14. Galgóczy Katalin: Korai élmények hatása a személyiségre Az emberi pszichéről való gondolkodás első tudományos rendszere – a pszichoanalízis - lényeges gondolata a kauzalitás. Mindennek amit az ember tesz és érez oka van. Ezek az okok gyakran nem tudatosak, de feltérképezhetőek az analízis módszerével. További fontos megállapítása az, hogy az emberi lény felnőttkori énjét, pszichés működését és pszichopatológiáját is a kora gyermekkora határozza meg. (Freud idézi. Comer 2005.) A gyermek ösztönökkel születik és korai élménye a társadalmi szabályokkal való ütközés. Ezek a normák és szabályok, melyeket a szülők közvetítenek a gyermek felé gátolják az ösztönök szabad megnyilvánulását, arra kényszerítik őt, hogy elfojtsa természetes ösztöneit. Ebben az értelemben a társadalmi szabályozás akadály, patologizáló tényező. Freud gondolatrendszeréből kinövő elméletek a korai éveket tették vizsgálat tárgyává. Melanie Klein és Margaret Mahler a gyermek pszichés fejlődését elemezte újszülött kortól. (Mitchell és Black,2000) Mindketten a felnőttkori pszichopatológiák gyökerét keresték a fejlődés korai elakadásában. Érdekes, hogy a fenti elméletek egyetértenek abban, hogy a fejlődés meghatározója a szülői gondoskodás, mégis mindkét elmélet általánosságban beszél, állandónak tekinti az anya szerepét a folyamatban. A gyermek intrapszichés történéseire koncentráltak, az anya milyenségét, szerepét figyelmen kívül hagyták. Meghatározó a kapcsolat az anyával A kérdésre, hogy mi okozza a lelki betegségeket, illetve mitől olyan az ember, amilyen új választ jelentettek a tárgykapcsolat-elméletek.(Mitchell és Black, 2000) A tárgykapcsolatelméleti gondolkodók - Fairbain, Winnicott, Bálint, Bowlby, Guntrip - a korai anya-gyerek kapcsolatban elsődlegesen meghatározónak tartja az anyai gondozás milyenségét. Fairbain munkáiban módosítja Freud elméletét: a libidó nem gyönyört keres, hanem tárgyakat. Az alapvető motivációs késztetés a másokkal való kapcsolat maga. A csecsemő mindenképpen kötődik a szüleihez és a velük való kapcsolat egész életre szóló minta lesz számára az emberi kapcsolatról. A gyerekek mélységesen ragaszkodnak durva szüleikhez is és ezeket az érintkezési mintákat várják el későbbi kapcsolataikban a többi embertől is. A pszichoterápia lényege is tárgykapcsolati. A gyógyulás kulcsa nem a belátás, hanem az, hogy a páciens hinni kezd a kötődés más formájában is, megtapasztalva ezt a pszichoterapeutával.
(Mitchell és Black, 2000) Winnicott tovább megy az anyai gondozás szerepének hangsúlyozásában és elkülöníti az egészséges fejlődést elősegítő „elég jó” anyai gondozást a pszichopatológiát kialakító helytelen szülői bánásmódtól. Winnicott mértéktartó az anya meghatározó szerepét illetően. Írásaiban hangsúlyozza, hogy pl. örökbefogadásnál az eredendő gondozás megnehezíti a későbbi helyes nevelőszülői törekvések megvalósulását, ill. a serdülőkori konfliktusok, nehézségek tekintetében megnyugtatja a szülőket, hogy „elég jó” gondozás mellett is számíthatnak komoly zökkenőkre. (Winnicott, 1968 in Péley, 2004.) Ezzel leveszi a szülőkről a mindenhatóság terhét, míg más szerzők hajlamosak a gyerek minden problémáját a szülői bánásmódból eredeztetni, ami bűntudatot kelt az egyébként is nehéz helyzetben lévő, segítségre szoruló anyákban. A továbbiakban Winnicott megállapításait szeretném összevetni a drogbetegek pszichopatológiai jellegzetességeivel, javaslatait a segítség megvalósítására, valamint az érzelmi intelligencia témakörének felvázolásán keresztül utalok a korai anya-gyermek kapcsolat pszichológiai meghatározó erejére. Droghasználat kialakulása a pszichodinamikus nézőpontok szerint Az endogén