Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
2008 legemlékezetesebb eseménye: a pekingi nyári olimpia A szüleimmel gyakran utazunk külföldre nyaralni, így sok külföldi országban jártam már, mégis a 2008-as év útja a pekingi olimpiai játékokra ilyen szempontból is különleges volt, rendkívüli élményt nyújtott a számomra. Ez alkalommal a szokásostól eltérő felkészülésre volt szükség. A nagy út előtt először igyekeztünk információkat szerezni a távoli, hatalmas országról és felkészülni a szokatlan klímára. Már fél évvel előbb el kellett határoznunk, hogy az olimpiai játékok melyikére kérünk belépőket, tehát a rendelkezésünkre álló két hetet már fél évvel előbb idehaza meg kellett terveznünk. Természetesen kellett szabad időt hagynunk a pekingi látnivalókra is, és ez azt jelentette, hogy a kint létünkre viszonylag pontos tervet készítettünk. Mindezt egy magyar utazási iroda szervezésében sikerült összeállítanunk. A belépőjegyeket is ők szerezték be a számunkra. A programunk végül az utazás előtt összeállt, és a két hétből minden napra jutott egy érdekes esemény vagy élmény. Az izgalmas sporteseményeken túl számos olyan látnivalót is beterveztünk, amit feltétlenül meg kell nézni Pekingben. Az első élményünk a „Tiltott város” és a világ legnagyobb tere, a Tian’anmen tér volt. Másik alkalommal a nyári palotához kirándultunk, ami pedig egy szép tó körül terül el, melyet egykor emberi erővel ástak ki, és mesterséges tavat létesítettek benne életnagyságú márvány hajóval.
39
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
A látnivalók közül izgalmasnak ígérkezett a Nagy Falhoz való kirándulásunk, melyen 2 km hosszan gyalogoltunk a meredek és keskeny lépcsős falszakaszon. Leírhatatlan érzés volt számomra!... A történelmi emlékek mellett kíváncsiságból megnéztünk egy szegény negyedet is, ahol sikátorokban él sok-sok egyszerű család láthatóan rendkívül szegény körülmények közt. Itt zajlik az ún. kínai kiskereskedelem. Természetesen úgy osztottuk be az időnket, hogy a számunkra érdekes sporteseményekre eljuthassunk. Az olimpiának különleges hangulata van a szurkolók számára is. A több ezer magyar szurkoló egy táborban, egy olimpiai faluban, afféle sporttábor-apartmanokban lakott, ahol együtt szurkoltak az egykori olimpiai bajnokaink is, mint például Kárpáti György, Csollány Szilveszter, Kovács „Koko” István, Kovács Ági velünk és a versenyzőinknek. Minden nap megszervezték, hogy a szurkolókhoz ellátogassanak olimpikonjaink, akik szívesen számoltak be sportélményeikről, osztottak autogrammot, fényképezkedtek a szurkolókkal. Így volt szerencsém személyesen is találkozni a női kézilabdás lányokkal, Boczkó Gábor vívó olimpikonnal, a női vízilabdázóinkkal, Fazekas Róbert diszkoszvetővel. Jó volt a meccseik után személyesen is találkozni velük, örülni együtt a sikereiknek, a magyar eredményeknek. Kis szerencsével még az olimpiai faluba is bejutottunk, és ott is találkozhattam magyar olimpikonokkal, és persze a világ más országaiból érkező sportolókkal is.
