BUDAPEST F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I
ÖNKORMÁNYZAT
POLGÁRMESTERE Tárgy:
Javaslat a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról (KVSZ) szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosítására
Tisztelt Képviselő-testület!
A Budapesti Városrendezési Keretszabályzat 1999. január l-jén történt hatálybalépését követően a kerületi Önkormányzat a 30/2000. (VII. 14.) sz. rendeletével megalkotta a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatát (továbbiakban: K V S Z ) . A K V S Z mellékletét képező, egyes területekre elkészített szabályozási tervek (KSZT) formailag mindig a K V S Z módosítását jelentették, de lényegesebb módosítása a K V S Z - n e k 2005-ben történt meg. A Képviselő-testület az utóbbi két évben figyelemmel követhette a Fővárosi Önkormányzat által tervezett, új Budapest Főváros Szabályozási Keretterv kidolgozásának kísérletét. Korábbi terveink szerint, ez alapján lett volna célszerű a K V S Z utóbbi években jelentkező módosítási igényeinek teljesítése. Mivel valószínűleg a kerületek észrevételei alapján hosszabb időt vesz igénybe a Keretterv átdolgozása és újbóli kerületi véleményezése és a Fővárosi Közgyűlés általi jóváhagyása, ezért célszerű a lakossági, tervezői és építéshatósági észrevételek alapján, a K V S Z egyes előírásainak finomítása, kiegészítése. A z államigazgatási, valamint érdekképviseleti szerveket előzetesen tájékoztattuk a K V S Z módosítás céljáról és várható hatásáról. A z egyeztetési eljárásban való részvételi igényüket társadalmi szervezetek is jelezték. A KVSZ-szel kapcsolatos igények alapján állítottuk össze azokat a módosításokat, amelyekre célszerűen több oldalról is felmerült a változtatás igénye. í g y javaslatot kaptunk az Építésügyi, a Környezetvédelmi Irodáról. Ezekből a javaslatokból célszerűség szerint építettünk b e a módosítás szövegébe. A z egyéb államigazgatási szervek megkeresésünkre általános észrevételeket tettek. A K V S Z módosításának alapvető szándéka olyan előírások megalkotása volt, amelyek az építkezők sérelme nélkül biztosítják a környezet, valamint a szomszédos ingatlanok értékének megőrzését és az ingatlan használatának zavartalanságát. így a szomszédos ingatlanok felé néző homlokzatok áhalános szabállyal n e m meghatározott mértékének korlátozása vagy a maximálisan építhető épülethossz korlátozása, a csapadékvíz elvezető árkok megóvása, a korábban megosztott, keskeny építési telek beépíthetőségének segítése, a tényleges zöldfelületek biztosítása, a lakóterületeken belüli, n e m lakófunkció méretének csökkentése, valamint a főútvonalak mellett átalakuló funkciók és a lakások kialakításának egyértelmű rögzítése. A z épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. tv. (Étv.) alapján, az államigazgatási szerveknek és az egyeztetési eljárásban résztvevőknek, észrevételeik és a bizottság javaslatai alapján kidolgozott rendelet-tervezetet megküldtük ( 1 . sz. melléklet) Ezt követően egyeztetési eljárást tartottunk az eljárásban résztvevők meghívásával. A z egyeztetési eljárás során az Állami Főépítész észrevételeit a tárgyalást követően a rendelet-tervezetben átvezettük, amelyek a K V S Z módosításban rögzített szándékot n e m befolyásolták, mivel az észrevételek jellemzően meghatározásbeli, formai javaslatok voltak. A z Étv. szerinti közzétételnek (egy hónap) eleget tettünk, azaz a rendelet-tervezetet és az egyeztető tárgyalás jegyzökönyvét 2 0 1 1 . október 14-én kifüggesztettük, valamint a XVI. kerületi Újságban a K V S Z módosításáról hirdetményt tettünk közzé. A Budapest Főváros Kormányhivatala Építésügyi Hivatalának Állami Főépítészének szakmai véleménye szerint, a terv jóváhagyásának nincs akadálya (2. sz. melléklet).
A K V S Z mellékletét képező városképi és helytörténeti jelentőségű épületeket és építményeket tartalmazó felsorolást lakossági és egyesületi (Corvini Domini) javaslatok alapján újabb épületekkel egészítettük ki, és a K V S Z fíiggelékeként, adatokat és fényképeket tartalmazóan dokumentáltuk. A függelék ezen új formai megoldása egyértelművé és beazonosíthatóvá teszi az értékvédelem alatt álló építményeket é s segíti az építéshatóság munkáját. A hatályos K V S Z n a g y terjedelme, valamint speciális felépítése (táblázatok, stb.) a szokásos, kéthasábos előterjesztési forma helyett, a hatályos rendeletben félkövér, dőlt betűkkel jelezzük az újonnan bekerülő a szakaszokat, bekezdéseket, illetve áthúzással a törlendőket (3-4. sz. melléklet).
RENDELETI
JAVASLAT: A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat testületemegalkotja
Képviselő
a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról szóló / 2 0 1 1 . (....) önkormányzati rendeletét (minősített szótöbbséget igényel az S z M S z 1 8 . § (2) bekezdésének a) pontja alapján)
Budapest, 2 0 1 1 . november 22. Péter polgármester
Melléklet: 1. számú: 2. számú: 3. számú: - 4. számú:
rendelet-tervezet Állami Főépítész levele hatályos KVSZ a módosításokat jelölve KVSZ részét képező rendeletek módosításai (kivonatosan)
Tárgyalja: Kerületfejlesztési és Üzemeltetési Bizottság
BUDAPEST F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I Ö N K O R M Á N Y Z A T KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK ...../2011. ( ) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A K e r ü l e t i V á r o s r e n d e z é s i és É p í t é s i S z a b á l y z a t á r ó l szóló 30/2000. ( V I L 14.) r e n d e l e t m ó d o s í t á s á r ó l
Budapest Főváros XVI. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi L X V . törvény 16. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján - figyelemmel az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 7. § (3) bekezdés c) pontja, valamint a 13. § és 14. §-ában foglaltakra - a következőket rendeli el: l-§ Budapest Főváros X V I . kerületi Önkormányzat Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatáról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendeletének (a továbbiakban: Rendelet) 8. § (3) bekezdése hatályát veszti.
2.§ A Rendelet 10. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket érintő, m á s hatóságok előtt indult eljárásokban a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakhatóságként vesz részt. 3.§ (1) A Rendelet 11. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) Budapest Főváros X V I . kerület területén fák, fasorok jogszabályok előírásai szerint lehetséges."
(2) A Rendelet 11. §-a a következő (14) bekezdéssel egészül k i :
kivágása a vonatkozó
^
„(14) Tilos új zajforrást telepíteni, h a a zajforrás közvetlen hatásterületén a zajterhelés mértéke m á r meghaladja, illetve az új zajforrás ü z e m b e helyezésének következtében várhatóan meghaladja az adott területre meghatározott zajterhelési határértéket, kivéve, h a a zajkibocsátó saját költségén, a hatásterületen olyan zajkibocsátás csökkenést ért el, amely biztosítja a zajterhelési határérték betartását."
4.§ A Rendelet 13. § (1) és (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(1) A közlekedési területeken az O T É K 26. § (3) bekezdésének 1-4. pontjában említettek közül csak az 1. pont szerinti közlekedési építmények helyezhetők el. Meglévő épületek esetén, szeszes italt n e m árusító vendéglátó és élelmiszer kiskereskedelmi célú funkcióváltás megengedett." „(2) A B V K S Z 12. §-ában foglalt feUételek biztosítása mellett az alábbi bekezdésekben rögzített előírások tartandók b e . "
5.§ (1) A Rendelet 14. § (10) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(10) A reklám és hirdető berendezés elhelyezéséhez szükséges és a dokumentációnak tartalmaznia kell: a) 1:500 méretarányú, a forgalmi rendet is ábrázoló helyszínrajzot, ábrázolva a reklámberendezés helyét, b) a reklám v a g y hirdető berendezés rajzát (alaprajz, metszet, méret, anyag, színezés), az elbíráláshoz szükséges részletességgel. c) helyszíni fotómontázst, d) közműnyilatkozatok n e m berendezések esetén."
szükségesek
az
épület
homlokzatán
elhelyezett
(2) A Rendelet 14. §-a a következő (12)-(13) bekezdésekkel egészül ki: „(12) A z építési telkek közterületi határvonalai előtt húzódó csapadékelvezető árok és zöldfelületek feltöltése, lefedése, megszüntetése csak engedéllyel végezhető, megfelelő kapacitású és kezelhető, helyettesítő megoldás esetén. (13) A csapadékvizet az építési telkeken belül kell elszikkasztani v a g y tárolni. A csapadékvíz közterületre történő kivezetése n e m megengedett. A csapadékvíz kezelés megoldásának igazolása az építés feltétele."
6.§ A Rendelet 16. § (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A z előkert közterülettől mért 5,0 m-es távolságán belül 9 m^-nél nagyobb kerti építmény n e m építhető. A kerti tető - csak lábakon állhat - területének meghatározásakor a tetőfelület vízszintes síkra vetített felületét kell számításba venni, amelyből az építési telken önálló rendeltetési egységenként legfeljebb 1 db helyezhető el."
7.§ (1) A Rendelet 17. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) Az I keretövezetben az önálló antenna n e m lehet magasabb, mint az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasság kétszerese, de legfeljebb 20 m. Az L3, L4 övezetben önálló antenna torony nem helyezhető el." (2) A Rendelet 17. § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A z L4, L7 keretövezet területén az építményekre elhelyezhető adóantenna, amely az épület építménymagasság számításánál figyelembe veendő legmagasabb pontját legfeljebb 6 méterrel haladhatja meg. A z L3 keretövezet területén, valamint a fővárosi védettségű és a K V S Z 2/a sz. mellékletében szereplő, városképi jelentőségű építményekre adóantenna nem helyezhető el."
8.§ (1) A Rendelet 20. § (4)-(5) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(4) A gyephézagos elemekkel - ún. „zöldbeton" - fedett területek a zöldterületi számításba 35 %-kal számítandók be. A gyephézagos elemekkel fedett terület a zöldterületnek legfeljebb 30 %-át teheti ki. (5) A m ű a n y a g gyepráccsal kialakított terület a zöldfelület számításánál 50 %-kal vehető figyelembe. A z építési telek előírt legkisebb zöldfelületének legfeljebb 40 %a lehet m ű a n y a g gyepráccsal kialakított terület. A gépkocsi parkolás céljára csak burkolt felület (legalább műanyag gyeprács, gyephézagos elem) vehető figyelembe, amelynek legkisebb mérete 3,0 x 5,0 m lehet. A B V K S Z 3. § (5) bek. szerinti zöldfelület számításnál figyelembe vehető (kavicsburkolás, h o m o k ) , a számított zöldfelület 10 %-át n e m haladhatja m e g és az gépkocsi parkolásra és gépkocsi közlekedésre, n e m vehető figyelembe. A z építési telek övezetben előírt legkisebb zöldfelületi mértékébe teljes értékűen figyelembe vett zöldfelület nem szolgálhat gépkocsi közlekedés céljára." (2) A Rendelet 20. §-a a következő (6)-(8) bekezdésekkel egészül ki: „(6) A (4) bekezdésben említett, gyephézagos elemekkel burkok, valamint az (5) bekezdésben említett, műanyag gyepráccsal burkolt terület együttesen legfeljebb az építési telek legkisebb zöldfelületi mértékének 50 %-a lehet. (7) Az építési telkek kötelező zöldfelületi mértékénél a többszintes növényállomány kedvező számítási lehetősége és a függőleges felületeken kialakítható zöldfelület nem vehető figyelembe. (8) Az Építészeti-Müszaki Tervtanácsi vélemény kialakítására kötelezett esetekben kertépítészeti tervet kell benyújtani, legalább 1:200 léptékben, melyen ábrázolni kell az építési telken meglévő, kivágásra javasolt és a telepítendő fák helyét, törzsátmérőjét, fajtáját."
9.§ A Rendelet 2 1 . § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(2) Az M; I; IZ; M Z ; K V és a KL keretövezetbe tartozó terület kivételével a kerület beépítésre szánt területén, valamint az E-keretövezet és M G - R T , valamint M G M T célzott területfelhasználású területén a 3,5 t összsúlynál nagyobb gépjármüvek és munkagépek számára nem jelölhető ki és n e m helyezhető el parkoló terület, járműtároló. Ezeknek a gépjármüveknek és munkagépeknek a tárolása még ideiglenes jelleggel sem megengedett." 10. § A Rendelet 25. § (6) bekezdése a következő ponttal egészül ki: „•
M G - R T - X V I Mezőgazdasági rendeltetésű, kiskertes, rekreációs terület" 11. §
(1) A Rendelet 26. § (4) bekezdése hatályát veszti. (2) A Rendelet 26. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) Kereskedelem, szolgáltatás, ipari termelő tevékenység céljára az építési övezetben létesítményt elhelyezni, erre a célra meglévő épület használati módját megváltoztatni nem lehet. A meglévő működő ez irányú tevékenység folytatható. A z építési övezetben, művelődési, kulturális, egészségügyi funkció elhelyezhető, amennyiben a fő és kiegészítő funkciók nettó alapterülete a 200 m^-t n e m haladja m e g . " (3) A Rendelet 26. §-a a következő (9)-(12) bekezdésekkel egészül ki: „(9) Az L 3 - X V I / 0 M övezetű építési telkek között olyan kerítés építhető, melynek merőleges átláthatósága, a legfeljebb 60 cm magas, tömör lábazat feletti részen, 85 %os és teljes magassága a 2,0 métert nem haladja meg. (10) A keretövezet építési telkein a terepszint alatti beépítés (alagsor, pince) csak az építési telek építési helyén belül létesíthető, ahol annak terepszint alatti megközelítési felületét (gépkocsi lehajtó, lépcső) a terepszint alatti beépítésbe be kell számítani. (11) A z építési telken a förendeltetésű épülettől független, terepszint alatti beépítés (alagsor, pince) bruttó alapterületi mértéke az építési telek méretének legfeljebb 3 % - a lehet. (12) Az építési övezet területén az építési telkek közterület felöli határain - a K L - K T közlekedési célú közterületekkel határos területek kivételével - a kerítés tömör szakasza legfeljebb 1,0 m hosszú lehet, de a kerítés lábazat feletti felületének 75 Vo-a merőleges irányban áttekinthető kell legyen, a kerítés tömör lábazata legfeljebb 0,6 m magas lehet."
12.§ (1) A Rendelet 26/A. § (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(1) A fő funkciót kiegészítő épület építménymagasságára az övezetben, a beépítési határértékeknél előírt legkisebb építménymagasság n e m vonatkozik. A fő funkciót kiegészítő épület, építmény magassága n e m lehet több 4 méternél, és az építmény magassága legfeljebb a fő funkciójú épület építménymagassága lehet, a tető gerincmagassága legfeljebb 8 m lehet." (2) A Rendelet 26/A. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(3) A z építési övezetek építési telkeinek elő- és oldalkertjeiben kerti tetőként csak a 16. § (5) bekezdésében foglah méretű kerti tető létesíthető. Kukatároló önálló rendeltetési egységenként legfeljebb 3 m^ területtel építhető, de legfeljebb 2,4 m legnagyobb magassági mérettel, egyszintes építményként." 13. § (1) A Rendelet 2 6 / A § (4) bekezdése hatályát veszti. (2) A Rendelet 2 6 / A § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) Az építési övezet területén, az egyes ingatlanokon (építési telek területén, épületen és kerítésen) összesen 1 db, legfeljebb 2,0 m 2 felületű hirdető berendezés helyezhető el, az adott építési telekre bejegyzett tevékenységgel kapcsolatban."
14.§ (1) A Rendelet 26/A. § (7) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(7) A z építési övezetek építési telkein az eredeti terepszinttől 60 cm-nél nagyobb mértékű, az építniénymagasság és homlokzatmagasság számítását befolyásoló feltöltés n e m végezhető. A z eredeti terepfelszín a csatlakozó telekhatárok melletti 1,0 méteren belül n e m változtatható." (2) A Rendelet 2 6 / A §-a a következő (9)-(17) bekezdésekkel egészül ki: „(9) A szabadonálló beépítési m ó d esetén, az épület oldalkertre néző tényleges építménymagassága va,gy az oldalkertre néző építménymagasság számításánál figyelembe vett homlokzati szakasz legnagyobb magassági mérete legfeljebb 10 %-kal haladhatja meg az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasságot. (10)
A szabadonálló beépítési mód esetén a megengedett legnagyobb építménymagasságot meghaladó oldalkertre néző tényleges építménymagasság vagy ilyen homlokzati szakasz esetén az oldalkert mérete ezen oldalkertre néző tényleges építménymagasság, illetve homlokzati szakasz magassági méretének legalább fele legyen.
(11) Szabadonálló beépítési m ó d esetén az oldalkert legkisebb mérete az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasság fele, de legalább 3 m .
(12) A z építési telek szabályozási vonalára (a telek közterületi határvonala) állított merőlegesre vetítetten, az építmény hossza n e m lehet több 20 méternél. Saroktelek esetében az építési telek szabályozási vonalai közül csak az egyiket kell figyelembe venni az építmény hosszanti méretének meghatározásánál." (13) A z építési telken lakásonként 1 db kerti tető helyezhető el, amely lábakon álló, oldalfelületén tömör térelhatárolás nélküli tető lehet. Egynél több kerti tető elhelyezése esetén, egy-egy kerti tető mérete legfeljebb 12 m 2 lehet. (14) A z építési telken belül az egyes külön használatú telekrészeket elválasztó kerítés, csak n e m t ö m ö r kialakítással, és legfeljebb 4 0 cm-es lábazat felett, 90 %-os áttörtséggel vagy élő sövénnyel, legfeljebb 1,80 méter magassággal alakítható ki. (15) Lakókocsi, konténer, mobilház építményként történő elhelyezése és használata kivéve az ingatlanra vonatkozó, építési engedéllyel rendelkező, jogszerű építkezés idejét - n e m lehetséges. (16) A keretövezetek építési telkeinek közterület felőli határvonalán egy-egy építési telekhez egy, legfeljebb kettő gépkocsi bejáró létesülhet, bejárónként max. 3,5 m szélességgel v a g y összevonva, egy darab, legfeljebb 6 méter szélességgel. (17) A keretövezetekben gépkocsi lehajtó úgy létesíthető, h o g y annak szomszédos telek felé eső széle és a szomszédos telek határa között, legalább 3,0 méter széles terület maradjon." 15. § A Rendelet 26/B. §-a helyébe a következő rendelkezés lép: ,,26/B§ A z I - X V F Z építési övezet K L - K T , célzott terSületfelhasználási m ó d ú területtel határos építési telkein az építmény bruttó szintterületének legfeljebb 2 0 %-án - a tömbbelsőben lévő építési telek esetén a megengedett bruttó szintterület legfeljebb 50 %-án - legfeljebb két lakás helyezhető el." 16. § (1) A Rendelet 2 7 . § (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „b)
a 2158 m^ (600 négyszögöl)-nél nagyobb telkek esetén 432 m^ és a 2158 m^ (600 négyszögöl) feletti rész 10 %-a."
(2) A Rendelet 2 7 . § (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4) A z építési telken elhelyezhető lakások, illetve önálló rendeltetési egységek számát az építési telek 500 ml - r e l való osztásával adódó egész szám határozza meg. Az övezet területén az építési telkeken 1 db förendeltetésű (lakóépület) és abban legfeljebb 4 lakás, illetve önálló rendeltetési egység helyezhető el."
17. § (1) A Rendelet 29. § (8) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(8) Kereskedelmi, szolgáltató tevékenység céljára önálló épület, építmény, lakófunkció nélkül, csak a K L - K T célzott területfelhasználási m ó d ú területtel határos építési telkeken alakítható ki. A z L4 keretövezet építési telkein a kereskedelmi, szolgáltató tevékenységek végzése során a szabadtéri tárolás és munkavégzés m é g ideiglenesen sem engedélyezhető. A z L4-XVI/SZ2, az L 4 - X V F S Z 5 ; L 4 - X V I / 0 2 építési övezet kivételével megengedett a lakóterületeken az önálló épület építése, használata, kereskedehni, szolgáható tevékenység végzéséhez." (2) A Rendelet 29. § (13) és (17) bekezdése hatályát veszti. 18.§ (1) A Rendelet 29. §-a a következő (21)-(26) rendelkezésekkel egészül ki: „(21) Oldalhatáron álló beépítési m ó d esetén, az oldalhatáron álló, vagy annak minősülő épületnek a beépítési oldalra néző, tényleges építménymagassága n e m lehet nagyobb az építési telek oldalhatáron álló beépítésre vonatkozó legnagyobb építménymagasság mértékénél. A tényleges építménymagasság számításánál figyelembe kell venni m é g a nyeregtető oromfalát is, h a az oromfal alatti homlokzatrész tényleges építménymagassága több, mint 5 m vagy az épület oldalhatáron álló vagy annak minősülő oldalhomlokzatának hossza több, mint 12 m. A tényleges építménymagasság mértékének számításánál figyelembe veendő épületrész (homlokzati szakasz) magassága sem haladhatja m e g az övezetben megengedett építménymagasság mértékét. (22) Oldalhatáron álló beépítés esetén az oldalkert legkisebb mérete - figyelembe véve a telepítési távolságot is - 3 m lehet. (23) A z oldalhatáron álló beépítés esetén a fő rendeltetést (lakó) kiegészítő funkciónak helyet adó épület vagy épületrész beépítés felőli oldalhatárra néző tényleges építménymagassága legfeljebb 3 m lehet, amelynek az oldalhatárral párhuzamosan mért hossza legfelj ebb 10 m. (24) A szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető övezetben megengedett az épület elhelyezése oldalhatáron állóan vagy ikresen, h a az építési telek szélessége az L 4 X V I / S Z l , L 4 - X V I / S Z 2 övezetekben n e m éri el a 13 métert, valamint az L 4 X V I / S Z 3 , L 4 - X V I / S Z 4 , L4-XVI/SZ5 övezetekben a 12,5 métert. Ebben az esetben az épület kialakítására az L 4 - X V I / 0 1 övezet előírásai és az ahhoz tartozó beépítési előírások vonatkoznak.
(25) A z építési övezet területén az építési telkek közterület felőli határain - a K L - K T közlekedési célú közterületekkel határos területek kivételével - a kerítés tömör szakasza legfeljebb 2,0 m hosszú lehet, de a kerítés lábazat feletti felületének 50 %-a merőleges irányban áttekinthető, kell legyen. A kerítés tömör lábazata legfeljebb 0,6 m lehet. (26) Az építési telkek közötti kerítés magassága legfeljebb 2,0 m lehet. Amennyiben a telek határvonalán támfal építése szükséges, a támfalon t ö m ö r kerítés csak akkor építhető, ha a támfal és a tömör kerítés együttes m a g a s s á g a n e m haladja m e g a 2,0 métert. A z építési telkek közötti kerítés mindkét oldalát azonos minőségű felülettel kell kialakítani." 19.§ A Rendelet 30. §-ának (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete- a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja m e g az 4 0 0 m2-t." 20. § A Rendelet 32. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 300 m2-t." 21.§ A Rendelet 3 3 . §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáható célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a fimkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 2 0 0 m2-t." 22. § A Rendelet 34. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 150 m 2 - t . " 23. § A Rendelet 35. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja m e g az 2 0 0 m2-t."
9
24. § A Rendelet 35/A. §-ánák (5) bekezdése helyébe a következő lép: „(5) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató céM épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 4 0 0 m 2 - t . " 25. § A Rendelet 35/B. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 4 0 0 m2-t." 26. § A Rendelet 35/C. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) Az építési övezetben kereskedehni, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 100 m 2 - t . " 27.§ A Rendelet 36. §-ának (5) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 200 m2-t." 28. § A Rendelet 37. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(4) A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a fimkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - n e m haladhatja m e g az 150 m2-t."
10
29. § A Rendelet a következő 76/A. §-sal egészül ki: „ A m e z ő g a z d a s á g i t e r ü l e t e k r e v o n a t k o z ó telepítési e l ő í r á s o k 76/A. § (1) A mezőgazdasági területeken az oldalkert legkisebb mérete az oldalkertre néző tényleges építménymagasság fele, de legalább 2,0 m , a telepítési távolság figyelembevételével. (2) Az M G - M F , M G - R T és az M G - R F célzott terület-felhasználási m ó d ú területeken a legnagyobb építménymagasság 3,5 m lehet. (3) Lakókocsi, konténer, mobilház építményként történő elhelyezése és használata az M G - R T - X V I . , és az M G - M T - X V L , övezetekben - kivéve az ingatlanra vonatkozó jogszerű építési engedéllyel rendelkező építkezés idejét - n e m lehetséges." 30.§ A Rendelet 77. §-ának (3) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „c)
A legnagyobb építménymagasság 3,5 m . "
31. § A Rendelet a következő 77/A. §-sal egészül ki: „MG-RT-XVI. Mezőgazdasági rendeltetésű, kiskertes, rekreációs terület 77/A. § (1) A terület a pihenés és a rekreáció, kiskert müveléssel egybekötött tevékenységei céljára szolgál. (2) A területen elhelyezhető építmények létesítésének szabályai: a) a beépítettség n e m lehet nagyobb 3 %-nál, b) a legkisebb zöldfelület mértéke n e m lehet kevesebb 80 %-nál, c) a legnagyobb építménymagasság 3,5 m . "
32.'§ A Rendelet 78. §-ának (2) bekezdés c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: „c)
A legnagyobb építménymagasság 3,5 m . "
11
33. § (1) A Rendelet 1. sz. melléklete (övezeti tervlap) jelen rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. (2) A Rendelet 1. sz. melléklete (övezeti tervlap) j e l e n rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul. 34. § A Rendelet 2/a sz. melléklete helyébe j e l e n rendelet 2/a sz. melléklete lép. 35.§ A Rendelet 3/a. sz. melléklete helyébe jelen rendelet 3/a sz. melléklete lép. 36. § A Rendelet kiegészül a városképi jelentőségű épületek, építmények adatait tartalmazó 2. sz. függelékkel. 37. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba. (2) A K V S Z részét képező, annak 3. és 3/a. sz. melléklete 7. sorában szereplő, 31/2003. (XII. 22.) sz. rendelettel jóváhagyott, a Budapest, XVI. kerület. Szabadföldi út - Décsi József utca - Tátraszirt sor - Simongát utca által határoU terület szabályozási tervének 3. § (5) bekezdése hatályát veszti. (3) A K V S Z részét képező, annak 3. és 3/a sz. melléklete 3. sorában szereplő 22/1998. (X. 13.) sz. rendelettel jóváhagyott, A Budapest, X V I . kerület. Sashalmi sétány - Thököly út közötti Sashalmi piac (100739), (100740) és (100741/2) hrsz. alatti terület szabályozási terve hatályát veszti. (4) A K V S Z részét képező, annak 3. és 3/a sz. melléklete 2. sorában szereplő 20/1998. (X. 13.) sz. rendelettel jóváhagyott, A Budapest, XVI. kerület, Margit utca - A r a n y János utca - Budapesti út 107269/1 hrsz-ú területek áhal határolt terület (Ikarus Rt. 107259 hrsz-ú területe) szabályozási tervének 9. § (2), (3), (4) és (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek: „(2)
A szennyező pontforrások kibocsátásának határértékeknek kell megfelelni.
a védett
I. kategóriába
tartozó
(3) A rendelkezés hatályát veszti. (4) A veszélyes hulladékok keletkezésének ellenőrzéséről és ártalmatlanításáról, azokkal kapcsolatos tevékenységek során, a vonatkozó jogszabályokra különös tekintettel - egyedi hatósági eljárás során - kell intézkedni. (6) A szennyvízcsatorna hálózatba vezetett szennyvíz az előírásoknak megfelelő - h a szükséges, szakhatósági előírások szerint - k e z e h minőségű lehet."
B U D A P E S T F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I Ö N K O R M Á N Y Z A T . / 2 0 1 1 . ( . . . . . . ) számú R E N D E L E T E 1. számú melléklet (a.- i. térképrészlet) a. térképrészlet
113701 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L4-XVI/SZ1 építési övezetre változik. lg- b . térképrészlet
109293 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L4-XVI/SZ3 építési övezetre változik. c
o
w
s
110706 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L 4 - X W S Z 3 építési övezetre váítozüc.
^ c. térképrészlet
d. térképrészlet
114785 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L4-XVI/SZ3 építési övezetre változik e. térképrészlet
101454 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L4-XVI/SZ4 építési övezetre változik. f. térképrészlet
110688 hrsz-ú építési telek L4-XVI/INT-ből L4-XVI/SZ4 építési övezetre változik.
g. térképrészlet
109843 és 109844 hrsz-ú építési telek L4-XVI/SZ3-ból L4-XVI/INT építési övezetre változik. h. térképrészlet
100944 hrsz-ú építési telek L4-XVI/SZ3-ból L4-XVI/INT építési övezetre változik. g §
108803 hrsz-ú építési telek L 4 - X V I / 0 1 - b ő l L4-XVI/INT építési övezetre változik.
i. térképrészlet
BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT /2011.( ) számú R E N D E L E T E 2. számú melléklet
112687 hrsz-ú építési telek egy része L4-XVI/SZ1 építési övezetre változik.
12
2/a. melléklet V á r o s k é p i j e l e n t ő s é g ű é p ü l e t e k és é p í t m é n y e k : a
b
c
Cínkota 1. 2. 3. 4. 5. 6.
AUás utca 57. Batthyány Ilona utca 12. Batthyány Ilona utca 12. Batthyány Ilona utca 16. Szabadföld út 19/a. (Vidámvásár utca 2.) Vidámvásár utca 72.
114352 116696 116696 116699
az épület a Szerb Antal G i m n á z i u m épülete a síremlék az épület
116777
az épület
116671
az épület
105923
az épület + az Aranyfíirt utcai kerítés + a P r o d á m utcai kerítés
105920
az épület + a Koronafürt utcai kerítés
105918
a Koronafürt utcai kapuzat
Mátyásföld 7.
8.
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. , 26.
Aranyfurt utca 2. (Prodám utca 4.) Aranyfurt utca 6. (Hunyadvár utca 25.) (Koronafürt utca 21.) Aranyfíirt utca 7. (Koronafürt utca 23.) Blaha Lujza utca 2. (Veres Péter út 154.) Blaha Lujza utca 3. Blaha Lujza utca 4. Blaha Lujza utca 7. Blaha Lujza utca 9. Blaha Lujza utca 11. B l ^ a Lujza utca 14. Blaha Lujza utca 15. Blaha Lujza utca 17. Bökényföldiút 1. (Veres Péter út 163.) Bökényföldiút 3. B ö k é n y f ö l d i ú t 5. (Táncsics utca 6/a.) Bökényföldi út 7. (Táncsics utca 5.) Bökényföldi út 30-32. (Rajka utca 2.) Bökényföldi út 34. (Rajka utca 1.) Bökényföldi út 42-44. (Petúnia utca 2.) Bökényföldi út 46.
106583 106579 106585 106586 106587 106574 106589 106590
az épület + a Blaha Lujza utcai + a Veres Péter úti kerítés az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai az épület + a Blaha Lujza utcai Blaha Lujza utcai kerítés
105743
az épület
105744
az épület + a Bökényföldi úti kerítés
105745/1
az épület
105668
a Táncsics utcai kapuzat
105608
az épület
105592/2
az épület + a Rajka utcai kerítés + a Bökényföldi úti kerítés
105590
az épület + a Bökényföldi úti kerítés a kerítés
105588
az épület + Bökényföldi úti kapuzat
106580
kerítés kerítés kapuzat kerítés kerítés kapuzat kerítés kerítés
13
(Petúnia utca 1.) Csinszka utca 14. Csinszka utca 2 9 - 3 3 .
105646 105571/2
az épület az épület
Csinszka utca 30. Diósy Lajos utca 2. (Veres Péter út 139.) Diósy Lajos utca 10. (Mészáros József utca 27.) Diósy Lajos utca 12. Diósy Lajos utca 15. (Hunyadvár utca 44.) Diósy Lajos utca 16. (Hunyadyár utca 46.)
105508
105829
a Csinszka utcai kerítés a Diósy Lajos utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés az épület -t- D i ó s y Lajos utcai kerítés + a Mészáros József utcai kerítés az épület + az emléktábla
105824
az épület + a D i ó s y Lajos utcai kapuzat
105826
az épület
35.
Diósy Lajos utca 2 1 .
105853
36.
Diósy Lajos utca 22/d. Diósy Lajos utca 2 3 . (Májusfautca 18.) Diósy Lajos utca 35. (Rezgöfíiutca 11-13.) Diósy Lajos utca 37. Diósy Lajos utca 4 1 . Diósy Lajos utca 4 3 . Diósy Lajos utca 4 5 . (Újszász utca 100-102.) Farkasfog utca 3. Hunyadvár utca 13. (Zsélyi Aladár utca 19.) Hunyadvár utca 2 1 . (Prodám utca 2.) Hunyadvár utca 2 3 . Hunyadvár utca 24. (Zsélyi Aladár utca 16.) Hunyadvár utca 38-40. (Koronafürt utca 18.) Hunyadvár utca 42. Hunyadvár utca 4 8 . Hunyadvár utca 66. Hunyadvár utca 68. Hunyadvár utca 90. (Mátra utca 16.) Huszár utca 4/b. Huszár utca 6. (Táncsics utca 14/a-b.) Huszár utca 8. (Táncsics utca 13.) Huszár utca 10. Huszár utca 15.
105842/40
27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34.
37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58.
105767 105830
105854
az épület + D i ó s y Lajos utcai kerítés + az előkerti építmény az épület az épület + D i ó s y Lajos utcai kerítés + a Máj usfa utcai kerítés
105875
a sarok kapuzat
105877 105879 105880
a Diósy Lajos utcai kerítés a Diósy Lajos utcai kerítés az épület
105881/2
a Diósy Lajos utcai kerítés
105027
az épület
106002
a Zsélyi Aladár utcai kapuzat
105922
az épület + a H u n y a d v á r utcai kerítés + a P r o d á m utcai kerítés az épület + a H u n y a d v á r utcai kerítés
106024
a Hunyadvár utcai kapuzat
105924
105820 105828 105665 105664
az épület + a Himyadvár utcai kerítés + a Koronafürt utcai kerítés az épület + a H u n y a d v á r utcai kerítés a Hunyadvár utcai kerítés a H u n y a d v á r utcai kerítés az épület
105634
az épület
105726/1
az épület
105724 .
az épület
105819
105659 105658 105602
az épület + H u s z á r utcai kerítés + a Táncsics utcai kerítés az épület + a H u s z á r utcai kerítés a Huszár utcai kerítés
14
59. 60. 61. 62. 63.
64. 65. '66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90.
Huszár utca 17. Huszár utca 2 1 . (Rajka utca 5.) Huszár utca 22/a. (Rajka utca 7.) Huszár utca 2 3 . Huszár utca 2 5 . (Petúnia utca 6.) Imre u t c a i . (Veres Péter út 151.) Imre utca 5. Imre utca 6. (Táncsics utca 2.) Jókai M ó r utca 26. (Szilágyi Mihály utca 1.) Koronafürt utca 1. (Veres Péter út 127.) Koronafürt utca 9. (Mészáros József utca 20.) László utca 8. Májusfa utca 3/a. Májusfa utca 4. Májusfa utca 6. Májusfautca 14-16. Mátra utca 9. (Táncsics utca 23.) Mátra utca 13. Mátyás király tér 1. (Táncsics utca 1.) Mátyás király tér 2/a. Mátyás király tér 2/b. Mátyás király tér 8. (Mészáros József utca 33.) Mészáros József utca 5. (Zsélyi Aladár utca 12.) Mészáros József utca 8. (Zsélyi Aladár utca 10.) Mészáros József utca 10. Mészáros József utca 11. Mészáros József utca 13. (Pilóta utca 9.) Mészáros József utca 14. (Pilóta utca 10.) Mészáros József utca 15. (Pilóta utca 12.) Mészáros József utca 2 3 . Mészáros József utca 38. Nagyvázsony utca 8.
105601 105597
a Huszár utcai kerítés az épület + a Huszár utcai kerítés + a Rajka utcai kerítés
105563
az épület
105596
az épület + a Huszár utcai kerítés
105595
az épület + a Petúnia utcai kapuzat
105755/1 105758 105751
az épület + az Imre utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés az épület az épület + az Imre utcai kerítés + a Táncsics utcai kerítés
105963/2
az épület
105786
az épület
106545 105901/2 105910 105909 105855
a Koronafürt utcai kerítés + a Mészáros József utcai kerítés az épület + a László utcai kerítés az épület a Májusfa utcai kerítés a Májusfa utcai kerítés az épület + a Májusfa utcai kapu
105636
az épület
105638
105678 105677
a Mátra utcai kerítés a M á t y á s király utcai kerítés -f- a Táncsics utcai kerítés a Mátyás király utcai kerítés a Mátyás király utcai kerítés
105833
az épület
106035
az épület + a Mészáros József utcai kerítés
106049
az épület + a Mészáros József utcai kapuzat
106043 106032
a Mészáros József utcai kapuzat az épület az épület + a Mészáros József utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés
105800/2
105679
106031 105795 105802 105821 105760 105973
az épület az épület + a M é s z á r o s József utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés a Mészáros József utcai kerítés az épület + a Mészáros József utcai kerítés az épület
15
91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120.
(Zsélyi Aladár utca 31.) Nagyvázsony utca 12. Nagj'vázsony utca 16. (Pilóta utca 29.) Nagyvázsony utca 17. (Pilóta utca 28.) Nagyvázsony utca 19. Paulheim József tér 1. < P r o d á m u t c a 1.) Petúnia utca 4. Petúnia utca 10. Petúnia utca 12. Pilóta u t c a i . (Veres Péter út 115.) Pilóta utca 5. Pilóta utca 14. Pilóta utca 16. Pilóta utca 27. Pilóta utca 32. Prodám utca 9. Rajka utca 3/a. Rajka utca 4. Rajka utca 6. Szilágyi Mihály utca 3. Szilágyi Mihály utca 6. Szilágyi Mihály utca 7. Táncsics utca 3. Táncsics utca 4/a. Táncsics utca 10. Táncsics utca 15. Veres Péter út 147. Veres Péter út 155-157. Zsélyi Aladár utca 4. Zsélyi Aladár utca 14. Zsélyi Aladár utca 2 1 .
105977
az épület + a N a g y v á z s o n y utcai kerítés
105978/2
az épület
105934
az épület + a N a g y v á z s o n y utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés az épület + a N a g y v á z s p n y utcai kerítés
105926/1
a templom épülete
105594 105561/1
az épület + a Petúnia utcai kerítés az épület + a Petúnia utcai kerítésszakasz
105560
az épület
105931
106040 106038 105803 105804 105979 105933 105936 105593/2 105607 105600 105964 106005 105969 105669 105750 105736 105652 105757 105749 106046 106026 106001
az épület + a Pilóta utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés az épület + a Pilóta utcai kerítés a Pilóta utcai kerítés az épület + a Pilóta utcai kerítés a Pilóta utcai kerítés az épület + a Pilóta utcai kerítés az épület az épület + a Rajka utcai kapuzat a Rajka utcai kerítés az épület + a R a j k a utcai kerítés az épület az épület . az épület + a Szilágyi Mihály utcai kerítés az épület + a Táncsics utcai kerítés az épület + a Táncsics utcai kerítés az épület azépiilet az épület az épület az épület a Zsélyi Aladár utcai kerítés a Zsélyi Aladár utcai kerítés
Rákosszentmihály 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127.
Csömöri út 142. (Iskola utca 2-6.) Csömöri út 270. (Szilaspatak utca 42.) Batthyány utca 16. Batthyány utca 2 1 . Batthyány utca 28. Batthyány utca 38. Budapesti út 2. (Körvasútsori.)
112157
az „első elemi iskola" épülete
112544
az épület
110206 110217 110252 110603
az az az az
110389
az épület
épület + a Batthyány utcai kerítés épület épület épület
16
128. 129. 130. 131. 132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142. 143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159.
Budapesti út 100. (Sándor utca 1-3.) Budapesti út 104/a. (Ilona u t c a i . ) Hársfa utca 56. (Rákosi út 171.) Hársfa utca 58. (Rákosi út 164.) Hősök tere 1. Hősök tere 9 . . (Szent Korona utca 116.) Hősök tere 10-11. Hősök tere 12. Iharfa utca 18. Ilona utca 57. Ilona utca 70. (Szent Korona utca 136.) József utca 47. József utca 5 1 . (Rákosi út 114.) József utca 106. (Petőfi utca 76.) Kossuth Lajos utca 3 5 . (Rákosi út 58.) Lajos utca 6 3 . Madách utca 8. Mária utca 4-6. Mária utca 52. (Rákosi út 116.) Mária utca 89. Milán utca 2 3 . (Sashalom utca 12.) Nádor utca 5 1 . Pálya utca 79. Rákosi út 46/a. Rákosi út 59. Rákosi út 84. Rákosi út 131. (Sándor utca 51.) Ságvári utca 18. Szent István utca 12. T e m p l o m t é r 1. Templom tér 6. Templom tér 7.
