ÖKOLLÉGIUM 2008/2009. tanév második szám
-
Egészség
-
A VÍZ ÉLETÜNK TÜKRE Masaru Emoto könyve, melynek címe a víz rejtett bölcsessége, egészen új fényben tünteti fel a víz életünkre gyakorolt hatásának felfogását. Azt már eddig is tudtuk, hogy víz nélkül nem volna élet Földünkön, arra azonban, hogy a víznek mennyire fontos szerepe van az információ hordozásában és tárolásában, csak most kezdenek rájönni a tudósok Emoto kutatásainak köszönhetıen.
is tekintetbe kell venni. Kutatásai szerint nagyon fontos, hogy milyen gondolatok szennyezik vizünket. Ilyen értelemben a kimondott szó, vagy az általunk közvetített gondolatok rezgéseket eredményeznek, melyre a vízmolekulák igen érzékenyen reagálnak. Felveszik az adott rezgéshullámokat, és azokat továbbadják. Ha végiggondoljuk ezeket a kutatási eredményeket, rájövünk, hogy mennyire nagy hatással tud lenni egy-egy pozitív vagy negatív gondolat szervezetünkre, melynek igen nagy százalékát képezi víz. Emoto kutatásai bebizonyították, hogy az a víz, amely fölött imákat mormoltak az emberek, gyönyörő kristályos formát képezett. Az a víz azonban, amely felett kimondták azt a szót például, hogy Sátán, visszataszító formát öltött.
Ha számba vesszük, hogy Földünk 2/3-a, valamint az emberi test 70%-a víz, akkor rájövünk, hogy mennyire fontos a minket körülvevı, valamit a bennünk tárolt folyadék tisztasága. Emoto kutatásaira támaszkodva a víz tisztaságát nem csupán fizikai és kémiai, hanem szellemi értelemben
Megvizsgálták a nagyvárosok vizeit is, például Tokióét, ahol azt tapasztalták, hogy a civilizáció nagyon rossz hatással van a vizek tisztaságára. Tokió csapvize bár
--2--
-
Egészség
-
Gondolatainkat, bármilyen negatív hatások érjenek is bennünket, mi magunk irányítjuk. Így rajtunk múlik, hogy milyen rezgéshullámokat közvetítünk gondolataink által a testünkben található vízbe. Ha ez a felfogás igaz, akkor bármilyen külhatások érnek is bennünket, bármilyen kristályformát öltött vizet is viszünk be szervezetünkbe, azt mi magunk is jóvá tudjuk alakítani. Számtalan csodás gyógyulásról hallottunk már, melyet azzal magyaráztak a felgyógyult betegek, hogy gyógyulásuk elıtt teljes szemléletbeli változáson mentek keresztül.
alkalmas az emberi fogyasztásra, mégis olyan csúnya látványt nyújtott a különleges mőszeres vizsgálat során, hogy az ember ezt látva valóban elgondolkozik azon, hogy vajon akarja-e ezzel továbbra is mérgezni magát. Ezeket a kutatásokat figyelembe véve, egyre inkább teret nyer az a felfogás, hogy betegségeinket negatív gondolataink okozzák. Nagyon igaz ez például a rák kialakulására. Vegyük például a carcinofóbiát. Ennek jelentése, rákbetegségektıl való félelem. Köztudott, hogy aki ilyen jellegő lelki problémával küzd, az egyszer nagy valószínőséggel rákos is lesz. Így rájöhetünk, hogy gondolataink egyfajta programként mőködnek, amelyek meghatározzák testi hogylétünket.
Ezeket a tapasztalatokat számba véve, törekedjünk arra, hogy magunk és mások felé is egyaránt pozitív gondolatokat sugározzunk. Mindenképp törekedjünk belsı harmóniánk megteremtésére, így rövid idın belül megtapasztaljuk majd a környezetünkben és testünkben is lezajló pozitív változásokat.
--3--
-
Egészség
-
A NAPALLERGIA, MINT CIVILIZÁCIÓS CIVILIZÁCIÓS JELENSÉG Magát a napallergiát a fény természetes UV tartománya okozza. Megjelenésének okai, és mértéke mindig az egyéntıl függıek. A napallergia lehet öröklött betegség is, illetve bizonyos gyógyszerek (antibiotikumok), hormontartalmú készítmények, és külsıleg használt kenıcsök, parfümök is okozhatják, valamint egyes főszerek (köménymag). Nık körében a hormontartalmú fogamzásgátló szerek szedése miatt sokkal gyakrabban fordul elı ez a jelenség, mint a férfiaknál. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ugyanúgy, mint a többi allergiás megbetegedésnél, itt is civilizációs ártalomról van szó, azaz immunrendszer fölösleges túlmőködésérıl.
A napallergia egyre gyakoribb betegség a lakosság körében. Már az elsı tavaszi napsugarak megjelenésékor egyre többen jelennek meg kiütéses panaszokkal a bırgyógyászati rendelıkben. Bár a téli idıszakban az emberek kevésbé érintettek, ám meg kell jegyeznünk, hogy nem csupán a természetes napfény okoz ilyen jellegő tüneteket, hanem a szoláriumozás is. Szerencsére napjaink divatja kevésbé preferálja a túlzottan barna bırtónust, mint a kilencvenes években, mindenesetre, aki ilyen jellegő problémákkal küzd, annak semmiképpen nem javasolt a szoláriumozás.
A napallergia tünetei nagyon változatosak lehetnek, az apró tőszúrás szerő képzıdményektıl, egészen az aknés bırelváltozásokig.
