Kapos vár Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 58/2010.(XI.17.) önkormányzati rendelete a fizetőparkolók üzemeltetéséről Kaposvár M egyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kt.) 15/A. § (1) bekezdésében és 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (4) bekezdésében meghatározott feladatkörében eljárva a következőket rendeli el: 1. A rendelet területi, tárgyi, személyi hatálya 1. § (1) A rendelet hatálya a város közigazgatási területén, a Kt-ben meghatározott várakozási területen, valamint a közhasználatra átadott területeken fizetőparkolóként kijelölt várakozóhelyekre terjed ki. 2. § (2) A rendelet hatálya kiterjed valamennyi kaposvári önkormányzati fizetőparkolót igénybe vevő közúti járműre, kivéve: a) b) c) d)
e)
a megkülönböztető fény- és hangjelzéssel jogszerűen felszerel járművet; a hibaelhárítási munkák végzésére igénybe vett járművet, a munkavégzése időtartamára; a kétkerekű járművet; a mozgásában korlátozott személy parkolási igazolványáról szóló 218/2003.(XII.11.) Korm. rendelet alapján parkolási engedéllyel rendelkező, vagy az őt szállító személy járművét, amennyiben mozgáskorlátozott igazolványát a 10.§ (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően helyezi el; a diplomáciai mentességet élvező személy ilyen hatósági jelzéssel ellátott gépjárművét. 3. §
A rendelet hatálya kiterjed a rendeletben megjelölt fizetőparkolót igénybe vevő gépjármű vezetőjére, amennyiben a vezető személye nem állapítható meg, úgy a gépjármű tulajdonosára, illetve üzemben-tartójára. 2. A fizetőparkolók jelölése, helye, igénybevétele, üzemeltetése 4. § (1) Fizetőparkolók azok, amelyeket a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet szerint: “Korlátozott várakozási övezet” jelzőtáblával és az alatta elhelyezett, díjfizetési kötelezettségre utaló kiegészítő táblával jelöltek meg. (2) A fizetőparkolók felsorolását és övezeti besorolását az 1. melléklet tartalmazza. (3) Fizetőparkoló csak szilárd burkolatú, vagy mechanikailag stabilizált területen jelölhető ki.
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
1/10
5. § (1) A fizető parkolóhelyeken várakozni az üzemeltetési idő alatt csak díjfizetés ellenében, a közúti közlekedés szabályairól szóló rendelet és e rendelet szabályai szerint lehet. (2) A fizetőparkolókat jelölő kiegészítő táblán az alábbi információkat kell közölni: a) a fizetőparkoló üzemeltetési idejét; b) az adott helyen várakozók díjfizetési kötelezettségét; c) a díjfizetés módját. (3) A parkolókban jól látható helyen jelezni kell: a) b) c) d)
a várakozási díj összegét jármű fajtánként; a pótdíj összegét; a nem őrzött parkolóra való utalást; az üzemeltető nevét és az ügyfélszolgálat címét, telefonszámát.
(4) A szolgáltatás a várakozó járművek őrzésére nem terjed ki. (5) Üzemeltetési időn kívül a fizetőparkolókban nem kell várakozási díjat fizetni. 6. § A fizetőparkolókat Kaposvár M egyei Jogú Város Városgondnoksága (a továbbiakban: Város gondnokság) üzemelteti. 7. § A fizetőparkolók üzemeltetési idejét az 1. melléklet tartalmazza. 3. Díjfizetés, díjmentesség, pótdíj 8. § (1) A várakozási díjak, a minimális díj és a pótdíjak mértékét a 2. melléklet tartalmazza. (2) A Városgondnokság közérdekű célból eseti jelleggel – a Polgármester előzetes jóváhagyásával – a parkoló térítésmentes használatát engedélyezheti, illetve dönthet a parkoló rendezvény céljára történő lezárásáról, a rendező szerv, vagy személy írásbeli kérelmére. 9. § (1) A várakozási díjat előre kell megfizetni a megfelelő időre szóló parkolójegy, parkolókártya, bérlet, vagy mobiltelefonos szolgáltatáson keresztül felhasználható előfizetési díj megváltásával. (2) Parkolójegyet váltani a parkoló automatáknál készpénzért, illetve parkoló kártyával lehet. Parkoló kártya váltható a Városgondnokság ügyfélszolgálati irodájában a 2. melléklet 2. pontja szerint. 2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
2/10