109101
az épület
109080/3
az épület
108804
az épület
108812
az épület
109800
az épület
109803
az épület
109805 109808 109738/2 109367
az az az az
109539
az épület
109316
a József utcai kerités + az utcai kapuzat
109319
az épület
111730
a domborművek
110598
az épület
109382 111856 109139/2
az épület az épület + a M a d á c h utcai kerítés az épület
109335
az épület
109509
az épület
110089
az épület
110425 110834 110575 110259 109918
az az az az az
109276
az épület
109862 110292 109892/1 109890 109889
az épület az épület a t e m p l o m épülete az épület a cserkész otthon épülete
100272
az épület + a Pirosrózsa utcai kerítés
épület épület épület épület
épület épület + a Pálya utcai kerítés épület épület épület + a Rákosi úti kerítés
Sashalom 160.
Pirosrózsa utca 3 3 .
17
Határkövek: 161. 162. 163. 164. 165. 166.
Budapesti út - Szolnoki út - Körvasútsor sarok Pirosrózsa utca - András utca sarok Pesti határút 1. számú ház előtt Pesti határút 12. számú ház előtt Pesti határút 2 7 . számú ház előtt Pesti határút 4 0 . számú ház előtt
18
5/a. sz. H a t á l y o s s z a b á l y o z á s i t e r v e k t e r ü l e t i l e h a t á r o l á s á n a k szöveges m e l l é k l e t e i :
melléklet
1.
19/1998. (X. 13.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Bökényföldi út - n a g y n y o m á s ú gázA^ezeték védősávja - Cinkotai út és a 103867 hrszú ipari út által határolt terület szabályozási tervének jóváhagyásáról
2.
20/1998. (X. 13.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest X V I . ker Margit utca-Arany János utca-Budapesti út 107269/1 hrsz-ú területek által határolt terület (Ikarus Rt 107259 hrsz-ú területe) szabályozási tervének jóváhagyásáról "
3.
23/1998. (X. 13.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest XVI. kerület Rákosi út- Nádor utca-Budapesti út-Rózsa utca által határolt terület szabályozási tervének jóváhagyásáról Módosította: 4/1999. (III. 31.) számú önkormányzati rendelet
4.
11/2002. ( V I . 3.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest X V I . kerület Bökényföldi út - Zsemlékes út - íjász utca - E - T G keretövezet által határolt terület szabályozási tervéről Módosította: 27/2002. (XII. 23.) számú önkormányzati rendelet
5.
1/2003. (1.29.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete A Budapest, XVI. kerület Szlovák út menti övezet határ - Aranyfa utca - Vízgát utca - E-TG keretövezet - Temesvári utca - Szilas patak - Csömöri út áhal határoh terület, az Ostoros utca - Fenőkő utca - Olló utca - Felső M a l o m utca által határolt terület és a 118729/1, 118721, 118719/22, 118739/1, 118739/2, 118287/2, 118287/1 és a 117963 helyrajzi számú ingatlanok lehatárolt területeinek - a szennyvízcsatorna elhelyezését szolgáló, közterületek kialakítására vonatkozó - szabályozási tervének jóváhagyásáról Módosította: 30/2003. (XII. 22.) számú önkormányzati rendelet 19/2007. (VI. 20.) számú önkormányzati rendelet
6.
29/2003. ( X I I . 22.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, XVI. kerület Veres Péter út - Zsélyi Aladár utca - Mészáros József utca Jókai M ó r utca áhal határoh terület szabályozási tervéről
7.
31/2003. ( X I I . 22.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, XVI. kerület Szabadföldi út - Décsi József utca - Tátraszirt sor Simongát utca által határolt terület szabályozási tervéről
8.
25/2004. ( V I I . 6.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete Budapest, X V I . kerület Margit utca - Sarjú út - István király utca - Lőtér utca által határoh területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
9.
26/2004. ( V I I . 6.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete Budapest, X V I . kerület Margit utca - Bátony utca - István király utca - Lőtér utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
19
10.
27/2004. ( V I I . 7.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Guzsaly utca - Pesti határút - Kövirózsa utca - L e g é n y utca - Pósa Lajos utca - V é d ő utca - Gordonka utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
11.
32/2004. (IX. 27.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Biztató út - Árpádföldi sor - H É V vonal - (117579) hrsz. közterület által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról Módosította: 38/2007. (XII. 21.) számú önkormányzati rendelet .
12.
6/2005. ( I I . 21.) s z á m ú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Rákospalotai határút - János utca - Iglói utca - József utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
13.
7/2005. ( I I . 21.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, XVI. kerület Újszász utca - Ballada utca - E m l é k k ő utca - Prohászka O. utca - kerülethatár (Pesti határút) - iparvasút - Névtelen utca (103772/15. hrsz.) áhal határoh területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
14.
16/2005. (V. 25.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Táncsics utca - Mészáros József utca - D i ó s y Lajos utca Újszász utca - Bökényföldi út által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
15.
22/2005. ( V I I . 11.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület íjász utca - Zselic utca - Léva utca - (103772/15) hrsz. közterület - repülőtéri iparvágány - E - T G keretövezet által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
16.
33/2005. ( X I . 14.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Csömöri út - Segesvár utca - B a r o s s utca - János utca áhal határoh területre vonatkozó szabályozási tervjóváhagyásáról
17.
13/2006. (V. 17.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Veres Péter út - Sárgarózsa utca - Aldebrő utca - L e g é n y utca - P ó s a Lajos utca - Hősök fasora - Garat utca - Holdfény utca - DöbrÖce utca Kolozs utca - Borotvás utca, valamint a Szabadföld út - Foszlány utca - Somkút utca - Vidámvásár utca által határolt területre vonatkozó szabályozási tervről
20
18.
15/2007. (V. 7.) számú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület Pirosrózsa utca - Bányai Elemér utca - Kicsi utca - Zalavár utca - Egyenes utca - Cziráki utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról
19.
21/2007. ( V I I . 2.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest, X V I . kerület délkeleti részén - a Szabadföldi út déU oldalán - lévő erdőterületekre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról '
20.
22/2007. ( V I I . 4.) s z á m ú Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest X V I . kerület, Batthyány Ilona utca - V i d á m vásár utca Georgina utca - Rózsalevél utca által határolt tömbre és a Batthyány Ilona utca Bajcsy-Zsihnszky tér páratlan oldalára vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról Módosította: 2/2010. (L 26.) számú önkormányzati rendelet
21.
32/2007. ( X I . 12.) számú Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat rendelete a Budapest X V I . kerület Felsőmalom utca - Vágás utca - A l s ó m a l o m utca - Ostoros út által határolt területre vonatkozó szabályozási terv jóváhagyásáról Módosította: 17/2010. (VI. 21.) számú önkormányzati rendelet
M I N T A BUDAPEST XVI KERÜLET - KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész: utca, házszám: CINKOTA Állás utca 57. H,^z 1 1 4 3 5 2 Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció: Lakóház (nem lakott) Eredeti funkció: Lakóház ÉDitész: Építtető: Tóth Ilonka családja Építésévé:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés: Az épület elhanyagolt, 15 éve nem lakott, évente 1-2 alkalommal látogatják. Védendő érték: az épület
Bibliográfia: Eredeti tervek, dokumentumok Archív fotók:
Továbbifotók: 10 d b 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje: 2011.11.07.
m
m
1
BUDAPEST
e S Z ,
mciíeÍ6{je:t
FŐVÁROS
KORMÁNYHIVATALA
ÉPÍTÉSÜGYI HIVATAL ÁLLAMI FŐÉPÍTÉSZ ügyiratszám: Ügyintéző: Telefon: E-mail:
BF-99/3/2011 Lázár Rózsa 06-1/4594956
[email protected]
Tátgy: Budapest XVL kerület KVSZ módosításának Étv. 9.§ (6) bekezdés szerinti véleményezése MeUéklet: HÍV. szám: 1/515-39/2011
Kérem, levelében hivatkot^on ügiraísí^mmkra\ Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Tóth Miklós főépítész Budapest Havashalom u. 43. 1163 Tisztelt Főépítész Úr!
Köszönettel vettem tárgyi dokumentációt, melyre az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Étv.) 9.§ (6) bekezdése alapján az alábbi szakmai véleményt adom. A csatolt iratokból megállapítható, hogy a véleményeztetési-egyeztetési eljárás lezajlott, a dokumentáció szükség szerinti javítása megtörtént. Felhívom a figyelmét arra, hogy a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 2.§ (4) bekezdés b) pontja értelmében az önkormányzat képviselő-testülete által alkotott rendelemek illeszkednie kell a jogrendszer egj'ségébe, ennél fogva az más jogszabállyal nem lehet ellentétes," ezért jogszabályon alapuló vélemény, észrevétel a jóváhagyáskor nem maradhat fenn. Amennyiben a terv az Étv. 9.§ (6) bekezdésében előírt (legalább egy hónapra, helyben szokásos módon történő) kifüggesztése is lezárult, úgy a terv jóváhagyásának nincs akadálya. Az Étv. 9.§ (8) bekezdése értelmében az elfogadott településrendezési tervet és helyi építési szabályzatot, valamint a beérkezett véleményeket és a figyelembe nem vétel indoklását a polgármesternek az elfogadást követő 10 munkanapon belül közzé kell tennie, és egyben meg kell küldenie a véleményezésben résztvevő államigazgatási szerveknek, valamint szakmai vizsgálat céljából az államigazgatási szervektől (minden fázisban) beérkezett összes észrevétellel együtt az állami főépítésznek. Fentiek szerint kérem, hogy a jóváhagyott terv egy példányát irattári elhelyezésre Irodám részére eljuttatni szíveskedjen! Hivatkozva az Étv. 59.§-ában az állami főépítész elektronikus nyilvántartási kötelezettségére, a hitelesített papír formátum (kinyomtatott, hitelesített, olvasható léptékű példány) mellett a munkarészek digitális formátumban történő megküldése is szükséges. Budapest, 2011. november 21. Tisztelettel:
Erről értedül: 1.) Címzett 2.) Budapest Főváros Kormányhivatala, Tör\',ényességi Ellenőrzési és Felügyeleti Főosztály 3.) Irattár
1056 Budapest, Váci u. 62-64. - 1364 Bp. Pf. 234. Honlap: www.bfkh.hu
5
Budapest Főváros XVI. Kerületi
S 2 , m e l l i ^ t í d r
Önkormányzat
1 7 / 2 0 1 0 . ( V I . 21.) a 1 5 / 2 0 1 0 . ( V . 17.) a 2 / 2 0 1 0 . (I- 26.) a 3 1 / 2 0 0 9 . ( V I . 2 5 . ) a 29/2009. (VI. 25.); a 38/2007. (XII. 21.); a 32/2007. (XI. 12.); a 22/2007. (VII. 4.); a 21/2007. (VII. 2.); a 19/2007. (VI. 20.); a 15/2007. (V. 7.); a 31/2006.(IX. 29.); a 13/2006. (V. 17.); a 33/2005. (XI. 14.); a 22/2005. (VII. 11.); a 16/2005. (V. 25.); a 7/2005. (II- 21.); a 6/2005. (II. 21.); a z 1/2005. ( H . 11.); a 3 2 / 2 0 0 4 . ( I X . 2 7 . ) S a 2 5 / 2 0 0 4 . ( V I I . 6.); a 2 6 / 2 0 0 4 . ( V I I . 6.); a 27/2004. ( V I I . 7.); a 3 1 / 2 0 0 3 . ( X I I . 22.); a 3 0 / 2 0 0 3 . ( X I I . 22.); a 2 9 / 2 0 0 3 . ( X I I . 2 2 . ) , a z 1/2003. ( 1 . 2 9 . ) , a 1 1 / 2 0 0 2 . ( V I . 3.) r e n d e l e t t e l módosított 30/2000. (VII. 14.)
rendelete
a K e r ü l e t i V á r o s r e n d e z é s i és Építési
Szabályzatáról
(Egységes szerkezetben) Budapest Főváros X V I . Kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, módosított 1990. évi L X V . törvény 16. § (1) bekezdése, valamint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 14. § (3) bekezdése, az Országos Településrendezési és Építési Követelményekről szóló 253/1997. (XIL 20.) Korm. rendelet, valamint a 46/1998. (X. 15.), a 47/1998. (X. 15.) és a 48/1998. (X. 15.) számú Fővárosi K G Y . rendeletek felhatalmazása alapján megalkotja Budapest Főváros XVI. Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatát (továbbiakban: K V S Z ) . ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK A K e r ü l e t i V á r o s r e n d e z é s i és É p í t é s i S z a b á l y z a t a l k a l m a z á s a és h a t á l y a 1. §
(1)
A j e l e n rendelet hatálya a Budapest Főváros X V I . kerület közigazgatási területére terjed ki.
(2)
A z 1. számú melléklet (továbbiakban:, övezeti tervlap) a kerület közigazgatási területének beépítésre szánt és beépítésre n e m szánt területeinek építési övezeti és övezeti lehatárolásait tartalmazza.
(3) A 2. számú melléklet a kerület közigazgatási területén a védelmi, korlátozási és kötelezési területek lehatárolását, a 2.a. számú melléklet a városképi jelentőségű épületek és építmények felsorolását tartalmazza.
2. §
(4)
A 3. számú melléklet a hatályban lévő szabályozási tervek (továbbiakban: K S Z T - k ) területi lehatárolását tartalmazó térkép, a 3/a. számú melléklet a hatályos K S Z T - k területi lehatárolását tartalmazó szöveges melléklet.
(1)
A z övezeti tervlap tartalmazza az építési övezetek és övezetek (2) bekezdés szerinti jelkulcsát, területi lehatárolását.
(2)
A z övezeti tervlapon az építési övezetek és övezetek jelölése az alábbi m ó d o n meghatározott:
- a szabályozási keretövezet jele (a K; K V ; K L ; Z ; E keretövezetek területén a célzott területfelhasználási m ó d ú terület j e l e is,) - a X V L - kerület római számmal jelzett jelkulcsa, - az egyes keretövezeteken belül az építési övezetek, illetőleg betűjellel és sorszámmal jelzett jelkulcsa. 3. §
övezetek
A rendelet 2. számú melléklete - „védehni, korlátozási és kötelezési területek" tartalmazza: a)
városképi szempontból kiemelt területek, útszakaszok egyedi kezelést igénylő területi lehatárolását,
b)
helyi jelentőségű védett közparkot, teret,
c)
kerületi védettségű fasorokat,
d)
városképi jelentőségű épületeket,
e)
fővárosi védettségű épületek megjelölését,
f)
sajátos jogintézmények áhal érintett területeket, (településrendezési megvalósításához szükséges területek.)
célok
A TELEPÜLÉSRENDEZÉS ESZKÖZEI ÉS ALKALMAZÁSUK Kerületi Szabályozási T e r v ( K S Z T ) 4. §
Hatályon kívül helyezve K e r ü l e t i S z a b á l y o z á s i T e r v speciális s z a b á l y o z á s t igénylő t e r ü l e t e n
5. §
A
csak
KSZT-vel
szabályozható
területen
a
legkisebb,
együtt
kezelendő
területegységeket a 3. sz. melléklet tartalmazza. Közterület-megjelenítési terv (KT) 6. §
(1) A városszerkezetileg, forgalomtechnikailag, vagy városképi szempontból együtt kezelendő közterületekre Közterület-megjelenítési terv (továbbiakban: K T ) készíthető. (2) K T készítését K S Z T vagy egyedi igény alapján a Képviselő-testület szakirányú (kerületfejlesztéssel, környezetvédelemmel és közlekedéssel foglalkozó) bizottsága írhatja elő. (3) K T - b e n kell meghatározni a)
a mikroarchitektúrát,
b)
a városképi megjelenés követelményeit,
c)
köz- és díszvilágítás megoldását,
d)
műtárgynak n e m minősülő építmények létesítési szabályait,
e)
parkolás megoldását,
f)
kertészeti kialakítást,
g)
burkolatok kialakítását, (közút, gyalogos, kerékpár közlekedés részére)
h) az információs rendszert. (4) A Közterület-megjelenítési terv elfogadásáról a Képviselő-testület határozatban dönt.
K ö t e l e z ő elvi építési e n g e d é l y 7. §
Hatályon kívül helyezve
KÜLÖNLEGES RENDELKEZÉSEK A VÁROSKÉP AZ ÉPÍTETT ÉS A TERMÉSZETI KÖRNYEZET Az épített környezet védelme 8. §
(1) A kerület közigazgatási elhelyezni n e m lehet.
területén
ALAKÍTÁSÁRA, VÉDELMÉRE
30,0 m-nél m a g a s a b b
épületet,
építményt
(2) A városképi jelentőségük vagy építészeti értékük miatt jelentős épületek és építmények jegyzékét a rendelet 2/a. melléklete tartalmazza, melyekre az alábbi előírások vonatkoznak: a) A (2) bekezdésben foglalt jelentőség az ingatlan teljes egészére vonatkozik, ameimyiben a 2/a melléklet másként n e m rendelkezik. b)
A városképileg és építészetileg jelentős épületek esetén építési engedély csak az'eredeti építészeti elemekkel összhangban lévő épületszerkezeti változtatásra adható.
c)
A mellékletben felsorolt ingatlanokon lévő objektumokra bontási engedély n e m adható ki.
d)
A z építészetileg értékes épületen az engedélyhez kötött részleges - a karakteréhez n e m illő részek - bontási engedélyéhez a főépítész előzetes véleményezése szükséges.
e)
A z ingatlanok telkein építőanyag csak az épület építési, felújítási ideje alatt tárolható.
(3)^ Építési telken az épület odalkertre néző homlokzatának homlokzatmagassága n e m lehet nagyobb az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasság mértékénél. A homlokzatmagasság számítása az építménymagasság számításának megfelelően történjen az érintett homlokzatra vonatkozóan. A z oldalkertre néző épülethomlokzatnak a homlokzatmagasság számításánál figyelembe kell venni m é g a nyeregtető oromfalát is, h a az oromfal alatti homlokzatrész homlokzatmagassága több, mint 5,0 méter, vagy az oldalkertre néző épület (homlokzat) több, mint 12,0 méter. Az é p ü l e t e k k ö z t e r ü l e t felőli h o m l o k z a t a i r a v o n a t k o z ó á l t a l á n o s r e n d e l k e z é s e k 9. §
A B V K S Z 9. §-ban foglalt rendelkezéseket az alábbi kiegészítésekkel együtt kell alkalmazni: a)
Közterületek felől az épületek homlokzatait részlegesen a meglévőtől elütő színezéssel ellátni akkor lehet, h a az épület tagozódása ezt lehetővé teszi.
b)
A 2/a mellékletben szereplő épített értéket képviselő épületek közterület felöli homlokzatain gázüzemű fűtőberendezés (parapet konvektort) homlokzati égéstermék kivezetés szerelvényét, valamint légkondicionáló berendezést elhelyezni n e m lehet.
R e n d e l k e z é s e k a régészeti e m l é k e k v é d e l m é r e 1 0 . § (1) Védett régészeti lelőhely a Timur utca - Dezsőfia utca - Fertály utca által határolt terület. • ^ (2) A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket érintő bármilyen engedélyeztetési eljárásba szakhatósaglcént b e kell vonni a Kulturális örökségvédelmi Hivatal Budapeot Fővárosi Irodáját. A régészeti örökség védelmében a tervezett földmunlcálc előtt, megelőző feltárást kell végezni a beruházó költségére. (2)
A nyilvántartott régészeti lelőhelyeket eljárásokban a Kulturális Örökségvédelmi
érintő, más hatóságok előtt indult Hivatal szakhatóságként vesz részt.
(3) A régészeti érdekű területek esetében a területen tervezett földmunkákat (bontás, magasépítés, mélyépítés, közművesítés) a beruházó költségére történő régészeti szakfelügyelet mellett lehet csak elvégezni. (4) A régészeti lelőhelyek felsorolását az 1. sz. függelék tartalmazza. A z élő t e r m é s z e t , a fold, a levegő és a v i z e k v é d e l m e 1 1 . § (1) Budapest Főváros X V I . kerület területén falc, fasorok Idvágása a Zöldterületek, zöldfelületek megóvásáról, használatáról, fenntartásáról és fejlesztéséről önkormányzati rendelet előírásai szerint lehetséges. (1) Budapest Főváros XVI. kerület területén jogszabályok előírásai szerint lehetséges.
fák,
fasorok
kivágása
a
szóló
vonatkozó
(2) A felhagyott bányagödrök feltöltéséhez, területük beépítéséhez K S Z T készítése szükséges. (3) Építéselőkészítési munkák, tereprendezés során a munkálatokkal érintett területen meglévő termőföld védelméről, előzetes letermeléséről, deponálásáról és zöldfelület létesítésénél való felhasználásáról az építtetőnek gondoskodnia kell. (4) Környezetvédelmi jogszabályban a területre vonatkozóan meghatározott, de m i n i m u m érzékeny területre vonatkozó szennyezettségi határértéket meghaladó mennyiségben szeimyező anyagot tartalmazó talaj n e m használható. (5) A talajvédelmi hatóságtól töltőanyag n e m építhető be.
beszerzett
előzetes
minőség
tanúsítvány
nélküli
(6) Bontás - építés során előkerülő talajszermyező anyagot, vagy szennyezett talajt be kell jelenteni a környezetvédelmi hatóságnak. (7) A szennyezett talaj.vagy hulladék helyszíni kezelése, elszállítása csak az illetékes környezetvédelmi és t d a j v é d e l m i szakhatóság előírásai alapján történhet. (8) A kerület közigazgatási területén kontakt talajszennyezést okozó termelő szolgáltató tevékenység n e m folytatható. Potenciális talaj szeimyező tevékenység, technológia esetében az engedélyezési eljárás során - a szennyezés megelőzése érdekében - az illetékes környezetvédelmi szakhatóság előzetes véleményét az építtetőnek b e kell szerezni.
(9) Az egyes újonnan elhelyezendő emissziós pontforrások telepítése előtt a környezetvédelmi hatóságtól egyedi határértékek meghatározását kell az üzemeltetőnek megkérni és ezt az építési engedélykérelemhez csatoltan be kell nyújtani. (10) Tilos új légszermyező forrást telepíteni, h a a légszermyező forrás közvetlen hatásterületén az alap légszennyezettség értéke m á r meghaladja, illetve az új légszermyező forrás ü z e m b e helyezésének következtében várhatóan meghaladja a légszennyezettségi határértéket, kivéve, h a a légszennyező saját költségén a hatásterületen olyan kibocsátás csökkenést ér el, a m e l y biztosítja a légszennyezettségi határérték betartását. (11) A meglévő terepszinthez képest a 4 méternél mélyebben történő mély alapozás, föld alatti létesítmények elhelyezése csak talajmechanikai szakvélemény alapján, a rétegvizek szabad áramlásának biztosítása mellett megengedett. (12) A kerület területén csak a helyben keletkező veszélyes hulladékok átmeneti tárolása megengedett, külső forrásból származó veszélyes hulladék tárolása, kezelése, ártalmatlanítása m é g átmenetileg sem engedélyezhető. (13)' Szennyvízcsatornával ellátott közterületek mellett lévő ingatlanokon álló épületeket a terület kiszolgálását biztosító csatornahálózat kiépülését követően 1 éven belül a csatornahálózatra rá kell kötni. (14) Tilos új zajforrást telepíteni, ha a zajforrás közvetlen hatásterületén a zajterhelés mértéke már meghaladja, illetve az új zajforrás üzembe helyezésének következtében várhatóan meghaladja az adott területre meghatározott zajterhelési határértéket, kivéve, ha a zajkibocsátó saját költségén, a hatásterületen olyan zajkibocsátás csökkenést ért el, amely biztosítja a zajterhelési határérték betartását.
A v á r o s k é p i illeszkedés s z a b á l y a i 12. § (1) A városképi illeszkedés szabálya az I és az L4 keretövezetbe tartozó zártsorúan beépülő területekre vonatkozik. (2) Már kialakult zártsorú beépítésű területen épületek közterület felőli homlokzatmagassága a két oldalról szomszédos - az építési övezet előírásainak megfelelő l - l épület magassági számtani középarányát legfeljebb 1,5 m-rel lépheti túl, de az építménymagassága n e m lehet kevesebb, s e m több, mint az építési övezetben megengedett legkisebb vagy legnagyobb megengedett építménymagasság. Ettől eltérő értéket a K S Z T határozhat m e g . R e n d e l k e z é s e k a k ö z t e r ü l e t e k k i a l a k í t á s á r a , a k ö z t e r ü l e t e k e n , k ö z t e r ü l e t jellegű t e r ü l e t e k e n elhelyezhető é p í t m é n y e k r e és t e v é k e n y s é g e k r e v o n a t k o z ó a n 13. § (1) A z O T É K 26. § (3) bekezdés 3 4. pontjában foglaltaié a coalc a K L koretövozotbo sorolt közterületelae alkahnozhatók. (2) A B V K S Z 12. § b a n foglalt föltételek biztosítása mellett az alábbi bekezdésben rögzített előírások tartandók be. (1) A közlekedési területeken az OTÉK 26. § (3) bekezdésének közül csak az 1. pont szerinti közlekedési építmények
1-4. pontjában helyezhetóTi eL
( 3 ) — ^
említettek Meglévő
épületek esetén, szeszes italt nem árusító célú funkcióváltás megengedett. (2) A BVKSZ 12. §-ában foglalt feltételek rögzített eló'írások tartandók be.
vendéglátó
biztosítása
és élelmiszer
mellett
kiskereskedelmi
az alábbi
bekezdésekben
(3) A kerület közigazgatási területén közterületi pavilonok közül csak -
hírlapárusítás,
-
nyilvános W C ,
-
virágárusítás
céljára létesíthető pavilon a vonatkozó egyéb jogszabályok betartásával. A pavilonok ettől eltérő használati m ó d r a történő változtatása tilos. (4) A Z keretövezetbe sorolt fásított köztér, közpark, közkert területein közterületi pavilonok közül csak a nyilvános W C helyezhető el. (5) Vendéglátó teraszok csak akkor létesíthetők a közterületen, h a a megmaradó gyalogos terület szélessége a -
Veres Péter úton,
-
Ostoros úton, Szlovák úton
I
és az I keretövezeteket határoló közterületeken 3,0 m , egyéb legalább 1,5 m .
közterületeken
(6) A kerület közterületei, illetve a közterület jellegű területei az alábbi kategóriákba soroltak, mint az épített és természetes környezet védelme szempontjából kiemelt jelentőségű területek: a)
b)
I. kategória - a Z keretövezetbe tartozó területek: fásított köztér, közkert, közparkok területei, védett kertek, védett fasorok területe "a B V K S Z 4. és 5. sz. melléklete szerint, valamint a kerületi védelem alatt álló fasorok területe az 2. sz. melléklet szerint, -
erdők (E j e l ű keretövezet),
-
védett természeti területek,
-
Ó-Mátyásföld területe (Veres Péter út, Zsélyi A . utca, Hunyadvár utca, Jókai utca, Újszász utca, Csinszka utca, Hunyadvár utca, Mátra utca által határolt terület)
II. kategória -
temetők, kegyeleti parkok területei, (Rozsos utcai temető, Cinkotai temető, Gazdaság utcai temető)
c)
III. kategória - . a temetőt, kegyeleti parkokat határoló közterületek 200 m - e n belül.
d)
IV. kategória -
egészségügyi, szociális,
-
művelődési,
-
nevelés, oktatás,
-
egyházi rendeltetésű és
-
műemléki védelem alatt álló épületek telkének telekhatárától a közterületek területe 100,0 m-es körzetén belül.
. e) (7)
7
az I-IV. kategóriában n e m szereplő területek.
A z I. kategóriájú közterület és közterület jellegű területeken -
gépjárművek árusítása, utcai árusítás,
-
önálló hirdetőberendezés, (hirdetőtábla, hirdető oszlop) elhelyezése,
-
anyagtárolás ( m é g konténerben sem),
-
felvonulási terület kialakítása
n e m megengedett. E területeken külön engedéllyel megengedett a mutatványos és tevékenység a védett természeti terület és a játszótér kivételével. (8)
szórakoztató
A I I ; III; IV, kategóriájú közterületen és közterület jellegű területein: nem végezhető mutatványos és szórakoztató tevékenység.
(9)
A (6) bekezdés e) pontjaiban meghatározott területeken n e m helyezhető el: a)
lovas iskola és kutyaiskola, amelyek csak az E ; M ; keretövezet területén létesíthetők,
b)
gépkocsitároló
M Z ; I Z és
MG
(10)
Lakókocsi, konténer építményként történő elhelyezése és használata - kivéve az építkezés idejét - n e m engedélyezhető.
(11)
A közterületek kialakításakor megközelítését biztosítani kell.
az
ott
elhelyezett
épületek
akadálymentes
R e n d e l k e z é s e k a k ö z t e r ü l e t e k és a z a z o k o n elhelyezhető k ö z t á r g y a k és a n ö v é n y z e t telepítésére, k i a l a k í t á s á r a 14. § ( 1 )
A kerület közigazgatási területének a K L - K T közlekedési célú közterületein reklámhordozók közül csak hirdetőoszlopok é s reklámdobozok helyezhetők el a (2) bekezdésben foglaltak szerint.
(2)
A K L - K T célzott területfelhasználási m ó d ú területeken - a B V K S Z 11. § (3) bekezdésének figyelembevételével - 1,80 m-nél n e m n a g y o b b átmérőjű, 5,0 m-nél n e m m a g a s a b b hirdetőoszlop; (henger) az 1,60 m-nél n e m szélesebb, 2,5 m-nél n e m magasabb és 0,30 m-nél n e m vastagabb hirdetőtáblák, reklámhordozók helyezhetők el, amennyiben a gyalogosfelület szélessége ezt lehetővé teszi.
(3)
A B V K S Z 11. § (3) bekezdésében foglaltak alapján a B V K S Z 2. sz. mellékletében rögzített Ó-Mátyásföld és az Erzsébet-liget területén a kerítéseken, továbbá közparkban, közkertben, városi parkban az A l ív méretet (840x597 m m ) meghaladó méretű hirdetés, reklámhordozó n e m helyezhető el.
(4)
A B V K S Z 12. § (6) bekezdésben foglah helyeken és a városképi jelentőségű épületek, templomok, oktatási, nevelési intézmény közterületi telekhatárától mért 25 m-es távolságon belül reklámhordozókat - hirdetőoszlop kivételével - elhelyezni n e m lehet.
(5)
Közterületeken utcai hulladékgyűjtőn, a közvilágítás oszlopain, építményeinek felületén kialakítható reklámhordozó felület.
(6)
Reklámhordozó felület nem alakítható ki a közúti tartóoszlopán, valamint azok 10,0 m-es körzetében.
buszmegállók
közlekedési
jelzőtáblák
(7)
Hirdetőberendezés, reklámhordozó - az (5) bekezdésben foglaltak kivételével - n e m helyezhető el: a) a közlekedési csomóponti terelőszigeten, b) útpálya területén, (közlekedésre használt terület és biztonsági sávja) c) az útburkolat szélétől 2,0 m - e n belül, d) kijelöh gyalogos átkelőhely ill. közúti kereszteződéstől (az utcasaroktól mérve) 15,0 m - e n belül. e) a (7) bekezdés c, d pontok előírásai a Jókai utcai autósávra n e m vonatkoznak
(8)
Épületek homlokzatára felfüggesztve csak a kulturális célú rendezvények hirdetését szolgáló reklámhordozók, feliratok helyezhetők el meghatározott időre.
(9)
A kerület n e m iCL-KT j e l ű közterületein AO-ás (841x 1189 m m ) , v a g y ezt meghaladó méretű óriásplakát, hirdetőberendezés csak az építési területek, felvonulási területek lehatárolására, építőanyag- és géptárolás területeinek ideiglenes kerítéseként helyezhető el.
(10)
A reklám és hirdetőberendezés, cégtábla építési engedélyköteles. A z engedélyt csalc határozott időre lehet kiadni. A z engedélyezési dokumentációnolc tartalmaznia kell: a)
1:500 méretarányú, a forgahni rendet is ábrázoló helyszínrajzot, ábrázolva a reklámberendezés helyét,
b) a reklám vagy hirdetőberendezés rajzát (alaprajz, színezés), az elbíráláshoz szükséges részletességgel.
metszet, méret,
anyag,
c) helyszíni fotómontázs, d) közműnyilatkozatok. Közműnyilatkozatok beszerzése az épületek homlolczatain elhelyezett berendezések esetén n e m szülcséges.
(10) A reklám és hirdető' berendezés elhelyezéséhez szükséges és a dokumentációnak tartalmaznia kell: a) 1:500 méretarányú, a forgalmi rendet is ábrázoló helyszínrajzot, ábrázolva a reklámberendezés helyét, b) a reklám vagy hirdető' színezés), az elbíráláshoz c)
helyszíni
berendezés szükséges
rajzát (alaprajz, részletességgeL
metszet,
méret,
anyag,
fotómontázst,
d) közműnyilatkozatok nem berendezések esetén.
szükségesek
az
épület
homlokzatán
elhelyezett
(11) A z utcai burkolatok átépítése során legalább az egyik oldalon - h a a műszaki feltételek engedik a közlekedés biztonságának figyelembevételével - fasor, v a g y egyéb növényzet telepítendő. (12) Az építési telkek közterületi határvonalai előtt húzódó csapadékelvezető zöldfelületek feltöltése, lefedése, megszüntetése csak engedéllyel megfelelő kapacitású és kezelhető, helyettesítő megoldás esetén. (13) A csapadékvizet az építési telkeken belül kell elszikkasztani csapadékvíz közterületre történő kivezetése nem megengedett. kezelés megoldásának igazolása az építés feltétele.
vagy A
árok és végezhető,
tárolni. A csapadékvíz
Az é p ü l e t e k k ö z t e r ü l e t r ő l l á t h a t ó h o m l o k z a t a i n elhelyezhető r e k l á m o k , h i r d e t é s e k , cégérek általános rendelkezései 15. § (1) A z épületeken elhelyezhetők: -
a cégtáblák és cégérek,
-
az üzleti és vendéglátó teraszokat lefedő emyőszerkezetek,
-
kulturális rendezvényeket, műsort hirdető plakátok A l ívméretet (840x597 m m ) m e g n e m haladó nagyságban,
-
mozik, m ú z e u m o k , kiállítótermek, kulturáUs intézmények, oktatási létesítmények épületein az állandósított és engedélyezett hirdetőberendezések,
-
a választási kampánnyal kapcsolatos és az egyéb jogszabályokban rögzített hirdetmények.
(2) Épületek ideiglenes, vagy véglegesnek tekinthető tűzfalaira tíizfalkép készíthető. (3) A z L 7 keretövezet területén az épületek végfalaira óriásplakát elhelyezhető. (4) A (1) bekezdés szerint elhelyezhető cégéreket, hirdetőtáblákat valamint az információs rendszereket ú g y kell kialakítani és az épületeket közterületek felőli homlokzatán elhelyezni, h o g y azok illeszkedjenek az épület struktúrájához. (5) A z épületek közterület felőli homlokzatain plakát, falragasz n e m helyezhető el. (6) Hatályon kívül helyezve Előkert 16. § (1) Hatályon kívül helyezve (2) Megengedett az előkert nélküli beépítés, amennyiben az a meglévő kialakult állapothoz csatlakozik. (3) A m e n n y i b e n az új beépítés telektömb méretű, az előkert mértékét K S Z T határozza meg. (4) H a a területre vonatkozó K S Z T eltérően n e m rendelkezik, a kerület lakóterületein az előkert legkisebb előírt mérete 5,0 m. A m e n n y i b e n a kialakuh beépítésnél a meglévő beépítések előkertjének mérete ettől kisebb, új építés esetén az építési engedélyezés során a hatóság a z előkert méretét a kialakult állapotnak megfelelően is engedélyezheti. (5) A z előkert közterülettől mért 5,0 m es távolságán belül 9 m^ nél nagyobb kerti építmény n e m építhető. (5) Az előkert közterülettől mért 5,0 m-es távolságán belül 9 m^-nél nagyobb kerti építmény nem építhető. A kerti tető - csak lábakon állhat területének meghatározásakor a tetőfelület vízszintes síkra vetített felületét kell számításba venni, amelyből az építési telken önálló rendeltetési egységenként legfeljebb 1 db helyezhető eL
10 M é r n ö k i l é t e s í t m é n y e k elhelyezési s z a b á l y a i , k ö z m ű v e s í t e t t s é g 17. § (1) A z L7 és a Z keretövezetek területén, közkertekben, közterületeken, az Erzsébet liget területén, a Naplás-tó védett természeti területén, temető területén, játszótéren antenna torony n e m építhető. (2) Az L3 és L'1, I keretövezetben az önálló antenna magassága a 20,0 m t n e m haladhatja m e g . (2) Az I keretövezetben az önálló antenna nem lehet magasabb, mint az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasság kétszerese, de legfeljebb 20 m. Az L3, L4 övezetben önálló antenna torony nem helyezhető'el. (3) Önálló adóantenna torony n e m helyezhető el a gyermek-oktatási-egészségügyi létesítmények telkén és azok építményein, valamint ezek telkének határától mért 50,0 m-en belül. (1) A z L 3 ; L 4 ; L 7 keretövezetek területén az építményekre elhelyezhető adó antenna, amely az épület legmagasabb pontját n e m haladhatja m e g 6,0 m rel. (4) Az L4, L7 keretövezet területén az építményekre elhelyezhető' adóantenna, amely az épület építménymagasság számításánál figyelembe veendő' legmagasabb pontját legfeljebb 6 méterrel haladhatja meg. Az L3 keretövezet területén, valamint a fővárosi védettségű és a KVSZ 2/a sz. mellékletében szereplő, városképi jelentőségű építményekre adóantenna nem helyezhető el. (5) A beépítésre n e m szánt területeken a K L - K T közlekedési célú közterületek határától az antermát magasságának legalább 1,5-szeres távolságára lehet csak telepíteni. (6) H u z a m o s emberi tartózkodásra szolgáló helyiségben az adó antenna sugározási mértéke az 5 ^lW/cm^^-es határértéket n e m haladhatja m e g . (7) Önálló antenna szerkezete rácsos tartószerkezet n e m lehet. (8) Azokban az építési övezetekben, fejlesztési területeken, ahol tömbnagyságú építési terület alakul ki^ ott a közművezetékek, távközlés, a kábel-TV vezetékei csak föld alatti alépítményben helyezhetők el. Telekalakításra vonatkozó rendelkezések 18. §
Kiszolgáló út (közút vagy magánút) kialakítása esetén a telekalakítás kezdeményezője az utak, úthoz tartozó zöldfelületek és közművek létesítésére vagy a létesítés költségeinek viselésére kötelezett. Terepszint alatti beépítés m é r t é k e
19. § (1) Önálló terepszint alatti építmény építése esetében annak felső födémé földtakarással együtt legfeljebb 0,60 m-rel emelkedhet a csatlakozó terepszint fölé.
11
K ö t e l e z ő zöldfelületi m i n i m u m o k m e g h a t á r o z á s a , e l ő í r á s a i 20. § (1) A z építési övezetek és az övezetek rögzítik az építési telekre vonatkozó legkisebb zöldfelületi mértéket. A z egyes területi egységekre készített K S Z T növelheti a zöldfelületi mérték nagyságát a funkció és a rendeltetésszerű használat biztosítása mellett. (2) A B V K S Z 3. § (5) bekezdésben megadott zöldfelületi k e d v e z m é n y kialakítása esetén n e m vehető figyelembe.
parkoló
(3) Az építési telekre meghatározható legkisebb zöldfelületi mértékbe az építményen lévő zöldfelület. -
0,3 m - e s földtakarás esetén
15%-ban
-
0,7 m - e s földtakarás esetén
50%-ban
-
1,2 m - e s földtakarás esetén
75%-ban
-
1,5 m-es földtakarás esetén
90%-ban
- 2,0 m - e s földtakarás esetén számítható b e .
