1914.
június 28-án délelőtt 11 óra után pár perccel a szarajevói Appel-rakpart és a Ferenc József utca sarkán egy 19 éves, kék szemű, hosszú hajú, szerb nemzetiségű boszniai diák, Gavrilo Princip többször egymás után meghúzta revolvere ravaszát. A lövések halálosan megsebesítették Ferenc Ferdinánd főher ceget, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét, Chotek Zsófia grófnőt. Fél 12-kor a trónörököspár már nem volt az élők sorában.
A merénylettől a hadüzenetig
Ki volt gróf Tisza István? „Vad, geszti bolond” és „gyúj togató, csóvás ember”, mint Ady nevezte, vagy pedig „ki vételes nagyságú államférfiú”, amilyennek Szekfű Gyula láttatta? A konzervatív politikus megítélésének egyik alap kérdése Tisza István háborúhoz való viszonya. Ellenezte-e a hadüzenetet, avagy a harc legfőbb támogatója volt?
Tisza geszti birtokán értesült a szarajevói terrorista akcióról, és azonnal a főváros ba sietett, majd továbbutazott Bécsbe. Fe renc Józsefnél tett részvétlátogatása után Leopold Berchtold gróf közös külügymi nisztertől értesült arról, hogy a bécsi ve zetők a merényletet akarják kihasználni a Monarchia ellen jó évtizede engesztelhe tetlen gyűlöletet tanúsító Szerbiával való leszámolásra. A vezérkari főnök, Franz Conrad von Hötzendorf azonnali, megle petésszerű támadást javasolt. Tisza élesen kikelt ez ellen, sőt, Berchtold mérsékel tebb álláspontját sem osztotta, aki szintén a támadás mellett volt, csak be akarta vár ni a németek ígéretét a támogatásra. Ti sza július elsején a királyhoz intézett me morandumban foglalta össze véleményét: kijelentette, hogy egyelőre nincs semmi bizonyíték Szerbia bűnösségére, és mivel a támadással a Monarchia a béke meg bontójaként állna a világ közvéleménye előtt, a legrosszabb helyzetben kockáztat na meg egy nagy háborút. Tisza egyébként is kedvezőtlennek tar totta a Habsburg Birodalom balkáni hely zetét. A második Balkán-háború után a korábban szövetségesnek számító Romá nia hűsége voltaképpen teljesen elveszett, és a helyette egyedül szóba jövő Bulgá ria a háborúban elszenvedett veresége következtében még gyenge volt. A Bal kánon akkor sem lesz nehéz megfelelő casus bellit találni - vélekedett -, amikor kedvezőbb diplomáciai pozíciókat elér ve a Monarchia javára változnának meg az erőviszonyok. Ezért sürgette, hogy Bulgária mielőbb csatlakozzék a Hármas Szövetséghez, mégpedig olyan formában, hogy annak éle ne Románia ellen irányul jon, s ezáltal Bukarestet se kelljen elve szíteni. Ennek érdekében azt is javasol ta, hogy a németekkel együtt rá kell kény szeríteni Romániát a nyílt csatlakozásra
9
a Hármas Szövetséghez. Terve elutasítá sa esetén a Monarchia részéről cserben hagyott bolgárok csatlakozni fognak egy újabb, most már nem Törökország, ha nem a Monarchia ellen irányuló Balkán szövetséghez.
egyértelmű választ kapott. Szögyény-Marich László gróf, a Monarchia berlini nagykövete jelentésében beszámolt arról, hogy Vilmos császár „komoly akciót vár el részünkről Szerbia ellen”, és „kerül jön sor akár háborúra Ausztria-Ma- I
akció lehetősége, de a meglepetésszerű támadást ezúttal is ellenezte. Szerinte ke mény, de elfogadható követeléseket kell átnyújtani a szerbeknek, s csak akkor kel lene ultimátumot intézni Belgrádhoz, ha ezeket nem teljesítik. Úgy vélte, az így
gyarország és Oroszország között, meg lehetünk győződve afelől, hogy Németor szág a szokott szövetségesi hűséggel a mi oldalunkon fo g állni”. Sőt, a német császár a támogató beleegyezésen túl ki fejezetten javasolta szövetségesének a tá madást: „Ha már igazán felismertük egy háborús akció szükségességét Szerbia el len, ő sajnálná, ha nem használnák ki a mostani, nekünk oly kedvezőpillanatot.” Vilmos azt is megígérte, hogy nyomást gyakorol Bukarestre és Szófiára. Tisza 1914. július 7-én ismét Bécsbe érkezett, a közös minisztertanács ülésé re. Az elnöklő Berchtold a német támo gatás tudatában a Szerbia elleni háborút javasolta, hogy megelőzzék az oroszok által szervezett balkáni szövetség Monarchia-ellenes támadását. Tisza elismerte, hogy az utóbbi napokban a szarajevói vizsgálat eredményei és a szerb sajtó ma gatartása miatt közelebb került a háborús
