133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelet az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet módosításáról1 A Kormány a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 57. § (3) bekezdés a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. § (1) Az Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzék módosításának eljárásrendjéről szóló 133/2010. (IV. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 1. mellékletének 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010.) pontjában foglalt táblázata (a továbbiakban: Táblázat) az 1. melléklet szerint módosul. (2) Az R. 2. mellékletének helyébe a 2. melléklet lép. 2. § (1) Ez a rendelet a (2)–(4) bekezdések kivételével, a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (2) Az 1. melléklet 39., 43., 44., 47., 54., 57. pontja 2012. január 1-jén lép hatályba. (3) Hatályát veszti a) a Táblázat „A” oszlop szerinti 101., 112., 121., 130., 147., 164., 188., 246., és 247. sora, b) az R. 2. melléklete Alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tanulók részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerinti szakiskolai nevelés és oktatás keretében folytatott képzésben 3 éves képzési idejű szakképesítések táblázatának 24., 40., 50., 69., 101., és 107. sora. (4) A (3) bekezdés 2011. szeptember 15-én lép hatályba. (5) E rendelet 2012. január 2-án hatályát veszti.
1. melléklet a 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelethez
1
A rendelet a 2. § (5) bekezdése alapján hatályát vesztette 2012. január 2. napjával.
1.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 100. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
54
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
2 év 2100 óra
3129 3129
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "100.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 06
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Épületgépészeti technikus 5 0 0
7 8
0 0
1 1
0 0
54 54
01 02
M
N
Épületgépész technikus Hűtő- klíma technikus
1993.
-
2011.
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
2.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 101. sor helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5
sorszám
1.
6 7
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
5
2006.
-
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 09
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Épületgépészeti csőhálózatés berendezés-szerelő
"101.
8
0
0
1
0
31
01
0
0
1
0
31
02
9
0
0
1
0
31
03
10
0
0
1
0
31
04
M
N
Energiahasznosító berendezés szerelője Gázfogyasztóberendezésés csőhálózat-szerelő Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő
7621 7621
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
2 év 2000 óra 7621 7621
3.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 102. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
7421
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
1400 óra
7421
Szakképesítések köre
sorszám
1. "102.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 10
Épületlakatos
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
5 31
01
2006.
Épületmechanikai szerelő
4.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 106. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2000 óra
7442
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - vadgazdálkodásért felelős miniszter"
400 óra
7442
Szakképesítések köre
tanulmányi terület
sorszám
1. "106.
31
863
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
2. 01
Fegyverműszerész
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 0
0
0
0
0
0
0
1
5 33
01
Vadászpuska műves 5
2006.
5.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 115. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
521
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 09
Gépi forgácsoló 4
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
megnevezés
sorszám
3.
7.
8.
2 év 2300 óra
7423
0
0
0
1
31
01
Esztergályos
1 év 1000 óra
7423
8
0
0
0
1
31
02
Köszörűs
1 év 1000 óra
7423
9
0
0
0
1
31
03
Marós
1 év 1000 óra
7423
P
Q
7
"115.
5
2006.
-
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
6.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 117. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
521
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
7421
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
1200 óra
7421
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1.
"117.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 10
Géplakatos
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
5 31
01
1993.
Gépbeállító
7.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 118. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
5
1993.
-
2 év 2300 óra
7425
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
7
0
1
0
0
31
01
Bevontelektródás kézi ívhegesztő
1200 óra
7425
8
0
1
0
0
31
02
Egyéb eljárás szerinti hegesztő
1200 óra
7425
Fogyóelektródás védőgázas ívhegesztő
1200 óra
7425
4
szint
tanulmányi terület
31
521
5
1.
6
9
10 11 12
sorszám
"118.
szint
sorszám
megnevezés
2. 11
Hegesztő 4
sorszám
szint 3.
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
0
1
0
0
31
03
0
1
0
0
31
04
Gázhegesztő
1200 óra
7425
05
Hegesztő-vágó gép kezelője
400 óra
7425
06
Volfrámelektródás védőgázas ívhegesztő
1200 óra
7425
0 0
1 1
0 0
0 0
31 31
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
8.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 120. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
522
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
N
O
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
Hőtechnikai üzemeltető
sorszám
szint
2. 02
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
megnevezés
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
szint
sorszám
4.
5.
6.
7.