opiátrendszer működésének zavara feltételezhetően szerepet játszik a későbbi opiátfüggés kialakulásában. Az endogén opiátrendszer szabályozásában pedig a korai szociális hatásoknak van jelentősége. Az anya érintése, hangja és ringatása az endogén opiátrendszer aktiválásán keresztül fejti ki jutalmazó és fájdalomcsökkentő hatását. Emellett az anyatejjel exogén opiátforrást is biztosít az anya a csecsemőjének. (Kulcsár, 1996) A személyiségfejlődési zavar okaként feltételezhető az endogén opiátszabályozás elakadása. Az anya képtelen a gyermek számára kielégítően teljesíteni az anya-gyerek szimbiózis egységét, vagy túl hosszan tartja a gyereket szimbiózisban, aki ezért nem képes leválni róla. A csecsemő tehát túl korán kényszerül saját magára támaszkodni az önvígasztalásban, vagy túl sokáig függésben marad egy külső megerősítő személytől. Mind a két esetben sérül a gyerek belülről indított opiátaktivitása és külső ágenstől marad függésben.(Hoyer és Tremkó, 2000) A droghasználó serdülő nem akar felnőni. A droggal „kitolja” gyermekkora határait és örök el nem köteleződő személyként él a világban. Az opiátfüggők családját gyakran túlgondoskodó anya uralja, aki valójában szerepében bizonytalan, sokszor maga is sérült
személyiség (Varga, 1996). Az apa valóságosan vagy érzelmileg hiányzik a családból. A kényszeres opiáthasználat a korai szeparáció-individuáció fejlődési fázis (Mahler) megoldatlanságát jelzi, amely serdülőkorban nyílt formában kerül ismét felszínre. Az opiáttípusú szerek fájdalomcsillapító és félelemcsökkentő hatásával a használó a leválás kínzó élményét fedi el. Elodázza a búcsút a gyerekkortól és a „vissza az anyaölbe” állapotát próbálja fenntartani.(Spotts és Shantz, 1985 id Hoyer és Tremkó, 2000) A függő személyiség örökké érzékeny marad a tárgyvesztésre. Kohut leírja, hogy alapvető késztetésünk, hogy szeretve és tisztelve legyünk annak alapján amilyenek valóságosan vagyunk. A függő ember értéktelennek érzi önmagát és hamis selfet alakít ki. A kialakuló énközpontúság védekezőpáncél a kínzó érzés megszűntetésére. (Gerevich, 1993) Winnicott értelmezésében a drogélmény az átmeneti jelenségek körébe sorolható. (Winnicott, id. Hoyer és Tremkó, 2000) Átélésével a fogyasztó az idealizált anyai reprezentációval való szimbiotikus egyesülést éli át és visszanyeri az omnipotencia illúzióját. (Krystal, id.Hoyer és Tremkó,2000) Winnicott gondolatainak elemzése a drogprobléma szempontjából A pszichózis az érzelmi fejlődés rendellenessége Winnicott értelmezésében. (Winnicott, 1952) Az „elég jó anya” csecsemője szükségleteit megfelelő időben és helyen elégíti ki. A csecsemő azzal az illúzióval él, ami nélkül nincs kapcsolat lélek és környezet között. Ez az illúzió tárgyiasul az átmeneti tárgyban. A későbbi drogosoknál a drog kerül az átmeneti tárgy szerepébe. /lsd. fent/. A pszichotikus betegekkel való foglalkozás olyan érzelmi terhet ró a terapeutára, mint az újszülött az anyára (Winnicott, 1947). Az opiáthasználat gyakran találkozik a border-line személyiségzavarral, sőt, Wurmser elemzésében feltétele annak. (Wurmser, 1989) Pszichoterapeuták tapasztalata szerint ezekkel a páciensekkel való munka a legfárasztóbb. A droghasználók korai érzelmi tapasztalatai az anyával hiányosak, vagy torzultak. (Péley, 2001) Lehetséges, hogy a terapeuta lesz az első a beteg életében, aki az „elég jó anyától” elvárt nélkülözhetetlen környezetet szolgáltatja. A viszontáttételben a gyűlöletet elrejtve kell tartani, mint az anya konténerként tartalmazza a gyerek indulatait. A pszichoterápia ebben a megközelítésben a korai nem megfelelő anyai gondozás élményének pótlása: korrektív emocionális élmény.
