06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 1
2008. április 24.
[email protected]
A XVII. ke r ü l e t ö n kormányzatának lapja
XVIII. évfolyam 7. szám
Emlékülés az Akadémián
Elhunyt Bozsoky Tamás
Nyolcvan éve halt meg gróf Vigyázó Ferenc KILI TAMÁS róf Vigyázó Ferenc (1874–1928) halálnak nyolcvanadik évfordulója alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia és Rákosmente önkormányzata közös rendezésében emlékülést tartottak az Akadémia székházában április 17-én. Az ülést – amelyen jórészt önkormányzati képviselõk, XVII. kerületi kulturális intézményvezetõk vet-
G
Tragikus hirtelenséggel – motorbalesetét követõen – április 10-én elhunyt Bozsoky Tamás újságíró, a Hírhozó mûvészeti vezetõje. Bozsoky Tamás 36 évet élt. Temetése április 25-én 13.15 órakor lesz az Óbudai temetõben. Képünk Tamásról a tragédia napján készült a Hungaroringen. Nekrológ az 5. oldalon.
tek részt – Marosi Ernõ akadémikus, a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke nyitotta meg, beszédet mondott Riz Levente Rákosmente polgármestere és Alexa György országgyûlési képviselõ. Gróf Vigyázó Ferenc 1923-ban kelt végrendelete szerint vagyonának egy része a rákoskeresztúri Podmaniczky-Vigyázó-kastély és a felsõ kertben lévõ új családi kripta fenntar-
tására fordítandó, továbbá rendlkezett arról is, hogy éves jövedelmének nyolc százalékát három település (Rákoskeresztúr, Vecsés és Tiszaföldvár) szegényei között oszszák szét, a maradék negyven százalékát pedig a Magyar Tudományos Akadémiára bízta, hogy bölcs belátása szerint fordítsa a magyar nemzet tudományos céljaira. Folytatás az 5. oldalon >
2008 perc az olimpiáért a Sugársuliban Kovács István az ötkarikás játékokat az emberiség legcsodálatosabb találmányának tartja A Sugársuli április 14-18. között egy héten át tartó sportrendezvény-sorozatot szervezett az olimpia jegyében 2008 perc mozgással egybekötve, amelyen olimpiai bajnokok is részt vettek.
HORVÁTH TIBOR rendezvényen, amelynek fõvédnökei Schmitt Pál, a MOB elnöke és Riz Levente polgármester voltak, neves közéleti személyek és sportolók vettek részt (Kovács István, Magyar Zoltán, Kovács Antal, Hadfi Dániel, Kû Lajos, Fenyvesi Máté, Varga Zoltán, Kö-
A
A
J
Á
N
L
kény Beatrix, Kruj Iván). A hírességek élménybeszámolói mellett vetélkedõk, bemutatók és csapatversenyek színesítették a programot, közel hozva a diákokhoz a sport legnagyobb ünnepét, az olimpiát. Az olimpiai lángot Riz Levente polgármester gyújtotta meg. Bõvebben a 16. oldalon J
U
K
Indulnak a lakásfelújítási pályázatok 4 BKV-járatritkítások: egyelõre fellélegezhetünk 6 Szakmai tanácskozás a Parlamentben 8
*
A
J
Á
N
L
J
U
Rovásírásverseny a Zrínyiben Újítsuk meg együtt Keresztúr köztereit Dombóvári Csaba fotókiállítása
K
* 9 11 12
A
J
Á
N
L
J
U
K
Kiszáradt a Merzse-mocsár 14 Tavaszi nagytakarítás a Pál apostolban 14 A Támasz-Pont Alapítvány konferenciája 15
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 2
2
Hírhozó
Ö N K O R M Á N Y Z AT
Rákosmente Kft.: likviditási gondok Az önkormányzat 80 millió forintos hitellel segíti ki a cégét KILI TAMÁS z önkormányzat képviselõ-testülete április 17-ei ülésének megkezdése elõtt a képviselõk egyperces néma gyásszal adóztak a tragikus balesetben elhunyt Bozsoky Tamás, a Hírhozó mûvészeti vezetõje emlékének. Ezt követõen Riz Levente polgármester tájékoztatta a képviselõket a Fõvárosi Közgyûlésben áprilisban megtárgyalandó elõterjesztésrõl, amely önkormányzatunk támogatásáról szól. A rákoskeresztúri városközpont megújításáról van szó, amelynek keretében az Elágazásnál fõtér létesülne a BKV-buszpályaudvar felszabaduló területein, a tervben szerepel a Szent kereszt tér rendezése és sétány kialakítása a Pesti út északi és déli oldalán. Az elõterjesztés szerint a fõvárosi önkormányzat együttmûködik kerületünkkel a projekt elõkészítése és megvalósítása során. A célok elérését Budapest vezetése kiemelt jelentõségûnek tartja, mert azok alapvetõen illeszkednek a fõvárosi önkormányzat Podmaniczky Programjához. Riz Levente elmondta, hogy a fõvá-
A
F
A képviselõk egyperces néma felállással adóztak a tragikus balesetben elhunyt Bozsoky Tamás, a Hírhozó mûvészeti vezetõje emlékének
ros egy újabb buszsáv kialakítását tervezi kerületünkben a Maroshévíz és Csabai út között. Ha fõvárosi és uniós finanszírozással megvalósulna – a városközpontból az Örsre induló buszfolyosóval összekötve –, jelentõs könnyebbséget hozhat a tömegközlekedés számára. Ezt követõen az ülés napirend elõtti felszólalásokkal folytatódott. Koszorúsné Tóth Katalin (független) képviselõ nehezményezte, hogy a képviselõ-testületnek a külsõ kerületi körút tervezett nyomvonaláról hozott elutasító határozatát a fõvá-
O G A D Ó Ó R Á K
Országgyûlési képviselõ Alexa György – MSZP – minden hónap utolsó csütörtöke 17-19-ig a Kaszáló u. 45. szám alatt. Parlamenti látogatásra jelentkezés: 06-20-663-0019.
*
F
ros nem fogadta el, sõt Ikvai-Szabó Imre fõpolgármester-helyettes a Helikopter lakópark és az Akadémia-telepen élõk számára hátrányos nyomvonalat terjesztette elõ. Arra kérte a polgármestert, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kerület számára hátrányos nyomvonal terve ne valósulhasson meg. Riz Levente válaszában kifejtette, hogy egyetért a képviselõnõvel, ez a tervezett nyomvonal nem valósulhat meg. Fõvárosi képviselõként elõterjesztett egy módosító indítványt, amelyet elfogadtak, így ezt a hát-
rányos XVII. kerületi nyomvonalat sikerült kivenni a határozati javaslatból. A polgármester hangsúlyozta: az útra szükség van, errõl a testület is határozott, de csakis ott, csakis úgy, hogy a lakott területeket nem zavarja. Hoffmann Attila (MSZP) II. János Pál pápa szobrának felavatásával kapcsolatban kért szót. Köszönetét fejezte kis Riz Levente polgármesternek, és mindazoknak, akik a pápa személyéhez méltó ünnepséget megszervezték. Hoffmann Attila elmondta, reméli, hogy a jövõben is megmarad
O G A D Ó Ó R Á K
Jegyzõ Dr. Rúzsa Ágnes jegyzõ: május 5. Elõzetes bejelentkezés: 257-5054.
Polgármester
F
O G A D Ó Ó R Á K
május 5. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet.
Tanácsnokok Alpolgármesterek
Riz Levente – Fidesz – május 26. Kihelyezett fogadóóra május 19-én 14-17- ig a Rákoshegyi Mûvelõdési Házban. Bejelentkezés: 253-3306, 253-3398.
*
a jelenlegi együttmûködés a kultúra és a mûvészet támogatásában. Hrutka Zsolt (MSZP) az elsõ energiatársulással kapcsolatos tárgyalásokról kérdezte a polgármestert. Hiányolta, hogy senki sem szólt az MSZP-frakciónak, hogy a testület határozatához híven jelöljenek ki egy fõt, aki a tárgyalásokon az MSZP-t képviseli majd. Válaszában Fohsz Tivadar alpolgármester hangsúlyozta, hogy a többi frakció már kijelölt egy-egy képviselõt, ezt eddig csak az MSZP nem tette meg, de most sem késõ a hiányt bepótolni, mert a társulás létrehozása sincs határidõhöz kötve. A Dózsa Mûvelõdési Ház átnevezése tárgyában a testület egyszerû többséggel úgy döntött, hogy szeptember 6-tól a mûvelõdési intézmény új neve Vigyázó Sándor Mûvelõdési Ház lesz. Kisebb számháború alakult ki, és több módosító javaslatot is benyújtottak a képviselõk a különbözõ alapítványok támogatására vonatkozó elõterjesztéshez. Voltak, akik azért nem javasolták egy-egy alapítvány támogatását,
Dr. Dombóvári Csaba – Fidesz – május 19. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Fohsz Tivadar – Fidesz – május 5. Bejelentkezni az ügyfélszolgálati irodában lehet. * Horváth Tamás – Fidesz
Dunai Mónika – Fidesz, oktatási, kulturális és civil kapcsolatok – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 óra között a Rákoscsabai Közösségi Házban. * Lázár Attila – Fidesz közbiztonsági és sporttanácsnok – a hónap 1. hétfõje 18 óra Fidesz-iroda, Péceli út 106. *
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 3
Dunai Mónika
mert nem a kerületben mûködnek. Dunai Mónika, a Fidesz frakcióvezetõje az elõterjesztésben feltüntetett öszszegnél nagyobb támogatásra tett javaslatot a Kaszap István Alapítvány esetében. Indoklásában felhozta, hogy olyan kerületi szervezetrõl van szó, amely nagyon sok emberen segít már hosszú évek óta. Bényi Zsolt (Fidesz) és Fachet Gergõ (Itthon Rákosmentén Egyesület) hozzászólásukban egyöntetûen azt hangsúlyozták, hogy a támogatások odaítélésénél célszerû a kerületi szervezeteket elõnyben részesíteni. A következõ két napirendi pont tárgya a Rákosmente Kft. mûködésére vonatkozott. Ruthner György (MSZP) kérdést tett fel a kft. pénzügyi helyzetével kapcsolatban a polgármesternek, mivel az utóbbi idõben több kivitelezõ kereste meg õt azzal a gonddal, hogy a cég tartozást halmozott fel feléjük. Van-e a Rákosmente Kft.-nek
F
3
Ö N K O R M Á N Y Z AT
2008. ÁPRILIS 24.
alvállalkozói felé olyan elismert tartozása, melyek fizetési határideje 30-60 napja lejártak? Ha van, mekkora a tartozások pontos összege? A feltett kérdések megválaszolására a Rákosmente Kft. ügyvezetõje, Hajdú Lászlót kért lehetõséget, aki elmondta: az elmúlt évek gyakorlata szerint a Rákosmente Kft. jogelõdjének, a Lakás17 Kft.-nek év elején 50 millió forintos „elõleg” került átutalásra, amellyel a kft. köteles volt
Ruthner György
elszámolni. Megállapították, hogy a korábbi gyakorlat jelenleg nem alkalmazható, mivel az önkormányzat és a Rákosmente Kft. közötti szerzõdés ezt nem teszi lehetõvé. Jelenleg mintegy 47 millió forint határidõn túli tartozása van a Rákosmente Kft.-nek. A kft.nél kialakult likviditási gondok 80 millió forint összegû törzstõkeemeléssel megoldható – tette hozzá Hajdú László. Errõl azonban már a következõ napirendi pontban kellett határoznia a testület-
O G A D Ó Ó R Á K
Fejér Gyula – Fidesz, mûszaki tanácsnok – bejelentkezni a 253-33-16-os telefonszámon lehet.
A képviselõ-testület tagjai Barna Andor – SZDSZ 5. evk., ISB-elnök – minden hó 1. szerdáján 17-18-ig a Kaszáló utcai Csicsergõ óvodában. Dr. Benkõ Péter – MSZDP – megbeszélés szerint a Polgármesteri Hivatalban (06-20-9509-381). Dr. Bényi Zsolt – Fidesz 9. evk., EB-elnök – a hónap utol-
*
F
nek. Kiss Lajos (MSZP) azt javasolta, hogy a Rákosmente Kft.-nél rendeljenek el átfogó vizsgálatot külsõ szakértõk bevonásával, amelynek legyen az a feladata, hogy feltárja, mi okozta a jelenlegi helyzetet, és mekkora tartozása van a cégnek, valamint tegyen javaslatot a helyzet megoldására. És utána ennek ismeretében hozzon olyan döntést a testület, amely hosszabb távon biztosítani tudja a cég mûködését, mert szerinte ez az elõterjesztés nem alkalmas arra, hogy egy 80 millió forint odaítélésérõl döntést hozzanak. Papp Péter Pálné (MSZDP) elmondta: valóban szükség lehet tõkeemelésre, de ezt az összeget nem szabad likviditási problémák kezelésére használni. Morauszky András (MSZP) viszont egyetértett az eredeti elõterjesztés tartalmával, és hangsúlyozta, hogy egy ekkora cégnek a jelenleginél nagyobb törzstõkére van szüksége. Az elõterjesztõ Horváth Tamás alpolgármester jelezte, már folyik egy belsõ vizsgálat a Rákosmente Kft.-nél külsõ szakértõ bevonásával, melynek eredményérõl a testületet tájékoztatni fogják. Kiss Lajos ismét szót kérve ismertette új határozati javaslatát, melyben azt indítvá-
nyozta, hogy a testület 80 millió forintos likviditási hitelt biztosítson a Rákosmente Kft.nek, mellyel lehetõvé válik az alvállalkozók kifizetése, a vizsgálat
Horváth Tamás
befejezése után pedig az önkormányzat dönthet a további tennivalókról. Dunai Mónika tíz perc frakciószünetet kért, ezt követõen Horváth Tamás befogadta Kiss Lajos módosítási javaslatát, melyet a testület is elfogadott. A testület döntést hozott még többek között a városrészi díjak alapításáról és adományozásáról szóló rendelet módosításról, a BRFK a XVII. kerületi rendõrkapitányság közremûködésével egy drogprevenciós, bûnmegelõzési és áldozatvédelmi oktatásról szóló javaslat ügyében, valamint a Vigyázó Sándor-emléktábla és Vigyázó Sándor-emlékplakett elkészítésére vonatkozó pályázat kiírásáról, és az ezekhez szükséges források biztosításáról.
O G A D Ó Ó R Á K
só csütörtök 17–18 óra, Rákoshegyi Közösségi Ház. Csorba Béla – KDNP–MIÉP, VFB-elnök – elõzetes telefonos egyeztetés után (253-3328) a KDNP Péceli út 220. szám alatti székházában. Derczbach Istvánné – MSZP – minden hónap 1. keddjén 17-18-ig az Újlak utcai iskolában. Dr. Dombóvári Csaba – Fidesz, 17. evk. – minden hónap 1. csütörtökén 18-19 óráig a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Házban.
*
F
A napirend utáni hozzászólások során Fenke Ferenc a Magyar Tudományos Akadémia, a Vigyázó év megnyitásaként megtartott emlékülésén elhangzottakat idézte fel, különös tekintettel Lángi József: A rákoskeresztúri Podmaniczky-Vigyázó-kastély rekonstrukciója címû elõadására. A képviselõ fájlalta, hogy a kerület korábbi vezetése nem volt képes megtartani tulajdonában ezt a mûemléket. Érdekes lenne utánajárni annak is – mondta –, hogy annak idején kik voltak a felelõsei ennek a kótyavetyének, és egy 14 milliárdos költségvetéssel bíró kerületnek miért kellett 37 millió forintért megszabadulni az épülettõl?
Fenke Ferenc
Soltiné Kiss Katalin (SZDSZ) a rákoshegyi patkányinvázióra hívta fel a testület figyelmet, amely már meghaladja az elviselhetõ mértéket. Arra kérte a polgármestert, találjon valami megoldást. Riz Levente ígéretet tett a probléma kivizsgálására.
O G A D Ó Ó R Á K
Dunai Mónika – Fidesz, 14. evk. – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Fachet Gergõ – Itthon Rákosmentén Egyesület – egyeztetés alapján, tel.: 253-3330, (képviselõ-testületi iroda). Fejér Gyula – Fidesz, 8. evk. – minden hónap utolsó csütörtökén 17–18 óra között a Rákoshegyi Közösségi Házban. Dr. Fenke Ferenc – KDNP–MIÉP, 12. evk., SZLB-elnök – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 4
4
Hírhozó
Ö N K O R M Á N Y Z AT
Indulnak a panelfelújítási pályázatok Térfigyelõrendszerrel õriztetik majd a pályázati pénzbõl épülõ P+R parkolókat Az önkormányzat képviselõ-testülete három rendkívüli sürgõsséget igénylõ elõterjesztés megtárgyalására rendkívüli ülést tartott április 10-én.
KILI TAMÁS lsõ napirendi pontban Fohsz Tivadar alpolgármester tett javaslatot a kerületi társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítására, korszerûsítésére, valamint az úgynevezett iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerûsítésére és felújítására adható önkormányzati támogatás pályázati rendszerének rendjérõl szóló rendelet módosítására. Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter idén meghirdette a távhõvel ellátott lakóépületek hõmennyiségének mérését és szabályozását támogató pályázatát (ÖKO pályázat), így ezt a támogatási formát is célszerû beépíteni a helyi rendeletbe. Az ÖKO pályázat meghirdetésével lehetõség adódott arra, hogy a távhõvel ellátott lakóépületekben a fûtési rendszerek szabályozását is támogatni tudják. Ezért vált szükségessé szabályozni ezen pályázat feltételeit is, illetve kiegészíteni a már hatályos rendeletet az ÖKO
E
F
pályázattal. Mivel az elmúlt három év során a kerületi társasházak és lakásszövetkezetek figyelemmel kísérték, és szívesen vették igénybe a pályázati lehetõségeket, a pályázat tartalmi elemeinek változása miatt szükséges a helyi rendelet módosítása. Fohsz Tivadar rendeletmódosító javaslatát a testület egyhangú szavazással elfogadta, mint ahogy azt az elõterjesztést is, amely pályázatok kiírására vonatkozott a XVII. kerületben elhelyezkedõ társasházak és lakásszövetkezeti lakóépületek felújítására. A testület 2008 márciusában elfogadta a kerület gazdálkodását meghatározó költségvetési rendeletét, melyben forrást biztosított a kerületi pályázatoknak is. A fõvároshoz kapcsolódó pályázat és az önálló kerületi pályázat esetén 30 millió forintot különített el, a panel és az ÖKO pályázatokra pedig a céltartalékba helyezett 25 millió forint a fedezet. Az utolsó napirendi pontban Riz Levente polgármester, a kerületi vasúti megállóknál ter-
O G A D Ó Ó R Á K
A képviselõ-testület tagjai Fohsz Tivadar – Fidesz, 10. evk. – a hónap 1. csütörtökén 17-18 óráig a Rezgõ utcai óvoda, a hónap 1. keddjén 17-18-ig a Sági utcai bölcsõdében, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a Rákoskerti Mûvelõdési Házban. Hatvani Zoltán – Fidesz, 11. evk., VGB-elnök – a hónap 1. keddjén 8.30-9.30-ig a Rákoskerti Mûvelõdési Házban, a hónap 2. péntekén 17-18-ig a
*
F
Fohsz Tivadar
vezett P+R parkolók térfigyelõ rendszerei üzemeltetési költségeinek biztosítására tett javaslatáról tárgyalt a képviselõ-testület. Az testület márciusban döntött úgy, hogy részt vesz a Közép-Magyarországi Operatív Program keretében meghirdetett „Parkolók és csomópontok fejlesztése” címû pályázaton. Szintén ezen az ülésen döntöttek arról is, hogy a önkormányzatunk konzorciumi szerzõdést kössön a Parking Kft.vel, a MÁV Zrt.-vel, valamint a XXII. kerület önkormányzatával. Négy vasúti megállónál P+R parkoló épül a kerületben, amennyiben a pályázatot megnyerjük. A Parking Kft. vállalta a felépítendõ parkolók karbantartását, üzemeltetését, kamerákkal való
Kiss Lajos
felszereltetését. A térfigyelõ rendszer üzemeltetése, rendõrségi hálózatra történõ csatlakoztatása a kerület érdeke, ezért célszerû, hogy a rendszer üzemeltetésének költségeit az önkormányzat vállalja. Tekintettel arra, hogy az üzemeltetési költségek öszszegét jelenleg nem tud-
ják pontosan meghatározni, a polgármester 2 millió forint elkülönítésére tett javaslatot, mely az éves üzemeltetési költséget és a rendszer rendõrséghez való bekötésének költségét tartalmazza. A testület minõsített többséggel elfogadta Riz Levente elõterjesztését.
Április 19-én eltört egy fõnyomócsõ a Gózon Gyula és a XV. utca sarkán. Riz Levente polgármester és Dombóvári Csaba rákosligeti képviselõ az elsõ percekben a helyszínre érkeztek. A vízmûvek munkatársai elzárták a viízet, majd megkezdték a helyreállítást.
O G A D Ó Ó R Á K
Rákoskerti Mûvelõdési Házban, telefonon történõ bejelentkezés alapján a bejelentõ lakásán (mozgásában korlátozottak esetén) tel.: 06-30-944-0203. Dr. Hoffmann Attila – MSZP, PB-elnök – a hónap 4. csütörtökén 17-19 óráig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Horváth Tamás – Fidesz, 15. evk. – a hónap 1. keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában.