8.
9.
300 óra
8291
megnevezés
3. berendezés
7
8 9
M
Szakképesítések köre
"120.
10
Ipari olaj- és gáztüzelő-berendezés kezelő Kisteljesítményű kazán fűtő (max. 2 t/h)
0
1
0
0
31
01
0
1
0
0
31
02
0
0
1
0
31
01
Hőközpont és hálózatkezelő
0
0
1
0
31
02
400 óra
8291
1000 óra
8229
Hűtéstechnikai berendezéskezelő
1000 óra
8229
1000 óra
8291
1000 óra
8291
11
0
0
1
0
31
03
Kazángépész (12 t/h felett)
12
0
0
1
0
31
04
Kazánkezelő (2-12 t/h között)
M
N
5
2006.
-
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
9.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 129. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
544
5
sorszám
1.
6 7
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
5
2006.
-
7115
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 03
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Külszíni bányász
"129.
0 0
8
0 0
1 1
0
31
0
01
Kőbányász, ásvány-előkészítő
31
02
Külfejtéses bányaművelő
M
N
O
1200 óra 7115
10.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 140. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
521
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
szint
sorszám
Szerkezetlakatos 4
sorszám
szint
2. 24
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
3.
"140. 7
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
5 31
01
Lemezlakatos
1993.
-
7.
8.
2 év 2300 óra
7421
1000 óra
7421
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
11.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 141. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
521
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
5
1993.
-
2 év 2300 óra 650 óra
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "141.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 08
Szerszámkészítő
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
31
01
Szikraforgácsoló
8.
9.
7422
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
7423
12.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 148. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
7443
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
500 óra
7443
Szakképesítések köre
tanulmányi terület
sorszám
1.
"148.
54
523
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 04
Automatikai technikus
7
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 1
0
0
0
0
1
0
0
6 52
01
2006.
PLC programozó
13.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 149. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
544
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
6
2006.
-
800 óra
7445
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
6
2006.
-
2 év 2300 óra
7445
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre
sorszám
1. "149.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 02
Elektrolakatos és villamossági szerelő
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
14.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 151. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
522
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "151.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
2. 01
Elektromos gép- és készülékszerelő
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
15.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 152. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
522
5
sorszám
1.
6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 05
Elektronikai műszerész
"152.
8
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
1993. 31
01
6
Elektronikai gyártósori műszerész 33
01
P
Q
Audio- és vizuáltechnikai műszerész
2011.
-
2011.
7.
8.
2 év 2300 óra
7443
1000 óra
7443
400 óra
7443
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
16.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 154. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
3118
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre
tanulmányi terület
sorszám
1. "154.
54
522
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Erősáramú elektrotechnikus
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 1
0
0
0
6
1993.
-
2 év 2300 óra
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
6
1993.
-
2 év 2000 óra
7443
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
17.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 158. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
54
523
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre
sorszám
1. "158.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
2. 05
Mechatronikai technikus
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
18.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 165. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
522
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
Villanyszerelő4
sorszám
szint
2. 04
7
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
szint
sorszám
5.
6.
8.
9.
megnevezés
3.
4.
1993.
33
02
Erősáramú berendezések felülvizsgálója
0
0
0
1
33
15
14
0
0
0
1
33
16
15
0
0
0
1
33
17
16
0
0
0
1
33
06
Érintésvédelmi szabványossági felülvizsgáló Kisfeszültségű csatlakozó- és közvilágítási FAM szerelő Kisfeszültségű FAM kábelszerelő Kisfeszültségű kábelszerelő Kisfeszültségű mérőhelyi FAM szerelő Kisfeszültségű szabadvezeték hálózati FAM szerelő Középfeszültségű FAM szerelő Középfeszültségű kábelszerelő Szakszolgálati FAM szerelő
17
0
0
0
1
33
18
Villamos alállomás kezelő
18
0
0
0
1
33
19
19
0
0
0
1
33
07
20
0
0
0
1
33
20
21
0
0
0
1
33
21
22
0
0
0
1
33
10
Villámvédelmi felülvizsgáló
P
Q
R
8
0
0
0
1
33
01
9
0
0
0
1
33
11
10
0
0
0
1
33
12
11
0
0
0
1
33
13
12
0
0
0
1
33
14
13
S
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
"165.