40
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
Ott voltunk több női kézilabdameccsen, és férfi vízilabdázóinkat is több alkalommal buzdítottuk. Az atlétikai stadionban több világcsúcs születésénél izgulhattunk, így például a 4x100 m-es váltófutásoknál vagy a férfiaknál a 100-200 méteren világcsúcsot elért versenyeken, illetve Jelena Iszimbajeva rúdugrónő világcsúcsánál is szurkolhattunk. Az izgalmas sportszámok mellett a központi stadion, a „Madárfészek” önmagában is egy különálló látványt nyújtott a minden irányból jól látható olimpiai lánggal. A betonszerkezet könnyed, messziről szinte „csipkésnek” tűnő rajzolata este kivilágítva is szép látványt nyújtott. Az összes csarnok és létesítmény fantasztikusan modern technikával készült, és építészetileg is csodás kivitelezések. Nagy hangsúlyt fektettek a csarnokok esti kivilágítására, fényjátékban és fényárban úszott minden. Az olimpiai sportesemények közül rám a legnagyobb hatással a tenisztorna volt, ahol Szávay Ágin kívül láthattuk Rafael Nadalt és Roger Federert, valamint Djokovicot és a Williams testvéreket játszani.
A már eddig említett élményeimet tovább színezte a kínai emberekről szerzett tapasztalataim: meglepő volt számomra az az embertömeg, amely ilyen fegyelmezetten tudott együttműködni. Megszámlálhatatlan önkéntes dolgozott a sportesemények szolgálatában. A különleges nyelvüket és ki tudja hány nyelvjárásukat nem értettük, de ők néhány szavas gyenge angoltudásukkal ki tudták fejezni magukat, vagy szívesen elkísértek, útbaigazítottak bárki idegent. Tradícióik, hitük, 41
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
kultúrájuk nagyon eltérő a mienktől, mégis érezni az öntudatukat, a mai modern ember és az évezredes különbség olyan keverékét, amely a 21. század olimpiáján első tudott lenni. Ez a Kína már a harmadik évezred Kínája! Megtalálható benne még a régi császári világ hagyatéka és a mai modern ember és technika. Minket Peking óriási méretei, hihetetlen emberi sokasága, tisztasága, forgalmának, utcáinak, felhőkarcolóinak árnyékában meghúzódó sikátorrengetegei leptek meg, de óriási sikerre való igényüket jelzi az a fantasztikus technikai bravúr is, ahogy a szmogveszélytől tartva a játékok idejére szinte „szétlőtték” a felhőket Peking fölött. Külön említést érdemel a közlekedés. Az olimpiára 9 metróvonalat építettek, a legmodernebb technikával: a megállókban és a szerelvényekben tv-közvetítéssel, légkondicionálókkal és kétnyelvű megállókijelzőkkel. A gépkocsi-közlekedést is szabályozták ez időre. Az egyik nap a páros, a másik napon a páratlan rendszámú autók közlekedhettek, melyet fegyelmezetten betartottak. Hatalmas 3-4 sávos sugárútjaikat sokszor 3 sávos körforgalom köti össze, számos felüljáróval. Nagyon jellemző persze mindezek mellett a kínaiak bicikliközlekedése, mely számunkra félelmetes látvány volt ebben a sűrű gépkocsiforgatagban. Jellegzetes volt a bicikliparkolók úton-útfélen való megjelenése, ahol több száz vagy ezer bicikli is parkolt, persze mindegyik elég rossz állapotban. Az esős időben legtermészetesebb módon esernyőt tartva kerékpároztak, akár egy biciklin ketten is ülve… Sokféle élményben volt részünk, mindezt nem lehet röviden feldolgozni, a látottak újra meg újra feltűnnek emlékeinkben, sokszor vesszük kézbe az ott készített felvételeinket és jut eszünkbe sok-sok aprónak tűnő érdekes és jellemző kép. Kasnyik Ádám
Életem legszebb nyara… Először is meg szeretném említeni, hogy azért adtam ennek az írásnak ezt a címet, mert életemben először tapasztaltam azt, milyen nehéz visszarázódni a nyári szünet után a megerőltető hétköznapokba, gondolok itt az iskola nehézségeire és a mindennapi problémákra. Mint minden nyaram, a 2008-as is Németországban, egy faluban kezdődött. Minden nyáron ide jövök egy gimnáziumba vendégtanulóként egy hónapra, hogy gyakoroljam a német nyelvet, hogy sokat beszéljek németül, és természetesen azért is, hogy pihenjek és „szórakozzak” kicsit. Már régóta járok ide, ezért nagyon sok barátom van ott. Nagyon jól érzem magam, és az a hely tökéletes arra, hogy kicsit kikapcsolódjak, és mellette tanuljak is. Mikor vége az egy hónapnak, szinte szomorú vagyok, hogy el kell jönnöm 42
