Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testületének 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelete a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról1
Nagymaros Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 16. § (1) bekezdésében, valamint a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény 23. § a-h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésében és az Ötv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott feladatkörében, az ingatlantulajdonosoknál keletkező települési szilárd hulladék összegyűjtésével, elszállításával és ártalmatlanításával kapcsolatos hulladékkezelési közszolgáltatásról a következőket rendeli el:2 I. Fejezet 1. A rendelet célja 1. § A rendelet célja, hogy a településtisztaság, a köztisztaság, a környezetvédelem és a közegészségügy követelményeinek megfelelően szabályozza a) a települési szilárd hulladék összegyűjtésére, elszállítására és ártalmatlanítására szervezett helyi közszolgáltatás igénybevételének és biztonságos, ellenőrizhető teljesítésének rendjét, valamint b) a kötelező közszolgáltatással összefüggő jogokat és kötelességeket. 2. Általános rendelkezések 2. § (1) Nagymaros Város Önkormányzat Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) a települési szilárd hulladék rendszeres összegyűjtéséről, elszállításáról és ártalmatlanításáról kötelező helyi közszolgáltatás útján gondoskodik. (2) A kötelező helyi közszolgáltatás Nagymaros város egész közigazgatási területére kiterjed. (3) A város közigazgatási területén lévő valamennyi ingatlan tulajdonosa, tulajdonosi közössége, használója, kezelője, önkormányzati tulajdonú lakás- és helyiség bérlője (a továbbiakban együtt: tulajdonos) az ingatlanon keletkező, illetve felgyülemlő települési szilárd hulladék összegyűjtéséről és a hulladékkezelőnek történő átadásáról köteles gondoskodni. (4) A rendelet előírásai nem vonatkoznak a veszélyes hulladékokra és a folyékony hulladékra. (5) A kötelező közszolgáltatást a tulajdonosnak nem kell azokon a beépítetlen ingatlanokon igénybe venni, amelyeken települési szilárd hulladék nem keletkezik és nem gyülemlik fel. 1 2
A módosításokkal egységes szerkezetben. 2013. február 28-tól hatályos szöveg. Megállapította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 1. §-a.
1
(6) Gazdálkodó szervezet akkor köteles a közszolgáltatás igénybevételére, ha a gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkezett települési szilárd hulladék kezeléséről a) a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Hutv.) 31. §-ban3 foglaltaknak megfelelően saját maga nem gondoskodik, vagy b) a közszolgáltatás keretében nyújtott települési hulladékkezeléstől a környezetvédelmi felügyelőség által igazoltan lényegesen kedvezőbb megoldással nem gondoskodik. (7) A (6) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételek érvényesüléséről a gazdálkodó szervezet – a szolgáltató vagy a jegyző írásbeli felhívása esetén – hitelt érdemlően, írásban köteles igazolást benyújtani. (8) Amennyiben a gazdálkodó szervezet a (6) bekezdésben részletezett feltételeket - igazolt módon – nem tudja biztosítani, úgy a szolgáltatóval legalább az e rendelet 3. mellékletében4 meghatározott mennyiségű szilárd hulladék kezelésére köteles szerződést kötni. A rendelet 4. mellékletében5 meghatározott kategóriák közötti átsorolásról a Képviselő-testület egyedi kérelemre dönthet. 3. § (1) Az e rendeletben meghatározott települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező helyi közszolgáltatás teljesítésére az önkormányzat tulajdonában álló Maros Építő és Kommunális Szolgáltató Kft. (2626 Nagymaros, Rákóczi út 37.) (a továbbiakban: közszolgáltató) jogosult. (2) A kötelező helyi közszolgáltatás körébe tartozó tevékenységet kizárólag a közszolgáltató végezhet. 3. Értelmező rendelkezések 4. § 1.6 A rendeletben alkalmazott fogalmak tekintetében – a 3., 6., 7. pontok figyelembe vételével – a Hutv. 2. § (1) bekezdése az irányadó. 2.7 3. Lomtalanítás alá tartozó hulladék: háztartásokban alkalmilag keletkező nagyobb méretű nem veszélyes darabos hulladék, amely szabványos gyűjtőedényzetben nem gyűjthető és rendszeres gyűjtőjárattal nem szállítható. (pl. berendezési tárgy, bútor, stb.) 4. 5. 6. Hulladékgyűjtő sziget: a háztartásokban keletkező, hasznosításra alkalmas, különböző fajtájú, elkülönítetten gyűjtött, háztartási hulladék begyűjtésére szolgáló, lakóövezetben, közterületen kialakított, felügyelet nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló begyűjtőhely, szabványosított edényzettel.