Aknés elváltozás
A külsı tünetekkel járó bırviszketés rendkívül kellemetlen, és
Bırrák
--4--
-
Egészség
-
napokon is, amikor különösen erıs fénnyel tőz a Nap, és mindez még vissza is verıdik a fehér hófelületrıl. Ez leginkább a síelıket érinti.
legtöbbször arra sarkallja a beteget, hogy orvoshoz forduljon panaszaival. Az egyszerő fényallergiától annyiban tér el a napallergia, hogy nem csupán a nap érte bırfelületen jelenik meg kiütés, hanem a ruhával fedett részeken is. A tünetek a napozást követı pár napban jelentkeznek, és csak nyugtató, enyhén hősítı kenıcsökkel (körömvirág kenıcs) orvosolhatók. Egyéb súlyosabb elváltozások esetén mindenképp indokolt az orvosi beavatkozás, és az utókezelés is. Akik ilyen betegséggel küzdenek, mindig tartsanak maguknál erıs fényvédı krémeket, hogy ezzel is kiküszöbölhessék a kellemetlen jelenséget. Ám ritkán elıfordulhat, hogy napfénnyel érintkezve épp a fényvédı krém okozza a napallergiát. Ilyenkor azonnal váltsunk krémet. Ezen kívül mindenképp ügyeljenek a napozási szabályok betartására, azaz reggel tíz és délután három között semmiképp ne feküdjünk ki a napra. Nem csupán nyáron kell odafigyelni a Nap okozta veszélyekre, hanem azokon a téli
Fontos még megjegyeznünk, hogy bármely korosztályt érinthet a betegség, a csecsemıktıl egészen az idısekig. Antibiotikumok szedésekor pedig mindenki érintett, hiszen a gyógyszer orvosi tájékoztatójára is fel van tüntetve, hogy szedése során nem javasolt erıs napfényre menni. Általában azok a betegek, akik ezt nem veszik figyelembe, szó szerint örök életükre megpecsételik magukat, hiszen ennek köszönhetıen pigment elváltozásokra lehet számítani. Némely területeken foltokban bebarnul a bır, és ez sajnos nem múlik el semmilyen orvosi beavatkozás hatására sem.
Pigmentelváltozás
--5--
-
Utazás
-
NYARALJ OLCSÓN BULGÁRIÁBAN! elınye, hogy közben gyönyörködhetünk a gyönyörő erdélyi tájban valamint a Románia és Bulgária között természetes határt képezı Dunában, ami ezen a ponton igencsak kiszélesedik.
Akinek a pénztárcája nem túl vaskos, kevés pénzbıl, (45 ezer forintból) is kényelmesen nyaralhat egy jót Bulgáriában. Legjobb, ha bulgáriai nyaralásunk megszervezését nem bízzuk utazási irodák alkalmazottaira, hanem mi magunk vesszük kézbe az ügyet. Mielıtt bulgáriai nyaralásunkba belevágnánk, arra mindenképp ügyeljünk, hogy a bolgár leva nem konvertibilis a magyar forinttal, ezért Magyarországon csak eurót tudunk váltani, amit majd Bulgáriában kell levára.
Bátraké a szerencse, ezért szállást semmiképp se foglaljunk elıre. A Várnai állomáson tömegével várják a beérkezı utasokat a városban élı nyugdíjasok, akik a turizmusból próbálják kiegészíteni csekély jövedelmüket. Szintén az állomáson találhatunk turista információt, ahol készséggel állnak a rendelkezésünkre. Egy dologra azonban mindenképp számítson a Bulgáriába érkezı vendég. Az itt élı emberek igen kis hányada beszél bármilyen más idegen nyelvet. Számítsunk tehát arra, hogy heves gesztikulálással, és karlejtéssel kell kifejezni mondandónkat. Ám aki jó activityben, annak ezzel nem lesz problémája.
A Magyar Államvasutaknál kedvezményes retúrjegyet lehet váltani egészen Várnáig, mindössze 17 ezer forintért. A vonattal való utazás egyetlen hátránya, hogy hosszadalmas, durván 24 órát vesz igénybe, ám így plusz két nappal megtoldjuk egyhetes nyaralásunkat, és ha jó a társaság, észrevétlenül röpül az idı. A vonatút másik nagy
Várnára elég két napot szánni a bulgáriai nyaralás megszervezése során. Meg lehet tekinteni a --6--
-
Utazás
-
A nagy elınye még Bulgáriának, hogy itt a tengerpart homokos, így nem töri fel a kavics a lábunkat. Egyetlen üröm az örömben, hogy Várnában nagyon sok a medúza, délebbre pedig a hínár. Így ne lepıdjünk meg, ha kisebb áramütést érzünk valamely testrészünkön, vagy ránk ragad valamilyen növény, mialatt önfeledten lubickolunk a vízben.
belvárost, valamint a delfináriumot, de aki igazán olcsón szeretne nyaralni úgy, hogy mindennap étteremben költhesse el az ebédjét és a vacsoráját, az látogasson el délebbre.
Várna
Várnából indulnak buszok és vonatok is Nesebarba, de legjobb, ha már Pomorieben kiszállunk, és Nesebart majd itteni bázisunkból közelítjük meg. Pomoreiben elsı utunk egy utazási irodába vezessen, ahol olyan olcsón lehet szállást foglalni, hogy a lélegzetünk is eláll. Az itt élı emberek teljesen a turizmusra rendezkedtek be, ezért számítsunk rá, hogy magánházakban leszünk elszállásolva, ám teljesen különálló lakrészben, külön fürdıszobával. Az ott lakó tulajdonossal jóformán nem is találkozik a nyaraló.
Konyhamővészetét tekintve Bulgária igen rangos helyet foglal el. Itt nem találkozunk főszertelen, ízetlen ételekkel. A nagy nyári melegben pedig igen jól esik egy tányér könnyő sopszka. Az ottani gyrost pedig senki ne hagyja ki!
Pomoreibıl nagyon sok helyre el lehet látogatni, minden napra be lehet tervezni egy-egy rövidebb buszos túrát, de Sozopolt és Nesebart semmiképpen ne hagyjuk ki!
Sopszka
--7--
-
Utazás
-
SZENTENDRE Szentendre egy nagyon szép kis város, ami Budapesttıl 15km-re található. Sok szép látványosságot ismerhetünk meg: a Szamos Marcipán Múzeum, Rádió kiállítás, a Kovács Margit múzeum, a Barcsay múzeum és még sok más kiállítást is megtekinthetünk. A sétáló utcára menet közben, ejtsük útba a Fı teret. Itt sok étterem vár minket szeretettel. A sétáló (Bogdányi) utcában, vásárolhatunk különbözı dolgokat, és érdekességeket is találhatunk. A turisták kedvelt helye ez az utca! Ha a sétáló utcán végigmegyünk, ne hagyjuk ki a Malom kiállításait. A festészet és szobrászat kedvelıinek nyílt meg, ahol impresszionista, expresszionista és még sok más stílusú festık és szobrászok mővei vannak kiállítva. A Duna korzón végigsétálhatunk, leülhetünk és gyönyörködhetünk a Dunában. Nyáron az Ister napok (július közepe) alkalmából vannak itt kirakodóvásárok és gyertyaúsztatás a Dunán.
