Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József u. 7.
1. számú tájékoztató 2013. MEGHÍVÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 2013. március 21-én 1700 órakor a Deák téri Evangélikus Gimnázium éttermében (Budapest, Sütı utca 1.) 2013. évi beszámoló közgyőlést tart, amelyre minden tiszteletbeli-, rendes-, és ifjúsági tagtársunkat tisztelettel meghívjuk. Kérjük tagtársainkat, hogy a fenti idıpontban és helyen szíveskedjenek megjelenni. Alapszabályunk 13. §-ának 3. bekezdése szerint: " A közgyőlés határozatképes, ha a szavazásra jogosultak 51 %-a jelen van. Határozatképtelenség esetén 3 napon belül új közgyőlést kell összehívni, amely a tagok számától függetlenül határozatképes." A fenti közgyőlés határozatképtelensége esetén az ismételt közgyőlést
2013. március 23-án 1000 órakor a Nyugati Pályaudvar Fehér ház épületében, 220-as terem Megközelítés a Lehel tér felıl a Ferdinánd híd lábánál (Budapest, Teréz krt. 55.) tartjuk. Alapszabályunk 4. és 8. §-a értelmében a tiszteletbeli tagok mellett csak azon rendes tagjaink jogosultak szavazásra, akiknek érvényes tagsági viszonya van, tehát nincs tagdíjhátralékuk. Szőcs Zoltán a MAVOE elnöke
2
BESZÁMOLÓ A Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 2013. évi közgyőlésére Egyesületünk alapszabályában foglaltak értelmében közgyőlésünk alkalmával számot kell adnunk Egyesületünk munkájáról, amely magában foglalja a tisztségviselık, az Intézı Bizottság és az egyesületi tagok munkáját. A 2012. évi idıszak munkájáról az alábbiakban tájékoztatjuk tagtársainkat: Az intézı bizottság — mint az Egyesület ügyvivı testülete — az említett idıszakban is megtartotta üléseit, amelyeken a folyamatos mőködéshez szükséges döntések, határozatok meghozatala mellett a Magyar Vasúttörténeti Parkban lévı központi helyünk ügyeivel is foglalkozott. A közgyőlés a 2012. évre az alábbi munkatervet fogadta el: 1., Megrendezzük a 2012. évi rendes közgyőlést. 2., Megrendezzük az 59. nemzetközi vasútmodell versenyünket és kiállításunkat. 3., Igény esetén megrendezzük a Vasútmodellezı Klubok soron következı Országos Találkozóját. 4., Kapcsolatot tartunk a MOROP-pal, valamint a nemzeti vasútmodellezı egyesületekkel a kölcsönös elınyök alapján. 5., Együttmőködünk a MÁV csoporttal, a BKV Zrt-vel, a GySEV Zrt-vel, a Magyar Mőszaki és Közlekedési Múzeummal, a Vasúttörténeti Alapítvánnyal, a Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvánnyal, valamint minden olyan szervezettel és jogi személlyel, akik segítenek az alapszabályunkban foglalt céljaink elérésében. 6., Központi állagunkat továbbra is üzemeltetjük. 7., Helyi köreinket az élı kapcsolatok kialakítása mellett lehetıségeink szerint támogatjuk. 8., A Magyar Vasúttörténeti Park területén lévı állandó kiállításunkat a Park nyitvatartásához igazodóan lehetıségeink szerint mőködtetjük. 9., A könyvtár részére beszerezzük az ez évben megjelenı Indóház, a Vasút&Modell, valamint a Modelleisenbahner újságok számait. 10., Meghívás esetén részt veszünk a nemzetközi és a hazai vasútmodell versenyeken, illetve kiállításokon. 11., Az egyesület mőködését igyekszünk minél kevesebb költséggel takarékosan biztosítani. 12., Együttmőködünk a Tájak Korok Múzeumok Egyesülettel vasúti vonatkozású kiállítások és rendezvények látogatásában. 13. Tovább fejlesztjük a honlapunkat.
3
A fenti munkatervet az alábbiak szerint teljesítettük: 1.,
A 2012. évi beszámoló közgyőlésünket szeptember 29-én a Nyugati Pályaudvar Fehér házában (Teréz krt. 55.) a 220-as oktatótermében tartottuk. A napirendi témákat rendre megbeszéltük, a közgyőlés a szóbeli kiegészítésekkel együtt elfogadta a 2011. évi beszámolót, a mérleg és eredmény kimutatást, a 2012. évi tervet. A MOROP felkérése alapján a 2013. évi évközi ülést az egyesületünk rendezi meg. A közgyőlés a fıszervezıi teendık ellátásával Vozáry György alelnökünket bízta meg, aki beszámolt a rendezvény megtartásának lehetıségeirıl. A várható helyszín Gyır lesz. A tagsági kártyák érvényességével kapcsolatban már az elızı évben felmerült az igény, hogy a tárgyévet követıen január 31-nél hosszabb ideig legyen érvényes, az elı félév végéig, a közgyőlésig, stb. A közgyőlés úgy határozott, hogy a tárgyévi tagsági igazolványok a tárgyévet követı április 30-ig érvényesek. Az igazolványok minıségének növelése érdekében már korábban felmerült az igény egy tartósabb megoldás bevezetésére. Tóth Ányos fıtitkár bemutatott egy mőanyag alapú, laminált változatot, mely a tartóssága miatt több éven keresztül is használható lesz. A közgyőlés Haraszti Gábort az egyesületet népszerősítı tevékenységéért valamint az egyesület érdekében végzett kirándulások szervezése elismeréseként az egyesület Tiszteletbeli tagjának választotta.
