TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZÜGYI MINISZTÉRIUM KvVM/KJKF/747/2007.
Tervezet az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló Korm. rendelet tervezetéről
Budapest, 2007. május Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
1
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ I. Előzmények Az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1993. február 1-i 259/93/EGK tanácsi rendelet jelentős módosítására már számos alkalommal sor került a korábbi években. Különösen szükségessé vált, hogy a jelenleg külön álló uniós szabályozások tartalma egy új rendeletbe átvételre kerüljön. Az illegális szállításoknak az utóbbi években történő elszaporodása is indokolja, hogy a Közösség megszigorítsa a mind a zöldlistás, valamint az egyéb hulladékok szállítására vonatkozó szabályozást. A Bizottság ennek megfelelően 2003. július 1-jén benyújtotta a Tanácshoz az új javaslatot. Hosszú vita után az Európai Parlament és a Tanács 2006. június 14-én elfogadta a 1013/2006/EK rendeletet (a továbbiakban: R.) a hulladékszállításról, amely a 259/93/EGK rendeletet váltja fel. Az új rendeletet 2007. július 12-étől kell alkalmazni. A 259/93/EGK rendelet harmonizációját az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) biztosította. Miután az új, 1013/2006/EK rendelet szerkezete és új szabályai a Kr. legtöbb pontját érintenék, ezért kodifikációs szempontból indokolt a hazai jogrendszer szintjén is egy új Kormányrendelet megalkotása. II. Tartalmi összefoglaló A hulladékszállításról szóló közösségi jogszabály rendelet. Tehát további előírásokat, megkötéseket, stb. nem tehetünk, önálló jogalkotásra csak ott van lehetősége a tagállamoknak, ahol a rendelet kifejezetten utal a nemzeti szabályozás lehetőségére. Ennek megfelelően a tervezet a következő fontosabb módosításokat tartalmazza: 1. Részletesen előírja az ún. „zöldlistás” hulladékok kísérő dokumentumának kezelését, megküldését az illetékes hatóság részére. A régi rendelet alkalmazásakor legtöbb gondot az ún. „zöldlistás” hulladékok szállítása okozta. Az új uniós rendelet több lényeges változást vezet be ezen a téren. Egyrészt egy új űrlap alkalmazását írja elő kísérő dokumentumként, amely minden lényeges adatot és nyilatkozatot tartalmaz a szállítmányra vonatkozóan, továbbá lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ellenőrzési, végrehajtási, tervezési és statisztikai célokra bekérhetik az űrlapon szereplő adatokat. Mi ezzel a lehetőséggel élünk is, és előírjuk az aláírt űrlapoknak a szállítmány beérkezését követően a Főfelügyelőségnek történő megküldését. 2. Az uniós rendelet részletesen kifejti, mikor élhet egy illetékes hatóság a szállítással szemben kifogással. A tervezetünk ennek megfelelően előírja, hogy kifogást kell emelni a hulladék szállításával szemben, ha a bejelentőt vagy a címzettet környezetkárosítás, természetkárosítás, vagy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett vagy vétség miatt jogerősen elítélték, amíg a büntetett élethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül, vagy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti kármentesítési kötelezettségét nem teljesíti, annak teljesítéséig. 3. Az R. értelmében a bejelentési kötelezettség alá tartozó hulladék szállítása biztosíték vagy azzal egyenértékű biztosítás nyújtásához kötött, amely az R. 6. cikk (1) bekezdésében foglalt Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
2
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
költségek fedezetéül szolgál. Amennyiben a hulladékszállítás nem fejeződik be az eredeti szándék szerint, vagy a hulladék hasznosítását vagy ártalmatlanítását jogellenesen hajtják végre, a biztosíték az így felmerült költségek fedezetéül szolgál. Tekintettel arra, hogy az R. Preambulumának (40) bekezdése értelmében a biztosíték vagy azzal egyenértékű biztosítás kiszámításának módszerét a Bizottságnak kell kidolgoznia, lehetőleg 2007. július 12., vagyis az R. alkalmazási időpontját megelőzően, azonban ez a végrehajtási szabály még nem született meg, a hazai jogrendszerben ezt az intézményt a bankgaranciával, a kezesi biztosítással és a pénzbeli letéttel biztosítjuk, ahol a kedvezményezett az illetékes hatóság, azaz a Főfelügyelőség. 4. Az utóbbi időben Magyarországra érkezett német illegális hulladékszállítmányok is az ellenőrzés hatékonyságának fokozását sürgetik. A tervezet tovább szigorítja a meglévő ellenőrzési rendszereket. A tervezet szerint a Főfelügyelőségnek - a VPOP bevonásával - az illegális szállítások megelőzésének és felderítésének megkönnyítése érdekében rendszeresen együtt kell működnie a szomszédos országok illetékes hatóságaival, közös ellenőrzések szervezésével is. Ennek kapcsán a tervezet javasolja a Főfelügyelőség hulladékszállítással foglalkozó munkatársai létszámának növelését. A Közösségen belüli illegális hulladékszállítmányok felderítésében kulcsszerepe lehet a VPOPnak. Ezért a tervezet szerint a vámhatóság önállóan is jogosult a hulladékszállítmányok ellenőrzésére. E célból az ország területén a szállítmányokat megállíthatja, és a Főfelügyelőség egyidejű értesítése mellett a szállítmányt a környezetvédelmi hatóság intézkedéséig visszatartja. III. A kormányprogramhoz való viszony Az előterjesztésnek a Kormányprogramhoz nincs közvetlen kapcsolódása. IV. Várható szakmai hatások Az új szabályozás a hazai szabályozást hozzáigazítjuk a 2007. júliusától hatályos uniós rendelethez. A tervezet új kötelezettségeket állapít meg az illetékes hatóság, valamint az adatszolgáltatás vonatkozásában a hulladékszállításban érdekelt gazdasági szereplők számára. Az ellenőrzés szigorodásával várhatóan lényegesen csökkeni fog az illegális hulladékszállítások száma, illetve nő a felderítés hatékonysága. A kiegészítő szabályozások életbeléptetésével könnyebb lesz a jogalkalmazók helyzete, mivel részletes és egyértelmű előírásokat kell betartaniuk, illetve betartatniuk. V. Várható társadalmi és gazdasági hatások A hatályos Korm. rendelethez viszonyítva a tervezett módosítások jelentősen hozzájárulnak a jobb társadalmi közérzet kialakulásához. Nehezebb lesz az esetleges illegális hulladékszállítások véghezvitele, illetve a hatékonyabb felderítés következtében az ebben szerepet vállaló gazdasági szereplők nem tudják elkerülni a felelősségre vonást. A tervezet lényegesen az illetékes hatóság (Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség) részére jelent több helyszíni ellenőrzési feladatot és adminisztratív munkát is. Ezért 4 fővel indokolt az ilyen feladatot ellátó munkatársak létszámának növelése, ennek költségvetési hatása van.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
3
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
VI. Kapcsolódások A tervezetben foglaltak megfelelnek a Nemzeti Fejlesztési Tervben, a Nemzeti Környezetvédelmi Programban, és az Országos Hulladékgazdálkodási Tervben foglalt hulladékgazdálkodási céloknak és elveknek, valamint azok megvalósítását szolgálják. Előzetes szakmai egyeztetést tartottunk a VPOP, a Pénzügyminisztérium valamint az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség bevonásával. Az érintett hatóságok (Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főigazgatóság, VPOP) kapcsolatrendszerét a KvVM és a VPOP közötti együttműködési megállapodás módosítása fogja szabályozni. A bővülő feladatokhoz igényelt 4 fő köztisztviselő alkalmazásának költségeit a KvVM fejezeti költségvetése nem fedezi, ezért arra a 2007. évben a költségvetés általános tartalékból kell a fedezetet megigényelni, a 2008. évtől pedig a KvVM fejezeti költségvetésében kell azt betervezni. VII. Javaslat a sajtó tájékoztatására Az előterjesztés kommunikációja
Igen
Nem
Javasolt-e a kommunikáció Kormányülést követő szóvivői tájékoztató Tárcaközlemény Tárca által szervezett sajtótájékoztató További szakmai programok szervezése További lakossági tájékoztatás Részletezve (célcsoport-bontásban): A kommunikáció tartalma (sajtózáradék Tárcán belüli nyilatkozók szintje: VIII. Megjegyzések A kormányrendelet-tervezet jogharmonizációs kötelezettség megteremtését szolgálja, így nem tartozik a műszaki tartalmú jogszabálytervezeteknek az Európai Bizottsággal és az Európai Unió tagállamaival való egyeztetésről szóló 94/2004. (IV. 27.) Korm. rendelet, valamint a kereskedelem, illetve az áruk szabad áramlása akadályaival kapcsolatos egyes értesítési és bejelentési eljárások végrehajtásáról szóló 44/2004. (III. 16.) Korm. rendelet hatálya alá, tehát mentes a bejelentési kötelezettség alól.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
4
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
