1.M. 1. L. 1. A szakmódszertan, mint tudomány, mint tantárgy néhány jellemzője A szakmódszertan mint a neveléstudomány része Ahhoz, hogy szakszerűen el tudjuk helyezni a szakmódszertan diszcipina területét, el kell tudnunk helyezni tágabb kontexusban a pedagógia turdományágán belül. Ennek értelmében tehát érdemes tudnunk, hogy a neveléstudomány fogalma mellett, illetve vele párhuzamosan használjuk a pedagógia fogalmát is. Ez a hétköznapok során gyakrabban használt kifejezés szélesebb körű fogalom, mint a neveléstudomány. Komplex fogalom, mert magában foglalja a nevelés elméletét és gyakorlatát egyaránt. A pedagógia fogalma átfogja a tényleges, valóságos nevelési – oktatási - képzési gyakorlatot. Tárgya a gyermek alakításának, fejlesztésének folyamata. Ha azt mondjuk, hogy a pedagógia a nevelés tudománya, akkor a pedagógia komplex fogalmából, annak elméleti részét, a nevelés általános elveinek, cél-, feladat- és eszközrendszerének egységét értjük Ez a pedagógiai elmélet a pedagógiai gyakorlattal, vagyis a nevelés módjának kérdésével mindig szoros kapcsolatban fejti ki elméleti rendszerét. A pedagógia a következő főbb szaktudományokat foglalja magában, melyek többsége már szinte saját, önálló, speciális kutatási területtel rendelkezik.
Általános Pedagógia Neveléselmélet Didaktika Módszertanok
Pedagógia
Neveléstörténet Összehasonlító pedagógia Gyógypedagógia Iskolaszervezettan Életkorok pedagógiája Nevelési színterek pedagógiája
1. M.1.1. ábra: A pedagógia felosztása (Forrás: Pedagógia I.) i
A tanítás-tanulás folyamatának két fő kérdése, a mit tanítsunk és a hogyan tanítsunk? Mindkettővel elsősorban az oktatás elmélete, a didaktika foglalkozik/foglalkozott elsősorban. A miként, hogyan kérdések nem választhatók el a tartalmi témáktól, tehát az oktatás elmélete és a szakmódszertanok, a tantárgy pedagógiák elválaszthatatlanok a tudomány szempontjából. A modul második leckéjében a módszer fogalmának változásaira kitérünk, itt csak jelezzük a szerves összetartozást. A módszerfogalom általános meghatározása A tanítási-tanulási folyamatban az egyes didaktikai feladatok megoldása érdekében speciális eljárásokat alkalmazunk, éspedig tanári és tanulói munkaeljárásokat, amelyek alkalmasak az adott feladat realizálására. Oktatási módszereknek – a legegyszerűbben szólva – ezeket a tanári és tanulói munkaeljárásokat tekintjük; pontosabban: a tanárnak a tanulás irányítását lehetővé tevő eljárásait s a tanulóknak az egyes tanulmányi feladatok megoldását célzó munkaeljárásait. A módszerfogalomnak ez a megközelítése azonban csak nagyon általánosan tudja ezt a komplex jelenséget – az oktatási módszerek komplexumát – megközelíteni. Differenciáltabb értelmezése szükségessé teszi, hogy a fogalomban az utóbbi néhány évtizedben bekövetkezett fejlődésre is vázlatosan utaljunk, s a kérdés összehasonlító pedagógiai fejleményeit is szemügyre vegyük. Már a fenti definíciószerű leírásból is kiderül, hogy a szakmódszertan szerves kapcsolatban áll többek között az oktatás elméletével, a nevelés elméletével, a személyiség fejlesztésével foglalkozó pszichológiával is. További résztudományok (tudományágak) is meghatározó szerepet kapnak, mint pl. a digitális pedagógia, az oktatás technológiája, a munkapszichológia és az ergonómia.
1.M.1.2. ábra: A pedagógián belüli tudományágak kapcsolata, forrás: saját ábra A szakmódszertan, mint tantárgy A módszer (a szó a görög methodosz: út, mód szóból ered) általános értelmezés szerint meghatározott célokhoz, eredményekhez vezető tervszerű eljárás.
