2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról Magyarország területi épségének, függetlenségének, törvényes rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét, illetve a nemzetközi szerzıdésekbıl eredı kollektív feladatokat ellátó Magyar Honvédség katonáitól az állam tántoríthatatlan hőséget, magas fokú készenlétet és fegyelmet, valamint bátor helytállást követel. A katonák a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog elıírásainak megfelelıen, a Magyar Honvédség feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában sajátos közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyőlés - elismerve a katonai szolgálattal járó legnagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát - a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses, valamint önkéntes tartalékos állományú katonáinak jogállásáról a következı törvényt alkotja: I. Fejezet ALAPVETİ RENDELKEZÉSEK A törvény hatálya 1. § (1) E törvény hatálya a Magyar Honvédség (a továbbiakban: Honvédség) hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak (a továbbiakban együtt: állomány) szolgálati jogviszonyára (a továbbiakban: szolgálati viszony) és társadalombiztosítási ellátására terjed ki. (2) E törvény rendelkezéseit - a rájuk vonatkozó mértékben - az önkéntes tartalékos katonákra, a honvéd tisztjelöltekre, a honvéd altiszt-jelöltekre, az állományból nyugállományba helyezett vagy nyugállományba vonult személyekre, a szolgálati járandóságban részesülı személyekre, valamint a törvényben meghatározott esetben és körben az állomány tagjainak hozzátartozóira és a nyugállományú vagy szolgálati járandóságban részesülı személyek hozzátartozóira is alkalmazni kell. (3) A megelızı védelmi helyzet, a veszélyhelyzet, a szükségállapot és a rendkívüli állapot idején - az állomány tagjainak szolgálati viszonyára - alkalmazandó eltérı rendelkezéseket külön jogszabályok állapítják meg. (4) Az Észak-atlanti Szerzıdés 5. Cikkelye szerinti kollektív védelmi feladatok, továbbá béketámogató mőveletek és nemzetközi megfigyelıi feladatok vagy más külföldi szolgálat (a továbbiakban együtt: külföldi szolgálat) ellátása esetén az abban részt vevı állomány szolgálati viszonyára e törvény szabályait, valamint a külföldi szolgálat teljesítésének szabályairól szóló jogszabályok rendelkezéseit együttesen kell alkalmazni. (5) Az állomány kötelezettségeire és jogaira az e törvényben meghatározottakat a honvédelemrıl és a Magyar Honvédségrıl, valamint a különleges jogrendben bevezethetı intézkedésekrıl szóló 2011. évi CXIII. törvényben (a továbbiakban: Hvt.) foglalt rendelkezésekkel együtt kell alkalmazni. (6) E törvény rendelkezései a katonai bírákra csak a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló törvény által nem szabályozott kérdésekben alkalmazhatók. Értelmezı rendelkezések 2. § E törvény alkalmazásában: (1) Szolgálati viszonyra vonatkozó szabály: e törvényben és a végrehajtására kiadott rendeletekben, illetve az e törvényben megnevezett törvényekben és azok végrehajtási rendeleteiben meghatározott rendelkezés.
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró: az a parancsnok (vezetı), aki jogosult a szolgálati viszony létesítésére, megszüntetésére, tartalmának törvény szerinti érvényesítésére, a fegyelmi és kártérítési felelısség megállapítására, valamint mindazon jogok gyakorlására és kötelezettségek teljesítésére, amelyeket jogszabály a munkáltató részére meghatároz. (3) Állományilletékes parancsnok: az az elöljáró (vezetı), aki a honvédelemért felelıs miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítása (felügyelete) alá tartozó, illetve a Honvédség olyan szervezeti egységét vezeti, amely önálló állománytáblával vagy munkaköri jegyzékkel rendelkezik, valamint aki más helyırségben települve, az oda kikülönített alegységeket közvetlenül vezeti, ha azt a szervezeti egység alapító okirata rögzíti; gyakorolja mindazon munkáltatói jogokat, és teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket jogszabály nem határoz meg más parancsnok, vezetı részére. A külföldi, továbbá a NATO vagy az EU érdekében feladatokat végrehajtó, Magyarországra települı többnemzeti katonai szervezeteknél, valamint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (a továbbiakban: NKE) szolgálatot teljesítı állomány vonatkozásában a miniszter által kijelölt parancsnok egyes külön jogszabályban meghatározott állományilletékes parancsnoki jogköröket gyakorol. (4) Elöljáró parancsnok: az állományilletékes parancsnok közvetlen szolgálati elöljárója. (5) Szolgálati elöljáró: az állomány tagjával szemben a magasabb szolgálati beosztásánál fogva parancs, intézkedés kiadására vagy egyes munkáltatói jogkörök gyakorlására jogosult személy. (6) Feljebbvaló: az egymással alárendeltségi viszonyban nem álló katonák közül a magasabb rendfokozatú. (7) Felettes: az állomány köztisztviselıi vagy közalkalmazotti jogviszonyban álló vezetıje, aki a beosztottai tekintetében - vezetıi szintjének megfelelıen - értelemszerően gyakorolja a (2)-(5) bekezdésben felsorolt parancsnokokat, illetve elöljárókat megilletı jogosultságokat. (8)-(9) (10) Szervezeti egység: a miniszter irányítása (felügyelete) alá tartozó, valamint a Honvédség szervezeti rendszerében elhelyezkedı, különbözı szervezeti elemekbıl álló, az állományilletékes parancsnok (vezetı) által vezetett szervezet (11) Szolgálati hely: az a szervezeti egység, amelybe az állomány tagja tartozik (12) A szolgálatteljesítés helye: az a földrajzilag körülhatárolható területrész, ahol a szolgálati feladatot ténylegesen végre kell hajtani (13) Szövetséges fegyveres erık: a Hvt. 80. § t) pontjában meghatározott szervezetek. (14) A hivatásos állomány tagja: az altiszti, tiszti rendfokozatú katona, aki a katonai szolgálatot élethivatásként, határozatlan idıre vállalja. (15) A szerzıdéses állomány tagja: az a közkatona (rendfokozat nélküli) és tisztesi, altiszti, tiszti rendfokozatú katona, aki a szolgálati viszonyt határozott idejő szerzıdésben vállalja. (16) A tiszti állomány tagja: a szerzıdéses vagy hivatásos katona, aki tiszti rendfokozatot, illetve az a hivatásos katona, aki tábornoki rendfokozatot visel. (17) Az altiszti állomány tagja: az a szerzıdéses vagy hivatásos katona, aki az altiszti vagy a zászlósi rendfokozati állománycsoportba tartozik. (18) A legénységi állomány tagja: a közkatona és tisztesi rendfokozattal rendelkezı szerzıdéses katona. (18a) A honvéd tisztjelölt: honvédtiszti alapképzésre felvételt nyert személy, aki annak idıtartama alatt a katonai képzést folytató felsıoktatási intézménnyel hallgatói és a Honvédséggel tisztjelölti szolgálati viszonyban áll. (18b) A honvéd altiszt-jelölt: iskolarendszerő nappali tagozatos katonai szakképzésre felvételt nyert személy, aki a szolgálati beosztás betöltésére jogosító szakképzés idıtartama alatt a Honvédség hadrendjébe tartozó, katonai szakképzést folytató szervezettel tanulói, és a Honvédséggel altiszt-jelölti szolgálati viszonyban áll. (19) Kinevezés: a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró rendelkezése állományba történı felvételrıl (szolgálati viszony létesítésérıl), az elsı, az elsı altiszti, tiszti és tábornoki rendfokozat megállapításáról, a magasabb beosztásba helyezésrıl.
-2-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (20) Felmentés: a szolgálati viszony, valamint a szolgálati beosztás betöltése megszüntetésének egyik módja. (21) Áthelyezés: az egyik szervezeti egységtıl a másik szervezeti egységhez vagy szervezeti egységen belül azonos beosztásba helyezés, illetve az e törvényben meghatározott esetben más közszolgálati jogviszonyba, illetve abból hivatásos katonai szolgálati jogviszonyba helyezés. (22) Érdek-képviseleti szerv: az állomány tagjainak minden olyan szervezete, amelynek elsıdleges célja a szolgálati viszonnyal kapcsolatos érdekek elımozdítása és megvédése. A szakszervezet olyan érdekképviseleti szerv, amelynek elsıdleges célja az állomány tagja szolgálati viszonyával kapcsolatos érdekeinek elımozdítása és megvédése. (23) Átszervezés: a névváltoztatás kivételével a szervezeti egységet vagy annak elemeit érintı olyan változás, amelynek következtében egyes beosztások, szervezeti elemek létesülnek, megszőnnek vagy módosulnak. (24) Magasabb beosztás: a magasabb rendfokozathoz kapcsolódó státusz. (25) Azonos beosztás: az azonos rendfokozattal rendszeresített státusz. (26) Alacsonyabb beosztás: az alacsonyabb rendfokozattal rendszeresített státusz. (27) Speciális beosztás: olyan státusz, amelynek feladat- és követelményrendszere egyedi, a rendfokozatokhoz kapcsolódó beosztási hierarchiának egyes szintjein jelenik meg és betöltéséhez sajátos végzettség, képzettség szükséges. (28) Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, a házastárs egyenes ágbeli rokona, az örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha és a nevelı szülı, a testvér, valamint az élettárs. (29) Toborzópénz: a leszerelési segélybıl a szerzıdéses állomány tagja részére folyósított elıleg. (30) Elımeneteli bizottság: kijelölt testület, amely az elımenetelre rangsorolással tesz javaslatot. (31) Közszolgálati jogviszony: a kormányzati szolgálati, a közszolgálati, közalkalmazotti, a fegyveres szervek hivatásos és szerzıdéses állományú tagjaira vonatkozó, valamint az igazságügyi, bírósági és ügyészségi szolgálati jogviszony. (32) Külföldi szolgálat: a külföldi állomáshelyen teljesített katonai szolgálat. A külföldi szolgálat teljesítésének formái különösen: a) a Hvt. 80. § a) pontja szerinti, külföldön történı alkalmazás; b) nemzetközi szervezetek hivatalainál, parancsnokságain és katonai szervezeteiben, továbbá más ország védelmi minisztériumában, katonai parancsnokságán, illetve alakulatánál, Magyarország önálló külföldi képviseleteinél és külföldön mőködı nemzeti szervezeteinél teljesített szolgálat; c) békefenntartó mőveletekben való részvétel; d) humanitárius és katasztrófaelhárítási mőveletekben való részvétel; e) nemzetközi katonai megfigyelıi és szaktanácsadói feladatok ellátása; f) katonadiplomáciai tevékenység; g) pályázat alapján nemzetközi szervezetekben való szolgálatteljesítés; h) külföldi tanulmányi, oktatói vagy tudományos tevékenység folytatása; i) külföldi gyakorlaton, kiképzésen történı részvétel; j) külföldi állomásozás; k) hadmővelet közvetett támogatása külföldrıl, nem hadmőveleti területen. (33) Lakáson eltöltött készenlét: a rendelkezésre állás azon formája, amikor az állomány tagját a folyamatos elérhetıségre, illetve a szolgálati helyre meghatározott idın belüli beérkezésre kötelezik. (34) Lakáson kívül eltöltött készenlét: az állományilletékes parancsnok az állomány tagját az állományilletékes parancsnok által meghatározott helyen és ideig történı rendelkezésre állásra kötelezi. (35) Ügyelet: a szolgálatadás olyan sajátos formája, amelyben az állomány tagja a pihentetés biztosítása mellett, a szolgálatvezénylésben meghatározott ideig, az állományilletékes parancsnok által meghatározott helyen a teljesítésre vonatkozó jogszabály és belsı rendelkezés szerinti feladatokat látja el.
-3-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (36) İrszolgálat: olyan kötött formájú fegyveres szolgálat, amelyben az állomány tagjának feladata objektumok, javak, illetve személyek ırzése és védelme vagy fogva tartott személyek szökésének megakadályozása. (37) A polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 349/B. §-ának (3) bekezdése szerinti elsıfokú döntés: a 217. § (1) bekezdése szerinti döntés. (38) Az önkéntes tartalékos állomány tagja: az a közkatona (rendfokozat nélküli), tisztesi, altiszti, tiszti rendfokozatú katona, aki meghatározott ideig - szerzıdés alapján - önkéntes mőveleti tartalékosként vagy önkéntes védelmi tartalékosként vállalja a katonai szolgálatra rendelkezésre állást és a tényleges katonai szolgálatot. (39) Készenléti jellegő beosztás: azok a külön jogszabályban meghatározott beosztások, ahol a beosztási feladat nem kíván állandó szolgálatteljesítést a szolgálat teljes idıtartama alatt, hanem olyan igénybevétellel jár, amely részben lehetıvé teszi az állomány tagjának pihentetését. (40) Mőveleti terület: a Hvt. 80. § l) pontjában meghatározott terület. (41) Harctéri egészségügyi katona: az állomány azon tagja, aki egészségügyi szakképesítéssel rendelkezik, és az ehhez szükséges, az egészségügyrıl szóló törvény szerinti egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzésen eredményesen részt vett. (42) Harctéri mentıkatona: az állomány azon tagja, aki egészségügyi szakképesítéssel nem rendelkezik, azonban a Honvédség, illetve a szövetséges fegyveres erık által szervezett egészségügyi szakkiképzésen eredményesen részt vett, és ennek eredményeképpen e törvényben meghatározottak szerint a katonai tevékenységek során bekövetkezett különbözı sérülések, betegségek felismerésére, elsısegélynyújtásra, harctéri sebesült-ellátásra, valamint életmentı feladatok végrehajtására alkalmas. (43) Nagy értékő képzés: az olyan képzés, amely esetén a tanulmányi támogatás pénzben kiszámított havi összege meghaladja a köztisztviselıi illetményalap tízszeresét. A szolgálati viszony jellege 3. § (1) A szolgálati viszony az állam és az állomány tagja között létrejött sajátos közszolgálati jogviszony, amelyben mindkét felet a szolgálati körülményeknek megfelelı, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik, és jogosultságok illetik meg. (2) Az állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit - a Honvédség rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében - önkéntes vállalás alapján, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti. (3) Egyenruha és rendfokozatok 4. § (1) Az állomány tagja szolgálati beosztásához és feladatainak végrehajtásához az elıírásoknak megfelelı - a Honvédségnél rendszeresített - rendfokozati jelzéssel ellátott egyenruhával rendelkezik. Az egyenruhát az elıírásoknak megfelelı módon kell viselni. (2) A rendfokozat kifejezi az ahhoz kapcsolódó beosztási szintet, az állománycsoportba tartozást, a függelmi viszonyt, ami meghatározott jogokkal és kötelezettségekkel jár együtt. A rendfokozati jelzést az egyenruhán kell viselni. (3) Az állomány tagját az elsı, az elsı altiszti, tiszti és tábornoki rendfokozatba kinevezik, a többi rendfokozatba elıléptetik. (4) Az állomány tagja rendfokozatát neve feltüntetése után használja. A név és a rendfokozat között a Honvédségre és a képzettségére utaló jelzı használható szóban és írásban. II. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONYRA VONATKOZÓ ALAPELVEK
-4-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról A rendeltetésszerő joggyakorlás és kötelezettségteljesítés 5. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket a rendeltetésüknek megfelelıen kell gyakorolni, illetve teljesíteni. (2) A jog gyakorlása különösen akkor nem rendeltetésszerő, ha az mások zaklatására, jogos érdekének csorbítására, érdekérvényesítési lehetıségének korlátozására, lehetséges véleménynyilvánításának elfojtására irányul, vagy erre vezet. (3) A kötelezettség teljesítése különösen akkor nem rendeltetésszerő, ha az indokolatlan érdek- vagy jogsérelmet okoz. (4) A rendeltetésellenes joggyakorlás és kötelezettségteljesítés hátrányos következményeit orvosolni kell. Az egyenlı bánásmód követelménye 6. § A szolgálati viszonnyal kapcsolatban az egyenlı bánásmód követelményét meg kell tartani. Jognyilatkozatok 7. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jognyilatkozatokat (megállapodásokat) - jogszabály eltérı rendelkezése hiányában - alaki kötöttség nélkül lehet megtenni. Az állomány tagjának kérésére azonban a nyilatkozatot akkor is írásba kell foglalni, ha az írásbeliség egyébként nem kötelezı. Nem minısül a szolgálati viszonnyal kapcsolatos nyilatkozatnak a szolgálati feladatok végrehajtására vonatkozó parancs vagy intézkedés. (2) Írásbeliséghez kötött a szolgálati viszony létesítésére, szünetelésére, módosítására és megszüntetésére, az állomány tagjának kinevezésére, alacsonyabb beosztásba helyezésére, elıléptetésére, elismerésére, illetménybesorolására, 109/B. § (2) bekezdése szerinti illetmény-megállapítására, beiskolázására, áthelyezésére, vezénylésére, megbízására, helyettesítésére, valamint alkalmasságára vonatkozó nyilatkozat, a teljesítményértékelés, a minısítés, a vezetıi értékelés, a fegyelmi, a kártérítési határozat, továbbá a külön törvény szerinti vagyonnyilatkozatról, valamint a nemzetbiztonsági ellenırzéshez való hozzájárulásról és az ellenırzés eredményérıl készült irat. (3) Az írásbeli nyilatkozatot közölni kell az állomány tagjával. A nyilatkozat akkor tekinthetı közöltnek, ha azt az állomány tagjának vagy az átvételre jogosult személynek kézbesítették, illetve külön jogszabályban meghatározott esetekben és formában az állomány tagjával ismertették. A közlés akkor is hatályos, ha az átvételt az érdekelt megtagadta, vagy azt szándékosan megakadályozta. Errıl jegyzıkönyvet kell felvenni. (4) Az alaki kötöttség megsértésével tett nyilatkozat érvénytelen. A Honvédség írásbeli intézkedését köteles megindokolni, ha az ellen az állomány tagja jogorvoslatot kezdeményezhet. Az írásbeli intézkedésben a jogorvoslat módjára és határidejére utalni kell. 7/A. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a hatáskörébe tartozó döntéseket - a teljesítményértékelés, a minısítés, a vezetıi értékelés, a méltatlansági határozat, a 222. § szerint fellebbezéssel megtámadható határozatok kivételével - döntési lap formájában is meghozhatja. A döntési lap a munkáltatói jogkör gyakorlójának döntéseit összesíti. A döntési lapon történı munkáltatói jogkörgyakorlás rendjét miniszteri rendelet határozza meg. (2) A döntési lapon meghozott munkáltatói döntést a miniszteri rendeletben meghatározott személyügyi szerv foglalja határozatba, és azt a személyügyi szerv vezetıje kiadmányozza. Az így elkészített határozatot a 7. § (4) bekezdésnek megfelelıen indokolni kell, és azt a 7. § (3) bekezdésének megfelelıen az állomány tagjával közölni kell. A határozattal szemben az állomány tagja e törvény rendelkezéseinek megfelelıen szolgálati panaszt terjeszthet elı, illetve bírósághoz fordulhat. (3) A (2) bekezdés szerinti határozat közlésétıl számított 8 napon belül az állomány tagja írásban kérheti a személyügyi szervtıl a döntési lap rá vonatkozó részének (a továbbiakban: kivonat) közlését. A személyügyi szerv a kivonatot a kérelem beérkezésétıl számított 8 napon belül közli az állomány tagjával.
-5-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) A munkáltatói jogkör gyakorlójának döntési lapon rögzített döntése nélkül e § alapján a személyügyi szerv határozatot nem hozhat. Döntési lapon hozott munkáltatói döntéstıl eltérı határozat érvénytelenségére a 8-11. § rendelkezéseit kell alkalmazni. A jognyilatkozat megtámadhatósága, semmissége 8. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos jognyilatkozat megtámadható, ha a) a szolgálati viszonynak a 40. § (1) bekezdésében meghatározott valamelyik alanya (a továbbiakban a 8-11. § alkalmazásában: fél) a jognyilatkozat megtételekor lényeges tényben vagy körülményben tévedett, feltéve, hogy tévedését a másik fél okozta vagy azt felismerhette; b) mindkét fél a lényeges tény vagy körülmény tekintetében kölcsönösen téves feltevésben volt; c) a nyilatkozat megtételére a felet jogellenes fenyegetéssel vették rá. (2) A nyilatkozatot az támadhatja meg, akit megtévesztettek, a nyilatkozat megtételére fenyegetéssel vettek rá, illetve az, aki téves feltevésben volt. (3) A megtámadás határideje 30 nap, amely a tévedés vagy megtévesztés felismerésétıl, illetve jogellenes fenyegetés esetén a kényszerhelyzet megszőnésétıl kezdıdik. A megtámadási határidıre az elévülés szabályai irányadók azzal, hogy 6 hónap elteltével a megtámadás joga nem gyakorolható. (4) A megtámadást a (3) bekezdésben meghatározott határidın belül írásban kell közölni a másik féllel. Az eljárásra a szolgálati jogvitára vonatkozó szabályok az irányadók. 9. § (1) Semmis az a jognyilatkozat vagy annak az a része, amely a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályba vagy egyébként jogszabályba ütközik. (2) A semmisséget hivatalból kell figyelembe venni. 10. § (1) Érvénytelen a semmis és a sikeresen megtámadott jognyilatkozat. (2) Ha a jognyilatkozat valamely része érvénytelen, helyette a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályt kell alkalmazni, kivéve, ha a felek az érvénytelen rész nélkül nem állapodtak volna meg. 11. § (1) Az érvénytelen jognyilatkozat alapján jóhiszemően szerzett és gyakorolt jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. (2) Az érvénytelen jognyilatkozat alapján létrejött szolgálati viszonyt a Honvédség köteles azonnali hatállyal megszüntetni. (3) A Honvédség hibájából eredı érvénytelenség esetén az állomány tagjának a fel nem róható magatartása szerinti felmentés szabályait, illetve jogkövetkezményeit kell megfelelıen alkalmazni. (4) Ha a feleknek a jognyilatkozat érvénytelenségébıl kára származott, annak megtérítésére a kártérítési felelısség szabályait kell megfelelıen alkalmazni. A szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény elévülése 12. § (1) A szolgálati viszonnyal kapcsolatos igény - ha e törvény eltérıen nem rendelkezik - 3 év alatt évül el. A bőncselekménnyel okozott kárért fennálló felelısség 5 év alatt, ha pedig a büntethetıség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelı idı alatt évül el. (2) Az igény elévülése az igény érvényesítésének esedékessé válásától kezdıdik. Az igény elévülését hivatalból kell figyelembe venni. Az elévülés utáni teljesítést elévülés címén nem lehet visszakövetelni. (3) Ha a jogosult az igényét menthetı okból nem tudta érvényesíteni, az akadály megszőnésétıl számított 6 hónapon belül ezt akkor is megteheti, ha az elévülési idı már eltelt, vagy abból 6 hónapnál kevesebb van hátra. (4) Az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás, az igény bírósági érvényesítése, megegyezéssel történı módosítása, az egyezségkötés, valamint a kötelezett elismerése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetıleg az elévülés megszakítását elıidézı eljárás jogerıs befejezése után az elévülési idı újra kezdıdik. Ha az elévülést megszakító eljárás során végrehajtható határozatot hoztak, az elévülést csak a végrehajtási cselekmények szakítják meg. A határidık számítása
-6-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 13. § (1) Napon - ha szolgálati viszonyra vonatkozó szabály eltérıen nem rendelkezik - naptári napot kell érteni. (2) A napokban megállapított határidıbe nem számít be az a nap, amelyen a határidı megkezdésére okot adó intézkedés történt. (3) A hetekben megállapított határidı azon a napon jár le, amely elnevezésénél fogva a kezdınapnak megfelel. Hónapokban vagy években megállapított határidı (idıtartam) lejártának napja az a nap, amely számánál fogva a kezdınapnak megfelel; ha ez a nap a lejárat hónapjában hiányzik, a hónap utolsó napja. (4) Ha valamely nyilatkozat megtételére elıírt határidı utolsó napja heti pihenınap vagy munkaszüneti nap, a határidı a következı munkanapon jár le. III. Fejezet AZ ALAPVETİ JOGOK GYAKORLÁSÁNAK SZABÁLYAI Általános rendelkezés 14. § (1) Az állomány tagja alapvetı jogainak a szolgálati viszonnyal kapcsolatos korlátozása nem okozhat az elérni kívánt törvényes érdekkel nyilvánvalóan aránytalan hátrányt. (2) Több lehetséges és alkalmas korlátozás közül azt kell választani, amely az eredmény biztosítása mellett a korlátozással érintettre a legkisebb sérelemmel jár. (3) Az állomány tagja a szolgálati elöljárótól a) a Hvt. 36. § (1) bekezdés a), b) és f) pontjában meghatározott feladatok végrehajtására kapott parancsot önfeláldozásig terjedı bátorsággal köteles végrehajtani; b) a Hvt. 36. § (1) bekezdés c)-e) és g) pontjában és a (2) bekezdés a) pontjában, valamint a Hvt. 56. § (3) bekezdésében meghatározott feladatok végrehajtására kapott parancsot akkor is köteles teljesíteni, ha az az életét vagy testi épségét közvetlenül vagy súlyosan veszélyezteti. A személyes szabadság korlátozása 15. § (1) Az állomány tagja a feljebbvaló vagy a katonai rendész felszólítására személyazonosságát - a külön jogszabály szerint - igazolni köteles. (2) A feljebbvaló az állomány tagját a személyazonossága igazolására azokban az esetekben szólíthatja fel, amely esetekben parancsadásra jogosult. (3) Az állomány tagja szolgálati viszonyát szolgálati igazolványával igazolja. 16. § (1) Az állomány tagjának személyi szabadságát a katonai rendész is korlátozhatja. Ennek keretében az állomány tagját - az erre vonatkozó külön jogszabály szerint - igazoltathatja és elıállíthatja, ha a) bőncselekmény, szabálysértés vagy súlyos fegyelemsértés elkövetésével gyanúsítható, vagy ha ilyen cselekmény elkövetése közben tetten érték; b) jogosulatlanul visel fegyvert vagy rendfokozatot, magát jogosulatlanul hatósági személynek adja ki; c) a katonai rendész jogszerő parancsát ismételt felszólításra sem hajtja végre, az intézkedésével szembeszegül, ıt megfenyegeti, bántalmazza, vagy az utóbbit megkísérli. (2) A katonai rendész az állomány tagját a legközelebbi katonai szervezet egységügyeleteséhez állítja elı. Az elıállítás és az ideiglenes ırzés legfeljebb az intézkedés megkezdésétıl számított 6 órán át tarthat. (3) A külföldi szolgálatot teljesítı állomány tagjával szemben külföldi katonai rendész (rendır) vagy hasonló jogállású személy is eljárhat. (4) Ha az állomány tagja megkísérli, hogy az elıállítás helyét önkényesen elhagyja, illetıleg a katonai rendész jogos intézkedése során ellenszegül, vele szemben arányosan szükséges kényszerítı eszköz alkalmazható. 17. § (1) Ha a szolgálati rend és a fegyelem fenntartása érdekében elkerülhetetlenül szükséges, a szolgálati elöljáró, a helyırség-, illetve az egységügyeletes az állomány tagját bőncselekmény elkövetése
-7-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról esetén elkülönített helyiségben, felügyelet alatt tarthatja. Ez a személyi szabadságkorlátozás legfeljebb 6 órán át tarthat. (2) A különleges mőveleti kiképzések, illetve gyakorlatok alkalmával az állomány tagjának személyi szabadsága, az érintettek elızetes írásbeli beleegyezésével a kiképzés céljainak elérése érdekében, az alkotmányos jogok tiszteletben tartásával a szükséges mértékben, és ideig, de legfeljebb 96 óráig korlátozható. A szabad mozgás és a tartózkodási hely szabad megválasztása 18. § (1) Az állomány tagjának szolgálati helyét a Honvédség feladataiból fakadó szakmai igényeknek megfelelıen, az állomány tagja méltányos érdekeinek figyelembevételével kell meghatározni. (2) Az állomány tagja e törvényben meghatározott esetekben és feltételek szerint a szolgálati helyérıl áthelyezhetı, illetve más szolgálati helyre vezényelhetı. (3) Az állomány tagja tartózkodási helyét a szolgálati helye szerinti településen vagy annak vonzáskörzetében választhatja meg. (4) Az állomány tagja a szolgálati helye szerinti településen - valamint annak vonzáskörzetén - kívül csak az állományilletékes parancsnok engedélyével lakhat. (5) Mőveleti területen a kiküldött köteles betartani a személyi állomány személyes biztonságának megóvása érdekében a magyar és a külföldi szolgálati elöljáró által hozott, a szolgálati hely elhagyásának módjára és feltételeire vonatkozó korlátozó rendszabályokat. 19. § (1) Az állomány tagja a szolgálati, szolgálatteljesítési helyét a szervezeti egység munkarendjében megállapított esetekben és módon hagyhatja el, és ennek megfelelıen köteles bejelenteni a szolgálatteljesítési idın kívüli elérhetıségét. (2) Az állomány tagja köteles a külföldre utazását a szolgálati elöljárónak (vezetınek) bejelenteni. (3) Az állomány nemzetközi feladat végrehajtására felajánlott alegységhez tartozó tagja a feladatteljesítést engedélyezı közjogi döntést követıen a szolgálati helye szerinti települést, illetve amennyiben az nem esik egybe lakóhelyével - a lakóhelye szerinti települést csak az állományilletékes parancsnok engedélyével hagyhatja el, illetve utazhat külföldre. 20. § (1) Az állomány tagja a tartózkodási helyérıl - különösen indokolt esetben szabadsága ideje alatt is - a szolgálati, szolgálatteljesítési helyére visszarendelhetı. (2) A visszarendelésre az állományilletékes parancsnok (vezetı) jogosult. Az állományilletékes parancsnokot (vezetıt) az elöljáró parancsnok rendeli vissza. Nem rendelhetı vissza az állomány tagja, ha a visszarendelés számára a szolgálati feladat végrehajtásával arányban nem álló jog- vagy érdeksérelmet okozna. A visszarendelés folytán felmerült költséget az állomány tagja részére meg kell téríteni. (3) A nemzetközi feladat végrehajtására felajánlott alegység állományának tagja visszarendeléséhez a szolgálati elöljáró döntése is elégséges a feladatteljesítést engedélyezı közjogi döntést követıen. A véleménynyilvánítás szabadsága 21. § (1) (2) A szerzıdéses állomány tagjának párttagságát szolgálatteljesítése alatt fel kell függesztenie. Párt nevében vagy érdekében - szolgálati viszonyának szüneteltetése idején - csak az országgyőlési, az európai parlamenti, valamint a helyi önkormányzati képviselık és polgármesterek, illetve nemzetiségi önkormányzati képviselı választáson jelöltként való részvétele során vállalhat közszereplést. (3) Az állomány tagja a részére kiadott parancsot, intézkedést nem bírálhatja, azokról a jog- és érdekérvényesítı tevékenysége körén kívül véleményt nem mondhat, a szolgálati rendet és a fegyelmet sértı nyilatkozatot nem tehet, a sajtónyilvánosság igénybevételével hivatalos eljárásban magánvéleményt nem nyilváníthat. (4) A szolgálati rendet és a fegyelmet veszélyeztetı sajtóterméket az állomány tagja nem állíthat elı, és nem terjeszthet, ilyen tartalmú plakátot, hirdetményt vagy emblémát nem függeszthet ki.
-8-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (5) Az állomány tagjai érdek-képviseleti szerveinek a tevékenységi körébe esı hirdetményei a helyben szokásos módon nyilvánosságra hozhatók. Gyülekezési jog 22. § (1) A szolgálati helyen a gyülekezési jog alapján nyilvános rendezvény csak az állományilletékes parancsnok engedélyével tartható. (2) Nem engedélyezhetı rendezvény a szolgálati helyen, ha az a) politikai célt szolgál; b) a szolgálati feladat, a szolgálati rend és fegyelem ellen irányul, vagy azt bírálja; c) a Honvédség iránti közbizalom megingatására alkalmas; d) a Honvédség feladataival ellentétes célra irányul. 23. § Az állomány tagja a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó győlésen egyenruháját nem viselheti. Egyéb politikai rendezvényen, illetve a gyülekezési jog hatálya alá tartozó nyilvános rendezvényen egyenruháját csak a Honvédséget képviselı személyként, az állományilletékes parancsnok elızetes írásbeli engedélyével viselheti. Egyesülési jog 24. § (1) Az állomány tagjai érdek-képviseleti szerveket az egyesülési jog alapján - e törvényben meghatározott keretek között - hozhatnak létre, illetve csatlakozhatnak azokhoz. (2) Az állomány tagja nem csatlakozhat olyan szervezethez, amelynek tevékenysége a Honvédség feladataival ellentétes. (3) Az állomány tagja köteles a hivatásával össze nem függı egyesülettel fennálló, illetıleg az újonnan létesülı tagsági viszonyát elızetesen az állományilletékes parancsnoknak szóban vagy írásban bejelenteni. Az állományilletékes parancsnok a tagsági viszony fenntartását vagy létesítését írásban megtiltja, ha az a hivatással vagy a szolgálati beosztással nem egyeztethetı össze, illetıleg megtilthatja, ha a szolgálat érdekeit sérti vagy veszélyezteti. (4) Az állomány tagja kamarai tagsághoz kötött tevékenység esetén - a külön törvényben meghatározott feltételek szerint - lehet az illetékes szakmai kamara tagja. 24/A. § A 24. § rendelkezéseit megfelelıen alkalmazni kell az egyesülési jog alapján létrehozott, társadalmi szervezetnek nem minısülı, de szervezett politikai tevékenységet folytató közösséghez, valamint a tömegmozgalomhoz történı csatlakozásra és részvételre is. Lelkiismereti és vallásszabadság 25. § (1) Az állomány tagja a szolgálati helyén a szolgálati kötelezettség teljesítésének sérelme nélkül vehet igénybe lelki gondozást, illetve vehet részt vallási szertartáson. A lelki gondozásra vagy a vallási szertartáson való részvételre azonban nem kötelezhetı. (2) A szolgálati helyen a lelki gondozást, illetve a vallás gyakorlását a Tábori Lelkészi Szolgálat biztosítja. A Tábori Lelkészi Szolgálat a miniszter által vezetett minisztérium közvetlen szerve. (3) A tábori lelkész szolgálatát egyháza törvényei és elıírásai szerint végzi. Tevékenysége során figyelembe veszi a katonai szervezet mőködési rendjét, a parancsnoknak ezzel kapcsolatos parancsait és intézkedéseit. (4) A tábori lelkész a katonai szolgálatának tartalmával össze nem függı feladat ellátásra nem kötelezhetı. Szolgálati elöljárója, illetve szolgálati alárendeltje csak tábori lelkész lehet. (5) A szolgálati helyen történı lelki gondozáshoz és vallásgyakorláshoz szükséges személyi és dologi feltételek biztosításának rendjét külön jogszabály állapítja meg. (6) Mőveleti területen a vallásgyakorlás feltételeirıl a Tábori Lelkészi Szolgálat vezetıivel egyeztetve a Honvéd Vezérkar fınöke gondoskodik.
-9-
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról Az anyanyelv használata 26. § (1) Az állomány tagja anyanyelvét szabadon használhatja. (2) A Honvédség szolgálati és vezényleti nyelve a magyar. (3) A nemzetközi kötelezettségvállalás alapján feladatot ellátó katonai szervezeti egységekben a vezényleti nyelv használatát a Honvéd Vezérkar fınöke a (2) bekezdéstıl eltérıen is megállapíthatja. Választójog 27. § Az állomány tagja haladéktalanul köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni az országgyőlési képviselıi, az európai parlamenti képviselıi, a fıpolgármesteri, polgármesteri, a helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselıi választáson jelöltként történt nyilvántartásba vételét, a jelöltségtıl való visszalépését, a tisztségbe történt megválasztását, illetve annak elmaradását. 28. § (1) Az állomány tagja számára lehetıvé kell tenni, hogy az országgyőlési, az európai parlamenti, a helyi és nemzetiségi önkormányzati választáson, továbbá a népszavazáson a lakóhelyén szavazhasson. (2) Ha az állomány tagja szolgálati érdekbıl a szavazáshoz szükséges ideig nem tartózkodhat a lakóhelyén, errıl ıt a választást megelızıen legalább 15 nappal értesíteni kell. Ez esetben lehetıvé kell tenni számára - ha a választásról szóló törvények másképp nem rendelkeznek -, hogy a szolgálatteljesítés helyén szavazhasson. (3) Külföldi mőveleti területen a választójog gyakorlását a külképviseleti szerv külön törvény rendelkezései szerint biztosítja. A munka és foglalkozás szabad megválasztása 29. § Az állomány tagja a) az iskolai végzettségének (szakképesítésének) megfelelı szolgálati beosztását az elımeneteli rend szerint, a betölthetı szolgálati beosztások keretei között, a szolgálati érdekkel összhangban választhatja meg; b) munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt e törvénynek az összeférhetetlenségrıl szóló 70. §-a figyelembevételével létesíthet és tarthat fenn. A mővelıdéshez való jog, a tudományos és mővészeti élet, a tanulás és a tanítás szabadsága 30. § (1) Az állomány tagja a tudományos kutatás és mővészeti alkotás szabadságához, továbbá a tanulás, valamint a tanítás szabadságához való jogát a szolgálati kötelezettségek teljesítésére vonatkozó szabályok korlátai között gyakorolhatja. (2) Az elımenetelhez szükséges képesítés megszerzése - külön törvények elıírásainak megfelelıen - a katonai, a rendvédelmi és a polgári oktatási intézményekben folyó oktatás, képzés, átképzés és továbbképzés, valamint egyéni képzés keretében történik. IV. Fejezet ÉRDEK-KÉPVISELETI SZERVEK ÉS ÉRDEKVÉDELEM Érdek-képviseleti szervek 31. § (1) Az érdek-képviseleti szervek e törvény keretei között szabadon mőködhetnek és gyakorolhatják jogosítványaikat. Sztrájkot nem szervezhetnek, és tevékenységükkel - ide értve a Honvédség mőködéséhez szükséges közbizalom fenntartásának veszélyeztetését is -, nem akadályozhatják meg a Honvédség jogszerő és rendeltetésszerő mőködését, az állomány tagjának a parancsok és intézkedések végrehajtására vonatkozó kötelezettsége teljesítését.
- 10 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az állomány tagjának joga, hogy törvényben meghatározott feltételek szerint gazdasági és társadalmi érdekeik elımozdítása, védelme érdekében, mindennemő megkülönböztetés nélkül, másokkal együtt érdek-képviseleti szervezetet alakítson, az általa választott szervezetbe - kizárólag az adott szervezet szabályaitól függıen - belépjen, vagy az ilyen jellegő szervezetektıl távol maradjon. (3) Az érdek-képviseleti szervezetek jogosultak szövetségeket létesíteni, ilyenekhez csatlakozni, ideértve a nemzetközi szövetségeket is. A szakszervezet 32. § (1) Az állomány tagja jogosult a Honvédségnél szakszervezet létrehozására. A szakszervezet a Honvédségnél szerveket mőködtethet, ezek mőködésébe tagjait bevonhatja. (2) A Honvédség és a szakszervezet köteles egymást írásban tájékoztatni a képviseletére jogosult, valamint a tisztségviselı személyérıl. 33. § (1) E Fejezet alkalmazásában a) tájékoztatás: a szolgálati viszonnyal összefüggı információ átadása, ennek megismerését, megvizsgálását és az ezzel kapcsolatos vélemény kialakítását és képviseletét lehetıvé tévı módon, b) konzultáció: a Honvédség és a szakszervezet közötti véleménycsere, párbeszéd. (2) A konzultációt a megállapodás érdekében, a kezdeményezésben megjelölt célnak megfelelıen oly módon kell lefolytatni, hogy biztosított legyen a) a felek megfelelı képviselete, b) a közvetlen, személyes egyeztetés, és c) az érdemi tárgyalás. (3) A Honvédség nem köteles tájékoztatást adni vagy konzultációt folytatni, ha ez olyan tény, információ, megoldás vagy adat nyilvánosságra kerülésével járhat, amely honvédelmi érdekeket, a Honvédség jogos érdekeit vagy mőködését veszélyeztetné. (4) A szakszervezet nevében vagy érdekében eljáró személy a tevékenysége során tudomására jutott, közérdekő adatnak nem minısülı tényt, információkat, megoldást vagy adatot a személyhez főzıdı jogok megsértése, valamint a honvédelmi és nemzetbiztonsági érdek veszélyeztetése nélkül hozhatja nyilvánosságra. (5) Az e törvényben a szakszervezet számára biztosított jogok a Honvédségnél képviselettel rendelkezı szakszervezetet illetik meg. 34. § (1) A Honvédség nem követelheti meg, hogy az állomány tagja szakszervezethez való tartozásáról nyilatkozzék. (2) A szolgálati viszony létesítését, vagy fenntartását nem lehet attól függıvé tenni, hogy a jelentkezı vagy az állomány tagja valamely szakszervezetnek tagja-e, vagy megszünteti-e korábbi szakszervezeti tagságát, vagy vállalja-e a Honvédség által megjelölt szakszervezetbe történı belépést. Szakszervezethez való tartozása vagy szakszervezeti tevékenysége miatt tilos az állomány tagjának szolgálati viszonyát megszüntetni vagy vele szemben bármilyen megkülönböztetést alkalmazni. (3) Nem lehet jogosultságot vagy juttatást valamely szakszervezethez való tartozástól vagy az attól való távolmaradástól függıvé tenni. (4) A Honvédség szakszervezeti tagdíj levonásáért és a szakszervezet részére történı átutalásáért ellenértéket nem követelhet. Szakszervezeti érdekegyeztetés 35. § (1) A Honvédségnél a szolgálati viszonnyal összefüggı érdekegyeztetésben a Honvédség kijelölt képviselıje és a szakszervezet választott tisztségviselıje vesz részt. A konzultáció során a vitás kérdések egyeztetésébe szakértık is bevonhatók. (2) A miniszter köteles kikérni az állomány tagjainak legalább 10 százalékát képviselı szakszervezet véleményét az állomány tagjainak szolgálatteljesítésére, szolgálatteljesítési és pihenıidejére, jutalmazására, valamint juttatásaira vonatkozó, a hatáskörébe utalt szabályozásról.
- 11 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) A (2) bekezdésen túl az állomány tagjainak legalább 10 százalékát képviselı szakszervezet jogosult az állomány tagjainak legalább 10 százalékát érintı munkáltatói intézkedéssel vagy annak tervezetével kapcsolatos véleményét a Honvédséggel közölni, ezzel összefüggésben konzultációt kezdeményezni. (4) Az állomány tagjainak legalább 10 százalékát képviselı szakszervezet tájékoztatást kérhet a Honvédségtıl az állomány tagjainak szolgálati viszonyával összefüggı gazdasági és szociális érdekeivel kapcsolatban, így különösen a szolgálati viszonyra vonatkozó jogszabályok végrehajtásáról, és a Honvédséggel kötött megállapodások betartásáról. A tájékoztatást 15 napon belül meg kell adni. (5) A szakszervezet javaslatot tehet a Honvédség részére az állomány tagját érintı intézkedésekre, valamint a szolgálati viszonyt érintı intézkedés egységes értelmezésére. (6) A szakszervezet jogosult az állomány tagjait az érdekegyeztetéssel és a szolgálati viszonnyal összefüggı kérdésekben tájékoztatni. A Honvédség - a szakszervezettel egyeztetve - biztosítja annak lehetıségét, hogy a szakszervezet a tevékenységével kapcsolatos tájékoztatást a Honvédségnél a szolgálati helyen szokásos vagy más megfelelı módon közzétegye. (7) A szakszervezet jogosult tagjait a Honvédséggel szemben anyagi, szociális, valamint élet- és munkakörülményeiket érintı jogaikkal és kötelezettségeikkel kapcsolatban, meghatalmazás alapján gazdasági és szociális érdekeinek védelme céljából bíróság, hatóság és egyéb szervek elıtt képviselni. 36. § (1) A közvetlen felsıbb szakszervezeti szerv egyetértése szükséges a Honvédség állománya legalább 10 százalékának - de a szervezeti egységnél legalább 30 fı - tagságával rendelkezı szakszervezetnél az állomány választott tisztséget betöltı, szakszervezet által megjelölt tagja szolgálati viszonyának a Honvédség által felmentéssel történı megszüntetéséhez kivéve, ha a felmentés az 59. § (2) bekezdése alapján kötelezı. Az 59. § (2) bekezdés szerinti felmentésrıl a közvetlen felsıbb szakszervezeti szervet elızetesen értesíteni kell. E bekezdés alkalmazása során a szakszervezet szervezeti egységenként az állomány legfeljebb egy tagját jogosult megjelölni. A szakszervezet az állomány e bekezdés szerinti védelemre jogosult tagja helyett másikat akkor jelölhet meg, ha a védelemre jogosult szolgálati viszonya vagy tisztsége megszőnt. (2) A szakszervezet az (1) bekezdés szerinti munkáltatói intézkedéssel kapcsolatos álláspontját a Honvédség írásbeli tájékoztatásának átvételétıl számított 8 napon belül írásban közli. Ha a tervezett intézkedéssel a szakszervezet nem ért egyet, a tájékoztatásnak az egyet nem értés indokait tartalmaznia kell. Az indokolás akkor alapos, ha a tervezett intézkedés végrehajtása a szakszervezet érdek-képviseleti tevékenységében történı közremőködés miatti hátrányos megkülönböztetést eredményezne. Ha a szakszervezet véleményét a fenti határidın belül nem közli a Honvédséggel, úgy kell tekinteni, hogy a tervezett intézkedéssel egyetért. (3) A szakszervezet az egyetértés gyakorlására jogosult szervrıl az állomány védelemre jogosult tagja megjelölésével egyidejőleg tájékoztatja a Honvédséget. 37. § (1) Feladata ellátása érdekében az állomány 36. § (1) bekezdése szerint védelemre jelölt tagját - ha a Honvédség és a szakszervezet közötti írásbeli megállapodás kedvezıbb szabályt nem állapít meg - a szolgálati beosztás szerinti havi szolgálatteljesítési ideje 10 százalékának megfelelı szolgálatteljesítési idıkedvezmény illeti meg. A szolgálatteljesítési idıkedvezmény igénybevételét legalább 10 nappal korábban be kell jelenteni. (2) A szolgálatteljesítési idıkedvezmény tartamára távolléti díj jár. A szolgálatteljesítési idı kedvezményt pénzben megváltani nem lehet. (3) A szakszervezet képviseletében eljáró, szolgálati viszonyban nem álló személy, ha a szakszervezetnek a Honvédséggel szolgálati viszonyban álló tagja van, a Honvédség területére - hivatali idıben és a Honvédség elızetesen értesítése mellett - beléphet. A belépés és a Honvédség területén tartózkodás során a szakszervezet képviseletében eljáró köteles betartani a Honvédség mőködési rendjére vonatkozó szabályokat. Az érdekegyeztetés fórumai 38. § (1) A szolgálati viszonyt érintı ágazati jelentıségő kérdésekben a miniszter az ágazati érdekvédelmi tanáccsal egyeztet. A miniszter az ágazati érdekvédelmi tanácsban - a (2) bekezdésben
- 12 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról meghatározott - érdek-képviseleti szervek képviselıivel egyeztet. Az ágazati érdekvédelmi tanácsot félévente egy alkalommal kell összehívni. (2) Az ágazati érdekvédelmi tanács szervezetének és mőködésének szabályait, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint a szociális partnereket megilletı jogosítványokat e törvény keretei között a miniszter és az érdekegyeztetésben részt vevı felek közötti megállapodás tartalmazza. Az ágazati érdekvédelmi tanács titkársági feladatait a miniszter által vezetett minisztérium látja el. (3) Az ágazati érdekvédelmi tanács véleménynyilvánításra, tájékoztatás-kérésre és javaslattételre jogosult az állomány tagjainak élet- és munkakörülményeivel, foglalkoztatási feltételeivel kapcsolatban. 39. § (1) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztetı Tanácsban (a továbbiakban: OKÉT) a Kormány az alapszabályban meghatározott - országos szakszervezeti szövetségek és országos önkormányzati érdekképviseleti szervezetek képviselıivel egyeztet. (2) Az OKÉT az alapszabályában maga határozza meg a szervezetét, a mőködésének rendjét, az egyeztetés célját és tárgyköreit, valamint a szociális partnereket megilletı jogosítványokat. (3) Az OKÉT mőködésének feltételeit a Kormány a foglalkoztatáspolitikáért felelıs miniszter útján biztosítja. V. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONY LÉTESÍTÉSE A szolgálati viszony alanyai 40. § (1) A szolgálati viszony alanya az állam képviseletében a Honvédség, illetve az állomány tagja. (2) Az állomány tagjával kapcsolatos kiemelt miniszteri munkáltatói jogköröket e törvény 3. számú melléklete tartalmazza. (3) A tiszti és az altiszti állomány szolgálati viszonyának létesítése és megszüntetése, az elsı tiszti és altiszti rendfokozatba történı kinevezés, a rendelkezési állományba helyezés munkáltatói jogköreit a Honvéd Vezérkar fınöke gyakorolja. (4) A (3) bekezdésben foglalt jogkörök, valamint a további munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjét miniszteri rendelet tartalmazza azzal, hogy a jogkörök rendfokozat szerint differenciáltan is meghatározhatók. (5) A (3) bekezdést nem kell alkalmazni az önkéntes tartalékos állomány tagja esetén. A szolgálati viszony létesítésének feltételei 41. § (1) A szolgálati viszony önkéntes jelentkezés alapján azzal a 18. életévét betöltött, cselekvıképes, állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezı, a rendfokozati állománycsoporthoz meghatározott iskolai végzettségő és szakképesítéső, magyar állampolgársággal rendelkezı személlyel létesíthetı, aki a szolgálatra egészségi, pszichikai és fizikai szempontból alkalmas, hozzájárul személyes adatainak a szolgálati viszony megszőnését követı kezeléséhez és elfogadja egyes alkotmányos jogainak e törvény szerinti korlátozását. (2) Nem létesíthetı szolgálati viszony azzal, a) aki büntetett elıélető, b) aki büntetlen elıélető, de bőncselekmény elkövetése miatt jogerısen egy évet meghaladó tartamú, végrehajtandó szabadságvesztésre ítélték, az elítéléshez főzıdı hátrányos jogkövetkezmények alóli mentesülésétıl számított három évig, c) akivel szemben a bíróság lefokozás, szolgálati viszony megszüntetése büntetést szabott ki, d) aki próbára bocsátás intézkedés vagy vádemelés elhalasztása hatálya alatt áll, e) aki a betöltendı munkakör ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás hatálya alatt áll,
- 13 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról f) akinek lefokozására, szolgálati viszonyának megszüntetésére fegyelmi fenyítésként került sor, vagy szolgálati viszonya méltatlanság vagy a 247. § (6) bekezdés a) pontja alapján szőnt meg. (3) Szerzıdéses szolgálati viszony az (1) és (2) bekezdésben meghatározott feltételek fennállása mellett is csak olyan személlyel létesíthetı, aki tiszti és altiszti beosztás esetén legalább 5 év, tisztesi beosztás esetén legalább 3 év idıtartamra vállalja a szolgálatot. Nemzetközi kötelezettség teljesítésébıl, együttmőködésbıl eredı feladat végrehajtására önkéntes jelentkezés alapján ennél rövidebb, illetve a nem katonai oktatási intézményben honvédségi ösztöndíjasként végzettek esetében az ösztöndíj folyósításának idıtartamával megegyezı idıtartamra is köthetı szerzıdés. A szerzıdéses szolgálat idıtartama közös megegyezés alapján - a 43. § (2) bekezdésében foglalt korlátozások figyelembevételével - alkalmanként legfeljebb öt év idıtartammal meghosszabbítható. (4) A szolgálati viszony létesítéséhez szükséges, az (1) bekezdésben meghatározott adatokat és tényeket a jelentkezınek igazolnia kell. (5) A szolgálati viszony létesítéséhez szükséges a külön jogszabályban meghatározott nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelés ellenırzése, ha a jogviszony létesítésekor, a tervezett beosztásba helyezésnek az feltétele. (6) A Honvédség az (1) bekezdésben meghatározott adatokat és tényeket, illetve az (5) bekezdésben elıírt feltételeknek való megfelelést a szolgálati viszony fennállása alatt is ellenırizheti. (7) A szolgálati viszony az állománycsoport szerinti legalacsonyabb beosztástól eltérı beosztásba - a (8) bekezdésben foglalt kivételtıl eltekintve - csak rendkívül indokolt esetben létesíthetı. (8) Speciális beosztás betöltésére a (7) bekezdéstıl eltérıen is létesíthetı szolgálati viszony. (9) A tábori lelkészi szolgálati viszony létesítéséhez az illetékes egyház, felekezet egyetértése is szükséges. (10) A katonai ügyészekre, a katonai bírákra, az ügyészségi és az igazságügyi alkalmazottakra, az oktatókra, a tábori lelkészi feladatokat ellátókra, valamint a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) állományára a rájuk vonatkozó külön jogszabályokat is alkalmazni kell. (11) E törvény 61/A. §-ában meghatározott esetben a szerzıdéses jogviszony a (3) bekezdésben foglaltaktól eltérı idıtartamra is köthetı. (12) Önkéntes mőveleti tartalékos szolgálati jogviszony - jogszabályban meghatározott feltételekkel, határozott idıre - azzal a 18. életévét betöltött személlyel létesíthetı, akivel szemben a (2) bekezdésben meghatározott, szolgálati viszony létesítését kizáró ok (a továbbiakban: kizáró ok) nem áll fenn. Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony létesítése, és fennállása tekintetében a 41/A. §-t és a 41/B. §-t megfelelıen alkalmazni kell. Ha az önkéntes tartalékos szolgálati viszony létesítésére a hivatásos vagy szerzıdéses szolgálati viszony megszőnésével egyidejőleg kerül sor, az önkéntes tartalékos szolgálatot vállaló személy egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatától el kell tekinteni, feltéve, hogy a hivatásos vagy a szerzıdéses szolgálati viszony nem az állomány tagjának egészségi, vagy pszichikai állapota miatt került megszüntetésre. (12a) Nem létesíthetı önkéntes tartalékos jogviszony azzal a személlyel, aki a rendelkezésre állás idıszakában munkaköre alapján meghagyásban részesül. Az önkéntes tartalékos a rendelkezésre állás idıszakában betöltött munkakörérıl a szerzıdéskötéskor nyilatkozik, az abban bekövetkezett változást annak bekövetkezésétıl számított 30 napon belül bejelenti. (13) Az önkéntes tartalékos szolgálatot vállaló személy szerzıdése megkötésekor - az 1. § (3) bekezdés szerinti idıszakok kivételével - írásbeli nyilatkozatával kizárhatja a külföldi szolgálatteljesítést. Az önkéntes tartalékos állomány tagja e nyilatkozatát indokolás nélkül írásban visszavonhatja. A nyilatkozatot, illetve visszavonását az önkéntes tartalékos személyi anyaggyőjtıjéhez kell csatolni. (14) Önkéntes védelmi tartalékos szolgálati jogviszony - miniszteri rendeletben meghatározott alkalmassági feltételekkel - a 18. életévét betöltött személlyel és határozatlan idıre létesíthetı. (15) Ha az önkéntes védelmi tartalékos hivatásos-, szerzıdéses vagy önkéntes mőveleti tartalékos jogviszonyt létesít, védelmi tartalékos szerzıdése megszőnik. 41/A. § (1) Azt a tényt, hogy a 41. § (2) bekezdés a)-e) pontjában meghatározott, a szolgálati viszony létesítését kizáró ok vele szemben nem áll fenn,
- 14 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról a) a szolgálati viszony létesítését megelızıen, az állomány tagjaként szolgálati viszonyt létesíteni szándékozó személy, b) az állomány tagja - a szolgálati viszony fennállása alatt - a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró írásbeli felhívására, a felhívástól számított tizenöt munkanapon belül, ha e határidın belül az állomány tagján kívül álló ok miatt nem lehetséges, az ok megszőnését követıen haladéktalanul hatósági bizonyítvánnyal igazolja. 41/B. § (1) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a szolgálati viszony fennállása alatt írásban, a mulasztás jogkövetkezményeinek ismertetésével felhívhatja az állomány tagját annak igazolására, hogy az állomány tagjával szemben nem áll fenn kizáró ok. (2) Ha az (1) bekezdésben meghatározott felhívásra az állomány tagja igazolja, hogy vele szemben kizáró ok nem áll fenn, a Honvédség az igazolás céljából a bőnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárásért megfizetett igazgatási szolgáltatási díjat az állomány tagja részére megtéríti. (3) A Honvédség a kizáró ok fennállásának megállapítása céljából kezeli a) az állomány tagjaként szolgálati viszonyt létesíteni szándékozó személy, b) az állomány tagja azon személyes adatait, amelyeket a kizáró ok fennállásának megállapítása céljából a bőnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány tartalmaz. (4) A (3) bekezdésben meghatározott személyes adatokat a Honvédség a szolgálati viszony létesítésérıl meghozott döntés idıpontjáig vagy - szolgálati viszony létesítése és fennállása esetén - a szolgálati viszony megszőnéséig kezeli. Az állomány utánpótlása 42. § (1) A hivatásos állomány utánpótlását - a 41. §-ban elıírt feltételek megléte esetén - a katonai, rendvédelmi és polgári oktatási intézményekben végzettek (szakképesítést szerzettek), valamint a szerzıdéses állományból való hivatásos állományba vétellel kell biztosítani. (2) Hivatásos állományba vételre - e törvényben és más jogszabályban elıírt feltételek megléte esetén kizárólag fıtörzsırmesteri vagy annál magasabb rendfokozatban kerülhet sor. Jogszabály a katonai oktatási intézményben végzettek (szakképesítést szerzettek) esetében a hivatásos állományba vételt - a képzés jellegére tekintettel - alacsonyabb rendfokozattal is választhatóvá teheti. (3) Az állomány utánpótlása érdekében a Honvédség toborzó rendszert mőködtet. A szolgálati viszony létesítése 43. § (1) A szolgálati viszony az állományba való felvétellel és annak elfogadásával határozott vagy határozatlan idıre létesül. Az állományba kinevezett személy esküt tesz. A legénységi állomány tagja a Hvt. szerinti honvéd-esküt, az állomány elsı tiszti vagy altiszti rendfokozatba kinevezett, valamint a Honvéd Koronaırség tagja az 1. számú melléklet szerinti esküt tesz. (2) A szerzıdéses szolgálati idı nem lépheti túl az 55. §-ban meghatározott felsı korhatárt. (3) Az állományba való felvétellel egyidejőleg az állomány tagját befejezett tanulmányainak megfelelıen hadnaggyá vagy ırmesterré kell kinevezni. (4) A szolgálati viszony létesítésérıl állományba vételi okmány (szerzıdés) készül, amelynek tartalmaznia kell a szolgálati viszony kezdetét, jellegét, a próbaidı tartamát, a rendfokozatot, az eskü letételének idıpontját és szerzıdéses szolgálati viszony esetén a szolgálati viszony idıtartamát. A szolgálati beosztásba történı kinevezésrıl kinevezési okmány készül, amelynek tartalmaznia kell az állomány tagjának szolgálati beosztását és helyét, a besorolási osztályon belüli besorolási kategóriáját, a beosztáshoz szükséges iskolai végzettség (szakképesítés), nyelvismeret szintjének megszerzését. Az állományba vételi okmány (szerzıdés) és a kinevezési okmány egy példányát az állomány tagjának át kell adni.
