Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 1. oldal
10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet az Önkormányzat tulajdonában álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek, továbbá telkek bérletére vonatkozó helyi szabályokról1
(egységes szerkezetben: 19/2001. (VII.1.), 16/1994.(IX.13.), 10/1998.(VI.10.), 10/2005. (III.22.), 14/2006. (VI.27.) rendeletekkel)
Vecsés Nagyközség2 Önkormányzatának Képviselő-testülete a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvényben /továbbiakban Ltv./ továbbá a helyi Önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény /továbbiakban Ötv./ 16.§ (1) bekezdésében és a 79.§. b. pontjában kapott felhatalmazás alapján a lakások és helyiségek bérbeadásának feltételeiről a következő rendeletet alkotja.
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A rendelet hatálya 1.§ A rendelet hatálya Vecsés Nagyközség Önkormányzat /továbbiakban: Önkormányzat/ tulajdonában álló lakásokra és a lakáshoz tartozó egyéb helyiségekre, a nem lakás céljára szolgáló helyiség bérleményekre, telkekre terjed ki, tekintet nélkül arra, hogy azok hol találhatók. Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben az Ltv. és a Ptk. rendelkezései az irányadók.
Az önkormányzati lakás szociális helyzet alapján történő bérbeadása alapjául szolgáló jövedelmi és vagyoni feltételek3 2.§ Önkormányzat tulajdonában álló (a továbbiakban: önkormányzati)4 lakás annak a személynek adható bérbe, aki e paragrafusban meghatározott szociális jövedelmi és vagyoni feltételeknek együttesen megfelel: a) akinek, vagy házastársának /élettársának/ illetve vele együtt lakó, vagy együtt költöző közeli hozzátartozójának a tulajdonában, haszonélvezetében nincs megfelelő, beköltözhető lakás, és b) mind a család mind az együttköltöző közeli hozzátartozók egy főre jutó havi jövedelme a bérbeadást megelőző évben nem haladta meg bérbeadáskor az öregségi nyugdíj legkisebb összegének a másfélszeresét,
1 2 3 4
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 1.§-a A rendeletben Vecsés Nagyközség megnevezés helyett 2001. július 1-től "Vecsés Város" megnevezést kell érteni. (Mód: 19/2001. (VII.1.) Ök.r. 1.§-a) Módosította: 14/2006.(VI.27.) rend. 1.§ Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 2.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 2. oldal
c) a család nem rendelkezik olyan vagyonnal, amelynek együttes forgalmi értéke a bérbeadáskor az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 150-szeresét meghaladja, d) a család életkörülményei megfelelnek a 9.§-ban meghatározott valamely szociális feltételnek, e) aki a bérbeadást megelőző 5 éven belül - nem mondott le önkormányzati lakása bérleti jogáról pénzbeli térítés ellenében, vagy - a magánforgalomban nem cserélte el kisebb szobaszámra, vagy alacsonyabb komfortfokozatúra lakását, vagy - beköltözhető ingatlanát nem idegenítette el, vagy a beköltözhetőség nem az ő érdekkörében felmerült okból szűnt meg. A bérbeadói jogokat gyakorló és a bérbeadói kötelezettségeket teljesítő szerv 3.§ (1)1 Az önkormányzati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek és telkek bérbeadói jogát a polgármester - a Gazdasági Bizottság előzetes hozzájárulásával - gyakorolja (2) A bérbeadói kötelezettségeket a polgármester teljesíti a képviselő-testületnek az önkormányzat éves költségvetésében e célra jóváhagyott előirányzatok felhasználásával. (3) A polgármester a bérbeadói jogokat és kötelezettségeket a polgármesteri hivatal közreműködésével látja el. (4)2 A lakás rendeltetésszerű használatát, valamint a lakásbérleti szerződésben foglaltaknak a bérlő részéről történő teljesítését a Polgármesteri Hivatal évente egy alkalommal - a bérlő előzetes értesítésével - ellenőrzi (5) Az (1) - (2) bekezdésekben foglaltak nem érintik a képviselő-testületnek azt a jogát, hogy bármelyik lakás és helyiség tekintetében közvetlenül gyakorolja a bérbeadói jogokat, illetve teljesítse a kötelezettségeket. (6) A Képviselő-testület dönt arról, hogy mely lakások legyenek meghirdetve szociális, illetve nem szociális bérbeadásra. Felmondás a bérbeadó részéről 4.§ Az Ltv. 24.§-ának (1) bekezdésében szabályozott felmondási jogot a polgármester gyakorolja, kivéve ha a felmondás a 24.§. (1) bekezdés e) pontján alapul, vagy ha a felmondásra a képviselő-testület által meghatározott feltételek megszegése ad alapot. Ez utóbbi két esetben a felmondás a képviselő-testület jogköre.
II. A LAKÁSBÉRLET SZABÁLYAI
A lakásbérlet létrejötte 5.§ (1)3 Az önkormányzat tulajdonában lévő lakásokra - az Ltv. keretei között - e rendeletben meghatározott feltételekkel lehet szerződést kötni (Ltv.3.§ (1) bek.). (2) Amennyiben a kijelölt személy a szerződést a kijelölési okiratban megjelölt határidőig nem köti meg - a bérleti jogviszony folytatásának esetét kivéve - úgy vele szerződést kötni nem lehet. A határidő elmulasztásának esetére igazolási kérelemnek van helye.
