KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június30-i ülésének jegyzőkönyvéből 321/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés
- 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek. A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Alapító Okiratának 16. pontja az alábbiak szerint módosul: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék: A Hunyadi Mátyás Általános Iskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 255/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (V. 25.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. június …-én kelt …/2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával módosította. Eger, 2011. július 1.
Andornaktálya, 2011. július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
…………………………………………………. Vámosi László Andornaktálya Község Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Hunyadi Mátyás Általános Iskola 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Fadrusz János utca 1/a. Tagintézménye(i) és címe(i): Az intézmény alapításának éve: 1981 Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Andornaktálya Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Andornaktálya Község Önkormányzata 3399 Andornaktálya, Rákóczi út 160.
9.
Az intézmény típusa: általános iskola
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Andornaktálya Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Évfolyamok száma: 1-8. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 1-4. évfolyamon – 416 fő 5-8. évfolyamon – 480 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1.
Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton nappali - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon)
- 80121-4 Általános iskolai rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. nappali rendszerű általános iskolai nevelése évfolyamon): oktatása: • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) tanulók integrált nevelése, oktatása pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus pontjából a megismerő funkciók vagy a okra visszavezethető tartós és súlyos viselkedés fejlődésének organikus okra rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű visszavezethető tartós és súlyos tanulók integrált nevelése, oktatása rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének alapján a megismerő funkciók vagy a
viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés foglalkozás (szorgalmi időben) - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport
és - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
15.2.
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása
Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
- 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek
- fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés
•
• • •
•
Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Oktatást közvetlenül segítő anyagok - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) értékesítése • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel Helyiségek és eszközök bérbeadása összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, lebonyolítása táboroztatás szervezése, lebonyolítása Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) kártérítése • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a jogszabályokban foglaltak szerint az szerv kiadásaiban: 5% alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4.
Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek • •
•
Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyam szervezése Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás •
Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a Rendelet 64. § (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, valamint Andornaktálya Község Képviselő-testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon:
egri 9781 hrsz-on lévő iskolaépület 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodásban, önkormányzatok hatályos vagyonrendeletében foglaltaknak megfelelően.
valamint
a
fenntartó
Záradék: A Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június …-én kelt …/2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 255/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, valamint Andornaktálya Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (V. 25.) számú képviselő-testületi határozata, mely jóváhagyta a Hunyadi Mátyás Általános Iskola alapító okiratát.
Eger, 2011 július 1.
Andornaktálya, 2011 július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
…………………………………………………. Vámosi László Andornaktálya Község Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
322/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Dobó István Gimnázium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Dobó István Gimnázium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata 15.1. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. évfolyam - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység – gyógytestnevelés - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítés - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás
- 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2., a 15.3 és 15.4. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék: A Dobó István Gimnázium 690/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította.
Eger, 2011. július 01.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Dobó István Gimnázium
2.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Széchenyi u. 19.
3. 4. 5. 6.
Tagintézménye(i) és címe(i): Az intézmény alapításának éve: 1890
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: gimnázium
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger 13. Évfolyamok száma: 4 évfolyamos gimnázium: nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnázium: 6 évfolyamos gimnázium: 8 évfolyamos gimnázium:
9-12. évfolyam 9-13. évfolyam 7-12. évfolyam 5-12. évfolyam
14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 5-13. évfolyamon – 735 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás
- 80120 Általános iskolai oktatás
- 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű oktatás nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 7. és 8. évfolyam évfolyam - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 80210 Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás oktatás (9-12/13. évfolyam) • 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 6 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • 8 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő • Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam
- 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat – gyógytestnevelés
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 92403-6 Diáksport
- 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység gyógytestnevelés - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52690 Egyéb nem bolti kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítés - Oktatást segítő anyagok értékesítése
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - munkahelyi étkeztetés
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása
- a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű kisegítő tevékenységek nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel eszközök és készletek értékesítése összefüggő szolgáltatás • Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése • Tanfolyamok szervezése • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyamon) táboroztatás szervezése, lebonyolítása • Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható.
A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5 %
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése vállalkozási tevékenységek • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése szolgáltatás - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Tanfolyam szervezése • Fénymásolás, sokszorosítás • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § (4) bekezdésének megfelelően. Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Az egri 4608, 4610/2 helyrajzi számon lévő épületek. 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelete szerint. Záradék: A Dobó István Gimnázium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá.
Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 690/2009. (XI. 26.) számú, a Dobó István Gimnázium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01.
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 323/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam • Arany János Tehetséggondozó Program 9-13. évfolyam - 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam • Érzékszervi fogyatékos látássérült – aliglátó (1 fő) • Érzékszervi fogyatékos hallássérült – nagyothalló (1 fő) - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 8055921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 8055922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése • Érzékszervi fogyatékos látássérült – aliglátó (1 fő) - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben résztvevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 522914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
(1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2. és 15.3. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.4. pont esetében a számozás 15.2. pontra változik és tartalma az alábbiak szerint módosul: 15.2.
Vállalkozási tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16.
Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
16.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék:
A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium 43/2011. (II. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium
2.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Ifjúság u. 2.
3. 4. 5. 6.
Tagintézménye(i) és címe(i): Kollégium 3300 Eger, Mátyás király u. 62. Az intézmény alapításának éve: 1954
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: Többcélú összetett közoktatási intézmény - gimnázium - kollégium
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger
13. Évfolyamok száma: 4 évfolyamos gimnázium: nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnázium: Arany János Tehetséggondozó Program: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 9-13. évfolyamon – 805 fő Kollégiumban – 360 fő
9-12. évfolyam 9-13. évfolyam 9-13. évfolyam
15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • 4 évfolyamos gimnáziumi képzés 9-12. évfolyam • Nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam • Arany János Tehetséggondozó Program 9-13. évfolyam - 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam • Érzékszervi fogyatékos látássérült – aliglátó (1 fő) • Érzékszervi fogyatékos hallássérült – nagyothalló (1 fő) - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 8055921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 8055922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése • Érzékszervi fogyatékos látássérült – aliglátó (1 fő) - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben résztvevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 522914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
15.2. Kiegészítő tevékenysége:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyamon) • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3. Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5 %
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 15.2. Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: - Az egri 8999/24 helyrajzi számon lévő épületek, - Az egri 8997/4 helyrajzi számon lévő épületek 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelete szerint.
vagyonáról
és
a
Záradék: A Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 43/2011. (II. 24.) számú, a Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
324/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Pásztorvölgyi Általános iskola és Gimnázium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata 15.1. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam)
• •
két tanítási nyelvű tagozat 9-13. évfolyam nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2., 15.3. és 15.4. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium 691/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította.
Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium
2.
Idegen neve: Pásztorvölgyi Primary and Secondary Grammar School
3.
Rövid neve: Pásztorvölgyi Ált. Isk. és Gimn.
4.
Székhelye: 3304 Eger, Pásztorvölgy u. 25.
5.
Tagintézménye(i) és címe(i): Az intézmény alapításának éve: 1993
6. 7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: Többcélú, összetett közoktatási intézmény általános iskola gimnázium
10. Tagozat megnevezése: Két tanítási nyelvű tagozat 11 Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger 13. Évfolyamok száma: általános iskola: két tanítási nyelvű tagozat: nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnázium:
1-8. évfolyam 9-13. évfolyam 9-13. évfolyam
14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 1-4. évfolyamon – 208 fő 5-8. évfolyamon – 240 fő 9-13. évfolyamon – 350 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 852010 Alapfokú oktatás
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolható egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőttoktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése
- 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 80210 Általános középfokú oktatás - 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás • két tanítási nyelvű tagozat 9-13. évfolyam • nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 92403-6 Diáksport
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • két tanítási nyelvű tagozat 9-13. évfolyam • nyelvi előkészítő évfolyamra épülő gimnáziumi képzés 9-13. évfolyam - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52690 Egyéb nem bolti kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - munkahelyi étkeztetés
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás
- általános iskolába bejáró tanulók ellátása - középiskolába bejáró tanulók ellátása
- általános iskolába bejáró tanulók ellátása - középiskolába bejáró tanulók ellátása
- a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
15.2. Kiegészítő, kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység:
- 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés kisegítő tevékenységek
• • •
• •
- 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) eszközök és készletek értékesítése Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Helyiségek és eszközök bérbeadása • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása Tanulmányi kirándulások, üdültetés, - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) táboroztatás szervezése, lebonyolítása Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyamon) • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható.
A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek
- 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
• •
• •
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem szolgáltatás Tanfolyam szervezése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Fénymásolás, sokszorosítás
Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § (4) bekezdésének megfelelően. Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
16. Típus szerinti besorolása: 16.1.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon:
- Az egri 613/1 helyrajzi számon lévő épület - Iskolai tábor szociális épülete (Poroszló, Tiszavirág u., helyrajzi szám: 2000) 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelete szerint.
Záradék: A Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2009. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 691/2009. (XI. 26.) számú, a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01.
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
325/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT Az Andrássy György Szakközépiskola Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: Az Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15. pontban az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiakkal kiegészül: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; közgazdasági • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai oktatás 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: közgazdasági • Nappali rendszerű, két tanítási nyelvű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel 33 346 01 Irodai asszisztens Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 31 812 01 Panzió és falusi vendéglátó - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel 33 346 01 Irodai asszisztens Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 31 812 01 Panzió és falusi vendéglátó
- 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; közgazdasági; ügyvitel; vendéglátásidegenforgalom Megjegyzés: A képzés a gazdasági-szolgáltatási szakterületen tanulók informatika szakmacsoportba tartozó szakképzésével egészül ki. A vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban a szakképzés két tanítási nyelven indítható. Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: Szakterület: Gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: közgazdasági 52 343 01 Banki, befektetési termékértékesítő 52 462 01 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 52 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 54 461 01 Statisztikai szervező, elemző 52 344 02 Vállalkozási ügyintéző Szakmacsoport: ügyvitel 54 347 01 Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző 54 346 01 Ügyviteli titkár Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 52 341 01 Külgazdasági ügyintéző 54 341 01 Külkereskedelmi üzletkötő 54 345 02 Logisztikai ügyintéző 52 342 01 Marketing és reklámügyintéző 52 342 02 PR ügyintéző Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 52 812 01 Hostess 54 812 01 Idegenvezető Szakmacsoport: informatika 54 481 01 Gazdasági informatikus - 8542 TEÁOR Felsőfokú oktatás - 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések - 854211 Felsőfokú szakképzés • Szakképző évfolyamok érettségit igénylő felsőfokú OKJ szakmákban (~akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés). Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: Szakmacsoport: közgazdasági 55 343 01 Üzleti szakügyintéző Elágazásai: 55 343 01 0010 55 04 Pénzügyi szakügyintéző 55 343 01 0010 55 01 Banki szakügyintéző Szakmacsoport: Ügyviteli 55 346 01 Jogi asszisztens Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 55 345 01 Kereskedelmi menedzser Elágazása: 55 345 01 0010 55 04 Külgazdasági üzletkötő 55 345 02 Kereskedelmi menedzserasszisztens - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése
- 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2., a 15.3. és 15.4. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: Az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola 261/2010. (VI. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola
2.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Klapka György utca 7.
3. 4. 5. 6.
Tagintézménye(i) és címe(i): Az intézmény alapításának éve: 1921
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: többcélú, összetett közoktatási intézmény; • szakközépiskola • érettségire épülő szakképzés
10. Tagozat megnevezése: Két tanítási nyelvű képzési célú tagozat 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger 13. Évfolyamok száma: Szakközépiskola: nyelvi előkészítő évfolyamra épülő szakközépiskola: két tanítási nyelvű szakközépiskola: szakképző iskola: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 9-14. évfolyamon – 875 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége:
9-12. évfolyam 9-13. évfolyam 9-13. évfolyam 13-14. évfolyam
- 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; közgazdasági • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai oktatás 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: közgazdasági • Nappali rendszerű, két tanítási nyelvű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel 33 346 01 Irodai asszisztens Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 31 812 01 Panzió és falusi vendéglátó - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel 33 346 01 Irodai asszisztens Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 31 812 01 Panzió és falusi vendéglátó - 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; közgazdasági; ügyvitel; vendéglátásidegenforgalom Megjegyzés: A képzés a gazdasági-szolgáltatási szakterületen tanulók informatika szakmacsoportba tartozó szakképzésével egészül ki. A vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportban a szakképzés két tanítási nyelven indítható. Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: Szakterület: Gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: közgazdasági 52 343 01 Banki, befektetési termékértékesítő 52 462 01 Statisztikai és gazdasági ügyintéző 52 344 01 Pénzügyi-számviteli ügyintéző 54 461 01 Statisztikai szervező, elemző 52 344 02 Vállalkozási ügyintéző Szakmacsoport: ügyvitel 54 347 01 Idegen nyelvi ügyfélkapcsolati szakügyintéző 54 346 01 Ügyviteli titkár
Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 52 341 01 Külgazdasági ügyintéző 54 341 01 Külkereskedelmi üzletkötő 54 345 02 Logisztikai ügyintéző 52 342 01 Marketing és reklámügyintéző 52 342 02 PR ügyintéző Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom 52 812 01 Hostess 54 812 01 Idegenvezető Szakmacsoport: informatika 54 481 01 Gazdasági informatikus - 8542 TEÁOR Felsőfokú oktatás - 85421 Felsőfokú végzettségi szintet nem biztosító képzések - 854211 Felsőfokú szakképzés • Szakképző évfolyamok érettségit igénylő felsőfokú OKJ szakmákban (~akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés). Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: Szakmacsoport: közgazdasági 55 343 01 Üzleti szakügyintéző Elágazásai: 55 343 01 0010 55 04 Pénzügyi szakügyintéző 55 343 01 0010 55 01 Banki szakügyintéző Szakmacsoport: Ügyviteli 55 346 01 Jogi asszisztens Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 55 345 01 Kereskedelmi menedzser Elágazása: 55 345 01 0010 55 04 Külgazdasági üzletkötő 55 345 02 Kereskedelmi menedzserasszisztens - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem
15.2. Kiegészítő tevékenysége: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3. Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése
A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10% 15.4. Vállalkozási tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás
A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10% 16. Típus szerinti besorolása: 16.1.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő
A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 6594/3 helyrajzi számon lévő iskolaépület 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint. Záradék: Az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 261/2010. (VI. 24.) számú, az Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
326/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának 11. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának 11.1 pontja kiegészítésre kerül, illetve az alábbiak szerint módosul: 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 11.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8560 TEÁOR - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat • nevelési tanácsadás • logopédiai ellátás • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
2010. január 1-től: - 8560 TEÁOR - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység • nevelési tanácsadás • logopédiai ellátás • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatási segítő anyagok értékesítése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
Egri lakhelyű, valamint egri nevelési-oktatás intézménybe járó gyermekek vonatkozásában ellátja az alábbi feladatokat:
Egri lakhelyű, valamint egri nevelési-oktatás intézménybe járó gyermekek vonatkozásában ellátja az alábbi feladatokat:
Nevelési Tanácsadó intézményegység: Nevelési Tanácsadó intézményegység: • a harmadik életévüket betöltött, beilleszkedési • a harmadik életévüket betöltött, beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességgel, neurotikus tünetekkel küzdő rendellenességgel, neurotikus tünetekkel küzdő gyermekek vizsgálata, problémáinak feltárása gyermekek vizsgálata, problémáinak feltárása • az eredmény alapján pedagógiai, pszichológiai • az eredmény alapján pedagógiai, pszichológiai tanácsadás a harmonikus személyiségfejlődés tanácsadás a harmonikus személyiségfejlődés biztosítása érdekében, szükség esetén a gyermekek biztosítása érdekében, szükség esetén a gyermekek fejlesztő foglalkoztatása (pedagógiai fejlesztés, fejlesztő foglalkoztatása (pedagógiai fejlesztés,
• •
•
•
pszichológiai terápia) a gyermek gyógyító-fejlesztő foglalkoztatásába a • szülő és a pedagógus bevonása, segítése a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, • magatartási rendellenességgel küzdő gyermek óvodai nevelésével, illetve iskolai nevelésével-oktatásával kapcsolatos feladatok meghatározása céljából szakvélemény készítése tanköteles korba lépő gyermekek fejlettségének • vizsgálata, szakvélemény készítése.
pszichológiai terápia) a gyermek gyógyító-fejlesztő foglalkoztatásába a szülő és a pedagógus bevonása, segítése a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő gyermek óvodai nevelésével, illetve iskolai nevelésével-oktatásával kapcsolatos feladatok meghatározása céljából szakvélemény készítése tanköteles korba lépő gyermekek fejlettségének vizsgálata, szakvélemény készítése.
továbbtanulási, pályaválasztási munkacsoport: • általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • pályaorientációs foglalkozások csoportos keretben • pedagógiai pályaorientációs tanácsadás egyéni és csoportos keretben vizsgálatokon alapuló • pszichológiai szaktanácsadás egyéni (érdeklődés, motiváció, értelmi működés és képességek differenciált vizsgálata alapján) • a munkacsoport az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat.
továbbtanulási, pályaválasztási munkacsoport: általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • pályaorientációs foglalkozások csoportos keretben • pedagógiai pályaorientációs tanácsadás egyéni és csoportos keretben • pszichológiai vizsgálatokon alapuló szaktanácsadás egyéni (érdeklődés, motiváció, értelmi működés és képességek differenciált vizsgálata alapján) • a munkacsoport az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat.
Logopédiai intézményegység: Gyermekek, valamint általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • beszédindítás, • beszédhibák javítása, • nyelvi kommunikációs zavarok javítása, • dyslexia, dysgraphia megelőzése és gyógyítása, • vizsgálat, tanácsadás. Az intézményegység az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a logopédiai feladatokat.
Logopédiai intézményegység: Gyermekek, valamint általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • beszédindítás, • beszédhibák javítása, • nyelvi kommunikációs zavarok javítása, • dyslexia, dysgraphia megelőzése és gyógyítása, • vizsgálat, tanácsadás. Az intézményegység az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a logopédiai feladatokat. Szabad kapacitás terhére végezhető tevékenység. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végezhet.
A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának 11.2., 11.3., és 11.4. pontjai törlésre kerülnek. A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Alapító Okiratának 12. pontja az alábbiak szerint módosul: 12. Típus szerinti besorolása: 12.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 12.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 12.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
12. Gazdálkodási jogkör Közoktatási tevékenység alapján: Közoktatási pedagógiai szakszolgálati intézmény típusokon belül: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) Záradék: A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 294/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 1. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Bem tábornok utca 3.
5.
Telephelye(i) és címe(i): 3300 Eger, Ifjúság utca 7-9. 3300 Eger, Kallómalom utca 1-3. 3300 Eger, Kertész utca 38. 3300 Eger, Tavasz utca 1. 3300 Eger, Epreskert utca 3/A. 3300 Eger, I. sz. lakótelep 9. épület
6.
Az intézmény alapításának éve: 1994
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: többcélú, közös igazgatású közoktatási intézmény, amely pedagógiai szakszolgálati feladatokat lát el: • nevelési tanácsadás, • logopédiai ellátás • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás.
10. Működési köre: Eger 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 11.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8560 TEÁOR - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat • nevelési tanácsadás • logopédiai ellátás • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás
2010. január 1-től: - 8560 TEÁOR - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység • nevelési tanácsadás • logopédiai ellátás • továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatási segítő anyagok értékesítése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
Egri lakhelyű, valamint egri nevelési-oktatás intézménybe járó gyermekek vonatkozásában ellátja az alábbi feladatokat:
Egri lakhelyű, valamint egri nevelési-oktatás intézménybe járó gyermekek vonatkozásában ellátja az alábbi feladatokat:
Nevelési Tanácsadó intézményegység: • a harmadik életévüket betöltött, beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességgel, neurotikus tünetekkel küzdő gyermekek vizsgálata, problémáinak feltárása • az eredmény alapján pedagógiai, pszichológiai tanácsadás a harmonikus személyiségfejlődés biztosítása érdekében, szükség esetén a gyermekek fejlesztő foglalkoztatása (pedagógiai fejlesztés, pszichológiai terápia) • a gyermek gyógyító-fejlesztő foglalkoztatásába a szülő és a pedagógus bevonása, segítése • a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő gyermek óvodai nevelésével, illetve iskolai nevelésével-oktatásával kapcsolatos feladatok meghatározása céljából szakvélemény készítése • tanköteles korba lépő gyermekek fejlettségének vizsgálata, szakvélemény készítése.
Nevelési Tanácsadó intézményegység: • a harmadik életévüket betöltött, beilleszkedési zavarokkal, tanulási nehézségekkel, magatartási rendellenességgel, neurotikus tünetekkel küzdő gyermekek vizsgálata, problémáinak feltárása • az eredmény alapján pedagógiai, pszichológiai tanácsadás a harmonikus személyiségfejlődés biztosítása érdekében, szükség esetén a gyermekek fejlesztő foglalkoztatása (pedagógiai fejlesztés, pszichológiai terápia) • a gyermek gyógyító-fejlesztő foglalkoztatásába a szülő és a pedagógus bevonása, segítése • a beilleszkedési zavarral, tanulási nehézséggel, magatartási rendellenességgel küzdő gyermek óvodai nevelésével, illetve iskolai nevelésével-oktatásával kapcsolatos feladatok meghatározása céljából szakvélemény készítése • tanköteles korba lépő gyermekek fejlettségének vizsgálata, szakvélemény készítése.
•
továbbtanulási, pályaválasztási munkacsoport:
•
továbbtanulási, pályaválasztási munkacsoport:
általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • pályaorientációs foglalkozások csoportos keretben • pedagógiai pályaorientációs tanácsadás egyéni és csoportos keretben • pszichológiai vizsgálatokon alapuló szaktanácsadás egyéni (érdeklődés, motiváció, értelmi működés és képességek differenciált vizsgálata alapján) • a munkacsoport az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat.
általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • pályaorientációs foglalkozások csoportos keretben • pedagógiai pályaorientációs tanácsadás egyéni és csoportos keretben • pszichológiai vizsgálatokon alapuló szaktanácsadás egyéni (érdeklődés, motiváció, értelmi működés és képességek differenciált vizsgálata alapján) • a munkacsoport az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadási feladatokat.
Logopédiai intézményegység: Gyermekek, valamint általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • beszédindítás, • beszédhibák javítása, • nyelvi kommunikációs zavarok javítása, • dyslexia, dysgraphia megelőzése és gyógyítása, • vizsgálat, tanácsadás. Az intézményegység az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a logopédiai feladatokat.
Logopédiai intézményegység: Gyermekek, valamint általános és középiskolás tanulók speciális szükséglete szerint: • beszédindítás, • beszédhibák javítása, • nyelvi kommunikációs zavarok javítása, • dyslexia, dysgraphia megelőzése és gyógyítása, • vizsgálat, tanácsadás. Az intézményegység az Egri Kistérség Többcélú Társulás és Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata között létrejött külön megállapodás alapján - mint, a kistérség bázisintézménye – ellátja a kistérség pedagógiai szakszolgálati feladatai közül a logopédiai feladatokat. Szabad kapacitás terhére végezhető tevékenység.
11.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő eszközök és készletek értékesítése szolgáltatás • Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése • Tanfolyamok szervezése •
11.3.
Helyiségek és eszközök bérbeadása
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató
szervezése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
11.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végezhet.
2010. január 1-től: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem végezhet.
12. Típus szerinti besorolása: 12.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 12.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 12.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 12. Gazdálkodási jogkör Közoktatási tevékenység alapján: Közoktatási pedagógiai szakszolgálati intézmény típusokon belül: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 13. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott vezető. 14. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján 15. A feladatellátást szolgáló vagyon: • egri 3827/2. hrsz-on lévő épületből 485 m², • egri 8999/20 hrsz-on lévő épületből 238,48 m², • egri 1307/23 hrsz-on lévő épületből 18,56 m², • egri 6420 hrsz-on lévő épületből 9 m², • egri 2000 hrsz-on lévő épületből 27 m² • egri 3254 hrsz-on lévő épületből 23,1 m² • egri 5/2/A/4 hrsz-on lévő épületből 15,01 m² 16. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint.
Záradék: A Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének
294/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, mely jóváhagyta a Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet alapító okiratát.
Eger, 2011. július 1.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
327/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 1. pontjában módosul az intézmény neve, az alábbiak szerint: 1. Neve: Dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 5. pontjában módosul a tagintézmény neve, az alábbiak szerint: 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolája 3326 Ostoros, Petőfi Sándor út 2. A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás
2010. január 1-től:
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelés, nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, tanulók integrált nevelése, oktatása oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőtt oktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem -Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése -Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek.
A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Alapító Okiratának 16. pontja az alábbiak szerint módosul: Típus szerinti besorolása: 16. 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16.
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék: A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 692/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozatával, valamint Ostoros Község Képviselő-testületének 132/2009. (XI. 30.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Ostoros Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június …-án kelt …/2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával módosította. Eger, 2011. július 1.
Ostoros, 2011. július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
…………………………………………………. Kisari Zoltán Ostoros Község Polgármestere
P.H.
P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola 2. 3.
Idegen neve: Rövid neve: -
4.
Székhelye: 3300 Eger, Kodály Zoltán utca 5.
5.
Tagintézménye(i) és címe(i): Dr. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Árpád Fejedelem Tagiskolája 3326 Ostoros, Petőfi Sándor út 2.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1965
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Ostoros Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Ostoros Község Önkormányzata 3326 Ostoros, Hősök tere 4.
9.
Az intézmény típusa: általános iskola
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Ostoros Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Évfolyamok száma: Székhelyen: 1-8. évfolyam Tagintézményben: 1-8. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhelyen: Tagintézményben: 1-4. évfolyamon – 312 fő 1-4. évfolyamon – 104 fő 5-8. évfolyamon – 120 fő 5-8. évfolyamon – 360 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton
- 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőtt oktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem -Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése -Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, • Tanfolyamok szervezése táboroztatás szervezése, lebonyolítása • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű • Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem szolgáltatás • Tanfolyam szervezése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése • Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően. •
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, valamint Ostoros Község Képviselő-testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 6400 hrsz-on lévő iskolaépület
ostorosi 70, 73, 76 hrsz-on lévő épületek 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodásban, önkormányzatok hatályos vagyonrendeletében foglaltaknak megfelelően.
valamint
a
fenntartó
Záradék: A Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Ostoros Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június …-án kelt …/2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 692/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozata, valamint Ostoros Község Képviselő-testületének 132/2009. (XI. 30.) számú képviselő-testületi határozata, mely jóváhagyta a Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola alapító okiratát. Eger, 2011. július 1.
Ostoros, 2011. július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
…………………………………………………. Kisari Zoltán Ostoros Község Polgármestere
P.H.
P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
328/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Farkas Ferenc Zeneiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul 13. Jogszabályban meghatározott közfeladata az alábbiak szerint módosul: 13.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR - 80130 Alapfokú művészetoktatás - 80131-3 Alapfokú művészet-oktatás • alapfokú zenei oktatás • felkészítés szakirányú zeneművészeti szakközépiskolai továbbtanulásra, • a zenei oktatással összefüggő szolgáltatás biztosítása (növendékek részére hangszerhasználat, kottatár) • hangversenyek rendezése, szervezése • tehetséggondozás • tantárgyi versenyeztetés • pályairányítási feladatok ellátása • iskolai könyvtár, kottatár működtetése Az intézmény tanszakai: Zongora tanszak: zongora, orgona
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR - 85203 Alapfokú művészetoktatás - 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban • alapfokú zenei oktatás • felkészítés szakirányú zeneművészeti szakközépiskolai továbbtanulásra, • a zenei oktatással összefüggő szolgáltatás biztosítása (növendékek részére hangszerhasználat, kottatár) • hangversenyek rendezése, szervezése • tehetséggondozás • tantárgyi versenyeztetés • pályairányítási feladatok ellátása • iskolai könyvtár, kottatár működtetése Az intézmény tanszakai: Zongora tanszak: zongora, orgona
Fúvós tanszak: fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, harsona, vadászkürt, tenorkürt, baritonkürt, tuba, furulya, fanfár együttes, fúvós zenekar
Fúvós tanszak: fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, harsona, vadászkürt, tenorkürt, baritonkürt, tuba, furulya, fanfár együttes, fúvós zenekar
Vonós tanszak: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő
Vonós tanszak: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő
Régizene tanszak: blockflöte, csembaló, stílusismeret, régizene előadásmód, történelmi táncok, régizene együttes, blockflöte kamarazene
Régizene tanszak: blockflöte, csembaló, stílusismeret, régizene előadásmód, történelmi táncok, régizene együttes, blockflöte kamarazene
Vegyes tanszak: magánének, gitár, ütő, tangóharmonika, jazz hangszerek, improvizáció, jazz elmélet, jazz-zeneszerzés, kórus
Vegyes tanszak: magánének, gitár, ütő, tangóharmonika, jazz hangszerek, improvizáció, jazz elmélet, jazz-zeneszerzés, kórus
Népzene tanszak: népi ének, népi hegedű / brácsa, bőgő, duda, furulya, néprajz, népdalkör, zenekar,
Népzene tanszak: népi ének, népi hegedű / brácsa, bőgő, duda, furulya, néprajz, népdalkör, zenekar, cimbalom,
cimbalom, tekerőlant
tekerőlant
Elmélet tanszak: szolfézs, zeneirodalom, zenetörténet, számítógépes zeneszerkesztés
Elmélet tanszak: szolfézs, zeneirodalom, zenetörténet, számítógépes zeneszerkesztés
2011/2012-től felmenő rendszerben: Klasszikus Zene zeneművészeti ág Billentyűs tanszak tantárgyai • zongora • csembaló • orgona Vokális tanszak tantárgyai • magánének Akkordikus tanszak tantárgyai • harmonika • gitár • ütő Zeneismereti tanszak tantárgyai • szolfézs • zenetörténet-zeneirodalom (5. évfolyamtól) • zeneelmélet (5. évfolyamtól) Fafúvós tanszak tantárgyai: • furulya • fuvola • oboa • klarinét • szaxofon • fagott Rézfúvós tanszak tantárgyai • trombita • kürt • harsona • tuba • tenorkürt • baritonkürt Vonós tanszak tantárgyai • hegedű • brácsa • gordonka • nagybőgő Kamarazene tanszak tantárgyai • kamarazene (továbbképző évfolyamoktól) Népzene zeneművészeti ág Vonós és tekerő tanszak tantárgyai • népi hegedű • népi brácsa • népi bőgő/cselló • tekerő Fúvós tanszak tantárgyai • népi furulyák • duda • népi klarinét/tárogató Akkordikus tanszak tantárgyai • népi cimbalom • népi harmonika Ütő tanszak tantárgyai • népi ritmushangszerek Vokális tanszak tantárgyai
• népi ének Zeneismeret tanszak tantárgyai • népzenei ismeretek • néprajz (5. évfolyamtól) Kamarazene tanszak tantárgyai • népi kamarazene (5. évfolyamtól) -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
13.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban kisegítő tevékenységek • Alapfokú gyakorlati és elméleti • Alapfokú gyakorlati és elméleti művészetoktatást meghaladó tanórai foglalkozás művészetoktatást meghaladó tanórai foglalkozás szervezése szervezése • Hangszerek javítása • Hangszerek javítása • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Kotta és hangszertartozékok értékesítése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése •
13.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
13.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás •
A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
A 14. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 14. pontba az alábbiak szerint: 14. Típus szerinti besorolása: 14.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 14.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
14.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
14. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény kelt 293/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011 (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011 július 01.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2. 3.
