2009 Nagyböjt II. évfolyam 1. szám
Hitéleti jelentések:
Plébánia
Megkereszteltek
Elsőáldozó
Házasságkötés
Halálozás
Pásztó
43
37
7pár
100
Jobbágyi
5
6
5pár
16
Mátraszőlős
3
8
5
22
Szurdokpüspöki
3
8
5
16
Pásztói Plébániai Disznótor 2009
A Kapocs
2
Kis hírek a nagyvilágból 60 kilométert gyalogolt saját szentelésére Würzburgi segédpüspökké szentelésére, a 61 éves Ulrich Boom plébánost, kétnapos zarándoklat után érkezett. A püspököt sokan elkísérték eddigi szolgálati helyérıl, Miltenbergbıl a würzburgi székesegyházig. Boom szívesen utazik, kerékpározik és gyalogol. A világ számos országában megfordult már, s már végigjárta a Szent Jakabzarándokutat, püspöki címerében ezért is jelenik meg a kagyló, a zarándokok régi jelképe. Papírszívecskék – Böjte Csaba 50 éves „Nagyon sok szeretetbıl fakadó ajándékot kaptam most ötvenedik születésnapom alkalmából. Mindenkinek a szeretetét, jókívánságát, ajándékát kisebb testvéri alázattal köszönöm.” Szobrot állítottak II. János Pálnak Mexikóban A II. János Pál pápa 30 évvel ezelıtti elsı látogatásának emléket állító bronzszobrot január 26-án leplezték le Mexikóváros központjában. Várszegi Asztrik további 9 évre Pannonhalma fıapátja Hortobágyi T. Cirill OSB fımonostori perjel közlése szerint a Pannonhalmi Fıapátság konventkáptalanja január 29-i ülésén Várszegi Asztrik püspök-fıapátnak
újabb 9 évre bizalmat szavazott az 1991-ben megkezdett fıapáti szolgálatához. Beiktatták az új református püspököt Január 30-án 14 órakor Pápán beiktatták hivatalába Steinbach Józsefet, a Dunántúli Egyházkerület új püspökét. Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Erdı Péter bíboros is. Vatikánváros alapításának 80. évfordulója Februártól májusig tartanak azok a megemlékezések, amelyekkel a Lateráni egyezmény létrejöttét ünneplik: 1929. február 11-én ebben az okiratban szabályozták a Vatikán és az olasz állam viszonyát. Istent hirdetı buszok Londonban Keresztény szervezetek vallásos plakátokat tüntetnek fel több londoni tömegközlekedési eszközön, válaszul a buszokon olvasható ateita feliratokra. Magyar Örökség-díjra jelölték Regıczi István atyát A ma 94 éves Regıczi István atya, szegény, fıleg árva gyerekeket győjtött maga köré, velük árvaházakat és templomokat épített.
Forrás: http://www.magyarkurir.hu
3
A Kapocs Krisztust kell hirdetnünk
"Hozzon a mai nap, belsı békét a számodra. Bízz Istenben annyira, hogy tudd pontosan ott vagy, ahol lenned kell. Ne felejts el a végtelen lehetıségeket, amelyek a hitbıl erednek. Használd az adottságokat, amelyeket kaptál és add tovább a szeretetet, amely megadatott számodra. Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy. Legyen ez a tudat teljesen a tiéd és adja meg lelkednek a tánc, a hála és a szeretet szabadságát" Ezekkel a Szt. Terézi gondolatokkal vette kezdetét, 2009. február 4-én, az újjászervezıdött Szent Erzsébet Karitasz csoport, alakuló ülése, Jobbágyiban. A meghívott vendégek között voltak: Kármán János atya, a váci Karitasz igazgatója, Kecskés Attila atya és Varga Sándor diakónus. A szeretetteljes és örömteli hangulatban zajló beszélgetés során, elsıként a csoport vezetıje, Gócza Lászlóné Szurcsik Erika tartott egy rövid beszámolót. Ismertette a 11 fıvel mőködı, jobbágyi csoport eddigi tevékenységét, munkáját illetve a közeljövıben tervezett célokat és feladatokat. Ezt követıen Kármán János atya beszélt az egybegyőlteknek a
Karitasz szolgálat lényegérıl, és közösségi feladatáról, miszerint: â01E A legfontosabb cél, hogy Krisztust kell hirdetnünk! Az İ szeretetét kell továbbadnunk a világban! Vállalt feladatunk, hogy az igazi szegényeket keressük, hiszen bennük, a legelesettebb emberekben kell meglátnunk Jézust! Ezt a munkát azonban, csak akkor tudjuk megfelelıen ellátni, ha lélekben, felkészültek és erısek vagyunk! Nagyon fontos tehát, hogy milyen lelki életet élünk! Úgy érzem, hogy csodálatos kegyelmi ajándékot kaptunk az Úrtól ezen a napon! Hiszen ahogy Kármán János atya is elmondta: "A kegyelem Isten élete bennünk! Soha nem kényszeríti ránk, csak felkínálja a számunkra! Számtalan kegyelmi csatornán keresztül ajánlja fel az Úr a vele való találkozás lehetıségét: Nagyon fontos a kötetlen imádkozás és a rendszeres imaélet, a Szentírás olvasása, a szentségi élet, szentmisék és a szentségimádás, illetve nem utolsó sorban, a közösségi élet fenntartása és megerısítése!" A karitatív munka pedig pontosan ilyen ajándék! "Az idınként lemondással és áldozattal járó feladatokat, csak hittel, alázattal, és olyan Krisztusi
A Kapocs közösségben láthatjuk el, amely mintázza a Szentháromságos közösséget, és amelyben mindannyian felismerjük, hogy Nekünk szólt az Isten! Ebben a szellemben kell elvárások nélkül adnunk, és hirdetnünk az Úr szeretetét! Hiszen ha mindenki úgy jön el, hogy adni akar, sokkal többet kaphat, mint várná. Az ajándékozás által pedig megjelenik az Isten!" Kármán János atya szavait hallgatva, azt hiszem a jelenlévık, hozzám hasonlóan átérezték annak a Karitatív munkának a jelentıségét és
4
szépségét, amit ez a szolgálat megtestesít. A Szent Erzsébet Karitasz közösség tagjaként, volt alkalmam megtapasztalni az adás örömét. Láttam csillogó és könnyes szemeket és minden alkalommal éreztem a szeretet hatalmát, ami nagyon nagy erı! Boldog vagyok, hogy a csoport tagja lehetek és bízom benne, hogy a vállalt feladatainkkal, nagyon sok örömet nyújthatunk majd minden rászoruló embernek! Jancsó Heni:)
KÖZELEDIK A MISSZIÓ! Legyetek követıim, mint ahogy én Krisztus követıje vagyok!