1 2 3
A rendeletben Vecsés Nagyközség megnevezés helyett 2001. július 1-től "Vecsés Város" megnevezést kell érteni. (Mód: 19/2001. (VII.1.) Ök.r. 3.§-a) Kiegészítette (4) bek.-el és a számozást módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 2.§ Módosította: 14/2006. (VI.7.) rend.3.§
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 3. oldal
Bérbeadás pályázat útján 6.§ (1) Az Ltv-ben, illetőleg az e rendeletben foglalt gazdálkodási feladatok ellátásához szükséges lakások, valamint a 11. 12. és 14. §-ok alapján bérbeadásra kerülő lakások kivételével a polgármester pályázatra hirdeti meg az üres önkormányzati lakásokat. (2) A pályázatot a "Vecsési Tájékoztató" című újságban közzé kell tenni és 30 napra az önkormányzat hirdetőtábláján ki kell függeszteni. (3)1 A pályázati kiírásnak tartalmaznia kell a meghirdetett lakás: a) címét, b) műszaki jellemzőit (szobaszám, komfortfokozat, alapterület), c) a lakásra megállapított bérleti díjat, d) a rendeltetésszerű használathoz elvégzendő szükséges munkákat, azok várható költségeit és a költségek megtérítésének módját, e)2 f) a pályázat benyújtásának helyét, idejét, módját, jogvesztő határidejét g) nem szociális bérlakás pályázatánál az elbírálás egyéb szempontjait és a pályázati tárgyalás időpontját. (4) A pályázatot az erre rendszeresített formanyomtatványon lehet benyújtani. (5)3 A lakások megtekintését a pályázat benyújtásának határidejéig biztosítani kell. (6)3 A pályázat benyújtásának határideje a "Vecsési Tájékoztató"-ban való közzétételétől számított 30. nap. (7) A pályázatok nyerteseinek nevét és az elnyert lakásoknak a címét a közérdekű tájékoztatás érdekében a Polgármesteri Hivatal hirdetőjén 15 napra kell kifüggeszteni. 7.§2 8.§2 9.§ (1)4 Az önkormányzati lakás bérbeadásánál elsőbbséget élvez, aki a) hajléktalan, életvitelszerűen nem lakásnak minősül helyen tartózkodik, vagy b) albérlő, családtag, szívességi lakáshasználó, vagy - az Ltv . 68. §. (1) és (2) bekezdése kivételével - szociális intézményben lakik, vagy c) az építésügyi illetve egészségügyi hatóság szerint romos, műszakilag elavult, vagy egészségügyi szempontból nem megfelelő lakásban él, vagy d) zsúfolt lakáskörülmények között lakik és - a családban tartósan beteg személynek nem biztosított a külön szoba, vagy - a lakásban együttlakó önálló család részére nem biztosított a külön szoba, vagy - a családban az egy főre jutó lakóterület nem haladja meg a hat négyzetmétert - vagyoni és jövedelmi viszonyai megfelelnek az e rendelet 2.§-ában előírtaknak. (2) Több személy egyidejű pályázása esetén az odaítéléskor érvényesítendő további szociális szempont, ha a családban egy rendszeres jövedelemmel rendelkezőre több eltartott jut. (3) Ha a családban az egy rendszeres jövedelemmel rendelkezőre jutó eltartottak száma azonos, akkor nehezebb szociális körülmények között élőnek az tekinthető, akinél: a) halmozottan fordulnak elő az e paragrafus (1) bekezdésében meghatározott körülmények, b) aki hosszabb ideje él rossz körülmények között.
1 2 3 4
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 4.§ (1) bekezdése Hatályon kívül helyezte a 10/2005.(III.22.) rendelet 22.§ (2) bekezdés a) pontja Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 4.§ (2) bekezdése Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 5.§ (1) bekezdése
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 4. oldal
(4)1 A pályázatból ki kell zárni azt a személyt, aki a) a pályázatban előirt feltételeknek nem felel meg, b) a pályázat előírásait nem teljesíti, c) valótlan adatokat közöl.
Bérbeadás pályázaton kívül 10.§2 11.§ (1) A Szociális Bizottság3 egyetértésével a polgármester méltányosságból, egészségügyi, családvédelmi, gyermekvédelmi indokok alapján, pályázaton kívül, legfeljebb 1 szobás, komfortnélküli lakást bérbe adhat. (2) Ilyen lakás bérlője csak az a személy lehet, akinek vagyoni és szociális helyzete megfelel e rendelet 2. és 9. paragrafusaiban foglaltaknak. 12.§ (1) A polgármester pályázaton kívül a már önkormányzati lakás bérlője részére a korábbi bérleti szerződés megszüntetése és az új bérleti szerződés megkötése mellett másik önkormányzati lakást is bérbe adhat. (2) A bérbe adni kívánt másik lakás az előzőkhöz képest: a) ugyanolyan szobaszámú komfortfokozatú, legfeljebb 12 négyzetméternél nagyobb alapterületű, b) ugyanolyan szobaszámú, legfeljebb eggyel magasabb komfortfokozatú legfeljebb 5 négyzetméternél nagyobb alapterületű, c) kevesebb szobaszámú, ugyanolyan, vagy alacsonyabb komfortfokozatú, d) ugyanolyan szobaszámú, alacsonyabb komfortfokozatú, legfeljebb 12 négyzetméternél nagyobb alapterületű lehet. (3) Több önkormányzati lakás ellenében bérbe adható egy lakás is. Ebben az esetben a bérbe adandó lakás szobaszáma nem lehet több a leadandó lakások szobaszámnak összegénél. (4) A 3 szobás, vagy annál nagyobb szobaszámú önkormányzati lakás helyett bérbe adható több önkormányzati lakás.A bérbe adandó lakások szobaszámának összege és komfortokozatuk azonban nem haladhatja meg az előző lakás hasonló mértékét. 13.§2
Közszolgálati lakás 14.§ (1)4 Az önkormányzat intézményeinek megfelelő szakember ellátása érdekében a Képviselő-testület határozata alapján lakás biztosítható annak a szakembernek, akinek alkalmazása az önkormányzat kötelező feladatainak ellátásához feltétlenül indokolt. (2) Azt a dolgozót lehet bérlőnek kijelölni, aki: a) önkormányzat hivatalával vagy intézményével közalkalmazotti, vagy köztisztviselői munkaviszonyt létesített, vagy alkalmazása az önkormányzat kötelezően előírt feladatainak ellátásához szükséges. b) A leendő bérlő és vele együtt költöző hozzátartozói nem rendelkeznek Vecsésen önálló - bérletben, bérlőtársi jogviszonyban tulajdonában álló - beköltözhető lakással. c) 54 A közszolgálati lakás bérleti díjának megfizetését vállalja.
1 2 3 4 5
Módosította: 14/2006. (VI.7.) rend.4.§ Hatályon kívül helyezte: 14/2006. (VI.27.) rend.15.§. (2) bek. a) pont Módosította: 14/2006. (VI.7.) rend. 5.§ Módosította (szövegrész hatályon kívül helyezésével) a 10/2005.(III.22.) rendelet 22.§ (2) bekezdés b) pontja Módosította a 16/1994. (IX.13.) Ök. rendelet 4.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 5. oldal
(3) Közszolgálati lakásra kötött bérleti szerződésre az e rendeletben foglalt szabályokat kell alkalmazni az alábbi eltérésekkel: - a lakásba a bérlő a ténylegesen vele együtt költöző és az ott született hozzátartozóján kívül mást nem fogadhat be, - a bérlőtársi jogviszony a lakásra nem jöhet létre, - a bérleti jogviszony folytatására a közvetlen hozzátartozók nem jogosultak, - a lakás egy részének más célú hasznosítása kizárt, - ha a munkaviszony /köztisztviselői, közalkalmazotti jogviszony/ nyugdíjba vonulás esetét kivéve - közös megegyezéssel, lemondással, próbaidő alatti azonnali hatályú megszüntetéssel, elbocsátással, hivatalvesztéssel, szűnik meg, a bérlő köteles a lakást a munkaviszony megszűnését követő 30 napon belül kiüríteni, - ha a bérleti jogviszony e rendelet hatályba lépése előtt határozatlan időre szóló munkaviszony alapján jött létre, és a köztisztviselő, közalkalmazott jogviszonya nem fegyelmi úton történő elbocsátással szűnik meg, a bérleti jogviszonyt a 15.§-ban foglaltak figyelembevételével meg kell hosszabbítani.