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
Dr. Hrutka Zsolt – MSZP, JKB-elnök – hónap 1. hétfõjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Kiss Lajos – MSZP, 6. evk., KÖB-elnök – minden hó 4. hétfõjén 17-19-ig az MSZP-irodában, a Kaszáló u. 45. sz. alatt. Koszorúsné Tóth Katalin – független, 1. evk. – hónap 1. hétfõjén 17-18-ig a Hófehérke óvodában. Kovács István – Itthon Rákosmentén Egyesület – elõzetes egyeztetés alapján, tel.: 06-20-569-2300.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 5
Emlékülés az Akadémián A Vigyázó-Podmaniczkyak vagyonukkal támogatták az MTA-t Folytatás az 1. oldalról >
Ez mentette meg az Akadémiát az anyagi ellehetetlenüléstõl. Marosi Ernõ elmondta: az Akadémia a vagyonát az I. világháborús hadikölcsönök következtében elveszítette. A háború után annyira elszegényedett, hogy évi 120 ezer pengõ állami támogatásra szorult. Ez vezetett a jelenlegi állapothoz, amikor az Akadémia az Országgyûléstõl kapja éves mûködési költségének fedeze-
beszélünk. Külön köszönet illeti azt a három embert – Marosi Ernõ akadémikust, Tóth Péter helytörténészt és Lázár Attila önkormányzati képviselõt –, akik a legtöbbet tették azért, hogy ide eljuthassunk – mondta a polgármester. Ismeretes, hogy a Podmaniczky-Vigyázó család mintegy 60 millió pengõt hagyományozott az Akadémia javára. A II. világháború során a múzeumként szolgáló kastélyt ki-
A Vigyázó-hagyaték május 19-ig tekinthetõ meg
tét. Az MTA visszavágyik arra az idõszakra, amikor létezésének a gazdasági alapjaival szabadon rendelkezhetett, és függetlenséget élvezett. Riz Levente hangsúlyozta, hogy megható érzés úgy állni az Akadémia falai között, hogy Rákosmentérõl
F
5
EMLÉKEZÉS
2008. ÁPRILIS 24.
fosztották. A Podmaniczky Zsuzsanna által emeltetett mauzóleumot a hatvanas években felrobbantották. A rendszerváltás után a Podmaniczky-Vigyázó hagyomány új életre kelt, megalakult a Vigyázó Ferenc Mûvészeti Társaság, az önkormányzat közterüle-
O G A D Ó Ó R Á K
Lázár Attila – Fidesz – hónap 1. hétfõje 17–18 óra, Fidesz-iroda, Péceli út 106. Dr. Morauszky András – MSZP, 2. evk. – a hónap 1. keddjén 17-18 óráig az Újlak utcai iskolában. Nagy Anikó – Fidesz, 7. evk. – Minden hónap negyedik hétfõjén 17-18 óráig a Családi és Társadalmi Rendezvények Házában, Csabai út 20. Lehetséges más idõpontokban is elõzetes bejelentkezés alapján. Tel: 0620-225-5396.
*
F
teket is elnevezett a család tagjairól. A fordulópont 2003-ban következett, amikor megindult a részletes kutatás, és sikerült föltárni a lerombolt mauzóleum maradványait. Az önkormányzatnak most az a feladata, hogy a kastély, a Dózsa Mûvelõdési Ház és a mauzóleum területeit összevonva egy kegyeleti emlékpark épüljön, méltó emléket állítva ezzel a családnak. Alexa György elmondta, hogy javaslatot tett, hogy alapítsanak Vigyázó Sándor Díjat, kezdeményezte továbbá, hogy az Országgyûlés kulturális bizottsága õsszel tartson kihelyezett emlékülést a XVII. kerületben. Tóth Péter XVII. kerületi helytörténész diavetítésen mutatta be a család történetét, majd elõadások sora következett a kastély rekonstrukciójáról, építéstörténetérõl, a Vigyázó-hagyaték kódexeirõl, õsnyomtatványairól, kottagyûjteményérõl, ötvös- és iparmûvészeti tárgyairól. Ezekbõl a tárgyakból nyílt kiállítás az Akadémia Mûvészeti Gyûjtemény kiállítótermében, amely május 19-ig tekinthetõ meg.
In memoriam Bozsoky Tamás Itt ülök a klaviatúra fölött, de még mindig nem hiszem el, hogy a Te nekrológodat kell megírnom. Bizarr mûfaj ez, veled kapcsolatban pedig annyira abszurd. Nem volt még hozzám ennyire közel álló, idõ elõtt eltávozó kortársam. Földi kapcsolatunk 2008. április 10-én véget ért, fájdalmasan korán. Ittlétedet egy olyan szédületes iramú futballmeccshez lehetne hasonlítani, amelyet váratlanul lefújtak a 36. percben. Miért? Nincs válasz. Ez volna a Gondviselés? Tizenöt hónapja ismertünk meg itt a kerületben, és mindannyian csodáltuk energiádat, munkabírásodat. Elképesztõ lángon égtél, s ez a láng sokakat melegített. Életviteled nem volt szokványos, talán a halálod sem lehetett az. Mindent bele akartál préselni ebbe a földi szerepedbe. Egyetlen dolognak jutott csak kevés hely, a pihenésnek, a nyugalomnak. Sokszor mondtad, már magad is meglepõdsz azon, ha jut neked egy kis szabadidõ. Tele voltál tervekkel. És most mindegyik félbe maradt. Most fájóan hiányzik a tehetséged, az életkedved, a mosolyod, de legfõképpen Te magad. Az az ember, akinek „kemény macho” külseje csupán palást volt nagy szíve és sebezhetõ lelke körül. Aki közel került hozzád, az jól tudta ezt. Nem voltak sokan e kiváltságosok. Késõn ismertelek meg, alig több mint egy évet láttam belõled, de ez elég volt ahhoz, hogy munkakapcsolatunk barátsággá nemesüljön. Nyitott könyv volt az életed elõttem, megtiszteltél azzal, hogy beavattál szíved minden rezdülésébe. Más emberek voltunk, de a közös pontokat kerestük: tiszteltük egymás erényeit és megbocsátottuk a hibákat. Tragikus távozásod ébresztett rá, hogy még annál is fontosabb voltál számomra, mint amekkorának éltedben hittem. Kár volt ennyire sietned. Rákosmentéhez egyre több élmény és ember kötött, s te kifejezetten élvezted ezt az új kötöttséget. Utolsó születésnapodra egy albummal leptelek meg. Az ötödik dal refrénje örökké rád fog emlékeztetni: „Inkább elrepülök, bele a Napba. Ütök egy lyukat az égre. És átlépek rajta.” Isten veled, Tamás!
O G A D Ó Ó R Á K
Oláh László – SZDSZ, KB-elnök – egyeztetés után, tel: 06-20-392-2293, helyszín: Polgármesteri Hivatal. Papp Péter Pálné – MSZDP – a hónap 3. szerdáján 18-19-ig a Rákoscsabai Közösségi Házban. Dr. Piláth Károly – Fidesz, 16. evk., OKB-elnök – a hónap elsõ keddjén 18 órakor a Diadal úti Általános Iskolában. Rózsahegyi Péter – Fidesz, KVB-elnök – minden hó-
Horváth Tibor
*
F
O G A D Ó Ó R Á K
nap 2. hétfõjén 17-18 óráig a Polgármesteri Hivatal 308-as szobájában környezetvédelmi fogadóórát tart. Ruthner György – MSZP, 4. evk., EUB-elnök – a hónap 1. hétfõjén 18-19-ig a Kaszáló u. 45-ben. Soltiné Kis Katalin – SZDSZ, 3. evk. – a hónap utolsó péntekjén 16-18 óráig az SZDSZ-irodában, Újlak u. 11-15. Virág Mihály – Fidesz, 13. evk. – minden hónap 2. csütörtökén 18–19 között a Rákoscsabai Közösségi Házban.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 6
6
Hírhozó
Ö N K O R M Á N Y Z AT
Nem végleges a járatritkítási terv Fellélegezhetünk, kerületünk határozott fellépésének köszönhetõen a BKV új javaslatot készít Április 16-án tárgyalta a Fõvárosi Közgyûlés Városüzemeltetési Bizottsága a BKV 2008. évi Paraméterkönyv tervezetét. A döntéshozó testület elé egy újabb, ezúttal 2 milliárdos megszorító csomag koncepciója került, amely továbbra is jelentõs járatritkításokat tartalmazott.
MUNKATÁRSUNKTÓL bben a tervezetben - a korábbi 8, 6, majd 3 milliárdos mínuszos csomaghoz képest – Riz Levente polgármester és a képviselõ-testület hathatós fellépésének köszönhetõen Rákosmente helyzete némileg javult: sikerült megmenteni a megszüntetéstõl a Rákosligetet, RákoscsabaÚjtelepet feltáró 276 E buszt, a keresztúri lakótelepet kiszolgáló piros 61-est. Bekerült az anyagba, hogy az Örsig közlekedõ piros 176-os menjen ki a 198as Tóalmás utcai végállomásáig – így Rákoscsaba-Újtelep keleti része is közvetlen metrókapcsolatot kaphat. A 80-as és a 46-os busz útvonalát is megvál-
E
toztatnák: a 80-as betérne a Széchenyi utcán az uszoda felé és a Borsó utca-Pesti út útvonalon érné el az Elágazást. A 46-os busz pedig a Gyöngytyúk utcára fordulna be – ez a Rákosligen, Régiakadémiatelepen lakók kérése volt. Pozitív vonás még a járatösszekötések révén minden vá-
A polgármester a fõvárosi városüzemeltetési bizottság ülésén
rosrészünkbõl megvalósuló átszállásmentes metrókapcsolat. Ami viszont a kerület számára továbbra is
Riz Levente polgármester egy sajtóközleményben is kifejezte a kerület véleményét, ebbõl idézünk: A járatritkítási tervek számunkra elfogadhatatlanok. Errõl a helyi képviselõ-testület márciusban egyhangú határozatot hozott. A megszorító Paraméterkönyvet ma már csak az értelmetlen hiúság, az öncélú politikai presztízs tartja életben. Legyen mindenki számára világos: ahol a 4-es metró építésének költsége akár hetente többtízmilliárd forinttal nõhet, ahol
elfogadhatatlan a tervezetben: a hétköznap este 8 utáni és hét végi általános 30 perces követési idõ.
egyetlen közlekedési presztízsberuházásra 600 milliárdot költenek, ahol tanácsadói szerzõdésekre pazarolnak súlyos milliárdokat – ott nem magyarázható 2 milliárd görcsös akarása. A közlemény kitér arra is: Rákosmente nem csupán ellenez valamit, kerületünknek konkrét javaslatai vannak a tömegközlekedés átszervezésére. A képviselõ-testület által 2007. decemberben jóváhagyott közlekedésfejlesztési akcióterv egyértelmû célokat tartalmaz a
A bizottsági ülésen Riz Levente polgármester, bizottsági tag kijelentette: a kerületek nem fogadják el a járatritkításokat, a tömegközlekedés leépítését Budapesten. Végül a döntéshozó fõvárosi Városüzemeltetési Bizottság sem fogadta el a megszorító csomagot: arra utasította az elõterjesztõt és a BKVt, hogy dolgozzon ki egy részletesebb, minden lehetséges hatást, következményt számba vevõ tervezetet május közepéig.
buszhálózat átalakítására: kevesebb átszállás, gyorsabb eljutás és a buszvégállomás helyén új városközpont létrehozását elõsegítõ járatösszekötések szerepelnek a javaslatcsomagban, melyet átadtunk a BKV illetékeseinek. Riz Levente végül bejelentette: levélben fordult Demszky Gábor fõpolgármesterhez, melyben az újabb Paraméterkönyv-változat kapcsán a kerületekkel való érdemi egyeztetéseket és a nyilvánosságra hozott változat módosítását kérte.
Adónk 1%-ára váró önkormányzati alapítványok Alapítvány neve: Aprófalva Óvoda Számla száma: 11717009-20029119; Adószáma: 18071195-1-42 Melyik óvodát támogatja: Aprófalva Óvoda
A Bulyovszky-Gyökér u. Óvoda gyermekeiért Alapítvány Számla száma: 11717009-20062345; Adószám: 18158665-1-42 Melyik óvodát támogatja: Eszterlánc Óvoda
Alapítvány neve: Gesztenyés Óvodásokat Támogató Alapítvány Alapítvány neve: Óvodánk Gyermekeiért Alapítvány Számla száma: 10103056-32041100-00000009; Számla száma: 11717009-20025232; Adószám: 19675077-1-42 Adószám: 18164134-1-42 Melyik óvodát támogatja: Mézeskalács Óvoda Melyik óvodát támogatja: Gesztenyés Óvoda Alapítvány neve: Napláskörnyéki Gyermekekért Alapítvány Alapítvány neve: Makk Marci és Makk Marcsi Egészséges Számla száma: 10103056-57700000-00000005 Gyermekekért Közhasznú Alapítvány Adószáma: 18161564-1-42 Számla száma: 11717009-20044057; Melyik óvodát támogatja: Micimackó Óvoda Adószám: 18187812-1-42 Melyik óvodát támogatja: Összefogás Óvoda Alapítvány neve: Napsugár Óvoda Gyermekeiért Alapítvány Számla száma: 11717009-20062338; Adószám: 18162084-1-42 Alapítvány neve: Rákoscsabai Református Gyülekezeti Melyik óvodát támogatja: Napsugár Óvoda Alapítvány – óvoda javára Számla száma: 11717009-20060264; Adószám: 18155057-1-42 Alapítvány neve: Piroska Óvoda Gyermekeiért Alapítvány Melyik óvodát támogatja: Betlehem Óvoda Számla száma: 11717009-20062091; Adószám: 18168664-1-42 Melyik óvodát támogatja: Piroska Óvoda Alapítvány neve: Gyermekeink Jobblétéért Alapítvány Számla száma: 11717009-20027674; Alapítvány neve: Robogó Óvodáért Alapítvány Adószám: 18053326-1-42 Számla száma: 11717009-20027681; Adószám: 18055562-1-42 Melyik óvodát támogatja: Hófehérke Óvoda Melyik óvodát támogatja: Robogó Óvoda
Alapítvány neve: Kép – Szilárd Alapítvány Számla száma: 11717009-20044019; Adószám: 18161502-1-42 Melyik óvodát támogatja: Hétszínvirág Óvoda
Alapítvány neve: Gondoskodó Alapítvány Számla száma: 11717009-20043049; Adószám: 18157554-1-42 Melyik óvodát támogatja: Kuckó Óvoda
Alapítvány neve: Fehér Karácsony Számla száma: 11717009-20060491; Adószáma: 18153543-1-42 Melyik óvodát támogatja: Bóbita Óvoda Alapítvány neve: Csicsergõ Alapítvány Számla száma: 11717009-20027777; Adószám: 18053687-1-42 Melyik óvodát támogatja: Csicsergõ Óvoda Alapítvány neve: Csillagszem Alapítvány Számla száma: 11717009-20043317; Adószám: 18168334-1-42 Melyik óvodát támogatja: Csillagszem Óvoda Alapítvány neve:
Alapítvány neve: Boldogabb Gyermekévekért Alapítvány Számla száma: 11717009-20025081; Adószáma: 19703859-1-42 Melyik óvodát támogatja: Százszorszép Óvoda
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
2008. ÁPRILIS 24.
Page 7
HIRDETÉS
7
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 8
O K TA T Á S
Hírhozó
Nyílt nap a T. Házban A hátrányok megszûntetésének módjairól tanácskoztak
A Pál Apostol iskola családi gálája
MUNKATÁRSUNKTÓL
SZAKÁCS ZSUZSA
Kereszténydemokrata Néppárt április 9-én parlamenti nyílt napot rendezett Õszintén a hátrányok megszüntetéséért címmel. Elõadások, beszámolók és javaslatok hangzottak el politikusoktól, kisebbségi szakértõktõl, pedagógusoktól azzal a céllal, hogy kezdõdjék õszinte társadalmi párbeszéd a leszakadó rétegek felzárkóztatása érdekében. A nyílt napon, amelyen több mint háromszázan vettek részt, felszólalt Hoffmann Rózsa, Balog Zoltán és Semjén Zsolt országgyûlési képviselõ, Ferge Zsuzsa szociológus és Várnagy Elemér egyetemi tanár. A rendezvényen Rákosmentét Dunai Mónika oktatási tanácsnok képviselte, aki a pedagógusok és a szülõk együttmûködésén alapuló pedagógiai modellrõl beszélt. Elõadásában kiemelte, hogy
Á
8
A
Dunai Mónika a pedagógusok és szülõk közös felelõsségét hangsúlyozta
ha a szülõ és a tanár egymás ellen harcol, áldozattá minden esetben a gyermek válik, ezért eredményes pedagógiát, a különbözõ hátrányok csökkentését csak a tanárok és a szülõk együttmûködésére lehet alapozni. A pedagógustársadalom jelentõs értelmiségi ré-
teget képvisel, a helyi közösség, a hátrányos helyzetû családok életében betöltött szerepe felbecsülhetetlen – hangsúlyozta. A pedagógusok feladataihoz az állam miért nem adja meg a szükséges segítséget? – erre a kérdésre kereste a választ Dunai Mónika.
prilis 11-én zsúfolásig megtelt a Dózsa Mûvelõdési Ház, ahol a Pál Apostol Általános Iskola és Gimnázium tartotta a már hagyományos, anyák napjához kötõdõ családi gálamûsorát. A belépõjegyek árából az idén is azokat a diákokat fogják támogatni, akik nem tudnának részt venni az iskola nyári táborozásán. Horváthné Vincze Judit, az iskola igazgatónõje köszöntötte a vendégeket. Az alsó tagozatos osztályok léptek elõször színpadra, Noé történetét, majd népmesét adtak elõ. Õket Fodor Virág és Troszt Éva citerajátéka követte, akik elkápráztatták játékukkal a vendégeket. A Biblia évéhez kapcsolódott a negyedikesek májusi pünkösdölõje, hagyományõrzõ ruhákban, verselve, táncolva, énekelve mutatták be ezt a tavaszi ünnepünket.
Béres Orsolya és Szígyártó Bernadett fitnesz programja a Hoho-ho horgász és a csali esetét dolgozta fel, vidáman, dinamikusan. A felsõsök aerobikkal készültek erre az estére, a még nagyobbak közös tánccal, illetve általuk megálmodott jelenetekkel szórakoztattak. Kiss László ezen az estén is felejthetetlen perceket szerzett, ahogy kivételesen tiszta hangjával, saját gitárkísérettel elõadott egy Kormorándalt. Béres Ditta fitneszvilágbajnok is eljött, hogy egykori iskolájának bemutassa magas színvonalú gyakorlatát. És mivel a magyar költészetet is ünnepeltük, a negyedikesek magyar verseket szavaltak. A gálamûsor befejezõ gondolatait az iskola lelki atyjától hallhattuk: a bemutatkozó fiatalok igazi XXI. századi gyerekek, akik okosak, ügyesek, tisztelettudóak és keresztények.
Gálamûsor a pedagógusoknak MUNKATÁRSUNKTÓL kerületi pedagógiai központ idén is megrendezte az egyhetes Pedagógiai Napokat a kerületi és fõvárosi pedagógusok részére. Negyvenöt szaktárgyi és pedagógiai témájú elõadás, bemutató óra, szakmai
A
intézménylátogatás és kiállítás közül választhattak az érdeklõdõk. Zárórendezvényként április 10-én gálamûsort szerveztek, amelyen a 6-14 éves korosztály számára meghirdetett kerületi kulturális versenyein 1. helyezést elért tanulók produkcióit láthatta a közönség.
A gálán megjelent Dombóvári Csaba alpolgármester is. A közönség lelkes tapssal jutalmazta az ifjú tehetségek vers- és prózamondó, népdaléneklési, valamint szépkiejtési és szépolvasási versenyeken már bizonyítottan kiváA Bibilia évéhez kapcsolódott a gyerekek pünkösdölõje ló mûsorát.
HIRDETÉSFELVÉTEL már a Célpont ingatlan irodában is! 1173. Budapest, Pesti ut 156. Tel/fax:061-2562144 Mob:0630/546-3362,
[email protected]
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 9
9
O K TA T Á S
2008. ÁPRILIS 24.
Hogy a rovásírás fennmaradjon... Regionális kárpát-medencei verseny a Zrínyi Miklós Általános Iskolában SZAKÁCS ZSUZSA Zrínyi Miklós Általános Iskola és a Forrai Sándor Rovásíró Kör egész napos ünnepet varázsolt a rovásírás tiszteletére április 5-én, az immár hagyományosnak mondható Regionális Kárpát-medencei rovásíró verseny megrendezésekor. Petrõczy Tibor igazgató köszöntötte az ország különbözõ pontjairól érkezõ versenyzõket, a felkészítõ tanárokat és a szép számban megjelent érdeklõdõket. Az önkormányzat képviseletében tiszteletét tette a versenyen Dombóvári Csaba alpolgármester, Virág Mihály és Lázár Attila képviselõk. Utóbbi, mint a verseny fõvédnöke megnyitó beszédében hangsúlyozta: „A rovásírás emlékei bizonyítják, hogy a magyarok elõdei, a szkíták-hunok-pártusok-
A
A rovásírás mellett egész napos hagyományõrzõ foglalkozások várták a gyerekeket
avarok között mindenki írástudó volt, a pásztorgyerekektõl az uralkodókig. A székely rovásírás eredete sok ezer évre nyúlik vissza, a magyar mûveltség egyik legrégibb, ma is élõ emléke. Az 1700-as években erdélyi iskolákban még tanították
ezt az írásmódot, s a XIX. század végén is találkoztak pásztorral, aki a juhait a pásztorbotra rótt számokkal tartotta nyilván.” Az eseményre Fridrich Klára is ellátogatott, akinek számos könyve és tanulmánya segíti a rovásírás iránt érdeklõ-
dõket. A köszöntõk után a Keresztúr Tánccsoport adta meg az alaphangulatot a versennyel egyidejûleg zajló hagyományõrzõ rendezvénynek, amelyen kézmûves-foglalkozások, kiállítások, könyvbemutató, nemezelés, fonás, szövés, gyöngy-
fûzés, textilfestés, kovácsolás, hangszerkészítés, fazekasság, kürtöskalács-készítés szerepelt a programban. A Baranta Hagyományõrzõ Társulat tagjai az iskola udvarán õsmagyar kultúrákat mutattak be. Az aulában Moldován Mihály fotómûvész Erdély címû fotókiállítása nyílt meg. Az ünnepélyes eredményhirdetésen Lázár Attila adta át az okleveleket. Az alsó tagozatosoknál elsõ helyen Csomor Anna végzett (Zrínyi), 2. Csikós Klaudia, 3. Dalos Máté; a felsõ tagozatosoknál: 1. Vörös Kincsõ (XVI. kerületi Móra), 2. Dombóvári Anna Lilla, 3. Vettró Nikolett; középiskolások: 1. Nagy-Baló Zsuzsanna (II. kerület), 2. Kápolnai Zsombor, 3. Harkányi Izabella. Az országos döntõt júniusban rendezik majd meg.
