnevelés követelményeinek elsajátítását csak gyakorlati tevékenység révén ellenőrizzük. 5. A nevelők a tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését, minősítését elsősorban az alapján végzik, hogy a tanulói teljesítmény hogyan viszonyul az iskola helyi tantervében előírt követelményekhez; emellett azonban figyelembe veszik azt is, hogy a tanulói teljesítmény hogyan változott – fejlődött-e vagy hanyatlott – az előző értékeléshez képest. 6. A tanulók tanulmányi munkájának értékelése az egyes évfolyamokon a különböző tantárgyak esetében a következők szerint történik: Az első évfolyamon, valamint a második évfolyam első félévében minden tantárgy esetében csak szöveges értékelést alkalmazunk. A második évfolyamon a második félévben, valamint a harmadik-nyolcadik évfolyamon a tanulók teljesítményét, előmenetelét év közben érdemjegyekkel minősítjük. Az első évfolyamon félévkor és év végén, valamint a második évfolyamon félévkor a tanulók teljesítményét, előmenetelét szöveges minősítéssel értékeljük. A szöveges minősítés a tanuló teljesítményétől függően a következő lehet: KIVÁLÓAN TELJESÍTETT JÓL TELJESÍTETT MEGFELELŐEN TELJESÍTETT FELZÁRKOZTATÁSRA SZORUL A szöveges értékelés szabályai és konverziós elvei tantárgyaként a program mellékletét képezik. Ezt tanévenként lehet módosítani, de egy évfolyamon belül biztosítani kell annak változatlanságát. 7. A második évfolyamon év végén, valamint a harmadik-nyolcadik évfolyamon félévkor és év végén a tanuló osztályzatát az adott félév során szerzett érdemjegyek, illetve a tanuló év közbeni tanulmányi munkája alapján kell meghatározni.
74
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
8. Az egyes tantárgyak érdemjegyei és osztályzatai a következők:
jeles (5), jó (4),
közepes (3), elégséges (2), elégtelen (1).
9. A tanulók munkájának, előmenetelének folyamatos értékelése érdekében minden tantárgyból egy-egy témakörön belül minden tanulónak legalább egy érdemjegyet kell szereznie. Ha a témakör tanítása hosszabb időt vesz igénybe, minden tanuló munkáját havonta legalább egy érdemjeggyel kell értékelni. 10. A tanuló által szerzett érdemjegyekről a szülőt az adott tantárgyat tanító nevelő értesíti az értesítő könyvön keresztül. Az értesítő könyv bejegyzéseit az osztályfőnök havonta ellenőrzi, és az esetlegesen elmaradt érdemjegyek beírását pótolja. 11. A tanulók tanulmányi munkájának, teljesítményének egységes értékelése érdekében a tanulók írásbeli dolgozatainak, feladatlapjainak, tesztjeinek értékelésekor az elért teljesítmény (pontszám) érdemjegyekre történő átváltását a következő arányok alapján végzik el a szaktárgyat tanító nevelők -ettől eltérni csak speciális esetekben lehet(módszertani ajánlás, memoriter, SNI tanuló helyesírásnál…): Teljesítmény 0-33 %: 34-50 %: 51-75 %: 76-90 %: 91-100 %:
Érdemjegy elégtelen (1) elégséges (2) közepes (3) jó (4) jeles (5)
12. A félévi és év végi minősítés alapja a tanuló évközi munkáira kapott érdemjegyei ( a témazárók jegyei nagyobb hangsúlyt kapnak). Ettől jelentősen eltérni csak különös indokkal, és a nevelőtestület egyetértésével lehet. Az értékelés komplexitását figyelembe véve az minden pedagógus fontos nevelő és motiváló eszköze. Az iskolai célkitűzések figyelembe vétele mellett tiszteletben kell tartani a pedagógus önállóságát és szabadságát az értékelésben.
75
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
7. Csoportbontások és az egyéb foglalkozások szervezésének elvei 7.1 Csoportbontások Iskolánk a tehetséggondozás, az esélyegyenlőség, a továbbtanulásra való felkészítés és a szülői kérés figyelembe vételével a következő csoportbontásokat tervezi: Osztály Csoportbontás
5. 2 óra technikamatematika
6. 2 óra technika – matematika
7. 2 óra technika – matematika
8. 2 óra német – matematika
2 óra 2 óra 2 óra informatika- informatika- informatikamatematika matematika matematika Tagintézményünkben fő szempont, hogyha az évfolyamonkénti létszám az önálló osztály indításhoz nem elegendő, akkor is az összevonás mellet a magyar, matematika, környezetismeret órákat külön tudjuk tartani. A délutáni foglakozásokat osztályonként külön tervezzük, az utolsó tanóra után kezdődnek és 16,30-ig tartanak. Napközis foglakozás alsóban 1. osztálytól felmenő rendszerben kerül bevezetésre az iskolaotthon kifutásával. Tanulószobai foglakozásokat felsőben tervezzük. Mindkét formában kettő tanórát tervezünk az írásbeli és az elméleti házi feladatok elvégzésére. Ugyanakkor lehetőséget biztosítunk a szakköri munkára is.
7.2 Napközi, tanulószoba A napközi, tanulószoba működése kiterjeszti a pedagógiailag egységes nevelési folyamatot a tanórán kívüli idő nagy részére. Ezáltal a napközi hozzájárul ahhoz, hogy az egész napos foglalkoztatásban részesülő gyermekek életkoruknak megfelelő szinten
sajátítsák el és gyakorolják az egészséges, kulturált életmód szokásait, legyenek képesek társas kapcsolataik alakítására, a társakkal való együttműködésre, fejlődjék szocializációjuk, legyenek képesek képességeiknek megfelelő önálló tanulásra, önművelésre,
76
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
legyenek képesek szabadidejük személyiségfejlesztő, önálló felhasználására.
Általános szabályok 1. A foglalkozások a délelőtti tanítási órák végeztével – csoportba járó tanulók órarendjéhez igazodva – kezdődnek és délután 16.30 óráig tartanak. Szülői igény esetén a tanulók számára 17.00 óráig az iskola felügyeletet biztosít. 2. A hiányzást a szülőnek igazolnia kell. 3. A tanuló a napközis foglalkozásról csak a szülő személyes vagy írásbeli kérelme alapján távozhat el. Engedély nélkül a csoportot elhagyni nem lehet. 4. Ha a gyermek a tanulási időt nem tölti a napköziben, tanulószobán a szülő felelőssége a másnapra való felkészülés. Az el nem készített, meg nem tanult házi feladatokat a tanuló köteles otthon elkészíteni, illetve megtanulni. 5. A szülőnek szeptember 15- ig írásban jeleznie kell a tanuló minden olyan rendszeres tanórán kívüli tevékenyégét, szakkörének időpontját, amely érinti a napközi,tanulószobai munkarendjét. Amennyiben a tanuló nem az iskola által szervezett szakkörön, foglalkozáson vesz részt, a szülő az első tanítási héten az üzenő füzetbe jegyezze be ezek időpontját. 6. A szülő minden tanév elején írásban nyilatkozik, hogy gyermeke mikor, kivel, milyen módon távozik. Munkarend a/ Az étkezések és az ebédlő rendje Az étkezés rendje a tanulók órarendjéhez és délutáni elfoglaltságaihoz igazodik. Az ebédelés a tanulók utolsó órája után csoportban történik:
Az ebédlőben a tanulóknak be kell tartaniuk az általános higiéniai- és étkezési szokásokat. Az étkezés befejeztével mindenkinek tiszta asztalt kell maga után hagynia, székét helyére raknia, az evőeszközöket és a tányérokat a kijelölt helyre kell vinnie. A tanulók ebéd után csak nevelővel együtt mehetnek ki az udvarra. b/ A napközi,tanulószoba rendje:
A munkarendjéhez minden tanulónak alkalmazkodnia kell, és magatartásával segítenie az itt folyó hatékony munkát.
77
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A zavartalan tanulás érdekében a tanuláshoz szükséges tanszerek és felszerelés mindig legyen a tanulónál a napközis,tanulószobai tanteremben. Az elvégzett feladatokat az ellenőrzés után a pedagógus kézjegyével jegyzi.
Munkánk során nagy hangsúlyt fektetünk a következő fejlesztési területekre:
Társas kapcsolatok fejlesztése Önálló tanulásra nevelés Egészséges életmódra nevelés Önálló szabadidő felhasználásra nevelés Feladataink sokrétűek: 1. A szokásrend alapjainak lerakása
Alapvető egészségügyi, magatartás és munkaszokások kialakítása Ismerje és tartsa be az ebédlői rend, az udvarias viselkedés, az önálló tanulás és a szabadidő eltöltésének szabályait Fontos a pontos, rendszeres fegyelmezett munkavégzésre szoktatás Tanulás és a munka megszerettetése Udvari játékok rendeltetésszerű használata, kulturált játék szervezett és fakultatív formában 2. A közösségi élet fejlesztése Minden tanuló
ismerje és alkalmazza a társas magatartás szabályait tudja alakítani a kapcsolatait, legyenek csoportjában rokonszenvi kapcsolatok vegyen részt a felelősi rendszeri feladatok tartalmának kialakításában és azokban szerezzen gyakorlatot tudja saját és mások munkáját értékelni, abból következtetéseket levonni Mesék, versek, dalok és játékokon keresztül érzelmi életük gazdagítása, pozitív erkölcsi minták nyújtása Egymásra figyelés, segítségnyújtás, udvarias magatartási szokások gyakoroltatása 3. Az egészséges életmódra nevelés
A helyes tisztálkodási szokások formálása és ellenőrzése, Saját környezetük tisztán és rendben tartása Helyes testtartás Helyes táplálkozás Időjárásnak megfelelő öltözet Sokat tartózkodjanak a szabadban
78
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
4. Az önálló tanulásra nevelés
Fontos a tanulási kedv felkeltése, sikeres technikák, módszerek tanítása, elsajátíttatása, önellenőrzésre szoktatás Tanulási idő, rend szervezése Folyamatos, kitartó, fegyelmezett munkavégzés Értelmi képességek fejlesztése / figyelem, emlékezet, beszéd, gondolkodás, valamint a motorikus képességek fejlesztése is./
5.Tanulási idő Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek lehetőleg maradéktalanul elkészített, és kijavított írásbeli házi feladattal menjenek haza. Erre szolgál a kötött tanulási idő. Mivel ennek időkerete kétszer 45 perc, arra tudunk ígéretet adni a szülőknek, hogy az írásbeli házi feladatokat elkészítik és a szóbeli leckék nagy részét is megtanulják. A tanulási időben az egyik legfontosabb szempont a zavartalan tanulási légkör megteremtése. Fontos és elsődleges a csend, de ne érezze a tanulókényszerűségnek, értse meg, hogy a hatékony tanulás a cél. Előtérbe helyezzük a gyermekközpontúságot, azaz kicsit oldottabb légkörre törekszünk. Feltétlenül beiktatjuk főleg kicsiknél a mozgást a leckeírás alatt is (szünetekben, egy-egy tantárgy között: ujjtorna, mozgásos énekek, mondókák).Elsősorban döntő jelentőségű az első osztály, ahol kialakul a gyermekben a tanulás szeretete, fontossága. Leghatékonyabb eszközünk alsó tagozatos gyerekekről lévén szó a motiváció, mely a jutalmazásban nyilvánul meg. Ez minden csoportban jelen van valamilyen formában. A fokozatosság elvét követve kell rávezetni a tanulókat az önálló feladatmegoldásra: első lépés mindenképpen az legyen, hogy egyedül kezd hozzá a feladatokhoz (első osztályban a tanítói feladatközlés után) és csak abban az esetben kér tanítói segítséget, ha egyáltalán nem boldogul. El kell sajátítaniuk a helyes időbeosztás elvét is: gondolkodtató feladatok először, a rajzos színezős, másolandó feladatok maradhatnak a végére. Olvasni minden nap kell, ha esetleg hamarabb végzett a házi feladatokkal a fennmaradó időt olvasással töltse. Alkalmazzuk a differenciálás elvét, mely a felzárkóztatást és a képességkibontakoztatást szolgálja. Természetesen első és legfontosabb a házi feladat. Ezt követhetik a pótfeladatok, melyek már lehetnek személyre szabottak-, ki miben szorul erősítésre, fejlesztésre stb. Ezeket a gyerekek megoldhatják: önálló, páros és csoportmunka keretein belül. Mindhárom egyformán szolgálja a hatékony tanulást.