A Kormány …./2007. (….) Korm. rendelete az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről A Kormány a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 59. § (1) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el: 1. § (1) A hulladék behozatala, kivitele és átszállítása során hatóságként az Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség (a továbbiakban: Főfelügyelőség) jár el. (2) A hulladék behozatalára, kivitelére és átszállítására irányuló bejelentési kötelezettséget az e rendelet 1. számú melléklete szerinti bejelentőlapon, valamint a 2. számú melléklet szerinti kísérődokumentumon kell teljesíteni. A hulladékszállításhoz kapcsolódó információk és dokumentációk listáját e rendelet 3. számú melléklete tartalmazza. (3) A bejelentőlapot és az előírt dokumentációt magyar és angol nyelven kell benyújtani a hatósághoz. Hulladék behozatala esetén a teljes hasznosítási folyamatot be kell mutatni az érvényes hasznosítási engedélyekkel és szerződésekkel együtt. (4) A (3) bekezdés szerinti bejelentéshez nyilatkozatot kell csatolni arról, hogy a bejelentőt vagy a címzettet a 3. § szerinti büntetőjogi felelősség, illetőleg kármentesítési kötelezettség nem terheli. (4) Az (1) bekezdés szerinti biztosíték formája pénzbeli letét, bankgarancia vagy kezesi biztosítás, amely a rendelet 3. számú mellékletében meghatározott szempontok figyelembevételével a hulladékszállításról szóló, 2006. június 14-i 1013/2006/EK parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: R.) 6. cikk (1) bekezdésében meghatározott költségek fedezetére szolgál. (5) A biztosíték kedvezményezettje a Főfelügyelőség. Amennyiben a hulladékszállítás nem fejeződik be az eredeti szándék szerint, vagy a hulladék hasznosítását vagy ártalmatlanítását jogellenesen hajtják végre, a Főfelügyelőség rendelkezik a biztosíték felett, és felhasználhatja az összeget a kötelezettségek teljesítésére történő kifizetésekre, illetve a más hatóságok céljára történő kifizetésekre. (6) A Főfelügyelőség a hulladék szállítására vonatkozó eljárásáról a) hulladék behozatala esetén a hasznosítás helye szerinti környezetvédelmi felügyelőséget, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságát (a továbbiakban: VPOP), valamint veszélyes hulladék esetén az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot (a továbbiakban: OKF) is, b) hulladék kivitele esetén a hulladék termelőjének (birtokosának) telephelye szerinti illetékes környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőséget, a VPOP-t, valamint veszélyes hulladék esetén az OKF-t c) hulladéknak az országon történő átszállítása esetén a VPOP-t, valamint veszélyes hulladék esetén az OKF-t is értesíti. Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
5
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
2. § (1) Az R. 18. cikke szerinti bizonyos információkkal kísérendő hulladékok („zöldlistás” hulladékok) szállítása csak e rendelet 4. számú mellékletében meghatározott űrlappal végezhető. (2) Hulladék kivitele esetén a címzettnek a szállítmány átvételét igazoló aláírását is tartalmazó űrlap másolatát, negyedévente, a negyedévet követő hónap 30-ig a bejelentőnek meg kell küldenie a Főfelügyelőség részére. (3) Hulladék behozatal esetén a szállítmányt kísérő, e rendelet 4. számú melléklete szerinti, a címzett által aláírt űrlap másolatát, a szállítmány beérkezését követő 5 munkanapon belül a címzettnek meg kell küldenie a Főfelügyelőség részére. 3. § Az R. 12. cikk (1) bekezdésének d) pontja alapján a Főfelügyelőség kifogást emelhet a hulladék szállításával szemben, ha a bejelentőt vagy a címzettet környezetkárosítás, természetkárosítás a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett vagy vétség miatt jogerősen elítélték, addig az időpontig, amíg a bejelentő vagy a címzett a büntetett előélethez fűződő jogkövetkezmények alól nem mentesült, vagy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti kármentesítési kötelezettségét nem teljesíti, annak teljesítéséig. 4. § (1) Az Európai Közösségbe Magyarországon keresztül érkező és azt elhagyó hulladékszállítmány e rendelet 5. számú mellékletben felsorolt határvámhivataloknál léptethető be, illetve ki. (2) A hulladék behozatalának, kivitelének és átszállításának ellenőrzését - a hatáskörükre vonatkozó jogszabályok keretei között - a Főfelügyelőség, a rendőrség, a vámhatóság, továbbá a) közúti és vasúti szállítás esetén a Nemzeti Közlekedési Hatóság, b) veszélyes hulladékok közúti szállításának esetén az OKF és a területi szervei együttműködve végzik. (3) A Főfelügyelőség a szabálytalanság jellegétől függően a szállítmányt a) helyszíni vagy laboratóriumi vizsgálat érdekében felnyittathatja, b) indokolt esetben feltartóztathatja, c) visszafordíthatja. (4) A harmadik országból történő hulladékkivitel és –behozatal esetén a Főfelügyelőség a (3) bekezdés a-b) pontja szerinti intézkedéseket a vámhatóság jelenlétében és közreműködésével teheti meg. (5) A Főfelügyelőség a (2) és (3) bekezdésben foglaltak ellátásához igénybe veheti a felügyelőségek közreműködését is. (6) A Főfelügyelőség a (3) bekezdésben foglalt intézkedéséről haladéktalanul értesíti a veszélyes hulladék szállítása esetén az OKF-et. Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
6
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
(7) A Főfelügyelőségnek - a VPOP bevonásával - az illegális szállítások megelőzésének és felderítésének megkönnyítése érdekében rendszeresen együtt kell működnie a szomszédos országok illetékes hatóságaival, közös ellenőrzések szervezésével is. (8) A vámhatóság önállóan is jogosult a hulladékszállítmányok ellenőrzésére. E célból az ország területén a szállítmányokat megállíthatja, és a Főfelügyelőség egyidejű értesítése mellett a szállítmányt a környezetvédelmi hatóság intézkedéséig visszatartja. (9) A jogszerű visszatartásból eredő esetleges költségek kiegyenlítéséért, különösen a helybenállás okán keletkezett károk helyreállításának költségeiért az eljáró hatóságok nem felelnek. 5. § Az e rendelet 2. §-ának (2) és (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettség elmulasztása, illetve a hulladék jogellenes szállítása esetén a külön jogszabályban meghatározottak szerint hulladékgazdálkodási bírságot kell kiszabni. 6. § Az R. által előírt megbízottak kijelöléséről, a Bizottságnak megküldendő tájékoztatási és jelentési kötelezettség teljesítéséről a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik. 7. § Az 1. §-ának (2) bekezdése szerinti sorszámozott bejelentőlapok és kísérődokumentumok a Főfelügyelőségen vehetők át. 8. § (1) E rendelet 2007. július 12-én lép hatályba. (2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg az Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló 120/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet hatályát veszti. (3) Ez a rendelet a hulladékszállításról szóló 1013/2006/EK (2006. június 14.) európai parlamenti és tanácsi rendelet végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
7
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
1. számú melléklet a …/2007. (…….) Korm. rendelethez A. MELLÉKLET Bejelentőlap az országhatárokon keresztül történő hulladékszállításhoz 1. Exportáló/ Bejelentő azonosító szám: Név: Címe:
3. Bejelentés
Sz.: HU- F F F F F F
Bejelentés vonatkozik: A.(i) egyszeri szállítás: (ii) többszöri szállítás: B.(i) ártalmatlanítás (1):
Ügyintéző: Tel:
Fax:
Email:
(ii) C.
2. Importáló/Címzett azonosító szám: Név: Címe:
EU
F F F
F hasznosítás: Előre engedélyezett hasznosító létesítmény (2; 3)
Igen
F
Nem
4. A tervezett szállítások száma:
Ügyintéző: Tel: Email: 8. Tervezett szállító(k) azonosító szám: Név (7): Cím:
5. Összes tervezett mennyiség (t/ m3) (4): 6. A szállítás(ok) tervezett ideje (4): Első szállítás Utolsó szállítás időpontja: időpontja: 7. Csomagolás módja(i) (5): Különleges kezelési előírások(6): Igen: F Nem: F 11. Ártalmatlanítási / hasznosítási művelet(ek) (2)
Fax:
D-kód / R-kód (5): Alkalmazott technológia (6):
Ügyintéző: Tel: Fax: Email: Szállítási eszköz (5): 9. Hulladék származása/termelője (1; 7; 8) azonosító szám: Név: Cím:
Exportálás indoka (1; 6): 12. A hulladék megnevezése és összetétele (6):
13. Fizikai jellemzők (5): Ügyintéző: Tel:
Fax:
Email: A keletkezés helye és folyamata: (6)
14. Hulladék azonosítója (írja be a vonatkozó kódokat) (i) A bázeli egyezmény VIII. (vagy adott esetben IX.) melléklete: (ii) OECD-kód (ha eltér (i)-től ): (iii) EK-hulladékjegyzék:
10. Ártalmatlanító létesítmény (2): azonosító szám:
F
vagy hasznosító létesítmény (2): F
Név: Cím: Ügyintéző: Tel:
Fax:
Email: Az ártalmatlanítás/hasznosítás tényleges helye:
(iv) Az exportáló ország nemzeti kódja: (v) Az importáló ország nemzeti kódja: (vi) Egyéb (részletezve): (vii) Y-kód: (viii) H-kód (5): (ix) UN-osztály (5): (x) UN-szám: (xi) UN szállítási megnevezés: (xii) Vámtarifaszám (HS):
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
8
F
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 15. Érintett
országok (a) az illetékes hatóságok kódjai (ha van) (b), a be- és kilépés megadott helyei (c)
Exportáló/küldő állam
Importáló/rendeltetési állam
Tranzit állam(ok) (beléptető és kiléptető)
(a) (b) (c) 16. A be- és/vagy kiléptető és/vagy export vámhivatal(ok): (Európai Közösség): Belépés: Kilépés: Export: 17. Exportáló/Bejelentő - származási hely/termelő (1) nyilatkozata: Igazolom, hogy a fenti adatok hiánytalanok és legjobb tudásom szerint megfelelnek a valóságnak. Továbbá igazolom, hogy jogilag végrehajtható, szerződésben foglalt kötelezettségek és megfelelő biztosítás vagy egyéb pénzügyi garanciák vannak, illetve lesznek érvényben az országhatárokon át történő szállítások fedezésére. Exportáló/bejelentő neve:
Aláírás:
Származási hely Aláírás: /termelő neve: HIVATALOS HASZNÁLATRA 19. az importáló – rendeltetési / tranzit (1) / exportáló – küldő ország illetékes hatóságának visszaigazolása (9): Ország: A bejelentés beérkezett (dátum): Visszaigazolás elküldve (dátum): Illetékes hatóság neve: Bélyegző és/vagy aláírás:
18. Csatolt mellékletek száma
Dátum:
Dátum: 20. A szállításhoz írásban hozzájáruló (1; 8) illetékes hatóság (ország): Engedély kelte: Engedély lejár: érvényessége: Nincs: Ha van, lásd 21. (6): Speciális feltételek: F F Illetékes hatóság neve: Bélyegző és/vagy aláírás:
21. A SZÁLLÍTÁS ENGEDÉLYEZÉSÉBEN ELŐÍRT FELTÉTELEK VAGY AZ ELUTASÍTÁS INDOKAI
(1) A bázeli egyezmény írja elő. (2) R 12/R 13 vagy D 13-D 15 művelet esetében kérelemre csatolja a megfelelő információt a következő R 1-R 11 vagy D 1-D 12 létesítményről. (3) Csak az OECD térségben teljesítendő szállítás esetén töltendő ki és, csak ha B(ii) alkalmazandó. (4) Többszöri szállítás esetén a részletes jegyzéket csatolni kell.
(5) A rövidítések és kódok jegyzékét lásd a következő oldalon. (6) Csatolja a részleteket, ha szükséges. (7) Csatolja a jegyzéket, ha egynél több. (8) Ha nemzeti jogszabály előírja. (9) Ha az OECD határozat értelmében alkalmazható.
