1Móz 7,1-24 Az özönvíz „Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem. Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala. Noé pedig hatszáz esztendős vala mikor az özönvíz volt a földön. Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. A tiszta barmok közül, és a tisztátalan barmok közül, a madarak közül, és minden földön csúszó-mászó állat közűl, Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint megparancsolta vala Noénak. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre. Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel. Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ő fiainak három felesége velök együtt a bárkába. Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat. Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden testből, melyben élő lélek vala. A melyek pedig bemenének, hím és nőstény méne be minden testből, a mint parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezárá utána az ajtót. Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről. A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén. Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának. Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala. És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala. És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában. És erőt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.” Bevezetés A bárka elkészült. Isten azt mondta Noénak: most pedig menj be, mert hét nap múlva megjön az eső, megjön az ítélet. Nyilvánvaló, hogy ennek az Igének ma is van mondanivalója számunkra. Annál is inkább, mert az Úr Jézus úgy beszélt a mai korról, a mai napokról, hogy ugyanúgy lesz, mint Noé napjaiban volt. Máté evangéliuma 24. részének 36. versétől ez áll az Igében: „Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedűl. A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is. Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez
mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne, És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.” Szükséges, hogy figyeljünk arra, mit mondott Isten Noénak, és mit mond nekünk ma. Noénak azt mondta: menj be a bárkába, mert elérkezett az idő. 1.) A bárka a megmentés eszköze, amely az Úr Jézusról beszél Mit jelent a bárka? Hogyan lehetett bemenni a bárkába? A Mózes első könyve 6. részének 16. versében Isten azt mondta Noénak: készítsen a bárka oldalára egy ajtót. Még azt is mondta, tegyen rá egy ablakot. Egyetlen egy ajtó volt a bárkán, és egyetlen egy ablak. „Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld…” Egy ablak, és egy ajtó. Ezen az egyetlen egy ajtón lehetett bemenni, és ezen az egyetlen egy ablakon lehetett kinézni. Az ablak azonban nagyon magasan volt - egy singnyire -, és csak felfelé lehetett kinézni rajta. Semmi más nyílás nem volt a bárkán. Nyilvánvaló, hogy ez volt az egyetlen eszköz, amivel meg lehetett menekülni az özönvíz elől. (1) Menjünk be a bárkába! A bárkába csupán egyetlen ajtón lehetett bemenni. Az Úr Jézus Krisztus azt mondja, János evangéliuma 10. részének 9. versében önmagáról: „Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik…” A Máté evangéliumában pedig 7,13-14: „Menjetek be a szoros kapun. [Kapu vagy ajtó mindegy.] Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak. Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt” (Mt 7,13-14). Menjetek be! Isten nemcsak Noénak mondta akkor, hanem nekünk is mondja ma. (2) Szoros kapu, keskeny út Menjetek be! Isten ezt egyedül Noénak mondta, mert őt találta egyedül igaznak abban a nemzedékben. Most az Úr Jézus Krisztus mindenkihez szól: „Menjetek be a szoros kapun.” Menj be ezen az egyetlen egy ajtón, ami Krisztus! Másként nincs menekvés! Ma nem az özönvíz elől kell menekülnie az embernek, hanem Isten haragja és ítélete elől, mert minden pusztulásnak és tűznek van fenntartva. Egyetlen egy út van, egyetlen egy ajtó van: Jézus Krisztus. „…mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (ApCsel 4,12). Ez az út és ez az ajtó nagyon különös! Gondoljunk arra, hogy mi volt