Ha nem tudnánk, kitıl származnak a fenti szavak, akkor furcsa érzéseink támadhatnának: miféle beképzelt, öntelt alak vetemedik ilyet állítani?! Szent Pál apostol azonban a misszió lényegét fogalmazza meg –véleményem szerint- a fent idézett gondolatával (1Kor 11,1). Városmisszióra készülve a lényeg látása kulcsfontosságú: KRISZTUSHOZ VEZETNI AZ EMBEREKET! Aki Krisztushoz tartozik, ı képes
meggyızıen, járható utat mutatni mások számára is ugyanahhoz az Úrhoz. A Krisztushoz tartozás mutatója, hogy valaki egyre inkább hasonlóvá válik hozzá: az Isten képmására teremtett emberben tudatosul ez a –kezdetben statikushasonlóság, de együttmőködése révén valóságos azonosulássá lesz. Olyannyira, hogy gondolatait, szavait és tetteit alapvetıen meghatározzák és ösztönzik a Krisztusból merített igazságok. Nem utánzásról, szerepjátszásról van itt szó –az könnyen képmutatássá lehetne-, hanem lényegi azonosulásról, amit Jézus így
5
A Kapocs
fogalmazott meg a szılıtı és a szılıvesszı hasonlata alapján: „Aki bennem marad, és én ıbenne, az bı termést hoz” (Jn 15,5). Ez a „gyümölcs” a hiteles tanúságtétel, a missziós lelkület forrása. Egyedül ennek a hitelességnek lehet eredménye az, hogy ha példaképpé válunk valaki számára, akkor ı nem is minket „követ” már csupán, hanem Azt, akire tekintve, Akit követve lettünk mi követhetıvé. „Szüntelenül hálát adunk Istennek, hogy amikor az Isten szavát hallottátok tılünk, nem úgy fogtátok fel, mint emberi tanítást, hanem mint az Isten szavát, ahogy valóban az is” (1Tessz 2,13). A hívı embernek ezt a méltóságot –hogy Isten megnyilvánul benne-, és egyszersmind felelısséget nem szabad szem elıl tévesztenie, különben zsákutcába jut, és oda is vezet: „Miként a szılıvesszı nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szılıtın, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem” (Jn 15,4)- figyelmeztet Jézus. Aki Krisztushoz vezetı akar lenni, annak „Benne kell maradnia” (vö. Jn 15,4), mert nélküle semmit (vö. Jn 15,5), így tanúságtételt sem lehet folytatni. Aki viszont İbenne él, azzal
azonosítja magát, abban jelen van, abban mőködik és így tetten érhetı. Mi a teendı? Egyre komolyabban követni Jézus Krisztust! Isten szavának meghallására vágyó, nyitott, imádságos lélekkel, értelmezve olvasni a Szentírást, fıként az evangéliumokat és az újszövetségi, köztük a páli leveleket. „Isten szólt”- olvassuk sorjában a Teremtés könyvében (1. fejezet). Ma is szól hozzánk Isten, elıbb a Fia által, majd –továbbra is Fia által, deimmár Egyháza hangjában: „aki – ugyanis - titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16)- mondja Jézus apostolainak. Tehát az Egyház tanítása sem nélkülözhetı. Az egyéni és közösségi ima élet, a böjt és a szeretet gyakorlása teszik termékennyé az elkötelezett keresztény életet, ahogyan arra a Nagyböjti szent idı tanít, a maga pedagógiai eszközeivel. Boldog XXIII. János pápa szavai tökéletesen összefoglalják, amit mondani kívántunk: „Ha mindnyájunk élete a fény és a világosság példája lenne, akkor nem kellene még külön hirdetni és tanítani. Ha tetteink beszélnének, feleslegessé válnának a szavak”. Attila atya
A Kapocs
6
Hogyan imádkozik egy „túlterhelt” anya? Kora reggel és este, mikor még és már minden csendes, bekuporodom egy szépséges tulipán kelyhének közepébe, és sorra veszem a virág szirmait: a férjem, a kisebb és nagyobb gyermekeim,szüleink, kedves ismerısök, barátok ilyen-olyan szándékai. Nagyjából tízig szoktam eljutni, ennyi ujjam van a kezemen. Szeretettel imát mondok mindükért , / egy Miatyánk/, majd végiggondolom, hogy melyikükért milyen csekélységet teszek a nap során. S amikor a nap folyamán, az ígéretek megvalósítása közben sorra kerülnek, /az ujjaimon tartva számon, hogy kinél tartok éppen/, azt a rövidke idıt csak rá fordítom imában, személyes jelenlétben stb. Így lassan eltelik a nap, és akkor -álomba zuhanás elıtt – újra ott érzem magam a tulipán közepén. Végig nézek a szirmokon, és kérem az Irgalom simogatását rájuk /néha helyettem is/. Most ennyire telik.- miközben a nekik szánt önmagammal próbálok hozzájárulni Isten ajándékaihoz. / A SZÍV újságból/
