BIHAR MEGYEI NAPILAP l NAGYVÁRAD, 2017. JANUÁR 25., SZERDA l XIV. ÉVFOLYAM, 3652. SZÁM l ÁRA: 1 LEJ l WWW.REGGELIUJSAG.RO
Díjátadás kultúránk napján
Kultúrcukrászda Székelyhídon Január 20-án, pénteken este zsúfolásig megtelt a székelyhídi cukrászda, ahol a IX. Székelyhídi Magyar Kulturális Napok programsorozat nyitórendezvényeként könnyûzenei estet tartottak.
2.
Népszavazás következhet... Népszavazást kezdeményezett Klaus Iohannis román államfõ a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselõk feddhetetlenségi követelményérõl derült ki a kétkamarás parlament házelnökeinek kedden küldött levelébõl..
4.
J
anuár 22-én, a magyar kultúra napján a nagyváradi Szigligeti Színházban megtartott gálaest keretében adták át a Magyar Kultúráért Emlékplaketteket, a Magyar Kultúráért Díjakat és az Életmûdíjat, valamint a Jakobovits Miklós-díjat.
A gálaesten a rendezvény magyarországi fõvédnöke, Halász János országgyûlési képviselõ, a Magyar Mûvészeti Akadémia felügyelõ-testületének elnöke és Cseke Attila szenátor, a Bihar megyei RMDSZ elnöke mondott köszöntõbeszédet.
Régi mozik hangulata Igazi kulturális csemegében lehetett részük azoknak, akik hétfõn este ellátogattak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE), a Balassi Intézet jóvoltából megrendezett, tíz alkalomból álló vetítés-sorozat elsõ alkalmára. A hétfõi vetítés elõtt a szervezõk azt is bemutatták, milyen volt ezelõtt 120 évvel, a mozizás (h)õskorában beülni egy akkori filmszínházba és megnézni egy korabeli némafilmet. (folytatás a 2. oldalon)
Kósa András László és Balázs Zoltán
Szõke Mária
Nem véletlen, hogy értékeink, kincseink közül éppen nemzeti Himnuszunk vált a magyar kultúra ünnepévé mondta Halász János, aki szerint több mint 1100 éves nemzeti kultúránk és az azt ápolók és mûvelõk megérdemlik, hogy ez a nap róluk szóljon. Közösségi és
egyéni feladat is kultúránk ápolása, nemzetünknek szüksége van arra, hogy a magyar kultúra értékeit és szépségeit megõrizze, tette hozzá a fõvédnök, aki szerint a magyar kultúra napja összetartozásunk ünnepe is.
Fried Noémi Lujza
(folytatás a 7. oldalon)
Drámaian nõtt a bejelentések száma A Gyerek Telefonja Egyesület adatai szerint 2016-ban 45,24%-kal több bejelentés regisztráltak a zöldvonalon, mint egy évvel korábban.
5.
Széchenyi Zsigmondra emlékeztek A magyar kultúra napi programsorozat keretében koszorúzták meg Széchenyi Zsigmond emléktábláját a gróf születésének 119. évfordulója alkalmából. A Deák Árpád képzõmûvész készítette emléktábla a Nagyváradon született világjáró utazó, vadász, író szülõházának falán kapott helyet hat éve a Ritoók Zsigmond (ma George Enescu) utca 17. szám alatt a Partium Alapítvány, a váradréti RMDSZ-körzet és a Romániai Máltai Segélyszolgálat kezdeményezésére, az ötletgazda a segélyszolgálat vezetõje, dr. Földes Béla volt, aki szintén megtisztelte jelenlétével az eseményt. Huszár István, az RMDSZ váradi szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévõket, aki elmondta, hogy Széchenyi szü-
A koszorúzás pillanatai
lõházát Péter I. Zoltán helytörténész azonosította be, a lakók pedig beleegyezésüket adták ahhoz, hogy a ház homlokzatára felkerüljön az emléktábla. Pásztai Ottó, a Premontrei Öregdiákok Egyesületének elnöke röviden kitért Széchenyi életére, a magyar vadászati kultúra kimagasló alakjai közé so-
rolva õt, aki azon szerencsés emberek közé tartozott, akik valóra válthatták gyerekkori álmukat: távoli földrészek nagy vadaira vadászhattak. Gyermekként flóbert kapott édesapjától. Érettségi után õzre, szarvasra, vaddisznóra vadászott.
Sükösd T. Krisztina
(folytatás a 3. oldalon)
HÉTKÖZNAP
2. reggeliújság
Gazdát cserélt a Real
2017. január 25., szerda
Dinamikus képek, szûkszavú megnyitó Sok érdeklõdõt, fõként fiatalokat vonzott az a péntek délutáni tárlatnyitó, amelyre a váradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) emeleti aulájában került sor. A magyar kultúra napja alkalmából Szabó Réka képzõmûvész egyéni tárlatát mutatták be. A kiállítást Onucsán Miklós képzõmûvész, a PKE docense nyitotta meg, aki röviden szólt Szabó Réka eddigi alkotótevékenységérõl és a kiállított képekrõl is. A fiatal képzõmûvész már nemzetközileg is kezd ismertté válni, mint megtudtuk, nemsokára egy indiai ösztöndíj révén egy bengáliai alkotótáborba fog utazik. A kiállítás február 20-áig megtekinthetõ a PKE emeleti aulájában. (szõke)
A
Metro csoport képviselõi nemrég bejelentették, hogy a birtokukban levõ maradék négy romániai Real Hypermarketet is eladták, köztük a Biharpüspökiben levõ bevásárlóközpontot is. Az új tulajdonos a Terazone Enterprises Limited vállalat, melynek orszá-
gos képviselõje Dusan Wilms, a Metro Cash&Carry tröszt egykori menedzsere. Az adásvételi szerzõdést január 20-án, pénteken írták alá. A gazdát cserélt bevásárlóközpontok közé tartozik még az aradi, a suceavai és a konstancai Real is az utolsó
négy, amely még a Metro csoport tulajdonában maradt azt követõen, hogy néhány évvel ezelõtt húsz Real Hypermarketet adtak el a francia Auchannak egy több mint egymilliárd eurós tranzakció keretében.
Sz. G. T.
Kultúrcukrászda Székelyhídon Január 20-án, pénteken este zsúfolásig megtelt a székelyhídi cukrászda, ahol a IX. Székelyhídi Magyar Kulturális Napok programsorozat nyitórendezvényeként könnyûzenei est keretében fellépett Sebestyén Andrea, a Kolozsvári Színmûvészeti Egyetem tehetséges hallgatója. Fekete Katalin mûsorvezetõ köszöntõjében elmondta, hogy immár öt éve kezdik a magyar kulturális napokat ezen a helyszínen, amivel Székelyhídon sikerült egy új, egyedi mûfajt megteremteni, a kultúrcukrászdát.
Sebestyén Andrea a magyar könnyûzenei kultúra legnépszerûbb dalaiból összeállított mûsorral örvendeztette meg a székelyhídi hallgatóságot. A fiatal mûvésznõ elsõként Cserháti Zsuzsa örökzöld slágereibõl nyújtott át egy csokorral, amiben benne volt a Hamu és gyémánt, Boldogság, gyere haza, Én leszek és Egy elfelejtett dal. Ezt követõen Rúzsa Magdi Gábriel címû számával varázsolt szerelmes hangulatot a terembe, majd olyan, több zenekar által is feldolgozott számok következtek, mint a Például te, te, te és a Szívemben bomba van. Sebestyén Andrea 2014 legirodalmibb dalával, a Honeybeast együttestõl A legnagyobb hõssel zárta mûsorát, de az õt visszatapsoló közönséget még megajándékozta a Most múlik pontosan címû népszerû Quimby-nótával. Az elõadás végén Béres Csaba, Székelyhíd polgármestere köszöntötte a jelenlévõket, külön üdvözölve a legtávolabbról érkezõket, Székelyhíd német testvértelepülésének, Grenzach Whilennek a küldöttségét és a Székelyhídon tartózkodó dubai befektetõt, Nevzat Esen urat. A kultúrcukrászda Székelyhíd egyre népszerûbb programsorozata.
Fotók a közös realitásról A Világban Élõ Román és Magyar Fotómûvészek 11. Nemzetközi Szalonját nyitották meg szombaton délelõtt a nagyváradi Euro Foto Art Galériában a magyar kultúra ünnepe kapcsán szervezett rendezvénysorozat keretében. Ez a tárlat európai értékû. Bemutatja, hogy miként tudjuk megünnepelni a két nép kultúráját egy nemzetközi kiállítás keretében hangsúlyozta a nyitóünnepségen Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület elnöke. Mint hozzátette, a szalon ötletét az adta, hogy a román és a magyar kultúra napja között alig egy hét eltérés van, ezért olyan rendezvényt szerettek volna, amely a kölcsönös tiszteletadás szellemében alkalmat ad a közös ünneplésre. A fényképészeti kiállítás pedig erre különösen alkalmas, hiszen a fotográfia a nyelvi korlátokon fölülemelkedve a közösen megélt realitást mutatja be, s az alkotások is a román és magyar mûvészek hasonló szemléletmódjáról árulkodnak. Az lenne az örvendetes, ha ezt a kulturális hetet teljességében egyfajta hídként lehetne megszervezni a román és magyar kultúra ünnepei között úgy, hogy a társmûvészetek színház, irodalom, képzõmûvészet is próbálják megtalálni azokat a közös pontokat, amelyek összekötik a két kultúrát, hiszen egy közegben alkotnak a mûvészek hangsúlyozta Szûcs László szervezõ. A tárlat február 4-ig tekinthetõ meg az Euro Foto Art Galériában.
Szombati-Gille Tamás
Tiponuþ Tibor
Régi mozik hangulata (folytatás az 1. oldalról) A PKE részérõl házigazdaként Balázs Zoltán, a képzõmûvészeti tanszék vezetõje köszöntötte a közönséget, majd Kósa András László, a Balassi Intézet Bukaresti Magyar Intézet igazgatója tartott rövid ismertetõt a vetítéssorozatról és a magyar mozikultúra kialakulásáról. Mint rámutatott, manapság, a digitális filmezés korában nehéz elképzelni, hogyan készültek az elsõ némafilmek, mekkora társadalmi jelentõséggel bírt a filmszínházak megjelenése. A hétfõn bemutatott két magyar film igazi filmtörténeti csemege: az elsõ Uher Ödön Mire megvénülünk (1916), a második Janovics Jenõ Az utolsó éjszaka (1917) címû filmje volt. A két némafilmben több korabeli erdélyi származású színész is szerepet kapott. A némafilmeket élõ zongorakíséret mellett vetítették le a PKE zeneszakos hallgatói közremûködésével.
Sudoku
4
A játékszabályok a következõk: A 9×9-es tábla összes sorába és oszlopába be kell írni a számokat 1-tõl 9-ig úgy, hogy minden szám csak egyszer szerepeljen soronként vagy oszloponként, továbbá a 3×3-as négyzetekben is csak egyszer szerepelhet egy-egy számjegy. Hétfõi lapszámunkban megjelent feladványunk megfejtése:
1 2 5 3 2
7 8 2 5 5 1 9 2 6 7
3 4 8 6 7 3 5 9 8
4 5 9 6 7
KÖZÉLET
2017. január 25., szerda
Díszalbum jelent meg Várad tipográfiatörténetérõl
reggeliújság
3.
