Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete 17/2008. (III.27.) rendelete Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának pályázati feltételeiről Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett pályázat helyi végrehajtására a következő rendeletet alkotja: 1.§. A rendelet hatálya A rendelet hatálya Budaörs Város közigazgatási határain belül elhelyezkedő, 1992. július elseje előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épített lakóépületek, társasházak, lakásszövetkezetek saját tulajdonú épületeik, illetve önkormányzati tulajdonú bérházak energia-megtakarítást eredményező felújítására terjed ki. (A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a blokk, az alagútzsalú, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépület.) 2.§. (1) Pályázatot nyújthatnak be az 1.§.-ban rögzített feltételeknek megfelelő lakásszövetkezetek és a társasházi közösségek (továbbiakban társasház) (2) A felújítási támogatásra azok a Budaörs Város közigazgatási területén lévő lakószövetkezetek és társasházi közösségek jogosultak, akik a rendeletben meghatározott feltételeknek megfelelnek, és vállalják a felújítási költségeknek a rendeletben meghatározott mértékű saját erőből történő finanszírozását. (3) A társasházak a szükséges saját erő biztosítását, illetve annak vállalását igazolni kötelesek. (közgyűlési határozat, banki igazolás) (4) Nem igényelhető támogatás a pályázat benyújtása előtt megkezdett munkákhoz, valamint a lakóépületben elhelyezkedő, nem lakáscélú helyiségek felújítására, korszerűsítésére. (A megkezdett időpontnak építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb program esetén az első pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni.) 3.§. (1) A támogatás tárgya csak teljes épület , vagy dilatációval határolt épületrész lehet. (2) Támogatás a következő munkálatokra igényelhető:
1
a) Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje; b) Homlokzatok és födémek hőszigetelése; c) Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása; d) A megújuló energiafelhasználás növelése. (3) A (2) bekezdés szerinti munkálatok részletes leírását jelen rendelet 1. sz. függelékét képező „Pályázati Felhívás” tartalmazza. 4.§. (1) Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítását, korszerűsítését az állam a pályázó által benyújtott pályázat útján támogassa. (2) Az önkormányzat által adható támogatás mértéke maximum a beruházási költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb 500.000.-Ft. lehet. Az Önkormányzat – az adott épület esetében – a tulajdonosoktól részben vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhelő saját részt. (3) A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, azok megfizetésére a pályázó köteles, az önkormányzati támogatás mértéke nem emelkedik. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken. (4) A pályázó saját erejeként kizárólag készpénz vehető figyelembe, melynek forrása lehet az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel is. (5) Sikeres pályázat esetén az Önkormányzat a társasházzal támogatási szerződést köt. (6) Önkormányzati támogatás az éves költségvetési rendeletében jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható. Az önkormányzati, vagy az állami keretösszeg kimerülése esetén az Önkormányzat felfüggeszti a pályázatok befogadását. 5.§. (1) (2)
A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázathoz készített formanyomtatványon nyújtható be. Homlokzati hőszigetelést tartalmazó pályázatnál a támogatás folyósításának feltételeként csatolni kell a társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a homlokzat felújítását a Budaörs Város Önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága által jóváhagyott színterv alapján valósítja meg.
2
(3) A hiánytalan tartalommal benyújtott pályázat alapján a nyújtható támogatás mértékéről a Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt. 6.§. (1) Az elnyert támogatás felhasználásakor a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény rendelkezéseit figyelembe véve kell eljárni. Amennyiben e törvény rendelkezései szerint a közbeszerzési eljárás lefolytatása kötelező, a társasház a támogatás kifizetését megelőzően köteles bizonyítani, hogy a közbeszerzési eljárást lefolytatta. A kiviteli szerződésnek a támogatási szerződéssel és a pályázattal való összehangolásáért a pályázó felel. (2) A beruházás szakszerű elvégzése érdekében a társasház köteles gondoskodni a munkák műszaki ellenőrzéséről. (3) Az önkormányzati támogatás kifizetésére utólag, a számla kibocsátását követő 60 napon belül, az Önkormányzat műszaki ellenőre által jóváhagyott számla alapján, közvetlenül a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. 7.§. E rendelet kihirdetése napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti az Iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatása pályázati feltételeiről szóló 51/2004.(IX.15.) sz. ÖKT rendelet és az azt módosító 37/2005.(V.25.) sz. ÖKT és 27/2006. (V.02.) sz. ÖKT rendeletek. Budaörs, 2008. március 21.