A bejelentőlapon használandó rövidítések és kódok jegyzéke ÁRTALMATLANÍTÁSI MŰVELETEK (11. pont) D1 Lerakás a talaj felszínére vagy a talajba D2 Talajban történő kezelés (folyadékok, iszapok talajban történő biológiai lebomlása stb.) D3 Mély-injektálás (szivattyúzható anyagok kutakba, sódómokba, vagy természetes üregekbe juttatása stb.) D4 Felszíni feltöltés (folyadékok, iszapok elhelyezése árkokban, mélyedésekben, tározó vagy ülepítő tavakban stb.) D5 Lerakás műszaki védelemmel (elhelyezés fedett, szigetelt, a környezettől és egymástól is elkülönített cellákban stb.) D6 Bevezetés víztestbe, kivéve a tengereket és óceánokat D7 Bevezetés tengerekbe vagy óceánba, beleértve a tengerfenéken történő elhelyezést is D8 Ebben a listában máshol nem meghatározott biológiai kezelés, melynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a listán szereplő műveletek valamelyikével kezelnek D9 Ebben a listában máshol nem meghatározott fizikai-kémiai kezelés, melynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a listán szereplő műveletek valamelyikével kezelnek (elpárologtatás; szárítás, kiégetés stb.) D 10 Hulladékégetés szárazföldön D 11 Hulladékégetés tengeren D 12 Tartós tárolás (tartályokban történő elhelyezés mélyművelésű bányákban stb.) D 13 Keverés vagy elegyítés a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében D 14 Átcsomagolás a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében D 15 Tárolás a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
9
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
HASZNOSÍTÁSI MŰVELETEK (11. pont) R1 Fűtőanyagként történő felhasználás (közvetlen hulladékégetést kivéve) vagy más módon energia előállítására / Elsősorban fűtőanyagként történő felhasználás vagy más módon energia előállítására R2 Oldószer visszanyerés/regenerálás R3 Szerves anyagok visszaforgatása/visszanyerése, az oldószerek kivételével R4 Fémek és fémvegyületek visszanyerése, újrafeldolgozása R5 Egyéb szervetlen anyagok visszanyerése, újrafeldolgozása R6 Savak és lúgok regenerálása R7 Szennyezéscsökkentésre használt anyagok összetevőinek visszanyerése R8 Katalizátorok összetevőinek visszanyerése R9 Olajok újrafinomítása vagy más célra történő újrahasználata R 10 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös R 11 Az R 1-R 10 műveletek valamelyikéből származó hulladék hasznosítása R 12 Átalakítás az R 1-R 11 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében R 13 Tárolás a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében.
További információ, különösen a hulladék azonosítását (14. pont), azaz a bázeli egyezmény VIII. és IX. melléklet kódjait, az OECD CSOMAGOLÁS MÓDJA (7. pont) H SZÁM ÉS UN OSZTÁLY (14. pont) Hordó 1. UN H-kód Megnevezés 2. Fahordó osztály Műanyag kanna 3. Robbanóanyagok 1 H1 4. Doboz 3 H3 Gyúlékony folyadékok 5. Zsák 4.1 H4.1 Gyúlékony szilárd anyagok 6. Összetett csomagolás 4.2 H4.2 Öngyulladásra hajlamos anyagok vagy hulladékok Nyomásálló tartály 7. 4.3 H4.3 Anyagok vagy hulladékok, amelyek vízzel 8. Ömlesztve érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztenek 9. Egyéb (részletezve) 5.1 H5.1 Oxidáló anyagok A SZÁLLÍTÁS MÓDJA (8. pont) 5.2 H5.2 Szerves peroxidok R = közúton 6.1 H6.1 Mérgező anyagok (akut) T = vonaton 6.2 H6.2 Fertőzőanyagok S = tengeren Maró (korrozív) anyagok 8 H8 A = légi úton 9 H10 Toxikus gázok felszabadulása levegővel vagy W = belvízi úton vízzel való érintkezés során FIZIKAI JELLEMZŐK (13. pont) 9 H11 Toxikus anyagok (késleltetett vagy krónikus Porszerű/por 1. hatású) 2. Szilárd Ökotoxikus anyagok 9 H12 3. Viszkózus/paszta 9 H13 Olyan anyagok, amelyekből ártalmatlanításuk 4. Iszapszerű után bármely módon olyan anyag képződik, amely e jegyzékben 5. Folyékony 6. Gáznemű felsorolt veszélyességi jellemzők bármelyikével rendelkezik 7. Egyéb (részletezve) kódokat és Y-kódokat illetően, az OECD-től és a bázeli egyezmény Titkárságán beszerezhető Útmutatóban / Használati Kézikönyvben található.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
10
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
B. MELLÉKLET Notification document for transboundary movements/shipments of waste 1. Exporter - Notifier Name: Address:
Registration No:
Contact person: Tel.: E-mail: 2. Importer - Consignee Registration No: Name: Address: Contact person: Tel.: E-mail: 8. Intended carrier(s) Name (7): Address:
EU
3. Notification No: HU- F F F F F F Notification concerning F A.(i) Individual shipment: F (ii) Multiple shipments: F B.(i) Disposal (1):
Fax:
(ii) C.
F Recovery: Pre-consented recovery facility (2;3)
Yes
F
No F
4. Total intended number of shipments: 5. Total intended quantity (t/ m3) (4): 6. Intended period of time for shipment(s) (4): First departure: Last departure: 7. Packaging type(s) (5): Special handling requirements (6): Yes: F No: 11. Disposal/recovery operation(s) (2) D-code/R-code(5): Technology employed (6):
Fax: Registration No:
Contact person: Tel.: Fax: E-mail: Means of transport (5): 9. Waste generator(s)/producer(s) (1;7;8) Registration No: Name: Address:
F
Reason for export (1;6): 12. Designation and composition of the waste (6):
13. Physical characteristics (5): Contact person: Tel.: E-mail: Site and process of generation (6): 10. Disposal facility (2): Registration No: Name: Address:
F
Contact person: Tel.: E-mail: Actual site of disposal/recovery:
Fax:
or Recovery facility (2):
Fax:
F
14. Waste identification (fill in relevant codes) (i) Basel Annex VIII (or IX if applicable): (ii) OECD code (if different from (i)): (iii) EC list of wastes: (iv) National code in country of export: (v) National code in country of import: (vi) Other (specify): (vii) Y-code: (viii) H-code (5): (ix) UN class (5): (x) UN number: (xi) UN shipping name: (xii) Customs code(s) (HS):
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
11
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 15. Countries/states concerned (a), code No of competent authorities where applicable (b), specific points of exit or entry (c) State of export/dispatch State(s) of transit (entry and exit) State of import/destination (a) (b) (c) 16. Customs offices of entry and/or exit and/or export: European Community): Entry: Exit: Export: 17. Exporter's/notifier's - generator's/producer's (1) declaration: I certify that the information is complete and correct to my best knowledge. I also certify that legally enforceable written contractual obligations have been entered into and that any applicable insurance or other financial guarantee is or shall be in force covering the transboundary movement 18. Number of Exporter's/notifier's annexes attached Signature: Date: name: Generator's/producer's name
Signature:
Date:
FOR USE BY COMPETENT AUTHORITIES 19. Acknowledgement from the relevant competent authority of countries of 20. Written consent (1;8) to the movement provided by the competent import - destination/transit (1)/export - dispatch (9): authority of (country): Country: Consent given on: Notification received on: Consent valid from: until: Acknowledgement sent on: Specific conditions: No: F If Yes, see block 21 (6): F Name of competent authority: Name of competent authority: Stamp and/or signature: Stamp and/or signature: 21. SPECIFIC CONDITIONS ON CONSENTING TO THE MOVEMENT OR REASONS FOR OBJECTING (1) Required by the Basel Convention (2) In the case of an R 12/R 13 or D 13-D 15 operation, also attach corresponding information on the subsequent R 1-R 11 or D 1-D 12 facilit(y)ies when required (3) To be completed for movements within the OECD area and only if B(ii) applies (4) Attach detailed list if multiple shipments
(5) (6) (7) (8) (9)
See list of abbreviations and codes on the next page Attach details if necessary Attach list if more than one If required by national legislation If applicable under the OECD Decision
List of abbreviations and codes used in the notification document DISPOSAL OPERATIONS (block 11) D1 Deposit into or onto land (e.g. landfill, etc.) D2 Land treatment (e.g. biodegradation of liquid or sludgy discards in soils, etc.) D3 Deep injection (e.g. injection of pumpable discards into wells, salt domes or naturally occurring repositories, etc.) D4 Surface impoundment (e.g. placement of liquid or sludge discards into pits, ponds or lagoons, etc.) D5 Specially engineered landfill, (e.g. placement into lined discrete cells which are capped and isolated from one another and the environment, etc.) D6 Release into a water body except seas/oceans D7 Release into seas/oceans including sea-bed insertion D8 Biological treatment not specified elsewhere in this list which results in final compounds or mixtures which are discarded by means of any of the operations in this list D9 Physico-chemical treatment not specified elsewhere in this list which results in final compounds or mixtures which are discarded by means of any of the operations in this list (e.g. evaporation, drying, calcination, etc.) D 10 Incineration on land D 11 Incineration at sea D 12 Permanent storage (e.g. emplacement of containers in a mine, etc.) D 13 Blending or mixing prior to submission to any of the operations in this list D 14 Repackaging prior to submission to any of the operations in this list D 15 Storage pending any of the operations numbered in this list
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
12
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI RECOVERY OPERATIONS (block 11) R1 Use as a fuel (other than in direct incineration) or other means to generate energy/use principally as a fuel or other means to generate energy R2 Solvent reclamation/regeneration R3 Recycling/reclamation of organic substances which are not used as solvents R4 Recycling/reclamation of metals and metal compounds R5 Recycling/reclamation of other inorganic materials R6 Regeneration of acids or bases R7 Recovery of components used for pollution abatement R8 Recovery of components from catalysts R9 Used oil re-refining or other reuses of previously used oil R 10 Land treatment resulting in benefit to agriculture or ecological improvement R 11 Uses of residual materials obtained from any of the operations numbered R 1 to R 10 R 12 Exchange of wastes for submission to any of the operations numbered R 1 to R 11 R 13 Accumulation of material intended for any operation in this list.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
13
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI PACKAGING TYPES (block 7) 1. Drum 2. Wooden barrel 3. Jerrican 4. Box 5. Bag 6. Composite packaging 7. Pressure receptacle 8. Bulk 9. Other (specify) MEANS OF TRANSPORT (block 8) R = Road T = Train/rail S = Sea A = Air W = Inland waterways PHYSICAL CHARACTERISTICS (block 13) 1. Powdery/powder 2. Solid 3. Viscous/paste 4. Sludgy 5. Liquid 6. Gaseous 7. Other (specify)
H-CODE AND UN CLASS (block 14) UN H-code Characteristics Class 1 H1 Explosive 3 H3 Flammable liquids 4.1 H4.1 Flammable solids 4.2 H4.2 Substances or wastes liable to spontaneous combustion 4.3 H4.3 Substances or wastes which, in contact with water, emit flammable gases 5.1 H5.1 Oxidising 5.2 H5.2 Organic peroxides 6.1 H6.1 Poisonous (acute) 6.2 H6.2 Infectious substances 8 H8 Corrosives 9 H10 Liberation of toxic gases in contact with air or water 9 H11 Toxic (delayed or chronic) 9 H12 Ecotoxic 9 H13 Capable, by any means, after disposal of yielding another material, e.g. leachate, which possesses any of the characteristics listed above
