NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 19/2000.(X.10.) KT.SZ. RENDELETE NAGYSZÉNÁSKERT 4423-4659 HRSZ-U TERÜLET HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZATA ÉS 32/2008. (XI.03.) KT. SZ. RENDELETE EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA NAGYKOVÁCSI község Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1990. évi LXV. törvény 16. §-ában, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvényben kapott felhatalmazás alapján az építés helyi rendjének biztosítása érdekében (a települési önkormányzatnak az országos szabályoknak megfelelően, illetve az azokban megengedett eltérésekkel a település közigazgatási területének felhasználásával és beépítésével, továbbá a környezet természeti, táji és épített értékeinek védelmével kapcsolatos, a telkekhez fűződő sajátos helyi követelményeket, jogokat és kötelezettségeket magába foglalóan) az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja meg, és jóváhagyja szabályozási tervet. A rendelet hatálya, általános előírások 1.§ /1./ A rendelet területi hatálya kiterjed Nagykovácsi község a szabályozási terven körülhatárolt területegységeire. Hrsz: 045/22,23, 4423-4659 ……….. 11001/1. /2./ A rendelet hatálya alá tartozó területen területet alakítani, épületet és más építményt (a műtárgyakat is ide értve) tervezni, kivitelezni, építeni, felújítani, átalakítani, korszerűsíteni, bővíteni, lebontani, használni, valamint mindezekre hatósági engedélyt adni az általános érvényű előírások mellett csak és kizárólag e rendelet (és a hozzá tartozó szabályozási terv együttes) alkalmazásával szabad. /3./ Jelen szabályozási előírások csak a mellékelt szabályozási tervvel együtt érvényesek. /4./ A szabályozási terv megfelel Nagykovácsi Önkormányzat Képviselőtestületének 126/2000(X.9.) Kt. határozatal elfogadott Nagykovácsi Északi Településrész Településszerkezeti Tervének. /5./ A tervezési területen az építés feltételei a következő közművesítettség: közműves ivóvízvíz, -gáz, -szennyvízelvezetés, villamosenergia, nyíltárkos csapadékvíz elvezetés. 1
32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte.
1
2. § /1./ Nagykovácsi Önkormányzat Képviselő-testülete a szabályozási tervben foglaltaknak megfelelően a - beépítésre szánt területeket Kertvárosias lakóterületként (KEL) és Központi vegyes területként (KV) - beépítésre nem szánt területeket Közlekedési területként (K), Zöldterületként (Z) és Erdőterületként (E) belterületbe vonja. /2./ Az ingatlanok belterületi helyrajzi számai a záradékolt kiosztási földkönyv alapján a lesznek meghatározva. 3.§ A területrendezési terv szabályozási tervén kötelezőnek kell tekinteni: belterületi határ, tervezett belterületi határ, beépített és beépítésre szánt ill. beépítésre nem szánt területek határa; az övezeti besorolást és annak jellemzőit; az építménymagasságra vonatkozó előírásokat; az építési határvonalat; A kötelező erejű elemek módosítása a területrendezési terv módosítását vonhatja maga után. I. FEJEZET ÉPÍTÉSI ENGEDÉLYEZÉS ÁLTALÁNOS SZABÁLYAI Engedélyhez kötött építési munkák 4.§2 5.§3 6.§ (1) Az építési engedélykérelmek elbírálásához a 37/2007(XII. 13.) ÖTM rendelet 5. melléklet III. (2) alapján, az engedélyezési dokumentációnak alábbiakat kell tartalmaznia4: ………………5 ………………6 ………………7 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet módosította. 5 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 6 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 7 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 2
3A 4
2
8
……………… geotechnikai szakvélemény területen 9 ………………
a
korábbi
bányaműveléssel
érintett