A különböző tantárgyi módszertanok, metodikák a tanagyag feldolgozásával összefüggésben vizsgálják a nevelés, képzés, oktatás lehetőségeit, módját. Hétköznapibb nyelven azon tanári eljárások összessége, amelyek elősegítik a tanulást. A konkrét alkalmazható módszereket alapvetően a szakmai tartalom határozza meg. A módszertan jellemzője, hogy tudományághoz kötött tantárgy-pedagógia. A filozófiai lexikon általános értelemben a módszert így definiálja:”valamely cél elérésének módja, meghatározott módon rendezett tevékenység. A nevelési módszer a kitűzött nevelési cél elérésének érdekében alkalmazott eljárás. Célja, hogy a gyermekeket pozitív tevékenységre késztessük, a negatív hatásokat pedig kiküszöböljük. Az eljárás a módszer konkretizációját jelenti. Ez mind függ természetesen a pedagógiai intuíciótól, a találékonyságtól, a nevelő aktivitásától. A módszertan tárgyalásakor mindig eljárások rendszeréről beszélünk, és úgy értelmezzük. A módszert nagyon sok tényező határozza meg mind az oktatás, mind a nevelés folyamatában. Ezek a következőket fogják át: • a nevelési cél, • a nevelési feladat, • tanulók életkora, értelmi fejlettsége, képessége,
• a tanár személyisége, pedagógiai kulturáltsága, felkészültsége, • a tanár vezetési stílusa, • a tanulók, a közösség életkora, sajátossága, • a pedagógiai szituáció és annak tartalma. A tanítási módszerek alkalmazását elsősorbanaz alábbi kérdésekre adott válaszok döntik el: A. Milyen körülmények között alkalmazzuk? B. Mik a tanítási célok és feladatok? C. Hogyan fogalmazzuk meg ezeket? D. Mi a célunk az adott módszer alkalmazásával? E. Ki a célcsoport? A nevelési folyamat optimális irányításának, s ezen belül a módszerek kialakításának központi kérdése a nevelő hatások tervezése, majd ezek megszervezése, továbbá a ráhatások szabályozása, módosítása, illetve folyamatos ellenőrzése, értékelése. A módszerek alkalmazásának első és manapság egyre fontosabb törvénye a módszerek, eljárások kombinációja. Ez egyúttal a pedagógus módszertani kulturáltságának fokmérője is.
A tantárgyi módszertanok a didaktikára és a tantárgyat meghatározó szaktudományokra épülhetnek pedagógiai és szakmai elvek alapján. A módszertani sajátosságok általános meghatározói a következőek:
•
A tantárgy tartalma,
•
A tanulók fejlettségi szintje, és életkori sajátossága,
•
A tantárgyi koncentráció színvonala,
•
Az elméleti- és gyakorlati képzés aránya,
•
A tananyag ismeretelméleti- és logikai sajátosságai,
•
A tantárgy, alapozó (szakmai előkészítő-) vagy szakmai jellege
•
Milyen mértékben alkalmas a tantárgy a műszaki képességek továbbfejlesztésére,
•
Előzetes tudás megléte,
•
Milyenek a tantárgy tanításának külső, technikai feltételei.
1.M. 1. L. 1.2. Elektronika oktatásmódszertan és jellemzői
A szakmódszertan általános fogalma és jellemzője után az adott szakmai tantárgy oktatásával foglalkozó tudomány az, ami meghatározza a szerepét és funkcióját. ennek értelmben az elektronika, elektrotechnika tantárgy tanításával kapcsolatos kérdések, tények, tapasztalatok és módszerek rendszeres feldolgozása alkotja az villamos szakmódszertan tárgykörét. Ha meg kellen vizsgálnunk az adott szakmódszertan szakmai tartalmát, fejlettségi szintjét és alkalmazhatóságát úgy az következő szempontrendszert érdemes e célra felhasználni: Didaktika és szaktudományok szerint:
•
a) Általános törvényszerűségek vizsgálata b) Tantárgyakon belüli speciális törvényszerűségek Tanítás-tanulás módszerei szemszögéből
•
a) A teljes didaktikára épülő megközelítés
Minden szakterülettel foglalkozó módszertani tudománynak léteznek olyan specialitásai, sajátosságai, melyeket érdemes figelembe venni a szakma tanítása során. Az elektronikai és eletrotechnikai tantárgy esetén ezek az ismérvek: •
az elektrotechnikai tanagyag logikai felépítése,
•
kísérlet, a szemléltetés és mérés feladata, formái,
•
a matematika és az elektrotechnika kapcsolata,
•
az elektrotechnikai ismeretek alkalmazása,
•
feladatmegoldás beépülése és szükségszerűsége.