Fıtér utcája
Az esti élet folytatódik a Duna korzón a fiatalok kedvelt helye nyáron. Amikor hideg van hangulatos kávézókba vagy pubokba vonulnaks el a barátaikkal beszélgetni.
P’art mozi kávézója
--8--
Nöi sarok
-
10 DOLOG, AMELYET A PASIK UTÁLNAK A CSAJOKBAN. A legtöbb nı - rövid gondolkodás után - fel tud sorolni tíz dolgot, amelyet nem szeret a pasikban, de az már nehezebb kérdés, hogy a pasik mit nem szeretnek a nıkben. Mi most összegyőjtöttük.
vele, mi történt a szomszéd néni kutyájával, mi akciós, és mi mindent kell még a pasinak megcsinálnia. Pedig a férfi nem vágyik másra, csak egy kis csendre. Szusszanásra, hogy ne csak testben, hanem fejben is hazaérjen.
1. Ha a nı feladja önmagát 3. Ha a nıknek semmi sem jó
A pasik nem bírják azokat a csajokat, akiknek nincs önálló életük és/vagy munkájuk, helyette rátelepednek a férfira. Nincs annál kiábrándítóbb, mint amikor a pasi megismerkedik egy magabiztos, lendületes nıvel, majd a nı feladja addigi életét, és a férfi életét kezdi el élni. Ráadásul ez legtöbbször olyan idegesítı dolgokkal párosul, mint az állandó beszámoltatás, állandó szemrehányás, állandó fecsegés és állandó telefonálás. A nı „figyelmével” megfojtja a pasit, a pasi pedig menekülıre fogja. A nı persze ekkor még jobban ragaszkodik, „mindent megtesz”, de ezzel is csak elriasztja „álmai pasiját”, és innen a kapcsolat rémálom, mindkét embernek. Bıven elég feszültség egy férfinak a közlekedés, a politika és a munkahely, nem kell, hogy egy nı ezt tovább fokozza.
Kedvelt nıi foglalatosság szívünk szerelmének átalakítása, mert hiába mondjuk, hogy megtaláltuk életünk szerelmét, legtöbbször azt gondoljuk, megtaláltuk az ideális alapanyagot a tökéletes férjhez. Persze ahhoz nem férhet kétség, hogy egy kapcsolatban mindkét fél csiszolódik, de a nık többsége úgy kezdi a pasi csiszolását, hogy átalakítja a ruhatárát, kritizálja a korábbi életét és a legjobb barátait, korlátokat és szabályokat állít fel. Dirigál. Utasít. Követel. Innen már csak egy aprócska lépés, amihez általában elég fél év, és a nı elkezd panaszkodni a férfira. Az álompasi hamarosan a leghitványabb férfi szerepében találja magát. A nı nemcsak rossz színben tünteti fel, hanem még meg is alázza.
4. Ha az esküvı a legnagyobb dolog az életben
2. Ha soha sincs csend
A mulatás nagyon rendben van, de nincs az a pasi, aki rajongana a kötelezı esküvıi tortúráért. Legtöbbször az öltöny-nyakkendı
Hazaér a férfi, végre otthon van, és akkor megtalálja a felesége. Sorolja, mi történt a gyerekkel, mi történt --9--
-
Nöi sarok
viselése okozza a legkisebb traumát, nem úgy, mint az esküvıi elıkészületektıl idegbeteg menyasszony és a másfél órás fotózás. Nincs mese, a pasik ezt
-
nem mutatják többnek magukat annál, amik valójában, tudnak fızni, és a szépségük is természetes. Nem arról van szó, hogy akkor óriási hónaljkutyákat növesszünk, és a szeretkezéshez a bozótvágót is elı kelljen készíteni, hanem kerüljük a természetellenes sminket, az elvadult mőkörmöket és a túlzott száj- és mellnagyobbítást.
6. Ha a nı a pénztárca tartalmát méregeti
azért csinálják végig, mert szeretnek minket. Nagyon. Annyira, hogy amíg mi életünk nagy napjára készülünk, ık mindent megtesznek, hogy a mi nagy álmunk valóra váljon. A pasik esküvıi paráját nemcsak az elkötelezettség és a véglegesség okozza, hanem a számtalan kiábrándító tapasztalat, amely azt mutatja, hogy a nı az esküvı után levágatja a haját, hízik tíz kilót és elhanyagolja magát.
5. Ha a nı elveszíti természetes szépségét A legtöbb pasi álmaiban szerepel, hogy barátnıjének tudhasson egy címlaplányt, de velük ritkán terveznek házasságot és gyereket. A férfiak szeretik a természetes nıket, akik nem játsszák meg magukat,
Kár lenne tagadni, hogy a nıknek fontos, hogy leendı férjük képes-e a késıbbiekben eltartani egy négytagú családot, de a túlzottan anyagias lányokat nem kedvelik a pasik. Nincs annál rosszabb belépı, mint amikor a nı csak azzal foglalkozik, hogy a férfi milyen cipıt és órát hord, milyen autója van, és hol dolgozik. Persze a push-up melltartó óta nekünk, nıknek kellene a legjobban tudni, hogy a látszat néha csal.
7. Ha a nı káromkodik
A kocsisokat megszégyenítı káromkodás nem növeli a nıi bájt, sıt igazán kiábrándító. Feminizmus ide, emancipáció oda, a férfiak néhány dolgot még mindig saját hatáskörbe sorolnak. Idetartozik az állva pisilés és a káromkodás is. Egy
- - 10 - -
-
Nöi sarok
mocskos szájú nı a legtökéletesebb frizurával, a legszebb ruhában sem lesz szép, és a mőveltségnek még csak az illúzióját sem képes kelteni. Csupáncsak ócska trampli lesz.
8. Lábbelik, amelyekben lehetetlen járni
-
amíg mi örök fiatalnak érezzük magunkat, a férfiak elég konzervatívan közelítenek hozzánk. Ugyanolyan nevetségesnek találnak egy tizenéves lányt, aki harmincasnak képzeli magát, mint egy negyvenest, aki húszévesnek. A férfiak szeretik, ha a nı stílusa megfelel a korának, testalkatának, egyéniségének és társadalmi helyzetének.