A jó anyai működéshez legszükségesebb a belemerülés, a gyermek szükségleteivel történő azonosulás. (Winnicott, 1962) Az identifikáció során azonban az anyák saját csecsemőkori érzéseiket is újraélik. (Winnicott, 1963) Valószínűleg ez az a pont, ami sokat jelent abból a szempontból, hogy tud e az anya elég jó anya lenni. Ha neki magának traumatikus, fájdalmas élményekkel terhelt gyermekkora volt, óvakodik ezt az érzést ismét megtapasztalni. Ilyenkor kerüli a belemerülést és nem tudja „tartani” gyermekét, nem tud „elég jó” anya lenni. Nem tudja megvédeni a csecsemő „létezés bontakozását”. Feltételezhetően ez a mechanizmusa a transzgenerációs érzelmi elhanyagolás, vagy helytelen gondozási szokás átadásának. Ez a jelenség gyakran tapasztalható a droghasználók családjában is. (Varga, 1996) Winnicott vizsgálati helyzetében a csecsemő spatulával történő kapcsolatfelvétele megmutatja a csecsemő hozzáállását a táplálékhoz és más emberekhez is. (Winnicott, 1941) Ha az átlagosnál tovább tétovázik, hogy kielégítheti e a vágyát - vagyis megfoghatja e a spatulát - a szülő haragjától fél. A spatula itt egy másik embert képvisel, tehát ebben a helyzetben az a megoldandó probléma jelenik meg, hogyan bánjon egyszerre két emberrel, hogyan kapcsolódjon a közösségbe. Winnicott az antiszociális hajlam elemzésénél az antiszociális tünetek közé sorolja a falánkságot is. (Winnicott, 1956.) Ha az anya gondoskodik csecsemője falánkságáról, megszünteti azt. A korai érzelmi depriváció vizsgálatok szerint mindez összefügghet a későbbi drogfogyasztással. (Gervai, 1997) A drog orális pótszer. A gyermekről való gondoskodás fontos módja és szimbóluma a gyermek táplálása. Érzelmi hiányoknál pótszerként alkalmazhatják és ez későbbi patológiák alapja is lehet, mint pl. kényszeres evés, evészavarok. Ehhez hasonló mechanizmus a drog, mint önvigasztaló szer beépülése. (Wurmser, 1989) Az öröm és szeretetélmény illúzióját adja meg, amely az érzelmi biztonság hiánya miatt örök hiány marad. A serdülőkorú gyermekért Winnicott szerint a szülőnek kell felelősséget vállalnia, tartani őt. A serdülőkor sajátossága az erős érzelmi-indulati elárasztottság. A serdülőknek gyilkos fantáziái és emiatt bűntudatuk van. (Winnicott, 1968) Kihívásaikra válaszolni kell, és elvárásaikat reálissá tenni konfrontáció által. Ebben a korban jellemző leginkább az új viselkedésformák kipróbálása és a kockázatkeresés. Tipikusan ez az időszak a droghasználat kezdete is. Ha itt egy elhanyagoló, széthulló család van a serdülő körül, nem tudja őt tartalmazni, megvédeni a fantáziáitól, bűntudatától és extrém indulati késztetéseitől. Ekkor könnyen lehet, hogy a drogban leli meg a serdülő azt a vigasztalószert, amit a családtól, kisebb közösségtől nem tud megkapni. A droghasználattal továbbá egy rossz megoldást is
talál a feszültségeire. Mivel a késztető feszültségeket és rossz érzéseket megszünteti a szer, ez válhat a későbbi problémák megoldási módjává. Winnicott írásában a bűnözést egyértelműen a családi élet hiányával kapcsolja össze. .A bűnözés pszichológiai betegség. (Winnicott, 1946) A gyermek veleszületetten romboló tendenciáit a család korlátozza, ezért a gyerek ezt a destrukciót játékba teszi át. Ha a család felbomlik és nem látja el ezt a funkciót, a gyerek nem tudja kialakítani a maga határait és máshol keresi a kereteket. Az antiszociális gyerek távolabb keresgél. Cselekedetével pl. a lopással - amivel az anyját keresi, akire joga van - megpróbálja kiváltani azt a szülői autoritást, ami határt szab. Normális esetben kifejlődik a gyerek önkontrollja, de ehhez egy szerető személy kontrollja szükséges. Winnicott szerint a normális felnövekedéshez a környezet éntámogatásán túl szigorú kontroll is kell. Család híján ez intézetben is megoldható. Az esetleges pszichoterápia, amely a problémák megoldását célozza meg, enélkül eredménytelen. A
pszichoterápia
egyik
legnehezebb
és
legkevésbé
sikeres
területe
a
szenvedélybetegségek terápiája. Ezen belül is a drogbetegség kezelése rendkívüli energiákat igényel és kevés eredménnyel kecsegtet. A folyamat része a visszaesés és a megcsúszás. A drogról való leállás ezért egyedül ritkán sikerül. A gyógyítás sikertényezője a szigorú, kontrolláló közösség, ami zárt intézetben tud megvalósulni. Ezeken a helyeken sokszor spártai szigor uralkodik, a betegek egy része nem is tudja végigcsinálni a programot. A drogról való leállás és a személyiségfejlődés párhuzamát vizsgálva idekapcsolható a kleini depresszív pozíció elemzése. Bár Winnicott az elnevezést nem tartotta szerencsésnek, ennek a szakasznak az elérését ő is fejlődés eredményének tartotta. Az ember nem képes saját természetének destruktív és agresszív gondolatait jóvátétel nélkül elfogadni. (Winnicott,1962) Erről a megállapításról gondolhatunk az absztinens drogosoknak arra a törekvésére, hogy sokszor segítőként állnak a náluk nehezebb helyzetben levő függők mellé. A fejlődés, mint bejárható út elképzelését megerősíti az a tapasztalat, hogy ezek a már nem drogozó későbbi segítők előfordul, hogy azt mondják a függőknek: még nem tartasz ott, hogy kilépj belőle. Winnicott optimista szemléletét mutatja az a gondolata, hogy az antiszociális hajlam magába foglalja a reményt. Remény húzódik a lopási kényszer mélyén is. Hiszen a deprivációt csak az tudja megélni, aki megtapasztalta a jót, amit elveszített. Az antiszociális cselekedet figyelemfelkeltés, a gyermek ezzel kényszeríti a környezetét, hogy deprivációját csökkentse.