- 15 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (5) Az állományba vételi, illetve a kinevezési okmány átadásával egyidejőleg a Honvédség az állomány tagját tájékoztatja a) a szolgálatteljesítés rendjérıl, b) az illetménybesorolásról, c) az illetményfizetés módjáról, d) a szolgálatba lépés napjáról, e) a szabadság mértékének számítási módjáról és kiadásának, illetve f) a felmentési és lemondási idı megállapításának szabályairól, g) az egyéb juttatásokról és azok mértékérıl. (6) A Honvédség az (5) bekezdésben elıírt tájékoztatást, legkésıbb az okmányok átadásától számított 30 napon belül írásban is köteles az állomány tagja részére átadni. (7) Az állományba felvett személy részére - a katonai alapképzésben részesültek kivételével - a szolgálat jellegének megfelelı általános katonai, illetve a beosztásához szükséges tanfolyam, szakiskola, szaktanfolyam (a továbbiakban együtt: tanfolyam) elvégzését és vizsga letételét kell elıírni. Az állományilletékes parancsnoknak biztosítania kell, hogy a tanfolyami kötelezettség teljesítését az állomány tagja egy éven belül megkezdhesse. Ha az állomány tagja a tanfolyamot önhibájából nem kezdte meg, a meghatározott idın belül nem fejezte be, vagy eredményes vizsgát nem tett, a szolgálati viszonya megszőnik. (8) A más közszolgálati jogviszonyból áthelyezett személy állományba való felvételekor is e § rendelkezéseit kell alkalmazni. 44. § (1) A polgári oktatási intézményi végzettséggel felvett személy rendfokozatát beosztásának, végzettségének és képzettségének, az adott beosztáshoz kötıdı szakmai gyakorlatának, valamint a várakozási idık figyelembevételével kell megállapítani. (2) A kezdı rendfokozat tiszt esetén legfeljebb százados, altiszt esetén legfeljebb fıtörzsırmester lehet. Ettıl a miniszter a Honvéd Vezérkar fınökének javaslatára eltérhet, ha a magasabb rendfokozattal történı állományba vételhez szolgálati érdek főzıdik. Próbaidı 45. § (1) Az állományba felvett személlyel - a katonai és rendvédelmi oktatásban végzettek, valamint a szerzıdéses állományból hivatásos állományba átvett vagy folyamatosan szerzıdést hosszabbító katonák kivételével - a szolgálati viszony létesítésekor legalább 3, de legfeljebb 6 hónapig terjedı próbaidıt kell kikötni. A fizikai alkalmassági követelményeket legkésıbb a próbaidı leteltéig kell teljesíteni. (2) Az állomány tagját a próbaidı alatt alapkiképzésben, valamint a Honvédség és a beosztása sajátosságainak megfelelı tanfolyami képzésben kell részesíteni. (3) Az állomány tagja a próbaidı alatt a törvény szerinti illetményre, a 126. § (3) bekezdése szerinti lakhatási támogatásra, elhelyezésre, valamint a szolgálat teljesítéséhez szükséges egyéb ellátásra jogosult. (4) A próbaidı alatt a szolgálati viszonyt bármelyik fél indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti. (5) Ha a szolgálati viszony a próbaidı alatt szőnt meg, az állomány tagja elveszti a próbaidıs rendfokozatát, és köteles a kapott ruházati és egyéb felszerelési tárgyakat visszaadni. (6) (7) Nemzetközi kötelezettség teljesítésébıl, illetve együttmőködésbıl eredı feladat végrehajtására kötött szerzıdés esetén próbaidı nem köthetı ki. A szolgálatteljesítés 46. § (1) Az állomány tagja szolgálatát a külön jogszabályban meghatározott beosztásokban, az e törvény 2. §-ának (10) bekezdésében meghatározott szervezeti egységben, továbbá az Észak-atlanti Szerzıdés Szervezete (a továbbiakban: NATO) parancsnokságain és hivatalainál, valamint az Európai Unió (a továbbiakban: EU) katonai szerveiben és az EU által indított mőveletekben, továbbá a NATO
- 16 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról vagy az EU érdekében feladatokat végrehajtó, Magyarországra települı többnemzeti katonai szervezeteknél Magyarország részére biztosított beosztásokban teljesíti. (2) Az állomány tagja - beleegyezésével - a miniszter és az érintett szerv vezetıjének megállapodása alapján határozott vagy határozatlan idıtartamra történı vezényléssel más szervnél is teljesíthet szolgálatot. A határozott idıre szóló vezénylés a vezényelt beleegyezésével meghosszabbítható. A szerzıdéses állomány tagja esetében ehhez a szerzıdés módosítása is szükséges. (3) Szolgálat az (1) bekezdésben felsoroltakon kívül - vezényléssel - a következı szerveknél is teljesíthetı a) a Köztársasági Elnöki Hivatalnál, b) a szövetséges fegyveres erıknél, valamint az EU katonai és védelmi kérdésekkel foglalkozó szerveiben, valamint az általa indított mőveletekben, c) nemzetközi szervezetekben, d) a KNBSZ-nél, e) f) g) a központi és a helyi közigazgatási szerveknél, h) katonai képzést nem folytató felsıoktatási intézményeknél, i) a tudományos (kutató) és kulturális intézményeknél, j) a honvédelmi vagy egyéb biztonsági érdeket szolgáló gazdálkodó szervezetnél, továbbá a Honvédség tevékenységét elısegítı közhasznú szervezetnél, illetve egyesületnél, k) a bíróságoknál, a bíróságok igazgatási feladatait ellátó szervezeténél, az ügyészi szervezetnél, l) az egészségügyi intézményeknél (a továbbiakban együtt: más szerv). (4) Ha az állomány tagját állami vezetıvé nevezik ki, rendfokozatát nem használhatja és az állami vezetıkre vonatkozó illetményrendszer szerinti illetményre jogosult. Az állomány kinevezett tagjának szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni. Ha állami vezetıi beosztásából felmentik, akkor a 69. § (2) bekezdésben leírtakat kell alkalmazni. (5) A miniszter a szervezeti egységnél rendszeresített szolgálati beosztást kormánytisztviselıi vagy közalkalmazotti (a továbbiakban együtt: nem katonai) munkakörré, a nem katonai munkakört szolgálati beosztássá átminısítheti. Az átminısítés e törvény alkalmazásában átszervezésnek minısül. (6) Katonai bíró és katonai ügyész a (3) bekezdés g) pontja alapján csak az igazságügyért felelıs miniszter által vezetett minisztériumban teljesíthet szolgálatot. (7) A szerzıdéses legénységi állományba felvett, rendfokozattal nem rendelkezı katona egy évig közkatonaként teljesít szolgálatot. (8) Amennyiben nemzetközi szerzıdés eltérıen nem rendelkezik, katonai feladat végrehajtása közben meghatározott egészségügyi tevékenységet a harctéri egészségügyi katonán túl harctéri mentıkatona is végezhet a) a mőveleti területen, továbbá b) a katonai feladatban közvetlenül közremőködı személyeken. 47. § (1) Az állomány más szervhez vezényelt tagja a más szerv vezetıjének rendelkezései szerint teljesíti szolgálatát. Tevékenységére, munkarendjére, illetményére és illetményjellegő juttatásaira, pihenıidejére, a kártérítésre, a más szervnél rendszeresített címek és egyéb elismerések elnyerésére, illetve viselésére - a (4) bekezdésben foglaltak kivételével - a más szerv munkavállalóira vonatkozó szabályok az irányadók azzal, hogy számára a honvédelmi pótléknak megfelelı mértékő pótlékot, betegség esetén távolléti díjat és az e törvény szerinti jubileumi jutalmat kell fizetni. (2) Az állomány más szervhez vezényelt tagjának kitüntetése, fegyelmi felelısségre vonása, nyugállományba helyezése - a más szerv vezetıjének javaslatára, illetve egyetértésével -, továbbá ruházati ellátmányának és az (1) bekezdésben nem említett járandóságainak biztosítása az eredeti beosztás betöltésére vonatkozó szabályok szerint történik. Elımenetelére a speciális beosztást betöltıkre vonatkozó rendfokozati elımeneteli szabályokat kell megfelelıen alkalmazni.
- 17 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) A más szervnél teljesített szolgálat megszüntetésére - a munkavállaló beleegyezése nélkül - a miniszter és az érintett szerv vezetıjének megállapodása alapján kerülhet sor. Ez esetben a Honvédség az állomány tagját az elımeneteli szabályok figyelembevételével, illetve - a 88. § (9) bekezdésére tekintettel - viselt rendfokozatának megfelelıen köteles beosztásba, ennek hiányában rendelkezési állományba helyezni, vagy - ha az állomány tagja a munka törvénykönyvérıl szóló törvény megfelelı alkalmazásával nyugdíjasnak minısül - felmenteni, illetve a jogosultság fennállása esetén nyugállományba helyezni. (4) Az állomány 46. § (3) bekezdésének a)-d) pontjaiban meghatározott szervezetekhez vezényelt tagjára az e § (1)-(3) bekezdéseit, valamint a 48. § rendelkezéseit a következı eltérésekkel kell alkalmazni: a) szolgálati viszonyára a Honvédség szervezeteinél szolgálatot teljesítık szolgálati viszonyára vonatkozó szabályok az irányadók; b) a szolgálati beosztása betöltésével összefüggı költségek a vezénylés helye szerinti szervezetet terhelik, kivéve a 46. § (3) bekezdés c) pontja alá tartozó költségeit; c) vele szemben a munkáltatói jogkört a vezénylés helye szerinti szervezet hatáskörének megfelelı vezetıje gyakorolja; d) a vezénylés megszüntetése után - ha az nem fegyelmi okból vagy alkalmatlanság miatt történt - a vezénylés tartama alatti elımenetelének megfelelı beosztást kell részére a Honvédségnél biztosítani. (5) A szerzıdéses állomány tagja vezénylését meg kell szüntetni, ha a 43. §-ban meghatározott idıtartam letelt. 47/A. § (1) Önkéntes tartalékos szolgálat a 2. § (10) bekezdésében meghatározott szervezeti egységben, vagy ezen szervezeti egységek állományából összeállított ideiglenes kötelékben belföldön, illetve annak kizárása hiányában külföldön teljesíthetı. (1a) Az önkéntes tartalékos a tényleges szolgálatteljesítés ideje alatt a szerzıdésében meghatározott rendfokozatot viseli. (2) Az önkéntes tartalékos szolgálatot teljesítı személy - beleegyezésével - hazai és külföldi egyéni beosztásba is kinevezhetı. (3) Az önkéntes tartalékos beosztására történı felkészítésre - katonai elıképzettsége szerint differenciáltan - elsı alkalommal legfeljebb 25 napra, ezt követıen a szerzıdésben foglalt idıtartamig évente legfeljebb 15 napra hívható be. (4) Az önkéntes tartalékos - a (3) bekezdésben meghatározott idıtartamon túl - 3 évente összesen legfeljebb 6 hónap tényleges szolgálatra behívható - amely az önkéntes védelmi tartalékos esetén a szerzıdésében meghatározott feladatra történhet -, amely idıtartam az érintett beleegyezésével meghosszabbítható. (5) A tényleges szolgálat idıtartama külföldi szolgálatteljesítés esetében a (4) bekezdésben meghatározott idıtartamon felül a közvetlen felkészítés és váltás végrehajtásához szükséges idıvel, de legfeljebb 60 nappal meghosszabbítható. (6) Ha az önkéntes tartalékos beosztására történı felkészítése szervezetszerő hazai vagy külföldi tanfolyamon történik, és annak idıtartama meghaladja a (3) bekezdésben foglalt tartamot, az az érintett beleegyezésével - a tanfolyam elvégzéséhez szükséges idıtartammal - meghosszabbítható. 47/B. § (1) Az önkéntes tartalékos felkészítés vagy tényleges szolgálatteljesítés érdekében történı behívására behívóparanccsal kerül sor. A behívóparancsot az önkéntes tartalékos lakóhelye szerint illetékes katonai igazgatási szerv állítja ki, és telefonon vagy postai kézbesítés útján közli az önkéntes tartalékossal. A behívóparancsot - felkészítés érdekében, illetve a békeidıszakban végrehajtandó, elıre megtervezett tényleges szolgálatra történı behívás esetén - a felkészítés kezdete elıtt legalább 30 nappal kézbesíteni kell. (2) Az önkéntes tartalékos a telefonon vagy kézbesítés útján közölt behívóparancsban megjelölt behívási idıponttól a Honvédség tényleges katonai állományába tartozik. (3) A szervezeti egységek tervezett önkéntes tartalékos felkészítései várható idıpontját - a negyedév megjelölésével - a tárgyévet megelızı év utolsó negyedévében a miniszter által vezetett minisztérium honlapján közzé kell tenni.
- 18 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) Az önkéntes tartalékost a felkészítés érdekében tervezett behívás idıpontjáról, idıtartamáról és helyszínérıl a behívás idıpontját legalább 90 nappal megelızıen a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv értesíti. Rendelkezési állomány 48. § (1) A Honvédség személyi állományába tartozó, de a Honvédségnél szolgálati beosztást be nem töltı személyt rendelkezési állományba kell helyezni. Ennek megfelelıen a Honvédség rendelkezési állományába tartozik, a) aki szolgálatát más szervnél teljesíti; b) akinek a beosztása létszámcsökkentés vagy átszervezés miatt megszőnt, a szolgálat felsı korhatárának betöltését megelızı 1 éven belül beleegyezésével, a korhatár betöltéséig, illetve akinek a beosztása a jelzett okok miatt szőnt meg, de más beosztásba tervezett, beleegyezésével legfeljebb egy évig; c) aki átképzésen vesz részt, a beosztásba helyezéséig; d) aki felsıoktatási intézmény nappali tagozatán, illetve egy évet meghaladó külföldi tanulmányokat folytat, a tanulmányai befejezéséig; e) akinek a részére az oktatási intézményben folytatott tanulmányai befejezése után felkészültségének megfelelı szolgálati beosztás nem biztosítható, legfeljebb 1 évig; f) aki egészségi, pszichikai állapota miatt eredeti szolgálati beosztását ellátni képtelen, az általa ellátható más beosztásba helyezéséig, de legfeljebb 1 évig; g) aki szolgálati feladatait önhibáján kívüli okból egy évet meghaladóan nem tudja ellátni, legfeljebb az ok megszőnéséig; h) az egészségügyi felsıfokú szakirányú szakképzési rendszerben rezidensként részt vevı szakorvosjelölt; i) a hivatásos állomány azon tagja, akit állami vezetıvé kineveztek, megválasztottak, a tisztsége tartamára; j) akinek más szervhez történı vezénylését megszüntették, beosztásba helyezéséig, de legfeljebb egy évig; k) aki - vezénylési határozat alapján - egybefüggıen egy évet meghaladó idıtartamra hosszabbított külföldi szolgálatot teljesít, annak megszőnéséig; l) akinek a gyermekgondozási segély illetmény nélküli szabadság igénybevétele nélkül történı folyósítása idıszakában beosztása megszőnt, a felmentési védelem idejére; m) aki az 56/B. § szerinti esetben az elıterjesztési javaslattal szemben bírósághoz fordult, a kereset jogerıs elbírálásáig, de legfeljebb a hivatásos szolgálat felsı korhatáráig; n) a hivatásos állomány legalább 30 év tényleges szolgálati idıvel rendelkezı tagja, a szolgálat felsı korhatárának elérése elıtt 5 évvel, de legfeljebb a szolgálat felsı korhatáráig, a szolgálat érdekében vagy a hivatásos állomány tagjának kérelmére (a továbbiakban: nyugdíj elıtti rendelkezési állomány); o) aki a szolgálatát az NKE-n teljesíti, a vezénylés idıtartamára; p) akinek az NKE-hez történı vezénylése megszüntetésre került, beosztásba helyezéséig, de legfeljebb egy évig; r) a hivatásos állomány legalább százados vagy legalább fıtörzsırmesteri rendfokozattal rendelkezı tagja kérelmére, akinek ra) további szolgálatára nincs lehetıség az Országgyőlés vagy a Kormány döntése alapján a Honvédségnél végrehajtott létszámcsökkentés miatt, rb) szolgálati beosztása átszervezés következtében megszőnt, vagy rc) maximális várakozási ideje letelt és annak meghosszabbítására a 83. § (10) bekezdése alapján nem került sor, más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezéséig, de legfeljebb a (10) bekezdésben meghatározott idıtartamra;
- 19 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról s) a hivatásos állomány legalább 25 év szolgálati idıvel rendelkezı tagja kérelmére, aki egészségi, vagy pszichikai okból katonai szolgálatra alkalmatlan, más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezéséig, de legfeljebb a (10) bekezdésben meghatározott idıtartamra; t) akivel szemben méltatlansági eljárást rendeltek el, annak befejezéséig, ha a méltatlansági eljárás felfüggesztésre kerül és az állomány tagja nem tölt be szolgálati beosztást. (2) A (3) bekezdésben foglalt kivétellel az (1) bekezdés alá tartozók esetében - szolgálati beosztás hiányában - a beosztás szintje az utolsó betöltött beosztással azonos, ha ilyennel nem rendelkezett, akkor viselt rendfokozatának megfelelı. (3) Az állomány (1) bekezdés o) pontja alá tartozó tagjának elımenetelére a speciális beosztást betöltıkre vonatkozó rendfokozati elımeneteli szabályokat, az illetménymegállapítására a 108. § (2) bekezdés rendelkezéseit, az illetménykiegészítésükre a 110. § (1) bekezdés b) pontját, (2) bekezdés a) pontját és a (3) bekezdését kell megfelelıen alkalmazni. Az e törvényben meghatározottakon túl az állomány (1) bekezdés o) pontja alá tartozó tagjának az NKE rektora az NKE saját költségvetése terhére további juttatásokat is megállapíthat. (4) Az (1) bekezdés i) pontja alá tartozókra a 46. § (4) bekezdése irányadó azzal, hogy - eltérı törvényi rendelkezés hiányában - velük szemben a munkáltatói jogkört a vezénylés helye szerinti miniszter gyakorolja. (5) Az állomány (1) bekezdés b), e), f), j), l) és p) pontja alá tartozó tagjának szolgálati feladattal való ideiglenes ellátásáról a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró köteles gondoskodni. Az állomány (1) bekezdés h) pontja alá tartozó tagjának szolgálati feladatait a Honvédség egészségügyi szervezetének vezetıje határozza meg. (5a) Az állomány (1) bekezdés e), f), j), l) és p) pontja alá tartozó tagja a 61/A. § szerint megüresedett beosztás, és a 61/B. § szerint rész-szolgálatteljesítéssel érintett beosztás ellátására határozott idıre vezényelhetı. Az egyéves határidıt nem kell alkalmazni akkor, ha a vezénylés idıtartama azt meghaladja. (6) A munkába állás elısegítése érdekében az (1) bekezdés b), e), f) és l) pontjaiban szereplık adatait rendelkezési állományba vétellel egyidejőleg - meg kell küldeni a központi közszolgálati nyilvántartás számára. (7) Az állomány (1) bekezdés m) vagy t) pontja szerint rendelkezési állományban lévı tagjának távolléti díj jár, amelynek legfeljebb 50%-át a 117. § (1) bekezdése szerint a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró visszatartja. A 117. § (2) bekezdést megfelelıen alkalmazni kell abban az esetben is, amennyiben az állomány tábornoki rendfokozatú tagjának szolgálati viszonya az 56/B. § alapján nem kerül megszüntetésre. (8) A hivatásos állomány nyugdíj elıtti rendelkezési állományba helyezett tagja a) csak veszélyhelyzet, megelızı védelmi helyzet, rendkívüli állapot vagy szükségállapot idején hívható szolgálatba, b) arra az idıtartamra, amíg nem hívják szolgálatba, a személyi jövedelemadó és a járulékok levonása után számított illetménye megegyezik azzal az összeggel, amely a nyugdíj elıtti rendelkezési állományba helyezéskor öregségi nyugdíjként megilletné, ha az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte volna, c) szolgálatba hívása tartamára a ténylegesen betöltendı beosztása szerinti, de legalább az utolsó havi illetményének megfelelı díjazásra jogosult, d) szabadságra nem jogosult, kivéve, ha szolgálatba hívják, amelynek tartamára tekintettel az éves szabadság idıarányosan illeti meg. (9) A (8) bekezdés b) pontja szerinti összegrıl a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárót annak kérelmére a nyugdíjmegállapító szerv tájékoztatja. (10) Az (1) bekezdés r) és s) pont szerinti rendelkezési állomány a hivatásos állomány tagjának a rendelkezési állományba helyezésekor elért szolgálati idejének megfelelıen a) három év után három hónapig, b) öt év után öt hónapig, c) nyolc év után hat hónapig, d) tíz év után nyolc hónapig,
- 20 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról e) tizenhárom év után kilenc hónapig, f) tizenöt év után tíz hónapig, g) tizenhat év után tizenegy hónapig, h) húsz év után tizennégy hónapig, i) huszonöt év után tizenöt hónapig, j) harminc év után tizenhat hónapig tart. A hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya a rendelkezési állomány megszőnése, vagy megszüntetése esetén - a más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezés kivételével - a törvény erejénél fogva szőnik meg. (11) A hivatásos állomány (1) bekezdés r) pontja alá tartozó tagja szolgálati feladatra a rendelkezési állomány idıtartamának felére igénybe vehetı. (12) A hivatásos állomány (1) bekezdés r) vagy s) pontja alá tartozó tagja kérelmére a munkáltatói jogkör gyakorlója a rendelkezési állományba helyezést a más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezés, vagy a (10) bekezdés szerinti idıtartam lejárta elıtt megszünteti. Ha a hivatásos állomány tagja munkaviszony létesítése miatt kéri a rendelkezési állományba helyezés megszüntetését, a hivatásos állomány tagja a (10) bekezdés szerinti idıtartam hátralevı részének megfelelı távolléti díjra jogosult. (13) A miniszter által vezetett minisztérium személyügyi szerve a hivatásos állomány (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerint rendelkezési állományba helyezett tagjának 10. számú melléklet szerinti adatait - a rendelkezési állományba helyezéssel egyidejőleg - a más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezés elısegítése érdekében megküldi a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló törvény szerinti kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szervnek. A korábban a KNBSZ állományának tagja esetén a 10. számú mellékletben meghatározott adatok kitöltése mellızhetı. A miniszter által vezetett minisztérium személyügyi szerve és a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló törvény szerinti kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv adatkezelésére e törvényben meghatározottak mellett a tartalékállományra vonatkozó külön jogszabály rendelkezéseit kell alkalmazni. (14) A hivatásos állomány (1) bekezdés r) vagy s) pontja alá tartozó tagja, a Honvédség és a kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó külön jogszabályban meghatározott szerv a rendelkezési állomány idıtartama alatt a más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezés elısegítése érdekében kölcsönösen együttmőködve kötelesek eljárni. (15) Ha külön törvény a tartalékállományba helyezettek foglalkoztatására járulékcsökkentési kedvezményt biztosít, illetve lehetıvé teszi annak személyi juttatásokra történı felhasználását, e rendelkezéseket az (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerint rendelkezési állományba helyezett személyt foglalkoztatóra is alkalmazni kell. Szolgálatteljesítés az NKE-n 48/A. § (1) Az állomány 48. § (1) bekezdés o) pontja alá tartozó tagja a rendelkezési állományba vétellel egyidejőleg vezénylésre kerül az NKE munkakörébe, vagy vezetıi beosztásába. A vezénylés idıtartama alatt az állomány tagja szolgálati viszonyban áll, és jogállását e törvény határozza meg. A rektor hatáskörébe tartozó kinevezés, vagy vezetıi megbízás az állomány tagjának vezénylésével válik érvényessé. (2) Az oktatói, tanári, tudományos kutatói munkakör esetén a 48. § (1) bekezdés o) pontjának és e § alkalmazásának feltétele, hogy az állomány tagja a külön törvényben meghatározott tudományos feltételeknek megfelel, valamint a katonai ismeretek oktatásához szükséges naprakész hazai vagy nemzetközi tapasztalattal rendelkezik. Az állomány azonos tudományos fokozattal rendelkezı tagjai között elınyben kell részesíteni a csapatgyakorlattal, illetve a külföldi szolgálattal rendelkezıket. (3) Az e § szerinti vezényléshez az állomány tagjának beleegyezése nem szükséges, azonban kérelmére különös méltánylást érdemlı egyéni érdekét figyelembe kell venni. A vezénylés határozott és határozatlan idıtartamra is szólhat, és az 52. § (2) bekezdésben foglalt idıbeli korlát nem alkalmazható.
- 21 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) A vezénylés bármikor, indokolás nélkül a rektor elızetes értesítése mellett írásban megszüntethetı. A vezénylést meg kell szüntetni, ha az állomány tagja a munkakörben, vagy a vezetıi beosztásban nem foglalkoztatható tovább. 48/B. § (1) Az oktató, tanár, tudományos kutató szakmai ismereteinek szinten tartása és fejlesztése érdekében csapatgyakorlatra, és az 52/A. § szerint külföldi szolgálatra vezényelhetı. (2) Az (1) bekezdés szerinti vezénylés a rendelkezési állomány jogcímét nem érinti. A távollét ideje alatt az állomány tagja távolléti díjra jogosult, az oktatói, tanári, tudományos kutatói munkakör pedig ideiglenesen megüresedett beosztásnak minısül. 48/C. § Az állomány tagja eredeti szolgálati beosztása ellátása mellett óraadó oktatóként oktatói feladatot a felsıoktatásról szóló törvényben meghatározott megbízási szerzıdéssel vagy 75. § (1) bekezdés j) pontjára figyelemmel szolgálati feladatként, külön díjazás nélkül láthat el. Szolgálatteljesítés a Fıvárosi és Megyei Védelmi Bizottság Titkárságán 48/D. § Az állomány fıvárosi és megyei kormányhivatal törzshivatalában elhelyezkedı Fıvárosi és Megyei Védelmi Bizottság Titkárságán szolgálatot teljesítı tagjának szolgálati viszonyára e törvény rendelkezései az irányadóak azzal, hogy a) a fıvárosi és megyei kormányhivatal vezetıje javaslatot tehet a fegyelmi, a méltatlansági, a kártérítési eljárás megindítására, a jutalmazásra és más elismerésére, b) munkarendjére és pihenıidejére a szolgálati érdek sérelme nélkül a fıvárosi és megyei kormányhivatalnál foglalkoztatottakra vonatkozó szabályok az irányadók, c) részére a fıvárosi és megyei kormányhivatal vezetıje utasítást adhat, és d) elımenetelére a speciális beosztást betöltıkre vonatkozó rendfokozati elımeneteli szabályokat kell megfelelıen alkalmazni. Pályázati rendszer 49. § (1) Megüresedett vagy megüresedı szolgálati beosztások betöltéséhez pályázatot lehet kiírni. A pályázatot a miniszteri rendeletben meghatározott személyügyi szerv írja ki. A pályázat kiírása és elbírálása során az állomány tagjának esélyegyenlıségen alapuló részvételét biztosítani kell. (2) (3) A pályázat kiírásának tartalmaznia kell a pályázat elnyeréséhez szükséges valamennyi feltételt és a pályázat elbírálásának határidejét, e határidıtıl eltérni nem lehet. (4) A pályázat tartalma csak a pályázó beleegyezésével közölhetı más személlyel. A pályázat eredményérıl a pályázót a pályázat egyidejő visszaküldésével írásban tájékoztatni kell. (5) Pályázatra kiírt beosztás csak olyan személlyel tölthetı be, aki a pályázaton részt vett, és a pályázati feltételeknek megfelelt. A pályázat nyertesét a szolgálat érdekében kell a beosztás betöltésére kinevezni vagy áthelyezni. (6) Az NKE oktatói és kutatói beosztásaira az állomány külön jogszabályban elıírt feltételekkel rendelkezı tagjai korlátozás nélkül pályázhatnak. Sikeres pályázat esetén a 48. § (1) bekezdés o) pontját és 48/A. §-t kell alkalmazni. (7) VI. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONY MÓDOSÍTÁSA A szolgálati viszony módosításának esetei 50. § (1) A szolgálati viszony - e törvényben meghatározott eseteket kivéve - az állomány tagja beleegyezésével módosítható.
- 22 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A módosítás esetei különösen: a) a magasabb beosztásba kinevezés, az azonos beosztásba vagy az állomány tagja kérelmére alacsonyabb beosztásba történı áthelyezés, b) az 52. § szerinti vezénylés, c) a más beosztás vagy feladatkör ellátásával való tartós megbízás, d) a szolgálati viszony szüneteltetése, e) a más szervhez a 46. § (2) bekezdés szerinti vezénylés, f) a magasabb iskolai végzettséget (szakképesítést) nyújtó oktatási intézménybe beiskolázás. (3) A szolgálati viszony (2) bekezdés a) pont szerinti módosítása a határozott idıtartamú külszolgálatra történı vezénylés, illetve a Magyarországra települı többnemzeti katonai szervezetek állományában történı alkalmazás idejére is történhet. Beosztásból felmentés, más beosztásba kinevezés, áthelyezés, rendelkezési állományba helyezés 51. § (1) Az állomány tagja a szolgálat érdekében felmenthetı, és egyidejőleg a) magasabb beosztásba kinevezhetı; b) azonos beosztásba áthelyezhetı; c) rendelkezési állományba áthelyezhetı. (2) Az azonos beosztásba való áthelyezés kérelemre is történhet. (3) Alacsonyabb beosztásba helyezés az állomány tagjának méltányolható kérelmére a viselt rendfokozatánál eggyel alacsonyabb rendfokozattal rendszeresített beosztásba történhet. (4) Az (1) bekezdés a)-c) pontjaiban foglalt esetekben az állomány tagjának beleegyezése nem szükséges, azonban kérelmére különös méltánylást érdemlı egyéni érdekét figyelembe kell venni. 51/A. § (1) A hivatásos állomány azon tagja, aki a) legalább százados vagy legalább fıtörzsırmesteri rendfokozattal rendelkezik, és szolgálati beosztása átszervezés következtében megszőnt, vagy maximális várakozási ideje letelt és annak meghosszabbítására a 83. § (10) bekezdése alapján nem került sor, b) legalább 25 év szolgálati idıvel rendelkezik és a katonai szolgálatra egészségi vagy pszichikai okból alkalmatlan, vagy c) szolgálati beosztásában azért nem foglalkoztatható tovább, mert az nem katonai munkakörré átminısítésre került felajánlható szolgálati beosztás hiányában, beleegyezésével, végzettségének, képzettségének, állapotának megfelelı nem katonai munkakörben is továbbfoglalkoztatható. (2) A hivatásos állomány tagja a részére felajánlott nem katonai munkakör elfogadásáról, vagy elutasításáról a felajánlás közlésétıl számított 5 munkanapon belül köteles írásban nyilatkozni. A nyilatkozat elmulasztását úgy kell tekinteni, mintha a felajánlott nem katonai munkakört elutasította volna. A nyilatkozattételrıl és elmulasztásának jogkövetkezményérıl a hivatásos állomány tagját a felajánlás közlésekor tájékoztatni kell. (3) Ha a hivatásos állomány tagja a felajánlott nem katonai munkakört elfogadja, a 63. § rendelkezéseinek megfelelıen más közszolgálati jogviszonyba át kell helyezni. Szolgálaton kívüliek 51/B. § (1) Ha a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezéssel megszüntetésre kerül, az áthelyezéssel egyidejőleg kérelmére fel kell venni a szolgálaton kívüliek közé. A szolgálaton kívülinek minısülı személy a nem katonai munkakörére irányadó jogállási törvény hatálya alatt áll. A szolgálaton kívülinek minısülı személyre e törvény rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha azt e törvény kifejezetten elrendeli. (2) E § hatálya alá tartozás idıtartama egybefüggıen, vagy megszakításokkal sem haladhatja meg a hat évet. Ha a szolgálaton kívüli személy ezredesi vagy tábornoki rendfokozattal rendelkezik, vagy a Honvédségen belül olyan nem katonai munkakört tölt be, amely ezredesi vagy tábornoki rendfokozattal
- 23 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról rendszeresített szolgálati beosztásnak felel meg, e bekezdésben szereplı idıbeli korlátozás nem alkalmazható. (3) A szolgálaton kívüliek a) az állomány tagjára vonatkozó szabályok szerint, a miniszteri rendeletben meghatározottak szerint külön jelzéssel használhatja rendfokozatát és viselheti egyenruháját, b) hivatásos állományba visszavételhez szükséges képzésen, illetve kiképzésen önkéntes jelentkezéssel miniszteri rendeletben meghatározottak szerint részt vehet, és c) ha a hivatásos állományba visszavételre kerül, szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni, azonban rendfokozata a 78. § (4) bekezdésben foglalt feltételek teljesítése esetén legfeljebb egy rendfokozattal lehet magasabb, mint a más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezését megelızıen viselt rendfokozata. A rendfokozat megállapítása során a 69. § (6) bekezdése nem alkalmazható. (4) A szolgálaton kívüliek nyilvántartását a hivatásos állományba való visszavétel elısegítése érdekében a központi személyügyi nyilvántartást vezetı szerv kezeli. A nyilvántartásban kezelhetı adatokat az 5. számú melléklet tartalmazza. A 227. § a szolgálaton kívüliek adataira is irányadó. (5) Szolgálaton kívüliek adatai annak az évnek az utolsó napjáig kezelhetık, amikor a) a (2) bekezdésben meghatározott idıtartam letelik, b) az érintett az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte, vagy c) a közszolgálati jogviszony keretében történı foglalkoztatása megszőnik. Vezénylés 52. § (1) Az állomány tagja a szolgálat érdekében eredeti szolgálati beosztásában való meghagyása mellett bármely szervezeti egységhez és bármely helységbe beleegyezése nélkül meghatározott szolgálati feladat teljesítésére vezényelhetı. (2) A más helységbe való vezénylések együttes idıtartama 3 évenként a 6 hónapot nem haladhatja meg. A vezénylés idıtartamának befejezésétıl számított 6 hónapon belül újabb vezénylésre nem kerülhet sor. Méltánylást érdemlı személyi vagy családi érdekbıl azonban kérelemre e korlátoktól kivételesen el lehet tekinteni. (3) A 81. § szerinti képzésre történı vezénylés idıtartama nem számít be a (2) bekezdésben meghatározott idıtartamba. (3a) Az állomány tagja honvédtiszti mesterképzésen, és doktori képzésen a Honvéd Vezérkar fınökének jóváhagyásával vehet részt. (4) Az állomány tagját az ezzel járó sajátos szolgálati kötelezettségeknek, ezek teljesítése feltételeinek és körülményeinek ismertetése után az egy évet meghaladó, a 2. § (32) bekezdés b) és f)-g) pontok szerinti esetekben külföldi szolgálatra a miniszter, ettıl eltérı külföldi szolgálatra, illetve rövidebb idıtartamra a jogszabályban meghatározott elöljáró vezényelheti. Külföldi szolgálat esetén a vezényeltet megilletı juttatások és terhelı kötelezettségek mellett egyéb pénzbeli és természetbeni ellátások, illetve a hazainál kedvezıtlenebb szolgálati körülmények között érvényesülı kötelezettségek is megállapíthatók. A külföldre vezénylés a külföldi szolgálati kötelezettség teljesítésének idıtartamára szól. (5) A 3 hónapot meghaladó külföldi szolgálatteljesítés esetén, valamint a 2. § (32) bekezdés c) pontja szerinti esetben idıtartamtól függetlenül az állomány tagját - a 43. § (5) bekezdésében foglaltakon túl - a kiutazást megelızıen, írásban tájékoztatni kell a) a külföldi szolgálatteljesítés tartamáról, b) a pénzbeli és természetbeni juttatásokról, c) a díjazás és egyéb juttatás pénznemérıl, továbbá d) a hazatérésre irányadó szabályokról. (6) Az e § alapján vezényeltek esetében a munkáltatói jogokat - a szolgálati viszony megszüntetését, módosítását érintı döntések kivételével - a vezénylési hely állományilletékes parancsnoka (vezetıje) gyakorolja. (7) Az egy évet meg nem haladó külföldi szolgálatra való vezénylés idıtartama, az egy év elteltét követıen - az állomány tagjának rendelkezési állományba helyezése nélkül - egy alkalommal, legfeljebb
- 24 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 30 nappal szolgálati érdekbıl meghosszabbítható, ha a hazaérkezés, utazás, áthelyezés körülményei azt indokolttá teszik. 52/A. § (1) Az állomány kiképzett tagjának beleegyezése - a 2. § (32) bekezdése e)-h) pontjainak kivételével - nem szükséges a külföldi katonai szolgálathoz, ha annak idıtartama az egy évet nem haladja meg. Az állomány tagja - a 2. § (32) bekezdés a) pontjának esetét kivéve - 24 hónapon belül külföldi katonai szolgálatra - több egymást követı vezénylés esetén is - legfeljebb 12 hónapra vezényelhetı. Az egymást követı vezénylések között legalább 2 hónapnak el kell telnie. (2) Az állomány kiválasztása során az önkéntesen jelentkezıket elınyben kell részesíteni. (3) A külföldi szolgálat végrehajtásában részt vevı állomány tagja a térítésmentes járványvédelmi ellátás (védıoltások) és egyéb vizsgálatok, illetve szükség esetén a karanténrendelkezések tőrésére köteles. 52/B. § A tényleges szolgálatát töltı önkéntes tartalékos katona vezénylésére - a külföldi szolgálatteljesítést kizáró nyilatkozatra figyelemmel - az állomány tagjára vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Megbízás 53. § (1) Az ideiglenesen megüresedett szolgálati beosztás ellátásával, a szolgálati beosztás, továbbá a közszolgálati, illetve a közalkalmazotti jogviszony keretében ellátható munkakör ellátásában tartósan akadályozott személy helyettesítésével, valamint az állomány tagjának szolgálati beosztásához nem tartozó feladatkör ellátásával az állomány arra alkalmas tagja átmenetileg megbízható. (2) Az (1) bekezdés szerinti szolgálati beosztások ellátására, illetve a szolgálati beosztáshoz kapcsolódó helyettesítésre szóló megbízás az eredeti beosztás ellátása mellett vagy az ellátása alóli mentesítéssel történhet. Közszolgálati, illetve közalkalmazotti jogviszony keretében ellátható munkakörökhöz kapcsolódó helyettesítés csak eredeti beosztás ellátása mellett történhet. A megbízás idıtartama az egy évet nem haladhatja meg. Az egy havi idıtartamot meg nem haladó megbízáshoz az állomány tagjának beleegyezése nem szükséges. A szolgálati beosztáshoz nem tartozó feladatkörrel való megbízás nem esik az egy éves idıkorlátozás alá. (3) Ha az állomány megbízott tagját az eredeti beosztás ellátása alól mentesítették, részére a megbízással betöltött beosztás szerinti illetmény jár, amely nem lehet kevesebb az eredeti illetményénél. (4) Ha az állomány megbízott tagja az eredeti beosztása ellátása mellett teljesíti a megbízást, részére az illetményalap 25-100%-ig terjedı megbízási díj jár. A szervezetszerő függetlenített helyettesnek a parancsnoka, valamint a parancsnoknak a hiányzó beosztottja helyettesítéséért díjazás nem fizethetı. A helyettesítésért járó díjazás több személy helyettesítése esetén sem haladhatja meg az illetményalap 100%át. (5) A (3) bekezdés szerinti illetmény és a (4) bekezdés szerinti díjazás a 30 napot meghaladó megbízás esetén visszamenıleg, a megbízás elsı napjától jár. A szolgálati viszony szünetelése 54. § (1) Szünetel a szolgálati viszonya az állomány azon tagjának, akit az országgyőlési, európai parlamenti képviselıi, illetve a fıpolgármesteri, polgármesteri, helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselıi választáson jelöltként nyilvántartásba vettek. A szünetelés idıtartama jelöltségének nyilvántartásba vételétıl a választás befejezéséig, illetve megválasztása esetén a mandátuma igazolásáig tart. (2) A szünetelés idıtartama alatt az állomány tagja a szolgálati viszonyból származó jogait nem gyakorolhatja (pl. egyenruhát, szolgálati fegyvert nem viselhet, részére illetmény nem folyósítható), az azzal kapcsolatos kötelezettségek ıt nem terhelik. (3) Ha az állomány országgyőlési, európai parlamenti képviselı-, fıpolgármester-, illetve polgármesterjelöltként vagy helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselıként nyilvántartásba vett tagja a
- 25 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról jelöltségtıl visszalépett vagy ıt nem választották meg, az eredeti szervezeti egységénél és szolgálati beosztásában folytatja szolgálatát. (4) A szerzıdéses állomány tagjának szolgálati viszonya megszőnik, ha a szünetelés idıtartama alatt a szerzıdésben meghatározott idıtartam letelik. A szolgálati viszony korhatára 55. § A szolgálat felsı korhatára megegyezik a társadalombiztosítási szabályok szerinti öregségi nyugdíjkorhatárral. VII. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONY MEGSZŐNÉSE A szolgálati viszony megszőnésének esetei 56. § A szolgálati viszony megszőnik: a) közös megegyezéssel; b) lemondással; c) felmentéssel; d) azonnali hatállyal a próbaidı alatt; e) a szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés kiszabásával; f) büntetıeljárás keretében szolgálati viszony megszüntetése, lefokozás, a szolgálati viszony keretében betöltött munkakör ellátásához szükséges tevékenység folytatását kizáró foglalkozástól eltiltás vagy közügyektıl eltiltás alkalmazásával; g) az állomány tagja halálával; h) más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezéssel; i) szerzıdéses szolgálat esetében a hivatásos állományba vétellel; j) a szerzıdésben megállapított határozott idı leteltével, annak meghosszabbítása kivételével; k) a törvény erejénél fogva, e törvényben meghatározott esetekben. 56/A. § (1) Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony megszőnik: a) közös megegyezéssel, b) az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony egyoldalú megszüntetésével, c) az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony megszüntetése fenyítés kiszabásával, d) az önkéntes tartalékos halálával, e) hivatásos, illetve szerzıdéses állományba vétellel, f) a szerzıdésben megállapított idı leteltével, annak meghosszabbítása kivételével, g) az önkéntes tartalékos szolgálatra való alkalmatlanság megállapításával, h) az önkéntes tartalékos katona a szolgálatra az 59. § (6) bekezdése alapján méltatlanná válásának megállapításával, i) a törvény erejénél fogva a 41/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt igazolási kötelezettség ismételt szabályszerő felhívást követı elmulasztása esetén, ha az önkéntes tartalékos nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye, j) az önkéntes tartalékos szolgálatteljesítésre vonatkozó felsı korhatár elérésével, vagy k) az önkéntes tartalékos meghagyásban részesülı munkakörbe kerülésével. (2) Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony megszőnésének napján az önkéntes tartalékos járandóságai idıarányosan elszámolásra kerülnek. (3) Az (1) bekezdés h) pontja esetén az önkéntes tartalékos katonák egyenruha viselésére és rendfokozat használatára a 230. § (7)-(9) bekezdéseit megfelelıen alkalmazni kell.