A bérleti szerződés határideje 15.§1 (1)2 Az önkormányzati lakásra meghatározott időre szóló bérleti szerződést legfeljebb 5 évre lehet kötni. (2) A bérlő kérelmére a bérlet időtartama öt évnél kevesebb is lehet. (3) A bérleti szerződést határozatlan időre kell megkötni, ha az Önkormányzat jogszabályban előirt elhelyezési vagy cserelakás biztosítására vonatkozó kötelezettségét a korábbi határozatlan időre szóló szerződés alapján teljesíti.
Önkormányzati lakás nem lakás céljára történő bérbeadása 16.§ (1) Azokat a megüresedett önkormányzati lakásokat, melyek műszaki állapotuk folytán lakásként még felújítás esetén sem használhatók, a lakásállományból ki kell vonni és a továbbiakban nem lakás célú helyiségként kell hasznosítani. (2) A Képviselő-testület az illetékes bizottságok javaslata alapján engedélyezheti közérdekű hasznosítási célra /szociális, vagy egészségügyi ellátás, stb./ lakás ideiglenes felhasználását. (3) A bérlő önkormányzati lakásának egy részét nem lakás céljára is használhatja, ha a folytatni kívánt tevékenységet a bérlő saját jogán vagy gazdasági társaság tagjaként kíván lakásban gazdasági, vagy szolgáltatási tevékenységet folytatni /magánpraxis, vállalkozás, stb./ és a tevékenység az épületben a többi lakó zavarása nélkül folytatható. Ilyen esetre: a) a bérlőnek a polgármestertől engedélyt kell kérni. A kérelemhez mellékelni kell az esetleges társbérlő/k/, bérlőtárs/ak/ írásbeli hozzájárulását is. b) az engedély határozott időre és tevékenységre adható ki. c) A nem lakás célú tevékenységgel érintett lakásrész után a bérlő az önkormányzati rendeletben a helyiségekre vonatkozóan meghatározott bérleti díjat köteles fizetni. (4) Ha e rendelet hatályba lépésekor a lakás egészét nem lakás céljára használják, a lakásbérleti jogviszonyt fel kell mondani.
Bérlőtársi szerződés 17.§ (1) Bérlőtársi jogviszonyban kell közös írásbeli kérelem alapján a lakást bérbe adni a házastársak, valamint azok részére, akik a bérlő halála esetén a bérleti jogviszony folytatására jogosultak lennének.
1 2
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 7.§-a Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 6.§
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 6. oldal
(2) A polgármester a bérlő és a vele életvitelszerűen együttlakó szülője /örökbefogadó, mostoha és nevelőszülője/, gyermeke /örökbefogadott- mostoha- és nevelt gyermeke/, valamint a házastársa /élettársa/, illetve unokája kérelmére köteles bérlőtársi szerződést kötni, ha: - a gyermek, illetőleg az unoka 14. életévét betöltötte és a bérlővel a lakásban legalább 1 éve együtt lakik, - a leendő bérlőtársnak nincs beköltözhető lakása, bérlőtársi jogviszonya, magántulajdonú lakása, lakáson fennálló haszonélvezeti joga. (3) Több bérlőtárs esetén a bérlőtársi szerződést a (2) bekezdésben foglalt feltételekkel és csak akkor lehet megkötni, ha ahhoz valamennyi bérlőtárs hozzájárult.
Megüresedett társbérleti lakrész bérbeadása 18.§ (1) Megüresedett társbérleti lakrész a lakásban visszamaradó másik társbérlő kérésére csak akkor adható részére bérbe, ha vállalja: a) a megnövekedett lakás-alapterület után számított lakbér megfizetését és azt, hogy b) az önkormányzati rendeletben meghatározott szabályok alapján igényelhető lakbértámogatást 5 évig nem kérelmezi. (2) Ha az /1/ bekezdésben meghatározott feltételeket a lakásban visszamaradó társbérlő nem vállalja, lakásbérleti szerződését megfelelő cserelakás felajánlása mellett fel kell mondani. (3)1 A megüresedett társbérleti lakrészt - ha nincs visszamaradó társbérlő - ismételten önálló bérletként nem lehet bérbe adni. A lakásba való befogadás feltételei 19.§2 (1) A bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét (örökbe fogadott, mostoha-, és nevelt gyermekét); jogszerűen befogadott gyermekétől született unokáját, valamint szülőjét (örökbe fogadó, mostoha-, és nevelő szülőjét). A gyermekek az önálló bérlőhöz akkor is beköltözhetnek, ha nagykorúak. Más személy,( pl. élettársat, albérlőt, csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával lehet befogadni. (2) A bérlőtárs a lakásba a kiskorú gyermekét (az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermekét), valamint a befogadott gyermekétől az együtt lakás ideje alatt született unokáját, valamint szülőjét a másik bérlőtárs és a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja. A bérlőtárs más személyt a lakásba csak a másik bérlőtárs és a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be. A bérbeadói hozzájárulására a (6) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni. (3) Ha a bérlő a bérleti jog folytatása ellenében tartási szerződést kötött, mind az eltartó, mind az eltartott csak a kiskorú gyermekét fogadhatja be a másik fél írásbeli hozzájárulása nélkül. (4)3 Egyéb személyeknek a lakásba való befogadásához a polgármester előzetes írásbeli engedélye szükséges. Az engedély csak akkor adható meg, ha: a) a lakásba befogadni kívánt személyek száma a lakás befogadóképességét - személyenként 1/2 szoba - nem haladja meg valamint: b) a befogadni kívánt személy/ek/ vállalja/ák/, hogy a lakásbérleti jogviszony megszűnése esetén sem az adott, sem pedig más lakás bérbeadására nem tartanak igényt, továbbá tudomásul veszi/k/, hogy a bérleti jogviszony megszűnése után a lakást 15 napon belül ingóságaikkal együtt kötelesek elhagyni. (5)4 A befogadáshoz történő hozzájárulás iránti kérelmet írásban kell a Polgármesteri Hivatalnál benyújtani. A kérelemhez csatolni kell: a) a bérlő nyilatkozatát, hogy a befogadott személyt az önkormányzati lakásba 3 napon belül bejelenti és ezt a bérbeadó felé igazolja és
1 2 3 4
Kiegészítette (3) bek.-el: a 14/2006. (VI.27.) rend. 7.§ Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 8.§ Módosította a bek. számozását: 14/2006. (VI.27.) rend. 8.§ Kiegészítette (5) bek.-el: 14/2006. (VI.27.) rend. 8.§
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 7. oldal
b) a befogadott személy arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a bérleti szerződés megszűnésekor az önkormányzati lakást 15 napon belül elhagyja.
A tartási szerződéshez való hozzájárulás feltételei
20. § (1) Tartási szerződést a bérlő csak a polgármester hozzájárulásával köthet. (2) Az engedély nem adható meg, ha: a) az eltartó a 14. életévét még nem töltötte be, b) az eltartó a 14. életévét betöltötte, de önálló jövedelemmel nem rendelkezik és nincs olyan hozzátartozója, aki a tartási szerződésből reá háruló anyagi terhek viselését vállalja, c) a bérlő az életkora, illetőleg anyagi és egészségügyi körülményei alapján tartásra nem szorul, d) a bérlő tartásáról jogerős bírói döntés, illetőleg érvényes tartási szerződés alapján más személy gondoskodik. e) az eltartó összes körülményeiből az a következtetés vonható le, hogy az a tartási kötelezettségének ellátására képtelen.