10. Szájfény és rúzs esete a csókkal
Mielıtt elindulnánk, mindig vetünk egy pillantást a tükörbe, hogy tudjuk, milyen az összkép. A pasik viszont nemcsak a ruhát, feneket, dekoltázst nézegetik – a fülbevalót szinte sohasem veszik észre –, hanem a nı mozgását is. A finoman ringó csípı sohasem tud lecsúszni a legcsábítóbb dolgok dobogójáról, viszont nincs annál kiábrándítóbb és nevetségesebb, amikor a nı nem tud járni, mert túl vastag a cipı talpa, mert túl magas a cipı sarka, vagy éppen csoszog, mert a vietnami papucsot csak a Szentlélek tartja a lábán.
Reggeli készülıdés: nappali krém, leheletnyi smink és egy kis rúzs, szájfény vagy éppen ajakbalzsam, a pasi és a nı együtt indul el otthonról, a kapuban elbúcsúznak, közelít a szájuk, majd a férfi megtorpan: „Ah, már megint kikented a szádat.” A reklámokban és a filmekben nincsenek ilyen jelenetek, ott a férfi szájára nem kerül semmi, a való élet viszont nem ilyen kegyes. A pasik szörnyen utálják, ha a szájukra ragad bármilyen kozmetikum.
9. Ha a nı nem tudja, hány éves Harminc, negyven, ötven felett, fıleg a mai ideálok mellett, nagyon nehéz szeretni az idı múlását, és
- - 11 - -
Böngészte: Farkas Georgina
-
Bemutatkozás
-
A KOLLÉGIUM ÚJ TANÁRA A 2008/2009. második félévében személyemmel egy új tanárral bıvült a kollégium tanárgárdája. Auxi János a becsületes nevem és a matematika valamint a számítástechnika oktatásán kívül a számítástechnika terem felügyelete a fı feladatom. 1978-ban születtem Nyíregyházán és 16 éves koromig a szülıvárosomhoz közel esı Leveleken (bármilyen furcsán hangzik, de tényleg van ilyen község) éltem szüleimmel és három testvéremmel. Aztán jöttek a kolis évek Vásárosnaményban, majd Miskolcon. Az elıbbiben az érettségit, míg az utóbbi városban rendırképesítést szereztem. Aztán rögtön a sőrőjébe csaptam, ugyanis a BRFK VIII. kerületében dolgoztam rendırként. Munka mellett jártam a Nyíregyházi Fıiskola TTF Karára, ahol 2009 januárjában matematikaszámítástechnika szakos tanári diplomát szereztem. Tanárként ez az elsı állásom, így minden bizonnyal van még mit megtapasztalnom ezen a téren. Már többen megkérdezték, hogy mi motivált a radikális váltásra, hiszen a rendıri és a tanári munka távol áll egymástól. Nos, azzal kezdeném a választ, hogy valójában a két terület nagyon is hasonló. Természetesen vannak komoly különbségek (hogy mást ne mondjak a testi kényszer alkalmazása az egyik helyen megengedett, sıt szükséges, míg tanárként kicsit furán venné ki magát, ha a diákot lábsepréssel ültetném le magam mellé, hogy
tanuljon), azonban mind a rendır, mind a tanár, emberekkel, az emberekért dolgozik. Mindkét helyen fontos az empátia, az emberismeret. A legfontosabb különbség az, hogy míg rendırként csak „öt perce” van az embernek, hogy változásra bírja a pácienst, addig tanárként ott az egész év. Továbbá a rendır képletesen szólva tüzet olt, míg a tanár a tőz kialakulását próbálja megakadályozni. Szóval az én szemszögembıl a váltás nem volt radikális, egyszerően csak fontosabbnak tartom a megelızést, mint az utólagos tüneti kezelést. Az eddigi tapasztalataim a kollégiummal kapcsolatban nagyon pozitívak. A tanár kollégáim nagyon segítıkészek, közvetlenek, nyitottak és a diákokról szintén elmondható mindez. Szóval úgy érzem, hogy jó döntést hoztam, mikor arra az elhatározásra jutottam, hogy a tanári hivatást választom és ebben a kollégiumban kezdem meg pályafutásomat. Magamat liberálisnak vallom, az egyetlen dolog, amit mindenkitıl elvárok, hogy betartsa az aranyszabályt, azaz szándékosan soha senkit ne sértsen meg sem mentálisan sem fizikálisan. Egyébként, ha nem dolgozok, szívesen megyek el túrázni baráti körben, biciklizek, úszok, olvasok, járok koncertekre, bulikba.
- - 12 - -
Auxi János
-
Életrajz
-
TAKARÉKOSSÁGI TIPPEK A ZÖLD TÁRCÁTÓL A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium az energiatakarékos, környezet- és pénztárcakímélı életmódhoz kíván segítséget nyújtani a lakosságnak. Magyarországon a lakossági energiafogyasztás 80 %-a főtésbıl és háztartási melegvíz elıállításból származik, ennek legnagyobb része földgázt igényel. Érdemes odafigyelni az áramfogyasztásra is, a hazai villamos energia elıállítás mintegy 35%-a ugyanis földgázból származik. Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hımérsékletet, országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani. Ne főtsük túl az otthonunkat! Ha csak 1 Celsius fokkal csökkentjük az otthoni hımérsékletet, akár 7%-al csökkenhet a főtés számla és országos szinten napi 1 millió m3 gázt tudunk megtakarítani. Távollétünkben kapcsoljuk le a termosztátot! Ha 3 Celsius fokkal csökken lakásunk hımérséklete azokban az órákban, amikor nem vagyunk otthon, akár 15 %-os energiacsökkentést is el lehet elérni.
