158/2010. számú elıterjesztés A határozati javaslat elfogadásához a Szervezeti és Képviselı-testület Mőködési Szabályzatáról szóló, többször módosított 7/2006. (IV.14.) sz. önkormányzati rendelet 28. § (3) bekezdése alapján egyszerő többség szükséges. Tárgy: Javaslat a pilisi új Orvosi Rendelı egyes helyiségei használati, igénybevételi rendjének meghatározására. (Javaslat az Orvosi Rendelı (2721 Pilis, Szent István Park u. 1., 2841/3 hrsz.) területén tervezett helyiségek funkcióinak meghatározására, a helyiségek használatára, birtoklására /albetétesítésére/ vonatkozó feltételek meghatározására.) Tisztelt Képviselı-testület! Mint T. Képviselı-testület elıtt is ismeretes, Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a 2008. november 26.-án megtartott zárt és rendes ülésén meghozott 309/2008.(XI.26.) sz. önkormányzati határozata alapján úgy döntött, hogy a Pilis Város ingatlan-nyilvántartásban jelenleg 2841/3 hrsz alatt felvett, természetben Szent István park területének a Szenti István park utca, illetve a Vatyai út felé esı részén tervezett orvosi rendelı (pilisi Egészségház) beruházásával kapcsolatos: az orvosi rendelı projektjének elıkészítésével, megvalósításával, az orvosi rendelı épülete használatba vételét követı, folyamatos mőködtetésével kapcsolatban a projektet elıkészítı Szirt Invest Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.), valamint a pilisi Egészségház megvalósítására vonatkozólag létrehozandó pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft-vel (tervezett székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) kötendı, a határozat mellékletét képezı három oldalú együttmőködési megállapodást, illetve az együttmőködési megállapodásban rögzített haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdést - jóváhagyja. Az együttmőködési megállapodás, illetve az együttmőködési megállapodásban rögzített haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdés tartalma az alábbi volt: I. Az együttmőködési megállapodás részei: Preambulum: A megállapodás Preambuluma határozza meg és rögzíti, az együttmőködési megállapodást kötı feleknek a szerzıdés megkötésére irányuló céljait, célrendszerét. E tekintetben rögzíthetı, hogy a felek a beruházás alapjául szolgáló projekt elıkészítése, megvalósítása, a projekt döntı részét képezı pilisi Egészségház kivitelezését, használatbavételét követıen, a mőködtetés tekintetében öt kiemelt célt rögzítenek.
1
1./ Adásvétel: Az együttmőködési megállapodás 1./ pontja rögzíti a beruházás tárgyát képezı, a pilisi Egészségház és a hozzá kapcsolódóan tervezett földrészlet kiszabályozására, és adásvételére vonatkozó rendelkezéseket, illetve a telekalakítási eljárásnak az adásvételhez kapcsolódó viszony-rendszerét. 2./ A Beruházás tárgya: Az Együttmőködési megállapodás 2./ pontja rögzíti az Együttmőködési megállapodás megkötésébıl folyó, a felekre hárulóan keletkezett szerzıdéses kötelezettségek teljesítésének folyamatát: a telekalakítás, a pilisi Egészségház építési engedélyezési tervdokumentációjának összeállítása, a mőszaki dokumentációk egyeztetése, egyes szakaszait. Ugyancsak ezen szerzıdési pont rögzíti a pilisi Egészségház épületén belül kialakítandó helységcsoportok pontos jegyzékét, továbbá a pilisi Egészségház területén belül kialakítandó helységcsoportok albetétként történı kialakítása, mőködtetése helyi szabályait. Szintén az együttmőködési megállapodás 2./ pontja utal a beruházás megvalósításának kötelezettségére, valamint a beruházás meghiúsulása esetén, a Beruházó által teljesítendı késedelmi kötbér fizetési kötelezettségre. 3./ Társasház alapítása, haszonélvezeti jog biztosítása: Az Együttmőködési megállapodás 3./ pontja rögzíti, és meghatározza a Társasház alapítására irányuló eljárás, illetve a haszonélvezeti jog biztosítására vonatozó eljárás, együttmőködési szabályrendszer egyes részeit. Ugyancsak ezen pont rögzíti, hogy az Önkormányzatnak az együttmőködési megállapodás idıbeli hatálya lejártát, az együttmőködési megállapodás szerzıdésszerő megszőnését követıen az ingatlannyilvántartásba nem bejegyzetten 1.000.-Ft-nak megfelelı vételáron ún. vételi joga nyílik meg a pilisi Egészségház épülete, valamint a hozzá tartozó fekvı földrészlet megvásárlására vonatkozólag. 