3
Megállapította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdés. Módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése 5 Módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 1. § (1) bekezdése 6 Számozást módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése 7 2., 4., 5. pontját hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 4
2
7. Hulladékgyűjtő udvar: az elkülönítetten (szelektíven) begyűjthető települési szilárd, valamint a külön jogszabályban meghatározottak szerint a veszélyes hulladékok átvételére és elszállításig elkülönített módon történő tárolásra szolgáló, felügyelettel ellátott, zárt begyűjtőhely. II. Fejezet 4. A Képviselő-testület szilárd hulladékkal kapcsolatos feladatai 5. § A Képviselő-testület feladata különösen: a) a kötelező közszolgáltatás rendjének rendeletben történő meghatározása és a rendeletben foglaltak betartásának ellenőrzése; b) a közszolgáltató kiválasztásának céljából pályázat kiírása, a pályázat elbírálása és a közszolgáltatás részletes feltételeit tartalmazó közszolgáltatási szerződés megkötése; c) 8 d) a kötelező közszolgáltatás teljesítésével összefüggő önkormányzati hatósági jogkörök gyakorlása, illetve az azzal kapcsolatos feltételek megteremtése; e) a települési szilárd hulladék hasznosításának, újrahasznosításának és az ártalmatlanítandó hulladék mennyisége csökkentése érdekében a szelektív hulladékgyűjtés elterjesztésének támogatása; f) a szükséges adatok és információk rendelkezésre bocsátásával a közszolgáltató tevékenységének segítése; g) a kötelező közszolgáltatással és a közszolgáltatóval kapcsolatos tapasztalatok évenkénti értékelése. h) módszerek kidolgozása a keletkező hulladék mennyiségének csökkentésére, a szelektív gyűjtés bevezetésének támogatása. 5. A tulajdonos kötelezettsége 6. § (1) Az ingatlan tulajdonosa, birtokosa vagy használója (a továbbiakban együtt: ingatlantulajdonos) köteles az ingatlanán keletkező települési szilárd hulladékot a hulladékkezelő rendszeresített gyűjtőedényzetében gyűjteni, továbbá a begyűjtésére feljogosított hulladékkezelőnek átadni. (2) A tulajdonos az ingatlanon a gyűjtőedényzet kapacitásán felül települési szilárd hulladékot nem halmozhat fel, nem semmisíthet meg, az ingatlanon keletkezett hulladékot közterületre nem helyezhet ki. (3) A tulajdonosnak a települési szilárd hulladékot a közszolgáltatónak elszállítás céljából történő átadásig úgy kell gyűjtenie, hogy az mások testi épségét, egészségét ne veszélyeztesse, az ingatlan környezetét ne szennyezze, az a környezetre bűzhatást ne okozzon, a közrendet és közbiztonságot ne zavarja.
8
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 3
(4) A kötelező közszolgáltatásba újonnan bekapcsolódó tulajdonos a közszolgáltatónak köteles bejelenteni, hogy a közszolgáltatás igénybevételére kötelezetté vált. Tulajdonosváltozás esetén a bejelentési kötelezettség a régi és az új tulajdonost egyetemlegesen terheli. (5) A tulajdonos köteles a közszolgáltatóval a közszolgáltatási szerződést megkötni, a közszolgáltatást igénybe venni. (6) A tulajdonos a közszolgáltatásért díjat köteles fizetni. 6. A közszolgáltató kötelessége 7. § A közszolgáltató köteles: a) a települési szilárd hulladékszállításba bekapcsolt területeken a közszolgáltatást heti rendszerességgel, az előre meghatározott, és az ingatlantulajdonosok által megismerhető időpontban végezni, b) a gyűjtőedényzettel történő települési szilárd hulladékszállításba be nem kapcsolt területeken a hulladékkezelő közterületen elhelyezett zárt konténereiben elhelyezett hulladékot folyamatosan, szükség szerinti gyakorisággal elszállítani, c) a közszolgáltatás végzése során a közterületet szennyeződéstől megóvni, a kihullott hulladékot összegyűjteni, a gyűjtőedényzeteket rendben a kihelyezés helyére visszarakni, d) az ingatlantulajdonosokkal a vonatkozó jogszabályok alapján a közszolgáltatás feltételeit tartalmazó közszolgáltatási szerződést megkötni. 7. A települési szilárd hulladék elhelyezése 8. § (1) A közszolgáltató Nagymaros város közigazgatási területén gyűjtött és átvett települési szilárd hulladékot – a szelektíven gyűjtött hulladék kivételével – a Zöld Híd Önkormányzati Társulás Kerepes-Ökörteleki hulladékkezelő központjában (vácrátóti átrakással) rakja le.9 (2)
10
(3) A háztartásokból származó elkülönítetten gyűjtött hulladékot (papír, üveg, műanyag) a tulajdonos a közszolgáltató által működtetett lakossági hulladékgyűjtő szigeteken, illetve a közszolgáltató Nagymaros, Rákóczi út 37. szám alatti telepén működő hulladékgyűjtő udvarban – a működési szabályzatban megfogalmazott, és a telepen kifüggesztett feltételekkel – közvetlenül is elhelyezheti. 8. A közszolgáltatási szerződés 9. § 9
Megállapította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 2. §-a. Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól.
