NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM BOLYAI JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ÉRTESÍTŐJE 2008/2009
Szerkesztette: Tóth Péter, Takács Eleonóra Felelős kiadó: Dr. Lenner Tibor PhD, főiskolai docens, igazgató Nyomdai munkák: Balogh és Társa Nyomda Címlapgrafika: Masszi Ferenc Éremtervező: Veres Gábor
TARTALOMJEGYZÉK
Iskolánk tantestülete
5
A 2008/2009-es tanév programja
12
A Bolyai Galéria kiállításai
15
Iskolán kívüli kiállítások
16
Zenei rendezvények
16
A 2008/2009-es tanév versenyeredményei
19
Ballagás 2009.
62
Mozaikok a Bolyai-iskolák találkozójáról
65
„Minden ember egy idea is” A Bolyaiak drámája Németh László műveiben
67
50 év névtelenjei
73
Beszélgetések egykori tanárainkkal
74
Iskolánk tanulói a 2008/2009-es tanévben
82
2
Kedves Olvasó! A 2008/2009-es tanévben rendezvénysorozattal emlékeztünk meg a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium fennállásának 50 éves évfordulójáról. Jubileumi könyvsorozat is készült hat kötetben. Ezek sokszínűen mutatják be az iskola életét. Azt a tevékenységet, melyet a tudás terjesztéséért, a közösségalakító szokásrendszerért és a lelkek formálásért végeztek elődeink, és végzünk magunk is. Az alapítás óta sokat változott a működésünket meghatározó, befolyásoló világ. A változások közepette is helyt állt iskolánk, felkészített az életre, felkészített a főiskolára, egyetemre. Mindig jelen volt, és jelen van a különböző generációk által képviselt folyamatosság. A kedves olvasó a szombathelyi gyakorlóiskola évkönyvét tartja kezében, egy iskoláét, mely 50 éve működik. Ötven év sok és kevés is. Sok az ember életében, kevés egy intézményében. A nagy múltú iskolák között fiatalok vagyunk, de meghatározóak a Szombathelyről kikerülő tanárnemzedékek életében. Megidéztük a múltat, mellyel tisztelegtünk elődeinknek. A megemlékezések közös vonása a felhalmozott értékek megbecsülése és szeretetteljes továbbadása. Olyan értékek ezek, melyek hajdani tanáraink, diákjaink hétköznapjaiban jöttek létre. E példák nyomán szeretnénk az iskola jelenét és jövőjét eredményesen tovább vinni. A ma iskolája átveszi a szép hagyományokat, a sokszínű örökséget. Hisszük, hogy gyakorlóiskolánk mindig több tudott lenni pusztán oktatási intézménynél, és hisszük, hogy a tovatűnő idő nem csupán elmúlás, de éltető folyamatosság is. Szükség van erre az új generáció emberi, erkölcsi nevelésében és a korszerű ismeretek hatékony oktatásában. A nevelés fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az európai lelki és erkölcsi értékrend: a jó és szép megismerése, szeretete, a tanulásra és a munkára való készség, a becsület, az egyenesség, a másik, a másság tisztelete, a türelem, a szülő és a család szeretete, az áldozatkészség, a nagyobb közösség és a haza iránti elkötelezettség, a gyengébbekkel való szolidaritás, a környezet védelme, a nemes kulturális és szórakozási igények erősítése, a felfedezés és a tudás örömének felkeltése és megőrzése. Mindezek hozzájárulnak a személyiség fejlesztéséhez. Az ezekre való nevelés valamennyiünk kötelessége. Különösen az iskoláé, így a Bolyaié is. Ebben van országunkban a legnagyobb hiány, erre van a legnagyobb szükség. Hogy eleget tudjunk tenni mindezeknek, alakítottuk a formát, igazítottuk a tartalmat. Tanár, diák, szülő együtt dolgozva érte el az eredményt, melyre büszkék vagyunk. Az itt végzett diákok megállják helyüket az életben, és a jelenleg itt lévők az elődök nyomdokain haladva öregbítik hírnevünket.
3
E gondolatokkal zárom le az 50. jubileumi év rendezvénysorozatát, és ajánlom évkönyvünket minden kedves olvasónknak. Kívánom, hogy iskolánk fejlődése töretlen ívű lehessen. Végzett diákjainknak legyen igazi alma mater, tanárainknak és tanítványainknak az eredményes munka színtere, városunknak pedig olyan iskolája, melyre méltán büszke lehet! Itt köszönöm meg kollégáimnak a jubileumi rendezvénysorozat előkészítését, lebonyolítását. Elismerés és dicséret jár mindazoknak, akik segítettek, és munkájukkal, magatartásukkal sok barátot szereztek iskolánknak. Dr. Lenner Tibor igazgató
4
ISKOLÁNK TANTESTÜLETE 2008/2009-ES TANÉV IGAZGATÓ Dr. Lenner Tibor PhD
(földrajz, történelem) főiskolai docens
IGAZGATÓHELYETTESEK Benedek György Pájer Szabolcs Széles Gyuláné Virághné Szalai Zsuzsanna
(matematika, fizika, számítástechnika) szakvezető (matematika, fizika) szakvezető, rendszergazda (tanító, pedagógia) szakvezető (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, angol nyelv, alkalmazott nyelvészeti bölcsész) szakvezető, munkaközösség-vezető
PEDAGÓGUSOK Bakó Zsuzsánna Bakonyiné Banga Ildikó Baranyai József Bencsics Marianna Biczó Antal Bíró Zsanett Bognár Tihamérné Budainé Boda Mária Büki Ildikó Csákányné Rápli Rita Darab Laura Dobre Norbert
(tanító, magyar nyelv és irodalom) szakvezető, osztályfőnök (angol nyelv, német nyelv) szakvezető (biológus) laborvezető, szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (orosz nyelv, német nyelv) szakvezető (rajz) szakvezető, osztályfőnök (magyar nyelv és irodalom) osztályfőnök (tanító) szakvezető, napközis nevelő (tanító, magyar nyelv és irodalom) szakvezető, osztályfőnök (tanító, francia nyelv) szakvezető, napközis nevelő (matematika, ének-zene) szakvezető, kórusvezető (német nyelv, olasz nyelv) szakvezető (informatika, könyvtár) szakvezető, osztályfőnök, könyvtáros
5
Földesné Bolfert Erika Fuczin Krisztina Gáspárné Marton Tünde Góczánné Molnár Éva Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hegedüs Beáta Hegyi Nóra Hérincsné Markó Edina Hollerné Gazdag Ilona Horváth Katalin Horváthné Hargitai Gitta Horváthné Sámson Andrea Horváthné Szandi Ágnes Horváthné Tobischka Katalin Huszárné Móricz Katalin Iglódi Ilona Károly Frigyes Kiss Péter Kóborné Tarján Ágnes Kocsis Zsolt
(testnevelés) szakvezető (angol nyelv, olasz nyelv) szakvezető (tanító, magyar nyelv és irodalom) szakvezető, osztályfőnök (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, német nyelv) szakvezető, osztályfőnök (testnevelés, matematika) szakvezető (testnevelés) (matematika, fizika, számítástechnika) szakvezető, osztályfőnök (matematika, kémia) szakvezető (testnevelés) (matematika, fizika) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (biológia, környezetvédelem) szakvezető, osztályfőnök (matematika, ének-zene) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető,karnagy (szakvizsgázott tanító) szakvezető, osztályfőnök (magyar nyelv és irodalom, könyvtár) szakvezető, könyvtáros-tanár (német nyelv, biológia) szakvezető (tanító) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (matematika, technika, számítástechnika) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető, iskolaszék titkár, diákönkormányzat segítő tanár (matematika, testnevelés, pedagógia) főiskolai docens, szakvezető (matematika, testnevelés) szakvezető, uszoda létesítmény-vezető (ének-zene, népművelés, német nyelv) (biológia, rajz, vizuális és környezetkultúra) szakvezető, osztályfőnök
6
Kollerics Barnabás Kovácsné Németh Zsófia Kukor Ferenc Kunecz Árpád Kuneczné Klajzovics Judit Lendvainé Horváth Éva Lester, Martin Duncan Menyhárt Izabella Mézesné Szabó Katalin Mikics Lászlóné Móricz Attila Nagyné Erőss Rozália Nagyné Hajnák Zsuzsanna Némethné Békési Ildikó Németh Gyula Némethné Kiss Márta Papp Tibor Pintér Adrien Piri Adrienn Anna Rákli Lászlóné Rezner Józsefné Róka Judit
(testnevelés, biológia) szakvezető, osztályfőnök (tanító) szakvezető, napközis nevelő (történelem, könyvtár) szakvezető, munkaközösség-vezető (földrajz, testnevelés) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (népművelés, testnevelés) szakvezető (tanító, technika) szakvezető (angol anyanyelvi lektor) (tanító, angol nyelv) szakvezető (történelem, német nyelv) szakvezető, osztályfőnök (szakvizsgázott tanító) szakvezető, osztályfőnök (népművelés, testnevelés) szakvezető, osztályfőnök (magyar nyelv és irodalom, népművelés) szakvezető, osztályfőnök, iskolaújság és kulturális programok felelőse (történelem, könyvtár, orosz nyelv, szakvizsgázott tanár) szakvezető, napközis nevelő (matematika, fizika) szakvezető (matematika, fizika, informatika) szakvezető, osztályfőnök (tanító) szakvezető, osztályfőnök (földrajz, biológia) szakvezető (magyar nyelv és irodalom, könyvtár) szakvezető, napközis nevelő (tanító, olasz nyelv, angol nyelvoktató) szakvezető (tanító) gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, szakvezető, napközis nevelő, munkaközösség-vezető (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, angol nyelv) (tanító, magyar nyelv és irodalom) szakvezető, osztályfőnök
7
Rózsa Viktória Sárközy István Solymos Etelka Starcsevicsné Módly Andrea Sütheő Cecília Szabó Beatrix Szauer Ágoston Szauerné Beliczky Ágnes Szijjné Sisak Éva Szilágyi Balázs Takács László Tar Hajnalka Tóth Barbara Tóth Péter Tóthné Virágh Anikó Tőkéné Czvitkovics Szilvia Tuiderné Pulay Andrea Varga Zoltánné Vargáné Lengyel Ibolya Dr. Vigh Kálmán PhD Vojnovicsné Vitályos Katalin
(történelem, földrajz) napközis nevelő (magyar nyelv és irodalom, német nyelv) diákönkormányzat segítő tanár (tanító, drámapedagógia) szakvezető, napközis nevelő, drámapedagógus (tanító) szakvezető, osztályfőnök (matematika, fizika, számítástechnika, angol nyelv) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, angol nyelv) osztályfőnök (magyar nyelv és irodalom, népművelés) szakvezető, osztályfőnök, munkaközösség-vezető (tanító, magyar nyelv és irodalom, történelem) szakvezető (matematika, ének-zene) szakvezető, osztályfőnök, Orff-együttes vezetője (matematika, fizika) szakvezető, osztályfőnök (kémia, matematika, környezetvédelem) szakvezető, osztályfőnök, tűzvédelmi felelős, Közalkalmazotti Tanács elnöke (magyar nyelv és irodalom, orosz nyelv, angol nyelv) szakvezető, osztályfőnök (tanító) napközis nevelő (magyar nyelv és irodalom, népművelés) szakvezető (autógépész üzemmérnök, műszaki tanár) szakvezető (kémia, biológia, földrajz) Vöröskeresztes tanárelnök (tanító) szakvezető, napközis nevelő (történelem, francia nyelv, orosz nyelv) szakvezető (matematika, orosz nyelv, német nyelv) szakvezető (történelem, orosz nyelv) szakvezető, főiskolai docens, munkaközösség-vezető (magyar nyelv és irodalom, történelem) szakvezető
8
ÓRAADÓK NÉV Balogh Tamás Dr. Bokányi Péter PhD Forgácsné Mészáros Irén Füzesi István Koczka János Dr. Lakotár Katalin PhD Rónaszéki Linda Rózsa Marcell Salamon Viktória Stumpfel Zsoltné Szántó Ferencné Szanyi Imre Takács Imréné Dr. Turcsán Gáborné Varga Marcell Zoltán Attila
TANTÁRGY sportfoglalkozás magyar nyelv és irodalom latin nyelv kémia tenisz földrajz rajz falmászás hittan, etika technika, fejlesztő pedagógus spanyol nyelv spanyol nyelv hittan logopédus sakk angol nyelv
NYUGDÍJAS PEDAGÓGUSAINK Agg Péterné Berger Istvánné Bognár Mártonné Böcskei Ferencné Cseri Józsefné Csicseri Istvánné Domby Vilmosné Falusi Józsefné Fülöp Kálmánné Dr. Gautier Barnáné Halmosi Erzsébet Harkány Tiborné Horváth Lajosné Kelemen Tiborné Kisfaludy Sándorné Kiss Alajosné Kóborné Németh Mária Korponay Györgyné Dr. Lukács Józsefné Marosvári József Menyhárt Péterné Mészáros Gyuláné Molnár Béláné Németh Gizella Németh Istvánné Pintér Istvánné Pósfai Jánosné Simándi Gyuláné Tompek Sándorné Tóth Zsuzsanna Török Győzőné Ugróczky Ferencné Dr. Vásárhelyi Tiborné
10
ADMINISZTRATÍV ÉS TECHNIKAI DOLGOZÓK Titkárságvezető: Személyügyi előadó: Gazdasági vezető: Iskolaorvos: Védőnő: Pedagógiai asszisztens: Könyvtáros: Oktatástechnikus: Rendszergazda: Gondnok: Karbantartó: Konyhai dolgozók:
Takarítók:
Portások:
Takács Eleonóra Bodnárné Tóth Ágota Kleininger Monika Dr. Kóbor Ilona Haszon Henrietta Monostori Cecília Peszlenné Herbai Anikó Kutrovics Tamás Kaposi Balázs Szalai Gábor Török Lajos Bakonyi Róbertné Bakonyiné Gábor Vivien Bogyainé Sziklai Viktória Mora Róbertné Németh Andrea Németh Judit Németh Vilmosné Polgárné Sziklai Krisztina Schvarcz Ferencné Dallos Tiborné Gerencsér Ernőné Gyécsekné Merkli Valéria Herczeg Attiláné Horváth Erzsébet Horváth Istvánné Horváth Jánosné Jánnyné Tamits Lívia Kiss Kálmánné Körhöcz Ferencné Lukits Béláné Orbán Péterné Egervölgyi Elemérné Orbán Antalné
11
A 2008/2009-ES TANÉV PROGRAMJA 2008. augusztus 21. augusztus 22. augusztus 26. augusztus 27. augusztus 30. szeptember 1. szeptember 1-3. szeptember 3. szeptember 8. szeptember 15. szeptember 26. október 4. október 6. október 9. október 10. október 10 október 11. október 13-14. október 18. október 20. október 22. október 23. október 24. október 27-31. november 10.
Tanári megbeszélés Osztályozó és pótvizsgák Tanévnyitó értekezlet Tanévelőkészítő tanácskozások Jubileumi tanévnyitó ünnepély Első tanítási nap Szülői értekezletek az 1-4. évfolyamon Jelentkezés az őszi érettségi vizsgákra Szakkörök indulása Gyakorlati képzés kezdete, szervezés OKTV-jelentkezés határideje Nyílt nap a 4 és 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezőknek Megemlékezés az aradi vértanúkról Előkészítő tanfolyamra jelentkezés határideje 8 évfolyamos gimnáziumi előkészítő indulása Gólyaavató 4 évfolyamos gimnáziumi előkészítő indulása Szülői értekezlet és fogadóóra Tanítási nap Őszi érettségi vizsgák kezdete Az 56-os forradalomra emlékezünk Nemzeti ünnep Pihenőnap Őszi szünet Nevelési értekezlet Az Oktatási Hivatal közzéteszi a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumi írásbeli felvételit szervező gimnáziumok, továbbá a 8. évfolyamok november 21. számára a felvételi eljárást megelőző írásbeli vizsgát szervező középiskolák jegyzékét. Fogadóóra november 24. Szülői értekezlet (12. évfolyam) december 15-16. Bolyai-napok december 18. Karácsonyi est december 20. Igazgatói szünet december 22-31. Téli szünet
12
2009. január 10. január 13-14. január 16. január 17. január 23. január 23. január 24. január 25-31. január 26-27. január 29. február 6. február 7. február 12. február 9-13. február 9-13. február 16-20. február 15. február 15. február 25. március 1-7. március 6. március 13. március 16. március 17. március 19. március 20. március 28. április 6. április 8. április 9-14.
Munkaszüneti nap Osztályozó és nevelési értekezlet Az első félév vége Szalagavató Félévi értesítők kiosztása Egységes írásbeli felvételi vizsgák az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban. Egységes írásbeli felvételi a 8. évfolyamos, általános tantervű képzésre jelentkezők számára a középfokú intézményekben. Tiroli sítábor (7-12. évfolyam) Szülői értekezlet és fogadóóra Pótló írásbeli felvételi vizsgák a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokban, továbbá a 8. évfolyamos, általános tantervű képzésre jelentkezők számára azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni. Bolyai-bál Tájékoztató a 12 évfolyamos iskola első osztályáról Az egységes írásbelit szervező középfokú intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Semmeringi sítábor (7-12. évfolyam) Iskolaalkalmassági vizsgálat Érettségire és felsőfokú felvételire jelentkezés határideje Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat Megemlékezés a kommunista diktatúrák áldozatairól Muraui sítábor (6. évfolyam) Igazgatói szünet Március 15-i ünnepély Fogadóóra Az ideiglenes felvételi jegyzék nyilvánosságra hozatala. A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában. Igazgatói szünet Tanítási nap A Felvételi Központ a módosító tanulói adatlapok alapján kiegészíti az ideiglenes felvételi jegyzékben közzétett névsort. A középfokú iskola igazgatója a végleges felvételi jegyzéket elküldi a Felvételi Központnak. Tavaszi szünet
április 15. április 16. április 20. április 20. április 23-25. április 27. április 28. április 30. május 4.
május 5. május 6. május 12. május 22. május 22-24. május 25. május 27. május 29. június 1. június 4-10. június 11-12. június 15. június 16-26. június 23. június 27. június június
Jelentkezés emelt szintű képzésre (10. évfolyam) Megemlékezés a Holokauszt áldozatairól A Felvételi Központ elküldi a végleges (egyeztetett) felvételi jegyzéket az iskoláknak. Előzetes jelentkezés emelt szintű képzésre (10. évfolyam) Bolyai-iskolák találkozója A középfokú iskolák megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak. A 12. évfolyam osztályozó értekezlete Ballagás A vizsgázó évfolyamok kivételével igazgatói szünet Írásbeli érettségi vizsgák kezdőnapja 6.a vizsga: magyar nyelv és irodalom, szóbeli 8-9. évfolyam nyelvvizsga A vizsgázó évfolyamok kivételével igazgatói szünet Írásbeli érettségi vizsgák 6.b vizsga: magyar nyelv és irodalom, szóbeli 8. évfolyam nyelvvizsga Erdei iskola Szülői értekezlet a leendő 5. osztályoknak Jelentkezés specializációkra Osztálykirándulások Szülői értekezlet a leendő 1. osztályoknak OKÉV-mérés A benyújtott kérelmek alapján lefolytatott jogorvoslati eljárás befejezése a fenntartónál. Munkaszüneti nap (pünkösd) Emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák Osztályozó és nevelési értekezlet Utolsó tanítási nap (osztályok rendbetétele, költözése) 8.c osztályosok búcsúztatója Tanévzáró ünnepély Középszintű szóbeli érettségi vizsgák 4 évfolyamos gimnáziumi beiratkozás Tanévzáró értekezlet Vízi tábor (9. évfolyam) Turisztikai tábor (10-11. évfolyam)
14
A BOLYAI GALÉRIA KIÁLLÍTÁSAI 2008. augusztus 30. 50 ÉVES A GYAKORLÓISKOLA Rendezte: Biczó Antal, Dobre Norbert, Kocsis Zsolt, Kukor Ferenc, Tóth Péter, Lendvainé Horváth Éva, Károly Frigyes, Vojnovicsné Vitályos Katalin, Stumpfel Zsoltné 2008. november 5. ITT JÁRT MÁTYÁS KIRÁLY Felvidéki tanulók kiállítása Rendezte: Biczó Antal, Kocsis Zsolt, Kukor Ferenc, Lendvainé Horváth Éva Megnyitotta: Görföl Jenő, a CSEMADOK főtitkára A megnyitón közreműködött Keszei Gergely Bendegúz (4.b) és az Orff-együttes Szijjné Sisak Éva vezetésével. 2008. december „EMBERNEK ÉNEK ŐRZI AZ IDŐT” Képek az iskola zenei életéből Rendezte: Horváthné Hargitai Gitta, Csákányné Rápli Rita, Szijjné Sisak Éva, Lendvainé Horváth Éva, Kocsis Zsolt, Stumpfel Zsoltné Megnyitotta: dr. Lenner Tibor Közreműködött az iskola Leánykara Horváthné Hargitai Gitta vezényletével. 2009. február 24. 15 ÉVES A BOLYAI GALÉRIA Rendezte: Biczó Antal 2009. április BOLYAI ISKOLÁK A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN Rendezte: Kocsis Zsolt, Kukor Ferenc, Lendvainé Horváth Éva, Károly Frigyes, Tóth Péter, Stumpfel Zsoltné, Rákli Lászlóné, Bakó Zsuzsánna, Róka Judit, Vojnovicsné Vitályos Katalin, Budainé Boda Mária, Varga Zoltáné Megnyitotta: dr. Szenes György a Bolyai János Fővárosi Gyakorló Műszaki Szakközépiskola és Kollégium igazgatója
15
ISKOLÁN KÍVÜLI KIÁLLÍTÁSOK 2009. április 24. Biczó Antal „Színek és fények” című kiállítása Helyszín: Szombathelyi Képtár Rendezte: Rasperger József Megnyitotta: Tóth Csaba festőművész A megnyitón közreműködött Kiss Márton, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 11. évfolyamos tanulója, a grazi Zeneművészeti Egyetem hallgatója. 2009. április 24. „Biczó Antal és tanítványai” című kiállítás Helyszín: Szombathelyi Képtár Rendezte: Biczó Antal A megnyitón dr. Iker János köszöntőjét Papp Tibor tolmácsolta.