7
A Kapocs
Paletta, avagy hitünk a festészetben
Újságunkban új rovatot indítunk —a palettát—, melyben az adott ünnepkör egyik híres festményét mutatjuk be. Remélve, hogy A KAPOCS, mely minket a Teremtıvel és egymással összeköt, a képek szemlélésével erısödik. A bemutatott alkotás színes reprodukcióját megtalálhatja lapunkban. Michelangelo Merisi da Caravaggio: Szent Pál megtérése Szent Pál éve van, január 25-e Szent Pál megtérésének napja, ı a missziók apostola. Ezért esett választásom Caravaggio mővére. 400 éve, az ellenreformáció forrongó idıszakában alkotta ezt a nagymérető olajképet a római Santa Maria del Popolo-templom egyik kápolnája számára. A kalan-doskalandor élető festı ezen a képén azt a pillanatot örökítette meg, amint a keresztényüldözı Saulnak megjelenik az Úr, nagy fényesség alakjában s ı a látomás-tól a földre esik. Társai hallották a hangot de nem láttak semmit. Saul megvakult. A képen két férfi és egy ló jelenik meg. Saul kitárt ka-rokkal, csukott szemmel, védtele-nül fekszik a földön, talán most kérdi: „Ki vagy, Uram?” (Apcsel 9,5). A viszeres lábú szolga erısen megragadja a lovat, nehogy az rá-lépjen urára. Tekintetünket a vilá-gos felületek a fıszereplıre irá-nyítják, akinek alakja szinte kiesik a képbıl. Ezzel az elhelyezéssel minket, nézıket, közvetlenül be-von az eseményekbe.
A háttér sö-tétben marad. Zsúfolt a kompozí-ció, a három alak teljesen kitölti a teret. A szereplık mozdulatai rendkívül beszédesek, a megvilá-gítással a drámaiságot fokozza a festı. (Ha nem tudnánk a kép cí-mét, akár egy istálló-jelenetre is gondolhatnánk, ahol a ló ledobta a lovast.) Caravaggio szerint: „Jó festı az, aki a természetet jól tudja utánozni.” İ a nyers, látható valóságot örökítette meg képein. Kortársait többször meg is botránkoztatta, hogy pl. a Szenteket mocskos körmökkel, szakadt ruhában, retkes lábbal ábrázolta. Pál a damaszkuszi úton megtapasztalta a Megváltó közvetlen közelségét. Ez a találkozás máig meghatározó. Az apostolnak adományozott karizmák a mi közösségeinket is építik. A Szentlélek megadja nekünk is a megtérés kegyelmét, a mi damaszkuszi utun-kat, mellyel nekünk is —mint Pál-nak—, a közösséget kell szolgál-nunk. Volek Krisztina
A Kapocs
8
9
A Kapocs I n t e r n e t f o s z l á n y
A csoda
forrás: http://www.lelkiegeszseg.hu/csalad/ gyerek/sebeszcsoda.htm
Az eset megtörtént. Világhálón kering ez a történet, amely egy valóban megtörtént, tanulságos esetrıl ad hírt. Egy kislány bement a szobájába és a szekrénykéje mélyérıl elıhúzott egy lekváros üveget. Kiöntötte a padlóra az üvegben lévı érméket és gondosan számolni kezdte. Háromszor is megszámolta, mert a végösszegnek nagyon pontosnak kellett lennie. Nem hibázhatott. Ezután óvatosan visszatöltötte a pénzérméket az üvegbe, rázárta a tetejét, és kisurrant a hátsó ajtón A hat háztömbnyire lévı patikába ment, amelynek ajtaja fölött a nagy vörös Indián Törzsfınök képe volt látható. Türelmesen várt a patikusra, hogy szentelne rá egy kis figyelmet, de a patikus éppen nagyon el volt foglalva. Tess - így hívták a kislányt - megcsoszogtatta a lábát a padlón. Semmi. Megköszörülte a torkát úgy, hogy a legkellemetlenebb hangot adja, amit csak lehet. Ez sem volt sikeres. Végül kivett egy érmét az üvegbıl és megkocogtatta a pult üvegét. Ez használt! - És te mit szeretnél? - kérdezte a patikus érezhetıen bosszús hangon.