Ha minden európai csak annyi vizet forralna fel naponta, amennyire éppen szüksége van, a megtakarított energiából megoldható lenne a kontinens egyharmadának közvilágítása. Fedje le edényeit fızés közben! Nem csak idıt, de jelentıs mennyiségő energiát is megtakaríthat. Kuktafazék alkalmazásával akár 70 százaléknyi energiát is megtakaríthat egy-egy fızés alkalmával. Ha folyóvíznél mosunk fogat, napi 8 liter vizet is kiengedhetünk. (Ha a víz csak használatkor folyik, akkor 2 liter is elég a fogmosáshoz. Sıt, fogmosó pohárral még ennyi sem kell). Egy csöpögı csapból naponta akár 25 liter víz is elfolyhat feleslegesen. Legyen takarékosabb, fizessen kevesebbet! Javítsa meg a csöpögı csapot, vásároljon víztakarékos zuhanyfejet.
Takarékoskodjunk a meleg vízzel. A fürdés helyett inkább zuhanyozzunk, ehhez negyed annyi víz és 4-szer kevesebb energia szükséges. Mindig csak annyi vizet forraljunk fel, amennyire éppen szükség van!
A mosóvíz hıfokának mérséklése jelentıs megtakarítással jár. Ha
-
Életmód
-
negyvenrıl harminc fokra állítja a hıfokot, máris 40%-os energiamegtakarítást ér el.
óvja meg környezetét, de akár 50 százalékkal is hatékonyabbá teheti lakása főtését.
A huzatos ablakok, ajtók akár 10 százalékkal is megnövelhetik a lakás hıveszteségét. Cseréljük le a szimpla üvegő, rosszul záró ablakainkat dupla üvegő ablakokra! Ezzel a beruházással akár egynegyedére is csökkenthetjük a rossz ablakokkal elszökı energia mennyiségét.
Hıszigeteljük belül is megfelelıen otthonunkat! Például szigeteljük a központi főtés csöveit és helyezzünk el alumínium fóliát a radiátorok mögé. Akár 50 %-al is hatékonyabbá tehetjük a lakásunk főtését. Amikor szellıztetünk, hagyjuk az ablakot tárva néhány percig (kereszthuzatot is csinálhatunk), majd utána csukjuk be újra. Ez jobb módszer, mint hosszú idın keresztül tartó szellıztetéssel hagyni a meleget elszökni a lakásból. Ne felejtsük leoltani a lámpát, ha már nincs szükség rá! Ha 5 db feleslegesen égı 60 W-os izzót lekapcsolunk, évi kb. 12 ezer Ft-ot megtakaríthatunk, és ezáltal kb. 400
Hıszigeteljük épületünket, lakásunkat! A hıszigeteléssel a főtési és hőtési energia akár 30 %-át is megspórolhatjuk. Az energiatakarékossággal járó felújítások esetében lehetıség van állami támogatásokra pályázni, így csökkenthetıek az ilyen típusú beruházások lakosságra esı terhei. Szigetelje a központi főtés csöveit, és helyezzen alumínium fóliát a radiátorok mögé! Nemcsak évi 6700 kg szén-dioxid kibocsátásától
kg-mal csökkentheti a szén-dioxid kibocsátást. Használjunk energiatakarékos égıket! Az energiatakarékos égık 5–
- - 14 - -
-
Életmód
ször kevesebb áramot fogyasztanak, és tovább tartanak, mint a hagyományos izzók. Kompakt fénycsövet ott érdemes használni, ahol naponta legalább 3-4 órát világítunk folyamatosan. Már egyetlen izzó is akár 12.000 forint megtakarítást hoz élettartama alatt, és évente 250 kg szén-dioxid kibocsátás-csökkentést eredményez évente. Húzzuk ki a csatlakozóból a mobiltelefon-töltıt, ha már nem használjuk! A töltı akkor is fogyaszt áramot, ha nincs a telefon rácsatlakoztatva. Így ugyanis az elektromos áram 95 %-a kárba vész, ha a töltıt folyamatosan bedugva hagyjuk. Ne hagyja készenléti állapotban az elektromos készülékeket, használja a kikapcsoló gombot! Egy átlagos televízió készenléti állapotban használja fel fogyasztása kétötödét. Kis odafigyeléssel akár évi 9.000 forintot is megspórolhat, és 30 kg szén-dioxidtól óvhatja meg a környezetet. Használjon kikapcsolható elosztót, ezzel akadályozza meg, hogy elszökjön az energia! Ha négy darab villásdugót kapcsolóval ellátott csatlakozó aljzatba dug, kb. 35 kg szén-dioxid kibocsátást takarít meg évente, és megspórolja az áramfogyasztás 10 százalékát. Az eljegesedett mélyhőtı akár 30%kal is megnövelheti az
-
energiafogyasztást, ezért évente legalább két alkalommal olvassza le hőtıszekrényét. Rövid utakra autó helyett válassza a gyaloglást, kerékpározást vagy a tömegközlekedést! A 3 kilométernél rövidebb városi utak esetén a hideg motor miatt nemcsak a fogyasztás, de a szén-dioxid kibocsátás is magasabb. Ellenırizze a megfelelı guminyomást az abroncsban! Ezzel a lépéssel 2-3 százalékkal csökkentheti üzemanyag-fogyasztását. Ne hagyja fenn autóján az üres tetıcsomagtartót, és ezzel csökkentse 10 százalékkal fogyasztását, illetve szén-dioxid kibocsátását. Autóvásárláskor ne csak a fogyasztásról, de a károsanyagkibocsátásról is kérjen felvilágosítást! Az az autó, amely 100 kilométerenként csak 5 litert fogyaszt, átlagos használat mellett éves szinten 750 kg szén-dioxid kibocsátás elkerülését teszi lehetıvé.
- - 15 - -
Kovács Zsófia
-
Életkép
A média egyik kedvenc témája lett mostanában az iskolai erıszak. Megvert, megrugdosott, leköpködött tanárokról, megalázott, halálra vert, bántalmazott diákokról láthatunk, hallhatunk tudósításokat, a Tv-ben, a napilapokban, az Interneten. Pszichológusok, pedagógusok, törvényhozók vitáznak arról, hogy mit kellene tenni az iskolákban egyre gyakrabban elıforduló brutális viselkedés visszaszorítására. Túloz a média? Vagy ez, csak a jéghegy csúcsa? Az iskolai élet velejárója az erıszak, vagy csak néhány pórul járt diákról, tanárról van szó?