Wittinghoff Tamás polgármester
Dr. Bocsi István jegyző
3
Budaörs Város Önkormányzata 17/2008.(III.27.) ÖKT sz. rendelet
1. sz. függelék
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására Budaörs Város Önkormányzata (a továbbiakban: Önkormányzat) pályázatot hirdet az Önkormányzati és Területfejlesztési Miniszter (a továbbiakban: miniszter) által, a 12/2001. (I.31) Korm. Rendelet (a továbbiakban: R.) alapján meghirdetett LFP-2008-LA-2 kódszámú pályázatához kapcsolódva az iparosított technológiával épült lakóépületek energiamegtakarítást eredményező korszerűsítésének, felújításának támogatására. A támogatási rendszer szabályait a …./2008.(……….) ÖK sz. önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) tartalmazza.
I. A támogatás célja Az 1992. július 01. előtt kiadott építési engedély alapján iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos felújítása, illetve ezen lakóépületek, gépészeti rendszereinek, berendezéseinek felújítása, korszerűsítése, a megújuló energiafelhasználás növelése céljából történő berendezések telepítése. Budaörs Város Önkormányzata pályázati úton működtetett támogatási rendszert hoz létre az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatartalékos korszerűsítéséhez, felújításához. A pályázaton vissza nem térítendő önkormányzati támogatás igényelhető. Az önkormányzat az előzőek alapján nyújtott összeget, egyszeri megítélt összegként nyújtja a lakóközösség részére, a rendeletben szabályozott feltételek szerint.
II. A pályázók köre Pályázatot nyújthatnak be a Budaörs Város közigazgatási területén lévő iparosított technológiával épült társasházak és lakásszövetkezeti épületek (továbbiakban Társasház). A pályázat szempontjából iparosított technológiával épült lakóépületnek tekintendő a panel, a közép- és nagyblokk, az alagútzsalu, az öntöttfalas, a vasbeton vázas és egyéb, előregyártott technológia felhasználásával épült lakóépület. A támogatás tárgya csak teljes épület, vagy dilatációval határolt épületrész lehet.
4
A pályázó pályázatával ugyanazon épületre, épületrészre vonatkozóan, egy évben egyszer nyerhet el támogatást. III. A pályázaton résztvevők, illetve a megpályázható munkák köre
A felújítási támogatásra azok a Budaörs Város közigazgatási területén lévő lakóépületek lakóközösségei jogosultak, akik a pályázati felhívásban meghatározott feltételeknek megfelelnek és vállalják a felújítási költségeknek a pályázati felhívásban meghatározott mértékű saját erőből történő finanszírozását. Az iparosított technológiával épített lakóépületek energiatakarékos felújítására támogatás a következő munkálatokra igényelhető:
1. Nyílászárók energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje: a) Az épület külső nyílászáróinak energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje a lakások legalább 90 %-ában, a nyílászáró cseréhez kapcsolódóan, amennyiben a nyílászáró szerkezeti részét képezi a szakipari fal, annak cseréjével együtt. Ezzel egyidejűleg a cserélendő, felújítandó nyílászárók esetében a külső árnyékoló szerkezetek elhelyezése is támogatható, de egy adott homlokzati oldalon valamennyi érintett nyílászáróra fel kell szerelni. b) A lépcsőházak és az egyéb közös fűtött helyiségek (pl. közös tárolók, stb.) külső nyílászáróinak energiatakarékos felújítása vagy cseréje 100%-ban. A lépcsőházi nyílászárók felújítása vagy cseréje esetén a lépcsőházak hő- és füstelvezetésének korszerűsítését is el kell végezni. A fenti 1. b) pontban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha az 1. a) pontban leírt munkákat a pályázó már korábban elvégezte, vagy a jelen pályázatban végzi el, vagy a lakások nyílászárói a pályázat benyújtásakor már kielégítik az érvényben lévő hőtechnikai előírásokat. Amennyiben a pályázattal érintett lakóépület külső nyílászáróinak legalább a lakások 90%-át érintő cseréje, energiatakarékos felújítása már korábban ezen (LA-2 végű kódszámon megjelölt) pályázat keretében megvalósult, a fennmaradó – bizonyítottan a korábbi pályázat tárgyát nem képező – nyílászárók cseréjére, energiatakarékos felújítására is lehet pályázni. 2. Homlokzatok és födémek hőszigetelése: a) Az épület valamennyi homlokzatának hőszigetelése. b) Homlokzati (egy vagy mindkét) végfalak hőszigetelése. c) Az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hő- és vízszigetelése, ha az épület lapos tetős szerkezetű, vagy hőszigetelése és magastető kialakítása, amennyiben a tervezett magastető nem beépíthető kialakítású, vagy az utolsó fűtött lakószint feletti födém teljes felületének (fölső síkjának) hőszigetelése beépítetlen magastető, illetve tetőfelépítmény esetében. d) Az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése, amennyiben az első fűtött 5
