83/2004. (VI. 4.) GKM rendelet a közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményeiről A közúti közlekedésrıl szóló 1988. évi I. törvény 48. §-a (3) bekezdése b) pontjának 5. alpontjában kapott felhatalmazás alapján a következıket rendelem el: 1. § (1) A közúti jelzıtáblák megtervezésére, alkalmazására és elhelyezésére vonatkozó mőszaki szabályzatot [„A közúti jelzıtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményei” mőszaki szabályzata (a továbbiakban: JETSZ)] e rendelet mellékleteként kiadom. (2) A rendelet hatálya kiterjed a) a Magyar Köztársaság területén levı közutakra és a közforgalom elıl el nem zárt magánutakra (e rendelet alkalmazása szempontjából a továbbiakban együtt: út), valamint ezeken az utakon levı vasúti átjárókra és vasúti gyalogos átkelıhelyekre, b) az a) pontban felsorolt utak kezelıire (tulajdonosaira) és a vasutak üzemben tartóira. (3) A rendeletben alkalmazott egyes fogalmak meghatározását a függelék tartalmazza. 2. § Ez a rendelet 2004. szeptember 1-jén lép hatályba. A rendelet hatálybalépését megelızıen létesített, a JETSZtıl eltérı jelzıtáblák 2010. december 31-éig használhatók.
Melléklet a 83/2004. (VI. 4.) GKM rendelethez „A közúti jelzőtáblák megtervezésének, alkalmazásának és elhelyezésének követelményei” műszaki szabályzata (JETSZ) I. Fejezet Általános elıírások 1. A jelzıtáblák csoportosítása és a fogalmak meghatározása 1.1. E szabályzat szerint - figyelemmel a nemzetközi Közúti Jelzési Egyezményre, az azt kiegészítı európai Megállapodásra és ezek 1995. évi módosításaira - a jelzıtáblák csoportosítása a következı: A) Veszélyt jelzı táblák B) Áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák C) Tilalmi jelzıtáblák D) Utasítást adó jelzıtáblák E) Különleges szabályokat jelzı táblák F) Tájékoztató jelzıtáblák G) Útbaigazító és utaló jelzıtáblák H) Kiegészítı jelzıtáblák 1.2. A szabályzatban említett jelzıtáblákra való hivatkozásnál feltüntetett - egy betőbıl és három számjegybıl álló - szám a jelzıtáblának a vonatkozó útügyi mőszaki elıírás szerinti számát jelzi. 1.3. A szabályzatban említett közúti jelzıtáblák a közúti közlekedés szabályai (KRESZ) szerinti jelzıtáblák. 2. Alapkövetelmények 2.1. A közúti jelzıtáblákat úgy kell megtervezni, azokat úgy kell alkalmazni és elhelyezni, hogy a közlekedık szükséges és elégséges információt kapjanak közlekedésük közben az úton fennálló veszélyekrıl, tilalmakról, kötelezettségekrıl, valamint a lehetséges mértékig tájékozódhassanak követhetı útirányukról és az úton elérhetı úti célokról.
2.2. Tilos közúti jelzésen, annak tartóelemén, vagy bármely más, a forgalom szabályozására szolgáló berendezésen olyan jelet, feliratot vagy tárgyat elhelyezni, amely nem kapcsolódik a szóban forgó jelzés vagy berendezés céljához. 2.3. Gondoskodni kell arról, hogy a kihelyezett közúti jelzıtáblák épek, tiszták, állandóan jól láthatóak és elıírt fényvisszavetı képességőek legyenek, azokat semmi el ne takarja. A belsı átvilágítású jelzıtáblák fényforrása legyen folyamatosan üzemképes, és biztosítson megfelelı fényerıt. 2.4. A jelzıtáblákat - ideértve a fényjelzı készülékkel, illetıleg a fénysorompóval (vagy a teljes sorompót kiegészítı fényjelzı berendezéssel) együtt elhelyezett jelzıtáblákat is - úgy kell elhelyezni, hogy azok a) a külön jogszabályban foglalt észlelhetıségi és felismerhetıségi feltételeknek megfeleljenek, és b) a közúti őrszelvényben megengedett határon belül ne kerüljenek, továbbá c) járdán való elhelyezés esetén a járdát jogszerően használók közlekedését ne veszélyeztessék, és lehetıség szerint ne akadályozzák. 2.5. A jelzıtábla méretét a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell kiválasztani. Azonos útvonalon azonos táblaméret alkalmazása szükséges, figyelemmel a lakott területen és lakott területen kívül engedélyezett sebességhatárokra. 2.6. Lakott területen a forgalomterelı oszlopon elhelyezett „Kikerülési irány” jelzıtábla kismérető is lehet. 2.7. Új belsı átvilágítású jelzıtáblák a forgalomirányító fényjelzıkészülékkel irányított útkeresztezıdéseknél és a már meglevı jelzıtáblák kiegészítésénél alkalmazhatók. A belsı átvilágítású jelzıtábla csak a jelzési kép felületén bocsáthat ki fényt. 2.8. Az útbaigazító jelzıtáblákat megvilágító külsı fényforrásból a vezetık szemébe közvetlenül nem juthat fény. 3. A jelzıtáblák nyilvántartása A közúti jelzıtáblákról nyilvántartást kell vezetni. Kihelyezésüket, érvénytelenítésüket (annak idıszakaival és idıtartamaival), valamint megszüntetésüket dokumentálni kell. 4. A jelzıtáblák megtervezésének általános szabályai 4.1. Az olyan tilalmat, utasítást, veszélyt, útbaigazítást, tájékoztatást, amelyre vonatkozóan a hatályos útügyi mőszaki elıírásokban szereplı jelzıtábla, illetıleg kiegészítı tábla létezik, más táblával jelezni tilos. 4.2. A közúti jelzıtáblák csak szaktervezı által készített és közútkezelıi hozzájárulással ellátott dokumentációk (forgalomtechnikai terv, diszpozíciós vázlat) alapján helyezhetık ki. 4.3. A közúti forgalom szabályozásához csak a közúti közlekedés szabályaiban és a vonatkozó útügyi mőszaki elıírásokban szereplı, illetve minisztériumi engedéllyel rendelkezı jelzıtáblák alkalmazhatók. Jogszabályok és útügyi mőszaki elıírások rögzítik a különféle közúti jelzıtáblák alakját, méreteit, az alkalmazható jelképeket, felirati formákat és a jelzésfelületek szín- és fénytechnikai követelményeit. 4.4. Alapvetı követelmény, hogy a jelzıtáblák teljes felülete fényvisszavetı, átvilágított vagy megvilágított legyen. Egyazon oszlopra szerelt táblák az éjszakai láthatóság érdekében azonos fénytechnikai jellemzıkkel rendelkezzenek. Ez vonatkozik a kiegészítı táblákra is azzal az eltéréssel, hogy az átvilágított jelzıtáblák kiegészítı táblái átvilágított kivitel helyett csak fényvisszavetık legyenek. 5. A jelzıtáblák elhelyezése az út mentén 5.1. A jelzıtáblákat - az 5.2-5.4. pontokban említett kivételekkel - az úttest mellett, a menetirány szerinti jobb oldalon kell elhelyezni. 5.2. A „Megállni tilos”, „Várakozni tilos”, illetıleg „Várakozóhely” jelzıtáblát mindig az útnak azon az oldalán kell elhelyezni, amelyik oldalon a megállást vagy a várakozást megtiltják, illetıleg a várakozást megengedik. 5.3. Kizárólag az úttest felett, a megfelelı forgalmi sáv fölé helyezendık el azok a jelzıtáblák, amelyeknek a jelzése csak az alattuk levı forgalmi sávra vonatkozik. 5.4. Egyes jelzıtáblák (pl. „Egyirányú forgalmú út” vízszintes szárú nyíllal, „Kikerülési irány”, „Magasságkorlátozás”, iránytáblák, sávozott terelıtáblák stb.) - az 5.1-5.3. pontokban foglaltaktól eltérıen - a forgalommal szembeni járdán, a járdaszigeten vagy a körforgalom középszigetén, illetıleg az úttesten levı akadályon vagy akadály elıtt is elhelyezhetık. 5.5. A jelzıtáblák megismételhetık az úttest felett, illetıleg az úttest mellett bal oldalon (az út bal oldalán vagy a középsı elválasztósávban), ha a helyi viszonyok következtében a jobb oldali jelzést azok a vezetık, akiknek szól, kellı idıben nem észlelhetik.