2.,
Az 59. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításunkat 2012. szeptember 14-23-a között rendeztük meg a Keleti Csomóponti Fınökséggel közösen a pályaudvar kultúrtermében. A kiállítási színvonal most jelentısen jobb volt, mint az elızı évben. A 14-es Sármezey Endre helyi körünk, a LÁVA Egyesülettel közösen egy több tíz méter hoszszú 0e méretarányú modulpályát állított össze. Az elızı évben alapvetıen szervezési hiba miatt kimaradt játszósarok ebben az évben a legkisebbek körében igen népszerő volt, melyet a Csolnoki Bányászklub biztosított. Néhány, máshol még nem, vagy régen látott, 70-es, 80-as évek hangulatát biztosító terepasztal több kedvezı kritikát kapott a látogatóinktól, hiszen ilyeneket a mai kiállításokon már nemigen látni. Igazi különlegességnek számított a színpadon összeállított villamosított 0 méretarányú Märklin pálya is, amely szintén sok elismerést kapott. Nyáron kaptuk a szomorú hírt, hogy elhunyt Dr. Károly Imre tagtársunk. A kiállításon képes-szöveges tablóval emlékeztünk rá. A nemzetközi versenyünkön 21 cseh és magyar modell vett részt, melybıl 9 elsı, 7 második, és 4 harmadik helyezést ért el. A technikai feltételeket tekintve a vitrineket és a kordont ismét a gyermekvasúttól kértük kölcsön, melyet ezúton is megköszönünk. Sajnos a kiállítás helyszíne (és így az idıpontja is) csak néhány héttel a megnyitó elıtt vált véglegessé, ezért a reklámlehetıségeknek csak egy részét tudtuk kihasználni. Külön köszönet illeti a Metropol újságot, melynek idıben megjelent cikke jótékonyan befolyásolta a látogatottságot. A nyitvatartási idı alatt kb. 1700 látogató kereste fel a kiállításunkat, ami továbbra is kevésnek mondható. A jövıben ezt a problémát is kiemelten kell kezelni. Sajnos
4
nincs olyan tagtársunk, aki az egyesület marketing tevékenységét felvállalná, így egyelıre a korábbi évek gyakorlata érvényesül. A kiállítás plakátját az elızı évben is Tóth Ányos készítette. A kiállítás fırendezıi tisztségét Lakatos Béla, és Tóth Ányos látták el. A kiállítást Lakatos Béla IB tag és Szőcs Zoltán elnökünk nyitották meg. Egy kiállítás sikeres lebonyolításához nem csak a szervezık munkája szükséges, így mindenkinek, aki az egyre kevesebb szabadideje ellenére segített a berendezésben, szállításban, üzemeltetésben, lebonyolításban, ezúton is köszönetet mondunk. 3.,
Az elmúlt évben az érdeklıdés hiánya miatt sajnálatosan ismét nem volt országos klubtalálkozó.
4.,
2012. március 23. és 25. között Németországban Aalen városában tartotta a MOROP évközi ülését, amelynek keretén belül került megrendezésre a Technikai bizottság 110. ülése. Az ülésen 9 európai ország 15 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. Az ülésen megtárgyalásra kerültek a következı modellvasúti szabványok: NEM 607 A vonatbusz követelményei, NEM 690 Elektromos csatlakozó a vezérlıegységekhez, NEM 693 Hajtómő a vezérlı elemekhez, NEM 694 Busz leírás a vezérlıelemekhez, NEM 121 Fogaskerekő vasutak, NEM 604 Vezetékek, keresztmetszettek, vezetékhosszak, NEM 605 Vezetékek szín ismertetése, NEM 606 A modellvasúti vezérlés követelményei, NEM 658 Elektromos csatlakozó 8, 12,16, és 22 érintkezıvel, NEM 660 Elektromos csatlakozó 21 érintkezıvel, NEM 662 Elektromos csatlakozó 18 érintkezıvel, NEM 691 Vezérlıegység a váltóhoz, NEM 692 Vezérlı egység a jelzıhöz, NEM 814 I Vasúti korszakok Olaszországban, NEM 314 Kocsikerékpár gördülıcsúcsai. 2012. szeptember 02. és 03. között Franciaországban Meursault városában tartotta a MOROP 59. kongresszusát, és annak keretén belül a Technikai Bizottság 111. ülését. Az ülésen 11 európai ország 16 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. Az elızı ülésen felvetett, és fent ismertetett szabványok módosítását, illetve kidolgozását az ülés befejezte és elfogadta. A katalán egyesület elnöke Isaac A. Guadix egy szoftveralkalmazási módszert mutatott be a jelenlevıknek. Javaslata szerint svg formátumot kell használni a szabványok kidolgozásához. 2012. szeptember 03.-án tartotta a MOROP az 59. Küldött Közgyőlését Meursault városában. A közgyőlésen 13 európai ország 16 vasútmodellezıket tömörítı szervezete vett részt, köztük egyesületünk is. A Közgyőlés elfogadta az újonnan kidolgozott NEM 607, NEM 690, NEM 693, és a NEM 694 szabványokat, valamint a javított NEM 121, NEM 604, NEM 605, NEM 606, NEM 658, NEM 660, NEM 662, NEM 691, NEM 692, NEM 814 I, és a NEM 314 szabványokat. 2013. április 05. és 07. között a MOROP évközi ülése Magyarországon Gyır városában kerül megrendezésre. Erre egyesületünknek is fel kell készülni, és a rendezvényt problémamentesen lebonyolítani. A MOROP 60. Kongresszusát 2013. augusztus 31 és szeptember 06 között a BDEF rendezi Berlinben. 2014.-ben az évközi ülést az SMV rendezi Németországban Annaberg-Bucholz városában, míg a MOROP 61. kongresszusát az olasz vasútmodellezık Genova városában.
5
Egyesületünket a MOROP rendezvényeken Vozáry György egyesületi alelnök képviselte. 5.,
A MÁV Zrt-vel és leányvállalataival a kapcsolatunk élı. A Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvány által szervezett kisvasúti napok programjait egyesületünk tagjainak is meghirdettük. Ezen rendezvényeken sok vasútbarát vett részt.