(3) Utólagos fizetés az általános forgalmi adóval növelt alapdíj és ezen felül – a Kt-ban meghatározott módon – pótdíj ellenében lehetséges. 10. § (1) A várakozási díj megfizetését érvényes parkolójeggyel, vagy bérlettel kell igazolni. (2) A parkolójegy megvételét a parkolás megkezdését követően haladéktalanul meg kell kezdenie az igénybevevőnek. (3) A megváltott jegy a rajta feltüntetett, helyváltoztatás esetén az azonos vagy alacsonyabb díjzónán belül lévő parkolóhelyre és időtartamra érvényes. (4) Az érvényes jegyet, vagy engedélyt a gépjárműben az első szélvédő belső oldalán, kívülről jól látható módon kell elhelyezni úgy, hogy az érvényességéről az ellenőr meg tudjon bizonyosodni. 11. § (1) A Polgármester írásbeli kérelemre a) b) c) d) e) f) g) h) i) j) k) l) m) n) o) p) q)
Somogy megye I. és II. választókerületében, valamint a Somogy megyei területi listákról mandátumhoz jutott országgyűlési képviselők részére mandátumuk lejártáig; Országos listáról mandátumhoz jutott országgyűlési képviselők részére mandátumuk lejártáig, amennyiben Kaposváron állandó bejelentett lakóhellyel rendelkeznek; Kaposvár M egyei Jogú Város önkormányzati képviselői, polgármestere, alpolgármestere részére a megbízatás lejártáig; Kaposvár M egyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának jegyzője, aljegyzője, igazgatói, irodavezetői, főépítésze részére a közszolgálati jogviszonyuk fennállásáig; Kaposvár M egyei Jogú Város Város gondnoksága vezetője és az általa kijelölt munkatársa részére közalkalmazotti jogviszonyuk fennállásáig; Kaposvár M egyei Jogú Város egészségügyi ellátásában területi ellátási kötelezettséggel foglalkoztatott felnőtt és gyermek háziorvosok és fogorvosok részére a területi ellátási kötelezettség fennállásáig; Kaposvár M egyei Jogú Város védőnői szolgálatában működő védőnők részére a szolgálat fennállásáig, a munkáltató által igazolt munkavégzési célú saját személygépkocsi használat esetén; Kaposvár M egyei Jogú Város háziorvosi ellátásához kötődő otthonápolási feladatokat ellátó egészségügyi dolgozók részére az ellátási kötelezettség fennállásáig, a munkáltató által igazolt munkavégzési célú saját személygépkocsi használat esetén; Kaposvár M egyei Jogú Város közéletéről tudósító szerkesztőségek és újságírók részére Kaposvár M egyei Jogú Városban működő bíróság, ügyészség, rendőrség, honvédség és közigazgatási szervek részére egy-egy gépkocsira; Somogy M egye Közgyűlésének Elnöke, Alelnöke és Főjegyzője részére; Kaposvári Egyetem rektora, helyettese és dékánjai részére; Somogy M egyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság részére egy gépkocsira; Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Részvénytársaság részére; Kaposvár M egyei Jogú Város Közgyűlése által fenntartott intézmények részére; Kaposvári Polgárőrség részére egy gépkocsira; Kaposvár Város díszpolgárai részére
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
3/10
egy db, a 14. §-ban foglaltak szerint megújítandó, a Kontrássy közi parkolóház kivételével a város minden fizetőparkolójába érvényes díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. (2) A Polgármester a kisebbségi képviselők számára a kisebbségi önkormányzati ülések, a kisebbségi önkormányzatok elnöke számára a kisebbségi önkormányzati ülések és az önkormányzati ülések idejére; a bizottsági külső tagok, az Érdekegyeztető Fórum tagjai és a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa tagjai számára az önkormányzati bizottsági ülések idejére a Városház utcai és a Teleki utcai fizető parkolókra érvényes díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. (3) A Polgármester az önkormányzati testületi ülésekre meghívottak részére, az ülés idejére, a Városház utcai és Teleki utcai fizető parkolókra érvényes díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. (4) A Polgármester írásbeli kérelemre azon kaposvári állandó lakóhellyel rendelkező állampolgár részére, aki személygépkocsiját csak fizetőparkolóban tudja tartani, lakásonként egy személygépkocsira, az állandó bejelentett