Further information, in particular related to waste identification (block 14), i.e. on Basel Annexes VIII and IX codes, OECD codes and Y-codes, can be found in a Guidance/Instruction Manual available from the OECD and the Secretariat of the Basel Convention.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
14
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
2. számú melléklet a …/2007. (…….) Korm. rendelethez A. MELLÉKLET Kísérő dokumentum az országhatárokon keresztül történő hulladékszállításhoz 1. Vonatkozó bejelentés száma:
2. Szállítmányok sorszáma/száma:
3. Exportáló/ Bejelentő Azonosító szám: Név: Cím:
4. Importőr- Címzett Azonosító szám: Név: Cím:
Ügyintéző: Tel:
7. Csomagolás
Ügyintéző: Tel:
Fax:
Email: 5. Tényleges mennyiség:
módja(i) (1):
Fa x:
Email: 6. A szállítás tényleges időpontja:
m3:
t:
EU
Csomagok száma:
Különleges kezelési előírások: (2)
Igen:
F
Nem:
F
8.(a) Első szállító (3): Azonosító szám: Név: Cím:
8.(b) Második szállító: Azonosító szám: Név: Cím:
8.(c) Utolsó szállító: Azonosító szám: Név: Cím:
Tel: Fax: Email: - - - - - - - A szállító képviselője tölti ki - - - - - - -
Tel: Fax: Email:
Tel: Fax: Email:
Szállítás módja (1): Az átadás időpontja:
Szállítás módja (1): Az átadás időpontja:
Aláírás:
Aláírás:
9. Hulladék származása/termelője (4;5;6): Azonosító szám: Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Email: Hulladék keletkezési helye (2): 10. Ártalmatlanító létesítmény F Azonosító szám: Név: Cím:
12. A hulladék megnevezése és összetétele (2):
13. Fizikai jellemzők (1): Fax:
vagy hasznosító létesítmény
Ügyintéző: Tel: Fax: Email: Ártalmatlanítás/hasznosítás tényleges helye(2) 11. Ártalmatlanítási/hasznosítási művelet(ek) D-kód / R-kód (1):
Háromnál több szállító (2) Szállítás módja (1): Az átadás időpontja: Aláírás:
F
14. Hulladék azonosítója (írja be a vonatkozó kódokat) (i) A bázeli egyezmény VIII. (vagy adott esetben IX.) melléklete: (ii) OECD kód (ha eltér (i)-től ): (iii) EK hulladékjegyzék: (iv) Az exportáló ország nemzeti kódja: (v) Az importáló ország nemzeti kódja: (vi) Egyéb (részletezve): (vii) Y kód: (viii) H kód (1): (ix) UN osztály(1): (x) UN szám: (xi) UN szállítási megnevezés: (xii) Vámtarifaszám (HS):
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
15
F
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 15. Exportáló/bejelentő - származási hely/termelő (4) nyilatkozata: Igazolom, hogy a fenti adatok hiánytalanok és legjobb tudásom szerint megfelelnek a valóságnak. Továbbá igazolom, hogy jogilag végrehajtható, szerződésben foglalt kötelezettségek és megfelelő biztosítás vagy egyéb pénzügyi garanciák vannak, illetve lesznek érvényben az országhatárokon át történő szállítások fedezésére és az érintett országok illetékes hatóságainak összes szükséges hozzájárulásával rendelkezem. Név: Aláírás: Dátum: 16. Kiegészítő információ bekérése esetén a határátlépésbe bevont további személyek használatára
17. A szállítmány megérkezése ártalmatlanításra
A szállítmány érkezésének időpontja: Érkezett mennyiség:
AZ ÁRTALMATLANÍTÓ / HASZNOSÍTÓ LÉTESÍTMÉNY TÖLTI KI vagy hasznosításra 18. Igazolom,
hogy az ártalmatlanítás/hasznosítás a fentiek szerint megtörtént
F Elfogadva: kg:
F Elutasítva*:
liter:
* azonnal lépjen kapcsolatba az illetékes hatóságokkal
Az ártalmatlanítás/hasznosítás várható dátuma:
F F Dátum:
Név:
Az ártalmatlanítás/hasznosítás módja (1): Dátum: Név: Aláírás:
Aláírás és bélyegző:
(1) A rövidítések és kódok jegyzékét lásd a következő oldalon (2) Csatolja a részleteket, ha szükséges. (3) Háromnál több szállító esetén csatolja a 8. pont (a,b,c) szerinti információkat,
(4) A bázeli egyezmény írja elő (5) Csatolja a jegyzéket, ha egynél több. (6) Ha nemzeti jogszabály előírja
A VÁMHIVATALOK TÖLTIK KI (ha a nemzeti jogszabályok előírják) 19. EXPORTÁLÓ/KÜLDŐ ORSZÁG, VAGY KILÉPTETŐ 20. IMPORTÁLÓ/CÉLORSZÁG VAGY BELÉPTETŐ VÁMHIVATAL VÁMHIVATAL Az ebben a kísérő dokumentumban megjelölt hulladék elhagyta Az ebben a kísérő dokumentumban megjelölt hulladék belépett az országot az országba (dátum): (dátum): Aláírás: Aláírás: Bélyegző: Bélyegző: 21. A TRANZITORSZÁG VÁMHIVATALAINAK BÉLYEGZŐJE Ország neve : Belépés: Kilépés:
Ország neve : Belépés:
Kilépés:
Ország neve : Belépés:
Ország neve : Belépés:
Kilépés:
Kilépés:
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
16
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
A kísérő dokumentumban használt rövidítések és kódok jegyzéke ÁRTALMATLANÍTÁSI MŰVELETEK (11. pont) Lerakás a talaj felszínére vagy a talajba D1 D2 Talajban történő kezelés (folyadékok, iszapok
talajban történő biológiai lebomlása stb.) D3 Mély-injektálás (szivattyúzható anyagok kutakba, sódómokba, vagy természetes üregekbe juttatása stb.) D4 Felszíni feltöltés (folyadékok, iszapok elhelyezése árkokban, mélyedésekben, tározó vagy ülepítő tavakban stb.) Lerakás műszaki védelemmel (elhelyezés fedett, D5 szigetelt, a környezettől és egymástól is elkülönített cellákban stb.) Bevezetés víztestbe, kivéve a tengereket és D6 óceánokat D7 Bevezetés tengerekbe vagy óceánba, beleértve a tengerfenéken történő elhelyezést is D8 Ebben a listában máshol nem meghatározott biológiai kezelés, melynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a listán szereplő műveletek valamelyikével kezelnek D9 Ebben a listában máshol nem meghatározott fizikaikémiai kezelés, melynek eredményeként létrejövő vegyületeket, keverékeket a listán szereplő műveletek valamelyikével kezelnek (elpárologtatás; szárítás, kiégetés stb.) D 10 Hulladékégetés szárazföldön D 11 Hulladékégetés tengeren D 12 Tartós tárolás (tartályokban történő elhelyezés mélyművelésű bányákban stb.) D 13 Keverés vagy elegyítés a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében D 14 Átcsomagolás a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében D 15 Tárolás a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében
HASZNOSÍTÁSI MŰVELETEK (11. pont) R1 Fűtőanyagként történő felhasználás vagy más
módon energia előállítására / Elsősorban fűtőanyagként történő felhasználás vagy más módon energia előállítására R2 Oldószer visszanyerés/regenerálás Szerves anyagok visszaforgatása/visszanyerése, R3 az oldószerek kivételével Fémek és fémvegyületek visszanyerése, R4 újrafeldolgozása R5 Egyéb szervetlen anyagok visszanyerése, újrafeldolgozása R6 Savak és lúgok regenerálása R7 Szennyezéscsökkentésre használt anyagok összetevőinek visszanyerése R8 Katalizátorok összetevőinek visszanyerése R9 Olajok újrafinomítása vagy más célra történő újrahasználata R 10 Talajban történő hasznosítás, amely mezőgazdasági vagy ökológiai szempontból előnyös R 11 Az R1-R10 műveletek valamelyikéből származó hulladék hasznosítása R 12 Átalakítás az R1-R11 műveletek valamelyikének elvégzése érdekében R 13 Tárolása a listán szereplő műveletek valamelyikének elvégzése érdekében.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
17
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI CSOMAGOLÁS MÓDJA (7. pont) H SZÁM ÉS UN OSZTÁLY (14. pont) 1. Hordó UN H kód Megnevezés 2. Fahordó osztály 3. Műanyag kanna Robbanóanyagok 1 H1 4. Doboz 3 H3 Gyúlékony folyadékok 5. Zsák Gyúlékony szilárd anyagok 4.1 H4.1 6. Összetett csomagolás Öngyulladásra hajlamos anyagok vagy hulladékok 4.2 H4.2 7. Nyomásálló tartály 4.3 H4.3 Anyagok vagy hulladékok, amelyek vízzel 8. Ömlesztett érintkezve gyúlékony gázokat fejlesztenek 9. Egyéb (részletezve) 5.1 H5.1 Oxidáló anyagok A SZÁLLÍTÁS MÓDJA (8. pont) 5.2 H5.2 Szerves peroxidok R = közúton 6.1 H6.1 Mérgező anyagok (akut) T = vonaton 6.2 H6.2 Fertőzőanyagok S = tengeren Maró (korrozív) anyagok 8 H8 A = légi úton 9 H10 Toxikus gázok felszabadulása levegővel vagy W = belvízi úton vízzel való érintkezés során FIZIKAI JELLEMZŐK (13. pont) 9 H11 Toxikus anyagok (késleltetett vagy krónikus 1. Porszerű/por hatású) 2. Szilárd 9 H12 Ökotoxikus anyagok 3. Viszkózus/paszta 9 H13 Olyan anyagok, amelyekből ártalmatlanításuk 4. Iszapszerű után bármely módon olyan anyag képződik, amely e jegyzékben 5. Folyékony 6. Gáznemű felsorolt veszélyességi jellemzők bármelyikével rendelkezik 7. Egyéb (részletezve) További információ, különösen a hulladék azonosítását (14. pont), azaz a bázeli egyezmény VIII. és IX. melléklet kódjait, az OECD kódokat és Y-kódokat illetően, az OECD-től és a bázeli egyezmény Titkárságán beszerezhető Útmutatóban / Használati Kézikönyvben található.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
18
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
B. MELLÉKLET Movement document for transboundary movements/shipments of EU waste 1. Corresponding to notification No: 3. Exporter - Notifier Registration No: Name: Address:
2. Serial/total number of shipments: 4. Importer - Consignee Registration No: Name: Address:
Contact person: Tel.: E-mail: 5. Actual quantity: t: 7. Packaging Type(s) (1): Special handling requirements: (2) 8.(a) 1st carrier (3): Registration No: Name: Address:
Contact person: Tel.: E-mail: 6 Actual date of shipment:
Tel.: Fax: E-mail: Means of transport (1): Date of transfer: Signature:
Fax: m3: Yes:
Number of packages: F No: F 8.(b) 2nd carrier: Registration No: Name: Address:
Tel.: Fax: E-mail: - - - - - - - To be completed by carrier's representative - - - - - - Means of transport (1): Date of transfer: Signature:
9. Waste generator(s)/producer(s) (4;5;6): Registration No: Name: Address: Contact person: Tel.: E-mail: Site of generation (2): 10. Disposal facility Registration No: Name: Address:
/
Fax:
8.(c) Last carrier: Registration No: Name: Address: Tel.: Fax: E-mail: More than 3 carriers (2) Means of transport (1): Date of transfer: Signature:
F
12. Designation and composition of the waste (2):
13.Physical characteristics (1): Fax:
F
Contact person: Tel.: E-mail: Actual site of disposal/recovery (2): 11. Disposal/recovery operation(s) D-code/R-code (1):
or recovery facility
Fax:
F
14.Waste identification (fill in relevant codes) (i) Basel Annex VIII (or IX if applicable): (ii) OECD code (if different from (i)): (iii) EC list of wastes: (iv) National code in country of export: (v) National code in country of import: (vi) Other (specify): (vii) Y-code: (viii) H-code (1): (ix) UN class (1): (x) UN number: (xi) UN shipping name: (xii) Customs code(s) (HS):
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
19
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI 15. Exporter's - notifier's/generator's/producer's (4) declaration: I certify that the above information is complete and correct to my best knowledge. I also certify that legally enforceable written contractual obligations have been entered into, that any applicable insurance or other financial guarantee is in force covering the transboundary movement and that all necessary consents have been received from the competent authorities of the countries concerned. Name: Signature: Date: 16. For use by any person involved in the transboundary movement in case additional information is required
17. Shipment received at disposal facility Date of reception: Quantity received:
TO BE COMPLETED BY DISPOSAL /RECOVERY FACILITY 18. I certify that the disposal/recovery of the or recovery facility F F F F Accepted: Rejected*: waste described above has been completed.
