DR. VERES PÁL* Az 1929-1933-as világgazdasági válság marxista magyarázatának mai relevanciája. A jelenlegi világválság megoldásának intézményi vonatkozásai The relevance of the Marxist explanation of the 1929-1933 world economic crisis. Institutional aspects of the solution of recent world crisis The main statement of the study is that the base of both the 1929-1933 and the recent world crisis is the overproduction (oversupply) of consumer products and services. The Marxist theory of overproduction depends on the contradiction between the technical structure of the production and the distribution of the income between capital and labour. Although the recent world crisis originally seemed to be a financial one, the role of the financial system was “only” to postpone the outbreak of the economic crisis. The liberal lending of banks was not covered by the long term labour income. In the last decades the increase of the labour income, both in the developed and developing countries, was behind the increase of labour productivity. The gap between labour income (demand) and consumer product and service supply was covered by credit. The crisis was even deeper because of the strong income shifting to the energy producer countries as a consequence of high energy prices, and the capital flow to developing countries. Part of the long term solution to avoid similar deep global crisis should be the introduction of a new global institution of the neo-corporatism. The aim would be to control global distribution of income between labour and capital. A new neutral – not nationally determined – world money system will also be necessary.
1. A marxi válságelmélet és az 1929-33-as világgazdasági válság MARX és követői a tőkés piacgazdaság (a továbbiakban: kapitalizmus) intézményi működési jellemzőiből vezették le a gazdasági válságok szükségszerűségét. Elismerve, hogy gazdasági válság számos okból következhet be, az úgynevezett túltermelési válságot a kapitalizmus rendszeresen bekövetkező, szükségszerű működési formájának tekintették. Az elmélet alábbi összefoglalása (leegyszerűsítése) eltekint az állami transzferek lététől csakúgy, mint a nemzetközi munkamegosztástól.
1.1. A munkaerő árujellegének makroökonómiai következményei A (túltermelési) gazdasági válság szükségszerűségét lényegében egy – a marxista elmélet integráns részét képező – intézményi jellemzőből, a munkaerő árujellegéből vezették le. A munkaerő árujellege az egyes tőkés vállalat (mikroökonómiai) szintjén azt jelentette, hogy azt piaci áron kellett megvásárolni. A közönséges árukhoz hasonlóan a piacon a munkaerő áru árát is az újratermelésé*
Budapesti Corvinus Egyetem, Közgazdaságtudományi Kar, egyetemi docens, PhD.
1
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 hez szükséges munkamennyiség határozza meg, ami az újratermeléshez szükséges fogyasztáson keresztül határozódik meg. Ebben a megközelítésben a munkásnak munkabérét fogyasztási javakra (és szolgáltatásokra) el kell költenie, tehát amennyiben foglalkoztathatóságát (eladhatóságát) meg akarja tartani, hosszú távú megtakarításra nincs lehetősége. A munkabér fent jellemzett mikrookonómiai determinációja adott foglalkoztatási szint mellett determinálja a makrogazdasági kereslet meghatározó elemét az összbért, amit jellemző módon fogyasztási javakra és szolgáltatásokra költenek. A fogyasztási javakkal és szolgáltatásokkal szembeni kereslet kiegészül még a profit e javakra költött hányadával, amely azonban a bérhez képest marginális nagyságnak tekinthető, tehát a makroszintű kereslet-kínálati viszonyok vizsgálatánál attól eltekinthetünk. A kérdés a marxista elméletben ezek után úgy merül fel, hogy a fogyasztási cikkek iránti kereslet ilyen módon történő meghatározódásánál létrejöhet-e a fogyasztási cikkek és fogyasztói szolgáltatások piacán a makroszintű kereslet-kínálati egyensúly. A marxista elmélet válasza, hogy szükségszerűen nem, illetve csak véletlenszerűen. A fogyasztási cikkek maximális (lehetséges) kínálatát (termelését) ugyanis adott foglalkoztatási szinten – végső soron – a termelés tőkeigényessége (eszközigényessége) határozza meg – adott tőkeállomány (állóeszköz kapacitást) feltételezve. A termelés I. osztálya (termelési eszközök termelése és termelői szolgáltatások) és II. osztálya (fogyasztási cikkek termelése illetve fogyasztói szolgáltatások) közötti szükségszerű arányt tehát a termelőerők (technika-technológia) adott fejlettségi fokán nem intézményi, hanem technikai összefüggésből, illetve a két osztály közötti egyensúlyi csere követelményéből lehet levezetni. [MARX 1974: huszadik és huszonegyedik fejezet] A gazdasági egyensúly, a zavartalan újratermelés feltétele tehát, hogy a jövedelemelosztás intézményi rendszere biztosítsa a nemzeti jövedelemnek a két osztály (szükségszerű) arányának megfelelő elosztását. Ez lényegében a nemzeti jövedelem bérre és profitra történő „megfelelő” megosztását jelentené. A fentiekben leírt intézményi sajátosság szerint a mikroszinten determinált bérek makroszintű összege elmarad a fogyasztási cikkek és szolgáltatások kínálatától (termelésétől), amit a marxista elmélet lényegében a túltermelési válság lényegének és alapjának tekint. MARX „A tőke” III. kötetében írja, hogy a fogyasztással közvetlen kapcsolatban nem lévő termelés végső célja (értelme) is a fogyasztás, tehát annak végső soron a fogyasztóképesség szab határt. (MARX 1974: 288.o) A fogyasztóképesség elmaradása a termeléshez képest szükségszerűen vezet értékesítési problémákhoz, ez pedig a beruházási tevékenység visszaeséséhez előbb a fogyasztási, majd a termelési eszközök termelésében. A beruházások csökkenése a termelés mindkét osztályának összehúzódásához, a foglalkoztatottság csökkenéséhez, a nemzeti jövedelem és ezzel a profit csökkenéséhez vezet, ami negatív multiplikátorként és akcelerátorként hat. A folyamat megfordulása után a gazdaságban egyszerre és nagy tömegben valósulnak meg az elmulasztott (pótló és bővítő) beruházások, ami elindítja a túltermelési válságok ciklikus folyamatát (az általános rendszerjellemző kiegészül, felerősödik, mintegy szabályossá válik a beruházási ciklusok által).