Építési engedélykérelmek elbírálásának szabályai 7. § /1./ Az építési feltételek ( telek alakítás, terület-előkészítés, közműves villamosenergia, -ivóvíz, -szennyvízelvezetés, nyíltárkos csapadékvíz elvezetés ) építési engedélynek megfelelő előzetes biztosítása az építés megkezdésének feltétele. /2./ A beépítésre szánt területen az építmények, önálló rendeltetési egységek, területek rendeltetésszerű használatához a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 42. §-ában meghatározott mértékű járműtárolót, várakozó (parkoló) helyet és rendszeres teherszállítás esetén rakodóhelyet a telken belül kell biztosítani. /3./ A területen haszonállat tartása (sertés, juh, kecske, szarvasmarha, ló, szárnyas) nem megengedett, ezzel kapcsolatos építmény nem létesíthető. /4./ ………10 II. FEJEZET TELEPÜLÉSSZERKEZET, TERÜLETFELHASZNÁLÁS Kertvárosias lakóterület 8.§ /1./ KEL - kertvárosias lakóterület építési övezet - kötelező szabályozási elemei 1. Megengedett legnagyobb szintterületi mutató 0,25 2. A kialakítható legkisebb telekméret 900 m2 3. A beépítési mód szabadonálló 4. A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 15 % 5. A megengedett legnagyobb építmény magasság 4,5 m 6. A legkisebb utcai telekszélesség 20 m 7. A zöldfelület legkisebb mértéke 70 % Megjegyzés: Kialakult állapot esetén az 1000 m2-nél kisebb telkeknél max. 150 m2 épület helyezhető el. ………… 11
8
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 10 A 30/2004.(XI.26.) Kt. sz. rendelet törölte. 11 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 9
3
/2./ /3./ /4./ /5./ /6./ /7./ /8./ /9./
/10./ /11./ /12./ /13./ /14./ /15./
/16./ /17./
/18./
12 13
Szintterületi mutató: az építményszintek bruttó területeinek összege és a telekterület hányadosa, az első pinceszint, valamint az 1,90 m12 nél kisebb szabad belmagasságú területek kivételével . Az épületek építménymagassága az - épület alatt - 10 %-ot meghaladó lejtésű telek esetén, 5,0 m mely esetben a lejtő felöli oldali homlokzat építménymagassága maximálisan 5,5 m lehet. A természetes terepfelszín homlokzatsíkban vagy attól 2 m-en belül történő 1,5 métert meghaladó feltöltését az építménymagasságba be kell számítani. Az épületek maximális gerincmagassága a legalacsonyabb csatlakozó terepszinthez képest 10 m lehet. Az épületek tető hajlásszöge 20°-50° lehet. A tekek beépítésének közművesítési feltételei: közműves villamosenergia, -ivóvíz, -szennyvízelvezetés, nyíltárkos csapadékvíz elvezetés. A terepfelszín alatti építmények összesen az épületek nélkül, nem haladhatják meg a telek területének 10 %-át. Terepszint alatti építményt ott lehet elhelyezni, ahol az építési telek természetes terepszintje ezt úgy teszi lehetővé hogy, az alépítmény a rajta lévő földtakarással együtt nem áll ki - átlagosan - 1 méternél magasabban a környezetéből. A terület egyedi telkein maximálisan elhelyezhető lakások száma a telekterület 500-al való osztásából nyert egész szám vagy 2 lakás. A szabadonálló épületekben max. 2 lakás alakítható ki. Az övezetben telket egyesíteni olymódon lehet, hogy a telek területe maximum 4000 m2 lehet. Új telekalakítás során nyúlványos és úszótelek nem alakítható ki. A telek beépített területén kívüli burkolt felületeinek aránya maximálisan a telek területének 10%-a lehet. 13 ………. A telken belül gondoskodni kell a csapadékvíz kezeléséről, ezért záportározó, szikkasztó melléképítményt kell létesíteni. A telek határain épített kerítés - a maximum 50 cm-es lábazaton felül - 50%-ban áttört kialakítású kell legyen. A teljesen tömör felület egybefüggően nem haladhatja meg a 2,0 m2-t. A kerítés magassága nem haladhatja meg a rendezett terepszinttől mért 2,0 m-t. A fenti számításokat oldalanként kell értelmezni. Az előkertben abban az esetben, ha a szabályozás szerint nagyobb mint 5,0 m terepszint alatti járműtároló elhelyezhető. A telkek megközelítésére szolgáló magánutat kialakítani akkor lehet, ha a magánút - az erről szóló külön szerződésben foglaltak keretei között - közhasználat céljára átadott területként és a közterületekre vonatkozó rendelkezések szerint kerül kialakításra. A lakótelkek területének minden 150 m2-re után egy nagy lombkoronájú fa ültetendő. Melyek telepítése a lakhatási engedély megadásának feltétele.