6.,
A központi állag gondozása a 10. sz. helyi kör feladata. Ezért az általuk végzett feladatokat részletesen a helyi köri beszámolójuk tartalmazza.
7.,
Sajnos továbbra is elmondható, hogy az egyesületi életben csak egy-két helyi kör vesz aktívan részt. Tevékenységeikrıl a helyi köri beszámolókban olvashatunk. Ezen helyi köreinket természetesen az elmúlt évben is támogattuk.
8.,
Egyesületi szinten továbbra is az egyik legnagyobb, és egyúttal a legnemesebb modellezıi feladat a Magyar Vasúttörténeti Parkban lévı állandó kiállításunk üzemeltetése, illetve fejlesztése. A terepasztalok mellett a jármővek karbantartása is folyamatos munkát ad, hiszen ezeknek az egész évben üzemelniük kell. A részletes tájékoztatót szintén a 10-es helyi kör beszámolója tartalmazza.
9.,
A vállalt folyóiratokat, újságokat beszereztük, melyek a könyvtárunkban megtalálhatók.
10.,
A Magyar Vasúttörténeti Park területén megrendezett TEMOFESZT kiállításon a szervezık kérésére két versenyt is rendeztünk, az egyik a haladó vonatok versenye, a másik egy egyszerősített terepasztal verseny volt.
11.,
Az elızı években elkezdett mőködési költségcsökkentés eredményeképpen az elmúlt évben a könyvelésünket már magunk végeztük.
12.,
A 2012. évi Utazás kiállításon a Tájak Korok Múzeumok Egyesület Standján Tóth Ányos képviseletében vettünk részt, ahol a tájékoztatás mellett az egyesületünkbe jelentkezni is lehetett.
13.,
A 2010-ben létrehozott honlapunkat folyamatosan fejlesztjük, melynek címe: www.mavoe.eu.
Sajnálattal tájékoztatjuk a Tagtársainkat, hogy hosszan tartó betegség után elhunyt Dr. Heller György, és Dr. Károly Imre tagtársunk. „Lapzártakor” kaptuk az újabb szomorú hírt, hogy elhunyt Ambrus Sándor tagtársunk. Az éves feladataink teljesítésén kívül az alábbiakról is tájékoztatjuk tagtársainkat: 2012. év márciusában Mátyásföldön a Corvin Mővelıdési Házban modellvasút kiállítást szerveztek, melyen a meghívásuk alapján részvettünk. A kiállítást kb. 2500 fı tekintette meg.
6
Helyi köreink beszámolói Az 1. sz. helyi kör 2012. évi tevékenysége Tagjaink továbbra is élénk modellezı- és győjtımunkát végeztek, a kör győjteménye egy 1960-as évek eleji angol TRIANG H0 készlettel és kiegészítıivel, illetve egy 1962-es 0-ás szovjet vasúttal bıvült, melyhez sikerült egy csomag plusz sínt venni. Ebbıl a tervek szerint több darabból összerakható, de nem modul terepasztal lesz. Folytatódott jármőgyőjtésünk is, sikerült bıvíteni a kelet-német modellkínálat hazai témájú modellgyőjteményét, illetve vettünk egy szép MÁV M30 H0-ás modellt is. Egy PIKO BR120 átfestése után régi MÁV mozdonyainkból már 3 is lesz. A TRIANG csomagban levı két amerikai kocsihoz vettünk egy mai gyártású, de arányaiban megfelelı mérető dízelmodellt. Az angol vasúthoz tartozó két gızmozdony közül az egyik gyári állapotú, teljesen hibátlan, a másikat újjá kellett építeni, de megérte a sok munka vele. Felújítottunk a MAVOE törzsanyagából egy régi budapesti H0-ás villamos modellt és kis munkával befejezhetı egy hozzá való troli modell is. Ehhez vettünk egy régi német H0 trolit is, két vezetéktartó oszloppal együtt. Szeretnénk a MÁV-os H0 győjteménnyel együtt bemutatni, természetesen mőködés közben. Ehhez szükségünk volna H0 kalapsínekre (PIKO, FUGgERTH). A Csolnoki Bányászklubbal közösen állandó modellkiállításunk lesz (vasút mellett különbözı bányagépek kicsinyített másai is láthatóak). Mőszakilag felújítottunk a csolnokiak részére két, egy dorogi pincébıl elıkerült pénzverdei mozdonyt (I. szériás Elıre és 1959-es Pannónia gépek), ehhez köszönet a Füstiben mőködı 10-es körnek, különösen Szabó Pálnak és Balogh Györgynek, továbbá Apágyi József barátomnak (Budapest). Magángyőjteményekbıl is kaptunk jármőveket, kiemelnék egy H0-ás hőtıkocsikból álló szerelvényt. Felújítottuk – újból üzembe helyeztük parkettalapokra szerelt H0-ás próbapályánkat. A karbantartásokhoz egy NDK gyártmányú modellezı kézifúrógépet is kaptunk. Jelenleg egy TT-s, kétféle H0-ás és a szovjet vasút maradék sínanyagából egy kis 0ás pályánk van, továbbá Csolnokon épül két terepasztalunk (TT és H0/H0m/H0e), illetve a Füstiben a 0-ás asztal (avatását Csolnokon tervezzük). Mivel az orosz készlet szabályzója hiányzik, így ehhez egyedi vezérlıasztal épül, nagyrészt korhő vasúti jármőalkatrészekbıl. Egy internetes oldal segítségével összeállítottunk egy pénzverdei katalógust is, mely nemcsak a gyártott modelleket mutatja be, hanem azok eredetijeit is. A hotdog.hu közösségi oldalon tervezünk egy saját honlapot kialakítani, ahol irattárunk letölthetı lenne – régi modellkatalógusok, gépkönyvek (pl. az orosz vasút útmutatója, PV összeállítás, Piko és Berliner TT füzetek, pályatervek – nem az internetrıl összegyőjtve, hanem saját anyagainkat fogjuk digitalizálni, szeretnénk kérésre lemezen is kiadni, ehhez a megfelelı számítógép beszerzése folyamatban van, addig marad az ismerısöknél való digitalizálás, annak mennyiségi határaival együtt. MAVOE 2012 kiállítás a Keleti pályaudvar kultúrtermében Bemutattuk TRIANG és szovjet vasutunkat, volt játszóház a csolnoki raktárból hozott tologatós és akkumulátoros Lego vasutakkal, fa függıvasúttal, LGB személyszállító kötélpályával. Lehetett csemegézni, helyben nézegetni régi modellfüzeteket. Társkiállítónk volt