Az albérletbe adás szabályai 21.§ (1)1 A lakás albérletbe adásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges (Ltv.33.§ (1) bek.). (2) Az egész lakás albérletbe adásához hozzájárulás csak akkor adható, ha a lakásból a bérlő azért van távol, mert: a) kórházi, szanatóriumi tartós kezelés alatt áll, b) katonai, polgári szolgálatot teljesít, c) tartósan más településen dolgozik, d) szabadságvesztés, előzetes letartóztatás hatálya alatt áll, e) ideiglenes jelleggel szociális otthonban van. (3)2 Az albérletbe adáshoz való hozzájárulás engedélyezésekor a 19.§ (5) bekezdésében foglaltakat kell alkalmazni. (4) Az albérletbe adás legfeljebb 1 éve engedélyezhető. A határidő kérelemre meghosszabbítható. (5) A lakás fizetővendéglátás céljára történő hasznosításra e paragrafus előírásait kell alkalmazni.
Hozzájárulás a lakáscseréhez 22.§3 A csereszerződést írásba kell foglalni.(Ltv.29.§ (1)-(2)bek.) A lakáscserénél az Ltv. 29.§-ban foglaltak szerint kell eljárni.
Lakáshasználati díj 23.§ (1) Az a személy, aki a lakást jogcím nélkül használja a következő használati díjat köteles fizetni: a) 6 hónapon belül a lakásra megállapított lakbérrel azonos összeget,
1 2 3
Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend..9.§ (1) bek Pontosította: 14/2006.(VI.27.) rend. 9.§ (2) bek. Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 10. §-a és a 15.§ a) pont
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 8. oldal
b) 6 hónapon túl a lakbérnek megfelelő összeg háromszorosát, c) 1 éven túl a lakbérnek megfelelő összeg négyszeresét, d) 2 éven túl a lakbérnek megfelelő összeg hatszorosát. (2)1 Az (1) bekezdés b)-d) pontja nem alkalmazható, ha a jogcím nélküli használó másik lakásra tarthat igényt (Ltv.20.§ (2) bek.).
A jogcím nélküli lakáshasználók elhelyezése 24.§ (1) Ha a lakásbérleti jogviszony a bérlő halálával szűnik meg, a lakásban jogcím nélkül lakó személy/ek/ elhelyezéséről az önkormányzat akkor köteles gondoskodni, ha a következő feltételek együttesen fennállnak: a) a jogcím nélküli lakáshasználó a bérlő halálát megelőzően állandó bejelentéssel és életvitelszerűen 5 évig a bérlővel együtt lakott, b) a jogcím nélküli lakáshasználó a volt bérlőnek, vagy házastársának nagyszülője, unokája, testvére, vagy élettársa, c) Beköltözhető lakással /bérlakás, magántulajdonú lakás, haszonélvezeti jog/ nem rendelkezik, d) ha a lakásba való beköltözés 1994. január 1. után történt, és a lakásba való befogadáshoz a polgármester előzetesen írásban hozzájárult. (2)2 Az (1) bekezdés hatálya alá tartozó jogcím nélküli lakáshasználó részére az általa lakott lakás is bérbe adható. (3) Ha a másik lakás bérbeadására kerül sor, értelemszerűen alkalmazni kell a (2) bekezdésben foglaltakat, a lakásigény mértékére vonatkozóan. (4) A jogcím nélküli lakáshasználónak lakás bérbeadásakor vállalnia kell a lakásra megállapított lakbér és lakáshasználati díj megfizetését.
Bírói ítélet alapján való elhelyezés 25.§ (1) Ha a házassági bontóperben meghozott jogerős bírói ítélet alapján valamelyik fél saját elhelyezési kötelezettség kimondása nélkül köteles az önkormányzati lakást elhagyni, az elhelyezésre jogosultat: a) az e rendeletben foglalt szociális bérlakásra való jogosultság fennállása esetén legfeljebb 1 szobás, a kiürítendő lakásnál legalább eggyel alacsonyabb komfortfokozatú lakás, b) szociális bérlakásra nem jogosultság esetén csak szükséglakás, szobabérlet illeti meg. (2) A bírósági ítélet alapján kiköltözésre kötelezett személyekről a Polgármesteri Hivatal nyilvántartást vezet, elhelyezésükről a bérbe adható lakás, vagy szobabérlet rendelkezésre állásától függően gondoskodik az önkormányzat.
Szociális otthonból elbocsátott volt bérlő elhelyezése 26.§ (1)3 Ha a bérlő a szociális intézménybe utalásakor pénzbeli térítés ellenében lemondott az önkormányzati lakás bérleti jogáról és később a szociális intézményből elbocsátják, részére legfeljebb 1 szobás komfortos bérlakás biztosítható. (2) Az így kijelölt személynek vállalnia kell a lakásra megállapított lakbér és lakás-használatbavételi díj megfizetését.
Az önkormányzati lakás lakbére
1 2 3
Kiegészítette (2) bek.-el: 14/2006.(VI.27.) rend. 11.§ Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 15.§ (2) bek.a) pont Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 15.§ (2) bek. b) pont
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 9. oldal
27.§ (1)1 Az önkormányzati lakások lakbérét és annak módosítását az Önkormányzat rendeletben határozza meg. (2) A lakbér kétszeresét kell fizetni akkor, ha a rendelet hatálybalépése után a lakást, vagy annak egy részét albérletbe adják. A magasabb bérleti díj megállapításánál az albérletbe adott lakrész alapterületére jutó bérleti díj arányos részét kell figyelembe venni. (3) A lakbér tízszeresét kell megfizetni, ha a lakást a rendelet hatálybalépése után a bérbeadó hozzájárulása nélkül adják albérletbe, illetve, ha az Ltv-ben előírt bérbeadói hozzájárulásokat nem szerzi be a bérlő. A magasabb bérleti díj megállapítása helyett az önkormányzat jogosult a bérleti szerződés felmondására is. (4) A (2) és (3) bekezdésekben foglaltakat 1994. július 1-től kell alkalmazni, tekintet nélkül arra, hogy az alkalmazásra adó okok mikor következtek be. (5) A lakbérhez nyújtandó szociális támogatás nem lehet pénzbeli juttatás, vagy határozott illetve határozatlan időre adott engedmény. (6) A bérlő a lakbér elengedését illetve mérsékelését kérheti arra az időre, amíg: a) A bérbeadó karbantartási felújítási pótlási kötelezettségét a bérlő felszólítása ellenére sem teljesíti és a bérlő emiatt a lakást, vagy annak egy jelentős részét rendeltetésszerűen nem használhatja, b) a bérbeadó a lakás rendeltetésszerű használatában a bérlőt más módon akadályozza, vagy jelentősebb mértékben korlátozza. (7) Ha a bérbeadó a bérlő igényét 30 napon belül nem ismeri el, a károsult további 30 napon belül, jogorvoslat céljából a bírósághoz fordulhat. A bíróság jogerős ítéletéig azonban az eredeti lakbért kell megfizetni.