5.6. Kötelezı a jelzıtáblák megismétlése a vasúti átjárót jelzı és elıjelzı táblák esetében a 9.9.3. és a 9.9.4. pontokban említettek szerint. 5.7. Az ismétlı jelzıtáblákat az ÚT 2-1.114 szerint kell megtervezni és elhelyezni. 5.8. A jelzıtáblák szükség esetén elıjelezhetık. Elı kell jelezni a jelzıtáblát akkor, ha a tilalom vagy a veszélyes hely a keresztezı úton van, és annak az útkeresztezıdéstıl mért távolsága nem teszi lehetıvé, hogy a jármővezetı kellıen felkészüljön a veszélyre vagy a tilalmi táblával jelzett korlátozásra. Ebben az esetben a veszélyt, tilalmat a vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban foglaltak szerint kell elıjelezni. 5.9. A kihelyezett jelzıtáblák a közlekedıket (jármővezetıket, gyalogosokat) szabad kilátásukban és egymás mozgásának észlelésében ne akadályozzák. 5.10. Hegyes szögő útkeresztezıdéseknél a jelzések csak a kívánt irányból legyenek észlelhetık. A más irányból való észlelés lehetıségét különösen indokolt, és a közlekedés biztonságát veszélyeztetı esetben takarással, ellenzıvel kell megakadályozni. 5.11. A jelzıtáblákat az útburkolat, illetıleg a talaj szintje felett úgy kell elhelyezni, hogy a) olyan helyen, ahol gyalogosközlekedés nincs, a tábla aa) (a legalsó tábla) alsó éle legalább 1,50 méter, ab) (a legfelsı tábla) felsı éle legfeljebb 4,10 méter, ac) (a körforgalomban a kijárati útirányjelzı tábla) felsı éle legfeljebb 1,00 méter, b) olyan helyen, ahol gyalogos- és/vagy kerékpáros közlekedés van, a tábla ba) (a legalsó tábla) alsó éle legalább 2,25 méter, bb) (a legfelsı tábla) felsı éle legfeljebb 4,10 méter, c) az úttest felett elhelyezett tábla alsó éle legalább 4,70 méter, d) a „Kikerülési irány” és a „Vasúti átjáró elıjelzı” táblák alsó éle legalább 0,60 méter, de legfeljebb 0,80 méter, e) a „Sávozott terelıtábla” alsó éle legalább 0,20 méter, de legfeljebb 0,30 méter magasságban legyen. (Amennyiben a jelzıtábla alatt kiegészítı tábla is van, az „alsó él” alatt a kiegészítı tábla alsó élét kell érteni.) 5.12. A jelzıtáblákat - a munkahelyi elkorlátozások és az ideiglenes forgalmi rend tábláit kivéve - nem szabad a közúti őrszelvényben elhelyezni. 5.13. Több jelzıtábla azonos tartószerkezeten való elhelyezése esetén: a) egy tartóoszlopon három táblánál többet nem szabad elhelyezni [ebbe a szokványos kiegészítı tábla (távolság, irány, idıtartam) nem számít bele], b) egy tartóoszlopra egy irányból két, az elsıbbséget szabályozó és/vagy utasítást adó és/vagy tilalmi táblánál többet nem célszerő elhelyezni. 5.14. A forgalomirányító fényjelzı készüléket tartó oszlopon jelzıtáblák csak a készülék felett vagy mellett helyezhetık el. A „Kikerülési irány” és a „Sávozott terelıtábla” jelzıtáblát a fényjelzı készülék oszlopán ilyenkor is az 5.11. d), illetıleg 5.11. e) pont szerint kell elhelyezni. 6. A jelzıtáblák kihelyezése, érvénytelenítése és bevonása 6.1. Elıre tervezhetı feladat (állandó vagy ideiglenes forgalmi rend) esetében a jelzıtáblák kihelyezésének ajánlott idıbeli sorrendje: 1. a veszélyt jelzı és az „Egyirányú forgalmú út” jelzıtábla kivételével a tájékoztatást adó, 2. az utasítást adó, a tilalmat, illetve korlátozást jelzı, 3. az „Egyirányú forgalmú út”, 4. az elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák. 6.2. Váratlanul elıállt balesetveszélyes helyzet elhárítását célzó forgalomszabályozási feladat (általában ideiglenes forgalmi rend) esetében a követendı kihelyezési sorrend: 1. a tilalmat, illetve korlátozást jelzı, valamint az elsıbbséget szabályozó, illetve az utasítást adó, 2. a veszélyt jelzı, a tájékoztatást adó és az egyéb jelzıtáblák. 6.3. Az e szakaszban leírt elhelyezési sorrendet kell követni akkor is, amikor nem új jelzés elhelyezése, illetıleg új forgalmi rend bevezetése történik, hanem a már korábban kihelyezett jelzıtáblák természetes elhasználódás miatti tervszerő cseréjét végzik. Alapelvnek kell tekinteni, hogy az útra megállapított forgalmi rendet folyamatosan fenn kell tartani. 6.4. A közúti jelzıtáblák érvénytelenítését a) letakarással,
b) az A, B, C és D csoportba tartozó táblák kivételével áthúzással, c) rövid ideig tartó ideiglenes forgalmi rend (pl. éjszakai hatálytalanítás) esetén - a közútkezelı külön engedélyével - elfordítással kell elvégezni. 6.5. A jelzıtáblák bevonását a kihelyezéssel ellentétes sorrendben kell végrehajtani.
II. Fejezet Veszélyt jelzı táblák (A) 7. A veszélyt jelzı táblák megtervezése 7.1. Meg kell tervezni a) a veszélyes lejtı (A-005), b) a veszélyes emelkedı (A-006), c) az útkeresztezıdés alárendelt úttal (A-028 - A-036), veszélyt jelzı táblák feliratát, illetve rajzát, illetve az azok alatt, valamint az „Egyéb veszély” jelzıtábla alatt elhelyezhetı kiegészítı táblákat is. 7.2. Meg kell tervezni a veszélyt jelzı táblák alatt alkalmazható kiegészítı táblák tartalmát (a veszélyes hely távolsága, a veszélyes szakasz hossza, esetleg a keresztezıdés alaprajza stb.). 8. A veszélyt jelzı táblák alkalmazása és elhelyezése 8.1. A veszélyt jelzı táblák elhelyezésének általános elıírásai 8.1.1. A veszélyt jelzı táblát az általa jelzett veszély helye elıtt a) autópályán 250-500 méter, b) lakott területen kívüli egyéb úton 150-250 méter, c) lakott területi úton 50-100 méter távolságban kell elhelyezni. 8.1.2. Ha a 8.1.1. pontban megadott elhelyezési távolságok valamely kizáró ok miatt nem tarthatók be, a táblák más távolságban is elhelyezhetık. Ebben az esetben a jelzıtábla és a veszély helye közötti távolságot a tábla alatt kiegészítı táblán - 50 m alatt lefelé kerekített 5 méter, ezen felül lefelé kerekített 10 méter pontossággal - fel kell tüntetni. 8.1.3. A csökkentett távolság lakott területen - a vasúti átjárók jelzésének kivételével - kivételesen 5 méter is lehet, ha a jelzıtáblát 50 méterrıl és azon belül folyamatosan jól lehet látni. 8.1.4. A veszélyt jelzı táblák az úttesten is elhelyezhetık az úton végzett munkáknál a külön jogszabályban említett esetekben és módokon. 8.2. A veszélyt jelzı táblák alkalmazása földutakon - a vasúti átjáró kezdetét jelzı táblák kivételével - mellızhetı. 8.3. A veszélyes útszakasz hosszát kiegészítı táblán kell jelezni, a) ha a veszélyes útkanyarulatok száma három, vagy több, b) egyéb esetben, ha a veszélyes útszakasz 100 méternél hosszabb. 8.4. Az 1000 méternél nagyobb hosszban fennálló veszélyek jelzése legalább 1000 méterenként megismétlendı a vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban foglaltak szerint. 8.5. Amennyiben a veszélyes hely kezdete a 8.1.1. pontban meghatározott távolságnál közelebb van a jelzıtáblához, és egyúttal a veszélyes szakasz hosszát is jelezni kell, akkor a veszélyt jelzı tábla alatt elıbb a biztonság szempontjából fontosabb távolság megjelölést kell alkalmazni, és csak ez alatt alkalmazható a veszélyes szakasz hosszára utaló kiegészítı tábla. 9. Elıírások az egyes veszélyt jelzı táblákra 9.1. Veszélyes lejtı és veszélyes emelkedı a) A „Veszélyes lejtı” és a „Veszélyes emelkedı” jelzıtáblákat olyan helyek jelzésére kell alkalmazni, ahol szilárd burkolatú úton a lejtı (emelkedı) 10%-os, vagy annál nagyobb.
b) Elhelyezhetık a jelzıtáblák olyan helyek jelzésére is, ahol a szilárd burkolatú úton a lejtı (emelkedı) 6%-os vagy ennél nagyobb, de egyéb körülmények (az út vonalvezetése, szélessége, burkolatminısége, a lejtı hosszúsága stb.) a lejtıt (emelkedıt) veszélyessé teszik. c) Mellızhetı a jelzıtábla elhelyezése lakott területen belüli olyan úton, amely nem fıútvonal, illetve nincs rajta menetrendszerő közforgalmú autóbusz-közlekedés. d) A veszélyes lejtı, illetve emelkedı hosszát a „Veszélyes útszakasz hossza” kiegészítı táblával jelezni kell. 9.2. Gyalogosok a) A „Gyalogosok” veszélyt jelzı táblát kell alkalmazni aa) ha a fıútvonalnak kijelölt út lakott területi szakaszán egyik oldalon sincs járda, járdával egyenértékő gyalogút, kerékpárút, gyalog- és kerékpárút, illetıleg más, kizárólag a gyalogosok közlekedésére szolgáló létesítmény, ab) kijelölt gyalogos-átkelıhely megszüntetése esetében a megszüntetést követıen legalább 3 hónap idıtartamig. b) „Gyalogosok” veszélyt jelzı táblát kell alkalmazni, ha az úttest melletti járda vagy gyalogút elkorlátozása kapcsán az úttesten gyalogosok megjelenésével kell számolni. 9.3. Egyenrangú útkeresztezıdés a) Egyenrangú útkeresztezıdés elıtt azon az úton, amelynek a megelızı útkeresztezıdésében jelzıtáblával jelzett elsıbbsége volt, az „Egyenrangú útkeresztezıdés” jelzıtáblát el kell helyezni. b) Lakott területen kívül a szilárd burkolatú utak egyenrangú útkeresztezıdését jelzıtáblával mindig jelezni kell. c) Az „Egyenrangú útkeresztezıdés” jelzıtáblát nem szabad elhelyezni olyan útkeresztezıdés elıtt, amelyben villamos balról érkezhet. 9.4. Szembejövı forgalom a) A „Szembejövı forgalom” jelzıtáblát (KRESZ 72. ábra) mindig el kell helyezni, ha aa) az út osztottpályás útban folytatódik, ab) az egyirányú forgalmú út kétirányú forgalmú útban folytatódik. b) A „Szembejövı forgalom” jelzıtábla forgalmi sávok megszőnésének jelzésére nem alkalmazható. 9.5. Kerékpárosok a) A „Kerékpárosok” veszélyt jelzı táblát mindig alkalmazni kell, aa) ahol az úton kerékpársáv kijelölése lenne szükséges, de arra nincs lehetıség, ab) ahol az úton a kerékpáros forgalom tilalma véget ér, és attól kezdve jelentıs kerékpáros forgalomra kell számítani, ac) ahol az úton, az útkeresztezıdésen kívül kerékpárutat vezetnek át, ad) ahol a kerékpársáv vagy kerékpárút véget ér, és a kerékpáros forgalom az úttesten halad tovább. b) „Kerékpárosok” veszélyt jelzı táblát kell alkalmazni, ha az úttest melletti kerékpárút elkorlátozása kapcsán az úttesten kerékpárosok megjelenésével kell számolni. c) Ahol a „Kerékpárosok” veszélyt jelzı táblát az úttestet keresztezı kerékpárosok miatt helyezték ki, ezt a megfelelı kiegészítı táblával kell jelezni. 9.6. Egyéb veszély a) Az „Egyéb veszély” jelzıtáblát csak olyan veszély jelzésére szabad alkalmazni, amely veszély jelzésére önálló veszélyt jelzı tábla nincs. b) Járdasziget nélküli olyan villamos-megállóhelynél, ahol az utasok le- és felszállása az úttestre, illetve az úttestrıl történik, a megállóhely ilyen jellegét feltüntetı „Villamos-megállóhely járdasziget nélkül” kiegészítı táblával ellátott „Egyéb veszély” jelzıtáblát minden esetben alkalmazni kell. 9.7. Útkeresztezıdés alárendelt úttal a) A 11.3. a) és 11.3. b) pontban foglalt szabályozás esetén az „Útkeresztezıdés alárendelt úttal” jelzıtáblát lakott területen kívül az elsıbbséggel rendelkezı úton az útkeresztezıdés elıtt mindig el kell helyezni, ha a keresztezı szilárd burkolatú úton az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát elhelyezték. b) A 11.3. a) és 11.3. b) pontban foglalt szabályozás esetén az „Útkeresztezıdés alárendelt úttal” jelzıtáblát el szabad helyezni az elsıbbséggel rendelkezı úton az útkeresztezıdés elıtt, ha ba) lakott területen a keresztezı szilárd burkolatú úton az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát elhelyezték, bb) a keresztezı földúton az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát elhelyezték, bc) a külön e célra létesített várakozóhely, illetve útnak nem minısülı, de jármőforgalmat lebonyolító terület kijáratánál az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát elhelyezték. c) Az „Útkeresztezıdés alárendelt úttal” jelzıtábla alatt - a közlekedésbiztonság és a jármővezetık tájékoztatása céljából - az útkeresztezıdés alaprajzi vázlatán az elsıbbséggel rendelkezı út vonalvezetését vastag vonallal feltüntetı kiegészítı tábla elhelyezhetı, ha ez által az elsıbbséggel rendelkezı út vonalvezetése az útkeresztezıdésben könnyebben felismerhetı. Az „Útkeresztezıdés alárendelt úttal” jelzıtáblán az útkeresztezıdés tényleges helyzete az alárendelt utat jelképezı vonalakkal feltüntethetı.