10
4
(1) A Képviselő-testület a közszolgáltatóval szerződést köt a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos kötelező közszolgáltatás teljesítésével összefüggő részletes feltételek meghatározása érdekében. (2) A közszolgáltatási szerződés az aláírás napjával jön létre és a szerződésben meghatározott időpontokban lép hatályba és - a felmondásnak a Ptk-ban és a Hutv.-ben11 szabályozott felmondási eseteit kivéve - a hatályba lépését követő tizedik naptári év utolsó napján jár le. (3) Érvényes közszolgáltatási szerződés nélkül a közszolgáltató a kötelező közszolgáltatás körébe tartozó tevékenységet nem végezhet. (4) Az e rendeleten alapuló közszolgáltatási szerződést a polgármester írja alá, és azt a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott módon (helyben szokásos mód) közzé kell tenni. 9. A kötelező közszolgáltatás igénybevétele 10. § (1) A tulajdonos köteles a közszolgáltató által nyújtott szolgáltatást igénybe venni. (2) A háztartási hulladékra vonatkozó kötelező közszolgáltatás körében a tulajdonos és a közszolgáltató közötti jogviszonyt a közszolgáltatás igénybevételének ténye, illetve a tulajdonos mulasztása esetén a közszolgáltatónak a közszolgáltatás teljesítésére ráutaló magatartása hozza létre. Ráutaló magatartásának minősül a közszolgáltató részéről a háztartási hulladék elszállításának megkísérlése. (3) A háztartási hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás igénybevételnek, illetőleg teljesítésének lényeges feltételeiről, valamint a feltételekben bekövetkezett változásokról a közszolgáltató a tulajdonost írásban, illetőleg felhívás közzététele útján köteles előzetesen értesíteni. (4) Az ingatlanon keletkező, a kötelező szolgáltatás alá tartozó egyéb szilárd hulladék elszállítását a tulajdonos a közszolgáltatónál külön rendeli meg. 10. A közszolgáltatás kötelező igénybevételének szünetelése 11. § Nem terheli díjfizetési kötelezettség az üresen álló ingatlanok tulajdonosait. A megüresedést és az ingatlan újbóli használatba vételét a tulajdonos, illetve a használó 15 napon belül köteles a közszolgáltatónak írásban bejelenteni. A díjfizetési kötelezettség a bejelentést, és az gyűjtőedényzet leadását követő naptári hónap első napjától az újbóli igénybevételt követő naptári hónap első napjáig szünetel.
11
Megállapította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése. 5
11. A gyűjtőedényzet biztosításával, használatával, kezelésével és elhelyezésével kapcsolatos szabályok 12. § (1) A tulajdonos a települési szilárd hulladék gyűjtése és elszállításra való átadása céljára olyan szabványos gyűjtő edényzetet köteles használni, amely a közszolgáltató által rendszeresített célgépbe beüríthető, illetve azzal elszállítható. (2) A közszolgáltató köteles a tulajdonos kérelmére a szabványos gyűjtőedényzetből megfelelő számú és űrtartalmú gyűjtőedényzetet a tulajdonos rendelkezésére bocsátani a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül. A tulajdonos vagy megbízottja a gyűjtőedényzet átvételét aláírásával köteles igazolni. A közszolgáltató által a tulajdonos rendelkezésére bocsátott gyűjtőedényzet használatának díját a közszolgáltató a közszolgáltatási díjban érvényesíti. 13. § (1) Nagymaros városában a közszolgáltatás ellátásához rendszeresített gyűjtőedényzet űrtartalma: a) 50 literes; b) 110 literes; c) 120 literes; d) 240 literes; e) 1,1 m3-es konténer; f) 4 m3-es gyűjtőkonténer, g) 80 literes, a közszolgáltató emblémájával ellátott zsák.12 (2) Az (1) bekezdésben részletezett szabvány gyűjtőedényzetből ingatlanonként legalább 110 literes, de lakosonként a heti szállítási időtartamot figyelembe véve 4 l/nap/fő mennyiség figyelembevételével kell edényzetet választani. Amennyiben a már fennálló szolgáltatás igénybevevője e rendelet hatálybalépését követő 15 napon belül nem jelzi megváltozott igényét, úgy a gyűjtőedényzet további biztosítása – újabb módosítási igényéig – az eddigi formában áll fenn. (2a)13 A rendelet 2. mellékletében fel nem sorolt, belterületi üdülőövezeti és külterületi ingatlanok tulajdonosai14 az (1) bekezdés g) pontjában megjelölt zsákot kötelesek használni, az ingatlanban tartózkodás időtartama és a (2) bekezdésben szereplő számítási alap figyelembe vételével, de évente legalább 20 darabot. (3)15 (4) Az egyéb szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás vonatkozásában a gyűjtőedényzet típusának, űrtartalmának, illetve számának meghatározásakor a közszolgáltató és a tulajdonos közötti megállapodás az irányadó azzal, hogy a gazdálkodó szervek esetében a 2. § (8) bekezdésében foglaltaknak minimumként érvényesülnie kell.