kg:
litre:
* immediately contact competent authorities
Approximate date of disposal/recovery: Disposal/recovery operation (1): Date: Name: Signature:
Date: Name: Signature and stamp:
(1) See list of abbreviations and codes on the next page (2) Attach details if necessary (3) If more than 3 carriers, attach information as required in blocks 8 (a,b,c)
(4) Required by the Basel Convention (5) Attach list if more than one (6) If required by national legislation
FOR USE BY CUSTOMS OFFICES (if required by national legislation) 19. COUNTRY OF EXPORT - DISPATCH OR CUSTOMS OFFICE 20.COUNTRY OF IMPORT - DESTINATION OR CUSTOMS OF EXIT OFFICE OF ENTRY The waste described in this movement document left the The waste described in this movement document entered country on: the country on: Signature: Signature: Stamp: Stamp: 21. STAMPS OF CUSTOMS OFFICES OF TRANSIT COUNTRIES Name of country: Entry: Exit:
Name of country: Entry:
Exit:
Name of country: Entry:
Name of country: Entry:
Exit:
Exit:
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
20
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
List of abbreviations and codes used in the movement document DISPOSAL OPERATIONS (block 11)
RECOVERY OPERATIONS (block 11)
D 1 Deposit into or onto land (e.g. landfill, etc.)
R 1 Use as a fuel (other than in direct incineration) or other means to generate energy/use principally as a fuel or other means to generate energy
D 2 Land treatment (e.g. biodegradation of liquid or sludgy discards in soils, etc.) D 3 Deep injection (e.g. injection of pumpable discards into wells, salt domes or naturally occurring repositories, etc.) D 4 Surface impoundment (e.g. placement of liquid or sludge discards into pits, ponds or lagoons, etc.) D 5 Specially engineered landfill (e.g. placement into lined discrete cells which are capped and isolated from one another and the environment) D 6 Release into a water body except seas/oceans D 7 Release into seas/oceans including sea-bed insertion
R 2 Solvent reclamation/regeneration R 3 Recycling/reclamation of organic substances which are not used as solvents R 4 Recycling/reclamation of metals and metal compounds R 5 Recycling/reclamation of other inorganic materials
D 8 Biological treatment not specified elsewhere in this list which results in final R 6 Regeneration of acids or bases compounds or mixtures which are discarded by means of any of the operations R 7 Recovery of components used for in this list pollution abatement D 9 Physico-chemical treatment not specified elsewhere in this list which results R 8 Recovery of components from catalysts in final compounds or mixtures which are discarded by means of any of the operations in this list (e.g. evaporation, drying, calcination) R 9 Used oil re-refining or other reuses of previously used oil D 10 Incineration on land R 10 Land treatment resulting in benefit to D 11 Incineration at sea agriculture or ecological improvement D 12 Permanent storage (e.g. emplacement of containers in a mine, etc.) R 11 Uses of residual materials obtained from D 13 Blending or mixing prior to submission to any of the operations in this list any of the operations numbered R 1 to R 10 D 14 Repackaging prior to submission to any of the operations in this list D 15 Storage pending any of the operations in this list
R 12 Exchange of wastes for submission to any of the operations numbered R 1 to R 11 R 13 Accumulation of material intended for any operation in this list
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
21
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
PACKAGING TYPES (block 7)
H-CODE AND UN CLASS (block 14)
1.
Drum
UN class
H-code Characteristics
2.
Wooden barrel
1
H1
Explosive
3.
Jerrican
3
H3
Flammable liquids
4.
Box
4.1
H4.1
Flammable solids
5.
Bag
4.2
H4.2
Substances or wastes liable to spontaneous combustion
6.
Composite packaging
4.3
H4.3
Substances or wastes which, in contact with water,
7.
Pressure receptacle
8.
Bulk
5.1
9.
Other (specify)
5.2
H5.2
Organic peroxides
6.1
H6.1
Poisonous (acute)
6.2
H6.2
Infectious substances
8
H8
Corrosives
9
H10
Liberation of toxic gases in contact with air or water
9
H11
Toxic (delayed or chronic)
9
H12
Ecotoxic
9
H13
Capable, by any means, after disposal of yielding another material, e.g. leachate, which possesses any of the characteristics listed above
emit flammable gases
MEANS OF TRANSPORT (block 8) R = Road
T = Train/rail
S = Sea
A = Air
W = Inland waterways PHYSICAL CHARACTERISTICS (block 13) 1.
Powdery/powder
2.
Solid
5. Liquid
3.
Viscous/paste
6. Gaseous
4.