2
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA... Az intézményi közgazdaságtan megközelítését használva azt mondhatjuk, hogy a kapitalizmus (magántulajdon alapú piac) intézményrendszere nem képes: • stabil kereslet-kínálati egyensúly, • egyenletes és fenntartható gazdasági növekedés, • technikai-technológiai szempontból indokolt makrogazdasági termelési és szolgáltatási szerkezet biztosítására. A marxista válságelméletben a pénzügyi válság jellemzően nem kiindulópontja, hanem megjelenési formája, és következménye a reálgazdasági válságnak. Az elmélet nem tagadja ugyanakkor a pénzügyi válság visszahatását a reálgazdaságra, ami súlyosbítja a gazdasági válságot.
2. Az 1929-33-as világgazdasági válság jellemzői Az 1929-33-as világgazdasági válság kiemelkedik a ciklikus válságok sorában, amely VARGA JENŐ [VARGA 1978] elemzésében az alábbi sajátosságokkal rendelkezik.
2.1. Általános jellemzők • A kínálathoz képest elégtelen a fogyasztási kereslet, a bérből élők és a tőkések fogyasztása [VARGA 1978:280-281. o.] • A tőkés társadalom fogyasztóképességén belül viszonylagosan csökken bérből élők fogyasztása. [VARGA 1978: 282. o.] • A felhalmozás szakaszában az I. osztály kínálata meghaladja a II. osztály keresletét, a II. osztály kínálata pedig a társadalom fogyasztási cikkekkel szembeni vásárlóerőt. [VARGA 1978: 285. o.]
2.2. Sajátosságok • Agrárválság lényeges szerepe. [VARGA 1978: 287. o.] • Világpiac „szétesése”, nemzetközi hitelrendszer felbomlása. • A monopolkapitalizmus még szélsőségesebbé teszi a bér rovására megvalósuló elosztási aránytalanságot, csökkenti a társadalom fogyasztóképességét. [VARGA 1978: 287. o.] • Németország példáján: az ipari termelés 1929 és 1932 között 40,6%-kal, a termelési eszközök termelése 53%-kal, a fogyasztási cikkek termelése 25,3%kal csökkent. [VARGA 1978: 290. o.] • 1865-től vizsgálva egyetlen válságperiódusban sem volt megközelítő nagyságú visszaesés sem. [VARGA 1978: 290-291. o.] • Korábbi válságok esetén a fogyasztási cikkek termelésének visszaesése lényegesen nagyobb mértékű volt. [VARGA 1978: 290-291. o.] • A kapitalizmus monopolista jellegével szorosan összefügg, a I. és II. osztály termelésének ilyen mértékű aránytalansága. [VARGA 1978: 291. o.] • Az első egyetemes, minden országra kiterjedő válság. [VARGA 1978: 295. o.] • 1929 és 1933 között vezető ipari államokban az áresés meghaladta a 30%-ot. [VARGA 1978: 297. o.]