A média természetesen túloz. Ahhoz, hogy hír legyen valamibıl, brutálisnak kell lennie (nem az a hír, hogy a kutya megharapta a postást, hanem a fordítottja). Ha elfogadjuk, hogy a média jól, rosszul teszi a dolgát és felnagyítja az amúgy jelentéktelen dolgokat is, akkor sem mehetünk el az egyre gyakrabban elıforduló és egyre durvább események mellett.
- - 16 - -
-
-
Életkép
Természetesen iskolája válogatja, hogy hol, mi történhet, vagy nem történhet meg. Vannak jól mőködı, jó szellemő oktatási intézmények, ahová szívesen járnak a diákok és vannak (ezek vannak többségben) problémás iskolák, melyek másképp mőködnek. Az elıbbiek az „elit diákok”, az utóbbiak „ a lúzer diákok” iskolái. Az elit iskolákban, ha van is erıszak, az soha nem fajul tettlegességig, a konfliktusok soha nem kerülnek drasztikusan felszínre. Az elitiskolákban konfliktust provokálni nem tanácsos, mert amilyen nehezen lehet bekerülni, olyan könnyő kikerülni. Ezek konzervatív intézmények. Válogatnak a jelentkezık között, csak a legjobbakat veszik fel, s ha mégis bekerül egy-egy „kakukkfióka”, gyorsan megszabadulnak a „renitens diáktól”, kiszekálják, kibuktatják, vagy kiutálják, hivatalosan „eltanácsolják” a nem kívánatos elemeket. A rendszerváltás óta a legjobb iskolákba járatja csemetéit a gazdasági, politikai elit, a módos polgárság.
A középmezıny iskolái általában esélyt adnak, az elit iskolákba fel nem vetteknek, jó szintő tudást nyújtanak, csak kevésbé elegáns dolog padjaikban ülni. Ezekben, többnyire jó légkör uralkodik, jó tanárok tanítanak, az iskola színvonalának szinten tartásával vonzzák a tudásvágyó fiatalokat. A „lúzerképzık” bárkit, bármilyen tanulmányi eredménnyel felvesznek a jelentkezık közül, hogy megtöltsék az osztályokat. Az ilyen iskolákban nagy nehézséget okoz az érdeklıdı diákoknak, az órai odafigyelés, a tananyaggal való haladás, a tanárnak pedig a fegyelmezés, a tananyag átadása. Az oda járó tanulók nem ritkán 20-40%-a inkább melegedni, mint tanulni jár az órákra, már ha jár. Gyakoriak a diákok és a - - 17 - -
-
-
Életkép
-
tanárok közötti konfliktusok és rendezetlenek. Mindenki, mindenkit „szívat” tanár a diákot, diák a tanárt. A diákok agresszor és áldozat falkákba szelektálódnak és az erısebbek, az agresszívebbek terrorizálják a gyengébb társaikat. Itt mindennapos a szóbeli erıszak, az inzultus, a provokáció és a tettlegesség, a megszégyenítés (a fiúk között nem ritka a levizelés, a leköpés, a csicskáztatás, a kínzás, az erıfitogtatás). Menı dolog lógni, késni, beszólni az órán, járkálni, enni, telefonálni, megdobálni, nevetségessé tenni a tanárt és minden lehetséges módon zavarni az órát, „balhézni”. Csak a rutinosabb, szigorúbb, agresszívebb tanárok képesek tanítani. Az ilyen iskolákban, bármi elıfordulhat és elı is fordul. Diákot és tanárt nap, mint nap ér atrocitás (támadás). A tanárok és a diákok, a diákok és a diákok kapcsolata elıbb, utóbb zátonyra fut, ellehetetlenül. Az agresszor szórakozik, az áldozat menekül, ha tud. A törvény az agresszort védi, legyen az áldozat diák, vagy tanár (személyiségi jog, tankötelezettség, stb. címen) és a kör bezárul. Hogy nem jól van ez így, valamennyien tudjuk, tanár és diák egyaránt. Megkérdezem mégis, hogy mit lehet tenni? Kinek a dolga a kibillent iskolai élet helyreállítása? A pszichológusé (sokan tıle várják a csodát)? Az iskolavezetésé? Az iskolafenntartó önkormányzaté? A törvényhozásé? A szülıké, a családé? A médiáé, amely agressziót sugall és szenzációt hajszol? A társadalomé, amely nem képes feltartóztatni a családok széthullását, a családon belüli erıszakot, megfékezni a gyermek és fiatalkorú bőnözés növekedési tendenciáját, az „ellúzeresedést”? Véleményem szerint az áldozat és az agresszor is vesztes ebben a felállásban. Az áldozat azért, mert testileg, lelkileg, érzelmileg, erkölcsileg, szellemileg szenved sérelmeket, nehezen gyógyuló sebeket. Az agresszor is vesztes, mert a tanulóévek alatt szerzett negatív magatartási minta, az „ütök, vagy futok” gondolkodásmód felnıtt viselkedésben való rögzülése elıbb, vagy utóbb a törvénnyel való összeütközéshez vezet. Persze addig sok víz folyik le a Dunán, sok iskola- és osztálytárstárs, tanár élete keseredik meg általuk. Az iskolai agresszióval kapcsolatban országos felmérést indítottak a szakemberek, úgymond a probléma nagyságának számbavétele célzatával. A kutatás elhúzódni látszik. Kár, hogy miközben az illetékesek a megoldáson törik a fejüket, a folyamat tovább gyorsul, az esetek száma naponta megsokszorozódik és az ebbıl képzıdı társadalmi deficit (veszteség) felmérhetetlen károkat okoz mindenkinek. (Ha van véleményed a témáról, vagy te is áldozattá váltál, írd meg.) Mária néni - - 18 - -
-
Program
-
ÉDESANYÁNK ÉDESANYÁNK A HAZA
