Mórahalom város Képviselőtestületének 13/1999. (VII. 1.) Ör. rendelete a közutak igazgatásáról∗ Mórahalom Város Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. LXV. tv. 16.§ (1) bekezdés és a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. alapján, a közutak igazgatásáról szóló 19/1994. (V.31.) KHVM sz. rendelete helyi végrehajtását - azzal egységes szerkezetben - a következő önkormányzati rendelettel szabályozza: 1.§ A rendelet hatálya (1) A rendelet hatálya kiterjed Mórahalom közigazgatási területén lévő belterületi közutakra, külterületi közutakra, kerékpárutakra és gyalogutakra, a közforgalom elől el nem zárt magánutakra, továbbá a közutak műtárgyaira és tartozékaira. 2.§ Közutak osztályba sorolása (1) Mórahalom város belterületi közútjainak osztályba sorolása a) Gyűjtőutak: - Nyár utca, Dobó utca, Bástya sor, - Petőfi utca, Táncsics Mihály utca, Kölcsey utca - Béke utca, - Csend utca, Szántó utca, Zrínyi u. - Május 1. utca, - Munkácsy M. u. - Alkotmány utca, Bajcsy-Zs. E. utca. - Nagy Imre utca - Mátyás király körút - 55. számú főút melletti Szervizút - 1652 és 1653 helyrajzi számú utak1 - Batthyány utca, a Bethlen utca és a Balogh páter utca együttesen2 - Móradomb közút - Magyar Péter utca3 b) Az a) pontban nem szereplő utak: kiszolgáló és lakó utak c) Külterületi közutak, amelyek az ingatlan-nyilvántartás szerint az önkormányzat tulajdonában vannak. d) Az a), b) és c) pontokban leírt utak az országos közúti osztályozás szerint mellékutak. 3.§ (1) Mórahalom város gyalogos-kerékpáros útjai: a 13/2000. (V. 5.) Kt. sz. rendeletben, a 30/2001. (XI. 29.) Kt. sz., a 9/2002. (IV. 25.) Kt. sz., valamint a 17/2002. (VI. 27.) Kt. sz., a 17/2003. (VIII. 28.) Kt. sz., a 26/2008. (XI. 20.), a 19/2009. (VIII. 31.) Ör, 19/2011. (IX.29.), 35/2011. (XII.22.), 9/2013. (II. 28.), 11/2015.(II.26.) önkormányzati rendeletben foglaltakkal módosított szöveg. 1 Módosította a 26/2008. (XI. 20.) Ör. 2 Módosította a 19/2009. (VIII. 31.) Ör 3 Módosította a 19/2011. (IX.29.) Ör ∗
TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
- Az 55. sz. főközlekedési útvonal déli oldalán központi kereszteződéstől (Közösségi HázKönyvtár épületétől) indul és külterületen a "Dobó tanya"-ig tart, - A Szegedi út (55. sz. fkl. út) déli oldalán (a város nyugati részén) a Gyepsor utcától a Pótkerék Csárdáig) -A Szegedi út mindkét oldalán a központi kereszteződéstől a Csend utcáig egyirányú gyalog- és kerékpárút. - Az 5512. sz. országos közút nyugati oldalán a központi kereszteződéstől a Vállalkozók útjáig. - A Szegedi út (55. sz. fkl. út) déli oldalán (a város nyugati részén) a Gyepsor utcától a külterület Mórahalom – Ásotthalom határig) - Az 5512. sz. és az 5511. sz. országos közutak kereszteződésétől a Határőr útig - Az 5432. sz. (Zákányszéki út) országos közút jobboldalán gyalog- és kerékpárút a Bástya sor és a Zákányszéki út kereszteződésétől Mórahalom belterület határáig4
4.§ Magánutak (1) Mórahalom közigazgatási területén közforgalom céljára megnyitott magánutak: - benzinkutak területén kialakított utak, - külterületen telekkönyvi nyilvántartás szerinti közforgalom céljára megnyitott magánutak 5.§. A közút használata (1) Azt, aki a közutat, annak műtárgyát vagy tartozékait beszennyezi, közúti jelzést - a közút kezelőjének hozzájárulása nélkül - elhelyez, eltávolít, megváltoztat vagy a közúti forgalom biztonságát bármilyen módon sérti vagy veszélyezteti az eredeti állapot helyreállítására, a veszély megszüntetésére és az azt előidéző magatartástól való tartózkodásra a közút kezelője felszólíthatja. Ez a rendelkezés nem érinti a kezelőt terhelő, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. tv. 34.§ (4) bekezdésében megjelölt kötelezettséget.