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
onnan, de ugyanakkor boldog is, mert újra láthatom a szüleimet és az itthoni barátaimat. Németország, a nyaram első állomása, teljesen „ártatlan”, csak kipihentem az iskola fáradalmait, és azt is elmondhatom, hogy értelmesen tettem ezt. Mert életem legjobb nyarának második helyszíne a leginkább felelős a mostani rossz iskolai eredményeim miatt. Ide, Görögországba az egyik legjobb gyerekkori barátommal és az ő szüleivel érkeztem. Mivel az ő szülei nem annyira szigorúak és az én szüleim meg nem voltak ott, nagyon szabadon voltunk engedve. Hihetetlenül jól éreztük magunkat, minden nap délben keltünk, éjjel kettőig „buliztunk”, ittuk a finomabbnál finomabb üdítőket, sok emberrel megismerkedtünk, sokat nevettünk, nem gondoltunk semmi másra, csak arra, hogy nyár van. Ez az egész dolog nem hangzik olyan súlyosnak, mint amilyen igazából volt… Mikor elérkezett az utolsó nap, alig akartunk hazamenni, mert annyira megszoktuk azt, hogy tulajdonképpen semmit sem kell csinálni, csak élvezni a „semmittevést”. A nyaram utolsó helyszíne Siófok volt. Ide ugyanazzal a gyerekkori barátommal mentem, csak ezúttal az én szüleimmel. Ez az egyhetes utolsó „kiruccanás” az iskolakezdés előtt kísértetiesen hasonlított a görögországira. Itt ugyanazt csináltuk, mint ott, csak ez az egy hét nyomasztóbb volt, mivel pár napon belül iskolakezdés volt. Kezdtem érezni, hogy képtelen leszek visszarázódni azokba a napokba, ahol már teljesíteni kell koncentrálni, és nem csak élni bele a nagyvilágba. Be is teljesedett a jóslatom. Három hét múlva vége az első fél évnek, és talán csak most kezd elmúlni a „nyári szünet hangulatom”. Akármilyen furcsán hangzik is, tudom, hogy ennek az egésznek az az oka, hogy a nyaram egyszerűen túl jóra sikeredett. Számomra nem az a tanulság ebből az egészből, hogy rossz nyarat kell szerveznem magamnak, hanem az, hogy meg kell tanulnom átváltani a nyári szünetről az iskolára. Ezt a hibát meg fogom próbálni többet nem elkövetni, és örülök, hogy erre magamtól rájöttem. Ölvedi Richard
Velence vizein gondoláztunk… A család több évnyi vacakolás után szerda este végre eldöntötte, hogy másnap hajnalban elutazunk Velencébe. A következő pár napban Velence kultúrájától, művészetétől kezdve a velencei életvitelig mindenhova betekintést nyerhettem. De kezdjük az elejénél, azaz aki a családomat ismeri, annak nem meglepő módon 8-kor, a hajnali órák helyett. Csodálkozva néztük a teletömött csomagtartót, ugyanis elvileg mindenki apu kijelentésének megfelelően pakolt, ami úgy hangzott, hogy erre a pár napra NEM kell sok cucc… 43
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
Az utazásról magáról nem tudok túl pontos beszámolót adni. A 8 órás útból sikerült hetet végigaludnom, a lábaimat felváltva az egyik öcsém öléből a másikéba pakolva. Amikor felébresztettek, már egy hatalmas parkolóban voltunk, ahonnan csodálatos kilátás nyílt a csillogó tengerre. Bőröndeinkkel megpakolva rögtön útnak indultunk, hogy megkeressük a megfelelő járatot, amivel apartmanunkhoz jutunk. Igen ám, de itt hozzá kell tennem, hogy a „megfelelő járat” alatt nem busz vagy villamos értendő, hanem az ezeket helyettesítő hajók. A vaporettók menetrendnek megfelelően járnak vízi megállóról vízi megállóra. Egy extra vonzalom is kialakult ezek között a hajók és köztem, ugyanis érthetetlen módon legkésőbb 10 perc után, miután felszálltunk, minden