100%-ban
(4) A gyephézagos elemeldcel ún. „zöldbeton" —fedett területek a zöldterületi számításba 35 % kai számítandók be. (5) Műanyag gyepráccsal Icialaldtott gépkocsiállás parkolóterülete (min: 3,0 x 5,0 m) 50 Vo kol vohotő figyelembe, a zöldterület számításánál. A B V K S Z 3. § (6) bok. Szerinti—zöldfelület—számításnál—figyelembe—vehető kavicsburkolás,—homok, gépkocsi parkolásra n e m vehető figyelembe. (4) A gyephézagos elemekkel - ún. „zöldbeton" - fedett területek a zöldterületi számításba 35 %-kal számítandók be. A gyephézagos elemekkel fedett terület a zöldterületnek legfeljebb 30 %-át teheti ki" (5) A műanyag gyepráccsal kialakított terület a zöldfelület számításánál 50 %-kal vehető'figyelembe. Az építési telek előírt legkisebb zöldfelületének legfeljebb 40 %a lehet műanyag gyepráccsal kialakított terület. A gépkocsi parkolás céljára csak burkolt felület (legalább műanyag gyeprács, gyephézagos elem) vehető figyelembe, amelynek legkisebb mérete 3,0 x 5,0 m lehet. A BVKSZ 3. § (5) bek. szerinti zöldfelület számításnál figyelembe vehető (kavicsburkolás, homok), a számított zöldfelület 10 %-át nem haladhatja meg és az gépkocsi parkolásra és gépkocsi közlekedésre, nem vehető figyelembe. Az építési telek övezetben előírt legkisebb zöldfelületi mértékébe teljes értékűen figyelembe vett zöldfelület nem szolgálhat gépkocsi közlekedés céljára. (6) A (4) bekezdésben említett, gyephézagos elemekkel burkolt, valamint az bekezdésben említett, műanyag gyepráccsal burkolt terület együttesen legfeljebb építési telek legkisebb zöldfelületi mértékének 50 %-a lehet
(5) az
(7) Az építési telkek kötelező zöldfelületi mértékénél a többszintes növényállomány kedvező számítási lehetősége és a függőleges felületeken kialakítható zöldfelület nem vehető figyelembe.
12
(8) Az Építészeti-Müszaki Tervtanácsi vélemény kialakítására kötelezett esetekben kertépítészeti tervet kell benyújtani, legalább 1:200 léptékben, melyen ábrázolni kell az építési telken meglévő, kivágásra javasolt és a telepítendő fák helyét, törzsátmérőjét, fajtáját. '
J á r m ű v e k elhelyezésére v o n a t k o z ó r e n d e l k e z é s e k 2 1 . § (1) A parkolást telken belül, a vonatkozó jogszabályoknak és az egyes építési övezeti és övezeti előírásoknak megfelelően kell kialakítani. (2) A z M , I, IZ, M Z , K V , ós a K L keretövezetbe tartozó terület Icivételével a kerület beépítésre szánt területén a 3,5 t összsúlynál nagyobb gépjárművek számára n e m jelölhető ki és n e m helyezhető el önálló parkoló terület, járműtároló. (2) Az M; I; IZ; MZ; KV és a KL keretövezetbe tartozó terület kivételével a kerület beépítésre szánt területén, valamint az E-keretövezet és MG-RT, valamint MGMT célzott területfelhasználású területén a 3,5 t összsúlynál nagyobb gépjármüvek és munkagépek számára nem jelölhető ki és nem helyezhető el parkoló terület, járműtároló. Ezeknek a gépjárműveknek és munkagépeknek a tárolása még ideiglenes jelleggel sem megengedett.
P a r k o l ó h á z a k elhelyezésének m ó d j a i r a v o n a t k o z ó e l ő í r á s o k 22. §
Parkolóházat elhelyezni az L7; I; M ; M Z keretövezet, K L - K V övezet területein az övezet paramétereinek betartása mellett lehet. A szintterületi mutató mértékét, a maximáUs parkoló-férőhely számát K S Z T határozza m e g . Ü z e m a n y a g t ö l t ő á l l o m á s elhelyezésének á l t a l á n o s s z a b á l y a i
2 3 . § (1) Önálló üzemanyagtöltő állomást csak a KL-KT a KV-TB célzott területfelhasználási m ó d ú területeken és az azok m e n t é n lévő M ; M Z és I keretövezetek területén lehet elhelyezni. (2) Parkolóházban a B V K S Z 7. §-a szerint üzemanyagtöltő állomás csak helyezhető eL ha azt K S Z T lehetővé teszi.
akkor
(3) Épületen belüli üzemanyagtöltő állomást a kerületben kizárólag az I és M ; M Z keretövezetnek a K L - K T közlekedési célú közterületek m e n t é n lévő területein lehet elhelyezni. (4)
A z épületben elhelyezett üzemanyagtöltő állomás esetén a kútoszlopok csak az épület alapterületi vetületén belül helyezhetők el.
13 TERÜLETFELHASZNALAS Beépítésre szánt területek 24. § ( 1 ) Hatályon kívül helyezve (2) Hatályon kívül helyezve (3) A kerület közigazgatási területén a lakóterületek keretövezetei az alábbi építési övezeteket tartalmazzák, a)
b)
c)
K í s v á r o s i a s , j e l l e m z ő e n s z a b a d o n á l l ó b e é p í t é s ű l a k ó t e r ü l e t építési övezetei az alábbiak: •
L3-XVI/ÓM
Ó-Mátyásföld lakóterülete
jellemzően
szabadonálló
beépítésű
•
L3-XVFÓM-INT
Ó-Mátyásföld jellemzően alapintézmény területe
szabadonálló
beépítésű
I n t e n z í v k e r t v á r o s i a s l a k ó t e r ü l e t építési övezetei a z a l á b b i a k : L4-XVI/SZ1
Nagytelkes, szabadonálló beépíthető lakóterület
L4-XVI/SZ2
Nagytelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető lakóterület (lakóépületen kívüli önálló épület kereskedelem, szolgáltatás, gyártás céljára n e m építhető)
L4-XVI/SZ3
Nagytelkes, szabadonálló beépíthető lakóterület
beépítésű
mód
szerint
L4-XVI/SZ3-1
Nagytelkes, szabadonálló beépíthető lakóterület
beépítésű
mód
szerint
L4-XVI/SZ4
Sűrű, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető lakóterület
•
L4-XVI/SZ5
Aprótelkes, szabadonálló beépítési mód szerint beépíthető lakóterület (lakóépületen b'vüli önálló épület kereskedelem, szolgáltatás, gyártás céljára n e m építhető)
•
L4-XVI/02
Aprótelkes, jellemzően oldalhatáron álló beépítési m ó d szerint beépíthető lakóterület (lakóépületen kívüli önálló épület kereskedelem, szolgáltatás, gyártás céljára n e m építhető)
L4-XVI/IK
Ikresen csatlakozó beépítési m ó d szerint beépíthető lakóterület
L4-XVI/Z
Zártsorú, hézagosan zártsorúan beépíthető lakóterület
L4-XVI/CS
Többlakásos csoportházas lakóterület
L4-XVI/CS1
Többlakásos csoportházas lakóterület
L4-XVI/CS2
Többlakásos csoportházas lakóterület
L4-XVI/KK
L4 lakóterületi keretövezetbe soroU közkert
L4-XVI/T
L4 lakóterületi keretövezetbe sorolt t e m p l o m o k területe
Telepszerű
lakóterület
építési övezetei az
beépítési
mód
alábbiak:
•
L7-XVI/L1
Alacsony intenzitású telepszerű lakóterület
•
L7-XVI/L2
M a g a s intenzitású telepszerű lakóterület
szerint
14 •
L7-XVI/INT
Telepszerű lakóterület intézmény területe
szabadonálló
•
L7-XVI/T
Telepszerű lakóterület t e m p l o m területe
beépítésű
(4) Vegyes területek építési övezetei az alábbiak: a)
Intézményterület: •
I-XVI/Z
Jellemzően
zártsorú,
hézagosan
zártsorú
beépítésű
intézményterület
h)
•
I-XVI/SZl
Jellemzően szabadonálló beépítésű intézményterület
•
I-XVI/SZ2
Jellemzően szabadonálló beépítésű intézményterület
•
I-XVI/L
Szabadonálló beépítésű lakódomináns intézményterület
•
I-XVI/SP
Szabadonálló beépítésű sportterület
Jelentős
zöldfelületü
intézményterület
az
alábbiak:
• •
IZ-XVI/SP IZ-XVI/K
Sporterület Kulturális létesítmények, a felsőfokú oktatás-, nevelés és szállás, valamint lakó jellegű létesítmények jelentős zöldfelületű területe
•
IZ-XVI/S
Speciális, vegyes intézményterület
•
IZ-XVI/T
Szabadonálló beépítésű t e m p l o m területe
funkciójú,
jelentős
zöldfelületű
(5) A gazdasági területek építési övezetei az alábbiak: a)
Munkahelyi •
területek:
M-XVI
Védőtávolságot
nem
igénylő
termelő
-
gyártó
tevékenységek munkahelyi területe b)
Jelentős
zöldfelületü
munkahelyi
terület épüési övezetei az
alábbiak:
•
MZ-XVI
Ü z e m i jellegű tevékenységek, raktározás, szolgáltató és ellátó létesítmények területe
•
MZ-XVI/1
Termelő-gyártó
tevékenységek
munkahelyi
egyéb területe,
városi szerkezetben. (6) Különleges városüzemeltetési terület építési övezetei az alábbiak: a)
Temetőterületek: •
KV-TE-XVI/C
Köztemető (hagyományos temetőszerkezetet megőrző, vegyes temetkezési m ó d ú terület)
•
KV-TE-XVI/R
Különböző temetkezési m ó d o k vegyes alkalmazására kijelöh terület
• b)
c)
KV-TE-XVI/G
Tömegközlekedési
Temető bázisterületek:
•
KV-TB-XVI/B
Szabadonálló beépítésű, a tömegközlekedés j á r m ű v e k kiszolgáló terület
•
KV-TB-XVFHÉV
H É V üzemi terület, j á r m ű t e l e p
Energiaszolgáltató •
KV-EN-XVI
területek: Energiaszolgáltatás létesítményeinek üzemi területe
15 d)
Szennyvízkezelés •
területei
KV-SZK-XVI
A települési folyékony hulladékok és szennyvizek kezelését biztosító létesítmények elhelyezésére szolgáló terület
Beépítésre n e m szánt területek 25. § ( 1 ) Hatályon kívül helyezve (2) Hatályon kívül helyezve
.
(3) Közlekedésre szánt területek övezetei az alábbiak: •
KL-KT/XVI
Fővárosi jelentőségű közlekedési területek
•
KL-KÉ/XVI
Közlekedéssel kapcsolatos építmények szolgáló terület
•
KL-VA/XVI
Vasúti létesítmények elhelyezésére szolgáló terület
elhelyezésére
(4) A zöldterület övezetei az alábbiak: •
Z-FK-XVI
Fásított köztér
•
Z-KK-XVI
Közkert
•
Z-KK-XVI/T
Templomterületek
•
Z-KP-XVI
Közpark
(5) A z erdőterület övezetei az alábbiak: •
E-TG-XVI
Turisztikai erdők
•
E-VE-XVI
Véderdő
(6) Mezőgazdasági területek övezetei az alábbiak: •
MG-MT-XVI
Mezőgazdasági rendeltetésű terület
•
MG-MF-XVI/Fl
Fejlesztésre kijelölt mezőgazdasági rendeltetésű terület
•
MG-MF-XVI/F2
Fejlesztésre kijelöh mezőgazdasági rendeltetésű terület
•
MG-RF-XVI/Fl
Mezőgazdasági rendeltetésű, kiskertes rekreációs terület
•
MG-RF-XVI/F2
Mezőgazdasági rendeltetésű, távlati fejlesztésre kijelöh kiskertes rekreációs terület
• MG-RT-XVI
Mezőgazdasági terület
rendeltetésű,
fejlesztésre
kiskertes,
(7) Vízgazdálkodási területek övezetei az alábbiak: •
VT-VB-XVI
Vízbeszerzési, víztárolási területek
kijelölt
rekreációs
16
AZ ÉPÍTÉSI ÖVEZETEK Lakóterületek
ELŐÍRÁSAI
Kísvárosias, jellemzően szabadonálló beépítésű lakóterület (L3 keretövezet) általános előírásai 26. § (1) Az építési övezet területén a)
építési telket, építési területet kialakítani,
b)
új épületet elhelyezni,
c) meglévő épület rendeltetését megváltoztatni, csak K S Z T alapján lehet végezni, amely a kialakult állapot megőrzése érdekében speciális szabályozást kell tartalmazzon. (2) A z egyes területekre vonatkozó K S Z T a l a p j a i a beépítettség megengedett legnagyobb mértéke, a zöldfelület legkisebb mértéke, valamint a szintterületi mutató a K V S Z vonatkozó határértékeitől szigorúbban is meghatározható . (3) Az építési övezetben önálló legfeljebb 2-2 gépkocsi részére.
épületben
járműtároló
létesíthető
lakásonként
(4) A z építési övezet területén mvmlcagépek 3,5 t összsúlyt meghaladó gépjárművek tárolása n e m megengedett. (5) A z építési övezet területén félnyeregtetős, lapostetős épület n e m létesíthető. ( é ) — K e r e s k e d e l e m , szolgáltatás, ipari termelő tevékenység céljára az építési övezetben létesítményt—elhelyezni,—efre—a—eéka—meglévő—épület—használati—módját megváltoztatni n e m lehet. A meglévő műlcödő ez h á n y ú tevékenység folytatható. (6) Kereskedelem, szolgáltatás, ipari termelő tevékenység céljára az építési övezetben létesítményt elhelyezni, erre a célra meglévő épület használati módját megváltoztatni nem lehet. A meglévő működő ez irányú tevékenység folytatható. Az, építési övezetben, művelődési, kulturális, egészségügyi funkció elhelyezhető, amennyiben a fő és kiegészítő funkciók nettó alapterülete a 200 m^-t nem haladja meg. (7) A förendeltetésű épületben n e m megengedett az ipari termelő tevékenység. A meglévő és engedélyezett tevékenység folytatható, a m e g l é v ő ez irányú tevékenység funkcióváltása kizárólag a lakófunkcióra megengedett. (8) Helyi értékvédelem alatt álló épületek, építmények átalakítása, felújítása, bővítése, homlokzatképzésük módosítása, színezése, átszínezése feleljen m e g az épület építmény eredeti építészeti megjelenésének. (9) Az L3-XVI/0M övezetű építési telkek között olyan kerítés építhető, melynek merőleges átláthatósága, a legfeljebb 60 cm magas, tömör lábazat feletti részen, 85 %-os és teljes magassága a 2,0 métert nem haladja meg. (10) A keretövezet építési telkein a terepszint alatti beépítés (alagsor, pince) csak az építési telek építési helyén belül létesíthető, ahol annak terepszint alatti megközelítési felületét (gépkocsi lehajtó, lépcső) a terepszint alatti beépítésbe be kell számítani. (11 )Az építési telken a förendeltetésű (alagsor, pince) bruttó alapterületi %-a lehet.
épülettől független, terepszint alatti beépítés mértéke az építési telek méretének legfeljebb 3
17
(12) Az építési övezet területén az építési telkek közterület felőli határain - a KL-KT közlekedési célú közterületekkel határos területek kivételével - a kerítés tömör szakasza legfeljebb 1,0 m hosszú lehet, de a kerítés lábazat feletti felületének 75 %-a merőleges irányban áttekinthető' kell legyen, a kerítés tömör lábazata legfeljebb 0,6 m magas lehet.
K í s v á r o s i a s , j e l l e m z ő e n s z a b a d o n á l l ó b e é p í t é s ű ( L 3 k e r e t ö v e z e t ) és i n t e n z í v k e r t v á r o s i a s ( L 4 k e r e t ö v e z e t ) l a k ó t e r ü l e t építési ö v e z e t e i n e k á l t a l á n o s e l ő í r á s a i 26/A §
(1) A fő funkciót Iciegészítő épület építménymagassága n e m lehet több 4 m n é l de az építmény m a g a s s á g a legfeljebb a fő funlcciójú épület építménymagassága, a gerincmagassága legfeljebb 8,0 m lehet.
(1) A fő' funkciót kiegészítő' épület építménymagasságára az övezetben, a beépítési határértékeknél előírt legkisebb építménymagasság nem vonatkozik. A fő funkciót kiegészítő épület, építmény magassága nem lehet több 4 méternél, és az építmény magassága legfeljebb a fő funkciójú épület építménymagassága lehet, a tető gerincmagassága legfeljebb 8 m lehet. (2) A főrendeltetést kiszolgáló épület tető hajlásszöge egyezzen m e g a főépület tetőszerkezetének j e l l e m z ő hajlásszögével, kiszolgáló épület manzárdtetővel n e m építhető. (3) A z építési övezetek építési telkeinek elő és oldallcertjeiben épület, fold felszíne feletti építmény kulcatároló kivételével nem létesíthető.
(3) Az építési övezetek építési telkeinek elő- és oldalkertjeiben kerti tetőként csak a 16. § (5) bekezdésében foglalt méretű kerti tető létesíthető. Kukatároló önálló rendeltetési egységenként legfeljebb 3 m^ területtel építhető, de legfeljebb 2,4 m legnagyobb magassági mérettel, egyszintes építményként. (4) A z építési övezet területén az építési telkek közterület felőli h a t á r a i n — a K L - K T közlekedési célú közterületeldcel határos területek k i v é t e l é v e l — a kerités tömör szakasza legfeljebb 2,0 m hosszú lehet, de a kerítés lábazat feletti felületének 5 0 % a merőleges irányban áttekinthető kell legyen. A kerítés t ö m ö r lábazata legfeljebb 0,6 m lehet. (5) A K L - K T közlekedési célú közterületek határán, valamint azon közterületek határán, amelyeken tömegközlekedési j á r m ű közlekedik, megengedett a tömör kerítés, amely 1,5 m magasság felett merőleges irányban 50 % - b a n áttekinthető kell legyen, de a kerítés összmagassága n e m haladhatja m e g a 2,20 m-t. A kapu n e m lehet szélesebb 6,0 m-nél., saroktelek esetén a közútkezelő álláspontjának figyelembevétele szükséges. (6) A z építési övezet területén az egyes ingatlanokon (telek, épület), kerítésén egy darab, legfeljebb 2,0 m 2 felületű hirdetőberendezés helyezhető el az adott építési telekre bejegyzett tevékenységgel kapcsolatban. (6) Az építési övezet területén, az egyes ingatlanokon (építési telek területén, épületen és kerítésen) összesen 1 db, legfeljebb 2,0 m2 felületű hirdető berendezés helyezhető el, az adott építési telekre bejegyzett tevékenységgel kapcsolatban.
18 (7) A z építési övezetek építési telkein az eredeti terepszinttől 60 cm-nél nagyobb mértékű, az épületmagasság számítását befolyásoló feltöltés n e m végezhető. (7) Az épüési övezetek építési telkein az eredeti terepszinttől 60 cm-nél nagyobb mértékű, az építménymagasság és homlokzatmagasság számítását befolyásoló feltöltés nem végezhető. Az eredeti terepfelszín a csatlakozó telekhatárok melletti 1,0 méteren belül nem változtatható. (8) A z építési övezetek területén lévő építési telken kialakítható lakások számába - az ott meglévő vagy létesítendő - m á s önálló rendeltetési egység is beleszámítandó. (9) A szabadonálló beépítési mód esetén, az épület oldalkertre néző tényleges építménymagassága vagy az oldalkertre néző építménymagasság számításánál figyelembe vett homlokzati szakasz legnagyobb magassági mérete legfeljebb 10 %-kal haladhatja meg az övezetben megengedett legnagyobb építménymagasságot. (10)
A szabadonálló beépítési mód esetén a megengedett legnagyobb építménymagasságot meghaladó oldalkertre néző tényleges építménymagasság vagy ilyen homlokzati szakasz esetén az oldalkert mérete ezen oldalkertre néző tényleges építménymagasság, illetve homlokzati szakasz magassági méretének legalább fele legyen,
(11) Szabadonálló megengedett
beépítési mód esetén az oldalkert legkisebb mérete az legnagyobb építménymagasság fele, de legalább 3 m,
övezetben
(12) Az építési telek szabályozási vonalára (a telek közterületi határvonala) állított merőlegesre vetítetten, az építmény hossza nem lehet több 20 méternél. Saroktelek esetében az építési telek szabályozási vonalai közül csak az egyiket kell figyelembe venni az építmény hosszanti méretének meghatározásánál." (13) Az építési telken lakásonként 1 db kerti tető helyezhető el, amely lábakon oldalfelületén tömör térelhatárolás nélküli tető lehet Egynél több kerti elhelyezése esetén, egy-egy kerti tető mérete legfeljebb 12 m2 lehet
álló, tető
(14) Az építési telken belül az egyes külön használatú telekrészeket elválasztó kerítés, csak nem tömör kialakítással, és legfeljebb 40 cm-es lábazat felett, 90 %-os áttörtséggel vagy élő sövénnyel, legfeljebb 1,80 méter magassággal alakítható ki, (15) Lakókocsi, konténer, mobilház építményként történő elhelyezése és használata kivéve az ingatlanra vonatkozó, építési engedéllyel rendelkező, jogszerű építkezés idejét - nem lehetséges. (16) A keretövezetek építési telkeinek közterület felőli határvonalán egy-egy építési telekhez egy, legfeljebb kettő gépkocsi bejáró létesülhet, bejárónként max. 3,5 m szélességgel vagy összevonva, egy darab, legfeljebb 6 méter szélességgel. (17) A keretövezetekben gépkocsi lehajtó úgy létesíthető, hogy annak szomszédos felé eső széle és a szomszédos telek határa között, legalább 3,0 méter terület maradjon.
telek széles
19 Jellemzően zártsorú beépítésű intézményterületek (I k e r e t ö v e z e t ) építési övezeteinek á l t a l á n o s e l ő í r á s a i 26/B§
Az I X V I / Z ópítósi övozotbo tartozó t o r ü l o t o k — K L K T kerotövozettel határos , egy telekmélységében az építési övezetre megengedett bruttó szintterület legfeljebb 25 % án legfeljebb 2 lalcás a tömbbelsőben lévő építési telek esetén a megengedett bruttó szintterület legfeljebb 50 % á n ahol legfeljebb 4 lalcás helyezhető el az építési telken.
26/B§ Az I-XVI/Z építési övezet KL-KT, célzott terSületfelhasználási módú területtel határos építési telkein az építmény bruttó szintterületének legfeljebb 20 %-án - a tömbbelsííben lévő építési telek esetén a megengedett bruttó szintterület legfeljebb 50 %-án - legfeljebb két lakás helyezhető el.
L3-XVI/ÓM Ó-Mátyásfold jellemzően szabadonálló beépítésű lakóterülete 27. § (1) A z építési övezet a kísvárosias, jellemzően szabadonálló beépítésű m ó d szerint beépített területe. (2) A z építési telkek beépítési százaléka legfeljebb
b)
a)
a 2158 m^ (600 négyszögöl)-nél kisebb telkek esetén 2 0 % ,
b)
a 2158 m^ (600 négyszögöl) nél nagyobb tolkok esetén 432 m^ ós a 2158 m^ (600 négyszögöl) feletti torülotróoz 1 5 % a. a 2 1 5 8 m^ (600 négyszögöl)-nél n a g y o b b t e l k e k esetén 432 m^ és a 2158 m^ (600 négyszögöl) feletti rész 10 % - a .
(3) A z építési övezetben n e m alakítható ki 3237 m^ (900 négyszögöl-nél nagyobb építési telek. Telekösszevonással a 2000 m^ alatti telek is kialakítható. (4) A z építési telken elhelyezhető lalcások számát az építési telek 500 m^—rel való osztásával adódó egész szám határozza m e g . (4) Az építési telken elhelyezhető lakások, illetve önálló rendeltetési egységek számát az építési telek 500 m2 -rel való osztásával adódó egész szám határozza meg. Az övezet területén az építési telkeken 1 db förendeltetésű (lakóépület) és abban legfeljebb 4 lakás, illetve önálló rendeltetési egység helyezhető eL (5) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit az 1. sz. táblázat határozza m e g . 1. számú táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete
L3XVI/ÓM
2000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke % % szabadonálló 20 4,5 7,5 60 25 0,55'
20 L3-XVI/ÓM.INT Ó-Mátyásföld jellemzően szabadonálló beépítésű alapintézmény területe 28. § (1) A z építési övezet az L 3 keretövezet azon építési övezete, a m e l y a beépítés módjában szabadonálló, funkciójában a művelődési és kulturális célú épületek, egészségügyi épületek, szociális igazgatási épületek, az alapfokú oktatást nevelést, köz- és vagyonbiztonságot szolgáló önkormányzati kötelezettséggel járó épületek építési területe. (2) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit, épületek elhelyezését, meglévő épület átalakítását, bővítését, beépítési határértékeit a 2. sz. táblázat tartalmazza. (3) A z övezet területén lévő telkek összevonhatók, de telek területének beépítettsége a (5) bek. szerint számítható. (4) A z építési övezetben a 2158 m^ (600 D-öl) területig a beépítése a 2. sz. táblázat szerint, m í g a többlet területen a beépítés 4316 m^ - i g 2 0 %-kal, afelett 10 %-kal történhet. ^ (5) A z építési övezet területén legfeljebb foldszint+két emelet+tetőtérbeépítéses épület építhető. 2. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
L3XVI/ÓM. INT
4000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb rhértéke mértéke % % ' % szabadonálló 40 4,5 12,5 30 45 1,5
L4-XVI Az L4 keretövezetbe tartozó lakóterületekre vonatkozó általános előírások 29. § (1) A z építési övezet területén telkenként csak egy förendeltetésű épület létesíthető. Ez alól kivétel a 2 0 0 0 m^-t meghaladó nagyságú építési telek, ahol a több förendeltetésű épület is megengedett. (2) Több förendeltetésű épület esetén egy-egy épület bruttó szintterülete az 500 m^-t nem haladhatja m e g . (3) A z építési övezetben az 1000 m^ - t meghaladó méretű egyedi telek esetében a telek területének az 1000 m^-t meghaladó többletterülete a beépítés mértékének számításánál a következők szerint vehető figyelembe: -
2 0 0 0 m^-ig a többletterület 60%-a,
-
2000 m^ - 3000 m^ telekteriiletig a 2000 m^ feletti többletterület 40%-a,
-
3000 m^-nél nagyobb telekterület esetén ,a 3000 m^ feletti többletterület 10%-a figyelembe vehető. (4) A 3000 m^-t meghaladó méretű építési teleknél egy épület esetében a telek beépített területe n e m lehet több 500 m^-nél, több épület esetében az épületek által elfoglaU terület egyenként legfeljebb 400 m^ lehet. (5)
Új telektömb alakítás esetén 800 m^-nél kisebb telek n e m alakítható ki, kivéve az ikres beépítést.
21 (6) Előkert nélküli beépítés esetén lakás a földszinten csak úgy alakítható ki, h a a padlóvonal szintje a járdatő szinthez képest legalább 1,0 m-rel magasabban helyezkedikel. (7) A z építési övezetben önálló terepszint alatti (pinceszint) építés esetén a beépített terület a zöldfelületbe a 20. § (3) b e k e z d é s b e n foglaltak szerint számítható be. (8) A z L4 X V I / S Z 2 , az L4 X V I / S Z 5 ; X V I / 0 2 építési övezet Icivótolévol megengedett a lalcóterületeken az önálló épület építése kereskedelmi és szolgáható tevékenység végzéséhez. A z L4 keretövezet építési tellcein ezen tevékenységek végzése során a szabadtéri tárolás és munlcavégzés m é g ideiglenesen sem engedélyezhető. (8) Kereskedelmi, szolgáltató tevékenység céljára önálló épület, építmény, lakófunkció nélkül, csak a KL-KT célzott területfelhasználási módú területtel határos építési telkeken alakítható kL Az L4 keretövezet építési telkein a kereskedelmi, szolgáltató tevékenységek végzése során a szabadtéri tárolás és munkavégzés még ideiglenesen sem engedélyezhető. Az L4-XVI/SZ2, az L4-XVI/SZ5; L4XVI/02 építési övezet kivételével megengedett a lakóterületeken az önálló épület építése, használata, kereskedelmi, szolgáltató tevékenység végzéséhez. (9) Kereskedelmi és szolgáltató tevékenység megengedett a főrendehetés épületben. ,
szerinti
(10) A z építési övezet területén csak olyan kereskedelmi, szolgáltató, termelő tevékenység végezhető, amelyek megfelelnek a környezetvédelmi előírásoknak. (11) Hatályon kívül helyezve (12) Ikresen csatlakozó beépítésnél a két tűzfallal csatlakozó épület tetőkialakítása, tetőhajlásszöge a közterület felől azonos legyen. (13)Amenn}idben az oldalhatáron álló beépítési módnál az építési teleldcel szomszédos telkeken meglévő épületek tűzfallal csatlakoznalc, a meglévő tűzfalaié talcarása érdekében megengedett zártsorú beépítési m ó d az építési övezetre vonatkozó egyéb szabályozási határértékek betartása mellett. (14) Hatályon kívül helyezve (15) Hatályon kívül helyezye (16) A z L 4 - X V I / S Z 1 ; L4/XVI/SZ3 övezetben lévő építési telkek esetében az övezetben meghatározott lakás (önálló rendeltetési egység) szám elhelyezése akkor érvényesíthető, h a az építési telken minden egyes lakáshoz (önálló rendeltetési egységhez) legalább 300 m^ építési telekterület biztosítható. K é t önálló rendeltetési egység (lakás) az építési telek méretétől függetlenül e fenti övezetekben minden építési telken elhelyezhető. (17) A m e n n y i b e n az oldalhatáron álló beépítési módnál az építési teleldcel szomszédos telkeken meglévő épületek tűzfallal csatlakoznalc a meglévő tűzfalak talcarása érdekében megengedett zártsorú beépítési m ó d az építési övezetre vonatkozó egyéb szabályozási határértékek betartása mellett. (18) A z L 4 egyes övezeteinek előírásai szerint elhelyezhető épületbe meghatározott lakásszám az építési telken elhelyezhető összes lakás (összes önálló rendeltetési egységek számának) felső határát is jelenti.
22 (19) A z L4-XVI/SZ1 övezetben a 14,0 m szélességet el n e m érő keskeny szomszédos építési telkek esetében az épületek közötti telepítési távolság 6,0 m lehet abban az esetben, h a az elhelyezendő vagy meglévő épületnek sem az átlagos építménymagassága, s e m az oldalkertre néző homlokzat magassága n e m haladja m e g a 6,0 m-t, és legalább a 3,0 m-es oldalkert biztosítható. A keskeny telkekkel szomszédos 14,0 méternél szélesebb építési telek esetében a maximális építménymagasság felének megfelelő oldalkert méretének kialakításával - a keskeny telken lévő épület felé - a telepítési távolság 6,75 méterre csökkenhet, ha a keskeny építési telken az épületaek az átlagos építménymagassága, sem az oldalkertre néző homlokzat magassága n e m haladja m e g a 6,0 métert. (20) A meglévő L4 keretövezet övezeteiben lévő lakóépületek bővítése, átalakítása, tetőtér beépítése során, ametmyiben az épületek közötti távolság nem éri el az övezetben előírt építménymagasság mértékét (telepítési távolság), de az nagyobb, mint 3,0 méter és a vonatkozó jogszabály szerint egyébként n e m kötelező az építési engedélyezési eljárásban szakhatóságként a tűzoltóság részvétele, akkor annak megkeresése mellőzhető, h a a következő biztonságot növelő kritériumok teljesülnek: - A beépítésre kerülő faszerkezet hatékony égéskésleltetővel kezelt. - A tetőszerkezet - érintett irányban - falsíkon túlnyúló részei )ereszalj) n e m éghető T H =0,5 óra tíizállósági határértékű biu-kolattal ellátott. - „ N e m é g h e t ő " anyagú héjalás kerül alkalmazásra.
(21)
Oldalhatáron álló beépítési mód esetén, az oldalhatáron álló, vagy annak minősülő épületnek a beépítési oldalra néző, tényleges építménymagassága nem lehet nagyobb az építési telek oldalhatáron álló beépítésre vonatkozó legnagyobb építménymagasság mértékénél A tényleges építménymagasság számításánál figyelembe kell venni még a nyeregtető oromfalát is, ha az oromfal alatti homlokzatrész tényleges építménymagassága több, mint 5 m vagy az épület oldalhatáron álló vagy annak minősülő oldalhomlokzatának hossza több, mint 12 m. A tényleges építménymagasság mértékének számításánál figyelembe veendő épületrész (homlokzati szakasz) magassága sem haladhatja meg az övezetben megengedett építménymagasság mértékét.
(22) Oldalhatáron álló beépítés esetén az oldalkert a telepítési távolságot is-3 m lehet
legkisebb
mérete - figyelembe
véve
(23) Az oldalhatáron álló beépítés esetén a főrendeltetést (lakó) kiegészítő funkciónak helyet adó épület vagy épületrész beépítés felőli oldalhatárra néző tényleges építménymagassága legfeljebb 3 m lehet, amelynek az oldalhatárral párhuzamosan mért hossza legfeljebb 10 m. (24) A szabadonálló beépítési mód szerint beépíthető övezetben megengedett az épület elhelyezése oldalhatáron állóan vagy ikresen, ha az építési telek szélessége az L4-XVI/SZ1, L4-XVUSZ2 övezetekben nem éri el a 13 métert, valamint az L4XWSZ3, L4-XVI/SZ4, L4-XVI/SZ5 övezetekben a 12,5 métert Ebben az esetben az épület kialakítására az L4-XVI/01 övezet előírásai és az ahhoz tartozó beépítési előírások vonatkoznak. (25) Az építési övezet területén az építési telkek közterület felőli határain - a közlekedési célú közterületekkel határos területek kivételével - a kerítés
KL-KT tömör
23 szakasza legfeljebb 2,0 m hosszú lehet, de a kerítés lábazat feletti felületének 50 %-a merőleges irányban áttekinthető, kell legyen. A kerítés tömör lábazata legfeljebb 0,6 m lehet (26) Az építési telkek közötti kerítés magassága legfeljebb 2,0 m lehet. Amennyiben a telek határvonalán támfal építése szükséges, a támfalon tömör kerítés csak akkor építhető, ha a támfal és a tömör kerítés együttes magassága nem haladja meg a 2,0 métert. Az építési telkek közötti kerítés mindkét oldalát azonos minőségű felülettel kell kialakítanL
L4-XVI/SZ1 N a g y t e l k e s , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 30. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2)' Hatályon kívül helyezve (3) Új telekosztás, telekmegosztás esetén a kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m saroktelek esetében 20,0 m . (4) A t e l e k o s z t á s s a l , megosztással kialakítható legkisebb telek területe 1000 m^ (5) A z építési övezet területén legfeljebb négylakásos lakóépület helyezhető el. (6) A z építési övezetben elhelyezett kereskedelmi, szolgáltató célú épület bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 1000 m^-tr (6) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterületea funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 400 m^-t (7) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 3. sz. táblázat határozza m e g . 3. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
L4XVI/SZl
1000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 25 3,2 7,5 60 35 0,7
L4-XVI/SZ2 N a g y t e l k e s , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 3 1 . § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) A kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m , saroktelek esetében 20,0 m. (3) A z építési övezet területén legfeljebb két önálló rendeltetésű egység helyezhető el.
24 (4)' A z építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató, ipari termelő tevékenységre szolgáló célra létesítményt elhelyezni, erre a célra m e g l é v ő épület használati módját megváltoztatni, ilyen célra épületet bővíteni n e m lehet. A z engedéllyel mxiködő tevékenység folytatható. (5) Hatályon kívül helyezve (6) A z övezet területén nyeles építési telek n e m alakítható ki. (7)Az övezetben m i n d e n egyes önálló rendeltetési egységhez legalább 500 m^ építési telekterület szükséges. (8) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 4. sz. táblázat határozza m e g . 4. sz. táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
L4XVI/SZ2
1000
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató mértéke legnagyobb beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 6 25 60 35 0,7 3,2 Beépítési mód
L4-XVI/SZ3 N a g y t e l k e s , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 32. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) Hatályon kívül helyezve. (3) A kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m , saroktelek esetében 20,0 m. (4) A z építési övezet területén legfeljebb négylakásos lakóépület helyezhető el. (5) A z építési övezetben elhelyezett épület kereskedelmi, szolgáltató célú bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 500 m^-4; (5) Az építési övezetben keresliedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 300 m^-t. (6) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 5. sz. táblázat határozza m e g . 5. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható «legkisebb telekterület mérete m^
L4XVI/SZ3
800
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületí megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 25 3*2 6 60 35 0,7
25 L4-XVI/SZ3-1. N a g y t e l k e s , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 32/A. § (1) A z építési övezet területén a 32 § előírásai mértékadók a (2), (3) bekezdésben foglalt eltéréssel. (2) A z építési övezetben legfeljebb három lakás építhető. (3) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit az 5/A sz. táblázat határozza meg. 5/A. táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
L4XVI/SZ3-1
800
Beépítési mód
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség mutató alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb beépítés megengedett mértéke legnagyobb m m legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke mértéke % % % szabadonálló 25 6,0 60 0,5 3,2 35
L4-XVI/SZ4 S ű r ű , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 3 3 . § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület sűrű, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) Új telekalakítás esetén a kialakítható telek szélessége legalább 16,0 m, saroktelek esetén legalább 18,0 m. (3) Hatályon kívül helyezve (4) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (5) A z építési övezetben elhelyezett épület kereskedehni szintterülete n e m haladhatja m e g a 300 m^-tr
szolgáltató célú bruttó
(5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 200 m^-t. (6) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 6. sz. táblázat határozza meg. 6. számú táblázat övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
L4XVFSZ4
600
Építménymagasság Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke % % szabadonálló 25 5,0 3,2 60 35 0,5 Beépítési mód
26
L4-XVI/SZ5 A p r ó t e l k e s , s z a b a d o n á l l ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 34. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület aprótelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) Új telekalakítás esetén kialakítható telek szélessége legalább 16,0 m , saroktelek esetén legalább 18,0 m . (3) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (4)
Az építési övezetben az oldalhatáron álló vagy ikresen csatlakozó beépítés is engedélyezhető az építési övezeti paraméterek betartásával.
(§)—Az építési övezetben elhelyezett épület k e r e s k e d e l m i — s z o l g á l t a t ó célú b m t t ó szintterülete n e m haladhatja m e g a 200 m^47 (5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 150 m^-t (6)
A z építési övezetben szolgáltató - termelő tevékenységre szolgáló önálló épület n e m építhető, erre a célra épület funkcióváltása sem megengedett. A meglévő, engedélyezett tevékenység folytatható és az épületben a tevékenység funkcióváltása is megengedett.
(7)
A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 7. sz. táblázat határozza m e g , de a 600 m^ területet meghaladó ingatlanok beépítettsége legfeljebb 2 5 % lehet, azonban 600 m ^ - e s teleknagyságig a legnagyobb beépítettség 150 m^ lehet. 7. sz. táblázat Építménymagasság
Kialakítható legkisebb Övezet jele
telekterület mérete m
L4XVI/S Z5
400
Beépítettség megengedett Beépítési mód szabadonálló, ikres, oldalhatáron álló, vegyes
legkisebb
legnagyobb
m
m
3,2
5,0
Zöldfelület legkisebb mértéke
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke
Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
40
35%
0,55
legnagyobb mértéke
30'
L4-XVI/SZ6 Nagytelkes, szabadonálló beépítési m ó d szerint beépíthető, t ö b b épület elhelyezésére szolgáló lakóterület 34./A§ (1)
A z építési ö v e z e t a z i n t e n z í v k e r t v á r o s i a s l a k ó t e r ü l e t t ö b b l a k á s o s , t ö b b é p ü l e t e t tartalmazó területe.
(2)
A z építési övezet területén minden teljes 800 m^ építési telekterület után helyezhető el egy lakóépület, amelyben legfeljebb négy lakás (önálló rendeltetési egység) alakítható ki.
27 (3)
A z építési ö v e z e t b e n elhelyezett épület k e r e s k e d e l m i , szolgáltató célú szintterülete összesen n e m haladhatja m e g az 500 m"t.
(4)
Egy-egy épület alapterülete nem haladhatja m e g a 250 m M .
(5)
Az építési övezet területén a zöldfelületet közös használatúra kell kialakítani, a telken beliű kerítés n e m építhető.
(6)
Két épület közötti telepítési távolság legalább 7,5 m.
(7)
Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 7/a. sz. táblázat határozza meg.
övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete
L4-XVISZ6
8000
Beépítettség Beépítési mód
szabadónálló,
legnagyobb legkisebb mértéke % 25
7/a. sz. táblázat Zöldfelület Terepszint Szintteruleti legkisebb alatti beépítés mutató megengedett mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke
Építménymagasság
m 3,2
m 7,5
% 50
% 35
'0.7
L4-XVI/01 J e l l e m z ő e n o l d a l h a t á r o n álló beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 3 5 . § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület jellemzően oldalhatáron álló beépítési m ó d szerint beépített illetőleg beépíthető területe, amelyben kialakuh az ikresen csatlakozó beépítés és megengedett a szabadonálló beépítési m ó d . (2) A z építési övezetben a 18,0 m szélességű, vagy azt meghaladó telek (saroktelek esetén 20,0 m ) szabadonálló épülettel is beépíthető. (3) Új telekosztás, megosztás esetén a legkisebb telekszélesség 18,0 m. (4) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (5) A z építési övezetben elhelyezett épület kereskedelmi szintterülete n e m haladhatja m e g a 300 m^-tr
szolgáltató célú bruttó
(5) Az építési övezetben keresliedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 200 n^-t (6) Oldalhatáron lévő tűzfal tényleges magassága n e m haladhatja m e g a 5,0 m-t, kivételt képez az épület utcai épületszárnyának-oromfala. (7) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 8. sz. táblázat határozza meg. 8. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m L4XVI/Ól
800
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legriagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % oldalhatáron 3,2 25 5,0 55 35 0,45 álló, vegyes
28 L4-XVI/01-1 N a g y telkes, o l d a l h a t á r o n beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 35/A § (1)
A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, oldalhatáron beépítési m ó d szerint beépíthető területe.