3
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 • A részvénytársaságok profitjai 1928-ról 1932-re az Egyesült Államokban 7%ra, Angliában 1924-ről 1932-re 75,8%-ra, Németországban 1929-ről 1932-re mintegy negyedére estek. [VARGA 1978: 290-300. o.] • A hitelválság mintegy 2-3 éves késéssel követte a (túltermelési) gazdasági válság kitörését. [VARGA 1978: 301. o.] • A hitelválság kitörése után az Egyesült Államokban gyakorlatilag az összes hitelintézetet be kellett zárni. [VARGA 1978: 302. o.] • A hitelválság bank- és valutaválságba csapott át. [VARGA 1978: 302. o.] • Az országok sorban, drasztikusan leértékelték a valutát, ezzel párhuzamosan de facto vagy de jure megszűnt az aranystandard rendszer. Az aranyeladások-vásárlások révén drasztikusan átrendeződtek az aranytartalékok, a fő nyertes Franciaország lett. [VARGA 1978: 302-305. o.] • A hitelezés és a tőkekivitel drasztikusan visszaesett. [VARGA 1978: 307. o.] • A világkereskedeleme1928 és 1933 között mintegy harmadára esett vissza. [VARGA 1978: 309. o.] • Az ipari válság krónikus agrárválsággal fonódott össze, amely mélyítette és meghosszabbította az ipari válságot. [VARGA 1978: 310. o.]1
2.3. Kilábalás a válságból - kísérletek a válság kezelésére • Automatizmusok: a termelés csökkenése valamint az áresés megfordítja a kereslet-kínálati viszonyokat, a „felesleges” áruk egy részének megsemmisítése, a bérek csökkenése, a szanálások, a csődök idővel növelik a megmaradt tőke profitabilitását, a beruházási tevékenység fokozódásához vezetnek. [VARGA 1978: 322-323. o.] • A R OOSEVELT-féle New Deal politikája: betétek állami garantálása, adósságok terheinek enyhítése a dollár leértékelés révén, mezőgazdasági termékek árának emelése a termelés állam által támogatott csökkentése révén, monopólium alakítás elősegítése, közmunkák szervezése, heti munkaidő csökkentése, munkabér szabályozása, minimálbér bevezetése. [VARGA 1978: 325-326. o.]
3. Tények az utóbbi 50 év gazdaságtörténetéből Mielőtt a fentebb leírt válságmechanizmus, illetve a nagy válság leküzdésének mai relevanciáját megvizsgálnánk, néhány tényre, illetve jelenségre hívjuk fel a figyelmet. Ezek megengedik azt a hipotézist, hogy a kapitalizmus alapvető (klasszikus) intézményrendszere (genetikája) ma is „működik”, következményei és tendenciái pedig azonosak vagy hasonlóak, mint a XIX. és XX. században.
1 Az agrárválság jelentősége érthető, ha figyelembe vesszük az agrárszektor mainál sokkal magasabb arányát, hasonlóképpen a mezőgazdasági termékeknek a fogyasztásban játszott meghatározó szerepét.
4
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA...
3.1. A második világháború utáni időszak, a jóléti állam kialakulása A II. világháború utáni helyreállítási periódus növekedési szakasza, a kialakuló szocialista világrendszer kapitalista országokra gyakorolt „nyomása”, a gazdasági szakemberek és a gazdaságpolitika által levont tanulságok felhasználásával a kapitalista rendszer korábbinál szociálisabb, jelentősebb állami szerepvállalást, szociális partneri együttműködést felmutató változatai valósultak meg (állam által vezérelt vegyes gazdaság, neokorporatív vagy tárgyalásos vegyes gazdaság, jóléti állam). [SZABÓ 2007] A jóléti állami intézményesen avatkozott bele a kapitalizmus fentebb leírt nyers és túltermelési válságot előidéző rendszerébe. A piaci és a bürokratikus valamint a tárgyalásos koordináció olyan kombinációi alakultak ki nemzeti szinten, amelyek reményt keltettek arra, hogy ha a gazdasági ingadozást nem is, de az 1929-1933-as nagy depresszióhoz hasonló túltermelési válságokat el lehet kerülni. Ezt a folyamatot törte meg a globalizáció, illetve ennek keretében a gazdasági növekedés természeti erőforrásokba ütközése. Elméletileg a Római Klub jelentését, gyakorlatilag pedig az első olajválság (olajárrobbanás) kialakulását említhetjük. A jóléti állam finanszírozhatóságát megkérdőjelező nemzetközi jövedelemátcsoportosítások gazdaságelméleti és gazdaságpolitikai fordulatot hoztak. KEYNES „feledésbe merült”, a monetaristák és a liberálisok pedig feltámadtak. [SZÉKELY-DOBI 1977: 299300. o.] A bürokratikus koordináció keretében az állami jövedelemtranszfereket csökkentették, az újraelosztás csökkentése a tőke javára valósult meg.
3.2. A szocialista világrendszer és összeomlásának valamint a globalizációnak a következményei Szubjektív megjegyzésként: a szocialista országok (szocialista világrendszer) összeomlásával, a tőke nemzeti keretek közül való kiszabadulásával a tőke „felbátorodik”, a tőke intézménye (a munkaerő árujellege) jelentős lépést tett vissza (a XIX. század) felé. A feltörekvő piacokat megalázó bérversenyre kényszerítette a nemzetközi tőkeáramlás, ami tovább növelte a munkatermelékenység és reálbér növekedése közötti ollót. Az alábbiakban a folyamat néhány következményét mutatom be. Az Egyesült Államokban az átlagos reálbér az elmúlt 25 évben lényegében stagnált, miközben a termelékenység és az egy főre eső GDP jelentősen nőtt. Németországban, ugyanebben a periódusban a bruttó bérek aránya a nemzeti jövedelemben csökkent. A nemzetközi tőkeáramlásban növekvő szerepe lett a volt szocialista országoknak, Kínának, Indiának és más feltörekvő országoknak. A fejlett országokból ezen országokba irányuló tőkekivitel azonos vagy alig kisebb termelékenység mellett is drasztikusan alacsonyabb reálbér mellett valósította meg a termelést és szolgáltatást, miközben erőteljes nyomás alá helyezte a fejlett országok reálbérszínvonalát (lásd USA és Németország példáját). A következményt úgy is értelmezhetjük, hogy azonos termelési szinten – globálisan – a reálbérszint drasztikusan csökkent.