- 26 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 56/B. § (1) A köztársasági elnök a miniszter elıterjesztésére határoz a Honvédség tábornoka szolgálati viszonyának megszüntetésérıl, valamint fegyelmi fenyítésként a szolgálati viszony megszüntetésérıl, továbbá lefokozásáról, ha az nem bírósági ítélettel történik. (2) A miniszter elıterjesztését a tábornok részére kézbesíteni kell. Az elıterjesztésnek tartalmaznia kell a szolgálati viszony megszüntetésére irányadó tartalmi elemeket. A tábornok az elıterjesztéssel szemben a kézbesítéstıl számított 15 napos jogvesztı határidın belül bírósághoz fordulhat, melyet egyidejőleg a miniszternek jelenteni köteles. A tábornokot a jogorvoslat lehetıségérıl tájékoztatni kell. A kereset jogerıs elbírálásáig az elıterjesztés nem küldhetı meg a köztársasági elnöknek. A kereset benyújtásától annak jogerıs elbírálásáig tábornokot a 48. § (1) bekezdés m) pontja szerinti rendelkezési állományba kell helyezni és tartani. Közös megegyezés 57. § (1) A szolgálati viszony - a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak és az állomány tagjának közös megegyezésével - bármikor megszüntethetı. A megszüntetést bármelyik fél kezdeményezheti. (2) A megegyezést írásba kell foglalni, amelyben rögzíteni kell a szolgálati viszonyból eredı, a felek egymás iránti jogait és kötelezettségeit is. (3) A jogokban és kötelezettségekben való megegyezés nem feltétele a szolgálati viszony közös megegyezéssel történı megszüntetésének. Lemondás 58. § (1) Az állomány tagja a szolgálati viszonyáról lemondhat, kivéve a) a megelızı védelmi helyzet, a szükségállapot vagy rendkívüli állapot idején, b) a váratlan támadás idıszakában, c) a katonai mőveletben való részvételt engedélyezı döntést követıen - az 1. § (4) bekezdésében meghatározott, nemzetközi szerzıdésbıl eredı - kollektív védelmi feladatok ellátásának idıszakában, és az azt követı 30 napon belül, d) a honvédelmi ágazat katasztrófavédelmi feladatai végrehajtásának idıszaka alatt, amennyiben az érintett a feladat-végrehajtásban személyesen közremőködik, és e) a mőveleti területen végzett külföldi szolgálat ideje alatt. (2) Amennyiben a határozott idıre szóló szerzıdés az (1) bekezdésben felsorolt feladatok végrehajtása elıtt szőnne meg, a szolgálati viszony és az egyes rendfokozatokban eltölthetı maximális várakozási idı meghosszabbodik a feladat teljesítéséig. Az (1) bekezdés d) pontja szerinti feladatok végrehajtása miatt nem hosszabbodik meg a szolgálati viszony akkor, ha a munkáltatói jogkör gyakorlója a szerzıdés lejártakor a szerzıdéses állomány tagjának kérelmére, különös méltánylást érdemlı egyéni érdekre tekintettel a szolgálati viszony 56. § j) pontja szerinti megszőnését megállapítja. (3) A lemondási idı 2 hónap, a felek ennél rövidebb határidıben is megállapodhatnak. (4) Ha a hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyáról lemondott, a lemondási idı elteltével - külön törvényben foglaltak szerint a rögzített nyugdíjra és a korkedvezményre való jog kivételével - a hivatásos szolgálat alapján járó, jogszabályban meghatározott jogosultságait elveszti. (5) (6) Ha a szerzıdéses állomány tagja a szolgálati viszonyáról lemondott, a lemondási idı leteltével a megszerzett korkedvezményre jogosult. (7) A szerzıdéses állomány tagja egyoldalú szerzıdésbontása esetén a lemondás szabályait kell alkalmazni. Felmentés 59. § (1) Az állomány tagjának szolgálati viszonya - az (5) bekezdésben foglalt korlátozás figyelembevételével - felmentéssel akkor szüntethetı meg, ha
- 27 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról a) az Országgyőlés vagy a Kormány döntése alapján a Honvédségnél létszámcsökkentést kell végrehajtani, és e miatt további szolgálatára nincs lehetıség; b) átszervezés következtében szolgálati beosztása megszőnt; c) az eredeti beosztásában szolgálati érdekbıl tovább nem foglalkoztatható, a számára felajánlott legalább azonos szintő beosztást - figyelemmel az 51. § (4) bekezdésére is - pedig nem fogadta el; d) a 48. § (1) bekezdése alapján rendelkezési állományban nem tartható. (2) Az állomány tagjának a szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a) minısítése, egészségi, pszichikai állapota alapján, illetve - ha ez feltétel - nemzetbiztonsági szempontból a beosztásának ellátására vagy a katonai szolgálat ellátására alkalmatlan; b) az általános elımeneteli rendbe tartozó beosztás betöltése esetén a rendfokozatára megállapított maximális idıtartamot leszolgálta és elıléptetésére nincs lehetıség; c) a szolgálatra méltatlanná vált; d) (2a) A hivatásos állomány nı tagjának szolgálati viszonyát kérelmére felmentéssel meg kell szüntetni, ha rendelkezik a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny. tv.) 18. § (2a)-(2d) bekezdése szerinti jogosultsági idıvel. (3) Nem alkalmazható a (2) bekezdés a) és b) pontja, ha a hivatásos állomány arra jogosult tagja a 48. § (1) bekezdés r) vagy s) pontja alapján rendelkezési állományba kerül. (4) (5) Ha a (2) bekezdés a) pontjában meghatározott alkalmatlanság egészségi, pszichikai ok következménye, az állomány tagja akkor menthetı fel, ha rendelkezési állományban nem tartható és a) állapotának megfelelı más betölthetı beosztás a Honvédségnél számára nem biztosítható, b) a felajánlott másik, állapotának megfelelı beosztást a hivatásos állomány tagja visszautasítja, vagy c) rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugellátásra vagy a megváltozott munkaképességő személyek ellátására jogosultságot szerzett. (6) A szolgálatra méltatlan az, a) akit jogerısen végrehajtandó szabadságvesztésre ítéltek, kivéve, ha a bíróság katonai fogdában rendelte azt végrehajtani; b) akit a bíróság jogerısen felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt és elızetesen nem mentesített a büntetett elıélethez főzıdı hátrányok alól; c) aki magatartásával a Honvédség mőködéséhez szükséges közbizalom fenntartását súlyosan veszélyezteti. (6/a) Méltatlanság megállapítása esetén a hivatásos állomány volt tagja egyenruhát nem viselhet. (7) A miniszter a (6) bekezdés a) és b) pontja esetén a méltatlanság megállapításától eltekinthet, ha a szabadságvesztés mértéke az 1 évet nem haladja meg. (8) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a felmentést írásban köteles megindokolni. Ebbıl világosan ki kell tőnnie, hogy a felmentés indoka valós és okszerő. (9) Csoportosnak minısül és a munka törvénykönyvérıl szóló törvény szerinti bejelentési kötelezettség alá esik a létszámleépítés, ha a szervezeti egységnél egy naptári évben. a) 20 fınél kevesebb rendszeresített beosztás esetén 5 fı, b) 20-nál több és 100-nál kevesebb rendszeresített beosztás esetén legalább 10 fı, c) 100 vagy annál több, de 300-nál kevesebb rendszeresített beosztás esetén legalább az állomány 10%a, d) 300 vagy annál több rendszeresített beosztás esetén legalább 30 fı felmentésre tervezett. 59/A. § (1) Felmentés esetén a felmentési idı legalább két hónap, de a nyolc hónapot nem haladhatja meg. (2) A két hónapos felmentési idı a szolgálati viszonyban töltött a) öt év után egy hónappal b) tíz év után két hónappal c) tizenöt év után három hónappal
- 28 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról d) húsz év után négy hónappal e) huszonöt év után öt hónappal f) harminc év után hat hónappal meghosszabbodik. 59/B. § 60. § (1) Az állomány tagjának kezdeményezésére a felek írásban a felmentési idı 59/A. § szerinti tartamánál rövidebb idıtartamban is megállapodhatnak. A szerzıdéses állomány tagjának felmentési ideje az eredeti szerzıdés határnapján nem terjedhet túl. A felmentés idıtartamának felére az állomány tagját a szolgálati kötelezettség teljesítése alól mentesíteni kell. Indokolt esetben a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró (vezetı) az állomány tagját a teljes felmentési idıre mentesítheti a szolgálati kötelezettség teljesítése alól. A szolgálati kötelezettség teljesítése alóli mentesítés idejére az állomány tagja távolléti díjra jogosult. (2) Az állomány tagja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés idejére járó távolléti díjra havonta egyenlı részletekben jogosult. (3) A szakmailag alkalmatlan minısítést kapott személy szolgálati viszonyát 30 napos felmentési idıvel, a szolgálatra méltatlanná vagy nemzetbiztonsági szempontból neki felróható okból alkalmatlanná vált személy szolgálati viszonyát felmentési idı nélkül - azon a napon, amelyen a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a felmentésre okot adó tényt megállapítja - kell megszüntetni. (4) 61. § (1) Nem szüntethetı meg a szolgálati viszony felmentéssel az alábbiakban meghatározott idıtartam és az azt követı 30 nap alatt: a) a betegség és az egészségügyi szabadság, valamint az egészségi okból megkezdett orvosbizottsági alkalmassági felülvizsgálat ideje; b) a beteg gyermek ápolásának ideje vagy ilyen célból, illetıleg a közeli hozzátartozó otthoni ápolása vagy gondozása céljából kapott illetmény nélküli szabadság; c) a várandósság ideje, a szülést követı 3 hónap, a szülési szabadság és a gyermekgondozás céljából kapott illetmény nélküli szabadság, illetve illetmény nélküli szabadság igénybevétele nélkül is a gyermek hároméves kora; d) a házastárs tartós külföldi kiküldetése miatt kapott illetmény nélküli szabadság; e) a külön törvény szerinti, örökbefogadás elıtti kötelezı gondozásba helyezés esetén az állomány örökbe fogadni szándékozó tagját - közösen örökbe fogadni szándékozó házastársak döntése alapján a gyermek nevelésében nagyobb szerepet vállaló házastársat - érintıen a kötelezı gondozásba helyezéstıl számított hat hónap, illetve, ha a gyermek a hat hónap letelte elıtt kikerül a gondozásból, a kötelezı gondozás. (2) Az (1) bekezdésben felsorolt felmentési tilalmak nem vonatkoznak az állomány tagjára, ha a) a szolgálatra alkalmatlanná vált, és a munka törvénykönyvérıl szóló törvény megfelelı alkalmazásával nyugdíjasnak minısül, b) az 59. § (2a) bekezdése alapján a felmentését maga kérte, vagy c) a szolgálatra méltatlanná vált. (3) Az (1) bekezdés c) pontja szerinti védelem az illetmény nélküli szabadság igénybevétele nélkül azt a szülıt illeti meg, aki az illetmény nélküli szabadságot utoljára igénybe vette. 61/A. § Az állomány 61. § (1) bekezdésének c) pontja alapján a 48. § (1) bekezdésének g) pontja szerint rendelkezési állományba került tagjának illetmény nélküli szabadsága idejére megüresedett beosztását csak az ok megszőnéséig terjedı határozott idıre lehet betölteni. A beosztást a rendelkezési állomány megszőnése után az eredetileg a beosztást betöltınek kell felajánlani. 61/B. § (1) Az állomány tagjának írásbeli kérelmére - legfeljebb a gyermek hároméves koráig - a munkáltatói jogkör gyakorlója heti húsz óra rész-szolgálatteljesítési idıt engedélyez, ha az állomány tagja a kérelem benyújtásakor a 103. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti illetmény nélküli szabadságot vesz igénybe, és az eredeti beosztása - a beosztás jellegébıl fakadóan - rész-szolgálatteljesítési idıben is ellátható. A kérelmet az illetmény nélküli szabadság igénybevételének megszőnése elıtt legalább hatvan
- 29 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról nappal kell a munkáltatói jogkör gyakorlójával közölni. A kérelemben az állomány tagja köteles tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját a) az illetmény nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermeke harmadik életéve betöltésének idıpontjáról, továbbá b) ha egyenlıtlen munkaidı-beosztásban kíván dolgozni, a munkaidı-beosztásra vonatkozó javaslatáról. (2) Rész-szolgálatteljesítési idı nem engedélyezhetı a miniszteri rendeletben meghatározott vezetıi beosztást betöltık esetén. (3) Az állomány tagjának kérelmérıl a munkáltatói jogkör gyakorlója a kérelem benyújtását követı 30 napon belül írásban dönt. A kérelem elbírálása során a munkáltatói jogkör gyakorlója a szolgálat érdekében a rész-szolgálatteljesítés lehetıségét vizsgálja a beosztáshoz tartozó munkaköri feladatok jellegének és a szolgálatteljesítés körülményeinek mérlegelésével. A kérelem elutasítását a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban köteles megindokolni. (4) A munkáltatói jogkör gyakorlója az állomány tagjának az (1) bekezdésben meghatározott heti húsz óra rész-szolgálatteljesítési idı egyenlıtlen beosztására vonatkozó kérelmét csak abban az esetben tagadhatja meg, ha az szolgálati érdeket sértene, vagy a munkáltatói jogkör gyakorlója számára lényegesen nagyobb munkaszervezési terhet jelentene. A kérelem megtagadását a munkáltatói jogkör gyakorlója írásban köteles megindokolni. (5) Ha az állomány tagjának eredeti beosztása a (3) bekezdés szerint rész-szolgálatteljesítési idıben nem látható el, a munkáltatói jogkör gyakorlója az eredeti beosztástól eltérı beosztást ajánl fel. Ha a munkáltatói jogkör gyakorlója az eredeti beosztástól eltérı beosztást nem tud felajánlani, azt írásban köteles indokolni. (6) A rész-szolgálatteljesítési idı engedélyezése esetén az illetmény nélküli szabadság megszüntetésével egyidejőleg a 48. § (1) bekezdésének g) pontja szerinti rendelkezési állomány megszőnik, és az állomány tagjának a 61/A. § szerinti megüresedett beosztását kell felajánlani. (7) A rész-szolgálatteljesítési idı a) az illetmény nélküli szabadság megszőnését követı naptól, b) ha az állomány tagjának a 104. § (3) bekezdése alapján ki kell adni rendes szabadságát, a szabadság leteltét követı napon kezdıdik. A b) pontban foglaltak alkalmazása esetén - a felek eltérı megállapodása hiányában - a rendes szabadság kiadását az illetmény nélküli szabadság lejártát követı elsı munkanapon meg kell kezdeni. Eltérı megállapodás esetén a rendes szabadság kiadását az illetmény nélküli szabadság lejártát követı harminc napon belül meg kell kezdeni. (8) A (7) bekezdés szerinti idıponttól a szolgálati viszony alapján nyújtott pénzbeli vagy természetbeni juttatás tekintetében e törvény erejénél fogva az idıarányosság elve alkalmazandó, ha a juttatásra való jogosultság a szolgálatteljesítési idı mértékével összefügg. A rész-szolgálatteljesítés esetén az 52-53. §-ok és a 94-95. §-ok nem alkalmazhatók. (9) Az illetmény nélküli szabadság igénybevételére jogosító gyermek harmadik életéve betöltetése napjától az állomány tagját eredeti beosztásában a 91. § (1) bekezdése szerinti szolgálatteljesítési idıben kell továbbfoglalkoztatni, és az illetményét újra meg kell állapítani. (10) E § rendelkezéseit megfelelıen alkalmazni kell akkor is, ha a rész-szolgálatteljesítés engedélyezése iránti kérelem benyújtásakor az állomány tagja a 103. § (1) bekezdés a) pontja szerinti illetmény nélküli szabadságot nem vesz igénybe. Az (1) bekezdésen túl az állomány tagja köteles tájékoztatni a munkáltatói jogkör gyakorlóját arról is, hogy a rész-szolgálatteljesítés kérelmezésére jogosító gyermeke után a másik szülı illetménynélküli szabadságot, vagy rész-szolgálatteljesítést nem vesz igénybe. A munkáltatói jogkör gyakorlója az állomány tagjának kérelmére heti 20 óránál hosszabb rész-szolgálatteljesítési idıt is engedélyezhet. A rész-szolgálatteljesítés a kérelem engedélyezését követı hónap elsı napján kezdıdik. Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony egyoldalú megszüntetése
- 30 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 61/C. § (1) Az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszonyt a katonai szolgálatra rendelkezésre állás idıszakában - az 1. § (3) bekezdés szerinti idıszakok kivételével - az állományilletékes parancsnok és az önkéntes tartalékos indokolás nélkül, egyoldalúan megszüntetheti. (2) A felek eltérı megállapodása hiányában az egyoldalú megszüntetés esetében a szerzıdés a megszüntetésrıl szóló nyilatkozat kézhezvételét követı három hónap elteltével szőnik meg, mely idıszak a felek ettıl eltérı megállapodása esetén sem haladhatja meg a nyolc hónapot. A szolgálati viszony megszőnése a törvény erejénél fogva 62. § (1) A törvény erejénél fogva szőnik meg az állomány tagjának a szolgálati viszonya: a) a hivatásos szolgálat felsı korhatárának elérése, a szolgálati viszony meghosszabbításának megszüntetése, a szolgálati viszony meghosszabbításának lejárta, b) a jogszabályban elıírt képzési kötelezettség önhibából történı nem teljesítése, c) országgyőlési képviselıvé, európai parlamenti képviselıvé, fıpolgármesterré, fıpolgármesterhelyettessé, megyei közgyőlés elnökévé, alelnökévé, polgármesterré, alpolgármesterré, társadalmi megbízatású polgármesterré, alpolgármesterré, helyi és nemzetiségi önkormányzati képviselıvé történt megválasztás, d) az összeférhetetlenség megszüntetésének elmulasztása [71. § (2) bekezdése], e) az eskü letételének megtagadása, f) fizikai alkalmatlansága megállapítása esetén, az e törvényben megállapított kivételekkel, g) a magyar állampolgárság elvesztése, h) más állam állampolgárságának megszerzése esetén, illetve i) az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekrıl szóló törvényben meghatározott, jogviszony megszőnését eredményezı esetekben, j) tábori lelkész esetében, ha az illetékes egyház visszahívja, k) a 41/A. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt igazolási kötelezettség ismételt szabályszerő felhívást követı elmulasztása esetén, ha az állomány tagja nem bizonyítja, hogy a kötelezettség elmulasztása rajta kívül álló ok következménye, l) a 48. § (10) bekezdése esetén, ha az állomány tagjának szolgálati viszonya nem más közszolgálati jogviszonyba történı áthelyezéssel szőnik meg. (2) A szolgálati viszony a törvény erejénél fogva azon a napon szőnik meg, amikor a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a törvényi feltétel beálltát megállapította. (3) Az (1) bekezdés h) pontját akkor kell alkalmazni, ha a további állampolgárság megszerzésére az állomány tagjának közrehatására, vagy kifejezett beleegyezésével került sor, és az befolyásolja közremőködését a Honvédség feladatainak ellátásában. (4) Közszolgálati jogviszonyok közötti áthelyezés 63. § (1) Az állomány tagja beleegyezése esetén más közszolgálati jogviszonyba áthelyezhetı, illetve abból átvehetı. (2) Az állomány áthelyezett tagjának szolgálati viszonya az áthelyezéssel egyidejőleg megszőnik, a közszolgálati jogviszonyt azonban folyamatosnak kell tekinteni. (3) A szolgálati viszony megszőnésének egyéb esetei 64. § (1) A katonai bírónak a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya - a lemondása kivételével akkor szüntethetı meg, illetıleg az a törvény erejénél fogva a hivatásos szolgálat felsı korhatárának elérése miatt csak akkor szőnik meg, ha a katonai bírói tisztsége megszőnik.
- 31 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az igazságügyi alkalmazottként szolgálatot teljesítı hivatásos katonának a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya akkor szüntethetı meg, ha igazságügyi szolgálati viszonya megszőnik, vagy az igazságügyi alkalmazottként szolgálatot teljesítı hivatásos katonát - kérelmére - a munkáltatói jogkör gyakorlója más igazságügyi szervhez véglegesen áthelyezi. (3) A katonai ügyésznek és más katonai ügyészségi alkalmazottnak a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya - a lemondása kivételével - akkor szüntethetı meg, illetıleg az a törvény erejénél fogva a hivatásos szolgálat felsı korhatárának elérése miatt csak akkor szőnik meg, ha ügyészségi szolgálati viszonya megszőnik. (4) Eljárás a szolgálati viszony megszőnése esetén 65. § (1) A szolgálati viszony megszőnésekor, a szolgálatteljesítés utolsó munkanapján az állomány tagja részére ki kell fizetni az illetményét és - e törvény eltérı rendelkezése kivételével - egyéb járandóságait, valamint ki kell adni a szolgálati viszonyra vonatkozó igazolást. (2) Az (1) bekezdésben említett igazolás tartalmazza az állomány tagjának a) a szolgálati viszonya megszőnésének jogcímét; b) a Honvédségnél szolgálati viszonyban töltött idejét; c) az illetményébıl határozat vagy jogszabály alapján levonandó tartozását és ennek jogosultját, illetıleg azt, hogy ilyen tartozása nincs; d) a szolgálati viszony megszőnésének évében járó alap- és pótszabadság mértékét, az igénybe vett szabadság idıtartamát, valamint a szabadság megváltásaként kifizetett összeget; e) a nyugellátásra való jogosultság megszerzésére és folyósítására vonatkozó rendelkezést; f) a figyelembe vett szolgálati évei számát, a kifizetésre került végkielégítés, illetve leszerelési segély, valamint a kifizetésre került vagy kerülı jubileumi jutalom összegét és az azok alapjául szolgáló idıtartamot. (3) Az (1) és (2) bekezdésben foglaltakat értelemszerően alkalmazni kell a 47. § szerinti vezénylés és a 63. § szerinti áthelyezés esetén is. Megtérítési kötelezettség 66. § (1) Az állomány tagjának rendeletben meghatározott megtérítési kötelezettsége keletkezik, ha szolgálati viszonya a kötelezıen szolgálati viszonyban töltendı idı elıtt az 56. § b), e) és f) pontja, az egészségi és a pszichikai alkalmatlanság kivételével 59. § (2) bekezdés a) pontja, c) pontja, 62. § (1) bekezdésének b), d)-g), i) és k) pontja, vagy a 247. § (6) bekezdés a) pontja alapján szőnik meg. (2) Megtérítési kötelezettsége keletkezik az állomány tagjának akkor is, ha a szolgálati viszony fennállása alatt önhibájából nem tesz eleget a 81. § szerinti, a vezénylésben, illetve a tanulmányi szerzıdésben foglalt kötelezettségének. Végkielégítés és leszerelési segély 67. § (1) A hivatásos állomány tagját felmentése, valamint a 224. § (4) bekezdésének alkalmazása esetén - a (7) bekezdésben felsorolt kivételekkel - végkielégítés illeti meg. (2) A végkielégítés összege, ha a hivatásos állomány felmentett tagja szolgálati viszonyban töltött ideje legalább a) három év: egyhavi, b) öt év: kéthavi, c) nyolc év: háromhavi, d) tíz év: négyhavi, e) tizenhárom év: öthavi, f) tizenhat év: hathavi,
- 32 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról g) húsz év: nyolchavi távolléti díjnak megfelelı összeg. (3) A 69. § (1) bekezdése alapján a hivatásos szolgálatba visszavett személy szolgálati viszonyának felmentéssel történı megszőnésekor a végkielégítés alapjául a korábbi végkielégítést követıen szolgálati viszonyban töltött idıt lehet figyelembe venni. (4) A szerzıdéses állományból hivatásos állományba átvett személy szerzıdéses állományban eltöltött szolgálati idejét a végkielégítés szempontjából hivatásos szolgálatban eltöltött idıként kell figyelembe venni. (5) A végkielégítés összegének felére jogosult az állomány tagja, ha az 59. § (5) bekezdése szerinti áthelyezéshez nem járult hozzá, kivéve, ha a hozzájárulását alapos indokkal tagadta meg. (6) A szolgálati viszony felmentéssel járó megszüntetése esetén a végkielégítést a felmentési idı utolsó napján kell kifizetni. (7) Végkielégítésre nem jogosult a hivatásos állomány tagja, ha a) a munka törvénykönyvérıl szóló törvény megfelelı alkalmazásával nyugdíjasnak minısül, szolgálati járandóságra jogosult, vagy az 59. § (2a) bekezdése alapján a felmentését maga kérte, b) alkalmatlansága miatt mentették fel, kivéve az egészségi, pszichikai alkalmatlanságot, c) a hivatásos szolgálatra méltatlanná vált. (8) Ha a hivatásos állomány tagja a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló bármely gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidıs jogviszonyt létesít, a) ezt a tényt a korábban munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak haladéktalanul köteles írásban bejelenteni, b) a felmentési idıbıl hátralevı idı tekintetében távolléti díjra nem jogosult, c) végkielégítésre nem jogosult, azonban új jogviszonyában a végkielégítés alapjául szolgáló idıszak számítása során a felmentéssel megszüntetett jogviszony alapján végkielégítésre jogosító idejét is számításba kell venni. 68. § (1) A szerzıdéses katona a szerzıdésben vállalt szolgálati idı letöltésekor, illetıleg amennyiben a szolgálati viszony ezelıtt szőnik meg, a szolgálati viszony megszőnése napján - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - leszerelési segélyre jogosult. A leszerelési segély összege a szerzıdéses szolgálatban ténylegesen eltöltött: a) 0-3. évek után évenként 1,3 havi, b) 4. év után további 1,4 havi, c) 5. év után további 1,6 havi, d) 6. év után további 1,8 havi, e) 7. év után további 2,0 havi, f) 8. év után további 2,2 havi, g) 9. év után további 2,4 havi, h) 10. év után további 2,4 havi, i) 11. év után további 2,0 havi, j) 12. év után további 1,5 havi, k) 13. év után további 1,0 havi, l) 14. év után további 0,6 havi, m) 15-20. évek után évenként további 0,2 havi távolléti díjjal azonos. (2) Tört idıszak esetén idıarányos összeg jár. A leszerelési segély összegének a kiszámításánál a szolgálati viszony megszőnése idıpontjában a távolléti díj számításának alapját képezı illetményelemeket kell alapul venni. (3) Nem jár leszerelési segély annak a szerzıdéses katonának, a) akit szolgálatának megszakítása nélkül hivatásos állományba vettek,
- 33 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról b) akinek a szolgálati viszonya az 56. § b), d)-f) pontja, az 59. § (6) bekezdése, a 62. § (1) bekezdés k) pontja, a 71. § (2) bekezdése alapján szőnt meg, c) akinek a szolgálati viszonya rokkantsági nyugdíjra, vagy a megváltozott munkaképességő személyek ellátására való jogosultság megszerzése miatt szőnt meg, d) akinek szolgálati viszonya három évnél rövidebb szolgálati idı alatt szőnik meg, kivéve, ha szolgálati viszonyának megszüntetésére az 59. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglaltak alapján került sor. (4) Ismételten létesített szerzıdéses szolgálati viszony megszőnéskor vagy késıbb létesített hivatásos szolgálati viszony felmentéssel történt megszüntetésekor a leszerelési segély (hivatásos szolgálati viszony esetében a végkielégítés) alapjául csak az újabb szolgálati viszonyban eltöltött idıt lehet figyelembe venni. (5) A szerzıdéses katona részére a próbaidı leteltekor - a katonai és rendvédelmi oktatási intézményben végzettek esetében az elsı havi illetmény kifizetésével egyidejőleg - a leszerelési segély terhére, toborzópénz címén kéthavi távolléti díjnak megfelelı összeget kell folyósítani. (6) Az a szerzıdéses katona, akinek szolgálati viszonya a vállalt idı letelte elıtt szőnik meg, az (5) bekezdés szerinti elılegbıl a le nem szolgált idıre esı összeget - az 56. § g) és i) pontjában, valamint az 59. § (1) bekezdés a) és b) pontjában foglalt kivételekkel - köteles visszafizetni. (7) Nem jár leszerelési segély az után a szerzıdéses katona után, akinek a szolgálati viszonya az 56. § g) pontja alapján szőnt meg. (8) Az önkéntes tartalékos katona végkielégítésre és leszerelési segélyre nem jogosult. (9) Ha a szerzıdéses katona a munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje alatt bármely költségvetési szervvel vagy költségvetési szerv legalább többségi befolyása alatt álló bármely gazdálkodó szervezettel teljes vagy részmunkaidıs jogviszonyt létesít, a) ezt a tényt a korábban munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak haladéktalanul köteles írásban bejelenteni, b) a felmentési idıbıl hátralévı idı tekintetében távolléti díjra nem jogosult, c) leszerelési segélyre nem jogosult, azonban új jogviszony létesítése esetén a végkielégítési (leszerelési) összeg megállapításánál a megszüntetett jogviszony alapján leszerelési segélyre jogosító idejét is számításba kell venni. (10) A leszerelési segély összegének felére jogosult a szerzıdéses katona, ha az 59. § (5) bekezdés b) pontja szerinti áthelyezéshez nem járult hozzá, kivéve, ha a hozzájárulását alapos indokkal tagadta meg. (11) A szerzıdéses katona a vállalt szolgálati idejének letöltésekor, ha annak a meghosszabbítását kéri az (1) bekezdés szerint felszámított leszerelési segély terhére - szerzıdés-hosszabbítási díjra jogosult, melynek összege a) a 3. év letöltésekor 1,0 havi, b) a 4. év letöltésekor 1,5 havi, c) az 5. év letöltésekor 2,0 havi, d) a 6. év letöltésekor 3,0 havi, e) a 7. év letöltésekor 3,5 havi, f) a 8. év letöltésekor 4,0 havi, g) a 9. év letöltésekor 6,0 havi, h) a 10. év letöltésekor 7,0 havi, i) a 11. év letöltésekor, vagy az ezt követı elsı szerzıdés-hosszabbításkor 8,0 havi távolléti díjjal azonos, amit azonban a korábban kifizetett szerzıdés-hosszabbítási díj havi mértékeivel csökkenteni kell. (12) A szerzıdés-hosszabbítási díjat a szerzıdéses katona kérelmére kell kifizetni, melyrıl az állomány tagját a szerzıdés-hosszabbítás aláírását megelızıen írásban tájékoztatni kell. (13) Az állományba való visszavétel
- 34 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 69. § (1) A hivatásos állományba visszavételre a szolgálat érdekében az 56. § a) pontja és az 59. § (1) bekezdésének a)-b) pontja, a 63. § (1) bekezdése alapján, vagy a korábbi szabályok szerinti kérelmére megszőnt szolgálati viszony esetében van lehetıség. (2) (3) Akinek rokkantságát, megváltozott munkaképességő személyek ellátását a felülvizsgálat során megszüntették, az állományba akkor vehetı vissza, ha egyébként megfelel a szolgálati viszony létesítéséhez szükséges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek. (4) Akinek rokkantságát, megváltozott munkaképességő személyek ellátását a szolgálattal összefüggı baleset, betegség miatt állapították meg, és rokkantságát, megváltozott munkaképességő személyek ellátását megszüntették, az állományba visszavehetı, ha az egészségi állapotának megfelelı beosztás részére biztosítható. (5) A szolgálati járandóságban részesülı vagy rendvédelmi szervnél különleges foglalkoztatási állományban lévı volt hivatásos katona állományba az (1)-(4) bekezdésben meghatározott feltételeknek való megfelelés esetén akkor vehetı vissza, ha a szolgálati járandóságának folyósítását a hivatásos szolgálat idejére szünetelteti. (6) Visszavétel esetén a hivatásos állomány tagja rendfokozatát beosztásának, életkorának és iskolai végzettségének (szakképesítésének) figyelembevételével kell megállapítani. E rendfokozata azonban nem haladhatja meg a vele egykorú és a tervezett szolgálati helyén azonos beosztást elért, de az oktatási intézmény elvégzésétıl folyamatosan szolgálatot teljesítı és speciális beosztást betöltı rendfokozatát. (7) (8) A visszavétel során legfeljebb 6 hónap idıtartamra próbaidı köthetı ki, ha a szolgálati viszony megszőnése és a visszavételre irányuló kérelem benyújtása között legalább egy év eltelt. 69/A. § Annak a volt hivatásos állományú katonának, akinek szolgálati jogviszonya a szolgálat érdekében áthelyezéssel köztisztviselıi vagy közalkalmazotti jogviszonyra változik, és ezt követıen ismét szolgálati jogviszonyt létesít, az ismételt szolgálati viszony létesítésekor a 69. § (6) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni. 69/B. § A Honvédség tábornokainak hivatásos állományba történı visszavételérıl a köztársasági elnök a miniszter elıterjesztésére dönt. Összeférhetetlenség 70. § (1) Az állomány tagja nem tölthet be olyan szolgálati beosztást, a) amelyben közeli hozzátartozójával közvetlen szolgálati elöljárói-alárendelti viszonyba kerül, b) amelynek révén olyan gazdálkodó szervezettel kerül gazdasági tevékenységnek minısülı [az általános forgalmi adóról szóló törvény] kapcsolatba, amelyben közeli hozzátartozójának tulajdonrésze van, vagy a hozzátartozó a gazdasági tevékenységre befolyással bíró tisztséget (munkakört) lát el, c) az a) és b) pontban foglaltak alól az érintettek kérelmére és az állományilletékes parancsnok (vezetı) javaslatára rendkívül indokolt esetben a miniszter felmentést adhat. (2) Az állomány tagja csak olyan munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt létesíthet, amely a szolgálattal, illetve a szolgálati beosztással nem összeférhetetlen, és amelyhez a (3)-(4) bekezdésben foglaltak kivételével engedélyt kapott. A Honvédség az állomány tagjával szolgálati kötelezettségei körébe tartozó feladat ellátására munkavégzésre irányuló további jogviszonyt nem létesíthet. Az állományilletékes parancsnok (vezetı) - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - munkavégzéssel járó egyéb jogviszonyt nem létesíthet. Az állomány tagja gazdálkodó szervezetnél [a számvitelrıl szóló 2000. évi C. törvény 3. § (1) bekezdés] - munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonynak nem minısülı személyes közremőködési kötelezettséggel járó tagsági, felügyelı bizottsági tagsági vagy vezetı tisztségviselıi viszonyt csak a Honvédség képviseletében, az állományilletékes parancsnok engedélye alapján létesíthet. (3) Az állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak bejelenteni a szolgálati idın kívüli a) sporttal összefüggı munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítését, b) mezıgazdasági ıstermelıi munkavégzéssel járó tevékenységet.
- 35 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) Az állomány tagja köteles bejelenteni a gazdálkodó szervezetnél lévı vagyoni érdekeltségét, ide nem értve a nem meghatározó arányú részvényt és kisebbségi üzletrésztulajdont. (5) Nem kell engedélyeztetni a szolgálati idın kívüli tudományos (kutatói), oktatói, mővészeti, lektori, szerkesztıi, valamint a jogi oltalom alá esı szellemi tevékenységet, továbbá a társasház, lakásszövetkezet, magánnyugdíjpénztár, általános nyugdíjpénztár, egészség- és önsegélyezıpénztár, erdıbirtokossági társulási tagságot. (6) Nem adható engedély, ha a (2) bekezdés szerinti jogviszony létesítése és fenntartása ellentétes a Honvédség feladataival, vagy a szolgálat kötelességszerő, pártatlan és befolyástól mentes ellátását, illetve a Honvédség tekintélyét veszélyezteti. 71. § (1) Az állomány tagja köteles az állományilletékes parancsnoknak haladéktalanul bejelenteni, ha vele szemben a törvényben meghatározott összeférhetetlenségi ok merült fel, illetve, ha szolgálati viszonyának fennállása alatt összeférhetetlen helyzetbe került. Az állományilletékes parancsnok köteles a 62. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetet kivéve - felszólítani az állomány tagját az összeférhetetlenség megszüntetésére, illetve köteles a szükséges intézkedést megtenni az összeférhetetlenség kizárására. (2) Ha az állomány tagja az összeférhetetlenséget a felszólítástól számított 30 napon belül nem szüntette meg, szolgálati viszonya megszőnik. 72-73. § VIII. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONY TARTALMA A szolgálat teljesítésére vonatkozó szabályok 74. § A szolgálati viszony keretében a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró (vezetı) köteles a) az állomány tagja feladatait a munkaköri leírásban rögzíteni, ıt a szolgálati viszonyra vonatkozó szabályok, illetve az egyéb jogszabályok szerint foglalkoztatni, részére az egészséges és biztonságos szolgálatteljesítés feltételeit biztosítani; b) a szolgálati feladatok ellátását úgy megszervezni, hogy az állomány tagja a szolgálati viszonyból eredı jogait gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja; c) a feladatok elvégzéséhez szükséges tájékoztatást és irányítást megadni, a szolgálatteljesítéshez szükséges ismeretek megszerzését biztosítani. 75. § (1) Az állomány tagja köteles a) az elıírt helyen és idıben, szolgálatképes állapotban megjelenni, és feladatát teljesíteni, illetve e célból rendelkezésre állni; b) a szolgálati feladatait a törvényes elıírásoknak, a parancsoknak és intézkedéseknek megfelelıen szükség esetén a veszély vállalásával -, az elvárható szakértelemmel és gondossággal, pártatlanul és igazságosan végrehajtani; c) a munkatársaival együttmőködni, a munkáját úgy végezni és általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az - kivéve, ha ez a feladat végrehajtásával elkerülhetetlenül együtt jár - más egészségét, testi épségét ne veszélyeztesse, anyagi károsodását ne idézze elı; d) a szervezeti egység feladatainak megfelelıen az ır-, ügyeleti, illetve készenléti szolgálatot ellátni; e) a számára meghatározott oktatásban (képzésben) részt venni, és az elıírt vizsgákat letenni; f) az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek eleget tenni, és az ezek ellenırzése érdekében szükséges külön rendelkezésekben meghatározott felméréseknek, szőréseknek és vizsgálatoknak magát alávetni; g) szolgálaton kívül is a Honvédség tagjához és beosztásához méltó magatartást tanúsítani; h) a rendelkezésére bocsátott fegyverzetet, felszerelést, ruházatot, egyéb eszközöket és anyagokat rendeltetésszerően használni és gondozni;
- 36 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról i) fertızı megbetegedés veszélye esetén, valamint ha a munkakörhöz, illetve egyes szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan a személyi állomány tagjának vagy egyes csoportjainak egészségét és biztonságát veszélyeztetı biológiai kóroki tényezı kockázata mutatható ki, az 52/A. § (3) bekezdés szerinti egészségügyi intézkedések tőrésére; j) szolgálati feladatként közremőködni a honvédelmi nevelés programjának megvalósításában, a honvéd tisztképzésben és altisztképzésben. (2) Az állomány tagja köteles megtartani a minısített adatot, valamint az adatok védelmére vonatkozó szabályokat. (3) Az állomány tagja a szolgálati feladathoz kapcsolódó nyilvános szerepléséért tiszteletdíjat nem fogadhat el. (4) Az (1) bekezdés szerinti szolgálati feladatokban az önkéntes tartalékos katona a szerzıdése szerinti korlátozásokkal köteles részt venni. 76. § A miniszter az egészségügyért felelıs miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azokat a fertızı betegségeket, amelyek esetében a megbetegedési veszély, a szolgálati beosztáshoz, illetve egyes szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan - így különösen a külföldi szolgálat végrehajtása során - az állomány tagjának vagy egyes csoportjainak egészségét és biztonságát veszélyeztetı biológiai kóroki tényezı kockázatának elkerülése érdekében kötelezı védıoltás elrendelésének van helye. A kötelezı védıoltást a Magyar Honvédség közegészségügyi-járványügyi hatósági feladatokat ellátó szerv vezetıjének javaslata alapján a Honvéd Vezérkar fınöke rendeli el. A Honvéd Vezérkar fınöke által elrendelt kötelezı védıoltás alól az egészségügyrıl szóló 1997. évi CLIV. törvény 58. § (3) bekezdése szerinti mentesítést az állomány védıoltásra kötelezett tagja, törvényes képviselıje, illetve kezelıorvosa a Magyar Honvédség közegészségügyi-járványügyi hatósági feladatokat ellátó szerv vezetıjénél kezdeményezheti. 77. § (1) Mentesül az állomány tagja a szolgálatteljesítési kötelezettsége alól a) az állampolgári kötelezettségének teljesítése alatt; b) a közeli hozzátartozója halálakor, esetenként legalább 2 munkanapra; c) az orvosi vizsgálat teljes idıtartamára, továbbá az egészségügyi szabadságot nem igénylı egészségügyi kezelések idıtartamára; d) a véradás miatt távol töltött teljes - a szolgálati helyen kívül szervezett véradás esetén legalább 4 óra idıtartamra; e) ha elháríthatatlan ok miatt nem tud a szolgálati helyén megjelenni; f) a szolgálati viszonyra vonatkozó szabály vagy engedély alapján; g) emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárással összefüggı vizsgálat idıtartamára; h) tanúzási kötelezettség teljesítése esetén a megjelenéshez és a kötelezettség teljesítéséhez szükséges idıtartamra. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott esetekben az állomány tagja a távollét idejére távolléti díjra jogosult. A könnyített szolgálat 77/A. § (1) A hivatásos állomány tagját, ha betöltötte 52. életévét és legalább 15 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idıvel rendelkezik, kérelmére - amennyiben részére a Honvédségnél könnyített szolgálatban foglalkoztatottak által betölthetı munkakör felajánlható - könnyített szolgálat formájában kell foglalkoztatni. (2) A hivatásos állomány tagja, ha nem rendelkezik 15 év tényleges szolgálati idıvel, kezdeményezheti, hogy az állományba vételét közvetlenül megelızıen, a Honvédségnél vagy a rendvédelmi szerveknél 2012. január 1-je elıtt, megszakítás nélkül közszolgálati jogviszonyban vagy munkaviszonyban eltöltött idık 50 százalékos mértékben beszámításra kerüljenek. Az e számítási mód alkalmazásával elért 15 éves szolgálati idı esetében a hivatásos állomány 52. életévét betöltött tagja a könnyített szolgálatra jogosulttá válik.
- 37 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) Könnyített szolgálat ellátása esetén a hivatásos állomány tagja fizikai alkalmasságának vizsgálata során a miniszter rendeletében meghatározott szabályokat kell alkalmazni. (4) A hivatásos állomány könnyített szolgálatot teljesítı tagja a rendeletben meghatározott szolgálati tevékenységben nem vehet részt, illetménye azonban a könnyített szolgálatot megelızı utolsó - vezetıi pótlék nélkül számított - havi távolléti díjánál nem lehet alacsonyabb. (5) A könnyített szolgálatban foglalkoztatottak által betölthetı munkaköröket a miniszter határozza meg. Az elımenetel általános szabályai 78. § (1) Az elımenetel a szigorú alá- és fölérendeltségi viszonyon alapuló szervezeti hierarchiában történı emelkedés útján valósul meg. (2) Az állomány tagjának az (1) bekezdésben meghatározott pályán, belátható, tervszerő elımeneteli lehetıséget kell biztosítani a magasabb beosztás és a hozzá kapcsolódó rendfokozat eléréséhez, illetve az azokhoz szükséges feltételek megszerzéséhez. Ez a hivatásos állománynál életpályát, elımenetelt, a szerzıdéses állománynál pedig kiszámítható elımenetelt jelent. (3) Az elımenetelt a magasabb beosztásba és az ahhoz tartozó magasabb rendfokozatba történı kinevezés és elıléptetés jelenti. (4) Az elımenetel feltételei: a) az állománycsoportnak megfelelı betölthetı magasabb beosztás vagy a speciális beosztást betöltık esetében a magasabb rendszeresített rendfokozat; b) a magasabb beosztáshoz, valamint az ehhez kapcsolódó rendfokozathoz meghatározott iskolai végzettség (szakképesítés); c) a magasabb beosztás ellátásához szükséges szakmai vezetıi gyakorlati tapasztalat, egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság; d) az elımeneteli bizottság támogató javaslata; e) ırnagyi rendfokozattal rendszeresített általános elımenetelő beosztás esetén az alacsonyabb rendfokozatokban parancsnoki (vezetıi) és törzsbeosztásban egyaránt eltöltött legalább egy-egy év; f) ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztás esetén parancsnoki (vezetıi) és törzsbeosztásban az ırnagyi-alezredesi rendfokozatokkal rendszeresített beosztásokban eltöltött kettı-kettı év. (5) Speciális beosztásba kinevezhetı, illetve áthelyezhetı az állomány azon tagja, aki az általános követelményeken túl rendelkezik az adott beosztáshoz elıírt sajátos képzettséggel, illetve vállalja annak a számára meghatározott idıtartamon belüli megszerzését. (6) Az elımenetelhez szükséges iskolai végzettségi (szakképesítési) feltételek megszerzéséhez (oktatási intézményi beiskolázáshoz) az állomány tagjai részére pályázati rendszeren nyugvó esélyegyenlıséget kell biztosítani. (7) A kérelemre alacsonyabb beosztást betöltık elımenetelét az általuk ténylegesen betöltött beosztáshoz rendszeresített rendfokozatot viselık elımenetele szerint kell elbírálni. (8) A 44. §-ban foglaltakat az állomány tagjának magasabb rendfokozati állománycsoportba történı kinevezésekor is megfelelıen alkalmazni kell. (9) Az önkéntes tartalékos állomány elımenetelére e § rendelkezései nem alkalmazhatók. Elımenetelükre - egyéb feltételek fennállása esetén - szerzıdésükben foglaltaknak megfelelıen kerülhet sor. Iskolai végzettségi (szakképesítési) követelmények 79. § (1) A tiszti rendfokozathoz kötött beosztás betöltéséhez jogszabályban meghatározott szakirányú legalább felsıfokú alap (BSc), vagy fıiskolai végzettség szükséges. Altiszti rendfokozathoz kötött beosztás betöltéséhez legalább érettségi bizonyítvány megszerzése, ezen túlmenıen jogszabályban meghatározott beosztásoknál a munkakörhöz meghatározott szakképzettség szükséges. Legénységi beosztásokhoz legalább alapfokú iskolai végzettség szükséges.
- 38 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A beosztásokhoz kapcsolódó, az (1) bekezdés szerinti konkrét iskolai végzettségi, szakképzettségi, tanfolyami végzettségi és képesítési követelményeket külön jogszabály határozza meg. 80. § A magasabb beosztás betöltéséhez szükséges végzettség, szakképesítés, tanfolyami végzettség, és képzettség megszerzését hazai vagy külföldi katonai, polgári felsıoktatási és középfokú oktatási intézményben, iskolarendszerő vagy iskolarendszeren kívüli oktatás, képzés keretében kell biztosítani. 81. § (1) Az állomány tagjának a Honvédség által szervezett vagy támogatott képzésen történı részvétele vezényléssel történik. A vezényléshez az állomány tagjának beleegyezése nem szükséges, ha a vezénylés a beosztásához külön jogszabályban elıírt végzettség vagy szakképzettség megszerzésére irányul. A (3) bekezdés szerinti esetekben a tanulmányi szerzıdés megkötése a vezénylés feltétele. (2) Az állomány tagja a képzés befejezését követıen köteles szolgálati viszonyát a képzési idı kétszeresének megfelelı idıtartamig, de legalább egy évig fenntartani. E kötelezettség megszegése esetén az állomány tagjának a 66. § szerinti megtérítési kötelezettsége keletkezik. (3) A Honvédség tanulmányi szerzıdés megkötésével támogatja az állomány tagjának a nagy értékő, valamint az egyéni elhatározáson alapuló, szolgálati érdekkel összefüggı képzésben való részvételét. A tanulmányi szerzıdést írásba kell foglalni, melyben meg kell határozni az állomány tagját megilletı támogatás formáját és mértékét, a kötelezıen szolgálati viszonyban töltendı idıt, továbbá a figyelemfelhívást a 66. § szerinti megtérítési kötelezettségre. (4) A tanulmányi szerzıdésben a kötelezıen szolgálati viszonyban töltendı idı a (2) bekezdéstıl eltérıen is megállapítható úgy, hogy az öt évnél, nagy értékő képzés esetén tíz évnél hosszabb nem lehet. Egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság 82. § (1) Az állomány tagjának meg kell felelnie a miniszter által rendeletben meghatározott, a beosztásának és életkorának megfelelı egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott alkalmassági feltételeket az érintettek tudomására kell hozni, és az alkalmasságot rendszeresen ellenırizni kell. (3) Az állomány tagja köteles magát az ellenırzéseknek alávetni. (4) Ha az állomány tagja az elıírt követelményeknek nem felel meg, határidı kitőzésével az ellenırzést meg kell ismételni. Az állomány - a 77/A. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelı - tagjának a fizikai követelményeknek való megfelelését a megismételt ellenırzésen kérelemre - ha van más, általa könnyített szolgálat formájában betölthetı beosztás - a könnyített szolgálat követelményrendszere szerint kell megállapítani. (5) Ha az állomány tagja a megismételt ellenırzésen sem felelt meg az egészségügyi, pszichikai követelményeknek, az 59. § (2) bekezdés a) pontja szerint kell eljárni. (6) Ha az állomány tagja a fizikai követelményeknek a megismételt ellenırzésen sem felel meg, szolgálati jogviszonyát a törvény erejénél fogva kell megszüntetni. (7) Az állományilletékes parancsnok az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatot, valamint a felülvizsgálatot végzı szerv számára külön jogszabályban meghatározott módon és tartalommal a vizsgálathoz szükséges adatokat szolgáltat. 82/A. § (1) Az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálat során keletkezett adat kezelésének célja a) az alkalmasság felmérése és az állomány tagja alkalmasságának minısítése, b) a szolgálati viszony létesítéséhez, fenntartásához, módosításához, megszüntetéséhez, továbbá a rendelkezési állományba helyezéshez az egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági feltételek fennállásának megállapítása. (2) Az adatok köre az egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó, a) az alkalmasság felméréséhez és az alkalmassági minısítéshez felhasznált egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó, illetve b) az alkalmasság minısítését tartalmazó adat.
- 39 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) Az (1) bekezdésben meghatározott célból az egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó vizsgálati adatokat, a vizsgálatok teljes egészségügyi dokumentációját az alkalmasság megállapításában részt vevı orvos, valamint orvosi bizottság kezelheti, illetve kizárólag a részükre és - kérelme alapján - az állomány érintett tagja részére továbbítható. (4) Az állományilletékes parancsnok és a személyügyi szerv részére kizárólag a (2) bekezdés b) pontjában meghatározott adat továbbítható. Ha az alkalmassági vizsgálatot az állományilletékes parancsnok kezdeményezi, akkor az alkalmassági vizsgálat megindulása elıtt tudomására jutott egészségügyi adatot is jogosult kezelni, és az egészségügyi adatot az eljárásban részt vevı orvos, valamint orvosi bizottság részére továbbíthatja. (5) A (2) bekezdésben meghatározott adat szolgálati viszonnyal összefüggı jogvitában, illetve büntetıügyben az eljáró bíróság, valamint nyomozóhatóság részére - az eljárásában indokolt mértékig továbbítható. (6) Az (1) bekezdésben meghatározott célból az egészségi, pszichikai és fizikai állapotra vonatkozó vizsgálati adat, valamint a (4) bekezdés szerinti egészségügyi adat a szolgálati viszony létesítését célzó alkalmassági vizsgálatot, illetve a szolgálati viszony megszőnését követı 5. év december 31-ig kezelhetı. Az elımenetel 83. § (1) Magasabb rendfokozatba elı kell léptetni, aki a magasabb rendfokozathoz elıírt minimális várakozási idıt leszolgálta, a beosztás ellátásához szükséges iskolai végzettséggel (szakképesítéssel, tanfolyami végzettséggel) rendelkezik, az elıírt egészségi, pszichikai és fizikai állapota alapján a beosztás betöltésére alkalmas minısítése van, továbbá a korábbi beosztásaiban nyújtott elméleti és gyakorlati teljesítmények alapján a magasabb beosztás betöltésére alkalmas, és abba kinevezték. (2) A parancsnoki (vezetıi) váltások tervszerőségét az állomány tagjainak a vezetési szintek szerinti fokozatos elırehaladásával és magasabb rendfokozatba történı elıléptetésével kell biztosítani. Az elımenetel parancsnoki és törzsbeosztások betöltése útján valósul meg. (3) Az állomány tagját tanintézet elvégzése utáni elsı beosztásba kerülésekor az állománycsoportjának megfelelı elsı rendfokozatba kell kinevezni. (4) Egy rendfokozathoz több azonos szintő beosztás tartozhat. Az azonos szintő beosztásokat jogszabály határozza meg. (5) A szervezeti egység állománytáblájában (munkaköri jegyzékében) kell rögzíteni a beosztáshoz kapcsolódó alapvetı követelményeket. (6) A speciális beosztásokat jogszabályban kijelölt szakmai testület javaslatára a miniszter határozza meg. (7) (8) A magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztásba való kinevezéshez és az elıléptetéshez az illetékes Elımeneteli Bizottság javaslata szükséges. (9) A miniszter egy alkalommal az állomány általános elımenetelő beosztást betöltı tagját a minimális várakozási idı letelte elıtt, speciális elımenetelő beosztást betöltı tagját a várakozási idı letelte elıtt a következı rendfokozatba elıléptetheti, illetve kinevezheti, amennyiben az állomány tagja az elıléptetéshez szükséges valamennyi egyéb feltétellel rendelkezik. (10) A miniszter, a Honvéd Vezérkar fınöke javaslatára az állomány általános elımenetelő beosztást betöltı tagja viselt rendfokozata szerinti maximális várakozási idejét annak leteltekor legfeljebb a viselt rendfokozathoz rendelt maximális várakozási idıvel megegyezı idıtartammal meghosszabbíthatja, amennyiben a meghosszabbításhoz szolgálati érdek főzıdik. (11) A meghosszabbítás idıtartama alatt az állomány tagja további teljesítmény-értékelése alapján elımenetelre évente tervezhetı. (12) A meghosszabbított várakozási idı leteltekor, ha az állomány tagjának elımenetelére nem került sor, szolgálati viszonyát az 59. § (2) bekezdés b) pontja alapján kell megszüntetni. 84. § (1) Az egyes rendfokozatokban eltölthetı legrövidebb és leghosszabb várakozási idı: - ırvezetıi rendfokozatban 6 hónap 5 év,
- 40 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról - tizedesi rendfokozatban 1 év 8 év, - szakaszvezetıi rendfokozatban 1 év -, 1 év 5 év, - ırmesteri rendfokozatban - törzsırmesteri rendfokozatban 3 év 8 év, - fıtörzsırmesteri rendfokozatban 5 év 12 év, - zászlósi rendfokozatban 6 év 12 év, - törzszászlósi rendfokozatban 7 év 15 év, - fıtörzszászlósi rendfokozatban - hadnagyi rendfokozatban 2 év 6 év, - fıhadnagyi rendfokozatban 3 év 8 év, - századosi rendfokozatban 4 év 11 év, - ırnagyi rendfokozatban 5 év 9 év, - alezredesi rendfokozatban 3 év -, - ezredes rendfokozatban -, - dandártábornok rendfokozatban -, -, - vezérırnagy rendfokozatban - altábornagy rendfokozatban -, - vezérezredesi rendfokozatban -. (2) Speciális beosztást betöltık várakozási ideje az adott rendfokozatokban: - ırvezetıi rendfokozatban 3 év, - tizedesi rendfokozatban 3 év, - szakaszvezetıi rendfokozatban -, - ırmesteri rendfokozatban 4 év, - törzsırmesteri rendfokozatban 5 év, - fıtörzsırmesteri rendfokozatban 6 év, - zászlósi rendfokozatban 7 év, - törzszászlósi rendfokozatban -, - fıtörzszászlósi rendfokozatban -, - hadnagyi rendfokozatban 4 év, - fıhadnagyi rendfokozatban 5 év, - századosi rendfokozatban 6 év, - ırnagyi rendfokozatban 7 év, - alezredesi rendfokozatban -, - ezredesi rendfokozatban -, - dandártábornoki rendfokozatban -, - vezérırnagyi rendfokozatban -, - altábornagyi rendfokozatban -. (3) A speciális beosztásokat és az azokban elérhetı legmagasabb rendfokozatokat a miniszter jogszabályban határozza meg. (4) Az állomány speciális beosztást betöltı tagja - az általa betöltött beosztásban elérhetı legmagasabb rendfokozat eléréséig - a 83. § (9) bekezdésben meghatározott kivétellel, a (2) bekezdés szerinti meghatározott várakozási idı leteltekor, illetve azt követıen az elımeneteli feltételek teljesülése esetén lép elı a következı rendfokozatba. 85. § (1) A rendfokozatba történı kinevezésrıl, illetve az elıléptetésrıl szóló okmányban meghatározott naptól kell számítani a rendfokozatban eltöltendı minimális és maximális várakozási idıt. A várakozási idıbe az egy évet meghaladó illetmény nélküli szabadság idıtartama nem számít bele, azzal, hogy a minimális várakozási idıbe, illetve speciális beosztás esetén a gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság idıtartamát be kell számítani. (2) A maximális várakozási idı azonban meghosszabbodik a gyermekgondozás céljából igénybe vett illetmény nélküli szabadság, valamint a beosztásból történı felmentéssel nappali tagozaton folytatott
- 41 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról képzés és az 1 évet meghaladó külföldi tanulmányok idejével. Az átképzésben részt vevık maximális várakozási ideje a beosztásba helyezésükig eltelt idıvel hosszabbodik meg. 86. § (1) Nem léptethetı elı az állomány tagja, ha a) rendfokozatát érintı jogerıs bírósági büntetés vagy fegyelmi fenyítés hatálya alatt áll; b) ellene büntetı- vagy fegyelmi eljárás van folyamatban, annak befejezéséig. (2) Ha az állomány tagját az (1) bekezdés b) pontja miatt nem léptették elı, de a büntetıjogi vagy fegyelmi felelısségét nem állapították meg, elı kell léptetni, vagy ügyét az elımeneteli bizottság elé kell terjeszteni. (3) A meghosszabbított minimális várakozási idıtartam leteltével az állomány tagjának ügyét az illetékes elımeneteli bizottság elé kell utalni. (4) A hadmőveleti területen alkalmazásban részt vevık általánostól eltérı elımenetelét külön jogszabály határozza meg. 87. § (1)-(2) (3) Eggyel magasabb rendfokozatba kell elıléptetni, kinevezni a hısi halottá nyilvánított tisztet. A hısi halottá nyilvánított - tisztinél alacsonyabb rendfokozatú - katonát hadnagyi rendfokozatba kell kinevezni. (4) A nyugállományba helyezéssel egyidejőleg eggyel magasabb rendfokozatba lehet elıléptetni a hivatásos állomány tagját, ha a nyugállományba helyezésre a hivatásos szolgálat felsı korhatárának elérésével vagy azt követıen, illetıleg 20 évi szolgálat után szolgálati kötelmekkel összefüggı rokkantság miatt került sor, és szolgálati feladatait kiemelkedı eredményességgel látta el. Az állomány tagja teljesítményének értékelése, minısítése 88. § (1) Az állomány tagját az elımenetel objektivitásának biztosítása érdekében rendszeresen írásban értékelni kell. (2) Az állomány tagjáról évente teljesítményértékelést, a külön jogszabályban meghatározott vezetıkrıl kétévente vezetıi értékelést kell készíteni. (3) Minısíteni kell az adott rendfokozatban eltöltendı minimális várakozási idı leteltét megelızıen - a tiszteket, - a zászlósokat és törzszászlósokat, - a zászlósi beosztásba tervezett fıtörzsırmestereket, továbbá az állomány tiszti, zászlósi rendfokozatot viselı tagját, - szakmai alkalmatlansága felmerülése, - ha fontos okból maga kérte, és - jogszabályban meghatározott egyéb esetben. (4) A speciális beosztást betöltıt magasabb rendfokozatba lépését megelızıen kell minısíteni. (5) Nem kell minısíteni az állomány tagját, ha a szolgálat felsı korhatárának eléréséig kevesebb, mint öt év van hátra. (6) A teljesítményértékelést, a vezetıi értékelést és a minısítési javaslatot a közvetlen szolgálati elöljáró készíti. A minısítést az állományilletékes parancsnok, vezetı hagyja jóvá. A minısítés kötelezı elemeit a törvény 4. számú melléklete tartalmazza. A minısítésben csak kellıen alátámasztott, tényeken alapuló megállapítások szerepelhetnek. A minısített alkalmasságának megítélését indokolni kell. (7) A szolgálati viszonyt érintı döntés meghozatalához az állomány tagjáról személyi javaslat készül. (8) A személyi javaslat, a vezetıi értékelés és a teljesítményértékelés tartalmi és formai elemeit a miniszter rendeletben határozza meg. (9) Az e törvény szerinti minısítést, teljesítményértékelést és vezetıi értékelést nem kell elkészíteni a Tábori Lelkészi Szolgálat, valamint a 46. § (3) bekezdés a) és az f)-l) pontjában meghatározott szervezeteknél szolgálatot teljesítıkrıl. Az állomány e körbe tartozó tagjairól a személyi értékelést a rájuk vonatkozó, külön jogszabályban meghatározott módon kell végrehajtani. 89. § (1) Az elımeneteli rendszer tervszerő és szakszerő mőködésének biztosítása érdekében elımeneteli bizottságokat kell létrehozni a) a miniszter által vezetett minisztériumban és a KNBSZ-nél a tiszti állomány,
- 42 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról b) haderınemenként, illetve jogszabályban meghatározott vezetı szervezetenként a zászlósi állomány, c) önálló állománytáblával rendelkezı katonai szervezeteknél altiszti és a szerzıdéses legénységi állomány elımenetelének tervezésére. (2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérıen tábornoki kinevezéshez és elıléptetéshez egyetlen elımeneteli bizottságot kell létrehozni, melynek elnöke a mindenkori vezérkarifınök-helyettes. (3) Az elımeneteli bizottság rangsorolással javaslatot tesz a munkáltatói jogkört gyakorló elöljárónak a magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztás betöltésére és az elıléptetésre. Az elımeneteli bizottságot évente egy alkalommal kell összehívni, indokolt esetben legfeljebb negyedévenként összehívható. (4) Az elımeneteli bizottság elnökét és tagjait - eredeti beosztásuk ellátása mellett - a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró 3 év idıtartamra jelöli ki. (5) A bizottság elnöke és tagjai, ezen idıtartam lejártát követı 3 éven belül az elımeneteli bizottságok munkájában nem vehetnek részt. (6) A bizottság elnökének rendfokozata legalább kettıvel, a bizottság tagjának rendfokozata pedig legalább eggyel magasabb az állomány rangsorolt tagjának rendfokozatánál. (7) Az elımeneteli bizottságok mőködésének rendjét, részletes eljárási szabályait, külön jogszabály határozza meg. 90. § (1) Az állomány tagja kérésére az állományilletékes parancsnok köteles lehetıvé tenni, hogy a szervezeti egységnél mőködı érdek-képviseleti szerv vagy tisztségviselıje a teljesítményértékelésben és a minısítésben foglalt megállapításokra észrevételt tegyen. (2) A teljesítményértékelést, a minısítést és a vezetıi értékelést ismertetni kell az állomány tagjával, aki arra írásban észrevételt tehet, és az ismertetés megtörténtét aláírásával igazolja. (3) Ha az állomány tagja nem ért egyet a teljesítmény- vagy a vezetıi értékeléssel, kérheti soron kívüli minısítését, illetve alkalmassági vizsgálatát. (4) Az állomány tagja a teljesítményértékelés, a vezetıi értékelés és a minısítés valótlan vagy személyiségi jogát sértı megállapítása ellen szolgálati panaszt terjeszthet elı. Szolgálatteljesítési idı 91. § (1) A szolgálatteljesítési idı heti 40 óra. (2) A külön jogszabályban meghatározott készenléti jellegő beosztásokban az (1) bekezdésben megállapított idıtartamnál hosszabb, de heti 54 órát meg nem haladó szolgálatteljesítési idı állapítható meg. (3) A szolgálatteljesítési idı - a heti szolgálatteljesítési idı figyelembevételével a munkaköri leírásban rögzítetten - többheti, havi vagy éves keretben is meghatározható. (4) A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett, valamint a készenléti jellegő beosztásokban a szolgálatteljesítési idıt a (2) bekezdésben meghatározott heti szolgálatteljesítési idıtartam figyelembevételével több havi vagy éves keretben is meg lehet határozni. (5) A szolgálati viszonyt elsı alkalommal létesítık 14 hetet meg nem haladó alapkiképzésének idıszakában, valamint az önkéntes tartalékos katonák esetében a szolgálatteljesítési idı e törvény rendelkezéseitıl eltérıen is megállapítható, azonban ebben az esetben is legfeljebb heti 60 óra lehet. Ezalatt az idıszak alatt azonban a pihenıidı nem lehet kevesebb nyolc óra idıtartamnál és hetente legalább egy pihenınapot ki kell adni. (6) A különleges mőveleti kiképzések alkalmával - a kiképzésen résztvevık vonatkozásában - a szolgálatteljesítési idı e törvény rendelkezéseitıl eltérıen is megállapítható, de nem haladhatja meg a heti legfeljebb 96 kiképzési órát. Minden 24 órás vagy azt meghaladó folyamatos kiképzési foglalkozás során az állomány felkészítésben résztvevı tagja 24 óránként egészségügyi szakszemélyzet által végrehajtott ellenırzésen vesz részt. Minden 48 órát meghaladó kiképzési foglalkozást követıen az állomány tagja számára összevontan kell biztosítani a napi 8 óra pihenıidıt kiegészítve további egyszeri 8 óra regenerációs idıvel.