6
Villamos elosztóhálózat szerelő, üzemeltető Villamos gép és -készülék üzemeltető Villamos hálózat kezelő Villamos távvezeték építő, üzemeltető
7. 2 év
2300 óra
7624
1993.
500 óra
3154
1993.
300 óra
3154
2011.
50 óra
7445
2011.
60 óra
7445
2011.
240 óra
7445
2011.
40 óra
7445
50 óra
7445
2011.
2011.
200 óra
7445
2011.
260 óra
7445
1993.
50 óra
7445
2011.
200 óra
7445
-
2011.
500 óra
7445
2011.
800 óra
7445
2011.
200 óra
7445
2011.
300 óra
7445
1993.
500 óra
3154
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
19.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 180. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5
tanulmányi terület
sorszám
1. 33
6
543
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 02
sorszám
szint
sorszám
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
megnevezés
3.
Gumiipari technológus 0
1
0
0
8
0
0
1
0
33
01
Abroncsgyártó
0
0
1
0
33
02
Formacikk-gyártó
10
0
0
1
0
33
03
Ipari gumitermék előállító
11
0
0
0
1
"180.
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés
7
9
S
Szakképesítések köre
31
01
Gumikeverék-készítő
8
52
01
Gumiipari technikus (a szakirány megnevezésével)
2006.
-
500 óra
8137
2 év 2300 óra
8137
2 év 2300 óra
8137
2 év 2300 óra
8137
500 óra
3115
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
20.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 187. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
7612
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
800 óra
7612
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1.
"187.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Ács, állványozó 4
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
9 21
01
1993.
Állványozó
21.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 190. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
582
5
sorszám
1.
6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
31
01
Hidegburkoló
0
1
0
0
31
04
Melegburkoló és parkettás
szint
sorszám
megnevezés szint
2. 03
Burkoló 4
"190.
8
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
1993. 9
1993.
-
2011.
7.
8.
2 év 2300 óra
7634
1500 óra
7634
1200 óra
7634
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
22.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 197. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
7633
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5
sorszám
1.
6
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
2. 07
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Bádogos4
0
7
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
0
1
0
31
01
Épület- és építménybádogos
2010.
"197.
9
8
0
0
1
0
9
0
0
0
1
31
02
Ipari szigetelő-bádogos
31
01
Díszműbádogos
2011.
300 óra
23.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 198. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
582
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
31
03
Díszítő
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 04
Festő, díszítő, mázoló és tapétázó 4
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
7.
8.
2 év 2300 óra
7635
350 óra
7635
0
1
0
0
21
01
Mázoló, lakkozó
450 óra
7635
9
0
1
0
0
21
02
Plakátragasztó
100 óra
7635
10
0
1
0
0
31
01
Szobafestő
800 óra
7635
11
0
1
0
0
31
02
Tapétázó
450 óra
7635
12
0
0
0
1
1200 óra
7635
8
"198.
9
33
01
P
Q
1993.
-
Műemléki díszítő, festő
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - kultúráért felelős miniszter"
24.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 202. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
2006.
-
2 év 2300 óra
7637
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
Szakképesítések köre
sorszám
1. "202.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 13
Kályhás 4
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
25.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 206. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 15
Kőműves 4
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
"206.
9
7
33
01
P
Q
1993.
-
Műemléki helyreállító
7.
8.
9.
2 év 2300 óra
7611
1200 óra
7611
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - kultúráért felelős miniszter"
26.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 207. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
54
582
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
1993.
-
2 év 2350 óra
3123
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre
sorszám
1. "207.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
2. 03
Magasépítő technikus 4
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
27.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 208. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
54
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
1993.
-
2 év 2350 óra
3123
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
1993.
-
2 év 2300 óra
7632
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
200 óra
7321
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "208.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 04
Mélyépítő technikus
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
28.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 211. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "211.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 17
Tetőfedő 4
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
29.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 224. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
542
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 05
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Szabó4
7
0
1
0
0
21
02
8
0
1
0
0
21
03
9
0
1
0
0
21
04
Lakástextil-készítő Munkaruha- és védőruha-készítő Textiltermékösszeállító
250 óra
7321
250 óra
7321
2 év 2300 óra
7319
2006.