Idegen neve: Rövid neve:
4. 5. 6.
Székhelye: 3300 Eger, Dobó tér 13. Telephelye(i) és címe(i): Az intézmény alapításának éve: 1953
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: alapfokú művészetoktatási intézmény (zeneművészeti ág)
10. Tagozat megnevezése: 11. Évfolyamok száma: 12 évfolyam (előképző, alapfokú, továbbképző évfolyam) 12. Maximális gyermek-, tanulói létszám: 600 fő 13. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 13.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR - 80130 Alapfokú művészetoktatás - 80131-3 Alapfokú művészet-oktatás • alapfokú zenei oktatás • felkészítés szakirányú zeneművészeti szakközépiskolai továbbtanulásra, • a zenei oktatással összefüggő szolgáltatás biztosítása (növendékek részére hangszerhasználat, kottatár) • hangversenyek rendezése, szervezése • tehetséggondozás • tantárgyi versenyeztetés • pályairányítási feladatok ellátása • iskolai könyvtár, kottatár működtetése Az intézmény tanszakai: Zongora tanszak: zongora, orgona
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR - 85203 Alapfokú művészetoktatás - 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban • alapfokú zenei oktatás • felkészítés szakirányú zeneművészeti szakközépiskolai továbbtanulásra, • a zenei oktatással összefüggő szolgáltatás biztosítása (növendékek részére hangszerhasználat, kottatár) • hangversenyek rendezése, szervezése • tehetséggondozás • tantárgyi versenyeztetés • pályairányítási feladatok ellátása • iskolai könyvtár, kottatár működtetése Az intézmény tanszakai: Zongora tanszak: zongora, orgona
Fúvós tanszak: fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, harsona, vadászkürt, tenorkürt, baritonkürt, tuba, furulya, fanfár együttes, fúvós zenekar
Fúvós tanszak: fuvola, oboa, klarinét, fagott, szaxofon, trombita, harsona, vadászkürt, tenorkürt, baritonkürt, tuba, furulya, fanfár együttes, fúvós zenekar
Vonós tanszak: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő
Vonós tanszak: hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő
Régizene tanszak: blockflöte, csembaló, stílusismeret, régizene előadásmód, történelmi táncok, régizene együttes, blockflöte kamarazene
Régizene tanszak: blockflöte, csembaló, stílusismeret, régizene előadásmód, történelmi táncok, régizene együttes, blockflöte kamarazene
Vegyes tanszak: magánének, gitár, ütő, tangóharmonika, jazz hangszerek, improvizáció, jazz elmélet, jazz-zeneszerzés, kórus
Vegyes tanszak: magánének, gitár, ütő, tangóharmonika, jazz hangszerek, improvizáció, jazz elmélet, jazz-zeneszerzés, kórus
Népzene tanszak: népi ének, népi hegedű / brácsa, bőgő, duda, furulya, néprajz, népdalkör, zenekar, cimbalom, tekerőlant
Népzene tanszak: népi ének, népi hegedű / brácsa, bőgő, duda, furulya, néprajz, népdalkör, zenekar, cimbalom, tekerőlant
Elmélet tanszak: szolfézs, zeneirodalom, zenetörténet, számítógépes zeneszerkesztés
Elmélet tanszak: szolfézs, zeneirodalom, zenetörténet, számítógépes zeneszerkesztés
2011/2012-től felmenő rendszerben: Klasszikus Zene zeneművészeti ág Billentyűs tanszak tantárgyai • zongora • csembaló • orgona Vokális tanszak tantárgyai • magánének Akkordikus tanszak tantárgyai • harmonika • gitár • ütő Zeneismereti tanszak tantárgyai • szolfézs • zenetörténet-zeneirodalom (5. évfolyamtól) • zeneelmélet (5. évfolyamtól) Fafúvós tanszak tantárgyai: • furulya • fuvola • oboa • klarinét • szaxofon • fagott Rézfúvós tanszak tantárgyai • trombita • kürt • harsona • tuba • tenorkürt • baritonkürt Vonós tanszak tantárgyai • hegedű • brácsa • gordonka • nagybőgő Kamarazene tanszak tantárgyai • kamarazene (továbbképző évfolyamoktól) Népzene zeneművészeti ág Vonós és tekerő tanszak tantárgyai • népi hegedű • népi brácsa • népi bőgő/cselló • tekerő
Fúvós tanszak tantárgyai • népi furulyák • duda • népi klarinét/tárogató Akkordikus tanszak tantárgyai • népi cimbalom • népi harmonika Ütő tanszak tantárgyai • népi ritmushangszerek Vokális tanszak tantárgyai • népi ének Zeneismeret tanszak tantárgyai • népzenei ismeretek • néprajz (5. évfolyamtól) Kamarazene tanszak tantárgyai • népi kamarazene (5. évfolyamtól) -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése -479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése -821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
13.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 852031 Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban kisegítő tevékenységek • Alapfokú gyakorlati és elméleti • Alapfokú gyakorlati és elméleti művészetoktatást meghaladó tanórai foglalkozás művészetoktatást meghaladó tanórai foglalkozás szervezése szervezése • Hangszerek javítása • Hangszerek javítása • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Kotta és hangszertartozékok értékesítése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése
13.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók.
Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
13.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Kotta és hangszertartozékok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
•
A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
14. Típus szerinti besorolása: 14.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 14.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
14.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
14. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 15. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 16. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyvről szóló 1954. évi IV. törvény alapján 17. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 5038 hrsz-on lévő Panakoszta ház Dobó tér 13. 18. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint.
Záradék: A Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratát Eger Megyei
Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2009. május 28-án kelt 293/2011 (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 293/2009. (V. 28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 01. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
329/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban kiegészül az alábbiakkal: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom; mezőgazdaság; élelmiszeripar • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom; mezőgazdaság; élelmiszeripar • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom
- 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások:
- 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom
Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék
• Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás • Tanműhelyben foglalkoztatott tanulók bérmunkája, létrehozott termék értékesítése - 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási
Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész
A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás
- 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 52 7822 02 Vendéglátó technikus - 52 7872 02 Idegenforgalmi technikus - 52 7872 03 Idegenforgalmi ügyintéző b) modulszerű képzésben: - 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklám- ügyintéző - 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő - 54 812 02 0000 00 00 Protokoll és utazás- ügyintéző A protokoll és utazásügyintéző szakképzésen belüli elágazás - 54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző - 54 812 02 0010 54 02 Utazásiügyintéző - 52 811 02 0000 00 00 Vendéglős - 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-15. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripar, mezőgazdaság Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 52 6222 10 Sütő- és cukrász technikus b) modulrendszerű képzésben: - 54 621 04 0010 5401 Kertész- és növényvédelmi technikus - 54 541 01 0010 5409 Sütő- és cukrászipari technikus - 54 625 01 0000 0000 Vadgazdálkodási technikus - 54 623 01 0000 0000 Erdész technikus • Tanműhelyben foglalkoztatott tanulók bérmunkája, létrehozott termék értékesítése - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 52 7822 02 Vendéglátó technikus - 52 7872 02 Idegenforgalmi technikus - 52 7872 03 Idegenforgalmi ügyintéző
b) modulszerű képzésben: - 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklám- ügyintéző - 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő - 54 812 02 0000 00 00 Protokoll és utazás- ügyintéző A protokoll és utazásügyintéző szakképzésen belüli elágazás - 54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző - 54 812 02 0010 54 02 Utazásiügyintéző - 52 811 02 0000 00 00 Vendéglős - 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-15. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripar, mezőgazdaság Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 52 6222 10 Sütő- és cukrász technikus b) modulrendszerű képzésben: - 54 621 04 0010 5401 Kertész- és növényvédelmi technikus - 54 541 01 0010 5409 Sütő- és cukrászipari technikus - 54 625 01 0000 0000 Vadgazdálkodási technikus - 54 623 01 0000 0000 Erdész technikus - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás • Harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatás - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
- 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása Fénymásolás, sokszorosítás Egyéb önkormányzati intézmények részére végzett étkeztetés és az ezzel összefüggő szolgáltatások Személygépjármű kölcsönzése Tanétterem nyílt értékesítésű hasznosítása Éttermi mozgó vendéglátás Melegkonyhás étterem üzemeltetése, Kávézó Tanutazási iroda működtetése Ajándékbolt működtetése Tanpince turisztikai célú üzemeltetése Mosodai szolgáltatás Nem melegkonyhás munkahelyi büfé Élelmiszer kiskereskedelem Hírlap kiskereskedelem Papír, írószer kiskereskedelem Illatszer kiskereskedelem Ajándéktárgy kiskereskedelem Világháló-portál szolgáltatás Külső személyek részére: 1. erő- és munkagépek, tárolóterek bérbeadása 2. Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme 3. Raktározás, tárolás
- 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2. és 15.3. pontja törlésre kerül. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.4. pont esetében a számozás 15.2. pontra módosul: 15.2. Vállalkozási tevékenysége: A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16.
Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 16.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16.
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő
A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium 263/2010. (VI. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Pozsonyi út 4-6.
5.
Telephelye(i) és címe(i): Tagintézmény 3300 Eger, Mátyás király út 52-54. Tangazdaság 3300 Eger, Donát út Tanpince 3300 Eger, Kisvölgy út 46.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1979
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: többcélú, összetett közoktatási intézmény, • szakközépiskola, • érettségire épülő szakképzés • szakiskola, szakképzés • kollégium
10. Tagozat megnevezése: felnőttoktatási tagozat 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger 13. Évfolyamok száma: szakközépiskola: 9-12. évfolyam nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskola: 9-13. évfolyam szakiskola: 9-10. évfolyam 1/9-2/10. évfolyam szakképző évfolyamok: szakképző évfolyamok: 1/11-3/13. évfolyam szakképző évfolyamok: 1/13-3/15. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: a 9-15. évfolyamon nappali tagozaton – 2250 fő a kollégiumban - 250 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom; mezőgazdaság; élelmiszeripar • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom; mezőgazdaság; élelmiszeripar • Nappali munkarend szerinti nyelvi előkészítő osztállyal induló szakközépiskolai képzés 9-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom
- 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: ügyvitel - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási, agrár - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 31 03 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 00 00 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások:
- 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 341 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 341 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 00 00 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom
Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 341 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 341 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 341 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 00 00 Pék
• Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás • Tanműhelyben foglalkoztatott tanulók bérmunkája, létrehozott termék értékesítése - 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási
Szakmacsoport: kereskedelem-marketing Modulrendszerű szakképzésben: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer és vegyi áru eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripari Modulrendszerű szakképzésben: - 33 541 07 0000 00 00 Pék • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 9-11. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: vendéglátás-idegenforgalom Modulrendszerű szakképzésben: - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 33 7822 01 Pincér - 33 7826 01 Cukrász - 33 7826 02 Szakács b) modulrendszerű képzésben: - 33 811 02 0000 00 00 Pincér - 33 811 01 0000 00 00 Cukrász - 33 811 03 0000 00 00 Szakács - 31 341 01 0000 00 00 Bolti eladó A bolti eladó képesítésen belüli elágazások: - 31 41 01 0010 31 02 Élelmiszer- és vegyi áru eladó - 31 41 01 0010 31 03 Műszaki cikk eladó - 31 41 01 0010 31 05 Ruházati eladó • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 11-13. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: mezőgazdaság; élelmiszeripar Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 31 5212 10 Pék - 33 5212 01 Borász - 33 5212 02 Pék-cukrász - 33 6203 02 Vadász, vadtenyésztő - 33 6207 01 Dísznövénykertész - 51 7862 05 Virágkötő- berendező b) modulrendszerű képzésben: - 33 541 07 0000 0000 Pék - 33 621 01 0000 0000 Borász - 33 541 05 1000 0000 Pék-cukrász - 33 622 01 1000 0000 Dísznövénykertész - 33 215 01 0000 0000 Virágkötő, berendező, virágkereskedő - 31 622 01 0000 0000 Kertész
A kertész képesítésen belüli elágazások : - 31 622 01 0010 3103 Szőlőtermesztő - 31 622 01 0010 3102 Gyümölcstermesztő - 31 622 01 0010 3104 Zöldségtermesztő - 31 623 01 1000 0000 Erdészeti szakmunkás
- 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések) : - 52 7822 02 Vendéglátó technikus - 52 7872 02 Idegenforgalmi technikus - 52 7872 03 Idegenforgalmi ügyintéző b) modulszerű képzésben: - 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklám- ügyintéző - 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő - 54 812 02 0000 00 00 Protokoll és utazásügyintéző A protokoll és utazásügyintéző szakképzésen belüli elágazás - 54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző - 54 812 02 0010 54 02 Utazásügyintéző - 52 811 02 0000 00 00 Vendéglős - 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-15. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripar, mezőgazdaság Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 52 6222 10 Sütő- és cukrász technikus b) modulrendszerű képzésben: - 54 621 04 0010 5401 Kertész- és növényvédelmi technikus - 54 541 01 0010 5409 Sütő- és cukrászipari technikus - 54 625 01 0000 0000 Vadgazdálkodási technikus - 54 623 01 0000 0000 Erdész technikus • Tanműhelyben foglalkoztatott tanulók bérmunkája, létrehozott termék értékesítése - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-14. évfolyam Szakterület: gazdasági-szolgáltatási Szakmacsoport: kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció; vendéglátás-idegenforgalom Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 52 7822 02 Vendéglátó technikus - 52 7872 02 Idegenforgalmi technikus - 52 7872 03 Idegenforgalmi ügyintéző
b) modulszerű képzésben: - 52 342 01 0000 00 00 Marketing- és reklám- ügyintéző - 52 341 05 1000 00 00 Kereskedő - 54 812 02 0000 00 00 Protokoll és utazásügyintéző A protokoll és utazásügyintéző szakképzésen belüli elágazás - 54 812 02 0010 54 01 Protokollügyintéző - 54 812 02 0010 54 02 Utazásügyintéző - 52 811 02 0000 00 00 Vendéglős - 54 812 01 1000 00 00 Idegenvezető • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 13-15. évfolyam Szakterület: agrár Szakmacsoport: élelmiszeripar, mezőgazdaság Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: a) felmenő rendszerben (kifutó képzések): - 52 6222 10 Sütő- és cukrász technikus b) modulrendszerű képzésben: - 54 621 04 0010 5401 Kertész- és növényvédelmi technikus - 54 541 01 0010 5409 Sütő- és cukrászipari technikus - 54 625 01 0000 0000 Vadgazdálkodási technikus - 54 623 01 0000 0000 Erdész technikus - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése
- 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása • Fénymásolás, sokszorosítás • Egyéb önkormányzati intézmények részére végzett étkeztetés és az ezzel összefüggő szolgáltatások • Személygépjármű kölcsönzése • Tanétterem nyílt értékesítésű hasznosítása • Éttermi mozgó vendéglátás • Melegkonyhás étterem üzemeltetése, Kávézó • Tanutazási iroda működtetése • Ajándékbolt működtetése • Tanpince turisztikai célú üzemeltetése • Mosodai szolgáltatás • Nem melegkonyhás munkahelyi büfé • Élelmiszer kiskereskedelem • Hírlap kiskereskedelem • Papír, írószer kiskereskedelem • Illatszer kiskereskedelem • Ajándéktárgy kiskereskedelem • Világháló-portál szolgáltatás • Külső személyek részére: 1. erő- és munkagépek, tárolóterek bérbeadása 2. Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme 3. Raktározás, tárolás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése
15.2. Kiegészítő tevékenysége: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás • Harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatás - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3. Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés
• • • • • • • • • • • • • • • • • • •
Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása Fénymásolás, sokszorosítás Egyéb önkormányzati intézmények részére végzett étkeztetés és az ezzel összefüggő szolgáltatások Személygépjármű kölcsönzése Tanétterem nyílt értékesítésű hasznosítása Éttermi mozgó vendéglátás Melegkonyhás étterem üzemeltetése, Kávézó Tanutazási iroda működtetése Ajándékbolt működtetése Tanpince turisztikai célú üzemeltetése Mosodai szolgáltatás Nem melegkonyhás munkahelyi büfé Élelmiszer kiskereskedelem Hírlap kiskereskedelem Papír, írószer kiskereskedelem Illatszer kiskereskedelem Ajándéktárgy kiskereskedelem Világháló-portál szolgáltatás Külső személyek részére: 1. erő- és munkagépek, tárolóterek bérbeadása 2. Zöldség, gyümölcs kiskereskedelme 3. Raktározás, tárolás
A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10% 15.4. Vállalkozási tevékenysége: 15.2. Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
•
- 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás
A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10% 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv:
Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: az egri 8999/2 helyrajzi számon fekvő belterületi ingatlan az egri 0300, 23214, 04015, 4016, 8756/2 helyrajzi számokon nyilvántartott ingatlanok 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint. Záradék: Az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 263/2010. (VI. 24.) számú, az Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 330/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiak szerint módosul: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. Szakterület: műszaki • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, közlekedés, könnyűipar, gépészet - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. Szakterület: műszaki • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, közlekedés, könnyűipar, gépészet - 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: műszaki • Esti munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: műszaki - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: műszaki - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő
sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: műszaki - 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9–10. évfolyam) - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 00 00 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 00 00 Burkoló - 33 582 04 1000 00 00 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő
- 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő - 31 582 10 0000 00 00 Épületlakatos - 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos - 31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 00 00 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 00 00 Kőműves - 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó
- 33 521 08 0000 00 00 - 33 582 01 1000 00 00 - 33 582 02 0000 00 00 - 33 582 03 1000 00 00 - 33 582 04 1000 00 00 - 33 543 01 1000 00 00
Szerszámkészítő Ács, állványozó Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő Burkoló Festő, mázoló és tapétázó Bútorasztalos
• Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő - 31 582 10 0000 00 00 Épületlakatos - 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos - 31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 00 00 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 00 00 Kőműves - 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás • Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés
- 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 00 00 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 00 00 Burkoló - 33 582 04 1000 00 00 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló
- 31 521 24 1000
Szerkezetlakatos
Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő - 31 582 10 0000 00 00 Épületlakatos - 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos - 31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 00 00 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 00 00 Kőműves - 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos
- 33526201 - 33527605 - 33781201 - 33527601 - 33789901
Asztalos Nőiruha-készítő Fodrász Férfiruha-készítő Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó
Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 00 00 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 00 00 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 00 00 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 00 00 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 00 00 Burkoló - 33 582 04 1000 00 00 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 00 00 Hegesztő - 31 582 10 0000 00 00 Épületlakatos - 31 521 10 1000 00 00 Géplakatos - 31 525 03 1000 00 00 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 00 00 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 00 00 Kőműves - 31 582 08 1000 00 00 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás
• Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés Szakterület: gazdasági-szolgáltatás Szakmacsoport: ügyvitel (kiadványszerkesztő) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 51524301 Nyomdai gépmester - 52524101 Autóelektronikai műszerész - 52524102 Autószerelő - 52580101 Magasépítő technikus - 52842901 Kiadványszerkesztő - 52541108 Ruhaipari technikus (modellező, marketing ügyintéző és technológus) - 53544105 Közlekedésgépészeti technikus, közúti járműgépész Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Érettségi vizsgára épülő szakmák: - 54 542 01 0010 54 02 Könnyűipari technikus – ruhaipari technikus - 54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus - 52 525 01 1000 00 00 Autóelektronikai műszerész - 51 525 01 0001 54 01 Autótechnikus • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés
- Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés Szakterület: gazdasági-szolgáltatás Szakmacsoport: ügyvitel (kiadványszerkesztő) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 51524301 Nyomdai gépmester - 52524101 Autóelektronikai műszerész - 52524102 Autószerelő - 52580101 Magasépítő technikus - 52842901 Kiadványszerkesztő - 52541108 Ruhaipari technikus (modellező, marketing ügyintéző és technológus) - 53544105 Közlekedésgépészeti technikus, közúti járműgépész Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Érettségi vizsgára épülő szakmák: - 54 542 01 0010 54 02 Könnyűipari technikus – ruhaipari technikus - 54 582 03 0000 00 00 Magasépítő technikus - 52 525 01 1000 00 00 Autóelektronikai műszerész - 51 525 01 0001 54 01 Autótechnikus - 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés • Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi
nevelése - Képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D-39/E §-ában foglaltak alapján - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása - 250000 Fémfeldolgozási termék gyártása • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 310000 Bútorgyártás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 412000 Lakó-, és nem lakó épület építése • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432100 Villanyszerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433100 Vakolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433300 Padló-, falburkolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433400 Festés, üvegezés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás
- 433900 Egyéb befejező építés máshová nem sorolt • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 439100 Tetőfedés, tetőszerkezet építés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2. és 15.3. pontok esetében a teljes tartalmak törlésre kerülnek. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.4. pont esetében a számozás 15.2. pontra módosul: 15.2. Vállalkozási tevékenysége: A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Záradék: A Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium 264/2010. (VI. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Kertész utca 128.
5.