Széchenyi Zsigmondra emlékeztek (folytatás az 1. oldalról) Tirolban zergére és fajdkakasra. Olaszországban kõszáli kecskére. Skóciában hódra sorolta Pásztai. Széchenyi Zsigmond 1967. április 24-én Budapesten hunyt el. Huszár a koszorúzás elõtt azt is felvetette, hogy vajon a vadászatnak mi köze a kultúrához. A vad elejtését lehet tisztelettudóan is cselekedni. Széchenyi e tevékenységének leírását mintegy négyezer kötet õrzi, melyek most a budapesti Természettudományi Múzeum tulajdonában vannak. Széchenyinek 14 könyve jelent meg 52 kiadásban, az eladott példányszám 1,7 millió. Gyûjteménye átvészelte a második világháborút,
Emõdi András, Lakatos Attila, Boka László és Szûcs László
Ö
t évszázadot ölel fel a Tipográfia régtõl fogva
A nagyváradi nyomdászat 450 éves története címû díszalbum, melyet január 22-én, a magyar kultúra napján mutattak be a Sonnenfeldházban, mely ma a Szigligeti Stúdiónak ad otthont. A díszalbum két szerkesztõje, Boka László, az Országos Széchényi Könyvtár tudományos igazgatója (aki egy személyben szerzõje is) és Emõdi András, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület levéltárosa jelen volt a könyvbemutatón, velük Lakatos Attila történész beszélgetett. Az érdeklõdõket Szûcs László, a Várad fõszerkesztõje köszöntötte, õ arra is felhívta a fi-
gyelmet, hogy a tipográfia egyszerre szakma, mûvészet és iparág, és elválaszthatatlan a sajtó- és az irodalomtörténettõl. A beszélgetés során szó esett többek között a korabeli protestáns vándornyomdászokról, a budai õsnyomdáról, a nagyváradi szemináriumi nyomdáról, a Sonnenfeld, a Láng József és a Szent László váradi nyomdákról éppúgy, mint az ellenreformáció hatásáról és a jezsuita nyomdák megjelenésérõl. A kötet öt szerzõje egyébként a váradi tipográfiatörténet egy-egy évszázadát foglalja össze. Kuriózum, hogy a kötetbe beemelték Naményi Lajos (18681905) történésznek a 19. század nyomdatörténetérõl szóló tanulmányát, melynél
mint elhangzott teljesebb leírás azóta sem születet a kor nyomdatörténetérõl. A 16. század tipográfiatörténetét egyébként Bánfi Szilvia (könyv- és nyomdászattörténész, OSZK), a 17. századét V. Ecsedy Judit (irodalom-, könyv- és mûvelõdéstörténész, OSZK), a 18. századét Emõdi András (aki a nagyváradi római katolikus püspökség levéltárában is dolgozott) dolgozta fel. Boka László a 20. századdal foglalkozott 1948-cal bezárólag. Az OSZKArgumentum közös kiadásában 2016 végén megjelent albumot Nagyváradon mutatták be elõször, legközelebb Budapesten tartanak könyvbemutatót.
fennállásának 80. évfordulóját ünnepli a Galambtenyésztõk Országos Egyesülete (FNCPR). A rendezvénynek otthont adó kereskedelmi központnak már a parkolója is tele volt az ország különbözõ részeirõl érkezett tenyésztõk legnagyobb becsben tartott állataival, akik számos érdeklõdõt a helyszínre vonzottak. A bejáratnál né-
nem úgy, mint a trófeáinak gyûjteménye. Úgy gondolom, hogy Széchenyi Zsigmond a vadászati kultúra legnagyobb alakja, aki nemcsak fantáziából, hanem a helyszínrõl tudósíthatott, akár Alaszkában, akár Erdélyben, akár Egyiptomban, akár a Namíbiai sivatagban járt. A koszorúzáson mint eddig minden évben részt vett Széchenyi szülõházának egyik idõs lakója is, aki ablakából kihajolva hallgatta a felszólalókat, és a koszorúzás utáni csoportképen is szerepel.
Fried Noémi Lujza
Megyeszékhelyünkön járt a nemzeti galambászválogatott Többek közt az idei brüsszeli postagalamb-olimpiára készülõ nemzeti galambászválogatott szárnyasait is megtekinthette az elmúlt hétvégén a nagyváradi publikum. Szombaton és vasárnap ugyanis több mint négyszáz díjnyertes tenyészszárnyast állítottak ki a váradszõllõsi Trade Centerben abból az alkalomból, hogy idén
Huszár, Földes és Pásztai
Csoportkép
hány önkéntes osztott információs szórólapokat, belül pedig rendezett sorokban álltak a különbözõ díjakkal, oklevelekkel és trikolór szalagokkal dekorált ketrecek, melyekben az ország legeredményesebb postagalambjait állították ki. A kiállítás egy részlegén galambeledelt is vásárolhattak az érdeklõdõk. A tárlatot ugyanakkor több interaktív esemény és elõadás is kiegészítette. A Galambtenyésztõk Országos Egyesülete melynek elnöke a bihari Marius Tunduc több nemzetközi elismertségnek örvendõ tenyésztõt is meghívott, hogy osszák meg a felkészüléssel és versenyzéssel kapcsolatos tapasztalataikat. Ehhez kapcsolódóan szombaton elõadást tartott a belga Rik Cools, Lothar Lessmeister és Hugo Kipp a szakma közép-európai nagyágyúi. A postagalamb-expó a váradi Ambasador termében ért véget egy díjátadóval egybekötött gálaesttel.
Sz. G. T.
Nagyvárad fõterén is ünnepeltek Tegnap délben a nagyváradi Szent László (ma Piaþa Unirii) téren is megünnepelték az Egyesült Román Fejedelemségek létrejöttének 158. évfordulóját. Beszédében Claudiu Pop, Bihar megye prefektusa kis egyesülésnek nevezte az 1859. január 24-én megtörtént perszonáluniót, amikor Havasalföld és Moldva Alexandru Ioan Cuza fejedelem uralkodása alatt egyesült.
Szamos Mariann
POLITIKA
4. reggeliújság
Népszavazás következhet a korrupcióellenes harcról Népszavazást kezdeményezett Klaus Iohannis román államfõ a korrupcióellenes harc folytatásáról és a köztisztviselõk feddhetetlenségi követelményérõl derült ki a kétkamarás parlament házelnökeinek kedden küldött levelébõl. A jobboldali államfõ elõször él azzal az alkotmányos jogával, hogy referendumot írhat ki nemzeti jelentõségû témákról. Iohannis elõzõleg éles vitába keveredett a decemberi választásokon gyõztes szociálliberális (PSD-ALDE) kormánytöbbséggel a kabinet által elõkészített közkegyelmi tervezet ügyében. Az elnök azzal vádolja a kormányoldalt, hogy a korrupt politikusokat akarja megmenteni a felelõsségre vonástól. Iohannis múlt héten bejelentés nélkül megjelent a kormányülésen, hogy a kabinet ne fogadhassa el társadalmi vita nélkül, azonnal hatályba lépõ sürgõsségi rendelettel az öt évnél nem hosszabb börtönbüntetéssel sújtott elítéltek egy részének közkegyelmet hirdetõ, illetve a büntetõ törvénykönyv egyes meghatározásait módosító tervezeteket. Iohannis egy hétfõi rendezvényen jelentette be, hogy népszavazást készül kiírni a kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntetõjog megváltoztatása ügyében. Kifejtette: a PSD-ALDE koalíció arra kapott választói felhatalmazást, hogy fizetés- és nyugdíjemelésrõl szóló választási ígéreteit teljesítse, miután azonban a büntetõjog megváltoztatását is a közbeszéd témájává tette, ebben az ügyben is szembe kell néznie a választók akaratával.
A koalíciós pártok szerint viszont Iohannis csak azért szít feszültséget, hogy megcsappant népszerûségét helyreállítsa. Sorin Grindeanu miniszterelnök cáfolta, hogy a tervezeteket társadalmi vita nélkül készültek életbe léptetni, Liviu Dragnea szociáldemokrata (PSD) pártelnök pedig azt állította, hogy Iohannis képtelen elfogadni a jobboldal választási vereségét, és abban a reményben lázítja az embereket, szólítja utcára a tüntetõket, hogy nyárig sikerül félreállítania a szociálliberális kormányt. A PSD elnöke egy hétfõ esti tévéinterjúban kifejtette: tíz napja tudja, hogy Iohannis népszavazást akar kierõszakolni. Szerinte az elnök azért próbált hangulatot kelteni a közkegyelmi kezdeményezés körül, hogy azt nemzeti jelentõségû ügyként állíthassa be, és nép-
szavazást írhasson ki róla. Dragnea szerint Iohannis arra játszik, hogy felfüggesszék hivatalából, mert a leváltásáról rendezendõ referendum szószéket biztosítana számára, és a kampányban áldozatként tüntethetné fel magát. A PSD elnöke azonban azt mondta: nem érdekelt Iohannis felfüggesztésében. A parlamentnek húsz napon belül kell véleményeznie a népszavazási kezdeményezést. Az elnök akkor is kiírhat egy referendumot, ha azzal a parlament nem ért egyet, vagy nem véleményezi a megadott határidõn belül. Romániában a választói névjegyzékben szereplõ polgárok 30 százalékának részvétele szükséges egy referendum érvényességéhez, de a maga a népszavazás is konzultatív jellegû, eredményének figyelembevételétõl a parlament eltekinthet. (MTI)
Dragnea bányászjárásnak nevezte a kormányellenes megmozdulásokat Liviu Dragnea, a román Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke bányászjárásnak nevezte a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete elleni vasárnapi tüntetéseket, és úgy értékelte, hogy Klaus Iohannis államfõ törvénytelenül járt el, amikor az alkotmányos rend, a román kormány és a decemberi 11-én kinyilvánított népakarat elleni engedély nélküli demonstráció élére állt közölte hétfõn a Mediafax hírügynökség. A pártelnök Facebook-bejegyzésében használt kifejezésével azokra az 1990-es évekbeli erõszakos cselekményekre utalt, amikor az 1990-es években a Zsil-völgyi szénbányászok ezrei verték szét Bukarestet, hogy "megvédjék" Ion Iliescu akkori államfõ - a PSD késõbbi alapító elnöke - hatalmát, vagy hogy (az 1990es évek végén) botokkal és csákányokkal kényszerítsék akaratukat az akkori jobboldali kormányra.
Ez egy államcsíny kezdete. Iohannis elnök, Bãsescu volt elnökhöz hasonlóan, bilincsbe akarja verni a demokratikusan megválasztott hatalmat. Azt akarja, hogy Romániát továbbra is demokratikus felhatalmazás nélküli intézmények vezessék a megfélemlítésre alapozva, és a románok egy meg nem választott hatalom foglyai maradjanak írta a PSD elnöke. Dragnea kifejtette: a kampányban olyan Romániát ígért, amelynek polgárai szabadon élhetnek országukban, és nem kell attól tartaniuk, hogy lehallgatják, követik, meghurcolják, és zsarolják õket, és hogy igazságtalanság áldozataivá válnak. Hozzátette: maga is támogatja a korrupció elleni harcot, de annak "az igazi korruptak" ellen kell irányulnia. Úgy vélekedett, hogy Iohannist önzõ módon csak a személyes politikai haszonszerzés vezérli, és alkotmányos képtelenséget kér, amikor az el sem fogadott rendeletek visszavonását sürgeti.
2017. január 25., szerda
JEGYZET
A politikusi morál A PSD és az ALDE alkotta kormány még meg sem melegedett a parlamentben, az elsõk között próbáltak olyan intézkedéseket hozni, hogy mentsék a bõrüket. Bár a börtönök túlzsúfoltságára hivatkoznak, kilóg a lóláb. Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy ennek az úgynevezett amnesztia-törvénynek a legfõbb haszonélvezõje a korrupcióba keveredett ?ova minisztert védõ Tãriceanu, a szenátus elnöke, aki ellen szintén bünvádi eljárás folyik, valamint a felfüggesztett börtönbüntetést kapott Liviu Dragnea, de sok más politikus is megúszhatná a kormányhatározattal. Az eset nagy port kavart országszerte, Bukarestben és az ország több városában tízezrek tüntettek, követelték a kormányhatározat-tervezet visszavonását. Liviu Dragnea kezdõdõ államcsinyrõl írt blogjában, és a 90es évek bányászjárásához hasonlitotta a tüntetést. Iohannis államfõ viszont a jelenlétével szolidaritásáról biztosította bukaresti a tüntetõket. A parlamentben lánccsörgés folyik, panaszkodott az egyik politikai formáció vezetõje. A lánccsörgést meg lehetne részben szüntetni, ha a politkusok változtatnának mentalitásukon, érvényesülne a pozitív politikusi morál, amely anyagilag és morálisan is fedhetetlenséget feltételez, a megválasztottak, a kiválasztottak elsõsorban a választók érdekeit kellenne képviseljék, nem sajátjukat, különbözõ kiskapukon a törvényeket kijátszva. Tisztelet a kivételnek. A mandátum szolgálat kellene legyen a választók érdekében. Nem az a megoldás, hogy a börtönökbõl kiengedjék a bûnözõket. A kéz kezet mos, uram-bátyám rendszernek kellene vége legyen, és annak, hogy kenõpénzzel mindent el lehet intézni. Ennek a következménye az a tragédia is, ami a román fõvárosi Collektiv klubban történt tavalyelõtt, valamint néhány napja a szintén bukaresti Bamboo klubban is bekövetkezett. Az illetékesek szemet hunytak a hiányosságok fellett. Pedig amikor a bukaresti szülészeten csecsemõk égtek meg, azt gondolhattuk, hogy a megerõsödött szigor hatékonyabban védi majd az ártatlan embereket és a józan ész csak-csak átveszi méltó helyét. Ehhez azonban társadalmi változásra lenne szükség, a változás élén pedig a hatalom gyakorlói, a politikusok kellene járjanak. De úgy látszik, a politikusok inkább magukat féltik, magukkal vannak elfoglalva. Vajon meddig?