ZENEI RENDEZVÉNYEK 2008. december Emlékezés Békefi Antal tanár úrra Helyszín: az iskola díszterme Közreműködött: Kicsinyek Kórusa, Gyermekkar 2008. december 12. Adventi műsor az Öregek Otthonában Helyszín: Acsád Közreműködött: Hagyományőrző csoport, Orff-együttes 2008. december 13-14. Országos Betlehemes Találkozó Helyszín: Győr Közreműködött: Hagyományőrző csoport 2008. december 15. Bolyai-napok megnyitója az iskolában Helyszín: az iskola aulája Közreműködött: Orff-együttes
16
2008. december 15. Kép-vers-zene Játékos vetélkedő a Bolyai-nap alkalmából Helyszín: az iskola aulája Rendezte: Horváthné Hargitai Gitta, Biczó Antal, Szauer Ágoston 2008. december 16. Bolyais zeneiskolások bemutatója a Bolyai-nap alkalmából Helyszín: az iskola tornaterme Rendezte: Csákányné Rápli Rita 2008. december 18. Verses-zenés karácsonyi megemlékezés Helyszín: Savaria Egyetemi Központ díszterme Rendezte: Horváthné Hargitai Gitta, Nagyné Erőss Rozália Közreműködött: Leánykar, Horváthné Hargitai Gitta vezetésével, Orff-együttes 2009. március 13. Március 15-i ünnepély az iskolában Helyszín: az iskola aulája Közreműködött: Orff-együttes 2009. március 15. Március 15-i ünnepély az iskolában Helyszín: Alsóbodok Közreműködött: Orff-együttes 2009. április Koncert az egri Gyakorlóiskolák Kórusbemutatóján Helyszín: Eger Vezényelt: Szijjné Sisak Éva Felkészítő karnagyok: Csákányné Rápli Rita, Horváthné Hargitai Gitta Közreműködött: Kicsinyek Kórusa, Gyermekkar 2009. április „A teljesség keresése” A Bolyai-sorozatban megjelenő könyv bemutatója Szerkesztette: Horváthné Hargitai Gitta Közreműködött: Kicsinyek Kórusa, Csákányné Rápli Rita
17
2009. április 23. Bolyai-iskolák találkozója (megnyitó) Helyszín: iskola Közreműködött: Orff-együttes 2009. április 30. Ballagás Helyszín: iskola Közreműködött: Orff-együttes 2009. május 12. Díjkiosztó ünnepség Helyszín: Savaria Egyetemi Központ díszterme Közreműködött: Orff-együttes 2009. május 14. Éneklő Ifjúság (városi bemutató) Helyszín: Don Bosco Művelődési Ház Rendezte: Horváthné Hargitai Gitta Közreműködött: Kicsinyek Kórusa, Gyermekkar, Orff-együttes, Csákányné Rápli Rita, Szijjné Sisak Éva
18
A 2008/2009-ES TANÉV VERSENYEREDMÉNYEI ALSÓ TAGOZAT A VERSENY NEVE
Zrínyi Ilona Matematikaverseny Országos
Zrínyi Ilona Matematikaverseny Megyei
Csapatverseny
Csapatverseny Kalmár László Matematikaverseny Országos 2007/2008. tanév
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
Takáts Bálint
3.b
17.
Takáts Bálint
3.b
1.
Reczetár Donát
3.a
6.
Egri Máté
3.b
7.
Schmall Róbert
3.b
9.
Czibók Réka
3.b
11.
Nemény Dorka
3.a
13.
Barasits Flóra
3.a
14.
Orgován Veronika Egri Máté Reczetár Donát Takáts Bálint
3.a
17.
3.
2.
Tolvaj Máté
4.b
4.
Horváth Péter
4.a
5.
Vida Krisztián
4.a
17.
Kiss Mihály Horváth Péter Tolvaj Máté Vida Krisztián Horváth Péter
4.a
20.
4.
2.
3.a
4.
Rónai Rudolf
3.a
19.
19
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Horváthné Sámson Andrea Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea
Bakó Zsuzsánna Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea Gáspárné Marton Tünde Róka Judit Róka Judit Gáspárné Marton Tünde Róka Judit
Kalmár László Matematikaverseny Megyei
Kenguru Matematikaverseny Országos
Kenguru Matematikaverseny Megyei
Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna
Egri Máté
3.b
1.
Reczetár Donát
3.a
2.
Takáts Bálint
3.b
3.
Harkay Eszter
3.a
5.
Horváth Bence
3.b
5.
Nemény Dorka Schmall Róbert Czibók Réka Falussy Zsigmond Sárvári Dominik Klug Emese Horváth Péter Rónai Rudolf Varga tamás Menyhárt Viktória
3.a 3.b 3.b 3.a 3.a 3.a 4.a 4.a 4.a 4.a
5. 6. 7. 8. 9. 10. 1. 5. 5. 7.
Tolvaj Máté
4.b
8.
Magyar Levente Schmall Róbert
4.a 3.b
10. 5.
Takáts Bálint
3.b
8.
Schmall Róbert Takáts Bálint Reczetár Donát Egri Máté Czibók Réka Pataki Júlia Horváth Bence
3.b 3.b 3.a 3.b 3.b 3.b 3.b
1. 2. 3. 5. 7. 8. 9.
Nagy Mirtill
4.b
1.
Gáspárné Marton Tünde
Vida Krisztián Berényi Alexandra
4.a 4.a
5. 8.
Róka Judit
Pálfi Péter
4.b
9.
Gáspárné Marton Tünde
Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna
Róka Judit Gáspárné Marton Tünde Róka Judit Horváthné Sámson Andrea Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea
4. osztályosok Matematika Tanulmányi Versenye Területi
Horváth Péter
4.a
1.
Tolvaj Máté
4.b
4.
4. osztályosok Matematika Tanulmányi Versenye Megyei
Horváth Péter
4.a
1.
Tolvaj Máté
4.b
4.
Oladi Kobaktörő Matematikaverseny Városi
Egri Máté Schmall Róbert Takáts Bálint Egri Máté Schmall Róbert Takáts Bálint Horváth Péter Vida Krisztián Horváth Péter Kiss Mihály Vida Krisztián Kiricsi Adél Forgács Júlia Pataki Ágoston Varga Áron Kámán Gergő Kiss Kinga Molnár Marcell
3.b 3.b 3.b
1. 1. 2.
Horváthné Sámson Andrea
3.b
1.
Horváthné Sámson Andrea
4.a 4.a
1. 2.
Róka Judit Róka Judit
4.a
1.
Róka Judit
1.b 1.b 1.a 1.a 1.a 2.b 2.b
1. 1. 5. 6. 7. 1. 2.
Starcsevicsné Módly Andrea
Bátai Boldizsár
2.a
5.
Pataki Júlia
3.b
1.
Király Domonkos
3.a
7.
Czibók Réka
3.b
8.
Simon Viktória
4.a
1.
Nagy Mirtill
4.b
5.
Forgács Júlia Kiricsi Adél Kiss Kinga
1.b 1.b 2.b
20. 24. 29.
Pataki Júlia
3.b
19.
Simon Viktória
4.a
23.
Csapat
Csapat
Bendegúz Nyelvészverseny Megyei
Bendegúz Nyelvészverseny Országos
21
Róka Judit Gáspárné Marton Tünde Róka Judit Gáspárné Marton Tünde
Némethné Kiss Márta
Mikics Lászlóné Huszárné Móricz Katalin Horváthné Sámson Andrea Bakó Zsuzsánna Horváthné Sámson Andrea Róka Judit Gáspárné Marton Tünde Starcsevicsné Módly Andrea Mikics Lászlóné Horváthné Sámson Andrea Róka Judit
Arany János Anyanyelvi Verseny Országos 4. osztályosok Magyar Tanulmányi Versenye Területi 4. osztályosok Magyar Tanulmányi Versenye Megyei Szépolvasási és Nyelvhelyességi Verseny Városi Szövegértés és Hangosolvasás Verseny Gyermek Művészeti Fesztivál Mese és Prózamondás Városi Benedek Elek Mesemondó Verseny Városi Gazdag Erzsi Vers- és Mesemondó Verseny Városi Mesék Mátyás Királyról Mesemondó Verseny Területi Országos
Szathmári Júlia Gyimesi Rita Nagy Mirtill
4.b 4.b 4.b
3. 5. 6.
Nagy Mirtill
4.b
2.
Simon Viktória
4.a
6.
Nagy Mirtill
4.b
3.
Gáspárné Marton Tünde
Nagy Mirtill
4.b
1.
Gáspárné Marton Tünde
Pataki Júlia
3.b
3.
Nagy Mirtill
4.b
3.
Keszei Gergely Bendegúz 4.b
1.
Keszei Gergely Bendegúz 4.b
1.
Kárpáti Karina
2.a
1.
Babos Eliza
3.a
3.
Keszei Gergely Bendegúz 4.b
1.
Keszei Gergely Bendegúz 4.b
1.
Keszei Gergely Bendegúz 4.b
4.
22
Gáspárné Marton Tünde Gáspárné Marton Tünde Róka Judit
Horváthné Sámson Andrea Gáspárné Marton Tünde Gáspárné Marton Tünde Gáspárné Marton Tünde Huszárné Móricz Katalin Gáspárné Marton Tünde Gáspárné Marton Tünde
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Váci Mihály szavalóverseny Filipánits Kristóf városi Borsfai Dzsenifer Arany János Filipánits Kristóf nyelvtanverseny Egri Dorottya országos forduló Gelesits Noémi Kazinczy szépkiejtési verseny D. Horváth Vanessza területi forduló Simonyi Zsigmond helyesírási verseny Filipánits Kristóf megyei forduló
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
6. b
3.
Nagyné Erőss Rozália
5. b
7.
Szauer Ágoston
6. b
5.
6. b
4.
7. a
8.
Budainé Boda Mária
5. a
3.
Szauer Ágoston
6. b
8.
Nagyné Erőss Rozália
Nagyné Erőss Rozália
MATEMATIKA A VERSENY NEVE
OKTV Arany Dániel Matematikaverseny Országos döntő
Zrínyi Ilona Matematikaverseny
Zrínyi Ilona Matematikaverseny országos
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Kovács Krisztián Gombos Kristóf Varsányi Márton Németh Ádám Horváth Gábor Hajós Roland Dobos Olivér Pham Hai Péter Derkics Bence Horváth János Pálfi Orsolya Mészáros Nóra Kovács Enikő Németh Tímea
11.c 9.a 9.a 9.a 10.a 5.a 5.a 6.a 6.a 7.b 7.b 7.a 7.a 8.b
Horváth János
7.b
ELÉRT HELYEZÉS
39.
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Hegedüs Beáta Hollerné Gazdag Ilona
dicséret 4. 7. 6. 9. 1. 4. 6. 9. 6. 18.
Németh Gyula Hegedüs Beáta Némethné Békési Ildikó Hegedüs Beáta Némethné Békési Ildikó Benedek György Sütheő Cecilia
Némethné Békési Ildikó
Gordiusz Megyei Matematikaverseny
Kalmár László Megyei Matematikaverseny
Németh Ádám
9.c
1.
Németh Gyula
Cserkuti Milán
9.c
2.
Hollerné Gazdag Ilona
Ujvári Barnabás
9.c
8.
Németh Gyula
Tóth Eszter
11.a
1.
Kiss Márton
11.a
3.
Horváth Adrián
11.a
6.
Németh Bence
12.a
1.
Devecseri Szabolcs
12.a
3.
Boros Csanád Örs
12.a
5.
Roznár Gergő
5.b
1.
Németh Laura
5.a
2.
Dobos Olivér
5.a
3.
Horváth József Áron
5.a
6.
Némethné Békési Ildikó
Gál Tamás
5.b
3.
Sütheő Cecilia
Hajós Roland
5.a
3.
Némethné Békési Ildikó
Németh Kitti
5.b
3.
Bakos Bálint
5.b
5.
Molnár Martina
5.b
5.
Dömötör Zsófia
5.b
6.
Zábó Szabolcs
5.b
6.
Sütheő Cecilia
Kovács Attila
5.a
7.
Némethné Békési Ildikó
Csákváry Réka
5.b
10.
Sütheő Cecilia
Derkics Bence
6.a
8.
Donyec Mihály
6.a
8.
Varga Balázs
6.a
10.
Horváth János
7.b
2.
Mohos Máté
7.a
4.
Németh Patrik
7.a
5.
Pálfi Orsolya
7.b
6.
Horváth Bálint
7.b
9.
Némethné Békési Ildikó
Mészáros Nóra
7.a
9.
Sütheő Cecilia
Benedek György
Németh Gyula Sütheő Cecilia Némethné Békési Ildikó
Sütheő Cecilia
Némethné Békési Ildikó Sütheő Cecilia
Varga Tamás Megyei Matematikaverseny
Varga Tamás Országos Matematikaverseny
Kenguru Megyei Matematikaverseny
Kobaktörő Városi forduló
Kapás Bence
7.b
10.
Mérő László
8.a
1.
Hajnal Bence
8.a
2.
Ipkovics Ágnes
8.b
3.
Sütheő Cecilia
Varga Erzsébet
8.a
7.
Némethné Békési Ildikó
Németh Tímea
8.b
8.
Sütheő Cecilia
Mészáros Nóra
7.a
1.
Mohos Máté
7.a
2.
Kapás Bence
7.b
6.
Mérő László
8.a
6.
Mohos Máté
7.a
60.
Mészáros Nóra
7.a
90.
Németh Ádám
9.c
1.
Gombos Kristóf
9.a
2.
Böröcz Péter
9.b
3.
Cserkuti Milán
9.c
4.
Jedlicska Balázs
9.b
5.
Gehér Péter
9.a
6.
Kónya Bendegúz
9.c
7.
Benkő Csaba
9.c
9.
Varsányi Márton
9.a
10.
Németh Buda
10.b
3.
Süle Dávid
10.c
4.
Tóth Tamás
10.c
5.
Kiss Eszter
10.c
8.
László Levente
10.c
10.
Kiss Márton
11.a
1.
Horváth Adrián
11.a
3.
Tóth Eszter
11.a
5.
Németh Bence
12.a
1.
Boros Csanád Örs
12.a.
4.
7.c
1.
Dali Dominik
25
Némethné Békési Ildikó
Sütheő Cecilia Némethné Békési Ildikó Sütheő Cecilia Németh Gyula
Hollerné Gazdag Ilona
Hegedüs Beáta Hollerné Gazdag Ilona Hegedüs Beáta
Benedek György
Németh Gyula Horváthné Hargitai Gitta
TÖRTÉNELEM A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Savaria Országos Történelem Tanulmányi Pránder Georgina Verseny 7-8. évfolyamos tanulók országos történelem Pintér Lilla versenye 7-8. évfolyamos tanulók Pintér Lilla megyei történelem versenye Megyeri Zsófia Szent Márton városi Varga Erzsébet helytörténeti vetélkedő Vörös Lívia Bara Sándor Cserkuti Milán Sümeghy Dávid 9-10. évfolyamos tanulók Antal Attila megyei történelem Márai Letícia csapatversenye Rácz Ágoston Benkő Csaba Jóna László Tóth Dávid Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Kocsis Teréz országos döntő Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Iker Áron országos döntő
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
10.c
16.
Varga Zoltánné
8.b
16.
Vojnovicsné Vitályos Katalin
8.b
3.
Vojnovicsné Vitályos Katalin
8.a
2.
Vojnovicsné Vitályos Katalin
1. 9.c
4.
Kukor Ferenc
4. 11.b
12.
Kukor Ferenc
12.c
14.
Dr. Vigh Kálmán
FIZIKA A VERSENY NEVE
Eötvös Loránd Fizikaverseny megyei döntő
Fizika OKTV
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Böröcz Péter Rácz Ágoston Jankovics Vince Horváth Andor Tóth Gergely Boros Csanád Örs Boros Csanád Örs Sásdi Krisztián
26
ELÉRT HELYEZÉS
9.b 2. 9.c 1. 10.b 2. 10.c 3. 11.c 3. 12.a 2. 12.a döntőbe jutott 12.b 3.
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Szilágyi Balázs Pájer Szabolcs Szilágyi Balázs Pájer Szabolcs Pájer Szabolcs
BIOLÓGIA A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Pásti Gréta Kelemen Balázs Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Novinszky Péter Döntő Szabó Bence Farkas Lorencz Péter Nagy Eszter Hirschberg Ádám Füredi Andrea Perge Pál Budai Marcell Németh Bence Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny Nagy Eszter Továbbjutók Hollósi Tamara Tóth Gergely Kósa Szimonetta Herczeg Boglárka Molnár Fanni Kovács Szabina Szabó Balázs Szanyi Zoltán Elsősegélynyújtó verseny Simon Péter városi forduló Török Bence Németh Buda Szabó Balázs Elsősegélynyújtó verseny Szanyi Zoltán megyei forduló Simon Péter (országos döntőbe jutottak) Török Bence Csonka Tamás de Jonge Nóra Elsősegélynyújtó verseny Galankó Luca területi forduló Sípos Tímea Pálfi Orsolya Ipkovics Ágnes Szanyi Zoltán Elsősegély ismereti verseny Simon Péter Országos döntő Török Bence
27
11. a 12. b 11. b 12. c 11.b 12. c 12.c 12. b 12. b 12. b 12.a 11. c 11. c 11. c 11.c 11.c 11.c 11.c 10.b 10.b 10.b 10.b 10.a 10.b 10.b 10.b 10.b 10.a 6.a 7.b 7.b 7.b 8.b 10.b 10.b 10.b
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
8. 10. 20. 23. 31.
Baranyai József
2. fordulóba jutott
Baranyai József
1.
Tompek Sándorné
1.
Tompek Sándorné
3.
Tőkéné Czvitkovics Szilvia
4.
Tompek Sándorné
Szombathely Megyei Jogú Város Területi Szervezete Csecsemőgondozási Verseny Megyei Csecsemőgondozási Verseny
Péntek Kata Sági Csenge Palkó Réka
9.a 9.b 9.b
1.
Horváthné Ódor Ildikó Haszon Henrietta
Péntek Kata Sági Csenge Palkó Réka
9.a 9.b 9.b
1.
Horváthné Ódor Ildikó Haszon Henrietta
KÉMIA A VERSENY NEVE
Irinyi János Kémiaverseny Megyei forduló
Irinyi János Kémiaverseny Országos döntő
Hevesy György Kémiaverseny Megyei forduló Hevesy György Kémiaverseny Megyei forduló
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
Ujvári Barnabás Németh Ádám Cserkuti Milán Varsányi Márton Aradi Kristóf Németh Marcell Csonka Máté Gábor Horváth Andor Szabó Rebeka Süle Dávid Németh Buda Gábor Hollósi Barbara Ujvári Barnabás Varsányi Márton Csonka Máté Gábor Németh Buda Gábor Mérő László Dencs Veronika Pálfi Orsolya Kovács Enikő
9.c 9.c 9.c 9.a 9.a 9.a 10.c 10.c 10.c 10.c 10.a 10.a 9.c 9.a 10.c 10.a 8.a 7.b 7.b 7.a
1. 2. 4. 1. 3. 4. 2. 3. 4. 6. 1. 3. 60. 18. 48. 22. 1. 2. 4. 7.
Mérő László
8.a
10.
28
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Takács László
Füzesi István
Takács László Füzesi István Tőkéné Czvitkovics Szilvia Tőkéné Czvitkovics Szilvia
IDEGEN NYELVEK A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Goncsarenko Miléna Gyakorló Iskolák Országos Kívés Blanka Angol Nyelvi Dráma de Jonge Nóra Fesztiválja Nagy Kasza Júlia Katics Veronika Király Zsófia Országos Angol Nyelvi Sinkovits Márk Verseny megyei Gerencsér Dusán Országos Angol Nyelvi Mohos Máté Verseny Megyei Angol Szépkiejtési Goncsarenko Miléna Verseny 5-6. évfolyam Megyei Angol Szépkiejtési Gelesits Noémi Verseny 7-8. évfolyam Szalay Alexandra Országos Német Nyelvi Verseny megyei Sebestyén Mátyás Középiskolai Megyei Német Bokor Barbara Verseny II. kategória Gábriel Dóra Középiskolai Megyei Német Mórocz Míra Verseny III. kategória Fodor Mihály OKTV döntő német nyelv Bíró Andrea Forrás Patrícia OKTV döntő olasz nyelv Tóth Eszter Hajnal Bence Országos Angol Nyelvi Kovács Dániel Verseny megyei Megyeri Zsófia Megyei Angol Szépkiejtési Baranyai Gerda Verseny 7-8.évfolyam Országos Mozaik Kiss Veronika tanulmányi verseny TITOK országos német Szalay Alexandra nyelvi levelezőverseny Magyar Dániel Megyei Angol Projekt Takács Ádám Verseny 5-6. évfolyam Vizserálek Rájen Bándoli Júlia Megyei Angol Projekt Baranyai Gerda Verseny 7-8. évfolyam Zsiga Rebeka Német szépolvasási és szövegértési verseny
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
6.a
2.
Szabó Beatrix
7.a 8.b 7.b
9. 6. 2.
7.b
4.
Rezner Józsefné
6.a
4.
Szabó Beatrix
7.a
1.
Szabó Beatrix
7.a 8.a 9.c 9.c 10.c 10.c 10.c 12.b 11.a 8.a 8.a 8.a
2. 4. 8. 8. 4. 8. 17. 22. 21. 1. 2. 6.
Mézesné Szabó Katalin Vargáné Lengyel Ibolya
8.a
3.
Tar Hajnalka
7.b
4.
7.a
4.
Mézesné Szabó Katalin
6.a
1.
Szabó Beatrix
8.a
3.
Tar Hajnalka
Lőrincz Klára Tímea
7.a
3.
Haág Anita
7.c
2.
Szabó Beatrix Rezner Józsefné
Bencsics Marianna Góczánné Molnár Éva Góczánné Molnár Éva Darab Laura Piri Adrienn Tar Hajnalka
Mézesné Szabó Katalin Darab Laura
INFORMATIKA A VERSENY NEVE
Nemes Tihamér Országos Tanulmányi Verseny Alkalmazói kategória Országos Döntő C3 Szabadfogású Országos Informatika Verseny Nemes Tihamér Országos Tanulmányi Verseny Programozói kategória 2. fordulóba jutott Informatika OKTV Alkalmazói kategória 2. fordulóba jutott MOZAIK Tanulmányi Verseny Országos Döntő FIRSTEP KUPA országos számítástechnikai verseny Országos Döntő ThinkQuest Magyarország Országos Verseny Logo Országos Programozó Verseny Megyei döntő Logo Országos Programozó Verseny Országos döntő
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Böröcz Péter
9.b
46.
Dobre Norbert
Orosz Ádám
9.a
7.
Dobre Norbert
Böröcz Péter
9.b
Varsányi Márton
9.a
Radányi Rómeó
11.a
Farkas Gábor
11.b
Antal Gergő
12.a
Németh Levente
12.c
Horváth János
7.b
4.
Dobre Norbert
Simon Zsolt
6.b
1.
Dobre Norbert Iglódi Ilona Dobre Norbert
Dobre Norbert Dobre Norbert Németh Gyula Dobre Norbert Iglódi Ilona
Orosz Ádám Varsányi Márton Szabó Balázs
9.a
4.
10.b
1.
Németh Buda
10.b
2.
Pernyész Máté
10.b
3.
Varga László
10.b
4.
Szabó Balázs
10.b
10.
Németh Buda
10.b
18.
Pernyész Máté
10.b
19.
30
Iglódi Ilona
Iglódi Ilona
Kispál Anna Roznár Levente Devecseri Szabolcs Kovács Dániel Mérő László Magyar Dániel Novinszky Judit Orosz Ádám V. Neumann János Varsányi Márton Nemzetközi Tehetségkutató Németh Enikő Verseny Döntő Kovács Lilla Szűcs Eszter Németh Laura Mecséri Borbála Palkovits Luca Csapatverseny
III. Béla Informatika Verseny Megyei döntő
Böröcz Péter Lendvai Márk Varsányi Márton Varsányi Márton Böröcz Péter Radetzky Balázs
Filipánits Kristóf Megyei Informatika Verseny Döntő Simon Zsolt Antal Márton Dusza Árpád Országos Programozói Emlékverseny Regionális forduló Bercsényi & H-Multimédia Informatika Verseny
Böröcz Péter Varsányi Márton Szendrői Fruzsina Osztrosits Petra
5.a 5.a 12.a
1. 1. 2.
8.a
2.