4./ Az „Egészségház” üzemeltetése, használata: Az együttmőködési megállapodás 4./ pontja határozza meg és rögzíti az egészségügyi feladat ellátás céljával összefüggı üzemeltetési és használati szabályok rendszerét, melynek a kiemelt egyes elemei az alábbiak: a./ A helyiségek rendeltetésszerő használata, birtoklás. b./ Más tevékenység folytatásának kizárása. c./ Az orvosi rendelı üzemeltetéséhez kapcsolódó, az egyes energia vételezésére szolgáló almérı rendszer(ek) kiépítésének kötelezettsége. d./ Az Önkormányzat által, részére haszonélvezetébe adott albetétek fenntartásával kapcsolatos költségviselés szabályrendszere. e./ A pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. által az Egészségház mőködtetésével kapcsolatos feladatellátás rögzítése, illetve az egyes feladatok ellátásához kapcsolódó költségek viselésének szabályai. f./ A pilisi Egészségház épülete karbantartásával, állagmegóvásával kapcsolatos feladatok végrehajtásának módja, ütemezése. g./ A pilisi Egészségház épülete területén belül tervezett átalakítás, átépítés engedélyezésnek, illetve hozzájárulásának szabályai. h./ A pilisi Egészségház épülete mőködtetésével kapcsolatos állagmegóvási rendelkezések. i./ Vis major illetve mindkét fél érdekkörén kívül esı, ún. elháríthatatlan kárral járó események kárenyhítésével összefüggı rendelkezései. 5./ Együttmőködési megállapodás megszőnése, megszőntetése: Az együttmőködési megállapodás 5./ pontja rögzíti az együttmőködési megállapodás megszőnésével, vagy megszüntetésével összefüggı központi jogszabályi, illetve polgárjogi 2
esetköröket. Az együttmőködési megállapodás 5./ pontja határozza meg az együttmőködési megállapodás megszőnésével, vagy megszüntetésével összefüggésben, valamely fél által viselendı kárfelelısségi eseteket (jogkövetkezményeket), továbbá az együttmőködési megállapodás megszőnésével, vagy megszüntetésével összefüggı elszámolás elveit, az ingatlan-nyilvántartásba addig bejegyzett haszonélvezeti jog, használati jog törlésével, míg a másik oldalról a Beruházó által alapított jelzálog joggal, illetve elidegenítési és terhelési tilalom törlésével kapcsolatos rendezı szabályokat. 6./ Vegyes rendelkezések: Az együttmőködési megállapodás 6./ pontja határozza meg az együttmőködési megállapodás hatályosulása érdekében, rögzített kapcsolattartási szabályokat, illetve a kapcsolattartás módjának egyes eseteit. Szükséges kiemelni, hogy az Önkormányzat az új orvosi rendelı beruházását elıkészítı, illetve lebonyolító beruházóval olyan tartalmú üzemeltetési, mőködtetési, illetve polgári jogi megállapodást kötött, amelynek részeként a.) a településen mőködı, egészségügyi alapellátás korszerő feltételek mellett, gazdaságosan mőködtethetı, b.) a települési egészségügyi alapellátást igénybe vevı lakosság számára az ellátás igénybevételének feltételei, illetve körülményei javulnak, c.) a településen jelenleg is mőködı, kiegészítı egészségügyi ellátás tárgyi és technikai feltételei javulnak, illetve megfelelnek a központi egészségügyi jogszabályi elıírásokban, illetve ennek hiányában az egészségügyi intézmények tervezésére és mőködtetésére vonatkozólag kiadott mőszaki szabványokban foglaltaknak, d.) a települési kiegészítı egészségügyi ellátást igénybe vevı lakosság számára, az ellátás igénybevételének feltételei, illetve körülményei javulnak, e.) a településen egészségügyi alapellátást és kiegészítı ellátást nyújtó vállalkozásokkal kapcsolatban, a mőködtetéssel összefüggı pénzügyi elszámolás rendszere egységessé, egyszerőbbé és átláthatóbbá válik. II. Mőszaki, alapterületi adatok: A terv szerint, az új orvosi rendelı épülete földszintbıl + egy emeleti szintbıl + tetıtéri szintbıl áll. Az orvosi rendelı tervezett földszintjén kerül kialakításra (áll kivitelezés alatt) egy mentı beálló (központi orvosi ügyelet részlegéhez kapcsolódóan), a területi védınıi részleg: a védınıi tanácsadó helyiségek, valamint a gyermekorvosi rendelık, illetve a hozzá kapcsolódó váróhelyiségek, közös elkülönítı helyiség. Ugyancsak az új orvosi rendelı földszintjén kerül elhelyezésre a vérvételi helyhez kapcsolódó helyiségek, - így a mintavételi labor helyisége is. A terv szerint, az új orvosi rendelı épületének földszintjén kerülne kialakításra - a beruházó kizárólagos finanszírozásában - elkészítendı gyógyszertár, illetve a hozzá kapcsolódó gyógyszerraktárak is. Az új orvosi rendelı tervezett emeleti szintjén kerül kialakításra a felnıtt háziorvosi helyiségek, a fogorvosi helyiségek, az egészségügyi szakrendelések lebonyolítására szolgáló külön helyiség illetve a hozzá kapcsolódó váróhelyiségek, - az egészségügyi alkalmazottak szociális helyiségei, továbbá egy az egészségügyi alkalmazottak részére és számára fenntartott közös tárgyaló helyiség is, - a szükséges egyeztetı tárgyalások lebonyolítására.