Március 11-én ünnepség keretében emlékeztünk az 1848-as ifjakra, forradalmárokra, az akkori izgalmas napokra. Petıfi naplójából hallhattunk részleteket, megismerve egy akkori fiatal (még ha ıt éppen Petıfinek is hívták) gondolkodását, lelkiállapotát azokban a csodálatos napokban. A zenés irodalmi összeállításban segítségünkre voltak Dévai Nagy Kamilla zenedéjének diákjai. Így talán nemcsak az eszünkre hatott a mősor, hanem megérintette szívünket, lelkünket is. A zenén kívül átélhettük azt a lelkesítı hangulatot, amit az akkori fiatalok érezhettek. Hogy mennyire élıek ma is az akkori gondolatok, közöljük Arany János gondolatait a hazáról és …. Rólunk: Közös Édesanyánk a Haza. Ha nincs Haza, mi sem vagyunk! Tisztelt honfitársaim! „Mi mindnyájan testvérek vagyunk. Közös Édesanyánk a Haza, aki igen gazdag volt, de magának semmit se hagyott, hanem minden vagyonát köztünk, fiai közt osztotta fel. Kinek többet, kinek kevesebbet adott, de mindet olyan feltétellel, hogy ha rászorul, szüksége pótlására többet vagy kevesebbet visszaadni tartozzunk. Ezt igen jól tudták a mi nagyapáink és szépapáink. Ha a haza megszorult, azonnal talpra ugrottak, kardot rántottak a jó anya oltalmára; ha pedig pénz kellett, megnyitották erszényeiket és tüszıiket. İk még nagyon jól tudták, hogy amit bírnak, azt oly kötelességek mellett bírják, hogy a hazát gyámolítsák. De mi, unokák, kezdtük ezt elfelejteni. Elhitettük magunkkal, hogy amit bírunk, az a mienk, ahhoz a hazának semmi köze. Elhittük, hogy annak tıkéje, kamatja miénk, örökkön-örökkévaló idıig, azt tılünk soha, senki el nem veheti. Azt hittük, hogy mind a világ végéig békesség
- - 19 - -
-
Program
-
lesz; kiszámítottuk, hogy mennyit fiadzik egy forintunk száz esztendı alatt. A hazára pedig, aki mindnyájunknak közös édesanyja, semmi gondunk nem volt: elcsaptuk, magára hagytuk: éljen, ahogy tud. A haza élt is, úgy, ahogy; - de nem erısödött, csak tengıdött, sıt naponkint gyengült,… A hazának sok szüksége volt; sokszor felszólított bennünket, fiait és leányait: de mi elutasítottuk ajtónk elıl, vagy legfeljebb hitvány fillérrel szúrtuk ki a szemét, mint valamely koldusnak. Háládatlan fiak! Háládatlan leányok! De nemcsak háládatlanok: esztelenek is azon felül. Nem gondoltuk meg, hogy ha a haza nem lesz, akkor mi sem leszünk; Édes anyátok, a haza, nem koldul, nem könyörög tıletek, csak jelenti, hogy szüksége van segítségetekre: segíttek-e rajta vagy nem? De a nemzet nem fog meghalni, a nemzet megvédi magát minden erıszak ellen, a nemzet nem irtózik a szent harctól, melynek neve – forradalom. A nemzet fel nem lázadt soha, de szent jogait és szabadságát, hazája függetlenségét, ha a törvények már semmit sem érnek, fegyveres kézzel, forradalom útján is ki fogja vívni. És a Nemzet lázadó még akkor sem lesz!” Írta Arany János, a Segítsünk a Hazán címő írásában 1848. június 18-án.
Arany János
(A mősorban részt vettek: Fehér Zsuzsa, Herédi Dorottya, Kovács Dóra, Mohai Heléna, Velvárt Zsuzsanna, Vanya Róbert)
- - 20 - -
-
Ajánló
-
CD AJÁNLÓ U2: No Line on the Horizon A legendás ír banda öt év után végre új lemezzel jelentkezik márciusban. A szimpla cédé mellett a No Line on the Horizon vinil, digipack, és deluxe kiadásban is megjelenik: a digipack és a deluxe kiadvány kibıvített CD-könyvecskét és Anton Corbijin: Linear címő filmjét is tartalmazza.
Johnny Cash: Remixed Az I Walk the Line és a Ring of Fire dalokat slágerré tevı, igazán sem a country, sem a folk stílusba be nem illeszthetı, fekete ruháiról és problémás gyerekkoráról ismert Johnny Cash egyike a zenetörténet nagy ikonjainak. Nem csoda hát, hogy életébıl nem csak filmet forgatnak (Nyughatatlan), hanem remixek sokaságára is ihleti a kortárs zenészeket.
KONCERT Pink (március 24.) Ezt a dátumot semmiképp ne felejtsd el, mert március 24.-én Pink látogat Budapestre, hogy Funhause címő új lemezét nekünk is bemutassa. Ha benned is duzzad az energia a tavaszi napsugaraktól, irány a legközelebbi jegyiroda!
Pink Koszorús Fruzsina, Harazin Dorina
- - 21 - -
-
Életrajz
-
DR. JANE GOODALL A FıEMLıSKUTATÓ Dr. Jane Goodall a csimpánzok viselkedését tanulmányozó, új korszakot nyitó kutatását 1960 júniusában kezdte el Tanzániában. Mentora Dr. Louis Leaky, antropológus és paleontológus volt. Tanulmányait a Gombe Nemzeti Parkban (eredeti nevén Gombe Stream Chimpanzee Reserve) végezte, amely megalapozta a késıbbi primatológiai kutatásokat és melyek segítségével újra kellett fogalmazni az emberek és állatok közötti viszonyt.
Dr. Jane Goodall csimpánzok társaságában Tanzániában
Dr. Goodall 1977-ben alapította a Jane Goodall Intézetet, mely folytatja a Gombéi kutatásokat, és vezetı szerepet tölt be a csimpánzok és élıhelyeik védelmében. Az Intézet széles körben ismert az új, közösség-központú természetvédelem megalapozásáról és afrikai fejlesztési programjairól, valamint a Rügyek és Gyökerek (Roots & Shoots) környezeti nevelési világhálózatról, melynek több mint 9000 csoportja van a világ közel 100 országában.