V. Szilágyi István
Iohannis a tüntetésen Országszerte tüntetõk vonultak utcára Románia nagyvárosaiban vasárnap este a szociálliberális kormány közkegyelmi tervezete és a büntetõtörvénykönyv módosítása ellen tiltakozva, a bukaresti tüntetõk között a tervezeteket nyíltan bíráló Klaus Iohannis államfõ is megjelent. A fõvárosi Egyetem-téren összegyûlt csaknem tízezer ember éppen a két kilométernyire lévõ kormányszékház felé indult, amikor megérkezett közéjük Iohannis, aki szerdán a kormányülésen való bejelentetlen részvételével próbálta megakadályozni, hogy a kabinet társadalmi vita nélkül módosítsa a büntetõjogot. A tüntetõk - akik szerint a kormánytöbbség nem a börtönök túlzsúfoltsága miatt akarja módosítani a büntetõjogot, hanem így akar mentõövet dobni a korrupcióval gyanúsított politikusainak hangos éljenzéssel fogadták az elnököt. Iohannis egy ideig együtt menetelt a tüntetõkkel, de szónoklatot nem intézett hozzájuk. A körülötte összegyûlt újságíróknak azzal magyarázta jelenlétét: a tüntetõkhöz hasonlóan õt is felháborítja az, hogy a bûnvádi politikus eljárás alá vont politikusok klikkje meg akarja változtatni a büntetõjogot és gyengíteni próbálja a jogállamiságot. Elfogadhatatlan, hogy a jogszabályok módosításával mossák tisztára a törvénysértõ politikusok százainak dossziéit, hogy aztán tovább folytassák a törvénytelenségeket hangoztatta Iohannis, aki mintegy negyed óra múltán távozott. A romániai tüntetések már múlt héten szerdán elkezdõdtek, aznap, amikor a kormány Iohannis átláthatóságot sürgetõ fellépése nyomán nyilvánosságra hozta a büntetõjog megváltoztatását célzó tervezeteit. Azóta naponta voltak kisebb demonstrációk, de a közkegyelem ellenzõi vasárnapra idõzítették a legnagyobb, összehangolt megmozdulásukat. Vasárnap nemcsak Bukarestben, hanem az ország csaknem valamennyi nagyvárosában tüntetõk vonultak utcára. A hírtelevíziók beszámolói szerint Kolozsváron és Temesváron is több ezren vonultak utcára a fõvárosban pedig mire a menetoszlop a kormány elé ért a legtöbb hírforrás szerint a tüntetõk száma meghaladta a 15 ezret.
2017. január 25., szerda
GAZDASÁG KÖZÉLET
reggeliújság
5.
Folytatódhatnak az európai A GDP bõ két százalékát szánják reformok Moldovában honvédelemre A moldovai kormány eltökélt szándéka, hogy maradéktalanul érvényre juttassa az európai reformokat és a társadalom modernizálását hangoztatta Andrei Galbur moldovai külügyminiszter és kormányfõ-helyettes hétfõn Bukarestben, a vendéglátójával, Teodor Meleºcanu román külügyminiszterrel folytatott megbeszélésen.
A találkozóról a román külügyminisztérium számolt be, kiemelve, hogy a moldovai külügyminiszter az elsõ külföldi vendége Meleºcanunak, az új kormány hivatalba lépése óta. Galbur az egykori román fejedelemségek, Moldova és Havasalföld Romániában nemzeti ünneppé nyilvánított 1859-es egyesülésének évfordulója elõtt egy nappal látogatott Bukarestbe, ezt a körülményt azonban a buka-
resti külügyi közlemény nem említi. Galbur megköszönte az országának nyújtott román segítséget, a moldovai infrastruktúra fejlesztéséhez nyújtott támogatást és a lakosságnak nyújtott segélyeket. A két miniszter megállapodott abban, hogy az év elsõ felében összeül Chiºinãuban az európai integrációt segítõ RomániaMoldova kormányközi vegyesbizottság. Egyetértettek abban, hogy a
Andrei Galbur és Teodor Meleºcanu
transznisztriai szakadár terület státusára a megoldást Moldova területi épségének tiszteletben tartásával, a Dnyeszteren túli térség számára biztosítandó különleges jogállással, politikai úton kell keresni, mégpepdig az úgynevezett 5+2 csoport keretében, amelyben az érintett két fél mellett Oroszország, Ukrajna, az EBESZ, az Egyesült Államok és az Európai Unió vesz részt. Meleºcanu a román külpolitika kiemelkedõ prioritásának nevezte Moldova európai integrációjának támogatását, annak a reformfolyamatnak a segítését, amelyet Moldova az EU-val kötött társulási, illetve szabadkereskedelmi egyezményben vállalt. A moldovai külügyminiszter európai elkötelezettséget sugalló bukaresti kijelentései szöges ellentétben állnak az országa élére novemberben megválasztott Igor Dodon államfõ oroszbarát megnyilvánulásaival, amelyek Bukarest bírálatát váltották ki. A moldovai elnök egy hétfõi tévéinterjúban bejelentette, hogy vissza akarja vonni a NATO chiºinãui öszszekötõ irodája megnyitásáról szóló megállapodást, múlt héten pedig moszkvai tárgyalásait követõen kifejezte reményét, hogy a moldovai parlamenti választások után felmondják az EU-val kötött társulási szerzõdést. Bukarest úgy értékelte: a moldovai elnök álláspontja nem felel meg sem a politikai realitásoknak, sem a Románia és Moldova közötti különleges kapcsolatoknak. (MTI)
Drámaian nõtt a bejelentések száma A Gyerek Telefonja Egyesület adatai szerint 2016-ban 45,24%-kal több bejelentés regisztráltak a zöldvonalon, mint egy évvel korábban, a legtöbb panasz fizikai bántalmazással volt kapcsolatos. A 116 111-es ingyen hívható telefonszámra tavaly 4565 bejelentés érkezett (zaklatás, családi erõszak, diszkrimináció), amelybõl 1.877 fizikai bántalmazásra vonatkozott, ez utóbbi 46,75%-al több, mint egy évvel korábban derül ki az az AGERPRES hírügynökségnek hétfõn küldött közleménybõl. A bejelentések növekvõ száma egyrészt rávilágít a román társadalom egyik gondjára, másrészt tükrözi azt a mentalitásváltást, ami bekövetkezett azóta, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz álltja Cãtãlina Surcel, az egyesület ügyvezetõ elnöke. Az igazgató szerint a társa-
dalomnak nulla toleranciát kellene mutatnia a bárki, nem csak gyerek ellen elkövetett visszaéléssel szemben. 2016-ban a 116 111-es számot összesen 88 986 alkalommal hívták, ez 33,71%-os növekedés az egy évvel korábbi adatokhoz képest, a beszélgetések átlagos hossza pedig 1015 percrõl 2030 percre nõtt. A leggyakoribb bejelentett visszaélések a fizikai bántalmazás (37,32%), a lelki bántalmazás (25,93%) és elhanyagolás (24,11%), a visszaélések pedig fõleg családi körben (65,71%), bõvített családi körben és gyerekvédelmi rendszerben (17,39%), nyilvánosan (11,05%) és iskolában (5,85%) történtek. Életkor szerint a statisztika ekképpen mutat: 9-12 éves fiúk (34,15%), 9-12 éves lányok (23,80%), 16-18 éves fiúk (7,41%), 13-15 éves lányok (6,83%), 13-15 éves fiúk (6,05%), 6-7 éves fiúk (3,41%), 6-7 éves lányok (3,32%).
Azoknak a kamaszoknak, akik személyesen telefonáltak a zöldvonalra, döntõ többségük (84,17 %-uk) két szülõs családban élt, egy szülõs (8,1%), illetve bõvített családból (5,03%) a betelefonálók kisebb hányada származott, a gondozásba adott, vagy árva gyerekek ritkán telefonáltak (2,7%). Városról gyakrabban telefonáltak (46,89%), mint vidékrõl (40,34%). A legtöbb bejelentés Moldvából érkezett (27,85%), Erdélybõl kevesebb (10,11%), a legkevesebb panaszt Bánátból jeleztek (2,28%) részletezi a közlemény. Ami a megyék szerinti eloszlást illeti: a legtöbb bejelentés Vráncsa, Konstanca, Teleorman, Vaslui, Neamþ, Bukarest, Dâmboviþa, Ilfov, Dolj, Olt megyékbõl, a legkevesebb pedig Kovászna, Hargita, Szilágy, Tulcea, Bihar, Szatmár, Beszterce-Naszód, Brãila, Mehedinþi és Arad megyékbõl érkezett. (Agerpres)
Meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát a román nemzetvédelmi minisztérium (MAPN) ez évre elõirányzott összköltségvetése a pártok közötti politikai megállapodásnak megfelelõen közölte hétfõn a tárca sajtóirodája. A minisztérium arra reagált, hogy az ellenzéki sajtó választási ígéretei és a védelmi kiadásokról szóló nemzeti konszenzus megsértésével vádolta a szociálliberális kormányt, amely hétfõn ismertette a 2017-es állami költségvetési tervezet részleteit. Románia tavaly a GDP csaknem másfél százalékát fordította védelmi kiadásokra. Ehhez képest az idei tervezetben a védelmi minisztériumnak 11 milliárd lejes költségvetést irányoztak elõ, ami a GDP 1,35 százalékát teszi ki. A MAPN közleménye szerint azonban a parlamenti megerõsítésre váró büdzsé tervezete ezenfelül 7,6 milliárd lejnyi hitel felvételét is engedélyezi annak a programnak az elindítására, amely a román hadsereg felszerelésének fejlesztését tûzi ki célul. A két költségvetési tétel együttesen a GDP 2,18 százalékát teszi ki, lehetõvé téve a korszerû, az együttmûködési feltételeknek megfelelõ harci eszközök beszerzését és Románia vállalt nemzetközi kötelezettségeinek teljesítését - mutat rá a kommüniké. Klaus Iohannis államfõ kezdeményezésére a román parlamenti pártok 2015 januárjában aláírt politikai egyezményükben közösen vállaltak kötelezettséget arra, hogy Románia - a NATO-csatlakozáskor vállalt kötelezettségeinek megfelelõen a GDP legalább két százalékára növeli 2017-ig védelmi kiadásait, és ezt a szintet a következõ tíz évben is megtartja, függetlenül attól, hogy mely politikai erõ kerül hatalomra.
A leégett bukaresti klub tulajdonosa is megszólalt Joshua Castellano, a Bamboo klub tulajdonosa azt nyilatkozta hétfõn, a fõvárosi rendõrségrõl kijövet, hogy a tûz egy olyan helyiségben ütött ki, amelyet megszokott körülmények között lezárva tartanak. A tûz egy olyan helyiségben ütött ki, amelyet megszokott körülmények között zárva tartunk, nem mûködik... Láttam, mert behívtak. Nem értem, hogyan keletkezhetett tûz azon a helyen. Amikor láttam, hogy tûz van, mondtam, hogy ürítsük ki a helyet. Ezután kezdõdött meg az evakuálás nyilatkozta Joshua Castellano, a Bamboo klub olasz tulajdonosa, miután a szombat esti tûz kapcsán kihallgatták a fõvárosi rendõrségen. Amikor az engedélyekrõl kérdezték, azt válaszolta, hogy az engedélyezés folyamatban volt. Joshua Castellano szerint a klubot egyetlen alkalommal bírságolták meg azért, mert egy pamlagot egy vészkijárat elé helyeztek. Elmondása szerint a Sürgõsségi Felügyelõség (ISU) engedélyei hiányában a lokálnak nem volt biztosítása. Azzal a váddal kapcsolatban, hogy a klubban folyamatosan cigarettáztak, azt mondta, hogy nehéz ellenõrizni a dohányzást egy olyan helyen, ahol egyszerre akár 1500 személy is tartózkodik. Az alkalmazottak mindig megszólították azt, aki cigarettára gyújtott, mindenhová kitettük a dohányozni tilos táblát, de nehéz ennek érvényt szerezni egy olyan helyiségben, ahol egyszerre 1500-an vannak. (...) Itt nem a dohányzásról van szó, nem attól gyúlt meg a Bamboo, ne próbáljanak belemagyarázni dolgokat mondta a tulajdonos. Szerinte az 1200 férõhelyes klubban azon az éjszakán 700800-an lehettek. A péntekrõl szombatra virradóra kiütött tûzben, amelyet hétfõn délben nyilvánítottak eloltottnak, teljes egészében leégett a bukaresti szórakozóhely, az épület nagy része beomlott. A tûz nyomán 44 személy került kórházba, egyikük sem szenvedett égési sérüléseket, hétfõn hárman maradtak még kórházi kezelés alatt.
PATIKA
6. reggeliújság
2017. január 25., szerda
Szárnyalás csak egészségeseknek!