Telephelye(i) és címe(i): Építőipari tanműhely - 3300 Eger, Vincellériskola utca 1.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1883
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: többcélú, összetett közoktatási intézmény, • szakközépiskola • érettségire épülő szakképzés • szakiskola, szakképzés • kollégium
10. Tagozat megnevezése: felnőttoktatási tagozat 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger – Heves megye 13. Évfolyamok száma: szakközépiskola : szakiskola: szakképző évfolyamok: szakképző évfolyamok: szakképző évfolyamok:
9-12. évfolyam 9-10. évfolyam 1/9-3/11. évfolyam 1/11-3/13. évfolyam 1/13-3/15. évfolyam
14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: a 9-15. évfolyamon – 1255 fő a kollégiumban - 300 fő
15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. Szakterület: műszaki • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, közlekedés, könnyűipar, gépészet - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. Szakterület: műszaki • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, közlekedés, könnyűipar, gépészet - 853124 Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: műszaki • Esti munkarend szerinti szakközépiskolai felnőttoktatás 9-12. évfolyam Szakterület: műszaki - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: műszaki - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: műszaki - 853134 Nappali rendszerű szakiskolai felzárkóztató oktatás (9–10. évfolyam) - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam
Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 Burkoló - 33 582 04 1000 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 Hegesztő - 31 582 10 0000 Épületlakatos - 31 521 10 1000 Géplakatos - 31 525 03 1000 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 Kőműves
- 31 582 08 1000
Épületasztalos
• Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 Burkoló - 33 582 04 1000 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás
- 31523306 - 31523314 - 31527806 - 31527805 - 31521622
Hegesztő Fémforgácsoló Segédkönyvkötő Nyomdaipari segédgépmester Szárazépítő
8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 Hegesztő - 31 582 10 0000 Épületlakatos - 31 521 10 1000 Géplakatos - 31 525 03 1000 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 Kőműves - 31 582 08 1000 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás • Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés
- 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő
- 33523301 - 33524102 - 33526201 - 33527605 - 33781201 - 33527601 - 33789901
Fényező-mázoló Karosszérialakatos Asztalos Nőiruha-készítő Fodrász Férfiruha-készítő Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó
Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 Burkoló - 33 582 04 1000 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 Hegesztő - 31 582 10 0000 Épületlakatos - 31 521 10 1000 Géplakatos - 31 525 03 1000 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 Kőműves - 31 582 08 1000 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő
• Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti előrehozott szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: gépészet, faipar Modulrendszerű szakképzésben: 31 521 24 1000 00 00 Szerkezetlakatos 33 543 01 1000 00 00 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika Szakterület: humán Szakmacsoport: egyéb szolgáltatások (fodrász) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 33521601 Ács-állványozó - 33521603 Villanyszerelő - 33523301 Fényező-mázoló - 33524102 Karosszérialakatos - 33526201 Asztalos - 33527605 Nőiruha-készítő - 33781201 Fodrász - 33527601 Férfiruha-készítő - 33789901 Kéményseprő és tüzeléstechnikai karbantartó Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: 10. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: - 33 522 04 1000 Villanyszerelő - 33 542 05 0010 33 03 Szabó – női szabó - 33 521 08 0000 Szerszámkészítő - 33 582 01 1000 Ács, állványozó - 33 582 02 0000 Belsőépítészeti szerkezet- és burkolatszerelő - 33 582 03 1000 Burkoló - 33 582 04 1000 Festő, mázoló és tapétázó - 33 543 01 1000 Bútorasztalos • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/9-3/11. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronikai, közlekedés
Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 31521610 Gázvezeték és készülék szerelő - 31521606 Épületburkoló - 31521614 Kőműves - 31521616 Szerkezetlakatos - 31521617 Szobafestő-mázoló és tapétázó - 31521620 Vízvezeték és központi fűtés szerelő - 31523302 Esztergályos - 31527603 Varrómunkás - 31523306 Hegesztő - 31523314 Fémforgácsoló - 31527806 Segédkönyvkötő - 31527805 Nyomdaipari segédgépmester - 31521622 Szárazépítő 8. évfolyam elvégzésével tanúsított iskolai végzettségre épülő szakmák: A 2006/2007. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 0000 Gépi forgácsoló A 2007/2008. tanévtől felmenő rendszerben: - 31 521 09 1000 Gépi forgácsoló - 31 521 24 1000 Szerkezetlakatos Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: - 31 582 09 0010 31 03 Épületgépészeti csőhálózat és berendezés szerelő – központi fűtés és csőhálózat szerelő - 31 582 09 0010 31 04 Vízvezeték és vízkészülék szerelő - 31 521 11 0000 Hegesztő - 31 582 10 0000 Épületlakatos - 31 521 10 1000 Géplakatos - 31 525 03 1000 Karosszérialakatos - 31 582 07 1000 Épület- és építménybádogos - 31 582 15 1000 Kőműves - 31 582 08 1000 Épületasztalos • Nappali rendszerű szakképzés OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: közlekedés Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Középiskola befejező évfolyamának elvégzésére épülő szakma: - 51 525 01 1000 Autószerelő - 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás • Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése
- Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés Szakterület: gazdasági-szolgáltatás Szakmacsoport: ügyvitel (kiadványszerkesztő) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 51524301 Nyomdai gépmester - 52524101 Autóelektronikai műszerész - 52524102 Autószerelő - 52580101 Magasépítő technikus - 52842901 Kiadványszerkesztő - 52541108 Ruhaipari technikus (modellező, marketing ügyintéző és technológus) - 53544105 Közlekedésgépészeti technikus, közúti járműgépész Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Érettségi vizsgára épülő szakmák: - 54 542 01 0010 54 02 Könnyűipari technikus – ruhaipari technikus - 54 582 03 0000 Magasépítő technikus - 52 525 01 1000 Autóelektronikai műszerész - 51 525 01 0001 54 01 Autótechnikus • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: műszaki Szakmacsoport: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés Szakterület: gazdasági-szolgáltatás Szakmacsoport: ügyvitel (kiadványszerkesztő) Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: - 51524301 Nyomdai gépmester - 52524101 Autóelektronikai műszerész - 52524102 Autószerelő - 52580101 Magasépítő technikus
- 52842901 - 52541108 - 53544105
Kiadványszerkesztő Ruhaipari technikus (modellező, marketing ügyintéző és technológus) Közlekedésgépészeti technikus, közúti járműgépész
Oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése 2008. január 1-től felmenő rendszerben: Érettségi vizsgára épülő szakmák: - 54 542 01 0010 54 02 Könnyűipari technikus – ruhaipari technikus - 54 582 03 0000 Magasépítő technikus - 52 525 01 1000 Autóelektronikai műszerész - 51 525 01 0001 54 01 Autótechnikus - 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés • Levelező munkarend szerinti felnőttoktatás Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Más sajátos munkarend szerinti felnőttoktatás - beszámoltató rendszerű szakképzés OKJ szerinti szakmákban Szakterület: műszaki Szakmacsoportok: építészet, gépészet, faipar, könnyűipar, nyomdaipar, elektrotechnika-elektronika, közlekedés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - Fémfeldolgozási termék gyártása - Vakolás - Épületasztalos-szerkezet szerelése - Padló-, falburkolás - Festés, üvegezés - Egyéb befejező építés máshová nem sorolt - Gépjárműjavítás, -karbantartás - Bútorgyártás - Lakó- és nem lakó épület építése - Villanyszerelés - Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés - Tetőfedés, tetőszerkezet építés - Közúti közlekedési eszköz műszaki vizsgálata - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - Képesség-kibontakoztató, integrációs felkészítés a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 39/D-39/E §-ában foglaltak alapján - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása - 250000 Fémfeldolgozási termék gyártása • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 310000 Bútorgyártás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 412000 Lakó-, és nem lakó épület építése • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432100 Villanyszerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433100 Vakolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433300 Padló-, falburkolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433400 Festés, üvegezés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433900 Egyéb befejező építés máshová nem sorolt • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 439100 Tetőfedés, tetőszerkezet építés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése
15.2. Kiegészítő tevékenysége: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam)
• • •
Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3. Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 562100 Rendezvényi étkeztetés • Rendezvényekhez kapcsolódó étkeztetés biztosítása - 250000 Fémfeldolgozási termék gyártása • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 310000 Bútorgyártás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 412000 Lakó-, és nem lakó épület építése • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432100 Villanyszerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433100 Vakolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433300 Padló-, falburkolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433400 Festés, üvegezés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433900 Egyéb befejező építés máshová nem sorolt • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 439100 Tetőfedés, tetőszerkezet építés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata • Tanműhelyben végzett szolgáltatás A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10%
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 15.2. Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
•
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás - 250000 Fémfeldolgozási termék gyártása • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 310000 Bútorgyártás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 412000 Lakó-, és nem lakó épület építése • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432100 Villanyszerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 432200 Víz-, gáz-, fűtés-, légkondicionáló szerelés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433100 Vakolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433200 Épületasztalos-szerkezet szerelése • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433300 Padló-, falburkolás • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433400 Festés, üvegezés • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 433900 Egyéb befejező építés máshová nem sorolt • Tanműhelyekben vagy tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 439100 Tetőfedés, tetőszerkezet építés • Tanműhelyek által tanműhelyen kívül végzett termelői tevékenység, szolgáltatás - 452000 Gépjárműjavítás, -karbantartás • Tanműhelyben végzett szolgáltatás - 712102 Közúti közlekedési eszközök műszaki vizsgálata • Tanműhelyben végzett szolgáltatás A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10%
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: - Iskola, fiú-kollégium, tanműhely Eger, Kertész u. 128. Hrsz: 6335/2. - B-iskola, autószerelő tanműhely Eger, Kertész u. 128. Hrsz: 10186/2. - Építőipari tanműhely Eger, Vincellériskola u. Hrsz: 8999/26. 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint. Záradék: A Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-én kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 264/2010. (VI. 24.) számú, a Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
331/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: A költségvetési szerv neve az 1. pontban az alábbiak szerint módosul: 1. Neve: Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző iskola és Kollégium Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Az intézmény típusa a 9. pontban az alábbiak szerint módosul: 9. Az intézmény típusa: többcélú, összetett közoktatási intézmény, • gimnázium, • szakközépiskola, • érettségire épülő szakképzés • szakiskola, szakképzés kollégium Az évfolyamok száma a 13. pontban az alábbiak szerint módosul: 13. Évfolyamok száma: gimnázium: 9-12. évfolyam szakközépiskola: 9-12. évfolyam szakiskola: 9-10. évfolyam 1/11-2/12. évfolyam szakképző évfolyamok: szakképző évfolyamok: 1/13-3/15. évfolyam A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.1. pontban az alábbiak szerint módosul: 15.1. Alaptevékenysége: - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam
Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy • Rendvédelmi pályára előkészítő szakmacsoporton kívüli oktatás 9-12. évfolyam • Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy • Rendvédelmi pályára előkészítő szakmacsoporton kívüli oktatás 9-12. évfolyam - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) - 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás • OKJ szerinti szakmák a 11-12. évfolyamon:_
Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 31 815 01 Kéz-és lábápoló, műkörömépítő 33 761 01 Nevelőszülő 33 140 01 Óvodai dajka 31 814 01 Takarító 51 853 01 0100 33 01 Temetkezési asszisztens 51 853 01 0100 21 01 Temetői munkás 52 851 01 Kozmetikus - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) - 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) - 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás • OKJ szerinti szakmák a 11-12. évfolyamon:_ Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 31 815 01 Kéz-és lábápoló, műkörömépítő 33 761 01 Nevelőszülő 33 140 01 Óvodai dajka 31 814 01 Takarító 51 853 01 0100 33 01 Temetkezési asszisztens
51 853 01 0100 21 01
Temetői munkás
- 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) - 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés • Érettségire épülő OKJ-s szakmák 13. évfolyamtól: Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) Csecsemő-és gyermekápoló (54 723 01 0010 54 02) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) 54 723 02 Csecsemő-és gyermekápoló • Érettségire épülő OKJ-s szakmák 13. évfolyamtól: Szakterület: humán
Szakmacsoport: szociális szolgáltatások 54 762 02 Szociális szakgondozó Elágazásai: Gerontológiai gondozó (54 762 02 0010 54 01) Pszichiátriai gondozó (54 762 02 0010 54 02) Szenvedélybeteg-gondozó (54 762 02 0010 54 03) Szociális gondozó, szervező (54 762 02 0010 54 03) 52 726 01 Masszőr Elágazásai: Gyógymasszőr (52 726 01 0010 52 01) Sportmasszőr (52 726 01 0010 52 02) 54 726 01 Rehabilitációs tevékenység terapeuta 54 762 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 54 762 01 0010 54 03 Szociális és gyermekvédelmi ügyintéző 54 761 02 Gyermekgondozó-nevelő 54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó-nevelő 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 52 811 01 0000 Élelmezésvezető 52 140 01 Pedagógiai asszisztens 1, 5 éves 54 761 01 Családpedagógiai mentor 1 éves 54 140 01 Gyógypedagógiai asszisztens 2 éves - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás
•
A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás
- 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás – fiziotherápia (asszisztensi tevékenység)
A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.2. és 15.3. pontja törlésre kerül. A 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata a 15.4. pont esetében a számozás 15.2. pontra módosul: 15.2. Vállalkozási tevékenysége: A 16. pont az alábbiak szerint módosul: A Típus szerint besorolás teljes tartalma törlésre kerül, helyette a Gazdálkodási jogkör kerül a 16. pontba: 16.
Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
16.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék: Az Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 262/2010. (VI. 24.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 01. …………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző iskola és Kollégium
Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Bem tábornok u. 3.
5.
Telephelye(i) és címe(i): -
6.
Az intézmény alapításának éve: 1964
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: többcélú, összetett közoktatási intézmény, • gimnázium, • szakközépiskola, • érettségire épülő szakképzés • szakiskola, szakképzés • kollégium
10.
Tagozat megnevezése: felnőttoktatási tagozat
11.
Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: Működési köre: Eger
12. 13.
Évfolyamok száma: gimnázium: szakközépiskola: szakiskola: szakképző évfolyamok: szakképző évfolyamok:
9-12. évfolyam 9-12. évfolyam 9-10. évfolyam 1/11-2/12. évfolyam 1/13-3/15. évfolyam
14.
Maximális gyermek-, tanulói létszám: a 9-15. évfolyamon nappali tagozaton – 725 fő a kollégiumban - 150 fő
15.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1.
Alaptevékenysége:
- 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 85311 Gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853111 Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, 4 évfolyamos gimnáziumi képzés - 853112 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű gimnáziumi oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, 4 évfolyamos gimnáziumi képzés - 85312 Szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy • Rendvédelmi pályára előkészítő szakmacsoporton kívüli oktatás 9-12. évfolyam o Kötelező feladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás o Tanfolyamok szervezése o Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 853122 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakközépiskolai oktatása (9-12/13. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakközépiskolai képzés 11-12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy • Rendvédelmi pályára előkészítő szakmacsoporton kívüli oktatás 9-12. évfolyam - 85313 Szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) - 853131 Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam) • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti, szakképző évfolyamok nélküli szakiskolai képzés 9-10. évfolyam Szakterület: humán - 8532 TEÁOR Szakmai középfokú oktatás - 85321 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti képzés - 853211 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy
Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens - 853212 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-3/13. 2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens - 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőttoktatás • OKJ szerinti szakmák a 11-12. évfolyamon:_ Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens 31 815 01 Kéz-és lábápoló, műkörömépítő 33 761 01 Nevelőszülő 33 140 01 Óvodai dajka 31 814 01 Takarító 51 853 01 0100 33 01 Temetkezési asszisztens 51 853 01 0100 21 01 Temetői munkás 52 851 01 Kozmetikus - 85322 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati képzés - 853221 Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens
- 853222 Sajátos nevelési igényű tanulók szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai gyakorlati oktatása a szakképzési évfolyamokon • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű, OKJ szerinti szakiskolai képzés 1/11-2/12. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens - 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőttoktatás • OKJ szerinti szakmák a 11-12. évfolyamon:_ Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 762 01 Szociális gondozó Elágazásai: Fogyatékosok gondozója (33 762 01 0010 3301) Szociális gondozó, ápoló (33 762 01 0010 3302) Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 33 723 01 Ápolási asszisztens 31 815 01 Kéz-és lábápoló, műkörömépítő 33 761 01 Nevelőszülő 33 140 01 Óvodai dajka 31 814 01 Takarító 51 853 01 0100 33 01 Temetkezési asszisztens 51 853 01 0100 21 01 Temetői munkás - 85323 Emelt szintű szakközépiskolai szakmai oktatás, képzés - 853231 Emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatás a szakképzési évfolyamokon • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54501201 Ápoló 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) 52 72001 5201 5401 - 853232 Sajátos nevelési igényű tanulók emelt szintű nappali rendszerű szakközépiskolai szakmai oktatása a szakképzési évfolyamokon
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • Nappali rendszerű szakképzés érettségit igénylő OKJ szakmákban 1/13-3/15. évfolyam Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54501201 Ápoló 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: 52 72001 5201 5401 Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) - 853234 Emelt szintű szakközépiskolai felnőtt szakképzés • Érettségire épülő OKJ-s szakmák 13. évfolyamtól: Szakterület: humán Szakmacsoport: egészségügy Az oktatott szakmák OKJ száma és megnevezése: 54501201 Ápoló 54 723 01 Ápoló 54 723 01 Általános ápoló Elágazása: Ápoló (54 723 01 0010 54 01) Csecsemő-és gyermekápoló (54 723 01 0010 54 02) 52 720 01 Egészségügyi asszisztens Elágazásai: Általános asszisztens (52 720 01 0010 52 01) Fogászati asszisztens (52 720 01 0010 52 02) Gyógyszertári asszisztens (52 720 01 0010 52 03) Ráépülése: 52 72001 5201 5401 Fizioterápiás szakasszisztens (52 720 01 0001 54 03) 54 723 02 Csecsemő-és gyermekápoló • Érettségire épülő OKJ-s szakmák 13. évfolyamtól: Szakterület: humán Szakmacsoport: szociális szolgáltatások 54 762 02 Szociális szakgondozó Elágazásai: Gerontológiai gondozó (54 762 02 0010 54 01) Pszichiátriai gondozó (54 762 02 0010 54 02) Szenvedélybeteg-gondozó (54 762 02 0010 54 03) Szociális gondozó, szervező (54 762 02 0010 54 03) 52 726 01 Masszőr Elágazásai: Gyógymasszőr (52 726 01 0010 52 01) Sportmasszőr (52 726 01 0010 52 02) 54 726 01 Rehabilitációs tevékenység terapeuta 54 762 01 0010 54 01 Rehabilitációs nevelő, segítő 54 762 01 0010 54 03 Szociális és gyermekvédelmi ügyintéző 54 761 02 Gyermekgondozó-nevelő 54 761 02 0010 54 01 Gyermekotthoni asszisztens 54 761 02 0010 54 02 Kisgyermekgondozó-nevelő 54 850 01 0010 54 02 Hulladékgazdálkodó 52 811 01 0000 Élelmezésvezető 52 140 01 Pedagógiai asszisztens 1, 5 éves 54 761 01 Családpedagógiai mentor 1 éves 54 140 01 Gyógypedagógiai asszisztens 2 éves
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85592 Kollégiumi, externátusi nevelés - 855921 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi, externátusi nevelése -855922 Nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő sajátos nevelési igényű tanulók kollégiumi, externátusi nevelése - 5590 TEÁOR Egyéb szálláshely-szolgáltatás - 55901 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás - 559011 Kollégiumi szálláshelynyújtás közoktatásban tanulók számára - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés - 562914 Tanulók kollégiumi étkeztetése - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás - 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás - középiskolába bejáró tanulók ellátása - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás – fiziotherápia (asszisztensi tevékenység)
15.2.
Kiegészítő tevékenysége: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 853121 Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évfolyam) • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés
céljából végzett tevékenység - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10%
15.4. 15.2.
Vállalkozási tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 551000 Szállodai szolgáltatás - 552001 Üdülői szálláshely szolgáltatás • A szabad kapacitás kihasználása céljából szállásnyújtás - 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás - 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések - 855934 Megváltozott munkaképességűek rehabilitációs képzése - 855937 Máshová nem sorolt felnőttoktatás - 869039 Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás – fiziotherápia (asszisztensi tevékenység)
•
A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 10%
16.
Típus szerinti besorolása: 16.1. 16.2. 16.3.
16.
17.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató.
18.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján
19.
A feladatellátást szolgáló vagyon: az egri 3827/2. hrsz-on lévő épületből 17024 m2
20.
A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint.
Záradék: A Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-ei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 262/2010. (VI. 24.) számú, a Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okiratát jóváhagyó közgyűlési határozata. Eger, 2011. július 01. ……………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 332/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 8.1 pontja az alábbiak szerint módosul: 8.1. Alaptevékenysége: TEÁOR (93.29) Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 900114 Máshová nem sorolható színházak tevékenysége 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9329 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 932918 Mindenféle máshová nem sorolható szabadidős szolgáltatás 932919 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatási tevékenység 931301 Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása 931302 Fogyatékossággal élők szabadidősport tevékenysége és támogatása 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai, elméleti felnőttoktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás 855100 Sport, szabadidős képzés 855200 Kulturális képzés 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás (Felnőttképzési szám: 00062-2009) 856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 856099 Egyéb, oktatást kiegészítő tevékenység 949900 Máshová nem sorolható egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 591111 Filmgyártás 5914 Filmvetítés 591411 Film, videó és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken. 889108 Gyermekek napközbeni ellátása 889109 Gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb szolgáltatások 890111 Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok 890114 Hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok 890116 romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok 890211 Fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szolgáltatások fejlesztése, működtetése
Gyermeki jogok érvényre jutatásával összefüggő feladatok Ifjúság szakmai fejlesztési feladatok A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások A gyermekek és fiatalok környezet és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok 890216 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok és támogatásuk viselkedését elősegítő programok 890221 Az időskorúak társadalmi integrációja, az aktív és méltó időskor megteremtését célzó programok 890222 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok és támogatásuk, idősügyi önkormányzati kezdeményezések támogatása 890301 Civil szervezetek működési támogatása 890302 Civil szervezetek program- és egyéb támogatása 890303 Civil szféra megerősítését segítő egyéb tevékenységek 581900 Egyéb kiadói tevékenység 592011 Hangfelvétel készítése 592012 Élő hangelvétel készítése 592013 Rádióműsor készítése 620300 Számítógép üzemeltetés 932912 Táncterem működtetése 772100 Szabadidős sporteszközök kölcsönzése 702200 Üzletviteli, egyéb tanácsadás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 791200 Utazásszervezés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások
890212 890213 890214 890215
Kiegészítő tevékenység Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység:
581900 Egyéb kiadói tevékenység 592011 Hangfelvétel készítése 592012 Élő hangelvétel készítése 592013 Rádióműsor készítése 620300 Számítógép üzemeltetés 932912 Táncterem működtetése 772100 Szabadidős sporteszközök kölcsönzése 702200 Üzletviteli, egyéb tanácsadás Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység
562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 791200 Utazásszervezés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások E tevékenység a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltak szerint, az alapellátási feladatok színvonalának növelése, kiegészítése céljából folytatható, az intézmény összkiadásainak 5 %-ig. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható. Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratának 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 9. Tipus szerinti besorolása: 9.1. A tevékenység jellege alapján: Közszolgáltató 9.2. Közszolgáltató szerv fajtája: Közintézmény 9.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: Önállóan működő költségvetési szerv. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait az Egri Közszolgáltatások Intézménye (EKVI Eger, Bem tábornok utca 3.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Záradék: Az Egri Kulturális és Művészeti Központ Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 537/2010. (XII.16.) számú közgyűlési határozatával elfogadott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …./2011 (VI.30.) számú közgyűlési határozatával módosította. E g e r, 2011. július 1. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv 1. Neve: Egri Kulturális és Művészeti Központ Rövidített neve: EKMK 2. Idegen neve: Angol: Center of Culture and Art - Eger Német: Kultur und Kunst Centrum - Eger Francia: Centre Culturelle et Arte d’Eger 4. Székhelye: 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. 5. Az intézmény telephelyei: Forrás Gyermek és Ifjúsági Központ 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. Templom Galéria Eger, Trinitárius u. 1. Bartakovics Béla Közösségi Ház Eger, Knézich K. u. 8. 6. Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó tér 2. 7. Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe. 8. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. §. 1. bekezdésében valamint a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 76. §-ban foglaltak, illetve EMJV Önkormányzata18/2008.(IV.25.) sz. rendelete Eger város kötelező közművelődési és kulturális feladatairól. 8.1. Alaptevékenysége: TEÁOR (93.29) Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás 910501 Közművelődési tevékenységek és támogatásuk 910502 Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése 900114 Máshová nem sorolható színházak tevékenysége 900400 Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése 9329 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenység 932918 Mindenféle máshová nem sorolható szabadidős szolgáltatás 932919 Máshová nem sorolható egyéb szórakoztatási tevékenység 931301 Szabadidősport- (rekreációs sport) tevékenység és támogatása 931302 Fogyatékossággal élők szabadidősport tevékenysége és támogatása 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai, elméleti felnőttoktatás
853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás 855100 Sport, szabadidős képzés 855200 Kulturális képzés 855931 Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás 855932 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás 855933 Foglalkoztatást elősegítő képzések 855935 Szakmai továbbképzések 855937 M.n.s. egyéb felnőttoktatás (Felnőttképzési szám: 00062-2009) 856092 Munkaerőpiaci felnőttképzéshez kapcsolódó szakmai szolgáltatások 856099 Egyéb, oktatást kiegészítő tevékenység 949900 Máshová nem sorolható egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 591111 Filmgyártás 5914 Filmvetítés 591411 Film, videó és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken. 889108 Gyermekek napközbeni ellátása 889109 Gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb szolgáltatások 890111 Esélyegyenlőség elősegítését célzó általános, komplex tevékenységek és programok 890114 Hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok és családok életminőségét javító programok 890116 romák társadalmi integrációját elősegítő egyéb tevékenységek, programok 890211 Fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szolgáltatások fejlesztése, működtetése 890212 Gyermeki jogok érvényre jutatásával összefüggő feladatok 890213 Ifjúság szakmai fejlesztési feladatok 890214 A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások 890215 A gyermekek és fiatalok környezet és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok 890216 Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok és támogatásuk viselkedését elősegítő programok 890221 Az időskorúak társadalmi integrációja, az aktív és méltó időskor megteremtését célzó programok 890222 Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok és támogatásuk, idősügyi önkormányzati kezdeményezések támogatása 890301 Civil szervezetek működési támogatása 890302 Civil szervezetek program- és egyéb támogatása 890303 Civil szféra megerősítését segítő egyéb tevékenységek 581900 Egyéb kiadói tevékenység 592011 Hangfelvétel készítése 592012 Élő hangelvétel készítése 592013 Rádióműsor készítése 620300 Számítógép üzemeltetés 932912 Táncterem működtetése 772100 Szabadidős sporteszközök kölcsönzése 702200 Üzletviteli, egyéb tanácsadás 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 791200 Utazásszervezés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása
910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások Kiegészítő tevékenység Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység:
581900 Egyéb kiadói tevékenység 592011 Hangfelvétel készítése 592012 Élő hangelvétel készítése 592013 Rádióműsor készítése 620300 Számítógép üzemeltetés 932912 Táncterem működtetése 772100 Szabadidős sporteszközök kölcsönzése 702200 Üzletviteli, egyéb tanácsadás Kisegítő tevékenysége: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység
562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 791200 Utazásszervezés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása 910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme 910123 Könyvtári szolgáltatások E tevékenység a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltak szerint, az alapellátási feladatok színvonalának növelése, kiegészítése céljából folytatható, az intézmény összkiadásainak 5 %-ig. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható. Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
8.2 Vállalkozási tevékenysége 562916 Üdülői, tábori étkeztetés 562919 Egyéb étkeztetés 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 773000 Egyéb gép, tárgyi eszközkölcsönzés 791200 Utazásszervezés A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5%
9. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 9. Tipus szerinti besorolása: 9.2. A tevékenység jellege alapján: Közszolgáltató 9.2. Közszolgáltató szerv fajtája: Közintézmény 9.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: Önállóan működő költségvetési szerv. Meghatározott pénzügyi-gazdasági feladatait az Egri Közszolgáltatások Intézménye (EKVI Eger, Bem tábornok utca 3.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el. 10. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által határozott időre, 5 évre megbízott igazgató, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtására kiadott 150/1992. (XI.20.) sz. Korm. rendelet alapján. Az igazgató felett a munkáltatói jogkört felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása tekintetében, kinevezés és felmentés tekintetében az irányító szerv gyakorolja. 11. Foglalkoztatottjaira vonatkozó jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szól 1992.évi XXXIII. törvény alapján. 12. A feladatellátást szolgáló vagyon: Eger Megyei Jogú Város tulajdonában álló: a./ Forrás Gyermek és Ifjúsági Ház 3300 Eger, Bartók Béla tér 6. Hrsz.: 7243 b./ Templom Galéria Eger, Trinitárius u. 1. Hrsz.: 7242 Az Egri Főegyházmegyétől használatra átadott épület: Bartakovics Béla Közösségi Ház Eger, Knézich K. u. 8. Hrsz.: 5084 13. A vagyon feletti rendelkezés joga: A vagyon feletti rendelkezés jogát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II.01.) sz. rendelete szabályozza. Záradék: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a …./2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatával, az Egri Kulturális és Művészeti Központ Alapító Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal jóváhagyta.
Ezzel egyidejűleg, hatályát veszti Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 537/2010. (XII.16.) számú közgyűlési határozata. E g e r, 2011. július 1. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
333/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT
A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: 9101 TEÁOR – Könyvtári, levéltári 9101 TEÁOR – Könyvtári, levéltári tevékenység tevékenység 92312-7 Közművelődési könyvtári 91012 Könyvtári tevékenység tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, gyűjteményét folyamatosan fejleszti,
feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum és információ cserében gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja
nyilvántartása gyűjteményét folyamatosan fejleszti gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt ellátja a kötelespéldányokkal kapcsolatos feladatokat 910122 Könyvtári megőrzése, védelme
állomány
feltárása,
közhasznú információs szolgáltatást nyújt
gyűjteményét feltárja, megőrzi, gondozza, az állomány védelméről gondoskodik
helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt
910123 Könyvtári szolgáltatások
szabadpolcos állományrésszel rendelkezik ellátja a kötelespéldányokkal és könyvtárközi dokumentum-ellátással kapcsolatos feladatokat szervezi a megyében működő könyvtárak együttműködését mozgókönyvtári szolgáltatást nyújt végzi, illetőleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását szervezi a megyében működő nyilvános könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását Könyv- és zeneműkiadás Videokazetta, lemez kölcsönzése Szakmai középfokú oktatás (Szakmai továbbképzés) Máshová nem sorolt egyéb oktatás. (Szakmai továbbképzés, tanácskozás)
gyűjteményét rendelkezésre bocsátja tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum és információ cserében, ellátja a könyvtárközi dokumentum-ellátással kapcsolatos feladatokat közhasznú információs szolgáltatást nyújt szabadpolcos állományrésszel rendelkezik szervezi a megyében működő könyvtárak együttműködését a települési könyvtárak tevékenységét segítő szolgáltatásokat nyújt mozgókönyvtári szolgáltatást nyújt végzi, illetőleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását szervezi a megyében működő nyilvános könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását
751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások közönségkapcsolati és egyéb tevékenységeket lát el (kiállítás rendezése, ismeretterjesztő előadás, elszámolásai író–olvasó tanfolyamszervezés, vetélkedő, találkozó, pr- és marketing tevékenység, kiadványok megjelentetése stb.) 581100 Könyvkiadás 749031 Módszertani szakirányítás 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 772200 Videokazetta, lemez kölcsönzése 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató
szervezése 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek. A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Alapító Okiratának 10. pontja az alábbiak szerint módosul: 10. Típus szerinti besorolása: 10.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 10.2. Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény 10.3. Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. 10.
Gazdálkodási Jogkör önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.
Záradék: A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlésének 303/2009.(IV.28) számú közgyűlési határozatával, valamint Heves Megye Önkormányzata Közgyűlése 94/2009. (VII.6) számú közgyűlési határozatával elfogadott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a …./2011 (VI.30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Heves Megye Önkormányzata Közgyűlése a …./2011 (VI….) számú közgyűlési határozatával módosította.
E g e r, 2011. július … …………………………………………………. Szabó Róbert Heves Megyei Közgyűlés Elnöke P:H.
E g e r, 2011. július … ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv 1.
Neve: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár
2.
Idegen neve: -
3.
Rövid neve: Bródy Sándor Könyvtár
4.
Székhelye: 3300 Eger, Kossuth Lajos út 16.
5.
Az intézmény telephelyei: Gyermekkönyvtár Eger, Bartók Béla tér 6. Zenei és Idegen Nyelvi Gyűjtemény Eger, Kossuth Lajos út 18. Jogi- és közigazgatási szakrészleg Eger, Kossuth Lajos u. 9. I. sz. fiókkönyvtár Eger, Mátyás király u. 52. II. sz. fiókkönyvtár Eger, Kovács Jakab u. 35. III. sz. fiókkönyvtár Eger, Kallómalom u. 88.
6.
Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor) Eger, Dobó tér 2. Heves Megye Önkormányzata Eger, Kossuth L. u. 9.
7.
Egyéb irányítási jogokkal felruházott szerv: Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárat Működtető Társulási Tanács
8.
Működési köre: Heves megye, illetve Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe. Országos vonatkozásban: könyvtári alaptevékenységen belül részt vesz az országos dokumentum ellátási rendszerben. Jogszabályban meghatározott közfeladata:
9.