lakószint alatti födém fűtetlen helyiséggel (például pince, garázs stb.) érintkezik. Az egyes határolószerkezetek hőátbocsátási tényező értékének meghatározásakor az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról szóló 7/2006. (V. 24.) TNM rendeletben (továbbiakban: 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet) leírtak alapján kell eljárni. Felhívjuk a pályázók/tervezők figyelmét, hogy fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra vonatkozóan a tervezés során törekedjenek a rendszerben történő anyag felhasználásra. A fenti 1. és 2. pontokban leírt munkálatokra csak abban az esetben lehet pályázni, ha a 3. b) 1. pontban leírt épületszintű fűtésszabályozás és mérés már megoldott, vagy a pályázat keretében ezt el fogják végezni. 3. Épületgépészeti rendszerek korszerűsítése, (energia-megtakarítást eredményező) felújítása: a) Új szellőzőrendszer kialakítása, vagy a meglévő szellőző rendszerek légtechnikai és tűzbiztonsági előírásokat egyaránt érvényre juttató felújítása, korszerűsítése a szükséges légcsere biztosítása érdekében. Ehhez kapcsolódóan, az aknák falainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését, valamint amennyiben műszakilag megoldható, a szellőzőcsatorna tisztítását is kötelezően el kell végezni. b) Meglévő fűtési rendszerek felújítása, korszerűsítése, átalakítása: 1. Az épület (vagy a pályázat tárgyát képező épületrész) hőfogyasztásának szabályozására és mérésére alkalmas eszközök beszerelése. 2. A lakások hőleadóinak egyedi szabályozásához szükséges berendezések (termosztatikus szelepek) beszerelése. 3. A lakások egyedi hőfogyasztásának mérésére, vagy az épület hőfogyasztásának lakásonkénti költségmegosztására alkalmas mérőeszközök (hőmennyiségmérők és/vagy költségmegosztók) beszerelése. 4. Az épület közös tulajdonát képező fűtési rendszer átalakítása ezen belül: a) strangszabályozó szelepek beépítése, vagy cseréje; b) az egycsöves fűtési rendszer átalakítása a hőleadók elé beépített átkötő szakaszokkal, vagy az egycsöves fűtési rendszer helyett új, kétcsöves fűtési rendszer kialakítása. 5. Kazánok, hőközpontok energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje. 6. Hőleadók energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, valamint szükség szerint a fűtési vezeték felújítása, cseréje. A fenti 3. b) 1-6. pontjaihoz kapcsolódóan kötelezően el kell végezni az építéssel, felújítással, átalakítással érintett, aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé tételét, lezárását, aknák szintenkénti szakaszolását, tűzgátló csappantyúk beépítését. c) Hálózati melegvíz-ellátási berendezések és rendszerek korszerűsítése, energiatakarékos berendezésekre történő cseréje, ezzel egyidejűleg kötelezően elvégzendő az aknában elhelyezett gépészeti vezetékek aknafalainak megfelelővé
6
tétele, lezárása, aknák szintenkénti szakaszolása. d) A használati melegvíz fogyasztásának lakásonkénti egyedi mérését lehetővé tevő mérőórák felszerelése. e) Épületek közös részein elhelyezett, illetve azokon áthaladó villamos kapcsolóbiztosító-, főelosztó berendezés korszerű berendezésekre történő cseréje, valamint a lakások mérőórájáig kiépített elosztóhálózat és világítási hálózat teljes felülvizsgálata, felújítása az érvényben lévő szabvány (MSZ EN 2364) követelményei szerint. f) Az épület valamennyi felvonójának korszerűsítése, illetve szükség esetén cseréje, csere esetén biztonsági felvonó beépítése. Amennyiben a pályázat műszaki tartalma az 1/b, 2/a, 2/b, 2/c, 2/d, 3/a, 3/b, 3/c és 3/f pontokban leírt munkálatok valamelyikének elvégzésére vonatkozik, abban az esetben a pályázat benyújtásához a területileg illetékes hivatásos önkormányzati tűzoltóság véleményének beszerzése szükséges. Nem támogatható a fenti 3. b), c), d) pontokban leírt, a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje.