Helyesírásból versenyeztek KILI TAMÁS Szabadság Sugárúti Általános Iskola 12. alkalommal rendezte meg a Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei Helyesírási Verseny fovárosi fordulóját április 5-én. Az ünnepségen megjelent Dombóvári Csaba alpolgármester, a díjakat Jurecz Emil, az iskola igazgatója, Antalné Szabó Ágnes, az ELTE tanára, Riz Levente polgármester, valamint Dunai Mónika oktatási tanácsnok és Virág Mihály önkormányzati képviselõ adta át. Antalné Szabó Ágnes: Írás - Kultúra -
A
felelõsség címû kiadványa képezte a verseny anyagát, a diákok tollbamondást írtak és feladatlapokat töltöttek ki. A megmérettetésen mind a huszonhárom kerület képviseltette magát. A kerületek közti vetélkedõt a III. kerület csapata nyerte 379 ponttal, Rákosmente csapata 337,5 pontot szerzett. Az egyéni versenyben sajnos egy XVII. kerületi versenyzõ sem jutott be az elsõ három közé, pedig a résztvevõk túlnyomó többsége - köztük a kerületiek is - több mint 90 százalékos eredményt produkáltak, és
sok esetben csak egyegy vesszõ hiánya döntött a helyezésekrõl. Szakály Emese, a Kõrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium 5. évfolyamos tanulója - mint Rákosmente legeredményesebb versenyzõje - Területi Képviselõi Különdíjban részesült, felkészítõ tanára Szalkai Ildikó volt. A versenyt támogatta többek közt Rákosmente önkormányzata, Dunai Mónika és Virág Mihály önkormányzati képviselõk, a Nemzeti Tankönyvkiadó Kft., a Kossuth Könyvkiadó Kft. és a Mûszaki Könyvkiadó Kft.
Vandálok megrongálták II. János Pál pápa szobrát. Ezt hétfõn észlelték, a rendõrség megkezte a nyomozást. Horváth Tamás alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat helyreállíttatja a mûalkotást.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 10
10
Hírhozó
HIRDETÉS
Május 1-2-3-án Virágbontó Tavaszfesztivál a HOME CENTERNÉL Óriási akciók kedvezményes vásár az ILEX STANDJÁN
TERMÉKEK Szerszámok
Fûnyírók
Kerti tavak
SUBSTRAL AKCIÓ, ANYÁKNAPI VIRÁGVÁSÁR Május 3-án INGYENES TANFOLYAMOT TARTUNK: 10 órakor: Tóépítés gyakorlati tudnivalói 14 órakor Öntözõrendszer tervezése, építése Jelentkezni: árudánkban ill. elérhetõségeinken Kerttervezés, kertépítés, 0ntözõ rendszerek tervezése, kivitelezése, forgalmazása!
Nyitva tartás: hétfõtõl péntekig 8-17, szombaton 8-15, vasárnap 8-13
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 11
11
KÖZÉLET
2008. ÁPRILIS 24.
Vállalkozók fóruma Újítsuk meg közösen Keresztúr köztereit
Civil szervezetek a rendezési szabályzatról
SZAKÁCS ZSUZSA
TORKOS MATILD
arschalkó Tamásné, az önkormányzat vállalkozásfejlesztési tanácsnoka nyitotta meg azt a fórumot április 15-én, amelyre Riz Levente polgármester hívta kerületünk vállalkozóit, hogy ismertesse a városközpont és a kerület átfogó fejlesztési tervét, valamint az európai uniós pályázati lehetõségeket. A polgármester kifejtette, az este legfõbb céljának azt tartja, hogy a kerület vállalkozói megismerjék ezeket a leendõ beruházásokat, majd kérte, mondják el véleményüket, kérdéseiket, mérjék fel lehetõségeiket, hogyan tudnának bekapcsolódni, résztvenni ezekben a fejlesztésekben. 2006 õszén határozta el az önkormányzat, hogy uniós pályázatot nyújt be a városközpont, illetve Rákoskeresztúr közterületeinek a felújítására. A tervben szerepel a BKVvégállomás helyén fõtér kialakítása, új szolgáltatóház építése, a Népkert megújítása, valamint a Pesti út mindkét oldalán sétány létrehozása. Ezek-
készülõ kerületi szabályozási tervrõl kaptak tájékoztatást Bolberitz Henriktõl, Rákosmente fõépítészétõl és a tervet készítõ szakemberektõl a kerületi civil szervezetek április 16-án a polgármesteri hivatal tárgyalótermében. A Dunai Mónika tanácsnok által összehívott civil fórum résztvevõi a fõépítész elõadása után kérdéseket is feltehettek az L4-es besorolású kertvárosi övezetekre készített új szabályozási tervvel kapcsolatban. Buzsáki Ákosné a rákoshegyi bányapark területére vonatkozó rendezési terv hiányára hívta fel a figyelmet, amely lehetetlenné teszi a sportcélú fejlesztési beruházásokat. Fejér Gyula mûszaki tanácsnok elmondta, hogy a szabályozási terv készítése már folyamatban van. Szelepcsényi Sándor, a Rákoskerti Polgári Kör vezetõjének adott válaszból kiderült, hogy a tíz éve fennálló, korábban engedély nélkül épült építményeket – a törvényi rendelkezés miatt – már nem lehet elbonttatni.
M
A
Riz Levente ismertette a vállalkozókkal a városközpont és a kerület fejlesztési tervét
nek a tervezése a képviselõk, a rákosmenti civil szervezetek, helyi lakosok és helyi vállalkozók bevonásával, együttmûködésével történik. Az érintett területen élõk véleményét kérdõíves felmérés alapján vették figyelembe. Az engedélyezési tervek a Népkert közparkká történõ fejlesztésére, a Csárdás játszótér megújítására, a Polgármesteri Hivatal akadálymentesítésére és energetikai korszerûsítésére már rendelkezésre állnak. Az építészeti megvalósíthatósági tanulmány elké-
szítése a közterületek rendezésére folyamatban van. Balog Melinda, a polgármesteri iroda referense ismertette az uniós pályázati lehetõségeket kis- és középvállalkozások számára. Idén a mikró és kisvállalkozások technológiai fejlesztésekre pályázhatnak, jelezte, hogy az önkormányzatban mûködõ EU Programiroda segítséget, tájékoztatást nyújt a vállalkozóknak a pályázatok elõkészítése kapcsán. A tájékoztató után Riz Levente beszámolt további pályázataikról, amelyek között szere-
pel Rákoscsaba fõtérrehabilitációja, kerékpárút-építés, iskolafejlesztési pályázatok, bölcsõdeépítési pályázat, amire nagy szüksége van kerületünknek, hisz jelenleg is 120-an várnak férõhelyre. A fórum második felében – mintegy két órán keresztül - kérdések hangzottak el, amelyekre a polgármester válaszolt. Ezek között szerepelt az elõvárosi vasút, skanzen kialakítása régi keresztúri házakból, faültetés, buszsáv kialakítása, tömegközlekedés fejlesztése és számos más aktuális kérdés, kérés.
FAFELDOLGOZÓ-TELEP A 31-es út 29-es szelvényében Maglód és Mende között. Mobil: 06-20-330-8426, Fax: 06-29-325-420 tulajdonos: Oláh József Maglód Bercsényi u.25.
Tûzifa Akác és tölgy tûzifa korrekt kiszolgálással és fuvarvállalással. Kuglizott állapotban 2200 Ft/q Hasított formában 2400 Ft/q Olcsó aprított akác szélhulladék Füstöléshez akác fûrészpor és zsákos kicsomagolású kandallófa állandóan kapható.
Akác fûrészelt és kérgezett áru Rusztikus kerítésdeszkák, kérgezett, fûrészelt oszlopok, karók, stégek, aknafedelek, kertépítõ és játékkészítõ alapanyagok. Olcsó dúcés karámoszlopok termelõi áron kaphatók, illetve rendelhetõk. Konténeres sitt- és szemétszállítás 06-20-932-7788
REISSER-mintabolt Minõségi csavarok, Kötõelemek, szerszámok. Nyitva: H-P: 8-17, SZ: 8-12 1172 Budapest, Gyöngytyúk u. 33. Tel/fax: 257-8156
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 12
12
Hírhozó
K U LT Ú R A
Költészet napja a Kalákával Tengerecki Pál és Kosztolányi egy színpadon a Dózsában SZAKÁCS ZSUZSA z idén talán nálunk, Rákosmentén ünnepelték leghamarabb a költészet napját, már április 6-án a Kaláka együttes közös verselésre hívta kerületünk felnõtt és gyermek lakosságát a Dózsa Mûvelõdési Házba, aminek anyagi támogatását Dombóvári Csaba alpolgármester biztosította. Jó ötletnek bizonyult ez a családi együtt ünneplés, hisz a költészet és a zene képes arra, hogy megszólítson, és magával ragadjon minden korosztályt. A Kaláka együttes immár hosszú évek óta rendszeres vendége kerületünknek, így a színházteremben helyet foglaló anyukák és apukák, akik kisgyerekeiket hozták el erre a verses, zenés délutánra, régi ismerõsként
A
A Kaláka együttes most is sikert aratott nagy költõink megzenésített verseivel
hallgatták a négytagú zenekar költészet napi mûsorát. Az együttesbõl Gryllus Dániel emlékezett meg József Attiláról, a XX. század egyik legjelentõsebb költõjérõl, akinek születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját, im-
már 1964 óta. Életmûve szerves része a magyar kultúrának, költészete nemcsak saját kora, hanem az egész század alapkérdéseit felölelte. Költészete a mai napig képes megszólítani bennünket. A mûsor Tamkó Sirató Károly – József Attila
kortársa – kedves, játékos gyermekversével, a Tengerecki Pállal kezdõdött, amit együtt énekeltek a zenekarral nagymamák, nagypapák, anyukák, apukák és a gyerekek egyaránt. Már megszoktuk, hogy a Kaláka-koncerteknek a gyerekek mindig ak-
tív résztvevõi, így volt ez most is, és szinte észrevétlenül megismerkedtek a koboz, a doromb, az ukulele, a kalimba és még sok más, amúgy igen furcsa nevû, hangzású és kinézetû hangszerrel. Becze Gábor, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos és Radványi Balázs – a zenekar tagjai – sok sok évvel ezelõtt a Lórántffy zenei általános iskolában a Kodály-módszer alapján tanultak, és ennek a zenei nevelésnek a mai napig tudatos használói õk. A mûsor majd másfél órájában többek között hallhattuk Kosztolányi Dezsõ, Kányádi Sándor, József Attila, Weöres Sándor, Szabó Lõrinc és Csokonai Vitéz Mihály megzenésített verseit, amelyet együtt énekelték, tapsolták a színháztermet megtöltõ gyerekek, felnõttek egyaránt.
Dombóvári Csaba fotói a Közép-Európai Egyetem TORKOS MATILD õ és kereszt címmel fotókiállítás nyílt a Belvárosban, a Közép-Európai Egyetemen Dombóvári Csaba alpolgármester képeibõl április 8-án. A kiállítást Klaniczay Gábor történész, egyetemi tanár nyitotta meg. Klaniczay Gábor elmondta, hogy Dombóvári Csaba az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen a tanítványa volt, és emlékszik arra, hogy Dombóvári Csabában volt valami nagyon határozott szeretet a középkori történelem iránt, amit nagyon
K
A katedrálisokról készült képeken látszik, alkotójuk szereti a középkori történelmet
ritkán lehet tapasztalni. Ez a szeretet volt az oka, hogy rá lehetett venni, az egyetem befejezése után több évig az egyetemi könyvtárban dolgozzon, ahol a könyvek szeretete mellett a középkori törté-
nelemmel foglalkozott. Késõbb elsodorta Dombóvári Csabát az egyetemrõl az élet, és most örömmel állapította meg, hogy ez a középkor iránti érdeklõdése megmaradt a régi tanítványának és
ilyen gyümölcsöt hozott, mint ez a fotókiállítás. Klaniczay Gábor elmondta, hogy gimnazista diákként elsõ külföldi útját úgy tervezte meg, hogy a katedrálistól katedrálisig utazott,
ezért meg tudja érteni Dombóvári Csabát, aki évtizedekkel késõbb 2006 õszén hasonló utat járt végig a kiállított képek alapján, hogy megörökítse ezeket a középkori francia katedrálisokat. Dombóvári Csaba összesen 1600 képet készített, ezekbõl válogatta ki a kiállítás anyagát. Dombóvári Csabát a ritmus ragadta meg a katedrálisokon, amit – ma már ritkaságszámba menõ módon - feketefehérben dokumentál, szinte archaikus módon. A képekhez a kísérõ szöveget Sághy Marianne írta.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 13
2008. ÁPRILIS 24.
K U LT U R Á L I S
Dózsa Mûvelõdési Ház (Pesti út 113., tel.: 256-4626, www.dozsamuvelodesihaz.hu) Április 21.-május 5. A Laborcz Ferenc Általános Iskola tanulóinak rajzkiállítása a Ballonyi galériában. ÁprIlis 27. 20.00 Jazzpresso: Olamar - Concerto Jazzenesance. A Tavaszi Fesztivál koncertjének kerületi elõadása. Színháztermi koncert! Belépõ: 800 Ft Május 5. 19.00 Zorán-koncert. A 2008-as tavaszi turné állomása. Május 6. 18.00 A Dózsa MH FESTÕISKOLÁJÁNAK éves bemutatkozó kiállításának megnyitója. A tárlat május 22-ig látogatható.
Rákoshegyi Közösségi Ház (Podmaniczky Zsuzsanna utca 3. Tel/fax: 258-3394) Április 26. „A gyümölcsfák elballagnak” címmel Ballonyi László és Ballonyi Pál Margit könyvének bemutató estje. Az est házigazdája: Rõthler István. Közremûködnek: Jutasi Miklós és Murányi László, a Bartók Béla zeneiskola mûvésztanárai, Kántor Judit színésznõ, Bácsatyai Gergõ színmûvész, valamint Ballonyi Fanni. Az irodalmi estet követõen a Rákoshegyi Közösségi Házban kiállítás nyílik Ballonyi László és Ballonyi Pál Margit alkotásaiból. A kiállítás május 14-ig tekinthetõ meg. Az új könyv a közösségi házban megvásárolható, amelyet B. Pál Margit a helyszínen dedikál.
AJÁNLÓ
13
Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház (Hõsök tere 9. Tel.: 256-0267) www.csekohaz.hu Április 26-án 19-23 óráig NOSZTALGIA EST - SHADOWS KLUB Játszik a The Shadow Hungary Band együttes. Belépõdíj: 1200 Ft Április 26. 15.00 TAVASZI NÓTADÉLUTÁN. Belépõ: 1100 Ft Május 5-10. Születés Hete. Május 7. 10.00 és 11.00 Vár a zenevár Május 9. 14 órakor Ötletkuckó - Csuhébaba-készítés Rákosligeti Majális Május 31. 10-23 óráig, a ligeti sportpályán a XV. utcában 10.00 Sakkverseny a 16.00 Huzella Péter gyermekMûvelõdési Házban mûsora 10.00 Tintaló Társulás: Nem 17.00 Jamie Winchester és akarok többé boszorkány lenni Hrutka Róbert - A IV. Országos 19.00 Akrobatikus rock'n'roll Gyermekszínházi Szemle fõdíés Hip-Hop bemutató jas gyermekszínházi elõadása 20.00 Utcabál - Zenél a Party 11.00 Kolompos táncház Dance zenekar 14.00 Zsadon Andrea és Egész nap kirakodóvásár, Szolnoky Tibor operettmûsora kisvidámpark, játék, büfé. A 15.00 Varázslóiskola belépés díjtalan!
Rákoshegyi Bartók Zeneház (Hunyadi utca 50. Tel.: 257-1828) www.bartokzenehaz.hu
Rákoscsabai Közösségi Ház (Péceli út 222. Tel.: 256-9526) www.rakoscsaba.hu Április 8-tól május 2-ig Gyerek fotópályázat kiállítás A XVII. Kerületi Pedagógiai Központ földrajz-biológia-média munkaközössége fotópályázatot hirdetett a 7-8. osztályos tanulók részére az alábbi kategóriákban: I. Táj, élettelen természet II. Hazánk természetes élõvilága III. Ember és mozgás. A kerületi pedagógiai napok alkalmából a legjobb pályamunkákat kiállították. A tárlatok hét végén csak elõzetes bejelentkezéssel látogathatóak! Április 27. 18.00 Tavaszi „Mozart” koncert - A Rotunda Énekegyüttes koncertje a Nepomuki Szent János-templomban (Péceli út 229.) Fellépõk: Váradi Zita - szoprán; Takács Zsuzsanna - alt; Komáromi Márton - tenor; Korpás Ferenc - basszus énekmûvészek; Rotunda Énekegyüttes; Concerto Filharmónia Zenekar Vezényel: Balogh Lázár. Mûvészeti vezetõ: Tóthné Mózer Annamária
Erdõs Renée Ház (Báthory utca 31. Tel.: 256-6062)
Az állandó helytörténeti, néprajzi kiállítás mellett május 25-ig a MAT XVII. Egyesület „XXI. századi reneszánsz” címû képzõmûvészeti kiállítása látogatható. Május 17. 18.00 a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében rendezendõ Múzeumok majálisán idén is részt vesz az Erdõs Renée Ház. Sátrunkban bemutatkozik a Csekovszky Árpád kiállítóház és a Rákoshegyi Bartók Béla Zeneház is. Kiállítással, kézmûvesfoglalkozással várják a látogatókat. A múzeumkert szombaton és vasárnap 10-tõl 18 óráig tart nyitva.
Április 26. 19.00 Frideczky Katalin és Büki Mátyás kamaraestje. Mûsor: 1.rész: Prokofjev: 5 Melódia Op.35 Ravel: G-dur szonáta 2.rész: R. Strauss: Esz-dur szonáta Op.18. Belépojegy: 1000 Ft Április 28. Kacsoh Pongrác: János vitéz Belépõjegy: gyerekeknek 600 Ft, felnõtteknek 800 Ft Május 5. 15.00 S. Prokofjev: Péter és a farkas zenés mese kicsiknek és nagyiknak. Belépõjegy: gyerekeknek 600 Ft, felnõtteknek 800 Ft.
Rákoskerti Mûvelõdési Ház (Rákoskert sugárút 66. Tel.: 257-4498) www.kertiklub.hu Április 24. 9-13 óráig: Rákoskerti bolhapiac Április 27. 19.00: Szakonyi Károly Adáshiba - az Ascher Oszkár Színház elõadása Április 27. 14.30-22.30 óráig: MAJÁLIS a rákoskerti Vida-dombon Részletes program: az 17. oldalon! Május 9. 14-19 óráig. Sminktanfolyam. Gyermekjóga 6-12 éves gyerekeknek: szerdánként 16-17 óráig. Dominó - Játékos készségfejlesztõ foglalkozások felsõ tagozatosoknak és középiskolásoknak: szombatonként 14-16 óráig.
Gózon Gyula Kamaraszínház (XV. utca 23. Tel.: 253-0380) www.gozon.hu Április 24. 19.00 Éjszaka a nappal anyja (Domján Edit bérlet 3. elõadás, jegyek válthatók)
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 14
14
Hírhozó
ZÖLDOLDAL
Kiszáradt a Merzse-mocsár Az önkormányzat tárgyalásokat folytat a fõvárossal a vízutánpótlásról MUNKATÁRSUNKTÓL an Rákosmentén egy kis sziget, ahol még ma is sajátos mocsárréti életközösség talál otthonra. Ez a Merzse-mocsár, Rákoshegytõl keletre, Rákoskert és a Ferihegyi repülõtér között, Budapest keleti határánál. Természetvédelmi terület, Budapest Fõváros Tanácsa még 1977-ben nyilvánította védetté. A ’90-es években a fõváros – a kiszáradás veszélye miatt – a közelben három fúrt kutat mélyített, s gondoskodott a hiányzó víz pótlásáról. Tavaly nyárig nagy víztükör fogadta
FOTÓ: FEJÉR GYULA
V
1997-ben még víztükör fogadta a látogatókat
Napjainkra a madárles melletti tó kiszáradt
az odalátogatókat (nem csak az embereket, hanem a vonuló és honos madarakat, az ott élõ teknõsöket, halakat, kétéltûeket is). A vízutánpótlás lehetséges módjainak vizsgálatára, a vízpót-
võ természetvédelmi terület állapotát, ezért tárgyalást folytatott a fõváros önkormányzattal, hogy ameddig a természetes vízutánpótlás nem megoldott, addig a mesterséges változat mûködjön. Legyen
lás nélküli helyzet elemzésére a fõvárosi önkormányzat tavaly nyáron a szivattyúkat leállíttatta. Azóta a madárles melletti tó kiszáradt. Rákosmente önkormányzata fontosnak tartja a területén lé-
Tanárok, szülõk és diákok közösen szépítették iskolájukat SZAKÁCS ZSUZSA szülõi közösség április 5-én családi szépítõ hét végére hívta a tenni akarókat a Pál Apostol Iskolába, ahol 110 szülõ és 120 tanuló jelent meg. Az osztálytermeket kifestették és kitakarították. A tornateremben ezen-
A
túl röplabdázhatnak is majd a tanulók, miután egy szülõi felajánlás lehetõvé tette a röplabdapálya kialakítását. A Pesti úti kerítés lábazata új burkolatot kapott, és a bejárati kapu is megszépült. A belsõ udvaron új padokat állítottak fel, és átfestették a régi fajátékokat. Fákat és virágo-
A takarításból mindenki kivette a részét
kat is ültettek. A Cinkotai út határolta részen tereprendezés folyt, az itt összegyûjtött szemetet zsákokba, konténerekbe tették a diákok, amit az önkormányzat biztosított. Eközben a kondérban fõtt a gulyás. Nagy Tiborné, a szülõi közösség elnöke elmondta, a szülõk a közös pozitív élmény hatására egy közösséggé kovácsolódtak. Azáltal, hogy együtt megpróbáltak valamit tenni, annak érdekében, hogy gyermekeik iskolája szebb, barátságosabb legyen, nem csak egy esztétikai élménnyel gazdagodtak, hanem igazi, emberi kapcsolatokat hoztak létre.
nyílt víz a Merzse-mocsár területén. Reméljük, hogy hamarosan olyan fényképet közölhetünk az újságban, amelyen a víztükör csillog, nem a száraz nádas a képkitöltõ motívum…
Gazdasarok Szita András mezõgazdasági tanácsai
Egyre többen gondoljuk úgy, hogy a természet, benne az ember kilátásai a legenyhébben szólva sem rózsásak. Az ember és környezete igen nagy bajban van. A köz- és a magánvagyon a környezet tisztelete mellett is gyarapítható. Megélhetõ az emberi élet egy általános emberi erkölcs vezérlete mellett is, amelynek középpontjában a másik ember és a mások érdekeinek tisztelete áll, s eközben sem torpan meg a haladás, ha mond ez még valamit a ma emberének. Kétségtelen, hogy az eszményt, a célt újra kell fogalmazni, vagy visszanyúlni a régiekhez, ám ettõl sem eredménytelen, sem unalmas nem lesz a világ. Viszont biztos, hogy jobb, élhetõbb és igazságosabb lesz. Látszólag kissé messze rugaszkodtunk a gazdálkodástól, az élõ és élettelen környezet megóvásától, a természet és táj védelmétõl. Hogy idáig jutottunk, ebben munka volt, s még sokkal több munka lesz abban, ha egyszer ebbõl kilábalunk. Szûkebb pátriánk Rákosmente. Mi itt tehetünk valamit azért, hogy ne lepjen el bennünket a szemét, hogy arra alkalmas hulladékainkat újrahasznosítsuk, visszavezessük a természet nagy körforgásába, hogy felszámoljuk a minket körülvevõ parlagterületeket, hogy ott és kertjeinkben gaz helyett újra tiszta, egészséges élelmiszereket állítsunk elõ. Ebben legyünk partnerek. Mindezek megvitatására várom Önöket tanácsadói fogadóóráimon, a rákoskeresztúri piacon péntekenként 10 és 12 óra között.