egyes alkalommal sikerült mély álomba zuhannom. J A következő két nap azzal telt, hogy egyik nevezetességtől a következőig jártunk. De mivel a St. Marcónál, a Napóleon által „Európa előszobájának” is nevezett főtér közelében laktunk, ahol a dózse palota, a Basilica és a Velence legmagasabb tornya is található, öcséim se vágtak túl megkínzott arcot, miután mindent sorban megnéztünk, kívülről-belülről egyaránt. Ezekhez számos történeti adat és hihetetlenül sok szép tárgyi emlék tartozott. Nekem a St. Marco tér tetszett a legjobban nyüzsgő életével. Ellátogattunk a Murano nevezetű szigetre is, ahol a híres muránóiüvegmanifaktúra található. Már akkor is csodálkoztam, amikor a centrumban minden második bolt különböző üvegtárgyakat árusított, vajon hogy tudnak mindannyian megélni. Na de itt minden egyes bolt egymást követve csak üvegtárgyakat árusított. A kirándulás egyik csúcsa az volt, amikor Velence vizein gondoláztunk. A vízről nézve egészen más hangulata van a zegzugos utcácskáknak. A gondola nesztelenül siklott át fél Velencén, mi meg csak tátottuk a szánkat. A késő délutáni olasz (pizza) ebéd után éjfélig jártuk a kis utcákat és sikátorokat, melyeket a számtalan híd köt össze. Elutazásunk reggelén a város nagy lázban égett, a velencei maraton került megrendezésre. Sajnos a befutásnál már nem lehettünk jelen, de később hallottuk, hogy egy magyar hölgy lett az első. Ujvári Sára
Egy hétvége Lille-ben Amikor szüleim tudatták velem, hogy csütörtökön elmegyünk meglátogatni a nővéremet Lille-ben, vegyes érzések keringtek bennem. Egyrészt örültem, mivel régen láttam, másrészt viszont mivel autóval mentünk, nagyon nem hiányzott a körülbelül 12 órás út. Ugyanakkor boldogított a tény, hogy egy kicsit megint ki lehet szakadni a hétköznapok forgatagából és lehet pihenni egy kicsit. Persze, miután hazaértem, rá kellett 44
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
jönnöm, bizony sok mindenről lemaradtam, és a hazaérkezés utáni napokat pótlással kell töltenem. De ne szaladjunk ennyire előre! Eddigi életem során mindössze egyszer adatott meg, hogy eljussak Franciaországba, akkor is nővéremen keresztül. Amíg nem tudtam, miről maradok le, nem igazán érdekelt sem a kultúra, sem a nyelv. Ahogy viszont kötelezővé vált a gimnáziumba lépéssel a franciatanulás, kezdtem egy kicsit jobban érdeklődni az ország után. Most pedig, hogy újra itt volt a lehetőség egy hétvégi „országjárásra”, bolond lettem volna nem élni a lehetőséggel. Szerda este össze is pakoltunk, és csütörtökön korán reggel, fél hét magasságában nekivágtunk a végtelennek tűnő autópályának. Persze az aznapi 8 órás út csak ízelítőül szolgált, mert félúton megálltunk pihenni egy német városkában, Ulmban. De nem időztünk itt sokat, reggel gyorsan megreggeliztünk a szálloda éttermében és indultunk tovább. Este 8 óra körül megérkeztünk nővéremhez, bementünk a városba, sietve megvacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk, hogy kipihenjük az utazás fáradalmait. Másnap reggel már Lille központjában kezdtünk és végigjártunk minden városi nevezetességet, majd egy kis francia étteremben megkóstoltuk a helyi specialitásokat. Főleg nekem voltak újak a helyi ételek, szüleim és nővérem itteni útjaik során már sokszor kipróbáltak mindent. Be kellett látnom, hogy a francia konyha elég távol áll az én ízlésemtől. Ennek ellenére azért bátran kóstolgattam a különféle kis tortácskákat, amiket ott csak tarte néven ismernek. Ezek tényleg nagyon finomak és sós ill. édes feltéttel is megkóstolhatóak. A belgiumi közelség miatt nem tehettem meg, hogy ne innék egy finom belga sört citrommal. Ami különösen érdekes, hogy az itteniek érdeklődését nem nagyon keltik fel az ital- és ételspecialitások. Ez valószínűleg azért van, mert itt nem luxus apátsági sört inni báránysteakkel.