Dobre Norbert Iglódi Ilona Iglódi Ilona Németh Gyula
6.a 5.a
2. 2. Dobre Norbert 2. 9.a Közönségdíj 9.a 3. Dobre Norbert 7.a 3. Iglódi Ilona 5.a 3. 9.b 4. Dobre Norbert 5.a 4. Dobre Norbert 7.a 5. Iglódi Ilona Dobre Norbert 7.a 5. Iglódi Ilona Dobre Norbert 5-12. 1. Iglódi Ilona Németh Gyula 9.b 9.b 6. Dobre Norbert 9.a 9.a 2. Dobre Norbert 9.b 6. Sütheő Cecília Dobre Norbert 6.b 2. Iglódi Ilona 6.b 4. Dobre Norbert Dobre Norbert 6.b 5. Iglódi Ilona Dobre Norbert 6.a 6. Iglódi Ilona 9.b Dobre Norbert 9.a 8.b
1.
Iglódi Ilona Sütheő Cecilia
KÖNYV-KÖNYVTÁRHASZNÁLAT A VERSENY NEVE
Bod Péter könyv-könyvtárhasználati verseny Megyei forduló Bod Péter könyv-könyvtárhasználati verseny Megyei forduló Bod Péter könyv-könyvtárhasználati verseny Országos írásbeli döntő Bod Péter könyv-könyvtárhasználati verseny Országos írásbeli döntő
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Filipánits Kristóf
6.b
1.
Horváthné Szandi Ágnes
Lőrincz Klára
7.a
5.
Horváthné Szandi Ágnes
Németh Buda
10.b
9.
Horváthné Szandi Ágnes
Horváth Andor
10.c
12.
Horváthné Szandi Ágnes
RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Dési Huber István rajz és vizuális kultúra megyei tanulmányi verseny
Kelenik Barbara
7.c
3.
Kocsis Zsolt
Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményének Éós programjában meghirdetett „Hellastól az Indusig” pályázat
„Bolyai 10” csapat: Fejes Fruzsina Goda Zsófia Keresztényi Eszter Kocsis Klára Nagy Rita
10.a
5.
Kocsis Zsolt
MOZGÓKÉP- ÉS MÉDIAISMERET A VERSENY NEVE
Pécsi Diákfilm Fesztivál (országos)
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Bolyai Animációs Műhely
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
Biczó Antal 1. Dobre Norbert kategóriadíj Nagyné Erőss Rozália
TÁRSASTÁNC A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
Vámos Róbert Borostyán Kupa Dunántúli Zelevics Fruzsina Verseny Gyermek I. Auer Laura Standard Fodor Lili Vámos Róbert Zelevics Fruzsina Borostyán Kupa Dunántúli Auer Laura Verseny Gyermek I. Latin Fodor Lili Gombor Bálint – Grúbelnik Vanessa Wolf Kornél – Borostyán Kupa Dunántúli Gombás Tíra Verseny Gyermek II. Varga Bálint – Gróf Standard Dalma Wolf Kornél – Gombás Tíra Szemes Bence – Borostyán Kupa Dunántúli Gál Alexandra Verseny Gyermek II. Latin Keszei Gergely Bendegúz Hegedüs Kata Fonyó Máté – Fukcius Réka Galambos Bernát – Borostyán Kupa Dunántúli Bontovics Fanni Verseny Junior I. Standard Wolf Kornél – Nagypál Bianka Köves Gábor – Kovács Lilla Fonyó Máté – Fukcius Réka Galambos Bernát – Borostyán Kupa Dunántúli Bontovics Fanni Verseny Junior I. Latin Wolf Kornél – Nagypál Bianka Köves Gábor – Kovács Lilla Fonyó Máté – Borostyán Kupa Dunántúli Gombás Tíra Verseny Junior II. Standard Wolf Dániel Nagypál Tamás
33
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
3.b 3.a 3.b 3.a 3.b 3.a 3.b 3.a 2.b 2.b
4. 4. 5. 8. 5. 5. 7. 8. 9. 9.
4.b 4.b 3.b
1. 1. 7.
Kummer Zsuzsanna
4.b
2. 2. 7. 7. 10. 10.
Kummer Zsuzsanna
5.a 5.b 5.a 5.b 4.b 4.b 4.b 5.a 5.a 5.b 5.a 5.b 4.b 4.b 4.b 5.a 5.a 4.b 8.b 8.a
1. 1. 2. 2. 3. 3. 4. 4. 1. 1. 2. 2. 4. 4. 7. 7. 1. 1. 4. 5.
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Borostyán Kupa Dunántúli Verseny Junior II. Latin Borostyán Kupa Dunántúli Verseny Ifjúsági Standard Borostyán Kupa Dunántúli Verseny Ifjúsági Latin Alpokalja Területi Verseny Gyermek I. Standard Alpokalja Területi Verseny Gyermek I. Latin
Alpokalja Területi Verseny Gyermek II. Standard
Alpokalja Területi Verseny Gyermek II. Latin
Alpokalja Területi Verseny Junior I. Standard
Alpokalja Területi Verseny Junior I. Latin
Fonyó Máté – Gombás Tíra Wolf Dániel Nagypál Tamás Ferka Róbert – Kovács Nikolett Tóth Tamás – Szűcs Eszter Ferke Róbert – Kovács Nikolett Vámos Róbert – Zelevics Fruzsina Auer Laura Fodor Lili Vámos Róbert – Zelevics Fruzsina Fodor Lili Auer Laura Wolf Kornél – Gombás Tíra Szemes Bence – Gál Alexandra Keszei Gergely Bendegúz Hegedüs Kata Wolf Kornél – Gombás Tíra Szemes Bence – Gál Alexandra Fonyó Máté – Gombás Tíra Galambos Bernát – Bontovics Fanni Wolf Kornél – Nagypál Bianka Köves Gábor – Kovács Lilla Fonyó Máté – Gombás Tíra Galambos Bernát – Bontovics Fanni Wolf Kornél – Nagypál Bianka Köves Gábor – Kovács Lilla
34
5.a 4.b 8.b 8.a 9.b 9.a 9.b 9.b 9.b 9.a 3.b 3.a 3.b 3.a 3.b 3.a 3.a 3.b
1. 1. 2. 4. 3. 3. 5. 5. 7. 7. 3. 3. 4. 6. 3. 3. 4. 7.
4.b
1. 1. 9. 9. 10. 10.
4.b 5.a 4.b 5.a 5.b 4.b 4.b 4.b 5.a 5.a 4.b 5.a 5.b 4.b 4.b 4.b 5.a
2. 2. 5. 5. 1. 1. 2. 2. 3. 3. 4. 4. 1. 1. 3. 3. 6. 6. 9. 9.
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna Kummer Zsuzsanna Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Alpokalja Területi Verseny Junior II. Standard Alpokalja Területi Verseny Junior II. Latin
Wolf Dániel Nagypál Tamás Wolf Dániel Nagypál Tamás Freka Róbert – Kovács Nikolett Alpokalja Területi Verseny Tóth Tamás – Ifjúsági Standard Szűcs Eszter Hajnal Bence – Csollány Boglárka Tóth Tamás – Alpokalja Területi Verseny Szűcs Eszter Ifjúsági Latin Freka Róbert – Kovács Nikolett Goldance Kupa Országos Fonyó Máté – Verseny Junior Standard Gombás Tíra Goldance Kupa Országos Fonyó Máté – Verseny Junior Latin Gombás Tíra Csollány Boglárka Ferka Róbert Galambos Bernát Galambos Fruzsina Országos Reneszánsz Gála Hajnal Bence Budapest Horváth László Alpokalja Területi Verseny Konczér Cintia Hatosfogat Művészeti Leidli Odett Verseny Nagypál Tamás Campanella Táncegyüttes Németh Kinga Pálfi Orsolya Szűcs Eszter Tóth Tamás
35
8.a 8.b 8.a 8.b 9.b 9.a 9.b 9.b 8.a 9.b 9.b 9.b 9.b 9.a 5.a 4.b 5.a 4.b 9.b 9.b 5.a 7.c 8.a 8.a 7.c 7.c 8.a 9.b 6.b 9.b 9.b
1. 2. 1. 3. 2. 2. 5. 5. 7. 7. 7. 7. 10. 10.
Kummer Zsuzsanna Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
Kummer Zsuzsanna
4.
Kummer Zsuzsanna
16.
Kummer Zsuzsanna
1.
Kummer Zsuzsanna
TESTNEVELÉS A VERSENY NEVE
TANULÓ NEVE, OSZTÁLYA
ELÉRT HELYEZÉS
FELKÉSZÍTŐ TANÁR
2007/2008-as tanév (a 2007/2008-as évkönyv lezárása utáni eredmények) ATLÉTIKA ORSZÁGOS DÖNTŐ EGYÉNI ÉS VÁLTÓBAJNOKSÁG KALAPÁCSVETÉS Németh Eszter 11.b 2. DISZKOSZVETÉS Németh Eszter 11.b 4. SÚLYLÖKÉS Németh Eszter 10.b 7. 1500 MÉTER Fodor Mihály 9.c 3. Varga Réka 9.c Csollány Boglárka 8.a 4x600 MÉTER 7. Roznár Rita 7.a Zsiga Rebeka 7.a KOSÁRLABDÁZÁS ORSZÁGOS DÖNTŐ Berényi Barna 6.a Czömpöly Ottó 5.b Hacker Erik 5.a Kelemen Péter 6.c Kiss Máté 6.a Kovács Bence 5.b III. KORCSOPORT 4. Kunecz Tamás 6.a Németh Patrik 6.a Popgyákunik Balázs 5.c Tóth Norbert Benjámin 5.a Zsoldos Dániel 6.c Zsoldos Péter 6.c TRIATLON MEGYEI BAJNOKSÁG Wágner Péter 4.a 1. Vida Krisztián 3.a 4. II. KORCSOPORT Borsfai Dzsenifer 4.a 2. Nagypál Bianka 3.b 3.
36
Móricz Attila Kiss Péter
Károly Frigyes
Móricz Attila
Földesné Bolfert Erika
III. KORCSOPORT
IV. KORCSOPORT
IV. KORCSOPORT
Mester Dóra Cserjési Zoé Gerencsér Lilla Mester Dóra Cserjési Zoé Gerencsér Lilla Kívés Bendegúz Lorencz Péter Krammer Vilmos Horváth Dániel Lorencz Péter Krammer Vilmos Horváth Dániel
6.b 6.a 6.a 6.b 6.a 6.a 7.c 10.b 9.a 10.c 10.b 9.a 10.c
1. 2. 4. 1. 2. 1. 2. 4. 1.
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG III. KORCSOPORT
V. KORCSOPORT
Mester Dóra 6.b Cserjési Zoé 6.a Gerencsér Lilla 6.a Lorencz Péter 10.b Krammer Vilmos 9.a Harangozó Martin 10.b VÍZILABDA - SULIPOLÓ
3. Földesné Bolfert Erika 3.
ORSZÁGOS DÖNTŐ
IV. KORCSOPORT
Ács Dávid Avas Levente Borsfai Dániel Borsos Márk Gazdag Dávid Őri Gergely Sebestyén Mátyás Sinkovits Márk Tóth Tamás
7.b 6.c 8.a 7.b 7.b 8.a 7.a 7.b 8.b
5.
Kiss Péter
2008/2009-es TANÉV ATLÉTIKA VÁROSI TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG Virágh Máté Varga kornél Felföldi Tamás II. KORCSOPORT Varga Áron Marton György Molnár Marcell Papp Réka Németh Rebeka Soós Alexandra II. KORCSOPORT Egervölgyi Boglárka Horváth Anna Oroszy Rebeka MEGYEI TÖBBPRÓBA BAJNOKSÁG Szekér Benita Nagy Mirtill Magyarics Zoé II. KORCSOPORT Hegyi Júlia Pham Lan Ivett Király Boróka Sipos Gergő Sipos Gergő Sümegi Ágoston II. KORCSOPORT Szuhai Botond Koller Domonkos Kiss Mihály Mészáros Gergő Csire Virág Kovács Fruzsina III. KORCSOPORT
Goncsarenkó Milena Katics Eszter Szabó Réka Katics Veronika
38
2.a 2.a 2.a 2.b 2.b 2.b 2.a 2.a 2.a 2.b 2.b 1.b 4.b 4.b 4.a 3.a 3.a 3.a 4.b 4.b 4.a 4.b 3.b 4.a 3.b 6.a 6.b 6.a 6.a 6.b 6.a
2.
3. Grénus Gabriella Hérincsné Markó Edina
3.
5.
4.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina
5.
5.
Károly Frigyes
Sipos Bence 5.a Petrovics Alex 5.a Kovács Gellért 5.a III. KORCSOPORT 8. Zábó Szabolcs 5.b Gál Tamás 5.b Bakos Bálint 5.b Bajnok Borbála 9.a 4. Zsiga Rebeka 8.a 7. Rosanics Petra 8.b 8. Bajnok Borbála 9.a IV. KORCSOPORT Zsiga Rebeka 8.a Osztrosics Petra 8.b 2. Forrás Fernanda 8.b Pál Boróka 8.b Hegyi Zsanett 8.a Sinkovits Márk 8.b 3. Borsos Márk 8.b 5. Gazdag Dávid 8.b 10. Sinkovits Márk 8.b IV. KORCSOPORT Borsos Márk 8.b Gazdag Dávid 8.b 1. Mór András 8.b Pusztai Péter 7.b Csillag Márton 7.a IV. KORCSOPORTOS MEGYEI EGYÉNI-, VÁLTÓ- ÉS CSAPATBAJNOKSÁG Csillag Márton 7.a 3. 300 MÉTER Pusztai Péter 7.b 7. Pernyész Marcell 7.a 9. Pusztai Péter 7.b 5. TÁVOLUGRÁS Csillag Márton 7.a 8. Pernyész Marcell 7.a 9. 1500 MÉTER Németh Dávid 7.b 3. Kívés Bendegúz 8.c Hedari Dániel 8.c 4x1000 MÉTER 1. Gazdag Dávid 8.b Avas Levente 7.c
Kunecz Árpád
Halmos Ildikó Károly Frigyes
Kiss Péter Kunecz Árpád
Kiss Péter Kunecz Árpád Móricz Attila
8.b 3. 8.b 4. 8.a 7. 300 MÉTER 8.a 8. KISLABDAHAJÍTÁS 9.a 2. 8.a Fodor Dóra 8.a Magyar Laura SÚLYLÖKÉS 8.a 3. Neu Bianka 8.b Pál Rebeka 8.b Tarnai Anna 9.a Bajnok Borbála 8.a Fodor Dóra KISLABDAHAJÍTÁS 8.a 3. Magyar Laura 8.a Neu Bianka 8.b Tarnai Anna 1500 MÉTER 8.a 1. Altay Csilla 7.a Cserjési Zoé 8.b Zsiga Rebeka 4x600 MÉTER 1. 8.b Lőrinczy Laura 8.b Roznár Rita Pál Rebeka 8.b Bajnok Borbála 9.a Osztrosics Petra 8.b Forrás Fernanda 8.b Altay Csilla 8.b 10x200 MÉTER 2. Sinkovits Márk 8.b Csillag Márton 8.b Pusztai Péter 7.b Gazdag Dávid 8.b Sütő Előd 8.c KÖZÉPISKOLÁS MEGYEI EGYÉNI-, VÁLTÓ- ÉS CSAPATBAJNOKSÁG 200 MÉTER Kívés Borbála 10.b 4. 400 MÉTER Kívés Borbála 10.b 2. 800 MÉTER Csollány Boglárka 9. 1. 100 MÉTER
Osztrosics Petra Forrás Fernanda Kiss Virág Bándoli Júlia Bajnok Borbála
40
Halmos Ildikó Károly Frigyes
Halmos Ildikó Károly Frigyes Kiss Péter Kunecz Árpád Móricz Attila
Halmos Ildikó Kiss Péter Kunecz Árpád
1500 MÉTER KALAPÁCSVETÉS DISZKOSZVETÉS SÚLYLÖKÉS TÁVOLUGRÁS MAGASUGRÁS
4x400 MÉTER
4x800 MÉTER
100 MÉTER 200 MÉTER 400 MÉTER
800 MÉTER
1500 MÉTER
3000 MÉTER
Bálint Noémi Csollány Boglárka Bálint Lilla Németh Eszter Németh Eszter Németh Eszter Kiss Viktória Pósfai Boglárka Avas Kinga Kívés Borbála Csollány Boglárka Pósfai Boglárka Kiss Viktória Kívés Borbála Bálint Noémi Bálint Lilla Lőrinczi Dóra Kiss Gergő Ruisz Gergő Kiss Gergő
12.c 9.b 10.c 12.b 12.b 12.b 12.b 10.b 10.b 10.b 9.b 10.b 12.b 10.b 12.c 10.c 11.b 11.a 11.c 11.a
1. 2. 3. 2. 2. 2. 1. 1. 4.
Tóth Balázs Varga Márton Fodor Mihály Csonka Tamás Benkő Csaba Krammer Vilmos
11.c 11.b 10.c 10.a 9.c 10.a
Wágner Gergő Tóth Balázs Kun-Pál Mátyás Lorencz Péter Harangozó Martin Tóth Gergő Kun-Pál Mátyás Lorencz Péter
11.b 11.c 11.b 11.b 11.b 11.c 11.b 11.b
1. 2. 3. 1. 2. 4. 5. 2. 3. 2. 5. 4. 6. 1.
41
2.
3.
7. 8. 8.
Móricz Attila
TÁVOLUGRÁS
MAGASUGRÁS
4x100 MÉTER
4x400 MÉTER
4x1500 MÉTER
Csonka Tamás
10.a
Szöllősi Dániel Wágner Gergő Nagy Bence Tőke Zoltán Csonka Tamás Nagy Bence Tőke Zoltán Kiss Gergő Nagy Bence Ruisz Gergő Tőke Zoltán Fodor Mihály Tóth Balázs Tőke Zoltán Varga Márton Lorencz Péter Tóth Balázs Fodor Mihály László Levente
10.a 11.b 11.c 11.c 10.a 11.c 11.c 11.a 11.c 11.c 11.c 10.c 11.c 11.c 11.b 11.b 11.c 10.c 10.c 10.a 11.c 11.b 11.c 11.b
Szöllősi Dániel Ruisz Gergely TÁVOLUGRÁS Peltzer Ármin Nagy Bence Borbás Ramón VÁROSI MEZEI FUTÓBAJNOKSÁGOK Marton György Mester András Marton György Mester András I. KORCSOPORT Zoller Norbert Tátrai Soma Varga Kornél Virágh Máté
2.b 2.b 2.b 2.b 1.a 1.a 2.a 2.a
2. 4. 5. 6. 7. 1. 3. 6.
4.
2.
1.
3.
1. 4.
2.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina
Egervölgyi Boglárka Soós Alexandra Egervölgyi Boglárka Soós Alexandra Józsa Virág I. KORCSOPORT Baldauf Panka Németh Rebeka Goncsarenkó Karina Rónafalvi Cili Nagy Krisztina Király Piroska Csébits Nóra Király Boróka Csébits Nóra II. KORCSOPORT Király Boróka Auer Gréta Hegyi Júlia Sipos Laura MEGYEI MEZEI FUTÓBAJNOKSÁGOK Csébics Eszter Kívés Blanka Borsfai Dzsenifer Csébics Eszter III. KORCSOPORT Kívés Blanka Borsfai Dzsenifer Havasi Laura Tóth Zsaklin Altay Csilla Zsiga Rebeka Cserjési Zoé Mestrer Dóra Roznár Rita IV. KORCSOPORT Lőrinczy Laura Altay Csilla Zsiga Rebeka Cserjési Zoé Mester Dóra Roznár Rita V. KORCSOPORT Lőrinczy Dóra
43
2.b 2.a 2.b 2.a 1.a 1.a 2.a 2.a 2.a 2.a 1.a 5.c 3.a 5.c 3.a 4.a 3.a 3.b
2. 4.
7.b 6.a 5.b 7.b 6.a 5.b 5.b 6.c 8.a 8.b 7.a 7.b 8.b 8.b 8.a 8.b 7.a 7.b 8.b 11.b
1. 2. 5.
1.
1. 6.
2.
1.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina Károly Frigyes
1. 2. 3. 4. 5. 7.
Halmos Ildikó Károly Frigyes
1.
5.
Kívés Bendegúz Hedari Dániel Gazdag Dávid Kívés Bendegúz IV. KORCSOPORT Hedari Dániel Gazdag Dávid Sinkovits Márk Avas Levente Lorencz Péter Fodor Mihály Lorencz Péter V. KORCSOPORT Fodor Mihály László Levente Benkő Csaba Gehér Péter Elekes Attila Tóth Balázs Sági Csanád Tóth Gergő VI. KORCSOPORT Elekes Attila Tóth Balázs Sági Csanád Tóth Gergő ORSZÁGOS MEZEI FUTÓBAJNOKSÁGOK Kívés Blanka Csébits Eszter Kívés Blanka III. KORCSOPORT Csébits Eszter Borsfai Dzsenifer Havasi Laura Kovács Fruzsina Altay Csilla Altay Csilla Cserjési Zoé IV. KORCSOPORT Zsiga Rebeka Mestrer Dóra Roznár Rita
8.c 8.c 8.b 8.c 8.c 8.b 8.b 7.c 11.b 10.c 11.b 10.c 10.c 9.c 9.a 12.a 11.b 12.a 11.b 12.a 11.b 12.a 11.b 6.a 7.b 6.a 7.b 5.b 5.b 6.b 8.a 8.a 7.a 8.b 7.b 8.b
2. 5. 7. Kiss Péter Móricz Attila 1.
2. 3.
2.
3. 4. 5. 10.
Kiss Péter Kunecz Árpád
Kunecz Árpád Móricz Attila
1.
2. 4.
1.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Károly Frigyes
4.
1.
Halmos Ildikó Károly Frigyes
IV. KORCSOPORT
V. KORCSOPORT
VI. KORCSOPORT
MEGYEI BAJNOKSÁG II. KORCSOPORT
Kívés Bendegúz Hedari Dániel Avas Levente Gazdag Dávid Sinkovits Márk Lorencz Péter Fodor Mihály Harangozó Martin László Levente Csonka Tamás Tóth Balázs Németh Bence Sági Csanád Tóth Gergő Elekes Attila DUATLON
Király Boróka Kívés Blanka III. KORCSOPORT Borsfai Dzsenifer Goncsarenkó Milena Mester Dóra Cserjési Zoé IV. KORCSOPORT Kívés Bendegúz Hedari Dániel Lorencz Péter V. KORCSOPORT Krammer Vilmos ORSZÁGOS BAJNOKSÁG ‘B' KATEGÓRIA Kívés Blanka Borsfai Dzsenifer Goncsarenkó Milena III. KORCSOPORT Kívés Blanka Borsfai Dzsenifer Goncsarenkó Milena Kívés Bendegúz Hedari Dániel IV. KORCSOPORT Kívés Bendegúz Hedari Dániel Avas Levente
8.c 8.c 7.c 8.b 8.b 11.b 10.c 11.b 10.c 10.c 11.b 12.a 12.a 11.b 12.a
8.
Kiss Péter Móricz Attila
1.
Kiss Péter Kunecz Árpád
22.
Kunecz Árpád Kollerics Barnabás
3.a 6.a 5.b 6.a 7.b 7.a 8.c 8.c 11.b 10.a
1. 1. 3. 5. 1. 2. 1. 2. 1. 2.