lakása előtt lévő fizető parkolóra szóló – lakcímváltozásig, vagy a személygépkocsi tulajdonban tartásáig érvényes – a 14. §-ban foglaltak szerint megújítandó díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat ki. (5) A Polgármester indokolt esetben Kaposvár M egyei Jogú Város költségvetési szervei részére több gépjárműre is, a Kontrássy közi parkolóház kivételével a város minden önkormányzati fizetőparkolójába érvényes díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. (6) A Polgármester írásbeli kérelemre az önkormányzat lakásrendeletében meghatározott, a Csiky Gergely Színház szolgálati lakásaiban tartózkodási hellyel rendelkező színészek részére az általános szabályok szerint díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat ki a (4) bekezdésében foglaltak szerint. (7) A „Kaposvár Kártya” tulajdonosa - a város fizetőparkolóiban a Kontrássy közi parkolóház kivételével – szombati napokon 8.00 – 12.00 óra között a díjmentes parkolásra jogosító „Ingyenes parkolási kártyával” parkolási díj megfizetése nélkül parkolhat. Az „Ingyenes parkolási kártyát” a Városgondnokság a „Kaposvár kártya” tulajdonosának kérelmére, személyre és rendszámra vonatkozóan bocsátja ki. 12. § (1) A Polgármester írásbeli kérelemre a Kaposvári Többcélú Kistérségi Társuláshoz csatlakozott település polgármestere számára díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat a Városház és Teleki utcai fizető parkolók használatára. (2) A Polgármester írásbeli kérelemre a Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület részére a mentéshez használt tulajdonában, vagy használatában levő valamennyi, a mentésben részt vevő gépkocsira kizárólag a mentés idejére vonatkozóan a város minden fizetőparkolójában érvényes díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. 13. § (1) A 11. § (4) és (7) bekezdésében meghatározott természetes személyek részére díjmentes parkolásra jogosító igazolvány akkor adható, ha a kérelemben meghatározott személygépkocsi a kérelmező tulajdonát képezi, vagy üzemeltetésében áll és a kérelmező jogosítvánnyal rendelkezik. 2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
4/10
(2) A 11.§ (1) bekezdés a) – b) pontjában meghatározott díjmentes parkolásra jogosító igazolványra jogosultak részére a Polgármester indokolt esetben két db személygépkocsi rendszámát tartalmazó egy db díjmentes parkolásra jogosító igazolványt adhat. (3) A Polgármester a díjmentes parkolásra jogosító igazolványokról nyilvántartást vezet. 14. § (1) A 11.§ (1) és (4) – (6) bekezdései, valamint a 12. § (1) bekezdése alapján díjmentes parkolásra jogosító igazolványra jogosultak részére a díjmentes parkolásra jogosító igazolvány díj ellenében állítható ki illetve érvényesíthető. (2) Az igazolvány kiállítási díja 3.500,-Ft + ÁFA, illetve évenkénti érvényesítési díja 1.000,Ft + ÁFA. Amennyiben az adott évben a díjmentes parkolásra jogosító igazolvánnyal már rendelkező kérelmező az érvényesség időtartama alatt gépkocsit cserél, lakóhelyet változtat, úgy az igazolvány egyedi kiállítási díja 1.000,-Ft + ÁFA. (3) A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány a tárgyévet követő év január 31. napjáig érvényes. (4) A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány mintáját a 3. melléklet tartalmazza. 15. § (1) A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány használata másra nem ruházható át. Aki a díjmentes parkolásra jogosító igazolványt nem e rendeletben meghatározott módon használja, annak igazolványa érvényét veszti, és a nyilvántartásból törlésre kerül. (2) A díjmentes parkolásra jogosító igazolvánnyal rendelkező a 11.