5
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 Ezen a ponton kell megemlíteni a szocialista világrendszer összeomlásának, valamint a jóléti állam visszaszorulásának jelentőségét, illetve következményeit a múlt század utolsó negyedétől napjainkig. A két világrendszer átfogó, minden területre kiterjedő versenye illetve „harca”, a kölcsönös rendszerszintű veszélyeztetettség hatással volt a gazdaságelméletre valamint a fejlett piacgazdaságok gazdaságpolitikájára egyaránt. Tárgyunk és a rendszerelmélet szempontjából az állam és a piaci viszonyára, az állam jóléti szerepvállalására, a jóléti célú újraelosztásra gyakorolt hatást tekinthetjük különösen jelentősnek. Meg kell még említeni az ún. tárgyalásos rendszermodellt, illetve a tárgyalás intézménynek lényeges szerepét szinte valamennyi fejlett piacgazdaságban. Egy adott ország gazdasági rendszerét három intézménytípus (piaci, bürokratikus és tárgyalásos) sajátos aránya és egyensúlya jellemezte. Mindennek eredőjeként a piac és a piaci kudarcok korlátjaként nem csak az állami bürokratikus szabályozást, hanem a társadalmi érdekcsoportok (szociális partnerek) egyezségeit, piackorlátozó, a piaci jövedelemelosztást korrigáló szerepvállalását kell megemlíteni. Megkockáztathatjuk az állítást, hogy a szocialista világrendszer létének haszonélvezői a fejlett piacgazdaság munkavállalói voltak. Azt természetesen nem állíthatjuk, hogy a vegyes gazdaságok II. világháború után kialakult rendszere alapjaiban leküzdötte volna a piac intézményrendszerével együtt járó kudarcokat, negatív következményeket (ciklikusság, munkanélküliség, monopolizálódás, negatív externáliák stb.). Az viszont határozottan állítható, hogy a piacgazdaságokra – néhány kivételtől eltekintve – hosszú időn át tartó súlyos gazdasági és társadalmi megrázkódtatások nélküli, több évtizedes növekedési periódus, a társadalmi és egyéni jólét növekedése volt jellemző. Ennek az időszaknak a tömegtermelés erőforrás korlátokba (nyersanyag és energia válság), valamint környezeti korlátokban (környezeti válság) ütközése, valamint a szocialista világrendszer gazdasági, politikai és katonai gyengülése, majd összeomlása vetett véget. A nemzetközi jövedelemelosztás drasztikus átrendeződése (nyersanyag- és energiatermelők felé), a fejlett piacgazdaságok jóléti rendszereit a korábbi szinten nem tette finanszírozhatóvá. A gyakorlatban jelentkező gazdasági problémákra a gazdaságpolitika és a gazdaságelmélet is reagált. Az elmélet az állam és a piac viszonyában egyértelműen a piac szerepének, a piaci szereplők nagyobb szabadságának pártjára állt (neoliberalizmus a keynesizmus helyett). A gazdaságpolitika az elmélet „tanácsait” lefordította a gyakorlat nyelvére, növelve a tőke és a vállalatok piaci szabadságát, az állami újraelosztás csökkentésével az újraelosztást a tőketulajdonosok javára változtatva. A szocialista rendszer gyengülése majd összeomlása ezt a tendenciát erősítette, a veszélyeztetettség elmúlásával felbátorítva a tőkét és annak gazdaságpolitikai képviselőit. Összegezve felállíthatjuk azt a hipotézist, hogy az új évezred elejére a fejlett országok gazdasági rendszerei (intézményei) visszatértek a makro folyamatok korábbinál szignifikánsabban piaci alapú szabályozására. Ezzel intézményi támogatás nélkül maradt a kiegyensúlyozott gazdasági fejlődés alapvető makroökonómiai feltétele, a megtermelt érték realizálásának, a makroszintű kereslet és kínálat egyensúlyának intézményes biztosítása. Az időközben erősödő globális verseny mindent a „mikro szintű” (vállalati szintű)
6
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA... hatékonyságnak vetett alá. Ezt csak erősítette a volt szocialista és a fejlődő országok tőke (megtakarás, forrás) éhsége, aminek következtében bér- és társadalmi (szociálpolitikai) költségcsökkentési versenybe kezdtek, a nemzeti és globális újraelosztást a profit javára elmozdítva. Globális aszimmetria alakult ki a „mikroszféra” „makro” szervezetei, a multinacionális vállalatok (a növekvő profitból és akvizíciókból táplálkozva), valamint a tőkének kiszolgáltatott kis és/vagy fejletlen nemzetállamok és a – többnyire nemzeti – kis és közepes vállalatok között. Összefoglaló hipotézisünk szerint az új évezredre a tőke, mint piaci szereplő globálisan ellenőrzés nélkül maradt, a globális jövedelem eloszlás drasztikusan a tőke (profit) javára tolódott el, a makroszintű bér- és profit alapú kereslet egyre távolabb került a bér és profit alapú kínálattól.1