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet módosította. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 4
9.§ /1./
/2./ /3./ /4./ /5./
A lakóterületen a lakóépületen kívül a helyi lakosság ellátását szolgáló kiskereskedelmi-, vendéglátó-, szolgáltató épület; egyházi, oktatási egészségügyi, szociális épület, műterem, a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró kézműipari épület, sportépítmény, helyezhető el. A tervezési területen az épületek személygépjármű- tárolóinak rendeltetését kereskedelmi- vagy vendéglátó funkcióra változtatni nem lehet. A lakóterületen önálló ipari-, kisipari-, önálló raktár-, nagykereskedelmi épületet ill. üzemanyagtöltő állomást, kocsimosót elhelyezni nem lehet. A lakóterületen környezetet károsító kisipari tevékenység nem működtethető. A lakóterületen állattartásra szolgáló melléképület nem épithető. 10.§
/1./ A lakóterületen építhető melléképítmények: -közműbecsatlakozási műtárgy, közműpótló műtárgy (záportározó) -hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m belmagassággal) -kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m mélységgel) -kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1,0 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz) -kerti vízmedence, napkollektor, lugas, épített tűzrakóhely, komposztáló -kerti szabadlépcső és lejtő -szélkerék, antenna, zászlótartó oszlop (max. 6,0 m magasságig) -maximum 20 m2-es ………14lábakon álló kerti tető, amely az utcai telekvonalra is telepíthető. /2./A felsorolt melléképítmények ……….15. oldalhatárra nem telepíthetők. Több melléképítmény létesítése esetén azok tömbösített elhelyezésére kell törekedni. /3./A melléképítmények maximális építménymagassága 3,0 m, és kizárólag lapos tetővel nem létesíthető. Központi vegyes terület 11.§ /1./ 1 2
KV központi vegyes építési övezet - kötelezően meghatározott szabályozási elemei Megengedett legnagyobb szintterületi mutató 0,6 A kialakítható legkisebb telekméret 5000 m2 …………16
14
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 16 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 15
5
3
A beépítési mód
4 A beépítettség megengedett legnagyobb mértéke 5 A megengedett legnagyobb építmény magasság 6 A zöldfelület legkisebb mértéke 18 ……..