3
Végezetül, az új orvosi rendelı tetıtéri szintjén kerül elhelyezésre és kialakításra a központi sterilizáló helyiség, a tiszta textil raktár, a szennyes textil raktár, továbbá a veszélyes hulladék átmeneti tárolására szolgáló raktár helyiség is. Ugyancsak az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintén kerül kialakításra (áll kivitelezés alatt) a számítástechnikai adatállományok tárolására szolgáló közös szerver és informatikai szoba, valamint az egészségügyi alapiratok 50 év idıtartamra szolgáló elhelyezését biztosító irattári helyiségek (3 db irattári helyiség). Az orvosi rendelı épülete földszintjén, valamint emeleti szintjén, továbbá az orvosi rendelı tetıtéri szintjén a páciensek, betegek, valamint a szolgáltatást nyújtó alkalmazottak, munkatársak számára – valamennyi szinten - e célra szükséges szociális helyiségek, helyiség csoportok kerültek kialakításra. Az építési engedély alapján kialakuló helyiségek és alapterületeik: FÖLDSZINT: Közös használatú helyiségek földszinten: 28,98 m2, Elıtér: Szélfogó: 9,24 m2, Közlekedı: 6,52 m2, Lépcsıház: 14,13 m2, Szélfogó, babakocsi tár: 7,37 m2, Elektromos kapcs : 4,07 m2, Lift 1 3,24 m2, Lift 2 3,06 m2, Férfi mosdó: 2,08 m2, Férfi Wc : 2,52 m2, Nıi mosdó: 3,12 m2, Takszer: 1,38 m2, Kukatároló: 7,04 m2, Összesen: 92,75 m2. Gyógyszertár: Officina: Iroda: Gyógyszerraktár: Átvevı folyosó: Labor, vényezı: Mosogató: Öltözı: Mosdó: Takarítószertár: Összesen: Mintavételi labor: Labor: Eszközraktár: Mosdó: Öltözı: Összesen:
38,86 m2, 8,10 m2, 15,62 m2, 12,29 m2, 20,28 m2, 3,52 m2, 7,58 m2, 1,68 m2, 1,20 m2, 109,13 m2. 21,52 m2, 2,62 m2, 1,54 m2, 2,10 m2, 27,78 m2.
4
Védınıi szolgálat: Tanácsadó, váró: Mosdó Tanácsadó, rendelı Vizsgáló: Öltözı,: Mosdó: Védınıi szoba: Összesen:
17,49 m2, 3,96 m2, 20,80 m2, 15,08 m2, 2,48 m2, 1,55 m2, 14,52 m2, 75,88 m2.
Gyermek háziorvosi szolgálat: Váróhelyiség: 30,60 m2, Mosdó: 4,20 m2, Fertızı elkülönítı: 8,91 m2, 25,78 m2, Gyerekrendelı 1.: Öltözı, mosdó: 3,50 m2, 24,96 m2, Gyerekrendelı 2.: Öltözı, mosdó: 3,50 m2, Összesen: 101,57 m2. Orvosi ügyelet: Szélfogó: 2,88 m2, Váró: 10,15 m2, Mosdó: 3,60 m2, Rendelı: 29,71 m2, Iroda: 5,28 m2, Nıvér szoba: 5,94 m2, Orvosi szoba: 5,94 m2, Gépkocsivezetı pihenı: 5,94 m2, Tartózkodó: 10,44 m2, Közlekedı: 6,72 m2, Öltözı: 3,20 m2, Mosdó: 1,40 m2, Zuhany: 1,44 m2, Raktár: 2,21 m2, Garázs: 19,17 m2, Összesen: 114,37 m2. EMELET: Közös használatú helyiségek emeleten: Elıtér: 30,00 m2, Akadálymentes mosdó: 3,36 m2, Férfi mosdó: 6,16 m2, Nıi mosdó: 5,70 m2, Takszer: 2,04 m2, Lépcsıház: 14,50 m2, Váróterem 1. 63,90 m2, Váróterem 2. 60,06 m2, Tárgyaló 9,57 m2, Összesen: 165,29 m2. 5
Háziorvosi rendelı 1. Rendelı: Asszisztens szoba: Mosdó: Öltözı: Összesen:
19,98 m2, 18,89 m2, 1,45 m2, 2,06 m2, 43,10 m2.
Háziorvosi rendelı 2.: Rendelı: Asszisztens szoba: Öltözı Összesen:
21,06 m2, 18,43 m2, 2,06 m2, 43,00 m2.
Háziorvosi rendelı 3. Rendelı: Kezelı: Mosdó: Öltözı: Összesen:
19,71 m2, 16,31 m2, 1,50 m2, 1,88 m2, 39,40 m2.
Fogorvosi ellátás: Fogorvosi rendelı 1: Öltözı: Mosdó: Fogorvosi rendelı 2: Öltözı: Mosdó: Röntgenvizsgáló: Összesen:
24,25 m2, 2,08 m2, 1,32 m2, 24,25 m2, 2,18 m2, 1,32 m2, 5,67 m2, 61,07 m2.
Nıgyógyászat: Rendelı: Vizsgáló: Mosdó: Öltızı: Vetkızık: Összesen:
16,14 m2, 12,99 m2, 1,35 m2, 1,95 m2, 2,40 m2, 34,83 m2.