A repülõgép tíz-húszezer méter magasan száll. Az utastérben 15002400 méteres tengerszint feletti magasságnak megfelelõ légnyomás uralkodik. Emiatt mérsékelt oxigénhiányos állapot léphet fel, melyre a szervezet gyakori lélegzetvétellel válaszol. Le-, és felszállásnál, amíg a kabinmagasság eléri az 12001500 métert, a légnyomásváltozás enyhe hasi puffadást és dobhártyafeszülést is elõidézhet. Az utastér páratartalma szintén alacsony. Ha olyan értékeket szeretnénk elérni, mint amilyen a Föld felszínén mérhetõ, akkor több tonna vizet kellene szállítani a repülõgépen. Ugyanakkor a gép izeg-mozog, rázkódik, s ezzel akadályozza az egyensúlyrendszerünk harmonikus mûködését. Mindehhez még hozzájárul az is, hogy, amikor messzire utazunk, s átlépünk néhány idõzónát, akkor az új helyhez és idõhöz is alkalmazkodnunk kell.
Tanácsok a légi útra kelõknek l A dohányzók nehéz légzéssel számolhatnak, mert a dohányfüstben nagy mennyiségû széndioxid van, ami csökkenti az oxigénszállító kapacitást. A szervezet mûködésének e zavara hozzáadódik az utastér alacsony oxigénszintjéhez, ami kellemetlen tünetek kialakulásához vezet. Ezért, aki sokat dohányzik, kevesebb cigarettát szívjon az utazás elõtt. l A repülõgép emelkedése közben enyhe hasi puffadás léphet fel. E kínzó panaszokat megelõzhetjük, ha a repülést megelõzõ néhány napban és a
repülés alatt nem fogyasztunk puffasztó ételeket és italokat. l Le-, és felszállásnál füldugulás és egyéb fülproblémák elkerülése érdekében ebben a periódusban ne aludjanak az utasok. Alvás közben ugyanis kiesik a nyelés, ami nyitogatja a fülkürtöt és elõsegíti a nyomáskiegyenlítõdést. Ha valaki úgy érzi, hogy eldugult a fülkürtje, fõleg leszállásnál fontos, hogy nyissa ki, mert ha nem teszi, akkor ebbõl a jelentéktelennek tõnõ panaszból akár középfülgyulladás is lehet. Többféle egyszerû módszerrel segíthetünk e bajon: rágógumizhatunk, cukrot szopogathatunk, illetve néhány korty nem szénsavas italt ihatunk. Az az utas, akin egyik megoldás sem segít, fogja be az orrát, és közben fújja ki a levegõt, mintha kilélegezne, ez biztosan beválik. l Sokan hajlamosak a rezgés, zötyögés, gyorsulás miatti rosszullétre. A tengeri betegséghez hasonló, úgynevezett légi betegség tüneteit produkálják. Õk általában éheztetik magukat az utazás elõtt, ami nem célravezetõ megoldás. Legjobb, ha félig van teli a gyomruk. A klasszikus, bevált tablettás módszert is választhatják. Ha ki lehet választani az ülést, akkor a szárnyak vonalánál lévõ helyek egyike mellett döntsenek, mert ott himbálódzik legkevésbé a gép. Az is jót szokott tenni, ha az illetõ az arcára irányítja a légkondicionáló hideg levegõjét. A légi betegségben szenvedõ egyén lehetõleg ne olvasgasson, inkább az ablakon keresztül nézze a horizontot. l Az alacsony páratartalommal járó tünetek mérséklõdnek, illetve elmaradnak, ha az
átlagosnál több folyadékot fogyasztunk. Aki kontaktlencsét visel, annál a lencse kiszáradása miatt legyen mûkönny. l A repülõgépen elég szûk hely van, ezért hosszabb út esetén még az egészséges emberek lába is bedagadhat. Viseljünk tehát kényelmes cipõt, ne szûkítsük tovább a helyet a csomagokkal, s idõnként alaposan mozgassuk át a lábainkat.
A repülést kizáró betegségek Csak egyensúlyban lévõ idült betegek repülhetnek, semmilyenfajta akut megbetegedésben szenvedõk nem. Infarktus után legalább két hónapig nem utazhat repülõgéppel a beteg. Tilos gépre szállnia annak, aki szívritmuszavarral küzd, koszorúér-, vagy bármely más szív és érrendszeri betegsége van. A trombózisos betegek se gondoljanak repülõútra. Nekik, mivel esetükben a lábdadás vérrögképzõdést okozhat, hosszú ideig, legalább hat hónapig kell várniuk. A közhiedelemmel ellentétben, a pacemakeres betegek
A fejfájást rossz fogak is okozhatják! Lüktet, szúr, hasogat, a fejfájásnak száz arca és száz oka lehet. Egy orvosi kutatás szerint ugyanis 200 féle fejfájás létezik. A szenvedések egy részét pedig a fogbetegségek okozzák. A németországi münsteri egyetem orvoscsoportja kiderítette, hogy a különbözõ fejfájásfajták mögött gyakran fogproblémák állnak a megvizsgáltak 16 százalékának a panaszait arcüregi és foggondok okozták. Ha gyakran fáj a fejünk, nagyon fontos, hogy a fogorvosunkat is felkeressük. Egy ala-
pos fogdoktori vizsgálat ugyanis hamar kideríti, hogy állhatnak-e ilyen problémák a gyakori vagy erõs fájdalmak mögött, mint például a fogszuvasodás, fogínygyulladás, rossz harapás. Azt azonban egyelõre még nem tudják az orvosok, hogy a fejfájás oka vagy következménye-e a rossz fogaknak. A kutatók szerint például a gyakori fogcsikorgatás vagy az állkapcsok szoros összezárása feszítõ fejfájást okozhat. A stressz, de más pszichológiai problémák is állhatnak a fogak állandó szorítása mögött, így a
fájdalom mögött is. Ez a gond azonban könnyen orvosolható egy összeharapást megakadályozó speciális sín segítségével, amelyet elsõsorban éjszaka kell használni, hiszen a csikorgatás és csattogtatás általában az alvással és álmodással is összefüggésben van. Ez a sín természetesen a fogakat is védi, nem csak a fejfájást elõzi meg. A kutatók vizsgálata azt is kiderítette, hogy a rettegett migrén hátterében is gyakran rejtõzik valamilyen szájüregi probléma. Ha sokszor megfeszülnek az arcizmaink vagy az állkapcsunk izmai, esetleg van egy lyukas fogunk, gyulladt fogínyünk, akkor a fejfájás szinte elkerülhetetlen. A migrén azonban nemcsak fogászati probléma! A rendszeres fogorvosi vizsgálat mellett a háziorvosunkkal vagy egy specialistával is rendszeresen konzultálnunk kell. Íme, egy újabb ok az évenkénti fogászati kontrollra, a fejfájást is okozó foggondok mihamarabbi kiszûrésével rengeteg kellemetlenségtõl kímélhetjük meg magunkat. (life.hu)
nyugodtan repülhetnek. Még a szívmûtéten átesettek is, de csak akkor, amikor az állapotuk már stabil. Az alacsony oxigénszint miatt azok a tüdõbetegek sem repülhetnek, akiknek a kezelõorvosa még nem engedélyezte a repülõgépre szállást. Légmell és tüdõgyulladás után legalább egy hónapot tanácsos várnia a betegnek. Középfül-, vagy orrmelléküreg gyulladás esetén sem javasolt a repülés. Szemészeti mûtétet követõen szintén várnia kell a betegnek. Mozgáskorlátozottak, ha nincsen egyéb eddig felsorolt betegségük, általában repülhetnek. Felszállási szándékukat elõre jelezzék a légitársaságnak, hogy a gépre jutásuk és az elhelyezésük zökkenõmentes legyen. Azok a betegek, akik nem uralják teljesen a betegségüket, de nem pszichiátriai esetek például idõs cukorbetegek csak egy segítõ személy barát, rokon vagy ápoló társaságában szállhatnak repülõgépre. Ha problémamentes a terhesség, akkor a harminchatodik hétig nyugodtan repülhetnek a várandós nõk is. Szövõd-
mény, ikerterhesség, egy korábbi abortusz vagy koraszülés esetén meggondolandó a repülõút.
A repülés nemcsak a testre, a lélekre is hat Már maga a várakozás is megviseli az embert, hiszen a repülést megelõzõ idõ zárt, mesterséges térben telik el. A repülõgép is egy zárt hely, ezért klausztrofóbiások lehetõleg ne repüljenek. A pszichiátriai kezelés alatt állók kérjék ki szakember tanácsát, hogy vajon utazhatnak -e. Az életféltés nem kizáró ok, hiszen valljuk be, ki az, akinek egyszer sem fordul a fejében a légi katasztrófa lehetõsége? Az emberek általában nem, vagy kevésbé félnek az autóban illetve egyéb, a földön közlekedõ jármûben, mint a repülõgépen. Ennek az az oka, hogy a repülõszerencsétlenségek általában nagy publicitást kapnak. A repüléstõl való félelem kevésbé indokolt, a levegõben ugyanis sokkal kevesebb baleset történik, mint a szárazföldön. (gondola.hu)
Mit tehetünk a szemünk egészségéért? Az öregedéssel járó szembetegségek megelõzésében a legfontosabb a rendszeres szemészeti vizsgálat, és kockázatának csökkentésében kulcsfontosságú a krónikus betegségek (cukorbetegség, magas vérnyomás, érrendszeri betegségek) kezelése, karbantartása. Minden életkorban fontos, hogy napsütésben télen-nyáron viseljünk napszemüveget. Az UV-sugárzás növeli ugyanis a szürkehályog és a makuladegeneráció kockázatát. Nyáron ajánlott a széles karimájú kalap is, ily módon védve szemhéjunkat, ahol gyakran alakul ki melanóma. A szem egészségéhez hozzájárulhat a gyümölcsökben, zöldségekben és halban gazdag étrend is. Különösen a sárga, narancsszínû (répa, citrusfélék), a piros-kék (szeder, áfonya) és a zöld leveles (fodros kel, spenót, kelbimbó) zöldségekben-gyümölcsökben található antioxidánsok támogatják a szemet. A vitaminok közül az A- (béta-karotin), C- és E-vitaminok, az ásványi anyagok közül pedig a cink jótékony hatású a szemre. A makuladegeneráció megelõzésében segítenek az omega-3 zsírsavakban gazdag ételek (tengeri halak, olajos magvak, lenmag). A szembetegségek kockázatát növeli a dohányzás, napi két kávé vagy tea viszont a kutatások szerint segíthet szemszárazság ellen. Ennél több kávé, tea viszont pont ellenkezõ hatást válthat ki. A szem feszültségének csökkentése érdekében, negyedóránként nézzünk fel a számítógép, könyv mellõl, és 1020 másodpercig nézzünk távolba. Tévénézésnél is érdemes 2030 percenként elnézni a képernyõrõl. A szemfeszültséget csökkenti a kielégítõ alvás is. Ha pedig olyan helyre megyünk, ahol tudjuk, hogy szemünk könnyen kiszáradhat (például repülõgépen, biciklizés közben), tartsunk magunknál szemcseppet.
KULTÚRA
2017. január 25., szerda
Díjátadás kultúránk napján (folytatás az 1. oldalról)
Van mire büszkének lennünk, hiszen ez a nemzet sokat adott Európa és a világ kultúrájának, mondta Cseke Attila, aki szerint Kölcsey Ferenc Himnuszának sorai ma is idõszerûek. A szenátor a közösséget teremtõ és összetartó értéket átadásának szerepérõl is szólt. A köszöntések után a díjátadással folyatódott az est. A díjazottak laudációit Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezetõ elnöke olvasta fel, Fábián Enikõ színmûvészt pedig pályatársa, Hajdú Géza méltatta, a plaketteket és díjakat Halász János és Cseke Attila adta át. Magyar Kultúráért Emlékplakettet Ferkõ Jenõ erdészmérnök, az érmihályfalvi Veres László Zsolt Városi Kórus képviseletében Darabont Alíz, valamint a Vura Vinotéka alapítója, Vura Ferenc vehetett át. Magyar Kultúráért Díjat Fábián Enikõ színmûvész, a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológia Líceum képviseletében Zalder Éva igazgató, a Váradi Dalnokok képviseletében pedig annak alapítója, Agyagási Ernõ vett át. Életmûdíjat Makai Zol-
tán nyugalmazott villamosmérnök kapott. A Jakobovits Miklós világhírû képzõmûvészrõl elnevezett díjat idén rendhagyó módon nem alkotó, hanem mûgyûjtõ kapta. Mint az a Jovián György festõmûvész által felolvasott
laudációból kiderült, id. Böhm József Nagyváradon kezdte a kortárs mûvészek képeinek gyûjtését, melyet akárcsak az orvosi hivatást fia is folytatott Berlinben. A díjat ifj. Böhm József vehette át Jakobovits Márta képzõmûvésztõl.