szabadonálló, ………17 30 % 6,0 m 50 %
/2./
Szintterületi mutató: az építményszintek bruttó területeinek összege és a telekterület hányadosa, az első pinceszint, valamint az 1,90 mnél kisebb szabad belmagasságú területek kivételével.19 /3./ A természetes terepfelszín homlokzatsíkban vagy attól 2 m-en belül történő 1,5 métert meghaladó feltöltését az építménymagasságba be kell számítani. /4./ Az épületek tető hajlásszöge 20°-50° lehet. /5./ A tekek beépítésének közművesítési feltételei: közműves villamosenergia, -ivóvíz, -szennyvízelvezetés, nyíltárkos csapadékvíz elvezetés. /6./ A terepfelszín alatti építmények összesen az épületek nélkül, nem haladhatják meg a telek területének 10 %-át. /7./ Terepszint alatti építményt ott lehet elhelyezni, ahol az építési telek természetes terepszintje ezt úgy teszi lehetővé hogy, az alépítmény a rajta lévő földtakarással együtt nem áll ki 1 méternél magasabban a környezetéből. /8./ A telek beépített területén kívüli burkolt felületeinek aránya maximálisan a telek területének 10%-a lehet. /9./ A telken belül gondoskodni kell a csapadékvíz kezeléséről ezért, záportározó, szikkasztó melléképítményt kell létesíteni. /10./ A telek határain épített kerítés - a maximum 50 cm-es lábazaton felül - 50%-ban áttört kialakítású kell legyen. A teljesen tömör felület egybefüggően nem haladhatja meg a 2,0 m2-t. A kerítés magassága nem haladhatja meg a rendezett terepszinttől mért 2,0 m-t. A fenti számításokat oldalanként kell értelmezni. 12.§ /1./
/2./ /3./
A központi vegyes területen igazgatási épület, kereskedelmi, vendéglátó, szálláshely szolgáltató épület; közösségi szórakoztató, kulturális épület, egyházi, oktatási egészségügyi, szociális épület, a terület rendeltetésszerű használatát nem zavaró hatású egyéb gazdasági épület, sportépítmény, helyezhető el. A tervezési területen az épületek személygépjármű- tárolóinak rendeltetését kereskedelmi- vagy vendéglátó funkcióra változtatni nem lehet. A központi vegyes területen önálló lakóépületet, önálló ipari-, raktár- nagykereskedelmi épületet ill. üzemanyagtöltő állomást, kocsimosót elhelyezni nem lehet.
17
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 19 A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet módosította. 18
6
/4./ /5./
A központi vegyes területen környezetet károsító gazdasági tevékenység nem működtethető. A területen állattartásra szolgáló épület nem épithető. 13.§
/1./ A központi vegyes területen építhető melléképítmények: -közműbecsatlakozási műtárgy -közműpótló műtárgy (záportározó) -hulladéktartály-tároló (legfeljebb 2,0 m belmagassággal) -kirakatszekrény (legfeljebb 0,40 m mélységgel) -kerti építmény (hinta, csúszda, homokozó, szökőkút, pihenés és játék céljára szolgáló műtárgy, a terepszintnél 1,0 m-nél magasabbra nem emelkedő, lefedés nélküli terasz) -kerti vízmedence, napkollektor -kerti lugas -kerti szabadlépcső és lejtő -szélkerék, antenna, zászlótartó oszlop (max. 6,0 m magasságig) /2./A felsorolt melléképítmények ………20 oldalhatárra nem telepíthetők. Több melléképítmény létesítése esetén azok tömbösített elhelyezésére kell törekedni. Bányaművelésből eredő építési korlátok 14.§ A bányaművelésből eredő építési korlátozás a terület délkeleti sarkát érinti, különböző mértékben. A szabályozási terv mellékletét képező építési irányelvek övezeteinek részletes előírásai a következők: I.