1725. február 8-án halt meg Szentpéterváron I. (Nagy) Péter orosz cár, az orosz történelem egyik legnagyobb formátumú, egyben legvitatottabb alakja. 1672. június 9-én Moszkvában született, neveltetésével nem törődtek. Péter 17 évesen megnősült, feleségére hamarosan ráunt, és kolostorba küldte. Péter 250 fős küldöttséggel Nyugatra indult az európai országok gazdaságának és kultúrájának tanulmányozására. Pjotr Mihajlov álnéven hajóácsként dolgozott Hollandiában és Angliában. Hazájába a cári testőrök, a sztrelecek lázadásának hírére tért vissza, és rendkívüli kegyetlenséggel számolt le a sztrelecezredekkel. Péter uralkodásának kezdetén Oroszország elmaradottnak számított, így a cár célja az lett, hogy a birodalmat a nyugateurópai országokhoz hasonló fejlettségi szintre hozza. Az élet minden területére kiterjedő reformok egész sorát vezette be, megtörve a bojárok és az ortodox egyház ellenállását. Naptárreformja szimbolikus jelentőségű, újjászervezte a közigazgatást, a bíráskodást. Kilenc, a felépítésükben és működésükben a minisztériumokhoz hasonló intézményt állított fel, ami lehetővé tette a közigazgatási területek szétválasztását. Az országot kormányzóságokra osztotta, a hadsereg egységeit a birodalom különböző városaiban található helyőrségekbe vezényelte. Nyugati mintára szervezett reguláris szárazföldi hadsereget hozott létre, katonai és haditengerészeti iskolákat alapított, megszervezte a balti flottát. Intézkedéseivel megerősítette a földbirtokos nemesség anyagi helyzetét, ugyanakkor végképp elvesztette minden befolyását a bojárság. 1703-ban a Néva folyó torkolatánál parancsára új várost kezdtek építeni, amely Szentpétervár néven 1712-ben Oroszország fővárosa lett. Péter már 1696-ban megpróbálta tengeri kikötőhöz juttatni az országot, amikor elfoglalta Azov kikötőjét.A svédek ellen 1700-tól háborúzott, a fiatal orosz flotta az ő parancsnoksága alatt aratta első győzelmét a svéd hajóhadon.. Az 1721-ben aláírt béke értelmében a Balti-tenger keleti partvidéke orosz kézre került, a szenátus ezután "minden oroszok imperátora" Péter szobra címet adományozta a cárnak. Szentpéterváron Egészsége, amelyet amúgy is aláásott a feszített tempójú munka és a kíméletlen életmód, a táborozás során végzetesen megrendült. 1724 őszén meghűlt, télen állapota súlyosbodott, és 1725. február 8-án Szentpéterváron meghalt. Halálakor az orosz birodalom a Fehér-tengeri Arhangelszktől a Kaszpi-tengeri Mazanderanig, a Balti tengertől a Csendes-óceánig terjedt. A trónon özvegye, Marta Szkavronszkaja követte I. Katalin néven. Nagy Péter személye, uralkodása nemcsak kora társadalmát, hanem az utókort is megosztotta. Szentpétervár Oroszország balti-tengeri kikötővárosa, a Finn-öböl partján, a Néva folyó torkolatában. A város, mely több mint 200 éven át Oroszország politikai és kulturális
központja volt, ma is lenyűgöző, méltán viseli az Észak Velencéje becenevet. A várost I. (Nagy) Péter orosz cár alapította 1703. május 16-án azzal a céllal, hogy „ablakot nyisson Európára” (Puskin). A város benépesítését több tízezer ember telepítésével kezdte, haláláig körülbelül 40 000 főre emelkedett az új főváros lakossága. Szentpéterváron kaptak helyet azok az intézmények is, melyeket a cár birodalmi reformjai hoztak létre: itt rendezkedett be például az állam irányítására szolgáló Tizenkét Kollégium, a korszerű haditengerészet parancsnoksága, vagy a tudományos életet fellendítő Akadémia Nevét Szent Péter apostolról kapta, aki egyben a város védőszentje is. Péter Velence és Amszterdam mintájára akarta felépíttetni városát, sok belső kanálissal, hajózható csatornával, mely egy egyedi, csak itt élő építészeti stílust, a „Péteri barokkot” eredményezte. Az egész város egyetlen építészeti remekműnek számít: sugárutakkal, nagy parkokkal és rengeteg fényűző palotával, ezért is nevezik a „paloták városának”. A városközpontot az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.