Az önkormányzati lakás lakbére2
28. § (1) Az önkormányzati lakások és a közszolgálati lakások lakbére magába foglalja a lakásra, valamint a lakáshoz tartozó - a bérlő által használt - a lakással egy épületben lévő, vagy tartós kivitelű (épített) melléképületben elhelyezett tároló helyiségek használatával kapcsolatos bérleti díjakat. (2) az önkormányzati lakások bérleti díja 2005. április hó 1-jétől a) összkomfortos lakásnál 189,-Ft/m2 b) komfortos lakásnál 128,-.Ft/m2 c) félkomfortos lakásnál 43,-Ft/m2 d) komfort nélküli lakásnál 41,-Ft/m2 (3) az önkormányzati lakáshoz tartozó, illetőleg a bérlő által kizárólagosan használt helyiségek bérleti díj április 1-jétől pince, szuterén 41,-Ft/m2 tároló, kamra 41,-Ft/m2 műhely 137,-Ft/m2 garázs 192,-Ft/m2 (4) Ha az önkormányzati lakás egy vagy két lakásos lakóépületben van, amelyhez legalább 150 m2 nagyságú udvar vagy kert tartozik a havi lakbér a lakás komfortfokozatához és nagyságához megállapított összegű lakbér legfeljebb 20%-ával megemelhető. (5) Ha a bérlemény önálló családi ház és a bérlőt a 300 m2 meghaladó kert használata is megillet, a lakbér összege annak 40%-ával is megemelhető.
1 2
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 10.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 11.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 10. oldal
Az önkormányzat, illetőleg a szolgáltató a bérlő által fizetett különdíj ellenében gondoskodik 28/A.§1 - az elektromos és gáz energiáról, - a víz- és csatorna ellátásról, - a központi fűtésről és melegvíz szolgáltatásról, - a házi szemét elszállításáról, - a távbeszélő és egyéb szolgáltatásokról. 28/B.§1A lakbértámogatással kapcsolatosan a szociális ellátásról szóló 20/2003. (XI. 25.) rendelet 6.§-a alapján kell eljárni.
Cserelakás felajánlása helyett fizetendő térítés mértéke2 29.§ (1)2 Ha a bérbeadó határozatlan időre szóló lakásbérleti szerződést felmondja (Ltv.26.§(1) bek.), vagy azt felek közös megegyezéssel (Ltv.23.(3) bek.) megszüntetik, az Önkormányzat megállapodhat a bérlővel, hogy lakása felajánlása, illetőleg annak rendeltetésszerű használatra alkalmas, tiszta és beköltözhető állapotban való átadása esetén, részére pénzbeli térítést fizet ( 27.§ (1) bek.). (2)2 A pénzbeli térítés mértéke a lakás forgalmi értékének a) határozatlan időre szóló bérlet esetén10 %-a, b) a határozott időre szóló bérletről való lemondás esetén a lakás forgalmi értékének a hátralévő bérleti időszakra eső évenkénti 1 %-a. (3) A pénzbeli térítés a lakás visszaadása után 15 napon belül igényelhető. (4)3 A bérleti szerződés közös megegyezéssel történő felmondása esetén az Önkormányzat - kérelemre - megtéríti a költözködés számlával igazolt költségét
Bérlő kiválasztási jog 30.§ (1) A Képviselő-testület közületi szerv részére - meghatározott lakásra - bérlő-kiválasztási jogot biztosíthat. (2) A bérlő kiválasztási jog ellenértéke egyszeres esetben a lakás beköltözhető forgalmi értékének 25 %-a. 31.§4
A lakásbérleti jog folytatására vonatkozó jog elismerése 32.§ Aki a bérlő halála esetén a lakásbérleti jog folytatására jogosult - a bérlő halálától számított 60 napon belül - köteles a jogának elismerését kérni a polgármestertől. A határidő elteltekor a jogosultat fel kell hívni, hogy kérje a jogutódlás elismerését.
1 2 3 4
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 12.§-a Módosította: 14/2006.(VI.27.) rend. 12.§ Kiegészítette új (4) bek.-el: 14/2006.(VI.27.) rend. 12.§ Hatályon kívül helyezte a 10/2005.(III.22.) rendelet 22.§ (2) bekezdés a) pontja
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 11. oldal
Hagyatéki tárgyak elszállítása 33.§ (1) Ha a lakásbérleti jogviszony a bérlő halála miatt szűnt meg, az örökös köteles a lakásban maradt hagyatékot a jogerős közjegyzői végzést követő 60 napon belül elszállítani. (2) Ha az örökös a hagyatéki tárgyakat a lakásból a határidőn belül nem szállítja el, azokat a bérbeadó - az örökös költségére és veszélyére - raktárban, vagy más, arra alkalmas helyiségben elhelyezheti. A hagyatéki tárgyakról az erre vonatkozó szabályok szerint leltárt kell felvenni. (3) Amíg az örökös a hagyatéki tárgyakat a lakásból nem szállítja el, az üresen tartott lakásra a 23.§-ban foglaltak szerinti lakáshasználati díjat köteles fizetni.
A lakással kapcsolatos bérbeadói és bérlői jogok, illetve kötelezettségek 34.§ (1) A bérbeadó a lakást a bérlő részére leltár szerint tisztán és rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban köteles átadni. A lakás átadásakor észlelt hibák, hiányosságok megszüntetéséről a bérbeadó köteles gondoskodni, kivéve a (2) bekezdésben foglalt esetek. Ha a bérbeadó e kötelezettségét nem teljesíti, a bérlő a szükséges munkákat helyette és költségére, a bérbeadó írásban történő felhívását követő 30 nap elteltével, elvégeztetheti. Ilyen esetben a bérbeadó a bérlőnek a számlával igazolt jogos költségeit egy összegben köteles megtéríteni. (2)1 Amennyiben a lakás rendeltetésszerű használatra szóló alkalmasságának kialakítását a kijelölt bérlő vállalja, úgy azt a lakásbérleti szerződésnek tartalmaznia kell: a) A lakás helyreállítási költségét, b) a költségek bérbeadó részéről történő megtérítésének módját, valamint c) a munkák elvégzésének határidejét. (3) A (2) bekezdésben említett munkák számlákkal igazolt ellenértékének 50%-át az önkormányzat a lakás műszaki átvételét követő 30 napon belül egy összegben, a fennmaradó részt pedig a lakbérbe történő beszámítással téríti meg a bérlőnek. (4) A bérbeadó a munkák elvégzésének határidejét, indokolt esetben a bérlő kérésére, legfeljebb egy alkalommal meghosszabbíthatja. (5) Ha a bérlő a (2) bekezdésében meghatározott munkákat saját hibájából a lakásbérleti szerződésben rögzített, vagy a bérbeadó által a (4) bekezdésben foglaltak alapján meghosszabbított határidőre nem végezheti el, az önkormányzat a szerződést a Ltv. 24.§. (11) bekezdés b) pontja alapján felmondhatja. (6) A lakásbérleti szerződés keretében a polgármester és a bérlő/k/ megállapodhatnak abban, hogy a bérlő/k/ látja/k/ el az épület, illetőleg a közös használatú helyiségek tisztántartásával, megvilágításával összefüggő feladatokat. (7) A (6) bekezdésben említett megállapodás esetén a szerződésben pontosan meg kell határozni a bérlő/k/ által vállalt feladatokat és ezek egy hónapra lebontott költségeit, mely összeget a lakbér mértékének megállapításakor figyelembe kell venni. (8) A lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak és berendezéseinek karbantartásáról, felújításáról, pótlásáról, cseréjéről a bérlő köteles gondoskodni. (9) Ha a bérleti jogviszony megszűnik, a bérlő köteles a lakást és a lakásberendezéseket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban az önkormányzatnak visszaadni. (10) A bérbeadó és a bérlő megállapodhatnak, hogy a lakás visszaadásakor a bérlőt terhelő munkák ellenértékét a bérlő egy összegben megtéríti. A megállapodásnak tartalmaznia kell: a) Az elvégzendő munkák tételes felsorolását,
1
Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 13.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 12. oldal
b) azok költségét, és c) azt, hogy a bérlő az őt terhelő összeget milyen határidőre köteles a bérbeadónak megfizetni.