6.§ A közút nem közlekedési célú igénybevétele (1)A közút felbontásához, annak területén, az alatt vagy felett építmény vagy más létesítmény elhelyezéséhez, a közút területének egyéb nem közlekedési célú elfoglalásához (a továbbiakban együtt : nem közlekedési célú igénybevétel) a közút kezelőjének a hozzájárulása szükséges. A kérelmet a közút kezelőjénél kell előterjeszteni. (2) A kérelmet két példányban kell a közút kezelőjéhez benyújtani. (3) A kérelemhez 3 példányban mellékelni kell: - az igénybevételt feltüntető tervet (helyszínrajzot, vázlatot, műszaki leírást) - a közút érintett szakaszának hossz-, illetve keresztszelvényét, feltüntetve azokon a vízelvezetés megoldását - az igénybevétel miatt szükséges forgalomszabályozás (korlátozás, forgalomterelés) tervét. 4
Módosította a 19/2011. (IX.29.) Ör TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
6/A. §5
(1) A közút mellett fekvő ingatlan tulajdonosa köteles a) gondoskodni arról, hogy az ingatlanáról a közútra föld, iszap, kő vagy egyéb anyag ne kerülhessen, b) saját költségén elvégezni az ingatlanán lévő fákon és növényzeten az út állagának védelme és a közúti forgalom biztonsága érdekében szükséges gondozási munkákat. c) a közút karbantartási munkálatában, a karbantartási feladatok elvégzésében közreműködni.6 (2) A (1) bekezdésben előírt kötelezettségek elmulasztása esetén az ingatlan tulajdonosát a közút kezelője a közlekedés biztonsága, illetőleg a közút állagának védelme érdekében szükséges intézkedések megtételére felszólíthatja, a felszólítás eredménytelensége esetében a közlekedési hatóság - a közút kezelőjének kérelmére - kötelezheti. 7.§ (1) A közút igénybevételéért fizetendő díj összegét jelen rendelet 1.sz. melléklete tartalmazza.7 (2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjat – az igénybevételt megelőzően – a hozzájárulásban meghatározott mértékben, módon és időben a közút kezelőjéhez kell befizetni. (3) Az igénybevett közút nagyságának meghatározásánál minden megkezdett nap, m2 egésznek számít. (4)8 (5) (6) Ha közutat hozzájárulás nélkül, vagy a hozzájárulásban foglaltaktól eltérően vették igénybe, a közút kezelőjének a közlekedési hatóság az igénybevevőt - az eredeti állapot helyreállítására, a hozzájárulásban előírt feltételek betartására, illetve a közút állagának védelme és a forgalom biztonsága érdekében szükséges intézkedések megtételére kötelezheti, továbbá pótdíj megfizetésére kötelezheti. A fizetendő pótdíj összege a díj tízszerese. A pótdíjat - a kötelezést tartalmazó határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül - a közút kezelőjéhez kell befizetni. 8.§. Útcsatlakozás létesítése (1) Az útcsatlakozás létesítéséhez szükséges közútkezelői hozzájárulás iránti kérelemnek jelen rendelet 6.