12
Megállapította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 1. § (2) bekezdése. Megállapította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 1. § (3) bekezdése. 14 Megállapította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (4) bekezdése. 15 Hatályon kívül helyezte a 17/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése. 13
6
14. § (1) A települési szilárd hulladék gyűjtésére szolgáló gyűjtőedényzetet16 a tulajdonos az ingatlanán belül köteles tárolni. A gyűjtőedényzetet közterületen vagy közforgalom céljára megnyitott területen csak közterület használati engedély alapján lehet folyamatosan tartani. Az engedélyben kiköthető az, hogy az engedélyes az edényzet tárolóhelyét milyen módon köteles saját költségén kialakítani. (2) A tulajdonos köteles a gyűjtőedényzetet a hulladék elszállítására a közszolgáltató által rendszeresített szállítási napon a közterületen, az elszállítást végző járművel megközelíthető és leürítésre alkalmas helyre kihelyezni. A kihelyezett gyűjtőedényzet nem akadályozhatja a jármű- és gyalogosforgalmat, és elhelyezése egyébként sem járhat baleset vagy károkozás előidézésének veszélyével. (3)
17
A gyűjtőedényt a szállítás napján a közterületről el kell távolítani.
(4) A város területén elhelyezett gyűjtőedényekből a guberálás tilos. 15. § (1) A tulajdonos köteles a gyűjtőedényzetet szükség szerint tisztítani és fertőtleníteni. (2) A közszolgáltató által a tulajdonos rendelkezésére bocsátott és rendeltetésszerűen használt gyűjtőedényzet szükség szerinti javításáról, cseréjéről és esetleges pótlásáról a közszolgáltató gondoskodik. A gyűjtőedényzet rendeltetéstől eltérő használata, eltűnése vagy megsemmisülése miatti károkat - a közszolgáltató erre irányuló felszólításától számított 30 napon belül - az a személy téríti meg a közszolgáltatónak, aki a gyűjtőedényt tőle írásban átvette. (3) Tilos gyűjtőedényzetben mérgező, robbanó, folyékony, izzó, vagy egyéb olyan anyagot (pl. állati tetemet) elhelyezni, amely veszélyezteti a hulladék szállításával foglalkozók egészségét, testi épségét, megrongálja a gépkocsi műszaki berendezéseit (pl. betontömb, kockakő), ilyen anyagok szállítását a szolgáltató köteles megtagadni. Megtagadhatja továbbá a háztartási szemétnek nem minősülő anyagok szállítását is. 12. A települési szilárd hulladék elszállításának megtagadása 16. § (1) A közszolgáltató a közszolgáltatás kertében megtagadhatja a hulladék elszállítását, ha: a) nem a közszolgáltató célgépéhez rendszeresített gyűjtőedényben és a közszolgáltató emblémájával ellátott zsákban18 kerül átadásra, vagy azt túltelítettség miatt nem zárható le, továbbá ha az nem háztartási hulladékot tartalmaz. b) a szállításra átadott hulladék az ürítés, illetve a szállítás során a szállítást végző személyek életében, testi épségében, továbbá a járműben vagy berendezésében kárt okozhat, illetve az ártalmatlanítás során a környezetet veszélyezteti;
16
Megállapította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdése. Első mondatát hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 18 Módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 1. § (5) bekezdése 17
7
c) érzékszervi észleléssel megállapítható, hogy a gyűjtőedényzet mérgező, robbanó, folyékony, veszélyes vagy olyan anyagot tartalmaz, amely a települési szilárd hulladékkal együtt nem gyűjthető, illetve nem ártalmatlanítható, illetve nem minősül települési szilárd hulladéknak. (2) Az (1) bekezdésben említett esetekben a közszolgáltató a tulajdonost és lakás esetében a Polgármesteri Hivatal Jegyzőjét írásban értesíti az elszállítás megtagadásának tényéről és okáról. A tulajdonos a megtagadási okot maga köteles megszüntetni vagy megszüntetéséről gondoskodni. Ha a tulajdonos e kötelezettségének a hulladék elszállításának újabb időpontjáig nem tesz eleget, a közszolgáltató a tulajdonos költségére és felelősségére a hulladék elszállításának megtagadására okot adó körülményt megszünteti vagy megszüntetteti, s az azzal kapcsolatban felmerült költségét a közszolgáltató a soron következő számlában, külön tételként érvényesíti. 13. A közszolgáltatási díj 17. § (1)
19
(2) A tulajdonos a kötelező közszolgáltatás teljesítéséért a közszolgáltatónak - vagy az általa megbízott díjbeszedőnek - közszolgáltatási díjat köteles fizetni. A díj magában foglalja az évente két alkalommal szervezett - lomtalanítás körébe tartozó hulladék elszállításának és ártalmatlanításának díját is.20 (3) A város belterületén található, a 2. számú mellékletben megjelölt területen lévő üdülőingatlanok tulajdonosai tekintettel az idényjellegű tartózkodásra, az állandó lakóingatlan tulajdonosára meghatározott díj arányosan csökkentett díját kötelesek megfizetni. (3a)21 A rendelet 2. mellékletében fel nem sorolt, belterületi üdülőövezeti és külterületi ingatlanok tulajdonosai22 tekintettel az idényjellegű tartózkodásra, évi 26 heti, április 15től október 15-ig tartó időtartam alapján kötelesek a csökkentett, de legalább a rendelet 13. § (2a) bekezdésében meghatározott edényzet alapján számított díjat megfizetni. (4)23 (5) Az ingatlantulajdonos a közszolgáltatás díját24 évente négy egyenlő részletben, február 28ig, május 31-ig, augusztus 31-ig és november 30-ig köteles a hulladékkezelőnek készpénzátutalási megbízáson25, vagy készpénzben megfizetni, a hulladékkezelő számlája ellenében.26 19