9.8. Villamos A „Villamos” jelzıtáblát el kell helyezni a) az olyan egyenrangú útkeresztezıdés elıtt, ahol balról villamos érkezik, b) ahol útkeresztezıdésen kívül a villamos pályája az egyenesen haladó forgalmi sávot keresztezi, vagy azt megközelíti, c) ahol a forgalmat a villamospályára útburkolati jelekkel rávezetik, és a villamospályát forgalmi sávnak jelölik ki. 9.9. A vasúti átjárót jelzı közúti jelzıtáblák 9.9.1. Általános elıírások a) A vasúti átjárót jelzı közúti jelzıtáblákat a vasúti pályát keresztezı úton kell elhelyezni. b) Ha a normál nyomtávú, közforgalmú vasúti pályát keresztezı szilárd burkolatú utat ba) lakott területen a vasúti átjárótól számított 50 méteren belül, bb) lakott területen kívül a vasúti átjárótól számított 150 méteren belül másik szilárd burkolatú út keresztezi, akkor ezen az úton a vasúti átjárót - az átjáró biztosítási módját feltüntetı „Útirányjelzı táblá”-val (G-009) kell elıjelezni, ha ez az út fıút vagy fıútvonal. Ez a tábla helyettesíthetı a „Sorompó nélküli vasúti átjáró” vagy a „Sorompóval biztosított vasúti átjáró” veszélyt jelzı táblával - az irányt és távolságot feltüntetı kiegészítı táblával - ha az út nem fıút vagy nem fıútvonal. c) A vasúti átjárót jelzı „Vasúti átjáró kezdete”, illetıleg „Két- vagy többvágányú vasúti átjáró kezdete” jelzıtábla oszlopára az „Állj! Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtábla kivételével más tábla nem helyezhetı el. d) A háromsávos „Vasúti átjáró elıjelzı” tábla oszlopára a „Sorompó nélküli vasúti átjáró”, „Sorompóval biztosított vasúti átjáró” jelzıtábla, illetve az ezek alá elhelyezhetı fénysorompót jelzı kiegészítı tábla, továbbá „Sebességkorlátozás” jelzıtábla kivételével más jelzıtábla nem helyezhetı el. e) A két- és egysávos „Vasúti átjáró elıjelzı” tábla oszlopára más tábla nem helyezhetı el. f) A vasúti átjáró biztosítási módjának megváltozását a veszélyt jelzı tábla alatt elhelyezett „Vasúti átjáró biztosítása megváltozott” feliratú kiegészítı táblával kell jelezni. 9.9.2. A vasúti átjáró elıtti veszélyt jelzı táblák A vasúti átjáró elıtt a megfelelı veszélyt jelzı táblát el kell helyezni. Mellızhetı a veszélyt jelzı tábla elhelyezése olyan földúton, amelyen a „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtáblát az átjárótól számított 50 méterrıl és azon belül a jármővezetı folyamatosan láthatja. 9.9.3. Vasúti átjárót elıjelzı táblák Szilárd burkolatú úton a „Vasúti átjáró elıjelzı” táblákat el kell helyezni a) a fıútvonalon levı vasúti átjáró elıtt, b) olyan vasúti átjáró elıtt, amelyben menetrendszerő közforgalmú autóbuszjárat közlekedik, c) olyan vasúti átjáró elıtt, ahol az úttest jobb oldalán elhelyezett „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtáblát az átjárótól számított 100 méterrıl és azon belül folyamatosan a jármővezetı nem láthatja, d) olyan vasúti átjáró elıtt, amelyben a mértékadó vasúti átjáróforgalom 1000-nél nagyobb. 9.9.4. Vasúti átjáró kezdete a) A „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtáblát közvetlenül a vasúti átjáró elıtt - ha az átjárónál fénysorompó vagy teljes sorompót kiegészítı fényjelzı berendezés van, ezzel együtt (a fénysorompó, illetıleg a berendezés felett), ha nincs, akkor azok szabvány szerinti helyére - mindig el kell helyezni. A jelzıtábla és a vasúti pálya között útkeresztezıdés, valamint másik jelzıtábla nem lehet. A jelzıtábla az úttest - vagy a belsı forgalmi sáv - mellett a bal oldalon megismételhetı. b) A „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtábla bal oldali megismétlése kötelezı ba) párhuzamos közlekedésre alkalmas olyan úton, ahol az úttest felezıvonalában a vasúti átjáró elıtt terelıszigetet kell létesíteni, bb) lakott területen kívül fıútvonalon, bc) olyan úton, amelynek személygépkocsi egységre átszámított átlagos napi forgalma meghaladja a 4000-et, bd) olyan szilárd burkolatú úton, amelyen a jobb oldali jelzıtáblát az átjárótól számított 100 méterrıl és azon belül a jármővezetı folyamatosan nem láthatja, be) ahol a fénysorompót bal oldalon megismételték. c) Ha a „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtáblát - az úttest mellett bal oldalon - megismételték, a vasúti átjárót jelzı többi jelzıtáblát is meg kell az úttest mellett a bal oldalon ismételni. Ez alól kivétel az elválasztó sáv nélküli, párhuzamos közlekedésre kijelölt út, valamint az olyan osztottpályás út, ahol az elválasztó sávban a jelzések elhelyezése nem lehetséges.
III. Fejezet
Az áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák (B) 10. Az áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák megtervezése Az áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák jelzési képeinek alakja kötött, azok feliratai és jelképei nem változtathatók meg. 11. Az áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 11.1. Fıútvonal a) A „Fıútvonal” jelzıtáblát el kell helyezni aa) a fıútvonal kezdeténél, ab) lakott területen kívül minden szilárd burkolatú út keresztezıdése után, ac) lakott területen kívül minden olyan földút keresztezése után, amelynek a fıútvonalhoz szilárd burkolattal ellátott csatlakozó része 50 méternél hosszabb, illetve a szilárd burkolatú csatlakozó részen további útkeresztezıdés van, ad) lakott területen szilárd burkolatú utak keresztezıdése után a jelzıtábla megismétlése elegendı a menetirány szerinti minden második, harmadik útkeresztezıdés után, ha az így elhelyezett jelzıtáblák a fıútvonalon haladók számára kellıen láthatók. b) A „Fıútvonal” jelzıtáblát az elıbbiekben említett helyeken felül mindenhol el szabad helyezni, ahol a keresztezı úton (vagy a külön e célra létesített várakozóhelynek, illetve útnak nem minısülı, de jármőforgalmat lebonyolító területnek az útra vezetı kijáratánál) az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát elhelyezték, vagy útkeresztezıdésen kívül is, ha azt a helyi körülmények (pl. forgalomnagyság, a fıútvonal jelleg megismétlése stb.) szükségessé teszik. c) A „Fıútvonal” jelzıtábla az útkeresztezıdés elıtt is elhelyezhetı, ha az útkeresztezıdésben a fıútvonal vonalvezetése az egyenes iránytól eltér, illetve a tábla nélkül kétség merülhet fel, hogy melyik a továbbvezetı fıútvonal. A táblát az útkeresztezıdés elıtt a fıútvonal tényleges vonalvezetését és a csomópont kialakítását (a H001 - H-006 példaábrák szerint) feltüntetı kiegészítı táblával kell elhelyezni. Ez esetben az alárendelt forgalmi irány számára felállított elsıbbségadási kötelezettséget elıíró jelzések alatt is kötelezı a fıútvonal vonalvezetését feltüntetı „Elsıbbséggel rendelkezı út” kiegészítı táblák (a H-007 - H-010 példaábrák szerinti) alkalmazása. d) Ha a fıútvonal jellegét az útkeresztezıdés elıtt megszüntetik és az útkeresztezıdés után az út ismét fıútvonal, a „Fıútvonal” jelzıtáblát az útkeresztezıdés után - de még a legközelebbi útkeresztezıdés elıtt - úgy kell elhelyezni, hogy a tábla láthatósága az útkeresztezıdéshez érkezı jármő vezetıje számára az elsıbbségi szabályozást ne tegye kétségessé. A „Fıútvonal táblát az útkeresztezıdés után ilyen esetben 50 m-en belül elhelyezni egyáltalán nem szabad. 11.2. Fıútvonal vége a) „Fıútvonal vége” jelzıtáblát kell alkalmazni minden olyan helyen, ahol az út fıútvonal jellege megszőnik. b) A „Fıútvonal vége” jelzıtáblát el kell helyezni ba) útkeresztezıdésen kívül, ha a fıútvonal jellegét az út kiépítettségi vagy forgalmi jellemzıinek megváltozása miatt megszüntetik, bb) útkeresztezıdésben, ha a fıútvonalat másik útnak alárendelik, kivéve a körforgalomba csatlakozó utakat (mely esetekben az elsıbbségadási kötelezettségre utaló táblát is el kell a táblával együtt helyezni), bc) autópályába vagy autóútba oldalról becsatlakozó út fıútvonal jellegének megszüntetésére a felhajtó ág kezdetén, illetve torkolat elıtt (az autópályában vagy autóútban folytatódó fıútvonal esetét kivéve, amikor a táblát kihelyezni nem kell). c) A „Fıútvonal vége” jelzıtáblát elı szabad jelezni. Kötelezı az elıjelzés a 11.2. bb) és 11.2. bc) pontban említett esetekben. d) A fıútvonal végét elıjelzı tábla és a „Fıútvonal vége” jelzıtábla között „Fıútvonal” jelzıtáblát elhelyezni nem szabad. e) Az autópályában (autóútban) folytatódó fıútvonal útvonal jellegét az autópálya (autóút) kezdeténél megszüntetni nem kell. 11.3. Elsıbbségadás kötelezı a) Az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát el kell helyezni aa) az autópálya, illetıleg az autóút felhajtóágán a gyorsítósáv elıtt, ab) autópályán és autóúton a szolgáltató létesítmények felhajtóágain a gyorsítósáv elıtt,