§ (4) és (7) bekezdésében meghatározott természetes személy a lakcímében, valamint a gépjármű tulajdonjogában, üzemeltetési jogában bekövetkezett változást tizenöt napon belül köteles bejelenteni Kaposvár M egyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához. A bejelentési kötelezettség elmulasztása esetén az igazolvány érvényét veszti, és a nyilvántartásból törlésre kerül. (3) A díjmentes parkolásra jogosító igazolványt a gépjárműben az első szélvédő mögött, kívülről jól látható módon úgy kell elhelyezni, hogy annak érvényességéről az ellenőrzést végző személy megbizonyosodhasson. Ennek elmulasztása díj és pótdíjfizetési kötelezettséget von maga után. 16. § (1) A fizető parkolóhelyek szabályszerű igénybevételét és a várakozási díj megfizetését a Város gondnokság és a közterület-felügyelet bármikor jogosult ellenőrizni. (2) A jogosulatlan használatért a 2. számú melléklet 3. pontjában meghatározott pótdíjat kell fizetni. (3) Jogosulatlan használatnak minősül a parkolóhely igénybevétele: a)
utólagos fizetés esetén (érvényes parkolójegy hiányában);
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
5/10
b) előre megfizetett várakozási idő elteltével a parkolóhely további díjfizetés nélküli igénybevétele esetén a Kt. 15/C. § (1) bekezdésében meghatározott időtartam elteltével; c) ha érvényes parkolójegy, bérlet vagy engedély nincs a gépkocsiban jól látható módon elhelyezve. (4) Jogosulatlan használat esetén a pótdíjfizetési felszólítást a gépkocsi szélvédőjére kell helyezni. (5) A fizetési felszólításon a szabálytalanság tényét, helyét, időpontját, a gépkocsi rendszámát, valamint a pótdíj megfizetésére vonatkozó összes tudnivalót fel kell tüntetni. (6) A pótdíjat csekken, vagy nyitvatartási időben a Városgondnokság ügyfélszolgálati irodájában, készpénzben kell megfizetni. (7) Amennyiben a pótdíjfizetési kötelezettségének a jogosulatlan használó a Kt-ban meghatározott határidőn belül nem tesz eleget, úgy az üzemeltető vele szembeni igényét a Kt. 15/D. §-ában meghatározott módon érvényesíti. 4. Záró rendelkezések 17. §. (1) Ez a rendelet 2011. január 1-én lép hatályba. (2) Hatályát veszti a fizetőparkolók üzemeltetéséről szóló 25/1999. (X. 29.) önkormányzati rendelet, és az ezt módosító 48/2000. (XI. 28.) önkormányzati rendelet, a 60/2001. (XII. 6.) önkormányzati rendelet, a 14/2003. (II. 28.) önkormányzati rendelet, a 43/2003. (IX. 26.) önkormányzati rendelet, a 68/2003. (XII. 15.) önkormányzati rendelet, a 33/2004. (IV. 30.) önkormányzati rendelet, a 71/2004. (XI. 29.) önkormányzati rendelet, a 6/2005. (II. 28.) önkormányzati rendelet, a 23/2005. (IV. 27.) önkormányzati rendelet, a 67/2005. (XI. 24.) önkormányzati rendelet, a 32/2006. (VI. 23.) önkormányzati rendelet, az 53/2006. (XI. 24.) önkormányzati rendelet, a 21/2007. (V. 1.) önkormányzati rendelet, az 53/2007. (XI. 15.) önkormányzati rendelet, a 8/2008. (II. 29.) önkormányzati rendelet, a 66/2008. (XI. 20.) önkormányzati rendelet, 10/2009. (II. 27.), a 88/2009. (XI. 15.) önkormányzati rendelet, a 13/2010. (III. 1.) önkormányzati rendelet. Kaposvár, 2010. november 11. Szita Károly polgármester
2010.12.27. 13:56:00
dr. Kéki Zoltán címzetes főjegyző
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
6/10
1. melléklet az 58/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelethez 1. A Városgondnokság által üzemeltetett, fizető automatákkal ellátott parkolók: A. Sorszám Parkolóhely 1. Ady E. u. déli tömbbelső 2 Kontrássy közi parkolóház 3. Teleki u. 4 Somogy parkoló 5. Irányi D. u. 6 OTP tömbbelső 7. Bajcsy Zs. u. (a Tallián Gy. u-ig) 8. Zárda u. és köz 9. Széchenyi tér 10 Dózsa Gy. u. 11. Fő u. (Dózsa Gy. u. – Anna u. között) 12. Ady E. u. 12-14. tömbbelső 13. Városház u. déli parkoló 14. Rákóczi tér É-i oldal 15. Kontrássy u. és köz 16. Rippl-Rónai u. 17. Szent Imre u. (Bajcsy Zs. u. – Somssich P. u. között) 18. Ezredév u. 19. Kossuth L. u. (Fő u. – Bajcsy Zs. u-ig) 20. Csokonai köz és Fő u. 15-17. tömbbelső 21. M egyeház u. (Teleki u-ig) 22. Teleki u. (Petőfi térig) 23. Anna u. 24. Iskola köz 25. Gróf Apponyi u. (Laktanya u-ig) 26. Laktanya u. 27. Tallián Gy. u. (Németh I. fasorig) 28. Németh I. fasor (Tallián Gy u-ig) 29. Tallián Gy. köz 30. Baross G. u. (Laktanya u. és Rákóczi tér közötti szakasza) 31. Kossuth L. u. (Bajcsy Zs. u-tól Somssich uig) 32. Rákóczi tér K-i oldal