7
a Pilisszentiváni Általános Iskola – különbözı technikákkal készült, bányászati témájú makettekkel, rajzokkal szerepeltek. A munkák egy részét Csolnokon szeretnénk tartósan kiállítani. A modellek, makettek mellé, ahol lehetett, régi fényképeket, magyarázó ábrákat, leírásokat is kiraktunk. Jól mőködött a két régi modellpálya látogatók általi kezelése – nemcsak a fiataloknak nyújtott szórakozást, felnıttek is beálltak játszani. Beszerzés alatt áll egy gyári állapotú, nagyon szép pénzverdei Elıre vonat rengeteg sínnel, illetve egy szép Berliner TT jármőgyőjtemény. Helyi körünknek jövıre két kiállítása is lesz, az egyik az biztosan: május 1-tıl kb. két hétig, de lehet, hogy tovább Csolnokon a Bányász Mővelıdési Házban (Csolnok, Szent Borbála utca 3, Rákóczitelep); a másik a nagy ıszi klubkiállítás. Ha van rá mód, szeretnénk támogatást 1960-as, 70-es éveket idézı Fuggerth jármővek, illetve egy H0-ás NDK-s PIKO BR55 gızös vásárlására. Gondos Árpád körvezetı A 10. sz. Pannónia helyi kör 2012. évi tevékenysége A 10. sz. helyi kör tagsága az elmúlt évben is lehetıségeinek maximális felhasználásával és a Magyar Vasúttörténeti Park (MVP) elvárásának megfelelıen mőködteti a MAVOE Központi Klubhelyiségét és az ott lévı terepasztalokat, melyek részben a MAVOE, részben a 10. sz. helyi kör tulajdona. Alkalmanként közremőködünk az MVP programjainak, rendezvényeinek ─ saját kiállításának a MAVOE tagsága modellgyőjteményének felhasználásával ─ sikere érdekében. A MAVOE Központi Klubhelyiségében mőködı kiállítást mintegy 160 kiállítási nappal átlagban 2 tagtárs, de esetenként a nagyobb forgalom idején 3-4 tagtárs üzemeltette. A 10. sz. helyi kör által végzett éves tevékenység az elvégzett munka tükrében: 1. Szabó Pál G méretarányú kerti vasútja továbbra is folyamatos fejlesztés alatt áll, amely az elmúlt évben is több rendezvényen részt vett. 2. Balogh György tagtársunk elkészítette a Park kerti vasútjának a G méretarányú modelljét, mely azóta rendszeres résztvevıje e Park által szervezett rendezvényeknek. 3. A szintén MAVOE állagába tartozó TT terepasztal üzemeltetése kiemelt feladatunk. 4. A központi kiállítás biztosítására a parktól mintegy 1300.000,- Ft összeget kapott, amivel az IB felé elszámolt. Ezt részben a MAVOE és részben a helyi körünk pályáinak fejlesztésére és karbantartására fordítottuk. 5. A fentiek mellett még az alábbi tevékenységeket végeztük el: - A park Orient csarnokában elhelyezett asztalának üzemeltetésében, karbantartásában és fejlesztésében vettünk részt. - Az elmúlt évben elkezdett nagy egyesületi terepasztal átépítése tovább folytatódott. Elkészítettük a vasúti pályát, valamint elkezdtük a terepesítést. 6. A 10. sz. helyi kör a MAVOE nevének öregbítése érdekében az alábbi rendezvényeken vett részt: - Tavasszal részt vettünk Mátyásföldön a Corvin Mővelıdési Ház által szervezett vasútmodell kiállításon. - Részt vettünk a MAVOE szervezésében az évi rendszeres nemzetközi kiállítá-
8
sán. A MAVOE Központi Klubhelyisége az MVP területén mőködik, amely szeretettel várja az érdeklıdıket a hetente tartandó hétfıi klubnapján a XIV. ker. Tatai út 95-ben 15 és 18 óra között. A MAVOE Egyesületi könyvtára a Központi Klubhelyiségben minden páros hét hétfıjén 17 és 19 óra között érhetı el. Szabó Pál körvezetı
A 11. sz. TT-s helyi kör 2012. évi tevékenysége Helyi körünk tevékenységét alapvetıen befolyásolta az, hogy már a legfiatalabb tagjaink is befejezték tanulmányaikat és elkezdtek dolgozni. Ezért a szakköri tevékenységre sokkal kevesebb szabadidı jutott. Ezért a TT modulasztalunkkal az elmúlt évben sem nem foglalkoztunk érdemben. Erıinket a hagyományos kis TT-s asztalunk befejezésére fordítottuk, ahol a biztosítóberendezés építése még hátravan. Hagyományainkhoz híven 2012-ben is részt vettünk néhány magyarországi kisvasúti rendezvényen. Takács Károly körvezetı A 12. sz. Molnár Rezsı helyi kör 2012. évi beszámolója A nagy TT-s asztalunk elızı évben elkezdett építését tovább folytattuk. Ebbıl a legfıbb feladat a számítógép alapú biztosító-berendezés építése volt. A mőködtetéséhez a vezérlı program fejlesztését tagtársaink folyamatosan végzik. A nagy TT-s asztalunk fenti munkái miatt a kis TT-s és H0-ás asztalunkkal érdemben csak kis mértékben foglalkoztunk, ez is leginkább a terepesítésben öltött testet. A modellezés mellett a hagyományainknak megfelelıen néhány kis- és nagyvasúti rendezvényen is részt vettünk. A szokásos kirándulásainkat további vasúti programokkal tettük színesebbé. Kocsis András körvezetı A 14. sz. Sármezei Endre helyi kör beszámolója a 2012. évi tevékenységérıl Kora tavasszal a Láng Mővelıdési Házban a nagy méretarányok kedvelıinek a találkozóján bemutatóval (modellpályák és vitrin), illetve szaktanácsadással vettünk részt. Május elsején a Gyermekvasúton a Mőszaki Napok keretében szerepeltünk a moduljainkkal. Az elmúlt évben is részt vettünk a Kemencei Kisvasúti Napok rendezvényén. A MAVOE nemzetközi kiállításán 0e modulokkal a LÁVA Egyesülettel közösen vettünk részt. Október elején a németországi Gotha városában megrendezett Schmalspurexpon állítottunk ki.