A Szigligeti Színház tájékoztatja kedves közönségét, hogy január 22-én, Jerovszky Tímea színmûvésznõ hirtelen rosszulléte miatt a Máli néni címû elõadás megszakadt. A színmûvésznõ néhány napos orvosi felügyelet után most már jól van. Mindazok, akik jegyet váltottak a magyar kultúra napi díszelõadásra, jegyüket felhasználhatják a február 4-én 19 órától, avagy február 28-án 19 órától kezdõdõ Máli néni elõadásokra. A jegyek átváltása történhet személyesen a színház jegypénztárában, a jegy felmutatásával, február 3-áig; ugyanakkor helyfoglalási szándékukat telefonon is jelezhetik ugyanazon határidõig a 0259/401-140-es telefonszámon. A közönségszolgálat hétköznapokon 1419 óra között, valamint egy órával az elõadás elõtt tart nyitva.
reggeliújság
7.
Élettel teli mézeskalácsok A magyar kultúra napja alkalmából Nagyszalonta elöljárói a helyi Arany János Mûvelõdési Egyesülettel (AJME) a magyarországi Tari Márta mézeskalács-mûvészetébõl rendeztek kiállítást csütörtökön a Magyar Házban Köszöntõjében Patócs Júlia, az AJME elnöke a tárlatot a közelgõ Arany János-bicentenáriumnak a tiszteletére ajánlotta a hajdúvárosiak figyelmébe, majd bemutatta Tari Márta mûvésznõt, aki mézeskalácsból készített Arany-versillusztrációkat, valamint ez évre szóló mézeskalendáriumot. A bemutató után Kovács István, a nagyszalontai Zilahy Lajos Mûvelõdési Ház igazgatója Arany János-verseket szavalt, majd Gali Teréz óvónõ gitárkísérettel az Arany János születésének 200. évfordulójára írt és megzenésített szignáldalt adta elõ, melyet Arany verseinek megzenésített darabjaival egészített ki. Tari Márta mûvésznõ elmondta, az õ igazi mézeskalácsreceptje a kezében, a fejében és fõleg a lelkében rejtõzik. Bizonyára el tudja mondani a mézeskalács receptjét, de a figuráinak életerõt adó kifejezés receptjét nem tudná másoknak is átadni. Tari Márta figurái elevenek, élettel telítettek, negatív és pozitív érzelmeket képesek sugározni. A mûvésznõt elkísérte Gulyás László könyvkiadó, aki szerint Mártának legalább 25, mézeskalácsokról szóló könyve jelent meg eddig. Gulyás húsz éve kíséri figyelemmel a 85 éves Márta szorgalmát, lelkiismeretes tevékenységét nagyra becsüli.
Sára Péter
Patócs Júlia, Tari Márta és könyvkiadója, Gulyás László
VOLT, VAN, LESZ
J A N U Á R
8. reggeliújság
25.
Köszöntjük Pál nevû olvasóinkat. A holnapi szerda ünnepeltek Boldogasszony Vanda, Paula. hava
ÉVFORDULÓK l 1826-ban megszületett Gyulai Pál író, költõ, kritikus, irodalomtörténész, az MTA tagja (megh. 1909-ben). l 1852-ben meghalt Fabian Gottlieb von Bellingshausen észtországi születésû orosz tengerészkapitány, admirális, felfedezõ, a Déli-sarkvidék jelentõs kutatója (szül. 1778ban). l 1874-ben megszületett William Somerset Maugham angol író, drámaíró (megh.1965-ben). l 1882-ben megszületett Virginia Woolf angol írónú (megh. 1941-ben). l 1900-ban megszületett Fekete István, a Vuk közismert írója, a magyar ifjúsági irodalom kiemelkedõ alakja (megh. 1970-ben). l 1991-ben meghalt Bajor Andor magyar író, költõ, humorista (szül. 1927-ben).
IDÕJÁRÁS ÉJJEL: 10 oC
NAPPAL: 1 oC
Gyengén felhõs idõre számíthatunk.
VALUTAÁRFOLYAM 1 amerikai dollár 6 4,1880 lej 5 4,4973 lej 1 euró 100 magyar forint 6 1,4525 lej
LOTTÓ A január 22-i, vasárnapi húzások nyerõszámai: Loto 6/49 16 38 27 11 3 Noroc 5993151
A NAP VICCEI Férj rajtakapja a feleségét: Tudtam, tudtam! Igen, õ meg most tud. l Hidd el, Edit, te vagy az elsõ lány, akit szeretek. Te jó ég, megint egy amatõr!
reggeliújság
2017. január 25., szerda
Hivatások nyomában hittanverseny Nagyváradon 2017. január 2729. között a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség közös szer vezésében tizenegyedik
alkalommal kerül megrendezésre a Hivatások nyomában megyeközi/regionális hittanverseny. Az idei verseny témája Szent László élete és öröksége. A díjkiosztó ünnep-
ség január 28-án, szombaton 18 órakor kezdõdik a Püspöki Palota dísztermében, melyre minden érdeklõdõt szeretettel várnak a szervezõk.
Konzuli nap lesz Szalontán Magyarország Kolozsvári Fõkonzulátusa kihelyezett konzuli napot tart február 1-jén, szerdán Nagyszalontán, a Magyar Házban. A konzuli nap alkalmával elõzetes egyeztetés alapján lehetõség lesz a magyar állampolgársági kérelem leadására, anyakönyvi kivonatok átvételére, illetve születés, elhalálozás, házasságkötés, válás bejelentésére, anyakönyveztetésére, továbbá a magyar igazolvány és pótfüzet ké-
relmezésére. A román nyelvû okiratok fordítása, valamint a dossziék összeállítása továbbra is ingyenes. A konzuli napra feliratkozni, illetve bõvebb felvilágosítást kérni a 0259/373-220-as és a 0359/463-595-ös telefonszámon lehet, vagy személyesen a Magyar Házban, a Kossuth Lajos utca 16. szám alatt munkanapokon 8 és 16 óra között.
XVI. Monospetri Borverseny A monospetri Keresztény Borgazdák idén is megrendezik a több mint másfél évtizedes hagyománnyal rendelkezõ borversenyt. Az eseménynek a Mûvelõdési Központ ad otthont január 28-án, szombaton délután. Mintaként 0,75 l bort kell vinni, a verseny napján, legkésõbb 13 óráig. A ne-
vezési díj 35 lej, mely magába foglalja a vacsora és a bál részvételi díját. Szakavatott és tapasztalt zsûri négy kategóriában bírálja el a borokat: fehér, vörös, aromás és monospetri magántermõ. Eredményhirdetésre 20 órakor kerül sor, a bál megkezdése elõtt. Akik csak a vacsorán és a bálon akarnak
Farsangi mulatság Borson 2017. január 28-án, szombaton rendhagyó farsangi mulatságra kerül sor Borson. A rendezvény azért nem mindennapi, mert minden egyes résztvevõnek kötelezõen be kell öltözni. A leghumorosabb jelmezeket viselõ baráti társaság 500 lej értékû vacsorautalvánnyal gazdagodik. A talpalávalót a Happy End zenekar biztosítja, a farsangi menürõl pedig a szervezõk gondoskodnak: sajtos-kolbászos sörkorcsolya, üstben fõtt alvilági babgulyás gazdagon, farsangi fánk, farsangi bólé. Részvételi díj: 40 lej. Jelentkezni az alábbi telefonszámokon lehet: 0746/369-748 Bajgyik-Baranyi Emma, 0741/365-319 Opre Zsuzsa.
PMNYE-bál A Partiumi Magyar Nyugdíjasok Egyesülete január 27-én, pénteken 17 órai kezdettel farsangi bált rendez, menüvel. A zenét a Buliszerviz biztosítja. Jelentkezési határidõ január 26. Helyszíne a Partiumi Keresztény Egyetem díszterme. Érdeklõdni és jelentkezni kedden és csütörtökön 1113 óra között, a székházban lehet (Nagyvásártér/Piaþa.1 Decembrie 2. sz. 19-es ajtó, kapu alatti feljáró), vagy a 0770/137-689, 0771/108-604 telefonszámokon.
ATLANTISZ-KÖR l Az Új Atlantisz-kör következõ összejövetele
január 26-án, csütörtökön lesz 18 órától a nagyváradi Ady Endre Líceumban. Visszatér Noémi, dietetikus egy újabb érdekfeszítõ elõadással, melynek címe: Életmentõ rostok? A belépés ingyenes, az érdeklõdõket szeretettel várják!
BIHAR MEGYEI KÖZÉLETI NAPILAP.
Kiadja a nagyváradi Euro Media Kiadói és Sajtóház Rt. NYOMDA: Kolozsvári Garamond. ISSN: 1584-3106 www.reggeliujsag.ro SZERKESZTÕSÉG ÉS KIADÓHIVATAL: Nagyvárad, Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám. Tel.: 0359/467-222, 0771/721-895. Fax: 0359/467-220. E-mail:
[email protected],
[email protected]. Levélcím: Redacþia Reggeli Újság, str. Traian Moºoiu nr. 10, 410072 Oradea, România.
részt venni a borversenyen nem , 55 lej belépti díjat kell fizessenek, mely magába foglalja a vacsorát is. A szervezõk minden versenyzõt, illetve szórakozni vágyót szeretettel várnak. A bálra jelentkezni lehet a 0745/267-711, 0744/588-141, 0745/519-597 telefonszámokon.
Strauss világa Egy rendhagyó zongoraest helyszíne lesz a nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ Múzeumterme január 29-én, vasárnap délután 6 órai kezdettel. Thurzó Zoltán saját Strauss zongoraátirataival, illetve interaktív elõadásával indítja útjának a Múzeumi hangversenyek idei évadát. Tavaly kezdte el ezt a hagyományt, és ez az esemény lesz ennek a gondolatnak az idei folytatása. Az eseményt amelyet a magyar televízió m5 csatornája is felvett Budapesten is bemutatták januárban, és Thurzó Zoltán ezen fellépése után hozza haza, Nagyváradra interaktív elõadását, hogy a helyi zenekedvelõ közönségnek is legyen alkalma a kellemes dallamok szárnyán egy érdekes elõadáson részt venni. Az estet Thurzó Zoltán zongoramûvész (aki most is egyben elõad és beszél is a zenérõl), valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöksége szervezi közösen.
Taichi bevezetõ tanfolyam A kínai újév alkalmából a hétvégén taichi bevezetõ tanfolyamot szerveznek. A taijiquan egy õsi kínai harcmûvészeti rendszer, amely a nyugati világban fõleg egészségmegõrzõ hatásáról ismert és a kínai harcmûvészetek úgynevezett belsõ iskolái közé tartozik, a belsõ erõ fejlesztésére, és az ezáltal elért eredményekre helyezi a hangsúlyt. Az elmúlt évszázadok során a taijiquannak öt fõbb isko-
lája alakult ki, melyek nevüket azokról a kínai családokról kapták, ahonnan hagyományosan származtatják õket. Közülük a legrégebbi a Chen stílus. A hétvégén, január 28-án és 29-én Nagyváradon, a volt 17-es iskola sporttermében meg lehet ismerkedni a Chen stílusú taijiquan alapjaival. Bõvebb információ a http://chentaichi.ro/ weboldalon, feliratkozás:
[email protected] vagy a 0773/909-125 telefonszámon.
NÉMET NYELVTANFOLYAM l A Nagyváradi Német Demokrata Fó-
rum német nyelvtanfolyamot indít kezdõknek és haladóknak február 1-jétõl. Érdeklõdni hétfõn, szerdán és csütörtökön lehet 1519 óra között a 0259/434-058 vagy 0359/175-535 telefonszámokon
Farsangi nótaszó a várban Borozással egybekötött farsangi mulatós estre várják az érdeklõdõket január 28-án, szombaton 18 órától az R&R Könyvszalonban, a nagyváradi várban(a nyári színház mellett). Az est vendége Molnár Júlia színmûvész. Az est házigazdája Herman Ferenc színmûvész. A zenét Szõcs Lõrinc prímás és bandája szolgáltatja. Helyfoglalás a 0728/970-848-as telefonszámon. Ízletes farsangi fánkkal várják a vendégeket. A jelige: Mi hozzuk a bort! Önök hozzák a nótás kedvet! A belépõ 15 lej.
Igazgató: Dana Þinc. Fõszerkesztõ: Borsi Balázs. Szerkesztõségi tagok: Boros Péter, Czele Júlia, Fried Noémi Lujza, Kiss Erzsébet Janka, Sükösd T. Krisztina, Szamos Mariann, Szombati-Gille Tamás, Szõke Mária Magdolna. Tördelõszerkesztõk: Benkõ J. Zoltán, Darabont Éva. Külmunkatársak: Barabás Zsuzsa, dr. Jósa Piroska, Posta Ákos István, Sára Péter, Szõke Edit, V. Szilágyi István. Titkárság: munkanapokon 816 óra között, tel./fax: 0359/467-220.