4. A megújuló energiafelhasználás növelése, a hagyományos energiahordozók megújuló energiaforrásokkal való helyettesítésére irányuló beruházások az energiatermelésre, a tárolásra, az energia szállítására és a hálózatba való esetleges visszatáplálásra: a) Napkollektorok (melegvíz termelésre) telepítése. b) Napelemek (áramtermelésre) telepítése. c) Kapcsolt hő- és áramtermelés (földgáz, biogáz) berendezéseinek telepítése. d) Biomassza (palett/faháncs kazánok, fagázosítással működő rendszerek, stb., különösen napkollektorral párosítva) berendezéseinek telepítése. e) Hőszivattyú telepítése. f) Geotermikus rendszerek telepítése. g) Épületbe integrált mikro szélerőmű (áramtermelésre) telepítése. h) Egyéb speciális megújuló energiaforrások és tárolóik (egyedi elbírálás) telepítése. A műszaki, illetve gazdasági megvalósíthatóságot 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet 4. mellékletben („Az 1000 m2-nél nagyobb hasznos alapterületű épületek alternatív energiaellátásának megvalósíthatósági elemzéséről”) foglaltak szerint kell vizsgálni. Megújuló energiaforrás létesítése akkor is támogatható, ha helyileg nem az épülethez kötődik, de a felhasználás egyértelműen az érintett lakásokra irányul. A fenti 1-4. pontok alatt felsorolt, betűvel jelölt alpontokban megjelölt munkálatok bármelyikére – egy pályázatban többre is – lehet pályázni. Ez alól kivételt képeznek a 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák a távhővel ellátott épületekre vonatkozóan, melyekre önállóan nem, csak más pályázati munkákhoz kapcsolódóan lehet pályázni. A távhővel ellátott épületek részére a 3. b), 1. 2. 3. és 4. pontok alatt felsorolt munkák elvégzésének támogatására az
7
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium e célra kiírt külön pályázata (ÖKOProgram LFP-2008-LA-9) biztosít lehetőséget. A program megvalósítása során kizárólag az építési termékek műszaki követelményeinek, megfelelőség igazolásának, valamint forgalomba hozatalának és felhasználásának részletes szabályairól szóló 3/2003. (I. 25.) BM-GKM KvVM együttes rendelet szerinti megfelelőségi igazolással rendelkező anyagokat, termékeket lehet felhasználni, a beépítésre kerülő anyagok tekintetében a gyártó cég nevére kiállított ÉME tanúsítvánnyal kell rendelkezni.
IV. Pályázattal elnyerhető támogatás
Az Önkormányzat által nyújtott vissza nem térítendő támogatás az éves költségvetésben jóváhagyott keretösszeg erejéig nyújtható a hiánytalanul beérkezett pályázatok sorrendjében. Az Önkormányzat által nyújtott támogatás kiegészül a programot támogató – pályázható -, központi költségvetés által nyújtott támogatás összegével. A központi költségvetés által nyújtott támogatásra a Társasház jogosult pályázni konkrét, jóváhagyott lakóépület-felújítási program keretében. A költségmegoszlás a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség vonatkozásában a következő: • Központi költségvetési (állami) támogatás: maximum a bekerülési költség 1/3-a, de lakásonként legfeljebb 500.000 Ft. • Önkormányzati támogatás: a bekerülési költség 1/3-a, de legfeljebb lakásonként 500.000 Ft. • Társasház: a bekerülési költségnek az állami és önkormányzati támogatással nem fedezett része, de minimum a bekerülési költség 1/3-a. A 500.000.-Ft. határérték a pályázattal érintett lakások vonatkozásában az egy lakásra eső bekerülési költség átlaga. Az Önkormányzat – az adott épület esetében – a tulajdonosoktól részben vagy teljes egészében átvállalhatja az őket terhelő saját részt. A Társasház saját erejeként figyelembe vehető készpénz, az épület felújítási alapja, a tulajdonosok egyszeri hozzájárulása, valamint bankhitel. Amennyiben a pályázat alapján a pályázó jogosulttá válik a „Sikeres Magyarországért” Panel Plusz Hitelprogram keretében történő hiteligénylésre, az önrészt részben, vagy teljes egészében biztosíthatja ebből a hitelből. A Hitelprogram részletes feltételeit az MFB Zrt. termékleírása tartalmazza, mely letölthető a www.mfb.hu weboldalról. A finanszírozásban résztvevő hitelintézetek listáját az MFB Zrt. Internetes honlapján teszi közzé. Az MFB Zrt. közvetlenül nem finanszíroz.