- 43 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 92. § (1) A szolgálatteljesítési idı a munkanapokra egyenlıtlenül is beosztható. A napi szolgálatteljesítési idı ilyen esetben sem lehet 4 óránál rövidebb, és - a részben vagy egészben ügyeleti, ır-, és készenléti jellegő szolgálati beosztásokat kivéve - 12 óránál hosszabb. (2) A külön jogszabályban meghatározott fokozottan veszélyes szolgálati beosztás esetén az ilyen tevékenységre fordítható napi szolgálatteljesítési idı egyenlıtlen idıbeosztásnál sem haladhatja meg a 6 órát. (3) A 24 órás ır- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenıidıt, a pihenınapon és a munkaszüneti napon teljesített szolgálat után ezen túlmenıen még egy szabadnapot kell biztosítani. A legalább 24 órás lakáson kívül teljesített készenléti szolgálat elsı 24 órája után egy nap, ezen túl 48 óránként további egy-egy nap szabadnapot kell biztosítani. Amennyiben a lakáson kívül töltött készenlét legalább egyik napja pihenıvagy munkaszüneti napra esik, azért még egy szabadnapot kell biztosítani. Az állomány külföldi szolgálatot ellátó tagjai részére a külföldi szolgálati helyen teljesített 24 órás ır- és ügyeleti szolgálat után egy nap pihenıidıt kell biztosítani, készenléti szolgálat után viszont sem pihenıidı, sem szabadnap nem jár. (4) A pihenıidıt a szolgálat leadása után, a szabadnapot pedig legkésıbb 90 napon belül kell kiadni. Amennyiben a szolgálati elfoglaltság miatt a szabadnapot, illetve az 58. § (1) bekezdésében, illetve külön jogszabályban meghatározott rendkívüli esetekben a pihenıidıt kiadni nem lehet, az ezekre járó távolléti díjat legkésıbb a tárgyhónapot követı negyedik havi illetménnyel együtt kell kifizetni. 93. § (1) Az állomány nı tagját várandóssága megállapításától a gyermekének 1 éves koráig éjszakai szolgálatteljesítésre nem lehet beosztani. (2) Az állomány tagját 12 órát elérı vagy azt meghaladó szolgálatra nem lehet beosztani, ha gyermekét egyedül neveli és annak felügyeletét 6 éves koráig önerıbıl nem tudja biztosítani. (3) Ha a napi szolgálatteljesítési idı a 6 órát meghaladja, az állomány tagját a szolgálatteljesítési idın belül napi 30 perc munkaközi szünet illeti meg. (4) Az állomány tagját a napi szolgálati tevékenység befejezése és a másnapi szolgálatteljesítés megkezdése között legalább 8 óra pihenıidı illeti meg, amelybe a lakásról a szolgálati helyre és az onnan való visszautazás idıtartama nem számít bele. (5) Az állomány tagját hetenként 2 pihenınap illeti meg, amelyet lehetıleg együtt kell kiadni. A folyamatos ügyeleti szolgálat ellátására szervezett beosztásokban szolgálatot teljesítık esetében az 1 hónapra esı pihenınapok közül legalább az egyiknek vasárnapra kell esnie. (6) Az (5) bekezdéstıl eltérıen a pihenınap - a fokozottan veszélyes szolgálati beosztást kivéve - a szolgálati elfoglaltság miatt havonta összevontan is kiadható, de legalább 1 pihenınapnak ilyenkor is vasárnapra kell esnie. (7) Amennyiben az éves kiképzési tervekben meghatározott gyakorlat egyik napja vagy napjai pihenıvagy munkaszüneti napra esnek, azokat azonos számú szabadnappal kell ellentételezni. A szabadnap kiadásánál a 92. § (4) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (8) A külön jogszabályban meghatározott munkaszüneti napokon felül munkaszüneti nap a Magyar Honvédelem Napja. 94. § (1) Ha a szolgálat érdeke vagy rendkívüli eset megelızése, illetıleg elhárítása, következményeinek felszámolása, továbbá egyéb elıre nem látható körülmény bekövetkezése szükségessé teszi, az állomány tagja a 92. §-ban meghatározott napi szolgálatteljesítési idın túl, valamint a munkaszüneti és pihenınapon, továbbá a szabadnapja és szabad ideje alatt is kötelezhetı arra, hogy szolgálatot teljesítsen (túlszolgálat), illetıleg meghatározott ideig és helyen arra készen álljon. Nem minısül túlszolgálatnak az ügyeleti, ır-, készenléti szolgálat, valamint a gyakorlaton való részvétel. (2) Az elrendelhetı túlszolgálat tartama naptári évenként 300 óra, amely a miniszter által kiadott rendelkezésben további 50%-kal növelhetı. (3) A (2) bekezdésben írt korlátozás nem alkalmazható, ha a túlszolgálatra az 58. § (1) bekezdésében felsorolt rendkívüli esetekben kerül sor.
- 44 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) Nem minısül túlszolgálatnak a külföldi szolgálatot ellátó személy más ország területén eltöltött heti tevékenységének 40 óra idıtartamot meghaladó része, feltéve, ha azért a hazai illetményen túl külön díjazás (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) jár. 95. § (1) Az állomány tagját - az állományilletékes és annál magasabb parancsnok (vezetı) kivételével évi 150 óráig terjedı túlszolgálatért szabadidı, azon felüli túlszolgálatért díjazás illeti meg. Az állományilletékes parancsnok a 150 órán belüli túlszolgálat díjazását is engedélyezheti, ha a szabadidı kiadása a szolgálat ellátását veszélyeztetné. (2) A túlszolgálatért annak idıtartamával megegyezı, ha pedig a túlszolgálatot a heti pihenınapon vagy munkaszüneti napon teljesítették, a túlszolgálat kétszeresének megfelelı szabadidı vagy díjazás jár. (3) A 94. § (1) bekezdése szerinti túlszolgálatot az állományilletékes parancsnoknak írásban kell elrendelnie. A teljesített túlszolgálatról, illetıleg annak ellentételezésérıl nyilvántartást kell vezetni. (4) A túlszolgálatért járó szabadidıt a túlszolgálatot követı napon (napokon), de legkésıbb 30 napon belül kell kiadni. Ettıl el lehet térni, ha a túlszolgálat többheti, havi vagy éves szolgálatteljesítési idı keretében történt. (5) A túlszolgálatért annak idejére távolléti díj jár, amelyet legkésıbb a tárgyhónapot követı havi illetménnyel egyidejőleg kell kifizetni. 95/A. § Külföldi szolgálat esetén, ha az állomány tagja a hazai illetménye mellett más juttatásban (külföldi napidíj, devizaellátmány stb.) is részesül, a külszolgálata idıtartamára a 91-93. §-okban, a 94. § (2) bekezdésében, valamint a 95. §-ban foglaltaktól jogszabályban el lehet térni. 95/B. § A kórházban, rehabilitációs intézetben és betegotthonban orvosi és egyéb egészségügyi tevékenységet folyatató hivatásos és szerzıdéses katonák esetében a 91. § (1)-(4) bekezdésében, a 92. § (1), (3) és (4) bekezdésében, a 93. § (1)-(6) bekezdésében, a 94. §-ban, valamint a 95. § (1) bekezdésében foglaltak helyett az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseirıl szóló 2003. évi LXXXIV. törvény 12-13. §-át, 15-15/C. §-át és 16. §-át kell alkalmazni. Szabadság 96. § Az állomány tagja alap-, pót-, egészségügyi, szülési és illetmény nélküli szabadságra, továbbá gyermek születése esetén járó munkaidı-kedvezményre jogosult. Alap- és pótszabadság 97. § (1) Az alapszabadság évi 25 munkanap. (2) A pótszabadság: a) 2 évig terjedı szolgálati viszonyban 2 munkanap, töltött idı után b) 3-5 év szolgálati viszonyban töltött idı 3 munkanap, után c) 6-10 év szolgálati viszonyban töltött idı 4 munkanap, után d) 11-15 év szolgálati viszonyban töltött idı 5 munkanap, után e) 16-20 év szolgálati viszonyban töltött idı 6 munkanap, után f) 21-25 év szolgálati viszonyban töltött idı 7 munkanap, után g) 26-30 év szolgálati viszonyban töltött idı 8 munkanap, után h) 30 évnél hosszabb szolgálati viszonyban 9 munkanap. töltött idı után Ha az állomány tagja felsıfokú iskolai végzettségő, a pótszabadság mértéke 1-1 nappal több.
- 45 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) Az e bekezdésben meghatározott parancsnokokat (vezetıket) a (2) bekezdés szerinti pótszabadság helyett vezetıi pótszabadság illet meg: a) szakaszparancsnokot és vele azonos 9 munkanap, szintő vezetıt évente b) századparancsnokot és vele azonos szintő 10 munkanap, vezetıt évente c) a zászlóaljparancsnokot és vele azonos 11 munkanap, szintő vezetıt évente d) az ezredparancsnokot és vele azonos 12 munkanap, szintő vezetıt évente e) a dandárparancsnokot és vele azonos 13 munkanap, szintő vezetıt évente f) a hadtestparancsnokot és vele azonos 14 munkanap. szintő vezetıt évente 98. § Az állomány tagját gyermeke után a munka törvénykönyvérıl szóló törvényben meghatározottak szerint illeti meg a pótszabadság. E rendelkezést elsı alkalommal a 2012. évi szabadság megállapítása során kell alkalmazni. 99. § (1) Az állomány tagja a folyamatos és átlagon felüli fizikai, pszichikai igénybevételébıl származó egészségkárosodás megelızése, illetve a fizikai állóképességének megırzése céljából a 97. § szerinti pótszabadságon felül külön pótszabadságra jogosult, amely: a) az egészségkárosító veszélynek kitett, 10 munkanap, külön jogszabályban meghatározott beosztásban évente legfeljebb b) repülıgép- és helikoptervezetı, fedélzeti 14 munkanap. szolgálattevı és ejtıernyıs, valamint közvetlen életveszélynek kitett tőzszerész, búvár beosztásban évente legfeljebb (2) Tartós - legalább 14 napig tartó - igénybevétel (harcászati gyakorlat, elemi csapás elhárítása stb.) utáni pihentetés céljából esetenként legfeljebb 5 munkanap szolgálatmentességi idı engedélyezhetı. A kiképzendı állomány tagja az alapkiképzés befejezése után közvetlenül 5 munkanap szolgálatmentességi idıre jogosult. 99/A. § Az önkéntes tartalékos katona részére a felkészítés idıszakában - különös méltánylást érdemlı esetben, így különösen a 77. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben - legfeljebb 2 munkanap szolgálatmentességi idı adható. Egészségügyi szabadság 100. § (1) Egészségügyi szabadság jár az állomány tagjának, ha betegség, mőtét vagy baleset miatti sérülés következtében a szolgálat ellátására képtelen, vagy a szolgálat további ellátása az egészségi állapotának rosszabbodását eredményezné, illetıleg ha orvosi kezelést nem igényel, de a szolgálatképességének helyreállításához pihenésre vagy gyógyüdülésre van szüksége. Az egészségügyi szabadság idıtartamát naptári napokban kell meghatározni. (2) Az egészségügyi szabadság a felgyógyulásig, illetıleg a végsı fogyatékosság kialakulásáig, de legfeljebb - a 101. §-ban foglaltak kivételével - 1 évig jár. (3) A szolgálatképtelenség igazolására, illetve az egészségügyi szabadság idıtartamának megállapítására vonatkozó szabályokat külön jogszabály állapítja meg. (4) Az állomány tagjának szolgálati kötelmekkel összefüggı balesete, sérülése vagy szolgálati eredető betegsége miatt engedélyezett egészségügyi szabadság idıtartamára távolléti díj jár. (5) Amennyiben az egészségügyi szabadságot nem szolgálati kötelmekkel összefüggı baleset, sérülés vagy nem szolgálati eredető betegség indokolja, annak idıtartamára évente 30 naptári napig távolléti díjat, a 31. naptári naptól a távolléti díj 90%-át kell folyósítani. A 31. naptári naptól a baleset, sérülés szolgálati
- 46 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról kötelmekkel összefüggı jellegének, illetve a betegség szolgálati eredetének megállapításáig a távolléti díj 90%-át kell folyósítani, a baleset, sérülés szolgálati kötelmekkel összefüggı jellegének, illetve a betegség szolgálati eredetének megállapítása esetén a különbözetet a jogosult részére egyösszegben folyósítani kell. (6) Ha az állomány egészségügyi szabadságon levı tagja a betegségét vagy sérülését szándékosan maga okozta, az egészségügyi szabadság idıtartama alatt számára távolléti díj nem folyósítható, ha pedig az súlyos gondatlanságának következménye, legfeljebb 50%-kal csökkenthetı. Az egészségügyi szabadságra járó távolléti díjat meg lehet vonni az állomány tagjától, ha a gyógyulását felróhatóan késleltette, az orvos utasításainak felróhatóan nem tett eleget, vagy az elrendelt orvosi vizsgálaton elfogadható indok nélkül nem jelent meg. (7) Év közben kezdıdı szolgálati viszony esetén az állomány tagja az (5) bekezdés szerint a naptári évre járó 30 nap idıarányos részére jogosult. Ez azonban - ha az állomány tagja az év folyamán már szolgálati viszonyban állt - nem lehet több mint a naptári évre járó idıtartam még igénybe nem vett része. A naptári évben igénybe nem vett rész késıbb nem igényelhetı. 100/A. § 101. § (1) Az állomány tagját gyermekápolás céljából egészségügyi szabadság illeti meg az alábbiak szerint: a) a nıt 1 évesnél fiatalabb - kórházi ápolás alatt álló - beteg gyermeke szoptatása esetén, a gyermek 1 éves koráig; b) a beteg gyermeke ápolása címén, a gyermek betegségét megállapító orvosi igazolás alapján az abban foglalt idıtartamra a gyermek 1 éves koráig; c) 1 évesnél idısebb, de 3 évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 84 naptári napon át; d) 3 évesnél idısebb, de 6 évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 42, egyedülállónak 84 naptári napon át; e) 6 évesnél idısebb, de 12 évesnél fiatalabb beteg gyermek ápolása címén évenként és gyermekenként 14, egyedülállónak 28 naptári napon át. (2) Az (1) bekezdés b)-e) pontjaiban megjelölt egészségügyi szabadság mértéke - ha mindkét szülı az állomány tagja - a szülıket együttesen illeti meg. 101/A. § Nem jogosult egészségügyi szabadságra az állomány azon tagja, akinek e törvény szerint visszatartott távolléti díj jár. Szülési szabadság 102. § (1) Az állomány várandós, illetve szülı nı tagját a munka törvénykönyvérıl szóló törvény szerinti mértékő szülési szabadság illeti meg. Ezt úgy kell kiadni, hogy 4 hét lehetıleg a szülés várható idıpontja elé essen. (2) A szülési szabadság megszőnik, ha a) a gyermek halva született, a szüléstıl számított 6. hét elteltével; b) a gyermek meghal, az elhalálozást követı 15. napon; c) a gyermeket állami gondozásba adták, az azt követı napon. (3) A szülési szabadság idıtartama a szülést követıen 6 hétnél rövidebb nem lehet. (4) Ha a gyermeket a koraszülöttek ápolására fenntartott intézetben gondozzák, a szülési szabadság igénybe nem vett részét - a szülést követı 1 évig - a gyermeknek az intézetbıl történt elbocsátása után is igénybe lehet venni. (5) A nınek - ha nem veszi igénybe a 101. §-ban engedélyezett egészségügyi szabadságot - a szoptatás elsı 6 hónapjában naponta kétszer 1 óra, ezt követıen a 9. hónap végéig naponta 1 óra munkaidıkedvezmény jár. Ikrek esetében a munkaidı-kedvezmény az ikrek számának megfelelı mértékben jár. Gyermek születése esetén járó munkaidı-kedvezmény
- 47 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 102/A. § (1) Gyermeke születése esetén öt munkanap munkaidı-kedvezmény illeti meg az apát, melyet legkésıbb a születést követı második hónap végéig kérésének megfelelı idıpontban kell kiadni. A munkaidı-kedvezmény tartamára távolléti díj jár. (2) Az (1) bekezdésben foglalt kedvezmény abban az esetben is megilleti az apát, ha gyermeke halva születik, vagy meghal. (3) Az (1) bekezdés alkalmazása során apa alatt a szülıi felügyeleti jogot gyakorló vér szerinti vagy örökbe fogadó apát kell érteni. (4) A munkaidı-kedvezmény tartamára járó távolléti díj kifizetése - a központi költségvetés terhére kormányrendelet alapján történik. Illetmény nélküli szabadság 103. § (1) Az állomány tagjának kérelmére illetmény nélküli szabadságot kell engedélyezni: a) a gyermek gondozása céljából aa) a szülési szabadság letöltését követı naptól, ab) az állomány férfi tagjának a gyermek születésétıl, ac) örökbefogadott vagy nevelt gyermek esetén az örökbefogadás vagy a nevelésbe vétel hivatalosan igazolt idıpontjától a gyermek 3. életévének - ikergyermek esetén a tankötelessé válás évének végéig -, tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek esetében a 12. életéve betöltéséig; b) a gyermek betegsége esetén az otthoni ápolás érdekében a gyermek 12 éves koráig a betegség tartamára; c) a tartós (elıreláthatólag 30 napot meghaladó) ápolásra vagy gondozásra szoruló közeli hozzátartozójának otthoni ápolása, gondozása céljából annak idejére, de legfeljebb 2 évig, feltéve, hogy az ápolást, gondozást személyesen végzi; d) a magánerıbıl saját lakás építésére 1 évig, mely idıtartam több részletben is igénybe vehetı; e) a házastárs (élettárs) tartós külföldi kiküldetése esetén, annak tartamára. (2) Az állomány tagjának kérelmére - méltányolható egyéni indokból - illetmény nélküli szabadságot lehet engedélyezni, így különösen a nemzetközi szervezetek által kiírt pályázat elnyerése esetén, ha a munkakör betöltése a szolgálat érdekével nem esik egybe, a munkavégzés idejére. (3) Az éves szabadság megállapítása során jogszerzı idınek kell tekinteni: a) tizenkét éven aluli gyermek gondozása vagy ápolása miatt kapott illetménynélküli szabadság elsı évét, b) a harminc napot meg nem haladó illetménynélküli szabadság idıtartamát. A szabadság kiadásának szabályai 104. § (1) A szabadság engedélyezésére az állományilletékes parancsnok vagy az általa meghatalmazott szolgálati elöljáró jogosult. (2) Az alap- és pótszabadság együttes idıtartamának 50%-át egyfolytában, a 25%-át, de legalább 10 napot pedig az állomány tagja által megjelölt idıben és idıtartamban kell kiadni úgy, hogy az a Honvédség mőködıképességét ne veszélyeztesse. Az (1) bekezdés szerinti elöljáró az általa meghatározott szabadság kezdınapját 30 nappal elıbb köteles közölni az állomány tagjával. (3) A szabadságot az esedékesség évében kell kiadni. Ha fontos szolgálati érdek miatt erre nincs lehetıség, úgy azt a következı év június 30. napjáig, az állomány tagjának betegsége vagy a személyét érintı más elháríthatatlan akadály esetén az akadályoztatás megszőnésétıl számított 30 napon belül kell kiadni. A szabadság megváltására csak a szolgálati viszony megszüntetése esetén van lehetıség, melynek során az e törvény hatálybalépésének évétıl járó és az elévülési idın belül ki nem adott szabadságokat lehet figyelembe venni. A szerzıdéses jogviszony 56. § i) pontja alapján történı megszőnése esetén az állomány tagja részére ki nem adott szabadságot megváltani nem lehet, annak kiadását a hivatásos jogviszony létesítését követı 30 napon belül meg kell kezdeni.
- 48 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) Szolgálati helyváltozással járó kinevezés, áthelyezés, valamint más szervhez történı vezénylés esetén az állomány tagja részére a szabadságot idıarányosan ki kell adni. A vezénylés megszőnése esetén az állomány tagja részére ki nem adott szabadságot a Honvédségnél lévı új szolgálati helyen kell kiadni. (5) A szabadság címén engedélyezett és a szoptatási munkaidı-kedvezmény miatti távollét idejére - a 100. § (5)-(6) bekezdésben meghatározott kivételekkel - távolléti díjat kell folyósítani. (6) (7) Nappali tagozatos képzésben való részvétel esetén a szabadság kiadása szempontjából a tanítás nélküli munkanapokat az éves szabadság 75%-áig figyelembe kell venni. (8) Külföldi szolgálat esetén e § rendelkezéseitıl jogszabály eltérhet. Tanulmányi szabadidı-kedvezmény 105. § (1) Az állománynak a katonai és rendvédelmi oktatási intézményeken kívüli iskolarendszerő oktatásban vagy képzésben részt vevı tagja részére a tanulmányok folytatásához szükséges szabadidıt biztosítani kell. (2) A szabadidı mértékét az oktatási intézmény által kiadott, a kötelezı iskolai foglalkozás és szakmai gyakorlat idıtartamáról szóló igazolás alapján kell megállapítani. (3) A (2) bekezdésben foglaltakon túl vizsgánként, ha pedig egy vizsganapon több vizsgatárgyból kell vizsgázni, vizsgatárgyanként - a vizsga napját is beleszámítva - 4 munkanap szabadidıt kell biztosítani. Vizsgának az oktatási intézmény által meghatározott az a számonkérés minısül, amelynek eredményét az intézmény az általa kiállított hivatalos okiratban rögzítette. (4) A diplomamunka (szakdolgozat) elkészítéséhez 10 munkanap szabadidıt kell biztosítani. (5) A (3) és (4) bekezdésben meghatározott szabadidıt az állomány oktatásban vagy képzésben részt vevı tagja kérésének megfelelıen, a tanulmányi év folyamán kell kiadni. (6) Az állomány iskolarendszeren kívüli oktatásban vagy képzésben részt vevı tagjának tanulmányi szabadidı csak abban az esetben jár, ha azt szolgálati viszonyra vonatkozó szabály elrendeli vagy a tanulmányi szerzıdés megállapítja. (7) Az állomány tagja részére a tanulmányi szabadidı tartamára távolléti díjat kell fizetni, ha az (1) vagy a (6) bekezdés szerinti tanulmányok folytatására ıt a Honvédség kötelezte, illetve a távolléti díj fizetését tanulmányi szerzıdés állapítja meg. Egyéb esetekben a tanulmányi szabadidı tartama illetmény nélküli szabadságnak számít. (8) Az e § szerinti rendelkezéseket a katonai vagy rendvédelmi oktatási intézmény esti vagy levelezı tagozatán tanulmányokat folytató esetében is alkalmazni kell. IX. Fejezet AZ ILLETMÉNY 106. § (1) Az állomány tagja havi illetményre jogosult. Az illetmény beosztási illetménybıl, honvédelmi pótlékból, illetménykiegészítésbıl, szolgálati idıpótlékból, illetménypótlékból, valamint jogszabály alapján meghatározott esetekben kiegészítı illetménybıl áll, amelyek illetménypótlék nélküli együttes összege nem lehet kevesebb a külön jogszabályban meghatározott, a betöltött munkakörhöz szükséges iskolai végzettség, szakképesítés szintjétıl függı garantált bérminimum összegénél. (2) A beosztási illetmény és a honvédelmi pótlék együttes összege képezi az alapilletményt. (3) Az egyenlı, illetve egyenlı értékőként elismert szolgálatért biztosított illetmény meghatározása során tilos az állomány tagjai között indokolatlan megkülönböztetést tenni. A szolgálat egyenlı értékének megállapításánál különösen a szolgálat természetét, minıségét, mennyiségét, a szolgálati körülményeket, a szükséges szakképzettséget, a fizikai vagy szellemi erıfeszítést, a tapasztalatot, illetve felelısséget kell figyelembe venni. (4) A (3) bekezdés alkalmazása során illetménynek minısül minden az állomány tagja részére a szolgálat alapján közvetlenül vagy közvetve nyújtott pénzbeli és természetbeni juttatás.
- 49 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 107. § (1) Az alapilletmény szempontjából az állomány tiszti rendfokozatú tagjait az I., a legénységi állományba tartozó és altiszti rendfokozatú tagjait a II. besorolási osztályba kell besorolni. (2) Az I. és a II. besorolási osztály 10-10 besorolási kategóriából áll. Minden besorolási kategóriához egy-egy besorolási, illetıleg minden rendfokozathoz egy-egy honvédelmi szorzószám kapcsolódik. (3) A besorolási osztály besorolási kategóriái a beosztási illetmény szempontjából azonos szintőnek tekintett beosztásokhoz, a honvédelmi szorzók pedig a viselt rendfokozatokhoz igazodnak. (4) A besorolási kategóriákhoz, valamint a rendfokozatokhoz növekvı szorzószámok tartoznak. (5) A beosztási illetmény összegét a köztisztviselıi illetményalap (a továbbiakban: illetményalap) és e törvény 6. számú mellékletében a betöltött beosztás besorolási kategóriájához tartozó szorzószám szorzata adja. A honvédelmi pótlék az illetményalap és a viselt rendfokozathoz tartozó honvédelmi szorzó szorzatával egyenlı. 108. § (1) Az állomány tagját az elsı, magasabb vagy alacsonyabb beosztásba való kinevezésekor (helyezésekor) - a (2) és (4) bekezdések szerinti kivétellel - a beosztására meghatározott besorolási kategória és a rendfokozatához igazodó honvédelmi szorzószámok alapján kell besorolni. (2) Az állomány speciális beosztást betöltı tagját - mindaddig, amíg a viselt rendfokozata elmarad a beosztásában elérhetı legmagasabb rendfokozattól - az annál eggyel alacsonyabb rendfokozatnak megfelelı besorolási kategória és a viselt rendfokozata szerinti honvédelmi szorzószámok alapján kell besorolni. (3) Az állományilletékes parancsnok a rendelkezésére álló illetménykereten belül az állomány tagját mérlegelése alapján a 107. § (5) bekezdése alapján megállapított beosztási illetmény összegénél 30%-ig terjedıen magasabb összegben is besorolhatja. (4) Az állomány rendfokozattal nem rendelkezı tagját a II. besorolási osztály I. besorolási kategória szerint kell besorolni. 109. § (1) Magasabb besorolási kategória szerinti beosztási illetményt kell megállapítani az állomány tagjának, ha magasabb besorolási kategóriához tartozó beosztásba kerül. A honvédelmi pótlék összege a viselt rendfokozathoz igazodó honvédelmi szorzószám szerint, elılépés alkalmával emelkedik. (2) Ha az állomány tagját kérelmére alacsonyabb beosztásba helyezik, részére az új beosztásra meghatározott besorolási kategória szerinti beosztási illetmény, valamint a viselt rendfokozathoz igazodó honvédelmi pótlék jár. 109/A. § (1) A Honvéd Vezérkar fınöke közigazgatási államtitkári, a Honvéd Vezérkar fınök helyettese helyettes államtitkári illetményre és vezetıi juttatásokra jogosult. (2) A KNBSZ fıigazgatója, valamint helyettese illetményét a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró határozza meg azzal, hogy az illetmény a köztisztviselıi illetményalap huszonötszörösét nem haladhatja meg. A KNBSZ fıigazgatója közigazgatási államtitkári, helyettese helyettes államtitkári vezetıi juttatásokra jogosult. 109/B. § (1) Az állomány tagja illetményét - a (3) bekezdésben foglaltak kivételével - az állományilletékes parancsnok állapítja meg. (2) Az illetmény-megállapítás magában foglalja a szolgálati viszony létesítésekor, valamint a szolgálati viszonynak az 50. § (2) bekezdés a)-c) pontja szerinti módosításakor, valamint új illetményelemre való jogosultság esetében az állomány tagja 106. § (1) bekezdés szerinti illetményelemeinek megállapítását, a beosztási illetménynek a 108. § (3) bekezdése szerinti magasabb összegben történı megállapítását, az illetménypótlékra való jogosultságnak, illetıleg alsó-felsı határral rendelkezı pótlék esetében a pótlék összegének megállapítását, felemelését, valamint kiegészítı illetményekre való jogosultság megállapítását. (3) Ha az állomány tagja illetményének összegében a (2) bekezdéstıl eltérı ok miatt következik be változás, akkor - illetmény-megállapítás helyett - az illetményváltozásban érintettek számára az állományilletékes katonai szervezet személyügyi szerve értesítést készít. Illetménykiegészítés 110. § (1) Az állomány tagja illetménykiegészítésre jogosult, ha a) a minisztériumban, valamint a KNBSZ-nél,
- 50 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról b) a minisztérium hivatalánál, igazgatóságánál, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeumnál, a HM Tábori Lelkészi Szolgálatnál, a középszintő irányító szervnél és a vele azonosnak tekinthetı szervnél, és c) az a)-b) pontok alá nem tartozó katonai szervezeti egységnél teljesít szolgálatot. (2) Az illetménykiegészítés mértéke: a) az (1) bekezdés a), b), illetve c) pontja alá tartozó és felsıfokú iskolai végzettséggel rendelkezık esetében - a pontok sorrendjében - a beosztási illetmény 50, 35, illetve 20%-a; b) az (1) bekezdés a) pontja alá tartozó felsıfokú végzettséggel nem rendelkezık esetében a beosztási illetmény 15%-a. (3) Csapatszolgálati kiegészítésre jogosult az (1) bekezdés b) és c) pontja alá tartozó állomány felsıfokú iskolai végzettséggel nem rendelkezı tagja. A csapatszolgálati kiegészítés mértéke az állomány tagja beosztási illetményének a 10%-a. (4) Országos illetékességgel rendelkezı, vagy mőködési körő, 2. § (10) bekezdés szerinti szervezeti egységnél szolgálatot teljesítı állomány illetménykiegészítését a miniszter rendeletben az (1) bekezdés b)c) pontja szerinti vezetési szinttıl eltérıen, eggyel magasabb besorolásnak megfelelıen állapíthatja meg. Az illetménykiegészítés mértékére a miniszter által meghatározott vezetési szintnek megfelelıen a (2) bekezdést kell alkalmazni. Szolgálati idıpótlék 110/A. § (1) Az állomány tagja a szolgálati viszonyban töltött idı nagyságával arányos, az illetményalap százalékában meghatározott növekvı mértékő szolgálati idıpótlékra jogosult, amelynek mértéke: a) 5 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 10%-a, b) 10 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 12,5%-a, c) 15 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 15%-a, d) 20 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 17,5%-a, e) 25 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 20%-a, f) 30 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 22,5%-a, g) 35 év szolgálati idı betöltése után az illetményalap 25%-a. (2) A szolgálati idıpótlékra jogosultság szempontjából kizárólag a kedvezményesen számított szolgálati idı nélküli, tényleges állományban eltöltött idı vehetı figyelembe. Illetménypótlék 111. § (1) Az állomány I. besorolási osztályába tartozó, külön rendeletben meghatározott parancsnoki (vezetıi) beosztást betöltı tagja vezetıi illetménypótlékra jogosult a következık szerint: a) a IX. és a X. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 50%-ára; b) a VIII. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 35%-ára; c) a VII. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 30%-ára; d) a VI. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 20%-ára; e) az V. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 16%-ára; f) a IV. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 14%-ára; g) a III. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 12%-ára; h) a II. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 10%-ára; i) az I. besorolási kategóriában a beosztási illetmény 5%-ára. (2) A szervezetszerő parancsnok (vezetı) helyettes a parancsnokénál eggyel alacsonyabb mértékő vezetıi illetménypótlékra jogosult. 112. § (1) Idegennyelv-tudási pótlékra jogosult az állomány tagja, ha olyan szolgálati beosztást tölt be, amelyben az idegen nyelv használata szükséges, feltéve, hogy az nem a szolgálati beosztással járó feladata.
- 51 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az idegen nyelv tudását államilag elismert nyelvvizsga, illetve a hatályos NATO szabványnak megfelelı (STANAG 6001 követelményrendszer szerinti) eredményt igazoló bizonyítvánnyal, vagy azzal egyenértékő okirattal kell igazolni. (3) A képzés szempontjából államilag elismert nyelvvizsga nélkül is felsıfokú nyelvvizsgának minısül a külföldön szerzett felsıfokú végzettség vagy az azt kiegészítı szakosító továbbképzésen, illetve a vezetıképzésen szerzett végzettség, ha a képzés idıtartama az egy évet meghaladta. (4) A STANAG 6001 követelményrendszer szerinti nyelvvizsga esetén a 3333 vagy annál magasabb szint „C” típusú felsıfokú nyelvvizsgának a 3333-nál alacsonyabb, de legalább 2222 szint a „C” típusú középfokú nyelvvizsgának a 2222-nél alacsonyabb, de legalább 1111 szint pedig a „C” típusú alapfokú nyelvvizsgának felel meg. (5) A pótlék mértéke nyelvvizsgánként: a) felsıfokú nyelvvizsga esetén az illetményalap 50%-a, b) középfokú nyelvvizsga esetén az illetményalap 30%-a, c) alapfokú nyelvvizsga esetén az illetményalap 10%-a. (6) Az (5) bekezdésben foglaltaktól eltérıen angol-, francia- vagy németnyelv-tudás alapján, „C” típusú nyelvvizsga esetén a pótlék alanyi jogon jár. A pótlék mértéke a) felsıfokú nyelvvizsga esetében az illetményalap 100%-a, b) középfokú nyelvvizsga esetében az illetményalap 60%-a, c) alapfokú nyelvvizsga esetében az illetményalap 15%-a. (7) Ha az állomány tagja az idegen nyelvbıl „A” vagy „B” típusú nyelvvizsgával rendelkezik, az (5), illetve (6) bekezdésben foglalt mérték 50%-ának megfelelı összegben jogosult a nyelvpótlékra. (8) (9) A miniszter a (6) bekezdésben meghatározott nyelveken kívül is meghatározhat olyan nyelveket, amelyek után kiemelt nyelvpótlék folyósítható. (10) Ha az állomány tagja ugyanazon idegen nyelvbıl azonos típusú, de különbözı fokú, illetve ugyanazon nyelvbıl különbözı típusú és fokú nyelvvizsgával rendelkezik, csak a magasabb összegő nyelvpótlékra jogosult. 113. § A NATO vagy az EU érdekében feladatokat végrehajtó, Magyarországra települı többnemzeti katonai szervezetnél az állomány szolgálatot teljesítı tagja a szervezetnél teljesített szolgálat idıtartamára szövetségesi együttmőködési pótlékra jogosult, melynek havi mértéke a beosztási illetmény 50%-a. 114. § (1) Az egyéb illetménypótlékok az illetményalap százalékában meghatározva a következık: a) a repülési pótlék havi mértéke - a repülıhajózó hadrafoghatóságától, beosztásától és a repült géptípustól függıen - 67-300 százalék; b) repülıgép-berepülési pótlék gépenként 23-31 százalék; c) ejtıernyıs-ugrási pótlék az ugrások számától és bonyolultságától függıen ugrásonként 4,2-34 százalék; d) ejtıernyı-beugrási pótlék az ernyı típusától függıen ernyınként 23-31 százalék; e) tőzszerész pótlék óránként 4,7-15 százalék; f) búvárpótlék óránként 2,6-3,5 százalék; g) készenléti pótlék (díj) naponként 6,3 százalék; h) ügyeleti díj szolgálatonként 3,8-7,4 százalék; i) gyakorlati pótlék naponként 7,4 százalék; j) orvosi ügyeleti díj óránként 0,45-4,5 százalék; k) terepfelmérıi pótlék naponta 4,2-8,4 százalék; l) egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítık pótléka havonta 45 százalék; m) osztálybasorolási pótlék havonta 6,3-12,6 százalék; n) repülımőszakiak mesterkiegészítı pótléka havonta 10-13,8 százalék; o) repülı és helikopter mőszaki üzemben tartó pótlék havonta 20,0 százalék; p) különleges igénybevételi pótlék havonta 50-100 százalék; q) oktatói pótlék - az oktatói fokozattól függıen - havonta 26-260 százalék;
- 52 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról r) gépjármővezetıi pótlék havonta 13 százalék; s) a kórházban, krónikus egészségügyi és rehabilitációs intézetben három mőszakban foglalkoztatott katona orvos, egészségügyi tiszt, altiszt, tisztes délutáni, illetıleg éjszakai pótlékának óránkénti mértéke a délutáni mőszakban 0,5-0,75 százalék, az éjszakai mőszakban pedig 1,0-1,5 százalék; t) a jogszabályban meghatározott beosztásban szolgálatot teljesítı egészségügyi tiszt, altiszt és tisztes munkahelyi pótléka havonta 15-80 százalék; u) díszelgési pótlék havonta 50-150 százalék; v) zenekari pótlék havonta 50 százalék; w) atom-, biológiai-, vegyi katasztrófavédelmi pótlék óránként 1,2-2,5 százalék. (2) Az (1) bekezdés h) pontja szerinti ügyeleti díjazás nem illeti meg a folyamatos szolgálat ellátására szervezett beosztásokat betöltıket. (3) Az (1) bekezdésben hónapokra megállapított illetménypótlékok alapjául szolgáló körülmények közötti alkalomszerő szolgálatteljesítés elismerésére irányuló eseti illetménypótlékok az illetményalap százalékában meghatározva a következık: a) egészségkárosító veszélynek kitett beosztásban szolgálatot teljesítık eseti pótléka naponta 2,1 százalék, b) eseti díszelgési pótlék naponta 1,6 százalék. Önkéntes tartalékosokra vonatkozó szabályok 114/A. § (1) Az önkéntes tartalékos katona a tényleges szolgálatteljesítés idejére a viselt rendfokozatának megfelelı honvédelmi pótlékra, az állománytábla szerinti beosztásához tartozó kategóriának megfelelı beosztási illetményre, valamint - iskolai végzettségétıl és a szolgálatteljesítési helyétıl függıen - illetménykiegészítésre, laktanyai elhelyezésre, térítésmentes élelmezési ellátásra és a szolgálatteljesítésnek ideje alatt a szolgálatteljesítéssel összefüggı helyközi utazási költségeinek a megtérítésére jogosult. (2) Az önkéntes tartalékos katonák illetményét - az (1) bekezdésben foglaltakra figyelemmel - a szerzıdéses katonákra vonatkozó szabályok szerint kell megállapítani és folyósítani azzal, hogy az önkéntes tartalékos katona illetményérıl és díjáról lemondhat. (3) Az önkéntes védelmi tartalékos katona egyszeri alkalommal az illetményalap 45%-ában megállapított szerzıdéskötési díjra jogosult. (4) Az önkéntes mőveleti tartalékos katona - az illetményen túlmenıen - évente rendelkezésre állási díjra jogosult, melynek összege a mindenkori minimálbér 50 százaléka. (5) Ha az önkéntes mőveleti tartalékos katonai szolgálat vállalásáról szóló szerzıdés megszüntetése a katona kezdeményezésére történik, részére a szerzıdés felmondásának napja elıtti idıre esı járandóságokat, továbbá a rendelkezésre állási díj idıarányos részét ki kell fizetni. (6) Ha a szerzıdés közös megegyezéssel vagy a Honvédség kezdeményezésére szőnik meg, a megkezdett év után járó rendelkezésre állási díjat az önkéntes mőveleti tartalékos katona részére teljes összegben ki kell fizetni. (7) Az önkéntes tartalékos katona részérıl, ha szerzıdéses szolgálati viszonyt létesít, visszafizetési kötelezettség sem az (5) bekezdésben, sem a (6) bekezdésben említett esetekben nem áll fenn. (8) Ha az önkéntes tartalékos katona szolgálati járandóságban részesül, a szerzıdés megkötésérıl és megszőnésérıl a Honvédség központi személyügyi nyilvántartó szerve értesíti a nyugdíjfolyósító szervet. (9) A szolgálati járandóságban részesülı önkéntes tartalékos katona belföldi, évente 60 napot meg nem haladó beosztásra történı felkészítés, és tényleges szolgálatteljesítés után e § szerinti illetményre és díjra nem jogosult. Ettıl eltérı esetekben az önkéntes tartalékos katona e §-ban foglaltak figyelembevételével a szerzıdésben meghatározott pénzbeli ellátásra jogosult. Címzetes önkéntes tartalékos
- 53 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 114/B. § (1) A címzetes önkéntes tartalékos szolgálati jogviszony a társadalmi kapcsolatok erısítése céljából szerzıdéssel létesíthetı. (2) A szerzıdés meghatározza a címzetes önkéntes tartalékos fı tevékenységét, valamint rendelkezhet a rendfokozat használatáról, és az egyenruha viselésérıl. A rendfokozat használata, és az egyenruha viselése a miniszteri rendeletben meghatározottak szerint külön jelzéssel történhet. A címzetes önkéntes tartalékos a szerzıdésben meghatározott feltételekkel kiképzésben részesül. Az önkéntes címzetes tartalékos e jogcímen az e törvény alapján járó illetményre és egyéb juttatásokra nem jogosult. (3) E törvény rendelkezéseit a címzetes önkéntes tartalékosra csak akkor kell alkalmazni, ha azt e törvény kifejezetten elrendeli. Az illetményfolyósítás szabályai 115. § (1) Az illetményt a törvényes magyar pénznemben kell megállapítani, és havonta utólag, a tárgyhónapot követı hónap 5. napjáig kell kifizetni, vagy az állomány tagja megbízása alapján a fizetési számlájára átutalni. (2) Az illetmény késedelmes kifizetése esetén - ha az a Honvédség hibájából következik be - a polgári jog szerinti mindenkori késedelmi kamat jár. (3) Az állomány tagja részére a kifizetett illetményrıl részletes, írásbeli elszámolást kell adni, amelybıl mind a kiszámítás helyessége, mind a levonások jogcíme és összege ellenırizhetı. 116. § (1) Az illetménybıl levonásnak csak jogszabály, végrehajtható határozat vagy az állomány tagjának hozzájárulása alapján van helye; ettıl eltérni nem lehet. (2) A Honvédség az elılegnyújtásból eredı követelését az állomány tagja illetményébıl levonhatja. (3) A jogalap nélkül kifizetett, 106. § (1) bekezdése szerinti illetmény 60 napon belül írásbeli felszólítással vagy fizetési meghagyással az állomány tagjától visszakövetelhetı. A 12. § (1) bekezdése szerinti elévülési idın belül visszakövetelhetı a jogalap nélkül felvett illetmény, ha annak jogtalanságáról az állomány tagja tudott vagy tudnia kellett volna. (4) A Honvédség az állomány tagjának szolgálati viszonyával összefüggı egyéb tartozásának, továbbá a 106. § (1) bekezdése szerinti illetményen túl minden egyéb, jogalap nélkül kifizetett pénzbeli juttatásnak megtérítésére irányuló igényét írásbeli felszólítással vagy fizetési meghagyással a 12. § (1) bekezdése szerinti elévülési idın belül érvényesítheti. (5) Az állomány tagja az illetményre vonatkozó igényérıl elıre nem mondhat le, és a levonásmentes illetményrészét nem ruházhatja át. (6) Az illetménybıl való levonásra és a fizetési felszólítás, illetve fizetési meghagyás végrehajtására - a jogerıre emelkedést követıen - egyebekben a bírósági végrehajtás szabályai az irányadóak. 117. § (1) Az állomány beosztásából felfüggesztett, elızetes fogvatartásban (házi ırizetben) lévı vagy ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló, továbbá a szabadságvesztés büntetését katonai fogdában töltı tagjának távolléti díj jár, amelynek legfeljebb 50%-át a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró visszatartja. A teljes illetményt vissza kell tartani a szolgálatra méltatlanság megállapítását megalapozó, a szolgálati viszony megszüntetését vagy a lefokozást kimondó bírói ítélet kihirdetésétıl, illetve fegyelmi határozat kézbesítésétıl azok jogerıre emelkedéséig. Az állomány jogellenesen távollévı tagja - a távollét idıtartamára - illetményre nem jogosult. (1a) A távolléti díj legfeljebb 50%-át a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró akkor is visszatartja, ha a 168. § alkalmazását megalapozó körülmények az állomány rendelkezési állományban lévı tagjával szemben állnak fenn. (1b) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró - az (1) és az (1a) bekezdéstıl, valamint a 48. § (7) bekezdéstıl eltérıen - a távolléti díj 50%-ot meghaladó mértékő visszatartásáról is rendelkezhet, ha az állomány tagjának elızetes letartóztatását a bíróság meghosszabbítja, az állomány tagjával szemben vádemelésre kerül sor, az állomány tagja vezetı beosztást tölt be, vagy ha az állomány tagjának a távolléti díj visszatartását megalapozó magatartása ismétlıdı jellegő, vagy az a szolgálati beosztásával összefügg. E bekezdés alkalmazása esetén is az állomány tagjának havonta a mindenkori öregségi nyugdíjminimum összegét folyósítani kell.
- 54 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A visszatartott távolléti díjat kamataival utólag ki kell fizetni, ha a fegyelmi, a méltatlansági vagy büntetıeljárást a fegyelmi, vagy a büntetıjogi felelısség, valamint a méltatlanság megállapítása nélkül szüntetik meg. 118. § (1) Ahol e törvény átlagkeresetrıl rendelkezik, ott a havi átlagkereset összegének megállapításánál az esedékesség idıpontjában érvényes alapilletmény, illetménykiegészítés és szolgálati idıpótlék, valamint az utolsó 4 naptári negyedévben kifizetett illetménypótlék, kiegészítı illetmény, jutalom és a 2009. január 1-jét megelızıen hatályos szabályok szerinti különjuttatás együttes összegének egyhavi átlagát kell alapul venni. (2) Ha az állomány tagjának a szolgálati viszonya 4 naptári negyedévnél rövidebb, az átlagkeresete megállapításakor a nála számításba vehetı naptári negyedév(ek), negyedév hiányában az utolsó naptári hónap(ok)ra kifizetett, (1) bekezdés szerinti illetményeket és juttatásokat kell figyelembe venni. (3) Az irányadó idıszakban kifizetett, de az irányadó idıszakot meghaladó, meghatározott idıtartamra járó illetménynek, továbbá az irányadó idıszakon kívüli idıben kifizetett, de az irányadó idıszak alatti szolgálatteljesítés alapján járó illetménynek csak az átlagszámítás alapjául figyelembe vehetı idıszakra esı (idıarányos) részét lehet beszámítani. (4) Ha az állomány tagjának a fennálló szolgálati viszonya egy naptári hónapnál rövidebb, átlagkereseteként a távolléti díjával azonos összeget kell megállapítani. X. Fejezet JUTTATÁSOK KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK, KEDVEZMÉNYEK ÉS TÁMOGATÁSOK 119. § Jubileumi jutalom 120. § (1) A hivatásos állomány tagja jubileumi jutalomra jogosult, melynek mértéke a) 25 év szolgálati viszonyban töltött idı esetén 2 havi, b) 30 év szolgálati viszonyban töltött idı esetén 3 havi, c) 35 év szolgálati viszonyban töltött idı esetén 5 havi, d) 40 és azt követı minden 5 év szolgálati viszonyban töltött idı esetén 7 havi távolléti díjnak megfelelı összeg. (2) A jubileumi jutalom a szolgálati viszonyban töltött idı elérésének napján esedékes. (3) A hivatásos állomány tagjának a szolgálati viszony megszőnésekor ki kell fizetni: a) a hivatásos szolgálati jogviszony megszőnése évében esedékessé váló jubileumi jutalmat; b) a 30 év szolgálati viszonyban töltött idı után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejébıl 2 év vagy ennél kevesebb van hátra; c) a 35 év szolgálati viszonyban töltött idı után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejébıl 3 év vagy ennél kevesebb van hátra; d) a 40 év és az azt követı minden 5 év szolgálati viszonyban töltött idı után járó jubileumi jutalmat, ha a jubileumi jutalomra jogosító szolgálati idejébıl 4 év vagy ennél kevesebb van hátra. (4) Ha a szolgálati viszony a hivatásos állomány tagjának halála miatt szőnt meg, a (3) bekezdés alkalmazása alapján járó jubileumi jutalmat özvegyének (élettársának), ennek hiányában az örökösnek kell kifizetni. Napidíj 121. § (1) Az állomány tagja a kiküldetése esetén az illetményalap 1 munkanapra esı összegének 25%ában megállapított napidíjra jogosult. Ha a kiküldetésben töltött idı a 8 órát nem érte el, a napidíj fele jár, ha a 4 órát nem érte el, napidíj nem jár.