Hirdetés (tájékoztatás): tel.: 0771/721-897. Reklámosztály: Sandu Durdeu, tel.: 0359/467-221, 0722/231-567. Lapterjesztés: Becsky István, tel.: 0770/139-310. Elõfizetni a szerkesztõségben, a helyi postahivatalokban s a különbözõ lapterjesztõ cégeknél lehet. Elõfizetési díj egy hónapra: 15,50 lej. Postai katalógusszám: 14113. Meg nem rendelt kéziratokat, fotókat nem õrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapban megjelenõ, (x) jelzéssel ellátott publikációk fizetett hirdetések, a tartalmukért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
NAPI AJÁNLÓ
2017. január 25., szerda
MOZI Lotus Center Cinema Palace
l 6,9 pe scara Richter román vígjáték (14.30, 16.35) l A Dogs Purpose amerikai családi film (20.35) l Assassinss Creed 3D amerikaiangolfrancia akciófilm (13.30, 16.05, 19.40, 21.45) l Collateral Beauty amerikai filmdráma (23) l Jackie amerikai életrajzi film (12.40) l Last Call for Nowhere francia vígjáték (10.55, 15.20, 18.45) l Lion ausztrál filmdráma (12.50, 19.55, 22.45) l Live by Night amerikai krimi (13, 19.10, 22.10) l Moana 3D szinkronizált amerikai animációs kalandvígjáték (11.30) l Passengers 3D amerikai sci-fi kalandfilm (15) l Sing 3D szinkronizált amerikai zenés animációs vígjáték (10.50, 12.20, 17.40) l Split amerikai thriller (21.30) l The Great Wall 3D amerikaikínai akcióthriller (17.10) l The Snow Queen 3 3D szinkronizált amerikai animációs családi vígjáték (10.35, 14.20, 18.10) l Why Him? amerikai romantikus vígjáték (11, 17.05, 21) l xXx:The Return of Xander Cage 3D amerikai akció-kalandfilm (12, 14, 16, 18.05, 19)
BÁBSZÍNHÁZ Lilliput Társulat
Január 26-án, csütörtökön 13 és 17 órától az Árkádia nagytermében: A rút kiskacsa. Január 29-én, vasárnap 11 órától az Árkádia nagytermében: Kezeslábas. l Jegyeket elõzetesen a Szigligeti Színház jegypénztárában lehet vásárolni. Jegyár: 15 lej (felnõtteknek); 10 lej (kedvezményes: gyerekeknek, nyugdíjasoknak).
SZÍNHÁZ Szigligeti Színház
Január 28-án, szombaton 19 órától a színház termében: A Jó, a Rossz és a K**va Anyád. A sepsiszentgyörgyi M Studio vendégjátéka. Rendezõ: Fehér Ferenc. Január 29-én, vasárnap 19 órától a stúdió termében: Veszedelmes viszonyok. Január 31-én, kedden 19 órától a színház termében: Maya. Ady Endre-bérlet. l A Szigligeti Színház jegypénztára hétfõtõl péntekig 1419 óra között, valamint egy órával az elõadások elõtt várja a jegy- és bérletvásárlókat.
KONCERT Január 26-án, csütörtökön 19 órától szimfonikus hangverseny lesz a Nagyváradi Állami Filharmónia EnescuBartók termében. Vezényel Romeo Rîmbu. Közremûködik Luminiþa Burcã (képünkön) hegedûn. Mûsoron: P. I. Csajkovszkij: Szláv induló, op. 31; Sz. Prokofjev: 1., D-dúr hegedûverseny; E. Elgar: Enigma-variációk, op. 36. Jegyek a filharmónia székhelyén (Szilágyi Dezsõ/Moscovei utca 5. szám) válthatók, telefon 0259/430-853.
Oradea Shopping City Cortina Cinema Digiplex
l Assassinss Creed 3D amerikaiangolfrancia akciófilm (13.30, 19, 21.55) l The Great Wall 3D amerikaikínai akcióthriller (17) l xXx:The Return of Xander Cage 3D amerikai akció-kalandfilm (15.50, 19.45, 21.20) l Passengers 3D amerikai sci-fi kalandfilm (14.40) l The Snow Queen 3 3D szinkronizált amerikai animációs családi vígjáték (12.50, 18) l Moana 3D szinkronizált amerikai animációs kalandvígjáték (szombat, vasárnap 10.35) l Live by Night amerikai krimi (hétfõ, kedd 15, 19.15, 22.10) l Why Him? amerikai romantikus vígjáték (12.45, 21.45) l Sing 2D szinkronizált amerikai zenés animációs vígjáték (szombat, vasárnap 10.30) l Last Call for Nowhere francia vígjáték (hétfõ, kedd 13.45, 17.25, 20) l Collateral Beauty amerikai filmdráma (18) l Lion ausztrál filmdráma (13.10, 15.40, 20) l Split amerikai thriller (szerda, csütörtök 20) l Jackie amerikai életrajzi film (18, 22.20) l La La Land amerikai romantikus film (15.30) l A Dogs Purpose amerikai családi film (szerda, csütörtök 19.15)
KIÁLLÍTÁS l A Nagyváradi Város- és Vártörténeti Múzeumban, a fejedelmi palota második emeleti termeiben: A Református Egyház Nagyváradon l Megörökölt 900 év fejezetek a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye történetébõl. Az A épület földszintjén: Vörös évtizedek Nagyváradon Gheorghiu Dej és Ceauºescu látogatásai Biharban fotótárlat (január 31-ig). Az E épület alagsorában: Ellenállás és megtorlás Biharban. l A váradi vár B szárnyának elsõ emeletén Ovi D. Pop nagyváradi fotómûvész fotótárlata Nagyváradi vár, 10 év emléke 20062016 címmel. lA vártörténeti múzeumban a Nagyváradi Euro Foto Art Egyesület Tóth István termében az európai társszervezetek fotómûvészeinek kiállítása (január végéig) l Középkori fegyverek és használati eszközök (január 24ig). l Az Euro Foto Art Galériában (Nagyvásártér 12. szám): Román és magyar fotómûvészek nemzetközi szalonja (szombattól). l A Partiumi Keresztény Egyetem emeleti elõcsarnokában (Nagyvárad, Mihai Viteazul út 4. szám): Szabó Réka képzõmûvész egyéni tárlata. l A nagyváradi római katolikus székesegyházban Boldogasszony vándorkiállítás. l A vártemplomban: Várad várának regéje Szent László királyról. l Ovidpop Photo Art Gallery (nagyváradi Era Park): Eseul Photo. Az elsõ fotótanfolyam végzõseinek tárlata. l A nagyváradi Körösvidéki Múzeumban: Õszi szalon 2016. l A Tibor Ernõ Galériában (Kanonok sor 11. sz.): Dombi Géza festõmûvész tárlata (vasárnaptól). l A nagyszalontai Arany Palotában: Doberdó hõse: Kratochvil Károly altábornagy, a sokoldalú hazafi vándorkiállítás. l Az Aurel Lazãr emlékmúzeumban (Nagyvárad, Aurel Lazãr utca 13. szám) Nagyvárad és a szecesszió. l A Vizuális Mûvészetek Galériájában Hidak és jelek 3. Képzõmûvészeti kiállítás. l A Szigligeti Stúdió fehér termében (Moszkva utca 8. szám) a Tibor Ernõ Galéria alkotóközösségének tárlata. l A Királyhágómelléki Református Egyházkerület székházában (Sulyok István utca 9. szám): Az 1956-os magyar forradalom. l A Megyei Könyvtár emeleti kiállítótermében Õszi illatok. Gyermekrajzok.
HOROSZKÓP KOS (március 21.április 20.) Ön meglehetõsen szókimondó fajta, most azonban illõbb lenne lakatot tennie a szájára. Ez a hét több stabilitást, habár kevesebb illúziót hoz a szerelmi ügyekben. BIKA (április 21.május 20.) Most meglévõ kapcsolatát felvirágoztathatja, avagy, ha magányos, új szerelmet találhat. A Jupiter hatására akár házasságra is sor kerülhet. IKREK (május 21.június 21.) A pihenésnél semmi sem serkenti jobban az agymûködést, a kreativitását. Az alkotás, a tervezés csak akkor lesz teremtõ és friss, ha szán néhány elvesztegetett órát a merengésre is. RÁK (június 22.július 22.) Még csak alig kezdõdött el ez a hét, máris sikerült túlhajszolnia magát. Nagy szüksége lenne a pihenésre, az ellazulásra. Próbálkozzon az illóolajos masszázzsal. OROSZLÁN (július 23.augusztus 23.) Többet kellene foglalkoznia önmagával, önmaga kényeztetésével. Ha az önszeretete a táplálkozásban merül ki, annak komoly egészségügyi kárát látja. SZÛZ (augusztus 24.szeptember 23.) Bármennyire lehetetlennek tûnik is, mégis meg kellene kísérelnie a családi viszály elrendezését. Még koránt sincs minden veszve, álljon kicsit pozitívabban a dolgokhoz.
MÉRLEG (szeptember 24.október 23.) Úgy érzi, tennie kellene valamit élete megváltoztatásához, de igazából fogalma sincs róla, hogy mit. Tanácsot kérni felesleges, mert csakis magában találhatja meg az igaz utat. SKORPIÓ (október 24.november 21.) Hívatlan látogatók zavarhatják meg mindennapi tevékenységében. Elõször bosszankodik, de végül is felüdülést és jó kedvet hoznak önnek. NYILAS (november 22.december 21.) Ma próbára teheti a türelmét egy barátja, vagy más, önhöz közel álló személy. Segítséget adni szép dolog, de nem biztos, hogy abban a formában segítünk leginkább, ahogy azt elvárják tõlünk. BAK (december 22.január 20.) Egy lehetetlen szerelem csalódása is nyújthat bölcsességgé érlelõdött tapasztalatot, ha képes megbocsátani vagy bocsánatot kérni! VÍZÖNTÕ (január 21.február 20.) Kimondatlanul is érzi, valami nincs rendben az életében. Fokozott nyugtalanságának valami mélyen elrejtett, megoldatlan probléma az oka. HALAK (február 21.március 20.) Mára már megbánja, ha tegnap összekülönbözött élete párjával. Az anyagiak miatt kár volt veszekedniük, hiszen mára már jobb ajánlatokat kaphat.
reggeliújság
9.
Duna TV 06.50 Hajnali gondolatok; 07.05 Végtelen szerelem ism.; 08.00 Híradó; 08.25 Nemzetiségi magazinok; 09.25 Feketén-fehéren brazil sorozat; 10.15
Elfeledett szerelem mexikói sorozat, ismétlés; 11.05 Család-barát magazinmûsor; 12.35 Jamie 15 perces kajái; 13.02 Híradó; 13.50 Columbo amerikai krimisorozat; 15.25 Virtuóz pillanatok; 15.40 Ötcsillagos szerelem német filmsorozat, 1. rész; 16.35 Elfeledett szerelem mexikói romantikus sorozat; 17.20 Charly, majom a családban német sorozat; 18.10 Ridikül talk-show; 19.00 Híradó; 19.35 Végtelen szerelem sorozat; 20.25 Maradj talpon! vetélkedõ; 21.40 Zsaruvér krimisorozat; 22.30 Brit követi jelentések, 1956; 22.35 A fehér királyné angolfr. háborús minisorozat, 4. rész; 23.45 Leány gyöngy fülbevalóval angolluxemburgi életrajzi filmdráma; 01.25 Az én 56-om; 01.45 Öltések közt az idõ spanyol drámasorozat; 03.15 Az éjjeliõr amerikai misztikus film
MTV 1 06.55 Ma reggel; 07.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 07.35 Ma reggel; 09.50 Ma délelõtt; 13.01 Déli híradó; 13.50 Ma délután; 18.55 Ma este; 19.00 Híradó; 19.26 Idõjárás-jelentés; 19.30 Ma este; 22.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 22.35 Világhíradó; 23.00 Híradó, idõjárás-jelentés; 23.35 Ma éjjel; 01.02 Záróhíradó; 01.15 Ma éjszaka
MTV 2 05.25 Magyar Jazz Ünnep 2011; 06.15 Mit gondolsz, ki vagy? ismétlés; 07.00
Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 13.25 Táncakadémia ausztrál drámasorozat; 13.55 Rajzfilmsorozatok, animációs sorozatok; 21.10 Mit gondolsz, ki vagy? Cindy Crawford amerikai dok. sor.; 22.00 Én vagyok itt magazinmûsor; 23.35 Tappancs, a mesterdetektív német családi kalandfilm; 00.25 Az A38 Hajó színpadán; 01.20 Szerelem és vérbosszú olasz drámasorozat; 02.15 Én vagyok itt; 03.50 Tappancs, a mesterdetektív ismétlés; 04.35 Kulisszák mögött Az A38-as hajón
RTLKlub 05.05 Fókusz ismétlés; 05.30 Story Extra ismétlés; 05.55 Barátok közt ismétlés; 06.30 Top Shop; 06.55 Jó reggelt, skacok!; 08.35 RTL Klub-híradó ismétlés; 09.05 Fókusz ismétlés; 09.40 Magyarul Balóval ismétlés; 10.15 Asztro-show; 11.20 Top Shop; 13.00 StílusKalauz ismétlés; 13.30 Story Extra ismétlés; 13.55 Éjjel-nappal Budapest ismétlés; 15.05 Szívek doktora amerikai vígjátéksorozat; 16.05 A
kis menyasszony indiai romantikus sorozat; 17.10 Szulejmán török kalandfilmsorozat; 18.25 Story Extra sztármagazin; 19.00 RTL Klub-híradó; 20.00 Fókusz; 20.30 Éjjel-nappal Budapest; 21.50 Barátok közt; 22.25 Szulejmán török kalandfilmsorozat; 23.35 Házon kívül magazin; 00.00 RTL Klub-híradó; 00.35 Magyarul Balóval; 01.10 Amerikaiak amerikai drámasorozat; 03.15 Tartozol a haláloddal angol filmdráma
TV 2 06.10 Csapdába csalva német dokureality-sorozat; 06.35 Az uralkodónõ amerikai drámasorozat; 07.20 Mokka; 10.00 Ékszer TV magazinmûsor; 11.45 Astro-Világ; 13.00 Tények Délben; 13.30 Knight Rider amerikai akciófilm-sorozat; 14.35 Walker, a texasi kopó amerikai akciófilm-sorozat; 15.40 Magánnyomozók dokurealitysorozat; 16.45 Ana három arca mexikói drámasorozat; 17.50 Fatmagül török drámasorozat; 19.00 Tények; 20.25 Az 50 milliós játszma magyar szórakoztató mûsor; 21.40 A szultána török történelmi sorozat; 22.15 A szövetség amerikainémet csehangol kalandfilm; 00.45 A törvény embere amerikai krimisorozat; 01.50 Tények Este; 02.40 Sportos sportmûsor; 02.45 Teleshop; 03.10 Antwone Fisher története amerikai életrajzi dráma, fsz.: Denzel Washington, Derek Luke
SPORT
10. reggeliújság
Sakktorna lesz szombaton Rendhagyó sakktorna helyszíne lesz szombaton a nagyváradi Elite Szálloda konferenciaterme. A részletekrõl tegnap tájékoztatták a közvéleményt a szervezõk.