A lakás átalakítása, korszerűsítése 35.§ (1) A bérlő kérésére a polgármester engedélyt adhat arra, hogy a bérlő a lakást korszerűsítse, átalakítsa. (2) Az engedély megadása esetén a bérbeadónak és a bérlőnek megállapodást kell kötnie. A megállapodásnak tartalmaznia kell az elvégzendő munkák: a) pontos meghatározását, b) befejezésének határidejét, c) költségeit és azok megfizetésének feltételeit, módját, valamint azt, hogy a munkákhoz szükséges szakhatósági engedélyeket a bérlő köteles beszerezni. (3) Az önkormányzat a lakás korszerűsítésének, átalakításának költségeit az alábbiak szerint téríti meg a bérlőnek: a) a számlákkal igazolt és a Polgármesteri Hivatal által ellenőrzött, illetve elfogadott költségek 50 %-át egy összegben a használatbavételi engedély bemutatása után 30 napon belül, b) a fennmaradó 50%-ot a lakbérbe történő beszámítással. (4) A lakás átalakítását, korszerűsítését követően a lakásbérleti szerződést - a lakbér összegére is kiterjedően - módosítani kell, ha a lakás komfortfokozata megváltozott és a munkálatok költségeit a bérbeadó megtéríti.
Lakásbővítés 36.§ (1) A bérlő kérelmére lakásbővítés céljából részére bérbe adható a lakásával szomszédos, azzal műszakilag egyesíthető üres szükséglakás, használaton kívüli nem lakáscélú helyiség. (2) A bérbeadás esetén a bérlőnek vállalnia kell a műszaki egyesítéssel kapcsolatos költségeket és a megnövekedett alapterületre eső lakbért. (3) A bérlő köteles a munkák elvégzéséhez szükséges hatósági engedélyeket beszerezni. (4) A bérleti szerződést a használatbavételi engedély megadásáig határozott időre, azt követően pedig az eredeti lakásra vonatkozó szerződés időtartamával megegyezően kell megkötni. (5) Amennyiben a bérlő a műszaki egyesítésre bérbe adott helyiségre az ideiglenes bérbeadástól számított 1 éven belül nem kap használatbavételi engedélyt és a munkákat nem kezdte meg, az ideiglenes bérleti szerződést meg kell szüntetni.
A lakás elhagyása 37.§ (1)1 A lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. Ezt a kikötést a szerződésnek tartalmaznia kell azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére a lakás elhagyása előtt 8 nappal bejelenteni. (2)2 A bérlő által bejelentett - egészségügyi ok, munkahely megváltozása, tanulmányok folytatása miatt történő - távolléte alatt, erre hivatkozással felmondani nem lehet. Nem lehet felmondani a szerződést abban az esetben sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót - felhívására - írásban tájékoztatja (Ltv3.§ (1)-(2) bek.) (3) A lakást nem lehet elhagyottnak tekinteni, ha a bérlő abból azért van távol, mert:
1 2
Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 13.§ Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 13.§, és 15.§ (2) bek. c) pont
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 13. oldal
a) gyógykezelésben részesül és folyamatosan gyógyintézetben tartózkodik, b) sorkatonai szolgálatot teljesít, c) lakhelyén kívül dolgozik és munkahelyén nincs állandó lakása, d) lakhelyén kívül végi tanulmányait, e) szabadságvesztés büntetését tölti, f) a lakás felújításával, karbantartásával, átalakításával, bővítésével kapcsolatos munkák miatt akadályoztatva van a lakás rendeltetésszerű használatában.
Adatvédelmi szabályok1 38.§ (1) A Polgármesteri Hivatal folyamatos nyilvántartást köteles vezetni az Önkormányzati tulajdonban lévő és e rendelet hatálya alá tartozó bérbeadás útján hasznosított lakásokról és nem lakás céljára szolgáló helyiségekről. (2) A polgármester a jegyző útján úgy köteles a nyilvántartást megszervezni, hogy abból a Képviselő-testület részére valamennyi olyan adat rendelkezésre álljon, amely a Ltv-ben és a rendeletben szabályozottak végrehajtásához nélkülözhetetlen. 39.§ (1) A Polgármesteri Hivatal a vonatkozó törvényes keretek között köteles a 38.§-ban elrendelt személyes adatokat nyilvántartani és kezelni. (2) A szociális bérletre jogosultakat az e rendeletben foglalt feltételek teljesítéséhez szükséges adatok szolgáltatására hívhatja fel a Polgármesteri Hivatal. (3) A jövedelmi helyzet megállapításához a személyi jövedelemadó-bevallás alapjául szolgáló adatokat kell szolgáltatni. Az adatszolgáltatási kötelezettség az együtt élő nagykorú hozzátartozóktól származó jövedelemre is kiterjed. (4) Ha a (3) bekezdésben meghatározottak azért nem teljesíthetők, mert az érintettek munkanélküliek, a munkanélküli ellátásra vonatkozó adatokat kell szolgáltatni. (5) Az adatszolgáltatásra kötelezett nem hívható fel olyan adat igazolására, amely a Polgármesteri Hivatal jogszabályban rendszeresített saját nyilvántartásában szerepel. (6) A nyilvántartásból adatot szolgáltatni - a Ltv. 84. §. (4) bekezdésében foglalt célt kivéve - nem lehet. A nyilvántartás adatait másnak kizárólag a rendeletben szabályozott bérbeadáshoz és bérbeadói hozzájáruláshoz, illetve a szociális, jövedelmi, vagyoni helyzet vizsgálatához lehet felhasználni.