Halmos Ildikó
6.a 5.b 6.a 6.a 5.b 6.a 8.c 8.c 8.c 8.c 7.c
2. 8. 9. 1. Halmos Ildikó 2. 4. 2.
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG 'A' KATEGÓRIA III. KORCSOPORT Kívés Blanka 6.a Mester Dóra 7.b IV. KORCSOPORT Cserjési Zoé 7.a V. KORCSOPORT Krammer Vilmos 10.a KERÉKPÁROZÁS ORSZÁGOS EGYÉNI IDŐFUTAMOS VERSENY III. KORCSOPORT Goncsarenko Miléna Mester Dóra Cserjési Zoé ORSZÁGOS TÖMEGRAJTOS MEZŐNYVERSENY III. KORCSOPORT Kívés Blanka IV. KORCSOPORT
IV. KORCSOPORT ORSZÁGOS ÖSSZETETT III. KORCSOPORT IV. KORCSOPORT
Mester Dóra Cserjési Zoé Kívés Bendegúz Kívés Blanka Mester Dóra Cserjési Zoé
4. 4. 9. 18.
6.a 7.b 7.a
9. 1. 4.
6.a 7.b 7.a 8.c
1. 2.. 4. 7.
6.a 7.b 7.a
3. 1. 4.
ORSZÁGOS MONTAIN BIKE IV. KORCSOPORT 7.b Mester Dóra KOSÁRLABDÁZÁS Szabó Réka 6.b Németh Kitti 5.b Katics Veronika 6.a Bozsó Babett 6.a Baán Nikolett 7.c MEGYEI DIÁKOLIMPIA Csákváry Réka 5.b III. KORCSOPORT Dömötör Zsófia 5.b Gerencsér Lilla 7.a Imre Enikő 6.c Rákos Tímea 5.b Török Luca 6.c Makrai Dóra 6.b
Halmos Ildikó
2.
3.
Károly Frigyes
Bajnok borbála Gerencsér Lilla Horváth Anna Katics Veronika Kovács Enikő ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Németh Enikő IV. KORCSOPORT Neu Bianka Pintér Lilla Rákos Noémi Szendrői Fruzsina Takács Fruzsina Tóth Dóra Avas Ancilla Avas Kinga Goda Zsófia Horváth Ágnes ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Neu Bianka V. KORCSOPORT Pintér Lilla Szalay Gabriella Szendrői Fruzsina Tóth Dóra Varga Réka Vargyas Lilián Avas Ancilla 9. b Avas Kinga 10. b Bódi Nikoletta 12. a Goda Zsófia 10. a Horváth Ágnes 10. b AMATŐR KOSÁRLABDA Janzsó Alexandra 12. b ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Konti Klára 11. b Kukor Sára 11. b Szalay Gabriella 10. c Varga Réka 10. c Vargyas Lilián 9. c
9.a 7.a 9.b 6.a 7.a 7.a 8.a 8.b 7.a 8.b 8.c 8.b 9.b 10.b 10.a 10.b 8.a 9. b 10.c 8.b 8.b 10. c 9.c 9.b 10.b 12.a 10.a 10.b 12.b 11.b 11.b 10.c 10.c 9.c
megyei 1.
3.
Kollerics Barnabás
megyei 1.
Kollerics Barnabás 3.
1.
Kollerics Barnabás
Berényi Barna Cömpöly Ottó-Sámuel Hacker Erik Hódi Patrik Kártyás Patrik László MEGYEI DIÁKOLIMPIA Kovács Bence III. KORCSOPORT Kukor Dániel Miklós Lendvai Richárd Márton Petrács Lőrinc Popgyákunik Balázs Tóth Barna Tóth Norbert Benjamin Varga Soma Bebes Mátyás Berényi Barna Füredi Árpád Hódi Patrik Horváth Márton Kelemen Péter TERÜLETI DIÁKOLIMPIA Kiss Máté IV. KORCSOPORT Kunecz Tamás Németh Marcell Papp Tamás Popgyákunik Balázs Sümegi Kristóf Tóth Kornél Zsoldos Dániel Zsoldos Péter Debreczeni Máté Gálffy Áron Komálovics András Kovács Barnabás AMATŐR KOSÁRLABDA Kovács Dominik ORSZÁGOS BAJNOKSÁG Perge Dávid Perge Pál Polyák Mázé Schmall Gyula Varga Márton Varga Máté
7.a 6.b 6.a 6.b 6.a 6.b 6.b 5.b 5.b 6.c 5.b 6.a 6.a 9.b 7.a 9.a 6.b 8.a 7.c 7.a 7.a 9.a 8.b 6.c 9.a 8.c 7.c 7.c 11.a 12.a 10.c 11.a 10.a 11.b 12.b 12.c 9.a 11.b 11.c
1.
területi döntőbe jutott
Móricz Attila
megyei 2.
3.
Móricz Attila
7.
Kunecz Árpád
KÖTÉLUGRÁS MEGYEI DIÁKOLIMPIA - EGYÉNI "A" KATEGÓRIA II. KORCSOPORT Eke Dominik 4.a III. KORCSOPORT Kovács Fruzsina 6.b Lőrinczy Laura 8.b IV. KORCSOPORT Zsiga Rebeka 8.a Bata Zsófia 8.c V. KORCSOPORT Lőrinczy Dóra 11.b ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA - EGYÉNI "A" KATEGÓRIA II. KORCSOPORT Eke Dominik 4.a III. KORCSOPORT Kovács Fruzsina 6.b Lőrinczy Laura 8.b Bata Zsófia 8.c IV. KORCSOPORT Szendi Petra 8.a Zsiga Rebeka 8.a V. KORCSOPORT Lőrinczy Dóra 11.b RITMIKUS GIMNASZTIKA ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA 4.b Hegedüs Kata 3.b Klug Emese II. KORCSOPORT 3.b Orbán Gréta 3.b Pataki Júlia 3.b Pethő Julianna 11.b Ferenczi Nóra 11.c Jánosa Júlia V. KORCSOPORT 10.b Nagy Judit 11.a Orosz Júlia TORNA
ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ I-II. KORCSOPORT
Szekér Benita Nagy Mirtill Büki Alexa Gál Alexandra Füle Anna Hegyi Júlia
4.b 4.b 4.b 4.b 4.a 3.a
3. 2. 4. 5. 6. 3. 1. 2. 1. 5. 3.
14.
Nagy Béláné
4.
Nagy Béláné
megyei 2. 7.
Grénus Gabriella
Szabó Júlia Glocknitzer Júlia ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Baranyai Réka III-IV. KORCSOPORT Kívés Blanka Goncsarenko Miléna Varga Zsófia Roznár Katalin Kívés Borbála Pósfai Boglárka ORSZÁGOS DÖNTŐ Nádasi Zsófia III-IV. KORCSOPORT Kiss Dorottya Sztastyik Tamara Kiss Viktória ÚSZÁS MEGYEI DIÁKOLIMPIA I. KORCSOPORT Molnár Marcell Benke Brúnó 50 M GYORSÚSZÁS Németh Rebeka Goncsarenkó Karina Molnár Marcell Benke Brúnó 50 M HÁTÚSZÁS Sibinger Mátyás Tolvaj Péter Marton György 50 M MELLÚSZÁS Goncsarenkó Karina MEGYEI DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORT Widder Botond Tolvaj Máté 50 M GYORSÚSZÁS Csébits Nóra Homolya Melánia Pethő Júlianna Tolvaj Máté Sipos Gergő Magyarics Zoé 50 M HÁTÚSZÁS Csébits Nóra Pethő Júlianna Hegyi Júlia Pham Lan Ivett
7.a 7.a 7.a 6.a 6.a 5.a 5.b 10.b 10.b 9.a 11.a 11.a 12.b
megyei 1.
2.b 2.a 2.a 2.a 2.b 2.a 2.b 2.b 2.b 2.a
2. 3. 3. 9. 1. 3. 7. 10. 5. 2.
Grénus Gabriella Hérincsné Markó Edina
4.a 4.b 5.c 4.a 3.b 4.b 4.b 4.a 5.c 3.b 3.a 3.a
2. 7. 3. 6. 9. 3. 5. 1. 2. 3. 9. 10.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina
7.
Grénus Gabriella
megyei 1. 9.
Grénus Gabriella
4.a Widder Botond 4.a Magyarics Zoé 4.a Widder Botond Tolvaj Máté 4.b 4x50 M GYORSVÁLTÓ 4.b Sipos Gergő Zsömbölygei Dávid 4.b 4.a Magyarics Zoé 5.c Csébits Nóra 4x50 M GYORSVÁLTÓ 3.b Pethő Julianna Hegyi Júlia 3.a MEGYEI DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT „A" KATEGÓRIA 6.c Hajós Kornél 6.c Boda Ágoston 6.b Németh Bálint 100 M GYORSÚSZÁS 6.b Borsos Petra 6.a Petroczki Réka 5.c Csóka Dóra 7.b Csébits Eszter 6.a Sibinger Zsuzsanna 100 M HÁTÚSZÁS 7.b Csébits Eszter Hajós Kornél 6.c 6.b Németh Bálint 5.b Gemeiner Barnabás 100 M MELLÚSZÁS 6.a Petroczki Réka 6.a Sibinger Zsuzsanna 6.a Kívés Blanka 6.b Borsos Petra 100 M PILLANGÓÚSZÁS 5.c Csóka Dóra 6.c Hajós Kornél 6.c Boda Ágoston 6x50 M GYORSVÁLTÓ 6.b Németh Bálint 5.b Gemeiner Barnabás Pál Bence 6.c 6.b Borsos Petra 7.b Csébits Eszter 5.c Csóka Dóra 6x50 M GYORSVÁLTÓ 6.a Kívés Blanka 6.a Petroczki Réka 6.a Sibinger Zsuzsanna 50 M MELLÚSZÁS
2. 1. 3.
1.
1. 6. 9. 1. 2. 6. 7. 1. 3. 1. 4. 7. 1. 2. 4. 1. 2.
2.
1.
MEGYEI DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA 5.a Kovács Gellért 6.b Hódi Patrik Márkus Dalma 6.c 6.a Oroszy Rafaella 100 M GYORSÚSZÁS 6.a Goncsarenko Miléna 6.c Tóth Zsaklin 5.a Pethő Emőke 6.b Szabó Réka 5.a Kovács Gellért 5.a Pethő Emőke 100 M HÁTÚSZÁS 6.b Szabó Réka 5.b Unger Anna 5.b Magyar Liza 5.a Petrovics Alex 6.b Kovács Bence 6.a Oroszy Rafaella 50 M MELLÚSZÁS 6.a Goncsarenko Miléna 6.a Katics Eszter 5.b Borsfai Dzsenifer 5.a Csermelyi-Vörös Lucia 6.b Hódi Patrik Petrovics Alex 5.a 4x50 M GYORSVÁLTÓ Kardos Bánk 6.b Kovács Gellért Mihály 5.a 6.a Oroszy Rafaella 6.a Goncsarenko Miléna 4x50 M GYORSVÁLTÓ 6.c Márkus Dalma Borsfai Dzsenifer 5.b MEGYEI DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT "A" KATEGÓRIA Sinkovits Márk 8.b 8.b Borsos Márk 7.b Widder Konrád 8.a Sebestyén Mátyás 100 M GYORSÚSZÁS 8.b Ács Dávid 8.b Gazdag Dávid 9.a Prugberger Sára 7.a Zelei Dorottya 7.a Cserjési Zoé
3. 9. 2. 3. 4. 7. 8. 10. 1. 4. 6. 7. 9. 5. 6. 1. 4. 8. 9. 10. 2.
2.
3. 4. 5. 8. 9. 10. 1. 2. 4.
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina Károly Frigyes Kunecz Árpád
8.a Hegyi Zsanett 8.c Kupi Julianna 7.a Zelei Dorottya 8.b Sinkovits Márk 8.b Borsos Márk 100 M MELLÚSZÁS 7.b Pécz Dávid 9.a Prugberger Sára 7.b Mester Dóra 7.b Pécz Dávid 7.b Widder Konrád 100 M PILLANGÓÚSZÁS Hegyi Zsanett 8.a 8.c Kupi Julianna 7.b Mester Dóra Sinkovits Márk 8.b 8.b Borsos Márk 7.b Widder Konrád 6x50 M GYORSVÁLTÓ 8.a Sebestyén Mátyás 8.b Gazdag Dávid 7.b Pécz Dávid 8.a Hegyi Zsanett 8.c Kupi Julianna 7.a Zelei Dorottya 6x50 M GYORSVÁLTÓ 7.b Mester Dóra 9.a Prugberger Sára Cserjési Zoé 7.a MEGYEI DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA Németh Dávid 7.b 100 M GYORSÚSZÁS 8.a Neu Bianka 100 M HÁTÚSZÁS 8.b Tarnai Anna 100 M MELLÚSZÁS 8.a Neu Bianka 8.b Tarnai Anna 8.a Neu Bianka 4x50 M GYORSVÁLTÓ 8.b Lőrinczy Laura Rosanics Petra 8.b MEGYEI DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA Nádasi Zsófia 9.a 100 M GYORSÚSZÁS 11.b Lőrinczy Dóra 12.b Németh Eszter 100 M HÁTÚSZÁS 9.a Nardai Nikolett 100 M MELLÚSZÁS 11.b Lőrinczy Dóra 100 M HÁTÚSZÁS
1. 2. 3. 1. 2. 3. 2. 3. 2. 3. 1. 2. 3.
1.
1.
2. 4. 1. 1.
Károly Frigyes Kunecz Árpád
1.
1. 2. 6. 2. 1.
Halmos Ildikó Kunecz Árpád Móricz Attila
Böcskei Marcell 11.b Gálffy Áron 12.a 4x50 M GYORSVÁLTÓ Kovács Barnabás 11.a Szöllősi Regő 11.b 11.b Lőrinczy Dóra 9.a Nádasi Zsófia 4x50 M GYORSVÁLTÓ 9.a Nardai Nikolett 12.b Németh Eszter MEGYEI DIÁKOLIMPIA V-VI. KORCSOPORT "A" KATEGÓRIA 10.a Kupi Benedek Sinkovits Bence 10.a 10.a Krammer Vilmos 100 M GYORSÚSZÁS 11.b Lorencz Péter 11.b Harangozó Martin 9.a Gerebics Alexandra 100 M HÁTÚSZÁS 10.a Kupi Benedek 100 M MELLÚSZÁS 11.b Lorencz Péter 100 M PILLANGÓÚSZÁS Gerebics Alexandra 9.a Ár Levente 10.a 11.b Harangozó Martin 10.a Krammer Vilmos 6x50 M GYORSVÁLTÓ 10.a Kupi Benedek 11.b Lorencz Péter Sinkovits Bence 10.a ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA I. KORCSOPORT 50 M HÁTÚSZÁS
Molnár Marcell
2.b
ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA II. KORCSOPORT 50 M GYORSÚSZÁS 4.a Magyarics Zoé 50 M HÁTÚSZÁS Magyarics Zoé 4.a Csébits Nóra 5.c Hegyi Júlia 3.a 4x50 M GYORSVÁLTÓ Magyarics Zoé 4.a Pethő Julianna 3.b ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA III. KORCSOPORT "A" KATEGÓRIA Hajós Kornél 6.c 100 M GYORSÚSZÁS Borsos Petra Eszter 6.b Sibinger Zsuzsanna 100 M HÁTÚSZÁS 6.a Barbara 100 M MELLÚSZÁS Petroczki Réka 6.a
54
1.
1.
2. 3. 7. 8. 9. 2. 2. 3. 3.
3.
14. 18. 15. 13.
13. 4. 19. 19.
Hérincsné Markó Edina
Grénus Gabriella Halmos Ildikó Hérincsné Markó Edina
100 M PILLANGÓÚSZÁS
6x50 M GYORSVÁLTÓ
ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA 50 M MELLÚSZÁS 100 M HÁTÚSZÁS ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA 4x50 M GYORSVÁLTÓ ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA 100 M GYORSÚSZÁS 100 M HÁTÚSZÁS 100 M MELLÚSZÁS 100 M PILLANGÓÚSZÁS
6x50 M GYORSVÁLTÓ
6x50 M GYORSVÁLTÓ
ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA 4x50 M GYORSVÁLTÓ
Borsos Petra Eszter 6.b 7. 6.b Borsos Petra 6.a Petroczki Réka 6.a Goncsarenko Miléna 3. 7.b Csébits Eszter 6.a Sibinger Zsuzsanna 6.a Kívés Blanka III. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA 6.a 1. Oroszy Rafaella 5.a 8. Kovács Gellért IV. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA 8.b Tarnai Anna 8.a Neu Bianka 7. 8.a Neu Bianka Rosanics Petra 8.b IV. KORCSOPORT "A" KATEGÓRIA Prugberger Sára 9.a 12. Hegyi Zsanett 8.a 6. Sinkovits Márk 8.b 12. Hegyi Zsanett 8.a 8. 7.c Avas Levente 8.b Borsos Márk 7.b Pécz Dávid 2. 8.a Sebestyén Mátyás Sinkovits Márk 8.b 7.b Widder Konrád 9.a Bajnok Borbála Cserjési Zoé 7.a 8.a Hegyi Zsanett 7. 8.c Kupi Julianna 7.b Mester Dóra 9.a Prugberger Sára V-VI. KORCSOPORT "B" KATEGÓRIA Böcskei Marcell 11.b Gálffy Áron 12.a 17. Kolbenheyer Balázs 12.c Szöllősi Regő 11.b
Károly Frigyes Kunecz Árpád
Károly Frigyes
Kunecz Árpád Kollerics Barnabás
VÍZILABDA - SULIPOLÓ Gemeiner Barnabás 5.b Boda Ágoston 6.c Németh Bálint 6.b MEGYEI DIÁKOLIMPIA Hajós Kornél 6.c 2. III. KORCSOPORT Hódi Patrik 6.b Békési András 6.c Király István 6.a Pál Bence 6.c 8.b Ács Dávid Avas Levente 7.c MEGYEI DIÁKOLIMPIA 7.a Bíró Bálint IV. KORCSOPORT 8.b 1. Borsos Márk 8.b Gazdag Dávid 8.a Sebestyén Mátyás 8.b Sinkovits Márk SÍ - ALPESI MEGYEI DIÁKOLIMPIA "EGYESÜLETEN KÍVÜLI" KATEGÓRIA Nagy Viktória 1.b 1. I. KORCSOPORT Goncsarenkó Karina 2.a 3. Kunecz Noémi 4.b 1. II. KORCSOPORT Nagy Dorottya 3.b 2. Roznár Katalin 5.b 1. Goncsarenkó Milena 6.a 3. III. KORCSOPORT De Jonge Nóra 6.a 5. Hajós Kornél 6.c 1. Roznár Rita 8.a 1. Prugberger Sára 9.a 2. IV. KORCSOPORT Roznár Petra 8.a 3. Kunecz Tamás 7.a 2. MEGYEI DIÁKOLIMPIA "EGYESÜLETI" KATEGÓRIA III. KORCSOPORT Wágner Péter 5.c 1. VI. KORCSOPORT Wágner Júlia 11.b 2. ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA "EGYESÜLETEN KÍVÜLI" KATEGÓRIA Goncsarenkó Karina 2.a 9. I. KORCSOPORT Nagy Viktória 1.b 13. Kunecz Noémi 4.b 10. II. KORCSOPORT Nagy Dorottya 3.b 12.
Kiss Péter
Kiss Péter
Roznár Katalin 5.b De Jonge Nóra 6.a Hajós Kornél 6.c Roznár Rita 8.a IV. KORCSOPORT Roznár Petra 8.a Kunecz Tamás 7.a ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA "EGYESÜLETI" KATEGÓRIA III. KORCSOPORT Wágner Péter 5.c VI. KORCSOPORT Wágner Júlia 11.b KÜZDŐSPORTOK KICK - BOX ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA IV. KORCSOPORT Király Zsófia 7.a WKF KARATE JUNIOR EURÓPABAJNOKSÁG VI. KORCSOPORT Németh Bence 12.a TENISZ Gombor Bálint 2.b I. KORCSOPORT Galambos Loránt 2.b Kenéz Dóra 6.b Kenéz Kata 5.a III. KORCSOPORT Tóth Alexandra 6.c Gombor Boglárka 5.c Czenki Johanna 5.c SAKK VÁROSI DIÁKOLIMPIA Ugróczky Péter 2.a I. KORCSOPORT Felföldi Tamás 2.a Börzyönyi Virág 3.a II. KORCSOPORT Hernáth Réka 3.b Kiss Mihály 4.a Kiss Márton 11.a V. KORCSOPORT Kormos Bálint 11.c Wágner Gergő 11.b Varga András 11.c VI. KORCSOPORT Tőke Zoltán 11.c III. KORCSOPORT
7. 17. 4. 5. 12. 15. 7. 2.
2. 1. 3. 1. 2.
2. 3. 2. 3. 2. 1. 2. 3. 1. 2.
Varga Marcell Korpics Zsolt Pergel László
MEGYEI DIÁKOLIMPIA - EGYÉNI Kiss Mihály Kiss Bálint Vida Krisztián II. KORCSOPORT Hernáth Réka Börzyönyi Virág Biró Alexa III. KORCSOPORT Hajos Roland IV. KORCSOPORT Doma Brigitta Kiss Márton V. KORCSOPORT Wágner Gergő VI. KORCSOPORT Baják András MEGYEI DIÁKOLIMPIA - CSAPAT Kiss Bálint Kiss Mihály Ugróczky Péter Vida Krisztián I-II. KORCSOPORT Biró Alexa Börzyönyi Virág Hernáth Réka Lukács Regina Doma Brigitta Felföldi Tamás III-IV. KORCSOPORT Hajos Roland Pajor Mátyás Tolvaj Máté Kormos Bálint Baják András V-VI. KORCSOPORT Tőke Zoltán Varga András Wágner Gergő ORSZÁGOS DIÁKOLIMPIA Kiss Bálint Kiss Mihály Ugróczky Péter Vida Krisztián I-II. KORCSOPORT Biró Alexa Börzyönyi Virág Hernáth Réka Tamási Emese
4.a 4.b 4.a 3.b 3.a 3.b 5.a 8.b 11.a 11.b 11.c 4.b 4.a 2.a 4.a 3.b 3.a 3.b 4.a 8.b 2.a 5.a 6.a 4.b 11.c 11.c 11.c 11.c 11.b 4.b 4.a 2.a 4.a 3.b 3.a 3.b 3.b
1. 3. 5. 2. 3. 4. 2. 2. 2. 3. 1.
1.
1.
1.
3.
5.
11.
III-IV. KORCSOPORT
MEGYEI DÖNTŐ V-VI KORCSOPORT
Doma Brigitta 8.b Felföldi Tamás 2.a Hajos Roland 5.a 14. Pajor Mátyás 6.a Wolf Dániel 8.b MEZŐ FERENC SZELLEMI DIÁKOLIMPIA Tóth Dávid 9.c Benkő Csaba 9.c 3. Jóna László 9.c Sümegi Dávid 9.c
Kukor Ferenc
TÁBORAINK
A városi, megyei és országos döntők remeklései mellett a testnevelés tanítás nagyon fontos eredménye a nyári szabadidős tevékenységek iránti igények felkeltése, illetve az ehhez szükséges feltételeknek a megteremtése. Az idei tanévben 210 tanulónknak szerveztünk téli sporthetet (sítáborokat), míg nyári táborainkban (vízitáborokban, turisztikai táborban) közel 100 diákunk szeretne a vízi sportok illetve a természetjárás örömeit megismerve egy tartalmas hetet eltölteni szünidejéből.