(2) Új telekosztás, telekmegosztás esetén a kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m saroktelek esetében 20,0 m. (3) A telekosztással, megosztással kialakítható legkisebb telek területe 1000 m^ (4) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (5) A z építési övezetben elhelyezett kereskedehni, szolgáltató célú épület bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 1000 m^-tr (5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 400 m^-t. (6) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 8/A. sz. táblázat határozza meg. 8/A. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi jele legkisebb mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti ínutató telekterület legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mérete mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke m^ % % L4oldal 25 5,0 1000 3,2 60 35 0í7 XVI/01határon 1 álló
L4-XVI/01-2 N a g y t e l k e s , o l d a l h a t á r o n álló beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 35/B §(1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, oldalhatáron álló beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) A kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m , saroktelek esetében 20,0 m. (3) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (4) A z építési övezetben elhelyezett épület kereskedehni, szolgáltató célú bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 5Q0 m^-tr (4) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 400 m^-t.
29
(5) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 8/B. sz. táblázat határozza meg.
8/B. számú táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi legkisebb mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató telekterület legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mérete mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % m^ % % L4800 oldal 25 3,2 5,0 60 0,7 35 XVI/01határon 2 álló
L4-XVI/01-3 N a g y t e l k e s , o l d a l h a t á r o n álló beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 35/C. § (1)
A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület nagytelkes, oldalhatáron álló beépítési m ó d szerint beépíthető területe.
(2)
A kialakítható telek legkisebb szélessége 18,0 m , saroktelek esetében 20,0 m .
(3)
A z építési övezet területén egy építési telken legfeljebb két önálló rendeltetési egység helyezhető el.
(4>- A z építési övezet területén elhelyezhető kereskedelmi, szolgáltató épület nettó szintterülete n e m haladhatja m e g a 150 m^-tr (4) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 100 m^-t. (5) A z építési övezet területén az épületkialakítás szabályai a következők: a)
Magastetős épület csak 3 0 - 4 0 ° közé eső tetőhajlásszöggel építhető,
b)
Magastetőn tetőablak felépítménye egymás felett több sorban n e m helyezhető el,
c)
Főfúnkció építhető,
d)
Magastetőn n e m alkalmazható: fémelemez, fém-, műanyag-pala, hullám- és trapézlemez, lágy műanyaglemez fedés, bitimienes zsindelyfedés.
e)
A z utcai homlokzaton tetőkontyolás n e m készíthető.
f)
Tetőfedés színe: a vörös és a barna árnyalata lehet.
mellett legfeljebb
egy különálló kiszolgáló funkciójú
épület
30
(6)
Építési övezet jele
L4XVI/01 -3
A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 8/C számú táblázat határozza meg.
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m\
Beépítési mód
800
Oldalhatá ron álló
8/C számú táblázat Beépített ÉpítménylOnagasság Zöldfelület Terepszint Szintterületi ség alatti Legkisebb Legna legkisebb mutató legnagyobb beépítés megengedett gyobb m mértéke mértéke legna m legnagyobb % gyobb mértéke mértéke m W % 20
3,0
4,5
55
35
0,4
L4-XVI/02 A p r ó telkes, j e l l e m z ő e n o l d a l h a t á r o n álló beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 36. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület sűrű, jellemzően oldalhatáron álló beépítési m ó d szerint beépíthető területe, amelyben kialakuh és megengedett a szabadonálló beépítési m ó d is. (2) Új telekalakítás esetén a kialakítható telek szélessége legalább 16,0 m , saroktelek esetén legalább 18,0 m. (3) A z építési övezetben a 18,0 m szélességű vagy ezt meghaladó szélességű telek (saroktelek esetén 20,0 m ) szabadonálló beépítési m ó d szerint is beépíthető. (4) A z építési övezet területén legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (5) Az építési övezetben elhelyezett épület kereskedelmi célú bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g a 300 m^-tr (5) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 200 m^-t. (6) Az építési övezetben szolgáható - termelő tevékenységre szolgáló önálló épület n e m építhető, erre a célra épület funkcióváltása sem megengedett. A meglévő, m ű k ö d ő engedélyezett tevékenység folytatható, a z épületben a tevékenység funkcióváltása megengedett. (7) Oldalhatáron lévő tűzfal tényleges magassága n e m haladhatja m e g az 5,0 m-t, kivéteh képez az épület utcai épületszárnyának oromfala.
31
(8) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 9. sz. táblázat határozza m e g . 9. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete ' m^ L4XVI/Ó2
600
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszmt Szmtterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % oldalhatáron 25 5,0 3,2 55 35 0,45 álló, vegyes szabadon álló, ikres
L4-XVI/IK I k r e s e n c s a t l a k o z ó beépítési m ó d s z e r i n t b e é p í t h e t ő l a k ó t e r ü l e t 37. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület telkes, jellemzően ikres beépítési m ó d szerint beépíthető területe. (2) Új telekalakítás esetén a kialakítható telek szélessége legalább 12,0 m , saroktelek esetén legalább 15,0 m . (3) A z építési övezet területén telkenként legfeljebb kétlakásos lakóépület helyezhető el. (4) Az építési övezetben elhelyezett épület k e r e s k e d e l m i — s z o l g á l t a t ó célú bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g a 200 m^-tr (4) Az építési övezetben kereskedelmi, szolgáltató célú épület (épületrész) nettó alapterülete - a funkcióhoz kapcsolódó összes helyiséget figyelembe véve - nem haladhatja meg az 150 n^-t. (5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 10. sz. táblázat határozza meg, ahol 600 m^-es teleknagyságig a legnagyobb beépítettség 30 %, de legfejlebb 150 m^ lehet, a 6 0 0 m^ területet meghaladó ingatlanok beépítettsége legfeljebb 25 % lehet. 10. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi jele legkisebb mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató telekterület legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mérete mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke m^ % % L4400 ikres 30 3,6 50 5,5 40 0,5 XVI/IK
32
L4-XVI/Z Z á r t s o r ú a n beépíthető lakóterület
38. § (1) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület zártsorúan beépített és beépíthető területe. (2) A z építési övezet területén telkenként csak két lakás építhető. (3) A kialakuh állapot esetében a csatlakozó beépítések kialakult előkert méretét kell figyelembe veimi. E g y é b esetekben az építési hatóság az engedélyezés során egyedileg állapítja m e g az előkert méretét. (4) Új telekalakítás esetén kialakítható legkisebb telekszélesség 10,0 m. (5) A z építési övezetben elhelyezett épület kereskedehni - szolgáltató célú bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g a 100 m^-t. (6) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 11. sz. táblázat határozza m e g , ahol 600 m^ teleknagyságig a legnagyobb beépítettség 150 m^ lehet, a 600 m^ területet meghaladó ingatlanok beépítettsége legfeljebb 25 % lehet.
11. számú táblázat Építménynwgasság Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi jele legkisebb mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb telekterület mértéke beépítés megengedett m m mértéke mérete legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke m^ % % L4400 zártsorú 30 3,5 7,5 50 35 0,7 XVI/Z L4-XVI/CS Többlakásos, csoportosházas lakóterület 39. §
Hatályon kívül L4-XVI./CS-1 Többlakásos, csoportházas lakóterület
39/A. § (1) Az építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület többlakásos csoportházzal beépített illetőleg beépíthető része. (2) A z építési övezetben telket alakítani, új épületet elhelyezni, meglévő rendeltetését megváltoztatni szabályozási terv alapján lehet.
épület
33 (3) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 12/A. sz. táblázat határozza meg. 12/A. számú táblázat Epítménynwgasság Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb legkisebb jele alatti mutató legnagyobb telekterület mértéke beépítés megengedett m m mértéke mérete legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % m^ % % 1500 40 csoportos 3,0 7,5 .L435 1,0 45 XVI/ CS-1 L4-XVI./CS-2 Többlakásos, csoportházas lakóterület 39/B. § ( l ) A z építési övezet az intenzív kertvárosias lakóterület többlakásos csoportházzal beépített illetőleg beépíthető része. (2)
A z építési övezetben telket alakítani, új épületet elhelyezni, meglévő épület rendeltetését megváltoztatai szabályozási terv alapján lehet.
(3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 12/A. sz. táblázat határozza meg. 12/B. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi jele legkisebb megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mód alatti mutató telekterület legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mérete mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke m^ % % L41500 csoportos 40 3,0 4,5 50 45 0,6 XVI/ CS-2
L4-XVI/INT L a k ó t e r ü l e t a l a p i n t é z m é n y e i n e k elhelyezésére szolgáló t e r ü l e t 40. § (1) A z építési övezet az intenzív elhelyezésére szolgáló része.
kertvárosias
lakóterület
alapintézményeinek
(2) A z építési övezet területén a lakosság átlagos életviteléhez szükséges, intézményes formában m ű k ö d ő oktatási, nevelési, egészségügyi és szociális, a köz és vagyonbiztonságot szolgáló önkormányzati kötelezettséggel j á r ó intézmények épületei helyezhetők el. (3) Hatályon kívül
34
(4) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 13. sz. táblázat határozza meg. 13. számú táblázat Építménymagasság Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség alatti mutató megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb beépítés megengedett mértéke legnagyobb m m legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke mértéke % % % 30 szabadonálló 50 3,0 60 1,0 7,5' Beépítési mód
övezet Kialakítható legkisebb jele telekterület mérete m^ L4XVI/ INT
2000
L4-XVI/KK L 4 lakóterületi keretövezetbe sorolt közkertek 4 1 . § (1) A z övezet az L 4 keretövezetbe soroh lakóterület azon része, ahol meglévő, megőrzendő közkert található. (2) A közkert funkciója játszótér, vagy közhasználatú zöldfelület. (3) A z övezet területén a rendeltetés szerinti használatra szükséges helyezhetők el.
építmények
(4) A kötelező zöldfelületi borítottság mértéke 7 0 % . (5) A z övezet területén telekmegosztás nem engedélyezhető. (6) A közkert felújítása, átépítése, építmény elhelyezése csak engedélyezett kertészeti terv alapján történhet. L4-XVI/T L4 lakóterületi keretövezetbe sorolt t e m p l o m o k területe 42. § (1) A z építési övezet az L 4 keretövezetbe sorolt lakóterület azon része, amely a meglévő, szabadonálló beépítésű templomot és kertj ét foglalj a magába. (2) A z építési övezetben csak olyan tevékenység folytatható, amely a kialakuh állapotot, funkciót megőrzi, azt kiegészíti. Épület csak egyházi tevékenységgel kapcsolatos célra építhető, bővíthető. (3) A z építési övezet területén telekmegosztás n e m engedélyezhető. (4) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 14. sz. táblázat határozza meg. 14. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telektérület mérete m' L4XVI/T
8000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató mértéke legnagyobb beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke % % szabadonálló 50 4,5 7,5 30 50 1,0^
35 LAKÓTELEPEK L7-XVI/L1 Alacsony intenzitású telepszerű lakóterület 4 3 . § (1) A z építési övezet az L 7 keretövezet azon építési övezete, amely alacsony intenzitású, legfeljebb ötszintes épületekkel beépített illetőleg beépíthető területe. (2) Hatályon kívül (3) A K S Z T készítés során vizsgálni kell a magastető ráépítés lehetőségeit együttkezelendő területre egységes építészeti koncepció alapján.
az
(4) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 15. sz. táblázat határozza meg. 15. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb jele legkisebb alatti mód mutató legnagyobb telekterület mértéke beépítés megengedett m m mértéke mérete legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke m^ % % L72500 telepszerű 40 16,5 3,5 35 45 2,2 XVI/Ll L7-XVI/L2 M a g a s intenzitású telepszerű lakóterület 44. § (1) A z építési övezet az L 7 keretövezet azon építési övezete, amely m a g a s intenzitással, j e l l e m z ő e n ötszintesnél magasabb lakóépületekkel telepszerűen beépült területe. (2) Hatályon kívül (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 16. sz. táblázat határozza meg. Építménymagasság
16. számú táblázat
Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterüieti legkisebb jele megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mód alatti mutató telekterület legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mérete mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke m^ % % L72500 telepszerű 40 3,5 30,0 50' , 4,0 45 XVI/2 L7-XVI/INTSZ Telepszerű lakóterület szabadonálló beépítésű intézmény területe 4 5 . § (1) A z építési övezet az L 7 keretövezet azon építési övezete, amely beépítés módjában szabadonálló, az alapfokú ellátást biztosító intézmények területe. (2) A z építési övezet területén csak a kereskedehni, szolgáltatás - vendéglátás és az alapellátás létesítményei helyezhetők el. (3) A parkolást telken belül kell biztosítani.
36 (4) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 17. sz. táblázat határozza m e g . 17. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ L7XVI/ INT
1500
Zöldfelület Terepszint Szintterületí Beépítettség alatti mutató megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb beépítés megengedett mértéke legnagyobb m m legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke mértéke % % % szabadonálló 40 7,5 12,5 35 40 1,6 Beépítési mód
L7-XVI/T Telepszerű lakóterület templom területe 46. § (1) A z építési övezet az L 7 keretövezet azon építési övezete, amely a szabadonálló beépítésű templomot és annak kertjét foglalja magába. (2) A z építési övezet területén csak olyan tevékenység folytatható, amely a kialakuh állapotot, funkciót megőrzi, azt kiegészíti. Épület csdc egyházi tevékenységgel kapcsolatos célra építhető, bővíthető. (3) Az építési övezet zöldfelülettel borított helyezhető el kertészeti terv alapján.
területén
térplasztika
vagy
szobor
(4) A z építési övezet területén telekmegosztás n e m engedélyezhető. (5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 18. sz. táblázat határozza meg. 18. számú táblázat övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ L7XVI/T
4000
Építménymagasság Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke % % szabadonálló 50 30,0 4,5 30 50 1,0 Beépítési mód
VEGYES TERÜLETEK I-XVI/Z Jellemzően zártsorú, hézagosan zártsorú beépítésű intézmény terület 47. § (1) A z építési övezet elsődlegesen a kereskedelem, szolgáltatás, vendéglátási fimkciók, irodák jellemzően zártsorú beépítésű épületeinek elhelyezésére szolgál. (2) A z építési övezet területén megengedett á szálláshely és a lakások elhelyezése, de lakóhelyiség az épület földszintjén - az utca felőli oldalon - n e m alakítható ki. Egy építési telken legfeljebb két lakás lehet. Kivéteh képez a m e g l é v ő állapot. (3) A z építési övezetben n e m helyezhető el üzemanyagtöltő állomás.
37
(4) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 19. sz. táblázat határozza meg. 19. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi mód jele mutató alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb legkisebb mértéke legnagyobb telekterület beépítés megengedett m m mértéke mérete legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % m^ • % % I800 zártsorú, 45 6,0 8,0 20 65 1,3 XVI/Z hézagosan 60* 1,7^ 80* zártsorú I-XVI/SZl Jellemzően szabadonálló beépítésű intézményterület 48. § (1) A z építési övezet az igazgatási, egészségügyi, szociáUs, oktatási, kulturáUs funkciók, valamint a lakóterületek ellátását szolgáló kereskedelmi,- szolgáltatási,vendéglátási funkciók jellemzően szabadonálló beépítésű épületeinek elhelyezésére szolgáló terület. (2)' A z övezetben lakás n e m építhető. (3)^ A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 20. sz. táblázat határozza meg. 20. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
1XVI/SZl
1000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszmt Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 45 6,0 10,5 35 50 1,3
I-XVI/SZ2 Jellemzően szabadonálló beépítésű intézményterület 49. § (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amely szabadonálló beépítésű, a lakosság általános életviteléhez szükséges, a lakóterület ellátását biztosító intézmények elhelyezését szolgáló terület. (2) E g y telken legfeljebb két lakás alakítható ki.
* saroktelek esetében * saroktelek esetébén
38
(3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 2 1 . sz. táblázat határozza meg. 2 1 . számú táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete - m^
IXVI/SZ2
2500
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 50 6,0 15,0 55 3,0 35 Beépítési mód
I-XVI/SZ2-1 J e l l e m z ő e n s z a b a d o n á l l ó b e é p í t é s ű i n t é z m é n y t e r ü l e t l a k ó f u n k c i ó elhelyezhetőségi lehetőséggel 49/A.§ (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, melynek beépítettsége szabadonálló, és amelyen lakóépület is elhelyezhető. (2) A z építési övezet területénüzemanyagtöltő állomás n e m helyezhető el. (3) A z övezet területén a meglévő épületekben funkcióváltással lakások is kialakíthatók. A z övezetben új lakóépület n e m építhető, a meglévő épület bővítésével vagy tetőtér beépítésével új lakások n e m hozhatók létre. (4) A lakások kialakítása akkor lehetséges, ha a környezetvédelmi előírások és korlátozások azt lehetővé teszik. (5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 2 l / A . sz. táblázat határozza meg. 21/A. számú táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakíthat ó legkisebb telekterület mérete
Beépítési mód
m'
I-XVI/SZ2-1
2500
szabadon álló
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szint megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti területi legnagyobb beépítés mutató mértéke mértéke m legnagyobb megen % mértéke gedett % legna gyobb % mértéke 50
6,0
15,0
35
55
3,0
I-XVI/SZ2-2 Jellemzően szabadonálló beépítésű intézményterület 49/B. § (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, a m e l y szabadonálló beépítésű, a lakosság általános életviteléhez szükséges, a lakóterület ellátását biztosító intézmények elhelyezését szolgáló terület.
39 (2) Az építési övezet területén lakások is elhelyezhetők szabályozási terv alapján, amennyiben a környezetvédelmi előírások és korlátozások ezt lehetővé teszik. (3) A z építési övezetben lakás az épület legfeljebb 10 %-ában helyezhető el.
földfelszín
feletti nettó
szintterületének
(4) A z övezet területén üzemanyagtöltő állomás n e m létesíthető. (5) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 21/b. sz. táblázat határozza meg. 21/b. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete m^
IXVI/SZ22
2500
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szmtterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 50 6,0 15,0 35 55 3,0
I-XWL Szabadonálló beépítésű lakódomináns intézményterület 50. § (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amely beépítettsége szabadonálló, jellemzően lakóépülettel beépített illetőleg beépíthető területe. (2) A z építési övezet területén önálló kereskedehni funkciójú - lakást n e m tartalmazó épület n e m helyezhető el. (3) Az építési övezet területén kereskedelmi szolgáltató, iroda célú terület csak az épület pinceszintjén és a földszintjén alakítható ki, amelynek bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 1000 m^-t. (4) A z építési övezet területén üzemanyagtöltő állomás önálló parkolóház vagy azzal kombinált m á s funkciójú épület n e m helyezhető el. (5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 22. sz. táblázat határozza meg. 22. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete , IXVI/L
800
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló, 35 4,5 10,5 35 40 1,5 vegyes, ikresen csatlakozó
40
I-XVI/L-1 S z a b a d o n á l l ó b e é p í t é s ű l a k ó d o m i n á n s i n t é z m é n y t e r ü l e t l a k ó - és s z o l g á l t a t ó f u n k c i ó k k a l 50/A.§ (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amelynek beépítettsége szabadonálló, jellemzően lakóépülettel beépített, illetőleg beépíthető területe. (2) A z építési övezet területén kereskedelmi, szolgáltató, iroda célú tevékenység az épület m i n d e n szintjén kialakítható. (3) A z építési övezet területén üzemanyagtöltő állomás, önálló parkolóház vagy azzal kombinált m á s funkciójú épület n e m helyezhető el. (4) A z övezet területén a meglévő épületekben funkcióváltással lakások is kialakíthatók, ha az övezetben új lakóépület n e m építhető, a meglévő épület bővítésével vagy tetőtér beépítésével új lakások n e m hozhatók létre. (5) A lakások kialakítása akkor lehetséges, h a a környezetvédelmi korlátozások azt lehetővé teszik.
előírások
és
(6) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 22/A. sz. táblázat határozza meg. 22/A. számú táblázat Építménymagasság Övezet jele
Kialakítha tó legkisebb telekterület rnérete
Beépítési mód
I-XVI/L-1
2500
szabadon álló
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szint megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti területi legnagyobb mértéke beépítés mutató m m mértéke legnagyobb megen % mértéke gedett % legna % gyobb mértéke 35
4,5
10,5
35
40
1,5
I-XVI/L-2 N a g y t e l k e s s z a b a d o n á l l ó beépítésű l a k ó d o m i n á n s i n t é z m é n y t e r ü l e t 50/B.§ (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amelynek beépítettsége szabadonálló, jellemzően lakóépülettel beépített, illetve beépíthető területe. (2) A z építési övezet területén önálló kereskedelmi, szolgáltató funkciójú - lakást n e m tartalmazó - épület n e m helyezhető el. (3) A z építési övezet területén lévő építési telken kereskedelmi, szolgáltató iroda funkciójú helyiségek nettó szintterülete n e m haladhat] a m e g az 1000 m . (4) A z építési övezet területén üzemanyagtöltő állomás n e m helyezhető el.
41
(5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 22/b. sz. táblázat határozza meg. 22/b. számú táblázat Építménymagasság Zöldfelület Terepszint Szintterületi Övezet Kialakítható Beépítési Beépítettség mutató alatti mód megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb legkisebb jele mértéke beépítés megengedett legnagyobb telekterület m m legnagyobb legnagyobb mértéke mérete mértéke mértéke % m ' ,% % 16000 zártsorú 35 10,5 40 45 4,5 1,5 XVFL2
I-XVI/L-3 Kistelkes szabadonálló beépítésű lakódomináns intézményterület 50/C.§ (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amely beépítettsége szabadonálló, jellemzően lakóépülettel beépített illetőleg beépíthető területe. (2) A z építési övezet területén önálló kereskedelmi funkciójú - lakást n e m tartalmazó épület n e m helyezhető el. (3) Az építési övezet területén kereskedehni, szolgáltató célú terület csak az épület pinceszintjén és a földszintjén alakítható ki, amelynek bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 500 m^-t. (4) A z építési övezet területén üzemanyagtöltő állomás önálló parkolóház vagy azzal kombinált m á s fimkciójú épület n e m helyezhető el. (5) Az övezet területén egy építési telken legfeljebb 4 önálló rendeltetési egység létesíthető. (6) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 22/c. sz. táblázat határozza meg. 22/c. számú táblázat Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ IXVFL3
800
Építménymagasság Beépítettség Zöldfelület Terepszmt Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 30 4,5 7,5 40 40 0,7 Beépítési mód
42
I-XVI/L-4 Szabadonálló beépítésű lakódomináns intézményterület 50/D. § (1) A z építési övezet az I keretövezet azon építési övezete, amely beépítettsége szabadonálló, lakó és szolgáltatási fimkciók vegyesen elhelyezhetők. (2) A z építési övezet területén üzemanyagtöltő állomás, önálló parkolóház vagy azzal k o m b i n á h m á s funkciójú épület n e m helyezhető el. (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 22/d sz. táblázat határozza meg. (4) A z épület(ek) földszintjén a telekhez viszonyított szolgáltatás, kereskedelem céljára kell kialakítani.
0,15
bruttó
szintterületet
(5) Lapostető önálló rendeltetési egységhez tartozóan 100 m^-ig járható tetőteraszként vagy zöldtetőként kialakítva, e felett csak intenzív zöldtetőként alakítható ki. (6) A lakások építési engedélyéhez szükséges parkolók lakásfunkciótól való elválaszthatatlanságát az építési engedélyezési eljárás során jogilag biztosítani kell. 22/d sz. táblázat övezet jele
Kialakíthat' Beépítési mód ó legkisebb telekterület m'
1-XVI/L4
3500
Szabadonálló
Beépítettség tnegengedett legnagyobb mértéke % 35
Építménymagasság Legkisebb Legnagyobb m 3,5
m 7,5
Zöldfelület legkisebb mértéke % 35
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke %
Szintterületi mutató megengedett legnagyobb mértéke
50
1,0
I-XVI/SP Szabadonálló beépítésű sportterület 5 1 . § (1) A z építési Qvezet területén a sportolás szabadonálló létesítményei helyezhetők el. (2) A z építési övezet területén csak a sporttevékenységet szolgáló építmények és az azokat kiegészítő szolgáltató, vendéglátó épületek helyezhetők el. (3) A z építési övezetben lakóépület és parkolóház n e m helyezhető el. (4) A sporttevékenységhez szükséges világító berendezések magasságára korlátozás nincs. (5) A z építési övezetben létesülő n e m szilárd burkolatú sportpályák területének 30%-a a zöldfelületbe beszámítható.
43
(6) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 2 3 . sz. táblázat határozza meg. 2 3 . számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ IXVI/SP
10000
Beépítési mód
Zöldfelület Terepszint Szmtterületi Beépítettség alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató mértéke legnagyobb beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 20 3,0 12,0 50 20 0,4
IZ-XVl A j e l e n t ő s zöldfelületi i n t é z m é n y t e r ü l e t e k r e v o n a t k o z ó á l t a l á n o s r e n d e l k e z é s e k 52. § (1) A z építési övezet területén önálló kereskedelmi célú épület, önálló funkciójú parkolóház illetve az azzal k o m b i n á h m á s funkciójú épület, önálló lakóépület n e m helyezhető el. (2) A K S Z T készítésével kialakítható intézményi közkert v a g y közpark övezet a B V K S Z 4 1 . § (5) bekezdése szerint. (3) A keretövezetben megengedett épületeken kívül azokat kiszolgáló vagy kiegészítő funkciójú önálló épület elhelyezhető. (4) A (2) bek. alapján kialakított esetben az építési övezet területén elhelyezett kereskedelmi célú épület bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 1000 m^-t. IZ-XVI/SP Sportterület 53. § (1) A z építési övezet az I Z keretövezet azon építési övezete, amely a sport és a szabadidő eltöltését szolgáló létesítmények elhelyezését biztosító, jelentős zöldfelülettel rendelkező terület. (2) A z építési övezet területén a rendeltetésszerű használatot biztosító sportlétesítményeken kívül az azokat kiegészítő szolgáltató, vendéglátó épületek helyezhetők el. (3)' A z építési övezet területén lakóépület és parkolóház n e m helyezhető el. (4) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 24. sz. táblázat határozza meg. 24. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ IZXVI/SP
10000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 15 12,0 3,5 50 15 0,3
44 IZ-XVI/K K u l t u r á l i s l é t e s í t m é n y e k , a felsőfokú o k t a t á s - nevelés és szállás, v a l a m i n t l a k ó jellegű l é t e s í t m é n y e k j e l e n t ő s zöldfelületü t e r ü l e t e 54. § (1) A z építési övezetben parkolóház, üzemanyagtöltő állomás n e m helyezhető el. (2) A z építési övezetben a parkolást felszíni fásított parkolóban és mélygarázsban lehet megoldani. (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 2 5 . sz. táblázat határozza meg. 2 5 . számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható legkisebb jele telekterület mérete
IZXVI/K
5000
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség alatti mutató megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mértéke beépítés megengedett legnagyobb m m legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke mértéke % % % 18,0 65 35 1,8 szabadonálló 30 > 4,5 Beépítési mód
IZ-XVI/S Speciális, vegyes funkciójú, j e l e n t ő s zöldfelületű i n t é z m é n y t e r ü l e t 55. § (1) A z építési övezet szabadonálló beépítésű, jelentős zöldfelülettel rendelkező, a sport és a szabadidő létesítményei, a kulturális létesítmények, irodaépület, szálláshely szolgáltató épületek, a szabadtéri kiállítás - m ú z e u m , botanikus kert és legfeljebb 1500 m^-t m e g n e m haladó bruttó szintterületű kereskedelmi célú épületek elhelyezésére szolgál. (2) A z építési övezet területén lakóépület n e m létesíthető. (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 26. sz. táblázat határozza meg. 2 6 . számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható legkisebb jele telekterület mérete m^ IZXVI/S
8000
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség alatti mutató megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % 0,75 12,0 50 60 szabadonálló 25 3,5 Beépítési mód
IZ-XVI/Sl Speciális, vegyes funkciójú, j e l e n t ő s zöldfelületű i n t é z m é n y t e r ü l e t 55/A.§ (1) A z építési övezet szabadonálló beépítésű, jelentős zöldfelülettel rendelkező sportés szabadidő létesítmények elhelyezésére szolgál. (2) A z építési övezet területén lakás n e m létesíthető. (3) A sportterületek elhelyezhetők.
funkcióját
kiszolgáló
térvilágítás
számára
kandeláberek
45 (4) A z övezet területén az épületek építménymagassága n e m haladhatja m e g a 12,0 m t. (5) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 26/A. sz. táblázat határozza meg. 26/A. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható legkisebb jele telekterület mérete m^ IZXVl/Sl
10000
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség mutató alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mértéke legnagyobb beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 25,0 50 15 0,25 3,5 10 Beépítési mód
IZ-XVI/T Szabadonálló beépítésű templom területe 56. § (1) A z építési övezet az I Z keretövezet azon építési övezete, amely szabadonálló beépítésű, templomot és annak kertjét m a g á b a foglaló terület. (2) A z építési övezetben csak olyan tevékenység folytatható, amely a kialakuh állapotot, funkciót megőrzi, azt kiegészíti. Épület csak egyházi tevékenységgel kapcsolatos célra építhető, bővíthető. (3) A z építési övezet területén térplasztika vagy szobor elhelyezhető kertészeti terv alapján. (4) A z építésf övezet területén a beépítés határértékeit a 2 7 . sz. táblázat határozza meg. 27. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható legkisebb jele telekterület mérete m^ IZXVI/T
8000
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató mértéke legnagyobb beépítés megengedett m .m mértéke legnagyobb legnagyobb % mértéke mértéke % % szabadonálló 35 50 35 35 2,0 3,2 Beépítési mód
GAZDASÁGI TERÜLETEK M-XVI Termelő-gyártó tevékenységek munkahelyi területe 57. f (1) A z építési övezet a védőtávolságot n e m igénylő üzemi jellegű tevékenységekhez, raktározáshoz szükséges építmények és egyéb kereskedelmi, szolgáltató és ellátó építmények elhelyezésére szolgál. (2) A z építési övezet területén megengedett a zártsorú, hézagosan zártsorú vagy a szabadonálló beépítés, amelyet K S Z T határoz m e g .
46
(3) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 2 8 . sz. táblázat határozza meg. 2 8 . számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkiseblr telekterület V mérete
Beépítési mód
m^ MXVI
5000
vgyes, zártsorú, szabadonálló
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % 45 21,0 50 3,0 3,5 25
M-XVI/1 Termelő-gyártó tevékenységek munkahelyi területe, városi szerkezetben 57/A.§ (1) A z építési övezet a védőtávolságot nem igénylő üzemi jellegű tevékenységhez, raktározáshoz szükséges építmények és egyéb kereskedelmi, szolgáltató és ellátó építmények elhelyezésére szolgál. (2) Az építési övezet területén megengedett a zártsorú, hézagosan zártsorú vagy a szabadonálló beépítés, amelyet K S Z T határoz m e g . (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 28/A. sz. táblázat határozza meg. 28/A. számú táblázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítha tó legkisebb telekterület mérete
Beépítési mód
m'
M-XVI/1
5000
szabadon álló
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szint területi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti legnagyobb beépítés mutató mértéke mértéke m m legnagyobb megen % mértéke gedett % legna % gyobb mértéke 45
3,5
15
25
50
2,4
M-XVI/2 Termelő-gyártó tevékenységek munkahelyi területe városi szerkezetben 57/B.§ (1)
A z építési övezet a védőtávolságot n e m igénylő ü z e m i jellegű tevékenységhez, raktározáshoz szükséges építmények és egyéb kereskedelmi, szolgáható és ellátó építmények elhelyezésére szolgál.
(2)
A m e n n y i b e n egy telek több építési övezetbe tartozik, a telekrészek építési paraméterei az egyes övezetbe tartozó telekterületek alapján számítandók. A z eltérő övezeti paraméterek n e m vonhatók össze.
47
(3)
Az építési övezet területén a beépítés határértékeit az 2 8 / B . sz. táblázat határozza meg.
2 8 / B . számú táblázat övezet Kialakítható jele legkisebb telekterűlet mérete m^ 5000
MXVI/2
Beépítési mód
Zártsorú, szabadonálló
Építménymagasság Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % 45 3,5 9,0 50 25 1,6
M-XVI/3 Átalakuló, mtézmény-dominanciájú munkahelyi terület 57/C.§ (1)
A z építési övezet a védőtávolságot n e m igénylő ü z e m i jellegű tevékenységhez, raktározáshoz szükséges építmények és egyéb kereskedelmi, szolgáható és ellátó építmények elhelyezésére szolgál.
(2)
A min. 3 0 % - b a n m á r beépült területeken a beépítési m ó d a kialakult állapot szerint határozható m e g . Indokolt esetben meghatározható vegyes beépítési m ó d is.
(3)
A m e n n y i b e n egy telek több építési övezetbe tartozik, a telekrészek építési paraméterei az egyes övezetbe tartozó telekterületek alapján számítandók. A z eltérő övezeti paraméterek n e m vonhatók össze.
(4)
Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 28/C. sz. táblázat határozza meg. 28/C. számú táblázat Építménymagasság
Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete
MXVI/3
m^ 5000
Beépítési mód
Zártsorú, szabadonálló
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % 50 15,0 3,5 20 50 2,0
48
MZ-XVI Ü z e m i jellegű t e v é k e n y s é g , r a k t á r o z á s , egyéb szolgáltató és ellátó l é t e s í t m é n y e k t e r ü l e t e 58. § (1) A2 építési övezet az M Z keretövezet azon építési övezete, amely jellemzőén szabadonálló beépítésű, nagy zöldfelülettel rendelkező létesítmények területe. (2) A z építési övezet területén csak olyan tevékenység folytatható, amely védőtávolságot n e m igényel és a keretövezet megengedi, és a levegő tisztaságvédelmi határérték az 1. sz. légszermyezettségi kategóriának megfelel. (3) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 29. sz. táblázat határozza meg. 29. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ MZXVI
2500
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 35 4,5 15,0 40 45 1,6
KÜLÖNLEGES VÁROSÜZEMELTETÉSI TERÜLETEK TEMETŐK TERÜLETEI A temetőterületekre vonatkozó általános rendelkezések 59. § (1) Kialakult állapotú temetők esetében a szabályozási határértékeket K S Z T határozza meg. (2) A temetőterületeken megengedett építmények és épületek közül a) egyházi és világi kegyeleti épületek, b) krematórivmi,
,
c)
a temetkezés egyéb, a funkciót kiszolgáló építményei, épületei,
d)
virág, temetkezési, kegyeleti kellékek árusításához szükséges építmények,
e)
szolgálati lakóépület,
helyezhetők el. KV-TE-XVI/C Köztemető 60. § (1) A z építési övezet a különböző temetési m ó d o k vegyes alkalmazására terület.
kijelöh
(2) Új temető létesítésénél, bővítésnél a temetési helyek a temetőterület (temetőrész) 6 5 % foglalhatják el. (3) Krematórivmi építése esetén, annak magasságát a vonatkozó előírások szerint kell meghatározni.
49
(4) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 30. sz. táblázat határozza meg. 30. számú táblázat Építménymagasság Övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület - mérete m^ 10000
KVTEXVI/C
Beépítési mód
Zöldfelület Szintterületi Beépítettség megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató mértéke megengedett legnagyobb m m mértéke legnagyobb % mértéke % szabadonálló 10 3,2 7,5 70 0,2
KV-TE-XVI/R K ü l ö n b ö z ő t e m e t k e z é s i m ó d o k vegyes a l k a l m a z á s á r a kijelölt t e r ü l e t 6 1 . § (1) A z építési övezet a Rozsos utcai temető területére vonatkozik. (2) Hatályon kívül helyezve (3) Új temető létesítésénél, bővítésénél a zöldfelület legkisebb mértéke a)
h a g y o m á n y o s temetés esetén 7 0 % ,
b)
erdei temető esetén 8 0 % lehet.
(4) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 3 1 . sz. táblázat határozza meg. 3 1 . számú táblázat Építményrriagasság övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m^ KVTEXVI/R
10000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb mutató alatti legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 10 3,2 7,5 70% 0,2 80%*
KV-TE-XVI/G Temető 62. § (1) A z építési övezet a Gazdaság utcai felekezeti temető területére vonatkozik. (2) A z építési övezetben a kialakult hagyományos temetőszerkezet megőrzendő. (3) A z építési övezetben új építmények beépítettség mértéke n e m növelhető.
* erdei temető esetén
és épületek
elhelyezésével
a
kialakuh
50
(4) A kialakult zöldfelület mértéke n e m csökkenthető. (5) Telekalakítás n e m engedélyezhető. (6) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 32. sz. táblázat határozza meg. 32. számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m' KVTEXVI/G
5000
Zöldfelület Terepszint Szintterületi Beépítettség mutató megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mértéke legnagyobb beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % szabadonálló 2,0 3,2 7,5 70 0,02 Beépítési mód
KV-TB-XVI/B S z a b a d o n á l l ó b e é p í t é s ű , a t ö m e g k ö z l e k e d é s j á r m ű v e i t kiszolgáló t e r ü l e t 6 3 . § (1) A z építési övezet az autóbusz járműtelep elhelyezését szolgálja, ahol a közlekedési tevékenységgel összefílggő építmények szabadonálló beépítési m ó d d a l helyezhetők el. (2) A z építési övezet területén a beépítés határértékeit a 3 3 . sz. táblázat határozza meg. 3 3 . számú táblázat Építménymagasság övezet Kialakítható jele legkisebb telekterület mérete m' KVTBXVI/B
5000
Beépítési mód
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb alatti mutató legnagyobb mértéke beépítés megengedett m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke % mértéke % % szabadonálló 45 15,0 45 2,2 3,5 15
KV-TB-XVI/HÉV H É V üzemi terület, j á r m ű t e l e p 64. § (1) Az építési övezet a Budapest-Gödöllői H É V mentén lévő járműtelep és üzemi terület, ahol a közlekedéssel összefüggő javító, karbantartó tevékenységek részére üzemi építmények helyezhetők el. (2) A z építési övezetben szolgálati lakóépület, a tevékenységet kiszolgáló irodaház, a tevékenységgel összefüggő szolgáltatások építményei helyezhetők el. (3) Az építési övezet területén a beépítés határértékeit a 34. sz. táblázat határozza meg.
51 34. számú táb ázat Építménymagasság övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete
Beépítési mód
m^ KV-TBXVl/HÉV
1500
vegyes, szabadonálló, zártsorú
Beépítettség Zöldfelület Terepszint Szintterületi mutató alatti megengedett Legkisebb Legnagyobb legkisebb legnagyobb beépítés megengedett mértéke m m mértéke legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % % % 45 4,5 15,0 10 2,2 45
KV-EN-XVI Energiaszolgáltatás létesítményeinek üzemi területe 65. § (1) Az építési övezet kizárólag az energiaszolgáltatás létesítményeinek elhelyezésére szolgál. (2) Az építési övezet területén elektromos alállomás, valamint a tevékenységhez szorosan kötődő szolgálati lakás, iroda, raktár, járműtároló építményei helyezhetők el. (3) A szabályozási határértékeket K S Z T határozza m e g . KV-SZK-XVI Szennyvízkezelés t e r ü l e t e 65/A. § (1) A terület kizárólag a települési folyékony hulladékok és szennyvizek kezelését biztosító létesítmények, telepek, mérnöki létesítmények, műtárgyak elhelyezésére szolgál. (2) A területen a tevékenységet kiszolgáló műtárgyakon kívül csak a tevékenységhez szorosan kötődő, azt kiszolgáló iroda, raktár, járműtároló helyezhető el. (3) A szakhatóság által előírt védőterületet telken belül kell biztosítani, és azt többszintes növényállomáimyal kell kialakítani és folyamatosan fenntartani. (4) Egyes technológiai építmények terepszint alatt is elhelyezhetők. (5) A területen a beépítés határértékeit a 3 5 . sz. táblázat határozza m e g .