9
Október közepén a TEMOFESZT kiállításon szerepeltünk a modulpályánkkal több más klub és egyéni modellezı moduljával összekötve. A rendezvényeken történı részvétel mellett elkezdtük a 0e modulszabvány átdolgozását. Ennek indoka, hogy az elsı, elfogadott szabvány több kérdést nem szabályozott, amely egy modulrendszer üzembiztos felépítéséhez és mőködéséhez szükséges. Gergely Béla tagtársunk állomási modulját átvettük, melynek a digitális üzemre való átépítését elvégeztük. Szomorúan tudatjuk, hogy Gergely Béla hosszan tartó betegség után elhunyt. Bacsinszky Tibor körvezetı
10
Sz . 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10
A MAVOE összesített egyenlege 2012. december 31-én (Ft -ban) Elhelyezése Eszközök Eszközök össz. Pénztár Bank folyószámla Bank lekötések Kézi szerszámok Modellek Bútorzat Könyvtár Hanglemezek Alapok (tárgyi eszközök) Maradvány (pénzeszközök)
Összesen:
sz. 1 2 3 4 5
0.0.0.0.0.0.0.0.1 219 401.1 445 375.-
2 664 776.- 2 664 776.-
Pénzügyi egyenleg 2012. december 31-én (Ft –ban) Bevételek Tervszám Tényszám Tagdíjak 25 000.16 400.Rendezvények bevétele: kiállítás 400 000.659 900.Magyar Vasúttörténeti Park 1 300 000.1 304 500.Egyéb bevétel (kamatok) 20 000.36 786.Támogatás 20 000.19 950.Elızı évi maradvány+tartalék 1 107 497.1 107 497.-
Összesen: sz. 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14
339 305.4 506.1 101 564.74 304.668 916.123 168.353 013.0.0.0.-
Kiadások Ügyviteli költségek MOROP tagdíj Személyi reprezentáció Klubhelyiségek költsége Helyi körök támogatása Központi állag üzemeltetés Központi állag fejlesztés Tájékoztató költsége Könyvtár, folyóirat Belföldi rendezvény költsége Külföldi rendezvény költsége Egyéb költségek Tartalékképzés Maradvány
Összesen:
2 872 497.-
3 145 033.-
Tervszám 70 000.15 000.0.0.1 300 000.50 000.0.0.35 000.300 000.0.2 000.1 100 000.497.-
Tényszám 71 295.14 250.0.0.1 281 342.0.0.0.32 145.298 886.0.1 740.1 101 564.343 811.-
2 872 497.-
3 145 033.-
11
Az egyszerősített beszámoló mérlegkimutatása 2012. év ESZKÖZÖK (aktívák)
eFt
A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak II. Tárgyi eszközök III. Befektetett pénzügyi eszközök B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek II. Követelések III: Értékpapírok IV. Pénzeszközök
1 219 0 1 219 0 1 445 0 0 0 1 445
FORRÁSOK (passzívák) C)
D) E) F)
eFt
SAJÁT TİKE I. Induló tıke/Jegyzett tıke II. Tıkeváltozás IV. Tárgyévi eredmény TARTALÉK CÉLTARTALÉK KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek
2 665 0 2 541 124 0 0 0 0 0
Az egyszerősített beszámoló eredmény-levezetés 2012. év Tevékenység célja szerinti (eFt)
A) Összes bevétel I. Pénzügyileg rendezett bevételek, ebbıl: - tagdíj, alapítótól kapott befizetés - támogatások - egyéb bevételek II. Pénzbevételt nem jelentı bevételek B) Összes kiadás, ráfordítás III. Ráfordításként érvényesíthetı kiadások IV. Ráfordítást jelentı eszközváltozások V. Ráfordítást jelentı elszámolások VI. Ráfordításként nem érvényesíthetı kiadások C) Tárgyévi pénzügyi eredmény (I-III-VI) D) Nem pénzben realizált eredmény [II-(IV+V)] E) Adózás elıtti eredmény (I+II)-(III+IV+V) F) Fizetendı társasági adó G) Adózott eredmény (E-F) H) Jóváhagyott osztalék I) Tárgyévi eredmény (G-H) Tájékoztató adatok E) Adózó rendelkezése szerinti kiutalt összeg (1%)
Vállalkozási tevékenység (eFt)
2 037 2 037 16 20 2 001 0 2 339 1 274 639 0 426 337 -639 124 0 124 0 124 0
0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 -
12
A MAVOE 2013. évi munkaterve 1., Megrendezzük a 2013. évi rendes közgyőlést. 2., Megrendezzük az 60. nemzetközi vasútmodell versenyünket és kiállításunkat. 3., Igény esetén megrendezzük a Vasútmodellezı Klubok soron következı Országos Találkozóját. 4., Kapcsolatot tartunk a MOROP-pal, valamint a nemzeti vasútmodellezı egyesületekkel a kölcsönös elınyök alapján. Megrendezzük a 2013. évi évközi ülést Gyırött. 5., Együttmőködünk a MÁV csoporttal, a BKV Zrt-vel, a GySEV Zrt-vel, a Vasúttörténeti Alapítvánnyal, a Magyar Közlekedési Közmővelıdésért Alapítvánnyal, valamint minden olyan szervezettel és jogi személlyel, akik segítenek az alapszabályunkban foglalt céljaink elérésében. 