-Éppen a testvéremmel beszélek Chicagóból, akit már ezer éve nem láttam - tette hozzá a patikus, mint aki választ sem vár a kérdésére. - Én pedig az én testvéremrıl szeretnék beszélni veled - mondta Tess a patikuséhoz hasonlóan bosszús hangon. - Az öcsém nagyon beteg és egy csodát szeretnék venni neki. - Tessék? - fordult hozzá a patikus. - A neve Andrew és valami csúnya dolog nı a fejében, és az Apukám azt mondta, hogy csak egy csoda mentheti meg ıt. Hát tessék mondani, mennyibe kerül egy csoda? - Kislányom, mi nem árulunk csodákat. Sajnos nem tudok neked segíteni - felelte a patikus, kissé megenyhült tónusban. - Figyelj, nekem van pénzem, meg tudom fizetni. Ha nem lenne elég, kipótolom. Csak mondd meg mibe kerül. A patikus testvére, akivel eddig beszélgetett, jólöltözött férfi volt. Lehajolt a kislányhoz és megkérdezte: - Mondd csak, miféle csodára van az öcsikédnek szüksége? - Azt nem tudom - válaszolt Tess könnyes szemmel - csak azt tudom, hogy nagyon beteg és Anyu azt
A Kapocs
10
mondta, hogy valami operációra volna szüksége, de Apu nem tudja megfizetni, ezért szeretném odaadni az én pénzemet. - Mennyi pénzed van? - kérdezte a chicago-i férfi. - Egy dollár és tizenegy cent - felelte Tess alig hallhatóan. - Ez az összes, ami van, de tudok többet is szerezni, ha kell. - Nahát, milyen csodálatos véletlen! - mosolygott a férfi - Egy dollár és tizenegy cent - éppen az a pontos összeg, ami egy kisfiú csodájának az ára. Egyik kezébe tette a pénzt, a másikkal kézen fogta a kislányt: - Vezess engem haza hozzátok, szeretném látni az öcsédet és találkozni a szüleiddel. Lássuk, hátha van nálam egy olyan csoda, amit te szeretnél.
A jólöltözött férfi Dr. Carlton Armstrong volt, sebészorvos, aki az idegsebészetre specializálódott. Ingyen elvégezte az operációt, és nem telt bele sok idı, amire Andrew ismét otthon volt, épen, egészségesen. Anya és Apa boldogan beszéltek arról az esemény-láncolatról, ami idáig vezetett. - Ez a mőtét egy igazi csoda volt suttogta Anya - vajon mennyibe került volna? Tess mosolygott. İ pontosan tudta, mennyibe került a csoda: egy dollárba és tizenegy centbe. no és egy gyermek töretlen hitébe. Egy csoda nem a természet törvényeitıl függ, hanem magasabb törvények mőködésétıl.
Mindannyian gyakorta kerülünk az életben olyan döntéshelyzetek elé, amikor választanunk kell. Döntéseinkben azonban sok esetben bizonytalanok és tanácstalanok vagyunk. Nem tudjuk, hogy mit helyes tennünk? Milyen utat válasszunk? Hogyan oldjuk meg a fennálló problémáinkat? Mindig azt kell keresnünk, ami helyes és jó. Döntenünk pedig csak biztos lelkiismerettel szabad. Hiszen a helytelen döntésekkel, saját
magunknak ártunk. Ilyen esetekben hangzik el: „Lelkiismeret furdalásom van!” Helyesen nevelt lelkiismeretünk megırzése nagyon fontos feladategész életünk során-hiszen nemcsak a problémáink megoldását segíti elı, de megteremti azt a belsı lelki békét és harmóniát, amire mindenkinek szüksége van. Mi hát a megoldás? „A lelkiismeret velünk született, de nem tökéletesen mőködı értékrend.
Hétköznapi dolgaink: Elmélkedés a lelkiismeretrıl….
11
A Kapocs
Ahhoz, hogy boldogan fejlıdjünk, felelısségtudatunkat: hogy igazi értékek legyenek „Egyszer mindenkinek el kell bensınkben, értelmünkben, számolnia tetteirıl, önmaga, gondolkodási és tudatalatti családja,utódai, nemzete és Isten világunkban: szükséges a jó elıtt. Ahová állított az élet, az Úr, ott eligazító, amely a belsı értékrendre kell helyt állnom, nem is fogékony. Állandóan nevelnünk és akárhogyan. Egy szerencsénk van, gyógyítanunk kell. A lelkiismeret hogy szeret minket az Úr és elıbbIsten szava bennünk. utóbb felrázza az elhallgatott A boldog élet felé vezetı út KRESZ lelkiismeretet.” szabályait, a tízparancsot sem okos A megoldás tehát a kezünkben. dolog kijátszani, felfüggeszteni Éljünk vele!!! (A fenti idézetek Kerényi Lajos idınként.” Tehát minden helyzetben a jól nevelt atya:Mondom néktek írásából lelkiismeret hangja szerint kell, valók.) döntenünk és nagyon fontos, hogy Jancsó Heni:) soha ne felejtsük el, Isten elıtti
AMINISTRÁNSOKOLDALA
Mirıl olvashattok majd ezen az oldalon? A liturgikus szolgálat alapjait ismerhetitek meg elıször. Ki a ministráns? Mi a szolgálata? Hol, milyen módon történik az ünneplés? Liturgikus eszközök, … Elıször is: Ki a ministráns? Ezt az elnevezést a latin 'ministrare' szolgálni kifejezésbıl kerülnek ki. Lehetnek lányok és fiúk származik. A ministránsok a pap egyaránt. mellett kisebb szolgálatokat Tulajdonságai végeznek a mise, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb szertartások Nem elég jó gyereknek lenni során. Tagjaik rendszerint a ahhoz, hogy ministráns lehess. gyermekek és a fiatalok sorából Szükséges, hogy legyen a szívedben vágy az Úr szolgálatára a hívek