79
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
6.Szabad idő A szabadidő irányítása. A testileg-lelkileg egészséges személyiség kialakulásához elengedhetetlenül fontos, hogy a gyermeknek minél több szabad ideje legyen. Ez az időkeret ad lehetőséget a napi kifáradás ritmusához igazodó pihenésre, regenerálódásra. A szabadidő telhet játékkal, művelődéssel, sporttal, munkával és szórakozással. Az iskolaotthonos oktatásnak szerves részét képezik a pedagógiailag megtervezett és szakszerűen irányított „szabadidős” foglalkozások. A napköziben és a tanulószobában lehetőséget kell biztosítanunk a szabadidőre. Ezek megtervezésénél arányos időkereteket kell biztosítani pihentető játékra, művelődésre, mozgásra, sétára, szakköri tevékenységre, közösségi és munkaélmény megszereztetésére, a fegyelmezett magatartás és szokások kialakítására. A tanulók szociális körülményeiből, összetételéből, érdeklődéséből, igényeiből kiindulva (előre megtervezve) az alábbi lehetőségek közül választhatnak diákjaink: - szakkörök, kiscsoportos foglalkozások (elsősegélynyújtó, mozgáskultúra néptánc, társastánc, iskolarádió-újságírás, német, angol környezetvédelem, gitár, stb.) - sportolási és testedzési alkalmak (DSK, tömegsport, osztályok közötti bajnokságok, versenyek, sportnapok, diákolimpia, túrák, stb.) - Rendszeresen igénybe vehető szolgáltatások (színház, mozi, kiállítás-látogatás, filmnézés, könyvtárhasználat, stb.), - játék és mozgásprogramok (játszóház, versenyek, vetélkedők), - szünidei programok (kirándulás, táborozás, hobbi tevékenységek), - közösségi szórakozási alkalmak (klubdélután, osztálytalálkozó, szülők-nevelők találkozója, stb.). A tanítási órák szellemi munkáját fontos levezetni mozgással, játékkal; melyhez nagy segítséget jelent az iskola udvara, az iskola mellett található játszótér (hinta, mászókák, homokozó), illetve minden csoport rendelkezik pár darab udvari játékkal: labdák, hullahopp, kréta aszfaltrajzok készítésére. Fontosnak tartjuk, hogy a gyermek sokat és tartalmasan mozogjon; mind szabadon választott, mind szervezett játékokra van lehetőségük a tanítási órák vége illetve a tanulási idő kezdete közötti időszakban. Törekvésünk, hogy az irányított játékokat a tanulók ne kötelező jellegűnek érjék meg! Rossz idő esetén tantermi játékokkal kapcsolódunk ki. Mindenkor hasznos szabadidő eltöltésre törekszünk, beleértve ebbe a késő délutánig tartó ügyeleti időszakot is. Ilyenkor többek között: - mesét olvasunk - színezünk, rajzolunk - barkácsolunk, mely során változatos technikák megtanítására törekszünk - verset, éneket, mondókát tanulunk - terem –és folyosó dekorációt készítünk - a nap zárásaként szemetet gyűjtünk, rendezett, tiszta termet hagyunk magunk után
80
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
8.A tanulók fizikai állapotának mérése A tanulók fizikai állapotának és edzettségének (fizikai fittségének) mérése A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (a továbbiakban: NETFIT) a tanulók fizikai fittségi mérésének adatait rögzítő, informatikai alapú diagnosztikus értékelő rendszer. A NETFIT rendszerbe azonosításra alkalmatlan módon feltöltött tanulói eredményeket a NETFIT-et támogató informatikai alapú diagnosztikus értékelő rendszer automatikusan kiértékeli. A fizikai fittségi mérés eredményeit a mindenkori tanév rendjéről szóló jogszabályban meghatározott mérési időszak utolsó napjáig az iskolának a tanuló mérési azonosítójának alkalmazásával fel kell tölteni a NETFIT rendszerbe. A fizikai fittségi mérés tanulót érintő eredményeiről a tanuló és a szülő a tanuló mérési azonosítójának felhasználásával a NETFIT rendszeren keresztül kap tájékoztatást.
A NETFIT tartalmi területei és a kapcsolódó fittségi profilok: Tartalmi területek
1.
2.
Fittségi profilok
A tanulók testösszetételére vonatkozó mérések - az 1.1. Testösszetétel és antropometriai paraméterek tápláltsági profil mérése és a testösszetétel becslése
A NETFIT testösszetétel és tápláltsági profilja tartalmazza a testtömeg és testmagasság értékekből számított testtömeg indexet (BMI) és a testzsír százalék értéket.
A tanulók vázizomzatának 2.1. Vázizomzat fittségi fittségére vonatkozó profil (pálya)tesztek
A NETFIT tesztek közül a vázizomzat fittségével az ütemezett hasizom teszt, a törzsemelés teszt, az ütemezett fekvőtámasz teszt, a kézi szorítóerő mérés és a helyből távolugrás teszt foglalkozik.
2.2. Hajlékonysági profil
3.
Leírás
A tanulók aerob kapacitására vonatkozó
3.1. Aerob fittségi (állóképességi) profil
A hajlékonysági teszt megbízható eredményekkel szolgál a térdhajlító izmok nyújthatóságáról. Az aerob fittségi profil a 20, vagy 15 méteres 81
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
(pálya)tesztek
állóképességi ingafutás teszt eredménye alapján becsült aerob kapacitás minősítését tartalmazza, vagyis a légzőszervrendszer és a keringési rendszer állapotának, a szervezet oxigénszállító és oxigénfelhasználási képességének mutatója.
A tanulók testösszetételére és tápláltsági állapotára vonatkozó mérések típusai: - Testtömeg mérése - Testmagasság mérése - BMI (az előző két érték alapján számítva) - Testzsír százalék mérése A tanulók aerob kapacitására és vázizomzatának fittségére vonatkozó mérések, tesztek A
B
1.
Mérés megnevezése
Mérés célja
2.
Ütemezett hasizom teszt
3.
Törzsemelés teszt
4.
Ütemezett fekvőtámasz teszt
A felsőtest izomerejének és erőállóképességének mérése.
5.
Kézi szorítóerő mérés
Az alkar izmainak maximális izometrikus erőkifejtő képességének mérése.
6.
Helyből távolugrás teszt
Alsó végtag dinamikus erőkifejtési képességének mérése.
7.
Hajlékonysági teszt
A térdhajlító izmok nyújthatóságának mérése.
8.
Állóképességi ingafutás teszt 15 m, Maximális oxigénfelvevő-képesség becslése. ill. 20 m
Has izomzat erejének és erő-állóképességének mérése. A törzsfeszítő izmok erejének mérése.
82
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az atlétika eredmények jobb áttekinthetősége, valamint a versenyekre történő válogatás céljából az alábbi méréseket végezzük. A tavaszi időszakban május 10-ig, ősszel pedig október 10-ig minden testnevelő leadja az igazgató által kijelölt testnevelőnek az eredményeket: Alsó tagozat 1-2. osztály: kislabda dobás, távolugrás, 30 m futás 3-4. osztály: kislabda dobás, távolugrás, 60 m futás Felső tagozat 5-6. osztály: kislabda dobás, távolugrás, 60 m futás, 600 m futás 7-8. osztály: kislabda dobás, távolugrás, 100 m futás, 800 m futás.
9. Az egészségnevelési és környezeti nevelési elvek Az egészségnevelés célja: - Elősegíteni a tanulók egészségfejlesztési gondolkodásmódjának kialakulását. - Elősegíteni a tanulók magatartásának, életvitelének helyes kialakítását. - Elősegíteni, hogy a tanulók képesek legyenek felnőtt korukban is a saját egészségükre felügyelni, azt javítani. - Kialakítani, megerősíteni, szinten tartani a tanulók képességeit, ill. jártasságait, melyek alapvetőek egészségük megőrzése és védelme érekében. - Korszerű ismereteket adni, ill. azokat gyakoroltatni az egészségnevelés témakörében. - Bemutatni a tanulóknak az egészséges életmód gyakorlását szolgáló tevékenységi formákat, valamint az egészségbarát viselkedésformákat. - A tanulókat az életkoruknak megfelelő szinten foglalkoztatni az egészségnevelés szempontjából legfontosabb ismeretekkel. Az iskola egészségnevelési tevékenységének kiemelt feladatai: - Az egészséges táplálkozás. - Az alkohol és kábítószer fogyasztás – prevenció. - Családi és kortárskapcsolatok. - Sport, aktív életmód. - A személyes higiénia. Az iskola működése környezeti nevelés szempontjából: Iskolánkban a tantestület minden tagja foglalkozik környezeti nevelési kérdésekkel a tanítási órákon. Az osztályfőnökök kiemelt szerepet vállalnak minden ehhez kapcsolódó munkában, a többi szaktanár is aktívan részt vesz az egy-egy tevékenységi területhez tartozó feladatok megoldásában, lebonyolításában.
83
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A környezeti nevelésben csak fokozatosan, lépésenként tudunk előrehaladni, megnyerni a tanulókat és a kollégákat az együttműködésre: bekapcsolódni a napi környezeti munkába, a környezeti attitűd javításába. Nagy figyelmet fordítunk arra, hogy a gyermekekben egységes rendszer, szemlélet alakuljon ki a világról. Nézőpontunk szerint csak komplex módszerekkel lehet közvetíteni a környezeti nevelés összetettségét, ezért fontos a tantárgyak közötti integráció. Alapvetőnek tartjuk, hogy a tanulók megértsék a globális összefüggéseket. A környezeti nevelés célja: - Elősegíteni a tanulók környezettudatos magatartásának, életvitelének kialakulását annak érdekében, hogy a felnövekvő nemzedék képes legyen a környezeti válság elmélyülésének megakadályozására, és így elősegítse az élő természet fennmaradását, valamint a társadalom fejlődését. - Kreatív problémamegoldó gondolkodásmódot kialakítani, ezáltal elősegíteni az eligazodást a természet és környezet, társadalom és a gazdaság terén, mindezekben felelősséget, elkötelezettséget vállalni mind egyéni, mind közösségi tetteikben. - Kialakítani, megalapozni a környezeti értékek iránti felelős magatartást - A gyerekekben kialakítani, ill. megerősíteni a természet szeretetét, a természet, környezet védelmének fontosságát, személyes felelősségen alapuló környezetkímélő magatartást és életvitelt. - Kialakítani a természeti és épített környezet szeretetét és védelmét, a sokféleség megőrzését. - Az egészséges életmód igényét megteremteni. - Környezetkímélő magatartást kialakítani.
10.Esélyegyenlőséget szolgáló intézkedések
84
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
10.1 A hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képességkibontakoztató felkészítésének programja, az alkalmazás elemei: Helyzetelemezés Iskolánk körzeti általános iskola, amely a helyi tanulókon kívül nyolc társközség tanulóit is beiskolázza. Sajnos évről-évre, különösen a társközségekre jellemzően nő a gyermekvédelmi támogatásban részesülők száma. Ez a százalék osztályonként változó, 36 %-55 %. Ha tovább vizsgáljuk e tanulók szüleinek iskolai végzettségét még szomorú a kép, hisz a szülők harmada alapfokú végzettséggel vagy még azzal sem rendelkezik. A gyermekvédelmi támogatásban részesülő tanulók nagy többsége rendkívül rossz anyagi körülmények között, kicsi többnyire komfort nélküli lakásokban él. A tények azt igazolják, hogy a szociális helyzetből adódóan nagyon sok hátránnyal kerülnek be intézményünkbe ezek a tanulók. Ha a képességek fejlettségét vizsgáljuk, többnyire közülük kerülnek ki az évfolyamismétlők, vagy a javítóvizsgára utaltak. Ha e tanulók továbbtanulási arányát vizsgáljuk többnyire szakiskolában folytatják tovább tanulmányaikat, többkevesebb sikerrel. Ezek az adatok messzemenően alátámasztják az integráció szükségességét, és egyben elővetítik célrendszerünk megfogalmazását.
Célrendszer megfogalmazása a./ A szociális helyzetből adódóan a helyes higiéniai és étkezési szokások kialakítása, melynek legfőbb területei: Egészséges táplálkozásra nevelés (chipsek, szénsavas üdítők, nyalánkságok káros hatásai) Személyi higiéniai felszerelés (tisztaságcsomag) rendszeres használata. Étkezés előtti kézmosás belső igényének kialakítása Helyes tisztálkodási szokások kialakítása (testápolás, fogápolás, hajápolás) Kulturált WC használat b./ Tanulmányi eredményesség, kommunikációs képesség javítása, szélesebb pályaorientáció Képességfelmérések utáni egyéni felzárkóztatás Szóbeli kifejezőképesség fejlesztése egyénre szabott célokkal. Igény a jobb tanulmányi eredményekre, melynek eredményeként az érettségit adó intézményekben való továbbtanulási arány is növekszik. A foglalkozások, tanulható szakmák minél szélesebb körének megismertetése.
c./ Közösségi magatartás kialakítása Felelősségtudat kialakítása a közösségért és önmagáért A közösség és az egyén harmonikus kapcsolatának kialakításában tudatos részvétel.