elért látványos diplomáciai sikerrel visszaszerezhető a Monarchia balkáni te kintélye. Ha a szerbek válasza elutasító lenne, akkor is csak azzal a feltétellel tar taná helyesnek a Szerbia elleni háborút, hogy Szerbiát nem szabad megsemmisí teni, mert ezt Oroszország élethalálharc nélkül nem fogadná el, másrészt magyar miniszterelnökként sem tudna hozzájá rulni jelentős délszláv területek bekebe lezéséhez. Figyelmeztetett a román táma dás veszélyére is, ezért háború helyett to vábbra is azt javasolta, hogy - a most megígért német támogatás segítségével - diplomáciai akcióval nyerjék vissza a Monarchia balkáni befolyását. A minisztertanács összes többi résztve vői - Stürgkh osztrák miniszterelnök, Ale xander Krobatin báró, közös hadügymi niszter és Leó von Blinski közös pénzügy miniszter - azonban Tisza ellen foglaltak állást, és egybehangzóan állították: a Mo
Bevonuló népfelkelők, 1914
Bécsben továbbra sem adták fel a Szer bia megbüntetésére vonatkozó elképze léseket, bár az azonnali háború gondola tát elvetették. Mindenekelőtt a németek hozzáállásáról akartak informálódni. Ezért július 4-én Alexander Hoyos gróf, követségi tanácsos Berlinbe vitte Ferenc József II. Vilmos császárnak szóló leve lét és azt az emlékiratot, amely a Monar chia Balkán-politikájának támogatására igyekezett rávenni Németországot. A le vélben az osztrák-magyar uralkodó kije lentette: „A Szerbiát tőlünk elválasztó el lentét kiegyenlítésére többé gondolni sem lehet”, ezért „kormányom törekvésének a jövőben Szerbia elszigetelésére és ki sebbítésére kell irányulnia”, hogy bekö vetkezzék az az állapot, amikor Szerbia „mint politikai hatalmi tényező a Balká non kikapcsoltatik”. Hoyos a német ve zetéstől - még ha a diplomácia szokásos virágnyelvén is, de - meglehetősen
10
narchia megingott balkáni pozícióit vissza szerezni pusztán diplomáciai akciókkal már nem lehet. Úgy vélték, ha a Monar chia gyengének mutatkozna, egy követke ző válság idején a csalódott németek már nem állnának ki mellette. Tisza a katonai helyzetről Conradtól kapott tájékoztatás után is kitartott eredeti felfogása mellett, és kérte Berchtoldot, hogy adja át Ferenc Józsefnek a véleményét összegző újabb emlékiratot. Ebben a magyar kormányfő a románok támadásával számolt, és a Conrad adatai alapján összeállított melléklet ben azt fejtegette, hogy Erdély teljesen védtelen maradna egy Szerbia és Oroszor szág elleni háború esetén. Ezért ismét ja vasolta, hogy a háború helyett tegyenek meg mindent Bulgária megnyerésére, ez ugyanis a románokat is vissza fogja tarta ni az ellenséges lépésektől. A német nagykövet, Heinrich von TscMrschky július 8-án délután felkeres te Berchtoldot, és közölte vele: a néme tek szerint kizárt, hogy a románok meg támadnák a Monarchiát, de Vilmos császár már érintkezésbe is lépett Károly román királlyal. A találkozóról Berchtold azonnal tájékoztatta a magyar miniszter elnököt „Berlinben várják a Monarchia
Szerbia elleni akcióját, és Németország ban nem értenék meg, ha az adott alkal mat elszalasztanánk anélkül, hogy csa pást mérnénk. [...] A nagykövet további kijelentéseiből láthattam, hogy Németor szágban habozásunkat Szerbiával szem ben a gyengeség jelének vennék, ami nem
maradna hatás nélkül a Hármas Szövet ségben elfoglalt helyünkre és Németor szág jövőbeli politikájára sem." Berch told bízott abban, hogy ezek az érvek végleg és teljesen meggyőzik Tiszát, de a magyar miniszterelnök még mindig ra gaszkodott álláspontjához. Bécsben ezenközben - remélve, hogy Tisza minél előbb beadja a derekát - el kezdték a tervek pontosítását, és úgy dön töttek, rövid határidejű ultimátumot fog nak átadni a szerb kormánynak, hogy ne legyen idejük ellenlépéseket tenni. Meg beszélték a követelések tartalmát is, és úgy ítélték meg, ezeket Szerbia nem fog ja elfogadni. Tisza július 11-én azt a tájékoztatást kapta Buriántál, hogy Bécsben ragaszkod nak az egyszeri akcióhoz, és amagyar kor mányfő hajlandó volt engedni. Három nap múlva, július 14-eí újabb bécsi látogatá sakor pedig már nem tanúsított ellenállást a pontok éles megfogalmazásával szem ben sem. Tiszát arról is meggyőzték, hogy a 48 órás határidőre szükség van a kato nai előkészületek szempontjából. Úgy döntöttek, a jegyzéket addig nem adják át, amíg Raymond Poincaré francia elnök nem fejezi be pétervári látogatását, hogy ezzel megakadályozzák a francia-orosz egyeztetést. Tisza azonban ahhoz ragasz kodott, hogy minisztertanácsi határozat ban mondják ki- a Monarchia nem törek szik szerb területek annektálására- ezt a július 19-ei közös minisztertanácson sike rült keresztülvinnie.