0
0
1
0
33
01
0
0
1
0
33
04
Csecsemő- és gyermekruha-készítő Fehérnemű-készítő
12
0
0
1
0
33
02
Férfiszabó
13
0
0
1
0
33
03
Női szabó
14
0
0
0
1
33
01
Férfi alkalmi- és korhű ruhakészítő
2011.
1 év 1200 óra
7321
15
0
0
0
1
33
02
Női alkalmi- és korhű ruhakészítő
2011.
1 év 1200 óra
7321
10 11
"224.
10
-
7321 7321
2011.
7321
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
30.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 231. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
N
O
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
31
03
Asztalosipari gépkezelő
0
1
0
0
21
01
Asztalosipari szerelő
9
0
1
0
0
21
03
Faipari alapmegmunkáló
10
0
0
0
1
4
szint
tanulmányi terület
33
543
5
sorszám
1.
6
szint
sorszám
megnevezés
Bútorasztalos 4
"231.
sorszám
szint
2. 01
7 8
M
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
2 év 2300 óra
7341
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
11
33
01
P
Q
2006.
-
Műbútorasztalos
940 óra
7341
910 óra
8125
640 óra
7346
1120 óra
7341
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
31.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 235. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
542
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 04
Kárpitos 4
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
"235.
11 0
7
0
0
1
33
01
P
Q
1993.
7.
8.
2 év 2300 óra
7343
800 óra
7343
-
Járműkárpitos
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - közlekedésért felelős miniszter"
32.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 314. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
341
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
3.
sorszám
megnevezés
Bolti eladó Bútor- és lakástextileladó Élelmiszer- és vegyiárueladó
7
0
0
1
0
31
01
8
0
0
1
0
31
02
0
0
1
0
31
03
Műszakicikk eladó
5112
9
"314.
5112
17
2006.
5112 5112
10
0
0
1
0
31
04
Porcelán- és edényárueladó
11
0
0
1
0
31
05
Ruházati eladó
5112
12
0
0
1
0
31
06
Zöldség-gyümölcs eladó
5112
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
33.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 318. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
341
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "318.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 05
Kereskedő
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
17
2006.
-
2 év 2400 óra
5111
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
7446
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
34.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 323. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
tanulmányi terület
sorszám
1. "323.
52
725
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Látszerész és fotócikkkereskedő 4
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 0
0
0
0
17
1993.
-
2 év 2200 óra
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
7.
8.
9.
-
2 év 2300 óra
5122
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
35.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 337. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
811
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "337.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Cukrász 4
7
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4. 18 33
01
P
Q
Diétás cukrász
1993. 2011.
200 óra
5122
36.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 342. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
M
N
O
R
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5
tanulmányi terület
sorszám
1. 33
6
811
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
2. 02
Pincér 4
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
9.
megnevezés
3. 1
0
0
0
0
0
0
1
4.
1993.
"342. 7
S
Szakképesítések köre
18 33
01
Mixer-Bartender
2011.
7.
8.
2 év 2300 óra
5123
200 óra
5123
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
37.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 344. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
7
0
0
0
1
33
01
Diétás szakács
8
0
0
0
1
33
02
Konyhafőnök
P
Q
4
szint
tanulmányi terület
33
811
5
sorszám
1.
6
szint
sorszám
megnevezés
2. 03
Szakács 4
sorszám
szint
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
"344.
18
1993.
7.
8.
2 év 2300 óra
5124
600 óra
5124
400 óra
5124
-
2011.
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter - egészségügyért felelős miniszter"
38.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 347. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
811
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "347.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 02
Vendéglős 4
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
18
2011.
-
2 év 2300 óra
5121
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
9.
39.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 351. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
7
0
1
0
0
31
02
8
0
1
0
0
31
03
4
szint
tanulmányi terület
52
861
5
sorszám
1.
6
9
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre
"351.
szint
sorszám
megnevezés
Büntetés-végrehajtási felügyelő
sorszám
szint
2. 01
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
0
0
0
1
4.
Büntetés-végrehajtási őr Büntetés-végrehajtási segédfelügyelő 52
02
10
0
0
0
1
52
01
11
0
0
0
1
52
03
12
0
0
0
1
52
04
Büntetés-végrehajtási egészségügyi főfelügyelő Büntetés-végrehajtási főfelügyelő Büntetés-végrehajtási gazdálkodási főfelügyelő Büntetés-végrehajtási igazgatási főfelügyelő
19
7.
8.