Az elektrotechnikai ismeretek alkalmazásának, feladatmegoldások elsajátításának alpvető feltétele a megfelelő tankönyv, feladatlap, szakirodalom, mely a tanulhatóság és taníthatóság kritériumai mellett ki kell, hogy elégítség az alábbi feltételrendszert is:
•
új ismeretanyaghoz kapcsolódás,
•
alkalmazott matematika és a szakmai tartalom egyensúlya,
•
tanulói feladatmegoldói algoritmus kialakítása,
•
az eredmények becsültetése,
•
előírt pontosság és mértékegység betartása.
Jellemző ezen tantárgycsoportra, hogy törvényszerűségeihez mind induktív, mind deduktív következtetésekkel egyaránt eljuthatunk, s emellett használhatjuk az analógikus megközelítést is.
A tanítás-tanulás módszerei
Az alklamzott módszerek az interakció a főszereplő és a meghatározott célok alapján sokféleképpen csooprtosíthatóak. ebből mutatunk be néhány főbb jellemző csoportosítást: 1. A tanulási információ átadás-észlelés forrása szerint:
o szóbeli o szemléletes o gyakorlati módszerek 2. A tanulói információ átadás-észlelés logikája szerint:
o induktív o deduktív eljárások o analitikus 3. A tanulói gondolkodás önállósága szerint:
o reproduktív o probléma kiindulású o kutató jellegű módszerek 4. A tanulói tevékenység irányítási szintje szerint:
o tanári irányítással folyó tanulás o önálló tanulás 5. Az érdeklődés serkentése szerint:
o megismerő játék o vita A didiatkikai feladatok szerinti felosztási csomópontok pedig az alábbiak: •
Az új ismeretek tanítás-tanulásának módszer.
o A motiváció módszerei o A cél tudatosításának módszerei •
A tanári szóbeli kommunikáció módszerei
o Az előadás o A leírás o Az elbeszélés
o A magyarázat •
A tanár és tanulók együttes munkájának szóbeli módszerei
o A beszélgetés o A szeminárium o A vita o A konzultáció o A felfedezéses tanulás o A szemléltetés, bemutatás •
A munkáltatás módszerei
o A tanulók önálló munkája tankönyvvel o A tanulók önálló megfigyelései, laboratóriumi és gyakorlati munkák o Önálló tanulás programozott anyagokból, komputerizált tanulás •
A képességek fejlesztésének módszerei
•
Az aktív fogalomalkotás módszerei
Ezek közül a szakképzés gyakorlatában leggyakrabban előfordulókat ismertetjük röviden a teljesség igénye nélkül.
•
Frontális osztálymunka: ennek jellemzője a tanári aktivitás és a tanulói aktív hallgatás, az egyirányú, visszacsatolás nélküli kommunikáció. Ezzel együtt az osztálytermi környezeten belül mind a pedagógus, mind a diák tartózkodási helye meghatározott, a két odlalt egy „képzeletbeli vonal” választja el. o
Tanári előadás: Az előadás összefüggően, folyamatosan, hosszabb terjedelemben nyújt szervezett és rendszeres ismereteket.
o
A tanári magyarázat a tanár szóbeli ismeretközlésnek azon formája, amellyel törvényszerűségek, összefüggések, szabályok, tételek, fogalmak megértését segítjük elő.
•
Elbeszélés: Olyan szóbeli ismeretközlés, amely elevenen, színesen, képiesen, a fantáziát megmozgatva, érdekesen mutatja be a tárgyakat, jelenségeket, eseményeket, folyamatokat.
•
Egyéni munka: a diákok önállóan, saját ismeretükre, tudásukra alapozva sajátítják el az új imsereteket, vagy oldják meg a feladatokat.
