Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának 21/2008. (V. 19.) rendelete a 2007. évi költségvetés zárszámadásáról Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. 82. §-a alapján a 2007. évi költségvetés zárszámadásáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § Az önkormányzat kiadásainak fõösszege 12.586.408 E Ft, melynek önállóan gazdálkodó költségvetési szervenkénti, feladatonkénti részletezését a K.T. jelű melléklet tartalmazza. 2. § Az 1.§-ban meghatározott kiadások fedezetéül szolgáló bevételek fõösszege 16.069.141 E Ft, melynek bevételi forrásonkénti részletezését a B.T. jelű melléklet tartalmazza. 3. § A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetési szervei és feladatai létszámkeretét 2007. december 31.-i állapot szerint az L.T. jelű melléklet alapján hagyja jóvá. 4. § Az 1. §-hoz rendelt K.T. jelű mellékletben a I./Polgármesteri Hivatal fejezet A./Működtetési célú kiadások címen belül a 17./ Fejezeti szintű kiadások alcím alatt a „tervszerű karbantartási kiadások”, az „út, járda, közterület és felszíni vízelvezető rendszerek fenntartási kiadásai”, a „zöldfelület és környezetvédelem fenntartási, parlagfű visszaszorítás kiadásai” részletezését az F.T. jelű melléklet tartalmazza. 5. § Kisebbségi Önkormányzatok költségvetésének zárszámadása /1/ A Budapest Főváros XVII. kerületi Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Német Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Bolgár Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Román Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Ruszin Kisebbségi Önkormányzat, a Budapest Főváros XVII. kerületi Görög Kisebbségi Önkormányzat és a Budapest Főváros XVII. kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat 1/2
költségvetését 3. § /1/ bekezdéséhez rendelt K.T. jelű melléklet IV. fejezete és a K.Ö.T. jelű melléklete tartalmazza. 6. § E rendelet 2008. május 20. napján lép hatályba. Budapest, 2008. május 15.
Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző
Riz Levente s.k. polgármester
A rendelet kihirdetésre kerül: 2008. május 19. napján.
Dr. Rúzsa Ágnes s.k. jegyző
2/2
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A 1
Fejezet, cím, alcím
B
C
D
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat (2008. II 25.)
2007. I-IV. negyedévi teljesítés
2 3
A./ MŰKÖDTETÉSI CÉLÚ BEVÉTELEK
4 5
I. Polgármesteri Hivatal
6 7
a./ Saját folyó bevételek
8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25
1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási szerve gondozási díj kamat bevétel pályázati tervdokumentáció értékesítése úteljárási díjbevétel bérleti díj okmányiroda igazgatási szolgáltatási díjbevétel egyéb igazgatási szolgáltatási díjak továbbszámlázott közüzemi díjak telepengedélyezési díjbevétel közterület használati díj építés végrehajtási bírság igazgatási bírság biztosításból származó kártérítés egyéb bevételek, megtérülések reklámszolgáltatás 1./ Polgármesteri Hivatal igazgatási feladatai bevételei összesen
250 20 000 4 000 4 000 8 500 9 000 1 000 9 500 150 8 500 5 000 800
250 100 750 4 000 4 000 10 068 9 000 1 000 9 500 150 8 500 5 000 800 13 683 200
236 101 023 10 1 362 9 944 11 368 787 13 609 55 6 321 4 953 3 230 13 683 3 856 395
70 700
166 901
170 832
6 485 5 540 4 662 3 484 3 655 7 387 9 300 4 135 6 147 6 598 4 714 4 458 4 723 4 500 5 635 8 094 7 909 97 426
6 933 5 128 4 472 3 334 3 679 7 200 8 992 3 800 5 554 7 061 4 490 4 308 4 738 4 191 5 521 8 094 7 971 95 466
6 736 4 718 3 783 2 920 3 509 6 634 8 533 3 745 5 324 6 561 4 357 3 914 4 654 3 908 5 269 8 016 7 288 89 869
5 974 11 741 8 996 9 676 5 583
6 792 13 189 9 691 13 096 6 654
5 680 11 983 9 119 14 495 6 270
26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46
2./ Óvodák - Bulyovszky-Gyökér u. (Eszterlánc) - Diadal u. (Micimackó) - Heltai tér (Bóbita) - VI.u. (Gesztenyés) - Kaszáló u. (Csicsergő) - Kép u. - Baross u. (Hétszínvirág) - Egészségház u. (Aprófalva) - Lázár deák u. (Összefogás) - 525. tér. (Hófehérke) - Földműves u. 2/b. (Napsugár) - Pesti u. 368. (Piroska) - Óvónő u. 3. (Kuckó) - Rezgő u. (Százszorszép) - Robogó u. (Robogó) - Tanár u. (Mézeskalács) - Újlak u. 108. (Mákvirág) - Újlak u. 114. (Csillagszem) 2./ Óvodák összesen
47 48 3./ Általános iskolák és gimnáziumok 49 50 51 52 53
- Széchenyi u. 1-7. (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium) - Akácvirág u. (Kőrösi Csoma Sándor) - Diadal u. - Erzsébet krt. (Kossuth Lajos) - Ferihegyi út (Laborcz Ferenc)
1/7
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A
B
Fejezet, cím, alcím
1
C
Eredeti előirányzat
D
Módosított 2007. I-IV. előirányzat (2008. II negyedévi teljesítés 25.) 3 152 3 019 10 827 11 127 11 870 11 975 7 534 8 354 16 262 17 880 8 483 9 238 1 517 1 217 1 372 1 240 1 132 834 111 571 112 431
- Szánthó G.u. (Jókai Mór) - Hősök tere - Kép u. (Czimra Gyula) - Szabadság sugárút - Újlak u. 110. - Sisakos sáska u. (Zrínyi Miklós) - Naplás u. (Móra Ferenc) - Tanuszoda - Nyári napközis tábor 3./ Általános iskolák és gimnáziumok összesen
2 891 10 155 10 093 5 022 13 914 8 133 1 005 1 372 1 132 95 687
65 4./ Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola 66
4 900
6 500
6 643
40 550
40 550
41 708
54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64
67 5./ Újlak u. Uszoda 68 69 6./ Gyermekjóléti Szolgálat 70
37 58 057
71 7./ Egyesített Szolgáltató Központ 72
50 945
54 633
80
107
47 500
47 500
43 015
600
600
600
600
701 1 167 1 868
415 420
520 113
521 143
10 000 3 000 800 2 000 15 800
10 000 3 000 800 2 000 15 800
7 548 5 021 570 1 756 14 895
100 000 86 000 34 000
100 000 86 000 34 000
100 559 86 082 41 129
220 000 235 800
220 000 235 800
227 770 242 665
2 376 548
2 374 665
2 374 665
43 875
43 874
43 874
73 8./ Családsegítő Központ 74 75 9./ Piac 76 77 10./ Fejezeti kezelésű feladatok 78 Sport feladatok 79
Tájékoztatás, lapkiadás
80 10./ Fejezeti kezelésű feladatok bevétele összesen 81 82 a./ Saját folyó bevételek összesen 83 84 b./ Önkormányzati sajátos bevételek 85 Bírságok és egyéb sajátos bevételek
- szabálysértési bírság - építésügyi bírság 88 - környezetvédelmi bírság 89 - talajterhelési díjbevétel 90 b./ Bírságok és egyéb sajátos bevételek összesen 86 87
91 92 Lakás és nem lakás célú helyiségek, valamint egyéb kezelésre 93 94 95 96 97
átadott vagyontárgyak hasznosításából származó bevételek - lakbér + külön szolgáltatás - nem lakás célú helyiségek bevétele - egyéb vagyonhasznosítás bevétele Lakás és helyiség gazdálkodással kapcsolatos bevételek összesen b./ Sajátos bevételek összesen
98 99 c./ Központi költségvetési támogatás 100 Normatív állami támogatás 101 Kötött felhasználású normatív állami támogatás: 102 - kiegészítő hozzájárulás egyes közoktatási feladatokhoz
2/7
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A 1
Fejezet, cím, alcím
B
C
D
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat (2008. II 25.)
2007. I-IV. negyedévi teljesítés
- kiegészítő hozzájárulás egyes jövedelempótló támogatások 103 kiegészítéséhez és a szociális továbbképzéshez és a 104 105 106 107 108 109 110 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 121 122 123 124 125
közfoglalkoztatáshoz * szociális továbbképzés * közfoglalkoztatás * rendszeres szociális segély * rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása * időskorúak járadéka * ápolási díj * kiegészítő gyermek védelmi támogatás és pótléka * lakásfenntartási támogatás * adósságcsökkentési támogatás Központosított támogatások: - kisebbségi önkormányzatok támogatása - lakossági közműfejlesztési támogatás - könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás - 13. havi juttatás 1/12 részének kifizetéséhez támogatás - Vizitdíj visszatérítés - Közoktatási intézmények szakmai és informatikai eszközbeszerzésének támogatása - Alapfokú művészeti oktatás támogatása - Közoktatási intézmények teljesítménymotivációs pályázata - Nemzetiségi tankönyv beszerzés támogatása Létszámcsökkentéshez kapcsolódó támogatás Színházak támogatása c./ Központi támogatások összesen
462 2 399 5 303
462 2 556 7 447
462 2 556 7 447
4 726 1 277 18 433 376 7 288 4 254
3 347 1 301 23 732 287 6 031 1 776
3 348 1 301 23 732 286 6 031 1 776
5 760
5 760 240 666 184 147 48
5 760 240 666 184 147 48
2 470 701
20 768 3 173 38 593 1 638 2 279 3 000 2 725 790
20 768 3 173 38 593 1 638 2 279 3 000 2 725 790
- normatív módon elosztott SZJA - normatív, kötött felhasználású támogatásokhoz kapcsolódó SZJA * szociális továbbképzés * közfoglalkoztatás * rendszeres szociális segély * rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők pénzbeli támogatása * időskorúak járadéka * ápolási díj
790 737
790 745
790 745
1 005 5 215 11 527
1 004 5 558 16 190
1 004 5 558 16 190
10 274 2 773 40 067
7 278 2 828 51 593
7 278 2 828 51 593
* kiegészítő gyermek védelmi támogatás és pótléka * lakásfenntartási támogatás * adósságcsökkentési támogatás - helyben maradó SZJA gépjárműadó gépjárműadóhoz és helyi adókhoz kapcsolódó késedelmi pótlék gépjármű- és helyi adókhoz kapcsolódó bírságok iparűzési adó luxus adó iparűzési adóhoz kapcsolódó pótlékok iparűzési adóhoz kapcsolódó bírságok d./ Adók, átengedett központi adók összesen
817 15 842 9 246 448 809 460 000
623 13 111 3 862 448 809 480 000
623 13 111 3 862 448 809 554 283
10 000
15 725 832 5 410 673 3 381 40 374 18 661 7 385 530
126 127 d./ Adók, átengedett központi adók 128 SZJA 129 130 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 141 142 143 144 145 146 147 148 149
3/7
4 944 623 3 265
4 944 623 3 265
6 744 200
6 779 489
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A
Fejezet, cím, alcím
1
150 151 152 153 154 155 156 157
e./ Támogatás értékű működési célú bevétel (pénzeszköz átvétel államháztartáson belülről) Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása Fővárosi Munkaügyi Központtól átvett pénzeszköz a közhasznú munkavégzés kiadásai megtérítéséhez Idegenforgalmi adóból pénzeszköz átvétel Házi betegápolásra pénzeszköz átvétel Nyári étkeztetés támogatása Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának támogatása ügyfélkapus regisztrációhoz 2006. évi állami támogatások elszámolási különbözete
B
C
D
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat (2008. II 25.)
2007. I-IV. negyedévi teljesítés
5 000
3 192
3 192
31 815 111 300 10 000
31 815 111 300 10 000 2 552
12 632 118 220 10 710 2 552
1 320
1 320 3 756
180
180
28
28
3 279
3 279
428 164 094
428 156 297
9 507 210
8 992 9 507 212
0
5 034 14 751
5 034 23 745
60 995
58 036
44 033
44 033
70 198 66 228 9 274
23 000
23 000
128 028
125 069
18 222 3 215 167 137
2 000
2 000
2 000
10 154 264
10 567 106
11 224 307
26 165 5 005 7 852 5 972 44 994
33 465 9 930 7 852 5 972 57 219 21 416 78 635
33 671 9 930 9 957 8 209 61 767 24 185 85 952
158 Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatása az érettségi
vizsgák lebonyolításához
159 - Országos és területi kisebbségi önkormányzatok választásához
támogatás
160 - Részben önállóan gazdálkodó intézmények pályázati
támogatása
161 - Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium területi alapú
támogatás
158 115
162 e./ Támogatás értékű bevételek összesen 163 f./ Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson 164 kívülről 165 Készfizetői kezesség vállalásból származó pénzeszköz átvétel 166 Részben önállóan gazdálkodó intézmények pályázati támogatása 167 Előző évi támogatások elszámolásából visszatérülés
EU költségvetésből pénzeszköz átvétel a Keresztúr nevet viselő települések találkozója rendezvény költségeihez 169 f./ Működési célú pénzeszközátvétel összesen 168
170 171 g./ Befolyó általános forgalmi adó 172 - Kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja 173 - ÁFA visszatérülés
- Értékesített tárgyi eszközök (telkek) áfája - Nem lakáscélú helyiség hasznosításával kapcsolatos 175 kiszámlázott termékek és szolgáltatások ÁFÁ-ja 176 - Lakás 17 Kft ÁFA visszatérülése 177 g./ Befolyó általános forgalmi adó összesen 174
178 179
h./ Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítványtól működési célú támogatási kölcsön visszatérülése
180 181 I. fejezet összesen 182 183 184 II. Dózsa Művelődési Ház és intézményei 185 a./ Intézmények saját folyó bevétele 186 187 188 189 190 191 192
1./ Dózsa Művelődési Ház 2./ Rákoskerti Művelődési Ház 3./ Csekovszky Árpád Művelődési Ház 4./Rákoscsabai Közösségi Ház a./ Összesen b./ Egyéb működési célú pénzeszköz átvétel II. fejezet összesen
44 994
193
4/7
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A
Fejezet, cím, alcím
1
194 III. Egészségügyi Szolgálat 195 a./ Intézmény saját folyó bevétele
B
C
D
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat (2008. II 25.)