A rapid torna egy kevésbé ismert, ám kiváló váradi sakkozónak, Dan Augustin Mihai Carþiºnak állít emléket, aki néhány étvizeddel ezelõtt az Electrica SK sakkcsapatának kapitánya volt, emellett döntõs volt a levelezõ sakkvilágbajnokságon. A hétvégi torna részleteit Traian Micle és Ioan Mile ismertette a sajtó munkatársaival. Jelentkezni szombaton reggel kilenc óráig lehet a helyszínen. A verseny 9.30 órakor kezdõdik és kilencfordulós svájci rendszerben zajlik: játékosonként 15 perc, lépésenként 12 másodperc áll majd rendelkezésre játszmánként. A szervezõk több kategóriában szeretnék majd díjazni a résztvevõket, annyi már most is bizonyos, hogy a nyílt verseny gyõztese 700 lejt vihet haza attól függetlenül, hogy hányan neveznek majd be.
2017. január 25., szerda
Sepsiszentgyörgyrõl is gyõztesen tértek haza Sorozatban negyedik gyõzelmét érte el a másodosztályban szereplõ Nagyváradi ESK nõi kézilabdacsapata.
Ioan Mile, Traian Micle és Dan Carþiº
Édesapám nagyon szerette a sakkot, fiatalabb koromban én is sok idõt töltöttem a sakktábla elõtt. Idén harminc éve, hogy már nincs közöttünk, s barátaimmal, Traian Miclével és Ioan Milével közösen egy sakktornával szeretnénk adózni emlékének mondta Dan Carþiº az egyik szervezõ, az emléktorna ötletgazdája. A versenyre szimbolikus nevezési díjat állapítottak meg a szervezõk, akik ezzel is azt szeretnénk elérni, hogy minél több sportkedvelõ vegyen
részt a küzdelemben. A 14 évnél fiatalabbak és a nyugdíjasok 10, a többiek pedig 20 lejes nevezési díj fejében vehetnek részt a tornán. A szervezõk azt is elárulták, hogy 100 személyre tudják biztosítani a szükséges sakkfelszerelést. A torna fõbírója Ioan Mile lesz. Az eseményt támogatói az Electrofor és a Proenerg Kft., valamint a Tehnoprint Kft. A sajtótájékoztatón szó esett a február elején, a Félixfürdõn sorra kerülõ országos junior sakkbajnokságról is, utóbbi részleteire visszatérünk.
A B csoport középmezõnyében tanyázó együttes Sepsiszentgyörgyön lépett pályára a hétvégén és gyõzött 3632-re. A siker révén már a rangsor hatodik helyére lépett a váradi gárda, amely a következõ összeállításban lépett pályára Sepsiszentgyörgyön: Somogyi Edina, Dezsõ Helga, Crina A bajnokság állása Pintea (kapusok), Aurelia 1. Minaru KC 9 8 0 1 325210 24 Cristoaica (10 gól), Ligia Puþ 2. Slatina 9 8 0 1 290195 24 (6), Gergeta Vârtic (6), 3. Resica 9 8 0 1 279227 24 Elisabeta Hlinca (5), Bianca 4. Vásárhely 9 7 0 2 266230 21 Mîrcã (2), Irina Munteanu 5. Extrem KC 9 5 0 4 299270 15 (2), Valeria Motogna (2), 6. Nagyvárad 9 4 0 5 270276 12 Maria Damian (1), Cornelia 7. Brassó 9 4 0 5 268289 12 Vrabie (1), Georgiana 8. Sepsi 10 2 1 7 298362 7 Codrea (1), Mãdãlina Pantea 9. Mioveni 9 2 0 7 241298 6 és Anamaria Hercuþ (me- 10. Temesvár 9 1 0 8 252302 3 zõnyjátékosok). Edzõ: Doina 11. Kisjenõ 9 0 1 8 241370 1 Ardelean. Vasárnap hazai pályán, a váradi állami egyetem sportcsarnokában lépnek pályára a lányok, ellenfelük a Temesvári Vest Egyetem csapata lesz. A váradiak mérlege öt gyõzelem és hat vereség.
Hatos holtverseny az Aranycipõjért Hatos holtverseny alakult ki a második helyen az Aranycipõért folytatott küzdelemben. A 30 pontot gyûjtõ Mauro Icardi (Internazionale) mellé felzárkózott Edinson Cavani (PSG), Diego Costa (Chelsea), Alexis Sánchez (Arsenal), valamint az FC Barcelona két kiválósága, Lionel Messi, illetve Luis Suárez. A verseny élcsoportja (az elsõ szám a szerzett találatok száma, a második pedig a bajnokság erõsségi fokának szorzója): 1. Pierre-Emerick Aubameyang (Borussia Dortmund) 16 x 2 = 32 2. Edinson Cavani (Paris Saint-Germain) 20 x 1.5 = 30 Diego Costa (Chelsea) 15 x 2 = 30 Mauro Icardi (Internazionale) 15 x 2 = 30 Lionel Messi (FC Barcelona) 15 x 2 = 30 Alexis Sánchez (Arsenal) 15 x 2 = 30 Luis Suárez (FC Barcelona) 15 x 2 = 30
Újabb sikert könyvelt el a nõi kézilabdacsapat
FedererWawrinka elõdöntõ lesz Melbourne-ben Az Ausztrál nemzetközi teniszbajnokság elõdöntõjében Roger Federer (svájci, 17.) lesz Stan Wawrinka (svájci, 4.) ellenfele, miután a negyeddöntõben elõbbi sem hibázott. A két svájci klasszisnak ez lesz a 22. egymás elleni ütközete. Mauro Icardi
8. Christian Gytkjaer (Rosenborg) 19 x 1.5 = 28.5 9. Andrea Belotti (Torino) 14 x 2 = 28 Bas Dost (Sporting) 14 x 2 = 28 Edin Dzeko (Roma) 14 x 2 = 28 Gonzalo Higuaín (Juventus) 14 x 2 = 28 Zlatan Ibrahimovic (Manchester United) 14 x 2 = 28
Pierre-Emerick Aubameyang
Robert Lewandowski (Bayern München) 14 x 2 = 28 15. Harry Kane (Tottenham Hotspur) 13 x 2 = 26 Anthony Modeste (Köln) 13 x 2 = 26 43. (hatos holtversenyben) Nikolics Nemanja (Varsói Legia) 13 x 1.5 = 19.5
Wawrinka 137 percig tartó mérkõzésen, három szettben nyert Jo-Wilfried Tsonga (francia, 12.) ellen. Federer még ennyi idõt sem töltött a pályán (93 perc) a német Mischa Zverev ellen. Federer és Wawrinka versenyfutása elég egyoldalú: elõbbi 18-szor, utóbbi háromszor nyert eddigi meccseiken. Wawrinka kizárólag salakon tudta legyõzni Federert: kétszer Monacóban, egyszer a Roland Garroson.
Roger Federer
Lionel Messi
Edinson Cavani
Stan Wawrinka
Federer tizenharmadik alkalommal jutott be az Australian Open elõdöntõjébe, az elmúlt tizennégy évben. A kiválóság pályafutása során ötször jutott be a döntõbe, négyszer nyert, legutóbb 2010-ben. Azóta hatból ötször az elõdöntõ jelentette számára a végállomást. A nõknél a felsõ ágon Venus Williams (amerikai, 13.) maradt versenyben kiemeltként, miután honfitársa, Coco Vandeweghe búcsúztatta Garbine Muguruzát (spanyol, 7.). A két amerikai egymással játszik az elõdöntõben. A 36 éves, hétszeres GS-bajnok Venus Williams 14 év után került ismét a négy közé Melbourne-ben, és karrierje 21. GS-elõdöntõjére készülhet. A profik 1967-es beengedése óta õ a legidõsebb játékos, aki elõdöntõt vívhat Ausztráliában.
HIRDETÉS
2017. január 25., szerda
Ház
INGATLAN KÍNÁL Egyszobás Eladó földszinti, javított garzonlakás, Grãdinarilor utca. Telefon: 0259/477774.
Kétszobás Eladó kétszobás, I. emeleti, részben külön bejáratú blokklakás a Sulfinei sétányon. Telefon: 0259/477-774.
Háromszobás Eladó 3 szobás (2 hálószoba, nappali, bútorozott konyha, terasz, 116 nm), második emeleti luxuslakás a Soarelui negyedben. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó háromszobás, Alcateles, két fürdõszobás, két balkonos, PC típusú blokklakás. Telefon: 0259/437-571. Eladó 3 szobás blokklakás a nagyváradi Prima lakónegyedben, 57.000 euróért (alkudható) vagy 24.000 euró + részletfizetés-átvétel. Telefon: 0740/197-702. Eladó háromszobás, PB típusú blokklakás a T. Lalescu utcán 34.000 euróért. Telefon: 0259/477-774. Eladó háromszobás, 2 fürdõszobás, 2 balkonos blokklakás, Alcatel, PC. Telefon: 0259/437-571.
Négyszobás Eladó 4 szobás blokklakás a nagyváradi Dacia út környékén 59.000 euróért (alkudható). Telefon: 0740/197-702.
Eladó új ház (90 százalékban kész állapotban) a pályi Orizont II. negyedben, 217 nm beépített, 500 nm összterület, földszint és manzárd, 4 szoba, nappali, 2 fürdõszoba, 2 terasz, nagy konyha, rendezett udvar, luxus körülmények. Ára 90 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó 2 szobás, konyhás, fürdõszobás, nagy pincés központi ház, központi fûtéssel. Ára 60 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705. Eladó magánház a Megyei Kórház környékén, összterülete 300 nm, 2 szoba, konyha, fürdõszoba, kamra, nyári konyha, autóbejárat, gáz az utcán. Ára 50 ezer euró, alkudható. Telefon: 0747/020482, 0766/764-705. Eladó háromszobás tégla magánház az Aviatorilor utcán 56.000 euróért. Telefon: 0259/437-571. Eladó magánház a múzeum környékén, alagsor+földszint+emelet, 470 négyzetméter telekkel, városi központi fûtéssel. Telefon: 0259/477-744. Eladó luxusvilla Nagyvárad-Szentmártonban, földszint + emelet. Telefon: 0740/197-702. Eladó ház a polgármesteri hivatal környékén lakásnak, irodának, 182 nm-es telekkel. Telefon: 0259/477-774. Eladó új, 5 szobás ház, alagsor+földszint+manzárd, 4300 nm-es telekkel a Pályi úton. Telefon: 0259/477-774.