A Kapocs közösségében és a pap segítségére. Sokféle módon hívhat meg az Úr. Szívesen részt veszel a foglalkozásokon, érdekel mindaz, ami ott elhangzik, buzgón imádkozol, örömed telik, hogy a templomban tevékenykedhetsz. Számosan segíthetnek abban, hogy rátalálj az Úrhoz vezetı útra. Hitoktatód, barátod, szüleid biztatása, stb. De ez önmagában mindig kevés. Kell a te személyes elkötelezettséged, amely nélkül nem lesz belıled jó ministráns. Hisz mindent Krisztusért teszel! Az ı kedvéért vagy pontos, figyelmes, szorgalmas. Öltözete
12
Bizonyára már számtalanszor tapasztaltad, hogy akik valamilyen sajátos feladatot látnak el, sajátos öltözetet is viselnek. A liturgikus ünnepléseken a celebreáns (püspök, pap, diakónus, vagy megbízott világi hívı) és a ministránsok (számos helyen az énekesek csoportja) nem utcai ruhájukban, hanem sajátos öltözetükben végzik szolgálatukat. Az eltérı szolgálatokat a ruhák különbözısége is érzékelteti. A ministránsruha az istentisztelet fényét hivatott emelni. A következı alkalommal is várlak kedves olvasó: Én
Kreatív oldal Szivecskés zselégyertya Anyagok és kellékek: 1 db 9 cm átmérıjő cserép szív, cseresznyepiros kerámia festék, 1 db talpas kanóc, átlátszó zselégyertya, 3 szál rafia, piros szórógyöngy, piros csillámpor, piros kásagyöngy (5 mm), ecset, olló, erıs ragasztó, két lábos( egy a víznek és egy a gyertyának) Elkészítés: Fessük be a cserép szivet a piros kerámia festékkel. Ne ijedjünk meg, a festék eleinte
rózsaszínő, a felületen hamar pirossá válik. Hagyjuk száradni legalább 6-8 órán át, a legjobb ha egy éjszakán át. Égessük ki a cserepet normál háztartási sütıben. Tegyük a kerámiát hideg sütıbe és ha elérte a 160C° fokot, süssük 30 percig. A sütıben hagyjuk kihőlni. A cserépnek szép mázas hatása lesz. Fonjunk össze három szál rafiát. A ragasztóval kenjük be a cserepet egy vonalban, végig a "dereka" mentén és ragasszuk fel a fonatot. Ha megszáradt, ragasszunk fel egy-egy
13
A Kapocs
szem piros kásagyöngyöt a fonatra, egymástól kb 1cm-re. Tegyünk egy lábosba vizet, és forraljuk fel. Amíg felforr a víz, tegyük a zselégyertyát egy másik lábosba, melyet - ha felforrt a víz - helyezzünk a vízgız fölé. Várjuk meg, amíg teljesen felolvad a zselégyertya. A talpas kanócot helyezzük bele a cserépbe, nagyjából középre. Ha hosszú a kanócunk, lógassuk ki a cserép szélére. Igyekezzünk minél stabilabban megállítani a talpat, hogy ne dıljön fel ha a gyertyát ráötjük . Ha szükséges, szorítsuk be a kanócot két, a cserépen végigfektetett hurkapálca közé. Öntsük a felolvadt zselégyertyát a cserépbe. Amíg még nem szilárdul meg, szórjunk a gyertyába piros csillámport és piros szórható gyöngyöt. Minél jobban megszilárdul a gyertyánk, annál kevésbé süllyednek le a beleszórt gyöngyök, így akár rétegeket is kialakíthatunk. A csillámpor annyira könnyő, hogy az egyáltalán nem süllyed le. Ha beleszórtunk mindent, várjuk meg, amíg teljesen megszilárdul a gyertyánk. Vágjuk le a kanócot a kívánt hosszúságra.
Farsangi aprófánk Hozzávalók: 5 dkg vaj, 15 dkg liszt, 5 dkg cukor, 4 tojás, 1 citrom reszelt héja, só, porcukor, olaj. Elkészítés: A vajat, csipetnyi sót, citromhéjat, 7,5 dl vizet felforralunk, majd hozzáadjuk a lisztet és addig fızzük ameddig el nem válik az edény falától. Ezután hozzákeverjük a cukrot, kanállal kiszaggatjuk és olajon megsütjük. Tálalás elıtt porcukorral hintjük meg. Farsangi részeges csirke Hozzávalók: egy csirke, 8 dkg vaj, 3 dl fehérbor, 12 dkg füstölt szalonna, majoránna, ırölt bors és só Elkészítés: A megmosott csirkét kívül-belül megsózzuk, belsejét majoránnával, külsı felületét borssal főszerezzük. Az így elıkészített csirkét magas falú tepsibe helyezzük, leöntjük olvasztott vajjal, továbbá aláöntjük a fehérbort. Sütıben, letakarva pároljuk, szükség szerint pótoljuk az elpárolgott bort. Amikor megpuhult, hajszálvékony szalonnaszeleteket borítunk rá, és ropogósra sütjük.
A Kapocs
Engedjétek hozzám a gyerekeket Mátyás király meséi
14
Mondja kend értelmesebben!
Mátyás király meg a nád
Történt régen, Mátyás király idejében, mikor még a pereskedık így mondták egymásnak: „Nem hagyok én békét neked ebben az ügyben, ha a király elé megyek is!” Történt, hogy két székely szomszéd összeveszett afelett, hogy az egyik új vesszıkerítésére a szomszédja a trágyát ráhányta, s így a kerítés elrohadt, de ráadásul még ennek a kutyája a rothadt kerítésen átbújt disznónak beleharapott a fenekébe. A két ízben is károsodott székely elhatározta, hogy panaszával Mátyás király elé megy. Elmondja az esetet, de Mátyás király azt mondja: – Mondja kend egy kissé világosabban, értelmesebben, mert nem értettem meg jól az egészet. Elkezdi hát újból magyarázni is, mutatni is a székely ekképpen: – Felséges királyom, mondjuk, hogy itt van a szomszédom. Én itt építettem egy kerítést vesszıbıl, de a szomszédom a trágyáját rádobta, a kerítés elrothadt. Most mondjuk, hogy én vagyok a disznó, s felséged a kutya; én átbújok a rossz kerítésen, felséged meg beleharap a fenekembe.