4. Az új évezred reálgazdasági válságának kialakulása A szakirodalomban még meghatározó az a nézet, hogy a jelenlegi világgazdasági válság az Egyesült Államokból indult ki és alapvetően pénzügyi válság, amely gazdasági válságba csapott át. Előre bocsátjuk, hogy az első állítást a globális válság időbeli lefolyása tekintetében elfogadjuk, a másodikat viszont nem. A jelenlegi válságot lényegében a kapitalizmus természetéből, intézményi rendszeréből szükségszerűen következő, a szokásos ciklikus (dekonjunkturális) ingadozások sorából kiemelkedő, alapvetően túltermelési válságnak tekintjük. A válság közvetlen előzményének az évezred elején kibontakozó válságot tekintjük, amit erősített a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás. Ha megnézzük a reálgazdasági helyzettől elszakadó nominális értékeket (árakat) tükröző Dow Jones Industrial tőzsdeindex (1. ábra) több mint 100 éves alakulását, akkor láthatjuk, hogy a nagy fellendülések és válságok idején kialakuló maximum és minimum értékek által meghatározott hosszú távú ingadozási sáv felső szélét éppen 2000 körül közelítette meg az index. Ez rendkívüli túlértékeltségre utal. A terrortámadáshoz és az informatikai lufi kipukkanásához kötött visszaesés jelentős volt ugyan, de az index csökkenő értéke meg sem közelítette a sáv közepét, ami arra utal, hogy a túlértékeltség nem szűnt meg, sőt hamarosan ismét erőteljes emelkedés kezdődött és 2006-ra ismét megközelítette a felső sávhatárt. Ebből arra következtetünk, hogy az évezred eleji válság elméleti és gazdaságpolitikai értelmezése túlságosan egy túlértékelt szektorhoz és a terrortámadáshoz kötődött
1 A cikk terjedelme nem engedi meg, hogy a bér és profit, mint keresleti tényező szerkezetét mélyebben elemezzem. Tisztában vagyok azzal, hogy a profit egy részét is fogyasztási cikkek és szolgáltatások vásárlására fordítják. Az is tény, hogy bérből élők is részesülhetnek osztalék (profit) jövedelemben, amit fogyasztási célra használhatnak, továbbá a bérből eszközölt megtakarítás működő tőkévé válhat újonnan kibocsátott részvény vásárlása esetén. Az is világos, hogy a fogyasztási és nem fogyasztási célú kereslet végső szerkezete az adózás és az állami újraelosztás után alakul ki. Mégis bizton állítható, hogy a fogyasztási és nem fogyasztási célú kereslet döntően a bér-profit aránytól függ, az állami újraelosztás az elmúlt évtizedekben – globálisan jellemző módon – a bérből élők, tehát a fogyasztási kereslet rovására változott meg.
7
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 és nem történt meg a válság mélyebben rejlő, rendszerbeli okainak feltárása, egyben megfelelő kezelése sem. Szükségesnek tartjuk tehát, hogy viszonylag rövid időn belül ismételten és a korábbinál mélyebb válság kitörésének lettünk tanúi és egyben rendkívüli történelmi eseménynek kortársai.
1. ábra A Dow Jones Industrial tőzsdeindex alakulása 1900-tól napjainkig1 Szemügyre véve az 1. ábrát, a következő fontos megállapításokat tehetjük. • A történelmi ingadozási sáv felső szélét az elmúlt több mint 100 évben csak kétszer érte el, illetve közelítette meg az index, az 1929-33-as és a mostani válság idején. A nagy világválság következtében ugyanakkor az index nemcsak érintette a sáv alját, hanem rövid időre az alá is esett. Az index minimum értéke a maximumnak alig több mint 1/10-e volt. A történelmi maximumot legközelebb mintegy 25 év múlva érte el. 2 • 1965 és 1985 között (tehát mintegy 20 éven át) az index gyakorlatilag az 1965-ös érték alatt ingadozott, hosszú távon tehát nem következett be növekedés. 1 Letöltés: 2009. október 17.( http://stockcharts.com/charts/historical/djia1900.html) 2 Ajánljuk ezt azok figyelmébe, akik a hosszú távú tőzsdei befektetést idealizálják.