6., Központi állagunkat továbbra is üzemeltetjük. 7., Helyi köreinket az élı kapcsolatok kialakítása mellett lehetıségeink szerint támogatjuk. 8., A Magyar Vasúttörténeti Park területén lévı állandó kiállításunkat a Park nyitvatartásához igazodóan lehetıségeink szerint mőködtetjük. 9., A könyvtár részére beszerezzük az ez évben megjelenı Indóház, a Vasút&Modell, valamint a Modelleisenbahner újságok számait. 10., Meghívás esetén részt veszünk a nemzetközi és a hazai vasútmodell versenyeken, illetve kiállításokon. 11., Az egyesület mőködését igyekszünk minél kevesebb költséggel takarékosan biztosítani. 12., Együttmőködünk a Tájak Korok Múzeumok Egyesülettel vasúti vonatkozású kiállítások és rendezvények látogatásában. A 2013. évi beszámoló közgyőlés napirend tervezete 1., A 2012 évi beszámoló megvitatása, szóbeli kiegészítése. 2., A 2012 évi költségvetés, mérleg- és eredmény kimutatás megvitatása. 3., Az Ellenırzı Bizottság beszámolója. 4., A 2012 évi beszámoló elfogadása. 5., A 2012 évi költségvetés, mérleg- és eredmény-kimutatás elfogadása. 6., A 2013 évi munkaterv meghatározása és vitája. 7., A 2013 évi költségvetés-tervezet megvitatása. 8., A 2013 évi munkaterv elfogadása. 9., A 2013 évi költségvetés-tervezet elfogadása. 10., Az Alapszabály és az SZMR módosítása 11., Az egyesület érdekében végzett munkák elismerése. 12., Egyebek. Javaslat az alapszabály módosítására: - 4. § 6. Az Egyesület elnökét vagy bármelyik alelnökét megbízatásának lejárta után, … - 29. § 4. A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapszabály 2012. szeptember 29. 2013. március 23. napjától hatályos.
13
MAVOE 2013. évi költségvetés tervezete (Ft -ban) Bevételek Összeg
sz. 1, Tagdíjak 2, Rendezvények bevétele: kiállítás Magyar Vasúttörténeti Park 3, Egyéb bevétel (kamatok) 4, Támogatás 5, Elızı évi maradvány + tartalék Összesen: Sz. Kiadások 1, Ügyviteli költségek 2, MOROP tagdíj 3, Személyi reprezentáció 4, Klubhelyiségek költsége 5, Helyi körök támogatása 6, Központi állag üzemeltetés 7, Központi állag fejlesztés 8, Tájékoztató költsége 9, Könyvtár, folyóirat 10, Belföldi rendezvények költsége 11, Külföldi rendezvények költsége 12, Egyéb költségek 13, Tartalék képzés 14, Maradvány Összesen:
20 000.400 000.1 300 000.25 000.20 000.1 445 375.3 210 375.Összeg 80 000.15 000.0.0.1 300 000.50 000.0.0.40 000.500 000.0.5 000.1 200 000.20 375.3 210 375.-
TEMOFESZT 2012 Terepasztalok egyszerősített Versenye Budapest, 2012. október 7. Zsőri jegyzıkönyv
TEMOFESZT 2012 Terepasztalverseny összesítése Résztvevı országok Magyarország (H) Ausztria (A) Németország (D)
Asztalok száma 14 1 1
I. 3 -
Helyezések II. III. IV. V. VI. 1 4 1 2 2 1 1 -
Összesen:
16
3
3
4
1
2
2
Elismerı Oklevél -
Összes helyezés 14 1 1
-
16
C4e kat. Modul asztalok, teljes Sz.
méret
Megnevezés Nem volt versenymodell
Név
ország pontszám
helyezés
14
C4.1e kat. Modul asztalok, nyíltvonal Sz. 1
méret H0e
Megnevezés Rom vár (Simon vár)
2 3
H0 H0
Avartőz Dioráma
Név Simon László Baronfeind Zsolt Pataki László Palócz Áron
ország pontszám H 9,7 H H
9,3 8,8
helyezés 1 2 3
C4.2e kat. Modul asztalok, szolgálati hely Sz. 1
méret H0e
Megnevezés Steyr lokalbahnhof
2
H0
Áta vasútállomás
3
N
Kertvárosi tárolóállomás
Név ország pontszám Michael A 9,8 Sengstschmid Csorba Gábor, Szőcs H 10 Miklós Takács Marcell H 8,8
helyezés 2 1 3
C5e kat. Terepasztalok Sz. 1 2
méret TT H0
Megnevezés Vámoshegy állomás és főtıház PIKO retro
3 4 5 6 7
H0 TT N N H0
ROCO terepasztal Fantázia Elıvárosi terepasztal Terepasztal Egy békés nap 1943
8
H0
9
H0– H0e Z
Fantázia város heggyel – Ideodaháza Terepasztal
10
Koffer terepasztal
Név Kiss Árpád Magyar Európai Cserkészek Major Andrea Lehoczki Gábor Barna Balázs Horváth Gergely Miskolci Vasútmodellezık Egyesülete Ványi Zsolt
ország pontszám H 8,3 H 7,3
Helyezés 6 7
H H H H H
9 9,2 9 9,5 9,5
5 4 5 3 3
H
8,3
6
Szőcs Miklós
H
10
1
Strauß Detlef
D
9,8
2
15
TEMOFESZT 2012 Haladó Vonatok Versenye Budapest, 2012. október 7. Zsőri jegyzıkönyv
TEMOFESZT 2012 haladó vonatok verseny összesítése Résztvevı országok Magyarország (H)