A megbeszélés után Tisza azonnal fel kereste Tschírschkyt, és felfogásának változását a szerb diplomaták és újság írók szemtelen hangvételével magyaráz ta: J Nehezen határoztam el magam ar
ra, hogy a háborút ajánljam, de most szilárdan meg vagyok győződve szüksé gességéről, és a Monarchia nagyságát minden erővel védelmezni fogom” - je lentette ki eltökélten, majd elismerte, hogy a jegyzék elfogadását ő maga is le hetetlennek tartja. A Ferenc József jóváhagyását elnyert jegyzéket - amelynek tartalmát II. Vil mosnak is tudomására hozták-július 23án nyújtották át a szerb kormánynak, két napon belüli választ kérve. Tisza július 24-én és 25-én táviratban sürgette a bé csi vezetőket, hogy nem kielégítő szerb válasz esetén haladéktalanul el kell ren delni a mozgósítást A 25-án este átadott szerb válasz ugyan ügyesen, konciliánsan volt megfogalmazva, de több pontot illetően is elutasította a Monarchia köve teléseit A Monarchia belgrádi követe, Vladimír Giesl báró bizonyára világre kordot állított fel a diplomácia kapesolatokmegszakítása terén, hiszen a válasszal pár perccel 18 óra előtt az osztrák követ ségen jelentkező Pasics szerb kormány főt olyan gyorsan értesítette a szerb vá lasz elutasításáról, hogy a követség mun katársai még elérték a 18.30-kor induló gyorsvonatot. Németország el akarta kerülni, hogy a nagyhatalmak beavatkozzanak a konflik-
Tévh A boszniai pisztolylövések után bő egy hónappal már puskák és ágyúk végsőkig folytatása azonban Magyarországon is egyre népszerűtle tízezrei kezdték okádni a halált a milliónyi, egyenruhába bújtatott nebbé, sőt: gyűlöltté tette Tiszát. 1918. október 26-án délután 3/4 3európai lérfira. A minden korábbinál nagyobb áldozatokkal járó há kor az Országház épületéből kilépő Tisza István ellen a Galilei Kör ború megindításáért a szemben álló felek egymást okolták. A közpon 23 éves tagja, Lékai János sikertelen merényletet követett el. Tettét ti hatalmak elsősorban az oroszokat vádolták, mondván, ők biztatták azzal indokolta, hogy meg akarta ölni „azt az embert, és vele azt a fel a szerbeket a Monarchia elleni politikára. Az antant sajtója ellen gondolatot, amely a világ lángba borulásának egyik fő okozója". ben a Szerbia elleni hadüzenettel a háborút valóban megkezdő Mo A következő merénylet már sikerrel járt. Öt nap múlva, 1918. ok narchiát és a németeket tette felelőssé. Sokan a magyarokat a háború tóber 31-én este hat óra felé az őszirózsás forradalom általános zűr kirobbantásának fő felelősei közé sorolták, mondván: a Monarchián zavarában fegyveres egyenruhások törtek be a Hermina úti Róheimbelül a vezető szerep Magyarországé, és a Monarchia legbefolyáso villába, Tisza akkori budapesti lakóhelyére. Egyikük így kiáltott az sabb politikusa a magyar miniszterelnök, Tisza István gróf.-E néze ellenállást nem tanúsító politikusra: „Maga okozta a háborúi, maga tek Róbert William Seton-Watson és Eduard Benes írásai mellett egy miatt halt meg sok millió ember!" Tisza István azt felelte: „Tudom, re gyakrabban voltak megtalálhatók brit vagy francia lapok hasábjain hogy sok millió ember pusztult el, ezt én is fájlalom, de ennek nem is, és a háború végére Ludendorjfés II. Vilmos mellett Tiszát tartot én vagyok az oka.” A katonákra azonban nem hatott a volt minisz ták a legkeményebb ellenfélnek, a leggyűlöletesebb ellenségnek. terelnök védekezése. Hamarosan lövések dördültek, és Tisza holtan Az antant propagandájától részben függetlenül a Monarchia lakos feküdt a padlón. sága is Tiszát tekintette a háborús politika főképviselőjének. A ma ; Az a meggyőződés, hogy Tisza kényszerítette ki a Monarchia had gyar kormányfőt különösen Ausztriában gyűlölték sokan, mert - ki ba lépését Szerbia ellen, viszonylag sokáig tartotta magát. Csak a használva a dualizmus nyújtotta lehetőségeket - a magyar érdekeket Habsburgok és a Hohenzollemek bukásával megnyíló levéltárak tár következetesen érvényesítette például az élelmiszer-ellátás területén. ták a közvélemény elé az 1914. júliusi események fő forrásait. Csak Miután a szocialista Friedrich Adler meggyilkolta Stürgkh osztrák 1919 őszén vált ismertté a szélesebb közvélemény számára, hogy mi miniszterelnököt, vallomásában azt mondta, hogy eredetileg Tiszát történt a szarajevói merénylet és a hadüzenet között, miről tárgyal akarta megölni, mert őt tartotta a Monarchia diktátorának. A háború tak Bécsben és Berlinben.
11
tusba, és érdekeinek nem megfelelő kompromisszumot hozzanak létre, ezért nyomást gyakorolt a Monarchiára a mie lőbbi hadüzenet érdekében. Ez 1914. jú lius 28-án be is következett, a diplomá ciai kapcsolatok megszakítása miatt Bu karesten keresztül. Erre válaszként Oroszország mozgósított, mire a néme tek kihirdették a háborús veszély állapo tát, majd augusztus elsején hadat üzen tek Oroszországnak. Pár napon belül be következett a német hadüzenet Franciaor szágnak és Belgiumnak, majd augusztus 4-én Anglia hadba lépése. Megkezdődött a világháború. Az ún. júliusi krízis szerteágazó ese ményeinek eme rövid ismertetéséből is kitűnik, hogy Tisza nemhogy a háború mellett lett volna, de a Monarchia többi vezetőjének két hétbe telt, míg sikerült őt rávenniük a kemény fellépés elfogadásá ra. A dualista rendszer szellemiségéből következően ez elengedhetetlen volt: Fe renc József birodalmának két állama kö zött egyenjogúság (paritás) állt fenn, így a mindkét felet érintő kérdésekben az osztrák és a magyar vezetésnek meg kel lett egyeznie. Tisza István magyar kirá lyi miniszterelnök beleegyezése nélkül tehát a Monarchia nem üzenhetett hadat Szerbiának. Magától adódik a kérdés: ha Tisza olyan sokáig ellenezte a háborús politi kát, akkor miért engedett végül? Meg győzték őt, és ő is a harcias fellépés híve lett? Vagy csak kénytelen-kelletlen elfo gadta a többiek rákényszerített döntését? De ha az utóbbiról volt szó, akkor miért nem mondott le? Miért követett olyan po litikát, amellyel nem értett egyet? Ha pe dig az előbbiről, akkor mi vette rá véle ménye megváltoztatására?