59
ÚSZÁS ÖRÖKRANGLISTA LEÁNY 6. osztályos úszásvizsga alapján 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
Borsos Petra Hegyi Zsanett Kupi Julianna Gerebics Alexandra Petróczky Réka Lőrinczy Dóra Prugberger Sára Sibinger Zsuzsanna Zelei Dorottya Mester Dóra Csébits Eszter Dévai Zsófia Nardai Nikoletta Hanzsér Eszter Cserjési Zoé Szalai Dóra Altay csilla Goncsarenkó Milena Nádasi Zsófia Lőrinczy Laura Tarnai Anna Márkus Dalma Oroszy Rafaella Varga Eszter Prikrill Klaudia Németh Eszter Avas Kinga Bebes Anikó Rosanits Petra Szabó Réka
2009 2007 2007 2006 2009 2004 2006 2009 2008 2008 2008 2005 2006 2001 2008 2002 2007 2009 2006 2007 2007 2009 2009 2006 2006 2003 2005 2006 2007 2009
10’14” 11'10" 11'38" 11'46" 11’51” 11’57” 12'01" 12’08” 12'09" 12'22" 13'10" 13’21” 14'13" 14’15” 14'22" 14’27” 14'54" 15’03” 15'07" 15'07" 15'09" 15’17” 15’19” 15'26" 15'29" 15’44” 15'47" 16'01" 16'06" 16’21”
ÚSZÁS ÖRÖKRANGLISTA FIÚ 6. osztályos úszásvizsga alapján 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30.
Sinkovits Márk Pécz Dávid Hajós Kornél Horváth Áron Widder Konrád Avas Levente Borsos Márk Kaczor Gábor Tóth Tamás Boda Ágoston Farkas Miklós Iványi Kálmán Pénzes Attila Gazdag Dávid László György Sebestyén Mátyás Simon Krisztián Iványi János Bebes Mátyás Őri Gergely Kovacsics György Böcskei Marcell Kozorics Norbert Nagy Dániel Perenyei Miklós Sinkovics Bence Szöllősi Olivér Simon Bence Borsfai Dániel Nagy Boldizsár
2007 2008 2009 2001 2008 2008 2007 2001 2006 2009 2000 2000 2002 2007 2002 2007 2008 1999 2006 2006 2002 2004 2002 2003 2002 2005 2005 2003 2006 2002
10'05" 10'17" 10’38” 10’39” 10'47" 11'00" 11'35" 11’38” 12'00" 12’15” 12’31” 12’31” 12’52” 13'05" 13’07” 13'15" 13'21" 13’31” 13'35" 13'47" 13’50” 13’57” 14’00” 14’02” 14’18” 14’30” 14’30” 14’33” 14'35" 14’54”
BALLAGÁS 2009. I. Kedves Ballagók! Kedves Szülők! Vendégek! Kollégák! Tanulóink! A mai napon levettétek a mintegy négy hónapja feltűzött, büszkén viselt szalagot. Az elmúlt négy hónap gyorsan eltelt, fontos döntéseket hoztatok meg. Csinosan, jól öltözötten vagytok itt, és lesztek e ruhában még sok helyen, ahol meg kell jelennetek. Elkészítettétek a tablókat. Évek múltán, ha iskolánkban jártok, a tablókon keresitek magatokat. Sok esetben már csak az aláírásokból tudjátok, hogy egy-egy kép kit mutat. Fényképet ajándékoztok egymásnak emlékül, ha szerelem szövődik, az első emlékeztető ajándék is rendszerint tablókép. Sokat foglalkoztatok a továbbtanulás pontszámaival. Kell a sikeres érettségi, hogy biztos legyen a bejutás az egyetemre. Betöltöttétek 18. életéveteket. Törvényeink értelmében nagykorú választópolgárok lettetek. Felelős döntéseket hozhattok. Szavazhattok európai uniós, majd országgyűlési és önkormányzati képviselőkre. E napon utoljára töltöttétek meg zsivajotokkal a folyosókat. Eljöttetek az alma materbe megköszönni, hogy az iskola útnak indított, és sorsotokat meghatározza. 50 éves az iskolánk, ti 18 évesek. Még megérhetitek az újabb jubileumokat: a 75. és 100. évet. Kívánom, hogy legyen így! Eljöttök köszönteni az akkori élő és hajdan élt tanárokat, mindazokat, akik jóra neveltek. Megköszönitek az első szerelmet, azt, hogy hitet kaptatok, fiatal szárnyakat, derűs ifjúságot. Az iskola szerető szívének összes melegét! Felsír-e bennetek az óhaj: de jó lenne elölről kezdeni mindent, s játszani a kisdiák szerepét? De nem lehet! Már csak az emlékezet idézi fel a régi éveket. A vállatokra tett táskában érdemes kutatni. Megtaláljátok benne az iskola adta hitet, a bizakodást, az akarást, a kötelezettségvállalást. A lélek gyümölcseit: a szelídséget, jóságot, türelmet, állhatatosságot és a mértékletességet. Mindazokat az erényeket, melyeknek megvalósítására minden időben törekedni kell, akkor is, ha a világ más irányba akar terelni. E táskában viszitek tovább iskolai múltatokat. Kívánjuk, hogy szép jövő sarjadjon belőle! Dr. Lenner Tibor igazgató
62
BALLAGÁS 2009. II. Tisztelt Igazgató Úr! Tisztelt Igazgatóhelyettes Hölgyek és Urak! Tisztelt Elnök-rektorhelyettes Úr! Tisztelt Tanító- és Tanártársak! Tisztelt Dolgozók! Kedves Szülők! Szeretett Diákok és Ballagók! Tisztelettel köszöntöm Önöket a Nyugat-magyarországi Egyetem kiemelten fontos intézete, a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium ballagási ünnepségén. Iskolájuk minden évben ünnepi köntösben, ünnepi lelkülettel indítja el az önálló felnőtt döntések és a felelősségek útján, a boldogulás sokszínűségének útján és – reményeink szerint – a boldogság útján – a végzőseit. Megtiszteltetés számomra, hogy az ebből az alkalomból szervezett ünnepségen jelen lehetek, és ezért köszönetet mondok az iskola vezetőségének, személyesen dr. Lenner Tibor igazgató úrnak. Engedjék meg, hogy tolmácsoljam az NYME rektorának, prof. dr. Faragó Sándor úrnak és az egyetem vezetőségének üdvözletét és jókívánságait. Köszönjük az iskola dolgozóinak, hogy mindent megtettek azért, hogy 2009-ben is a lehető legjobban felkészített diákok hagyják el a gimnázium padjait. Köszönjük a szülőknek, hogy legféltettebb kincseiket ránk bízták, és segítettek a rendkívül sokoldalú, eredményes munkában. Illő, hogy ebből az alkalomból ajándékkal kedveskedjünk a ballagóknak. Én néhány gondolatot fogalmaztam meg; mottóul József Attila útmutatását választottam: „Nem kell sokra törekedni, csak a mindenre.” Az első hallásra kissé meghökkentő mondat után rögtön felmerül a kérdés, hogy mire alapozhat egy érett ifjú, ha ilyen merész szándékkal vág neki az életnek. Meggyőződésem, hogy az iskola és a család közös erőfeszítései nyomán megvannak ehhez az eszközei: az elsajátított ismeretek és készségek, a problémamegoldó képesség, a szorgalom, a kitartás, a szenvedéllyel végzett munka stb. A József Attila-i cél eléréséhez azonban mindez kevés, az úton csak akkor haladhatunk reménnyel, ha mindezeket megelőzik a sorban a belső univerzumra összpontosító lelkiismeret megnyilatkozásai, áthatja a lehetőségek és a kötelességek szembesítése. Felelősség az öngondoskodásban, a tehetség kibontakoztatásában, közös szabályaink következetes betartásában, a szolidaritásban. A felelősségtudatot ötvözni kell azzal a hittel, hogy az élet örömet és reményt kínál. Reményt, amely átsegít a nehézségeken, rávilágít az igazi értékekre, nem engedi, hogy szem elől tévesszük, talmi csillogású értékekkel váltsuk fel őket. Az igaz hit és az önbecsülés iránytűként vezetnek a meghasonlott világban is.
Mindezek semmit sem érnek tisztesség, erkölcs nélkül. Ne tévesszétek szem elől, kedves maturánsok, hogy bár sorsunk nálunk nagyobb hatalmak kezében van, jellemünk megmarad a magunkéban! Szerepünk, felelősségünk személyes, és ez így marad halálunkig. Ahogy Hrubík Béla írja: Hiába futsz, ezüsthajú fiú, a bujdokló tisztesség utolér, s letaszít a földre. Folyamatosan, egész életen át tanulni kell. Meg kell tanulni, hogy látva lássuk a lényeget, meg kell tanulni, hogyan szőjük a fontos dolgok okos hálóját, és azt is, hogy ne csak magunknak halásszunk vele. Dolgozni kell, igen, „pontosan, szépen”, és meg kell őrizni az értékteremtő munka becsületét. Az életben mindenkit várnak szenvedések, életünket megkeserítik a megcsalatott illúziók. Panaszhangok nélkül kell elfogadni ezeket is, meg kell járni a mélységeket, tudva, hogy nélkülük nem létezik magasság sem. Felelősség, hit, tisztesség, tanulás, értékteremtő munka, szenvedések. Mi végre vállalja mindezeket egy ifjú a könnyűnek nevezett életvitel helyett? Erre a kérdésre adhat választ az életfeladat fogalma. A meggyőződés, hogy feladatotok van: híven őrizni a múltat, bölcsen vigyázni a jelent, reményekkel várni a jövőt. Tisztelni minden nemzetet, s a minőség jogán keresni meg a helyünket a népek között. Bizonyítani, hogy egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók. Az igazi feladat: európaiként magyarnak maradni. Utatok során sok lesz a kérdés, a kétely, a csábítás és az akadály. Mindezek legyőzhetők, mindenre megtaláljátok a megoldást, ha a válaszokat jó helyen, a szívetekben keresitek. Kísérjen utatokon a hit, hogy meg tudjátok változtatni a világot, őszintén higgyétek, hogy jobbá tudjátok tenni! Merjetek álmodni, és álmaitokért akarjatok, tudjatok dolgozni! Éljetek minőségi életet! És ha mindezek után csak a „sokat” éritek el és nem a József Attila-i „mindent”? Az sem baj, életetek így is teljes lesz, hiszen Ő sem azt tanácsolta, hogy elérjétek, hanem azt, hogy törekedjetek rá. Mert nem a cél elérése a fontos, hanem a törekvés, a felé vezető út, amelyen tisztességgel végig kell menni. Illyés Gyula szavaival zárom köszöntőmet: „szeressétek hát jól magatokat, vagyis egymást, mert nincs Magyarország, nincs magyarság, csak Tinálatok, Tibennetek!” Sok sikert és boldogságot kívánok minden ballagónak! Dr. Albert Levente rektorhelyettes
64
Mozaikok a Bolyai-iskolák találkozójáról 2009. április 22-25. Az informatika világában éljünk mindannyian. Egy iskola sem vonhatja ki magát hatásai alól. Kapcsoljuk be számítógépünket, és keresgéljünk egy kicsit a neten! Nézzünk rá iskolánk honlapjára: www.bolyai.nyme.hu A menüpontok között feltűnik a: Bolyai 50 Klikkeljünk rá! Egy invitálás jelenik meg: „Kedves Barátaink, mindenkori „Gyakorlós” illetve „Bolyais” Diákok, Hallgatók, kedves Szülők! A közösen megélt ünnep dupla ünnep. A „Bolyai” ünnepel ebben az évben. 50 éves. De mi az a „Gyakorló”? Gyakorlóiskola: egymás segítése. Tanító, tanár, szülő segít a diáknak. Diák, tanár a hallgatóknak, hallgatók a diákoknak. És mi a „Bolyai”? Nem csupán egy név vagy a jelenlegi épület, hanem az a sok ezer kis és végzett diák, tanár, tanító- és tanár szakos hallgató, aki 1958 óta személyiségével, mindennapjaival, segítő szándékával BOLYAIVÁ tette az intézményt. Közös ünneplésre hívjuk egymást segítő, egymásra figyelő barátainkat! Honlapunkon ez a link is a jubileumi év eseményeiről való segítő tájékoztatás szándékával született. Ajánljuk szíves figyelmükbe!” A köszöntő szavak után az alábbi almenüpontok tűnnek fel: Séta egykori iskolákba (jubileumi tanévnyitó) Iskolatörténeti kiállítás Bolyai-napok - 2008. december 15-16. Jubileumi évkönyvsorozat Bolyai-iskolák találkozója - 2009. április 22-25. Rengeteg program, esemény, fénykép jelenik meg a monitoron. Ugye milyen egyszerű, gyakorlatias megoldás? Nézünk, emlékezünk. Idézzük fel tehát közösen a jubileumi év legnagyobb rendezvényének, a Bolyai-iskolák találkozójának eseményeit, emlékeit! Iskolánk 50 éves jubileumi rendezvényei közül talán a legfontosabb volt a Kárpát-medencei Bolyai nevet viselő középiskolák találkozója. Ezen részt vettek partneriskoláink, barátaink. 9 külhoni és 5 magyarországi iskola diákjait, tanárait üdvözölhettük körünkben: Aknaszlatina (Kárpátalja), Marosvásárhely (Erdély), Zenta (Bácska), Csáktornya (Horvátország), Lendva (Szlovénia), Graz (Stájerország), Felsőpulya (Burgenland), Linz (Felső-Ausztria), Alsóbodok (Felvidék), továbbá Kecskemét, Salgótarján, Ócsa, Budapest, Mosonmagyaróvár. A Bolyai Kupa résztvevői Szombathellyel és a Bolyaiakkal ismerkedtek meg alaposabban a modern technika segítségével. Az élményközpontú, játékos vetélkedő az együttműködés nagyszerű példája volt. A versengő vendég diákok a bolyaisok és az Alpok-Adria régió tanulói közös csapatokban nyelvi és kulturális korlátokat, előítéleteket bontottak le. A szervező, közreműködő tanárok, szülők, diákok és barátok közös munkájának sikere megerősítette a kapcsolatokat.
Erről így írt Prof. Karl Windisch (Oberpullendorf): „Szeretném még egyszer szívből megköszönni diákjaim, Dominik, Niki, Michael és a magam nevében is a vendéglátást és mindenekelőtt a vendégszeretetet! A diákok nagyon boldogok, mert nagyon kellemes órákat tölthettek „idegen”, külföldi gyerekekkel. Ebben a két napban lebontották kételyeiket, előítéleteiket, ami egészen biztosan célja is volt ennek a jól szervezett rendezvénynek, amely mindenekelőtt segítőkészségből és barátságból volt példamutató. 64 család klikkelgethet a Fényképek menüpontjának kínálatában. Ennyi diák, szülő keresheti az általuk vendégül látott barát, vendég fényképét. Az önzetlen hajnali várakozást a lerobbant autóbusz utasaira, a tréfás gumimatracváltót, a késő esti és reggeli beszélgetéseket, a rohanást a vasútállomásra. Egy újabb kattintás, és láthatjuk Biczó Antal kollégánk kiállításának megnyitóját, az érdeklődő arcokat, a sokszínű életművet. És máris „A teljesség keresése” című kötet bemutatóján vagyunk. Felidéződik a „Zene hangjait” közösen megszólaltató tanárnő, a gyerekek éneke, az Orff-együttest dirigáló Tóth Máté, amint a csilingelő xilofonok, metalofonok, fúvósok hangjait rendezi. Újra elszorul szülő, egykori tanár és diák torka a könyvet bemutató, könnyeivel küszködő Kaszap Sárára gondolva. Kattintsunk tovább a 15 előadásra, ahol doktori iskolák vezető professzorai, ifjú tudósok, tudósjelöltek és tudós tanárok követték egymást! Beszámolt eredményeiről dr. Vigh Kálmán PhD, dr. Bokányi Péter PhD, és iskolánk néhány egykori diákja: dr. Korcsmár Péter, dr. Hegedüs Ramón és Nánási Tibor. Vendégünk volt Prof. dr. Szél Ágoston, Oláh Anna, dr. Gehér László. Dr. Tóth József, dr. Pusztay János és dr. Pais Ella Regina a dr. Vigh Kálmán vezette kerekasztal beszélgetésen vitatták meg a felsőoktatás időszerű gondjait. Egy tudományos konferenciának is becsületére vált volna a színvonal. Emlékezünk az 50 kísérletre. Nagyszerű és büszke érzés volt hallgatni Prof. dr. Szél Ágostont a SOTE Doktori Tanácsának elnökét, amint Biczó tanár úr kiállításának megnyitóján nagy tisztelettel beszélt arról, amit körünkben hallott, látott, tapasztalt. Oláh Anna Bolyai-kutató így emlékezett a szombathelyi látogatásra: „Életre szóló találkozás volt ez a két nap. A tartalmas vendéglátásból, vendégfogadásból summa cum laudéval vizsgázott mindenki. A kis kísérletező diákoktól, a takarítónőig, Katitól Attiláig, a panzió személyzete és sorolhatnám a kedvességeket. A város egy ékszerdoboz, az emberek a kultúra szerelmesei. Jó lehet ott élni a tisztaságban, tudományos, művészeti pezsgésben.” Jakab Barna Marosvásárhelyről küldött üzenetet: „Végtelenül nagy megtiszteltetés volt számomra, hogy veletek lehettem. Köszönöm a szellemiekben gazdag nagyszerű programokat, aminek élményei, bátran állítom, hogy egy életre fognak szólni...” „A közösen megélt ünnep dupla ünnep,” olvashattuk a Bolyai 50 beköszöntőjében. Ez a kis játék a számítógépen, bizonyítja a kijelentés igazságát. De azt is, hogy a kölcsönös adni akarás, alázattal, a másikra való odafigyeléssel kiegészülve, előítéleteket, határokat, nemzedéki különbségeket bonthat le, és építhet emberséget, emberi, baráti kapcsolatokat. Károly Frigyes 66
„Minden ember egy idea is” A Bolyaiak drámája Németh László műveiben (Elhangzott a Bolyai-iskolák találkozóján 2009. április 24-én)
Időzavar fenyeget mindenkit, aki kedves írójáról, érdeklődési vagy kutatási területéről beszél. Németh Lászlót olvasóvá válásom, eszmélésem óta mértékadónak tekintem; a Bolyaiakról szóló művei szülőként és tanárként is önvizsgálatra késztetnek. Nem véletlen a többes szám, ugyanis A két Bolyai című drámája mellett számos írásában foglalkozott az erdélyi matematikusok sorsával, jellemével, tudománytörténeti jelentőségével. De hadd tegyek egy bekezdésnyi kitérőt! Érdemes végiggondolni, hogy a tudósok működése milyen konfliktusok kibontását teszi lehetővé. Marlowe és Goethe Faustjától Madáchon át Brechtig, Dürrenmattig, Németh Lászlóig, Heinar Kipphardtig sorolhatóak a szerzők és a művek. A korlátokba ütköző örök emberi kíváncsiságtól a mardosó önvádig, az írástudók felelősségétől a felfedező elme és a hatalom viszonyáig széles a választék. Mit tegyen az édesanyja miatt zsarolható, tudását aprópénzre váltó Kepler? A szellem elárulójának, irháját mentő öregembernek tartsa-e magát az eszméinek megtagadására kényszerített Galilei? Miképp viselje a megalázó körülményeket a Nyugat-Európából Erdélybe visszatérő tudós, pedagógus Apáczai Csere János? Meddig és milyen módon felelős felfedezéseiért a természet kutatója? Csak néhányat említettem a tragikum lehetőségeiből. Az Apai dicsőségben és A két Bolyaiban a matematika tudományából, az elzártságból, a provincializmusból levezethető drámai helyzetek dongáira az apa és fia közt kialakuló féltés, féltékenység, indulatáttétel, vád és önvád abroncsai feszülnek. Ez dramaturgiailag is másfajta művet igényelt, mint például az 1955-ös Apáczai vagy az 1953-tól 1956-ig kihordott, átírásokra kényszerített Galilei. Nem véletlen, hogy ezek a Szerettem az igazságot című drámagyűjteményben, a Bolyaiakról szólók a Kísérleti dramaturgiában kaptak helyet az életműkiadásban. Németh László sok támpontot nyújtott műveinek keletkezéstörténetéhez. Leveleiben, tanulmányaiban, naplóiban és Negyven év című pályaképében is szólt róluk. A Németh László élete levelekben (I–III. Bp. 2000.) című válogatásban az Apai dicsőséggel és A két Bolyaival kapcsolatban több mint 100 hivatkozással találkoztam. Üzenetváltásaiból, vallomásaiból kiderül, hogy egy erdélyi származású tanárnő ajánlotta számára a két matematikus feltárásra váró dokumentumait. Az írót a kiaknázatlan lehetőség az első pillanattól foglalkoztatta, de hónapokig mérlegelte, hogy drámát vagy tanulmányt írjon belőle. Az előbbi ellen szólt, hogy színpadi műveinek tortúráit követően, megroppant egészséggel nem akart reménytelen vállalkozásba fogni. Az apa és fia közt felizzó konfliktus azonban rabul ejtette. Erről így számolt be Fodor Ilonának 1959. május 8-án: „Tudja, mit lehetne ebből az anyagból (ismerve az egész Bolyai-irodalmat) megírni?
67
A pedagógus-apa drámáját, aki valóban azt tartja formáló kezében, amit annyi apa vél tartani: a kivételes tehetséget, s hálás barát helyett, prométheuszi keselyűt nevel benne öregsége ellen.” (NLLev. I. 643. o.) Ez év novemberében polihisztor barátjától, Vekerdi Lászlótól kért szakirodalmat és tájékoztatást. Miután megkapta, csupán idő kérdése volt, hogy a téma keltette hullámok továbbgyűrűzzenek benne. Jellemző, hogy a következő hónapok üzenetváltásaiban rendre feltűntek a későbbi drámák motívumai, metaforái. Az erdélyi Veress Dániel további Bolyai-adatokra hívta fel figyelmét, és könyveket ajánlott számára. Rövidesen végső formát kapott két írása: A Bolyaiak a matematikatörténet világában és A két Bolyai című műhelytanulmány, de a színpad lehetőségéről sem mondott le. Aki közel került Németh László személyiségéhez, tudja róla, hogy a család, a minőségi élet vágya, az üdvösségért folytatott – belső konfliktusoktól sem mentes küzdelem – mennyire fontos volt számára. A Bűnnek, az Iszonynak, az Égető Eszternek és az Irgalomnak is alapvető kérdései ezek. Társadalmi drámáinak hasonló konfliktusai egytől egyig idézhetőek lennének. A sort a Lányaimmal, Móricz Zsigmond című portréjával és naplóival folytathatnám. Életének alakjai, eseményei közvetlenül vagy alig átigazítva rendre feltűnnek műveiben. A családi és baráti körből származó modellek gyakran ismertek magukra, és vérmérsékletüktől függően fogadták megörökítésüket, kibeszélésüket. Ennek egyik jellemző példájával a levelek olvasása során is találkoztam. Judit lányának a következőket írta 1959. december 3-án: „Kár, hogy nem értem, mit csinálsz – bár Bolyai Farkas nagy matematikus volt, s mégsem értette meg a fia felfedezését; én legalább alázatos apai áhítattal csodállak. (Vigyázz, mert a Bolyai-drámához, Apai dicsőség lesz a címe, minden régi reményt s sérelmet fölkotrok magamban.)” (NLLev. I. 686. o.) Háború utáni tanári tapasztalatait, vidékélményét is felidézte; formálódó drámáját életművének sarkpontjaihoz viszonyította: „hódmezővásárhelyi ismereteimmel Marosvásárhelyt is el tudok tájékozódni. De voltaképp maguk a hősök is az Őrültekből lépnek ki; azzal a különbséggel, hogy lángelmék, s nincs Égető Eszterük.” (Németh László: Napló. Tiszatáj Könyvek, 2006. 243. o.) Erdély művelődéstörtének értékei, a kisebbségi létezés szorongató élményei és példázatai több művében feltűntek már. Közéjük tartozik a Tanuban közölt Magyarok Romániában; az 1939-ben írt Bethlen Kata, az 1946-os Eklézsia-megkövetés és a már említett Apáczai. A helyszín, a periféria légköre természetesen Bolyai-drámáiban is fontos szerepet kap. Mi mindennel találkozott Németh László az Erdélyből érkező dokumentumokban? Bolyai Farkas 31 levelet írt Bécsben tanuló fiának; a válaszok sajnos elkallódtak. Az üzenetek élményéről és a szülői aggodalmakról ezt jegyezte fel: „Ezekben a levelekben volt valami ismerős, ami már felületes lapozás közben kapcsolatot teremtett az írójukkal. Az apa, aki maga irányította fia nevelését, belemámorosodik a védence előtt nyílt új életbe, közben a nevelői szenvedélyében támadt ürességbe sem tud belenyugodni; Marosvásárhelyről is segíteni akarja.” (Németh László: Kísérleti dramaturgia; Bp. 1972. 11. o.)