Vonatok száma 8
I. 2
Helyezések II. III. IV. V. VI. 1 1 1 1 -
Összesen:
8
2
1
1
1
1
-
Elismerı Oklevél 2
Összes helyezés 6
2
6
Vsz kat. személyszállító vonatok sz. 1 2
méret TT TT
3 4 5 6
LEGO H0 H0 H0
megnevezés M61-es régi gyorsvonattal MÁV 275 + Bz53 személykocsik + Dnz kalauzkocsi Bombardier Talent Kócsag IC Dácia EC DB személy/gyorsvonat
név Kiss Árpád Lehoczki Gábor Enyedi László Raáb Donát Krátki János Krátki János Major Andrea
ország pontszám H 9,2 H 9,7 H H H H
8,5 8,3 9
Helyezés 2 1 Különdíj 4 5 3
Vt kat. tehervonatok sz. 1
méret LEGO
2
H0
Megnevezés M44-es tolatómozdony tehervonattal Nehéz tehervonat
név Kovács Viktor Péter Krátki János
ország pontszám H H
9
helyezés Különdíj 1
Vm kat. munkavonatok sz. -
méret -
megnevezés Nem volt versenymodell
sz. -
méret -
megnevezés Nem volt versenymodell
név -
ország pontszám -
helyezés -
ország pontszám -
helyezés -
Vv kat. városi vasutak név -
16
59. Nemzetközi Vasútmodell Verseny Budapest, 2012. szeptember 12. A 2012. évi 59. Nemzetközi Vasútmodell Verseny összesítése Résztvevı Modellek országok Száma Magyarország (H) 4 Csehország (CZ) 17
Összesen:
21
I. 3 6
Helyezések II. III. IV. V. VI. 1 6 4 1 -
9
7
4
1
-
Elismerı Oklevél -
Összes helyezés 4 17
-
21
-
A1 kat. Saját építéső vontatójármővek sz. 1., 2.
méret TT I
Megnevezés ČSD 414.015 psz. gızmozdony FVV 2543 villamos motorkocsi
név Jaromir Chmelík Rudnai Béla
ország pontszám CZ 97,0 H 93,0
helyezés I. II.
A2.1 kat. Vontatójármővek átépítése sz. 1., 2., 3.
méret Megnevezés HO ČSD 456.020 psz. gızmozdony HO ČSD T 458.1197 psz. dízelmozdony TTe U37.002 psz. Gızmozdony
Név Jaromir Chmelík Stanislav Dynka Oldřich Macháček
ország pontszám CZ 98,0 CZ 94,0 CZ 95,0
helyezés I. II. II.
A2.2 kat. Vontatójármővek frizírozása sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
Név -
ország pontszám -
helyezés -
A2.3 kat. Vitrinmodellek: vontatójármővek sz. 1.
méret I
Megnevezés MÁV 323.901 psz. Gızmozdony
Név Cseh Zoltán
ország pontszám H 98,0
helyezés I.
B1 kat. Saját építéső vontatott és egyéb jármővek sz. 1.,
méret 0
2., 3.,
H0 H0
4.,
H0
5.,
TT
6., 7.,
TT H0
8., 9.
H0 I
Megnevezés Név ország pontszám ČSD N3-20750 teherkocsi LORA Pavel Hoza CZ 92,0 traktorral ČSD N3-20750 nyitott teherkocsi Ivan Bednařík CZ 92,0 ČSD 3154 971 0006-I önürítıs koKarel Kron CZ 98,0 csi MÁV Bakét 3814 psz. büfé szeTenta György H 98,0 mélykocsi ČSD Lp 510061 sörszállító teherko- Oldřich Macháček CZ 96,0 csi ČSD R 564 291 tartálykocsi Oldřich Macháček CZ 94,0 ČSD N3-20750 nyitott teherkocsi Martin Bendařik (juni- CZ 89,0 or) ČSD N3-20750 nyitott teherkocsi Ondřej Kilián (junior) CZ 85,0 BHÉV 4322 hússzállító teherkocsi Rudnai Béla H 96,0
helyezés II. II. I. I. I. II. III. IV. I.
17
B2.1 kat. Vontatott és egyéb jármővek átépítése sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
sz. -
méret -
sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
sz. 1., 2., 3.,
méret 0 H0 H0
Megnevezés Vízház Vízház Raktár épület kı imitációval
4.
H0
Raktár épület fa imitációval
Név -
ország pontszám -
helyezés -
B2.2 kat. Frizírozott vontatott és egyéb jármővek Megnevezés Nem volt versenymodell
Név -
ország pontszám -
helyezés -
B2.3 kat. Vitrinmodellek: vontatott és egyéb jármővek Név -
ország pontszám -
helyezés -
Név ország pontszám Pavel Hoza CZ 93,0 Ondřej Kilián (junior) CZ 90,0 Vojtěch Navrátil (juni- CZ 89,0 or) Petr Stoklásek (junior) CZ 88,0
helyezés II. III. III.
C1 kat. Vasúti építmények
III.
C2 kat. Vasútüzemi berendezések sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
sz. 1., 2.
méret H0 H0
Megnevezés Szénraktár Megállóhely
Név -
ország pontszám -
helyezés -
ország pontszám CZ 98,0 CZ 96,0
helyezés I. I.
ország pontszám -
helyezés -
ország pontszám -
helyezés -
C3 kat. Diorámák név Petr Kraus Petr Kraus
C4 kat. Modul asztalok sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
Név -
C5 kat. Terepasztalok sz. -
méret -
Megnevezés Nem volt versenymodell
név -
18
Az 59. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett modellek sz. 1, 2.
méretarány I 0
3. 4. 5.