építési övezet: - Hatásvonal és a „B” vonal közötti terület - 20,0 m-nél kisebb hosszúságú földszintes épület vagy 10,0 m-nél nem nagyobb hosszúságú kétszintes épület építhető az érvényben lévő előírások és a talajmechanikai javaslat alapján. Mindkét esetben a főfalaknál az alap felső szintjén és a födémszinten szokványos vasbeton koszorú építése szükséges. A 20,0 m-nél nagyobb hosszúságú földszintes épületek megerősített kivitelben építhetők. II. építési övezet: - A „B” és az „A” vonal közötti terület - 10,0 m-nél kisebb hosszúságú földszintes épület építhető az érvényben lévő előírások és a talajmechanikai javaslat alapján. A főfalaknál az alap felső szintjén és a födémszinten szokványos vasbeton koszorú építése szükséges. 10,0 és 20,0 m közötti földszintes épülethossz esetén az alap felső szintjén - a teherviselő főfalaknál - vasbeton koszorúgerendát kell készíteni. A válaszfalak alapja vasalt beton. III. építési övezet: - Az „A” vonaltól északra lévő terület - Ezen a területen a legnagyobb a veszélyeztetettség, így csak 10,0 m-nél nem hosszabb, földszintes épületek építhetők megerősített kivitelben. A megerősítés vasbeton gerendarács alappal vagy vasbeton lemezalappal készülhet. /1./
20
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 7
Az övezeti határvonalon lévő ingatlanok beépítésére a szigorúbb előírások irányadók. Pl. a II. és III. övezeti határvonalon lévő ingatlanokra a III. övezetre vonatkozó előírások érvényesek. /2./ A feltárt és hatástalanított külszíni nyílás fedlapjától számított 5,0 m-en belül semmiféle építmény nem kerülhet. /3./ Talajmechanikai vizsgálat mindhárom építési övezetnél szükséges. Építményenként legalább 3 db fúrás készítendő, az építményen kívüli háromszög alakban telepítve és egy db fúrás a tervezett épület alapterületén belül. A furatok mélysége legalább a terepszinttől mért alapozási mélység háromszorosa. Az eredmények értékelésére és az alapozás meghatározására a "Nagykovácsi környezetében korábban aláfejtett terület építési irányelvei", Újpest BAUPLAN Kft., 1997. c. dokumentum Nagykovácsi Polgármesteri Hivatal tulajdonában - további útmutatást ad. /4./ A felszínen elfolyó csapadékvizet az építménytől távol kell tartani, ill. elvezetéséről gondoskodni kell. Az épület körüli járda a terep felé legalább 3 % eséssel készüljön. A járda épülethez csatlakoztatása és dilatáció, hézagmentes zárással, bitumen kiöntéssel készüljenek. Beépítésre nem szánt területek 15.§ /1./ A tervezési terület beépítésre nem szánt területei a közlekedési (és közmű) területek valamint a zöldterületek és az erdőterületek területfelhasználási egységébe tartoznak. /2./ A közlekedési és közmű-elhelyezési, hírközlési területek a közutak (gépjármű utak), a kerékpárutak, a közterületen megvalósuló gépjármű várakozóhelyek, a járdák és a gyalogutak, mindezek csomópontjai, tartozékai, vízelvezetési rendszere és környezetvédelmi létesítményei, védőzöld felületei, továbbá a közművek és a hírközlés építményeinek elhelyezésére szolgál. /3./ A közterületen elhelyezett építmények és köztárgyak nem akadályozhatják a jármű- és gyalogosközlekedést. /4./ A közterületi járdákon a köztárgyak kivételével építmény nem helyezhető el. Vendéglátó létesítményhez közterületen kitelepített terasz nem létesíthető. /5./ A tervezési terület közterületein önálló reklámhordozókat csak épitési engedély alapján lehet elhelyezni az alábbi legnagyobb méretig: 50 cm befoglaló méretű, 3,0 m magasságú, tetszőleges alaprajzú hirdetőoszlop. /6./ Közterületen létesitendő 6 férőhelynél nagyobb gépkocsivárakozóhely csak fásitott parkolóként kerülhet kialakitásra, 4 parkolónként egy darab lombos fát kell ültetni. /7./ A 12m vagy annál szélesebb utcák fásítandók. /8./ A zöld- és erdőterületek meglévő faállománya megtartandó. /9./ Az elektromos és hírközlési hálózatok létesítésénél a földkábeles kiépítésére kell törekedni.