8
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA... • 1982 és 2000 között az index történetének leghosszabb, szinte töretlen növekedését produkálta, amikor az ingadozási sáv alsó szélétől a felsőig jutott. 1 Az utolsó pontban leírt periódus volt a neoliberális és monetarista gazdaságpolitika és illúziók fénykora, az „új gazdaságba” vetett eufórikus hit, amelynek egyik szélsőséges piaci megnyilvánulása volt az informatikai lufi felfúvódása. A jóléti állam visszaszorult, a profit növekedése történelmi rekordokat döntött, a szocialista világrendszer fenyegetése megszűnt. A volt szocialista országok, Dél-Amerika, Ázsia (Kína és India) a tőkefelesleg és a piac szempontjából is korlátlan növekedés illúzióját keltette. Igaz, a tőkekivitel, a világkereskedelem fellendülésének árnyékában az olaj és más energiahordozók, a nyersanyagok árai az „egekbe szöktek”. A bemutatott ábra technikai elemzése azt a baljós jelet vetíti elénk, hogy a „fák nem nőnek az égig”. A kérdés, hogy a technikai fejlődéssel (a munkatermelékenység növekedésével) összhangban lévő globális növekedés miként fog egyensúlyi pályára kerülni. Az 1. ábra három múltbeli szcenáriót mutat: a nagy világválság romboló módon „teremtő tisztulását”, hosszan tartó, trendszerűen stagnáló, ciklikus visszaesésekkel szabdalt periódust (1965-1985) és viszonylag rövid ideig tartó, nem „történelmi” mértékű ciklikus visszaesésekkel szabdalt időszakot (1945-1965). A jövő kérdése, hogy a jellemzett periódusok valamelyike ismétlődik meg, vagy minden eddigitől eltérő növekedési pályának nézünk elébe.
4.1. Mi is történt tulajdonképpen az Egyesült Államokban és a világgazdaságban? Az alábbiakban további, tényadatokon nyugvó kutatást igénylő hipotéziseket fogalmazok meg. • Az energia és nyersanyagárak drasztikus emelkedésével a növekvő profitok átrendeződése valósult meg, e szektorok tulajdonosai, illetve ezen erőforrásokkal rendelkező országok felé. A profitok részben a kitermelés további fejlesztését, részben (főleg a termelő országok részéről) nem termelő beruházásokat finanszíroztak. • Jelentős átrendeződés ment végbe a megtakarítások tekintetében is. A jelentős többlettel rendelkező országok krónikus hitelezőkké, míg mások (pl. az Egyesült Államok) adósokká váltak. A megtakarítások részben a tőzsdéken jelentkeztek (előidézve a már bemutatott lufi kialakulását), a vállalati profitok növekedése által is támogatva. A megtakarítások más része a tömegtermelés valamint a tőke- és pénzfelesleg által kikényszerített agresszív fogyasztói és hitelezési reklámok által támogatott fogyasztást finanszírozta. Ezzel valóban kialakult a sokat emlegetett „túlfogyasztás”, azonban nem a termeléshez, a kínálathoz, hanem a hosszú távon várható jövedelemhez képest. A szakirodalomban tárgyalt banki technikák elfedték a kockázatokat, a hitel-jövedelem arány globális megbomlását. • A fogyasztási cikkek, fogyasztói beruházások és szolgáltatások hitellel támogatott konjunktúrája értelemszerűen erőteljes keresletet gerjesztett a termelési eszközök és a termelői szolgáltatások iránt. 1 Az 1988. évi, egy évig tartó kiugrástól eltekintve.
9
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 • A reáljavak nominális értékének (ingatlan árak, részvényárak, kötvényárak stb.) emelkedése tovább fokozta a hitelfelvevők eladósodási hajlandóságát és képességét. A fent vázolt folyamat természetes tendenciája, hogy csak idő kérdése volt a fogyasztás jövedelmi korlátokba ütközése. Hosszabb távon a fogyasztói jövedelem emelkedése a gazdasági növekedéstől és az elosztástól, a gazdasági növekedés pedig a technikai fejlődéstől (termelékenység növekedése) és a foglalkoztatottság növekedésétől függ. A várható jövedelemtől és a reálvagyontól elszakadó hitelezés, a forgalomban lévő pénzmennyiség növekedésének elszakadása a reálnövekedéstől, a pénz forgási sebességének növekedése, átmenetileg – a beruházások révén – az egyensúlyi fölé tudja vinni az gazdasági növekedést. Ez azonban csak időleges lehet, hiszen ez a jövedelemelosztást a profit javára változtatja meg, tehát még inkább szűkíti a fogyasztói kereslet jövedelemforrását. (A folyamatban lényeges – fentebb már említett - eleme a tőkekivitel alacsonyabb bérű országok felé tolódása, amely az egységnyi termék, szolgáltatás bérköltségét csökkentve a profitot növeli, de a fogyasztói keresletet csökkenti.) Az eufórikus folyamatnak akkor szakad vége, amikor a jövedelemtől és vagyontól elszakadt hitelek bedőlése az első jelentős bankot megingatja. A pénzügyi vagy hitelválság eszkalálódik, a hitelezés drasztikusan visszaesik, a pénzmenynyiség szűkül, a pénz forgási sebessége csökken. A megtakarítások leértékelődnek, a fogyasztás visszaesik, ami drasztikusan csökkenti a profitrátát a fogyasztási cikkek és fogyasztói szolgáltatások terén. Ez értelemszerűen visszaveti a beruházásokat, ami a termelési eszközök és termelői szolgáltatások visszaesését idézi elő. A munkanélküliség nőni kezd, ami csökkenti a fogyasztói keresletet és előállt a jól ismert spirális folyamat, a gazdaság visszaesése, a gazdasági válság.