0 0 TT
5,
H0
Megnevezés Városi és üzemi villamosok, HÉV pótkocsi BR 94 sor. gızomozdony korabeli teherkocsikkal V36 sor dízelmozdony korabeli kocsikkal 490 sor gızmozdony pırekocsin MÁV dízel- és villamosmozdonyok, Taurus mozdonyok, railjet szerelvény Saját gyártású mozdonyok és személykocsik
név Rudnai Béla Kecskés Gábor Kecskés Gábor Abonyi Pál Varga Zsolt Fuggerth Modell
Az 59. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett terepasztalok, modellpályák Sz. méretarány 1, TT 2, 0, H0, TT, N 3, 0 4. TT 5. 6. 7. 8.
TT 0 H0 0e
Megnevezés Egyesületi terepasztal Zsőriasztal Villamosított Märklin pálya Terepasztal Terepasztal Orosz modellvasút Tri-Ang, és amerikai modellvasút Keskenynyomköző modulpálya
név MAVOE Központi állag MAVOE központi állag Tóth Ányos Gyermekvasutasokért Alapítvány Vasútmodellezı Szakköre Szidon Péter Csolnoki Bányászklub Csolnoki Bányászklub LÁVA Egyesület, Bacsinszky Tibor, Gergely Béla, Gróf Széchenyi István Vasútmodellezı Egyesület
Az 59. Nemzetközi Vasútmodell Kiállításon részt vett fotókiállítások, bemutatók sz. 1, 2.
megnevezés IX. Országos Vasutas Fotókiállítás Játszósarok
név Vasúttörténeti Alapítvány Csolnoki Bányászklub
19
KISVASUTAK NAPJAI MAGYARORSZÁGON 2013-BAN 1.
Április
13. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút Budapest napja 27. Debreceni Zsuzsi Kisvasút napja Hajdú-Bihar megye
2.
Április
3.
Május
1. Mesztegnyıi ÁEV napja
Somogy megye
4.
Május
1. Feketebalogi kisvasút napja
Felvidék (Szlovákia)
5.
Május
4. Királyréti EV napja
Pest megye
6.
Május
11. Almamelléki ÁEV napja
Baranya megye
7.
Május
18. Kaszói ÁEV napja
Somogy megye
8.
Június
Hajdú-Bihar megye
9.
Június
15. Hortobágyi Öreg-tavi kisvasút napja 22. Mátravasút napja - Gyöngyös
10.
Június
29. Csömödéri ÁEV napja
Zala megye
11.
Július
Heves megye
13. Debreceni vidámparki kisvasút napja Július 27-28. Kemencei Erdei Múzeumvasút napja Augusztus 3. Kovászna-Kommandói EV Augusztus 4. Beregszászi kisvasút napja (vasárnap)
Debrecen, Hajdú-Bihar megye
15.
Augusztus
10. Kecskeméti kisvasút napja
Bács-Kiskun megye
16.
Augusztus
17. Észak-Mo-i kisvasutak napja –
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
12. 13. 14.
Pest megye (Börzsöny) Erdély (Románia) Kárpátalja (Ukrajna)
Pálháza 17.
Augusztus
20. Tiszakécskei kisvasút napja
Bács-Kiskun megye
18.
Augusztus
20. Mecseki kisvasút napja
Pécs, Baranya megye
19.
Augusztus
31. Börzsöny Kisvasút – Szob
Pest megye
20.
Szeptember
21.
Szeptember
14. Nyírvidéki kisvasút napja
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
22.
Szeptember
21. Gemenci ÁEV napja
Tolna megye
23.
Szeptember
21. Széchenyi Múzeumvasút napja
Gyır-Moson-Sopron megye
24.
Október
25.
Október
7. Balatonfenyvesi GV. napja
5. Nagybörzsönyi EV napja 12. Mátra-nyugatbükki kisvasutak napja - Szilvásvárad
Somogy megye
Pest megye Heves megye
20
FELHÍVÁSOK A 2013. évi 60. Nemzetközi Vasútmodell Kiállítás és Versenyt 2013. szeptember-október hónapban tervezzük megrendezni. Várjuk elsısorban a magyar vasút vontató- és vontatott jármőveit, valamint épületeit, vonalvezetését bemutató versenymodelleket! A versenymodellnek rendelkezni kell e szabályzat szerint a készítıje által megadott dokumentációval, amely tartalmazza az eredeti mő fı méreteit, illetve az elbíráláshoz szükséges fıbb adatait. Dokumentáció nélkül az európai zsőri nem tudja értékelni a versenymodellt! A verseny kategóriái a szokásosak:
"A" kategória: (saját építéső és átépített) vontatójármővek "B" kategória: (saját építéső és átépített) vontatott jármővek "C" kategória: épületek, mőködı vasúttechnikai berendezések, vitrin modellek, terepasztalok A modell kiállítások fontos elemei a mozgást bemutató terepasztalok, ezért kérjük tagtársainkat, hogy minél több magyar vonatkozású részletet bemutató új terepasztalt illetve részletet mutassanak be a kiállításon. Érdeklıdni személyesen a hétfıi klubnapokon (Budapest, XIV. Tatai út 95.), postán (Magyar Vasútmodellezık és Vasútbarátok Országos Egyesülete 1222 Budapest, József. u. 7.), vagy E-mailen
[email protected] címen lehet. A kiállítás sikere nagymértékben befolyásolja a vasútmodellezés, és ezáltal a vasútmodellezık elismertségét és megbecsülését, ezért kérjük minél több, és minél színvonalasabb modell, terepasztal, dioráma bemutatását! Kedves Tagtársaink! Kérjük támogassátok az egyesületet a befizetendı adó 1 %-ával! A befolyt összeg segítségével hatékonyabban értetjük el a céljainkat, pl. az állandó kiállításunk fejlesztése, stb. Az adószámunk: 19621078-1-43 Az erre vonatkozó rendelkezı nyilatkozat letölthetı a www.mavoe.eu honlapunkról.
MAVOE IB.