85
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Nyilvánosság felvállalása. Feladatvállalás, szereplés a közösségben, önzetlen közszerepléshez szoktatás. Felelősségteljes önértékelés, egymásról kialakított értékítélet felvállalása a közösség előtt. Bekerülés előkészítése Az óvodából az iskolába való átmenet segítése Az országos diagnosztikus vizsgálat 4-9 évesek számára c. fejlődés vizsgálat elvégzése az iskola-előkészítő csoportban. A vizsgálat eredményének kiértékelése (óvodai pedagógusok, iskola tanítói együtt) a dokumentált eredmények felhasználása az iskolába lépéskor. A gyermekek fejlődésének vizsgálatával párhuzamosan figyeljük a családi körülményeiket, szociális helyzetükből következő hátrányaik halmozódását is. Együttműködések partnerségi kapcsolatok kiépítése:
a. Szülői házzal A meghatározott módon a hátrányos helyzetű tanulók integrációs és képességkibontakoztató felkészítésének programjába felvételre kijelölt tanulók szüleit az iskola megbízott pedagógusa (a programban való részvétel felelőse) személyesen felkeresi a program ismertetése céljából. A program és a részvétel feltételeinek megismerése után írásos együttműködési nyilatkozat aláírása. Az integrációs és képesség-kibontakoztató programba való bevonás fő okai, oktatási-nevelési célkitűzéseinek közös meghatározása, azaz a programban a tanuló egyéni fejlesztésének megtervezése. Ebben a nevelő és a szülő egyenrangú félként közös célokat kitűzve vesz részt. Háromhavonta a szülővel való találkozás, melynek során az elmúlt időszak tapasztalatait elemezve, esetleg a kitűzött célokat korrigálva szóban és írásban is értékelik az integrációs és képesség-kibontakoztató programba bevont tanuló egyéni fejlődését. A szakasz végén (tanév vége) az értékelés kiterjed a teljes célrendszerre, az elért eredmény minden elemére. Ebben az értékelésben kell rögzíteni azt is, hogy szükséges-e a programban való részvétel folytatása a következő tanévben, és elsősorban mely fejlesztési cél(ok) kitűzésével.
b. Gyermekjóléti szolgálattal: Működési területünk községeinek gyermekjóléti és családgondozói feladatait a Nagykanizsa és Zalakaros Környéki Települések Kistérségi Területfejlesztő Társulása gesztorságával működő szolgálat látja el. (Továbbiakban: szolgálat) A szolgálat feladatkörét , a terület minden településén illetékes munkatársa látja el. c. CKÖ-al való kapcsolatfelvétel: 86
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Működési területünkön egy Cigány Kisebbségi Önkormányzat működik. Az együttműködés során a CKÖ a javaslattétel fázisában vehet részt, valamint azok tekintetében, akik fenti javaslat alapján kerültek az integrációs és képesség-kibontakoztató programba bevonásra az eredmény értékelésének közlésével valósul meg. A tanítás – tanulás segítő eszközrendszer elemei Kulcskompetenciákat fejlesztő programok és programelemek a következő területeken biztosítanak fejlesztési lehetőségeket, és épülnek be a helyi tantervekbe: a. Az önálló tanulást segítő fejlesztés Az önálló tanulási képességek hiányosságai miatt lemaradt, vagy hátrányos helyzetbe került tanulók eredményesebb tanulását segítő, eredményesebb tanulási módszereket kialakító programok egyéni segítségnyújtással javítják a tanuló felzárkózási esélyeit. Tanulási módszer, időbeosztás, tanulópár szervezése, rendszeres szóbeli értékelés, gyakoribb ellenőrzés eszköztárából a programban részvételért felelő pedagógus választása szerint. A tanulási motivációt erősítő és fenntartó tevékenységek a kiemelten gyakori értékelés, a differenciált követelménytámasztás, a továbbhaladás feltételeinek pontos meghatározása a tanuló számára, ennek a tananyagfolyamból kiemelt gyakoroltatása, sikerélményt gerjesztő visszacsatolás alkalmazása. Kiemelten fontos az, hogy a minimumkövetelmények egyéni meghatározását a tanuló képességeinek és korábban megszerzett tudásának pontos ismeretére építve végezzük el. b. Eszköz jellegű kompetenciák fejlesztése Tantárgyi képességfejlesztő programok a minden egyéb tudást, általános és szakmai műveltséget megalapozó, a munkaerő-piaci pozíciókat meghatározó tantárgyak a Magyar nyelv és irodalom (kommunikációs képesség) és a Matematika (szaktudás megszerzésének képessége) területén biztosítunk felzárkóztatási lehetőséget. Értő olvasás, szóbeli korrekt gondolat-kifejezés, a fogalmazás és helyesírás alapjainak megerősítése minden tantárgy tanulása keretében kiemelt az adott tantárgy tartalmának elsajátításánál is fontosabb feladat. A matematika tanulása során az alapismeretek, számok helyes kezelése (írása, elolvasása) az alapműveletek készségszintű elvégzése egész és tizedes tört formátumú számokkal, a hétköznapi használatú mennyiségek mértékegységeinek biztos használata valamint a továbbhaladás minimális feltételeit tartalmazó tananyagrészek elsajátításának segítése az egyéni képesség, illetve ismeretfelmérés eredményeire támaszkodva. Kommunikációs képességeket fejlesztő programok, elsősorban a tanórán kívüli tevékenységek területén kell kijelölni a fejlesztés színterét. Szereplés
87
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
ünnepélyeken, színjátszó csoportban való részvétel, közösségi megbízatás, diákönkormányzat munkájában való részvétel, és minden olyan szituáció megragadható, ahol a természetes kommunikáció használatára motiválhatjuk a gyermeket. c. Szociális kompetenciák fejlesztése Közösségfejlesztő, közösségépítő program maga az integrációs és képességkibontakoztató program is. Ebben a bevont tanuló egyéni fejlődését figyelemmel kíséri, mint természetes közösség maga az osztály. Az osztályokban működő közösségi értékelési módszerek az integrációnak köszönhetően már működnek, rendelkezésre állnak. A kölcsönös értékelés (magatartás, szorgalom), a vélemény rendszeres nyilvánosság előtti felvállalása a tanulmányi munka közös értékelése mind jól használhatók az integrációs és képesség-kibontakoztató programba bevont tanuló egyéni fejlődésének elősegítésére. Az egyéni tisztálkodási szokások kialakítása, ahol szükséges beépítendő az egyéni fejlesztési programba. Ennek végrehajtása, segítése az étkezések előtti tisztálkodás, a testnevelés órák utáni tisztálkodás, illetve a WC használat szokásainak helyes kialakítására irányuló konkrét nevelési célok kitűzésével valósul meg. Előítéletek kezelését szolgáló módszereknek az integrációs és képességkibontakoztató programba bevont osztályok osztályfőnökeinek, illetve az iskolaotthonos közösségek pedagógusainak nevelési programjában szereplő nevelési célok között kell szerepelni kiemelt gyakorisággal. A másság elfogadását és a lemaradottak segítését önkéntes feladatvállalással is támogató magatartást kell itt célul kitűzni az osztály tanulói részéről. Ezeket a nevelési feladatokat konkrétan az osztályfőnöki tanmenetben, ennek hiányában az integrációs és képesség-kibontakoztató programba bevont osztály nevelési programjában kell szerepeltetni.
d. Integrációt segítő tanórán kívüli programok, szabadidős tevékenysége Művészeti nevelés fontossága: A művészeti tevékenység, mint minden tevékenység magában hordozza a személyiségformálás specifikus lehetőségét. Alapja a nemzeti és egyetemes kultúra és a mindennapi élet esztétikai jelentéssel bíró tartománya. Biztosítja a tanulás személyes tapasztalati módját. A tanulók élményszerűen tapasztalhatják meg a művészeti stílusok és irányzatok sokszínűségét, valamint azokat a kifejezési formákat, amelyek a zeneművészetben, táncművészetben, képző- és iparművészetben, valamint a színjátszásban ötvöződnek.
88
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Feltárja a művészet megörökítő, átörökítő szerepét, megérteti, hogy az alkotás a legértékesebb emberi alapképesség. Megalapozza a tanuló esztétikai szemléletét, kommunikációs képességét, az értékes alkotások iránti igényét. A rendszeresen átélt pozitív élmények alakítják ki azokat az emberi tulajdonságokat, magatartási szokásokat, melyek a művészetek területén az eredményes szereplés összetevői. Az alkotó típusú tevékenységek megismertetése által járul hozzá az akarati, az alkotó-alakító cselekvőképesség fejlesztéséhez. A nemzeti, etnikai kisebbséghez tartozót segíti abban, hogy megtalálja, megőrizze és fejlessze identitását, vállalja másságát, elfogadja és másoknak is megmutassa a kisebbség értékeit, erősítse a közösséghez való kötődést. A rajz szakkör magas színvonalon működik az iskolában, helyi pedagógus irányításával, folyamatosan törekszünk újabb technikák megismerésére. A zeneoktatás terén egyenlőre gitár tanulásra van lehetőség. A társastánc szakkörben különböző klasszikus táncokkal ismerkednek a tanulók és egy-egy formációban be is mutatják a tanultakat. A néptánc oktatás is szakkör keretében zajlik. Már az óvodában is van lehetőség a gyermekjátékok tanulására, ezeket az ismereteket bővítjük néptánc alapok elsajátításával. Dunántúli, rábaközi, szatmári, mátyusföldi.. dialektusok táncanyagának megismerése, adott tájegységből koreográfia tanulása és természetesen néprajzi és folklorisztikai ismeretek bővítése. Hosszú távú célunk, hogy legyen az iskolának egy olyan ütőképes csoportja, amely versenyeken, fesztiválokon, és akár külföldön is képviselhetné az intézményt és a falut. Természetesen ez nagyszerű nyitási lehetőség a szülők felé is, hiszen ők is aktívan részt tudnak venni a fellépéseknél, viseletek kialakításánál. Intézményünkben kiemelt fontosságú a néphagyományok ápolása (irodalom, kézművesség, népi kismesterségek, jeles napok, ünnepek, népszokások). A szülők bevonását és a két intézmény egységét erősítené a karácsonyi, ünnepi hét, aminek az alapja már most is megvan, de most az óvodával közösen rendezve a programsorozatot. Előadók meghívásával, játszóházak, táncházak szervezésével, ünnepi műsor zárással még szebbé, még mozgalmasabbá lehetne tenni ezeket az ünnepeket. Ugyanakkor bevélt is jelentene az intézménynek.
e. Az integrációt elősegítő módszertani elemek Egyéni haladási ütemet segítő differenciált tanulásszervezés az egyéni fejlesztési programban kerül lefektetésre, elsősorban a Magyar nyelv és irodalom (kommunikációs képesség) és a Matematika (szaktudás megszerzésének képessége) területén biztosítunk felzárkóztatási lehetőséget.
89
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Kooperatív tanulásszervezésben az osztályközösségek erejét kell kiaknázni. Tanulópárok szervezése, a tanulószobai munkában csoportok szervezése, szaktanári, esetleg osztályfőnöki kezdeményezéssel és ellenőrzéssel eseti tanulócsoportok szervezése az osztályon belül a felzárkóztatás érdekében. f. Műhelymunka tanári együttműködés formái Az integrációs és képesség-kibontakoztató programba esetmegbeszélések résztvevői: Iskolaotthon nevelői illetve osztályfőnök bevonásra javaslattevő képviselője (családgondozó, gyermekjóléti szolgálat, C. K. Ö.) szülő
való
bevonás
Értékelő esetmegbeszélések résztvevői (3 havonta): szülő érintett nevelők Értékelő esetmegbeszélések résztvevői (tanév végi): szülő érintett nevelők bevonásra javaslattevő képviselője (családgondozó, gyermekjóléti szolgálat, C. K. Ö.) Intézményigazgató, vagy helyettese Erről a megbeszélésről jegyzőkönyv készül.
Hospitálásra épülő együttműködés A terv készítésében és értékelésében résztvevők a szükséges mértékig egymással egyetértésben tett óralátogatás kertében is szerezhetnek további információkat hátrányos helyzetű tanuló integrációs és képességkibontakoztató felkészítésének folyamatáról, eredményeiről.