Fizikoterápia: Kezelı: Betegöltözı: Mosó, szárító: Mosdó: Raktár: Öltözı,: Összesen:
25,85 m2, 2,50 m2, 3,10 m2, 1,35 m2, 3,00 m2, 2,34 m2, 35,15 m2.
Szakorvosi rendelı: Rendelı: Kezelı: Szemészeti vizsgáló:
24,80 m2, 10,15 m2, 6,65 m2, 6
Mosdó: Öltözı: Összesen:
1,68 m2, 2,48 m2, 45,76 m2.
TETİTÉR: Közös használatú helyiségek tetıtéri szinten: Lépcsıház: 10,16 m2, Folyosó: 18,27 m2, Folyosó: 17,64 m2, 7,37 m2, (11,26m2) Főtés, gépészet: Takarítószertár: 5,99 m2, (9,05m2) Veszélyes hulladék tároló: 3,41 m2, (5,40m2) Személyzeti öltözı: 6,02 m2, (8,40m2) Mosdó.: 1,65 m2, Zuhanyzó: 2,47 m2, (4,43m2) Tea ko.: 7,38 m2, (11,50m2) Sterilizáló: 17,56 m2, (24,37m2) Tiszta textil raktár: 8,65 m2, (11,97m2) Szennyes textil raktár: 7,98 m2, (11,13m2) Iroda.: 24,81 m2, (37,40m2) Tároló1: 18,17 m2, (24,30m2) Tároló1: 18,17 m2, (24,30m2) Összesen: 193,22 m2 Hasznos terület összesen: 1178,57 m2 Erkély: 12,09 m2, Tetıterasz: 71,45 m2, (24,30m2) Kiegészítı terület összesen:83,54 m2 Az orvosi rendelı hasznos alapterülete összesen:
1169,70 m2, kerekítetten: 1170,00 m2.
Hajdú László, a fıberuházó Szirt–Invest Kft. képviseletében 2010. május 06. napján telefonon történt tájékoztatása alapján, - az alábbi bútorzat beszerzését és berendezését, a saját költségére és kárveszélyére vállalta. Rendelıként: 2 db íróasztal (1 orvos, 1 asszisztens), 2 db szék, 1 db betegváró szék, 1 db kartonozó szekrény, 1db üveges gyógyszer szekrény (fehér színben). Közös helyiségek: mosogató pult, 1 db szekrény, 1 db asztal, 2 db szék. Tisztelt Képviselı-testület! Az Önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal vezetése nevében – egyeztetve az egészségügyi megbízottal, valamint a településen mőködı, alapellátást nyújtó felnıtt háziorvosi, házi gyermekorvosi, továbbá fogorvosi szolgáltatást nyújtó egészségügyi vállalkozások képviselıivel – a településen mőködtetni tervezett új orvosi rendelı helyiségeinek funkciói, illetve használói tekintetében alábbi javaslatot terjesztjük T. Képviselı-testület elé.
7
1./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Legeza Margit házi gyermekorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 2./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Nagy Ildikó házi gyermekorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 3./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt védınıi tanácsadó megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, a területi védınıi szolgálat mőködtetése és elhelyezése céljából. 4./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt mintavételi labor megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, egyrészrıl a laboratóriumi minták levételéhez szükséges helyiség biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 5./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt ügyeleti orvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában tartsa fenn, az Önkormányzattal mindenkor összevont központi orvosi ügyeleti szolgáltatást nyújtó szolgáltató részére történı használatba adással, az összevont központi orvosi ügyeleti szolgálat mőködtetése és elhelyezése (használat biztosítása) céljából. 6./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Tóth Tibor felnıtt háziorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 7./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Ubrankovics Zsolt felnıtt háziorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 8./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 3. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Ecsedi László felnıtt háziorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 9./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt nıgyógyászati rendelı megnevezéső helyiséget - a helyiség átminısítésével együtt, - a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket figyelembe véve, önálló albetétként Pilis Város Önkormányzata a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése céljára biztosítsa (egyelıre Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn). 10./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, 8
önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Bálint Nagy Ildikó fogorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 11./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata dr. Rugonfalvi Kiss Csaba fogorvos kizárólagos birtokába és használatba adja. 12./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fizikoterápiás kezelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, egyrészrıl a fizikoterápia, másrészrıl a reumatológiai szakrendelés biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 13./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt szakorvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, a külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 14./ Indítványozzuk, hogy az elıterjesztés mellékletét képezı tetıtéri alaprajzi terven külön megjelölésre kerülı iroda megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, az