8
Régészeti értékek védelme 16.§ /1./ Az minden nagyobb építkezés (400 m2 alapterület) valamint közművesítés esetében az építési engedélykérelem benyújtását követően az engedélyező hatóság köteles szakhatósági véleményt kérni a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságától. /2./ A területen való építkezések esetében az épittető a földmunkák megkezdéséről a munkálatok megkezdése előtt 8 nappal a Pest megyei Múzeumok Igazgatóságát köteles értesíteni. /3./ A területen építkezőknek a földben rejlő kulturális emlékek védelmében bejelentési kötelezettségük van a Pest megyei Múzeumok Igazgatósága felé (2001 Szentendre, Ferenczy Múzeum). III. FEJEZET KÖRNYEZET- ÉS TERMÉSZETVÉDELMI SZABÁLYOK Általános előírások 17.§ /1./ E fejezet előírásai vonatkoznak a föld védelmére, a vízkészlet minőségvédelmére, a levegő tisztántartására, az élővilág, táj és természet védelmére, települési környezet megóvására, zaj és rezgések elleni védelemre, hulladékkezelésre. /2./ A környezethasználatot úgy kell megszervezni és végezni, hogy a) a legkisebb mértékű környezetterhelést és igénybevételt idézze elő, b) megelőzze a környezetszennyezést, c) kizárja a környezetkárosítást. /3./ Valamennyi magas- és mélyépítés, beavatkozás tervezése és kivitelezése során érvényre kell juttatni a környezetvédelem szempontjait is. Föld védelme 18. § /1./ A föld védelme (magába foglalja a talaj termőképessége, szerkezete, víz- és levegőháztartása, valamint élővilága védelmét is) /2./ Az erózió és elleni védelem érdekében meg kell oldani a felszíni vízés tereprendezést, a felületek burkolását vagy növényzettel való megkötését. /3./ A zöldfelületek fenntartása során előnyben kell részesíteni a minimális kemikália felhasználással járó biológiai módszereket. /4./ Talajszennyezést eredményező szilárd és folyékony szennyezőanyag elhelyezése, kijuttatása tilos. /5./ Az építkezések során a felső humuszos szintet külön kell letermelni és deponálni, majd azt helyben, parkosítás céljára felhasználni.
9
Vízkészletek minőségvédelme 19. § /1./ Vízkészletek minőségvédelme (kiterjed a felszíni és felszín alatti vizekre, azok készleteire, minőségére, mennyiségére, a vizek medrére, partjára) /2./ A területen a szennyvíz szikkasztása, hulladék, szennyezőanyag lerakása, elásása nem engedélyezhető, a szennyvizek a közcsatorna hálózatban elvezetendők. /3./ A csapadékvíz levezető csatornák befogadó előtti bekötésénél hordalékfogókat, szennyezett felszíni (parkoló burkolatról lefolyó) víz esetén szűrő műtárgyakat kell létesíteni, melyek tisztításáról rendszeresen gondoskodni kell. /4./ A vezetékes ivóvízzel való takarékoskodás érdekében célszerű a csapadékvizek minél nagyobb arányú felfogása, tározása és locsolóvízként való hasznosítása. Levegőtisztaság-védelem 20. § /1./ Levegőtisztaság-védelem (kiterjed a légkör egészére, annak folyamataira és összetételére, valamint a klímára és az arra való légköri hatásokra) /2./ Új létesítmények elhelyezésénél érvényesíteni kell az átszellőzés szempontjait és meg kell követelni a kibocsátási határértékek betartását, mely a település teljes közigazgatási területén védett: I. kategóriájú. IV. FEJEZET EGYÉB RENDELKEZÉSEK Építési tilalmak 21 21. §
Záró rendelkezések 22. § E rendelet 2000. október 10.-én lép hatályba. 23. §22
......................................... 21 22
............................................
A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. A 32/2008. (XI.03.) Kt. sz. rendelet törölte. 10
Pájer Árpád s.k. polgármester
Kántor Ágnes s.k. jegyző
Ellenjegyzem: 2008. november …. Dr. Könye Kornél jegyző P. H.
11