Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete
21/2011. szám
JEGYZŐKÖNYV
Készült: Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. december 16-án 17 óra 30 perckor tartott rendkívüli ülésén a Vép Művelődési Ház és Könyvtár hivatalos helyiségében Az ülésen jelen van: Kovács Péter polgármester Dömötör Gábor képviselő Kóbor Attila képviselő Szijj Vilmos György alpolgármester Tóth Zoltán László képviselő Török Sándor képviselő Varga Gyula József képviselő (összesen 6 fő) Igazoltan távolmaradt: Kóbor Attila képviselő (összesen: 1 fő) A Polgármesteri Hivatal részéről megjelent: Kiss Károlyné jegyző Dr. Hoós Anna Katalin aljegyző Eredicsné Horváth Lenke pénzügyi csoportvezető Kulcsárné Nagy Ildikó építésügyi vezető főtanácsos
Kovács Péter polgármester köszönti a megjelenteket, majd megállapítja, hogy a 7 fős képviselő-testületből az ülésen 6 fő megjelent, az ülés határozatképes. Az alábbi napirendi pontot javasolja tárgyalásra: 1. SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosítása előadó: Kovács Péter polgármester 1
2. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (___) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 4/2007. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kovács Péter polgármester 3. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (____) önkormányzati rendelete az ivóvízdíjakról, a szennyvízelvezetési és -tisztítási díjakról előadó: Kovács Péter polgármester 4. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2010.(____) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi átmeneti gazdálkodásáról előadó: Kovács Péter polgármester 5. Adórendeletek felülvizsgálata előadó: Kovács Péter polgármester 6. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (____) önkormányzati rendelete a lakbérek megállapításáról szóló 6/1995. (V.08.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kovács Péter polgármester 7. Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (___) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 2/2011. (I.25.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kiss Károlyné jegyző 8. Vép Deák és Táncsics utca tervezési feladatok ellátására beérkezett árajánlatok elbírálása előadó: Kovács Péter polgármester 9. Vép 683/2 hrsz-ú és 719/ hrsz-ú földrészletek átnevezése előadó: Kulcsárné Nagy Ildikó építésügyi vezető főtanácsos 10. Különfélék Kovács Péter polgármester megállapítja, hogy a képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag a javasolt napirendi pontokat tárgyalásra elfogadja.
1. napirendi pont SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződés módosítása előadó: Kovács Péter polgármester (l. 3. sz. melléklet) 2
Kovács Péter polgármester javasolja a szerződéstervezet elfogadását a melléklet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi határozatot hozza.
152/2011. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete módosítja a SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-vel kötött közszolgáltatási szerződést a melléklet szerinti tartalommal. A képviselő-testület megbízza Kovács Péter polgármestert a szerződés aláírásával. Határidő: azonnal Felelős: Kovács Péter polgármester
2. napirendi pont Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (___) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 4/2007. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kovács Péter polgármester (l. 4. sz. melléklet) Kovács Péter polgármester kérdezi a képviselőket, van-e valakinek kérdése hozzászólása az előterjesztéshez? Kérdés és hozzászólás nem volt. Kovács Péter polgármester javasolja a rendelet megalkotását a rendelettervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 19/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete a helyi környezet védelméről, a közterületek és ingatlanok rendjéről, a település tisztaságáról szóló 4/2007. (II.27.) önkormányzati rendelet módosításáról 3
(l. 5. sz. melléklet)
3. napirendi pont Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (____) önkormányzati rendelete az ivóvízdíjakról, a szennyvízelvezetési és -tisztítási díjakról előadó: Kovács Péter polgármester (l. 6. sz. mellélet)
Kovács Péter polgármester elmondja, hogy az országgyűlés tárgyal egy törvényjavaslatot, amiben 2,56%-os díjemelés engedélyezett a 2012-es év díjaira vonatkozóan, ám amíg ez nem lép hatályba, addig a Vasivíz Zrt. által megküldött díjakat kell elfogadni és rendeletbe foglalni. Ha hatályba lép a törvény, felülírja majd ezt a rendeletet, ezt a Vasíviz Zrt.-vel is leegyeztette. Varga Gyula képviselő elmondja, hogy lehet, hogy rosszabbul járnak az új szabállyal, nagy különbségek vannak a megyében a díjak között. Tóth Zoltán képviselő kérdezi, hogy most mennyivel lesznek magasabb a díjak az ideinél? Kovács Péter polgármester elmondja, hogy most infláció arányos díjelemelést tettek Kiss Károlyné jegyző elmondja, hogy az ivóvíz alapdíj összege nem változott, a fogyasztásarányos lakossági ívóvízdíj idei összege 235 forint, a nem lakossági 294 forint. A csatorna alapdíj szintén nem változott, a szolgáltatásarányos lakossági csatornadíj idei összege 302 forint, a nem lakossági, egyéb 378 forint. Varga Gyula képviselő elmondja, hogy ha nem fogadják el a díjemelést, akkor az önkormányzat fizet, ha elfogadják, akkor a lakosság. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 20/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az ivóvízdíjakról, a szennyvízelvezetési és -tisztítási díjakról (l. 7. sz. melléklet)