Háromhavonta kötelező kompetencia alapú értékelési rendszer eszközei a. Szöveges értékelés – árnyalt értékelés Az értékelést a nevelő és a szülő közösen készíti, és mindketten aláírják. b. Egyéni fejlődési adatlap, mely tartalmazza a dokumentált adatokat: A tanuló személyi adatait Szülők személyi adatait Szülő nyilatkozatát
90
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az integrációs és képesség-kibontakoztató programba való bevonás fő okait, oktatási-nevelési célkitűzéseit 3 havonta a megvalósult célkitűzések értékelését A képességfejlesztés éves eredményének értékelését, a célkitűzések megvalósulásának elemzését Az érintettek és az igazgató aláírását Multikulturális tartalmak Multikulturális tartalom a különböző tantárgyakban jelenik meg, a program ezen túlmenő célokat nem határoz meg, ami nem zárja ki az egyéni fejlesztés során ilyenek beiktatását a célok közé. A továbbhaladás feltételei biztosítása Pályaorientáció A nyolcadik évfolyam sikeres elvégzése Szakiskolai tanulmányokat megalapozó tudás Szakmatanulás illetve közösségben történő munkavégzés szocializációs feltételeinek kialakítása Várható eredmények, értékelési szempontok Nő az évfolyamvesztés nélkül továbbhaladó hátrányos helyzetű tanulók száma Csökken az intézményben a tankötelezettségi korhatára előtt az iskolai rendszerből kikerülők száma Nő az érettségit adó intézményekben továbbtanuló hátrányos helyzetű tanulók száma Intézményünkben az országos kompetencia mérések eredményei az országos átlagot meghaladó mértékben javulnak.
91
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
10. 2A sajátos nevelési igényű testi, érzékszervi, beszédfogyatékos tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók együttnevelési programja az iskolában. - Sajátos nevelési igényű gyermek/tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek/tanuló, aki a szakértői bizottság véleménye alapján érzékszervi, enyhe értelmi fogyatékos, autista vagy pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzd). - beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek/tanuló: az a különleges bánásmódot igénylő gyermek/tanuló, aki a szakértői bizottság szakvéleménye alapján az életkorához viszonyítottan jelentősen alulteljesít, társas kapcsolati problémákkal, tanulási, magatartásszabályozási hiányosságokkal küzd, közösségbe való beilleszkedése, továbbá személyiségfejlődése nehezített, vagy sajátos tendenciákat mutat, de nem minősül sajátos nevelési igényűnek. Intézményünk vállalja a gyermek/tanuló különleges gondozásához kapcsolódó jogai érvényesítését, szükségleteinek kielégítését. Ennek érdekében a tanulók problémáinak feltárásához igénybe veszi a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság, a Nevelési Tanácsadó segítségét, a szakvéleményben foglaltaknak megfelelően megszervezi a gyermek/tanuló habilitációs, rehabilitációs célú foglalkoztatását, terápiáját. A rehabilitációs órák számát általában a szakértői vélemény írja elő. Ennek hiányában a Köznevelési törvényben előírt óraszám az iránymutató (az adott évfolyamra kötelezően előírt óraszám alapján). A tanulók nevelésében a többségi pedagógusok mellett a sajátos nevelési igényű, illetve tanulási nehézség típusának megfelelő gyógypedagógus, fejlesztő pedagógus is részt vesz. Személyi feltételek: - intézmény alkalmazásában áll: integráló, többségi pedagógus fejlesztő pedagógus gyógypedagógus (sajátos nevelési igény típusának és súlyosságának megfelelő képességű) Tárgyi feltételek: - fejlesztő szoba, megfelelő bútorzattal, fejlesztő eszközök , fejlesztő játékok, fénymásoló, lamináló gép, számítógép,szakkönyvek Általános elvek
92
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A Nemzeti alaptanterv (a továbbiakban: NAT) a sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának is alapdokumentuma, az abban meghatározott kiemelt fejlesztési feladatok a sajátos nevelési igényű tanulókra is érvényesek. A sajátos nevelési igényű tanulókat nevelő-oktató iskolák pedagógiai programjuk, helyi tantervük elkészítésénél figyelembe veszik: – a közoktatási törvény, a NAT és az Irányelv rájuk vonatkozó előírásait, – a nevelés és oktatás helyi célkitűzéseit és lehetőségeit, – a helyi önkormányzati intézményfenntartó minőségirányítási programját, – a szülők elvárásait és – az általuk nevelt tanulók sajátosságait. Az Irányelv célja Az Irányelvben foglaltak célja, hogy a sajátos nevelési igényű tanulók esetében a tartalmi szabályozás és a gyermeki sajátosságok ugyanúgy összhangba kerüljenek, mint más gyermekeknél. Az Irányelv annak biztosítását szolgálja, hogy: – a fejlesztés a számukra megfelelő tartalmak közvetítése során valósuljon meg, segítse a minél teljesebb önállóság elérését és a társadalomba való mind teljesebb beilleszkedést, – az iskola fejlesztési követelményei igazodjanak a fejlődés lehetséges üteméhez, – ha szükséges, a fejlesztés az iskoláskor előtti képességfejlődés területeire is terjedjen ki, – a rehabilitációs célú fejlesztő terápiák programjai váljanak az intézmények pedagógiai programjainak tartalmi elemeivé, – a tanulókat a nevelés, oktatás, fejlesztés ne terhelje túl. Ennek érvényesítése érdekében meghatározza: – a tartalmak kijelölésekor egyes területek módosításának, elhagyásának vagy egyszerűsítésének, illetve új területek bevonásának lehetőségeit, – a sérült képességek rehabilitációs, habilitációs célú korrekciójának területeit, – a nevelés, oktatás és fejlesztés szokásosnál nagyobb mértékű időbeli kiterjesztésére vonatkozó javaslatokat. A sajátos nevelési igényű tanulók habilitációs, rehabilitációs célú ellátása A sajátos nevelési igényű tanulók különleges gondozási igénye biológiai, pszichológiai és szociális tulajdonság-együttes, amely a tanuló nevelhetőségének, oktathatóságának, képezhetőségének az átlagtól eltérő jellegzetes különbségeit fejezi ki. A tanulók között fennálló – egyéni adottságokból és igényekből adódó – különbségeket az iskolák a helyi pedagógiai programok kialakításakor veszik figyelembe. A sajátos nevelési igény kifejezi: a) a tanuló életkori sajátosságainak fogyatékosság által okozott részleges vagy teljes körű módosulását, b) az iskolai tanuláshoz szükséges képességek részleges vagy teljes kiesését, fejletlenségét, lassúbb ütemű és az átlagtól eltérő szintű fejleszthetőségét.
93
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A sajátos nevelési igény a szokásos tartalmi és eljárásbeli differenciálástól eltérő, nagyobb mértékű differenciálást, speciális eljárások alkalmazását, illetve kiegészítő fejlesztő, korrekciós, habilitációs, rehabilitációs, valamint terápiás célú pedagógiai eljárások alkalmazását teszi szükségessé. A habilitációs, rehabilitációs ellátás közös elvei a) A sajátos nevelési igényű tanulók nevelésében, oktatásában részt vevő közoktatási intézmények egész nevelési-oktatási rendszerét átfogó, hosszú távú habilitációs, rehabilitációs célok és feladatok határozzák meg, melyeket az intézmény dokumentumai tartalmaznak. b) A habilitációs, rehabilitációs tevékenység olyan szakmaközi együttműködésben kialakított és szervezett nyitott tanítási-tanulási folyamatban valósul meg, mely az egyes tanulók vagy tanulócsoportok igényeitől függő eljárások, időkeret, eszközök, módszerek, terápiák alkalmazását teszi szükségessé.
A habilitációs, rehabilitációs tevékenység közös céljai és feladatai: a) A testi, érzékszervi, értelmi, beszéd- és egyéb fogyatékosságból, az autizmusból fakadó hiányzó vagy sérült funkciók helyreállítása, újak kialakítása. b) A meglévő ép funkciók bevonása a hiányok pótlása érdekében. c) A különféle funkciók egyensúlyának kialakítása. d) A szükséges speciális eszközök elfogadtatása és használatuk megtanítása. e) Az egyéni sikereket segítő, a társadalmi együttélés szempontjából kívánatos egyéni tulajdonságok, funkciók fejlesztése. A szakirányú végzettséggel rendelkező gyógypedagógiai tanár/terapeuta kompetenciája: 1. a programok, programcsomagok összeállítása, 2. a habilitációs, rehabilitációs egyéni és kiscsoportos fejlesztés, 3. közreműködés az integrált nevelés, oktatás keretein belül a tanítási órákba beépülő habilitációs, rehabilitációs fejlesztő tevékenység tervezésében, ezt követően a konzultációban. A többségi intézményben megvalósuló (integrált) nevelés, oktatás A sajátos nevelési igényű tanulók eredményes szocializációját, iskolai pályafutását elősegítheti a nem sajátos nevelési igényű tanulókkal együtt történő – integrált – oktatásuk. Az együttnevelést megvalósító intézmény többet vállal, magasabb értéket kínál, mint részvétet és védettséget. Sikerkritériumnak a tanulók beilleszkedése, a többi tanulóval való együtt haladása tekinthető, melynek eredményes megvalósítását az alábbi tényezők biztosítják: – Az együttnevelést megvalósító iskolák pedagógusainak, a szülők közösségének felkészítése a sajátos nevelési igényű tanulók fogadására. – Az együttnevelés megvalósításában, a különböző pedagógiai színtereken a habilitációs, rehabilitációs szemlélet érvényesülése és a sérülésspecifikus módszertani eljárások alkalmazása. A módszerek, módszerkombinációk megválasztásában a „sérülésspecifikusság” alkalmazkodást jelent a sajátos
94
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
nevelési igény típusához, az elmaradások súlyosságához, az egyéni fejlődési sajátosságokhoz. – A nyitott tanítási-tanulási folyamatban megvalósuló tevékenység, amely lehetővé teszi az egyes gyermek vagy csoport igényeitől függő pedagógiai – esetenként egészségügyi – eljárások, eszközök, módszerek, terápiák, a tanítástanulást segítő speciális eszközök alkalmazását. – A sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt vevő, magas szintű pedagógiai, pszichológiai képességekkel (elfogadás, tolerancia, empátia, hitelesség) és az együttneveléshez szükséges kompetenciákkal rendelkező pedagógus, aki a) a tananyag-feldolgozásnál figyelembe veszi a tantárgyi tartalmak – egyes sajátos nevelési igényű tanulók csoportjaira jellemző – módosulásait; b) szükség esetén egyéni fejlesztési tervet készít, ennek alapján egyéni haladási ütemet biztosít, a differenciált nevelés, oktatás céljából individuális módszereket, technikákat alkalmaz; c) a tanórai tevékenységek, foglalkozások során a pedagógiai diagnózisban szereplő javaslatokat beépíti, a folyamatos értékelés, hatékonyság-vizsgálat, a tanulói teljesítmények elemzése alapján – szükség esetén – megváltoztatja eljárásait, az adott szükséglethez igazodó módszereket alkalmaz; d) egy-egy tanulási, nevelési helyzet, probléma megoldásához alternatívákat keres; e) alkalmazkodik az eltérő képességekhez, az eltérő viselkedésekhez; f) együttműködik különböző szakemberekkel, a gyógypedagógus iránymutatásait, javaslatait beépíti a pedagógiai folyamatokba. A sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelésében, oktatásában, fejlesztésében részt vevő – a tanuló fogyatékosságának típusához igazodó szakképzettséggel rendelkező – gyógypedagógiai tanár/terapeuta az együttműködés során a) segíti a pedagógiai diagnózis értelmezését; b) javaslatot tesz a fogyatékosság típusához, a tanuló egyéni igényeihez szükséges környezet kialakítására (a tanuló elhelyezése az osztályteremben, szükséges megvilágítás, hely- és helyzetváltoztatást segítő bútorok, eszközök alkalmazása stb.); c) segítséget nyújt a tanuláshoz, művelődéshez szükséges speciális segédeszközök kiválasztásában, tájékoztat a beszerzési lehetőségekről; d) javaslatot tesz gyógypedagógiai specifikus módszerek, módszerkombinációk alkalmazására; e) figyelemmel kíséri a tanulók haladását, részt vesz a részeredmények értékelésében, javaslatot tesz az egyéni fejlesztési szükséglethez igazodó módszerváltásokra; f) együttműködik a többségi pedagógusokkal, figyelembe veszi a tanulóval foglalkozó pedagógus tapasztalatait, észrevételeit, javaslatait; g) terápiás fejlesztő tevékenységet végez a tanulóval való közvetlen foglalkozásokon – egyéni fejlesztési terv alapján a rehabilitációs fejlesztést
95
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