§ (1) bekezdésén túlmenően tartalmaznia kell: - a vízelvezetés megoldását az útcsatlakozás térségében, -csatlakozó út várható forgalmi adatait, -az érintett ingatlan azonosításához szükséges ingatlan-nyilvántartás adatait, az építménynek, tevékenységnek, fának a közút tengelyétől, illetve területének határától mért távolságát, -az útcsatlakozást létesítő nevét és címét, - az útcsatlakozás helyét az út km szelvényének pontos megjelölésével, - az útcsatlakozás kialakításának helyszínraját, hossz-szelvényét, minta keresztszelvényét, keresztszelvényeit, várható forgalmi adatait, - a meglevő út keresztszelvényét, 5
9/2002. (IV. 25.) Kt. sz. rendelettel módosított szöveg. Beépítette a 35/2011. (XII.22.) Ör. 7 Az (1) bek. második mondatát hatályon kívül helyezte a 35/2011. (XII.22.) Ör 8 A (4)-(5) bekezdést hatályon kívül helyezte a 35/2011. (XII.22.) Ör 6
TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
-az egyéb műszaki adatokat tartalmazó műszaki leírást, - a közút területéből ideiglenesen igénybe vett terület nagyságát, - a közút tervezett igénybevétele kezdetének és befejezésének időpontját, - a forgalomkorlátozás tervét, - a kivitelezésért felelős személy nevét és címét. (2) A kérelmet két példányban kell a közút kezelőjéhez benyújtani. (2) A kérelemhez 3 példányban mellékelni kell a jelen rendelet 6.§ (3) bekezdésében meghatározott mellékleteken túl: -a csatlakozó út hossz-szelvényét és minta keresztszelvényét, -a csatlakozó út közúti jelzéseinek felsorolását. (3) A közútkezelő 30 napon belül köteles a hozzájárulás kérdésében nyilatkozni. E határidő indokolt esetben - egy ízben további 30 nappal meghosszabbítható. 9.§. Kijelölt várakozóhely díja (1) Ha a közút területén kijelölt várakozóhelyen díjat szednek, a közút kezelőjének - a várakozóhelyen kihelyezett tájékoztatást adó táblán, az alatta elhelyezett kiegészítő táblán (KRESZ 110-114. sz. ábra), illetve külön szöveges tájékoztató táblán - fel kell tüntetnie - az adott helyen várakozók díjfizetési kötelezettségét, - a díjfizetési kötelezettség időbeli hatályát, - a várakozási díj és a pótdíj összegét járműfajtánként, - a várakozási díj megfizetésének módját, - a várakozás rendjét, - a közútkezelő vagy a díj szedésére feljogosított szerv, illetőleg személy nevét és címét. (2) Az (1) bekezdésben meghatározott díjat és a pótdíjat a közút kezelőjének kell befizetni. 10.§ Nyilvántartás (1) A közút kezelője által vezetett nyilvántartásnak a külön jogszabályban meghatározottakon túlmenően tartalmaznia kell - a közút osztályba sorolását, - a közút azonosítását, - a közút hosszát, szélességét, burkolattípusát, - a közút műtárgyainak adatait, - a közút vízelvezetésének módját.