ac) az autóutat szintben keresztezı úton az útkeresztezıdés elıtt, ad) fıútvonalon olyan útkeresztezıdés elıtt, ahol a fıútvonalat másik fıútvonalnak alárendelik (általában a „Fıútvonal vége” tábla fölött, ha azt az útkeresztezıdésnél, és - a háromnál több tábla elhelyezési tilalma miatt - nem jóval az útkeresztezıdés elıtt helyezték el), ae) az útkeresztezıdés elıtt a fıútvonalat keresztezı vagy abba betorkolló minden szilárd burkolatú mellékútvonalon, valamint olyan keresztezı földúton, amelynek a fıútvonalhoz szilárd burkolattal csatlakozó része 50 méternél hosszabb, illetve a szilárd burkolatú csatlakozó részén további útkeresztezıdés van, af) körforgalomba betorkolló úton az úttorkolat elıtt (a körforgalom jelzıtábla felett), ag) olyan útkeresztezıdésnél, ahol a keresztezı útvonalon haladó jármővek részére az áthaladási elsıbbséget „Útkeresztezıdés alárendelt útvonallal” (A-028 - A-036 ábra) táblával jelezték, ah) olyan kerékpárút átvezetéseknél, ahol a kerékpárosok forgalmát alárendelik az út (fıútvonal vagy mellékútvonal) forgalmának. b) Az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát el szabad helyezni, ba) a fıútvonalnak ki nem jelölt szilárd burkolatú út és földút keresztezıdésénél a földúton, bb) a külön e célra kialakított várakozóhelynek az útra vezetı kijáratánál a kijárat elıtt, bc) a nagyobb jármőforgalmat lebonyolító, útnak nem minısülı terület kijárata elıtt, bd) jelzılámpás forgalomirányítású útkeresztezıdésben a fıirányból fényjelzı készülékkel nem szabályozott külön sávról jobbra bekanyarodó forgalom számára, a mellékirányra ráhajtás elıtt, ha a keresztezı úton ezek részére nincs legalább 30 m hosszú külön fogadósáv, ha e nélkül az elsıbbségi viszonyok kétségessé válnának. c) Osztottpályás utat keresztezı úton az elsıbbségadási kötelezettséget jelzı jelzıtáblák a második úttesttel való keresztezıdés elıtt - az elválasztósávon - elhelyezhetık, ha e sáv szélessége a 6 métert eléri. d) Ha az útkeresztezıdésben kétség merülhet fel, hogy melyik útról érkezık részére kell az áthaladás elsıbbségét biztosítani, a jelzıtábla alatt az elsıbbséggel rendelkezı útvonal tényleges vonalvezetését feltüntetı kiegészítı táblát (H-007 - H-010 példaábrák) kell elhelyezni. e) Ha a kerékpárúttal azonos irányban haladó út elsıbbségét az útkeresztezıdésben jelzıtáblával biztosítják, ezt a jelzıtáblát az útkeresztezıdésben, az alárendelt irányból a kerékpárút elıtt kell elhelyezni. Ahol azonban az út úttestje és a kerékpárút között a távolság meghaladja a 6 métert, vagy más ok szükségessé teszi, a kerékpárút és az úttest között az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát - közvetlenül az úttest elıtt - meg kell ismételni. f) Az elsıbbségadásra kötelezı jelzıtáblákat - ha a helyi viszonyok, az út vonalvezetése, a láthatóság vagy más körülmény szükségessé teszi - elı kell jelezni. 11.4. ÁLLJ! Elsıbbségadás kötelezı! a) Az „ÁLLJ! Elsıbbségadás kötelezı!” jelzıtáblát csak ott kell alkalmazni, ahol az elsıbbségadási kötelezettséget csak a jármő megállításával lehet teljesíteni. b) Az „ÁLLJ! Elsıbbségadás kötelezı!” jelzıtáblának az elhelyezésére a 11.3. pontban foglaltakat kell alkalmazni azzal az eltéréssel, hogy nem alkalmazható ez a jelzıtábla ba) az autópálya, illetıleg az autóút felhajtóágán a gyorsítósáv elıtt, bb) az „ÁLLJ! Elsıbbségadás kötelezı!” jelzıtábla elıjelzı táblájaként. c) Amennyiben a biztosítatlan vasúti átjárónál, az átjáró elıtt „Állj! Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblát kell alkalmazni, úgy ezt a „Vasúti átjáró kezdete” jelzıtábla alatt kell elhelyezni. d) Az „ÁLLJ! Elsıbbségadás kötelezı!” jelzıtáblákat - ha a helyi viszonyok, az út vonalvezetése, a láthatóság vagy más körülmény szükségessé teszi - elı kell jelezni. 11.5. Elsıbbség a szembejövı forgalommal szemben és a Szembejövı forgalom elsıbbsége a) Az „Elsıbbség a szembejövı forgalommal szemben” és a „Szembejövı forgalom elsıbbsége” jelzıtáblák csak együtt alkalmazhatók. b) Az „Elsıbbség a szembejövı forgalommal szemben” jelzıtábla és a „Szembejövı forgalom elsıbbsége” jelzıtábla egymáshoz képest úgy helyezendı el, hogy a közöttük levı útszakasz teljes hosszban mindkét irányból áttekinthetı legyen. Az „Elsıbbség a szembejövı forgalommal szemben” jelzıtáblát abból az irányból kell elhelyezni, ahonnan a jármővezetı a forgalmat kevésbé akadályozza.
IV. Fejezet Tilalmi jelzıtáblák (C) 12. A tilalmi jelzıtáblák megtervezése
12.1. A tilalmi jelzıtáblákra vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban szereplı jelzıtáblák közül meg kell tervezni a) a következı jelzıtáblákon alkalmazott feliratokat: aa) a tehergépkocsi és a pótkocsi össztömeg-korlátozása, ab) a szélesség-, magasság-, össztömeg(súly-)-, tengelyterhelés- és hosszúságkorlátozás, ac) a legkisebb követési távolság, ad) a sebességkorlátozás (és sebességkorlátozás vége), ae) a kötelezı megállás; b) a kettıs és hármas behajtási tilalom jelzıtáblákon alkalmazott ábrákat és azok egymáshoz viszonyított elrendezését. 12.2. A több jármőfajta egyesített behajtási tilalmát elrendelı jelzıtáblák közül nem alkalmazható kettınél több jelképet tartalmazó jelzıtábla lakott területen kívül, és háromnál több jelképet tartalmazó jelzıtábla lakott területen. Lakott területen kívül is alkalmazható azonban három jelképet feltüntetı egyesített behajtási tilalmat elrendelı jelzıtábla, amennyiben azon csak a mezıgazdasági vontató, az állati erıvel vont jármő és a kerékpár jelképét tüntették fel. 12.3. A „Kötelezı megállás” jelzıtábla alsó felirata határátkelıhelyen a szomszédos ország nyelvén a „VÁM” megfelelıje legyen. A jelzıtábla komphoz vezetı utakon „KOMP” felirattal helyezhetı el. Egyéb esetekben elrendelt kötelezı megállásnál a feliratot értelemszerően kell megtervezni. 13. A tilalmi jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 13.1. A jármővek behajtását tiltó jelzıtáblákat annak az útszakasznak a kezdeténél kell elhelyezni, ahol a tilalom alá esı jármővek részére másik út még rendelkezésre áll a tilalom alá esı útszakasz elkerülésére. 13.2. A „Szélességkorlátozás”, a „Magasságkorlátozás”, a „Súlykorlátozás”, a „Hosszúságkorlátozás” és a „Tengelyterhelés korlátozás” jelzıtáblákat közvetlenül az elıtt a hely elıtt kell elhelyezni, ahol a korlátozásra okot adó körülmény fennáll. Ezeket a korlátozásokat útirány elıjelzı és útirányjelzı táblával azon útkeresztezıdés elıtt, ahol a korlátozás alá esı útszakasz még elkerülhetı, elı kell jelezni. 13.3. Ha az úttesten levı forgalmi sávok külön útban folytatódnak, az egyes jármőfajták behajtása megtiltható egyes irányokban, közvetlenül az útkeresztezıdés elıtt, a forgalmi sávok felett elhelyezett, a jármővek behajtását tiltó jelzıtáblákkal. 13.4. A nagyobb hosszban fennálló megfordulási tilalom, a sebességkorlátozás, a legkisebb követési távolság és elızési tilalom jelzıtábláit a) minden útkeresztezıdés után, b) 1000 méternél hosszabb tilalom esetén, lakott területen kívül legalább 1000 méterenként meg kell ismételni. E közúti jelzıtáblák hatályát a megfelelı jelzıtáblával fel kell oldani, ha a korlátozás szükségessége nem útkeresztezıdésben (útcsatlakozásban) szőnik meg. 14. Elıírások az egyes tilalmi jelzıtáblákra 14.1. Behajtani tilos A „Behajtani tilos” jelzıtáblát a) az egyirányú forgalmú út azon végénél kell elhelyezni, ahonnan a jármővek behajtását megtiltották; b) a meg nem engedett irányból történı behajtás megtiltására az útkeresztezıdésben a félreérthetetlenül egyetlen forgalmi irány számára szolgáló csomóponti le-, felhajtó és összekötı ágaknál, illetve a külön e célra létesített várakozóhelyek és az útnak nem minısülı, de jármőforgalmat lebonyolító területek be- és kijáratainál akkor is el szabad helyezni, ha ezeken a helyeken az „Egyirányú forgalmú út” jelzıtáblát nem helyezték ki. 14.2. Bekanyarodási tilalmak A „Jobbra bekanyarodni tilos”, illetıleg „Balra bekanyarodni tilos” jelzıtáblákat csak útkeresztezıdésnél szabad elhelyezni. Ha a tilalom szükségessége csak bizonyos idıszakban áll fenn, úgy azt kiegészítı táblán kell feltüntetni. A jelzıtábla „Kötelezı haladási irány” jelzıtáblával együtt nem alkalmazható. 14.3. Kötelezı megállás A „Kötelezı megállás” jelzıtáblát a közúti határátkelıhelyeken mindig el kell helyezni. 14.4. Egyes jármőfajták behajtásának korlátozása Ha a forgalom biztonsága, illetve a környezet védelme a behajtási tilalom elrendelését teszik indokolttá, de nem célszerő megtiltani azoknak a jármőveknek a forgalmát, amelyek úti célja az érintett úton van, a jármővek behajtását
a „Kivéve célforgalom” vagy „Kivéve áruszállítás” kiegészítı táblákkal, illetıleg ezeknek idıszakot tartalmazó változatának alkalmazásával kell lehetıvé tenni. 14.5. Elızési tilalmak Az olyan útszakaszon, ahol elıször a „Tehergépkocsival elızni tilos” jelzıtáblát, majd - e jelzıtábla hatályának megszüntetése nélkül - „Elızni tilos” jelzıtáblát helyeztek el, e két jelzıtábla hatálya együttesen csak a „Mozgó jármővekre vonatkozó tilalmak vége” jelzıtáblával oldható fel. 14.6. Legkisebb követési távolság a) A „Legkisebb követési távolság” jelzıtáblákat elsı sorban hidak vagy egyéb mőtárgyak forgalmának szabályozására - azok teherbírásának megfelelıen teher- vagy személygépkocsikra is - szabad alkalmazni. b) A „Legkisebb követési távolság” jelzıtáblával együtt az alkalmazott jelzıtáblának megfelelı elızni tilos jelzıtábla is alkalmazható. 14.7. Sebességkorlátozás A teljes lakott területre kiterjedı területi sebességkorlátozás esetén valamennyi, a szabályozandó területre bevezetı szilárd burkolatú úton el kell helyezni a „Sebességkorlátozás” jelzıtáblát a „Lakott terület kezdete” jelzıtáblák valamelyikével együtt (illetve ezek egyesített jelzıtábláját). 14.8. Megállási és várakozási tilalmat jelzı táblák elhelyezése a) A rakodási tevékenység érdekében szükséges várakozási tilalom felmerülése esetén a „Várakozni tilos” jelzıtábla alatt a „Rakodó terület” kiegészítı tábla alkalmazásával rakodóhelyeket szabad kijelölni az üzletek áruellátására. A rakodóhely hosszát és a rakodás idıtartamát kiegészítı táblán fel kell tüntetni. A rakodóhely kezdete és vége a tilalom térbeli hatályát jelzı kiegészítı tábla (H-055 és H-056) alkalmazásával is megjelölhetı. b) A „Megállni tilos” vagy a „Várakozni tilos” jelzıtáblát a tilalom hatálya alá esı útszakasz kezdeténél el kell helyezni. Ha a tilalom 1000 méternél hosszabb útszakaszon áll fenn, a jelzıtáblát 1000 méterenként meg kell ismételni. c) Ha lakott területen az elrendelt tilalom hatálya rövid szakaszon áll fenn, vagy véget ér a következı útkeresztezıdés elıtt, és a tilalmat ellenkezı értelmő jelzıtábla nem oldja fel, a tilalom hatályának térbeli jelölésére kiegészítı táblát és/vagy útburkolati jelet kell alkalmazni.