egészségügyi szolgáltatások, valamint az orvosi rendelı minıségirányítási megbízottja részére. Fentieken túlmenıen ezúton jelezzük T. Képviselı-testület, valamint szakbizottságok részére, hogy az orvosi rendelı területén rendelkezésre álló alábbi helyiségek birtokában az Önkormányzat testületi szerve által tervezett alábbi szakrendelések kialakítása és folyamatos, rendszeres mőködtetése – a 2010. június hónapjára elıkészítendı külön elıterjesztés tárgyát képezı pénzügyi, financiális javaslat szerint – ellátható. A mintavételi labor helyisége területén ellátható szakrendelések (példálózó felsorolás): - bırgyógyászat, - dietetika, - diabetológia. A szakorvosi rendelı területén ellátható szakrendelések (példálózó felsorolás): - fül-orr gégészet, - angiológia, - szemészet, - belgyógyászat, - sebészeti tanácsadás, - nıgyógyászat. Mindezeken túlmenıen, az orvosi rendelı földszinti alapterületén, az alábbi közös kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra: a./ Az orvosi rendelı épületén belül 2 db személyfelvonó kerül kialakításra, amelyek a mozgássérültek akadálymentes közlekedését is biztosítják. b./ Az orvosi rendelı épületén belül, a mintavételi laborral szemben kerülnek kialakításra a betegek, paciensek részére szükséges illemhelyiségek, - közöttük a mozgássérültek számára kialakított illemhelyiség. 9
Az elıterjesztés mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven láthatóak, a beruházó beruházásában megvalósuló gyógyszertár tervezett helyiségei és helyiség beosztása. Az orvosi rendelı emeleti szintjén, az alábbi közös kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra. a./ Az orvosi rendelı emeleti szintjén, a 2 db személyfelvonóval szemben kerülnek kialakításra a betegek és páciensek részére fenntartott mosdók, továbbá a mozgássérültek számára kialakított illemhelyiségek is. b./ Az orvosi rendelı emeleti szintjén, a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet részére tervezett orvosi rendelı helyiségek mellett a folyosó végén 1 db tárgyaló helyiség került kialakításra, az orvosi rendelı területén tervezett bármilyen egyeztetı tárgyalás lefolytatása és megtartása céljából. Az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintjén, az alábbi közös kiszolgáló helyiségek kerülnek kialakításra: a./ Az orvosi rendelı tetıtéri szintjén kerülnek elhelyezésre a rendelı épületét takarító szakszemélyzet öltözését, mosakodását, zuhanyzását, illetve napközbeni étkezést biztosító szociális helyiségek (személyzeti öltözı, mosdó, zuhanyzó, tea konyha). b./ Az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintjén a főtés és gépészeti elemek tárolását, elhelyezését biztosító központi helyiség is kialakításra kerül. c./ Az elıterjesztés mellékletét képezı terven nem jelöltek szerint, az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintjén, a főtés, gépészeti elemek tárolását, elhelyezését biztosító központi helyiség mellett kerül kialakításra - 1 db irodai helyiség. Ezen irodai helyiség használatba adását az egészségügyi alap és szakellátások nyújtásáért felelıs minıségirányítási megbízott részére javasoljuk. d./ Az elıterjesztés mellékletét képezı terven nem jelöltek szerint, a c. pont alatt írott irodai helyiséggel szemben került 1 db szerver helyiség (informatikai szoba) kialakításra, amely az orvosi rendelı épületén belül mőködı valamennyi alapellátást és kiegészítı szolgáltatást nyújtó egészségügyi szolgáltató által feldolgozott adatállományok központi tárolására is szolgáló berendezés elhelyezését szolgálja. e./ Az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintje Szent István Park utca felıli bal oldalán kerülne kialakításra az egészségügyi alap és szakellátást nyújtó valamennyi szolgáltatás sterilizálását végzı, ellátó központi sterilizáló gép tárolására szolgáló helyiség, (kivéve fogászati sterilizálási feladatok). f./ A központi sterilizáló helyiség mellett került kialakításra a tiszta textil, valamint külön helyiségben a szennyes textil tárolására szolgáló önálló raktár. g./ Az orvosi rendelı épülete tetıtéri szintje e./ alpontja alatt említett részében kerül kialakításra (kivitelezés alatt áll) 3 db irattár helyiség, amely - a területi védınıi ellátáshoz kapcsolódó régebbi kartonok tárolására szolgál, - a felnıtt háziorvosi ellátáshoz kapcsolódó régebbi kartonok tárolására szolgál, - a házi gyermekorvosi feladat ellátáshoz kapcsolódó régebbi kartonok tárolására szolgál, - az esetleg el nem vitt, ki nem vett laboratóriumi iratok tárolására szolgál, figyelemmel arra, hogy ezen egészségügyi iratok megırzésének idıtartama 50 év. Tisztelt Képviselı-testület! A jelen elıterjesztésben foglaltak szerint indítványozzuk a Képviselı-testületnek, hogy az Önkormányzat testületi szerve fogadja el az orvosi rendelı földszinti, emeleti és tetıtéri szintjén tervezett helyiségek beosztására és használatára, birtoklására vonatkozó, elıterjesztés szerinti, birtoklásra és használatra vonatkozó rendet.