Sludgy
7. Other (specify)
H5.1
Oxidising
Further information, in particular related to waste identification (block 14), i.e. on Basel Annexes VIII and IX codes, OECD codes and Y-codes, can be found in a Guidance/Instruction Manual available from the OECD and the Secretariat of the Basel Convention.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
22
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
3. számú melléklet a …/2007. (…….) Korm. rendelethez A BEJELENTÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ INFORMÁCIÓ ÉS DOKUMENTÁCIÓ I. A BEJELENTŐLAPON MEGADANDÓ, VAGY AHHOZ CSATOLANDÓ INFORMÁCIÓ 1. A bejelentőlap sorszáma vagy egyéb elfogadott azonosítója és a szállítmányok tervezett darabszáma. 2. A bejelentő neve, címe, telefon-, és faxszáma, e-mail címe, nyilvántartási száma és az ügyintéző. 3. Amennyiben a bejelentő nem a termelő: a termelő(k) neve, címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe és az ügyintéző. 4. A kereskedő(k) vagy közvetítő(k) neve, címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe és az ügyintéző, abban az esetben, ha a bejelentő a 2. cikk 15. pontja szerint meghatalmazta. 5. A hasznosító vagy ártalmatlanító létesítmény neve, címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe, nyilvántartási száma és az ügyintéző, az alkalmazott technológiák és lehetőleg az előzetesen engedélyezett állapot a 14. cikkben foglaltak szerint. Amennyiben a hulladékon hasznosítást vagy ártalmatlanítást megelőző műveletet hajtanak végre, ugyanezt az információt közölni kell valamennyi következő hasznosítást vagy ártalmatlanítást, vagy azt megelőző műveletet végző létesítményről. Ha a hasznosító vagy ártalmatlanító létesítmény szerepel a 96/61/EK irányelv I. mellékletének 5. kategóriájához tartozó felsorolásban, be kell mutatni az érvényes engedélyt tartalmazó bizonyítékot (azaz a létezését tanúsító nyilatkozatot) az irányelv 4. és 5. cikkében foglaltakkal összhangban. 6. A címzett neve, címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe, nyilvántartási száma és az ügyintéző. 7. A tervezett fuvarozó(k) és/vagy közvetítői(k) neve, címe, telefon- és faxszáma, e-mail címe, nyilvántartási száma és az ügyintéző. 8. A küldő ország és az érintett illetékes hatóság. 9. A tranzitországok és az érintett illetékes hatóságok. 10. A célország és az érintett illetékes hatóság. 11. Egyedi bejelentés vagy általános bejelentés. Ha egyedi bejelentésről van szó, az érvényességi időtartamot fel kell tüntetni. 12. A szállítás(ok) megkezdésének tervezett időpontja(i). 13. Tervezett szállítási mód. 14. Tervezett útvonal (kilépési és belépési pont minden egyes ország vonatkozásában, beleértve a beléptető és kiléptető vámhivatalokat és/vagy a Közösségből kiléptető exportvámhivatalt) és a tervezett útszakaszok (a kiléptető és beléptető pontok között), beleértve a lehetséges alternatívákat, előre nem látható körülmények esetére is. 15. A fuvarozó(k) hulladék szállítására jogosító nyilvántartási számának bizonyítéka (azaz a létezését tanúsító nyilatkozatot). 16. A hulladék típusának megjelölése a megfelelő jegyzékben, forrása(i), leírása, összetétele és valamennyi veszélyességi jellemző adata. A több forrásból származó hulladékok esetében, a hulladék részletes leltárjegyzéke. 17. A becsült maximális és minimális mennyiségek. 18. A tervezett csomagolási mód. 19. A hasznosítási vagy ártalmatlanítási művelet(ek) műszaki adatai, a 2006/12/EK irányelv IIA. és IIB. mellékletében említettek szerint. Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
23
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
20. Amennyiben a hulladék rendeltetése a hasznosítás: a) a hasznosítást követően visszamaradt nem hasznosítható frakció ártalmatlanítására szolgáló tervezett módszer; b) a visszanyert anyag mennyisége a nem hasznosítható hulladék arányában; c) a hasznosított anyag becsült értéke; d) a hasznosítás költsége és a visszamaradt nem hasznosított hulladék ártalmatlanításának költsége. 21. Harmadik fél felelősségbiztosítási igazolása (pl. a létezését tanúsító nyilatkozat). 22. A bejelentő és a címzett között megkötött és a bejelentés időpontjában érvényes hulladékhasznosítási vagy -ártalmatlanítási szerződés bizonyítéka (vagy a létezését tanúsító nyilatkozat), a 4. cikk 4. pontjának második albekezdése és az 5. cikk értelmében. 23. A termelő, az új termelő vagy begyűjtő és a közvetítő vagy kereskedő között megkötött szerződés egy példánya vagy bizonyítéka (vagy a létezését tanúsító nyilatkozat), abban az esetben, ha a közvetítő vagy kereskedő a bejelentő. 24. A létrejött és a bejelentés időpontjában érvényes – vagy ha az engedélyező illetékes hatóság hozzájárul, legkésőbb a szállítás megkezdésekor érvényes – biztosíték bizonyítéka (vagy a létezését tanúsító nyilatkozat, ha az illetékes hatóság ehhez hozzájárul), a 4. cikk 5. pontjának második albekezdése és a 6. cikk értelmében. 25. A bejelentő igazolása, hogy az információ teljes körű, és a legjobb tudomása szerint valós. 26. Amennyiben a bejelentő nem a termelő a 2. cikk 15. pontja i. pont a) alpontja értelmében, a bejelentőnek biztosítania kell, hogy a termelő, vagy a 2. cikk 15. pontja a) pont ii) és iii) alpontja szerinti valamely személy, amennyiben lehetséges, szintén aláírja az IA. melléklet szerinti bejelentőlapot. II. A KÍSÉRŐDOKUMENTUMBAN MEGADANDÓ VAGY AHHOZ CSATOLANDÓ INFORMÁCIÓ Adja meg az 1. részben felsorolt információknak az alábbi pontok szerinti legfrissebb változatát és az egyes kiegészítő információkat: 1. A szállítmányok sorszáma és száma. 2. A szállítás kezdetének időpontja. 3. A szállítás módja. 4. A fuvarozó(k) neve, címe, telefonszáma, faxszáma és e-mail címe. 5. Útvonal (kilépési és belépési pont minden egyes érintett ország vonatkozásában, beleértve a Közösség területére való beléptetést végző, a Közösség területéről való kiléptetést végző vámhivatalokat és/vagy a közösségi kiviteli vámhivatalt) és az útszakaszokat (a kiléptető és beléptető pontok között), beleértve a lehetséges alternatívákat, előre nem látható körülmények esetére is. 6. Mennyiségek. 7. Csomagolás módja. 8. A fuvarozó(k) által meghozandó speciális óvintézkedések. 9. A bejelentő nyilatkozata, hogy a szükséges hozzájárulásokat az érintett országok minden illetékes hatóságától megkapta. A nyilatkozatot a bejelentőnek alá kell írnia. 10. A felelős őrzés minden egyes átruházása esetére a megfelelő aláírások.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
24
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
III. AZ ILLETÉKES HATÓSÁGOK ÁLTAL BEKÉRHETŐ KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓ ÉS DOKUMENTÁCIÓ 1. Annak az engedélynek a típusa és érvényességi időtartama, amely alapján a hasznosító vagy ártalmatlanító létesítmény működik. 2. A 96/61/EK irányelv 4. és 5. cikkével összhangban kiadott engedély másolata. 3. Információ szolgáltatása a szállítás biztonsága érdekében meghozandó intézkedésekről. 4. A bejelentő és a létesítmény közötti szállítási távolság(ok), beleértve az esetleges alternatív útvonalakat az előre nem látható körülmények esetére is, és intermodális szállítás esetében az átrakás helye. 5. A bejelentő és a létesítmény közötti szállítás költségeire vonatkozó információ. 6. A fuvarozó(k) hulladék szállítására jogosító nyilvántartásbavételi okiratának másolata. 7. A hulladék összetételének kémiai elemzése. 8. A hulladék keletkezési eljárásának leírása. 9. A hulladékot fogadó létesítmény kezelési eljárásának leírása. 10. A pénzbeli letét, bankgarancia vagy kezesi biztosítás igazolása, vagy ezek másolata. 11. A pénzbeli letét, bankgarancia vagy kezesi biztosítás összegének számítása, a 4. cikk 5. pontjának második albekezdése és a 6. cikk rendelkezései szerint. 12. Az 1. rész 22. és 23. pontjában említett szerződések másolata. 13. Harmadik fél felelősségbiztosítási szabályainak másolata. 14. Bármilyen egyéb információ, amely fontos a bejelentés elbírálásához e rendelettel, továbbá a nemzeti jogszabályokkal összhangban.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
25
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
4. számú melléklet a …/2007. (…….) Korm. rendelethez A HULLADÉKSZÁLLÍTMÁNYOKAT KÍSÉRŐ INFORMÁCIÓK A R. 3. CIKK (2) ÉS (4) BEKEZDÉSEIBEN FOGLALTAK SZERINT
A szállítmányra vonatkozó információ (1)
SORSZÁM: F F F F F F /HU 1. A szállítást szervező személy: Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Fax: E-mail: 3. Tényleges mennyiség: t: m3: 5.(a) 1. szállító(2): 5.(b) 2. szállító: Név: Név: Cím: Cím: Ügyintéző: Ügyintéző: Tel: Tel: Fax: Fax: E-mail: E-mail: Szállítás módja: Szállítás módja: Átadás kelte: Átadás kelte: Aláírás: Aláírás: 6. A hulladék származási helye (3): Eredeti termelő(i)je, új termelő(i)je, vagy begyűjtője: Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Fax: E-mail:
2. Importáló/Címzett Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Fax: E-mail: 4. A szállítás tényleges dátuma: 5.(c) 3. szállító: Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Fax: E-mail: Szállítás módja: Átadás kelte: Aláírás: 8. Hasznosítási művelet (vagy adott esetben ártalmatlanítási művelet, a 3. cikk (4) bekezdésben említett hulladék esetén): R-kód / D-kód:
7. Hasznosító létesítmény Laboratórium Név: Cím: Ügyintéző: Tel: Fax: E-mail: 11. Érintett országok/állam(ok): Exportáló/küldő Tranzit
10. Hulladék azonosítója (írja be a vonatkozó kódokat): (i) A bázeli egyezmény IX. melléklete: (ii) OECD kód (ha eltér (i)-től ): (iii) EK hulladékjegyzék: (iv) Nemzeti kód:
9. A hulladék szokásos megnevezése:
Importáló/célország
12. A szállítást szervező személy nyilatkozata: Igazolom, hogy a fenti adatok hiánytalanok és legjobb tudásom szerint megfelelnek a valóságnak. Továbbá igazolom, hogy jogilag végrehajtható, szerződés van érvényben a címzettel (nem szükséges a R. 3. cikk (4) bekezdésében említett hulladék esetén): Név: Dátum: 13. Címzett aláírása a hulladék beérkezésekor:
Aláírás:
Név:
Aláírás:
Dátum:
A HASZNOSÍTÓ LÉTESÍTMÉNY VAGY A LABORATÓRIUM TÖLTI KI:
14. A szállítmány beérkezése a hasznosító létesítménybe Érkezett mennyiség : kg: Név: (1) (2) (3)
Dátum:
vagy laboratóriumba: liter: Aláírás:
A zöldlistás és hasznosítási vagy laboratóriumi analízis célú rendeltetéssel küldött szállítmányokat kísérő információ a 1013/2006/EK rendelet értelmében. Ha 3-nál több fuvarozó van, a szükséges információt az 5. (a, b, c) blokkokban kell szolgáltatni. Ha a szállítmányt szervező személy nem a termelő vagy a begyűjtő, információt kell szolgáltatni a termelőről vagy a begyűjtőről.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
26
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
5. számú melléklet a …/2007.(….) Korm. rendelethez A Közösségbe érkező és azt elhagyó hulladékszállítmányok számára kijelölt magyar vámhivatalok Közúti szállítás esetén
Cím, fax, e-mail
Letenye
Vámhivatal Letenye, 8868 Letenye, Pf.:69. Fax: +36-93-544082 e-mail:
[email protected]
Szerbia
Röszke
Vámhivatal Röszke, 6758 Röszke, Pf.: 8. Fax: +36-62-573289 e-mail:
[email protected]
Ukrajna
Záhony
Vámhivatal Záhony, 4625 Záhony, Pf. 6. Fax: +36-45-526151, +36-45526153 e-mail:
[email protected]
Horvátország
Vasúti szállítás esetén Horvátország
Murakeresztúr
Vámhivatal Letenye Murakeresztúri Kirendeltség 8834 Murakeresztúr, Pf.: 3. Fax: +36-93-369644 e-mail:
[email protected]
Szerbia
Kelebia
Vámhivatal Tompa Kelebiai Kirendeltség 6423 Kelebia, Ady E. u. 35. Fax: +36-77-554027 e-mail:
[email protected]
Ukrajna
Záhony
Vámhivatal Záhony Eperjeskei Kirendeltség 4625 Záhony, Pf. 6. Fax: +36-45-425050 e-mail:
[email protected]
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
27
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Vízi szállítás esetén (Duna) Vámhivatal Mohács, 7700 Mohács, Kígyó u. 8. Fax: +36-69-511131; +36-69510307 e-mail:
[email protected]
Mohács
[email protected] Légi szállítás esetén Budapest-Ferihegy
1. számú Repülőtéri Vámhivatal Budapest, XVIII., Ferihegyi Közforgalmú Repülőtér, 1675. Budapest, Pf.: 40. Fax: +36-1-2968761 e-mail:
[email protected]
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
28
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
ELŐTERJESZTÉS I. 1. Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1993. február 1-i 259/93/EGK tanácsi rendelet jelentős módosítására már számos alkalommal sor került a korábbi években. Különösen szükségessé vált, hogy a jelenleg külön álló uniós szabályozások (pl. az egységes kísérő dokumentumról szóló, 1994. november 24-i 94/774/EK bizottsági határozat, a tagállamoknak a 259/93/EGK tanácsi rendelet 41. cikke (2) bekezdésének értelmében fennálló jelentéstételi kötelezettsége teljesítésének alapjául szolgáló kérdőívről szóló, 1999. június 3-i 1999/412/EK bizottsági határozat) tartalma egy új rendeletbe átvételre kerüljön. Tekintettel arra, hogy a Közösség — a hulladék-listáknak a Bázeli Egyezménnyel való harmonizálása és néhány egyéb követelmény felülvizsgálata érdekében — jóváhagyta a hulladékok hasznosítási célú, határokat átlépő szállításának felügyeletéről szóló C(92)39/Final határozatot felülvizsgáló C(2001)107/Final OECD tanácsi határozatot is (OECD határozat), annak tartalmát át kell venni a közösségi jogszabályokba. Az illegális szállításoknak az utóbbi években történő elszaporodása is indokolja, hogy a Közösség megszigorítsa a mind a zöldlistás, valamint a hulladékok szállítására vonatkozó szabályozást. A Bizottság ennek megfelelően 2003. július 1-jén benyújtotta a Tanácshoz az új javaslatot. Hosszú vita után az Európai Parlament és a Tanács 2006. június 14-én elfogadta a 1013/2006/EK rendeletet (R.) a hulladékszállításról. Az új rendeletet 2007. július 12-étől kell alkalmazni. 2. A fentieknek megfelelően az új rendelet több lényeges változtatást tartalmaz a korábbihoz képest. Ezek közül ki kell emelni: - Megszűnik az illetékes hatóságok hallgatólagos hozzájárulási lehetősége. Ezen túl mindig írásban kell megadniuk hozzájárulásukat a szállítmány indításához (ez alól csak a tranzit hatóságok a kivételek bizonyos esetekben). - A rendelet szigorúbb és gyakoribb ellenőrzést ír elő az illetékes hatóságok részére, a Közösségen belüli szállítás közben is, beleértve az azonosító ellenőrzést is. Ezek eredményéről éves jelentést kell küldeni a Bizottságnak. - Az ún. bizonyos információkkal kísérendő hulladékok („zöldlistás” hulladékok) szállításáról információ szolgáltatásának előírását teszi lehetővé az új rendelet. Korábban erre nem volt lehetőség. 3. A hulladékszállításról szóló közösségi jogszabály rendelet. Tehát további előírásokat, megkötéseket, stb. nem tehetünk. Csak azokkal a területekkel foglalkozhatunk, ahol a rendelet kifejezetten utal a nemzeti szabályozás lehetőségére. Az alábbiakban azoknak a javaslatoknak az indoklását taglaljuk, ahol a R. kifejezetten kéri, vagy lehetővé teszi a nemzeti szabályozást. 4. Az R. előírásainak megfelelően a tagállamnak nyilatkoznia kell milyen nyelveken fogadja el a bejelentést illetve az egyéb dokumentumokat. Tekintettel arra, hogy a bejelentést hozzájárulás céljából a magyar illetékes hatóságnak mindig meg kell küldenie az éppen illetékes külföldi hatóságoknak, ezért kell a dokumentumokat angolul is bekérni. Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
29
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
A R. 4. cikk (1) bekezdése szerint a bejelentőlap és a kísérődokumentum hozzáférhetőségéről a küldő állam illetékes hatóságának kell gondoskodnia, az Európai Közösségen belüli pontos nyomon követés érdekében megfelelő sorszámozással ellátva azokat. A hivatkozott űrlapokat az R. I. melléklete tartalmazza, de több, alkalmazásukat gátló hibával. Kezdeményeztük a nyomtatványok korrekcióját, de mivel ez lassú folyamat, addig is indokolt a korrigált nyomtatványok publikálása a magyar rendelet mellékleteként. 5. Minden bejelentési kötelezettség alá tarozó hulladék szállítása biztosíték nyújtásához kötött, amelynek az alábbiakat kell fedeznie: a) fuvarozási költségek; b) a hasznosítás vagy ártalmatlanítás költségei, beleértve a szükséges előkezelési műveletek költségét is; és c) 90 napos tárolás költsége. A biztosítékot az alábbiakkal kapcsolatosan felmerülő költségek fedezésére szánják: a) azokban az esetekben, amikor a szállítás, vagy a hasznosítás, vagy az ártalmatlanítás nem fejeződhet be az eredeti szándéknak megfelelően, és b) azokban az esetekben, amikor a szállítást, vagy hasznosítást, vagy az ártalmatlanítást illegálisan hajtják végre. A hulladékszállítással kapcsolatosan eljáró Főfelügyelőség dönt a biztosíték összegszerűségéről. 6. A régi rendelet alkalmazásakor legtöbb gondot az ún. „zöldlistás” hulladékok szállítása okozta. Az új rendelet több lényeges változást vezet be ezen a téren. Egyrészt egy új űrlap alkalmazását írja elő kísérő dokumentumként, amely minden lényeges adatot és nyilatkozatot tartalmaz a szállítmányra vonatkozóan. Az R. 18. cikk (3) bekezdése lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy ellenőrzési, végrehajtási, tervezési és statisztikai célokra bekérhetik az űrlapon szereplő adatokat. Mi ezzel a lehetőséggel élünk is, és előírjuk az aláírt űrlapoknak a szállítmány beérkezését követően a Főfelügyelőségnek történő megküldését. A fenti saját szabályozás bevezetése miatt rendeletünk 3. sz. mellékletében közöljük a kitöltendő űrlapot, ami egyébként az R. VII. melléklete. Azonosíthatóság miatt sorszámmal is elláttuk, amit az eredeti űrlap nem tartalmaz. A Magyarországra behozott „zöldlistás” hulladékok kísérőlapját a beérkezéstől számított öt munkanapon belül kell megküldeni a Főfelügyelőségnek, így lehetőség nyílik az előzetes bejelentéshez nem kötött szállítmányok gyors ellenőrzésére is. Abból a célból, hogy meggyőződjünk arról, hogy a Magyarországról kiszállított hulladékok ténylegesen eljutottak a címzetthez, az átvételt igazoló bejegyzéssel ellátott lapot is bekérjük, megfelelő időt hagyva annak postázására. 7. A helyesen kitöltött bejelentést a Főfelügyelőségnek meg kell vizsgálnia, hogy emel-e kifogást a hulladékszállítással kapcsolatban. Az R. 11. és 12. cikke részletesen kifejti, mikor élhet egy illetékes hatóság a szállítással szemben kifogással. A tervezetünk ennek megfelelően előírja, hogy kifogást kell emelni a hulladék szállítással szemben, ha a bejelentőt vagy a címzettet, a bejelentés időpontját megelőző 5 éven belül környezetkárosítás, természetkárosítás, vagy a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntett vagy vétség miatt jogerősen elítélték, addig az időpontig, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesül, vagy a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény szerinti kármentesítési kötelezettségét nem teljesíti, annak teljesítéséig. Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
30
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Az R. 55. cikke szerint a tagállamok kijelölhetnek a Közösségbe belépő, illetve onnan távozó hulladékszállítmányok számára különleges, a Közösség területére való beléptetést és a Közösség területéről való kiléptetést végző vámhivatalokat. Ilyen határvámhivatalok kijelölése a hulladékszállítmányok hatékonyabb ellenőrzését is elősegíti. Ezért Magyarország él ezzel a lehetőséggel és a tervezet 4. sz. mellékletében a VPOP javaslata alapján minden szállítási lehetőségre nevesítjük ezeket a hivatalokat, elérhetőségükkel együtt. A korábbiaktól eltérően az elérhetőség megadására (postai cím, fax, e-mail) azért is szükség van, mivel az új szabályozás szerint a Közösségből harmadik országba történő kivitel esetén a küldő vagy esetenként a tranzit ország illetékes hatósága hozzájárulását közvetlenül a határvámhivatalnak küldi meg hozzájárulását (lásd pl. R. 38. cikk). Miután a szállítmány elhagyta a Közösséget, a Közösség területéről való kiléptetést végző vámhivatal köteles a kísérődokumentum egy lebélyegzett példányát megküldeni a közösségi küldő ország illetékes hatóságának. 8. Az R. nagy hangsúlyt fektet az ellenőrzés fokozására. Az utóbbi időben Magyarországra érkezett német illegális hulladékszállítmányok is az ellenőrzés hatékonyságának fokozását sürgetik. A tervezet a korábbi ellenőrzési rendszeren túl az alábbi szigorításokat tartalmazza. A tervezet szerint a Főfelügyelőségnek - a VPOP bevonásával - az illegális szállítások megelőzésének és felderítésének megkönnyítése és hatékonysága érdekében rendszeresen együtt kell működnie a szomszédos országok illetékes hatóságaival, közös ellenőrzések szervezésével is. A Közösségen belüli illegális hulladékszállítmányok felderítésében kulcsszerepe lehet a VPOPnek. Ezért a tervezet szerint a vámhatóság önállóan is jogosult a hulladékszállítmányok ellenőrzésére. E célból az ország területén a szállítmányokat megállíthatja, és a Főfelügyelőség egyidejű értesítése mellett a szállítmányt a környezetvédelmi hatóság intézkedéséig visszatartja. Az R.-ben előírt ellenőrzési feladatok valamint a tervezetben külön a magyar illetékes hatóságtól megkövetelt ellenőrzések végrehajtása természetesen megköveteli a hulladékszállítással foglakozó munkatársak létszámának növelését. Az adminisztratív munka növelését jelenti egyrészt a hallgatólagos hozzájárulás megszűnése, és minden esetben írásos hozzájárulás kiadása. Teljesen új feladat a zöldlistás szállítások kísérőlapjainak feldolgozása és esetenként az ellenőrzése. A Vizsgálati elemzés részletesen vizsgálja ennek létszámigényét, és ez alapján négy fővel javasoljuk a hulladékszállítással foglalkozó munkatársak növelését a Főfelügyelőségnél. 9. Az R. több helyen is kötelezi a tagállamokat, hogy az R.-hez kapcsolódó intézkedéseikről folyamatosan tájékoztassák s Bizottságot. Ilyenek pl.: tájékoztatás a hulladékszállításra vonatkozó ellenőrzési és felügyeleti rendszerükről (33. cikk), értesítés az illegális szállítások megelőzésére és feltárására és az ilyen szállításra vonatkozó szankciókra vonatkozó nemzeti jogszabályokról (50. cikk (1) bek.), stb. Ezeken túlmenően különböző jelentéseket, kérdőíveket kell évente kitölteni és megküldeni a Bizottságnak (51. cikk). Ezek együttes teljesítéséről a környezetvédelemért felelős miniszter gondoskodik.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