68
Műhelytanulmányában részletesen jellemezte a drámák alakjait, és bőségesen idézett a fennmaradt kéziratokból. Bolyai Farkasban a több életre méretezett, folyton megújuló erőt csodálta. Sokoldalú tehetségében a túltengést és elaprózódásra való hajlamát is látta. Számon tartotta nyelvtehetségét, technikai újításait. Érzékelte az öregedő professzor színészkedő hajlamát. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy Bolyai Farkast drámái miatt választották akadémikusnak, matematikai zsenijét nem ismerték fel a Magyar Tudós Társaság tagjai.) Szólt pedagógiai szenvedélyéről. Bécsbe címzett leveleiben az étkezéstől az ivásig, a könyvek alapos válogatásáig, továbbá a fehérnépektől és a párbajoktól való féltésig mindent szóba hozott. Úgy intette fiát, mintha saját egykori hibáitól óvná. Bolyai Jánosból már hiányzott apja életereje: kevesebb nyelvet ismert, a technika alig vonzotta, a gazdálkodás nem érdekelte, birtokát bérbe adta. Virtuóz hegedűjátékossá, legendás párbajhőssé vált, de szervezete 30 éves korára kifulladt; korán nyugdíjaztatta magát. Megállíthatatlanul hanyatlott; a gyorsan ellobbant tehetség visszahúzódott Vásárhely vidékiségébe. „Ha dráma ott van, ahol becsvágy vagy szenvedély… mértéket veszít, s túlzásával az istenek vagy a világrend megtorlását váltja ki, … a Bolyaiak sorsában dráma, kettős dráma rejlik”– vallotta Németh László. Szerinte Bolyai Farkas jobb akarata ellenére vált korlátozó szülővé. János az ő túlzó aggodalmát, gúzsba kötő szeretetét féltékenységnek tartotta, és haláláig küzdött ellene. Az apa arra kényszerült, hogy fia testi nyomorúságainak, szellemi hanyatlásának tanúja legyen. Sikerét nem érhette meg. A két színpadi mű külön-külön részletes elemzést érdemelne. Itt mindössze néhány helyzetüket, dramaturgiai megoldásukat emelem ki, és példákkal igazolom Németh László kiemelkedően szemléletes, képekben gazdag stílusát. A drámák közül először a 34 szereplőt felvonultató, 15 képből álló Apai dicsőség készült el. Története széles, epikus mederben folyik. Dramaturgiai kísérlet, amelyben fél évszázad eseményeiből válogat a szerző, és emiatt szakít korábbi feszesebb szerkesztésmódjával. Az I. képben János 5 éves, éles eszű gyermek, aki már jelét adta matematikai érdeklődésének. Apja szobájának falán ott van emlékként a Gauss ajándékozta pipa. Borongó szólamként ez a dráma párbeszédében is megjelenik. „Nagyon megszépül annak a füstjiben a mi Göttingenünk” – hangzik el a darab elején. Bolyai Farkasban úgy sajog a németföldi tanulmányok emléke, ahogy Ádámban az elvesztett Édené. Kizökkent az idő; Marosvásárhelyt saját poklaként minősíti: „Van, akinek nem. Az enyim, úgy látom, itten lett befűtve.” Fél a szétforgácsolódástól. Büszke lehetne sokoldalú tehetségére, de mintha inkább arra vágyakozna, hogy egy cél érdekében fogja össze képességeit. Felemás állapot ez: öntudat és aggodalom. Leltárba szedi, mi mindenre futotta erejéből. Élete tragédiáját előlegezi, amikor fiáról beszél látogatójának: „Nem könnyű ám megtartóztatni magát az apai és pedagógusi mohóságnak.” A már említett provincializmust azzal jellemzi, hogy Jánosnak más sorsot szán: „Engem már megevett ez a mi Erdélyünk. De a fiamat, azt nem adom egykönnyen.” Szeretné elősegíteni, hogy gyermeke a legkiválóbb iskolákban művelhesse korán felcsillanó tehetségét. Bécs még sikerül is, Gausshoz azonban nem tudja elküldeni. Az esszékből, műhelytanulmányokból ismert konfliktusok következnek ezután, egészen a végzetes szakításig.
69
Az utolsó szín Bolyai Farkas halála után játszódik. János – megkésve – úgy békül ki apjával, hogy neki ajánlja utolsó művét. „Szebb emléket, mint én, nem raktak még apai sírra” – szól vallomása. Nem a gyarló emberre veti tekintetét. Irgalommal szól arról, aki őt „a magasabb valóságok világába” bevezette. És akit magával emel: „az emberi emlékezetből ki nem fonnyadó nevek közé. Ez lesz az ő apai dicsősége.” A darab emlékezetes helyzeteit, kiváló részleteit az avatottak is elismerték, de a művet inkább dramatizált regénynek, mint drámának tartották. A szerző is bevallotta, hogy nem tudta minden alakját hitelesen kidolgozni. Lélektani kulcsa elsősorban a becsvágyát fiába plántáló Bolyai Farkashoz volt meg. A hiányérzet és az elégedetlenség többnyire megkeseríti az írókat. A szerencsésebb vagy makacsabb alkotók gyakran új kísérletbe fognak. Németh László az Apai dicsőség után egy esztendővel megírta A két Bolyait. Alapvető változásokat végzett: a 15 színt 4 felvonássá alakította, a 34 szereplőből az új darabban mindössze tízet hagyott meg. A fél évszázadot is lerövidítette; a tér és az idő egybemarkolásával sűrítette a tragikumot. A dráma a másodszor megözvegyült Bolyai Farkas házában kezdődik. „Farkas bácsi” egy tábla előtt magyarázza „tanítványának”, a közelmúltban elárvult Orbán Rózának a kontrapunkt szabályait. A lecke alkalmas arra, hogy szóba kerüljön a zenében is tehetséges, katonai vagy tudósi karrier előtt álló János. A leány ártatlan kérdéseiből és az apa válaszaiból bontakozik ki a kiváló matematikus képe. Emellett nyilvánvalóvá lesz Bolyai Farkas felelőssége, büszkesége. Pedagógiai hitvallását a következő metaforával jellemzi: „Azt a nyers gyémántot, hogy el ne repedjen közben, kicsiszolni”. Az apát a meg nem értettség fájdalma tette érzékennyé, szúróssá. Az induló Akadémia a középszert jutalmazta, miközben ő a Tentámenre alig tudott összeszedni 130 előfizetőt. Ha nem lett volna a fia által írt Appendix, vissza is lép a kiadásától. János váratlanul toppan be. A találkozás örömére hamar árnyékot vet, hogy nem látogatóba érkezett, hanem véglegesen. Szülői tanácsot nem is kérve nyugdíjaztatta magát. Az apa nem csupán hirtelen elhatározásán lepődik meg, betegesnek feltűnő arcvonásait, hangulatának ingadozását is aggódva szemléli. A kedélybeteg, lobbanékony fiatalember figyelmét felkelti Róza, és érdeklődik a felvázolt kották iránt is. Apja számára a tábla mesterségének palladiuma, „törvényes múzsájának” a matematikát tartja. Ennek az emelkedett vallomásnak ellenpontja János önjellemzése; a hivatás vagy a tudomány gyakorlása helyett ironikusan említi: „matematikázgatok”. Feltűnő, hogy párbeszédeikben a köznapi jelenségek átlényegülnek, a tudomány szakszavai metaforákká válnak. Bolyai Farkas szerint: „Az embertársaság rendje nem mennybolt és nem geometria. Sok benne a gyanús axióma.” Később János ekképp értékeli helyzetüket: „A geometria küszöbén letesszük az apát és a fiút, s meztelen elménkkel lépünk a tan krétájával körülvont porondra.” Művének címére utal, amikor függetlenségi vágyát úgy fejezi ki, hogy nem kíván apja appendixe lenni. A megvádolt apa a pusztító és igazságtalan harag képeként említi: „A tiszta geometria égi fénye a hideg szív lencséjén az elégetendő rovarra összefogva.”
70
A dráma alapvető konfliktuslehetőségei sorra feltűnnek az első felvonásban. Az említetteken kívül ilyen Gauss szerepének a megítélése. Bolyai Farkas elfogadja a német matematikus véleményét; még büszke is a fiát minősítő, méltányoló szavakra. Nem veszi észre a fullánkot: „Azt írta, nem dicsérheti, mert magát kellene dicsérnie.” János azonban érzi benne az általa felfedezettek kisajátítási lehetőségét is. Miért csak egy magánlevélben értékelte őt? Először elnézően tudomásul veszi, hogy édesapja szemére az egykori barátság „kendőt köt”. Később Gauss neve és nyilvánosság előtti hallgatása egyre végletesebben izzítja fel vitázó szavait. János megsejti, hogy apja vonzódik Rózához. Szóvá is teszi a felvonás végén: „Édesapám annyiszor s oly szépen óvott engem a házasságtól; nem lett volna csoda, ha a bosszúálló Vénusz harmadízbe is beléejti.” A beszélgetés egy megoldásra váró geometriai kérdésre terelődik. A tábla és a rajta lévő ábra ismét átvitt jelentésben tűnik fel. Összekapcsolódik általa az apa, a fiú, Gauss, sőt utalás formájában Róza is. Bolyai Farkas ekképp szól fiához: „Látom, téged is húz a régi tábla. Ezután, úgy remélem, mindkettőnknek ez lesz a nászágyunk.” A darab olvasója nyilván elgondolkodik az árulkodó metaforán. Az apa két házasság örömeire, csalódásaira emlékezhet. Korlátozhatja-e, féltheti-e a fiát ennyire a családalapítástól? Élheti-e helyette az életet? A második felvonás elején szintén a tábla kap fontos szerepet, az előző konfliktus sötétebb hangszerelésű változata búg fel. A matematika törtetlen mezőiről, majd új kontinensek, új planéták meghódításáról esik szó. A fiú elragadtatását az apai intés szeretné kijózanítani: „A tudósnak ökörnek is kell lennie. Ha csupa szárny: nem hagy barázdát maga után.” Farkas fölemlegeti, hogy őt nem óvta bölcs vezető, aki tehetségét megzabolázta volna. János azonban éppen a szülői tekintélyből és tudósi aggódásból font istrángot nem akarja elfogadni. Ezt Bolyai Antal is megerősíti: „Felnőtt ember… ami az apának féltés, a fiúnak, főként, ha megmutatta az erejét: szekatúra lehet.” Németh László drámai szerkesztésmódjára jellemző, hogy hősei egymással és önmagukkal is perben állnak. Farkas éppen gyermekének sorsában és az általa tartott tükörben látja meg, hogy tudósként nem lett azzá, akivé lehetett volna. Felfokozott aggodalma és Gauss iránti elfogultsága miatt fia kivételes matematikai tehetségének sem örülhet maradéktalanul. Húsba vágóan szégyelli, hogy Rózával kapcsolatban vetélytársává vált. János ugyanis szenvedélyesen megszereti az elárvult leányt. Házassági tervének azonban komoly akadálya az anyagi biztonság hiánya. Róza is szorongató helyzetbe kerül. Tiszteli „Farkas bácsi”-t, de hűtlennek érezheti magát azért, amiért elfogadta a korábban apja által is idealizált János közeledését, később szerelmi vallomását. Az addig lefojtott indulatok is felszínre törnek a harmadik felvonásban. János szülői és tudósi mivoltában vádolja apját, akit nélküle is szorongatnak a kétségek. Odáig ragadtatja magát, hogy ezt állítja róla: „nem bírja elviselni, hogy becsvágya teremtményiből emberré legyek… Hogy legyőztem.” Bolyai Farkas ismeretterjesztő csillagászati bemutatóját bohóckodásnak, szánalmas pótcselekvésnek minősíti. A felvonás végén megtörténik a nyílt szakítás. A szópárbaj sértő mondatai gyógyíthatatlanabb sebeket ejtenek, mint a pengék. Beteljesedik az önmagát megvalósító jóslat. 71
Büszke apaként ezt írta egykor Bécsbe: „Én téged a duellumoktól féltelek leginkább s a fehérnépektől.” Most szinte ölre megy szerelemféltő, függetlenedni vágyó fiával. Aggasztja, hogy Róza milyen tulajdonságokat örökölt öngyilkossá lett apjától és beteg édesanyjától. János végleg elhagyja a szülői házat, és a bizonytalanságba magával viszi kedvesét is. Határtalan lelkesedéssel, de azzal a tudattal, hogy törvényesen nem veheti felségül. A dráma utolsó felvonásában már csak Farkas és környezete tűnik fel. Az idős apa rémlátása valóra vált: fia kezdeti boldogságát megkeserítette a „vadházasság”. János már csak bogaras tudós, aki „a matematikus hivatalát az üdvözítőével keveri”, és képtelen a belátásra. Érzi, hogy egykori fogadalma „erősebb gyűrű az ő párbajlovag becsületén, mint amit a pap húz az ujjára”. A darab nem kínál új drámai összeütközéseket. Marad Bolyai Farkas önértékelése, Antal minősítő ítélete („Csináltál egy bábut magadnak”), végül az irracionális remény: egy német újság matematikai pályázata. Hátha felkelti fia becsvágyát. János matematikai párbajra hívhatná ki őt és Gausst. A darab szinte elégiává oldódik. A vágyott értékektől szakadéknyi távolságba került a valóság. Az apa hiába tudja: „Minden ember egy idea is; ezt meglátni s ehhez nemesíteni: ez a pedagógia platonizmusa.” A felismerést éppen legféltettebb kincsével, fiával kapcsolatban nem tudta kamatoztatni. Németh László a rá jellemző nyelvi erővel, képgazdagsággal idézi meg hőseinek világát. Ennek egyik fontos rétege a tudomány, a technika, a tanítás szóhasználata (inzsenér, matéria, kontinuáció, auditórium, göttingai kolosszus, tonika, cantus firmus, matézis). Mellettük feltűnnek a mitológia alakjai, a művészet, tudomány nagyjai: kiméra, Kirke-ének; Herkules, Prométheusz, Newton, Mozart, Paganini, Platón, Shakespeare, Schiller, Hatvani, Faustus, Laplace). Az utalások, hivatkozások sohasem öncélúak; szervesen beépülnek a tragikus helyzetekbe. Ugyanez mondható el a megemelt drámai nyelv árnyalt metaforáiról is, amelyek egyszerre jellemzik a Bolyaiak észjárását, korát és a szerző gondolkodásmódját. Külön előadás szólhatna a színházi bemutatókról, a dráma utolsó felvonásának két változatáról, a színészek véleményéről, az előadások kritikai visszhangjáról, az erdélyi fogadtatásról, Németh László filmforgatókönyvéről. Befejezésül – értékelését elfogadva Weöres Sándort idézem. 1961. december 2-án ezt írta a Bolyai-ciklusról: „Óriási élmény egy ilyen múltba hatolás, bebújva egy hajdani család életébe, rég megszűnt homályos barlangba, mágikus felidézés nyomán. Az pedig teljesen példátlan, mindeddig még sose volt, hogy egyetlen témából ennyire különböző műfajú művek remek csoportja fakadjon.” (NLLev. I. 1001. o.) Tóth Péter
72
50 év névtelenjei 50 éves a gyakorlóiskola. 50 sikeres év az intézmény fennállásában. Számtalan diák, sok pedagógus kitartó, fáradságos munkával eltöltött napjainak összessége. Az idei tanév ünnepségsorozata és a Bolyai-kötetek leltározták a múltat, megemlékeztek a kiemelkedő tanáregyéniségekről, híressé vált diákokról. Mellettük és értük dolgoztak olyanok, akiknek nevét nem említik meg memoárok, de sokak emlékezetében, érzelemvilágában még ma is élnek. Konyhás nénik, pedellusok, régi Ili nénik, egykori Anikó nénik… Minden bizonnyal felidéződik egy emlék, amikor egy idősebb tanító néni igazgatja a kisgyermek evőeszközének fogását. Talán felvillannak mesefoszlányok, melyeket, egy nyugalmat sugárzó hang közvetít a megpihenni vágyó gyermekeknek. Talán éppen egy nevetés idézi a felszabadult perceket, amelyben egy csoport együtt éli át a mindennapok humorát. Néhányan még velünk vannak, de nem köztünk. Mégis emlékezünk azokra a tevékenységeikre, amelyek a gyakorlóiskolában hagyománnyá erősödtek. Szellemiségük még ma is meghatározza a napközi hangulatát. A napköziét, amely az iskolai oktatáson túl, gondozást, gondoskodást, anyai szerepet kíván a felnőttől a gyermek számára. A tanulók napi feladatainak segítése mellett a gyermekkor játékos perceinek megteremtése az egészségmegóvás érdekében ma már a napközis nevelők mindennapos küzdelme. A kötelező feladatok és különórák mellett napközis keretben a pedagógiai programhoz kapcsolódó tevékenységek és rendezvények segítik a tanulók fejlesztését. Az évente megrendezett mesemondó versenyre nagy számban készülnek a gyerekek, közülük a legjobbak iskolánkat képviselik a városi versenyeken, bemutatókon. Később iskolánk versmondó csoportjának tagjaivá válnak. Hagyományos a „Zsibi” megrendezése. A karácsonyi ünnepvárás, vásári hangulat kedvelt esemény a felsősök számára is. A napközis muzsikusok tavaszváró hangversenye évek óta a hangszeren játszó tanulók bemutatkozási lehetősége. A zenehallgatás élményéhez szokhatnak így az érdeklődők. Áprilisban és májusban a tematikus rajzkiállításokat nézhetnek meg a gyerekek a C és a D szinten. Ez előkészítése a későbbi Bolyai Galéria bemutatóinak. Évtizedes szokássá vált a Mesebolt Bábszínház előadásainak látogatása. A bemutatók művészi színvonala erősíti hitünket abban, hogy színházlátogató, színházértő gyermekeket nevelünk. A fenti rendezvények csupán morzsák. A tartalom megtöltése a napi együttműködés eredménye: napközis nevelőé és tanulóé. Helyesebben: Éva nénié és Huncutkáé… Talán mindegy, hogy nevezzük őket. A lényeg az élmény és az érzelem. Rákli Lászlóné napközis munkaközösség-vezető
73
BESZÉLGETÉSEK EGYKORI TANÁRAINKKAL
„Ne feledd, hogy munkád hivatás, amely Istentől ered...” Beszélgetés Marosvári Józseffel a gyakorlóiskola létrehozásának 50. évfordulóján Arra kérjük, meséljen egy kicsit magáról. A Püspöki Általános Iskolában, a Premontrei Gimnáziumban és a kőszegi Tanítóképző Főiskolán tanultam. A Püspökiben szereztem első iskolai élményeimet. Nagyon szerettünk oda járni. Volt olyan tanév, hogy egyszer sem hiányoztunk. Emlékszem, előfordult, hogy 2 méteres hóban, sítalpon mentünk iskolába. Miért szerettek ennyire iskolába járni? Mert nagyon sok törődést, dicséretet kaptunk, ám ha kellett, meg is büntettek bennünket. Fontosak voltunk, és ezt éreztették velünk. Persze nem volt ritka büntetésként a verés sem, de azt hiszem, ezért lettünk jó emberek, ezért tanultunk. A tanulás olyan alapos volt, hogy ennyi év után is el tudnám mondani az akkor elsajátított ismereteket. Ha jól végeztük a munkánkat, természetesen jutalmaztak is, például kirándulásokkal. Volt olyan tanára, akit különösen szeretett, akit a későbbiekben példaképének mondott? Az összes tanárom ilyen volt. Mindegyiket teljes szívemből csodálom. Miattuk döntöttem úgy, hogy tanár leszek. De ha mindenképpen ki kellene emelnem egy személyt, akkor az Csató Béla tanár úr lenne, bár ő már a gyakorlóiskolában tanított. Ha már a gyakorlóiskola szóba került, beszélne egy kicsit arról, hogy ott kik tanítottak? A város iskoláiból jöttek a tanárok. Aki itt akart tanítani, annak előbb Győrben vagy Budapesten kellett szakvizsgát tennie. Egyébként az eredeti tanárközösségből már csak ketten élünk Bergel Éva tanárnővel, a többiek sajnos meghaltak. Eredetileg hány osztály indult, hány gyerek járt akkoriban a Bolyaiba? Összesen 10 osztály, 2 első, 2 második, 2 harmadik, 2 negyedik és 2 összevont. Ezenkívül volt három napközis csoportunk. Összesen 250-270 diák járt az iskolába. Milyen volt az iskola felszereltsége? Siralmas. Nagyon kevés munkaeszközünk volt a többi iskolához képest. Volt egy diavetítőnk, egy írásvetítőnk, egy fekete-fehér televíziónk, egy elhangolt zongoránk, pár térképünk, a tanárok által behozott játékok, könyvünk és néhány tablónk. A testnevelés órákon az általunk készített babzsákokkal tornásztak a gyerekek. Emellett akadtak olyan dolgaink is, amelyek az akkor legjobban felszerelt iskolákban sem voltak meg, például a teljes Búvár és Kolibri könyvsorozat. Persze időközben csodálatos köteteket is beszereztünk, közéjük tartozott kedvencem, a Mondák könyve. Szeretném kiemelni, hogy a felszereltség javításában nagy szerepet kaptak a szülők. Rengeteg alapanyagot biztosítottak számunkra.