Várjuk környezetvédelmet érintõ észrevételeiket, javaslataikat:
[email protected]
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
2008. ÁPRILIS 24.
Page 15
Konferencia a jövõért A Támasz-Pont Alapítvány lakóotthonokat hozna létre SZAKÁCS ZSUZSA rákosligeti Móra Ferenc Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szülõkonferenciát tartott április 16-án, ahová meghívták az érintett szülõket, szakembereket egyaránt. Riz Levente polgármester, mint a konferencia fõvédnöke volt jelen. Az alapítvány elnöke, Beloberk Erika megnyitójában ismertette a Támasz-Pont létrejöttét, amely a Móra Ferenc Általános Iskola támogatásával valósult meg. Fõ célja, hogy az iskolából kikerülõ, bizonytalan jövõ elõtt álló, értelmileg sérült fiatalok útját egyengesse, és megteremtse számukra a lehetõséget az önálló életre. Az alapítványi dolgozók nagy álma egy lakóotthon
A
létrehozása, ahol valóban önálló életet élhetnének a felnõtt korba lépõ növendékeik. Amíg iskolába járnak, biztosított a fejlõdés, de amint befejezik, a családoknak sokszor súlyosabb problémákkal kell megküzdeniük, mint a kezdeti idõszakban. Nincs biztosítva további fejlõdésük, a megszerzett tudás szinten tartása, illetve a szakképzés elsajátítása. Ezeknek a sérült embereknek a munkavállalás
és az ezáltal megtapasztalt sikerélmény lételemük lenne. Sajnos nem egy példa mutatja, hogy a megfelelõ közösség hiánya súlyosan visszaveti õket szellemileg. Riz Levente megnyitó beszédében szólt a szülõkhöz és az alapítvány munkatársaihoz, s biztosított mindenkit, hogy az önkormányzat is kiemelten figyeli és kezeli a Támasz-Pont Alapítvány által képviselt célokat. Az alapít-
vány pár hete megkereste a Polgármesteri Hivatalt, hogy támogassák és segítsék abban, hogy létre tudjon hozni egy lakóotthont. Az önkormányzat kinézett egy rákosligeti telket, ahol megvalósulhatna a mindenki által fontosnak tartott lakóotthon. Károly Sára pszichológus elõadása a hogyan továbbról, a felnõtté válásról erõt adott a további út megtételéhez. Arra kérte a szülõket, ne legyenek bizalmatlanok a szakemberekkel szemben, merjenek õk is boldogok lenni, nem szabad mártírrá válniuk. A lakóotthonok létrehozását elsõrendû feladatnak érzi, a szakemberek ideális körülmények között tudnának védelmet nyújtani a rászoruló fiataloknak, akik megtanulnák az ember igazi értékét.
A Születés Hete a Csekovszkyban Ranschburg Jenõ pszichológussal SZAKÁCS ZSUZSA ásodik éve ad otthont a Csekovszky Árpád Mûvelõdési Ház a Születés hete országos szakmai és kulturális kerületi rendezvénysorozatnak, amely az anyák napjához kötõdik. A Születés Hetének fõ célkitûzése, segítse a kismamákat és családjukat abban, hogy közösen felkészülve, méltó módon váljanak a szülés és a születés részesévé. Ez az országos esemény hatodik éve hirdeti, hogy a várandós-
M
15
EGÉSZSÉGÜGY – SZOCIÁLIS
ság ideje ne szorongással és bizonytalansággal teli idõszak legyen. A programsorozat május 5-én interaktív elõadással kezdõdik, lesz intimtorna, Szederkényi Katalin a homeopátia alkalmazásáról a várandósság és a szülés ideje alatt, valamint a homeopátiás házipatikáról fog elõadást tartani. A mûvelõdési ház a zárónap délutánján különös odafigyeléssel várja majd a családokat, a büfében bioétel, bioital fogadja majd az egészségesen inni, illet-
ve étkezni vágyókat, lesz sminkelési és szépségápolási tanácsadás, valamint baba-mama szoba. A kamarateremben az anyatejes táplálásról láthatnak filmvetítést a kismamák, majd Fekete Katalin babamasszázs bemutatóján az érintés mûvészetébe nyerhetnek bepillantást. Ugyanitt Pam England, amerikai bába rövid rajzfilmjében mesébe illõen ábrázolja az epidurállal történõ vajúdás valódi és tipikus gyakorlatát. A leendõ édesapák is kapnak hasznos útmutatásokat
arra vonatkozóan, hogy miként tudnak majd segíteni párjuknak a vajúdáskor, illetve a szülõszobán. Várják azokat a családokat is, ahol már a második, illetve a harmadik gyermeküket várják, hisz a ház vendége lesz Ranschburg Jenõ pszichológus lesz, aki a kistestvér érkezésérõl, az idõsebb testvér nevelõi szerepérõl, testvérféltékenységrõl és ennek lehetséges okairól fog beszélgetéssel egybekötött elõadást tartani az érdeklõdõ szülõknek, nagyszülõknek.
Lehet, hogy ön is cukorbeteg? 2-es típusú cukorbetegség alattomos, az emberi szervezet szinte minden területét érintõ betegség. Az emelkedett vércukorszint korai felismerése lehetõséget ad arra, hogy megelõzhessük, illetve csökkenthessük kialakulásának kockázatát. A cukorbetegség felismerésére kérdéssorozatot állítottak össze, a teszt a Cukorbeteg Ügyeleten kitölthetõ (minden hónap elsõ három keddjén 9-12 óra között, cím: Pesti út 167. 1 emelet – Fuchs-kastély). A kérdésekre adott válaszokat megbeszélik a jeletkezõkkel, megmérik vércukrukat, vérnyomásukat, és tanácsot adnak a további életvitelhez a Cukorbeteg Ügyelet munkatársai. A tesztkérdések nem csak a cukorbetegségekre utalhatnak, hiszen más jellegû problémáknak is lehetnek hasonló tünetei. Akik meg szeretnének gyõzõdni egészségi állapotukról, keressék fel a Cukorbeteg Ügyelet! A további információkat Vargáné Herczeg Máriától, a RÁCUK elnökétõl lehet megtudni a 06-70-342-9148 -as telefonszámon.
A
HELYESBÍTÉS Elõzõ számunkban a Tavaszköszöntõ a Felvidékrõl címmel tudósítást adtunk Jacsmenyik József festõmûvész Útjaim címû kiállításának megnyitásáról. A tudósítás Arany Erzsébet mûvészettörténész megnyitó beszéde alapján készült. Sajnálatos módon Arany Erzsébet mûvészettörténész neve a cikkbõl véletlenül törlésre került. Arany Erzsébettõl elnézést kérünk.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 16
16
Hírhozó
S P O RT
2008 perc az olimpiáért a Sugár suliban „A kijutás az olimpiára már önmagában hatalmas élmény” HORVÁTH TIBOR Szabadság Sugárút Általános Iskola egyhetes rendezvénysorozatot tartott 2008 perc az olimpiáért címmel április 1418. között. Az olimpiai lángot Riz Levente polgármester gyújtotta meg. Április 14-én Kovács István ökölvívó, Atlanta aranyérmese volt a vendég, aki tizennégy évesen kezdett versenyszerûen bokszolni. Nyolc évvel késõbb már a barcelonai ötkarikás játékokon öklözött és a bronzéremig jutott. Koko szerint az olimpia az emberiség legcsodálatosabb találmánya. Nem érezte úgy, hogy bármirõl is le kellett volna mondania, csak köszönettel tartozik a sportnak. A közgazdász diplomás sportoló a boksztól a mai napig nem szakadt el, mûsort vezet a Sportklubon, és beszélgetõs mûsora megy „Esti mese” címmel a Lánchíd Rádióban. Másnap Magyar Zoltán látogatott el az iskolába. A „Magyar vándor” feltalálója kilencévesen kezdett tornázni. A világversenyekre 7-8 órás napi edzéssel készült. A haránthelyzeti vándorlás, ami a Magyar vándor lényege, óriási erõfeszítést igényelt, mert az akkori szeren hatalmasat kellett lengeni, hogy be ne verje az ember a lábát a kápába. Kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és Európa-bajnokunk szívében is külön helyet foglal el az olimpia. Az 1976-os montreali olimpiai arany megvál-
A
Az olimpiai lángot Riz Levente polgármester gyújtotta meg
toztatta az életét. A lólengés koronázatlan királya az aranyérmek rejtelmébe is beavatta a közönséget: minden érem ezüstbõl készül, az aranyérmen aranya bronzérmen bronzfújás van. Kétszeres olimpiai bajnokunk állatorvosként dolgozott húsz éven át. Jelenleg a Magyar Atlétikai Szövetség alelnöke és marketingvezetõje. Április 16-án Kovács Antal olimpiai bajnok és Hadfi Dániel Európabajnok cselgáncsozó volt a vendég. Barcelona bajnoka tízévesen kezdett dzsúdózni és kétszer ennyi volt, amikor kijutott az 1992-es olimpiára. Az itteni diadal hitet és tartást adott neki a hétköznapokban. „Szerencse is kellett a sikerhez, hiszen Hajtós Bertalannak ugyanez nem adatott meg, holott õ legalább annyira megérdemelte volna.” A magyar cselgáncs 10. Európa-bajnoki címét begyûjtõ Hadfi Dániel szerint is óriási lemondással jár az ilyen szintû sportolás. 26 éves élsportolónk is fontosnak tartja a to-
vábbtanulást, hiszen az élsportot nem lehet sokáig ûzni. Kovács Antal saját szakdolgozatát egy edzõtáborban írta meg… A negyedik napon a labdarúgásé volt a fõszerep. Április 17-én kora délután élõ legendák érkeztek a Sugár suli tornatermébe: Fenyvesi Máté, Kû Lajos és Varga Zoltán. Kû Lajos el volt ragadtatva a 2008 perc megszervezésétõl. Hangsúlyozta, hogy az õ gyermekkorában még mindenki imádta a focit, élete két legfontosabb színtere a templom és a grund volt. Kû Lajos nevéhez fûzõdik a Kárpát-medencei Összmagyar
Bajnokság útnak indítása. „Így legalább nekünk sportolóknak sikerült egyesíteni Szent István országát. Mi nem csupán futballistákat nevelünk, hanem patriótákat, nemzetféltõ embereket.” – tette hozzá. A legnagyobb élménye magyar válogatottként a románok elleni meccs volt Bukarestben 1972-ben, ahol 62 ezer hazai szurkoló várta, hogy végre legyõzzék a magyar válogatottat. Sosem felejti el, amikor egy erdélyi küldöttség lépett be az öltözõjükbe a mérkõzés elõtt, és lelkükre kötötte, hogy ne kapjanak ki, máskülönben nem lesz maradásuk
A rendezvénysorozat végén lufikat eregettek
az ottani magyaroknak. Az eredmény: megvertük a románokat. Miután Kû 1974ben elhagyta az országot. A Népszabadság azt hazudta 1978-ban, hogy börtönben ül, de hamar kiderült az igazság, ugyanis abban az évben az FC Bruges BEK-döntõt játszott a Liverpool ellen, amelyben Kû is játszott. Kû szerint három dolog nélkülözhetetlen egy jó játékosnál: alázat, lelkesedés és a játék szeretete. Varga Zoltán tragikusnak látta a magyar foci jelenét. „A világ elfutott mellettünk és nem csak a labdarúgásban. Elpuhult a magyar társadalom, hiányzik a gyõzni akarás az emberekbõl.” A legfontosabb útravaló a gyerekek számára, hogy legyen életcéljuk, a sportban pedig a gyõzelemre és a továbbjutásra kell összpontosítani. A Ferencváros hajdani labdarúgója szerint „Magyarországon harminc éve nosztalgiázunk csak a fociról.” Fenyvesi Máté olimpiai bajnok labdarúgónk legemlékezetesebb emlékeként a VVK megnyerését õrzi a Ferencváros játékosaként a Juventus ellen 1965-ben, amikor is az õ fejese döntött Torinóban. Mottója a következõ volt: „Akarni kell, és akkor az Isten is megsegít.” Az ötnapos sportünnepet április 18-án Schmitt Pál látogatása zárta le, aki megígérte, hogy messzire viszi ennek a fantasztikus rákoscsabai kezdeményezésnek a hírét az országban.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 17
S P O RT
2008. ÁPRILIS 24.
Beszélgetés Schmitt Pállal HORVÁTH TIBOR chmitt Pál, a MOB elnöke volt kerületünk vendége április 18-án. A Városházán tartott beszélgetés házigazdája, Riz Levente polgármester számos kerületi sportvezetõt meghívott a pekingi olimpiáról és a magyar élsportról szóló diskurzusra. Schmitt Pál beszédét egy elkeserítõ adattal indította: a magyar gyerekek 60%-a egyáltalán nem sportol, egyharmaduk túlsúlyos és fizikai problémákkal küzd már 8-10 éves korától kezdve. „A nem sportoló gyerekek általában nem tudnak magukkal mit kezdeni, holott a sport mindenre megtanítaná õket.” Ez a magyar sport borús jövõjét is elõrevetíti. A MOB elnöke szerint olyan emberek kellenének az államvezetésbe, mint Klebelsberg Kunó, a 20-as évek kultuszminisztere, akinek a sport melletti kiállása máig etalonnak számít. „Szomorú tény, hogy 1990 óta nem volt egyetlen olyan kormányunk sem, amelyik a GDP 0,2%-nál nagyobb összeget fordított volna sporttámogatásra.” Schmitt hozzátette: „A sportból származó állami bevétel évente 75 milliárd forint, míg az éves támogatás nem éri el a 40 milliárdot sem. Most akkor ki támogat kit?” A szakosztályok áprilisig egy forint álla-
S
mi támogatást sem kaptak, holott az utazási és szállásköltségeket már elõre ki kellett fizetniük. A magyar olimpiai csapat létszáma kisebb lesz, mint Athénban. Az idei játékokon 6-6-6 arany-, ezüst- és bronzéremmel lenne elégedett Schmitt Pál. A bojkottot viszont élesen elítélte, mert annak mindig csak a sportolók itták meg a levét, más célt nem ért el vele soha senki. A következõ elõadó Molnár Zoltán, a MOB ügyvezetõ igazgatója volt, aki a pekingi olimpiai fejlesztésekrõl beszélt. A kínaiak 15 milliárd dolláros fejlesztést hajtottak végre, amelynek során megépült a világ legmodernebb stadionja, új repülõteret építettek, 198 km-es metrójáratot fúrtak, ahol már üzemképesek a szerelvények, vásároltak 18 500 új autóbuszt is, 17 vadonatúj létesítményt emeltek, valamint megalkották a világ elsõ légkondicionált olimpiai faluját, ahol 10 500 versenyzõt szállásolnak majd el. Molnár Zoltán végül szót ejtett a magyar sport teljesítõképességének folyamatos visszaesésérõl, amin nincs mit csodálkozni, mert a végletekig lecsökkentették az állami sporttámogatást. „2008as olimpiai csapatunk 150-160 fõsre tehetõ, míg Athénban 219-en indultunk.”
Felhívás! Rákosmente Önkormányzatának Sporttelepén (Bakancsos u 3.) salakos teniszpálya és salakos futsalpálya bérelhetõ. Teniszpálya délelõtt 1300.-Ft/óra, délután és hét végén 1500.-Ft/óra. Futsalpálya 2500.-Ft/óra. Tel: 2561683, 06-30-504-7005.
Szivacskézilabda a Zrínyiben
17
Kispályás foci Az önkormányzat kispályás labdarúgóversenyt rendez május 1-jén és május 12-én 9 órától a Bakancsos utca 3. alatt. Nevezés a helyszínen a verseny napján 8.45-ig. Nevezési díj: 4ooo.Ft/csapat.