V. Fejezet Utasítást adó jelzıtáblák (D) 15. Az utasítást adó jelzıtáblák megtervezése Amennyiben az utasítást adó jelzıtáblákra vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban szereplı „Kötelezı haladási irány” jelzıtáblák közül - beleértve a veszélyes anyagot szállító jármőre, a kerékpárosokra és az autóbuszokra vonatkozó ilyen táblákat is - egyik sem alkalmazható a helyszínrajzi sajátosságok miatt, akkor a megfelelı nyílalakot meg kell tervezni. 16. Az utasítást adó jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 16.1. Kötelezı haladási irány A „Kötelezı haladási irány” jelzıtáblát csak útkeresztezıdések elıtt, illetve a külön e célra épített várakozóhelyek vagy útnak nem minısülı, de jármőforgalmat lebonyolító területek be- és kijáratainál a keresztezıdés elıtt szabad alkalmazni. 16.2. Kikerülési irány a) A „Kikerülési irány” jelzıtáblát alkalmazni kell aa) az úttesten levı minden akadályon, ab) a járdaszigeteken, ac) az elválasztósávon ott, ahol a nem osztottpályás út osztottpályássá válik. b) A tábla alkalmazható az elválasztósáv elején minden útcsatlakozás után is. c) Lakott területen kismérető tábla is alkalmazható. 16.3. Körforgalom A „Körforgalom” jelzıtáblát az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblával együtt a körforgalomba csatlakozó minden úton el kell helyezni. 16.4. Gyalogút
a) A gyalogút kijelölésére vonatkozó szabályozás csak ott alkalmazható, ahol aa) a gyalogút mentén elhelyezkedı ingatlan más út igénybevételével nem közelíthetı meg (pl. történelmi városközpontok sétálóutcái), és ab) a jelzett idıszakon kívüli idıszakban a gyalogos forgalom csekély. b) A „Gyalogút” jelzıtáblával együtt - önálló gyalogút esetén - idıszakot megjelölı olyan kiegészítı tábla is alkalmazható, mely a táblán jelzett idıszakon kívül ba) naponta legfeljebb kétszer, és esetenként legfeljebb kétórás idıszakra, vagy bb) az éjszakai idıszakra más jármővek behajtását célforgalomban lehetıvé teszi. 16.5. Kerékpárút a) A „Kerékpárút” jelzıtáblát a kerékpárút kezdeténél kell elhelyezni. A jelzıtáblát általában a szilárd burkolatú úttal való keresztezıdés után meg kell ismételni. A jelzıtábla megismétlése elegendı a menetirány szerinti második, harmadik és további útkeresztezıdés után, ha az így elhelyezett táblák a közúton közlekedık, valamint a kanyarodó jármővek számára is folyamatosan jól láthatók. A kerékpárút végét jelzıtáblával ott kell jelölni, ahol a kerékpárút megszőnik. b) Kerékpárút egyirányú forgalomra történı kijelölésénél a 18.8. a) pont szerint kell eljárni. 16.6. Gyalogút és Gyalog- és kerékpárút a) A „Gyalogút”, továbbá a „Gyalog- és kerékpárút” jelzıtáblát a gyalogút, illetıleg a gyalog- és kerékpárút kezdeténél kell elhelyezni, és általában a szilárd burkolatú úttal való keresztezıdése után meg kell ismételni a 16.5. a) pontban foglaltak értelemszerő alkalmazásával. Nem vonatkozik az ismétlési kötelezettség az ilyen utak egymással alkotott keresztezıdésére. A gyalogút végét és a gyalog- és kerékpárút végét jelölni kell. b) „Gyalogút” és „Gyalog- és kerékpárút” jelzıtábla alatt idıszakot megjelölı kiegészítı tábla is elhelyezhetı. 16.7. Kötelezı legkisebb sebesség a) A „Kötelezı legkisebb sebesség” jelzıtáblát annak az útszakasznak a kezdeténél kell elhelyezni, amelyre a táblával jelzett utasítás vonatkozik, és azt az útszakaszon minden útkeresztezıdés (útcsatlakozás) után meg kell ismételni. b) A jelzıtábla hatályát minden esetben a „Kötelezı legkisebb sebesség vége” jelzıtáblával kell feloldani.
VI. Fejezet Különleges szabályokat jelzı táblák (E) 17. A különleges szabályokat jelzı táblák megtervezése 17.1. A különleges szabályokat jelzı táblákra vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban szereplı jelzıtáblák közül meg kell tervezni a) a kiegészítı sáv kezdetét és végét jelzı táblákon a sávok számát és az esetlegesen elıírt legkisebb sebesség értékét, b) a különbözı forgalmi sávokra vagy egy forgalmi sávra vonatkozó legkisebb sebességet jelzı táblákon a sebesség (sebességek) értékét, c) az autóbusz-forgalmi sáv, illetıleg az autóbusz- és kerékpár-forgalmi sáv kezdetét és végét jelzı táblákon a sávok számát és elhelyezkedését, d) a kerékpársáv kezdetét és végét jelzı táblákon a forgalmi sávok számát, e) a besorolás rendjét jelzı táblákon a sávok számát és elrendezését, valamint a sávokra betétben elhelyezhetı jelzıtáblákat és jelképeket, f) a lakott terület kezdetét és végét jelzı táblákon a település- vagy településrész-nevet, g) a korlátozott sebességő övezet kezdetét és végét jelzı táblákon az elrendelendı sebességkorlátozás mértékét, h) a korlátozott forgalmú övezet kezdetét és végét jelzı táblákon a korlátozás jellegét. 17.2. A 17.1. e) pontban foglaltak alapján a „Besorolás rendjét jelzı tábla” egyes forgalmi sávokat jelképezı nyilainak megszakításával - a sáv szabályozásával megegyezı a) tilalmi táblák, b) veszélyt jelzı táblák, c) a fıútvonal jelzıtábla, d) a „Kerékpár” jelképe, e) az út számozását feltüntetı számpajzs,
f) tájékoztatást adó jelzıtáblák (pl. „Benzinkút”, „Várakozóhely”) is elhelyezhetık. 18. A különleges szabályokat jelzı táblák alkalmazása és elhelyezése 18.1. Besorolás rendje a) A besorolás rendjét jelzı tábla alkalmazása aa) kötelezı az olyan útkeresztezıdések elıtt, ahol a jármővek továbbhaladási lehetıségét az általános jogszabályi elıírástól eltérıen szabályozták, ab) megengedett minden egyéb más útkeresztezıdés elıtt, ahol ez a jármővezetık jobb tájékozódását elısegíti. b) A besorolás rendjét jelzı táblát ba) lakott területen az egyedi számítással méretezett - többlet forgalmi sávok nélküli jármőosztályozó, - többlet forgalmi sávos jármőosztályozónál a többlet forgalmi sávok kezdeténél, bb) lakott területen kívül az útkeresztezıdés elıtt a forgalmi sáv változtatások és besorolások biztonságos végrehajtásához szükséges távolságban kell elhelyezni. c) Méretezhetı jármőosztályozó hiányában az elhelyezési távolság ca) lakott területen általában 50-100 méter, cb) lakott területen kívül általában 150-500 méter lehet. 18.2. Lakott terület kezdete és lakott terület vége a) A lakott területekre vonatkozó közlekedési szabályok hatályát a „Lakott terület kezdete” jelzıtáblával kell elrendelni és a „Lakott terület vége” jelzıtáblával kell megszüntetni. b) Olyan helyeken, ahol önálló közigazgatási egységek egybeépültek, a közigazgatási határon a következı közigazgatási egység nevét feltüntetı „Lakott terület kezdete” jelzıtáblát kell elhelyezni, az elhagyott közigazgatási egység nevét feltüntetı „Lakott terület vége” jelzıtábla nélkül. c) A „Lakott terület kezdete” és a „Lakott terület vége” jelzıtáblákon általában a jelzett terület közigazgatási elnevezését kell feltüntetni. Települések közigazgatási összevonása és nem összefüggıen egybeépült települések önálló lakott területté kijelölésének szükségessége esetén az egyes települések (településrészek) korábbi önálló elnevezésének feltüntetése (a „Lakott terület kezdete” jelzıtáblán kötıjellel vagy a „Lakott terület kezdete” jelzıtábla alatt helynév táblán) mindaddig indokolt lehet, amíg a települések egybeépülnek. 18.3. Korlátozott várakozási övezet a) Korlátozott várakozási övezetnek olyan területet szabad kijelölni, amelynek egész területén tilos a várakozás. Megjegyzés: Ilyen övezet lehet például egy idegenforgalmi szempontból fontos mőemléki terület (városközpont), ahol a várakozó jármővek a városképet zavarnák stb. b) A korlátozott várakozási övezet létesítésekor gondoskodni kell ba) az övezeten belül, de a közúton kívül, vagy bb) az övezet határán kívül, de annak közvetlen közelében a tilalom miatt el nem helyezhetı jármővek számának megfelelı mérető várakozóhelyrıl. c) A korlátozott várakozási övezet területén belül kivételesen és indokolt esetben egyes helyeken a várakozás megengedhetı. Ebben az esetben a várakozóhely kezdetén kívül a várakozóhely végét is meg kell jelölni. d) Nem alkalmazható ez a jelzıtábla az olyan területek jelzésére, ahol a várakozás feltételekhez kötötten (pl. meghatározott ideig és/vagy díjfizetési kötelezettséggel stb.) megengedett. e) A „Korlátozott várakozási övezet” jelzıtáblát az olyan területre bevezetı minden út elején el kell helyezni, amely - több, egymással összefüggı útszakaszból álló - területen a várakozást megtiltották. f) A várakozási tilalom alá esı terület kijáratainál a „Korlátozott várakozási övezet vége” jelzıtáblákat kell alkalmazni. 18.4. Várakozási övezet a) Várakozási övezetnek olyan területet szabad kijelölni, amelynek egész területén a várakozás feltétel nélkül, vagy feltételekhez kötötten (pl. meghatározott ideig és/vagy díjfizetési kötelezettséggel stb.) megengedett. b) Nem alkalmazható ez a jelzıtábla az olyan területek jelzésére, ahol a várakozás tilos. c) A „Várakozási övezet” jelzıtáblát arra a területre bevezetı minden út elején el kell helyezni, amely - több, egymással összefüggı útszakaszból álló - területen a várakozást feltételhez kötötték. d) A várakozási övezet kijáratainál a „Várakozási övezet vége” jelzıtáblákat kell alkalmazni.