- 55 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A napidíj kiszámításánál havonta 21 munkanapot kell figyelembe venni. A napidíjat 10 forintra kerekítve kell megállapítani. Repülıhajózók és ejtıernyısök egyszeri juttatása 122. § (1) Végkielégítés jellegő egyszeri repülıhajózói és ejtıernyıs juttatásra jogosult az a hivatásos katona a) akit neki fel nem róható egészségi okból vagy a szolgálat érdekében földi beosztásba helyeztek, valamint b) akit nyugállományba vagy létszámfelettivé válás miatt tartalékállományba helyeztek. (2) Az egyszeri juttatás összegét a beosztás és osztályba sorolási kötelezettség fennállása esetén, az osztályos fokozat figyelembevételével - a repülıhajózó, illetıleg ejtıernyıs beosztásokban eltöltött minden év után - az illetményalap 25-75%-ában kell megállapítani. (3) Aki az (1) bekezdés szerinti egyszeri juttatásban részesült, a repülıhajózói és ejtıernyıs beosztáshoz kapcsolódó külön juttatásokra és a kedvezményesen számított szolgálati idıre nem jogosult, kivéve, ha újból ilyen beosztásba helyezték át. Az egyszeri juttatás újbóli megállapításakor csak a fenti beosztásokban ismételten eltöltött idı számítható be. Távolléti díj 123. § Távolléti díjként az állomány tagja részére a kifizetés esedékességekor járó alapilletmény, az illetménykiegészítés, a szolgálati idıpótlék, a rendszeres illetménypótlék, valamint a rendszeres kiegészítı illetmény együttes összegének a távollét idejére számított idıarányos átlaga jár. Rendszeres illetménypótlékként a 111-113. §-okban, valamint a 114. § (1) bekezdésének a), l)-q) és t)-v) pontjaiban felsorolt pótlékokat, továbbá a 251. § (2) bekezdésében meghatározott titkosszolgálati pótlékot kell figyelembe venni. Költségtérítések 124. § (1) Az állomány tagja részére meg kell téríteni a) az egyik szolgálati helyrıl a másikra, szolgálati érdekbıl történı áthelyezéssel vagy vezényléssel kapcsolatos, b) a szolgálati feladat ellátásával kapcsolatban váratlanul felmerült, c) a szabadságról, a munkaszüneti és a pihenınapról történı visszarendeléssel összefüggı költséget. (2) Az állomány tagjának a munkába járás helyközi utazási költségeit az erre vonatkozó külön jogszabály szerint kell megtéríteni. A munkába járáshoz, valamint a szolgálatteljesítéshez szükséges és igazolt helyi tömegközlekedési költség részben vagy egészben megtéríthetı. Kedvezmények és támogatások 125. § (1) Az állomány tagja részére - szolgálati viszonya alapján - visszatérítendı, illetıleg vissza nem térítendı szociális, jóléti és kulturális kedvezmények és támogatások biztosíthatók. Ezek különösen a következık: a) kedvezményes üdülés vagy üdülési hozzájárulás (családtagoknak is); b) családalapítási támogatás; c) szociális támogatás; d) illetményelıleg; e) tanulmányi ösztöndíj, képzési, továbbképzési, átképzési támogatás. (2) Az állomány tagjai étkezési hozzájárulásra jogosultak, kivéve azokat, akik 30 napnál hosszabb illetménynélküli szabadságon vannak, valamint akik jogszabály alapján térítésmentes étkezésben
- 56 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról részesülnek. Étkezési hozzájárulásra nem jogosultak azok sem, akiknek a 117. § (1) bekezdése szerinti visszatartott távolléti díj jár. A 117. § (2) bekezdését az étkezési hozzájárulásra is alkalmazni kell. (3) Az állomány tagját a belföldi menetrend szerinti távolsági közlekedési eszközök igénybevételénél jogszabályban meghatározott utazási kedvezmény illeti meg. (4) A miniszter külön jogszabályban határozhatja meg a választható illetményen kívüli juttatások rendszerét. (5) Az (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti visszatérítendı támogatások biztosítása során keletkezett, az állomány támogatást igénybevevı tagjára és a támogatásra vonatkozó adatokat a (6) bekezdésben meghatározott célból az illetmény számfejtését végzı szervek és személyek kezelhetik, illetve ezek kizárólag a részükre továbbíthatók. (6) Az adatok kezelésének célja, hogy folyamatosan megállapíthatóak legyenek az állomány támogatást igénybevevı tagjának azonosítására alkalmas adatok, a felvett összeg, a törlesztési idı és a visszafizetett (levont) összeg, valamint a még nem törlesztett tartozás. 125/A. § (1) Az állomány tagja a 2. § (32) bekezdésének a)-d), f), valamint a h)-j) pontja szerinti feladatokban való részvétel idıtartamára - az 52. §-ban foglaltak alapján - devizaellátmányra jogosult azzal, hogy az ideiglenes külföldi szolgálat esetén az állomány tagja külföldi napidíjáról lemondhat. A devizaellátmánynak a szolgálatteljesítés körülményeitıl - a fizikai és pszichikai igénybevételtıl, az éghajlati viszonyoktól és a biztonsági helyzettıl (a veszélyesség mértékétıl) - függı összegét külön jogszabály állapítja meg. A 2. § (32) bekezdésének e) pontja alá tartozók részére - egyes missziókban külön jogszabály napidíj-kiegészítést állapíthat meg. (2) Amennyiben az állomány tagjának külföldi ellátását a 2. § (32) bekezdés c) pontja szerinti feladatokban való részvétel idıtartamára a békefenntartó mőveletet irányító nemzetközi szervezet közvetlen juttatással biztosítja, részükre külön jogszabály devizaellátmány helyett külföldi napidíjkiegészítést állapíthat meg. Lakhatási támogatás 126. § (1) A hivatásos állomány tagja lakhatási támogatásra - a végleges letelepedés esetét kivéve - a szolgálati helye szerinti településen vagy annak vonzáskörzetében jogosult, különösen az alábbiak szerint: a) a minisztérium rendelkezése alatt lévı lakás bérlete, állami tulajdonú lakás esetében a lakbér összegének megállapításával; b) magántulajdonba kerülı lakás megszerzésének anyagi támogatása, elsısorban ba) kamatmentes kölcsönnel, bb) vissza nem térítendı juttatással; c) vállalkozói (magánbefektetıi), valamint önkormányzati tulajdonú lakás bérlete esetén lakbértámogatás (kiegészítés); d) lakás (lakrész) bérlete, albérlete esetén albérletidíj-hozzájárulás; e) lakással rendelkezık részére a rászorultsághoz igazodó mértékő lakásfenntartási költségekhez való hozzájárulás; f) a lakhatási gondok átmeneti megoldására fa) egyedülállóak - beleértve a családjuktól távol élıket is - és gyermektelen házaspárok, élettársak részére a minisztérium rendelkezése alatt álló szálló, továbbá fb) házaspárok, élettársak és a velük egy háztartásban élı gyermekük részére a minisztérium rendelkezése alatt lévı családi (garzon) szálló elhelyezés; g) a részére juttatott a minisztérium rendelkezése alatt lévı lakás - kivéve, ha az részben vagy egészben felújított - felújításához részleges lakásfelújítási átalányra; h) a szolgálati érdekő, helyırségváltással is járó áthelyezés és átköltözés következtében visszaadott állami vagy önkormányzati tulajdonú bérlakás helyreállítási kötelezettségeinek teljesítéséhez lakáskarbantartási költségtérítésre; i) szolgálati érdekő kinevezés, áthelyezés, továbbá más szervhez határozatlan idıtartamra történt vezénylés következtében más lakóhelyre történı költözködéshez - külön jogszabályban megállapított
- 57 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról feltételekkel - a honvédelmi szerv által nyújtott költségtérítés, általány (utazásra, ingóságok szállítására, költözködésre). (2) A hivatásos állomány tagjának magántulajdonú lakás megszerzéséhez - (3) bekezdésben foglalt kivétellel a) a katonai szolgálat felsı korhatárának elérése elıtt öt évvel, vagy b) csak a nyugállományba helyezésrıl szóló parancs (határozat) közlését követıen lehet vissza nem térítendı juttatást nyújtani. (3) A (2) bekezdés szerinti eseteken felül a hivatásos állomány tagjának vissza nem térítendı támogatást lehet nyújtani, ha a hivatásos állomány tagját haderı-átalakítás, átszervezés következtében helyırségváltással is járó beosztásba helyezik át (nevezik ki), és három éven belül az új szolgálati helye szerinti településen vagy annak vonzáskörzetében történı lakásszerzéshez kéri a vissza nem térítendı juttatást. (4) A szerzıdéses állomány a) tiszti és altiszti rendfokozatú tagja az (1) bekezdés f) pontja szerinti támogatásokra, b) közkatona és tisztesi rendfokozatú tagja térítésmentes laktanyai elhelyezésre, továbbá az (1) bekezdés f) pont fa) alpontja szerinti támogatásra jogosult. (5) A szerzıdéses állomány tiszti és altiszti rendfokozatú, 5 évet már szolgálatban eltöltött és összesen legalább 10 év szerzıdéses szolgálatot vállalt tagjának külön jogszabály alapján nyújtható az (1) bekezdés a)-e) pontja szerinti támogatás. A letöltött szolgálati idıbe be kell számítani a Honvédségnél más közszolgálati (köztisztviselıi, közalkalmazotti) jogviszonyban folyamatosan eltöltött idıt is. (6) A lakhatási támogatások nyújtása során a családi körülményekre, rendfokozatra, szolgálati beosztásra és a jogviszony jellegére tekintettel kell érvényesíteni az egyenlı elbírálás elvét. (7) Szálló elhelyezés esetén az elbírálás során az (1) bekezdés f) pont fa) alpontja, illetve (4) bekezdés a) pontja szerinti jogcímet a (4) bekezdés b) pontja szerinti jogcímet megelızıen kell teljesíteni. 126/A. § (1) Ha a hivatásos állomány tagja lakás építéséhez, vásárlásához hitelintézettıl igényelt állami kamattámogatású kölcsön összege meghaladja e lakásingatlan hitelbiztosítéki értékének a hitelintézet által meghatározott legmagasabb arányát, a különbözetre az állam készfizetı kezességet vállal. A hivatásos állomány tagja az állami kezességvállalást - az erre az állammal szerzıdésben kötelezettséget vállaló hitelintézeten keresztül veheti igénybe. (2) Az állam készfizetı kezességet az (1) bekezdésben foglaltakon túl a hivatásos állomány azon tagjánál vállalhat: a) akinek a szolgálati viszonyban töltött ideje meghaladta a három évet; b) aki ellen nem folyik fegyelmi eljárás; c) aki ellen nem folyik - a magánindítvány vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárás kivételével - büntetıeljárás; d) akinek nincs folyamatban a hivatásos szolgálati viszonyának megszüntetése; e)-f) g) aki az (1) bekezdés szerinti kezességvállalással biztosított hitelrészt a hitelintézetnek kiegyenlítette, illetve a vele közös háztartásban élı házas- vagy élettársa - az igénylés idıpontjában - az állami kezességvállalással biztosított lakáscélú hitel törlesztésére nem kötelezett. (3) A (2) bekezdésben foglalt feltételek meglétét a c) és g) pontok kivételével, valamint a kezességvállalás alapjául szolgáló hivatásos szolgálati viszony fennállását a jogszabályban meghatározott központi szerv igazolja. (4) A (2) bekezdés c) pontjában foglalt feltétel teljesülését a hivatásos állomány tagja hatósági bizonyítvánnyal igazolja, a (2) bekezdés g) pontjában foglalt feltétel teljesülésérıl a hivatásos állomány tagja a kölcsönt nyújtó hitelintézetnek nyilatkozik. (5) A hivatásos állomány tagja a jogszabályban meghatározott központi szervnek köteles bejelenteni a hitelszerzıdés megkötését követı öt munkanapon belül a) a hitelszerzıdést kötı pénzintézet nevét, címét;
- 58 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról b) az állami kezességvállalással biztosított hitel nagyságát; c) a hitel lejártának idıpontját. A fenti adatokban bekövetkezett változásokról a hivatásos állomány tagja haladéktalanul köteles tájékoztatni a jogszabályban meghatározott központi szervet. (6) Amennyiben a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya az 56. § b), e), f) pontjai, valamint a 62. § (1) bekezdésének b), d), e), i), k) pontjai, vagy méltatlanság alapján szőnik meg, a még fennálló állami kezesség után a központi költségvetés javára - a hitelintézet útján - egyszeri kezességvállalási díjat kell fizetnie. A kezességvállalási díj mértéke a kezességgel biztosított kötelezettség összegének 2%-a. (7) A jogszabályban meghatározott központi szerv a hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának (6) bekezdés szerinti megszőnése esetén errıl 8 napon belül értesíti a hivatásos állomány tagja által az (5) bekezdés alapján bejelentett hitelintézetet. (8) A hitelintézet megállapítja és 8 napon belül írásban közli a hivatásos állomány tagjával a (6) bekezdés szerint megfizetendı kezességvállalási díj összegét, melyet a hivatásos állomány tagja a hitelintézeti értesítés kézhezvételétıl számított 30 napon belül a folyósító hitelintézet részére megfizet. (9) Ha a hivatásos állomány tagja a (6) bekezdés szerinti fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, úgy a hitelintézet errıl, valamint a hivatásos állomány tagjának adatairól 8 napon belül értesíti az állami adóhatóságot. (10) A hitelintézet a negyedévet követı hónap 15. napjáig tájékoztatja a kincstárt a hivatásos állomány tagjainak nyújtott kölcsönök állami kezességvállalással érintett részének negyedév végén fennálló állományáról, továbbá e kölcsönök számáról. Az adatgyőjtés és adatszolgáltatás egyedi azonosításra alkalmatlan módon történhet. (11) Amennyiben az állam a készfizetı kezességvállalás alapján a hivatásos állomány tagja helyett a kezességvállalással biztosított - a hitelintézetnek meg nem térülı - összeget kifizette, illetve a (6) bekezdés szerinti egyszeri kezességvállalási díj megfizetését a hivatásos állomány tagja elmulasztotta, akkor a hivatásos állomány tagjának ezen tartozásai a Magyar Állammal szembeni köztartozásnak minısülnek, amelyet az állami adóhatóság adók módjára hajt be. (12) A kezességvállalásból eredı helytállási kötelezettség teljesítésének módját a kormány rendeletben állapítja meg. 126/B. § (1) Az állomány e törvény alapján hısi halottá nyilvánított tagja részére nyújtott kamatmentes kölcsönbıl fennálló tartozást a miniszter kérelemre elengedheti. (2) A kérelmet az állomány hısi halottá nyilvánított tagjának túlélı házastársa, élettársa, örököse a külön jogszabályban meghatározott eljárási rendben, a hısi halottá nyilvánítástól számított egy éves jogvesztı határidın belül terjesztheti elı. 126/C. § (1) A 126. § (1) bekezdés b) pontja szerinti - a 18. § (3) bekezdésben meghatározott helyben lakási kötelezettség fenntartását szolgáló - lakhatási támogatás forrása a) a minisztérium rendelkezése alatt lévı lakások és nem lakáscélú helyiségek elidegenítésébıl származó bevétel, b) a lakáscélú munkáltatói kölcsönök törlesztésébıl származó bevétel, valamint c) az e célra rendelt fejezeti kezeléső támogatás. (2) A minisztérium rendelkezése alatt lévı bérlakás állomány fejlesztésére az (1) bekezdés a) és c) pontja szerinti források használhatók fel. (3) A 126. § (1) bekezdés b) pontja szerinti lakhatási támogatással kapcsolatos pénzforgalmat a Honvédség kijelölt szervezete hitelintézetnél nyitott és vezetett lakásépítés vagy vásárlás munkáltatói támogatása megnevezéső számlán bonyolítja. Természetbeni ellátás 127. § (1) Az állomány tagját a természetbeni ellátás keretében térítésmentesen el kell látni a Honvédség feladatainak megfelelı fegyverzettel, felszereléssel, ruházattal és - a jogszabályban meghatározott esetben - élelmezéssel.
- 59 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az ellátási normákban meghatározott egyenruházat és felszerelési cikkek beszerzésére elsı alkalommal alapfelszerelési, ezt követıen pedig évenként utánpótlási egyenruházati ellátmány jár. Nem jár utánpótlási egyenruházati ellátmány az 1 évet meghaladó illetménynélküli szabadság idıtartamára és a 263. § szerint a szolgálati idı számítása szempontjából figyelembe nem vehetı 1 évet meghaladó idıtartamra. (3) Az állomány egyenruha viselésére nem jogosult vagy nem kötelezett tagja polgári ruházati cikkek vásárlása céljából az egyenruházati ellátási normáknak megfelelı pénzösszegre jogosult. Családi pótlék, gyermekgondozási támogatás, anyasági támogatás 128. § Az állomány tagja családi pótlékra, gyermekgondozási támogatásra (gyermekgondozási segély) és anyasági támogatásra a családok támogatásáról szóló jogszabályok szerint jogosult. A kifizetés módja 129. § (1) Az állomány tagjának szolgálati viszonyából származó pénzbeli juttatása, az általa meghatározott fizetési számlájára történı átutalással, fizetési számla hiányában pénzforgalmi számláról történı készpénzkifizetés kézbesítése útján történik. Egyes nem rendszeres juttatások pénztárból történı kifizetésére jogszabályban meghatározott módon kerülhet sor. (2) Az (1) bekezdés rendelkezéseit a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok személyi állományába tartozókra nem kell alkalmazni. (3) A juttatás fizetési számlájára történı átutalása és egyszeri felvétele, illetve pénzforgalmi számláról történı készpénzkifizetés a törvény hatálya alá tartozók részére költségtöbbletet nem okozhat. XI. Fejezet AZ ÉRDEMEK ELISMERÉSE 130. § (1) Az állomány tagja az adott szolgálati feladat kiemelkedı teljesítéséért, illetve a szolgálati feladatok hosszabb idın át történı eredményes végzéséért a következı elismerésben részesíthetı: a) b) pénz- vagy tárgyjutalom, c) d) a miniszter által adományozott névre szóló szál- vagy lıfegyver, emléktárgy, e) a miniszter által alapított kitüntetı cím, díj, plakett, oklevél, emléklap stb., f) szolgálati jel, g) kitüntetés. (2) Az (1) bekezdésben említett pénzjutalom - kivéve a miniszter által alapított díjjal együtt járó jutalom - összege, amennyiben a költségvetésrıl szóló törvény eltérıen nem rendelkezik, évente nem haladhatja meg az érintett 6 havi illetményének összegét. (3) A kormányzati tisztviselıkrıl szóló törvény szerinti célfeladat végrehajtásában a kormányzati tisztviselıkrıl szóló törvényben és végrehajtására kiadott rendeletben foglalt feltételekkel és korlátozásokkal a katonák is részt vesznek, és a kormánytisztviselıkkel azonos feltételek szerint a célfeladat eredményes végrehajtásáért céljuttatásra jogosultak. XII. Fejezet A FEGYELMI FELELİSSÉG A fegyelmi felelısség általános szabályai
- 60 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 131. § (1) Ha az állomány tagja a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségét vétkesen (szándékosan vagy gondatlanul) megszegi, fegyelemsértést követ el. (2) A fegyelemsértést elkövetıt - a (4) bekezdés kivételével - az e fejezetben megállapított fenyítésben kell részesíteni. (3) A törvényben biztosított hátrányok alkalmazásának célja a szolgálati rend és fegyelem védelme, az elkövetı nevelése, valamint másoknak a fegyelemsértéstıl való visszatartása. (4) A fegyelmi eljárás elrendelése, illetve a fenyítés kiszabása mellızhetı, ha a fegyelemsértés olyan csekély súlyú, hogy - figyelembe véve az elkövetı magatartását és szolgálati rendhez való viszonyát, valamint az egyéb enyhítı és súlyosító körülményeket - a figyelmeztetés is elégséges. A figyelmeztetést a 159. § (1) és (2) bekezdésének megfelelıen írásba kell foglalni. (5) Ha a fegyelemsértés elkövetıje az eljárás elrendelése nélküli figyelmeztetést nem fogadja el és annak közlésétıl számított 3 munkanapon belül kifogást jelent be, a fegyelmi eljárást haladéktalanul el kell rendelni. (6) Ha a törvény eltérıen nem rendelkezik, e Fejezet rendelkezéseit az önkéntes tartalékos katonákra is alkalmazni kell. E Fejezet alkalmazásában a szolgálati viszony alatt az önkéntes tartalékos szolgálati jogviszonyt is érteni kell. 132. § (1) A fegyelemsértést az e fejezetben megállapított fegyelmi eljárás szabályai szerint kell elbírálni. (2) Fegyelmi eljárás keretében kell elbírálni az állomány tagja által a) szolgálati helyén, illetıleg a szolgálattal összefüggésben elkövetett szabálysértést, valamint b) külföldi szolgálati ideje alatt külföldön elkövetett bármely szabálysértést, ha annak elbírálását nemzetközi szerzıdés lehetıvé teszi, c) nemzetközi mőveletre vonatkozóan kiadott, az állomány tagjára is kötelezı szabálynak a külföldi szolgálat ideje alatt elkövetett megsértését. (3) A büntetıeljárásról szóló törvény (Be.) 485/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott esetben az állomány tagjának katonai vétségét e Fejezet rendelkezései szerinti fegyelmi eljárásban kell elbírálni azzal, hogy a nyomozás során végrehajtott eljárási cselekményeket a fegyelmi eljárásban nem kell megismételni. (4) A fegyelmi eljárás során a tanú vagy az érdekében eljáró ügyvéd kérésére a tanú személyi adatait zártan kell kezelni. 133. § (1) Nem fenyíthetı az állomány tagja, ha a fegyelemsértést az elöljáró (vezetı) parancsára követte el. Ha azonban tudta - nyomban és világosan felismerte -, hogy a kapott parancs teljesítésével fegyelemsértést követ el és azt a parancsot adó elöljárónak (vezetınek) nem jelentette, fegyelmi felelısségét meg kell állapítani. (2) A fenyíthetıséget kizárja az is, ha az állomány tagja a fegyelemsértést kényszer vagy fenyegetés hatása alatt, jogos védelmi helyzetben, tévedésbıl, végszükségben vagy olyan kóros elmeállapotban követte el, amely befolyásolta ıt cselekménye fegyelemsértı jellegének felismerésében. (3) Nem tekinthetı a (2) bekezdés szerinti kóros elmeállapotnak, ha az állomány tagja a fegyelemsértést önhibából eredı ittas vagy bódult állapotban követte el. (4) A Hvt. 70. §-a (1) bekezdésének a)-d), f)-h) pontjában, továbbá a 121. §-ának (2) bekezdésében meghatározott szolgálati feladatok végrehajtásával együtt járó veszély során az állomány tagja végszükségre nem hivatkozhat. (5) A (2) bekezdés szerinti fenyíthetıséget kizáró okok értelmezésére a Büntetı Törvénykönyv fogalmait kell alkalmazni. 134. § (1) Fegyelmi eljárás nem indítható, illetve a fegyelmi eljárást meg kell szüntetni, ha az állomány tagja: a) meghalt, b) a cselekményt e fejezet szabályai szerint, illetve más törvényes eljárásban már elbírálták, c) szolgálati viszonya a fenyítés jogerıs kiszabása elıtt megszőnt, d) a fegyelemsértés elévült.
- 61 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A fegyelemsértés elévülése miatt, nem indítható fegyelmi eljárás, ha a) a fegyelemsértés elkövetése óta 1 év, vagy a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnoknak a fegyelemsértésrıl való tudomásszerzésétıl számítva 30 nap eltelt; b) a szabálysértés elévülése bekövetkezett, illetve a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnoknak az arról történt tudomásszerzésétıl számítva 30 nap eltelt. (3) Ha a fegyelemsértést megvalósító magatartás egyben bőncselekménynek is minısül, a fegyelemsértés elévülési ideje - eltérıen a (2) bekezdésben foglaltaktól - megegyezik a bőncselekménynek a Büntetı Törvénykönyv 33. §-ában meghatározott elévülési idejével. Ha a vétkes kötelezettségszegésrıl a fegyelmi jogkör gyakorlója a (2) bekezdésben meghatározott határidın túl szerez tudomást, a fegyelmi eljárást csak a hivatásos állományúnak a büntetıeljárásban gyanúsítottként történı bevonását követıen, az errıl való tudomásszerzéstıl számított három hónapon belül lehet megindítani. (4) A fegyelemsértés (2) bekezdés szerinti elévülésének kezdı napja: a) a kötelezettségszegı magatartás elkövetésének napja, b) ha a fegyelemsértést valamely kötelezettség elmulasztása, vagy nem teljesítése valósítja meg, az a nap, amikor a kötelezettség teljesítésére rendelkezésre álló határidı eltelt, c) ha a kötelezettségszegés valamely jogellenes állapot fenntartásában valósul meg, az a nap, amikor ez a jogellenes állapot megszőnik, d) külföldi szolgálat alatt elkövetett fegyelemsértés esetén - amennyiben külföldi szolgálati helyén fegyelmi felelısségre vonására nincs lehetıség - a hazatérés napja. Fegyelmi fenyítések 135. § (1) A fegyelmi eljárás során a következı fenyítések alkalmazhatók: a) feddés, b) megrovás, c) szigorú megrovás, d) pénzbírság, e) a beosztási illetmény legfeljebb 20%-kal történı csökkentése legfeljebb 1 évig, f) a minimális várakozási idı 6 hónaptól 2 évig terjedı meghosszabbítása, g) a szolgálati viszony megszüntetése, h) lefokozás. (2) Pénzbírság fenyítés csak a külföldi szolgálat ideje alatt elkövetett fegyelemsértés esetén, valamint a 132. § (2) és (3) bekezdésében meghatározott esetekben alkalmazható. Külföldi szolgálat ideje alatt elkövetett fegyelemsértés esetén a kiszabható pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege százezer forint lehet. A 132. § (2) bekezdésében meghatározott esetben a pénzbírság mértéke nem haladhatja meg az egyes szabálysértésekre a szabálysértési jogszabályok alapján kiszabható pénzbírság összegét. A 132. § (3) bekezdésében meghatározott esetben a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege kétszázezer forint. (3) A lefokozás fenyítés következménye a szolgálati viszony igazgatási úton történı megszüntetése is. 136. § (1) A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok a 135. § (1) bekezdés d)-f) pontjában foglalt fenyítések végrehajtását legfeljebb egyévi próbaidıre felfüggesztheti, ha alaposan feltehetı, hogy a fenyítés a célját ezúton is eléri. (2) Ha a próbaidı eredményesen telt el, a fenyítettet úgy kell tekinteni, mintha fenyítésben nem részesült volna. A próbaidı alatt elkövetett fegyelemsértésért vele szemben kiszabott újabb fenyítés esetén, azonban a felfüggesztett fenyítést is végre kell hajtani. (3) Ha az újabb fegyelmi eljárásban szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítést szabtak ki, a felfüggesztett fenyítés végrehajtása nem rendelhetı el. A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok
- 62 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 137. § (1) A fegyelmi jogkört a (4) és (6) bekezdésében, a 138. § (2) és (3) bekezdéseiben, a 139. § (1) és (2), valamint a 140. § (1) és (2) bekezdéseiben foglalt kivételekkel az állományilletékes parancsnok (vezetı) gyakorolja. (2) A fegyelmi jogkör gyakorlása magában foglalja a fegyelemsértés és a szabálysértés felderítését, a fegyelmi eljárás elrendelését és lefolytatását, az elkövetı vétkességének megállapítását, a fenyítés kiszabását, továbbá a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnokok fegyelmi ügyekben hozott döntéseinek az elöljáró parancsnok által történı felülvizsgálatát. (3) Az alacsonyabb szolgálati beosztású parancsnok (vezetı) részére biztosított fegyelmi jogkör megilleti a magasabb beosztású parancsnokot (vezetıt) is. (4) Az állomány más szervnél szolgálatot teljesítı tagja a katonai fegyelmi szabályok hatálya alatt áll, vele szemben a fegyelmi jogkört a Honvéd Vezérkar fınöke vagy az általa kijelölt parancsnok (vezetı) gyakorolja. (5) Amennyiben az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja felett, annak kinevezése, áthelyezése, vezénylése vagy megbízása folytán megszőnik az (1) bekezdés szerint a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnoknak (vezetınek) a fegyelmi jogköre, úgy a kinevezést, áthelyezést, vezénylést vagy megbízást követıen 8 napon belül a fegyelmi jogkört megelızıen gyakorló parancsnok (vezetı) az ügy iratait átteszi a fegyelmi eljárás lefolytatására jogosult parancsnokhoz (vezetıhöz). (6) Amennyiben a fegyelmi eljárásban az állományilletékes parancsnokot tanúként kell meghallgatni, az állományilletékes parancsnok az ügy iratait felterjeszti az elöljáró parancsnokhoz. Ebben az esetben a fegyelmi eljárás lefolytatására és a fenyítés kiszabására az elöljáró parancsnok jogosult. 138. § (1) A miniszter és a Honvéd Vezérkar fınöke - ha e törvény kivételt nem tesz - a szolgálati alárendeltjeire e fejezet szerinti fenyítések bármelyikét alkalmazhatja. (2) A szolgálati viszony megszüntetése és lefokozás fenyítést ezredesre csak a miniszter szabhat ki. (3) A szolgálati viszony megszüntetése, továbbá a lefokozás fenyítést tisztre - ezredes kivételével -, zászlósra, altisztre a Honvéd Vezérkar fınöke, az ennél alacsonyabb rendfokozatúakra pedig az állományilletékes parancsnok szabhat ki. (4) Várakozási idı meghosszabbítása fenyítést tisztre az országos parancsnok szabhat ki. 139. § (1) A Honvéd Vezérkar fınökével, illetve a KNBSZ fıigazgatójával, valamint a Honvéd Vezérkar fınökének szervezetszerő helyettesével szemben a fegyelmi jogkört - a köztársasági elnök jogköreinek kivételével - a miniszter gyakorolja. (2) Az állományilletékes parancsnok szervezetszerő helyetteseivel szemben a fegyelmi jogkört az elöljáró parancsnok gyakorolja. 140. § (1) Ha a fegyelemsértést az állomány több tagja együttesen valósítja meg, a fegyelmi eljárás lefolytatására és fenyítés kiszabására az az elöljáró parancsnok (vezetı) jogosult, akinek a fegyelmi jogköre valamennyi elkövetıre kiterjed. (2) A Honvéd Vezérkar fınöke - indokolt esetben, szolgálati alárendeltjei tekintetében - bármely fegyelmi ügyet az eljárás bármely szakában saját hatáskörébe vonhat. (3) Tábornokkal szemben a 135. § (1) bekezdésének g) vagy h) pontja szerinti fenyítés alkalmazása céljából a miniszter a köztársasági elnökhöz tesz elıterjesztést. A fegyelmi eljárás rendje 141. § (1) A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok fegyelmi eljárást rendel el, ha a tudomására jutott tények alapján fegyelemsértés, illetve fegyelmi eljárás keretében is elbírálható szabálysértés alapos gyanúja állapítható meg, vagy a 131. § (4) bekezdésében foglalt esetben az elkövetıt figyelmeztetésben részesíti. (2) A fegyelmi jogkörrel nem rendelkezı parancsnok a szolgálati alárendeltségébe tartozó személy által elkövetett fegyelemsértésrıl és szabálysértésrıl - szolgálati úton - írásban köteles jelentést tenni a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnoknak. (3) Ha a kötelezettségszegésre utaló adatok a fegyelemsértés megalapozott gyanújának megállapításához vagy kizárásához nem elegendıek, a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok elızetes
- 63 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról vizsgálatot rendelhet el a kötelezettségszegést alátámasztó vagy kizáró körülmények tisztázása érdekében. Az elızetes vizsgálat idıtartama nem számít bele a fegyelmi eljárás elrendelésére nyitva álló 30 napos határidıbe. 142. § Az állomány külföldön szolgálatot teljesítı tagja fegyelmi felelısségre vonására - nemzetközi szerzıdés eltérı rendelkezése hiányában - e fejezet rendelkezéseit a következı eltérésekkel kell alkalmazni: a) ha a fegyelemsértés miatt a rendfokozatot vagy a szolgálati viszonyt érintı fenyítésnek lehet helye, az állomány tagját - a helyszínhez kötıdı szükséges vizsgálatokat követıen - haza kell rendelni és az eljárást belföldön kell lefolytatni; b) kisebb tárgyi súlyú és jelentıségő fegyelemsértés esetén a fegyelmi eljárás - a hazarendelés mellızésével a külföldi szolgálati helyen is lefolytatható. 143. § (1) A fegyelmi eljárást határozattal kell elrendelni, melynek egy példányát az eljárás alá vont személynek (képviselıjének) kézbesíteni kell. A határozatnak tartalmaznia kell: az eljárás alapjául szolgáló tényeket, körülményeket, a kivizsgálással megbízott személy nevét és beosztását, vagy bonyolult ügyben - a vizsgáló bizottság összetételét (a továbbiakban együtt: vizsgáló), a fegyelmi vizsgálat lefolytatásának határidejét, továbbá az állomány eljárás alá vont tagjának a jogairól való tájékoztatását. (2) A fegyelmi vizsgálatot 30 napon belül be kell fejezni. Indokolt esetben e határidıt a fegyelmi jogkör gyakorlója egy alkalommal - legfeljebb 30 nappal - meghosszabbíthatja. A fegyelmi vizsgálat a fegyelmi eljárást elrendelı határozat aláírásával kezdıdik és az összefoglaló jelentés elkészítésével fejezıdik be. 144. § (1) A fegyelmi vizsgálattal nem bízható meg az eljárás alá vontnál alacsonyabb rendfokozatú személy, kivéve, ha annak beosztásából eredı feladata a fegyelmi ügyekben eljárni. (2) A fegyelmi vizsgálatban nem vehet részt az, aki az ügyben érdekelt, vagy akitıl az ügy elfogulatlan megítélése egyéb okból nem várható. 145. § (1) Az állomány több tagja által együttesen, egy idıben elkövetett fegyelemsértés esetén - ha azok tárgya azonos - a cselekményt egy eljárás keretében kell elbírálni. (2) Ha az eljárás keretében olyan további fegyelemsértés kerül felderítésre, amely a fegyelmi vizsgálat tárgyához, illetve az eljárás alá vont személyhez kapcsolódik, az eljárást arra is ki kell terjeszteni. (3) Az (1) és (2) bekezdésben meghatározott esetekben a fegyelmi határozatot személyenként kell meghozni. 146. § (1) Az egyszerő ténybeli megítéléső, kisebb tárgyi súlyú fegyelemsértés esetén, ha az elkövetı a fegyelemsértést beismerte, a vizsgáló megbízása mellızhetı. A fegyelmi eljárást ebben az esetben is határozattal kell elrendelni, azonban a fegyelemsértés az eljárás alá vont személynek a fegyelmi eljárást elrendelı parancsnok által történt meghallgatása alapján is elbírálható (a továbbiakban: egyszerősített eljárás). (2) Az egyszerősített eljárásban megállapított fegyelmi felelısség esetén csak a 135. § (1) bekezdés a)c) pontjaiban meghatározott fenyítés szabható ki. (3) Ha az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja a személyes meghallgatásakor az egyszerősített eljárást kifogásolja, vagy a megállapított tényállást vitatja, a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok a fegyelmi vizsgálat lefolytatására és a vizsgáló kijelölésére annak meghallgatásakor felvett jegyzıkönyvben a 143. § szerint intézkedik. 147. § (1) Az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja a fegyelmi eljárás elrendelésétıl kezdve jogi képviselıt vehet igénybe, illetve kérheti, hogy képviseletében katonai érdek-képviseleti szerv járjon el. (2) Nem lehet képviselı az érintett katonai szervezet parancsnoka (vezetıje), parancsnokhelyettese, jogtanácsosa, az igazgatási szolgálat tagja, jogi elıadója, továbbá akit az ügyben tanúként vagy szakértıként hallgattak meg. (3) A jogi képviselı munkadíját és költségeit az állomány eljárás alá vont tagja viseli. Ha azonban a fegyelemsértés megállapítására nem kerül sor, a jogi képviselettel kapcsolatos költségeit meg kell téríteni. 148. § (1) Ha az állomány eljárás alá vont tagja tartós távolléte, illetve egészségi állapota miatt védekezését elıterjeszteni, eljárási jogait gyakorolni nem tudja, a fegyelmi eljárást távolléte, illetve
- 64 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról akadályoztatása tartamára fel kell függeszteni. Folytatni lehet azonban az eljárást, ha elıreláthatóan szolgálati viszony megszüntetése vagy lefokozás fenyítés kiszabása szükséges. (2) A fegyelmi eljárást fel kell függeszteni, ha a) szakértıi vizsgálat szükséges, a szakvélemény elkészítéséig; b) az állomány tagja külföldön tartózkodik, a visszaérkezéséig, figyelemmel a 142. § b) pontjára is; c) a cselekmény elbírálása olyan elızetes kérdéstıl függ, amelynek eldöntése bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, annak a döntéséig. (3) A fegyelmi eljárás felfüggesztésének tartama nem számít be a fegyelmi eljárás lefolytatására nyitva álló, illetve az elévülési idıbe. (4) Az önkéntes tartalékos katona ellen indított fegyelmi eljárásban - annak lefolytatása szempontjából a rendelkezésre állás idıszaka nem minısül tartós távollétnek, illetve akadályoztatásnak. 149. § (1) Ha a fegyelemsértés súlya vagy jellege miatt a fegyelmi eljárás alá vontnak a szolgálati helytıl való ideiglenes távoltartása szükséges, annak tartamára, de legfeljebb az elsı fokú határozat kihirdetéséig szolgálati beosztásából határozattal felfüggeszthetı. (2) Az elöljáró parancsnok a felfüggesztést indokolt esetben a fenyítés jogerıssé válásáig meghosszabbíthatja. (3) Ha a szolgálati beosztásból történı felfüggesztés indoka az (1) bekezdésben meghatározott eljárás befejezése elıtt megszőnt - a felfüggesztés megszüntetésével egyidejőleg - az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagját beosztásába vissza kell helyezni, illetve más beosztásban foglalkoztatható. (4) A szolgálati viszony megszüntetése vagy a lefokozás fenyítés kiszabása esetén a beosztásból történı felfüggesztés az eljárás jogerıs befejezéséig tart. 150. § (1) A szolgálati beosztásból való felfüggesztést haladéktalanul meg kell szüntetni, ha annak indokai megszőntek. Ha az eljárást a 158. § (1) bekezdés alapján szüntették meg, a felfüggesztés idejére visszatartott illetményt - annak törvényes kamatával - 3 munkanapon belül ki kell fizetni. (2) Aki beosztásból történı felfüggesztés hatálya alatt áll - annak tartama alatt - a szolgálati beosztásával járó jogait nem gyakorolhatja, a szolgálati fegyverét és szolgálati okmányait köteles leadni, szolgálati helyére csak az állományilletékes parancsnok engedélyével léphet be. Egyéb tekintetben megilletik az e törvényben biztosított jogok, és terhelik az e törvényben meghatározott kötelezettségek. (3) A felfüggesztés elrendelése, illetve meghosszabbítása ellen az állomány tagja - a kézbesítéstıl számított 8 napon belül - az azt elrendelı parancsnok szolgálati elöljárójához, annak hiányában a miniszterhez címzett, de a felfüggesztést elrendelı, illetve meghosszabbító parancsnoknál benyújtott halasztó hatállyal nem bíró fellebbezést nyújthat be. A felfüggesztést, illetve a meghosszabbítást elrendelı parancsnok a fellebbezést a kézhezvételtıl számított 3 napon belül a rendelkezésre álló anyagok másolatának megküldésével terjeszti fel. A fellebbezésrıl az elöljáró (miniszter) a felterjesztés kézhezvételétıl számított 15 napon belül indokolt határozatot hoz, amely ellen további jogorvoslatnak nincs helye. 151. § (1) A vizsgáló az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagját, a tanút, a sértettet, a szakértıt a meghallgatása idejérıl értesíti, a képviselıt pedig felhívja az eljárási cselekményen való részvételre azzal, hogy a távolléte az eljárási cselekmény lefolytatását nem akadályozza. Az értesítést, a felhívást a címzettnek az eljárási cselekmény elıtt legalább 3 nappal kézbesíteni kell. (2) Az állomány tagja meghallgatásáról történı értesítés az illetékes parancsnok (vezetı) útján történik. 152. § (1) Ha a szabályszerően értesített személy a meghallgatáson nem jelenik meg, a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok az állomány tagja megjelenése végett annak illetékes parancsnoka (vezetıje) útján ismételten intézkedik. (2) A Honvédséghez nem tartozó személyt, valamint az önkéntes tartalékos katonát a rendelkezésre állás idıszakában meghallgatása végett a vizsgáló felkeresi. (3) Ha az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja az értesítés átvételét megtagadja, vagy a fegyelmi eljárásban önhibájából nem vesz részt, a fegyelmi eljárás lefolytatható, és a fenyítés kiszabható. Az értesítés átvételének megtagadását, illetve a fegyelmi eljárástól való távolmaradást jegyzıkönyvbe kell rögzíteni.
- 65 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 153. § (1) A fegyelmi eljárás során a tényállást tisztázni kell. Az eljárás során az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja javára és terhére szolgáló körülményeket fel kell deríteni, be kell szerezni az ügy szempontjából jelentıs bizonyítékokat. (2) Az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagját a fegyelmi vizsgálat folyamán eljárási jogaira ki kell oktatni. (3) A fegyelmi eljárás során a fontosabb eljárási cselekményeket jegyzıkönyvbe kell foglalni. (4) Az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja (képviselıje) a fegyelmi ügy irataiba betekinthet, azokról - a minısített adat védelmérıl, valamint az adatvédelemrıl szóló rendelkezések betartása mellett feljegyzést, másolatot készíthet. 154. § (1) A fegyelmi vizsgálat befejezésekor a vizsgáló az állomány eljárás alá vont tagját felhívja, hogy az iratismertetésen - a megjelölt idıpontban - jelenjen meg. Ha az állomány eljárás alá vont tagjának van képviselıje, a vizsgáló a képviselıt hívja fel az iratismertetésen való megjelenésre, az állomány eljárás alá vont tagját pedig értesíti az iratismertetésrıl. Az értesítést, a felhívást a címzetteknek az iratismertetés elıtt legalább 3 nappal kézbesíteni kell. (2) Az iratismertetés során az (1) bekezdésben megjelölt személyek bizonyítási indítványt tehetnek. A bizonyítás felvételérıl vagy mellızésérıl a vizsgáló dönt. A döntés ellen külön jogorvoslatnak helye nincs. (3) A vizsgáló az iratismertetést követıen jelentésben foglalja össze a fegyelmi vizsgálattal kapcsolatos ténymegállapításait, az állomány eljárás alá vont tagja és képviselıje észrevételeivel kapcsolatos véleményét és az ügy lezárására vonatkozó javaslatát. A keletkezett iratokat és a jelentést a fegyelmi vizsgálat befejezését követı 3 napon belül átadja a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnoknak. 155. § (1) A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok a kivizsgálásról szóló összefoglaló jelentést, továbbá az ügyben készült iratokat megvizsgálja és haladéktalanul intézkedik azok szükség szerinti kiegészítésére. (2) Ha a tényállás nincs kellıen felderítve, vagy olyan eljárási szabálysértés történt, ami az ügy érdemi elbírálását lényegesen befolyásolja, a fegyelmi eljárást elrendelı parancsnok kiegészítı eljárást rendel el. A kiegészítı eljárás tartama nem haladhatja meg a 15 napot. (3) Ha a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok a fegyelmi vizsgálat anyagát elbírálásra alkalmasnak tartja - az iratok kézhezvételétıl számított 5 napon belül - meghallgatást tőz ki, amelyen az állomány eljárás alá vont tagja, képviselıje, valamint a vizsgáló lehet jelen. A meghallgatásról feljegyzést kell készíteni és az iratokhoz kell csatolni. 156. § (1) A személyes meghallgatást követıen a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok 5 napon belül a fegyelmi ügyet elbírálja. Ennek keretében kiszabja a fenyítést, vagy - ha a hatáskörét meghaladó fenyítés kiszabását látja szükségesnek - az iratokat a fenyítésre vonatkozó javaslatával együtt, szolgálati úton a hatáskörrel rendelkezı elöljáróhoz felterjeszti, a 158. § (1) bekezdésében meghatározott esetben pedig az eljárást megszünteti. (2) Ha az elöljáró a fegyelmi vizsgálat felterjesztett anyagát elbírálásra alkalmasnak tartja - az iratok kézhezvételétıl számított 15 napon belül - meghallgatást tőz ki és dönt a fegyelmi ügyben. Ennek keretében fenyítést szab ki, vagy ha a tényállás nincs kellıen felderítve, illetve olyan eljárási szabálysértés történt, ami az ügy érdemi elbírálását lényegesen befolyásolja, kiegészítı eljárást rendel el. A kiegészítı eljárás tartama nem haladhatja meg a 15 napot, ez azonban nem számít bele az elbírálás határidejébe. 157. § (1) A fenyítést a fegyelemsértés tárgyi súlyának, a katonai szervezet fegyelmére gyakorolt hatásának, az elkövetı vétkessége mértékének, a személyi körülményeinek, valamint a szolgálatban tanúsított magatartásának mérlegelésével kell kiszabni. (2) Fenyítésként csak a 135. § (1) bekezdésében meghatározott fenyítést lehet kiszabni. Ugyanazon fegyelemsértésért több fenyítés nem szabható ki, és egyik fenyítés a másikkal nem kapcsolható össze. Több fegyelemsértés egy eljárásban történı elbírálásakor csak egy fenyítés szabható ki. 158. § (1) A fegyelmi eljárást meg kell szüntetni, ha a) az eljárás tárgyát képezı magatartás fegyelemsértést vagy fegyelmi eljárásban elbírálható szabálysértést nem valósított meg, illetve, ha a fegyelemsértés olyan csekély súlyú, hogy csak a figyelmeztetés indokolt;
- 66 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról b) az állomány eljárás alá vont tagja vétkessége nem állapítható meg; c) a fegyelemsértés vagy a szabálysértést nem az állomány eljárás alá vont tagja követte el; d) az ügyet más eljárásban már elbírálták; e) fenyíthetıséget kizáró vagy megszüntetı ok [133. § (1), 134. § (1) bekezdés] áll fenn; f) az ügyben büntetıeljárás indult. (2) Ha a fegyelmi eljárás során azt állapították meg, hogy az eljárás alapjául szolgáló magatartás bőncselekmény, vagy fegyelmi eljárásban el nem bírálható szabálysértés alapos gyanújának megállapítására alkalmas, az illetékes nyomozó, illetve szabálysértési hatósághoz feljelentést kell tenni. (3) A (2) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak akkor, ha a katonai vétséget a 132. § (3) bekezdése alapján fegyelmi eljárásban kell elbírálni. (4) Ha az állomány tagjának szolgálati viszonya a fegyelmi eljárás keretében elbírálható szabálysértés, illetıleg bőncselekmény jogerıs elbírálása elıtt megszőnt, és a cselekmény nem évült el, illetıleg az elkövetı büntethetısége nem szőnt meg (Btk. 124. §), az ügyet az illetékes szabálysértési hatósághoz, illetıleg katonai ügyészhez kell áttenni. 159. § (1) A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok döntését határozatba kell foglalni, amely bevezetı, valamint rendelkezı részbıl és indokolásból áll: a) a bevezetı rész tartalmazza az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagjának nevét, anyja nevét, születési évét és helyét, szolgálati beosztását, rendfokozatát, továbbá annak a jogszabálynak (belsı rendelkezésnek) a megjelölését, amelynek megsértésében a vétkességét megállapították; b) a rendelkezı rész tartalmazza a fenyítés nemét és mértékét, a jogorvoslat lehetıségét, a fenyítés végrehajtásának módját, a végrehajtás kezdı napját, a kihirdetés módját, és szükség esetén a végrehajtásért felelıs személyt, valamint a jogorvoslati lehetıségre való figyelmeztetést; c) az indokolásban kell megjelölni a fegyelemsértés (szabálysértés) elkövetésének helyét, idejét, leírását, a fenyítés kiszabásánál figyelembe vett enyhítı és súlyosító körülményeket. (2) A fenyítést tartalmazó határozatot az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja elıtt ki kell hirdetni, és a jogorvoslatról történı esetleges lemondását jegyzıkönyvben kell rögzíteni. A határozat egy példányát - ha az minısített adatot nem tartalmaz - a fenyített (képviselıje) részére kézbesíteni kell. (3) A jogerıs fenyítéseket, valamint az ezek hatály alóli mentesülés idıpontját az erre rendszeresített dicséreti és fenyítési lapon kell nyilvántartani. Ha az állomány fenyített tagját áthelyezték, a dicséreti és fenyítési lapját az új szolgálati helyére meg kell küldeni. Jogorvoslatok 160. § (1) A fegyelmi ügyben hozott érdemi határozat ellen annak kézbesítését követı 8 napon belül az állomány fegyelmi eljárás alá vont tagja - illetve az ı beleegyezésével a képviselıje - az elöljáró parancsnokhoz fellebbezéssel élhet. A fellebbezést a határozatot hozó elöljáróhoz kell benyújtani. (2) A fellebbezést a fenyítést kiszabó parancsnok megvizsgálja. Amennyiben a fellebbezésnek helyt ad, a határozatát saját hatáskörében visszavonja és új határozatot hoz. Egyéb esetben az eljárás során keletkezett iratokat 3 napon belül felterjeszti az elöljáró parancsnokhoz, ennek hiányában a miniszterhez. (3) Az országos parancsnok által kiszabott fenyítés ellen benyújtott fellebbezést a miniszterhez kell felterjeszteni. (4) A miniszter által kiszabott fenyítés ellen fellebbezésnek helye nincs. 161. § (1) Az elöljáró parancsnok a hozzá felterjesztett iratok alapján az egész eljárást felülvizsgálja. Ha indokoltnak tartja a bizonyítást, kiegészíti és az iratok felterjesztésétıl számított 15 napon belül az elsı fokú fegyelmi határozatot helyben hagyja, hatályon kívül helyezi, vagy megváltoztatja. (2) Az elsı fokú határozat hatályon kívül helyezése esetén az azt meghozó parancsnokot új eljárás lefolytatására utasítja, vagy - az eljárást megszüntetı ok esetén - az eljárást megszünteti. (3) Megváltoztatás esetén a fenyítés mértékét nem súlyosbíthatja. (4) Az elöljáró parancsnok a másodfokú fegyelmi határozat egy példányát megküldi az elsı fokon eljárt parancsnoknak, az állomány érintett tagjának és a képviselıjének.
- 67 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 162. § A miniszter hatáskörében hozott, továbbá a másodfokú határozat ellen az állomány fenyített tagja vagy képviselıje - a kézbesítésétıl számított 30 napos jogvesztı határidın belül - a bírósághoz keresettel fordulhat. 162/A. § A miniszter a 140. § (3) bekezdése szerinti elıterjesztési javaslata esetén az 56/B. § (2) bekezdésének rendelkezéseit kell alkalmazni. Eljárás szabálysértés esetén 163. § (1) Ha a szabálysértési hatóság iratai alapján a tényállás és a felelısség kétséget kizáróan megállapítható, vagy az állomány szabálysértéssel gyanúsított tagja a szabálysértés elkövetését beismerte, a 146. § szerinti egyszerősített eljárás szabályai alkalmazhatóak. (2) Amennyiben a szabálysértésben más személy felelıssége is megállapítható, a felelısségi arányok vonatkozásában a szabálysértési hatóság jogerıs határozata az irányadó. (3) Szabálysértés miatt pénzbírságnál súlyosabb fenyítés - figyelemmel a 135. § (2) bekezdésében foglaltakra is nem alkalmazható. (4) Ha a szabálysértés miatt elkobzás vagy más intézkedés indokolt, a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok a fenyítés kiszabásával egyidejőleg a szükséges intézkedés megtétele céljából az illetékes szabálysértési hatóságot megkeresi. Az intézkedés kezdeményezése miatt fellebbezésnek helye nincs. A fenyítés végrehajtása 164. § (1) A fenyítés végrehajtását a határozat jogerıre emelkedésétıl számított 30 napon belül meg kell kezdeni. A végrehajtásra a fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok (vezetı) intézkedik. (2) A fenyítés jogerıs és végrehajtható, ha a) a jogorvoslati jogról lemondtak, a lemondás napján; b) az elsı fokú fegyelmi határozat ellen - az erre nyitva álló határidın belül - fellebbezést nem jelentettek be a határidı elteltét követı napon; c) a miniszter által hozott határozat, illetve a másodfokú határozat ellen - az erre nyitva álló határidın belül - a bírósághoz keresetet nem nyújtottak be a határidı elteltét követı napon; d) a fellebbezést vagy a keresetet visszavonták, a visszavonás napján; e) a bíróság a benyújtott kereset alapján a fegyelmi felelısséget jogerısen megállapította, a jogerı beállta napján. (3) A (2) bekezdés a)-d) pontjai esetén a fegyelmi határozat jogerıre emelkedését és idıpontját a jogerıre emelkedett határozatot hozó parancsnok (vezetı) állapítja meg, amit záradékként rávezet a fegyelmi határozatra. (4) A jogorvoslati jogról való lemondás tényét és idıpontját jegyzıkönyvbe kell foglalni és a határozat irattári példányára rá kell vezetni. 165. § (1) A pénzbírságot a határozat jogerıre emelkedésétıl számított 30 napon belül kell a szolgálati helyen befizetni. A fegyelmi jogkört gyakorló parancsnok (vezetı) az érintett kérelmére legfeljebb 6 havi részletfizetést vagy halasztást engedélyezhet. Ha a fenyített a jogerısen kiszabott pénzbírságot az elıírt határidı alatt nem fizette meg, illetve a részletfizetést elmulasztja, az egy összegben esedékessé válik, és azt az illetményébıl, illetve - önkéntes tartalékos katona esetén - rendelkezésre állási díjából le kell vonni. (2) Ha az állomány tagja a szabálysértési hatóság által vele szemben jogerısen kiszabott pénzbírságot nem fizeti meg, és a bíróság emiatt azt elzárásra változtatta át, az elzárást katonai fogdában kell végrehajtani. A fenyítés hatálya 166. § (1) A fenyítés hatálya az az idıtartam, amely alatt az állomány fenyített tagja a jogszabályban meghatározott joghátrányokat viseli.