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. Harmadik mondatát hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 21 Megállapította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése 22 Megállapította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 1. § (6) bekezdése. 23 Hatályon kívül helyezte a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 5. § (2) bekezdése 24 Az „e rendeletben meghatározott, és a közszolgáltatási szerződésben is rögzített” szövegrészt hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 25 Módosította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése. 26 Megállapította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 20
8
(5a)27 A rendelet 2. mellékletében fel nem sorolt, belterületi üdülőövezeti és külterületi ingatlanok tulajdonosai28 a közszolgáltatás e rendeletben meghatározott díját a közszolgáltató emblémájával ellátott zsák megvásárlásakor készpénzben, a közszolgáltató számlája ellenében köteles megfizetni. Az ingatlantulajdonos köteles a 13. § (2a) bekezdésében előírt darabszámból alkalmanként29 legalább 5 darabot megvásárolni.30 (6)31 A hátralékos közszolgáltatási díj adók módjára behajtható köztartozásnak minősül. 18. § (1) A közszolgáltatás díját tartalmazó számla adataival kapcsolatban a tulajdonos a közszolgáltatónál vagy megbízottjánál kifogást emelhet. A kifogásnak a számla kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettségre nincs halasztó hatálya. Az írásban tett kifogásra a közszolgáltató vagy megbízottja 15 napon belül írásban reagálni köteles. (2) Ha a túlszámlázásra vonatkozó kifogásnak a közszolgáltató vagy megbízottja helyt ad, úgy a többletösszeget az esedékes díjfizetési kötelezettségbe beszámítja, vagy ha az már nem áll fenn, úgy a közszolgáltatási jogviszony megszűnésével visszatéríti. (3) A tulajdonosnak nem kell közszolgáltatási díjat fizetni azokra a hónapokra, amelyek során a közszolgáltatás igénybevételére vonatkozó kötelezettsége szünetel. (4) Nem tagadható meg a közszolgáltatás díjának megfizetése, ha a közszolgáltatót a közszolgáltatás teljesítésében az időjárás, vagy más elháríthatatlan ok akadályozza, feltéve, hogy a közszolgáltató az elmaradt közszolgáltatást az akadály elhárultát követő munkanapon pótolta. (5) Az ingatlantulajdonos kérheti az előírt minimális edényzettől kisebb edényzet (50 liter) igénybevételét, amennyiben a Polgármesteri Hivatal által igazoltan egyedülálló nyugdíjas, vagy egyedülálló, és háztartásában az egy főre eső jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legalacsonyabb összegének 150 %-át. (5a)32 Az ingatlantulajdonos kérheti a rendelet 13. § (2a) bekezdésében meghatározott darabszámnál kevesebb zsák megvásárlásának engedélyezését, amennyiben igazolja, hogy az ingatlant a 17. § (3a) bekezdésében meghatározott díjfizetési időtartamban ténylegesen rövidebb időtartamban használta, vagy a keletkezett háztartási hulladékot az önkormányzat közigazgatási területén kívül máshol szabályosan helyezte el. A szabályos elhelyezést a tulajdonos nevére szóló, hulladékszállítási közszolgáltatási szerződéssel lehet igazolni. (5b)33 A rendelet 2. mellékletében fel nem sorolt, külterületi ingatlanok tulajdonosait34 díjkedvezmény illeti meg az október 15-től április 15-ig tartó időszakban az általa a közszolgáltató telephelyére szállított zsák esetében. A kedvezmény mértéke 20 %. 27
Megállapította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdése Módosította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése. 29 Módosította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdése. 30 A második mondatot megállapította a 17/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 2. § (1) bekezdése 31 Számozását módosította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (3) bekezdése 32 Megállapította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdése 33 Megállapította a 17/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 2. § (2) bekezdése 34 Módosította a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 2. § (4) bekezdése. 28
9
(6) A kérelmeket a polgármester35 bírálja el. (7) A kérelmet a benyújtását megelőző hónapra érvényes jövedelemigazolással, nyugdíjszelvénnyel együttesen a polgármesteri hivatalba kell benyújtani. A kérelmeket elbírálásra a hivatal készíti elő. (8) A mérséklés határozott ideig, a tárgyévre érvényes, lejárat után újra kell kérelmezni. 14. A lomtalanítással kapcsolatos jogok és kötelezettségek 19. § (1) A közszolgáltató évente két alkalommal szervezett - előre meghatározott időpontban végzett - lomtalanítás keretében a közszolgáltató a lakosságnál keletkezett, a rendszeres elszállításra használatos gyűjtőedényzetbe el nem helyezhető hulladékot elszállítja és ártalmatlanítja, ennek időpontjáról helyi lapokban és hirdetményeken tájékoztatja a község lakosságát. (2) A lomtalanításra meghirdetett időpontban a tulajdonos a rendszeresített gyűjtési helyen a hulladékot úgy helyezheti el, hogy az a jármű- és gyalogosforgalmat ne zavarja, a zöldterületeket és a növényzetet ne károsítsa, továbbá ne járjon baleset- vagy károkozás veszélynek előidézésével. 