2007. I-IV. negyedévi teljesítés
8 574 201 000 17 100 226 674
12 574 201 800 21 804 236 178
12 971 202 209 22 271 237 451
50
50
Szlovák Kisebbségi Önkormányzat átvett pénzeszköz
40
40
Örmény Kisebbségi Önkormányzat átvett pénzeszköz
120
120
0
210
210
10 425 932
10 882 129
11 547 920
220 167 2 900 30 000
220 167 2 900 30 000
7 943 2 840 58 679
128 200
90 000
38 100
381 267
343 067
313 45 107 920
336 465
336 465
336 465
46 563
46 563
46 563
165 525
248 912
142 731
7 273
7 273
35 940
35 940
3 701
1 000
központosított támogatás
24 061
24 061
Árpád fejedelem u., Hunyadi u., Kölcsey u., Bulyovszky u., Báthory u., Petőfi u., Széchenyi u. burkolat felújításához központosított támogatás
49 997
49 997
196 b./ OEP-től átvett pénzeszköz 197 c./ Egyéb működési célú pénzátvétel 198 III. fejezet összesen 199 200 IV. Kisebbségi Önkormányzatok 201 Német Kisebbségi Önkormányzat átvett pénzeszköz 202 203
204 IV. fejezet összesen 205 206 A./I.II.III. IV FEJEZET ÖSSZESEN 207 208 B./FELHALMOZÁSI CÉLÚ BEVÉTELEK 209 210 I. Polgármesteri Hivatal 211 212 a./ Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 213 Telek eladásából származó bevétel 214 Osztalék és hozambevétel 215 Önkormányzati lakások elidegenítésből származó bevételek
Önkormányzati lakóingatlanok értékesítése (Anna-ház; Sági u.Újlak u.) Baross u.2. szám alatti nem lakás célú helyiség alap-átruházási 217 díja 218 Számítástechnikai eszközök értékesítése 219 a./ Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen 216
220 221 b./ Állami támogatások: 222
Földutak szilárdburkolattal történő ellátására központosított állami támogatás Zrínyi u. - Pásztorfalva u. - Kísérő u. - Rákoskert sugárút által
223 határolt terület csatornaépítésének céljellegű decentralizált
támogatása 224 Czimra Gyula Általános Iskola bővítésének 2007. évi központosított támogatás 225 Bujákhida u. - Gyökér u. útburkolat felújításához központosított támogatás Gátfutó u., Kristály u., Heltai tér, Gózon Gyula u., Liszt Ferenc
226 u., Bojtorján u., IX. u., burkolat felújításához központosított
állami támogatás 227 Szabadság sugárút alsó szakaszának burkolat felújításához
központosított állami támogatás
228 Szabadság sugárút felső szakaszának burkolat felújításához
229
5/7
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A
Fejezet, cím, alcím
1
B
C
D
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat (2008. II 25.)
2007. I-IV. negyedévi teljesítés
230 Edző u., Peregi u., Nagyszentmiklós u. burkolat felújításához
központosított támogatás
231
232
233
234
26 620
1 000
Rezgő u. burkolat felújításához központosított támogatás
4 994
4 994
Rózsaszál u. burkolat felújításához központosított támogatás
2 188
1 000
Ásvány u., burkolat felújításához központosított támogatás
4 411
1 000
Bártfai u. burkolat felújításához központosított támogatás
17 507
1 000
29 166
29 166
548 553
3 702 841 500
1 000 683 190
120 681
120 681
120 681
163 998
163 998
164 000
9 159
9 159
235 Hidasnémeti út - Jászivány utca burkolat felújításához
központosított támogatás
236
Kaszáló utca burkolat felújításához központosított támogatás 237 b./ Állami támogatások összesen: 238 239 240 241 242 243 244 245 246 247 248 249 250
c./ Támogatás értékű felhalmozási bevétel (átvett pénzeszközök államháztartáson belülről) Fővárosi Önkormányzat támogatása a 2006. évben befejezetlen beruházásként átadott csatornaépítések önkormányzati forrásrészének második 50 %-ára Fővárosi Önkormányzat támogatása a 2005. évben befejezett csatornaépítések második 50 %-ára Czimra Gyula Általános Iskola címzett támogatása 2006. évi maradványának átvétele Fővárosi Önkormányzattól átvett pénzeszköz a Heltai téri játszótér felújításához Fővárosi Önkormányzattól átvett pénzeszköz a Vida-domb játszótér létesítéséhez Fővárosi Önkormányzattól átvett pénzeszköz az Újlak u. 5-7. játszótér létesítéséhez Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium panelpályázati támogatása társasházak felújítására Oktatási és Kulturális Minisztérium Közkincs pályázati támogatása Dózsa Művelődési Ház fórumterem felújítására Műemlékvédelmi Alap támogatása Gyökér utcai emlékhely kialakítására Előző évi támogatási program visszatérítése Budapesti Rendőrfőkapitányságtól c./ Támogatás értékű felhalmozási bevétel összesen
83 387
8 000 5 000 8 373
8 373
2 700 1 000 128 303 341
368 066
317 911
50 000 10 000
50 000 10 000
56 747 8 394 1 026 26
60 000
420 60 420
420 66 613
240 000
270 000
273 405
251 252 d./ Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel 253 Útépítésekre lakossági befizetések 254 Csatornaépítésekre lakossági befizetések 255 Gázépítésre lakossági befizetések 256 Ivóvíz hálózat építésre lakosságtól pénzátvétel
Fogyatékosok Esélye Közalapítvány támogatása az Újlak Utcai Általános Iskola akadály mentesítéséhez 258 d./Felhalmozási célú pénzátvétel összesen 257 259 260 e./ Adók, átengedett bevételek 261 Helyi adók: 262
építményadó
6/7
E Ft B.T. jelű melléklet
2007. ÉVI BEVÉTELEK
A
B
Fejezet, cím, alcím
1
C
D
Módosított 2007. I-IV. Eredeti előirányzat előirányzat (2008. II negyedévi teljesítés 25.) 140 000 140 000 152 308 389 380 000 410 000 426 102
telekadó magánszemélyek kommunális adója 265 e./ Adók, átengedett bevételek összesen 263 264 266 267 f./ Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése 268 Helyi támogatás törlesztése
13 985
269 Közadakozás a Trianoni emlékmű felújítására 270 Első lakáshoz jutók támogatásának törlesztése 271 Társasházak felújítási támogatás törlesztése 272 Dolgozók lakásépítési kölcsön törlesztése 273
f./ Felhalmozási célú kölcsönök visszatérülése összesen
274 275 B./I. Fejezet összesen 276 277 C./ Pénzforgalom nélküli bevételek 278 I. Polgármesteri Hivatal pénzmaradványa
15 931
13 985 849 15 931
19 689 909 15 1 871 12 459
14 931
15 780
34 943
1 752 817
1 988 678
1 622 109
1 058 191
1 058 191
1 989 412 13 934 25 824 2 029 170
1 989 410 13 934 25 824 2 029 168
13 236 940
14 899 977
15 199 197
1 294 728
957 930
279 II. Dózsa Művelődési Ház és intézményei pénzmaradványa 280 III. Egészségügyi Szolgálat pénzmaradványa 281 C./ I. Fejezet összesen 282 283 Költségvetési bevételek (A+B+C) 284 285 D./ Hitelfelvétel 286 287 E./ Kötvénykibocsátás 288 289 Bevételek mindösszesen (A+B+C+D) 290
14 531 668
7/7
869 944
869 944
16 727 851
16 069 141
F.T. jelű melléklet
ÖSSZESÍTŐ
A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása: ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai: C./ Zöldfelület fenntartás
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Felhasználás
38.000 E Ft
368.190 E Ft
154.743 E Ft
-
37.502 E Ft
32.326 E Ft
150.000 E Ft
150.000 E Ft
56.465 E Ft
-
163.620 E Ft
134.387 E Ft
1/8
A./ Intézményi épületek tervszerű karbantartása 2007. év
1.) Iskolák 2.) Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola 3.) Óvodák 4.) Gyermekjóléti Szolgálat 5.) Nevelési Tanácsadó 6.) Pedagógiai Központ 7.) ESZK és intézményei 8.) Orvosi rendelők 9.) Egyéb intézmények Összesen
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat összesen
Ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
Felhasználás
Ebből: intézményi saját hatáskörű felhasználás
27.100 E Ft
131.232 E Ft
27.100 E Ft
61.009 E Ft
23.529 E Ft
800 E Ft
3.248 E Ft
800 E Ft
1.364 E Ft
800 E Ft
9.500 E Ft
93.633 E Ft
9.002 E Ft
56.450 E Ft
7.797 E Ft
200 E Ft 200 E Ft 200 E Ft
3.982 E Ft 745 E Ft 445 E Ft
200 E Ft 200 E Ft 200 E Ft
200 E Ft
200 E Ft
38.000 E Ft
32.255 E Ft 10.000 E Ft 92.650 E Ft 368.190 E Ft
37.502 E Ft
14.686 E Ft 21.034 E Ft 154.743 E Ft
32.326 E Ft
2/8
Karbantartási kiadások költségvetési szervenkénti bontásban Megnevezés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat összesen
Ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
Felhasználás
Ebből: intézmények saját körű felhasználása
3.400 E Ft
14.568 E Ft
3.400 E Ft
4.618 E Ft
1.140 E Ft
2.400 E Ft
8.979 E Ft
2.400 E Ft
6.762 E Ft
2.131 E Ft
1.900 E Ft
10.175 E Ft
1.900 E Ft
7.905 E Ft
1.900 E Ft
1.700 E Ft
10.379 E Ft
1.700 E Ft
2.695 E Ft
1.699 E Ft
1.400 E Ft
4.824 E Ft
1.400 E Ft
612 E Ft
612 E Ft
2.400 E Ft
10.445 E Ft
2.400 E Ft
2.190 E Ft
2.190 E Ft
3.000 E Ft
12.234 E Ft
3.000 E Ft
3.164 E Ft
3.000 E Ft
1.600 E Ft
10.492 E Ft
1.600 E Ft
2.108 E Ft
1.600 E Ft
4.100 E Ft
15.179 E Ft
4.100 E Ft
14.917 E Ft
4.099 E Ft
2.500 E Ft
13.336 E Ft
2.500 E Ft
7.832 E Ft
2.479 E Ft
700 E Ft
4.222 E Ft
700 E Ft
3.502 E Ft
698 E Ft
2.000 E Ft
16.399 E Ft
2.000 E Ft
4.704 E Ft
1.981 E Ft
27.100 E Ft
131.232 E Ft
27.100 E Ft
61.009 E Ft
23.529 E Ft
1.) Általános Iskolák és Gimnáziumok: - Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola (Akácvirág u. 49.) - Diadal u. Általános Iskola (Diadal u. 43-49.) - Kossuth Lajos Általános Iskola (Erzsébet krt 56.) - Laborcz Ferenc Általános Iskola (Ferihegyi út 115. Akácvirág u. 36.) - Jókai Mór Általános Iskola (Szánthó G. u. 60.) - Hősök Terei Általános Iskola (Hősök tere 19-20. VIII. u. 2. Ligetsor 45. XV. u. 25. Sportpálya) - Czimra Gyula Általános Iskola (Kép u. 1. Kép u. 2. Kép u. 4. Kép u. 5. Kép u. 13. Kép u. 14. Ady E. u. 58.) - Szabadság sgt.-i Általános Iskola (Szabadság sgt. 32.; Szabadság sgt. 34-36.; Anna u. 26.) - Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Iskola (Újlak utca 110.) - Zrínyi Miklós Általános Iskola (Sisakos sáska u. 3.) - Móra Ferenc Általános Iskola (Naplás u. 60.) - Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimn. (Ferihegyi út 117.) Ált. Isk. és Gimn. összesen:
3/8
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Felhasználás
összesen
Ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
Ebből: intézmények saját körű felhasználása
2.) Bartók Béla Zeneiskola és Művészeti Iskola
800 E Ft
3.248 E Ft
800 E Ft
1.364 E Ft
800 E Ft
3.). Óvodák: - Bulyovszky u. 10. Gyökér u. 1. (Eszterlánc)
700 E Ft
5.128 E Ft
700 E Ft
2.427 E Ft
700 E Ft
- Diadal u. 86. (Micimackó)
500 E Ft
4.867 E Ft
500 E Ft
4.838 E Ft
499 E Ft
- Heltai tér 1. (Bóbita)
400 E Ft
13.532 E Ft
400 E Ft
9.568 E Ft
400 E Ft
- VI. u. 4. (Gesztenyés)
300 E Ft
3.309 E Ft
300 E Ft
3.302 E Ft-
300 E Ft
- Kaszáló u. 48. (Csicsergő) - Kép u. 21. Szilárd u. 29. (Hétszínvirág) - Egészségház u. 4. (Aprófalva)
400 E Ft
3.779 E Ft
400 E Ft
3.704 E Ft
394 E Ft
700 E Ft 1.000 E Ft
6.558 E Ft 14.200 E Ft
700 E Ft 1.000 E Ft
4.366 E Ft 4.823 E Ft
700 E Ft 1.000 E Ft
- 525. tér 1. (Hófehérke) - Földműves utca 2/b. (Napsugár)
500 E Ft 600 E Ft
3.074 E Ft 10.724 E Ft
500 E Ft 600 E Ft
500 E Ft 8.745 E Ft
500 E Ft 600 E Ft
- Pesti út 368. (Piroska)
500 E Ft
2.800 E Ft
500 E Ft
294 E Ft
294 E Ft
- Óvónő u. 3. (Kuckó)
500 E Ft
4.317 E Ft
2 E Ft
4.315 E Ft
-
- Rezgő u. 15. (Százszorszép)
500 E Ft
4.255 E Ft
500 E Ft
2.095 E Ft
500 E Ft
- Robogó u. 3. (Robogó)
400 E Ft
1.802 E Ft
400 E Ft
-
-
- Tanár u. 7. (Mézeskalács)
500 E Ft
500 E Ft
500 E Ft
-
-
- Újlak u. 108. (Mákvirág)
800 E Ft
7.607 E Ft
800 E Ft
3.127 E Ft
710 E Ft
- Újlak u. 114. (Csillagszem) - Lázár Deák u. 13-15. (Összefogás) ÓVODÁK ÖSSZESEN:
800 E Ft
4.016 E Ft
800 E Ft
1.194 E Ft
800 E Ft
400 E Ft 9.500 E Ft
3.165 E Ft 93.633 E Ft
400 E Ft 9.002 E Ft
3.152 E Ft 56.450 E Ft
400 E Ft 7.797 E Ft
4/8
Megnevezés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Felhasználás
összesen
Ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
Ebből: intézmények saját körű felhasználása
4.) Gyermekjóléti Szolgálat Pesti út 82.