Sólyom Kupa
Tavaly indult a Lakóhely SE nõi szakosztályában a szivacs-kézilabdázás. Elsõként a Zrínyiben jött létre az ehhez a korosztályhoz tartozó lányok kiválasztása és képzése. A gyerekek házibajnokságon mutatták be a tudásukat. A szivacs-kézilabdázás további építése és fejlõdése érdekében Penszki Gergely edzõ nyári kézilabdatábort szervez a Zrínyiben. Képünkön a gyõztes 3.-4.-es csapat
Az önkormányzat és a Sólyom lövészklub nyílt lövészversenyt rendez május 3-án 9 órától a Vanilia utca 7. alatt. Versenyszám: nyíltirányzékú légpuska 3+10 lövés. Saját fegyver hozható, de fegyvert, lõszert, lõlapot biztosítanak. Nevezés a helyszínen.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 18
18
Hírhozó
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – 1. rész
az iparosított technológiával épült lakó- 1. Nyílászárók energia-megtakarítást épületek energiatakarékos felújításának eredményezõ felújítása vagy cseréje: támogatására a. Az épület külsõ nyílászáróinak energiamegtakarítást eredményezõ felújítása Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmenvagy cseréje a lakások legalább 90 %te Önkormányzata (továbbiakban: Önkorában, a nyílászárócseréhez kapcsolódómányzat) az Önkormányzati és Területfejan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti lesztési Miniszter (továbbiakban: Miniszrészét képezi a szakipari fal, annak cseter) által meghirdetett LFP-2008-LA-2 kódréjével együtt. Ezzel egyidejûleg a számú pályázatához kapcsolódva pályázacserélendõ, felújítandó nyílászárók esetot hirdet az iparosított technológiával tében a külsõ árnyékoló szerkezetek elépült, legalább 10 lakásos lakóépületek helyezése is támogatható, de egy adott energia-megtakarítást eredményezõ felújíhomlokzati oldalon valamennyi érintett tásának támogatására. nyílászáróra fel kell szerelni. b. A lépcsõházak és az egyéb közös fûtött A támogatási rendszer részletes szabályait helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külsõ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmennyílászáróinak energiatakarékos felújítáte Önkormányzata többször módosított, sa vagy cseréje 100%-ban. A lépcsõházi 71/2004. (XII.23.) rendelete, valamint a nyílászárók felújítása vagy cseréje eseMiniszter LFP-2008-LA-2 kódszámú pályátén a lépcsõházak hõ- és füstelvezetésézata tartalmazza. Az önkormányzat rendenek korszerûsítését is el kell végezni. lete letölthetõ az Önkormányzat A fenti III. 1. b) pontban leírt munkálatokra www.rakosmente.hu honlapjáról. csak abban az esetben lehet pályázni, ha a III. 1. a) pontban leírt munkákat a pályázó I. A támogatás célja már korábban elvégezte, vagy a jelen páA támogatás célja az iparosított technoló- lyázatban végzi el, vagy a lakások nyílászágiával épült lakóépületek energiatakarékos rói a pályázat benyújtásakor már kielégítik felújítása, illetve ezen lakóépületek, gépé- az érvényben lévõ hõtechnikai elõírásokat. szeti rendszereinek, berendezéseinek, vala- Amennyiben a pályázattal érintett lakóépümint megújuló energiafelhasználás növelé- let külsõ nyílászáróinak legalább a lakások se céljából történõ berendezések telepíté- 90%-át érintõ cseréje, energiatakarékos se. A pályázat szempontjából iparosított felújítása már korábban ezen (LA-2 végû technológiával épült lakóépületeknek tekin- kódszámon megjelölt) pályázat keretében tendõ a panel, a blokk, az alagútzsalu, az megvalósult, a fennmaradó - bizonyítottan öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb a korábbi pályázat tárgyát nem képezõ elõregyártott technológia felhasználásával nyílászárók cseréjére, energiatakarékos épült lakóépület. felújítására is lehet pályázni. II. Pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be a lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek, a lakásokra kiterjedõ, jelen pályázati felhívásban részletezett energia-megtakarítást eredményezõ felújítási munkákra. A pályázat benyújtása elõtt megkezdett beruházásokhoz, továbbá az épületben lévõ nem lakás céljára hasznosított helyiségek felújítására támogatás nem nyújtható. A pályázat kétlépcsõs, a társasházi és lakásszövetkezeti pályázatokat az Önkormányzathoz kell benyújtani. Az önkormányzati döntést követõen az önkormányzat által is támogatott pályázatokat - az önkormányzat dokumentumaival kiegészítve - a pályázó társasházak, illetve lakásszövetkezetek továbbítják a Miniszter felé. III. Támogatható tevékenységek köre A pályázatban támogatás az iparosított technológiával épített lakóépületek felújítására az alábbi, a felújítási koncepcióban indokolt, kimutatható energia-megtakarítást eredményezõ munkálatokra igényelhetõ:
2. Homlokzatok és födémek hõszigetelése: a) Az épület valamennyi homlokzatának hõszigetelése. b) Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hõszigetelése. c) Az utolsó fûtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölsõ síkjának) hõ- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetõs szerkezetu, vagy hõszigetelése és magastetõ kialakítása, amennyiben a tervezett magastetõ nem beépíthetõ kialakítású, vagy az utolsó fûtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölsõ síkjának) hõszigetelése beépítetlen magastetõ, illetve tetõfelépítmény esetében. d) Az elsõ fûtött lakószint alatti födém hõszigetelése, amennyiben az elsõ futött lakószint alatti födém fûtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik. Az egyes határolószerkezetek hõátbocsátási tényezõ értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzõinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni. Felhívjuk a pályázók/tervezõk figyel-
1
mét, hogy fenti III. 1. és III. 2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történõ anyag felhasználásra. A fenti III. 1. és III. 2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a III. 3. b) 1. pontban leírt épületszintû fûtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni. 3. Épületgépészeti rendszerek korszerûsítése, (energia-megtakarítást eredményezõ) felújítása: a) Új szellõzõrendszer kialakítása, vagy a meglévõ szellõzõ rendszerek légtechnikai és tûzbiztonsági elõírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerûsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelõvé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tûzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben mûszakilag megoldható, a szellõzõcsatorna tisztítását is kötelezõen el kell végezni. b) Meglévõ fûtési rendszerek felújítása, korszerûsítése, átalakítása: 1. Az épület (vagy a pályázat tárgyát képezõ épületrész) hõfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése. 2. A lakások hõleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése. 3. A lakások egyedi hõfogyasztásának mérésére, vagy az épület hõfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérõeszközök (hõmennyiségmérõk és/vagy költségmegosztók) beszerelése. 4. Az épület közös tulajdonát képezõ fûtési rendszer átalakítása ezen belül: a) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje; b) az egycsöves fûtési rendszer átalakítása a hõleadók elé beépített átkötõ szakaszokkal, vagy az egycsöves fûtési rendszer helyett új, kétcsöves fûtési rendszer kialakítása. 5. Kazánok, hõközpontok energiatakarékos berendezésekre történõ cseréje, valamint szükség szerint a fûtési vezeték felújítása, cseréje. 6. Hõleadók energiatakarékos berendezésekre történõ cseréje, valamint szükség szerint a fûtési vezeték felújítása, cseréje. A fenti III. 3. b) 1-6. pontjaihoz kapcsolódóan kötelezõen el kell végezni az építéssel, felújítással, átalakítással érintett, aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelõvé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tûzgátló csappantyúk beépítését.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 19
19
P Á LY Á Z A T
2008. ÁPRILIS 24.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – 2. rész c) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerûsítése, energiatakarékos berendezésekre történõ cseréje, ezzel egyidejûleg kötelezõen elvégzendõ az aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelõvé tétele, lezárása, aknák szintenkénti szakaszolása. d) A használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetõvé tevõ mérõórák felszerelése. e) Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsolóbiztosító-, fõelosztó berendezés korszerû berendezésekre történõ cseréje, valamint a lakások mérõórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévõ szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint. f) Az épület valamennyi felvonójának korszerûsítése, illetve szükség esetén cseréje, csere esetén biztonsági felvonó beépítése. Amennyiben a pályázat mûszaki tartalma a Pályázati útmutató III. fejezet 1/b, 2/a, 2/b, 2/c, 2/d, 3/a, 3/b, 3/c és 3/f pontokban leírt munkálatok valamelyikének elvégzésére vonatkozik, abban az esetben a pályázat benyújtásához a területileg illetékes hivatásos önkormányzati tûzoltóság véleményének beszerzése szükséges. Nem támogatható a fenti III. 3. b), c), d) pontokban leírt, a távfûtõmûvek tulajdonában lévõ berendezések korszerûsítése, cseréje. 4. A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra: a. Napkollektorok (melegvíztermelésre) telepítése. b. Napelemek (áramtermelésre) telepítése. c. Kapcsolt hõ- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése. d. Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással mûködõ rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése. e. Hõszivattyú telepítése. f. Geotermikus rendszerek telepítése. g. Épületbe integrált mikro szélerõmû (áramtermelésre) telepítése. h. Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése. A mûszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletében („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületû épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzésérõl”) foglaltak szerint kell vizsgálni. Megújuló energiaforrás létesítése akkor is
támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötõdik, de a felhasználás egyértelmûen az érintett lakásokra irányul. A fenti III. bekezdés 1-4. pontok alatt felsorolt, betûvel jelölt alpontokban megjelölt munkálatok bármelyikére - egy pályázatban többre is - lehet pályázni. Ez alól kivételt képeznek a III. bekezdés 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák a távhõvel ellátott épületekre vonatkozóan, melyekre önállóan nem, csak más pályázati munkákhoz kapcsolódóan lehet pályázni. A távhõvel ellátott épületek részére a III. bekezdés 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák elvégzésének támogatására a Miniszter e célra kiírt külön pályázata (ÖKO-Program) biztosít lehetõséget. IV. Pályázati feltételek 1. A pályázónak minden - a pályázati felhívásban és a Miniszter pályázati útmutatójában megjelölt - adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban szolgáltatnia kell. 2. A pályázó a támogatott program lebonyolításáért felelõs, felsõfokú építõipari végzettséggel rendelkezõ szakértõt köteles kijelölni, aki a beruházást saját hatáskörben, folyamatosan ellenõrzi és ellátja a támogatással kapcsolatos ügyintézést. V. Pályázattal elnyerhetõ támogatás A lakóközösség által tervezett felújításra a pályázaton vissza nem térítendõ támogatást igényelhetõ. Az állami támogatás mértéke a bekerülési költség maximum 1/3-a, de legfeljebb lakásonként 500.000 Ft. Az önkormányzati támogatás a tervezett bekerülési költség legfeljebb 1/3-a, de lakásonként maximálisan 500.000 Ft. A lakástulajdonosoknak saját erõként a bekerülési költség minimum 1/3-át kell biztosítani, mely lehet a képzõdött felújítási alap, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, bankhitel vagy ESCO típusú vállalkozói szerzõdés által biztosított fedezet is. A támogatásról az Önkormányzat a lakástulajdonosok közösségével támogatási szerzõdést köt. Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a Miniszter a lakóközösség pályázatát támogassa. Amennyiben a pályázatban szereplõtõl eltérõ, pótlólagos költségek merülnek fel, azok megfizetésére a pályázók kötelesek, azok nem növelhetik sem az állami, sem az önkormányzati támogatás összegét. A támogatás szempontjából elismerhetõ bekerülési költség: A teljes bekerülési költség és a támogatásból nem fedezhetõ költségek különbsége.
1. A támogatás szempontjából elismerhetõ bekerülési költség: a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelõs, felsõfokú építõipari végzettséggel rendelkezõ szakértõ, illetve kapcsolattartó díja, ezen belül a pályázat elkészítésének szakértõi költségei is (pl. 2. sz. melléklet elkészítésének díja, energiatakarékos felújítási koncepcióterv és az energetikai számítás díja, thermográfiai vizsgálat díja); b) a pályázat tervezési költségei: a felmérési tervdokumentáció elkészítése, vagy beszerzése, vagy engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, a költségvetés készítése, valamint az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal kapcsolatos költségek, illetékek; c) a közbeszerzési eljárás költségei, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a közbeszerzésekrõl szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá esik, vagy a pályázó önként vállalta a közbeszerzési eljárás lefolytatását, vagy a közbeszerzés nélküli eljárás lefolytatásának költségei, ha azt szakértõ végzi; d) a kivitelezés mûszaki ellenõrzésének költségei; e) az épület állékonyságára vonatkozó, 2 évnél nem régebbi statikai szakvélemény költsége; f) a támogatással érintett kivitelezési munkák költségei, beleértve a járulékos költségeket is; g) védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által elõírt munkálatok költségei; h) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adója A pályázatban V. 1. alatti a), b), c), d), és e) alpontokban felsorolt kapcsolódó költségek értékeit a Magyar Mérnök Kamara 2008. évi kamarai ajánlott értékeinek megfelelõen kell meghatározni. A kapcsolódó költségek együttes összege - valamennyi költség megléte esetében nem haladhatja meg a támogatott bruttó kivitelezési költség: 35 millió forint értékig 7 %-át, 35 millió forintnál magasabb költség esetén 5 %-át. A pályázatban a pályázat benyújtását megelõzõen 2 éven belüli, a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértõi költségek számolhatók el. Járulékos költségek alatt értendõ a közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményezõ, de a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák (szerkezetek le és visszaszerelése, az egységes megjelenítés érdekében történõ munkák, pl.: mázolási munkák rácson, korláton).
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 20
20
Hírhozó
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – 3. rész
2. Támogatásból nem fedezhetõ költségek: a) az ugyanazon épületben lévõ, nem lakáscélú önálló albetétek energia-megtakarítást eredményezõ felújításának, korszerûsítésének költségei; b) a lakások energia-megtakarítást nem eredményezõ felújítási munkálatainak költségei; c) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó, az V. 1. pontban felsoroltakkal nem azonosítható ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei (pl. a pályázat sokszorosításának költségei, postaköltség, pályázati díj); d) a hálózatfejlesztési hozzájárulás költsége; e) a távfûtõmûvek tulajdonában lévõ berendezések korszerûsítése, cseréje. A pályázathoz csatolt költségvetésnek megfelelõen részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti költségek besorolását meg lehessen állapítani. A támogatásból nem fedezhetõ költségeknél nemcsak a kivitelezési, hanem a kapcsolódó költségeket is csökkenteni kell. A támogatásból nem fedezhetõ költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. 3. Egyéb, az elszámolható költségekkel kapcsolatos elõírások: a) Távhõszolgáltatásról, illetve távmelegvízszolgáltatásról való leválás a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. melléklete szerinti megvalósíthatósági elemzés (melyet a pályázathoz csatolni kell) alapján indokolt és megalapozott esetben támogatható, ha a leválást célzó tevékenység önmagában is biztosít - az érintett távhõrendszerben elmaradó kapcsolt enegiatemelésre is tekintettel - kimutatható primer energiamegtakarítást, továbbá üvegházhatású gázkibocsátás-csökkenést. A pályázathoz továbbá csatolni kell a távhõszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény szerinti, az általános közüzemi szerzõdés felmondásának jogszerûségét igazoló dokumentumokat (tulajdonosi közösség hozzájárulása, költségviselés, megvalósíthatóságot igazoló tervek, számítások és engedélyek, stb.). b) Tömbfûtési, illetve melegvíz-szolgáltatási rendszerbõl való kiválás a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. melléklete szerinti megvalósíthatósági elemzés alapján indokolt és megalapozott esetben támogatható, a pályázathoz ezen túl csatolni kell a központi fûtésrõl és a melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) számú Korm. rendelet szerinti, a kiválás jogszerûségét igazoló dokumentumokat (az üzemben tartó hozzájárulása, költségviselés, stb.). VI. A pályázat felépítése A pályázatot 2 példányban (1 eredeti, 1 másolat) kell beküldeni. A pályázatot az
alábbi kötelezõ tartalommal kell összeállítani: Formanyomtatványok: 1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet) 2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet) 3. Nyílászárók felmérési adatlapja (2/A. számú melléklet) 4. Adatlap a támogatási döntésrõl (3. számú melléklet) 5. A lakóközösség határozata (4. számú melléklet) 6. A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet) Mûszaki dokumentumok: 7. A felújítás, korszerûsítés tételes költségvetése, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz 8. Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv, ezen belül a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai számítások, valamint a hõfogyasztás szolgáltatójának igazolása a mért értékrõl (11. sz. melléklet) 9. A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérõ szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építésiengedély-köteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérõ szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók 10. A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles 11. A jogerõs építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkezõ esetben a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles 12. Az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (10. sz. melléklet) 13. Homlokzat hõszigetelése esetén, a területileg illetékes önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a színdinamikai terv engedélyköteles-e. Amennyiben engedélyköteles, a jogerõs engedélyezési terv és az engedélyezési határozat benyújtása a Támogatási szerzõdés megkötésének egyik feltétele. 14. Nyílászáró energia-megtakarítást eredményezõ felújítása vagy cseréje esetén a tervezõnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelõ lesz. Amennyiben gáztüzelõ berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye
is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemû berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos. 15. A területileg illetékes önkormányzati tûzoltóság véleménye, amennyiben a Pályázati útmutató III. fejezetében foglalt elõírásai szerint ennek beszerzése szükséges 16. A pályázattal érintett épület építési engedélyének másolata, vagy ha az nem fellelhetõ, úgy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkezõ I. fokú építésügyi hatóság nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti épület építési engedélye 1992. július 01. elõtti Mellékletek: 17. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja (kétlépcsõs pályázat esetén az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának idõpontjában, melyet igazolni szükséges). 18. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat 19. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerûen is megjelöli a hitel összegét 20. A pályázó és más szervezetek együttmûködése esetén az együttmûködés tartalmát szabályozó megállapodás, elõszerzõdés, vagy szándéknyilatkozat, amenynyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttmûködõ cég biztosítja (pl. ESCO cég) 21. Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok VII. A pályázat benyújtásának módja, tartalma, helye és határideje Pályázat kizárólag e pályázati felhívás mellékletét képezõ formanyomtatványon nyújtható be. Pályázat beadási határideje: 2008. augusztus 25. 14 óra Példányszám: 2 sorozat - egy sorozat eredeti, egy sorozat másolat - kapcsos villámzáras (pl. ELBA, ESSELTE) dossziéban Pályázat leadási helye: Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, 1173. Budapest, Pesti út 165. Városfejlesztési Iroda - 311. szoba Ügyintézõ: Mucsi Mária. Tel: 253-3403 A hiánytalanul benyújtott pályázatok elbírálásáról - az Önkormányzat a 71/2004.(XII.23.) rendeletében foglaltak szerint - a Vagyongazdálkodási Bizottság dönt. Budapest, 2008. április 14. Riz Levente polgármester
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 21
21
P Á LY Á Z A T
2008. ÁPRILIS 24.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága pályázatot ír ki környezetvédelmi feladatok támogatására az alábbiak szerint: Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata arra törekszik, hogy a környezetvédelmi feladatok támogatására - a lehetõségekhez képest - viszsza nem térítendõ anyagi támogatást adjon. Ezért a képviselõ-testület a 2008. évi költségvetésében erre a célra biztosított 1.000.000.-Ft-ot, amelynek felhasználására pályázat útján a Környezetvédelmi Bizottságot hatalmazta fel. A Bizottság várja azok pályázatát, akik Budapest Fõváros XVII. kerületében a környezetvédelmi feladatok megoldásában részt kívánnak venni. 1./ A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján kell benyújtani 2008. május 30-án 12 óráig zárt borítékban vagy postai úton legkésõbb 2008. május 30-i postabélyegzõvel ellátott borítékban. Levélcím: Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Iroda (1173 Budapest, Pesti út 165.), a borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Környezetvédelmi feladatok támogatása 2008.” A pályázatnak tartalmaznia kell az alábbiakat: – a pályázó neve, címe, valamint a pályázaton nyert összeg kifizetésének módja (pénztári kifizetés esetén az összeg felvevõjének neve, címe, átutalás esetén a pénzintézet neve és a számlaszám),
– az elvégezni kívánt munka leírása, meghatározása és teljes költségének megjelölése (költségvetés csatolása) – a megpályázott pénz összege, felhasználásának tervezett módja és határideje, – amennyiben az elvégzendõ munka csak építési vagy hatósági engedéllyel végezhetõ el, az engedély másolata.
3./a Húszezer forint feletti eszközvásárlás esetén valamennyi pályázónak kötelezettséget kell vállalnia, hogy megszûnése, feloszlása stb. esetén - az amortizációs idõn A pályázatokat a Bizottság 2008. június belül - az eszköz az Önkormányzat tulaj15-ig bírálja el, s errõl 2008. július 15-ig donába kerül. értesítést kap valamennyi pályázó. 3./b A pályázati összegek átvételekor vaA pályázaton nyert összegnek a pályázati lamennyi pályázónak nyilatkozatot kell feltételeknek megfelelõ felhasználásáról, a aláírnia, mely szerint a pályázó tudomásul felhasználást követõen, de legkésõbb veszi és vállalja a 2. és 3./a pontban meg2009. január 31-ig el kell számolni. Ha a fogalmazottak teljesítését, valamint arról, pályázat nyerteseivel a támogató ún. „tá- hogy tudomásul veszi, hogy a támogatás mogatási szerzõdést” köt és az elnyert tá- összegével 2009. január 31-ig köteles elmogatást a pályázó bankszámlájára utalja, számolni. az elszámolás a támogatott nevére szóló számlák másolataival történik. A számla- Amennyiben a kérelmezõ a beszámolási másolatokon fel kell tüntetni, hogy az az és elszámolási kötelezettségének a meg„eredetivel megegyezik, hiteles másolat”. adott határidõben és módon nem tesz eleHa támogatás kifizetése a Polgármesteri get, 2 évig támogatásban egyik bizottságHivatal pénztárában történik utólagos el- tól sem részesülhet és amennyiben a tászámolási kötelezettség mellett, úgy a mogatási cél megvalósítására a pályázó számlákat a Polgármesteri Hivatal nevére nem fordított anyagi eszközöket a támokell kiállítani. gatás összegébõl, úgy köteles a támogatás teljes összegét visszafizetni. A számlák másolatait és a beszámolót a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati 4./ A Bizottság elnöke útján felkéri a PolIrodájára kell eljuttatni 2009. január 31-ig gármestert, hogy a pályázati elszámolázárt borítékban vagy postai úton legké- sok leadásakor ellenõriztesse a benyújtott sõbb 2009. január 31-i postabélyegzõvel számlamásolatok alapján, hogy történt-e ellátott borítékban. Levélcím: Polgármes- a 3.a/ pontban említett eszközvásárlás, ha teri Hivatal Városüzemeltetési Iroda (1173 igen, úgy vetesse nyilvántartásba. Budapest, Pesti út 165.), a borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „KörnyezetRózsahegyi Péter védelmi feladatok támogatása 2008.” A BIZOTTSÁG ELNÖKE
Új tisztségviselõk a Sportmozgalomért Közalapítvány élén Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának Képviselõtestülete „A XVII. kerületi Sportmozgalomért Közalapítvány” alapítója nevében eljárva a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 103. § /1/ bekezdésének a) pontjában nyert felhatalmazás alapján Dévényi Gábor kuratóriumi elnök lemondására tekintettel úgy dönt, hogy a XVII. kerületi Sportmozgalomért Közalapítvány
2./ A pályázati támogatás segítségével megvalósult tevékenység, rendezvény stb. során utalni kell arra, hogy azt a Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága támogatta.
elnökének Kruj Ivánt választja meg. Molnár György kuratóriumi tag lemondására tekintettel úgy dönt, hogy a XVII. kerületi Sportmozgalomért Közalapítvány tagjának Virág Mihályt választja meg. A XVII. kerületi Sportmozgalomért Közalapítvány Felügyelõ Bizottsága tagjainak Molnár Józsefet, Rába Lajost és Bella Tibort bízza meg 2007. december 13. napjától 2010. december 13. napjáig.
Az Itthon Rákosmentén Egyesület ingyenes szolgáltatásai Az Itthon Rákosmentén Egyesület szervezésében, a kerületi lakosok számára ingyenes szolgáltatások az alábbiak: Jogi tanácsadás: * Dr. László Jenõ, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-916-1987 * Dr. Lendvai László elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-944-13-91 Adózási és könyvelési tanácsadás: * Kántorné Tóth Csilla, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20202-5572 * Tímár Valéria, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-20-932-5332 Szociális tanácsadás: Birtalan Csabáné, elõzetes egyeztetés – telefon: 06-30-390-7565
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 22
22
Hírhozó
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Budapest Fõváros XVII. került Rákos- A pályázatnak tartalmaznia kell az mente Önkormányzatának Környezet- alábbiakat: védelmi Bizottsága és az Oktatási és Kulturális Bizottsága pályázatot ír ki – a pályázó neve, címe, valamint a az épített és természeti értékek védelpályázaton nyert összeg kifizetésémének támogatására az alábbiak szenek módja (pénztári kifizetés eserint: tén az összeg felvevõjének neve, címe, átutalás esetén a pénzintézet Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosneve és a számlaszám), mente Önkormányzata arra törekszik, – az elvégezni kívánt munka leírása, hogy az épített- és természeti környezet meghatározása, teljes költségének értékei vagy azok tartozékai, berendezémegjelölése (költségvetés csatolásei rendben tartására vagy felújítására – sával), a lehetõségekhez képest – vissza nem – a megpályázott pénz összege, feltérítendõ anyagi támogatást adjon. használásának tervezett módja és határideje, Ezért a képviselõ-testület a 2008. évi – az építmény, épület, épületrész költségvetési rendeletében erre a célra vagy tartozék, szobor, berendezés, 1.000.000.-Ft-ot biztosított, amelynek természeti objektum stb. jó felhasználására pályázat útján a Környeminõségû színes fényképe, zetvédelmi Bizottságot, valamint az Ok– amennyiben az elvégzendõ munka tatási és Kulturális Bizottságot hatalcsak építési vagy hatósági engemazta fel. déllyel végezhetõ el, az engedély másolata. A két bizottság várja azok pályázatát, akik Budapest Fõváros XVII. kerület va- A pályázatokat a két Bizottság együttes lamely épített – vagy természeti értéké- ülésén, a Városfejlesztési és Közlekedési nek vagy védettség alatt álló épület, Bizottság elõzetes véleményének kikéréépítmény tartozékának, berendezésének sével 2008. június 15-ig bírálja el, s az karbantartására, felújítására kívánják az errõl szóló értesítést 2008. július 15-ig odaítélt pénzt felhasználni. küldi meg.
történik utólagos elszámolási kötelezettség mellett, úgy a számlákat a Polgármesteri Hivatal nevére kell kiállítani. A számlák másolatait és a beszámolót a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodájára kell eljuttatni 2009. január 31ig zárt borítékban vagy postai úton legkésõbb 2009. január 31-i postabélyegzõvel ellátott borítékban. Levélcím: Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Iroda (1173 Budapest, Pesti út 165.), a borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Települési Értékvédelmi Pályázati Alap 2008.”