- 68 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az állomány fenyített tagja a fenyítés jogerıre emelkedésétıl a végrehajtásának befejezéséig, ezen felül az alábbi idıtartamig áll a fenyítés hatálya alatt: a) a feddés vagy megrovás fenyítés esetén 2, illetve 4, szigorú megrovás vagy a 135. § (1) bekezdés e) pontja szerinti beosztási illetmény csökkentés fenyítés alkalmazása esetén 8 hónapig; b) a minimális várakozási idı 6 hónaptól 2 évig terjedı meghosszabbítása fenyítés esetében 1 évig. (3) Akinek a pénzbírság vagy a minimális várakozási idı 6 hónaptól 2 évig terjedı meghosszabbítása fenyítését felfüggesztették, a felfüggesztés tartama alatt úgy kell tekinteni, mintha a fenyítés hatálya alatt állna, ez az idıtartam azonban nem lehet hosszabb, mint a maximális várakozási idı. (4) Akit a bíróság rendfokozatot vagy a szolgálati viszonyt érintı büntetéssel sújtott, 1 évig a fenyítés hatálya alatt állónak kell tekinteni. A fenyítés hatálya alóli mentesülés 167. § (1) Az állomány fenyített tagja mentesül a fenyítés hatálya alól, ha a fenyítés jogerıre emelkedésétıl, illetve a végrehajtása befejezésétıl kezdıdıen a 166. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott idıtartam eltelt. (2) A fenyítés hatálya alól az állomány tagját a 166. § (2) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott idıtartam eltelte elıtt - kivételesen - az állományilletékes parancsnok mentesítheti, ha a fenyített a fenyítés után átlagon felüli teljesítményt nyújtott, példamutató magatartást tanúsított, és a fenyítés hatálya idıtartamának legalább a fele eltelt. A mentesítés tényét parancsba kell foglalni. Eljárás bőncselekmény esetén 168. § (1) Ha az állomány tagjával szemben büntetıeljárás indul, a szolgálati beosztásából az eljárás befejezéséig felfüggeszthetı. (2) Az (1) bekezdés szerinti felfüggesztésnek akkor van helye, ha az állomány tagja terhére rótt bőncselekmény a Honvédség tekintélyét, a mőködésébe vetett közbizalmat súlyosan sérti vagy veszélyezteti, illetve a büntetıeljárás miatt az elkövetınek a szolgálattól való távol tartása indokolt. XII/A. Fejezet A MÉLTATLANSÁG MEGÁLLAPÍTÁSA 168/A. § (1) Az állomány tagja - ideértve e Fejezet alkalmazásában az önkéntes tartalékos katonát is méltatlanságának megállapítására a XII. Fejezet rendelkezéseit az e Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. E Fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók az állomány azon tagja tekintetében, aki a XIX. Fejezet hatálya alá tartozik. (2) Nem alkalmazható a 131-132. §, a 135-136. §, a 137. § (1) és (2) bekezdés, a 138-139. §, a 141. § (1) és (2) bekezdése, a 142. §, a 146. §, a 155. § (3) bekezdés, a 157-158. §, 160. §, 163. §, 164. § (1) bekezdés, 165. §, 166-167. §. 168/B. § (1) Az Hjt. 59. § (6) bekezdés c) pontja szerinti méltatlanná válást méltatlansági eljárás keretében a) a tábornok esetén a miniszter, b) a tiszt és az altiszt állomány tagja esetén a Honvéd Vezérkar fınöke, és c) a legénységi állomány tagja esetén az állományilletékes parancsnok (e Fejezet alkalmazásában továbbiakban együtt: parancsnok) állapítja meg. A parancsnok a tudomására jutott tények alapján a méltatlanságot külön eljárás nélkül is megállapíthatja, ha ehhez az állomány tagja írásban hozzájárul. (2) A miniszter a méltatlansági eljárást bármely szakaszában saját hatáskörébe vonhatja. (3) A méltatlansági eljárás során az állomány eljárás alá vont tagja beosztásából a 149- 150. §-nak és a 168. §-nak megfelelıen felfüggeszthetı.
- 69 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 168/C. § (1) A méltatlansági eljárás elrendelésérıl a tudomására jutott tények alapján a parancsnok dönt. Az elrendelés során a parancsnok azt mérlegeli, hogy az állomány tagja által elkövetett cselekmény alkalmas lehet-e az 59. § (6) bekezdés c) pontján alapuló szolgálatra való méltatlanság megállapítására. (2) A méltatlansági eljárás elévülésére a 134. § (2) bekezdés a) pontját, a (3) és a (4) bekezdést alkalmazni kell. Nincs helye a méltatlansági eljárás megindításának, ha az állomány tagja meghalt, az alapul szolgáló cselekményt a parancsnok a méltatlansági eljárás megszüntetésével már elbírálta, vagy elévült. (3) A méltatlansági eljárás elrendelésétıl, annak befejezését követı 30 napig az állomány tagjának szolgálati viszonya az 56. § b)-c) és h)-k) pontja alapján, valamint az 56/A. § b), e)-g) és i) pontja alapján nem szüntethetı meg. (4) Tábornok esetén a méltatlansági eljárás megindításával egyidejőleg a miniszter értesíti a köztársasági elnököt. 168/D. § (1) A vizsgálót a parancsnok a jogi és igazgatási szolgálat szakállományából jelöli ki. A vizsgáló a vizsgálat során összegyőjti mindazokat a bizonyítékokat, amely a tényállás megállapításához, a méltatlanságot vagy annak hiányát megalapozó körülmények tisztázásához szükséges. (2) A vizsgáló a vizsgálatot 15 napon belül jelentés elkészítésével fejezi be. A vizsgáló a jelentésében összefoglalja a kifogásolt cselekmény elkövetését, valamint a szolgálatra való méltatlanság fennállását bizonyító tényeket és következtetéseket, és ezek alapján javaslatot tesz a méltatlanság megállapítása érdekében a méltatlansági bizottság létrehozására vagy - méltatlanságot megalapozó magatartás hiányában - a méltatlansági eljárás megszüntetésére. (3) A vizsgáló jelentését a vizsgálat befejezését követı 5 napon belül felterjeszti a parancsnoknak. 168/E. § (1) A méltatlansági eljárást meg kell szünteti, ha a) az állomány eljárás alá vont tagja a méltatlansági eljárás alapjául szolgáló cselekményt nem követte el, vagy annak elkövetése nem bizonyítható, b) a 133. §-ában és a 134. § (1) bekezdésében szabályozott ok áll fenn, vagy c) a méltatlansági eljárás alapjául szolgáló cselekmény nem eredményezi az 59. § (6) bekezdés c) pontja szerint a Honvédség mőködéséhez szükséges közbizalom súlyos veszélyeztetését. (2) Amennyiben a parancsnok a méltatlansági eljárást nem szünteti meg, az ügy elbírálására a vizsgáló jelentésének kézhezvételétıl számított 5 napon belül háromtagú méltatlansági bizottságot hoz létre. A méltatlansági bizottság a legénységi állomány esetén döntéshozó, a tiszti és az altiszti állomány, a tábornok, a 140. § (2) bekezdése és a 168/B. § (2) bekezdése esetén döntés-elıkészítı testület. (3) Az állomány eljárás alá vont tagjának írásbeli kérelmére a parancsnok a méltatlansági bizottság létrehozása nélkül is érdemi döntést hozhat. 168/F. § (1) A méltatlansági bizottság elnöke a) tábornok esetén a Honvéd Vezérkar fınöke vagy az általa kijelölt tábornok, b) a tiszt, és az altiszti állomány tagja esetén a Honvéd Vezérkar fınöke által kijelölt személy, és c) a legénységi állomány tagja esetén az állományilletékes parancsnok. (2) A méltatlansági bizottság elnökét, továbbá tagjait az állományból kell kijelölni úgy, hogy a bizottság egyik tagja a) - az ügyben eljáró vizsgáló kivételével - a jogi és igazgatási szolgálat szakállományának tagja, aki ellátja a jegyzıkönyvvezetıi feladatokat is, b) olyan személy, aki ugyanazon szervezetnél teljesít szolgálatot, mint az eljárás alá vont az elkövetés idıpontjában, és c) legénységi állományú esetén azonos állománykategóriába tartozik. (3) A méltatlansági bizottság elnökének és tagjainak a kijelölésére a 144. § rendelkezéseit kell alkalmazni. Az állomány eljárás alá vont tagja a vizsgáló, a méltatlansági bizottság elnöke, illetve tagja ellen elfogultságot jelenthet be, vagy az ügyben való érintettség miatt kifogást emelhet. Az elfogultságot és a kifogást a parancsnok a kézhezvételt követı 3 napon belül elbírálja. Ha az elfogultságot vagy a kifogást az állomány tagja az állományilletékes parancsnokkal szemben terjesztette elı, azt az elöljáró parancsnok bírálja el, és szükség esetén alárendeltségébe tartozó, másik állományilletékes parancsnokot
- 70 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról jelöl ki a méltatlansági bizottság elnökének, vagy az ügyet magához vonva személyesen látja el az állományilletékes parancsnokot megilletı hatáskört. Amennyiben e szabályok nem alkalmazhatók, a vizsgálót, a méltatlansági bizottság elnökét, illetve tagjait - a parancsnok felterjesztésére - az elöljáró parancsnok jelöli ki az alárendeltségébe tartozó szervezetek állományából. (4) A méltatlansági bizottság elnökét és tagjait a 168/B. § (2) bekezdése esetén a miniszter, a 140. § (2) bekezdése esetén a Honvéd Vezérkar fınöke e § rendelkezéseire figyelemmel jelöli ki. 168/G. § (1) A méltatlansági bizottság elnöke a vizsgáló jelentésének, valamint a vizsgálati iratoknak a kézhezvételét követı 8 napon belüli idıpontra a vizsgáló jelentésének megküldésével összehívja a méltatlansági bizottság ülését. Az ülést az elnök vezeti, a méltatlansági bizottság eljárásáról és tanácskozásáról jegyzıkönyvet kell felvenni. Ha az ügy érdemérıl az ülésen a méltatlansági bizottság dönteni nem tud, 8 napon belül ismételten ülést tart. (2) A méltatlansági bizottság ülésén a vizsgáló részvétele kötelezı. A méltatlansági bizottság ülésén a tagoknak és vizsgálónak együttesen kell jelen lenniük. A méltatlansági bizottság ülésérıl az eljárás alá vont személyt és képviselıjét, valamint a vizsgálót az ülés elıtt legalább 3 munkanappal értesíteni kell. 168/H. § (1) A méltatlansági bizottság eljárásához szükséges feltételek biztosításáról, a bizonyítékok beszerzésérıl, a meghallgatni kívánt személyek kiértesítésérıl a méltatlansági bizottság elnöke gondoskodik. A méltatlansági bizottság az ülésén a bizonyítékokat értékeli, további bizonyítást folytathat, iratokat kérhet be, tanúkat hallgathat meg, szemlét tarthat vagy az újabb ülésig a vizsgálót a parancsnok útján pótvizsgálatra, bizonyítékok beszerzésére hívhatja fel. A pótvizsgálatot 8 napon belül be kell fejezni. Pótvizsgálat esetén, annak befejezésétıl számított 8 napon belül kell a méltatlansági bizottságnak folytatólagos ülést tartania. (2) A méltatlansági bizottság ülésén lehetıvé kell tenni, hogy az állomány eljárás alá vont tagja, vagy nevében képviselıje az üggyel kapcsolatos álláspontját szóban vagy írásban elıterjeszthesse, egyéb bizonyítási indítványt tegyen. A bizonyítási indítványról a méltatlansági bizottság elnöke az ülésen dönt. Az indítványt és a döntést is jegyzıkönyvbe kell foglalni. Az indítvány elutasítása ellen nincs helye külön jogorvoslatnak. (3) Ha - akadályoztatás kivételével - az állomány eljárás alá vont tagja, vagy képviselıje felhívás ellenére nem jelent meg, és írásban sem adta elı védekezését, távollétében, a rendelkezésre álló adatok alapján kell dönteni. 168/I. § (1) Tetten érés és beismerés kivételével a méltatlansági eljárást fel kell függeszteni a 148. § (2) bekezdés c) pontja szerinti esetben, valamint felfüggeszthetı a 148. § (1) bekezdése, és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti esetekben. (2) A méltatlansági eljárás felfüggesztésérıl, és folytatásáról a méltatlansági bizottság üléséig a parancsnok, azt követıen a méltatlansági bizottság dönt. 168/J. § (1) A legénységi állomány tagja esetén a méltatlansági bizottság az ülését követı 5 napon belül zárt ülésen, többségi határozattal dönt a méltatlanság fennállásáról vagy hiányáról. (2) A méltatlansági bizottság döntését jegyzıkönyvbe foglalja, mely tartalmazza a méltatlanná válás kérdésében hozott döntést, az azt megalapozó tényállást és a döntés indokait. (3) Az állományilletékes parancsnok a jegyzıkönyv kézhezvételétıl számított 5 napon belül a méltatlansági bizottság döntésének megfelelıen köteles az állomány tagjának szolgálati viszonyát, vagy a méltatlansági eljárást megszüntetı határozatot hozni. 168/K. § (1) A tiszti és az altiszti állomány tagja esetén a méltatlansági bizottság az ülését követı 5 napon belül zárt ülésen, többségi döntéssel javaslatot tesz a parancsnoknak a méltatlanság vagy hiányának megállapítására. A javaslatot a 168/J. § (2) bekezdés szerint jegyzıkönyvbe kell foglalni. A jegyzıkönyv kézhezvételétıl számított 5 napon belül a parancsnok határozat meghozatalával dönt a méltatlansági eljárás vagy a szolgálati viszony megszüntetésérıl. A parancsnok nincs kötve a méltatlansági bizottság javaslatához. (2) Tábornok esetén az (1) bekezdés rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a miniszter a méltatlanság megállapítása esetén az 56/B. §-nak megfelelıen jár el.
- 71 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) Az (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a Honvéd Vezérkar fınöke vagy a miniszter az eljárást magához vonta. A méltatlanság megállapítása esetén a munkáltatói jogkör gyakorlója a döntés kézhezvételét követı 5 napon belül a szolgálati viszonyt határozattal megszünteti. 168/L. § (1) Az állomány tagja szolgálati panaszban kifogásolhatja a méltatlansági eljárást, és az abban hozott döntés jogszerőségét. A méltatlansági eljárás elrendelése, felfüggesztése, valamint a méltatlansági bizottság javaslata csak a határozattal szemben benyújtott szolgálati panaszban sérelmezhetı. A szolgálati panasz benyújtásának a szolgálati viszony megszüntetésre nincs halasztó hatálya. (2) A tábornokok esetén e szabályokat az 56/B. §-ra figyelemmel kell alkalmazni. XIII. Fejezet KÁRTÉRÍTÉSI FELELİSSÉG Az állomány tagjának kártérítési felelıssége 169. § (1) Az állomány tagja a szolgálati viszonyból eredı kötelességének vétkes (szándékos vagy gondatlan) megszegésével okozott kárért kártérítési felelısséggel tartozik. (2) A károkozó vétkességét, a kár bekövetkeztét és mértékét, valamint az okozati összefüggést a Honvédségnek kell bizonyítania. (3) Gondatlan károkozás esetén a kártérítés mértéke - a (4) bekezdésben szabályozott esetek kivételével - a károkozó l havi alapilletményének 50%-át, vezetıi pótlékra jogosító beosztásban levı károkozó esetén l havi alapilletményét nem haladhatja meg. (4) A károkozó 3 havi, vezetıi pótlékra jogosító beosztásban levı károkozó 6 havi alapilletménye erejéig felel, ha a) a Honvédség gazdálkodására, az illetménybesorolásra, az anyagi-technikai eszközök kezelésére vonatkozó szabályok megsértésével, b) az ellenırzési kötelezettsége elmulasztásával vagy hiányos teljesítésével, c) hatósági jogkörben eljárva a jogszabályok megsértésével okozta a kárt, vagy d) a kár olyan - jogszabályba ütközı - parancs, utasítás teljesítésébıl keletkezett, amelynek következményeire az utasított elızıleg a figyelmet felhívta. 170. § Szándékos károkozás esetén a károkozó a teljes kárt köteles megtéríteni. 171. § (1) Az állomány tagja vétkességére tekintet nélkül felelıs azért a hiányért, amely olyan dologban következett be, amelyet visszaszolgáltatási vagy elszámolási kötelezettséggel jegyzék vagy elismervény alapján vett át, és amelyet állandóan az ırizetében tart, kizárólagosan használ vagy kezel. (2) A pénz- és értékkezelı, valamint a pénztáros jegyzék vagy elismervény hiányában is teljes felelısséggel tartozik az általa kezelt pénzért, értékpapírért vagy egyéb értéktárgyért. (3) Mentesül az állomány tagja a felelısség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külsı ok idézte elı, vagy a Honvédség a biztonságos ırzés feltételeit nem biztosította. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek meglétét, a kár (hiány) bekövetkeztét és mértékét a Honvédségnek kell bizonyítania. (5) A megırzésre átadott dolog megrongálódásából eredı kár esetén az állomány tagja a vétkességi felelısségre vonatkozó szabályok szerint felel azzal az eltéréssel, hogy a vétlenség bizonyítása ıt terheli. (6) 172. § (1) A leltárhiányért a leltárfelelısségi megállapodást kötött raktáros vétkességére tekintet nélkül felelısséggel tartozik. Ha a leltári készletet több raktáros kezeli, velük csoportos leltárfelelısségi megállapodás is köthetı. (2) A leltárfelelısségi megállapodást írásba kell foglalni, és ebben meg kell határozni a leltári készletnek azt a körét, amelyért a raktáros felelısséggel tartozik. (3) A raktáros a Leltározási Szabályzatban meghatározott feltételekrıl a leltárfelelısségi megállapodás megkötését, illetve a leltáridıszak kezdetét megelızıen tájékoztatni kell.
- 72 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 173. § (1) A leltárhiányért megtérítési felelısséget - a raktárosok elızetes hozzájárulásának hiányában csak a raktár teljes készletének leltározása alapján lehet megállapítani. (2) A raktárvezetınek és helyettesének személyében történt változás vagy a felelısségi szabályok megváltozása esetén a raktárt leltározással kell átadni, illetve átvenni. (3) Leltározásnál a raktárosnak, illetve akadályoztatása esetén a képviselıjének a jelenlétét lehetıvé kell tenni. Ha a raktáros a képviseletérıl nem gondoskodott, akkor az állományilletékes parancsnok e feladat ellátására szakmailag alkalmas, érdektelen képviselıt köteles kijelölni. (4) A raktáros a leltározással kapcsolatban a leltárfelvétel során és azt követıen is észrevételt tehet. (5) A leltárhiánnyal kapcsolatos kártérítési igényt a leltárfelvétel befejezését követı hatvannapos jogvesztı határidı alatt kell érvényesíteni. Ha a károkozóval szemben a kárigénnyel összefüggıen büntetıeljárás, szabálysértési vagy fegyelmi eljárás indult, e határidı harminc nap, és az az eljárás jogerıs befejezésérıl rendelkezı határozat közlését követı napon kezdıdik. 174. § (1) A leltárhiány a kezelésre átvett anyagban, áruban (leltári készletben) ismeretlen okból keletkezett, a természetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó veszteség mértékét meghaladó hiány. (2) A leltárhiányért csoportos leltárfelelısségi megállapodás hiányában a) a raktárvezetı és raktárvezetı-helyettes hathavi, b) a beosztott raktáros négyhavi alapilletménye erejéig felel. (3) A csoportos leltárfelelısségi megállapodás meghatározhatja a felelısség raktárosok közötti megosztását is, egyetemleges felelısség kikötésének azonban nincs helye. Ha a csoportos leltárfelelısségi megállapodás a felelısség megosztását nem rendezi, a raktárosok alapilletményük arányában felelnek. Csoportos leltárfelelısségi megállapodás esetén a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a megállapodást kötött raktárosok átlagkeresetének hathavi együttes összegét. (4) Ha az állomány tagja olyan raktári beosztásban teljesít szolgálatot, ahol az átvett anyagokat (raktári készleteket) állandóan egyedül kezeli, a teljes leltárhiányért felel. 175. § (1) A leltárhiányért megtérítési felelısséget akkor lehet megállapítani, ha a) a raktárossal (raktárosokkal) leltárfelelısségi megállapodást kötöttek, b) az anyagokat (raktári készleteket) kezelésre szabályszerően átadták, és azokat a raktáros átvette, c) a raktáros a két egymást követı leltározás közötti idıszaknak (leltáridıszak) legalább a felében az adott raktárosi beosztást töltötte be. (2) Ha a leltári készletet a leltárhiányért nem felelıs személy is kezeli, a raktáros felelıssége megállapításához szükséges az is, hogy a leltárhiányért nem felelıs, de a leltári készletet kezelı személyt a Honvédség a leltárhiányért felelıs raktáros elızetes hozzájárulásával foglalkoztassa az adott beosztásban, illetve az adott szolgálati helyen. 175/A. § (1) Amennyiben a leltárhiányért fennálló felelısséget megállapítani nem lehet, a vizsgáló eljárása során feltárt bizonyítékok alapján a leltárhiányért fennálló felelısségen kívüli kártérítési felelısség megállapításának lehet helye. (2) Amennyiben a leltárhiányért fennálló felelısségre vonásra irányuló eljárásban a kártérítésre kötelezı határozatot utólag hatályon kívül helyezik, de a vizsgáló eljárása során feltárt bizonyítékok alapján a leltárhiányért fennálló felelısségen kívüli kártérítési felelısség megállapításának lehet helye, a hatályon kívül helyezés jogerıssé válását megállapító irat kézhezvételétıl számított 30 napon belül meg kell indítani az e felelısség szerinti káreljárást. 176. § (1) Ha a kárt többen együttesen okozták, vétkességük - a megırzésre átadott dologban bekövetkezett hiány és leltárhiány esetén az alapilletményük - arányában felelnek. (2) Ha a kárt többen szándékosan okozták, a felelısségük egyetemleges. (3) Nem kell az állomány tagjának megtérítenie a kárnak azt a részét, amely a Honvédség közrehatása következtében állt elı. (4) A felelısség, illetve a kártérítés mértékének megállapításánál figyelembe kell venni az eset összes körülményeit, így különösen mindazokat, amelyek a munkavállaló felelısségére kihatnak, illetve, amelyek
- 73 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról a biztonságos és elıírásszerő kezelést befolyásolhatták, ezen belül a biztonságos ırzésre vonatkozó munkáltatói kötelezettségek teljesítését, továbbá a raktáros esetleges távollétének idıtartamát. 177. § (1) Az állomány tagja kártérítési felelısségének megállapítására az állományilletékes parancsnok jogosult. Állományilletékes parancsnok hiányában a kártérítési felelısséget a miniszter állapítja meg. (2) Az állományilletékes parancsnok a kár felfedezése után haladéktalanul intézkedni köteles a kár összegének és a károkozó személyének megállapítására. A kártérítési eljárás a káreljárást elrendelı határozattal indul meg. A határozatot az (1) bekezdésben meghatározott személy adja ki. A határozatban meg kell jelölni a káreljárás alapjául szolgáló tényeket, ki kell jelölni a vizsgálót és rögzíteni kell minden egyéb lényeges körülményt. (3) A kártérítési eljárás során a tényállás megállapításával arra alkalmas és elfogulatlan személyt kell határozatban kijelölni. Ha a tényállás bonyolult, a káreljárás lefolytatására legalább háromtagú bizottságot kell kijelölni. (4) A kártérítési eljárásban az állomány tagját meg kell hallgatni, és lehetıvé kell tenni, hogy védekezését részletesen elıadja. A lefolytatott bizonyításról jegyzıkönyvet kell felvenni. Amennyiben a személyes meghallgatásra nincs lehetıség, akkor lehetıvé kell tenni számára, hogy védekezését más módon részletesen elıadhassa. (5) Az állomány tagja a kártérítési eljárásban érdekeinek védelmével megbízhatja az érdek-képviseleti szervet, illetıleg ügyvédet hatalmazhat meg. 178. § (1) A kártérítési eljárás elrendelését követı 60 napon belül a 177. § (1) bekezdésében meghatározott személy a kártérítésre kötelezésrıl vagy annak mellızésérıl indokolt határozattal dönt. Ha az eljárás alá vonttal szemben a kárigénnyel összefüggıen büntetıeljárás indult, a káreljárást a büntetıeljárás jogerıs befejezéséig fel kell függeszteni, és a határozathozatalra megállapított 60 napos határidı a büntetıeljárás jogerıs befejezésekor kezdıdik. Az eljárás alá vont tartós távolléte, illetve egészségügyi szabadsága esetén azok idıtartamára a káreljárás felfüggeszthetı. A felfüggesztés idıtartama nem számít bele a határozathozatalra megállapított 60 napos határidıbe. (2) Az állományilletékes parancsnok a határozatban felhívja a károkozót, hogy a határozattal szemben 15 napon belül fellebbezéssel élhet. (3) Ha a károkozó nem él fellebbezéssel, a kártérítésre vonatkozó határozat végrehajtható. (4) Az állományilletékes parancsnok határozata elleni fellebbezést 8 napon belül fel kell terjeszteni az elöljáró parancsnokhoz, aki azt 30 napon belül elbírálja. E határozat ellen a kártérítésre kötelezett 30 napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz. Ha a károkozó e határidın belül nem fordul bírósághoz, a másodfokú határozat végrehajtható. (5) A Honvéd Vezérkar fınökének határozata elleni fellebbezést a miniszter bírálja el. 179. § Ha az állomány tagja a kár okozását, a kártérítés jogalapját és mértékét elismeri - az illetményalap összegének háromszorosát meg nem haladó kár esetén - megtérítési kötelezettsége a Hjt. 177-178. §-ai alkalmazásának mellızésével külön jogszabályban meghatározott kötelezvényben is rögzíthetı. A kötelezvény kártérítési felelısséget jogerısen megállapító határozatnak tekintendı (egyszerősített eljárás). 180. § A bíróság által megítélt kártérítés behajtása a bírósági végrehajtás szabályai szerint történik. 181. § (1) Az állományilletékes parancsnok a kártérítést utólag mérsékelheti, ha a kártérítésre kötelezett körülményeiben olyan változás következett be, amely a kártérítés méltányos csökkentését teszi indokolttá. (2) Méltánylást érdemlı személyi körülményekre tekintettel az állományilletékes parancsnok a kártérítés levonását vagy végrehajtását elhalaszthatja, illetıleg részletfizetést engedélyezhet. 182. § A tényleges kár és a kiszabott kártérítés összegének különbözetét leírással, a kiszabott és behajthatatlan kártérítési összeget pedig törléssel kell rendezni. Leírással kell rendezni a kárt abban az esetben is, ha a kártérítési eljárás azért nem volt lefolytatható, mert a károkozó ismeretlen, vagy az eljárás lefolytatását jogszabály kizárja. 182/A. § A károkozó halála esetén az eljárást határozattal meg kell szüntetni, amely határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.
- 74 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról A Honvédség kártérítési felelıssége 183. § (1) A Honvédség - az e fejezetben foglaltak figyelembevételével - vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel azért a kárért, amely az állomány tagjának a szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett. (2) Mentesül a Honvédség a felelısség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt a mőködési körén kívül esı elháríthatatlan ok vagy kizárólag a károsult elháríthatatlan magatartása okozta. (3) Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amelyet a károsult vétkes magatartása idézett elı. (4) A Honvédséggel szembeni kárigény érvényesítésére vonatkozó rendelkezések alkalmazása során az állomány tagján túl károsultnak minısül az állomány tagját ért kár miatt kárigényt érvényesítı közeli hozzátartozó is. 184. § (1) A károsultnak kell bizonyítania, hogy a kár a szolgálati viszonnyal okozati összefüggésben keletkezett. (2) A szolgálati viszony körébe esnek különösen a Honvédség feladatainak ellátásával összefüggı magatartásból, a használt anyag, felszerelés, berendezés és energia tulajdonságából, állapotából, mozgásából és mőködésébıl eredı okok. (3) Ha az állomány tagja a tevékenységét rendeltetésszerően a szolgálati helyen kívül is ellátja, az e körben történt károsodásának okát mőködési körön belül esınek kell tekinteni. 185. § (1) A Honvédség a vétkességére tekintet nélkül felel a kárért, ha az olyan betegség következménye, amely a) a szolgálat teljesítésével összefüggésben keletkezett, vagy b) a szolgálat sajátosságaival összefüggésben súlyosbodott. (2) A Honvédség csak vétkessége esetén felel a) az (1) bekezdésben meghatározott betegségen kívüli egyéb megbetegedés folytán keletkezett kárért, b) az igazgatási, a személyügyi, a szervezési és a belsı szabályozási tevékenység során okozott kárért, és c) a kötelezıen elrendelt sporttevékenység kivételével az állomány tagjának sporttevékenységbıl eredı káráért. (3) A Honvédség a szolgálati viszonnyal összefüggı balesetbıl eredı személyi kárért vétkességére tekintet nélkül felel. 186. § A Honvédség a 183. § (1) bekezdésén, továbbá a 185. §-ban meghatározott felelıssége alapján az állomány tagjának elmaradt jövedelmét, dologi és nem vagyoni kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. 187. § (1) A szolgálati viszony körében az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni az elmaradt átlagkeresetet, továbbá azoknak a rendszeres szolgáltatásoknak a pénzbeli értékét, amelyekre az állomány tagja a szolgálati viszony alapján jogosult, feltéve, hogy azokat a károkozás bekövetkezését megelızıen rendszeresen igénybe vette. (2) A szolgálati viszonyon kívüli elmaradt jövedelemként a sérelem folytán elmaradt egyéb rendszeres keresetet kell megtéríteni. (3) Az elmaradt jövedelem megállapításánál figyelembe kell venni azt a jövıbeni változást is, amelynek meghatározott idıpontban való bekövetkezésével elıre számolni lehetett. (4) Meg kell téríteni azt a kárt is, amelyet az állomány tagja a sérelembıl eredı jelentıs fogyatékossága ellenére, rendkívüli munkateljesítménnyel hárított el. (5) Nem kell megtéríteni az olyan szolgáltatások értékét, amelyek rendeltetésük szerint csak munkavégzés esetén járnak, így különösen: élelmezés, munka- és védıruha-ellátás, továbbá a költségtérítés címén járó összeget. 188. § Ha az átlagkereset számításánál irányadó idıszakon belül általános illetményemelés volt, az átlagkeresetet - ha ez az állomány tagjára kedvezıbb - csak az emelés idıpontjától kell számítani. 189. § (1) A természetbeni juttatások értékét, valamint a dologi kár összegét a kártérítés megállapításakor irányadó fogyasztói ár alapján kell meghatározni.
- 75 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A dologi kár összegét az avulás figyelembevételével kell kiszámítani. Ha a dologban okozott kár az érték csökkenése nélkül kijavítható, kárként a javítási költséget kell figyelembe venni. 190. § (1) A Honvédség köteles megtéríteni az állomány tagja közeli hozzátartozójának a károkozással összefüggésben felmerült kárát és indokolt költségeit is. (2) Ha a károkozással összefüggésben az állomány tagja meghalt, eltartott hozzátartozója az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenıen olyan összegő tartást pótló kártérítést is igényelhet, amely szükségleteinek - a tényleges, illetıleg az elvárhatóan elérhetı jövedelmét is figyelembe véve - a sérelem elıtti színvonalon való kielégítését biztosítja. 191. § A kártérítés kiszámításánál a kár összegébıl le kell vonni: a) az elmaradt illetményre esı nyugdíjjárulékot (magánnyugdíjpénztári tagdíjat), egészségbiztosítási járulékot; b) az állami egészségügyi és a társadalombiztosítás keretében járó ellátás ellenértékét; c) azt a pénzösszeget, ca) amelyet a károsult a munkaereje hasznosításával megkeresett, vagy az adott helyzetben elvárhatóan megkereshetett volna, cb) amelyhez a károsult a megrongálódott dolog hasznosításával hozzájutott, cc) amelyhez a károsult a károkozás folytán megtakarított kiadások eredményeként jutott hozzá, és cd) amelyhez a károsult a Honvédség által, a javára megkötött biztosítás révén jut. 192. § (1) Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsult vagy a vele szemben tartásra jogosult hozzátartozója tartását, illetıleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni. (2) Ha a kárnak vagy egy részének mértéke pontosan nem számítható ki, a Honvédség olyan összegő általános kártérítés megfizetésére köteles, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. Általános kártérítés járadékként is megállapítható. (3) Ha a kártérítés megállapítása után változás következett be a károsult lényeges körülményeiben, a károsult, a Honvédség képviseletében a 197. § (2) bekezdés szerinti szerv, és - a felelısségbiztosítás alapján nyújtott kártérítés esetén - a biztosító a megállapított kártérítés módosítását kérheti. 193. § A károsult állományilletékes parancsnoka, ennek hiányában a miniszter a károkozásról való tudomásszerzéstıl számított 15 napon belül köteles a károsultat felhívni kárigényének elıterjesztésére. A Honvédség a kárigény bejelentésétıl számított 15 napon belül írásbeli tájékoztatást ad a károsultnak az eljáró szervrıl és az eljárás módjáról. 194. § (1) Az elévülés szempontjából önállónak kell tekinteni a) a betegség idejére járó távolléti díj és a sérelem folytán csökkent kereset, valamint b) a betegség idejére járó távolléti díj és a rokkantsági nyugdíj, megváltozott munkaképességő személyek ellátása különbözetének megtérítése iránti igényt. (2) Ha a sérelemmel összefüggésben több és egymástól eltérı idıpontban esedékes újabb elkülönülı kárigény származik, ezek elévülési idejét egymástól függetlenül, az egyes igények esedékessé válásától kezdıdıen, külön-külön kell számítani. (3) Az elévülési idı az (1) bekezdésben foglalt megkülönböztetéssel a) a betegség idejére járó távolléti díj elsı fizetésének napjától, b) attól az idıponttól, amikor a sérelem folytán bekövetkezett munkaképesség-csökkenés, egészségkárosodás elsı ízben vezetett jövedelemkiesésben megmutatkozó károsodásra, végül c) a rokkantsági nyugállományba helyezés, megváltozott munkaképességő személyek ellátása folyósításának idıpontjától kezdıdik. (4) Járadékigény 6 hónapnál régebbi idıre visszamenıleg csak akkor érvényesíthetı, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli, illetıleg a Honvédség a 193. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta. 3 évnél régebbi idıre visszamenıleg járadékigény nem érvényesíthetı. 195. § (1) A Honvédség az állomány kártérítésre jogosult tagjától, illetve annak közeli hozzátartozójától a munkavégzésbıl származó jövedelmérıl, jövedelmi viszonyairól évente igazolást kérhet.
- 76 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A Honvédség a károsultat értesíti, ha a kártérítés mértékének módosítására alapul szolgáló illetményemelést hajtott végre. A Honvédség hivatalból módosítja a járadék összegét. 196. § (1) Az állomány tagja a kártérítési kérelmet az állományilletékes parancsnokához nyújthatja be. Abban az esetben, ha a károsult az állomány tagjának közeli hozzátartozója, a kártérítési kérelmét a 197. § (2) bekezdés szerinti szervhez nyújthatja be. (2) A vezénylés idıtartama alatt bekövetkezett kár esetében a kárigényt annál a szervezeti egységnél kell benyújtani, amelynél a kár keletkezett. 197. § (1) A kártérítést jogosságának megállapítása után a szervezeti egység fizeti ki, ha a) a felelıssége nyilvánvaló; b) az ügy ténybeli és jogi megítélése egyszerő; c) a kártérítés összege nem haladja meg a miniszter által megállapított összeghatárt. (2) Az (1) bekezdés alá nem tartozó, külön jogszabályban meghatározott esetekben a kártérítés megállapítása és kifizetése a miniszter által kijelölt szerv hatáskörébe tartozik. 198. § (1) A kártérítési igényt az igénybejelentés beérkezésétıl számított 60 napon belül az elsı fokon eljáró szervnek kell elbírálnia. A döntést a károsulttal indokolt határozatban kell közölnie. (2) A károsult az elsıfokú határozat ellen a kézhezvételtıl számított 15 napon belül a miniszterhez címzett fellebbezést nyújthat be. (3) A miniszter a fellebbezést 30 napon belül indokolt határozattal bírálja el. (4) A károsult a miniszteri határozat ellen, annak kézhezvételétıl számított 30 napos jogvesztı határidın belül keresettel fordulhat a bírósághoz. E határozat keresettel nem érintett részei jogerıre emelkednek. 199. § Az 1965. január 1-je elıtt bekövetkezett balesetbıl, illetve szolgálati megbetegedésbıl eredı kártérítési követelésekre e törvény rendelkezései nem alkalmazhatók. Ilyen esetben a polgári jog kártérítési szabályai irányadók. XIV. Fejezet A SZOLGÁLATI VISZONYON ALAPULÓ TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI ELLÁTÁSOK Egészségbiztosítási ellátások 200. § (1) Az állomány tagjai egészségének és testi épségének védelmét az ıket terhelı fokozott igénybevétel követelményeinek megfelelıen kell biztosítani. (2) Az állomány tagja egészsége megırzéséhez, helyreállításához és egészsége javításához - a kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Eb. tv.) alapján egészségbiztosítási ellátásokra jogosult. A pénzbeli egészségbiztosítási ellátások az e törvényben foglalt eltérésekkel illetik meg az állomány tagját. (3) Az egészségügyi szolgáltatás a Honvédség által fenntartott, támogatott vagy az egészségbiztosítási szerv által finanszírozott egészségügyi intézményeknél vehetı igénybe. (4) Az állomány tagja az Eb. tv.-ben foglaltak szerinti baleseti ellátásra, szolgálati kötelmekkel összefüggı baleseti sérülése vagy szolgálati eredető betegsége következtében jogosult. A szolgálati kötelmekkel összefüggı baleset, betegség megállapítása 201. § (1) Az állomány tagja balesetének, betegségének vagy az ezek miatt bekövetkezett halálának a szolgálati kötelmekkel való összefüggését hivatalból kell vizsgálni. (2) Az állomány tagjának haláláról, 1 napot meghaladó szolgálatképtelenséget okozó balesetérıl vagy a szolgálati kötelmekkel összefüggı olyan megbetegedésrıl, amely elıreláthatólag tartós szolgálatképtelenséggel jár, jegyzıkönyvet kell felvenni. A jegyzıkönyv felvételérıl az állományilletékes parancsnok köteles gondoskodni.
- 77 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) A balesetnek, betegségnek a szolgálati kötelmekkel való összefüggésérıl a miniszter által kijelölt szerv indokolt határozatban dönt (minısítı határozat). (4) A minısítı határozatot írásba kell foglalni, és azt az állomány tagja - halála esetén közeli hozzátartozója részére meg kell küldeni. (5) A minısítı határozat ellen a kézbesítésétıl számított 15 napon belül a miniszterhez fellebbezésnek van helye. A miniszter döntése ellen 30 napon belül keresetet lehet a bírósághoz benyújtani. Nyugellátás 202. § (1)-(2) (3) Az állomány tagjának és hozzátartozóinak nyugellátására a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetérıl szóló 1997. évi LXXX. törvény (a továbbiakban: Tbj. tv.), a Tny. tv., valamint a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról szóló 1997. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Mny. tv.) rendelkezéseit az e törvényben meghatározott eltérésekkel kell alkalmazni. 203-206. § 207. § 208. § 209-210/A. § 211. § 212. § (1) A baleseti járadék, - a korhatár elıtti öregségi nyugdíjak megszüntetésérıl, a korhatár elıtti ellátásról és a szolgálati járandóságról szóló törvény szerinti, e törvény 2011. december 31-én hatályos szabályai alapján kiszámításra kerülı - rögzített nyugdíj, valamint kormányrendeletben meghatározott esetben a szolgálati járandóság megállapításáról elsı fokon a miniszter által kijelölt szerv indokolt határozatban dönt. (2) A határozat ellen a kézbesítéstıl számított 15 napon belül a miniszterhez fellebbezés nyújtható be. A miniszter határozata ellen a kézbesítésétıl számított 30 napon belül keresettel a bírósághoz lehet fordulni. 213-214/B. § 215. § (1) (2) XV. Fejezet KÉRELEM, SZOLGÁLATI PANASZ, FELLEBBEZÉS, SZOLGÁLATI JOGVITA Kérelem 216. § (1) Az állomány tagja a szolgálati viszonyával összefüggı ügyben szóban vagy írásban kérelmet terjeszthet elı. (2) A kérelmet szolgálati úton ahhoz a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz kell elıterjeszteni, akinek a kérelem elbírálása a hatáskörébe tartozik. (3) Az elöljáró a kérelem tárgyában 30 napon belül intézkedni köteles. Szolgálati panasz 217. § (1) Az állomány tagja vagy meghatalmazása alapján képviseletében az érdek-képviseleti szerv és jogi képviselıje, ha a szolgálati viszonyára vonatkozó, e törvény 222. § (1) bekezdésében nem szabályozott határozatot, parancsot, intézkedést vagy mulasztást (a továbbiakban együtt: döntés) sérelmesnek tartja, szolgálati panaszt terjeszthet elı. (2) A szolgálati panaszt a döntés tudomásra jutásától számított 30 napon, de legfeljebb a döntés meghozatalától számított egy éven belül lehet benyújtani.
- 78 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 218. § (1) A szolgálati panaszt, a döntést hozó elöljáróhoz a szolgálati út betartásával kell benyújtani. A döntést hozó elöljáró, ha a szolgálati panasznak helyt ad, azt saját hatáskörében a kézhezvételtıl számított 30 napon belül - indokolással ellátva - bírálja el. (2) Ha a döntést hozó elöljáró a szolgálati panaszt megalapozatlannak tartja, azt a kézhezvételtıl számított 15 napon belül az ügy összes iratával és az indokolással együtt felterjeszti a szolgálati elöljáróhoz, és errıl az állomány tagját írásban értesíti. (3) Jogszabály eltérı rendelkezése hiányában a szolgálati elöljáró a szolgálati panaszt annak kézhezvételétıl számított 30 napon belül indokolt határozatban bírálja el, és döntését az állomány tagjával írásban közli. Ez a határidı - indokolt esetben - egy ízben, 30 nappal meghosszabbítható. 219. § A Honvéd Vezérkar fınöke által hozott döntés vagy intézkedés, illetve ezek elmulasztása iránti szolgálati panaszt a Honvéd Vezérkar fınökéhez kell benyújtani, aki a döntését, illetve intézkedését megváltoztatja, vagy az ügy összes iratát döntésre a miniszterhez felterjeszti. 220. § Amennyiben a szolgálati panasz elbírálásához szükséges olyan adat hiányzik, amely a Honvédség nyilvántartásaiban nem áll rendelkezésre, a döntést hozó elöljáró vagy a szolgálati elöljáró a panasztevıt 15 nap határidı kitőzésével hiánypótlásra szólítja fel. A hiánypótlás idıtartama az elintézési határidıbe nem számít bele. 221. § (1) A szolgálati panaszjogának gyakorlásában az állomány tagja nem korlátozható. A panasztevıt a szolgálati panasz megalapozatlansága miatt hátrány nem érheti, kivéve, ha azzal szándékos fegyelemsértés, szabálysértés vagy bőncselekmény valósul meg. (2) A más jogszabályban meghatározott panaszjog gyakorlását, e törvénynek a szolgálati panaszra vonatkozó szabályai nem érintik. 221/A. § A 7/A. § alkalmazása esetén a) az állomány tagja jogorvoslati jogával kizárólag a határozattal szemben élhet, b) döntést hozó elöljárónak a munkáltatói jogkör gyakorlója minısül, c) a szolgálati panaszt a döntést hozó elöljárónak címezve a személyügyi szervhez kell benyújtani, d) az ügyintézési határidı a szolgálati panasz személyügyi szervhez érkezésével kezdıdik, és e) a 217. § (2) bekezdés szerinti egy éves határidıt a határozat meghozatalának idıpontjától kell számítani. Határozat elleni fellebbezés 222. § (1) Az állomány tagja a fegyelmi, a kártérítési, a nyugdíj-, szolgálati járandóság, valamint a balesetnek, vagy a betegségnek a szolgálati kötelmekkel való összefüggését érintı ügyben hozott elsı fokú határozat ellen - ha e törvény eltérıen nem rendelkezik - a kézbesítéstıl számított 15 napon belül fellebbezést nyújthat be. (2) Az állomány tagja halálának a szolgálati kötelmekkel való összefüggése kérdésében hozott elsı fokú határozat ellen a közeli hozzátartozó nyújthat be fellebbezést. (3) A fellebbezést a szolgálati elöljáró, illetıleg a miniszter vagy az általa meghatározott szerv vezetıje, ha e törvény eltérıen nem rendelkezik, 30 napon belül bírálja el. E határidı egy alkalommal 30 nappal meghosszabbítható. A bírósági út 223. § (1) Az állomány tagja - ha e törvény eltérıen nem rendelkezik - a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén 30 napon belül keresettel fordulhat a bírósághoz, ha a) a szolgálati panaszát elutasították vagy jogszabályban elıírt határidın belül nem bírálták el, illetıleg az elsı fokú határozat elleni fellebbezését elutasították; b) a sérelmezett döntést a miniszter hozta; c) az a)-b) pontba nem tartozó, alanyi jogon biztosított jogosultságokkal kapcsolatban hozott döntés vagy intézkedés, illetve ezek elmulasztása miatt joghátrány érte.
- 79 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A Honvédség vagy az állomány tagja a szolgálati viszonnyal kapcsolatos igényével közvetlenül a bírósághoz fordulhat, ha a törvény a Honvédségen belüli eljárásról nem rendelkezik. (3) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró a szolgálati viszonnyal összefüggésben keletkezett kárigényt a szervezeti egység székhelye szerint illetékes munkaügyi bíróságon fizetési meghagyással, illetve keresetlevéllel érvényesítheti abban az esetben, ha a károkozó már nincs a Magyar Honvédség állományában. (4) A 132. § (3) bekezdésében meghatározott esetben az állomány tagja és védıje három napon belül kérheti a fenyítést kiszabó jogerıs határozat Be. szerinti bírósági felülvizsgálatát. (5) Az (1) bekezdés alkalmazásában a per alpereseként - a külön jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - azt a szervezeti egységet kell megjelölni, amelyben az állomány keresetet elıterjesztı tagja a jogvita alapját képezı döntés vagy mulasztás idıpontjában szolgálatát teljesítette. (6) Az (1) bekezdésben meghatározott határidı jogvesztı. 224. § (1) A bíróság a szolgálati viszonynak felmentéssel történı megszüntetésérıl hozott határozatot hatályon kívül helyezi, ha az felmentési tilalomba ütközik vagy egyébként jogellenes. (2) Ha a szolgálati viszonyt jogellenesen szüntették meg, az állomány tagját olyan helyzetbe kell hozni, mintha a szolgálati viszonya meg sem szőnt volna. (3) A szolgálati viszony megszüntetésérıl hozott határozat hatályon kívül helyezése esetén - a (4) bekezdésben foglalt kivétellel - az állomány tagját eredeti beosztásába vissza kell helyezni, és meg kell téríteni az elmaradt illetményét, egyéb járandóságát, valamint a felmerült kárát. (4) Ha az állomány tagja a szolgálati viszonyának fenntartását nem kívánta, vagy ha a Honvédségtıl a szolgálati viszony fenntartása nem várható el - kérelmére - a bíróság mellızi az eredeti beosztásba történı visszahelyezést, egyidejőleg a Honvédséget - az eset összes körülményeinek, így különösen a jogsértés és annak következményei súlyának mérlegelésével - legalább két-, legfeljebb tizenkét havi átlagkeresetének megfelelı összeg megfizetésére kötelezi. (5) Amennyiben az állomány tagja nem kéri, vagy a bíróság mellızi az eredeti beosztásba történı visszahelyezést, a szolgálati viszony a jogellenességét megállapító határozat jogerıre emelkedésének napján szőnik meg. (6) Ha a felmentés azért jogellenes, mert e törvényben elıírtnál rövidebb felmentési idıt állapítottak meg, ez a felmentést nem teszi érvénytelenné, de ilyen esetben a szolgálati viszony - a (7) bekezdésben foglalt kivétellel - a szabályos felmentés utolsó napjáig tart. (7) Ha a szolgálati viszony megszüntetésekor a hivatásos állomány tagját nyugállományba helyezték és a bíróság a szolgálati viszonynak felmentéssel történı megszüntetéssel hozott határozatot hatályon kívül helyezi, a szolgálati viszony a nyugállományba helyezéssel szőnik meg, de a jogellenességet megállapító határozat jogerıre emelkedésének napjáig a hivatásos állomány tagja részére meg kell téríteni a nyugellátás és az elmaradt illetménye közötti különbözetet, valamint elmaradt egyéb járandóságát és a felmerült kárát. (8) Az állomány tagját, ha szolgálati viszonya nem felmentéssel szőnt meg - a (3) bekezdésben foglaltakon kívül -, megilleti a munkavégzés alóli felmentés idejére járó távolléti díj és a felmentés esetére járó végkielégítés is. (9) Nem kell megtéríteni az illetménynek, az egyéb járandóságnak és kárnak azt a részét, ami máshonnan megtérült, illetve azon szolgáltatások értékét, amelyek a rendeltetésük szerint csak szolgálatteljesítés esetén járnak, továbbá a költségtérítés címén kapott összeget. XVI. Fejezet SZEMÉLYÜGYI NYILVÁNTARTÁS 225. § (1) Az e törvény hatálya alá tartozó személyi állományról személyügyi alap-, összesített és központi (hivatalos) nyilvántartást (a továbbiakban együtt: személyügyi nyilvántartások), valamint fegyelmi alap-, összesített és központi (hivatalos) nyilvántartást (a továbbiakban együtt: fegyelmi
- 80 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról nyilvántartások) kell vezetni. A fegyelmi nyilvántartást a katonai szervezet jogi és igazgatási szerve vezeti. (2) A hivatásos, szerzıdéses és önkéntes tartalékos szolgálatot teljesítı személyekrıl személyügyi, fegyelmi alapnyilvántartást az állományilletékes parancsnok szervezeti egységénél, az összesített nyilvántartást az elöljáró parancsnok szervezeti egységénél, központi személyügyi, fegyelmi nyilvántartást a miniszter által kijelölt központi szervnél kell vezetni. (3) A lakóhely szerint illetékes katonai igazgatás területi szervénél érdekvédelmi nyilvántartást és a miniszter által kijelölt központi szervnél központi nyilvántartást kell vezetni: a) a nyugállományba helyezettekrıl és a szolgálati járandóságban részesülıkrıl, b) a hivatásos, szerzıdéses és önkéntes tartalékos szolgálatteljesítés alapján ellátásra jogosultakról, illetve ellátásra jogosult hozzátartozóikról. (4) A személyügyi nyilvántartásokban kezelhetı adatokat e törvény 5. számú melléklete tartalmazza. 226. § (1) A személyügyi, fegyelmi alapnyilvántartás keretében az állomány tagjairól személyi anyaggyőjtıt kell vezetni, amely a szolgálati viszony létesítésével kapcsolatos, a szolgálati viszony fennállása alatt és azt követıen keletkezett iratokat és okmányokat tartalmazza. Az anyaggyőjtı a szolgálati jogviszony megszőnését követı 3 évig tartalmazza a jogerıs fegyelmi döntésekre vonatkozó adatokat. (2) A személyügyi alapnyilvántartást vezetı katonai szervezetek az általuk nyilvántartott adatokról külön rendelkezésekben meghatározott rend szerint adatot szolgáltatnak az elöljáró katonai szervezeteknél vezetett összesített nyilvántartás és a központi nyilvántartás részére. (3) A személyügyi alapnyilvántartásokból a (2) bekezdésen kívül csak törvényben meghatározott szervek részére, a meghatározott céllal és adattartalommal szolgáltathatók adatok. 227. § A nyilvántartható adatok számítógépes rendszerben is feldolgozhatóak. A számítógépes személyügyi nyilvántartó rendszer a Honvédségen belül az egyéb nyilvántartásokkal (adatrendszerekkel) csak külön jogszabályban meghatározott módon, míg egyéb Honvédségen kívüli adatrendszerrel csak törvényi felhatalmazás alapján kapcsolható össze. 228. § (1) A személyügyi alapnyilvántartásba betekinteni, illetve abból adatot átvenni jogosult: a) a saját adatait illetıen az állomány tagja; b) az alárendeltjei vonatkozásában: ba) a minısítést végzı személy, bb) a szolgálati elöljáró, bc) az állományilletékes parancsnok; c) a szervezeti egységet illetıen a szervezeti egység személyügyi szerve; d) a miniszter törvényességi felügyeleti jogkörében ellenırzést végzı, illetve a jogi képviseletet ellátó szervezet vezetıje és feljogosított ügyintézıje; e) az állomány munkaügyi ellenırzését végzı szerv vezetıje, feljogosított ügyintézıje; f) a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a Honvéd Vezérkar fınöke, továbbá feladatai ellátása körében a más állami vezetı; g) a minisztérium személyügyi szervének vezetıje és az arra feljogosított beosztottja, valamint az összesített és központi személyügyi nyilvántartás kezelıi; h) az állomány érintett tagjait illetıen az elımeneteli bizottságok tagjai, valamint a fegyelmi, a szociális ügyben eljáró személy; i) az illetmény számfejtését végzı szervek, illetve személyek, a feladat elvégzéséhez feltétlen szükséges mértékben; j) a törvényben meghatározott egyéb szervek és személyek; k) az önkéntes tartalékosok adatai tekintetében, azok behívásának elıkészítése és végrehajtása érdekében a katonai igazgatás lakóhely szerint illetékes területi szervei. (2) A központi személyügyi nyilvántartásba történı betekintéshez az (1) bekezdés d)-g) pontjában meghatározott személyek kivételével a központi személyügyi nyilvántartás vezetését felügyelı személyügyi vezetı hozzájárulása szükséges, aki ezt a jogkörét átruházhatja.