8
A hitel nem használható fel a) megkezdett beruházás finanszírozására, b) más hitel kiváltására, üzletrész, részvény vásárlására, c) a támogatásból nem fedezhető költségek finanszírozására. A Társasháznak közgyűlési, illetve lakógyűlési határozatot kell hoznia arról, hogy nyertes pályázat esetén a készpénzben általa vállalt saját erőt elkülönített számlán helyezi el és a pályázat szerinti munkálatok elvégzéséhez a munkaterületet biztosítja.
V. Támogatási feltételek
A pályázónak a teljes felújítási költség és a támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség megosztását a pályázatban be kell mutatnia. Teljes felújítási költség: A pályázat szerint elvégezni tervezett munkák általános forgalmi adót is magában foglaló költsége, beleértve a pályázat által nem támogatható ráfordításokat is. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: a teljes felújítási költség és a támogatásból nem fedezhető költségek különbsége. 1. A támogatás szempontjából elismerhető bekerülési költség: a) támogatott program lebonyolítási költségei: a felelős, felsőfokú építőipari végzettséggel rendelkező szakértő, illetve kapcsolattartó díja, ezen belül a pályázat elkészítésének szakértői költségei is (pl. az épület állapotáról és a tervezett felújításokról szóló adatlap összeállításának díja, a nyílászárók felméréséről szóló adatlap elkészítésének díja, az energiatakarékos felújítási koncepcióterv és az energetikai számítás díja, thermográfiai vizsgálat díja); b) a pályázat tervezési költségei: a felmérési tervdokumentáció elkészítése, vagy beszerzése, vagy engedélyezési tervdokumentáció elkészítése, a költségvetés készítése, valamint az engedélyezéssel és szakhatósági hozzájárulásokkal kapcsolatos költségek, illetékek; c) a közbeszerzési eljárás költségei, amennyiben a pályázat szerinti beruházás a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (továbbiakban: Kbt.) hatálya alá esik, vagy a pályázó önként vállalta a közbeszerzési eljárás lefolytatását, vagy a közbeszerzés nélküli eljárás lefolytatásának költségei, ha azt szakértő végzi; d) a kivitelezés műszaki ellenőrzésének költségei; e) az épület állékonyságára vonatkozó, 2 évnél nem régebbi statikai szakvélemény költsége; f) a támogatással érintett kivitelezési munkák költségei, beleértve a járulékos költségeket is; g) védett állatok megléte esetén az illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által előírt munkálatok költségei;
9
h) valamint a felsorolt költségek általános forgalmi adója A járulékos költségek alatt értendő a közvetlenül energia-megtakarítást nem eredményező, de a támogatott munkák teljessége érdekében szükséges, kapcsolódó helyreállítási, felújítási munkák (szerkezetek le- és felszerelése, egységes megjelenítés érdekében történő munkák, pl.: mázolási munkák rácson, korláton.) A pályázatban V. 1. alatti a), b), c), d), és e) alpontokban felsorolt kapcsolódó költségek értékeit a Magyar Mérnök Kamara 2008 évi kamarai ajánlott értékeinek megfelelően kell meghatározni. A kapcsolódó költségek együttes összege – valamennyi költség megléte esetében – nem haladhatja meg a támogatott bruttó kivitelezési költség: ⇒ 35 millió forint értékig 7 %-át, ⇒ 35 millió forintnál magasabb költség esetén 5 %-át. A pályázatban a pályázat benyújtását megelőzően 2 éven belüli, a pályázati célt bizonyíthatóan szolgáló, a pályázó által befogadott és igazoltan kiegyenlített tervezési, szakértői költségek számolhatók el. 2. A támogatásból nem fedezhető költségek: • a) az ugyanazon épületben lévő, nem lakáscélú önálló albetétek energia-megtakarítást eredményező felújításának, korszerűsítésének költségei, • b) a lakások energia-megtakarítást nem eredményező felújítási munkálatainak költségei, • c) a pályázat elkészítéséhez kapcsolódó, az 1. pontban felsoroltakkal nem azonosítható ráfordításoknak az általános forgalmi adót is tartalmazó költségei (pl. a pályázat sokszorosításának költségei és a postaköltség, a pályázati díj), • d) a hálózat fejlesztési hozzájárulás költsége. • e) a távfűtőművek tulajdonában lévő berendezések korszerűsítése, cseréje A pályázathoz csatolt költségvetésnek megfelelően részletezettnek kell lenni ahhoz, hogy az 1. és 2. pontban foglaltak szerinti költségek besorolását meg lehessen állapítani. A támogatásból nem fedezhető költségeknél nemcsak a kivitelezési, hanem a kapcsolódó költségeket is csökkenteni kell. A támogatásból nem fedezhető költségeket a pályázónak saját forrásaiból kell biztosítania. Az önkormányzati támogatás feltétele, hogy a lakóépület felújítását, korszerűsítését az állam, a Társasház által benyújtott pályázat útján támogassa. Az önkormányzati támogatás kifizetésére utólag, a számla kibocsátását követő 60 napon belül, az Önkormányzat műszaki ellenőre által jóváhagyott számla alapján közvetlenűl a kivitelező részére történő átutalással kerül sor. Sikeres pályázat esetén az Önkormányzat a pályázóval támogatási szerződést köt.