– De kıne má, fiatalúr, az essı erre a kis sargyúra! – Ugyan minek, Mihá bácsi, hiszen milyen vizenyıs a födje! – Ha-á! Nem úgy van ám a, kı azér erre is az essı! De a fiatalúr is úgy van ám, mint Mátyás kirá meg az udvari emberei a náddó! –Hogyan, Mihály bácsi? Hát, hogy aszonta Mátyás kirá ott kinn a réten, mikor úgy járt, hogy: – De jó vóna, ha megáznó ez a kis nád is eccer! Ekéne nékik ek kis essı! Aztán azok a többi nagy urak meg igen kinevették, hogy: – Hát, minek arra essı, mikor úgyis mindig vízbe áll! Erre gondút egyet a kirá. Meghíta ezeket az urakat eccer ebédre magáho, de igen nagy vendégséget csapott! Temérdek sok mindenféle ennivalót összehordatott, de meghatta a szógáknak, hogy e csepp itat se mergyenek tennyi az asztara, hanem mindenkinek a lábáho tegyenek en nagy sajtárt, oszt azt öntözzék teli a finom borokka. Hát, jó van, emennek a kiráho, de még sokáig nem kezdték az ebédet, hogy azok jó megehüdjenek, oszt
15
A Kapocs
sokat tudjanak ennyi. Hát, osztán amind nagy sokára leőhetnek, eccerre csak nekikesik a sok szóga, aztán csapkodják ám el a lábát valamennyinek, oszt lecincáták kinek a csizmáját, kinek amije vót a lábán, egykettıre. Oszt bele köllött raknyi a lábukat a sajtárba. Mikor má jó sokat ettek, ekezdi súgnyi az egyik a pajtássának, hogy: – Te, uf fordú, itt még vizet se kapunk innya, nem ho bort; csak azt nem tom elértenyi, minek a harogos a lábunkat istennyilának kı lóggatnyi ebbe a sok finom itaba! Le is akart bujnyi az asztal alá oik, hogy maj beleiszik a sajtárbo, de hát
nem lehetett, mer a kirá szemme tartotta üket, meg hát beszét is hozzájuk. Mikor aztán má sorba megszongyútak, mégiscsak megszólat az egyik, hogy: – Há, engedelmet kérek, uram, fölséges királyom, ne tegye meg velünk azt a csúfságot, ho nem ad innyavalót, má mind összedülünk a szongyasságtú! Hát aztán megmondta nekik Mátyás király, hogy: – Látjátok, fiaim, így van a nád is; heába áll vízbe a lábo, azér fönn is megkívánjo a nedvességit! Csákberény (Fejér megye)
Szeretetközelben-Életmő: Radnóti Miklós „most ránkköszönt a színek/ szomorúsága látod s a/ domb fölött is megálltak a/ felhık, s csak a csókunk hull/ még, mint forró magyar ısszel/ érett gyümölcs a fa alá/ a földre.” (Reichenberg) A legnagyszerőbb költı, akit valaha is olvastam. A mai ember nem szeret verset olvasni. A vers hosszú, a vers gondolkodtat. És talán olyan dolgokra derül fény egy vers megértése után, amitıl rosszkedvőek leszünk, vagy egyszerően nem akarunk tudomást venni róla. Radnóti Miklós 1944-ben halt meg, SS katonák lıtték agyon miután
erıltetett menetben indult többi rabtársával a szerbiai munkatáborból Gyır felé. Furcsa dolog, hogy mennyi sors játszódott le a történelem folyamán, és mi oly keveset ismerünk, pedig annyi mindent tanulhatnánk a régi idık embereitıl. Radnóti kiemelkedıen tehetséges volt, ezért is iskolai tananyag az életmőve. De mennyi kitartó ember élt azokban az idıkben! Gondoljunk csak a saját családunkra! Nagyon nehéz életük lehetett a két háború alatt, de mégis itt vagyunk, ami csak az ı kitartásukat bizonyítja. Radnóti verseiben örökítette meg
A Kapocs boldogságát és szenvedéseit. 1909ben született zsidó családban. A szegedi egyetemre járt, mert az elsı zsidótörvény értelmében nem vették fel a budapesti egyetemre. Tóth Árpád mellett a magyar irodalom azon költıi közé tartozik, akik életükben csak egy nıt szerettek. İ volt a felesége, Gyarmati Fanni. elképesztı, hogy Egyszerően micsoda erıvel bír a szerelem. Amikor a többi ember a munkatáborban a halálos elkeseredettség és a reménytelen soha haza nem térés árnyékában sínylıdött, a költınek erıt adott felesége iránt érzett szerelme olyannyira, hogy a barakkban, ahol az emberek úgy aludtak egymás mellett, mint a heringek, bolhákkal és legyekkel teli földön, ı virrasztott, és volt elég életereje és lélekjelenléte ahhoz, hogy hibátlan hexametereket írjon. Verseiben egyszerre van jelen a halál tudata, és a szerelem öröme. Ez az elképesztı erı számunkra felfoghatatlan. Amikor a saját szememmel láttam, hogy Auswitchban és Birkenauban hogy éltek a foglyok, az járt az eszemben, hogy én biztosan nem bírtam volna ki. Azt mondták, hogy ha munka közben valaki elesett, vagy nem bírta már tovább, akkor agyonlıtték a tisztek. Ahogy körbenéztem a táboron, biztos voltam benne, hogy én inkább akarattal összeestem volna,
16
minthogy ezt végigcsináljam, amit többek között Radnóti is. De az ember sok mindenben hasonlít az állathoz: van túlélési ösztöne. Mindenképpen élni akar, áhítja régi, imádott életét, családját és hitvesét. Ez az embertelen kitartás, amit élete utolsó éveiben tanúsított, a múlt boldog emlékeibıl, és a Fannival eltöltött szerelmes évekbıl táplálkozott. Pontosan ez az, ami költészetét olyan elgondolkodtatóvá és tanulságossá teszi. Meg kell tanulnunk, hogy bármi történjen velünk az életben, mindig kell találni valami kapaszkodót, amibıl erıt meríthetünk a túléléshez. Emlékezzünk családunk rég elhunyt tagjaira, és gondolkozzunk el azon, hogy mennyit kellett nekik küzdeni ahhoz, hogy mi most itt lehessünk. Ne okozzunk hát csalódást nekik, és mindig próbáljunk meg helyes döntéseket hozni, jól cselekedni, akármennyire is nehezünkre esik néha. Radnóti esete csak egy a sorsok közül. A világon számos emberi katasztrófa játszódott le, és mai napig is lejátszódik. Gondoljunk arra, hogy egyszer majd a mi gyermekeink, unokáink, dédunokáink veszik át a helyünket, akik büszkén gondolnak vissza ıseikre. És végül: olvassunk, és hagyjuk rá az utánunk következı nemzedékre is az olvasás örömét.