18.5. Gyalogos övezet, gyalogos-kerékpáros övezet a) Gyalogos (gyalogos-kerékpáros) övezetnek olyan területet szabad kijelölni, amelynek egész területén csak a gyalogosok (gyalogosok és kerékpárosok) közlekedése megengedett. b) Az övezet kijelölésekor gondoskodni kell arról, hogy az övezetbe meghatározott idıpontok közt jármővekkel is be lehessen hajtani a terület ellátása céljából. Ennek érdekében az övezet kezdetét jelzı táblákat a megfelelı jelzésekkel ki kell egészíteni. 18.6. Korlátozott sebességő övezet a) A „Korlátozott sebességő övezet” jelzıtáblát a korlátozott sebességő övezetnek kijelölt területre bevezetı minden út elején el kell helyezni. b) A „Korlátozott sebességő övezet vége” jelzıtáblát a korlátozott sebességő övezetnek kijelölt területrıl kivezetı minden út végén kell elhelyezni. 18.7. Lakó-pihenı övezet a) A „Lakó-pihenı övezet kezdete” jelzıtáblát az ilyennek kijelölt területre bevezetı minden út elején kell elhelyezni. b) A „Lakó-pihenı övezet vége” jelzıtáblát az ilyennek kijelölt területrıl kivezetı minden út végén kell elhelyezni. 18.8. Egyirányú forgalmú út a) A jelzıtáblát az egyirányú forgalmúnak kijelölendı útnak annál a végénél kell alkalmazni, ahonnan a jármővek behajthatnak. b) A vízszintes nyilat mutató „Egyirányú forgalmú út” jelzıtábla az útkeresztezıdésben az egyirányú forgalmú útra oldalirányból érkezı forgalom tájékoztatására szolgál. c) Az „Egyirányú forgalmú út” vízszintes nyilat mutató jelzıtábláját az útkeresztezıdésben az egyirányú forgalmú út tengelyével párhuzamosan, az oldalirányból érkezı forgalom számára jól láthatóan kell elhelyezni. d) Az egyirányú forgalmú utat keresztezı úton az útkeresztezıdésben a tényleges helyzetnek megfelelı „Kötelezı haladási irány” jelzıtáblát - adott esetben az „Elsıbbségadás kötelezı” jelzıtáblával együtt - mindig el kell helyezni. e) A 18.8. d) pontban említett „Kötelezı haladási irány” jelzıtábla elhelyezése mellızhetı ott, ea) ahol az útkeresztezıdésben a fekvı nyilat mutató „Egyirányú forgalmú út” jelzıtáblát elhelyezték, eb) ahol a „Behajtani tilos” jelzıtábla a megállási látótávolságból jól észlelhetı, továbbá ec) a 14.1. b) pontban foglalt esetben, ha a 18.8. eb) pontban foglaltak is fennállnak. 18.9. Kijelölt gyalogos-átkelıhely a) A „Kijelölt gyalogos-átkelıhely” jelzıtáblát a gyalogos-átkelıhely útburkolati jelének menetirány szerinti kezdeténél, illetve elıtte 2 méter távolságon belül kell elhelyezni. b) Ha a 18.9. a) pontban említett elhelyezés ba) a járdán vagy útpadkán levı, a táblát takaró akadály (pl. fa, villanyoszlop stb.) miatt nem biztosítható, a táblát a kijelölt gyalogos-átkelıhely elıtt, ahhoz a lehetı legközelebb kell elhelyezni, bb) a járda lekerekítı íve miatt nem biztosítható, a gyalogos-átkelıhely útburkolati jelének menetirány szerinti kezdete után, ahhoz a lehetı legközelebb is elhelyezhetı. c) A 18.9. ba) pontban említett esetben a tábla alatt a tényleges távolságot mutató „Távolság” kiegészítı táblát is el kell helyezni. Nem jelölhetı azonban ilyen módon a kijelölt gyalogos-átkelıhely, ha ezáltal az útkeresztezıdés a tábla és az átkelıhely közé esne. d) A jelzıtábla az úttest bal oldalán és/vagy az úttest felett megismételhetı. A megismétlés fıleg íves vonalvezetéső szakaszokon, osztottpályás utakon, egyirányú forgalmú utakon, vagy párhuzamos közlekedésre kijelölt utakon, továbbá a jobb oldalon elhelyezett tábla kevésbé kielégítı láthatósága esetében indokolt. e) Mellızhetı a tábla alkalmazása az útkeresztezıdésnél levı olyan gyalogos-átkelıhelynél, ea) amelynek forgalmát fényjelzı készülék irányítja, kivéve az útkeresztezıdés nélküli, csak gyalogosok irányítására szolgáló fényjelzı készüléket, eb) amely elıtt ugyanabban az útkeresztezıdésben az egyenesen haladó jármővezetı már másik - jelzıtáblával jelzett - kijelölt gyalogos-átkelıhelyet keresztezett, ec) amelyre bekanyarodó jármő vezetıjének a gyalogosok részére a jogszabály szerint a bekanyarodás miatt egyébként is elsıbbséget kell adni. f) Kijelölt gyalogos-átkelıhely ideiglenes vagy végleges megszüntetésénél fa) a gyalogosok figyelmét a kijelölt gyalogos-átkelıhely megszőnésére feliratos táblával fel kell hívni, és fb) a megszőnt kijelölt gyalogos-átkelıhelyre az úton „Gyalogosok” veszélyt jelzı tábla alkalmazásával a jármővezetık figyelmét - legalább 3 hónapig - fel kell hívni. 18.10. Autóbusz-forgalmi sáv, autóbusz-forgalmi sáv vége
a) Az „Autóbusz-forgalmi sáv” jelzıtáblát az autóbuszok közlekedésére szolgáló külön forgalmi sáv kezdeténél kell elhelyezni. A jelzıtáblát általában a szilárd burkolatú úttal való keresztezıdés után meg kell ismételni. A jelzıtábla megismétlése elegendı a menetirány szerinti második, harmadik és további útkeresztezıdés után, ha az így elhelyezett táblák a közúton közlekedık, valamint a kanyarodó jármővek számára is folyamatosan jól láthatók. b) Az autóbusz-forgalmi sáv végét jelzıtáblával ott kell jelölni, ahol az autóbusz-forgalmi sáv megszőnik. 18.11. Út melletti kerékpárút a) Az út melletti kétirányú kerékpárutat, annak kezdetét és végét az „Út melletti kerékpárút”, az „Út melletti kerékpárút kezdete” és az „Út melletti kerékpárút vége” jelzıtáblával abban az esetben kell elıjelezni, ha az úton haladó jármővezetı számára a kerékpárút nem kellıen észlelhetı. b) Az „Út melletti kerékpárút kezdete” és az „Út melletti kerékpárút vége” jelzıtáblák a „Kerékpárosok” veszélyt jelzı táblával együtt is elhelyezhetık, ha a kerékpáros forgalom az úttesten halad tovább. 18.12. Kiegészítısáv (kapaszkodósáv, kerékpársáv), kiegészítısáv vége a) A „Kapaszkodósáv” jelzıtáblán betétben a „Kötelezı legkisebb sebesség” jelzıtáblát a forgalmi sáv kötelezı legkisebb sebességének jelzésére akkor szabad alkalmazni, ha ezt a forgalom összetétele (pl. lassújármő-forgalom, teherforgalom részaránya) szükségessé teszi. b) A „Kapaszkodósáv” jelzıtáblát a kapaszkodósáv kezdeténél és minden szilárd burkolatú út keresztezıdése után, a „Kapaszkodósáv vége” jelzıtáblát a kapaszkodósáv végénél kell alkalmazni. c) A kapaszkodósáv kezdete és vége ugyanezen jelzıtáblák távolságot feltüntetı kiegészítı táblával való alkalmazásával elıjelezhetı. d) A kerékpársáv kezdetérıl a „Kerékpársáv” jelzıtáblával kell tájékoztatást adni. e) A kerékpársáv végét a „Kerékpársáv vége” táblával jelezni kell. 18.13. Autópálya a) A jelzıtáblát azon a helyen kell elhelyezni, ahonnan az autópályára vonatkozó közlekedési szabályokat érvényesíteni kívánják. b) Az autópálya csomópontjaiban az „Autópálya” jelzıtáblát a felhajtó ágak elején úgy kell elhelyezni, hogy az, aki az autópályára nem hajthat be, a tábla észlelésekor még más utat tudjon választani. c) Az „Autópálya” jelzıtáblát az autópályában folytatódó úton elı kell jelezni legalább az utolsó útkeresztezıdés elıtt, hogy az autópályáról kitiltott jármővek ezt az útszakaszt ebben az útkeresztezıdésben elhagyhassák. d) Nem szükséges ez az elıjelzés, ha az útvonalon megtiltották azoknak a jármőveknek a közlekedését, amelyek az autópályán nem közlekedhetnek. e) A csomóponti felhajtóág elején elhelyezett „Autópálya” tábla elıjelzésére a keresztezı úton elhelyezett útbaigazító táblákon feltüntetett, autópályára utaló jelzések (autópálya száma, kék színő betét) szolgálnak. 18.14. Autópálya vége a) A jelzıtáblát azon a helyen kell elhelyezni, ahonnan az autópályára vonatkozó közlekedési szabályok hatályát meg kívánják szüntetni. b) Az „Autópálya vége” jelzıtáblát a folytatásában levı útvonal kezdeténél el kell helyezni, és azt legalább kétszer elı kell jelezni, 500 és 1000 m távolságban. Amennyiben az autópálya autóútban folytatódik, az „Autópálya vége” táblát az „Autóút” táblával együtt, az alatt kell elhelyezni. Az ilyen esetekben azonban az autóút kezdetének, illetve az autópálya végének együttes elıjelzése nem szükséges. c) Az „Autópálya vége” táblát a csomóponti lehajtó ágakon is el kell helyezni az elsı útkeresztezıdés elıtt. Ilyen esetekben az „Autópálya vége” jelzıtáblát nem kell elıjelezni. Az „Autópálya vége” jelzıtáblát a kétirányú csomóponti ág esetében még a kétirányú útszakasz kezdete elıtt el kell helyezni. d) Autópályán a szolgáltató létesítményeknél (pihenıhelyek, üzemanyagtöltı állomások stb.) az „Autópálya” és az „Autópálya vége” jelzıtáblákat elhelyezni nem kell, ha azokon keresztül az autópályát elhagyni, vagy arra más útról felhajtani nem lehet. 18.15. Autóút a) Az „Autóút” jelzésére és elıjelzésére szolgáló jelzıtáblákat a 18.13. pontban foglaltak értelemszerő betartásával kell elhelyezni azzal, hogy aa) az „Autóút” táblát az autóúton minden szintbeni útkeresztezıdés után el kell helyezni, ab) az autóutat szintben keresztezı fıútvonalnak a fıútvonal jellegét a keresztezıdés elıtt meg kell szüntetni, ac) az „Autóút” táblát nem kell elıjelezni, ha az autópálya autóútban folytatódik. b) Autóúton a szolgáltató létesítményeknél (pihenıhelyek, üzemanyagtöltı állomások stb.) az „Autóút” és az „Autóút vége” jelzıtáblákat elhelyezni nem kell, ha azokon keresztül az autóutat elhagyni, vagy arra más útról felhajtani nem lehet. c) Az autópályában folytatódó autóút útvonaljellegét az autópálya kezdeténél megszüntetni nem kell. 18.16. Autóbusz-megállóhely, trolibusz-megállóhely, villamos-megállóhely