1997.
1215 óra
5363
2011.
645 óra
5363
2011.
250 óra
5363
600 óra
5363
2011.
850 óra
5363
2011.
600 óra
5363
2011.
600 óra
5363
2011.
-
büntetés-végrehajtásért felelős miniszter"
40.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 353. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
213
5 6
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "353.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Fényképész és fotótermékkereskedő
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
19
1993.
-
2 év 2000 óra
5341
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
7.
8.
9.
5311
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
41.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 354. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
815
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 01
Fodrász
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
1993.
"354.
19
7
33
01
P
Q
Parókakészítő
2 év 2300 óra -
2010.
1000 óra
42.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 362. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5
tanulmányi terület
sorszám
1. 52
6 7
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
5312
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre
815
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 01
Kozmetikus
4
"362.
8
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 1
0
0
0
0
0
0
1
52
01
Tartós sminkkészítő
0
0
0
1
52
02
Speciális arc- és testkezelő
P
Q
2 év 2000 óra
1993. 19
2009.
-
2011.
150 óra 170 óra
43.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 371. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
861
5
sorszám
1.
6 7
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
"371.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
2. 05
Polgári védelmi előadó
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
0
0
0
1
4.
2006. 54
01
Polgári védelmi főelőadó
19
2011.
-
7.
8.
350 óra
3524
250 óra
3524
9. katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter"
44.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 372. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
61
861
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
N
O
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
2. 01
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
megnevezés
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
szint
sorszám
4.
5.
6.
7.
8.
9.
19
2006.
-
1 év 1400 óra
megnevezés
3.
Rendészeti szervező
7 8
M
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
"372.
0
0
1
0
61
01
Határrendész-szervező
0
0
1
0
61
02
Katasztrófavédelmi - és polgári védelmi szervező
3529 3529
9
0
0
1
0
61
03
Rendőrszervező
3529
10
0
0
1
0
61
04
Tűzoltószervező
3529
M
N
rendészetért felelős miniszter katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter"
45.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 372. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
7.
8.
9.
5361
Szakképesítések köre Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
861
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 06
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
Rendőr
1993.
7
0
1
0
0
52
03
Csapatszolgálati járőrtárs
2011.
700 óra
8
0
1
0
0
52
04
Járőr
2011.
700 óra
5361
9
0
1
0
0
52
05
Őr-járőrtárs
2011
700 óra
5361
10
0
0
1
0
52
03
Bűnügyi-rendőr
2008.
11
0
0
1
0
52
01
Határrendészeti-rendőr
2008.
"373.
19
-
2500 óra
5361
0
0
1
0
52
04
Közlekedési-rendőr
13
0
0
1
0
52
02
Közrendvédelmi-rendőr
14
0
0
0
1
52
02
Baleseti helyszínelő
2011.
400 óra
5361
15
0
0
0
1
52
03
Bűnügyi helyszínelő
2011.
400 óra
5361
16
0
0
0
1
52
04
Fő határrendész
2011.
400 óra
5361
17
0
0
0
1
52
05
Körzeti megbízott
2011.
400 óra
18
0
0
0
1
52
06
Okmányvizsgáló
2011.
400 óra
5361
19
0
0
0
1
52
07
Rendőr "zászlós"
2011.
500 óra
5361
P
Q
12
2011.
5361 2 év
2011.
5361
rendészetért felelős miniszter"
5361
5361
46.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 376. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
853
5
8
sorszám
1.
6 7
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
7.
8.
9.
600 óra
9111
Szakképesítések köre
"376.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
Tisztítás-technológiai szakmunkás
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
0
0
1
31
01
0
0
0
1
31
02
2. 07
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
szint
sorszám
megnevezés
sorszám
szint
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
2011. Tisztítás-technológiai szolgálatvezető Tisztítás-technológiai vezetőüléses gépkezelő
19
2011. 2011.
-
100 óra
9111
300 óra
9111
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
47.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 379. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
861
5
sorszám
1.
6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
0
1
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 08
Tűzoltó I.
"379.
8
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
31
01
19
Tűzoltó II. 54
01
P
Q
2011.
-
Tűzoltó szerparancsnok
7.
8.
1120 óra
5362
800 óra
5362
960 óra
5362
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter"
48.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 427. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
2011.