17
A Kapocs
XVI.
Benedek levele
XVI. Benedek pápa Szent Pál-évet hirdetett 2008. június 28-tól 2009. június 29-ig az apostol születésének 2000. évfordulója alkalmából. Az apostolok közül az ı életérıl és jellemvonásairól tudunk a legtöbbet. Tarzuszban született, Benjamin törzséhez tartozó zsidó családban, római állampolgárként. Ifjú korában komoly vallási nevelést kapott. A farizeusi hagyományokat Jeruzsálemben a híres rabbitól, Gamálieltıl sajátította el. Jézust valószínőleg sohasem látta földi mőködése idején, de a megszületett fiatal keresztény egyháznak elszánt üldözıje lett, és jelen volt Szent István diakónus megkövezésénél. A föltámadt Jézus megjelent neki a Damaszkuszba vezetı úton. Ekkor Jézus kinyilatkoztatta neki a keresztény hit igazságait és kijelölte különleges szerepét a pogányok térítésében. Ettıl kezdve egész életét Krisztus szolgálatának szentelte. Szent Péterrel megismerkedve jóváhagyást kapott apostoli munkájához. Kirajzolódik elıttünk három missziós útja Kis-Ázsiában, Görögországban és Macedóniában. Részt vett az Anyaszentegyház elsı apostoli zsinatán, amely nagy jelentıségő volt, mert döntése alapján a zsidó vallási törvények többé nem kötelezték a pogányságból megtért keresztényeket. Ezután az Egyház nagy lendületet vehetett a pogányok keresztény hitre térítésében. Azt is tudjuk Szent Pál életérıl, hogy Jeruzsálemben letartóztatták, börtönbe zárták, majd Rómába küldték, mert római állampolgárként fellebbezett a császárhoz. Ottani házi ırizetébıl kiszabadulva a hagyomány szerint az akkor ismert világ végsı határáig, a mai Spanyolországig is eljutott, majd ismét börtönbe került, és a Néró-féle keresztényüldözés vértanúja lett. Ez a Krisztus születése utáni 67. évben történt, egy napon Szent Péter apostol vértanúhalálával. Mi maradt ránk gazdag örökségébıl? Az általa alapított egyházközségek a történelem viharaiban felmorzsolódtak, de a hozzájuk intézett levelei örök idıszerőséggel tanítanak bennünket, mai keresztényeket is. Fennmaradt életének példája is: Krisztus iránti mérhetetlen szeretete, amellyel a vértanúságot is vállalta, és ezáltal lett a hithirdetésnek, az evangelizációnak égi pártfogója. Ha az apostol leveleit olvassuk, bennünket is átjár az a buzgóság, amely ıt Krisztus követésében állandóan sürgette. A fenti írás az alábbi internetes oldalon található: http://uj.katolikus.hu/cikk.php?h=1109
A Kapocs
18
Egy elszalasztott lehetıség /Házaspárok találkozója Máriabesnyın/
Kedves Férjek, Feleségek,Édesapák,Édesanyák!
Nagy örömmel és hálával adjuk tovább mindazt a kincset, amit a nekünk szervezett „konferencián” útravalóul begyőjtöttünk. Gazdag programmal vártak bennünket. Képzett szakemberek és hosszú házasságukban „kiképzett” házaspárok próbáltak minél több hasznos és praktikus gyakorlati dolgot átadni. Szerettek volna segítségünkre lenni az egymás egyre jobb megértésében. Nem mint egyedül üdvözítı módszert, hanem saját tapasztalatokon alapuló tanácsokkal SZOLGÁLVA. Mégis bennünket az elıadások közötti baráti beszélgetések fogtak meg. Az egyházmegyébıl 20 pár érkezett a találkozóra. Voltak ismerısök, és lettek új ismerıseink is. Láttuk, tapasztaltuk, hogy nem mi vagyunk különlegesek / „nem normálisak”/, mivel a jelenlévık nagy része 4-5-6 gyermekes házaspár volt. Két pár kivételével mind középkorúak voltunk. A beszélgetések közben sok szó esett hazánk jelenlegi „válságairól”.A jelenlévık között volt munkahellyel rendelkezı és munkanélküli, vállalkozó és
gazdálkodó, tanár és közhivatalnok stb. Érdekes módon mindenki látta a hibákat, és csaknem egyetértettünk a megoldásban is.