Az „Autóbusz-megállóhely”, „Trolibusz-megállóhely”, „Villamos-megállóhely” jelzıtáblát a megállóhelyen megálló tömegközlekedési jármő - kettıs megállóhelynél a megálló elsı jármő - elejével egyvonalban kell elhelyezni.
VII. Fejezet Tájékoztató jelzıtáblák (F) 19. A tájékoztató jelzıtáblák megtervezése 19.1. A tájékoztató jelzıtáblákra vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban szereplı táblák közül meg kell tervezni a) a „Közlekedési információt adó rádiómősor-szóró állomás” jelzıtábláját, a rádióadó megnevezésének és adófrekvenciájának megjelölésével, b) az iránytáblák kivételével valamennyi tájékoztató jelzıtáblát abban az esetben, ha négyzet helyett álló téglalap alakban készülnek bizonyos többlettájékoztatások jelzése érdekében. 19.2. Az elızı pont esetében az álló téglalap alsó részében a) ha csak az irányt kell jelezni, a létesítmény irányára utaló nyilat alul középen, b) ha csak távolságot kell jelezni, a létesítmény távolságára utaló feliratot alul középen, c) ha mind az irányt, mind a távolságot jelezni kell, ca) az egyenesen elıre vagy a balra mutató nyilat a bal, a távolságot a jobb, cb) a jobbra mutató nyílnál a távolságra utaló feliratot a bal, a nyilat a jobb oldalon alul egymás mellett, d) a „Közlekedési információt adó rádiómősor-szóró állomás” jelzıtábla esetében az adó frekvenciáját jelzı feliratot kell elhelyezni. 19.3. Mind a négyzet, mind a téglalap alakú tábla alatt külön fehér színő kiegészítı táblán a) a létesítmény nyitvatartási idejét (esetleg a cég nevével vagy jelével együtt), b) az üzemanyagtöltı állomásoknál szükség esetén a gázárusításra utaló „AUTÓGÁZ” szót, c) a közösségi internet-hozzáférési hely jelzıtáblája esetében az „eMagyarország Pont” megnevezést is fel szabad tüntetni. 20. A tájékoztató jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 20.1. A különbözı szolgáltatásokra vonatkozó tájékoztató jelzıtáblákat csak ott kell elhelyezni, ahol azt a közút kezelıje elkerülhetetlennek tartja. Az üzemanyag-utánpótlás, a mőszaki segély, a telefonálás, az elszállásolás, az étkezés és a turisztikai informálódás lehetıségeire utaló jelzéseket - az „Idegenforgalmi tájékoztatás” jelzıtábla kivételével - csak lakott területen kívüli ilyen létesítmények jelzésére szabad elhelyezni. 20.2. A tájékoztató jelzıtáblákkal jelezhetı létesítmény jelzésére a jelzıtáblák csak akkor alkalmazhatók, ha a létesítmények nem okoznak a közúton illetıleg annak padkáján várakozást, valamint, ha a létesítmények megfelelı várakozási lehetıséggel rendelkeznek. Ha a várakozási lehetıség nem közvetlenül a létesítménynél biztosított, a jelzıtábla csak a várakozóhely egyidejő elıjelzésével együtt alkalmazható. 20.3. A jelzıtáblák az azonos szolgáltatások közül mindig csak a legközelebbi jelzésére alkalmazhatóak (pl. egy jelzıtáblaoszlopon nem alkalmazható két „Étterem” jelzıtábla különbözı távolság- és iránymegjelöléssel). 20.4. Iránytábla a) Az út kanyarulatát jelzı iránytáblát a jelzett ív külsı oldalán kell elhelyezni. b) Az akadályok jelzésére és elkerülésük lehetıségére utaló iránytáblákat az akadályon vagy az akadály elıtt kell elhelyezni. 20.5. Sávozott terelıtábla a) A sávozott terelıtáblákat az út (úttest) vagy az ideiglenesen kialakított forgalmi sáv szélén kell elhelyezni úgy, hogy a táblák sávozása az elkerülés irányába lejtsen. b) A sávozott kettıs terelıtáblát a két oldalról is elkerülhetı pontszerő akadály elıtt kell elhelyezni. Elhelyezhetı járdasziget vagy az úttest elágazásának jelzésére is.
VIII. Fejezet
Útbaigazító és utaló jelzıtáblák (G) 21. Egyes útbaigazító és utaló jelzıtáblák megtervezése Az útbaigazító és utaló jelzıtáblákra vonatkozó útügyi mőszaki elıírásban szereplı, de a 40/2001. (XI. 23.) KöViM rendeletben nem említett - a zsákutcára, ennek elıjelzésére és az ilyen utcából a kerékpárosok továbbhaladására utaló; az ajánlott sebességre utaló; a forgalmi sávok számára, irányára és a forgalmi sáv megszőnésére utaló; a gyalogos alul- és felüljáróra utaló - jelzıtáblát meg kell tervezni, a zsákutcát (G-301), a kerékpáros továbbhaladást (G-302), valamint a gyalogos alul- és felüljárót jelzı táblák (G-305 - G-308) kivételével. 22. Egyes útbaigazító és utaló jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 22.1. Zsákutca a) A „Zsákutca” jelzıtáblát olyan út kezdeténél kell elhelyezni, amely útnak nincs a jármővek közlekedésére alkalmas folytatása. b) Amennyiben a zsákutcából a kerékpárosok továbbhaladására lehetıség van, „Zsákutca” tábla helyett a zsákutca kezdeténél a „Zsákutca kerékpáros továbbhaladással” jelzıtáblát kell elhelyezni. c) A zsákutca bejárata alakhelyes „Zsákutca elıjelzése” jelzıtáblával elıjelezhetı az útkeresztezıdés elıtt azon a keresztezı úton, amelybıl a zsákutca nyílik. 22.2. Ajánlott sebesség a) A jelzıtáblát ott szabad alkalmazni, ahol átlagos látási, út- és forgalmi viszonyok között a jármővek megjelölt sebességgel való haladása biztonsági vagy forgalmi okból kívánatos. b) A jelzıtáblát további intézkedésig csak változtatható jelzéstartalmú jelzıtáblaként, világító fénypontokból álló mátrix formájában szabad alkalmazni. 22.3. Forgalmi sávok száma, iránya és megszőnése 22.3.1. Forgalmi sávok száma és iránya a) A „Forgalmi sávok száma és iránya” jelzıtáblával jelezhetı útkeresztezıdésen kívül a sávok szokásostól eltérı vonalvezetése. b) Azokat a helyeket, ahol a forgalmi sávok ba) száma változik - különösen ott, ahol számuk csökken -, bb) iránya az úttest vonalvezetésétıl eltér (pl. osztottpályás úton a másik pályára terelés miatt stb.) a tényleges helyzetnek megfelelı rajzolatú jelzıtáblák alkalmazásával kell jelezni. c) Ha csak egy forgalmi sáv vonalvezetése tér el a szokásostól (pl. a külsı forgalmi sáv jobbra bekanyarodó sávban folytatódik stb.), az ezt jelzı - egyetlen sávot ábrázoló - „Forgalmi sávok száma és iránya” jelzıtáblát a megfelelı forgalmi sáv fölött kell elhelyezni. d) A jelzıtáblát - kiegészítı jelzıtáblával - elıjelzı táblaként is szabad alkalmazni. e) Az útépítéseknél ezek a táblák (az ideiglenességet jelzı) sárga alapszínőek legyenek. 22.3.2. Forgalmi sáv vége A „Forgalmi sáv vége” jelzıtábla alkalmazásával kell tájékoztatást adni arról az útkeresztezıdésen kívüli helyrıl, ahol az azonos irányba haladó forgalmi sávok száma csökken, illetıleg a párhuzamos közlekedés megszőnik. Ugyanennek a jelzıtáblának a mintájára megtervezett jelzıtáblával jelölendı az a hely, ahol a forgalmi sávok száma nı, vagy a párhuzamos közlekedés elkezdıdik. 22.4. Gyalogos alul- vagy felüljáró a) A gyalogosok szintbeni áthaladásának elkerülésére épített gyalogos alul- vagy felüljáróról való tájékoztatásra a lépcsıt (rámpát) mutató jelzıtáblák közül a tényleges kialakítást bemutató jelzıtábla alkalmazható. b) A tényleges kialakítást bemutató jelzést minden esetben alkalmazni kell, ha ba) az alul- vagy felüljáró le- vagy feljárata nem esik közvetlenül a gyalogosok természetes haladási útvonalába, vagy bb) mód van lépcsı és rámpa közötti választásra. c) A jelzést az alul- vagy felüljáróhoz közeledı gyalogos számára jól észlelhetı módon kell elhelyezni.