10
Ennek indokait, az alábbiak szerint foglaljuk össze. a./ Álláspontunk szerint az Önkormányzat testületi szervének a kizárólag az Önkormányzat fenntartásában és mőködtetésében álló egészségügyi ellátást szolgáló funkciók használati rendje tekintetében az alaprajzi elrendezést illetıen, - külön állásfoglalás, döntés meghozatalára nincs szüksége. b./ Álláspontunk szerint a házi gyermekorvosok részére kialakított 2 db gyermekorvosi rendelı helyiségét külön-külön kellene a házi gyermekorvosok birtokába és használatába adni, azon okból kifolyólag, mivel a házi gyermekorvosi tevékenység ellátására kifejezetten jellemzı, hogy a gyermekorvosok részére meghatározott rendelési idın túlmenıen, a gyermekorvosok rendszeresen egyeztetnek területi védınıkkel, számos esetben elıfordul, hogy preventív célú elıadást tartanak (tartanának) a rendelı területén a szülık, gondozók részére, továbbá a gyermek orvosok mellett mőködı szakasszisztens - a közvetlen rendelési idın túlmenıen végzi a beteg ellátásából, preventív tanácsadásból kifolyólag jelentkezı adminisztratív feladatokat is. (Hozzátesszük, hogy mind a házi gyermekorvosi szolgálat mellett mőködı, mind a felnıtt háziorvosi szolgálat mellett mőködı szakasszisztencia a jelenlegi gyakorlat szerint otthon végzi el az egyes kartonokhoz, illetve papíralapú nyilvántartás vezetéséhez szükséges, „napközben el nem végzett” feladatokat, valamint „távoli asztal” informatikai megoldással az immár számítógépen tárolt, eddig bevitt ügyfél törzs karbantartási, illetve javítási, nyilvántartás vezetési feladatokat.) Álláspontunk szerint ezen feladatok, többlet feladatok maradéktalan elvégzése, ellátása esetén – amennyiben a Képviselı-testület döntése meghozatala során az 1 orvosi rendelı = 2 praxis mőködtetési elvet fogadná el, - a Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti orvosi rendelı területén folytatott takarítási mőveletekre, tapasztalatokra figyelemmel, - a takarítás teljeskörő technológiai rend szerinti elvégzésére, két rendelési idı között nem állna elegendı idı. c./ Álláspontunk szerint a felnıtt háziorvosok részére terv szerint kialakított 3 db orvosi rendelı, továbbá a terven eredetileg nıgyógyászati rendelı helyiségnek nevezett rendelı helyiséget különkülön kellene a felnıtt háziorvosok birtokába adni, azon okból kifolyólag, mivel a felnıtt háziorvosi szolgálat ellátásával összefüggı adminisztratív feladatok ellátására a közvetlen rendelési idı nem elégséges. Mindezeken túlmenıen a felnıtt háziorvos mellett mőködı szakasszisztencia rendszeresen végez preventív, oltási, illetve tanácsadási, szaktanácsadási feladatokat, - amely feladatok ellátását a szakasszisztencia igényli döntı részt az orvosi rendelı területén ellátni. Fentieken túlmenıen jelezzük a Képviselı-testület és szervei részére, hogy a felnıtt háziorvosi feladat ellátását végzı egészségügyi vállalkozások képviselıi jelezték az Önkormányzat vezetése részére: a jövıben még inkább elıtérbe helyeznének szőrési és egyéb vizsgálatok, prevenciós tevékenység végzését. Álláspontunk szerint ezen feladatok, többlet feladatok maradéktalan elvégzése, ellátása esetén – amennyiben a Képviselı-testület döntése meghozatala során az 1 orvosi rendelı = 2 praxis mőködtetési elvet fogadná el, - a Pilis, Rákóczi u. 40. szám alatti orvosi rendelı területén folytatott takarítási mőveletekre, tapasztalatokra figyelemmel, a takarítás teljeskörő technológiai rend szerinti elvégzésére, két rendelési idı között nem áll rendelkezésre elegendı idı. d./ Álláspontunk szerint a fogorvosi feladatok ellátására kialakított 2 db fogorvosi rendelı helyiséget is külön-külön kellene a két fogorvos, egészségügyi vállalkozó használatába és birtokába adni, mivel a külön, írásbeli elıterjesztés szerint vizsgálandó, a fogorvosi ellátás jövıbeni fejlesztéséhez szükséges eszközigény pénzügyi hátterét a fogorvosok „szívesebben” finanszíroznák, amennyiben az általuk használt és igénybe vett eszközpark és hozzá kapcsolódó bútorzat kizárólagos birtokukban és használatukban állna. 11
Véleményünk szerint a fogorvosi ellátás nyújtása tekintetében, - a házi gyermekorvosi szolgáltatás és a felnıtt háziorvosi szolgáltatás nyújtása területén, a takarítási feladatok elvégzése alatt írott kritikai kiegészítés, - ezen területen még hatványozottabban jelentkezik a sterilizálási feladatok állandó, naprakész és folyamatos elvégzése céljából. Álláspontunk szerint a b./-d./ alpont alatt írott javaslatok megvalósítását szolgálja azon körülmény is amely szerint az Önkormányzat a beruházóval, a beruházó Pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft.-vel megkötött együttmőködési megállapodás (haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdés) részeként kifejezetten az egészségügyi alapellátási feladatot elvégzı praxisok mőködtetése tekintetében, - az adott helyiségcsoport önálló albetétként történı kialakítását helyezte elıtérbe. Mindezen alapelvek figyelembe vételével, a javaslat elfogadása esetén az egészségügyi vállalkozások közvetlenül a területileg illetékes közmő szolgáltatóval állnának jogviszonyban, kapcsolatban, valamennyi nyomvonalas és egyéb közmő vonatkozásában (gáz, víz, szennyvíz, villamos energia, telefon, egyéb adatátviteli célú közmő). Ezáltal a felek között jelenleg fennálló – szakmai álláspontunk szerint pontosan elszámolt, de rendkívüli adminisztratív feladatokkal járó – 2008. év végén kötött külön üzemeltetési megállapodás fenntartása szükségtelenné válna, mivel az a projektet elıkészítı Szirt Invest Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.), valamint a pilisi Egészségház megvalósítására vonatkozólag létrehozott pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft-vel (tervezett székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) kötött három oldalú együttmőködési megállapodás, illetve az együttmőködési megállapodásban rögzített haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdés alapján, az egyéb szolgáltatási feladatok (takarítás, karbantartás) elltásáról külön is rendelkezik. e./ Álláspontunk szerint az elıterjesztés mellékletét képezı alaprajzi terveken kijelölt, a jelen elıterjesztésben is megjelölt 3 db helyiség (mintavételi labor, 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet, szakorvosi rendelı helyiség) kifejezetten alkalmas nem kizárólag az Önkormányzat által jelenleg 6 db. (szemészet, fül, -orr, -gégészet, sebészeti tanácsadás, nıgyógyászat, reumatológia, fizikoterápia) egészségügyi szakellátási feladat helyszínének, a tevékenység végzésének biztosítására, - hanem további egészségügyi szak és kiegészítı feladatok nyújtására. (Tájékoztatásként közöljük, hogy a fizikoterápiás rendelést leszámítva az Önkormányzat által jelenleg biztosított szakellátások heti idıtartama összesen heti 12 óra.) Álláspontunkat azzal is alátámasztjuk, hogy az orvosi rendelı épületén belül, a fenti feladatok ellátására 1 db komplex helyiség – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt – minimálisan heti 40 óra idıtartamban, este 20 óráig történı igénybevétel esetén heti 96 órában rendelkezésre áll. Mindezeken túlmenıen – elsıdlegesen az eszköz igénnyel nem járó, vagy legfeljebb 1 db kézi hord táskában vihetı eszközigény biztosítását igénylı szakellátások tekintetében – délután 14 órától a mintavételi labor megnevezéső helyiség is rendelkezésre áll. f.) Álláspontunk szerint az orvosi rendelı tetıtéri szintjén kialakításra kerülı helyiségek megnevezése, köre és elrendezése is egyrészrıl az egészségügyi alap és szakellátás nyújtására vonatkozó ágazati szakmai követelményeknek megfelel, másrészrıl az önkormányzati feladat ellátáshoz szükséges. Ennek figyelembevételével, véleményünk szerint az orvosi rendelı tetıtéri helyiségében kialakításra kerülı 3 db irattár helyiség, 1 db tiszta textil raktár, 1 db szennyes textil raktár, 1 db sterilizáló helyiség, 1 db irodahelyiség, a karbantartást, takarítást végzı szakszemélyzet részére fenntartott szociális helyiségek, továbbá az 1 db szerver szoba kialakítása és annak Pilis Város Önkormányzata részére használatban és birtokban történı tartása - szakmailag indokolt és célszerő.
12
Fent írtak alapján, az alábbi határozati javaslatot terjesztjük a T. Képviselı-testület elé: Határozati
javaslat
1./ Pilis Város Önkormányzatának Képviselı-testülete úgy dönt, hogy a Pilis Város ingatlannyilvántartásban jelenleg 2841/3 hrsz. alatt felvett, természetben 2721 Pilis, Szent István park u. 1. szám alatt kivitelezés alatt álló Orvosi Rendelı (pilisi Egészségház) helyiség-beosztását, - a településen mőködı és dolgozó egészségügyi alapellátást, szolgáltatást nyújtókkal történı egyeztetést követıen - az alábbiak szerint határozza meg: 1.1./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a dr. Legeza és Társa Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., képviseli: dr. Legeza Margit házi gyermekorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.2./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt gyermekorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a LEK-MED Gyermek Háziorvosi és Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Rákóczi u. 40., képviseli: dr. Nagy Ildikó házi gyermekorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.3./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt védınıi tanácsadó megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, a területi védınıi szolgálat mőködtetése és elhelyezése céljából. 1.4./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt mintavételi labor megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, egyrészrıl a laboratóriumi minták levételéhez szükséges helyiség biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.5./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı földszinti alaprajzi terven megjelölt ügyeleti orvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában tartja fenn, az Önkormányzattal mindenkor összevont központi orvosi ügyeleti szolgáltatást nyújtó szolgáltató részére történı használatba adással, az összevont központi orvosi ügyeleti szolgálat mőködtetése és elhelyezése céljából. 1.6./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a PILIS-MED Háziorvosi és Egészségügyi Szolgáltató Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Bence u. 26., képviseli: dr. Tóth Tibor felnıtt háziorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.7./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – az UBRANKOVICS MED Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Vadász u. 8., képviseli: dr. Ubrankovics Zsolt felnıtt háziorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 13