Az első épület a Péter-Pál erőd volt, ami érthető is, hiszen az építkezések háborús időben kezdődtek. A hatszögű erődítmény 1740-ig maga volt „a város”. Valójában sosem töltött be védelmi feladatokat, 1712-től hírhedt börtönként üzemelt. Kazamatáiban raboskodott többek között Alekszej cárevics, Dosztojevszkij, Gorkij.
A „Péteri barokk” stílus legjellemzőbb épülete a Szent Izsák székesegyház, amely Oroszország leghatalmasabb temploma. A robosztus épület első ránézésre kissé ridegnek és parancsolónak tűnik, viszont odabent lélegzetelállító pompa fogadja az utazót. Még felsorolni is képtelenség mennyi csodát zsúfoltak ide: 400 kg arany, 1000 tonna bronz, irdatlan mennyiségű lazurit, malachit, 43 különböző ásvány, hogy csak „leg”-eket említsük. A katedrális egyébként a Romanov dinasztia panteonja: 32 cár síremlékét őrzi. A Néva bal partján sorakoznak a csodálatos paloták. Kicsit olyan, mintha Csipkerózsika meseországában járnák.
A barokk és rokokó épületek között is a legnagyszerűbb és legpompásabb a Téli Palota. Az épület nem egyszerűen lemásolni akarta a francia, és elsősorban a versailes-i mintát, hanem túlszárnyalni. Bálterme minden képzelet felülmúl és csakis szuperlatívuszokban és már-már túlzásnak tűnő jelzőkkel lehet írni róla. Ennél szebbet, nagyobbat, lenyűgözőbbet aligha találni. A Téli Palota a művészetrajongók számára, az Ermitázs központi épületeként vált ismertté. Katalin zsenialitásának és kifinomult ízlésének köszönhető a falak mögött meghúzódó gyűjtemény hihetetlen gazdagsága. Majdnem 3 millió műtárgy közül helyhiány miatt csupán hatvanötezret lehet megtekinteni. A termeket Van Gogh, Michelangelo, Rubens, El Greco, Leonardo da Vinci, Raffaelo, Tiziano Tintoretto, Veronese művei díszítik, csak úgy, ízelítőnek. Egészen a bolsevik hatalomátvételig (1917) a Néva partján fekvő város maradt az Orosz Birodalom fővárosa, a gazdasági és szellemi élet centruma, a keleti birodalom legeurópaibb pontja
Szentpétervár környékén I. Nagy Péter óta majdnem minden cár építtetett saját örömére egyegy csinos kis palotát. Ezeket elképesztő pompával rendezték be. Az orosz uralkodók Szentpétervár körüli nyári rezidenciái közül első helyen kell említeni a barokk stílusú, 16 m magas természetes teraszra emelt Peterhofot, amelyet Nagy Péter építtetett. A svédek fölött 1709-ben Poltava mellett aratott győzelemre emlékeztet a legszebb vízlépcső, amely Peterhof szimbóluma. 64 szökőkút található egyébként a palota kertjében, közülük is kitűnik a Sámson-kút is, ahol az oroszlánok torkából a víz 20 m magasra szökik. A palota legkülönösebb terme az Arcképek csarnoka, ahol 386 női alakot ábrázoló festmény borítja a falakat; akik az 50 orosz kormányzóság különböző viseleteit hordják. Ugyancsak kihagyhatatlan Carszkoje Szelo, ami a XIX. század elején vált a cárok kedvelt lakóhelyévé. Különösen a Jekatyerin (Katalin) palota szépsége elbűvölő. Nagyterme a maga 50 m-es hosszúságával és 18 m-es szélességével Európa legnagyobb és legelegánsabb báltermei közé tartozik. .