11.§9 Útépítési érdekeltségi hozzájárulás díjtétele (1) A Mórahalom illetékességi területén megvalósítandó közút építéséhez elsősorban az érintett
ingatlan tulajdonosa, másodsorban – amennyiben a tulajdonos érvényes megbízási vagy bérleti szerződéssel, illetve a földhasználati nyilvántartásba történt bejegyzéssel igazolni 9
30/2001. (XI. 29.) rendelettel módosított szöveg. TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
tudja, hogy az ingatlan jogszerű használatára más személy jogosult – a jogszerű használó (bérlő, használó, vagyonkezelő10) első ízben történő pénzbeli befizetéssel hozzájárul. a) A hozzájárulás mértéke belterületi ingatlanonként 150.000,-Ft11 12
b) A hozzájárulás mértéke külterületen ingatlanonként az alábbiak szerint alakul: 1. tanya termőföld nélkül vagy 3000 m2 földterülettel 6.000 m2 és 1 ha közötti termőföld, valamint zártkert : 60.000,-Ft 2. tanya 3.000 m2 10.000 m2 területnagyság között földterülettel, valamint termőföld 1 ha és 2 ha között: 80.000,-Ft 2 3. termőföld 6000 m területnagyság alatt 30.000,-Ft 4. tanya 1 ha és 2 ha közötti földterülettel 100.000,-Ft 5. tanya 2 ha és 3 ha közötti földterülettel 150.000,-Ft 6. tanya 3 ha feletti földterülettel 300.000,-Ft 7. termőföld 2 ha és 3 ha területnagyság között 120.000,-Ft 8. termőföld 3 ha területnagyság felett 250.000,-Ft „Termőföld esetén, amennyiben egy tulajdonosnak több termőföldje érinti ugyanazon útszakaszt, akkor mindegyik termőföldje után köteles a hozzájárulást megfizetni. Több termőföld esetén a területek után fizetendő hozzájárulás szempontjából a területeket – a tulajdonos kérésére amennyiben az így kiszámolt hozzájárulás mértéke kedvezőbb a területek tulajdonosa számára, összesíteni kell. „
c.) A hozzájárulást a sarki ingatlanok esetében egy alkalommal kell megfizetni. d.) Kül- és belterületen egyaránt a telephelyként funkcionáló ingatlanok esetében a hozzájárulás mértéke 300.000,-Ft/telephely.13 e) Külterületen a termeléssel és szolgáltatással kapcsolatban művelés alól kivett területek esetében a hozzájárulás mértéke 300.000,-Ft/kivett terület.14 (2) A hozzájárulás befizetése a folyószámlára történik.15
Mórahalom városi Önkormányzat
(3) Az Önkormányzat az érintett ingatlanok tulajdonosaival
16
OTP Mórahalmi Fiókjánál kezelt,
építőközösségi megállapodást köt.
(4) Ha az építőközösségi megállapodást az érdekeltek több mint kétharmada aláírta, akkor az abban érdekeltek, de a megállapodást alá nem írók számára is kötelező. (5) Az útépítési érdekeltségi hozzájárulás megfizetésére való kötelezés módja: Amennyiben az útépítési együttműködésben, az érdekeltek több mint kétharmada részt vesz – az abban részt nem vevő, de a közút használatában érdekelt természetes és jogi személyt, jogi személyiség nélküli gazdasági társaságot – Mórahalom város Képviselő-testülete határozattal kötelezi a hozzájárulás megfizetésére az útépítési hozzájárulásban résztvevők által vállalt anyagi hozzájárulás mértékéig. A Képviselő-testület ezen hatáskörét a Képviselő-testület Pénzügyi és Városfejlesztési17 Bizottságára ruházza át.18
12.§
10
Módosította a 9/2013. (II. 28.) önkormányzati rendelet Módosította a 11/2015. (II.26.) Ör. 12 A 19/2011. (IX.29.) Ör-rel módosított szöveg 13 Beépítette a 19/2009. (VIII.31.) Ör. 14 Beépítette a 19/2011. (IX.29.) Ör. 15 Módosította a 35/2011. (XII.22.) Ör. 16 Módosította a 9/2013. (II. 28.) önkormányzati rrendelet 17 A 19/2011. ((IX.29.) Ör-rel módosított szöveg 18 A 17/2002. (VI. 27.) Kt. sz. rendelettel módosított szöveg. 11
TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