Kialakítható
Beépítettség
övezet
legkisebb
Beépítési
megengedett
jele
telekterület mérete
mód
legnagyobb mértéke % 5
KVSZKXVI
1000
szabadon álló
Építménymagasság
Zöldfelüle t legkisebb
legkisebb
legnagyobb
mértéke
m -
m 6,0
% 30
35. sz. táblázat Szintterületi Terepszint mutató alatti megengedett beépítés legnagyobb legnagyobb mértéke mértéke % 50
0,1
52
KÖZLEKEDÉSI TERÜLETEK KL-KT-XVI Fővárosi jelentőségű közlekedési területek 66. § (1) A z övezetbe a fővárosi jelentőségű közlekedési célú közterületek tartoznak. (2) A Fővárosi Szabályozási Kerettervben irányadó szabályozással jelölt területek szabályozása K S Z T alapján történhet. (3) A z övezet szabályozási paramétereit K S Z T - b e n kell meghatározni. A K L - K T keretövezettel érintett csatlakozó lakóterületek zajterhelése n e m növekedhet és a zajkibocsátási határértékeknek m e g kell felelniük a vonatkozó jogszabályoknak. KL-KÉ-XVI K ö z l e k e d é s s e l k a p c s o l a t o s é p í t m é n y e k elhelyezésére szolgáló t e r ü l e t 67. § (1) A z övezet a közlekedési területek azon része, a m e l y a közlekedéssel kapcsolatos építmények elhelyezésére szolgál. (2) A z övezet területén a B V K S Z 5 1 . § 19. sz. táblázat B pontjaiban megengedett funkciók helyezhetők el. (3) Hatályon kívül helyezve KL-VA-XVI V a s ú t i l é t e s í t m é n y e k elhelyezésére szolgáló t e r ü l e t 68. § (1) Az övezet a közlekedési területek azon része, amely a vasúti elhelyezésére szolgál.
létesítmények
(2) A z övezet területén a)
üzemanyagtöltő állomás, autómosó, szerviz,
b)
szolgálati lakó- és szállásépületek
c)
vendéglátási funkciót tartalmazó épület
nem helyezhetők el. (3) Kiskereskedehni flinkció bruttó szintterülete n e m haladhatja m e g az 500 m^-t. ZÖLDTERÜLETEK Z-XVI CÉLZOTT TERÜLETFELHASZNÁLÁSI MÓDÚ TERÜLETEK Z-FK-XVI Fásított köztér 69. § (1) A közterületbe tartozik a felületén részben bvirkoh városi köztér séta és pihenő funkciót szolgáló városi köztér. Z-KK-XVI Közkert 70. § (1) A területbe tartoznak az általában 1,0 ha-nál kisebb zöldfelületi létesítmények. (2) A z övezetben elhelyezhető funkciók a)
pihenőkert,
b)
játszókert.
53 Z-KK-XVI/T Templom területek 71. § ( 1 )
1 ha-nál kisebb területű, templomkert, kegyeleti hely.
meglévő
templom
körül
kialakított
zöldfelület,
(2) A z övezet területén elhelyezhető a)
az egyházi, kegyeleti tevékenység, szobor, térplasztika, emlékmű,
b)
pihenőkert,
c)
díszkert.
(3) Övezeti jellemzők: a)
a beépítettség mértéke legfeljebb 5 0 % lehet,
b)
a maximáUs építménymagasság legfeljebb 30,0 m lehet
e)
a zöldfelület legkisebb mértéke n e m lehet kevesebb 40%-nál.
(4) A z épftési övezetben csak olyan tevékenység folytatható, amely a kialakult állapotot, funkciót megőrzi, azt kiegészíti. Épület csak egyházi tevékenységgel kapcsolatos célra építhető, bővíthető. (5) A terület m e g l é v ő lehatárolása esetén a közhasználat korlátozott. Z-KP-XVI Közpark 72. § (1) 1 -10 ha területű közhasználatú zöldfelületi létesítmény. (2) Területén elhelyezhető funkciók: a)
játszókert,
b)
pihenőkert,
c)
sportkert,
d)
díszkert.
(3) Övezeti jellemzők: a)
a beépítettség mértéke n e m lehet több 2%-nál,
b)
Hatályon kívül helyezve
c)
a maximális építménymagasság 3,5 m lehet,
d)
a zöldfelület legkisebb mértéke 7 5 % lehet.
(4) A területen K S Z T alapján - a vendéglátás kivételével megengedett építmények, szobor, emlékmű helyezhetők el.
- a
keretövezetben
ERDŐTERÜLETEK E - X V I célzott t e r ü l e t f e l h a s z n á l á s i m ó d ú e r d ő t e r ü l e t e k á l t a l á n o s előírásai 7 3 . § (1) A z erdőterületeken lévő elektromos távvezetékek, gázvezetékek és gázátadó állomás biztonsági övezetében, védőtávolságán belül az erre vonatkozó előírások szerint lehet tevékenységet végezni és a területet használni.
54 E-TG-XVI Turisztikai erdő 74. § (1)
A terület, a kül-, és belterületek legalább 1500 nagyságú erdei fákkal és cserjékkel borított vagy erre a célra fenntartott része, illetve erdőgazdasági terület.
(2)
Az E - T G - X V I területein (illetve annak minden övezetében) épület a legalább 100.000 m ^ - t elérő telken helyezhető el. Építési engedély csak abban az esetben adható, amennyiben a tervezett épület alapterülete által meghatározottbeépíthetőségi aránynak megfelelő erdősítés a telken belül megvalósult.
(3) a.)
A z E - T ö - X V I területein (illetve annak minden övezetében) a szabályozási tervlapon jelölt építési helyen - és csak ott - építmény - az övezetben megengedett beépítésének megfelelően - az erdőtörvény vonatkozó előírásai szerint üzemtervezett, az alábbi képlet alapján számított erdősítés feltételével helyezhető el, amely a terület tulajdonosának feladata. A z építés a teljes erdőtelepítési (erdősítettség) kötelezettségéhez viszonyított, végrehajtott erdőtelepítés vagy meglévő erdő arányában történhet.
b.) A beépíthető terület mértékén belül aimak tényleges érvényesíthetőségének mértékét a következők szerint kell számítani: V b=
- XB
ahol: b = a beépíthető terület mértékén belül a ténylegesen érvényesíthető beépítés mértéke (m^) V = a végrehajtandó erdőtelepítés vagy meglévő erdő (m^) E = a telken előírt erdősítendő terület (az előírt zöldterület 80 % - a (m^)) B = a telken megengedett legnagyobb beépítés mértéke (m^) c.)
az erdőövezetek telkein létesíthető épületek alapterülete egyenként legfeljebb 300 m^ lehet.
d.) Építmény elhelyezése esetén - aimak nagyságától erdősítendő terület legkisebb mértéke 10.000 m . e.)
függetlenül
-
az
A z építési engedélyezési eljárás során az építési engedélyezési tervben külön munkarészben kell foglalkozni a.terület h u m u s z - v a g y o n védelmével.
(4)
Az E - T G - X V I területein (illetve annak minden övezetében) a terepfelszínhez képest a feltöhés az 1,0 métert n e m haladhatja m e g .
természetes
(5)
A z E - T G - X V I , illetve annak minden övezetének területén kerítés csak a K L - K T jelű célzott területfelhasználási m ó d ú terület határán, valamint a létesített építmények védelmében, a beépített vagy burkolt felületektől mért legfeljebb 30 méter távolságra építhető. A kerítést csak lábazat nélkül, faoszlopos tartószerkezettel, drótháló alkalmazásával lehet kialakítani. A kerítés magassága legfeljebb 2,0 méter lehet.
(6)
A z E-TG-XVI/2 és az E-TG-XVI/3 j e l ű övezetben parkolók csak az épület funkciójához tartozóan az építési helyen belül, fásítva - négy férőhelyenként egyegy, legalább közepes növekedésű fafaj alkalmazásával - alakíthatók ki.
55 (7)
A z E - T G - X V I területein (illetve annak minden övezetének területén) - csak az épületet tartalmazó telken, az ott elhelyezett funkcióhoz kapcsolódó - egy darab cég-, cím- v a g y reklámhordozó helyezhető el.
(8)
A z E-TG-XVI/2 és E-TG-XVI/3 övezetek területén csak a következő funkciót tartalmazó épületek helyezhetők el: vendéglátó épület, szabadidő eltöltés, pihenés, a testedzés építményei, ismeretterjesztés, az erdőterületek fermtartásához szükséges szolgálati lakás. A szolgálati lakás akkor helyezhető el, h a annak nettó alapterülete n e m haladja m e g az épület teljes területének 10 %-át." E-TG-XVI/1 Belterületi turisztikai erdő 74/A.§
(1) A terület a belterületen erdei fákkal és cserjékkel borított, v a g y erre a célra fenntartott része, illetve erdőgazdasági terület. (2) Övezeti jellemzők: a)
a beépítettség mértéke n e m lehet több 3 %-nál,
b)
legnagyobb építménymagasság legfeljebb 6,0 m lehet,
c)
zöldfelület legkisebb mértéke 90 % lehet,
d)
legkisebb beépíthető építési telek mérete legalább 10 000,0 m ^
e)
terepszint alatti építmény mértéke n e m lehet n a g y o b b 3,5 %-nál
f)
az építési telken egyenként legfeljebb 300 m^ bruttó beépített területű épület helyezhető el. E-TG-XVI/2 M e z ő g a z d a s á g i m ű v e l é s i á g n y i l v á n t a r t á s ú , illetve h a s z n o s í t á s ú t e r ü l e t e k turisztikai erdőterülete 74/B.§
(1)
A z övezet az E keretövezet azon övezete, amely csak a meglévő természeti értékeitől függően erdősíthető, ahol a védelemre érdemes értékes gyepterületként meghatározott terület n e m erdősíthető.
(2)
Az övezetben a Naplás-tó partján, a mederéltől mért 100 méter széles védelmi sávban építmény elhelyezése csak a víz használatához kötődően, víz- és árvízvédelmi érdekből, a Természetvédelmi hatósággal egyeztetve történhet.
56
(3)
Az övezet területén a beépítés határértékeit a 36/B. sz. táblázat határozza m e g .
36/B. számú táblázat Övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete
Beépíthető legkisebb telekterület mérete
m^
m^
Beépítési Beépítettség megengedett mód legnagyobb mértéke
Építménymagasság Leg Legkisebb nagyobb m
m
Zöldfelület legkisebb mértéke %
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke
% ' %
E-TGXVI/2
100 000 (10 ha)
100 000 (10 ha)
Szabadon -álló
1,2
-
5,5
90
Szint területi mutató meg engedett legna gyobb mértéke
1,5
0,015
E-TG-XVI/3 Védett, turisztikai erdőterület 74/C§ (1)
A z övezet az E keretövezet azon övezete, amely a természeti értékei alapján a Fővárosi Önkormányzat rendeletében foglaltak szerint helyi védelemmel bír. A z övezet területén a meglévő jogszerű beépítettséget figyelembe véve új építménybővítés n e m helyezhető el, a meglévők viszont felújíthatók.
(2)
A z övezet területén csak a következő funkciót tartalmazó épület lehet: vendéglátás, szabadidő eltöltés, pihenés és testedzés, ismeretterjesztés épülete
(3)
A z övezetben a Naplás-tó partján, a mederéltől mért 100 méter széles védelmi sávban építmény elhelyezése csak a víz használatához kötődően, víz- és árvízvédelmi érdekből, a Természetvédehni hatósággal egyeztetve történhet.
(4)
A z övezet területén a beépítés határértékeit a 36/C. sz. táblázat határozza meg. 36/C. számú táblázat
övezet jele
Kialakítható legkisebb telekterület mérete
Beépíthető Legkisebb Telektérület Mérete
m^
m^
Beépítési Beépítettség megengedett mód legnagyobb mértéke
Építménymagasság Leg Leg nagyobb kisebb m
Zöldfelület legkisebb mértéke
m %
Terepszint alatti beépítés legnagyobb mértéke
% %
E-TGXVI/3
100 000 (10 ha)
100 000 (10 ha)
Szabadon -álló
1,2
-
5,5
90
0,0
Szint területi mutató meg engedett legnagyobb mértéke 0,015
57
E-TG-XVI/4 A N a p l á s tó v í z m e d r e 74/D§ (1)
A z övezet területén csak a vízvédelem érdekeit szolgáló, vízjogi engedéllyel rendelkező közműépítmények helyezhetők el.
(2)
A z övezet területéri minden változtatás a természetvédehni hatósággal egyeztetve történhet.
(3)
A z övezetben a Naplás-tó partján, a mederéltől mért 100 méter széles védelmi sávbán építmény elhelyezése csak a víz használatához kötődően, víz- és árvízvédelmi érdekből, a Természetvédelmi hatósággal egyeztetve történhet.
E-VE-XVI Védőerdő 75. § ( 1 )
A terület kizárólag a különböző területfelhasználási m ó d o k közötti véderdő telepítésére szolgál.
(2)
A z övezet területén közműlétesítményeken kívül m á s építmény n e m helyezhető el.
MEZŐGAZDASÁGI
TERÜLETEK
MG-MT-XVI Mezőgazdasági rendeltetésű terület 76. § (1) A terület a növénytermesztés, az állattenyésztés, valamint az ezzel kapcsolatos terményfeldolgozás - tárolás, továbbá az ahhoz kapcsolódó építmények elhelyezésére szolgáló terület. (2) A területen n e m terményfeldolgozó jellegű ipari tevékenység n e m végezhető. (3) A területen ott lakást igénylő gazdasági terület csak 3,0 ha-nál nagyobb telken alakítható ki, melyen legfeljebb egy lakás építhető a gazdasági épülettel közös épülettel. (4) A területen lakást szolgáló önálló épület csak 5,0 ha-nál n a g y o b b telken létesíthető. (5) Az övezetben önálló gazdasági épület a B V K S Z szerint helyezhető el.
58
A mezőgazdasági
területekre
76/A.§ (1) A mezőgazdasági területeken tényleges építménymagasság figyelembevételével.
vonatkozó
telepítési
előírások
az oldalkert legkisebb mérete az oldalkertre néző fele, de legalább 2,0 m, a telepítési távolság
(2) Az MG-MF, MG-RT és az MG-RF célzott terület-felhasználási legnagyobb építménymagasság 3,5 m lehet.
módú
területeken
a
(3) Lakókocsi, konténer, mobilház építményként történő elhelyezése és használata az MG-RT-XVI., és az MG-MT-XVI., övezetekben - kivéve az ingatlanra vonatkozó jogszerű építési engedéllyel rendelkező építkezés idejét -nem lehetséges.
MG-MF-XVI/Fl; MG-MF-XVI/F2 M e z ő g a z d a s á g i r e n d e l t e t é s ű , t á v l a t b a n fejlesztésre kijelölt t e r ü l e t e k 77. § (1) A terület növénytermesztés, állattenyésztés, továbbá az ezekkel kapcsolatos terményfeldolgozás és tárolás, valamint az ahhoz kapcsolódó építmények elhelyezésére szolgál, terület, m e l y távlatban beépítésre szánt belterületbe sorolható terület. (2) A terület fejlesztési lehetőségei a következők: a)
M G - M F - X V I / F l - infi-astrukturális feltételhez kötött fejlesztési terület
b)
M G - M F - X V I / F 2 - távlati fejlesztési tartalékterület
(3) A területen elhelyezhető építmények létesítésének szabályai: a)
a beépítettség n e m lehet nagyobb 3 %-nál
b)
a legkisebb zöldfelület mértéke n e m lehet kevesebb 80 %-nál
e)—a legnagyobb építménymagasság 4,5 m . c)
A legnagyobb
építménymagasság
3,5
m."
(4) A z övezet területén elhelyezhető épületek, építmények csak ideiglenes jellegűek lehetnek.
Mezőgazdasági 77/A.§ (1) A terület a pihenés céljára szolgál.
MG-RT-XVI. rendeltetésű, kiskertes,
és a rekreáció,
kiskert
rekreációs
műveléssel
terület
egybekötött
(2) A területen elhelyezhető építmények létesítésének szabályai: a) a beépítettség nem lehet nagyobb 3 %-nál, b) a legkisebb zöldfelület mértéke nem lehet kevesebb 80 %-nál, c) a legnagyobb építménymagasság 3,5 m.
tevékenységei
59 MG-RF-XVI/Fl; MG-RF-XVI/F2 M e z ő g a z d a s á g i r e n d e l t e t é s ű , t á v l a t b a n fejlesztésre kijelölt k i s k e r t e s r e k r e á c i ó s t e r ü l e t 78. § (1) A területhez a j ö v ő b e n beépítésre szánt és belterületbe sorolható, az FSZKT-ban F I vagy F2 jelű, fejlesztési tartalékterületként feltüntetett jelenlegi kiskertes mezőgazdasági területek tartoznak. (2) A területen elhelyezhető építmények létesítésének szabályai: a)
a beépítettség n e m lehet nagyobb 3 %-nál
b)
a legkisebb zöldfelület mértéke n e m lehet kevesebb 80 %-nál
e)—a legnagyobb építménymagasság 4,5 m. c)
a legnagyobb
építménymagasság
3,5
m."
(3) A z övezet területén elhelyezhető épületek, építmények csak ideiglenes jellegűek lehetnek. VÍZGAZDÁLKODÁSI TERÜLETEK VT-VB-XVI Vízbeszerzési, v í z t á r o l á s í t e r ü l e t e k 79. § (1) A z övezetbe tartoznak azok a beépítésre n e m szánt területfelhasználási egységek, melyek a főváros vízgazdálkodással kapcsolatos területei. ZÁRÓRENDELKEZÉSEK
80. § (1) E rendelet 2000. év július hó 14. napján lép hatályba. (2) A K V S Z rendelkezéseit a hatályba lépését követően indított ügyekben alkalmazni.
kell
(3) E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
BUDAPEST - XVI. KERÜLET KVSZ (Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat) 1. számú melléklet
« ÖVEZETITCRVWPEUMEI
ÖVE2ETI TERVLAP M=t:10000 30/2000. (VII.14.) sz. rendelet 1. sz. melléklete
AZraZKT8ZABAL1O ÍZA31 ELEMEI - ea BUDAPEST, 2006.
]
CSÖMÖR B U D A P E S T - XVI.
KERÜLET
KVSZ (Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat) 2. s z á m ú melléklet Védelmi, korlátozási é s kötelezési területek
JEUMOYARZ iAT: •.C(|y«l)«iyéro.liCTHI«.tlienKigzlte«y«dMte*get,
• • BVKSZ kimsnn L II m. IV. V. I 11 írni 3aoi
inri vmomuf-MoHfiM VlnMiitmnulimiimmaimm FaiiMIMMgOvtMImnteatMIW
r~ir~li \rmr~} BM> | Ut.MpHnB«m«yM»MIMlM
] ]
60 2/a. melléklet Cínkota Szerb Antal G i m n á z i u m Öregmalom Batthyán>i Ilona U; 2 8 . 116710 Vidámvásár u. gyógyszertár 116777 Szabadföld út sarok Tóköz utca 116212 Ostoros utca 118732 Batthyány Ilona u. 12. 116696 Batthyány Ilona u. 16. 116699 Vidám vásár u. 72. 116671
törölve
kertegyüttes Alsó-Malom épülete síremlék ^ lakóház volt községháza ^
Mátyásföld Zsélyi Aladár u.
Pilóta utca
106046 106049 106035 106026 106024 106002 106001 106000 105973 106040 106038
105986 105979 105978/2 105795 105802 105803 105804 105931 105933 106031
(Mészáros J. u. kerítésszakasz is) (Mészáros J. u. kerítésszakasz is) (teljes utcai kerítés) (Hunyadvár u. kerítésszakasz) (Zsélyi A. u. kerítésszakasz) (Zsélyi a. u. kerítésszakasz) (utcai kerítés) (Veres P. út és a Pilóta u. kerítés) (Pilóta u. kerítés is)
(utcai kerítés egy szakasza) (utcai kerítés)
(Pilóta u.- Mészáros utcai kerítések is) (az utcai kerítés) (utcai kerítés is) (Pilóta utcai kerítés egy szakasza is) (Pilóta u.- Mészáros utcai kerítések is)
Koronafíirt utca
105926 105800/2 105920
(Koronafürt - Mészáros u. kerítés) (Himyadvár - Koronafürt u. kerítés is)
Módosította: 31/2006. (IX. 29.) Ör. 8. § ' Batthyány u. 28. (116710 hrsz) törölte 22/2007. (VII. 4.) 12. § (2) c) pontja ^ Rendeletbe iktatta: 22/2007. (VII. 4.) 12. § (2) bek. b.) pontja * Rendeletbe iktatta: 22/2007. (VII, 4.) 12. § (2) bek. b.) pontja ' Rendeletbe iktatta: 22/2007. (VII. 4.) 12. § (2) bek. b.) pontja
61
Prodám utca
Diósy Lajos utca
Imre utca
Mátyás király tér
Bökényföldi u.
105918
(Koronafürt u. kerítés egy szakasza)
105819 105850 105924 105923 105936 105767 105830 105829 105853 105854
(kerítés egy szakasza) (kerítés) (Hunyadvár - P r o d á m u. kerítés is) (Prodám - Aranyfurt u. kerítés is)
105824 105875 105877 105879 105880 105881 105755/1 105758 105751 105679 105678 105677 105840 105743 105744 105745 105668 105608 105592/2 105590 105588
(Veres P. - Diósy utcai kerítés) (Mészáros - D i ó s y u. kerítés is) (utcai kerítés és előkerti építmény is) (Májusfa - Diósy u. kerítés és előkerti építmény is (utcai kerítés egy szakasza is) (utcai kerítés egy szakasza) (utcai kerítés) (utcai kerítés) (Diósy u. kerítés)
(Imre (utcai (utcai (utcai
u. - Táncsis utca kerítés sarok) kerítés) kerítés) kerítés)
(utcai kerítés is) (utcai kerítés egy szakasza is) (Táncsics u. kerítés egy szakasza) (Bökényföldi u. - Rajka utcai kerítés is) (Bökényföldi u. kerítés egy szakasza is)
Huszár u.
Csinszka u.
Mátra utca
105726/1 105551 105552 105553 105601 105602 105597 105596 105595 105658 105646 105571 105508 105638
törölve' (utcai kerítése) hatályát vesztette ^ (utcai kerítése) (utcai kerítése) (Rajka utcai kerítése is) (utcai kerítés egy szakasza is) (Petúnia u. kerítés egy szakasza is)
utcai kerítése utcai kerítése
Törölte: 31/2009. (VI. 25.) 1. § Hatályon kívül helyezte: 15/2010. (V. 17.) 1. §
62 Mészáros u. - Táncsics u.
Hunyadvár u.
Erzsébet-liget Szilágyi M . u.
Nagyvázsony u. Májusfa u.
Rajka u.
Petúnia u.
106032 106043 105821 105760 105833 105750 105669 105636 105652 105668 105802 106035 106049 105724 105725 105659 105736 105745 105751 105802 106035 106049 105922 105027 105820 105665 105634 105664 105826 105828 105842/40 105963/2 105964 106005 105969 105977 105934 105901 105910 105909 105855 105607 105600 105593/2 105563 105597 105561 105560
utcai kerítés egy szakasza (utcai kerítés) utcai kerítés is (utcai kerítés is) (utcai kerítés egy szakasza)
(utcai kerítés (Mészáros u. (utcai kerítés (utcai kerítés
egy szakasza) - Pilóta u. kerítés) egy szakasza) egy szakasza)
(utcai kerítés egy szakasza) (utcai kerítés e g y szakasza) (Mészáros u. - Pilóta u. kerítés) (utcai kerítés egy szakasza) (utcai kerítés egy szakasza) (utcai kerítés is) utcai kerítése (utcai kerítés is) utcai kerítése
(utcai k e r í t é s ) ' volt tisztikaszinó épület ^
(utcai kerítés is)
(utcai kerítése) (utcai kerítése) utcai kerítés egy szakasza építmény is (utcai kerítése) (utcai kerítése) (utcai kerítés egy szakasza is)
(utcai kerítés)
' Rendeletbe iktatta: 16/2005. (V. 25.) Ör. 4. § ^ Rendeletbe Iktatta: 16/2005. (V. 25.) Ör. 4, §
és
előkerti
63 105595 105594 105786 105757 105749 112157 108812 L1 0 8 8 0 4
Veres P. u.
Csömöri út Rákosi út - Hársfa u. Rákosszentmihály Katohkus templom Vágóhíd Kölcsey iskola Első Iskola (Iskola u. 6.) József u. - Petőfi u. sarok Rákosi út - Hársfa u. sarok 21/B Zirman sor Harcsa sor Batthyányi u. (okleveles) Batthyány utca Batthyányi u. 26-28. Batthyányi u. 38. Budapesti út 2. Iharfa u. 18-20. Szent Korona u. 136. Templom tér 8. Ilona u. 57. József u. 47. Milán u. 2 3 . Nádor u. 5 1 . Pálya u. 79. Rákosi út 46. Rákosi út 58. Rákosi út 84. Ságvári u. 18. Szent István u. 12. Ilona u. 1. Mária u. 4-6. Lajos u. 6 3 . Sándor u. 1. Sándor u. 49-51. Rákosi út sarok Ilona u. 57. Madách u. 8. Madách utca Mária u. 89. Rákosi út 59.
(kerítés egy szakasza is)
első elemi iskola volt iskola óvoda
f 112544 109800 112157 111730 108812
108804 109803109809 109319 109335 16 110207 110217 110252 110603 110389 109738/1. 109539 109889 109367 109316 110089 110425 110834 110576 110598 109918 109862 110292 109080 109139/2 109382 109101 - 109276 109367 111857 109800 109509 110259
(domborművek) óvoda v o h iskola
(Rákosi úttól - Mária utcáig)
cserkész otthon Pálfi térnél kapu - kerítés Sashalom u t c a sarok 1922. 1911. 1910. Bognár Jánosné ' (• '
"'
''
Otte villa 1892. Dorozsmai Lajos Dr. Bella hrén SpüUer Dezsőné Csobor Káhnán, Lányi villa 1897. P á l f i J . u . , 1896. 1893. 1893. Lehel István 1891. N é m e t h Zsigmond 1892. Zier Gusztáv 1884. Chapek nyaraló épület 1899. MüUer Károly 1880. körül
'
64
Sashalom Pirosrózsa utca
100272
Mátyásföld Erzsébet-hget
105842/40
volt „Tiszti K a s z i n ó "
Határkövek a) Budapesti út - Szolnoki út - Körvasútsor sarok b) Pirosrózsa u. - András u. sarok c) Pesti határ út 1. sz. h á z előtt d) Pesti határ út 12. sz. ház előtt e) Pesti határ út 2 7 . sz. ház előtt f) Pesti határ út 40. sz. ház előtt
65 3a. sz. melléklet' H a t á l y o s s z a b á l y o z á s i t e r v e k t e r ü l e t i l e h a t á r o l á s á n a k szöveges m e l l é k l e t e i : 30/2000. (VII. 14.) Ök. rendelet a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról 1.
19/1998. (X. 13.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet B p . X V I . Bökényföldi út nagynyomású gázvezeték védősávja Cinkotai út közti terület R R T
2.
20/1998. (X. 13.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet B p . X V I . Margit utca - A r a n y János u. - Budapesti út áhal határoh terület ( I K A R U S Rt.) RJIT 22/1998. (X. 13.) Főváros XVI. Kerületi önlcormányzati rendelet B p . X V I . Sashalmi s é t á n y — T h ö k ö l y út a Sashalmi piac szabályozási terve
4.
23/1998. (X. 13.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet módosítva: 4/1999. (III. 31.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelettel B p . X V I . Rákosi út - N á d o r utca - Budapesti út - R ó z s a utca által határolt terület szabályozási terve
5.
11/2002. (VI. 3.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Bökényföldi út - Zsemlékes u. - íjász utca - E - T G keretövezet által határolt terület szabályozási terve 28/2003. (XII. 22.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest, XVI. Kerület egyes területeit érintő változtatási tilalom elrendeléséről 29/2003. (XII. 22.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest, XVI. Kerület Veres P . út - Zsélyi Aladár utca M é s z á r o s J. utca - Jókai M ó r utca áhal határolt terület szabályozási terve 1/2003. (I. 29.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet Módosította: 30/2003. (XII. 22.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest, XVI. Kerület Szlovák út menti övezet határ Aranyfa utca - Vízgát utca - E - T G keretövezet - Temesvári utca - S z i l a s patak - Csömöri út áhal határolt terület, az Ostoros utca - Fenőkő utca - Olló utca - Felső M a l o m utca által határoh terület és a 118729/1, 118721, 118719/22, 118739/1, 118739/2, 118287/2, 118287/1 és a 117963 helyrajzi s z á m ú ingatlanok lehatárolt területeinek szabályozási terve '
' Módosította: 1/2005. (11. 11.) Ör. 57. §
66 31/2003. (XII. 22.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. Kerület egyes területeit érintő változtatási tilalom elrendeléséről (erdőterületek) 10.
16/2004. (V. 19.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. Kerület Szabadföldi út - Décsi József utca Tátraszirt sor - Simongát utca által határolt szabályozási terve
11.
25/2004. (VII. 6.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. Kerület Margit utca - Sarjú utca - István király utca - Lőtér utca által határolt terület szabályozási terve
12.
26/2004. (VII. 6.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest X V I . Kerület Margit utca - B á t o n y utca - István király utca - Lőtér utca által határolt terület szabályozási terve
13.
27/2004. (VII. 7.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. Kerület Guzsaly utca - Pesti határút Kövirózsa utca - Legény utca - Pósa Lajos utca - V é d ő utca Gordonka utca által határolt terület szabályozási terve
14.
32/2004. (IX. 27.) Főváros XVI. kerületi Önkormányzati rendelet Módosította: 38/2007. (XII. 21.) Főváros X V I . kerületi Önkormányzat A Budapest XVI. kerület Biztató út - Árpádföldi sor - Számyaskerék út ( H É V vonal) - (117579) hrsz. közterület által határolt terület szabályozási tervéről szóló rendelet
15.
6/2005. (II. 21.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest X V I . Kerület Rákospalotai határút - János utca Iglói utca - József utca által határolt terület szabályozási terve
16.
7/2005. (II. 21.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. Kerület Újszász utca - Ballada utca E m l é k k ő utca - Prohászka O. utca - kerülethatár (Pesti határút) - iparvasút - Névtelen utca (103772/15. hrsz) által határoh terület szabályozási terve
17.
16/2005. (V. 25.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest, X V I . kerület Táncsics utca - M é s z á r o s J. utca Diósy Lajos utca - Újszász utca - Bökényföldi út által határoh terület szabályozási terve
Módosította: 38/2007. (XII. 21.) 6. § (2)
67
18.
22/2005. (VII. 11.) Főváros X V I . Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest X V I . kerület íjász utca - Zselic utca - Léva utca (103772/15) hrsz közterület - repülőtéri iparvágány - E-TG keretövezet által határolt terület szabályozási terve "
19.
33/2005. (XI. 14.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet A Budapest XVI. kerület Csömöri út - Segesvár utca - Baross utca - János utca által határolt terület szabályozási terve
20.
13/2006. (V. 17.) Főváros XVI. Kerületi önkormányzati rendelet Veres Péter út - Sárgarózsa utca - Aldebrő utca - L e g é n y utca P ó s a Lajos utca - Hősök fasora - Garat utca - Holdfény utca DöbrÖce utca - Kolozs utca - Borotvás utca, valamint a Szabadföld út - Foszlány utca - Somkút utca - V i d á m v á s á r utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terve
21.
15/2007. (V. 7.) Főváros XVI. Kerületi Önkormányzati rendelet a Pirosrózsa utca - Bányai Elemér utca - Kicsi utca - Zalavár utca - Egyenes utca - Cziráki utca által határolt területre vonatkozó szabályozási terve
22.
19/2007. (VI. 20.) rendelet A Budapest, XVI. kerület Szlovák út menti övezet határ Aranyfa utca - Vízgát utca - E - T G keretövezet - Temesvári utca - Szilas patak - Csömöri út által határolt terület, az Ostoros utca - F e n ő k ő utca - Olló utca - Felső M a l o m utca által határolt teriilet és a 118729/1, 118721, 118719/22, 118739/1, 118739/2, 118287/2, 118287/1 és a 117963 helyrajzi számú ingatlanok lehatároh területeinek - a szennyvízcsatorna elhelyezését szolgáló, közterületek kialakítására vonatkozó - szabályozási tervének jóváhagyásáról szóló, 30/2003. (XH. 22.) rendelettel módosított, 1/2003. (I. 29.) rendelet módosításáról
23.
21/2007. (VII. 2.) rendelet Budapest X V I . kerület délkeleti részén - a Szabadföld út déh oldalán - lévő erdőterületek szabályozási terve
24.
22/2007. (VII. 4.) rendelet Budapest X V L , Batthyány Ilona utca - V i d á m vásár utca Georgina utca - Rózsalevél utca által határolt tömbre és a Batthyány Ilona utca - Bajcsy-Zsilinszky tér páratlan oldalára vonatkozó szabályozási terv Módosította: Budapest Főváros X V I . Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 2/2010. (I. 26.) önkormányzati rendelete a Budapest X V I . kerület, Batthyány Ilona utca - Vidámvásár utca - Georgina utca - Rózsalevél utca által határolt tömbre és a Batthyány Ilona utca - Bajcsy-Zsilinszky tér páratlan oldalára vonatkozó szabályozási terv módosításának jóváhagyásáról és a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000.
68 (VII. 14.) rendelet (továbbiakban: K V S Z ) módosításáról szóló 22/2007. (VII. 4.) rendeletmódosításáról.' 32/2007. (XI. 12.) rendelet Budapest X V L , kerület Felsőmalom utca - V á g á s utca A l s ó m a l o m utca - Ostoros út által határolt terület szabályozási terve Módosította: Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat Képviselő-testületének 17/2010. (VI. 21.) önkormányzati rendelete a Budapest XVI. kerület. F e l s ő m a l o m utca - Vágás utca - Alsómalom utca - Ostoros út által határolt területre vonatkozó szabályozási terv módosításának jóváhagyásáról és a Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) rendelet módosításáról szóló 32/2007. (XI. 12.) rendelet módosításáról
' Kiegészítette: 2/2010. (I. 26.) 4. § (2) ^ Kiegészítette: 17/2010. (VI. 21.) 5. § (2)
69 1. sz. függelék N y i l v á n t a r t o t t r é g é s z e t i lelőhelyek: Ingatlan, és a z attól való távolságon belüli t e r ü l e t e k : Atlasz u. (Mátyásföld) ' hrsz. 104075 Ilona u. ( v o h Bajcsy-Zs. u.) 57-61. hrsz: 103967
+ 10m
Rózsalevél u. Cinkotai környéke Csömöri u. 32. Egyenes u. 2-6.
+ 15m + 20m
evangélikus templom
és hrsz.: 117076
Nógrádverőce út, Mátyásföld, Somkút u. - Simongát u. között Hermina u. 87. Margit u. 26. ( v o h Janovecz M . u.) Batthyány Ilona u. 12. (volt Kultúrház u.) Matild u. (Rákosszentmihály) Nefelejcs u. 3 3 . Rákosszentmihály, Szilas-patak j o b b partja, teljes hosszában Demeter u. ( v o h Temesvári u.) - Sarjú u. Kavicsbánya Timur ju. - Fertály u. - Dezsőfia u. között Zalavár u. 7. Sashalom, az állomás közelében lévő d o m b o n Sashalom, Zalavár u.
hrsz: 110999/2 hrsz: 100040
hrsz: hrsz: hrsz: hrsz: hrsz:
107306 101474 116696 111136 110902
+ 50 m 50 m
hrsz: 106868 hrsz: 114096 hrsz: 100038
+ 20m
31/2003. (XII. 22.) F ő v á r o s X V I . kerületi ö n k o r m á n y z a t i
rendelet
a Budapest, XVI. kerület Szabadföldi út - Décsi József utca Tátraszirt sor S i m o n g á t utca által határolt terület
-
szabályozási
tervéről (KIVONAT!)
É p ü l e t e k és é p í t m é n y e k , építési t e l k e k k i a l a k í t á s á r a v o n a t k o z ó s z a b á l y o k 3. §
(1) A területen telkenként egy főépület építhető, az övezetre vonatkozó előírások betartásával. (2) Az építési telkeken melléképület, illetve melléképítmény (kivéve: közműbecsatlakozási, közműpótló műtárgyak és kerti építmények) n e m létesíthető. (3) Az egyes ingatlanok gépkocsiforgalma csak a Szabadföldi úttal p á r h u z a m o s fásított szervizút - parkoló számára kialakított terület felől megengedett. (4) A Simongát utca Szabadföld út - Tátraszirt sor közötti - a 117583 hrsz. felőli 10 méter széles közterületén, a Cinkotai temető új a virágárusításra alkalmassá tett bejáratának kialakításáig, de legfeljebb 2008. december 31-ig legfeljebb egyenként 12,0 m^-es virágárusító pavilon és 12,0 m^-es sírkőbemutató terület kivételével szabályozással érintett közterületeken pavilon, elárusítóhely, bemutatóhely és reklámhordozó n e m helyezhető el. (5) A 117583 hrsz ból történő tolekalddtások során az 5000 m ^ t m e g n e m haladó telkeképíthetők be.
B U D A P E S T F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I
2 0 / 1 9 9 8 . (X. 13.)
Ö N K O R M Á N Y Z A T
rendelete
a Budapest XVI. ker Margit utca-Arany János utcaBudapesti út 107269/1 hrsz-ú területek által határolt terület (Ikarus R t 107259 hrsz-ú területe) szabályozási tervének j óváhagyásáról
(KIVONAT!) 9.§ Környezetvédelem (1)
Környezeti
hatásvizsgálat
szükséges,
amennyiben
a
tevékenységbővítés
legalább 25 %-os növekedést jelent a tevékenység korábbi (engedélyezett) nagyságához
képest.
Amennyiben
nincs
meghatározva
a
gyártható
j á r m ű v e k száma, ú g y ezt a környezetvédelmi hatóságnak kell meghatározni környezetvédelmi hatástanulmány alapján. (2)
A 4/1986. (VI. 2.) O K T H r e n d e l k e z é s a lovogő tisztaaágánolc v é d e l m é r ő l szóló 2 1 / 1 9 8 6 . (VI. 2.) M T tisztaságvédelmi előírásait a
pontforrások
rendelet általános rendelkezéseit és
figyelembe
kibocsátasánalc
levegő
kell v e n n i : a
védett
1.
kategóriába
tartozó
határértékeiének kell megfelelni; A
folyamatos—rendldvüli—határérték—túllépések—megszüntetése
érdekében
ütemezett intézkedési tervet kell készíteni és benyújtani a
Kömyezet\^édelmi—Felügyelőségnek,—a—Fővárosi—Önicormányzat Környezetvédelmi—Ügyosztályának,—a—Budapest—XVfe—kerület Ö n k o r m á n y z a t n a k 1999. szeptember 3 0 ig.
(2) A szennyező
pontforrások
határértékeknek
(3)
A
zajvédelem
kell
a
kibocsátásának
a védett
1. kategóriába
megfelelni
1/1981
(1.23.)
EüM.
rendelet
vonatkozó
betartandók -
tartozó
k ö z ú t i k ö z l e k e d é s b ő l s z á r m a z ó zaj ~ — —
65 d B nappal 6 6 d B éjjel
határőrtőkoi
az
üzemi
zaj
nom
haladhatja
meg
a
közúti
közlekedésből
származó
h a t á r é r t é k e t a v é d e n d ő családi házaiétól 2 m es t á v o l s á g b a n m é r t p o n t o n . —
A z ú j o n n a n l é t e s ü l ő ü z e m i l é t e s í t m é n y b e n folyhatott t e v é k e n y s é g r e és a z építési m u n k á r a egyedi zajkibocsátási határértéket kell megállapítani e l s ő foleú k ö r n y e z e t v é d e l m i h a t ó s á g n a k , a z é p í t é s i e n g e d é l y e z é s i
az
eljárás
során. üzemcsarnokon
belüli
zaj
határértékei
betartására
munlcavédelmi
i n t é z k e d é s i ter\^et k e l l k é s z í t e n i 1 9 9 9 . j ú n i u s 3 0 i g . a z ü z e m e l é s i d e j e alatt a z ü z e m c s a r n o k o k ajtaját zár\^a k e l l tartani. —
A B U S Z I. é s a S a j t o l ó ü z e m á t é p í t é s e e s e t é n a z A r a n y J á n o s ú t i családiházas beépítés miatt átlagban 25 m re létesíthető épület,
az
I K A R U S k e r í t é s é t ő l s z á m í t v a . (1/9. s z . m o l l ó l e l o t ) (3)
A rendelkezés
hatályát
veszti
(4)—A—veszélyes—hulladékok—kolotleezésénok—ellenőrzéséről—és—az^ á r t a l m a t l a n í t á s á v a l k a p c s o l a t o s t e v é k e n y s é g e i é r ő l s z ó l ó 5 6 / 1 9 8 1 . ( X I . 18.) M T . sz. r e n d e l e t végrehajtási utasításai az i r á n y a d ó k . — a
festék és foszfátiszap újrahasznosítására technológiai m e g o l d á s t kell k i d o l g o z n i , az o r s z á g o s szinten is m e g o l d a n d ó feladat,
-—tüz\^eDzélyes, veszélyes hulladék tárolásakor a tűzvédelmi
előírások
betartandók, • — a gyár területén a zárt konténerben üzemcsamoleon belül kell gyűjteni a
veszélyes—hulladékokat,—leülön
leülön—az—egymástól—eltéfő
tulajdonságúakat, majd azokat az átmeneti veszélyes hulladéletárolóba kell elhelyezni, a
veszélyes
hulladéletároló
20,0
m
védőtávolságra
telepítendő
a
munleahelyi területeletől, A—hulladékgyűjtő
rendszer
nem
lehet
kapcsolatban
a
csatornahálózattal, •
a hulladékokat a technológiai anyagforgalom alapján kell mérni
ós
nyilvántartásba venni. (4)
A
veszélyes
hulladékok
ártalmatlanításáról,
azokkal
vonatkozó során (5)
- kell
jogszabályokra
keletkezésének kapcsolatos
különös
tekintettel
ellenőrzéséről tevékenységek -
egyedi
során, hatósági
és a eljárás
intézkedni
A terepszint alatt elhelyezett tartályokat ú g y kell elhelyezni, h o g y károsító ü z e m a n y a g , oldószer, e g y é b vegyi a n y a g n e kerülhessen a talajba.