abban az időben. A Mózes első könyve 6. részében olvasható, hogy abban az időben óriások éltek. Nagyon okos, híres, neves emberek voltak. Előttük, a híres neves emberek előtt ez a bárka, amit Noé épített, egész biztos, hogy semmit, de semmit nem jelentett. hiszen nem vettek észre az egészből semmit, míg el nem jött az özönvíz, míg Noé be nem ment a bárkába. Élték a maguk életét. Noé hirdette az életével nekik, miért épül a bárka. Arról is olvasunk az Igében, hogy Noé az igazság hirdetője volt. Akkor is úgy gondolkoztak az emberek, mint ahogyan ma is: Ez volna a megmenekedésnek az útja? Egy bárka? Mi, ebből a fényes napvilágból, ebből a gyönyörű természetből bemenjünk egy olyan sötét odúba, amin összesen egy ajtó és egyetlenegy ablak van? Tele van mindenféle szénával, abrakkal, még állatok is vannak benne, és menjek be oda hozzájuk? Nos, ez nem nekünk való hely. Ez bolondság. Ma is így gondolkodik az ember. Nagyon szorosnak, és nagyon szűknek látják a szabadulás útját. Kívül kell hagyni mindent? Igen. Nem lehetett bevinni semmit, csak amit Isten
mondott. Nem volt hely más számára. Csak élelem és ruha. Mást nem vihettek be. Ott nem volt hely. A ma élő híres, neves, okos vagy okoskodó emberek, a világot szerető emberek is hasonlóan gondolkodnak. Mondja is Isten Igéje: „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét?” (1Kor 1,18-20). Így van most is. A kereszt beszéde, Krisztus kereszthalála, Krisztus, mint egyetlen út, ez az üzenet bolondság a mai világ számára. Pontosan ez az, ami ma megtartana, és ami életben tarthatna. (3) Jézus Krisztuson kívül nincs más út! Amikor eljött az özönvíz ítélete, akkor kiderült, hogy mégsincs más út a megmenekülésre. A vizek felemelték a bárkát, és a bárka úszott a víz színén. Más nem járhatott a vízen, a bárka volt az egyetlenegy lehetőség. Isten nekünk is azt mondja ma: Menjetek be a szoros kapun! Menjetek Jézus Krisztushoz! „…senki sem mehet az Atyához [mondja Krisztus], hanemha én általam” (Jn 14,6). Senki sem kerülheti ki a pusztulást, az ítéletet, a kárhozatot, egyedül csak Jézus Krisztus által. Nincs más út! Aki még nem ment be, annak most is azt mondja az Úr személyesen: menj be! Nagy kegyelem, hogy szól, mert abban az időben másnak nem mondta Isten, egyedül csak Noénak. Ma mindenkinek üzeni! Akkor a bárkában csak korlátozott hely volt, most Jézus Krisztusban sok van: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek” (Jn 14,2). Mindenkinek van hely. Isten azt akarja, hogy minden ember megmeneküljön. Most mindenkihez szól: Menj be! Menjetek be a bárkába! Menjetek be a szoros kapun! Hogy mit jelent bemenni a bárkába, arról Péter apostol ír az első levele 3. részének 18-22. versében: „Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek [szellem] szerint; A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek [szellemeknek] is prédikált, A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által: A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség [a bemerítés], a mi nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által; A ki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.” A bemerítésről ugyanúgy beszél az Ige, mint arról, ami a bárkával történt. Akkor kevés lélek, csak nyolc ember tartatott meg, víz által. Nyilvánvaló, hogy nem a víz tartotta meg őket, hanem a bárka, a víz ítéletével szemben. Az is nyilvánvaló, hogyha ma valaki megkeresztelkedik, vagy bemerítkezik, nem a víz fogja megtartani, hanem az, amit a víz kifejez, amennyiben az valóság az ember életében. Bemenni a szoros kapun, bemenni a bárkába, nemcsak annyit jelent, hogy elfogadom azt, hogy Krisztus meghalt az én bűneimért is. Azt is jelenti, hogy teljesen rábízom magam Krisztusra. Noénak és családjának az nem volt elég, hogy odaáll a bárka ajtajához, és azt mondja: én hiszem, hogy ez a bárka végig tud menni az özönvízen, sértetlenül át tud menni egy új világba. Ha ő nem megy be a bárkába, és nem megy végig a bárkával az özönvízen, nem menekül meg. Ma sokan mondják: én hiszem, hogy Krisztus meghalt; én hiszem, hogy Isten van; én hiszem,