Értelmező rendelkezések (1) A rendelet alkalmazása szempontjából: a) Városközpont: - a Honvéd utca, Petőfi utca, Felszabadulás utca és Szegedi utca által határolt terület, - a Felszabadulás utca keleti oldalán lévő ingatlanok a Táncsics utcától a templomig (a mögötte lévő játszótérrel együtt), - az István király u. 2/a. (Gólyás ház) előtti átkötő út, Szövetkezeti utca, és Kölcsey utca által határolt terület, - a Művelődési Ház déli telekhatára, Tömörkény utca 2. sz. telek északi határa, Tömörkény utca 5. sz. telek északi határa, Dózsa György utca 4. sz. telek északi határa, a Dózsa György utca és a Szegedi út által határolt terület. b) Az út területe: az út határai közötti terület. c) Az út határa: az útnak - a kiemelt szegélyt, az útpadkát, rézsűt az út víztelenítését szolgáló árkot csatornát, más vízelvezető létesítményt is magában foglaló - külső széle. d) Az út műtárgya: a híd, a pontonhíd, a hajóhíd, a felüljáró, az áteresz, az alagút, az aluljáró, a támfal, a bélésfal, az út víztelenítését szolgáló burkolt árok, a csatorna vagy más vízelvezető létesítmény. A két méternél nagyobb nyílású áthidaló műtárgy: híd, a két méternél kisebb nyílású áthidaló műtárgy: áteresz. e) Útcsatlakozás: útnak, járműforgalmat szolgáló létesítmény (pl: üzemanyagtöltő-állomás) területének, illetőleg a járművek közút melletti ingatlanról közútra való ráhajtását szolgáló területeknek a közúthoz csatlakozása. f) Termőföld: az a földrészlet, amelyet a település külterületén az ingatlan-nyilvántartásban szántó, szőlő, gyümölcsös, kert, rét, legelő (gyep), nádas, erdő, fásított terület művelési ágban vagy halastóként tartanak nyilván; g) Telephely: az ingatlan-nyilvántartásban telephelyként nyilvántartott ingatlan, illetve a társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. tv. 4. § 33. pontja szerinti telephely19. h) Kivett terület: az ingatlan-nyilvántartásról szóló 109/1999. (XII.29.) FVM rendelet 50. § (3) bekezdése szerinti termeléssel és szolgáltatással kapcsolatos művelés alól kivett területek20 13.§ Vegyes rendelkezések (1) A közutak igazgatásának engedélyezésével kapcsolatos ügyekben a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény rendelkezéseit az e rendeletben foglalt kiegészítésekkel kell alkalmazni.21 (2) Ez a képviselőtestületi rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba. (3)Ezen rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti Mórahalom Város Képviselőtestülete 17/1994.(VII.8.) KT.sz. rendelete. Mórahalom, 2015. február 27.
Nógrádi Zoltán sk.
Dr. Varga-Nagy Szilvia sk.
polgármester
jegyző
19
Módosította a 19/2009. (VIII. 31.) Ör Beépítette a 19/2011. (IX.29.) Ör 21 Módosította a 19/2011. (IX.29.) Ör 20
TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc
1. SZ .MELLÉKLET22 A közút nem közlekedési célú igénybevételének díjai
Közutak kategóriái Országos közutak Autópálya Autóút
Helyi közutak
Belterületi elsőrendű út
I. rendű főút II. rendű főút Összekötő út Bekötőutak, állomáshoz vezető utak, gyorsforgalmi utak csomópont ágai és pihenőhely útjai, egyéb országos közutak parkolóhelyi útjai
22
Belterületi másodrendű út Belterületi mellékutak, lakó- és kiszolgáló utak, külterületi közutak, kerékpárutak, gyalogutak és járdák
Igénybevétel jellege Sport-, kulturális rendezvény
Vásár, egyéb
Építési munkaterület
-
-
1000 Ft/m2/nap
-
-
500 Ft/m2/nap
20 Ft/m2/nap
30 Ft/m2/nap
100 Ft/m2/nap 50 Ft/m2/nap
-
-
5 Ft/m2/nap
10 Ft/m2/nap
25 Ft/m2/nap
Módosította a 35/2011. (XII.22.) Ör TR - C:\Users\MO-TRO~1\AppData\Local\Temp\13-99.doc