„Bátran kóstolgattam a különféle kis tortácskákat, amiket ott csak tarte néven ismernek”
45
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
Ami Lille-ben nekem igazán tetszett, az maga a város és annak tisztasága, rendezettsége. Gyönyörű sétálóutcák hívogatják a városnézőket, a különböző műemlékek központi elhelyezkedése pedig nagyban megkönnyíti a tájékozódást a különben nem kicsi városban. Pár százezer fős lélekszáma ellenére a város tele van élettel, hatalmas a nyüzsgés az utcákon és a tereken. Míg a központ a nyüzsgést és a pörgést, úgy a városszéli területek a nyugalmat és a pihenést garantálják. Hatalmas ligetek és tavak a parkokban, kacsák a vízben és madarak a fák ágain.
„A műemlékek központi elhelyezkedése nagyban megkönnyíti a tájékozódást”
A délután hamar eltelt és ismét ideje volt nyugovóra térni. Vasárnap reggel megérte korábban felkelni, mert volt alkalmunk megismerkedni a hétvégi piaccal és annak minden szépségével. Nagyon tetszett a kiabáló árusoktól zajos tér, ahova néha-néha beszökött egy kis francia muzsika a piac szélén álló zenésztől. A piac igazi varázsát azonban az áru széles és színes választéka adja. Itt kapni mindenféle zöldséget, gyümölcsöt, de hal és egyéb húsáru is előfordul itt. A tér egyik szélén egy zenész, a másikon egy festő áll, aki buzgón próbál túladni festményein. Itt a piacon és környékén veszem csak észre, mennyire nyitottak egymással a francia emberek, milyen szívélyesen beszélgetnek az árusok és a kávézóban reggelijüket fogyasztók egyaránt. De sajnos búcsút kell vennünk a tértől és annak elragadó atmoszférájától, hiszen elérkezett az ebéd ideje. A gyors falatozás után búcsút vettünk nővéremtől, majd továbbindultunk következő állomásunk, Metz felé. Itt magyar barátainknál eltöltöttünk egy estét. Érdekes volt megfigyelni, 46
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
mennyire átvették a franciák közvetlenségét és pozitív jellemvonásaikat, kiegészítve némi magyar fintorral és humorral. Nem sokáig időztünk itt, mivel másnap reggel elérkezett a leghosszabb és legkeservesebb út Budapest irányába. Összességében nagyon élveztem ezt a hosszú hétvégét. Rengeteg új szokással és étellel megismerkedhettem, ugyanakkor bepillantást nyerhettem az itt élők mindennapjaiba és kisebb-nagyobb gondjaikba. Kellemes benyomást tett rám a kisváros, pont ugyanúgy, mint első ittlétem alkalmával. Remélem, a franciákról alkotott képem a következő látogatásom alkalmával sem változik. Kozma Kristóf
Thaiföldi karácsony Amikor apum december 18-án közölte a családdal, hogy elutazunk, méghozzá 4 nap múlva Thaiföldre, öcséimmel hitetlenkedve néztünk rá és azt hittük, ugrat minket. Persze hatalmas örömmel fogadtuk a hírt! Csak miután többször is megnéztük és kezünkbe vettük a repülőjegyeket, kezdtük elhinni neki a hírt. Az út 9 napot jelentett Phuketen, Thaiföld egyik szigetén, Patong beachen december 22-i indulással, ami azt jelentette, hogy a karácsonyt is ott töltjük. Még