(6)
A k ö z c s a t o r n á b a vozotott s z e n n y v í z m i n ő s é g é n e k a 4 / 1 9 8 1 . (II. 7.)
OVH
rendelkezés előírásainak kell megfelelni. (6) A szennyvízcsatorna - ha szükséges,
(7)
hálózatba szakhatósági
vezetett
szennyvíz
előírások
szerint
az előírásoknak - kezelt
megfelelő minőségülehet."
A felszíni, felszín alatti v i z e k m i n ő s é g é n e k v é d e l m e é r d e k é b e n a z ü z e m burkolt felületéről
s z á r m a z ó vizet, csapadékvizet csak olajfogó
műtárgy
k ö z b e i k t a t á s á v a l l e h e t k ö z c s a t o r n á b a , ill. a S z i l a s - p a t a k b a v e z e t n i . (8) a)
A k u t a k ( ü z e m e l ő és ü z e m e n kívüli) védőterülete 10,0 m sugarú kör, amelyet tisztán kell tartani.
b)
A használaton kívüli kutakat m e g kell szüntetni.
A jogalkotásról szóló 2010. évi C X X X . törvény 17. §-ában foglalt előzetes hatásvizsgálat összefoglalása: A v é g r e h a j t á s feltételei: A rendelet az Önkormányzat számára többletfeladatot n e m jelent. A z építéshatósági munkát a jogszabályok pontosítása, egyértelmű megfogalmazása - segíti. A t á r s a d a l m i h a t á s o k összefoglalása: A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat módosítása a z építkezések környezetében lévő építési telkek fokozottabb védelmét szolgálja. Társadalmi költségek: A j ogszabály módosítása a társadalom számára költséget n e m j elent. Költségvetési h a t á s o k : A rendelet tervezet hatásai sem állami, sem önkormányzati kiadással n e m járnak. Egészségügyi h a t á s o k : A rendelet tervezet, szándéka szerint, az építési tevékenységgel szomszédos építési telkek adott esetben - kedvezőbb benapozását és kedvezőbb légtérarányt tud biztosítani. Környezeti hatások: Környezeti hatásuk tekintetében, a rendelet tervezet a tömbbelső összefüggő zöldterületeinek megtartását segíti.
1
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
CINKOTA
Állás utca 57. 45
72
69
a utc os k Á
65
114352
41
66 68b
59
66
63
68a
62
60
53
58
47 45
27 Me 25 ny hé rt ut ca 16
27
60
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok:
Archív fotók:
További fotók:
10 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Építész: Építtető:
58
a utc ki o n 61 Mo
54
Tóth Ilonka családja
63 65
Építés éve:
59a
23 55
50
57 58 56
49
46
Hatályos védelem: KVSZ
54
51
Jelleg, értékelés: Az épület elhanyagolt, 15 éve nem lakott, évente 1-2 alkalommal látogatják. Védendő érték:
Eredeti funkció:
Lakóház
56
14
44
Lakóház (nem lakott) 29
67
114352
53 12
Jelenlegi funkció: 31
62
55
52
33
57
51
49
49
35
utc a
59
a ut c ás l l Á
64
6
37
65
61
31
8
39
Mu zs ika
63
61
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
43
36
67
52
Javasolt védelem:
2
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
CINKOTA
Batthyány Ilona utca 12. 22
3
20
37
18
116696
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI. Kerületi Önkormányzat
35
Jelenlegi funkció:
gimnázium
31
2
116696
2
3
Batt tth hyán y Ilon a utca
23
29
25
gazdasszonyképző Építész:
Pártos Gyula Építtető:
21
Építés éve: 19
1905-1906
4 9
Négy llo ovas utca
11a
4
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Szerb Antal Gimnázium épülete
Bibliográfia: http://www.szag.h u/isk_tort.php
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
1 db 2004.08.02. 1 db 2005.04.28. 4 db 2008.08.11. 4 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
17
Hatályos védelem: KVSZ
11b
13a 13b
2011.11.07.
Eredeti funkció:
27
5 7
2
15
Javasolt védelem: műemléki védelem
3
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
CINKOTA
Batthyány Ilona utca 12. 22
3
20
37
18
35
31
116696
2
3
Batt tth hyány Ilona utca
23
2
116696
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI. Kerületi Önkormányzat
29
Jelenlegi funkció: síremlék 2
Eredeti funkció: síremlék
27 25
Építész: Építtető: Építés éve:
21
5 19
7
4 9
Négy lova lo s utc a 11a
4
17
Hatályos védelem: KVSZ
11b
13a 13b
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a síremlék
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
8 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
15
Javasolt védelem:
4
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Ge org in a ut c a
CINKOTA
Batthyány Ilona utca 16.
35 33
116699
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI. Kerületi Önkormányzat
19
31
34
49
32
29
27
30
25
45
28
24 22
116699
20 18
43
Batth yány Ilona utca
26
Jelenlegi funkció: tájház Eredeti funkció: lakóház
41 39
Építész:
37 35
Építtető: 33
Építés éve:
31
29
29
27 2 25 2
Jelleg, értékelés: Szépen felújítva. Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2008.08.11. 3 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
5
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
CINKOTA
Szabadföld út 19/a. (Vidámvásár utca 2.) Hrsz.: 116777 22
Tulajdonviszony: magántulajdon 4
1
Os to ro s
Jelenlegi funkció: 3
5
Gyógyszertár
20
út
7
Eredeti funkció:
Szálloda
19b
Építész: 116777 4
t iú öld f ad ab Sz
6
18b 1
17 3 15-16
13
14
Építtető:
8
Vid 10a ám vás ár utc a 5
10b
12
Építés éve: 14 16
9 5 7
18
9
Hatályos védelem: KVSZ 11b
13
15
Javasolt védelem: 17
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
4 db További fotók:
1 db 2005.09.05. 5 db 2008.08.11. 1 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
6
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Vidámvásár utca 72.
CINKOTA 4 11a
17
Négy lova lo s utc a
11b 13a 13b
116671
13
10
8a
72
6 72 4
116671
68
79
81
83
85
87 89 91
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
2 db További fotók:
1 db 2005.09.18. 6 db 2008.08.11. 6 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
9a
Eredeti funkció:
7
Községháza Építész:
5
1
Vid ám vás ár utc a 93 93
Építtető:
3
Építés éve:
95 78 99-101
az épület
Kultúrház
9b
97
Védendő érték:
Jelenlegi funkció:
70
66
72
77
11
Batthyány Ilona utca
8b
64
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI. Kerületi Önkormányzat
15
103
Hatályos védelem: KVSZ 80-82
Javasolt védelem:
7
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Aranyfürt utca 2. (Prodám utca 4.)
11
13
29
18
27
32
22
15
25
23
a utc ár v d nya Hu
24
a tc tu ür af on or K
tca ru vá d a ny Hu
20
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
21
Eredeti funkció: 4
4
17
105923
17
ám od Pr ca ut
a utc ót a Pil
19b
105923
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
a tc tu r fü ny ra A
Lakóház, kerítés 23
Építész: 5
25
3
2
6
Építtető:
Építés éve:
8
21
Hatályos védelem: KVSZ 10
4
Javasolt védelem:
14
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + az Aranyfürt utcai kerítés + a Prodám utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.15. 2 db 2010.08.25. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
8
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Aranyfürt utca 6. (Hunyadvár utca 25.) (Koronafürt utca 21.) Hrsz.: 105920
34
14
17
16
tca rt u afü ron Ko
Városrész:
Tulajdonviszony: magántulajdon 38-40
35
31
36
Lakóház, kerítés 29
18 32
20
27
a utc ár v d 105920 n ya Hu
Lakóház, kerítés 24
a utc óta P il
21
Építész:
a tc tu ür af on or K
23
Építtető: 26
4
17
Eredeti funkció: 22
25
4
ám od Pr
a tc tu r ü yf an Ar
Építés éve:
23
5
ca ut
3
25 28
27 29a
6
Jelleg, értékelés: Védendő érték:
az épület + a Koronafürt utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.10. 8 db 2007.06.12. 10 db 2007.06.20. 2 db 2007.07.09. 3 db 2010.08.25. 9 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Jelenlegi funkció:
33
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
9
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Aranyfürt utca 7. (Koronafürt utca 23.) Hrsz.: 105918 33
31
36
32
Tulajdonviszony: magántulajdon
17-19
29 27
a u tc vár d a ny Hu
22
21
Jelenlegi funkció: 24
Kapuzat
25
Eredeti funkció:
23
4
4
ám od Pr
ca ut t r fü ny ra A
105918 5
ca ut
3
Kapuzat a tc tu ür af on or K
23
21
26
Építész: 12
14-16
Építtető:
12
25
28
27
Építés éve: 29a
6 29b 30
Paulheim József tér
Hatályos védelem: KVSZ
8 1
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Koronafürt utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2007.07.09. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
6
Javasolt védelem:
10
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 2. (Veres Péter út 154.) Hrsz.: 106580
13
12
12
8
7
5
8
6
5
15 8
9 150
ló sz Lá ca ut
3
3 162
Jelenlegi funkció:
160
Lakóház, kerítés Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
156
2
6
4
Tulajdonviszony: magántulajdon
158
ca ut
4 7
3
jza Lu
6
5
4
a ah Bl
11
a tc au bl ltá Cé
10
3
Építész:
106580
152 148
Építtető:
1
út ter Pé s e Ver
144
163
Építés éve:
161 159
142
153
3 155-157
3
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
2
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2010.10.29. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
11
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 3. 9 6
11
19
9 12
12 17
ca ut
8
11
8
6
5
ló sz Lá
6
ca ut
5
Lakóház, kerítés 160
158
4
Építész:
156 2
Építtető:
152
3 148
Építés éve:
4
5
1 3
144
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés 3
150
7
Jelenlegi funkció: 3
4
106583
9 8
5
6
5
106583
Tulajdonviszony: magántulajdon 8
7
jza Lu
10 15
8
10
ca ut a bl ltá Cé
a ah Bl
13
Hrsz.:
7
14
t er ú Pét s e Ver
142
163 161 159
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
140
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.07. 4 db 2010.10.29. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
12
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 4. 9 6
11
19
9
10
12
12
8
7
17
a ah Bl
10 15
6
5
3
ló sz Lá
6
7
ca ut
5
3 148 1
3
106579 152
4
5
4
150
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kapuzat
3 160
Eredeti funkció:
Lakóház, kapuzat 158
9 8
5
4
ca ut
6
5
8
8
jza Lu
8
11
106579
Tulajdonviszony: magántulajdon ca ut a bl ltá Cé
13
Hrsz.:
7
14
Építész:
156 2
Építtető: t rú éte P es Ver
144
Építés éve: 163
161 142
159
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
140
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2010.10.29. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
13
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 7. 13
24
17
19
18
15
14 13
a ah Bl
18
14
12
12
11 9
ca ut
13
12
jza Lu
19
106585
10
8
ló sz Lá ca ut
8
7
4
152
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés
További fotók:
3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
160
156 2
Védendő érték:
Archív fotók:
Építtető:
158
Jelleg, értékelés:
Eredeti tervek, dokumentumok:
Építész:
Építés éve: 3
150
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
3 4
6
Bibliográfia:
6
5
9
3
Lakóház, kerítés
7
6
5
Jelenlegi funkció:
9
6
5
7
9
8
8
8
11
11
10
17
15
10
11
ca ut a bl ltá Cé
18
12
106585
Tulajdonviszony: magántulajdon
ca ut
11 20
8
14
13
16
r po Lő
15
22
Hrsz.:
15
t rú éte P res Ve
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
14
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 9. 18
33 21
20
17
19
18
15
15
22 15
14
a ah Bl
18
14
12
11
12
106586 9
8
17 10
7
15
ló sz Lá ca ut
8
További fotók:
3 db 2010.10.29. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
6
Építész:
7
Építtető:
Építés éve:
3 4
160
6
5
3
158
150
4
Hatályos védelem: KVSZ
156 2
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés
Archív fotók:
9
6
5
Védendő érték:
Eredeti tervek, dokumentumok:
Eredeti funkció:
Lakóház, lakóház
5
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés 8
8
9
7 6
11
10
8
11
13
10
ca ut
13
12
jza Lu
19
1
13
106586
Tulajdonviszony: magántulajdon
12
11
ca ut a bl ltá Cé
18
8
14
13
16
11 20
Hrsz.:
a tc ru po Lő
24
15
17
Javasolt védelem: út
15
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Blaha Lujza utca 11.
MÁTYÁSFÖLD 22
35 33
20
17
17
19
18
15
15
14
18
106587
18 14
12
ca ut
12
Lakóház, kapuzat 8
17
Építtető:
10
8
7
Építész:
9 7
9
jza Lu
13
Eredeti funkció:
12 10
11
a ah Bl
19
21
12
Lakóház, kapuzat
11
ca ut
13
11
a bl ltá Cé
15
20
106587
Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció:
14
13
16
22
15
ca ut
24
29
3
Hrsz.:
17 18
21
31
22 20
19
r po Lő
n vá I st
ca ut ly á kir
37
5
8
Építés éve:
10
ló sz Lá
ca ut
10
6
5
15 8
11
3 5
8
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kapuzat
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ
6
9
Bibliográfia:
3 4
158
Javasolt védelem:
16
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Blaha Lujza utca 14.
MÁTYÁSFÖLD
18
33 2
n vá Ist
ály kir
a utc
21 31
24
106574
Tulajdonviszony: magántulajdon 18
15
27
15
20
14
18
20
23
13
19
12
a ah Bl
13
12
13
15
13
8 7
nő Be ca ut
8 9
7
150
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés
Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.07. 1 db 2010.10.29. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
3
6
Eredeti tervek, dokumentumok:
6
5
9
11
Építtető:
6
5
8
Bibliográfia:
8
8
11
ca ut
10
ca ut
ló sz Lá
12 15
10
Lakóház, kerítés Építész:
9
jza Lu
17
14
Eredeti funkció: 9
10
106574
Lakóház, kerítés
11
11
14
16
11
12
18 21
Jelenlegi funkció:
13
16
ca ut a bl ltá Cé
15
22 25
10
Hrsz.:
17
17
19
29
25
18
20
Hatályos védelem: KVSZ
4
156 2
Javasolt védelem:
17
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 15. 26
39
n vá Ist
21 24
a utc ály r i k
37
21
35
19
20
2 24
17
19
29 27 22
18 23
18 19
21
ló sz Lá
18
16
12
ca ut
14
Építtető:
Építés éve: 9
10
12
5 11
8
Védendő érték:
az épület + a Blaha Lujza utcai kerítés
Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.07. 4 db 2010.10.29. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
8
8
10
Jelleg, értékelés:
Eredeti tervek, dokumentumok:
9
11
15 10
Építész:
11
12
7
12
Bibliográfia:
13
16
11
17
15 13
Lakóház, kerítés
13
14 13
Eredeti funkció: 15
14
ca ut
20
15
15
jza Lu
20
25
18
106589
a ah Bl
25
Lakóház, kerítés
17
ca ut a bl ltá Cé
31
Jelenlegi funkció:
18
33 21
106589
22 20
37
22
Hrsz.:
Tulajdonviszony: magántulajdon
6
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
18
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Blaha Lujza utca 17. 26
39
21
Hrsz.:
24 21
37 19
15
ca ut a bl ltá Cé
18
106590 22
a ah Bl
Építtető:
14
12
7
12
17
ca ut
10
11
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Blaha Lujza utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2010.10.29. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
10
ca ut
ló sz Lá
13
9
11
jz a Lu
19
Építész:
11
12
9 8 7
15 10
14
13
13
18
13
Eredeti funkció:
Kerítés
14 18
12
Kerítés
11
20
21
Jelenlegi funkció:
15
16
17
23
1
17
19
27
14
20
24
25
19
18
33
29
16
22 20
ca ut
22
35 21
31
r po Lő
ván Ist
37
tca ly u á r ki
106590
Tulajdonviszony: magántulajdon
8
8
Hatályos védelem: KVSZ 5
6
Javasolt védelem: 4
19
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Bökényföldi út 1. (Veres Péter út 163.) Hrsz.: 105743
MÁTYÁSFÖLD 4
ha la B
Tulajdonviszony: magántulajdon
3
158
ca ut jza Lu
4
160
156
2
1
167b
út ter Pé s e Ver
Jelenlegi funkció:
Lakóház Eredeti funkció:
165
163
Lakóház
167a
Építész:
153
105743
3 155-157
3
út ldi yfö kén Bö
161 159
4a
6a
4 4a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.11. 3 db 2008.08.10. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
6b
10
Építés éve: 8b
8a
155-157
Építtető:
4
6
2
2011.10.27.
4
tca su sic c T án
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
20
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Bökényföldi út 3.
MÁTYÁSFÖLD 156 2
res Ve
105744
Tulajdonviszony: magántulajdon 3 165
163
Jelenlegi funkció:
167a
út ld i yfö kén Bö
161 159
Hrsz.:
1
167b
út ter Pé
Lakóház, kerítés 12
4 4
10
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés Építész:
153
155-157
3
105744
6
8b
Építtető:
8a
155-157
Építés éve:
4a
6a
4 4a
6b
a utc ics s c T án
Hatályos védelem: KVSZ 7 2
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Bökényföldi úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2008.08.10. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
21
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Bökényföldi út 5. (Táncsics utca 6/a.) Hrsz.: 105745/2 a
5
167a
t er ú Pét s e Ver
Tulajdonviszony: magántulajdon
163
3 3
155-157
út ldi yfö kén Bö
161 159
12
4
Jelenlegi funkció:
10
Lakóház Eredeti funkció:
8b
6
155-157
12
4
Lakóház
8a
105745/2
Építész:
6b
4a
tca su sic c n Tá
7
3
út ldi yfö kén Bö
2
Építtető:
6a
4a
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ 1
9
66 11
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2008.08.10. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
22
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Bökényföldi út 7. (Táncsics utca 5.) a
5
167a
t er ú Pét s e Ver
3 3
155-157
út ldi yfö kén Bö
161 159
105668
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
163 12
4
12
4
Jelenlegi funkció:
10
Kapuzat Eredeti funkció:
8b
6
Kapuzat
8a
155-157
Építész:
6b
4a
tca su sic c n Tá
7
105668 3
út ldi yfö kén Bö
2
Építtető:
6a
4a
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ 1
9
66 11
Jelleg, értékelés: Csak a kapu értékes. Védendő érték:
a Táncsics utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
4 db 2005.03.03. 1 db 2005.03.11. 5 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
23
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Bökényföldi út 30-32. (Rajka utca 2.) Hrsz.: 105608 15
49 18-20
Tulajdonviszony: magántulajdon
17
22
H u sz ár ut ca
26 19 24 26
22a
Eredeti funkció:
28
17a-17b
ut ca
105608
Lakóház
21
Építész:
R aj ka
19a-19b
4
Bö ké ny fö ld iú t
Jelenlegi funkció:
Lakóház
6
3a
23
30-32
Építtető:
3b 21a-21b
25
Építés éve:
34
36-38 4
23a-23b
Hatályos védelem: KVSZ 40
43d
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
12 db 2004.08.10. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem: 2
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Bökényföldi út 34. (Rajka utca 1.)
MÁTYÁSFÖLD 24
22a 26
6 28 4
ut ca
21
7
H us zá ru tc a
105592/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
22b
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
R aj ka
24
19a-19b
Eredeti funkció:
3a
23
30-32
Lakóház, kerítés
3b 21a-21b 34
Építész:
105592/2 25
25
Építtető: Bö 36-38 ké ny fö ld iú t
23a-23b
4 40 2 42-44
ia ún t Pe
Építés éve:
ca ut 5
Hatályos védelem: KVSZ 27-39
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Rajka utcai kerítés + a Bökényföldi úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.10. 1 db 2005.03.17. 1 db 2005.04.07. 3 db 2005.04.28. 4 db 2008.08.10. 1 db 2008.09.11. 9 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
25
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Bökényföldi út 42-44. (Petúnia utca 2.) Hrsz.: 105590 24
30-32 3a
23
25
25
34
Tulajdonviszony: magántulajdon
H us zá ru tc a
3b
26a
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés 36-38 4 40 B ök én yf öl di út 27-39
105590 2
Eredeti funkció:
27a
ca ut a i n tú Pe
Lakóház, kerítés
7
Építész: 5
27b
Építtető:
42-44 29
Építés éve:
46 116 48
114
50
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Bökényföldi úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.10. 3 db 2005.04.28. 5 db 2008.08.10. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
26
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Bökényföldi út 46. (Petúnia utca 1.) 26b
105588
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon 36-38 4 40
B ök én yf öl di út
2
H us zá ru tc a
27a
ca ut a i n tú Pe
7
5
28a 28b
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kapuzat
27b
Eredeti funkció:
Lakóház, kapuzat
42-44
105588
29
31 120
46
116
118
Építész:
Építtető:
48
114
Építés éve: 50 112
8
a tc zu s á sz Új
79
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + Bökényföldi úti kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.04.28. 2 db 2008.08.10. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
27
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Csinszka utca 14. 105646
20
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
12 18 16
23
a u tc tra Má
a utc ics s c n Tá
21b 19 11
17b
Jelenlegi funkció:
Lakóház
21a 13
Eredeti funkció:
12
15
a utc zka ins Cs
15 11b
Lakóház 88
Építész:
105646
86
82
14
Építtető:
16
11a
71 16
tca ru vá d a ny 65 Hu
80 18
76
Építés éve:
67-69
63
74 22
12
6 72
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2008.08.10. 9 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
61 9b
22
4
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
28
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Csinszka utca 29-33. 36
8
105571/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
6 12
38
25
12
n ro rÁ o b Gá
4 40 10b
C si ns zk a
13 24
105571/2
7
27b
Jelenlegi funkció:
5
ut ca
29-33
Lakóház Eredeti funkció:
42
Lakóház 44
Építész: 46
130
Építtető:
128
35
26b
H us zá r ut ca
7-9
3
26a
27a
ca ut
Építés éve: 126
28a 28b
124 122
a tc zu s á sz Új 91
93 52
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
7 db 2004.08.12. 3 db 2005.03.11. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
29
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Csinszka utca 30.
MÁTYÁSFÖLD
11 11
63 8 22 6
22
f se óz J na to Ka 3
4
61 24 17-19
ca ut
105508
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
9 7
5 1
12 11
C si ns zk a
Kerítés Eredeti funkció:
10
26a-26b 28
ut ca
6
105508
11
8
6
4 32
30
a tc iu a k cs 5 Bá
23
Kerítés Építész:
7 9
Építtető:
3 9
Jelenlegi funkció:
12
3
14
16
14
5
34 36
8
Építés éve:
6 22a
7
12 12
25
38 4
Hatályos védelem: KVSZ
40 22b
10b
Jelleg, értékelés: A kerítés mögött magas tujafal van. Védendő érték:
a Csinszka utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2008.08.10. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
30
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 2. (Veres Péter út 139.) Hrsz.: 105767 138
2
Tulajdonviszony: magántulajdon 151
132-134 149
út ter Pé s e Ver
30
Kerítés 3 145
143a
Eredeti funkció:
Kerítés
139
147
143b
105767 135
131 129
3
4 131
a utc os Laj sy Dió
1
6
Építtető:
4 38
Építés éve: 36 6
34
30
26 28
Építész:
143b
141
133
Jelenlegi funkció:
Hatályos védelem: KVSZ
32 33
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Diósy Lajos utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
8 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
31
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 10. (Mészáros József utca 27.) Hrsz.: 105830 38
26
a utc os Laj sy Dió
3
Tulajdonviszony: magántulajdon 36 6 34
Jelenlegi funkció: 30
Lakóház, kerítés
32 33
24
ros szá Mé
10
a u tc sef z ó J
105830
29
31
7
r y té irál sk tyá Má
28
6
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés Építész:
Építtető:
25
9a 14 9b
a utc os L aj sy Dió
23
21
12
Építés éve: 50 48 46
16a
52
a utc vá r d a ny Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + Diósy Lajos utcai kerítés + a Mészáros József utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2004.08.10. 1 db 2005.03.21. 3 db 2008.08.10. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
32
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 12. 105829
6
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
34
30
26
32 33
31
29
24
ros szá Mé
r y té i rál sk tyá Má
28
10
tca ef u s z Jó
7
Óvoda Eredeti funkció:
Iskola
6
105829
25
Jelenlegi funkció:
Építész:
a utc os Laj sy Dió 12
23 9a 14 9b
Építtető: 52
50
Építés éve:
48
a utc vár d a y Hu n
46
39a-39c
44 42
Javasolt védelem: 18
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + az emléktábla
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
3 db 2008.08.11. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ
37 37
33
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 15. (Hunyadvár utca 44.) Hrsz.: 105824
a u tc sef z ó J ros szá Mé
6
a u tc os Laj sy Dió
23
21
Tulajdonviszony: magántulajdon
25
9a 14 9b
12
Jelenlegi funkció: 52
50
Lakóház, kapuzat
48
Eredeti funkció: 46
Lakóház, kapuzat
105824
16a
39
44 42
5
38-40 17
33 17-19
27 22
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Diósy Lajos utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2010.08.25. 12 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
ca ut s jo La
29
Építés éve:
35
sy ió D
31
36
Építtető:
37a-37c
18a
tca ru vá d a ny Hu
Építész:
21
20
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
34
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 16. (Hunyadvár utca 46.) Hrsz.: 105826 29
10
Tulajdonviszony: magántulajdon
7
a utc os Laj sy Dió 12
23 9a
9b
r y té i rál sk tyá Má
6 25
Jelenlegi funkció:
Lakóház Eredeti funkció:
52
50
Lakóház
48
a utc ár v d a ny Hu
105826
44
46
4
39a-39c
Építész:
Építtető:
42
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.12. 2 db 2010.08.25. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
31
ca ut
29
35
s jo La
a utc vár d a ny Hu
sy ió D
38-40
Építés éve:
37a-37c
18a
33 17-19
Hatályos védelem: KVSZ
20
22a
Javasolt védelem:
35
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Diósy Lajos utca 21.
MÁTYÁSFÖLD 46
39a-39c
42 37a-37c
18a
tca ru á v d nya Hu
105853
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció:
35
Lakóház, kerítés
31
20
33
Eredeti funkció: 17-19
29
22a
22
sy ió D
21
27
Építész:
s jo La ca ut
105853
24
Lakóház, kerítés
Építtető:
23
Építés éve: a tc tu ür af on or K
23
26 12
13
15
Hatályos védelem: KVSZ
12
25
27
14-16
28
27
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + Diósy Lajos utcai kerítés + az előkerti építmény
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
5 db 2004.08.10. 4 db 2005.03.10. 2 db 2005.03.22. 6 db 2008.08.11. 7 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
36
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 22/d. 105842/40
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI. Kerületi Önkormányzat
Jelenlegi funkció:
Eredeti funkció:
22d
Tiszti étterem Építész:
105842/40
Építtető: 24c 22c 106-108
Építés éve: 1954
24b
24a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2008.08.11. 12 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ ut sz á Javasolt védelem: sz Új
37
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 23. (Májusfa utca 18.) Hrsz.: 105854
35
31
Tulajdonviszony: magántulajdon 20
33
4 17-19
29
22a
Eredeti funkció:
s jo La 23
Építész:
105854
26 12
a tc tu ür af on or K
27
Lakóház, kerítés
ca ut
24
25
Lakóház, kerítés
sy ió D
21 22
14-16 12
28
fa us áj M
ca ut
Építtető: 13
15
22b
29
31
Hatályos védelem: KVSZ 33
29b
7
9
Építés éve:
27 11
29a
Jelenlegi funkció:
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + Diósy Lajos utcai kerítés + a Májusfa utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2004.08.10. 2 db 2005.03.10. 4 db 2005.03.11. 3 db 2005.03.22. 9 db 2008.08.11. 8 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
38
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 35. (Rezgőfű utca 11-13.) Hrsz.: 105875
s 27
Tulajdonviszony: magántulajdon
29
31
11
33
Jelenlegi funkció:
9
22c
Kapuzat
14
12
40
39
a tc tu ür af on or K
37
ca ut
105875 9
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a sarok kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2008.08.11. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építtető:
37 37
Építés éve:
41 44a
42
39
43 44b
41a
Építész:
ca ut
38
fű gő z e R
Kapuzat
s jo La
10
Eredeti funkció:
sy ió D
34
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
39
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 37.
29
105877
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
31
11
33 9
22c
Jelenlegi funkció: 14 34
Kerítés
12
Eredeti funkció:
37
Építész:
ca ut
40
fű gő z e R
s jo La
38
Kerítés
sy ió D
10
ca ut
9
Építtető: 105877 41
37 39
Építés éve:
39
44a
42
43 44b
Hatályos védelem: KVSZ
41a 100-102 46a-46d
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Diósy Lajos utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2008.08.11. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
40
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 41. 105879
14
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
12
37
Jelenlegi funkció:
9
Kerítés
24a
ca ut
40
ca ut
s jo La
fű gő ez R
sy ió D
10
Eredeti funkció:
Kerítés 41 39
44a
42
Építész:
105879
a tc tu ür af on or K
1a
26 43
Építtető:
30
44b
Építés éve:
100-102 46a-46d 46
41b 48a-48b
a ut c sz á sz Új
55
Hatályos védelem: KVSZ 3
Javasolt védelem:
53 5
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Diósy Lajos utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2008.08.11. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
41
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 43. 105880
14
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
12
37
Jelenlegi funkció:
9
Lakóház
24a
ca ut
40
ca ut
s jo La
fű gő ez R
sy ió D
10
Eredeti funkció:
Lakóház 41
a tc tu ür af on or K
1a
39
44a
42
Építész: 43
26
Építtető:
30
44b
105880
Építés éve:
100-102 46a-46d 46
41b 48a-48b
a ut c sz á sz Új
55
Hatályos védelem: KVSZ 3
Javasolt védelem:
53 5
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.11. 2 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
42
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Diósy Lajos utca 45. (Újszász utca 100-102.) Hrsz.: 105881/2 Tulajdonviszony: magántulajdon
24a
37
28
37
sy ió D
41
Kerítés
26
ca ut
43 44b
Jelenlegi funkció:
104
s jo La
39
44a
Eredeti funkció:
Kerítés
30
100-102
Építész:
59 57
105881/2
3
57
Építtető:
46
48a-48b
sz zá Újs
a utc
Építés éve: 3 53 5 4
1c
51 49
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Diósy Lajos utcai kerítés
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
5 db 2005.03.11. 2 db 2008.08.11. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
6
8 3
Hatályos védelem: KVSZ
7
6 5
Bibliográfia:
4
55
ca ut sz Íjá
a tc tu ür af on or K
46a-46d
8
9
10
Javasolt védelem:
43
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Farkasfog utca 3.
b Gá
29
21-23
105027
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
19 30
156
32
17 150
144
4
111
7
6
3
4
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2008.08.11. 7 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
41
8
Építész: 40
Építtető:
43
10
12
9
Építés éve:
10
47
14
11 12
49
16
13
9
8
74
5
6
38
39
8
7 6
ca ut fa as rk Fa
101
ca ut lő ző ss rka Fa
103
5
Eredeti funkció:
Lakóház
ca ut
5
4
ca ut g fo as rk Fa
142
105
37 6
105027
109
Lakóház
m alo sh rka Fa
26b
35
a tc zu s á sz Új
146
10
Jelenlegi funkció:
34
113
148 26a
34
115
152
11
14
15
Hatályos védelem: KVSZ
18
Javasolt védelem: 72
44
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 13. (Zsélyi Aladár utca 19.) Hrsz.: 106002
tca ru dá Ala lyi Z sé
Városrész:
Tulajdonviszony: magántulajdon 24
7-17
2-12
16
a utc lka He
a utc lő Vi l
16
16
17
Jelenlegi funkció:
Kapuzat
17
tca ru dvá a y n Hu
19
13
106002
7 18 21 7
Kapuzat Építész:
11
tca ru dá Ala lyi Zs é
a utc ór ai M Jó k
11
Eredeti funkció:
15
Építtető:
20
1
Építés éve:
12 10
20 8 22
6
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Zsélyi Aladár utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2007.07.09. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
tca ly u ihá M yi ilág Sz
Hatályos védelem: KVSZ 1
Javasolt védelem:
45
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 21. (Prodám utca 2.) Hrsz.: 105924
16
Tulajdonviszony: magántulajdon
36 11
13
18
27
32
20 15
Jelenlegi funkció:
a utc ár v d nya Hu
25
105924
Építész: 4
a utc ót a Pil
a utc vár d a ny Hu
17
17
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
23
21
26
Lakóház, kerítés
4
ca ut t r fü ny a Ar 3
Építtető: 5
Építés éve:
15
ám od Pr
19b
6
Hatályos védelem: KVSZ
ca ut
8
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Hunyadvár utcai kerítés + a Prodám utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
46
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 23. 105922
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
38-40
34
14
17
16
31
36 13
29
18
27
32
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
22
15
a utc ár v d nya 23 Hu
Eredeti funkció: 25
21
105922
ca ut
19b
ám od Pr
a utc ót a Pil
17
t ür yf n a Ar
4
Építész:
Építtető: 4
17
Lakóház, kerítés
24
a tc tu ür af on or K
20
23
ca ut
3
Építés éve: 5
25
27
Hatályos védelem: KVSZ 6
Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Hunyadvár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.10. 3 db 2005.08.11. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
47
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 24. (Zsélyi Aladár utca 16.) Hrsz.: 106024 9
1-3
20 15
14 26
16
a utc lka He
tca lő u Vi l
16
24
106024
Jelenlegi funkció:
Kapuzat
tca ta u Piló
tca ru dá Ala lyi Zsé
7-17
2-12
Tulajdonviszony: magántulajdon
ca r ut dvá a y n Hu
Eredeti funkció:
Kapuzat
17
Építész: 17
15
Építtető:
16
19b
13
Építés éve:
18 21 7
11
a utc dár Ala lyi Zsé
11 7
Jelleg, értékelés: Csak a kapu lehet értékes. Védendő érték:
a Hunyadvár utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2007.07.09. 8 db 2011.04.21. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
21
20
14 12 10
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
48
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 38-40. (Koronafürt utca 18.) Hrsz.: 105819
18
tca ef u ózs J ros szá Mé 19
23
21
9a
Tulajdonviszony: magántulajdon a u tc os Laj sy Dió
14 9b
13
15
34
tca rt u afü ron Ko
17
16a
46
Lakóház, kerítés
44
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
42 18a
105819
Építész: 35
17 38-40
Építtető: 31
36
32
20
29
25
23
33 17-19
Építés éve:
27
a tc tu ür af on or K
a u tc ár v d nya Hu
18
Jelenlegi funkció:
22
24
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Hunyadvár utcai kerítés + a Koronafürt utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
12 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
49
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 42.
ros szá é M
a utc sef z ó J
105820
23
21
14
19
9b
17
15
34
tca rt u afü ron Ko
13
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
9a
a utc os L aj sy Dió
18
16a
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
44
105820
46
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés 18a
Építész:
42 35
17 38-40
36 18
31
29
23
a tc tu ür af on or K
20
24
25
Védendő érték:
az épület + a Hunyadvár utcai kerítés
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
5 db 2004.08.10. 2 db 2005.03.10. 2 db 2005.08.11. 5 db 2008.08.11. 6 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
17-19
Építés éve:
22
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
33
27
32
21
Építtető:
tca ru á v d nya Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
50
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 48. 33
28
105828
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
31
29 10
7
25 12
105828
9a
a utc os Laj sy Dió
9b
50
44
46
18a 42
Kerítés Eredeti funkció:
Kerítés
52
Építész:
41a-41c
48
a utc ár v d nya Hu
Jelenlegi funkció:
r y té i rál sk tyá Má
6
39a-39c
Építtető:
Építés éve:
37a-37c
Hatályos védelem: KVSZ 35
40
Javasolt védelem: tca
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Hunyadvár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.11. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
51
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 66. 105665
a utc ics s c Tán
7-11
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
10 74
tca ru szá Hu
7
12
Jelenlegi funkció:
Kerítés
72
70
11
út ldi yfö kén Bö
9
68 66
16
tca ru vá d a ny Hu
13
Építész:
55
105665
64
Építtető:
53
Építés éve:
51
60 58
Eredeti funkció:
Kerítés
15
49
62 18-20
17
22 26
Hatályos védelem: KVSZ
24 45a-45d
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Hunyadvár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.11. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
26
Javasolt védelem: 6
52
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 68. 105664
a utc ics s c Tán
7-11
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
10 74
tca ru szá Hu
7
12
Jelenlegi funkció:
Lakóház 72
Eredeti funkció:
70
11
út ldi yfö kén Bö
9
Építész: 66
55
68
16
tca ru vá d a ny Hu
64 13
Építtető: 53
Építés éve:
51
60 58
Lakóház
105664
15
49
62 18-20
1894 17
22 26
Hatályos védelem: KVSZ
24 45a-45d
26
Jelleg, értékelés: Alapja 4 méterrel van magasabban, mint a Gellért hegy (szintező mérce az alapba falazva). Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.10. 3 db 2008.08.11. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem: 6
53
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Hunyadvár utca 90. (Mátra utca 16.) 25b
8b
7 9 12 11
23
a ut c tra Má
21b 11
105634
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
27
25a
tca ra u Fát
cs csi Tán
a utc
10
Jelenlegi funkció:
98
Lakóház Eredeti funkció:
96
Lakóház
94
92
8
21a 13
a utc ár v d 75-77 nya Hu
80 67-69
18
10
65 63 8
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.22. 1 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
81
73
71 6
79
83
Építtető:
ca ut
86
82
90
os án iJ ny Iri
105634 88
tca fu e s 12 15 óz aJ n to 13 Ka 11 11
Építész:
Építés éve:
3
5
Hatályos védelem: KVSZ 7
Javasolt védelem:
54
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 4/b.
172
68
181
176
105726/1
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
172
170
177
179
175 173
3
171 5
4a
6
Jelenlegi funkció:
Lakóház 8a
5
167a
tca ru szá Hu
3 5
Építész: 4b
18
105726/1
Építtető:
16
tca su sic c T án
14a-b
12
4
Eredeti funkció:
Lakóház
1
167b
12
4
a utc zka ins Cs
t rú éte P res Ve
Építés éve:
17b 15
10
Hatályos védelem: KVSZ 13 6
8b
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.11. 1 db 2008.08.10. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
15 11b
Javasolt védelem:
55
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 6. (Táncsics utca 14/a-b.) Hrsz.: 105724
172
68
181
176 172
170
Tulajdonviszony: magántulajdon 177
179
175 173
3
171 5
4a
a utc zka ins Cs
res Ve
út ter Pé
6
Jelenlegi funkció:
Lakóház 8a
1
3 5
5
167a
tca ru szá Hu
167b
Építész: 18 4b
Építtető:
16
105724 14a-b
tca su sic c T án
12
4
12
4
Eredeti funkció:
Lakóház
Építés éve:
17b 15
10
Hatályos védelem: KVSZ 13 6
8b
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
2 db További fotók:
1 db 2004.08.12. 1 db 2005.03.11. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
15 11b
Javasolt védelem:
56
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 8. (Táncsics utca 13.)