szolgáló órakeretben –, ennek során támaszkodik a tanuló meglévő képességeire, az ép funkciókra. Az integrált nevelésben, oktatásban részt vállaló közoktatási intézmények igénybe vehetik az egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények, szak- és pedagógiai szakmai szolgáltatását, az utazó gyógypedagógiai hálózat működtetésére kijelölt intézmények segítségét a megyei közoktatás-fejlesztési tervekben meghatározott feladatellátás szerint. A gyógypedagógus kompetenciája: Az SNI gyermek/tanuló integrált nevelésében, oktatásában, fejlesztésében résztvevő gyógypedagógiai tanár/terapeuta az együttműködés során segíti a pedagógiai diagnózis értelmezését; javaslatot tesz a fogyatékosság típusához, a gyermek/tanuló egyéni igényéhez szükséges környezet kialakítására (a tanuló elhelyezése az osztályteremben, eszközök, módszerek alkalmazása stb.); javaslatot tesz a gyógypedagógiai specifikus módszerek alkalmazására; figyelemmel kíséri a gyermek/tanuló haladását, részt vesz a részeredmények értékelésében, javaslatot tesz az egyéni fejlesztési szükséglethez igazodó módszerváltásokra; együttműködik a többségi pedagógusokkal, figyelembe veszi a gyermek/tanulóval foglalkozó pedagógus tapasztalatait, észrevételeit, javaslatait; terápiás fejlesztő tevékenységet végez a gyermek/tanulóval való közvetlen foglalkozásokon, egyéni fejlesztési terv alapján, a rehabilitációs fejlesztést szolgáló órakeretben, ennek során támaszkodik a gyermek/tanuló meglévő képességeire, ép funkcióira; tájékoztatja a szülőket gyermekük állapotáról, együttműködik a családokkal; elvégzi az adminisztrációt, vezeti a fejlesztő foglalkozások naplóját, adatokat szolgáltat a statisztika elkészítéséhez; a szakvélemények időleges hatályát figyelemmel kíséri, kontrollvizsgálatot kezdeményez, melyhez előkészíti a gyermek/tanulóval kapcsolatos anyagot; kapcsolatot tart a szakszolgálatokkal, szakértői bizottság szakembereivel, védőnőkkel. 1. A testi fogyatékos (mozgáskorlátozott) tanulók iskolai fejlesztésének elvei Ebből a szempontból a következő csoportosítás alakítható ki: – végtagredukciós fejlődési rendellenességek és szerzett végtaghiányok, – petyhüdt bénulást okozó kórformák, – a korai agykárosodás utáni mozgás-rendellenességek, – egyéb, maradandó mozgásállapot-változást, mozgáskorlátozottságot okozó kórformák Kiemelt feladatok: A mozgáskorlátozott tanuló iskolai tanulásának nehézségeit leginkább a mozgásszervi károsodás következtében kialakult kommunikációs zavarok és a
96
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
mozgásteljesítményt igénylő feladatok kivitelezése jelentik. Mindkettő befolyásolja az olvasás, írás, beszéd elsajátítását is, ezért kiemelt fejlesztési feladatként kell kezelni. A mozgáskorlátozott tanuló egyedi, speciális megsegítést igényel. Ennek során figyelembe kell venni kommunikációjának formáját, szintjét, a gyermek érzelmi állapotát, értelmi képességeit és fizikai adottságait is. A speciális módszerek, terápiák és technikák alkalmazása és a technikai jellegű segédeszközök igénybevétele segíti – a mozgásbiztonságot, – a mozgásreflexek célszerűségét és gyorsaságát, – az író, rajzoló és eszközhasználó mozgást, a hallásra, beszédészlelésre támaszkodó tevékenységeket. Az integrált nevelés-oktatás során különös figyelemmel kell lenni a következőkre. a) Ha a sérült tanuló fogadása az integráló iskola nevelőtestületének egyetértésével találkozik, akkor az garancia arra, hogy a befogadás eredményes lesz. b) A mozgáskorlátozott tanulók optimális fejlődése érdekében a pedagógiai programban megfogalmazódnak a speciális elvárások és tennivalók (eszköz, segédeszköz, segédletek, differenciálás, az értékelés, minősítés, a követelmény egyénre szabott formái stb.). Különösen jelentős az osztályfőnök szerepe az osztályban tanító pedagógusok tájékoztatásában a tanuló sajátos nevelési igényeiről. 2. A látássérült tanuló Gyengénlátók azok a tanulók, akiknek az életvitelét nagymértékben korlátozza a csökkent látásteljesítmény (vízus: 0,1–0,33). A pedagógiai fejlesztés szempontjából elsődlegesen a látásélesség és a látási funkciók ismerete fontos, de a pedagógusnak tájékozottnak kell lennie A többségi iskolában történő együttnevelés minden esetben egyéni döntést, esetenként egyéni felkészítést igényel. Az integrált nevelés-oktatás során különös figyelemmel kell lenni a következőkre: A látássérült tanuló vegyen részt olyan egyéni fejlesztésekben, amelyre állapotából fakadóan szüksége van. Ennek megvalósításához a szakértői javaslat nyújt támpontot, illetve igénybe vehető a látássérültek iskoláiban létrejött egységes gyógypedagógiai módszertani intézmények által biztosított szak- és szakmai szolgáltatás. – A látássérült tanulók optimális fejlődése érdekében a pedagógiai programban megfogalmazódnak a speciális elvárások és tennivalók (eszköz, segédeszköz, segédletek, differenciálás, az értékelés, minősítés, a követelmény egyénre szabott formái stb.). Különösen jelentős az osztályfőnök szerepe, az osztályban tanító pedagógusok tájékoztatásában a tanuló sajátos nevelési igényeiről. 3. A hallássérült tanulók iskolai fejlesztésének elvei A hallássérült tanulónál – a hallás hiánya vagy csökkenése miatt – a szokásostól eltér a nyelvi kommunikáció fejlettsége (szövegértés, szókincs, nyelvi szerkezetek
97
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
értése és használata, hangzó beszéd stb.), és ennek következtében a megismerő tevékenység és egyes személyiségjegyek fejlődése. A tanuló nyelvi kommunikációs szintje az esetek jelentős részében nem korrelál életkorával, hallásállapotával – attól pozitív és negatív irányban is eltérhet. A hallássérült tanulók többségi iskolában történő együttnevelése: A nevelésoktatás szervezeti keretének megválasztását, az alkalmazott speciális módszer- és eszközrendszert minden esetben a gyermek állapotából fakadó egyéni szükségletek határozzák meg. A többségi iskolában történő együttnevelés egyéni döntést igényel. Alapja az illetékes szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye. 4. A beszédfogyatékos tanulók iskolai fejlesztésének elvei Beszédfogyatékos az a tanuló, akinél veleszületett vagy szerzett idegrendszeri működési zavarok és a környezeti hatások következtében jelentős mértékű a beszédbeli akadályozottság. Ennek következtében átmeneti, illetve tartós zavarok léphetnek fel a nyelvi, kommunikációs és tanulási képességekben, a szociális kapcsolatok kialakításában. Az akadályozottság megmutatkozhat a beszédhangok helyes ejtésének, a beszédészlelés és - megértés zavaraiban, a beszédritmus sérülésében, a grafomotoros és a vizuomotoros koordináció éretlenségében, valamint az általános beszédgyengeséggel együtt járó részképesség-kiesésben. A különböző jellegű diszfóniák, a hangadás kóros elváltozásai szintén a beszédfogyatékosság körébe sorolhatók. A beszédfogyatékos tanulónál a fentiek – az egészen enyhe eltérésektől az érthetetlen beszédig – minden változatban előfordulhatnak. A súlyos beszédfogyatékos tanulónál a kommunikációs nehézségek miatt különböző másodlagos pszichés eltérések (magatartási zavar) alakulhatnak ki. A fenti tünetek együttesen tanulási akadályozottságot is kiválthatnak. Amennyiben a beszédfogyatékosság a kisiskolás kor kezdetére tartósan fennmarad, a tanuló a továbbiakban is folyamatos gyógypedagógiai ellátásra szorul. Az iskolai oktatás, a pedagógiai, logopédiai ellátás, valamint az egészségügyi rehabilitáció a beszédbeli akadályok jellegétől függ. Ezek az alábbiak szerint csoportosíthatók: a) megkésett beszédfejlődés, b) diszfázia, c) diszlália, d) orrhangzós beszéd, e) beszédritmus zavara (dadogás, hadarás), f) diszfónia, g) disarthria, h) mutizmus, i) diszlexia, j) diszgráfia, k) súlyos beszédészlelési és beszédmegértési zavar, vagy ezek halmozott előfordulása.
98
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A dadogás, a hadarás, a diszfónia serdülőkorban is jelentkezhet. Különös figyelmet érdemel ebben a korban a felnőtt beszédhang fokozatos kialakulásának óvó-segítő rendszere, ennek beépítése a pedagógiai teendők sorába. Kiemelt fejlesztési feladatok A beszédfogyatékos tanulók nevelésében a NAT-ban leírt fejlesztési feladatok, az egyes műveltségi területekhez rendelt tartalmak és fejlesztendő képességek az irányadóak, de azok fejlődési útjai, módjai és kialakulásuk időtartama módosulhat. Énkép, önismeret A személyiség fejlesztésében hangsúlyozott szerepet kap a szociális kapcsolatrendszer kommunikációs bázisa, a kommunikációs szándék tudatos megvalósítására nevelés. Információs és kommunikációs kultúra Az információszerzésben, tanulásban, szociális-kommunikációs fejlesztésben az informatikai eszközök segítő szerepe kiemelkedő. A számítógép írástechnikai segédeszközként tanulási és munkaeszköz a beszéd útján nehézségekkel kommunikáló tanuló számára. 5. Enyhe értelmi fogyatékos A sajátos nevelési igényű tanulók csoportján belül az enyhe értelmi fogyatékos tanulók a 23/2013. (III.29.) számú EMMI rendeletben kiadott kerettantervek rendjéről szóló 51/2012. (XII. 21.) EMMI rendelet módosító 4. melléklet 11.1. kerettanterv alapján kidolgozott tantervek szerint integráltan tanulnak. Az eltérő tantervek biztosítják számukra az elsajátítandó illetve a továbbhaladáshoz szükséges követelményeket. Számukra kidolgozott tankönyvekből tanulnak, differenciált tanítási és tanulási módszert alkalmazva. A tanórai foglalkozásokon kívül a szakértői véleményben előírtak szerint, fejlesztő foglalkozásokon vesznek részt. Tanulás Az informatikai eszközök tanulás során történő megfelelő és tudatos alkalmazásának különösen az írás- és olvasási nehézséggel küzdő tanulók esetében van kiemelt szerepe. Testi és lelki egészség A nevelésnek, oktatásnak átfogó képet kell nyújtania arról, hogy a tanuló miként viszonyuljon beszédfogyatékosságához. Kiemelt feladat a tanuló motiválása a beszédhibája leküzdésére, ugyanakkor felkészítése az esetleges visszaesésekre, azok kezelésére, valamint arra, hogy a maradandó tünetekkel később is együtt tudjon élni. A helyi tanterv készítésénél a NAT-ban foglaltak az irányadóak, de az egyes műveltségi területekhez rendelt tartalmak, és fejlesztendő képességek (azok
99
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
fejlődési útjai, módjai és kialakulásuk időtartama) mindenkor a tanulók fejlődésének függvénye. A tantárgyakra bontott részletes terv a program mindenkori mellékleteiben kerül rögzítésre.
11. A tanuló jutalmazásával összefüggő, a tanuló magatartásának, szorgalmának értékeléséhez, minősítéséhez kapcsolódó elvek A tanulók teljesítményének és szorgalmának értékelése és minősítése: A pedagógus a tanulók teljesítményét tanítási év közben lehetőleg minden órán szóban minősíti és rendszeresen (havonként) érdemjeggyel értékeli. A havi jegyektől nem mutathatnak lényeges eltérést a félévi osztályzatok. A havi jegyek, valamint a félévi jegyek a tájékoztató füzetbe kerülnek, az év végi jegy a bizonyítványba. Azon tanulók esetében, akik az intézményben végzik iskolai tanulmányaikat az egész érintett tantestület vesz részt ebben a munkában.
11.1. A tanulók magatartásának értékelése A tanulók magatartásának értékelése kiemelt fontosságú a nevelési és a szocializációs folyamatban egyaránt. Az értékelés folyamatában az iskolai nevelés minden szereplője részt vesz. Az értékelésben vezető, szervező szerepe van a tanuló osztályfőnökének. A magatartás megítélése komplex folyamat, azt konszenzussal kell elvégezni. Maga a folyamat is jelentős részét képezi a közösségi nevelésnek, a társas kapcsolatok fejlesztésének, de nem utolsó sorban a tudatos egyéni és közösségi felelősségvállalás képessége kialakításának. A nevelőtestület által kialakított normarendszer alapján a tanulóközösségek (osztályok) véleménye, az osztályfőnök megítélése, és a nevelőtestület egyetértése egyaránt része az értékelésnek. Fontos, hogy ezek egyike se legyen egyeduralkodó, az eredmény kölcsönös kompromisszummal jöjjön létre. A tanuló magatartásának értékelésére az osztályfőnök tesz javaslatot az osztály tanulóinak meghallgatása alapján, és a tantestület véleményével egyeztetve alakítja ki a végleges értékelést. A tanulói véleményalkotás folyamatába lehetőség szerint be kell vonni a diákönkormányzatot. Az értékelést a tantestület hagyja jóvá.