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70. § (1.) bekezdésében foglaltak. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 64. § (1) bekezdésében foglaltak. 9.1. Alaptevékenysége:
2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: 9101 TEÁOR – Könyvtári, levéltári 9101 TEÁOR – Könyvtári, levéltári tevékenység tevékenység 92312-7 Közművelődési könyvtári 91012 Könyvtári tevékenység tevékenység 910121 Könyvtári állomány gyarapítása, gyűjteményét folyamatosan fejleszti, nyilvántartása feltárja, megőrzi, gondozza és rendelkezésre bocsátja gyűjteményét folyamatosan fejleszti tájékoztat a könyvtár és a nyilvános gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek könyvtári rendszer dokumentumairól és megfelelően alakítja szolgáltatásairól biztosítja más könyvtárak állományának és helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt szolgáltatásainak elérését részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum és információ cserében
ellátja a kötelespéldányokkal kapcsolatos feladatokat
gyűjteményét és szolgáltatásait a helyi igényeknek megfelelően alakítja
910122 Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
közhasznú információs szolgáltatást nyújt
gyűjteményét feltárja, megőrzi, gondozza, az állomány védelméről gondoskodik
helyismereti információkat és dokumentumokat gyűjt szabadpolcos állományrésszel rendelkezik
910123 Könyvtári szolgáltatások gyűjteményét rendelkezésre bocsátja
ellátja a kötelespéldányokkal és könyvtárközi dokumentum-ellátással kapcsolatos feladatokat
tájékoztat a könyvtár és a nyilvános könyvtári rendszer dokumentumairól és szolgáltatásairól
szervezi a megyében működő könyvtárak együttműködését
biztosítja más könyvtárak állományának és szolgáltatásainak elérését
részt vesz a könyvtárak közötti dokumentum és információ cserében, ellátja a könyvtárközi végzi, illetőleg szervezi a megye nemzeti és dokumentum-ellátással kapcsolatos feladatokat etnikai kisebbségekhez tartozó lakosainak közhasznú információs szolgáltatást nyújt könyvtári ellátását szabadpolcos állományrésszel rendelkezik szervezi a megyében működő nyilvános szervezi a megyében működő könyvtárak könyvtárak statisztikai adatszolgáltatását együttműködését Könyv- és zeneműkiadás Videokazetta, lemez kölcsönzése a települési könyvtárak tevékenységét segítő Szakmai középfokú oktatás (Szakmai szolgáltatásokat nyújt továbbképzés) Máshová nem sorolt egyéb oktatás. mozgókönyvtári szolgáltatást nyújt (Szakmai továbbképzés, tanácskozás) végzi, illetőleg szervezi a megye nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó lakosainak könyvtári ellátását 751922 Önkormányzatok, valamint szervezi a megyében működő nyilvános könyvtárak többcélú kistérségi társulások elszámolásai statisztikai adatszolgáltatását mozgókönyvtári szolgáltatást nyújt
közönségkapcsolati és egyéb tevékenységeket lát el (kiállítás rendezése, ismeretterjesztő előadás, tanfolyamszervezés, vetélkedő, író–olvasó találkozó, prés marketing tevékenység, kiadványok megjelentetése stb.) 581100 Könyvkiadás
749031 Módszertani szakirányítás 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 772200 Videokazetta, lemez kölcsönzése 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 9.2.
Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység:
751956 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek Egyéb számítástechnikai tevékenység Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Szakmai középfokú oktatás (Szakmai továbbképzés) Máshová nem sorolt egyéb oktatás. (Szakmai továbbképzés, tanácskozás)Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Dolgozó, ellátott, stb. kártérítése 9.3.
581100 Könyvkiadás 581400 Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása 749031 Módszertani szakirányítás 772200 Videokazetta, lemez kölcsönzése 823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 853214 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai elméleti felnőtt oktatás 853224 Szakképesítés megszerzésére felkészítő szakmai gyakorlati felnőtt oktatás 855935 Szakmai továbbképzések 855937 Máshová nem sorolt egyéb felnőttoktatás
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység
581100 Könyvkiadás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
9.4.
Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
E tevékenység a mindenkor hatályos jogszabályokban foglaltak szerint, az alapellátási feladatok színvonalának növelése, kiegészítése céljából folytatható, az intézmény összkiadásainak 5 %-ig. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható.
2010. január 1-től:
Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemelése 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Az intézmény vállalkozási tevékenységet A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a 2009. évben nem folytathat. szerv kiadásaiban: 5% 10. Típus szerinti besorolása:
10.
10.1.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
10.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
10.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.
Gazdálkodási Jogkör önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv Az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság besorolása: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv.
11. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város és Heves Megye Közgyűlései által pályázat útján, határozott időre, 5 évre megbízott igazgató, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és a végrehajtására kiadott 150/1992. (XI.20.) sz. Korm. rendelet alapján. Az igazgató felett a munkáltatói jogkört felmentés, vezetői megbízás visszavonása, az összeférhetetlenség megállapítása, fegyelmi eljárás megindítása, a fegyelmi büntetés kiszabása tekintetében, kinevezés és felmentés tekintetében az irányító szervek gyakorolják. Az egyéb munkáltatói jogokat a Társulási Tanács látja el. 12. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján 13. A feladatellátást szolgáló vagyon: az egri 6563 hrsz-on a Heves Megyei Önkormányzat tulajdonában álló épület (Eger, Kossuth L. u. 16.) Eger Megyei Jogú Város tulajdonában álló egri 927/2 hrsz-on lévő épület (Eger, Kovács Jakab u. 35. ) Bérlemények: Eger, Kossuth L. u. 18., Mátyás király u. 52. Használatra kapott épületrészek: Eger, Kossuth L. u. 9., Bartók Béla tér 6., Kallómalom u. 88., Széchenyi utca 47. 14. A vagyon feletti rendelkezés joga: A vagyon feletti rendelkezés jogát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése és Heves Megye Közgyűlésének mindenkori vagyonrendelete szabályozza.
Záradék: A Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése a …./2011 (VI.30.) számú közgyűlési határozatával, Heves Megye Önkormányzata Közgyűlése pedig a …./2011 (VI….) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát veszti Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 303/2009.(IV.28) számú közgyűlési határozata, valamint Heves Megye Önkormányzata Közgyűlése 94/2009. (VII.6) számú közgyűlési határozata, mely jóváhagyta a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár alapító okiratát. E g e r, 2011. július …
E g e r, 2011. július …
…………………………………………………. Szabó Róbert Heves Megyei Közgyűlés Elnöke P.H.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
334/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT Az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 11. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 11.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 11.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: 11.1.
Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 9311 TEÁOR – Sportlétesítmény működtetése - 92400 Sporttevékenység - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények működtetése - 92402-5 Verseny- és élsport - 92403-6 Diáksport - 92404 -7 Sportcélok és feladatok - 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
2010. január 1-től: - 9311 TEÁOR – Sportlétesítmény működtetése - 931101 Edzőtáborok működtetése és fejlesztése - 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése - 9312 TEÁOR – Sporttevékenység és támogatása - 931201 Versenysport- tevékenység és támogatása - 931202 Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása - 931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak -9319 TEÁOR – Egyéb sporttevékenység - 931901 Sportszövetségek és szabályozó testületek működésének támogatása - 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
- 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése • Sportcélú helyiség, sportpálya hasznosítás
Az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 11. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. Az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 11.2., 11.3. pontjai tartalma törlésre kerülnek. Az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 11.4. pontja az alábbiak szerint módosul: 11.4. Vállalkozási tevékenysége: 11.2. 2009. december 31-ig: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, folytathat üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. A vállalkozási tevékenységek arányának Rendelet 64. § (4) bekezdésének megfelelően. felső határa a szerv kiadásaiban: 30% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
A Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának 12. pontja az alábbiak szerint módosul: 12. Típus szerinti besorolása: 12.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 12.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézet
12.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
12.
Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
Záradék: Az Egri Városi Sportiskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 424/2009. (VI. 25.) számú közgyűlési határozatával jóváhagyott Alapító Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította.
Eger, 2011. július 01.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve:
Egri Városi Sportiskola 2. 3. 4. 5. 6.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Stadion utca 8. Telephelye(i) és címe(i): Az intézmény alapítás időpontja, határozat száma: 2001. augusztus 1. , 331/2000.(XII. 14.)
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: Sportfeladatokat ellátó intézmény
10. Az intézmény működési területe: Eger 11. Jogszabályban meghatározott közfeladata:
11.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
- 9311 TEÁOR – Sportlétesítmény működtetése - 92400 Sporttevékenység - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények működtetése - 92402-5 Verseny- és élsport - 92403-6 Diáksport - 92404 -7 Sportcélok és feladatok
- 9311 TEÁOR – Sportlétesítmény működtetése - 931101 Edzőtáborok működtetése és fejlesztése - 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése - 9312 TEÁOR – Sporttevékenység és támogatása - 931201 Versenysport- tevékenység és támogatása - 931202 Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 751922 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai
- 931206 Sportteljesítmények elismerése, járadékok, ösztöndíjak -9319 TEÁOR – Egyéb sporttevékenység - 931901 Sportszövetségek és szabályozó testületek működésének támogatása - 931903 Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése • Sportcélú helyiség, sportpálya hasznosítás •
11.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége:
- 751956 A szórakozás, kultúra, sport ágazatban végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Dolgozó, ellátott, stb. kártérítése
11.3.
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 931102 Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése •
Sportcélú helyiség, sportpálya hasznosítás
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
E tevékenységek a mindenkori hatályos A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási kiadásaiban: 30% feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
11.4. Vállalkozási tevékenysége: 11.2. 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat
•
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § A vállalkozási tevékenységek arányának felső határa a (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 30% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
12. Típus szerinti besorolása: 12.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 12.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézet
12.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
12. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 13. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott vezető. 14. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény alapján a Polgári Törvénykönyvről szóló 1954. évi IV. törvény
15. A feladatellátást szolgáló vagyon: • az egri 6642/9 hrsz-on lévő Városi Sporttelep • az egri 1378/1 hrsz-on lévő Északi Sporttelep • az egri 0612/22 hrsz-on lévő Asztalitenisz csarnok.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
335/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Idősek Berva-völgyi Otthona Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Idősek Berva-völgyi Otthona Alapító Okiratának - 8.2. pontját törli, - a korábbi 8.3. pontját 8.2. pontra változtatja és kiegészíti, valamint a - 9-10. pontját módosítja az alábbiak szerint: 8.2.
9.
10.
Vállalkozási tevékenysége: 873011 Időskorúak tartós, bentlakásos szociális ellátása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 562920 Egyéb vendéglátás 477300 Gyógyszer-kiskereskedelem 611010 Vezetékes távközlés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Gazdálkodási jogköre: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger Bem tábornok utca 3.) Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató
Eger, 2011. június 30. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet valamint a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Sztv.) alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: A költségvetési szerv: Neve: Idősek Berva-völgyi Otthona 2. Idegen neve: 3. Rövid neve: 4. Székhelye: 3300 Eger, II. lakótelep. Sz. épület 5. Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv neve, székhelye Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó tér 2. 6. Az intézmény alapításának éve: 1994 7. Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe 8. Jogszabályban meghatározott közfeladata: Szakosított ellátást nyújtó szociális intézmény 8.1. Alaptevékenysége: 8730 TEÁOR Idősek, fogyatékosok bentlakásos ellátása 873011 Időskorúak tartós, bentlakásos szociális ellátása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 562917 Munkahelyi étkeztetés 8.2. Vállalkozási tevékenysége: 562920 Egyéb vendéglátás 873011 Időskorúak tartós, bentlakásos szociális ellátása 873013 Demens betegek bentlakásos ellátása 562920 Egyéb vendéglátás 477300 Gyógyszer-kiskereskedelem 611010 Vezetékes távközlés 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 9. Gazdálkodási jogköre önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
1.
10. 11.
12.
Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre kinevezett igazgató Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a Munka törvénykönyve 1992. évi XXII. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján A feladatellátást szolgáló vagyon: 096/2 hrsz-on nyilvántartott ingatlan, Eger II. ltp. Sz. ép.
13.
A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a vagyon feletti jog gyakorlásáról szóló hatályos rendelete szerint
Az Idősek Berva-völgyi Otthona alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2011. június 30-án kelt ___/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 296/2009. (V. 28.) számú, az Idősek Berva-völgyi Otthona alapító okiratát jóváhagyó határozata. Eger, 2011. június 30.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László – Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
336/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Bölcsődei Igazgatóság Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDÓSÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Bölcsődei Igazgatóság Alapító Okiratának - 9.2. pontját törli, - a korábbi 9.3. pontját 9.2. pontra változtatja és kiegészíti, valamint a - 10-11. pontját módosítja az alábbiak szerint: 9.2.
10.
11.
Vállalkozási tevékenysége: 889109 Gyermekek napközbeli ellátásához kapcsoló egyéb szolgáltatások 8559 Felnőttoktatás – máshová nem sorolható egyéb oktatás 562920 Egyéb vendéglátás Gazdálkodási jogköre: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger Bem tábornok utca 3.) Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató
Eger, 2011. június 30.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. 2. 3. 4. 5.
6. 6.1. 6.2. 7. 8. 9. 9.1.
9.2.
10.
11.
A költségvetési szerv: Neve: Bölcsődei Igazgatóság Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Arany János u. 20/a. Telephelye: Észak-Magyarországi Regionális Módszertani Bölcsőde Eger Arany János u. 20/a. Ifjúság utcai Bölcsőde Eger Ifjúság u. 9. Semmelweis Bölcsőde Eger Vizimolnár u. 1-3. Cecey Bölcsőde Eger Tittel P. u. 8. Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv neve, székhelye Alapító: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata jogelődje Fenntartó, irányító szerv: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó tér 2. Az intézmény alapításának éve: 1979. Egészségügyi Alapellátást és Bölcsődéket Irányító Intézmény 2004. január 1-től Bölcsődei Igazgatóság Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe Jogszabályban meghatározott közfeladata: Gyermekjóléti alapellátást nyújtó intézmény Alaptevékenysége: 8891 TEÁOR Szociális és gyermekjóléti ellátás szállásnyújtás nélkül 889101 Bölcsődei ellátás 0-3 éves korú gyermekek napközbeni ellátása Bölcsődei módszertani tevékenység 856103 Korai fejlesztés, gondozás OM azonosító: 200564 562917 Munkahelyi étkeztetés Vállalkozási tevékenysége: 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 889109 Gyermekek napközbeli ellátásához kapcsoló egyéb szolgáltatások 8559 Felnőttoktatás – máshová nem sorolható egyéb oktatás 562920 Egyéb vendéglátás Gazdálkodási jogköre: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) Vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató
12.
13.
14.
Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a Munka törvénykönyve 1992. évi XXII. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján A feladatellátást szolgáló vagyon: 7462 helyrajzi számú, Eger Arany J. u. 20/a. 6353 helyrajzi számú, Eger Tittel P. u. 8. 8999/20 helyrajzi számú, Eger Ifjúság u. 9. 2015/18 helyrajzi számú ingatlanok, Eger Vizimolnár u. 1-3. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a vagyon feletti jog gyakorlásáról szóló hatályos rendelete szerint
A Bölcsődei Igazgatóság alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 2011. június 30-án kelt __/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Közgyűlésének 298/2009. (V. 28.) számú, a Bölcsődei Igazgatóság alapító okiratát jóváhagyó határozata. Eger, 2011. június 30. ………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Palotai Zsuzsanna Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 337/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja a Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Eger Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Alapító Okirata az alábbiak szerint módosul: 1. A hatályos Alapító Okirat „8.1 Alaptevékenység 2010. január 01-től” kiegészül az alábbi tevékenységekkel 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása 370000 Szennyvíz gyűjtése, elhelyezése 2. A hatályos Alapító Okirat „8.2. Kiegészítő tevékenysége 2010. január 01-től” pontja hatályát veszti. 3. A hatályos Alapító Okirat 8.3. Vállalkozási Tevékenysége 2010. január 01-től” pontja 8.2. pontra módosul: 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása 712109 Egyéb hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés 2. A hatályos Alapító Okirat „9. Tipus szerinti besorolás” helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: „9. Gazdálkodási jogkör” önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) Záradék: A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 300/2009. (V. 28.) jóváhagyott és a 259/2010 (VI.24) számú közgyűlési határozattal módosított alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése …..számú határozatával 2011 augusztus 1-i hatállyal módosította. Eger, 2011.július 1. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármester
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság Eger 2. Székhelye: 3300 Eger, Vincellériskola út 5. 3. Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata, 3300 Eger Dobó tér 2. 4. Az intézmény általános felügyeleti szerve: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 5. Az intézmény szakmai felügyeleti szerve: Eger Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság 6. Az intézmény működési és illetékességi területe: Az 57/2005. (XI. 30.) BM rendelet, illetve a 79/2007. (IV. 24.) Korm. rendelet szerint. 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdés és a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 2. § (2) bekezdése alapján a tűzvédelmi tevékenység 8.1. Alaptevékenysége 2010. január 1-től: TEÁOR: 8425 Tűz- polgári és katasztrófavédelem Szakágazat: 842520 Tűzvédelmi tevékenység 842521 Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása 842522 Megelőzés, (szak)hatósági tevékenység 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása 370000 Szennyvíz gyűjtése, elhelyezése 8.2. Kiegészítő tevékenysége 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység. 329000 Egyéb máshova nem sorolható feldolgozóipari tevékenység - palack töltés 370000 Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése - vízeltávolítás, vízszívatás 801000 Személybiztonsági tevékenység - rendezvények tűzvédelmi biztosítása 802000 Biztonsági rendszer szolgáltatás
- automatikus tűzjelzések fogadása Kisegítő tevékenység 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység. 439900 Egyéb speciális szaképítés - magasban történő munkavégzés, alpintechnika 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - elhasználódott, feleslegessé vált készletek, tárgyi eszközök értékesítése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása üzemeltetése 801000 Személybiztonsági tevékenység - rendezvények tűzvédelmi biztosítása 802000 Biztonsági rendszer szolgáltatás - automatikus tűzjelzések fogadása A kisegítő tevékenység arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 5 %. 8.3. Vállalkozási tevékenysége 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység 479909 Egyéb, nem bolti, illetve nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 712101 Mérőeszközök hitelesítése 712109 Egyéb hatósági eljárás érdekében végzett műszaki vizsgálat, elemzés 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése 801000 Személybiztonsági tevékenység - rendezvények tűzvédelmi biztosítása 802000 Biztonsági rendszer szolgáltatás - automatikus tűzjelzések fogadása A vállalkozási tevékenysége arányának felső határa a szerv kiadásaiban: 8 %. 9. Gazdálkodási jogkör önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 10. Vezetőjének kinevezési rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett tűzoltóparancsnok 11./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony megjelölése:
A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. tv. alapján A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. alapján A Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. alapján 12./ A feladatellátást szolgáló vagyon: Az egri 8999/3 hrsz-on nyilvántartott, 11457 m2, valamint a 21998/5 hrsz-on nyilvántartott 1.145 m2 térmértékű ingatlan 15./ Vagyon feletti rendelkezési jog: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyonáról vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2000. (II. 18.) sz. rendelete szerint.
és
a
Záradék: A Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság 300/2009. (V. 28.) jóváhagyott és a 259/2010 (VI.24) számú közgyűlési határozattal módosított alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése …..számú határozatával 2011 augusztus 1-i hatállyal módosította. Eger, 2011.július 1. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármester
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
338/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT 1./ Az Alapító Okirat 7. „Tipus szerinti besorolás” helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: 7./Gazdálkodási jogkör önállóan működő és gazdálkodó 2./Az Alapító Okirat „Alaptevékenységek 2010. január 1-től”az alábbiak szerint egészül ki:
823000 Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése 3./Az Alapító Okirat 10. „ Kiegészítő és kisegítő tevékenységek” hatályukat vesztik, 11.és 12. pontja 10. és 11. pontra változik.
Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258 /2010 (VI.24) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, …../2011 (VI.30) számú határozatával 2011. augusztus 1. hatállyal módosította.
Habis László polgármester P.H.
Alapító okirat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 66. §-a, valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 1. §-a alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. Neve:
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal
2. a) Székhelye: b) Telephelyei:
3300. Eger, Dobó tér 2 3300. Eger, Kossuth Lajos út 28 3300. Eger, Szvorényi út 50.
3./ Létrehozásáról rendelkező határozat: 1990.09.30 alapítás, jogszabály erejénél fogva 4./ Alapítói jogokkal felruházott irányító szerv neve, székhelye Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300. Eger, Dobó tér 2 5./ Illetékességi területe: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe körzeti igazgatás tekintetében: 1./ Gyámügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók, Egerszólát, Felsőtárkány, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 2./ Okmányügyek: Andornaktálya, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerszalók , Egerszólát, Felsőtárkány, Feldebrő, Kerecsend, Maklár, Nagytálya, Noszvaj, Novaj, Ostoros, Szarvaskő, Tarnaszentmária, Verpelét, 3./ Építéshatósági ügyek 3.1/ Ellátási illetékességi terület Andornaktálya, Balaton, Bátor, Bekölce, Demjén, Eger, Egerbakta, Egerbocs, Egercsehi, Egerszólát, Egerszalók, Feldebrő, Felsőtárkány, Hevesaranyos, Maklár, Mikófalva, Nagytálya, Nagyvisnyó, Noszvaj, Szarvaskő, Szilvásvárad, Tarnaszentmária, Verpelét 3.2./ Készenléti illetékességi területe:
Kerecsend, Novaj, Ostoros
6/ Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozatlan időre kinevezett jegyző. 7./Gazdálkodási jogkör önállóan működő és gazdálkodó 8./ Jogszabályban meghatározott közfeladata:
A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. § (1) bekezdése alapján az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása. 9./ Alaptevékenysége 2010. január 1-től 360000 370000
841127
Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, raktározása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Talaj és talajvíz szennyeződésmentesítése Épületek szennyeződésmentesítése Épületépítési projekt szervezése Lakó- és nem lakó épület építése Út, autópálya építése Híd, alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Egyéb, máshová nem sorolt szálláshely szolgáltatás Üdülői tábori étkeztetés Film, video és egyéb képfelvétel vetítése mozikban, filmklubokban, szabadtéren, nyilvános vetítési helyeken Televízió- műsor összeállítása, szolgáltatása M.n.s. egyéb információs szolgáltatás Saját tulajdonú ingatlan adásvétele Lakóingatlan bérbeadása ,üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Ingatlankezelés Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Építményüzemeltetés Zöldterület kezelés Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselői választásokhoz kapcsolódó tevékenységek. Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választáshoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek . Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége
841129
Önkormányzati és többcélú kistérségi társulás pénzügyi igazgatása
381101 381102 381103 381104 390001 390003 411000 412000 421100 421300 422100 422200 479909 493102 522110 559099 562916 591411 602000 639990 681000 682001 682002 683200 773000 811000 813000 841112 841114 841115 841116 841117 841118 841124 841126
841133 841191 841192 841212 841352 841354 841358 841401 841402 841403 841408 841409 841901 841902 841906 841907 841908 842154 842155 842160 842421 842521 842531 842541 851011 851012 852011 852012 852021 852022 852031 853111 853114 853121 853124 853131 853211 856011
Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Oktatás központi igazgatása és szabályozása Mezőgazdasági támogatások Területpolitikai támogatások és tevékenységek Turizmus-fejlesztési támogatások és tevékenységek Önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak lebonyolításával összefüggő szolgáltatások Közvilágítás Város és község gazdálkodási máshová nem sorolt szolgáltatások Város-, községgazdálkodási szolgáltatások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Máshova nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai Központi költségvetési befizetések Finanszírozási műveletek Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Fejezeti és általános tartalékok elszámolása Nemzetközi ifjúsági együttműködés Önkormányzatok máshová nem sorolt. nemzetközi kapcsolatai Nemzetközi szervezetekben való részvétel Közterület rendjének fenntartása Tűzoltás, műszaki mentés, katasztrófahelyzet elhárítása A polgári védelem ágazati feladatai Ár- és belvízvédelemmel összefüggő tevékenységek Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (14.évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4.évf.) Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyam) Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8.évf.) Alapfokú művészetoktatás zeneművészeti ágban Nappali rendszerű gimnáziumi oktatás (9-12/13.évf.) Gimnáziumi felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakközépiskolai oktatás (9-12/13. évf.) Szakközépiskolai felnőttoktatás (9-12/13.évf.) Nappali rendszerű szakiskolai oktatás (9-10. évfolyam) Szakképesítés megszerzésére felkészítő nappali rendszerű szakmai elméleti oktatás a szakképzési évfolyamokon Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység
856012 856099 861001 862101 862102 862211 862212 862213 862232 862301 869011 869039 869041 869042 869051 870000 873011 879031 879033 879034 879039 881013 882111 882112 882113 882114 882115 882116 882117 882118 882121 882122 882123 882124 882125 882129 882201 882202 882203 889101 889201 889923
Korai fejlesztés, gondozás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Fekvőbetegek aktív ellátása Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátása Járóbetegek gyógyító szakellátása Járóbetegek rehabilitációs szakellátása Járóbetegek gyógyító gondozása Foglakozás-egészségügyi szakellátás Fogorvosi alapellátás Hatósági eljárás érdekében vagy más, jogszabályban előírt okból kötelezően végzett egészségügyi szakértői tevékenység. Egyéb, máshová nem sorolt kiegészítő egészségügyi szolgáltatás Család és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Környezet-egészségügyi feladatok Bentlakásos szociális ellátások intézményeinek, programjainak komplex támogatása Időskorúak tartós bentlakásos szociális ellátása Hajléktalanok tartós bentlakásos szociális. ellátása Hajléktalanok ellátása átmeneti szálláson Hajléktalanok ellátása éjjeli menedékhelyen Egyéb szociális ellátás bennlakással Fogyatékossággal élők nappali ellátása Rendszeres szociális segély Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás Ápolási díj alanyi jogon Ápolási díj méltányossági alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Helyi eseti lakásfenntartási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Adósságkezelési szolgáltatás Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Gyermekjóléti szolgáltatás Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás
889924 889925 889935 889942 889943 889966 890213 890214
890301 890302 890431
Családsegítés Támogató szolgáltatás Otthonteremtési támogatás Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások Jóléti, sport- és kultúratámogatások Ifjúságszakmai fejlesztési feladatok A fiatalok társadalmi részvételét segítő programok, támogatások A gyermekek és fiatalok környezet- és egészségtudatos gondolkodásának fejlesztését segítő programok Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatások Civil szervezetek működési támogatása Civil szervezetek programok és egyéb támogatások Szociális foglalkoztatás munka-rehabilitáció keretében
890433
Szociális foglalkoztatás szociális foglalkoztatók önálló intézményeiben
890441 890443 890506 900112 900113 900121 900122 900400 910121 910123 910201 910204 910301 910502 931102 931201 931202 931204 931301 931903 932911 949900 960302 960900 823000
Közcélú foglalkoztatás Közmunka Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének támogatása Produkciós színházak tevékenysége Kőszínházak tevékenysége Zeneművészeti tevékenység Táncművészeti tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely, építmény, egyéb látványosság működtetése Közművelődési intézmények, közösségi színterek Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Versenysport-tevékenység és támogatása Utánpótlás- nevelési tevékenység és támogatása Iskolai diáksport tevékenység és támogatása Szabadidősport- (rekreáció sport-) tevékenység és támogatása Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Szabadidős park, fürdő és strandszolgáltatás Máshova nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység Köztemető - fenntartás és működtetés Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése
890215 890216
10./ Kiegészítő és kisegítő tevékenysége Kiegészítő tevékenysége
2010. január 1-től Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység
949900 Máshová nem sorolt egyéb közösségi, társadalmi tevékenység 960900 Máshova nem sorolt egyéb személyi szolgáltatás Kisegítő tevékenysége 2010. január 1-től Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapcitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (helységek bérbeadása)
11./ Vállalkozási tevékenysége 2010. január 1-től Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység
682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése (helységek bérbeadása)
12./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: • a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény • a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény • Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. • Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény Záradék: A Polgármesteri Hivatal 299/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 258 /2010 (VI.24) számú határozatával 2010. június 24-i hatállyal, …../2011 (VI.30) számú határozatával 2011. augusztus 1. hatállyal módosította. Habis László polgármester P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
339/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a közoktatási ágazat 2011/2012. tanévi mutatóinak várható változásait, az 1-6. számú mellékletek részletezésének megfelelően Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport Ifjúsági Iroda Vezetője 2011. augusztus 01.
/ Az 1-6. számú melléklet a jegyzőkönyv mellékletét képezi !
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
és
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
341/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy a feladatok bővülése miatt a 8. számú mellékletben szereplő pótelőirányzatok kerüljenek biztosításra az érintett intézmények részére. 2011. évi létszámkeret növelés: 2, 05 fő 2011. évi kiadási többlet mindösszesen: 1 515 e Ft, melyből: - személyi jellegű kiadások: 1 193 e Ft - munkaadókat terhelő járulékok: 322 e Ft Fedezete: a 340/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozattal feladatcsökkenés miatt zárolt 2011. évi költségvetési előirányzatok összege. A 2012. évet érintő előirányzat növekmények meghatározására a 2012. évi költségvetés tervezésekor, az érvényes finanszírozási rendnek megfelelően kell intézkedni. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 01., illetve 2012. január 31
/ A 8. számú mellékelt a jegyzőkönyv mellékletét képezi. / Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
342/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézmények létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata alapján hoz döntést, illetve rendeli el, hogy a 340/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatnak és a 341/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatnak megfelelően, az Eger Megyei Jogú Város 2011. évi önkormányzati költségvetéséről szóló 10/2011. (II. 25.) számú közgyűlési rendelet soron következő módosításakor az alábbi létszámkeret változások kerüljenek átvezetésre mind az érintett intézmények, mind pedig az önkormányzat összesített létszámadatain.
Ssz.
1.
2. 3. 4.
5.