hogy Isten békességet adhat. A hit nem csupán ennyit jelent! Hit az, ha benne vagyok, ha rábízom magam életre-halálra. Ez az igazi hit! Hiszem, hogy csak ez a bárka menthet meg? Akkor lépjek be, ne csak fejből mondogassam! (4) Mit jelent Krisztusban (a bárkában) lenni? Éppen erről beszél az a bemerülés, az a keresztség, amit imént Péter apostol levelében olvastunk. A Római levél 6. részének 3. és 4. versében pedig: „Avagy nem tudjátok-e, hogy a kik megkeresztelkedtünk [helyesebben bemerültünk] Krisztus Jézusba, az Ő halálába keresztelkedtünk meg [merültünk bele]? Eltemettettünk ezért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.” Noé bement a bárkába, és ami kívül volt, azzal mind leszámolt. Amikor Isten bezárta a bárka ajtaját, az ő számára teljesen meghalt a kinti világ, és ő is meghalt annak. Nem is látta - ugyanis azon az egy ablakon csak felfelé tudott nézni -, hogy azután mi történik odakint. Hinni, rábízni az életünket Krisztusra azt jelenti: Jézus Krisztus a golgotai kereszten meghalt, ezért én is meghaltam. Meghaltam: a régi kapcsolataimnak; régi kötődéseimnek; régi bűneimnek; régi vágyaimnak; régi elgondolásaimnak; régi kedvteléseimnek; mindannak a régi életmódnak, ahogyan addig éltem, amíg erre a világra építettem, amíg itt akartam boldogulni, mert megértettem, hogy már csak egy rövid idő és mindennek vége. Bemerülni Krisztusba, azt jelenti: megértettem, hogy ez a világ ítélet alatt van. „…nékem megfeszíttetett a világ [ahogyan Pál mondja], és én is a világnak” (Gal 6,14). Bezárult egy ajtó mögöttem. Testben még ugyan itt élek ebben a világban, de a szívem, a szellemem már Krisztusban van. Már nem keresek itt megértést. Már nem keresek itt elismerést. Már nem akarok itt híres-neves lenni, sem óriás. Bezárult a bárka ajtaja, és ismerem Isten gondolatát, hogy mindjárt itt az ítélet. Krisztusban lenni azt is jelenti, hogy nemcsak meghaltam a réginek, hanem ez a bárka át is mentett az ítéleten. Amikor vége lett mindennek, a bárka kikötött. Isten egyszer csak azt mondta Noénak: most menj ki a bárkából. Kiment, és elkezdődött egy új világ, egy új élet. Nemcsak a réginek haltam meg Krisztussal együtt, hanem Benne egy új élet is elkezdődött számomra: más vágyakkal, más tervekkel, más szándékokkal, más távlatokkal, más célokkal. Isteni természet részesévé tett. Azzal a szándékkal menjünk Jézus Krisztushoz, hogy tudjuk, az egész élet így, ahogy van, Isten előtt halálra van ítélve. Ezért bízzuk magunkat az Úrra: „… legyen meg a te akaratod” (Mt 6,10). Nem kívánok már ebből a világból semmit, de kívánom azt, hogy Krisztus élete, az isteni természet legyen látható rajtam. Azt énekeltük: „Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád…” Az én hazám ott van. A szívemet oda vonja az Úr. Az egyetlen ablakon, amin kinézek, fölfelé látok. Az odafelvalókkal akarok törődni, nem a földiekkel. Ez nem azt jelenti, hogy nem végzem el a földi munkámat. Sőt, még hűségesebben végzem, mint előtte. Krisztusért teszem, Aki engem megmentett.Neki végzem, mert az Ő nevére nem akarok szégyent hozni még a munkámmal sem. Menj be! Hadd tegye fel Isten mindannyiunknak ezt a kérdést: Te már bementél a bárkába? Azaz Jézus Krisztusban vagy? 2.) Egyszer Isten bezárja a szabadulás ajtaját Noé bement a bárkába, és az Úr bezárta mögötte az ajtót. Azt is tudjuk az Igéből, hogy amit Ő bezár, azt senki ki nem nyitja (Jel 3,7), azt csak Ő tudja kinyitni. Senki más nem tudja! A
lehetőség - amiről az előbb szó volt -, hogy Krisztus által meg lehet menekülni, egyszer lezárul. Isten bezárja az ajtót! (1) Kevesen vannak-e a kik üdvözülnek? A Lukács evangéliuma 13. részének 22. és 23. versében ez áll: „És városokon és falvakon megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe menve. Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é a kik idvezülnek?...” Kevesen vannak, akik üdvözülnek? Mit olvastunk Péter apostol első levele 3. részében? Kevés, azaz nyolc lélek menekült meg a víz által. Elhangzott egyszer egy kérdés: Honnan tudjuk, hogy azoknak a keveseknek van igaza? „…Uram, avagy kevesen vannak-é…?” Lk 13,23). Az Úr nem erre a kérdésre válaszolt, hanem így folytatta: „…Ő pedig monda nékik: Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívűl állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti; Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál; De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el éntőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek!” (Lk 13,23-27). Ezek az emberek arra hivatkoztak: „…Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál” (26. v.) Nyilván emlékeztek még arra, és tetszett is nekik az, amit az Úr Jézus mondott, de nem bízták Őreá, mint ahogy az előzőekben volt erről szó. Meg lehet nézegetni a bárkát, hogy milyen jó kis masszív építmény! Lehet ócsárolni, hogy micsoda vacak szerkezet! Mindent lehet mondani Krisztusról és az Igéről is, de csak az menekül meg, aki Őreá bízza magát, aki bemegy a bárkába, mielőtt az ajtót bezárul! (2) Mindennek rendelt ideje van „Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kivűl állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk…” (25. v.). Nem nyitja meg, mert már bezárta. Idehozok egy másik Igét is, Máté evangéliumában az Úr Jézus mondja: „Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek. Mert a ki kér, mind kap, és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik” (Mt 7,7-8). Most itt vannak sokan, jönnek és zörgetnek, és azt mondják: Uram, Uram, nyisd meg nekünk! Nem hallgatják meg a kérést, és nem nyitják ki a zörgetőnek. Nem ellentmondás ez Isten Igéjében? Azt mondta az Úr, hogy a zörgetőnek megnyittatik. Igen ám, de van egy másik Ige is a Prédikátorok könyvében: „Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak” (Préd 3,1). Ma még minden zörgetőnek megnyílik az ajtó. Ma, aki kér, kap. Ma aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik. Majd amikor a gazda felkel - mert Isten elérkezettnek látja az időt és bezárja az ajtót -, más idők jönnek. Más törvények, más ígéretek lesznek, és akkor már hiába zörget valaki. Ezért mondja az Úr: „…Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket” (Zsid 3,15). Az ének szerint: „Siessetek, hamar lejár…” Isten kegyelme nagy: „Uram, az égig ér a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig!” (Zsolt 36,6). A zsoltárokban az olvasható, hogy örökkévaló az Ö kegyelme. Azonban az ég alatt - amíg ebben a testben vagyunk -, mindennek rendelt ideje van. Amikor letelik az idő, már hiába zörgetünk, mert az ajtó bezárul. (3) Ma az Úr Jézus zörget a szívünk ajtaján
A Jelenések könyve 3. rész 20. versében egy másik ajtóról esik szó. Fordított helyzet áll előttünk, és nagyon összefügg a két ajtó. „Ímé, az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, és ő énvelem.” Ebben az Igében egy olyan körülmény van, hogy Krisztus áll kinn, a szívünk ajtaján, zörget, és szeretne bejönni. Azt mondja: „…az ajtó előtt állok és zörgetek…” Noé idejében is ez történt. Noé sokáig állt a bárka ajtaja előtt, a bárkán kívül, amíg az készült. Sokáig állt az akkori emberek szívének ajtaja előtt is, amíg hirdette az Igét. Minden igehirdetés egy zörgetés volt. Isten szerette volna, hogy meghallják, és elfogadják Igéjét: emberek, veszedelmes az az út, amin jártok; a halálba vezető út az; kívülről hiába csillog itt minden, minden testnek a vége elérkezett előttem. Az emberek nem nyitották meg az Ige előtt szívük ajtaját, nem is nyílt meg a szívük, ezért nem mentek be a nyitott bárkaajtón. A bezárult bárka ajtaján már hiába zörgettek! Ma is így van! Isten az Igéjén keresztül kopogtat minden ember szívének az ajtaján. Engedj be! Tudjuk, miért nem akarja az ember beengedni? Beszélgettem egy fiatalemberrel, aki nagyon jól megértette az Igét: Krisztus meghalt az ő bűneiért, Isten megbocsátott a kereszten minden embernek, mert Krisztus vére kiengesztelte Isten szívét. Azt mondta ez a fiatal, hogy mindezeket elhiszi, és nagyon szeretne megszabadulni a bűn nyomasztó terhétől, a lelkiismeret furdalástól, utálja már az egész életét is. Tudja, hogy zsákutca, amit eddig tett. Elértünk a Jelenések