10
A támogatás egyszer megítélt összeg, ha a pályázónak a pályázatban megjelölttől eltérő, pótlólagos költségei merülnek fel, azok megfizetésére a pályázó köteles, az önkormányzati támogatás mértéke nem emelkedik. Ha a beruházás megvalósítása során a beruházás költségei a támogatásban részesített pályázatban megjelölt költségeknél alacsonyabbak, az önkormányzati támogatás összege ezzel arányosan csökken.
VI. A felújítási program eljárási rendje
A Társasház egy épület felújításának támogatására egy pályázatot nyújthat be. a Társasház a benyújtott pályázatát utólag nem módosíthatja. Ha a pályázó a benyújtást követően módosítani kívánja a pályázatát, azt írásban vissza kell vonni, és a módosított pályázatot új pályázatként kell benyújtani. A pályázónak minden – az LFP-2008-LA-2 pályázati felhívásban és pályázati útmutatóban megjelölt adatot, információt és dokumentumot a pályázati anyagban értelemszerűen kell szolgáltatni. Az LFP-2008-LA-2 pályázati felhívás dokumentumai, mellékletei a kétfordulós pályázat második fordulójához készültek, így az első fordulóban azok kitöltésénél az önkormányzati támogatással kapcsolatos összeg, mint igény értendő, az önkormányzati támogatásról szóló határozat pedig maga a pályázat célja. A Pályázati felhívás, a Pályázati útmutató és mellékletei a minisztérium Internetes honlapjáról (www.otm.gov.hu), és az ÉMI Kht. Internetes honlapjáról (www.emi.hu ) tölthető le. A „Sikeres Magyarországért” Panel Plusz Hitelprogram és a finanszírozó hitelintézetek elérhetősége a Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság (www.mfb.hu ) Internetes honlapján található. A pályázat benyújtásával kapcsolatos követelmények: a) A pályázat magyar nyelven, kizárólag a pályázati formanyomtatványokon nyújtható be. b) A pályázatot a LFP-2008-LA-2 pályázati útmutatóban közölteknek megfelelően, hiánytalanul, azaz a pályázati formanyomtatványok minden kérdésére választ adva, és az előírt dokumentumok csatolásával kell benyújtani. c) A formanyomtatványok sem tartalmában, sem alakjában nem változtathatóak, kivéve, ha egy adott helyen erre külön lehetőség van megjelölve. Változtatás esetén a pályázat – feldolgozására nincs lehetőség – elutasításra kerül. d) A pályázatot 1 példányban, zárt borítékban, ajánlott küldeményként a következő címre kell beküldeni: Budaörs Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal 2040 Budaörs, Szabadság út 134., vagy ugyanezen a címen, az Önkormányzat Ügyfélszolgálati Irodán lehet személyesen benyújtani. A borítékon fel kell tüntetni a pályázat jogcímét (Pályázat: Az iparosított technológiával épült lakóépületek energia-megtakarítást eredményező
11
korszerűsítésének, felújításának támogatására), a pályázó nevét és címét, valamint a pályázattal érintett épület címét e) A pályázat benyújtása díjtalan. f) A pályázatok benyújtási határideje: 2008.július 31.
A pályázatot az alábbi kötelező tartalommal kell összeállítani: Formanyomtatványok: 1. I. Összefoglaló adatlap (1. számú melléklet) (A 7. és a 8. pontban „önkormányzati támogatás” rovatokban az igényelt összeget kell beírni és értelemszerűen az önkormányzati határozatot csak a pályázat második lépcsőjénél, az állami támogatás igénylésénél kel becsatolni.)