Az intézmény megnevezése
Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola - Felsővárosi Általános Iskola - Balassi Bálint Tagiskola - Tinódi Sebestyén Tagiskola - Móra Ferenc Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola - Egerbaktai Tagiskola 4. Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola összesen: Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola (székhely) Árpád Fejedelem Tagiskola,
A 2011. 01.01.-i létszámkeret a 10/2011. (II. 25.) sz. közgyűlési rendelet 6. sz. melléklete alapján fő
Létszámkeret változás (végleges létszám illetve álláshely csökkenés/növekedés) fő
A változást követő létszámke ret fő
124,5
- 4,5
120,0
180,0
- 1,0
179,0
95,0
- 1,0
94,0
38,5 69,0 43,0
-5 -1 0
33,5 68,0 43,0
35,0
0
35,0
4,0
0
4,0
189,5
-6
183,5
64,0
+ 1,0
65,0
14,0
+ 0,7
14,7
6.
Ostoros 5. Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola összesen: Hunyadi Mátyás Általános Iskola Mindösszesen (1-6.): Önkormányzati létszámkeret mindösszesen:
78,0
+1,7
79,7
74,65 741,65
+ 0,35 - 10,45
75,0 731,2
2228,0
- 10,45
2217,55
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 01.
Eger, 2011. szeptember 21. Kivonat hiteles: Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
343/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy a döntésben érintett közalkalmazottak munkaviszonyának megszüntetése miatti, 2011. és a 2012. évben esedékes felmentési átlagkeresetre, valamint a végkielégítésekre a 9. számú mellékletben részletezett pótelőirányzatok kerüljenek jóváhagyásra. A 2011. évben esedékes kifizetések összege: 3 378 e Ft, melyből személyi jellegű juttatások: 2 660 e Ft, a munkaadót terhelő járulék: 718 e Ft. Fedezete: a 340/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozattal feladatcsökkenés miatt zárolt 2011. évi költségvetési előirányzatok összegéből a fejlesztések után rendelkezésre álló 1 696 e Ft (személyi jellegű kiadások 1335 e Ft, munkaadókat terhelő járulékok 361 e Ft), valamint a VII/25 címszámról 1 682 e Ft (ebből személyi jellegű kiadásokra 1 325 e Ft, munkaadót terhelő járulékokra 357 e Ft csoportosítandó át). Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 01.
/ A 9. számú melléklet, a jegyzőkönyv mellékletét képezi. /
Eger, 2011. szeptember 21. Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
344/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a felmentéssel történő, de a 2012. évre áthúzódó létszámcsökkenések végkielégítéseinek kifizetésére a szükséges költségvetési fedezetet a 2012. évi költségvetés készítésekor biztosítja az érintett intézmények részére a 9. számú melléklet szerint. Ennek várható összege: 1 891 e Ft, melyből a személyi jellegű kiadások: 1 489 e Ft, a munkaadókat terhelő járulékok: 402 e Ft. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője 2012. január 31.
/ A 9. számú melléklet, a jegyzőkönyv mellékletét képezi. /
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
és
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
345/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet alapján határoz, illetve nyilatkozik arról, hogy a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartói körén belül, költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. október 01.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
346/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlés utasítja a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodáját, hogy az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet rendelkezéseinek megfelelően nyújtson be létszámracionalizálási pályázatot a munkaviszony megszüntetésekkel összefüggő egyszeri kifizetések részbeni visszaigénylésére 2011. szeptember 27-i határidőre azon dolgozók vonatkozásában, akik illeszkednek a pályázat feltételrendszeréhez. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. október 01.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
347/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a létszámcsökkentéssel, felmentéssel érintett iskolák igazgatóit a szükséges munkáltató intézkedések megtételére, valamint a létszámracionalizálási pályázattal összefüggő feladatok maradéktalan végrehajtására. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. október 01.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
348/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése megbízza a Polgármesteri Hivatalt, hogy a felmentésre kerülő demjéni pedagógus munkaviszonyának megszüntetéséből adódó, a VII/12 címszámról rendezett szabadságra járó átlagkereset illetve szabadságmegváltás, valamint a jelen anyag keretei között rendezett felmentési időre járó átlagkereset, valamint a végkielégítés Demjén Község Önkormányzatától történő visszatérítésére a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából: Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. november 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
349/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Bervavölgyi Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Bervavölgyi Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, I. sz. lakótelep 9. épület
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Bervavölgyi Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Bervavölgyi Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 5/2/A/3 helyrajzi szám alatti helyiséget (97 m2), valamint 5/2/A/4 helyrajzi szám alatti helyiségeket (560 m2) (3300 Eger, I. sz. lakótelep 9. épület) a jogutód intézmény (Benedek Elek Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Bervavölgyi Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 278/2009.(XI.26.) számú határozata, mely jóváhagyta a Bervavölgyi Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 350/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Csillagfény Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Csillagfény Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Tittel Pál utca 8.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Csillagfény Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Csillagfény Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében:
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 6912 helyrajzi számon lévő épületet (3300 Eger, Tittel Pál utca 8.) a jogutód intézmény (Szivárvány Óvoda) kezelésébe adja át. 11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Csillagfény Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 279/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Csillagfény Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
351/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Deák Ferenc Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Deák Ferenc Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Deák Ferenc utca 17.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): Arany János Tagóvoda 3300 Eger, Arany János utca 16.
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Deák Ferenc Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Deák Ferenc Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 6621 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 364 m2 (3300 Eger, Deák Ferenc utca 17.) és az egri 7458 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 244 m2 (3300 Eger, Arany János utca 16.), a jogutód intézmény (Szivárvány Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Deák Ferenc Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 280/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Deák Ferenc Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
352/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Epreskert utcai Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Epreskert utcai Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Epreskert utca 3./A.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): Az Epreskert utcai Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva az Epreskert utcai Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Ney Ferenc Óvoda (3300 Eger, Ifjúság utca 7-9.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Ney Ferenc Óvoda (3300 Eger, Ifjúság utca 7-9.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 3254 helyrajzi számon lévő épületet (3300 Eger, Epreskert utca 3./A.) a jogutód intézmény (Ney Ferenc Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: Az Epreskert utcai Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 281/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta az Epreskert utcai Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
353/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Gyermekkert Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Gyermekkert Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Nagyváradi utca
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): Zöld Liget Tagóvoda 3300 Eger, Köztársaság tér
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Gyermekkert Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Gyermekkert Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Ney Ferenc Óvoda (3300 Eger, Ifjúság utca 7-9.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Ney Ferenc Óvoda (3300 Eger, Ifjúság utca 7-9.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 8980 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 701 m2 (3300 Eger, Nagyváradi utca) és az egri 9172 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 781 m2 (3300 Eger, Köztársaság tér), a jogutód intézmény (Ney Ferenc Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Gyermekkert Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 240/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Gyermekkert Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
354/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Gyermeklánc Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Gyermeklánc Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Vízimolnár utca 1.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Gyermeklánc Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Gyermeklánc Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 2015/18 helyrajzi számon lévő 681 m2 épületet (3300 Eger, Vízimolnár utca 1.) a jogutód intézmény (Benedek Elek Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Gyermeklánc Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 694/2009.(XI.26.) számú határozata, mely jóváhagyta a Gyermeklánc Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
355/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Dr. Hibay Károly Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Dr. Hibay Károly Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 7.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2. Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Dr. Hibay Károly Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
5.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Dr. Hibay Károly Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 4988 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 561 m2 (3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 7.) a jogutód intézmény (Szivárvány Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Dr. Hibay Károly Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 283/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Dr. Hibay Károly Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
356/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Joó János Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Joó János Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Kallómalom utca 1-3.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Joó János Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Joó János Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 1307/23 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 1531 m2 (3300 Eger, Kallómalom utca 1-3.) a jogutód intézmény (Benedek Elek Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Joó János Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 284/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Joó János Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
357/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Katica Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: Katica Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Széchenyi utca 4.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): Eszterlánc Tagóvoda 3300 Eger, Remenyik Zs. utca 17.
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): A Katica Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva a Katica Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Szivárvány Óvoda (3300 Eger, Kertész utca 38.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 4916/A/1 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 619 m2 (3300 Eger, Széchenyi utca 4.) és az egri 6912 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 973 m2 (3300 Eger, Remenyik Zs. utca 17.), a jogutód intézmény (Szivárvány Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: A Katica Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 238/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta a Deák Ferenc Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
358/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az „OVI-VÁR” Óvoda Megszüntető Okiratát 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Megszüntető Okirat aláírására.
MEGSZÜNTETŐ OKIRAT A költségvetési szerv: 1.
Neve: „OVI-VÁR” Óvoda
2.
Székhelye: 3300 Eger, Tavasz utca 1.
3.
Tagintézménye(i) és címe(i): -
4.
Megszüntető szerv(ek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
5.
Megszüntető jogszabály, határozat(ok): Az „OVI-VÁR” Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése …../2011.(VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
6.
A megszüntetés oka: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 95.§ (1) bekezdésére hivatkozva az „OVI-VÁR” Óvodát, mint költségvetési szervet jogutóddal megszünteti.
7.
Jogutód intézmény: Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.)
8.
A megszüntetett szerv által ellátott feladat jövőbeni ellátása Az ellátandó önkormányzati közfeladat hatékonyabb teljesítése céljából, átszervezés keretében az intézmény feladatait 2011. augusztus 1-től a Benedek Elek Óvoda (3300 Eger, Vallon utca 4.), mint jogutód intézmény látja el.
9.
A továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladatok indoka: Nincs a továbbiakban ellátásra nem kerülő közfeladat.
10.
Rendelkezés vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése az egri 2000 helyrajzi számon lévő épületet, beépített alapterület 1488 m2 (3300 Eger, Tavasz utca 1.) a jogutód intézmény (Benedek Elek Óvoda) kezelésébe adja át.
11.
Rendelkezés a tartozásokról: Nincs elismert vagy nem vitatott pénz-, pénzben kifejezett tartozás.
12.
Rendelkezés a kötelezettség vállalásról: A megszüntetésre kerülő intézmény 2011. július 31-éig vállalhat kötelezettséget.
Záradék: Az „OVI-VÁR” Óvoda Megszüntető Okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …../2011.(VI.30.) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 285/2009.(V.28.) számú határozata, mely jóváhagyta az „OVI-VÁR” Óvoda Alapító Okiratát. Eger, 2011. július 1. ………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
359/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 5. pontja kiegészül az alábbiakkal: 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Bervavölgyi Tagóvoda, 3300 Eger, I. sz. lakótelep 9. épület Gyermeklánc Tagóvoda, 3300 Eger, Vízimolnár utca 1. Joó János Tagóvoda, 3300 Eger, Kallómalom utca 1-3. „OVI-VÁR” Tagóvoda, 3300 Eger, Tavasz utca 1. A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 13. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 4 csoport Bervavölgyi Tagóvoda: 4 csoport Gyermeklánc Tagóvoda: 4 csoport Joó János Tagóvoda: 8 csoport „OVI-VÁR” Tagóvoda: 8 csoport A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 14. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 108 fő Bervavölgyi Tagóvoda: 104 fő Gyermeklánc Tagóvoda: 108 fő Joó János Tagóvoda: 216 fő „OVI-VÁR” Tagóvoda: 216 fő A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 15.1 pontja az alábbiak szerint módosul: 15.
Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1.
Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
8510 TEÁOR Iskolai - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 85101 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás
-
801126 Sajátos nevelési - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása nevelése • a közoktatásról szóló 1993. • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a évi LXXIX. törvény 121.§ megismerő funkciók vagy a viselkedés (1) bekezdés 29. b) pontja fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos fejlődésének organikus okra nevelési igényű gyermekek integrált nevelése vissza nem vezethető tartós • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. és súlyos rendellenességével törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja küzdő sajátos nevelési igényű alapján a testi, érzékszervi, értelmi, tanulók integrált nevelése, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság oktatása együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése, - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem •
Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése
- 561000 Éttermi mozgó vendéglátás 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés - 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - munkahelyi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 16. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16.
Gazdálkodási jogkör önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
A Benedek Elek Óvoda Alapító Okiratának 19. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 1313 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1027 m2 Bervavölgyi Tagóvoda: egri 5/2/A/3 helyrajzi szám alatti helyiségek (97 m2), valamint 5/2/A/4 helyrajzi szám alatti helyiségek (560 m2) Gyermeklánc Tagóvoda: egri 2015/18 helyrajzi számon lévő 681 m2 Joó János Tagóvoda: egri 1307/23 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1531 m2 „OVI-VÁR” Tagóvoda: egri 2000 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1488 m2 Záradék: A Benedek Elek Óvoda 277/2009. (V.28) számú Közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú Közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 1. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Benedek Elek Óvoda 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Vallon utca 4.
5.
Tagintézménye(i) és címe(i): Bervavölgyi Tagóvoda, 3300 Eger, I. sz. lakótelep 9. épület Gyermeklánc Tagóvoda, 3300 Eger, Vízimolnár utca 1. Joó János Tagóvoda, 3300 Eger, Kallómalom utca 1-3. „OVI-VÁR” Tagóvoda, 3300 Eger, Tavasz utca 1.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1979
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: óvoda
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 4 csoport Bervavölgyi Tagóvoda: 4 csoport Gyermeklánc Tagóvoda: 4 csoport Joó János Tagóvoda: 8 csoport „OVI-VÁR” Tagóvoda: 8 csoport 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 108 fő Bervavölgyi Tagóvoda: 104 fő Gyermeklánc Tagóvoda: 108 fő Joó János Tagóvoda: 216 fő „OVI-VÁR” Tagóvoda: 216 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1.
Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 801126 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
2010. január 1-től: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 85101 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja alapján a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése,
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem •
Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése
- 561000 Éttermi mozgó vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás
- munkahelyi étkeztetés
- 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
15.2.
Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 851011 Óvodai nevelés, ellátás
- 751950 Intézményi étkeztetés kiegészítő, kisegítő tevékenységként - 751952 Közoktatási intézményekben végzett • A kötelező óvodai foglakozásokon túli kiegészítő, kisegítő tevékenységek szakmai szolgáltatás szervezése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált - 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás tárgyi eszközök és készletek értékesítése • A kötelező óvodai foglalkozásokon túli • Harmadik személyek részére értékesített szakmai szolgáltatás szervezése ételszolgáltatás • Helyiségek és eszközök bérbeadása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése E tevékenységek a mindenkori hatályos A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási kiadásaiban: 5% feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4.
Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység:
- 751951 Intézményi étkeztetés vállalkozási tevékenységként
- 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a Rendelet 64. § (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
Gazdálkodási jogkör önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott vezető. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 1313 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1027 m2 Bervavölgyi Tagóvoda: egri 5/2/A/3 helyrajzi szám alatti helyiségek (97 m2), valamint 5/2/A/4 helyrajzi szám alatti helyiségek (560 m2) Gyermeklánc Tagóvoda: egri 2015/18 helyrajzi számon lévő 681 m2 Joó János Tagóvoda: egri 1307/23 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1531 m2 „OVI-VÁR” Tagóvoda: egri 2000 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 1488 m2 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint.
Záradék: A Benedek Elek Óvoda alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú Közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá.
Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 277/2009. (V. 28.) számú Közgyűlési határozata, mely jóváhagyta az intézmény alapító okiratát. Eger, 2011. július 1.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
360/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 5. pontja kiegészül az alábbiakkal: 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Epreskert utcai Tagóvoda, 3300 Eger, Epreskert utca 3./A. Farkasvölgyi Tagóvoda, 3300 Eger, Farkasvölgy utca 4. Gyermekkert Tagóvoda, 3300 Eger, Nagyváradi utca Zöld Liget Tagóvoda, 3300 Eger, Köztársaság tér A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 13. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 3 csoport Epreskert utcai Tagóvoda: 8 csoport Farkasvölgyi Tagóvoda: 3 csoport Gyermekkert Tagóvoda: 4 csoport Zöld Liget Tagóvoda: 4 csoport A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 14. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 84 fő Epreskert utcai Tagóvoda: 216 fő Farkasvölgyi Tagóvoda: 84 fő Gyermekkert Tagóvoda: 108 fő Zöld Liget Tagóvoda: 108 fő A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 15.1 pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 801126 Sajátos nevelési igényű gyermekek
2010. január 1-től: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 85101 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai
óvodai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
nevelése, ellátása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja alapján a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
- munkahelyi étkeztetés
Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 561000 Éttermi mozgó vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés •
- 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 16 pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1.
A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató
16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) A Ney Ferenc Óvoda Alapító Okiratának 19. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 19.
A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 8999/20 helyrajzi számon lévő épület Epreskert utcai Tagóvoda: egri 3254 helyrajzi számon lévő épület Farkasvölgyi Tagóvoda: egri 7995 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 296 m2 Gyermekkert Tagóvoda: egri 8980 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 701 m2 Zöld Liget Tagóvoda: egri 9172 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 781 m2
Záradék: A Ney Ferenc Óvoda 241/2009. (V.28) számú Közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú Közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 1.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Ney Ferenc Óvoda 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Ifjúság utca 7-9.
5.
Tagintézménye(i) és címe(i): Epreskert utcai Tagóvoda, 3300 Eger, Epreskert utca 3./A. Farkasvölgyi Tagóvoda, 3300 Eger, Farkasvölgy utca 4. Gyermekkert Tagóvoda, 3300 Eger, Nagyváradi utca Zöld Liget Tagóvoda, 3300 Eger, Köztársaság tér
6.
Az intézmény alapításának éve: 1979
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: óvoda
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 3 csoport Epreskert utcai Tagóvoda: 8 csoport Farkasvölgyi Tagóvoda: 3 csoport Gyermekkert Tagóvoda: 4 csoport Zöld Liget Tagóvoda: 4 csoport 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 84 fő Epreskert utcai Tagóvoda: 216 fő Farkasvölgyi Tagóvoda: 84 fő Gyermekkert Tagóvoda: 108 fő Zöld Liget Tagóvoda: 108 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1.
Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
- 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 801126 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 85101 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja alapján a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 561000 Éttermi mozgó vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562912 Óvodai intézményi étkeztetés •
- munkahelyi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
15.2.
Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751950 Intézményi étkeztetés kiegészítő, kisegítő tevékenységként - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • A kötelező óvodai foglalkozásokon túli szakmai szolgáltatás szervezése • Helyiségek és eszközök bérbeadása
15.3.
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 851011 Óvodai nevelés, ellátás A kötelező óvodai foglakozásokon túli szakmai szolgáltatás szervezése - 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás •
•
Harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatás
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése E tevékenységek a mindenkori hatályos A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási szerv kiadásaiban: 5% feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4.
Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751951 Intézményi étkeztetés vállalkozási tevékenységként
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése
Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet A vállalkozói tevékenységek arányának felső 64. § (4) bekezdésének megfelelően. határa a szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott vezető. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 8999/20 helyrajzi számon lévő épület Epreskert utcai Tagóvoda: egri 3254 helyrajzi számon lévő épület Farkasvölgyi Tagóvoda: egri 7995 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 296 m2 Gyermekkert Tagóvoda: egri 8980 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 701 m2 Zöld Liget Tagóvoda: egri 9172 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 781 m2 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint. Záradék: A Ney Ferenc Óvoda alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 241/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, mely jóváhagyta az intézmény alapító okiratát. Eger, 2011. július 1.
…………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
361/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 5. pontja kiegészül az alábbiakkal: 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Napsugár Tagóvoda, 3300 Eger, Kodály Zoltán utca 1. Katica Tagóvoda, 3300 Eger, Széchenyi utca 4. Eszterlánc Tagóvoda, 3300 Eger, Remenyik Zs. utca 17. Dr. Hibay Károly Tagóvoda, 3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 7. Deák Ferenc Tagóvoda, 3300 Eger, Deák Ferenc utca 17. Arany János Tagóvoda, 3300 Eger, Arany János utca 16. Csillagfény Tagóvoda, 3300 Eger, Tittel Pál utca 8. A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 13. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 4 csoport Napsugár Tagóvoda: 3 csoport Katica Tagóvoda: 3 csoport Eszterlánc Tagóvoda: 4 csoport Dr. Hibay Károly Tagóvoda: 4 csoport Deák Ferenc Tagóvoda: 3 csoport Arany János Tagóvoda: 2 csoport Csillagfény Tagóvoda: 4 csoport A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 14. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 108 fő Napsugár Tagóvoda: 84 fő Katica Tagóvoda: 84 fő Eszterlánc Tagóvoda: 120 fő Dr. Hibay Károly Tagóvoda: 108 fő Deák Ferenc Tagóvoda: 90 fő Arany János Tagóvoda: 56 fő Csillagfény Tagóvoda: 108 fő A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok.
A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 15.1. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től:
- 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 801126 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 85101 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja alapján a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 561000 Éttermi mozgó vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése •
- munkahelyi étkeztetés
A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmükben törlésre kerülnek. A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 16. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
A Szivárvány Óvoda Alapító Okiratának 19. pontja módosul, valamint kiegészül az alábbiakkal: 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 6420 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 592 m2 Napsugár Tagóvoda: egri 6408 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 357 m2 Katica Tagóvoda: egri 4916/A/1 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 619 m2 Eszterlánc Tagóvoda: egri 6912 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 973 m2 Dr. Hibay Károly Tagóvoda: egri 4988 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 561 m2 Deák Ferenc Tagóvoda: egri 6621 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 364 m2 Arany János Tagóvoda: egri 7458 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 244 m2 Csillagfény Tagóvoda: egri 6912 helyrajzi számon lévő épület Záradék: A Szivárvány Óvoda 239/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával módosította. Eger, 2011. július 1. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Szivárvány Óvoda 2. 3. 4.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Kertész utca 38.
5.
Tagintézménye(i) és címe(i): Napsugár Tagóvoda, 3300 Eger, Kodály Zoltán utca 1. Katica Tagóvoda, 3300 Eger, Széchenyi utca 4. Eszterlánc Tagóvoda, 3300 Eger, Remenyik Zs. utca 17. Dr. Hibay Károly Tagóvoda, 3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 7. Deák Ferenc Tagóvoda, 3300 Eger, Deák Ferenc utca 17. Arany János Tagóvoda, 3300 Eger, Arany János utca 16. Csillagfény Tagóvoda, 3300 Eger, Tittel Pál utca 8.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1997
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata 3300 Eger, Dobó István tér 2.
9.
Az intézmény típusa: óvoda
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Csoportjainak száma: Székhely óvoda: 4 csoport Napsugár Tagóvoda: 3 csoport Katica Tagóvoda: 3 csoport Eszterlánc Tagóvoda: 4 csoport Dr. Hibay Károly Tagóvoda: 4 csoport Deák Ferenc Tagóvoda: 3 csoport Arany János Tagóvoda: 2 csoport Csillagfény Tagóvoda: 4 csoport 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely óvoda: 108 fő Napsugár Tagóvoda: 84 fő Katica Tagóvoda: 84 fő Eszterlánc Tagóvoda: 120 fő Dr. Hibay Károly Tagóvoda: 108 fő Deák Ferenc Tagóvoda: 90 fő Arany János Tagóvoda: 56 fő Csillagfény Tagóvoda: 108 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 80110 Óvodai nevelés - 801115 Óvodai nevelés - 801126 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
2010. január 1-től: - 8510 TEÁOR Iskolai előkészítő oktatás - 85101 Óvodai nevelés - 851011 Óvodai nevelés, ellátás - 851012 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű gyermekek integrált nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény
121.§ (1) bekezdés 29. a) pontja alapján a testi, érzékszervi, értelmi, beszédfogyatékos, autista, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő gyermekek integrált nevelése - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés
- 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 561000 Éttermi mozgó vendéglátás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 562912 Óvodai intézményi étkeztetés - 562917 Munkahelyi étkeztetés - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése •
- munkahelyi étkeztetés
15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751950 Intézményi étkeztetés kiegészítő, kisegítő tevékenységként - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • A kötelező óvodai foglalkozásokon túli szakmai szolgáltatás szervezése • Helyiségek és eszközök bérbeadása
15.3.
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 851011 Óvodai nevelés, ellátás A kötelező óvodai foglakozásokon túli szakmai szolgáltatás szervezése - 561000 Éttermi, mozgó vendéglátás •
•
Harmadik személyek részére értékesített ételszolgáltatás
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése a mindenkori hatályos A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv E tevékenységek jogszabályokban foglaltak szerint az alapellátási kiadásaiban: 5% feladatok színvonalát szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és
- 751951 Intézményi étkeztetés vállalkozási tevékenységként
magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a § (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által pályázat útján, határozott időre megbízott vezető. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény alapján 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: Székhely óvoda: egri 6420 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 592 m2 Napsugár Tagóvoda: egri 6408 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 357 m2 Katica Tagóvoda: egri 4916/A/1 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 619 m2 Eszterlánc Tagóvoda: egri 6912 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 973 m2 Dr. Hibay Károly Tagóvoda: egri 4988 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 561 m2 Deák Ferenc Tagóvoda: egri 6621 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 364 m2 Arany János Tagóvoda: egri 7458 helyrajzi számon lévő épület, beépített alapterület 244 m2 Csillagfény Tagóvoda: egri 6912 helyrajzi számon lévő épület 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2008. (II. 01.) sz. rendelet szerint.
Záradék: A Szivárvány Óvoda alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 239/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, mely jóváhagyta az intézmény alapító okiratát. Eger, 2011. július 1. …………………………………………………. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
362/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Bíróné Farkas Magdolnának a Bervavölgyi Óvoda (3300 Eger, I. sz. Lakótelep 9. épület) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
363/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Dobróka Miklósnénak az „OVI-VÁR” Óvoda (3300 Eger, Tavasz utca 1.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
364/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Kelemenné Mészáros Máriának a Joó János Óvoda (3300 Eger, Kallómalom utca 1-3.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
365/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Szajlainé Szőke Évának a Gyermeklánc Óvoda (3300 Eger, Vízimolnár utca 1.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
366/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Dr. Egri Zoltánnénak a Katica Óvoda (3300 Eger, Széchenyi utca 4.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
367/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Anga Máriának a Deák Ferenc Óvoda (3300 Eger, Deák Ferenc utca 17.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
368/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Bocsiné Percze Andreának az Epreskert utcai Óvoda (3300 Eger, Epreskert utca 3/A) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
369/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Nagy Katalinnak a Dr. Hibay Károly Óvoda (3300 Eger, Dr. Hibay Károly utca 7.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
370/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Várnainé Nagymengyi Erzsébetnek a Csillagfény Óvoda (3300 Eger, Tittel Pál utca 8.) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
371/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. augusztus 1. hatállyal visszavonja Országh Gézánénak a Gyermekkert Óvoda (3300 Eger, Nagyváradi utca) óvodavezetőjének a magasabb vezetői megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
372/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. törvény 10. § (1) bekezdése, valamint, a 3 óvodai körzet kialakításáról szóló 250/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatban foglaltakra tekintettel 2011. október 1. hatállyal visszavonja Takács Györgyné tagóvodavezetőnek a Gyermekkert Óvoda (3300 Eger, Nagyváradi utca) magasabb vezetői teendőinek ellátására a 235/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozattal adott megbízását. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. október 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
373/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 254/2011. (V. 26.) számú Közgyűlési határozat alapján dönt, hogy a Benedek Elek Óvoda, a Szivárvány Óvoda, a Ney Ferenc Óvoda vezetői feladatait 1-1 óvodavezető, 1-1 óvodavezető helyettes és 1-1 óvodatitkár látja el 2011. augusztus 1-től kezdődően. A Közgyűlés az óvodavezetők, és az óvodavezető helyettesek kötelező óraszám nélkül történő beállítását elfogadja. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
374/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése feladatul szabja a Jegyzőnek, hogy a 250/2011. (V. 26.) számú Közgyűlési határozat alapján kialakításra kerülő Benedek Elek Óvoda, Szivárvány Óvoda, Ney Ferenc Óvoda óvodavezetői teendőinek ellátására szóló pályázat kiírásáról gondoskodjon és terjessze a Közgyűlés elé. A Közgyűlés elfogadja, hogy a pályázati szakasz lezárásáig a székhely óvodák jelenlegi óvodavezetői látják el az óvodavezetői teendőket. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
375/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése javasolja az óvodavezetőknek, hogy az óvodavezető helyettesi álláshelyekre írjanak ki pályázatot. Az óvodavezető helyettesi munkakör pedig 2011. augusztus 1-jétől kezdődően, a pályázati szakasz lezárásáig megbízással kerüljön ellátásra. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
376/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése javasolja az óvodavezetőknek, hogy a 2011. augusztus 1-jétől tagóvodaként működő intézmények tagóvoda vezetői álláshelyére írjanak ki pályázatot. 2011. augusztus 1-jétől kezdődően, a pályázati szakasz lezárásáig a jelenlegi óvodavezetők kapjanak tagóvoda vezetői megbízást. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
377/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése javasolja, hogy 2011. augusztus 1-jétől kezdődően a Katica Tagóvodában, az Epreskert utcai Tagóvodában, a Deák Ferenc Tagóvodában és a Gyermekkert Tagóvodában a Szervezeti és Működési Szabályzatban rögzített helyettesítési rend szerint lássák el a tagóvoda vezetői teendőket a pályázati szakasz lezárásáig. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
378/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése tudomásul veszi, hogy a napi operatív feladatokat a székhely óvodákban óvodavezető helyettesek, a tagóvodákban pedig tagóvoda vezetők látják el. A tagóvodavezetők kötelező óraszámát a 8 csoportos tagóvoda esetén 20 órában, a többi tagóvoda esetén 24 órában határozza meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
379/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy az „OVI-VÁR” Tagóvoda vezetőjének Dobróka Miklósnénak és a Csillagfény Tagóvoda vezetőjének Várnainé Nagymengyi Erzsébetnek a nyugállományba vonulására, és a több évtizedes óvodavezetői munkájára tekintettel 2011. augusztus 1-től, a 2012. évi nyugdíjba vonulásukig az eddigi 6 kötelező óraszáma maradjon meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
380/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az óvodavezetők magasabb vezetői pótlékát a jogszabálynak megfelelően a 20 000 Ft/hó pótlékalap 230 % -ában 46 000 Ft/hó, az óvodavezető helyettesek pótlékát a pótlékalap 180 % -ában 36 000 Ft/hó, a tagóvodavezetők pótlékát a pótlékalap 130 % -ában 26 000 Ft/hó összegben határozza meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
381/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése hozzájárul ahhoz, hogy az „OVI-VÁR” Tagóvoda vezetőjének Dobróka Miklósnénak és a Csillagfény Tagóvoda vezetőjének Várnainé Nagymengyi Erzsébetnek a nyugállományba vonulására, és a több évtizedes óvodavezetői munkájára tekintettel 2011. augusztus 1-től, a 2012. évi nyugdíjba vonulásukig a vezetői pótlékuk a jelenlegi szinten 46 000 Ft/hó maradjon meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
382/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése feladatul szabja a Jegyzőnek, hogy a három óvodai körzet átalakításával kapcsolatban, az intézmények leltári átadás átvételének megszervezéséről gondoskodjon. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
384/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy az óvodai feladatok bővülése miatt szükséges létszámnövekedésekre, átcsoportosításokra az 5. számú mellékletben szereplő pótelőirányzatok kerüljenek biztosításra az érintett intézmények részére. 2011. évi létszámkeret növekedés: 4 fő 2011. évi kiadási többlet mindösszesen: melyből: - személyi jellegű kiadások: - munkaadót terhelő járulékok:
3 614 e Ft, 2 846 e Ft 768 e Ft
Fedezete: a 383/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat alapján feladatcsökkenés miatt zárolt 2011. évi költségvetési előirányzatok összege. A 2012. évet érintő előirányzat növekmények meghatározására a 2012. évi költségvetés tervezésekor, az érvényes finanszírozási rendnek megfelelően kell intézkedni. Felelős:
Határidő:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője 2011. július 15., a 2012. évi tervezést érintő részek 2012. január 31.