könyvében olvasható Igéhez, és azt mondtam neki: Nyisd ki a szívedet, hadd menjen be az Úr! Megkérdezte, mivel jár az, ha bemegy? Mondtam: az azzal jár, hogy Ő lesz az Úr; azután nem csinálhatod azt, amit eddig, ami tetszik Neked. Én azt nem tudom megmondani, hogy Ő majd mit mond neked, hogy mit tegyél, de azt igen, hogy nincs jogod tovább magadhoz. Azt tesz veled, amit akar, mert az Övé leszel. Gondolkodott, elvörösödött, elsápadt, végül azt mondta: akkor nem imádkozunk. Nem adom át az életemet. Sajnos, ez volt a válasz. Igen. Megnyitni a szívünket, átadni az Úrnak, az nem egy lelkies dolog, nem egy érzelmi fellángolás. Azt jelenti, hogy leszámolok a régivel, átadom Neki magamat, hogy cselekedjék velem úgy, amint akar. Itt kezdődik a hit. Ismerős az a kis történet - már több helyen leírták -, amikor a Niagara vízesés fölött kifeszítettek egy kötelet, és átment rajta egy akrobata. Akkor megkérdezte: Elhiszik-e, hogy ha a hátára vesz egy puttonyt, akkor abban terhet is át tud vinni? Azt mondták, hogy elhiszik. Beletett valamit, és átment vele. No, azt mondja: Elhiszik-e, hogy embert is át tudok vinni? Azt is elhitték! Kérem, jelentkezzen valaki! Senki nem jelentkezett. Végre egy kisfiú szólt, beleült a puttonyba és átvitte. Mindjárt megrohanták a kisfiút: Hogy merted megtenni? Hogyne mertem volna - válaszolta -, hiszen ismerem őt, ez az ember az én apám. Ki ismeri Isten atyai szeretetét? Ki meri egészen Őreá bízni magát? Megnyitni az ajtót, ezt jelenti! Aki így tudja megnyitni, az be is megy! (4) Bölcs vagyok-e vagy bolond? Másik Igében is olvasunk arról, hogy egyszer bezárul az ajtó. A Máté evangéliuma 25. részében a tíz szűz példázata van leírva, akik közül öt eszes volt, öt pedig bolond. A bolondok akkor vették észre, hogy nem elég az olaj - hogy nincs olaj az edényeikben -, amikor már elhangzott a szó: „Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!”(Mt 25,6). Kértek az eszesektől olajat, mert különben a lámpásaik kialudta volna. Az eszesek azt mondták, hogy nem, mert akkor egyikünknek sem lesz elég! Menjetek, vegyetek az árusoktól! El is mentek, és a 10-12. versekben így folytatódik az Ige: „Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény, és a
kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó. Később pedig a többi szüzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk! Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.” Az Úr azt az embert ismeri, aki beengedte Őt a szívébe, akivel együtt lakik, akivel együtt vacsorázik, aki Őhozzá kötötte az életét. Ez az Ige azokhoz is szól, akik az előtt a kérdés előtt állnak, vajon érdemes-e életük minden legapróbb részletét kiszolgáltatni az Úrnak. Az olaj a Szent Szellemet jelenti. Az edény: a testünk, a törékeny cserépedényünk. Beteltünk-e Szent Szellemmel? Hajlandóak voltunk-e megfizetni ennek az árát? „Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok” (Ef 5,16). Aki hajlandó volt megfizetni az árát, az eszes volt, aki nem, az bolond volt. Egyszer rájött a bolond is, hogy mégis meg kellene fizetnie az árát, de akkor már késő volt. Mindennek rendelt ideje van. „…Most az ideje [kérdezte egyszer Elizeus próféta a szolgájától], hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?!” (2Kir 5,26). Most van az ideje? Az életünkben a rendelt idő ma arra való, hogy tele legyen olajjal az edényünk, mert az ajtó bezáródik. Lezáródik a lehetőség. Van egy énekünk: „Porsátorod egykor omolva szét, te zörgetsz én nekem”. Ma az Úr zörget, egyszer mi fogunk zörgetünk. Mindennek rendelt ideje van! „Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja” (2Kor 6,2)! Nyissuk meg szívünk ajtaját, és menjünk be a nyitott ajtón a bárka ajtaján, Krisztuson! 