soha előtte nem utaztunk el az ünnepekkor máshova, főleg nem ilyen távoli, egzotikus helyre. Az első nagy öröm után kicsit fura érzés fogott el, hogy mégis milyen karácsony lesz ez fa, ajándékok, bejgli és mézeskalács-dömping nélkül? A nagy utazási lázban észre se vettem, hogy elszaladt az idő, és azon kaptam magam, hogy eszeveszetten dobálom be nyári holmiijaimat az üres kofferembe. Családtagjaim is szorgosan pakoltak a bőröndjükbe, így nagy volt az izgalom otthon. A káoszt tetőzte, miután anyu kijelentette, hogy van még húsz percünk, míg elindulunk, különben lekéssük a gépet. Végül többkevesebb akadály ellenére – mint például hogy kivételesen a szalag jelentett sztrájkot a MALÉV dolgozói helyett – sikerült felszállni a géppel. A repülési idő hihetetlen hosszú volt, és nem egyszer megfordult a fejemben, hogy bárcsak maradtunk volna otthon! De megérkezésünk után ez a gondolat olyan hamar szállt el, mintha soha nem is lett volna. A látvány leírásához, ami elénk tárult, nincsenek szavak! Phuket szigetét végig zöld borítja: fák, bokrok és a sok ismeretlen növény. Akárhova néz az ember, szebbnél szebb káprázatos virágok tárulnak elé. A tenger smaragdzöld színe pedig gyönyörű. Az ember szeme nem is tud betelni a látvánnyal, ahogy végignéz a „zöld szigeten”, majd a vakítóan fehér homokon, ami belefut a tengerbe. Számos plusz pontot adott ennek a helynek az is, hogy az otthoni mínuszoknak itt nyoma sem volt. Helyette 34°C-os meleg, napsütés, amihez persze könnyen 47
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
hozzászoktunk. J Az egész család nem vágyott semmi másra jobban, mint egy kiadós pihenésre, az otthoni stressz nélkül. Nos, ez a kívánságunk azonnal keresztül lett húzva, mert szorgos idegenvezetőnk egy kissé zsúfolt, de végül teljesíthető programot állított össze. Phuket minden egyes részét és csücskét jól megismertette velünk. Első napunk egy echte thai masszázzsal indult, ami kiropogtatta a fárasztó és hosszadalmas repülőút által elgémberedett végtagjainkat. Másnap jöhetett a strandolás, ahol megpróbáltunk minél több napot magunkba szívni és mondanom sem kell, hogy öcséimet egész nap ki se lehetett rángatni a tengerből. A karácsonyi gála egy elég érdekes esemény volt, ugyanis a thai emberek mindent megpróbáltak megtenni azért, hogy az idelátogatók minél „otthonosabban” érezzék magukat. Ennek eredményeként az egész hotel, étterem és kert olyan díszáradatban pompázott, hogy az embernek már megfájdult a szeme a látványtól; lámpások és karácsonyi füzérek tömkelege volt mindenhova felakasztva. Az étel viszont tényleg hihetetlen volt! Annyi nyalánkság közül lehetett választani, hogy még most is összefut a nyál a számban, ha visszagondolok rá. J A thai emberek buzgóságát becsültük, és odáig rendben is volt, hogy mikulások, rénszarvasok és angyalkák rohangáltak a tömegben. Még a lufit fújó bohóc is belefért, no de a kék elefánt és a zöld róka valahogy sehogy se fértek a képbe! Nem tudtam elképzelni, hogy ezek bármelyik országban is a „mikulást” jelképeznék. Az elkövetkező napokban számos helyen jártunk Phuketen. Meglátogattunk egy templomot, ahol Buddha életével ismerkedhettünk meg. Ezen a szent helyen még a gonosz szándékú szellemeket is elűztük úgy, hogy az ottani szokáshoz híven petárdákat dobtunk egy kéménybe. Bár ez inkább