1./ A pályázatot a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján kell benyújtani 2008. május 30-án 12 óráig zárt borítékban vagy postai úton legkésõbb 2008. május 30-i postabélyegzõvel ellátott borítékban.
Amennyiben a kérelmezõ beszámolási és elszámolási kötelezettségének a megadott határidõben és módon nem tesz eleget, 2 évig támogatásban egyik bizottságtól sem részesülhet és amennyiben a támogatási cél megvalósítására a pályázó nem fordított anyagi eszközöket a támogatás összegébõl, úgy köteles a támogatás teljes összegét visszafizetni.
Levélcím: Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Iroda (1173 Budapest, Pesti út 165.), a borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Települési Értékvédelmi Pályázati Alap 2008.”
GALLYAZÁS, FAKIVÁGÁS, SZIKLAKERT−, PARKÉPÍTÉS, FÜVESÍTÉS
a gondja???
Mi megoldjuk! Hívjon, jövünk! Tel./fax: (06-1) 258-1973 Mobil: (06-20) 932-0606
Gerendõ Géza
A pályázaton nyert összegnek a pályázati feltételeknek megfelelõ felhasználásáról, a felhasználást követõen, de legkésobb 2009. január 31-ig el kell számolni. Ha a pályázat nyerteseivel a támogató ún. „támogatási szerzõdést” köt és az elnyert támogatást a pályázó bankszámlájára átutalja, az elszámolás a támogatott nevére szóló számlák másolataival történik. A számlamásolatokon fel kell tüntetni, hogy az az „eredetivel megegyezik, hiteles másolat”. Ha támogatás kifizetése a Polgármesteri Hivatal pénztárában
2./ A pályázati támogatás segítségével megvalósult karbantartás, felújítás során utalni kell arra, hogy azt a Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Környezetvédelmi Bizottsága, valamint az Oktatási és Kulturális Bizottsága támogatta. 3./ A pályázati összegek átvételekor valamennyi pályázónak nyilatkozatot kell aláírnia, mely szerint a pályázó tudomásul veszi és vállalja a 2. pontban megfogalmazottak teljesítését, valamint arról, hogy tudomásul veszi, hogy a támogatás összegével 2009. január 31-ig köteles elszámolni.
Rózsahegyi Péter A
KÖRNYEZETVÉDELMI BIZOTTSÁG ELNÖKE
Dr. Piláth Károly AZ
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS BIZOTTSÁG ELNÖKE
KERESÜNK
TELEMARKETINGES MUNKAKÖRBE 4 ÓRÁS DÉLUTÁNI MÛSZAKBA KOLLÉGÁKAT. MUNKAVÉGZÉS X. KERÜLET. MÁSODÁLLÁSBAN IS VÉGEZHETÕ MUNKA. SZERVEZÕI GYAKORLAT ELÕNYBEN!
kertésztechnikus
1171 Budapest, Rákoscsaba utca 20.
ÉRDEKLÕDNI MUNKAIDÕBEN: PÉTERI CSABA 06-30-861-8129
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 23
2008. ÁPRILIS 24.
23
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a többször módosított 71/2004. (XII.23.) rendelete alapján önálló kerületi pályázatot ír ki a kerületben elhelyezkedõ társasházas, valamint a tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek (továbbiakban társasházak) felújítására, korszerûsítésére. 1. A pályázati felhívás megjelenik Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata www.rakosmente.hu honlapon, valamint a Polgármesteri Hivatal (1173. Budapest Pesti út 165.) és az Ügyfélszolgálati Iroda (1173. Budapest, Pesti út 163.) hirdetõtábláin. 2. A XVII. kerület Ráksomente Önkormányzata költségvetésében e célra 2008. évben 25 M Ft vissza nem térítendõ támogatást és 5 M Ft kamatmentes kölcsön támogatást biztosít. Ezen összeg a 2008. áprilisában kiírt, ú.n. kapcsolódó kerületi pályázaton nyertes pályázatok támogatását is magában foglalja. 3. Önálló kerületi pályázat alapján igényelhetnek támogatást - a Kiírásban megjelölt feltételek szerint - azok a társasházak, amelyekben legalább három külön tulajdonú lakás van és az épület használatbavételi engedélyét az adott pályázat kiírását megelõzõ 15. év december 31-e elõtt adták ki, kivéve az élet, illetõleg egészséget és vagyonbiztonságot veszélyeztetõ kialakult állapot megszûntetésére irányuló munkálatoknál, mely esetben az adott épület használatbavételi engedélyét az adott pályázat kiírását megelõzõ 2. év december 31e elõtt adták ki. 4. Az önálló kerületi pályázaton való részvételnek nem akadálya, ha a pályázó társasház tárgyévben más pályázaton vett részt, ennek tényét azonban a pályázati anyagban fel kell tüntetni. 5. Az önálló kerületi pályázat keretében támogatás nyújtható a tulajdonostársak közös tulajdonában lévõ - nem önálló társasházi tulajdoni lapon nyilvántartott (nem önálló albetétet képezõ) - épületrészek felújításához, korszerûsítéséhez. Támogatás igénylésénél a felújítás összköltségeként a következõ osztatlan közös tulajdonú épületrészekre vonatkozó munkák általános forgalmi adót is tartalmazó költségei vehetõk figyelembe: Épületek közös tulajdonú részeinek felújítására, cseréjére, korszerûsítésére, ezen belül különösen - az épület fõ tartószerkezeti elemeinek felújítása; - tetõfelújítás; - kéményfelújítás; - homlokzat-felújítás; - közös tulajdonú homlokzati nyílászárók felújítása, cseréje; - lépcsõház felújítása; - függõfolyosó tartószerkezetének felújítása; - lift felújítása; létesítése - épületgépészeti berendezések felújítása, korszerûsítése; - épület hõszigetelésének javítását célzó munkálatok - támfal és kerítés felújítására, - felszín alatti vizek károsító hatásainak megszüntetésére, - méretlen elektromos hálózat felújítására, cseréjére
- élet, illetõleg egészséget és vagyonbiztonságot veszélyeztetõ kialakult állapot megszüntetésére (ennek fennállását igazságügyi szakértõi véleménnyel kell alátámasztani). 6. Az önálló kerületi pályázatnak tartalmaznia kell: a./ a társasház épületében lévõ lakások számát, a tulajdonosok nevét, a társasházi alapító okirat szerint az egyes lakásokhoz a közös tulajdonból tartozó tulajdoni hányad megjelölését; b./ az igényelt támogatás összegét; c./ mindazt, amit a pályázati kiírás elõír. A pályázathoz csatolni kell: a./ az érvényes társasházi alapító okiratot (ha a társasház már indult kerületi pályázaton, akkor nem szükséges) és a társasházközösség társasházi közgyûlésének határozatát (2. sz. melléklet) arról, hogy mely támogatási formát kívánják igénybe venni; b./ a társasház, illetve a tulajdonostársak pályázati eljárásban való képviseletére és szerzõdéskötésre jogosító meghatalmazását; c./ banki, illetve egyéb igazolást a társasház saját pénzügyi fedezetérõl; d./ a tervezett felújításra vonatkozó adatokat: - az ingatlan 60 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapját, hivatalos helyszínrajzát; -az építési engedély dokumentációját az engedéllyel együtt, ha a munkálatok engedélykötelesek; - a tervezett munkák bemutatását és leírását, ütemezését; - részletes költségigényt; - a felújítandó közös területek és helyiségek hasznosítására vonatkozó terveket. e./ Lakásfenntartó szövetkezetek esetén igazolást csatolni, hogy milyen beruházásban épült az épület (ha a ház már indult kerületi pályázaton, akkor nem szükséges). Igazolás beszerzésének helye: LÉTÉSZ (1146 Budapest, Zichy Géza u. 4.) Tel: 220-6513, Fax: 220-6515 f./ hiteles igazolást a pályázó önkormányzati tartozásmentességérõl g./ nyilatkozat más pályázaton való indulásról Érvénytelen az a pályázat, amelybõl hiányoznak az elõbbiekben felsorolt eredeti, vagy hitelesített dokumentumok. 7. A támogatás mértékének megítélésénél lakásként csak azok a helyiségek vehetõk figyelembe, amelyek a társasházi alapító okiratban társasházi külön tulajdonként, a földhivatali nyilvántartásban pedig lakáscélú ingatlanként vannak feltüntetve. Az önálló kerületi támogatásként odaítélhetõ támogatás mértéke nem haladhatja meg: a. 12 lakásnál kevesebbet magába foglaló épület esetében lakásonként a 70.000,-Ft-ot, b. 12-30 lakást magába foglaló épület esetében lakásonként a 65.000,-Ft-ot, c. 30-nál több lakást magába foglaló épület esetében lakásonként az 55.000,-Ft-ot. A vissza nem térítendõ támogatás a felújítás összköltségének legfeljebb 25%-a lehet. Kamatmentes kölcsön összege nem haladhatja meg a felújítás összköltségének 50%-át. A vissza nem térítendõ támogatás, valamint a kamatmentes kölcsön egyidejû igénylése esetén a kettõ együttes összege nem haladhatja meg a felújítási költség 75%-át.
8. Az elnyert támogatások a pályázók részére pénzeszköz átadás-átvételi megállapodás rendelkezései alapján /továbbiakban: megállapodás/ kerülnek átadásra. A megállapodást a pályázat eredményhirdetését követõ 60 napon belül kell a támogatásban részesített pályázónak aláírni. A megállapodást határidõben alá nem író társasház a támogatást elveszti. 9. A megállapodás megkötésének feltétele, hogy a megállapodás megkötésekor: a. a társasháznak az Önkormányzattal szemben ne álljon fenn lejárt tartozása, b. a társasházi elszámolások a társasház elõtti épületkezelõvel lezáruljanak, c. a támogatással nem fedezett felújítási költségek fedezete biztosított legyen, és ezt a társasház a nevére kiállított bankszámlakivonattal igazolja. 1. A támogatások pénzeszközeinek átadására a megállapodásban rögzített munkák elvégzésérõl kiállított, kollaudált számlák alapján kerül sor olyan arányban, ahogy a pályázó a támogatást elnyerte. A végszámla benyújtásakor a támogatási összeg, valamint az azon felüli költség kifizetését igazolni kell a társasháznak. 2. Az elnyert támogatás csak a megállapodás aláírását követõen elvégzett munkák finanszírozására használható fel. 3. Az elnyert támogatást a megjelölt befejezési határidõt követõ legfeljebb 12 hónapig használhatja fel a nyertes pályázó. A megjelölt határidõig fel nem használt támogatást elveszíti. 10. A felújítás szakszerû elvégzése érdekében hõ- és vízszigetelési munkák elvégzése, valamint nyílászárócsere esetén, illetve egyéb felújítási munkák tekintetében, amennyiben azt a hatályos jogszabályi rendelkezések elõírják a társasházi közösség köteles gondoskodni a munkák mûszaki ellenõrzésérõl. Ennek költségei a beruházási költségek részét képezhetik. Az építési mûszaki ellenõrök budapesti névjegyzéke megtekinthetõ a Közép-magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal Építésügyi Fõosztályán (Budapest, V. kerület, Váci utca 6264.) vagy a www.bfkh.hu honlapon, a „Letöltések” menüpontnál. 11. A részletes pályázati kiírás példányait az Önkormányzat térítésmentesen bocsátja a társasházak rendelkezésére. 12. Pályázat beadási határideje: 2008. szeptember 19. 11.00 Példányszám: 2 sorozat - egy sorozat eredeti, egy sorozat másolat - dossziéba lefûzve „Jelentkezési Adatlappal”- kezdõdõen Pályázat leadási helye: Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, 1173. Budapest, Pesti út 165. Városfejlesztési Iroda - 311. szoba Ügyintézõ: Mucsi Mária Tel: 253-3403 Budapest, 2008. április 14. Riz Levente Polgármester Mellékletek: 1. sz. melléklet: Adatlap 2. sz. melléklet: Közgyûlési határozat kivonat 3. sz. melléklet: Nyilatkozat 4. sz. melléklet: Tartalomjegyzék
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:12 PM
Page 24
24
Hírhozó
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága a Budapest Fováros XVII. kerület Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésrõl szóló 9/2008. (III.19.) rendelete 7. § (1) bekezdésében nyert felhatalmazás alapján pályázatot hirdet felsõoktatási intézményekben tanuló diákok számára
oktatási intézménnyel hallgatói jogviszonyban álló személyek vehetnek részt, akik a pályázat kiírását megelõzõ három félévben igazoltan kimagasló tanulmányi eredményt értek el és tanulmányaikat legkorábban a 2008/2009. tanév végén fejezik be. A pályázat keretében 10 fõ felsõfokú intézményi hallgató bruttó 10.000.- Ft/hó/fõ ösztöndíjban részesül 10 hónapon keresztül. „Tanulmányi ösztöndíj támogatás” A nyertes pályázónak - a hallgatói jogviszony címmel. igazolása céljából - az iskolalátogatási bizonyítványt félévente be kell nyújtania a PolgárA megpályázható összeg összesen mesteri Hivatal Gazdasági Irodája Pénzügyi, 1.000.000.- Ft Bér- és Munkaügyi Csoportjához (1173 Budapest, Pesti út 165. II. emelet 228. szoba). Pályázni az alábbi feltételek szerint lehet: A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a - a pályázaton azok a XVII. kerületi állandó Polgármesteri Hivatal Oktatási, Mûvelõdési bejelentett lakcímmel rendelkezõ, felsõfokú és Sport Iroda Oktatási Csoportja ad felvi-
E
B
Ö
S
S
Z
E
Í
R
Á
2. sz. melléklet Tisztelt Kutyatulajdonosok! Az állategészségügyrõl szóló 2005. évi CLXXVI. törvény 44. § (2) bekezdés b) pontja alapján az állat-egészségügyi nyilvántartást vezetõ szerv a nyilvántartás pontosítása érdekében az ebeket szükség szerint, de legalább háromévenként összeíratja. Ennek elsõdleges célja, hogy az állatok rendszeres és kötelezõ veszettség ellenes védõoltásának idõpontjáról és helyérõl valamennyi kutya tulajdonosát idõben értesíteni tudjuk. Kérjük a kerületi kutyatulajdonosokat, hogy az állat-egészségügyi nyilvántartás pontosítása érdekében 2008. május 01.-2008. július 31. között jelentsék be a fenti adatokat az önkormányzatnál. Az összeírással kapcsolatos esetleges kérdéseikkel Szabó Adrián és Battáné Borúzs Mária állattartási ügyintézõket (1173 Budapest, Pesti út 165.; telefonszám: 253-3425) kereshetik meg. Az összeírásra rendszeresített formanyomtatványon fel kell tüntetni a kutyatulajdonos nevét és címét, valamint a tulajdonában lévõ eb adatait (hívó/azonosító név, azonosító szám, fajta, nem, születési idõ, szín, veszettség elleni legutolsó védõoltás dátuma és helye). A formanyomtatvány a Hírhozó (helyi lap) újságban, a polgármesteri hivatal ügyfélszolgálatán (1173 Budapest, Pesti u. 163.), Szabó Adrián és Battáné Borúzs Mária állattartási ügyintézõknél (1173 Budapest, Pesti út 165.), a kerületi állatorvosi rendelõkben átvehetõ, és letölthetõ a hivatal internetes portáljáról (www.rakosmente.hu) is. A kitöltött formanyomtatványok eljuttatása történhet: a. levélben az ebnyilvántartást végzõ Szabó Adrián és Battáné Borúzs Mária állattartási ügyintézõ címére (1173 Budapest, Pesti út 165.); b. faxon (száma: 253-3425); c. ügyfélszolgálaton való leadással (nyitva tartás: H: 08.00-18.00; K: 08.00-16.00; SZ: 08.00-16.00; CS: 08.00-16.00; P: 08.00-12.00)
A kitöltött adatlap leadási határideje: 2008. július 31. Felhívjuk figyelmüket, hogy az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 213. § (4) bekezdése a) pontja szerint az ebtulajdonos (ebtartó) köteles minden 3 hónaposnál idõsebb ebet veszettség ellen beoltatni, a három hónapos kort elérteket 30 napon belül, az elsõ oltást követõen 6 hónapon belül ismételten, ezt követõen évente. Tájékoztatom, hogy a zoonózisok elleni védekezés állategészségügyi feladatairól szóló 81/2002. (IX. 4.) FVM rendelet 8. § (2) bekezdése értelmében kötelezõ az ebek féregtelenítése is az elõírt veszettség elleni védõoltás mellett. Kérjük önöket, amennyiben az eb (ebek) oltása még nem történt meg, annak haladéktalanul tegyenek eleget. Tájékoztatjuk az ebtulajdonosokat, hogy az egyes szabálysértésekrõl szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 113. § (1) bekezdése alapján, aki az állatbetegségek megelõzésére vagy elfojtására, így különösen az állatbetegségek bejelentésére, az állatok oltására, gyógyítására, elkülönítésére, az állati tetemek megsemmisítésére, valamint a fertõtlenítésre vonatkozó jogszabályt vagy az azon alapuló állategészségügyi rendelkezést megszegi, ötvenezer forintig terjedõ pénzbírsággal sújtható. Kérjük az ebtulajdonosokat, hogy az ebtartással kapcsolatos változásokat (elhalálozás, elvesztés, új tulajdonoshoz kerülés) folyamatosan jelezzék az év folyamán. Az egyes szabálysértésekrõl szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 31. § (1) bekezdés a) pontja alapján, aki a jogszabályban elõírt bejelentési, adatszolgáltatási kötelezettségének nem tesz eleget ötvenezer forintig terjedõ pénzbírsággal sújtható az adatszolgáltatási, nyilvántartási, hatósági ellenõrzéssel kapcsolatos kötelezettségek megszegése miatt. dr. Rúzsa Ágnes jegyzõ
lágosítást (telefonszám: 253-33-74). A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság bírálja el 2008. június 30-ig. A pályázatot postai úton legkésõbb 2008. május 20-i postabélyegzõvel ellátott borítékban kell benyújtani. Levélcím: Polgármesteri Hivatal, Oktatási, Mûvelõdési és Sport Iroda, Oktatási Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165. A borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Pályázat tanulmányi ösztöndíj támogatására”. A pályázat nyerteseit az Oktatási és Kulturális Bizottság levélben értesíti. Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága
S EBÖSSZEÍRÓ LAP Alulírott: (név)……………………………… ………………………………………(cím) alatti lakos kijelentem, hogy fenti címen ebtartás VAN
NINCS
Tulajdonos neve: …………………………. Tulajdonos címe:…………………………. Irányítószám:………………………………. Település:………………………………… Utca:………………… Házszám:………… Emelet:………… Ajtó:……………………
1. Eb adatai: Állat neve: ………………………………… Fajtája: ……………… Ivara: ……………… Színe: ……….. Születési ideje: …………… Utolsó veszettség elleni védõoltás idõpontja: ……………………………………………. Oltó állatorvos neve: ………………………
2. Eb adatai: Állat neve: ………………………………… Fajtája: ……………… Ivara: ……………… Színe: ……….. Születési ideje: …………… Utolsó veszettség elleni védõoltás idõpontja: ……………………………………………. Oltó állatorvos neve: ………………………
3. Eb adatai: Állat neve: ………………………………… Fajtája: ……………… Ivara: ……………… Színe: ……….. Születési ideje: …………… Utolsó veszettség elleni védõoltás idõpontja: ……………………………………………. Oltó állatorvos neve: ……………………… Budapest, 2008. …………………………… …………………………… aláírás
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 25
25
P Á LY Á Z A T
2008. ÁPRILIS 24.
PÁLYÁZAT CIVIL SZERVEZETEK TÁMOGATÁSÁRA Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésrõl szóló 9/2008. (III. 19.) rendelete 7.§-ának /1/ bekezdésében nyert felhatalmazás alapján pályázatot hirdet a kerületi civil szervezetek támogatására. A rendelkezésre álló összeg: 6.000.000.Ft. A pályázat keretében pénzbeli támogatáshoz juthatnak a kerületben és alapvetõen a kerületi polgárok részvételével mûködõ, a Fõvárosi Bíróság által – legkésõbb 2007. április 30. napján – nyilvántartásba vett civil szervezetek. A pályázat célja a civil szervezetek mûködésének támogatása, a mûködéssel együtt járó, valamint a mûködési feltételek javítását szolgáló és a szervezet tevékenységi körével összefüggõ költségek részbeni fedezése, továbbá a civil szervezetek rendezvényeinek, programjainak, kiadványai megjelentetésének támogatása. A pályázatban fel kell tüntetni a civil szervezet létszámát, tevékenységi körét, a szervezet nyilvántartásba vételének idõpontját, valamint a kért támogatás összegét.