3.) Odaveszett minden Az alapige 21. versében azt olvastuk: „És oda vesze minden földön járó test…” 23. vers: „…mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok, a kik vele valának a bárkában.” Igen, amikor az ember ezt olvassa az Igében, vagy erről hall, akkor az a kérdés fogalmazódik meg egyesekben: Ilyen kegyetlen az Isten? Képes volt mindenkit eltörölni? Mennyi ember, mennyi állat, mekkora pusztulás! Mások pedig így: Lehetetlen, hogy a kegyelmes Isten ilyet csináljon! Lehetetlenség, hogy Isten olyan ítéletet tartson, mint amilyenről a Biblia szól! (1) Isten megtartja a szavát Isten mondott valamit, majd betartotta a szavát. Odaveszett minden. Csak Noé maradt meg Mindent eltörölt Isten a föld színéről. Amikor a kígyó odament Évához a kertben, bíztatta Évát, és azt mondta: „…Bizony nem haltok meg” (1Móz 3,4), egyél csak erről a fáról. Ettek a tudás fájáról, és megszülettek az okos óriások, a híres-neves emberek. Eljött a 20. század a maga fantasztikus nagy tudásával. Amikor minden eltöröltetett és minden odaveszett, akkor feltehetjük a nagy kérdést: Kinek volt igaza? Istennek-e, amikor azt mondta Ádámnak: „De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz (1Móz 2,17), vagy a Sátánnak, aki azt mondta: „…Bizony nem haltok meg”? Ma Isten azt mondja: bizony nem hal meg az, aki hisz Krisztusban. „A ki én bennem hisz, örök élete van annak” (Jn 6,47). Aki bemegy az ajtón, az megtarttatik. Nincs más út! A Sátán viszont ezt: van más út is. Nem Krisztus az egyetlen út. Mutat is más utakat, utána csüggedésbe ejt és azt mondja: neked már az az ajtó nincs nyitva; neked már nincs kegyelem; olyan mélyen vagy, hogy neked már véged! A Sátán mindig Isten szavának az ellenkezőjét mondja. Isten Igéje szerint még nyitva áll az ajtó. „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek” (Jel 3,20). Isten zörget az Igéjével, az eseményekkel, a csalódásokkal, és sok minden által. Ha valaki
meghallja, és megnyitja, bemegy ahhoz. Nincs olyan elrontott élet, ahová ne menne be. Nincs olyan bűnös, akihez ne hajolna le. Nincs olyan távol senki Tőle, hogy közel való ne lehetne, és be ne mehetne a bárkába. Amikor Isten eltörölt mindent a földről, akkor feltehetjük a kérdést: Hová lettek az óriások? Hová lettek a hatalmasok? „Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak” (1Móz 6,4). Hová lettek? Megtartotta őket a hatalmuk? Akkora óriások voltak, hogy ki tudták kerülni az ítéletet? Nem! (2) Isten az igehirdetés bolondsága által tartja meg a hívőket „Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek [A bárka bolondság volt azoknak, akik kint maradtak, és elvesztek.]; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje. Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcsességét és az értelmeseknek értelmét elvetem. Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világ vitázója? [Hol vannak az óriások, hol vannak a hatalmasok, hol vannak a híres-neves emberek? Hol vannak, amiket építettek, hol vannak, amiről gondolkodtak?] Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcsességét? Mert minekutána az Isten bölcsességében nem ismerte meg a világ a bölcsesség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket” (1Kor 1,18-21) A. 26. és 27. versek: „Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan hivattak bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek; Hanem a világ bolondjait választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket.” Akik abban az időben Noéra tekintettek, nem volt róla jó véleményük. Azokról is hasonlóan rossz véleményük van az embereknek, akik ma Istenre bízzák az életüket: bolondok, senkik, élhetetlenek, esztelenek, sötétek. Azon a napon, amikor Isten elveszti a bölcsek bölcsességét, akkor ki fog derülni, hogy akiket megmentett, azokat az igehirdetés bolondsága által mentette meg. Az által, amit bolondságnak tartottak, idejét múltnak, vénasszonyos mesének. Az igehirdetés bolondsága bölcsebb volt minden emberi bölcsességnél! Befejezés A felolvasott Igék alapján helyezze Isten a szívünkre azt, hogy Ő ma még hív: Menj be a szoros kapun! Azt, hogy mikor lesz bezárva, hogy mikor telik le a hét napnyi idő, nem tudjuk. Lehet, hogy rövidesen. Amikor Isten bezárja az ajtót, utána már csak az ítélet következik. Adja az Úr, hogy először nyissuk ki szívünk ajtaját az Ő zörgetésére, és utána bízzuk egész valónkat, életre-halálra, Őrá! Ámen. Debrecen, 1994. május 8.