1.8./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt háziorvosi rendelı 3. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a Dr. Ecsedi és Társa Háziorvosi Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis Rákóczi út 43., képviseli: dr. Ecsedi László felnıtt háziorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.9./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt nıgyógyászati rendelı megnevezéső helyiséget – a helyiség átminısítésével együtt, - a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségeket figyelembe véve, önálló albetétként Pilis Város Önkormányzata a pilisi 4. sz. felnıtt háziorvosi körzet mőködtetése céljára biztosítja (egyelıre Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn). 1.10./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 1. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – dr. Bálint-Nagy Ildikó vállalkozó fogorvos (székhely: 2721 Pilis, Vásár u. 25/A., képviseli: dr. Bálint Nagy Ildikó fogorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.11./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fogorvosi rendelı 2. megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – a dr. Rugonfalvi Kiss Fogászati Betéti Társaság (székhely: 2721 Pilis, Hővösvölgy köz u. 4., képviseli: dr. Rugonfalvi Kiss Csaba fogorvos) kizárólagos birtokába és használatba adja. 1.12./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt fizikoterápiás kezelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, egyrészrıl a fizikoterápia, másrészrıl a reumatológiai szakrendelés biztosítása, továbbá külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.13./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı emeleti alaprajzi terven megjelölt szakorvosi rendelı megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartsa fenn, a külön szakrendelések helyiségének (helyiség igényének) biztosítása céljából. 1.14./ A Képviselı-testület úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képezı tetıtéri alaprajzi terven külön megjelölésre kerülı iroda megnevezéső helyiséget – a hozzá tartozó kiszolgáló helyiségekkel együtt, önálló albetétként – Pilis Város Önkormányzata saját birtokában és használatában tartja fenn, az egészségügyi szolgáltatások, valamint az orvosi rendelı minıségirányítási megbízottja részére. A Képviselı-testület rögzíti, hogy a jelen képviselı-testületi határozatban rögzített, az adott albetét birtoklásához és használatához kapcsolódó, főzıdı jog: szerzıdésen alapuló, de az ingatlannyilvántartásba bejegyzésre nem kerülı, ingatlan-nyilvántartáson kívüli, Ptk. (1959. évi IV. törvény) szerinti vagyoni értékő jog. 2./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntésrıl írásban értesítse a Sziklai Attila ügyvezetıt, a befektetı Szirt Invest Kft. (1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjét, valamint Hajas Balázs ügyvezetıt, a pilis Egészségház tervezésére, kivitelezésére és mőködtetésére vonatkozólag alapított projekt cég, a pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjét. 14
3./ A Képviselı-testület felkéri a polgármestert, hogy az 1./ pontban foglalt döntés végrehajtására, a döntésre alapítottan, az ingatlanon álló épület használatbavételét követıen társasházzá történı átminısítésére, valamint az albetétesítéssel, a változások ingatlan-nyilvántartásba történı bejegyzésével összefüggı polgári jogi megállapodások megkötésére tegye meg a szükséges intézkedéseket. Határidı: azonnal, Sziklai Attila ügyvezetı, a befektetı Szirt Invest Kft. (1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjének, valamint Hajas Balázs ügyvezetı, a pilis Egészségház tervezésére, kivitelezésére és mőködtetésére vonatkozólag alapított projekt cég, a pilisi Egészségház Ingatlanfejlesztı Kft. (székhely: 1163 Budapest, Ballada u. 13.) képviselıjének a döntésrıl történı értesítésre, a döntést követı 15 napon belül, a 3./ pontban foglalt feladat végrehajtására: a felek által korábban aláírt együttmőködési megállapodásban, a haszonélvezeti jog, és használati jog alapítására vonatkozó elıszerzıdésben rögzítettek szerint, folyamatosan. Pilis, 2010. május hó 18. Szabó Márton polgármester Az elıterjesztés mellékletei: Orvosi Rendelı földszinti, emeleti, és tetıtéri alaprajzi elrendezése. Az elıterjesztést készítette: dr. Csiki Gábor jegyzı. Az elıterjesztés véleményezésére jogosult / illetékes: a Képviselı-testület Szociális- és Egészségügyi Bizottsága, a Képviselı-testület Településfejlesztési és Városgazdálkodási Bizottsága, valamint a Képviselı-testület Pénzügyi Bizottsága. Az elıterjesztés megtárgyalásához – eseti tanácskozási joggal - meg kell hívni: a) Rafael Oszkárt, a helyi Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnökét, b) Sedró Jánost, a helyi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnökét, c) Soltész Józsefné pénzügyi fımunkatársat, d) Koreny Idát, a Polgármesteri Hivatal Pénzügyi Iroda vezetıjét, e) Rocsják Károlynét, a Polgármesteri Hivatal Számviteli Iroda vezetıjét, f) Balatoni Pált, a Polgármesteri Hivatal Építéshatósági és Mőszaki Iroda vezetıjét. g) Jenei Ivettet, a Polgármesteri Hivatal Egészségügyi, Szociális és Gyámügyi iroda vezetıjét, h) Tomán Mónika egészségügyi megbízottat, i) dr. Ubrankovics Zsoltot, a háziorvosok kollegiális vezetıjét.
15