- 81 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (3) A központi nyilvántartásban kezelt adatok statisztikai, illetve tudományos kutatási célra felhasználhatók, és e célra személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók. Az adatállományok átadásához minden esetben a központi személyügyi nyilvántartás vezetését felügyelı személyügyi vezetı írásbeli engedélye szükséges. (4) A fegyelmi alapnyilvántartásba betekinteni, illetve abból adatot átvenni jogosult: a) a saját adatait illetıen az állomány tagja; b) az alárendeltjei vonatkozásában az állományilletékes parancsnok; c) a jogi és igazgatási szervezet feljogosított ügyintézıje; d) az (1) bekezdés d) pontjában meghatározott személyek; e) a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a Honvéd Vezérkar fınöke, továbbá feladatai ellátása körében a más állami vezetı; f) a fegyelmi, szabálysértési és büntetı ügyben eljáró személy; g) az illetmény számfejtését végzı szervek, illetve személyek, a feladat elvégzéséhez feltétlen szükséges mértékben; h) a törvényben meghatározott egyéb szervek és személyek. (5) A központi fegyelmi nyilvántartásba történı betekintéshez a (4) bekezdés a), c)-g) pontjában meghatározott személyek kivételével a miniszter által kijelölt központi fegyelmi nyilvántartást vezetı szerv vezetıje hozzájárulása szükséges, aki ezt a jogkörét átruházhatja. (6) A központi fegyelmi nyilvántartásban kezelt adatok a titokvédelmi rendelkezések figyelembevételével statisztikai, illetve tudományos kutatási célra felhasználhatók, és e célra személyazonosításra alkalmatlan módon átadhatók. Az adatállományok átadásához minden esetben a miniszter által kijelölt központi fegyelmi nyilvántartást vezetı szerv vezetıjének írásbeli engedélye szükséges. 229. § (1) Az alapnyilvántartásban kezelt adatokban bekövetkezett változásról az érintett személy (saját adataira vonatkozóan), valamint az adattal rendelkezı szerv - a bőnügyi nyilvántartó szerv kivételével köteles adatot szolgáltatni. Az alapnyilvántartás adatkörében beállt változásról az érintett köteles 8 munkanapon belül az illetékes személyügyi szervet tájékoztatni. (2) Az állomány tagja jogosult a róla nyilvántartott adat helyesbítését, a jogellenesen nyilvántartott adat törlését kérni, a jogellenesen kért adat közlését megtagadni. Az adatkezelı köteles a helytelen adatot helyesbíteni, a jogellenesen nyilvántartott adatot törölni. (3) A személyügyi nyilvántartás adatai közül az állomány tagja nevét, rendfokozatát, szolgálati helyét, beosztását, továbbá az elismerésére, kitüntetésére vonatkozó adatokat az állomány tagja beleegyezése nélkül nyilvánosságra lehet hozni. (4) A 228. §-ban foglalt személyeken és szerveken kívül - törvény eltérı rendelkezése hiányában - más részére tájékoztatást, igazolást, jellemzést, javaslatot a személyügyi nyilvántartásban ırzött iratok alapján csak az érintett hozzájárulásával lehet adni. XVI/A. Fejezet A HONVÉD TISZTJELÖLTEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 229/A. § (1) A tisztjelölti szolgálati viszony a Honvédség és a honvéd tisztjelölt között létrejött sajátos szolgálati jogviszony, melyben mindkét felet e törvényben, más jogszabályokban és az ösztöndíjszerzıdésben meghatározott kötelezettségek terhelik, és jogosultságok illetik meg. (2) A tisztjelölti szolgálati viszonyra e törvény más Fejezetének rendelkezéseit akkor kell alkalmazni, ha azt e Fejezet kifejezetten elrendeli. 229/B. § (1) A tisztjelölti szolgálati viszony létesítésének és megszüntetésének munkáltatói jogköreit a Honvéd Vezérkar fınöke gyakorolja. A munkáltatói jogkörök gyakorlásának rendjét miniszteri rendelet tartalmazza. A munkáltatói jogkörök gyakorlására a 7/A. § rendelkezéseit megfelelıen alkalmazni kell. (2) A honvédtiszti alapképzésre felvételt nyert személy tisztjelölti állományba történı felvétele az ösztöndíjszerzıdés megkötésével történik. Honvédtiszti alapképzésben ösztöndíjszerzıdés megkötése
- 82 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról nélkül hallgatói jogviszony nem létesíthetı, és nem tartható fenn. Az ösztöndíjszerzıdést, és annak módosítását írásba kell foglalni. (3) Nem köthetı ösztöndíjszerzıdés azzal, akinek ösztöndíjas hallgatói jogviszonya vagy tisztjelölti szolgálati viszonya kizárás fenyítés jogerıs kiszabásával, lemondással, tanulmányi kötelezettség önhibából történı elmulasztása miatt, vagy méltatlanság jogerıs megállapításával szőnt meg. 229/C. § (1) A honvéd tisztjelölt a beiratkozást követı egy félév idıtartamban katonai alapfelkészítésen vesz részt. A katonai alapfelkészítés megkezdése elıtt a honvéd tisztjelölt a tényleges állomány tagjaként a Hvt. szerinti honvéd-esküt tesz. (2) Az ösztöndíjszerzıdésben a katonai alapfelkészítés idejére próbaidıt kell kikötni. A próbaidı alatt le kell folytatni a honvéd tisztjelölt nemzetbiztonsági ellenırzését. (3) A próbaidı alatt a tisztjelölti szolgálati viszonyt bármelyik fél indokolás nélkül, azonnali hatállyal megszüntetheti. A próbaidı alatt meg kell szüntetni a tisztjelölti szolgálati viszonyát annak, aki a katonai alapfelkészítést önhibájából nem teljesíti, vagy a miniszteri rendeletben meghatározott nemzetbiztonsági követelményeknek nem felel meg. (4) Korábban folytatott tanulmányok elismerésével megkötött ösztöndíjszerzıdésben - amennyiben a honvéd tisztjelölt ismételt katonai alapfelkészítésére nem kerül sor - a (2) bekezdés alkalmazásával legalább 3 legfeljebb 6 hónap próbaidıt kell kikötni. A próbaidı alatt a tisztjelölti jogviszony megszüntetésére a (3) bekezdést megfelelıen alkalmazni kell. 229/D. § (1) A tisztjelölti szolgálati viszony közös megegyezéssel vagy egyoldalúan megszüntethetı, valamint megszőnik a törvény erejénél fogva az e Fejezetben meghatározott esetekben, továbbá a 229/C. § (3) és (4) bekezdése, és az 56. § g) pontja alapján. A méltatlansági eljárás elrendelésétıl, annak jogerıs befejezését követı 30 napon belül a (3) és (5) bekezdés alapján a honvéd tisztjelölt szolgálati viszonya nem szüntethetı meg. (2) A tisztjelölti szolgálati viszony közös megegyezéssel történı megszüntetésére az 57. § rendelkezéseit kell alkalmazni. A közös megegyezésnek tartalmaznia kell, hogy a honvéd tisztjelöltet megtérítési kötelezettség terheli-e. Közös megegyezésnek minısül az is, ha a 229/E. § (1) bekezdés szerinti engedélyt a Honvéd Vezérkar fınöke megadja. Amennyiben a Honvéd Vezérkar fınöke az engedélyt nem adja meg, azonban az érintett a tisztjelölti szolgálati viszonyát nem kívánja fenntartani, a (3) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni. (3) A honvéd tisztjelölt egyoldalú írásbeli nyilatkozattal a tisztjelölti szolgálati viszonyát megszüntetheti, kivéve az 58. § (1) bekezdés a), b) és d) pontjában foglalt idıszakokat. (4) A Honvéd Vezérkar fınöke egyoldalú írásbeli nyilatkozattal a tisztjelölti szolgálati viszonyt megszünteti, ha a) a honvéd tisztjelölt tisztjelölti szolgálati viszonyra az 59. § (6) bekezdése szerint méltatlan, b) a honvéd tisztjelölttel szemben kizárás fenyítés jogerısen kiszabásra kerül, c) a honvéd tisztjelölt határidıben önhibájából nem tesz eleget az ösztöndíjszerzıdésben szakirányának megfelelıen elıírt gépjármő-vezetıi engedély megszerzésének, vagy a nyelvi követelményeknek, d) a honvéd tisztjelölt által katonai szocializáció szempontjából lényeges követelmények teljesítése nem érik el a Honvédség által meghatározott követelményszintet, vagy e) nemzetbiztonsági szempontból alkalmatlanná vált. (5) A törvény erejénél fogva szőnik meg a tisztjelölti szolgálati viszony a) az eskü letételének megtagadása esetén, b) a magyar állampolgárság elvesztése esetén, c) a hallgatói jogviszony megszőnésének napján, kivéve ha a hallgatói jogviszony a felsıfokú végzettséget tanúsító oklevél kiállításának napján szőnik meg, d) az összeférhetetlenség megszüntetésének elmulasztása esetén, e) a más állam állampolgárságának megszerzése esetén, ha a további állampolgárság megszerzésére a honvéd tisztjelölt közrehatására, vagy kifejezett beleegyezésével került sor, vagy f) a tiszti, és az altiszti állományba vétellel. (6) A tisztjelölti szolgálati viszony
- 83 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról a) a 229/C. § (3) bekezdése esetén a jognyilatkozat közlésének napján, b) az 56. § g) pontja esetén a halál bekövetkezésének napján, c) a (2) bekezdés esetén a felek által meghatározott idıpontban, d) a (3) bekezdés esetén - ha a felek rövidebb határidıben nem állapodnak meg - a nyilatkozat benyújtását követı 30. napon, e) a (4) bekezdés a), c), d) és e) pontja és az (5) bekezdés a), b), d) és e) pontja esetén a törvényi feltétel megállapításának napján, f) a (4) bekezdés b) pontja esetén a fegyelmi határozat jogerıre emelkedésének napján, vagy g) az (5) bekezdés j) pontja esetén a tiszti, és az altiszti állományba vételt megelızı napon szőnik meg. A tisztjelölti szolgálati viszony megszőnésével egyidejőleg az ösztöndíjszerzıdés hatályát veszti. (7) A tisztjelölti szolgálati viszony (4) bekezdés szerinti megszüntetése esetén az 59. § (7) és (8) bekezdését megfelelıen alkalmazni kell. 229/E. § (1) A honvéd tisztjelölt kérelmére a Honvéd Vezérkar fınöke a szolgálat érdekére, vagy a honvéd tisztjelölt különös méltánylást érdemlı egyéni érdekére tekintettel miniszteri rendeletben meghatározottak szerint, meghatározott szolgálati beosztások vonatkozásában engedélyezheti az altiszti, vagy a legénységi állományba vételt, továbbá azt, hogy a honvéd tisztjelölt tanulmányait honvéd altisztjelöltként folytathassa. (2) Amennyiben a tisztjelölti szolgálati viszony a honvéd tisztjelölt érdekkörében felmerült okból szőnik meg, a honvéd tisztjelölt a képzés költségeit a miniszteri rendeletben meghatározottaknak megfelelıen köteles megtéríteni. A megtérítési kötelezettség a tisztjelölti szolgálati viszony megszőnését követı naptól esedékes. (3) A tiszti állományba vétel a Honvéd Vezérkar fınök döntésének megfelelıen a szolgálat érdekében hivatásos vagy szerzıdéses szolgálati viszony létesítésével történhet. A honvéd tisztjelölt a tiszti állományba vételét követıen, legalább a honvédtiszti alapképzés kétszeresének megfelelı idıtartamban köteles a Honvédségnél szolgálatot teljesíteni. A szolgálati viszony megszőnése esetén a megtérítési kötelezettségre a 66. § rendelkezéseit kell alkalmazni. 229/F. § (1) A honvéd tisztjelölt tisztjelölti szolgálati viszonya fennállása alatt a Honvédség erre kijelölt, a Honvéd Vezérkar fınökének közvetlen alárendeltségébe tartozó katonai szervezetnél, az MH Ludovika Zászlóaljnál (a továbbiakban: Zászlóalj) rendszeresített beosztásban rendfokozat nélkül teljesít szolgálatot. (2) A katonai érintkezés során a honvéd tisztjelöltet az alapfelkészítést követıen az elsı évfolyamon ırmesteri, a másodikon törzsırmesteri, a harmadikon fıtörzsırmesteri, a negyedik évfolyamon zászlósi rendfokozathoz kapcsolódó, a szolgálati szabályzatban rögzített kötelességek terhelik, és - ide nem értve a járandóságokat - jogok illetik meg. (3) A honvéd tisztjelölt beosztásából - tanulmányok folytatásától való eltiltás nélkül - legfeljebb a büntetı-, a fegyelmi-, és a méltatlansági eljárás jogerıs befejezéséig akkor függeszthetı fel, ha a szolgálati helytıl távoltartása az általa elkövetett cselekmény súlya vagy jellege miatt indokolt. Ilyennek minısül különösen, ha a) 168. § alkalmazását megalapozó körülmények állnak fenn, b) fegyelmi eljárás során elıreláthatóan kizárás fenyítés kiszabása szükséges, vagy c) vele szemben méltatlansági eljárás indult, amelyben a terhére rótt cselekményt beismerte vagy tetten érték. (4) Ha beosztásból történı felfüggesztés indoka a (3) bekezdésben meghatározott eljárás befejezése elıtt megszőnt - a felfüggesztés megszüntetésével egyidejőleg - a honvéd tisztjelöltet beosztásába vissza kell helyezni. 229/G. § (1) A Zászlóalj beosztásában történı szolgálatteljesítés kiképzési idınek minısül, melyet úgy kell megállapítani, hogy az a honvéd tisztjelölt tanulmányi kötelezettségeinek teljesítését ne veszélyeztesse. A kiképzési idın belül a honvéd tisztjelölt napirendjét az állományilletékes parancsnok határozza meg.
- 84 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A honvéd tisztjelölt a katonai felsıoktatásról szóló törvényben meghatározott szolgálati feladat ellátására vezényelhetı, továbbá rajparancsnoki vagy szakaszparancsnoki gyakorló feladatok ellátására kijelölhetı. (3) A honvéd tisztjelölt hallgatói jogviszonyának a felsıoktatásról szóló törvény szerinti szünetelése a tisztjelölti szolgálati viszonyának fennállását nem érinti. A honvéd tisztjelölt kérheti a Honvéd Vezérkar fınökétıl, hogy a hallgatói jogviszonya szüneteltetésével egyidejőleg a tisztjelölti szolgálati viszony szünetelését különös méltánylást érdemlı egyéni érdekére tekintettel engedélyezze. 229/H. § (1) Ha a honvéd tisztjelölt a tisztjelölti szolgálati viszonyából, illetve a hallgatói jogviszonyából eredı kötelezettségét vétkesen megszegi, fegyelemsértést követ el. A fegyelmi felelısségre a XII. Fejezet rendelkezéseit az e Fejezetben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. A 135. § (1) bekezdés d)-h) pont, a 136. §, 144. § (1) bekezdés, a 149. és 150. §, valamint a 165-167. § nem alkalmazhatók. A fegyelmi eljárás lefolytatásának e törvényben nem szabályozott kérdéseiben az NKE fegyelmi és kártérítési szabályzatának rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) Honvéd tisztjelölttel szemben kiszabható fenyítések körét a 135. § (1) bekezdés a)-c) pontja és a felsıoktatásról szóló törvény határozza meg azzal, hogy a honvéd tisztjelölt tekintetében a tanulmányok folytatásától való eltiltás nem alkalmazható, valamint meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése vagy megvonása helyett az ösztöndíj csökkenthetı legfeljebb öt hónapra 10-50 százalékkal. A fegyelmi eljárás megindítását és a fenyítés kiszabását a honvéd tisztjelölt tanulmányi teljesítménye nem befolyásolja. (3) A fegyelmi jogkört a 137. § (6) bekezdése, a 140. § (2) bekezdése kivételével az állományilletékes parancsnok gyakorolja. Ha a fegyelemsértést a honvéd tisztjelölt és az állomány tagja együttesen valósítja meg, a fegyelmi eljárás lefolytatására és fenyítés kiszabására az az elöljáró parancsnok jogosult, akinek a fegyelmi jogköre valamennyi elkövetıre kiterjed. A kizárás fenyítés kiszabására a Honvéd Vezérkar fınöke jogosult. (4) Ha a fegyelmi jogkört az állományilletékes parancsnok gyakorolja, vizsgálóként a Zászlóalj tiszti állományának tagját kell kijelölni. Más esetben az elöljáró parancsnok az alárendeltségébe tartozó szervezetek állományába tartozó személyt jelöl ki. (5) A honvéd tisztjelölt képviseletében a kari hallgatói érdekképviselet is eljárhat. (6) A felfüggesztett fegyelmi eljárást folytatni lehet, ha elıreláthatóan kizárás fenyítés kiszabása szükséges. 229/I. § (1) A méltatlansági eljárásra e Fejezet és a XII/A. Fejezet tiszti állományra vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni. (2) A honvéd tisztjelölttel szemben a méltatlansági eljárást az állományilletékes parancsnok rendeli el, amennyiben a honvéd tisztjelölt által elkövetett cselekmény alkalmas lehet az 59. § (6) bekezdés c) pontja szerinti méltatlanság megállapítására. (3) A bizottság elnökét és a tagjait az állományilletékes parancsnok jelöli ki úgy, hogy a bizottság egyik tagja a Zászlóalj tiszti állományának tagja. 229/J. § (1) A honvéd tisztjelölt a tisztjelölti szolgálati viszonyából, illetve a hallgatói jogviszonyából eredı kötelezettségét vétkesen megszegésével okozott kárért kártérítési felelısséggel tartozik. A Honvédség vétkességre tekintet nélkül teljes mértékben felel azért a kárért, amely a honvéd tisztjelöltnek a tisztjelölti szolgálati viszonyával összefüggésben keletkezett. (2) A honvéd tisztjelölt és a Honvédség kártérítési felelısségére a XIII. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni. 229/K. § (1) A honvéd tisztjelölt - a 229/L. § (1) bekezdés kivételével - havonta ösztöndíjra jogosult. (2) Az ösztöndíj alapösztöndíjból, alapösztöndíj-kiegészítésbıl, tanulmányi pótlékból, valamint egyéb pótlékokból áll. Az ösztöndíj összegét az egyes ösztöndíj elemekre meghatározott szorzószámok és az illetményalap szorzataként kell kiszámolni. Tört idıszak esetén az alapösztöndíj, az alapösztöndíjkiegészítés, tanulmányi pótlék összegét idıarányosan, az adott hónap naptári napjainak figyelembevételével kell meghatározni. (3) Az alapösztöndíj szorzószáma havonta:
- 85 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról a) szakaszparancsnoki feladatok ellátására kijelöltek esetében: 0,60 b) rajparancsnoki feladatok ellátására kijelöltek esetében: 0,55 c) az a) és b) pontokba nem tartozók esetében: 0,50 (4) Az alapösztöndíj-kiegészítés szorzószáma havonta az egyes kiképzési vagy tanulmányi szemeszterek alapján: a) I. szemeszter (katonai alapfelkészítés): 0,25 b) II. szemeszter: 0,26 c) III. szemeszter: 0,27 d) IV. szemeszter: 0,28 e) V. szemeszter: 0,29 f) VI. szemeszter: 0,30 g) VII. szemeszter: 0,31 h) VIII. szemeszter: 0,32 (5) Az egyes idıszakokra megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következı idıszak elsı napját megelızı napig, a VIII. szemeszter esetén pedig a honvéd tisztjelölt jogviszony megszőnése napjáig jár. (6) A honvéd tisztjelölt az elızı szemeszter tanulmányi eredménye alapján tanulmányi pótlékra jogosult, amelynek szorzószáma havonta a korrigált kreditindex alapján: a) 3,50 és alatta: nem jár b) 3,51-4,00 között: 0,10 c) 4,01-4,50 között: 0,15 d) 4,51-5,00 között: 0,20 e) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban megfogalmazott legmagasabb 0,40 követelményeknek megfelelık esetében: (7) Az egyéb pótlékok az illetményalap százalékában meghatározva a következık: a) a repülési pótlék - az éves repülési tervben meghatározott repülési feladatok 100 százalékos teljesítése esetén - évente 25-100 százalék; b) ejtıernyıs-ugrási pótlék az ugrások számától függıen ugrásonként 2-5 százalék; c) katasztrófavédelmi pótlék naponta 5,8 százalék (8) Az ösztöndíj folyósítására a 115. és a 116. §-okat megfelelıen alkalmazni kell. 229/L. § (1) Nem jogosult ösztöndíjra a honvéd tisztjelölt, ha a tisztjelölti szolgálati viszonya szünetel, valamint ha jogellenesen távol van. (2) A beosztásból történı felfüggesztés idejére az ösztöndíj folyósítását legfeljebb annak 50 százalékáig fel kell függeszteni azzal, hogy ha az eljárás felelısség megállapítása nélkül kerül megszüntetésre, az ösztöndíjat kamataival utólag ki kell fizetni. 229/M. § (1) A honvéd tisztjelölt miniszteri rendeletben meghatározottak szerint térítésmentes természetbeni ellátásként élelmezési, ruházati ellátásra, elhelyezésre és tanszertámogatásra, ezen túlmenıen költségtérítésre és szociális juttatásokra jogosult. (2) Szolgálati kiküldetés esetén a honvéd tisztjelöltet a hivatásos katonának a jogszabály szerint járó napidíj 50 százaléka illeti meg azzal, hogy ideiglenes külföldi szolgálat esetén a honvéd tisztjelölt a külföldi napidíjáról lemondhat. (3) Ha a honvéd tisztjelölt külföldön teljesít feladatot vagy tanulmányokat folytat, hazai ösztöndíján felül devizaellátmányra, külföldi napidíjra és költségtérítésekre külön jogszabályban meghatározottak szerint jogosult. Ettıl eltérıen a pályázati forrásból finanszírozott külföldi tanulmányok esetén a honvéd tisztjelölt a hazai ösztöndíjára jogosult, továbbá részére a kiküldı a rendelkezésére álló pályázati forrás terhére további juttatásokat állapíthat meg. 229/N. § (1) Kegyeleti gondoskodás keretében a honvéd tisztjelölt tekintetében a 237. § (1)-(4) és a (6) bekezdést, a 238. és a 239. § alkalmazni kell.
- 86 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A honvéd tisztjelölt egészségügyi ellátását a tisztjelölti szolgálati viszony fennállása alatti megbetegedés vagy baleset esetén a Honvédség egészségügyi szolgálata biztosítja. (3) A honvéd tisztjelölt részére szolgálati kötelmekkel összefüggı halála, balesete vagy betegsége esetén a 229/J. § alapján a Honvédség kártérítési felelısséggel tartozik. (4) A szolgálati kötelmekkel összefüggı baleset vagy betegség megállapítás tekintetében a 201. §-t kell alkalmazni. 229/O. § A honvéd tisztjelölt az adott feladat kiemelkedı teljesítéséért vagy a feladatok hosszabb idın át történı eredményes végzéséért a következı elismerésben részesíthetı: a) pénzjutalom, b) a miniszter által alapított kitüntetı cím, díj, plakett, oklevél, emléklap, szálfegyver vagy c) kitüntetés. 229/P. § A honvéd tisztjelölt a XV. Fejezet rendelkezéseinek megfelelıen kérelmet, szolgálati panaszt nyújthat be, fellebbezéssel élhet, és bírósághoz fordulhat. XVI/B. Fejezet A HONVÉD ALTISZT-JELÖLTRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK 229/R. § (1) Az altiszt-jelölti szolgálati viszony a Honvédség és a honvéd altiszt-jelölt között létrejött sajátos szolgálati jogviszony, melyben mindkét felet e törvényben, más jogszabályokban és az ösztöndíj szerzıdésben meghatározott kötelezettségek terhelik, és jogosultságok illetik meg. (2) Altiszt-jelölti szolgálati viszony azzal a katonai szakképzésre felvételt nyert 18. életévét betöltött, de a felvétel évében 23. évet be nem töltött, cselekvıképes, állandó belföldi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, magyar állampolgársággal rendelkezı, büntetlen elıélető személlyel létesíthetı, aki a külön jogszabályban elıírt nemzetbiztonsági, egészségi, pszichikai és fizikai alkalmassági követelményeknek megfelel, továbbá ösztöndíj szerzıdésben vállalja, hogy a szakképzés idejére a tanulói jogviszonya mellett a Honvédséggel altiszt-jelölti szolgálati viszonyt létesít, és tart fenn. (3) Az altiszt-jelölti szolgálati viszonnyal kapcsolatos miniszteri rendeletben meghatározott állományilletékes parancsnoki jogköröket a Honvédség hadrendjébe tartozó, a katonai szakképzésre kijelölt szervezet parancsnoka gyakorolja. Az intézményvezetıi megbízás nemzeti köznevelési törvényben meghatározott feltételeinek - amennyiben ennek az állományilletékes parancsnok nem felel meg - a szakképzésért felelıs helyettes kell, hogy megfeleljen. Ebben az esetben a szakképzésért felelıs helyettes gyakorolja a honvéd altisztjelölt tanulói jogviszonyával kapcsolatos jogköröket. A katonai szakképzésre kijelölt szervezet nevében az „iskola” kifejezést nem kell szerepeltetni. 229/S. § (1) A 229/C. §-t azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a katonai alapfelkészítés 3 hónap, és az ösztöndíj szerzıdésben próbaidıt erre az idıtartamra kell kikötni. (2) A Honvéd Vezérkar fınöke egyoldalú írásbeli nyilatkozattal megszünteti az altiszt-jelölti szolgálati viszonyt, ha a honvéd altiszt-jelölt körülményeiben olyan változás állt be, amelynek következtében már nem felel meg a felvételkor támasztott alkalmassági követelményeknek. Ebben az esetben az altiszt-jelölti szolgálati viszony a törvényi feltétel megállapításának napján szőnik meg. (3) A törvény erejénél fogva szőnik meg az altiszt-jelölti szolgálati viszony a) a tanulói jogviszony megszőnésének napján b) ha a honvéd altiszt-jelölt a tanulmányi kötelezettségét a jogszabályokban vagy a katonai szakképzést folytató szervezet szervezeti és mőködési szabályzatában megengedett mértéket meghaladóan nem teljesítette; c) a sikertelen szakmai vizsga esetén az elsı szakmai vizsgaidıszak utolsó vizsganapján. 229/T. § (1) A honvéd altiszt-jelölt a Honvéd Vezérkar fınökének engedélyével, az altiszt-jelölti szolgálati viszonyának fenntartása mellett az elsı félév végéig, legfeljebb egyszer ágazatot, illetve szakirányt válthat. A honvéd altiszt-jelölt külföldön tanulmányokat a Honvéd Vezérkar fınökének engedélyével folytathat, vendégtanulói jogviszonyt a Honvéd Vezérkar fınökének elızetes engedélyével létesíthet.
- 87 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A honvéd altiszt-jelölt köteles különösen a) részt venni a Hvt. 36. § (1) bekezdés a)-f) pontja és (2) bekezdése szerinti feladatok ellátásában, b) a haza katonai védelmére felkészülni, részt venni az ehhez szükséges kiképzésben, és a tanórán kívüli katonai felkészítésen, tanulmányi kötelezettségét teljesíteni, c) ır-, ügyeleti, készenléti és futárszolgálatot, katonai rendészeti szolgálatot, valamint díszelgési és kegyeleti feladatokat ellátni, d) kijelölés alapján alegységparancsnoki feladatokat ellátni, e) megelızı védelmi helyzetben és rendkívüli állapot idején egyéb katonai feladat ellátására, f) közremőködni a honvédelmi nevelés programjának megvalósításában, g) a Honvéd Vezérkar fınöke által elrendelt feladatokat ellátni, h) a minısített adat védelmére vonatkozó szabályokat betartani, és i) óvni és rendeltetésszerően használni a rábízott haditechnikai eszközöket és felszerelési tárgyakat. (3) Az (2) bekezdés a)-g) pontjában meghatározott szolgálati feladat ellátására a honvéd altiszt-jelölt vezényelhetı. E feladatok végrehajtásának ideje alatt, igazoltnak kell tekinteni a tanulmányi kötelezettségektıl való távolmaradást, és biztosítani kell a tanulmányi kötelezettség utólagos teljesítésének lehetıségét. 229/U. § (1) A honvéd altiszt-jelölt - a 229/L. § (1) bekezdése kivételével - havonta ösztöndíjra jogosult. (2) Az alapösztöndíj szorzószáma havonta: a) szakaszrangidıs altiszti feladatok ellátására kijelöltek esetében: 0,40 b) rajparancsnoki feladatok ellátására kijelöltek esetében: 0,35 c) az a) és b) pontokba nem tartozók esetében: 0,30 (3) Az alapösztöndíj-kiegészítés szorzószáma havonta az egyes tanulmányi félévek idıszakai alapján: a) 13/1. félév: 0,20 b) 13/2. félév: 0,22 c) 14/1. félév: 0,24 d) 14/2. félév: 0,26 (4) Az egyes idıszakokra megállapított alapösztöndíj-kiegészítés a következı idıszak elsı napját megelızı napig, a 14/2. félév esetén pedig az altiszt-jelölt szolgálati viszony megszőnése napjáig jár. (5) A honvéd altiszt-jelölt az elızı félév tanulmányi eredménye alapján tanulmányi pótlékra jogosult, amelynek szorzószáma havonta: a) 3,50 és alatta: nem jár b) 3,51-4,00 között: 0,10 c) 4,01-4,50 között: 0,15 d) 4,51-5,00 között: 0,20 e) a tanulmányi és vizsgaszabályzatban megfogalmazott legmagasabb 0,40 követelményeknek megfelelık esetében: (6) Miniszteri rendeletben meghatározottak szerint a honvéd altiszt-jelölt az illetményalap 5,8 százalékában meghatározott katasztrófavédelmi pótlékra lehet jogosult. 229/V. § Ha e Fejezet eltérıen nem rendelkezik, az altiszt-jelölti szolgálati viszonyra a tisztjelölti szolgálati viszonyra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni azzal, hogy ahol a XVI/A. Fejezet rendelkezése a) honvéd tisztjelöltet említ azon a honvéd altiszt-jelöltet, b) tisztjelölti szolgálati viszonyt említ azon az altiszt-jelölti szolgálati viszonyt, c) tisztjelölti állományba vételt említ azon az altiszt-jelölti állományba vételt, d) tiszti állományt említ azon az altiszti állományt, e) honvédtiszti alapképzést említ azon a katonai szakképzést, f) hallgatói jogviszonyt említ azon a tanulói jogviszonyt,
- 88 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról g) felsıfokú végzettséget tanúsító oklevelet említ azon a szakképzettséget igazoló bizonyítványt, h) Zászlóaljat említ azon a katonai szakképzést folytató szervezetet, és i) felsıoktatásról szóló törvényt említ azon köznevelésrıl és a szakképzésrıl szóló törvényt kell érteni. XVII. Fejezet A NYUGÁLLOMÁNYÚAKRA VONATKOZÓ SZABÁLYOK 230. § (1) A nyugállományba helyezett személy (a továbbiakban együtt: a nyugállomány tagja) egyenruháját viselheti, és rendfokozatát a nyugállományra utaló megjelöléssel használhatja. Erre jogosultságát a „Katonai nyugdíjas igazolvány”-nyal igazolja. Egyenruha viselése esetén köteles betartani a katonai magatartási, alaki és viselkedési szabályokat. (2) A nyugállomány tagja egyenruhát a választási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó győlésen és egyéb politikai rendezvényen nem viselhet. (3) A (2) bekezdésben foglalt tilalom alá nem esı, a gyülekezési jog hatálya alá tartozó rendezvényen a nyugállomány tagja egyenruhát a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv parancsnokának elızetes írásbeli engedélyével viselhet. (4) A nyugállomány tagja egyenruhában külföldre csak a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv parancsnokának elızetes írásbeli engedélyével utazhat. (5) Az egyenruha viselésének és a rendfokozat használatának a joga nem illeti meg a nyugállomány tagját, ha a szolgálati viszonya az 56. § b), e) és f) pontja alapján vagy a hivatásos szolgálatra méltatlanná válás miatt szőnt meg, illetve, ha a bíróság jogerısen lefokozás vagy közügyektıl eltiltás büntetéssel sújtotta. (6) A nyugállomány tagjának egyenruha viselése egészségi okból korlátozható. (7) Ha a nyugállomány tagja a magatartása alapján az egyenruha viselésére és a rendfokozat használatára méltatlan, annak viselésétıl, illetve használatától eltiltható. A méltatlanná válás tényét vizsgálat keretében kell megállapítani és az eltiltást határozatba kell foglalni. A vizsgálatot a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv folytatja le és tesz javaslatot döntésre. A határozatot a nyugállomány tagjának lefokozására jogosult parancsnok (vezetı) hozza meg. A vizsgálat - amennyiben az érintett a tényfeltáró meghallgatáson nem kíván részt venni - távollétében is lefolytatható. (8) A határozat elleni jogorvoslatra és a bírósági út igénybevételére a törvény fellebbezésre és a bírósági útra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. (9) Az egyenruha viselésére és a rendfokozat használatára méltatlan a nyugállománynak az a tagja, a) aki egyenruhában nyilvános helyen, mások elıtt megbotránkozást keltı magatartást tanúsít; b) aki a fegyveres szerv megbecsülését és tekintélyét romboló tevékenységet folytat; c) akit szándékos bőncselekmény elkövetése miatt a bíróság szabadságvesztésre ítélt. (10) (11) A miniszter a Honvéd Vezérkar fınöke javaslatára a nyugállomány tagját egy alkalommal, egy rendfokozattal elıléptetheti. Elıléptetésre az a nyugállományú katona javasolható, aki a honvédelem és a nyugállományú katonák érdekében, illetve a honvédség társadalmi kapcsolatainak erısítése terén kiemelkedı tevékenységet folytatott, vagy arra életpályája elismeréseként érdemes. 230/A. § A miniszter nyugállományú tábornok esetén az egyenruha-viselési jog megvonására, illetve a rendfokozat használatától történı eltiltásra a köztársasági elnökhöz tesz elıterjesztést. A miniszter elıterjesztési javaslatát a nyugállományú tábornok részére kézbesíteni kell. A nyugállományú tábornok a javaslattal szemben a kézbesítéstıl számított 30 napon belül bírósághoz fordulhat, melyet a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv parancsnokának írásban bejelenteni köteles. A nyugállományú tábornokot a jogorvoslat lehetıségérıl tájékoztatni kell. A kereset jogerıs elbírálásáig a javaslat nem terjeszthetı a köztársasági elnök elé.
- 89 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 231. § A nyugállomány tagja, házastársa (élettársa, özvegye) és az általa eltartott gyermeke, külön jogszabályban meghatározott módon és feltételekkel igénybe veheti a Honvédség által nyújtott, illetve támogatott egészségügyi, szociális és jóléti szolgáltatásokat. Ezek különösen az alábbiak: a) eseti szociális segély, b) üdülési támogatás, c) étkeztetés, d) kiegészítı egyenruha-ellátás. 232. § (1) A nyugállomány tagja, továbbá a hivatásos és a nyugállomány tagjának özvegye - ha azt jogszabály nem zárja ki - a miniszter által vezetett minisztérium rendelkezése alatt álló bérlakásra jogosult, illetve a lakásbérleti jogot változatlan feltételek mellett folytathatja. (2) A nyugállomány tagja, továbbá a hivatásos és a nyugállomány tagjának özvegye - amennyiben az öregségi nyugdíjkorhatárt elérte - a miniszter által vezetett minisztérium rendelkezése alatt álló személyes gondoskodást is nyújtó intézményben történı elhelyezésre jogosult. A miniszter által vezetett minisztérium támogathatja a civil személyes gondoskodást is nyújtó intézményben történı elhelyezést is, amelynek mértéke az erre vonatkozó külön jogszabályban kerül meghatározásra. (3) Nem illeti meg az (1) és (2) bekezdés szerinti jog a nyugállomány tagját, ha szolgálati viszonya az 56. § b), e) és f) pontjai szerint, vagy a hivatásos szolgálatra méltatlanná váláson alapuló felmentés miatt szőnt meg. (4) Az (1) bekezdésben meghatározott személy halála esetén az egyenes ágbeli rokona - külön jogszabályban meghatározott feltételekkel - a miniszter által vezetett minisztérium rendelkezése alatt álló lakás bérleti jogát folytathatja. (5) Az (1) bekezdés szerinti jogok a túlélı élettársat is megilletik, ha a) az együttélésbıl közös gyermek született, vagy b) az együttélés a halál bekövetkezéséig megszakítás nélkül legalább 5 éven át tartott. 233. § A nyugállomány tagja érdemeinek elismerése megegyezik a hivatásos állományéval, az adományozás rendjét külön jogszabály tartalmazza. 234. § A nyugállomány tagja jogosultságainak érvényesítését, a velük való kapcsolattartást felvállaló egyesületek támogathatók. A nyugállomány tagja ügyeinek intézése, az alap- és szakosított ellátások, szolgáltatások igénybevételének biztosítása, a miniszter által kijelölt központi szerv, illetve a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv feladata. 234/A. § Az e fejezet rendelkezéseit a szolgálati járandóságban részesülıkre is megfelelıen alkalmazni kell. XVIII. Fejezet SZOCIÁLIS ÉS KEGYELETI GONDOSKODÁS Szociális gondoskodás 235. § E törvény rendelkezései alapján szociális gondoskodási körbe tartozik: a) az állomány, a nyugállomány tagja és a szolgálati járandóságban részesülı - kivéve, ha az utóbbiak szolgálati viszonya az 56. § e) és f) pontja, az 59. § (2) bekezdés c) pontja vagy a 62. § (1) bekezdés d) vagy g)-k) pontja alapján szőnt meg, illetve a 230. § (5) bekezdése alapján az egyenruha viselésétıl és rendfokozata használatától eltiltották -, valamint azok közeli hozzátartozói; b) az állomány elhunyt tagjának özvegye, árvája, amíg ellátást folyósítanak számára, illetve az özvegy akkor is, ha saját jogú nyugdíjat kap; c) akinek a szolgálati viszonya a szolgálati kötelmekkel összefüggı baleset, betegség miatt szőnt meg. 236. § (1) A szociális gondoskodás keretében a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló jogszabályokban biztosítottakon túl, a Honvédség saját költségvetése terhére differenciáltan pénzbeli, természetbeni, személyes gondoskodást nyújtó alap- és szakosított ellátást biztosít.
- 90 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A szociális gondoskodás - a X. fejezetben foglaltak mellett - kiterjedhet családtámogató, speciális családsegítı szolgáltatások és életminıség javító programok megvalósítására, különféle kockázati biztosítások megkötésére, az önkéntes biztosító pénztárak támogatására, valamint az állomány rekreációs ellátásának biztosítására. (3) Az alap- és szakosított ellátások és gondoskodási konstrukciók, szolgáltatások igénybevételét külön jogszabály határozza meg. 236/A. § (1) A hısi halott hozzátartozója a Tny. tv. alapján megállapított hozzátartozói nyugellátás 50 százalékának megfelelı összegő kiegészítı hozzátartozói támogatásra jogosult. (2) A kiegészítı hozzátartozói támogatást a 237. § (2) bekezdése szerinti határozat alapján a 212. § szerinti nyugdíjmegállapító szerv állapítja meg, és a nyugdíjfolyósító szerv folyósítja. (3) A kiegészítı hozzátartozói támogatás forrását a központi költségvetés biztosítja. (4) Más jogszabályok - különösen a személyi jövedelemadóról szóló törvény - alkalmazása során az e törvényben szabályozott eltérésekkel a kiegészítı hozzátartozói támogatás hozzátartozói nyugellátásnak minısül. A kegyeleti gondoskodás 237. § (1) Az állomány elhunyt tagja érdemei és a szolgálat teljesítésének jellege alapján hısi halottá, a Magyar Honvédség halottjává és a katonai szolgálat halottjává minısíthetı. (2) Ha az állomány tagja a szolgálati kötelezettség teljesítése során, vagy azzal összefüggésben az életét feláldozza, ıt a miniszter hısi halottá nyilváníthatja. (3) A miniszter, illetve a Honvéd Vezérkar fınöke az állomány elhunyt tagját és a nyugállomány elhunyt tagját vagy a szolgálati járandóságban részesült elhunytat - a szolgálati viszonyának fennállása alatt a honvédelem érdekében kifejtett kimagasló érdemeire figyelemmel „A Magyar Honvédség halottjává” nyilváníthatja. (4) Az állományilletékes parancsnok, az állomány azon tagját, akit a (2) vagy (3) bekezdés alapján nem minısítettek, a katonai szolgálat halottjává nyilvánítja. (5) A nyugállomány tagja vagy a szolgálati járandóságban részesülı személy halála esetén a (4) bekezdésben foglalt jogkör a lakóhely szerint illetékes katonai igazgatási szerv parancsnokát vagy az utolsó szolgálati beosztása szerinti állományilletékes parancsnokot illeti meg. (6) Az (1)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezések csak különös méltánylást érdemlı körülmények esetén alkalmazhatók azok esetében, akik a halálukat szándékosan maguk okozták, vagy a haláluk önhibájukból eredı ittas vagy bódult állapotuk következménye. (7) Nem alkalmazhatók az (1)-(5) bekezdésben foglalt rendelkezések, ha a nyugállomány tagjának vagy a szolgálati járandóságban részesülı személy szolgálati viszonya az 56. § e) és f), az 59. § (2) bekezdésének c) pontja vagy a 62. § (1) bekezdésének d) vagy g)-k) pontja alapján szőnt meg, illetve a 230. § (5) bekezdése alapján ıt az egyenruha viselésétıl és rendfokozata használatától eltiltották. 238. § (1) A kegyelet hivatalos kifejezéseként az elhunytat a minısítéstıl függıen - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel - a végtisztesség megadásaként katonai tiszteletadással, az intézkedésre jogosult hozzátartozó kérésének megfelelıen egyházi vagy polgári szertartással kell eltemetni. (2) Nem illeti meg az (1) bekezdés szerinti katonai tiszteletadással történı eltemetés azt, akit a 237. § (6) bekezdésében foglaltak miatt nem minısítettek. 239. § A 237. § (1)-(6) bekezdése alapján minısítettek temetési költségeit - külön jogszabályban meghatározott tartalommal és norma összegéig - a Honvédség viseli. 239/A. § (1) A sírhely földrajzi fekvése szerint illetékes katonai igazgatási szerv vezetıje a hısi halottá minısítettek sírjai esetében - a temetıkrıl és a temetkezésrıl szóló törvény eltérı rendelkezése hiányában - a sírgondozási feladatokat a sírhely földrajzi fekvése szerinti legközelebbi katonai szervezet parancsnoka, vagy az általa kijelölt, alárendeltségébe tartozó parancsnok útján, annak tevékeny közremőködésével látja el. (2) Az (1) bekezdés szerinti parancsnok köteles a hısi halottá minısítettek sírhelyeinek állapotát folyamatosan ellenırizni, állagának megóvásáról gondoskodni, ennek érdekében a szükséges
- 91 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról intézkedésekkel kapcsolatos javaslatokat a sírhely földrajzi fekvése szerint illetékes katonai igazgatási szerv vezetıje részére haladéktalanul megtenni. XIX. Fejezet A KNBSZ ÁLLOMÁNYÁRA VONATKOZÓ KÜLÖN SZABÁLYOK 240. § A KNBSZ állományára e törvény rendelkezéseit, az e Fejezetben foglalt eltérésekkel, valamint a rájuk vonatkozó külön törvény elıírásaival együtt kell alkalmazni. A szolgálati jogviszony jellege 241. § (1) A KNBSZ állományába tartozás olyan sajátos szolgálati viszony, amely - a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a Honvédség hivatásos állományának tagja és a KNBSZ között jön létre. A fıigazgató munkáltatói jogköreit miniszteri rendelet határozza meg. (2) Szolgálati viszony a miniszter jóváhagyásával akkor hozható létre olyan személlyel, aki nem tagja a Honvédség hivatásos állományának, ha a nemzetbiztonsági feladat végrehajtása érdekében történı foglalkoztatás kizárólag fedıintézmény keretében valósul meg. (3) A KNBSZ tagjának a Honvédséggel fennálló szolgálati viszonya - a lemondás kivételével - csak akkor szüntethetı meg, ha a KNBSZ-el fennálló jogviszonya megszőnik. 242. § (1) A KNBSZ állományának tagja nemzetbiztonsági feladatait külsı munkaviszonyt létesítve is elláthatja. (2) A KNBSZ fıigazgatója a hivatásos állomány tagját fedıbeosztásba helyezheti. A KNBSZ fedıbeosztást ellátó tagjának szolgálati viszonyát folyamatosnak kell tekinteni, elımenetelére a speciális beosztást betöltıkre vonatkozó rendfokozati elımeneteli szabályok az irányadók. (3) A KNBSZ fedıintézményben végzett feladatait befejezı tagjára - amennyiben számára rendfokozatának megfelelı más beosztás nem biztosítható - a 48. § (1) bekezdés b) pontjában foglaltak alkalmazhatók. Az alapvetı jogok korlátozása 243. § (1) A KNBSZ állományának tagja a) a gyülekezési jog alapján szervezett rendezvényen történı megjelenési szándékát köteles a fıigazgatónak írásban bejelenteni, aki a részvételt megtilthatja; b) a külföldre utazásának tervezett idıpontját, útvonalát, az utazás célját, útitársait, külföldi tartózkodási helyét, hazatérésének várható idıpontját - az utazás megkezdését megelızıen legalább 10 nappal szolgálati elöljárójának köteles írásban bejelenteni. A NATO és az EU tagállamaiba utazást ettıl eltérıen, legkésıbb az utazás megkezdését megelızı napon kell szolgálati elöljárójának írásban bejelenteni. A fıigazgató a külföldre utazást szolgálati vagy nemzetbiztonsági érdekbıl megtilthatja, illetve korlátozhatja. Rendkívül indokolt esetben a fenti határidıktıl el lehet térni; c) köteles a fıigazgatónak írásban bejelenteni ca) külföldi állampolgárral vagy külföldi állampolgársággal is rendelkezı személlyel létesített, fenntartott kapcsolatát, cb) a vele egy lakó-, illetve tartózkodási helyen együtt élı személyek tekintetében beállott változást, cc) valamennyi hazai, vagy külföldi pénzintézetnél vezetett számláját, cd) egy millió forintot meghaladó forgalmi értékő ingatlan, vagy ingóság megszerzését, és ce) a biztonsági helyzetét befolyásoló egyéb körülményeket, azok megváltozását. (2) A KNBSZ állományának tagja - az elöljáró parancsnok által elrendelt idıszakban - köteles bejelenteni a szolgálaton kívüli tartózkodási helyét. Az érdek-képviseleti szervek és az érdekvédelem
- 92 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 244. § (1) A KNBSZ állományának tagjai szolgálati, szociális és életkörülményeikkel kapcsolatos érdekeik védelmére érdek-képviseleti szervet hozhatnak létre, ha az állomány egyharmada alapító tagként az érdek-képviseleti szerv megalapítását kimondja. (2) Az érdek-képviseleti szerv nemzetközi és hazai érdek-képviseleti szövetséghez nem csatlakozhat. Az érdek-képviseleti szerv a KNBSZ állományát a KNBSZ-el szemben bíróság vagy más hatóság elıtt nem képviselheti. Az érdek-képviseleti szerv tevékenysége nem irányulhat a KNBSZ rendeltetésszerő feladatainak, valamint az elöljárói jogkör gyakorlása ellen. (3) Az (1) bekezdés alapján létrejövı érdek-képviseleti szerven kívül más érdek-képviseleti szerv a KNBSZ-nél nem mőködhet, azokhoz a KNBSZ állományának tagja nem csatlakozhat. 245. § Az érdek-képviseleti szervet véleményezési jog illeti meg a KNBSZ költségvetésében elıirányzott jóléti célú pénzeszközök felhasználásával és szociális juttatásokkal, lakásgazdálkodással, egészségügyi ellátással, illetıleg a szolgálati és munkakörülményekkel összefüggı tervek kialakításával kapcsolatban. A szolgálati viszony létesítésének és fenntartásának feltételei 246. § (1) A KNBSZ-nál szolgálati viszony azzal létesíthetı és tartható fenn a) aki vállalja a titoktartási kötelezettséget, b) akinek életvitele nem kifogásolható és hozzájárul annak a szolgálati viszony létesítése elıtti, valamint a szolgálati viszony fennállása alatti ellenırzéséhez, c) aki elfogadja egyes alkotmányos alapjogainak e törvény szerinti korlátozását, d) aki tudomásul veszi, hogy szolgálati viszonya fennállása alatt szolgálata törvényes ellátását tudta és beleegyezése nélkül - törvényben meghatározott szerveknél és módon - ellenırizhetik, e) akinek a külön törvényben meghatározott legmagasabb szintő nemzetbiztonsági ellenırzése kockázatmentes szakvéleménnyel zárul, f) aki a poligráfos vizsgálaton történı részvételt vállalja, és g) írásban hozzájárul az 5. számú mellékletben meghatározott személyes adatai kezeléséhez. (2) A szolgálati viszony fennállása alatt a KNBSZ az (1) bekezdésben meghatározott adatokat, a feltételeknek való megfelelést bármikor ellenırizheti, és elrendelheti a poligráfos vizsgálatot. A poligráfos vizsgálatot csak felvételi eljárás, külön törvény szerinti belsı biztonsági és bőnmegelızési feladatok, valamint nemzetbiztonsági ellenırzés végrehajtása során lehet elrendelni. A poligráfos vizsgálat kérdései csak biztonsági kockázati tényezıkkel kapcsolatos adatkörökre terjedhetnek ki. (3) A KNBSZ-hoz történı kinevezési okmány a 43. § (4) bekezdésében foglaltaktól eltérhet. A KNBSZ állományának tagjára a XII/A. Fejezet rendelkezései nem alkalmazhatók. A fıigazgató további alkalmassági, valamint az egyes beosztásokhoz tartozó részletes követelményeket határozhat meg. (4) Ahol e törvény katonai és rendvédelmi oktatási intézményeket említ, a KNBSZ esetében a KNBSZ oktatási intézményét és a nemzetbiztonsági képzéseket is érteni kell. 247. § (1) A 41. § (2) bekezdés a), c), e), f) pontjában meghatározottakon túl nem létesíthetı szolgálati viszony azzal, a) aki büntetlen elıélető, de a bíróság bőncselekmény elkövetése miatt büntetıjogi felelısségét jogerıs ítéletben megállapította, aa) szándékos bőncselekmény miatt kiszabott, ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított tizenkét évig, ab) szándékos bőncselekmény miatt kiszabott, öt évet el nem érı végrehajtandó szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított tíz évig, ac) szándékos bőncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett vagy részben felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig, ad) szándékos bőncselekmény miatt kiszabott közérdekő munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig, ae) gondatlan bőncselekmény miatt kiszabott, végrehajtandó szabadságvesztés büntetés esetén a mentesítés beálltától számított nyolc évig,
- 93 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról af) gondatlan bőncselekmény miatt kiszabott, végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztés esetén a mentesítés beálltától számított öt évig, ag) gondatlan bőncselekmény miatt kiszabott, közérdekő munka vagy pénzbüntetés esetén a mentesítés beálltától számított három évig, b) akivel szemben a bíróság kényszergyógykezelést alkalmazott, a kényszergyógykezelést megszüntetı végzés jogerıre emelkedésétıl számított három évig, c) akivel szemben a bíróság próbára bocsátást alkalmazott, a próbaidı, annak meghosszabbítása esetén a meghosszabbított próbaidı elteltétıl számított három évig, d) korábbi szolgálati viszonya a (6) bekezdés alapján szőnt meg, vagy e) akivel szemben büntetıeljárás - ide nem értve a magánvádas vagy pótmagánvádló vádindítványa alapján indult eljárást - van folyamatban, a büntetıeljárás jogerıs bejezéséig. (2) Az (1) bekezdés ac)-ag) és az c) pontban foglalt kizáró októl a munkáltatói jogkör gyakorlója eltekinthet, ha az eljárásra kizárólag katonai bőncselekmény miatt került sor. A hivatásos állomány tagjának vagy a jelentkezınek a kifogástalan életvitel ellenırzéséhez csatolni kell a vele közös háztartásban élı hozzátartozójának 7. számú melléklet szerinti nyilatkozatát, valamint a 8. számú melléklet szerinti nyilatkozatot. A kifogástalan életvitel ellenırzésének lefolytatásához a 9. számú melléklet szerinti adatlapot kell kitölteni. (3) Az életvitel nem kifogástalan, ha a) a hivatásos állomány tagja vagy a jelentkezı esetében fennállnak az (1) bekezdésében meghatározottak, vagy b) a jelentkezı vagy a hivatásos állomány tagja nem alkalmas - különös tekintettel a szolgálaton kívüli magatartására, családi és lakókörnyezeti kapcsolataira, anyagi, jövedelmi viszonyaira, valamint a bőncselekményt elkövetı vagy azzal gyanúsítható személyekkel fenntartott kapcsolatára - a szolgálat törvényes, befolyástól mentes ellátására. (4) A hivatásos állomány tagját az ellenırzés megkezdésérıl, befejezésérıl tájékoztatni nem kell, az elvégzett vizsgálat eredményét közölni kell vele. Ha nem létesül szolgálati viszony, vagy a szolgálati viszony fennállása alatti ellenırzés jogsértést, vagy kifogásolható életvitelt nem állapít meg, a keletkezett iratokat, adatokat - a kifogástalan életvitel ellenırzését elrendelı és befejezı határozat kivételével - az ellenırzés befejezésétıl számított 8 napon belül meg kell semmisíteni. (5) A szolgálati viszony fennállása alatt a kifogástalan életvitel ellenırzését a miniszter által meghatározott gyakorisággal - legfeljebb azonban évente - kell végrehajtani. Soron kívüli ellenırzésre akkor kell intézkedni, ha a kifogástalan életvitel ellenırzésének kezdeményezésére jogosult tudomására jutott adatokból kifogásolható életvitelre lehet következtetni. (6) A hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát felmentéssel meg kell szüntetni, ha a szolgálatra alkalmatlanná vált, mert a) nem felel meg a kifogástalan életvitel követelményének, vagy b) a kifogástalan életvitel ellenırzéséhez szükséges hozzájáruló nyilatkozatot határidıben nem tette meg. (7) A (6) bekezdés esetén a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyát felmentési idı nélkül kell megszüntetni, és a hivatásos állomány tagja végkielégítésre nem jogosult. (8) Ha a hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonya a (6) bekezdés a) pontja alapján felmentéssel megszüntetik, a keletkezett iratok és adatok - a kifogástalan életvitel ellenırzését elrendelı és befejezı határozat kivételével - a szolgálati viszony megszőnését követı 5. év december 31-ig kezelhetık. Állományba tartozás és szolgálatteljesítés 248. § A KNBSZ állományának tagja - a 46. §-ban meghatározottakon túl - a külön törvényben meghatározott intézményeknél és szervezeteknél is teljesíthet szolgálatot. 249. § (1) A KNBSZ esetében az elöljáró parancsa teljesítésének módjára a külön törvényben meghatározott eltérı rendelkezéseket kell alkalmazni.