A magatartás értékeléséhez az alábbi kritériumrendszert kell alapnak tekinteni: PÉLDÁS az a tanuló, akire az alábbiak többsége jellemző. Megőrzi ill. az előírásoknak megfelelően kezeli a rábízott, ill. az oktatás során használt eszközöket, (óvja az iskolát és felszereléseit.) 100
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Óvja saját és társai testi épségét, egészségét. Az iskola tanárai, alkalmazottai, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartja. Önálló véleményalkotásra törekszik, s ezt mindig megfelelő formában és hangnemben közli. Udvarias, figyelmes mind a felnőttekkel, mind társaival szemben. A közösség életében adottságaihoz mérten szerepet vállal, mindenben lehet rá számítani. Az iskola érdekeit képviseli - intézményen kívül is. Önmaga és mások magatartásának helyes megítélésére képes. A tanórákon, az óraközi szünetekben, kiránduláson, stb. fegyelmezett magatartásával ösztönzőleg hat társaira. Vállalt feladatait - képességeihez mérten - maradéktalanul elvégzi. JÓ az a tanuló, akire az alábbiak többsége jellemző: A közösségi életben kezdeményező szerepet nem vállal, de a rábízott feladatokat becsületesen elvégzi. Önálló véleményalkotásra törekszik, bár hangneme nem minden esetben megfelelő. Tanáraival, az iskola dolgozóival, társaival szemben tisztelettudó. Az iskola érdekeit általában szem előtt tartja. Tanórákon, óraközi szünetekben fegyelmezetten viselkedik. A rábízott feladatokat - képességeihez mérten igyekszik ellátni. VÁLTOZÓ az a tanuló, akire az alábbiak többsége jellemző: A közösségi munkában vonakodva vesz részt. Nem kezdeményez, gyakran passzív. Magatartásának helyes megítélésére nem mindig képes, de hibáira rámutatva megpróbál azokon javítani. Társaival s a felnőttekkel szembeni viselkedése sokszor kifogásolható (udvariatlanság, figyelmetlenség). Az iskolai élet szabályait csak többszöri figyelmeztetésre tartja be. A tanórák rendjét fegyelmezetlenségével többször megbontja. ROSSZ az a tanuló, aki az alábbi fegyelemsértések bármelyikét elköveti: Veszélyezteti társai testi épségét, egészségét. Véleményalkotásban rendszeresen durva hangnemet használ. Durván megsérti a közösségi élet szabályait. Fegyelmezetlen magatartásával rendszeresen zavarja a tanóra rendjét. Társaira bomlasztólag hat (dohányzik stb.). Az iskola felszereléseinek rongálásával tudatosan kárt okoz.
11.2. A tanulók szorgalmának értékelése 101
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A magatartáshoz hasonló elvek alapján történik a tanulók szorgalmának megítélése is. Az értékelés kialakításának rendszere azonos, azonban ebben az esetben nagyobb hangsúlyt kell kapjon a tanulót tanító tanárok véleménye, és figyelembe kell venni a tanuló tanulmányi eredményét és tanulási képességeit is. Bizonyos határok között a tanulmányi eredmény meghatározó szerepű a tanuló szorgalmának értékelésében. Az értékelést a tantestület hagyja jóvá.
A szorgalom értékeléséhez az alábbi kritériumrendszert kell alapnak tekinteni: PÉLDÁS a tanuló szorgalma, ha: Képességeinek megfelelő egyenletes tanulmányi teljesítményt nyújt Tanulmányi feladatait minden tantárgyból rendszeresen elvégzi. A tanórákon aktív, rendszeresen vállal többletfeladatokat, azokat teljesíti is. Munkavégzése pontos, megbízható. Részt vesz tanórán kívüli foglalkozásokon, versenyeken. Taneszközei megfelelőek, azokat rendben tartja, kultúráltan használja. JÓ a tanuló szorgalma, ha: Képességeinek megfelelő, viszonylag egyenletes teljesítményt nyújt. Rendszeresen megbízhatóan dolgozik. A tanórákon aktív. Vállal többlet feladatot, vagy versenyen, tanórán kívüli foglalkozáson vesz részt, ilyen jellegű megbízását teljesíti. Taneszközei tiszták, rendezettek. VÁLTOZÓ a tanuló szorgalma, ha: Tanulmányi eredményei elmaradnak képességeitől. Tanulmányi munkája ingadozó, feladatait nem mindig teljesíti. Felszerelése vagy házi feladati hiányosak. Érdemjegyeit több tantárgyból észrevehetően önhibájából lerontja. Önálló munkájában figyelmetlen, a tanórákon ismételten figyelmeztetni kell feladatai elvégzésére, fokozott felügyeletet igényel. HANYAG a tanuló szorgalma, ha: Képességeihez mérten keveset tesz tanulmányi feladatai elvégzése érdekében. Az előírt követelményeknek csak minimálisan, esetleg hiányosan felel meg. Tanulmányi munkája megbízhatatlan, az órákon figyelmetlen. Feladatait rendszeresen nem, vagy nagyon hanyagul végzi el. Felszerelése hiányos, taneszközei rendetlenek.
102
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A tanuláshoz nyújtott nevelői segítséget nem fogadja el, annak ellenszegül. Félévi, vagy év végi osztályzata valamely tantárgyból elégtelen. A szorgalom minősítés elbírálásánál az a minősítés alkalmazandó, amelynek kritériumaiból legtöbb ráillik a tanulóra. - Az első-nyolcadik évfolyamon a tanuló magatartását és szorgalmát az osztályfőnök minden hónap végén érdemjegyekkel értékeli, kikérve az ott tanítók véleményét. -A magatartás és szorgalom félévi és év végi osztályzatát az osztályfőnök javaslata alapján a nevelőtestület állapítja meg. - A félévi és az év végi osztályzatot az értesítőbe és a bizonyítványba be kell jegyezni.
11.3 Jutalmazási elvek Azt a tanulót, aki képességihez mérten - példamutató magatartást tanúsít, - vagy folyamatosan jó tanulmányi eredményt ér el, - vagy az osztály, illetve az iskola érdekében közösségi munkát végez, - vagy iskolai, illetve iskolán kívüli tanulmányi, sport, kulturális stb. versenyeken, vetélkedőkön vagy előadásokon, bemutatókon vesz részt, - vagy bármely más módon hozzájárul az iskola jó hírnevének megőrzéséhez és növeléséhez az iskola jutalomban részesítheti. Az iskolai jutalmazás formái. a) Az iskolában tanév közben elismerésként a következő dicséretek adhatók: - szaktanári dicséret, - osztályfőnöki dicséret, - igazgatói dicséret, b) Az egész évben példamutató magatartást tanúsító és kiemelkedő munkát végzett tanulók a tanév végén - szaktárgyi teljesítményért, - példamutató magatartásért, - kiemelkedő szorgalomért, - példamutató magatartásért és kiemelkedő szorgalomért dicséretben részesíthetők. c) Az egyes tanévek végén, valamint a nyolc éven át kitűnő eredményt elért tanulók oklevelet és könyvjutalmat kapnak, melyet a tanévzáró ünnepélyen az iskola közössége előtt vehetnek át. d) Az iskolai szintű és az iskolán kívüli versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók osztályfőnöki,szaktanári dicséretben részesülnek.
103
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
e) Az iskolán kívüli megyei vagy országos dobogós helyezésért ( nem levelezős verseny) versenyeken, vetélkedőkön, illetve előadásokon, bemutatókon eredményesen szereplő tanulók, csoportok igazgatói dicséretben részesülnek. f) A kiemelkedő eredménnyel végzett együttes munkát, az egységes helytállást tanúsító tanulói közösséget csoportos dicséretben és jutalomban lehet részesíteni. g) A tanév végén jutalmazható az a tanuló, aki osztályában, vagy iskolai szinten tanulmányi eredményével, szorgalmával kiemelkedik valamint az, aki iskolán kívüli versenyeken, rendezvényeken sikeresen képviseli az iskolát. A jutalmazás nyilvánosság előtt történik, formája oklevél, és ha erre anyagi fedezetet tud az intézmény biztosítani könyv- vagy tárgyjutalom. A jutalmazásra a nevelőtestület bármely tagja tehet javaslatot, jóváhagyása a nevelőtestület hatáskörébe tartozik A dicséretet írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.
11.4 Büntetések elvei: Azt a tanulót, aki - tanulmányi kötelezettségeit folyamatosan nem teljesíti, - vagy a házirend előírásait megszegi, - vagy igazolatlanul mulaszt, - vagy bármely módon árt az iskola jó hírnevének, büntetésben lehet részesíteni. Az iskolai büntetések formái: - szaktanári figyelmeztetés; - osztályfőnöki figyelmeztetés; - osztályfőnöki intés; - igazgatói figyelmeztetés; - igazgatói intés; Az iskolai büntetések kiszabásánál a fokozatosság elve érvényesül, amelytől azonban indokolt esetben – a vétség súlyára való tekintettel – el lehet térni. A tanuló súlyos kötelességszegése esetén a büntetési fokozatok betartásától el lehet tekinteni. Súlyos kötelességszegésnek minősülnek az alábbi esetek: - az agresszió, a másik tanuló megverése, bántalmazása; - az egészségre ártalmas szerek (dohány, szeszesital, drog) iskolába hozatala, fogyasztása; - a szándékos károkozás; - az iskola nevelői és alkalmazottai emberi méltóságának megsértése; - ezeken túl mindazon cselekmények, melyek a büntető törvénykönyv alapján bűncselekménynek minősülnek. A büntetést írásba kell foglalni, és azt a szülő tudomására kell hozni.
104
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Ha a tanuló a kötelességeit vétkesen és súlyosan megszegi, ellene a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezései alapján fegyelmi eljárás indítható. A tanuló a fegyelmi eljárás alapján, írásbeli határozattal fegyelmi büntetésben részesíthető.
12. Egésznapos iskola A Köznevelési törvény 27.§ szerint a nevelést – oktatást a délelőtti és a délutáni tanítási időszakban oly módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább 16 óráig tartsanak, továbbá 17 óráig gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről. E törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként is működhet. Iskolánk speciális sajátosságai miatt (10 településről érkeznek tanulóink, ritka volánbusz járatok), és a szülők kérésére nem vezetjük be az egész napos iskola oktatási formát. A törvényi jogszabálynak megfelelően megszervezzük 16 óráig a tanulók foglalkozásait, tanulószobai, napközis rendszerben és biztosítjuk az ügyeletet 17 óráig. Ebben az esetben viszont a szülő kérésére el tudjuk engedni tanulóinkat a délutáni foglalkozásokról.
13.Az iskola váltás, valamint a tanuló átvételének szabályai Iskola váltáskor különbözeti vizsgát a tanuló abban az iskolában tehet, amelyben a tanulmányait folytatni kívánja. -A jelentkező tanulónak – az iskola helyi tantervében meghatározott minimum követelmények alapján összeállított – szintfelmérő, különbözeti vizsgát kell tennie azokból a tantárgyakból, amelyeket előző iskolájában – a bizonyítvány bejegyzése alapján – nem tanult. Amennyiben a tanuló bármely tantárgyból a vizsgán az előírt követelményeknek nem felel meg, a vizsgát az adott tantárgyból két hónapon belül megismételheti. Ez idő alatt egyéni segítséget kap a felzárkózáshoz. Ha az ismételt vizsgán teljesítménye újból nem megfelelő, az évfolyamot köteles megismételni, illetve tanév közben az előző évfolyamra beiratkozni.
14. Projektoktatás Iskolánk a projektmódszert csak a karácsonyi ünnepi hét délutáni időszakában alkalmazza, ami része az integrációs pedagógiai rendszerünknek.