-
500 óra
7639
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
1200 óra
7621
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "427.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 22
Árnyékolástechnikai szerelő
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
49.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 428. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "428.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 21
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Épületgépészeti rendszerszerelő Hűtéstechnikai hálózatszerelő Karbantartó csőszerelő Légtechnikai hálózatszerelő
7
0
1
0
0
31
01
8
0
1
0
0
31
02
9
0
1
0
0
31
03
10
0
0
1
0
31
01
11
0
0
1
0
31
02
12
0
0
1
0
31
03
Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő Víz-, csatorna- és közműrendszerszerelő
0
1
31
01
Fűtésirendszer felülvizsgáló, korszerűsítő
14
0
0
0
1
31
02
Gáz- és hőtermelő berendezés-szerelő
03
Gázipari műszaki-biztonsági felülvizsgáló
04
Hűtő-, klíma- és hőszivattyú berendezés-szerelő
05
Vízgépészeti és technológiai berendezésszerelő
16 17
0 0
0 0
0 0 0
1 1 1
7621
7621 5
0
0
7621
2 év 2300 óra
0
0
7621
1200 óra
7621
13
15
900 óra
31 31 31
2011.
300 óra
7621
1 év 1200 óra
7621
300 óra
7621
1 év 1200 óra
7621
1 év 1200 óra
7621
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
50.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 429. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
525
5
sorszám
1.
6
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám
N
O
alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint
2. 05
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
megnevezés
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
szint
sorszám
4.
5.
6.
7.
8.
9.
megnevezés
3.
Gépjárműkarosszériakészítő, javító 0
7
8
M
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
0
"429.
0
0
1
1
0
31
0
31
01
Járműfényező
02
Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó
9
0
0
1
0
31
03
Járműkarosszéria készítő, szerelő
10
0
0
1
0
31
04
Karosszérialakatos
M
N
7429
13
2011.
-
7429 2 év 2300 óra 7429 7429
közlekedésért felelős miniszter"
51.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 430. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
525
5 6
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "430.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 06
Gépjármű-mechatronikus
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
13
2011.
-
2 év 2300 óra
7443
közlekedésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
52.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 431. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5
tanulmányi terület
sorszám
1. 31
6 7
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre
525
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 07
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
Járműgépészeti szerelő, javító, karbantartó 0
"431.
0
8
0 0
1 1
0
01
Gépjármű-építési, szerelési logisztikus
31
02
Közúti gépjárműépítő, szerelő
M
N
31
0
13
2011.
-
2011.
2 év 2300 óra
7431
2 év 2300 óra
7431
közlekedésért felelős miniszter"
53.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 432. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
6
2011.
-
2 év 2300 óra
7443
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre
tanulmányi terület
sorszám
1. "432.
31
523
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
2. 01
Mechatronikus-karbantartó
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
0
0
0
0
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
54.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 433. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
52
861
5 6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
5.
6.
Szakképesítések köre
sorszám
1. "433.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 05
Polgári védelmi szakelőadó
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3. 0
0
0
4.
1
54
01
P
Q
Katasztrófa- és polgári védelmi főelőadó
19
2011. 2011.
-
7.
8.
9.
700 óra
3519
250 óra
3519
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter"
55.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 434. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
522
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
6
2011.
-
300 óra
7624
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
9
2011.
-
2 év 2300 óra
7629
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
19
2011.
-
500 óra
5362
katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter"
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "434.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 05
Robbanásbiztos berendezés kezelője
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
56.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 435. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
31
582
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "435.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés szint
2. 23
Szárazépítő
sorszám
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
57.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 436. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
54
861
5 6
M
N
O
P
Q
R
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
sorszám
1. "436.
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
0
0
0
0
2. 02
Tűzoltó technikus
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
58.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 437. sorral egészül ki:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
tanulmányi terület
33
811
5
sorszám
1.
6 7
M
N
O
P
Q
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
9.
Szakképesítések köre Szakképesítés azonosító száma
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
1
0
0
0
0
1
0
0
0
0
0
1
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
2. 04
Vendéglátó eladó
"437.
8
sorszám
szint
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
3.
33
01
Gyorséttermi ételeladó
18 33
01
P
Q
2011.
-
Barista és teakészítő
7.
8.