B. Övezet I. I. I. I. I. I. I. II. I. I. I. I. I. I. II. II. II. II. I. I. I. I. II. II. II. II. II. II. II. II. II. II.
2. Üzemeltetési idő: hétfőtől péntekig 8-18 óra szombaton 8-12 óra 3. Üzemeltetési idő a Kontrássy közi parkolóházban: hétfőtől vasárnapig 0-24 óra
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
7/10
2. melléklet az 58/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelethez 1. Várakozási díjtételek: (Az árak az általános forgalmi adót tartalmazzák.) 1. 2. 3.
4. 5.
A. Gépjármű típusa
B. Óradíjak Ft-ban (Áfá-val) I. övezet II. övezet
Személygépkocsi Tehergépkocsi (2,5 t össztömeget meg nem haladó) H Három, vagy több kerekű motorés segédmotoros kerékpár A fenti járművek a Kontrássy közi parkolóházban az 1. melléklet 2. pontban meghatározott üzemidőn kívül Autóbusz
200
155
40 600
465
A minimális parkolási díj az I. övezetben 50,-Ft, a II. övezetben 40, Ft. (Áfával). 2. a) Parkoló kártya ára: (Az árak az általános forgalmi adót tartalmazzák.) Új kártya vásárlása esetén: 3.000 Ft, vagy 5.000 Ft és a kártya beszerzési ára. A parkoló kártya ismételt töltésénél: 3.000 Ft, vagy 5.000 Ft b) Bérletek ára: (Az árak az általános forgalmi adót tartalmazzák.) A. 1. 2.
3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 2010.12.27. 13:56:00
I. övezet Heti: Havi: Negyedéves: Féléves: Éves: II. övezet Heti: Havi: Negyedéves: Féléves: Éves:
B. Bérletárak Ft-ban Általános, valamennyi parkolóra használható
Egy meghatáro zott fi zetőparkolóra használható
7.300,21.000,40.800,80.100,-
1.400,5.400,15.700,30.700,60.100,-
5.900,16.900,32.600,64.100,-
1.200,4.400,13.000,25.000,49.300,-
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
8/10
3. Pótdíjak: a) A 16.§ (3) bekezdés a) – b) pontja esetén a pótdíj összege a pótdíj kiszabásának napját követő aa) 15 napon belüli befizetés esetén az adott napon belül díjköteles időszakra és további két órai várakozásra számított várakozási díj, ab) 15 napon túli befizetés esetén az egy órai várakozási díj negyvenszerese. b) Az érvényes parkolási engedély (bérlet, lakossági kártya, mozgáskorlátozott igazolvány) utólagos bemutatási díja 10 napon belül 400 Ft+ÁFA, 10 napon túl az adott parkolási övezetre vonatkozó pótdíjnak megfelelő összeg. c) A várakozásra jogosultság megállapítása minden esetben az ellenőrzés időpontjában érvényes egybefüggő parkolási időtartamra vonatkozik.
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
9/10
3. melléklet az 58/2010. (XI.11.) önkormányzati rendelethez 1. A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány első oldala:
2. A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány hátoldala:
3. A díjmentes parkolásra jogosító igazolvány első oldalának adattartalma: A kártya típusa A kártya száma A kártya érvényességi ideje A kártya érvényességi területe A jogosult személy személygépkocsijának forgalmi rendszáma
2010.12.27. 13:56:00
C:\temp\kozlony\download\58.doc
dr. Bendli Attila
10/10