74
Most szeretnénk egy kicsit a diákokról kérdezni. Milyenek voltak az ön diákjai? Számomra nagyon kedvesek. Nem volt velük problémám, mindegyiket nagyon szerettem. Magaviseletük valóban példás volt. A bemutató tanításokon is nagyon jól viselkedtek, a gyakorlótanárokat mindig segítették. Soha sem kellett kiabálnunk velük, mert amit egyszer elmondtunk, az úgy is lett. Erre nagyon jó példa, hogy amikor Balatonakaliban táboroztunk, én beleálltam a tóba, mutatván, hogy meddig mehetnek be, ők ezt betartották. Mindamellett rendkívüli ügyességgel és jó kifejezőkészséggel tudtak olvasni és beszélni, nagyon okosak voltak, rengeteg versenyen sikeresen vettek részt. Milyen versenyek voltak ezek? Nagyon sok és változatos témájú versenyen voltunk. Az ének, a sakk, a mesemondás és a tanulmányi versenyek sikereire szívesen emlékszem. Gyakran kísértem őket, mindig jól éreztem magam közöttük. Voltak-e szokások, hagyományok, amelyeket áthozott a gyakorlóiskolába? Voltak, de ezek nem szokások, hanem pedagógiai módszerek voltak. Ez most nagyon komolynak hangzik, pedig a világ legtermészetesebb dolgai: a szeretet és a fegyelem. Mind a kettőt nagyon fontosnak tartom. Ezek a tanárok legtöbbet használt és leghasznosabb módszerei, mert a gyerekeknek ez a kettő kell ahhoz, hogy szeressék az iskolát. Ezt minden gyakorló tanárjelöltnek elmondtam. Emellett volt néhány dolog, amit áthoztam, és igyekeztem bevezetni. Példaként a kézügyesség fejlesztését, az írás és az olvasás megszerettetését, segítését és a gyakorlati életre való felkészítést említem. Szeretnénk feltenni néhány személyesebb kérdést is. Mit tekint élete legnagyobb sikerének? Azt, hogy egészségben taníthattam hosszú ideig, és azt, hogy 7-8 évig oktathattam a főiskolán egyszerű tanítói képesítéssel. Voltak-e nagyobb kudarcai? Nem volt ilyen, mert a gyerekekkel mindenre képes voltam, minden elképzelésemet meg tudtam valósítani velük. Szeretnénk, ha elmondaná élete mottóját. Kettő is van. Mind a kettőt akkor kaptam, amikor elhagytam a tanítóképzőt. Az első “Ne feledd, hogy munkád hivatás, mely Istentől ered!” a második pedig: “Légy megbízható , mert rajtad egy nemzet épül fel.” Ezeket azóta is fontosnak érzem, és igyekszem betartani. Mit üzen a mostani bolyaisoknak, mire bíztatja őket? Munkára, rendre, fegyelemre, szép beszédre. Azt ajánlom nekik, hogy olvassanak sokat, a televízióban az értelmes, jó műsorokat nézzék csak meg, és járjanak sokat színházba! Baranyai Gerda Bándoli Júlia Simon Adél Csenge 8.a
75
„Tanársegéd” bábozás Gautier Éva nénivel pályájáról, eredményeiről és a Bolyai iskoláról beszélgettem. Magyarolasz szakos középiskolai tanárnőként 1974-ben került iskolánkba. Sikeres bábszakkört és színjátszó kört vezetett. A nálunk töltött eredményes évek után 1996-ban vonult nyugdíjba. Gyönyörű otthonában idéztük fel emlékeit. Gyakran mutatott a kérdésekhez kapcsolódó tárgyakat. Ezek hívták fel figyelmemet a bábozásra, így erről részletesen kérdeztem. Milyen különbségek voltak kezdetben a Bolyai és a többi iskola között? Akkoriban nem sokban különbözött a többi iskolától a gyerekek tekintetében. Elég nehéz természetű tanulók jártak ide, köztük fegyelmezetlenek is. Nem volt könnyű, hiszen el kellett érni, hogy a hallgatók is tudjanak velük dolgozni. Egy-két év alatt beleszoktam abba a munkába, amit vártak tőlem. Később már csak felvételivel juthattak a gyerekek az iskolába. Hogyan lett a Bolyai pedagógusa? A Dózsában töltött utolsó pár évem alatt kezdődött el a tanárképzés, és szükség volt gyakorlati helyre. Hozzám is kerültek hallgatók. Mikor megépült az új gyakorló, hívtak, hogy jöjjek át. Szívesen mondtam igent. Milyen korosztályt tanított az iskolában? Legtöbbet felső tagozatban tanítottam. Középiskolásokat csak a nyolcosztályos gimnázium elindulása után oktattam. A rendszerváltozás idején, mikor megnőtt az igény a különböző idegen nyelvek tanulására, néhány évig felmenő rendszerben tanítottam alsó tagozatosoknak olaszt. Negyedikes korukig oktattam őket, addig, amíg lett annyi osztály, hogy egy olasz szakos tanárt lehessen felvenni. Természetesen tanárjelöltekkel is foglalkoztam, így a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenkivel találkoztam. Miért élvezte a különböző korosztályokkal való foglalkozást? A kicsikkel azért, mert játékosságra, alkotó ötletekre van szükség a tanításukkor. A nagyok okosak, az óravezetés náluk tulajdonképpen szellemi játék. A tanórákon kívül milyen alkalmakkor volt a gyermekekkel? Pályám kezdetén elfogadtam, hogy pedagógusnak lenni életforma, így nem lehet megállni a tanítási órák és a felkészülés területén. A gyerekek kéréseit, igényeit meg kell próbálni teljesíteni. Különböző foglalkozásokat találtunk ki, például kirándulásokat, múzeum- és színházlátogatásokat. Az úttörő mozgalomban sok mindent lehetett szervezni. Elkezdtem a bábszakkört, időnként a színjátszást is. Mindkettő munkaigényes dolog. Miért hozta létre a szakkört? Nagyon szeretem a gyerekeket megfogni valamivel, főleg azért, hogy ne legyenek fegyelmezési gondjaim, ne akadályozzák néhányan az osztályban folyó munkát. Meg kellett nyernem a tanítványokat. Az órákat érdekesebbé tette a bábozás. Az alsóbb osztályokban irodalomból sok a cselekményes mű. Ezeket el lehet játszani. Osztályfőnöki órákon szerepjátékokkal próbálkoztunk. Ezzel az első tanítási évemtől kezdve foglalkoztam. A Bolyaiban hallgatók és oktatók is látogatták óráimat. Az egyik bábozásunkat látta Lux Ibolya, aki a főiskola elismert tanára volt. Nagyon tetszett neki az előadás.
Ő pedagógia szakosként tudta, hogy ez remek eszköz a tanításban, és biztatott, hogy minél többször alkalmazzam. Noszogattak, hogy ne csak autodidakta módon tanuljam a bábozást, hanem ismerjem meg elméletét, gyakorlatát. Ebben az időben erőteljes fejlődésnek indult az országban a bábozás, csoportok jöttek létre, képzéseket szerveztek. Szombathelyen az MMIK karolta fel a mozgalmat, versenyeket, kulturális szemléket rendeztek. Bekapcsolódtam egy hároméves tanfolyamba, bábcsoport-vezetői minősítést szereztem. Létrehoztuk a Boglárka Bábcsoportot. Nevét egy kedves tanítványomról kapta. Tíz-tizenkét évig folyamatosan vezettem a szakkört, heti egy alkalommal. Később is tanult új technikákat? Igen, minden nyáron voltak tanfolyamok Velemben, az MMIK szervezésében, neves előadókkal. Ezek jó hangulatú kurzusok voltak. Újabb technikákkal ismerkedtünk meg, például az árnyjátszással vagy a marionett bábokkal. Bábkészítést, bábmozgatást is tanultunk. Gyakoroltuk a beszédtechnikát, a hangképzést, és volt mozgásgyakorlat, ritmusgyakorlat is. Milyen hangulatban telt egy-egy szakkör? A szakkör egészen más, mint a tanítási óra. A gyerekeknek tetszett, amit csináltunk. Fegyelmezetten viselkedtek, pedig előfordult, hogy harminc tanulóval dolgoztam. Az alaplétszám tíz-tizenöt volt, a darabtól függően. Amikor versenyre készültünk, érezték a súlyát. Akkor időre, pontosan kellett dolgozni. A gyerekek tudták, hogy ára van a sikernek. Milyen gyakran voltak előadásaik? Tavasszal voltak versenyszerű bemutatók, minősítők két-három alkalommal. Iskolai rendezvényeken is játszottunk. Tartottunk alkalmi bábozásokat, például anyák napján vagy Mikuláskor. A felkészülés és a technika elsajátítása kitöltötte a tanévet. Milyen eredményeket értek el? A bábmozgalom országos fellendülése idején a televízió megszervezte a „Játsszunk bábszínházat” sorozatot. Ebben mi is szerepelhettünk. Előzménye az volt, hogy az ötödikes tananyagban foglalkoztunk a Tündérszép Ilona című mesével. Árnyjátékkal adtuk elő. Elindultunk a megyei vetélkedőn, és továbbjutottunk a győri területi válogatásra. Néhány hét múlva kaptunk értesítést, hogy bejutottunk a tv-sorozatba. A gyerekeknek nagyon tetszett az ottani felvétel. Siker volt Cirkusz című bemutatónk is. Ebben szöveg alig fordult elő, mindig a bábjátékhoz kapcsolódó zene szólt. Szerepelt két bohóc, egyikük nagyon ügyetlenül játszott egy székkel, a másik közismert viccmesélő volt. Egy táncosnő, két majom, egy kígyóbűvölő és több ló trükköket adott elő. Bár rangban a televíziós szereplés volt a legnagyobb eredményünk, mégis nagyszerű volt látni, hogy a fegyelmezési, beilleszkedési gondokkal küzdő gyerekek, gyengébb tanulók hogy társultak hozzánk. Ők is sikeressé válhattak. Maradandó élmény volt ez mindannyiunknak. Ők részesültek a tapsokból, elismerésekből, olyan dicséretekből, amelyeket az iskolában ritkán kaptak. Véleményem szerint a bábozás az iskolai munkában fontos szerepet játszhatna, mert a gyerekeknek örömforrás, a pedagógus pedig közelebb juthat kitűzött céljaihoz. Süle Dávid 10.c
77
Margó néni Menyhárt Péterné három évtizedet töltött iskolánkban. Nyugdíjba vonulása óta is rendszeresen találkozunk vele a folyosón. Legutóbbi látogatásakor pályakezdéséről, tanítói tapasztalatairól kérdeztük. Mi motiválta, hogy pedagógus legyen? Szüleim munkásemberek voltak. Mindig azt mondták, szeretnék, ha tanulnék, és többre vinném, mint ők. Pici korom óta jártam zeneiskolába. Hegedülni, zongorázni tanultam, kórusban énekeltem. Ezért a gimnázium után Pécsre jelentkeztem ének-történelem szakra, ahova hála istennek nem vettek föl. Hosszú ideje azt mondom, hogy hála istennek, hiszen azt tapasztaltam, hogy az én világom a kicsik világa. Következő évben jelentkeztem a szombathelyi tanítóképzőbe. Maximális pontszámmal kerültem be, és szép eredménnyel végeztem. Képzős koromban egyszer az énektanárnő megbetegedett, és én helyettesítettem. Rosszalkodtak a gyerekek, de megérezték, milyen szomorú vagyok emiatt. Az óra végén ketten odajöttek hozzám, és két szem cseresznyét tettek a markomba. Azt mondták, azért adják, mert tudják, hogy bűnösek, és szeretnék helyrehozni. Azt a két cseresznyemagot sokáig hordtam a pénztárcámban. Arra gondoltam, hogy milyen nagyszerű, ha valaki belátja, és megpróbálja helyrehozni hibáját. Ez az élmény engem egész életemben elkísér. Mikor és hogyan került először kapcsolatba a Bolyaival? Vargabetűvel kerültem ide. Először Sárváron, majd Ajkán tanítottam. Amikor megszületett három gyermekem, ideköltöztünk. Az iskolához közel kaptunk lakást. 1978 őszén napközis tanítóként vettek fel. Egész nyáron készültem, mindent elolvastam, ami ehhez kellett. (Előtte csak harmadik-negyedikben tanítottam.) Augusztus 30-án azt mondta nekem Németh Lászlóné, Országh Mária, hogy „Gyere, Margó, ülj le, mert amit mondok, attól úgyis le fogsz ülni!” Azt gondoltam, hogy valami közbejött. Azzal folytatta: „elsőt fogsz tanítani!” Meg sem mukkantam. Sejtettem, hogy nem egyszerű dolog, külön szakma, de hogy ennyire, hogy még a mai napig is tanulom, azt csak most érzem. Elkezdtem foglalkozni az elsősökkel. A következő évben szakvezetőnek kértek a második osztályba. Ezt nem akartam vállalni, mivel ott még nem tanítottam. Újra elsős maradhattam. Van az idekerülésének valamilyen története? Tanítási gyakorlaton a régi gyakorlóiskolában voltam. Abból lett később, 1974-ben a Bolyai. 1978-ban én ide pályáztam. A bizottságban régi tanítóképzős tanáraim ültek, akiknél korábban vizsgáztam. Jó emlékeik voltak rólam, és támogattak. Miben változtak a pedagógiai módszerei? A társadalom, a gazdasági helyzet, a lehetőségek, az elvárások mind mások voltak pályakezdésemkor. Az akkori szokás és tanítás szerint első volt a közösség, második az egyén. Most fordítva van. Akkor mi azt éltük, hogy az első a munkahely. Azt, hogy most „én következem”, nem is nagyon ismertük. Az individualizmus bűnös fogalom volt. Ebből vergődtünk át a mai normáig. Szerintem az egyén is, a közösség is fontos.
78
Az akkori vagy a mostani gyerekek befogadóak inkább? Akkor az volt a dolgunk, hogy sok információt adjunk. Betöltöttük a tananyagot a gyerekekbe, megtanítottuk, majd számon kértük. Ma több információval jönnek a gyerekek. Az első számú feladat ezeket rendezni, helyrerakni. Azt mondják, tudnak számolni ezerig, dobálóznak atomokkal, bolygókkal, dinoszauruszokkal, számítógépeznek. De nem tudják, hogy az adathalmaz akkor válik valódi tudássá, ha felfedezik az összefüggéseket, és különböző helyzetekben képesek őket alkalmazni. Ez nehéz dolog! Folyamatos építkezésre van szükség. Úgy gondolom, ez a Bolyai egyik erőssége. Nehéz volt az átállás az információ átadása és rendszerezése között? Ez folyamatos alkalmazkodás. Az embereket nem lehet egyik napról a másikra megváltoztatni, mint ahogy a társadalmat sem. Minden osztálynál, minden gyermeknél akadnak különbségek. Ez folyamat, amelyet különféle módszertani és munkaszervezési technikák alkalmazásával lehet javítani. Mennyit változtak a gyerekek magatartás szempontjából? Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, nem sokat. Abban makacsul hiszek, hogy a tanítványok olyanok, amilyenek mi vagyunk. Ha jó szokásokat alakítok ki, rendszeresen dolgozom velük, és azt látják, hogy a valós értékeket dicsérem meg, úgy tisztelnek, ahogy régen is. Fontos az igazságosság, a határozottság, megbízhatóság, következetesség, a pozitív kisugárzás, és amikor kell, a szigor is. Mi az, amit a legjobban megkülönbözteti a Bolyait a többi iskolától? Sok mindent tudnék mondani, de csak párat sorolok fel. Itt válogatott gyerekek vannak, akik több szűrőn is átmennek. Tehetséges, szorgalmas diákok. A másik a teljesítményorientáltság. A többség azért jön ide, mert a család biztosítottnak látja gyermeke jövőjét, hisz a Bolyai az ország egyik legeredményesebb intézménye (6. helyen áll!). Más abban is, hogy a 6-7 évesen érkezők 12 év múlva sikeres egyetemi felvételivel távoznak. A Bolyaiban együtt vannak a 6 és a 18 évesek. A cél az lenne, hogy a nagyok olyan viselkedési mintát adjanak, amelyekért a kicsik felnézhetnek rájuk. Itt középiskolai tanárok is tanítanak 10-14 éves gyerekeket. Nem biztos, hogy ez minden esetben szerencsés. A legszembetűnőbb az évnyitókra, ünnepekre visszajáró régi diákok sokasága. Vannak, akik rendszeresen jönnek beszélgetni volt tanáraikkal, tanítóikkal. Ez azt sugallja, hogy van vonzereje ennek az iskolának! Talán ezért szeretem én is ennyire. Süle Dávid 10.c
79
Teréz néni Tompek Sándorné a bolyais vöröskereszt lelke, diákjaink őrangyala, az iskola Teréz nénije nyugdíjba vonult. Kevés pedagógus van, aki ennyi kitartással, ekkora céltudattal dolgozott a közjó érdekében. Nélküle nem értek volna el ilyen szép sikereket a biológiai témájú versenyeken iskolánk csapatai. Ő szervezte meg ilyen kiválóan a vöröskeresztes tevékenységet. Mindnyájan hálával tartozunk neki. Mióta dolgozik iskolánkban? Az 1977-78-as tanévtől kezdve dolgozom az iskolában. 30 aktív év áll mögöttem, ez az utolsó már csak elsősegély felkészítés a 11. osztályokban, illetve szakköri szinten a versenyekre. Milyen feladatkörei voltak? Biológia szakkal napközis állást hirdetett az iskola, arra vettek fel. Egy évet napköziben töltöttem, a következő évben csapatvezetővé választottak, és biológiát tanítottam. Később szakvezető lettem. Négy évvel ezelőtt fejeztem be a főiskolai hallgatók oktatását. 1992-től csak biológiát oktattam, szakköröket vezettem, és osztályfőnök is voltam. Iskolai szinten vezetőként az osztályfőnöki munkaközösség tevékenységét is segítettem. Melyek voltak a legemlékezetesebb, legkedvesebb élményei? A legemlékezetesebb élményem az volt, amikor a diákok javaslatára „A Gyermekekért” kitüntetést megkaptam. Legkedvesebb élményeim közé a vándortáborok, a természetjáró találkozások, a különböző versenyekre való felkészülések, a jó eredmények tartoznak. Szaktárgyi, természetjáró, csecsemőápoló, egészségnevelő, AIDS-megelőző és elsősegélynyújtó versenyeken vettünk részt eredményesen. Az utóbbi években kedves élményeim főleg a volt tanítványokkal való találkozások, beszélgetések voltak. Együtt emlékeztünk a múltra. Nekik már gyerekeik járnak ide. Szívesen találkozom egykori osztályaimmal is. Milyen volt a régi, a gimnázium előtti Bolyai? Nagyon pontos tervek, programok szerint dolgoztunk. 24-25 fős osztályokban 12-13 hallgatóval éltük mindennapjainkat. Az épület bővülésével, a létszám emelkedésével az iskola feladata is változott. A tudásért folytatott harc egy kicsit háttérbe szorítja az órán kívüli szabadidős programokat. A közösségi élet fejlesztésére kevesebb lehetőség marad. Hozzám a 10-14 éves korosztály volt közelebb. Ezért jelentkeztem tanárképző főiskolára. Tanítani nagyon szerettem. Mi a főiskolán az osztályfőnöki, és órán kívüli nevelőmunka végzéséhez sok ismeretet szereztünk, és pedagógiai gyakorlatokon is részt vettünk. Nem okozott gondot a gimnáziummá alakulás, hisz ötödik osztálytól indult. Őket tanítottam is természetismeretből. Pár év múlva segítőim lettek az egészségnevelési programok megvalósításában. Még ma is támaszkodom a 10-11. osztályosokra és a végzett diákokra.