2 év 2300 óra
5123
1200 óra
5123
200 óra
5123
szakképzésért és felnőttképzésért felelős miniszter"
59.) Az R. 1. számú melléklet 1. Az Országos Képzési Jegyzék (2010) alcímet követő táblázat 283. sora helyébe a következő sor lép:
A
B
C
D
E
F
G
H
I
J
K
L
1 Szakképesítés azonosító száma
2 3
Szakképesítés megnevezése
[Sorszám
4
szint
5 6
M
N
O
R
S
T
U
V
W
X
Szakmacsoport
Jegyzékbe kerülés éve
Kizárólag iskolai rendszerben oktatható
Maximális képzési idő
FEOR szám
A szakképesítésért felelős miniszter]
4.
5.
6.
7.
8.
9.
15
2003.
-
500 óra
3619
állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter - Közbeszerzések Tanácsa elnöke"
Szakképesítések köre
tanulmányi terület
sorszám
1. "283.
54
343
Részszakképesítés Azonosító szám
Azonosító szám alapszakképesítés
részszakképesítés
elágazás
ráépülés
2. 03
Közbeszerzési referens
szint
sorszám
Szakképesítés-elágazás Azonosító szám
megnevezés
sorszám
szint 3.
0
0
0
0
Szakképesítés-ráépülés Azonosító szám
megnevezés szint
sorszám
megnevezés
2. melléklet a 133/2011. (VII. 18.) Korm. rendelethez Alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tanulók részére a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 27. § (4) bekezdése szerinti szakiskolai nevelés és oktatás keretében folytatott képzésben 3 éves képzési idejű szakképesítések A
B
C
Sorszám
A szakképesítés azonosítószáma
A szakképesítés megnevezése
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36.
33 543 02 0010 33 01 33 582 01 1000 00 00 31 521 20 0010 31 01 31 621 03 0010 31 01 31 621 03 0010 31 02 31 621 03 0010 31 03 31 621 03 0010 31 04 31 521 08 0010 31 01 33 621 01 0000 00 00 33 542 01 1000 00 00 33 582 03 1000 00 00 31 341 01 0010 31 01 33 543 01 1000 00 00 33 542 02 1000 00 00 33 811 01 1000 00 00 33 542 05 0010 33 01 31 215 02 0010 31 01 31 622 01 0010 31 01 33 541 01 0000 00 00 33 521 01 1000 00 00 31 522 01 1000 00 00 31 522 05 1000 00 00 31 341 01 0010 31 02 31 582 09 0010 31 01 31 582 07 0010 31 01 31 582 10 1000 00 00 31 521 01 0010 31 01 31 521 20 0010 31 02 31 623 01 1000 00 00 33 541 02 0000 00 00 31 215 02 0010 31 02 31 215 02 0010 31 03 31 215 02 0010 31 04 33 542 05 0010 33 04 33 542 05 0010 33 02 33 582 04 1000 00 00
Abroncsgyártó Ács, állványozó Állattenyésztési gépüzemeltető, gépkarbantartó Állattenyésztő (baromfi és kisállat) Állattenyésztő (juh és kecske) Állattenyésztő (sertés) Állattenyésztő (szarvasmarha) Autógyártó Borász Bőrdíszműves Burkoló Bútor- és lakástextil-eladó Bútorasztalos Cipész, cipőkészítő, cipőjavító Cukrász Csecsemő- és gyermekruha-készítő Csipkekészítő Dohánykertész Édesipari termékgyártó Elektromechanikai műszerész Elektromos gép- és készülékszerelő Elektronikai műszerész Élelmiszer- és vegyi áru-eladó Energiahasznosító berendezés szerelője Épület- és építménybádogos Épületlakatos Erdészeti gépszerelő, gépjavító Erdészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó Erdészeti szakmunkás Erjedés- és üdítőital-ipari termékgyártó Fajátékkészítő Faműves Fazekas Fehérnemű-készítő Férfiszabó Festő,díszítő, mázoló és tapétázó
37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83.