III. A HELYISÉGBÉRLET SZABÁLYAI
Bérbeadás2 40.§3 (1) A polgármester az üres önkormányzati nem lakás célú helyiséget és telket (továbbiakban: helyiség)a Ltv-ben foglalt elhelyezési kötelezettségekre felhasznált, valamint a 44.§. szerint bérbe adott helyiségeket kivéve - bérbe adhatja : a) a bérlőjelölt jelentkezése esetén, annak kérésére; b) a bérletet pályázaton meg kell hirdetni, amennyiben a folyamatos bérbeadás - új bérlő jelentkezésének hiányában -3 hónap időtartamig meghiúsul.
1 2 3
Módosította a címet 10/2005.(III.22.) rendelet 14.§-a Beiktatta a címet a 10/2005.(III.22.) rendelet 15.§-a Beiktatta új §-ként a 10/2005.(III.22.) rendelet 15.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 14. oldal
Bérbeadás pályázat útján 41.§1 (1) A pályázati hirdetménynek tartalmaznia kell: a) a helyiség pontos címét, alapterületét, felszereltségi állapotát, b) a helyiségben folytatható tevékenységi kört, c) a bérleti szerződés időtartamát, d) az esetlegesen kötelezően elvégzendő építési, helyreállítási munkák meghatározását, e) a pályázatra jogosultak körét, f)2 a fizetendő bérleti díj mértékét, amely nem lehet kevesebb a 47.§ alapján megállapított utolsó bérleti díjnál, g)2 a bérleti jog megváltásának díját, h) a pályázat benyújtásának módját, határidejét, i) a pályázati tárgyalás idejét és helyét, j) a helyiség megtekinthetőségének módját. (2) A pályázat nyilvános, azon minden természetes és jogi személy részt vehet. (3) Pályázni az jogosult, aki: a) pályázati feltételeket elfogadja, b) nyilatkozik a helyiségben tervezett tevékenységéről és legkésőbb a pályázati tárgyaláson igazolja, hogy a tevékenységre jogosult, c) ha Vecsésen már van helyiségbérlete és bérleti tartozása nincs, d) a pályázati hirdetményben megjelölt bérleti jog megváltási díj 5%-ának megfelelő pályázati díjat az Önkormányzat költségvetési számlájára a versenytárgyalásig befizet. (4)2 A pályázatot az a jelentkező nyeri meg, aki a licitálás során a legmagasabb bérleti díj megfizetésére tesz ajánlatot, és vállalja a bérleti jog megváltási díj megfizetését. 42.§ (1)3 Eredménytelen pályázat esetén a bérleti jog megváltási díját, és a kikiáltási bérleti díjat minden újabb pályázati kiírás során 10%-kal csökkenteni lehet, azonban a bérleti jog megváltási díj és a bérleti díj összege több eredménytelen pályázat útján sem lehet kevesebb, mint az első pályázatban kiírt összegek 80%-a. (2)3 Két eredménytelen pályázat után a helyiség versenytárgyaláson kívül is bérbe adható, ha a kérelmező vállalja a legutolsó pályázatban foglalt bérleti díj és bérleti jog megváltási díj, valamint az óvadék megfizetését, továbbá megfelel a 40§-ban foglalt feltételeknek. 43.§ A 40-42.§-okban foglalt rendelkezések alapján bérbeadott helyiség bérleti jog megváltási díjának első kikiáltási összege a helyiség beköltözhető forgalmi értékének 10 %-a. 44.§4 (1) A képviselő-testület döntése alapján a helyiségek pártok, valamint közérdekű tevékenységet folytató szervezetek részére is bérbe adható. (2) Az (1) bekezdésben említett esetben a képviselő-testület kijelöli a bérbe adható helyiségeket és meghatározza azok bérleti díját és a bérleti jog megváltásának összegét. 45.§ (1) Az üres helyiségek bérbeadásakor a helyiségben folytatható tevékenységi kört a legtágabban kell meghatározni. (2)5 Amennyiben közellátási, közbiztonsági, vagy egyéb fontos körülmény indokolja, a tevékenységi kört a Polgármester az illetékes bizottság egyetértésével szűken, vagy konkrétan is meghatározhatja, illetőleg bizonyos tevékenységi köröket a helyiség bérletéből kizárhat.
1 2 3 4 5
Számozását 40-ről 41. §-ra változtatta a 10/2005.(III.22.) rendelet 15.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 15.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 16.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 17.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 18.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 15. oldal
A bérleti szerződés 46.§ (1) Önkormányzati helyiségre a bérleti szerződést határozott időre, legfeljebb 5 évre szólóan, vagy valamely feltétel bekövetkezéséig kell megkötni. (2) Határozatlan időre kell megkötni a bérleti szerződést, ha az Önkormányzat jogszabályban előírt elhelyezési kötelezettségét teljesíti, vagy: a) a bérleti szerződés csere, b) a bérleti jog átruházása, c) a jogutódlás alapján jön létre és a korábbi szerződés is határozatlan időre szólt. (3) A határidő lejártakor a bérlő kérelmére a szerződést legfeljebb 5 évvel meg kell hosszabbítani, ha a bérlő vállalja a helyiség 47.§. (3) bekezdés a) pontja szerinti bérleti díjának megfizetését és a korábbi szerződés tartama alatt nem keletkezett díjhátraléka. (4) A határidőt nem lehet meghosszabbítani, ha a helyiségben folytatott tevékenységre széleskörű és megalapozott lakossági panasz érkezett.
A helyiség bérleti díja 47.§1 (1)2 A helyiségbér összegében az önkormányzat a bérlővel szabadon állapodik meg. (2) A bérbeadáskor a polgármesternek a bérleti díj minden év január 1-vel történő növelésében is meg kell állapodnia a bérlővel. Az emelés mértéke nem lehet kevesebb, mint az előző évi KSH szerinti hivatalos inflációs ráta. (3) Ha a bérbeadásra a Képviselő-testület erre vonatkozó egyedi határozata alapján kerül sor, akkor a határozatban megjelölt összegre kötik a bérleti szerződést. (4) Ha előbérleti jog esete áll fenn, akkor az előző évre érvényes bérleti díjnak a jegybanki alapkamat + 2 %-kal növelt összegére kötik a szerződést. (5) Ha a helyiség bérlőjének kiválasztása pályázat útján történt, akkor a szerződésben azt a bérleti díjat kell megjelölni, amelyet a nyertes pályázó elfogadott ajánlata tartalmaz. (6)3 Albérletbe adás esetén az emelt bérleti díjat a tárgyévre érvényes bérleti díj 20%-kal növelt összegében kell meghatározni. (7) Csereszerződéshez, továbbá a bérleti jog átruházásához történő hozzájáruláskor az előző évi bér jegybanki alapkamat + 2 %-kal növelt összegére kötik a bérleti szerződést. (8) Másik helyiség biztosításának kötelezettsége esetén a felajánlott helyiség bérleti díja a jegybanki kamat + 2%-kal térhet el a megszűnt bérleti joggal érintett helyiség díjától.