2. Adatlap az épület állapotáról és a tervezett felújításokról (2. számú melléklet) 3. Nyílászárók felmérési adatlapja (2/A. számú melléklet) 4. Adatlap a támogatási döntésről (3. számú melléklet) 5. A lakóközösség határozata (4. számú melléklet)(Csak az első A) oldalt kell kitölteni) 6. A pályázat tartalomjegyzéke (5. számú melléklet)(Önkormányzat dokumentumai nélkül)
Műszaki dokumentumok: 7. A felújítás, korszerűsítés tételes költségvetése, mely a munkák vonatkozásában igazodik a pályázathoz 8. Energia-megtakarítást célzó felújítási koncepcióterv, ezen belül a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai számítások, valamint a hőfogyasztás szolgáltatójának igazolása a mért értékről (11. sz. melléklet) 9. A pályázattal érintett épület vagy épületrész felmérési tervrajzai vagy eredeti tervei (eltérő szintek alaprajzai, homlokzatok felmérési rajzai) a dilatáció helyének megjelölésével, ha a felújítás nem építési engedélyköteles. Homlokzati felmérési rajzok helyett gépészeti felújításnál eredeti (régi) gépészeti tervek, metszetek és eltérő szintek gépészeti rajzai is elfogadhatók 10. A pályázattal érintett épület vagy épületrész építési engedélyezési tervdokumentációja, ha a felújítás építési engedélyköteles 11. A jogerős építési engedély hiteles másolata, vagy a benyújtásról szóló igazolás, ha a felújítás építési engedélyköteles, ellenkező esetben az önkormányzat nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti felújítás nem építési engedélyköteles 12. Az épület állékonyságára vonatkozó statikai szakvélemény, mely a pályázat benyújtásától számított 2 évnél nem régebbi (10. sz. melléklet) 13. Homlokzati hőszigetelést tartalmazó pályázatnál a támogatás folyósításának feltételeként csatolni kell a társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a homlokzat felújítását a Budaörs Város Önkormányzat Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottsága által jóváhagyott 12
színterv alapján valósítja meg. 14. Nyílászáró energia-megtakarítást eredményező felújítása vagy cseréje esetén a tervezőnek nyilatkoznia kell, hogy a beavatkozás után a lakások légcseréje megfelelő lesz. Amennyiben gáztüzelő berendezés van a lakásban, akkor a területileg illetékes gázszolgáltató engedélye is szükséges arra vonatkozóan, hogy az adott gázüzemű berendezés a megváltozott feltételek mellett is üzembiztos. 15. A területileg illetékes önkormányzati tűzoltóság véleménye, amennyiben ezen Pályázati Felhívás III. fejezetében foglalt előírásai szerint ennek beszerzése szükséges 16. A pályázattal érintett épület építési engedélyének másolata, vagy ha az nem fellelhető, úgy a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező I. fokú építésügyi hatóság nyilatkozata arról, hogy a pályázat szerinti épület építési engedélye 1992. július 01. előtti Mellékletek: 17. A pályázattal érintett épület 30 napnál nem régebbi tulajdoni törzslapja az önkormányzathoz beadott pályázat benyújtásának időpontjában. 18. Az illetékes földhivatal által kiadott térképmásolat 19. Tervezett kedvezményezetti hitelfelvétel esetén a hitelintézet szándéknyilatkozata a hitelnyújtásról, mely összegszerűen is megjelöli a hitel összegét 20. A pályázó és más szervezetek együttműködése esetén az együttműködés tartalmát szabályozó megállapodás, előszerződés, vagy szándéknyilatkozat, amennyiben a pályázó önerejét részben vagy egészben az együttműködő cég biztosítja (pl. ESCO cég) 21. Homlokzatszigetelés esetében a területileg illetékes Nemzeti Park Igazgatóság által kiadott nyilatkozat arról, hogy a felújítandó épületben élnek-e védett állatok A programban való részvétel feltételei: a lakástulajdonosok részéről vállalt saját erő biztosításáról szóló közgyűlési, ill. lakógyűlési határozat a Társasház hitelfelvétele esetén igazolás arról, hogy az alapító okiratban vagy alapszabályban rögzítettek szerint jóváhagyták a hitel valamilyen formában történő felvételét nyilatkozat arról, hogy a pályázó Társasháznak nincs az Önkormányzat felé adótartozása, illetve egyéb, adók módjára behajtandó köztartozása a tervezett energia-megtakarításra vonatkozó részletes energetikai és hőtechnikai számítások. A számításoknak igazolniuk kell a pályázott munkákkal tervezett összes és fajlagos energia-megtakarítást (Ft/év és GJ/év, GJ/lm3/év). A hőtechnikai számításnak tartalmaznia kell a jelenlegi hőfogyasztás részletes számítását, amelynek eredménye kis hibahatáron belül meg kell egyeznie a szolgáltató által mért értékkel, és a beavatkozás után várható hőigény részletes számítását. A melléklendő számításokon rögzíteni kell a készítő nevét, végzettségét, lakcímét,
13
vagy munkahelye nevét és annak címét, telefonszámát. A számítások csak akkor fogadhatók el, ha azt a készítő aláírta. a Társasház határozatba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a tervezett felújítási munka zavartalan végrehajtásához szükséges munkaterületet akadálymentesen biztosítja a kivitelező részére a közmű üzemeltetők -30 napnál nem régebbi- nyilatkozatát arról hogy a támogatást igénylő társasháznak nincs az érintett közmű-üzemeltetőkkel szemben fennálló tartozása a pályázó elszámolási számlája elleni azonnali beszedési megbízás érvényesítésére vonatkozó, az elszámolási számlát vezető hitelintézet által záradékolt felhatalmazó levél eredeti példányának becsatolása Nem vehet részt a pályázatban az a pályázó, akinek 60 napon túl meg nem fizetett köztartozása van, illetve adósságrendezési eljárás alatt áll (ezen tényekről nyilatkoznia kell). A pályázat benyújtása előtt megkezdett programra támogatás nem adható. A megkezdett időpontnak építési beruházás esetén az építési naplóba történt első bejegyzés időpontját, egyéb program esetén az első pénzügyi kifizetés időpontját kell tekinteni. A benyújtott pályázat elbírálásáról legkésőbb a döntést követő 15 napon belül írásban tájékoztatást kap a Társasház azzal a kitétellel, hogy csak a központi pályázat kedvező elbírálása esetén részesülhet támogatásban.