•
Differenciált osztálymunka: az adott oktatási rendszer által meghatározott legkisebb szervezési formának, az osztálynak a megbontása valamilyen elvek mentén: o
Csoportmunka: 3-6 fős tanulócsoportban folytatott tanítás-tanulási forma, amely az osztályt így több részre bontja. Jellemzője, hogy együttes tevékenységet takar valamely tanulmányi feladat megoldása érdekében. A csoport lehet homogén, vagy
inhomogén, a feladatok megoldása történhet lineárisan, vagy párhuzamosan is. Az oktatási célból szervezett, illetve lehetővé tett csoportmunka az egyes tanulók számára a differenciált tanulási feltétetek biztosítását eredményezheti, tehát alkalmazása nagyon eredményes lehet. o
Kooperatív módszer: osztálytermi kereteket tekintve 4-6 fős csoportokra történő bontását jelentő módszer, ahol az alapelv az együttműködés és a szociális tanulás. Ez pedig oly módon valósulhat meg, hogy a pedagógus a tanóra során végig le tudja kötni az összes csooprt munkáját, elkerülve a passzívidőtölrtést.
•
Tanulói kísérletezés: A tanulók által önállóan végrehajtott induktív, s tapasztalati alapokon nyugvó módszer.
•
Tanári kísérlet: Tanári részvétel útján a tanári előadást és magyrázatot alátámasztó, a megértésben és feldoglozásban segítő szemláltető módszer.
•
Projektmódszer: Azokat a tanulásszervezési formákat értjük rajta, amelyek során a tanulók közösen, együttműködve, belső indíttatásból és valamely a tágabb közösség érdekeit szolgáló produktum, termék létrehozása érdekében dolgoznak.
•
Szemléltetés: Szemléltetésről akkor beszélünk, amikor elvont mondandónkat konkrét-érzéki anyaggal illusztráljuk. Legtipikusabb esetben ez képi-vizuális megjelenítést jelent, ezért először a szemléltetésnek ezzel a modalitásával foglalkozunk.
•
Multimédia alapú módszerek: A multimédián a továbbiakban az ismeretközlés technikai eszközeinek és módszereinek összekapcsolását és összehangolását értjük. A több, ismeretközlést biztosító eszközzel a felhasználó ma interaktív kapcsolatban van. Ezen módszerek jellemzője az IKT alapú megoldások alkalmazása is úgy, mint eletronikus tanulási környezetek, virtuális tanulási környezetek, interaktív rendszerek, 3 dimenziós tanulási terek bevonása az oktatásba.
A módszertani diszciplinák jelentősége a szakképzésen belül tehát a korábban is említett szakmódszertanokban
rejlik,
mely
egy-egy
szakmacsoport
tanításának
feldolgozásával
foglalkozik.
A tantárgy helye, szerepe a szakmai pedagógiai (mérnök-tanár, műszaki oktató) és a közismereti tanár szakokon egyfelől azonosságokat és különbözőségeket mutat, amelyeket megpróbálunk a konkrét példákon keresztül érzékeltetni, bemutatni. Ez a tárgy a hallgatók előképzettségének a figyelembevételével közvetíti azon ismereteket és fejleszti azon képességeket, amelyek segítségével az adott iskolatípusban a különböző
szakelméleti
és
közismereti
tantárgyak
feldolgozását
(tanítását
és
tanulásirányítását) végzik. A szakmai és pedagógiai tanulmányok során itt szintetizálódik a megelőző pedagógiai, pszichológiai ismeret. Tehát ráépül az általános-, a személyiség-, a
fejlődés-, a szociál- és a munkapszichológia, a neveléstan az oktatástan tantárgyakra és kapcsolódik az oktatástechnológia és pedagógiai gyakorlat c. tantárgyakhoz is. A Szakmai módszertan jellegéből fakadóan szorosan kötődik az adott szakma/iskolai tantárgy tudományaihoz, illetve ismereteihez, amelyeket főiskolai/egyetemi tanulmányaik során elsajátítottak, illetve amelyeknek „redukált”/transzformált formáját az adott iskolákban oktatják. A kétciklusú képzés modelljében, az u.n. Bologna folyamatban kidolgozott mester szintű tanárképzés három eleme közül a szakterületi modulon belül kapott helyet a módszertan oktatása. Így tehát a módszertan egy-két pilléren álló tartalmi köröket tartalmazó tantárgya a közismereti és a szakmai pedagógus(tanár) képzésnek Mintegy híd szerepet tölt be a szakterületi ismeretek és kompetenciák, valamint a pedagógiaipszichológiai ismeretekre épülő adott iskolatípusban, szakmában, tantárgy, vagy modulrendszerű ismeretközvetítése, vagyis a tanítási gyakorlat között.