Eger, 2011. szeptember 21. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
385/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy az óvodák tárgyi feltételeinek biztosítására a 7. számú mellékletben részletezett pótelőirányzatok kerüljenek biztosításra részben az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye, részben az óvodák részére, mindösszesen 6 462 e Ft összegben, melyből felhalmozási jellegű kiadások: 3 538 e Ft (ebből: felújítások 3088 e Ft, beruházási kiadások: 450 e Ft), dologi jellegű kiadások: 2 924 e Ft. Fedezete: Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye vonatkozásában az elvégzendő feladatokra biztosítandó mindösszesen 5 356 e Ft (ebből: felhalmozási jellegű kiadásokra mindösszesen 3 388 e Ft, melyből felújítás 3 088 e Ft, beruházási kiadások 300 e Ft, továbbá dologi jellegű kiadásokra 1 968 e Ft), a 2011. évi önkormányzati költségvetés II/207 címszámáról („Oktatási intézmények helyiségpótlása”) történő 5 056 e Ft átcsoportosításával, valamint 300 e Ft felhalmozási jellegű kiadás/beruházási kiadások előirányzat biztosítása a 4. számú melléklet zárolt előirányzatainak terhére. Az óvodák vonatkozásában 1 106 e Ft (felhalmozási jellegű kiadások, ezen belül beruházási kiadások: 150 e Ft, dologi jellegű kiadások 956 e Ft) a 4. számú mellékletben zárolt előirányzatok terhére. Az óvodai átszervezésből adódó megtakarítások a VII/25 címszámra kerülnek. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. július 15.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
386/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézmények létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata alapján hoz döntést, illetve rendeli el, hogy a 383/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatnak és a 384/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatnak megfelelően, az Eger Megyei Jogú Város 2011. évi önkormányzati költségvetéséről szóló 10/2011. (II. 25.) számú közgyűlési rendelet soron következő módosításakor az alábbi létszámkeret változások kerüljenek átvezetésre mind az érintett óvodák, mind pedig az önkormányzat összesített létszámadatain.
Ssz .
Az intézmény megnevezése
1.
Benedek Elek Óvoda (székhely) - Bervavölgyi Tagóvoda - Gyermeklánc Tagóvoda - Joó János Tagóvoda - OVI-VÁR Tagóvoda 1. Benedek Elek Óvoda összesen: Szivárvány Óvoda (székhely) - Napsugár Tagóvoda - Csillagfény Tagóvoda - Deák Ferenc Tagóvoda - Arany János Tagóvoda - Katica Tagóvoda - Eszterlánc Tagóvoda - Dr. Hibay Károly Tagóvoda 2. Szivárvány Óvoda összesen:
2.
3.
Ney Ferenc Óvoda (székhely) - Farkasvölgyi
A 2011. 01.01.-i létszámkeret a 10/2011. (II. 25.) sz. közgyűlési rendelet 6. sz. melléklete alapján fő
Csökkené s
Növekedés
Létszámkeret változás (végleges létszám illetve álláshely csökkenés)
A változást követő létszámke ret fő
fő
14,0
+2
14,0
-1
14,0
-1
32,0 32,5
-1 - 0,5
106,5
-3,5
14,0
16 13 13 31 32
+2
- 1,5
+ 2*
105 16
10,5 14,0 11,0 6,5 15,0 16,5
- 0,5
- 2* - 0,5
10 14 10 6,5 13 16
14,0
-1
13
101,5
-5
-1
11,0 10,5
+2 + 2**
- 0,5
-3
98,5 13 10
Tagóvoda - Gyermekkert Tagóvoda - Zöld Liget Tagóvoda - Epreskert utcai Tagóvoda 3. Ney Ferenc Óvoda összesen: Óvodák mindösszesen: Önkormányzati létszámkeret mindösszesen:
18
19,0
-1
18,5
- 0,5
27,5
- 1,5**
86,5
- 3,5
+2
- 1,5
85
294,5
- 12
+6
-6
288,5
2228,0
- 12
+6
-6
2222,0
18 26
* Ezekből 1-1 fő óvodavezető helyettes átcsoportosítása **Ezekből 1-1 fő óvodavezető helyettes átcsoportosítása Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. július 15.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
387/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy a felmentéssel történő, de a 2012. évre áthúzódó létszámcsökkenés végkielégítésének kifizetésére a szükséges költségvetési fedezetet a 2012. évi költségvetés készítésekor biztosítja az érintett intézmény részére a 6. számú melléklet részletezésének megfelelően. Ennek várható összege: 2 242 e Ft, melyből a személyi jellegű kiadások: 1 765 e Ft, a munkaadókat terhelő járulékok: 477 e Ft. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. január 31.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
388/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet alapján határoz, illetve nyilatkozik arról, hogy a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott pedagógus – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartói körén belül, költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
389/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlés utasítja a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodáját, hogy az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet rendelkezéseinek megfelelően nyújtson be létszámracionalizálási pályázatot a munkaviszony megszüntetéssel összefüggő egyszeri kifizetések részbeni visszaigénylésére, 2011. szeptember 27-i határidőre. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
390/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a létszámcsökkentéssel, felmentéssel érintett óvoda vezetőjét a szükséges munkáltató intézkedések megtételére, valamint a létszámracionalizálási pályázattal összefüggő feladatok maradéktalan végrehajtására. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Érintett intézményvezető
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
391/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a 250/2011. (V.26.) számú Közgyűlési határozat alapján kialakításra kerülő 3 óvodai körzet vezetőjét, hogy készítse el az intézmények alábbi tanügyi dokumentumainak módosítását és nyújtsa be fenntartói jóváhagyásra. • Nevelési Program • Szervezeti és Működési Szabályzat • Intézményi Minőségirányítási Program • Házirend Felelős:
Ballagó Zoltán az Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Érintett intézményvezetők
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 392/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 5. pontjából törlésre kerül az egerszóláti tagintézmény, az alábbiak szerint: 5. Tagintézménye(i) és címe(i): Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskola – 3328 Egerszólát, Fő utca 17. A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 13. pontjából törlésre kerül az egerszóláti tagintézmény évfolyamainak száma,illetve az alábbiak szerint módosul: 13. Évfolyamok száma: Székhelyen: 1-8. évfolyam Tagintézményben: 1-4. évfolyam A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 14. pontjából törlésre kerül az egerszóláti tagintézmény maximális gyermek-, tanulói létszáma,illetve az alábbiak szerint módosul: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhelyen: Tagintézményben: 1-4. évfolyamon – 240 fő 1-4. évfolyamon – 104 fő 5-8. évfolyamon – 256 fő A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton nappali - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon)
- 80121-4 Általános iskolai rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. nappali rendszerű általános iskolai nevelése évfolyamon): oktatása:
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés foglalkozás (szorgalmi időben) - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 9312 TEÁOR Sporttevékenység támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport
és - 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése -682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek. A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 16. pontja az alábbiak szerint módosul: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő
A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) 16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye A Lenkey János Általános Iskola Alapító Okiratának 19. pontjából törlésre kerül a feladatellátást szolgáló vagyonelemek közül az egerszóláti tagintézmény épülete, az alábbiak szerint: 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 5068 hrsz-on lévő iskolaépület egerszóláti 45/2 hrsz-on lévő iskolaépület Záradék: A Lenkey János Általános Iskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 256/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozatával, valamint Egerszólát Község Önkormányzata Képviselőtestületének 27/2009. (V. 26.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …./2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Egerszólát Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június ....-án kelt …./2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával módosította. Eger, 2011. július 1.
Egerszólát, 2011. július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
…………………………………………………. Verebélyi György Egerszólát Község Polgármestere
P.H.
P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Lenkey János Általános Iskola 2. 3. 4. 5.
Idegen neve: Rövid neve: Székhelye: 3300 Eger, Markhot Ferenc utca 6. Tagintézménye(i) és címe(i): Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskola – 3328 Egerszólát, Fő utca 17.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1929
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Egerszólát Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Egerszólát Község Önkormányzata 3328 Egerszólát, Egri utca 2.
9.
Az intézmény típusa: általános iskola
10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Egerszólát Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Évfolyamok száma: Székhelyen: 1-8. évfolyam Tagintézményben: 1-4. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhelyen: Tagintézményben: 1-4. évfolyamon – 240 fő 1-4. évfolyamon – 104 fő 5-8. évfolyamon – 256 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás
2010. január 1-től:
- 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) oktatás - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos integrált nevelése, oktatása tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
• a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése
- 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás
- 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése
- 562917 Munkahelyi étkeztetés
-682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése • Helyiségek és eszközök bérbeadása •
•
15.3.
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés
- 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem
Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható •
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek • •
•
Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás Tanfolyam szervezése Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése •
- 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye
17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, valamint Egerszólát Község Képviselő-testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott igazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: egri 5068 hrsz-on lévő iskolaépület egerszóláti 45/2 hrsz-on lévő iskolaépület 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodásban, önkormányzatok hatályos vagyonrendeletében foglaltaknak megfelelően.
valamint
a
fenntartó
Záradék: A Lenkey János Általános Iskola alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …./2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Egerszólát Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2011. június ....-án kelt …./2011. (VI. ….) számú képviselő-testületi határozatával 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 256/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozata, valamint Egerszólát Község Önkormányzata Képviselő-testületének 27/2009. (V. 26.) számú képviselő-testületi határozata, mely jóváhagyta a Lenkey János Általános Iskola alapító okiratát. Eger, 2011. július 1.
Egerszólát, 2011. július 1.
………………………………………………… Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
…………………………………………………. Verebélyi György Egerszólát Község Polgármestere
P.H.
P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
393/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Eger-Egerszólát Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodása 9. számú melléklet szerinti módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal és egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Társulási Megállapodás aláírására. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
394/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 258/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozat alapján feladatul szabja a Jegyzőnek, hogy a Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskolája leltári átadás átvételének megszervezéséről gondoskodjon. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
395/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a Lenkey János Általános Iskola igazgatóját, hogy a 258/2011. (V.26.) sz. Közgyűlési határozatnak megfelelően készítse el az intézmény alábbi tanügyi dokumentumainak módosítását és nyújtsa be fenntartói jóváhagyásra: • Pedagógiai Program • Szervezeti és Működési Szabályzat • Intézményi Minőségirányítási Program • Házirend Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Lenkey János Általános Iskola Igazgatója
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
396/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Eger-Szarvaskő Intézményfenntartó Mikrotársulás Társulási Megállapodását a 13. számú melléklet szerint 2011. augusztus 1-jei hatállyal és egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Társulási Megállapodás aláírására. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 397/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 1. pontjában módosul az intézmény neve, az alábbiak szerint: 1. Neve: Felsővárosi Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 4. pontjában módosul az intézmény székhelye, az alábbiak szerint: 4. Székhelye: 3300 Eger, Iskola utca 4. 3300 Eger, Malomárok utca 1. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 5. pontjában törlésre kerül a Balassi Bálint Tagiskola és az Egerbaktai Tagiskola, az alábbiak szerint: 5. Tagintézménye(i)és címe(i): - Balassi Bálint Tagiskola - 3300 Eger, Malomárok utca 1. - Tinódi Sebestyén Tagiskola - 3300 Eger, Vallon utca 2. - Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola - 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. - Egerbaktai Tagiskola - 3321 Egerbakta, Egri utca 105. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 8. pontjában módosul a fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye, az alábbiak szerint: 8. Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Egerbakta-Egerszalók-Demjén Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger-Szarvaskő Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Egerbakta Község Önkormányzata 3321 Egerbakta, Bátori utca 12. Egerszalók Község Önkormányzata 3394 Egerszalók, Sáfrány út 7. Demjén Község Önkormányzata 3395 Demjén, Kossuth tér 1.
Szarvaskő Község Önkormányzata 3323 Szarvaskő, Rákóczi Ferenc út 1. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 12. pontjában módosul az intézmény működési köre, az alábbiak szerint: 12. Működési köre: Egerbakta Község, Egerszalók Község, Demjén Község, Szarvaskő Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 13. pontjából törlésre kerül a Balassi Bálint Tagiskola és az Egerbaktai Tagiskola, az alábbiak szerint: 13. Évfolyamok száma: Székhely: 1-8. évfolyam Balassi Bálint Tagiskola: 1-8. évfolyam Tinódi Sebestyén Tagiskola: 1-8. évfolyam Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola: 1-8. évfolyam, ill. 9-10. évfolyam Egerbaktai Tagiskola: 1-4. évfolyam A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 14. pontjában a székhely adata módosul, illetve törlésre kerül a Balassi Bálint Tagiskola és az Egerbaktai Tagiskola, az alábbiak szerint: 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely: 1-4. évfolyamon – 208 fő 5-8. évfolyamon – 360 fő Balassi Bálint Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 312 fő 5-8. évfolyamon – 480 fő Tinódi Sebestyén Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 208 fő 5-8. évfolyamon – 240 fő Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola: 1-4. évfolyamon – 68 fő 5-8. évfolyamon – 80 fő 9-10. évfolyamon – 46 fő Egerbaktai Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 104 fő A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 15. pontjából törlésre kerülnek a 2009. december 31-ig érvényes, jogszabályban meghatározott közfeladatok. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 15.1 pontja kiegészítésre kerül, az alábbiak szerint módosul: 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés,
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű
oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése oktatása: rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75196 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolásai - 75196-6 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolásai
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőtt oktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
- iskolaotthonos nevelés-oktatás a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 39/C.§. szerint
- iskolaotthonos nevelés-oktatás a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 39/C.§. szerint
- 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: gyógytestnevelés
- 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység: Gyógytestnevelés
- utazó gyógypedagógus
- utazó gyógypedagógus
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 924036 Diáksport
- 85328-8 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - kis létszámú, fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - tanuszoda működtetése (Balassi Bálint Tagiskolában) - enyhe és középfokban sérült gyerekek oktatása 1-8. évfolyamon - tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók fejlesztő felkészítése (Egerbaktai Tagiskolában) - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása.
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - kis létszámú, fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - tanuszoda működtetése (Balassi Bálint Tagiskolában) - enyhe és középfokban sérült gyerekek oktatása 1-8. évfolyamon - tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók fejlesztő felkészítése (Egerbaktai Tagiskolában) - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása.
A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 15.2., 15.3., és 15.4. pontjai teljes terjedelmében törlésre kerülnek. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 16. pontja az alábbiak szerint módosul: 16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 17. pontja módosul, az alábbiak szerint:
17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, Egerbakta Község Képviselő-testülete, Egerszalók Község Képviselő-testülete, valamint Demjén Község Képviselő-testülete, Szarvaskő Község Képviselő testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott főigazgató. A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának 19. pontjában a feladatellátást szolgáló vagyonból kivonásra kerülő iskolaépületek törlésre kerülnek, az alábbiak szerint: 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: - egri 2088/1 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Iskola út 4.) - egri 2015/16 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Malomárok utca 1.) - egri 1314 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Vallon utca 2.) - egri 3827/2. hrsz-on lévő épületből: 1484 m2 (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.) - egerbaktai 241-2 hrsz-on lévő iskolaépület (3321 Egerbakta, Egri utca 105.) - sarudi 525/21 hrsz-on lévő üdülő (3386 Sarud, Szárazgát). Záradék: A Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 693/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozatával, Egerbakta Község Képviselőtestületének 169/2009. (XII. 17.) számú képviselő-testületi határozatával, Egerszalók Község Képviselő-testületének 110/2009. (XI. 25.) számú képviselő-testületi határozatával, valamint Demjén Község Képviselő-testületének 94/2009. (XI. 30.) számú képviselő-testületi határozatával jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Szarvaskő Község Képviselő-testülete 2011. június …-án kelt …/2011. (VI. ….) számú határozatával módosította.. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 693/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozata, Egerbakta Község Képviselő-testületének 169/2009. (XII. 17.) számú képviselő-testületi határozata, Egerszalók Község Képviselő-testületének 110/2009. (XI. 25.) számú képviselő-testületi határozata, valamint Demjén Község Képviselő-testületének 94/2009. (XI. 30.) számú képviselő-testületi határozata. Eger, 2011. augusztus 1.
Szarvaskő, 2011. augusztus 1.
…………………………………………………
………………………………………………….
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere P.H.
Barta Győző Szarvaskő Község Polgármestere P.H.
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Felsővárosi Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 2. 3.
Idegen neve: Rövid neve: -
4. 5.
Székhelye: 3300 Eger, Iskola utca 4. 3300 Eger, Malomárok utca 1. Tagintézménye(i)és címe(i): - Balassi Bálint Tagiskola - 3300 Eger, Malomárok utca 1. - Tinódi Sebestyén Tagiskola - 3300 Eger, Vallon utca 2. - Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola - 3300 Eger, Bem tábornok utca 3. - Egerbaktai Tagiskola - 3321 Egerbakta, Egri utca 105.
6.
Az intézmény alapításának éve: 1983
7.
Az intézmény alapító szervének neve és címe: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat jogelődje 3300 Eger, Dobó István tér 2.
8.
Fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger-Egerbakta-Egerszalók-Demjén Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger-Szarvaskő Intézményfenntartó Mikro-társulás (3300 Eger, Dobó István tér 2.), mint jogi személyiséggel nem rendelkező önkormányzati társulás keretein belül Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata (gesztor önkormányzat) 3300 Eger, Dobó István tér 2. Egerbakta Község Önkormányzata 3321 Egerbakta, Bátori utca 12. Egerszalók Község Önkormányzata 3394 Egerszalók, Sáfrány út 7. Demjén Község Önkormányzata 3395 Demjén, Kossuth tér 1.
Szarvaskő Község Önkormányzata 3323 Szarvaskő, Rákóczi Ferenc út 1. 9. Az intézmény típusa: Többcélú, összetett közoktatási intézmény: - általános iskola - gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény • általános iskola • előkészítő szakiskola 10. Tagozat megnevezése: 11. Nemzeti, etnikai, kisebbségi és más feladatai: 12. Működési köre: Egerbakta Község, Egerszalók Község, Demjén Község, Szarvaskő Község, valamint Eger Megyei Jogú Város közigazgatási területe, illetve a fenntartó által meghatározott működési (felvételi) körzet 13. Évfolyamok száma: Székhely: 1-8. évfolyam Balassi Bálint Tagiskola: 1-8. évfolyam Tinódi Sebestyén Tagiskola: 1-8. évfolyam
Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola: 1-8. évfolyam, ill. 9-10. évfolyam Egerbaktai Tagiskola: 1-4. évfolyam 14. Maximális gyermek-, tanulói létszám: Székhely: 1-4. évfolyamon – 208 fő 5-8. évfolyamon – 360 fő Balassi Bálint Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 312 fő 5-8. évfolyamon – 480 fő Tinódi Sebestyén Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 208 fő 5-8. évfolyamon – 240 fő Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola: 1-4. évfolyamon – 68 fő 5-8. évfolyamon – 80 fő 9-10. évfolyamon – 46 fő Egerbaktai Tagiskola: 1-4. évfolyamon – 104 fő 15. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 15.1. Alaptevékenysége: 2009. december 31-ig: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 80120 Általános iskolai oktatás - 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás - 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése oktatása: • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása
2010. január 1-től: - 8520 TEÁOR Alapfokú oktatás - 85201 Általános iskolai nevelés, oktatás alsó tagozaton - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) - 852012 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 85202 Általános iskolai nevelés, oktatás felső tagozaton - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) - 852022 Sajátos nevelési igényű általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe
fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 8531 TEÁOR Általános középfokú oktatás - 80222-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali - 853132 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű szakiskolai nevelése oktatása: rendszerű szakiskolai oktatása (9-10. évfolyam): • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 75192 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75192-2 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai - 75196 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolásai - 75196-6 Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások feladatra nem tervezhető elszámolásai - 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenységek - 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
- 8559 TEÁOR Máshová nem sorolt egyéb oktatás - 85593 TEÁOR Egyéb felnőtt oktatás - 855935 Szakmai továbbképzések - 85591 Közoktatáshoz kapcsolódó egyéb nevelés - 855911 Általános iskolai napközi otthoni nevelés - 855912 Sajátos nevelési igényű tanulók napközi otthoni nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855914 Általános iskolai tanulószobai nevelés - 855915 Sajátos nevelési igényű tanulók általános iskolai tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§
(1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. b) pontja alapján a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra vissza nem vezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - 855918 Sajátos nevelési igényű középiskolai, szakiskolai tanulók tanulószobai nevelése • a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 121.§ (1) bekezdés 29. a) pontjából testi fogyatékos, enyhe fokban értelmi fogyatékos, középsúlyos értelmi fogyatékos, beszédfogyatékos, autista, halmozottan fogyatékos, a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének organikus okra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése, oktatása - iskolaotthonos nevelés-oktatás a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 39/C.§. szerint
- iskolaotthonos nevelés-oktatás a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet 39/C.§. szerint
- 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 80520 Pedagógiai szakszolgálat - 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat: gyógytestnevelés
- 8560 TEÁOR Oktatást kiegészítő tevékenység - 85601 Pedagógiai szakszolgáltatások - 856011 Pedagógiai szakszolgáltató tevékenység: Gyógytestnevelés
- utazó gyógypedagógus
- utazó gyógypedagógus
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 92400 Sporttevékenység - 924036 Diáksport
- 9312 TEÁOR Sporttevékenység és támogatása - 931204 Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása
- 85328-8 Egyéb szociális és gyermekjóléti szolgáltatás - 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 55230 Intézményi közétkeztetés - 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés - 55240 Egyéb korlátozottan igénybe vehető vendéglátás - 55241-1 Munkahelyi vendéglátás - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 52691-5 Egyéb nem bolti kiskereskedelem
- hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - kis létszámú, fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - tanuszoda működtetése (Balassi Bálint
- 5629 TEÁOR Egyéb vendéglátás - 56291 Oktatásban, üdültetésben részt vevők, sportolók, dolgozók elkülönült étkeztetése - 562913 Iskolai intézményi étkeztetés
- 562917 Munkahelyi étkeztetés - 4799 TEÁOR Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - 479901 Tankönyvforgalmazás költségvetési szervnél - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése - Oktatást segítő anyagok értékesítése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - hátrányos helyzetű tanulók nevelése, oktatása - kis létszámú, fejlesztő és felzárkóztató oktatás - általános iskolába bejáró tanulók ellátása - tanuszoda működtetése (Balassi Bálint
Tagiskolában) - enyhe és középfokban sérült gyerekek oktatása 1-8. évfolyamon - tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók fejlesztő felkészítése (Egerbaktai Tagiskolában) - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása.
15.2. Kiegészítő és kisegítő tevékenysége: 2009. december 31-ig:
Tagiskolában) - enyhe és középfokban sérült gyerekek oktatása 1-8. évfolyamon - tanulási folyamatban tartósan akadályozott tanulók fejlesztő felkészítése (Egerbaktai Tagiskolában) - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 48.§ (1) bekezdés a) és b) pontjában, valamint az 53.§ (2) bekezdésében meghatározott tevékenységek ellátása.
Kiegészítő tevékenysége: 2010. január 1-től:
Alaptevékenységgel egyező, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból államháztartáson belüli szervezetek, államháztartáson kívüli jogi személyek és magányszemélyek részére nem kötelezően és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 751952 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő, - 562916 Üdülői, tábori étkeztetés kisegítő tevékenységek • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást közvetlenül segítő anyagok értékesítése - 852011 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelése, oktatása (1-4. évfolyamon) • Helyiségek és eszközök bérbeadása • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, • Tanfolyamok szervezése táboroztatás szervezése, lebonyolítása • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása - 852021 Általános iskolai tanulók nappali rendszerű • Dolgozó, hallgató, tanuló, stb. kártérítése nevelése, oktatása (5-8. évfolyamon) • Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő szolgáltatás • Tanfolyamok szervezése • Tanulmányi kirándulások, üdültetés, táboroztatás szervezése, lebonyolítása
15.3.
Kisegítő tevékenysége: 2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, az alaptevékenység ellátására létrehozott kapacitás kihasználását célzó, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson belüli szervezetek és magánszemélyek részére nem kötelező és nem haszonszerzés céljából végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás - 471100 Élelmiszerjellegű bolti vegyes kiskereskedelem • Iskolai büfé üzemeltetése E tevékenységek a mindenkori hatályos jogszabályokban A kisegítő tevékenységek arányának felső határa a szerv foglaltak szerint az alapellátási feladatok színvonalát kiadásaiban: 5% szolgáló előirányzatok kiegészítése céljából folytathatók. Veszteségesen, az alapfeladatok előirányzatai rovására a tevékenység nem folytatható
15.4. Vállalkozási tevékenysége: 2009. december 31-ig:
2010. január 1-től: Alaptevékenységtől eltérő, államháztartáson kívüli jogi
- 751953 Közoktatási intézményekben végzett vállalkozási tevékenységek • •
•
személyek részére Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység: - 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése
- 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Alapfeladaton kívüli oktatás és ezzel összefüggő - 479909 Egyéb nem bolti, nem piaci kiskereskedelem szolgáltatás Tanfolyam szervezése • Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök és készletek értékesítése • Oktatást segítő anyagok értékesítése - 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése Üdültetési feladatok nem önkormányzati intézmények, szervek, magánszemélyek részére - 821900 Fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás
Mértéke: a 217/1998. (XII. 30.) sz. Korm. Rendelet 64. § A vállalkozói tevékenységek arányának felső határa a (4) bekezdésének megfelelően. szerv kiadásaiban: 5% Feltételrendszere: az alaptevékenység teljesítéséhez fel nem használt személyi és tárgyi szabad kapacitások kihasználása. Szabályozási módja: az intézmény szervezeti és működési szabályzatában rögzítetteknek megfelelően.
16. Típus szerinti besorolása: 16.1. A tevékenység jellege alapján: közszolgáltató 16.2.
Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény
16.3.
Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója: önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
16. Gazdálkodási jogkör: Önállóan működő A kijelölt önállóan működő és gazdálkodó szerv: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 17. Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése, Egerbakta Község Képviselő-testülete, Egerszalók Község Képviselő-testülete, valamint Demjén Község Képviselő-testülete, Szarvaskő Község Képviselő testülete által pályázat útján, határozott időre megbízott főigazgató. 18. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény a Polgári Törvénykönyv 1959. évi IV. törvény alapján. 19. A feladatellátást szolgáló vagyon: - egri 2088/1 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Iskola út 4.) - egri 2015/16 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Malomárok utca 1.) - egri 1314 hrsz-on lévő iskolaépület (3300 Eger, Vallon utca 2.) - egri 3827/2. hrsz-on lévő épületből: 1484 m2 (3300 Eger, Bem tábornok utca 3.)