1 4b 3
16 19
tca ru szá Hu
5
a
105659
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
18
12
Jelenlegi funkció: 17b
Lakóház, kerítés
14a-b
tca su sic c n Tá
12
13
Eredeti funkció: a utc zka ins Cs
10
15
15 11b
105659
ca r ut szá Hu
76
Építés éve:
10 74 12
72 70
Építész:
Építtető:
11a
7-11
Lakóház, kerítés
a utc ár v d nya 59b Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Huszár utcai kerítés + a Táncsics utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.03. 1 db 2005.03.17. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
57
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 10. 105658
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
17b 14a-b
12
12
15 12
a utc zka ins Cs
0
a utc ics s c n Tá
13
15 11b
tca ru szá Hu
7-11
Lakóház Eredeti funkció:
16
11a
105658
Jelenlegi funkció:
14
1
Lakóház Építész:
76
74 10
Építtető: 12
a utc ár v d a 59b ny Hu
72 70
Építés éve:
61
59a
68 66
16 64
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Huszár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.12. 2 db 2005.03.17. 6 db 2008.08.10. 3 db 2008.08.11. 6 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ
59a
55 57
1 12
Javasolt védelem: 12
58
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 15. 61
72
105602
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
59b
70 59a
17-19 66
16
53
12
Jelenlegi funkció:
Kerítés
12
Eredeti funkció: 15
49 17
105602
22
14
18
51
18-20
57
H us zá ru tc a
20a 20a 20b
Kerítés
ut ca
r dvá nya u H
64
55
a utc
Építész:
R aj ka
68
59a
26
Építtető:
19 24
22a 26
7
Építés éve:
6 28
17a-17b
4
22b
ut ca
21
Hatályos védelem: KVSZ
R aj ka
19a-19b
Javasolt védelem: 3a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Huszár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.10. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
59
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 17. 61
72
105601
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
59b
70 59a
17-19 66
16
53
49 17
22 26
12
Jelenlegi funkció:
Kerítés
12
Eredeti funkció: 15
H us zá ru tc a
105601
24
14
18
51
18-20
57
20a 20a 20b
Kerítés
ut ca
r dvá nya u H
64
55
a utc
Építész:
R aj ka
68
59a
Építtető:
19 22a
26
7
Építés éve:
6 28
17a-17b
4
22b
ut ca
21
Hatályos védelem: KVSZ
R aj ka
19a-19b
Javasolt védelem: 3a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Huszár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.10. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
60
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 21. (Rajka utca 5.) 105597
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
20a 20a 20b
ut ca
51
9
R aj ka
15 17
23
Jelenlegi funkció:
26
Lakóház, kerítés
19 22a 26
Eredeti funkció:
6 28 4
ut ca
21
R aj ka
30-32
7
H us zá ru tc a
Lakóház, kerítés
105597 3a
10b
22b
Építtető:
24 23
Építés éve:
3b
25
B ök én yf öl di út
Építész:
26a 25
34
Hatályos védelem: KVSZ 36-38 4
27a
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Huszár utcai kerítés + a Rajka utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.12. 3 db 2008.08.10. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
61
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 22/a. (Rajka utca 7.) 59a
14
55 16
57
12
12
18
15
20b
Ra jk a
20a
17
105563
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
26a-26b 28
ut ca
Jelenlegi funkció: 30
ut ca
53
11
C si ns zk a
9
Lakóház
23
Eredeti funkció:
7
Lakóház
19
Építész:
12
22a
12
105563
6 21
R aj ka
ut ca
4
H us zá r ut ca
Építtető: 10b
22b
Építés éve:
105597 24 3a
23
30-32
Hatályos védelem: KVSZ
3b
Bö
26a 34
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.21.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
25
2
Javasolt védelem:
62
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Huszár utca 23.
MÁTYÁSFÖLD 17
105596
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
19 22a
12
7
25
12 6
Jelenlegi funkció: 4
Lakóház, kerítés
10b
22b
3a
105596
30-32
ut ca
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
Pe tú ni a
H us zá 23 ru tc a
Ra jk a
ut ca
21
24
Építész:
3b 26a 34
25
Építtető: 26b
Építés éve: Bö 36-38 ké ny fö ld iú t
4
27a
40 2
a ni tú e P
ca ut
Védendő érték:
az épület + a Huszár utcai kerítés
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
8 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
28b
Hatályos védelem: KVSZ 5
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
28a
7
27b
Javasolt védelem:
63
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Huszár utca 25. (Petúnia utca 6.) a
25
12
4
10b
22b
23 3b
34
út
24
H us zá ru tc a
105595
13
Pe tú ni a ut ca
R aj ka
ut ca
21
3a
Eredeti funkció:
Építész: 26b
25
Építtető: 27a
40 2
a ni tú Pe
ca ut
28a 28b
7
5
Hatályos védelem: KVSZ 29
31
Javasolt védelem: 120
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Petúnia utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok:
7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
27b
42-44
1 db 2005.03.11.
Lakóház, kapuzat
26a
4
További fotók:
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kapuzat
36-38
Archív fotók:
105595
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
6
64
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Imre utca 1. (Veres Péter út 151.)
MÁTYÁSFÖLD 5
6
148
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
1
nő Be
4
105755/1
4
5 3
144
ca ut 159
142
3 138
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
140
t er ú Pét es r e V
138
153
Építész: 155-157
105755/1
4a
3
145 5
a utc re Im
3 143a
Lakóház, kerítés
2
151 149
Eredeti funkció:
155-157
Építtető:
4 4a
Építés éve:
147 139
2
143b
141
143b
40
4
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
38
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + az Imre utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
4 db 2004.08.10. 2 db 2004.08.18. 3 db 2005.03.31. 8 db 2008.08.10. 4 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
65
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Imre utca 5.
MÁTYÁSFÖLD 142 138
105758
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
140
138
153
út er Pét s e Ver
2
Jelenlegi funkció:
151
3 145
tca eu Im r
3
4a
147
4a
Lakóház Építész:
105758
143b
Eredeti funkció:
4
5
143b
141
Lakóház
155-157
149
143a
155-157
2
Építtető:
40
Építés éve:
4 38
36 6
34
a utc sef z ó sJ áro sz Mé
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.10. 1 db 2005.03.03. 4 db 2008.08.10. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
66
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Imre utca 6. (Táncsics utca 2.) öl
3
t er ú Pét s e Ver
153
3
155-157
105751
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
2
151
155-157
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
149 4a
3
5
tca eu Imr
3
147
4
6a
4a
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés 105751
Építész:
3b 143b
40
2
a utc cs csi n Tá
Építtető:
3
1
Építés éve:
38 2/a 36 34 2/b
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
33
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + az Imre utcai kerítés + a Táncsics utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2004.08.10. 5 db 2004.08.18. 2 db 2005.03.03. 1 db 2005.04.23. 10 db 2008.08.10. 1 db 2008.08.11. 8 db 2011.10.27 Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
67
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Jókai Mór utca 26. (Szilágyi Mihály utca 1.) Hrsz.: 105963/2 8
22
6 4
11
tca ly u ihá M yi lág Szi
9
25b
a u tc ór ai M Jók
7
105963/2
3
a utc dár Ala lyi Zsé
24
12
Tulajdonviszony: magántulajdon
27
26
29 28
14
6b 5a
Lakóház Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
Építtető:
5b 4
Jelenlegi funkció:
Építés éve: 8
30
16
6a 18 4 20 32
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
68
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Koronafürt utca 1. (Veres Péter út 127.) Hrsz.: 105786
MÁTYÁSFÖLD 3
5b 5a 2
130
Tulajdonviszony: magántulajdon
3
2
128
126 124
133
122 124
122
16
118
120
Jelenlegi funkció:
1
Lakóház
131
út ter Pé s e Ver
120
135
129
Eredeti funkció:
Lakóház 4
127
Építész:
131 125
117
119 5
117
3
a utc ó ta Pil
115
4
tca rt u afü ron Ko
105786
123 121
7
Építtető: 24
Hatályos védelem: KVSZ 20
Javasolt védelem:
16 21
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
8
22
6
8
26 6
69
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Koronafürt utca 9. (Mészáros József utca 20.) Hrsz.: 105800/2 131
125
117
119 5
117 4
tca rt u afü ron Ko
123 121
Tulajdonviszony: magántulajdon
26 28
6
Jelenlegi funkció:
24
Kerítés
8
Eredeti funkció: 7 6
Kerítés
22 20
Építész:
8
16
105800/2
18
10
21
Építtető: 14 19
Építés éve: 13
16a
17 12
15
tca rt u afü ron Ko
a utc ót a Pil
ca f ut se z ó J ros szá Mé
23
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Koronafürt utcai kerítés + a Mészáros József utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
70
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
László utca 8.
MÁTYÁSFÖLD 21
23
18
20
19
21 20
18
19
16
13
16
ló sz Lá
14 12
14
13
15
10
9 12 7
17
Jelenlegi funkció:
10 5
15
ca ut
15
106545
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
11
14
12
17
18
ca
20
11
Eredeti funkció:
8
Lakóház, kerítés
13 15
12
12
13 10
11 8 9
4
ca ut at ul ng Ha
7
9
3
ca ut nő Be
6
148 1 3
144
142
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a László utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
4
5
4
152
3 5
6
5
7 db 2011.10.27.
Építtető:
8
7
További fotók:
150
7
6
8
Archív fotók:
Építész:
9
106545
11
10
6
5 8 10
Lakóház, kerítés
r út éte sP e r Ve
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
71
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Májusfa utca 3/a.
3
28
27
2 11 29a
105901/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
6 29b
7
9
30
Jelenlegi funkció:
32
8
Lakóház
ca ut
M áj us fa
4
34 31
3/a
12
33
a tc tu ür af on or K
ám od Pr
10
ut ca
6
Építész:
38 40
35
105901/2
3
Eredeti funkció:
Lakóház
Építtető:
1 22
37
5
16
Építés éve:
39 20
24
18 4
26
a ut c ny o s áz gyv 7 Na
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
20
fű gő z e R
ca ut 41a
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
72
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Májusfa utca 4.
MÁTYÁSFÖLD 4
23 12
a tc tu r ü yf an 3 r A
4
5
105910
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
14-16 12
25 28
27
Jelenlegi funkció:
Kerítés
29a 6 29b
7 30
105910
32
ám od Pr
M áj us fa
10
ut ca
6
4
ca ut
3/a
12
31
ca ut rt ü af on or K
8
Eredeti funkció:
Kerítés Építész:
Építtető:
33
Építés éve:
a utc ót a Pil
35 3 1 22 5
25
Hatályos védelem: KVSZ
16
Javasolt védelem: 24
Jelleg, értékelés:
Védendő érték
a Májusfa utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
20
18
73
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Májusfa utca 6.
MÁTYÁSFÖLD 4
23 12
a tc tu r ü yf an 3 r A
4
5
105909
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
14-16 12
25 28
27
Jelenlegi funkció:
Kerítés
29a 6 29b
7
105909
30
Eredeti funkció:
Kerítés
ám od Pr
M áj us fa
10
ut ca
6
4
ca ut
3/a
12
31
ca ut rt ü af on or K
32
8
Építész:
Építtető:
33
Építés éve:
a utc ót a Pil
35 3 1 22 5
25
Hatályos védelem: KVSZ
16
Javasolt védelem: 24
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Májusfa utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
20
18
74
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Májusfa utca 14-16.
MÁTYÁSFÖLD 35
tca ru vá d a ny Hu
31
105855
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
20
33 17-19
29
22a
Jelenlegi funkció:
27
22
s jo La
24
25
Lakóház, kerítés
sy ió D
21
ca ut
105855
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
23
Építész: 26 23 12 14-16 5
fa us áj M
12
25
a tc tu ür af on or K
27
28
ca ut
13
Építtető:
15
Építés éve: 27 29 11
31
29a
Hatályos védelem: KVSZ
29b
7 30 32
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Májusfa utcai kapu
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.10. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
9
Javasolt védelem:
75
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mátra utca 9. (Táncsics utca 23.)
181
105636
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
32 6
4
24
a utc tra Má
6
30 31 26
28 29
Jelenlegi funkció:
Lakóház
29 25b
22
tca su sic c 23 T án
8a
20
105636
a ut c tra Má
11
a utc zka in s Cs
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
21a
Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
12
21b
11b
7
25a
19
17b
27
Építtető:
92
Építés éve:
90
13 12 88 14 82
86
a utc ár v d 75-77 nya Hu 73
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
76
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mátra utca 13.
181
105638
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
32 6
4
24
a utc tra Má
6
30 31 26
28 29
Jelenlegi funkció:
Kerítés
29 25b
22
tca su sic c 23 T án
8a
20
27 7
25a
Építész:
12
a ut c tra Má
21b 19 11
a utc zka in s Cs
17b
88 14
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mátra utcai kerítés
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
92
Építés éve:
90
12
11b
Bibliográfia:
Építtető:
13
21a
Eredeti funkció:
Kerítés
82
86
a utc ár v d 75-77 nya Hu 73
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
77
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mátyás király tér 1. (Táncsics utca 1.) Hrsz.: 105679
155-157
Tulajdonviszony: magántulajdon
4a
3
8a
6b
6a
4 4a
40
Jelenlegi funkció:
2
a utc cs i s nc Tá 105679
7
3
1
út ldi yfö kén Bö
a utc re Im
5
Kerítés Eredeti funkció:
Kerítés Építész:
9 11 2/a
13
Építtető:
Építés éve:
2/b
ér ly t i rá sk tyá Má
3
60 58
62
Hatályos védelem: KVSZ 54-56
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mátyás király téri kerítés + a Táncsics utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
2 db 2004.08.10. 1 db 2005.03.01. 1 db 2005.03.31. 3 db 2005.04.23. 5 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
78
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mátyás király tér 2/a.
155-157 4a
3
105678
8a
6b
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
6a
4 4a
40
Jelenlegi funkció:
2
7
a utc cs i s nc Tá
3
1
út ldi yfö kén Bö
a utc re Im
5
Kerítés Eredeti funkció:
Kerítés Építész:
9 11 2/a
105678
13
Építtető:
Építés éve:
2/b
ér ly t i rá sk tyá Má
3
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mátyás király téri kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.10. 4 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
60 58
62
Hatályos védelem: KVSZ 54-56
Javasolt védelem:
79
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mátyás király tér 2/b. 105677
2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
7
3
1
9
ér ly t irá sk tyá Má
11 2/a
2/b
út ldi yfö kén Bö
a utc ics s c Tán
Jelenlegi funkció:
Kerítés Eredeti funkció: 64
13
105677
Építész:
60 58
Építtető:
62 18-
Építés éve:
54-56
4
4
4
tca ru vá d a ny Hu
45a-45d
17a-17b 43/a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mátyás király téri kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2008.08.11. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Kerítés
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
80
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Mátyás király tér 8. (Mészáros József utca 33.) Hrsz.: 105833
MÁTYÁSFÖLD 147
2
143b
141
143b
a utc ics s c n Tá
40
4 38
Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció:
Posta 36 34
30
32
ca f ut se z ó J ros 33 szá Mé
29
105833
7
10
a utc os Laj sy D ió
25
31
Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
r y té irál sk tyá Má
a utc os Laj sy Dió
6
12
50
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2004.08.10.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve: 4
6
9a
Jelleg, értékelés:
Építtető:
52
ca r ut vá d a ny Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
81
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 5. (Zsélyi Aladár utca 12.) Hrsz.: 106035
1/b
7
6
a utc ár lad iA ély Zs
3a
3b
4
Tulajdonviszony: magántulajdon
10
12
10
Jelenlegi funkció: 8
Lakóház, kerítés 9
a ut c sef z ó J 5 ros szá é M
Eredeti funkció: 11
Lakóház, kerítés 11
7
106035
a u tc dá r Ala lyi Zsé
1-3
2-12
7-17
Építtető:
9
15
14
24
a utc vár d a ny Hu
Védendő érték:
az épület + a Mészáros József utcai kerítés
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.04. 2 db 2008.09.11. 11 db 2011.04.21. 3 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
26
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
Építész: 13
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
82
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 8. (Zsélyi Aladár utca 10.) Hrsz.: 106049 8
111
113
109
0
Tulajdonviszony: magántulajdon
5
105-107
5 10
Jelenlegi funkció:
4 7
6
3a
Lakóház, kapuzat
a utc óta Pil
a utc ár lad iA ély Zs
1/b
111
10 10
Eredeti funkció:
Lakóház, kapuzat
106049
Építész:
8 3b
4
9
tca ef u ózs J ros szá Mé 5
11
7
6
Építtető:
11
Építés éve: 13
9 1-3
Hatályos védelem: KVSZ 14
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Mészáros József utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2007.07.09. 4 db 2008.09.11. 9 db 2011.04.21. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
15
Javasolt védelem:
83
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 10. 6
8
111 113
109
0
106043
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
16
5
105-107
5
Kapuzat
4
6
7
106043
3a
10
8 3b
Jelenlegi funkció:
10
tca ta u Piló
a utc ár lad iA ély Zs
1/b
111
tca ef u ózs J ros szá Mé 11
Eredeti funkció:
Kapuzat 12
Építész:
Építtető: 9
14 1
Építés éve:
4 5
11
7
1-3
9
13
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mészáros József utcai kapuzat
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
84
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 11.
1/b
a utc ár lad iA ély Zs
3a
3b
4
106032
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
7
6
12 10
Jelenlegi funkció:
Lakóház 8
9
11
a ut c sef z ó J 5 ros szá é M
Eredeti funkció:
Lakóház 106032
11
7
Építész: 13
Építtető:
9
a u tc dá r Ala lyi Zsé
1-3
2-12
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.08.09. 7 db 2011.04.21. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
7-17
15
14
Építés éve:
26
24
a utc vár d a ny Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
85
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 13. (Pilóta utca 9.) Hrsz.: 106031
5 111
10
Tulajdonviszony: magántulajdon
4 7
6
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
12 10
8
9
tca ef u ózs 11 J ros szá Mé 5
a utc ót a Pil
a utc dár Ala lyi Z sé 3b
17
34
14
Építész:
106031
16
11
7
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
13
Építtető:
18 32
Építés éve:
9 20 15
14 26
Hatályos védelem: KVSZ 21
Javasolt védelem:
24
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Mészáros József utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.03. 6 db 2007.07.09. 11 db 2011.04.21. 10 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
86
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 14. (Pilóta utca 10.) Hrsz.: 105795
117
119
5
117 4
115 113
7
3
6
113
5
8
22
105795
a utc sef z ó J ros szá Mé
10
Építész: 19
Építtető:
13
7
Lakóház Lakóház
18
111
Jelenlegi funkció:
Eredeti funkció:
16
5
6
Tulajdonviszony: magántulajdon
20
8
111
tca rt u afü ron Ko
t rú éte P es Ver
17
Építés éve: 12
a ut c ef s z 8 Jó 11 ros szá é M 5
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia: Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
4 db 2004.08.09. 4 db 2004.08.12. 1 db 2005.03.03. 3 db 2005.03.11. 4 db 2005.03.22. 9 db 2007.06.12. 3 db 2007.07.09. 6 db 2008.08.10. 2 db 2010.08.25. 7 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
9
a utc ót a Pil
10
15
34
14 16
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
87
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Mészáros József utca 15. (Pilóta utca 12.) Hrsz.: 105802
MÁTYÁSFÖLD 3
22
6
20
8 113
Tulajdonviszony: magántulajdon
16
5
21
18
5 1 10
17 12
tca ef u 9 s z Jó
15
a utc ót a Pil
ros szá Mé
Lakóház, kerítés
13
7
10
Jelenlegi funkció: 19
11
105802
tca rt u afü ron Ko
tca ef u ó zs J ros szá Mé
16
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés Építész:
Építtető: 34
14
17
Építés éve:
16 36 11
7
13
18 32
9 20
a utc vár d a ny Hu
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: fővárosi védelem
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Mészáros József utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
2 db 1998.01.30. 12 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.04. 1 db 2005.03.31. 2 db 2005.05.04. 8 db 2007.07.09. 4 db 2008.09.11. 2 db 2010.08.25. 9 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
88
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 23. 30
26
32
105821
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
28
6
31
29
24 5 8
22
25
a u tc sef z ó sJ áro 21 sz Mé
20
23
a utc os Laj sy Dió
7
Jelenlegi funkció:
10
Kerítés Eredeti funkció:
Kerítés
12
Építész:
9a 14
105821
19
Építtető:
9b 46
15
34
tca rt u af ü ron Ko
13 17
Építés éve:
16a 44 42 18a
38-40 17
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Mészáros József utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.10. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
35
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
89
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Mészáros József utca 38. 105760
149
t er ú P ét es r e V
tca eu Imr
3 145
143a
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
4a
3
5
4 4a
Jelenlegi funkció:
147 139
Lakóház, kerítés
143b
141
143b
40
2
4
a utc os Laj sy Dió
38
105760
36 6
34
30
32
tca ef u ózs J ros szá Mé
tca su sic c n Tá
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés Építész:
Építtető:
Építés éve:
33 28
29
31
Hatályos védelem: KVSZ 10
7
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Mészáros József utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.21. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
90
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Nagyvázsony utca 8. (Zsélyi Aladár utca 31.) Hrsz.: 105973
a ut c ály h i yi M lág Szi
9
27
Tulajdonviszony: magántulajdon
3
27
26 29 5b
a utc dár Ala lyi Zsé
25b
7
28 14 29 30
Lakóház
32 12
Eredeti funkció:
Lakóház
10
28
6b
Építész:
5a
6a 4
tca ru Mó ai Jók
7
32 5
3 1
68
64 62
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.10. 3 db 2007.07.09. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
a utc dár Ala lyi Zsé
a u tc 8 ny o s 105973 áz gyv 9 Na
30
2011.10.27.
Jelenlegi funkció:
13 11
Építtető:
Építés éve:
70-74
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
91
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Nagyvázsony utca 12. 17
5
25
13
11
a utc óta Pil
9
27
27
29
a utc dár Ala lyi Zsé
25b
105977
28 14
20
24
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
26
Eredeti funkció:
29
Lakóház, kerítés
105977
30 32
19 28
12 10
31
b
tca yu n o ázs gyv 9 Na
Építész:
Építtető:
30
31 33
8
6a
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
22
15
13
Építés éve:
32
11
37
82
7
Hatályos védelem: KVSZ 78-80
3
5
76
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Nagyvázsony utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Javasolt védelem:
92
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Nagyvázsony utca 16. (Pilóta utca 29.) Hrsz.: 105978/2 12
Tulajdonviszony: magántulajdon 23
3 1
17
22
15
5
25
14 30
29
105978/2
20
24
Lakóház 18
ca ut
28
a utc ó ta Pil
27
Jelenlegi funkció:
16
ám od Pr
13
11
26
a u tc ny o s áz gyv Na
Építész: 7
Építtető:
32 19 28
12 31
30
31 33
8
Jelleg, értékelés: Rideg Sándor emléktábla. Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.05.04. 10 db 2007.06.12. 4 db 2007.07.09. 1 db 2010.08.25. 5 db 2011.10.27. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
9
Építés éve:
10
t ca yu n o ázs g yv 9 Na
Eredeti funkció:
Lakóház
13
32
Hatályos védelem: KVSZ
11
Javasolt védelem:
93
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Nagyvázsony utca 17. (Pilóta utca 28.) Hrsz.: 105931 1
17
22
26
Jelenlegi funkció:
a u tc ony s z á gyv Na
105931
7
19
Eredeti funkció: 20
Lakóház, kerítés Építész:
9
Építtető:
11b
30
31
Lakóház, kerítés
ca ut
28
a u tc ny o s áz gyv 31 Na
18
20
ám od Pr
29
a utc óta Pil
14
10
16
24
27
12
Tulajdonviszony: magántulajdon
5
25
M_terem
33
Építés éve:
13
32
11 9 88
37
82 78-80
76
Hatályos védelem: KVSZ
84-86
ca sz ut Újszá
Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Nagyvázsony utcai kerítés + a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2007.07.09. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
94
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Nagyvázsony utca 19. 105934
1
17
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
22 5
25
M_terem
16
18
20
24
27
29
Lakóház, kerítés Eredeti funkció:
ca ut
14
a u tc ony s z á gyv Na
ám od Pr
26
Jelenlegi funkció:
7
20
19
28
12
10
Építész:
9
105934
31
a utc óta Pil
a u tc ny o s áz gyv Na
31 33
13
Építtető:
11b
30
Lakóház, kerítés
Építés éve: 32
11 9 88
37
82 78-80
76
Jelleg, értékelés: A kerítés is értékes lehet. Védendő érték:
az épület + a Nagyvázsony utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.04. 2 db 2005.03.10. 10 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ
84-86
ca sz ut Újszá
Javasolt védelem:
95
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Paulheim József tér 1. (Prodám utca 1.) Hrsz.: 105926/1 3
Tulajdonviszony: katolikus egyház
27 29a
6
19b
Jelenlegi funkció:
Templom 8 21
ám od Pr
12
a utc ót a Pil
23 17 13
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
4 db További fotók:
1 db 2005.03.10. 1 db 2005.03.22. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Építész: 12
Építtető:
3 1 5
25
Építés éve: 16
20
24
18
Hatályos védelem: KVSZ 26
14
az épület
4
22
28
Védendő érték:
Templom
3/
105926/1
27
Jelleg, értékelés:
10
ca ut
14
15
Eredeti funkció:
6
29
Javasolt védelem:
96
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Petúnia utca 4.
28 4
3a 3b
B ök én yf öl di ú t
24
H us zá r ut ca
23
34
Pe tú ni a
ut ca
ut ca R aj ka
30-32
105594
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
10b
22b 21
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
26a
Eredeti funkció: 26b
25
105594
Lakóház, kerítés Építész:
36-38 27a
4 40 2
a ni tú e P
ca ut
28a
Építtető:
7
5
Építés éve:
27b
42-44 29
Hatályos védelem: KVSZ 46
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Petúnia utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.12. 2 db 2008.08.10. 1 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
116 48
118
Javasolt védelem:
97
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Petúnia utca 10. B
6 4 20a 20b
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
ut ca
3 9
R aj ka 22a
105561/1
5
32
23
34
C si ns zk a 7
12 25
12
Jelenlegi funkció:
36
ut ca
Lakóház, kerítés Eredeti funkció:
38
Lakóház, kerítés 40
105561/1
22b
Építész:
21
23 3b
H us zá ru tc a
Pe tú ni a ut ca
10b
24
26a
Építtető:
13
Építés éve: 29-33
26b
25
35
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: 27a
28
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Petúnia utcai kerítésszakasz
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.11. 2 db 2008.08.10. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
98
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Petúnia utca 12.
MÁTYÁSFÖLD 14 12
10
26a-26b 28
12
6
30
11
6 4 32
20b
105560
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
8
a tc iu a k 5 cs Bá
7
Jelenlegi funkció:
3
9
23
C si ns zk a 22a
7 25
Lakóház
34
Eredeti funkció:
36 6
ut ca
38
Építész:
105560
4
12
23
24
Pe tú ni a
H us zá r ut ca
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2005.03.11. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építtető:
13
Építés éve: 42
Hatályos védelem: KVSZ
26a 25
40
ut ca
10b
22b
Lakóház
29-33 26b
35
Javasolt védelem:
99
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Pilóta utca 1. (Veres Péter út 115.)
MÁTYÁSFÖLD
122
D in rv Co
2b
3
116
ca ut
b
106040
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
120
116
116
120
118
114 127 125
112 110 108
r út éte sP e r Ve
117
Építész: 4
a u tc óta Pil
3
111
a utc ár lad iA ély Zs
105-107
Épület, kerítés
117
113
109
Eredeti funkció:
119
115
106040
0
117
Épület, kerítés
123
121
113
Jelenlegi funkció:
Építtető:
6
8
16
Építés éve:
5 5
111
10
4
Hatályos védelem: KVSZ 6
7
106043
Javasolt védelem: Fővárosi védelem
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Pilóta utcai kerítés + a Veres Péter úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.31. 3 db 2008.08.10.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
100
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Pilóta utca 5. 114 127 125
112 123
110
121
108
út ter Pé s e Ver
117 115
Jelenlegi funkció:
119
Lakóház, kerítés
117
Eredeti funkció:
4
a utc ót a Pil
113
3
111
a utc d ár Ala lyi Zsé
107
106038
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
109
5
113
Lakóház, kerítés 6
8
Építész: 16
Építtető: 5
106038
111
Építés éve:
10
4 7
6
3a
10 10
Hatályos védelem: KVSZ 12
Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
2 db 2004.08.10. 1 db 2005.03.04. 2 db 2005.03.31. 1 db 2005.05.04. 4 db 2008.08.10.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
101
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Pilóta utca 14.
3
21
18
105803
14
5
tca ef u óz s J ros szá Mé
10
19
13
17
10
12
0
tca rt u afü ron Ko
7
15
105803
9
13
18 32
Hatályos védelem: KVSZ 23
Javasolt védelem: a
a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2007.07.09. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve: a utc vár d a ny Hu
15 26
Védendő érték:
Eredeti funkció:
Kerítés
Építtető:
20
Jelleg, értékelés:
Kerítés
36
9
14
Jelenlegi funkció:
17
16
a utc ót a Pil
11
7
16a
Építész:
34
14 11
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
102
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Pilóta utca 16.
3
21
18
105804
14
5
tca ef u óz s J ros szá Mé
10
19
13
17
10
12
0
tca rt u afü ron Ko
7
15
13
a utc ót a Pil
11
7
16 18
20
Hatályos védelem: KVSZ 23
Javasolt védelem: a
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Pilóta utcai kerítés
Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 1 db 2005.03.31. 1 db 2007.07.09. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Építés éve: a utc vár d a ny Hu
15 26
Eredeti tervek, dokumentumok:
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
Építtető:
9
Bibliográfia:
Lakóház, kerítés
36
105804 32
14
Jelenlegi funkció:
17
14 11
16a
Építész:
34
9
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
103
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Pilóta utca 27. 105979
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
8 21
20
10 14
ám od Pr
12 10
23
3
17
29
a utc dár Ala lyi Zsé
27
28
Eredeti funkció:
22 5
a utc ót a Pil
25
13
27
25b
Építész: 20
24
105979
26 14 29
30
a u tc ny o s áz gyv Na
12
19
28
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Pilóta utcai kerítés
Archív fotók:
További fotók:
2 db 2007.07.09. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
31 30
Eredeti tervek, dokumentumok:
Építtető:
32
10
Bibliográfia:
Kerítés Kerítés
15 11
Jelenlegi funkció: 12
ca ut
ly ihá yi M g á l Szi
a u tc
104
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Pilóta utca 32. 26
14 29
105933
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon 7
19
28
31 33
9
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés 1
a utc óta Pil
a utc ny o s áz gyv 31 Na
ca ut
12
20
ám od Pr
a u tc ny o s áz gyv Na
Eredeti funkció:
11b
30
Lakóház, kerítés Építész:
105933
13
32 37
88 82
Építtető:
84-86
Építés éve:
78-80 76 70-74
tca ász u Újsz
47a
45b
Hatályos védelem: KVSZ 45b
Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Pilóta utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2007.07.09. 7 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
105
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Prodám utca 9.
79
26 14 29
a utc ny o s váz gy Na
105936
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon 7
20
19
12
28
105936
ám od Pr
9
ca ut
31 11b
30
31
37
a utc ó ta Pil
33 13
fű gő ez R
ca ut
Jelenlegi funkció:
Lakóház
1
Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
32
88 82
Építtető:
84-86
Építés éve:
78-80 76
tca z utc Újszás
70-74
47a 45b
Hatályos védelem: KVSZ
45b
Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2007.07.09. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
106
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Rajka utca 3/a.
49
105593/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
17
22 26
19 24
22a 26
7
Jelenlegi funkció:
6
Lakóház, kapuzat 28 4
22b
ut ca
Lakóház, kapuzat
R aj ka
30-32
3a
105593/2
3b
25
34
Jelleg, értékelés: A kerítésen csak a kapu értékes. Védendő érték:
az épület + a Rajka utcai kapuzat
További fotók:
3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
2
4
2
Archív fotók:
Építés éve:
36-38
40
Eredeti tervek, dokumentumok:
Építtető:
25
-23b
Bibliográfia:
Építész:
24
H us zá ru tc a
23
21a-21b
B ök én yf öl di út
Eredeti funkció:
21
ca ut a i n tú Pe
7
5
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
107
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Rajka utca 4. 9
49
Hrsz.:
17
22
19 24
22a 26
H us zá ru tc a
6
105607 28
7
Jelenlegi funkció:
Kerítés 22b
Eredeti funkció:
21
ut ca
R aj ka
4
Kerítés
3a
Építész:
24 23
30-32 3b
Építtető:
21a-21b
25
34 Bö ké ny fö ld iú t
25
Építés éve: 36-38 4
-23b 40
a ni tú e P
ca ut
5
Védendő érték:
a Rajka utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
2 7
2
Jelleg, értékelés:
105607
Tulajdonviszony: magántulajdon
26
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
108
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Rajka utca 6.
MÁTYÁSFÖLD
55 16
a utc ár adv y n Hu
57
53
12
20b
49
H us zá r ut ca
17
22
Ra jk a
15
26
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
9
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés
19
24
22a
7
Építész:
26
6
28 4
Építtető:
22b
ut ca
21
R aj ka
B ök én yf öl di út
19a-19b
105600
Tulajdonviszony: magántulajdon
ut ca
20a 20a 51
20
Hrsz.:
12
18
30-32
Építés éve:
3a
23 3b
21a-21b
Hatályos védelem: KVSZ 25
34
Jelleg, értékelés: Haidekker kerítés. Védendő érték:
az épület + a Rajka utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2005.03.11. 2 db 2008.08.10. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
25
Javasolt védelem:
109
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Szilágyi Mihály utca 3.
MÁTYÁSFÖLD 22
6
15
4
ly ihá iM y g lá Szi
24
105964
Tulajdonviszony: magántulajdon
9
25b
7
27
a ut c ór ai M Jó k
105964
26
Hrsz.:
13
11
29 5b
a utc dár Ala lyi Zsé
3
a ut c
Jelenlegi funkció:
28
Lakóház Eredeti funkció:
30
Lakóház
32
Építész: 10
28
6b 5a
Építtető:
8
30
a ut c ny o s váz gy Na
6a
105962
4
Építés éve: 9
7
32
Hatályos védelem: KVSZ 3 1
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
5
Javasolt védelem: 68
110
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Szilágyi Mihály utca 6.
a utc ár v d nya Hu
Hrsz.: 13
tca ru dá Ala lyi Z sé
11
7 18 21 11
7
106005
Tulajdonviszony: magántulajdon 20
Jelenlegi funkció:
Lakóház 12
Eredeti funkció:
10
Lakóház
20
106005
8
Építész:
22 4
tca ly u ihá M yi lág Szi
11
6
3
7
9
25b
a utc d ár Ala lyi Zsé
tca ru Mó ai Jók
24
27 26
29
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Építtető:
13
Építés éve: 28
30
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
111
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Szilágyi Mihály utca 7.
20
Hrsz.:
105969
Tulajdonviszony: magántulajdon
8 17 22
6
15
4
24
11
yi l ág Sz i
a utc ály Mih
Lakóház, kerítés
9
Eredeti funkció:
7
27
a utc ór ai M Jó k
26
105969
29
a utc ár lad iA ély Zs
25b
3
Jelenlegi funkció:
13
Lakóház, kerítés
28
Építész: 30 32
5b
Építtető: 10
28
6b 5a
Építés éve:
8
30 6a 4
a u tc ony s z á gyv Na 7
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Szilágyi Mihály utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.09. 6 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
9
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
112
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Táncsics utca 3. 6
Hrsz.:
105669
Tulajdonviszony: magántulajdon
8a
155-157 6b
4a
4
Jelenlegi funkció:
6a
4a
Lakóház, kerítés
a utc ics s c Tán
1
105669
út ldi yfö kén Bö
7
3
2
8b
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés Építész:
9
Építtető: 11
2/a
64
Építés éve:
13 2/b 60 58
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Táncsics utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.08.10. 3 db 2005.03.03. 5 db 2008.08.11. 4 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
62
tca ru vá d a ny Hu
Hatályos védelem: KVSZ 1
Javasolt védelem: Fővárosi védelem
113
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Táncsics utca 4/a. 161
153
155-157
3
2 151
155-157
4
út ld i yfö kén Bö
út ter Pé s e Ver
Hrsz.:
4
159
105750
Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció:
Lakóház, kerítés
6
8a
6b
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés 6a
3 4
Építész:
3
a utc cs i s c 3 T án
105750
5
4a 2
Építtető: 7
Építés éve: 40 1
9
38
11 2/a
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Fővárosi védelem
13
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Táncsics utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2005.03.03. 6 db 2008.08.10. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
114
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Táncsics utca 10. 4a
167b
1
3 165
163
Hrsz.:
105736
Tulajdonviszony: magántulajdon
5
167a
tca ru szá Hu
út ter Pé s e Ver
4b
16
Jelenlegi funkció:
Corvini Domini Eredeti funkció:
4
út ld i yfö kén Bö
3
6b
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2008.08.11. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
12
4
Építész:
105736 13
Építtető:
10 8b
6
8a
a utc ics s c T án
Építés éve:
7-11
tca ru szá Hu
6a
Lakóház
14a-b
12
10
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
115
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Táncsics utca 15.
MÁTYÁSFÖLD 4a
Hrsz.: 20
5
tca ru szá Hu
3
4b
105652
Tulajdonviszony: magántulajdon
18
Jelenlegi funkció:
16 19
Lakóház
17b 14a-b
12
105652 13
11b
11a
tca ru szá Hu
7-11
Lakóház
12
a utc zka ins Cs
12
Eredeti funkció:
a utc ics s c 15 Tán
Építész: 14
Építtető: 16 16
76
8
Építés éve:
18
10 74 12
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
7 db 2004.08.12. 4 db 2005.03.11. 2 db 2008.08.10. 3 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
116
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Veres Péter út 147.
MÁTYÁSFÖLD 3 138
4
Hrsz.:
140 153
138 2
es Ver
155-157
2
út ter Pé
151
155-157
149 3
145
Építész:
5
a utc os Laj sy Dió
3
2
105757
143b
141
143b
1
Lakóház Lakóház
3
139
Jelenlegi funkció:
Eredeti funkció:
4
147
143a
105757
Tulajdonviszony: magántulajdon
Építtető:
40
4
Építés éve: 38
36 6 34
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
32
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
117
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Veres Péter út 155-157.
7
2
Hrsz.:
152
3
105749
Tulajdonviszony: magántulajdon
148 165
163
1
es Ver
út ter Pé
161
155-157
159
Úttörőház
105749
Építtető:
tca eu Im r
3
Eredeti funkció:
3
2
149
Helytörténeti gyűjtemény
Építész:
153
151
Jelenlegi funkció:
út ldi yfö kén Bö
144
6b 6a
Építés éve:
4 3
5 4a 2
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
5 db 2008.08.10. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Hatályos védelem: KVSZ 3
Javasolt védelem:
118
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Zsélyi Aladár utca 4.
MÁTYÁSFÖLD 108 104
117
106 115
2
t rú éte P es Ver
113
1/b
Lakóház 8
5
113
106046
5
Építész:
4
Építtető: 7
6
3a
10
Építés éve:
10
8
3b
Eredeti funkció:
Lakóház
111
103
4
106046
Jelenlegi funkció:
3
a utc ó ta Pil
a ut c ár lad iA ély Zs
105-107
Hrsz.:
Tulajdonviszony: magántulajdon
117
111 109
119
a utc sef z ó J ros szá Mé
9
Hatályos védelem: KVSZ
11
Javasolt védelem: 4
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2007.07.09. 7 db 2011.04.21.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
119
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Zsélyi Aladár utca 14. 8
3b
tca ef u ózs J ros szá Mé
Hrsz.:
106026
Tulajdonviszony: magántulajdon 9 14
11
Jelenlegi funkció:
4 5
13
9
a utc ár lad iA ély Zs
1-3
14
16
a ut c lka He
tca lő u Vil
16
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Zsélyi Aladár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2007.07.09. 8 db 2011.04.21. 8 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.10.27.
Eredeti funkció:
Kerítés Építész:
106026
7-17
2-12
Kerítés
a utc ó ta Pil
11
7
16
15 26
Építtető:
24
Építés éve:
ár dv nya u H
a utc
17
17
Hatályos védelem: KVSZ
15
Javasolt védelem: 19b
120
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
MÁTYÁSFÖLD
Zsélyi Aladár utca 21. 17
Hrsz.: 17 16
a utc ár v d nya Hu
15
16
19b
18
a utc dár Ala lyi Zsé
11
Eredeti funkció:
106001
Építész: 14 12 10
t ca ru Mó kai Jó
Építés éve: 8
22 4
24
ly ih á iM y g lá Szi
15
a u tc
11
Hatályos védelem: KVSZ 25b
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a Zsélyi Aladár utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok:
2 db 2007.07.09. 5 db 2011.10.27.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
13
9
7
További fotók:
Építtető:
20
6
Archív fotók:
Kerítés
20
21 11
Jelenlegi funkció:
Kerítés
13
7
7
106001
Tulajdonviszony: magántulajdon
28
Javasolt védelem:
121
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Csömöri út 142. (Iskola utca 2-6.) 7-13
132
17 15
11-13
11-13
a tc au ol Isk
2
ca ut ik r E
a tc
133
126
Jelenlegi funkció: 7
5
152
148 148
112157
Építész:
146 165
144
5
2-6
6
t iú ör m ö Cs
b
Építtető:
119 117
161
Építés éve: 115
159 113
114 112
111
157 98
138 134-136
98
101 112 110
110
tca su jo La
5a 3
108
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az „első elemi iskola” épülete
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
4 db További fotók:
7 db 2004.07.28. 5 db 2005.03.17. 1 db 2005.07.28. 1 db 2005.09.02. 1 db 2005.09.03. 5 db 2007.07.07. 3 db 2007.07.10. 6 db 2011.11.07. Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Eredeti funkció:
Iskola
8
8
Iskola
154
3
a tc ri u jvá kú se Ér
10a-10b
133
112157
Tulajdonviszony: magántulajdon 128
8 7-11
Hrsz.:
130
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
122
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Csömöri út 270. (Szilaspatak utca 42.) Sz Hrsz.: 112544 lo 79
vá kú t
48
Tulajdonviszony: magántulajdon
79 46
62
Jelenlegi funkció:
64
Sz ila sp ata ku 44 tca
60 73-75
t iú ör m ö Cs
Építész:
265
264 270
Építtető:
266 264 262 258
254
248
256
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2002.09.03. 1 db 2003.10.25. 2 db 2004.08.04. 3 db 2007.07.09. 4 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
Építés éve:
257 255
24 22 20
249 18
247 245
Védendő érték:
26
259
251
252
Jelleg, értékelés:
28
261
t iú ör m ö Cs 253
2011.11.07.