A pályázathoz mellékelni kell a közösség eddigi tevékenységének ismertetését, a szervezet nyilvántartásba vételérõl szóló végzés másolatát, valamint a szervezet képviseletére jogosult személy bírósági nyilvántartásba vételérõl szóló végzés másolatát. A pályázatra egy pályázó csak 1 pályázatot nyújthat be. A tevékenység megvalósulása során, illetve a kiadványon fel kell tüntetni, hogy Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának támogatásával valósult meg, illetve jelent meg. A támogatások folyósítása a támogatási szerzõdés megkötését követõen kizárólag a nyertes pályázó bankszámlájára történik, a támogatási összeget készpénzben nem lehet felvenni. Nem fogadható el a kiírásnak nem megfelelõ, a pontos adatokat nem tartalmazó vagy hiányosan kitöltött, határidõ után benyújtott pályázat. Hiánypótlásra nincs lehetõség. Nem részesülhet támogatásban az a szervezet, amely a 2007. évben támogatásban részesült, és annak felhasználásáról határidõben nem számolt el. A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság bírálja el 2008. június 30. napjáig. Pályázni az Oktatási és Kulturális Bizottság
által kibocsátott ûrlapon lehet, mely személyesen beszerezhetõ a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Cím: 1173 Budapest, Pesti út 163), valamint letölthetõ a Polgármesteri Hivatal internetes honlapjáról (www.rakosmente.hu). A pályázatot, valamint a hozzá tartozó szöveges indoklásra szolgáló ûrlapot 1 példányban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján kell benyújtani 2008. május 9-én 10.00 óráig zárt borítékban vagy postai úton legkésõbb 2008. május 10-i postabélyegzõvel ellátott borítékban. Levélcím: Polgármesteri Hivatal, Mûvelõdési Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165. A borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Pályázat civil szervezetek támogatására”. A pályázat nyerteseit az Oktatási és Kulturális Bizottság levélben értesíti. A pályázatok elszámolási határideje: 2009. március 31. Az elszámolás határidejét egy alkalommal, legkésõbb 2009. február 15-ig beérkezõ kérelemre az Oktatási és Kulturális Bizottság egy hónappal meghosszabbíthatja. A kérelmet az elszámolás határidejének lejárta elõtt kell benyújtani. Az a pályázó, amelyik határidõre nem számol el, a 2009. évben nem nyújthat be az Oktatási és Kulturális Bizottsághoz pályázatot.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 26
26
Hírhozó
P Á LY Á Z A T PÁLYÁZAT MÛVÉSZETI TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA
Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésrõl szóló 9/2008. (III. 19.) rendelete 7.§-ának /1/ bekezdésében nyert felhatalmazás alapján pályázatot hirdet a kerületi mûvészeti tevékenység támogatására. A rendelkezésre álló összeg: 1.600.000.- Ft. A pályázat célja: a mûvészeti intézmények, illetve a polgárok mûvészeti kezdeményezéseinek, mûvészeti önszervezõdéseinek támogatása, a mûvészi alkotó munka feltételeinek javítása és mûvészeti értékek létrehozásának, megõrzésének, terjesztésének segítése. Pályázni az alábbi mûvészeti ágakban lehet: - képzõ- és iparmûvészet, - színházmûvészet, - zenemûvészet, - táncmûvészet, - irodalom. Pályázni lehet: - tevékenységre (alkotás létrehozása, kiállítás, elõadás, egyéb mûvészeti rendezvény, mûvészettel kapcsolatos tudományos munka, kutatás), - mûvészeti kiadvány megjelentetésére. A pályázaton jogi személyek (alapítványok,
egyesületek), jogi személyiséggel nem rendelkezõ önszervezõdõ csoportok, közösségek, valamint mûvészeti vagy kulturális tevékenységet folytató szellemi szabadfoglalkozású magánszemélyek vehetnek részt. A pályázatra egy pályázó csak 1 pályázatot nyújthat be. A támogatások folyósítása a támogatási szerzõdés megkötését követõen kizárólag a nyertes pályázó vagy a pénzügyi lebonyolító bankszámlájára történik, a támogatási összeget készpénzben nem lehet felvenni. A tevékenység megvalósulása során, illetve a kiadványon fel kell tüntetni, hogy az Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának támogatásával valósult meg, illetve jelent meg. Nem fogadható el a kiírásnak nem megfelelõ, a pontos adatokat nem tartalmazó, hiányosan kitöltött, illetve határidõ után benyújtott pályázat. Hiánypótlásra nincs lehetõség. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki/amely a 2007. évben támogatásban részesült, és annak felhasználásáról határidõben nem számolt el. A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság bírálja el 2008. június 30. napjáig. Pályázni az Oktatási és Kulturális Bizottság által kibocsátott ûrlapon lehet, mely szemé-
lyesen beszerezhetõ a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Cím: 1173 Budapest, Pesti út 163.), valamint letölthetõ a Polgármesteri Hivatal internetes honlapjáról (www.rakosmente.hu). A pályázatot, valamint a hozzá tartozó szöveges indoklásra szolgáló ûrlapot 1 példányban a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján kell benyújtani 2008. május 9-én 10.00 óráig zárt borítékban vagy postai úton legkésõbb 2008. május 10-i postabélyegzõvel ellátott borítékban. Levélcím: Polgármesteri Hivatal, Mûvelõdési Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165. A borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Pályázat mûvészeti tevékenység támogatására”. A pályázat nyerteseit az Oktatási és Kulturális Bizottság levélben értesíti. A pályázatok elszámolási határideje: 2009. március 31. napja. Az elszámolás határidejét egy alkalommal, legkésõbb 2009. február 15-ig beérkezõ kérelemre az Oktatási és Kulturális Bizottság egy hónappal meghosszabbíthatja. A kérelmet az elszámolás határidejének lejárta elõtt kell benyújtani. Az a pályázó, aki/amely határidõre nem számol el, a 2009. évben nem nyújthat be az Oktatási és Kulturális Bizottsághoz pályázatot.
Casco,-kötelezõbiztosítás (egyedi,-és flották kezelése), lakás,-társasház, nyaralóbiztosítás (akár 45%-os kedvezménnyel) Vállalkozásoknak (vagyonbiztosítás, épszer, szállítmánybiztosítás, felelõsségbiztosítások személyre szabottan: 20-50%-os kedvezmény) Utasbiztosítások (egyéni és csoportok részére: 6 biztosító ajánlatával) Élet,-és balesetbiztosítások (az összes biztosító termékeinek palettájáról válogathat) · Egészség,-és Nyugdíjpénztári ajánlatok adása, belépéssel kapcsolatos ügyintézése
Üzletkötõket, üzleti csoportokat keresünk irodáinkba, teljesítmény elõírása nélkül! Saját iroda mûködtetése esetén kiemelt jutalékot biztosítunk
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 27
27
P Á LY Á Z A T
2008. ÁPRILIS 24.
Gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Szociális és Lakásügyi Bizottsága, Ifjúsági és Sport Bizottsága és Oktatási és Kulturális Bizottsága 4 millió forint összegû pályázatot hirdet „Gyermek- és ifjúsági táboroztatás támogatása” címmel. A pályázat célja: 5 - 18 éves gyermekek, az önálló keresettel nem rendelkezõ 18 - 25 éves fiatalok nyári táboroztatásának támogatása hazánkban. Pályázni olyan saját erõbõl szervezett – legalább 6 napos (5 éj) – tábor programjával lehet, melynek megvalósítása a résztvevõk aktív cselekvõ tevékenységére épít, növeli a résztvevõk ismereteit, fejleszti gyakorlati érzéküket és a közösségben végzett munka iránti készségüket. A támogatás szállás, utazás és a programok költségeinek csökkentésére, továbbá a szociálisan hátrányos helyzetû gyermekek által befizetett önrész csökkentésére fordítható. Az elbírálás fõ szempontja a táborok programjának tartalmassága. A pályázaton nem támogathatók a napköziotthonos táborok, a külföldre szervezett táborok, cserekapcsolatok, osztály- és tanulmányi kirándulások. A pályázaton résztvevõk köre: - XVII. kerületi oktatási, nevelési intézmények;
- a kerületben mûködõ más intézmények, társadalmi és egyházi szervezetek (csak a kerületben lakó gyermekek, fiatalok táboroztatására). A pályázatot kizárólag a hiánytalanul kitöltött „Pályázati ûrlap”-pal lehet benyújtani, melyet a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1173 Budapest, Pesti út 163.) lehet beszerezni, valamint letölthetõ a Polgármesteri Hivatal internetes honlapjáról (www.rakosmente.hu). A szociálisan hátrányos helyzetû gyermekek esetén csatolni kell a szülõ (törvényes képviselõ) arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a család szociális helyzetének Önkormányzat felé történõ közléséhez hozzájárul. A hiányzó adatok pótlására utólag nincs lehetõség! A pályázat elbírálásánál elõnyt élveznek azok a pályázatok, ahol a pályázó szervezet nyilatkozatban vállalja, hogy a támogatás összegét a szociálisan hátrányos helyzetû gyerekek után befizetendõ önrész csökkentésére fordítja. A pályázatokat a Szociális és Lakásügyi Bizottság, az Ifjúsági és Sport Bizottság, valamint az Oktatási és Kulturális Bizottság bírálja el. A nyerteseket a bizottságok levélben értesítik. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki a 2007. évben a Szociális és Lakásügyi Bizottság, az Ifjúsági és Sport Bizottság, valamint az Oktatási és Kulturális Bizottság által kiírt pályázat keretében nyert
támogatásról a megadott határidõben nem számolt el. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre Dr. Varjuné Fekete Ildikó, a Polgármesteri Hivatal Oktatási, Mûvelõdési és Sport Irodájának vezetõje ad felvilágosítást (telefon: 253-33-76). A pályázatokat „Gyermek- és ifjúsági táboroztatási pályázat” megjelöléssel 2008. május 9-ig zárt borítékban, postai bélyegzõvel ellátva postai úton a Polgármesteri Hivatal Képviselõ-testületi Irodájára (1173 Budapest, Pesti út 165.) vagy személyesen 2008. május 9-én 12 óráig az Ügyfélszolgálati Irodába (1173 Budapest, Pesti út 163.) kell eljuttatni. A pályázat elbírálásának határideje: 2008. június 15. Az összeg felhasználásáról a pénz felvételétõl számított 30 napon belül a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodáján számlákkal kell elszámolni. Az a pályázó, aki az elszámolást nem a megadott határidõben és módon nyújtja be, a 2009. évben nem részesülhet pályázati támogatásban, és a 2008-ben felvett pályázati támogatást köteles egy összegben a Polgármesteri Hivatal pénztárában visszafizetni. Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Szociális és Lakásügyi Bizottsága Ifjúsági és Sport Bizottsága Oktatási és Kulturális Bizottsága
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága a Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának 2008. évi költségvetésérõl szóló 9/2008. (III. 19.) rendelete 7. § (1) bekezdésében és 8. §-ában nyert felhatalmazás alapján pályázatot hirdet „Speciális oktatási feladatok támogatása” címmel. A megpályázható összeg összesen 3.000.000.- Ft. Pályázni az alábbi feltételek szerint lehet: - a pályázaton Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának fenntartásában mûködõ, illetve az Önkormányzattal közoktatási megállapodást kötött XVII. kerületi közoktatási intézmények vehetnek részt.
- óvodai játékok - hangszerek - SNI-hez kapcsolódó eszközök beszerzése Iskolák esetén: - iskolai sporteszközök bõvítése, felújítása - SNI-hez kapcsolódó eszközök beszerzése Egy intézménybõl csak egy pályázat nyújtható be. A megpályázható összeg maximum 200.000.- Ft. A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bizottság bírálja el 2008. június 30. napjáig. Pályázni az Oktatási és Kulturális Bizottság által kibocsátott ûrlapon lehet, mely személyesen beszerezhetõ a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (cím: 1173 Budapest, Pesti út 163.), valamint letölthetõ Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata internetes honlapjáról (www.rakosmente.hu).
A speciális oktatási feladatok címszó alatt pályázni lehet: Óvodák esetén: A pályázatot, valamint a hozzá tartozó szö- mozgásfejlesztéshez használható eszközök veges indoklásra szolgáló ûrlapot 1 pél-
dányban postai úton legkésõbb 2008. május 20-i postabélyegzõvel ellátott borítékban kell benyújtani. Levélcím: Polgármesteri Hivatal, Oktatási, Mûvelodési és Sport Iroda, Oktatási Csoport 1173 Budapest, Pesti út 165. A borítékon minden esetben fel kell tüntetni: „Pályázat speciális oktatási feladatok támogatására”. A pályázat nyerteseit az Oktatási és Kulturális Bizottság levélben értesíti. A pályázatok elszámolási határideje: 2008. november 30. Az elszámolás határidejét egy alkalommal, külön kérelemre, az Oktatási és Kulturális Bizottság egy hónappal meghosszabbíthatja. A kérelmet az elszámolás határidejének lejárta elõtt kell benyújtani. Az a pályázó, amelyik határidõre nem számol el, a 2009. évben nem nyújthat be pályázatot az Oktatási és Kulturális Bizottsághoz. Budapest Fováros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 28
28
P Á LY Á Z A T
Hírhozó
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata a többször módosított 71/2004. (XII.23.) rendelete alapján pályázatot ír ki a kerületben elhelyezkedõ társasházas, valamint a tanácsi célcsoportos formában megvalósult lakásszövetkezeti lakóépületek felújítására, korszerûsítésére a Fõvárosi Városrehabilitációs keretbõl elnyerhetõ támogatáshoz kapcsolódóan. 1. A pályázati felhívás megjelenik Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata www.rakosmente.hu honlapon, valamint a Polgármesteri Hivatal (1173. Budapest Pesti út 165.) és az Ügyfélszolgálati Iroda (1173. Budapest, Pesti út 163.) hirdetõtábláin. 2. A XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata költségvetésében e célra 2008. évben 25M Ft vissza nem térítendõ, és 5M Ft visszatérítendõ, kamatmentes kölcsön támogatást biztosít. Ezen összeg a 2008. áprilisában kiírt, önálló kerületi pályázaton nyertes pályázatok támogatását is magában foglalja. 3. A Fõvárosi Városrehabilitációs Keretbõl juttatható támogatásról szóló pályázati kiírás, a szükséges adatlapok és mellékletek letölthetõk a www.budapest.hu honlapról, vagy díjmentesen beszerezhetõk a Fõpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál: Budapest V. ker. Károly krt. 28. H-CS: 8-16.30 , P: 813.00 közötti idõben. 4. A pályázatot a társasházi közösség, lakásszövetkezet osztatlan közös tulajdonában lévõ épületrészek alábbi felújítási- és korszerûsítési munkáira lehet benyújtani: 1) Épületek közös tulajdonú részeinek felújítására, cseréjére, a) amennyiben a tervezett munka elvégzését baleset, vagy életveszély elhárítása miatt hatósági határozat kötelezõ erõvel írta elõ, b) kémények felújítására, FÕKÉTÜSZ szakvélemény alapján, c) függõfolyosó tartószerkezetének felújítására, d) tetõ felújítására e) felvonó felújítására és létesítésére f) homlokzat felújításra g) homlokzati graffitik eltávolítására 2) Épületgépészeti berendezések felújítása, korszerûsítése munkanemen belül, az épületet ellátó gáz alapvezeték felújítására. 5. Pályázat benyújtására azok a társas és lakásszövetkezeti házak jogosultak, melyek a lakótelepeken, a fõútvonalak mentén, valamint a kerületi önkormányzat által kijelölt kerületközpont területén helyezkednek el és megfelelnek a Fõvárosi Városrehabilitációs pályázat alapján kiírt feltételeknek. 6. A kerületi önkormányzati támogatás feltétele, hogy - A társasháznak az Önkormányzattal szemben ne álljon fenn adó- vagy vételártartozása (szerzõdés szerinti részletfizetés nem minõsül tartozásnak)
- Társasházban nem lehet rendezetlen (jogvi- - megállapítja, hogy a név és tulajdoni hátás) tulajdoni helyzetû ingatlanrész. nyad szerint megnevezett tulajdonos kedvezményben részesíthetõ, A fenti feltételek fennállásáról a társasháznak - biztosítja, hogy e kedvezményezettektõl a a pályázat benyújtásakor nyilatkoznia kell, a tulajdoni hányadukra jutó kamatmentes költámogatási szerzõdés megkötése elõtt pedig csön összegének megfizetését nem követeli, azt igazolni kell. b) a kedvezményben részesíthetõ tulajA pályázat alapján a megítélt támogatást az donos kötelezettségvállalását arról, hogy Önkormányzat akkor folyósítja, ha a társasamennyiben a társasházban, illetve laház igazolja, hogy a Fõvárosi Önkormányzatkásszövetkezetben lévõ lakását 5 éven tól igényelt támogatással együtt rendelkezésbelül elidegeníti, a tulajdoni hányadára re áll a felújítási költségek fedezete, figyelemjutó kamatmentes kölcsönre nyújtott be véve az Önkormányzattól kért támogatást, kedvezmény összegét egy összegben a tulajdonosok hozzájárulását, az általuk megfizeti a Fõvárosi és a XVII. kerület felveendõ hiteleket is. Rákosmente Önkormányzata javára, c) a kedvezményben részesíthetõ tulaj7. A pályázatnak tartalmaznia kell: donos nyilatkozatát, amelyben hozzájá1.) az ingatlan tulajdoni törzslapjának hiterul ahhoz, hogy társasházi vagy szövetles másolatát és 60 napnál nem régebbi hikezeti lakására a megállapodás megkövatalos helyszínrajzát, tésével egyidejûleg - a tulajdoni hánya2.) a társasházas lakóépület alapító okiratádára jutó kamatmentes kölcsön összege nak hiteles másolatát, amelybõl megállapíterejéig - jelzálogjog kerüljön bejegyzésre ható, hogy a társasház a volt állami tulajdoa Fõvárosi és a XVII. kerület Rákosmennú lakások privatizációja során alakult meg, te Önkormányzata javára, lakásszövetkezet esetén a szövetkezet alapd) a kedvezményben részesíthetõ tulajszabályának hiteles másolatát, és hitelt donos nyilatkozatát, amelyben hozzájáérdemlõ igazolást arról, hogy a lakásszövetrul ahhoz, hogy a jövedelemnyilatkozatkezet az ún. tanácsi célcsoportos formában ban közölt adatok valódiságát a személyi valósult meg, (Igazolás beszerzésének helye: jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. LÉTÉSZ (1146 Budapest, Zichy Géza u. 4., tv. 10.§-ában foglaltak szerint a Fõvárosi Tel: 220-6513, Fax: 220-6515) Önkormányzat a fõvárosi, a megyei 3.) abban az esetben, ha a társasházi közösAPEH útján ellenõrizheti. ség, illetve lakásszövetkezet kamatmentes Érvénytelen az a pályázat, amelybõl hiányozkölcsönt is igényel, a lakástulajdonosok írá- nak az elõbbiekben felsorolt eredeti, vagy hisos nyilatkozatát arról, hogy a kamatmentes telesített dokumentumok. kölcsön összegének erejéig vállalják a jelzálogjog bejegyzését és felhívásra csatolják a 8. A kapcsolódó kerületi pályázatot a Fõvárojelzálogjog bejegyzéséhez szükséges al- si Önkormányzattól igényelt támogatásra vobetétek tulajdoni lapjait, natkozó társasházi pályázattal együtt kell benyújtani a kerületi Önkormányzathoz a pályá4.) a Fõvárosi Önkormányzat jelzálogjogá- zati kiírásban megjelölt módon. nak bejegyzésére vonatkozó írásos, hozzájáruló nyilatkozatokat a Fõvárosi Önkormány- 9. A pályázaton elnyerhetõ támogatás formázatot megelõzõ jelzálogjog jogosultjaitól, ja: vissza nem térítendõ támogatás és kamatmentes kölcsön. 5.) eredeti banki igazolást arról, hogy a tár- A vissza nem térítendõ támogatás összege sasházas lakóépület, illetve a lakásszövetke- legfeljebb a tervezett összköltség 15 %-a lezet saját bankszámlával rendelkezik, het, de nem lehet nagyobb, mint a kerületi önkormányzat által biztosított vissza nem 6.) a tervezett felújítási munkák leírását és térítendõ támogatás összege. megvalósításának tervezett ütemezését az 1. sz. melléklet szerinti adatlapon, 10. Pályázat beadási határideje: 2008. május 5. 16.00 7.) hatóság által kötelezõen elõírt munka Példányszám: 3 sorozat - egy sorozat eredeesetén a hatósági határozat másolatát, ké- ti, két sorozat másolat - dossziéba lefûzve az ményfelújítás esetén a FÕKÉTÜSZ felülvizs- „1.sz. melléklet”-tel kezdõdõen gálati szakvéleménye másolatát. Pályázat leadási helye: Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Polgár8.) Abban az esetben, ha a társasház, illetve mesteri Hivatala, 1173. Budapest, Pesti út 165. a lakásszövetkezet a kamatmentes kölcsön Városfejlesztési Iroda - 311. szoba visszafizetésénél kedvezményeket kíván ér- Ügyintézõ: Mucsi Mária, tel.: 253-3403 vényesíteni, az alábbi iratokat, nyilatkozato- Budapest, 2008. április 14. kat kell a pályázat benyújtásával egyidejûleg csatolni: Riz Levente a) a közgyûlési határozatot (a jelen pápolgármester lyázati felhívás 4. számú melléklete szerint), amely: Mellékletek: (a Fõvárosi Önkormányzat pályázati felhívása szerinti számozással) - tartalmazza a közösség döntését arról, hogy 1. sz. melléklet: Adatlap a kamatmentes kölcsön visszafizetésénél a 3. sz. melléklet: Jövedelemnyilatkozat kedvezményeket érvényesíteni kívánja, 4. sz. melléklet: Közgyûlési határozat minta
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 29
29
P Á LY Á Z A T
2008. ÁPRILIS 24.
PÁLYÁZAT KULTURÁLIS TEVÉKENYSÉG TÁMOGATÁSÁRA Budapest Fõváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzatának Oktatási és Kulturális Bizottsága Budapest Fõváros XVII. kerület Önkormányzatának a 2008. évi költségvetésrõl szóló 9/2008. (III. 19.) rendelete 7.§-ának /1/ bekezdésében nyert felhatalmazás alapján pályázatot hirdet a kerületi kulturális tevékenység támogatására. A rendelkezésre álló összeg: 2.000.000.- Ft. A pályázat keretében pénzbeli támogatáshoz juthatnak azok a civil szervezetek, mûvelõdési intézményekben, könyvtárakban, egyházakban, hitközségben mûködõ önszervezõdõ közösségek, mûvészeti vagy kulturális tevékenységet folytató szellemi szabadfoglalkozású magánszemélyek, akik/amelyek tevékenységükkel a kerületi polgárok mûvelõdését, a kerületi közmûvelõdési munka színvonalának emelését szolgálják. A pályázatban fel kell tüntetni a tevékenység tartalmát, várható idõpontját, a résztvevõk várható körét és létszámát, valamint a kért támogatás összegét. A támogatás kizárólag a pályázatban megfogalmazott tevékenység indítására, illetve lebonyolítási feltételeinek javítására használható fel.