15. A közterületen keletkező települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatás 20. § Aki közterületen közterület-használati engedélyhez kötött árusító, szolgáltató, kereskedelmi vagy egyéb tevékenységet végez vagy kíván végezni, illetve közterületi rendezvényt szervez, köteles azt a közszolgáltatónak bejelenteni és a közszolgáltatóval a közterületen végzendő tevékenység időtartamára, valamint a várható hulladék fajtájára, összetételére és mennyiségére figyelemmel szerződést kötni. 16. A szilárd települési hulladék kezelésével kapcsolatos közszolgáltatás hivatali feladatai 21. § (1) A Polgármesteri Hivatal – a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok betartásával – a közszolgáltatás szerződéses alapon történő bevezetése érdekében induló adatszolgáltatással segíti a szolgáltató tevékenységét. (2) A hivatal a közszolgáltatás időtartama alatt havonta tájékoztatja a közszolgáltatót a kiadott telephelyengedélyekről, az üzletbejelentésekről, - a 20. §-ban érintett - valamint a jogerős határozat megküldésével a közterületfoglalási engedélyekről és az építésügyi hatósági eljárás során kiadott használatbavételi engedélyekről. (3) A települési szilárd hulladékkal kapcsolatos - jogszabályban meghatározott - hatósági feladatokat a jegyző látja el.
35
Módosította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 4. § (1) bekezdése 10
17. A rendelet alkalmazásával kapcsolatos egyéb rendelkezések 22. § (1) A közszolgáltató minden naptári év november hónapjában köteles beszámolni a Képviselő-testület előtt a hulladékkezelési közszolgáltatási tevékenységéről, melyhez a Polgármesteri Hivatal kiegészítő véleményt készít. (2)
36
23. § A Képviselő-testület felhatalmazza a Gazdasági és Városfejlesztési Bizottságát37, hogy a) évente az novemberi testületi beszámolóig vizsgálja meg és vizsgálja felül azoknak a közterületeknek és ingatlanoknak a körét, melyeken - megközelíthetetlenségük miatt - az önkormányzat gyűjtőkonténer útján 50%-os mérsékelt díj ellenében gondoskodik a hulladékkezelési közszolgáltatás ellátásáról; b) amennyiben a gyűjtőedényzet közterületen történő tárolása engedélyezhető, döntsön a kérdésben, hogy annak elhelyezésére előír kiépítési kötelezettséget és milyen tartalommal; c) döntsön a szelektív hulladék gyűjtésére hulladékszigetek, valamint a gyűjtőkonténerek helyének kijelölése tárgyában.38 18. Szabálysértési rendelkezések 24. §39 19. Hatályba léptető rendelkezés 25. § (1) E rendelet 2010. április 1. napján lép hatályba, egyidejűleg a köztisztaság fenntartásáról szóló 21/2004. (IX.13.) önkormányzati rendelet 3-10/A. §-ai hatályukat vesztik (2) A rendelet kihirdetéséről a 3/2007. (IV. 3.) számú önkormányzati rendelet 32. §-ában foglaltak szerint a jegyző gondoskodik.
Petrovics László polgármester
Dr. Horváth Béla jegyző
A rendelet módosításokkal egységes szerkezetbe foglalásáról a 3/2007. (IV. 3.) önkormányzati rendelet 56. § (6) bekezdése alapján gondoskodtam. Nagymaros, 2013. március 1. Dr. Horváth Béla jegyző 36
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. Módosította a 23/2010. (XII. 22.) önkormányzati rendelet 4. § (2) bekezdése 38 Számozását módosította a 17/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 2. § (3) bekezdése 39 Hatályon kívül helyezte a 13/2012. (V. 30.) önkormányzati rendelet 1. § l) pontja 2012. május 30-tól. 37
11
1. számú melléklet az 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelethez 40
2. melléklet NAGYMAROS KÖZVETLEN HULLADÉKSZÁLLÍTÁSBA BEKAPCSOLT UTCÁK NÉVJEGYZÉKE
Diófa utca, Arany J. utca, Babits M. utca, Vasút utca, Csillag utca, Tégla utca, Dózsa Gy. út, Gyár utca, Hold utca, Szt. Imre herceg tér, István tér, Elsővölgy, Király utca, Kossuth sor, Kittenberger K. utca, Fő tér, Fehérhegy, Tavasz utca, Pállya C. utca, Pince utca, Rákóczi út, Rózsa utca, Molnár utca, Hell Ferenc utca, Német utca, Halász utca, Új utca, Villasor, Zöldfa utca, Szarvas köz, Sólyomsziget (április 15 - október 15. között)
40
Aranyos utca, Árpád utca, Zoltán utca, Béla király sétány, Csokonai utca, Dézsma utca, Duna utca, Hegy utca, Mainzi utca, Ipolysági utca, Jókai utca, Kálvária utca, Kassák L. utca, Milleniumi sor, Komáromi utca, Magyar utca, Mező utca, Nyár utca, Nimród utca, Radnóti utca, Rigóhegy utca, Deák Ferenc utca, Selmecbánya utca, Szív utca, Tamási Á. utca, Nap utca, Váci út, Visegrádi utca, Őz utca, Szálloda út,
Hatályon kívül helyezte a 4/2013. (II. 26.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 2013. február 28-tól. 12
2/a. melléklet az 5/2010. (III. 31.) önkormányzati rendelethez 41 3. melléklet42 Az üzletek, szolgáltatások, vállalkozások kategóriába sorolása a települési szilárd hulladék heti minimum mennyisége alapján. (a hasznos alapterület után, a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 6. számú mellékletében felsorolt termékköri besorolásnak megfelelően.)