Miért nem mondott le? Tisza egykori hívei közül többen morali zálva közelítették meg a kérdést: a kor mányfő lemondása szerintük a harc előli megfutamodás, a szövetségesek cserbenhagyása lett volna. Hegedűs Lóránt sze rint „ha akkor, midőn Magyarország népe a király parancsára hadba kél, miniszterelnöke kiugrik a király háta mögül azzal, hogy mint a gyermekjátékban, elkiáltja magát a fa mögül »Nem ér a nevem, nem játszom tovább«, akkor a gyávaság bélye gét üti magára és nemzetére”. A halott politikus más barátai - így pél dául Khuen-Héderváry Károly gróf vagy Roszner Ervin - azt hangsúlyozták, hogy Tisza „kötelességérzése eleve kizárta,
12
hogy kitérhessen a felelősség elől s a leg nagyobb veszedelmek küszöbén gyön gébb kezekbe engedje át az ország kormányrúdját". A Tisza 1914. júliusi szerepét először megvilágító magyar történész, Fraknói Vilmos éppen ellenkezőleg, súlyos erköl csi bírálatot gyakorolt a politikus felett, amiért nem mondott le és nem állt az el lenzék élére, hogy így akadályozza meg a hadüzenetet. Fraknói azt hangsúlyoz ta, egy felelős politikusnak nem szabad a nevét adnia olyan politikához, amellyel nem ért egyet, még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy ezzel egy még kedvezőt lenebb helyzetet vagy egy még alkalmat lanabb politikus hatalomra kerülését előzheti meg. Ez az érvelés azonban több szempont ból sem állja meg a helyét. Egyrészt nem világos, hogy miért lett volna Tiszának a Monarchia politikájának befolyásolásá ra ellenzékből több lehetősége, mint kor mányfőként. De valószínűleg az is csak utólagos szépítés, hogy a nemzet követ te volna Tiszát a háború ellen: a háború 1914 nyarán egész Európában, így Ma gyarországon is népszerű ügy volt. A képviselőházban az ellenzék nevében felszólaló Apponyi Albert gróf a hadüze net bejelentése után egyenesen így fogal mazott: „Hát végre!” A budapesti utcá kon felvonuló tömegek „Éljen a hábo rú!” feliratú táblákkal tüntettek, és kó rusban követelték a „kutya Szerbia" megbüntetését. Ám Tisza nem azért maradt hivatalban, mert nem tudta volna jó szívvel másra hagyni az ország kormányzását. Angyal Dávid már 1929-ben kimutatta, hogy 1914. júüus végén Tiszának nem volt oka a lemondásra, mert július közepe óta „po litikájának f ő iránya megegyezett a kö zös miniszterek, a király és a parlament politikájával. Szó sincs róla, hogy tilta kozott volna a háborús döntés ellen, 1914 júliusának közepe óta maga is szükséges nek mondotta a háborút.”
Milyen magyarázat lehetséges? Mivel Tisza még a júüus 19-ei minisztertanácson is ragaszkodott ahhoz, hogy Szerbia területét nem szabad bekebelez ni, néhányan azt hangsúlyozták, ellenke zése addig tartott, amíg e kérésének tel jesítésére nem kapott határozott ígéretet. Külpolitikai és belpolitikai okból is fon tos kérdés volt ez. Mint azt Tisza ki is fej tette, egy ilyen tartalmú nyilatkozat ese
tén esélyt látott arra, hogy Oroszország távol marad a háborútól. Másfelől pedig ellenzett minden olyan területgyarapo dást, mely felborítja a Monarchián belü li erőviszonyokat. Ha a szerb területeket Magyarországhoz csatolnák, akkor el veszne a magyarság csekély többsége az országon belül. Ha Boszniához kerülne, az egy harmadik, délszláv tartomány megalkotásával, a Monarchia trialista átalakulásával fenyegetne. Mindkét eset ben csökkenne a magyarok befolyása, megszűnne a kiegyezéssel elért előnyös helyzet. Az annexiótól való elzárkózás valóban fontos kérdés volt Tisza - és minden mérvadó felelős magyar politi kus - számára, ám kérdéses, hogy ez a szempont valóban döntő jelentőséggel bút-e, hiszen már július 14-én úgy nyi latkozott, hogy elfogadta a háborút, tehát még mielőtt biztos ígéretet kapott volna az annexióról való lemondásra. Megalapozottnak tűnő magyarázat Ti sza fordulatára az, amely Románia hely zetének tisztázását tartja fő szempontnak. E nézet képviselői szerint Tisza addig nem volt hajlandó beleegyezni a Szerbia elleni háborúba, amíg nem kapott bizto sítékot arra, hogy egy Szerbia és esetleg Oroszország ellen vívandó háborúban Er délyt nem éri román támadás. Tisza erre a veszélyre már július 1-jei memorandu mában utalt, és a július 7-ei miniszterta nácson, illetve a következő napi előter jesztésében is megfogalmazta aggályait. Románia sakkban tartására már 1914 ta vaszától Bulgária megnyerését tartotta a legjobb megoldásnak. Vagyis - így e fel fogás hívei - Tisza akkor engedett, mi kor megbizonyosodott arról, hogy Romá nia felől nem fenyeget veszély. Ennek kivédésére az egyik megoldás Erdély védelmének jelentős megerősíté se lett volna, de Conrad vezérkari főnök a július 7-ei minisztertanácson egyértel műen kijelentette: erre - számolva az Oroszország elleni háborúval is - nincs lehetőség, és amikor mégis erősítést ígért (júüus 19-én), akkor Tisza már több nap ja osztotta a háborús párt nézeteit. A román támadás leszerelésére alkal mas módszernek tűnt a magyarországi ro mán nemzetiség megbékítése. Tisza min dig is hirdette a románokkal való megegyezés fontosságát, és - részben bi hari személyes tapasztalatait általánosít va - meggyőződése volt, hogy ez lehet séges is. Már 1910-ben megindította ta pogatózásait, de sem ekkor, sem az 1913-14-ben - most már német ösztön zésre is - folytatott tárgyalásokon nem ért el eredményt. A kibékülést - a jelen-