15. Az otthoni, napközis, tanulószobai felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei
105
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az otthoni (napközis, tanulószobai) felkészüléshez előírt írásbeli és szóbeli feladatok meghatározásának elvei és korlátai A házi feladatok kitűzésének elvei és gyakorlata
15.1. Kötelező házi feladat A házi feladat céljai: - újra feldolgozni, elmélyíteni, rögzíteni az órán tanultakat - készségszintig gyakorolni a tanult algoritmusokat - önálló kutatómunkát végezni valamely témában - alkotó munkát végezni valamely témában Szóbeli házi feladat Tananyaghoz kapcsolódó: elnevezések – szakkifejezések, fogalmak – összefüggések, szabályok – törvények, ismeretek, melyet az óravázlat ill. a tankönyv tanár által kijelölt részei tartalmaznak. Kötelező olvasmány, melyet a magyar nyelv és irodalom tanterv évfolyamonként megjelöl Tananyaghoz kapcsolódó, az ismeretek elmélyítését szolgáló szemelvények, ajánlott irodalom Memoriterek – melyet a szaktárgyi tanterv megjelöl. Írásbeli házi feladat Tankönyv, munkafüzet, feladatgyűjtemény, iskolai füzet, tanító – tanár által kijelölt feladatainak megoldása. Tananyag szerves részét képező fogalmazások, írásbeli elemzések, gyűjtőmunkák elkészítése. Általános rendelkezések a kötelező házi feladatra vonatkozóan A szóbeli és írásbeli házi feladat mindenkor szervesen kapcsolódjon a tanóra anyagához, témájához,mindig legyen előkészítve. Célja minden esetben a tanórán szerzett ismeretek megszilárdítása, elmélyítése és a tantárgyi készségek begyakorlása legyen. A rendszeres írásbeli házi feladat mennyisége átlagosan tantárgyanként fél óránál több felkészülést ne követeljen a tanulótól,alsóban férjen bele a tanórába.. Hétvégére (péntekről - hétfőre), valamint tanítási szünet idejére legfeljebb annyi kötelező házi feladat adható, amennyi egyik óráról a másikra szokásos. A házi feladatot elmulasztók a tanító és a szaktanár által kidolgozott rendszerű elmarasztalásban részesülnek. Az el nem készített, illetve hibás, hiányos házi feladat értékelésekor különbséget kell tenni a mulasztás okai szerint: - nem büntetjük a tanulót, ha a mulasztás, hiány, hiba a feladat vagy annak alapjául szolgáló anyag nem értéséből fakad - meg kell adni a tanulónak a házi feladat pótlásának a lehetőségét, ha önhibáján kívül (igazolt betegség) mulasztotta azt el - a hanyagságból elmulasztott írásbeli feladat nem értékelhető elégtelennel (Érdemjegyet csak tudásra adunk. Az el nem készített feladattal tudásszint nem mérhető. A házi feladat elvégzésének hanyagságból történő elmulasztásakor
106
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
pedagógiai eszközöket és módszereket alkalmazunk. Ez lehet feleltetés, a házi feladathoz hasonló feladat dolgozat formájában történő megíratása, pótfeladat kitűzése, stb.). A házi feladat ellenőrzése, megbeszélése következetes legyen a legközelebbi órán. Módszere lehet: a tanulók önellenőrzése a tanító - tanár javítása Írásbeli házi feladat értékelése - tartalmi és formai szempontból - egyaránt fontos, ezt a nevelő szóban és írásban is közölheti a tanulóval. Félévente minden nevelő kötelessége tanítványai minden füzetét, írásbeli munkáját legalább egyszer áttekinteni. Alsó tagozaton – különösen első osztályban – az eredményes készségfejlesztés érdekében havi gyakorisággal. Korrekció Tartalmi vagy formai igénytelenség esetén a feladat újra íratása. Hibás feladatmegoldás javítása egyéni esetben. Osztályt érintő általános hiba esetén újratanítás, hiányosságok pótlása.
15.2. Szorgalmi ( házi ) feladat Minden esetben a tanuló önkéntes vállalása alapján történik. Szóbeli házi feladat Vállalt kiselőadás a tananyaghoz kapcsolódva. Ajánlott olvasmány – melynek a jegyzékét a magyar nyelv és irodalom tanterv megjelöl évfolyamonként. Házi és felmenő versenyekre való felkészülés. Írásbeli szorgalmi házi feladat Képességek fejlődését, tehetség fejlesztését, kibontakozását elősegítő feladatok megoldása. Levelezős és versenyfeladatok megoldása. Írásbeli pályamunkák készítése. Általános rendelkezések szorgalmi (házi) feladatra vonatkozóan Szóbeli és írásbeli szorgalmi feladat a tantárgyi követelményeken felüli teljesítményt célozza. Hozzájárul a tanuló széleskörű tájékozottságához. Szaktanár ajánlása, motivációja alapján a tanuló önként vállalása. A szorgalmi feladat mennyisége: a tanuló teherbírásán és kitartásán is múlik más – más elvárás lehet egyénenként óvakodjunk, hogy túl sok feladat adásával a tanuló a kedvét ne veszítse el. Szorgalmi feladat gyakorisága: a tanulók elfoglaltságát figyelembe véve történjen átlagosan havonta egy-két alkalommal adjunk, kivétel a verseny felkészülés időszaka.
107
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Pedagógiai szempontból szükséges a szorgalmi feladat megoldásához plusz tanári segítség nyújtása. Minden esetben a szorgalmi munkát: ellenőrizzük, értékeljük ( az igazi pedagógiai értéke akkor van, ha ez a közösség előtt történik ) az érdemi szorgalmi munkát jutalmazzuk ( a tanító és a szaktanár által kidolgozott rendszerű jutalomban részesüljön.
16.Könyvtár-pedagógiai program
108
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az iskolai könyvtár az intézmény médiatára, oktatási helyszíne, forrás-, információs és kommunikációs centruma, tartalmazza a tanítás és tanulás folyamatában használható különböző dokumentumokat, információhordozókat, tárolási, átviteli és keresőtechnikákat. Az önálló ismeretszerzés elsajátítása érdekében tantervi program szerint szervezi, és a nevelőtestülettel együttműködve valósítja meg a tanulók könyvtárhasználati felkészítését. A könyvtár-használatra nevelés komplex,minden területet átfogó nevelési folyamat, tudatos tevékenységsor.
Célkitűzései: felkészíteni a tanulókat az információszerzés egyre bővülő lehetőségeinek felhasználására, az információk feldolgozására; a könyvtári források eszközeinek megismertetésével a velük végzett tevékenység gyakoroltatásával tudatos és biztos használói magatartás kialakítása; az önműveléshez szükséges képességek, tanulási technikák megalapozása; felkészíteni a tanulókat az információk kritikus szelekciójára; a rendszeres könyvtárhasználat iránti igény kialakítása; a tanulók kommunikációs képességének fejlesztése; A könyvtár-pedagógiai program szintjei: Iskolánkban a könyv- és könyvtárhasználati ismereteket - 1. – 5. évfolyamokon a magyar nyelv és irodalom (2óra), -6. évfolyamokon a magyar nyelv és irodalom (1 óra), osztályfőnöki (1óra) valamint az informatika (2óra) -7. 8. évfolyamokon osztályfőnöki (1óra) valamint az informatika (3-3 óra) tantárgy keretein belül sajátíthatják el a tanulók. 1.– 5. osztály Célja: Könyv-és könyvtárhasználati eszköztudás és képességfejlesztés megszerzéséhez szükséges alapozó ismeretek nyújtása. Felelősök: könyvtáros tanár, tanítók, osztályfőnökök, magyartanárok 5. – 8. osztály: Célja: Könyv-és könyvtárhasználati ismeretek gyakorlati alkalmazása szaktárgyi órákon. Az ismeretek és műveletek tantárgyközi gyakoroltatásával biztos felhasználói tudás fejlesztése. Felelősök: könyvtáros tanár, osztályfőnökök, informatika-tanárok, magyartanárok
109
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Tanórán kívüli csoportos vagy önálló ismeretszerzés, gyakorlás, képességfejlesztés egyéni tanulás, tájékozódás, művelődés, szórakozás,versenyfelkészülés, tehetséggondozás, felzárkóztatás stb. Célja: Információszerzési technikák gyakorlása, ismeretek gyarapítása Felelősök: tanítók, szaktanárok, könyvtárosok Fejlesztési követelmények: Használja rendszeresen az iskolai könyvtárat. Ismerje és alkalmazza a könyvtárhasználat szabályait és kövesse a könyvtárban való viselkedés normáit. Igazodjon el a könyvtárban, annak állományrészeiben, tudja igénybe venni szolgáltatásait. Legyen képes a különböző formákban megjelenő információt felismerni. A dokumentumtípusok formai és tartalmi sajátosságainak ismeretében legyen képes önálló használatukra. Tudjon információt különféle formákban megjeleníteni. Szerezzen jártasságot az információk különféle formáinak együttes kezelésében. A megszerzett információt legyen képes felhasználni. Szokjon hozzá az ismeretközlő irodalom, a periodikák, kézikönyvek használatához. Ismerje a kézikönyvtár tájékozódásban betöltött szerepét. Iskolai feladatai megoldásához és mindennapi tájékozódásához tudja önállóan kiválasztani és használni a megfelelő segédkönyveket. Tudjon különböző szempontok szerint dokumentumokat keresni a könyvtár katalógusaiban, adatbázisaiban. Tudjon feladataihoz forrásokat választani, megadott szempontok alapján belőlük információkat szerezni, és elvégzett munkájáról beszámolni. Lássa, hogy a technika fejlődésével az információk új és újabb ismerethordozókon jelennek meg, és szerezzen tapasztalatokat ezek használatában. Szerezzen tapasztalatokat arról, hogy az új technológiákon alapuló informatikai eszközök kibővítik a hagyományos könyvtári tájékozódás kereteit. Tapasztalatai alapján lássa a könyvtár szerepét az ismeretszerzésben, a szabadidő tartalmas eltöltésében, Az iskolai könyvtár rendszeres igénybevételén túl ismerje meg és használja a lakóhelyi közkönyvtárat is. A megvalósítás eszközei:
110
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A nevelési-oktatási célokkal és feladatokkal összhangban folyamatosan fejlesztett, gondozott és feltárt állomány: a hagyományos és korszerű információhordozók. A tájékoztatás direkt és indirekt eszközei: kézikönyvek, elektronikus dokumentumok, számítógépes adatbázisok, Internet kereső programok. Egyéni és csoportos helyben használat; tájékozódás, kutatómunka, könyvek és folyóiratok böngészése, olvasása, számítógépes programok, CD-ROM-ok, Internet- használat, választás a szabadpolcról. Kölcsönzés: tartós tankönyvek, tankönyvek, tanári kézikönyvek, ismeretterjesztő és szépirodalmi művek, segédkönyvek, szakmai folyóiratok, oktatási segédletek. A tanórák mellett tanórán kívüli foglalkozások; felzárkóztatás, képességfejlesztés, tehetséggondozás, versenyfelkészítés. Korcsoportok és érdeklődési körök szerinti programok, rendezvények: szakkörök, rendhagyó órák, mese - és irodalmi délutánok, vetélkedők, versenyek, egyéb aktualitások. A könyvtári szolgáltatások és lehetőségek minőségi fejlesztése folyamatos feladat. A tanulók munkájának értékelése: A tanulók érdemjegyet nem kapnak könyv- és könyvtárhasználatból. Nagyon fontos azonban szöveges értékelés, az elvégzett munka megbeszélése. Az értékelés mindig pozitív: célja a könyvtár és az olvasás megszerettetése. Taneszközök: A törvény előírja a korszerű iskolai könyvtár meglétét. A könyvtári állományhoz tartozó könyvek folyóiratok, a nem nyomtatott dokumentumok és a használatukhoz tartozó eszközök szerves részét képezik a könyvtárhasználati óráknak. Könyvés könyvtárhasználati tankönyvek, feladatgyűjtemények, tanári kézikönyvek segítik hatékonyabbá tenni ezeket az órákat. Az 1-8. osztályokban tanított könyvtárhasználati ismeretek: 1.osztály Éves óraszám : 2 Tartalom: Ismerkedés a könyvtárral: látogatás, a könyvtár szolgáltatásai, kölcsönzés. Gyermekkönyvek a könyvtárban - mesélés /közös olvasás – rajzolás/ Követelmény: Lássa a könyvtár szerepét a szabadidő hasznos eltöltésében. Ismerje és alkalmazza a könyvtárhasználat alapvető szabályait, fogadja el a könyvtárban való viselkedés normáit. 2. osztály Éves óraszám: 2 óra
111
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Tartalom: A könyv részei és adatai, tájékozódás a könyvek tartalma felől, könyvek adatának lejegyzetelése: cím, szerző, kiadó. Gyermeklapok jellemzői, tartalmuk. Követelmény: Fedezze fel a dokumentumtípusok közötti különbségeket: legyen tisztában a könyvek és az újságok közti különbségekkel. 3. osztály: Éves óraszám: 2 óra Tartalom: A könyvek csoportosítása tartalmuk szerint. Állományrészek a könyvtárban. A kézikönyvtár alapvető könyvei: lexikonok, enciklopédiák, szótárak. Gyermeklexikonok, enciklopédiák használata. Követelmény: Legyen tisztában az iskolai könyvtár általános rendjével, tudja azt készségszinten használni. Tudja használni az életkorának megfelelő lexikonokat, enciklopédiákat, és ennek alapján más betűrendes tájékozódáson alapuló kiadványt. 4. osztály Éves óraszám: 2 óra Tartalom: A könyvtári betűrendbe sorolás szabályai. A szépirodalmi művek raktári rendje. Fekete István egy állatregényének előkészítése természettudományi albumok és a Magyar értelmező kéziszótár segítségével. Követelmény: Tudjon tájékozódni a szépirodalmi művek között. Ismerje meg a kézikönyvtár tájékozódásban betöltött szerepét. Tudjon információt különféle formákban megjeleníteni. 5. osztály Éves óraszám: 3 óra Tartalom: Raktári rend. A katalógus fogalma, jelentősége a könyvtári tájékozódásban. Irányított keresés. Móra-nap: dokumentumok keresése Mórától, Móráról. Követelmény: Igazodjon el a könyvtár raktári rendjében. Tudjon különböző szempontok szerint dokumentumokat keresni a könyvtár katalógusaiban, adatbázisaiban. 6. osztály Éves óraszám: 4 óra Tartalom: Az ismeretterjesztő műveket csoportosítása, raktári jelzete. Irányított forrás- és információ-keresés. Írástörténet, könyvtörténet, könyvnyomtatás, könyvtártörténet témakörökben kutatómunka, majd a gyűjtött anyagból tabló készítése. Követelmény: 112
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Tudjon információt gyűjteni az ismeretközlő művekből. A megszerzett információt legyen képes felhasználni. Egyéni kutatómunkáját tudja összeegyeztetni a csoport többi tagjával, és közös produktumot létrehozni. 7. osztály Éves óraszám: 4 óra Tartalom: Időszaki kiadványok. Újságok, szórakoztató és szakfolyóiratok. Irányított információgyűjtés különböző dokumentum-típusokból. Követelmény: Tudjon feladataihoz forrásokat választani, megadott szempontok alapján belőlük információkat szerezni, és elvégzett munkájáról beszámolni. 8. osztály Évi óraszám: 4 óra Tartalom: Nyomtatott és nem nyomtatott dokumentumok. Könyvtári hálózatok. Könyvtárközi kölcsönzés előnyeinek megismerése. Beiratkozás egy közeli közművelődési könyvtárba. A világ legismertebb nemzeti, valamint Magyarország híres könyvtárai. Követelmény: Tudjon tájékozódni számítógépes könyvtári adatbázisban. Szerezzen tapasztalatokat arról, hogy az új technológiákon alapuló informatikai eszközök kibővítik a hagyományos könyvtári tájékozódás kereteit. Legyen képes megnevezni hazánk nemzeti könyvtárát, tudjon tájékozódni egy közművelődési könyvtárban is.