A pályázatra egy pályázó csak 1 pályázatot letölthetõ a Polgármesteri Hivatal internyújthat be. netes honlapjáról (www.rakosmente.hu). A pályázatot, valamint a hozzá tartozó A támogatások folyósítása a támogatási szöveges indoklásra szolgáló ûrlapot 1 szerzõdés megkötését követõen kizárólag a példányban a Polgármesteri Hivatal Ügynyertes pályázó vagy a pénzügyi lebonyolító félszolgálati Irodáján kell benyújtani bankszámlájára történik, a támogatási össze- 2008. május 9-én 10.00 óráig zárt boríget készpénzben nem lehet felvenni. tékban vagy postai úton legkésõbb 2008. A tevékenység megvalósulása során fel kell május 10-i postabélyegzõvel ellátott botüntetni, hogy az Budapest Fõváros XVII. ke- rítékban. rület Rákosmente Önkormányzata Oktatási és Kulturális Bizottságának támogatásával Levélcím: Polgármesteri Hivatal, valósul meg. Mûvelõdési Csoport Nem fogadható el a kiírásnak nem megfelelõ, 1173 Budapest, Pesti út 165. a pontos adatokat nem tartalmazó, vagy hiá- A borítékon minden esetben fel kell tünnyosan kitöltött, illetve határidõ után benyúj- tetni: „Pályázat kulturális tevékenység tátott pályázat. Hiánypótlásra nincs lehetõség. mogatására”. Nem részesülhet támogatásban az a pályázó, aki/amely a 2007. évben támogatásban ré- A pályázat nyerteseit az Oktatási és Kulturászesült, és ennek felhasználásáról határidõre lis Bizottság levélben értesíti. A pályázatok nem számolt el. elszámolási határideje: 2009. március 31. Az elszámolás határidejét egy alkalommal, A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Bi- legkésõbb 2009. február 15-ig beérkezõ kézottság bírálja el 2008. június 30. napjáig. relemre az Oktatási és Kulturális Bizottság egy hónappal meghosszabbíthatja. A kérelPályázni az Oktatási és Kulturális Bizottság met az elszámolás határidejének lejárta elõtt által kibocsátott ûrlapon lehet, mely sze- kell benyújtani. Az a pályázó, aki/amelyik mélyesen beszerezhetõ a Polgármesteri határidõre nem számol el, a 2009. évben Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (Cím: nem nyújthat be az Oktatási és Kulturális Bi1173 Budapest, Pesti út 163.), valamint zottsághoz pályázatot.
SZIGEL
Vas Fém Haszonáru Kft. 1171 Budapest XVII. ker., Zrínyi u. 130. Tel./Fax: 258-0083 Tel.: 257-9510 Tel./Fax: 349-5168 Tel.: 329-6698 Tel.: 465-0934 Tel.: 463-0935 Nyitva: H-P: 8.00–16.30, SZ.: 8.00–12.00 Honlap: szigel.hu – E-mail:
[email protected] PROFILUNK: zártszelvények, acél- és horganyzott csövek szög-, lapos-, kör-, beton-, négyzet-, „I”- és „U” acélok hegesztett betonacélhálók, finom-, durva- és bordáslemezek horganyzott és mûanyag bevonatú kerítésfonatok, csirkehálók, rostaszövetek horg.- és fekete lágyhuzalok, tüskés huzal, huzalszegek, ácskapocs vágó- és tisztítókorongok, elektródák, vízakna fedlap, talicska
Telefonon történõ megrendelés esetén házhoz szállítást vállalunk! 100.000 Ft feletti vásárlás esetén 10%-os kedvezményt biztosítunk!
Ne fáradjon, telefonáljon!
Madárdombi INGATLANIRODA Vadkacsa u. 89. 2% közvetítési díj, gyorsan elad, díjmentes értékbecsléssel házhoz megy. www.ingatlan.com/vadkacsa89
Ügyfélfogadás: H–P: 10-19, Szo: 10-16 Tel.: 06-30-641-66-25, 258-66-30 KONT É NER INGYENES RAKOD`SSAL É P Ü LETBONT`S, F Ö LDMUNKA
SCALPEL LASER KLINIKA 1184 Bp. XVIII., Kubinyi I. u. 6. (Zalka M.) Tel.: 292-3537, 06-30-919-5740 fax: 297-0039 Hétfõ, kedd, szerda, csütörtök, péntek 15-19-ig Bõrgyógyászat, bõrsebészet bõrgyógyászati konzultáció, szemölcs, bõrelváltozások, tetoválások, bõrdaganatok lézeres eltávolítása, benõtt köröm végleges korrekciója, rákszûrés Egynapos sebészet, lézersebészet sérv-, visszér-, bütyökmûtétek, aranyér, végbélbetegségek konzervatív és mûtéti kezelése, rákszûrés Plasztikai sebészet szemhéj-, fül-, orrplasztika, ránctalanítás, Botox, kollagénfeltöltés, emlõmûtétek, zsírleszívás, hegkorrekció, lézeres hajátültetés, bõrregeneráló kezelés Fájdalom-klinika Nõgyógyászat
A klinikán alkalmazott korszerû mûtéti eljárások és érzéstelenítési módszerek miatt betegeinket rövid megfigyelés után hazabocsátjuk, megrövidült sebgyógyulás és csekélyebb fájdalom mellett a gyógyulás szakaszait otthonukban tölthetik.
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 30
30
HIRDETÉS SZOLGÁLTATÁS
FESTÉS, MÁZOLÁS, tapétázás 10% kedvezménnyel, garanciával. Magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt. Tel: 256-4425, 0620-9947-726 Tisztaság, pontosság! FESTÉS, MÁZOLÁS, tapétázás gyakorlott szakemberekkel. Három év garancia! Tel: 06-30-9426-150, 258-4732 DUGULÁSELHÁRÍTÁS, FALBONTÁS NÉLKÜLI SZAKSZERÛ GÉPI TISZTÍTÁS. FÁBIÁN ISTVÁN TEL: 06-20-317-0843 SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, tapétázás! Lépcsõházfestés, takarítás is! Árengedmény 10 %. Megbízható szakembertõl. Tel: 256-6322, 06-30-417-2435 HÛTÕGÉP, villanybojler, fagyasztó javítása garanciával. Klímaszerelés. Bayer Ottó Tel: 06-30-949-8850 KÕMÛVESMUNKÁT, burkolást, szobafestést, mázolást, tapétázást, dryvitozást vállalunk. Tel: 06-20-541-3761 REDÕNY, RELUXA, szalagfüggöny, napellenzõ, roletta, szúnyogháló-készítés rövid határidõre a Nemeskéri Árnyékolástechnikától. Szalagfüggöny-tisztítás is! Tel: 257-1875, 06-20-9719-201 TELEVÍZIÓJAVÍTÁS AZONNAL, HELYSZÍNEN! Villamosmérnök végzettséggel, garanciával! (ORION, VIDEOTON, ITTNOKIA, NORDMENDE, VESTEL, DUAL, SCHNEIDER). Tel: 06-20-542-3529, 0620-410-6393 KÖLTÖZTETÉS, FUVAROZÁS emelõhátfalas autóval, megbízható rakodókkal. Lomtalanítás, irattárrendezés, épületen belüli anyagmozgatás. Rendezvénysátrak, konyhasátrak, színpad bérbeadása. Tel: 06-30-631-6968, 257-7510 FÉG GÁZKÉSZÜLÉKEK (vízmelegítõ, konvektor, cirkó) javítása. Esõvíz-szivattyúzás (pincék). DUGULÁSELHÁRÍTÁS (gépi). Víz- és központifûtés-szerelés. Ázások, csõtörések megszüntetése. Csõhálózatok kivitelezése. Tel: 06-30-4028305, 409-0408 SZJA-bevallások készítése olcsón, precízen a XVII. kerületben. Adja be idõben! Tel: Kamarásné 06-20-353-05-82 VÁLLALUNK KÉZI FÖLDMUNKÁT, alapmedence, árok és kerti tó kiásását. Kertészeti-növényvédelmi munkát és öntözõberendezések telepítését is vállaljuk. Tel/fax: 257-2548, 06-20-381-6006 FOGSOROK KÉSZÍTÉSE, javítása, szükség esetén háznál is. Tel: 06-30-314-22-26. TETÕFEDÉS, BÁDOGOZÁS. Tetõk felújítása, javítása, új tetõk fedése, cserepezés, palázás, zsindelyezés, kisebb ácsmunkák. Tel: 291-0081, 06-30-401-7462 PARKETTA, PVC, szõnyegpadló lerakást, csiszolást, lakkozást vállalok oldószermentes lakkal is. Tel: 06-20-9388-924, 257-2657 Nagy Tibor MÛANYAGABLAKOK, minõségi ötkamrás k: 1.0 ablakok egyenesen a gyártótól garantáltan a legolcsóbban! Cégünk és szakembereink öt év garanciát vállalnak a gyártásra és a beszerelésre is! Ingyenes felmérés! Tel: 06-70-382-6491
Apróhirdetés ANTIK STÍL MODERN BÚTOROK kárpitozását, áthúzását, javítást vállalok. Rövid idõn belül, szállítással. 06-30-234-6610 ÁZÁSOK, CSÕTÖRÉSEK megszüntetése. Csõhálózatok kivitelezése. Tel: 06-30402-8305, 409-0408 SZOBAFESTÉS, MÁZOLÁS, TAPÉTÁZÁS, minõségi kivitel, reális ár. Makai Mátyás: 06-30-210-3817
INGATLAN KUCORGÓNÁL a Hegyalatti utcai társasházban eladó egy 50 m2-es + erkélyes, harmadik emeleti galériás luxuslakás. Egyedi mérõórák! Tel: 06-70340-6400 NAGYKÁTÁN gyógyvízhez, horgásztóhoz, buszmegállóhoz közel egy szoba, konyha összkomfortos, téliesített, téglából épült hétvégi ház (a lakás alatt pince) eladó. Ugyanitt hétvégi telek is eladó. Érd.: 0620-391-8752; 06-29-442-823 AZ ELÁGAZÁSNÁL, csöndes helyen 50 m2-es szövetkezeti lakás (1+2 félszoba) eladó. Tel: 06-30-454-3920 RÁKOSKERESZTÚRON a Kaszáló lakótelepen kétszobás, bútorozott lakás kiadó. Ár: 40.000 Ft + rezsi. Kéthavi kaució szükséges. Tel: 06-30-459-3417 RÁKOSCSABA-ÚJTELEPEN 636 m2-es üres építési saroktelek eladó. Közmûvek telken belül. Irányár: 18,4 M Ft. Tel: 0670-311-0539 MADÁRDOMBON szélsõ sorházi lakás családi okok miatt sürgõsen eladó. Összkomfortos, négyszintes, amerikai konyhás. Irányár: 33 M Ft. Tel: 06-30-9403143 HAPPY HOUSE Ingatlaniroda Bp. XVII. PESTI ÚT 128. Tel: 06-20-388-7217, 06-30-978-1144 www.hhingatlan.hu
PÉCELEN újépítésû 65 m2-es, 2 szintes, duplakomfortos sorházi lakások, 45 m2es telekkel, kocsibeállóval. 2 + 1 fél szobás. Járólap, parketta kiválasztható. Várható befejezés: 2008. 07. Szoc.pol, hitel felvehetõ. Ár: 17,9 M Ft. Tel: 06-70-3826491, 06-20-388-7217 XVII. HELIKOPTER LAKÓPARKBAN újépítésû 54 m2-es, nappali + 2 hálószobás társasházi lakás, nyári átadással leköthetõ. Emeleti lakás: 16,9 M, Földszinti lakás: 17,9 M Ft. Tel: 06-70-3826491, 06-20-388-7217 XVII. HELIKOPTER LAKÓPARKBAN, az erdõ mellett, szép környezetben újépítésu 73 m2-es, nappali + 3 fél szobás lakás, augusztusi átadással leköthetõ. Szoc.pol, hitel felvehetõ. Ár: 20 M Ft. Tel: 06-70-382-6491, 06-20-388-7217 XVII. RÁKOSKERTEN újépítésû ikerfél 100 nöl telekkel, 97 m2 nettó területû egyszintes, 3 szobás: 13 m2, 12 m2, 8 m2, amerikai konyhás 30 m2 nappalival, fürdõszoba sarokkáddal, wc, 15 m2 garázzsal. Kulcsrakészen, azonnal költöz-
hetõ. Irányár: 28 M Ft. Tel: 06-20-3887217, 06-30-978-1144 XVII. RÁKOSKERTEN épülõ ikerházak garázzsal leköthetõk, nyár eleji átadással. Nappali + 3 hálószoba, 110 m2-es, leválasztott kerttel, külön bejárattal. Ár kulcsrakészen: 25,9 M Ft. Tel: 06-20-3887217, 06-30-978-1144 XVII. RÁKOSCSABÁN épülõ garázsos ikerházak leköthetõk. Nettó 91 m2-es, 2 szintes, dupla komfortos, terasz, kert. Burkolatok igény szerint választhatók. Várható átadás 2008. III. n.év. Szoc.pol, hitel felvehetõ. Ár: 26 M Ft. Tel: 06-20388-7217, 06-30-978-1144 XVII. STRÁZSAHEGYEN újépítésû ikerház. Lakótér 96 m2 + kb. 35 m2-es garázs, + terasz, kb. 220 m2-es saját kert, 3 hálószoba + nappali, 2008. áprilisi átadással eladó. Ár: 25,3 M Ft. Tel: 06-70382-6491, 06-20-388-7217 XVII. KERESZTÚR központban 1. emeleten 48 m2-es, másfél szobás szépen felújított öröklakás. Igényesen felújított parkettás szobákkal, beépített konyhabútorral, mosogatógéppel, gázkészülékkel, hûtõvel. Ára: 10,8 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217 XVII. EGÉSZSÉGHÁZ utcában négyemeletes házban 53 m2-es, 1+2 fél szobás, étkezõs, szépen felújított öröklakás eladó. Irányár: 10,7 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217 XVII. ÚJLAK UTCÁBAN két liftes ház 2. emeletén 51 m2 2 szoba, étkezõs, erkélyes jó állapotú öröklakás. Irányár: 9,2 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217 XVII. PESTI ÚTON, négyemeletes ház 3. emeletén 36 m2-es, egyszobás, erkélyes, jó állapotú, kis rezsijû öröklakás eladó. Ár: 8,8 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217 XVII. KASZÁLÓ utcában 54 m2-es, 2 szobás, étkezõs, erkélyes, szép öröklakás eladó. Irányár: 10,5 M Ft. Tel: 06-30-9781144, 06-20-388-7217 XVII. PESTI ÚTON 70 m2-es, 2 egész + 2 fél szobás, erkélyes, nyugati fekvésû, nagy konyhás, kellemesen felújított, sarokkádas fürdõszobás, mûanyag nyílászárós, új radiátoros öröklakás. Irányár: 11,8 M Ft. Tel: 06-70-382-6491, 06-30-978-1144 XVII. RÁKOSKERTEN 2006. évben épült 120 m2 telken, 64,36 m2 szélsõ sorház. Zuhanyzó wc-vel, konyha, nappali. Emelet: 3 parkettás szoba, fürdõ sarokkáddal wc-vel. Kombi cirkó. Beépített konyhabútor, beép. gardróbszekrény, beép. fürdõszobaszekrény. Garázs + tároló. Irányár: 24,8 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 0620-388-7217 XVII. RÁKOSKERTEN 756 m2 saroktelken 110+60 m2 2 generációs családi ház. Kétszintes, 5 szobás. Garázs két kocsibeállós, vegyes tüzelésû kazánház, cirkó, gázbojler. Melléképület 30 m2. Pince 15 m2. Irányára: 28,5 M Ft. Tel: 06-30-978-1144, 06-20-388-7217
Hírhozó XVII. SZÍNES HÁZAKBAN 66 m2 2+1 félszobás, erkélyes, nagykonyhás, laminált parkettás, járólapos szép állapotú öröklakás eladó. Irányár: 13,5 M Ft. Tel: 0620-388-7217, 06-30-978-1144 XVII. KIADÓ LAKÁS Pesti úton, négyemeletes ház 3. emeletén 36 nm-es, egyszobás, erkélyes, szép állapotban lévõ lakás hosszú távra kiadó. Bérleti díj: 50.000 Ft/hó + rezsi + 2 havi kaució. Tel: 06-30-978-1144 XVII. KIADÓ 1 + 2 fél szobás lakások elsõ emeleten a Kaszáló utcában és az Újlak utcában. Bérleti díj: 60.000 Ft + rezsi / hó + kaució. Tel: 06-30-978-1144 HAPPY HOUSE Ingatlaniroda széles ügyfélköre részére keres XVII. kerületi ingatlanokat. 2,5 % sikerdíjért vállaljuk a közvetítést. XVII. Pesti út 128. Tel: 0620-388-7217, 06-30-978-1144. Fényképes ajánlataink: www.hhingatlan.hu
CÉLPONT INGATLAN IRODA SEGÍT ÖNNEK GYORSAN HITELHEZ JUTNI! Még BAR-listásoknak is! Vállaljuk albérletek, panellakások gyors kiközvetítését! Díjmentes helyszíni felmérés, teljes körû szolgáltatás! 06-20-980-5773 XVII. RÁKOSCSABÁN eladó egy félkész ház. A telek 510 m2. Iá: 19,5 M 06-20980-5773 XVII. KERÜLETBEN eladó egy 8. emeleti 49 m2-es 2 szobás panellakás! Iá: 8,9 M 06-20-980-5773 RÁKOSKERESZTÚRON 1+2 fél szobás öröklakás 4 emeletes házban eladó a tulajdonostól. Iá:10,8 M Tel: 06-70-2465945 1+2 FÉL SZOBÁS lakás kiadó a Földmûves utcában. 1. emeleti, bútorozott. bérleti díja: 62.000 Ft + rezsi. Tel: 06-30-984-6721 ELADÓ NAGYTARCSÁN, a füzesligeti lakóparkban egy 725 m2-es, összközmûves építési telek. Irányár: 9,4 millió Ft. Telefon: 06-20-930-9703
OKTATÁS ANGOL, FRANCIA, OROSZ nyelvbõl tanítás általános, szakmai (kereskedelmi, külkereskedelmi, gazdasági), nyelvvizsgára felkészítés kezdõtõl a felsõfokig. Tel: 06-30-593-8004 OLASZ NYELVOKTATÁS minden szinten római diplomával. Tel: 06-30-242-0518 KÜLFÖLDÖN TANULT NÕ angolt és spanyolt tanít kezdõknek, haladóknak. Tel: 258-0511 ÁLTALÁNOS ISKOLÁSOK korrepetálását vállalom minden tantárgyból a XVII. kerületben. Tel: 06-70-573-9198
EGYÉB NEGYVENESEK, ÖTVENESEK, nyugdíjasok értelmiségi baráti társasága bõvülne intelligens, kulturált, jószívû, érzékeny, humort és kötetlen beszélgetéseket kedvelõ emberekkel. Jelige: „Barátság” 1462 Bp. Pf. 659
HÍRHOZÓ · Fõszerkesztõ: Torkos Matild. Olvasószerkesztõ: Varga Orsolya. Mûvészeti vezetõ: Bozsoky Tamás Szerkesztõségvezetõ: Horváth Tibor Munkatársak: Kili Tamás, Szakács Zsuzsa. Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Fõváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. · Felelõs kiadó a kiadó vezetõje · Szerkesztõség: 1173 Budapest, Pesti út 167. I. emelet. Tel./fax: 257-9589. E-mail:
[email protected] Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája Felelõs vezetõ: Burján Norbert igazgató· Terjeszti a Feibra · Megjelenik 35.000 példányban
06APR_JO.QXD
4/22/2008 9:13 PM
Page 31
31
SZABADIDÕ
2008. ÁPRILIS 24.
Beküldendõ a fõsorok megfejtése. Megfejtéseiket nyílt postai levelezõlapon várjuk szerkesztõségünk címére: 1173 Pesti út 167. Beküldési határidõ: május 6. A helyes megfejtést beküldõk között három darab ezer forint értékû könyvutalványt sorsolunk ki. A nyertesek nevét következõ lapszámunkban közöljük, nyereményüket telefonon (telefonszám:
257-9589) történõ egyeztetés után szerkesztõségünkben vehetik át. Elõzõ számunk rejtvényének helyes megfejtései: Szent István tér, Babusa János. Nyertes olvasóink: Tóth Csabáné, 1173 Pesti út 87.; Igaz Józsefné, 1171 Csendítõ utca 14.; Kis Istvánné, 1172 Jászivány utca 27. Gratulálunk!
Hirdetésfelvétel:
KÖNYVELÉS
tel/fax.: 259-0511
TÁRSASHÁZAK részére, teljes körû ügyintézéssel FILEP ILDIKÓ Tel.: 290-1178, 06-30-554-5747
Mobil.: 06-20-934-1257 e-mail:
[email protected],
[email protected]
FARMGÉP-CSAVARHÁZ KFT. Oktatási üzletág H-1172 Budapest, Gyöngytyúk u. 86-88. E-mail:
[email protected] MK nysz: 13-0141-07. Akkr. sz.: AL 1531
A XVII. kerületben mûködõ iskolánkban az alábbi szakmákat tanulhatja:
Zöldség-gyümölcs eladó - Bútor és lakástextil eladó - Mûszaki cikk eladó Ruházati eladó - Kereskedõ, boltvezetõ - stb. Bõvebb információ: www.csavarhaz.hu weboldalon. Telefon 06-20-970-15-00
ÉPÜLET TERVEZÉS INGATLAN SZAKÉRTÉS HOME ( center ÉPÍTÉSI KÖZPONT Bp. XVII. Pesti út 237. sz. A/1. iroda (a földszinten) T/F.: 257-5042, ill. (06-30) 9428-394
Tomcsik József építészmérnök, igazságügyi ingatlanforgalmi szakértõ
www.tomcsik.hu
4, 6, 8m3-es konténer rendelésre, sitt- és szemétszállítás
Telefon:
06-30-596-3188
06APR_JO.QXD
32
4/22/2008 9:13 PM
Page 32
HIRDETÉS
Hírhozó