- 94 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) A titoktartási kötelezettség alól a miniszter és a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró adhat felmentést. E jogkör nem ruházható át. 250. § (1) A KNBSZ állományának tagja a teljesítményértékelését és a minısítését bíróság elıtt nem támadhatja meg. (2) A KNBSZ-nél önálló elımeneteli bizottságok mőködnek. 251. § (1) Az e törvényben meghatározott pótlékokon felül a KNBSZ állományának tagját az illetményalap százalékában meghatározva még akciószolgálati pótlék is megilleti, amelynek mértéke óránként 0,5 százalék. (2) A KNBSZ állományának tagjának a külön törvényben meghatározottak szerint titkosszolgálati pótlék jár. Szolgálati panasz és fellebbezés 252. § (1) Szolgálati panasz esetén a hivatásos állomány tagja képviseletében ügyvéd nem járhat el. (2) A KNBSZ állományának tagja által benyújtott panaszt a sérelmezett döntést hozó, intézkedést tevı vagy mulasztást elkövetı személy szolgálati elöljárója bírálja el. (3) A (2) bekezdés szerinti eljárásban hozott sérelmezett döntés ellen, a KNBSZ állományának tagja panaszával a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáróhoz fordulhat. Ha a sérelmezett döntést a munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró hozta, a (4) bekezdés szerint kell eljárni. (4) A munkáltatói jogkört gyakorló elöljáró által hozott elsı fokú határozat, valamint a nem felülvizsgálati jogkörben hozott döntés, intézkedés vagy mulasztás ellen a hivatásos állomány tagja panasszal, illetve fellebbezéssel a miniszterhez fordulhat. Bírósági út 253. § A KNBSZ állományának tagja a szolgálati viszonyból származó jogvita esetén akkor fordulhat bírósághoz, ha a szolgálati viszonyra vonatkozó - az elöljáró mérlegelési jogkörébe nem tartozó - döntést vagy intézkedést, vagy ezek elmulasztását sérelmesnek tartja, és a rendelkezésre álló egyéb jogorvoslati lehetıségeket már kimerítette. Személyügyi nyilvántartás 254. § (1) A KNBSZ állományáról az alap- és a központi személyügyi nyilvántartást a KNBSZ vezeti. A KNBSZ a miniszter által vezetett központi nyilvántartás részére - a miniszter által meghatározott adatokról - csak számszerő, összesített információk adására kötelezett. (2) A központi nyilvántartásba a 228. § (1) bekezdésének a) és b) pontjaiban meghatározottakon túl betekinteni, onnan adatot átvenni a miniszter, valamint a miniszter vagy a KNBSZ fıigazgatója által meghatározott, a miniszter irányítási feladatai ellátását segítı szervezetben, illetve a KNBSZ-nál dolgozó személyek jogosultak. (3) A KNBSZ személyügyi nyilvántartási rendjére a fıigazgató saját hatáskörében intézkedhet. XX. Fejezet VEGYES RENDELKEZÉSEK A szolgálati idı számítása 259. § (1) A felmentési idı, a végkielégítés, a pótszabadság mértéke és a jubileumi jutalom szempontjából e törvény hatálybalépése elıtt a fegyveres szervek állományában szolgálati viszonyban eltöltött és a korábbi szabályok szerint beszámítható szolgálati idıt a szolgálati viszonyban ténylegesen eltöltött idınek kell elismerni.
- 95 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (2) Az 1996. szeptember hó 1-je után létesített szolgálati viszony esetén a szolgálati viszonyban eltöltött idıként csak a sor-, a tartalékos-, a póttartalékos, a továbbszolgáló és a szerzıdéses katonai, a fegyveres szervnél hivatásos és szerzıdéses szolgálati viszonyban eltöltött, továbbá a katonai és rendvédelmi felsıoktatási intézménynél 1996. szeptember 1-jét megelızıen hallgatói, növendéki, illetve a tiszthelyettesképzı szakközépiskolában hallgatói jogviszonyban eltöltött idı vehetı figyelembe. (3) A szolgálati viszonyban töltött idı az állománybavétel napjától a szolgálati viszony megszőnésének napjáig tart. (4) Ha a szerzıdéses állomány tagja hivatásos szolgálati viszonyt létesít, az addig szerzıdéses szolgálati viszonyban eltöltött ideje hivatásos szolgálati viszonyban töltött idınek számít. (5) A jubileumi jutalomra való jogosultság, valamint a felmentési idı számítása szempontjából a közszolgálati jogviszonyban eltöltött, illetıleg ilyennek minısített idıket, a pótszabadság mértéke szempontjából pedig ezek mellett a munkaviszonyban eltöltött idıt is figyelembe kell venni. (6) 260. § Akinek a szolgálati viszonyát megszüntették, annak az e törvény szerint számított szolgálati idejét - ha jogszabály eltérıen nem rendelkezik - közszolgálati jogviszony létesítése esetén a létesítendıvel azonos jellegő jogviszonyban eltöltött idınek kell elismerni. 261-262. § 263. § (1) A szolgálati idı számításánál nem lehet figyelembe venni a 48. § (1) bekezdés m) vagy t) pontja szerinti rendelkezési állomány, a szolgálati beosztásból való felfüggesztés, az elızetes letartóztatás, a katonai fogdában végrehajtott szabadságvesztés, valamint a jogellenes távollét idıtartamát. (2) Az (1) bekezdés - a katonai fogdát kivéve - nem alkalmazható, ha az érintett személyt az ellene emelt vád alól jogerısen felmentették, a büntetıeljárást megszüntették, vagy az állomány tábornoki rendfokozatú tagjának szolgálati viszonya az 56/B. § alapján nem kerül megszüntetésre. 264. § (1) 1998. január 1-jét megelızıen az illetmény nélküli szabadság 30 napot meghaladó tartama a társadalombiztosítási szabályok szerint számít jogszerzı idınek. (2) A szolgálati viszony szünetelésének idıtartama a 259. § rendelkezései szempontjából szolgálati idınek számít. 265. § (1) Az állomány tagja szolgálati viszonyának megszőnésekor szakmai át-, illetve továbbképzési támogatásban részesíthetı. (2) Nem jogosult a támogatásra az állomány azon tagja, akinek szolgálati viszonya az 56. § b), e), f), h) és k), az 59. § (2) bekezdés c), valamint a 62. § b), d)-i) pontjai alapján szőnt meg. Etikai eljárás 266. § Az Európai Unió jogának való megfelelés 267. § E törvény a) 43. §-a, valamint az 52. § (4) és (5) bekezdése a munkaadónak a munkavállalóval szembeni, a szerzıdés, illetve a munkaviszony feltételeire vonatkozó tájékoztatási kötelezettségérıl szóló 1991. október 14-i 91/533/EGK tanácsi irányelvnek, b) a 98. §-a, 102/A. §-a és a 103. § (1) bekezdés a) pontja a BUSINESSEUROPE, az UEAPME, a CEEP és az ESZSZ által a szülıi szabadságról kötött, felülvizsgált keretmegállapodás végrehajtásáról és a 96/34/EK irányelv hatályon kívül helyezésérıl szóló 2010. március 8-i 2010/18/EU tanácsi irányelvnek, c) 59. § (9) bekezdése a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítésérıl szóló 1998. július 20-i 98/59/EK tanácsi irányelvnek, d) 6. §-a és a 93. § (1) bekezdése a férfiak és nık közötti esélyegyenlıség és egyenlı bánásmód elvének a foglalkoztatás és munkavégzés területén történı megvalósításáról szóló 2006. július 5-i 2006/54/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek,
- 96 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról e) 61/B. §-a az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidıs foglalkoztatásról kötött keretmegállapodásról szóló 1997. december 15-i 97/81/EK tanácsi irányelvnek és f) 61/B. §-a az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a részmunkaidıs foglalkoztatásra vonatkozóan megkötött keret-megállapodásról szóló 97/81/EK irányelv Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságára történı kiterjesztésérıl szóló 1998. április 7-i 98/23/EK tanácsi irányelvnek való megfelelést szolgálja. XXI. Fejezet HATÁLYBA LÉPTETİ RENDELKEZÉSEK 268. § (1) Ez a törvény - a 232. § (2) bekezdésének kivételével - 2002. január 1-jén lép hatályba. A 232. § (2) bekezdése 2004. január 1-jén lép hatályba. Egyéb szabályai, valamint az ezeket módosító 1996. évi CVI. törvény, 1997. évi LXXV. törvény, 1997. évi CXVI. törvény, 1998. évi LXXXIX. törvény és az 1999. évi LVI. törvény szabályai a Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományára nem alkalmazhatók. (2) Ahol a Hszt. fegyveres szerveket, fegyveres erıket, hivatásos, szerzıdéses vagy nyugállományt, illetve ezek hozzátartozóit, valamint rájuk vonatkozó szolgálati jogviszonyt, illetve szolgálati viszonyt említ, annak hatálya a Magyar Honvédségre, illetve hivatásos, szerzıdéses vagy nyugállományára, valamint ezek hozzátartozóira nem terjed ki. (3)-(4) XXII. Fejezet ÁTMENETI RENDELKEZÉSEK 269. § (1) A sorkatonai szolgálat teljesítésével összefüggı balesetekkel, a sorkatonai szolgálattal összefüggésben kialakult, vagy azzal összefüggésben súlyosbodott betegségekkel kapcsolatos kárigények elbírálására a sorkatonai szolgálatteljesítése alatt hatályos jogszabályokat kell alkalmazni. (2) A 68. § (11) bekezdésének i) pont második fordulatát a 2010. január 1. és a 2010. december 1. között meghosszabbított szerzıdésekre is alkalmazni kell, feltéve hogy az 2012. január 1-jén is fennáll. Az érintett szerzıdéses katona 2012. február 29-ig nyújthatja be a szerzıdés-hosszabbítási díj kifizetésére vonatkozó kérelmét. Ebben az esetben a szerzıdés-hosszabbítási díjat a szerzıdés-hosszabbítást megelızıen letöltött szolgálati idı utolsó napján számított távolléti díj alapján a kérelem benyújtását követı második havi illetménnyel együtt kell kifizetni. (3) A törvény hatálybalépése elıtt létesített szerzıdéses szolgálati jogviszonyra vonatkozó szerzıdésben foglaltakat a szerzıdés hatályának lejártáig az állomány tagja részére biztosítani kell. 270. § (1) (2) Ha az állomány tagja a viselt rendfokozatánál alacsonyabb rendfokozattal rendszeresített beosztást tölt be, legfeljebb a viselt rendfokozatának megfelelı beosztásba áthelyezhetı. 271. § Az e törvény 6. számú mellékletében foglaltaktól a rendszeresített rendfokozatok 2015. december 31-ig eltérhetnek. 272. § (1) Ha az állomány tagja 2002. január 1-jén viselt rendfokozatánál magasabb rendfokozattal rendszeresített beosztást tölt be - a beosztásra rendszeresített rendfokozat eléréséig - az egyéb feltételek megléte esetén az egyes rendfokozatokra meghatározott minimális várakozási idı elteltével lép elı. (2) (3) Az e törvény által megállapított egyes rendfokozatokban: a) eltöltendı minimális idıtartamban a viselt rendfokozatban ténylegesen eltöltött idıt figyelembe kell venni; b) az eltölthetı maximális idıtartamok kezdetét e törvény hatálybalépésének napjától kell számítani; c) a speciális beosztásokban szolgálók várakozási idejébe a viselt rendfokozatban ténylegesen eltöltött idıt be kell számítani.
- 97 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról (4) Ha az állomány tagja 2002. év január 1-je után került olyan beosztásba, amelynek rendszeresített rendfokozata magasabb a viselt rendfokozatnál, a magasabb rendfokozatba az elımeneteli szabályok szerint akkor léptethetı elı, ha a személyi értékelés során legalább magasabb beosztásra alkalmas minısítést kapott. 273. § Az állomány tagját, aki a beosztásához rendszeresített rendfokozathoz elıírt iskolai végzettség (szakképesítés) megszerzéséhez szükséges tanulmányokat megkezdte, az elıírt tanulmányi idı lejártáig úgy kell tekinteni, mint aki a beosztásához szükséges követelményeket teljesítette. 274. § Az állomány e törvény 2011. december 31-én hatályos 48. § (1) bekezdés h) pontja szerint, vagy e törvény hatálybalépése elıtt hatályos szabályok szerint ennek megfelelı jogcímen rendelkezési állományban lévı tagja 2011. december 31-ét követıen szakszervezeti tisztségére tekintettel nem tartható rendelkezési állományban. 275. § (1) A korábbi jogszabályok alapján megszerzett továbbszolgálói jutalomra való jogosultságot e törvény rendelkezései nem érintik. (2) Amennyiben az állomány szerzıdéses tagját az e törvény 68. §-ában meghatározott leszerelési segélyen túl az (1) bekezdésben foglalt továbbszolgálói jutalom is megilleti, a számára kedvezıbb juttatást választhatja. 276. § A leszerelési segély megilleti az e törvény hatálybalépésekor szolgálatban álló szerzıdéses állományúakat, toborzópénz azonban csak az e törvény hatálybalépése után szerzıdéses szolgálati viszonyt létesítık számára fizethetı. 277. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel módosított 46. § (7) bekezdését és a 84. § (2) bekezdésében meghatározott legénységi várakozási idıket a 2011. december 31-e után állományba vettek tekintetében kell alkalmazni. A 2011. december 31-én állományban lévı szerzıdéses legénységi katonák várakozási idejére a 2011. december 31-én hatályos szabályokat kell alkalmazni. 278. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel módosított 114. § (1) bekezdés u) pontját a Honvéd Koronaırség tagját megilletı díszelgési pótlék tekintetében 2011. május 30-tól kell alkalmazni. 279. § E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel megállapított 7. és 8. számú melléklete szerinti nyilatkozatokat a KNBSZ 2012. január 1-jén hivatásos állományban lévı tagjának 2012. március 30-ig kell megtennie. 280. § (1) A honvéd tisztjelölt 2012. január 1-jén hatályos ösztöndíj szerzıdésének azon elemeit, amelyek kizárólag az NKE létrejöttével kapcsolatban, vagy a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvény rendelkezéseire figyelemmel módosulnak, a Honvédség 2012. február l-ig egyoldalúan módosítja, és errıl a honvéd tisztjelölt részére értesítést küld. Az ösztöndíj szerzıdés más elemeinek módosítása közös megegyezéssel történhet. (2) 2012. január 1-jén honvédtiszti alapképzésben részt vevı honvéd tisztjelölt esetén a Zászlóalj 2012. január 31-ig felterjeszti a nemzetbiztonsági ellenırzés lefolytatása iránti kérelmet. A kérelem alapján a nemzetbiztonsági ellenırzést 2012. március 15-ig el kell rendelni. 280/A. § (1) E törvénynek a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény és más törvények szolgálati viszonnyal kapcsolatos módosításáról szóló 2011. évi CLXXXIV. törvénnyel megállapított XVI/B. § Fejezetét a 2012/13. tanévtıl kell alkalmazni. A 2012/13. évre vonatkozó középfokú felvételi tájékoztatót e törvénynek megfelelıen kell elıkészíteni és közzétenni. (2) 2012. január 1-jén katonai szakképzésben résztvevı honvéd tiszthelyettes-jelölt jogállására a 2011. december 31-én hatályos jogszabályok és a 2012. január 1. elıtt megkötött tanulmányi szerzıdésben foglaltak az irányadók.
- 98 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 280/B. § E törvény eltérı rendelkezése hiányában, ahol törvény, kormányrendelet, illetve HM rendelet tiszthelyettest említ, azon altisztet is érteni kell. 281. § Az e törvény hatálybalépése elıtt kedvezményesen számított szolgálati idıt e törvény hatálybalépése után is - változatlan mértékben - kedvezményes szolgálati idınek kell elismerni. 282. § Az e törvény hatálybalépése elıtt megkötött tanulmányi szerzıdésekre, illetve a tanulmányokkal kapcsolatos kedvezményekre a szerzıdés megkötésekor, illetve a tanulmányok megkezdésekor hatályos szabályokat kell alkalmazni. 283. § A szolgálati idıt 2011. december 31-ével az akkor hatályos szabályok szerint meg kell állapítani és rögzíteni kell. A szolgálati idı rögzítését 2012. április 30-áig kell elvégezni és errıl a hivatásos állomány tagját írásban tájékoztatni kell. Az így rögzített szolgálati idıt a nyugdíj elıtti rendelkezési állomány, a felmentési idı, a végkielégítés, a könnyített szolgálat, a pótszabadság mértéke és a jubileumi jutalom szempontjából kell szolgálati viszonyban töltött idınek elismerni. 284. § 285. § E törvénynek a munka törvénykönyvérıl szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggı átmeneti rendelkezésekrıl és törvénymódosításokról szóló 2012. évi LXXXVI. törvény 50. §-ával megállapított rendelkezéseit a hatálybalépéskor folyamatban lévı ügyekben is alkalmazni kell. 286. § Az állomány azon tagja, akinek viselt rendfokozata alacsonyabb a beosztásához rendszeresítettnél, szolgálati nyugállományba helyezésekor egy rendfokozattal elıléptethetı, kinevezhetı. 286/A. § (1) (2) A 2006. január 1-jén a Hjt. korábbi 48. § (1) bekezdés b) pontja alapján már rendelkezési állományban lévıkre az új szabályozás szerinti egy éves idıtartam hatálya nem terjed ki. (3) A Hjt. 79. § (1) bekezdés szerinti és a fıtörzszászlósi rendfokozatra vonatkozó fıiskolai végzettségi követelményeket a 2006. január 1-jét követıen ilyen beosztásba kerülık esetén kell alkalmazni. (4) Ha az állomány fıtörzszászlósi rendfokozathoz kötött beosztást betöltı, 45 évnél nem idısebb tagja nem rendelkezik az elıírt iskolai végzettséggel, biztosítani kell számára annak megszerzését. (5) Az állomány fıtörzszászlósi rendfokozathoz kötött beosztást betöltı, öt év szolgálatot már eltöltött, szerzıdéses jogviszonyban álló tagja, összesen legalább tíz év szolgálat vállalása esetén köteles az iskolai végzettség megszerzésére. Amennyiben az érintett a végzettség megszerzését nem vállalja, vagy a vállalt kötelezettséget önhibájából nem teljesítette, szolgálati viszonya megszőnik. (6) A 78. § (4) bekezdés e)-f) pontjainak rendelkezéseit 2012. január 1-jét követıen kell alkalmazni. 286/B. § (1) Ha jogszabály alapján az ellátást nem kell megszüntetni vagy módosítani, az e törvény alapján 2011 decemberére folyósított hozzátartozói nyugellátásokat és baleseti járadékot 2012. január 1jétıl hivatalból - a 2012. januári nyugdíjemelés mértékével növelt összegben - kell továbbfolyósítani. A továbbfolyósításról nem kell döntést hozni. (2) Az e törvény alapján megállapított hozzátartozói nyugellátásokra és baleseti járadékra 2012. január 1-jétıl a társadalombiztosítási nyugellátásról, illetve a kötelezı egészségbiztosítás ellátásairól szóló jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni. E rendelkezésre hivatkozva a 2011 decemberére folyósított hozzátartozói nyugellátások és baleseti járadék összege nem csökkenthetı. (3) Az e törvény alapján 2011 decemberére hısi halott után hozzátartozói nyugellátásban részesülı személy a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló jogszabályok és a 236/A. § rendelkezései alapján a nyugdíjmegállapító szervtıl 2012. június 30-áig kérheti a hozzátartozói nyugellátás ismételt megállapítását és kiegészítı hozzátartozói támogatás megállapítását. A hozzátartozói nyugellátás összegét - 2012. január 1-jétıl kezdıdıen - abban az esetben lehet ismételten megállapítani és egyúttal kiegészítı hozzátartozói támogatást megállapítani, ha az így megállapított hozzátartozói nyugellátás és kiegészítı hozzátartozói támogatás együttes összege magasabb az (1) bekezdés szerint folyósított összegnél. (4) A hozzátartozói nyugellátás és baleseti járadék összegének módosítása során a 2011 decemberében folyósított ellátás összegének alapjául szolgáló átlagkeresetet kell figyelembe venni, ha ez az ellátásban részesülıre kedvezıbb, mint az általános szabályok alapján számított átlagkereset. XXIII. Fejezet
- 99 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról FELHATALMAZÁSOK 287. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben részletesen szabályozza: a) az állami készfizetı kezesség vállalásra, b) a más szervhez történı vezénylésre (a vezénylésre vonatkozó megállapodás megkötésének kezdeményezésére, a vezénylésre kerülık kiválasztására, a vezénylésre vonatkozó megállapodás kötelezı tartalmi elemeire, a Honvédségre és a más szerv közötti együttmőködés feladataira, a költségek viselésére) vonatkozó szabályokat, valamint c) az egyes központosított egészségügyi szolgáltatók által nyújtott szolgáltatások igénybevételének, valamint a külön meghatározott személyek tekintetében fennálló egészségügyi ellátás rendjének részletes szabályait, d) a 48. § (13) bekezdése szerint átadott adatok informatikai rendszerben történı rögzítésére, módosítására és törlésére vonatkozó elıírásokat, továbbá a 48. § (14) bekezdése szerinti együttmőködés rendjét. (2) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy rendeletben szabályozza: a) a szolgálati viszony létesítésének, módosításának, szünetelésének, megszüntetésének, tartalmának részletes szabályait, az ezekkel összefüggı személyügyi hatáskörök gyakorlásának, a személyügyi igazgatásnak és nyilvántartásnak a rendjét, ideértve: aa) a könnyített szolgálat teljesítésének feltételeit, a könnyített szolgálatban foglalkoztatottak által betölthetı munkaköröket, valamint az e körbıl kizárt tevékenységeket és kapcsolódó mentesítéseket, ab) a miniszter munkáltatói jogkörébe nem tartozó kiemelt munkáltatói jogköröket, ac) a Magyarország címerének és zászlajának használatáról, valamint állami kitüntetéseirıl szóló törvény hatálya alá nem tartozó egyes elismerések adományozásának részletes szabályait és az adományozás rendjét, ad) a dicsérı és a fegyelmi jogkört gyakorló szolgálati elöljárók körét és hatáskörüket, valamint a fegyelmi nyilvántartás rendjét, ae) a más keresı foglalkozás bejelentésével, engedélyezésével kapcsolatos eljárást, af) nyugállományúakra, a szolgálati járandóságban részesülıkre vonatkozó szabályokat, a „Katonai nyugdíjas igazolvány” rendszeresítését, ag) az önkéntes tartalékosokra vonatkozó részletes szabályokat, ah) a honvéd tisztjelöltekre, a honvéd altiszt-jelöltekre és a szolgálaton kívüliekre vonatkozó szabályokat; b) a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú tagjainak beosztási kategóriákba történı részletes besorolását és a szolgálati beosztásokban rendszeresített, illetve elérhetı rendfokozatokat, továbbá a speciális, a fokozott igénybevétellel és veszéllyel járó, valamint az egészségkárosítás veszélyének kitett beosztások körét, az azokhoz kapcsolódó részletes szabályokat, a KNBSZ-nél betölthetı beosztásokat, az azokhoz tartozó besorolási kategóriákat és az azokban elérhetı legmagasabb rendfokozatokat; c) a katonai szolgálathoz, valamint az egyes beosztásokhoz kapcsolódó szakmai, egészségi, pszichikai, fizikai alkalmassági követelményeket, a szolgálati beosztások betöltéséhez szükséges végzettségi, képzettségi, tanfolyami és idegennyelv-ismereti követelményeket, a beosztások átminısítésének rendjét; d) az egészségi, pszichikai, fizikai alkalmassági követelmények felmérésének szabályait, a felmérést végzı szervezetek kijelölését, valamint az egészségi követelmények felmérésének költségeit, továbbá az egészségügyi szabadságra és szolgálatmentességre, valamint a hosszabb betegséget követı - lábadozási idıszak alatti - csökkentett napi szolgálati idıre vonatkozó szabályokat; e) az illetmény, az ösztöndíj, a túlszolgálati díj, a végkielégítés, a leszerelési segély, szerzıdéshosszabbítási díj, szerzıdéskötési díj, a rendelkezésre állási díj, a jubileumi jutalom, a külön juttatás, a szabadságmegváltás megállapításával, folyósításával, az illetménypótlékok és a megbízási díj jogosultságával, megállapításával, kifizetésével, valamint a toborzópénz, a szerzıdés-hosszabbítási díj, a szerzıdéskötési díj visszafizetésével kapcsolatos szabályokat, továbbá az illetménygazdálkodás rendjét;
- 100 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról f) a juttatások, költségtérítések, kedvezmények, támogatások rendszerét és feltételeit, ideértve különösen fa) a szerzıdéses állomány 5 évet már szolgálatban töltött és legalább 10 év szerzıdéses szolgálatot vállalt tagjának a 126. § (1) bekezdése szerinti egyéb lakhatási támogatásra jogosultságát és annak feltételeit, fb) a lemondási idıre a lakhatási támogatások vonatkozásában eltérı szabályok megállapítását, fc) a lakhatási támogatások egyéb feltételeit, összegét, ideértve az állami tulajdonban és a HM vagyonkezelésében álló lakások bérleti és különszolgáltatási díját, a lakott forgalmi értéke és a szolgálatban töltött idı figyelembevételével kialakítandó tényleges elidegenítési vételár képzését tartalmazó szabályokat, a végleges letelepedés támogatásának eltérı szabályait, a végrehajtás részletes szabályozását, a szolgálati hely szerinti település vonzáskörzetének meghatározását, valamint az állomány hısi halottá nyilvánított tagja részére nyújtott kamatmentes kölcsönbıl fennálló tartozás elengedésének, továbbá a túlélı hozzátartozó lakhatási támogatásának részletes szabályait, fd) a Honvédség létszámigénye kielégítését támogató, ösztönzı rendszer részletes szabályait, fe) a legénységi állományúakra vonatkozó eltérı szabályokat, ideértve a szolgálat érdekében áthelyezettek házastársára, gyermekére tekintettel folyósítható juttatások szabályait, ff) az étkezési hozzájárulás formáját és juttatásának rendjét; g) a pihentetés, üdültetés rendjét, valamint a szociális és kegyeleti gondoskodással kapcsolatos feladatokat; h) a baleseti járadékra, továbbá a társadalombiztosítási szabályok szerinti ellátáson kívüli kiegészítı, térítéses szolgáltatásokat és az azokra jogosultak körét, a baleset, betegség szolgálati kötelmekkel való összefüggésének és a rögzített nyugdíj megállapításával kapcsolatos eljárást, valamint a szolgáltatások térítésének szabályait; i) a külföldi szolgálattal, azon belül különösen a mőveleti területen ellátott szolgálattal, a különféle típusú külföldi szolgálatot teljesítık ellátásával, többletjuttatásaival (ellátmányával és egyéb költségtérítéseivel), a külföldi munkavégzéssel, a fegyelmi eljárás rendjével kapcsolatos szabályokat; j) a kártérítési eljárás részletes szabályait, a kártérítés megállapításának módját, összeghatárait, mérséklésének és elengedésének részletes szabályait, a külföldi szolgálat során felmerülı kártérítési eljárás rendjére vonatkozó különös szabályokat; k) az egyenruha, a katonai rendfokozati és a fegyvernemi jelzés, a kitüntetés és a szolgálati jel viselésének módját, továbbá az egyenruha és a rendfokozat viselésének korlátozását, ideértve a szolgálaton kívüliekre és a címzetes önkéntes tartalékosokra vonatkozó szabályokat; l) a toborzási rendszer kialakítását, feladatait, feltételrendszerét és eljárási rendjét; m) az állomány tagját megilletı tanulmányi támogatás formáját és mértékét, az állomány tagját, a honvéd tisztjelöltet és a honvéd altiszt-jelöltet terhelı megtérítési kötelezettség mértékét, a visszakövetelés, a fizetési könnyítés szabályait; n) a katona szocializáció szempontjából lényeges követelményeket, az elvárt követelményszintet, a honvéd tisztjelöltek és a honvéd altiszt-jelöltek értékelésének szabályait; o) a kifogástalan életvitel ellenırzésének végrehajtási szabályait. (3) (4) Felhatalmazást kap a miniszter, hogy az egészségügyért felelıs miniszter egyetértésével kiadott rendeletben szabályozza a) azon fertızı betegségek körét, amelyek esetében a megbetegedési veszély, a szolgálati beosztáshoz, illetve a szolgálati feladatokhoz kapcsolódóan, így különösen a szolgálati célból külföldre történı kiutazáskor a kötelezı védıoltás elrendelésének van helye, továbbá a Magyar Honvédségnél járványügyi feladatokat ellátó szerv védıoltásokkal kapcsolatos feladatait, az oltóanyagok beszerzésének és a védıoltások felvételének rendjét, b) a katonai feladat végrehajtása közben elvégezhetı egészségügyi tevékenységek, az egészségügyi tevékenységek elvégzéséhez szükséges egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzés körét, a szakkiképzési követelményeket, azok szakmai tartalmát, illetve kijelölje az elvégezhetı egészségügyi
- 101 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról tevékenységekhez szükséges egészségügyi szakirányú szakmai továbbképzésre és a szakkiképzés lefolytatására jogosított intézmények körét. 1. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez A tiszti és az altiszti állomány tagjának esküje Az eskü szövege: „Én .................. tiszt/altiszt esküszöm, hogy Magyarországot híven szolgálom, hőséges honvédje leszek. Magyarország függetlenségét, az állampolgárok jogait és szabadságát bátran, a törvények betartásával és betartatásával, a rám bízott honvédek és fegyverek erejével, életem árán is megvédem. Elöljáróim parancsainak engedelmeskedem, alárendeltjeimet jogaik tiszteletben tartásával vezetem, róluk emberséggel és felelısséggel gondoskodom.” (Az esküt tevı meggyızıdése szerint:) „Isten engem úgy segéljen!” A Honvéd Koronaırség tagjának esküje Az eskü szövege: „Én. ..................... ünnepélyesen esküszöm, hogy a Magyarország alkotmányos folytonosságát megtestesítı Szent Koronát minden körülmények között, minden veszélytıl megóvom és állhatatosan ırzöm, illetéktelen kézre jutását életem árán is megakadályozom. A különleges szolgálat által megkívánt magas követelmények érdekében tudásomat, testi erınlétemet a legjobb állapotban tartom, egész életemben erkölcsi feddhetetlenségre törekszem. A Honvéd Koronaırség bajtársi szellemétıl áthatva, példamutató módon mindenkor becsülettel, magyar honvédhez méltón, harcban vitéz módon küzdve élek és halok.” (Az esküt tevı meggyızıdése szerint:) „Isten engem úgy segéljen! 2. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez E törvény szerint a katonai rendfokozatok rendfokozati állománycsoportok szerinti sorrendben 1. tisztesek: - ırvezetı, - tizedes, - szakaszvezetı, 2. altisztek: a) altisztek: - ırmester, - törzsırmester, - fıtörzsırmester, b) zászlósok: - zászlós, - törzszászlós,
- 102 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról - fıtörzszászlós, 3. tisztek: a) tisztek: - hadnagy, - fıhadnagy, - százados, b) fıtisztek: - ırnagy, - alezredes, - ezredes, c) tábornokok: - dandártábornok, - vezérırnagy, - altábornagy, - vezérezredes. 3. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez Táblázat a honvédelmi miniszter kiemelt munkáltatói jogköreirıl A hatáskör területe A munkáltatói jogkör megnevezése viszony létesítése 1. Szolgálati viszony létesítése, 1.1. Szolgálati megszüntetése, állományba - tábornokokra vonatkozó javaslat elıterjesztése a köztársasági vétel, hivatásos szolgálat elnökhöz (a továbbiakban: KE) meghosszabbítása 1.2. Szolgálati viszony megszüntetése - tábornokokra vonatkozó javaslat elıterjesztése a KE-höz 1.3. Hivatásos állományba való visszavétel - tábornokokra vonatkozó javaslat elıterjesztése a KE-höz 1.4. A hivatásos szolgálat meghosszabbítása vonatkozó 2.1. Kinevezés magasabb rendfokozatba 2. Rendfokozatra döntések - elsı tábornoki rendfokozatba történı kinevezés elıterjesztése a KE-höz 2.2. Elıléptetés magasabb rendfokozatba - tábornoki rendfokozatban történı elıléptetés elıterjesztése a KE-höz - ezredessé 2.3. Elıléptetés a Hjt. 83. § (9) alapján 3. Rendfokozatot és szolgálati 3.1. Lefokozás viszonyt érintı fegyelmi - tábornok esetében elıterjesztés a KE-höz döntések - ezredest 3.2. Szolgálati viszony megszüntetése - tábornok esetében elıterjesztés a KE-höz - ezredes esetében 3.3. Illetménycsökkentés
- 103 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról - tábornok beosztásra 4.1. Szolgálati beosztásból felfüggesztés, illetmény, távolléti díj 4. Szolgálati vonatkozó döntések visszatartása - tábornok, ezredes 4.2. Magasabb beosztásba kinevezés - magasabb kinevezési hatáskörbe tartozókra vonatkozó elıterjesztések a miniszterelnökhöz - tábornoki, ezredesi rendfokozattal rendszeresített beosztásba - katonai attasé (külföldi 5.1. A Hjt. 2. § (32) bekezdés a) pontja szerinti esetben 5. Vezénylés szolgálatra) - tábornok, tiszt 5.2. A Hjt. 2. § (32) bekezdés b)-g) pontja szerinti esetekben - tábornok 5.3. A Hjt. 2. § (32) bekezdés b) és f)-g) pontja szerinti egy évet meghaladó idıtartamú esetekben - tiszt, altiszt, tisztes 5.4. A Hjt. 2. § (32) bekezdés h) pontja szerinti esetekben (90 naptól) - tábornok 6. Egyéb döntések 6.1. Más szervhez történı vezénylés, vezénylés megszüntetése - tábornok, ezredes 6.2. Áthelyezés más közszolgálati jogviszonyba engedélyezése - tábornok 6.3. Egyenruha-viselési jog engedélyezése és megvonása (nyugállományúak) - tábornokra vonatkozó javaslat elıterjesztése a KE-höz 6.4. Illetmény nélküli szabadság engedélyezése - tábornok 6.5. Hısi halottá nyilvánítás 6.6. Kitüntetések, elismerések - kitüntetésre történı felterjesztés a KE-höz - kitüntetı díjak, címek, szolgálati jel adományozása 6.7. Szervezeti egységen belüli alá-, fölérendeltségi viszonyból eredı összeférhetetlenség feloldása 6.8. Rendelkezési állományba helyezés - tábornok 6.9. Áthelyezés - tábornok Szolgálati viszony szüneteltetés (Hjt. 54. §) 6.10. - tábornok 6.11. Megbízás, hazai vezénylés, vezénylés megszüntetés
- 104 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 6.12. - tábornok 6.13. 7. 4. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez A minısítés kötelezı elemei I. Személyi adatok: 1. Név, rendfokozat 2. Anyja neve 3. Születési idı, hely II. Szolgálati adatok: 1. Iskolai végzettség 2. Szolgálati viszonya 3. Szolgálati beosztása (mikortól tölti be) 4. Rendfokozata, beosztási kategóriája 5. Kitüntetései 6. Hatályban lévı fenyítés 7. Elızı minısítés pontszáma és összegzett következtetései 8. Az elızı minısítés óta készített teljesítményértékelések pontszáma és összegzett következtetései 9. A minısítés készítésének oka III. A minısítés tartalma: 1. 2. A minısítési idıszak alatt végzett tevékenység megítélése 2.1. Szakmai felkészültség 2.2. Magatartásbeli jellemzık 2.3. Feladat-végrehajtással kapcsolatos tevékenységek 2.4. Képességek 2.5. Szervezeti kötıdés IV. A szakmai felkészültség komplex értékelése, alkalmasság megállapítása: 1. Számszaki értékelés Összpontszám: 2. Szöveges értékelés V. Alkalmassági megítélés: 1. Kiválóan alkalmas 2. Alkalmas 3. Kevéssé alkalmas 4. Alkalmatlan VI. A minısítı által lényegesnek tartott egyéb szempontok: 1. A minısített különleges adottságai, tudásai
- 105 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról 2. A minısített személy képzési, átképzési, továbbképzési, egyéb feladatai 3. Következtetések, javaslatok VII. Az állományilletékes parancsnok állásfoglalása: VIII. A minısített személy észrevételei: IX. Az érdek-képviseleti szerv észrevételei: (a minısített személy kérelmére) 5. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez A személyügyi és a fegyelmi nyilvántartás adatköre I. Személyi adatok: - név (születéskori név), - arcképmás, saját kező aláírás minta, - születési hely, idı, - anyja neve, - személyi azonosító jele, - lakóhely, lakáscím, tartózkodási hely, telefonszám, - családi állapot, - házastárs (élettárs) neve, lakcíme, - gyermekek neve, születési ideje, - eltartottak száma, az eltartás kezdete. II. Iskolai végzettségek, egyéb képesítések: - legmagasabb iskolai végzettség (több végzettség esetén valamennyi), - szakképzettség(ek), - katonai rendvédelmi szakmai képesítés(ek), - iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett képesítés(ek), valamint meghatározott beosztás betöltésére jogosító okirat adatai, - idegennyelv-ismeret és annak foka, - gépjármővezetıi engedély megszerzése, kategóriája. III. Korábbi alkalmazási (foglalkoztatási) adatok: Munkajogi jogviszonyra (munkaviszony, közszolgálati, közalkalmazotti stb.) vonatkozó adatok: - munkahely, - munkakör, - besorolás, - jogviszony idıtartama, - megszőnésének ideje, módja. IV. A szolgálati beosztásra vonatkozó adatok: - a fegyveres szerv megnevezése, címe, statisztikai számjele, - állománykategória, - rendszeresített rendfokozat, elıírt iskolai végzettség, - a beosztás megnevezése,
- 106 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról - illetménykategória, - szolgálati igazolvány típusa, száma, - fegyver típusa, száma. V. Az alkalmazási feltételek fontosabb adatai: - a büntetlen elıélet igazolása és a szolgálati viszony létesítését kizáró ok fennállásának megállapítása céljából a bőnügyi nyilvántartó szerv által kiállított hatósági bizonyítvány vagy hatósági erkölcsi bizonyítvány, - egészségi alkalmasságra vonatkozó adatok, - fizikai, pszichikai állapotra vonatkozó adatok. VI. A szolgálat teljesítésének adatai: - állományviszony, - a szolgálati viszony kezdete, kinevezés ideje, - a szolgálati viszonyra és a szolgálati idıre vonatkozó adatok, - a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) száma, szakmai számok, MAK szám, - elért rendfokozat(ok), - a szolgálat során elért címek, - betöltött beosztás(ok), - helyettesítési megbízások, - a fegyveres szervek tanintézeteiben folytatott tanulmányok, - szolgálati besorolás fegyvernem, szakcsapat, szolgálati ág, - át- és továbbképzés(ek), - tanulmányi szerzıdés, - vezénylés, kitüntetések, egyéb elismerések, - legutóbbi minısítés ideje, - külföldi szolgálati hely(ek), idı, - szabadságolási adatok, - sebesülések, - a szolgálati viszony meghosszabbítása, - a szolgálati viszony megszőnésének jellege, oka, ideje, - végkielégítés, - az önkéntes tartalékos szolgálatra, a korábbi nem hivatásos, vagy szerzıdéses szolgálatra vonatkozó adatok. VII. Szolgálatteljesítési kötelezettséggel nem járó távollétek adatai: - a szolgálatteljesítés alóli mentesítés, - illetmény nélküli szabadság, - a szolgálati viszony szünetelése. VIII. Összeférhetetlenségre vonatkozó adatok: - közeli hozzátartozóval engedélyezett alá-fölérendeltségi, elszámolási, ellenırzési kapcsolat, - engedélyezett, más keresı foglalkozás, - a bejelentéshez kötött egyéb, szolgálati viszonyon kívüli tevékenységre vonatkozó adatok, - a szolgálati viszony összeférhetetlenség miatti megszőnésének jogcíme. IX. Illetmény, juttatások, költségtérítések, kedvezmények (kedvezményes üdültetés) és támogatások adatai:
- 107 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról X. Fegyelmi adatok - a személyügyi nyilvántartás adatai, a szolgálatteljesítés szerinti helyırség; - a fegyelmi, szabálysértési, büntetıeljárást elrendelı, felfüggesztı, megszüntetı szerv megnevezése, a határozat száma, kelte; - a fegyelemsértés, szabálysértés, bőncselekmény megnevezése; - a jogerıs határozatban megállapított tényállás rövid leírása; - a jogkövetkezmény neme és mértéke, a jogkövetkezmény alkalmazásának mellızése esetén annak oka; - a szankció hatálya, a hatály alóli mentesülés idıpontja. XI. Társadalombiztosítási adatok: - a társadalombiztosítási jogosultságot igazoló adatok, - a társadalombiztosítási igazolvány, - társadalombiztosítási ellátások. XII. A nyugállományúakra vonatkozó adatok: - szolgálati lakásra jogosultság, - a nyugállományba helyezés ideje, jogcíme, - a nyugdíjfolyósítási törzsszám, - egyenruha viselésének és a rendfokozat használatának a joga, - a szociális ellátások és a kedvezményes üdültetés igénybevételéhez szükséges adatok. XIII. A szociális és kegyeleti gondoskodás adatai: - elhalálozás ideje, oka, - a haláleset minısítése, - a temetés helye, ideje, - visszamaradt hozzátartozók neve és címe, szociális ellátáshoz szükséges adatai, - segélyezés, - járadékfizetés. XIV. Egyéb, bejelentési kötelezettség alá tartozó adatok: - lıfegyver-megszerzési és -tartási engedély megszerzésének ténye és a megszerzés idıpontja. XV. Kártérítési adatok - a kártérítési eljárást elrendelı, felfüggesztı, megszüntetı szerv megnevezése, határozat száma, kelte; - a jogerıs határozatban megállapított tényállás rövid leírása; - a kártérítési kötelezettség mértéke, a teljesítésre vonatkozó adatok. 6. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez I. Besorolási osztály Besorolási kategória I. II. III. IV. V. VI.
Rendszeresített rendfokozat Hadnagy Fıhadnagy Százados İrnagy Alezredes Ezredes
- 108 -
Besorolási kategória Honvédelmi szorzó szorzószáma 3,00 0,60 4,00 0,70 5,00 0,80 5,50 0,90 6,00 1,00 7,00 1,10
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról VII. VIII. IX. X.
Dandártábornok Vezérırnagy Altábornagy Vezérezredes
7,50 8,00 8,50 9,00
1,20 1,30 1,40 1,50
Rendszeresített rendfokozat Közkatona İrvezetı Tizedes Szakaszvezetı İrmester Törzsırmester Fıtörzsırmester Zászlós Törzszászlós Fıtörzszászlós
Besorolási kategória Honvédelmi szorzó szorzószáma 2,00 0,35 2,10 0,40 2,20 0,45 2,40 0,50 2,60 0,55 2,80 0,60 3,00 0,65 3,30 0,70 3,60 0,75 4,00 0,80
II. Besorolási osztály Besorolási kategória I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X.
7. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez A hivatásos állomány tagjával közös háztartásban élı házastárs, élettárs, felnıtt korú hozzátartozó nyilatkozata Tájékoztattak arról, hogy házastársam, élettársam, hozzátartozóm kifogástalan életvitel ellenırzése személyemet is érintheti, amelynek keretén belül az ellenırzését végzı szerv a bőnügyi nyilvántartásból rám vonatkozóan is adatot igényelhet. (Kelt, dátum) ............................................ aláírás, lakcím 8. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez Nyilatkozat a kifogástalan életvitel ellenırzéséhez Hozzájárulok, hogy az életvitelemet, jövedelmi és vagyoni viszonyaimat, életkörülményeimet, lakó és családi környezetemet a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 247. § alapján elrendelt ellenırzés során megvizsgálják. (Kelt, dátum) ................................................ aláírás, lakcím 9. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez ADATLAP a kifogástalan életvitele ellenırzéséhez
- 109 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról I. A jelentkezı személyi adatai Családi neve: Utóneve: Elızı neve (születési név): Születési (helység, ország, ha nem Magyarország) Születési ideje (év, hó, nap) Anyja születési neve: Állampolgársága: Állandó lakhelye (irányítószámmal): Tartózkodási helye (irányítószámmal): Lakás telefon (körzetszámmal): Munkahelyi telefon (körzetszámmal): Mobil telefon: E-mail cím: II. Családi állapotra vonatkozó adatok Családi állapota:
helye
nıtlen házas elvált - özvegy
élettársi
III. A jelentkezıvel közös háztartásban élı hozzátartozók adatai Neve: Kapcsolat jellege (rokonsági foka): Együttélés kezdete: Neve: Kapcsolat jellege (rokonsági foka): Együttélés kezdete: Neve: Kapcsolat jellege (rokonsági foka): Együttélés kezdete: Neve: Kapcsolat jellege (rokonsági foka): Együttélés kezdete: Neve: Kapcsolat jellege (rokonsági foka): Együttélés kezdete: IV. A jelentkezı korábbi munkahelyeire vonatkozó adatok (5 évre visszamenıleg) Munkahely cégszerő elnevezése és címe: Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó): Munkaviszony tartama: Kezdete: Vége: Munkahely cégszerő elnevezése és címe:
- 110 -
hajadon kapcsolat
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó): Munkaviszony tartama: Munkahely cégszerő elnevezése és címe: Munkaköre (ha több volt, akkor az utolsó): Munkaviszony tartama:
Kezdete:
Vége:
Kezdete:
Vége:
V. A jelentkezı gazdasági érdekeltségére vonatkozó adatok Gazdasági társaság (vállalkozás) neve: Formája, cégszáma: Címe: Tulajdonos és tulajdoni hányad: Társaságban való részvétel formája: Gazdasági társaság (vállalkozás) neve: Formája, cégszáma: Címe: Tulajdonos és tulajdoni hányad: Társaságban való részvétel formája: VI. A jelentkezı jövedelmi és vagyoni viszonyaira vonatkozó adatok A jelentkezınek a jelentkezést megelızı egy évben Munkajövedelem Befektetésbıl származó jövedelem szerzett jövedelmei: Gazdasági társaságból származó jövedelem Szociális vagy munkanélküli ellátás Ösztöndíj Egyéb forrás (pl. vagyon értékesítés, jogdíj) Eltartott A jelentkezést megelızı egy év havi nettó átlagos jövedelme: A jelentkezı tulajdonában lévı ingatlanok, ingatlanrészek: Tulajdonában lévı jelentısebb (legalább 300 000 Ft) értékő ingóságok és vagyoni értékő jogok: Jelentısebb (300 000 Ft-ot meghaladó) hitelállomány, kölcsön tartozások összege:
VII. A jelentkezı büntetı és szabálysértési elıéletére vonatkozó adatok 1. Indult-e ellene a jelentkezése keltétıl számított 15 igen - nem éven belül olyan büntetıeljárás, amely büntetéssel vagy intézkedéssel fejezıdött be? amennyiben igen, bőncselekmény megnevezése: az elkövetés ideje: az eljáró bíróság megnevezése:
- 111 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról büntetés mértéke: az ítélet kelte: mentesülés idıpontja: amennyiben igen, bőncselekmény megnevezése: az elkövetés ideje: az eljáró bíróság megnevezése: büntetés mértéke: az ítélet kelte: mentesülés idıpontja: 2. Áll-e jelenleg büntetıeljárás alatt? Az eljárás alapjául szolgáló bőncselekmény megnevezése és az elkövetés ideje: Eljáró bíróság (ügyészség, nyomozóhatóság): Az eljárás jelentkezéskori szakasza: Az eljárás során hozott érdemi határozat, végzés, ítélet tartalma, kelte: 3. A jelentkezést megelızı két éven belül szabálysértés miatt kapott-e pénzbírságot? Az elkövetett szabálysértés: Eljáró szerv: Ha igen, bírság befizetés megtörtént-e: Az elkövetett szabálysértés: Eljáró szerv: Ha igen, bírság befizetés megtörtént-e: Az elkövetett szabálysértés: Eljáró szerv: Ha igen bírság befizetés megtörtént-e:
igen - nem
nyomozati - ügyészi - bírói szak
igen nem (helyszíni bírságot figyelmen kívül kell hagyni)
igen - még nem - elzárásra változtatták
igen - még nem - elzárásra változtatták
igen - még nem - elzárásra változtatták
VIII. A jelentkezı szabadidıs szokásaira vonatkozó adatok Rendszeresen gyakorolt szabadidıs tevékenység (sport, kulturális, egyéb hobbi): Rendszeresen látogatott szórakozóhelyek rendszeresség megjelölésével (havi, heti, napi gyakoriság): A jelentkezı nyilatkozata: Hozzájárulok, hogy az adatlapon szereplı adataim valóságát, az életvitelemet, jövedelmi és vagyoni viszonyaimat, életkörülményeimet, lakó és családi környezetemet a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény 247. § alapján elrendelt ellenırzés során megvizsgálják. ............................................................, 20......................................-n ....................................................... jelentkezı Az adatlapot kitöltve átvettem:
- 112 -
2001. évi XCV. törvény a Magyar Honvédség hivatásos és szerzıdéses állományú katonáinak jogállásáról Dátum: ............................................................ ....................................................... Honvédség képviselıje 10. számú melléklet a 2001. évi XCV. törvényhez A kormányzati személyügyi igazgatási feladatokat ellátó szerv részére átadásra kerülı adatkör Az állomány tagja I. 1. családi és utóneve, valamint születési neve 2. technikai azonosítója 3. születési ideje 4. lakcím adatai (lakóhelye, tartózkodási helye), telefonszáma II. 1. iskolai végzettsége (több végzettség esetén valamennyi) 2. képzı intézmény megnevezése (kar, szak megjelölésével) 3. képzés idıtartama, végzés idıpontja 4. szakképzettségei 5. iskolarendszeren kívüli oktatás keretében szerzett szakképesítései 6. tudományos fokozata 7. idegen nyelv ismerete (szintje, típusa) 8. közigazgatási alapvizsga, közigazgatási szakvizsga és közigazgatási versenyvizsga megszerzésének idıpontja, oklevél száma, egyenértékőként elismert vizsga megszerzésének idıpontja, oklevél száma, vagy a vizsgák alóli mentesség oka III. 1. a jelenlegi munkáltató megnevezése, tevékenységi területe 2. a korábbi közigazgatási jellegő munkáltató vagy korábbi fegyveres szerv munkáltató megnevezése, tevékenységi területe, valamint az ott jogviszonyban töltött idıtartamok 3. szakmai tapasztalat 4. beosztás 5. besorolás 6. feladatkör/munkakör megnevezése, célja 7. feladatkörhöz/munkakörhöz tartozó fıbb feladatok 8. a megszőnés módja IV. 1. a 48. § (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés idıpontja 2. a 48. § (1) bekezdés r) vagy s) pontja szerinti rendelkezési állományba helyezés idıtartama 3. a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló törvény szerinti kompetencia-vizsgálat adatai V. 1. szolgálati viszonyának idıtartama 2. illetménye
- 113 -