Dr. Jane Goodall és Roots & Shoots csoportok a világ minden táján
-
Életrajz
-
Dr. Goodall átlagosan évi 300 napot utazik, és elıadásokat tart a csimpánzokat veszélyeztetı fenyegetettségekrıl, és más környezeti válságokról, mert hiszi és reméli, hogy az emberiség képes megoldani azokat a problémákat, melyeket saját maga elıidézett. Folyamatosan arra ösztönzi hallgatóságát, hogy ismerjék fel személyes felelısségüket, és higgyenek abban, hogy életstílusuk megváltoztatásával és közösségi tettekkel képesek változásokat elıidézni. Dr. Goodall számos elismerést kapott munkája során, többek között a Tanzánia Medált, a National Geographic Társaság Hubbard Medálját, Japán Kyoto Díját, Asturia Hercegének 2003-as Technikai és Tudományos Kutatói Díját, a Benjamin Franklin Élettudományi Medált, és a Gandhi/Királyi Díjat az Erıszakmentességért. 2002 áprilisában Kofi Annan, az ENSZ fıtitkára "az ENSZ Békenagykövete" címet adományozta Dr. Goodallnak. 2004-ben a Buckingham Palotában Károly herceg a Brit Birodalom Dámájává nevezte ki Dr. Goodall-t, mely egyenértékő a lovagi címmel. 2006ban Dr. Goodall átvette az UNESCO Arany Medál Díjat, és a Francia Becsületrendet Dominique de Villepin miniszterelnöktıl. Dr. Goodall publikációs listája tartalmazza legutóbbi könyvét "A remény gyümölcsei: kalauz az ésszerő táplálkozáshoz", két átfogó könyvet a Gombéban végzett munkájáról "Az ember árnyékában" és "Az ablakon át", valamint két önéletrajzi írást levél formában, és a legnagyobb példányszámban eladott önéletrajzát "Amíg élek, remélek címmel", emellett számos gyerek könyvet. "A Gombéi Csimpánzok: viselkedés minták" a legmeghatározóbb tudományos könyve, és Jane Goodall tudományos munkájának betetızése is. Számos televíziós dokumentumfilm készült személyérıl, valamint 2002-ben egy film Jane Goodall vad csimpánzai címmel. 2004-ben pedig két film is szólt Róla a Discovery Channel és Animal Planet mősorán: "Jane Goodall's return to Gombe" és "Jane Goodall's State of the Great Ape".
- - 23 - -
-
Pályázat
-
PÁLYÁZATI KIÍRÁS Általános iskolás és középiskolás fiatalok számára A Jane Godall Rügyek és Gyökerek Egyesület pályázatot hírdet három kategóriában a Dr. Jane Goodall Magyarországra látogatása (2009. május 1618.) alkalmából Szervezetünk névadója és alapítója, az angol születéső Dr. Jane Goodall, nemzetközileg elismert primatológus 1977-ben hozta létre a Jane Goodall Intézetet, majd 1990-ben a Rügyek és Gyökerek (Roots & Shoots) hálózatot, amely a Jane Goodall Intézet gyerekeket és fiatalokat összefogó képzési és nevelési programja. Jane Goodallt legtöbben talán az Afrikában (fıként Gombe-ben) folytatott csimpánztanulmányozása révén ismerik. Azonban már évek óta a világot járja évente 300 napon, azért hogy a fiatalokat környezettudatos életmódra bíztassa mindenhol, és tudatosítsa bennük, hogy mi magunk is mennyire sokat tudunk tenni a környezetünk vdelmének érdekében, és embertársaink javára. Bıvebben információ a www.janegoodall.hu és a www.janegoodall.com honlapokon A pályázat témája: Miért szeretnél találkozni Jane Goodallal? Pályázati kategóriák: I. kategória: rajz (A4-es vagy A3-as lapon beadva) II. kategória: fotó (digitális adathordozón, vagy 10x15cm-es papírkép formátumban) III. kategória: esszéírás (max 7000 karakter) A pályázók köre (három korosztály): a. általános iskola alsó tagozatos (1-4 osztály) tanulói b. általános iskola felsı tagozatos (5-8 osztály) tanulói c. középiskolák tanulói (felsı korhatár:20 év) A pályamő beküldési határideje: 2009. május 5. Beküldési cím: Budapest, Haller u. 23-25. D509.;
[email protected]
- - 24 - -
-
Pályázat
-
Díjak: ☺Minden egyes korosztályból 25 szerencsés pályázó személyesen találkozhat Jane Goodallal. (A vidékiek számára sajnos a Budapestre utazást nem tudjuk megoldani. A találkozón aprósüteményt és üdítıt biztosítunk.) ☺Minden egyes korosztály elsı három helyezettjét tárgyi jutalomban (könyv, póló, bögre) is részesítjük. Minden pályázó egy kategóriában indulhat. Egy pályázótól csak egy mővet áll módunkban elfogadni. A beküldött pályázat csak a pályázó nevének, elérhetıségének és korosztályának egyértelmő feltüntetésével érvényes. A nyerteseket 2009. május 8-án e-mailben, - amennyiben nincs megadva e-mail cím, telefonon – értesítjük. A legjobb alkotásokból a Jen Goodall Rügyek és Gyökerek Egyesület kiállítást rendez. A pályázat beküldésével a pályázó törvényes képviselıje hozzájárul, hogy a pályamő a kiállításon megjelenjen. Hozzájárul továbbá, hogy a pályázat lezárulta után a mővet a Jane Goodall Rügyek és Gyökerek Egyesület non-profit célú kiadványban közreadja, az alkotó nevének és életkorának feltüntetésével. A beküldött mőveket az egyesület nem küldi vissza a pályázó részére. A pályázó tudomásul veszi, hogy a beküldött pályamővek elkészítésével vagy azok nyilvános bemutatásával (kiállításával) okozott esetleges személyiségi és szerzıi jogsértésért minden felelısség a pályázót terheli, beleértve a jogsértéssel bekövetkezı anyagi felelısséget is.
- - 25 - -
-
Törd a fejed
-
SUDOKU 6 9
4
1
5
5
3
2
5
6
1
7
4
5
2
8
7
9
6
5
4 5
8 2
7
2
8
3 2
8
3
3
5
1
2
8
2
6
3
7
5
7 5
2
4
9
4
3
9
5 5
6
5 2
8
3
SKANDI
ÖKOLLÉGIUM – a Vécsey János Kollégium lapja Koordinátor és szerkesztı: Kovács Réka Tördelı: Auxi János Felelıs kiadó: Tóbi Mária igazgató Megjelenik a Fıvárosi Közoktatás-Fejlesztési Közalapítvány támogatásával
- - 26 - -
4 7
1
4
4
4
6 1
8 5
9
9 3 9
7
6 2