IX. Fejezet Kiegészítı jelzıtáblák (H)
23. A kiegészítı jelzıtáblák megtervezése 23.1. A kiegészítı jelzıtáblák útügyi mőszaki elıírásában szereplı táblák közül meg kell tervezni a) a fıútvonal, illetıleg az elsıbbséggel rendelkezı út - beleértve a kerékpárosok elsıbbségének, valamint a forgalomcsillapító középsziget melletti elhaladás jelölését is - vonalvezetését jelzı kiegészítı táblák ábráit, b) a távolságot, a hosszúságot, az idıszakot, az idıtartamot, a többszörözıdést jelzı kiegészítı táblák számértékeit, c) a kivételeket szövegesen jelzı egyes kiegészítı táblák feliratait, d) egyes - cégnevet és/vagy jelképet tartalmazó - kiegészítı táblák feliratait vagy jelképeit. 23.2. A feliratos kiegészítı jelzıtáblákon a következı rövidítések alkalmazhatók: a) a jármőfajták rövidítései (gk., gjmő, szgk., tgk., mkp., smkp. stb.), b) a cégnevek közismert rövidítései (BKV, MOL, Volán stb.), c) a hét napjainak rövidítései (H, K, Sz, Cs, P, Sz, V), d) a közterület jellegének rövidítései (utca = u., rakpart = rkp. stb.), ha az a közterület nevével együtt szerepel („Újpesti rkp.”, de: „A rakpart lezárva”) A rövidítések toldalékolását a magyar helyesírás szabályai szerint kell végrehajtani (pl. tgk.-jai). 24. A kiegészítı jelzıtáblák alkalmazása és elhelyezése 24.1. Egy közúti jelzıtábla alatt csak egyetlen, a legszükségesebb mennyiségő információt tartalmazó - és ennek megfelelı mérető - kiegészítı táblát szabad elhelyezni. Kivételesen több kiegészítı tábla is elhelyezhetı egymás alatt, ha az egyesített kiegészítı tábla elıállítása gyártási vagy szerelési okokból nem oldható meg. Ebben az esetben a kiegészítı táblák a) szélességi mérete azonos legyen, b) elcsúszás és elfordulás ellen különös gonddal legyenek rögzítve. 24.2. A kiegészítı jelzıtáblák önállóan jelzés céljára nem alkalmazhatók, azokat csak a megfelelı jelzıtábla (alaptábla) alatt szabad alkalmazni. 24.3. A kiegészítı jelzıtáblákat csak azokkal a jelzıtáblákkal együtt szabad alkalmazni, amelyekhez azok értelemszerően hozzárendelhetık. 24.4. A több kiegészítést tartalmazó tábla (táblák) feliratai az alaptábla alatt úgy kövessék egymást, hogy azok felülrıl lefelé olvasva - egyértelmően legyenek értelmezhetık. Az értelmezésre példákat a vonatkozó útügyi mőszaki elıírás tartalmaz. 24.5. A napot és idıszakot jelzı kiegészítı táblán a hatályos napokat - neveik kezdıbetőjével - fekete alapon, a többi napot szürke alapon fehér betővel kell jelölni. 24.6. A tilalom kezdetére, közepére és végére utaló - nyilat mutató - kiegészítı táblákat az alaptábla síkjára merılegesen (az úttal párhuzamosan), az úttest felé nézı jelképpel kell felszerelni. 24.7. A „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzıtábla alatt elhelyezett „Kivéve áruszállítás” kiegészítı táblán az idıszak-korlátozás feltüntethetı. 24.8. Az „Egyéb veszély” jelzıtábla alatt jelképet, vagy szöveget feltüntetı kiegészítı táblával a veszély jellegére mindig utalni kell. 24.9. „Forgalmi rend változás” feliratú kiegészítı táblát kell a) az „Egyéb veszély” jelzıtábla alatt elhelyezni, ha aa) az útkeresztezıdésben az elsıbbségi viszonyok megváltoztak, ab) az útkeresztezıdésben valamely irányban a továbbhaladást, kanyarodást megtiltották, ac) gyalogos-átkelıhelyet jelöltek ki; b) a „Forgalomirányító fényjelzı készülék” jelzıtábla alatt elhelyezni, ha ba) új forgalomirányító fényjelzı készüléket létesítettek, bb) meglévı fényjelzı készüléknél forgalmi rendet változtattak (pl. kanyarodás megtiltása), bc) a fényjelzı készüléket alapvetıen átprogramozták (a fázisok sorrendje megváltozott, védett irányítási módról részlegesen védett módra tértek át stb.).
Függelék Fogalommeghatározások
a) Alaptábla: az olyan jelzıtábla, amely alatt kiegészítı tábla adhat útmutatást a jelzés értelmezésére. b) Alkalmazás (a jelzıtábla alkalmazása): a jelzıtábla meghatározott forgalomtechnikai célok elérése érdekében történı felhasználása. c) Áthaladási elsıbbséget szabályozó jelzıtábla: az olyan jelzıtábla, amely tájékoztatást ad a jármővezetıknek arról, hogy milyen típusú útvonalon haladnak, illetve jelzi (és elıjelzi) elsıbbségadási kötelezettségüket. d) Betét: a jelzıtáblán feliratot vagy jelképet tartalmazó, a tábla alapszínétıl eltérı színő téglalap alakú felület, vagy más közúti jelzıtábla rajzát tartalmazó, az ilyen tábla alakjának megfelelı alakú felület. e) Elhelyezés (a jelzıtábla elhelyezése): a jelzıtáblának az útburkolat szélétıl és a terepszinttıl mért távolságának, valamint hosszirányú (ha van, szelvényezés szerinti) helyének meghatározásával való kijelölése, és a jelzıtábla tartószerkezetre rögzítése. f) Felirat: a jelzıtábla jelzési képében a betők, a számjegyek és az írásjelek értelmes szövegő informatív kombinációja. g) Jelkép: a jelzıtábla jelzési képében levı ábra vagy rajzolat, mely a jelzési kép információtartalmát hordozza. h) Jelzési kép: a közúti jelzıtáblán látható színek, jelképek, feliratok, illetve ezek megfelelı és elıírásos kombinációi. i) Kiegészítı tábla: a közlekedık számára többletinformációt adó olyan jelzıtábla, amely az alaptábla alá helyezve, annak hatályát kiterjeszti vagy szőkíti, jelentését értelmezi vagy távolságot jelez. j) Különleges szabályokat jelzı tábla: az olyan négyszög alakú, kék vagy fehér alapszínő jelzıtábla, amely az út használói által betartandó külön kötelezettségeket, korlátozásokat vagy tilalmakat jelzi. k) Megtervezés (a jelzıtábla megtervezése): a jelzıtábla jelzést adó felületén elhelyezendı szövegek és jelképek méretének, alakjának és elrendezésének meghatározása jogszabályi elıírásokkal nem szabályozott esetekben. l) Mellékútvonal: az autópályaként, autóútként vagy fıútvonalként meg nem jelölt valamennyi szilárd burkolatú vagy szilárd burkolat nélküli út. m) Szaktervezı: e szabályzat vonatkozásában az a személy, aki forgalomtechnikai képesítéssel rendelkezik, és aki a tervezı és szakértı mérnökök, valamint építészek szakmai kamaráiról szóló 1996. évi LVIII. törvény 11. § (1) bekezdés b) pontja alapján a Magyar Mérnöki Kamara Tervezıi és Szakértıi Névjegyzékében szerepel. n) Tájékoztató jelzıtábla: négyszög alakjával és jelképeivel a közlekedık részére a nevében meghatározott tájékoztatást adó jelzıtábla. o) Tilalmi jelzıtábla: a kör alakjával, jelképeivel és/vagy felirataival a jármővek forgalmára vonatkozó tilalmakat (korlátozásokat) meghatározó jelzıtábla. p) Utasítást adó jelzıtábla: a kék alapszínő kör alakjával (vagy kék alapszínő kör alakot tartalmazó négyszög alakjával) és jelképeivel a közlekedık részére kötelezı közlekedési magatartást elıíró jelzıtábla. q) Utaló jelzıtábla: a jármővezetık utazás közbeni eligazítására vagy egyéb esetlegesen hasznos információkkal való ellátására hivatott olyan jelzıtábla, mely - a forgalmi sávok számáról, irányáról és megszőnésérıl, általános korlátozásokról, lezárt útszakaszokról, ajánlott sebességekrıl és útszakaszokról, autópálya kijáratairól, valamint gyalogos alul- vagy felüljárókról - ad tájékoztatást. r) Útbaigazító jelzıtábla: a jármővezetık utazás közbeni eligazítására vagy egyéb hasznos tájékoztatással való ellátására szolgáló - útmutató (útirány-elıjelzı, útirányjelzı, útvonal-megerısítı, útazonosító), helymeghatározó, utaló, rávezetı és terelı - jelzıtábla. s) Veszélyt jelzı tábla: az olyan háromszög alakú jelzıtábla, valamint az út és a vasút keresztezıdésének jelzésére és elıjelzésére szolgáló négyszög vagy sokszög alakú jelzıtábla, amely alakjával, piros szegélyével és jelképeivel az úton közlekedıket a veszélyes helyhez való közeledésre figyelmezteti.