200 E Ft
3.982 E Ft
200 E Ft
-
-
5.) Nevelési Tanácsadó Pesti út 82.
200 E Ft
745 E Ft
200 E Ft
-
-
6.) Pedagógiai Központ (Ferihegyi út 36.)
200 E Ft
445 E Ft
200 E Ft
200 E Ft
200 E Ft
-
14.686 E Ft
-
-
14.686 E Ft
-
7.) ESZK és intézményei Újlak u. 112. Csibe Bölcsőde Kaszáló u. 50. Gólyafészek Bölcsőde Sági u. 5. Napraforgó Bölcsőde Dormánd u. 21. Nefelejcs Bölcsőde Árpádfejedelem u. 57. I. sz. Gond. Közp. Liget sor 46. II. sz. Gond. Közp. Edző u. 24. III. sz. Gond. Közp. Csabai u. 20. CSTRH Virágoskert Értelmi Sérültek Napköziotthona Újlak u. 106. Közhasznú Karbantartó Csoport Újlak u. 106. Diadal u. 40. Idősek Klubja Rákoskert sgt. 66. Idősek Klubja Árpádfejedelem u. 57. Otthonápolás Akácvirág u. 49. Szociális konyha Soltvadkerti üdülő Gerbera u. 19-21. Leányfalui üdülő Móricz Zs. u. 265. Káptalanfüredi üdülő Tábor u. Balatonfenyvesi Üdülő ESZK ÉS INT. ÖSSZESEN:
32.255 E Ft -
-
32.255 E Ft
5/8
Megnevezés
8.) Orvosi rendelők - Ferihegyi út 81. Gy+F - Kép u. 1/b. - 525. tér - Baross u. 18. F. - Újlak u. 11-13. F. + Gy. - IX. utca 4. - Csongrád u. 2. - Péceli út 190. - Zrínyi u. 224. - Egészségház u. 40. - Naplás u. 58. Gy. + F. - Egészségház utca 3. - Hősök tere 3. Orvosi rend. Összesen 9.) Egyéb intézmények - Csekovszky Árpád Műv. Ház (Hősök tere 9.) - Dózsa Művelődési Ház (Pesti út 115.; Podmaniczky Zs. u. 3.) - Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli u. 22.) - Rákoskerti Művelődési Ház (Rákoskert sgt. 66.) - Edrős Renée Ház (Báthory u. 31.) - Rákoshegyi Közösségi Ház (Podmaniczky u.3.) - Német Kisebbség (Pesti út 80.) - Cigány Kisebbség (Gyökér u. ) - Polg. Véd. Parancsnokság (Bakancsos u. 5.) - Állatorvosi Hivatal Bakancsos u. 3. - Piac felügyelet Ferihegyi út 83. - Családsegítő Központ Újlak u. 106. - Sportcsop. Bakancsos u. 5. - Uszoda - Tanuszoda - Polgármesteri Hivatal - Fuchs Kastély emeletrész - Egészségház u. 3. irodai épületrész Egyéb int. ÖSSZESEN:
Eredeti előirányzat
Felhasználás
összesen
Ebből: intézmények saját hatáskörű felhasználása
10.000 E Ft
-
-
-
10.000 E Ft
-
-
-
-
5.311 E Ft
-
50 E Ft
-
-
6.444 E Ft
-
4.572 E Ft
-
-
2.455 E Ft
-
1.853 E Ft
-
-
2.455 E Ft
-
626 E Ft
-
-
1.636 E Ft
-
-
-
-
1.818 E Ft 409 E Ft
-
-
-
-
164 E Ft
-
-
-
-
1 964 E Ft
-
1.049 E Ft
-
-
1.636 E Ft
-
-
-
-
2.045 E Ft 1.091 E Ft
-
898 E Ft -
-
-
2.273 E Ft 10.909 E Ft 8.040 E Ft 19.000 E Ft 5.000 E Ft
-
939 E Ft 7.819 E Ft 1.940 E Ft 1.288 E Ft -
-
-
20.000 E Ft 92.650 E Ft
-
-
-
-
21.034 E Ft
-
-
Módosított előirányzat
6/8
Ebből: intézmények saját körű felhasználása
B./ Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai 2007. év
a.) Balesetveszély elhárítás (kátyúzás), elöntés veszély megelőzése, kártérítés, hó eltakarítás, síkosság mentesítés
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Felhasználás
33.500 E Ft
33.500 E Ft
28.753 E Ft
b.) b.a.) Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai választókerületenként, összesen: 56.500 E Ft 1. számú választókerület 2. számú választókerület 3. számú választókerület 4. számú választókerület 5. számú választókerület 6. számú választókerület 7. számú választókerület 8. számú választókerület 9. számú választókerület 10. számú választókerület 11. számú választókerület 12. számú választókerület 13. számú választókerület 14. számú választókerület 15. számú választókerület 16. számú választókerület 17. számú választókerület
4.000 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft
4.000 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 1.700 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft 4.000 E Ft
1.373 E Ft -
60.000 E Ft
60.000 E Ft
26.339 E Ft
150.000 E Ft
150.000 E Ft
56.465 E Ft
b.b.) Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásaira központosított keret
MINDÖSSZESEN:
7/8
C./ Zöldfelület fenntartás 2007. év
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
Felhasználás
1.) Parkfenntartás I., II., III.
-
91.500 E Ft
80.633 E Ft
2.) Fasorfenntartás, növényvédelem
-
29.700 E Ft
20.230 E Ft
3.) Parki öntözőhálózat karbantartása, és vízdíja
-
4.000 E Ft
4.000 E Ft
4.) Közterületi játszóterek fenntartása
-
4.000 E Ft
1.020 E Ft
5.) Parktakarítás
-
5.500 E Ft
4.855 E Ft
6.) Illegális szemét elszállítása
-
6.800 E Ft
5.556 E Ft
7.) Pázsit felülvetés
-
2.500 E Ft
-
8.) Kóbor állatok begyűjtése
-
-
-
19.620 E Ft
18.093 E Ft
163.620 E Ft
134.387 E Ft
9.) Faültetési program 2007. évi üteme Összesen
-
8/8
Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költségvetése és teljesítése
KÖ.T. jelű melléklet
Bevételek részletezése E Ft-ban Megnevezés Eredeti előirányzat Módosított előirányzat Állami támogatás Teljesítés Eredeti előlirányzat XVII. ker. Önkormányzat Módosított előirányzat támogatása Teljesítés Eredeti előirányzat Átvett pénzeszköz Módosított előirányzat Teljesítés Eredeti előirányzat Pénzmaradvány Módosított előirányzat igénybevétele Teljesítés Eredeti előirányzat Összesen Módosított előirányzat Teljesítés
Bolgár
Cigány 640 640 640 640 640 640
Görög 640 640 640 640 640 640
151 151 1280 1431 1431
Lengyel 640 640 640 640 640 640
87 87 1280 1367 1367
Német 640 640 640 640 640 640
1224 1224 1280 2504 2504
538 538 1280 1818 1818
Örmény
Román
640 640 640 640 640 640
640 640 640 640 640 640
50 50
120 120
150 150 1280 1480 1480
218 218 1280 1618 1618
Ruszin 640 640 640 640 640 640
Szlovák 640 640 640 640 640 640
32 32 1280 1312 1312
211 211 1280 1491 1491
Összesen 640 640 640 640 640 640
5760 5760 5760 5760 5760 5760
40 40
210 210
204 204 1280 1524 1524
2815 2815 11520 14545 14545
Kiadások részletezése E Ft-ban Megnevezés Eredeti előiárnyzat Személyi juttatások Módosított előirányzat Teljesítés Munáltatót terhelő járulékok
Dologi kiadás
Pénzeszköz átadás
Bolgár
Cigány
Görög
Lengyel
Német
Örmény
600 1145 1145
781 700 699
320 320 227
864 864 864
Eredeti előirányzat
174
Módosított előirányzat
228
121
29
78
29
Teljesítés
228
78
Eredeti előirányzat
456
378
1130
531
142
Módosított előirányzat
8
589
1504
1019
Teljesítés
5
472
929
584
450 782
Román 100 156 156
Ruszin
Szlovák
Összesen
889 483 483
1041 941 941
681 763 763
5276 5822 6060
274
139
214
198
1149
384
48
214
202
1183
280
48
208
201
1043
1180
252
25
401
4495
232
1462
781
336
559
6490
124
1141
750
137
364
4506
Eredeti előirányzat
50
150
400
600
Módosított előirányzat
50
150
450
650
Teljesítés
50
50
370
470
Eredeti előirányzat Felhalmozási kiadás
Összesen
Módosított előirányzat
400
Teljesítés
113
400 115
228
Eredeti előirányzat
1280
1280
1280
1280
1280
1280
1280
1280
1280
11520
Módosított előirányzat
1431
1367
2504
1818
1480
1618
1312
1491
1524
14545
Teljesítés
1428
1249
1874
1181
1268
1297
1281
1401
1328
12307
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A
B
C
D
E
F
G
H
2007. évi eredeti elıirányzat
1 Fejezet, cím, alcím 2 3 I. Polgármesteri Hivatal 4 5 A./ Mőködtetési célú kiadások 6 7 1./Képviselı-testület kiadásai 8 2./Polgármesteri Hivatal igazgatási kiadásai 9 10 3./ Óvodák
Személyi juttatás
Munkáltatót terhelı járulék
Dologi kiadás
I
J
Pénzeszköz átadás
Összesen
Személyi juttatás
Munkáltatót terhelı járulék
Dologi kiadás
19 105 13 892 12 021 9 189 11 038
20 091 13 169 12 528 7 830 11 560
17 710 26 972 12 369 13 563
19 851 25 721 13 244 15 895
92 286 135 996 63 584 71 279
53 083 82 934 37 749 41 141
17 166 26 921 12 487 12 951
17 620 24 241 13 061 14 317
50 892 46 011 46 629 43 918 34 478 43 927 65 074 62 697 817 663
16 545 14 927 15 108 14 319 11 213 14 216 21 039 20 321 265 062
20 377 13 773 14 781 14 840 10 911 14 901 28 902 27 477 294 155
87 814 74 711 76 518 73 077 56 602 73 044 115 015 110 495 1 376 880
50 165 45 404 46 146 43 476 34 290 42 993 64 428 61 851 805 690
16 186 13 685 15 177 13 999 11 587 13 962 19 371 20 412 259 149
18 351 12 877 13 497 13 496 10 068 13 060 26 403 24 482 266 651
309 565
205 682
68 047
47 072
320 801
187 612
59 664
41 517
394 261 283 638 249 145 204 876 158 905 294 496 329 897 173 290
253 818 184 699 163 150 127 743 106 063 187 105 220 811 106 915
84 117 61 054 53 940 42 344 35 091 61 944 72 940 35 520
67 583 43 165 43 743 41 534 20 554 56 589 55 433 33 586
405 518 288 918 260 833 211 621 161 708 305 638 349 184 176 021
248 724 180 620 160 156 126 687 104 879 180 031 216 892 103 182
79 904 59 061 51 194 41 094 33 915 58 567 70 057 33 657
58 637 39 570 41 471 35 406 20 633 48 396 46 605 29 613
98 458
479 307
297 949
98 581
106 535
503 065
295 532
95 612
97 519
46 270 9 506 8 353 3 725
285 698 150 521 17 866 9 008
183 207 109 139 7 340 4 057
60 560 36 219 2 419 1 226
49 442 11 041 9 568 3 725
293 209 156 399 19 327 9 008
181 459 102 882 7 291 3 958
59 024 33 847 2 254 1 013
48 039 9 568 8 729 2 946
3 340 473
2 157 678
714 002
589 570
3 461 250
2 099 905
678 863
528 649
58 830 42 167 35 875 28 528 33 842
18 908 13 624 11 618 9 256 10 961
22 995 14 964 13 968 8 666 11 041
100 733 70 755 61 461 46 450 55 844
60 813 43 774 37 534 29 492 34 604
19 599 14 161 12 177 9 593 11 230
53 419 81 057 37 144 40 504
17 265 26 224 12 077 13 110
19 418 27 294 13 648 15 796
90 102 134 575 62 869 69 410
54 725 83 303 37 971 41 821
48 907 44 148 44 893 42 317 33 418 42 469 64 159 60 135 791 812
15 881 14 294 14 526 13 779 10 844 13 721 20 725 19 473 256 286
20 337 13 673 14 645 14 375 11 410 15 351 26 110 26 009 289 700
85 125 72 115 74 064 70 471 55 672 71 541 110 994 105 617 1 337 798
201 443
66 495
41 627
- Hısök tere (Gregor József) - Kép u.(Czimra Gyula) - Szabadság sugárút
246 663 180 094 157 130 124 352 105 060 180 310 210 790 110 113
81 460 59 415 51 801 41 090 34 674 59 611 69 554 36 376
66 138 44 129 40 214 39 434 19 171 54 575 49 553 26 801
40
- Újlak u. 110.