33 815 01 1000 00 00 33 543 02 0010 33 02 33 621 02 1000 00 00 31 582 09 0010 31 02 31 521 09 1000 00 00 31 525 07 0010 31 01 31 525 06 0000 00 00 31 521 10 1000 00 00 31 215 02 0010 31 05 31 622 01 0010 31 02 31 521 08 0010 31 02 31 521 11 1000 00 00 31 541 01 1000 00 00 33 522 02 0000 00 00 31 582 21 0010 31 01 33 543 02 0010 33 03 31 582 07 0010 31 02 33 346 01 1000 00 00 31 525 05 0010 31 01 31 525 05 0010 31 02 31 525 05 0010 31 03 31 582 13 0000 00 00 31 525 05 0010 31 04 33 542 04 1000 00 00 33 525 01 0010 33 01 31 521 01 0010 31 02 31 521 20 0010 31 03 31 215 02 0010 31 06 31 543 05 0000 00 00 31 215 02 0010 31 07 31 582 14 0000 00 00 31 582 15 1000 00 00 31 582 09 0010 31 03 31 582 21 0010 31 02 31 525 07 0010 31 02 31 621 04 0000 00 00 31 523 01 0000 00 00 31 521 01 0010 31 03 33 541 03 0000 00 00 33 525 01 0010 33 02 31 341 01 0010 31 03 31 215 02 0010 31 10 31 215 02 0010 31 11 33 542 05 0010 33 03 31 521 20 0010 31 04 31 725 01 0000 00 00 31 812 01 0000 00 00
Fodrász Formacikk-gyártó Gazda Gázfogyasztóberendezés- és csőhálózat-szerelő Gépi forgácsoló Gépjármű-építési, szerelési logisztikus Gépjármű-mechatronikus Géplakatos Gyékény-, szalma és csuhéjtárgykészítő Gyümölcstermesztő Háztartási gépgyártó Hegesztő Húsipari termékgyártó Hűtő- és klímaberendezés-szerelő, karbantartó Hűtő- és légtechnikai rendszerszerelő Ipari gumitermék előállító Ipari szigetelő-bádogos Irodai asszisztens Járműfényező Járműkarosszéria előkészítő, felületbevonó Járműkarosszéria készítő, szerelő Kályhás Karosszérialakatos Kárpitos Kerékpárszerelő Kertészeti gépszerelő, gépjavító Kertészeti gépüzemeltető, gépkarbantartó Kézi és gépi hímző Kishajóépítő, -karbantartó Kosárfonó és fonottbútor-készítő Kőfaragó, műköves és épületszobrász Kőműves Központifűtés- és csőhálózat-szerelő Központifűtés- és gázhálózat rendszerszerelő Közúti gépjárműépítő, szerelő Lótartó és -tenyésztő Mechatronikus-karbantartó Mezőgazdasági gépszerelő, gépjavító Molnár Motorkerékpár-szerelő Műszakicikk eladó Nemezkészítő Népi bőrműves Női szabó Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó Optikai üvegcsiszoló Panziós, falusi vendéglátó
84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110.
33 541 04 0000 00 00 33 811 02 1000 00 00 31 341 01 0010 31 04 31 341 01 0010 31 05 33 811 03 1000 00 00 31 582 23 1000 00 00 31 521 24 1000 00 00 33 521 08 1000 00 00 33 762 01 0010 33 02 31 622 01 0010 31 03 31 215 02 0010 31 08 31 215 02 0010 31 09 33 541 06 0000 00 00 33 541 07 1000 00 00 31 582 17 0000 00 00 31 582 18 1000 00 00 31 841 02 1000 00 00 33 524 01 1000 00 00 33 811 04 1000 00 00 33 522 04 1000 00 00 33 215 02 0000 00 00 31 582 21 0010 31 03 31 853 06 1000 00 00 31 582 09 0010 31 04 31 582 09 0010 31 04 31 341 01 0010 31 06 31 622 01 0010 31 04
Pék Pincér Porcelán- és edényáru-eladó Ruházati eladó Szakács Szárazépítő Szerkezetlakatos Szerszámkészítő Szociális gondozó és ápoló Szőlőtermesztő Szőnyegszövő Takács Tartósítóipari termékgyártó Tejtermékgyártó Tetőfedő Útépítő Vasúti pályamunkás Vegyi-és kalorikusgép szerelő és karbantartó Vendéglátó eladó Villanyszerelő Virágkötő, -berendező, virágkereskedő Víz-, csatorna- és közmű-rendszerszerelő Vízműkezelő Vízvezeték- és vízkészülék-szerelő Tűzvédelmi eszköz- és rendszerszerelő, karbantartó Zöldség-gyümölcs eladó Zöldségtermesztő