1.M. 1. L. 1.3. A mérnöktanár szak Képzési és Kimeneti Követelményei a villamos szakterületre vonatkozóan a következőket tartalmazza: 8/2013.(I.30) EMMI rendelet alapján
Az 1. § b) pontja szerinti mérnöktanári szakokon (szakirányokon) a szakterületi ismeretek:
Elektrotechnika-elektronikai: Az elektrotechnika-elektronikai alapozó, méréstechnika, villamos energetika ismeretköröket foglal magában. A mérnöktanár sajátos szakmódszertani (tantárgy-pedagógiai) ismeretei
•
Ismeri a mérnöktanári szakiránynak megfelelő szakmacsoportba tartozó szakképesítések szakmai orientációs, szakmai alapozó és a szakképesítésre felkészítő tantárgyak rendszerét, tanításának módszereit, illetve a modulrendszerű képzés során alkalmazható módszereket.
•
Ismeri a szakmacsoportba tartozó szakmai orientációs, szakmai alapozó és a szakképesítésre felkészítő tantárgyak tanítása-tanulása során alkalmazható tankönyveket, taneszközöket, infokommunikációs eszközöket, azok alkalmazási lehetőségeit, képes a tanulás támogatását segítő taneszközök készítésére.
•
Ismeri a tehetséggondozás és felzárkóztatás tevékenységformáit, pedagógiai módszereit, a speciális igényű tanulók oktatásának lehetőségeit, dokumentumait, a mérési-értékelési eljárásokat.
•
Ismeri a felnőttoktatás, felnőttképzés pedagógiáját, pszichológiáját és módszereit, intézményrendszerét.
A mérnöktanári tanulmányok képezik a szakmódszertan egyik aspektusát, a másikat azoknak a szakmáknak a követelményei, amelyre jogosítványt szerez a mérnöktanár. Így egészülhet ki a mérnöki kvalifikáció a pedagógiai kvalifikációval. A mérnöktanári kompetenciák mellett a tanári kompetenciák rendszere is megjelent, s egyre nagypbb jelentpőséggel bír a változó tanári szerepek miatt, melyek a következők
Új kompetenciaelvárások a tudás alapú társadalomban működő tanárokkal és oktatókkal szemben (európai tanárképzési szakértők által összeállított lista) ii 1. A tanulási folyamat eredményével kapcsolatos kompetenciák: •
A tanulók/hallgatók állampolgárrá nevelésének elősegítése.
•
Azoknak a kompetenciáknak a fejlesztése a tanulókban/hallgatókban, amelyek a tudás alapú társadalom számára szükségesek.
•
Az új kompetenciák fejlesztésének és a tantárgyi tanulásnak az összekapcsolása.
2. A tanítási folyamattal kapcsolatos kompetenciák: •
Foglalkozás a különböző társadalmi, kulturális és etnikai hátterű tanulók-kal/hallgatókkal.
•
A hatékony tanulási környezet és a tanulási folyamatok támogató légkörének megteremtése.
•
Az IKT integrálása a különböző tanulási helyzetekbe és a szakmai tevékenység egészébe.
3. Teammunkában történő együttműködés a tanulók/hallgatók ugyanazon csoportjaiban dolgozó más tanárokkal/oktatókkal, illetve egyéb szakemberekkel.
•
Részvétel iskolai/tanárképzési tanterv- és szervezetfejlesztésben, valamint értékelés-ben.
•
Együttműködés a szülőkkel és egyéb társadalmi partnerekkel.
4. A tanár értelmiségi szerepköréhez kapcsolódó kompetenciák:
i
•
Problémafeltáró, problémamegoldó viselkedés.
•
A saját szakmai fejlődés irányítása, elősegítése az élethosszig tartó tanulás folyamatában.
Kozma Béla: Pedagógia I. A pedagógiai alapjai. Comenius Bt. Pécs 1996. Nagy Mária: Új kompetenciaelvárások és új képzési gyakorlatok a tanári szak-mában
ii