286 343
94 506
41 42 43
- Sisakos sáska u. (Zrínyi Miklós)
180 030 105 938 7 154 4 057
59 398 35 077 2 359 1 226
2 099 477
693 042
547 954
20 21 22 23 24 25 26
- 525. tér (Hófehérke) - Földmőves u. 2/b. (Napsugár) - Pesti u. 368. (Piroska) - Óvónı u. 3. (Kuckó) - Rezgı u. (Százszorszép) - Robogó u. (Robogó) - Tanár u. (Mézeskalács) - Újlak u. 108. (Mákvirág) - Újlak u. 114. (Csillagszem)
27 28 3./ Óvodák összesen 29
30 4./ Általános iskolák és gimnáziumok - Széchenyi u. 1-7. (Balassi Bálint 31 Nyolcévfolyamos Gimnázium) 32 33 34 35 36 37 38 39
44
- Akácvirág u. (Kırösi Csoma Sándor) - Diadal u. - Erzsébet krt. (Kossuth Lajos) - Ferihegyi út (Laborcz Ferenc) - Szánthó G.u. (Jókai Mór)
- Naplás u. (Móra Ferenc) - Tanuszoda - Nyári napközistábor
45 4./ Általános iskolák és gimnáziumok összesen
Dologi kiadás
60 802 41 748 37 089 28 298 34 093
443 894
18 19
Munkáltatót terhelı járulék
104 746 72 168 63 909 47 531 58 105
20 345 380 883
- Kép u. - Baross u. (Hétszínvirág) - Egészségház u. (Aprófalva) - Lázár deák u. (Összefogás)
Személyi juttatás
24 334 14 233 14 198 8 446 12 271
68 944 1 258 635
16 17
Összesen
362 323
89 289 1 988 701
- Heltai tér (Bóbita) - VI.u. (Gesztenyés) - Kaszáló u. (Csicsergı)
N
0
0
1/34
119
0
O
2007. I-IV negyedéves teljesítés
16 949 354 019
425 214
14 15
Pénzeszköz átadás
M
65 422 1 202 549
20 345 358 869
- Bulyovszky-Gyökér u. (Eszterlánc) - Diadal u. (Micimackó)
L
89 289 2 083 531
68 944 1 204 618
11 12 13
K
2007. évi módosított elıirányzat 2008. II. 25.
Pénzeszköz átadás
118
0
0
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A Fejezet, cím, alcím
2 46 47 5./ Zeneiskola (Bartók Béla) 48 6./ Nevelési Tanácsadó 49 7./ Újlak u. Uszoda
50 8./ Pedagógiai Központ 51 9./ Gyermekjóléti Szolgálat 52 10./ Egyesített Szolgáltató Központ 53 11./ Családsegítı Központ 54 12./ Piac 55 56 13./ Fejezeti szintő kiadások 57 - Polgárvédelmi Parancsnokság 58 - Állategészségügyi feladatok 59 - Sportfeladatok 60 - Közhasznú munkavégzés
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
H Munkáltatót terhelı járulék
J Pénzeszköz átadás
K
L Személyi juttatás
Összesen
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
149 985 108 373 39 021 18 174 51 967 340 817 45 247 15 897
49 551 35 615 13 142 5 968 17 214 111 177 15 017 5 368
10 959 8 023 60 386 11 151 7 900 171 118 8 883 18 981
210 495 152 011 112 549 35 293 77 081 623 112 69 147 40 246
158 098 111 772 40 155 18 652 54 469 352 055 46 786 14 898
52 202 36 815 13 505 6 129 18 019 114 760 15 510 5 117
12 872 8 750 62 801 12 348 8 408 163 549 9 700 21 755
223 172 157 337 116 461 37 129 80 896 630 364 71 996 41 770
157 924 109 227 39 547 17 929 53 525 346 492 45 243 14 424
50 427 34 839 13 033 5 265 16 122 111 157 14 019 4 836
13 284 8 281 59 060 9 603 8 199 150 111 7 379 18 890
2 193 3 794 3 800 47 574
749 1 237 1 216 16 589
4 543 2 769 6 000 13 460 10 000
7 485 7 800 11 016 77 623 10 000
2 460 3 928 3 816 47 574
952 1 309 1 273 16 589
4 453 2 692 6 157 13 460 5 000 5 000
7 865 7 929 11 246 77 623 5 000 5 000
2 260 3 927 3 362 17 791
694 1 198 881 7 239
3 948 1 809 5 103 7 343 0 4 500
89 044
89 044
89 044
89 044
4 640
7 548
61 - Folyószámla hitelkamat 62 - Kötvénykibocsátás egyszeri díja - Hısök Terei Általános Iskola bıvítésével 63 összefüggı hitel és lízingdíj utáni kamat költség - Díszpolgári cím, városrészi díjak adományozás kiadásai és az 1956-os emlékplakett készítés 64 költsége
I Dologi kiadás
2 620
288
2 460
288
2 940
- Márk Tivadar díszpolgár születésének 100. Évfordulója alkalmából állítandó síremlékhez 65 támogatás nyújtása
1 700
7 388
200
200
85 747
2 390
239
1 446
1 840
1 840
840
67 - Lakás használatbavételi óvadék visszafizetése - Országos és területi kisebbségi önkormányzati 68 választás
2 565
2 565
0
28
15
5
8
700
3 372 1 898 35 717
179
116
0 590 28 523
8
415
133
3 372 650 35 717
700
2 148 32 717
72 - Rákosmente Rádió KFT mősorkészítési díja
1 080
1 080
1 080
73 - Testvérvárosi kapcsolatok kiadása 74 - Társadalmi események ünneplése
7 500 4 850
7 500 4 850
4 637 2 916
750 1 934
5 387 4 850
100 20
35 36
3 073 2 636
750 1 934
15 000
15 000
13 678
1 228
21 576
4 693
1 977
13 685
1 228
1 080
1 080
180
900
1 080
2 000 10 000
2 000 10 000
2 000 10 000
76 - "Kisebbségek Napja" rendezvény költsége 77 - Hatósági kényszerbontás, hatósági vizsgálatok 78 - Ingatlankataszter karbantartása
133
5
1 600 32 717
-"Keresztúr nevet viselı települések találkozója" 75 rendezvény költségei
415
15
1 700
200
66 - Közbeszerzési ajánlati biztosíték visszafizetése
- Vezetékes energia hordozók (gáz és elektromos áram) közös közbeszerzési 69 pályázatának lebonyolítása 70 - Közmővelıdési feladatok 71 - Hírhozó újság megjelentetésének költsége
O Pénzeszköz átadás
4 693
2/34
1 977
1 080
1 080
2 000 10 000
900 65 490
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
- Telekkialakítás, térrajz készítés és ezek dologi kiadásai,kitőzések, önkormányzati telkek 79 eladásának elıkészítése 80 - Védelmi Bizottság mőködtetése 81 - Végrehajtási költségek
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
5 893 400 2 000
F
G Személyi juttatás
Összesen
H Munkáltatót terhelı járulék
5 893 400 2 000
I Dologi kiadás
1 000
0
3 000
1 963
3 000
3 000
1 400
900
1 400
447
1 500
700 1 500
700
500
700
700
700
700
700
1 000
1 000
1 000
1 000
1 000
500
500
500
500
500
9 425
9 425
6 000
9 425 1 000
2 700
2 700
95 - Lakossági kerti hulladék elszállítása 96 - "Szép virágos" kerületért akció
5 175 1 000
5 175 1 000
97 - Kisállat hullák elszállítása közterületekrıl
2 000 150 000
1 300
1 300
1 500
0
1 000
1 966
1 966
1 966
650 3 030
650 3 030
5 175 952
5 175 1 000
2 000
2 211
2 211
2 174
150 000
147 485
150 000
53 970
181 652
33 180
48
2 515
181 652
0 3 023 48
4 992 846
200 000
200 000
96 392
88 473
102 - Balesetveszélyes játszóeszközök javítása
5 000 7 000
5 000 7 000
8 950 8 671
8 950 8 671
6 482 600
- Új járda program keretében az aszfaltozott 103 járdák állapotának felmérése
3 000
3 000
5 160
5 160
0
104 - Pihenıpadok karbantartása és telepítése
5 000
5 000
5 000
5 000
0
163 620
163 620
134 387
2 200
2 200
1 563
101 - Kerületi útépítések eljárási költsége
500
700 1 500
6 000
700
O Pénzeszköz átadás
1 500
92 - Közmővelıdési érdekeltségnövelı támogatás - Gyergyószentmiklósi "Szeretetkonyha" 93 létrehozásának támogatása 94 - Közkifolyók éves vízdíja
98 - Utak, járdák, közterületek fenntartási kiadásai - Vízelvezetı rendszerek karbantartási program 99 I. ütem - 2006. évrıl áthúzódó út, járda, közterület és felszíni vízelvezetı rendszerek fenntartási 100 kiadásai
N Dologi kiadás
1 000
1 400
- Rázene "Concerto Filmharmónia" Szimfonikus 89 Zenekarának támogatása - Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány 90 támogatása - Ács József szobrászmővész katalógusának 91 megjelentetése
M Munkáltatót terhelı járulék
2 712 0 594
3 000
- Rákosmenti Zenebarátok Városi 88 Fúvószenekarának támogatása
L Személyi juttatás
6 063 400 2 000
84 - Köztisztviselık Napja rendezvény költsége
700
K Összesen
6 063 400 2 000
- Állami tualjdonú ingatlanok önkormányzati tulajdonba vételével kapcsolatos eljárási 82 költségek - Kerület karácsonyfája, karácsonyi 83 díszkivilágítás
85 - Bartók Béla Zenei Napok rendezési költsége 86 - Rázene Fesztivál rendezési költsége - Udvar-Házi - Koncertek és Nyári Fuvallat 87 rendezvény
J Pénzeszköz átadás
95 915
- Zöldfelület és környezetvédelem fenntartási, 105 parlagfő visszaszorítás kiadásai - 2006. évi áthúzódó zöldfelület és környezetvédelem fenntartási, parlagfő 106 visszaszorítás kiadásai
3/34
477
2 495
477
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
- Ebek által okozott szilárd szennyezıdés győjtésére edények kihelyezése és azok 107 ürítésének díja - Ferihegyi útra kiömlött főtıolaj 108 kármentesítéséhez önrész 109 - Azonnali és átalánydíjas karbantartás
D Dologi kiadás
15 000 38 000
110 - Intézményi épületek karbantartása - 2006. Évrıl áthúzódó, épületek tervszerő 111 karbantartása
E Pénzeszköz átadás
F
G Személyi juttatás
Összesen
H Munkáltatót terhelı járulék
15 000 38 000
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K
L Személyi juttatás
Összesen
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
2 677
2 677
0
2 400 20 575 365 342
2 400 20 575 365 342
0 4 554 151 895
93 778
93 778
46 424
- Polgármesteri Hivatal átszervezéséhez, új szervezeti egységek elhelyezéséhez helyiségek 112 átalakítása 113 - Közmőnyilvántartás vezetése
3 180
3 180
28 000 3 180
28 000 3 180
1 359 2 532
114 - Utcanév táblák kihelyezése, hiányzók pótlása
4 000
4 000
4 000
4 000
913
3 400
3 400
3 400
3 400
1 104
8 254
8 254
9 654
9 654
5 834
4 211
4 211
4 211
4 211
3 228
1 010
1 010
644
288
288 32 547
- Tőzrendészeti és tüzeléstechnikai felülvizsgálat, 115 tőzvédelmi eszközök cseréje - Intézmények munka- és tőzvédelmi feladatainak 116 ellátása - Pedagógiai szakmai szolgáltatások 117 igénybevétele 118
119 120 121
- Nevelési-, oktatási intézmények rendezvényeinek támogatása - Pedagógiai Szakszolgáltató Központ ISO minıségbiztosítási rendszerének auditálása és folyamatos fenntartása - Intézményvezetık jutalmazása - Közoktatási intézmények teljesítmény motivációs pályázat
122 - Pedagógus szakkönyvvásárlási támogatás - Pedagógus szakvizsga és továbbképzés támogatása, az emelt szintő érettségi vizsgára 123 történı felkészülés
288
23 471
9 076
29 238
9 355
12 740
12 740
12 740
8 174
8 174
9 610
9 610
9 607
5 891
- Közoktatási törvény szerinti 120 órás 124 továbbképzések támogatása
5 000
5 000
125 - Pedagógiai szakértıi feladatok ellátása 126 - Közalkalmazottak ruházati költségtérítése - Minıségi munkavégzésért járó kereset127 kiegészítés
33 983 57 960
18 547
- Tankönyvvásárlás állami támogatása (ingyenes 128 tankönyv ellátás) - Tanulók tankönyvvásárlásának önkormányzati 129 támogatása - Balassi Bálint Gimnázium tehetségfejlesztı 130 programja - Óvodák és általános iskolák intézményvezetıi 131 pályázatainak értékelése
1 260
403
450
150
76 507
22 477
7 794
38 593
29 238
9 355
12 740
12 108
3
5 000