Napóleon Bonaparte Napóleon 1769. augusztus 15.-én született a korzikai Ajaccio városában egy nyolc gyermekes család második gyermekeként. Iskoláit Franciaországban végezte. A párizsi királyi katonai iskola elvégzése után az 1789-es forradalom kitöréséig helyőrségekben szolgált. A francia forradalomidején aktív szerepet vállalt, egészen a tábornoki rangig jutott. 1796-ban feleségül vette Josephine de Beauharnais-t. 1796-97-ben sikeres hadjáratot folytatott É-Itáliában, francia uralom alá hajtotta Lombardiát, elfoglalta Milánót és Velencét. Az elfoglalt észak-és közép-itáliai területeken létrehozta a Ciszalpin Köztársaságot. 1798-ban Egyiptomban vereséget szenvedett a britektől. 1799-ben államcsínyt hajtott végre, és első konzulként katonai diktatúrát hozott létre. Az 1800-1801-ben, az osztrákok fölött elért katonai sikerei miatt, 1802-ben Napóleont örökös konzullá választották. Intézkedéseivel biztosította a modern Franciaország alapjait: központosította a közigazgatást, megerősítette a rendőrséget, megalapította a francia nemzeti bankot, elismerte a vallásszabadságot, kiemelt területként kezelte az oktatást, új törvénykönyvet vezetett be ( Code Civil), létrehozta a becsületrendet. 1804-ben a párizsi Notre Dame-ban VII. Pius pápa jelenlétében császárrá koronázta magát. 1805-ben Itália királya lett. 1804-ben hozzálátott az Anglia elleni invázió előkészítéséhez, de 1805-ben Nelson admirális a trafalgari csatában megsemmisítő vereséget mért a francia-spanyol hajóhadra. 1805-ben Nagy-Britannia, Oroszország, Ausztria, koalíciót hozott létre Franciaország ellen, 1806-ban csatlakozott a koalícióhoz Poroszország is. Napóleon 1805-ben Ulmnál, majd Austerlitznél legyőzte a poroszokat, 1807-ben Friedlandnál pedig az oroszokat. 1809- ben hadseregével lerohanta Spanyolországot és Portugáliát, majd Wagramnál újra legyőzte az osztrákokat és bevonult Bécsbe. Aztán betört Magyarországra és a győri csatában verséget mért a magyar sergekre. 1810-ben jutott hatalma csúcsára és saját dinasztiát kívánt alapítani. Mivel Josephine-től nem született gyermek, elvált tőle és feleségül vette Mária Lujza osztrák főhercegnőt. 1811-ben megszületett a trónörökös II. Napóleon Baonaparte,akit azonnal Róma királyává nevezett ki. 1812-ben Napóleon hadjáratot indított Oroszország ellen. A borogyinói csatában egyik fél sem tudott győzelmet kicsikarni, de a tél közeledte miatt Napóleon visszavonulásra kényszerült. 1813-ban ismét diadalmaskodott az oroszok és a poroszok felett Lützernél és Bautzenné, azonban a lipcsei népek csatájában megsemmisítő vereséget szenvedett. 1814-ben a Napóleon ellen szerveződött koalíció serege elfoglalta Párizst, és lemondásra kényszerítette Napóleont.Fia javára lemondott a trónról, és Elba szigetére vonult vissza. 1815-ben megpróbálta visszaszerezni hatalmát és visszatért Párizsba. 1815-ben a waterloo-i csatábanvereséget szenvedett az angol és a porosz csapatoktól. Ezután újra lemondásra kényszerítették és száműzték Szent Ilona szigetére. A száműzetést emlékiratai tollbamondásával töltötte és itt halt meg 1821 május 5.-én. Halálával kapcsolatban felmerült az arzénmérgezés lehetősége is. 1840-ben hamvait Párizsba szállították és az Invalidusok templomában helyezték örök nyugalomra.