Watson is a pozitív német ígéretekkel magyarázták Tisza álláspontjának meg változását. A kérdés eldöntése azonban nem ilyen egyszerű, hiszen Tisza a júliu si válság során többször is hangsúlyoz ta: az esetleges háború Szerbiával a Mo narchia ügye, és nem a németek dolga ebben dönteni. Továbbra sincs tehát minden szem pontból megnyugtató válaszunk arra a kérdésre, hogy mi okozta Tisza felfogá sának változását. Érdemes figyelembe venni Tisza saját nyilatkozatait is. Mivel Tisza a Károlyi-forradalom idején me rénylet áldozata lett, azt hihetnénk, hogy utólag már nem tudott erről a kérdésről nyilatkozni. Ám Marczali Henrik, a ki tűnő történész 1918 januárjában kérdése ket tett fel a szarajevói merényletet kö vető eseményekről. Tisza válaszában így emlékezett vissza: „a nyomozásnak a szerb kormány bűnrészességét megálla pító eredményeiből és Pasicsnak és a szerb diplomatáknak, valamint a szerb sajtónak hihetetlenül provokáló, a mo narchiát gúnyoló és kicsinylő kijelen téseiből arról [kellett] meggyőződnöm, hogy fel kell lépnünk Szerbia ellen”. Tisza 1918. október 17-én tartotta élete utolsó nagy beszédét a képvise lőházban. Bár szinte mindenki csak az ebben kimondott tragikus mondat ra - „Ezt a háborút elvesztettük...” - ___ szokott hivatkozni, ugyanekkor jelentette be, hogy a IV. Károly király tól kapott engedély birtokában a közel jövőben dokumentumokkal világítja meg 1914-es szerepét. Bár Tiszának nem ada tott meg, hogy a parlamentben tisztázhas sa magát, 1929-ben nyilvánosságra ke rült soha el nem mondott beszédének gondolatmenete. Vigyázva, hogy egyko ri minisztertársai felelősségét ne érintse, fő mondanivalója a következő volt: „Mi vel mindég világosabb bizonyítékok ke rültek elő a szerb kormánynak a merény letben való bűnrészességéről, de a szerb sajtó és felelős szerb orgánumok részé ről kiinduló halmozódó provokációk kö vetkeztében is, nem lehetett elkerülni, hogy Szerbiának ultimátumot állítsunk" - ugyanakkor rögtön leszögezte, hogy a háború védelmi jellegű. Bár többen utólagos önigazolásnak tar tották Tisza magyarázatát, érdemes alapo sabban megfontolni mondanivalóját. Ha ugyanis Tisza 1914. júliusi nyilatkozatait is figyelembe vesszük, feltűnő, hogy mi lyen gyakran hivatkozott akkor is a szerb sajtó és a szerb hivatalos körök elbizako dott Monarchia-ellenességére. Július 1-jén még azzal érvelt, hogy nincs elegendő bi-
Ilii
üü
tős nézetkülönbségek mellett - nagyban akadályozta a teljes magyar ellenzék éle sen elutasító és Tiszát elkeseredetten bí ráló hozzáállása. Nemcsak a románokkal való megegyezés gondolatát a román irredenta törekvések miatt elképzelhetet lennek tartó Bethlen István, hanem Apponyi Albert, Nagyatádi Szabó István vagy Károlyi Mihály is elutasította a ro mánoknak tett engedményeket. A kudar cot 1914 elején azonban nem a magyar ellenzék, hanem sokkal inkább Ferenc Ferdinánd okozta, aki megijedt attól, hogy Tisza komolyan megbékél a romá nokkal, akik így trónra lépésekor majd nem állnak mellé. Márpedig - mint azt a trónörökös környezetében cinikusan megfogalmazták - addig „a románoknak éheseknek kell maradniuk". így rávették a román tárgyaló felet, hogy utasítsa el Tisza ajánlatait. A románokkal való megegyezés kudar ca után Tisza a Bulgária felé való köze ledést ajánlotta, mert így sakkban lehet tartani Romániát. Már 1914. március 15én ezt javasolta, és a bécsi vezetők 1914 júniusára elfogadták elgondolásait. Ber lin azonban továbbra is Romániára kíván ta alapozni balkáni politikáját - részben a Ferdinánd bolgár királlyal szembeni ál talános bizalmatlanság miatt -, így Tiszá nak a németeket is meg kellett volna nyernie a bolgár szövetség gondolatának. A Monarchia július elején Berlinbe kül dött emlékiratára a német vezetés pozi tív választ adott, tehát nagyon is elkép zelhető, hogy ez nyugtatta meg Tiszát. Ugyanakkor teljesen bizonyosak ebben sem lehetünk, mert bár a július 7-ei mi nisztertanácson Tisza már tudta, hogy Németország beleegyezett a Bulgária megnyerését célzó politikába, ő mégis, sőt, éppen erre is hivatkozva, kitartott a békés eljárás gondolata mellett. Másfe lől pedig a berlini beleegyezés ellenére nem sikerült megvalósítani Bulgária csat lakozását a Monarchia szövetségi rend szeréhez - erre 1915-ig nem is került sor. A Tisza véleményváltozását magyará zók megkerülhetetlen kérdése az, hogy milyen hatással volt Németország állás pontja a magyar miniszterelnökre. A né metek 1914-et a háború megkezdésére alkalmas időpontnak tartották, mert úgy látták, az antant pár éven belül behozza lemaradását a fegyverkezés terén. Ezért Berlin különböző csatornákon, leginkább Tschirschky bécsi nagyköveten keresz tül több ízben is arra ösztönözte a Mo narchiát, hogy támadja meg Szerbiát, vé delmet ígérve egy szélesebb konfliktus esetére is. Többen, így például Seton-