5. A gazdasági válság intézményi vonatkozásai A marxista elmélet a kapitalista gazdaság rendszeréből fakadó szükségszerűségnek tekinti a gazdasági válságok kialakulását. Most röviden áttekintjük azokat az intézményi sajátosságokat, amelyek a jelenlegi válság kialakulásában is szerepet játszanak.
5.1. A tulajdoni rendszer válsága A globális gazdaság intézményi alapjának tekinthetjük a multinacionális részvénytulajdont. A megbízó-ügynök viszonyban ismert problémák a globális színtéren még élesebben jelentkeznek. A multinacionális vállalatok (beleértve a bankokat is) menedzsmentje – hatékony tulajdonos hiányában – gyakorlatilag ellenőrizhetetlen. Ez szerepet játszik abban, hogy a vállalatok tényeges helyzete a mérleg és eredmény kimutatások számos esetben nem a valóságos helyzetet tükrözik. A vezetők érdekeltsége nem, vagy csak nagyon lazán kötődik a vállalat hosszú távú eredményeihez és stabilitásához. A rendkívül heterogén tulajdonosi szerkezet (az egyes tulajdonosok súlyát, nemzeti hovatartozását tekintve) a tulajdonosok viszonyát aszimmetrikussá teszi. Egyes tulajdonos csoportok mások rovására érvényesíthetik érdekeiket.
10
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA...
5.2. A piaci koordináció válsága A neoliberális és monetáris elméletre alapozott állami szabályozás és gazdaságpolitika túlzott teret engedett a globális monopóliumok és oligopóliumok kialakulásának. Ezek a multinacionális vállalatok a munkavállalókkal és egyes államokkal szemben is képesek egyoldalúan érvényesíteni érdekeiket, a profitszempont elsődlegességét. Írásunk mondanivalójával összhangban erősítik a bér-profit aránynak a profit javára történő egyoldalú eltorzítását. A globalizált gazdaság válsághajlamát erősíti a valódi világpénz hiánya. A dollár jelenlegi világpénz szerepe gyengült ugyan, de nemzeti valutaként képes az Egyesült Államok gazdasági problémáit világgazdasági problémává transzponálni. Az USA képes a világgazdaság befolyásolására, miközben a dollár révén képes más nemzeti gazdaságpolitikák hatékonyságát korlátozni. A nemzetközi tőkeáramlás egységes globális szabályozása gyakorlatilag hiányzik. Ez különösen a fejlődő, kis és eladósodott országok szempontjából kritikus, hiszen a működő és pénztőke ellenőrizetlen mozgása nemcsak reagál a nemzeti gazdaság és gazdaságpolitika gyengeségeire és hibáira, hanem képes előidézni és felnagyítni azokat. A nemzetközi működő tőkeáramlás kritikus pontja a nemzeti bérszínvonal arányokra és a globális reálbérszínvonalra gyakorolt hatása. Az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elvével szemben a tőkemozgás egyik mozgatója a nemzeti bérek eltérése azonos termelékenység esetén is. Ez globális szinten súlyosan sérti a méltányosság elvét, növeli a termelékenység növekedése és a reálbér növekedése közötti globális szakadékot és egyik fő oka a túltermelési válságok kialakulásának.
5.3. A bürokratikus koordináció válsága Egyes fejlődő, újonnan iparosodó országok esetében az alacsony nemzeti megtakarítási ráta még erőteljesebbé teszi a külföldi tőkével szembeni kiszolgáltatottságot. A globális monopóliumok, oligopóliumok méltatlan versenyhelyzetet teremtenek a nemzeti gazdaságpolitikák számára, csökkentve azok szuverenitását. A versenyben a globális tőke számára olyan engedményeket kell tenni, amelyek a profit növeléséért a nemzeti reálbérek és közösségi fogyasztás rovására történnek. A nemzeti bürokratikus koordináció (az állam) eszköztára szegényes, az egyes nemzeti kormányok gyengék hatékony fellépésre. Összefogás hiányában és közös fellépés helyett az egyes kormányok megpróbálnak mások rovására előnyöket elérni, illetve a globalizáció hátrányos következményeit másokra áthárítani. Külön ki kell emelni a kis országok nemzeti valutáinak problémáját. A nemzeti valuták a nemzeti tőkeáramlásnak kiszolgáltatottak. A bürokratikus koordináció hagyományos eszköztárából gyakorlatilag kikerül a nemzeti valuta árfolyamának befolyásolási lehetősége. A valuta árfolyamán keresztül a globális tőke gyakorlatilag kezében tartja a nemzeti gazdaságpolitikákat és a jövedelemátcsoportosítás egyik fő eszközeként használja a nemzeti valutát. A magyarországi helyzet iskolapéldája a fentieknek: • Nyitott, exportorientált gazdaságként kiszolgáltatott, figyelembe véve a külföldi működő tőke súlyát a export ágazatokban.