---------------------------------------------------------------------------------------------Kategória
30 mm2-ig
100 m2 felett
Alapterület 31-100 m2
---------------------------------------------------------------------------------------------I. kategória (nagy mennyiségű hulladékot termelők)
120 l/hét
240 l/hét
*240 l + 2 l/hét x m2
---------------------------------------------------------------------------------------------II. kategória 110 l/2hét 110 l/hét *120 l + 1 l/hét x m2 (normál mennyiségű hulladékot termelők) ---------------------------------------------------------------------------------------------III. kategória (kisebb mennyiségű hulladékot termelők)
50 l/2hét
50 l/hét
*110 l + /hét
----------------------------------------------------------------------------------------------
* csak akkor kell plusz kukát elhelyezni, ha 50 liternyi egységet eléri a területtöbblet
41 42
Hatályon lívül helyezte a 17/2011. (XII. 1.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése A melléklet számozását módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 13
4. melléklet43 Az egyes kategóriákhoz tartozó üzletkörök a 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet 6. számú mellékletében meghatározott termékkörök alapján -----------------------------------------------------------------------I. Kategória 1111. I/0, I/10, I/11, 111, 112. 1112. I/0, I/10, I/11, I/12, I/21, 111, 113. 1220. I/23, 122. 1210. I/22, 121, 128. 1250. II/2, I/26, 125. 1260. I/27, 126. 1280. I/29, 121, 128. 1121. I/0, I/10, 112. 1122. I/10, 114. 1342. I/10, I/51, I/53, I/61, I/64, I/72, 1342, 1343, 1344, 1353, 1614. 1363. I/10, I/41, I/44, I/51, I/63, I/81, 114, 1361, 1362, 1363, 141, 1603. 1606. I/73, 1606. 2110. II/1, 211. 2120. II/2, 212. 2130. II/3, 213. 2140. II/5, 214. 2150. II/5, 215, 216. 2210. II/4, 220. 2220. II/4, 220. 2300. II/4, 220. 2400. II/1, II/4, II/5, 211, 214, 220. 4100. IV/1, 411, 412. 4200. IV/2, 421, 422. 4300. IV/3, 430. 4400. IV/4, 440. 4500. IV/5, 450. 4600. IV/1, IV/3, IV/5, 460. 4700. IV/3, IV/5, 430, 450, 460 5000. V/1, 519, 520. 5100. V/1, 511, 512, 513, 514, 515, 516, 517, 518, 519. 5200. V/2, V/3, 520. 5400. V/3, 540. 5500. V/3, 550. 5600. V/3, 520, 540. 5700. 5800. 1700.
43
V/3, 530, 531, 532. V/4, 520-550. I/82, 170.
Hipermarket Élelmiszerüzlet Hús-, húsáruüzlet Zöldség- és gyümölcsüzlet Édességüzlet Palackozott italok szaküzlete Egyébélelmiszer-üzlet Iparcikk áruház és szakáruház Iparcikküzlet Bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai és hangszerüzlet Festékek, lakkok, vasáru, barkács és építési anyagok üzlete Virágbolt és kertészeti üzlet Melegkonyhás vendéglátó üzlet Cukrászda Italüzlet Egyéb vendéglátóhely Zenés szórakozóhely Főzőkonyhás munkahelyi gyors- és önkiszolgáló étterem Munkahelyi, intézményi büfé Szervezetek és a lakosság étkeztetését végző központi főzőkonyha Rendezvényi étkeztetés Szálloda Panzió (fogadó) Üdülőház Kemping Turistaszálló Ifjúsági szálló Egyéb szálláshely Általános nagykereskedelmi raktár Élelmiszer-, ital-, dohányáru nagykereskedelmi raktár Fogyasztási cikk nagykereskedelmi raktár Gépek és berendezések nagykereskedelmi raktára Mezőgazdasági termék nagykereskedelmi raktár Információs, telekommunikációs (ICT) berendezések nagykereskedelmi raktára Egyéb szakosodott nagykereskedelmi raktár Iparcikk nagykereskedelmi raktár Háztartási tüzelőanyag-telep
A melléklet számozását módosította a 12/2011. (VI. 22.) önkormányzati rendelet 3. § (2) bekezdése 14
II. Kategória 1230. I/24, 123. 1310. I/31, 131, 1341. 1320. I/32, 132. 1330. I/33, 133. 1351. I/0, I/10, I/51, I/52, I/53, 112, 114, 1344, 1351, 1361. 1352. I/52, 1352. 1353. I/64, 1353. 1354. I/52, 1352, 1354. 1500. I/83, 150. 1603. I/63, 1603. 1610. I/29, I/77, 115, 161. 1701. I/82, 170. 1430. 143. 1452. I/10, I/32, I/33, I/41, I/42, I/43, I/52, 114, 132, 133, 1351, 1352, 141, 142. 1604. I/63, I/76, 1604, 1609. 1615. I/63, 1603, 1615, 1616 1750. I/10, I/11, I/31, I/32, I/33, I/41, I/42, I/43, I/51, I/61, I/62, I/63, I/71, I/72, I/74, I/75, 114, 131, 132, 133, 1342, 1343, 1373, 141, 142, 1601, 1603, 1604, 1607, 1608, 1612, 1613. 6010. I/55, 601. 6011. I/55, 601. 6012. I/55, 601. 6013. I/55, 601. 6020. I/56, 602. 6021. I/56, 602. 6030. I/57, 603. 6031. 6032. 8100. 8200. 8300. 8400. 8500. 8600. 8800. 1800. 1270. 1605.