13
zonyíték a szerb kormány bűnösségére. A július 7-ei minisztertanácson már elis merte: „az utóbbi napokban a vizsgálat által megállapított tények és a szerb sajtó magatartása miatt a helyzet megváltozott, és hogy már 6 is közelebbinek tart egy há borús akciót Szerbia ellen”. Július 8-án, tehát azon a napon, amikor Berchtoldnak még mindig a háborút elutasító levelet írt, a képviselőházban ül ve ifj. Andrássy Gyula gróf interpelláció ját hallgatta. Amikor Andrássy azt fejte gette, hogy Boszniában a helyzet annyi ra alá van ásva, hogy „ bármely perczben forradalom üthet ki”, Tisza közbeszólt: „Dehogy!”, majd válaszában azt állítot ta, hogy az összeesküvőkkel csak a lakos ság kis töredéke értett egyet. Tehát Tisza ekkor még arról volt meggyőződve, hogy a helyzet egyáltalán nem súlyos a dél szláv tartományokban, és csak ezután ér tesülhetett ennek ellenkezőjéről. Július 13-án azt írta Skerlecz Iván báró, horvát bánnak, hogy előző este „nyugtalanító híreket kaptam Belgrádból” - talán ezek a (nem ismert) hírek lehettek hatással ál láspontja megváltozására? Mindenesetre 14-én már a szerbek elviselhetetlen be szédmódjával magyarázza Tschirschkynek, hogy most már elfogadja a háborút. Van még egy érv amellett, hogy valóban
14
a szerbek magatartása gyakorolhatta a döntő hatást Tiszára, és nem csak a köz vélemény félrevezetéséről volt szó. 1914. július 21.-én egyetlen fiának szeretett fele ségéhez küldött levelében is azt írta, hogy „a szerbek szemtelenkedése miatt komo lyan kell fellépnünk, mert azt teljesen le hetetlen zsebredugni”. Ismerve Tiszának családjához fűződő valóban szeretetteljes viszonyát, elképzelhetetlennek tűnik, hogy menyével szemben alakoskodott volna, így állítását komolyan kell vennünk. Tisza persze nyilvánvalóan nem azért hivatkozott a szerb pimaszságra, mert fel háborította volna a gúnyolódás vagy a trónörökös halála miatti részvét hiánya. (A kötelező illemen túl nyilván ő sem gyászolta Ferenc Ferdinándot, legvesze delmesebb ellenfelét.) Tisza három évti zedes politikai pályáján bőven hozzá szokhatott a legdurvább, a személyeske déstől sem mentes sajtótámadásokhoz, politikusok, újságírók vagy akár költők gyűlölettől átitatott bírálataihoz. Ezekkel nem nagyon foglalkozott, a népszerűség sem izgatta, ha csak tehette, meggyőző dését követte, és ezzel nagyon megosz totta a politizáló közvéleményt Híveire óriási hatást gyakorolt, és ők szinte feltétel nélkül követték vezérüket, ellenfelei azonban - éppen határozottsá
ga és kérlelhetetlen következetessége miatt - egyre nagyobb gyűlölettel tekin tettek rá. Különösen a képviselőházi obstrukció letöréséért folytatott elszánt küz delmében szerzett újabb ellenségeket: 1912-ben Kovács Gyula ellenzéki képvi selő sikertelen merényletet követett el ellene, az ellenzék bojkottálta a parlamen ti tárgyalásokat és „részüléseket” tartott. Az ellenzék gyűlölete csak tovább növe kedett, amikor Tisza a román nemzetiség megbékítése céljából folytatott tárgyalá sokat „Amihez Tisza keze hozzáér, annak pusztulnia kell. Valóságos halálkéz, szé gyen, bukás, pusztulás jár mindenütt a nyomán. Valami balvégzet szította az or szágra ezt a beteg lelkű embert, hogy rom boljon, zavarjon,felforgasson itt mindent, s igazi nyugalom, komoly, békésfejlődés nem is lesz itt addig, míg egy erélyes kor mány ártalmatlanná nem teszi ezt az átok politikust” - írta például Búza Barna, a Károlyi-kormány későbbi minisztere, aki a Tisza família családi vonásának tekin tette az erőszakosságot: „Legyen rab az ország, csak mi legyünk a porkolábjai, ez a családi jelszó. Tiszáék öröklött családi betegsége, a zsarnoki erőszakosság haj szolja már egy évtized óta válságból vál ságba Magyarországot. A bihari admi nisztrátorféktelen vére őrjöng most is
unokáiban.” A Károlyi-párt a kormány fő ellen vívott harcában külföldi vélemé nyeket is felhasznált, és a megszólaltatott (főleg francia) személyiségek élesen bí rálták Tisza politikáját. A „vad, geszti bolond", a „gyújtoga tó, csóvás ember” tehát hozzászokhatott az éles hangú és kíméletlen támadások hoz, így a szerb sajtó nem ilyen értelem ben volt fontos számára, hanem azért, mert korábban nem gondolta volna, hogy a Monarchia tekintélye a Balkánon ennyire szertefoszlott, és a kis Szerbiá ban ilyen hangon mernek beszélni róla. A szarajevói gyilkosságot követő nyo mozás eredménye is arról győzte meg, hogy a délszláv propaganda a Monar chián belül is igen elterjedt. Ez is azt támasztotta alá, hogy a Monarchia tekin télye, nagyhatalmi állása a délszláv te rületeken megingott, súlyos válság fe nyeget, ezért a legerélyesebb ellenintéz kedésekre van szükség. És itt függ össze a Tisza által oknak fel hozott szerb magatartás a németek