5 000
1 560
700
700
100
33 983
0 58 050
18 607
76 657
55 993
18 254
23 107
23 107
24 745
24 745
26 519
16 560
16 560
16 560
16 560
15 199
336
1 999
1 260
403
358
2 021
600
400
150
50
600
50
1 200 300
1 200 300
1 052 182
- Bartók Béla Zeneiskola és Mővészeti Iskola 132 szakmai ellenırzése és auditálása 133 - "Makk Marci" Egészség és Sportnap
288
288 24 299
18 408
300
300
4/34
1 084
347
590
O Pénzeszköz átadás
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
- Oktatási intézmények hiányzó kötelezı eszköz 134 és felszerelés beszerzése - Pszichológusi hálózat részére tesztcsomagok 135 beszerzése - Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 136 rendezési költsége - "Életmődíj Kimagasló Pedagógiai Munkáért" 137 díj adományozása - Kiemelkedı tanulmányi eredményt elérı tanulók és azokat felkészítı pedagógusok 138 jutalmazása 139 '- Kuckó Óvoda munkaügyi per költsége - Élen a tanulásban, élen a sportban díj 140 adományozása
145 146
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K
L Személyi juttatás
Összesen
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
33 345
30 714
30 714
27 101
1 800
1 800
1 800
1 800
1 074
1 000
1 000
667
213
120
1 000
667
213
120
1 430
540
90
800
1 430
530
55
841
3 500 1 800
560 444
945
5 005 2 244
5 600 1 800
2 933 444
3 975
12 508 2 244
5 660 1 800
2 036 444
2 538
100 2 054
100
100 1 852
60
1 852 3 466
3 466
3 466
400 6 900
400 6 900
400 5 801
145
145
145
100 2 054
6 900
6 900
34
34
34
0
162
162
162
162
165
650
650
650
650
659
350
350
350
350
344
2 000 6 000 7 000 1 200
132 1 800 1 300 7 000
100
11
160 Gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása
4 000 1 300
143
11 000
2 000 6 000 7 000 1 332 1 800 1 300 7 000 111
2 000 5 220 5 800 1 960
925 100
272
169 11
4 000 1 600 19 700
1 600 32 143
3 000
1 500 3 000
1 500
2 985
452
181 809 12 470
1 719 521 268
1 900 1 330 13 832 111
2 611
1 116
3 727
16 071
1 600 18 244
1 600 37 752
-1 500 3 000
8 344 3 000
9 844
5/34
2 000 5 220 5 800 2 232
O Pénzeszköz átadás
1 852
34
157 Környezetvédelmi feladatok támogatása
- Hozzájárulás Babusa János szobrászmővész II. János Pál pápa szobrának elhelyezési 164 költségeihez 165 - Egyházak támogatása
H Munkáltatót terhelı járulék
33 345
156 Épített és természeti értékek védelme támogatása
161 Mővészeti tevékenység támogatása 162 Pályázatok összesen 163
G Személyi juttatás
800
- Külsı Kerületek Önkormányzati Szövetsége 147 tagdíja - A Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési 148 Tanács tagdíja - "Keresztúr nevő települések" Szövetsége 149 tagdíja 150 151 Pályázatok
158 Kisebbségi Önkormányzatok támogatása 159 Népmővelıi szakmai ösztöndíj
F Összesen
90
- Gregor József Általános Iskola játszóterén gumi esésvédı felület kialakítása - Intézmények épület biztosításának költsége - Trianoni emlékmő felújítási keretbıl zászlóbeszerzés - Közép-Magyarországi Regionális Egészségügyi Tanács tagdíja
152 Kulturális tevékenységek támogatása 153 Civil szervezetek támogatása 154 Sportegyesületek támogatása 155 Tanulmányi ösztöndíj
E Pénzeszköz átadás
540
141 - Diákönkormányzatok támogatása - Czimra Gyula Általános Iskola átalakítási 142 munkálataival összefüggı mőködési kiadások 143 144
D Dologi kiadás
2 000 5 220 5 800 780
924 100
1 804
79
169 11
259
181 800 5 720
1 619 499 368
2 609
1 116
9 310
1 600 18 222
1 500 0
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A Fejezet, cím, alcím
2 - Pünkösdi kórustalálkozó megrendezésének 166 támogatása 167 - Diáksport feladatok - XVII. kerület Sportjáért végzett kimagasló 168 tevékenységért díj adományozása 169 - Foglalkozás-egészségügyi ellátás - RTK-kiemelt sportlétesítmény mőködési célú 170 támogatása 171 - LAKÓHELYI SE támogatása - Köztisztviselık Sportegyesületének 172 támogatása 173 - Szociális továbbképzés és szakvizsga
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
144
300
33
3 615
540
90
184 185 186 187 188 189 190 191 192
23 220
Lakásfenntartás támogatása Temetési segély Köztemetés Közgyógyellátás Kiegészítı gyermeknevelési támogatás Átmeneti segély
H Munkáltatót terhelı járulék
450
144
500
833
300
33
6 600
6 600 4 000 4 000
4 000 4 000
1 000
1 000 4 303
30 000
30 000
700
1 330
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
300
3 690
Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása 194 Gyógyszer támogatás 195 Szociális tanulmányi ösztöndíj 196 Vizitdíj visszatérítése 197 Segélyek összesen 198
500
833
300
33
7 113
7 113 4 000 4 000
1 000
1 000 4 377
500
23 220
5 700
1 330
688 395 6 478 4 000 4 000 1 000
3 465
801 0
5 490 200
O Pénzeszköz átadás
300 145
4 000 4 000
N Dologi kiadás
500
65
523
3 000
0
200
18 700
18 980
280
25 507
25 787
288
26 117
250
15 000
15 250
250
10 625
10 875
252
10 515
50
1 300
1 350
50
1 016
1 066
27
876
600 70 1 400 1 800 100 4 000
37 000 4 500 129 000 41 700 10 000
600 70 1 400 1 800 100
37 000 4 579 138 605 43 332 10 900 4 000 30 000 3 800 34 600 6 000 7 138
37 600 4 649 163 225 45 132 11 000 4 000 30 000 3 860 35 000 6 060 7 218
528 55 1 775 1 685 84 10
30 000 3 800 33 000 6 000 15 000
37 600 4 570 153 620 43 500 10 100 4 000 30 000 3 860 33 400 6 060 15 080
33 804 4 348 129 298 43 329 10 354 3 157 23 707 2 984 34 588 3 774 4 910
350
5 000 100 14 500
5 200 100 14 850
9 700
364 600
397 520
0
23 220
3 192 100 13 600 48 374 042
3 392 100 13 950 48 402 962
0
27 056
2 552 7 614
6 080
2 034
2 552 8 114
6 867
2 410
200
193
M Munkáltatót terhelı járulék
388
687
90
L Személyi juttatás
300 1 314
720
5 490 540
K Összesen
280
60 400 60 80
Étkezési támogatás Adósságkezelési támogatás
- Bursa Hungarica Felsıoktatási Önkormányzati 201 ösztöndíj pályázat 202 - Karácsonyi ajándékozás
G Személyi juttatás
3 000
Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Idıskorúak járadéka Ápolási díj
199 - Nyári szociális gyermekétkeztetés 200 - Közfoglalkoztatás kiadásai
F Összesen
300 1 314
720
688
176 - Szakrendelı átvételének hatástanulmány terve 177 178 Segélyek 179 Rendszeres szociális segély Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény, 180 épnzbeli támogatás Kiegészítı gyermekvédelmi támogatás és 181 pótléka 182 183
E Pénzeszköz átadás
300 450
- Egészségügyi, szociális- és gyermekjóléti 174 feladatok megvalósításához pályázati önrész - A "Szociális ágazatban végzett kimagasló 175 teljesítményért" díj adományozása
D Dologi kiadás
1 914 2 000 3 000
23 220
60 400 60 80 200 350
2 000 3 000
5 700
2 000 3 000
6/34
2 000 3 000
27 056
33 480
75 322 5 614
3 192 0 11 841 109 346 903 2 552
1 760 3 000
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
- Hajléktalanok nappali szociális ellátása a 203 Magyar Vöröskereszt 5. régiója útján - Félúton Alapítvány támogatása szenvedélybetegek és pszichiátriai betegek 204 nappali és átmeneti otthoni ellátására 205 - Plásztán Kft. visszamenıleges díjemelése - Csekovszky Árpád Mővészeti Közalapítvány 206 támogatása 207 - Remény Közalapítvány támogatása - Bartók Béla Zeneház Közalapítvány 208 támogatása 209 - Kaszap István Alapítvány támogatása 210 - Csel-leng Alapítvány támogatása - Természetiskola Állatok és Környezetünk a 211 Képzımővészetben Alapítvány támogatása
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F
G Személyi juttatás
Összesen
H Munkáltatót terhelı járulék
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K
L Személyi juttatás
Összesen
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
2 675
2 675
2 675
2 675
1 143
3 600
3 600
3 735
3 735
3 721
5 750
5 750
0
O Pénzeszköz átadás
1 960 1 500
1 960 1 500
3 129 1 500
3 129 1 500
3 129 1 500
6 000 1 000
6 000 1 000
6 518 1 355
6 518 1 355
6 388 1 355
400
400
400
400
400
60
60
0
212 - Rákosmenti'56-os Alapítvány támogatása
400
400
400
213 - UROMED Alapítvány támogatása
800
800
800
- Rákoskert Vasúti Közlekedéséért Alapítvány 214 támogatása
210
210
210
100
100
100
52
52
52
64
64
64
218 - Mindenki Közlekedik Alapítvány támogatása 219 - Rákoscsabai Béthel Alapítvány támogatása
157 190
157 190
157 150
220 - Rákoskerti Templom Alapítvány támogatása - Családi Napközi a Boldogabb Gyermekkorért 221 Alapítvány támogatása - Rákosmenti Sportoló Gyermekekért 222 Alapítvány támogatása
275
275
275
30
30
0
100
100
100
150
150
0
100
100
0
100 250 100 100
100 250 100 100
100 250 100 100
100
100
100
200
200
100
100
100
100
1 000
1 000
1 000
215 - Peter Cerny Alapítvány támogatása - Rákosligeti Hunyadi János Cserkészcsapatért 216 Alapítvány támogatására - 140. számú PRO Pátria Cserkészcsapatot 217 Pártoló Alapítvány támogatása
- Laborcz Ferenc Szobrászmőhely Alapítvány 223 támogatása - Kárpátaljai Magyar Fıiskoláért Alapítvány 224 támogatása 225 - Szív Hangja Alapítvány támogatása 226 - Pro Ingenio Alapítvány támogatása 227 - Fővészkertért Alapítvány támogatása 228 - Bethesda Kórház Alapítvány támogatása - Aranycsapat a Kárpát-medencei Fiatalok 229 Sportjáért Alapívány támogatása 230 - Segíteni Akarunk Alapítvány támogatása - Napsziget a Mővészetekért Alapítvány 231 támogatása - Bodrogkeresztúr Önkormányzatának 232 támogatása
7/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A Fejezet, cím, alcím
2 - Sugárúti Iskola Gyermekeiért Alapítvány 233 támogatása
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
H Munkáltatót terhelı járulék
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
200
200
0
234 - S.O.S Életmentés Alapítvány támogatása
100
100
0
- Kisebbségekért - Pro Minortitate Alapítvány 235 támogatása
100
100
0
315
315
315
- Rákosmenti Ifjúsági Önkormányzat 236 megszervezésének támogatása - Antiókhia Óvoda, Általános Iskola és 237 Gimnázium támogatása 238 - Betlehem Óvoda támogatása
100 11 900
100 11 900
100 11 900
100 11 900
100 8 724
239 - Szivárvány Magántanoda támogatása
6 600
6 600
9 459
9 459
6 633
- Kıbányai Önkormányzat Keresztury Dezsı 240 Általános Iskolájának mőködési támogatása
3 780
3 780
7 508
7 508
7 508
11 200
11 200
11 200
11 200
11 200
594
594
594
150
150
150
- Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és 241 Gimnázium támogatása - Montessori Alapítványi Általános Iskola, 242 Gimnázium és Szakközépiskola támogatása - Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház 243 támogatása - Lakás-17, Rákosmente Kft ingatlan értékesítési 244 tevékenységének bonyolítási díja - Lakás és nem lakás célú helyiségek, önkormányzati tulajdonú ingatlanok fenntartása, 245 mőködtetése
12 000
12 000
12 000
12 000
2 356
240 000
240 000
240 000
240 000
226 787
3 000
3 000
720
- Lakás-17, Rákosmente Kft. bonyolítási díja a 246 kerületi lakás-felújítási pályázatokra - Készfizetıi kezesség vállalása távfőtési 247 szolgáltatásra
17 000
248 - Rehabilitációs hozzájárulás befizetése - Természetbeni juttatásoknak minısülı 249 kiadások után fizetendı adók és járulékok - Volt önkormányzati lakások elidegenítésével 250 kapcsolatos mőködési kiadások 251 - ÁFA befizetési kötelezettség - Nem lakás célú helyiségek hasznosításával 252 összefüggı ÁFA befizetési kötelezettség - BRFK XVII. kerületi Rendırkapitányság 253 mőködési támogatása - Fıvárosi Tőzoltóparancsnokság XVII. kerületi 254 szervezetének mőködési támogatása - Rákosmente Közbiztonságáért Közalapítvány 255 támogatása - Járırözési feladatok ellátása Escort Védelmi 256 Szolgálat útján - BRFK támogatása a XVII. Kerületi szabadidıs 257 rendırök foglalkoztatásának céljára
4 200
17 000
15 200
15 200
7 020
11 220
105 028 23 000
26 718
27 948
26 718 15 429
15 200
15 200
7 020
11 220
105 028
102 069
102 069
9 774 77 013
23 000
23 000
23 000
21 436
4 200
3 506
3 812
4 000
4 000
4 000
4 000
4 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
3 000
22 563
22 563
19 000
22 563
19 000
22 563
23 750
8/34
23 750
21 435
19 000
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A Fejezet, cím, alcím
2 - Meglévı körzeti megbízotti irodák 258 mőködtetési költsége 259 - Delta polgárırség támogatása - Közbiztonság védelmében és a bőnmegelızésben kiemelkedık tevékenységének elismerése 260 - BKV Rt. támogatása a 168-as autóbuszjárat 261 útvonalának meghosszabbítására
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
1 000 3 000
400
44
F
G Személyi juttatás
Összesen
1 000 3 000
444
3 340
H Munkáltatót terhelı járulék
I Dologi kiadás
778 3 000
600
66
3 340
3 340
1 267
265 - Szakmai informatikai fejlesztési feladatok - Polgármesteri Hivatal számítástechnikai 266 fejlesztési keretbıl mőködési kiadás - Polgármesteri Hivatalban elektronikus ügyintézés feltételeinek megteremtése keretébıl 267 mőködési kiadás - Polgármesteri Hivatal számítástechnikai 268 eszközök cseréje keretébıl mőködési kiadás
100
11
- 2006. évrıl áthúzódó általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása bizottsági 270 hatáskörben - 2006. évrıl áthúzódó szociális tartalék 271 felhasználása - 2006. évrıl áthúzódó választókerületi 272 céltartalék felhasználása mőködési célra
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
3 000
600
66
3 478 0
1 715
4 259
1 267
1 549
1 549
1 549
19 934
19 934
18 838
7 280
7 280
7 280
2 423
2 423
2 423
5 559
5 559
5 559
2 463
1 335
3 909
155
327
482
40
40
12 463
20 405
7 942
O Pénzeszköz átadás
153
778 3 000
3 340 1 715
- Közoktatási és köznevelési intézmények 263 számítógép beszerzési keretébıl mőködési kiadás - Újlak utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvő Iskola Német Nemzetiségi Önálló Tagozat eszközbeszerzés 264 keretébıl mőködési kiadás
K Összesen
666
262 - Kopolya u. szabályozási költsége
- 2006. Évrıl áthúzódó általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása polgármesteri hatáskörben 269
J Pénzeszköz átadás
100
11
1 828
1 335
135
327
3
40 7 575
-2006.évrıl áthúzódó ált.célú gazdálkodási 273 tartalék fejlesztési célú keretbıl mőködési kiadás
12 410
366
- 2007.évi általános célú gazdálkodási tartalék 274 felhasználása polgármesteri hatáskörben
110
8
3 192
6 813
10 123
110
8
3 192
6 813
- 2007.évi általános célú gazdálkodási tartalék 275 felhasználása bizottsági hatáskörben
139
5
871
3 833
4 848
139
5
871
3 833
22 924
29 533
52 457
22 924
29 533
51
3 934
3 985
51
3 934
2 321
2 321
- 2007.évi választókerületi céltartalék 276 felhasználása mőködési célú kiadásokra 277 - 2007.évi szociális tartalék felhasználása - 2007.évi oktatási célú tartalék felhasználása óvodai, iskolai szakmai szervezetek mőködési 278 költségére
2 321
9/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
H Munkáltatót terhelı járulék
- 2007. évi oktatási céltartalék felhasználása 279 diákparlament megrendezési költségeire
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
180
180
180
8 529
8 529
3 079
700
700
283 - Kötvény kamat törlesztés
673 1 618
- 2007.évi útburkolat felújítási pályázat 284 mőködési kiadása
2 105
- Európai Uniós és hazai pályázatok benyújtásához tanulmány és tervkészítés 280 önrészbıl mőködési kiadás - Polgármesteri Hivatal számítástechnikai eszközállomány fejlesztésének keretébıl mőködési kiadás 281 - Családsegítı Központ tárgyi eszköz beszerzési 282 keretbıl mőködési kiadás
285 286 A./Mőködtetés összesen 287 288 B./ Felhalmozási célú kiadások 289 a./ Felújítás - Park és játszótér építési és felújítási pályázatok 290 önrésze - Újlak u. 5-7. Számú épületek közötti játszótér 291 felújításához pályázati önrész - Rákoscsabai piactér és Csaba vezér tér 292 rekonstrukciója - Bartók Béla Zeneiskola és Mővészeti Iskola felújításához tervkészítés és a kivitelezés 293 költsége
5 111 965
1 658 367
2 863 625
503 040
10 136 997
5 323 636
30 000
1 737 144
3 699 479
617 229
11 377 488
30 000 17 239
20 801
20 801
19 803 15 988
294 - Mónus Illés park felújításához önrész - Rózsaszál u. játszótér felújításához pályázati 295 önrész
6 000
296 - Összefogás Óvoda tornaszobájának kialakítása
10 000
- Pesti út 27-29. sz. alatti Garzonház homlokzati 297 hıszigetelésének, felújításának önrésze - Bujákhida u. - Gyökér u. útburkolat felújítás 298 önrésze - Gátfutó u., Kristály u., Heltai tér, Gózon Gyula u., Liszt Ferenc u., Bojtorján u., IX. u. 299 burkolat felújításához önrész
45 726 17 714
81 397
- Szabadság sugárút alsó szakaszának burkolat 300 felújításához önrész
10 981
- Szabadság sugárút felsı szakaszának burkolat 301 felújításához önrész - Árpád fejedelem u., Hunyadi u., Kölcsey u., Bulyovszky u., Báthory u., Petıfi u., Széchenyi 302 u. burkolat felújításához önrész
52 856
138 026
- Edzı u., Peregi u., Nagyszentmiklós u. 303 burkolat felújításához önrész
63 381
304 - Rezgı u. burkolat felújításához önrész
11 636
10/34
5 146 111
1 644 015
2 738 046
O Pénzeszköz átadás
576 857
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
305 - Rózsaszál u. burkolat felújításához önrész
H Munkáltatót terhelı járulék
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
306 - Ásvány u. burkolat felújításához önrész
18 362 11 678
307 - Bártfai u. burkolat felújításához önrész
36 834
- Hidasnémeti út - Jászivány utca burkolat 308 felújításához önrész
61 310
309 - Kaszáló utca burkolat felújításához önrész
9 770
310 - Dózsa Mővelıdési Ház fórum terem felújítása 311 - Trianoni emlékmő felújítása - Újlak utca háziorvosi rendelı átalakítása, 312 tetıfelújítás
4 937 704 6 345 11 245 6 920
313 - Csibe bölcsıde játszóudvar felújítása 314 - Napraforgó bolcsıde játszóudvar felújítása 315 - 2007. évi útburkolat felújítási pályázat önrésze - Szilárd burkolatú utak 2006.és 2007. évi 316 felújításához a vízelvezetı rendszerek kiépítése - Szilárd burkolatú utak 2006. és 2007. évi 317 felújításához önrész 318 a./ Felújítás összesen:
349 034
74 543 267 317 392 661
1 058 687
697 840
637 840
686 465
686 465
319 320 b./ Beruházások, tárgyi eszközbeszerzések - Földutak szilárd burkolattal történı ellátásának 321 2006. évi üteme 322 323 324 325
- Földutak szilárd burkolattal történı ellátásának 2007. évi üteme - "TEMPO 30" zóna 2006-ról áthúzódó kialakítási költsége - Csökkentett sebességő lakó-pihenı övezetek kialakítása II. ütem - Gyökér u.1-5. szám alatti 40 férıhelyes bölcsıde kialakítása
- Gyökér u.1-5. szám alatti 40 férıhelyes 326 bölcsıde berendezése, felszerelése - Gyökér utcai Óvoda tornaszobájának 327 kialakítása - Ferihegyi út és Liget sor meghosszabbításához 328 tervezési és engedélyezési kiadások 329 - Útépítések tervezése
26 346 40 000
40 000
94 818
94 818
10 583
10 583 14 500
100 000 20 000
100 000 41 960
- XVII. kerület csapadékvíz elvezetésének általános terve, felülvizsgálata, mőszaki és pénzügyi ütemezéséhez megvalósíthatósági 330 tanulmányterv készíttetése 331 - Forgalomtechnikai tervek készítése
35 000 5 000
5 000
- Jelzılámpás csomópont kialakítása a Ferihegyi 332 út - IX. u. - X. u. keresztezıdésében
44 151
11/34
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A Fejezet, cím, alcím
2 - Járdaépítési pályázathoz önkormányzati 333 forrásrész - Parkolóépítés az 513. u. 12-28. szám elıtti 334 társasházak elıtt - Hiányzó szennyvízcsatorna és vízvezeték hálózatok megvalósításának költsége a 2005. évi 335 döntés szerint - 2006. évi járdaépítési pályázat áthúzódó 336 kiadása - Út-,járdaépítéshez és egyéb közmő építéshez 337 tervkészítés - Czimra Gyula Általános Iskola bıvítésének 338 2006. és 2007. évi üteme - 2006-ban terveztetett óvodák tornaszobáinak 339 kialakítása 340 - Óvodák tornaszobáinak kialakítása
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
12 000
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
3 000
29 100 1 235 4 000
4 000
304 403
304 403
60 000
60 000
57 660
60 000
- Szabadság Sugárúti Általános Iskola eszközbeszerzési és infrastruktúra fejlesztési 342 projektjéhez önrész
110 000
- Mézeskalács Óvoda eszközbeszerzési és 343 infrastruktúra fejlesztési projektjéhez önrész
346 - Intézmények felújításához tervkészítés
I Dologi kiadás
33 227
- Diadal Úti Általánso Iskola eszközbeszerzési 341 és infrastruktúra fejlesztési projektjéhez önrész
344 - Pesti úti kerékpárút terveztetéséhez önrész - Lejárt beépítési határidejő telkek 345 visszavásárlási költsége
H Munkáltatót terhelı járulék
75 000 3 000 5 000
5 000
10 000
10 000
- Önkormányzati intézmények 347 csatornabekötésének tervezése és kivitelezése
1 600
348 - Emlék utcában víznyomócsı kiépítése
19 000