4
4. napirendi pont Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2010.(____) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi átmeneti gazdálkodásáról előadó: Kovács Péter polgármester (l. 8. sz. melléklet) Kovács Péter polgármester kérdezi a képviselőket, van-e valakinek kérdése hozzászólása az előterjesztéshez? Kérdés és hozzászólás nem volt. Kovács Péter polgármester javasolja a rendelet megalkotását a rendelettervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 21/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete az Önkormányzat 2012. évi átmeneti gazdálkodásáról (l. 9. sz. melléklet)
5. napirendi pont Adórendeletek felülvizsgálata előadó: Kovács Péter polgármester (l. 10. sz. melléklet) Tóth Zoltán képviselő emlékezteti Kovács Péter polgármester a választáskori állásfoglalására, a helyi vállalkozók érdekeit képviselte. A polgármester vegye figyelembe, hogy a gazdasági helyzet a nehéz feladatot ró a vállalkozásokra. Ahhoz, hogy meg tudják tartani őket, javasolja, hogy támogassák a helyi vállalkozókat, mert amikor az önkormányzat segítségért fordul, ők is segítenek. Varga Gyula képviselő kérdezi van-e felelőse az ideiglenesen árusítóktól történő pénzszedésnek? 5
Kiss Károlyné jegyző elmondja, hogy ez a pénzügyi csoport feladata. Tóth Zoltán képviselő elmondja, hogy vállalkozásmegtartó politikát kell folytatni, a helyiek tudják a városi arcot emelni. Kérdezi, hogy az induló vállalkozások benne vannak-e a kedvezményezési rendszerbe? Dr. Hoós Anna Katalin aljegyző ismerteti a helyi adókról szóló törvény helyi iparűzési adóra vonatkozó adómentességről és adókedvezményről szóló rendelkezéseit. Kovács Péter polgármester javasolja a helyi iparűzési adóról szóló rendelet megalkotását a tervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 22/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (l. 11. sz. melléklet) Kovács Péter polgármester javasolja a magánszemélyek kommunális adójáról szóló rendelet megalkotását a tervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 23/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete a magánszemélyek kommunális adójáról (l. 12. sz. melléklet)
6. napirendi pont Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének __/2011. (____) önkormányzati rendelete a lakbérek megállapításáról szóló 6/1995. (V.08.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kovács Péter polgármester (l. 13. sz. melléklet)
6
Tóth Zoltán képviselő kérdezi, hogy mekkorák a lakások? Kiss Károlyné jegyző elmondja, hogy a legnagyobb lakás 60 m2. Kovács Péter polgármester javasolja a lakbérek megállapításáról szóló rendelet módosítását a tervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 24/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete a lakbérek megállapításáról szóló 6/1995. (V.08.) önkormányzati rendelet módosításáról (l. 14. sz. melléklet)
7.napirendi pont Vép Város Önkormányzata Képviselő-testületének /2011. (___) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 2/2011. (I.25.) önkormányzati rendelet módosításáról előadó: Kiss Károlyné jegyző Kiss Károlyné jegyző elmondja, hogy a segélyek igénylését eddig a pénzügyi csoport végezte, a GAMESZ pedig a kifizetést. A belső ellenőr javasolta a két tevékenység egy helyre csoportosítását. A rendeletet egyrészt azért szükséges módosítás mivel a GAMESZ helyett a polgármesteri hivatal pénzügyi csoportja intézi a kifizetést, másrészt a pénztári készpénzes kifizetés helyett a hivatalsegéd vinné ki az egyszeri segélyt, egy polgárőr kíséretében. Kovács Péter polgármester javasolja rendelet módosítását a rendelettervezet szerinti tartalommal. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi rendeletet alkotja:
Vép Város Önkormányzata Képviselőtestületének 25/2011. (XII.19.) önkormányzati rendelete a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról, valamint a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 2/2011. (I.25.) önkormányzati rendelet módosításáról
7
(l. 15. sz. melléklet, egységes szerkezetet l. 16. sz. melléklet))
8.napirendi pont Vép Deák és Táncsics utca tervezési feladatok ellátására beérkezett árajánlatok elbírálása előadó: Kovács Péter polgármester (l. 17. sz. melléklet) Kovács Péter polgármester elmondja, hogy a Táncsics és Deák utcák tervezési feladatainak ellátására beérkezett árajánlatok közül javasolja a legalacsonyabb árajánlatot tevő Vianovaplan Kft. ajánlatát elfogadni. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi határozatot hozza.