Telek
Lakrész
Eladó építkezési terület az Apateului környékén, erdõ mellett, 600-3000 nm/telken. Ára 23 euró/nm. Telefon: 0747/020-482, 0766/764-705.
Eladó Õssiben házban földszinti, 132 nm-es, külön bejáratú lakrész 40.000 euróért. Telefon: 0259/437-571.
Eladó központban levõ nagyváradi, 110 nm-es, kétszintes kereskedelmi felület 65.000 euróért. Telefon: 0740/197-702.
FIZESSEN ELÕ
MOST!*
reggeliújság
Hirdetésfelvétel vidéken A díjköteles apróhirdetéseket két vidéki településen is feladhatják olvasóink: Nagyszalontán I. I. Szabó L. Mária cégnél (a Republicii utca 2729. szám alatt, a CEC Bank kirendeltsége mellett, itt megrendelhetik üzleti jellegû reklámjaikat is a Reggeli Újság olvasói), valamint Szalacson Lécz András áll a rendelkezésükre. Eladó 1900 nm-es közmûvesített telek a Renaºterii utcán, 15 euró/négyzetméteres áron. Telefon: 0259/477-774.
KERES Telek
Szántóföldet veszek Biharpüspökiben, Biharon, Hegyközkovácsiban, Hegyközcsatárban, Paptamásiban, Nyüveden, Pelbárthidán, Biharfélegyházán. Telefon: 0748/637-177.
JÁRMÛ KÍNÁL
Eladó nagyon olcsón: 10 méter, 4 eres, szigetelt villanykábel, építkezéshez való ajtók, deszkák, gerendák, anyagok, fûtõtestek. Tel.: 0359/179-348 (14 órától). Eladó 2,5×4 méteres jutaszõnyeg olcsón. Tel.: 0359/179-348, 14 óra után.
KERES Festményeket, könyvtárhagyatékot, bútorféléket, porcelántárgyakat, órákat, szódásüvegeket is vásárolok. Telefon: 0771/355-176.
1 hónapra 15,50 lej 3 hónapra 42 lej 6 hónapra 81 lej 12 hónapra 155 lej Elõfizetni a következõ módon és helyeken lehet: l a szerkesztõségben, a Kapucinus (ma Traian Moºoiu) utca 10. szám alatt; l a helyi lapterjesztõknél; l a postai kézbesítõknél, hivatalokban (katalógusszám 14113). Bõvebb információk a 0771/721-891-es telefonszámon kérhetõk. * A postai elõfizetések díjszabását utólag közöljük
Aktuális! Festményeket (erdélyi magyar és román mûvészektõl), órákat, porcelántárgyakat, bútorokat, étkészleteket, régiségeket vásárolok. Telefon: 0743/758-164.
FELÜGYELET, ELTARTÁS Keresek egy megbízható, független, komoly hölgyet (lehet nyugdíjas is) a Rogériusz negyedbõl, aki bevásárol, segít a háztartásban (takarítani, fõzni), valamint gondviselést vállal. Telefon: 0359/179348, érdeklõdni 14 óra után.
SZOLGÁLTATÁS KÍNÁL Mûanyag redõny, alumínium redõny, szalagfüggöny, termopan ajtó/ablak készítését vállalom. Telefon: 0740/570225, 0742/768-154. Bútorszállítást, költöztetést vállalunk. Rakodókat biztosítunk. Telefon: 0772/033-990.
Sürgõsen eladó jó állapotban lévõ, keveset használt, garázsban tartott 1310-es Dacia Break személygépkocsi 900 lejért (alkudható), 1310-es Daciához való mindenfajta alkatrész. Telefon: 0359/179348 (14 órától).
LAKÁSFELSZERELÉS KÍNÁL Bútorok
Eladó nagyon olcsón vitrines szekrény nippekkel együtt. Telefon: 0359/179-348 (14 órától).
KERES Háztartási cikkek
A Guardia Security System testõr és vagyonõr vállalkozás a legmodernebb diszpécserszolgálattal a következõ szolgáltatásokat ajánlja:
Elfogadnék ajándékba vagy vennék olcsón használt hûtõszekrényt. Tel.: 0359/179-348.
l felügyelet és közbeavatkozás a legalacsonyabb árakon a városban, mindössze 50 lej/tárgy l betörésvédelmi rendszer beépítése l videomegfigyelés l testõrszolgálat l tûzvédelmi berendezések l GPS-lokalizálás
EGYÉB KÍNÁL Bálázott széna, lucerna eladó. Telefon: 0748/637-177. Eladó egy kétkerekû húzható kiskocsi, egy köbméter fa (tüzelni való), 20 és 10 literes üzemanyagtartály. Telefon: 0359/179-348. Eladók kapák, lapátok, ásó, vasvilla, kisebb-nagyobb balták, kalapácsok, többfajta reszelõ. Telefon: 0359/179-348 (14 órától). Eladó vadonatúj diódaráló, valamint 10 és 50 literes ballon. Tel.: 0359/179-348.
reggeliújság
11.
Központi iroda: Piaþa Cetãþii 18. szám, Nagyvárad Tel./fax: 0359/466-454, Mobil: 0771/657-970 E-mail:
[email protected] www.guardiasecurity.ro
w w w. r e g g e l i u j s a g . r o
A reggeliújság AJÁNLATA
Egy hirdetést fizet, négyet kap, mindössze 7 lejért! Töltse ki az alábbi szelvényt, és a hirdetését (eladás, vétel, bérlés, alkalmazás, szolgáltatások, társkeresõ) tíz szó erejéig rendkívül kedvezményesen megjelentetheti a reggeli újságban! Vágja ki és hozza el vagy küldje be az olvashatóan kitöltött szelvényt szerkesztõségünkbe, ahol 7 lejért egy helyett négy megjelenést biztosítunk az ön által kiválasztott napokon!
Teljes név: Lakcím: Telefonszám:
Aláírás:
A hirdetés szövege (maximum 10 szó):
A megjelenések napja: * Amennyiben hirdetése meghaladja a tíz szót, megfelelõ számú szelvényt is felhasználhat. * A gyászjelentésekre, megemlékezésekre, köszönetnyilvánításokra és a köszöntõkre nem vonatkozik az akció. * Kérjük, a szelvényt olvashatóan, lehetõleg NAGYBETÛKKEL töltse ki! * Ez a szelvény csak januárban érvényes.
A hirdetés tartalmáért a hirdetõ vállalja a felelõsséget.
KOKTÉL
12. reggeliújság
2017. január 25., szerda
Gyász idején gyakran hallott kifejezés, illetve a gyász intézményes kifejezésmódjainak egyik legismertebb formája, hogy félárbocra eresztik a nemzeti lobogót. A félárbocra eresztés ceremóniája nem pusztán abból áll, hogy a lobogót nem húzzák tovább a zászlórúd felénél, pont ellenkezõleg: a lobogót felvonják a rúd tetejére, majd onnan lassan, méltóságteljesen eresztik vissza a zászlórúd feléig. Bevonásnál is hasonló történik: nem a félárbocról eresztik le, hanem elõször felvonják teljesen, majd megint leeresztik, de ekkor már nem állnak meg a rúd felénél. Az általánosan elfogadott magyarázat arra, hogy miért eresztik eredeti helyénél lejjebb a zászlót, alapvetõ szimbolika: helyet kell hagyni a halált jelképezõ zászlónak, mely azonban láthatatlan. Az elsõ írásos említés 1612-bõl
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Miért eresztik félárbocra a zászlókat gyász idején?
való, amikor egy hajó használta ezt a megoldást a gyász jelére. Egy brit hajó, a Hearts Ease egy kanadai hajóútról tért vissza Londonba úgy, hogy a Union Jack, a britek alig pár évvel korábban elfogadott nemzeti zászlaja a hajó árbocának felénél lobogott. Amikor kikötöttek, kide-
Megszületett Mel Gibson kilencedik gyermeke Január 20-án, 61 évesen újra kispapa lett Mel Gibson írta a People.com. A hollywoodi sztár fiatal kedvese, a 35 éves Rosalind Ross egészséges kisfiút hozott világra, a baba a Lars Gerard Gibson nevet kapta. Õ lett az amerikai színész-rendezõ nyolcadik fia és egyben a kilencedik gyermeke. Elsõ házasságából Robinnal hét gyereke, míg Oksana Grigorievától egy gyereke született. Érdekesség, hogy Mel legidõsebb, 36 éves gyereke tíz évvel idõsebb, mint jelenlegi párja. Gibson és barátnõje mindössze kétéves párkapcsolat után döntött a gyermekvállalás mellett. A pár 2014-ben kezdett randevúzgatni, de a nagy korkülönbség miatt senki sem nézte jó szemmel a kapcsolatukat, pedig láthatóan nagyon nagy a szerelem.
rült, miért: a kapitány, James Hall meghalt útközben. Hall Grönlandon kapott halálos sebet, amikor inuitokkal keveredtek harcba a bennszülöttek azér t támadták meg Hallt és csapatát, mert egy korábbi, hasonló expedíció tagjai több társukat is elrabolták. (Index.hu)
Sérülten is a kölykeit mentette A spanyol Lianne Powell éppen boltba indult, amikor az egyik üzlet mellett észrevett egy sántikáló kutyát. Az utcán kóborló, legyengült agár élelmet keresett a környéken. A nõ nagyon megsajnálta a láthatóan súlyosan sérült kutyát, akin mindenképp szeretett volna segíteni, ezért óvatosan betette az autójába és állatorvoshoz vitte. Az orvos megvizsgálta a kutyát és rögtön rájött, hogy a Verának elnevezett agár nemrég hozta a világra kicsinyeit. Miután az állatorvos ellátta a kutya törött lábát, elindultak vele annak reményében, hogy rátalálnak a kölykeire. Visszavitték a kutyát arra a helyre, ahol rátaláltak, majd követték az állatot, aki teljesen megbízott megmentõiben és elvezette õket kicsinyeihez. A két nõ több mint három kilométeren át követte a kutyát, aki a város szélére, egy elhagyatott autóhoz vezette õket, amelyben tíz kölyköt találtak. A kutyamama annak ellenére, hogy gazdái egyszerûen kitették az utcára és sorsára hagy-
ták, mégis megbízott az emberekben. Vera és a kölykei jelenleg még az állatklinikán lábadoznak, de ha már elég erõsek lesznek, akkor az Ibizan Hound Rescue elnevezésû szervezet fog mindegyikük számára szeretõ otthont keresni. (Forrás: Ibizan Hound Rescue)
A NAP KÉPE
Idõugrás a nagyváradi Szent László téri villamosmegállóban
Kép és szöveg: Fried Noémi Lujza
JÓ ÉTVÁGYAT! Kenyérlángos Hozzávalók (4 személyre), az alaphoz: 50 dkg finomliszt, 20 dkg burgonya, 25 g élesztõ, 2,5 dl langyos víz, 1 teáskanál cukor, 1 teáskanál só, 1 teáskanál pizza fûszerkeverék ízlés szerint, 2 evõkanál olaj; a feltéthez (variálható): 2 dl tejföl, 3 gerezd fokhagyma, csipet só, 5 dkg sonka, 10 dkg füstölt kolbász, 3 dkg füstölt szalonna, 2 nagy fej lila hagyma, 20 dkg reszelt sajt. Elkészítés: A feldarabolt krumplit feltesszük fõni (kb. 20 percig, a vízbe teáskanálnyi sót teszünk), burgonyatörõvel összezúzzuk, majd hagyjuk hûlni. A 2,5 dl langyos vízhez hozzáadjuk a cukrot, a fél élesztõt, egy kanálnyi lisztet. Miután felfutott az élesztõ, a liszttel, krumplival és (ha szeretnénk használni hozzá) a pizza fûszerkeverékkel és sóval összedolgozzuk, majd meleg helyen hagyjuk kelni. Elõveszünk egy kis tálat, beleöntjük a tejfölt, hozzáadjuk a reszelt fokhagymát és egy csipet sót. A lilahagymát, kolbászt, sonkát felvágjuk, karikázzuk, a füstölt szalonnát apróra vágva kisütjük, zsírjával kikenjük a két tepsit, amiben a kenyérlángost sütni fogjuk (a hagymát megsózhatjuk ízlés szerint). Lereszeljük a sajtot. Ha megkelt az alap, két részre osztjuk, kinyújtjuk, az elõkészített tepsikbe tesszük, villával megszurkáljuk, és 200 fokra elõmelegített sütõben 5 percig elõsütjük. A tetejére fokhagymás tejfölt teszünk, és jöhet rá a többi feltét, kolbász, sonka, szalonna, hagyma, sajt, majd kb. még negyed óráig (ha kell, 20 percig) sütjük tovább.