A helyiségbe való befogadás feltételei 48.§ (1) A polgármester a bérlő részére más személynek a helyiségbe történő befogadásához akkor adhat hozzájárulást, ha: a) a bérlő által végzett és a befogadni kívánt személy által folytatni kívánt tevékenység együttes gyakorlását jogszabály nem tiltja, b) a felek bérlőtársi szerződést kötöttek, c) a befogadott személy vállalja, hogy a bérleti jogviszony megszűnése esetén elhelyezési igény nélkül a helyiséget 15 napon belül kiürítve elhagyja, d) a bérlő vállalja, hogy a bérbeadó Önkormányzat által megemelt bérleti díjat fizeti.
1 2 3
Módosította -a (6) bekezdés érintetlenül hagyásával- éa (7)-(8) bekezdéssel egészítette ki a 10/2005.(III.22.) rendelet 19.§-a Módosította: 14/2006. (VI.27.) rend. 14.§ Módosította a 10/1998. (VI.10.) Ök. rendelet 1.§-a
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 16. oldal
A helyiség albérletbe adása 49.§ (1) A polgármester a bérlő kérelmére a bérlő részére engedélyezheti a helyiség egy részének, vagy egészének albérletbe adását, ha: a) az albérlő megfelel a 48.§. (1) bekezdés a) és c) pontjaiban foglalt feltételeknek, és b) a bérlő vállalja, hogy az albérleti szerződés fennállása alatt az Önkormányzat által megállapított emelt bérleti díjat fizeti. Az emelt díjat arányosan kell megállapítani, ha csak a helyiség egy része lett albérletbe kiadva. (2) Az albérleti szerződéshez a polgármester határozott időre járulhat hozzá.
A helyiség bérleti jogának átruházása 50.§ (1) A bérlő az Önkormányzat hozzájárulásával a helyiség bérleti jogát más személy/ek/ részére átruházhatja. (2) A bérlő a helyiség átruházására vonatkozó megállapodást, annak megkötésétől számított 15 napon belül köteles a hozzájárulási kérelemmel a polgármesterhez benyújtani. (3) A megállapodásnak tartalmaznia kell: a) a helyiség címét, méretét, és a bérleti díj összegét, b) az átvevő által folytatni kívánt tevékenység meghatározását, c) az átvevő nyilatkozatát arról, hogy az Önkormányzat által az e rendelet alapján megállapított bérleti díj megfizetését vállalja. (4) A bérleti jog átruházásához való hozzájárulást meg kell tagadni, ha: a) a folytatni kívánt tevékenység jogszabály rendelkezéseibe ütközik, b) a helyiség a folytatni kívánt tevékenységre nem alkalmas, vagy nem tehető alkalmassá és az átvevő más, alkalmas tevékenységi kört nem jelölt meg, c) a folytatni kívánt tevékenység a közbiztonsági, közrendi, vagy más lakossági érdekeket súlyosan sértené, d) a bérlőnek a helyiségre bérleti díj hátraléka van, és azt felhívásra sem egyenlíti ki, vagy a felek a hátralék kiegyenlítéséről nem állapodtak meg. 51.§ (1) Az 50.§. szerinti új bérlőnek meg kell fizetnie az Önkormányzatnak az e rendeletben foglaltak alapján meghatározott bérleti jog megváltási díjat és az óvadékot. (2) A bérleti jog megváltási díjból le kell vonni az átruházást megelőző évben a bérbeadó engedélyével a helyiségre fordított és az Önkormányzat által megtérítésre vállalt, de még meg nem fizetett beruházások értékét. A helyiség bérleti jogának cseréje 52.§ (1) Az Önkormányzati helyiség bérlője a bérleti jogát a polgármester hozzájárulásával bármely vagyoni értékű jogra elcserélheti. (2) A felek a cseréről szóló megállapodást kötelesek annak keltétől számított 15 napon belül jóváhagyásra a polgármesterhez benyújtani. (3) A megállapodásnak tartalmaznia kell az 50.§. (3) bekezdésében foglaltakat. (4) A hozzájárulást az 50. §. (4) bekezdésében foglaltak fennállása esetén meg kell tagadni. (5) A polgármester az illetékes bizottság/ok/ javaslata alapján a hozzájárulás feltételeként kikötést tehet a helyiség használati célját illetően. (6) A cserélő félnek vállalnia kell az e rendelet alapján megállapított óvadék megfizetését. A bérleti szerződés megszűnése esetén fizetendő térítések
Lezárva: 2008. december 17. Hatály: 2008. december 17. PHV rendeletei - 10/1994. (VI. 7.) Ök. rendelet - az Önkormányzat tulajdonában
CompLex Jogtár 17. oldal
53.§ Ha a felek a helyiségbérleti jogviszonyt közös megegyezéssel úgy szüntetik meg, hogy a bérlő másik helyiség bérbeadását nem kéri, a)1 b) határozott idejű bérlet esetén időarányosan a bérleti idő hátralévő részére évenként a forgalmi érték 2%-ára.2
A helyiséggel kapcsolatos bérbeadói, illetve bérlői kötelezettségek 55.§ (1)3 A bérbeadó a bérelt helyiséget annak állapotát és felszereltségét rögzítő leltár, illetőleg jegyzőkönyv felvétele mellett köteles a bérlőnek átadni, illetőleg annak átvenni.. (2) A bérlő nem igényelheti, hogy az önkormányzat a helyiséget a pályázatban megjelölt tevékenységének megfelelő módon kialakítsa, felszerelje, illetőleg berendezze. 61.§ (1) A bérlő köteles gondoskodni: a) a helyiség burkolatainak karbantartásáról, felújításáról, cseréjéről, b) a helyiséghez tartozó üzlethomlokzat /portál/ kirakatszekrény, védő- /elő-/ tető, ernyős szerkezet, biztonsági berendezések, telek esetén a kerítés, kapuk karbantartásáról, javításáról, felújításáról, c) a helyiségben folytatott tevékenység körében felmerülő felújítási, pótlási és csere kötelezettségek teljesítéséről, d) Az épület olyan központi berendezéseinek karbantartásáról, amelyeket kizárólagosan használ, illetve tart üzemben a bérlő, e) az épületrész, továbbá a bérleményhez tartozó közös használatra szolgáló területek tisztántartásáról, megvilágításáról, a nem háztartási szemét - amely a bérlő tevékenységével függ össze - elszállításáról. 62.§ A bérlő a helyiséget a bérleti jogviszony megszűnésekor az átadáskori állapotban és felszereltséggel köteles a bérbeadónak visszaadni.
Hatálybalépés 63.§ E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
1 2 3
Molnár Imre sk.
Takács Mária sk.
polgármester
jegyző
Hatályon kívül helyezte a 10/2005.(III.22.) rendelet 22.§ (2) bekezdés a) pontja Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 20.§-a Módosította a 10/2005.(III.22.) rendelet 21.§-a