pressziójával. Bár Tisza kimondottan visszautasította a németek beavatkozását, többen úgy gondolják, hogy mégis nagy hatással voltak rá Berlin befolyásolási kí sérletei. Nem is a pozitív ígéretek, hanem sokkal inkább az a fenyegetés, hogy Né metország más szövetséges után néz, ha a Monarchia gyengének mutatkozik. Márpedig Tisza meg volt győződve ar ról, hogy a német szövetség garantálja az Osztrák-Magyar Monarchia nagyhatal mi státusát, sőt: fennmaradását. Tisza úgy látta, hogy a német szövetség nélkül Ma gyarország is gyenge és sebezhető. Tisza egész politikai koncepciójának két döntő eleméről volt itt szó. Már egé szen fiatal korától meggyőződéssel hir dette, hogy „A jelen nemzetközi viszo nyok között [...] a magyar nemzet a szlávizmussal szemben csak mint az osztrák magyar monarchia egyik fele tarthatja fenn magát, s így bele kell abba egyezni, hogy e monarchia fennálljon.” Tisza a Monarchia nagyhatalmi erejével akarta a magyar nemzeti érdekeket oltalmazni, az egységes és erős közös hadsereggel akar ta Magyarország területi integritását biz tosítani. Ehhez nagyhatalmi segítséget egyedül Németországtól várhatott. „A magyar nemzet az, amelyik a német biro dalommal való szoros nemzetközi szövet séget talán még az osztrák németeknél is nagyobb egyértelműséggel támogatja. [...] Egész politikánknak egyik sarkköve ez, mert múlandó epizódok felett maga san álló alapigazságnak valljuk és hir detjük, hogy a magyar nemzetnek a nagy
német nemzettel való politikai szolidari tásban kell világtörténelmi hivatását be töltenie” - vetette papírra 1912-ben. Sokan felrótták Tiszának, hogy túlbe csülte a vilmosi Németország erejét, hogy túlságosan bízott a németek győzelmé ben. Azonban bármennyire tájékozatlan nak tűnik is Tisza az európai nagyhatal mi politikában, a Magyarországot köz vetlenül érdeklő közép-európai helyzetet más erőviszonyok jellemezték. A geopo litikai összefüggésekből következően a térség sorsát alapvetően és elsősorban a németek (és az oroszok) befolyásolhat
ták, mint ahogy ezt a 20. század oly ke serűen be is bizonyította. így hát érthető, hogy a németek barátságának elvesztése súlyosan érintette Tisza Istvánt. Mint ahogy egy 1918-as, már a frontról írt le velében leszögezte, „Németország előtt két út áll: az orosz szövetség vagy a ve lünk való szövetség”. „Semmiféle an gol-francia segítség meg nem gátolhat ja az orosz-német szövetséget a monar chia tönkretevésében”, ezért „nekünk mindent meg kell tennünk, hogy Németor szág velünk maradjon szövetségben, de szövetségeseknek kell lennünk és nem
vazallusoknak, ami persze a tényleges erőviszonyok kérdése”. Vagyis Németor szágnak is egy erős és határozott Monar chiára volt szüksége az európai nagyha talmi versengésben, egy nagyhatalmi szö vetségesre, hogy ellensúlyozni tudja az egyértelműen ellenséges franciákat és oroszokat. Ha a Monarchia veszít súlyá ból, erejéből és tekintélyéből, ha eltűri a kis balkáni országok packázásait, akkor nem tudja a németek számára fontos sze repet betölteni, és a vele való szövetség értéktelenné válik. Láthatjuk tehát, hogy Tisza István po litikai koncepciójában a magyar nemze ti érdek védelmét a nagyhatalmi Oszt rák-Magyar Monarchiától várta, annak megszilárdítását pedig Németország szö vetségétől. A németek barátságának fel tétele azonban ismét csak a Monarchia nagyhatalmi létének megőrzése volt. Ha ez elvész, nemcsak a balkáni szomszé dok közvetlen fenyegetése válik egyre el viselhetetlenebbé, de az is elképzelhető, hogy Németország elfordul a Monarchiá tól, és ezzel a Monarchia előbb-utóbb a szomszéd államok irredentisztikus törek véseinek és az orosz terjeszkedési igé nyeknek esik áldozatul. Ezért mikor meggyőződött arról, hogy a Monarchia nagyhatalmi tekintélye máris súlyosan csorbult, azonnal a legeré lyesebb akciót követelte. Ferenc Ferdi nánd meggyilkolását önmagában még nem tartotta ennyire súlyos, a Monarchia tekintélyének ártó tettnek, csak akkor vál tozott meg a véleménye, amikor megtud ta, hogy nem maroknyi anarchista összeesküvő végzett a trónörökössel. Tisza tudta, hogy a háború igen veszé lyes eszköz, ezért mindent megtett, hogy megteremtse a siker esélyét. Igyekezett biztosítani a konfliktus lokalizálását, és Szerbia területi épségének ígéretével tá vol tartani az oroszokat a háborútól. A Monarchia egyes vezetői még a had üzenet idején is reménykedtek abban, hogy Oroszország nem áll fegyveresen is Szerbia mellé. Paradox módon Tisza azért sürgette a minél gyorsabb támadást, azért akart háborút, hogy elmaradjon a nagyobb háború. Abban bízott, hogy Szerbiát sikerül gyorsan lerohanni, és így a Monarchia a lassan mozgósító Oroszor szággal szemben nem kényszerül kétfrontos háborúra. Mint a kor vezető po litikusai általában, úgy Tisza sem éveken át elhúzódó, milliós áldozatokat hozó harcra számított, hanem a korábbi hábo rúkhoz hasonló, rövid, mindent elsöprő támadásokból és egy-két döntő csatából álló hadjáratra.