11
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA – MAGYAR TUDOMÁNY ÜNNEPE, 2009 • Az eladósodottság miatti működő és hiteltőke függés miatt a forint árfolyama nem, vagy csak rendkívüli jövedelem áldozattal befolyásolható (lásd jelenlegi reálkamatláb). • A jelenlegi világgazdasági válság célszerű kezelésével ellentétben – az eladósodottság és bizalom hiánya miatt – keresletszűkítést kell végrehajtani, ami súlyos növekedési áldozattal jár.
6. Válasz írásunk alapvető kérdésére A jelenlegi világgazdasági válságra mennyiben érvényes az 1929-33-as világgazdasági válság marxista elemzése? Megállapíthatjuk, hogy legvégső lényegét tekintve a jelenlegi válság is a kapitalizmus gazdasági (intézmény) rendszeréből fakad.
6.1. Néhány konkrét azonosság, illetve hasonlóság • Nemzetközi hitelrendszer felbomlása. • A monopolkapitalizmus még szélsőségesebbé teszi a bér rovására megvalósuló elosztási aránytalanságot, csökkenti a társadalom fogyasztóképességét. • Számos országban drasztikus, kétszámjegyű az ipari termelés visszaesése. • Egyetemes, az országok nagy részére kiterjedő, szinte minden országot érintő válság. • A vállalati profitok visszaesése drasztikus, különösen a pénzügyi és biztosítási szektorban. • A hitelválság bank- és valutaválságba csapott át. • Számos ország számos bankja csődbe ment, illetve csak jelentős állami szerepvállalással lehetett megmenteni. • Az országok sorában drasztikusan leértékelődött a valuta. • A hitelezés és a tőkekivitel drasztikusan visszaesett. • A világkereskedelem drasztikusan visszaesett.
6.2. A jelenlegi válság néhány lényegi különbsége • • • • • • •
12
Agrárválság szerepe kevésbé lényeges. Világpiac „szétesése” nem következett be. Az ipari termelés visszaesése kevésbé drasztikus. Általános és tartós defláció nem következett be. A hitelválság kirobbanása nem követte, hanem megelőzte a gazdasági válságot. A hitelintézetek nagy részét nem kellett bezárni. A világkereskedelem visszaesése kevésbé drasztikus.
DR. VERES P.: AZ 1929-1933-AS VILÁGGAZDASÁGI VÁLSÁG MARXISTA...
7. Megoldások és perspektíva A jelenlegi világgazdasági válság megoldását különböző időtávon lehet és kell értelmezni. A kapitalizmus gazdasági rendszerében irreális célkitűzés volna a válságmentes kapitalizmust célként kitűzni. Hosszú távon cél a ciklikusság minimalizálása, a jelenlegihez hasonló, pusztító erejű válságok elkerülése lehet. Ennek feltételei: • Nemzetfüggetlen globális világpénz megteremtése. • A bürokratikus koordináció globális intézményrendszerének és adekvát szervezetrendszerének létrehozása (pénzügyi, biztosítási, bank, versenyfelügyelet, fogyasztóvédelem stb.). • A tárgyalás intézményének globális szintű létrehozása. [Veres 2007: 152. o.] • A bürokratikus koordináció és a tárgyalás intézménye segítségével a bérprofit arány és tőkeigényesség közötti összhang megteremtése. • Kis nyitott gazdaságok regionális pénzügyi integrálása (regionális pénz bevezetése). A válság heveny szakaszában (rövid és középtávon) természetesen a „lázcsillapításnak” elsődlegessége van. Ezért a bizalom helyreállítása, a hitelezés megindítása, a pénzmennyiség növelése időben elsődleges. Hosszabb távon azonban haladéktalanul hozzá kell látni a fent vázolt intézményi problémák megoldásához. A globális gazdaságot valódi és szabályozott gazdasági rendszerré kell szervezni.
Felhasznált irodalom SZÉKELY-DOBI A. (2007): „A gazdasági rendszerek és a globalizáció”. In: Szabó Katalin (szerk.): Összehasonlító Gazdaságtan. Budapest: AULA Kiadó. MARX, K. (1974):, „A tőke II. könyv”. In: Marx Engels Művei 25. kötet. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. MARX, K. (1974):, „A tőke III. könyv”. In: Marx Engels Művei 25. kötet. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. SZABÓ K. (szerk.:2007): Összehasonlító Gazdaságtan. Budapest, AULA Kiadó. VARGA J. (1978): „Az 1929-1933. évi gazdasági világválság”. In: Böröczfy F. (szerk.): Varga Jenő: A nagy válság. Válogatott írások/1929-1943. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. VERES P. (2007): „Neokorporatív (tárgyalásos) vegyes gazdaság. Az osztrák példa”. In: Szabó Katalin (szerk.): Összehasonlító Gazdaságtan. Budapest, AULA Kiadó. GRÜNER, H. P. (2009): Kapitalbeteiligung von Mitarbeitern. Eine Bewertung der jüngsten Vorschläge. Perspektiven der Wirtschaftpolitik. Eine Zeitschrift des Vereins für Socialpolitik. Wiley-Blackwell, 2009 10(2) 175-188. o.)
13