31
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
VIZSGÁLATI ELEMZÉS I. Bevezetés Európai Közösségen belüli, az oda irányuló és az onnan kifelé történő hulladékszállítás felügyeletéről és ellenőrzéséről szóló, 1993. február 1-i 259/93/EGK tanácsi rendelet jelentős módosítására már számos alkalommal sor került a korábbi években. Különösen szükségessé vált, hogy a jelenleg külön álló uniós szabályozások tartalma egy új rendeletbe átvételre kerüljön. Az illegális szállításoknak az utóbbi években történő elszaporodása (Magyarországon is lásd a német települési hulladékokat) is indokolja, hogy a Közösség megszigorítsa a mind a zöldlistás mind az abban fel nem sorolt hulladékok szállítására vonatkozó szabályozást. A Bizottság ennek megfelelően 2003. július 1-jén benyújtotta a Tanácshoz az új javaslatot. Hosszú vita után az Európai Parlament és a Tanács 2006. június 14-én elfogadta a 1013/2006/EK rendeletet (R.) a hulladékszállításról, amely a 259/93/EGK rendeletet váltja fel. Az új rendeletet 2007. július 12-étől kell alkalmazni. II. A módosítandó jogszabály alapján elért eredmények, hiányosságok. A többször módosított 1993-as rendeletet vettük át, és kezdtük alkalmazni 2004-ben, az unióhoz történő csatlakozásunkkor. A Csatlakozási Szerződés erre a területre vonatkozóan egy derogációs megszorítást tartalmazott: a hasznosításra szánt zöldlistás hulladékot is be kellett jelenteni az illetékes hatóságnak a behozatal előtt. Az illetékes hatóságnak meg kellett tagadnia a szállításhoz történő hozzájárulását, ha a szállítás olyan létesítménybe irányult volna, amely környezetvédelmi derogációval rendelkezett. Ez a kivételezési eljárás 2005. június 30-ig volt érvényben. A rendelet bevezetéstől eltelt időszak legfontosabb eredménye, hogy a gazdasági szereplők és az illetékes hatóság megismerték a rendszert, megszokták alkalmazását. Az uniós rendelet nagy előnye, hogy ugyanazt az eljárási rendet, nyomtatványt használja mindegyik tagállam, így kapcsolattartásuk egyszerű és gyors lehet. Ez lehetővé teszi, hogy a gazdasági szereplők ütemezhető, kiszámítható módon végezzék a hulladékok szállítását. Ugyanakkor a régi rendelet több hiányossága is felszínre került, és ezek sajnos igen hátrányos módon érintették az új tagállamokat, köztük Magyarországot is, különösen a derogációs idő lejárta után. E hiányosságok az alábbiak (amelyeket egyébként az új rendelet orvosol):
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
32
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
- Az ún. „zöldlistás” hulladékokat egyrészt kivette a rendelet hatálya alól, másrészt előírta ugyan, hogy bizonyos információkat rá kell írni a szállítólevélre, de formanyomtatványt erre a célra nem adott. Ez azután sok vétlen vagy szándékosan elkövetett visszaélés alapja lett (lásd részben a 2006-ban Magyarországra Németországból beszállított előválogatott települési hulladékok esetét). - Hasznosítási célú szállítás esetén lehetővé tette az ún. hallgatólagos hozzájárulást az illetékes hatóságok részére. Ez is lehetőséget nyújtott egyeseknek a hatóságok kijátszására. - Nagyon szűk körűen engedte meg a kapcsolódó tagállami szabályozást, pl. hogy milyen alapon lehet egy szállítás ellen kifogást emelni. III. A tervezet környezetvédelmi hatásai, a gazdálkodókat érő hatások, a hatósági vonzatai. A környezetvédelmi, gazdasági hatások vizsgálata előtt, nézzük meg melyek azok a változások, amelyek a jelenlegi állapothoz képest változást okozhatnak. a) Az uniós rendeletben: - kötelezően előírja minden bejelentés esetében az írásbeli hozzájárulás megadását, vagy megtagadását, - a zöldlistás hulladékok szállítására formanyomtatványt vezet be. - szélesebb körben teszi lehetővé a tagállami kiegészítő szabályozás bevezetését. b) A fentiekre alapulva, a korábbi a hazai szabályozáshoz viszonyítva a tervezetben szereplő új feladatok: - a zöldlistás hulladékok kísérő dokumentumát minden egyes esetben bekérjük az illetékes hatóságra, - ezeket a kísérő dokumentumokat fel kell dolgozni, szükség esetén intézkedni kell a hatósági ellenőrzésről, vagy további intézkedéseket kell tenni, - általános, helyszínre is kiterjedő ellenőrzést ír elő a tervezet, beleértve a szomszédos országok illetékes hatóságaival történő közös ellenőrzést is. A felsorolt változtatások természetesen érintik a gazdasági szereplőket és az illetékes hatóság munkáját is. 1. A gazdasági szereplőkre gyakorolt hatás A tervezet a gazdasági szereplők részére alapvetően tisztább, áttekinthetőbb eljárási rendet jelent és nem újabb adminisztratív terheket. Az új eljárási rendszerint mindig az exportáló ország Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
33
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
illetékes hatóságánál kell a szállítást kezdeményezni, pontosan rögzített eljárási idők mellett. Világosabb lett a biztosíték vagy azzal egyenértékű biztosítás megállapításának mértéke is, hiszen a gazdasági szereplő számítja ki, és terjeszti be. Ha a hatóság nem fogadja el az összeget, részletesen indokolja, milyen tényezővel nem ért egyet. A zöldlistás hulladékok kísérő dokumentum használatának előírása is az egyértelmű követelményrendszerből következik. Bizonyos információkat ugyanis eddig is fel kellett tüntetni a szállítólevélen. Ezen előírás értelmezése azonban a gazdasági szereplők és a hatóságok számára nem volt mindig egyértelmű. Az új strukturált űrlap megoldja ezt a gondot. A gazdasági szereplőknél annyi külön feladat jelentkezik, hogy a hulladékhasznosítóba történő beérkezése után az aláírt dokumentumot be kell küldeni az illetékes hatóságnak. Összegezve megállapíthatjuk, hogy a tervezet a gazdasági szereplők részére nem jelent kimutatható többlet gazdasági, adminisztratív terhet a korábbi szabályozáshoz képest. 2. Az illetékes hatóságra gyakorolt hatás. Az új uniós rendelet és a hazai tervezet lényegesen megváltoztatja az illetékes hatóság munkáját. Az eddigiekhez viszonyítva lényegesen több adminisztratív munkát és ellenőrzési feladatot tartalmaz. - Az adminisztratív feladatokban bekövetkező változások. A 2005-ben és 2006-ban kiadott szállítási hozzájárulások számát és típusát az alábbi ábra szemlélteti:
Különböző szállítási hozzájárulások 100
(db)
50
0
Kivitel
Tranzit
behozal
zöld
2005
95
34
6
45
2006
83
50
12
21
A szállítás típusa
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
34
TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI
Ezt a munkát az elmúlt időszakban 2 munkatárs látta el. A tervezet hatályba lépésével alapvetően a zöldlistás és a tranzit kérelmekkel kapcsolatos adminisztratív terhek növekednek. Figyelembe véve a 2005. első félévi adatokat (amikor még a derogációnk életben volt, továbbá, hogy az űrlap minden egyes szállítmánynál keletkezik) több száz adatlap feldolgozását kell megoldani és azt, hogy az írásbeli hozzájárulási igény is kb. harmadával megnő. Ehhez jön az uniós rendeletben igen szigorúan előírt határidők pontos betartásának követelménye. Lényegesen nőni fog a más országok illetékes hatóságaitól jövő megkeresés bizonyos szállítmányok körülményeinek a kivizsgálására, az eljárás lefolytatására. Ez az új uniós rendelet megszigorított ellenőrzési előírásaiból törvényszerűen következik. Ennek előjeleként 2007 márciusában már 2 ilyen megkeresés is beérkezett. Összegezve azt mondhatjuk, hogy az adminisztratív terhek kb. 40 %-kal nőnek. - Ellenőrzési feladatok. Ezen a területen még jelentősebben nő az illetékes hatóság feladata. Eddig a hozzájárulást kiadó illetékes hatóság helyszíni ellenőrzést nem végzett, azt az illetékes területi felügyelőségre delegálta. Az új uniós rendelet alapján ezt a gyakorlatot csak részben lehet folytatni. A környező államok illetékes hatóságaival, valamint a vámhatósággal rendszeresen kell helyszíni ellenőrzést végeznie, továbbá a gyanús szállítmányok esetén a helyszínen állást foglalnia. Az ellenőrzési terhek terén 100 %-os a növekedés. Figyelembe véve a teljes terhelés növekedését, és a hatékonyságot is beszámítva az illetékes hatóság csak akkor lesz képes a követelmények teljesítésére, ha a hulladékszállítással foglalkozó munkatársak létszámát 4 fővel (200 %-kal) megnöveljük. IV. A módosítások költségvetésre gyakorolt hatása. Az új szabályozásnak az intézményi háttérre nincs lényegi hatása, az a jelenlegi kapacitásokkal megoldható. Az adminisztratív illetve az ellenőrzési feladatok megoldása azonban 4 új státusz létrehozását igényli, amint azt a fentiekben levezettük. Ennek pénzügyi vonzata 1.600eFt/hó, vagyis 19 200 eFt/év, a KvVM fejezeti költségvetése nem fedezi, ezért arra a 2007. évben a költségvetés általános tartalékból kell a fedezetet megigényelni, a 2008. évtől pedig a KvVM fejezeti költségvetésében kell azt betervezni.
Készítette: Kelemen József vez. főtan., dr. Herczeg Réka tan.; Látta: dr. Pénzes Zsuzsanna főovh., dr. Gosztonyi Ádám főov., dr. Erdey György szát. Jóváhagyta: dr. Fodor Gábor min.
35