- egerbaktai 241-2 hrsz-on lévő iskolaépület (3321 Egerbakta, Egri utca 105.) - sarudi 525/21 hrsz-on lévő üdülő (3386 Sarud, Szárazgát). 20. A vagyon feletti rendelkezés joga: Az Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodásban, önkormányzatok hatályos vagyonrendeletében foglaltaknak megfelelően.
valamint
a
fenntartó
Záradék: A Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30-án kelt …/2011. (VI. 30.) számú közgyűlési határozatával, valamint Szarvaskő Község Képviselő-testülete 2011. június …-án kelt …/2011. (VI. ….) számú határozatával, 2011. augusztus 1-jei hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályát vesztette Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 693/2009. (XI. 26.) számú közgyűlési határozata, Egerbakta Község Képviselő-testületének 169/2009. (XII. 17.) számú képviselő-testületi határozata, Egerszalók Község Képviselő-testületének 110/2009. (XI. 25.) számú képviselő-testületi határozata, valamint Demjén Község Képviselő-testületének 94/2009. (XI. 30.) számú képviselő-testületi határozata, mely jóváhagyta a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola alapító okiratát. Eger, 2011. augusztus 1.
Szarvaskő, 2011. augusztus 1.
…………………………………………………
………………………………………………….
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
Barta Győző Szarvaskő Község Polgármestere
P.H.
P.H. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30. Kivonat hiteles: dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
398/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 271/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozat alapján a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola vezetési szerkezetét átalakítja. A Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 1 igazgatóval, 3 igazgató helyettessel, a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola 1 tagintézmény vezetővel, 1 tagintézmény vezető helyettessel, a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola 1 tagintézmény vezetővel, 1 tagintézményvezető helyettessel működik tovább 2011. augusztus 1-jétől kezdődően. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
399/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 55. § (1) a) bekezdése alapján a 611/2008. (X. 30.) számú közgyűlési határozatát módosítja. Lachata István főigazgatói megbízását igazgatóira változtatja 2011. augusztus 1-től, 2013. július 31-ig terjedő időszakra. Magasabb vezetői pótlékát a jogszabálynak megfelelően 46 000 Ft/hó összegben határozza meg. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
400/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 55. § (1) b) bekezdése alapján a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola székhely, a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola és a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola korábbi igazgatói megbízásának tagintézmény vezetői megbízássá történő átalakítását 2011. augusztus 1-től tudomásul veszi. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
401/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola igazgatóját a 265/2011. (V.26.) sz. és a 266/2011. (V.26.) sz. Közgyűlési határozatok alapján készítse el az intézmény alábbi tanügyi dokumentumainak módosítását és nyújtsa be fenntartói jóváhagyásra: • • • •
Pedagógiai Program Szervezeti és Működési Szabályzat Intézményi Minőségirányítási Program Házirend Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola igazgatója
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
402/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a 265/2011. (V. 26.) és a 266/2011. (V. 26.) számú közgyűlési határozatok alapján feladatul szabja a Jegyzőnek, hogy a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Iskola u. 4. sz. alatti iskolaépület és a Felsővárosi Általános Iskola Egerbaktai Tagiskolája leltári átadás átvételének megszervezéséről gondoskodjon. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
404/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy a Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola részére 1 fő utazó gyógypedagógus létszámfejlesztés kerüljön biztosításra a 11. számú melléklet szerint. 2011. évi létszámkeret növekedés összesen: 1 fő 2011. évi kiadási többlet mindösszesen: 955 e Ft, melyből: - személyi jellegű kiadások: 752 e Ft - munkaadókat terhelő járulékok: 203 e Ft Fedezete: a 403/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatban feladatcsökkenés miatt zárolt 2011. évi költségvetési előirányzatok összege. A 2012. évet érintő előirányzat növekmények meghatározására a 2011. évi költségvetés tervezésekor, az érvényes finanszírozási rendnek megfelelően kell intézkedni. Az általános iskolai átszervezésből adódó megtakarítás a VII/25 címszámra kerül. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1., a 2012. évi tervezést érintő részek 2012. január 31.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
405/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy az Iskola utca 4. szám alatti iskolaépület kiűrítésével, átköltöztetésével együttjáró kiadások, melyek becsült költsége 1 000 e Ft (dologi jellegű kiadások) – átgondolt és takarékos előirányzat felhasználás mellett - a volt székhely iskola 2011. évi költségvetésének dologi jellegű megtakarításai terhére kerüljenek lefedezésre. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. december 31.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
406/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése engedélyezi, hogy a Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola 3300 Eger, Malomárok u. 1. sz. alatti iskolaépület szükséges felújítási és karbantartási kiadásai, melyek előzetesen becsült összege 1 498 e Ft (dologi és felhalmozási jellegű kiadások) – átgondolt és takarékos előirányzat felhasználás mellett - a volt székhely iskola 2011. évi költségvetésének dologi jellegű megtakarításai terhére kerüljenek lefedezésre. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. december 31.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
407/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az intézmények létszámhelyzetének és az intézmények közötti tervezhető létszám- és álláshely-átcsoportosítás lehetőségének felülvizsgálata alapján hoz döntést, illetve rendeli el, hogy a 403/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozatnak és a 404/2011. (VI.30.). számú közgyűlési határozatnak megfelelően, az Eger Megyei Jogú Város 2011. évi önkormányzati költségvetéséről szóló 10/2011. (II. 25.) számú közgyűlési rendelet soron következő módosításakor az alábbi létszámkeret változások kerüljenek átvezetésre mind az érintett általános iskolák, mind pedig az önkormányzat összesített létszámadatain.
Ss z.
1.
2.
Az intézmény megnevezése
Lenkey János Általános Iskola (székhely) - Egerszóláti Tagiskola Lenkey János Általános Iskola összesen: Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola (székhely): Balassi Bálint Tagiskola Tinódi Sebestyén Tagiskola Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Egerbaktai Tagiskola Felsővárosi Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola összesen: 1. + 2. mindösszesen: Önkormányzati létszámkeret mindösszesen:
A 2011. 01.01.-i létszámkeret a 10/2011. (II. 25.) sz. közgyűlési rendelet 6. sz. melléklete alapján fő
Létszámkeret változás (végleges létszám illetve álláshely csökkenés, növekedés) fő
A változást követő létszámkeret
fő
43,5
0
43,5
4,75
- 4,75
0
48,25
- 4,75
43,5
38,5
- 3,75
34,75*
69,0
- 3,25
65,75
43,0
0
43,0
35,0
+1
36,0
4,0
- 4,0
0
189,5
- 10
179,5
237,75
- 14,75
223,0
2228,0
- 14,75
2213,25
*A csökkentett létszám beolvad a Balassi Bálint Általános Iskola létszámába!
Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
408/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése kötelezettséget vállal arra vonatkozóan, hogy az általános iskolai felmentéssel történő, de a 2012. évre áthúzódó létszámcsökkentések végkielégítéseinek kifizetésére a szükséges költségvetési fedezetet a 2012. évi költségvetés készítésekor biztosítja az érintett intézmények részére, a 12. számú melléklet részletezésének megfelelően, az érintett Egerszólát, valamint Egerbakta önkormányzatainak megtérítési kötelezettsége mellett. Ennek várható összege: 6 909 e Ft, melyből a személyi jellegű kiadások: 5 440 e Ft, a munkaadókat terhelő járulékok: 1469 e Ft. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2012. január 31.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
409/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet alapján határoz, illetve nyilatkozik arról, hogy a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyeken foglalkoztatottak – jogviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartói körén belül, költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében az önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség. 00Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. szeptember 21.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
410/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlés utasítja a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Irodáját, hogy az 5/2011. (III. 3.) BM rendelet rendelkezéseinek megfelelően nyújtson be létszám-racionalizálási pályázatot a munkaviszony megszüntetésekkel összefüggő egyszeri kifizetések részbeni visszaigénylésére, 2011. szeptember 27-i határidőre. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
411/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése fenntartói jogkörében eljárva utasítja a létszámcsökkentéssel, felmentéssel érintett általános iskolák igazgatóit a szükséges munkáltató intézkedések megtételére, valamint a létszámracionalizálási pályázattal összefüggő feladatok maradéktalan végrehajtására. Felelős:
Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője Érintett intézményvezetők
Határidő:
2011. szeptember 30.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
. 412/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Eger-Andornaktálya Intézményfenntartó Mikro-társulás Társulási Megállapodása 15. számú melléklet szerinti módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal és egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Társulási Megállapodás aláírására. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből
413/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Eger-Ostoros Intézményfenntartó Mikrotársulás Társulási Megállapodása 16. számú melléklet szerinti módosítását 2011. augusztus 1jei hatállyal és egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Társulási Megállapodás aláírására. Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Ballagó Zoltán Oktatási, Kulturális, Sport és Ifjúsági Iroda Vezetője Dr. Bánhidy Péter Jogi és Szervezési Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője
KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011. június 30.-i ülésének jegyzőkönyvéből 414/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak szerint. Egyben felhatalmazza Eger Megyei Jogú Város Polgármesterét a Módosító Okirat és az Alapító Okirat aláírására.
MÓDOSÍTÓ OKIRAT A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. § (4) bekezdés és 10. § (1) bekezdés g) pontjában valamint a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi XV. törvény (továbbiakban: Kt.) 2 § (1) bekezdésében biztosított jogkörében, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendeletben (továbbiakban: Ámr.) foglaltak alapján Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) 301/2009. (V. 28.) sz. alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. A hatályos Alapító Okirat 9.1., 9.2., 9.3., 9.4., pontok címében szereplő „2010. január 1-től” szövegrész hatályát veszti. 2. A hatályos Alapító Okirat 7. pontjában a „közszolgáltató Közintézmény elnevezés hatályát veszti. Helyébe az: „önkormányzati költségvetési szerv” elnevezés kerül. 3. A hatályos Alapító Okirat 9. pontjában az alábbi jogszabály hatályát veszti: 120/A-120/B. §, A 9. pontba az alábbi új jogszabályok kerültek felvezetésre: „…12-13. §, …120. § (2) bekezdés, 121. § (1)-(3) bekezdés, … 121/B. § (1)-(8) bekezdés” 4. A hatályos Alapító Okirat 9.1. Alaptevékenysége pontban a „-692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység szövegrész után kezdődő - első alpontban: ...közszolgáltató Közintézmények és a Közhatalmi rendvédelmi költségvetési szerv …100/C. §, … 16. § (4) bekezdésében, valamint a 16. § (6), …15. § (2) bekezdés c) pontjában …végzi. - második alpontban: Áht. tv. 90. § (1)-(2) bekezdésében foglaltak alapján… - harmadik alpontban: Áht. tv. 100/A… szövegrész hatályát veszti.
5. A hatályos Alapító Okirat 9.1. Alaptevékenysége pont kiegészül a következő szöveggel: 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - ideiglenesen, illetve munkaidőn túl nem kihasznált tárgyi eszközök, gépek kölcsönzése 6. A hatályos Alapító Okirat 9.2. Kiegészítő tevékenység 2010. január 01-től pont teljes terjedelmében hatályát veszti. 7. A hatályos Alapító Okirat 9.3. Kisegítő tevékenysége 2010. január 01-től pont teljes terjedelmében hatályát veszti. 8.1. A hatályos Alapító Okirat 10. Típus szerinti besorolás pontja teljes egészében hatályát veszti. Helyébe: „ 10. Gazdálkodási jogkör Önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv Az alapító, irányító jogkör gyakorlója az EKVI-t, mint önállóan működő és gazdálkodó jogkörű, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező önkormányzati költségvetési szervet az Ámr. 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján kijelölte a jelen alapító okirat 1. számú mellékletében 1/a. , illetve 1/b. pontjában felsorolt önállóan működő gazdálkodási jogkörű, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati költségvetési szervek Ámr. 15. § (1)-(3) bekezdésében rögzített tevékenységek, ezen belül is különösen a pénzügyi - gazdasági tevékenységek végzésére, az Ámr. 16. § (4)-(8) bekezdésében és a jelen alapító okirat 2/a. , 2/b. Mellékletében meghatározott munkamegosztás és felelősségvállalás rendjében foglalt rendelkezések szerint. „ pont kerül. 8.2. A hatályos Alapító Okirat 11. Az intézmény vezetője pontban „…közszolgáltató Közintézményt … közszolgáltató Közintézmények, Közintézet valamint Közhatalmi költségvetési szerv szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységei … pénzügyi - gazdasági tevékenységei … munkamegosztásnak, felelősségvállalásnak megfelelő rend szerinti végzésére.” szövegrész hatályát veszti. Helyébe: „…jogkörű, …önkormányzati költségvetési szervet az Ámr. 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján …önállóan működő gazdálkodási jogkörű, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati költségvetési szervek Ámr. 15. § (1)-(3) bekezdésében rögzített tevékenységek, …a pénzügyi - gazdasági tevékenységek végzésére, az Ámr. 16. § (4)-(8) bekezdésében munkamegosztás és felelősségvállalás rendjében foglalt rendelkezések szerint.” szövegrész kerül. 9. A hatályos Alapító Okirat 11. Az intézmény vezetője pontban a hatályát veszti. „23. § (1)-(3)… 88. § (3)-(6) bekezdésében …határozatlan … kinevezett” szövegrész hatályát veszti. Helyébe: „23. § (1)-(6) bekezdésében, … 90. § (1) bekezdés h) pontjában és a 93. § (1) bek. b) pontjában … határozott …megbízott”
szövegrész kerül. 10. A hatályos Alapító Okirat 12. Az Intézmény gazdálkodási jogköre pontban a hatályát veszti: első bekezdésben: „A költségvetési szervek jogállásáról szóló 2008. évi CV. törvény 3. § (1) bekezdés a/ és b/ pontjában, a 16. § (1) bekezdés a/ pontjában, 18. § (1) bekezdésében, … 9. § (2) bekezdésében, …közszolgáltató Közintézmény.” Helyébe: „Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 92. § (1) bekezdése, illetve a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 8/A. § és a 9. § (2) bekezdésében, továbbá a 10. § (2) bekezdés a) pontjában, … önkormányzati Költségvetési szerv.” szövegrész kerül. a második bekezdésben: „…közszolgáltató Közintézmények, Közintézet, valamint a Közhatalmi költségvetési szerv…” Helyébe: „…Költségvetési szervek, … érvényesítési…” szövegrész kerül, illetve kiegészül. a harmadik bekezdés az alábbiakkal kiegészül: „az előző mondatban meghatározott szabályzatokban.” a negyedik bekezdésben: „…Közintézmények, Közintézet és a Közhatalmi költségvetési szerv előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkezik.” Helyébe: „…Önkormányzati költségvetési szervek előirányzataik felett teljes jogkörrel rendelkeznek …” szövegrész kerül. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének címéből a „Közhatalmi költségvetési szerv és Közszolgáltató közintézmények, Közintézet felsorolása” szövegrész törlésre került. Helyébe: „ …gazdálkodási jogkörű, gazdasági önkormányzati Költségvetési szervek” szövegrész került.
szervezettel
nem
rendelkező
Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/a. pontjának címéből a „közintézmények” szövegrész törlésre került. Helyébe: „… KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK” szövegrész kerül. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/a. pontjában felsorolt intézményeknél „közintézmények”
szövegrész törlésre került. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/a. pontjában felsorolt egyes intézmények elnevezése törlésre került: „1. Dr. Hibay Károly Óvoda Eger, Dr. Hibay Károly út 17. 2. Epreskert utcai Óvoda Eger, Epreskert u. 3/A. 3. Csillagfény Óvoda Eger, Tittel Pál u. 8. 4. Gyermekkert Óvoda Eger, Nagyváradi út 6. Deák Ferenc Óvoda Eger, Deák Ferenc út 17. 7. Katica Óvoda Eger, Széchenyi út 4. 9. „OVI-VÁR” Óvoda Eger, Tavasz út 1. 12. Gyermeklánc Óvoda Eger, Vízimolnár u. 1. 13. Bervavölgyi Óvoda Eger, Bervai lakótelep” Helyébe az alábbi névvel és csoportosítással kerültek felvezetésre: 1. Benedek Elek Óvoda „OVI-VÁR” Tagóvoda Joó János Tagóvoda Gyermeklánc Tagóvoda Bervavölgyi Tagóvoda 2. Ney Ferenc Óvoda Farkasvölgy Tagóvoda Gyermekkert Tagóvoda Zöld Liget Tagóvoda Epreskert utcai Tagóvoda 3. Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda Csillagfény Tagóvoda Deák Ferenc Tagóvoda Arany János Tagóvoda Katica Tagóvoda Eszterlánc Tagóvoda Dr. Hibay Károly Tagóvoda
Eger, Vallon út 4. Eger, Tavasz út 1. Eger, Kallómalom út 1-3. Eger, Vízimolnár u. 1. Eger, Bervai lakótelep Eger, Ifjúság út 7-9. Eger, Farkasvölgy út 4. Eger, Nagyváradi út Eger, Köztársaság tér Eger, Epreskert u. 3/A. Eger, Kertész út 38. Eger, Kodály Zoltán út 1. Eger, Tittel Pál u. 8. Eger, Deák Ferenc út 17. Eger, Arany János út 16. Eger, Széchenyi út 4. Eger, Remenyik Zs. u. 17. Eger, Dr. Hibay Károly út 17.
Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/b. pontjában a 3. sorszám alatt megjelölt „Kossuth Zsuzsa Gimnázium, Szakképző Iskola” elnevezés törlésre került. Helyébe a: „Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola” elnevezés került. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/b. pontjában a 8. sorszám alatt megjelölt a „Felsővárosi Általános Iskola Eger, Iskola út 4. Egerbaktai Tagiskola Egerbakta, Egri u. 105.” törlésre került; a „Balassi Bálint Tagiskola” elnevezése módosult. Helyébe: a „Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola” került. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/b. pontjában a 10. sorszám alatt megjelölt
Tagiskolája: Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskolája Egerszólát, Fő u. 17. törlésre kerül. Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/b. pontjában a 11. sorszám alatt megjelölt „Dr. Kemény Ferenc Általános Iskola” elnevezés módosult. Helyébe: a „Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola” elnevezés kerül; a „Tagiskolája: Lenkey János Általános Iskola Egerszóláti Tagiskolája” törlésre került.
Egerszólát, Fő u. 17.
Az Alapító Okirat 1. számú mellékletének 1/b. pontjában a 17. sorszám alatt megjelölt Eger, Pacsirta u. 10. a „Belvárosi Családsegítő Intézet” elnevezés módosult. Helyébe: a „ Belvárosi Családsegítő Csoport” Eger, Pacsirta u. 10. elnevezés került; a „Értelmi Fogyatékosok Napközi otthona” törlésre került;
Eger, Ifjúság út 9.
a „Felsővárosi Gondozási Központ” elnevezés módosult. Helyébe: az „Északi Városrész Gondozási Központ” elnevezés került;
Eger, Pacsirta u. 10.
a „Zellervári Gondozási Központ” elnevezés módosult. Helyébe: a „Zellervári Közösségi Ház” elnevezés került. Új intézményként került be: „Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása Gyermekjóléti Központ
Eger, Pacsirta u. 10. Eger, Pacsirta u. 10. Eger, Pacsirta u. 10.
Eger, Kallómalom u. 90. Eger, Grónay u .9.
Az Alapító Okirat 2/a. számú mellékletének címéből a „közszolgáltató Közintézmények” szövegrész törlésre került. Helyébe: „ … önállóan működő önkormányzati költségvetési szervek” szövegrész került. Az Alapító Okirat 2/b. számú mellékletének címéből a „közszolgáltató Közintézmények, Közintézet és Közhatalmi szerv” szövegrész törlésre került. Helyébe: „ …önkormányzati költségvetési szervek”
szövegrész került. Záradék: Az EKVI 301/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozattal jóváhagyott alapító okiratát Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése ……………. számú határozatával 2011 ………….-i hatállyal módosította. A törzskönyvi nyilvántartásba bejelentendő változások a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lépnek hatályba. Eger, 2011. június Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere
ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 2. Idegen neve: 3. Rövid neve: EKVI 4. Székhelye: 3300 Eger Bem tábornok út 3. szám 5. Telephelye(i) és címe(i) Központi Műhely 3300 Eger Maklári út 39. szám IMÓKŐ Üdülő Felsőtárkány 6. Alapító, fenntartó, illetve irányító szerv(einek) neve, székhelye: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 3300 Eger Dobó István tér 2. szám 7. Költségvetési szerv típusa: Gazdasági-pénzügyi, műszaki és egyéb ellátást végző önkormányzati költségvetési szerv 8. Működési köre: Eger-Felsőtárkány 9. Jogszabályban meghatározott közfeladata: (1990. évi LXV. törvény 8. §, 91-92 §, valamint az 1992. évi XXXVIII. tv. 12-13. §, 83. §, 114. § (1) és (4) bekezdése, 118. § (1)-(2) bekezdés, a 119. §, 120. § (2)
bekezdés, 121. § (1)-(3) bekezdés, 121/A. §., 121/B. § (1)-(8) bekezdés és a 2000. évi 150. § (1)-(3) bekezdés.) 9.1. Alaptevékenysége: 381201 Eü. és más fertőzésveszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása 5520 Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely szolgáltatás 552001 Üdülői szálláshely-szolgáltatás - Gyermek, ifjúsági üdüléssel, szálláshely szolgáltatással, tábor üzemeltetéssel kapcsolatos feladatok ellátása a kereskedelemről szóló törvény, a 173/2003. (X. 28) Kormányrendelet, illetve a tevékenységet meghatározó egyéb jogszabályok vonatkozó rendelkezései szerint. 562912 Óvodai intézményi étkeztetés 562917 Dolgozók (pedagógusok, dajkák) részére biztosított étkeztetés - Alapító okirat 1. számú melléklet 1/a pontjában felsorolt óvodai, illetve bölcsődei ellátás végző önállóan működő Költségvetési szerveket terhelő intézményi étkeztetés biztosítása érdekében ételszállítás végzése. 692000 Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység - Az alapító okirat 1. sz. mellékletében tételesen felsorolt önállóan működő önkormányzati költségvetési szervek (továbbiakban együtt: önállóan működő Költségvetési szervek) részére - az alapító, irányító jogkör gyakorlójának az 1992. évi XXXVIII. törvény 90. § (1) bekezdés g) pont, a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 16. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alapján meghozott kijelölése következtében - a 2000. évi C. törvény 150. (1)-(2) bekezdésében rögzített számviteli szolgáltatás körébe tartozó, illetve a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 16. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint a 16. § (4) - (8) bekezdésében foglalt rendelkezések, továbbá a 15. § (2) bekezdés a)-d) pontjában részletezett szellemi és fizikai támogató tevékenységek, ezen belül is különösen a pénzügyi gazdasági feladatok meghatározott munkamegosztás és felelősségvállalási rend szerint végzése. A feladatok ellátása szervezése a jelen dokumentum 1. számú melléklete 1/a pontjában felsorolt önállóan működő költségvetési szervek esetében a 2/a számú mellékletben az 1. számú melléklet 1/b pontjában nevesített önállóan működő, költségvetési szervek esetében jelen dokumentum 2/b. számú mellékletben előírt munkamegosztás, felelősségvállalás rendje szerint történő végzése. - Ámr. 24. § (1)-(2) bekezdésében és a 36. §-ában foglaltakra figyelemmel a gazdálkodási jogköréhez hozzárendelt önállóan működő Költségvetési szervek és saját szervezete részére, az irányító szervvel előzetesen egyeztetett Költségvetés készítése az Ámr. 51. § (2)-(3) bekezdése alapján. - Áht. tv. 14. § (1)-(2) bekezdésében, Szát. tv. 5. §-a felhatalmazása alapján a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 10-13. §-ban és az Ámr. 219. § (1)(3) bekezdésben foglaltak alapján féléves, éves beszámoló, egyéb jelentések készítése. - Áht. tv. 12-13. §-ában foglaltak, illetve a Szát. tv. 159. §, 165. § (1)-(2) és (4) bekezdésében, 166. § (1)-(4) és (6) bekezdésében, 167-169. §-ában, valamint a törvényekhez kapcsolódó Kormányrendeletek vonatkozó jogszabályhelyeiben meghatározott könyvvezetési, bizonylatolási feladatok ellátása. 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - ideiglenesen, illetve munkaidőn túl nem kihasznált tárgyi eszközök, gépek kölcsönzése 811000 Építményüzemeltetés
841409 850001 856099
860001 8623 862302
862303 869042
870001 900001
- Alapító okirat 1. számú melléklet 1/a pontjában felsorolt önállóan működő közoktatási Közintézmények részére jogszabályban előírt, működésükhöz tárgyi, műszaki követelmények biztosítása érdekében, műszaki, karbantartási, részleges felújítási munkák végzése ezekkel kapcsolatos műszaki ellenőrzési tevékenységek végzése Máshová nem sorolt pénzügyi igazgatási tevékenység önkormányzati költségvetési szervnél Közoktatási és kapcsolódó tevékenységek pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység - Alapító okirat 1. számú melléklete 1/b pontjában nevesített önállóan működő költségvetési szervek közül az általános iskolai tanulók nappali rendszerű nevelését oktatását végző Közintézmények részére végzett a technika tantárgyához kapcsolódó anyagok beszerzése, félkész termékek legyártása, továbbá a jogszabályban meghatározott Központi Műhelyhez kapcsolódó feladatok meghatározott részének ellátása. Humán-egészségügyi ellátás pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Fogorvosi járóbeteg-ellátás Fogorvosi ügyeleti ellátás - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés c/ pontjában rögzített alapellátáshoz kapcsolódó fogorvosi ügyelet ellátásának szervezése figyelemmel a 47/2004. (V.11.) ESZCSM rendelet előírásaira. Iskolai fogászat Ifjúság-egészségügyi gondozás - Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés e/ pontjában a 26/1997.(IX. 3) NM rendeletben meghatározott iskolaegészségügyi ellátásról való gondoskodás biztosítása Szociális, gyermekjóléti ellátások pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Alkotó, művészeti, szórakoztató tevékenység pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél.
9.4. Vállalkozási tevékenység: Alaptevékenységtől eltérő, rendszeres haszonszerzés céljából, támogatáson kívüli forrásból, államháztartáson kívüli jogi személyek és magánszemélyek részére végzett tevékenység 412000 Lakó- és nem lakóépület építése - Nem önkormányzati szervek, személyek részére épületek építése, műszaki, felújítási karbantartási munkák végzése. 479909 Egyéb, nem bolti, illetve nem piaci kiskereskedelem - Elhasználódott, illetve feleslegessé vált tárgyi eszközök, készletek értékesítése 552001 Üdülői, kereskedelmi szálláshely értékesítés 682001 Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 682002 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése - EKVI kezelésében lévő önkormányzati szolgálati lakások, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, illetve eszközök bérbeadása 773000 Egyéb gép, tárgyi eszköz kölcsönzése - Ideiglenesen, illetve munkaidőn túl nem kihasznált tárgyi eszközök, gépek kölcsönzése 811000 Építményüzemeltetés
A vállalkozási tevékenysége arányának felsőhatára az intézmény kiadásainak 10 %-a. 10.
Gazdálkodási jogkör Önállóan működő és gazdálkodó önkormányzati költségvetési szerv Az alapító, irányító jogkör gyakorlója az EKVI-t, mint önállóan működő és gazdálkodó jogkörű, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező önkormányzati költségvetési szervet az Ámr. 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján kijelölte a jelen alapító okirat 1. számú mellékletében 1/a. , illetve 1/b. pontjában felsorolt önállóan működő gazdálkodási jogkörű, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati költségvetési szervek Ámr. 15. § (1)-(3) bekezdésében rögzített tevékenységek, ezen belül is különösen a pénzügyi - gazdasági tevékenységek végzésére, az Ámr. 16. § (4)(8) bekezdésében és a jelen alapító okirat 2/a. , 2/b. Mellékletében meghatározott munkamegosztás és felelősségvállalás rendjében foglalt rendelkezések szerint.
11. Az intézmény vezetője Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által, a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvény, 23. § (1)-(6) bekezdésében, valamint az 1992. év XXXVIII. törvény 90. § (1) bekezdés h) pontjában és a 93. § (1) bek. b) pontjában foglaltak alapján pályázat útján határozott időre magasabb vezetői feladat ellátására megbízott igazgató. 12. Az Intézmény gazdálkodási jogköre Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 92. § (1) bekezdése, illetve a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 8/A. § és a 9. § (2) bekezdésében, továbbá a 10. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezések szerint az EKVI az irányító, alapító jogkört gyakorló besorolása alapján önállóan működő és gazdálkodó, előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező önkormányzati Költségvetési szerv. Az alapító irányító jogkör gyakorlójának az 1992. évi XXXVIII. tv. 100/C. pontjában, valamint a 292/2009. (XII. 19.) Kormányrendelet 16. § (1) bekezdés a) pontja alapján jelen alapító okirat 1. számú mellékletének 1/a és 1/b. pontjában felsorolt önállóan működő Költségvetési szervek szellemi és fizikai (technikai) támogató tevékenységei ezen belül is különösen pénzügyi-gazdasági tevékenységei ellátása az alapító okirat 2/a. és 2/b. számú mellékletében rögzített munkamegosztás és felelősségvállalás rendje szerint. Az 1. számú mellékletben felsorolt önállóan működő költségvetési szervek kötelezettségvállalásai, utalványozásai tekintetében ellenjegyzési, érvényesítési jogkört gyakorol. Az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24. ) Kormányrendelet 8. § (11) és (13) bekezdésében foglaltak alapján a gazdálkodási jogköréhez hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek könyvvezetését szabályozza számviteli politikájában, a számviteli törvényben és más jogszabályokban megnevezett szabályzatokban. A gazdálkodási jogköréhez hozzárendelt az 1. számú mellékletben felsorolt önállóan működő költségvetési szervekre is kiterjedő szabályokat írhat elő, az előző mondatban meghatározott szabályzatokban.