Eredeti funkció:
Vágóhíd
267
112544
ca
271 269
16
a
23a
23b
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
123
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Batthyány utca 16. 35 31
22b
22/a
Hrsz.:
18
35
110206
Tulajdonviszony: magántulajdon
23
16
20 18
22
22
27
16
25
21
25
23 18-20
21 19
18-20
ca ut ny yá tth Ba
d pá Ár
ca ut
s ajo hL ut ss Ko
16
15 13
9-11
12 10
Építtető:
40 7b
17 10
36
15
13
ca ut án v st tI 29 en z S
31
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Batthyány utcai kerítés
Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.07.22. 4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
41
33
29
Eredeti tervek, dokumentumok:
Építés éve:
7/a
38
32
Bibliográfia:
45
43
8
ca ut ny yá tth Ba
ca ut
13
2011.11.03.
Építész:
19
14
Lakóház
44
21 34
Lakóház Eredeti funkció:
19
110206
18-20
48 46
16
23
Jelenlegi funkció:
17
21
5
6
3
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
124
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Batthyány utca 21. 33 22b
22/a
35
31
16
110217 22
22 16
25
ca ut
25
23
19
48
18-20
Eredeti funkció:
16
Lakóház
44
15 13
Építész:
23 18-20
9-11
21
7b
ca ut
12 10
17
13
ca ut n á v t t Is 29 en z S 27
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2004.07.22. 1 db 2005.03.03. 7 db 2007.07.07. 1 db 2010.08.25. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
10
36
15
32
Jelleg, értékelés:
Építés éve:
7/a
38
29
41
33 31
8
ca ut ny yá tth Ba
s jo La h ut ss Ko
13
40
19
14
45
43
Építtető:
34
16
Lakóház
46
19
18-20
21
Jelenlegi funkció:
17
21
21
ca ut ny yá tth Ba
d pá Ár
110217
Tulajdonviszony: magántulajdon
23 20 18 27
Hrsz.:
18 35
5
6
3
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
125
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Batthyány utca 28. 30/a
73
36b
Hrsz.:
71 30/b
62
57
Jelenlegi funkció: 26
31
30-32 57
73
33
59
ca ut ny yá tth Ba
60
58
30-32
35
61 63
28
29
Lakóház
28
26 25
Építész:
25
110252 33 31
18 27
22 16
d pá Ár
25 19
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
35
20
29
ca ut 24
Építtető:
23
26
26
22b
22/a
35
31
21
ca ut
25
22
ca ut ny yá tth Ba
s jo La h ut ss Ko
28
Eredeti funkció:
30-32
27
Lakóház
37
55
30
110252
Tulajdonviszony: magántulajdon
69
67
út si o k 65 Rá
64
28
23
Építés éve:
21
21
17
Hatályos védelem: KVSZ 19
18-20
Javasolt védelem: 18-20
126
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Batthyány utca 38. 40
19
17
Hrsz.:
30 28
43
51 49
15
Jelenlegi funkció:
tca
40 47 43a
50
36
43
44
13
45
38
43
ca ut ny yá tth Ba
ca ut la é B
24
45
17
26
42
3
76 39
Építész:
70-72
110603
42 42
71
41
a tc su jo La
44
73
36b
h ut ss Ko
46
39
62
61 63 30-32
57
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
2 db További fotók:
1 db 2004.08.04. 4 db 2004.08.09. 2 db 2005.03.03. 8 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
31
56
57
59
ut ny yá tth Ba
60
36
54
33
65
58
Építtető:
Építés éve:
35
37
38
69
67
64
40
Jelleg, értékelés:
Lakóház
74
38
Lakóház Eredeti funkció:
76
43b
48b
110603
Tulajdonviszony: magántulajdon
29
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
127
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Budapesti út 2. (Körvasút sor 1.) 8
18/g
38
8
Hrsz.:
10 5
7
7
110389
Tulajdonviszony: magántulajdon
8 6 4
tca ru do Ná
6
5
14 3 12
3
4
4
or ts sú rva Kö
110389
t sti ú ape Bu d
Lakóház
10 1
2
Jelenlegi funkció:
Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
Építtető:
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
2 db 2004.07.21. 7 db 2007.07.07. 4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
128
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Budapesti út 100. (Sándor utca 1-3.) 7 18
13
16
Hrsz.:
10
14
3
8
11 9
12
4
ca ut na Ilo
10
13
4
7
13
or nd Sá
ca ut r ia Má
96 94
79-81
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.09.01. 5 db 2007.07.07. 4 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
102
91
100
87
23
89
Építtető:
16 34
Építés éve:
32 24
21
30
28
22
ró et M
26 26
24
Lakóház Építész:
23
20
77
Védendő érték:
2011.11.07.
t ti ú pes a d Bu
92
Jelleg, értékelés:
100
98
5
75
109101
ca ut
4
88b
Eredeti funkció: 13
6
7
90
Lakóház
104a
5
8 9
6
Jelenlegi funkció:
104b
2b 11
109101
Tulajdonviszony: magántulajdon
3
6 9
15
5
6
5
24
ca ut
17
17
21
19
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
129
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Budapesti út 104/a. (Ilona utca 1.) 12
15a
109080/3
7 10 6
5 3
8
11 9
3
ca ut na Ilo
6 9
10
4
4
7
109080/3
3
Lakóház
or nd Sá
102
t ti ú pes a d Bu
a utc
100
87
89
21
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
26 26
20
Védendő érték:
28
22
30
ca ut ó r 19 et M 17
Építtető:
Építés éve:
7
23
32
94
29
25
34
24
Építész:
ca ut
27
16
96
Jelleg, értékelés:
ró et M
11
23
24
40
91
98
23
Eredeti funkció:
95
13 100
Jelenlegi funkció:
Lakóház
99 97
5
77
101
104b
104a
6
79-81
108
106
2b
4
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
110
5
a tc su jo La
13
7 21
5 12
12
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
24
130
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hársfa utca 56. (Rákosi út 171.) 79
64
60 79
87 62
64 75
179
172
108804
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
181
170 177
út si ko á R
75
60
168 73
175
Jelenlegi funkció:
56
73
Óvoda
54
71
52
164
69
Eredeti funkció: 48
162 67
t iú os k Rá 167
158 156
154 54 159
169
ca ut fa rs Há
56
46
160
156 65
58
171
108804 169
165
161 163
46
69 67 65
50
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
54 52b 55
46
50
57 48
Jelleg, értékelés:
Építés éve:
52a
57
59
50
153
Építtető:
63
48 48
51b
Építész:
52
50 155
61
63
59
157
4
55 3
48
ca ut Ida 57 55
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
131
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hársfa utca 58. (Rákosi út 164.) 79
64
60 79
87 62
64 75
179
172 170 168
164
177
út si ko á R
75
60
73
175
Jelenlegi funkció:
56
108812
73
52
69
Eredeti funkció: 48
162 67
46
160
156
t iú os k Rá 167
158 156
154 54 159
169
ca ut fa rs Há
65
56
171 169
165
161 163
46
69 67 65
48 50
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok:
Archív fotók:
További fotók:
5 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
Építés éve:
52a
57
54 52b 55
46
50
57 48 153
Építtető:
59
50
51b
Építész:
63
48 155
61
63
59
157
4
52
50
2011.11.07.
Lakóház
54
71
58
108812
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
181
55 3
48
ca ut Ida 57 55
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
132
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hősök tere 1. 17
10
30
41
48
80
46 15
78
35
26
9
7 22
31
27
20
21
re m tI n e Sz 21
16
109800 23 38
34
11-13
ca ut rfa Ih a
11-13
10
tca iu ár gv Sá
1
36
17 5
33
25
19
9
Jelenlegi funkció:
Iskola Eredeti funkció:
68
31
Iskola 66
Építész:
12 62-64 11
Építtető: 10 10
Építés éve:
9
2
101-103
3
9
91
70-72
ja út ág as rs ztá Kö
18
35
74
76
35 33
29
ca ut
78
33
24
20
9
93
ca ut
5
109800
Hrsz.: Tulajdonviszony: XVI .kerületi önkormányzat
95
37
39
13
ef zs Jó
t iú só s 11 a Br
8
27
3
7 6
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
1 db 2003.10.25. 4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
7
4-5
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
30
25
133
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hősök tere 9. (Szent Korona utca 116.) Hrsz.: 109803 22
31
35
35
29
90
70-72
87
33
27
33
ca ut ef zs Jó
31
66
12
8
62-64
tca iu ár gv Sá
34
60
a tc au n o 101-103 or tK n e Sz
3
30
3 106 104
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
99
28
29 27
56
Építés éve:
54 50-52 23
48
21
Hatályos védelem: KVSZ 48
26 26
Építtető:
ja út
28
77
105-107
25
6
Építész:
79
75
ág as rs ztá Kö
4-5
Üzlet
58
27
Üzlet Eredeti funkció:
81
109803
3
Jelenlegi funkció: 115
10 10
2
83
11
1
36
124
85
ja út ág as rs ztá Kö
25
Tulajdonviszony: magántulajdon
88
68
19
46
Javasolt védelem:
134
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hősök tere 10-11. 22 31
35
35
29
87
33
27
33
124
85
ca ut ef zs Jó
31
66 12
ja út ág as rs ztá Kö
34
tca iu ár gv Sá
1
36
62-64
11
109805 10
3 3
60
30
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
1 db 2009.03.16. 6 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
27
Építtető:
105-107 56
Építés éve:
54 50-52 23
48
21
Hatályos védelem: KVSZ 48
26 26
77
ja út
104
28
29
Építész:
75
25
28
99
Eredeti funkció:
58
27
Templom Templom
79
9
6 3
Jelenlegi funkció: 115
81
ág as rs ztá Kö
4-5
83
10
a tc au n o 101-103 or tK n e Sz
2
106
Hrsz.: Tulajdonviszony: evangélikus egyház
88
68
25
8
109805
90 70-72
19
46
Javasolt védelem:
135
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Hősök tere 12. 22 31
35
35
29
87
33
27
33
ca ut ef zs Jó
66
12
ja út ág as rs ztá Kö
tca iu ár gv Sá
1
34
62-64
11
3 3
60
30
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
28
29 27
Építtető:
105-107 56
Építés éve:
54 50-52 23
48
21
Hatályos védelem: KVSZ 48
26 26
77
ja út
104
99
Építész:
75
25
28
106
Eredeti funkció:
58
27
Üzlet Üzlet
79
9
6 3
Jelenlegi funkció: 115
81
ág as rs ztá Kö
4-5
83
10
10
a tc au n o 101-103 or tK n e Sz
2
124
85
109808
31
36
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
88
68
25
8
109808
90 70-72
19
46
Javasolt védelem:
136
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Iharfa utca 18. 78-80
31
29
26
29
109 111-113
76
ca ut fa ar Ih
111-113
103
22 22
95-97
4 2
24
101 105-107
i só as Br 5
26
111-113
út
ca ut re m tI en Sz 21
16
14
12
85
14
80
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
7 db 2004.07.28. 1 db 2005.03.07. 3 db 2007.07.07. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
81
8 15
6
81 2
11-13
5
Építés éve: 11-13
10
9
9
7-9
4
Építtető:
11-13
ca ut rfa Iha
82
t iú cz kó Rá
84
15
83
38
17
10 83
84
Építész: 23
19
85
86
Lakóház
18
16
87
Eredeti funkció:
20
109738/2
88
Lakóház
25
21
18
Jelenlegi funkció:
20
9
3
93
87
15
11 9
7
20
99
109738/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
13
119b
t iú ör m ö Cs
78-80
8
6
82
78-80
17
10
117
84
Hatályos védelem: KVSZ
7 6
7
Javasolt védelem:
137
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Ilona utca 57. 92 94 68
59 56
66
65
59
62
ca ut jos La
64 11
ca ut a l Bé
64
63
Jelenlegi funkció:
Lakóház
61
60
10
140 138
59
58
Eredeti funkció:
136
ca ut na Ilo
Pálffy tér
55
or nd Sá
4-5
52
145
55
132 130
53
ca ut
128
57
51
58 58
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2004.08.05. 2 db 2005.03.16. 3 db 2007.07.09. 2 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
122
48
126
124
út si ko á R 133
135
51
50
49 47
46
a tc su jo La
55
9
141 139
60
Építész:
Építtető:
132
7
4-5
2011.11.03.
55
Lakóház
134
56
109367
58
57 3
109367
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
61
66
54 12
14
63
68
67
58
44
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
138
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Ilona utca 70. (Szent Korona utca 136.) a Hrsz.: 109539 utc re 91
82
53
82
49
83
78
90
ca ut 84
93
131
83 134
80-82
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
9 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Építtető: 80
66-68
69
78
67
73 71
74
65 60
Építés éve:
76
65
64
62
76
Építész:
71
75
88
81
80 73
ca ut
ca ut na Il o
a
t en Sz
na ro Ko
121
az épület
82
136 81
Lakóház
83
129
128
Védendő érték:
Eredeti funkció:
140
109539
123
Jelleg, értékelés:
Lakóház 85
72-74
130
90
Jelenlegi funkció:
75
84 89
87
142
85
132 91
89
a tc su jo La
or nd Sá 86
Tulajdonviszony: magántulajdon
79 77
87-89
146
88
87-89
88
91
90 81
76
92 90
a tc su jo La
80
ca ut na Ilo
r t Im en z 51 S
92-94
72
63
61
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
139
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY József utca 47. 118
54
36 55-57
34
47 127
53
116
5
32
119
112
112
3
117
06
115
109
49 121 46-48 44
109316
26
42
Építész:
41-43 8/b
40 40
24
Építtető:
38
8/a
43 43
07
16
16
5
12
tca 14 iu y n 20 he éc Sz
11
14
12 10
36
41
12
13
4
41
2
ca ut a d I
a József utcai kerítés + az utcai kapuzat
Archív fotók:
További fotók:
6 db 2004.07.27. 2 db 2005.02.10. 4 db 2007.07.09. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Építés éve:
35
34
32
Javasolt védelem: 30
M
1
Védendő érték:
Eredeti tervek, dokumentumok:
5
Hatályos védelem: KVSZ 1
Jelleg, értékelés:
Bibliográfia:
Kerítés
42
42
45 113
Kerítés Eredeti funkció:
44
45
47
26
Jelenlegi funkció:
47
ca ut r ia Má
110
111
46
49
ca ut ef zs Jó
108
48
51
46-48
49 112
108
123
109316
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
45
ca ut
114
50
or nd Sá
t iú os k Rá 121
32
52
125
11
52
140
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY József utca 51. (Rákosi út 114.) 63
65 63
0
61 42
ca ut r ia Má
65
82
64
64
63 61
61
58
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
124
58
59
122
120
60
59
40
109319
61
62
57 58
38
Jelenlegi funkció:
118
56
Üzlet
54 11
54
36 55-57
34
ja út ág as rs ztá Kö
11
7
32
5
8
32
si ko Rá
109319
46-48
Jelleg, értékelés: Harcsa sor. Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
1 db 2003.09.02. 1 db 2004.07.27. 6 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
46-48 44
117
111 109
49
121
49
42
26
26
45
Építés éve:
41-43
Hatályos védelem: KVSZ
45 113
Építtető: 47
47
1
2011.11.03.
121
119
115
50
51
110
106
Üzlet
52
Építész: 123
ca ut r ia Má
108
52
125
út
49
4
104 104
116 114
112
108
Eredeti funkció:
127 53
112
112
3
6
ca ut ef zs Jó
9
118
24
40 40 43
38
Javasolt védelem:
141
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY József utca 106. (Petőfi utca 76.) 127
13
114
64
a tc yu l ö ök Th 127
62 61
60 8
125
112
59
ca
59
55
118
1 114 110
116 108 119
78
113
76
74
113
109
70
72 70
105 68 103
105
107
66
60
64
67
56
58
61
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a domborművek
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2002.07.17. 4 db 2004.08.28. 9 db 2007.07.07. 6 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Építész:
4
77
Építtető: 126
Építés éve:
124
73 122
102 71
69 100
65 63
Eredeti funkció:
83
104
ca ut fi ő t Pe
62 60
3
79
ca ut ef zs Jó
107
111730
115
Óvoda
5a
ca ut fi ő t 81 Pe
80
117
104
Jelenlegi funkció:
5b
8 82
112
108
102
7
123
106
100
129
125
53
ca ut ly ö ök 111 Th
111730
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
11
118 114
116
t iú ör m ö Cs
141
143
Hatályos védelem: KVSZ
115 11
Javasolt védelem:
142
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Kossuth Lajos utca 35. (Rákosi út 58.) Hrsz.: 110598 47
18
42
43a
50
38
43b
36b
s jo La h ut ss Ko
48b
ca ut ny yá tth Ba
45
16
41
46
48a
Lakóház 64
ca ut
Építész: 30-32
út si ko á R
56
52
50
61 63
60
57
57
59
Építtető: 2
55
48
Eredeti funkció:
Lakóház
110598
54
a
62
58 36
46b
35 65
38
35b
67
37
42
40
Jelenlegi funkció:
39
44
42
Tulajdonviszony: magántulajdon 70-72
Építés éve:
32 48
33
31 51
46a
31 44
49
22/
30
Hatályos védelem: KVSZ
28
20
29 26
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
18 27
Javasolt védelem:
143
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Lajos utca 63. 5
109382
73
74
69
67
72
61
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
69
104
la Bé
100-102
ca ut
72
69 67
92-94
70
66
Lakóház
65
68
67 68
59
Jelenlegi funkció:
67
tca su no Já
96-98
71
65
66
65
63
148-1
109382
12 11
62
Építtető: 140 149
138
59 136
ca ut na Ilo 7
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2007.07.09. 3 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
56 57 55
55
53
t iú os k Rá
132 130
Építés éve:
58
134
57 52
Építész:
142-146
61
58
Pálffy tér
Lakóház
63
60
10
142-146
59 64
ca ut jos La
64
Eredeti funkció:
142-146
61
55
56
51
Hatályos védelem: KVSZ
54
132 53 141
145
52
Javasolt védelem:
144
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Madách utca 8. 52
53
51
126 16
1
13
ch dá Ma
14 47
tca iu ad ny Hu
111856
88
a tc su s ro 95 Ba
99
Építés éve:
23 80
6
56
84
80 78
54
50 50
21
58
Hatályos védelem: KVSZ
52 51
89b 19
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Madách utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
1 db 2003.09.02. 2 db 2004.08.28. 5 db 2005.03.07. 7 db 2007.07.07. 8 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Építész:
Építtető:
97
93
86 82
107
103
101
92
90
31
105
4
3
35
109
96 1
34
33
Lakóház Lakóház
98 3
8
40
41
Jelenlegi funkció:
Eredeti funkció: 5
5
38
102
100
7
42
36
1
124/b
9
10
12
a
124/a
11
ca ut
49
ca ut ai k ad ab Sz 39
111856
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
17
18
48
Javasolt védelem: 49
145
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Mária utca 4-6. 11
20
10b
17
10a
18
8c
13 11
6e
Eredeti funkció:
4
a tc tu r be Ró
15 13
4b 9
4a
7
ca ut ef zs Jó
4c 7
4-6
7 6a
3
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
3 db 2004.09.01. 3 db 2007.07.07. 2 db 2011.11.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
1
23
21
22
73 69
3 6
Építés éve:
77
i út est dap u B 75
86d
5
2011.11.07.
79-
86e
7
8
Építtető:
88b
86f 7
96
92
90
86g 9
Építész:
98
94
88a 11
Lakóház
5
109139/2
5
5
3
a utc r ia Má
8
6b
Lakóház
4
7
9
6c
Jelenlegi funkció:
8-10
6d 10
6
9
6
8
8
ca ut
8a
11
12
109139/2
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
10
13 13
14
15
8b 4
15 16
17
or nd Sá
17
3
9
12
20
71 22
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
146
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Mária utca 52. (Rákosi út 116.) 68
49
66
65
63
42
64
64
61
61
58 58
59
124
Jelenlegi funkció:
122
Üzlet
120
60
59
40
61
62
63
57 58
38
49-51
118
56
Eredeti funkció:
11
109335 114
32
ja út
t 108 iú os k Rá
46-48 44
117
42
26
47
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Építész:
Építtető:
Építés éve:
47 45
4 41-43
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
45
Jelleg, értékelés: Harcsa sor.
50
46
49
115
52
48
49
121
110
106
125
ca ut ria Má
112
108
52
51
46-48
49
4
127
121 119
112
112
út si o k Rá 123
ca ut ef zs Jó
32 3
116
53
ca ut
55-57
34
5
118
54
Üzlet
or nd Sá
54 36
109335
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
126
ca ut
61
or nd Sá
65 63
55
60
63
ca ut ria Má
65
128
57 4-5
147
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Mária utca 89. 108 3
47 36-38
76
92
45
87-89
101 43 102
86
85
Jelenlegi funkció:
83
84
95 98 96
95
93 91 74
91
94
91
68
66
88
tca au n o 128 or tK n e Sz
123
73
83
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
2 db További fotók:
2 db 2004.08.04. 2 db 2005.03.07. 1 db 2005.09.02. 4 db 2007.07.09. 4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
a
82
77
71
ca ut
Jelleg, értékelés:
79
81
10
70
81
Má
10
71
72
115 84
Építés éve:
76
119
117
Építtető:
75
121
83
62-64
Építész:
130
124
85
66-68
80-82
or nd Sá
ca ut ef zs Jó
87
Sörgyár
84 89
90 70-72
Eredeti funkció:
132
109509
89
134
81
93
ca ut ria Má
95
Lakóház
136
100 99 97
109509
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
72-74
ca ut
88
97-99
87-89
or nd Sá
90
102
77
90
68
69 67
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
148
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Milán utca 23. (Sashalom utca 12.) 23
24 15
4
33 31
22 21
13
18
7
17
38 36
18
5
1-3
4
25b
ca ut n li á M 23
19 17
10 15
13
26 10
5
1
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2004.07.26. 2 db 2007.07.07.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
11
13
Építtető:
24
11
22a-b
8 9
ca ut
3
9
Építész:
28
m alo sh Sa
7
Eredeti funkció:
Lakóház
30
8 6
Lakóház 29
25a
21
2
34
Jelenlegi funkció: 31
32
110089 12
33 40
18 16
ca ut tó Ot
9
a tc ru do An
6
42
22
ri llé Ge
7
35
24/a
19
11
109509
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
37
22
20
10
9
26
a tc bu m do ok m Ho
Építés éve: 2
Hatályos védelem: KVSZ
5
Javasolt védelem:
149
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Nádor utca 51. 19
4-6
27
23
57
26
26
tca gu illa Cs
59
24
55
52
24
tca ru do Ná
47
44
41 12 39 39
További fotók:
1 db 2004.07.21. 4 db 2007.07.07. 4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
10 8
Hatályos védelem: KVSZ
38 36
Archív fotók:
Építés éve:
14
45 43
20
Építtető:
16
40
Eredeti tervek, dokumentumok:
Építész: 18
42
Bibliográfia:
16 16
49
46 46
az épület
Lakóház
48
25
Védendő érték:
17
Lakóház Eredeti funkció:
18
51
Jelleg, értékelés:
Jelenlegi funkció:
20
110425
53
50
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
12
13
22 26
110425
7 8
25
28
9-11
61 54
6
ca ut ári gv Un
28-31
5
29
tca a u 13 n o or tK n e Sz
37
Javasolt védelem:
150
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Pálya utca 79. 55
98
út ri mö ö Cs
32
30
55 57
53
57
110834
85
88
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
83
51 86
87
81 84 79
96
41
83
81
ca ut lya Pá
46
110834
71
Építész:
72
Építtető: 70
77
88
68
75
40
a tc su c j 29 le 27 fe Ne
Lakóház, kerítés
79
44 42
74
ca ut
92 92
Eredeti funkció:
75
76
39
38
77
78
94
Lakóház, kerítés
s jo La h ut ss Ko
80
85
43
36
Jelenlegi funkció:
82
45
86
73 84
Építés éve: 6
71
25
23 21 19
58-60
82 69
80 78
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Pálya utcai kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
3 db További fotók:
8 db 2004.07.26. 4 db 2007.07.07. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
67
151
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Rákosi út 46/a. 2
46
48a
5
39 6
44
3
50
42
a tc
40
62
38
60
58
39
54
35b
40 38
ca ut lya Pá
35/a
42
110575
33
44
34
51
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2004.07.22. 3 db 2007.07.07. 2 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
28
Építés éve: 26
40
36
Építtető:
30
49
26
38
2011.11.03.
48
t iú os k Rá
42 36
32
46a
31
Építész:
55
48
Eredeti funkció:
Üzlet
52
50
46b 44
57
56
37
Jelenlegi funkció:
Üzlet
36
41 46
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
37
42
43
48
110575
41
10 47
47
41
43-45
24
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
152
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Rákosi út 59. 75 36b 71
41
30/b 39
60
58
54
t iú os 59 k Rá
57
30-32
110259
28
Eredeti funkció:
Lakóház
29
26 27 25
51
30
31
29
18 27
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2004.07.22. 4 db 2004.07.24. 3 db 2005.03.03. 4 db 2007.07.07. 6 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
25
20 22
16
ca ut d pá Ár 23
25
22
Hatályos védelem: KVSZ tth Ba
26 24
Építés éve: 23
26
47
22b
22/a
a tc su jo La
28
49
Építtető:
h ut ss Ko
32
Építész:
25
55
48
Jelenlegi funkció:
Lakóház
31
57
56
52
50
61 63
ca ut ny yá tth Ba
ca ut jos La
36
62
73
33
65
h ut ss Ko
38
3
35
37
42
69
67
64
4
40
110259
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
73
Javasolt védelem:
153
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Rákosi út 84. 32 55
48 30 28
46
49
25 44
86
47
96
Lakóház, kerítés 9
Eredeti funkció:
Lakóház, kerítés 93
95
86
40
91
80
36
t iú cz kó Rá
38
82 80
út si ko á R
84
82
89 87
87
83
Építtető:
19
79-81
17
Építés éve:
18
16
83 34
76
Építész:
20
85
80
95 95
a tc ru do An ri llé Ge
42
Jelenlegi funkció:
92
109918
82
40
94
90
88 45
9
tca ru do An ri llé Ge
51
3
1
28
53
109918
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
4
8-14
31
31
14
79-81 14 6
76
77
35
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület + a Rákosi úti kerítés
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
1 db További fotók:
4 db 2004.08.04. 3 db 2005.03.03. 3 db 2007.07.07. 5 db 2011.11.07
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.07.
Hatályos védelem: KVSZ
10
10
74
Javasolt védelem:
154
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Rákosi út 131. (Sándor utca 51.) 55
132
109276
57 52
3
141 139
58
ca ut
61
58
59
126
t iú os k Rá
124
or nd Sá
118
54
127 52
125 123
52
50
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Má
Jelleg, értékelés:
46-48
44
43
Építtető: 41
Építés éve:
39
40 38
14a
41 39
47 45
43
43 46
49
121 46-48
47
48
51
121
9
44
45
Építész:
45
42
ca ut
116
119
46 49
54
Lakóház
ca ut na Ilo
118
Eredeti funkció:
46
47
109276
120 56
49
135
133
122
Lakóház
48
La
55
60
63
Jelenlegi funkció: 51
or nd Sá
4-5
50
128
57
57
53
7
4-5
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
132
130
55
44
12
1
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
155
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Ságvári utca 18. 106
29
99
104
48 26 19
24 97
30
22
30
6
43-45
22
23
19
ri llé Ge
ca ut tó 3 j Sa
5
tca ru do An
109862
66
40a 3
68
66
64 62
15
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
6 db 2004.06.10. 3 db 2007.07.07. 3 db 2007.07.09. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
13
Építtető:
10
Építés éve:
8-14
8-14
7
tca iu ár gv Sá
Jelleg, értékelés:
Építész:
12
9
58
36
11
11
40a
56
Lakóház
13
ca ut la é B
8-14
Eredeti funkció:
43
14
14 70
41
40b
16
72
18
39
Lakóház
18
74
5
Jelenlegi funkció:
20 74
20
80 78
20
ja út ág as rs ztá Kö
22
44
17
20 21
109862
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
8
25
tca iu ár gv Sá
95
46
19
26
27
Hatályos védelem: KVSZ
5 3
10 3
Javasolt védelem:
156
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Szent István utca 12. 16
110292
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
17 15-17
14 19
22 12 15-17
26
13-15 8-10
13-15 11
tca au ly Pá
13
9
a tc au zs Ró
6
4
12
6b 4
n tvá Is t 36-38 en Sz 32-34
2
28
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
5 db 2004.07.21. 5 db 2007.07.07. 6 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
44
t sti ú ape d u 7 B 5
9
47
Építés éve:
58
33
Hatályos védelem: KVSZ 30
1
Építtető:
40 3
3
30
28
44
9
42
ca ut
Eredeti funkció:
Lakóház Építész:
7 42
3
4
26
11
14
10
4
Lakóház 13
110292 5-7
8
9
5-7
8 10
Jelenlegi funkció:
24 20
6
8-10
9
9
11
37
30
26
Javasolt védelem:
157
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Templom tér 1. 97
tca au n o or 89 tK n e Sz 98-100
5 6 7
109892/1
83 58
54 38
t iú cz kó Rá
42
u. lo m p m 45 Te
3
56
39
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a templom épülete
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
25 db További fotók:
1 db 2004.06.10. 2 db 2004.08.07. 5 db 2005.03.03. 1 db 2005.08.27. 2 db 2007.07.07. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
66
50
Építtető:
62
Építés éve: ca ut la é B
8-1
36
54 52
Építész:
40a
47
41
68
66
39
Hatályos védelem: KVSZ
57
36
Templom
64
58
43
Eredeti funkció:
18
41
40a
44
Templom
5
40b
46 56
ca ut tó 3 j Sa
Hrsz.: Tulajdonviszony: katolikus egyház
Jelenlegi funkció:
20
87
85
109892/1
23
22
44
a tc ru do An ri llé Ge
90-94
6
43-45
96
25 30
tca iu ár gv Sá
95
98-100
67b 67a
30
33
34 32
Javasolt védelem:
158
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Templom tér 6. 73
109890
97 30
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
30
95 98-100 71
98-100
69
6
43-45
tca au n ro Ko nt e 87 Sz
Jelenlegi funkció:
96
67b 67a
89
a tc ru do An ri llé Ge
90-94
Lakóház
44
5
109890
85 6
7
86 86
t en Sz
58
79
Eredeti funkció:
3
Lakóház Építész:
41 66
39
40b
46
42
54
64
Templom tér
44
56
77
5
Építtető:
t iú cz kó Rá
86
83
ca ut na o r Ko
j tó Sa
ca ut
lom mp 45 Te
75
40a
62 60
3
u.
Építés éve:
40a 58
47
43
56
38
la Bé
54
a utc
Hatályos védelem: KVSZ
36
57 36 34
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
4 db.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
41
34
52 33
Javasolt védelem:
159
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
RÁKOSSZENTMIHÁLY Templom tér 7. 97
tca au n o or 89 tK n e Sz 98-100
5 6
109889
83
7
58
54 38
t iú cz kó Rá
42
u. lo m p m 45 Te
3
56
39
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
az épület
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
2 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
66
50
Építtető:
62
Építés éve: ca ut la é B
8-1
36
54 52
Építész:
40a
47
41
68
66
39
Hatályos védelem: KVSZ
57
36
Cserkészotthon
64
58
43
Eredeti funkció:
18
41
40a
44
Lakóház
5
40b
46 56
ca ut tó 3 j Sa
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
Jelenlegi funkció:
20
87
85
109889
23
22
44
a tc ru do An ri llé Ge
90-94
6
43-45
96
25 30
tca iu ár gv Sá
95
98-100
67b 67a
30
33
34 32
Javasolt védelem:
160
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
SASHALOM
Pirosrózsa utca 33. 100272
33
39
50
38b 43
37
47
2
tca ár u yarv Mag 34
39
41
38a
35
45
32
30
36
29
Jelenlegi funkció:
48
38 40
33
s ro Pi
44
46
42
ca ut a zs ró
35 34
44
100272
42
33
Ki st er en ye 40
32
38 31 30
32
1 db 2010.08.25. 5 db 2011.11.03.
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
Építés éve:
34
26
az épület + a Pirosrózsa utcai kerítés
További fotók:
Építtető:
36b
26-32
Védendő érték:
2 db
36
35
Jelleg, értékelés:
Archív fotók:
3
Építész:
27
25
Eredeti tervek, dokumentumok:
32
ut ca
33
28
Bibliográfia:
34
Lakóház
34 28
ai ny Bá
Lakóház Eredeti funkció:
35
29
a utc ér m e El
29
31
35
42
Hrsz.: Tulajdonviszony: magántulajdon
25
36a
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
161
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Budapesti út – Szolnoki út – Körvasútsor sarok
SASHALOM 11
Hrsz.: Tulajdonviszony:
18/e
10
13
15
16
13 14 9
8
14 12 8
tca ru do Ná
9
18/f
11
Jelenlegi funkció:
18/g
38
határkő
8 10
7 5
7
7
Eredeti funkció:
8 6
5
14
6
határkő
3 4
12
3
Építész:
4
or ts sú rva Kö
10 4 1 2
t sti ú ape d u B
Építtető:
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
162
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Pirosrózsa utca – András utca sarok
SASHALOM 50
52
Hrsz.: Tulajdonviszony:
27
54 60
60
58 47
58
8 60
33
35 39
7
31
29
37
41
43
s ro Pi
55 45
57 6
a zs ró
5
ca ut
5 5
59
30a
49
51
57
34
ca ás ut Andr
61
50
50 52
40 44
2
32
36 38
Jelenlegi funkció:
határkő
30a
42
Eredeti funkció:
48 46
határkő
46
54 58
56
2a 3
2a
V
Építész:
2a
3 3 2a
Építtető:
2a 2a
2a
Építés éve: t ter ú 7a s Pé Vere 7a 5
1-3
Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
7b
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem:
163
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
SASHALOM
Pesti határút 1. számú ház előtt Hrsz.: Tulajdonviszony:
20 41
a utc sa z ó vi r Kö
1
1
Jelenlegi funkció:
1
határkő Eredeti funkció:
határkő Építész:
Építtető: Pest i hat árút
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
164
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI
Városrész:
Utca, házszám:
SASHALOM
Pesti határút 12. számú ház előtt 11 13 12
6 3
4
8
án lk Vu 3
4
5 2
ca ut
15
7
29
2
33
37
Pest i hat árút
31
35
5
1 39
Hrsz.: Tulajdonviszony:
29
11-13
9
nó ba b Lo
ca ut
Gáliic c utc a 1
Jelenlegi funkció:
3
26
határkő
5
8 9
4
7
Eredeti funkció:
10
határkő 11
12
15
Építész:
13 14
16 16
17
Építtető:
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
165
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Pesti határút 27. számú ház előtt
SASHALOM 22
11
Hrsz.: Tulajdonviszony:
25
12 23
24
3a
27
5
7 10
28
17
8
30
6
Ve res pat ak u tca
15
24 29
5 31a 3
4
26
33
határkő
4
Eredeti funkció: 8
22 1
23
határkő
Bábo s u tc a
Építész:
3
37
2a 25/a
Jelenlegi funkció: 6
35
2b
24
3b
28
31b
1c
32
Gyé mán t utc a
26
3b
5
32
7
26
Építtető:
39
Pest i h at árút
34 29
27
Építés éve:
28 28
31
30 32
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
166
BUDAPEST XVI. KERÜLET – KERTVÁROS VÁROSKÉPI JELENTŐSÉGŰ ÉPÜLETEI, ÉPÍTMÉNYEI Utca, házszám:
Városrész:
Pesti határút 40. számú ház előtt
SASHALOM 16
3
18
11
22
20
5
35 18b
7
Hrsz.: Tulajdonviszony:
9 13
20
17
37 19
11
21
31 23 33
30
41
35
32
43
43 36
33
45
38
34 35
Pest i h at árút
37 42
39
ár utca a Ottok ohászk Prro
15
4 2
a kő utc Emlék
6
Jelenlegi funkció:
határkő Eredeti funkció:
határkő Építész:
43
40 41
Építtető:
Építés éve:
Hatályos védelem: KVSZ Javasolt védelem: Jelleg, értékelés:
Védendő érték:
a határkő
Bibliográfia:
Eredeti tervek, dokumentumok: Archív fotók:
További fotók:
Adatfelvevő: Főépítészi Iroda Adatfelvétel ideje:
2011.11.03.
5 0 7 X 0
BUDAPEST F Ő V Á R O S XVI. K E R Ü L E T I
ÖNKORMÁNYZAT
KÉPVISELŐJE
Tárgy:
Módosító javaslat a 30/2000. (VII. 14.) sz. önkormányzati rendelettel jóváhagyott Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzat módosítása tárgyú előterjesztéshez (230/2011. sz.)
Tisztelt Képviselő-testület!
A Kerületi Városrendezési és Építési Szabályzatról szóló 30/2000. (VII. 14.) önkormányzati rendelet ( K V S Z ) módosítása során a kisvárosias, j e l l e m z ő e n szabadonálló beépítésű lakóterület (L3 keretövezet) általános előírásai között az övezetben megengedi művelődési, kulturális, egészségügyi funkció elhelyezését, a fő és kiegészítő funkciók alapterületét nettó 200 m^-ben meghatározva. E funkciók önálló épületben való megjelenése n e m volna kívánatos, és a tervezett 200 m^ alapterület jelentős mérete miatt, a lakóterület kialakult funkciójába túlzott beavatkozást jelentene. A fentiek alapján javaslatot teszek, hogy a K V S Z módosításáról szóló előterjesztés rendelet tervezetének 11. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezés az alábbiak szerint módosuljon: (2) A Rendelet 26. § (6) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „(6) Kereskedelem, szolgáltatás, ipari termelő tevékenység céljára az építési övezetben létesítményt elhelyezni, erre a célra meglévő épület használati módját megváltoztatni n e m lehet. A m e g l é v ő m ű k ö d ő ez irányú tevékenység folytatható. A z építési övezetben, f ő é p ü l e t b e n művelődési, kulturális, egészségügyi funkció elhelyezhető, amennyiben a fő és kiegészítő funkciók együttes nettó alapterülete a 200 m^ 150 m^t n e m haladja m e g . "
Budapest, 2 0 1 1 . d e c e m b e r 6. Gilyénlnce^ képviselő
í j
r
Határozati javaslat: Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat testülete a Budapest, XVI. kerület
Képviselő
Hermina úti 118539 hrsz. és az A n n a utcai 118542/1; 118542/2; 118543/7 hrsz. külterületek, valamint a Temesvári utca - Szent Imre utca közötti 117252/2-4; 117253 hrsz. Szent Imre utca - Kassai utca közötti 117249/2-4; 117250; 117251 (egy része) hrsz. Kassai,utca - Szent K o r o n a utca közötti 117249/8-13 hrsz. belterületek tulajdonosainak szándéka szerinti beherületbe, illetve lakóterületi keretövezetbe történő átsorolását - e területek teljes k ö z m ű - és útépítési, közvilágítási, csapadékvíz elvezetési és n ö v é n j ^ e t kialakítási feladatainak érdekeltek részéről való pénzügyi garanciák biztosítása melletti megvalósításával, valamint a szükséges keretövezet módosítás és szabályozási terv költségeinek vállalásával, azaz önkormányzati feladat és költségek igénybevétele nélkül - a Képviselő-testület az F S Z K T átdolgozása során kialakítandó önkormányzati véleményezéskor - az adott j o g i lehetőségek keretei között támogatja. • A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, h o g y e területek belterületbe vonási, illetve keretövezet módosítási szándékáról tájékoztassa a Fővárosi Önkormányzatot, és ehhez kérje elvi nyilatkozatukat és támogatásukat. Felelős: Kovács Péter polgármester Határidő: 2012. j a n u á r 15. (elfogadása egyszerű szótöbbséget igényel)