VII. A pályázatok elbírálásának szempontjai és a támogatás folyósítása
Előnyt élvez az a pályázó, aki az épület komplex (III./1.+III./2.+III./3.) energia-megtakarítást eredményező beruházását vállalja legalább két energia-megtakarítást eredményező munkálatok megvalósítását vállalja az 1982 előtt épült lakóház energia-megtakarítást eredményező felújítást kívánja elvégezni. nagyobb lakásszámú lakóépület felújítását célozza meg akinek az éves tervezett fajlagos energia-megtakarítás mértéke (GJ/Lm3/év) nagyobb magasabb arányú sajáterőt tud biztosítani, ez által kevesebb önkormányzati támogatást vesz igénybe. A pályáztatást Budaörs Város Polgármesteri Hivatala bonyolítja le. A társasházak által benyújtott pályázatokat Budaörs Város Képviselő-testülete – az illetékes bizottságok előzetes véleményezése alapján – bírálja el. Az Önkormányzat a pályázat eredményeként megítélt támogatás összegét a költségvetésben elkülöníti.
14
A felújítási program alapján történő elszámolás és ellenőrzés rendje
Az elnyert támogatás folyósítási feltételeit a támogatási szerződésben kell meghatározni. A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben meghatározott pénzügyi és időbeli ütemezés szerint, utólagosan, a benyújtott számlák és a teljesítést igazoló dokumentumok, illetőleg ezek ellenőrzése alapján történik. A lakóközösség a beruházás finanszírozására köteles először a saját önrészt felhasználni. A lakóközösség képviselője a támogatott munkák kivitelezésekor köteles az Önkormányzat megbízottaival együttműködni, részükre a szükséges felvilágosítást megadni, a helyszín megtekintését folyamatosan biztosítani. A támogatást elnyert lakóközösség köteles biztosítani az Önkormányzat részére: a kivitelezés folyamatának mindenkori ellenőrizhetőségének lehetőségét, támogatás felhasználásával kapcsolatos valamennyi nyilvántartás, számla, pénztárbizonylat, kimutatás ellenőrzését, minden olyan okiratba történő betekintést, mely a támogatási szerződés teljesítését érintheti. A Társasház, illetve annak képviselője felelős a támogatás megfelelő felhasználásáért. A támogatásban részesített beruházás műszaki tartalma a megvalósítás során a pályázathoz képest csak indokolt esetben és csak az Önkormányzat előzetes, írásos engedélyével módosítható. A műszaki tartalom módosítását a pályázónak írásban kell kezdeményeznie részletesen kimutatva és dokumentumokkal alátámasztva a módosítás okait és tartalmát. Amennyiben a Társasház a támogatást nem megfelelően használta fel, illetve az Önkormányzat engedélye nélkül tér el a pályázatban közölt műszaki tartalomtól, úgy a támogatás összegét a jegybanki kamatokkal növelve köteles visszafizetni az Önkormányzat részére. Budaörs, 2008-03-06
15
A 17/2008.(III.27.) ÖKT. rendelet 2008. március 27-én a Polgármesteri Hivatal (Budaörs, Szabadság út 134. sz.) hirdetőtábláján való kifüggesztéssel kihirdetésre került. Erdős Károlyné irodavezető
16