80
Hogyan indult iskolánkban a vöröskeresztes tevékenység? Iskolánkban vöröskeresztes alapszervezet a kezdetektől volt. Nem önállóan, hanem az úttörőcsapat keretében. A csapat megszűnése után 1992-ben szerveztük újjá. Tevékenysége nem változott: egészségnevelés, tanfolyamok, szakkörök, véradás, pénz, ruha, játékok gyűjtése. Munkám elismeréseként 2001-ben a megyében elsőként a vöröskereszt bázisiskolája lettünk. Táblát avattunk. Feladatainkat továbbra is igyekeztünk becsülettel végezni. Szeretnénk mindenütt helytállni. Bekapcsolódtunk a városi, megyei, országos programokba. Sok jó eredményről számolhatok be, büszke vagyok tanítványainkra. Azért tartom a vöröskeresztes munkát fontosnak, mert segítő tevékenységet folytató szervezet, ahol nem beszélni, hanem tenni, cselekedni kell. Az életre, a szociális érzékenységre neveltünk mindenkit. Fontosnak tartom az odafigyelést, a segítségnyújtást. Ha lehetne, mit írna a Bolyai emlékkönyvébe? Egy pedagógusnak, aki gyakorlóiskolában dolgozik, érezni és vállalni kell a felelősséget tanítványaiért. Több író, költő idézete segített át a nehézségeken. Az ő gondolataikból választanék ki néhányat: „Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” „Követelek, mert szeretlek.” „Dolgozni csak pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes.” Ebben az iskolában soha nem lehetett csak rutinból dolgozni. Képezni kellett magunkat, majd a legkorszerűbb tudást átadni tanítványainknak. A 30 év alatt voltak kisebb kudarcaim, nehézségeim, de ma már a szépre, a jóra, a boldog percekre emlékezem. Kassai Miklós 12.c
81
ISKOLÁNK TANULÓI A 2008/2009-ES TANÉVBEN Általános iskolai osztályok 1.a/ Osztályfőnök: Némethné Kiss Márta Napközis nevelő: Tuiderné Pulay Andrea Baldauf Panka Bognár Lilla Zsuzsanna Büki Alida Csákváry Adél Júlia Geosits Levente Gyöngyössy Ádám Hamar József István Hanyecz Viktória Hazafi Manna Herrfurth Hanna Beatrix Horváth Bendegúz Győző Józsa Virág Réka Kámán Gergő Kecskés Dóra Király Piroska Kiss Lilien Virág Kutrovics Máté Magos Adél Lili Maróti Rebeka Júlia Marton Dávid Zoltán Nedeczky Dalma Lea Németh Áron Soma Pataki Ágoston Rácz Zoltán Simon Iván Somogyi Dóra Suta Máté Soma Szabados Laura Szabó Bence Szalai Glória Székely Bálint Tamás Tátrai Norbert Soma Varga Áron Vass Luca Réka Zoller Norbert
1.b/ Osztályfőnök: Starcsevicsné Módly Andrea Napközis nevelő: Bognár Tihamérné Baranyai Ákos Barasits Bálint Boda Blanka Demeter Zsuzsanna Forgács Júlia Irén Hirschbok Benjamin Islam Bella Leyla Kiricsi Adél Kósi Kevin Kovács Lilla Langer Zsolt Tivadar Markó Bence András Murai Franciska Nagy Máté Nagy Viktória Hanna Németh Réka Oroszy Rebeka Pap Gergő Petrovics Lora Glenda Poór Máté Bálint Sándor Bálint Sramkó Dóra Szandi Péter Takács Enikő Takács Flóra Takács Tamara Flóra Takáts Péter Varga Balázs Varga Gergő Varga Lili Varhol Jonatán Vécsey Boglárka Kitti Vörös Ingrid Vörös Miklós Zenke Áron
82
2.a/ Osztályfőnök: Huszárné Móricz Katalin Napközis nevelő: Tóth Barbara Bánhidi Anna Beatrix Bátai Boldizsár Benke Brúnó Attila Biácsi Jázmin Bozsó Balázs Demény Laura Zsuzsanna Demény Liza Klára Dokmanovic Milán Felföldi Tamás Fűzfa Balázs Mihály Goncsarenko Karina Horváth Ákos Kárpáti Karina Kemenes Adél Regina Leimeszter Helga Liszta Ákos Ludvig Benedek Dezső Megyeri Orsolya Nóra Nagy Krisztina Dorottya Németh Lili Németh Rebeka Papp Réka Rónafalvi Lili Roznár Kriszta Sági Hunor Domonkos Sandle Joanna Grace Soós Alexandra Tímár Emese Tóth Barnabás Ugróczky Péter Varga Kornél Varsányi Balázs Virágh Máté Zsemberi Réka
2.b/ Osztályfőnök: Mikics Lászlóné Napközis nevelő: Kovácsné Németh Zsófia Bálint Kincső Csuk Borbála Draskovics Gellért Egervölgyi Boglárka Galambos Loránd Mihály Gombor Bálint Grubelnik Vanessa Harrach Bence Horváth Anna Imre Dániel Imre Milán Juliánusz Kerekes Valdemár Ferenc Kis Kinga Kondor Hanna Mária Kovács Botond Jenő Marton György Máté Viktória Mester András Molnár Bálint Molnár Marcell Nagy Borka Valéria Oláh Zsóka Raffai Eliza Rém Rebeka Zsuzsanna Sibinger Mátyás Miklós Szabó Sára Borbála Szélinger Ticián Levente Tájmel Dorina Tolvaj Péter Tóth Dorina Anna Varga Áron Wolf Klaudia Judit
83
3.a/ Osztályfőnök: Bakó Zsuzsánna Napközis nevelő: Pintér Adrien Babos Eliza Barasits Flóra Bognár Kata Izabella Börzsönyi Virág Dala Bálint Falussy Zsigmond Fodor Lili Anna Harkay Eszter Hegyi Júlia Horváth Karolina Edit Józsa Szilárd Levente Kelemen Zsófia Eszter Király Domonkos Király Orsolya Boróka Kiss Maja Klug Emese Kocsis Margit Emese Nemény Dorka Virág Orgován Veronika Palkovits Dorottya Pham Lan Ivett Pintér Anett Pusztai Gabriella Radetzky Eszter Reczetár Donát Sárvári Dominik Levente Simon Gergely Kristóf Simon Réka Boglárka Stumpfel András Súri Bíbor Szabados Petra Takács István Tóth Emma Klára Vörös Márton Jácint Zelevics Fruzsina
3.b/ Osztályfőnök: Horváthné Sámson Andrea Napközis nevelő: Büki Ildikó Auer Laura Bilák László Olivér Biró Alexa Czibók Réka Ágota Egri Máté Éva Natália Rebeka Farkas Bálint Péter Gosztola Bálint László Gróf Dalma Krisztina Győrffy Réka Virág Hernáth Réka Horváth Bence Kiss Ármin László Kiss Miklós Attila Koller Domonkos Laczó Bence Géza Mészáros Gergő Nagy Dorottya Petra Németh Boglárka Orbán Gréta Papp András Pataki Júlia Pethő Julianna Schmall Róbert László Sipos Laura Zita Takáts Bálint Tamási Emese Tóth Marcell Vámos Róbert Varga Bálint Zoller Zita
4.a/ Osztályfőnök: Róka Judit Napközis nevelő: Solymos Etelka Auer Gréta Berényi Alexandra Erzsébet Borbás Domonkos Eigner Bernadett Eke Dominik Füle Anna Geosits Adél Homolya Melánia Horváth Péter Kiss Mihály Barna Kiss Zsófia Kollerits Eliza Mónika Langer Dávid Lukács Regina Magyar Levente Magyarics Zoé Menyhárt Viktória Mursits Marcell Nagy Luca Lídia Nagy Sára Oreovecz Anett Rácz Alexandra Rónai Rudolf Lajos Simon Viktória Stumpfel Dávid Zsolt Sümegi Ágoston Csongor Szabó Kristóf Tóth Eliza Blanka Tóth Kitti Tóth Kristóf Várallai Luca Varga Áron Dorián Varga Tamás Márk Vida Krisztián Virág Csaba Tamás Widder Botond
4.b/ Osztályfőnök: Gáspárné Marton Tünde Napközis nevelő: Rákli Lászlóné Bálint Csenge Büki Alexa Cseh Olivér Dancs Márton Gál Alexandra Gombás Tíra Flóra Gyimesi Rita Zsófia Havasi Zsanett Éva Hegedüs Kata Horváth Laura Ágnes Kárpáti Fanny Keszei Gergely Bendegúz Kiss Bálint Kocsis Doroti Köves Gábor Kunecz Noémi Judit Mester Bálint Nagy Mirtill Nagypál Bianka Pálfi Péter Sipos Gergő Szanyi Dóra Szanyi Zsófia Szathmáry Júlia Liza Szekér Bianka Benita Szemes Bence Szuhai Botond Tolvaj Máté Balázs Wolf Kornél Zsömbölygei Dávid
85
5.c/ Osztályfőnök: Kollerics Barnabás Napközis nevelő: Rózsa Viktória Barta Virág Erzsébet Czenki Johanna Csák Anna Csébits Nóra Csóka Dóra Dévai Katalin Francsics Dániel Gáspár Barnabás Gombor Boglárka Kecskés Bálint Kornos Balázs Kozma Patrícia Krepli Laura Anna Mester Tamás Murai Eszter Murai Miklós Németh Ákos Oláh Benedek Pető Tímea Szerdahelyi Viktória Valaska Fanni Vámos Boglárka Mária Wágner Péter
6.c/ Osztályfőnök: Szijjné Sisak Éva Aradi Benedek Bánhegyi Beatrix Békési András Tamás Boda Ágoston Buzás Tamara Hajós Kornél Hedari Dávid Horváth Martina Mária Imre Enikő Iszak Márk Kis Tamara Komálovics Petra Lajos Lúcia Márkus Dalma Mojzes Kinga Csilla Németh Adrián Pál Bence Papp Gábor Papp Norbert Popgyákunik Balázs Ruttner Adél Szakonyi Judit Boglárka Szőnye Szabina Tarabó Dóra Tóth Alexandra Tóth Zsaklin Török Luca Vadász Bálint Varga Bálint Vigh Martin Róbert
86
7.c/ Osztályfőnök: Horváthné Hargitai Gitta Avas Levente Baán Nikolett Bolla Cecília Dali Dominik Norbert Dévai Anna Éva Elvira Fenyvesi Péter Galambos Fruzsina Gróf Eszter Haág Anita Halász Bence Hegedüs Kitti Kajtár Péter Kelemen Péter Kelenik Barbara Koncér Cintia Kósi Dalma Kovács András Kozma Enikő Katalin Leidli Odett Ludvig Mátyás József Malomsoki Cintia Németh Tibor Pajor Júlia Pethő Bence Puskás Mátyás Rónai Ildikó Seregély Dániel Simon Krisztián Simonits Dóra Siska Laura Dóra Szakonyi Fanni Tihanyi Dominik Tóth Linda Sophia Zsoldos Dániel Zsoldos Péter
8.c/ Osztályfőnök: Iglódi Ilona Bata Zsófia Boda Olivér Bolla Regina Galavits Dániel Gróf Boglárka Hedari Dániel Husz Dorina Karolina Imre Emília Iszak Máté Kelemen Gergő Kívés Gergely Bendegúz Kopácsi László Krepli Virág Kupi Julianna Lipi Loretta Márkus Gergő Murai József Nagy Dávid Pusztai Adrienn Romek Milán Balázs Schmidt Anna Katinka Somlai Viktória Sóti János Gábor Süle Szabolcs Sütő Előd Szabó Olivér Szekér Patrik Takács Fruzsina Tóth Kornél Várallai Gábor
87
GIMNÁZIUMI OSZTÁLYOK 5.a/ Osztályfőnök: Dobre Norbert Napközis nevelő: Dobre Norbert Csermelyi-Vörös Lucia Csermelyi-Vörös Rózsa D. Horváth Vanessza Derkics Fanni Erzsébet Dobos Olivér Dugmonics Mihály Éva Doroti Emília Fonyó Máté Galambos Bernát György Hajós Roland Horváth József Áron Hosszu Anna Kenéz Katalin Ildikó Kispál Anna Kiss Benedek Norbert Kiss Kamilla Kovács Attila Kovács Gellért Mihály Kovács Lilla Mohos Kristóf Németh Laura Németh Olivér Simon Novinszky Judit Péterfy Áron Pethő Emőke Petrovics Alex Roland Pósfai Anna Rozália Pőcze Gergő Tamás Rosanics Patrik Ruben Roznár Levente Sipos Bence Svejda Anna Alexandra Tóth Máté Varga Zsófia Vaskó Júlia Réka
5.b/ Osztályfőnök: Kunecz Árpád Napközis nevelő: Nagyné Hajnák Zsuzsanna Ambrus Laura Ambrus Zoltán Milán Bakos Bálint Bontovics Fanni Borsfai Dzsenifer Erzsébet Csákváry Réka Dömötör Zsófia Fukcius Réka Gál Tamás Gáspár Gergő Gemeiner Barnabás Gombos Balázs Havasi Laura Eszter Horváth Amanda Horváth Anna Horváth Laura Horváth Szilárd Kajtár Fanni Király Áron Kiss Patrícia Lendvai Richárd Márton Magyar Liza Anna Molnár Martina Németh Kitti Petrács Lőrinc Rákos Tímea Roznár Gergő Roznár Katalin Stankovics Levente Stubán Dóra Tünde Szabó Bence Ádám Tóth Barna Unger Anna Zábó Szabolcs
88
6.a/ Osztályfőnök: Szabó Beatrix Antal Márton Bálint Boglárka Bozsó Babett Cseh Patrícia Csire Ádám Csire Virág de Jonge Nóra Derkics Bence Doma Viktória Nóra Donyec Mihály Goncsarenko Miléna Hacker Erik Kártyás Patrik László Katics Eszter Katics Veronika Kenéz Nóra Mária Király István Kis Dorottya Kívés Blanka Magyar Dániel Márai Dávid Nagy Kasza Júlia Oroszy Rafaella Pajor Mátyás Petroczki Réka Anna Pham Hai Péter Sibinger Zsuzsanna Barbara Takács Ádám Tóth Norbert Benjámin Varga Balázs Gábor Varga Soma Vizserálek Rájen Zsömbölygei Márk
6.b/ Osztályfőnök: Nagyné Erőss Rozália Benedek Balázs Bolla Ádám Borsos Petra Eszter Bődy Gergely Lóránd Czömpöly Ottó Sámuel Császár Zoltán Márton Dezső Bálint Egri Dorottya Fehér Dóra Filipánits Kristóf József Gombor Dóra Haszon Hédi Anna Hódi Patrik Horváth Aliza Kardos Bánk Kiss Johanna Eperke Kiss Virág Ágota Kovács Bence Kovács Fruzsina Kukor Dániel Miklós Makrai Dóra Nagy Botond Nardai Norbert Németh Bálint Peresztegi Krisztina Radetzky Balázs Simon Zsolt Sipos Laura Sipos Roberta Szabó Luca Franciska Szabó Réka Anna Szovák Petra Kinga Tamási Anna Varga Máté Vaskó Alexandra Zia
89
7.a/ Osztályfőnök: Budainé Boda Mária Baranyai Réka Berényi Barna Biró Bálint Cserjési Zoé Lili Csillag Márton Dobronyi Dávid Ádám Gadavics Bence Gáspár Fanni Gelesits Noémi Gerencsér Lilla Glocknitzer Júlia Király Márton Király Zsófia Kispál Márton Kiss Ádám Kiss Máté Kovács Balázs Kovács Enikő Kruczler Kristóf Kunecz Tamás Árpád Kun-Pál Flóra Lorencz Ádám Lőrincz Klára Tímea Mecséri Borbála Mészáros Nóra Mohos Máté Németh Enikő Németh Patrik Palkovits Luca Pernyész Marcell Rákos Noémi Szabó József Szabó Júlia Szalay Alexandra Zelei Dorottya
7.b/ Osztályfőnök: Mézesné Szabó Katalin Bai Dóra Bognár Mónika Fruzsina Csébits Eszter Dencs Veronika Galankó Luca Tilla Gerecs Bence Gerencsér Dusán Gombor Krisztina Horváth Bálint Horváth János Kapás Bence István Kárpátfalvi Bence Kiss Dávid László Kiss Veronika Kocsis Orsolya Mester Dóra Molnár Fanni Nagy Ádám Németh Dávid Pálfi Orsolya Pécz Dávid Pungor Bence Manó Pusztai Péter Rozmán Péter Sipos Dorina Sipos Tímea Suta Alex Szitár Alexandra Tátrai Noémi Tóth Kristóf Ádám Tőkés Kinga Widder Konrád
90
8.a/ Osztályfőnök: Szauer Ágoston Babos Eszter Bándoli Júlia Baranyai Gerda Bartalis Viktória Déri Marcell Fodor Dóra Hajnal Bence Hegyi Zsanett Herter Márta Boglárka Horváth László Horváth Márton Karai Laura Mária Kis Csilla Kiss Péter Márk Kiss Virág Kovács Dániel Kurucz Hella Violetta Loksa Gréta Lovranits Liliána Magyar Laura Megyeri Zsófia Anna Mérő László Mézes Fanny Nagypál Tamás Neu Bianka Roznár Petra Roznár Rita Sebestyén Mátyás Simon Adél Csenge Szendi Petra Tóth Máté Varga Erzsébet Lilla Vörös Lívia Zsiga Rebeka
8.b/ Osztályfőnök: Sütheő Cecilia Ács Dávid Altay Csilla Borsos Márk de Jonge Róbert Doma Brigitta Fehér Emma Fonyó Panna Forrás Fernanda Gazdag Dávid Heckenast Anna Horváth Gábor Ipkovics Ágnes Jámbor Katalin Mária Kardos Luca Király Richárd Koroknai Lilla Kropf Boglárka Lőrinczy Laura Mór András Németh Tímea Osztrosics Petra Osztrovszkij Natali Pál Rebeka Kata Papp Tamás Pintér Lilla Rosanics Petra Sinkovits Márk Szabó Katalin Szendrői Fruzsina Tarnai Anna Tóth Dóra Tóth Viktória Unger Zsófia Wolf Dániel
91
9.a/ Osztályfőnök: Góczánné Molnár Éva Antal Veronika Aradi Kristóf Baán Krisztina Bajnok Borbála Borsfai Dániel Farkas Krisztina Füredi Árpád Galambfi Réka Galankó Gergely Gáspár Renáta Gehér Péter Gerebics Alexandra Gombos Kristóf Ádám Hideg Lilla Katics Virág Kovács Nikolett Lolbert János Kristóf Merényi Jessica Dorothea Nádasi Zsófia Nardai Nikolett Németh Marcell Niozas Vassilios Orosz Ádám Gergő Őri Gergely Péntek Katalin Prugberger Sára Rónai Ramóna Ruttner Tamara Schmall Gyula József Sümegi Kristóf Tóth Levente Tóth Nóra Lilla Vadász Gergely Varga Eszter Varsányi Márton Zöld Donát
9.b/ Osztályfőnök: Szilágyi Balázs Avas Ancilla Bangha Zsófia Bánhidi Bella Barna Dóra Bebes Mátyás Bogáth Fanni Boldizsár Dominik Csaba Böröcz Péter Csollány Boglárka Danka Dávid József Demeter Márton Csaba Ferka Róbert Fodor Mihály Gombor Linda Hacker Olívia Horváth Anna Horváth Vanessa Jedlicska Balázs Kajtár Kata Kecskés Ádám Koroknai Zoltán Kovács Arnold Kutor Balázs László Lilla Lendvai Márk Mosonyi Zsófia Németh Kinga Palkó Réka Sági Csenge Borbála Sipos Hanna Szendi Olivér Szűcs Eszter Tóth Tamás Turnai Vivien Zita
92
9.c/ Osztályfőnök: Takács László Antal Attila Antók Fruzsina Irén Bara Sándor Bata Máté Benkő Csaba Bokor Barbara Anna Cserkuti Milán Csiszár Júlia Réka Farkas Dóra Zita Gábriel Dóra Valéria Gombos Ármin Gyimesi Alexandra Herczeg Ágnes Jakab Edit Jóna László Kiss Zsófia Kónya Balázs Bendegúz Márai Letícia Molnár Orsolya Molnár Tamás Nagy Kata Németh Ádám Németh Dávid Gábor Novinszky Gábor Paulik Dániel Rácz Ágoston Ragasits Réka Sümeghy Dávid Szabó Gergely Tóth Dávid Zoltán Tóth Réka Zsuzsanna Ujvári Barnabás Varga Bálint Bence
93
10.a/ Osztályfőnök: Bíró Zsanett Kocsis Zsolt Ár Levente Avar Dóra Bódi Péter Bődy Marcell Czenki Júlia Csonka Tamás Csörnyi Nikolett Dévai Zsófia Fejes Fruzsina Goda Zsófia Hajnal Heckenast Lili Horváth Cintia Horváth Gábor Horváth Zoltán Huszár Luca Keresztényi Eszter Kocsis Klára Komáromi Eszter Zsófia Kovács Dominik Krammer Vilmos Kupi Benedek Lőke Luca Sára Lukács Barbara Erzsébet Mester Ádám Murai János Nagy Rita Nedeczky Kornél Pintér Boglárka Dóra Rónai Nikolett Sinkovits Bence Szöllősi Dániel Tarabó Csilla Varga Anett Wéber Dániel Zátonyi Dávid
10.b/ Osztályfőnök: Biczó Antal Angler Benedek Avas Kinga Bai Dániel Bencsics Henrietta Bognár Mária Izabella Bolla Orsolya Böcskei Dóra Dévai Csenge Anna Hollósi Barbara Horváth Ágnes Horváth Lívia Huszár Eszter Jankovics Vince Kiss Bence Kiss Naómi Kívés Borbála Kordé Máté Kovács Júlia Lehner Péter Lövei Zsolt Nagy Bence Nagy Judit Németh Buda Pék Orsolya Pernyész Máté Pósfai Boglárka Simon Péter Solt Nóra Szabó Balázs Szanyi Zoltán Tóth Dániel Bence Tóth Fanni Török Bence Varga László Attila
94
10.c/ Osztályfőnök: Tar Hajnalka Bálint Lilla Bauer Kinga Beke András Bíró Andrea Boros Dániel Czeglédi Richárd András Csire Zsuzsanna Csonka Máté Gábor Fodor Mihály Habda Zsolt Horváth Andor Horváth Réka Barbara Huszár Bianka Katalin Kiss Eszter Kiss Orsolya Boglárka Klock György Komálovics András László Levente Molnár Bence Mórocz Míra Lilla Ocskay Zsombor Pránder Georgina Samu Tamás Sélley András Simon Judit Soós András Süle Dávid Péter Szabó Rebeka Szalay Gabriella Tóth Tamás Tőke András Vajas Ágnes Varga Réka Vásárhelyi Zoltán Verasztó Bence Virágh Gergő
95
11.a/ Osztályfőnök: Németh Gyula Baranyai Martin László Bartók Helga Béres Roland Debreczeni Máté Farkas Anna Gaál Martin Csaba Horváth Adrián Karáth Andrea Judit Kis Bernadett Kiss Berta Veronika Kiss Dorottya Judit Kiss Gergő Kiss Márton Balázs Kondor Kata Mária Kornos Péter Kovács Barnabás Krajczár Milán Márk Krizsán Dávid Nagy Attila Nemes Zsófia Nyikos Dávid Pál Orosz Júlia Pásti Gréta Pék Teodóra Prácser Lilla Zsófia Rábavölgyi Zsófia Radányi Rómeó Skaper Brigitta Sóti András László Szekér Tamás Szendrey Barbara Judit Sztastyik Tamara Tóth Eszter Erzsébet Tóth Fanny Orsolya Tóth Kálmán Varga Dániel
11.b/ Osztályfőnök: Horváth Katalin Berek Anna Orsolya Borbás Ramón Böcskei Marcell Farkas Gábor Ferenczi Nóra Hamza Emese Mandula Harangozó Martin Hódi Cintia Hodvogner Zsófia Hollósi Katalin Horváth Balázs Kajtár Nóra Kecskés Kinga Zsófia Kocsis Teréz Konti Klára Kovács Júlia Krenner Barna Kukor Sára Kun János Csaba Kun-Pál Mátyás Lorencz Péter Lőrinczy Dóra Németh Boglárka Novinszky Péter Perge Dávid Scheid Eszter Szöllősi Regő Tóth Andrea Traxler Balázs Varga Márton Vattai Cintia Wágner Gergő Zsolt Wágner Júlia Wágner Júlia Wágner Júlia
96
11.c/ Osztályfőnök: Hegedüs Beáta Baják András Barbalics Viktória Bognár Barbara Csillag Tamás Herczeg Boglárka Hollósi Tamara Horváth Dániel Jánosa Júlia Kancsó Eszter Kanics Tünde Kormos Bálint Kósa Szimonetta Kovács Katinka Kovács Krisztián Kovács Petra Kovács Szabina Gertrúd Lajos Johanna Lőrincz Katalin Nóra Molnár Fanni Nagy Bence Nagy Eszter Nagy Norbert Nagy Veronika Németh Réka Júlia Németh Zoltán Oroszvári Dániel Pasics Júlia Petra Pék Vivien Zsuzsanna Poós Péter Ruisz Gergő Starcsevics Júlia Kata Tóth Balázs Tóth Gergely Tőke Zoltán Vajda Éva Varga András Varga Máté
97
12.a/ Osztályfőnök: Móricz Attila Antal Gergő Ár Csenge Auguszt Melanie Bakos András Bódi Nikoletta Boros Csanád Örs Devecseri Szabolcs Elekes Attila Fodor Kinga Gálffy Áron Géczi Teodóra Gombor Daniella Horváth Zsófia Kecskés Gergely Kéri Julianna Kovács Adrienn Kristóf Dániel Molnár Cintia Éva Nagy Bertalan Nagy Levente Németh Bence Németh Renáta Palkó Márton Papp Ákos Pátkai Anna Rábavölgyi Ádám Rácz Anett Sági Csanád Bálint Schranz Tamás Sipos Tamás Stubán Eszter Szilágyi Anna Tőkés Anna Zboznovits Lilla Zsemberi Noémi
12.b/ Osztályfőnök: Baranyai József Bokor Bence Budai Marcell Farkas Zsófia Fenyvesvölgyi Viktória Ferenczi Zsófia Forrás Patrícia Vanda Füredi Andrea Galambfi Petra Herczeg Petra Horváth Barna Horváth Dániel Janzsó Alexandra Kelemen Balázs György Kiss Viktória Mison Szilvia Németh Eszter Perge Pál Pernyész Dóra Rainer Tamara Rőthy András Sághy Enikő Sásdi Krisztián Simon Eszter Szalai Kármen Zsuzsanna Tóth Csaba Tóth Gergely Varga Bálint Vincze Dávid Vincze Szabolcs
98
12.c/ Osztályfőnök: Hollerné Gazdag Ilona Bálint Noémi Beke Orsolya Benczik Péter Bogáth Dániel Bögöthy Zoltán Cseh Andrea Dezső György Ecker Vivien Egyed Bernadett Guczogi Márton Hajdú Franciska Anna Herczeg Dániel Hirschberg Ádám Iker Áron Kancsó Péter Zoltán Károlyi Benedek Kassai Miklós Kolbenheyer Balázs Krizmanics Réka Nagy Dániel Nagy Eszter Németh Levente Novák Róbert Polyák Máté Samu Nikolett Spekker Eleonóra Sulyok Réka Szabó Bence Farkas Szitkay Rita Szöllősi Ramóna Takács Eszter Török Annamária
99