Ellátja a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Kormányrendelet 36. § (2) bekezdésében található rendelkezés alapján hozott döntés következtében a gazdálkodási jogköréhez hozzárendelt önállóan működő költségvetési szervek belső ellenőrzési feladatait. Az alapító okirat 1. számú melléklete 1/a. pontjában felsorolt önállóan működő Közintézmények személyi juttatásaik felett teljes jogkörrel rendelkeznek. Az 1. számú melléklet 1/b. pontjában nevesített önállóan működő Önkormányzati költségvetési szervek előirányzataik felett teljes jogkörrel rendelkeznek. 13./ Pénzeszközök kezelése: A Raiffeisen Bank Zrt-nél nyitott számlán, illetve a számlához kapcsolódó részben önálló gazdálkodási jogkörű költségvetési szervek alszámláin. 14./ A feladatellátást szolgáló vagyon: a/ egri 5970 hrsz-on lévő épület (Maklári út 39.), b/ egri 3827/2. hrsz-on lévő épületből 527,5 m2 (Bem tábornok u. 3.), c/ a 1502/12 hrsz-on lévő IMÓKŐ Üdülő (Felsőtárkány), d/ egri 4911/3/A -22 hrsz. (Eger, Szent János u. 6/8) háziorvosi rendelők, e/ egri 6178/33/A-27 hrsz. (Eger, Napsugár u. 1/A.) háziorvosi rendelők, f/ egri 1307/10 hrsz. (Eger, Kallómalom u. 88-90.) házi gyermekorvosi rendelők és védőnői munkahely, g/ egri 9471/-2 hrsz. (Eger, Berze Nagy János u) házi gyermekorvosi rendelők, h/ egri 4711 hrsz. (Eger, Széchenyi u 45.) háziorvosi rendelők, i/ egri 6577/A-5 hrsz. (Eger, Klapka Gy. u. 1.) fogorvosi rendelők, j/ egri 4397/A/28 hrsz. (Eger, Barkóczy út 13-15.) védőnői munkahely, k/ egri 1313 hrsz. (Eger, Vallon u. 4. szám) háziorvosi rendelő, l/ egri 9174 hrsz. (Eger, Köztársaság tér 10.) védőnői munkahely, m/ egri 215/23 hrsz. (Eger, Rákóczi út 10. sz) háziorvosi rendelők. 15./ Vagyon feletti rendelkezési jog: Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése az önkormányzat vagyonáról vagyongazdálkodás szabályairól szóló 5/2000. (II. 18.) sz. rendelete szerint.
és
a
16./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: • a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény • Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény az irányadó. • Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi. IV. törvény Záradék: Jelen Alapító Okiratot Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése ……………………………………. sz. határozatával 2011 .....................-i hatállyal hagyta jóvá. Ezzel egyidejűleg hatályon kívül helyezte az EKVI alapító okiratát elfogadó 301/2009. (V. 28.) számú közgyűlési határozatot. Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármester
1. számú melléklet Az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye gazdálkodási jogköréhez hozzárendelt önállóan működő, gazdálkodási jogkörű, gazdasági szervezettel nem rendelkező önkormányzati Költségvetési szervek 1/a. ÓVODÁK, BÖLCSŐDÉK, VÁROSI NEVELÉSI TANÁCSADÓ, PÁLYAVÁLASZTÁSI ÉS LOGOPÉDIAI INTÉZET KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 1. Benedek Elek Óvoda „OVI-VÁR” Tagóvoda Joó János Tagóvoda Gyermeklánc Tagóvoda Bervavölgyi Tagóvoda 2. Ney Ferenc Óvoda Farkasvölgy Tagóvoda Gyermekkert Tagóvoda Zöld Liget Tagóvoda Epreskert utcai Tagóvoda 3. Szivárvány Óvoda Napsugár Tagóvoda Csillagfény Tagóvoda Deák Ferenc Tagóvoda Arany János Tagóvoda Katica Tagóvoda Eszterlánc Tagóvoda Dr. Hibay Károly Tagóvoda 17. 4. Városi Nevelési Tanácsadó, Pályaválasztási és Logopédiai Intézet 5. Bölcsődei Igazgatóság
Eger, Vallon út 4. Eger, Tavasz út 1. Eger, Kallómalom út 1-3. Eger, Vízimolnár u. 1. Eger, Bervai lakótelep Eger, Ifjúság út 7-9. Eger, Farkasvölgy út 4. Eger, Nagyváradi út Eger, Köztársaság tér Eger, Epreskert u. 3/A. Eger, Kertész út 38. Eger, Kodály Zoltán út 1. Eger, Tittel Pál u. 8. Eger, Deák Ferenc út 17. Eger, Arany János út 16. Eger, Széchenyi út 4. Eger, Remenyik Zs. u. 17. Eger, Dr. Hibay Károly út Eger, Bem tábornok u. 3. Eger, Arany János út 20.
1/b. ISKOLÁK, EGYÉB KÖZOKTATÁSI, KULTURÁLIS, KÖZMŰVELŐDÉSI, SZOCIÁLIS ALAP- ÉS SZAKELLÁTÁST, VALAMINT ÖNKORMÁNYZATI TŰZOLTÓSÁG FELADATAIT ELLÁTÓ ÖNKORMÁNYZATI KÖLTSÉGVETÉSI SZERVEK 1. Bornemissza Gergely Szakközép-, Szakiskola és Eger, Kertész út 128. Kollégium Eger, vincellériskola u. 1. 2. Dobó István Gimnázium Eger, Széchenyi út 19. 3. Kossuth Zsuzsanna Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Eger,Bem tábornok tér 3. 4. Egri Kereskedelmi, Mezőgazdasági, Vendéglátóipari Eger, Pozsonyi út 4-6. Szakközép-, Szakiskola és Kollégium Eger, Mátyás király út 52-54. Eger, Donát út Eger, Kisvölgy út 46. 5. Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium Eger, Ifjúság út 2. Eger, Mátyás király u. 62. 6. Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium Eger, Pásztorvölgy út 25.
7. Andrássy György Közgazdasági Szakközépiskola
Eger, Klapka György út 7.
Eger, Malomárok u. 1. 8. Balassi Bálint Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Tagintézményei: Tinódi Sebestyén Tagiskola Eger, Vallon u. 2. Móra Ferenc Tagiskola és Előkészítő Szakiskola Eger, Bem tábornok u. 3. 9. Hunyadi Mátyás Általános Iskola Eger, Fadrusz út 1/a 10. Lenkey János Általános Iskola Eger, Markhot F. u. 6. 11. Kemény Ferenc Sportiskola és Általános Iskola Eger, Kodály Zoltán út 5. 12. Farkas Ferenc Zeneiskola Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Eger, Dobó tér 13. 13. Egri Városi Sportiskola Eger, Stadion út 8. 14. Egri Kulturális és Művészeti Központ Eger, Bartók Béla tér 6. Ifjúsági Ház Eger, Széchenyi út 16. Templom Galéria Eger, Trinitárius u. 1. Bartakovics Béla Közösségi Ház Eger, Knézich K. u. 8. Eger, II. sz. lakótelep Sz. ép. 16. Idősek Berva-völgyi Otthona 17. Családsegítő Intézet Eger, Deák Ferenc u. 19. Gondozói Ház Eger, Kertész u. 100. Eger, Pacsirta u. 10. Belvárosi Családsegítő Csoport Belvárosi Gondozási Központ Eger, Érsek út 11. Északi Városrész Családsegítő és Információs Iroda Eger, Kallómalom u. 88. Lajosvárosi Gondozási Központ Eger, Ifjúság út 9. Északi Városrész Gondozási Központ Eger, Kallómalom u. 1-3. Nyugdíjasház Gondozási Központ Eger, Malomárok u. 66. Zellervári Közösségi Ház Eger, Hadnagy u. 34. Felnémeti Gondozási Központ Eger, Kovács Jakab u. 102. Fogyatékos Személyek Nappali Ellátása Eger, Kallómalom u. 90. Gyermekjóléti Központ Eger, Grónay u .9. 18.
Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság
Eger, Vincellériskola út 7.
2/a. Melléklet Az 1. sz. melléklet 1/a. pontjában felsorolt önállóan működő önkormányzati költségvetési szervek és az EKVI közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendje
Feladat F1.
Intézmény
EKVI
Költségvetéssel, beszámolással összefüggő feladatok Költségvetés előkészítése Végleges költségvetés összeállítás Előirányzat-módosítás Előirányzat-nyilvántartás
X X -
X X X X
Féléves, éves beszámolóhoz adatszolgáltatás Féléves, éves beszámoló összeállítása, elkészítése Időközi költségvetési jelentés elkészítése Időközi mérlegjelentés elkészítése F2.
X X X X
X -
X X X X
-
X
X X X -
X X X X X X X
X -
X X
Számviteli, könyvvitel Intézményi kötelezettségvállalás, utalványozás Érvényesítés, ellenjegyzés Kontírozás Könyvelés Előirányzat-felhasználással kapcsolatos adatszolgáltatás az intézmények felé
F3.
X -
Pénzügyek Számlázás elrendelés, technikai bonyolítás Utalás Pénztárkifizetés, analitika Ellátmány, előleg Pénzszállítás Bérfizetés Fizetési előleg Elszámolási utalvány, szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartása, kiadása Térítési díjak beszedése, befizetése Térítési díjak elszámoltatása 2 Feladat
F4.
Intézmény
Adóügyek Vevő analitika Szállítandó analitika Adónyilvántartás Adóelszámolás Adóbevallás SZJA nyilvántartás SZJA jelentés Nyereségadó elszámolás Vállalkozók nyilvántartása
F5.
Ellátó Szolgálat
-
X X X X X X X X X
X X
X
X
-
Bér- és létszámügyek Létszám- és bérgazdálkodás Bérnyilvántartás és létszámnyilvántartás Munkáltatói jogkörből eredő egyéb nyilvántartások (szabadság, statisztikai jel., stb., munkaszerződések)
F6.
Szociális feladatok Szociális segélyek nyilvántartása Szociális segélyek odaítélése Térítési díjak megállapítása, étkezők nyilvántartása Kedvezmények megállapítása
F7.
X X X X
X -
X X X X X X X X -
X X X X X X X X X X X
Eszközellátás és gazdálkodás Kis értékű eszközök nyilvántartása Tárgyi eszközök nyilvántartása Értékcsökkenés elszámolása Leltározás Selejtezés Készletbeszerzés Anyagbeszerzés Megrendelések nyilvántartása Munkaruha nyilvántartása Műszaki dokumentációs tár kialakítása Berendezési tárgyak legyártása
3 Feladat Szerszámok nyilvántartása Élelmiszerek beszerzés Taneszköz-ellátás Folyóiratok, közlönyök megvásárlása Szigorú számadású nyomtatványok beszerzése F8.
F9.
Intézmény
Ellátó Szolgálat
X X X X -
X X
Karbantartások, szerződések tervezés, előkészítés, feladatmegvalósítás
X
X
Biztonságtechnikai és egészségvédelmi feladatok (Munka-, érintés-, tűz-, vagyonvédelem, stb.)
X
-
-
X
Eszközök állagmegóvása
F10. Szállítási feladatok Gépjármű üzemeltetés, fenntartások, szállítási feladatok F11. Egyéb tevékenység
Szerződéskötések, nyilvántartások Üzleti tárgyalások bonyolítása Élelmezéssel kapcsolatos feladatok Bérbeadások Veszélyes hulladék nyilvántartás
X X X X X
X X X
X X
X X
X X X X -
X X X X
F12. Üzemeltetési feladatok Rendkívüli események kezelése Diákétkeztetés ellenőrzése F13. Vezetési, ellenőrzési feladatok Szerződéskötések, munkaköri leírások, szabályzatok, vezetői ellenőrzések Gazdálkodási szabályzatok Belső ellenőrzés Intézményvezetői munkaköri átadás-átvétel Jogi tanácsadás, peres ügyekben képviselet
2/b. melléklet
Az 1. sz. melléklet 1/b. pontjában felsorolt önállóan működő önkormányzati költségvetési szervek és az EKVI közötti munkamegosztás, felelősségvállalás rendje EKVI feladatai
Intézmények feladatai Költségvetés tervezése
az intézmények által szolgáltatott adatok, koncepciók összegzése, továbbítása az Önkormányzat felé
szakmai, gazdasági elképzelések megküldése az EKVI-nek
költségvetési tárgyaláson való részvétel
adatszolgáltatás (létszám, személyi juttatások, étkezési adagszámok, saját bevételi előirányzat) a tervezéshez -COGNOS használata
az elfogadott költségvetés alapján az intézményi részletes költségvetések kidolgozása, rögzítése, továbbítása az Önkormányzat felé
költségvetési tárgyaláson való részvétel
az elfogadott költségvetési előirányzat megküldése az intézményeknek
a költségvetés szöveges indoklásának elkészítése
Előirányzatok felhasználása, módosítása, pótelőirányzat intézményi kötelezettségvállalások ellenjegyzése
előirányzatok feletti teljes jogkörrel való rendelkezés, az előirányzatok felhasználásáért teljes jogkörrel felel
a beérkező kötelezettségvállalások iktatása, könyvelése, nyilvántartása
többletbevételével, meghatározott célra átvett bevételeivel önállóan rendelkezik
az intézmények bevételi számláinak kiállítása
kötelezettségvállalás megküldése az EKVI-nek ellenjegyzés céjából
a szállítói számlák tartalmi és formai ellenőrzése, a kötelezettségvállalásokkal történő összevetése, kontírozása könyvelése
a számlák teljesítését igazolja (szakmai teljesítés igazolása), utalványozza
a szállítói számlák érvényesítése, pénzügyileg történő ellenjegyzése és utalása
a pályázati forrásból megvalósuló beszerzést az igazolt számlán rögzíti
a vevői, szállítói, áfa analitikák vezetése
a beérkező és utalással teljesítendő számlákat (iratkísérő lappal) napi rendszerességgel az EKVI-nek átadja
EKVI feladatai
Intézmények feladatai
a pénzforgalmi jelentések, valamint a vevői kintlévőségek havi rendszerességgel történő megküldése az intézmények részére
a vevői és térítési díj kintlévőségek, követelések behajtása az EKVI nyilvántartásai alapján
a kiemelt- és részelőirányzatok felhasználásának áttekintése (havonta az intézménnyel közösen) javaslat az intézmény felé előirányzat módosításra
kiemelt előirányzatok közötti átcsoportosítás kezdeményezése
a beérkező költségvetési javaslat áttanulmányozása, továbbítása a fenntartó felé
a kiemelt- és részelőirányzatok felhasználásának áttekintése (havonta az EKVI-vel közösen) szükség esetén saját hatáskörű átcsoportosítási-, illetve előirányzat-módosítási kérelem benyújtása
az előirányzat-módosítások (saját hatáskörű és fenntartói) és pótelőirányzatok nyilvántartásokon történő átvezetése, az intézmények tájékoztatása
pótelőirányzati kérelem benyújtása (csak akkor nyújtható be, ha a kiemelt előirányzatokon mutatkozó megtakarításokból, illetve saját erőforrásból a hiányzó erőforrás sem részben, sem teljes mértékben átcsoportosítással nem biztosítható)
Bankszámla- és pénzkezelés az EKVI és a részben önálló intézmények pénzeszközeinek kezelése a Pénzkezelési Szabályzatban feltüntetett számlavezető pénzintézetnél (fő- és intézményi alszámlákon) - a számlák feletti rendelkezési jog az EKVI-t illeti -
az intézmény önálló bankszámlával nem rendelkezik, pénzforgalmának kezelése az EKVI banki főszámlán, illetve a az intézmény részére nyitottmalszámlán történik
a pályázati forráshoz kapcsolódó pénzeszközök kezelésére - szükség eseténbanki alszámlák nyitása
a pályázati forráshoz kapcsolódó pénzeszközök kezelésére, -szükség eseténbanki alszámlák nyitásának kezdeményezése
havi rendszerességgel készpénz-ellátmányt biztosít az intézmények részére, amellyel az intézményeknek -havonta- elszámolási kötelezettségük van
a készpénzes kiadásaik fedezetére az EKVI-től havi rendszerességgel készpénz-ellátmányt kap, amellyel az intézményeknek -havonta- elszámolási kötelezettsége van
az ellátmány keretösszegének az intézményekkel közösen történő évenkénti felülvizsgálata
szükség esetén - a korábbi ellátmánnyal való elszámolást követően - további ellátmányt igényelhet (az igénylésnek a kifizetést megelőző munkanapon kell az EKVI-hez beérkeznie)
a készpénzforgalmak lebonyolítására, valamint az ellátmányi pénztárak elszámoltatására központi pénztárat működtet
a Pénzkezelési Szabályzatban meghatározott értékhatár fölötti számla készpénzben nem rendezhető
EKVI feladatai
a pénzszállítás biztosítása a meghatározott térítési díj szedési napokon
Intézmények feladatai a térítési díj beszedésének előkészítése (B lapok kiállítása), a térítési díjak beszedése (havonta két térítési díj beszedési nap kerül meghatározásra), címletelve történő átadása az EKVI-vel szerződésben álló pénzszállítóknak, az egyéb napokon történő pénzbeszedések esetén köteles a pénzt az EKVI bankszámlájára befizetni a készpénzes bevételek a készpénzes kiadások ellentételezésére nem használhatók fel
Munkaerő- és bérgazdálkodás a munkavégzésre irányuló okiratok alaki, formai és tartalmi ellenőrzése, valamint ellenjegyzése
az intézmény teljes jogkörrel rendelkezik a személyi juttatások előirányzatai felett, ellátja a munkáltatói jogkör gyakorlásával kapcsolatos feladatokat
az intézmény által megküldött bérszámfejtéshez szükséges adatok (bérjellegű nem rendszeres kifizetések, munkából való távolmaradás, túlóra, helyettesítés, az intézmény joga munkaviszonyra irányuló jogviszony létesítése, mivel készenlét, ügyelet, műszakpótlék, szabadság nem rendszeres munkáltatói kötelezettség vállalásnak minősül köteles a munkavégzésre irányuló okiratot kifizetések) IMI rendszerben történő rögzítése, továbbítása a MÁK felé ellenjegyzés céljából (elektronikus úton) megküldeni az EKVI részére
a nem rendszeres kifizetések esetében bérszámfejtés, amelynek során a bizonylatok érvényesítése, ellenjegyzése, kifizetése (az esetleges levonások figyelembevételével)
a tárgyhónapot követően - az EKVI általmeghatározott határidőre adatszolgáltatást biztosít az EKVI részére a bérszámfejtéshez szükséges alapadatokról (bérjellegű nem rendszeres kifizetésekről, munkából való távolmaradás, túlóra, helyettesítés, készenlét, ügyelet, műszakpótlék, szabadság, nem rendszeres munkáltatói kifizetések)
kapcsolattartás a Magyar Államkincstárral
a nem rendszeres bérkifizetés esetén írásban tájékoztatja az EKVI-t a dolgozó kifizetését terhelő levonás összegéről jogcíméről és kedvezményezettjéről, mulasztás esetén a felmerülő károk, kamatok, bírságok az intézményt terhelik
bérfizetési jegyzékek és könyvelési bizonylatok átadása az intézményeknek
minden negyedév utolsó hónapjáig kitölti és az EKVI-nek megküldi a KSH által kiadott "Jelentés az üres álláshelyek számáról" elnevezésű űrlapot, amelyet az EKVI továbbít a MÁK felé
"jelentés az Üres álláshelyek számáról" űrlapok továbbítása a MÁK felé
munkáltatói igazolások kiállítása SZJA bevallások lebonyolításával kapcsolatos teendők ellátása munkaköri leírások nyilvántartása
EKVI feladatai
Intézmények feladatai Adatszolgáltatás, beszámolás
a jogszabályokban előírt határidőre és tartalommal (a könyvelési adatok, valamint az intézmények szöveges értékelése alapján) elkészíti az intézmény évközi és éves beszámolóját, és ezek dokumentációit
adatszolgáltatás az évközi és éves beszámolók, költségvetés- és mérleg jelentések elkészítéséhez, céltámogatások és a pénzmaradvány elszámolásának elkészítéséhez
az éves beszámoló részeként elkészíti a céltámogatások elszámolását, amihez bekéri az intézményektől a felhasználások nyilvántartását, és összeveti a könyvelési felhasználási adatokkal
elkészíti a beszámoló szöveges indoklását
a jogszabályokban előírt határidőre és tartalommal (a könyvelési adatok, valamint az intézmények szöveges értékelése alapján) elkészíti az intézmény évközi és éves költségvetési- és mérleg jelentéseket és ezek dokumentációit
októberi statisztika elkészítése
elkészíti az intézményi pénzmaradvány elszámolást, amelyhez az intézmény információt szolgáltat ellátja az államháztartással szembeni adatszolgáltatási feladatokat, a jogszabályokban előírt adattartalommal, formában és határidőre elkészíti és továbbítja (a negyeéves és éves beruházások statisztikai jelentését,az ÁFA bevallást,az adóbevallást, a rehabilitációs hozzájárulás elszámolását,egyéb, az intézményi vagyon működtetésével kapcsolatos adatszolgáltatásokat), és a hozzájuk kapcsolódó pénzforgalmat rendezi ellátja a PH-al szembeni pénzügyi és számviteli adattartalmú adatszolgáltatási feladatokat vezeti az intézményi törzskönyvi nyilvántartást, és elvégzi az azokban bekövetkező változásokat
EKVI feladatai
Intézmények feladatai Egyéb feladatok
egységes szabályzatok kialakítása, elkészítése, amely minden részben önálló intézményre kötelező jellegű (Számlarend, számlatükör, Ügyrend, Számviteli Politika, Eszközök és források értékelési szabályzata, Pénzkezelési Szabályzat, Felesleges vagyontárgyak hasznosításának és selejtezésének szabályzata, Leltárkészítési és leltározási szabályzat, Közbeszerzési szabályzat, Belső a tankönyvek megrendelése, az ingyenes tankönyvre jogosultak felmérése, ellenőrzési kézikönyv, Iratkezelési szabályzat) megküldése az Önkormányzat felé, nyilvántartás vezetése, tankönyvértékesítés az egyéb szabályzatok kidolgozása (Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés szabályzata, Vállalkozási tevékenység szabályzata, Önköltségszámítási és árképzési szabályzat, Közalkalmazotti szabályzat, Informatikai biztonsági szabályzat, Munka és tűzvédelmi szabályzat, Gépkocsi üzemeltetési szabályzat, Közbeszerzési szabályzat), amelyek alapjai kell, hogy legyenek az intézmények részére a helyi sajátosságokkal mtörténő kiegészítéshez
étkeztetéssel kapcsolatos teendők ellátása (étkezési adagok megrendelése, naponta a változások lejelentése, egyeztetés az elfogyasztott adagokrók, élelmezési napok nyilvántartása, összesítése, étkezési kedvezményben részesülők dokumentálása, kimutatások, összesítők készítése)
esetleges közbeszerzési eljárás lefolytatása
pedagógus továbbképzés nyilvántartása, elszámolása beszerzések lebonyolítása (irodaszer, nyomtatványok, szakmai anyagok, kisértékű tárgyi eszközök stb.) SZMSZ elkészítése az egységes kötelező (minden részben önálló intézményre érvényes) szabályzatok átvétele a helyi sajátosságok miatt kiegészítéssel, vagy módosítással kapcsolatos szabályzatok kidolgozása (Folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés szabályzata, Vállalkozási tevékenység szabályzata, Önköltségszámítási és árképzési szabályzat, Közalkalmazotti szabályzat, Informatikai biztonsági szabályzat, Munka és tűzvédelmi szabályzat, Gépkocsi üzemeltetési szabályzat, Közbeszerzési szabályzat)
EKVI feladatai
Intézmények feladatai Számviteli feladatok
analitikus nyilvántartások vezetése (összesített mimmateriális javak, nagy értékű tárgyi eszközök, befektetett pénzügyi eszközök; követelések és kötelezettségek; függő kiadások más bevételek; szigorú számadású nyomtatványok, áfa analitika; egyéb analitikus nyilvántartások)
havonta egyezteti az intézménnyel a függőkiadások és bevételek analitikáját
iktatja, ellenjegyzi, érvényesíti és könyveli az intézmények kötelezettségvállalásait és követeléseit kontírozza és könyveli az intézményi bevételi és költségszámláit, egyéb pénzmozgással járó tételeit, azokat az előzetes kötelezettségvállalásokkal könyveiben összevezeti
kötelezettséget csak az intézményvezető (vagy az általa írásban megbízott személy) vállalhat, a kötelezettségvállalási bizonylatok eredeti példányát átadja az EKVI-nek(további feldolgozás céljából) a beérkező számlák, valamint az egyéb pénzmozgások számviteli bizonylatait (erdeti példányok) átadja az EKVI-nek analitikus nyilvántartások vezetése (munkaerő-, és bérgazdálkodáshoz kapcsolódóan: túlórák, helyettesítések, távollétek,szabadságok nyilvántartása; a bevételekhez kapcsolódóan: gyermek-, felnőtt-, vendégétkeztetéssel kapcsolatos pénzügyi és statisztikai adatok nyilvántartása, helyiségbérletek nyilvántartása) a normatív elszámoláshoz szükséges pénzügyi és statisztikai adatok nyilvántartása (ellátotti létszám, gondozási nap stb.)
elkészíti és nyilvántartja a kimenő számlákat
kötött felhasználású céltámogatások, meghatározott célra átvett pénzeszközök, pályázati támogatások nyilvántartása, elszámolása
végzi a bér, a pénzforgalom nélküli tételek és előirányzatok, valamint a könyvelési helyesbítések kontírozását, könyvelését
ellátottak pénzbelim juttatásának elszámolása
pénzmaradvány elszámolás
vállalkozási tevékenységgel összefüggő bevételek, és azok felhasználásának nyilvántartása (elő- és utókalkuláció elkészítése)
EKVI feladatai
Intézmények feladatai Vagyongazdálkodás
vezeti a nagy értékű ingó más ingatlan vagyonának analitikus és főkönyvi nyilvántartásait (számítógépes program segítségével) aktiválja és kiállítja a nagy értékű tárgyi eszközök állománybavételi bizonylatait (az intézménynek a számítógépes programban nyilvántartásba mkell vennie nagy értékű tárgyi eszközeit)
az anyagok, kisértékű tárgyi eszközök egyedi analitikus nyilvántartása
könyveli a nagy értékű tárgyi eszközök mennyiségében és értékében bekövetkező változásokat (az intézményi feladások alapján)
feladás a nagy értékű tárgyi eszközök mennyiségében és értékében, valamint az anyagok állományának változásáról
elszámolja az aktuális értékcsökkenést
leltározás, selejtezés végzése a "leltározási és Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzatainak megfelelően
leltárellenőrt biztosít az intézményi leltározásokhoz könyveli az anyagok állományváltozását (az intézményi feladások alapján) vagyonkataszter vezetése
a használatába adott ingó- és ingatlan vagyonnal gazdálkodik, annak rendeltetésszerű használatáért felelős
Belső ellenőrzés, FEUVE Belső ellenőrzési kézikönyv elkészítése
javaslat az EKVI felé az éves ellenőrzési ter összeállításához
függetlenített belső ellenőrzési csoport kialakítása (vezetője közvetlenül az EKVI vezetőjének alárendelten végzi feladatait), amely gondoskodik a belső ellenőrzési rendszer kialakításáról, működtetéséről, az éves ellenőrzési terv szerinti feladatellátásról
az ellenőrzések témájának, időszükségletének megjelölésével (indokolt esetben) soron kívüli ellenőrzések kezdeményezése
belső ellenőrzési jelentés készítése
biztosítja a belső ellenőrzési tervben, illetve a megbízólevélben foglalt ellenőrzési feladat ellátáshoz szükséges technikai és személyi feltételeket
a FEUVE elkészítése, aktualizálása, közreműködés az intézmények FEUVE rnedszerének kiépítésében, működtetésébe, fejlesztésében
intézkedési terv készítése a feltárt hibák, szabálytalanságok megszüntetésére, ennek végrehajtásáról gondoskodik az intézmény -együttműködve az EKVI-vel) alakítja ki, működteti és fejleszti a folyamatba épített és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerét
Felelős:
Habis László Eger Megyei Jogú Város Polgármestere Dr. Kovács Luca jegyző megbízásából Juhászné Dr. Krecz Erzsébet Gazdasági Iroda Vezetője
Határidő:
2011. augusztus 1.
Eger, 2011. június 30.
Kivonat hiteles:
dr. Kovács Luca Eger Megyei Jogú Város jegyzője