17. Az iskola helyi tantervei
113
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
Az iskola helyi tanterve az egyes évfolyamokon tanítandó tantárgyakat, a tanítás időkereteit, a tanítandó tananyag tantárgyankénti és évfolyamonkénti bontását, az ehhez kapcsolódó alapkövetelményeket és a tanulók értékelésének módjait, a tantárgyak eszközszükségleteit tartalmazza. Az egyes tantárgyakra, tárgykörökre érvényesek a NAT által meghatározott minimum követelmények, a kerettantervekben javasolt tartalmak és időkeretek. Az egyes tantárgyakon belül a követelmények ennél magasabbak is lehetnek, ott azokat konkrét megfogalmazásban feltüntettük. Általánosan érvényes azonban, az a célkitűzésekben már elfogadott szempont, hogy a továbbhaladási feltétel mindig a NAT alapkövetelmények teljesítése. A nevelők feladata, hogy a fentiek alapján tanmeneteiket elkészítsék. A mintatantervek helyi adaptációjához a következő szabályt alkalmazzuk: A magasabb évfolyamba lépés feltételét valamennyi tantárgy minden évfolyamára vonatkozóan a NAT minimum követelményeinek elérésével teljesítse. Az éves óratervek a közoktatási törvény által meghatározott arányok figyelembe vételével, valamint az 51/2012 EMMI rendeletében meghatározottak szerint készültek. A kereteken belül a nevelőtestület véleményét és érveit is számításba véve differenciálunk. A szabadon választható órakeretek felhasználását a szülők, az iskolaszék valamint a tantestület véleményének, illetve igényeinek szintézisével terveztük. A sajátos nevelési igényű tanulóknál a helyi tanterv a fogyatékosság típusához és fokához igazodó fejlesztő programot is tartalmazza. Általános iskola helyi tantárgyi tantervei: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18.
Biológia- egészségtan helyi tanterv Ének-zene helyi tanterv Fizika helyi tanterv Földrajz helyi tanterv Informatika helyi tanterv Kémia helyi tanterv Környezetismeret helyi tanterv Magyar nyelvtan és irodalom helyi tanterv Matematika helyi tanterv Német nyelv helyi tanterv Osztályfőnöki helyi tanterv Vizuális kultúra helyi tanterv Technika, életvitel és gyakorlat helyi tanterv Természetismeret helyi tanterv Testnevelés és sport helyi tanterv Történelem és társadalmi és állampolgári ismeret helyi tanterv Erkölcstan helyi tanterv Hon- és népismeret
18.A pedagógiai program nyilvánosságra hozatala
114
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
1. Az iskola pedagógiai programja nyilvános, minden érdeklődő számára hozzáférhető. 2. A házirend elolvasható az iskola honlapján. Az iskolai honlap internet címe: www.nagyrecse.hu/recsesuli 3. A pedagógiai programról minden érdeklődő tájékoztatást kérhet az iskola igazgatójától, igazgatóhelyettesétől, valamint az iskola pedagógusaitól a nevelők fogadó óráján vagy – ettől eltérően – a pedagógussal előre egyeztetett időpontban. 4. A pedagógiai program egy-egy példánya a következő személyeknél, illetve intézményeknél tekinthető meg: - az iskola honlapján; - az iskola fenntartójánál; - az iskola irattárában; - az iskola könyvtárában; - az iskola, tagintézmény nevelői szobájában; - az iskola igazgatójánál; - az iskola igazgatóhelyettesénél, tagintézmény vezetőnél; - a nevelők szakmai munkaközösség vezetőjénél;
19. Jóváhagyási, egyetértési, véleményezési záradék
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programját a Szülői Munkaközösség 2013.év 03. hó 25. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a szülői munkaközösség vezetője aláírásával tanúsítja. …………………………………. SZM elnöke
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programját a Diákönkormányzat 2013.év 03. hó 25. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a diákönkormányzat munkáját segítő tanár aláírásával tanúsítja. .
115
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
…………………………………. DÖK munkáját segítő tanár
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programját a nevelőtestület 2013.év 03. hó 27. napján tartott ülésén elfogadta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a közalkalmazotti tanács vezetője aláírásával tanúsítja. .
…………………………………. közalkalmazotti tanács vezetője
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjával az iskola fenntartója egyetért.
Nagykanizsa,2013.05.22..
…………………………….. Tomity Mária tankerület vezető
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programját a mai napon jóváhagytam. Nagyrécse, 2013. 05.23. ................................................. Horváth János igazgató
116
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
I. számú melléklet A Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának jogszabály változás miatti módosítása 1. I. fejezet 6.5 pontja beillesztésre került: Lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló: az a tanuló, akinek az adott tanévben a tanulmányi átlageredménye közepes teljesítmény alatti vagy a megelőző tanévi átlageredményéhez képest legalább 1,1 mértékű romlást mutat, és esetében komplex, rendszerszintű pedagógiai intézkedések alkalmazása válik szükségessé. A lemorzsolódással veszélyeztetett tanulónak minősülés részletes feltételeit, a lemorzsolódással veszélyeztetett tanulók támogatásához kapcsolódó korai jelző- és pedagógiai támogató rendszer létrehozását, működtetését, és az ennek keretében történő adatszolgáltatás rendjét, a megjelenő rendeletnek megfelelően kezeli intézményünk. 2.
II. fejezet 8. pontja Állami szintű fittségi felmérés – Hungarofit – törlésre került, helyébe a tanulók fizikai állapotának és edzettségének (fizikai fittségének) mérése került. A Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (a továbbiakban: NETFIT) a tanulók fizikai fittségi mérésének adatait rögzítő, informatikai alapú diagnosztikus értékelő rendszer. A NETFIT rendszerbe azonosításra alkalmatlan módon feltöltött tanulói eredményeket a NETFIT-et támogató informatikai alapú diagnosztikus értékelő rendszer automatikusan kiértékeli. A fizikai fittségi mérés eredményeit a mindenkori tanév rendjéről szóló jogszabályban meghatározott mérési időszak utolsó napjáig az iskolának a tanuló mérési azonosítójának alkalmazásával fel kell tölteni a NETFIT rendszerbe. A fizikai fittségi mérés tanulót érintő eredményeiről a tanuló és a szülő a tanuló mérési azonosítójának felhasználásával a NETFIT rendszeren keresztül kap tájékoztatást.
A NETFIT tartalmi területei és a kapcsolódó fittségi profilok: Tartalmi területek
1.
Fittségi profilok
A tanulók testösszetételére vonatkozó mérések - az 1.1. Testösszetétel és antropometriai paraméterek tápláltsági profil mérése és a testösszetétel becslése
Leírás A NETFIT testösszetétel és tápláltsági profilja tartalmazza a testtömeg és testmagasság értékekből számított testtömeg indexet (BMI) és a testzsír százalék értéket.
117
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
2.
Nevelési program Helyi tanterv
A tanulók vázizomzatának 2.1. Vázizomzat fittségi fittségére vonatkozó profil (pálya)tesztek
2.2. Hajlékonysági profil
3.
A tanulók aerob kapacitására vonatkozó (pálya)tesztek
3.1. Aerob fittségi (állóképességi) profil
A NETFIT tesztek közül a vázizomzat fittségével az ütemezett hasizom teszt, a törzsemelés teszt, az ütemezett fekvőtámasz teszt, a kézi szorítóerő mérés és a helyből távolugrás teszt foglalkozik.
A hajlékonysági teszt megbízható eredményekkel szolgál a térdhajlító izmok nyújthatóságáról. Az aerob fittségi profil a 20, vagy 15 méteres állóképességi ingafutás teszt eredménye alapján becsült aerob kapacitás minősítését tartalmazza, vagyis a légzőszervrendszer és a keringési rendszer állapotának, a szervezet oxigénszállító és oxigénfelhasználási képességének mutatója.
A tanulók testösszetételére és tápláltsági állapotára vonatkozó mérések típusai: - Testtömeg mérése - Testmagasság mérése - BMI (az előző két érték alapján számítva) - Testzsír százalék mérése A tanulók aerob kapacitására és vázizomzatának fittségére vonatkozó mérések, tesztek A 1.
Mérés megnevezése
2.
Ütemezett hasizom teszt
3.
Törzsemelés teszt
B Mérés célja Has izomzat erejének és erő-állóképességének mérése. A törzsfeszítő izmok erejének mérése.
118
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
4.
Ütemezett fekvőtámasz teszt
A felsőtest izomerejének és erőállóképességének mérése.
5.
Kézi szorítóerő mérés
Az alkar izmainak maximális izometrikus erőkifejtő képességének mérése.
6.
Helyből távolugrás teszt
Alsó végtag dinamikus erőkifejtési képességének mérése.
7.
Hajlékonysági teszt
A térdhajlító izmok nyújthatóságának mérése.
8.
Állóképességi ingafutás teszt 15 m, Maximális oxigénfelvevő-képesség becslése. ill. 20 m
Jóváhagyási, egyetértési, véleményezési záradék A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának módosítását a Szülői Munkaközösség 2015.év 01. hó 26. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a szülői munkaközösség vezetője aláírásával tanúsítja. ………………………………… SZM elnöke A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának módosítását az intézményi tanács 2015.év 01. hó 26. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a az intézményi tanács vezetője aláírásával tanúsítja. ………………………………… intézményi tanács elnöke A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának módosítását a Diákönkormányzat 2015.év 01. hó 23. napján tartott ülésén véleményezte és elfogadásra javasolta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a diákönkormányzat munkáját segítő tanár aláírásával tanúsítja.
………………………………… DÖK munkáját segítő tanár 119
Nagyrécsei Körzeti Általános Iskola és Tagintézménye Miháld
Nevelési program Helyi tanterv
A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának módosítását a nevelőtestület 2015.év 01. hó 23. napján tartott ülésén elfogadta, erről jegyzőkönyv készült, melynek tényét a közalkalmazotti tanács vezetője aláírásával tanúsítja.
………………………………… közalkalmazotti tanács vezető A Körzeti Általános Iskola pedagógiai programjának módosítását a mai napon jóváhagytam, mellyel egy időben a rá háruló többletkötelezettség megítélésének vonatkozásában a Fenntartóhoz felterjesztettem. Nagyrécse, 2015. 01.27. ................................................. Horváth János igazgató
120