Halüzlet Textilüzlet Ruházati üzlet Lábbeli- és bőráruüzlet Villamos háztartási készülékek és villamossági cikkek üzlete Audio- és videoberendezések üzlete Zenei és videofelvételek, kazetták szaküzlete Telekommunikációs cikkek üzlete Üzemanyagtöltő állomás Sportszerbolt Kedvtelésből tartott állatok kereskedése és állateledelbolt Palackosgáz értékesítőhely, cseretelep Állatgyógyászati termékek üzlete Közérzettel kapcsolatos termékek üzlete Játékáruk üzlete Fegyver és lőszer, pirotechnikai termékek üzlete Egyéb iparcikk-üzlet
Személygépjárművek kiskereskedelmi üzlete Gépjárművek nagykereskedelmi üzlete, raktára Egyéb gépjármű kiskereskedelmi üzlet Egyéb gépjármű nagykereskedelmi raktár, üzlet Személygépjármű-alkatrész és -tartozék kiskereskedelmi üzlet Gépjármű-alkatrész és -tartozék nagykereskedelmi raktár, üzlet Motorkerékpár, motorkerékpár-alkatrész és -tartozék kiskereskedelmi üzlet I/57, 603. Motorkerékpár, motorkerékpár-alkatrész és -tartozék nagykereskedelmi raktár, üzlet Motorkerékpár javító műhely I/54, 804. Számítógép és periféra javító műhely, fiók I/52, 804. Kommunikációs eszköz javító műhely, fiók I/52, 802. Szórakoztató-elektronikai cikk javító műhely, fiók I/52, I/53, I/63, 804. Háztartási gép, otthoni és kerti eszköz javító műhely, fiók I/33, 801. Lábbeli és egyéb bőráru javító műhely, fiók I/61, 804. Bútor és lakberendezési tárgy javító műhely, fiók I/31, I/32, I/51, I/63, I/64, 803, 804, Egyéb személyi- és háztartási cikk javító műhely, fiók 1601. I/9. 180. Használt cikkek boltja I/28, 113, 127, 128. Dohányáruüzlet I/31, I/62, I/65, 1341, 1605. Tapéták, padlóburkolók, szőnyegek és lakástextíliák üzlete
15
III. Kategória 1240. I/25, 124. 1290. I/42, 129. 1371. I/62, 1371. 1372. I/62, 1372, 1373. 1380. I/54, 138. 1602. I/63, 1602. 1420. I/41, I/42, I/43, 142. 1611. I/78, 1611. 1850. I/9. 180. 3100. III/1, 310. 3200. III/2, 320. 3300. III/3, 330. 7100. I/112, 701. 7200. I/112, 701. 7300. I/112, 703. 7400. I/112, 703, 7024. 7500. I/112, 702, 7022. 7600. I/112, 702, 7024. 7700. I/112, 702, 7027. 7800. I/112, 702, 7021, 7023, 7025, 7026. 7900. I/112, 702, 7023, 7027. 8700. I/63, I/72, 803. 9000. 1261.
Kenyér- és pékáruüzlet Közérzetjavító és étrend-kiegészítő termékek szaküzlete Könyvesbolt Hírlap-, papír- és írószer, művészellátó üzlet Számítógép és szoftverüzlet Óra- és ékszerbolt Illatszerüzlet, drogéria Szexuális termékek üzlete Zálogkereskedés Utazási iroda Utazási ügynökség Turisztikai szolgáltató iroda Személygépjármű kölcsönző Gépjármű-kölcsönző Egyéb szárazföldi jármű-kölcsönző Vízijármű-kölcsönző Videokazetta, DVD kölcsönzése Szabadidős- és sporteszköz kölcsönző Számítógép és -felszerelés kölcsönző Egyéb személyi és háztartási cikk kölcsönző Egyéb gép, berendezés és tárgyi eszköz kölcsönző Óra- és ékszerjavító műhely, fiók Termelői borkimérés
16