349 - Izbég u. szabályozásához szükséges kiadások
19 000
- Európai Uniós és hazai pályázatok 350 benyújtásához tanulmány és tervkészítés, önrész - Polgármesteri Hivatal számítástechnikai 351 fejlesztése - Polgármesteri Hivatalban az elektronikus 352 ügyintézés feltételeinek megteremtése
200 000
168 744
50 000
42 720
30 000
27 577
- Polgármesteri Hivatalban számítástechnikai 353 eszközök cseréje - Kerítés építése a Kossuth Lajos Általános Iskola és a Perec utca 61. szám alatti ingatlan 354 között - Szabadság Sugárúti Általános Iskola 355 bıvítésének tervezése - Újlak utcai Uszoda beléptetı rendszerének 356 kiépítése
5 055
6 000
6 000
3 000
3 000
4 500
846
12/34
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
- Újlak Utcai Általános, Német Nemzetiségi és Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvő Iskola Német Nemzetiségi Önálló Tagozat eszközbeszerzése 357 - Közoktatási és köznevelési intézmények 358 részére számítógép beszerzés 359 - Szabályozási tervek
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
2 000
1 313
7 000 15 000
5 865 32 040
- Naplás út - Inda utca - Ároktı utca Forrásmajori utca - Cinkotai út - Cinkotai Kiserdı által határolt terület Szabályozási tervének 360 átdolgozása - Tanár utcai játszótéren homokozók és 361 játszótéri eszközök bekerítése
H Munkáltatót terhelı járulék
7 800 1 000
1 000
362 - Vida dombi játszótér építéséhez önrész - Strázsahegyi játszótér terveztetése és 363 kialakítása - Polgármesteri Hivatal részére tárgyi eszköz 364 beszerzés - Napsugár óvoda részére tárgyi eszköz 365 beszerzés
20 761 6 214 513 200
- Csillagszem Óvoda részére tárgyi eszköz 366 beszerzés - Kırösi Csoma Sándor Általános Iskola 367 részére tárgyi eszköz beszerzés - Kossuth Lajos Általános Iskola részére tárgyi 368 eszköz beszerzés 369 370 371 372 373
834 898
- Laborcz Ferenc Általános Iskola részére tárgyi eszköz beszerzés - Jókai Mór Általános Iskola részére tárgyi eszköz beszerzés - Hısök tere Általános Iskola részére tárgyi eszköz beszerzés - Szabadság Sugárúti Általános Iskola részére tárgyi eszköz beszerzés - Zrínyi Miklós Általános Iskola részére tárgyi eszköz beszerzés
808 310 175 1 517 295
374 - ESZK részére tárgyi eszköz beszerzés - Családi Rendezvények Ház részére tárgyi 375 eszköz beszerzése
685
376 - Kuckó óvoda részére tárgyi eszköz beszerzés - Bartók Béla Zeneiskola részére tárgyi eszköz 377 beszerzés - Gyermekjóléti Szolgálat részére tárgyi eszköz 378 beszerzés - Polgárvédelmi Parancsnokság részére tárgyi 379 eszköz beszerzés - Sportfeladatok keretbıl tárgyi eszköz 380 beszerzés Közmővelıdési feladatok keretébıl tárgyi 381 eszköz beszerzés
498 2 405 132 220 185 250
13/34
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F
G Személyi juttatás
Összesen
- Testvérvárosi kapcsolatok kialakítása keretbıl 382 tárgyi eszköz beszerzés -"Keresztúr nevet viselı települések találkozója" rendezvény költségei keretbıl tárgyi eszköz 383 beszerzés
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
313
Diákönkormányzatok támogatási keretbıl 384 tárgyi eszköz beszerzés
202
- Oktatási intézmények hiányzó kötelezı eszköz 385 és felszerelés keretbıl tárgyi eszköz beszerzés
5 750
- Balassi Bálint Nyolcévfolyamos tehetségfejlesztı programjának keretébıl tárgyi 386 eszköz beszerzés Intézmények, épületek karbantartása keretbıl 387 tágyi eszköz beszerzés - Szakmai és informatikai keretbıl tárgyi esköz 388 beszezrés - Újlak utcai gyermekorvosi rendelı bıvítésének 389 terveztetése
H Munkáltatót terhelı járulék
132 2 848 10 630 610
660
8 400
8 400
25 000
25 000
393 - Közvilágítás létesítése, sőrítése
15 000 5 000
15 300 5 000
394 - Ivóvíz vezetékek építése
10 000
10 000
- Bp. XVII. kerület Városrendezési és Építési 390 Szabályzat módosítása - Sportcsarnok megvalósíthatósági 391 tanulmányterv és tervkészítés 392 - Kerületi templomok díszvilágítása
- Almásháza u. 51. és 121. sz. elıtti területen a 395 felszíni vízelvezetés kiépítése
18 348
- Dózsa Mővelıdési Ház bıvítéséhez és 396 felújításához önrész
25 000
25 000
- P + R parkolók, buszfordulók tervezése 397 kivitelezése
50 000
50 000
- Podmaniczky-Vigyázó Kastély épületegyüttes 398 és a hozzá tartozó földterület visszavásárlása - Podmaniczky Vigyázó Mauzóleum - emlékhely 399 kialakítása 400 - Faültetési program 2007. évi üteme - Volán u. 128255 hrsz. ingatlanrész megváltási 401 ára
37 500 3 000 20 000
3 000
1 180
1 180
- Csík u. 16. sz. alatti 122157 helyrajzi számú 402 ingatlan megvásárlása - Akadálymentesítés tervezési költségeihez és a kivitelezési munkák költségeinek biztosításához 403 önkormányzati forrásrész
4 200
12 000
12 000
404 - Közmőépítések lakossági támogatása
3 622
14/34
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
- 2006. évrıl áthúzódó választókerületi 405 céltartalék felhasználása fejlesztési célra
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
K Összesen
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
26 019
- 2006. évrıl áthúzódó általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása bizottság hatáskörben tárgyi eszköz beszerzésre és 406 beruházásra
202
- 2007. évi választókerületi céltartalék felhasználása tárgyi eszköz beszerzésre és 407 beruházásra
11 555
- 2007. évi általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása fejlesztési célra polgármesteri 408 hatáskörben - 2007. évi általános célú gazdálkodási tartalék felhasználása fejlesztési célra bizottsági 409 hatáskörben
250
474
- 2007. évi oktatási céltartalék keretébıl a 410 Bóbita óvoda részére tárgyieszköz beszerzés
886
- Pesti út 27. és 29. szám alatti lakóházakban 411 belsı térfigyelı rendszer kiépítése 412 - Lakótelepi térfigyelı rendszerek kiépítése
H Munkáltatót terhelı járulék
1 870 30 000
28 130
2 573 799
3 179 219
20 000
20 000
5 000
5 000
419 - Közmőépítések lakossági támogatása
6 000
6 000
420 - BRFK támogatása gépkocsi vásárlás céljából - BRFK támogatása informatikai fejlesztés 421 céljából - Bartók Zeneház Közalapítvány fejlesztési célú 422 támogatása
5 000
5 000
5 000
2 000
2 000
2 000
1 800
1 500
b./ Beruházások, tárgyi eszközbeszerzések 413 összesen: 414 c./ Felhalmozási célú támogatások, pénzeszköz 415 átadások 416 - Helyi támogatás lakásépítés és vásárlás céljára 417 - Helyi támogatás lakásfelújítás céljára 418 - Munkáltató kölcsön folyósítása
- Gátfutó u. 4. szám alatti társasház felújításához 423 támogatás
324
- Gózon Gyula Kamara Színház Alapítvány 424 fejlesztési támogatása - Pesti út 122-128. sz. alatti társasház 425 felújításához önkormányzati forrásrész
1 460
1 460
8 163
5 118
- Ferihegyi út 84. sz. alatti társasház 426 felújításához önkormányzati támogatás
828
727
- Kaszáló u. 61-63. sz. alatti társasház 427 felújításához önkormányzati támogatás
3 060
2 920
15/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2
Fejezet, cím, alcím
B Személyi juttatás
C Munkáltatót terhelı járulék
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
G Személyi juttatás
H Munkáltatót terhelı járulék
I Dologi kiadás
J Pénzeszköz átadás
- Pesti út 149. sz. alatti társasház felújításához 428 önkormányzati támogatás 429 - Társasházak felújításának támogatása: - kamatmentes kölcsönnel 430 - vissza nem térítendı támogatással 431 - lakossági közmőfejlesztési támogatás 432 - Volt önkormányzati lakások elidegenítésével 433 kapcsolatos kiadások
K Összesen
L Személyi juttatás
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
18 252 9 058 46 197 240
15 517 232 25 449
c./ Felhalmozási célú támogatások, pénzeszköz 434 átadások összesen: 435 436 B./ Felhalmozási célú kiadások összesen 437
38 000
127 382
59 923
3 004 460
4 365 288
59 923
82 690
82 690
32 625
32 625
3 250
3 250
118 565
118 565
24 000 4 000 119 000 26 106 10 000
9 205 15 48 135 11 126 57 566
50 000
50 000
10 000
10 000
438 C./ Kölcsönök és visszatérítendı támogatások - Hısök Terei Általános Iskola bıvítésének 439 2007. évi lízing díja - Hısök tere Általános Iskola épületének bıvítéséhez szükséges ingatlan vásárlás miatti 440 kölcsön törlesztése - Fıvárosi Önkormányzat visszatérítendı 441 támogatásának törlesztése C./Kölcsönök és visszatérítendı támogatások 442 törlesztése 443 444 D./ Tartalékok 445 Általános célú gazdálkodási tartalék 446 Szociális célú tartalék 447 Választókerületek céltartaléka 448 Oktatási céltartalék 449 Lakásépítés, vásárlás céltartaléka Közterület-felügyelet és Parkgondnoki Szolgálat 450 létrehozására céltartalék Intézmények önálló gazdálkodási jogkörébe 451 tartozó elıirányzatokhoz céltartalék 452 Tervszerő karbantartás céltartalék
300 000
Zöldfelület és környezetvédelem fenntartási, 453 parlagfő visszaszorítás kiadásaira céltartalék
144 000
454 Alapítványok támogatása céltartalék 455 D./ Tartalékok összesen 456 457 I. Fejezet mindösszesen (A+B+C+D) 458 459 II. Dózsa Mővelıdési Ház és intézményei 460 A./ Mőködtetési kiadás: 461 1./ Dózsa Mővelıdési Ház 462 2./ Rákoskerti Mővelıdési Ház 463 3./ Csekovszky Árpád Mővelıdési Ház
2 000 689 106 5 111 965
1 658 367
2 863 625
50 407 16 213 16 775
16 762 5 209 5 381
40 254 14 300 14 276
503 040
50 186 097
13 949 128
5 323 636
1 737 144
3 699 479
107 423 35 722 36 432
52 279 16 939 18 565
17 420 5 423 5 960
60 469 21 636 18 457
16/34
617 229
16 047 438
5 146 111
1 644 015
2 738 046
636 780
130 168 43 998 42 982
50 549 16 240 17 927
15 954 4 992 5 597
60 406 21 429 18 403
273
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
A 2 464 465 466 467 468 469
Fejezet, cím, alcím 4./ Rákoscsabai Közösségi Ház 5./ Erdıs Renée Ház A./ Mőködtetési kiadás összesen:
B Személyi juttatás
20 849 8 313 112 557
C Munkáltatót terhelı járulék
6 709 2 626 36 687
D Dologi kiadás
E Pénzeszköz átadás
F Összesen
11 710 7 378 87 918
39 268 18 317 237 162
G Személyi juttatás
20 885 9 694 118 362
H Munkáltatót terhelı járulék
6 735 3 073 38 611
I
J Pénzeszköz átadás
Dologi kiadás
K Összesen
18 973 9 962 129 497
46 593 22 729 286 470
B./ Felhalmozási célú kiadások a) Tárgyieszköz beszerzések 470 Csekovszky Árpád Mávelıdési Ház 471 Rákoscsabai Közösségi Ház 472 Felhalmozási kiadások összesen:
M Munkáltatót terhelı járulék
N Dologi kiadás
O Pénzeszköz átadás
18 721 8 213 111 650
4 991 2 542 34 076
18 687 7 895 126 820
100 373
111 650
34 076
126 820
373
0
0
2 869
0
2 869 289 339
156 402
47 022
0
351 340 400 351 340
156 402
47 022
138 158 13 138 158
141 592
23 805 1 384 25 189 376 529
156 402
47 022
138 158
473 II. fejezet összesen 474 475 III. Egészségügyi Szolgálat 476 A./ Mőködtetési kiadások: ebbıl: védıoltás 477
112 557
36 687
87 918
237 162
118 362
38 611
129 497
159 650
50 108
50 245
159 650
50 108
333 858 400 333 858
159 503
478 479 480 481 482
124 100 400 124 100
159 503
50 245
141 592 400 141 592
0 0 0 333 858
159 503
50 245
III. fejezet összesen
L Személyi juttatás
B./ Felhalmozási célú kiadások a) Felújítás IX. u. háziorvosi rendelıben b) Tárgyi eszköz beszerzések
0 159 650
0 50 108
0 124 100
488 1./ Német Kisebbségi Önkormányzat
864
274
142
1 280
864
384
232
1 480
864
280
124
489 2./ Szlovák Kisebbségi Önkormányzat
681
198
401
1 280
763
202
559
1 524
763
201
364
490 3./ Bolgár Kisebbségi Önkormányzat
600
174
456
1 280
1 145
228
8
1 431
1 145
228
5
491 4./ Román Kisebbségi Önkormányzat
889
139
252
1 280
483
48
781
1 312
483
48
750
492 5./ Cigány Kisebbségi Önkormányzat
781
121
378
1 280
700
78
589
1 367
699
78
472
493 6./ Lengyel Kisebbségi Önkormányzat
320
29
531
400
1 280
320
29
1 019
450
1 818
227
584
370
1 130
150
1 280
450
0
1 504
150
2 104
782
929
50
25
1 280
941
214
336
1 491
941
1 180
1 280
156
0
1 462
1 618
156
11 520
5 822
1 183
6 490
14 145
6 060
1 043
4 506
470
483 B.) Felhalmozási kiadások összesen: 484 III. fejezet (A+B) összesen 485 486 IV. Kisebbségi önkormányzatok kiadásai
0
487 A./ Mőködtetési kiadás:
494 7./ Görög Kisebbségi Önkormányzat 495 8./ Ruszin Kisebbségi Önkormányzat 496 9./ Örmény Kisebbségi Önkormányzat 497 A./ Mőködtetési kiadások összesen: 498 499 B./ Felhalmozási célú kiadások
1 041
214
100 5 276
1 149
4 495
50
600
50
650
208
50
137 1 141
Ruszin Kisebbségi Önkormányzat tárgyi eszköz 500 beszerzés 501 502 503 504 505 506
Görög Kisebbségi Önkormányzat tárgyi eszköz beszerzés B./ Felhalmozási célú kiadások összesen IV. fejezet összesen I. II. III. IV. fejezet mindösszesen
400 400 5 276
1 149
4 495
600
11 520
5 822
1 183
6 490
650
14 545
6 060
1 043
4 506
470
5 389 448
1 746 311
3 080 138
503 640
14 531 668
5 607 323
1 827 183
3 977 058
617 879
16 727 851
5 420 223
1 726 156
3 007 530
637 623
17/34
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29
Összesen
82 371 1 919 009
99 998 68 809 61 638 45 317 56 691 87 869 134 096 63 297 68 409 84 702 71 966 74 820 70 971 55 945 70 015 110 202 106 745 1 331 490
30 31
288 793
32 33 34 35 36 37 38 39
387 265 279 251 252 821 203 187 159 427 286 994 333 554 166 452
40
488 663
41 42 43 44
288 522 146 297 18 274 7 917
45
3 307 417
18/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57
Összesen
221 635 152 347 111 640 32 797 77 846 607 760 66 641 38 150
62
6 902 6 934 9 346 32 373 0 4 500
63
85 747
64
5 775
65
200
66
840
67
0
68
28
69 70 71
0 1 585 28 523
72
1 080
73 74
3 958 4 626
75
21 583
76
900
77 78
65 490
58 59 60 61
19/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
79 80 81
2 712 0 594
82
0
83
1 963
84
947
85 86
700 1 500
87
700
88
1 000
89
500
90
9 425
91
0
92
1 966
93 94
0 3 023
95 96
4 992 894
97
2 174
98
56 465
99
33 180
100
88 950
101 102
6 482 600
103
0
104
0
105
134 387
106
1 563
20/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
107
0
108 109 110
0 4 554 151 895
111
46 424
112 113
1 359 2 532
114
913
115
1 104
116
5 834
117
3 228
118
644
119 120
288 30 271
121
38 593
122
12 108
123
9 610
124
1 560
125
100
126
0
127
74 247
128
26 519
129
15 199
130
2 021
131
50
132
1 052 182
133
21/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
134
27 101
135
1 074
136
1 000
137
1 426
138
10 234 2 244
139
141
60 1 852
142
3 466
143 144
400 5 801
145
145
146
0
147
165
148
659
149 150
344
140
151 152 153 154 155
2 000 5 220 5 800 859
158 159
1 800 1 299 7 181 111
160
3 725
161 162 163
1 600 29 595
164 165
1 500 0
156 157
22/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2 166 167
Összesen
300 1 221
168
728
169
6 478
170 171
4 000 4 000
172 173
1 000 4 266
174
0
175
1 288
176 177 178 179
0
26 405
180
10 767
181
903
182 183
34 332 4 403 158 129 45 014 10 438 3 167 23 707 3 017 35 068 3 774 4 910
184 185 186 187 188 189 190 191 192 193 194 195 196 197 198
3 267 0 12 163 109 379 573
199 200
2 552 9 277
201 202
1 760 3 000
23/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
203
1 143
204
3 721
205
0
206
3 129 1 500
207
209
6 388 1 355
210
400
208
211
0
212
400
213
800
214
210
215
100
216
52
217
64
218 219
157 150
220
275
221
0
222
100
223
0
224
0
225 227 228
100 250 100 100
229
100
230
100
231
100
232
1 000
226
24/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
233
0
234
0
235
0
236
315
237 238
100 8 724
239
6 633
240
7 508
241
11 200
242
594
243
150
244
2 356
245
226 787
246
720
247
27 948
248
15 429
249
7 318
250 251
9 774 77 013
252
21 436
253
4 000
254
3 000
255
3 000
256
21 435
257
19 000
25/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
258 259
153 3 000
260
666
261
3 478
262
0
263
4 259
264
1 549
265
18 838
266
7 280
267
2 423
268
5 559
269
3 274
270
462
271
43
272
19 985
273
366
274
10 123
275
4 848
276
52 457
277
3 985
278
2 321
26/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
279
180
280
3 079
281
0
282 283
673 1 618
284
2 105
285 286 287 288 289
10 105 029
290
0
291
216
292
0
293 294
0 0
295
0
296
6 420
297
36 000
298
16 170
299
80 883
300
10 981
301
52 856
302
136 708
303
63 381
304
11 636
27/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
306
18 362 11 678
307
36 834
308
61 310
309
9 770
310 311
0 549
312 314
0 0 0
315
0
305
313
316 317 318 319 320
553 754
321
619 584
322
2 155
323
25 829
324
0
325
0
326
0
327
12 314
328 329
2 057 21 960
330
0
331
0
332
480
28/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
333
0
334
0
335
0
336
0
337
0
338
181 344
339
22 165
340
0
341
363
342
5 619
343
4 386 0
344 345
0
346
336
347
0
348
10 567
349
1 017
350
16 224
351
40 402
352
3 662
353
5 055
354
0
355
0
356
0
29/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
357
1 318
358 359
2 380 8 196
360
0
361
0
362
16 434
363
0
364
513
365
200
366
13
367
834
368
898
369
808
370
310
371
175
372
1 517
373
295
374
416
375
0
376
498
377
2 405
378
132
379
220
380
185
381
250
30/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
382
75
383
238
384
202
385
5 750
386
132
387
2 848
388
10 630
389
0
390
4 488
391
0
392 393
300 2 838
394
0
395
0
396
0
397
480
398
0
399
0
400 401
0
402
0
403
912
404
3 432
31/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
405
19 161
406
202
407
11 555
408
250
409
474
410
886
411
0
412
0
413
1 078 369
414 415 416
14 280
417
2 108
418
3 100
419
0
420
5 000
421
2 000
422
1 500
423
0
424
1 460
425
5 118
426
727
427
2 920
32/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2
Összesen
428
0
429 430 431 432
1 500 15 517 232
433
25 449
434 435
80 911
436 437
1 713 034
438 439
78 127
440
32 411
441
3 250
442 443 444
113 788
445 446 447 448 449 450 451 452 453 454 455 456 457 458 459 460 461 462 463
0 11 931 851
127 182 42 661 41 927
33/34
E Ft K.T. jelő melléklet
2007. ÉVI KIADÁSOK
P 2 464 465 466 467 468 469 470 471 472 473 474 475 476 477 478 479 480 481 482 483 484 485
Összesen
42 499 18 650 272 919
2 893
2 893 275 812
341 582 13 341 582
23 817 1 039 24 856 366 438
486 487 488
1 268
489
1 328
490
1 428
491
1 281
492
1 249
493
1 181
494
1 761
495
1 286
496
1 297
497 498
12 079
499 500
115
501 502 503 504 505 506
113 228 12 307 12 586 408
34/34
E Ft K.T. jelő melléklet
L.T. jelű melléklet 2007. évi létszám keret tervezete és 2007. december 31-ei tényleges foglalkoztatottak állományi létszáma Megnevezés
Létszám 2007. január 1-én Fő
Évközi változás
2007. december 31-i foglalkoztatottak állományi létszáma
Fő szeptember 1-től
I. Polgármesteri Hivatal Polgármesteri Hivatal igazgatás Piac Polgárvédelmi Parancsnokság Állategészségügyi feladatok Egyesített Szolgáltató Központ Családsegítõ Központ Gyermekjóléti Szolgálat Óvodák: Bulyovszky-Gyökér (Eszterlánc) Diadal (Micimackó) Heltai tér (Bóbita) VI.u. (Gesztenyés) Kaszáló u. (Csicsergő) Kép u.-Baross u. (Hétszívirág)) Egészségház u. (Aprófalva) Lázár deák u. (Összefogás) 525. tér (Hófehérke) Földműves utca 2/b. (Napsugár) Pesti út 368. (Piroska) Óvonő u. 3. (Kuckó) Rezgõ u. (Százszorszép) Robogó u. (Robogó) Tanár u. (Mézeskalács) Újlak u. 108. (Mákvirág) Újlak u. 114. (Csillagszem) Óvodák összesen Általános Iskolák és Gimnázium: Széchenyi utca 1-7. (Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium) Akácvirág u. (Kőrösi Csoma Sándor) Diadal u. Erzsébet krt. (Kossuth Lajos) Ferihegyi út (Laborcz Ferenc) Szánthó Géza u. (Jókai Mór) Hõsök tere Kép u. ( Czimra Gyula ) Szabadság sugárút Újlak u. 110. Sisakos sáska u. (Zrínyi Miklós) Naplás u. (Móra Ferenc)
318,0 10,0 2,0 1,0 202,0 23,0 25,0
305,0 4,0 1,0 1,0 202,0 22,0 23,0
28,5 21,5 18,0 14,5 17,0 28,5 44,0 18,0 21,5 25,0 21,5 23,5 21,5 17,0 21,5 31,0 31,0 403,5
28,0 21,5 18,0 14,5 17,0 28,5 43,0 18,0 21,0 25,0 21,0 23,0 21,0 17,0 21,0 30,0 31,0 398,5
89,0
75,0
110,0 84,0 74,0 58,5 47,0 86,0 94,5 56,0 131,5 77,5 49,5
109,0 81,0 71,5 58,0 47,0 78,0 92,0 52,0 124,0 69,0 42,5 1/2
L.T. jelű melléklet Megnevezés
Létszám 2007. január 1-én
Évközi változás
fő
fő
2007. december 31-i foglalkoztatottak állományi létszám
szeptember 1-től
Tanuszoda Általános Iskolák összesen Zeneiskola (Bartók Béla) Nevelési Tanácsadó Újlak u. Uszoda Pedagógiai Központ I. összesen
3,0 960,5
3,0 902,0
63,5 40,0 28,0 6,5 2083,0
3,0 3,0
II. Dózsa Művelődési Ház és intézményei Dózsa Művelődési Ház 26,5 Rákoskerti Mûvelõdési Klub 7,0 Csekovszky Árpád Művelődési Ház 8,0 Rákoscsabai Közösségi Ház 8,0 Erdős Renneé Ház 3,5 II. összesen 53,0 III. Egészségügyi Szolgálat Mindösszesen
62,0 41,0 28,0 6,5 1996,0
25,0 7,0 8,0 8,0 2,0 50,0
72,5 2208,5
3,0
2/2
66,0 2112,0