48
Óperencia
Az Óperencián innen és túl
2009. március
hangos, mint hasznos tevékenységnek tűnt nekem. Egy egész napos látogatás során Phi Phire is elutaztunk, ami egy másik, jóval kisebb sziget, mint Phuket, s ott további izgalmak vártak ránk. Ugyanis igazi, általam valamiért sokkal kisebbnek elképzelt elefántokon „lovagoltunk”. Fura érzés volt, hogy ezek az állatok, hatalmas termetük ellenére, milyen óvatosan mozognak. Minden lépésük szépen kimért, egyáltalán nem elkapkodottnaknak mondható. Majdnem megfeledkeztem említést tenni a thai emberekről. Meglehetősen különös nép, de semmiképp se negatív értelemben. Rendkívül kedvesek, mert akárhova nézel, hatalmas mosollyal vigyorognak vissza rád. Egyetlen egy morcos képpel nem találkoztam ezen a héten. (Erről jut eszembe, hogy meg kell érdeklődnöm a most Amerikában tanuló barátnőmtől, Kozsitól, hogy nem fűzi-e esetleg valamilyen rokoni viszony thai emberhez. Ugyanis aki ismeri, tanúsíthatja, hogy ő is elmehetne thainak az állandó vigyorával. J) Az elején ugyan még kicsit zavarba hozott ez a nyitottság, mert egyszerűen elkezdtek beszélni az emberhez, mintha már vagy ezerszer találkoztak volna vele. Olyanokkal „faggatták” a járókelőket, hogy „How do you do?” és „How are you doing today?”, persze tört angollal. Ami kicsit aggodalmat keltő és megszokhatatlan volt Phuketen, hogy miképp élnek az emberek. (Persze Rami osztálytársnőm előre figyelmeztetett, miszerint minden „jó nő” 100%-osan pasi!). Ott normálisnak számított, hogy a földön alszanak és saját maguk által összeeszkábált viskókban laknak. Olyan, hogy középréteg, nincs. A vadiúj luxusszállodák mellett csak a nyomor létezik. Ott mindenki kivétel nélkül sufnikban lakik. Amit viszont még furcsállottam, hogy emellett a legújabb autókkal járnak. Ha túlzásnak is hangzik, de tényleg úgy lehet a legjobban leírni, mintha itthon a hajléktalanok is BMW-t vagy Audit vezetnének. Persze megmagyarázták nekünk, hogy az állam hozzásegíti a lakókat az új autókhoz szinte potom pénzért. Ez úgy lehetséges, hogy az állam a használt, rossz állapotban lévő kocsikat jó pénzért továbbadja a még szegényebb országokba. Mindenekfelett annak örültem, hogy megismerhettem a világnak ezt a részét is, hogy eljutottam egy ilyen csodálatos helyre mint Thaiföld! A sok rendkívüli élmény pedig elfeledtette velem az itteni rendhagyó karácsonyt, hisz ebben az évben egy ilyen különleges helyen tölthettem a szeretet ünnepét. Így legalább garantálva volt, hogy a Mikulást nem unom meg, hisz idén a kék elefánttal és a zöld rókával ünnepelhettem. J (A bejgli és a mézeskalács pedig megvár. J) Ujvári Sára
49