16
A hajlíthatatían „vasgróP’ A Monarchia vezetőinek reményei azon ban nem váltak valóra. Oroszország nem maradt semleges, s a Monarchia és Szer bia konfliktusa pár napon belül világhá borúvá szélesedett. Tisza minden ener giáját a háború megnyerésének szentel te, hiszen tudta, hogy a vereséggel a Monarchiát és azon belül Magyarorszá got érheti a legnagyobb csapás. Ezért mindent megtett a győzelem érdekében, és kitartóan képviselte a magyar nemze ti érdekeket, amit egyes bécsi politikusok a szemére is vetettek. Ám ő ezt nem is ta gadta, mert azt vallotta, hogy a magyar
nemzet érdekei egybeesnek a birodalmi érdekekkel. Tisza az egész Monarchia legtekintélyesebb politikusává, a Monar chia „erős emberévé” vált. Jelentős bele szólása volt a Monarchia külpolitikájá nak irányításába is. Az ingadozónak tű nő Berchtoldot rávette a lemondásra, s utóda Burián István báró lett, akit Bécs ben persze mindenki Tisza kreatúrájának tartott. Tiszának sikerült érvényesítenie akaratát a bécsi birodalmi politilaisokkal, elsősorban Conraddal szemben is, így a Monarchia semmilyen szerb területet nem annektált. A dualizmust a szerbek, de a lengyelek kedvéért sem volt hajlan dó trializmussá bővíteni, legfeljebb abba ment volna bele, hogy az elfoglalt OroszLengyelország Ausztria része legyen, széles körű autonómiával, de a biroda lom osztrák-magyar paritásának fenntar tásával. Tisza a világháború legvégéig ki tartott régi politikai elvei mellett, s azo kon nem volt hajlandó változtatni. így nem véletlenül lett a háborús kitartás szimbóluma. Az eddigiek alapján érdekes megvilá gításba kerül az a régi mítosz, miszerint Tisza István akarta volna a világháborút. Természetesen igazuk volt mindazoknak,
akik 1919 után bebizonyították, hogy Ti sza egészen 1914. július közepéig elle nezte a háborút, és ezzel megcáfolták az antantpropaganda által terjesztett tévesz mét. Ugyanakkor ők - érthetően - inkább július első felére koncentráltak, és figyel men kívül hagyták, hogy Tisza július kö zepétől igenis meg volt győződve a há ború szükségességéről a Monarchia meg tépázott tekintélyének visszaállításához. Azaz - ekkor már - Tisza mégiscsak akarta a háborút. Nehezen szánta rá ma gát, hiszen - bírálóinak meggyőződésé vel ellentétben - nem volt vérszomjas ember. Unokahúgának, Zeyk Margitnak szóló levelében Őszintének tűnő rezig náltsággal írta: „Azért borzasztó a győz tes háború is. Az én lelkemben nyomort, szenvedést, pusztulást jelent minden há ború, ártatlan vér kiöntését, ártatlan asszonyok és gyermekek szenvedését. El keserít, hogy egy ilyen nagy háború inté zésében van részem, bántanak az ová ciók, amelyek engem érnek, aki még csak részt sem vehetek a küzdelemben. Lelki ismeretem nyugodt, már nyakunkon volt a hurok, amellyel, ha most el nem vág juk, alkalmasabb időben fojtottak volna meg bennünket. Nem tehettünk egyebet, de mégisfáj, hogy így kellett lennie." Ám a nyilvánosság előtt nem mutathatta ezt az arcát, ott a kérlelhetetlen háborús ve zetőre volt szükség, aki hajlíthatatlanul és a jövőben bízva küzd a nemzettel, a nemzetért. Eleinte ez a szerep még bizo nyos népszerűséget is szerzett Tisza szá mára, de ahogy nőttek a háborús szenve dések, ahogy a háború ügye egyre nép szerűtlenebbé vált, úgy alakult át Tisza alakja is a végsőkig kitartó hősből a küz delmet a végtelenségig meghosszabbító háborús uszítóvá. Tiszának mindezt vállalnia kellett. Mi vel tudta: a háborús vereség Magyaror szág katasztrófáját eredményezné, nem engedhette meg, hogy kitudódjon, egy kor nem is akarta a háborút. Eltökéltsé get és erőt kellett sugároznia, hogy kitar tásra buzdíthassa az egyre fáradó Monar chiát, még akkor is, amikor ezért már csak fokozódó gyűlölet volt a válasz. Amikor 1918 októberében, a közelgő ve reség tudatában megpróbált kitömi ebből az ördögi körből, már késő volt. Hiába igyekezett volna elmondani, hogy 1914. július elején valóban nem akarta a hábo rút, erre már nem maradt ideje. A Róheim-villába betörő katonák sem értet ték, miért mondja azt, hogy nem ő az oka a milliónyi áldozattal járó háborúnak. j& IFJ. BERTÉNYI IVÁN