153/2011. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vép Deák és Táncsics utca tervezési feladatok ellátására beérkezett árajánlatok közül a Vianovaplan Kft. (8900 Zalaegerszeg, Zrínyi út 97.) árajánlatát fogadja el bruttó 2.147.000,-Ft értékben (programterv: 750.000,-Ft, engedélyes és kiviteli terv készíttetése, engedélyeztetése: 1.397.000,-Ft.) Határidő: azonnal Felelős: Kovács Péter polgármester
9. napirendi pont Vép 683/2 hrsz-ú és 719/ hrsz-ú földrészletek átnevezése előadó: Kulcsárné Nagy Ildikó építésügyi vezető főtanácsos (l. 18. sz. melléklet) Kulcsárné Nagy Ildikó építésügyi vezető főtanácsos ismerteti a Közlekedési Felügyelőség Útügyi Osztálya kikötéseit a Rákóczi utca forgalomba helyezéséhez. Kovács Péter polgármester az előterjesztés alapján javasolja a két érintett terület átnevezését. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi határozatot hozza. 8
154/2011. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete a Vép 683/2 hrsz-ú „kivett közterület” és a Vép 719 hrszú” kivett közpark” ingatlanokat átnevezi „közút”nak. A képviselő-testület megbízza a jegyzőt az ingatlan-nyilvántartási adatváltozásnak a Szombathelyi Körzeti Földhivatalnál történő bejelentésével. Határidő: 2012. február 29. Felelős: Kiss Károlyné jegyző
10. napirendi pont Különfélék Kovács Péter polgármester elmondja, hogy a Rákóczi utca felújításának elszámolása április 30-ig tart, Bejek Lászlóné szerződése viszont december 31-én lejár. A fennmaradó 4 hónapra javasolja az eddigi díjazásnak megfelelően a szerződés meghosszabbítását. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi határozatot hozza.
155/2011. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete Bejek Lászlóné megbízási szerződését 2012. április 30-ig meghosszabbítja. Határidő: 2011.12.31. Felelős: Kovács Péter polgármester Kovács Péter polgármester elmondja, hogy Dabas város polgármestere 3200 települést keresett meg azzal a kéréssel, hogy támogassák a nándorfehérvári csata emlékére állított a Kapisztrán-Hunyadi emléktorony befejezési munkáit. A toronyban három harang kap helyet, melynek déli megszólalása a nándorfehérvári diadalra emlékezetet. Azt kérte, hogy a csata 555. évfordulójára állított Kapisztrán-torony harangjainak költségeit lehetőség szerint 555,-Ft végű összeggel támogassa a település. A támogatók neve feltüntetésre kerül az épületen. Kovács Péter polgármester javasolja, hogy 3555 forinttal támogassák az emlékművet, mivel Vép lakosságszámához ez az összeg közelít. Varga Gyula képviselő javasolja 555 forinttal támogatni az emlékművet. Tóth Zoltán képviselő elmondja, hogy saját maga felajánl 555 forintot és erre buzdítja képviselőtársait is. 9
Kovács Péter polgármester szavazásra teszi fel a kérdést, hogy összesen 555 forinttal támogassa az emlékművet az önkormányzat. A képviselő-testület 1 igen 5 nem szavazattal nem fogadja el a javaslatot. Kovács Péter polgármester szavazásra teszi fel a kérdést, hogy fejenként 555 forinttal támogassák a képviselők az emlékművet az önkormányzat nevében. A képviselő-testület 5 igen, 1 nem szavazattal, elfogadja a javaslatot. Kovács Péter polgármester elmondja, hogy az így összegyűlt összeget kiegészíti 3555 forintra. Varga Gyula képviselő elmondja, hogy az RTL klub múlt heti adásán látta, hogy a siófoki kutyamenhelyről ellopták a gulyáságyút, amivel 250 kutya ételét melegítették. Javasolja, hogy az önkormányzat használaton kívüli gulyáságyúját ajánlják fel a siófoki kutyamenhelynek. Kovács Péter polgármester egyetért a javaslattal, ne legyen itt úgy a gulyáságyú, hogy nem is használják, vegyék fel a kapcsolatot a siófoki kutyamenhellyel. A képviselő-testület 6 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadja a javaslatot, és az alábbi határozatot hozza.
156/2011. (XII. 16.) képviselő-testületi határozat Vép Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat tulajdonában lévő gulyáságyút térítésmentesen átadja a siófoki kutyamenhely részére. Határidő: 2011.12.31. Felelős: Kovács Péter polgármester
Több napirendi pont nem volt, Kovács Péter polgármester az ülést 18 órakor bezárta. Kelt, mint az első oldalon. Kovács Péter polgármester
Kiss Károlyné jegyző
10