Gyermekek, családok és keresztény értékek nélkül a sorsunk megpecsételıdött! Ma hazánk az ÖNZİ emberek országa! Csak az ÉN karrierem számít, Én keressek minél többet, ÉN érezzem jól magam, Én valósítsam meg elképzeléseimet, a párom ENGEM tegyen boldoggá, és NEKEM legyen gyermekem /egy/, hogy szülı is legyek, mert a biológiai órám úgy 35-40 felé erre figyelmeztet. Pedig Mennyei Atyánk nem erre hívott meg bennünket!!! Szeretetbıl, ajándékba kaptuk ezt a világot, gyönyörő hazánkat, ajándékba kaptuk életünket, hivatásunkat, párunkat, gyermekeinket, hogy szolgálatára legyünk egymásnak. Ezért írtam mondandóm elején nagy betőkkel a szolgálatot. Az elıadó házaspárok saját életük konfliktusait /titkait/ osztották meg velünk,hogy átélt nehézségeik és annak
19
A Kapocs
megoldása más házaspárok életének megkönnyítésére SZOLGÁLJON. Ezt a nagy bizalmat és alázatot feltételezı szolgálatot a ma embere nem akarja megérteni, s ezért tartunk ott, ahol. Ezt azok tudjuk és értjük, akiket így neveltek, s azok fogják tudni, akiket a mai szülık erre nevelnek. És innentıl kérdéseket szeretnék feltenni neked is kedves olvasó. -Mai társadalmunkban, amikor minden a család ellen dolgozik, miért csak 20 párnak fontos egy egymillió néhány százezres egyházmegyében, hogy mőködik-e ez az alap sejt, mely minden értékátadás kezdeti színtere? -Kicsit csalódtam, mikor egyházközségünkbıl nem volt egyetlen jelentkezı sem a 16 megszólított házaspárból, aki feláldozta volna idejét, kényelmét, a „békességét”, hogy valami egészen újjal gazdagodjon. Ennyire önzık vagyunk? Ennyire nincs szeretet a
házastársak között, hogy ha engem nem is igazán érdekel, azért a feleségem,férjem kedvéért elmegyek? -Hogy van az, hogy azoknak a házaspároknak van ideje, ereje még ilyen ügyekre is, akik már így is „túlteljesítenek” gyermekekben, közösségi életben, odaadásban? -A mi /ti/ gyermekeitek kitıl tanulják meg az „öröm”, a „család”, az „apa”,az „anya”, az „áldozat”, a „szeretet”, a „lemondás”, a „szolgálat” szavak igazi értelmét? Hát ezekrıl is szó volt ezen a gyönyörő, tavaszias szombati napon, amikor mi Máriabesnyın voltunk. KETTEN -EGYÜTT – EGYEDÜL, családtól, munkától távol, hogy feltöltıdve új erıt meríthessünk családunk és mások szolgálatához. Nagy szeretettel: Jucika és József Jobbágyiból
Viccek
Apróhirdetés: Fiatal, jóképő üzletember vagyok, hat autóm, két mobilom van, és egy nyaralóm a Karib-tengeren. Nem keresek senkit, csak dicsekedni akartam.
A kutya tényleg az ember legjobb barátja. Ha nem hiszed el, próbáld ki a következıt: Zárd be a kutyádat és a feleségedet a kocsid csomagtartójába. Egy óra múlva nyisd ki!
A Kapocs Ki örül meglát?
neked
jobban,
20
amikor
- Jó, akkor mondom másképp: kérek egy pamacot!
- Te mit veszel a feleségednek Karácsonyra? - Nagy meglepetés lesz, képzeld egy vázát vettem! - Egy vázát? Hát az nem egy nagy meglepetés... - Dehogynem, bundára számít!
A csiga száguld az erdıben. Találkozik a rókával. A róka döbbenten nézi a rohanó csigát. Megkérdezi: - Hová rohansz ennyire csiga? - Rohanok az APEH elıl! - APEH elıl? Miért? - Nekem is van házam, az asszonynak is… Rohanok az APEH elıl! A róka elgondolkodik: Nekem is van bundám, az asszonynak is… A róka is ırült rohanásba kezd. Meglátja ıket a levegıben szálló gólya. Nem tudja mire vélni a látványt és megkérdezi: - Hát ti hová rohantok? - Rohanunk az APEH elıl! – válaszolják. - Miért? –kérdezi a róka. - Nekem van házam, meg az asszonynak is van háza –válaszolja a csiga. - Nekem van bundám, meg az asszonynak is van bundája – válaszolja a róka. A gólya örömmel mondja a családjnak: - Nekünk nincs bundánk, nincs házunk, csak egy ócska fészkünk van. - Nana gólya! –szól a csiga. – Fél év külföldön, fél év itthon. Mibıl?
A skótot éjjel a sötét utcán megállítja egy rabló: - Száz font, vagy az életed! - Tessék, itt van ötven, már úgyis félholt vagyok az ijedtségtıl. Ebéd után a skót megkérdezi a pincért: - Iszik? - Soha! - Akkor nem is adok borravalót! - Gratulálok, Szabó úr, az utóbbi három hétben nagyon sokat javult a memóriája. - Elnézést, de nem Szabó vagyok, hanem Kovács. - Na látja! Nyuszika bemegy a boltba. - Ecetet kérek! - Sajnos nyuszika mi nem tartunk ecetet, ez egy festékbolt. - Mondom, ecetet kérek! - Nyuszika, ez egy festékbolt!